DOKUMENTÁCIÓ
PORT DANUBE KFT.
„A KDOP-2.1.1/G-11-2012-0002 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁS KERETÉBEN AZ EX-KOMÁROM ÁLLÓHAJÓ FELÚJÍTÁSA, ÉS TURISZTIKAI CÉLRA TÖRTÉNŐ ÜZEMBE HELYEZÉSE” TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ
2012.
2/37
BEVEZETÉS Ön a Port Danube Kft. ajánlatkérő „A KDOP-2.1.1/G-11-2012-0002 azonosító számú projekt megvalósítás keretében az EX-KOMÁROM állóhajó felújítása, és turisztikai célra történő üzembe helyezése” tárgyában indított közbeszerzési eljárás dokumentációját tartja a kezében. A jelen dokumentáció célja, hogy segítséget nyújtsunk az egyértelmű, a felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek eleget tevő ajánlat elkészítéséhez. Az ajánlatkérővel közös érdekünk és célunk, hogy a teljesítésre alkalmas ajánlattevők ajánlatai érvényesnek minősüljenek, ehhez azonban a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek maradéktalanul eleget tevő ajánlat benyújtására van szükség az ajánlattevő részéről. Kérjük a tisztelt ajánlattevőket, hogy ajánlatukat szigorúan a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározottak szerint készítsék el, és nyújtsák be, és bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvényben meghatározott kiegészítő tájékoztatás kérés lehetőségével. A felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban foglalt feltételek bármelyikének nem megfelelő ajánlat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 74-75. §-a alapján érvénytelennek minősülhet. Budapest, 2012. szeptember Tisztelettel KözbeszGuru Kft. dr. Kovács Balázs ügyvezető
3/37
AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A jelen közbeszerzési eljárás felhívását az Ajánlatkérő közvetlenül küldte meg az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők részére. Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen dokumentáció mellett a megküldött felhívás és a Kbt., valamint a kapcsolódó rendeletek előírásainak ismerete is szükséges az érvényes ajánlattételhez. Ajánlatkérő a jelen dokumentáció elkészítésekor nem tűzte célul a Kbt. által meghatározott fogalmak, eljárási cselekmények, valamint a felhívásban meghatározottak megismétlését. Amennyiben a felhívás és a dokumentáció között ellentmondás van, a felhívás az irányadó.
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATOK ELKÉSZÍTÉSÉVEL, BENYÚJTÁSÁVAL ÉS ÉRTÉKELÉSÉVEL KAPCSOLATBAN I.
F OGALOMMEGHATÁROZÁSOK
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatosan az általa használt egyes fogalmakkal kapcsolatban – azok egyértelműsítése érdekében – az alábbiakat érti. 1) Lebonyolító: a jelen közbeszerzési eljárást a KözbeszGuru Tanácsadó Kft. bonyolítja le. A Lebonyolító jelen eljárás során használt elérhetőségi adatai: KözbeszGuru Tanácsadó Kft. Iroda címe: 1076 Budapest, Garay utca 50. II. em. 17. (Kapucsengő: 5.) Telefon: +36-20-337-0417 Telefax: +36-1-700-2060 E-mail cím:
[email protected] 2) Kbt.: a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 3) Art.: az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 4) Cégszerű aláírás: ajánlatkérő cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti cégszerű aláírást fogadja el. Ajánlatkérő a cégszerű aláírással egyenértékűnek fogadja el az olyan személy aláírását, akit az adott dokumentum aláírására a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazott. 5) Ajánlattevő általi felelős fordítás: a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti, az ajánlattevő által készített vagy becsatolt, a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumokra vonatkozó fordítás. 6) Gazdasági szereplő: a Kbt. 4. § 9. pontjában meghatározott fogalom.
4/37
II.
A Z ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
1) A közbeszerzési eljárás lebonyolítására a Kbt. szabályai szerint kerül sor. Az eljárás hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, erre, valamint az eljárás becsült értékére tekintettel a Kbt. Harmadik része kerül alkalmazásra. 2) Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen dokumentáció kiadásával ajánlatkérőnek nem célja a felhívásban, a Kbt.-ben, valamint az egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezések megismétlése. Erre tekintettel a jelen dokumentáció kizárólag a felhívással és a vonatkozó jogszabályokkal (elsősorban a Kbt.-vel) összhangban értelmezendő. 3) Az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő(k) tehet(nek) ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, azonban – ha a Kbt.-ből vagy más jogszabályokból, különösen a tárgyalásos eljárás jogcíméből más nem következik – nincs akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő olyan gazdasági szereplővel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. 4) Ajánlatot csak az az ajánlattevő nyújthat be, aki, vagy akinek az ajánlatban megnevezett alvállalkozója a dokumentációt saját részére átvette. (Közös ajánlattétel benyújtása esetén elegendő a dokumentáció közös ajánlattevők (vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozóik) valamelyike által történő átvétele.). A dokumentációt átvevő a dokumentációt harmadik (illetéktelen) személynek nem teheti hozzáférhetővé, és azt másra nem ruházhatja át. Az az ajánlattevő aki, vagy akinek az ajánlatban megnevezett alvállalkozója a dokumentációt saját számára (vagy közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők csoportja számára) nem vette át, nem nyújthat be érvényesen ajánlatot, tekintettel arra, hogy a dokumentáció átruházására nincsen lehetőség. 5) Az ajánlat benyújtásával ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő tudomásul vette a felhívásban és dokumentációban tett előírásokat, különösen, de nem kizárólagosan a műszaki leírásban és a szerződéses feltételekben tett előírásokat. 6) A dokumentáció dokumentummintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az ajánlatkérő. Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő nem teszi kötelezővé az általa meghatározott dokumentumminták alkalmazását, az csupán javasolt az ajánlattevőknek. Javasoljuk az ajánlattevőnek, hogy a dokumentumminták helyességét minden esetben ellenőrizzék. Amennyiben az ajánlattevő a dokumentumminta mellőzésével kívánja ajánlatát megtenni, kérjük, hogy fokozott figyelemmel járjon el az egyes dokumentumok tartalmi és formai megfelelősége érdekében. A dokumentációban szereplő iratminták kitöltése és benyújtása javasolt, de az Ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó nyilatkozatot is elfogadja Ajánlatkérő, amennyiben az alkalmas az alkalmasság, illetve egyéb, az Ajánlatkérő, illetőleg jogszabály által előírt feltétel, körülmény fennállásának vagy hiányának megállapítására.
5/37 7) Ajánlattevő felelőssége, hogy az ajánlat érvényességéhez – különösen a gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint a műszaki illetve szakmai alkalmasság körében – szükséges dokumentumokat és igazolásokat, az ajánlat érvényességének egyértelmű megállapításához szükséges tartalommal ajánlatkérő rendelkezésére bocsássa. 8) A kért információk benyújtásáért az ajánlattevő felel, nem kielégítő információk következménye az ajánlat érvénytelenné minősítése lehet. 9) Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kbt. 56. § (1) bek. j) pontja szerint az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót és az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti. Ilyen esetekben az ajánlat érvénytelennek minősül. 10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 11) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Ajánlatkérő kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását elfogadja, ajánlattevő nem köteles a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített – hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. 12) A jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő az általa megküldeni kívánt dokumentumokat fax vagy a Kbt. 35. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő e-mail útján küldi meg a gazdasági szereplőknek a gyors tájékoztatás érdekében. Ajánlatkérő a fax megküldését legfeljebb háromszor kísérli meg. A megküldött dokumentum akkor is kézbesítettnek minősül, ha az ajánlatkérő a megküldés sikerességéről faxjelentést kap, vagy ha az adott e-mail kiküldésre és az elküldött üzenetek közé besorolásra került. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárás során a hagyományos postai úton küldje meg az egyes dokumentumokat a gazdasági szereplőknek, amennyiben ezt a Kbt. nem zárja ki. 13) Tájékoztatjuk az ajánlattevőket, hogy amennyiben ajánlatkérő felszólítása ellenére az ajánlattevő, az ajánlatkérő által előírt határidő lejártáig, a Kbt. 67. §-a szerinti felvilágosítást, vagy a 69-70. § szerinti indokolást nem adja meg, úgy az ajánlat elbírálását az eredeti, beadott ajánlat alapján végzi el.
