Fredvang, 2004. július 30., péntek, 64.nap Megint bejött a kemping gondnokától kapott időjárás előjelzés, szép napos idő köszöntött ránk és melegebb is volt, mint az előző napokon. Elsőként elhatároztuk, hogy további két napot, azaz a Lofoten-re szánt teljes időnket itt töltjük. Ekkor még maradt a dilemma: ma elmenni motorral a szigetek délnyugati végéig, vagy hagyni holnapra és ma strandolni. A választás, bízva abban, hogy az idő tovább javul az első változatra esett. Kényelmes felkészülés mellett, melybe a motor levételén és feltankolásán kívül még az ágynemű megnapoztatása is belefért, dél előtt már úton voltunk. A szigetek végén lévő település, A mintegy 35 kilométerre van a kempingtől és végig az E10-esen kell menni. 11 éve, amikor itt jártunk, nagyon kellemes benyomásokat szereztünk ezen a részen, bár akkor az oda-vissza útra a kompozással együtt is csak egy napunk volt. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag végig rohantunk.
Elsőként Hamnoy-ban álltunk meg egy rövid pillantást vetni a halásztelepülésre, majd elmotoroztunk A-ba. Vagy egy tucat hídon és két, köztük az egyik több mint egy kilométer hosszú alagúton kellett átmenjünk. Az alagútban Zsóka is megtapasztalhatta azt a hideget, amiről már korábban írtam. Itt a szellemvasút hatás kisebb, mert jól ki vannak világítva. A hidak mind magas ívű beton hidak. Köztük kettő mellett még ott állt lezárva a korábbi kábelhíd. Furcsa és nekünk kicsit zavaró, a tájképbe semmi esetre sem illeszkedő megoldás. Ezen hidak egyike-másikra elég hosszú és szinte mindegyik keskeny. Két esetben is találkoztunk olyan megoldással, hogy videó kameravezérlésű lámpa irányítással egyszerre csak egyik irány számára szabad a ráhajtás.
A kicsit csalódást okozott. Emlékeinkben a szárított hering jellegzetes szagát árasztó raktárak éltek a kikötőben. Ma ennek szinte nyoma sincs, csak a hering múzeum részét képező bemutató, pajtaszerű épületben száradtak a
204
heringek Az összes többi cölöpökre épült korábbi halászkunyhó szálláshellyé, „Rorbu”-vá lett átalakítva és csak egy-kettőben működik étterem, múzeum, vagy más, szintén idegenforgalmat szolgáló intézmény. Nagyon élesen elhatárolódik a régi kikötő idegenforgalmi központja és a mögöttes hegyoldalban és sziklákon települt lakórészek. Itt halászatról már csak a múzeumban van szó. Az egyik, régi épület, melyet még nem foglalt el a túrizmus, tetején és oromzatán sirály kolóniát láttunk. A kis sirályok itt is már próbálgatják szárnyaikat, kisebb-nagyobb köröket tesznek meg a fészkek körül, de ez még látszatra céltalan. Az öregeket nem láttuk, az élelmezés nem tudjuk, hogyan van megoldva. A-ban tett kirándulásunk előtt a környező sziklákon sétálgattunk egy kicsit. Sajnos a képek nem tudják visszaadni a tenger csodálatos színeit, a sziklák fenséges hangulatát.
205
A sziklák felöl megközelítve a települést csak egy hytta-telep épületeinek teteje létszik, de azok között átsétálva már elénk tárul A csodálatos panorámája.
Még egy feljegyzésre érdemes élményünk volt A-ban. A parkolóba, melyet szintén az elmúlt évtizedben építettek a megnövekedett turistaforgalom miatt, visszatérve az első magyar rendszámú kocsit láttuk mióta Nürnberg-et elhagytuk. A Suzukiból kiszállt fiatal pár vagy nem vette észre kis motorunkat, vagy nem is akart kapcsolatot felvenni velünk. Érdekes párhuzam, hogy 11 éve is a túra legtávolabbi pontján, a Norkapp kempingjében találkoztunk az egyetlen magyar kocsival. Visszafelé megálltunk több helyen. Elsőként Moskenes-ben, melyet mindketten egy itteni fogalmak szerint nagy településnek képzeltünk el, mert itt van a Bodo-ből induló komp kikötője. Csalódás volt, hogy a kikötőn kívül semmi sincs, csak a domboldalon a templom érdemelt meg egy felvételt.
206
A mai túra talán legkellemesebb meglepetése az a panoráma volt, mely az egyik út menti pihenőhelyről tárult elénk. Már odafelé is feltűnt, hogy sokan megállnak, de mi ezt visszaútra tartogattuk. Jól tettük, mert ekkor jobbak voltak a fényviszonyok. Reine és a mögötte lévő szigetek, kisebb települések látványa lenyűgöző.
Sajnos az ide beillesztésre kerülő képek felbontása nagyon gyenge, az eredetiek, melyek általában négyszeres, de nem egyszer tízszeres felbontásúak, sokkal részletesebben mutatják a tájakat. Kissé távolabb, egy másik pihenőhelyről visszapillanthattunk a zord hegyek lábánál lévő apró szigetekre épült településekre és az azokat összekötő
207
hidakra. Sajnos az ellenfény miatt a felvétel nem sikerülhetett, de azért ad némi képet a tájról.
Visszafelé még beugrottunk egy Sund nevű kis településre. Itt a régi halászati épületeket még mindig eredeti rendeltetésüknek megfelelően használják, bár a túrizmus első nyomai itt is felfedezhetőek. Egy motor múzeum ajándékbolttal, büfével láthatóan elég kedvelt célpontja az erre kóválygó szép számú turistának.
Fél öt felé értünk vissza a kempingbe, így maradt pár óra a napozásra és esti sült lazacunk előkészítésére is. Fredvang, 2004. július 31., szombat, 65.nap Abszolút pihenőnap. A szép napsütésben nem siettük el a felkelést és utána is szöszöltünk egy kicsit. A mai napot strandolásra szántuk ezért körbejártuk a kemping homokos strandját egészen a falu végéig, hogy keressünk egy 208
strandolásra alkalmas helyet. Olyan helyeken jártunk, ahol több madár lábnyom volt, mint emberi. A kempingbe visszatérve felkaptuk a strand cuccot és lementünk napozni. Fürdés szóba sem jöhetett, a víz túl hideg volt. Déltől úgy négy óráig napoztunk és olvasgattunk, de eddigre elegünk lett a legyekből és visszamentünk a kempingbe. Itt folytattuk a napozást és elkezdtünk előkészülni a másnapi indulásra (kajafőzés, kenyér sütés, stb.). A közeli hegyek miatt itt nyolc óra körül ment le a nap és utána gyorsan hűvös kezdett lenni. Mielőtt bementünk a lakóautóba, még készítettem néhány felvételt a környező hegyekről.
209
Vestpollen, 2004. augusztus 1., vasárnap, 66.nap Mivel úgy döntöttünk, hogy vasárnap nem kompozunk át, mert múlt héten láttuk milyen sokan vannak ilyenkor, az útiterv az volt, hogy visszamegyünk Svolvaer környékére, ott vadkempingezünk egyet, de út közben megnézünk néhány érdekesnek ígérkező helyet. Az időjárás továbbra is gyönyörű volt, mondhatni strand idő, egy közbenső megoldást választottunk: nem messze kempingünktől egy homokos szabad strandot találtunk, ahol ugyan éjszakázni nem volt szabad, de nem is akartunk, viszont dél körül kiszálltunk és lementünk napozni. Úgy terveztük, hogy akár négy óra körülig itt maradunk és utána is van még elég idő elautózni Svolvaer környékére.
