Gangaji. A szabadság folyója FILOSZ

Gangaji

Gangaji

A szabadság folyója

FILOSZ Budapest, 2009

ARUNÁCSALA

KÖNYVEK

A fordítás alapjául szolgáló mű: You Are That! Satsang with Gangaji. Volume 1 The Gangaji Foundation, Boulder, 1995 Published by arrangement with Sounds True, Inc. Boulder, CO 80306, USA

Fordította: VESZPRÉMI KRISZTINA

Lektorálta: M A L I K TÓTH ISTVÁN

Copyright © Gangaji, 1995 Hungarian translation © Veszprémi Krisztina, 2009

Tartalomjegyzék

Üdvözöllek a szatszangon!

11

Az egyetlen igaz vágy

15

A guruhoz fűződő kapcsolat

29

Meditáció és gyakorlás

49

Állandóság és állandótlanság

63

Az elme természete

71

A kapcsolatok lényege

91

A Kedves utáni vágyakozás

109

Az egyszerűség mélysége

121

Felébredni az álomból

129

Szembenézni a halálfélelemmel

155

Az éberség valódi jelentése

175

Te vagy Az!

185

Sri Ramana Maharsi

Sri H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí)

Szeretett Pápádzsínak Az Én sugárzó megtestesülésének, akinek felismerése és megerősítése a kétely minden látszatát eltávolította. Az ő áldása tette lehetővé, hogy a szatszang megjelent Gangajival a tudatosságban.

Áldás és köszönet mindazoknak, akik a szatszangfelvételeket lejegyezték, D A N H A W T H O R N E - N A K a szöveg könyv alakba rendezéséért és a nyomdai előkészítésért, E L I J A X O N - B E A R N E K ösztönzéséért és segítségéért, A L D R U C K E R N E K értékes javaslataiért, és külön köszönet S H A N T I E I N O L A N D E R N E K , aki lelkesen és fáradhatatlanul hajtotta végre a számos változtatást a könyv elkészültéig.

ÜDVÖZÖLLEK A SZATSZANGON!*

Ami után sóvárogsz, amire szomjazol, mindig jelen van. Valójában te vagy az. Amikor azt mondom: te, nem a testedre gondolok. A tested is benne foglaltatik ebben. Nem is a gondolataidra utalok. A gondolataid benne foglaltatnak ebben. Nem is az érzelmeidre célzok. Az érzelmeid ebben jelennek meg és tűnnek el. Nem is a körülményeidről beszélek. A körülmények szintén ebben jelennek meg és tűnnek tova. A testek, a gondolatok, az érzelmek és a körülmények változnak. Megjelennek és eltűnnek. Lehetnek jók vagy rosszak. Lehetnek kellemesek vagy kellemetlenek. Annak igazsága viszont, aki vagy, állandó és mozdulatlan. Az örömhír az, hogy bárminek is képzeled magad, '

A formális szatszangok olyan - b á r k i számára n y i t o t t - találkozások, ahol G a n g a j i visszajelzést ad azok számára, akik kérdésekkel, beszámolókkal vagy megjegyzésekkel fordulnak hozzá. A szabadság folyója szatszangok válogatott kivonatait tartalmazza, melyek 1993 és 1995 között hangzottak el Észak-Indiában, Nepálban, Bálin és az Egyesült Államok nyugati Partvidékén, beleértve Mauit (Hawaii) is. (A szerk.)

felismerheted azt, aki valóban vagy. Függetlenül attól, hogy önmagadat egy testként éled meg, vagy az „én ez a test vagyok" gondolataként, Önmagadtól megkaphatod az igazság közvetlen átadását. Ez az átadás a szatszang. A szatszang megerősíti, hogy valós azonosságod tiszta tudatosság, amely mentes minden vélt korláttól. Amikor meghallod az örömhírt (ha valóban meghallod), mérhetetlenül megnyílik benned valami. Soha senki nem mondta még azt, hogy az Én (Önvaló) felismerése véges lenne. Aminek vége szakad, az a belefeledkezés: többé már nem képzeled a határtalan tudatosságtól különböző létezőnek magad. Az Én felismerését nem lehet szavakba önteni. Bár szavakat használunk, egyetlen kimondott szó sem volt eddig képes megérinteni az igaz Én ragyogását. Azért vagyok itt, hogy erre rámutassak, hogy ezt ünnepeljem, és hogy kinevessem azt a nagyon gyatra kifogást, miszerint bármi képes lenne elfedni Önmagad. Nincs semmi, amit taníthatnék neked. Önmagunk felismerése nem a tanulásról szól. Nem arra kérlek, hogy bármire emlékezz. Nem arra kérlek, hogy tegyél meg valamit, vagy szerezz meg valami újat. Nincs szükség semmi újra. Arra kérlek, hogy ismerd fel: már az vagy, amire vágysz. Egyszerűen azt javaslom, amit a tanítóm javasolt nekem, és amit az ő tanítója javasolt neki: engedd, hogy az elme egyetlen pillanatra, a másodperc töredékére leálljon! Micsoda felfedezés történik ebben a röpke pillanatban! E másodpercben meghívást kapsz arra, hogy átadd magad annak, ami feltárul, amikor a figyelem nem a testre, a gondolatokra, az érzelmekre vagy a körülményekre irányul. Milyen jelentős pillanat ez! Ebben a pillanatban a test eltűnik. A tökéletes csend e pillanatában felfedezed

azt, ami állandóan itt van, ami mindig is itt volt, s ami örökké vagy. A csend e pillanata meghívás az igaz menedékbe, az igaz elvonulásba, az igaz békébe, függetlenül minden jövés-menéstől. Micsoda pillanat! Ebben a pillanatban nem a múltban időzöl és nem a jövőt fürkészed, s nem is elemzed éppen a jelent a múlt vagy a jövő összefüggéseiben. Ebben a pillanatban nem veszel el a gondolataidban, nincs feltételekhez kötött létezés, csak a tiszta, őseredeti tudatosság. Ez a szatszang pillanata. Valami nagy szerencse folytán személyes tudatosságod meghívást kapott a szatszangra. Meghallottad a szavakat, amelyek kimondják: te magad vagy az Igazság. Most szabadon felfedezheted önmagadat az Igazságként. Szabadon megpihenhetsz ebben az Igazságban. Szabadon lehetsz boldog, a testedtől, a gondolatoktól, az érzelmektől vagy a körülményektől függetlenül. Szabadon lehetsz az, aki valóban vagy. Üdvözöllek a szatszangon!

A Z EGYETLEN IGAZ VÁGY

Az igaz vágy az Istennel való egyesülés vágya, az igazság iránti vágy és a szenvedés megszüntetésére irányuló vágy. Az igaz vágy a gyökere minden eltorzult és nem helyénvaló vágynak. Ha az Igazságért lángoló szenvedélyt nem ismerjük fel, a valódi szenvedély mindenféle eltorzult utánzata jelenik meg, ami szenvedéshez vezet. Ilyenek például a mohóság, a gyűlölet, az érzékiség és az irigység jól ismert szenvedélyei. Légy őszinte magadhoz! Kíméletlenül őszinte. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mit akarok?" Szabad akarsz lenni? Valóban fel akarod ismerni az Igazságot? Ha csak kellemes szellemi magaslatokra vágysz időnként, természetesen akkor is itt a helyed. Ez olyan, mintha csak a lábujjadat mártanád bele az óceánba. Nagyon jó érzés, az óceán pedig nem bánja, ha csak a lábujjadat dugod bele. Ugyanakkor lehetőséged van rá, hogy teljesen elmerülj az Igazság óceánjában - annak reménye nélkül, hogy újra felbukkanj belőle. Merülj le, és nézd meg! *

*

*

Azt hallottam tőled, hogy minden vágyamat oltsam a szabadság iránti egyetlen vágyba. Igen, ez így van. A szabadság az igaz vágy. Mit kezdjek én ezzel? Mit „kezdjél" vele? Tegyek vele valamit? Ha minden vágyadat ebbe az egyetlen vágyba sűríted, majd az tesz veled valamit. A szabadság hatalmas. Lehetetlen, hogy bármit is tegyél vele. Akinek képzeled magad, az a szabadság felfedezésével megsemmisül. Akinek hitted magad, nem létezik többé. A te, ahogyan azt elképzelted, nem létezőként tárul majd fel előtted. Csak Az marad. Ne képzeld, hogy valamit is tehetsz a szabadsággal! Ez az elképzelés az egocentrikus elme önteltsége. Olyan Ölelésben lesz részed, hogy ott a „te"-nek még a gondolata sem marad. A szabadság nem olyasvalami, amivel bármit is „tenni" lehet. Minden mással lehet „tenni" valamit. Úgy tűnhet, mintha az elme ereje tenne valamit valamivel, de a valódi felismerésben az elme forrása elfogyasztja az elme minden erejét. Ez az isteni „lakoma" nem egyéb, mint az, hogy az isteni belakmározza a lelket. Add át magad! Engedd, hogy Isten úgy fogyasszon el, ahogy Neki tetszik! *

*

*

Néha úgy érzem, hogy ez a vágy belülről éget, és a mindennapi valóság részévé akarom tenni. Ne képzeld azt, hogy az igazság iránti kiolthatatlan szomjad és igazságkeresésed különbözik a mindennapi valóságtól! A relatív valóság az abszolút valóságban jelenik meg. A mindennapi valóság nem lehet az abszolúttól különböző. Nincs hétköznapi élet igazság nélkül. Egyetlen jelenség sem jelenik meg az igazság nélkül. Minden az igazsághoz tartozik. Ha megvan benned a vágy az igazság lángjának felismerésére, és azt képzeled, hogy a lángot valamilyen módon félre tudod tenni mindaddig, amíg eljön az életedben a megfelelő pillanat, akkor csak áltatod magad. A különbözőség illúziójának fenntartásával csapod be magad. Ki-be járok a külső keresés és a befelé fordulás között. Úgy érzem, szükségem van valami rajtam kívülire. Ez rendben van így. Én is azt mondtam: „Szükségem van valami rajtam kívülire. Nem vagyok képes egyedül megtenni. Intellektuálisan tudom, hogy minden bennem van, de nem ezt tapasztalom." így találkoztam a gurummal. Rajtam kívül jelent meg, és így szólt hozzám: „Én benned vagyok." Az ő megjelenése a hétköznapi életem szintjén történt. Érzed ennek a fontosságát? Ha olthatatlan szomjúságot érzel a szabadság iránt, végül ráébredsz majd, hogy a belső és a külső elkülönítése téves. Nincs a belsőtől különálló külső. Ezek a határok képzeletbeliek. Valóságként jelennek meg, és valóságnak gondoljuk őket, de igazából nem valósak.

Látszólag rajtad kívül állok, és arra mutatok rá, ami mind önmagamban, mind benned jelen van. Arra, ami életed minden percében itt van. Az igazságot nem valahol máshol fogod megtalálni, hogy majd visszahozd az életedbe. Már itt van. Ha valóban szomjazol rá, mindenhol meglátod majd, mert csak azt fogod keresni. Akarom, hogy az erőd végezzen velem. Kérlek, végezz velem! Az elképzeléseidnek lesz végük. Halj meg mindennek, amiről valaha is azt hitted, hogy te vagy! Ne engedj többé annak a szokásnak, hogy követsz minden gondolatot, mely meghatározza, hogy ki vagy! Ha nem követed a gondolatot, az sehol sem tud megállapodni, és nem tud tovább létezni. Fedezd fel, mi marad, amikor nincs gondolat! Annak, ami marad, nincs szüksége gondolatra a létezéshez. Annak, ami minden gondolat előtt és után van, nem jelent semmit az, hogy „belül" és „kívül". Én nem élek semmiféle különleges mágiával. Ha így tennék, a szatszang egyszerűen csak elragadtatott állapotok váltakozása lenne. Lehet, hogy jól éreznéd magad, lehet, hogy megmozdulna a kundaliníd*, de a személyes azonosulás sértetlen maradna. A valóság sokkal egyszerűbb. Nincs szükség különleges mágiára, ha az, amit keresel, az állandó és örökkévaló igazság, amely mindenhol és mindenben megtalálható. Azt lehetetlen kizárni a hétköznapi életből. Az igazság az, hogy senki sem tud végezni veled. Kaphatsz meghívást a megsemmisülésre - az óceánba *

Kundalim: hatalmas energiamozgás a testen belül, a gerinc mentén.

vagy a szatszangra. Ha elfogadod a meghívást, felfedezed, hogy túl vagy a megsemmisülésen; csak a magadról alkotott elképzelések semmisülhetnek meg. Ha elfogadod a meghívást, ráébredsz, hogy te magad vagy az, akitől a meghívást kaptad. Eljött az ideje, hogy elfogadd Önmagadat? Szabadon dönthetsz. Szabadon folytathatod tovább személyes önkívületedet. Szabadon szenvedhetsz, és szabadon túlléphetsz a szenvedésen. Ez most az átgondolás pillanata. Ne tekintsd véletlenszerűnek vagy jelentéktelennek! Vedd észre, hogy valamilyen oknál fogva tudatában vagy annak a lehetőségnek, hogy Önmagad igazságát határtalan tudatosságként ismerd fel! Ez a lehetőség valahogyan beszivárgott a beidegződésekkel teli személyes létezésedbe. Micsoda szerencse! Nagyon szerencsés vagy! *

*

*

A gondolkodás szokása nagyon erős bennem. Annyira hatalmas a fájdalom és a szenvedés, hogy úgy tűnik, semmi sem hatol át rajtuk. Kérdezd meg magadtól: „Mit akarok? Mit akarok igazán?" Még mindig rengeteg különféle dolgot akarok. „Azt akarom, hogy véget érjen a szenvedés, és tudom, hogy a szenvedésnek hogyan kellene véget vetni... Akkor szűnik meg a szenvedés, ha bizonyos dolgok így és így történnek." Amikor ezt mondod, azzal az elme szokását

táplálod. Ez csak a gondolkodás és a párbeszéd megszokását erősíti. Amikor „gondolkodást" mondok, nem a friss belátásokról beszélek, hanem ugyanazokról a régi gondolatokról, amelyeket újra meg újra elgondolunk, és amelyek szükségtelen tudati nyugtalanságot jelentenek. Te maga vagy a bölcsesség, és a bölcsesség nem a megszállott gondolkodásban található. Te magad vagy az értelem. Te magad vagy a tisztaság. Lazítsd el magad, és engedd, hogy mindez felfedje önmagát! Engedd, hogy a tisztaság meglepő módon felfedje magát, de ne gondolj arra, hogy ennek hogyan kellene megtörténnie, vagy hogy mi tárul majd fel, amikor ez megtörténik. Persze szabadságodban áll tovább folytatni a fejtegetések megszokott köreit. A végtelenségig folytathatod belső monológodat. Az elme ereje játékszer, amellyel szabadon játszhatsz tovább, de félre is teheted. Amikor felhagysz a szokásaiddal, nézd meg, mi az, amivel nem játszottál még, amit nem érintettél még, és ami soha nem mozdult! Bármikor szabadon választhatod az elmét, és újrakezdheted a játékot. Ha egyetlen pillanatra nem siklasz át afelett, ami minden elmeműködés előtt, közben és után ott van, a szükségtelen szenvedés véget ér. *

*

*

Bármely egyéni életben lehet hatalmas fájdalom. A fájdalom az élet szerves része. A szükségtelen szenvedést viszont az elme megszokásai tartják fenn. Amikor a fájdalommal úgy találkozunk, ahogy van - egyszerűen fájdalomként -, még gyönyörűnek is megélhetjük. Ennek nem kell másképp lennie. Amikor elutasítjuk, és valami

„nem fájdalmasat" keresünk, a fájdalmat szenvedésként éljük meg. A valódi spirituális kutatás nem feltétlenül kellemes, bár sokan a kényelmet keresik, amikor belefognak. Ha viszont belekezd az ember, akkor végül a létezés mélysége tárul fel, maga mögött hagyva a kényelem és kényelmetlenség minden elképzelését. Az igazi öröm magában foglalja a boldogságot és a boldogtalanságot egyaránt. Ismerd ezt fel, és többé nem leszel az öröm megragadásának és a fájdalom megtagadásának rabságában. Az igazi öröm minden polaritást, minden cselekvést és tétlenséget befogad. Elérkezik az idő, amikor az embernek kíméletlen őszinteséggel meg kell vizsgálnia az életét. Vajon a fizikai, mentális vagy érzelmi dolgok felhalmozása akár csak egy kicsit is kielégítette az igazi, mély vágyat? Az igazság kimondása nyitás annak felismerése felé, hogy a valódi beteljesülésnek a körülményekhez semmi köze. Ha elfogadjuk, hogy a körülmények olyanok, amilyenek, a csend e pillanatában megtörténik annak rendkívüli felismerése, amit soha egyetlen körülmény sem érintett meg. Az alázat e pillanatában lehull az álarc, és kiderül, hogy önteltség azt képzelni: „tudom jól, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy boldog legyek". A leleplezett gőgnek nincs ereje. Ismerd fel, mi az, ami mindig jelen van, és csak arra vár, hogy meglásd! Nagyon egyszerű, amit mondok. Azt mondom: már szabad vagy. Az, aki vagy, mindig is ébren volt. Csupán egy játékot játszol magaddal, és mivel az vagy, aki, ez a játék meglehetősen komoly. Tedd a játékot félre egyetlen pillanatra! Nem arra kérlek, hogy emlékezz vissza, ki vagy. Azt kérem, tegyél mindent félre, és fedezd fel, mi az, amit

soha el sem felejtettél. Nézd meg, mi az, ami mindig jelen van! Ekkor ez a szerelem, ez az igaz szeretet meg tud nyilvánulni. Önmagunk szeretete nem az én szeretete abban az értelemben, ahogy a testet vagy a személyiséget szeretjük. Nem a testről vagy a személyiségről beszélek. A test lehet szép vagy csúnya, nem számít. Amit Önmagunk szeretetében szeretünk, azt nem érinti meg a szépségről, a csúnyaságról vagy a személyiségről vallott értékrendünk. Annak felfedezéséről beszélek, aki valóban vagy. E felfedezésben pedig ráébredsz, hogy ebbe vagy szerelmes * * * Van benned bármilyen vágy a jövőre nézve, vagy csak a pillanat hullámát lovagolod meg? A te felébredésed az, amire ebben a pillanatban és a jövőben is vágyom. Kérlek, teljesítsd ezt a vágyamat! (Nevetés.) Akkor majd békén hagylak. Erre vágyom a múltban, a jelenben és a jövőben. Igen, e miatt a vágy miatt öltök folyamatosan testet. Ebben a pillanatban is csak azért választottam a testet öltést, hogy ezt a vágyat kielégítsem. És te mire vágysz? Arra vágyom, hogy kifejezzem magam. Nem tudod igazán kifejezni magad mindaddig, amíg fel nem ismered, ki vagy. A felfedezés előtt csak valamiféle magadról alkotott elképzelést fejezel ki. Ebben a kultúrában az önkifejezés általában azt jelenti, hogy kimondod, amit gondolsz és érzel. A gondolatok és érzések kifejezése. Fedezd fel, ki vagy, és az maga az önkifejezés!

*

*

*

Sóvárgás vagy bölcsesség-e az, ha valaki a közeledben akar lenni? Talán a bölcsesség sóvárgása. Nincs semmi baj azzal, ha valaki a közelemben akar lenni. E vágy segítségével talán felfedezed, én ki vagyok. Ha felfedezed, ki vagyok, ugyanabban a pillanatban azt is fel kell fedezned, te ki vagy. Erre irányul a sóvárgás, a mohóság. A feltételekhez kötött létezésben az isteni iránti szomj eltorzult szenvedélyekben nyilvánulhat meg. Ilyenkor a „mohóság" nagyon rosszul hangzik, mivel az eltévelyedett szenvedélyek mindig szenvedéshez vezetnek. Az Önmagad felismerésére epekedő szomjban maga a bölcsesség rejlik. Ekkor a szenvedélyek nem jelentenek többé kísértést. Nem állják ki az összehasonlítás próbáját. Az igazságra irányuló vágy táplálása feltárja a beteljesedést. Az alacsonyabb rendű szenvedélyek soha nem elégülnek ki. Én csak köszönteni tudom, hogy szomjazol Önmagad felfedezésére. Ez a vágy az igaz ölelésre irányul. Az Igazság felébredt benned. Úgy tűnik, mintha a hívás tőlem érkezne hozzád, de valójában önmagát idézi meg az, ami önmagát hívja. Kövesd a vágyódásodat a forrásáig! Én nem akarom kioltani a szomjadat. Erősíteni szeretném. Alakítsd át ezt a szomjat mindent elemésztő vágygyá, amely arra irányul, hogy megismerd valódi Énedet, hogy éljed, hogy kimondd és feladd minden lehetőségét annak, hogy tagadhasd. Hajtsd a fejed ennek igájába!

Üdvözöllek a jelenlétemben! Rád ismerek. Önmagámként ismerek rád. Azt látom, azt erősítem meg, és annak a végtelen felfedezésére mutatok rá - történjen az akár betegségben, akár egészségben, akár fájdalomban, akár örömben. Isteni kegyelem által történhetett meg, hogy a szatszang felébredt a tudatosságodban. Most arra kapsz meghívást, hogy soha ne hagyd el a szatszangot. Ne tagadd meg tovább! Ne tagadd tovább az igazságot, amelyre annyira szomjazol! *

*

*

Mondanál valamit arról, hogyan lehet még jobban megerősíteni a megszabadulás iránti vágyat? Tiszteld! Becsüld! Ne kicsinyeld le! Ne csak még egy társalgási téma legyen belőle! Annak az igazságnak a felismerése, hogy ki vagy, a legszentebb, a legbecsesebb, a legelképzelhetetlenebb ajándék. Micsoda ajándéka ennek az életnek, ennek a kornak, hogy az igaz vágy a felszínre került! Itt van a lehetősége, hogy tápláld ezt a vágyat. Engedd, hogy élje az életedet, engedd, hogy felfedje önnön teljességét! Milyen szerencsés születés! Ne pazarold el ezt a kincset! *

*

*

Megérintett, amikor azt hallottam tőled: „ Semmire ne legyen szükséged, és nézd meg, mi történik akkor!" Azt éreztem, hogy vannak részeim, amelyek még a gondolatát is elutasítják annak, hogy semmire ne legyen szükségem. Majd lényem legmélyéről

valami mást hallottam. Te nem azt mondtad, hogy semmim ne legyen. Azt mondtad, semmire ne legyen szükségem. Hát akkor most azt mondom, hogy semmid ne legyen. Semmid se legyen! Semmire se legyen szükséged! Semmi se legyél! Amitől a legjobban féltél - hogy semmi se legyél, hogy senki se legyél, hogy egyáltalán semmid se legyen az legyél, és nézd meg, hogy amitől a legjobban félsz, nem rejti-e magában a legbecsesebb gyöngyszemet! *

*

*

Mondanál valamit arról az ellentmondásról, hogy egyrészt nincs meg bennem az Én iránti vágy, másrészt van egy olyan érzésem, hogy van egy „én" - mindez leginkább a munka és a kapcsolatok terén nyilvánul meg. Te vagy az Én. Minden az. Ahol nincs meg az Én felismerésére irányuló vágy, ott az ember belefeledkezik az „én"-be, az „én" munkámba, az „én" kapcsolataimba, az „én" életembe, az „én" alvásomba, az „én" eredményeimbe, az „én" veszteségeimbe, az „én" győzelmeimbe és az „én" vereségeimbe. Minden az „én" és az „én történetem" körül forog, a szenvedés pedig az „én történetem" általános velejárója. Nagyon ritka az olyan életút, amelynek során felébred a vágy, hogy felismerjük valódi Énünket. Amikor ez az isteni vágy megjelenik, megjelenik a szatszang. A szatszang pedig felfedi, hogy soha, egyetlen pillanatra sem voltál más, mint valódi Éned. A szatszang nem arra hív meg, hogy még többet szerezz az „én" számára. A világon sok lehetőség van erre.

A szatszang az „énségbe" való belefeledkezés végéről szól. A személyes történet végével, rejtélyes módon, beteljesedést tapasztalunk. Ha nincs meg benned az igazi Énre irányuló vágy, akkor nincs itt az ideje, hogy felismerd, ki is vagy valójában. Az igaz Énre irányuló vágy megjelenik valahogy, rejtélyes módon, önmagától. Ki tudja megmondani, miért? Semmi köze sincs a személyes háttérhez, a családhoz, a kultúrához, a származáshoz vagy az előzetes ismeretekhez. Önmagától jelenik meg. *

*

*

Mindannyian ismerjük a személyes vágyak poklát. De talán ma felismered az igaz vágy csodás gyötrelmét, amely befelé, a csend felé hív téged, és arra szólít, hogy adj fel minden hamis, torz vágyat. Biztosan ismered a „még több" iránti vágyat: még több pénz, még több ennivaló, még több biztonság, még több élmény. Azt is tudod, hogy az ilyen vágyak tárgyainak hajszolásában soha nem lelsz teljes kielégülésre. Pillanatnyi kielégülés lehetséges, és abban a pillanatban nincsenek benned vágyak. Micsoda béke! Micsoda üdvösség! A hamis azonosulás miatt ezt a békét általában valamely tárgy elérésének tulajdonítjuk. De végül felismered, hogy a vágy soha nem a tárgyak megszerzése vagy felhalmozása miatt elégül ki. Érettséged végül lehetővé teszi, hogy feltedd magadnak a kérdést: „Mit is akarok valójában? Mi az, amit valóban akarok?" Azt hitted, még több dolgot akarsz, és ezeket meg is szerezted. Majd a megértés fénysugara rávilágított arra, hogy a dolgok nem adják meg neked, amire áhítozol.

Lehet, hogy egyre több és szebb mindened lesz, és az is lehet, hogy semmid sem lesz - a dolgok azonban másodlagosak csupán. Azt hitted, még több személyes hatalomra van szükséged. Majd egyre több bizonyítékát akartad ennek látni. Megkaptad a bizonyítékot, de végül a személyes hatalom sem hozott kielégülést. A tárgyak gyűjtése sem szabadított fel a vágyakozás szenvedésétől. Mi az, amit valóban, véglegesen akarsz? Amire életed utolsó leheletével őszintén azt tudod mondani: „Megkaptam, amit akartam." Arra kérlek, gondold végig, ki vagy valójában. ígérhetem, hogy ha ezt mélyen átgondolod, az életed nem elfecsérelt élet lesz. Nem hamis és félresiklott vágyak haszontalan kergetése lesz. Eletedet ünnepként, meghívásként éled majd, nem sajnálkozással, hanem inspirációval. Jelzőfényként fog világítani. A „Ki vagyok én?" kérdésre adható válasz mélységének felismerésével a valódi azonosulás tüze egyre hevesebben terjed. Ez a tűz már elért téged. Engedd, hogy feltárulhasson benned! Engedd, hogy rajtad keresztül terjedjen tovább!

A GURUHOZ FŰZŐDŐ KAPCSOLAT

A gurunk vagy? Önmagatok vagyok. Annak érzékeltek, amit éppen rám vetítetek. Lehetek testvér, anya, barát vagy akár guru. Valaki egyszer még azt is mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint egy nagy ételszállító autó. Tegnap szatszangon másvalaki a levelében a hamis én tömeggyilkosának nevezett. És természetesen vannak olyanok is, akik ellenséget látnak bennem. Bármit is vetítenek rám, tudom, hogy az csak kivetítés. A jelenben biztosan tudom, hogy saját Énetek vagyok. Amíg hallod, amit mondok, vetíts ki rám, amit csak akarsz. Ha ahhoz, hogy meghalljál engem, gurunak kell nevezned, hát legyen. Tehát hallgass ide! A guru azt mondja: „A saját Éned vagyok. Nem különbözöm tőled." Ugyanezt mondta nekem az én gurum. Szükségem volt rá, hogy tőle halljam. Néhányan képesek arra, hogy

testvértől, édesanyától, baráttól, sőt ellenségtől is meghallják az igazságot. Magam is megpróbáltam ezt, de nem sikerült. Úgy tűnik, valami állandósult benned. Szeretném megtudni, érzésed szerint ez azért van így, mert egy másik személy segített? Mielőtt a gurummal találkoztam volna, megtettem a tőlem telhető legtöbbet, szociális, politikai és spirituális téren egyaránt. Minden esetben a mohóság, a bizonytalanság, a félelem és a gyűlölet ugyanazon alapvető gócára akadtam. Nem voltam elégedett, és ebben az elégedetlenségben segítségért kiáltottam. Mi történt közted és a gurud között? Először megláttam benne valamit, amit azelőtt soha: valami hatalmasat és mélyet - egy szívélyes, hús-vér emberi formában. Abban a találkozásban felismertem azt, ami más volt, mint amit a korábbi élményeim, vágyaim, elképzeléseim és terveim valaha is feltártak. Ráébredtem, hogy a találkozásunk misztikus módon az én segélykiáltásomból született. Amikor segítségért imádkoztam, a tudatában voltam, hogy nem tudom, valóban létezik-e megvilágosodás. Lehet, hogy ez is csak egy történet, amely némi reményt ad, hogy egy kicsit boldogabbak lehessünk. De azt is meg akartam tudni, ha nincs ilyen. Tudni akartam, mi az igazság. Felismertem, hogy a gurummal való találkozás valamilyen módon ebből az imából keletkezett, így nagy figyelemmel fordultam felé. azt mondta: „Ne szalaszd el ezt a lehetőséget!" Sokkoló

volt, olyan, mint egy pofon és egy ölelés egyszerre. A tökéletes ölelésben megtapasztalható az addig meg nem tapasztalt, és a lehetőségeknek egy teljesen más dimenziója kerül a tudat felszínére. Pápádzsí így szólt: „Állj meg! Engedj el minden stratégiát! Tégy félre mindent, amit valaha tanultál! Felejts el minden technikát! Légy tökéletesen csendben!" Hallgattam rá. Tényleg nem tudom elmondani, mit éltem át abban a pillanatban. Sokszor próbáltam már. De bármit is mondok, az még mindig nem az, amit megtapasztaltam. Bármit mondok, az nem a teljes kép. Csak kegyelemnek nevezhetném. írtam ma Pápádzsínak egy levelet, amelyben ez áll: „Áldásod először feltárja a megértést. Ezután feltárja a tapasztalást, majd a felismerést. A felismerésben élmények és megértések jönnek-mennek. A felismerés annak a felismerése, ami mindig is jelen volt." A felismerésben azt ismerjük fel, ami mindig állandó. Igen, ez az állandóság. Végezetül ezt írtam: „Áldásod végül az élet egészeként tárja fel önmagát." Az élet egészeként - mindent beleértve. Nemcsak az élet jó részét, hanem az élet egészét. *

*

*

Azt mondod, az igaz tanító az igaz Énedre mutat. Ezt bármelyik hagyományra érted, legyen az akár hindu, keresztény, buddhista és a többi? Igen. Minden vallás alapja az Istennel való misztikus, megismerhetetlen, eksztatikus egyesülés. Ami az alapokra épül fel, az a hagyomány szerkezete - egy ösvény, egy út, amelyen eljutunk odáig. Minden tradíción belül vannak olyan emberek, akiket kiközösítettek, sőt meg is égettek vagy fejüket vették, mert az egység, avagy egyesülés eléréséhez áttörtek ezen a struktúrán. Amint a hagyomány korláttá válik, át kell törni, a következményekre való tekintet nélkül. Tehát valójában nem annyira az eszköz a fontos, mint inkább az, hogy eljussunk a felismerésig? Az eszköz - ha maga az élő igazság - maga a felismerés. Ez saját Éned felismerése. Krisztus azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk." Ez annak felismerése, hogy az eszköz, a tanító, az Atya, az Anya nem más, mint saját Éned, ami nem metafizikusán, hanem szó szerint értendő. Saját Éned különböző formákban jelenik meg, de ugyanazon Énként ismered fel. Rengeteg tanító van: ismert és ismeretlen, emberi és nem emberi, fizikai, tudati, érzelmi és asztrális. Mégis a szatguru* az a tanító, aki az elkülönültség okozta szenvedés vége felé mutat. A szatguru olyan világosan és olyan erővel teszi ezt, hogy saját - Önmagára mutató - Énedet ismered fel benne.

* Szatguru: az igaz tanító, aki arról ismerhető fel, hogy nem különbözik saját Énünktől.

Honnan lehet tudni, hogy a tanító tényleg az a tanító, akiről beszélsz? Ezt tudod. A tudásodnak pedig semmi köze nincs ahhoz, amit bárki más mond. Nagyon szerencsés vagy, ha azonnal felismered a tanítódat - de ez nem szükséges. Nincs semmi baj a kezdeti kételkedéssel vagy azzal, ha időt adsz magadnak a vonzalom ellenőrzésére. Végül úgyis tudni fogod. Ekkor a kihívás már az önátadásban van. A kihívás abban rejlik, hogy tiszteld, amit a tudáson túl tudsz, és elfogadd a tudást, meghaladva minden arra irányuló mentális próbálkozást, hogy intellektuálisan bebizonyítsd. Végül bíznod kell önmagadban. Vannak, akik félnek bízni, és azt gondolják: „Igen, hibáztam. Bíztam magamban, és végül elvesztettem minden pénzem, a munkám, az állásom." Ha valóban bízol magadban, akkor nem törődsz azzal, hogy mit veszítesz ezzel a bizalommal. Én mindig azt javaslom, hogy a nehézségekkel mit sem törődve hagyatkozz a benned lévő legmélyebb intuitív tudásra. Ezt elkezdheted a viszonylagos bizalommal, de ha tiszteled, ha követed a benned lévő bizalmat, és ha megvan benned a hajlandóság mind a kényelmetlenségre, mind pedig a nyitásra, akkor a viszonylagos bizalom képes elvinni téged az abszolút bizalomhoz. Lehet, hogy valaki azt mondja, tanítót keres, de valójában nemegyszer csak egy erős embert szeretne, aki megteszi helyette, amit ő akar. Amikor az ilyen ember úgy imádkozik Istenhez, hogy „Legyen meg a Te akaratod!", tulajdonképpen azt gondolja: „Legyen meg az én akaratom!"