6/37 14) A benyújtott ajánlatokat az ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő megbizonyosodott a felhívásban és dokumentációban megadott, illetve a szerződés-tervezetből ésszerűen következő feladatokra vonatkozó szerződéses ár helyességéről és elégséges voltáról, valamint arról, hogy ajánlatuk végösszege fedez minden a dokumentációban, valamint az ennek részét képező szerződés tervezetben foglalt kötelezettséget és feladatot, ami a munka elvégzéséhez szükséges. 15) A dokumentációban szereplő szerződés-tervezetet nem kell kitölteni, sem az ajánlathoz csatolni.
III.
A KBT. 54. § (2) BEKEZDÉSE SZERINTI TÁJÉKOZTATÁS
1) A Kbt. 54. § (1) bekezdése értelmében építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 2) A fenti előírásra tekintettel Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és elérhetőségét, amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Nemzeti Munkaügyi Hivatal (munkabiztonság) Magyar Bányázati és Földtani Hivatal (bányászat) Nemzeti Munkaügyi Hivatal Elérhetőségek: Székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 7. Postai cím: 1476 Budapest, Pf. 75. Tel.: (1) 303 9300 Web: www.munka.hu A tájékoztatással és tanácsadással kapcsolatos feladatok ellátása 2012. január 19-től az alábbiak szerint működik: A megyeszékhelyeken, a helyszínen, a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége http://www.ommf.gov.hu/index.php honlap (elérhetőségeik megtalálhatók a „Elérhetőségek” Munkavédelmi Felügyelőségek menüben) segíti tájékoztatással és tanácsadással a munkáltatókat és munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket munkavédelemmel kapcsolatos jogaik gyakorlásában, kötelezettségeik teljesítésében. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága továbbra is működteti központi munkavédelmi információs rendszerét, az ingyenesen hívható zöld számon:
7/37 Munkavédelmi Információs Szolgálat (MISZ), Tel.: 06-80/204-292 és információs elektronikus postacímén: E-mail:
[email protected] MBFH Központja elérhetőségek Bányászati Munkavédelem 1145 Budapest, Colombus u. 17-23. 1590 Budapest, Pf. 95. Központi telefon: (+36-1) 301-2900
[email protected] Zöld szám: 06 80 204 258 További információ végett a szolgáltatás vagy építési beruházás teljesítésének helye szerint illetékes területi MBFH szervezeti egység elérhetőségei megtalálhatóak: MBFH területi szervek jegyzéke (MFBH Hivatalos Honlapja - közérdekű adatok) www.mbfh.hu 3) Az ajánlatkérő tájékoztatja továbbá az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján a felhívásban előírt követelményekről való tájékozódás részletes eljárási szabályairól az 1/2004. (I. 9.) FMM rendelet előírásai rendelkeznek.
IV.
A DOKUMENTÁCIÓ ÁTVÉTELÉNEK TELJESSÉGE, PONTOSSÁGA
A dokumentációt átvevő felelős azért, hogy ellenőrizze a dokumentáció teljes átvételét. Ajánlatkérőnek semmilyen kifogást nem áll módjában elfogadni, melynek az indoka, hogy a dokumentációt átvevő elmulasztotta a dokumentáció valamely részének átvételét. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a jelen dokumentáció részét képezi – az ÚTMUTATÓ, a SZERZŐDÉS TERVEZET, valamint a NYILATKOZATMINTÁKON kívül – az ajánlatkérő által elkészített MŰSZAKI LEÍRÁS is.
V.
A Z AJÁNLAT MÓDOSÍTÁSA
1) Az ajánlattevő az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától van kötve, azonban az ajánlatot akkor is a tárgyalások megkezdését megelőzően érvénytelenné kell nyilvánítani, ha az ajánlattevő nem felel meg – vagy nem állapítható meg, hogy megfelele – a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy az ajánlat kizáró ok fennállása miatt érvénytelen, vagy ha az ajánlat olyan okból érvénytelen, amellyel kapcsolatban a tárgyalások során vagy hiánypótlás keretében nincs lehetőség az ajánlat megfelelővé tételére.
8/37 2) Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat — tekintettel a Kbt. 34. § (2) bekezdésére — sem részekben, sem egészében nem tudja visszaszolgáltatni. 3) Amennyiben ajánlattevő a tárgyalások lezárása (a végső ajánlattételi határidő lejárta) után módosítja, vagy visszavonja az ajánlatát, az a Kbt. 96. § (4) bekezdése szerinti ajánlati kötöttség megsértésének tekintendő, melynek következménye az ajánlat érvénytelenné nyilvánítása.
VI.
A KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
1) A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő a felhívásban megadott elérhetőségre közvetlenül benyújtott vagy postai kézbesítéssel küldött levélben vagy telefaxon (vagy a Kbt. 35. § (4) bekezdésének megfelelő elektronikus úton) fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz, aki az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 2 munkanappal adja meg a válaszokat. 2) A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmüket a fentiekben meghatározottak mellett – a könnyebb feldolgozhatóság érdekében – kérjük szerkeszthető, „*.doc” formátumban is megküldeni a Lebonyolítónak a jelen dokumentáció I.1) pontjában megjelölt e-mail címére. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. szabályozása értelmében a Lebonyolító alkalmazottai nem jogosultak az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni, erre tekintettel az ilyen módon érkező megkeresésre a Lebonyolító a válaszadást megtagadja. 3) Ajánlatkérő a műszaki leírást és a szerződéses feltételeket érintő esetleges ajánlattevői módosítási javaslatokat a kiegészítő tájékoztatás kérése során nem vár, ezek megtételére a tárgyalás során van lehetőség. Kérjük a gazdasági szereplőket, hogy kizárólag a Kbt. 45. §-ának megfelelő tartalommal, a megfelelő ajánlattétel érdekében, a felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban tegyék fel kérdéseiket. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a Kbt. 45. §-a alapján az ajánlatkérőnek nincsen felhatalmazása a Kbt. egyes rendelkezéseivel kapcsolatosan értelmező tájékoztatást adni. A Kbt., valamint a közbeszerzésekkel összefüggő egyéb jogszabályok értelmezésével kapcsolatban elsősorban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Közbeszerzési Hatóság adhat felvilágosítást. 4) Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző 3. napnál később érkezik be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha a tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. A postai küldemények elirányításából, elvesztéséből eredő összes kockázat a gazdasági szereplőt terheli. 5) A Lebonyolító – a gazdasági szereplők egyidejű értesítése mellett – írásban (fax, e-mail útján) válaszol a felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatos minden egyes kérdésre, és a tájékoztatás teljes tartalmát a gazdasági szereplők számára hozzáférhetővé teszi a Lebonyolító címén. A kiegészítő tájékoztatás – előzetes telefonos időpont egyeztetése alapján – teljes terjedelemben megtekinthető a Lebonyolító címén.
9/37 6) A gazdasági szereplő által feltett kérdések, és az ajánlatkérő által kézbesített kiegészítő tájékoztatások a dokumentáció részeivé válnak. 7) A közbeszerzési eljárás során valamennyi levelezésre kérjük feltüntetni az alábbi információkat: Port Danube Kft. „A KDOP-2.1.1/G-11-2012-0002 azonosító számú projekt megvalósítás keretében az EX-KOMÁROM állóhajó felújítása, és turisztikai célra történő üzembe helyezése” a dokumentumot beküldő neve és levelezési címe, faxszáma és e-mail címe
VII.
AZ AJÁNLATTÉTELLEL KAPCSOLATOS KÖLTSÉGEK
1) A dokumentáció átvételével, az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlattevő által kidolgozott ajánlatért ellenérték nem igényelhető. 2) Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat nem tudja visszaszolgáltatni sem egészében, sem részeiben (különös tekintettel pl. az ajánlati biztosítékra vonatkozó bankgarancia dokumentumra), az ajánlatot Ajánlatkérőnek a Kbt. 34. § (2) bekezdése szerint öt évig meg kell őriznie.
VIII.
KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL
1) A Kbt. 26. §-a értelmében, amennyiben egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell hogy szerepeljen. 2) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, így különösen: a) a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni; b) a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését; c) a közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek; d) az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
10/37 3) Ajánlatkérő felhívja a közös ajánlattevők figyelmét, hogy kizárólag a képviselő ajánlattevő részére küldi meg a Kbt. által előírt és egyéb értesítéseket, tájékoztatásokat, felhívásokat. A közös ajánlattevők felelőssége, hogy az egymás közötti kommunikációt megfelelően rendezzék. A képviselő ajánlattevő részére kézbesített dokumentumok, valamennyi közös ajánlattevő részére kézbesítettnek tekintendők. A megfelelő kézbesítés érdekében az ajánlatban meg kell adni a képviselő ajánlattevő kapcsolattartásra megjelölt elérhetőségeit. 4) Felhívjuk a tisztelt közös ajánlattevők figyelmét, hogy az egyes nyilatkozatok megtételénél különös figyelmet fordítsanak arra, hogy a nyilatkozatok – amennyiben az szükséges – valamennyi közös ajánlattevőre kiterjedjenek. Úgyszintén fokozott figyelemmel járjanak el a kizáró okokra, az alkalmassági feltételekre vonatkozó és egyéb igazolások csatolásakor.
IX.
AZ AJÁNLATOT ALKOTÓ DOKUMENTUMOK
1) Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell – lehetőleg az alábbi sorrendben – csatolni: SorMegnevezés szám A Kbt. 60. § (6) bekezdésének megfelelő felolvasólap. Lehetőleg a fedőlapot követően csatolják az ajánlatba! Az ajánlatban az alábbi adatokat kell megadni az ajánlattevőről:
1.
Nyilvántartó cégbíróság neve, Cégjegyzékszám, Belföldi adószám, Pénzforgalmi jelzőszám, Képviselő neve, Kapcsolattartó személy neve, Kapcsolattartó személy telefon vagy mobil száma, Kapcsolattartó személy faxszáma, Kapcsolattartó személy e-mail címe.
Közös ajánlattétel esetén a képviselő ajánlattevő kapcsolattartásra megjelölt adatait kell megadni! 1 1. számú melléklet
2.
1
A Kbt. 60. § (3) bekezdésében előírt, úgynevezett ajánlati nyilatkozat, valamint a 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozat. Az ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy az ajánlatában csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást (pl. referenciaigazolások, pénzintézeti
Lehetőség szerint kizárólag egyetlen levelezési címet, egyetlen telefaxszámot, egyetlen telefonszámot, egyetlen e-mail címet, egyetlen kapcsolattartásra jogosult személyt kérünk megjelölni.
11/37 nyilatkozatok stb.) az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá. 2. számú melléklet
3.
Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni, és az ajánlathoz csatolni. Közös ajánlattevők esetén valamennyi közös ajánlattevőre is egyértelműen ki kell terjednie a nyilatkozatoknak. 3. számú melléklet.
4.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni, ezt a dokumentumot az összes közös ajánlattevőnek alá kell írnia.
Kizáró okok fenn nem állásának igazolása: A Kbt. 122. § (1) bek. és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 12. §-a szerint az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 56. § (1) bek. k) pont kc) alpontját a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 12. §-a rendelkezései szerint kell igazolni.
5.
Továbbá az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak a jelen felhívás megküldése napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük. 4. számú melléklet
Pénzügyi és gazdasági alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a jelen felhívás megküldését megelőző három naptári évben (2009., 2010. és 2011.) összesen a teljes nettó árbevétele nem éri el az 50 millió forintot Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
6.
Az ajánlatba csatolni kell, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. c) pontja alapján a felhívás megküldését megelőző három naptári évi (2009., 2010. és 2011.) összesített teljes nettó árbevételről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. §-a. Ajánlatkérő a fenti igazolási mód(ok) helyett elfogadja ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát is, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt
12/37 alkalmassági követelményeknek. 5. számú melléklet Ha az ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek valamely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, további köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Továbbá ajánlattevőnek 7.
a) vagy nyilatkoznia kell arról, hogy az alkalmassági igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során milyen módon fogja ténylegesen igénybe venni (ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került) [Kbt. 55. § (6) bek. a) pont]; b) vagy be kell nyújtania az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg [Kbt. 55. § (6) bek. c) pont]. A Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjának alkalmazása esetén a kezességet vállaló köteles az ajánlatban megadni székhelyét (postacímét), telefonszámát, faxszámát, email címét.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 60 hónapban összesen legalább 2 db, összesen legalább nettó 30 millió Ft értékű, a közbeszerzés tárgya (felújítás) szerinti (műszaki átadás-átvétellel lezárt) referenciát. Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során. 8.
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlatba csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. § (2) bek. a) pontja alapján és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 16. § (5) bekezdése szerint az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 60 hónapban teljesített, a felhívás 13.2. pont alkalmasság minimumkövetelményei rovat a) pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, az építési beruházás tárgyát, az ellenszolgáltatás nettó összegét, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – legalább év és hónap –
13/37 megjelölésével) és helyét, továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15-17. §-a. Ajánlatkérő a fenti igazolási mód(ok) helyett elfogadja ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát is, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek. 5. számú melléklet Ha az ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek valamely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, további köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Továbbá ajánlattevőnek 9.
a) vagy nyilatkoznia kell arról, hogy az alkalmassági igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során milyen módon fogja ténylegesen igénybe venni (ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került) [Kbt. 55. § (6) bek. a) pont]; b) vagy – ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik – az ajánlattevő nyilatkozhat az a) pontban foglaltak helyett arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során [Kbt. 55. § (6) bek. b) pont].
Egyéb dokumentumok:
10.
11.
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, az ajánlattevő és az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. Árazott költségvetés Az árazott költségvetést ajánlatkérő a Kbt. 67. § (7) bekezdés b) pontja szerinti
14/37 szakmai ajánlatnak tekinti. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az árazatlan tételes költségvetés táblázaton belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket megváltoztatni, vagy a mennyiség egységét megváltoztatni, kivéve, ha ezt ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás során előírja a Kbt. 45. § (6) bekezdése alapján. Valamennyi költségvetési sort be kell árazni, kivéve, ha kiegészítő tájékoztatás során ajánlatkérő ettől eltérően rendelkezik a Kbt. 45. § (6) bekezdése alapján.
12.
Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, de az ezen tényt vagy adatot tartalmazó, a Kbt. 36. § (5) bekezdés szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy ajánlattevőnek (részvételre jelentkezőnek) vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a Kbt. 36. § (6) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárásban meg kell jelölnie az érintett nyilvántartást. 6. számú melléklet
13.
Kérjük, hogy amennyiben az ajánlattevők rendelkeznek a műszaki leírással, a szerződéstervezettel kapcsolatos észrevételekkel, esetleges módosítási javaslatokkal, azokat szíveskedjenek konkrét szövegszerű javaslatként az ajánlatban csatolni (lehetőség szerint elektronikus adathordozón, szerkeszthető *.doc formátumban változáskövető korrektúra alkalmazásával) a tárgyalások gyorsabb lebonyolítása érdekében. (Ezek csatolása nem kötelező.)
2) Figyelemmel a Kbt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakra, az ajánlatban szereplő nyilatkozatok aláírás nélkül joghatás kiváltására nem alkalmasak, így az ajánlatot a szükséges helyeken – pl. ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatai, a Felolvasólap – cégszerűen aláírva (vagy cégszerű aláírásra jogosult által meghatalmazott személy(ek) aláírásával ellátva) kell benyújtani. 3) Kérjük a tisztelt ajánlattevőket, hogy az ajánlathoz ne csatoljanak olyan dokumentumokat, melynek csatolását a jogszabályok, vagy az ajánlatkérő nem írta elő (pl.: prospektus, ismertető, aláírt szerződéstervezet). Amennyiben ajánlattevő ilyen dokumentumokat is be kíván nyújtani, úgy ezeket – ha benyújtását feltétlenül szükségesnek tartja – az ajánlattól elkülönülten tegye a borítékba, vagy csomagba az ajánlat mellé. Ajánlatkérő az ilyen módon elkülönített dokumentumot nem tekinti az ajánlat részének és az ajánlat elbírálása során nem veszi figyelembe.
15/37
X.
