Főszereplőnk- egyik a jó néhány közül –egy vonaton ülve várta hosszú útja kezdetét. Az ablakon kitekintve, látván a gyermekeiket, búcsúztató szülőket szívébe szörnyű fájdalom mart. Őt csak egy öltönybe öltözött sofőrsapkás férfi kísérte a vonathoz. Most is ott állt kezeit test mellett lógatva. A fiú köszönömöt tátogott és intett hogy menjen nyugodtan. A férfi megemelte a sapkáját, biccentett egyet majd mellkasára tette kezét. A fiú ugyanilyen mozdulatot tett. Ezt csak ők ketten értették. Ez mindkettejüknek erőt adott. Mióta Boti,- mert szereplőnk ezt a nevet viselte már több mint 15 éve- megszületett ez a férfi vele volt. A sofőr játszott vele mikor kicsi volt. Afféle pótapa szerepet játszott az életében. Most pedig több száz kilométer lesz majd köztük. Miközben a fiú ezen merengett a magas férfi elment. - Ég veled Dedi. – mondta a fiú. Ekkor nyílt a vonatfülke ajtaja és egy középkorú nő tekintett be. - Áh! Hányas a számod? – kérdezte egy középkorú nő és válaszra sem várva kezében lévő táblázatra tekintett. -152 igen, akkor te leszel Márkus Botond, látom megtaláltad a helyed.- Kifelé fordult egy csapat nyomorgó gyerek felé a háta mögött. – Figyelem ide jön Kis Boglárka, Csenger Ádám, Csenger Nóra. A többiek jöjjenek tovább. – mondta majd tovább vonult a többi gyerekkel. Először egy alacsony szőke lány sétált be oldaltáskával az utazókabinba. - Szia- köszönt Botinak. -Szia -köszönt vissza Boti. Másodiknak egy magas barna hajú lány foglalta el a helyét Boti mellet. - Helo.- mondta halkan. Boti neki is visszaköszönt. - Csövi – az utolsó utas szinte ugyanolyan volt, mint a szőke lány annyi különbséggel hogy kicsit rövidebb volt a haja és legalább százkilencven centi magas volt. Ugyanolyan oldaltáskát is viselt csak férfi változatban. Ledobta táskáját az ülésre, ami neki maradt és Boti felé fordult. - Kizárásos alapon Csenger Ádám vagyok – mondta majd kezet nyújtott Botinak. Boti felállt elfogadta Ádám kezét. - Márkus Botond vagyok. - Szia! Én Csenger Nóri vagyok. – ugyanúgy kezet nyújtott Botinak az alacsony szőke lány, azaz Nóri. - Szia. Márkus Botond. - Hű de szép szemeid vannak. – mondta Nóri hirtelen. – Bocsi. Ez kicsúszott. – mondta majd nevetve leült, mintha mi sem történt volna. - Bocs. Kimondja, amit gondol.- mondta a lány, fiú hasonmása. - Vettem észre.- felelt Boti. A kabin utolsó utasa felé fordult a kis társaság. - Én Kis Bogi vagyok, mint azt hallhattátok. – mondta a lány halkan majd leült és kibámult a folyósóra. Boti a két szőke gyerek felé fordult. - Ti tesók vagytok? - Ikrek. Tizenöt éve és három hónapja. - Ma ünneplitek születésnapotok? – kérdezte Bogi. - Hű de gyorsan fog az agyad. - csodálkoztak el az ikrek. - Mi? De…– nézett utastársaira értetlenül Boti. - A magzatfejlődési időt is bele számolták. – mondta Bogi. - Ez aztán szakszerű volt basszus. De így már értem. – mondta Boti. – Nekem még reggel van. Fél hétkor keltem. - Mázlista. Én háromkor. Tulajdonképpen nem is aludtam. Nagyon izgultam. Meg izgulok…– mondta Bogi.
1
- Jó ég. Honnan jössz, hogy ilyen korán keltél. Mi Ceglédről jöttünk de elég volt hatkor kelnünk. – mondta Ádám. - Hát én Pécsről jövök. – mondta Bogi. - Jó ég. Te szegény. – mondta Boti. – Én az első kerületből. Most hálát adok, hogy a fővárosban lakom. Amúgy nagyon szívesen költöznék vidékre. - Áh. Ott nem túl jók a sulik. Már Cegléden sincs túl sok jó. Nem hogy vidéken.mondta az egyik iker. - Engem nem érdekelnének a sulik. Nem járok iskolába. - Micsoda? – csodálkoztak el. - Egész eddig otthon tanultam. Most megyek először hosszabb időre egy intézménybe. - Miért?- kérdezte Bogi. - Mert négy anyanyelvű vagyok és nincs olyan iskola, ami négy nyelven tanítana. - Váó. Az szép, és akkor most hogy-hogy egyből kollégium és Németország? - Nem tudom. Így jött ki. - Nem gondolod, hogy nagyon honvágyad lesz? - Nem… a szüleim, amúgy sincsenek gyakran otthon, és egyke is vagyok szóval nem lesz gáz. Nektek gondoljátok, hogy lesz? - Nekem biztosan. – vágta rá a szöszi lány. - Nekem is lesz. – mondta Bogi. - Szintén. – mondta Ádám. - Ti ösztöndíjjal mentek Kleinstadtba? – kérdezett tovább Ádám. - Én igen. – mondta Bogi. - Én is – szólalt meg Nóri. - Nekem a szüleim fizetik. Nem akartunk különválni Nórival mivel hát közel állunk egymáshoz, testvérek lévén. De Németország nagy lehetőség. Hát nem hagyhattuk ki. Ezért úgy döntöttek kifizetik, ha drága is, mert azért nem állunk olyan rosszul. Tovább beszélgetett a kiscsapat. Aludtak és nevettek a hosszú, hosszú úton. Mikor oda értek nagyon elámultak. - Azta! Ez tiszta Roxfort. Már csak a talárom és a varázspálcám kéne.- mondta Ádám. - Na de hol van itt Kleinstadt. - Öt kilométerre innen. – mondta egy fiú, aki velük szállt le a vonatról. - Jó ég? Teljesen falun vagyunk? Nincsen se egy kisbolt vagy egy kocsma? – kérdezte Boti. - Na előjött belőled a sznob. – mondta Nóri. – Tudtam hogy a szép szem ára valaminek. - Bocsánat. De akkor is. Nem ilyen vidékre gondoltam…- mondta Boti és körbefordult, hogy lássa hová is került. Ekkor odamentek hozzá újdonsült barátai. - Nyugi Boti. Ez is csak egy iskola. Nagy bajod nem lesz. Maximum sáros lesz a cipőd. De az vízben oldódik. - Hülye… Ennyire nem vagyok ripacs. – mondta Boti. - Jól van. Csak hülyülök. Ott a klasse 0. tábla. Menjünk utána. - Nyomás. – mondta Nóri. Másnap elkezdődött az iskola. Nóri, Bogi, és Ádám szembesültek a ténnyel, hogy ez most már nem Magyarország. Nem értenek mindent, amit mondanak nekik. Örültek, hogy Boti velük volt. Mert természetesen A nyelvzseni mindent értett. Nap végén együtt mentek vissza a kollégiumba. - Nem tudom felfogni, hogy tudtál megtanulni ilyen jól németül. – mondta.
