FRANCIAORSZÁG TENGERENTÚLI MEGYÉI ÉS TERÜLETEI -

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező Tagozat Európai Kapcsolatok Szakirány

FRANCIAORSZÁG TENGERENTÚLI MEGYÉI ÉS TERÜLETEI HOGYAN INTEGRÁLÓDNAK EURÓPÁBA ÉS AZ EURÓPAI UNIÓBA AZ ULTRA-PERIFÉRIKUS TERÜLETEK?

Budapest 2009

Készítette: Kosztolányi Ildikó Konzulens: Dr. Majoros Pál, Külgazdasági Szak Szakvezető

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. A francia gyarmati rendszer története kialakulásától felbomlásáig 2.1. A második világháború előtti francia gyarmati rendszer 2.1.1. A gazdasági világválság hatásai 2.1.2. Az új típusú gyarmatpolitika 2.2. A francia gyarmatrendszer a második világháborúban 2.2.1. A Brazzaville-i konferencia 2.3. A Francia Unió 2.4. A Francia Közösség 3. A Tengerentúli Franciaország múltja és jelene 3.1. Tengerentúli megyék 3.1.1. Réunion 3.1.2. Guadeloupe 3.1.3. Martinique 3.1.4. Francia Guyana 3.2. Tengerentúli területek 3.2.1. Új-Kaledónia 3.2.2. Francia Polinézia 3.2.3. Wallis és Futuna 3.2.4. A Francia Ausztrál és Antarktiszi területek 3.2.5. Saint-Barthélemy 3.2.6. Saint-Martin 3.3. Tengerentúli közösségek 3.3.1. Saint-Pierre és Miquelon 3.3.2. Mayotte 4. Kapcsolatok Franciaországgal 4.1. Bevezető 4.2. Adórendszr 2

4.3. Pénzügyi politika, Bankok, Hitelpolitika 4.4. Kommunikáció, Fuvarozás, Energiaügy 4.5. Szociális védőháló 4.6. Törvénytervezetek és megvalósításuk 4.7. A francia politika irányvonalai 5. Támogatások és ezek eszközei 5.1. A Nemzeti Társaság a Mezőgazdaság Fejlesztéséért 5.2. Az Európai Fejlesztési Alap 6. EU kapcsolatok 6.1. Az Európai Unió hatása a tengerentúli megyékre 6.1.1..

Az ultraperiférikus-területek

6.1.2..

A liberalizmus korlátai

6.2. Az Európai Unió hatása a tengerentúli területekre 7. Összefoglalás Függelék Táblázatok jegyzéke Irodalomjegyzék

3

1. Bevezetés Már kora gyermekkoromban közel kerültem a francia nyelvhez, lévén a családi kötelékeink egészen Belgiumig nyúlnak, így iskolás éveimben a nyári időszaknak jelentős részét tölthettem francia nyelvű környezetben. A nyelv tanulásával és szeretetével egyben az anyaország, Franciaország iránt is növekedett az érdeklődésem, ahová az idők során szerencsém volt személyesen is többször eljutni. Ennek köszönhető, hogy francia nyelv erőteljesen határozta meg az eddigi életemet, szinte egyfajta keretet adva az eddigi tanulmányaimnak és érdeklődési körömnek. Franciaországról mindannyian tudjuk, hogy az EU és a világ egyik legjelentősebb és

legmeghatározóbb

országa,

szinte

az

összes

kontinensen

rendelkezik

érdekeltségekkel. Ezek az érdekeltségek a messzi múltra, a „sötét középkorra” nyúlnak vissza és szoros kapcsolatban állnak a tengeri hajózás, a csillagászat, a matematika és egyéb tudományok fejlődésével, melyek a tengeri tájékozódást segítették a korabeli hajósok részére. Meg kell még említenünk a hadi technikát, melyben Franciaország mindig is vezető hatalomnak számított és az élen járt, gondoljunk csak arra, hogy Franciaország az atomhatalmak egyike. Ezek után nem csoda, hogy Franciaország nemcsak öreg kontinensünk, hanem egyben a világpolitika, a világgazdasági élet legmeghatározóbb tagja is. Hogyan sikerült mindezt elérni Franciaországnak ? Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell kanyarodnunk azokba az időkbe, amikor Franciaország elkezdte kalandos hódításait. A gyarmatosítás időszakában Franciaország hatékonyan hódította meg a tengerentúli szigetvilágot és ezzel a tevékenységével mára elérte, hogy a gyarmatok jelentősen bővítik az anyaország tengerentúli határait. Ezek a területek francia közigazgatás alá tartoznak és bár a távolságuk Franciaországtól mérve óriási, gazdasági érdekekből kifolyólag ezen távolságokat áthidalva biztosítják Franciaország érdekeit a karib térségben, az Indiai óceánon és Óceániában. Ezeket a területeket nyugodtan nevezhetjük az „EU előretolt bástyái”-nak, hiszen teljesen egyenjogúak az európai francia megyékkel, és így bármennyire is távol esnek Európától, akkor is az EU területének számítanak. Ezek után látható, hogy Franciaország befolyása révén az EU nem csupán az öreg kontinensre korlátozódik. 4

Jelen bevezető olvasása közben különféle kérdések merülhetnek fel bennünk, mint például: -

Hogyan integrálódtak be ezek a térségek az anyaországba ?

-

Milyen gazdasági kötelék köti össze ezeket a terülteteket Franciaországgal ?

-

Milyen előnyöket származtathatunk ebből a kötelékből ?

-

Mi a mai gazdasági állapota ezen területeknek, és milyen jövőképet vázolhatunk fel ?

-

Merre halad a gazdaságuk ?

-

Franciaország milyen támogatásokban részesíti tengerentúli térségeit ?

-

Hogyan alakulnak a jogi kérdések ezekben a térségekben ?

-

Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a kapcsolatnak az egyes szereplők szemszögéből nézve ? A válaszokat ebben a tanulmányban a következő oldalakon próbálom megadni,

egyfajta történelmi, gazdasági betekintést nyújtva és felvázolva hogyan alakult a francia gyarmatbirodalom és a meghódított területek sorsa, milyen volt a kapcsolata ezen területeknek az anyaországgal a múltban és milyen napjainkban; valamint egy fejezet erejéig kitérek arra is, hogy a jövőt illetően mit jósolnak az arra érdemes szakemberek, milyen kölcsönös előnyei lehetnek ennek a kapcsolatnak. Jelen tanulmány témájához, történelmi hátterének feltáráshoz magyar és francia nyelvű forrást is felhasználtam; francia nyelvezetű könyvek és internetes honlapok segítették munkámat főleg a jelenkor és az egyfajta jövőkép felvázolásánál.

5

2. A francia gyarmatrendszer története kialakulásától felbomlásáig A XX. század elejére kialakult francia gyarmati rendszer a maga több mint 12 millió négyzetkilométerével minden földrészre kiterjedt. A második világháború után Franciaország a gyarmati rendszer fokozatos leépítésének egyik mintaképévé vált. A kialakult bipoláris világrend nem támogatta a gyarmati területek megtartását és a gazdasági törvényszerűségek sem indokolták az erős függőség fenntartását.

