Görög színház és dráma Mi a dráma ? Drámai műfajok: Tragédia: drámai műfaj, melyben a főhős életének vagy személyiségének összeomlása árán éri el a célját, a harmónia rendkívüli érték pusztulása árán áll csak helyre. Komédia (vígjáték): drámai műfaj, melyben valamilyen álérték vagy értékhiány lepleződik le. Hősei kisszerű, átlagos alakok valamilyen jellembeli, erkölcsi fogyatékossággal, mellyel vagy nincsenek tisztában, vagy erényként tüntetik fel azt. Tragikomédia: a tragédia és a komédia tulajdonságait egyesítő drámai műfaj. Olyan művek tartoznak ide, melyekben a hős szubjektív tragédiája objektíven komédiának hat, vagy ahol komikus szereplőket ér tragikus vég. A dráma szerkezeti egységei: 1. 2. 3. 4. 5.
expozíció: a drámai alapszituáció bemutatása bonyodalom: a konfliktus kibontakozása krízis (tetőpont, válság): a döntő összecsapás késleltetés: remény a konfliktus megoldására katasztrófa: a hős bukása, megoldás
A drámai műnem a klasszikus görög irodalomban alakult ki a Kr.e. VII – VI. században, Athénban. A dráma eredete: Dithürambosz: Dionüszosz (Bakkhosz) isten (a bor, a mámor, a termékenység istene) tiszteletére énekelt kardal. Népi eredetű, emelkedett hangnemű, az ódával és a bordallal rokon lírai műfaj. Férfikórusok adták elő hangszeres kísérettel, tánccal. Ie. 534: Peiszisztratosz → a Dionüszosz kultusz állami ünneppé válik Theszpisz: a karból kiemelt egy „magyarázót” (első színész). Ezzel és a kar kettéosztásával megteremtődött a drámai párbeszéd lehetősége. A karvezető feladata az volt, hogy a kar éneke előtt tájékoztassa a közönséget az ének tárgyának előzményeiről (prologosz=előbeszéd), illetve közben is magyarázatokat adjon (epeiszodion=közbevetés). Aiszkhülosz egy második, Szophoklész egy harmadik színészt is felléptetett → a karének terjedelme és jelentősége csökkent, s a magyarázatokból drámai párbeszéd (dialógus) lett. A két elem viszonya megfordult: a cselekmény hordozói az epeiszodionok lettek, a kar éneke pedig a cselekmény értelmezőjévé vált. A drámai verseny: A Nagy Dionüszia Athén legjelentősebb kulturális eseménye volt. Évente egyszer rendezték meg, egy hétig tartott. Nézőként minden athéni polgár részt vehetett az ünnepen. A részvétel közéleti jelentőséggel bíró polgári tevékenységnek számított. 5 vígjátékíró és 3 tragédiaíró versenyzett egymással. A komédiaírók egy-egy vígjátékkal, a tragédiaírók egy drámai trilógiával és egy szatírdrámával versenyeztek (együtt tetralógia).
A Dionüszosz ünnep rendje: 1. nap: ünnepi felvonulás, bikaáldozat. 2. nap: komédiaverseny, 34-5. nap: tragédiaverseny. A közönség bronzból vagy csontból készült jegyet kapott. A nézőknek fizetnie kellett, de a szegényeknek az állam visszatérítette a belépő árát és a kiesett munkabért. Kar kiállítási szolgálat: az archón jelölte ki minden évben azt a 3 gazdag polgárt, akik a darabok előadásának költségeit viselték (chorégosz). Ez megtiszteltetés volt, nem lehetett kitérni előle. Ők választották ki a bírákat és a versenyzőket is. A görög színház: szabadtéri, nyitott színházépületek, melyeket dombok oldalába mélyítettek kb. 14000 – 30000 nézőt fogadtak be félkörív alakú nézőtér= theatron a nézőtér körbefogta az ovális táncteret=orkhésztra, melynek közepén oltár=thümelé állt; ez volt a kar helye a nézőtérrel szemközti oldalon a teret egy vászon vagy kő fal=szkéné zárta el, mely templom vagy palota homlokzatát ábrázolta a háttér lapos tetőzetén jelentek meg az istenek, akiket emelőgép vitt fel (deus ex machina) a háttér előtti megemelt tér volt a színpad, ahol a színészek tartózkodtak csak férfiak játszhattak max. 3 színész lehetett egyszerre a színpadon a szereplők maszkot viseltek, ami utalt a szereplő nemére, korára, karakterére a tragédia szereplőinek nem volt jelmezük, de díszesebb ruhájuk volt a megszokottnál a komédia és a szatírjátékok szereplőinek volt jelmezük a szereplők bőr tánccipőt (kothornosz) viseltek nem volt előfüggöny az előadás megszakítás nélkül folyt, nem volt felvonás szünet a közönség véleményt nyilvánított, evett, ivott előadás közben
A dráma felépítése: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Prologosz: a dráma megnyitása, mely vagy a főhős monológja vagy 2 színész párbeszéde. Parodosz: a kar bevonulása, melyet énekkel kísértek. Epeiszodionok: a kardalok közti párbeszédes részek. Sztaszimonok: állva előadott karénekek. Exodosz: befejezés, végkifejlet. Az utolsó sztaszimont követő dialógus. Exodikon: a kórus kivonuló dala, mely a mű tanulságait foglalja össze. Kommosz = panaszdal: a szereplők karral folytatott dialógusa.
A kar (eredetileg a szatírok kórusa) az azonos helyzetű emberekből állt, a népet vagy az egyik hős környezetét jelenítette meg. Pl.: a város vénei, rableányok, mitológiai alakok. Kezdetben a kórus maga is formálta, aktívan alakította a cselekményt. Később a nép vagy a költő gondolatainak kifejezője lett kisebb mítoszokat, erkölcsi elmélkedéseket énekelve. A karnak fontos szerepe volt a tragédiák szerkezeti tagolásában: a mai jeleneteknek, felvonásoknak megfelelő részeket különítette el egymástól. Drámaírók: Az antik görög tragédiaírók közül 3-nak maradtak fenn művei („tragikus triász”), összesen 33 dráma. Aiszkhülosz (ie. 525–456) 70 tragédiát és 20 szatírjátékot tulajdonítanak neki, ebből 7 teljes dráma maradt fenn Pl: Perzsák, A mürmidonok, Oltalomkeresők, Leláncolt Prométheusz, Oreszteia trilógia (Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek) Szophoklész (ie. 496–406) 90-ből 7 tragédiája maradt fenn: Antigoné, Oidipusz király, Oidipusz Kolónoszban, Aiasz, Philoktétész, Élektra, Trakhiszi nők. 30 szatírjátékából 1 maradt fenn töredékesen: Nyomkeresők. Euripidész (ie. 480–406) 90-ből 18 tragédiája és 1 szatírjátéka maradt fenn: Médeia, Hippolütosz, Bakkhánsnők,, Héraklész, Hekabé, Helené, Trójai nők. Antik görög komédiaszerzők: Menandrosz (A szamoszi lány, Ítéletkérők), Arisztophanész (A nők ünnepe, Békák, Madarak).
