1 FRUTTA DI MARE - zenés európai illatjáték, három felvonásban*, előjátékkal a Riviera és más szappanoperák motívumainak felhasználásával írta Regős János zenéjét szerezte Darvas Ferenc Szereplők Bertrand Decoursé, családfő, gazdag francia parfümgyáros. Bernadette Decoursé, a felesége, családanya, sanzonokat ír. Felicia, a lányuk, fejlövés érte, így sok mindenre nem emlékszik. Leopold, német pszichiáter, Felicia analitikusa és jegyese, komoly, megfontolt fiatalember. Jacqueline, elvált amerikai asszony, vissza akarja hódítani volt férjét. William, a volt férj, Felicia egykori szerelme, jóképű, dinamikus fiatalember. Concetta, fiatalasszony, gyereket szeretne. Cezare, a férje, üzletember. Frédéric D’Artagnan, a legjobb orr, igazságérzete is kivételes, de sajnos néha elveszti a fejét. Pierre, koreográfusnak készül, kicsit erotomán. Blanche, a család távoli rokona, táncosnő szeretne lenni, és múzsa Két apáca. Zongorista. Történik: a Riviérán. A szerző megjegyzése: Valamennyi szereplő finom, új ruhában van, mintha egy az előadást szponzoráló divatcég öltöztette volna fel őket erre az alkalomra. Emiatt kicsit manöken-szerű a mozgásuk, amit furcsán ellenpontoz játékuk drámai komolysága. Mennél mesterkéltebbnek tűnik egy-egy helyzet, a szereplők annál nagyobb hittel és szenvedéllyel vetik bele magukat, keresve a játszott alak igazságát. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy előadásunk elkerülje a szappanopera egyszerű paródiáját - ami távol áll a szerző szándékától - és hogy felderengjen ennek az egésznek a görög ‘családi’ tragédiákra emlékeztető mitikus emelkedettsége és brutalitása. Az érzelmi dimenziók és vágyak teljesen igaziak itt, csak a valóságalapjuk hiányzik: ha mindaz valóra válna, amire a szereplők annyira
2
*A felvonások között nem feltétlenül szükséges szünetet tartani.
vágynak, akkor kiderülne, hogy egyáltalán nem is akarják azt, ami után szóban, sóhajokban és dalokban annyira epekednek: jobb, ha Felicia nem emlékszik vissza a múltra és Leopold sem nyeri el Felicia kezét; ha Concetta nem szül gyereket Cezarénak; ha Frédéric nem fekszik le Blanche-sal és nem derít fényt a múlt sötét foltjaira; és a bugyiját szorongató Blanche se utazik világ körüli turnéra Pierre-rel...
Előjáték A színészek a függöny két szélénél bukkannak föl, felsorakoznak az előszínpadon. Egy ideig szótlanul és feszengve várakoznak. A BERTRAND-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: Jóestét. Ne haragudjanak, hogy egy rövid kis bevezetővel terheljük önöket - egyébként az előadás sem lesz túl hosszú, kb. másfél óra az egész -, de az az igazság, hogy valójában egy olyan próbafolyamaton mentünk keresztül, hogy valami miatt szükségesnek éreztük, hogy beszámoljunk erről. Mondom: röviden. Ezt az alkotást közösen hoztuk létre. Mindjárt az elején volt egy olyan anyag a kezünkben, amiről tudtuk, hogy ez nagyon jó. Ez korrekt volt. Közben aztán rájöttünk, hogy ez mégse lesz jó, és ettől kezdve nagyon nehezen és körülményesen alakultak a dolgok. De mostanra mindannyiunkban megérett az a gondolat - úgy érzem -, hogy ez kurva jó, szóval kibaszott jó ez az egész, amit csináltunk: ez egy illatjáték, európai, és úgy formailag, mint tartalmilag sikerült egy olyan átfogó képet adnunk a világról, ami korrekt. (Tekintetével végigpásztázza a többieket, akik szégyenlősen lesütik a szemüket. Csöndben állnak.) A CEZARE-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: Nagyon fönn van a léc. Szeretnénk, ha nem csak mi - akik ugye nagyszerű színészek vagyunk -, hanem a publikum is... A BERTRAND-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: Bocsánat, ez azért is van, mert a rendező és a szerző előkészületeket tett, hogy itt a végén megvitassuk,
3 megbeszéljük egy állófogadás keretében, a Garrone cég támogatásával, hogy hogy volt, mint volt. De ennek tulajdonképpen sok értelme nincs, mert mi eldöntöttük, hogy ez - ahogy mondtam az imént - kurva jó így, ahogy van. De azért eszünk-iszunk majd a végén. Ha nincs kifogás, hozzászólás....(ismét végigpásztázza színésztársait)... vagy még ne kezdjük? Szerintem ez is túl sok volt már, a jelmezünket is lelőttük. Én például ebben jövök majd be kb. fél óra múlva, szóval...nem változom. A JACQUELINE-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZNŐ: Akkor megyünk? A BERTRAND-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: Jó. (A Feliciát játszó színésznő láthatóan mondani szeretne valamit.) Tessék. .....................művésznő mondani akar valamit. A FELICIÁT JÁTSZÓ SZÍNÉSZNŐ: Én azt szeretném, ha... A BERTRAND-t JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: De mi azt már nem várjuk meg. Nem baj? (Leopold kivételével a többiek mind kimennek.) A FELICIÁT JÁTSZÓ SZÍNÉSZNŐ: Kérem, izguljanak velünk, mert én egy kicsit elbizonytalanodtam. De ennek a kalapnak örülök, meg hogy kötés van a fejemen. Ez számomra egy kiindulópont, sokat segített abban, hogy rájöjjek, tulajdonképpen én vagyok ennek a darabnak a Hamlet-je. Sajnos az előadásban mégsem tudok majd érvényesülni, mert a partnerem Leopold, akit ő alakít, annyira jó... A LEOPOLDOT JÁTSZÓ SZÍNÉSZ: Igen, a rendező és a többiek is azt mondták a próbák során, hogy én vagyok az etalon, a példakép. A FELICIÁT JÁTSZÓ SZÍNÉSZNŐ: Igen, én segítek neki. Sajnos mégis az a probléma, hogy amikor én mondom a szöveget, akkor a nézők még mindig rajta nevetnek, így nem sokat hallanak belőlem. De az ő kedvéért ma is megpróbálom, szívvel-lélekkel...pedig az alak, akit játszom, nagyon jó, csak...csak... (A Leopoldot játszó színész kimegy. Felicia föllép a föggöny előtt álló teraszra. A függöny lassan szétnyílik. Felicia kis ecsettel ‘vérszivárgást’ fest a halántékára.) Színpadkép: A színpad két térfélre oszlik: bal oldalon egy luxusvilla nappalija, bal elől terasszal. A teraszon egy görögös oszlop emelkedik, rajta műborostyánnal befuttatott TV készülék. Hátul középen egy szeparé-szerű baldachinos ágy. A
4 nappali fő bútordarabja egy hatalmas kanapé, melyen az egész család elfér. A jobb térfélen mediterrán hangulatú kávéház terasza, fehér műanyagbútorokkal, napernyőkkel. Az egész színpadot művirágok, műcserjék, műfák díszitik szinte dzsungel-szerűen. Középen elől műszikla, műfüvön, rajta kis szoba-szökőkút csobog. Az egész tér rendkívül dekoratív, élénk és derűs hangulatot áraszt, akár egy most megnyitott ‘igényes’ étterem. Vonzó és problémamentes itt minden. Hirtelen sötét lesz. A TV készüléken egy a francia a Riviérát végigpásztázó cím inzertet adnak be:tengerpart, vitorláshajó, szélben hullámzó levendulamezők, sportkocsi, női dekoltázs gyémánt nyakékkel, stb.... Mikor újra világos lesz Jacqueline is ott áll a műszikla mellett, előtte díszes babakocsi.
I. felvonás Első jelenet FELICIA: (Odalép a babakocsihoz és belenéz.) Alszik. JACQUELINE: Remélem, hamarosan meggyógyulsz Felicia. FELICIA: Csak az emlékezetem nem tér vissza. Tudod, Jacqueline, ahogy megyek vissza az időben, mintha ilyen repedések, zúzódások lennének bennem. A fejlövésemtől mostanáig minden tiszta, de ami előtte történt, a család, a kaszinó, a Parfüm Coursé, William... JACQUELINE: William! Ó, az én Willim! El sem tudod képzelni, Felicia, hogy az elvált férj szerepébe mennyire beleillik nála az apa-szerep. És imádja a fiát. FELICIA: Igen. Képzeld, hogy Willi velem is olyan apásan bánik mostanában. Furcsa, nem? JACQUELINE: Ó, Felicia! Hát félig-meddig a bátyád. Hát hogyne gondoskodna a sebesült hugocskájáról. FELICIA: Hogy Willi az én bátyám? Biztos vagy benne? JACQUELINE: Ugyan Felicia! Ne csacsiskodj már. Hát persze, hogy a bátyád. A féltestvéred.
5 FELICIA: Jacqueline, én bennem van egy érzés. És ez az érzés súlyosabb a kőnél és élesebb minden emléknél Tudod, amikor meglátom őt, amikor belenézek Willi meleg, barna szemébe, remegést érzek és valami forróság árad szét bennem, itt belül. Nem bírok megszólalni. JACQUELINE: Nos, Felicia. Hogy mondjam neked...te még nem vagy egészen jól. Neked ezt az egészet el kell felejtened, meg kell próbálnod elfelejteni. De ha nem tudnád elfelejteni, akkor nyugodtan fordulj Leopold doktorhoz. Ő kitűnő lélekgyógyász és őszintén szeret téged. FELICIA: Nem bírok, érted, nem bírok? Leopold doktor mellett jéggé fagyok. Persze ő azt mondja, hogy ez a gyógyulás jele. Hát miféle gyógyulás az, hogy megfagyok itt belül! Jacqueline, kérdezni szeretnék tőled valamit, de kérlek, ne érts félre. JACQUELINE: Tessék, kérdezz. FELICIA: Ugye, ha én most belenézek a kis Willi szemébe, ugyanazt fogom érezni, mint amikor az apjának, a nagy Willinek a szemébe nézek. JACQUELINE: Igen, Felicia, ugyanazt fogod érezni. FELICIA: (Belenéz a babakocsiba.) Semmit sem érzek. Semmit! Mintha nem is William fia volna. JACQUELINE: Ó, no! De Felicia, hogy mondhatsz ilyet! WILLIAM: (Dzsongingolva be. Arcát megmossa a szökőkútban. Belenéz a babakocsiba.) Gyönyörű gyerek. Szépen fejlődik. JACQUELINE: Igen, ahogy nő, egyre inkább hasonlít rád, honey... WILLIAM: Igen, hálistennek... JACQUELINE: Hálistennek? Ezt meg hogy érted? WILLIAM: Tudod, eleinte voltak kétségeim, hogy ez a gyerek az enyém-e egyáltalán...De ez elmúlt, hálaistennek, honey, elmúlt! (Babusgatja.) Felicia, rosszul vagy? FELICIA: Nem, semmi. Mindjárt jobban leszek.
