Szolnoki Tudományos Közlemények XI. Szolnok, 2007.
FÜVESSY ANIKÓ DATÁLT MAGYAR NYERGEK JELENTŐSÉGE A STÍLUSKUTATÁSBAN Köz- és magángyűjteményeinkben a fanyergek számos típusát őrzik. Kialakulását és típusait régészeti és néprajzi kitekintéssel László Gyula (1939) és Gráfik Imre (2002) foglalta össze.1 Régészeink az elmúlt évtizedekben nyeregmaradványok előkerülésekor tettek kísérletet az avar és a honfoglalás kori nyergek szerkezetének és díszítményének rekonstruálására.2 Ezeken a keleti eredetet őrző nyergeken alapul a híres magyar nyereg, melynek továbbélése leginkább a tiszafüredi nyergeken tanulmányozható. A füredi nyereg, mely már 1724-ben elkülönült típust képviselt, összefoglaló elnevezés, bár kialakulása a névadó alföldi településhez köthető. KésőbbTiszafüred mellett ez a típus más nyerges-központokban is készült. A 18. század elejétől a magas kápájú baknyereg volt a Habsburg Birodalomban a huszárság hivatalos, szabályzatban rögzített nyerge, melyet a világ 34 országában a fegyverzettel és a viselettel egyaránt átvettek. Magyarországon köznapi használata is igen népszerű volt. A magyar nyereg a ló hátára simuló két puhafa nyeregszárnyból, az ívesen felhajló keményfa kápákból áll, melyet enyvezéssel és bőrszíjjal erősítettek egybe. A kápák közepén ovális vagy kerekded kápafejeket alakítottak ki. Ez az igen célszerű szerkezet – mely lovat és lovast egyaránt kímélt – az idők folyamán ugyan kisebb-nagyobb módosításokon átesett, de alapvetően soha nem változott meg. A hadsereg részére készített fanyergek dísztelenek voltak. A vásári árszabások szerint a piacra kerülő példányok között egyszerűbb, dísztelenek mellett faragással vagy csontbetéttel díszesek is előfordultak, melyek ülését különböző minőségű bőrrel vonták be. A faragással vagy csontbetéttel díszített példányok megrendelésre vagy a választék bővítése céljából készültek. A csontos nyergeken a kápafejek kaptak vésett és színezett csontbetétet, s csak elvétve került csontbetét a kápák külső oldalára vagy a nyeregszárnyra. A faragással díszített nyergek kápáját, kápafejeit domború vagy vésett faragás, beütött ornamentika, nyeregszárnyukat ékrovás és vésett mintázat díszítette. A legszebb faragás a kápafejekre került, melyeknek alsó és felső oldalát egyaránt díszítették. A leggyakoribb díszítmények: a stilizált növényi ornamentika, a kinyílt virágtányérok, 1
László Gy. 1941.; Gráfik I. 2002. László Gy. 1941.; Garam É. 1969.; Dienes I. 1972.; U. Kőhalmi K. 1972.; Bálint Cs. 1974.; Torma L. 1979.; Révész L. 1993. 2
—1—
melyek a honfoglalás kori leletekre emlékeztető palmettás motívumukkal egészültek ki. Birodalmiés ország-címeres darabok is előfordulnak, s egy nyereg kápáján viaskodó állatalakok is szerepelnek. Az igényesebb darabokon a kápák szélein domború faragású indasor fut körbe. A hasonló témakörű és faragótechnikájú darabok stílusfejlődését az évszámmal ellátott nyergek segítségével lehet elemezni. A díszes és datált darabok felkutatását az OTKA támogatásával 2004-2007 között a Kárpát-medencében végezhettem el.3 Ennek során az eddig ismert három datált nyergen kívül (1708, 1809, 1837) további tizenegy évszámmal hitelesített nyerget találtam a 18-19. századból, mely sok vonatkozásban újraértékelte a nyergek ornamentikájának fejlődését, s a datálatlan tárgyak készítési idejére is nagyobb biztonsággal lehetett következtetni. Segítségükkel két jellegzetes stílus készítőhelyét lehetett azonosítani (Tiszafüred, Kiskunhalas), s két újabb centrumra (Nyugat-Felvidék, Túróc megye, illetve az erdélyi Kőhalom/Rupea) utaló jellegzetes díszítőstílus nyomait is el lehetett érni. Az már ismert anyag áttekintésekor nyilvánvalóvá vált, hogy az 1708-as, a Hadtörténeti Múzeumban található nyereg utódatált, feliratának 1-es és 7-es számjegyeit a 18. században nem így írták.4 A nyergen lévő díszítmények – domború faragású indasor és félrozetta legoptimálisabb esetben a 18-19. század fordulójához. Több, szinte teljesen azonos díszítményű nyerget őriznek gyűjteményeink. (1. kép).