A Z AJÁNLAT PÉLDÁNYAIVAL KAPCSOLATOS FORMAI ELŐÍRÁSOK
1) Az ajánlatot 1 eredeti példányban kell benyújtani. Ha az ajánlatok közül az eredeti példány nincs megjelölve, ajánlatkérő egy tetszőleges példányt kiválaszt, és azt tekinti eredetinek. 2) Követelmény továbbá az ajánlat bekötése, összefűzése vagy összetűzése. 3) Az ajánlatban nem lehetnek közbeiktatások, törlések vagy átírások, kivéve az ajánlattevő által tett hibakiigazításokat. Az ilyen kiigazításokat az ajánlatot aláíró személy(ek)nek, vagy az arra meghatalmazott személy(ek)nek a kézjegyükkel kell ellátnia/ellátniuk a közbeiktatás, törlés vagy átírás dátumának feltüntetésével. 4) Tekintettel a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 46. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra és arra, hogy a jelen beszerzés részben európai uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy az eredeti, aláírt ajánlatukat teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.pdf formátumba beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be az ajánlatukkal közös csomagolásban. A jelen pont szerinti elektronikus adathordozó benyújtása nem kötelező (azaz ennek elmaradása nem eredményezheti az ajánlat érvénytelenségét), az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálása során minden esetben a papír alapon benyújtott ajánlatot veszi figyelembe.
XI.
AZ AJÁNLAT CSOMAGOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS FORMAI ELŐÍRÁSOK
1) A nem megfelelően címzett, vagy feliratozott ajánlatok elirányításáért, vagy idő előtti felbontásáért ajánlatkérőt felelősség nem terheli. 2) A kért példányszámú ajánlatot együttesen, egy közös borítékba, csomagba, vagy dobozba kell becsomagolni. A csomagolásnak át nem látszónak, sértetlennek kell lennie és meg kell felelnie az alábbi követelményeknek: 1.
biztosítja, hogy az ajánlat egyes példányai együtt maradjanak,
2.
a csomagoláson fel kell tüntetni az alábbiakat:
3.
a)
Az ajánlattevő nevét és székhelyét,
b)
„Port Danube Kft. - „A KDOP-2.1.1/G-11-2012-0002 azonosító számú projekt megvalósítás keretében az EX-KOMÁROM állóhajó felújítása, és turisztikai célra történő üzembe helyezése”
c)
Az „Ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel!” feliratot
A csomagoláson a fentiektől eltérő tartalmú felirat nem helyezhető el, kivéve az ajánlat postai feladása esetén, amikor az alábbi felirat is feltüntethető:
16/37 KözbeszGuru Tanácsadó Kft. 1076 Budapest, Garay utca 50. II. em. 17. (Kapucsengő: 5)
XII.
AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSA
1) Az ajánlatok benyújtása személyesen és postai úton történhet, az alábbi címre: KözbeszGuru Tanácsadó Kft. 1076 Budapest, Garay utca 50. II. em. 17. (Kapucsengő: 5) Az ajánlatokat személyesen munkanapokon 9-14 óráig, az ajánlattételi határidő napján 910 óráig lehet benyújtani. 2) Ajánlatkérő az ajánlatot akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvétele az ajánlattételi határidő lejártáig, a bontás megkezdéséig megtörténik. A postai küldemények elirányításából, elvesztéséből eredő összes kockázat az ajánlattevőt terheli. Az ajánlattevő felelőssége, hogy ajánlata megfelelő csomagolásban, formában és időben kerüljön benyújtásra. Ajánlatkérő csak az előírt határidőig a megjelölt helyre leadott ajánlatokat tudja értékelni. 3) Az ajánlatok személyesen történő leadásakor az ajánlatot átadó személy köteles aláírásával az átvételi elismervényt ellátni. 4) Az ajánlatok benyújtásakor az ajánlatok átadásához szükséges időtartamot is vegyék figyelembe az ajánlattevők. A határidőn túl érkezett ajánlatok a Kbt. értelmében érvénytelenek, amely ajánlatok azonban a Kbt. 34. § (2) bekezdése szerinti iratnak minősülnek. Ezért ajánlatkérő a késve benyújtott ajánlatokat köteles megőrizni, azok visszaszolgáltatására sem részekben, sem egészében nem kerülhet sor.
XIII.
BONTÁSI ELJÁRÁS RÖVID BEMUTATÁSA
1) Az ajánlattevők a bontás időpontjáról külön értesítést nem kapnak, arra a felhívásban foglaltak az irányadók. A bontáson megjelent ajánlattevők képviselői részvételük igazolására egy jelenléti ívet írnak alá. 2) Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét. 3) Az ajánlatok felbontásakor az ajánlatkérő ismerteti az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont (adott esetben részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. 4) Az ajánlatok felbontásáról és a felolvasott adatok ismertetéséről az ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a bontástól számított öt napon belül megküld az összes ajánlattevőnek.
17/37
XIV.
IRÁNYADÓ IDŐ
A felhívásban és a dokumentációban meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő.
XV.
A Z AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE
1) Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás értékelési szempontja szerint [Kbt. 71. § (2) bek. a) pont] bírálja el. 2) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a dokumentációban előírt, vagy az azzal – a dokumentációban szereplő műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni 3) Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes felmerülő adót, közterhet, illetéket stb. kivéve az ÁFA összegét. 4) Az ajánlattevőnek árazott költségvetést kell készítenie az árazatlan költségvetési kiírás kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz. A felolvasólapon a részletes ajánlat nettó végösszegét kell feltüntetni az „Összesített nettó ajánlati ár” rovatban. Az ajánlati árnak minden, a szerződésszerű teljesítés érdekében, valamint a Műszaki leírásban foglaltak szerint felmerülő költséget magában kell foglalnia. Az ajánlati árat magyar forintban (HUF), nettó értékben, pozitív egész számokban kell megadni. 5) Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (6) bekezdése alapján kiegészítő tájékoztatásban előírhatja, hogy ajánlattevőknek különbözeti költségvetésben kell szerepeltetniük bizonyos tételeket. Ajánlattevő különbözeti költségvetést csak abban az esetben csatolhat az ajánlatba, ha ajánlatkérő a fenti módon ezt a kiegészítő tájékoztatásban előírta. A különbözeti költségvetés negatív előjellel is tartalmazhat különbözeti tételeket. Amennyiben ajánlatkérő a fentiek szerint kiegészítő tájékoztatás során előírja, hogy meghatározott tételeket az ajánlattevők különbözeti költségvetésben szerepeltessenek az ajánlatban, úgy az ajánlatot ennek az ajánlatkérői előírásnak is megfelelően kell elkészíteni. Amennyiben ajánlattevőnek a kiegészítő tájékoztatás alapján nem kell különbözeti költségvetést benyújtania, úgy ajánlattevőnek a dokumentációban szereplő árazatlan költségvetést kell teljeskörűen beáraznia munkanemek és egyéb tételek szerinti bontásban. Amennyiben ajánlattevőnek nem kell különbözeti költségvetést összeállítania, úgy az árazott költségvetés végösszegét kell feltüntetnie nettó ajánlati árként, forintban meghatározva a Kbt. 60. § (6) bekezdésének megfelelő Felolvasólapon részenként különkülön (1. számú melléklet).
18/37 Amennyiben ajánlattevőnek a kiegészítő tájékoztatás alapján különbözeti költségvetést kell benyújtania, abban az esetben is köteles a dokumentációban szereplő árazatlan költségvetést teljeskörűen beárazni (kivéve, ha kiegészítő tájékoztatás során ajánlatkérő ettől eltérően rendelkezik a Kbt. 45. § (6) bekezdése alapján). Amennyiben ajánlattevőnek különbözeti költségvetést kell benyújtania, úgy az árazott költségvetés végösszegét valamint a különbözeti költségvetés végösszegét kell összeadnia és feltüntetnie nettó ajánlati árként forintban meghatározva a Kbt. 60. § (6) bekezdésének megfelelő Felolvasólapon részenként külön-külön (1. számú melléklet). (A különbözeti költségvetés végösszege adott esetben negatív szám is lehet a különbözeti költségvetésben foglalt tételek előjele függvényében.) A különbözeti költségvetést ajánlattevőnek az ajánlattételi dokumentáció részét képező költségvetési kiírástól elkülönítetten, az ajánlatába csatolva kell megadnia tételesen, munkanemek és egyéb tételek szerinti bontásban, részenként külön-külön. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az elektronikusan és a papír alapon rendelkezésre bocsátott árazatlan költségvetések ellentmondása vagy eltérése esetén az elektronikus alapon rendelkezésre bocsátott árazatlan költségvetés az irányadó.