Annak rendje és módja szerint összepakoltunk és beöltöztünk a programhoz, kerestünk egy alkalmas helyet, ahol leheveredtünk és elkezdtük élvezni a napsütést (itt annak minden percét meg kell becsülni). Alig háromnegyed óra múlva érdekes jelenséget tapasztaltunk: az eddig csak a látóhatár szélén lévő felhőzet hátulról el kezdett beszivárogni a hegyek közé. Félelmetes volt, ahogy a szikrázó napsütésben egyszer csak megjelentek ezek az alacsony, szinte kézzel elérhető felhők. A strandon addigra összegyűlt viszonylag népes társaság (köztük mi magunk is) pánikszerűen elkezdte összekapni a cókmókját és mint patkányok a süllyedő hajóról elmenekült. Mi vidáman állapítottuk meg, hogy éppen a megfelelő időben hagytuk ott a strandolós kempinget. Gyorsan stratégiát váltottunk: elindulunk Svolvaer felé és a letérő utakon be-benézünk olyan helyekre, ahol még nem voltunk.
Először Napp-ban álltunk meg. Ez a halásztelepülés már odafelé is tetszett, de akkor nem volt időnk rá. Szerencsére még nem állították át a túrizmusra. A vasárnapi csendben egyetlen teremtett lélekkel sem találkoztunk, viszont örömmel állapítottuk meg, hogy azon kivétel, mely erősíti a szabályt, mert kimondottan rendezettek voltak a halász bázisok. Egyébként semmi különleges, Nusfjord után elég nehéz is lenne még többet mutatni ebben a műfajban.
210
A következő letérő északra, Unnstad felé vezetett. Eddigre az időjárás teljesen elromlott, ugyan esni nem esett, de az alacsony felhők mindent betakartak, és bár a hőmérő nem mutatott túlzottan hideget, a borongós környezetben kimondottan kellemetlen érzetünk volt. Sajnos az Unnstad felé vezető útból gyakorlatilag alig láttunk valamit, pedig a néha-néha kivillanó részletek nagyon ígéretes tájakat sejtettek. Egy nagyon keskeny, egy nyomsávos alagúton (a kitérés érdekében időnként kiöblösödött) jutottunk abba a három oldalról magas hegyekkel, a negyediken tengerrel határolt völgybe, mely ugyanakkor elég széles és szinte vízszintes és Unnstad-nak ad helyet. A település viszonylag nagy és a völgyben komoly mezőgazdasági tevékenység folyik. Nemhogy fényképezni, de még kiszállni sem lehetett, így ugyanazzal a lendülettel visszafordultunk. Míg a keskeny úton megtettük a jó hét kilométeres távot az idő kicsit megemberelte magát és mire Borg-ba értünk egészen elfogadható lett. Itt a fő nevezetesség a Viking centrum. Mi nem nagyon lelkesedünk a vikingekért, így a fejenként 90 koronás belépti díj kellően elriasztott. Azért egy kicsit sétáltunk a környéken mielőtt tovább mentünk volna. Mivel a visszafelé út nagy részét már bejártuk, nagyobb megállás nélkül értük el Svolvaer-t. Útközben egyebek mellett lefényképeztem a Lofoten legnagyobb hídját, mely a Gimsoystraumen-en ível át.
211
Abban maradtunk, hogy az bár mintegy 15 kilométerrel túl van a kikötőn, abban a szép parkolóban éjszakázunk, amely az első napon tett kirándulásunkkor úgy megtetszett. Mint utóbb kiderült nem túl bölcs döntés volt, mert a hely elég szeles és a borongós időben nem is tudtuk élvezni a
212
hely szépségét. Okosabb lett volna ugyanabban a parkolóban leállni, ahol az első éjszakánkat töltöttük. Estére annyira azért megjavult az idő, hogy skót pokrócainkba burkolódzva azért kicsit kiülhettünk olvasgatni. Ulvsvag, 2004. augusztus 2., hétfő, 67.nap Nem siettük el a felkelést, bár az idő határozottan javult az előző este óta. Térképünk szélén jelzett menetrend szerint reggel 08.45 után csak 14.45-kor megy a következő komp, ezért nem nagyon igyekeztünk. Később kiderült, hogy az a téli menetrend és 11.00-kor is volt egy. Mi úgy fél tizenkettő körül értünk oda. Nem okozott volna gondot, hogy elérjük. Mivel nem volt semmi tennivalónk, beálltunk a sorba (másodikként) és olvasgattunk a kocsiban. Eddigre a tegnapi felhők nyomtalanul eltűntek és kimondottan, de nem kellemetlenül meleg lett a napon. Végül a komp 14.00-kor indult és a fedélzeten végig kellemes volt a napon. Ezt az utat egy jó héttel korábban már megtettük a másik irányban, így fényképeznivaló már nem volt. Skutvik-ba megérkezve azonnal indultunk tovább. Idefelé úton láttunk egy nagyon szép vadkempingezésre alkalmas helyet közvetlenül Ulvsvag előtt. Azt céloztuk meg éjszakára, de előtte megálltunk egy pihenőben, ahol korábban láttuk, hogy a helyiek áfonyát szednek. Talán egy órai munkával begyűjtöttünk egy jó tálnyit. Megtaláltuk a keresett helyet és közvetlenül a tenger partján a sziklán leállítottuk a lakóautót. Ulvsvag, 2004. augusztus 3., kedd, 68.nap Csodálatos napsütésre ébredtünk és bár eredetileg nem terveztük, úgy döntöttünk, maradunk egy további napot. A helyen többen éjszakáztak, sőt egy idős francia házaspár már több éve jár ide és most is közel két hete vannak a sziklán. Annyira jó volt az idő, hogy dagálykor, úgy négy óra körül még a vízbe is bementem kétszer és úsztam egy kicsit. Nem volt hidegebb, mint az Atlanti Óceán karácsony táján a Kanári szigeteknél. A helyiek, elsősorban a gyerekek úgy fürdőztek, mintha az Adrián lennének. A lázas semmittevésben csak egyetlen feladat volt: el kellett menni a közeli boltba kenyérért és paradicsomért, valamint ivóvíz készletünket fel kellett tölteni. Egy rövid bringás kirándulással a dolog letudható volt. Volt időnk megfigyelni a madarakat és a lankás sziklás-homokos parton a tenger élővilágát. Többek között azt, hogy egyes tengeri növények kisebb kövekbe kapaszkodva sodortatják magukat az árral és apállyal. Itt ez a jelenség nagyon erős. A vízszint változása olyan két - két és fél méter lehet, amely a lankás parton széles sávot érint. Itt a napi kétszeri oda – visszaváltozásban nagyon sok minden történik.
213
Érdekes például, hogy a sziklaszirt alatt egy barlang lehet, mely apálykor kiürül és dagálykor megtelik. Táborhelyünk mellett a sziklán egy repedés volt, melyen keresztül dagálykor az üregben lévő levegő bugyborékolva jött ki, majd később olyan belső forráshoz hasonló vízsugár tört fel. Idős szomszédjaink, ahol a bácsi horgászott, adtak egy jókora szelet tengeri lazacot, melyet megtoldva egy hasonlóan méretes lazac szelettel a saját készletünkből nagyon finom vacsorát készítettünk. Ulvsvag, 2004. augusztus 4., szerda, 69.nap Nagyon belejöttünk a lógásba. A továbbra is felhő mentes, meleg idő egy újabb itt töltendő napra ösztönzött minket. Strandolás, olvasás volt az egyetlen program. A szomszéd bácsi ma kint volt horgászni és több mint tíz kilós zsákmányának nagyobbik felét nekünk adták. Amikor mondtuk, hogy a halat mi csak enni szeretjük, de pucolni nem tudjuk és a szálkák is zavarnak, a néni volt olyan kedves és megpucolta és lefilézte. Legalább három kiadós halvacsora kijön belőle. Ma is lehetett fürödni, és én éltem is az alkalommal elvégre nem akármikor fürödhet az ember a tengerben az északi sarkkörön túl. Hála az elmúlt egy hét csodálatos időjárásának egész jól lesültünk. Nem kell majd otthon szabadkozni, ha kérdeznek a nyaralásról. Sor fjord mellett, 2004. augusztus 5., csütörtök, 70.nap Ma reggel is szikrázó napsütés és meleg ébresztett, de néhány vékony felhő csík már látszott. Tovább semmi esetre sem akartunk már maradni, bár a hely nagyon kellemes volt és további napokat el lehetett volna itt tölteni. Komótosan összekészültünk, az ágyneműt még egyszer jól megnapoztattuk és fél 12 körül elindultunk.