1. kép. 1708-as utódatált nyereg (Hadtörténeti Múzeum). 3 4
A kutatást az OTKA T 046 165 számú támogatásával végeztem. HM 94.106.1.
—2—
1769-es évszámot visel a Kallós-gyűjtemény (Kolozsvár melletti Válaszút/Rascruci) nyerge. Kápáit, kápakanalait és nyeregszárnyát vésett vonalakkal övezett ékrovás keretezi, mely első kápáján egyszerű indasorban végződik. Ez az indás minta K. Csilléry Klára kutatása szerint gótikus eredetű, a népművészetben szívósan továbbélő motívum, mely nem csak a 18-19. századi bútorokon, hanem még a 19. század végén a pásztorművészetben is megfigyelhető. A díszített felületen már nem központi szerepet játszik, hanem a peremre szorul vissza.5 Vésett díszítmény keretezi a kengyelszíjak és a heveder átvezetésére szolgáló lyukakat és átvágást is a nyeregszárnyon, mely a tipikus tiszafüredi jellegzetesség első előfordulása. Az évszám a hátsó kápa alján vésett kivitelben (2-3. kép).
2. kép. A válaszúti nyereg dátumos oldala (Kallós-gyűjtemény, Válaszut/Rascruci)
3. kép. Az 1769-es nyereg díszítménye (Kallós-gyűjtemény, Válaszút/Rascruci) 5
K. Csilléry K., 1991. 506-507.
—3—
Ennek a díszítésmódnak párhuzamait – több esetben indák nélkül – szintén felleljük. Indás változata a sárospataki református egyházi gyűjteményben, mint noszvaji gyűjtésű tárgy szerepel, hasonló jegyeket mutat a Mezőgazdasági Múzeum, továbbá a csongrádi múzeum egy-egy nyerge is. Közös jellemzőjük a kápakanalakat díszítő beütött apró sugaras kör vagy félkör.6 Következő datált tárgyunk bizonyíthatóan kiskunhalasi készítmény, melyet több társával négy tanulmányunkban is bemutattunk.7 1786-os évszámot visel az első kápa alján, melyet beütött ornamentika övez.8 A jeles festőművész és műgyűjtő, Bozsó János az 1960-as években Kiskunmajsa határának egyik tanyájában találta. Kápakanalait vésett vonalak közt rozmaringmotívum övezi. Első kápakanala tetején egyszerű beütött mintasor van, két egymással érintkező félkörív-sor. A kanál alján domború faragás, mely kiforratlan elrendezésben viaskodó állatokat, oroszlánt és talán sárkányt ábrázol (4. kép).
4. kép. Viaskodó állatok domború faragással 1786-ból (Bozsó-gyűjtemény, Kecskemét)
Mind az évszámos, mind az állatalakos kápafejek alatt a kápán igényes, domború faragású rozmaringmotívummal keretezett elhajló levélsor (5. kép).