Általában igen kíméletlen az, amikor a saját Éneddel mint tanítóval kerülsz kapcsolatba. Semmi esélyed nincs a birtoklásra, a kontrollálásra vagy az irányításra. Sokan elmennek Lakhnaúba*, hogy Pápádzsíval találkozzanak, és a legtöbben látják, milyen elképesztő, hogy ez az ember maga a szeretet. Senkitől nem akar semmit, saját boldogságukat kivéve, és legyen ez a boldogság bármelyik szinten, ő megtalálja. Azt akarja, hogy boldog legyél. Hogyan is ne akarná? Ő a saját Éned. Azok, akik valóban a dolgok mélyére hatolnak, egy feldühödött tigris határtalan intenzitását fogják megtapasztalni, aki áldással, ugyanakkor könyörtelenül véget vet a szenvedésüknek. És mindezt tiszta, szívből fakadó szeretettel teszi. Miközben semmit sem akar tőled, szívével végigpásztázza benned a legutolsó kis sarkot is, az egóval való rejtett azonosulás után kutatva, és kitépi azt onnan. Én ezt nevezem tanítónak. Minden más csak játszadozás... Játszadozás a felébredéssel, miközben állandóan arra törekszünk, hogy kézben tartsuk az irányítást. *

*

*

Nem veszélyes az, ha valaki kötődni kezd egy mesterhez? A veszélyes az, ha valaki elkezd nem kötődni a mesterhez. Rengeteg a kísértés, amely mind leválasztani próbál róla. Nagy szerencse az, ha kötődni kezdesz. Ez a kérdés elsősorban a nyugatiakat érinti. Nyugaton van bennünk egy erős elképzelés a függetlenségről, Ke* Város India Uttar Pradés nevű tartományában, ahol Sri H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí) él és szatszangokat tart. (Azóta Pápádzsí 1997-ben elhunyt. Aford.)

leten pedig ugyanez a helyzet a függőséggel. Mindkettő elgondolás, mely csak az elme birodalmában létezik. Ha már találkoztál egy igaz mesterrel, mindkét hozzáállás elfogadása lehetetlenné válik számodra. Nem leszel hajlandó arra, hogy önmagadat függőként vagy függetlenként képzeld el. Az igaz mestert először a szíved mélyén találod meg. Ő a szatguru. Az igaz mester minden lény szíve mélyén megtalálható. Van valami a lényed legmélyén, ami minden gondolatnál és érzelemnél erősebb és mélyebb - ez az, amit követned kell. Elengedhetetlen, hogy felismerd a benned élő mestert. Ezelőtt semmi sem lehetséges. A felismerés előtt ki vagy szolgáltatva a társadalom, a kultúra, a családod és egyéb más kondicionáló szervezetek és csoportok kényekedvének. Amennyiben a belső mesterrel való találkozás erős és igazi, eljön vele annak a felismerése, hogy bármi is történjen, követned kell azt, ami a találkozásban feltárul. Még ha rámegy a jó híred, akkor is követned kell. Még akkor is, ha elveszted a státusodat, a családodat, sőt a boldogságodat. Az életed árán is követned kell. Amikor szükségessé válik a belső találkozás fizikai szintű megjelenése, az is megtörténik. Nagyon szerencsés vagy, ha felismered a szatgurudat külső formájában. Ez a szerencse pedig nagymértékben a benned élő mesternek való önátadásnak köszönhető. Ekkor kezdődik el egy még nagyobb kihívást jelentő önátadás: a szív átadása. Soha nem szerepelt a terveim között, hogy lesz egy gurum. Hogyan is képzelhettem volna el ekkora szerencsét? El sem tudtam képzelni. Az adott kultúrkörben, ahonnan származom, a tanítómat valamilyen védőangyalnak képzeltem el. Azt szerettem volna, hogy az angyalom csak védelmezzen és ringasson. Természetesen amikor a mes-

teremmel találkoztam, ő az Igazság ölelésében tartott és ringatott engem. Az, ahogyan a karjában tart és ringat, a találkozás kezdete. Majd a mester felfedi önmagát: ő nem különbözik magától az élettől. Az élet nem mindig védelmezi és ringatja az embert. Időnként a falhoz vág. Az élet mindent megad neked, majd mindent visszavesz tőled. Az igazi mester ugyanolyan könyörtelen, mint maga az élet. Az élethez, a gurudhoz fűződő kapcsolatban állandóan ott kísért annak az érzése, hogy elrohanjál. Ne rohanj el! Ne próbálj meg nem kötődni hozzá! Ebben a legelső ölelésben ismerd fel azt, amit soha nem lehet elvenni! Egyszer Pápádzsí így szólt hozzám: „Ha maga Isten száll alá, és azt mondja neked: »Nem vagy szabad, nem ébredtél Önmagadra«, fordíts hátat neki!" Lehet, hogy Isten maga jön el, és mondja: „Nem, te nem vagy Az", de te a szatgurunak való önátadásban ráébredsz arra, hogy ez is csak a feltételekhez kötött elme műve. Amikor a guru iránti önátadásról beszélek, nem azt indítványozom, hogy fogadj el minden véleményt, hiedelmet vagy részrehajlást, amely a guru elméjében esetleg megjelenik. A guru iránti önátadás állhatatos önátadás az igazságnak, amelyet a guru felfed. Azt a bizonyos formát, amelyen keresztül tökéletesen megismerhetővé teszi magát számodra (az én esetemben ez Pápádzsí), nagyra kell becsülni és tisztelni kell, mint annak megtestesülését, ami feltárult. Kötődj a szeretetben, hiszen a valóságban örökké hozzá vagy kapcsolva! *

*

*

Amikor valaki elmesélte, mit élt át tegnap este, miután elmentél, azt mondtad: „Hát akkor ne engedd, hogy elmenjek!" Ez megrázott engem, mivel én is hagytam, hogy elmenjél, és arra jöttem rá, hogy ha téged elengedlek, magamat engedem el. Egy és ugyanaz. Azt képzelted, hogy elmentem. A jövés-menés csak a te képzeletedben létezik. Az én távozásom, a te távozásod - ez mind csak a képzelet. Akkor ahelyett, hogy ki vagyok én, bizonyára a saját képzelődésemnek voltam tudatában. így van. Hát nem ezt hívják az elme beidegződéseinek? Azt hisszük, hogy amit látunk, az a valóság, és meg vagyunk győződve róla, hogy amit az érzékszerveken keresztül érzékelünk, az a valóság. Amint te is tudod, amit látsz és érzékelsz, az változik. És minden benned változik. Te állandó vagy. Legyen az korlátolt tudatosság vagy korlátlan tudatosság, a tudatosság mindig jelen van - és te a tudatosság vagy. Soha többé nem engedlek elmenni. Nem is tudnék sehová elmenni. Ugye micsoda megkönnyebbülés? Elhitették velünk, hogy ami megjelenik, az a valóság, és ez egyben kijelöli a határainkat is. A szenvedés a látszólagos elkülönültség és a látszólagos jövés-menés hiedelméből ered. A korlátok olyan szilárdak, hogy a szemmel látható távozások igen fontos szerepet játszanak a spirituális megértésben. Miután találkoztam Pápádzsíval, és vele töltöttem némi időt, eljött a pillanat, hogy visszatérjek az Egyesült

Államokba. Reggel hét órakor felkerestem az otthonában: - Nem tudok elmenni. Lehetetlen, hogy elmenjek. Azt válaszolta: - Ez így van. Lehetetlen, hogy elmenj. Tudtam, hogy semmi mást nem vagyok képes mondani neki abban a pillanatban, és azt is tudtam, hogy nemsokára egyértelműen át fogom élni, hogy repülőre szállok. Világos volt az is, hogy Pápádzsí nem a maradás élményéről beszél, mint ahogy a távozáséról sem. Miután visszatértem az Egyesült Államokba, egy ideig heves vágyódást éltem át, miközben legszívesebben elfutottam volna ez elől a sóvárgás elől. Azt éreztem, hogy vissza kell mennem hozzá Indiába. A kegyelem segített abban, hogy felhagyjak azokkal a törekvéseimmel, hogy valahová is visszatérjek, és ehelyett egyenesen a vágyódásba merültem. A vágyódás közvetlen megtapasztalásával pedig azt ismertem fel, hogy nem mentem el! A gurum itt van! A gurum lényének igazsága és az én lényem igazsága ugyanaz: ugyanaz a létezés! *

*

*

Milyen mágikus erő van jelen, amikor az ember együtt van a tanítójával? Olyan különleges energia ez! Igen, nagyon különleges. Együtt vagy valakivel, aki - tekintet nélkül a külső megjelenésre, az érzésekre, a gondolatokra, a vonzódásra vagy a taszításra - egy pillanatra sem hiszi azt, hogy különbözöl tőle. Ez a nektár. Ez az, amiről a szíved legmélyén tudod, hogy igaz. Ilyen különleges módon együtt lenni valakivel - ez a szatszang.

Ez átragad rólad, vagy meg kell dolgoznom érte? Fertőző! Semmit sem kell tenned érte! Csak figyelned kell. Ez nem azt jelenti, hogy figyelsz, amikor formális szatszangon vagy, és abbahagyod a figyelést, amikor kisétálsz az ajtón. Figyelsz a nap huszonnégy órájában, a valódi hallás pedig ebből következően, természetesen megtörténik. *

*

*

Elmondanád a véleményedet és/vagy az ismereteidet a férfi tanító és női tanítvány kapcsolatáról, különös tekintettel arra, amikor szexuális kapcsolat van köztük? Bármilyen is legyen a nemek kombinációja, a kapcsolat hasonló a szülő-gyermek viszonyhoz. A tanító-tanítvány meghitt kapcsolatában lehetőség nyílik arra, hogy felismerd szellemi szülődet, és megkapd a valódi nevelést, amelyben azelőtt soha nem részesültél. Ha szüleink megvilágosodottak lettek volna, a tanítótanítvány kapcsolatra nem lenne szükség. Viszont nem megvilágosodottak. Olyan szüleink vannak, akik azt adták át nekünk, amit nekik átadtak - ez pedig a boldogtalanság és a szenvedés. Örökségünk: a szerzésen alapuló hamis törekvések, védelme annak, amit elértünk, és megragadása annak, amit még nem szereztünk meg. A tanító-tanítvány kapcsolat azt a lehetőséget kínálja, hogy megkapjuk az igazság átadását. Ez egy becses, ritka, finom és titkos viszony, amelyet - akárcsak a szülőgyermek kapcsolatot - gyakran rosszul használnak. Még ha a tanító felismerése mélységes is, még ha árad is belőle

a sakti*, és bölcsen szól, de megvan benne a boldogtalanság és a visszaélés bármilyen ki nem égett maradványa, amelyet a szülei (vagy a guruja) adtak át neki, akkor a visszaélés öröksége tovább él. *

*

*

A paradicsomról egykor azt hitték; hogy mérgező, mígnem egy bátor lélek nyilvánosan meg nem evett egyet. Ekkor a hazugság egyértelműen lelepleződött. Vezetést és segítséget kértem tőled, mégis képtelen vagyok teljesen megbízni benned. Életem fő kérdése, a bizalom és a megkülönböztetésre való képtelenség a felszínre került, és a szemem előtt lobogtatja démoni zászlaját. A vak és süket bizalom hol és hogyan találkozik a megkülönböztetéssel? Képtelen vagyok semmibe venni a jó értelemben vett védekező mechanizmust. Kérlek, mutasd meg nekem a paradicsomot vagyonnak módját, ahogy ezen a tépelődésen áttörhetek. Már megmutattam neked a paradicsomot, felajánlottam egyet, kettévágtam és megettem. Már belepasszíroztam egyet a szádba, és végignéztem, amint átmész a mérgezéstől való félelmen. Nem kérem, hogy bízzál meg bennem. Csak ellenőrizd, amit mondok! Mérget ajánlok neked, vagy az igazság nektárját? Nem arra kérlek, hogy kövess engem, és arra sem, hogy engedelmeskedj nekem. Nem kérlek rá, hogy gondold azt, hogy én vagyok a legnagyobb. Csak ellenőrizd, amit mondok! Honnan tudsz bármit is, ha nem nézel utána?

* Sakti: az energia erőteljes megnyilvánulása.

Arra kérlek, hogy bízzál abban, ami felfedi benned önmagát, amikor minden magadról alkotott elképzelést elengedsz. Engedj el minden elképzelést! Amikor hagyod, hogy minden elképzelés elmenjen, abban a pillanatban meglátod, hogy a Gangajiról alkotott elképzelés sincs jelen. Engedd el a Gangajiról alkotott elképzeléseidet! Engedd el az önmagadról alkotott elképzeléseidet! Egyetlen pillanatra állj készen arra, hogy semmi se legyél, és nézd meg, mi az, amit nem lehet elengedni! Légy bizalmatlan az örökös bizalmatlanságoddal szemben! Majd nézd meg magad! Senki sem tud elvinni téged odáig. Már ott vagy. Ha arra vársz, hogy én vigyelek el oda - vagy valaki más, aki jobban hasonlít arra, ahogy szerinted egy „fuvarosnak" ki kell néznie -, örökké erre fogsz várni. A halogatás az elme trükkje. Emlékszem, amikor sok-sok éve spirituális könyvesboltokban találkoztam Ramana fényképével. Mindenekelőtt szemének szépsége ütött szíven. Majd megláttam a testtartását, és azt gondoltam: „Nem lehet rendjén való, hogy valaki ilyen görnyedten tartsa magát. Nem olvasom el, amit mond." Megdöbbentő módon azt gondoltam, hogy a testtartása jelent valamit, mivel akkoriban nagyon érdekelt a test tökéletességére való törekvés. Egy szent ember testtartásában találtam valami látszólag tökéletlent, és ezt arra használtam, hogy elhalasszam az igazság felismerését, mely oly tisztán sugárzott a szeméből. Légy tudatában ezeknek a mentális trükköknek! Ezek a tökéletesített forma mítoszának mérgei. Ettél a méregből, és még mindig szenvedsz tőle. Köpd ki! Ekkor meglátod a tökéletességet, tekintet nélkül a formára. Át fogsz látni a formán. Nem lesz több gondod a formával.

Érzed, hogy ez mennyire eluralkodott az életeden? Az emberek eljönnek Coloradóba, és csalódottak, mert szárazság van. Elmennek Mauira, és csalódottak, mert nagyon párás a levegő. Ez a csalódottság a méreg következménye. A mérgezésben nem veszed észre a manát, az erőt, a darsant*, amely ott van mindenhol, ahol vagyunk. Ne szalaszd el azt, ami ott tündököl mindenhol! Ne engedd, hogy tovább betegítsen a tudati méreg! Nézz ennél mélyebbre, és akkor nem mulasztod el a ragyogást. Ne bízz meg énbennem! Még abban se bízzál, hogy van én! Ezzel a bizalmatlansággal menj végig az úton, és ekkor a bizalmatlanság a segítségedre lesz. Ne bízz meg abban, amit látsz! Ne bí?z meg abban, amit érzel! Ne bízz meg abban, amiben hiszel! Ne bízz meg abban, amit megtapasztalsz! Dobj el mindent magadtól! Mi marad? Az, amit egyáltalán nem érint meg a bizalmad vagy a bizalmatlanságod. Boldog vagyok, hogy azt itt üdvözölhetem. *

*

*

Félelmet és bizalmatlanságot érzek - de ez nem veled kapcsolatos. A félelem és a bizalmatlanság megjelenik. Megbízol abban a történetedben, amely a megjelenő félelemről és bizalmatlanságról szól? Ha igen, rossz dologba vetetted a bizalmadat. Ahogy mondtad, én nem igazán bízom semmiben.

* Darsan: a kegyelem kisugárzása, (isteni) látás.

Ha nem igazán bízol semmiben, akkor mi marad? Az ismeretlen. Egy belső hang azt mondja, belefáradtam már abba, hogy azt mondják nekem, ugorjak az ismeretlenbe. Már megtettem, és megütöttem magam. Nem igaz. Soha nem tetted meg. Ezt nem lehet megtenni. Lehet, hogy gondolkodtál az ismeretlenről. Lehet, hogy elképzelted. Igen, az ilyen gondolatok megbízhatatlanok. Adj fel mindent, beleértve a bizalmat és a bizalmatlanságot is! Add fel mindkét végletet, az érem mindkét oldalát, az egész csomagot! Én arról beszélek, ami soha, soha nem ismert. Arról beszélek, ami ismeretlen. Nem addig ismeretlen, amíg te nem ismered, hanem megismerhetetlen. Nevetnem kell azon, hogy mindig csak olyan dolgokban bíztam, amelyek végül fájdalmat okoztak nekem. Most pedig itt van az egyetlen dolog, amelyben - a legnagyobb valószínűséggel - bármikor megbízhattam volna. Olyan komikus az egész! Miben bíztál, ami fájdalmat okozott neked? Egy emberben? Vagy egy elképzelésben, hogy mi is az, amit neki kellett volna megadnia számodra? Ez összetett. Még elméletekben és tanításokban is bíztam. Különösen az elméletekkel és a tanításokkal kell vigyázni! Azok csak szavak, csak fogalmak. Még ha a szavak hitelesek és pontosak is, általában a kondicionált elme szűrőin keresztül hallod meg őket. Ez pont olyan, mint a hittanóra történetét hallgató gyermek, aki abba

veti bizalmát, hogy Isten az égben lakik, onnan alá fog szállni, és magához emeli őt. És amikor ráébred, hogy Isten nem jön le az égből megmenteni őt, igen becsapottnak érzi magát. Vesd el ezeket a történeteket! Itt az ideje, hogy felnőj, és ne vesztegesd tovább az életed arra, hogy a reményeidet valamilyen történethez kapcsolod. Folyamatosan lóvá tettek. E becsapás neve szanszára* vagy neurózis, szélsőséges esetekben pedig pszichózis. Itt a lehetőség, hogy minden fogalmat félretegyél, legyen az bármilyen emelkedett, bármilyen fennkölt, bármilyen igaz. Abban a meztelenségben, a valódi meztelenségben nem vársz többé valamilyen megmentésedre érkező elméletre, filozófiára vagy elképzelésre. Légy teljesen meztelen, és onnan szólj! Ott találod meg azt, ami állandóan és tökéletesen jelen van - és mindig is jelen volt. Ezt nem lehet neked adni. Senkinek nem a tulajdona, hogy neked adja. Senki nem birtokolhatja. Te vagy az. Nem akarom táplálni benned a reményt, hogy majd én, Gangaji fogom ezt neked megadni. Ez egy vicc! Hogyan adhatnám neked, ami máris vagy? Ha úgy képzeled, hogy én adom neked, akkor félni kezdesz, hogy talán vissza is veszem. De arra talán képes lennél, hogy a megszokott kerékvágásomból kiszabadíts. Az fantasztikus lenne. Akkor teljesíteném a feladatomat, de ez nem rajtam múlik.

* Szanszára: a szenvedés körforgása, melyet az okoz, hogy tudatlanok vagyunk igaz valónkat illetően.

Rajtam ? Igen, rajtad! Rád várok, hogy megtehessem végre. Ez a tűz benned is fellobbanhat. Lehetséges, hiszen már ég benned. Akár kis izzó parázs, akár lobogó láng, felismerheted, hogy ég. Ismerd fel a tüzet, és tápláld, hogy mindent felégessen - minden takarót, minden álruhát, minden maszkot -, míg végül ott nem maradsz mezítelenséged szépségében. Most találkozol a meztelenség, a kitárulkozás félelmével. Leginkább a szégyen, az értéktelenség és az alkalmatlanság öltözékeinek vagy tudatában. Azt hiszed, ezek alkotják meztelenségedet, pedig csak olyanok, mint a valódi meztelenséget elfedő ruhadarabok. Amikor azt mondom: meztelen, úgy értem, csupaszon minden arra vonatkozó elgondolástól, hogy ki vagy. Szabadulj meg attól az elgondolástól, hogy a tested vagy! Tedd fel a kérdést igazán, mélyen, őszintén, éberen és önmagadat átadva: „Ki vagyok én valójában ?" Nem az, amire tanítottak. Nem az, akinek hiszed magad. Ki vagy te valóban, igazából? Ezt a kérdést senki nem teheti fel helyetted vagy válaszolhatja meg számodra. Nem bízhatsz abban, hogy valaki majd megkérdezi neked. Senki sem adhat rá választ, senki sem élheti meg helyetted. Ezt saját magadnak kell felfedezned, saját magadnak kell meglátnod, saját magadnak kell megélned. Ilyen egyszerű. Csak egyetlen pillanatra ne gondolj arra, ki vagy! Ne gondolj arra, mire van szükséged, mi az, amit nem kaptál meg, vagy mi az, amit meg kellene kapnod! A nem gondolkodás pillanatában az igazság egyértelművé válik.

Az igaz tanítás mindenhol jelen van. Csak hagyd abba a reménykedést, hogy így és így fog festeni, az elvárást, hogy így és így fog szólni vagy tenni, és akkor meghallod. Mindenhol jelen van. Még a fenyők tűlevelében is. *

*

*

Épp az imént mondtad, hogy még a fenyő tűlevelében is ez van. Ebben a gyönyörű környezetben nagyon könnyű érezni. De mi a helyzet a nagyvárosokkal, a rákosán burjánzó építményekkel? Ott sokkal nehezebbnek tűnik ezt megélni. Amikor először találkoztam Pápádzsíval, egy egyszerű szobában álltunk a Gangesz partján, penészes falak között. Rám mégis megrázóan hatott a szépsége. Minden ragyogott. A csend és a jelenlét mindent áthatott. Milyen ironikus - gondoltam magamban -, hogy Nyugaton úgy képzeljük el Istent, mint aki aranytrónuson ül a mennyországban! Én pedig itt vagyok ebben az egyszerű, kicsi szobában, ahová furcsa szagok és hangok szűrődnek be az utcáról, és egyszer csak ráébredek: Itt van Isten. Isten itt van. Ez a mennyország. A mennyországban vagyok. Ki várta volna ezt egy ilyen szegény helyen ? Másnap Pápádzsí kivitt bennünket a piacra. Micsoda zajok! Micsoda szagok! Micsoda sürgés-forgás és kiabálás! Egyáltalán nem volt kellemes látvány, és egyfolytában azon tűnődtem, miért hozott minket ide. Annyira tökéletes volt abban a szépséges kicsi szobában! Ránéztem, és ő szavak nélkül mondta: „Itt is." Abban a pillanatban az állandó zajt egy örökkévaló, mindenhol jelen lévő csend hatotta át. A szépség láthatóvá vált. Még a koldus is, akinek testét lepra emésztette, saját szépségében vált láthatóvá.

Lehet, hogy felismered a szépség egy pillanatának kegyelmét. Hogy ehhez a kegyelemhez igaz légy, fel kell tárnod. Nézd meg, hogy van-e vége! Véget ér-e, amikor bekerülsz Denver vagy Manhattan belvárosának forgatagába? Ha úgy tűnik, elveszett a valódi szépség, állj készen arra, hogy visszavonulj egy percre vagy akár egy másodpercre, és akkor meg fogod látni, hogy a valódi szépség mindenhol ott van - mindenből az árad. Meg tudom érteni, hogy nehezebbnek tűnik a szépséget kockaházak, félelemmel teli, agresszíven csörtető emberek között meglátni. De ha mindezek közepette csak egyetlen pillanatra is megállsz, meg fogod látni, hogy az épületek és a nyugtalanság nem tudják igazából eltakarni a szépséget. Látszólag megtehetik. Úgy tűnhet, de valójában nem tudják elrejteni. Becsüld életednek azt a pillanatát, amikor felismered a szépséget, mint annak igazságát, aki vagy! Tiszteld meg ezt a felfedezést azzal, hogy amikor úgy érzed, elveszett, a másodperc töredékére megállsz, és ellenőrzöd! Megszokott dolog az, hogy tiszteljük a gondolatokat, az érzelmeket és az érzéseket. Te tégy a nem megszokott módon, és tiszteld azt, ami mélyebb bármely gondolatnál, érzésnél vagy érzelemnél! Engedd, hogy az életed a beteljesülések nem szokványos élete legyen, tekintet nélkül a körülményekre, tekintet nélkül a hangulatokra, tekintet nélkül a kényelmetlenségekre! Az emberek átsiklanak az örök szépség felett, mert arra vágynak, hogy valahol máshol legyenek. Máshol, ahol szerintük jobbak a körülmények. Állj meg ott, ahol vagy, és nézz ennek utána! Nézz mélyebbre, mint a fizikai világ, mélyebbre, mint a gondolatok világa, mélyebbre, mint az érzelmek világa. Ekkor nyitott vagy arra, hogy a darsant minden for-

mában megkapd, legyen az kellemes vagy kellemetlen. Ekkor a szatguru mindig szól hozzád. Aszatguru az igazi, valódi guru. Az igazi guru minden formában eljön, minden formát felhasznál. A szatguru a saját Éned. Mint guru, mint tanítvány, mint aki ad, és mint aki elfogad.

M E D I T Á C I Ó ÉS GYAKORLÁS

Mondanál valamit arról, hogy mit tartasz valódi meditációnak? A meditáció célja az elme lecsendesítése. A csendes elmében a beidegződések a felszínre kerülnek és kitörlődnek. A meditáció lehetővé teszi, hogy az elme elengedje a tárgyak iránti megszállottságát, és megpihenjen forrásában. A csendes elme felfedi azt, ami mindig csendes: ahonnan mind a cselekvés, mind a nem cselekvés ered, és ahová visszatér; ahonnan a tudatlanság tapasztalata és a megvilágosodás tapasztalata ered, és ahová visszatér. Ez a saját Éned. Amit gyakran meditációnak neveznek, az koncentrációs gyakorlat. Ugyanúgy, mint a terápiák, a légzésszabályozás vagy más jógagyakorlatok, a koncentráció is lehet hasznos. Megvan a maga helye. De most fedezd fel, mi van az összpontosításon túl! Fedezd fel, mi nem a koncentráció tárgya, hanem maga a csendes tudatosság! Én nem vagyok ellene a meditációnak és a gyakorlásnak. Annak vagyok ellene, ha a meditáció gyakorlata

különválik az élettől. Amikor felismered, hogy a gyakorlás és az élet közötti különbözőség látszólagos, az egész életed meditációvá válik. Az élet csendes tudatosság. Az élet minden történése ebben a csendben jelenik meg és tűnik tova. Te vagy ez a csend. *

*

*

Érzésed szerint a formális meditációs gyakorlatok elősegítik ennek felfedezését? A meditációs gyakorlat hasznos lehet, mivel elcsendesíti az elmét, és így viszonylag nagyobb béke megtapasztalását teszi lehetővé. Ugyanakkor egy idő után általában akadállyá válik, mivel egyrészt ott van a „meditáció" és „az életem", másrészt a „meditáló" képe, aki a „meditációt" végzi. Ezek az elképzelések mentális csapdák. Bármi lehet hasznos, és bármi akadállyá válhat. Ami valaha hasznos volt, akadállyá válhat. Ami egykor akadály volt, lehet hasznossá. Nem az én dolgom, hogy ezt bárkinek is meghatározzam. Fedezd fel önmagadnak! Ez a pillanat azt a lehetőséget hordozza, hogy megnézd önmagad számára, hogy amit mondok, igaz-e. Ekkor nem csak egy újabb elméletté válik, amellyel vagy egyetértesz, vagy nem értesz egyet. A lehetőség abban áll, hogy egy pillanatra megengeded az elmédnek, hogy csendes legyen, majd a csendességnek ebből az élményéből szólj. Az elme lecsendesítésekor megjelenik a végtelenség felismerése. Ebben a pillanatban felismered azt, ami mindig is jelen volt. A végtelenség nem kezd el létezni, és nem ér hirtelen véget. Van. Mindig van, akár aktív az

elme, akár inaktív. Az elme lecsendesítésének célja az, hogy ezt felismerjük.

Hasznos az, ha olyan gyakorlatokat végzünk, mint például a vizualizáció vagy a különféle testgyakorlatok, amelyek segítenek az elakadtnak vagy visszatartottnak tűnő energiákat kimozdítani? Végül meghívást kapsz arra, hogy lépj az óceán közepébe. Ezen a ponton az egyetlen segítség az, ha mindent elengedsz. Minden előre gyártott elképzelés, hogy mi visz el téged valahová, azon a feltételezésen alapul, hogy még nem vagy ott. De már ott vagy. Már Az vagy. Ahhoz, hogy azonnal felfedezd az igazságot, engedj el minden technikát, amellyel eljutnál az igazsághoz. Akár az elme csendjét akarod, akár lényed igazságának tökéletes felismerését, engedj el minden arra vonatkozó elképzelést, hogy nem az igazság vagy. Engedj el végre minden olyan elképzelést, amely szerint tenned kell valamit azért, hogy elérd vagy megvalósítsd az igazságot! Engedj el minden elgondolást arról, hogy ki vagy, és nézd meg! Gondot jelent-e az, ha meg akarok szabadulni az elakadt energiától? A gond nem az elakadt energiával van. A problémát azzal teremted, ha megtagadsz valamit, vagy ha tobzódsz benne. Ébredj rá, hogy ki vagy - most, ebben a pillanatban! Hát milyen energiaelakadás van hatással erre?

Az energiaelakadás olyan, mint egy bucka a Föld hátán. A fizikai sík része. A hajlandóságban, hogy akár csak egyetlen másodpercre is az legyél, aki vagy, meglátod majd, átéled-e a fizikai megkönnyebbülést, vagy sem. Hogy kisimulnak-e a buckák, avagy sem. Nem számít. Régen különféle módszereket gyakoroltam, hagyományosakat és New Age-eseket egyaránt. És bár a magasztos pillanatok, az eksztázis hullámai természetesen nagyon élvezetesnek bizonyultak, én valami olyat akartam, amit egyetlen képlet sem volt képes felfedni. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy egyik tanítótól a másikig, egyik csoportból a másikba mentem, de kielégítő választ nem kaptam. Ebből a kielégületlenségből a megszabadulásért imádkoztam. Azért imádkoztam, hogy felismerjem az igazságot. Jobban akartam az igazságot, mint a kényelmet és a kellemes élményeket. Olyan igazságot akartam, amely meghaladja azt, amit az elmém képes volt átadni. Az imám úgy nyilvánult meg, hogy találkoztam a mesteremmel, aki ezekkel a szavakkal fordult hozzám: „Most azonnal, ebben a pillanatban adj fel minden elképzelést!" Én pedig hallgattam rá. Valahogy volt annyi józan eszem, hogy hallgassak rá, és ne keveredjek belső párbeszédbe arról, hogy miért, hogy na de, és hogy mi lenne, ha... Egyszerűen meghallottam, amit mondott, és az Én határtalan igazsága megnyilatkozott. Nem az én, hanem az Én, a létezés teljessége. Az én elveszik ebben. Lényegtelen kis energiablokk, csak bucka a Föld hátán. *

*

*

Hogyan ismerheti meg valaki az Ént tanulmányok nélkül?

Pontosan mit értesz az Én alatt? Azt, ami kezdetben a kis én, és ami később egyesül a nagyobb Énnel. Mi az a kis én? forma, amelyet a testet öltéshez választottam. A testedre gondolsz? A testemre, a személyiségemre, az egómra. A testet lehet tanulmányozni. A személyiséget is lehet tanulmányozni. De mire gondolsz, amikor egót mondasz? Szokásokra,

benyomásokra.

A szokásokat és a benyomásokat lehet tanulmányozni, és ez még hasznos is lehet. Ha viszont ezekkel a szokásokkal és benyomásokkal azonosítod magad, akkor a tanulmányok akadályt jelentenek. A nagyobb Énnel való egyesülésről beszéltél. Mi az a nagyobb Én, amellyel egyesülsz? Az, ami végtelen. Azzal egyesülök, ami mindenhol jelen van. Ha mindenhol jelen van, nem lehet, hogy már egyesültél vele?

