GONDOLATOK A DÉL-ALFÖLDI ÉLELMISZERIPAR INFRASTRUKTURÁLIS ELLÁTOTTSÁGÁNAK KÉRDÉSÉRŐL Komarek Levente1 A Dél-Alföldi régió hazánk legnagyobb kiterjedésű régiója. Gazdaságában ősidők óta igen fontos szerepet játszott az élelmiszertermelés. A térség tipikus alföldi táj, amely meghatározza mezőgazdaságának arculatát is. A jó minőségű talajok és a kedvező éghajlati tényezők a magas napsütéses órák száma, a termálvíz gazdagság együttesen alakítják a régió mezőgazdasági termelésének alakulását és a túlnyomórészt erre épülő élelmiszeripart. A mezőgazdasági termelés egyedüli korlátozó tényezője az olykor kevés és szeszélyes csapadékeloszlás, amit az utóbbi évtizedekben a technikai fejlesztéseknek köszönhetően megfelelő források birtokában igyekeznek öntözéses formában pótolni. Az előbb említett tényezőknek is köszönhetően a mezőgazdaság jelentős szerepe alapozta meg a régióban az élelmiszeripar országos átlagot meghaladó túlsúlyát. Így nem véletlen, hogy a Dél-Alföldi régiót gyakran az ország éléskamrájának nevezik. A Dél-Alföldön a mezőgazdaságban foglalkoztatottak hányada meghaladja az országos arányt (6,20 %). Az utóbbi évek dinamikus csökkenése ellenére is 2002-ben 14,69 %. 1. táblázat. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak régiónkénti hányada (2002)
Ország, régió
Foglalkoztatottak összesen (ezer fő)
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Ország összesen
1189,6 456,8 436,4 348,6 430,3 512,2 496,7 3870,6
Ebből: az a mezőgazdaság, élelmiszeriparban erdőgazdálkodás, halászat részaránya foglalkoztatottak részaránya (%) (%) 1,99 1,90 5,93 2,11 5,64 3,32 10,01 1,85 4,21 2,73 7,71 2,98 14,69 3,38 6,22 2,51
Forrás: KSH, Magyar Régiók Zsebkönyve, 2002
Ily módon érthető, hogy a mezőgazdaságban jelentkező problémák nagyon érzékenyen érintették ezt a régiót. Sajnálatos, hogy jelenleg a mezőgazdasági termelésben sok a bizonytalanság, alacsony a jövedelmezőségi szint, a rendszerváltozás óta nem talált igazán magára az ágazat. Az elvárások pedig igen nagyok, erősen támogatott, nagy hagyományokkal rendelkező, a piacon ismert termelőkkel kell versenyeznie. A nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdasági termelésre alapozva alakult ki évszázadokkal ezelőtt a térségben a malomipar, a cukoripar, a szesz, a keményítő, később a hús-, a baromfi és tojásfeldolgozás a konzerv-, és a tejipar, amelyek az utóbbi időszakban jelentős átalakuláson mentek keresztül. Az élelmiszeripar alapanyag-termelése a rendszerváltozás után markáns változáson ment keresztül. A mezőgazdaság súlya a Dél-Alföldi régióban is visszaesett, az élelmiszeripar árualapja mennyiségileg csökkent, szerkezete módosult, minősége romlott.