6
SREM G. 1941.11.; MgM 62.635.1.; TLM 75.76.1. Füvessy A., 2003a., 2003b, 2004., 2006. 8 Bozsó-gyűjtemény, Kecskemét 7
—4—
5. kép. Datált kápafej (Bozsó-gyűjtemény, Kecskemét)
A hátsó kápakanál külső oldalán kinyílt virágtányérral és gránátalmákkal kombinált virágkompozíció. A díszítéshez használt ütővasak (cifrázóvas) több későbbi datált birodalmi- és ország-címeres darabon előfordulnak. —5—
Igen fontos darab a 18. század utolsó datált nyerge, mely 1795-ben készült. Nem teljes példány, töredék, csak első kápafejes kápája maradt fenn. Kápafejét vésett vonalpár között ékrovás díszíti, közepén vésett körben szerkesztett hatágú rozetta. A vésett vonalpár a kápafej alján befele forduló csigavonalban zárul.9 Kápakanala alján befelé forduló domború faragású palmettás csigavonal, melynek közeit mindkét kápafejhez hasonlóan apró, beütött, egymással érintkező körökkel emeltek ki. Hasonló palmettás motívumok a 19. század első felében több tiszafüredi darabot is jellemeznek, egy részüket a Kuli-család korai képviselőihez köthetjük. A kápa felső részének jobb oldalán az évszám: 1795, bal oldalán a VIVÁT szó vésete (6-7. kép).
6. kép. 1795-ös nyeregrészlet (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy/Sfintul-Gheorghe)
7. kép. A nyereg indadíszes hátoldala (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyögyörgy/SfintulGheorghe) 9
Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy) O 1353.
—6—
A 19. század elejétől (1809-1849) hét, azonos műhelykörre utaló kiskunhalasi készítményt datáltak, melyeken egy kivételével birodalmi- vagy ország-címer látható. A legkorábbi, birodalmi címerrel díszített nyereg 1809-ben készült.10 Kápáit és kápakanalait mindkét oldalról vonalpárral keretezett rozmarinmotívum övezi. A hátsó kápakanál felső oldalán finom rajzolatú, kitárt szárnyú kettőssas. Szárnytollai nyakánál ívszerűen futnak egybe, felette stilizált növényi elemek helyettesítik a koronát. Díszes faroktolla virágszerű. A kápafej sarkaiban két apró szív. A sas testét borító tollakat beütött hatodkörök jelenítik meg (8. kép).
8. kép. Kétfejű sas az 1809-es nyergen (Hadtörténeti Múzeum) 10
HM 94.120.1.
—7—
A kanál hátlapján az előlaphoz hasonló keretben vésett téglalap alapból emelkedik ki a domború évszám: 1809 (8/a kép).
8/a. kép. A nyereg évszámos hátlapja (Hadtörténeti Múzeum)
—8—
Az első kápafej alsó oldalán bajelhárító szívfonatról leágazó indák tetején a hajdani tulajdonos monogramja: T. I. (9. kép).
9. kép. Szívfonat és monogram az 1809-es nyeregről (Hadtörténeti Múzeum) Alatta a kápán domború faragású levélsor, a hátsó kápa alján pedig egymással érintkező beütött félkörök. A kápák felső oldalát is beütött motívumok övezik: apróbb, ellentétes állású félkörök, melyek beütött csillagokban végződnek. Ugyanennek a kéznek 1840-es készítménye az a Mezőgazdasági Múzeumban található nyereg, mely az 1809-es darab szinte minden elemét magán hordozza.11 Ezen a nyergen a kékfejű sas testarányai kissé megnagyobbodtak, így lábán a karmokat már nem sikerült kialakítani. Az első kápafejen szívfonatból kinőtt leveles kettőságon kinyílt virágtányér, míg a kápafej hátoldalán a tulajdonos monogramja: CS. A. Alatta beütött minta, mely sugaras félkörökből áll; hasonló mintázat szintén az 1809-es nyereg dátumos hátoldalán látható. Két sasos példány ugyan datálatlan, de sas-megmintázása, beütött díszei teljes egyezést mutatnak az előző darabokéval. Az egyik a Déri Múzeumban található Déri György néprajzi gyűjteménye részeként, melyet a Pest megyei Izsákon gyűjtöttek.12 Kápáit és kápafejeit rézlemez övezi. Az 1840-es nyereghez hasonlóan kiskunsági gulyás volt utolsó tulajdonosa, s talán tőle származhat az információ, mely szerint a nyereg korábban a Napoleon ellen harcoló magyar nemesi felkelők egyikének tulajdona volt. Már csak ezen az egy nyergen figyelhetjük meg azt a megoldást, hogy a sas szemeit kis fekete faintarzia jeleníti meg, mely a többi darabból már hiányzik. A másik hasonló darabot a kecskeméti Katona József Múzeumban őrzik.13 11
MgM 68.117.1. DM Déri Gyűjtemény 1669. 13 KaJM 163. 12
—9—
1831-es évszámot visel az a nyereg, melyen aránytalan megmintázásban, vélhetően pénzérméről felnagyítva szerepel az előzőektől eltérő megfogalmazású kétfejű sas (10. kép).