Nem, azt hiszem, van valami előtte. Mi van a végtelenség előtt? Élmények sora. Kihez tartoznak ezek az élmények? Először egy személyes énhez. Kihez tartozik ez a személyes én? A világhoz. Kihez tartozik a világ? Azt hiszem, ez mind ugyanaz. Ha ez mind ugyanaz, ez a végtelen Én. Nem így van? Lehet. Ól Igen... így van! Látom! *

*

*

Ha valamit mentálisan értünk meg, az azt jelenti, hogy tárgyiasítjuk, hogy részekre szedjük, hogy kategorizáljuk és megjegyezzük a tulajdonságait, hogy elraktározhassuk a memóriánkban. Bármilyen „dolgot" lehet tanulmányozni. Bármit, amiből tárgyat csinálsz és különállónak hiszel, tanulmányozni lehet, mintha különálló is lenne. A létezés teljességét viszont nem lehet tanulmányozni. Mi áll a teljességen kívül, ami a teljességet tanulmányozhatná? Talán megértheted a személyiséget, a testi

működéseket és a természet törvényeit..Az Én a teljesség. A teljesség, lényegét tekintve, nem dologi. Az a hiedelem, hogy a nem dologi felismeréséhez tanulásra van szükség, teljesen hibás, és csak elfecsérelt időt jelent. Ha abban hiszel, hogy az igazság felismeréséhez tanulmányoznod kell az igazság valamiféle rendszerét, csak halogatod az igazság felismerését ebben a pillanatban. Te vagy a teljesség. Ami vagy, az sokkal hatalmasabb, mint amit bármely tudatfolyam megérteni képes. Mindaz a hasztalan próbálkozás, hogy tulajdonságokkal ruházzuk fel Istent, a semmit vagy az igazságot, a létezés teljességének körmönfont mentális lekicsinylése - durva eredményekkel. Arra kérlek, hogy gondold át: Ki az, aki tanulmányoz? Az lenne a cél, hogy olyan módon tudjuk meg ezt, hogy beleolvadunk, de mégsem azonosulunk vele. Mi olvad bele mibe? Először is, ebben a pillanatban, függetlenül attól, hogy tanulmányoztad-e, vagy sem, tedd fel magadnak a kérdést: „Ki vagyok én?" Nagyon figyelj! Nézd meg, találsz-e bármilyen „dolgot", amit tanulmányozni lehet (hívhatod akár nagynak, akár kicsinek). Az ént, amely az Ént tanulmányozza. Mondd meg nekem, hol van ez az én? Mindenhol ott van. Ha mindenhol ott van, hogyan lehet tanulmányozni? Mi áll külön tőle, hogy tanulmányozza? Megtanulni azt lehet, amit szeretnél a memóriádba betáplálni. Tanulhatsz azért, hogy orvos, ügyvéd, szere-

lő vagy énekes legyél. Megtanulhatod azt is, hogyan kell írni és olvasni. Nincs semmi baj a tanulással, amely az elme óriási ereje. Ha már egyszer felébredt benned a vágy, hogy felismerd, ki vagy valójában, legalább egy pillanatra félre kell tenned a tanulás megszokását. Félre kell tenned annak megszokását, hogy kategóriákban és részletekben keresd magad. Minden tanulmányozásra érdemes szellemi tanítás rámutat arra, hogy aki vagy, az nem tanulmányozható. A legigazabb tanítások úgy mutatnak rá arra, aki vagy, mint amit nem lehet tárgyiasítani, ennélfogva nem lehet megtanulni sem. Az Önmagunkról való elfeledkezés egyértelműen mentális elfátyolozás, amely utat enged a keresés tudati tevékenységének. Az Én elfelejtésének tapasztalata minden szenvedés forrása, az erőfeszítés pedig, amelyet azért teszünk, hogy visszaemlékezzünk, kik is vagyunk valójában, igen nagy stresszel jár. De hogyan emlékezünk vissza az Énre, vagy hogyan ismerjük meg? Az igazság az, hogy Önmagadra nem vagy képes visszaemlékezni. És az örömhír az, hogy Önmagadat igazából elfelejteni sem tudod. Állítsd le az emlékezetedben való keresgélést, és ismerd fel azt, ami mindig is itt volt! Abban a pillanatban, amikor felhagysz a kereséssel, minden tanulást is elengedsz, mint ahogy minden áldott éjjel elengedsz mindent, amikor mély álomba merülsz. A mély alvásban magasztos boldogság van jelen. Nincs sem emlékezés, sem felejtés. Az ébrenléti állapotban rejlő lehetőség az, hogy se ne emlékezzünk, se ne felejtsünk, hanem meglássuk azt, ami jelen van, amikor abbahagyjuk a keresést.

Vonulj vissza! Vondd vissza magad minden tanulástól, minden tanítástól, minden beidegződéstől, legyen az világi vagy spirituális. Vond vissza magad a nevedtől, a kapcsolataidtól, a múltadtól, a jövődtől és a jelenedtől! Lásd meg, hogy minden kapcsolat, minden név, forma, múlt és jövő Abban merül fel! Minden Abban jön és megy. Az pedig állandó, örökkévaló, s jelen van itt és most. A visszavonulás a nyitott ajtó. Sétálj át rajta, és ismerd fel valódi Önmagad! *

*

*

Milyen saját tapasztalatokra tettél szert a bódhicsitta" kifejlesztése terén ? A bódhicsittát nem kifejlesztjük, hanem az egyre mélyebb szinten tárul fel. A különbözőség egyetlen pillanatra sem létezik. Tehát nincs különbség a te, az én, az az, az ők, a bódhi, a felébredett, a tudatlan, az ego, az elme, az Én és az illúzió között. Ez a teljes igazság. A buddhista ösvényen az egyén kifejleszti a bódhicsittát. Ennek egyik módja az adás. A megragadás okozta szenvedés tapasztalatának ellenszere az adás mozdulata, jól bevált gyógyszer. Ugyanakkor ennek is megvan a mérgező mellékhatása. Ha azonosítod magad azzal az egyénnel, aki ad, akkor az ego igazságosnak érzi magát, és spirituális megtévesztés áldozata lesz.

* Bódhicsitta: a mások iránt érzett önzetlen, megvilágosító együttérzés és törődés.

Ahhoz, hogy felfedezd és éld a bódhicsittát, fedezd fel, ki vagy valójában! Úgy találod majd, hogy a bódhicsitta végtelen óceánja nem más, mint igaz természeted. A Buddha tanításának lényege az, hogy nem különbözöl a Buddhától. Ami a Buddha után következett, az annak kigondolása volt, hogy miként is lehet oda eljutni. Ez a próbálkozás viszont - hogy elérjél oda - azt feltételezi, hogy még nem vagy ott. Megértem ezt a dilemmát. Egyértelműen úgy tapasztalod, hogy még nem vagy az. Ez a tapasztalás - hogy különbözöl a Buddhától, Istentől, az Igazságtól - a szenvedés tapasztalása. Valódinak tűnik, és azt is hiszed, hogy valódi. így mindenfajta gyakorlás, ösvény és tapasz* arra irányul, hogy az illúzión átvágva mindenki eljusson önmaga igazságához. Úgy tűnik, mintha a felismerés inkább befogadó élmény lenne, a kifejlesztés pedig aktív - ám mindkettő a létezés teljes állapotának elérésére vár. Ha igazán befogadó vagy, semmire nincs szükséged. Ebben az állapotban a felismerés felfedi önmagát. Nem úgy, mint valami, ami volt vagy lesz, hanem önmagaként - most és mindörökké. Amit „kifejlesztésnek" nevezel, abban van egy kis félreértés. A bódhicsitta, Buddha-tudat vagy Igazság folytonosan felfedi önmagát, nem pedig kifejlesztjük. A kifejlesztésben benne van az a jelentés is, hogy „előidézés". Valami nem volt itt, de most itt van. Az igazság vagy a bódhicsitta örökké itt van. Ez finoman ugyan, de mégis alapvetően különbözik a kifejlesz* Tapasz: tisztító célú vezeklés, önmegtartóztatás.

téstől. A kifejlesztés összpontosítást, erőfeszítést igényel, míg a megnyilvánulás befogadást. A befogadásban nincs várakozás. Abban a pillanatban, amikor valódi befogadás van jelen, túláradó bódhicsitta is jelen van. A teremtőerő egyértelműen létezik, de ahonnan a teremtőerő ered, és ahol elnyugszik, az maga a kinyilatkoztatás. Hívhatjuk Örökkévalóságnak vagy hívhatjuk Buddhának. Bárminek is nevezzük, az másodlagos az igazsághoz képest, amely mindig, teljes egészében jelen van. Érted? Ez egy nagyon fontos kérdés. A bódhicsitta, akárcsak az együttérzés vagy a bölcsesség, annak felismerése által nyilvánul meg, ami öröktől fogva jelen van. A keleti és nyugati vallások próbálták tanítani az együttérzést. Ennek eredménye gyakran a saját magadról alkotott rossz és gonosz kép elnyomása és olyan képekkel való helyettesítése, akinek szerinted lenned kellene: jónak, igazságosnak és kedvesnek. Óriási lelki erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a sötét oldalt, a gonosz ént vagy a negatív tudatot elfojtsuk. A lehetőség az, hogy felismerd, mi létezik a jó és a rossz előtt. Abban semmi nincs elfojtva. Abban mind a jó, mind pedig a rossz hamuvá ég. Felismered, hogy te magad nem vagy sem gonosz, sem jó ember. Amikor nem őrlődsz a nagylelkűség és az önzőség között, csendes vagy. Nem gondolod magad sem olyasvalakinek, aki nagylelkű, sem olyannak, aki önző. Amikor nem szabsz magadnak korlátokat, felismered a szabadságot. Amikor nem tereli el a figyelmedet az, hogy valamelyik formádat megnyilvánítsd vagy elnyomd, a nagylelkűség, ironikus módon, természetedből fakadó tulajdonságodként jelenik majd meg.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem azt akarom szentesíteni, hogy éld ki a negativitásodat. Ha hajlandó vagy közvetlenül megtapasztalni azt, amitől mint gonosz természetedtől félsz, és közben nem törekszel arra, hogy elnyomd, és arra sem, hogy kiéld, azt a négativités nem képes túlélni. A kifejlesztéshez, az összpontosításhoz vagy az eléréshez akarás szükséges. Igen, ez így van. Azt akard látni, ami már van! Minek nincs szüksége akarásra? Minek nincs szüksége teremtésre? Minek nincs szüksége szándékra? Mi az, ami minden tevékenység előtt van? Az embernek le kell ülnie, meditálnia, elmélkednie kell. Amennyiben meditáció alatt azt érted: azonnal meghalni minden forma és minden gondolat számára, akkor egyetértek. Ez elengedhetetlen. Bármilyen gyakorlást is végzel - hívhatod meditációnak, bolti eladásnak vagy szülőségnek -, az elvezetett téged a felismerésnek erre a pontjára: „Aha! Megint szembe találtam magam ezzel a dilemmával." Ezen a ponton megvan a lehetőséged, hogy teljesen csendes légy, a Buddha, Krisztus, bódhicsitta, meditáció, jóság és rosszaság gondolata nélkül. Egyetlen pillanat az elme nélkül. Fedezd fel, minek nincs szüksége gyakorlásra ahhoz, hogy legyen! Lényeges, hogy egy megtapasztalás megjelenjen. Úgy gondolom, erre utaltál, amikor azt mondtad, az embernek le kell ülnie. Ez a megtapasztalás a legváratlanabbul jön, ha készen állsz arra, hogy meghalj. Akkor jelenik

meg, amikor hajlandó vagy nem venni tudomást a kapcsolataidról, a történetedről, a formádról, a legkevésbé pedig ennek a tudásnak a változásairól. Úgy értem, amikor éberen nem tudsz semmit, amikor tudatosan nem tudsz semmit. Az éber figyelemben az elméd olyan nyugodttá válhat, hogy egyszerűen nincs többé a „te" vagy az „elme" elképzelése. *

*

*

Mire a Buddha leült a bódhifa alá, már számos gyakorlatot végigpróbált, és mindet maga mögött hagyta. Tekintet nélkül arra, mi jelent meg neki, hogy az időben előre vagy visszafelé megkísértse, csendben ült tovább. Meghalt minden arra vonatkozó elképzelés számára, aki előtte volt. Az ő felismerése nem különbözik a te felismerésedtől.

Á L L A N D Ó S Á G ÉS ÁLLANDÓTLANSÁG

A megkülönböztető bölcsesség felismeri, micsoda ostobaság állandóság nélküli dolgokat kergetnünk az állandóság keresése során. Legyen az pénz, ennivaló, szeretők vagy magas szellemi állapotok, bolondság az állandóságot abban keresni, ami kezdettől fogva állandóság nélküli. A megkülönböztető bölcsesség elengedhetetlen. E tisztánlátás nélkül nincs lehetőség annak végső felismerésére, ami állandóan itt van. Az állandótlanság felismerése olyan, mint a villámcsapás, mely megnyitja a tudatot. Ez nem hiedelem, remény és elmélet, hanem annak a felismerése, hogy minden kapaszkodásunk hiábavaló. Minden elutasításunk hiábavaló. Haszontalan az elmének minden arra irányuló próbálkozása, hogy megfogjon, megtartson vagy megragadjon valamit. Ha ezt a felismerést egy bizonyos élményhez kapcsolod, akkor az elmédben a felismerés is egy dologgá válik. Márpedig egyetlen dolog sem állandó.

*

*

*

Időről időre megtapasztaltam a felébredettséget és az áldott boldogságot, ami egyszer két teljes hétig tartott. De hogyan adhatja át vagy nyithatja meg magát az ember ennek az állapotnak állandóan? Először tisztán válaszd szét, mi az, ami állandó, és mi az, ami állandóság nélküli! A gondolatok nem állandóak. Megjelennek és eltűnnek. Azt kétségtelenül tudod, hogy szertefoszlanak minden éjjel, amikor a mély alvás állapotába kerülsz. Minden forma megjelenik és eltűnik. Még a legfennköltebb élmények is csak finom formák, és mivel formák, jönnek és mennek. Érettségre vall annak felismerése, hogy minden „dolog" jön és megy. Ez az igazság. Lehet, hogy először félelmetes igazságnak tűnik. Nincs olyan „dolog", amely maradandó. Add át magad ennek a félelem ellenére, és ismerd fel, hogy lehetetlenség bármihez is ragaszkodni! A saját testedhez, de még a legvágyottabb állapothoz sem ragaszkodhatsz. Amikor felismered ennek lehetetlenségét, képessé válsz az önfeladásra. Az önfeladásban feltárul a létezés állandó jelenléte. Ahogy mondod, bepillantottál a felébredettségbe. Ennek a bepillantásnak a következménye az áldott boldogság élménye, amely eltartott egy darabig. Erős bennünk a hajlam, hogy megpróbáljunk ehhez a magasztos élményhez ragaszkodni. Nem ismerős? Amint átéled a feloldódás és elengedés édes élményét, pánikot vagy mentális küzdelmet tapasztalhatsz, amikor ezt megpróbálod megtartani. Mivel küzdesz a megtartásért, természetesen az édes érzés sokkal hamarabb elillan.

Minden elmefolyam számára meg kell történnie egy alapvető ráébredésnek ahhoz, hogy felismerje saját forrását. Ha viszont megpróbálsz a ráébredés eredményéhez ragaszkodni, éppen most siklasz át az Én felismerése fölött. Ha megpróbálsz ragaszkodni az emelkedettség állapotához, bármilyen magasztos legyen is az, átsiklasz afölött, ami mélyebb, mint az emelkedettség állapota. És mivel egyetlen állapothoz sem lehet ragaszkodni, újra meg újra csalódottságot tapasztalsz. Miért nem ahhoz ragaszkodsz, ami mindig itt van? Ehhez is lehet ragaszkodni: magához az örökkévalósághoz, amely időn kívüli, és mégis magában foglalja az időt. Az örökkévalóság nem jön és megy. Nem „dolog", hanem az, amiben felbukkan minden dolog - minden állapotot beleértve. A boldogság és a nem boldogság, a szokatlan és a nagyon is megszokott, a kényelem és a kényelmetlenség mind itt jelenik meg: az örökkévalóságban. Az örökkévalóság a menedéked. Ismerd fel az örökkévalóságot magadban! Az örök jelenlét a Buddha-tudat. Az örök jelenlét nem a Buddha-tudattá válás vagy a Buddha-tudat elérése, hanem azonnali felismerése önmagának - örök Buddha-tudatként. Tekintet nélkül a pillanatnyi állapotra, jelen van az, ami csendet, nyitottságot, békét és tisztaságot sugároz. Ez nem „dolog". Először ismerd fel azt, ami nem állandó! Én azt mondom, egyetlen „dolog" sem állandó, de ezt neked kell önmagad számára felfedezned. Amikor felfedezed, hogy minden állandóság nélküli, azonnal abbahagyod az állandóság keresését a „dolgokban". Hagyd abba az állandóság kutatását, nemcsak a durva, de a nagyon finom

dolgokban is: úgymint az elgondolásokban, az állapotokban és az élményekben. A szenvedés körforgását úgy tartod fenn, hogy továbbra is megpróbálsz állandóságot kicsikarni olyan dolgokból, amelyek természetükből adódóan állandóság nélküliek. *

*

*

Nem világos számomra a különbség az állandóság élménye és maga az állandóság között. Az élmény, a tapasztalás állandóság nélküli. Volt idő, amikor nem létezett. Valamikor megjelent, és valamikor el fog tűnni. A megvilágosodás élménye annak pillanatnyi felismerése, ami túl van minden élményen - ez a „nem élmény" tudatos pillanata. A nem élmény számos pillanatát átéljük egy életen belül, de még egyetlen napon belül is. Mivel a figyelmünket a tapasztalás tárgyaira rögzítjük, átsiklunk afelett, amelyben minden tárgyi tapasztalás megjelenik. Az éberség átsiklik önmaga felett. Találd meg az éberséget, a tudatosságot, és megtalálod az állandóságot. Hogyan találod meg a tudatosságot? Úgy, hogy nem keresed többé dologként, tárgyként. Tedd fel magadnak a kérdést: „Ki tudatos?" *

*

*

Úgy gondolom, ismerem a köteléket, amely rabságban tart engem: fogalmat próbálok gyártani az állandóságból, hogy így képes legyek „megragadni".

Most azonnal keresd meg az ént, aki próbálkozik! Abban a pillanatban, hogy ezt mondod, kitörlődik. Kitörlődik, vagy csak egyértelművé válik, hogy elmeszülemény? Eltűnt. Csak kitaláció. Akkor minek van szüksége arra, hogy ragaszkodjon? Ki tud ragaszkodni bármihez is? Ebben a pillanatban senki, semmi. Remek! Ez az igazság. De szeretném megtalálni a módját, hogy ez így legyen akkor is, amikor nem itt, a szatszangon vagyok. Ha bármelyik pillanatban úgy képzeled, hogy különbözöl az állandó jelenléttől, nézd meg, meg tudod-e találni, ki különböző. Amikor felismerjük, hogy a kötelék a képzelet állandóság nélküli koholmánya, mely az állandó tudatosságban jelenik meg és tűnik el, nincs több kioldandó csomó. * * * Azt mondod, hogy ha a dolgok vagy tapasztalatok jönnekmennek, akkor állandóság nélküliek. A lényem szintén jön és megy a nyitottság állapotában.

A nyitottság állapota, azaz a nyitottság érzése és a „nyitott vagyok" gondolata az, ami jön és megy. De mi az, amiben ez az érzés és gondolat jön és megy? Amiben minden állandóság nélküli érzés és gondolat jön és megy, az nyitottabb, mint a nyitottság érzése. A tudatosság nem korlátozódik egyetlen állapotra sem. Az igazi nyitottság annyira nyitott, hogy magában foglalja az olyan állapotokat is, amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk nyitottak. Nem arról van szó, hogy én nyitottnak érzem magam, és ezért nyitott vagyok. Sokkal inkább az én maga a nyitottság, amelyben mindent megtapasztalsz. Tulajdonképpen ha valaki bepillantást nyert ebbe, nem kellene mindig ott lennie? Mindig ott vagy. Ha így lenne, mindnyájan tudatosak lennénk. Tudatosan ismerd fel, hol vagy mindig! A felismerés nem egy új állapot elérése, bár előidéz csodás, fennkölt állapotokat. Léteznek olyan hagyományok, amelyek különféle tudatállapotok elérését tanítják: hatalmas, erőteljes, jógikus állapotokét. Én arra mutatok rá, ami mindig vagy. Bármit is érsz el, az nem volt, mielőtt elérted. Az állandót nem lehet elérni, és nem lehet elveszíteni. * * * Tudod, hogy a látszatokban nem lehet megbízni. Az árnyékokban nem lehet megbízni. A képzetekben nem

lehet megbízni. Amiről azt hitted, hogy szilárd és valódi, az nem biztos, hogy szilárd és valódi. Ami jön-megy, változik vagy elenyészik, abban végső soron nem bízhatsz, azt kivéve, hogy jön-megy, változik és elenyészik. Ha azt kutatod, ami tökéletes, ami állandó, akkor fel kell hagynod a kereséssel az állandóság nélküliben és a viszonylagosban. A keresés befejezése úgy fedi fel az Ént, mint ami egyetlen adott „helyen" és egyetlen húsvér „testben" sincs jelen. E szavakat hallva lehet, hogy valamilyen „dologra" gondolsz. Ha történetesen felismered a szavak lényegét, és hogy a szavak maguk is jönnek-mennek, tudni fogod, hogy a szavak önmagukban nem méltóak a bizalomra, azaz nem megbízhatóak. Ugyanakkor amiben ezek a szavak felbukkannak, amire rámutatnak, amiben léteznek és amibe visszatérnek, az maga az állandóság. Valódi, örökké tartó jelenlét - itt, most és mindörökké. *

*

*

Állandóan ott bujkál bennem az elvesztéstől való félelem. Ebből következően biztos, hogy a másik állapotban vagyok. A feltételekhez kötött tapasztalás szerint különféle állapotokban vagyunk. Valójában az állapotok és az élmények bennünk vannak. Azt mondod, „állandóan", de ez hazugság. Őszintén ki mered mondani, hogy az életed során soha nem volt egyetlen olyan pillanat sem, amikor a félelem nem volt jelen? Igazad van. Sokszor előfordult, hogy nem éreztem félelmet.

Érted, hogy amikor azt mondod: „állandóan", tagadod az igazságot? Képes vagy arra, hogy kíméletlenül igazat mondj, és felismerd, hogy akár egyetlen pillanatnyi félelem hiányának a tagadása is fenntartja a hamis azonosulás és a szenvedés körét? Látod, hogy a félelem állandóság nélküli? Igen. Jó. Akkor most ismerd fel, mi az, ami teljesen ugyanaz a „félelem" tapasztalatában és a „félelemnélküliség" tapasztalatában! Ismerd fel, mi állandó! *

*

*

Maga a tapasztalás az állandóságból ered, az állandóság kegyelméből létezik, és az állandóságba tér vissza - ezért soha nem különbözik az állandóságtól. Egyetlen magadról alkotott gondolat vagy kép, magadról szerzett tapasztalat, magaddal kapcsolatos érzés sem különbözik annak igazságától, aki vagy. Amikor felhagysz a próbálkozással, hogy állandóság nélküli tárgyakban határozd meg magad, feltárul előtted a magasztos titok. Minden meghatározás feladásával az Én még meghatározásokban is képes önmagára lelni. Soha nem veszett el, soha nem fedi el semmi. A Buddha az együttérzésben, a Buddha a haragban. A Krisztus a megerősítésben, a Krisztus a tagadásban. Ekkor az olyan fogalmak, mint az állandó vagy az állandóság nélküli, lényegtelenné válnak. Ezek a fogalmak is csak az elme játékai. Micsoda titok! Egyetlen elme sem képes ezt felfogni.

A Z ELME TERMÉSZETE

Az elmének folytonosan pörögnie kell, hogy a valóságról alkotott képedet összetartsa. Mivel a személyes valóságot az elme teremti, ez lehet negatív vagy pozitív. Tekinthetsz a világra úgy, mint ellenségre, de úgy is, mint barátra. Természetesen egy pozitív valóság sokkal kellemesebb, mint egy negatív. Tulajdonképpen a pozitív valóságon keresztül kapsz bepillantást oda, ami túl van az elme teremtette valóságon - aminek nincs szüksége arra, hogy az elméd megteremtse, és amiben minden teremtés keletkezik. A spirituális érettség az, amikor készen állsz arra, hogy felfedezd, mi van a személyes valóságod előtt - mi az, ami nem függ a személyes valóságodtól. Ami már van, és nincs szüksége gyakorlásra, támogatásra vagy hitre ahhoz, hogy legyen. A spirituális érettség megengedi, hogy a szatszang megjelenjen a tudatodban. Meghallod a hívást: „Ébredj fel! Ébredj fel!" Add át magad ennek a hívásnak! A mentális önfeladás az elmélkedés, az elme lenyugtatása vagy a nem gondolkodás. Az elmélkedés azt jelenti, hogy feladsz minden

elgondolást, minden számítgatást, minden méricskélést, és egyszerűen csendes vagy. Az elmélkedő elme éber, de mégis nyugodt. Az elmélkedő elme nyitott. Ekkor, teljesen természetes, váratlan és rejtélyes módon megjelenik az, amin elmélkedik. Én arra biztatlak téged, hogy elmélkedj az igazságon, elmélkedj a szabadságon, elmélkedj azon, aki valóban vagy. Elmélkedj mélyen, majd még mélyebben. A ráébredés és a felfedezés egészen természetes módon jelenik meg az elmélkedésben. A bölcsesség és a tisztaság természetes mellékterméke az elmélkedésnek, annak, hogy nem teremted és nem követed az elmeműködést. Mindössze azt mondom - függetlenül attól, hogy milyen szavakat használok -, hogy légy csendes. Engedd, hogy minden fogalom elnyugodjon és feloldódjon benned! Légy mozdulatlan, csendesedj el, s a fény és a béke feltárul a maga végtelenségében. Ez Sri Ramana Maharsinak, a gurum gurujának üzenete, ez Pápádzsí üzenete, és ez ennek az életnek, Gangajinak az üzenete. A csend az a megnyílás, amelynek során a múltbéli történések szokványos értékelése és a jövőben történő dolgok tervezgetése abbamarad. Amikor engeded, hogy minden mentális működés leálljon, elmédet elérhetővé teszed az ismeretlen számára, saját Éned, igaz Éned, állandó Éned, örökkévaló Éned számára. Ha úgy képzeled, hogy valami közted és az igaz Éned között áll, engedd, hogy feltárjuk és megnézzük, mi igaz belőle. Képzeletbeli csupán, vagy valóságos? Az elmém az.

Hol van az elméd? Keresd meg most azonnal! Ha az elme az akadálya annak, hogy megismerd önmagad, fontos meglátnunk, hogy az elme valódi-e, vagy képzeletbeli. Hová tűnt? Igen, hová tűnt? Hová tűnik az elme a vizsgálódás pillanatában? Nem is létezett. Ha valami az egyik pillanatban nem létezik, míg a másikban olyan, mintha létezne, mennyire megbízható? Egyáltalán nem megbízható. Még csak egy nem is megbízható akadályról van szó. Nem így van? De még mindig hiszek benne. Én táplálom. Hogyan? Hogy mozgásban tartom. Mi az, amit mozgásban tartasz? Az elmémet, amely ezt az egészet hallgatja. Hol van az elme? Keresd meg! Tulajdonképpen képtelen vagyok rá.

Ha riem hiszed azt többé, hogy az elme valamiféle szilárd anyag, akkor micsoda? A gondolataim. Amikor megnézed ezt a gondolatot: a gondolataim, mi van ott? Mit találsz, amikor a tudatosságot közvetlenül a gondolat felé fordítod? Semmit. Ha a gondolat csak képzeletbeli, és nem is létezik, akkor mi létezik? Érzés, érzelem. Keresd meg az érzést, az érzelmet, és mondd el nekem, mi van ott! Csak képzelődés. Most mi van ott? Semmi. És ez a semmi? Az emberek meghallják a semmi szót, és mindenfélét gondolnak arról, mit is jelent: sivárságot vagy az üresség egyéb szinonimáit. Szeretném megtudni, vajon ez a semmi valamiféle sivárság vagy halál, avagy tudatosság, élő intelligencia? Néha

intelligencia.

Ha csak néha intelligencia, akkor nem megbízható intelligencia. Igen, mert gyakran eltakarják a felhők. Mi az, ami tudatában van a felhőknek, ami tudatában van ennek a jövő-menő intelligenciának? Az, aki én vagyok. Igen! Azt mondod, hogy aki valójában vagy, az tudatos, amikor felhős az ég, és tudatos, amikor felhőtlen. Jól értelek? Igen, és én ítélem meg a felhőket. A tudatosság ítéli meg a felhőket, vagy a megítélés a tudatosságban jelenik meg, mint a felhők egyike? Az ítélkezés megjelenik. Nem szeretem, és aztán ítélkezem. A nem szeretés, az idegenkedés és az undor megjelenik. Te ez a tudatosság vagy, amelyről az imént beszéltél? Ezek az állapotok pedig egyszerűen jelenségek, amelyek a felhő újabb formáiként jelennek meg? A felhő formáiként. Én nem az vagyok. Igazat mondasz. Most, csupán egyetlen pillanatra légy teljesen csendben ebben a tapasztalásban! Az a dolog, amit elmének neveztél, és akadályként érzékeltél, nem csak egy másik jelenség?

Én nem az vagyok. Ha jól értem, azt mondtad, hogy aki valójában vagy, az mindig jelen van: az ítélkezés tudatossága, az elme tudatossága, a felhő tudatossága - maga a tudatosság. Igen. A tudatosság mindig jelen van. Minden más a tudatosságban jön-megy. Feldühít, hogy a jelenségek egyáltalán jönnek-mennek. Düh jelenik meg, és már megint itt egy felhőréteg. A hindu tradícióban ezeket a rétegeket hívják Májá* fátylának, mert az elmének - ennek a felhőnek - megvan az a képessége, hogy látszólag végtelen számú részecskévé bomoljon. Ez nekem nagyon megy. Ez egy sziddhi, egy erő. Az elme a legnagyobb sziddhi. Az elme képes elképzelni, hogy valami úgy van, majd világosan felismeri, hogy mégsem úgy van. Hatalmas erő ez, nemde? Ez Májá ereje, az illúzió ereje, az önkívület ereje. Igen, egyre tisztábban látom az önkívületet. Látom az igézetet.

* Májá: az elkülönült énként és világként megjelenő relatív valóság illúziója.

Most lásd meg a látót! Mit csinál ő, hogy annyira egyedül érzi magát? Ő? Ezek szerint tárgyként látod. Vajon az „ő" azonosulás egy tudatosságban felbukkanó jelenséggel, vagy az „ő" maga a tudatosság? Valamilyen jelenség. Van a tudatosságnak neme? Nincs. Helyes! Nincs neme. Van a tudatosságnak szeme? Nem igazán. Van a tudatosságnak füle? Nincs. Van a tudatosságnak formája? Nincs. Az élő Szív-szútra" tárul fel, amikor meglátod azt, ami valójában itt van. Semmi! Senki! Találsz akár egyetlen olyan pillanatot is, amikor az, aminek nincs szeme, nincs *

Szív-szútra: a buddhista pradnyápáramitá- (tökéletes bölcsesség) irodalom egyik legfontosabb műve, mely i. sz. 300-500 körül keletkezhetett. A Szív-szútra tanításának lényege: „A forma üresség, az üresség forma. Az üresség nem más, mint forma. A forma nem más, mint üresség."

füle, nincs formája és nincs neme, ne lenne teljességgel jelen? Nem. Mindig jelen van! Ami mindig jelen van, az vagy te. Azonosítsd magad helyesen az örökké jelen lévő tudatossággal, és végy menedéket Abban! * * * Az elmémmel tudom, hogy ez a forma, ez a test és mindaz, amit csinálok, nem annak igazsága, aki vagyok. Miért...? Mindezt intellektuális szinten tudni nem elegendő. Tudom! Hagyj fel azzal, hogy bármit is tudjál! Hagyj fel az intellektuális megértés hajszolásával! Hagyj fel a miértek kérdezgetésével! Minden alkalommal, amikor a miért megjelenik, csak még mélyebbre visz téged az intellektusba. A miértre adható egyetlen válasz: miért ne? Meghívást kaptál oda, ami túl van az értelmi tudáson. A közvetlen megtapasztalásba kaptál meghívást. Ki vagy éhezve a közvetlen megtapasztalásra, a közvetlen megtapasztalás pedig az intellektus egyetlen meghatározásában sem található meg. Légy csendes, majd még csendesebb, és még annál is csendesebb! Légy minden képzeletet felülmúlóan csendes! Ekkor az, amit nem lehet megismerni, felfedi önmagát. Új lesz, és régi, túl a tudás vagy nemtudás minden polaritásán.