214
Első dolgunk volt, hogy a szeméttől és szennyvíztől megszabaduljunk, víztartályunkat feltöltsük és néhány fontos élelmiszert beszerezzünk. Délfelé az első mintegy száznegyven kilométert ugyanazon az úton tettük meg mint idefelé. Fauske előtt egy külön pihenőt találtunk, mely az E6-os út középpontjában van, egyformán 1336 kilométerre északon, az orosz határon lévő Kirkens és délen, a svéd határon lévő Synesund között. Ezek a norvégok mindenből eseményt csinálnak. Utunk során megszámlálhatatlan háborús emlékhely mellett mentünk el. Fauskét elhagyva az úton egyik alagút éri a másikat. Az egyikből kihajtva őrült dudálással es piros-fehérzöld zászlólengetéssel előzött le egy magyar kocsi. Ez volt a második mióta elhagytuk Németországot.
Közben az idő fokozatosan elromlott, továbbra is meleg volt (értsd alatta 20 fok felett volt a hőmérséklet), de befelhősödött. Nagyon kellemes tájakon autóztunk, hol fjordok partján, hol felmentünk a hegyek közé úgy 6-700 méter magasra. Itt értük el a Junkerdalen-i turistacentrumot. Ekkor már közelítettünk az északi sarkkörhöz és minden arról volt elnevezve.
215
Egy pár méter híján 700 méter magas hágó után nem sokkal elértük az északi sarkkört. Itt annak rendje és módja szerint van egy hatalmas turista centrum, kávézóval, étteremmel, ajándékbolttal és egy kiállítás audiovizuális bemutatóval. Ez 11 éve még ingyenes volt, ma, ha jól emlékszem 40 vagy 50 koronát kell leszurkolnia annak aki úgy érzi, nem hagyhatja ki.
216
A sarkkörön ezenkívül van vagy fél tucat sarkkör jelző: kettő a vasúti pálya mellett, kettő az út mellett azon kívül egy 1940-ből, egy az 1990-es évekből és egy további fából épült valami, amelyen a környező területek címerei vannak. Van itt ezen kívül két háborús emlékmű és egy emléktábla a Lillehameri téli olimpia váltójának áthaladásáról. A centrum felett a dombon számtalan kőrakás, melyet az itt megforduló látogatók raktak (mi már 11 éve sem készítettünk ilyet). Egyesek feliratokat is hagynak a köveken, sőt van olyan, aki gravírozott emléktáblát hozott magával és szerelt fel. A feliratok általában filctollal vagy valami hasonlóval készülnek és 3-4 évesnél régebbi alig van. A világ, de legalább Európa szinte minden tájáról láttunk 217
feliratokat, így magyart is. Az egésznek olyan furcsa hangulata van, kicsit olyan mintha temetőben járna az ember, pedig ez az egész nagyon is másról szól. A sarkkör vidéke elég kietlen, növényzet itt szinte alig van. Ez annak köszönhető, hogy ezen a szélességi körön már 6-700 méteres magassághoz tartozik az a növényzet, mely Kelet-Európában csak jóval 2000 méter felett tapasztalható. A sarkkört elhagyva egy nagyon szép folyóvölgyben ereszkedtünk le a tenger szintjére. Elhagytuk a Svartisen gleccser keleti ágához és a Gronligrotten cseppkőbarlanghoz vezető utat (ezeket 11 éve meglátogattuk), majd leértünk Mo i Rana-ba, a környék legjelentősebb településére. Ez egy tipikusan csúnya ipari város vaskohóval és szénszállító pályával a magasban, mintha Ózdot látná az ember, csak egy fjord partján. Itt sok látni való nincs, még az útikönyvek sem tudnak semmit sem ajánlani és amúgy is már hét óra körül járt az idő. Ma este, négy szabadban töltött éjszaka után szerettünk volna kempingben éjszakázni, de ezen a környéken nagyon kevés van, és amelyiket megnéztük az is zsúfolt és lerobbant volt. Így maradt a másik megoldás: keresni egy alkalmas pihenőt. Vagy jó 30 kilométerre Mo i Rana-tól találtunk is egy kilátópontot a fjord partján. Az aránylag tágas parkolóban már egy svájci lakóautó és egy svéd lakókocsi elvackolta magát és utánunk egy német és egy cseh lakóautó is érkezett éjszakázás céljából. Oksnes, 2004. augusztus 6., péntek, 71.nap Éjjel egyszer már enyhén esett, de reggel hatkor mintha slaggal kezdték volna locsolni a kocsit. Közel két hete már nem esett és kezdtük beleélni magunkat, hogy nem is olyan rossz a helyzet. Aztán hat után vagy négyszer is, úgy húszpercenként megismétlődött a heves zápor. Azért összecihelődtünk és már kilenc után úton voltunk. Alig, hogy elindultunk újból rázendített és több órán át kisebb – nagyobb kihagyással esett, néha annyira, hogy az ablaktörlő is alig bírta. Már a kiállás gondolatával is foglalkoztunk, de egyrészt nem találtunk olyan helyet, ahol biztonságosan kiállhattunk volna, másrészt ilyenkor mindig alább hagyott egy kicsit az eső. Pedig nagyon szép helyeken mentünk át. Az első ötven kilométer Mosjoen-ig inkább magashegyi jellegű volt. Kezdésnek felkapaszkodtunk egy 550 méter magas hágóra (már készül az alagút ennek a résznek a kihagyására). Majd kisebb, 50 – 150 méter magasan lévő tavak között vezetett az út.
218
Mire Mosjoen-ba értünk, a felhőszakadás alább hagyott, és esernyővel kimerészkedtünk a kocsiból. Tankolni kellett, és a benzinkút mellett egy lakókocsi üzletet láttunk. Jó pár hete nem találkoztunk ilyennel és már elvonási tüneteink voltak. Bementünk körülnézni, de semmi különöset nem láttunk. Egyedül egy 12 Voltos stekklámpa mozgatta meg a fantáziánkat. Eddig ilyesmi nem kellett, mert éjjel – nappal világos volt, de ahogy haladunk dél felé és a naptárban is távolodunk a nyári napfordulótól ez a kérdés is elő fog jönni.