2.1. A második világháború előtti francia gyarmati rendszer A francia gyarmatosítás első szakasza a 19. század harmincas éveire tehető, amikor sor került Algír elfoglalására. A kolonizációs folyamat és a francia gyarmati rendszer kiépítésének időszaka III. Napóleon uralkodásának kezdetével függött össze, aki 1852. december 2-án került hatalomra. A francia gyarmati rendszer a 20. század harmincas éveire érte el a maximális kiterjedését. A francia vezetés az elnyomás politikáját alkalmazta a gyarmati területekkel szemben; úgy gondolták, hogy a gyarmatok Franciaország jólétét szolgálják. A francia felső vezetők szemléletét tükrözte az a hasonlat is, miszerint „egy gyarmat megszerzése olyan, mintha egy fát ültetnénk”. A kolóniákon a második világháború előtt egyre inkább kezdett kialakulni az a vélemény, hogy a franciák csak kihasználják és kifosztják őket. A franciák nem sok gondot fordítottak a fejlesztésre, sőt gondosan ügyeltek arra, hogy gyarmataikat alacsony fejlettségi szinten tartsák, így a legtöbb gyarmaton az uralkodó gazdasági szektor a mezőgazdaság volt. Olyan torz helyzetek alakultak ki mint például a nagy földimogyoró- termelő Szenegál Franciaországtól vásárolta a mogyoróolaját. Franciaország számára a gyarmati rendszer tehát kiváló felvevőpiacnak és munkaerőforrásnak bizonyult.

6

1.táblázat - A francia gyarmatrendszer kiterjedése 1930-ben1

Amerika

Terület (km2)

Lakosság (fő)

93 112

533 000

2 735 000

1 436 3000

7 526 000

20 783 000

602 062

3 957 000

(Martinique, Guadeloupe, Guyana, … stb.) Észak-Afrika (Marokkó, Algéria, Tunézia) Fekete Afrika (Szenegál,

Mauritánia,

Szudán,

Niger,

Guinea,

Elefántcsontpart, Dahomay, … stb.) Indiai- Óceán (Madagaszkár, Réunion szigetek, …stb.) Antarktisz

600 000

Ázsia

938 972

24 491 000

34 508

141 000

12 529 654

64 274 000

(Szíria, Libanon, Francia Indiák, Indokína, …stb.) Csendes- Óceán (Új- Kaledónia, Új- Hebridák, Francia- Polinézia, … stb.) Összesen:

2.1.1. A gazdasági világválság hatásai Az 1929-ben elkezdődött gazdasági világválság komoly hatást gyakorolt a francia gyarmatrendszer egészére. Franciaországban a gazdasági világválság csak később 1931ben éreztette a hatását, azonban viszonylag sokáig eltartott. Ennek első sorban a gyarmatok központtól való erőteljes függése volt az oka, valamint az, hogy a válság során éppen a mezőgazdasági termékek értékelődtek le, ami a gyarmatok gazdaságát rendkívül érzékenyen érintette. A válság nem egyformán érintette a különböző gyarmati 1

Forrás: Yacono, Xavier, Les étapes de la colonisation, Presses Universitaires de

France, Párizs, 1971, 31. oldal 7

területeket. A legkomolyabb gazdasági problémák az észak-afrikai gyarmatokon (Algériában, Tunéziában és Marokkóban) keletkeztek, mivel ezek a területek függtek leginkább a központtól. Algéria ugyanis ebben az időszakban a Franciaország elsőszámú ellátója volt.

2.1.2. Az új típusú gyarmatpolitika A gazdasági világválság jelentős mértékben átformálta a francia gyarmatpolitika alapelveit. 1936-ban Léon Blum szerezte meg a miniszterelnöki széket és új típusú gyarmatpolitikával próbálkozott: rideg elnyomás helyett legyen inkább látszólagos kompromisszum. Tunéziában azonban függetlenségi mozgalmak szerveződtek, ami a francia vezetést a régi politikához való visszatérésre kényszerítette. Marokkóban a politikai szervezkedések „csak” a protektorátus intézményét követelték, azonban a francia vezetés itt is az elnyomással válaszolt. A legkomolyabb előrelépésre Algériában került sor. Az őslakosok három politikai csoportosulásba tömörültek. Az egyik az 1925-ben alakult Észak-Afrika Csillaga (Étoile Nord-Africaine), mely munkás-forradalmi jelleggel bírt. A másik az Őslakos Választottak Szövetsége (Fédération des Élus Indigènes), mely asszimilista elveket vallott. A harmadik pedig a reformista muzulmánok csoportosulása volt. A szerveződések Ben Badis körül csoportosultak. A belső ellenállás fokozódása miatt a franciák Algériában engedményekre kényszerültek, és sor került a választójog kiterjesztésére. Fekete-Afrikában nem került sor ilyen egységes politikai szervezkedésre. Szenegálban ugyan megalakult a Szenegáli Szocialista Párt, azonban nem hírdetett nacionalista értékeket. Indokínában ezzel szemben a Kommunista Párt egyre erőteljesebb befolyásra tett szert a munkásrétegek, valamint a paraszti rétegek körében egyaránt.

2.2. A francia gyarmatrendszer a második világháborúban.

8

A gyarmati területek a francia és angol flottától vártak védelmet, azonban a második világháború viszonylag felkészületlenül érte mindkét nagyhatalmat. Így olyan területek, mint Indokína vagy Észak-Afrika különösen ki voltak szolgáltatva és igen hamar áldozattá váltak. Indokínát elsősorban a japán aspirációk fenyegették, ÉszakAfrika pedig az olaszok áldozatává vált. Franciaország megszállását követően a gyarmati rendszer is kettészakadt: egy része a Vichy Köztársasághoz, másik része pedig az emigráns kormányhoz és De Gaulle-hoz maradt hű. A Vichy Köztársaság augusztus 30-án megegyezett Tokióval: a francia uralom elismeréséért cserébe a japán hadsereg bevonulhatott Torkinbe, és Franciaország Kambodzsa egy részét átadta Thajföldnek, mely japán uralom alatt állt. Az adott időszakban kevés érv szólt a De Gaulle-hoz való csatlakozás mellett, azonban Csád, melyet északról az olaszok által uralt Líbia fenyegetett, keletről pedig az angol és egyiptomi érdekszférába tartozó Szudán határolt, 1940 augusztus 20-án De Gaulle pártjára állt és példáját hamarosan több afrikai ország is követte. A Vichy Köztársaság és az emigráns kormány között egyfajta versengés alakult ki a gyarmatokért. A Vichy Köztársaság számára a kolóniák immár elengedhetetlen nyersanyag és élelmiszerforrássá váltak. Mind Pétain mind De Gaulle több figyelmet szentelt a gyarmatoknak. 1943-ban például Pétain marsall alkotmánytervezetének kidolgozásakor egy egész cikkelyben foglalkozott a gyarmatokkal (ld. a VI. cikkelyt). De Gaulle viszont 1940.december 27-én Brazzaville-ben a Birodalom Védelmi Tanácsának megalakulását, 1943 június 3-án pedig szintén egy afrikai gyarmaton, Algírban a Francia Nemzeti Felszabadítás Bizottmányának megalakítását jelentette be, melyből egy évvel később létrejött az ideiglenes francia kormány.

