A tartalomból 1. oldal: –
Önkormányzati választások 2010.
2–3. oldal: –
LAKOSSÁGI HIRDETMÉNY Értesítjük a község lakosságát, hogy a 2010. október 3-ára kiírt polgármesterek és helyi önkormányzati képviselôk választásával kapcsolatosan 2010. szeptember 3-án 16.00 óráig az alábbi személyek nyújtottak be ajánlószelvényeket. A Helyi Választási Bizottság az alábbi jelölteket vette nyilvántartásba: Polgármester-jelöltek:
Jelentés az önkormányzat
Jelölt neve Bodorkós Ferenc
vagyoni és pénzügyi helyzetérôl, 4–7. oldal: –
Nyílt levél és válasz
8–9. oldal: –
2010. szeptember
Önkormányzati választások 2010.
Cikluszáró beszámoló 20062010.,
–
XI. évfolyam 8. szám
Gencsapáti polgárainak ingyenes, közéleti, információs lapja
Gencsapáti Plébánia hírei, aktualitásai
10. oldal: –
Rómában jártak a ministránsok
–
Felhívás
–
Köszönet
–
Korunk hôse (Nézelôdô)
11. oldal: –
Eleink eledelei
–
Körmönfonó kézmûves klub
12–13. oldal: –
Gencsapáti fogathajtó sikerek
–
Gencsapáti szüret
14. oldal: –
Ruhacsere akció
–
Meghívó
–
Baba-mama klub
–
Reklámok, hirdetések
Kovács Vince
Jelölô szervezet Státusz Dátum Fidesz – Magyar Polgári Szövetség / Kereszténydemokrata Néppárt / Nemzeti Fórum Egyesület Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26
Képviselô-jelöltek: Jelölt neve Abért Valentin István Bejczi Mónika Böröcz László Gájer László Gergácz László Geröly Tibor Hatos Katalin Horváth Attila Jáger Imre Kiss Attila István Kiss Ferenc Orbán Imréné Dr. Ôry Ferenc Pusker István Tahin Sándor Dr. Varga József Vincze Alajos János
Jelölô szervezet Státusz Dátum Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.27 Független Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Magyar Demokrata Fórum Nyilvántartásba véve 2010.09.01 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26 Független Nyilvántartásba véve 2010.08.26
A választással kapcsolatosan további információkat a Helyi Választási Irodától kérhetnek, valamint egyéb információkat a www.valasztas.hu oldalon találnak. Gencsapáti, 2010. szeptember 7. Tisztelettel: Gáspár Tivadar HVI vezetô
2
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Cikluszáró beszámoló 2006–2010. Tisztelt gencsapáti polgárok! A választási ciklus végén kötelességemnek tartom, hogy beszámoljak Önöknek a négy év munkájáról: amit elkezdtünk, amit befejeztünk, és arról is, amit még el kell végezni. Nehéz évek jártak az elmúlt idôszakban az Országra, így természetesen lakóhelyünkre is. A gazdasági világválság felkészületlenül érintette Hazánkat. A kialakult helyzetért felelôsök ismét tôlünk kértek segítséget, ránk, lakosságra, önkormányzatokra, idôsre és fiatalra rakták annak terheit. Úgy ítélték meg, hogy ôk nem felelôsek a kialakult helyzetért, sôt úgy érzik továbra is, hogy ôk ôrzik a bölcsek kövét, nélkülük nincs és nem is lehet változás. Jelentôs normatíva-elvonásokkal „jutalmazták” a településeket, különösen az intézményfenntartókat. A nehéz évek, sok nem várt esemény ellenére mégis jelentôs eredményekrôl, beruházásokról tudok számot adni önöknek a 2006-2010. esztendôkben. Önkormányzatunk az elôzô ciklus által vállalt szerzôdéses kötelességeit teljesítette, a Vízköz utcai telek-közmûvesítés terveztetését, kivitelezését elvégeztette. A Mûvelôdési Ház félig kész munkáit befejeztük. Az akkor még vissza sem kapott katonai gyakorlóterület bérbeadására hozott döntést visszavontuk, és más, a község számára elônytelen szerzôdéseket is felbontottunk. Fontosnak tartottuk a rendezési tervünket széleskörû lakossági egyeztetésre bocsátani. A tervezônek feladata volt mindenkivel, aki ezt igényelte, egyeztetni, és az egyéni kéréseket beilleszteni a rendezési tervbe, ha az nem sért egyéni vagy közérdeket, illetve elvégezni a szakhatósági elôírásokhoz igazítást. Irigyeink, vagy ellenfeleink talán máig sem hiszik el, hogy sikerült, amiben nem bíztak, ami ellen néhányan mindent elkövettek: birtokba vettük a volt Nagymezôt, a honvédségi gyakorlóterületet, ami most már a jövônk gazdasági záloga, hisz rendezési tervünk elfogadásával iparterületté nyilvánítottuk. Az idô eljárt a hídjaink felett. Szinte egy idôben szakadt le a Malomréti-híd, a Banga ré-híd, és roppant össze a Szentkút-híd, valamint az árvizek erôsen alámosták a Cseresznyés út hídfôjét. Hídjaink megújultak, a Szentkút-hidat pályázati pénzbôl teljesen újjáépítettük.
Sajnos ránk várt az a nem éppen kellemes feladat, mikor is a Perlaki-híd tulajdonjogát bírósági úton kellett tisztázni. (A bíróság végül a híd tulajdonjogát, a tanúk meghallgatása után, a Perlaki családnak ítélte.) Úgy ítélem meg, hogy a két éves jogvita után mindenki számára elfogadható egyesség született azzal, hogy két tulajdonostárstól közérdekû felajánlással, a harmadiktól pénzbeli megváltással közterületté válhatott a híd. A mûvelôdési ház tetôterében állandó helytörténeti kiállítást alakítottunk ki pályázati forrásból. A Hunyadi út burkolata teljesen megújult kezdeményezésünkre, a Kistérség kiemelt beruházásaként. Sajnos a pályázat
nem támogatta a buszöblök, illetve a közúthoz tartozó járda építését. Az önkormányzat fontosnak tartotta a járdaépítési program elindítását, megterveztette a Hunyadi úti járda felújítását, és saját forrásból 440 méter járdát már elkészíttetett. A felszedett járdalapokból a kitisztított vízbefogadó árkokat lapozta, illetve lapozza ki a mûszaki csoport közremûködésével. A maradék járdalapok közterületi felhasználásra kerülnek. Néhol a meglévô régi járda foghíjait pótoljuk, néhol pedig új burkolt járdaszakaszt építünk belôlük. A Hunyadi úton, még az út felújítása elôtt, a lakóingatlanok vízbekötésének cseréje elvégzésre került, hogy a gyakori csôtörések elkerülhetôk legyenek. Elértük, hogy az Apáti vasúti megállóhelyen újra megáll a Szombathely-Kôszeg vonalon közlekedô vonat. Vadonatúj váróépület építéséhez adtunk segítséget a MÁV-nak.
Az egészségház mûszaki állapota olyan mértékben leromlott, hogy a törvényes mûködés feltételeit nem elégítette ki. A védônôi szolgálat finanszírozásának visszavonását helyezte kilátásba az OEP (ez a költségvetésbôl évente hatmillió forint kiesését jelentette volna). Az épület akadálymentesítésének (ami törvényi kötelezettségünk) sem tudtunk megfelelni, a dolgozók szociális ellátása sem volt biztosított, s az épület mûszakilag teljesen elavult volt. Pályázati forrás bevonásával az intézmény teljes egészében megújult, mára egy korszerû, minden igényt kielégítô, energiatakarékos épületet tudhatnak magukénak Gencsapáti lakói. Sikerült pályázati forrást szerezni az ún. lôtéri hulladéklerakó rekultiválására. Eltûnt a hatalmas tájseb a szôlôskertek szomszédságából, mára ôshonos fák, virágzó cserjék nônek a szeméttelep helyén. A beruházás része volt a Cseresznyés úti árokrendezés is. A TSZ által egy vállalkozónak eladott Apáti-dombi ingatlanon (egyébként régészeti lelôhely) pedig, a kiskertek szomszédságában, éppen egy új hulladéklerakó kialakítását sikerült megakadályoznunk.