10. kép. Birodalmi címeres nyereg évszámos hátoldala (Thorma János Múzeum) Első kápájának belső oldalán található az évszám, míg hátsó kápáján ugyanitt a beütött KKH betűk utalnak a készítés helyére: Kiskunhalas.14 Hátsó kápája belső oldalán rusztikus kiképzésben félkörökből kialakított szegélyezés, mely egy 18. század végére datált kétfejű sasos nyereg szegélymotívumával rokonítható.15 Ez utóbbi nyereg a legkorábbi készítésű a kétfejű sassal díszített példányok között. Megmintázása a többi darabénál természethűbb, de a sas még végső helyét nem találta meg, az első kápafej alján díszlik, kevésbé látható helyen. Ugyanilyen szokatlan helyre, az első kápakanál alsó felére faragták a kétfejű sast a kézsmárki múzeum (Kezmarok) Toporcról (Toporec) bekerült nyergére is, mely készítését a 18-19. század fordulójához kötheti.16 1830-tól jelennek meg a szintén ehhez a műhelyhez köthető ország-címeres darabok. Az elsőn a címer koronás fejének két oldalán a tulajdonos monogramja: K. B. (11. kép)
14
ThJM 55.2.37. RAM P 123.; képét közöltem: Füvessy A. 2003., 2004. 16 Kézsmárki Múzeum 107/1965. 15
— 10 —
11. kép. Országcímeres kápafej (Reguly Antal Múzeum) Évszáma szintén szokatlan helyen, a hátsó kápa belső oldalán apró, egymással érintkező sugaras köröcskékkel ütötték be (12. kép).
— 11 —
12. kép. Évszám a nyereg hátoldaláról (Reguly Antal Múzeum) Kápafejének alsó oldalát sugaras félkörök, érintkezési pontjuknál kis beütött csillagok, mely szélmotívumként a műhely szinte minden munkáját jellemzik.17
17
RAM P. 121.
— 12 —
1837-ből a Néprajzi Múzeumból, 1840-ból a hódmezővásárhelyi múzeumból ismerjük az ország-címeres nyereg párhuzamait. Kompozíciós elrendezésük csak annyiban változott meg, hogy a monogram helyén két részre osztva jelenik meg az évszám, mely esetleg arra is utalhat, hogy nem megrendelésre, konkrét személynek készült, hanem csak a választék bővítése céljából (13. kép).18
13. kép. 1840-es országcímeres nyereg (Tornyai János Múzeum)
18
NM 37281. Rajzát közli: Gráfik I. 2002. 51 ábra/ a. b.; TJM 63.48.1.
— 13 —
A műhely utolsó évszámos darabján a dátum és a készítés helye a kápa erősítését szolgáló ívelt kovácsoltvason beütött változatban szerepel.19 Hátsó kápakanala tetején domború faragással míves, körközépben lévő virág, melyet dús, hajladozó indázatok öveznek (14. kép).