219
Mosjoen után megint egymás mellett halad a vasút és az országút. Ez garantálja, hogy túlzott emelkedők nincsenek és a vonalvezetés is szolidabb, mint azt megszoktuk az utóbbi hetekben. Ezen a vidéken döntően hegyi folyók mellett halad az út. Ezek általában kisebb zubogókkal, de nyugodtan ballagnak lefelé nagyrészt széles völgyekben. Itt-ott aztán egy kisebb vízesés is közbejön. Az első jelentősebb a Laksfors kb. 30 kilométerrel Mosjoen alatt. Itt is van egy kisebb turista centrum, de ez inkább csak egy kávézó. Nagyon érdekes volt, ahogy láthattuk, hogyan próbálnak a vízeséssel szemben felfelé haladni a lazacok. Általában kisebb, de néhány méretes darab is ugrált felfelé. A kezdeti kísérleteket látva szinte hihetetlen, hogy valaha is feljutnak. További nyolcvan kilométert haladva az elmúlt két napban immáron vagy tizedszer meg kellett álljunk, mert a bicikliket takaró ponyva megint vészesen lebegett. Ezt Alesund-ban vettük és nagy szükség van rá, mert a gyakori esőben már nem tudom, mi lenne a gépekkel. Már otthon is akartam egyet varrni, de az indulás előtti rohanásban nem jutott idő rá. Ezzel a ponyvával már korábban is nagyon sok bajunk volt. A fő probléma azt hiszem kettős. Először is kisebb, 26”-os, alacsony kormányos, sárvédő nélküli, azaz mountain bike jellegű gépekre való, másodszor a mi bringatartónk a motortartó miatt kb. egy méterrel magasabban van, mint a szokásos, így egészen más légörvényeket kap, mint azt tervezték (ha volt egyáltalán valamilyen tudatos tervezés). A lényeg az, hogy már kétszer felfeslett a varrásnál, az én gépemről már le kellett szerelni a kormányon lévő kiegészítő szarvakat és a tükröt (ezután a kormány vége kidörzsölte a ponyvát és meg kellett ragasztani), néha naponta többször is meg kell igazítani, már extra rögzítéseket varrtam rá, szóval mindig ad tenni valót. Mióta az E6-oson jövünk lefelé és gyorsabban haladunk különösen megszaporodtak a bajok. Tegnap elvesztettük az egyik rögzítő gumi kötelet, a pótlására feltett sátorzsinór hol lelazul, hol elszakad a különböző alkatrészeken történő folyamatos súrlódás miatt. A mostani megállás után azonban újabb gond jelentkezett. Amikor a gyújtást bekapcsoltam halk sípoló hangot hallatott. Ezen a kocsin két esetben van ilyen figyelmeztetés: ha a lámpát égve hagyjuk, és az ajtót kinyitjuk, vagy ha a lépcsőt elfelejtjük behúzni. De ezek hangosabbak. Nem tudtuk elképzelni mi lehet és nagyon megijedtünk. Mindennek a tetejében péntek délután fél kettő volt és a következő hely, ahol bármire is számíthattunk jó nyolcvan kilométerre volt. Mindent átvizsgáltunk, a lámpáktól a műszerfal visszajelzésekig, megnéztük a kézikönyvet, de az nem adott semmilyen utalást ilyenfajta figyelmeztető jelzésre. A motort beindítva, az látszatra normálisan üzemelt, csak az a nagyon zavaró és ismeretlen eredete miatt idegesítő sípolás… Úgy döntöttünk tovább megyünk és Grong-ban megpróbálunk egy Ford szervizt találni (a kocsi ugyebár garanciális). Most bántam, hogy tegnap este naplóírásra elhasználtam a számítógép kevéske akkukapacitását, mert elindulás előtt lekértem a norvég Ford-tól az összes szerviz címét, de nem nyomtattam ki. Paradox helyzet állt elő: nem tudtuk, hogy van-e komoly baja a kocsinak, de sietni kellett, hogy a feltételezés szerint négy órakor bezáró szervizt még elérjük, mert utána bármit csak hétfőn. Kicsit jobban oda léptem,
220
ahogy az út engedte akár 90 – 100-zal is mentem és fél négy előtt beértünk Grong-ba, ott az utunkba került első szervizben megkérdeztük hol található a Ford és pár perc múlva be is álltunk a parkolójába. Nagyon készségesek voltak, a munkavezető egyből odahívott egy nálam fiatalabb hórihorgas ősz pacákot, akinek elmagyaráztam és bemutattam a jelenséget és elmondtam, mit tapasztaltam én eddig. Először csak a fejét vakarta, majd odahívta egy ifjabb kollegáját, újból elmagyaráztam a helyzetet és már ketten vakarták a fejüket. Minden esetre megnyugtattak, hogy ilyen figyelmeztető jelzés nincs, tehát nem egy problémára hívja fel a figyelmet, csak téves riasztás. Megkeresték és meg is találták azt a kis szerkezetet, mely a hangot adta és közös erővel megállapítottuk, hogy a lépcső érzékelőjével van valami baj. Ekkor, mint akik jól végezték dolgukat magamra hagytak, de ez jól is volt így, innen már tudtam kezelni a dolgot. (Más kérdés, hogy egy jogász mit tudott volna tenni a helyzetben.) Mint kiderült a nagy esőben felverődött víz bejutott a kapcsolóba és ott, ha nem is teljes, de részleges átvezetést okozott. A kapcsoló leszerelése, szétszedése, kitörlése és visszaszerelése után minden tökéletes volt. Azt nem tudom megmondani, hogy a franciák szerelték-e fel gondatlanul, vagy a szerkezet konstrukciós hibás, minden esetre valamit tenni kell majd vele, de az bőven ráér. Megnyugodtunk, hogy nem követtünk el hibát azzal, hogy tovább mentünk, hogy megtaláltuk a hiba okát és az nem túl vészes és bármikor kezelhető.
A nagy sietségben pár kilométerrel Grong előtt egy újabb nevezetesség mellett száguldottunk el: Fiskumfossen-nél egy újabb lazacos vízesés van. Úgy döntöttünk, hogy a sikeres akció örömére visszaautózunk és megnézzük. A Namsen folyó völgye maga is megérdemelte ezt. A vízesésnél kiderült, hogy az az egyik rossz példa az energetika és a természet kapcsolatában. Teljesen „ki van száradva” mert az állítólagos lazaclépcsőn kívül minden vizet az erőmű kap meg. Készítettünk néhány felvételt, de a turista centrumba nem mentünk be, amúgy is pár perc választott el az öt órai zárástól.
221
Nem kis csalódással visszamentünk Grong-ba, majd áthajtva rajta folytattuk utunkat Steinkjer felé. Úgy határoztunk, hogy a Snasa tó partján keresünk egy egyszerűbb kempinget és öt szabadban töltött éjszaka után kicsit összekapjuk a dolgainkat. Találtunk is egyet Oksens-nál közvetlenül az út mellett. Teljesen kihalt, évtizedes kempinges tapasztalatunk során harmadszor fordult elő velünk, hogy egyedül éjszakázunk egy kempingben. Ulekleiv, 2004. augusztus 7., szombat, 72.nap Az éjjel meglepetéssel tapasztaltuk, hogy sötét volt. Ezt a felhős égbolt is okozta, de az elmúlt nyolc hétben, - már Dániában sem volt részünk ebben az élményben. Felhős, de meleg napra ébredtünk. Mára egyetlen célunk van: minél közelebb kerülni Lillehammer-hez. Az még közel 500 kilométer. Utunk első pár kilométerén a Snasa tó mellett eddig még be nem járt úton haladtunk, majd Follingtól Oppdalig jó 200 kilométeren a pár hete ellenkező irányban megtett utat követtük. Elmentünk Steinkjer és Trondheim mellett. Az Úton alig álltunk meg, egyszer készítettem csak pár felvételt Trondheim előtt. Nem sokkal Oppdal előtt hatalmas felhőszakadást kaptunk, ki is kellett álljunk pár percre. A korábban bejárt úton autózva sokszor állapítottuk meg, hogy nem is emlékszünk az egyes részekre. Egy ilyen hosszú úton az ember telítődik élményekkel és ami túlcsordul sajnos el is veszik. Talán ezt is figyelembe kell majd vegyük a további utak tervezésénél. A Steinkjer – Trondheim szakasz és még utána jó pár kilométer mezőgazdasági területen vezetett. Megállapítottuk, hogy az elmúlt hetekben a
222
gabona beérett, de az aratás még nem kezdődött el. Minden esetre szokatlan volt a beérett táblák sárgája a hetek óta látott élénkzöld mezők után.