6
JACQUELINE: Hívjam Leopold doktort? FELICIA: Ne. Leopold doktort ne. Illetve hívjad csak. Jacqueline! Nem bírom. Ne Willi, te ne menj el, te maradj velem! (William zavartan kimegy.) JACQUELINE: Menj csak William. Én majd vigyázok Feliciára. Felicia, bízz bennem! LEOPOLD: (Jönnek be Williammel.) Lehetőleg kerüljék a találkozást. Felicia per pillanat nem tud még mit kezdeni a terhességével, ezenkívül a fejlövés okozta sebe még elvarratlan és ha magát meglátja, újra felszakad. A gyógyuláshoz idő kell és környezetváltozás. Kérem, William, bízza őt rám. WILLIAM: Nézze, nekem az a véleményem, hogy maguk, orvosok, pszichológusok egy ilyen kis életidegen szekta tagjai, akik nagyképűen azt hiszik, hogy megoldást találhatnak az élet finom kérdéseire. Nevetséges igyekezetük nem egyéb, mint gőgbe és szakmai hókusz-pókuszba pácolt önzés. (‘Jancsó’ járással mennek körbe egymás körül.) Maga tényleg azt hiszi, hogy megkapja Feliciát, ha eltitkolja előle, hogy a fejlövése előtt belém volt szerelmes? Még az is lehet, hogy a szíve alatt dobogó gyerek, az tőlem van. LEOPOLD: Én nem gondolok semmit, csak azt látom, hogy maga rossz hatással van rá. JACQUELINE: Willi! Willike! Ezt bízd Leopoldra. Ő a szakember. Oké? Neked itt van a kis Willid, és itt vagyok én. Feliciának vissza kell találnia önmagához, neked meg hozzám. Oké? Újra összeházasodunk és aztán irány New York! FELICIA: (Egy fényképet talál a virágládában.)Ez az az ember, aki rámlőtt! Ez az az ember! Nézd, William. WILLIAM: Nyugodj meg Felicia. Hisz ez Frederic. FELICIA: Nem, nem. Ez az az ember, aki rámlőtt. WILLIAM: Képtelenség, Felicia. A képen Frederic van.
7 FELICIA: Igen, itt történt a teraszon. (Odalép Leopoldhoz.) Most már pontosan emlékszem. ... De látom, nem hisznek nekem. WILLIAM: Nézd, Felicia. A te fejlövésed, ezt mindenki tudja, egy fatális, banális baleset volt. Senki nem akar téged megölni. LEOPOLD: (Az oszlophoz támaszkodva.)Felicia, én hű kutyaként őrzöm magát, és oroszlánként harcolok magért a nap huszonnégy órájában. FELICIA: Leopold, ez nem old meg semmit. Ő akkor is célhoz ér. LEOPOLD: Hát... most annyira találékony? Mindenki Leopoldot nézi. FELICIA: Nem értek semmit. Semmit sem értek. Látom, nem hisz nekem. Akkor abban sem bízhatok, hogy megvéd. Leopold delejes tekintettel lassan Felicia felé tart. Mögötte egy hatalmas tujafa elindul befelé. Felicia felsikolt. William dzsiu-dzsicu mozdulattal és harci kiáltással nekimegy a mozgó tujafának, mely rádől a kanapéra. Mögüle Frederic kászálódik elő. WILLIAM: Frederic! Mit csinálsz te itt? FREDERIC: A ma esti pariti kell megszerveznem. Meglepetés lesz. ... Volt. Sötét. Második jelenet Concetta és Cezare szeretkeznek a baldachinos ágyban. CONCETTA: Ó, Cezare! Jaj, kérlek, ne hagyj félbe. Annyira jó veled. Úgy szeretném, ha nekem is lenne egy ilyenem. CEZARE: Milyened, Concetta, milyened? CONCETTA: Hát egy ilyenem, egy ilyenem, amilyen neked is van. CEZARE: Jól van. Majd veszek neked egy játékfütyit.
8
CONCETTA: Az nekem nem jó. Nekem olyan kell, ami így valakin rajta van. CEZARE: Az enyém kéne? Ne haragudj, Concetta, nem tudlak követni. CONCETTA: Hát nem érted, Cezare! Én újból gyereket szeretnék tőled. Egy élő, igazi gyereket. Egy fütyist! CEZARE: De hát két héttel ezelőtt még suttyomban, a hátam mögött szedted a fogamzásgátló tablettákat. Most meg teherbe akarsz esni. Miért? CONCETTA: Mert annyira szeretlek, Cezare. És igazad volt. Az életünk üres és tartalmatlan, amióta a kis Cezare meghalt. CEZARE: Üres és tartalmatlan? A fejem búbjáig érnek az üzleti ügyek. Kora reggeltől késő estig meg se állok. Rohanok egész nap. CONCETTA: Hát épp ez a gond. Rohanás az egész életünk. Te rohansz az irodádba, én pedig, hogy megszervezzem a társasági életünket. Elegem van belőle, hogy mindig csak magamra gondoljak. Én belefáradtam abba, hogy önző legyek. Ez az igazság. ...Most mért nézel így rám. Kérlek, ne nézz így rám. Én nem elégszem meg azzal, hogy csak kapok. Én adni is szeretnék. Neked és a gyerekünknek. Ó, Cezare, kérlek, hadd szüljek neked újból egy gyereket! CEZARE: Nagyon megható, amit mondasz Concetta, de a válaszom: (Kibujik az ölelésből, lelép az ágyról.) nem. Nem, nem és nem! CONCETTA: De miért mondod ezt! Hisz az elmúlt hónapokban gyakorlatilag megparancsoltad nekem, hogy essek teherbe. CEZARE: Concetta, értsd meg: a bennünk égő szenvedély épp hogy elég kettőnknek. Talán a kis Cezarénknak is azért kellett meghalnia, mert nem jutott neki elég a szerelmünkből. Túl mohón faltuk egymást. Egy kisgyerek az nem olyan, mint ez a kis díszpárna, amit ha megúnsz, vagy már nem kell, eldobhatsz. CONCETTA: De én akkor is szeretnék, mert annyira szeretlek, Cezare. CEZARE: Szóval csak azért akarsz gyereket, hogy megmutasd, mennyire szeretsz.
9
CONCETTA: Igen, szeretnék belőled valamit, és boldoggá akarlak tenni. CEZARE: Engem te ne tegyél boldoggá se gyerekkel, se gyerek nélkül. CONCETTA: De akkor végre család volnánk. Képzeld csak: a Gonzales család, amint magukkal viszik a gyerekeiket a jacht klubba. CEZARE: Dehát a jacht klubba be se engedik a gyerekeket. CONCETTA: Akkor végig autóznánk az egész országot. Képzeld el, hogy mi ülnénk elől, a gyerekek meg hátul. CEZARE: De hát a Ferrari kétüléses, drágám. CONCETTA: Akkor veszünk egy lakókocsit, meg egy kisbuszt. Ó, Cezare, én még a terhessségi csíkokat se bánnám. Cezare, mégis mit gondolsz, milyen lesz? CEZARE: Hogy mi, micsoda milyen lesz? CONCETTA: Hát újból életet adni. CEZARE: Nos, hát az olyan...izé...az olyan...na nem, hát ezt rád bízom. CONCETTA: Akkor játsszuk el megint. CEZARE: Rendben. CONCETTA: Szülni fogok. Gyere, ülj ide mellém. (Párnákat töm a ruhája alá.) Mintha egy autóban száguldanának a kórház felé. CONCETTA: Siess, indíts már! Jönnek a fájások. CEZARE: Útban vagyunk a kórház felé. CONCETTA: Kérlek, gyorsíts, jönnek a fájások. CEZARE: Ne aggódj. Gondoskodtam rendőri kíséretről. Niinuuuninuuu (Szirénázik.)
10
CONCETTA: Jaj ezt ne csináld. Ne! Kapcsolják ki a szirénákat! Elmegy a magzatvizem. ... Ez már a szülőszoba? CEZARE: Igen, drágám. És én is itt vagyok veled. (Concetta szülni kezd. A szülési fájdalmak tetőfokán Cezare kirángat négy kispárnát Concetta ruhája alól.) Nem bírom, ha az én Concettám szenved. Kész. Vége. CONCETTA: De miért ilyen hamar, Cezare? CEZARE: Mert nem érek rá. Különben is apás szülés volt. (Cencetta karjába pakolja a párnákat.) És a gyerekek is türelmetlenek voltak, akárcsak az anyjuk. CONCETTA: Gyerekek! CEZARE: Igen, drágám. Ma négyes ikreket szültél. Zene indul. Concetta és Cezare duettje. CONCETTA:
Milyen szép, milyen szép Talán nem is lehet igaz Ölemben tartom törékeny álmom zálogát Cezare négy fiát
CEZARE:
Milyen szép, milyen szép Talán nem is lehet igaz. Öledben tartod törékeny álmod zálogát Cezare négy fiát.