14. kép. Domború faragású virág az 1849-es nyeregről (Móra Ferenc Múzeum). Első kápafején beütött rozetta, szirmaiban kis beütött csillagokkal, mely több, ehhez a műhelyhez köthető nyergen is előfordul. Kápájának szélmotívuma szintén a műhelyre jellemző: beütött sugaras félkörök, érintkezési pontjukon csillagokkal koronázott recés vonalakkal. Ez a kiskunhalasi nyereggyártó műhely két, akár három generációt is átívelt, működésére datált darabok alapján 1786-1849 között találunk példát. Az annyira jellegzetes díszítmény, a domború faragások történeti stílusokhoz közelebb állító megjelenítési módja, a beütő- vagy cifrázó vasak azonos kompozíciós elrendezése mind azonos ízlésre, azonos műhelykörre utal. A korai darabok jellegzetessége még a nyeregszárny alsó részének vésett keretezése, mely eddigi ismereteink szerint csak ezt a műhelycsoportot jellemzi. Közel húsz nyerget kapcsolhatunk ehhez a műhelyhez, melyek a Kárpát-medence gyűjteményeinek változatos pontjain tűnnek fel (Felvidék, Délvidék, Duna-Tisza köze, Tiszántúl és Dunántúl). A faragással díszített kiskunhalasi nyergek valószínűleg két vagy három személyhez kötődnek, fő motívumaik is ennyi kéz munkáját őrzik Három faragó véste fel a birodalmi- és ország-címeres darabokat. A virágornamentikával díszített példányokat nagy biztonsággal két személyhez köthetjük. Az ilyen díszes nyergek megbecsült darabok voltak, áruk kétszerese volt a dísztelen példányokénál. Mielőtt közgyűjteménybe kerültek, két, esetleg három alkalommal is gazdát cseréltek. Egy részük kezdetben katonai funkciót tölthetett be. Néhány darab első kápafején utólagos vésés utal a keresztrúd későbbi elhelyezésére.20 19 20
MFM 52.118.1. 1786-os nyereg a Bozsó-gyűjteményből, IKM 67.2.1. – ez utóbbin I Gy monogram
— 14 —
A 19. század második felétől a jellegzetes ornamentikájú kiskunhalasi nyergeknek nyomát sem találjuk az emlékanyagban. A műhely művészibb faragásban jártas nyergessel vagy nem rendelkezett, vagy a műhely tevékenységével valamilyen oknál fogva felhagyott. A jellegzetes díszítmények több mint fél évszázadon keresztül jelentős módosulásokon nem estek át. Már a legkorábbi darabon (1786) felleljük a kápákon a domború faragású levélsort, a kápafej kiemelt, jól látható részeit is a domború faragás díszíti. További jellegzetesség, hogy az első kápafej felső oldalán csak beütött mintázat fordul elő, s a kápákat vésett vonalba fogott beütött rozmaringmotívum övezi. Cifrázóvassal beütött ornementikájuk mind a kápafejen, mind az első kápa külső oldalán, továbbá a kápák belső oldalán két-három variációt sorakoztatnak csak fel, s jelenlétük a 18. század végétől a 19. század közepéig folyamatos. A datált nyergek másik típusa régiesebb díszítménysort alkalmaz. Ilyen a már bemutatott 1769es nyereg is. Kápafeje nyújtott vonalú, s egyszerű vésett-ékrovásos díszítménye több korai, datálatlan nyergen is előfordul. Néhányuk kápáján inda is található. Formájuk és díszítményük – főként a nyeregszárny átvágásainak keretezése - alapján tiszafüredi készítménynek tekinthetjük őket, hasonlóan az 1795-ös töredékhez.21 Ezen a nyergen már a kápa hátán domború faragású palmettás levélsort alakított ki a nyerges, mely azonos – kevésbé kiművelt – változatban több, a 18. század végéhez köthető darabon is előfordul. Legszebb példányuk az igen változatos díszítményű zentai (Senta) nyereg, melynek segítségével több 19. század első feléhez köthető darabot tudunk nagy biztonsággal Tiszafüredhez kötni. Az 1795-ös nyergen találjuk