Oppdal-t elhagyva egy nagyon szép völgyben haladtunk felfelé. Ez a bakancsos turisták igazi paradicsoma. A vadkempingezést tiltják és kemping az nincs a területen. A völgyből kiérve egy fennsíkon találtuk magunkat, mely nagyon vizesnek látszott és 1300-1600 méteres hegyek övezték. Alacsony, magashegyi jellegű növényzet takarta és az út széles volt és különösebb kanyarok nélkül szelte át a területet. Errefelé már voltak kempingek és hyttak, sőt elvileg a vadkempingezés is lehetséges volt. Megnéztünk vagy három kempinget és legalább dupla annyi potenciális vadkemping helyet, de egyik sem nyerte meg a tetszésünket. Végül a fennsíkról az út röviden levezetett Dombas-ba, melyen áthaladva néhány kilométer múlva találtunk egy nagyon aranyos kis kempinget egy kisebb hegyi folyó partján. Mai égész utunk során a vasúttal párhuzamosan haladtunk. Az Oppdal-t követő völgyben láttunk néhány csodálatos kis vasútállomást, olyanokat, amilyenek csak a terepasztalokon szoktak lenni. Fényképezni nem volt időnk. Ismét meg kellett állapítsam, hogy ha napi 100150 kilométernél többet akarunk haladni, - és ezekben a napokban olyan 350
223
a napi adag, - akkor nincs arra lehetőség, hogy túl sokszor megálljunk és sétálgatásra adjuk a fejünket. Ulekleiv, 2004. augusztus 8., vasárnap, 73.nap Ezt az esti sötétséget nagyon nehezen szokjuk meg. Tegnap, igaz felhős volt az ég, már tíz óra körül nem lehetett lámpa nélkül olvasni, és 11 után az orrunkig alig láttunk. Ma szép napsütésre ébredtünk és áttekintve az előttünk álló napok programját, úgy láttuk, hogy van egy vagy két nap még benne. Ezért felbuzdulva az útikönyvek javaslatán (már minthogy Dombas a környék kiránduló útjainak kiinduló pontja), úgy döntöttünk, hogy maradunk még legalább egy napot. Ezt az elhatározást az is motiválta, hogy nagyon meg vagyunk elégedve kis kempingünkkel, szép helyen is van, tiszta is és szolgáltatásai pont megfelelnek annak, amit mi elvárunk. Ehhez kimondottan alacsony ár párosul. Először háziasszonyunktól próbáltunk megtudni valamit a környező turista utakról, de ő a négy kilométerre lévő Dombas turista információját javasolta. Reggeli után lekaptuk a kismotort. Ehhez másik helyre kellett átálljunk és közben véletlenül kiszakítottuk az erősáramú betápkábelünket. Szerencsére a csatlakozó nem sérült, csak újra kellett fejelni a kábelt. Ezt pár perc alatt megcsináltam, majd beöltöztünk turistának és elindultunk. A Dombas-i információs irodában egy nagyon szimpatikus és segítőkész hölgy sajnálkozva tájékoztatott, hogy olyasmi, mint turista térkép vagy jelzett út az errefelé nincs. Azért egy nagyon vázlatos térképet adott, melyen elmondta néhány lehetséges séta útvonalát. Nekünk az a megoldás tetszett a legjobban, hogy az E6-os úton visszamotorozunk vagy tíz kilométert és ott egy madár rezervátumban egy kb.7 kilométeres gyalogtúrút teszünk meg.
224
A kis motor szépen felrángatott minket a 940-960 méter magasan lévő fennsíkra és ott az iránymutatás alapján meg is találtuk a Fokstua nevű helyet. Itt egy farm működik, de egyben szálloda is van egy nagyon szép régi épületben. Itt tettük le a motort és gyalogoltunk el a rezervátum kb. egy kilométerre lévő kapujához. Még a farmon kaptunk egy szép kiállítású prosit a rezervátumról és a belépéskor csak a nevünket és nemzetiségünket kellett beírni egy könyvbe. Először a vasutat kellett keresztezni. Ezt jó pár száz méterrel odébb egy kisebb híd alatt egy patak felett elhelyezett talpfákon tehettük meg. A túra bár szinte teljesen vízszintes terepen halad elég nehéz. Háromféle terepen kellett megtegyük az utat. Egyrészt a lápos terület felett kiépített kb. 35 centi széles pallókból vagy régi vasúti talpfákból kialakított ösvényen mentünk, ahol mindig figyelni kellett, ne hogy félrelépjünk és az alátámasztásoknál és a palló közökben különböző rugalmasságú út is nehezítette a haladást. Más szakaszokon a puha altalajban kitaposott 15-20 centi széles mély vályúban kellett lépkedjünk, mely nem egyszer saras volt és a puha talaj alatti kövek miatt hepe-hupás. Más helyeken sziklás talaj nehezítette a haladást. A rezervátumban vagy 80 féle madár költ a május-júniusi időszakban. Ma összesen két veréb szerű madarat látunk és két vadlibára emlékeztető madár szállt fel vagy 50 méterrel előttünk. Ennek ellenére nagyon élveztük a kirándulást. A rezervátum jelentős része vizes, lápos terület, de van nyílt vízfelület is és sziklás terület is. A növényzet döntően alacsony bokrok, egyes részeken úgy térdig ér, máshol embermagasságú.
225
A kör megtétele után meglátogattuk a vasútállomást. A kívülről gyönyörűen rendben tartott két épület és környéke egy kísértet városra emlékeztetett. Sehol egy ember, sehol egy autónak a nyoma, mindenhol gaz. Az épületek ajtajai be vannak zárva, az ablakokon benézve döntően lomtárakat láttunk. Az állomáson egy kitérő van és a jelzők minden irányban tilosat mutattak. Mintegy három órát voltunk a környéken, de vonatnak nyomát sem láttuk.
226
Megjegyzem, három napja autózunk a vasút mellett, de egyetlen szerelvényt sem láttunk mozogni. Úgy néz ki, hogy a vasút itt nem igazán használatos közlekedési eszköz. Visszatérve a robogóhoz felpattantunk rá és visszamotoroztunk a kempingbe. Dombas felett egy parkolóban még megálltunk, hogy készítsünk egy felvételt a településről. Fél öt felé értünk vissza és kihasználva a szép napsütést és a meleget a lakóautó előtt ücsörögtünk, Zsóka elkészítette a vacsorát, én olvasgattam egy kicsit.
227
Ulekleiv, 2004. augusztus 9., hétfő, 74.nap A szép napsütéses időben arra az elhatározásra jutottunk, hogy még egy napot itt töltünk. Egyszerű programot állítottunk fel: gyalog megmásszuk a folyó túlpartján lévő hegyet, mely immáron második napja adja a panorámát reggelinkhez, vacsoránkhoz. Indulás előtt kicsit rendbeszedtük a lakóautót. A kirándulás azzal kezdődött, hogy a kemping végében lévő kis hídon átkeltünk a folyó túloldalára.
A hegy maga úgy 1100-1200 méter magas, a kemping talán 6-700 méteren lehet. Több mint egy órai ütemes gyaloglással értünk fel a hegyi legelők szintjére. Itt a régi időkből áll még néhány gerenda ház, melyek nyári
228
szállásként szolgáltak a marháikat őrző farmereknek. Ma négy ijedt birkán kívül nem láttunk állatot a hegyen, a belterjes állattenyésztés feleslegessé tette a hegyi legelőket.
Már felfelé menet is láttunk több helyen áfonyát, de fent szinte minden virított a sötétlila bogyóktól. Sajnos nem gondoltunk erre a lehetőségre és nem csak a távcsövet, de az áfonyaszedéshez szükséges dobozt is lent hagytuk. A kihasznált vizes flakonba és a kekszek tárolására használt műanyag zacskóba gyűjtöttünk végül egy tekintélyes mennyiséget. Fentről megcsodáltuk a völgyet és a folyó túlpartján a kempingünket. Nem kis csodálkozásunkra két tehervonatot is láttunk a nap folyamán, személyvonatot azt nem. A völgyről készített panorámakép olyan nagy lett, hogy a szerkesztő program csak kettőben tudta megcsinálni. Íme, az egyik.
Fél öt körül értünk vissza a kempingbe és a rendkívüli méredzkedés ismét kedvező értékeket adott. Ezután a kismotorral beszaladtam Dombas-ba pótolni kifogyott készleteinket, majd a bicikli ponyva egy minden eddiginél
229
hosszabb feslésének megvarrásával szórakoztattam magam. Közben Zsóka elkészítette halvacsoránkat. Roterud, 2004. augusztus 10., kedd, 75.nap Továbbra is tart a norvég nyár. Gyönyörű napsütésre, bár kissé hűvös időre ébredtünk. Zsóka tovább aludt, de én kiültem a kocsi elé és távcsővel figyeltem a szemközti hegyoldalt, ahol tegnap jártunk. Bár nagyon megkedveltük kempingünket, tovább kellett induljunk. Komótos készülődés után 11 óra körül kanyarodtunk a kemping sarkán az E6-os útra déli irányban. Ma Lillehammer környékén tervezünk megállni, és ha lehet eltölteni pár napot. Utunk egész nap a Losna folyó mellett haladt. Mivel itt több duzzasztás van, a folyó hol lassú és széles, hol keskeny és sebes folyású. Több helyen rafting lehetőséget is hirdettek. Először Otta-ban álltunk meg és néztünk kicsit körül. Nagy örömömre kaptunk olyan nagy (140 x 220-as) paplant, melyre már évek, talán évtizedek óta vágytam. A település maga nagyon szép környezetben található kedves kis kereskedelmi központ, de semmiben sem különbözik számos társától, akiket az elmúlt hetekben meglátogattunk. A következő hely Rigebu volt, ahol az árbóctemplom meglátogatása miatt megálltunk. Nagyon szép
és jó állapotban lévő épület, amely sokkal fiatalabb és nagyobb, de kevésbé cizellált, mint a
230
korábban Borgund-ban látott. Érdekes, hogy itt mellette egy kis gerenda templom is található. A templom sok szervezett út programjában benne lehet, mert négy turistabusz is megfordult abban a rövid időben, amíg ott voltunk. Ez a környék már az 1994-es téli olimpia színhelye, az egyes települések névtáblájukon hirdetik. Következő állomásunk 14 kilométerre Lillehammer-től egy Oyer nevű hely, ahol az alpesi számokat rendezték meg. A panoráma képen középen a hegyoldalban láthatóak a pályák. A település nagyon rendezett és még most is látszik a tíz év előtti esemény jótékony hatása. Szép szállodák, éttermek láthatók mindenfelé.