KETTEN:
Milyen szép, milyen szép Legyen bár élet, vagy játék Látod, hogy összehoztuk kedvesem Itt a szobánkban egy szép reggelen. Egy szép reggelen
Sötét
11
Harmadik jelenet Frederic és Blanche a műszikla előtt. A még sötét kávéház egyik asztalánál már ott ül Leoplod. BLANCHE: Mondd, Frederic, mégis mi kivetni valót találsz abban, ha valaki asszisztens egy olyan cégnél, mint a Parfűm Coursé. FREDERIC: Nem az én stílusom. BLANCHE: Más örülne az ilyen lehetőségnek. FREDEROC: Más. Mi az, hogy más. Én sem vagyok akárki! BLANCHE: Nem akárki ajánlotta neked az állást, hanem Monsieur Decoursé. (Keze Frederic hasán csúcsik lefelé.)Kérlek, gondold át még egyszer. FREDERIC: (Zavarában hátramenekül a kávéház felé.) Átgondoltam. Én orr vagyok, érted! Orr! A „Vágyakozás” feltalálója. BLANCHE: Hát persze! Hát persze, hogy te vagy a legtehetségesebb! Csak még nem neveztek ki, nincs róla papírod. FREDERIC: Állítsd le magad! BLANCHE: Hát valld be, hogy tetszett. Láttam, igenis, láttam: a kis üvegcsék, a kémcsövek, a bunzen égő. Mindent végigtapogattál. Te lehetnél a szakma császára! FREDERIC: Épp ezért nem fogok minden nap reggel nyolckor blokkolni. BLANCHE: Azt nem is kívánnák tőled. FREDERIC: Szarok az egész pénzvilágra, meg a szennyes, kis üzleteikre! BLANCHE: Hát te paranoiás vagy! (Felül az asztalra, Frederic elé.) Nézz a szemembe. (Felemeli Frederic fejét, aki mélyen belebújt a saját válltáskájába.) Mondd a szemembe, hogy nem látnád szívesen a nevedet legalább egy dezodoros flakonon. (Kiveszi kezéből azt az üvegcsét, amit
12 Frederic most kotort elő a táskájából és felmutatja.) „Freddy! Engedj a Vágyakozásnak!” FREDERIC: Most megfogtál. De én még ennél is többre vágyok. Én egy egész parfüm család alapítója szeretnék lenni! BLANCHE: Akkor dörzsöld meg ezt! (Egy „csodaköcsögöt” vesz elő és a combja közé szorítja.) Na, gyerünk! (Frederic odanyúl és ujjával kapargatja a köcsögöt.) Én vagyok a palackba zárt szellem. Kívánságod számomra parancs. FREDERIC: Jól érzed magad, Blanche? BLANCHE: (Kihúzza a köcsög dúgóját és feltartja a magasba.) Kívánj valamit. FREDERIC: Azt kívánom, hogy az én „Vágyakozásom” legyen az első a parfűmök között. BLANCHE: A Szellem veled van. Első leszel. De most vissza kell mennem a palackba. Cezare - aki tanuja volt a jelenetnek - lép be és leül a Leopold melletti asztalhoz. BLANCHE: Most már van hatalmad, Freddy. FREDERIC: Rengeteg munka vár még ránk! Meg fogjuk csinálni, Blanche. Érzem, hogy győzhetünk! Leopold egy pirulát ad Cezare-nak, aki belepottyantja az asztalon lévő kávéscsészébe. BLANCHE: (Cezare és Leopold felé is fordulva.) Tudod, mit mondok? A „Vágyakozás” hatalmas siker lesz. Én hiszek benne. FREDERIC:Te, ha ez sikerül, én elviszlek téged....vacsorázni!
13 Blanche dala: BLANCHE: Lávakövön tex-mex ételek sora Fatüzes pizzák fűtik az utcát Nálunk a nyár nem ér véget soha Egy csipetnyi Kalifornia Pertu-hamburger, Riviéra Üvegpadló alatt tengerfenék... Mélyén darált dióval megijesztett Mosolygós díszhalak hada Hadaaaa FIÚK:
Hadaaaaa...
BLANCHE: Ó, Freddy, vigyél el vacsorázni! Oda, hol mosolygós díszhalak úsznak a szánkba És kicsordul végre illatos, kicsi lelkem Hol a nyár nem ér véget soha..haaa FIÚK.:
Haa.aaa
BLANCHE: Haa..aaa FIÚK:
Haa..aaa
BLANCHE: Soha! Concetta és Felicia lépnek be. Concetta megszagolja Blanche-ot. CONCETTA: Mondja, kedvesem, hol kaphatnék én is ebből a mesés illatból. Ma este hivatalos vagyok a monacói palotába. (Blanche odadja neki az üvegcsét, de Frederic kikapja a kezéből.) FREDERIC: Drága asszonyom, a próbapárlat nem használható. Lehet, hogy mérgező. (Frederic az asztalra teszi az üvegcsét. Blanche elemeli és odaadja a mellette lévő asztalnál ülő Cezare-nak, aki pénzt ad neki.) CONCETTA: Maga közönséges durva ember. Már hogy lenne mérgező egy ilyen csodálatos illat? (Észreveszi Cezare stiklijét a pénzzel. Leül.) Szóval ez után a kisvárosi szajha után koslatsz, mi!
14
CEZARE: Ugyan, Concetta. CONCETTA: Igen, láttam, hogy jeleket váltottatok, hogy pénzt is adtál neki. Te is a kuncsaftja vagy? (Blanche kirohan, Frederic utána.) CEZARE: Semmi közöm ehhez a lányhoz. CONCETTA: Nem hiszek neked. (Belenéz a kávéjába.) Úristen, habzik a kávém! CEZARE: Dehogy habzik. Idd csak meg. CONCETTA: Mi ez? CEZARE: Kávé. CONCETTA: Cezare, te meg akarsz mérgezni! CEZARE: Én csak azt akarom, hogy teherbe ess. CONCETTA: Ettől? CEZARE: Egy orosz öregasszony adta. A természetgyógyászok ajánlják. Termékennyé tesz. LEOPOLD: Igy van. CONCETTA: Te nem vagy normális. CEZARE: Állítólag a fél falu teherbe esett tőle. CONCETTA: A másik fele meg nyilván felfordult. Különben is, nem értem, mi ez a titokzatoskodás. (Leopold felé.) A kis Cezare holttestét is olyan titokzatosan tűntették el. Miért nem láthattam legalább a kis testét. CEZARE: Kíméletből, drágám. Ha tudni akarod, én sem láttam a halott csöppséget. A hamvasztást is Leopold doktor intézte. Meg akartalak kímélni egy rettenetes élménytől, amely talán örökre elválasztott volna bennünket. Egyébként ezt a pirulát is ő adta. De csak akkor idd meg, ha tényleg gyereket akarsz.
15 CONCETTA: Tényleg gyereket akarok, Cezare, de a hagyományos úton. LEOPOLD: Egy kis segítség azért nem árthat, Monsieur Gonzales, Madame...jaj, bocsássanak meg. CONCETTA: (Issza a kávét.) Mmm. Nem is olyan rossz. Olyan friss málnaíze van. Na és az illata! Mesés. Máris fogamzóképes vagyok, drágám. CEZARE: Hát akkor gyerünk! (Concettával ki. Elmentében még fölkapja a csészét és kiissza a maradékot.) LEPOLD: Talán most, Felicia, hogy túlestél a fejlövés okozta első sokkon, talán most beszélhetnénk kettőnkről. Én annyi mindent megmutatnék neked. FELICIA: Megmutatnád nekem a világot? LEOPOLD: Miért ne. Hogyha te azt akarod, igen. FELICIA: Bérelnénk egy hatalmas hajót és átszelnénk vele az óceánt. LEOPOLD: Igen, Felicia, megcsináljuk! De hát nem kell hajót bérelni, megyünk édesapád jachtjával. FELICIA: Én vitorlázni szeretnék. Mondd, Leopold, te tudsz vitorlázni? LEOPOLD: Nem. FELICIA: Én sem. Akkor ezt most hagyjuk. LEOPOLD: Dehogy, Felicia! Tudod, mit? Majd legénységet bérelünk és ők majd irányítanak helyettünk. FELICIA: Nagyszerű ötlet. LEOPOLD: (Kis késéssel Felicia is utána mondja. Andalító zongorafutamok. Leopold lassan előretolja az asztalon álló hajómodellt.) Mi ketten, te és én...üldögélünk és élvezzük a hullámokat. Nem tervezünk előre. Ott állunk meg ahol eszünkbe jut. A legcsodálatosabb kikötőkben. És otthon. FELICIA: És... (Zene ki.)... lesz otthonunk?
16 LEOPOLD:, Igen, Felicia, lesz. Ha hozzám jössz feleségül. FELICIA: Most mit mondjak erre? LEOPOLD: Mondj igen-t, Felicia! Mondd azt, hogy velem akarod leélni az életedet. Nézd, milyen csacsi vagyok: (Elővesz két gyűrűt) már meg is vettem a jegygyűrűket. Édesanyád adta meg a méretedet. FELICIA: Ez még korai, Leopold. Én úgy gondolom, hogy a házasság nekem még korai. LEOPOLD: Nekem nem. FELICIA: Leopold, hát értsd meg, én anya leszek, és ezt az egészet még nem is tudtam feldolgozni. LEOPOLD: Rendben van, Felicia, lehet hosszú jegyességünk, de arra kérlek, egyezz bele most. FELICIA: Mondd, hogyan egyezhetnék bele, amikor végülis azt se tudom, ki vagyok. LEOPOLD: Felicia, én tudom, hogy ki vagy. Gondolj a jövőre. FELICIA: Hogy gondoljak a jövőre! Hogyan, amikor egyszerűen nem emlékszem a múltamra. El tudod te képzelni, hogy milyen az, amikor elveszíted az életednek bizonyos részeit. Nem emlékszel rá. LEOPOLD: Felicia, én segíteni akarok neked. Én neked akarom áldozni az életemet, a fiatalságomat, a munkámat, mindent! Hadd legyek én a gyermeked apja! Most kérlek szépen, hogy add ide a kezed. (Rácsúsztatja a kezét Feliciáéra.) Érzed ezt a melegséget? Ez bizony belőlünk árad. És neked most erre van szükséged, Felicia. Felicia, én boldoggá teszlek téged. És most nem a pszichológusod beszél belőlem. (Lassan feláll, szinte ráhajol Feliciára. Elsötétedik minden. Lövés dörren. Felicia felsikolt. Amikor újra világos lesz William fogja Felicia kezét, mögötte ott áll Jacqueline.) WILLIAM: Felicia, rosszul érzed magad? FELICIA: William! William, de jó, hogy itt vagy. Azt hittem, hogy elájulok.
17
LEOPOLD: Felicia, rosszul vagy? Megengeded, hogy hazakísérjelek? (Williamhez) Bocsásson meg, kérem, párdon (Félretolná William-et.) JACQUELINE: Ez, ez sokkos sokkos állapot. Az analitikusod majd kihoz belőle. Igaz, Leó? FELICIA: Igen, sokkot éreztem, de már jobban vagyok. LEOPOLD: Nagyon szépen megkérem, hogy ne szólítson Leó-nak. Már megbocsásson. Ami pedig Felicia állapotát illeti, azt hiszem, hogy érthető és természetes az állapota, hiszen az imént megkértem a kezét és ő igen-t mondott. Össze fogunk házasodni. Igaz, drágám? A születendő gyermek pedig az én nevemet fogja viselni. JACQUELINE: Hagy gratuláljak elsőként. LEOPOLD: Köszönöm, hogy megosztották velünk ezt a felejthetetlen pillanatot. JACQUELINE: Gyere, Willi! Haggyjuk magára a boldog jegyespárt. FELICIA: Miért mondtad azt, hogy össze fogunk házasodni! LEOPOLD: Azért mondtam, Felicia, mert szerelmes vagyok beléd. FELICIA: Dehát, Leopold, én még nem mondtam neked igen-t! LEOPOLD: De fogsz, Felica, fogsz. És én ezért elő is készítettem neked egy kis meglepetést. (A zongorista felé.) Kérem uram, most! (A zongorista a nászindulót játssza. Leopold eszelősen kacag, Felicia sír.) Szeretlek Felicia! Szeretlek! (A nászinduló végén egy köteg pénzt vesz elő, hogy a zongorára tegye.) Köszönjük szépen, és engedje meg, hogy.... Frederic ront be, fején sísapka maszk, kezében revolver. FREDERIC: Ide a táskáját és a pénzt is tegye le az asztalra! LEOPOLD: Tegye azt el, uram. FREDERIC: Ide azzal a pénzzel.