XVI.
A SZERZŐDÉSKÖTÉS MÓDJA
A Lebonyolító az eljárás nyertesével – több közbeszerzési rész esetén esetlegesen a nyerteseivel – az összegezés megküldését követően felveszi a kapcsolatot a szerződéskötéshez szükséges további teendők és információk megadása érdekében.
19/37
MŰSZAKI LEÍRÁS Külön mellékletként kerül megküldésre PDF formátumban.
20/37 Jelen szerződés száma Megrendelőnél: […]*a szerződéskötéskor kitöltendő Jelen szerződés száma Vállalkozónál: […]*a szerződéskötéskor kitöltendő
ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS
A SZERZŐDÉST KÖTŐ FELEK ADATAI
Port Danube Kft. Székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. adószám: 13628778-2-11 képviseli: Sasvári Szilárd ügyvezető - továbbiakban „Megrendelő“ a neve vagy megnevezése: * nyertes ajánlattevő adatai cím, székhely: * nyertes ajánlattevő adatai adószám: * nyertes ajánlattevő adatai bankszámlaszám (pénzforgalmi számla száma): * nyertes ajánlattevő adatai számlavezető pénzintézet neve: * nyertes ajánlattevő adatai képviseletében eljáró személy neve vagy megnevezése: * nyertes ajánlattevő adatai képviselő eljáró személy elérhetősége: * nyertes ajánlattevő adatai nyilvántartó cégbíróság neve: * nyertes ajánlattevő adatai cégjegyzékszám: * nyertes ajánlattevő adatai mint Vállalkozó, - továbbiakban „Vállalkozó” (együttes említésük esetén: „Szerződő Felek” vagy „Felek”)
I. ELŐZMÉNYEK
21/37
Megrendelő, mint Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: „Kbt.”) alapján „A KDOP-2.1.1/G-11-2012-0002 azonosító számú projekt megvalósítás keretében az EX-KOMÁROM állóhajó felújítása, és turisztikai célra történő üzembe helyezése” tárgyában a közbeszerzési eljárást folytatott le (továbbiakban: „Közbeszerzési Eljárás”). Vállalkozó, mint ajánlattevő a Közbeszerzési Eljáráson részt vett, és figyelemmel arra, hogy Megrendelő Vállalkozó ajánlatát fogadta el nyertes ajánlatként a Felek jelen közbeszerzési szerződést kötik egymással. II. A SZERZŐDÉST ALKOTÓ DOKUMENTUMOK 1. Szerződéses okmányok: Felek teljes megállapodását a Szerződés törzsszövege, a Közbeszerzési Eljárás során a kiegészítő tájékoztatás-kérésre adott ajánlatkérői válaszok (amennyiben kiegészítő tájékoztatási igény felmerült), a Közbeszerzési Eljárást indító felhívás és dokumentáció; a tárgyalási jegyzőkönyv(ek); és Vállalkozó nyertes ajánlatának teljes tartalma /a Kbt. 80. §ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel/ tartalmazza. 2. Dokumentumhierarchia: A fenti dokumentumok közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a legteljesebb műszaki-szakmai tartalmat rögzítő rendelkezés az irányadó. 3. Felek rögzítik, hogy a szerződés megkötése, és teljesítése során a közbeszerzésekre vonatkozó szabályozás céljával összhangban, a közbeszerzési alapelveinek tiszteletben tartásával [Kbt. 2. §] kell eljárni.
III. A FELEK SZERZŐDÉST ÉRINTŐ NYILATKOZATAI 1. Mindkét Fél kijelenti, hogy - kellő felhatalmazással és jogkörrel rendelkezik a jelen szerződés aláírására és teljesítésére; - a jelen szerződés aláírását az erre kijelölt vezető, illetőleg a cég igazgatósága, vagy vezető testülete szabályszerűen engedélyezte és az megfelel az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek (adott esetben); - a jelen szerződést a Fél nevében aláíró személy megfelelő, a vonatkozó jogszabályok által megkívánt, regisztrált aláírási joggal rendelkezik, így részéről a szerződés aláírása és teljesítése nem eredményezi más, olyan szerződés, vagy egyéb jognyilatkozat megszegését, melyben félként szerepel. 2. Vállalkozó kijelenti, hogy: - kész és képes Megrendelő szerződéses céljának megfelelő teljes körű, gondos és magas színvonalú teljesítésre;
22/37 - a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott információk alapján a díj kialakításához szükséges lényeges információk rendelkezésére állnak; - ajánlatának szakmai kialakítása során figyelembe vette Megrendelő által rendelkezésére bocsátott információkat; - Megrendelő által elvárt feladatokat teljesíthetőnek minősíti; - a teljesítéshez szükséges szakmai, szellemi, személyi és anyagi feltételekkel rendelkezik, és azokkal a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog; - rendelkezik a tevékenysége folytatásához szükséges összes hatósági és egyéb engedéllyel; - nincs olyan függőben levő kötelezettsége vagy érdekkörében lévő más körülmény, amely kedvezőtlenül hathat a jelen szerződésben, illetőleg az egyedi megállapodásokban foglaltak érvényességére, teljesítésére vagy saját teljesítési készségére, illetve képességére. 3. Megrendelő kijelenti, hogy jelen szerződés hibátlan, hiánytalan és határidők megtartásával történő teljesítéséhez kiemelt jogi érdeke fűződik. IV. A SZERZŐDÉS TÁRGYA 1. Jelen szerződés alapján Vállalkozó feladata a Felek által a Közbeszerzési Eljárás során meghatározott Feladatok teljes körű és szerződésszerű elvégzése. 2. Amennyiben a teljesítés során a Felek által nem rögzített minőségi, illetve műszaki tartalmat érintő kérdés merül fel, úgy Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul írásban tájékoztatni, majd a kapott utasításnak megfelelően eljárni. Amennyiben Vállalkozó úgy ítéli meg, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeihez képest többlet Megrendelői igény merül fel, úgy köteles ezt a konkrét igény teljesítését megelőzően jelezni Megrendelő számára. A többletigények kapcsán a Felek a Kbt. alkalmazásával kötelesek eljárni, az adott műszaki kérdést a szerződés teljesítésétől elválasztva kötelesek kezelni. Amennyiben Vállalkozó álláspontja az, hogy az adott kérdés a teljesítést (határidőben vagy ellenértékben) érinti, úgy köteles ésszerű időben írásban megindokolni azt, hogy (i) az adott kérdés miért nem tartozik a IV. 3. pontban foglaltak alá, valamint (ii) az adott kérdés eldöntése előkérdése-e a további teljesítésének. Megrendelő ésszerű határidőben köteles saját álláspontját közölni Szállítóval. 3. Vállalkozó – külön díjigény nélkül – köteles a rendeltetésszerű használathoz szükséges valamennyi – jelen szerződésben vagy Közbeszerzési Eljárás során kifejezetten nem említett, de a szakmai szokások szerint a kifogástalan teljesítéshez kapcsolódó – tevékenység ellátására. 4. Teljesítés helye: 1044 Budapest, Zsilip u. 9. V. TELJESÍTÉSI HATÁRIDŐ 1. Teljesítési véghatáridő: 2013. május 31.