2.2.1. A Brazzaville-i konferencia. A francia gyarmatpolitika történetének egyik legfontosabb konferenciája a Brazzaville-i konferencia, melyre 1944. január 30-a és február 8-a között került sor. A konferencia megrendezésének két apropója volt. Egyrészt szükség volt a második világháborúban meggyengült

Franciaország gyarmatrendszerének átszervezésére,

hiszen a központ gyengesége és a függő területek jelentőségének megnövekedése miatt az már eredeti formájában nem volt tovább fenntartható. A másik pedig Churchill és 9

Roosevelt Atlanti Chartában a népek önrendelkezésére tett kijelentése. Ezt nem lehetett kizárólag Európára korlátozni, mivel az egyik kijelentő fél éppen az Egyesült Államok volt. Ha Franciaország a háború végén gyarmatrendszerét eredeti formájában próbálja visszaállítani, előfordulhat, hogy nemzetközi tiltakozásba ütközik, vagy nemzetközi szervezet rendelkezik az ügyben. Ez pedig egy meggyendül nagyhatalom további gyengülését okozhatja. A Nemzeti Felszabadítás Bizottmánya a konferenciára eredetileg minden francia befolyás alá tartozó szabad terület vezetőjét meg kívánta hívni, azonban végül technikai akadályok miatt csak 21 afrikai gyarmat vezetője vett részt. A konferencia végül különböző ajánlások elfogadásával zárult. Az ajánlásokban világosan leszögezik, hogy kizárt minden féle autonómia lehetősége: „A Franciaország által a gyarmatokon végzett civilizációs mű céljai kizárnak minden autonóm gondolatot, a Birodalom francia blokkján kívüli fejlődési lehetőséget,- a gyarmatokon még a távoli jövőben is, elkerülendő az önkormányzatok esetleges létrehozása.”2 A konferencia ajánlásait két csoportra lehet osztani: Az egyik csoportba a szociális, gazdasági és adminisztratív kérdésekkel, másik csoportba pedig a birodalmon és a gyarmatokon belüli politikai intézmények kérdésével foglalkozó ajánlások tartoznak. Szociális kérdésben számos előrelépés figyelhető meg, mint például az európaiak és az őslakosok közti egyenlő bérezés elve, a házasság szabadságának elismerése, vagy a kényszerunka mihamarabbi eltörlésére vonatkozó ajánlat. A szolgáltatások terén szintén eredményesnek mondható a konferencia: elfogadták az orvosi ellátás és oktatás fejlesztésére tett ajánlásokat, mely utóbbi továbbra is francia nyelven folyt. Gazdasági téren a gyarmatok ipari fejlesztését, illetve a mezőgazdaság hatékonyságának növelését tűzték ki célul. Érdemes még megemlíteni a liberálisabb és rugalmasabb vámrendszer kialakítására vonatkozó elképzeléseket. A konferencia megnyitóján elhangzott De Gaulle beszéd világosan felismeri a francia gyarmatpolitika átalakításának szükségességét:

2

Benkes Mihály, a dekolonizáció alternatívái, Korona Kiadó, Budapest, 1999,

57.oldal 10

„…Abban a pillanatban, mikor megindult a jelenlegi világháború, felmerült annak a szükségessége, hogy új alapokra kell helyezni a mi Afrikánk hasznosításának, népeinek emberi haladását és a francia szuverenitás gyakorlásának feltételeit.”3 A világháború utolsó időszakában azonban már mutatkoztak annak jelei, hogy a gyarmati rendszer fenntartása nem lesz olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt sokan gondolták. Az észak-afrikai országok már a konferencia évében sorra jelentették be autonómiai igényüket és ezek gyakran véres zavargásokkal is társultak. Ebben az időszakban Indokínában különösen komplikált helyzet kezdett kialakulni. A gyenge minőségű termés miatt 1944-45 nyarán súlyos éhínség pusztított a területen. A francia és japán párti vezetéssel szemben pedig megjelentek e kínaiak és az amerikaiak által támogatott nacionalista erők. Japán összeomlása utána a kínai, szovjet és amerikai támogatottságú nacionalista erők kikiáltották Vietnám függetlenségét, és ezzel végérvényesen megindult a francia dekolonizáció.

2.3. A Francia Unió A második világháború lezárulását követően a meggyengült Franciaország számára rendkívül fontossá váltak a gyarmati területek. A Francia Unió kifejezés először 1945-ben jelent meg, és intézményi formáját az 1946-ban elfogadott alkotmány teremtette meg. A megváltozott geopolitikai háttérből következően a francia függőségi területek Franciaországhoz való viszonyának is szükségszerűen meg kellett változnia. A birodalmi struktúra helyét fokozatosan egy föderális struktúra vette át, ezt fejezi ki az Unió megnevezés is. Az alkotmány elfogadását megelőzően számos intézkedés született, mely a gyarmatok jogait bővítette ki. Ennek csúcsa az 1946. május 7-i intézkedés, mely a francia állampolgárság széles körű kibővítését jelentette. Az 1946-ban elfogadott alkotmány az előzőekhez képest jóval több figyelmet szentelt a gyarmati területeknek. Az alkotmány elveit tekintve liberálisan kezeli a gyarmati területeket, de a szabadság és egyenlőség fogalmát egyénekre és nem

3

Benkes Mihály, A dekolonizáció alternatívái, Korona Kiadó, Budapest, 1999.