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Az iskolánkat pályázati forrásból folyamatosan fejlesztettük. Bôvítettük a számítógép-parkot, nyelvi labort alakítottunk ki, megújult a tornaterem és a hozzá tartozó öltözôk és mosdók. Az szülôi munkaközösség és vállalkozók segítségével, az iskola külsô homlokzata is megszépült az iskola névadó ünnepségére. Az óvodás korú gyerekek részére biztosítottuk a boldog gyerekkor feltételeit. A ciklus nagy eseménye, hogy az óvodánk ismét négy csoportban fogadja a település kisgyermekeit. Öröm számomra, hogy az óvoda tornaszobával történô bôvítésére 17 millió forint pályázati forrást nyertünk. A kivitelezés pályáztatása most van folyamatban. A településünkön beindítottuk a közmunka programot, melynek kapcsán több polgártársunknak tudtunk szerény jövedelmet biztosítani, kiknek keze munkája meglátszik a községünk közterületein, közintézményein. Zöldterületeink karbantartására pályázati segítséggel két fûnyíró traktor, valamint nagyteljesítményû gépi fûkaszák kerültek beszerzésre, melyek segítségével – jóval olcsóbban – magunk gondozzuk zöldterületeinket. Temetôink szépítését, korszerûsítését határoztuk el, a Dózsa utcai temetôben korszerûsítettük a vízvételi lehetôséget, mindkét temetôben a ravatalozó épülete elôtetôvel bôvül. Sikeres kezdeményezésnek tartom a szelektív hulladék (egyelôre papír és mûanyag palack) házaktól történô begyûjtését. Talán számszerûsíteni sem lehet azt a rengeteg kisebb nagyobb pályázatot, amivel kulturális rendezvényeinket megrendeztük. Köszönöm azok munkáját, kik hagyományainkat ôrzik, illetve továbbörökítik. Pályázati pénz segítségével településôrt alkalmazunk, aki vigyáz nyugalmunkra, értékeinkre. Az idôsekrôl való gondoskodás kapcsán teljesen ingyenessé tettük a házi segítségnyújtást. Kiváló kapcsolatot ápoltunk civil szervezeteinkkel és az egyházi közösségekkel, kik mindig önzetlenül segítették munkánkat, számos sikert, elismerést szereztek településünknek. A sportpálya mellett kialakított ipari ingatlanokkal együtt, a sportterületre az összes közmûvet kiépítettük (villany, víz, csatorna, gáz). Utoljára szeretnék szólni a legfontosabbról, az iparfejlesztési elképzeléseinkrôl, ami döntô kérdés településünk fejlôdésében. Abban a világban, amiben most élünk, amikor az emberek legnagyobb félelme a munkanélküliség, nagyon fontosnak tartottam, hogy munkahelyek létesüljenek településünkön. Törekvéseink sikerrel jártak, hisz ezen években több vállalkozás kezdte meg mûködését településünkön. Az ipari zónában léte-
Tisztelt Választópolgárok! Bizonyára emlékeznek arra, hogy négy évvel ezelôtt a helyhatósági választásokon a Gencsapáti FIDESZ Alapszervezet jelöltjei függetlenként indultak. Döntésünket akkor az indokolta, hogy minden jelöltet emberi értéke, tenni akarása, tárgyaló készsége, szakmai képessége, nyelvtudása, és közösségi kapcsolatai alapján értékeljenek. Úgy gondolom, hogy az akkori döntésünk helyes volt és napjainkban is aktuális. Alapszervezetünknél az idén sem jelezte senki, hogy a FIDESZ képviseletében szeretne indulni. Tagjaink az idei helyhatósági választásokon is függetlenként mérettetik meg magukat. Úgy gondolom, hogy a képviselô testületben nem pártérdekekért, hanem kizárólag a falu fejlôdéséért kell dolgozni. Kérem Önöket, hogy szavazáskor értékeljék eddigi munkánkat és szavazataikkal támogassák jelöltjeinket. Tisztelettel: Böröcz László, Gencsapáti FIDESZ elnöke
HÍRMONDÓ
3
sült a Vasi FULL-TÁV Kft. logisztikai központja, a Svájci Elektronikai Kft. központi javító üzeme, az év végére elkészül a Vasi Patak Bt. most épülô üzemcsarnoka, mely 50–60 munkahelyet létesít.
Bízva a gazdasági fellendülésben, következetesen rendeztük a 100 hektáros iparterület sorsát. Nem hittünk a csábításnak, nem hagytuk elidegeníteni örökségünk, gyermekeink, unokáink jövôjének gazdasági alapját. Pályázat segítségével és önerôbôl tereprendezési és telekalakítási munkákat végeztünk. Kijelöltük az utak és közmûsávok helyét, egyeztetéseket végeztünk a közmûszolgáltatókkal és a hatóságokkal, a telekalakítások oly módon való elvégzésére, hogy bármilyen terület- illetve energiaigényû vállalkozás számára tudjunk majd megfelelô telephelyet biztosítani. A tél folyamán növényzet-tisztogatási munkálatokat is végeztünk a területen, melybôl szociálisan rászorulók részére biztosítottunk tûzifát. Az elmúlt hetek eseményei bizonyítják törekvésünk helyességét, hisz több vállalkozás érdeklôdött újra az iparterület iránt.
Tisztelt Gencsapátiak! Megtiszteltetô volt számomra, hogy Önökért dolgozhattam. Megköszönöm, hogy segítették munkámat. Jó érzés töltött el amikor felelôs beosztásban dolgozó polgártársaink önzetlenül segítettek eredményeink elérésében. Külön köszönöm azoknak a segítséget, akik anyagi hozzájárulásukkal, társadalmi munkájukkal segítették intézményeink felújítását, mûködését, kik bármi módon segítették településünk fejlôdését. Engedjék meg, hogy ezúton kívánjak Önöknek erôt, egészséget az elkövetkezô évekre, kitartó közös munkát településünkért, Gencsapátiért. Bodorkós Ferenc, polgármester
(X)
Tájékoztatjuk Gencsapáti lakosságát, hogy a 2010 évi Önkormányzati választásokon Polgármester-jelöltünk: Bodorkós Ferenc Jelölô szervezetek: Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt, Nemzeti Fórum Egyesület. Képviselô jelöltek:
Hatos Katalin Kiss Attila Orbán Imréné Dr. Ôry Ferenc Pusker István Dr. Varga József
Köszönjük a jó szót, a biztatást és az ajánló szelvényeket.
4
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Nyílt levél Tisztelt Igazgató Úr! Hivatkozva a mellékletekben megjelölt jogszabályokra kérem Önt, hogy szíveskedjen megjelentetni a helyi újságban az alábbi levelemet, illetve annak mellékletét képezô, a Polgármester Úrhoz intézett adatkérô levelet (nyílt levél). Gencsapáti, 2010. szeptember 3. Tisztelettel: Kovács Vince, polgármester-jelölt Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Gencsapátiak! A 2010. október 3-án az önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként indulok településünk választópolgárai bizalmának és szavazatainak elnyerése érdekében. A választásra készülve igyekeztem és igyekszem tájékozódni a község pénzügyi, gazdasági, beruházási és fejlesztési helyzetérôl, lehetôségeirôl. A rendelkezésemre álló információk és ada-
tok a fenti kérdésekben csak részben adnak tájékoztatást, illetve azok nyilvánvalóan hiányosnak nevezhetôk. A mellékelt nyílt levelemben megjelölt kötelezô – a vonatkozó törvények által elôírt – választások elôtti tájékoztatás a mai napig nem történt meg, ezért 2010. szeptember 3-án levélben fordultam Polgármester Úrhoz, hogy a választáson induló jelöltek és a község lakosságának tájékoztatását – a tisztánlátás biztosítása és az alaptalan feltételezések elkerülése érdekében – tegye meg. Kértem, hogy a levélben feltett kérdésekre a rendelkezésre álló törvényes határidôkön belül (Nyilvános közzététel esetében a választást megelôzô 30. napig, közérdekû adat személyes megkérése esetén legkésôbb 15 napon belül) válaszoljon és válaszairól személyemet, mint kérelmezôt, és a község lakóit a helyi sajtó útján tájékoztatni szíveskedjen. A nyilvánosság érdekében közzéteszem a Polgármester Úrhoz írt és hivatalosan átvett levelemet. Gencsapáti, 2010. szeptember 3. Tisztelettel: Kovács Vince, polgármester-jelölt
Nyílt levél melléklete Kovács Vince Polgármesterjelölt Tárgy: Közérdekû adatok nyilvánossága, illetve megküldése Bodorkós Ferenc Polgármester Úrnak Gencsapáti Község Önkormányzat 9721 Gencsapáti, Hunyadi u. 229. Tisztelt Polgármester Úr! Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény (továbbiakban: Áht.) 50/A. § (4) bekezdés alapján a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek általános választását megelôzô 30 nappal a polgármester részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérôl, valamint a képviselô-testület megalakulását követôen keletkezett, a késôbbi éveket terhelô pénzügyi kötelezettségekrôl. Az Áht. 15/B. § (1) bekezdés alapján az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történô gazdálkodással összefüggô – a nettó ötmillió forintot elérô, vagy azt meghaladó értékû – árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékû jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerzôdések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerzôdést kötô felek nevét, a szerzôdés értékét, határozott idôre kötött szerzôdés esetében annak idôtartamát, valamint az említett adatok változásait közzé kell tenni a szerzôdés létrejöttét követô hatvan napon belül. A közzétételrôl az önkormányzati szerv nevében szerzôdést kötô személy gondoskodik. A közzététel módjára a 15/A. §-ban foglalt rendelkezések irányadóak. Önkormányzati rendelet a kötelezôen közzétételre kerülô szerzôdések értékhatárát nettó ötmillió forintnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja. A személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény (továbbiakban: Avtv.) 19. § (1) bekezdés alapján a helyi önkormányzati feladatot, vala-