Oyer-ben beszereztünk a környékről néhány prospektust és kemping katalógusaink, térképeink és még otthon az Internetről letöltött adatok alapján kerestünk magunknak egy kempinget Lillehammer térségében, ahonnan holnap a várost meglátogathatjuk és esetleg kirándulni is elmehetünk. ha megtetszik a dolog még egy, maximum két napot szánhatunk a környékre. Lillehammer felett, a központtól 6 kilométerre találtunk egy farmkempinget, melyben alig vannak és szolgáltatásai megfelelőek. Az árak errefelé már sajnos kb. 50%-kal magasabbak, mint akár csak 150-200 kilométerrel északabbra. Vadkempingezésre alkalmas helyet pedig nem találtunk. Ez a vidék már Norvégia sűrűn lakott területeihez nagyon közel van és egészen mások a viszonyok, mint a fjordok vidékén. Roterud, 2004. augusztus 11., szerda, 76.nap Ma reggel néhány felhő, melyek nem tűntek esőfelhőnek, megijesztettek, de 11 órára, mire elindultunk, teljesen feloszlottak.
kicsit
Programunk Lillehammer meglátogatása volt, ami nagyobb feladatnak bizonyult, mint arra számítottunk. Első gondunk az öltözködéssel volt. Már induláskor is meleg volt és egésznapra számíthattunk a melegre, ugyanakkor a motorra azért fel kell öltözni. Végül hosszú farmernadrágban mentünk, ami napközben elég melegnek bizonyult. Hét kilométeres nagyon kellemes motorozással értünk le a városba és ott még a Tisza túrák idején Laciéktól tanultak alapján a templom előtt hagytuk a járgányt. Első dolgunk egy bankautomata megfejése volt, mert teljesen kifogytunk a készpénzből, majd elkezdtük járni a belváros utcáit.
231
Az első figyelemre méltó épület a vasútállomás volt, melyet feltehetően tíz éve az olimpia tiszteletére egy modern fogadócsarnokkal bővítettek ki. Itt már komoly vasúti forgalom van, óránként megy vonat Oslóba és kb. hatóránként Trondheim irányába. Ezen kívül Andalsnes felé is vezet egy vonal. A vágányok aluljárón keresztül közelíthetőek meg. A pályaudvar, mely ma sokkal kisebb forgalmat bonyolít le, mint amire tervezték, ad otthont a turista információs irodának is. Ez a legnagyobb és legjobban felszerelt, amit ebben a műfajban eddig láttunk. Szinte valamennyi olyan prospektus megkapható volt, melyet az eddigi nyolc hétben, több mint ötezer kilométeres utunkon begyűjtöttünk.
A pályaudvart elhagyva a belváros utcáiban bóklásztunk. Nem lepett meg, hogy számos modern épületet láttunk és az elmúlt hetek sok-sok faháza után jólesett összefüggő utcaképeket látni kőépületekből. Mindezek ellenére számos szép, és a modern épületekkel harmonikus egységet adó faházat is láttunk. A belvárosban érdekes színfolt az a patak, mely a közeli hegyekből érkezik (később láttuk az olimpiai létesítmények mellett is) és kisebb
232
vízeséseken és zubogókon vadregényes képet adva.
áthaladva
keresztezi
a
várost
egészen
Számos érdekes épület közül talán az a középület, mely valószínűleg a megyei közgyűlős épülete, ragadta meg leginkább a figyelmünket. A repkénnyel befuttatott épület az ablakoknak árnyékot adó zöld vászon napellenzőkkel inkább egy mediterrán helyszint idéz, mint az északi tájakat. A bevásárló utcában sétálva megállapítottuk, hogy most kezdődött a nyárvégi kiárusítás és a 30-50%-os árleszállítás mellett már néhány holmi meg is érdemelte a figyelmet. Mi elsősorban a jövő évre tervezett spanyol utazásra és a ma reggeli dilemmára gondolva egy-egy olyan vászonnadrággal leptük meg magunkat, melynek szára zip-zárral leszerelhető. A bevásárló utca egyébként nem volt hivalkodó, sokkal inkább emlékezte-tett a Nyugat-Európai városok bevásárló utcáira, mint bármelyik Norvégiában eddig látott településen.
233
A belvárosban tett séta után felpattantunk a robogóra és meglátogattuk az olimpiai centrumot. Itt az olimpia központi csarnoka a Hakons Hall mellett egy másik jégcsarnok a Kristins Hall is helyet kapott. A Hakons Hall ma a norvég olimpiai múzeumnak ad otthont. Előtte egy gránit obeliszken az 1994-ben
234
győztes svéd jéghoki válogatottnak állítottak emléket. Azt nem tudom, hogy miért csak a jéghokisok kapták meg ezt a megtiszteltetést. A Kristins Hall sport célokat szolgál, ma is, a nyár kellős közepén jégpálya működik benne és szabadon látogatható. Sokan beülnek a lelátóra hűsölni egy kicsit az itt biztos, hogy szokatlan 30 fok feletti melegben. A központi csarnokoktól talán félórás sétával lehet eljutni a másik központi létesítményhez, az olimpiai síugró sáncokhoz. Itt állt az olimpiai láng is. Ugyanezen hegyoldalban, kicsit jobbra az ugrósáncoktól, bonyolították le a sí akrobatika versenyeket.
Egy nagyon fontos információ, mely egyetlen útikönyvben sincs benne: az olimpiai centrumtól a síugró stadionig vezető gyalogút mellett nagyon gazdag málnás található, mely így augusztus közepe táján kellemes felüdülést jelenthet az arra járó megfáradt vándornak. Mi oda felé és visszafelé is éltünk a lehetőséggel és jól belakmároztunk. Azon ritka eset fordult elő, hogy több volt a málna, mint amit meg tudtunk enni. Az külön pech, hogy a málna itt is szeret együtt élni a csalánnal és begyűjtöttünk egy csomó csípést.
235
A sáncok mellett baloldalon egy ülőlifttel lehet feljutni a hegy tetejére, de a közönség számára szabad a sáncok melletti lépcsőket is használni. Én rászántam magamat, hogy megmásszam a hegyet, Zsóka elpasszolta a lehetőséget és az olimpiai láng alatt ülve várt meg. A nagy melegben elég izzasztó a feladat, de megéri. Csodálatos a kilátás felfelé ment is, de különösen fentről. Az alábbi panoráma képet a középsánc (szemből a jobb oldali kisebb) legtetejéről készítettem.
A sáncok felső végénél, mely körbe kocsival is megközelíthető, kilátó terasz és egy fogadó vagy kocsma, itteni nevén „kro” van egy nagyon szép faragott díszítésű fa épületben. (Itt is láttam málnabokrokat teli érett gyümölccsel.) Van ezen kívül egy Telemark-tunet nevű valami is. Ez leginkább egy skanzen szerűségre emlékeztet, ajtaján tábla jelezte, hogy magánterület, de sokan voltak a kertben. Talán egy klubház lehet. Mindenesetre számos gerendaházat fényképezhettem le a kerítésen kívülről.