57.oldal 11

kollektívákra értelmezi. Emellett Franciaország fenntartja magának a jogot arra, hogy „eredeti missziójához híven vezérelje azokat a népeket, melyeknek gondját viseli.”4 Az egyének egyenlőségének magasztos elve ellenére a realitások az alkotmány cikkelyeiben találhatóak. Az alkotmány 60-82 cikkelye foglalkozik a Francia Unióval. Annak ellenére, hogy létrejött a Francia Unió gyűlése, valójában csak konzultatív szerepet kapott, és a tényleges irányító funkció Franciaország kezében maradt. Az új alkotmány értelmében a Francia Unió áll egyrészt Franciaországból, másrészt a Tengerentúli Megyékből (Départements d’Outre-Mer – DOM: Algéria, Guyana, Réunion-szigetek, Guadeloupe) és Tengerentúli Területekből (Territoires d’Outre-Mer – TOM: a többi régi kolónia), harmadrészt pedig az úgynevezett csatolt államokból és területekből (l. a 60. cikkelyt). Ez a struktúra az alkotmány értelmében oszthatatlan, így minden fajta függetlenedési kísérlet alkotmányellenes. Egyedül csak a csatolt területek nincsenek szorosan a struktúrába integrálva. Az alkotmány így nem vette figyelembe a különböző dezintegráló erőket, melyek az egységgel ellentétes irányba hatottak. Ahogy sokan fogalmaztak, „Egy új, kényelmesebb és tágasabb építmény jött létre”, amely azonban továbbra is az egységet célozza. Nyilvánvaló volt, hogy ez a struktúra még számos konfliktus forrása lesz. Fontos azt is megemlíteni, hogy a második világháború után két szuperhatalom alapvetően elutasította a gyarmati struktúrák fenntartását. Így a nemzetközi rendszer egyértelműen az autonómiára való törekvéseket támogatta. A francia társadalom és felső vezetés azonban még nem ismerte fel a gyarmatok elvesztésének lehetőségét és az ebből eredő esetleges károkat. A gyarmati rendszer régi formájában való fenntartása azonban ugyanakkor túlságosan sok kiadással járt, ami a modernizálást gazdasági érdekké is tette. Az események hamar felgyorsultak. Franciaország először Indokínát vesztette el. Az 1954. május 7-ei Dien Bien Phu-i csatavesztés után július 21-én került sor a Genfi Egyezmény aláírására, melyben Franciaország elismerte az indokínai területek függetlenségét. Ezután Marokkó, majd Tunézia vívta ki függetlenségét és FeketeAfrikában is egyre feszültebbé vált a helyzet. Az 1956. június 23-án elfogadott Gaston Defferre – tengerentúli ügyek minisztere – nevével fémjelzett törvény jelentős lépés volt Afrika dekolonizációs folyamatában, hiszen a gyarmati viszony politikai tartalmának csökkenését jelentette: minden gyarmati terület a helyi ügyekért felelős kormányt

4

részlet az 1946-os alkotmány preambulumából 12

alakíthatott, élén a kormányzóval, aki a helyi politika egyre fontosabb személyiségévé vált. A helyi törvényhozó hatalom a belügyekben és a rá vonatkozó pénzügyekben teljes döntési autonómiát kapott.

2.4. A Francia közösség 1958. szeptember 28-án népszavazás formájában elfogadásra került az ötödik köztársaság alkotmánya. Ezt követően a dekolonizáció nagy mértékben felgyorsult. De Gaulle hatalomra kerülésekor az 1956-ban született kerettörvényt többféleképpen értelmezték. Egyesek csupán időhúzásnak vélték a próbálkozást, míg mások, főleg afrikai vezetők úgy gondolták, hogy végre megnyílt az út a föderáció előtt. Ilyen belpolitikai események közepette született meg a Francia Közösség gondolata, mely azonban csak rövid életű intézménynek bizonyult. Az 1958-as alkotmány kidolgozásakor számos javaslat született a kialakítandó államforma kérdésével kapcsolatban, vagyis milyen formában kapcsolódjanak Franciaországhoz a tőle függő területek. A közösség kifejezés a későbbi madagaszkári elnöktől, Tsirananától származott. Fontos szerepet játszott De Gaulle személyisége, aki rendkívül népszerű volt, különösen a fekete-afrikai területeken, főként az általa alkalmazott kevésbé erőszakos gyarmatpolitikának köszönhetően. A Francia Közösség kereteit az 1958-as alkotmány rögzítette. A Francia Unióhoz képest egy jóval lazább egységet hozott létre, melyben világosan rögzítették a belpolitikai és a „közösségi” kompetenciákat. A közösség elnöke a francia köztársasági elnök volt, akit egy mintegy 82 ezer fős választói testület választott. (Ebből mintegy 76 ezer

fő

Franciaországon

belüli

területekről

származott.)

A

közösség

végrehajtótanácsának elnöke a francia miniszterelnök, tagjai pedig a közösség tagországainak miniszterelnökei. Ezekből egyértelműen látszik, hogy Franciaország kiváltságos helyzete továbbra is megmaradt. Így a Francia Közösség továbbra is asszimilációt jelentett, azonban az egyéni fejlődés útja már valamelyest biztosítva volt. Alig telt el két év, és az oly stabilnak hitt Francia Közösség bomlásnak indult. 1960 elején a Közösség tagországai sorra nyilvánították ki függetlenségüket, és kérték felvételüket az ENSZ-be.

13

2.táblázat - A legfontosabb afrikai francia gyarmatok függetlenségének kikiáltása és ENSZ-be történő felvétele5 Ország

Függetlenség kikiáltása

Felvétele az ENSZ-be

Kamerun

1960. január 1.

1960. november 13.

Togo

1960. április 27.

1960. augusztus 20.

Guinea

1658. szeptember

1958. december 12.

Szenegál

1960. június 20.

1960. szeptember 28.

Szudán

1960. június 20.


Elefántcsontpart

1960. augusztus 7.


Niger

1960. augusztus 3.


Mauritánia

1960. november 28.

1961. október 27.

Közép-Afrikai Köztársaság

1960. augusztus 13.


Kongó-Brazarille

1960. augusztus 15.


Gabon

1960. augusztus 17.


Csád

1960. augusztus 11.


Madagaszkár

1960. június 26.


A kiválásnak sok esetben az volt az oka, hogy a Francia Közösség nem felelt meg az elvárásoknak. Nem biztosított sem elég biztonságot, sem megfelelő gazdasági stabilitást. A tagországok függetlenedésével a közösség érvényét vesztette, és 1961. márciusában intézményei is megszűntek. Alig harminc év leforgása alatt egy több, mint 12 millió négyzetkilométer nagyságú gyarmatbirodalom összeomlása következett be. A folyamat ugyan fokozatosan és különösen kiemelkedő válság nélkül ment végbe, azonban az ötödik köztársaság történetének egyik meghatározó kiindulópontjává vált. A területi összezsugorodás olyan tabutémává vált a francia történelemben, melynek megértése és elfogadása nem kisebb nehézséget jelent, mint a magyar történelemben Trianon elfogadása.

5

Forrás: Yanoco, Xavier, Les étapes de la colonisation, Presses Universitaires de France, Párizs, 1971, 43. oldal

14

3. táblázat - A dekolonizáció utáni Európán kívüli francia területek6

Terület (km2)

Lakosság (fő)

Martinique

1 090

300 000

Guadeloupe

1 780

300 000

Guyana

90 000

36 000

Rénnion-szigetek

2 500

400 000

Comores

2 185

180 000

Új-Kaledónia

18 250

82 000

Új-Hebridák

12 000

64 000

Wallis és Futuna

240

14 000

Francia Polinéziák

4 000

75 000

Ausztrál és Antarktisz területek

607 562

Saint-Pierre-et-Miguelon

242

5 000

Összesen

739 849

1 456 000

Tengerentúli Megyék

Tengerentúli Területek

A megmaradt területeket három csoportba lehet sorolni: - Tengerentúli Megyék (Départements d’Outre-Mer – DOM): Franciaország korábbi gyarmataiból alakultak ki, és ugyan távol esnek Franciaország központi területeitől, mégis ugyanolyan jogokat élvetnek, mint az Európaiak. Ezekre a területekre úgy tekintenek, mintha azok Franciaország, és ezzel az Európai Unió részei lennének, tehát régiók és megyék is egyben 2003 óta. Négy ilyen közigazgatási egység létezik, ezek: Réunion, Guadeloupe, Martinique, és Francia Guyana. - Tengerentúli Területek (Territoire d’Outre- Mer – TOM): Ezek a területek ugyan részét képezik a Francia Köztársaságnak, de nem részei sem az ország európai 6