1
Komarek Levente PhD hallgató, SZTE Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék 6701 Szeged, Pf. 650,
[email protected]
1
A mezőgazdasági termelés visszaeséséhez nemcsak az átalakulással járó bizonytalanságok, a birtok és a tulajdonosi szerkezet irracionális volta, a technikaitechnológiai megújuláshoz szükséges tőke hiánya, a jövedelmezőség drasztikus csökkenése játszott szerepet, hanem az élelmiszeripar heterogén jellegű és irányú átalakulása is. A mezőgazdasági termékek iránti kereslet jelentős mértékben lecsökkent a feldolgozóipar oldaláról. A régi szervezeti formák lebomlottak és az új formák átgondolt kiépítése elmaradt. A Dél-Alföldi régióban a mezőgazdasági tevékenységet folytatók közel 1,6 millió hektár területet használnak. A termőterületből a szántók részaránya nemcsak országosan, hanem nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő. Az 1 millió hektáros szántóterület több mint felét búza foglalja el, ami a malomipar egyik fontos alapanyaga. Kitüntetett szerepe van a térségben a nagy hagyományokkal rendelkező zöldség- és gyümölcs (pl. fűszerpaprika, hagyma, kajszibarack, őszibarack stb.) termesztésnek is. A régió előkelő helyen áll az állattenyésztés területén is. Számosállat egyenérték alapján az ország állatállományának mintegy 25 %-át tartják ebben a régióban. A rendszerváltozás óta a mezőgazdasági szövetkezeti forma összezsugorodott, a vállalkozások száma pedig ugrásszerűen megnőtt. A tulajdonosi szerkezet változásával az egyéni gazdálkodóknak a termelésből való részesedése is nőtt. Jelenleg a helyi élelmiszeripari alapanyagok közül a gyümölcs-, illetve a burgonya- és fűszerpaprika termesztésben az egyéni gazdaságok dominálnak. A mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari vállalatok között korábban kialakult gazdasági kapcsolatok a rendszerváltozást követően átalakultak vagy lazábbá lettek, helyenként csaknem megszűntek. Természetesen újabb kapcsolatok is kialakultak, de mind a mezőgazdasági termelőknek, mind az élelmiszeripari vállalatoknak az új piaci és gazdasági helyzethez kellett, hogy igazodjanak. A Dél-Alföldi régióban a rendszerváltozás utáni termelés visszaesése a mezőgazdaságot és a hozzá szorosan kapcsolódó élelmiszeripart sem kerülte el. Sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha a privatizáció úgy játszódott volna le, hogy a termelési vertikum különböző szférái egyazon tulajdonosi körbe tartoznának. A felmerülő gazdasági problémákat akkor is sokkal könnyebben tudnák kezelni, ha az alapanyag-termelők és a feldolgozó vállalatok szorosabbra fűzték volna kapcsolatukat. Nem egyesültek mezőgazdasági üzemek élelmiszeripari üzemekkel és nem használták ki a kooperációs lehetőségeket sem. Így napjainkra a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripari feldolgozás egymástól elkülönült szervezetben laza egymás közti kapcsolatban, sok esetben összehangolatlanul zajlik. A régióban megtermelt növényi termékeket túlnyomórészt a helyi élelmiszeripari üzemek dolgozzák fel. Más a helyzet az egyes állati termékek esetében. Az élelmiszeripari vállalatok az elmúlt években igen nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek a minőségre és az árra. Így előfordul, hogy a megfelelő minőség elérése érdekében az ország más területeiről is szállítanak ide állati termékeket (pl. tejet). A rendszerváltozást követően a Dél-Alföldi régióban az élelmiszeripart is megrázkódtatás érte. A termelés az országosnál nagyobb mértékben esett vissza. Az ipar többi ágazatához képest a Dél-Alföldi régióban az élelmiszeripar súlya jelentősen csökkent. Ennek ellenére az élelmiszeripar továbbra is megőrizte vezető szerepét a régió iparában: 2001-ben a termelésből mintegy 37, a kivitelből 27 %-kal részesedett, miközben országosan ez az arány lényegesen kevesebb (15 illetve 6 %-ot tett ki). A régió megyéiből Bács-Kiskun megye élelmiszeripari termelése esett vissza legjelentősebben. Az élelmiszeripari termelés csökkenése, a foglalkoztatottak létszámának a csökkenését is eredményezte. Ahhoz, hogy az élelmiszeripar dinamikusan fejlődjön, színvonalas és versenyképes termékeket állítson elő jó minőségű, relatív homogén, versenyképes áron előállított