Mire van szükség a csendességhez? Mi éli túl azt? Maradj itt! Engedd, hogy a csendesség feloldja az önálló létezés valóságába vetett hitedet! Akkor nincs mód a valódi tudásra, mert ha az ember éppen tud valamit, az elméje tolmácsolja azt, hogy mi a tudatosság. Van a tiszta létezés, ahonnan az egyéni létezés az erejét meríti. Van a tiszta tudatosság, ahonnan a korlátozott, egyéni tudatosság az erejét kapja. A tiszta megismerés, tiszta tudás nem megismert, nem tudott, és nem is elraktározható, mert nagyobb annál, ami a múlt emlékeiből vagy kategóriáiból megtudható. Makulátlan. Nem hagy nyomokat. A tér is abban van, tehát még a térnél is finomabb. *

*

*

Mi a helyzet a belátásokkal, a ráébredésekkel? Nem csak gondolatok maguk is? A belátást és kinyilatkozást közvetítő gondolat - amely ősi és tiszta - egyenesen az ürességből érkezik, nem pedig a feltételekhez kötött elmén keresztül. A belátás, a ráébredés annak a tudatos egyesülésnek a szent gyermeke, amikor az elme összeforr saját forrásával. Ebből az egyesülésből keletkeznek a szútrák és a szent iratok. Tehát oda kell figyelnünk rájuk? Igen. A Szépséget és az Igazságot tükrözik. Mondd ki őket! írd le őket! Éld meg őket! Ez a költészet. Ez a művészet. Ez az igaz emberi élet. A ráébredések fényében

mindig van valami, ami még ennél is ragyogóbb: maga a forrás. Arra figyelj! *

*

*

Némi zavar van bennem azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy minden Az. Van a gondolat, és van a nem gondolat. És vannak gondolatok, amelyek csak zajos valamik. Én mégis folyamatosan ahhoz térek vissza, hogy még ez is Az. Igen, teljesen igazad van. Tehát ez nem szükségszerű dilemma? Nem. Dilemma akkor jelenik meg, amikor követjük a gondolatokat, mintha azok jelentenék a valóság határait. Pedig nem azok. Hullámok a tudatosság óceánjában. Az a beidegződésünk, hogy a hullámokra mint valóságra figyelünk. Ekkor a szenvedést úgy éljük meg, mint egy hullám végét vagy azt, hogy az egyik hullám nagyobb a többinél, vagy hogy az egyik hullám különbözik a másiktól. Ebben a szenvedésben pedig átsiklunk afelett, ahonnan ezek a hullámok vagy gondolatok felbukkannak, amiből állnak. Ramana és Pápádzsí tanítása a következő: hagyd, hogy a gondolatok leálljanak! Légy csendben! Légy mozdulatlan! A mozdulatlanságban, a végtelenségben felismeri önmagát annak hatalmassága, amelynek létezése megelőz minden gondolatot, minden hullámot, ugyanakkor minden gondolat és minden hullám után van, és felismeri magát határtalanságában. Ezeket a gondolatokat csak akkor éljük meg kötelékként, ha a figyelmünket rájuk fordítjuk, újra meg újra

átgondoljuk és valóságként képzeljük el őket. Maguk a gondolatok nem mások, mint elektromos impulzusok, hullámok, korlátozott valóságok. Ugyanakkor ezek az elektromos impulzusok, hullámok, határok közé szorított valóságok végeredményben egyek a határtalan, abszolút valósággal. Az egyéni tudatosság mindig egy a tiszta, határtalan tudatossággal. Fordítsd el a figyelmedet a hullámról, és felismered az óceánt. Fordítsd vissza a figyelmedet a hullámra, és mondd el nekem, elment-e az óceán bárhová! Hullámmal vagy hullám nélkül - nincs-e az óceán mindig is jelen? Tárggyal (gondolattal) vagy tárgy nélkül nincs-e a tudatosság mindig jelen? Akkor maga a rabság tapasztalata is egy gondolat. De még ez is Az? Igen! A rabság tapasztalata valójában nem rabság. A rabság gondolata csak azért vezet szenvedéshez, mert valóságnak hisszük. Ha megvan a hajlandóság bennünk arra, hogy csendben maradjunk, ráébredünk, hogy senki nincs rabságban, és nem kell a rabságból megszabadulni. Csak Az van, a meghatározhatatlan, határtalan tudatosság, melyben a rabság és a megszabadulás minden meghatározása felmerül és véget ér. *

*

*

Mikor kezdesz elfeledkezni a múltról, a jelenről és a jövőről? Nem „mikor". Most.

Most azonnal engedj el minden igeidőt, és onnan szólj! Máskülönben társalogni kezdünk a mikorról vagy arról, hogy el kellene-e egyáltalán engedned a múltat, vagy hogy mi történne, ha... - és már vissza is tértünk az elméletek gyártásához és a spekuláláshoz. Először, csak egyetlen pillanatra, tégy le mindent, és nézd meg, elveszett-e bármi! Majd a közvetlen megtapasztalásból szólj! Megértem, hogy az emberek néha aggódnak amiatt, hogy ha mindent elengednek, akkor elvesztik a világban való működésükhöz szükséges képességüket. Pedig ennek az elengedésnek általában valamifajta kiélezettség lesz az eredménye, mind az értelem, mind az emlékezés szintjén. Amikor az elme nem kergeti többé a múlt elképzeléseit és gondolatait, a tiszta értelemnek sokkal nagyobb lehetősége van arra, hogy könnyen kifejezze önmagát. Függetlenül attól, hogy én mit mondok neked, addig soha nem fogod megtudni ezt, amíg fel nem fedezed önmagad számára. Soha nem tudod meg, milyen finom az édesség, amíg meg nem kóstolod. Megnézheted az étlapon, megnézheted a barátaid arcát, akik már kóstolták, meghallgathatod, hogy mit mondanak róla - de mindez csak másodkézből való. Az édesség a saját Éned. Arra vár, hogy megegyed. Amikor azt mondom, hogy engedj el minden fogalmat, tulajdonképpen azt kérem, hogy ne gondolj el egyetlen fogalmat sem. Még azt az erőfeszítést sem kell megtenned, hogy bármit is elengedj. Nem gondolsz el egyetlen fogalmat sem, és gyönyörködsz abban, ami vagy. *

*

*

Olyan érzés, mintha gondolat nélkül a test nem létezne.

Nagyon jó! Ez így van. A test tapasztalata számos múltbéli gondolat eredménye. Ezek a múltbeli gondolatok rendelkeznek azzal a lendülettel, amely a testet egészen a természetes haláláig elviszi. Neked nem kell folyton azon gondolkoznod, hogy a test tovább létezzen. A testnek megvan a saját lendülete. A test - ahogy felfedezted - csak gondolati test. Vágytest, amely a múltbeli vágyakból keletkezik. Engedd ezeket a vágyakat elmenni, és így a jövendő testek teremtésére irányuló erejük megszűnik. Akeleti filozófiában Önmagunk felismeréséről mint az újraszületések körforgásának végéről beszélnek. Az újraszületések ciklusát minden pillanatban megtapasztalod. Egyszerűen lásd meg, mi születik és hal meg, és ismerd fel magad, mint a látást magát! A test jön és megy. Az érzelem jön és megy. Furcsa jelenségek jönnek és mennek. Nézd meg, mi az, amiben minden jön és megy. Nézd meg, mi az, aminek a létezéshez nincs szüksége lendületre és gondolatra. Az ego nem más, mint egy gondolat, amely arra a feltevésre épül, hogy te egy bizonyos test vagy - ez pedig nem igaz. Ezáltal minden feltevés, amely ezt az eredendően téves feltevést követi és alátámasztja, szintén hazugság. Az első lépés az, hogy elengeded a test összetartására irányuló törekvésedet, azt, hogy elképzeled a valóságod. Ami ezek után a felszínre kerül, oly nagy titok, hogy nem lehet kimondani. Ha kimondjuk, máris eltorzítjuk a valóságot. *

*

*

Egy mondás szerint „Az elme olyan, mint egy nyughatatlan majom. Ahhoz, hogy úrrá legyünk rajta, szútrákat kell

ismételgetnünk." Nem értem, van-e egyáltalán olyan szútra, amely úrrá tud lenni az elmén. Az élő szútra képes erre. Egy élő szútra a szatszangon, a szatszang pedig a lényed legmélyén jelenik meg. Az élő szútrák forrása a csend. Ha átadod magad a csendnek, az elméd megszelídül. A csend arra használja az elmét, hogy szútrában fejezze ki önmagát. Az élő szútra - akár a történelmi Buddhától, akár egy utcai koldustól származik - valódi táplálék. Idd meg, emészd meg, és akkor az elméd áldottan engedelmessé lesz. Egyszer azt hallottam, hogy a vallás egy nyom, amelyen valami élő egyszer elhaladt. A nyomokból eredhetnek az erő és az igazság hatalmas kiáradásai. Ha a nyomok arra szolgálnak, hogy az Igazság felé fordulásra ösztönözzenek, becsülni kell őket. Kövesd a nyomokat a forrásukig! Gyerekként én egy keresztény imát ismételgettem. Biztonságot találtam abban, ahogy elképzeltem egy angyalt magam mellett, és Jézust a mennyországban. Minden a helyén volt, és vigyáztak rám. Egy idő után ez a biztonság már nem volt elég. Be kellett lépnem magába a mennyországba. Az említett ima egy gyermek elméjének megszelídítésél szolgálta. A gyermekkor végével a gyermekkor imái már nem elegendőek. Végül fel kell fedezni azt, aki imádkozik. A szútrák a kinyilatkoztatásból születnek. Ismerd fel önmagad, és ráébredsz, hogy a Buddha nem különbözik tőled. A Buddha szavai, Krisztus szavai, egy szent szavai mind a te szavaid, a te dicsőítésed, a te önátadásod Annak. *

*

*

Van valami különbség a megszabadulás és a megvalósítás között? Az elme látszólagos szintjein bonyolult különbségek, hierarchiák, belső körök, külső körök és a felébredés eltérő szintjei jelennek meg. De amikor valaki ráébred arra, ami mindig is ébren volt, hol lelhet abban különbséget? Ugyanakkor nincs szükség arra, hogy a különbség tapasztalását tagadjuk. A különbség valóságát kell megvizsgálnunk. Hol léteznek a kategóriák és a szintek? Mihez van szükség a kategóriák fenntartásához? Hol létezik a megszabadulás és a megvalósítás kifejezés? Ha a figyelmedet elvonja a kategorizálás, átsiklasz afelett, ami nem kategorizálható. Feleslegesen szenvedsz, ha azt képzeled, hogy a különbségek valóságosak, nem pedig a valóságban megjelenő látszatok. A valóság felfedezése megszabadít a különbségek rabságából. Mit jelent mindent elengedni és engedni Istent?* Biztosan sokat olvastál, sőt talán tanulmányoztad a metafizikát, vagy különböző vallások technikáit és előírásait követted. Most ezt közvetlenül, magadnak kell felfedezned. Egy pillanatra tedd félre a valóságról alkotott értelmezéseidet, feltevéseidet vagy következtetéseidet! Engedd, hogy felfedje önmagát az, ami minden értelmezés vagy következtetés előtt létezik! Engedd, hogy kinyilatkoztassa önmagát az, amit egyetlen kategorizálás sem érint meg!

*

Lefordíthatatlan szójáték a let go és let God kifejezésekkel. (Aford.)

Csak egyetlen pillanatra - mintegy kísérletképpen állj ellen a kísértésnek, hogy meghatározz, hogy bölcselkedj, hogy tudj! Csupán egyetlen pillanatra pihenj meg, és nézd meg, vajon a megértésed túl képes-e lépni a meghatározásokon! *

*

*

A csendesség tehát egy fajta feloldódást jelent? Igen. Minden gondolat, minden fogalom feloldódását. Minden arról alkotott elképzelés feloldódását, hogy ki vagy, kivé lehetsz majd, kinek kellene lenned, vagy ki szeretnél lenni. Meg tudnád magyarázni, mi a csend? A csendet nem lehet elmagyarázni. A csendet megtapasztalni lehet. A csend nem valami, amiért kinyúlsz, és megkapod. Ha kimész a természetbe, elvonulsz egy szobába vagy behunyod a szemed, lehet, hogy nagyobb csendet élsz át. A természetben vagy egy csendes helyen a szokásos aggodalmaid nem zavarnak. Az a béke, amely abból fakad, hogy semmi sem tereli el a figyelmedet, a csend felé irányít téged. A csendben felismered, hogy minden erőfeszítés a csendben jelenik meg, és lényegében a csendet kutatja. Ha igazat szólsz, és nagy figyelemmel fordulsz a csend felé, igen mély felfedezésben lesz részed. Otthon vagy. Sokan megállnak a viszonylagos csendnél, a viszonylagos örömnél, a viszonylagos jó érzésnél, a viszonylagos boldogságnál. Lehet, hogy nincs otthon tévéd, és nem jársz zajos helyekre, de a viszonylagos csend feltételes.

Ha valamilyen véletlen folytán az élet New York belvárosának kellős közepébe sodor, hová lesz a csend? Ha viszonylagos, eltűnik, és valami más viszonylagos veszi át a helyét. Az igazság tartós felfedezése az abszolút, feltétel nélküli csendben történik. Ekkor - bárhol is legyél szíved mélyén tudod, hogy te magad vagy a csend. * * * A csend számomra az egyedüllét mély átélését hozza el. Igen, a teljes egyedüllétét. Az egyedüllét az igazság. Ha ezt megkapod, nem kérdés többé a látszólagos énbe és másokba vetett hit. Az én és a mások megjelenhetnek. Csak jelenségek a teljes egyedüllét mezején. Az igaz egyedüllét minden. Az egyedül szó meghatározása vagy képe valami magányosat, retteneteset, szükséget szenvedőt, veszélyben lévőt jelöl. Ez nem az egyedüllét közvetlen megtapasztalása. Az egyedüllét közvetlen megtapasztalásában felfedezett igazság mély békét és szeretetet tükröz.

Tegnap a szatszang után csendes maradtam. Azt mondtam magamban: „Követni fogom, amit Gangaji mond, és csendes leszek." Valóban belekóstoltam abba a csendbe. Ugyanakkor - lehet, hogy a kóstoló miatt - sokkal inkább tudatában voltam az elmeműködésemnek, mint valaha. Semmire sem vágyom jobban, mint arra a teljes csendességre, amelyről beszélsz.

De én nem azt mondtam, hogy válj csendessé, vagy hogy csendesítsd el magad. Nem azt kértem, hogy csináld a csendességet. Azt mondtam, légy csendes. Én az első hármat csináltam. Az emberek gyakran azt képzelik, hogy a csend a zaj hiányát jelenti, és megpróbálnak mindent elnyomni, ami a csend megzavarásának tűnik. A csendesség csak van. A csendben levés annak felismerése, ami mindig csendes, tekintet nélkül a történésekre vagy a történések magyarázatára. Még az is, ami zajként jelenik meg, a csendben jelenik meg. Térj vissza hozzá! Légy az! Micsoda meglepetés ez a csendesség! Az örvény közepén, minden elmeműködés kellős közepén csend van. A gondolatok közötti résben csend van. A gondolatok után csend van. Egyetlen gondolat sem létezik a csendtől különállóan. Légy csendes! Kóstolj bele a csendességbe! Légy önmagad! A kihívás ekkor már az, hogy felfedezd: a csendesség mindig jelen van. Egyszerűen ellenőrizd úgy, hogy az elmédet befelé fordítod, nem pedig a kifelé áradását követed. Lazítsd el magad, és ne próbáld erővel leállítani az elme kifelé áramlását! Nyugtasd el az elmédet! Nem vagyok az intellektus ellen, de arra biztatlak, hogy adj az intellektusodnak vagy a gondolkodásodnak pihenőt. Engedd, hogy az elme megpihenjen saját forrásában! Ez a pihenő táplálék. Az intellektus ki van éhezve az igazi táplálékra. Ha az egyéni tudatosság elpihen, akkor kitágul, és felismeri önmagáról, hogy nem különbözik a tudatosság egyetlen óceánjától. A csendességben nem létezik külön-

bözőség az „én elmém" és a tudatosság között. Különbözőséget csak akkor tapasztalunk meg, amikor az én elmém gondolatát valóságként fogadjuk el. Légy csendes, és nézd meg! *

*

*

Légy elérhető az ismeretlen, a saját Éned, igaz Önmagad, az örökkévaló Én számára! Nyisd meg az elméd! Légy elérhető annak számára, ami nem kigondolt, nem elképzelt, nem várt és nem megnevezett! Az elme megnyitásának azonnal csodálatos melléktermékei jelennek meg, de te ne kövesd őket! A tapasztalás tárgyainak követése nagy kísértést jelent az elme számára. Nagyon szenvedélyes! Ez egy csoda! Maga a szenvedély. Maga a csoda. Maga a hatalmas. így van! Csodálatos, hogy így tudsz beszélni. *

*

*

Ez nagyon mély. Soha senki nem mérte meg a csend mélységét. Próbáld meg! Próbáld megméretni az elméddel a csend mélységét! A csend itt és most jelen van. Mérd meg! Milyen áldásos tevékenység az elme számára!

A KAPCSOLATOK LÉNYEGE

Olyan dologgal állok szemben, ami leginkább kísértésnek tűnik: érzelmileg rendkívül belebonyolódom egy kapcsolatba. Olyan, mintha a kísértés hosszú időkre eltűnne, de aztán hirtelen mindent elborít. Mit értesz azon, hogy érzelmi belebonyolódás? Hát, vonzalmat. Amikor a vonzalom természetesen jelenik meg, és nem azért, mert hajszolom. Valamiféle egyiittrezgésként. Van valami gondod ezzel a fajta együttrezgéssel? Nem, lényegében nincs. A gond nem a vonzalom, az együttrezgés, a szerelem, de még csak nem is az érzelmi belebonyolódás. A gond az, hogy mit kezd mindezzel az elméd. Hogyan is ne ereznél vonzalmat? A szépségnek nem kell ellenállni!

Minden arcban ugyanazt a szépséget látom magam körül. Aztán néha hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezt a vonzalmat eszközként lehet használni. Talán a személyes öröm eszközeként. Fontos látni az elme működését. Megszokottá vált mentális stratégiáknak kezdesz a tudatára ébredni. Az éberség az a hajlandóság, hogy megnézel mindent, ami felbukkan, legyen az bármennyire visszataszító. Ide tartozik az a tulajdonság is, ahogy az elme megragadja, ami gyönyörű és friss, és valami öreggé és rothadttá torzítja. Legyen meg benned a hajlandóság, hogy megérezd a torzításból származó fájdalmat! Tapasztald meg szentimentalizmus nélkül! Ne kövesd a megszokást, hogy a szabadon kínált szépséget, szűziességet és tisztaságot valami használhatóvá alakítod át. Ha használod őket, elhasználódnak. Légy csendes, és engedd, hogy a torzítás hamuvá égjen! A karma* soha nem képes elégni, ha nem vagy hajlandó meglátni ezeket a mentális megszokásokat. Meglehetősen sokkoló élmény lehet az elme működését figyelni. Nagyon könnyű ujjal mutogatni, ha a hírekben olvasunk vagy látunk valamit arról, hogy „mások" mit csinálnak. Könnyű meglátni, milyen rombolóak azok, akik negatívan cselekszenek és reagálnak. Meglátni saját elméd működését: ez az éberség. Lásd az elme gondolatait, és ne reagálj rájuk - se úgy, hogy elfojtod, se úgy, hogy valóságként követed őket. A karma nem élheti túl, ha megvan benned a hajlandóság arra, hogy közvetlenül megtapasztalj mindent, ami felmerül.

* Karma: a múltbeli vágyak impulzusa.

Az éberségnek a nap huszonnégy órájában jelen kell lennie. Az éberség nem kemény és merev, és nem is valamiféle óvatosság. Az éberség nem különbözik a tudatosságtól. Lásd meg percről percre, hogy mi jelenik meg az életedben, majd tapasztald meg, mi van a megjelenések mögött! Félelem jelenik meg, amikor az elme egy másik fizikai formára irányítja a figyelmét, vagy kötődni kezd hozzá. Mi az, amihez valójában vonzódsz a fizikai formában, legyen az akármilyen gyönyörű? Ha az igazat mondod, meglátod, hogy a valódi szépség nem a forma. A forma lehet gyönyörű, különböző formák különböző módon gyönyörűek - de mit szeretsz igazából? Mi az, amihez valójában vonzódsz? Az Énhez? Az Én az, ami a formán át ragyog, és ami nélkül egyetlen forma sem mozoghat, sőt nem is élhet. Ismerd fel, hogy az Én az, amit szeretsz, és akkor semmi sem fordítja el a figyelmedet róla. Élvezd a formák végtelenségét, melyeket az Én magára ölt! Persze lesz olyan forma, amelyhez jobban vonzódsz, mint a másikhoz. Nézz mélyebbre, hogy mi a vonzódás forrása, és akkor meglátod majd. Még ha az a bizonyos forma változik is - mint ahogy minden forma változik még ha el is tűnik - mint ahogy végül minden forma eltűnik -, az téged nem fog zavarni. Nem fogod elveszettnek érezni magad, mert a figyelmed nem sodródik el az Éntől, a valódi, változás nélküli szépségtől.

Sokan megpróbáltak már a vonzalmaktól megszabadulni, elvonultak egy barlangba, egy kolostorba, egy hegy tetejére, vagy egyszerűen csak elrejtőztek. A vonzalom a formák játékaként van jelen a mindennapi életben - férfiként és nőként, férfiként és férfiként, nőként és nőként, fiatalként és öregként, öregként és öregként. Mint a molylepke és a fény, a méhecske és a virág - a természetben minden az Én Önmaga iránti vonzódásának tánca. Lásd meg az igazságot, és a kísértés, hogy kövesd a megragadás vagy az elutasítás megszokásait, el fog égni ebben az igazságban. Ha félsz valamitől, hajlamos vagy elfordítani róla a figyelmedet. Nézz szembe a rettegett formához való kötődés kísértésével! Nézd meg, mi van a gyökerénél! Ha a gyökerénél megszerzésre vagy kontrollálásra irányuló vágyat találsz, tapasztald meg ennek a vágynak a hiábavalóságát és szenvedését! Tapasztald meg a kontroll hiányát, a veszteséget - azt, hogy nem kapod meg, amit akarsz. A közvetlen, tántoríthatatlan megtapasztalásban tisztán meglátod majd, hogy amit valóban szeretsz, és amire valóban vágysz, az az Én. Az Én állandóan ragyog lényed legmélyéről. Tulajdonképpen látom ezt. Ugyanakkor azt is látom, hogyan bukkannak fel az elme szunnyadó hajlamai azzal a félelemmel kapcsolatban, hogy egyedül öregszem meg. Feküdj le, és tapasztald meg azt, hogy egyedül öregszel meg, éld át a szenvedést és a nincstelenséget! Ne vesztegess el egyetlen percet sem! Feküdj le, és tapasztald meg ezt a félelmet! Az öregedés az örök fiatalság reményének halála. Nézz szembe a haláloddal! Csodálatos, ha egy fiatal test-

ben meg tudod tapasztalni a halált. Gondolj mindarra az elfecsérelt időre, amelyet emberek fiatal testben a meg nem öregedés reményére pazarolnak. Tapasztald meg ezt a félelmet! Ezek után szabadon éled tested életének fennmaradó idejét - legyen az akár egy óra, egy nap, harminc év vagy száz esztendő. A téged kísértő szunnyadó hajlamok a szolgálatodra is vannak azáltal, hogy felfedik: félsz valami meg nem tapasztalttól. Arra kapsz meghívást, hogy közvetlenül tapasztald meg, amit visszautasítottál. A közvetlen megtapasztalásban elégnek a hamis azonosulások. *

*

*

Amikor egyedül vagyok, sokszor megtapasztalom a békét, amelyről a szatszangon szó van. De amikor közeli kapcsolatba kerülök egy férfival, hirtelen sokkal több lesz a dráma, sokkal több a történet, és sokkal nehezebb azzal maradni, amit igazságként tapasztalok meg. Azt mondod, hogy amikor egyedül vagy, a béke egyértelmű. Majd vagy „valamivel". Ez az alany-tárgy kapcsolat. A dráma alapja a tárgyakhoz fűződő kapcsolat. A drámában a tárgyról azt feltételezed, hogy tőled, az alanytól különbözik. A tárgy „férfinak" nevezésével elindul a tárgy meghatározása. Az elmédben máris megjelennek az „én" vagy „nem én", az „ő" vagy „nem ő", a „közeli" vagy „nem közeli", az „elég" vagy „nem elég" kategóriái. És ez csak az alapstruktúra. A családi dráma - a szokványos kapcsolatokból eredendően - már olyanná válik, mint egy operaelőadás. Ki nyer: az alany vagy a tárgy? Hogyan lehet a tárgytól többet kapni? Hogy lehet meg-

fejni? Hogy lehet kifacsarni? Hogyan vesszük rá a tárgyat, hogy ne tűnjön el? Hogyan vesszük rá, hogy tűnjön el? És így tovább. Az alany-tárgy kapcsolat állandó csalódást jelent, mert valójában nem a tárgyra vágysz. Arra vágysz igazán, ami minden tárgynak életet ad: a határtalan Énre. Maga a tárgy pusztán az észlelés tárgya. Mivel az észlelésnek megvannak a határai, csupán végességet tud észlelni. Ismerd fel, hogy ez a játék egy isteni tragikomédia! A csalódásodat, amely abból ered, hogy megpróbálod az igazságot tárgyiasítani, tekintsd a végső komédiának! Jókat fogsz nevetni. A nevetésben hol van a férfi, és hol van a nő? Egyetlen pillanatnyi igaz nevetésben megnyilatkozik a tárgy nélküli szépség. így neveti ki az Én Önmagát. Nem azt akarom mondani, hogy mostantól mindenre, ami úgy fest, mint egy férfi, „nem férfiként" tekints. Először nézd meg önmagadat, és mondd el nekem: amikor felismered azt, ami valóban vagy - az férfi, avagy nő? Ember, növény, kő, fa vagy állat? Vajon határokat szab-e Annak egyetlen meghatározás is, amely benne jelenik meg? Az én és a másik hiedelme mély beidegződést tükröz. Azokban a pillanatokban, amikor látszólag nincs jelen „másik", abban a kegyelemben részesülsz, hogy felismered az átható békét. Fontos az, hogy a „másik" látszólag megjelenik. Most itt van a lehetőséged, hogy felfedezd a kegyelem igazi szépségét, amelyet először a másik jelenlétének hiányában ismertél fel. Ha a kegyelem „a másik jelenlétének hiányára" korlátozódik, akkor az feltételekhez kötött kegyelem. Légy igaz a megnyilvánult kegyelemhez azzal, hogy megnézed, vajon a „másik megjelenése" valóban elhomályosít-e

bármit is. Légy éber! Tapasztald meg, hogy a fogalmak felhői csak azért jelennek meg, hogy a tiszta és tökéletes békét elfedjék. Nézd a lényed legmélyéről, és teljes békében fogsz átlátni minden felhőn. Ideje lejönnöd a fellegváradból, hogy felismerd a szatszangot a piacon, az utcán és a hálószobában ugyanúgy, mint időn és téren túl. Máskülönben amit látszólag egyedül megtapasztaltál, feltételessé válik. Amikor felfedezed a határtalant, felfedezed, mi van a másik vagy nem másik élménye mögött. Tekintet nélkül az élményre, a felismerést semmi sem ingathatja meg. *

*

*

Még ha valaki fizikailag el is hagy engem, a tudatossága nem tud elhagyni, mert az ő tudatossága és az én tudatosságom ugyanaz. Nem így van ? Ha ezt könyvből tanultad, hogy segítsen azokban a pillanatokban, amikor az elhagyatottságot megtapasztalod, azt a címet kellene adnod neki: Támaszkodjunk a filozófiára a szükség pillanataiban. Amit mondasz, igaz, na de akkor mi van? Ha nem élted meg valójában, akkor csak olyasvalami, amit szeretnél, hogy igaz legyen, igaznak remélsz, sőt ezzel a megerősítéssel még meg is próbálsz igazzá tenni: „Én nem különbözöm tőle. Lehet, hogy formában el tud hagyni, de a tudatossága ugyanaz, mint az enyém." A megerősítés vigaszt nyújthat ugyan, de én nem a vigaszról beszélek. Ismerd fel azt, aki vagy, úgy, hogy minden kapcsolatot elfelejtesz! Ébredj rá! A sérelem és a veszteség megtapasztalásakor teljesen, egészében találkozz a sérelemmel és a veszteséggel, és a sérelem legmé-

lyén fedezd fel, hogy te magad sértetlen vagy! A veszteség legmélyén megtalálod önmagadat. A találkozásnak teljesnek kell lennie. Máskülönben ez is csak egy gyakorlat lesz, márpedig én nem adok nektek gyakorlatokat, hanem elveszem őket. Az igazságot első kézből kell felismerned. A másodkézből származó információk szolgálhatnak hídként egy ideig, de végül nem fog kielégíteni, hogy ott állsz a hídon, és ismételgeted, amit a másik oldalról hallottál. Végül saját magadnak kell megismerned. Persze ehhez óriási elhatározásra van szükség. Elhatározásra és önátadásra. Óriási elhatározásra van szükség, mert a múlt beidegződései tagadják vagy eltorzítják az igaz vágyat. Még a spirituális beidegződések is késleltetik az átkelést a maguk másik oldalról szóló meséivel. Közvetlen megtapasztalás, közvetlen találkozás az, ami a keresésnek gyökeresen véget vet. Nincs több kifogás. Semmit sem zárhatsz ki. *

*

*

Hajlamos vagyok arra, hogy megnyílok a szerelmem felé, és aztán becsukódok. Akkor állítsd ezt le! Nagyrészt már leállítottam. Teljesen állítsd le! Van valami nyomós okod rá, hogy folytasd? Nincs.

Jó, akkor állítsd le! Mi lehet ennél egyszerűbb? Leállítom, de azután mégis újra előveszem. Ne vedd elő! Hatolj mélyebbre a megállításban, mélyebbre a megnyílásban. Nyiss a testen, az érzelmeken túli felé! Az igazi közelség túl van az „én" és az „én szerelmem" érzésén. A nyitott elme felfedi az örökké nyitott lényeget. A lényeg soha nem zárul be. A lényeg nem megy ide-oda. Az elme kivetítő és elkendőző ereje teremti a megnyílás és bezárulás tapasztalatát. De ezek a tapasztalatok nem befolyásolják a tiszta, változás nélküli tudatosságot, amely a te valódi Éned. Nyiss szentimentalizmus nélkül, kíméletlenül és bátran! A nyitottságban nem kérdés, miért nem tudsz megnyílni, vagy hogy mi akadályozza a megnyílást. Hagyj fel a kérdezősködéssel! Nem kell visszanézned. Ha a bezárulás mozdulata megjelenik, engedd, hogy az legyen a jel: nincs több vita, csak nyitottság. Lehet, hogy érzed a múltbeli bezárulások kényelmetlenségét és fájdalmát. A megnyílás megnyílás minden múltbeli bezárulás felé is. Tapasztald meg a fájdalmat közvetlenül, hogy legyen vége! Vess véget a megnyílás és bezárulás karmikus drámájának! Akár együtt maradsz a szerelmeddel, akár elhagyod őt, maradj nyitott! A megnyílás nem a maradásról vagy az elhagyásról szól. A valódi megnyílást megfelelő cselekvés követi. Ha a bezárulásban érzel valami erőt, ajánld fel ezt a bezáruló erőt a nyitottságnak. Talán eszedbe jut: „És akkor mi van, ha be akarok zárulni?" Add fel a bezárulás lehetőségét, és akkor még a bezárulás mozdulata is a mé-

lyebb megnyílás eszközévé válik. A nyitott elme lényed legmélyének határtalan nyitottságát tükrözi. *

*

*

Kérlek, beszélj arról a döntésről, amikor véget vetünk egy szeretett személyhez fűződő kapcsolatunknak. Ha még nem vetettél véget a kapcsolatnak, akkor nem világos számodra, hogy be kell-e fejezned. Mit akarsz valójában? Ha az igazságot jobban akarod a kapcsolatnál, tisztán, természetes módon megnyilvánul, mi a megteendő lépés. Amikor az igazság az elsődleges, egyértelmű, hogy egy kapcsolatot folytatni kell, vagy ideje lezárni. Ha a kapcsolatot az igazság elé helyezed, az soha nem lesz tiszta. Amikor a kapcsolat az elsődleges, olyat kérsz tőle, amit nem képes megadni. Állíts le mindent! Az, amiben a kapcsolat megjelenik, sokkal hatalmasabb, mint maga a kapcsolat. Ezt szereted a kapcsolatban - és minden másban. Ez nagyobb, mint bármi, bárhol. Ez minden őszinteség forrása. Vannak mélyen fájdalmas tapasztalatok és mélyen örömteli élmények. Az igazság minden élménynél nagyobb. Te magad vagy az igazság. Légy igaz magadhoz, és akkor minden tiszta lesz. Ha a kapcsolatban van valami nem helyénvaló, beteges vagy torz, az nem maradhat rejtve az igazság fényében. *

*

*

Amikor benne vagyok egy kapcsolatban, látszólag érzékelni kezdem, mi történik a másikkal. Nem tudom, hogy ez a saját elmém kivetítése-e, vagy tényleg olyasvalami, ami belőle jön.

Végső soron nem számít, hiszen minden ugyanabból a forrásból ered. Térj vissza a forráshoz! Ha visszatérsz a csendbe, elmeműködésed letisztul. Nem vagyok biztos benne, melyik melyik. Nem számít, melyik melyik. Csak maradj csendben, és minden megszabadul. Legyen az a valami eredetileg a te elmédben vagy a másikéban, végső soron ugyanaz az elme, ugyanaz a forrás. Térj vissza a nyitott elméhez! Ismerd fel, hogy a tiszta elmében feltáruló jelenlét folyamatos! A felismerésed az egész világ rezgését megváltoztatja, és meghívja azt a nyitottságba. A meghívásban feltárul minden, ami addig nem égett el. Légy tudatos arra, ami nem égett el, és az égés tovább folytatódik. A világ szenvedését „másikként" éled meg. De a tapasztalattól függetlenül ez még mindig a saját Éned. Ha hajlandó vagy visszatérni a csendes jelenlétbe, és nem bonyolódsz bele a Kit okoljunk? című történetbe, a szenvedés felszabadul. A felszabadulás pillanatát pedig természetesen követi a cselekvés tisztasága. Először magadban fedezd fel a folyamatos jelenlétet! Fel kell fedezned azt, ami mindig jelen van. Ez elengedhetetlen. Amikor ezt az állandó jelenlétet felfedezed itt, ahol vagy, egész életed ennek a felfedezésnek az eszközévé válik - mindenhol. *

*

*

Hajói értem, az igaz találkozás mindig csak a jelenben történhet meg. Mostanában problémák merültek fel köztem és a barátnőm között, és ő azt kéri, hogy gondoljunk át bizonyos dolgokat. Ez számára azt jelenti, hogy vájkáljunk a múltban.