23/37 A Felek megállapodnak, hogy a részteljesítések és ezekhez kapcsolódóan a kifizetések ütemezését a szerződés megkötését követően egyeztetik egymással, és megállapodásukat írásban rögzítik. 2. Kimentett késedelem: A teljesítési határidőkbe nem számít be az adott munka elvégzését akadályozó, bizonyíthatóan Vállalkozó érdekkörén kívül bekövetkezett körülmények elhárításának időtartama, amennyiben az adott körülmény elhárítása a Vállalkozótól a leggondosabb eljárás mellett sem lett volna elvárható. Ilyen körülménynek minősül a Szerződés megkötésekor előre nem látható olyan lényeges körülmény vagy esemény, amelyért a Vállalkozó bizonyíthatóan nem felelős, és amely a Szerződés határidőben történő teljesítését megakadályozza, így különösen ha - a késedelem oka Megrendelőnek Vállalkozó teljesítéséhez szükséges előteljesítésének hiánya vagy késedelme, - a késedelem oka a Vállalkozótól független és a megvalósításában Megrendelővel létesített jogviszony alapján – esetlegesen – részt vevő harmadik személyek olyan magatartása, amely Vállalkozó határidőben történő teljesítését késlelteti (összefoglalóan a Megrendelő érdekkörében/megbízásából eljáró harmadik személyek késedelmével/hibás teljesítésével okozott késedelem). Vállalkozó csak akkor mentesülhet a késedelem következményei alól, ha az okot adó körülményről a tudomásszerzést követően haladéktalanul, hitelt érdemlő módon tájékoztatta Megrendelőt. 3. Kimentett késedelem jogkövetkezménye: Kimentett késedelem esetén az adott részhatáridő és az ezt követő részhatáridők és a véghatáridő is a kimentett késedelem időtartamával automatikusan módosul, bár a Felek kötelessége minden ésszerű intézkedést megtenni a bekövetkező késedelem elhárítása, illetőleg minimalizálása érdekében. Felek rögzítik, hogy Megrendelői késedelem jogkövetkezménye a Vállalkozó részére nyitva álló teljesítési határidő meghosszabbodása, mégpedig az alábbiak szerint. Amenyiben Vállalkozó Megrendelő miatt esik kimentett késedelembe, úgy a kimentett késedelemmel érintett részteljesítés határideje, egymásra épülő részteljesítések esetén az összes ráépülő részhatáridő, szükség esetén akár a véghatáridő is a kimentett késedelem napjainak számával meghosszabbodik. Felek megállapodnak, hogy Megrendelőt, a kimentett késedelmen esetén a fent nevesített helytállási és teljesítési kötelezettségekenek túl egyéb – kifejezett vagy beleértett rendelkezésen, megállapodáson vagy jogszabályon alapuló – teljesítési vagy helytállási kötelezettség nem terheli. 4. Akadályközlés: Vállalkozó köteles Megrendelőt az ok feltüntetésével, és a várható késedelem megjelölésével minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozás eredményességét, vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti. (a továbbiakban: „akadályközlő levél”). Az akadályközlő levél a szerződés szerinti teljesítési határidőt nem módosítja, a Megrendelő késedelmes teljesítésből eredő törvényes és szerződésen alapuló jogait nem érinti. A haladéktalan értesítés elmulasztásából eredő kárért Vállalkozó felelős, utólagosan nem hivatkozhat ebbéli tájékoztatási kötelezettsége megsértésére előnyök szerzése céljából, kötelezettsége, felelőssége kimentése érdekében.
24/37 5. Előteljesítés: Felek rögzítik, hogy Vállalkozó előteljesítésre nem jogosult, kivéve Megrendelő írásbeli hozzájárulásával. VI. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE 1. Teljesítés elősegítése: Megrendelő megteszi mindazon munkáltatói intézkedéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy projektbe delegált képviselői a szerződés teljesítése során Vállalkozó rendelkezésére álljanak, vele együttműködjenek. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó teljesítési határidők elmulasztását utólagosan nem mentheti ki pusztán arra hivatkozással, hogy Megrendelő projektbe delegált képviselőinek nem volt megfelelő az együttműködési hajlandósága. Ha Megrendelő valamelyik projektbe delegált képviselője nem működik együtt Vállalkozóval, akkor Vállalkozó köteles ezt haladéktalanul írásban jelezni Megrendelő alábbi kapcsolattartója részére: Sasvári Szilárd ügyvezető. Ha Vállalkozó e kötelezettségét elmulasztja, a határidő elmulasztását nem mentheti ki a fentiekre hivatkozással. Amennyiben azonban - Megrendelő együttműködési kötelezettségére tekintettel - Vállalkozó a jelen pontban foglalt kötelezettségének eleget tett, Megrendelő viszont a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, vagy késedelmesen teszi meg, és Vállalkozó emiatt nem tudja szerződésszerű feladatait határidőben elvégezni, úgy az ilyen késedelemből eredő kárért Vállalkozó nem felel. 2. Ellenőrzés: Megrendelő jogosult Vállalkozónak a jelen szerződésben vállalt feladatai ellátásával kapcsolatos tevékenységét önállóan vagy megbízólevéllel ellátott képviselője révén ellenőrizni olyan módon, hogy Vállalkozó teljesítését Megrendelő ezirányú tevékenysége ne akadályozza. 3. Megrendelő utasítási jogának gyakorlása: Vállalkozó köteles Megrendelő által adott valamennyi jelen Vállalkozási szerződésben szabályozott témában kiadott utasítást teljesíteni, eltekintve attól, ha ez jogszabály, hatósági rendelkezés megsértésére avagy az élet és vagyonbiztonság (ideértve az adatvagyont is) veszélyeztetésére vezetne, mivel ilyen esetben jogszerűen megtagadhatja a Vállalkozó az utasítás teljesítését. Megrendelő vagy bármely nevében eljáró személy célszerűtlen és/vagy szakszerűtlen utasítására Vállalkozó köteles Megrendelő jelen szerződésben megnevezett kapcsolattartójának a figyelmét haladéktalanul írásban felhívni. Amennyiben felhívás ellenére is fenntartja Megrendelő az utasítást, úgy köteles azt végrehajtani, kivéve, ha az utasítás teljesítését jogszerűen megtagadhatja Vállalkozó. Ebben az esetben azonban a célszerűtlen/szakszerűtlen utasításból adódó minden következmény Megrendelőt terheli. Megrendelő utasításai nem terjedhetnek ki a Vállalkozó munkájának megszervezésére a teljesítést nem tehetik terhesebbé Vállalkozó számára. 4. Vállalkozó a szerződés teljesítése során nem fizethet ki, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 5. A szerződés teljesítése során a Kbt. 128. §-tól a Kbt. 131. §-ig terjedő rendelkezések értelemszerűen irányadók.
25/37 VII. A VÁLLALKOZÁSI DÍJ MÉRTÉKE, FIZETÉSE 1. A vállalkozási díj jellege: A vállalkozási díj átalányár, tehát tartalmazza Vállalkozónak a jelen Szerződés szerinti feladat végzése során felmerülő mindennemű költségét és egyéb kiadását, ezért Vállalkozó Megrendelővel szemben további költségigénnyel nem élhet. Vállalkozó kijelenti, hogy a díj meghatározása során figyelemmel volt az átengedésre kerülő felhasználási jogosultságokra. Felek rögzítik, hogy a díj arányban áll Megrendelő által a felhasználáshoz kapcsolódóan elérhető haszonnal. 2. A vállalkozási díj mértéke: A hibátlan, hiánytalan teljesítés ellenértékét képező vállalkozási díj teljes összege: […]*a szerződéskötéskor kitöltendő a nyertes ajánlat alapján Ft + ÁFA. 3. Fizetési feltételek: 3.1. Megrendelő a szerződésben meghatározott módon és tartalommal történő vállalkozói teljesítésről teljesítésigazolást állít ki. 3.2. Megrendelő részéről a teljesítés igazolására kizárólag Sasvári Szilárd ügyvezető vagy az általa írásban meghatalmazott személy jogosult. Az egyéb személy által aláírt teljesítésigazolás avagy egyéb dokumentum a teljesítés-igazolást nem helyettesíti. A teljesítésigazolás egy példánya a számla melléklete. 3.3. Vállalkozó a számlát a kiállított teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) állítja ki, továbbá köteles a számlán feltüntetni jelen szerződés megrendelői azonosítóját. 3.4. A számla ellenértékét Megrendelő a Kbt. 130. § (3) bekezdése és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-a szerint átutalással 30 napon belül egyenlíti ki. 4. Fizetési késedelem: Megrendelő a Kbt. 127. § (4) bekezdés b) pontja alapján alkalmazandó Ptk. 301/A. § (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles. Vállalkozó számláján szereplő minden ezzel ellentétes rendelkezés esetén is a fenti szabály érvényesül a Felek viszonylatában. VIII. SZERZŐDÉSES BIZTOSÍTÉKOK 1. Késedelmi kötbér: Vállalkozó kötbér fizetésére köteles, ha neki felróhatóan valamely rész- vagy véghatáridőt elmulaszt. A késedelmi kötbér mértéke: 1 % naponta. 2. Hibás teljesítési kötbér: Hibás teljesítési kötbérre jogosult Megbízó, ha Megbízott a kellékszavatossági igényt 5 munkanapon belül nem teljesíti. A hibás teljesítési kötbér mértéke 1 % naponta. 3. Meghiúsulási kötbér:
26/37 A Vállalkozónak felróható lehetetlenülés (ideértve a Vállalkozó szerződésszegésére alapított Megrendelő általi felmondást/elállást) esetén a Vállalkozó kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik. A meghiúsulási kötbér mértéke: 10 % 4. Kötbérekkel kapcsolatos egyéb rendelkezések: 4.1. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő haladéktalanul, írásban megtenni.