2
- Mióta megszülettem, van egy német dadusom, aki ugye velem volt mindig és hát beszélt hozzám és megtanultam így németül. Az apám angol ő vele is napi szintem találkozom ő angolul beszélt hozzám. Két nyelv. Anya magyar így már három. Egy éves koromban egy francia úszásoktatót kaptam, akivel minden nap úsztam kéthárom órát. Íme a négy nyelv. - Jó világ szegény pára. – mondta Bogi. - Hogy mi? Pára? – nevetett Ádám.- Pécs ennyire el van szigetelődve. - Jaj fogd már be. – mondta Bogi. Nem volt jó kedve. Nagyon rátört a honvágy. Nem értett túl sokat abból, amit az új osztálytársai mondtak neki. Bemutatkozni még be tudott de mást már nem nagyon. - Jól van bocsi. – mondta Ádám. – De most megyek. Megígértem valami Karl-nak hogy délután elmegyek velük, valahová a nem tudom hová. Minden esetre a tornacsarnoknál találkozunk. Nóri jössz? - Persze- mondta Nóri. – sziasztok. - Szia. - Hello. - Szóval. – mondta Boti miután az ikrek elmentek. – Nem akarod körbe járni a birtokot? Olyan szép idő van. - Nem hiszem. Szerintem megpróbálok a könyvtárban egy számítógéphez férkőzni. - Honvágy gyötör? – kérdezte Boti és úgy nézett Bogira, hogy a lány úgy érezte, nem hazudhat. - Igen. – mondta. Most nem volt halk a hangja, mint máskor mindig. Határozott volt. - Megkapod a laptopom. Van rajta vezeték nélküli Internet. Az egész birtokon tudja fogni. Felmegyünk arra a dombra. – mutatott háta mögé Boti.- Csak várj két percet, míg felmegyek érte. Jó lesz? Bogi bólogatott. Nem értette mi történt vele az előbb. A földet nézte. Boti felszaladt a laptopjáért. Nem telt el tíz perc és fenn ültek a dombon. Bogi beszélt és Boti figyelt rá. Észre sem vették, milyen régóta beszélgetnek. Boti nem csak hallgatta, mit mond Bogi, hanem figyelte, reagált rá. Teltek múltak a napok. Eltelt egy hónap. Egyik nap, tanulás közben Nóri Bogihoz fordult: - Látom sokat vagy Botival. - Igen. Sokat segít. Rávezet arra, amit nem értek. - Aha. De tetszik neked nem? - Hát jól néz ki az tény. - Nem úgy értem. Hiszen olyan közel álltok egymáshoz. Ha bánt valami vagy honvágyad van, mindig megvigasztal. - Igen. Kedves fiú. - Tudod kivel, szórakozz. Minden csaj irigyel, mert vele vagy. - Ezt meg hogy érted? - Ugyan már. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy vele legyen. Nem rabszolga vagy ilyesmi. - Ti… - Nóri arca elfehérült. – Úristen. Mindenki azt hiszi, hogy ti ketten jártok én hülye meg elhittem. - Jó világ. – Bogi nevetni kezdett. Többen is rosszallóan néztek rá a könyvtárban, így hát magába fojtotta bár igen nehezére esett. Titokban örült neki, hogy ezt gondolják róla. Jól esett neki, hogy azt gondolják egy olyan lánnyal, mint amilyen kép magáról élt benne, hajlandó leállni egy olyan fiú, mint Boti.- Nem járunk. Csak együtt lógunk… jó ég szóval ezért hagytok ott minket mindig?
3
- Részben. De mi is beszélgetni szoktunk Ádival. Meg hát mi is vigasztalódunk. Könnyebb így hogy itt van a tesóm. - Azt elhiszem. Jó lenne már egy kis szünet. - Az biztos. Találkozni a csajokkal, családdal stb. - Ja. Na tanuljunk, mert sosem leszünk készen. Egy óra múlva betért a könyvtárba a két fiú. - Végeztetek? – kérdezte Boti. - Én igen. – mondta Bogi. Becsapta a matek könyvet és felállt. - Én is. – mondta Nóri. - Jöttök velünk? – kérdezte Boti, az ikrek felé fordulva. – Megyünk Kleinstadtba. - Nem. Mi eldöntöttük, hogy szombat lévén kimenőt kérünk és kirándulunk egyet. - Az jó. –mondta Bogi és széles vigyort villantott Nóri felé. Erre ő is vigyorogni kezdett. - Na nyomás.- mondta Boti és felkapta Bogi táskáját. - Hé, várj. – mondta Bogi, intett Nórinak és Boti és a táskája után szaladt. Mikor utolérte Botit a hátára ugrott Boti, pedig végig szaladt vele a folyosón egészen megszokott helyükig, egy eldugott régi társalgóig. Senki sem járt oda, mert volt egy újabb, számítógépekkel, könyvekkel és nagy modern kanapékkal. Beléptek, az enyhén dohos szagú kis szobába. A kollégiumban csak ők találták meg ezt a helyet, de ők is csak, azért mert nagyon eltévedtek egyszer. Egy hintaszék és egy másfél személyes, régi kanapé volt benn és néhány szekrény, Bogi szokás szerint elfoglalta a hintaszéket Boti, pedig a kanapéra ült. A fiú elővette a laptopját. Bekapcsolta és együtt interneteztek rajta. Beszélgettek, átvették a dolgokat, amiket valamelyikük nem értett utána, pedig játszottak vagy meséltek a napjukról. Eltelt még egy hónap és elérkezett a várva várt ősziszünet. A négy gyerek izgatottan ment a vonatállomáshoz. Ez az iskola külön vonata és annak megállóhelye volt. Csak Boti volt teljesen nyugodt. Ha az ember sokáig nézte talán még egy kis szomorúságot is látott rajta. Bogi látta, rajta anélkül hogy figyelnie kellett volna rá. Meg is állította még a váróterem épülete mögött. Mikor ketten maradtak megkérdezte. - Van valami gond? - Nincsen. – mondta Boti. – Csak egy. - Mi az? - Nem látlak egy hétig. – mondta a fiú kezét Bogi feje mellett a falra, támasztotta. - Messze leszünk az már biztos. De a vonaton lesz még időnk beszélgetni. – mondta Bogi és vidáman elindult Ádám és Nóri után. - Én nem megyek haza. – mondta Boti. Bogi megállt és a fiú felé fordult. - Mi? Miért? - A szüleim nincsenek otthon. Így nincs értelme hazamenni. Csak Dedi van otthon. De egy hétig lenni a nagy házban… Dedinek mindig van valami dolga. Nem érne rám. A barátaimnak, pedig suli lesz. - Értem. – mondta Bogi. – Szóval nem. – hangja megint halk lett, mint mikor először találkoztak. Bogi visszadőlt a falhoz Boti keze is elfoglalta előző helyét. - De majd felhívlak. - Ne fogyaszd a számlád miattam. - Szívesen teszem, ha örülsz neki.