mint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerzôdésekre, a piaci szereplôk, a magánszervezetek és – személyek részére különleges, vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan – köteles elôsegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. Az Avtv. 20. § (1)-(2) bekezdés alapján a közérdekû adat megismerése iránt bárki – szóban, írásban, vagy elektronikus úton – igényt nyújthat be. A közérdekû adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelô szerv az igény tudomására jutását követô legrövidebb idô alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget. Tekintettel a fentiekre, kérem T. Polgármester Urat, hogy jelen levél kézhezvételét követô legrövidebb idô alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül szíveskedjék részemre megküldeni, illetve a helyi sajtóban közzétenni az alábbiakra vonatkozó adatokat: – A vonatkozó jogszabályi lehetôségre, valamint a gazdasági válságra tekintettel az érintett személyek részben, vagy egészben lemondtak-e a polgármesteri, illetve alpolgármesteri tiszteletdíjukról, költségátalányukról, egyéb juttatásukról? – Gencsapáti Község Önkormányzat 2010. évi költségvetése, valamint 2010. év I. félévi költségvetési gazdálkodásról szóló beszámoló, különös tekintettel a mérlegre, – 2010. évre tervezett folyószámla-hitel összege, – 2010. évi költségvetésben tervezett beruházási hitel összege és fajtája (Forint, vagy deviza.), – 2010. évi költségvetésben tervezett egyéb hitel összege (Pl: támogatást megelôlegzô hitel) – 2010. évben tervezett ingatlanbevétel tervezett elôirányzata, – 2010. évben befolyt ingatlanbevétel, – folyamatban lévô pályázatok megnevezése, az ezzel kapcsolatos pénzügyi kötelezettség teljes összege, – az egészségház felújításával kapcsolatos tételes elszámolás (Beruházás teljes összege, önrész mértéke, pályázati támogatás mértéke, ideiglenes ellátó helyek kialakításának összege, egyéb
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
HÍRMONDÓ
költség, a beruházás megvalósítására vonatkozó – a közbeszerzési eljárást követôen megkötött – kivitelezôi szerzôdés teljes tartalma.), – Gencsapáti, Hunyadi út járdaépítés megrendelôjének megnevezése (pl: Önkormányzat, vagy Közútkezelô), a beruházás teljes összege, annak forrása (Saját forrás vagy pályázati támogatás.), – Gencsapáti Község Önkormányzata, illetve intézményeinek, szakfeladatainak 30 napot meghaladó, lejárt határidejû, elismert tartozásának összege, – Gencsapáti Község Önkormányzat 30 napot meghaladó, lejárt határidejû követeléseinek összege, – Gencsapáti Község Önkormányzata által a felvett hitelek után – a 2010. évben fizetendô – kamatok összege, és még fennálló tôketartozás,
5
– Gencsapáti Község Önkormányzat megtakarításainak megnevezése, azok összege. Tájékoztatom T. Címet, hogy jelen levelem egy példányát Gáspár Tivadar jegyzônek is megküldöm további intézkedése érdekében, illetve ezen levél egy példányát – az Önök részérôl történô átvétel megjelölése mellett, hivatkozva a fenti jogszabályokra – a helyi sajtóban is közzéteszem. Egyidejûleg kérem Önt, hogy a feltett kérdéseimre adott válaszait is szíveskedjen nyilvánosságra hozni és közzétenni. Gencsapáti, 2010. szeptember 3. Kovács Vince 9721 Gencsapáti, Deák F. u. 52.
Jelentés az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérôl Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A. § (4) bekezdése alapján a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek általános választását megelôzô 30 nappal a polgármester részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérôl, valamint a képviselô-testület
megalakulását követôen keletkezett, a késôbbi éveket terhelô pénzügyi kötelezettségekrôl. A fentieknek eleget téve jelentési kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget.
Gencsapáti község Önkormányzat 2010. I. félévi bevételei és kiadásai (e Ft) Eredeti Módosított Teljesítés Bevételek Intézményi és egyéb sajátos bevételek Adóbevételek Átvett pénzeszközök Állami támogatások Ingatlan bevétel Pályázati bevétel, egyéb bevételek Pénzmaradvány (lekötött betét) Folyószámla hitel, támogatás megelôlegzô h. Egyéb finanszírozási bevételek Összesen Kiadások Személyi jellegû juttatások és járulékok Dologi jellegû kiadások Szociális juttatások, segélyek Pénzátadások (Iskola, Óvoda, egyéb feladatok) Rövid lejáratú hitel törlesztés Pénzátadás nonprofit szervezetek részére Felújítás, beruházás Áfa befizetés kiadásai Kamat kiadás Céltartalék Hitel visszafizetés Finanszírozás kiadásai Összesen
8 120 70 000 6 800 105 457 24 000 23 334 20 000
8 119 70 000 8 155 111 464 24 000 12 390 23 334 20 000
257 711
277 462
76 332 52 731 15 000 68 314
82 356 55 586 15 000 65 905
6 000 3 000 23 334 13 000
4 454 25 456 6 000 3 000 6 705 13 000
257 711
277 462
%
4 727 30 830 5 112 57 563
58.22 44.04 62.69 51.64
21 067 16 629 9 640 -3 040 142 528
170.03 71.27 48.20
44 631 26 094 6 007 20 813 7 401 4 773 25 729 7 266 1 651
54.19 46.94 40.05 31.58
6 635 980 151 980
51.37
107.16 101.07 121.10 55.03 51.04 54.78
Válaszok a nyílt levélre Az alábbiakban Kovács Vince polgármester-jelölt kérdései, illetve az arra adott válaszok következnek: A vonatkozó jogszabályi lehetôségre, valamint a gazdasági válságra tekintettel, az érintett személyek részben vagy egészben
lemondtak-e a polgármesteri, illetve alpolgármesteri tiszteletdíjukról, költségátalányukról, egyéb juttatásukról? Az „érintett személyek”, azaz a képviselôtestület tagjai, ahogy az elôzô ciklusban sem, úgy a 2006–2010. ciklusban sem
6
HÍRMONDÓ
mondtak le juttatásaikról. Nem tették meg ezt annak ellenére sem, hogy ezzel biztosan sok szimpatizánst szerezhettek volna. Minden választáson érzékeny pontként merül fel a tiszteletdíj kérdése. Vajon az a jó politikus, aki a polgárok felé azzal áll elô, hogy lemond a tiszteletdíjáról, közben egyéb csatornákon milliók vándorolnak a közösbôl a magánvagyonához? Az „érintett személyek” többsége még csak nem is álláshalmozó. Becsületes „civil” munkája mellett szabadidejében foglalkozik a közügyekkel. Gencsapátiban nem a tiszteletdíj felvételén vagy nem felvételén múlik, hogy ki mennyit tesz a falujáért. Gencsapáti Község Önkormányzat 2010. évi költségvetése, valamint 2010. év I. félévi költségvetési gazdálkodásról szóló beszámoló, különös tekintettel a mérlegre. A helyi újság terjedelme miatt az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendelete, mellékleteivel egyetemben, illetve a 2010. elsô félévi beszámolója a település honlapján megtekinthetô. (www.gencsapáti.hu/aktuális) 2010. évre tervezett folyószámla-hitel összege. Az Önkormányzat folyószámlahitel-kerete 2010. évben 20 M Ft, amelybôl a likviditási nehézségek kiküszöbölésére használunk fel. 2010.06.30-án a keretbôl kihasznált összeg: 9,6 M Ft. 2010. évi költségvetésben tervezett beruházási hitel összege és fajtája (Ft vagy deviza). 2010. évben beruházási hitel felvételét nem terveztük, mivel a 2007. évben aláírt hiteltörlesztés mellett, további hitelek törlesztését kockázatosnak ítéltük meg. 2010. évi költségvetésben tervezett egyéb hitel összege (Pl.: támogatást megelôlegezô hitel). 2010. évben egyéb hitel felvételét nem terveztük. Az ezt megelôzô évben támogatást megelôlegezô hitel két esetben került felvételre 2009. szeptember 24-i, illetve 2009. június 3-i hitelszerzôdés alapján. A Gencsapáti felhagyott szilárd hulladéklerakó rekultivációja, tájba illesztése pályázati projekt, illetve a Gencsapáti Egészségház felújítása, bôvítése címû pályázati projekt megvalósításához. Az elôbbi hitel keretösszege: 7.3 M Ft volt, ebbôl felhasználásra került: 6.5 M Ft, az utóbbi hitel keretösszege: 8 M Ft volt, melybôl 7.4 M Ft-ot használtunk fel. Mindkét hitel visszafizetése a pályázati támogatás megérkezését követôen 2010. I. félévében megtörtént. 2010. évben tervezett ingatlanbevétel tervezett elôirányzata. 2010. évre 24 M Ft ingatlanbevétel került betervezésre, mely az Önkormányzat tulajdonában lévô 4 db összközmûves építési telek értékesítését jelenti a Sziget lakóparkban. 2010. évben befolyt ingatlanbevétel. 2010-ben az önkormányzat nem realizált ingatlanjaiból bevételt. Magyarul nem adtunk el önkormányzati ingatlant. Tekintve az ingatlanpiac hosszú ideje nyomott árait, bûn lett volna jelentôsen áron alul elkótyavetyélni az értékes ingatlanjainkat. Az ingatlanjaink jelenleg tehermentesen az önkormányzat vagyonát gyarapítják. A mindenkori képviselô-testület kötelessége, hogy jó gazda módjára kezelje és gazdálkodjon a közvagyonnal. Piacvezetô ingatlanforgalmazó bevonásával keressük a potenciális vevôket. Folyamatban lévô pályázatok megnevezése, az ezzel kapcsolatos pénzügyi kötelezettség teljes összege. 2010. évi költségvetésünkben újabb beruházások nem kerültek megtervezésre, felújítást sem terveztünk. A szükséges karbantartási és javítási munkák kis értékû kiadásaink között kerültek megtervezésre. A folyamatban lévô pályázatokról: Az Egészségház felújítása és bôvítése c. pályázat pénzügyi teljesítése ill. elszámolása folyamatban van.