kötbérigényét
kifogásolja,
köteles
ezt
4.2. Felek megállapodnak abban, hogy Megrendelő jogosult az esedékessé vált, elismert kötbért a még ki nem egyenlített ellenértékből levonni, vagy értesítő levél útján érvényesíteni; valamint amennyiben Megrendelőnek a kötbér mértékét meghaladó kára keletkezik, azt jogosult Vállalkozó felé továbbhárítani. Vállalkozó köteles megtéríteni az általa szerződésszegéssel vagy szerződésen kívül okozott és Megrendelő partnerei és ügyfelei által jogosultan Megrendelőre hárított kártérítést. A késedelmi és hibás teljesítési kötbér fizetése nem mentesíti Vállalkozót a teljesítés alól. 4.3. A kötbérek alapja: a teljes nettó ellenérték
IX. A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA, MEGSZŰNÉSE 1. Szerződés módosítása: 1.1. A szerződés módosítása körében az alábbi alakiságok érvényesülnek: Jelen szerződésben szabályozottakat csak írásban (papír alapú dokumentum), a Felek cégszerű aláírásával lehet módosítani. Szóban, ráutaló magatartással vagy írásban, de a szerződést aláíró képviselő személyektől eltérő beosztással rendelkező személyek által tett jognyilatkozat a szerződés módosítására nem alkalmas. 1.2. A szerződés módosítása körében az alábbi tartalmi megkötések érvényesülnek: Jelent szerződést a Kbt. előírásainak megfelelően, a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések módosítására vonatkozó szabályok betartásával lehet módosítani. 2. Elállás, felmondás: 2.1. Általános elállás, felmondás: Megrendelő a teljesítésig jogosult a szerződéstől indokolás nélkül elállni, vagy azt felmondani a Vállalkozóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával, köteles azonban Vállalkozó kárát megtéríteni. Vállalkozót azonban kárenyhítési kötelezettség terheli. 2.2. Szankciós elállás, felmondás: Megrendelő jogosult a Vállalkozó súlyos szerződésszegése esetén – írásbeli nyilatkozatában megjelölt felmondási idővel vagy akár azonnali hatállyal – a szerződést felmondani vagy attól elállni. Erre szolgáló oknak minősül, ha (i) Vállalkozó ellen az illetékes bíróság jogerős végzése alapján felszámolási eljárás indul; vagy (ii) Vállalkozó a vele szembeni csődeljárás során fizetési halasztásban részesül; vagy
27/37 (iii) Vállalkozó végelszámolás iránti kérelme (amennyiben gazdasági társaságról van szó) a cégbíróságnál benyújtásra került; vagy (iv) Vállalkozóval szemben az illetékes cégbíróság előtt törlési eljárás indul; vagy (v) Vállalkozó bármilyen módon megtéveszti Megrendelőt, vagy valótlan adatot szolgáltat és ez közvetlen vagy közvetett módon súlyosan káros hatással lehet a lényeges szerződéses kötelezettségek teljesítésére; vagy (vi) Vállalkozó a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja; vagy (vii) Vállalkozó jelen szerződésen alapuló kötelezettségeit olyan jelentős mértékben megszegte, hogy ennek következtében Megrendelőnek a további teljesítés nem áll érdekében; vagy (viii) Vállalkozó bármely határidőt a következményekre történő figyelmeztetés ellenére, a felszólítás átvételétől számítva is 5 napot meghaladóan elmulaszt; vagy (ix) a késedelmi kötbér eléri a maximális mértékét; vagy (x) a jogszabályon alapuló felmondási vagy elállási okok fennállnak. Vállalkozónak ilyen esetben csak a már elvégzett munkák elszámolására lehet igénye. 2.3. A Kbt. 125. § (5) bekezdése alapján Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon - ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. Felek rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti felmondás esetén a Vállalkozó a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult. X. VEGYES RENDELKEZÉSEK 1. Irányadó jog: Szerződő Felek kifejezetten megállapodnak, hogy jelen megállapodás egészére - így különösen a szerződés megkötésére, anyagi és alaki érvényességére, kötelmi hatásaira, a szerződést biztosító mellékkötelezettségekre, a szerződéssel kapcsolatos követelések beszámíthatóságára, engedményezés útján történő átruházhatóságára és átvállalására – a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni, ide nem ért ve a magyar kollíziós magánjogi szabályokat (nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13 . tvr.). 2. Bírósági kikötés: Felek jelen szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni. Felek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. 41. §-a alapján megállapodnak abban, hogy a szerződésből eredő helyi bíróság elé tartozó vagyonjogi
28/37 jogviták elbírálása kapcsán alávetik magukat a Budai Központi Kerülteti Bíróság kizárólagos illetékességének. Jelen bírósági kikötés hatálya kiterjed a Felek jogutódaira is. Megyei hatáskörbe tartozó vagyonjogi jogviták elbírálása kapcsán Felek nem kívánnak bírósági kikötéssel élni. 3. Jogról való lemondás hiánya: Megrendelő részéről jelen szerződésben foglalt bármely jog késedelmes érvényesítése, illetve érvényesítésének elmulasztása nem jelenti a jogok érvényesítéséről való lemondást, illetve valamely jog részleges vagy kizárólagos érvényesítése nem zárja ki a többi, illetve a fennmaradó jog érvényesítését. 4. Részleges érvénytelenség: Felek megállapodnak, hogy amennyiben jelen szerződés bármelyik rendelkezése utóbb érvénytelennek minősül, a szerződés többi részét érvényesnek tekintik, kivéve, ha Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. 5. Titoktartás: Vállalkozó a jelen szerződéssel összefüggésben tudomására jutott, nyilvánosságra még nem hozott információkat harmadik személynek csak a Megrendelő előzetes írásbeli engedélye alapján adhat át, illetve hozhat nyilvánosságra. Vállalkozó ezen kötelezettsége megszegésével összefüggésben Megrendelő felé kártérítési kötelezettséggel tartozik. 6. Alvállalkozók: Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére a Kbt. szabályainak megfelelően jogosult. Vállalkozó köteles jelen szerződés teljesítésével összefüggésben valamennyi alvállalkozója, teljesítési segédje igénybevételére vonatkozó szerződésében kikötni, hogy az alvállalkozó tevékenységének ellenőrzésére a Megrendelő is jogosult. Vállalkozó felelős magatartásáért.
az
alkalmazottainak,
alvállalkozóinak,
teljesítési
segédeinek
7. Tájékoztatási kötelezettség Vállalkozó köteles a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni. Vállalkozó – a megismerhetővé tételre vonatkozó kötelezettsége mellett– a jelen szerződés időtartama alatt írásban köteles tájékoztatni Megrendelőt minden, a tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változásról, a megváltozott és az új adatok, valamint a változás hatályának megjelölésével. Vállalkozó a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt haladéktalanul írásban köteles Megrendelőt értesíteni a Kbt. 125. § (5) bekezdésében megjelölt ügyletekről. 8. Közlések hatályosulása: Minden követelést, lemondást, bejelentést vagy a jelen szerződés által megkívánt, vagy megengedett más értesítést írásban kell elküldeni és azt az alábbiak szerint kell közöltnek tekinteni: a) kézben és átvételi igazolás ellenében történő átadás esetén az átadás időpontjában, b) ajánlott küldeményként vagy gyorsposta illetve más futárszolgálat útján történő kézbesítés esetén a kézbesítés időpontjában, c) faxüzenet formában az elküldést követő munkanapon, d) email formában az email elküldését követő munkanapon.