18 LEOPOLD: Ez az én pénzem. Én kerestem. Véres verejtékkel. FREDERIC: Azonnal adja ide a táskájával együtt! WILLIAM: (Leopold felé.) Ne mozdulj! Bízd ezt rám. JACQUELINE: Ne avatkozz bele. Nála fegyver van, nálad meg semmi. WILLIAM: Azonnal tegye le a pisztolyt. FREDERIC: Fel a kezekkel.! Én nem viccelek. Mindketten felemelik a kezüket. WILLIAM: Én sem viccelek. Tűnj el innen! FREDERIC: Lelövöm! WILLIAM: Nem lövi. Azonnal dobja el azt a fegyvert. LEOPOLD: Nézd, William, én inkább odaadnám ezt a pénzt. (A pénzt leteszi William elé az asztalra.) WILLIAM: Ne add oda! JACQUELINE: William, please, kérlek, please... Frederic közelít az asztalon levő pénzhez, de amikor érte nyúl, William elkapja előle és elindul felé. LEOPOLD: William, tedd, amit mond. Hát itt nem babra megy a játék! Innentől lassított mozgással az alábbiakat látjuk: William a pénzköteggel arculcsapja Fredericet, karját hátratekeri, hasbarugja, leviszi a földre, kezére tapos és így szedi el tőle a pisztolyt, újra felrángatja majd fejét háromszor a műsziklába veri, végül lerántja róla a sísapkát. Ezalatt a többiek is lassított mozgással fejezik ki riadalmukat, aggodalmukat, halálfélelmüket illetve örömüket. Az egész jelenet alatt kísérteties zongorafutamok, villogó fények. WILLIAM: Frederic! Már megint a Frederic! (Frederic riadtan kiszalad. William - kezében western stílusban pörgetve a pisztolyt - visszaül Jacqueline
19 mellé és amerikai módra feldobja a lábát az asztalra.Megcsókolják egymást.) LEOPOLD: (Feliciához.) Azt hiszem, le akarta lőni. FELICIA: De hát ez csak Frederic volt. LEOPOLD: Nyugodj meg, már elmentek. (Elegáns mozdulattal középre sasszézik, felkapja a pénzt, átpörgeti.) Megvan! Sötét.
II. felvonás Szünetet lehetőleg ne tartsunk. A második felvonás elején ismét a Riviera-t pásztázó főcím inzertet látjuk videóról. Majd egy az egyben megismétlődik az előző felvonás záróképe, ahogy ez a sorozatoknál szokásos. LEOPOLD: (Feliciához.) Nyugodj meg, már elmentek. (Leopold középre sasszézik, felkapja a pénzt és átpörgeti.) Megvan! (Sötét. Zongorafutam, színváltás.)
Concetta és Cezare a baldachinos ágyban, épp szeretkezés után. CEZARE: Vadmacskám! Te édes, kis cicamica. CONCETTA: Egyszerűen hancúroztunk.
megkívántuk
egymást
CEZARE: Ó, bébi, bébi! Olyan boldog vagyok melletted!
és
milyen
csodásat
20 CONCETTA: Érzem, hogy gyerekem lesz. Érzem. CEZARE: Nem kéne megpróbálni még egyszer? A biztonság kedvéért. CONCETTA: Nem, inkább öltözzünk fel. Cezare ráveti magát. Hemperegnek. CEZARE: Na, még egy utolsó csók! CONCETTA: Szuper vagy! Te szupermen! CEZARE: Biztos vegy benne, hogy megfogant? CONCETTA: Te hülye, ez akkora földrengés volt, mint egy ház. CEZARE: Bár gyorsabban telne az idő. Úgy szeretnélek látni már hat-hét-nyolc hónaposan, körte alakú hassal, duzzadó mellbimbókkal. CONCETTA: (Pofonvágja, majd leveri az ágyról.) Én nem leszek olyan, mint egy nagy puffadt gyümölcs. Nekem nem fog lógni a mellem. Most se lóg a mellem. CEZARE: Persze, hogy nem. Te leszel a legszebb kismama az egész Riviera-n. CONCETTA: Csúnya kis fiúcska. Szégyelld magad. CEZARE: Na, nekem már mennem kell. (Veszi a köntösét és a nappalin keresztül indul előre a terasz felé. A kanapén ott hever Jacqueline.Két puszit ad neki.) Megyek, de Pierre bemutatójára újra itt leszek. Concetta átjön Jacqueline-hez és leül mellé a kanapéra. JACQUELINE: Hogy vagy? CONCETTA: (Még mindig öltözködik.)Kössz, jól. JACQUELINE: Csak azért, mert olyan nyúzottnak látszol. CONCETTA: Jól vagyok, köszönöm.
21 JACQUELINE: Hát akkor biztosan a reggeli étvágytalanság. CONCETTA: Nem, nem. JACQUELINE: Még mindig teherbe szeretnél esni? CONCETTA: Igen, de nem sikerül. JACQUELINE: És orvosnál voltál? CONCETTA: Igen voltam. De csak azért, mert fáj a fejem Cezare fogamzásgátló...nem, termékenység javító hülye ötleteitől fáj a fejem. JACQUELINE: De hát csak gyereket szeretne tőled. CONCETTA: Te honnan tudod, hogy ő mit szeretne? JACQUELINE: Te magad mondtad. CONCETTA: Vonzónak találod, ugye? JACQUELINE: Nos, hát igen. Csinos. Vonzó. Csinos fiú. CONCETTA: Tudom, hogy volt valami köztetek. JACQUELINE: Ó, Concetta! CONCETTA: Igen, láttalak benneteket a jacht klubban flörtölni. JACQUELINE: Ó, no! CONCETTA: Majd te szerzel neki egy gyereket, ahogy Willinek is loptál. JACQUELINE: Ó, no! (Lebukik a kanapéra.) Concetta, hogy mondhatsz ilyet. Amikor tudod, és csak te tudod, hogy én kizárólag Willit szeretem, senki mást. CONCETTA: Ne haragudj, bocsáss meg. JACQUELINE: Oké, oké
22 CONCETTA: Ne haragudj. Tele vagyok feszültséggel. JACQUELINE: Tudod, én főiskolás voltam. És ő olyan csinos fiú volt. Intelligens, lendületes és magávalragadó. (Willi a babakocsival besétál a színre.) CONCETTA: Akárcsak most. JACQUELINE: Igen, de akkor mindenfelé csak őt láttam és csak őrá figyeltem. A részletekre koncentráltam. Mi csodálatos pár voltunk. CONCETTA: Igen, elmondta, hogy viharként rohantátok le a Wall Street-et. JACQUELINE: Igen, legyőzhetetlenek voltunk. Nekünk mindenünk megvolt. Jól ment az üzlet. Luxus életet éltünk. A lakásunk ablakai a tengerre néztek. La fenetre. La..les fenetres donnent sur la mer. Rólunk beszélt egész New York, az újságok. A Village Voice például. Nekünk irigyeink voltak. Minket mindenki irigyelt. CONCETTA: De elváltatok. Nem? JACQUELINE: (Keserűen kacag.) Igen. Egy reggel Willi felébredt és azt mondta, hogy elhagy. Amikor kilépett az ajtón, úgy éreztem magam, mint akit kettéshasítottak. Nem tudom, ismered-e az ilyen érzést. CONCETTA: De még mennyire, drágám. JACQUELINE: Úgy érzem, hogy ezt a gyereket tényleg én szültem. Ő a végső kétségbeesésem szülötte. Hogy általa visszakapjam őt. Az ügyvédnőm ajánlotta ezt a módszert. A gyereket is ő szerezte. És látod, már sínen vagyunk újra. Willi és Jacqueline, a legyőzhetetlen páros! Te vagy az egyetlen, akinek elárultam ezt a titkot, mert tudom, hogy te nem ítélsz el. Vissza kell kapnom Willit. Bármi áron, érted, bármi áron! WILLIAM: Hello, hello Willi baba. Fölébredt a kis Willi baba. Gondolom, hogy anyuci már elmondta neked a nagy újságot, hogy New York-ba repülünk. Te, az ám a nagy város. Ott akkora házak vannak, hogy egészen a felhők fölé érnek. Bizony. Akkora vizet fogunk átrepülni, amilyet még a kis Willi baba se tud pisilni. Jön Jacqueline.
23
JACQUELINE: La mer. Olyan gyönyörű ma este a tenger. Olyan meleg, sejtelmes....Olyan feszült vagy. Jól érzem? WILLIAM: Nem. JACQUELINE: De igen. WILLIAM: Nem, nem vagyok feszült. JACQUELINE: De igen. WILLIAM: Dehogyis. Nem vagyok feszült. JACQUELINE: De igen. WILLIAM: Nem......... JACQUELINE: De.... WILLIAM: ...vagyok feszült. JACQUELINE: De... (Kioldódik.)Oké. Meséltem már neked, hogy amikor kislány voltam, arról álmodtam, hogy sellő vagyok. Úszkáltam a vízben meztelenül. Körülöttem a tenger. La mer par tout. Lobogott a hajam.Símogatott a víz és szabad voltam. J’étais libre... WILLIAM: És amerikai. JACQUELINE: Kis gonosz. Tegnap éjjel a mámor pilanatai után óhatatlanul eszembe jutott a házasságunk. És...tudod, hogy hol rontottuk el. WILLIAM: (Hosszan gondolkodik.) Mindenhol. JACQUELINE: Ez igaz. De most nem így van. Most beszélgetünk. Nem? WILLIAM: Igen, beszélgetünk. Te, én csak tegnap este tudtam meg a mámor percei után, hogy a te kedvenc fagyid a sztracsi. JACQUELINE: Én meg hogy te mennyire szereted a jazz-t!
24 WILLIAM: A jazz-t! JACQUELINE: Igen! WILLIAM: Kinek volt ideje akkor zenét hallgatni. Az egyetem, a vizsgák, aztán az előszerződés. Vizsgák. Munkahely, aztán lakás, új munkahely, új lakás, kocsi, új munkahely, új kocsi, lakás, munkahely, új...Ó, Jacqueline! (Megfogja a derekát, bevezető zene indul.) JACQUELINE: Mit akarsz tőlem! WILLIAM: Csak azt, hogy maradjunk együtt. JACQUELINE: Ez volt minden vágyam. Jacqueline és William duettje Tengerre szállunk újra kedvesem Bárkánk e bölcső, az utunk végtelen Jacqueline: Vár ránk egy új világ, fények emberek William: Vitorlánk kibontva s visznek a szelek. Ketten:
Ketten:
//:Az élet egy örök újrakezdés Lehet-e több, mit kívánhatunk Ringassuk együtt e bölcső lakóját Hogy újra megtudjuk, kik is vagyunk.://
Jacqueline: Ó, ha beszélni tudna hozzánk Vajon mit is kérdezne most William: Miért, hogy engem bámultok bambán Helyettetek is csak én legyek okos? Ketten:
//:Az élet egy örök újrakezdés Lehet-e több, mit kívánhatunk Ringassuk együtt e bölcső lakóját Hogy újra megtudjuk, kik is vagyunk.://
Az utolsó reflén alatt félrellökik a babakocsit. A dal végén csókban összeforrnak. Közben, finom háziköntösben, megjelenik Monsieur Decoursé és elérzékenyülve nézi őket.