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
A Gyöngyös-kert Óvoda tornaszobával történô bôvítésének pályázata: A tervezett beruházás: 21.250 E Ft, melybôl az önerô 20% (4.250 E Ft) az önkormányzat költségvetését terheli. Az önkormányzat a Szombathelyi Többcélú Kistérségi Társulás felé pénzátadással biztosítja az önrészt. (2010. június 30.-ig átadott önrész 319 E Ft.) Jelenleg a kivitelezés közbeszerzési eljárása zajlik. Az egészségház felújításával kapcsolatos tételes elszámolás (beruházás teljes összege, önrész mértéke, pályázati támogatás mértéke, ideiglenes ellátó helyek kialakításának költsége, egyéb költség, a beruházás megvalósítására vonatkozó – a közbeszerzési eljárást követôen megkötött kivitelezôi szerzôdés teljes tartalma). A kivitelezôi szerzôdés teljes tartalma egy nagy terjedelmû (több száz oldalas) dokumentum. Annak tartalma nem titkos, bárki számára hozzáférhetô a Polgármesteri Hivatalban. E helyen közreadni azt nem célszerû, ám a polgármester-jelölt kérdésére válaszolva, álljon itt néhány adat: Beruházás összköltsége: 51 M Ft Önrész: 13 M Ft Pályázati támogatás: 35,98 M Ft + 2 M Ft Megyei Önkormányzati támogatás A beruházás összköltségében nem szereplô tételek: Ideiglenes elhelyezés költségei: 0,9 M Ft Egyéb költségek: a kivitelezés folyamán az önkormányzat által megrendelt nem tervezett munkák költségei: 1,3 M Ft (az ingatlanon található funkció nélküli olajtartály felszámolásának, illetve egyéb javítási munkák költségei.) Engedtessék meg néhány szó az ideiglenes ellátó helyek kialakításának költségeirôl is. Az új épület felújításának befejezéséig az egészségügyi szolgálatoknak helyet kellett találni az egészségügyi ellátás zavartalan biztosítása érdekében. Az ÁNTSZ-tôl kértünk és rövid idôn belül megkaptuk az engedélyt, hogy a fogorvosi rendelés az általános iskolában, a házi- és gyermekorvosi rendelés a Mûvelôdési Házban kapjon helyet, a védônôi szolgálattal egyetemben. A szolgálatok elhelyezésének költsége az elsôdleges számításaink szerint meghaladta volna az 1 M Ft-ot, de a költséghatékonyságra tekintettel néhány tételt kivettünk a költségvetési tételek közül. Kikerült többek között a bútorok, eszközök helyi fuvarozóval történô átszállításának költsége is. Ezt indokolta a két épület közti csekély távolság (50–100 méter), így a költöztetést saját Mûszaki Csoportunk dolgozói végezték el, saját eszközökkel. Az ideiglenes elhelyezés költségeiben benne foglaltatnak az ÁNTSZ által kötelezôen elôírt, a szolgálatok mûködését biztosító alapvetô minimális feltételek kialakításának költségei, úgymint vízszerelés, villanyszerelés, fogorvosi szék le- illetve felszerelése, a parkettás helyiségek PVC padlóval történô lefedése, stb. Az ideiglenes ellátó helyeken nyílván megnôtt az épületek rezsiköltsége. Az így keletkezett többletköltségek az intézmények költségvetésében jelentkeztek, azonban ha meggondoljuk, hogy az Egészségház felújítása alatt a házban nem jelentkezett önkormányzatot terhelô rezsi költség, akkor úgy tekinthetjük, hogy az egészségügyi szolgálatok mûködése folyamatos volt és összességében az önkormányzatnak nem jelentett többletkiadást. Gencsapáti Hunyadi úti járdaépítés megrendelôjének megnevezése (Pl.: Önkormányzat vagy Közútkezelô), a beruházás teljes összege, annak forrása (költségvetése, beruházási, pályázati hitel). A Hunyadi úti járdaépítés megrendelôje Gencsapáti Község Önkormányzata volt. A felújítandó szakaszról, annak költségeirôl Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselô-testülete döntött 32/2010. számú határozatában. A Hunyadi út, illetve a hozzá tartozó járda nem önkormányzati, hanem állami fenntartásban lévô közút (kezelôje a Magyar Közút Nonprofit Kht.). Tekintettel a Hunyadi úti járda helyenként
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
szinte használhatatlan állapotára, az önkormányzat maga határozta el a járda felújítását. A felújítás költségeibe a közút kezelôje anyagilag, illetve egyéb módon beszállni nem tudott. A beruházást természetesen támogatták, a munkaterület átadás-átvételére, a mûszaki átadásra a közmû-szolgáltatókkal együtt hivatalosak voltak. A terveket és a kivitelezés munkálatait az önkormányzat finanszírozta 2,7 M Ft értékben, fejlesztési hitelkeretébôl. Megjegyzem, azok a gencsi polgárok, akik nap mint nap használják a község gyalogjárdáit, nem kíváncsiak arra, hogy a járda kinek a kezelésében van. Ôk – teljes joggal – használható és esztétikus járdán szeretnének sétálni, babakocsit tolni, stb. Ha a Kht.-tôl várjuk a gyalogjárda teljes hosszban történô felújítását, a jelen gazdasági helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy a közeljövôben felújításra kerülne a járda. Mivel a forrás saját erôbôl rendelkezésre állt, az önkormányzat a munkát elkezdte, bízva abban, hogy a további szakaszok felújítása folytatódhat majd a gazdasági helyzet kedvezôbbre fordulásával, akár egyedül, akár a Magyar Közút Nonprofit Kht., mint partner bevonásával kell majd megvalósítani. Gencsapáti Község Önkormányzata, illetve intézményeinek, szakfeladatainak 30 napot meghaladó, lejárt határidejû, elismert tartozásának összege. Az Önkormányzatnak, intézményeinek, illetve szakfeladatainak 30 napot meghaladó, lejárt határidejû tartozása nincs. Gencsapáti Község Önkormányzat 30 napot meghaladó, lejárt határidejû követeléseinek összege. A Zöld Erômû Kft. 2009. évi tartozása: 200 E Ft. Az adók tekintetében 30 napot meghaladó hátralék összege: 8 M Ft. Gencsapáti Község Önkormányzata által a felvett hitelek után a 2010. évben fizetendô - kamatok összege és még fennálló tôketartozás. A Fejlesztési hitel jövôbeni törlesztô-részleteinek alakulása: 2010. szept. 30. 35.500 CHF 2011. márc. 30. 45.500 CHF 2011. szept. 30. 45.500 CHF 2012. márc. 30. 45.500 CHF 2012. szept. 30. 48.503 CHF Jelenlegi hitelállományunk 220.503 CHF
HÍRMONDÓ
7
2010. évet terhelô visszafizetési kötelezettség: az árfolyam alakulásának megfelelôen., II. félévi kamatfizetési kötelezettség kb. 1.3 M Ft. Gencsapáti Község Önkormányzat megtakarításainak megnevezése, azok összege. Az önkormányzatnak – csakúgy, mint a települési önkormányzatok szinte mindegyikének – értékpapírban, pénzeszközben, illetve egyéb befektetési formában megtakarítása nincsen. Az elôzô ciklusból sem örökölt ilyet, a mostani négy év második felére pedig a világgazdasági válság nyomta rá bélyegét, mikor is a mûködési és a szükséges fejlesztési feladatok nem hagytak többletet a kasszában. Azonban ha figyelembe vesszük a gazdálkodásában meghozott döntéseket, melyek mind a költséghatékonyság célját szolgálták, úgy gondolom, jelentôs összegû megtakarításra került sor. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: A korábbi ciklus gyakorlatával szakítva, az egyes feladatok külsô vállalkozás felé történô kiszervezését az önkormányzat leállította. Felmondta például a település zöldterületeinek fûnyírását végzô vállalkozóval kötött elônytelen szerzôdést, annak érdekében, hogy saját Mûszaki Csoportjával és közcélú dolgozóival, pályázaton nyert fûnyírótraktorokkal végezze el a fenti munkát az addig kifizetett összeg töredékéért. Takarékoskodtunk a személyi jellegû kiadásokkal is. 2009-ben megszüntetésre került a két fôbôl álló pályázati iroda. A pályázati referensek munkáját a Polgármesteri Hivatal köztisztviselôje vette át. A közcélú foglalkoztatás keretében, illetve Munkaügyi Központ által támogatott dolgozókat foglalkoztatunk az önkormányzat intézményeinél (Polgármesteri Hivatal, Idôsek Klubja, Mûszaki Csoport). Közcélú dolgozóink bérének és járulékainak 90 %-át az állam viseli, a Munkaügyi Központ által meghirdetett TÁMOPos pályázat keretében foglalkoztatott dolgozónk bérének és járulékainak 100 %-át a pályázat finanszírozza. Településôrünk bére szintén 100 %-os támogatottságú a pályázatot meghirdetô minisztérium által. Talán nem vitatható, hogy ezek a helyi emberek jóval többet tesznek hozzá a település értékéhez (tisztaság, közbiztonság, idôsek ellátása), mint amennyibe bérük kerül az önkormányzatnak. Véleményem szerint a fejlesztésekkel együtt ez tartósabb befektetés, mint bármilyen, a pénzpiac aktuális hangulatától függôen bizonytalan hozamú lekötött betét.