Forrás: Yacono, Xavier, Les étapes de la colonisation, Presses Universitaires de

France, Párizs, 1971, 120. oldal 15

területeinek, sem az Európai Unió költségvetési rendszerének. Ez főként azt jelenti, hogy amikor az anyaország 2002-ben átállt az euróra, akkor ezek a területek nem vették át az új fizetőeszközt. Itt még mindig a csendes-óceáni frank a hivatalos fizetőeszköz, bár a frank árfolyamát az euró árfolyamához kötötték. A 2003-as alkotmánymódosítás változtatta meg ezen területek elnevezését és egyben alakította azok jogait is. A tengerentúli területek közé tartozik: Új-Kaledónia, Francia Polinézia, Wallis és Futuna, Ausztrál és Antarktiszi Területek, Saint-Barthélemy és Saint-Martin - Területi Közösségek: Saint-Pierre és Miquelon, Mayotte7

7

Forrás: www.wikipedia.hu 16

3. A tengerentúli Franciaország múltja és jelene

3.1. Tengerentúli megyék 3.1.1. Réunion

1.térkép - Réunion Réunion az Indiai-óceánban, Madagaszkártól 800 kilométerre keletre található. A sziget a Mascarenhas-szigetcsoporthoz tartozik, 50 kilométer széles és 70 kilométer hosszú, területe 2512 km2 . A keleti, 2631 méter magas még ma is aktív Piton de la Fournaise pajzsvulkán és az északnyugati 3070 méter magas Piton des Neiges vulkán a sziget eredetére utal. A hegyeket dús erdők borítják. Réunion lakossága az 1990-es népszámlálás adatai szerint 706 300 fő, népsűrűsége pedig 282 fő / km2. Az egykori sivatagos sziget mára már az idők folyamán mindenfelől érkező népcsoportok keveredésének köszönhetően viszonylag sűrűn lakott területté vált. A lakosság legnagyobb részét – mintegy 60-62 %-át -, a francia bevándorlók és a cukornádültetvények

megművelésére

behurcolt

fekete

bőrű

rabszolgák

leszármazottainak keveredéséből származó mulattok alkotják. A szigeten a többségi vallás a római katolikus (86%). A lakosság többsége beszél ugyan franciául, mely egyben a terület hivatalos nyelve is, a mindennapok nyelve azonban a kreol tájszólás. 17

Réunion fejlett városhálózattal rendelkezik. 8 városában több, mint 450 000 lakos él: Saint-Denis, a székhely (131.557 fő), Saint-Paul (87.712 fő), Saint-Pierre (68.915 fő), Le Tampon (60.323 fő), Saint-Louis (43.500 fő), Saint-André (43.000 fő), Saint-Benoit (31.560 fő) és Saint-Joseph (30.293 fő).8 A tengerentúli megye összlakosságának nagy része tehát a sziget közigazgatási székhelyén, Saint-Denise-ben él. A városban lakók aránya rendkívül magas, 98,2%, összehasonlítva Franciaországgal, ahol ez az arány 75%. Az 1999-es népszámlálás adatai azt mutatják, hogy Réunion lakossága 1990-hez képest 1,72 %-kal nőtt. Ez a növekedés Réunion-ban a bevándorlásnak, de főként a születések nagy számának köszönhető: a születési arány 20‰ (ugyanez az arány Franciaországban mindössze 13‰), ezzel szemben a halálozási arány mindössze 5‰. A bevándorlók száma is jelentősen emelkedett 1990 és 1999 között. Ha ez így folytatódik, Réunion lakossága 2025-re elérheti a 900 000 - 1.000.000 főt. Másrészt viszont említést kell tenni a lakosság elöregedéséről is: míg 1990-ben 60 éven felüliek száma mindössze 51.400 fő volt, 1999-re ez a szám 70.700-re nőtt. Ezzel párhuzamosan a 20 évnél fiatalabbak száma az 1990-es 40%-hoz képest 1999-re 36%-ra csökkent. A 20 és 29 év közöttiek 1990 óta 15%-ra csökkent a 30 és 39 év közöttieké pedig jelenleg 17%-ot tesz ki. A társadalom elöregedésének egyik legfőbb oka a hosszú életkor; férfiaknál az átlagéletkor 70,4 év, a nőknél pedig 78,6 év, ami 10 hónappal több, mint 1990-ben. A szigetlakók francia állampolgárok, három képviselői tagot és egy szenátort küldhetnek a francia törvényhozásba. A szigetet a portugál Diego Dias, Bertolomeo Dias testvére fedezte fel 1507. február 9-én, de közel másfél évszázadig meghagyták eredeti lakatlan állapotban. 1642ben a francia király nevében birtokba vették, és az uralkodó iránti tiszteletből Bourbonszigeteknek nevezték el. A francia telepesek cukornádültetvényeket alakítottak ki, és a közeli Afrikából hozattak fekete bőrű rabszolgamunkásokat. Őket később indiai, maláj és kínai munkások követték. Ahogy azt már korábban említettem, a jelenlegi népesség tartalmazza mindezeket az etnikumokat, illetve a keveredésükből származó kreolokat. 1767-ben közvetlenül a királyi korona fennhatósága alá került a sziget, melyet a konvent 1793-ban Réunion-ra keresztelt, ám a szigetnek csak a neve változott meg, a rabszolgaság intézménye egészen 1848-ig továbbra is fennmaradt. 1810-1815-ig a sziget angol kézre került, amikor is a cukornádnak köszönhetően elkezdődött egy közel