25 WILLIAM: Apám, te itt? DECOURSÉ: Hogy vagy William? Szerbusz Jacqueline. WILLIAM: Köszönöm. Én biztos, hogy pazarul. DECOURSÉ: (A gyerekre értve.)És ő? WILLIAM: Gyere, kérdezd meg őt magát. Nyugodtan. JACQUELINE: Emelje csak föl Monsieur Decoursé! DECOURSÉ: Komolyan? JACQUELINE: Komolyan. Monsieur Decoursé odaáll a babkocsi elé, végigméri a párt, majd benyúl a babakocsiba és kiveszi a babát. Mustrálgatja. DECOURSÉ: Te, te nagyfiú! Kisunokám. Olyan barátságos. Az arca igazi Decoursé. Biztosan nagy jövő vár rá. No de a jövő még várhat. Azt hiszem, aludnia kell. (Visszateszi.) Köszönöm nektek. Köszönöm nektek, hogy kezemben tarthattam az unokámat. Maradtok még a Riviera-n? Ne vegyétek tolakodásnak, de...elváltatok, és Jacqueline úgy is dönthet, hogy elutazik, és elviszi magával az unokámat. WILLIAM: Tudod, az a helyzet, hogy Jacqueline és én újra összemelegdtünk. DECOURSÉ: Egy gyerek csodákra képes. WILLIAM: Az biztos. Úgyhogy most így hárman a közös jövőt tervezgetjük. DECOURSÉ: (Kezét ráteszi William vállára.) Tehát maradtok. JACQUELINE: Nem. Visszamegyünk New York-ba. DECOURSÉ: Visszaköltöztök Amerikába? WILLIAM: Az az otthonunk. DECOURSÉ: Pedig én azt hittem , hogy megszeretitek Franciaországot.
26
JACQUELINE: Franciaországot megszerettük, de a döntésünk végleges, Monsieur Decoursé. DECOURSÉ: Túl sok a rossz emlék. Biztos az én hibámból. WILLIAM: Nem, apám. Két apáca érkezik. APÁCÁK: Milyen szép kislány! WILLIAM JACQUELINE: (Együtt.) Fiú! APÁCÁK: Hogy hívják? WILLIAM: William. DECOURSÉ: Mint az apját. APCÁK: És hol keresztelték meg? WILLIAM: Nem is tudom, hogy hol keresztelték meg. megkeresztelték-e...Drágám?
Hogy egyáltalán
APÁCÁK: Micsoda? Hát keresztény emberek maguk egyáltalán. Szűzmáriám, segíts! Légy irgalmas! Itt tologatják a babkocsit a Riviérán, és még meg sincs keresztelve! Hogy ilyen dolgok megtörténhetnek manapság itt a Cote d’Azur-ön. Itt a világvége! Azonnal vigyék el egy templomba! Gyerünk. (Ki.) JACQUELINE: Jó, hát akkor majd megkereszteljük a Szent Péter Bazilikában, vagy a Notre Dame-ban. Oké... DECOURSÉ: Tudok itt egy kis kápolnát. Talán beszélhetnék a pappal. Na, ne vegyétek tolakodásnak... WILLIAM: Dehogyis. Köszönöm, apám. És szeretnélek meghívni a keresztelőre. Az egész családdal együtt.
27 JACQUELINE: Igen, igen. Kezet fognak. Jön Bernadette, nyomában Felicia Leopolddal, Blanche és Pierre, Cezare és Concetta. BERNADETTE: Bertrand! William és Jacqueline a babakocsival ki. PIERRE: Gyertek üljetek le. (Blanche a háttérben melegít, Concetta, Cezare és Decoursé letelepszik a kanapéra, Leopold és Felicia a támla mögött áll.) Szeretnénk megmutatni nektek egy jelenetet a most készülő egész estés tánc drámámból. A jelenet a Kés és a Tükör bonyolult lélektani kapcsolatát mutatja. A Kés hideg és kegyetlen. A Tükör lágy és érzékeny. A Kés a Tükörbe hatolhat, mert csak általa lehet hideg és kegyetlen. A Tükör, mely egyben a lélek tükre is, csak a Kés metszése által lehet lágy, törékeny és érzékeny. CEZARE: Lássuk a medvét! PIERRE: Ime. (Előadnak egy „kontakt” improvizációt, melynek a végén Pierre szexuális elragadtatásában ráveti magát Blanche-ra.) CONCETTA: (Kicsit féltékenyen.) Pierre! Pierre! Én nem is tudom, hogy mit mondjak. BERNADETTE: Hát nem átlagosak a koreográfiáid, Pierre. Olyan különösek. LEOPOLD: Valóban. A motiváltságuk, ami rendkívüli. PIERRE: (Felugrik Blanche-ról, aki odaül a kanapéra.) És itt van még egy ellentéteket mélyítő, asszociatív tánc. A címe: A Fény. Egy fiúról szól, aki a saját árnyékára akar lépni. CONCETTA: Jaj, Pierre, hát az lehetetlen! PIERRE: Eddig így gondoltam én is. De idenézzetek! (Koncentrál, majd felüvölt és egyetlen hatalmas ugrással a család lábai elé veti magát.) CEZARE: Én akkor ugrálok így, ha forró a talaj a lábam alatt. De mért liheg annyire?
28
CONCETTA: Te is csak lihegsz olyankor, amikor nem megy. LEOPOLD: (Decourséhoz.)Megbocsásson, uram, de igazat kell adnom a feléségének. Már régen találkoztam a prepubertázs kori libidó ilyen manifeszt megnyilvánulásával. BLANCHE: Ime a lélek hatalma. LEOPOLD: Valóban. BLANCHE: Hát nem csodálatos a tehetség, ahogy így megnyilvánul! PIERRE: A mesterem szerint mindenkiben ott rejtőzik a művész. Az ember sokszor úgy éli le az életét, hogy még csak nem is tud a benne szunnyadó tehetségről. DECOURSÉ: Néha ez nem is olyan nagy baj. PIERRE: De aki megtalálja az önkifejezés módját, abból kiszakad, kirobban, ellenállhatatlanul a felszínre tör, mint az előbb belőlem. A tehetség az nem állóvíz, de még csak nem is folyó. A tehetség zuhatag, vagy inkább vulkán. A föld mélyéről elemi erővel feltörő termikus forrás. A lélek magmája! BLANCHE: (A nyakába ugrik.) Imádlak, mikor így beszélsz! Úgy csillog a szemed. Elvarázsolsz. Én annyira irigyellek! PIERRE: Én is téged! Gyönyörű vagy, kicsi Blanche. Kreatív, közvetlen és termékeny. BLANCHE: A táncosnőd akarok lenni! PIERRE: Az vagy és az is maradsz örökre. CONCETTA: Pierre, te nagyon odavagy érte. PIERRE: (Blanche-sal együtt lehuppannak a kanapéra, a többiek emiatt egészen összeszorulnak.) Bizonyos értelemben, persze, szeretem Blanche-ot. Ő a munkatársam és a barátom. Én elveszett lennék nélküle.
29 CONCETTA: Ugyan, Pierre! Egyszerűen csak nőre van szükséged, és kész. PIERRE: Concetta, ő nem egyszerűen csak nő. Ő Blanche! BERNADETTE: A családunkat sok megrázkódtatás érte a múltban. De a mi családunk nagyon erős. Mindent kibírunk. Ezt is ki fogjuk bírni, ha megfogjuk egymás kezét és összetartunk, ha megvédjük egymást. DECOURSÉ: Én nem félek a haláltól, Bernadette. BERNADETTE: Jaj, drágám, ne mondj ilyeneket! DECOURSÉ: Hadd fejezzem be. Nem félek meghalni, de nélküled nem bírnám ki. Nem veszíthetlek el. BERNADETTE: (Megfogja Decoursé válla fölött felé nyújtott kezét.)Sohasem fogsz, megígérem. DECOURSÉ: Akkor már van miért élnem. És akár el is kezdhetjük. Most. (Legényesen felugrik, szemből a kanapé támlája fölött megfogja Bernadette mindkét kezét, mintegy táncba hívná.) BERNADETTE: Ne most, drágám. Hát pihenned kell. Tudod, a szíved. DECOURSÉ: Igazad van. De szükségem lesz rád. Jobban, mint eddig bármikor. BERNADETTE: Melletted leszek most és mindörökké. (Bevezető zene, majd Bernadette és Decoursé duettje. A refrént az egész család énekli. Az apácák a reflén alatt, a zongorista mellett, kis csengettyüket himbálnak. A dal alatt Frederic odaül a sötét kávéház egyik asztalához és figyeli a családot.) Decoursé:
Az életünk egy nagy homokóra S az évek benne apró homokszemek Bernadette: Peregtünk együtt az elmúlásban S te sosem kérted, hogy hűséges legyek Család:
Tán angyalokat kéne hívnunk, ezüst hárfákkal jöjjenek S valami égi, halk zenével kísérjék ezt az éneket Alalaaa, alalalaa
30 Decoursé:
Most, hogy a kezed a vállamon nyugszik Nem érhet többé gonosz varázs Bernadette: Elűzöl rólam minden rontást Mint tél hidegét az ízzó parázs. Család:
///:Tán angyalokat kéne hívnunk, ezüst hárfákkal jöjjenek S valami égi, halk zenével kísérjék ezt az éneket.:///
Az harmadik reflén-ismétlés után - mintha csak valami csoportszex előjátéka lenne - a család tagjai ölelkezni kezdenek a kanapén. Leopold mohón harapdálja Felicia kezét. FREDERIC: Én meg csak itt ülök? A család abbahagyja az ölelkezést CSALÁD: .(Frederic felé.) Te nem tartozol a családhoz. (Frederic ki.) FELICIA: (Elbizonytalanodva.) Te nem tartozol a családhoz!? DECOURSÉ: Valami baj van, Felicia? Gyere, mondd el a papának. FELICIA: (Decoursé ölébe ül.) Tudod, apa, néha úgy érzem magam, mintha egy kis részem hiányozna... Vagy mintha a szerelem, amit belül érzek, az csúnyán becsapna. Mért van ez így? DECOURSÉ: Sok mindenen mentél keresztül. Még kicsit össze vagy zavarodva. Mesélj nekem Leopoldról. FELICIA: (Föláll. Merően nézi Leopoldot.) Leopold? Leopold...(A zongistához.) Kérem, segítsen! Felicia és Leopold duettje Felicia:
Ő a legkedvesebb ember, okos, gondoskodó Minden kérdésre tudja, mi a válasz Óóóó... Lelkem kormányosa, szívem kikötője ő (Leopold közeledik felé.) Leopold. Ó Leopold! Ő nagyon, nagyon komoly.