Én viszont úgy látom, hogy csak egy minden pillanatban friss találkozásban kerülhetnek a felszínre és oldódhatnak meg igazán a dolgok. Ügyelj arra, hogy az igazság fogalmát ne használd filozófiai fegyverként! Ha a múlttal kerülsz szembe, ne tagadd meg! Az igazi tudás abban rejlik, hogy nem tagadjuk, nem nyomjuk el és nem követjük a múltat. Ekkor kiderül róla, hogy nem is létezik. Ha a múltat létezőként tapasztaljuk meg, ugyanakkor azzal a filozofikus elképzeléssel fedjük el, hogy nem is létezik, vagy hogy nem is igazán fontos, akkor mindezt stratégiaként használjuk arra, hogy vagy tagadjuk, vagy ellenőrzésünk alá vonjuk a múltat. A lényegénél fogva nem létező múlt közvetlen megtapasztalásának frissessége nem a fogalmi tudás révén nyilatkozik meg. Mindaddig, amíg jelen van a múlt érzete és a hajlandóság arra, hogy teljes mértékben szembenézzünk vele, a múltat nem létezőként fedezzük fel. Nem hisszük, reméljük, gondoljuk, hogy nem létező, hanem felfedezzük, hogy nem létező. Ha átmenetileg megtapasztaljuk, hogy a múlt nem létező, vagy ha egyszerűen csak hallottuk, hogy valaki a múltról mint nem létezőről beszél, azt gyakran követi a nem létezés fogalommá alakítása. A fogalomgyártás után pedig az következik, hogy nagyon árnyalt - vagy nem is annyira árnyalt - módon tagadni kezdjük mindazt, ami felbukkan. Mindaddig, amíg valami létezni látszik, nézz szembe vele, és fedezd fel, hogy csak az örökkévaló Igazság létezik igazán! Amikor hajlandó vagy teljes egészében találkozni mindennel úgy, ahogy megjelenik, magát az örökkévalóságot fedezed fel - minden múlt, jelen és jövő mélyén.

Ha az átgondolás valamiféle vég nélküli elemzést jelent, hogy ki mit mondott, tett, és azt milyen okból kifolyólag követte el, akkor végül haszontalanná válik. A végtelen elemzés csak arra jó, hogy bebizonyítsa önmaga haszontalanságát. Micsoda megkönnyebbülés rejlik ebben! Mindaddig, amíg a tested/elméd megjelenik, megvan annak a látszata, hogy a múlt jelenik meg. Amikor feltámad benned az éhség, és vágyat érzel arra, hogy egyél, ez a vágy abból az emlékből fakad, hogy az éhséget az evés révén elégítetted ki. Amikor először azonosítottad magad a formával - a protoplazmától kezdve az emberi lényig -, felismerted, hogy az éhség kielégítése életben tartja az organizmust. Az organizmus fenntartásával nincs gond, hacsak tévesen nem tartod úgy, hogy ez az organizmus jelenti saját határaidat. Ez egy réges-régi tévedés, talán ez az eredendő bűn. Ha a testeddel azonosítod magad, a vágyat szükségletként éled meg az Én túlélése érdekében. Természetesen táplálnod kell a testedet a túléléshez, de te nem a tested vagy. Te minden testet túlélsz. Nem korlátoz a múlt, nem korlátoz a jelen, és nem korlátoz a jövő. Engedj el minden azonosulást a korlátozással, és nézd meg, mi marad! Ekkor ha a határok tapasztalása újra megjelenik, felismered, hogy az csupán a lílá* nagy játéka. Abban a pillanatban felismered a titkot, amely megszabadít attól, hogy Májá áldozata vagy Májá támadója legyél. Mindez olyan, mint a borotva éle, és éppen ez benne a gyönyörű. Azt mondják, hogy a felébredést követően a testet azonnal el lehet engedni. Ha ez megtörténik, jó. De ha * Lílá: a tudatosság isteni játéka.

nem történik meg, vegyél részt a lílá csodálatos játékában. Lehetnek nehéz pillanatok, bonyolult kapcsolatok, nem könnyű tapasztalatok. A legnagyobb nehézség, a legszörnyűbb félelem, a legborzasztóbb szenvedés legmélyén, mindennek abszolút legmélyén ott van az Igazság, amely Önmagát fedezi fel. *

*

*

Mondj le arról az élvezetről, hogy az érzékeket mesteredként követed! Ne tagadd tovább az érzéki élmények megjelenését! Bizonyos gyakorlatokban erőfeszítést tesznek az érzéki élmények elutasítására. Más hitrendszerekben az érzékek dicsőítése folyik, mintha azok beteljesítenék a végső vágyat. Mindkét út zsákutca. Ne kövesd, és ne utasítsd el! Ebben rejlik a titok. Már mindkét utat kipróbáltad: buzgón elutasítottad, és buzgón belemerültél. Mind az érzéki ösztönök tagadásából megjelenő feszültség, mind pedig az ösztönök követéséből adódó szétforgácsolódás csak felesleges szenvedést okoz. A kihívás az, hogy legyél csendes: ne fojtsd el, és ne kövesd! Ekkor minden találkozás szatszanggá válik, és a szatszang az Igazságban való találkozás. A múltat pedig mindig üdvözölheted a szatszangon. Nincs semmi, ami távol tart téged a veled született, állandó, most is jelen lévő szabadságod felismerésétől, csak a saját elképzelésed, hogy valaki vagy valami távol tart tőle. Hívhatják azt a valamit „énnek" vagy az „én személyiségemnek", de akár az „ők", „amit ők tettek velem", „tehetnek velem" vagy „amit éppen tesznek velem" címet is viselheti. Mindez csak történet. Alaptalan, vég nélküli magyarázkodás.

A szatszangon valaki egyszer azt mondta: „A megvilágosodásnak visszaható ereje van." így igaz. Látni fogod, hogy az egész múltad egyidejűleg nem létező és tökéletes. Ha egyszer minden tapasztalás legmélyén felismered a benne rejlő állandó igazságot, meg fogod látni, hogy az igazság mindig jelen volt, és az életed mindig a körül forgott. Néha eltorzult, elferdült, csúf és tudatlan módon jelent meg, de mégis erről szólt az egész életed. Ez az isteni születés, amely mindenhol, mindenkiben megvan. Nem egy különleges isteni születés, hanem az, ami az istenitől soha nem lehet független. Születés, halál, üresség, teljesség, lét, nemlét és kapcsolatok mind az isteniből erednek, az isteni kegyelméből léteznek, és végül az istenibe térnek vissza. *

*

*

Azt kívántam, hogy a férjem, akivel huszonnégy éve együtt vagyunk, valamilyen módon találkozzon velem ezen az úton. Valami szívből jövő együttrezgésfélét szeretnék tőle. Briliáns elme, viszont nagyon gyakran nem a szívében él. A gond valószínűleg a szív szóval van. Ez a szó gyakran egy érzelmi központra utal. Amikor a szív szót használom, lényünk legmélyéről beszélek, a létezés jelenlétének megnyilvánulásáról, ami akkor tárul fel, amikor minden mást lehámoztunk. Magáról a létezésről. Minden ebből a lényegből keletkezik. Az igaz szív a Létezés lényege. A lényegbe vezető út nem a múltbeli tudásról szól. A Buddha nem a múltról szól. Krisztus nem a múltról szól. Mi az, ami múlton, jelenen és jövőn túl létezik? Mi az, ami még a jelennél is jelenebb?

Légy az, aki vagy! Ezt mondta a gurum guruja. Ahhoz, hogy az legyél, aki vagy, először fel kell fedezned, ki vagy. A leglényegesebb kérdés tehát az: „Ki vagyok én?" Azt tudod, hogy kinek mondtak. Tudod, kinek hitted magad és mindez folyamatosan változik. Hogy az légy, aki vagy, az azt jelenti, legyél végre valódi. A valóság változatlan. Valósnak lenni azt jelenti, hogy megingathatatlan vagy abban, ami változatlan. Ekkor a férjednek nem kell találkoznia veled egy olyan helyen, amelyet csak te tapasztaltál meg. Lehet, hogy soha nem fog együttrezgésről beszélni. Talán a szívről sem. Fedezd fel saját Éned őbenne, újra meg újra felfedezve ugyanazt - eltérő megjelenési formában. Azzal, hogy önmagam vagyok? Igen, azzal, hogy igaz vagy ahhoz, aki vagy. Ha teljesen igaz vagy ahhoz, aki vagy, már most saját Énedként ismered fel őt. Hatalmas, végtelen csodálattal. Természetes, hogy meg akarod hívni őt, a saját Énedet a tökéletes lehetőségbe. De a legvonzóbb meghívás az, ha igaz vagy ahhoz, ami vagy. A másik ráébredésem a mérhetetlen szeretet érzése. Igen, az igaz szereteté. Az igaz szeretet felismeréséből áradó érzelmek igazi, nem pedig szentimentális érzelmek, amelyek egy képzeletbeli te és a képzeletbeli szükségleteid körül forognak. Az igaz szeretet határait még soha nem mérték fel. A mérhetetlen, határtalan szeretet az igaz szeretet. *

*

*

Öt hét múlva megházasodom. Soha nem gondoltam magam házas típusnak. Élveztem a szabadságot, hogy bárhová elmehetek. Ez most kellemetlen érzéseket kelt bennem. A játék, hogy összeházasodunk valakivel, különösen isteni játék, a már meglévő igazság szimbóluma és ünneplése. Sokan azt képzelik, hogy az igazi szabadság a test szabadsága, hogy csak azt tesszük, amire vágyunk. Te megtapasztaltad ezt a viszonylagos szabadságot, és felismerted, hogy a személyes vágyak követése korlátozott, hogy az igazi szabadság ennél több. Van valami mélyebb szabadság a vágyak követésénél. Ha azt gondolod, hogy szabad vagy, mert azt teszed, amit akarsz, gyerekes elképzelést táplálsz a szabadságról. A valódi szabadságnak semmi köze a vágyakhoz. A házasság elkötelezettsége egy fajta halál, nem így van? Az „én" és a „szabadságom" elképzelésének halála. Én magasztalom az igazi házasságot! Amikor felismered azt, hogy korlátlan vagy, akkor a házasság korlátai e szabadság és szépség paradox kifejeződéseivé válnak. Az igaz házasság azt tükrözi vissza, hogy elválaszthatatlan kapcsolatban állsz minden élettel. Légy hű ehhez az öleléshez, tekintet nélkül a kényelmetlenségekre, tekintet nélkül a vágy vonzására. Sok házasság csupán szolgaságon és vagyonmegosztáson alapuló intézmény. Az igaz házasság a szabadság ünneplése: szangha*, az igazság támogatása. Az Én házassága az Énnel. *

*

*

* Szangha: olyanok társasága, akik az Igazság felismerésének szentelték az életüket.

Gondot jelent az, ha a feleségemben nincs meg ugyanaz az igazságvágy, mint bennem? A párodra vagy átragad ez, vagy vége lesz a házasságotoknak. Ez ilyen egyszerű. Mielőtt a férjemmel találkoztam és összeházasodtunk volna, semmi mást nem akartam, csak egy férjet. Azt gondoltam, hogy ha férjhez megyek, teljesen elégedett leszek az életemmel. Az igazság utáni vágyódás tőle ragadt rám. Az ő egész élete az igazság körül forgott. Milyen szerencsés vagyok, hogy a sors egy olyan férfihoz vezetett el, aki jobban szerette az igazságot, mint engem! Aki jobban szolgálta az igazságot, mint engem. Aki már házasságra lépett az igazsággal, mielőtt házasságra lépett volna velem. Ahhoz, hogy a házasságunk lehetséges legyen, nekem is találkoznom kellett az igazsággal. És ha egyszer az igazsággal találkozol, nincs más választásod: beleszeretsz. Engedd, hogy a házasságod ezt szolgálja, és akkor a gondoktól, a kellemetlenségektől és a megpróbáltatásoktól függetlenül igaz házasság lesz. Ha a házasság egymás egóját szolgálja, nem más, mint szokványos, hamis házasság. Az igazságot szolgáld, amely soha nem különbözik a szeretettől!

A KEDVES UTÁNI VÁGYAKOZÁS

A Kedves iránti vágyakozáshoz nem elégséges az elmúlt pillanat felismerése. A Kedves ölelésének mindig frissnek, élőnek, újnak kell lennie. Bármikor jelenik is meg ez a vágyódás, azt a szokásszerű reakciót válthatja ki, hogy megpróbáljuk valamilyen tárggyal, élménnyel vagy valami tőle különbözővel kielégíteni. Ezek a reakciók az elme lappangó hajlamai, melyek azt tükrözik, mire tanítottak minket, hogyan kezeljük a vágyódást. Az isteni vágyódás szomjúhozás az Én teljességének mélyebb megismerésére. Igen hasznos. Ne tedd félre, és ne nyugtalankodj miatta! Ez a vágy feltárja a legárnyaltabb hamis önazonosításodat is, amellyel önmagadat a Kedvestől különállónak tartod. Nagy ajándék ez a vágyódás. Isten ajándéka. A lélek vágyódása, amely mindaddig jelen lesz, amíg a leghalványabb kétség nélkül elmerülsz Őbenne.

Úgy érted, hogy ne keverjük össze a vágyódást a kétség érzésével? A kétség az elmeműködés terméke. A vágyódás mélyebb, mint az elmeműködés. Gyakran nem merülünk közvetlenül a vágyódásba, hogy megtapasztaljuk, hanem inkább az az indíttatás jelenik meg, hogy gondolatban foglalkozzunk vele: „Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy rossz vagyok? Azt jelenti, hogy nem az enyém? Azt jelenti, hogy soha nem is lesz az enyém?" A vágyakozás hívás. Arra emlékeztet, hogy a figyelmedet valamilyen dologra irányítottad. A vágyakozás a legnagyobb szövetségesed. Az őrangyalod, aki folyamatosan azt kiáltja: „Térj vissza! Térj vissza!" Ne told félre! Ne próbáld elképzelésekkel, elvárásokkal, párbeszéddel vagy kételkedéssel kielégíteni! Zuhanj egyenesen bele! Csak rád vár. Úgy érted, hogy nyíljak meg felé teljesen? Igen, nyílj ki egészen! A vágy megjelenését gyakran övezi félreértés. Ahhoz, hogy a félreértést eloszlasd, ne tápláld tovább a reményt, hogy a vágyakozás majdcsak eltűnik egyszer. Hála istennek, az ilyen típusú próbálkozások nem működnek. Az igazi vágy kitartó szerető. Egy kis semmiségtől még nem tűnik el. Nem távozik a megszokott élményektől sem. Az igaz vágyakozás csak saját maga beteljesítésével oszlik el. A megnyílás csak úgy lehetséges, ha leállítasz minden vele kapcsolatos gondolatot. Tégy minden gondolatot félre, és engedd, hogy te magad legyél a vágyakozás! Ne tégy különbséget önmagad és a vágyakozás között!

Amikor szemtől szembe találkozol vele, a vágyakozás felfedi azt, ami után vágyakozik. Az én, aki vágyakozik és a vágyakozás ugyanaz? Mindkettő csak az érzékek tapasztalata? Az én önmaga után vágyakozik. A vágyakozást az érzéktapasztalatok segítségével ismerjük fel, de a vágyakozás forrása mélyebb, mint az érzékek. Zuhanj ebbe az érzékeken keresztül! Haladj el az érzékek mellett a forráshoz vezető utadon! Ha érted a vágyakozás nyelvét, ismersz egy titkos nyelvet, melyet nem lehet lefordítani. Megpróbálták a szúfik, a hinduk, a keresztény misztikusok. Most te következel! Igaz? Benne van az igazban! (Nevet.) Igaz. És benne van a nevetésben. Ne tarts vissza semmit! Ha mást nem is hallasz meg abból, amit mondok, ezt halld meg! A vágyakozás a saját lelked hívása. A szatszangon vagy, és biztosítlak, hogy azért vagy itt, mert a vágyakozás ide hívott. Hallgass rá! Add bele a vágyakozásba a lényed teljességét! * * * Amikor felfedezzük, kik vagyunk, vége szakad a sóvárgásnak és a vágyakozásnak? Fedezd fel, és azután mondd el nekem! Tedd félre mások véleményét! Senki más véleménye nem fog elégedettséggel eltölteni. Megoszthatom veled a tapasztala-

tómat, de mit nyersz vele? Sokkal értékesebb, ha a saját, közvetlen megtapasztalásod felé irányítalak. Akkor saját tapasztalatodra alapozva tudsz beszélni. Nem valamiféle hiedelemre vagy reményre, hanem saját közvetlen megtapasztalásodra alapozva. Készen állsz arra, hogy felfedezd önmagadnak a sóvárgás és a vágyakozás igazságát? Igen. Akkor fordulj egyenesen felé! Légy teljesen tudatában! Állítsd le a felesleges kíváncsiságot, hogy mi lehetne, vagy mi lehetett volna! Adj át mindent a tiszta vágyakozásnak! Ebben a pillanatban adj minden érzékelést, minden gondolatot, minden érzelmet a vágyakozásnak! Vesd mindenedet a tűzre! Elmondok egy gyönyörű történetet egy zen mesterről, aki hazatérőben a piacról arra lett figyelmes, hogy a szomszédai teli vizesvödrökkel rohannak a háza felé. - Mi történik? - kérdezte. - Kigyulladt a házad! - felelték. Mindenki szaladt, hogy oltsa a tüzet, és mentse, ami menthető. A zen mester azonban tüstént visszadobálta ezeket az égő házba. Még fáklyákat is gyújtott, hogy a tűz jobban égjen! A Kedves hívásakor mindent a tűzbe kell hajítani. Ha kimenekül bármilyen elképzelés arról, hogy a vágyakozásodat mi elégíti ki, vagy néhány kedves szomszéd kimenekít dolgokat, vedd őket vissza, és vess mindent a tűzre! Engedd, hogy a tűz hatalmassá nőjön, és ha a szomszédaid bölcsek, az égő fáklyákat átviszik a saját házukhoz.

Amikor a tűz elhatalmasodik, mindenfelé terjed. Engedd, hogy tomboljon a vágyakozás tüze! Vess rá minden magadról alkotott elképzelést! Engedd, hogy minden elégjen! Akkor közvetlenül megismered, mi a vágyakozás. Abban a tudásban megismered azt, amit nem lehet elégetni. Megismered igaz Énedet. Ez egy szent tűz. Eksztatikus tűz. Csak akkor okoz fájdalmat, ha beleteszed a lábadat, majd kihúzod belőle, aztán ismét beleteszed és kihúzod. Ugorj egyenesen a tűzbe! Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem! Ne gondolkozz tovább! Ugorj! * * * Mohóság-e a vágyódás? A még több dolog iránti vágy a valódi vágyakozás eltorzult változata. A még több érzéktapasztalat iránti vágy a testről szól, az érzékek táplálásáról, hogy elkerüljük a mélyebb vágyódás hívását. A legmélyebb vágyódás maga az Igazság utáni vágyakozás. Ismerd fel végre, hogy a nem helyénvaló vágy csak szenvedéshez vezet, miközben a vágyakozást semmilyen dolog, semmilyen érzéki öröm és semminek a megszerzése nem elégíti ki! Ennek felismerése érettséget kíván. A vágyakozásban az általános beidegződés az, hogy az elmeműködés felé fordulunk. Lehet, hogy az ember képzelgések mögé rejtőzik, talán az első szerelmével töltött idejét éli újra, vagy még több szerető képével szórakoztatja magát. Azt is képzelheti, hogy az anyaméhbe vagy az édenbe való visszatérés véget vet a vágyakozásnak. Azzal, hogy fantáziál, vagy reménykedik a vágyako-

zás megszűnésében, csak arra tesz kísérletet, hogy elmeneküljön a hívás elől. A vágyakozás hívása nem az anyaméhbe visszatérve fog beteljesülni. Visszafelé nincs semmi, ne nézz tehát hátra! Előrefelé sem található, tehát előre se tekints! Add át magad magának a vágyakozásnak! Most! Ez az önátadás fedi fel a Kedvest. Vágyakozásod a valódi szerelemre irányul. Az igaz szerelmet soha nem elégítheti ki csupán a belebolondulás a másikba vagy a biokémiai reakció. Az igaz szerelem a lélek szeretete Isten iránt. A lélek kiáltása Istenhez. Isten kiáltása a lélekhez. A szatszang a lelket visszafelé, a forráshoz irányítja - ami iránt az vágyakozik. A vágyakozás megjelenése előtt a lélek dermedtségben leledzik. Az evolúcióban valamilyen módon megjelenik az ismeretlen iránti vágy. A szokványos, ösztönös mozdulat az, hogy az ismeretlen helyét az ismerttel töltsük be. Az ösztön fixálódik a szerető utáni vágyban, az anya utáni vágyban, az apa utáni vágyban, valami olyan dolog utáni vágyban, ami beteljesedést ígér. Felejtsd el a valami iránti vágyakozást, és légy a vágyakozás maga! Fedezd fel végre, hogy te magad vagy az, ami után vágyakozol! A „te" alatt nem a magadról alkotott elképzeléseidet, a magaddal kapcsolatos érzéseidet, emlékeidet vagy elgondolásaidat értem, hanem azt, aki valóban vagy. Nem azt, akinek elképzeled, érzed, érzékeled vagy hiszed magad. Valójában az az ismeretlen vagy, aki után vágyakozol. *

*

*

Készen állsz? Kipróbáltad már a mohóságot? Kipróbáltad már az érzékiséget? Mindent kipróbáltál, de kipró-

báltad-e a semmit? Légy semmi! Úgy gondolod, tudod, mit jelent semminek lenni? A semmi jelentéséről alkotott minden feltételezés azon a hamis feltevésen alapszik, hogy valami vagy. Valaminek hiszed magad, és keményen megdolgozol azért, hogy ezt a valamit megerősítsd és megtartsd, abban a hamis reményben, hogy a beteljesedést majd ebben a valamiben találod meg. A vágyakozásod erőteljesen és határozottan emlékeztet a kudarcodra. Nézz szembe a kudarcoddal! Nézz szembe a vágyakozással, amelyről kemény munkával nem vettél tudomást, vagy amelyet a „valamiség" bizonyítékával tápláltál. Amikor valóban szembenézel a vágyakozással, és átadod önmagad a hívásának, a semmi felfedi önmagát. A semmi nem a tér halott mélysége. A valódi semmi saját Éned végtelen, sugárzó arca. *

*

*

Olyan érzés, mintha a vágyakozás mély seb lenne bennem. Nem számít, milyen jól megy a sorom, ez nem változik. A pszichológia szemszögéből nézve eltűnődtem, nem lehet-e, hogy egyszerűen csak nem vagyok képes a boldogságra. A múltbeli vágyakhoz viszonyítva a körülmények lehetnek tökéletesek, de soha nem leszel igazán boldog, amíg fel nem fedezed, hogy ki vagy valójában. Nagyszerű, hogy az általad érzékelt seb - ez a vágyakozás - nem hagy nyugodni. Nem engedi, hogy belefeledkezz a boldogság elképzelésébe. Ismered Borsószem királykisasszony történetét? Mindegy, hány matracot tettek a kényes kisasszony alá, még mindig érezte a bor-

sószemet. Végül minden matracot félre kell tennünk, hogy felfedezzük azt, ami a figyelmünket magára vonja. Kövesd a hívást a forrásáig! Vesd bele magad a hívásba, és fedezd fel a borsószemet, amely addig nem hagy nyugodni, amíg meg nem találod. Nyughatatlanná

tesz.

Igen, ez a nyughatatlanság. E nyughatatlanság nélkül könnyen lehet, hogy elégedetten élnéd a számodra elrendelt életet. Talán meg lennél elégedve a sikereiddel vagy a kompromisszumaiddal - de valójában nem vagy elégedett. Isteni elégedetlenség ez. A nyughatatlanságban és az elégedetlenségben - azok legmélyén - benne rejlik a beteljesedés igazsága. Láthattad, hogy a körülményeknek semmi közük a valódi, tartós boldogsághoz. Szerencsére a még több és még jobb dolgok felhalmozása sem fedte el a nyugtalanságot - a borsószemet. Most egyenesen merülj le ebbe a nyughatatlanságba, és nézd meg, mi van ott valójában! A Buddha története a nyughatatlanság története, a nyughatatlanságé, amelyet a jó körülmények, a gazdagság, a megbecsülés vagy a hírnév nem oszlatott el. A Buddha hercegnek született. Mindene megvolt, valami mégis elhívta őt a palotából, hogy szembenézzen a szenvedéssel és az elégedetlenséggel. Meghívást kapott arra, hogy fedezze fel, mi van a szenvedés legmélyén. Nem arra, hogy a szenvedéstől még megfelelőbb elszigetelődést és védelmet találjon, hanem arra, hogy közvetlenül szembenézzen vele. Az elme általában megpróbálja elszigetelni az embert a szenvedéstől. De az elszigetelődésben még mindig ott van egy finom elégedetlenség. Az elégedetlenség a vá-

gyakozás csúcsa. Találd meg, honnan ered a vágyakozás! Kövesd befelé, és hagyj fel a szokásos és haszontalan próbálkozással, hogy kívül elégíted ki! *

*

*

Létezik vágyakozás az elme nélkül? Nem. Viszont az elme azon aspektusából keletkezik, amely önmagát a forrásába hívja és húzza vissza. Ilyenkor jelenik meg a magányosság? Ha a magányossággal való találkozás teljes és tökéletes, a magányosság felfedi a beteljesülést. Ez a hatalmas titok. Az isteni vágyódás csak akkor elégül ki, amikor teljesen és tökéletesen kielégíted. Lehet, hogy hatalmas magányt élünk meg. Ha belezuhansz ebbe, egyenesen a közepébe, elnyel az, amire vágyakozol. Nem arra biztatlak, hogy túl dramatizáld a magányosságot, vagy hogy kéjelegj benne. Ahhoz, hogy a legmélyére kerülj, a magányosság minden pózát magad mögött kell hagynod. Az egész világ azt kutatja, hogyan szabadulhatna meg az elkülönülés tapasztalatától. A világi keresés még több elérni- és felhalmoznivalóra irányul. De végül - a kegyelem által - a kutatásod visszavezet téged magába a magányosságba, a magányosság közvetlen megtapasztalásába. Egyenesen abba, amitől az egész világ megpróbál elmenekülni. Vissza abba, amit szörnyetegnek gondolsz. Az igazság az, hogy teljesen egyedül vagy, és ebben a felismerésben feltárul a legmélyebb elégedettség és beteljesülés. Ha közvetlenül találkozol azzal, amitől a leg-

jobban félsz, amitől a legjobban rettegsz, felismered az Otthont. *

*

*

Egész életemben küzdöttem a /élénkségemmel. Mindent elfojtó félénkség keveredik bennem azzal a vággyal, hogy lássák, ki vagyok. Én szeretem a félénkségét. A szemérmességben van valami igazán gyönyörű. Nincs elég félénkség a világon. Mindnyájunkat túlzott rámenősségre és erőszakosságra neveltek. A félénkségét számos kultúra szerénységnek hívná, de nálunk úgy tekintenek rá, mint olyasvalamire, amin felül kell kerekedni. Pedig ott van ez a remegő félénkség az Istenség arcán is, amit az elme nem képes megragadni, amit az értelem nem képes felfogni. Bárhová nézek, esdeklő pillantásokat látok, melyek az Én felismerésére vágynak, és legyen bár a személyiség akármilyen rámenős, még soha nem láttam olyasvalakit, aki ne remegne ebben a felismerésben. Tedd félre a személyiségedet! Mindegy, hogy „jó" vagy „rossz", kellemes vagy kellemetlen személyiségnek tartod - tedd félre, és lásd meg végre azt, ami saját lényéből adódóan, természetesen ragyog! *

*

*

Emlékszem arra, hogy a középiskolában belekényszeríttetem magam a vezérszurkoló szerepébe, és rettenetes hőstetteket vittem véghez, hogy elismerjenek. Az üresség mégis megmaradt.

Az Én felismerése nélkül a tömegek előtti szereplés soha nem elégít ki. A társadalom arra tanít, hogy higygyük el: ha elég embernek tetszünk, elégedettek leszünk. A másoknak való tetszésben megmarad az Én felismerésének vágya. Szinte mindenkiben megvan a vágy, hogy igazán lássák, hogy igazán ismerjék. De nem számít, hogy a világ mennyire ismer el téged, te mindaddig elégedetlen leszel, amíg fel nem ismered saját Énedet. Hány utat végigjártunk mindnyájan, hogy az elismerést megkapjuk? Hírességek gyakran beszélnek a vágyakozásról, miközben elmondják, hogy a hírnév soha nem elégíti ki őket. Tízezer ember jön el egy fellépésre, mégsem elég. Végül felismered, hogy az igaz vágyódást soha nem elégítik ki külső visszajelzések. Ekkor állsz készen arra, hogy valóban és végérvényesen feltedd magadnak a kérdést: Mi ez a vágyakozás? Ki vágyakozik? *

*

*

Azt veszem észre magamon, hogy hatalmas szeretetet élek meg, ami később túlságosan nyomasztóvá válik számomra. Igen, a szeretettől való félelem ugyanaz, mint a halálfélelem. Ha átadod magad a szeretetnek, abban jelen van a halál. Annak halála ez, hogy mindenből tárgyat csinálunk. Engedd, hogy az igaz szeretet magával ragadjon, onnan már nincs visszaút. Ez az oka annak, hogy még a szeretet is fáj? Az igaz szeretet fájdalma isteni fájdalom. A beteljesülés fájdalma. Ez az éles fájdalom Isten és a lélek robbanásszerű egyesüléséből ered.

*

*

*

A bánat elemészt. Ahogy egyre mélyebbre merülök bele, ráébredek, hogy ez is csak egy történet. A könnyeim örömkönynyekké válnak, és kitör belőlem a megfékezhetetlen nevetés. Igen! Ó, igen!

A Z EGYSZERŰSÉG MÉLYSÉGE

A valóság nem az, amit valóságnak hiszel, képzelsz vagy amit mások annak mondanak. Nem az, amiről azt reméled, hogy az, amitől félsz, hogy az - hanem az, ami egyszerűen van. Ami van, az pedig túl van a kigondolhatón. Annak felismeréséhez, ami van, kíméletlen vizsgálódásra van szükség: mi mulandó, és mi állandó. Kíméletlenség alatt nem küzdelmet és erőfeszítést értek. A valódi kíméletlenség erőfeszítés nélküli, és annak is kell lennie. Az ellazult és kíméletlen fegyelem minden pillanatban lehetséges. Mindig egy ilyen típusú fegyelemre vágytam. Még a vágy is túl sok erőfeszítést kíván. A vágy gondolat, bonyolítás, halogatás. *

*

*

Azokról szeretnék kérdezni, akik a megvilágosodást nehéznek találják.

Az arról való vitatkozás, hogy a felébredés nehéz-e, vagy könnyű, hasonlatos annak kérdéséhez, miszerint fokozatosan, avagy hirtelen történik-e. Ez a vita minden korra jellemző, és míg a vitatkozók folyamatosan elfoglalják magukat ahelyett, hogy csak a jelenben lennének, elnapolják a felébredést. Felejtsd el, hogy nehéz-e, vagy könnyű! Ezek egyike sem férkőzhet hozzá ahhoz, aki vagy. Se nem nehéz, se nem könnyű felfedezni azt, aki vagy. S mi van akkor, ha se nem nehéz, se nem könnyű felfedezni azt, aki vagy; ha a felébredés közelebb van a nehézségnél vagy a könynyűségnél? Az, aki vagy, a méricskélés felett áll. Csak azért beszélek olyan gyakran a felébredés könnyűségéről, mert olyanokhoz szólok, akik ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy nehéz. Ha találkoznék valakivel, aki a könnyűség elképzeléséhez ragaszkodik... ...azt mondanád, hogy nehéz. Talán, mivel a megoldás akkor tárul fel, amikor az elképzelések romba dőlnek. Amikor a belső párbeszéd leáll, és az elme elcsendesül. A csendben hol találod a nehezet vagy a könnyűt? A nehézségről úgy beszéltél, mint az attól való vonakodásról, hogy megtapasztaljunk bizonyos dolgokat. Igen. Azt mondtam, hogy az tesz valamit nehézzé, ha vonakodsz annak teljes megtapasztalásától. Ami pedig bármit könnyűvé tesz, az a hajlandóság arra, hogy mindent megtapasztalj.