8

Ezek az adatok az 1999-es népszámlálás adatai, www.outre-mwe.gouv.fr

18

fél évszázados virágzás. 1865-re véget ért a cukornád virágkora és annak ellenére, hogy 1882-ben vasutat építettek, és 1886-ban kimélyítették Pointe des Galeto kikötőjét, a sziget egy hosszú pangási időszak és két nagy próbatétel előtt állt: az egyik az első világháború volt, ahol közel 3000 fős veszteség érte a szigetet, a második pedig az azt követő spanyolnátha járvány, ahol újabb 5000-10000 ember vesztette életét a szigeten. A ’20-as években Réunion érezhetően kezdett talpraállni, ám ezt a folyamatot gyorsan megszakította a második világháború kitörése. Az 1946. március 19-ei törvény a 4 régi tartományt, köztük Réunion-t is, Franciaország tengerentúli megyéjévé tette. A nehézkes közigazgatási rendszer és a leromlott gazdasági állapot a fejlődés elindítására és a Franciaországhoz való felzárkóztatására késztette a politikusokat. Réunion élén formailag ugyanolyan prefektus áll, mint bármelyik franciaországi megyében. A helyi közigazgatás szerve a 36 tagú Főtanács, aminek csupán korlátozott szerepköre van a Párizs által kinevezett és a Tanács fölött elnöklő prefektus mellett.9 A felhasznált mezőgazdasági terület 2000-ben az összes földterületnek mindössze a 17%-t tette ki, ami az 1989-es adathoz képest (25%) visszaesést mutat. Összehasonlításképpen Franciaországban az összes földterület 54,3 %-át hasznosítják mezőgazdasági célra. A gazdasági szempontból jelentős mezőgazdasági termékeket három csoportba lehet sorolni: . cukornád és egyéb ipari növények . gyümölcsök és zöldségek . hús és egyéb állattenyésztésből adódó termékek A cukornádkultúra foglalja el a sziget (25 900 hektár) megművelhető földterületének 60%-át, uralkodó szerepet töltve be ezzel a helyi mezőgazdaságban. A cukor - és lepárló üzemek cukorrá illetve rummá dolgozzák át a cukornádat. A sziget cukortermelése évi 200 000 tonna, a rumtermelés pedig 2000-ben elérte a 80 800 hektolitert (csaknem a dupláját az 1993. évi termeléshez képest). A cukor exportjából 2000-ben 109 millió euró bevétele volt a szigetnek (1999-ben mindössze 103 millió euró). Egyéb tradicionális mezőgazdasági termékek a vanília, a dohány, és a különböző díszés illatszernövények, parfümesszenciák: géranium, vetyver és ylang-ylang (kananga),

9

Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, Párizs, La Découverte, 1994, 71-72. oldal

19

ám ezen növények gazdasági jelentősége az utóbbi években jelentősen visszaesett. Az állattenyésztésben érdemes megemlíteni a sertés, a marha és a baromfitenyésztést. Ezen a területen komoly fejlődés figyelhető meg: míg 1992-ben csupán 80 000 hektoliter tejet állítottak elő, addig 1999-ben ez a mennyiség 197 000 hektoliterre emelkedett. Réunion éves húsfeldolgozása 11 273 tonna sertéshús, illetve 1517 tonna marhahús. Ez a fejlődés a sziget magasabban fekvő legelőinek kihasználásával függ össze, hiszen itt él a lakosság egyötöde és ide összpontosulnak a mezőgazdasági, a pásztorkodási és az erdészeti tevékenységek. Bár a halászat még mindig kevés hasznot hoz, erről az ágazatról is elmondható, hogy folyamatosan fejlődik. Réunion gazdaságában kétféle halászatot különböztetünk meg: a kisipari halászatot és az úgynevezett nyílt tengeri ipari halászatot. A halászati termékek jelentik a sziget negyedik legjelentősebb exporttermékét a cukor, a rum és a parfümeszenciák után. Még 1995-ben mindössze 4800 tonnát fogtak ki, addig 2000-ben már 7550 tonnát. A part menti halászat a sziget kis szárazföldi területe miatt viszonylag csekély jelentőségű. Ezzel szemben a nyílt tengeri ipari halászat különösen a languszta halászata a Saint-Paul és az Amszterdam szigetek körül, sokkal jelentősebbnek mondható. Réunion iparának két fő jellemzője van. Az egyik a mezőgazdasági- és élelmiszeripar, amely az ipari szektor kicsivel több, mint 20%-át teszi ki, és amely az iparban dolgozók 38%-t foglalkoztatja. Ide tartozik a cukoripar, a húsipar és a tejipar. A másik csoportba tartoznak a gyártással kapcsolatos iparágak, melyek az ipari vállalkozások 51%-t teszik ki. A turizmus egyre nagyobb szerepet játszik Réunion gazdaságában. Turisztikai szempontból három fontos terület található a szigeten: . Saint-Dennis, ahol főleg az üzleti turizmus dominál . a keleti terület, ahová inkább fürdőzés céljából érkeznek a turisták . a magasan fekvő és déli területekre pedig a gyér szállodahálózat a jellemző, főként kisebb méretű szállodákkal. 2002. áprilisában Réunion-ban 61 osztályozott szállodát és turistaszállót tartottak nyilván, összesen 2850 szobával. Ezek mellett az úgynevezett minősített szállodák mellet léteznek még főleg délen és a magasan fekvő területeken éjjeli szállások, pihenőállomások, hegyi szállások, kiadó szobák. Ezek száma mintegy 700 épületben összesen 2800 ágyat jelent. A négy legjelentősebb kikötőben közel 1200 hajó nyújt lehetőséget pihenésre és különféle hajózási tevékenységre. 20

2003-ban Réunion-ra 432 000 turista látogatott el és ezzel a turizmus lett a sziget egyik fő bevételi forrása. (2003-ban 365 millió euró) Réunion-ban a turizmus számos lehetőséget kínál az odalátogatók számára: sporttevékenységek, hajózási tevékenységek - főleg halászat -, légi klubok, a hegyekben való tartózkodás, a Piton de la és Fournaise (2631 méter) és más kialakult vulkánok krátereiben formálódott völgykatlanok látogatása, … stb. A 2004. januárjában becsült 763 000 lakosával – melynek közel 38%-a húsz évnél fiatalabb -, Réunion demográfiai növekedése négyszer nagyobb, mint Franciaországé. Ez a jelenség szorosan összefügg olyan társadalmi viselkedési normák változásával, mint például a női munka fejlődése, mely nagymértékben megnövelte a sziget aktív lakosságának számát. Ez jelentős hatást gyakorolt a munkanélküliségre is, hiszen a megnövekedett munkaerő kínálatot még ez a terjeszkedőben lévő gazdaság sem tudta teljes mértékben lekötni. A helyi gazdaságpolitika egyik megoldása lehet a kérdésre az 1994-ben elkezdődött külföld felé való nyitás megerősítése. Biztató jel, hogy a munkanélküliség csökkenő tendenciát mutat. 2002. december 31-én a munkanélküliségi arány 28% volt szemben a 2001-ben nyilvántartott 30,4 %-al. Réunion szigete az ACP országok regionális integrációjának a tagja. A Bizottságnak Franciaország is tagja lett, mivel Réunion, mint egyik tengerentúli megyéje, a térségben található. A regionális integráció keretein belül lehetősége van Réunionnak a gazdasági fejlődésre, illetve Franciaországnak és az Indiai Óceán országainak egymás közti diplomáciai kapcsolatainak elmélyítésére. Összegzés képpen elmondható Réunion gazdaságára, hogy bár a legfőbb tevékenység még mindig a cukornád- cukor- rumtermelés, más ágazatok is fellendülőben vannak. A szolgáltatás ágazata is jelentős növekedést mutat. A mezőgazdaságban kiemelkedik a zöldség- és gyümölcstermelés, a másodlagos kultúrák exportja (géranuim, vanília, dohány, …stb.), a húsipar és a tejipar. Az ipari ágazatban a fejlődés főként a mezőgazdasági- és élelmiszeriparban, valamint az építőiparban figyelhető meg. Ez a két ágazat olyan kétségtelenül nagy előnyöket élvez, mint a tekintélyes méretű belső piac; jelentős köztámogatások az építőiparban, főleg a szállodaépítésben, mely a turizmus fellendülésének egyik záloga lehet; strukturális programok támogatása a közmunkákban (utak építése, infrastruktúra, … stb.), illentve a helyi termékek védelme a konkurenciával szemben.