31 Leopold:
Am Brunnen vor dem To-re da steht ein Linden-baum; ich träumt’ in seinem Schatten so man-chen sü- en Traum Ich schnitt in sei-ne Rin - de so manches lie-be Wort; es zog in Freud und Lei - de zu ihm mich im-mer-fort.
Felicia:
Meleg tekintete nyugtató, hűs balzsamom Kézfogása lelkemnek oltalom (Leopold mögé áll.) Óóóó... Érzem, hogy általa oszlik bennem a homály Leopold, ó, Leopold, ó...ő nagyon, nagyon komoly.
Felicia Leopold együtt:
(Úgy, hogy Felicia a saját dalát „Schubertre transzponálva”énekli magyarul, Leopold pedig a Schubert dalt hozza mellé.) Ő a legkedvesebb ember, okos, gondoskodó Am Brunnen vor dem To-re da steht ein Linden-baum Minden kérdésre tudja, mi a válasz ich traumt’ in seinem Schatten so man-chen sü- en Traum Lelkem kormányosa, szívem kikötője ő Ich schnitt in sei-ne Rin de so manches lie-be Wort; Leopold, ó, Leopold...ő nagyon, nagyon komoly.... es zog in Freud und Lei-de zu ihm mich im-mer-fort.
DECOURSÉ: Nagyon jó, hogy melletted van. FELICIA: Tudom. És én most bűnhődni fogok a bűneimért. DECOURSÉ: Tudod, hogy hol követted el a hibát, és ez jó jel. LEOPOLD: Újból és újból tátott szájjal kell rácsodálkoznom az ön pszichológiai érzékére, Monsieur Decoursé. Ezenkívül, Felicia, a börtön pszichológusa is segít majd. Ne félj.
32 DECOURSÉ: Tudjátok, én...olyan büszke vagyok rátok, ahogy így elboldogultok együtt. (Föláll.) Ne felejtsetek el engem. (Felicia megfoga Decoursé kezét is.) Ígérjetek meg valamit. FELICIA: Bármit, apám. LEOPOLD: Bármit, Bertrand bácsi. DECOURSÉ: (Átkarolja mindkettőjüket.) Ne csüggjetek a múlton. Ne haggyjátok, hogy a kétség, a keserűség vezessen. Szeressétek egymást! (Elérzékenyül.) Ennyit akartam mondani. (Hátramegy a kanapé mögé és felesége karjaiba omlik.) Felicia és Leopold lassan átsétálnak a kávéházba. LEOPOLD: Felicia, az imént azt mondtad, hogy fáj valamid. FELICIA: Igen. LEOPOLD: A fejed? FELICIA: Nem. Nem. LEOPOLD: A szíved? FELICIA: Nem, nem egészen. LEOPOLD: A tüdőd? FELICIA: Mi az, hogy tüdő? LEOPOLD: A mellkasban van. Légzőszerv. FELICIA: Ja, akkor nem. (Leülnek.) LEOPOLD: Akkor talán próbáld meg körülírni. FELICIA: Tudod, Leopold, ez olyan érzés, mint amikor szeretsz valakit és az csúnyán megbánt. LEOPOLD: Igen.
33
FELICIA: Mit csinál ilyenkor az ember, Leopold? LEOPOLD: Nos, embere válogatja. A legtöbb ember sír. FELICIA: Te is, Leopold? LEOPOLD: (Mintha kicsit elérzékenyülne.) Igen. De folytasd... FELICIA: Máskor meg úgy érzem, mintha itt a mellemben egy hatalmas űr lenne. LEOPOLD: Igen. FELICIA: Ilyen remegés. Tehát olyan, mintha éhes lennél, csak... LEOPOLD: Felicia, ezt érzed jelenleg is? FELICIA: Igen, de nem értem. Nem értem.... Elvesztettem.... LEOPOLD: Mit vesztettél el, Felicia? Mit... FELICIA: Elvesztettem a...az érzékenységemet. LEOPOLD: Istenem, vissza fog jönni, Felicia. FELICIA: Nem érzem a...hogy is mondják...hogy mondják...a (A család lassan közeledik feléjük.) LEOPOLD: A jellegét. FELICIA: Igen, a jellegét. CEZARE: Nem tudja lebontani az összetevőket. CONCETTA: Jó fejezted ki magad, drágám. FELICIA: Elvesztettem a képességemet. LEOPOLD: Vissza fog jönni, Felicia. Ne aggódj. Itt vagyunk mindannyian körülötted. A börtön pszichológusa is segít majd. Bizzál bennünk, és ne izgasd fel magad, mert az nem tesz jót.
34
FELICIA: De én hiányos vagyok. Érted, Leopold, hiányos! valami hiányzik. Nem emlékszem semmire. (Sír.) LEOPOLD: Tökéletlennek érzed magad, Felicia? FELICIA: Igen, ez az! Tökéletlen. Én soha többé nem leszek olyan, mint azelőtt. LEOPOLD: Dehogynem, Felicia, dehogynem! A fejlövés okozta seb beforr majd. Ha emiatt aggódsz, egy dolgot ne felejts el: élsz, gyógyulsz, és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek téged és segíteni akarnak. Csak nem szabad eltitkolnod semmit. FELICIA: (Szünet. Decoursé ráteszi a kezét leánya vállára. Felicia végignéz a társaságon.) Lehet, hogy én szerelmes vagyok? Vagy voltam? Vagy leszek? Decoursé megtörten ellép mellőle, de máris jön Bernadette és átöleli a fejét. Decoursé lassan előrejön a színpad közepére. Végső kétségbeesésében a nézőkhöz fordulna segítségért. Levegőért kapkod, majd összeesik. Sötét.
III. felvonás Ismét beadják a Riviérát pásztázó főcím inzertet. Zongorafutam, majd újra az előző jelenet végét látjuk. Decoursé keze Felicia vállán nyugszik. FELICIA: Lehet, hogy én szerelmes vagyok? Vagy voltam? Vagy leszek? Decoursé megtörten ellép mellőle, de máris jön Bernadette és átöleli a fejét. Decoursé lassan előrejön a színpad közepére. Végső kétségbeesésében a nézőkhöz fordulna segítségért. Levegőért kapkod, majd összeesik. Blanche és Bernadette próbálják felsegíteni. Blanche a kanapé felé vonszolja, támogatja őt,
35 Bernadette pedig gyógyszerért rohan. Blanche és Decoursé lerogynak a kanapéra. Blanche a lába közé veszi a földre került Decoursé testét és így próbálja megszabadítani őt felső ruházatától. Ő maga is kigobolja a blúzát, majd a nyakában függő csodaparfűmös fiolát odatartja Decoursé orra alá. BLANCHE: Ugye jól esik a Vágyakozás, uram. DECOURSÉ: Igen. Nagyon. BLANCHE: (Masszírozással, símogatással révüléses állapotba segíti Decoursét, aki teljesen átadja magát a kezelésnek. Alatta éteri zongorafutamok. ) Nos, csukja be a szemét. Képzelje azt, hogy a hegyekben van. Koratavasz van. Süt a nap. A levegő friss, szinte harapni lehet. Kis, lila és sárga virágok illatoznak mindenütt. DECOURSÉ: Nagyon szép. Kérem, folytassa. BLANCHE: Csillámokat szór a tovafutó víz. Csobogása kedves dallam a fülének. (A balkon tartóoszlopának tövében megjelenik a féltékeny Frederic.) Belemártja fejét a vízbe. Hűs símogatása kék fátyolt von feje köré. FREDERIC: A kis kurva! Persze, gondolhattam volna. BLANCHE: Mikor kiemeli a fejét, egy faunt lát maga mellett. (Belép Bernadette a teával , a gyógyszerekkel, karján takaró. Egy pillanatra megrökönyödik a látványtól, de Blanche int neki, hogy ne zavarja a kezelést.)Ő is inni készül. Fölnéz önre. Ön rámosolyog. A faun visszamosolyog. „Mit kívánsz?” kérdezi. DECOURSÉ: Azt kívánom, hogy bárcsak itt teremne az, akit a legjobban szeretek. BERNADETTE: Itt vagyok, drágám. Jobban vagy? DECOURSÉ: Blanche csodát tett. Felfeketetik az ágyra, betakarják Blanche kijön a búslakodó Frederic-hez, megfogja az állát. BLANCHE: Menj be hozzá. Monsieur Decoursé most minden kívánságodat teljesíti.