4
Bogi Botira nézett. Tekintetük megint összefonódott. Boti mozdult és Bogi mozdult. Szorosan megölelték egymást. Mindketten azt akarták, hogy soha ne érjen véget az a pillanat. Ami ez után történt sosem felejtik el. Boti szorosabban karolta Bogi derekát és nagyon hosszan megcsókolta. Ekkor azonban félbe szakadt a romantika, mert megszólalt a beszállásra felszólító hang a hangszóróban. - Nem akarok hazamenni. – mondta Bogi. - Én sem szeretném de, menned kell. Legyél annyit a családoddal amennyit, csak tudsz. Menj. – mondta Boti. Gyors puszit nyomott Bogi ajkaira és útnak eresztette. Bogi elszaladt. - Hol voltál?- kérdezte Nóri mikor Bogi odaért hozzájuk. - Botival. – felelte gyorsan. - És ő hol van? - Nem jön haza. Nincsenek otthon a szülei. – mondta Bogi kurtán. Megkeresték a kabinjukat. Mikor leültek és a vonat már elindult Bogi kapott egy üzenetet a telefonján. Ez állt benne: „- Hiányozni fogsz.” Visszaírt rá: „- Te is nekem!” Tudta, hogy egy hét múlva látja újdonsült kedvesét, mégis úgy érezte, minél jobban távolodik Botitól annál erősebben, tépi ki a szívét a fiú hiánya. Beszélgettek egy ideig, de esett az eső és ez elálmosította az ikreket. Elaludtak. Bogi mielőtt elaludt többször arra a bizonyos csókra gondolt, de végül őt is leküzdte az álom. **** Eközben Boti már visszaért az iskolába. Szinte az egész üres volt. Csak a nagyon messziről érkezettek nem mentek haza, de ők még aludtak. A fiú kezében szülei által küldött csomagot lóbálta. Nem érdekelte mi van benne. Tudta, hogy mit talál benne. Egy vigasz ajándékot, és egy levelet, amiben a szülei bocsánatot kérnek, mert nem tudtak hazamenni és néhány esetleges programot a téli szünetre. Ujjait az ajkaihoz érintette. Arra gondolt jobb nem is lehetett volna az első csókja.
**** Az ikrekre Budapesten vártak szüleik és testvéreik. Nóri és Ádám nagy puszival búcsúztak Bogitól. De az egyedül maradt lányra várt még egy hosszú út. Barátnője várta az állomáson. Évek óta nem látták egymást. - Jó ég. Nagyon megváltoztál. – mondta Vanda budapesti barátnő. – Gondolom nagyon lefárasztott az út. - El nem tudod képzelni. Kockás a fenekem és csak kockásabb lesz. - Gyere, menjünk. - Köszi, hogy elkalauzolsz. Nekem túl nagy Bp. - Azt elhiszem. – mondta Vanda. – Egy ideig nekem is az volt. De hozzászokik az ember. - Nálunk több kilométeres körzetben nincsen semmi. Még egy bolt sem. Tizenöt kilométerre van az első kórház. - Úristen hová küldtek téged?
5
- Iskolába. – felelt Bogi igen érdekes válasszal. - Jól van gyerek. - nevetett a lány.- Át kell érnünk a másik pályaudvarra, hogy elérd a vonatot. Bogi mikor hazaért majdnem sírt örömében. Sosem volt ilyen hosszú ideig távol a családjától. Testvérei és szülei is nagyon nagy szeretettel fogadták. **** A hazatérőknek nagyon gyorsan telt a szünet. Botinak kevésbé, bár ő sem lopta a napot. Minden nap futott és egy diákkal eljárt focizni és úszni. Tanult is persze és minden nap legalább egy üzenetet küldött Boginak. Nem volt nyálas nem írta meg folyton mennyire hiányzik neki bármennyire is, úgy érezte. Egyik nap beszélgetett sporttársával. - Te sportolsz valamit? – kérdezte fújtatva, épp futás után.- Csak, mert nagyon jól bírod a futást. - Igen sportolok. – felelte Mark. - Mit? - Minden nap futok és erősítek. – mondta nevetve. - Ennyi? - Igen. Mielőtt idejöttem másra is jártam. De mostanság nem tudok eljárni. - Az nem jó. - Nem. Két éve csak ez van. Szünetben a legjobb. - Amúgy te miért nem mentél haza? - Én itt lakom. - Hogy mi? - Az igazgatónő az anyám. - Jó ég. - Mindenki ezt mondja. De nem olyan rossz ám. Annyi az egész hogy kiskorom óta ismerem szinte az összes tanárt, és karácsonykor mindig jönnek egyszer. - Uh. – mondta Boti. – Tanárokkal karácsonyozni… - Jól jön. Anyának mindig sok a dolga én, nem gondol apára. - Miért? Az rossz? - Apa meghalt pár éve. - Bocs, hogy rákérdeztem. Nem számítottam rá. - Semmi gond. Karácsonykor sem mész haza? - De igen. Csak most szüleim dolgoznak. Testvérem meg nincs. Szóval így nem sok értelme lett volna. De holnap elvileg beugranak. Utaznak és beleveszik a sulit is. Ekkor csörgött Boti mobilja. Előhúzta a zsebéből. - Új telefon? – kérdezte Mark. - Igen. Vigaszajándék a szülőktől. - Értem. Boti belehallózott a telefonba. Ismeretlen szám kereste. - Szia kicsim én vagyok az. Céges mobilról hívlak. - Szia Anya. - Azért kereslek, mert még ma odaérünk. Elmaradt a konferencia. - Mikor értek ide? - Fél óra. Bocsi, hogy csak most szólok, de most jutottunk ki az irodából. - Oké. A portán majd eligazítanak. Elmentem futni. Sietek vissza. - Jól van. Puszi, - Puszi.