21

A turizmus is fejlődőben van: a keleti területeken a magas színvonalú turizmus, a magasan fekvő területeken a felfedező turizmus, a sziget többi részén pedig a helyi klientúrára épülő turizmus van jele. A GDP az utóbbi évtizedekben erős növekedésnek indult, azonban annak ellenére, hogy összességében nézve növekedése jelentősnek mondható, az egy főre jutó GDP még mindig csak fele az európai középátlagnak. Ennek a dinamizmusnak a következménye, hogy a munkaerő piacon is jelentős javulás ment végbe: 1990 és 2000 között a munkanélküliség éves növekedése csupán 2,5% volt, ami részben annak is köszönhető, hogy a harmadik szektorban és az iparban egyre több munkavállalóra van szükség, ám még ez a megnövekedett munkaerőigény sem képes lekötni a munkát keresők teljes táborát. Réunion-t Európa fejlődésben elmaradott térségnek tartja, ezért részt vehet egy felzárkóztató programban.

22

3.1.2. Guadeloupe

2. térkép - Guadeloupe Guadeloupe a Kis-Antillák legnagyobb szigete. Központi része két nagyobb sziget: Basse-Terre és Grande-Terre, amelyeket csupán egy keskeny tengeri csatorna választja el egymástól. Guadeloupe-hoz tartozik még ezen kívül öt kis sziget, melyek együttes lakossága körülbelül 25 ezer fő. A lakosság 90 %-a a fő szigeteken él. A lakosság 90 %-a fekete és mulatt, 5 %-a fehér és 5 %-a ázsiai. A népesség 95 %-a római katolikus, 4 %-a hindu és 1 %-a protestáns vallású. A szigeten a hivatalos nyelv a francia, a társadalombiztosítás és az iskolarendszer francia mintájú. Területe 1779 km2 Guadeloupe az 1946. március 19-ei törvény óta Franciaország egyik tengerentúli megyéje. Lakosságát 2007. január 1-én 451 000-re becsülték. Fontosabb városai: Les Abymes (63 054 lakos), St. Martin (29 078 lakos), Pointe-a-Pitre (20 948 lakos), és a székhely, Basse-Terre (12 410 lakos). Régészeti leletek bizonyítják, hogy Guadeloupe-on már Krisztus előtt 3000 évvel is éltek emberek. Azonban a területet csak Krisztus után 300 évvel népesítették be a Venezuela területéről, az Orinoco folyó medencéjéből áttelepülő, főként mezőgazdaságból élő indiánok. Őket a VIII. század körül egy másik indián törzs, a szintén a Venezuela területéről érkező karib indiánok megtizedelték. A sziget akkoriban a “Karukéra”-nak hivták, ami karibi nyelven “a szép vizek szigete”-t jelenti. 1493. november 4-én Kolombusz Kristóf második útján partra szállt Karukéra szigetén és az Estremadura-i Santa Maria de Guadeloupe nevű spanyol monostor után 23

Guadeloupe-nak keresztelte el a szigetet, ami - mivel a spanyolok elhanyagolták -, az 1635-ben érkező első francia telepesek tuladonába került és arra használták, hogy ültetvényes rendszerben trópusi élelemiszereket termesszenek rajta. A XVI. században a spanyolok tettek néhány kisérletet arra, hogy meghóditsák Guadeloupe-t, de a karib indiánok visszaverték őket. A XVII. században Richelieu bíboros támogatásával a francia kereskedők megalapították az Amerikai Szigetek Társaságát (la Compagnie des Iles d’Amerique), amely megszervezte a betelepítést: Liénard de L’Olive és Du Plessis d’Ossonville, a társaság két küldötte szállt -partra Guadeloupe-on és 1635. június 28-án bírtokba vették a szigetet, súlyos csapást mérve a karib indiánokra. Charles Houel, Guadeloupe 1643 és 1664 közötti kormányzója megalapította Basse-Terre városát. Az ő tulajdonába került a sziget, amit visszaadott az Amerikai Szigetek Társaságának, és cserébe XIV Lajostól megkapta a Guadeloupe márkija címet. 1644 körülre már kialakult

a sziget gazdasági erőssége, a

cukornádtermesztés. Ez azonban erős kétkezi munkát igényelt ezért az afrikaiakat rabszolgasorsra kényszerítették és az ültetvényre vezényelték. 1674-ben a Társaság megszűnt és a sziget küzvetlenül a francia királysághoz kapcsolódva, annak egyik koronagyarmata lett. A következő évszázad folyamán egy olyan gazdaság fejlődött ki, mely a cukornádültetvényekre és a rabszolgaságra épült. 1685-ben kihírdették a Fekete Kódex-et, mely a rabszolgaságot szabályozta a francia gyarmatokon. A XVIII. századot a sziget életében az Angliával a Karib-szigetek megszerzéséért vívott háborúk jellemezték. 1759-ben a 7 éves háború (1756-1763) ideje alatt, Guadeloupe-ot az angolok elfoglalták és megalapították Pointe-a-Pitre kikötővárosát. 1763-ban a Párizsi békeszerződés véget vetett a háborúnak és Guadeloupe - Martinique szigetével együtt visszakerűlt a franciák tulajdonába. 1775-ben a sziget – Martinique-el ellenben elnyerte függetlenségét. A forradalmi időszak Guadeloupe számára nagyon mozgalmas volt. 1794-ben az angolok elfoglalták a szigetet, de rögtön ezután Victor Hugues, a convent megbízottja, aki kikiáltotta a rabszolgaság eltörlését, vissza is vette

a

franciáknak. 1802. május 20-án Napóleon lett a sziget uralkodója, és parancsára Richepance tábornok visszaállította a rabszolgaságot és megakadályozta a felkelést. Mivel Guadeloupe és a hozzá tartozó szigetek a Karib-tenger fontos hajózási útvonalának szívében találhatók, ezért többször is próbálták megszállni holland, svéd és brit támadók. Nagy-Britanniának sikerült is egy időre megszerezni a szigeteket, és a maga karib-tengeri gyarmatbirodalmához akarta azokat csatolni, ám a rabszolgákból verbuválódott guadeloupe-i hadsereg ezt megakadályozta. Annak ellenére, hogy a 24