36 FREDERIC: Azt elhiszem. (Megszagolja Blanche-t.) Hová rejtetted el, Blanche? BLANCHE: Mit? FREDERIC: Hát a Vágyakozást. Elrejtetted, ugye? Érzem az illatát rajtad. Mindenütt! BLANCHE: Te meg vagy őrülve. Hát nincs rajtam semmi. FREDERIC: Azt látom. BLANCHE: Azért érzed, mert eddig vele dolgoztál. A Vágyakozás ott van az orrodban, az ágyadban, meg mindenütt. (Beleül az ölébe.) Kérlek, ne vádolj annyit, mert megfájdul a fejem. FREDERIC: És azt megmondanád, hogy hol gomboltad ki derékig a blúzod: BLANCHE: Ott, Frederic, ahol a karriered vár. Monsieur Decoursé szobájában. (Felrántja a székről.) Kérlek, beszélj vele, és fogadd el az ajánlatát. (Megpróbálja belökni Decourséhoz, de Frederic ellenáll.) FREDERIC: Oda én be nem teszem többé a lábamat. Tudod ki a te nevelőapád? Egy kéjenc, perverz disznó! BLANCHE: Hallgass! Hogy beszélhetsz így! FREDERIC: Ugyan, Blanche! Teli a világ a zabigyerekeivel. Szegény Willi is. Hogy kisemmizte, most meg pitizik neki. Kéne a kisunoka, egy új hajtás az ősi családfán. Mindegy, honnan való. Most meg ráadásul az én orromat is megakarja szerezni a cégnek. De én inkább levágom, érted, levágom, mintsem hogy neki adjam! BLANCHE: Frederic. Te tényleg paranoiás vagy. (Feltolja Frederic szemüvegét.) Látod, ha a multkor nem ijesztesz rá Leopoldra ezzel a rablási színjátékkal, most segítene rajtad. Egy két hét egy idegszanatóriumban... hidd el, erre van most szükséged. FREDERIC: Ha tudni akarod, az egyáltalán nem volt színjáték. Ha sikerült volna elszednem a táskáját, hát megtudhattatok volna egyet s mást a doktor úr piszkos kis üzleteiről. Te, persze, érte is odavagy. Mondd, létezik még egyáltalán valaki ebben a díszes familiában, akivel te ne pancsoltál volna
37 a hegyipatakban. „Csillámokat szór a tovafutó víz....csobog a dallam a fülében...a blúzt már rég elhagytuk...a szoknya is a fűben hever...már csak a bugyika van hátra...” BLANCHE: Durva és közönséges vagy velem. Nagyon fáj, Frederic, hogy ezt gondolod rólam most, amikor segíteni akarok neked., igen, és másoknak is. Értsd meg, hát nekem is csinálnom kell valamit, amitől feltöltődök. FREDERIC: Hát tölts fel a kádat és végy habfürdőket. BLANCHE: Hiába gúnyolódsz. Az igazság az, hogy szeretném megkérni Pierre-t, hogy csináljon nekünk egy koreográfiát, amiben csak mi táncolnánk, te és én. FREDERIC: Persze meztelenül. BLANCHE: (A nézőkre nézve.) Hát persze. Ha az emberek meztelenül látnák a testünket, hát nem hinnének a szemüknek. FREDERIC: Na én megyek, és beszélek Monsieur Decoursé-val. Bernadette-el együtt lépnek be a nappaliba. FREDERIC: Jóestét, Monsieur Decoursé! BERNADETTE: Frederic! Ön itt a Decoursé házban? (Levelet adna át férjének.) Ez neked jött, drágám. A sajtótájékoztató... (Decoursé félálomban átveszi, fölül, nézi a levelet.) FREDERIC: Beszélhetnék önnel négyszemközt Monsieur Dec... DECOURSÉ: Egy pillanat...(Olvassa a levelet.) FREDERIC: Rettenetes gyanú támadt bennem egy bizonyos dologgal kapcsolatban. Szeretném, ha sajtolna magából annyi időt, hogy meghallgasson. Leopoldról van szó, meg William gyerekéről... DECOURSÉ: (Szórakozottan fel-felnéz a levélből, majd egyszercsak felpattan és kirohan a szobából. Csak a hangját halljuk kintről.) Ki mondta maguknak, hogy az összes részvényt el kell adni. Kirúgom az egész társaságot. Épp most, amikor újj orrot készülök fölvenni. Hát nem érzik,
38 hogy mi van a levegőben? A Decoursé Ház mindig képes volt a konkurencia fölé emelkedni. A Vágyakozás a lábunk előtt hever, csak le kell hajolnunk érte.. Ki mondta maguknak, hogy a Vágyakozás mérgező. A Vágyakozás az évszázad parfümje, és padlóra fogja küldeni ezt az egész csürhét a lábszagú pacsulijaikkal együtt. (Benéz a függönyön.) Frederic, legyen szíves egy pillanatra kifáradni. (Ismét a kintiekhez.) Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a Vágyakozás konstruktőrét, cégünk új orrát, a reneszánsz embert, Frederic d’Artagnant, a Decoursé család tiszteletbeli tagját. Az eseményeket figyelő Blanche-hoz berohan Pierre. PIERRE: Blanche! Blanche! Elbizonytalanodtam. Két hét alatt egy egész estét összehozni. Kevés az idő! BLANCHE: De hát neked rengeteg ötleted van. PIERRE: Nem a mennyiség, a minőség a fontos. És én még diák vagyok. BLANCHE: Igen, de a legtehetségesebb. PIERRE: (Végigpásztázza a nézőteret.) Kritikusok jönnek. El tudom képzelni, mit mondanak majd. Egy dilettáns úrifiú részt vett néhány New York-i workshop-on, és máris koreográfusnak képzeli magát. Össze fognak törni. Ízekre szednek és megcsócsálnak a darabommal együtt. Még el sem kezdődött a pályám és máris összeomlok. (Üvölt.)Nem lesz bemutató! Még nem vagyok kész. Érted! .BLANCHE: (Blanche pofonvágja.) Na, most aztán elég legyen! (Nyakába ugrik és vadul megcsókolja.) Hát ezért tréningeztem és tai-chiztam veled heteken át! Ki nem állhatom, amikor így alábecsülöd magad. Te ne lennél készen, amikor a táncaid nem egyszerűen táncok, hanem a természetet testet öltött zenéi! (Blanche és Pierre tangóba kezd.) Hát nem érzed! A testembe költöztél általuk! Ó, Pierre! Az összes bemutatódon ott leszek. PIERRE: Az összes táncom neked szól!
Ének:
39 Pierre:
Lássa a világ, hogy mennyire szeretlek Lássa Párizs, London és New York
Blanche:
Utána Bécs, Budapest és Moszkva
Pierre:
Aztán jön Róma, Brüsszel és Velence.
Blanche:
És hová viszel még kedvesem?
Pierre:
Viszlek a narancsfák alá.
Blanche:
Ott is lesz tánc?
Pierre:
Igen, egy páros tánc. Csak te és én...
Blanche:
És mi lesz a címe?
Pierre:
Nászutazás.
Sötét. Durván megzörgetik az ablakot.
CEZARE: Blanche, nyisd ki az ablakot! Blanche, dobd le a kulcsot, fel akarok menni. A bugyid nálam maradt. Blanche, pénzt is hoztam. Sokat. Hadd menjek fel! BLANCHE: Takarodj innen! PIERRE: Blanche, mi van veled. Blanche! BLANCHE: (Kezében fekete bugyit szorongat.) Te vagy az, Pierre? PIERRE: Húzd fel szépen a bugyidat, Blanche, és pihenj le egy kicsit. (Döbbenten lehuppan a kanapéra. Blanche kiszalad.) A kanapé háta mögül előbújuk Concetta és hátulról átöleli Pierre-t. CONCETTA: Pierre! Milyen döbbenten ülsz itt. Mi a baj? Olyan vagy, mint hogy ha mérföldekre lennél. PIERRE: Dehogyis. Itt vagyok azzal a nővel, akit szeretek.
40
CONCETTA: Tudod, néha annyira egyedül érzem magam. PIERRE: Dehát nem vagy egyedül. Itt vagyok én neked. CONCETTA: Igen? (Örömében felsikolt és hátulról beleugrik Pierre ölébe.) Ugye, milyen gyerekes vagyok? PIERRE: Igen. Egy édes kisbaba. CONCETTA: (Elhúzódik.) Tudod, hogy ezzel velem viccelni nem szabad. Te vagy az én utolsó reménységem. Én érzem, hogy megloptak bennünket, Pierre. Tudod, hogy Cezare magtalan. PIERRE: Ne beszélj most erről, Concetta. CONCETTA: És a sebtében elhantolt kis Cezare igazi apja te voltál, Pierre. Pierre hátrahúzódik. CONCETTA: Most mért csinálsz így? Ne nézz így rám, kérlek. Ne nézz így rám! Én megígérem, hogy titkunkat nem adom ki, csak segíts rajtam még most az egyszer! (Rámászik Pierre-re.) Kérlek! Te olyan jó kisfiú vagy. (Pierre némán kibújik alóla..) Ölelj át, kérlek! Bernadette sanzonjának zenéje indul, fény lassan a nappaliból átúszik a balkonra, ahol megjelenik Bernadette. Bernadette sanzonja: Csendesül már a szenvedély Elhallgat bennem a vágy Miért törsz rám hirtelen Eleven szerelem? Hallgass el, kérlek és fuss előlem Engedd, hogy végre elfelejtselek Épp hogy világra jöttél, elloptak tőlem (Belép Frederic.) S másoktól kaptad nevedet. Csendesül már a szenvedély
41 Elhallgat bennem a vágy Miért törsz rám oly hirtelen Eleven szerelem? FREDERIC: Akarod, hogy elmenjek? BERNADETTE: Igen. Remélem, jól érezted itt magad. Bertrand-nal még ma találkozhatsz. Isten veled, Frederic. FREDERIC: Az isten szerelmére, anyám, ne bánj velem úgy, mint egy idegennel. BERNADETTE: De hát nincs semmi mondanivalóm. FREDERIC: Ez nem igaz. BERNADETTE: Frederic, ne nehezítsd meg a dolgomat, kérlek. FREDERIC: Nem kell félned. BERNADETTE: De hát mit akarsz? FREDERIC: Csak egy nyugodt percet kettesben, semmi mást. BERNADETTE: Nem kellett volna idejönnöd. FREDERIC: Bevallok valamit. Én ma igen-t mondtam a férjednek. BERNADETTE: Frederic! FREDERIC: De csak azért, hogy újra a közeledben lehessek. BERNADETTE: Ha egy kicsit is szeretsz, kérlek, ne maradj ebben a házban. Kérlek, menj! FREDERIC: Jó, elmegyek. (Megfogja a kezét.) De engedd, hogy utoljára megnézzelek. Az elmult évek alatt sokat töprengtem, hogy milyennek látlak majd: szürkületkor az ablaknál, délben a kertben, versírás közben a zongoránál. Mit fogok majd érezni, amikor újra a közeledben leszek. Már tudom: olyan vagy, amilyennek mindigis képzeltelek: gyönyörű és kedves. Hadd öleljelek meg, anyám! (Átöleli.)
42 BERNADETTE: Kérlek, menj, menj, kérlek... FREDERIC: Máris. Én soha nem akartam fájdalmat okozni neked. BERNADETTE: Nem okoztál. Örülök, hogy vagy, de én már a Decoursékhoz tartozom és Bertrand csodálatos ember. FREDERIC: Én meg egy öntelt, zavaros és akaratos alak vagyok, és nincs helyem ebben a családban. BERNADETTE: Freddy, te azt hitted, hogy te, a szerelemgyerek, valaha is közénk tartozhatsz? FREDERIC: Nem. Isten veled, anyám. Még hallani fogsz rólam. (Kimegy.) BERNADETTE: Frederic! (Visszarohan.) Szeretnék kérni tőled valamit. FREDERIC: Tudod, hogy semmit sem tudnék megtagadni tőled. BERNADETTE: Ne szaglássz az ifjú Leopold után. Ő nem tehet arról, hogy az apja egy gazember volt. Végülis gazdag családba kerültél te is, és nem szenvedtél hiányt semmiben. FREDERIC: És Felicia? Őt nem sajnálod? Hisz nyugodtan Willié lehetett volna, ha van benned annyi mersz, és feltárod a titkod Bertrand előtt, hogy Felicia is szerelemgyerek. Ugyanaz az apja, mint nekem. Willi és közte még csak féltestvéri viszony sincs. Nyugodtan elvehette volna feleségül. Két embert teszel boldogtalanná! BERNADETTE: Mégis így lettünk a Decoursé család, és nincs jogod felbolygatni mindent. FREDERIC: Hagyjam, hogy ez a tudálékos műszirup jégre vigye a húgomat! BERNADETTE: Boldoggá fogja tenni őt, és ebben meg kell nyugodnunk. FREDRIC: Az a sunyi amerikai tyúk, meg viszi Willit. Csodás happyend! BERNADETTE: Igen, fiam, ők újra összeházasodnak és a babával együtt visszamennek New York-ba.