6
Boti ránézett az órájára aztán Mark felé fordult. - Visszaérünk fél óra alatt? - Micsoda? Kb. háromnegyed órát futottunk. - Muszáj lesz hazaérnünk. A szüleim fél óra múlva itt vannak. - Jó ég. Ez kemény lesz. - Na gyerünk. A két fiú gyors tempóban hazaindult. **** Nóri, Ádám és Bogi megbeszélték, hogy a szünet utolsóelőtti napján elmennek Budapestre, ahonnan a vonat indul, és együtt buliznak egyet. Szinte az egész magyarországi évfolyam ott volt a találkozóhelyen. Mindenki örült másiknak és egész éjjel jól érezték magukat. Bogi csak egy embert hiányolt. Azt, akivel igazán jól érezte volna magát. Aki már egy hete majdnem betöltötte a szívét. De ő akkor nem volt ott.
**** Boti úgy érezte, kiszakad a tüdeje de időben visszaért az iskolához. Akkor ért a kapuhoz mikor szülei. Zihálva anyjára támaszkodott. - He… llo. – köszönt. De még mindig nem kapott levegőt. Ekkor ért oda Mark. - Guten Tag. – mondta. - Téged meg mi lelt kicsim? – kérdezte az anyja. - Futottam. – mondta Boti. - Azt látom. - Ő itt Mark itt lakik. Az anyja az igazgató. – mutatott barátjára. Ezután Boti bement a szüleivel Kleinstadt-ba. Marknak is felajánlották, de ő inkább úgy döntött otthon marad. Azt mondta kifulladt a futástól. - Magyarország felé megyünk. Nincs messze a repülőtér. Nem akarsz hazajönni? – kérdezte Botit édesanyja. - Jó ötlet. Mennyi idő alatt érünk haza? - Miért? Boti ekkor beszámolt a buliról, amit Ádámék terveznek. - Arra odaérsz. De mi nem megyünk haza, maximum pár csomagért. Simon meg nem hiszem, hogy ki tud vinni reggel. - Nem jelent gondot. Megoldom. - Akkor rendben. Hozd, amit szeretnél és gyere. Másfél óránk van a gép indulásáig. Siess, kérlek. - Oké tíz perc.
**** Bogi a falnak dőlve állt egy diszkóban. Barátai táncoltak. Nézte őket. Egyszer csak egy kéz eltakarta a szemét egy másik, pedig a derekát karolta át. - Meglepi.- mondta halkan az ismeretlen. Bogi először megijedt. Utána az örömtől majdnem kiugrott a szíve. Megfordult és szorosan átölelte azt, akitől ez előbb még megijedt.
7
- Mi az? Hiányoztam? – kérdezte Boti. Bogi szorosan ölelte őt és nem szólt semmit. - Mi az, na? – kérdezte Boti és aggódva nézett Bogira, aki végre elengedte. - Semmi. - Akkor miért vagy ilyen szótlan? - Csak…- mondta Bogi. Aztán megint megölelte Botit. – Mire fel a meglepi? - Szüleim meglátogattak, és erre hozta őket az útjuk. Engem is hoztak magukkal. - Hát nagyon jól tették. - Szóval tetszett a meglepi? - Nagyon. El se hiszem, hogy itt vagy. - Talán egy kis bizonyíték segít. – mondta Boti és megcsókolta Bogit. Pár perccel később mikor valahogy elengedték egymást, észrevették, hogy az ikrek és még sokan mások az iskolából felfigyeltek rájuk. - Látom örültök egymásnak. – mondta Nóri. Erre nevetni kezdett az eddig feszülten hallgató társaság. - Gyere kölök, igyunk valamit. – mondta Ádám. - Te meg velem beszélgetsz el. – mondta Nóri, kézen fogta Bogi és a diszkó egyik csendesebb zugába ráncigálta. - Mióta? – csak ennyit kérdezett. - Mielőtt eljöttünk volna Kleinstadtból. - Miért nem mondtad el. - Mert én sem tudtam, hogy mi van. Tisztázni akartam vele, hogy neki is annyit, jelentett-e mint nekem. Aztán elmondtam volna. - Hát jó. Biztosra mész. Ez jó. A csók milyen volt? - Tökéletes. – mondta Bogi és sóhajtott. Szemével Botit kereste. Mikor megtalálta észrevette, hogy ő is őt keresi. - Te mázlista. - Első barát, első csók azért kijár mindenkinek. - Az én elsőm egy lúzer volt. A csókja is rossz volt. Még mellé is csókolt. Az első csókunk utána haza akartam menni. Persze magamban tartottam. Nem akartam meg bántani ezért majdnem fél évig vele voltam. Úgy éreztem, hogy szeretem mindezek ellenére. Talán így is volt. Nem tudom. De nem volt rossz gyerek. Csak hát nem elég jó. - Ja. Így is lehetett volna. De elutasítottam azt a fiút, aki első lehetett volna. Nagyon kedves volt de a barátnőm halálosan szerette. Én is kedveltem, de nem tehettem. Amúgy sem szerettem, úgyhogy gondoltam a barátnőm kedvéért tudok még várni egy kicsit. - Te aztán barát vagy a javából- mondta Nóri. - Ez a dolgom. – felelt Bogi. - Na, menj. Érzem, hogy figyel minket, és alig bírja ki nélküled az a gyerek. - Hm? - Mindegy. Ez afféle megérzés. Sipirc mert még lecsapják a kezedről a szépszemű herceget. - Na azt megnézem. – mondta Bogi. Mikor odaért Botihoz így szólt: - Szia szépszemű hercegem. - Tessék? – kérdezte Boti. - Nem fontos- mondta Bogi. - Tényleg nem számít. – mondta Boti és megcsókolta barátnőjét.