29/37 8. Kapcsolattartók: Megrendelő részéről: Név és beosztás Sasvári Szilárd ügyvezető
Telefonszám
e-mail
+36 30 321 0392
[email protected]
Név és beosztás
Telefonszám
e-mail
[…]*
[…]*
[…]*
*a szerződéskötéskor kitöltendő Vállalkozó részéről:
*a szerződéskötéskor kitöltendő Jelen Szerződést a Felek elolvasták, azt közösen értelmezték, és saját elhatározásukból, minden befolyástól mentesen, mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, a képviselet szabályainak megtartásával saját kezűleg aláírták.
[…]*nyertes ajánlattevő neve
Port Danube Kft. Aláírás:
Aláírás:
……………………………. Képviseli: Sasvári Szilárd ügyvezető P.H.
…………………………………. Képviseli: […] P.H.
Megrendelő
Vállalkozó
Esztergom, 2012. […] hó […]. napján
Esztergom, 2012. […] hó […]. napján
30/37
NYILATKOZATMINTÁK
31/37 1. számú melléklet
FELOLVASÓLAP Ajánlattevő adatai2: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Nyilvántartó cégbíróság neve: Ajánlattevő cégjegyzékszáma: Belföldi adószáma: Pénzforgalmi jelzőszám3: Képviselő neve: A kapcsolattartó adatai4: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefon vagy mobil száma: Kapcsolattartó személy faxszáma: Kapcsolattartó személy e-mail címe: Azon főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek: Összesített nettó ajánlati ár:
......................,- Ft
Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján
(cégszerű aláírás)
2
Közös ajánlattétel esetén a táblázatot valamennyi közös ajánlattevőnek ki kell töltenie, a táblázat szabadon bővíthető. 3 Azt a pénzforgalmi jelzőszámot kell feltüntetni, melyet az ajánlattevő az eljárással kapcsolatosan használni kíván. Amennyiben a megkötendő szerződésben ettől eltérő bankszámlát kíván az ajánlattevő feltüntetni, úgy ezt kérjük külön is feltűntetni. 4 Lehetőség szerint soronként egyetlen elérhetőségi adatot adjanak meg! Az ajánlattevő felelőssége olyan kapcsolattartási adatokat megadni, amelyen fogadni tudja az ajánlatkérő által megküldött információkat.
32/37 2. számú melléklet
A KBT. 60. § (3) BEKEZDÉSÉBEN ELŐÍRT, ÚGYNEVEZETT AJÁNLATI NYILATKOZAT
5
Alulírott, ………………………………… mint a(z) …………................................................. cégjegyzésre jogosult képviselője, a Port Danube Kft., mint Ajánlatkérő által kiírt „A KDOP2.1.1/G-11-2012-0002 azonosító számú projekt megvalósítás keretében az EX-KOMÁROM állóhajó felújítása, és turisztikai célra történő üzembe helyezése” tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattevőjeként és a(z) ……………………… (név) ……………………… (cím) közös ajánlattevő képviseletében6 n y i l a t k o z o m , hogy miután az Önök felhívásának és dokumentációjának feltételeit megvizsgáltuk, azokat elfogadjuk, és a felhívás és dokumentáció feltételei, továbbá az eljárás során keletkezett egyéb dokumentumok szerint ajánlatot teszünk az ajánlatunkban a Felolvasólapon rögzített ajánlati áron; nyertességünk esetén készek és képesek vagyunk az ajánlatunkban, valamint a felhívásban, a dokumentációban és a közbeszerzési eljárás során keletkezett egyéb iratokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötésére és teljesítésére, nyertességünk esetén vállaljuk a felhívásban, a dokumentációban és a közbeszerzési eljárás során keletkezett egyéb iratokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötését; az ajánlatban csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta alá. Nyilatkozom továbbá, hogy a(z) ………………………. ajánlattevő:7 a)
a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény értelmében mikrovállalkozásnak / kisvállalkozásnak / középvállalkozásnak8 minősül.
b)
nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá.9
Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján (cégszerű aláírás)
5
Közös ajánlattétel esetén az ajánlati nyilatkozatot minden közös ajánlattevőre kiterjedő hatállyal meg kell tenni. Közös ajánlattétel esetén kitöltendő (szükség szerint további sorokkal bővítendő), egyébként törlendő. 7 Közös ajánlattétel esetén ajánlattevőnként külön-külön kell megadni. 8 A megfelelő válasz aláhúzandó! 9 Amennyiben a vállalkozás nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá, úgy ezt a választ szükséges aláhúzni! 6
33/37 3. számú melléklet NYILATKOZATMINTA A KBT. 40. § (1) BEKEZDÉSRE VONATKOZÓAN
Alulírott
…………………………………
a(z)
10
………….................................................
képviselőjeként n y i l a t k o z o m a Kbt. 40. § (1) bekezdése tekintetében, hogy11
a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kívánunk igénybe venni12:
ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és székhelye:
a közbeszerzésnek az a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozó közre fog működni:
% % % % % %
Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján
(cégszerű aláírás)
10
A táblázat szabadon bővíthető. A nyilatkozatokat közbeszerzési részenként külön-külön kell megtenni! 12 Ha nem kíván az ajánlattevő alvállalkozót igénybe venni, kérjük ezt egyértelműen jelezze, vagy a „NINCSEN” kifejezést írják be a táblázatba. 11
34/37 4/A. számú melléklet
A JÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOKRÓL13 Alulírott ………………………………… a(z) …………................................................. képviselőjeként n y i l a t k o z o m , hogy az általam képviselt gazdasági szereplő nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az általam képviselt gazdasági szereplő nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általam képviselt gazdasági szereplő alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján
(cégszerű aláírás)
13
Az ajánlattevőnek, nyilatkoznia kell saját magára vonatkozóan.
35/37 4/B. számú melléklet
A JÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT A KBT. 56. § (1) BEKEZDÉS K) PONT KC) ALPONTJA ÉS (2) BEKEZDÉSE SZERINTI KIZÁRÓ OKOKRÓL14 Alulírott ………………………………… a(z) …………................................................. képviselőjeként n y i l a t k o z o m a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében, hogy az általam képviselt gazdasági szereplő olyan társaságnak minősül, melyet – nem jegyeznek szabályozott tőzsdén. – szabályozott tőzsdén jegyeznek.15 Tekintettel arra, hogy az általam képviselt gazdasági szereplőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, n y i l a t k o z o m , hogy16 – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye: Név
Állandó lakóhely
– a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen.17 A Kbt. 56. § (2) bekezdése tekintetében n y i l a t k o z o m , hogy18 – nincs olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely az általam képviselt ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. – az általam képviselt ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik/rendelkeznek az alábbi szervezet(ek): ……………………………………………………….…. Ezen szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn. Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján (cégszerű aláírás)
14
Az ajánlattevőnek, nyilatkoznia kell saját magára vonatkozóan. A megfelelő rész aláhúzandó. 16 Amennyiben szabályozott tőzsdén jegyzik, ez a rész törlendő. 17 A megfelelő pont kitöltendő, vagy aláhúzandó. 18 A megfelelő rész aláhúzandó vagy a szervezet megnevezésével kitöltendő. 15
36/37
5. számú melléklet
NYILATKOZATMINTA A FELHÍVÁS 13.1. ÉS 13.2. PONTJÁRA VONATKOZÓAN Alulírott ………………………………… a(z) …………................................................. képviselőjeként n y i l a t k o z o m , hogy az általam képviselt ajánlattevő megfelel az ajánlatkérő által a felhívás 13.1. és 13.2. pontjában előírt alkalmassági követelménynek (követelményeknek). Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján
(cégszerű aláírás)
37/37
6 . számú melléklet
NYILATKOZATMINTA A KBT. 36. § (6) BEKEZDÉSRE VONATKOZÓAN Alulírott ………………………………… a(z) …………................................................. képviselőjeként n y i l a t k o z o m , hogy az alábbiakat a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kívánom igazolni az ajánlatban: Az igazolni kívánt tény vagy adat:
A tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartás elektronikus elérhetősége:
Kelt: …………… ……….. év ……………….. hónap …. napján
(cégszerű aláírás)