2
nyersanyagon kívül szükséges biztosítani, az elvárásoknak megfelelő minőségű nagytisztasági fokú egészséges vizet, a magas fokú csatornázottságot, a jó közlekedési feltételeket, a korszerű raktározási és tárolási adottságokat, továbbá a magas szintű üzem- és munkaszervezést. E feltételek teljesüléséhez jelentős mennyiségű tőkére van szükség. Az élelmiszeripar speciális nyersanyagokat dolgoz fel. Nyersanyagai gyorsan romló, hamar minőségi károsodást szenvedő, termékek, de a termelékenység magas foka és a minőségi károsodás megakadályozása megkívánja a folyamatos termelést, ehhez pedig folyamatos nyersanyagellátás és a szolgáltatások megbízható folyamatos biztosítása szükséges. A személyek, az áruk és a szolgáltatások jókor, az adott helyen kívánt minőségben, lehetőleg olcsón, a környezetet nem károsítva kell, hogy rendelkezésre álljanak. Ezért az élelmiszertermelési vertikum minden szintjén fontos, hogy a logisztikai szolgáltatások de azon túlmenően valamennyi infrastrukturális elem, ágazat, s azok rendszere fejlett legyen. Az SZTE Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszékén folyó vizsgálatok azt mutatják, hogy Magyarországon az iparilag fejlett térségekben, ahol magasabb az egy főre jutó GDP, ahol gyorsabb a gazdasági növekedés, oda áramlik intenzívebben a külföldi működő tőke, ott erőteljesebb a beruházás, és ott fejlettebb az infrastruktúra. Az ipar és a mezőgazdaság komplementer ágazat, így ha a Dél-Alföldön a mezőgazdaság jelentősége erősebb, mint az iparosodottabb térségekben és minden számítás azt bizonyítja, hogy a logisztikai háttér, az infrastrukturális ellátottság alacsonyabb. Sőt sajnos, hogy e téren a lemaradás nem csökken hanem nő, a nivellálódás, a felzárkózás helyett a differenciálódás folyamata játszódik le. 2. táblázat. A mezőgazdaság részaránya a bruttó hozzáadott értékből régiónként (2001) Ország, régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Ország összesen
Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat részaránya (%) 1,0 4,8 4,3 8,4 4,6 8,6 10,8 4,3
Forrás: KSH, Magyar Régiók Zsebkönyve, 2002
Ez pedig nagy problémája a Dél-Alföldnek. Tudjuk, hogy minden nemzetgazdasági ág fejlődését, termelékenységét, versenyképességét nagymértékben befolyásolja az infrastruktúra fejlettsége. (Szoros pozitív korrelációs összefüggést mutat, pl. az infrastruktúra komplex fejlettségi mutató és az ipar fejlettségét kifejező mutatók kapcsolata.) Már pedig a korántsem mindenben homogén Dél-Alföld egyes térségei az infrastruktúra számos fontos eleme terén a hazai rangsorban egyre hátrébb kerül, s ezáltal esélyei romlanak. Ez pedig azért nagyon kedvezőtlen a Dél-Alföld esetében, mert amúgy sem olyan húzó ágazat az élelmiszergazdaság, amely a mélypontból kilendítené a térséget, de tudomásul kell vennünk, hogy a térség adottságai és tradíciója miatt a régió gazdaságában kitüntetett szerepet játszik. Mivel az élelmiszergazdaság felé eddig is nagyok voltak az elvárások és az EU-s csatlakozásunk után ezek hátrányozottan megnőttek, ennek csak fejlett infrastrukturális háttérrel tudunk eleget tenni. Ennek az általános gazdasági összefüggésen kívül az az oka, hogy az élelmiszertermelés olyan vertikális folyamatok láncolata, amelyben egyetlen láncszemet sem szabad megsérteni, (netán kihagyni) mert akkor sérül az eredmény. Márpedig olyan termékek gyártásáról van szó, 3