Gondolatok a Helyhatósági Választásokhoz Nagy fába vágta fejszéjét Orbán Viktor, amikor változást ígért arról a posztról, ahova nem a hatalomvágy állította, hanem az ôszinte segíteni akarás, tenni akarás, reményt vesztett fele-barátai részére. Mindnyájunkat segítségül hívott emberfeletti terve keresztülviteléhez. Nemzeti egységet ajánlott, hogy mindenkinek része legyen a nagy mûben. Ez természetesen csak úgy jöhet létre, hogy a legkisebb közösségektôl, a legkisebb településektôl kezdve, mindenütt megvalósul az egység. Az a feladatunk tehát, hogy ezen dolgozzunk és megszüntessük a széthúzást, az egyéni érdekek elôrehelyezését, amely újra csak a gödör fenekére juttatja az országot. Igyekezzünk tehát becsülettel, tisztességgel egymást támogatni, példamutatóan helytállni azon a helyen, ahová az élet állított bennünket. Legyünk tisztelettel egymás iránt, ne tegyünk fele barátaink-
nak olyat, amit magunknak sem szeretnék. Bízzunk a Gondviselôbe, aki bölcsebben intézi, rendezi sorsunkat, mint mi saját magunk. Ha ezt megtesszük, ez biztosan meghozza a falu békéjét és egységét, amellyel hozzájárulhatunk a nemzeti egységhez. Ezek után tehát természetesen nevetséges és megbotránkoztató párton belül külön-külön csoportokkal indulni a választásra, hiszen ellent mond a józanésznek. Egyenként mérettesse meg magát mindenki, és jó szívvel fogadja el társai döntését. Ezt kívánja a mai helyzetünkben a becsület és a tisztesség. Immár másodszor használom e szópárt rövidke írásomban, de megérdemli, mert megkopott. Elfelejtett jelentését vissza kell állítanunk régi rangjára. Emberi mivoltunk fennmaradásának ugyanis elengedhetetlen feltétele. Katus néni
8
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
A Gencsapáti Plébánia hírei, aktualitásai A vasárnap megszentelésérôl Örömmel közlöm az Olvasókkal, hogy nemcsak az Apáti templomban, de a gencsi templomban is van szombatonként elôesti szentmise. Az Apátit templomban szombaton délután 17.30 órától (októbertôl 17 órától), a gencsi Szent Jakab templomban pedig este 19 órától (októbertôl 18.30 órától) van a vasárnapot is megszentelô elôesti szentmise. Tudom, hogy a mai korban sajnos sokaknak kell vasárnap is dolgozni, 3-4 mûszakban helytállni, remélem, hogy nekik segítség lesz a szombati szentmise, hiszen nem kell Szombathelyre sem beutazniuk. Ennek apropójaként hadd osszam meg gondolataimat a vasárnap megszentelésérôl. 1998-ban jelent meg II. János Pál pápa apostoli levele Dies Domini (Az Úr napja) kezdettel a vasárnap megszentelésérôl. A Szentatya elôször is a teremtés napjának nevezi a vasárnapot: tudjuk a teremtés bibliai elbeszélésébôl, hogy az Úr miután megalkotta a világot, a hetedik napon megpihent minden munkájától, és a hetedik napot megszentelte. Az Isten „pihenése” nem tétlenség, hanem az Úr örömmel tekint mindarra, amit teremtett. Tehát a vasárnap Istentôl megáldott és megszentelt nap. Az Istennek szentelni ezt a napot azt jelenti, hogy elismerem, hogy minden az Istené. Másodszor a vasárnap a feltámadás napja. A keresztények fokozatosan a zsidó Sabbat (szombat) helyett a hét elsô napját, a vasárnapot ünneplik meg, hiszen ekkor támadt fel Krisztus a halálból. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a vasárnap a hetenkénti Húsvét. Ekkor rádöbbenhetünk, hogy az életünk lényege az örök élet, a feltámadás: a vasárnap az örökkévalóság elôképe. Harmadszor a vasárnap az Egyház napja, az eukarisztikus közösség napja, amely a szentmisére összegyûlt. Kr. u. 304-ben Diocletionus császár halálbüntetés terhe mellett megtiltotta a keresztényeknek, hogy szentírás legyen a birtokukban, valamint, hogy vasárnap szentmisére gyûljenek össze. A mai Tunézia területén, az egykori Karthágó közelében 49 fôbôl álló kis hívô csoport a császári tilalom ellenére Octavius Felix házában szentmisére
A hónap szentje SZENT MÁTÉ APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA Neve annyit jelent, mint Jahve ajándéka vagy a hûséges. Kafarnaumban született. A pénzváltóasztal mellôl hívta meg ôt az Úr. Az elsô evangélium szerzôje. sajátos helyzetét mutatja az alábbi részlet az evangéliumból: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevû embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem!” Az fölkelt és a nyomába szegôdött. Amikor késôbb a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bûnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Jézus tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és bûnösökkel, hisz maga mondta, hogy a betegeknek kell az orvos. A hagyomány szerint Etiópiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Etiópiában halt vértanúhalált. Ünnepét azon a napon tartja az Egyház, amikor testét Keletrôl a X.század közepén Salernóba vitték át, ahol jelenleg is ôrzik. Urunk, Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ô közbenjárására és példája szerint mi is nyomodba szegôdjünk, és mindig hûségesen ragaszkodjunk Hozzád!
gyûlt össze. Letartóztatták és Karthagóba vitték ôket, ahol a császári helytartó hallgatta ki ôket. Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a császári rendelet megszegésére, egyikük, egy Emeritus nevû keresztény csak ennyit mondott: „Sine dominico non possumus” – „Vasárnap nélkül nem élhetünk.” A 49 keresztény hosszú kínzás után mártírhalált halt. E vértanúk példáján nekünk a XXI. század keresztényeinek is el kell gondolkodnunk: a kommunizmus alatt voltak sokan, akik hatalmas áldozatokat vállaltak, hogy vasárnaponként szentmisére menjenek: pl. foglalkozásuk miatt a saját falujukban nem, de két-három faluval arrébb elmentek a szentmisére. Áldozatot most is kell hoznunk talán, hogy eljussunk a vasárnapi szentmisére, de fedezzük fel a vértanúk bölcsességének igazát: nem élhetünk vasárnap nélkül! Negyedszer a vasárnap az ember napja: az öröm, a pihenés és a szolidaritás napja. Ne felejtsük el: az, hogy van szabadnap a héten, ez a kereszténységnek köszönhetô. Sajnálattal vesszük észre azonban, hogy a mai korban nagy visszalépés figyelhetô meg: sokaknak kell vasárnap is dolgozniuk. Pedig az ember nem robot, nem szerszám, nem gép: sok család, házasság megy tönkre azért, mert még vasárnap sincsenek együtt. Úgy hiszem, hogy a keresztény embernek fel kell lépni azért, hogy lehetô legtöbb embernek legyen szabad vasárnapja, ezért a legmesszebbmenôkig támogathatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek például bezárnák vasárnaponként az üzleteket. A vasárnapot inkább arra kellene felhasználnunk, hogy intenzívebben és több idôt szánva legyünk együtt szeretteinkkel, hogy meglátogassuk rokonainkat és betegeinket. Szabolcs atya
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
HÍRMONDÓ
9
Apáti búcsú
Mulasztást pótolni…
Az Apáti templomban tartott misén, majd a templomtéren szépszámú sokaság gy_lt össze augusztus 20.-án a Szent István napi búcsút ünnepelni. A szentmisét Molnár Szabolcs plébános úr mutatta be. Szentbeszédében kiemelte a nagy király közösség építô munkáját, amelyben meghatározó erôt képvisel a keresztény hit, erkölcs és értékrend. Végül a hívôk figyelmét felhívta arra, hogy ma is bátran vállalni kell keresztény elhivatottságunkat. A keresztény hit és erkölcs olyan szikla, melyre lehet házat építeni. Az új kenyér megáldása után a templom elôtt szép emlékmûsort láthatott az ünneplô közösség a legifjabb nemzedék elôadásában. A megemlékezô beszédet Hatos Katalin képviselô asszony mondta el, felolvasva az 1902-es templomalapítási okiratot, és bíztatva ma is összefogásra és közösségi értékeink megôrzésére. Az ünnepség zárásaként a Gencsapáti Hagyományôrzô Néptánc együttes Ispiláng csoportja táncolt, mialatt a ministránsok körbe kínálták a felszeletelt kenyérrel a közönséget
Most adunk híradást – de mulasztást pótolni tán jó szándékkal soha nem késô – arról, hogy augusztus 1-jétôl Molnár János atya új egyházi megbízatást kapott a megyés fôpásztortól. Aktív állományba helyezését követôen a szombathelyi szentkirályi plébánián fog szolgálatot teljesíteni. Arra, hogy az atyát mennyien szerették és tisztelték, mi sem jobb bizonyíték, mint a júliusi költözésében, és utána való berendezkedésében való szorgos, hívôi segítség. Köszönet érte. János atya közel másfél éves Gencsapáti kisegítô szolgálata nagyon üdvös és építô jellegû volt a hívek javára. Igyekezett az itteni szokásokat átvenni, megtartani, sôt, újjakkal bôvíteni. Létrehozta az óvodáskorúak és alsós iskolásoknak a Szentek közösségét, és szombat délelôttönként a ministráns foglalkozást. Részt vett a Jakab futáson – maga módján – legyalogolt Apátiba és vissza, mialatt a fiatalabbak Kôszegrôl futottak. A húsvéti ünnepek lebonyolításában – amikor Szabolcs atyát mûtötték – hála istennek, itt volt. Emlékszem aggódó, majd mosolygó arcára, amikor Húsvét hétfô délután litánia után, a Szentkúttól telefonon beszélt és számolt be Szabolcs atyának, hogy minden rendben lezajlott, s csak a gyógyulására figyeljen, s örül, hogy jobban van. Utolsó gencsi nagy rendezvénye pedig a 46. osztálytalálkozó volt, amelyen paptestvéreit látta vendégül júniusban, amelyrôl már hírt adtunk az újság hasábjain. Sajnáljuk, hogy a szolgálat máshova szólította, de örülünk is, mert ez azt bizonyítja, ahogy Ô mondta – „Gencsen meggyógyultam”. A Jó Isten sokáig tartsa meg még földi szolgálatában, a hívô lelkek „gyógyítására.” Horváth Attila
Szentkúti mise Régi szokás szerint – Nagyboldogasszony Ünnepén – a Gencsapáti és környékbeli hívek kedves zarándok helyükön, a Szentkút- kápolnánál, ünnepi szentmisére gyûltek össze. A homíliát – meghívott vendégként – Merkli Ferenc atya, fôiskolai tanár, vasszécsenyi plébános mondta. Személyes példákon keresztül mutatta be, hogy mennyire fontos minden ügyünkben a Boldogságos Szûzanyához fordulni segítségért. Ô mindig segít, ha kérjük, hisz minden embernek a földi édesanyján kívül az égben is van pártfogója, akiben bízhat. Sokszor nem is tudjuk, hogy nap, mint nap mitôl óv meg a Szûzanya, csak ha visszagondolunk egyegy eseményre, akkor szembesülünk a megóvó gondoskodásáról. Köszönjük Feri atya az érzelmektôl sem mentes tanítást és erôt adó buzdítást a hétköznapok problémáinak leküzdésében. Kérjük a Mindenhatót, hogy a fájdalmas Szûz Mária tiszteletére szentelt kápolna és környéke lelket erôsítô, szent hely maradjon mindannyiunk számára.