Mérhetetlenül egyszerű az, amire rámutatok. Közvetlenebb, mint az emlékezés. Közelebb van hozzád, mint a saját lélegzeted. Állítsd le a légzést, és mégis itt van! Lélegezz, és itt van! Felejts el mindent, és itt van! Emlékezz mindenre, és itt van! Jó élményeknél... itt van. Rossz tapasztalatoknál... itt van. Tagadásnál... itt van. Megerősítésnél... itt van. Magasztos párbeszédnél... itt van. Hétköznapi társalgásnál... itt van. Minden érzésnél, gondolatnál, érzelemnél... itt van. Ha nincs egyetlen érzés, érzékelés, gondolat, érzelem... itt van. Látod, milyen egyszerű? Nem különbözöl a saját Énedtől. Mondj nekem egyetlen olyan élményt, amelyet a tudatosság jelenléte nélkül érzékeltél! Csupán ez az egyszerű felismerés képes véget vetni annak a beidegződött keresésnek, hogy az Ént valahol máshol kutatod. Amikor a keresés véget ér, magától értetődővé válik annak megnyilvánulása, ami mindig is itt van. Nem akkor lesz jelen vagy válik jelen levővé. Egyszerűen az, mindig jelen lévő. *

*

*

Ez túl egyszerű ahhoz, hogy felfogjam. Ne keresd tovább a beteljesülést az elmédben! Amikor az elméden erőt vesz a szokásos nyughatatlanság, kezeld ezt úgy, mint valami dharmacsengőt*, és lazítsd el magad! Az Énedet nem az elmédben fogod megtalálni. Az elmédet találod meg az Énedben.

* Dharma: igazság. A dharmacsengőt hagyományosan arra használják, hogy a meditálókat visszavezessék a csendbe.

A felébredést csak azért tapasztalod bonyolultnak, mert azt hiszed, hogy a mélység a bonyolultságban nyilvánul meg. Amikor készen állsz arra, hogy egyszerű legyél, félre fogod tenni az elméleteidet. Nem fogsz tovább főni a saját bonyolultságodban. Ha bonyolult életet élsz, kezdd el a bonyolultság kellős közepén, a legmélyén, ahol semmi sem történik! Ha szereted azt, amit a középpontban felfedezel, ha vonzódsz ahhoz, ami feltárul, minden bonyolultságodat vidd a középpontba! Hatalmas bonyodalmak kerülhetnek a felszínre, de amikor a bonyolultság az egyszerűséggel találkozik, nem kérdés, melyikük kerül ki győztesen. A bonyolultság szertefoszlik; képtelen a valódi egyszerűséggel harcba szállni. Az egyszerűség túl mély, mindent elnyel. A bonyolultság az elmeműködés mellékterméke, az egyszerűség pedig az igazság kisugárzása. Tudom, hogy sokan félnek az egyszerűségtől. Az az elképzelés él bennük, hogy az egyszerűség elbutuláshoz vezet. Az egyszerűség nem egyenlő az elbutulással, hanem a legmélyebb bölcsesség. Megértem az egyszerűségtől való félelmet. De a félelem csak akkor maradhat fenn, ha még több bonyolultsággal táplálják. Nem kell más, mint a hajlandóság arra, hogy csendes légy, hogy az légy, aki a középpontban vagy. Nem az, akinek képzeled magad. Nem az, akinek mások mondanak. Minden név túl bonyolult. Még az „egyszerű" szó is túl bonyolult. Elképzeled, hogy mit jelent az egyszerű - és még ez is túl bonyolult. Ismerd fel a bonyolultságot abban, ahogy magadra veszel egy nevet, egy múltat, egy jövőt. Most tégy félre minden nevet! Tégy engem félre! Tedd magadat félre! Tedd az időt félre! Tedd a bonyolultságot félre! És tedd félre az egyszerűséget is!

*

*

*

Tudnál mondani valamit arról, hogyan éljünk egyszerűen? Mit akarsz valójában? Nem arra vagyok kíváncsi, amiről azt mondták, hogy akarod, nem arra, amiről azt hiszed, hogy akarnod kellene, hanem arra, amit valóban akarsz. Azt akarom, hogy képes legyek ellazulni. Jó. Akkor lazulj el! (Nevetés.) Igen, pont így! Könnyedén, azonnal. A nevetés a legjobb módszer a lazításra. Senkinek sem kell megtanítania téged arra, hogyan nevess. (Még nagyobb nevetés.) Tökéletes! Ez a lazítás tökéletes és azonnali jógája. Mit ismersz fel ebben az ellazultságban? Nyitottságot érzek. Egyszerűen ide térek vissza minden alkalommal, amikor elveszítem ? Az elveszítés elképzelése vagy gondolata az elme feszültsége. Egyértelmű, hogy ez erős beidegződés, amelyet igen hosszú idő óta táplál a családod, a kultúrád, és táplálnak a tanáraid. Amikor ez a beidegződés megjelenik, lazítsd el magad! A nyitottságban nincsenek határok. Mindaz, amit

az elme erőfeszítésével kutatunk, az elme megnyílásakor feltárul. Ez a nagy titok, a nagy irónia. Mindaz a kutatás, mindaz a harc, mindaz az erőfeszítés, hogy megtaláld valódi Énedet, természetes módon feltárul a nyitott egyszerűségben. Csak nevess tovább! Amikor nevetsz, nincs idő bonyolítani a dolgokat. A fizikai ellazultság nagyon kellemes. Természetesen ha a fizikai szinten ellazulsz, valamennyire tudatilag is ellazulsz. A mélyebb tudati ellazultsághoz fel kell ismerned, hogy egy gondolat követéséhez bizonyos erőfeszítésre és figyelemre van szükség. Ne kerülj valamiféle révületbe, és ne aludj el! Ismerd fel azt a helyet, ahol a mély alvás és a tökéletes ébrenléti állapot találkozik! Általában arra neveltek bennünket, hogy az ébrenlétben kövessük a gondolatokat: „Ideje felkelni, ideje visszaemlékezni az »énre« és az »én történetemre«, arra, hogy mit kellene tennem, hogy mit nem tettem meg, és mit kellene jobban tennem." Többnyire ezt a párbeszédet hívják ébrenléti állapotnak. A mély alvás állapotában minden társalgásnak véget szakad. Ott nincs én, nincsenek kapcsolatok. Ennek a két állapotnak az ötvözése lenyugtatja az elmét, miközben éber marad. Tárd fel az Énedet az Énednek úgy, mint akinek nincs szüksége gondolatokra, névre és formára ahhoz, hogy legyen! Magáról az Intelligenciáról beszélek, amely teljes lehetőségében ébred Önmagára. Amikor a figyelem fesztelen és nyitott, az elme nem képes elfedni a Forrást. *

*

*

Tegnap a meditáció alatt valami kattant bennem, és eltűnt minden olyasmi, mint „én" és „enyém".

Valami kattant? Ez a kis kattanás a világ vége! Most csak nyugalom van; nincs tűz, nincs robbanás. A tűz belsejében tiszta, üres középpontot találsz. Ez a béke. Ez a tűz énje. Valahogy tényleg egyszerűnek tűnik. Igen. Mi lenne egyszerűbb a tűz tiszta középpontjánál? Annyira egyszerű, és mégis színek milliói keletkeznek belőle! Az egyszerű középpont nélkül nincs láng, nincs égés, a tűz nem nyilvánul meg, és az életnek nincs formája.

FELÉBREDNI A Z ÁLOMBÓL

Már most szabad, tiszta és folytonos tudatosság vagy. Az önmagaddal folytatott játékban, magával a tudatossággal folytatott játékban valamiképpen elrejtőzik, elkendőződik a szabadság magától értődő igazsága. A tudatosság elrejtőzik önmaga elől, és úgy tesz, mintha elveszett volna. A játék egy bizonyos pontján azonban felébred a vágy, hogy a bújócskának vége legyen, és örökké úgy kezdünk létezni, mint akit „megtaláltak". Az arra irányuló vágy, hogy megtaláljanak bennünket, annak vágya, hogy felébredjünk az álomból. Nem azért vagyok itt, hogy magasabb tudatállapotokat vagy jógikus erőket tanítsak nektek, s nem is azért, hogy olyan technikákkal lássalak el benneteket, amelyek segítenek felülkerekedni a félelmen és az elkeseredettségen. Egyszerűen saját Énetekként vagyok itt, hogy afelé mutassak, ami minden létező lénye mélyén megtalálható. * * * Világunk önpusztító, erőszakos és mohó. A kérdésem a következő: Hogyan lehet egy ilyen világban úgy élni, hogy az em-

ber nem érzi magát különállónak? Hogyan tudja megtartani a belső egyensúlyát, a belső békéjét? Az egyetlen lehetséges módja ennek az, ha ráébredsz arra, amit a „világ" nem érint meg. Próbálom, de nagyon nehéz. Ha túlzottan belebonyolódsz a világba és a kinti őrületbe, átsiklasz a saját elmédben zajló őrület, erőszak, szenvedés, elkülönülés és abszurditás felett. Könnyű a világot a maga hibáival és őrületeivel célba venni. Erős elutasítás rejlik abban, hogy a világot az elmédtől különállóként ítéled meg. Hol van a benned lévő félelem? Ha hajlandó vagy arra, hogy ne kifelé tekingess tovább, akkor készen állsz a felébredésre - egy rémálom közepén. Ne különítsd el magad a rémálomtól, ébredj fel belőle! Volt már olyan élményed alvás közben, hogy felébredtél egy álomból, egy rémálomból? Igen. Nagyon jó. Akkor tudod a választ. Ébredj fel abból a rémálomból, amelyben a történet egy olyan világról szól, amely tesz valamit veled, és megzavarja a békédet! Ha már egyszer felébredt az ember, mi a következő lépés? Ébredj fel, és mondd el te! Miért jó az nekem, ha elmondom a következő lépést? Neked a legfőbb gondod a rémálom és az, hogyan menekülj előle. Arra kérlek, tedd félre minden menekülésre irányuló próbálkozásodat,

és ébredj fel most. Arra fogsz ráébredni, ami soha nem aludt. Attól merülsz ki, hogy megpróbálsz a világtól elmenekülni. A kimerültséged annak jele, hogy ideje felébredned. Ébredj fel ebből a démonokkal teli rémálomból, amelyben a démonok látszólag mind téged üldöznek. Engedd, hogy a démonok megszabaduljanak! Ha megvan a bátorságod ahhoz, hogy megfordulj, és szembenézz a nyomodban loholó démonokkal, micsoda felismerés vár rád! Amikor végül szembenézel a démonjaiddal, rájössz, kik ők, és ki vagy te. *

*

*

Napjainkban sok szó esik a Föld dimenzióváltásáról, a bolygófelemelkedéséről és hasonlókról. Mondanál erről valamit? A nagy változások idején hatalmas lehetőségek nyílnak meg. Körbeutaztam a világot, sok helyen szóltam az emberekhez, és mindenhol az igazság felismerésére irányuló vágy fellobbanását látom. Nem akarok úgy tenni, mintha ismerném az emberiség jövőjét, de elmondhatom, hogy igen erőteljes felgyorsulásnak vagyunk tanúi, és ebből senki sem vonhatja ki magát. Az elme egyik beidegződése hatalmas akadályt jelent az igazság felismerésében. Eszerint a felismerés vagy olyasvalami, ami valaki mással történt meg a múltban, vagy olyan, ami veled történhet meg a jövőben. Ha elfelejted, hogy mind a múlt, mind a jövő különbözik az éppen mosttól, megláthatod, ami ebben a pillanatban lehetséges. Nem a fogalmi megértés felé irányítalak. Ami itt van, mélyebb az intellektuális szintű megértésnél, és születé-

sédnél fogva a tiéd. A tiéd, mert hívást kaptál, s ez a hívás elhozta a szatszangot a tudatosságodba. Ne halaszd el ezt a lehetőséget! Micsoda szerencse! Ebben az életben, ebben az évben, ebben a pillanatban minden lehetőséged és képességed megvan arra, hogy megtapasztald, ki vagy. Ne vesztegesd az idődet! Foglalkozz a legfontosabb kérdésekkel! Tárd fel azokat a szunnyadó hiedelmeket, melyek közéd és Isten, közéd és az Igazság közé állnak! Fontos szereped van. Ideje, hogy eljátszd, és véget vess a próbáknak. Most már ne akard elképzelni a szövegedet! Ne a jövőben várj valamire! A jövő most van itt. Ez a végszód. Te következel. *

*

*

Ma itt ülök a lábadnál, mert szükségem van a segítségedre. Készen állok arra, hogy hagyjam, hogy ez a tűz teljesen elemésszen. A spirituális tűz a saját Éned, amely elpusztítja azt az illúziót, hogy az én bármi mástól különálló dolog lenne. Egyszerűen csak légy! Az egyszerű, teljes létezést nem kell tanulnod vagy elsajátítanod. Annak a létezésnek, aki vagy, sosincs vége. Nincs vége a mélységének, és nincs vége a feltárulásának. Minden tanítás és tudás annak feltárulásából ered, ami valójában vagy. A legszebb az, hogy a feltárulás folyamata attól függetlenül történik, hogy én magamat alvónak vagy ébernek nevezem. Tehát ne nevezd magad egyiknek sem! Ne nevezd magad semminek! Amíg alvónak vagy ébernek hívod magad, az elme birodalmában játszadozol. Az alszom

rendkívül felszínes. Lehet, hogy ezután belekerülsz egy mélyebb világba, ahol az tárul fel, hogy ébren vagyok, de igen hamar meglátod annak határait, hogy bárminek is elnevezd az ént. Fontos megtapasztalni azt, hogy ébren vagyok, de ahogy jön, engedd is el! Ez az élmény csak ugródeszka. Az ébren vagyok csak az alszom vagy a tudatlan vagyok érméjének másik oldala. Ki van ébren? Ki alszik? Ez a kérdés eljuttat téged a létezés legmélyére, ahol már rég nem létezik felébredett és alvó. Ne csak a sekély vízben játszadozz! A létezés mélysége hívogat. Sri Ramana azt mondta: „Nem az Önvalót [Ént] ismered fel. Az Önvaló mindig felismert." Ismerd fel, hogy az Én mindig is felismert, és akkor elkezdődik az Én felfedezése. Annak, aki az intellektus működésére támaszkodik, nagy kihívást jelenthet az értelemnél mélyebbre tekinteni. Rengeteg félelem merülhet fel: félelem attól, hogy az ember ostoba, hogy kiüresedik, hogy semmi, hogy nem is létezik. Igen, ne létezz! Azt ajánlom neked, hogy - akár csak egyetlen pillanatra is - add fel a létezésért való küzdelmet. *

*

*

Nekem ez nagyon nehéz, mivel úgy tűnik, itt egy túlélésjátékról van szó, és ha túlélem, tovább kell játszanom. Fáradságos dolog időt szakítani és megtalálni a csendet, hogy valóban képes legyek munkálkodni magamon, legbelül. Vond vissza magad mindentől öt másodpercre! Hunyd le a szemed öt másodpercre! Engedj el mindent, és lazítsd el magad! Csak légy! Egyszerűen legyél! Ne

próbálj valamit elérni, és ne próbálj semmitől megszabadulni! Ne próbálj bármit is megszerezni! Egyszerűen légy a határtalan egyszerűség! Ha vonz az egyszerűség, ha valami olyat fed fel, amit a tanulás segítségével vagy önmagad tökéletesítése révén kutattál, tedd meg a következő lépést! Fedezd fel, hová megy el - bármelyik pillanatban - az, ami ez alatt az öt másodperc alatt megnyilvánul? Mik a határai? Hol vannak a korlátai? Nincsenek

határai.

Kitűnő! De valahogy nem biztonságos. Nem biztonságos? Úgy képzeled, hogy az a biztonságos, amit a társadalom vár el tőled, vagy éppen a társadalmi kötelezettségek elleni lázadás? Biztonság csak a létezés határtalan igazságában van, mert itt nincs szükség biztonságra. Ez a háttér, ez az előtér, ez van a tér felett és a tér alatt. Ez a talaj, amely talajtalan. Tudjuk, hogy voltak önmagukra ébredett lények a múltban, akik kimondták az igazságot, és kivégezték, máglyára küldték őket. Igen, ez mindig megtörténhet. És akkor mi van? Megpróbáltad távol tartani magad az igazságtól, próbáltad megtagadni az igazságot - és mi maradt neked? Az is lehet, hogy még emlékeid is vannak arról, hogy kivégeztek vagy elégettek, mert ki merted mondani az igazságot. De nézd meg: még mindig itt vagy. Még mindig itt vagy! Az igazság megmarad! A testeket meg lehet ölni, el lehet égetni, de az Igazság győzedelmeskedik.

Csak a testednek van szüksége biztonságra, és természetesen végül egyetlen test számára sincs biztonság. Végül minden testnek lejár az ideje. Mielőtt a tested bevégzi, fedezd fel az igazságot azzal kapcsolatban, ki vagy. Akkor nincs többé szükség biztonságra. Annak, aki vagy, semmire nincs szüksége. Te vagy minden szükséglet kielégítése. Nem az, akinek képzeled magad, akinek érzékeled magad, akinek érzed magad, vagy amilyen képet önmagadról alkotsz. Ezek mind csak az elme tárgyai. A tudatosság vagy, amelyben mindezek a mentális tárgyak megjelennek. Te ezt hogyan találtad meg? Úgy, hogy belenéztem a gurum szemébe. Vonzott az igazság, és felismertem, hogy a saját elképzeléseim szerint megtettem a tőlem telhető legtöbbet az igazság megtalálása érdekében. A szemébe néztem, és abban a találkozásban feltárult az egész világegyetem. Ő leállította a bennem futó köröket, és azzal, hogy leállította, nektek ajándékozott. A Gangesz (Gangá) után nevezett el, mert a folyó szent partján találkoztam vele. Miután ezt a nevet adta nekem, így szólt: „A Gangának a Nyugaton kell folynia." Az ő teste már túl öreg, hogy annyit utazzon, amennyit szeretne, így a Gangát használja, hogy elárassza a Nyugatot. Ez nagyon megérintett. Úgy érzem, minden este ezt szeretném csinálni. Igen. Nagyon jó. Bár nemcsak minden este - minden pillanatban. Soha ne hagyd el a szatszangot! A szatszang lényed igazsága. Mindig veled van.

Azt mondod: „Soha nem akarok elkülönülten létezni attól, aki vagyok." Soha nem állsz külön attól, aki vagy. *

*

*

Az első szatszangon megkérdezted, miért vagyok itt. Én azt gondoltam: „Ez valódi, nem valami új kaland - ez igazi." Azon az első szatszangon lényed legmélyéről hallottál meg. Akkor hallasz meg igazán, amikor minden belső párbeszéd leáll. Ha leállítasz minden fejtegetést, és egyszerűen itt vagy, meghallod azt, amit soha nem hallottál meg korábban, akárhányszor mondták is ki. Hallod? Ha hallasz, a szívedet hallod, amint tisztán és egyszerűen szól önmagához, és a hajlandóságával áthatol minden feltételezett korláton. Ha van valami féltenivalód, valami félelmed vagy valami hiedelmed, hogy bármit is fenn kell tartani, a félelemmel vagy a hiedelemmel leszel elfoglalva. Túlságosan elfoglalt leszel ahhoz, hogy felismerd, mi van a félelmen vagy a hiedelmeken túl. Nem érsz rá felismerni, mit nem kell fenntartani ahhoz, hogy legyen. Mosí biztosan valami nagyon fontosat mondtál, mert a szívem majd kiugrik a helyéből. Benne van abban, amit hallottál. Igen, de nem tudom, mi az. Ezt nem lehet megfogni. Úgy érzem, mintha visszafojtanám.

Ismerd fel azt, ahol nincs visszatartás! Engedd, hogy a tested még inkább megfeszüljön, és a feszültség kellős közepén ismerd fel azt, amit nem érint meg a feszültség. Ez a megnyílás nem fizikai, bár hatalmas fizikai megkönnyebbüléssel járhat együtt. Ismerd fel azt, ami mindig nyitott! Nevetés és sírás... minden. Igen. Végül mindenben megtalálod. A nevetésben, a sírásban, az örömben, a fájdalomban, az eksztázisban, a szomorúságban, az ürességben, a teljességben, benned, bennem, ebben és abban. Még a múltban, a jelenben és a jövőben is. Hatalmas fizikai, érzelmi és mentális megkönnyebbülést érzel, amikor felismered azt, amit soha nem vettél észre azelőtt. Ha megpróbálsz ragaszkodni a fizikai megkönnyebbüléshez, az érzelmi megkönnyebbüléshez vagy a mentális megkönnyebbüléshez, megint átsiklasz afelett, ami mindig nyitott. A szokásos, feltételekhez kötött önazonosulásban a gondolatok, az érzések és az élmények az Én meghatározásának a viszonyítási pontjai. Ezek csapdák. Te vagy minden érzés, minden gondolat, minden élmény megfoghatatlan forrása. Igen. A szív majd kiugrik a helyéből ebben a felismerésben. *

*

*

Sokszor hallottam és olvastam már arról, amiről most beszélsz. De miközben mondod, úgy érzem, az egész testem lángol.

Remek! Nem hallod meg igazából, amíg lángra nem gyúlsz. Csak képzeled, hogy hallod, ha a szavakat hallod. Lehet, hogy az értelmeddel meghallod, de amikor valóban meghallod, az elméd lángot fog. Az igazi hallás a lelked mélyéig hatol. *

*

*

Gangaji, én tényleg fel akarok ébredni, de a vágyam erőssége ingadozik. Néha csak ezért imádkozom, néha pedig félek megtenni azt, amiről úgy gondolom, meg kell tennem a felébredéshez. Mit kell megtenned a felébredéshez? Nem igazán tudom. Azt tudom, hogy rengeteg elképzelésem van arról, mit is kellene tennem. Semmit sem kell tenned ahhoz, hogy felébredj. Semmit! Ezt hitted volna legutoljára! Soha nem képzelted volna! A keresők mindenütt fel-alá szaladgálnak, hogy tegyenek valamit a felébredés megszerzéséért. Olvasnak, erőfeszítést tesznek, gyakorolnak. Ha ez annyira bonyolult, hogy tenned kell valamit, akkor ebből az következik, hogy különbözöl attól, ami felébredett, ami örökké ébren van. Ne tégy semmit! És még ezt se tedd! Légy teljesen csendes! Engedd, hogy az elmeműködés visszavonuljon a csendesség középpontjába! A teljes csendességben pedig ismerd fel azt, ami teljesen csendes! A csendességben az elme nem mozdul. Ha az elme nem mozdul, nem is létezik. Csak Az van, aki te vagy. Amikor az elme nem mozdul, egyetlen trükk sem lehetséges.

*

*

*

Tudom, hogy képtelen vagyok úgy élni tovább, mint eddig. Lehetetlen. Úgy tűnik, a bennem lévő gát az attól való félelem, hogy végül is fel kell adnom az ént. Ez így van! Tudom, és a kérdésem az, hogy most csak üljek egy helyben? Rohanj fejjel az énnek, amelyet fel kell adnod! Keresd meg! Gyorsan! Hol van? A fejemben. A fejedben hol? Melyik részében rejtőzik? Most azonnal mondd meg! Megvan? Az én, amelyet fel kell adnod. Ott van? Gyorsan! Nem tudom. Egy köteg gondolat. (Nevetés.) Ez benne a vicc! Hol van az én, amelyet fel kell adnod, ha minden, amit találsz, az én gondolata? Nem tudom. Én hoztam létre. Én... Engedd meg ebben a pillanatban, hogy e meghatározások bármelyike visszatérjen keletkezésének helyére. Mi veszett el? Semmi nem vész el.

Mit nyersz azzal, amikor megjelenik egy meghatározás? Valójában semmit. Kitűnő! Tudom, és mégis ezt teszem. A tudom meghatározása jelent meg. Egy tudó jelent meg meghatározásként. Engedd, hogy a tudom meghatározása visszatérjen meghatározatlan állapotába. A tudom meghatározásának végével hová lesz a tudó? Nem létezik. Elveszett bármi is a tudó gondolatának szertefoszlásával? Semmi sem veszett el. Nincs semmi vesztenivaló. Mitől félsz most? Most semmitől. Akkor légy csendes! Légy nyugodt! Minden alkalommal, amikor egy meghatározás megjelenik - akár még az is, hogy most szabadultál meg az utolsótól -, ismerd fel, hogy csak elmeműködés, csak zaj. Ahelyett, hogy az előző meghatározást színezgetnéd tovább, engedd, hogy az elme minden tevékenysége leálljon. Ugye nem működik, hogy az életedet meghatározásokon keresztül éled? Végtelen számú meghatározást vé-

gigpróbáltál, de végül elérkeztél arra a pontra, ahol felismerted, hogy egyetlen ilyen meghatározás sem képes megragadni azt, aki vagy. Azon a ponton az elme megragadó hajlama önmagától elcsendesül. Az elme meg tud nyílni. Az elme képes elpihenni. A nyitott elme nem különbözik a tiszta tudatosságtól. A megnyílás pillanatában a határtalan tudatosság igazságát nem fedik el a mentális meghatározások. Mi tárul fel? Öröm! Béke. *

*

*

Érzem a csendességet, de még mindig érzem a feszültséget is, és nem érzem felébredettnek magam. Hol nézel utána, hogy felébredett vagy-e? Te tudod, hogy hol? Ó, az nagyon jó lenne! Azt tudom elmondani, hogy te hol próbálkozol. Az érzékek benyomásait ellenőrzöd. Múltbeli következtetéseken alapuló gondolatokat vizsgálsz. Azt kutatod, ami változik, hogy megtaláld a változás nélkülit. Te a csendesség vagy, amely öröktől fogva ébren van. A csendesség teljes, élő, határtalan csend, valódi üresség, korlátok nélküli tiszta értelem. Az ettől való elkülönültség érzését írtad le az imént. Vagy te, és van a csendesség. Merülj el ebben a csendességben, és áruld el nekem, hol vagy te, és hol van a csendesség!

Kifejezetten különállónak érzem magam. Úgy élem meg, mintha lenne az elmém, és tőle külön a szívem. Igen, ezt érzed. Nézzük meg az elméről alkotott elképzelésedet és az érzéseid valódiságát. Mire gondolsz, amikor elmét mondasz? Olyan,

mintha feszültségnek érezném.

Ha feszültségnek érzed, lazítsd el magad. Hol van most az elme? Jelen van, vagy már nincs? Jelen van az elme akkor is, ha nem mondod, hogy jelen van? Nem érzem, hogy tudatosan el tudnám engedni. Olyan, mintha véletlenszerűen kellene megtennem. Tudatosan azt teheted, hogy ráébredsz, miként ragaszkodsz. Azután lazítsd el magad. Nyisd meg az elmédet! Ha a véletlenre vársz, akkor fogod majd ellazítani magad, amikor a tested meghal. Az izgalmas lehetőség az, hogy most is ellazíthatod magad. Nem kell halogatnod. Nem kell a nagy véletlenre várnod. Az „ezt vagy azt érzem, ami ebből következően ezt meg azt jelenti" gondolata nem valóságos. Hol a gondolat ereje, ha nem követed valóságként? Elme alatt én az érzékek tapasztalatait értem, melyek magyarázatokba és következtetésekbe torkollnak. Tedd fel a kérdést: „Vagyok?", és nézd meg, vagy-e! Ki tudod jelenteni, hogy nem vagy?

Úgy tűnik, mintha két dolog történne most egyszerre. Az elme kifelé fordul, és megérteni akar, én pedig lényem legmélyén érzem, hogy sehogy sem lesz képes megérteni. Ha egyszer a szíved mélyén már tudod, hogy az elme sehogy sem fogja megérteni, ott állsz az önátadás kapujában. A kapuban fel tudsz hagyni azzal, hogy az elme általi megértés impulzusát kövesd. Ha elengeded a küzdelmet, tényleg túl leszel rajta. Egyszerűen olyan érzés, mintha egy energia feszítene. Lazíts! Lazítsd el magad mentálisan! A feszültség akkor jelenik meg, ha megpróbálsz ragaszkodni az energiához, mintha az energia lenne az, aki vagy. Érzem, amint ellazul. A kezdeti feszültség eltűnt. Igen. És te eltűntél-e bárhová? Tudatában vagy az érzés tudatosságának? Változott az érzés tudatossága attól, hogy az érzés minősége más? A feszültség jön és megy. A tudatosság állandó. Az állandóság felismerése véget vet a hamis azonosulásból adódó szenvedésnek. Az, aki valóban vagy, soha nem mozdul, így el sem veszhet. Nem tudod elveszteni önmagadat. Megélheted Annak elvesztését, ha Abból azt teremtesz. Az érzés megélésétől függetlenül te mindig itt vagy. Hagyd abba annak keresését! Hagyd abba, hogy Azt egy bizonyos érzésben keresed, és nézd meg, mi az, ami soha nem mozdul! Lásd meg, hogy bárkinek is képzeled magad, az változik -jön és megy. Te viszont az állandóság vagy.

Micsoda tehertől szabadulsz meg! Amikor ez a teher lehull rólad, az értelmedet, az emlékezetedet és a személyes intelligenciádat ismeretlen és váratlan módon kezdi el használni az igazság. *

*

*

A felébredés fokozatos mélyülés és visszatérés arra a helyre? Fokozatos, nem? A felébredésnek hány pillanata jelent meg az életedben? Megannyi értékes pillanat, mindenféle körülmény közepette. Van egy pillanat - olyan, mint egy villámlás -, amikor arról, amit felismersz, felismered, hogy mindig is jelen volt. Ez a villámcsapás - ez a ráébredés arra, hogy mi az, ami jelen van most, és mindig is jelen volt -, felfedi azt, ami nem múlik el. Az eksztázis, a nevetés, a könnyek mind együtt járnak ezzel a ráébredéssel. Ha megpróbálsz a ráébredés bármelyik „melléktermékéhez" ragaszkodni, ismét átéled az elvesztés körforgását, és újra kell keresned a megnyugvást. Ami jelen van, az mindig jelen van - függetlenül a tapasztalástól. A te önmagadra ébredésed szakadatlanul veled van? Igen. Én magam vagyok az. Hogyan lehetnék önmagam nélkül? Ezt fokozatos felébredésnek látod ? Abban a pillanatban, amikor Az felfedte önmagát, ráébredtem, hogy mindig is jelen volt. Ha a felismerés

valami új felismerése lenne, akkor ki lenne téve az öregedésnek. Valami, ami akár egyetlenegyszer nincs itt, ki van téve annak, hogy máskor se legyen itt. Arra ébredtem rá, hogy az Én keresése közben átsiklottam az Én felett. Ebből az időn kívüli eszmélésből születtek bizonyos élmények. Élmények, amelyeket soha nem éltem meg azelőtt, amelyekről soha nem is képzelhettem, hogy megélem. De a felismerés minden élménynél mélyebb. Ráeszmélés arra, ami jelen van most, és mindig is jelen volt. Megtapasztaljuk a szomorúságot, a boldogságot, a tudatlanságot és a megvilágosodást. Mindezek a tapasztalatok másodlagosak annak igazságához képest, aki vagy. Ezeket a tapasztalatokat áthatja az alapvető, örökkévaló igazság. Miközben ragaszkodsz ahhoz, hogy bizonyos élményeket őrizgess, másoktól pedig megszabadulj, egyszerűen átnézel az örökkévaló jelenlét felett. Ha átsiklasz az igazság felett, abból szenvedés fakad. Az életben hatalmas az öröm, és hatalmas a fájdalom. Ha figyelmünket az örömre vagy a fájdalomra irányítjuk, átnézünk afelett, amit sem az öröm, sem a fájdalom nem érint meg. Lehetsz boldog, és lehetsz boldogtalan. Lehet igazad, és tévedhetsz is, de maga a Létezés nélkül ezek egyike sem létezhet. Először, elsődlegesen, elsősorban és végül is a Létezés van - az emberi létezés előtt, az állati létezés előtt, a növényi létezés előtt, az ásványi létezés előtt, a kozmikus létezés előtt. A Létezés soha nem megy el sehová. Ismerd fel, hogy te az a tudatosság vagy amely Létezésként hat át mindent! Micsoda kincs tárul fel! Ebben a felismerésben nincs megragadás. Mit lehetne

megragadni? Túlcsordulsz. Mindig is túlcsordulsz, mint az egyetemes Létezés igazsága. Láthatsz olyat, ami embernek, fának, virágnak, bogárnak vagy démonnak tűnik, de az Én felismerésében megpillantod, hogy minden megjelenési forma legmélyén saját Éned rejlik. Micsoda találkozás! Az Én találkozása az Énnel. *

*

*

Hallottam, hogy olyan „démonokról" beszéltél, akik megjelenhetnek, amikor valaki elindul a felébredés útján. Elmagyaráznád, mit értettél ez alatt? Amint valaki ébredezni kezd a hamis azonosulás mély önkívületéből, lehetségessé válik, hogy átadja magát annak, ami minden gondolat, érzés, érzelem és viselkedés előtt van. Az önfeladás kapujának kinyitásával gyakran megjelennek az elnyomott tudat alatti hiedelmek, a démonok, amelyeket évezredek óta megtagadtunk. Az ego a múlt gondolataiból áll össze. Létezése a múltra épül. Ahogy ébredezni kezdesz, ellazítod és átadod önmagad a ma igazságának. Mivel a múltnak semmi dolga nincs itt, lehet, hogy tudat alatti gondolatok bukkannak fel. Tanítóm, Sri Púndzsadzsí a hindu terminológiát használva azt mondja, hogy amikor elkezdesz felébredni, múltad minden istene és démona eljön, hogy visszaköveteljen. Viszont ha felismered, hogy ezek az elme teremtményei, akkor honnan lenne erejük? Hadd jöjjenek! A szunnyadó hajlamok azért bukkannak a felszínre, hogy az igazság fényében elégjenek.