amely emberi és állati fogyasztási cikkeket állítanak elő, és így érthető okok miatt a szigorú egészségügyi és egyéb normákat be kell tartanunk. Kitüntetett szerepe van a közlekedési ágazat teljes szállítási tevékenységének. A mezőgazdasági termelés szétszórtan, nagy területen folyik, az élelmiszer-feldolgozás pedig pontszerűen, csomópontokban. Nem mindegy, hogy a nyersanyag szállítása milyen gyors, milyen minőségű, milyen hőfokon történik, hiszen a sérülékeny, gyorsan romló „kényes” áruról van szó. Az átrakás, a raktározás, a kiszerelés mind-mind fontos. Pl. a mirelit árú készítésénél esetenként a terményt néhány óra alatt fel kell dolgozni. Ebben a szervezési folyamat is nagy szerepet kap. Mivel az energiahordozók ára igen magas, a szállítási költségek csökkentése érdekében a feldolgozás területi elhelyezkedésének ismételt átgondolása kívánatos. Mivel az élelmiszeripari üzemek helyhez kötöttsége erősebb, mint a mezőgazdasági termelésé, fontos feladat lehet a mezőgazdasági termékek termőhelyének az ésszerűsítése (ennek befolyásolása, terelése) is. Békés megye (de a térség más térségei is) nem dicsekedhet(nek) az úthálózat kiépítettségével, minőségével és egyéb paramétereivel. A régió modernizációjához elengedhetetlen az európai színvonalú közlekedési pályákhoz és a nagy kapacitású telekommunikációs hálózatokhoz való hozzájutás megteremtése. Ezek biztosítják a gyors áru- és személyszállítást, a tőke és az információ áramlást, a piaci esélyek növekedését, a technikai és a technológiai megújulást, mert ezek a belső- és a külső interregionális összeköttetések hordozói. Az élelmiszertermelésben az energiaellátás is nagyon fontos, legyen az kőolaj, vagy olajszármazék, földgáz, termálvíz, vagy villamos energia. Ezeknek is a kor követelményeinek megfelelő szinten kell, hogy rendelkezésre álljanak. Kitüntetett szerepe van a vízellátásnak is. A vízellátás színvonala a termelést és az életminőséget közvetlen és közvetve is nagymértékben befolyásolja. A legfőbb értéke abban rejlik, hogy mindig mindenhol megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre álljon. A Dél-Alföld esetében mindkettőn hangsúly van. Aszályos időszakban az öntözés nélkülözhetetlen, de az sem mindegy, hogy milyen vízzel történik. A feldolgozás során pedig nemcsak bakteriológiailag, hanem kémiailag is megfelelő minőségű vizet szabad csak használni. Ez nem csak olyan élelmiszerekre vonatkozik, mint pl. az üdítőital-, vagy konzervfélék, amelyeknél a víz beépül a termékben, hanem a mosóvizekre is. Itt kell szólni a szennyvízlevezetés, a szennyvíztisztítás és a csatornázás kérdéseiről is, amely a Dél-Alföld egyik gyenge pontja. Nagyon fontos a tágabb értelemben vett kereskedelmi hálózat színvonala, kiépítettsége, korszerűsége, paraméterei, szerkezete és az általa nyújtott szolgáltatások. Az EU-s csatlakozásunk megkívánja a Dél-Alföld mezőgazdaságának és élelmiszeriparának minőségi strukturális és marketing váltását, fejlesztését. A kor követelményeihez igazodó, műszaki és egészségügyi elvárásoknak eleget tevő, kedvezőbb piaci pozíciót biztosító bel- és külpiaci értékesítést. Ennek komoly infrastrukturális beruházás igénye van, amelyet – különböző források bevonásával – minél előbb meg kell oldanunk. Humán tőke Színvonalas mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés magasan képzett, a követelményeknek megfelelő, az elvárásokat magas szinten teljesítő szakemberek nélkül nem lehetséges. Mivel már évtizedek óta csökken a Dél-Alföld mezőgazdasági területe, a termőterület és az élelmiszergazdaságban foglalkoztatottak száma, ebben az ágazatban is felértékelődik a humán erőforrás; az ágazatban tevékenykedők felkészültsége, hozzáértése, szakképzettsége, iskolázottsága, innovatív készsége. Ezért a képzés vertikumának minden szintje, ezen belül pedig a szakképzés mindinkább központi szerepűvé válik, mert csak ennek megfelelő szintje, eredményessége, struktúrája teszi lehetővé a növekvő eredményt. Ha az