236
Kicsit tovább sétálva a dimbes-dombos fennsíkon rendezték meg annak idején a sífutó és biatlon versenyek egy részét. A stadionig nem mentem el, mert nem tudtam milyen messze van és nem akartam Zsókát túl sokáig bizonytalanságban hagyni. Minden esetre jól láthatóak voltak a sífutó pályák és néhány híd is, mely ezekhez tartozik. A legközelebbit meg is néztem és lefényképeztem.
Lefelé menet még készítettem egy képet az olimpiai centrumról és mögötte a városról.
237
Jócskán elmúlt négy óra, mire ismét felültünk a motorra. A belvárosba már nem mentünk vissza, de a Maihaugen nevű helyet még útba ejtettük. Ez egy skanzen szerű valami, az ország különböző helyeiről hoztak ide régi épületeket. Bemenni már nem volt idő, ötkor zár. Kívülről azért készítettem egy felvételt, majd visszatértünk a kempingbe.
Roterud, 2004. augusztus 12., csütörtök, 77.nap Továbbra is szép, meleg időre ébredtünk, így elhatároztuk, hogy a környéken teszünk egy túrát. Két napja vettünk egy turistatérképet, mely a mi fogalmaink szerint is megüti a mértéket: húsz méterenként szintvonalak, 1:50.000-es lépték és az elvileg jelzett utak feltüntetve. Kinéztünk egy útvonalat, mely a kempingtől indul és kb. 12-15 kilométer nem túl sok szinttel és veszélyes emelkedők nélkül. Kempingünk háziasszonyától megtudtuk, hogy a jelzés itt is a sötétpiros T betű, amivel kapcsolatban már voltak rossz tapasztalataink korábban. Itt sem kellett csalatkozzunk, a jelzés enyhén szólva esetleges, általában lekopott és talajszinten van. Úgy fogalmaztam, hogy ez nem alkalmas arra, hogy az embert vezesse, legfeljebb arra jó, hogy az arra járó meggyőződjön arról, hogy jó úton jár. Mi sokszor elvesztettük a jelzést és kóvályogtunk az erdőben, külön expedíciókat indítottunk az elágazásokban a jelzés megkeresésére. Összességében talán egy harmadával is többet tettünk meg, mint azt terveztük. Ilyen formán az út
238
elég stresszes volt, mert az eltévedés itt a vizes, sokszor mocsaras területen, a gyakori sziklamélyedések és szakadékok miatt sokkal veszélyesebb, mint a Budai-hegyekben. A tájban sem tudtunk igazán gyönyörködni, mert a jelzések keresése minden figyelmünket lekötötte. Egyes szakaszokon kissé kalandos volt a haladás, mert a szabadban tartott állatok, szarvasmarhák, birkák, sőt lovak is, legelőin jártunk és a jelzett út néhol az állatok ivóhelyhez vezető csapásán haladt. Egyszer a sűrű bozótosban egy tehénnel találtuk szembe magunkat és se ő, se mi nem akartunk letérni. Sokáig néztünk farkasszemet, míg valahogy a tehén mögé kerülve sikerült rávennünk, hogy felszabadítsa a csapást a számunkra. Az út maga nem túl érdekes terepen vezetett, inkább sport, mint turisztikai értéke volt a túrának. Egy helyen szép kilátás nyílt Lillehammer-re, melyet csak egy elektromos távvezeték zavart meg.
A túra tulajdonképpen egy Mesna nevű tó meglátogatását célozta. Ez egy inkább Finnországra, mint Norvégiára jellemző látképet adott.
Kedves kis hely volt a nagy tó egyik elő-tava.
Az út során a legígéretesebbek a talált gyümölcsök voltak. Bár a tegnapi tapasztalat alapján málnára készültünk, az áfonya volt a jellemző és találtunk néhány szem szamócát és ribizlit is. A talált, nem túl sok málna érdekes 239
módon szinte ehetetlen volt. Bár ma dobozzal felkészültünk a gyűjtögető életmódra, a sok tekergés annyit kivett belőlünk, hogy végül csak annyit szedtünk, amennyit helyben meg is ettünk. Minden esetre úgy határoztunk, hogy a norvégiai túrázásból elég és holnap tovább megyünk Oslo felé. Estére az idő is elromlott, most amikor tíz óra tájt a naplót írom, teljesen beborult (a naplemente nagyon szépen világította meg a felhőket) és a távolban villámlik. A szél felerősödött és a hőmérséklet is leesett. Ha belegondolok több mint három hete (amikor a Svartisen gleccsert látogattuk meg) egy-két rövidebb időszakot kivéve az idő kifogástalan, sőt nem egyszer talán kicsit túl meleg is.
Oslo, 2004. augusztus 13., péntek, 78. nap Reggelre az éjszakai erős szél elvitte a felhők nagy részét és napsütéses, de hideg időre ébredtünk. Éjjel tíz fok alatt is járt a hőmérő. Reggeli és összepakolás után már fél 11-kor úton voltunk. Elsőként Lillehammer bevásárló központjában álltunk meg, ahol a javában dúló nyárvégi kiárusítás keretében sikerült Tamáséknak megkapni a kért kerti székeket. Nagyon kellemes, de semmi különlegeset sem mutató úton autóztunk egyre nagyobb forgalomban Oslo felé. Egyetlen helyen álltunk meg, Lillehammer-től mintegy 50 kilométerre Hamar-ban, mely az olimpiai gyorskorcsolya versenyek színhelye volt és ma is a világ leggyorsabb pályájának tartanak. Ezen az épületen már itt-ott észrevehető volt az idő múlása.
240
Ma is intenzíven használják, látogatható, de elég borsos belépti díjért. Előcsarnokában van a városi turista információs iroda és egy elmaradhatatlan ajándéktárgy üzlet. Annak idején ezen a helyen is égett egy mini olimpiai láng, melynek talpazatán emléktábla hirdeti az összes korcsolya számban aranyérmet nyertek neveit.
Oslo-t megközelítve a tájból teljesen elmúlt a jellegzetes norvég hangulat. Ugyan olyan kietlen, ipartelepekkel, benzin kutakkal és bevásárló központokkal szegélyezett (most már) autópályán haladtunk, mint amilyennel Európa számtalan nagyvárosa fogadja látogatóit. Szerencsére az otthon vett térkép segítségével az előre megtervezett útvonalat minden különösebb gond nélkül tudtuk követni. Ebben „segítségünkre” volt az a tény is, hogy kikaptuk a péntek délutáni csúcsforgalmat és a 10-20 kilométeres sebesség mellett könnyű volt követni az eseményeket. Az utolsó négy éjszakára Oslo-tól mintegy 15 kilométerre délre lévő Fjordcamping nevezetű helyet néztük ki. Mondanom sem kell, hogy fjordnak se híre se hamva. Ez, bár eddigi legdrágább kempingünk, még mindig a legolcsóbb a környéken. Színvonala, ahogy az már a nagyvárosok kempingjeinél lenni szokott enyhén szólva is hagy kívánni valót.
241
Súlyosbítandó a helyzetet ezek a kempingek átjáró házak, az emberek este érkeznek és másnap már mennek is tovább, vagy maradnak egy-két napra, de reggel elmennek és csak az egész napos városnézés után térnek vissza. Jelezve, hogy közeledünk hazafelé, nem sokkal utánunk egy kaposvári illetőségű busz állt be és vagy 50 jobbára fiatal verte fel körülötte a sátrát. Oslo, 2004. augusztus 14., szombat, 79. nap Ma hasonló volt az időjárás, mint tegnap, hűvös, de napos reggelre ébredtünk, majd nap közben felmelegedett. Mára Oslo meglátogatása volt a program. Motorral tettük meg a mintegy 12 kilométeres távolságot a főpályaudvarig. Itt a rendőrőrs előtt tettük le a robogót. Különös gondot okozott az öltözködés, mert a hűvösebb reggeli órákban a motoron elég hideg van, ugyanakkor a dél tájban a városban nagyon meleg tud lenni. Külön gond, hogy korlátozott tárolási hely áll rendelkezésre, a sok gönc cipelése pedig erősen mazochista attitűdre vallana. Végül a napokban vett lecsatolható szárú nadrágok, korlátozott mennyiségű ing és pulóver, a vékony széljacky-k és a hozzájuk tartozó nadrágok mellett döntöttünk. A tapasztalatok nagyon jók voltak, hasonló időjárás esetén kellő rugalmasságot biztosít ez az összeállítás. A pályaudvartól elindulva egy jellegzetes nagyvárosi utcakép tárult elénk, háttérben a dómmal, mely első célpontunk volt.