8
- Hihetetlen, hogy összejöttek. Mostantól hárman leszünk. – mondta Ádám ikertestvérének pár lépéssel arrébb. Nóri értetlenül figyelt rá. - Eddig négyen voltunk. Miért lennénk kevesebben? - Ha szétválasztod őket, valahogy megtapsollak. - Jaj kölök ez fájt. – mondta Nóri és nevetett. Hajnali négy óra felé már mindenki elment csak a négyes csapat maradt. - Menjünk haza? – kérdezte Ádám. - Igen. Búcsúzzunk el anyáéktól. - Oké. Fél óra múlva megy egy vonat. Azt elérjük. - Bogi akkor jössz? Vagy maradsz Botival? - Nem tudom. – Bogi kérdőn tekintett Botira. - Én csak kószálok a városban hatig. Utána meg lemegyek az állomásra. Csak az alkalmazottak vannak otthon. - Ó bocs. – mondta Nóri. - Akkor azt hiszem, maradok. – mondta Bogi. - Akkor jó. – mondta Nóri. Elköszöntek és az ikrek elmentek az állomás felé. - Láttad már Budapestet mikor szinte teljesen üres? – kérdezte Boti Bogit. - Még rendesen sem láttam. Nem, hogy ilyenkor… - felelt Bogi. - Akkor most megmutatok belőle amennyit, csak lehet. – mondta Boti. – Operaház? - Csak nappal. – felelt a lány. Olyan boldognak érezte magát, mint még soha. A fiú is így érzett. Megállt magához húzta Bogit. Átkarolta a derekát és kisimított az arcából egy tincset. Ahogy ott állt előtte, hosszú barna hajjal és kék szemekkel, azt akarta soha ne legyen vége a pillanatnak. Bogi nem volt zavarban őszintén és mosolyogva tekintett rá. De sajnos nem a „boldog vég” világában éltek. Hátuk mögül hirtelen egy lány hangot hallottak: - No csak Boti szívi. Ilyen hamar elfelejtesz? Nekem még egy csókot sem adtál. Nem emlékszel, mit ígértél? - Niki! Szia. Régen láttalak. – mondta Boti és kelletlenül megfordult. – Mi újság van? Milyen a suli mióta elmentem? - Uncsi. Nagyon hiányollak. - Aha. Király. - Ki ez a lány? Be sem mutatsz? – kérdezte Niki Bogit méregetve. - De… - mondta Boti, és úgy érezte, rögtön felrobban. – Niki, ő itt a barátnőm Bogi. - Oh. Szia. – köszönt Niki. – Beszél magyarul? – mondta nyávogós, kissé undorodó hangon majd Botira nézett. - Igen. – mondta Bogi. - Nekünk most mennünk kell. – mondta Boti. Kézen fogta Bogit és már indult is. - El se köszönsz? – kérdezte Niki. - Szia. – mondta Boti. - A puszim hol marad? - Ott ahonnan eddig sem kaptál. – mondta Boti és elindult a Hősök tere felé. Bogi sietve követte. Mikor elég távol értek számon kérőn fordult Boti felé: - Mi történt veled az előbb? - Csak rossz emlékek kötnek ahhoz a lányhoz. Hagyjuk oké? - Hagyjuk. De nagyon goromba voltál. - Tudom. Megvolt rá az okom. - Mégis mi az?
9
- Az… az hogy… hogy szétzilálta az életem. Egyidősek vagyunk. Vele nőttem fel és nagyon rossz dolgokba rángatott bele. - Milyen dolgokba? – Bogi akaratlanul hátrább lépett. Boti néhány percig hallgatott. Látszott rajta, hogy ideges. Beletúrt a hajába. - Drogoztam és ittam. Elvonóra kellett mennem. Két évet töltöttem egy programban. Niki vitt bele. El kellett tűnnöm. Ezért választottam Németországot. Most szabadultam ki az elvonóról. Nem akartam a szüleim hírnevének ártani. Ezért felszámoltam az eddigi életemmel. - Te jó ég… - mondta Bogi. Arcán döbbenet tükröződött. - Mond, hogy nem gyűlölsz. - Nem gyűlöllek. - De nem akarsz egy volt drogossal lenni? - Nem érdekel, hogy mi voltál. Az érdekel, hogy ki vagy nekem. - Szóval velem maradsz. - Amíg te is akarod igen. – mondta Bogi. Odabújt Botihoz és ott álltak hosszú percekig. - Gyere. Van még másfél óránk. Elmegyünk hozzánk. Felfrissülhetünk kicsit.- mondta Boti. - Nem zavarok senkit? – kérdezte a lány. - Nincs otthon egy családtag sem. Boti a fejére húzta csuklyáját majd kézen fogta barátnőjét és leintett egy taxit. Mikor odaértek Boginak elállt a szava. - Üdv nálam. – mondta Boti. - Hü. – Bogi csak ennyit tudott mondani. Ledőltek a kanapéra csak úgy, mint az iskola eldugott társalgójában és beszélgettek, ölelkeztek. Boti még teát is készített. - Nem gyakran használom a konyhát. – mondta. – Ha mindent megfőznek neked könnyű. - Az biztos. – felelt Bogi majd nagyot ásított.- Végig fogom aludni az utat. - Kifáradtál? - Az nem kifejezés. Na igen. Aki a buli felénél ér oda, az nem fárad ki. - Előtte meg egy repülőn aludtam. Ekkor a szobába lépett az a bizonyos ember, aki kikísérte Botit a vonatállomásra. - Dedi! – kiáltott Boti és egyenesen az ölébe ugrott a sofőrnek. Dedi ugyanis nem volt egy apró ember. Boti is százkilencven cm környékén volt de a sofőr mellett nem tűnt magasnak. - Te meg hogy kerülsz ide gyerek? – kérdezte meglepően mély hangján. - Hazaugrottam. Bogi őt itt Julián Bendegúz. Dedi ő itt Kis Bogi. – mutatta be Boti szeretteit egymásnak. - Jó estét… reggelt. – köszönt Bogi. - Szia. De kérlek, tegezz. – mondta Bendegúz. - Kérsz egy teát? – kérdezte Boti. - Nem kösz. Annyi dolog zuhant a nyakamba. El kéne mennem a kórházba meg minden felé. Intézni a szüleid ügyeit. - Kórházba? Mi történt?- kérdezte Boti furcsállva, hogy nem tud semmit. - Nem mondták? – Bendegúz a nyakát vakarta. – Megint olyat mondtam, amit nem kellett volna. Hm… Kistestvéred lesz Boti. Most megyek az eredményekért. A gyorsteszt pozitív lett. Három alkalommal.