csak egyedül a vésett körbe foglalt régi stílusú, hatszirmú rozettát, mely pásztorfaragásainkon és a szerelmi ajándékba készült mosósulykokon, mángorlókon és guzsalyon még a 19. század második felében is igen népszerű. A vésett rozetta ilyen szerkesztett, bár egyszerűbb változata még csak egy nyereg hátsó kápafején lelhető fel. Esetleg egy korábbi, de a 18. századra már lassan kihaló kápafej- ornamentika emlékét őrzik.22 A gótikus eredetű indadíszek számos datálatlan darabon, mint korai, tiszafüredi jellegzetesség tanulmányozhatók. Míves, stilizált palmettás növényi ornamentika díszíti kápafejeiket, kápájuk külső oldalán vagy kettős ékrovás, vagy beütött mintasor található. Nyeregszárnyuk kengyelszíjés hevederszíj átbújtatására szolgáló áttöréseit mintegy szemszerű kettős keret övezi, mely különböző kiegészítő díszítményeket kaphat (elhajló vagy csigavonalas inda, egyes vagy kettős éksor). Néprajzi gyűjteményeink legszebb és legharmonikusabb darabjai ebbe a csoportba sorolhatók. Ezeken néha már festés (piros, zöld, fekete) nyomaira is bukkanunk, mely az eddigi ismereteinktől eltérően pár évtizeddel korábbra datálja fanyergeink motívumainak festéssel való hangsúlyozását. A következő datált darabunk 2006-ban a Nagyházi aukción bukkant fel, felülnézetben fotózták, így alsó részének díszítménye nem ismert. Első kápafején nagy valószínűséggel az 1839es évszámot viseli, melyet a hátsó kápafejhez hasonlóan két mezőre oszt a keresztirányú kettős, holkervésővel kialakított vonal. Az évszám alatt szintén domború faragással TIF, mely a készítőhelyre: Tiszafüred utal. A hátsó kápafej felső mezőjében ERDEI, alsó mezőjében MIHÁ utal a tulajdonosra vagy a készítőre (15. kép).
21 22
Székely Nemzeti Múzeum O 1583 (alapleltár: 347.) SREM G. 1950.29.
— 15 —
15. kép. 1839-es tiszafüredi nyereg (ismeretlen) Ezen a darabon már nem ékrovás keretezi a kápafejeket és a kápákat, hanem a kiskunhalasi készítményekhez hasonlóan vonalpár közé fogott rozmaringmotívum. Alatta a kápák két szélén egymással érintkező csillagközepű körsor pirossal színezve. Kápafej-díszítménye egyedi, kezdetleges és kiforratlan, a későbbiekben nem is tud gyökeret ereszteni. A kápákat szegélyező színezett beütött motívum viszont a 19. század második felében szinte egyeduralkodóvá válik. A nyereg ornamentikája a díszítményvilág átalakulási folyamatának egyik állomása. Régi ékrovás és újabb, beütött motívumok párhuzamosan fellelhetők rajta. Hiányzik a kápafejről leágazó indasor, mely szervesen a rozmaringkeretbe már nem építhető be. Ugyancsak eltűnt a kengyelszíj és a hevederszíj mélyített és ékrovásos keretezése, mely a díszítőfunkció mellett esetleg bajelhárító szereppel (szemverés?) is rendelkezhetett. A későbbi darabokon is ritkaságszámba megy ez a keretezési mód. Utolsó datált darabunk az 1839-es nyereg továbbfejlesztett ornamentikáját viseli. 1869-ben készült, a Tiszafüred melletti Egyekről ajánlották megvételre – mely végül nem jött létre – a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak. A nyerget színezett motívumai teszik tetszetőssé, mert egyébként technikáját és témakörét tekintve is díszítménye igen egyszerű. Kápafején körközépről leágazó beütött színezett sűrű virágszirmok, Kápáját vonalpár közé fogott sugaras félkörök — 16 —
díszítik, alatta egymást érintő sugaras körsor. Nyeregtalpán farkasfog és ékrovás. Kápáját kívülről két sorban sugaras félkör-variációk övezik, hátsó kápafejének alján a két részre bontott piros évszám: 18 69 (16. kép).