242
A templom nem túl nagy ahhoz képest, hogy dómnak titulálják. A skandináv templomoknál megszokott egyszerűség jellemzi. Belsejében talán a karzat és az orgona vonta magára figyelmünket. Az oltárkép az utolsó vacsorát ábrázolja és ugyan ez a témája egy bronz szobor kompoziciónak az egyik oldalkápolnában.
A dómtól a Karl Johans gata-n sétáltunk tovább a királyi palota felé. Elmentünk a Parlament, a Nemzeti Színház és az egyetem épületegyüttese mellett.
243
A Karl Johans gata Oslo belvárosának legfontosabb utcája, egyes szakaszokon jelenleg felújítás folyik és a járda és úttest alá csöveket helyeznek el, hogy télen fűthető legyen. Ilyet 11 éve is láttunk, akkor Tromso-
244
ben folyt ugyanilyen munka.
Enyhe emelkedőn éri el az ember a királyi palotát, mely ugyanolyan egyszerű és kevéssé hivalkodó, mint a benne lakó királyi család.
A palota előtt, mint az ilyen helyeken illik, díszőrség áll és azt rendszeresen az elvárt külsőségeknek megfelelően le is váltják. Meg kell mondani a fiúk nem voltak se túlzottan délcegek, se katonásak, de a díszegyenruhájuk az megfelelt az elvárásoknak.
245
A kellemes nyári szombaton sok Osló-i ment ki a parkokba és ott fürdőruhára, vagy néha egyszerűen fehérneműre vetkőzve napozott. Ez alól a királyi palota kertje sem számított kivételnek. A Karl Johanes gata egyes részeken parkká szélesedik, ahol pavilonokban éttermek, kocsmák vannak. Ezekben nagyon vidám volt az élet. A királyi palotától lesétáltunk a kikötőbe. Út közben elmentünk egy nagyon szép, inkább a mediterrán területeket idéző épület mellett, melynek funkcióját nem derítettük ki. Valószínűleg szálloda lehet. Szomorúan állapítottuk meg, hogy a jobb oldalon hozzáépített vagy csatolt modern épületszárny és az épület előtti betonból készült üzletsor mennyire rontja az összképet. A kikötőben nagyon nagy volt a nyüzsgés, mert valamilyen fesztivál volt. Vidámpark a legkülönbözőbb szerkezetekkel, kiállítások (autómárkák bemutatója, Ferrari F1 bemutató), gyorsasági csónak verseny és nem tudom még mi minden volt hivatva szórakoztatni a nagyérdeműt. Nekünk az egyik mellékutcában kiállított 246
amerikai lakókocsin akadt meg a szemünk. A városháza épülete uralja a part panorámáját.
A kikötőben több nagy hajót is láttunk, héttérben az Akerhus erőddel. Az erőd ma is katonai terület, de látogatható. Nekünk pechünk volt, mert a csónakverseny miatt mára lezárták. A kikötő nagyobbik része, legalábbis ma, egy szórakoztató negyednek tűnt. Számos hajón étterem, vagy söröző működött. Kedves színfolt a kikötő régi órája.
247
Az előtérben lévő hatalmas hajó a Costa Atlantica, melyet késő délután láttunk kifutni a kikötőből. A kikötővel határos részeket szinte teljesen újjáépítették és egy nagyon modern iroda-, bevásárló- és kisebb részben lakónegyedet alakítottak ki.
Az erődhöz felsétálva egy képet azért tudtunk készíteni a kikötőről.
248
Az Akerhus erődnél tett sikertelen kísérletünk után egy másik útvonalon visszasétáltunk a motorhoz. Útközben megakadt a szemünk néhány régi és újabb épületen.
249
Ismét lekereszteztük a Karl Johans gata-t és a parknál lefényképeztem a szökőkút medencéjében kialakított kis szigeten, teljesen eredeti környezetben elhelyezett szarvasokat ábrázoló szoborcsoportot. A norvégok, már láttuk más településeken is, de itt Oslo-ban különösen élesen jelentkezik, nagyon szeretik köztereiket szobrokkal, kisplasztikákkal díszíteni. Sok a jeles személyt ábrázoló szobor, ezek mindig szinte ugyanabban a merev pózban jelenítik meg az illetőt és nem igazán figyelemreméltóak. Annál érdekesebbek
250
a közterületeken pusztán díszítési célokból elhelyezett művek. Ezek elsősorban ötletesek. Ilyen például az Oslói pályaudvar előtt az arra sétálók útvonalában elhelyezett hatalmas tigris szobor is. Ezen kívül sok helyen láttunk nonfiguratív térplasztikákat vagy különböző események alkalmából felállított műveket. Ilyen például a szarvasoktól nem messze elhelyezett bronz oszlop, amely már nem is tudom, minek állít emléket.
A robogóhoz visszaérve elsőként leraktuk a vásárolt és kapott holmikat. Valószínűleg a fesztivál örömére (és az alkalmat kihasználva reklám célokból) ingyen osztogattak Colát, üdítőt. Mi is begyűjtöttünk néhány gyümölcs dzsúszt, jó lesz a hosszú úton hazafelé, majd elmajszoltunk néhány kekszet és ittunk a magunkkal hozottból. Ezt követően elindultunk egy második körre, de hamar visszatértünk, mert az idő előre haladt és szerettünk volna kimenni a Bygdoy félszigetre is. A Bygdoy félszigetre egyébként külön kompjáratok is mennek a nagy kikötőből. Ez, bár alig több, mint 3 kilométerre van a pályaudvartól, némi tekergés árán sikerült is. Tapasztalat szerzés szempontjából sem volt lényegtelen, hogy hogyan boldogulunk az ismeretlen városban és forgalomban. Szombat délután a forgalom nem volt vészes, bár belekeveredtünk a fesztivál körzetébe és itt nagyon sok gyalogossal és elzárt utcákkal kellett megküzdenünk. A Bygdoy félsziget Osló múzeum szigete, vagy öt múzeum található a talán öt négyzetkilométeres területen. Letettük a motort a népművészeti múzeum előtt és gyalog jártuk be a terepet. Múzeumba bemenni kedvünk sem volt és a jócskán négy óra utáni időpont is késői volt. Mint sétánk során megállapítottuk a félsziget egyben Oslo egyik elegáns lakónegyede is, ugyanakkor a Langviks öbölnek köszönhetően jó kikötőhely sport- és horgászhajók számára és partjainál fürödni is lehet a tengerben. Sok
251
oslói család választotta a félsziget meglátogatását a szép időben szombati programnak. A múzeumok rafináltan vannak megszerkesztve. Három közülük gyakorlatilag egy-egy híres hajó bemutatására épült, és ezek közül kettő egymással szemben egy kisebb parkoló két oldalán helyezkedik el. Természetesen mindhárom helyen a témához kapcsolódó egyéb kisebb tárgyakat is bemutatnak. Külön múzeuma van egy megtalált viking hajónak, Thor Heyerdal papirusz hajójának a Ra2-nek és az első sarki expedíció hajójának, a Framnak. Ugyan akkor az északnyugati átjárót felfedező Gjoa nevű vitorlás a szabadban van felállítva és bárki megcsodálhatja.
252
A parton sétálgatva láttuk kihajózni a Costa Atlantica-t és visszatekintve a városra megcsodáltuk a panorámát.
Jócskán eljárt az idő mire visszaindultunk a kempingbe. Az E18-as úton, mely részben autópálya és áthalad az Oslo alagúton is, a kissé felerősödött forgalomban elég izgalmas volt motorozni, de kis járgányunk most is jól vizsgázott. Mire fél hét körül befordultunk a kempingbe kellően nyűgösek voltunk és úgy döntöttünk, hogy Osló-ból ennyi elég volt és holnap tovább állunk. Ebben a döntésben komoly szerepet kapott, hogy kempingünk elég lehangoló, de a nagy városok melletti kempingek már csak ilyenek.
253