10
- Micsoda? Miért nem mondták el? – Boti megrökönyödve nézett Bendegúzra. Szemei könnybe lábadtak. Teljesen kétségbe esett. A szíve fájni kezdett. Mind lelkileg mind testileg. Sírni kezdett. Keservesen sírt, mint egy kisgyerek. Bendegúz megölelte és tartotta a fiút. Tudta, ha elengedi a fiú, összeesik. Bogi csak állt ott és nem értett semmit. - Tudod… Ez egy nagyon hosszú történet. – mondta Bendegúz Boginak. - Miért most?- kérdezte Boti. Megtörölte a szemeit, kihúzta magát és mély levegőt vett. – Sajnálom, hogy kiborultam. - Nincs gond. – mondta Bogi. Megszorította Boti vállát. - Elmondom miért, ha már kiborultam előtted. Volt egy testvérem. Ikrek voltunk. Súlyos beteg volt. Csontvelőre volt szüksége. A családomból senkinek sem megfelelő donor. Egy éve volt hátra. Ha akkor születik kistestvérem életben maradt volna. De nem így történt. A testvérem meghalt és én egyedül maradtam. - Sajnálom. – súgta Bogi. - Rendben van… Majd értesítesz? – kérdezte Boti Bendegúzt. - Persze. Gyertek srácok. Leviszlek titeket az állomásra. Idő van. - Oké. Köszi.
****
Az állomás kapujában egy szőke ikerpár toporgott. Láthatóan vártak valakit. - Bogi, Boti! Na végre. – kiáltotta egyikük. – Azt hittük sosem értek ide. - Mi is. Akkora dugóba keveredtünk…- mondta Bogi. - Azt hittem a várost nézitek…- mondta Nóri. - Igen. Néztük is. Aztán találkoztunk Bendegúzzal. Mindegy nem számít. A lényeg, hogy sietnünk kell. Szia Bendi. – köszönt el Bogi Bendegúztól. - Szia Bogi. Vigyázz a kölökre helyettem. - Vigyázok. - Szia Dedi. Jó volt látni.- búcsúzott Boti is. - Téged is Kölök. Vigyázz Bogira. - Akkor most ki vigyáz kire? - Mindketten egymásra. Sziasztok. - Pá. - Bye. Felszálltak a vonatra és pár perccel az indulás után már mind a négyen aludtak…
****
Az út háromnegyedét végig aludták. Arra ébredtek, hogy a vonat hatalmas rándulással és csikordulással megáll. Először az ikrek estek a földre, mert ők voltak menetiránnyal azonosan. Utána, pedig a fékezést követően Bogi és Boti követték barátaikat.
11
Nagy nehezen kiszabadították magukat egymásból, utána kitörölték az álmot a szemükből. Nóri előkapott egy tükröt és gyorsan saját állítása szerint élőlénnyé varázsolta magát. Bogi csak megigazította a haját és fázósan össze gubózódott az ülésén. Boti megsimogatta az arcát. Bogi visszamosolygott rá. Ez alatt Ádám kiment kideríteni mi történt. Mikor visszatért Bogi megkérdezte. - Mi az, megálltunk? - Jó reggel Csipkerózsika! Vagy öt perce állunk. – mondta Nóri. - Szóval nem álmodtam, hogy beestem oda. – mutatott az egymással szemben lévő ülések közé. – És akkor az arcod sem álmodtam.- mondta és nevetni kezdet. Percekig abba sem tudta hagyni. – Ha láttad volna magad… - mondta. - Jól van gyerek, látom még nem vagy ébren. Bogi csak motyogott valamit majd hozzábújt Botihoz. Mosolyogva lehunyta a szemét. Ekkora azonban megint nagyot rándult a vonat. - Itt nem lehet aludni…- mondta Bogi felháborodva. - Csak nyugi Bogim. – mondta Boti és puszit nyomott a szájára. – Gyere, nézzük, meg mi folyik ott. – fordult Ádámhoz. - Olyan, vagy mint aki beszívott. – mondta Nóri Boginak majd leült az álmos lány mellé, és vállára döntötte a fejét. - Tudom. Csak azt nem, hogy miért. Menjünk a büfébe és vegyünk egy kávét. - Vannak még jó ötleteid. - Van másmilyen? - Egoista. - Volt kitől tanulnom. A két lány indult a büfékocsi felé. Útközben egy tanácstalan tömegbe futottak. -… most mit tegyünk? – kérdezte egy kétségbe esett lány. - Egy bögre kávét és egy kényelmes ágyat ide elém. – súgta Bogi barátnője fülébe. Nóri felvihogott. - Bocsi srácok, de ez egy őrült. Szereznem kell neki egy kávét. - Azt hiszem most nem ez a legnagyobb gondunk. – mondta erre a lány, aki az előbb beszélt.- Lehet, hogy egész éjjel itt leszünk. Kitudja, mikor jönnek értünk? - Miért mi történt? - Lerobbant a vonat, ha nem vetted volna észre. Az egész motor teljesen bekrepált. - Mi lenne, ha gyalogolnánk? – kérdezte erre Bogi. - Te teljesen megbuggyantál? Vagy ötven kilométerre van Kleinstadt. - Még mindig előbb ott lennénk, minthogy várjunk… a csomagokat meg majd úgyis odahozzák. Egy váltásnyit cipelhetünk is akár. - De mindjárt lemegy a nap. Lakatlan területen veszélyes lenne ilyenkor. - Ugyan már. Egy csapatnyi emberre nem támad rá egy bolond állat sem. - Jól van királylány, ne adj jobbnál jobb ötleteket. Az a biztos, ha megvárjuk, míg megjavítják. – mondta Boti. Bogi kezébe adott egy pohár kávét és visszament vele a kabinjukba. Sokáig állt a vonat. Másnap reggel értek csak a gyerekek az iskolához. Aznap nem kellett iskolába menniük. *****
Délután Boti és Bogi a társalgóba mentek, ahová szoktak. Megírták a szüleiknek, hogy épségben megérkeztek bár kicsit késtek. Utána beszélgetni kezdtek.