10
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Krisztus, az élô vízforrás
Felhívás
Augusztus 1-jén, vasárnap este 8 órakor elindult a szombathelyi egyházmegye ministránsainak busza Rómába. Hétfô reggelre érkeztünk meg Assisibe, ahol megnéztük Szent Ferenc és Szent Klára sírját. Következô úti célunk Rómába vezetet, de egy kicsit tovább kellett mennünk Ladispoliba, ahol a szállásunk volt. A tenger látványa egybôl elkápráztatott bennünket, amelyben azonnal meg is mártóztunk, hiszen a szállásunk közvetlen közelében volt. Este még ellátogattunk Rómába, felemelô látványt nyújtott az éjszakai fényekben. Másnap reggel indultunk bebarangolni az antik Rómát a régi bazilikákkal, az ókori templomokkal, az egyikben misét is tartottunk. Ezen a napon lehetôségünk volt Szent Péter bazilikában, megnézni a Pietát és Szent Péter sírját. Igen elfáradtunk a nap végére, de a tenger habjai újból erôt adtak a következô napra. Bár távolról, de találkozhattunk XVI. Benedek pápával és barátságot köthettünk számos nemzet ministránsaival is. A Szentatya helikopterrel érkezett, majd a pápa-mobillal tett egy kört a ministránsok között és minden nyelven köszöntött bennünket. A nap másik fénypontja pedig a közös magyar szentmise volt. Csütörtökön az ókori Rómát néztük meg. A Colosseumot, az írógépet, és a Pantheont is, amely olyan volt, mintha a kupolán az egész világ betekintett volna. Pénteken, miután összekészültünk a hazaindulásra, elindultunk a Katakombákba, ahol megtapasztalhattuk, hogy milyen lehetett az ókori keresztényeknek a föld alatt, 15 fokos hidegben misézni. Mindannyiunknak nagy élmény volt Szent Tarzíciusz sírjánál bemutatott magyar szentmise is. A fárasztó, azonban élményekben dús zarándoklat jelmondata mindannyiunk szívében örökre megmarad: „Igyunk tiszta forrásból!” Szívbôl köszönöm mindazoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy eljuthattam erre a zarándoklatra. Horváth Márk
Tekintettel a községünkben a közelmúltban történt besurranásos lopásokra, felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy fokozottabban figyeljenek értékeikre, fokozottabban figyeljenek egymásra! A mai napig még ismeretlen elkövetôk általában észrevétlenül jutnak be házakba és többnyire az elöl hagyott dolgokat, táskákat tulajdonítják el, benne készpénzzel, mobiltelefonnal. Településôrünk több esetben vont már kérdôre „házaló” ismeretleneket, de a bajt nem mindig sikerül megakadályozni. Segítségüket kérjük az Önök, a településen élôk közbiztonsága érdekében. Aki a településen gyanús személyeket lát, kérem azonnal hívja Gencsapáti körzeti megbízottját vagy településôrét a 70/9460136, vagy a 30/6042620 telefonszámok valamelyikén! Gencsapáti Község Önkormányzata
Köszönjük! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a Gencsapáti Legénycéh Legényavató Mulatságának szervezéséhez bármilyen módon segítséget nyújtottak! Külön köszönet: A Zsivány Zenekarnak; Körmendi Péternek Tóth Sándornak; Tóth Tibornak; Lajos Bácsinak Gencsapáti Mûvelôdési Ház és Könyvtárnak Köszönettel: Gencsapáti Legénycéh
Köszönjük! A Gencsapáti gyermekek nevében ezúton is köszönjük Horváth József (Csikar) közérdekû felajánlását, aki ingyenes tulajdonba adta – a gencsapáti gyermekeknek ajánlva – a Szentkút gyaloghíd melletti területet (nyúl dombot).
Korunk hôse Nem könnyû a magyaroknak. Járt ide a tatár, bebútorozott hozzánk a török, vendégeskedett néhány évet az osztrák, aztán hol ilyen, hol olyan bölcsek egyengették sorsunkat mindenféle kérés nélkül. Ha végképp nem maradt senki, aki sanyargasson bennünket, akkor kellemetlenkedtünk saját magunknak, saját örömünkre. Azért minden vérzivataros idôszakban voltak állandó dolgok, amikben lehetett kapszkodni, ami tartotta bennünk finoman cizellált európai lelkünket. Legálisan, vagy kevésbé látványosan imádkozhattunk különbözô istenekhez, ápolhattuk hagyományainkat, szalonnázhattunk, borozhattunk, pattogtathattuk a karikás ostorainkat és a kukoricát. Szerencsére ezek a lelki kapaszkodók megvannak napjainkban is. Nem kell keresgélni, bármikor elôbukkanhatnak, hogy éreztessék velünk, nem vagyunk egyedül, van, amire bármikor, bárhol biztosan számítanunk. Gondolom már sokan sejthetik mirôl lehet szó, mocorognak a székükön, lelki kezeikkel nyujtózkodva jelentkeznek, feszíti a belsôjüket, hogy a világba ordítsák ennek a valaminek a nevét. Igen, jól gondolták, tényleg az. Az IFA. Pontosabban a ZÖLD IFA. Eseteleg sólyosbítva egy pótkocsival. Mindenhol ott vannak. A nap bármely szakában, az ország bármely területén ott falják valahol a kilómétereket. Biztosan számíthatunk rájuk. Akármikor akárhová sietünk, felbukkan és foszlányokra szaggatja reményeinket, hogy emberi idôn belül elérjük az uticélunkat idegösszeomlás és füstmérgezés nélkül. Különös
sajátosságuk, hogy mindig a legbonyolultabb forgalmi helyzetben kerülnek elô a semmibôl, hogy esély se legyen megelôzni ôket. Küzd az ember, nem hagyja nyugodni a benne lakozó versenyszellem, visszakapcsol, bôgeti a motort, rövidebb féktávot vesz, gyakorlatilag nullára csökkenti a követési távolságot, de az igazán rutinosak tudják, hogy ilyenkor két reális megoldás létezik. Illetve három. Az elsô, hogy másik útvonalat keres, még ha kilométerek tucatjaival is többet kell vezetni, a második, hogy megáll valahol az út szélén, tart egy rövid pihenôt, ami alatt mondjuk kiolvassa a Háború és békét. A harmadik megoldás, hogy ott, ahol találkozott az IFÁ-val, rögtön megáll és ott helyben vesz egy lakást. Így fecséreli el a legkevesebb idôt a drága életébôl. Persze a kilátás nem lesz túl szép, és elég zajos is lesz az új otthona, de legalább az egészsége megmarad és élete hátrlévô részét nem kell Napóleonnal és a Pókemberrel tölteni egy diliházban. Persze egészen más szemszögbôl is nézhetjük korunk emblematikus szerkezetét, a ZÖLD IFÁ-t. Tekinthetünk rá úgy, mint egy isteni áldásra, ami nyugalmat hoz rohanó világunkba, nem hagyja, hogy csak úgy szágoldozzunk, lehetôséget ad arra, hogy húsz kilométeres sebességgel gyönyörködhessünk kis országunk bármely vidékében, legyen akár éjjel, vagy nappal. Csak rajtunk múlik hogyan gondolunk rá. Nézelôdô
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
HÍRMONDÓ
11