Véleményem szerint ezek a hajlamok a kora gyermekkorra vezethetők vissza. Érdemes belevágni egy terápiába, hogy valóban meglássuk, miért vannak ott-ezek a sebek? A miértek megoldódnak a ráébredésben, amikor átadod önmagadat annak, aminek nincsenek hajlamai. A terápia teremtette körülmények nagy segítséget nyújtanak, hogy az elmét az önátadás kapujáig elvigyék, amennyiben a terapeuta közvetlenül megtapasztalta az önátadást. A régebben megtagadott vagy elnyomott tapasztalatok és állapotok megjelenése lehetőséget nyújt arra, hogy megnyíljunk a létezés nagyobb mélysége felé. A mikorral, hogyannal vagy miérttel kapcsolatos felismerések természetes módon követik az igazi megnyílást. Amikor hajlandó vagy közvetlenül megtapasztalni a megsebzettséget, a miért, mikor vagy hogyan elgondolása nélkül, csodálatos módon felfedezed, hogy senkinek sincsenek sebei. Tehát amikor a megsebzettség tapasztalata megjelenik, abba egyenesen belemerül az ember? Igen! Merülj bele - de ne a sebesülés történetébe, hanem a tapasztalásba! A történetet engedd el! A történet az oka annak, hogy úgy érzed, fogva tart a sebesülés tapasztalata. Rendkívül érdekel a történet, mert úgy tűnik, az a felismerés kulcsa. Ez a csapda? A közvetlen megtapasztalás hatalmas felismerést eredményez. Engedd, hogy jöjjenek a felismerések!

Ennek az a titka, hogy egyetlen állapothoz sem ragaszkodsz. Csak haladjanak át rajtad az állapotok. Olyan állapotok fognak áthaladni rajtad, amelyektől féltél, és amelyekre vágytál. Ne próbálj meg egyetlen állapothoz se ragaszkodni vagy egyetlen állapotot is megtagadni, és ebben fedezd fel közvetlenül azt, amin áthaladnak! A felismerések tehát önmaguktól jelennek meg? A felismerések nagy megkönnyebbüléssel érkeznek. A felismerések felismerései fognak jönni. Minden a te képzeletedben létezik! Hát nem hatalmas megkönnyebbülés ez? Miért várok állandóan a megfelelő pillanatra, a megfelelő körülményre? A megfelelő pillanat ez a pillanat, bárhol is tárul fel. Most, ebben a pillanatban ismerd fel az Ént, melynek nincsenek tartozékai, kijelentései, tulajdonságai, s nincs kiterjedése és helye! * * * Látom, ahogy az eltökéltség felerősödik és lankad bennem. Azon tűnődöm, hogy számít-e egyáltalán az elszántság, hogy van-e bármi köze a felébredéshez. Elmondok egy történetet, amelyet Pápádzsí szokott mesélni. Volt egyszer egy indiai hercegnő, akit nagyon foglalkoztatott a felébredés. Minden éjjel kiosont a palotából, hogy felkeresse a guruját, és meghallhassa az isteni ta-

nításokat. Ezután vissza kellett surrannia, mivel nőknek nem volt szabad egyedül kimenniük éjszaka, főleg nem azért, hogy a felébredés miatt egy guruval találkozzanak. Sok baja származhatott volna belőle, ha ez kiderül. Egy nap aztán valaki elment a bátyjához, és elmondta neki: „El kell árulnom, hogy a húgod szégyent hoz a családotokra. Viszonya van valakivel. Minden éjjel kiszökik a palotából, hogy a szeretőjével találkozzon." A báty iszonyatos haragra gerjedt. Aznap éjjel fogta az íját, és a húga nyomába eredt. Arra készült, hogy megöli őt, a szeretőjével együtt. Amint belesett a guru kunyhójába, a guru éppen így szólt a hercegnőhöz: „Hajolj nagyon közel hozzám! A füledbe súgom azt a szót, amely végül minden illúziót szertefoszlat." A hercegnő odahajolt. A báty megfeszítette az íját, és célzott. Abban a pillanatban a guru kimondta a szót, és a herceg felébredt. Nem volt meg benne a szándék, hogy felébredjen. A szándéka sokkal inkább negatív és romboló volt. Mellette állt viszont a szerencse, és ott lehetett a megfelelő helyen, a megfelelő időben - még ha rossz szándék vezette is oda. Ebben a pillanatban te is a megfelelő helyen és a megfelelő időben vagy. Célozz a figyelmeddel, legyen bármi is az ok, amely idehozott. Az eltökéltség sokkal megbízhatóbb, mint a megfelelő helyen és a megfelelő időben lenni. Ha az eltökéltséged megingathatatlan, minden hely megfelelő. És mindig minden szó a titkos szó felé mutat. Kérdezd meg magadtól: „Mit akarok? Mi az, amit igazán akarok?" Ismerd fel, mit akarsz végül, amikor már mindent kimondtál és megtettél! Légy nagyon őszinte!

Amikor felteszed magadnak ezt a kérdést, ne próbálj egyetlen apró hazugságot se belecsempészni a válaszba. Ha amit akarsz, az egy új kapcsolat, még több pénz vagy valami még jobb, mint amid már van, kérdezd meg magadtól: „Mit fog az adni nekem?" Amikor megkapod a választ, kérdezd meg újra: „És az mit fog adni nekem?" Ha az önmagadnak feltett kérdések feltárják, hogy amit végül is akarsz, az az igazság, a béke vagy a szabadság, akkor minden vágyadat összpontosítsd abba az egyetlen vágyba. Váltsd be minden váltódat! Tegyél fel mindent egy lapra az igazságért: a testedet, a történetedet és minden kapcsolatodat. Ez az eltökéltség. Bármi ennél kevesebb csak kertelés. Fontos meglátni, ha csak kertelsz. Most nézd meg, mi az, amit valóban akarsz, és mit vagy hajlandó áldozni érte. Én azt javaslom, add oda mindenedet. Úgyis minden ahhoz tartozik, amit végül majd akarsz. Add fel minden elképzelésedet arról, hogy mi a tiéd: a házad, a társad, a gyermekeid, a tested, az elméd, a félelmed, a bátorságod, az életed. Tegyél fel mindent egy lapra, majd nézd meg! Más szóval, tedd magad ellenállhatatlanná. Fontos látni, ha hiányzik belőled az eltökéltség. Fontos felismerni, ha a nihilista cinizmus legkisebb gyanúja is felmerül, vagy ha kezdesz kiábrándulni az igazságból. Ismerj fel mindent, amit eltitkolsz! Adj oda mindent, amit oda lehet adni, és akkor ott állsz majd mezítelenül. A mezítelenségben még meg sem születtél. Úgy érzem, hogy az eltökéltség eltűnik az ismeretlentől való félelem hatására.

Nem az ismeretlentől félsz. Elképzeled, hogy mi lehet az ismeretlenben, és attól félsz. Halvány elképzelés él benned arról, mi is állhat lesben az ismeretlenben. Pedig ott nincs semmi. Ismeretlen. Az ismeretlen meg nem fogható, meg nem született. Az igazság nem ismert, nem látott, felderítetlen. Add fel azt a hazugságot, hogy meg tudod ragadni ezt a pillanatot! Micsoda felesleges teher ez! Egy nap a testnek meg kell halnia. Hová lesznek akkor a felhalmozott fogalmaid? Amikor felismered, hogy az ismeretlen itt és most van, felismered a tiszta lehetőséget. E felismerés előtt csak azon töprengsz, hogy mit kellene tenned, hogy mit tehetnél, és rögeszmésen rágódsz azon, hogy mit tettél. Tegyél fel mindent egy lapra, legalább egyetlen pillanatig! Ekkor megmutatkozik az ismeretlen arc. Nézd meg, hogy az ismerttel meg tudod-e mindezt ragadni! *

*

*

Nagyon megrázó volt, amikor őszintén megnéztem és megállapítottam, hol vagyok. Igen: hol vagy? Ez a kérdés. Mit találsz, ha valóban megnézed? Hát, benned érzem magam, és az itt lévő emberekben. Igen, nem korlátoz a tested. Csodálatos! Most azonnal, a tapasztalásból szólva mondd el nekem, tudsz-e olyan helyet találni, ahol nem vagy jelen? (Habozik.) Nem.

Miért habozol világgá kürtölni azt, ami igaz és magától értetődő? Mit nyersz azzal, ha ezt a kinyilatkoztatást elrejted? Ismerd fel, hogy az vagy, ami mindenhol jelen van, és hogy csalóka minden határ, amely látszólag elválaszt téged bármitől. Az elkülönülés érzése vagy gondolata illúzió. És minthogy illúzió, a gondolatok és az érzések jönnek-mennek. Te az vagy, ami nem keletkezik, és nem tűnik el. Jelen vagy, függetlenül a gondolatoktól és érzésektől. Még ha érzékeled is az elkülönülést, ez az érzékelés a jelenléted nélkül nem érzékelhető. Végül ez az érzékelés is el fog tűnni, és egy másik jelenik meg, hogy átvegye a helyét. Majd ez a másik is eltűnik, és ez így megy tovább. Te az vagy, aki jelen van, amikor az érzékelések felbukkannak, és jelen van, amikor az érzékelések eltűnnek. Úgy érzem, mintha tudnám ezt, de nem lennék képes megélni. Teljes mértékben képes vagy megélni. Te vagy az. Ez jelenthet némi kényelmetlenséget, de akkor mi van? Jelentheti azt, hogy nem mindig érzel ugyanúgy, de akkor mi van? Mi az, amit akarsz, amit valóban akarsz? Azt mondanám, hogy folyamatos kegyelmi állapotban szeretnék lenni, és ki szeretném terjeszteni a szeretetet minden testvérem felé. Egyetlen állapot sem folyamatos. Ha olyasvalami, ami most nincs itt, akkor máris nem folyamatos. Ha azt keresed, ami folyamatos, akkor azt kell meglátnod, ami mindig, mindenütt jelen lévő, örökké jelenvaló.

Üdvözlöm őt. Az „üdvözlöm" azt jelenti, hogy gyere be, az ajtó nyitva áll. Ne zárd be az ajtót, ha olyan szél fúj át rajta, amilyet nem szeretsz. Amint feltárul a tisztaság, amint feltárul a létezés lényege - de nem mint egy bizonyos test, hanem akként, ami örökkévaló és mindenütt jelen lévő -, nincs több kifogásod az illúzió további kergetésére. Amikor felfedezed, hogy az vagy, amit nem lehet korlátozni vagy bármitől is elkülöníteni, a béke minden porcikádat átjárja. *

*

*

Ez elérhető számodra. Ami áthatja azt a jelenséget, amely beszél hozzád, nem különbözik attól, ami áthatja a „te"-nek nevezett jelenséget. Nem származom előkelő családból, azt pedig semmiképpen sem nevezhetnénk csodálatra méltónak, ahogyan felneveltek. Természetesen még ha olyan vagyok is, mint te, mégis azt képzelheted, hogy más vagyok. Hogy szerencsésebb vagyok. Hogy jobb a karmám. A karmám szörnyű, csakúgy, mint a tiéd. Ugyanakkor csodálatos is, hiszen a szatszang megjelent a tudatosságomban, akárcsak a tiédben. Ne keress több gyatra kifogást, és ne halaszd el a felébredést máskorra, amikor a dolgok majd jobban állnak! Minden itt van. Most van itt. Te vagy Az.

SZEMBENÉZNI

A HALÁLFÉLELEMMEL

Kultúránk általános viszonya a halálhoz és a halálfélelemhez tisztán jelzi az igazsághoz való viszony súlyos torzulását. Neveltetésünk miatt a testi halált tekintjük a problémának. A valóságban az, ha szembenézünk a személyes azonosulás halálával, hatalmas lehetőség az örökkévaló, halhatatlan jelenléttel való találkozásra. Erősen belénk ivódott hiedelem az, hogy a pszichológiai értelemben vett entitás valamiféle testben található. Pedig nem létezik ilyen pszichológiai létező, csupán olyan elképzelésként vagy gondolatként, amelyhez egy testi érzet társul. Amikor a halálfélelmet közvetlenül megvizsgáljuk, felfedezzük, hogy csak a forma születik és hal meg. A tudatosság nem keletkezik, mentes a születéstől, és mentes a haláltól. * * *

Folyamatos halálfélelmet élek meg, amely felhőként csüng a fejem felett. Ha közelebb hívod ezt a halálnak nevezett felhőt, közvetlenül megtapasztalhatod. Ebben a hihetetlen élményben felfedezed, mi hal meg, és mi marad meg. Hogyan tegyem ezt meg? Úgy, hogy csendes vagy. Hogy nem fojtasz el és nem követsz egyetlen megjelenő gondolatot sem. Hogy semmilyen irányba sem mozdítod az elmédet. Hogy leállítasz minden menekülésre irányuló próbálkozást. Hol van az az úgy nevezett halál? Most is itt tekergőzik körülöttem. Keresd meg! Merülj bele a tudatosságoddal! Mit fedezel fel? Egy érzékelést. Most találkozz ezzel az érzékeléssel közvetlenül! Mi van az érzékelés középpontjában? Olyan, mintha szomorúság lenne. Találkozz a szomorúság lényegével! Légy tudatában annak, ha a szomorúságról alkotott mentális párbeszéd eltérít a szomorúság lényegével való találkozástól. Olyan, mint egy régi, mély fájdalom.

Anélkül, hogy minősítenéd, értékelnéd vagy méricskélnéd, menj tovább, és hatolj a lényegéig! Közvetlenül tapasztald meg azt, ami a legmélyén van! Mit tapasztalsz? Mintha valami hosszú dolog lenne, egy rúd a temetőben. Ez az elképzelés a közted és az érzékelés közötti különbözőség eredménye. Minden elképzeléshez kell lennie valakinek, aki érzékel, és valaminek, amit érzékel. Én arról beszélek, amikor az érzékelés kellős közepén vagy. Hagyd magad mögött a korlátokat, amelyek elválasztanak tőle! Engedj el minden elképzelést, és merülj le az érzékelés legmélyére! Azt érzem, hogy belemegyek, majd visszapattanok róla, és visszahúzódom. Egy olyan stratégia tudati képét írod le, amely a közvetlen tapasztalás elkerülésére használatos. Lazítsd el magad, amikor a visszapattanás képe megjelenik! Zuhanj bele a fájdalom legmélyébe, amelytől annyira rettegsz, és amelyet elkerülsz! Lehet, hogy más képek és nevek jelennek meg, de te - ahelyett, hogy a fájdalmon gondolkodnál, elemeznéd vagy túlmennél rajta - fedezd fel, mi van a legmélyén! A nyílt találkozásban közvetlenül megtapasztalod minden jelenség - durva és finom - természetét. Bármely jelenséget meg lehet tapasztalni közvetlenül, legyen az a szomorúság érzése, az „én" gondolata vagy maga a halál.

Ez hatalmas felfedezés. Egyszerűen azt mondom, hogy tegyél mindent félre, és fedezd fel minden alaptermészetét. A bevett stratégia a tudati elmozdulás, amely a közvetlen megtapasztalással ellentétes irányba, a felülkerekedés, a menekülés, a változtatás, a tagadás, az elnyomás vagy az elbocsátás technikája felé visz el téged. Az elmének ez a megszokása az ego. Hová lesz az ego, ha ezt a megszokást felismered és felszabadítod? Amikor a menekülés vagy a ragaszkodás gondolatai nem foglalnak le, vagy nem vonják el a figyelmedet, tisztán látsz. A tisztánlátás a tudatosság sajátja. Az elme énközpontú megszokásai évmilliók óta szállnak generációról generációra. A menekülés vagy a védelem stratégiái táplálják a feltételekhez kötött létezés lendületét. Ha hajlandó vagy megtapasztalni azt, amit még nem tapasztaltál meg, feltárul minden külső és belső jelenség lényege, és a megszokások kialakításának lendülete leáll. Tárd fel és engedd el az ego hazugságát! A beidegződések mindannyiunk életét a bonyolultság felé viszik el, míg az elengedés teljesen egyszerű. Amint tisztán szembenézünk minden érzelemmel, érzékeléssel vagy energiával, az örökkévaló Én egyszerűen megnyilatkozik. *

*

*

Nyugtalan vagyok, mert az orvosok azt mondják, vagy együttműködöm velük, vagy meghalok. Készen állsz a halálra?

Nem hiszem, hogy az rosszabb lenne, mint orvosokkal vacakolni. Én nem az orvosi kezelés vagy a gyógyszerek ellen vagyok, hanem amellett, hogy nézz szembe a haláloddal. Nemcsak azért, mert valaki kimondta neked a halál lehetőségét, hanem azért, mert egyszer minden test meghal. Nem láthatsz tisztán mindaddig, amíg a halállal szembe nem néztél. A halállal való találkozás előtt rengeteg időt töltünk annak tagadásával, kergetésével, az abba való belemerüléssel vagy a tőle való meneküléssel és rettegéssel, amit halálnak hívunk. Minden döntés és minden választás valamilyen módon a halálhoz fűződő tudati kapcsolaton alapszik. Amikor az elmét elfoglalja az, hogy a halál gondolata elől fut, hogy aggódik miatta, hogy tűnődik rajta vagy tagadja, akkor átnézel afelett, ami örökkévaló. Add fel az elméhez fűződő kapcsolatot, és találkozz a halállal! Szeretném hangsúlyozni, hogy az önátadásnak semmi köze a testtel való törődéshez vagy nem törődéshez. De ha egyszer találkoztál a halállal, nem zavarják meg többé szükségletek, remények és elvárások azt az elhatározásodat, hogy törődsz a testeddel. Ramana tizenhat évesen megtapasztalta a halálfélelmet. Ahelyett, hogy az anyjához vagy a doktorhoz szaladt volna, lefeküdt a földre, és teljességgel szembenézett a halállal - nemcsak intellektuálisan, de teljesen és tökéletesen. Hagyta, hogy közvetlenül megtapasztalja, mi az, ami meghal. Egy valódi találkozásból hatalmas ráébredés születik. A halállal való végérvényes, teljes és tökéletes szembenézésben benne rejlik az Élet felismerése. Az Életé, amely nem születik, és így nem is hal meg.

A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy nem vesz tudomást a test halálának valóságáról, és igen meglepődik, amikor az ő testére kerül a sor. Még kilencvenéves emberek is döbbenten állnak a halál előtt. Kultúránk tanításának része, hogy úgy teszünk, mintha a halál különbözne az élettől. Nálunk a halálra általában a hátsó szobában kerül sor. Hozd elő a halál fantomját! Üdvözöljük a halált a szatszangon! Micsoda ajándék a halál bejelentése! Kimondták számodra a legfélelmetesebb lehetőséget. Ez a bejelentés meghívás a közvetlen megtapasztalásra. A halál prognózisa minden testre vonatkozik. Micsoda figyelemfelkeltés! Milyen kitűnő módja annak, hogy a figyelmet arra irányítsuk, ami nem hal meg! *

*

*

Amikor legelőször találkoztam veled, nagyon megérintett, amiről beszéltél. Ezek után otthon úgy éreztem, hogy minden összetörik és elég bennem. Csodálatos. Igen, de félelmetes is. így van, ez nem szokványos. Nem hétköznapi. Az egész mentális kártyavár meginog. Majd megpróbáltam elfogadni, találkozni vele, de nagyon nehéz volt, mert annyira félelmetesnek éreztem! Most próbálj mindent abbahagyni, és engedd, hogy félelmetes legyen!

Akkor megjelenik az attól való félelem, hogy életképtelen vagyok. Igen, ismerem ezt a félelmet. Attól félsz, hogy nem leszel képes irányítani az életedet, sőt még a túlélésre sem. Mindezek a félelmek félelmek valamitől. Félelem a haláltól, félelem az otthontalanságtól, félelem a beszámíthatatlanságtól. A valamitől való félelemnek sosincs vége. Közelítsd meg magát a félelmet! Mindaddig, amíg a valamitől való félelemmel maradsz, nem jutsz a közelébe. Fedezd fel, mi a félelem valójában! Tudatában vagy most ennek a félelemnek? Igen. Engedj el minden magyarázkodást, és szólj hozzám a félelem középpontjából. Nehéz. Hol van nehézség a félelem középpontjában? Hol van a félelem? Ez valami, amit megtanultam. Ez így van, de én azt szeretném, hogy az elemzésnél mélyebbről szólj hozzám. Mit találsz ennek a valaminek a közepén, amiről megtanultad, hogy félelemnek nevezd? Ez a nem létezéstől való félelem. Vagy úgy! Az elsődleges félelem a nem létezés lehetősége.

Minden erőfeszítés nélkül zuhanj ebbe bele, és légy a nem létezés félelme! Minden tudati erőfeszítés csak küzdelem, hogy megpróbálj a nem létezéstől elmenekülni. Engedj el minden erőfeszítést, amellyel tagadnád a félelmet! Hagyj fel minden küzdelemmel, mellyel arra törekszel, hogy ez a félelem ne férkőzzön közel hozzád, és találkozz a nem létezéssel! Tudom, hogy ez egy óriási félelem. Ha hajlandó vagy ezzel az óriással közvetlenül találkozni, feltárul az igazság. Vedd észre, ha csak egy történetet mondasz magadnak, vagy hiábavaló párbeszédet folytatsz önmagaddal. Ha így van, állj le! Engedd az elmédnek, hogy kinyíljon! Sok mindent érzek most a testemben. Csak érezd! Az érzések semmit nem jelentenek. Engedd mindenféle érzetnek, energiának, jelenségnek, hogy legyen! Látod, milyen könnyű? Hol van most a félelem? Sehol! Igen. Most már ismered a könnyedség igazságát és a nehézség igazságát. A nehézség akkor jelenik meg, amikor megpróbálsz elmenekülni valaminek a megtapasztalása elől. A könnyedség viszont akkor van jelen, amikor hajlandó vagy megállni, és szembenézel bármivel, ami kísért téged. Amikor végül szemtől szemben állsz magával a félelemmel, sehol nem találod. A félelem soha nem éli túl a tudatossággal való teljes találkozást.

*

*

*

Minél közelebb kerülök a vajúdáshoz és a szüléshez, annál jobban félek a haláltól. Ma, most azonnal nyílj ki a halálfélelemre! Ne folytasd tovább az elmével való megszokott egyezkedést! Most van itt az ideje. A halálfélelem mélyen gyökerezik a pszichében. Amikor a felszínre tör, általában az az ösztönös reakciónk, hogy vagy legyőznénk, vagy elfutnánk előle. Most viszont azt hallod, hogy nyílj meg neki. Ehhez a megnyíláshoz a halálról szóló minden történetnek be kell zárulnia. Nyílj meg a halálfélelemnek! Nem tűnik félelmetesnek, ha megnyílok neki. Ez így van. A halál kétségtelenül rendkívüli esemény, akárcsak a születés. Bármi, ami látszólag megszületik, az meg is hal. Bármi, ami megjelenik, el is tűnik - legyen az test, elképzelés, gondolat, érzelem vagy állapot. Ami nem születik, az nem is halhat meg. A halál nem az élet vége. A halál nem az élet szöges ellentéte. A születés és a halál egymás ellentétei. Az élet folyamatosság. Az élet az a jelenlét, amelyben mind a születés, mind a halál megjelenik. Légy hajlandó meghalni, mielőtt a test meghal! Add fel a halálfélelem elleni küzdelmet! Amikor szembenézel a halálfélelemmel, felfedezed, hogy az nem más, mint a felismerés kapujának nem létező őre. Az ember a félelmet általában már az anyaméhben megkapja, ugyanúgy, mint a szenvedést, a vágyat, a reményt, a bukást és a sikert. Amikor hajlandó vagy a fé-

leiemmel való találkozásra, az igazság felismerését is átadod a benned lévő lénynek. Az élet hatalmas titka száll át a méheden keresztül. * * * Rengeteg veszteség ért a közelmúltban. Ma azt gondoltam, az életemet fogom elveszíteni. Megjelent a halálfélelem, és nem tudom, mit kezdjek vele. Hívd vissza a félelmet! Most rögtön, amint itt ülsz - hívd meg, hogy mutassa meg az arcát a szatszang fényében! Úgy tűnik, nem tudom idehívni. Igen, ebben rejlik a titka. A félelemnek csak akkor van ereje, ha megpróbálsz elmenekülni előle. Fordulj oda hozzá, és mondd azt neki: „Gyere most! Készen állok." Meg fogod látni, milyen félelmetes a félelem. Sehol sincs. Generációkon keresztül minden ősöd menekült a félelem elől. Aztán egyszer csak valaki felébred, és így szól: „Rendben van. Készen állok, hogy megnézzem. Hol vagy, félelem?" A közvetlen megtapasztalás lefékezi a feltételekhez kötött létezés lendületét. Keresd a félelmet, és mondd el nekem, mi van jelen! Hívd még határozottabban! Ha a halálfélelem megmutatja magát a szatszangon, készen áll arra, hogy felszabaduljon. Ha nincs készen a megszabadulásra, olyan meszsze szalad tőled, amilyen messze csak tud. Üdvözlet mindennek a szatszangon! Ez a szatszangnak nevezett találkozás nem különbözik az egyszerű hajlandóságtól, hogy legyél. Csak legyél.

Most már ismered a félelem titkát, egyrészt mivel rengeteg időt töltöttél azzal, hogy menekülj előle, másrészt - és ez a legfontosabb - mert megálltál, hogy szembenézz vele. A félelem most már hasznos eszköz az isteni titok felfedezésére. Tartsd fenn a meghívást! Abban a pillanatban, hogy bezárod az elmédet, a múltból megjelenhet valamilyen félelem, hogy utánad eredjen. Nyisd ki az ajtót! Hová lesz a félelem? *

*

*

Nagyon félek a gyerekeim halálától, s nem tudom, mit tegyek. Most kaptam levelet a fiamtól, aki igen veszélyes helyen van. A félelmed nem a gyereked haláláról szól, hanem a sajátodéról. Amíg fel nem ismered saját halálod természetét, a félelmedet másokra fogod kivetíteni. Mindenki minden pillanatban veszélyes helyzetben van. A test egy sétáló időzített bomba. Bármelyik pillanatban megszűnhet létezni. Egy nap a te tested és a gyerekeid teste is megszűnik. Az, hogy a gyerekeid halálával foglalkozol, mielőtt a saját haláloddal találkoztál volna, nem más, mint a figyelmed elterelése, ami csak a félelem fenntartását szolgálja. Én megértem a rád nehezedő nyomást, de a legtöbb, amit tehetsz, hogy szembenézel a saját haláloddal. Valójában ennyi elég is. Az jó, ha a gyerekeid kavarták fel ezt a halálfélelmet. Köszönd meg nekik! A gyermekek egyik remek tulajdonsága az, hogy felkavarják, amivel még nem néztünk szembe.

Lehetetlenség tudni, hogy egy gyermek megéli-e a következő napot, vagy sem. Ha ez a gondolat teljesen eltereli a figyelmedet, elszalasztod a találkozást azzal, ami felkavarodott benned. Ne használd többé a gondolatokat arra, hogy késleltess egy találkozást valamilyen érzelemmel, amely a felkavarodásból megjelenik! Adj magadnak öt másodpercet, fordulj meg, és nézz szembe azzal, ami elől elfutottál! A gyerekeid sokkal boldogabbak lesznek, ha szembenézel a saját haláloddal. Te fogod átadni nekik a hajlandóságot, hogy teljes mértékben találkozzanak a halállal. Bármiről fogsz is nekik beszélni, e felismerés talajáról szólsz majd. A fiamat is aggasztja a halál. Tőled tanulta meg az aggódást. Ugyanúgy, ahogy megtanulta a nevét vagy az első szót, amelyet kiejtett. A halálfélelem fertőz. Nem szabad tovább fertőznöd! A halállal való szembenézés a gyógyír erre a betegségre. Ha a betegséget szembesíted az orvossággal, nem képes fennmaradni. De le is szúrhatják. Meg is verhetik. Persze. Mindig. A halállal való találkozás az élet minőségében és megélésében hoz változásokat. Te viszont folyamatosan a lehetséges gyilkosságon tűnődsz, elképzeled, és közben a magányosságról gyártasz képeket. A legtöbben ezzel töltik az életüket, nem így van? Azt írja, puskaropogást hall a szomszédból. Ez nem képzelgés.

A halál mindenki szomszédságában ott van. Azt gondolod, a halál csak bizonyos helyeken van ott, csak azért, mert azokon nyilvánvaló? A halál minden ház lakója. Én nem a fiad életének külső körülményeiről beszélek, hanem a te belső körülményeidről. A te életedről, itt és most. A saját halálodról. A haláltól való rettegést megtanultad. Láttál képeket, olvastál könyveket. Gondolkodtál róla, és most elképzeled a gyermekedet ebben a félelemben. Ez egy rémálom. Ébredj fel ebből a rémálomból! Nem befolyásolhatod a halált. Beköltözhetsz a legbiztonságosabb kerítéssel körülvett leghatalmasabb házba, mégsem tehetsz semmit. Csak az újságokat kell olvasnod, hogy ezt felismerd. Az erőszak a félelemmel teli, erőszakos társadalom mellékterméke. Nem lehet segíteni egy olyan társadalmon, amely menekül a félelemtől. A félelemtől való menekülés elszigeteltséghez és elkülönültséghez vezet. Az elkeseredett próbálkozás, hogy ezt a hatalmas félelmet kezelni tudjuk, még több félelmet, még több elszigeteltséget és még több erőszakot szül. Veled kell elkezdődnie! Az egész világ rád vár. Komolyan beszélek! Ez mindenkinek szól. Nem jó valaki más felébredésére várni, hogy aztán minden rendben legyen. A világ rátok vár! Nem csak a gyerekeitekre, de minden gyerekre, mindenhol, minden szomszédságban. Rajtatok múlik. Nektek kell felébrednetek és közvetlenül felfedeznetek azt, ami soha nem születik, és ezért meghalni sem tud. A gyermekeknek ez a valódi örökségük. Minden mással csak a félelmen alapuló beidegződéseket adjátok tovább.