16. kép. 1869-es tiszafüredi nyereg évszámos hátlapja (ismeretlen) A dátummal jelzett időszakra a nyergek faragott díszítménye igen leegyszerűsödött. Kápafejeiken nagy, színezett, vésett-beütött technikájú rozetták, kápáik szegélymotívuma is beütött kör-, félkör-elemekkel vagy rozmaringmotívummal variálódik. Az igényesebb példányokon a kápák hátoldalán vésett indákról leágazó szimmetrikus egyszerű szerkesztett rozetták piros-fekete színekkel élénkítve. Ezeknél a díszítményeknél is felvetődik – mint korábban a virággal kombinált indasorok esetében - a sablon vagy az előrajzolás alkalmazása, mert a két oldal mintázata általában tükörképe egymásnak. Az újonnan előkerült datált nyergek segítségével a díszítmények stílusfejlődésére már nagyobb biztonsággal következtethetünk. Megállapíthatjuk azt, hogy a céhes hagyománnyal rendelkező központ, Kiskunhalas nagyobb múltra visszatekintő mintakönyvet használt, melyben szívfonat, leveles-indás ágvariációk és beütött mintasorok mellett ikonográfiai képek is előfordultak. Így kerülhetett a sárkánnyal viaskodó oroszlán – mint a gonosz és a jó harcának megtestesítője – a kápafejre. Faragótechnikájuk kifinomult volt, mely a domború faragásoknál szembeszökő. A domború faragás már teljesen begyakorlott formában van jelen az 1786-os darabon, mely azt jelzi, a nyerges ebben a technikában már jártas volt. Ugyancsak jártasságról tanúskodik az 1795-ös nyeregtöredék is, melyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a korábbi vélekedéstől eltérően az újabb eredetűnek tartott domború faragással a nyergek esetében a 18. század utolsó harmadától már számolhatunk. Ugyancsak néhány évtizeddel korábbra, a 19. század elejére tehetjük a nyergek ornamentikájának színezéssel való kiemelését is, melyet eddig a népművészet kiszínesedéséhez, a 19. század második feléhez kötöttünk. Az áttekintés a motívumok lassú változására utal, mely akár fél évszázadon keresztül is azonos elemeket sorakoztat fel. A stílusátadásban a családi műhelyek kiemelkedőbb szerepe igazolódott, melyben a meghatározó egyéniség mindig kiemelt jelentőségű volt. Fontos eredménye volt a kutatásnak, hogy datálatlan nyergeink korszakolása is nagyobb biztonsággal behatárolható. — 17 —
IRODALOM BÁLINT Csanád 1974 A gádorosi honfoglalás kori nyereg. Archeológiai Értesítő 101. 17-44. K. CSILLÉRY Klára 1991 Bútorművesség. In: Domokos O. főszerk. Kézművesség. Magyar Néprajz III. 482-523. Budapest DIENES István 1972 A honfoglaló magyarok. Budapest FÜVESSY Anikó 2003a Birodalmi és országcímerrel díszített magyar nyergek. In: S. Lackovits E – Viga Gy. (szerk) Kéve. Ünnepi kötet a 60 esztendős Selmeczi Kovács Attila tiszteletére. 15-26. Debrecen – Veszprém 2003b Egy stílusban azonosítható kiskunhalasi műhely.In: Erostyák Z. (szerk.) A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve 6. 83-92. Orosháza 2004 Újabb adatok egy stílusban azonosítható kiskunhalasi nyereggyártó műhelyről. In: Szakál Aurél (szerk) Halasi Múzeum 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára. 385-394. Kiskunhalas 2005 Kiskunhalasi nyereg a Kézsmárki Múzeum gyűjteményében. In: H. Bathó E – Ujváry Z. (szerk) Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. 295-300. Jászberény GARAM Éva 1969 Avar nyereg Tiszafüredről. Archeológiai Értesítő 96. 83-90. GRÁFIK Imre A nyereg. A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 6. Budapest U. KŐHALMI Katalin 1972 A szteppék nomádja lóháton, fegyverben. Budapest LÁSZLÓ Gyula 1941 A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. Archeologia Hungarica XXVII. Budapest RÉVÉSZ László 1993 Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karasról. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXX-XXXI. 105-125. Miskolc TORMA László 1979 Magyar csontos nyereg a XVIII. Századból. Műemlékvédelem 6. 171-189. Rövidítések DM: Déri Múzeum HM: Hadtörténeti Múzeum IKM: István Király Múzeum KaJM: Katona József Múzeum MFM: Móra Ferenc Múzeum MgM: Mezőgazdasági Múzeum NM: Néprajzi Múzeum RAM: Reguly Antal Múzeum SREM: Sárospataki Református Egyháztörténeti Múzeum ThJM: Thorma János Múzeum TJM: Tornyai János Múzeum TLM: Tari László Múzeum — 18 —