Eleink eledelei Mottó: Nincs rossz kaja, csak keveset kaptunk. Nem a gyôzelem, hanem a készétel a fontos. Becsengettek! Ez már biztos. A tanév is, meg az ôsz is elkezdôdött. Gasztronómiai szempontból most tobzódunk csak igazán a zöldségekben, a gyümölcsökben. Itt az ôsz, most van fogásuk, „tartalmuk” a növényeinknek. Természetesen egész évben kapható zöldek közül, soha nem láttak napfényt, ellenkezôleg a mostaniakkal. A paprika, a paradicsom húsa, a tök vastag fala, a zeller gyönyörû zöldje, mind-mind arról tanúskodik, hogy bennük van a nyári nap éltetô melege, energiája. Hát akkor vegyük magunkhoz, vagy fagyasszuk le télire. Én mégis amondó vagyok, hogy jobb frissen elfogyasztani, ízletesebb, egészségesebb ételeket tudunk fôzni belôlük. Hát akkor lássuk a medvét, nézzünk egy-két igazán ôszi ételt. Jó étvágyat és jó kísérletezést kíván, az Önök ôszinte híve: Soós Tibor, a haspárt mb. elnöke NAGYI ALMÁS LEPÉNYE Hozzávalók 50 deka liszt, 1 ráma, 3 deka élesztô, 2 csipet só, 1 tojás, 1 evôkanál tejföl. 5 deka porcukor. Cukorbetegek 20 szem összetört édesítôt tegyenek a tésztába a cukor helyett. A töltelékhez: 1, 5 kiló alma, ízlés szerint cukor, fahéj, 1 vaníliás cukor. Cukorbetegek folyékony édesítôvel készíthetik. A lisztbe beletesszem a sót, a szobahômérsékletû margarint elmorzsolom benne. 1 egész tojást felverek, ráöntöm, beleteszem az 1 evôkanál tejfölt, és a 3 deka élesztôt, melyet cukros, langyos tejben felfuttattam. Alaposan összedolgozom, és két cipót formázok belôle. Az egyiket a gáztepsibe nyújtom. (mi a vékony tésztát szeretjük) Az almát cukorral, (édesítôvel) fahéjjal, vaníliás cukorral egy kicsit átdinsztelem, (nem pürésítem, csak egy kicsit párolom, hogy a nyers állagát elveszítse) lecsepegtetem, (leve kiváló ivólé) kihûtöm, és a tepsibe elhelyezett lapra simítom. Befedem a másik lappal, megszúrkálom, felvert tojással megkenem, és elômelegített sütôben szép pirosra sütöm. Ha kihûlt kockákra, vagy rombuszokra vágom, porcukorral meghintve tálalom. Cukorbetegek természetesen cukor nélkül fogyaszthatják, legfeljebb 2 kisebb darabot.
BABOS KÁPOSZTA Hozzávalók: 20 deka száraz bab, 50 deka savanyú káposzta, fél liter füstölt hús leve (vagy fél liter víz, 1 húsleveskocka, és egy mokkáskanál füstízû só). De szerintem az a legjobb, hogy elôször megfôzöl egy füstölt csülköt, és annak a levébôl teszel a káposztához, a tálaláskor meg a tetejére szépen elhelyezed a fôtt füstölt csülök szeleteket. 1 nagy fej vöröshagyma (10 deka), 2 deci tejföl, 2 evôkanál olaj, 1 teáskanál pirospaprika, ízlés szerint ôrölt fekete bors. Az átválogatott és megmosott babot elôzô este hideg vízben beáztatom, majd az étel elkészítése elôtt leszûröm, és a füstölt hús lében puhára fôzöm (legjobb kuktában fôzni, mert 30 perc elég a forrástól). Közben az olajon üvegesre párolom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tûzrôl lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és ráöntök 2 evôkanál vizet. Az apróra vágott savanyú káposztát is rádobva, fedô alatt gyakori keverés mellett puhára párolom, és a már megfôtt babhoz keverem. Megborsozom, és a tejföllel besûrítem. Felforralom, és tetszés szerinti feltéttel kínálom. Nagyon finom egy szelet fôtt csülök, vagy füstölt fôtt tarja a tetején, majd 3-szor 2 deci vörösbor hatszor. Friss kenyér dukál hozzá, frissen operált gyomorbetegnek nem ajánlott, az epebetegek csak a mellé kínált kenyér felét ehetik. KÁPOSZTÁS PACAL Hozzávalók: 60 deka pacal, 20 deka füstölt kolbász, 40 deka savanyú káposzta, 15 deka vöröshagyma, 5 deka füstölt szalonna, 5 cikk fokhagyma, 2 darab csípôs paprika, 1 citrom, 1 evôkanál pirospaprika, 2 deci vörösbor. A pacalt felcsíkozzuk, sóval, citromlével átgyúrjuk, fél óráig állni hagyjuk, majd bô vízben alaposan kimossuk. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, a vöröshagymát vékonyan felszeleteljük. A szalonna kisütött zsírján megpirítjuk a vöröshagymát, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük 2 deci vízzel. Ha felforrt, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és beletesszük az elôkészített pacalt. Kb. 1,5–2 óra múlva lesz jó, közben kevergessük, az elpárolgott vizet pótoljuk. Legjobb kuktában 2,5 órát fôzni. Ezt követôen adjuk hozzá a savanyú káposztát, és a darabokra vágott kolbászt. Vörösborral felöntjük, és puhára pároljuk. Utána sózunk, ha kell, erôs paprikával ízesítjük.
Körmönfonó kézmûves klub Napjaink elektronizált világában egyre inkább feledésbe merülnek azok a hagyományos tevékenységek, melyek hozzátartoztak nagyanyáik, dédanyáink mindennapjaihoz. Már nem kell megfonnunk, megszônünk a ruhánakvalót, a szappant sem otthon fôzzük, gyertyát pedig csak jeles alkalmakkor gyújtunk. Mégis szeretnénk néha saját készítésû tárgyat ajándékozni, vagy egyegy szép kézimunkával díszíteni lakásunkat. A tárgykészítés során érzett öröm – szükségem volt rá, meg tudtam csinálni, használható és jól is néz ki – nem kapható semmilyen boltban. Az is jó lenne talán, ha gyerekeink sem csak a számítógéphez értenének, és együtt bütykölhetnének velünk. Az egyre szaporodó kézmûves könyvek, és alapanyagokat áruló boltok is a kézmûvesség népszerûségét bizonyítják. A Körmönfonó kézmûves klub foglalkozásain elsajátíthatják a hagyományos kézmûves technikák alapjait, megismerkedhetnek a népi kismesterségek, tevékenységformák eredetével, tradícióival, a természetes alapanyagok tulajdonságaival, kipróbálhatnak jól hasznosítható, apró fortélyokat, praktikákat.
Tervezett tevékenységek: nemezelés, fonás, szövés, gyöngyfûzés, gyöngyszövés, játékkészítés, gyertyaöntés, gyertyamártogatás, batikolás, textilfestés, papírmerítés, papírmasé, játékok természetes anyagokból (szalma, csuhé, gyékény, vesszô) stb. A foglalkozások idôpontja: havonta egy alkalommal, csütörtök esténként. Megbeszélés és az elsô foglalkozás idôpontja: 2010. szeptember 30. csütörtök 17.30–19.30. További tervezett idôpontok: október 28., november 25., december 16. Az elsô foglalkozás témája: körmönfonás Helyszín: Gencsapáti Mûvelôdési Ház A foglalkozásokat vezeti: Kemény Katalin tanár, népi játék és kismesterség oktató Részvételi díj: 1200 Ft/alkalom Jelentkezési határidô: 2010. szeptember 28. kedd Információ és jelentkezés: Kemény Katalin 06-30/414-7310, 06-94/500-166
12
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Eboltás
Ringató foglalkozások
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Gencsapátiban a Mûvelôdési Ház elôtti parkolóban (Szentegyház utca 5.)
VEDD ÖLBE, RINGASD, ÉNEKELJ A foglalkozásokon az óvodát megelôzô korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülök, a kodályi elvek alapján. Szeretettel várunk a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülôt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel, oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a mûvészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bôvíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben.
2010. szeptember 23-án (csütörtökön) délelôtt 7.00 órától – 9.00 óráig illetve délután 15.00 órától 17.30 óráig EBOLTÁS lesz.