Szeretnék feltenni egy olyan kérdést, amely az elmét és a testet érinti. Gyakran erőt vesz rajtam egy fajta fáradtság, ami kihat a mindennapi életemre. Komolyan foglalkoztat az elme gyógyító ereje. Az elme ereje hatalmas, és a betegség és az egészség támogatására egyaránt lehet használni. Én azt ajánlom neked, hogy csak a valódi gyógyulást fogadd el. Az egyetlen igazi menedéket. Az összes többi csak játszadozás a személyes erő, hatalom érzéseivel. Sokan azért keresik a személyes erőt, mert biztonságot remélnek tőle. Aztán egyszer csak a test meghal. Én azt javaslom, fedezd fel, mi van a test gyógyításán túl! Figyelj oda a testedre, akár még szeresd is! Tápláld rendesen, végezz vele megfelelő gyakorlatokat, biztosíts neki kellő pihenést! Ha beteg, lásd el orvossággal, de ne gondold, hogy az te vagy. Ha azt gondolod, hogy a test vagy, az soha nem fog kielégíteni. A hamis azonosulás és az abból fakadó elégedetlenség a legnagyobb betegség. Általában amikor betegségről beszélek, a lélek betegségét értem alatta. Meghatározásom szerint a lelki betegség az a képzet, miszerint az ember különbözik a beteljesülés forrásától, vagy valami másra van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Ez a betegség ragályos. Ha elhiszed, hogy „beteg vagyok", megjelenik a szenvedés, majd a próbálkozás, hogy a szenvedéstől elmenekülj. Hagyj fel minden menekülésre irányuló próbálkozással, és kérdezd meg magadtól: „Ki beteg?" Legyen meg benned a hajlandóság, hogy felfedezd a beteljesülés hiányának érzete mögött meghúzódó igazságot! Légy hajlandó befogadni annak megnyilvánulását, ami mindig egész - ez pedig a saját Éned. Az öregedő test egyik megtisztító élménye az a felismerés, hogy a forma

halála tényleg bekövetkezik. Ez nem elmélet. A testből valóban por és hamu lesz. Néhány test több betegséggel küzd, mint a többi. Néhány növény erősebbre nő, mint a többi. Egyszerűen ilyen a forma természete. Nem lesz semmi gond, ha többé nem a test révén keresed a beteljesülést. Lehetnek fizikai kényelmetlenségeid, de a kényelmetlenségnek semmi köze a beteljesülés forrásához. Az igazság az, hogy aki valójában és mindig is vagy, már teljes. Nézz szembe azzal - bármi is legyen -, amiről úgy képzeled, hogy elválaszt téged a beteljesüléstől, ne pedig folyton menekülj a testi vagy a lelki betegségtől! Először nézz szembe azzal a pszichológiai hazugsággal, hogy nem vagy teljes, hogy nem vagy elég jó. Nézz szembe vele közvetlenül, és ne próbálj meg teljes lenni, értékes lenni vagy megvilágosodni! Nézz szembe a nem teljességgel közvetlenül, és azonnal fedezd fel az igazságot! A hihetetlen örömhír feltárul minden félelem mélyén - és minden más érzelem mélyén. Amikor többé már nem a testtől és annak állapotaitól várod el, hogy elvezessen a beteljesüléshez, csodálatos iróniával tisztán meglátod, mire van az adott testnek szüksége, és meg is tudod adni neki. *

*

*

Nemrégen volt egy olyan élményem, hogy gép vagyok. Képtelen voltam megmozdulni, és hatalmas pánik fogott el. Azt gondoltam, meghalok, és elvesztettem az irányítást, amit képtelen voltam elfogadni. Tudnál segíteni? Nagyon félhetsz az irányítás elvesztésétől, de lényegében minden áldott este - a mély alvás állapota előtt - el

kell engedned minden irányítást. Lehetetlenség a mély alvás állapotába kerülni anélkül, hogy el ne engednél minden irányítást. Ha ennek ellenére megpróbálsz irányítani bármit is, nem fogsz aludni, vagy az alvásod nagyon felszínes lesz, és álmok tarkítják. Amint feladod az irányítást, lemondasz annak meghatározásáról, hogy ki vagy. A meghatározás halálával természetesen minden azzal kapcsolatos gondolat is meghal, hogy mit tudsz és mit nem tudsz megtenni. És mivel a te gondolata nincs többé, nincsenek olyan gondolatok sem, hogy mi születhet és nem születhet meg, mit lehet és nem lehet megtenni. Véget érnek azok a gondolatok, hogy minek kellett volna lennie, vagy mi lehetett volna - és mindez egyszerűen azáltal, hogy feladod az irányítás illúzióját. Nem azt javaslom, hogy veszítsd el az irányítást a testi működések, a gondolatok vagy az érzelmek felett. Ezek felett már sokszor elveszítetted az uralmadat, de ez mégsem tárta fel a békét, amely után vágyódsz. Ezek a működések természetüknél fogva, erőfeszítés nélkül uralmunk alatt állnak, ha átadjuk magunkat az életnek. Megértem a hatalmas félelmet: attól tartasz, hogy ha feladod az irányítást, olyanná válhatsz, mint egy zöldség, egy őrült vagy valami tényleg borzasztó. De már most is olyan vagy, mint egy őrült, amikor azzal próbálkozol, hogy irányítsd az irányíthatatlant. Az életet nem lehet irányítani. Az érettség bizonyos fokán rájössz, hogy nincs uralmad az élet felett. Az élet a valódi szatguru. Bármennyire is próbálod, soha nem leszel képes irányítani egy valódi tanítót, egy valódi szatgurut - az életet. Amikor felismered az életet - a szatgurut, mint a tanítót, akin nem lehet

uralkodni - az uralkodás fogalma megszelídül. Ebben a szelídségben az élet a beteljesedésben éli önmaga életét. Nem azt javaslom, hogy add át valakinek az irányítást. Arról beszélek, hogy add fel az önmagadról alkotott elképzelésedet! Adj fel minden meghatározást arról, hogy ki vagy! Ezek az elképzelések csak hiábavaló próbálkozások arra, hogy uralkodj az életen. *

*

*

Ha ez a test, ez a forma illúzió, és nem a valódi Én, akkor az egész egy kozmikus tréfának tűnik. Miért nem vagyunk egyszerűen ez a forrás? Az vagy. A határtalanságnak nincs gondja a formával. Miért szorítod határok közé az Ént a formával vagy a formanélküliséggel? Azt gondolod, hogy játék nélkül kellene élnünk? Azt gondolod, hogy Isten nem szeret játszani? Hát, én nem bánom a tréfát, ha nem rajtam csattan! A legjobb tréfa az, amit önmagaddal űzöl. A tréfa az önfontosság minden elképzelését szétrombolja. Ha két-, három- vagy akár tízéves lennél, nem beszélnék így veled, de most már jóval túllépted az érettségi korhatárt, úgyhogy értened kell a tréfát! Élvezd a viccet! A vicc szétvágja az azonosulás csomóját. Az önelégültség és az önfontosság az ego elégültsége és az ego fontossága. A vicc értékelése az orvosság az egoista fontosság betegségére. Ez egy gyönyörű tréfa, megszámlálhatatlan szinttel és változással, könnyel és nevetéssel, vágyakozással és szépséggel - és csenddel. Isteni tréfa. Nem a könyvekben

olvasható vacak kis vicc. Ez a legmisztikusabb, legnagyobb horderejű, soha véget nem érő vicc. A lílá tréfája. *

*

*

Olyan, mintha a testem fizikailag küzdene ez ellen. A szívem rettenetesen gyorsan ver. A félelem egyre hatalmasabb, és én megnyílok előtte. Ráébredek, hogy ez valójában a test elvesztésétől való félelem. Az elsődleges azonosulás, az elsődleges küzdelem, az elsődleges félelem az, hogy a tested nélkül nem létezel. Azt hiszed, hogy a testedben létezel, és a tested a bizonyíték a létezésedre. Szembe kell nézned ezzel a félelemmel! Ez a szatszang célja. Lazítsd el magad, és engedd meg a félelemnek, hogy legyen! Nagy remegés törhet rád. Energia szabadulhat fel. Izzadhatsz. Könnyezhetsz. Megjelenhet a bezáródás, azzal a mozdulattal, hogy eltakard az arcodat. Mindez természetes, és a testtel való azonosulás mély beidegződéséből fakad. Lazítsd el magad! A félelem jó jel. Ha valaki azt mondja nekem, hogy soha nem fél, akkor tudom, hogy valószínűleg még nem érte el ezt az elsődleges félelmet. Ramana ajándéka arra invitál, hogy feküdj le, és nézd meg: Ki hal meg? Az Én-kutatás nem intellektuális keresés. A legmélyebb rétegeket érinti. Hatalmas szerencséje ennek az emberi testet öltésnek, hogy lehetősége van egy ilyen mélységes kérdés feltevésére, hogy magát a halált kérdőjelezheti meg. A forrás vagy, amelyet születés és halál nem érint meg. A tiszta, határtalan, meg nem született tudatosság, amely életet ad minden testnek, és a halálban minden testet visz-

szakövetel. Nincs mitől félned! Szánj egy pillanatot a halálra, és tisztán, egyértelműen meglátod, mi az, ami meghal, és mi az örökkévaló Én. Ekkor a tested - mindaddig, amíg létezik - nem jelent több gondot. Még ha gondjai is vannak, akkor sincs gond.

A Z ÉBERSÉG V A L Ó D I JELENTÉSE

Alapvető-e az éberség fenntartása? Tudnál segítséget nyújtani ehhez? Az éberség alapvető. Az éberség szóval az a gond, hogy félreértik, és úgy értelmezik, mint egy ránk rótt fárasztó fegyelmet. Az éberség fegyelem, de az önátadás fegyelme. Ha a figyelem a legkisebb mértékben is eltávolodik attól, ami szabad, határtalan és végtelen, szenvedést tapasztalunk. A szenvedés átélésekor megjelenik az elme szokásos hajlama, hogy tagadja az igazságot. Éberséggel felismerjük a gondolatnak azt a képességét, hogy tagadja az igazságot, és átlátunk rajta. Ha az éberséget erőfeszítéssel tartjuk fenn, előbbutóbb kimerülünk. Lazítsd el az elmédet, hiszen személyes tudatfolyamod már természeténél fogva hozzákapcsolódik a tiszta tudatosság óceánjához. Ekkor a figyelem, az éberség, az önátadás és a fegyelem erőfeszítés nélkülivé válik.

A csendességben feltárul a nem azonosuló tudatosság, amely az Önmagára tudatos intelligencia. Ha megjelenik az erőfeszítésre irányuló vágy - és ez lehetséges, mivel erős az emberben a hajlam erre -, ismerd fel, hogy már maga az erőfeszítés azt feltételezi, nem a tudatosság vagy. Ellenőrizd, elment-e valahová ez a tiszta tudatosság! Van-e bármiféle különbség közted és a tiszta tudatosság között? Az Én-kutatás éberség. Ha bármelyik pillanatban érzed a vonzását annak, hogy azonosulj a szenvedéssel, tedd fel magadnak a kérdést: Ki szenved? Szembe kell nézned azzal a hiedelemmel, hogy „én nem Az vagyok", és az azt követő szenvedéssel. Az Énkutatás közvetlen megtapasztalás. Ki nem Az? Ki szenved? Az Én-kutatásban felfedezzük, hogy az Én tagadását gondolatok gyártásával érjük el. Ha e gondolatokat valóságként fogadjuk el, az szenvedéshez vezet. Abban a pillanatban, hogy ezt közvetlenül megtapasztalod, a hazugságról lehull a lepel, és a hazugságnak vége. A látás éberség. Mit csináljak, amikor teljesen magába zár a velem történő dráma? Azonnal engedd el a történetet! Azon nyomban! Ahhoz, hogy a bezártságot érezzed, folyamatosan táplálnod kell a történetet még több magyarázattal, vagy egy másik forgatókönyv segítségével kell keresned a megváltást. A dráma megjelenhet amiatt is, hogy a múltban tápláltad, de nem folytatódhat, ha nem táplálod tovább. Légy nagyon is tudatában annak, hogyan tartod fenn a múltat, a jelent és a jövőt! Az éberség szétszakítja a kép-

zeletbeli kötelékeket, amelyeket úgy hívnak: „én" és az „én drámám". Minden pillanatban el lehet dönteni, hogy adjunk-e további energiát az éppen történő drámának? Igen, mindig tiéd a választás. Azt javaslom, minden pillanatban irányítsd a választás erejét arra, hogy felismerd, ki vagy igazából. Mondj le a választás erejéről, amellyel az igazságot tagadod! Add fel! Nyilvánítsd ki, hogy nem fogod többé azt a hiedelmet választani, miszerint különbözöl az igazságtól - még a szenvedésben, a drámában, a fájdalomban vagy bármiféle kedvezőtlen helyzetben sem. Általában azt választjuk, hogy átnézünk a tiszta, sugárzó tudatosság felett. Áldozd fel ezt a választást az igazság oltárán! Lehet, hogy különböző próbákat kell kiállnod, de ha valóban feladtad annak lehetőségét, hogy tagadd az igazságot, nem leszel kitéve kísértéseknek. Nyilvánítsd ki, hogy az igazsággal léptél házasságra, és légy hű hozzá, bármelyik régi szeretőd térjen is vissza, hogy felkérjen egy táncra! Jelentsd ki, hogy az igazságot választottad, és semmi nem választhat el tőle! A régi szeretők felbukkanhatnak. Hadd jöjjenek! Ha nem szórakoztatják őket, eltűnnek. Kevesekben van meg a bátorság az isteni házasságra, mivel úgy képzeljük, az örömöt a régi megszokásokkal való játéktól kapjuk meg. A játszadozás az éretlenség bizonyos szakaszában természetes. Az érettségben viszont felismerjük, hogy elég volt a játékból, és megelégeljük, hogy csak szaladgálunk fűhöz-fához.

A csendben a valódi Kedves fedi fel önmagát. Ekkor megvan rá a lehetőségünk, hogy Őt válasszuk, és feladjunk minden más választást - minden mást. Nyitva áll előtted a lehetőség. A szatszang az esküvői meghívás. Ismerd fel, hogy a Kedves itt van! Függetlenül attól, hogy mennyire vagy elfoglalt, függetlenül a fájdalmadtól, függetlenül az örömödtől, itt van. Türelmesen, szeretetteljesen vár rá, hogy befejezd a játszadozást. Az igazság szeretete érett szeretet, de ha leragadtál a kamaszkori fantáziálgatásaidban, félelmetesnek tűnhet. Attól félsz, hogy az érett szerelemben valami elvész. Ez így is van. És ez a veszteség a felismerés elnyerése. Az igazság választása megköveteli azt, hogy abbahagyd a flörtölést az önteltség gőgjével és az Én tagadásával. Légy hajlandó arra, hogy a Kedvesért feladd mind az önközpontú örömet, mind pedig az önközpontú fájdalmat, majd mondd el nekem, mit adtál fel! *

*

*

A csendben fel tudom fedezni a szabadságot, de cselekvés közben nehéz. Mondvacsinált a csend és a cselekvés közötti különbség. A cselekvés közben a csend nem megy sehová. Nincs a csendtől különálló cselekvés. Megtaláltad valaha is a csend határát? A határ az, hogy amint ráébredek a cselekvés, a gondolatok és az elme megjelenésére, elvesztem. Mit jelent az, hogy elvesztem?

Napok vagy hetek telhetnek el anélkül, hogy a csendet újra megtalálnám. Ezekben a napokban és hetekben elmegy-e a tudatosság bárhová? A tudatosság nem volt tudatában önmagának. Nem volt tudatában? A tudatosság minden pillanatban jelen volt. A tudatosság minden pillanatban jelen van. De vajon különbözik-e a tudatosság a csendtől? Soha nem néztem ezt meg. Hát akkor nézd meg! Mindig várhat valami újdonság. A történések a tudatosságban zajlanak. Lehet, hogy az egyéni tudatfolyamod tudatában van a történésnek, de az is lehet, hogy tudat alatt észleli. Most, ebben a pillanatban fordítsd az egyéni tudatfolyamodat a tudatosság óceánja felé, amely az egyéni tudatfolyamodnak egy történetként van tudatában. A tudatos és a tudat alatti tudatosság feloldódik a tiszta tudatosság óceánjában. Történések, amelyekre emlékszünk, és történések, amelyeket elfelejtünk, mind feloldódnak itt. Te itt vagy - tisztán az énként. Elvesztem. Megvagyok. Meditálok. Dolgozom. Jól érzem magam. Rosszul érzem magam. Tudatlan vagyok. Megvilágosodott vagyok. Mindig jelen van az én, s csak az én. A valódi én nem megy sehová.

Tehát minden pillanatban az énre figyeljek? Figyelj az énre most azonnal, és mondd el, mit találsz! Csak

tudatosságot.

Köszönöm. Erted? Igen! Igen. Csodálatos, hogy ezt a szatszangon egyetlen pillanat alatt felismerted. Már félúton jársz. Hogy az út végére érj, menj tovább a felfedezőúton: elmegy ez a tudatosság bárhová? Elveszik valaha az igazi én ? Amikor úgy érzed: elvesztem, nézz utána! Mi ment el? Elment a tudatosság bárhová? A tudatosságban megjelent az elveszettség élménye, de hatással volt-e ez a tudatosságra? Ismerd fel közvetlenül, hogy mi az, ami mindig jelen van, és nem is lehet más, mint jelen lévő. Majd ne keress tovább olyan állapotokat, amelyek ezt bizonyítják! Ha egyszer közvetlenül megtapasztaltad ezt a bizonyítékot, minden állapot ennek megerősítése lesz. Felismered, hogy az elvesztés, a boldogság, a szomorúság, a jó és a rossz történések mind a tudatosságban jelennek meg. Végül az élmény teljessége a megerősítés: Én Az vagyok. VAGYOK. Minden gondolat előtt és után, melyek arról szólnak, hogy mi vagyok, ki vagyok és hol vagyok: VAGYOK. *

*

*

A tiszta, csendes tudatosság egyetlen pillanatnyi felismerését követően rengeteg lelki és érzelmi hatás jelenik meg. A tendencia az, hogy kötődni kezdünk ezekhez a melléktermékekhez, s amikor ezek elmúlnak, változnak vagy átalakulnak, felbukkanhat a gondolat: Jaj, elvesztem! Érzed ennek a gondolatnak az abszurditását? Hová mehetnél? Csak a gondolataid mennek el. Történések jönnek és mennek. Gondolatok jönnek és mennek. Hangulatok jönnek és mennek. Jó időszakok jönnek és mennek. Rossz időszakok jönnek és mennek. A tudatosság mindig jelen van. Te vagy a tudatosság. A tudatosság - saját Éned - messze túl van minden mérhetőn, és semmi baja sincs azzal, ami megjelenik és eltűnik benne. Minden belefér. Még a múltad is - amely látszólag elvisz téged a csendtől - a tudatosság örökkévaló, csendes jelenlétének a megerősítése. Tudatosság nélkül hogyan jelenhet meg a múlt képzete? Nézd meg te magad! Minden

pillanatban?

Igen, minden pillanatban. Most végre az éberségről beszélünk! *

*

*

Mi a megvilágosodás? Amikor a tudatosságot minden pillanatban a tudatosságon tartjuk? A megvilágosodás egy szó, amely az Én teljességének felismerése felé mutat. Sajnos ez a szó fogalommá vált, a felismerés eredményének tapasztalaton alapuló mellék-

termékévé. A valódi megvilágosodás nem korlátozódik egyetlen tudatállapotra sem. A valódi megvilágosodásban az ember felismeri azt, ami jelen van a megvilágosodás bármilyen képzete előtt, közben és után. Azt, amit nem érint meg sem a megvilágosodottság állapota, sem a meg nem világosodottság állapota. *

*

*

Megjelent előttem egy kép: egy létrán másztam felfelé, és úgy tűnt, a létra minden egyes foka egy felismerés vagy eredmény. Majd hirtelen a létra csúszós oszloppá változott. Először úgy éreztem, visszazuhanok. Most egyszerűen csak megszűnt az irány, és az egész olyan lett, mint egy örömteli utazás. Az első lépés az, hogy feladod a vereségeidet. Add fel a poklodat, az őrületedet, a személyes szanszárádat! A következő lépésben add fel a győzelmeidet, az eredményeidet, az önfontosságodat! Tényleg zuhanj le! Ez a szabadesés. Add fel az eredmények elavult létráját! Bármit is érsz el, azt meg kell védened. Ez a védekezés csalárd módon az éberség nevet ölti magára. A védekezés nem éberség. Az éberség hajlandóság arra, hogy minden illúzión szabadeséssel átzuhanj. Abban a pillanatban, hogy a valaki vagyok azonosulása megjelenik, közvetlenül vizsgáld meg a valódiságát! Ekkor a zuhanás nem zuhanás. A közvetlen Énkutatásban az emelkedés és a zuhanás nem különbözik egymástól. Nincs különbség kint és bent között. Nincs különbség az igazság és teközötted. Nem különbözöl az élettől.

*

*

*

Azt vettem észre, hogy amikor az elmém csendes, nagyon könnyű tudatában lenni önmagamnak, és látni, ugyanakkor nem megérinteni azt, ami megjelenik. De napközben ezt elfelejtem, és folyamatosan vissza kell irányítanom magam az éberséghez. Úgy érzem, az éberség erőfeszítést igényel. Az erőfeszítés azt a félreértést követi, miszerint az éberség egy állapot megragadását jelenti. Az elgondolás, hogy létezik egy bizonyos állapot, amely azonosít téged az Énnel, spirituális téveszme. Állíts le minden arra irányuló kísérletet, hogy megragadj valamit! Ne csinálj az éberségből gyakorlatot! Azáltal légy éber, hogy feladsz minden olyan próbálkozást, hogy mentális és érzelmi állapotok szerint definiáld magadat. Nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy legyél. Ha bízol a létezésben, és elkezded létezésként felfedezni a létezést, akkor találhatsz-e bármilyen olyan cselekvést, amely különbözik az Énedtől? Az éberség figyelem. A figyelem önmaga figyelmét a tiszta tudatosságból kapja, amely te magad vagy. Ha meghatározod önmagad, az csak a hullámokon tartja a figyelmedet, miközben a mélység után áhítozol. Az óceánnak nincs gondja a hullámokkal. Az óceán egyetlen pillanatra sem képzeli azt, hogy a hullámok különböznek tőle. Egyetlen pillanatra sem képzeli, hogy a mélység különbözne tőle. Egyetlen pillanatra sem képzeli, hogy a hullám és a mélység különbözik egymástól. Légy az óceán! Ez az éberség.

TE VAGY AZ!

Soha nem leszel elégedett addig, amíg fel nem ismered, ki vagy. Most jött el az ideje. * * * Egy férfival beszélgettem, akit igen tanult embernek tartanak. Azt mondta: „Mint ahogy a napot eltakaró felhőket is el kell távolítani..." Én hogyan tudom eltávolítani a felismerést elfedő felhőket? A napot eltakaró felhőket csak akkor kell eltávolítani, ha azt képzeled, hogy nem a nap vagy. Ha a nap vagy, miért zavarnának az előtted elhaladó felhők? Elfedik előled saját fényed? Ha úgy látod, hogy különbözöl a fénytől, akkor bármi, ami megjelenik, képes közéd és a fény közé állni. Ismerd fel, hogy lényed középpontja sugározza a fényt. Mi választhatna el tőle? Te még a napnál is több vagy. Az ég vagy. Amikor eget mondok, nem bolygónk felső légköréről beszélek. Itt az ég szó a végtelen, határtalan, tágas tudatosságot jelenti.

Az erőt, amely lehetővé teszi a felhők megjelenését és szétoszlását az égen. Ezt az erőt nem lehet elképzelni. Túl nagy ahhoz, hogy el lehessen gondolni. A tudatosság ege mindent magában foglal, és semmi nem szabhat gátat neki. A tudatosságban mik a felhők, és mi a nap? Érzékelt képek. Te az ég vagy. A nap egy kép, amely benned keletkezik. A fény képe a tudatosság egén létezik. Az ég végtelenül hatalmasabb minden képnél. Az elméd talán azt képzeli, hogy a tudatosság, Isten, az Igazság vagy az ég valahol fent vannak. De van-e valójában ennek eleje és vége? Van-e olyan, hogy ne lenne jelen? Még ha magadra zárod is az ajtót, nincs-e ott a tudatosság ege? Nem, nincs olyan, hogy ne lenne jelen. A felhők benned születnek, és benned halnak meg. Ha olyan jelenségekkel kezded el azonosítani magad, mint például a felhők, felesleges szenvedést okozol. Ha a testnek nevezett felhővel azonosítod magad, a tudatosság végtelen egétől különbözőnek éled meg magad. A valódi ég végtelen. Egyszerre van örökké túl és azonnal jelen. Örökké tart. Örökké itt van. Léteznek különböző birodalmak, különböző világegyetemek, különböző naprendszerek, de mindez a tudatosság egén belül van. A valódi önazonosságban akként ismered fel magad. Ismerd fel önmagad igazán, és akkor nincs több gondod felhőkkel, naplementével, sőt napfogyatkozással. A különféle légköri történések csak jelenségek. A légkör időjárása, az érzelmi időjárás és a mentális időjárás nem befolyásolja a tudatosság egét. A csillagászok régen azt képzelték, hogy a Nap és a bolygók a Föld körül keringenek. Ez a fajta kezdetleges

gondolkodás még mindig a pszichénk része. A téves önazonosulást régi gondolkodási sémaként kell felismerni, és el kell vetni. Az Én és az ég filozófiájáról könnyű beszélni, de nehéz megvalósítani. Részben igazad van. Könnyű elmondani, de még könnyebb megvalósítani. A könnyedség a titka. Könyvek, tanítók, szülők, barátok és ellenségek azt mondogatták neked: „Ez kőkemény, nagyon nehéz." Most a nehéz felhő része lett alapvető hiedelemrendszerednek. Azzal a gondolattal jársz-kelsz: „A felébredés nehéz, a felismerés bonyolult." A nehézség gondolatával a felébredést küzdelmesnek, a megvalósítást bonyolultnak éled meg. Én azt mondom neked, hogy a felébredés önmagából adódóan könnyű. Te már az vagy, amit a felébredésben keresel. Tedd félre a megjegyzéseidet, és nézd meg! Könnyű állandóan abban a tudatállapotban maradni? Egyetlen tudatállapot sincs mindig jelen. A tudatállapotok olyanok, mint a felhők, megjelennek és eltűnnek. Még az érzés is, amelyről beszéltél? Az érzések jönnek és mennek. Te az ég vagy, amelyen ezek az érzések és állapotok áthaladnak. Az vagy! Nem arról van szó, hogy ha érzed, akkor Az vagy. Legyen bármi is az érzés, Az vagy. Mi a helyzet az élettel?

Az élet Az! Te vagy az élet! Tehát az Én felismeréséről szól minden. Minden az Én. Sehol sincs semmi különbség, elkülönültség. A szenvedés abból ered, hogy azt képzeled, különbözöl az Éntől. A félelem akörül jelenik meg, amitől magadat különállónak képzeled. Megpróbálod kitalálni: ellenséggel vagy baráttal állok szemben ? A félelmen alapuló viszony nagyon ősi. A kutyák, a disznók és még a protoplazmák is a Petri-csészében védekező, félelmen alapuló viszonyban állnak egymással. Az emberi születéssel megnyílik egy kapu, amelyen keresztül át lehet lépni a félelmen. A kapu mindazok hívása és ígérete, akik felébredtek. Ez az örvendetes hír a Buddhától, ez az örömhír Krisztustól, ez a jó hír Mohamedtől: A tudatosság egy, Én és Isten egyek vagyunk, Allah egy. A felébredettek annak lehetőségét hirdetik, hogy felismerheted: Te vagy az Egység. *

*

*

Nagyon ismerős nekem, amiről beszélsz. Azt mondom, amit már tudsz. Csak bízz abban, amit tudsz, túl azon, amit mondtak neked. Bízz mélyebben annál, amit olvastál, amiben hittél vagy amit eddig követtél! *

*

*

Nagyon komolyan veszem ezt, és néha kétségbe is ejt.

Miért nem komolyságba ejt? Annyira fontosnak

érzem!

Fontos is. Ez a legfontosabb, és teljesen komolyan kell venned. De ha komolyság alatt merevséget értesz, a komolyságod abszurddá válik. Azt hiszem, a merevséggel van baj. A valódi komolyság eltökéltség. A valódi eltökéltségnek rendíthetetlennek kell lennie. Az eltökéltség néha komoly, máskor könnyű és örömteli - mindenféle arcot magára ölt. A beidegződések, a kísértések és az Énben való kételkedés hullámai igen nagyok, nem így van? Jaj, igen! Komoly eltökéltség nélkül a szatszang csak eggyel több élmény lesz a mentális élménygyűjteményedben. Én üdvözlöm az eltökéltségedet. Fejet hajtok előtte. Hozzá kell szíjaznod magad ehhez az eltökéltséghez, ehhez a bódhifához, ehhez a hegycsúcshoz, ehhez a barlanghoz, hogy semmi se mozdíthasson ki. Az eltökéltségednek ki kell állnia különféle próbákat. E próbák megmutatják a szándékod mélységét. Engedd, hogy az egész világ - Istent is beleértve - eljöjjön, és megpróbáljon kimozdítani téged. Légy rendíthetetlen! Amikor azt érzem, hogy az eltökéltségem nem elég szilárd, dühös leszek magamra, majd el akarom engedni a haragomat.

Nem kell a haragodat elengedned. Csak a teljes figyelmedet szegezd arra, hogy ki vagy valójában. A harag megjelenhet. Minden érzelem és állapot felbukkan, majd eltűnik. Ha figyelmedet a harag történetére rögzíted, akkor visszacsúszol ebbe a régi piszkos kapcsolatba, és a figyelmedet elvonod arról, hogy ki vagy igazából. Számos mentális hajlandóság azért jelenik meg, hogy kiégjen. Az elhatározás szempontjából nem számít, hogy egyetlen vagy harmincötmillió megmaradt hajlandósággal állsz-e szemben, mivel a figyelmed máshová irányul. Hadd jelenjen meg bármi, ami megjelenik! Azzal, hogy engeded megjelenni, engeded elmenni is. Csak akkor esel bele abba a történetbe, hogy minek kellene és minek nem kellene megjelennie, amikor elfordítod a figyelmedet annak igazságáról, aki vagy. Bármi is jelenjen meg, ne lepődj meg! Légy elkészülve arra is, hogy semmi nem jelenik meg! Valójában ez a kettő ugyanaz, és ebben rejlik a nagy titok. Hatalmas szenvedés jelenhet meg. Abban a pillanatban, amikor kész vagy elfogadni, bármi is jelenjen meg, és közben a figyelmedet szilárdan, eltökélten arra rögzíted, amiben minden megjelenik, a szenvedés nem folytatódhat. Ha valamilyen állapotot, érzelmet vagy eseményt szenvedésnek nevezel, nevezd tudatos szenvedésnek, és mint maga a tudatosság találkozz a szenvedéssel. A szenvedéstől való menekülés a szanszára. Ha hajlandó vagy közvetlenül megtapasztalni mindent, ami megjelenik, a szenvedés nem szenvedés többé. A szanszára nem szanszára. Jézusnak tulajdonítják a következő szavakat: „Ha tudod, hogyan szenvedj, akkor nem szenvedsz." Hogyan szenvedj? Hajlandósággal, teljességgel és szentimentalizmus nélkül, feltéve magadban a kérdést: „Ki szenved?"

*

*

*

Ezen a héten történt, hogy a masszázsiskolában éppen maszszíroztak, és olyan érzésem támadt, mintha más térbe kerülnék, ahol minden valóban boldog és áldott - de semmi sem volt ott. Igen! A tanárom folyamatosan megpróbált visszahozni. A szokványos gyakorlat az, hogy visszahoznak téged az ismert valóságba. Még szerencse, hogy nem vagy szokványos diák! Körbenéztem, és olyan érzés volt, mintha valahol ott ragyogtam volna. Majd teljesen megzavarodtam, hogy miért is vagyok testben egyáltalán. Miért nem lehetek egyszerűen csak mindig azon a másik helyen ? Ott vagy. A tested is mindig abban van. A tested soha nem különbözik attól. De igen. Nem. Mindegyik csak annyira valós, mint a másik? Ott van az, ami mindig valós. Abban pedig tapasztalások jelennek meg, amelyek valósnak tűnnek, valósnak látszanak, valósnak érződnek, de az időben korlátozottak. A tested jó példa erre a korlátolt, állandóság nélküli tapasztalásra. A szatszangon a valós szó arra utal, ami

állandóan jelen van, nem pedig arra, ami valósnak tűnik, majd eltűnik. Az emberek néha nem akarják, hogy a testük tovább létezzen. Néha viszont azt akarják, hogy örökkévaló legyen. Mindkét vágy ugyanazt a hamis azonosulást tükrözi. Néhányan azt gondolják, hogy a testtől kell megszabadulni ahhoz, hogy a végső igazságba visszatérjenek. Fel kell ismerned, hogy az igazság most is itt van! Ez tölt el élettel minden testet, ugyanakkor minden testtől függetlenül létezik. Gond csak akkor van, amikor az ember vagy imádja, vagy megveti a testet. Akár imádjuk, akár megvetjük azt, ami korlátozott, átnézünk a forrás felett, amely korlátlan. Akkor miért érzik a testek egymástól annyira különbözőnek magukat? Különbözőnek érzik magukat, mert különbözőnek látszanak, és arra tanítottak bennünket, hogy valóságként fogadjuk el az észleléseinket. Mély beidegződést tükröz az, hogy az ember egy bizonyos testtel azonos. Egy másodpercre bepillantasz a szabadságba, ahol a test nincs jelen. Ez a bepillantás átvágja a hamis azonosulás csomóját. Tapasztald meg közvetlenül a testet, és meg fogod látni! A középpontjában, minden sejt középpontjában, minden jelenség középpontjában ott van a határtalanság, amelyet egyetlen test sem korlátoz. *

*

*

Kérlek, fejtsd ki bővebben azt a kifejezést, amelyről egy másik szatszangon már beszéltél: „meg nem született".

Amikor semmid sincs - nincs tested, nincs neved, nincs történeted, nincs félelmed, nincs bátorságod, nincsenek következtetéseid -, akkor akként ismered fel magad, aki soha meg nem született. Sőt, még a meg nem születettnél is mélyebbként: aki soha meg nem fogant. Állj meg a fogantatás pillanatában! Mi van azelőtt? A minden fogantatás és fogalom előtt és minden fogantatáson és fogalmon túl létező tisztaság az az igazság, aki valójában vagy. Ez a tisztaság nem tűnik el a fogantatás alatt vagy a fogantatás után. Mozdulatlan. Semmi sincs rá hatással, ami megfogan. Annak, ami meg nem született és meg nem fogant, nincs hová mennie. Fedezd fel magadban, ebben a pillanatban, hogy a békének nincs hová mennie! Örökre meg nem született, és mégis belőle születik meg minden, ami megszületik. *

*

*

A szatszang nem korlátozódik arra, amit olvastál vagy hallottál. A szatszang egész életed minden egyes pillanatának lehetséges kontextusa. Nem különbözöl egyetlen valaha történt felébredéstől sem. Nem különbözöl a Buddha felébredésétől, Krisztus felébredésétől, Ramana felébredésétől, Púndzsadzsí felébredésétől vagy bárki más felébredésétől. Ugyanaz a felébredés. Ugyanaz az Én ébred Önmagára, s áttöri a vallás és a kultúra minden korlátját, a határokat és a látóköröket. Áttöri a látszatkülönbségek és elkülönültség minden korlátját. Teljesen, határok nélkül felismeri Önmagát. Mindannyiunknak megvan a magunk csodálatos szerepe, amelyet el kell játszanunk - egy ismeretlen, rejtélyes szerep. A szatszangban rejlő lehetőség arra ösztö-

nöz bennünket, hogy ezt a szerepet a maga teljességében eljátsszuk. Ehhez ismerjük fel, hogy minden szerep szerep csupán, és hogy az, aki valójában vagyunk, túl van minden szerepen. Ha nem rágódsz tovább a személyes problémáidon, azzal az Én Önmagára ébredését szolgálod. Ekkor az életed természetes módon szolgálja minden lény felébredését. Felismered, hogy a felébredés szolgálata a legmélyebb boldogság. *

*

*

Most van itt az ideje, hogy felismerd a béke magját, mely benned létezik. Te vagy Az! Igen, most van itt az ideje.

ARUNÁCSALA KÖNYVEK