12
Elmesélték mi volt még velük a szünetben. Meséltek a múltjukról. Hónapok óta ismerték egymást mégis alig tudtak valamit a másikról. Rengeteget beszélgettek. Akkor is azt tették. Bogi Boti ölébe fektette a fejét és a fiú kezével szórakozott. - Szeretsz engem? – kérdezte. De nem igazán tűnt fel neki milyen fontos dolgot kérdez. - Miért kérded.- kérdezett vissza Boti teljes nyugalommal. - Csak úgy. - Persze, hogy szeretlek. Mindig foglak. - Ne mond, hogy mindig… - Miért ne? - Mert addig változhatnak a dolgok. Csak szeress minden nap. Mintha nem lenne biztos a holnap. Én is ezt fogom tenni. – mondta a lány. - Így lesz. – monda a fiú. Megcsókolták egymást. Újra és újra…
*****
Nóri és Ádám ebédig ki sem keltek az ágyból. Akkor is csak azért, hogy barátaikat üdvözöljék, mert ebédidőben tértek vissza a kollégiumi szobákba. Elmesélték mi történt, miért jöttek ilyen későn. - Azt hittük nem jössz vissza. – mondták szobatársai Ádámnak. - Ilyen puhánynak néztek? – kérdezte. - Naná. – mondták nevetve.- Csak viccelek. Csodálkoztunk volna. - Na azért. – mondta Ádám. – Fiúk. Lenne egy kérdésem… - mondta de habozott. Ezt barátai is látták így bíztatni kezdték. - Mond csak. - Azt vettem észre, hogy a fél diákság eltűnt. - Ebben az időszakban bukik ki a legtöbb srác. – mondták közönyösen. - Ne nézzetek hülyének… ezer diákból kb. ötszáz, kibukik? - Simán. Ez egy nagyon nehéz suli. Csoda, ha évvégére leszünk újra ezren. – mondta egy Valentin nevű fiú. De már ingerültnek látszott.- Jönnek majd mások. Nem kell aggódni. - Tudod az embereket gyakran nem a hangjuk, árulja el. Az arcuk sem gyakran. Hanem a testük. Az az ín a nyakadon. A többiek, pedig gyanúsan hallgatnak… - Jó vicceid vannak. Felejtsd el. Minden évben ez van. A testvérem itt van már három éve. Mindig ez van. - Megtenném. Ha az iskola honlapján nem lenne a második pontban büszkén kihúzva pirossal, hogy náluk évek óta senki sem bukott meg. Olyan színvonalas a felvételi, hogy nem engedi át az átlagon aluli diákokat. Pótvizsgázni is csak két gyereknek kellett két év alatt. - Persze, hogy nem buktak meg. Mert kiszóródtak az első szünet után. Hagyd a jó életbe és gyere ebédelni. - Majd még később megbeszéljük… - mondta Ádám. - Talán.
13
****
Nórival Bogi ment szemben a folyosón. Alsó ajkát harapdálta. - Szia! – köszönt rá Bogira Nóri, mert a lány észre sem vette.- Merre jársz? Észre sem veszel? - Bocsi. Elég messze. Szia, Mi újság? - Semmi. Nem rég keltem. Téged nem találtalak a szobában. - Ja. Botival voltam. - Ja. Azért fájlalod a szád! - Halkabban te! - Ki hallaná meg? Az a német? – bökött egy diákra- Vagy az? Az a nagyon helyes… hú… hogy-hogy nem vettem eddig észre? Bogi Nóri arca előtt csettintett egyet. - Tudnál egy kis ideig másra is koncentrálni. Amúgy ő Mark. Az igazgatónő fia. Nóri Bogi válla fölött figyelte a fiút, akit az imént vett észre. - Honnan tudod? - Ismerem. Szóval akkor se emlegess engem és Botit hangosan. Laknak itt magyarok is. - Jól van, jól van. Bemutatsz majd neki? – Nóri Bogira nézett. – Az a kurva! – kiáltott fel. – Bocsi.- mondta. - Mi az? - A szád… Boti nagyon bevadulhatott… - Miért? - Mert hát… - Nóri előkapta kézitükrét és Bogi arca elé, tartotta. - Jó világ!- Bogi szája elé kapta a kezét.- Most mit tegyek? – nézett barátnőjére. - Gyere vele.- Nóri kézen fogta kétségbeesett szobatársát és bevitte a fürdőbe. Ott előkapta a sminkes táskáját. - Íme az én varázsdobozom. – mondta. Öt percen belül Bogi meglepetten nézett tükörbe. - Csak le ne nyald. Vagy valaki más. – mondta Nóri. Erre Bogi karon ütötte. - Hallgass. – mondta. Nóri felkarját durcásan simogatva nevetett. - Ez nem vicces. Ha veled történ volna, nem nevetsz ki. Próbáld ki milyen a helyemben lenned. – mondta Bogi, - Én szívesen kipróbálnám Botit de, valószínű nem örülnél neki. - Na akkor halott ember vagy. - Nem meg mondtam. Amúgy nagyon erős vagy. Lezsibbadt a fél karom… - Köszi szívi. Életmentő vagy. – Mondta Bogi és abbahagyta arca nézegetését a tükörben. Meg sem hallotta, amit mondott neki Nóri. Puszit nyomott barátnője arcára és kifelé indult. Mikor észrevette, hogy Nóri nem követi, hátranézett. - Na gyere már. – mondta. Nóri gyorsan összepakolta „varázs” cuccait és követte Bogit. Ebéd után a két lány a szobájukban beszélgettek. A szobatársaik nem voltak ott. - Szóval mi volt Botival délelőtt? – kérdezte Nóri. - Hogy érted?