43 FREDERIC: A babával! BERNADETTE: Igen. Megbeszéltem velük, hogy a keresztelő után - amilyen gyorsan csak lehet - visszatérnek az Államokba és megszakítanak minden kapcsolatot ezzel a családdal. Főként Felicia miatt kell, hogy így legyen. Érted...Itt mindenki áldozat: Willi is, Jacqueline is, Felicia is, én is...és te is, Feredric. Azt meg beláthatod, hogy a szívbeteg Bertrand-t kímélnünk kell minden megrázkódtatástól. FREDERIC: Leopold meg röhög a markába, viszi Feliciát és, ki tudja, talán még egy vagon pénzt is - a rohadt hozományvadász! BERNADETTE: Ne duzzogj, Feredric, és próbáld fékezni vadul csapongó fantáziádat. DECOURSÉ: (A nappaliból meglátja őket.) Á, Frederic! FREDERIC: Monsieur Decoursé, hogy van? DECOURSÉ: Kitűnően. De kérem, hagyjuk a magázódást. (Közelebb jön hozzájuk.) Örömmel látlak így benneteket együtt. Valamit félbeszakítottam? BERNADETTE: Á, semmit... DECOURSÉ: Nem kell megmondani. Elvégre látom, miről van szó: azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a hátam mögött udvarolsz a feleségemnek. BERNADETTE: De Bertrand! FREDERIC: Önnek valóban csodálatos felesége van. DECOURSÉ: De most el kell, hogy raboljam. Kezdődik a keresztelő. Már csak rád várunk. BERNADETTE: Menjünk. ( Decoursé és Bernadette indulnak be a nappaliba.) DECOURSÉ: Frederic! Nem tartanál velünk? FREDERIC: Örömmel, Monsieur Decoursé.
44
Bejön a család: Leopold, Pierre, Blanche, Cezare. Concetta és Felicia egy díszdobozt hoznak. Kicsit később Jacqueline és William is megérkezik a babakocsival. CONCETTA: Hoztunk nektek valamit. Reméljük, hogy nem veszitek tolakodásnak. A húgod ötlete volt. FELICIA: Ez a családi keresztelő ruha. A kis Willinek. Generációk viselték már. (Átadja Willinek.) WILLIAM: Nem is tudom, mit mondjak. FELICIA: Nagyon sokat jelentene a papának, ha ebbe öltöztetnétek a kisfiút a keresztelőre. WILLIAM: Köszönjük szépen. Természetesen teljesítjük ezt a kérését. JACQUELINE: Természetesen. Csókváltások, kézfogások. Felicia és Concetta odamegy a babakocsihoz. CONCETTA: Ó, de gyönyörű! FELICIA: Én vagyok a te nénikéd és imádlak. Willi! Ti akkor most újra össze fogtok házasodni? WILLIAM: Igen, mi most nagyon sokat beszélgetünk, többek között erről is. Igaz sweety? JACQUELINE: Igen. Szinte csak erről. WILLIAM: Én tudom, hogy ez most egyikünknek sem könnyű. De már kezdünk újra összemelegedni. FELICIA: Igen. Akárcsak én Leopolddal. A kóma után, amikor magamhoz tértem, akkor olyan idegen volt a számomra. Elmondta nekem, hogy közted és köztem valamikor nagyon szoros kapcsolat volt.
45 WILLIAM: Nem kellene erről beszélned, Felicia. (Jacqueline hanyag mozdulattal odahajítja a kelengyés dobozt a kanapéra.) Jó lenne, hogyha megvárnád, amíg megbizonyosodsz az érzelmeidről. FELICIA: Én már megbizonyosodtam. Ránézek Leopoldra és boldog vagyok. Te és Jacqueline éppen úgy illetek most már egymáshoz, mint Leopold és én. BERNADETTE: Hát akkor a keresztelő után rendezzünk kettős esküvőt. William, mit szólsz hozzá? (A teáscsészével - zavarában - nekiütközik William kezének. Felicia csókolgatja William leforrázott kezét.) FELICIA: Nagyon fáj? WILLIAM: Semmi baj. (Felicia William kezét - mintegy önkéntelenül - a terhes hasára helyezi.) JACQUELINE; Ó, my God! DECOURSÉ: Rosszul vagy, Felicia? LEOPOLD: Semmi, semmi. Csak egy kis múló rosszullét. Igaz, kedvesem? JACQUELINE: (Elhúzza onnan William-et.) Mutasd a kezed! BERNADETTE: A keresztelőről, vagyis az esküvőről szeretnék kérdezni. A Szent Péter Bazilikában kéne tartani, nem? WILLIAM: Igen. Ez nagyon jó ötletnek tűnik, Bernadette néni. De nekünk még időre van szükségünk, ezért valószínű, hogy csak akkor állunk újra oltár elé, ha már New York-ban leszünk. JACQUELINE: Igen, a lehető leghamarabb indulunk. WILLIAM: De azért nem holnap! Előbb beszélnünk kell az itteni érdekeltségeimről, a kaszinóról, Frederic-ről, a Parfume Coursé-ról... DECOURSÉ: A kettő most már egy és ugyanaz. Ha tudni akarjátok, a cég sorsát Frederic kezébe tettem le. Ő a mi ifjú orrunk, a Vágyakozás feltalálója. Blanche odaugrik Frederic-hez hozzá és átöleli.
46 BERNADETTE: Nála jobbat nem is találhattál volna. De én úgy tudom, hogy ő meggondolta magát. Így van, Frederic? FREDERIC: Nem. Maradok. (Átöleli Blanche-t.) FELICIA: William, kérlek, ne menj vissza Amerikába! WILLIAM: Mondtam már, Felicia, hogy az az otthonom. FELICIA: William, kérlek... JACQUELINE: A fiúnkat Amerikában fogjuk felnevelni. Felicia, ez világos? DECOURSÉ: Én is kértem, hogy maradjanak. Amerika olyan messze van. BERNADETTE: (Jacqueline felé.) Amerika az ő otthona. Hát ott született. Felicia, ne kérj ilyen nehéz dolgokat Williamtől. LEOPOLD: Kedvesem! Nyilvánvaló, hogy Williamnek vissza kell térnie az Államokba, mint ahogy engem is vár a munkám Németországban. WILLIAM: Tudtam, hogy te meg fogsz engem érteni, Leo. LEOPOLD: Most a felesége után önt is tisztelettel megkérem, hogy ne szólítson Leónak. Ha Monsieur Decoursé megengedi, akkor magam is egy bejelentéssel hozakodnék elő. Ugyanis Feliciával utazni készülünk, hiszen vár a munkám Németországban. Decoursé e bejelentés hallatán megint rosszul lesz. Bernadette odarohan hozzá. BERNADETTE: Azért ezt közölhette volna kíméletesebben is. WILLIAM: És Felicia beleegyezett már ebbe az utazásba? FELICIA: Leopold nagyon szeretné, de én megmondtam neki, hogy nekem itt van az otthonom a Riviérán. És én nem hagyhatom magára a papát. (Odamegy Decourséhoz és a lábához térdel.) LEOPOLD: Felicia! Egy új életet kezdhetsz, egy új otthonban, a férjed oldalán, és aki melesleg a gyermeked apja lesz.
47 FELICIA: Leopold, én mondtam már neked, hogy időre van szükségem. LEOPOLD: (Előveszi a noteszét.) Igen, Felicia, mondtad. De mégis mennyire. FELCIA: Nem tudom. LEOPOLD: Felicia! Hát képzeld magad az én helyembe. Hát mit mondok az intézetben Nikkelsdorf professzornak? FELICIA: Leopold, ne sürgessen! Én még hiányos vagyok! BERNADETTE: Tényleg, Leopold, ne sürgesse. DECOURSÉ: (Üvölt.) Kérem, ne sürgesse, jó! LEOPOLD: Ne kiabáljanak velem. FREDERIC: Ne kiabáljunk?! (Jön előre, neki Leopoldnak.) Nem kiabálunk, érted, üvöltünk! Fel a kezekkel! (Pisztolyt ránt és mindenkire céloz.) Büdös disznó! Föl a kezekkel, te szarházi és ide a táskád! A többiek hasra és kuss. Te is, Willi, arccal a föld felé. Aki mozdul, megbánja. BERNADETTE: De fiam...Frederic... csak nem akarod kiirtani az egész családot? FREFDERIC: Hasra és kuss...neked is. (Leopoldhoz.) Na szedd csak elő szépen azt a levelet a táskádból. ...Olvasd is fel, tudorkám. LEOPOLD: Drága Leopold! Örömmel tudatom, hogy a gyerek már itt van velem a monaco-i klinikán. JACQUELINE: Ne olvassa fel! FREDERIC: A szád bezár! LEOPOLD: A kitöltetlen anyakönyvi kivonatra várunk még. A férjemnek, Williamnek semmiről sem szabad tudnia. Az örökbe fogadási eljárást már az ügyvédem fogja intézni az Egyesült Államokban. Továbbra is elvárom a teljes diszkréciót. Maradok tisztelettel: Jacqueline.
48 JACQUELINE: (Odasiet a babakocsihoz, kikapja belőle a gyereket.) A gyerek az enyém. Kifizettem az árát. Senkinek semmi köze hozzá. FREDERIC: Tegye le azt a gyereket, amíg háromig számolok, mert szétloccsantom az agyát, érti! Egy.... WILLIAM: Jacqueline, tedd, amit mond. Jacqueline Concetta kezébe adja a babát. FREDERIC: Most pedig ide a csekkfüzetét! JACQUELINE: Tessék. Mit akar ezzel! A hős igazságtevő, Monsieur d’Artagnan! Lám, lám, csak a csekkfüzet érdekli! Ne higgyjenek neki! FREDERIC: Kussba vagy, és szállsz vissza a földre! Tessék, megvan. (Olvas) A kedvezményezett: Dr.Barre. A cím pedig a marseille-i klinika. Concetta és Cezare felemelkednek a babával. CONCETTA: Dr. Barre? CEZARE: De hiszen mi nála szültünk!
Zene, kórus: //:Az élet egy örök újrakezdés Lehet-e több, mit kívánhatunk Ringassuk együtt e bölcső lakóját Hogy újra megtudjuk, kik is vagyunk.:// Ó, ha beszélni tudna hozzánk Vajon mit is kérdezne most
49 Miért, hogy engem bámultok bambán Helyettetek is csak én legyek okos? //:Az élet egy örök újrakezdés Lehet-e több, mit kívánhatunk Ringassuk együtt e bölcső lakóját Hogy újra megtudjuk, kik is vagyunk.:// A finálé végére mindenki középre gyülik. A fejgép Concettát, Cezare-t és a babát világítja meg.
Vége