A 3 hónaposnál idôsebb ebek oltása kötelezô! Kérjük a lakosságot, hogy az oltásra az ebeket vezessék elô és az elôzô évi oltási lapot hozzák magukkal. Az oltás díja, – amely magában foglalja a féreghajtó szer díját is – 3. 500.- forint, a helyszínen fizetendô. Az eb tartási helyén történô oltás igénye esetén kiszállási díj kerül felszámításra, az igényt folyamatosan kérjük bejelenteni. Az oltás alól elvont eb tulajdonosa szabálysértést követ el, ezért kérjük, hogy kötelezettségüknek eleget tenni szíveskedjenek. Az elôzô évi oltás óta tartásból kikerült ebeket a Polgármesteri Hivatalban, vagy az oltás napján a helyszínen szíveskedjenek bejelenteni. Gáspár Tivadar, jegyzô
Részletes információ a foglalkozásokról a Ringató központi honlapján a: www.ringato.hu található. Telefonon a következô számon lehet érdeklôdni: +36204234952
Gencsapáti fogathajtó sikerek MINDENÜTT ÉLMEZÔNYBEN GERÖLY TIBOR FOGATHAJTÓ A GENCSAPÁTI FÔNIX LOVAS EGYESÜLET VERSENYZÔJE (SEGÉDHAJTÓJA BODORKÓS RÓBERT) Augusztus 21-én, Vámoscsaládon a kettes lovas fogatoknak rendeztek akadályhajtó versenyt. A 15 induló 20 akadállyal tarkított pályán mérte össze tudását, a sejba távolság 180 cm volt. A gyôzelmet Geröly Tibor (Gencsapáti Fônix Lovas Egyesület) szerezte meg, hibátlan hajtással. A második Komálovics Ottó, a harmadik Komálovics Géza (mindkettô Lukácsháza) lett. A pónifogatok versenyét Erôs András nyerte Polgár Zsolt elôtt. Augusztus 28-án, a Lukácsházán rendezték meg a C-kategóriás akadályhajtást. A kétfordulós megmérettetésbôl kiemelkedett a gencsi Geröly Tibor, aki a 12 fôs mezônyben egyedüliként verôhiba nélküli teljesítménnyel rukkolt ki, így méltán lett a versenyszám gyôztese és megyei bajnok. A második helyen a szombathelyi Novák Szabolcs, a harmadikon a lukácsházi Komálovics Ottó végzett egyaránt két-két verôhibával. Az ezt követô vadászhajtást – gyorsasági verseny, a verés akadályonként három másodperc idôhozzáadással járt – szintén Geröly Tibor nyerte hibátlan teljesítménnyel, 101,50 másodperces idôvel Nyerges Ferenc (Csorna, 106,36) és Pintér Zoltán (Söpte, 111,72) elôtt.
Vasárnapra, az A, B és C-kategóriás hajtók nyílt versenyére kiderült az idô, s ez jót tett a rendezvénynek. A másik vonzerôt az akadályhajtó világbajnok, Varga Péter, valamint a helyiek válogatott kerettagja, Molnár Zsolt részvétele jelentette, így közel ezren tették tiszteletüket. Az akadályhajtás kisebb meglepetéssel zárult. Az elôzô nap duplázó Geröly Tibor a második körben kaputévesztés miatt (ha ez nem történt volna olyan elônnyel rendelkezett, hogy a hátralévô három akadályt is verhette volna, akkor is nyer), a kizárás sorsára jutott. Így elsô lett Molnár Zsolt, Nagy István (Hubertus) és Varga Péter (Tápiószentmárton) elôtt. A vadászhajtásban az utolsóként induló és hibátlant menô világbajnok hajtó, Varga Péter mögött Geröly Tibor második lett, aki így is csak négy századmásodperccel (!) szorult a második helyre. Gratulálunk a sikerhez! A harmadik helyen Komálovics Ottó végzett. Seregélyesen, szeptember 18-án volt a Fogathajtók Regionális döntôje, ahol 30 fogat versenyzett az országos döntôbe jutásért. Az indulás jogát Geröly Tibor a versenyeken elért kimagasló eredményei alapján vívta ki. Az eredményrôl következô számunkban beszámolunk...
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
HÍRMONDÓ
13
Gencsapáti Szüret 2010. 2010. szeptember 18-án hagyományos szüreti felvonulást és mulatságot rendeztünk Gencsapátiban. Kegyes lett az idôjárás hozzánk és a felvonulást is megtudtuk rendezni. Az „Ispilángos” táncos fiúk karikás ostorral, a lányok énekszóval – a Boglya Népzenei együttes zenéjére – hirdették a
szüretet, a táncos szülôk, a „berugó kar” kórus és a Szerdahelyi utca „Retro csapata” igazi színfoltja volt a menetnek, illetve „Gyurci-fûnyírója” is nagy sikert aratott. A Mûvelôdési Ház udvarán és nagytermében a Mesebolt Bábszínház, a Big Mouse együttes elôadást tekinthették meg az érdeklôdôk, majd a Ballantines együttes muzsikájára táncolhattak kicsik és nagyok… Köszönet minden felvonulónak, támogatónak, aki bármilyen formában hozzájárult a program lebonyolításához. Köszönjük Kiss József, Drenovácz István, a Perintkert Kft., a Zsuska cukrászda, a Szombathelyi Rendôrkapitányság, a Polgárôrség, Gencsapáti Önkormányzat Mûszaki csoportja, Tóth Sándor és családja és a BÁZIS Caffé&Pub segítségét, támogatását. Néhány fotót mellékelünk a felvonulásról…
A daloló szülôk szekere
Gyurci fûnyírója
A Szerdahelyi utca retró csapata
Már Herényben is táncra perdültünk
Ispilángosok a Boglyával
14
HÍRMONDÓ
2 0 1 0 . S Z EP T EM B ER
Gyermek- és felnôttruha csereakció Az Idôsek Klubja és a Védônôi Szolgálat közös gyermek-és felnôttruha csereakciót szervez 2010. szeptember 20. – október 1. között hétfô – csütörtök: 7.30 – 15.30 óra péntek: 7.30 – 13.00 óra az Idôsek Klubja épületében.
S-K-I. MARATON SHOTOKAN KARATE KLUB
KARATE OKTATÁST INDIT HELYSZIN: Gencsapáti Általános Iskola ÉRDEKLÔDNI: Telefonon: 06-70/9483397 vagy gyere el 2010. SZEPTEMBER HÓBAN KEDD, CSÜTÖRTÖK: 16.30–17.30 ig arra az edzésre ahol lehetôséged van kipróbálni! FIÚKAT-LÁNYOKAT EGYARÁNT SZERETETTEL VÁRUNK!
Kérjük, hogy tiszta, hordható ruhákat hozzanak. Segítsünk egymáson! Bôvebb információ: Ipkovics Gusztávné Szanyi Viktória
Baba mama Klub indul
Meghívó 1919 májusának végén már leplezetlenül megmutatkozott a Tanácsköztársaság igazi arca. A Vas megyei falvak lakóit különösen felháborította a kommunisták egyházüldözése és vidékellenessége. Szinte az egész magyar vidék forrongott és szervezkedett a bolsevik hatalom megdöntésére. Nagygencsen május 28-án tört ki az ellenforradalom, amelyhez csatlakoztak a Gyöngyös menti községek. A népmozgalmat a vörösök kíméletlenül és aránytalan erôszakkal verték le (még egy repülôgépet is bevetettek). Prof. Dr. Széll Kálmán eredeti dokumentumokra támaszkodva írta meg a 91 évvel ezelôtti események hiteles történetét. Tanulmányát a Vasi Szemle címû folyóirat jelentette meg 2010 tavaszán. A témáról a szerzô elôadást tart 2010. október 15-én, pénteken 18 órakor Gencsapátiban, a mûvelôdési házban. A rendezvényen felszólal dr. Gyurácz Ferenc, a Vasi Szemle fôszerkesztôje, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetôje is. Széll Kálmán tanulmánya és vasi kiadású könyvek kedvezményes áron megvásárolhatók a helyszínen. A belépés ingyenes. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk!
06-30/430-3360 510-835 vagy 06-30/332-6066
a Mûvelôdési Ház és Könyvtárban 2010. szeptember 17-én, pénteken 10–12 óráig, ezt követôen minden pénteken lesz összejövetel!
Apró Bontott tégla eladó. Tel.: 06-20/77-52-520 Diplomás angoltanár tanítást, korrepetálást vállal, kezdôtôl a felsôfokú nyelvvizsgáig. Tel.: 06-30/288-2639 Matematika korrepetálást, felzárkóztatást vállalok! Tel.: 06-30/630-6388 Kerékpárjavítást, karbantartást, motorfûrésszel fafûrészelést vállalok. Érdeklôdni: 06-20/477-4808 vagy Gencsapáti, Hunyadi u. 12. Árvácska sok féle színben és fajtában, kis és nagy tételben eladó! Érdeklôdni: Gencsapáti, Bem u. 2. Tel.: 94/332-602, 06-30/216-7981, 06-30/459-7022 2 db kéménybe köthetô gázkályha, keveset használt, eladó. Érdeklôdni: az esti órákban a 06-70/942-0144-es vagy a 0630/449-5165-ös telefonszám valamelyikén. Gencsapátiban megtekinthetô.
HÍRMONDÓ Megjelenik 1000 példányban havonta Kiadja: Kezdôkör Egyesület 9721 Gencsapáti, Szentegyház u. 5. Tel.: 94/508-522, 30/560-50-99; Fax: 94/508-523; E-mail:
[email protected] Felelôs szerkesztô: Varga Albin Nyomdai elôkészítés: 30/288-99-18 A következô lapzárta: 2010. október 9.
HIRDETÉS, REKLÁM LEHETôSÉG! 1/16-od old. 1.200 Ft 1/8-ad old. 2.000 Ft 1/4-ed old. 2.400 Ft Apróhirdetés 40 Ft/szó Lakossági apróhirdetés ingyenes!