4
agrárszférában a termelés tényezői (a föld, a munkaerő) csökkennek, a tőke szűkösen áll rendelkezésre, akkor a minőségi paraméterek javulása hozhat eredményt. Összefoglalóként megállapíthatjuk, hogy a Dél-Alföldön az élelmiszergazdasági szakemberképzés nagy múltú, magas színvonalú, és minden szinten biztosított. A képzőhelyek igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni az igényekhez. A képzési kínálat nagy, az érdeklődés is megfelelő. Ha azonban figyelembe vesszük az agrárszférában tevékenykedők számát, akkor azt kell megállapítanunk, hogy még mindig sokan nem veszik igénybe a lehetőségeket. Ez főkét a képzésekből kimaradó vállalkozók esetében hátrányos. Úgy tűnik, hogy az ökogazdálkodás adta lehetőségek terén lehet bővíteni a képzést (elsősorban felnőttképzési formában), továbbá még mindig nagy a kereslet az erdész, vadász vadtenyésztő, valamint a növényvédős szakemberek iránt. Az EU-hoz való csatlakozás után még mindig vannak nagyon tájékozatlanok, amiért legtöbbször az érintettek a felelősek. Kívánatos lenne egy kézbe adni az egész agrár felnőttképzés irányítását, hogy még áttekinthetőbb, illetve összehangoltabb legyen. A diplomás képzés a Dél-Alföldön színvonalas. Rendszeresen évente nagy létszámot érint. A kibocsátott agrármérnököknek csak egy része tud „elvárásainak” megfelelő munkahelyre kerülni. (Egy-egy agrár felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyre 100-nál is többen jelentkeznek.) Magyarországon még nem általános, hogy a vállalkozók felsőfokú agrárvégzettséggel rendelkezzenek. A gazdaság, ezen belül az élelmiszergazdaság különböző szférái között tartós összhang hiánya a gazdasági hatékonyság ellen hat, a gazdasági növekedést fékezi. Mivel fejlettségünk jelenlegi szakaszában az infrastruktúra színvonala elmarad az igényektől és a termelő ágazatok szintjétől, a konfliktusok elkerülése érdekében a harmóniát meg kell teremtenünk. Ha ezzel sokat késlekedünk, azzal hátráltatjuk az élelmiszergazdaságunk fejlődését. A fejlődésben a lemaradást csak az infrastruktúra dinamikus fejlődésével állíthatjuk, illetve fordíthatjuk meg. Ahhoz, hogy a Dél-Alföld gazdasági (jelen esetben élelmiszergazdasági) pozíciói javuljanak, hogy bel- és külföldön sikerrel állják a versenyt, fejleszteni kell a térség logisztikai helyzetét, infrastrukturális ellátottságát. Ez csalogathatja ide a hazai- és a külföldi befektetőket, javíthatja a Dél-Alföld gazdasági pozícióit, hozhat sikereket. Ez azért is meghozhatja a sikert, mert a szolgáltató ágazatok és a termelő ágazatok dialektikus kölcsönhatásban fejlődnek. IRODALOM Abonyiné Palotás J. (1979) Élelmiszeriparunk regionális fejlődésének és fejlesztésének néhány kérdése. – Földrajzi Értesítő XXVIII. évf 3 - 4. füzet, pp.371-379. Abonyiné Palotás J. (1979) A termelő szféra és az infrastruktúra területi vizsgálata. – Statisztikai Szemle, 57. évf., 5. sz., pp.470- 478. Abonyiné Palotás J. (2000) A Dél-Alföld infrastrukturális fejlettsége és szerepe a területi fejlődésben. – Társadalomföldrajzi vizsgálatok két évtized találkozásánál. Szeged, pp.201-216. Abonyiné Palotás J. (2000) A külföldi működő tőke szerepe a Dél-Alföldön. – in.: Társadalomföldrajzi vizsgálatok két évtized találkozásánál. Szeged, pp.125-136. Abonyiné, Palotás J. (2003) Infrastruktúra. Dialóg Campus Kiadó Budapest Pécs, 174p. Hajdú I. – Lakner Z. (1999) Az élelmiszeripar gazdaságtana. Mezőgazdaság Szaktudás Kiadó, Budapest, 569p.
5