14
- Hát tudod… volt valami? - Te most komolyan azt kérded lefeküdtünk-e? - Hát igen. – Nóri pirulva megrántotta a vállát. - Nem.- mondta Bogi. - Csak tudod… én még nem voltam senkivel. Hátha elmondhattad volna milyen. Bogi felnevetett. - Te ezt szégyelled?- kérdezte. - Hát nem tudom… minden barátom arról mesél. Nekem erről semmit sem mondtak. Nem volt otthon konkrét téma. Nem tudom, kell-e nem kell, - Én csak meg vagyok keresztelve. De engem sem neveltek vallásra. De sose szégyelld, hogy nem feküdtél le senkivel. Én sem. Büszke vagyok rá, hogy nem egy házibuliban a házigazda szülei ágyán vesztettem el. - Oké. Értem. Gondolod, hogy Botival megtörténik majd? - Nem tudom. Akár. Azzal akarom, akit szeretek. - Botit nem szereted? - Nem tudom. Szerintem szeretem. Ha igen elmondom milyen. – mondta nevetve. - Oké.- mondta Nóri mosolyogva. - Én meg még azt hittem tőled kérhetek majd tanácsot. - Hát nem. - Vigyázat. A vad külső alatt érzékeny lélek.- Bogi megölelte barátnőjét. - De az azért még áll minden fiúnak. – Nóri egy idézetre mutatott a füzetén. Ez állt ott: ”Ő az én legjobb barátnőm, ha összetöröd a szívét, összetöröm az arcod.” Bogi nevetni kezdett. - Ezt majd Mr. Márkusnak is mond meg. - Meg teszem, ha megbánt. - Szavadon foglak.- mondta Bogi. Csak beszélgettek és beszélgettek. Azon a napom ők lettek a legjobb barátok, és ez a barátság örök életre szólt.
****
Boti barátjával, Markkal szokásos futásuk után beszélgettek a közeli erdő szélén. - Bogi és te mióta jártok?- kérdezte Mark. - Nem tudom. Egyszer csak már fogtuk egymás kezét. Aztán csók. Nem tudok pontos dátumot. - De úgy kb.? - Kb. szünet előtt óta. - Szóval ezért örültél annyira, hogy mégis hazamehetsz. - Igen. – Boti nevetve lesütötte a szemét. - Ne szégyelld kölyök ez nem gáz. Mindenki volt már szerelmes… - Te kibe? - Tudod ki Alana Schrott? - Valami rémlik… - Na… de a korkülönbség miatt nem volt nagyon románc… - Mi van? Te összejöttél Alana Schrottal? - Mi olyan különös ebben.
15
- Az, hogy ő tizenkettedikes te meg most vagy tizedikes? - Na és? - Na és? Két évvel idősebb. - Nyugi ember. Nem olyan durva, ha jobbal belegondolsz. - Te tudod. Ő is szeretett? - Igen. A mai napig szeretjük egymást. Gyakran beszélgetünk. Időnként előkerülnek a régi idők. Olyankor, pedig felszínre törnek az érzések. De ez amolyan Rómeó és Júlia szitu. - Nem lehettek együtt? - Valahogy úgy. Nagyon rossz szemmel nézték az emberek. Mindenki tudja ki ő, és ki vagyok én. A polgármester lánya és az iskolaigazgató fia. Volt belőle balhé is. - Mégis kit érdekel, hogy mit gondolnak mások. Ha valakinek nem tetszik, hogy együtt lát titeket, akkor ne nézze. - Nem így van ez… - De nagyon is így van. Ha szereted, legyél vele. Később bánni fogod. Ahogy ismerlek már most bánod. - Így van. - Még van időd helyrehozni. - De jövőre úgyis egyetemre megy. A távkapcsolat meg nem állapot. - Kleinstadtban is nagyon jó egyetem van. - De nem elég jó. - Ezt majd ő eldönti. Figyelj öcsém, szedd magad össze és szerezd vissza Alana-t. Amíg még van rá időd. Mert, ha túl késő lesz akár az egész életed, elcseszheted. - Miért gőzöltél be ennyire? Boti, aki eddig barátjával szemben állt nagyon sóhajtva leült mellé. - Apa tegnap este hívott. Két hét múlva Japánba megyünk. Lehet, hogy örökre. - Micsoda? Nem akartok kicsit messzebb? Mondjuk a Holdra. Egyébként miért? - Üzlet. Ha nem megyünk, kirúgják őt is és anyát is. Mióta megszülettem, nem költözünk, mert tudják hogy mindenem Pesten volt. De most még csak három hónapja vagyok itt. Apa szerint még nem alakultak olyan szoros kapcsolataim. Pedig nincs igaza… - Bogi tudja már? - Nem. Ma mondom el neki. Tudod, hol van az ötödiken a másik társalgó? - Van másik társalgó? - Igen. A hosszú folyosó végén a jobbra kanyar után van egy ajtó balra legbelül. Az onnan nyíló folyosó végén. - Azt hogy sikerült megtalálni? - Kóboroltunk. - Aha. - Ha elmentem időnként menj majd el oda. Valószínű ott lesz. Ádiék akármennyire is akarnak majd segíteni neki nem fognak tudni. De nem akarom, hogy egyedül legyen. - Persze haver megteszem. - Természetesen csak azután hogy Alanaval összejöttél. - Ezen majd még gondolkozom. A két fiú visszaindult az iskolához. Péntek délután volt. Sehová sem siettek. Éppen szembe találkoztak Bogival, Nórival és Ádámmal. Mark elköszönt és elment. - Beszélnem kell veled. – mondta Boti Boginak. Kézen fogta és elindult a helyükre. Mikor odaértek megcsókolta Bogit olyan szenvedélyesen, mint eddig soha. - Mi baj van?- kérdezte a lány.
16
- Azt mondtad, úgy szeresselek, mintha nem lenne holnap. Két hét múlva nem lesz holnap. - Hogy érted ezt? – Bogi kétségbe esve tekintett szerelmére. - A szüleim elvisznek magukkal Japánba… örökre. - Mond, hogy most csak viccelsz…- Bogi szemeivel könyörögve tekintett Botira. - Bárcsak tehetném. - Miért épp most? - Apa most kapott munkát. Ha nem megyünk nem lesz állása és anyának sem. De akkor Németország is úszott. Többet nem beszéltek. Mikor este Nóri beszélgetni próbált Bogival, nem volt túl sok sikere. Hozzá vágott egy párnát jelezve, szeretné, ha rá figyelne. - Mégis mi a franc bajod van? – kérdezte Bogi mérgesen. - Neked mi bajod van? Mintha a falnak beszélnék. - Bocsi. Csak…- Bogi a másik oldalára fordult és próbálta visszafojtani a sírást. - Mi van veled? – Nóri kiugrott az ágyból felültette Bogit és szorosan megölelte.
17