rabszolgák kiálltak Franciaország mellett, a veszély elmúltával a helyi francia hatóságok régi formájában állították vissza a rabszolgaság intézményét, melyet csak egy 1848. április 27-én, Victor Schoelcher javaslatára hozott rendelet törölt el. 1871 óta Guadeloupe folyamatosan jelen van a francia parlamentben. A második világháború idején a sziget a De Gaulle tábornok irányítása alatt kibontakozott ellenállási mozgalom helyett Philippe Pétain marshallnak a hitleristákkal együttműködő Vichy-kormányzatát ismerte el Franciaország törvényes képviselőjének. Emiatt a háború idején Roosevelt amerikai kormányzata blokádot rendelt el Guadeloupe ellen. Mindazonáltal a megyévé válást Guadeloupeon, ahogy Martinique-on is, lelkesen fogadták és az első állami tisztviselőt 1947-ben Jules Much miniszter iktatta be hivatalába ünnepélyes keretek közt. Az ezt követő években a politikai életet két baloldali párt alkotta: a szocialista SFIO és a kommunista párt. De Gaulle tábornok 1960. május 3 és 4-e között 1 Guadeloupe-on töltött egy napot és rendeletet adott ki arra vonatkozóan, hogy meg kell erősiteni a tengerentúli megyék tanácsainak hatalmát, akiknek hatalma egyébként a törvényhozás, a rendeletalkotás és a gazdaság terén egyre növekedett.10 A GDP éves növekedése arra utal, hogy a gazdaság dinamikusan fejlődik, melynek következtében az életszinvonal az elmúlt 30 évben jelentős mértékben javult. Ma a gazdaság átlagos növekedése évi 3%, amivel Franciaországot is megelőzi. Ez a gazdasági dinamizmus megmutatkozik a vállalkozások létszámának növekedésében is, ezek növekedése évi 11-12% Guadeloupe aktív lakosságának 7%-a a mezőgazdaságban dolgozik a mintegy 10300 mezőgazdasági üzemben. A legjelentősebb export termék a banán és úgy tűnik ez is marad a mezőgazdaság egyik fő pillére. 2004-ben 87500 tonna banánt szüreteltek, ebből 65730 tonnát exportáltak, 2005-ben pedig az exportált mennyiség csak 52000 tonna volt, ami jóval kevesebb, mint a Guadeloupe számára a közösségi piacon engedélyezett 150000 tonna. A banánültetvényekre szánt terület elérte a 3500 hektárt, ami 10%-a Guadeloupe mezőgazdasági célra használt területének. 2007-be a leszüretelt banán mennyisége már csak 40181 tonna volt, ami jól látható csökkenést mutat. Ez részben a DEAN ciklon által okozott rombolásnak, részben pedig a már évek óta folyamatosancsökkenő

10

termelésnek

köszönhető,

Forrás: www.outre-mer.gouv.fr

25

hiszen

2007-ben

az

OCM

(Organisation

Commune

des

Marchés)

banánreformjának

köszönhetően

a

banánültetvényekre szánt területet 2340 hektárra csökkentették, ami az ágazat átalakulását vonta maga után.11 A sziget második legjelentősebb növénye a cukornád. A megye két legemlítésreméltóbb üzemében a Grand-Terre-en található Gardel-ben és a Marie-Galante-on található Grand-Anse-ban 2005-ben közel 841000 tonna cukornádat dolgoztak fel, amiből 73000 tonna cukrot állítottak elő. 2007-ben 732450 tonna cukornádból 80210 tonna cukrot állítottak elő, ami az utóbbi időben rekordmennyiségnek számít, és ami elsősorban a 2007-es év kedvező éghajlati adottságainak köszönhető. Az ágazatnak azonban további kellemetlen tényekkel kell szembenéznie, melyek minden bizonnyal hatással lesznek az ágazat jövőjére is: 2009-től a Kereskedelmi Világszervezet (Organisation Mondiale du Commerce - OMC) határozata értelmében a cukor árát 36%-kal csökkentenie kell. A cukornádágazat azonban ennek ellenére közel 30000 embernek ad munkát Guadeloupeon.12 Az előállított rum mennyisége is növekedést mutat: a 2005-ben előállított 59000 hektoliter mostanra évi 64593 hektoliterre emelkedett. Említésre méltó még a dinnyetermesztés is. A dinnyetermés 2005-ben közel 7500 tonna volt, melynek a 2/3 részét exportálták. 2008-ban már 8080 tonna dinnyét termeltek és ebből 4457 tonnát vittek exportra. Az összes megművelhető föld kb. 22443 hektár, ami Guadeloupe teljes területének a 14%-a. Ennek nagy részét az ipari kultúra foglalja le (cukornádültetvények), ezután következnek a gyümölcskultúrák (22%), a zöldségkultúrák (12%), majd a virágkultúra, amely csupán 211 hektárnyi területet köt le. A banán és cukornádültetvényeken kívül élelemtermelés céljából megművelt földterület 3509 hektár, ami az összes mezőgazdasági célból hasznosított földterületnek mindössze 18,2 %-a. 2006-ban 7434,9 tonna zöldséget termeltek, ami a helyi fogyasztás 69,2 %-át elégítette ki.13 Guadeloupe főbb exporttermékei tehát a banán, a melasz és a rum; főbb import termékei pedig az élelmiszer, a gépek, textíliák. Ami az állatállományt illeti,2006-os adatok alapján első helyen a szarvasmarha áll 54940 db-os állománnyal, amelyből kb. 25000-t mezőgazdasági üzemen kívül nevelnek. Ezután következik a kecske, amely az utóbbi időben fellendülőben van, a kecske 11 12 13

Forrás: www.outre-mer.gouv.fr Forrás: www.outre-mer.gouv.fr Forrás: www.outre-mer.gouv.fr

26

állomány kb.34216 db állatra tehető, ebből közel 14000-t nevelnek üzemen kívül. A sorban a harmadik a sertés állomány, amely 24675 állatot számlál, majd a juh állomány, amiből kevesebb, mint 2000 állatott tartanak nyilván. A baromifi és a nyúl tartása is fellendülőben van, míg 1989-ben 342000 állatot számláltak, addig 2005-ben ez a létszám már elérte a 465 000-et, 2006-ban pedig meghaladta az 500000-et. Ki kell hangsúlyozni, hogy a tojótyúkok száma 1989 óta 2,8 szorosára emelkedett, a csirke állomány pedig elérte a 29000-es létszámot. A szárnyasok tartására specializálódott mezőgazdasági dolgozók szervezetbe tömörültek, hogy felvegyék a harcot az importtermékek konkurenciájával. Ők elégítik ki a helyi tojásfogyasztási igény 60%-t. A FAO (Organisation pour l’Alimentation et l’Agriculture) becslése szerint Guadeloupe halászati termelése az utóbbi 10 évben több, mint 20%-al emelkedett. Ez a fejlődés főként a tengeri halászat fejlődésének köszönhető, a rákok kitermelése viszont stabil maradt. Ezen fellendülés ellenére a halászati aquakultúra még mindig nem képes teljesen kielégíteni az évi 13000-15000 tonnára becsült helyi fogyasztási igényeket, míg a helyi halkitermelés 2007-be is kb. 10000 tonna volt. 1.) Mindössze egyetlen olyan szerevezt működik a szigeten, amely a halászattal foglalkozó embereket tömöríti, az 1976-ban alapított COMPEGA (Coopérative de Marins-Pecheurs de la Guadeloupe). 2000 végén 2200 tagja volt a szervezetnek. 7 értékesitési pontot határozott meg a szigeten, és tevékenységi körébe tartozik a halászok üzemanyaggal, jéggel, csalival és halászati cikkel való ellátása. A hivatásos halászok száma 2007-re a 2000 év végén számlált 1244 taghoz képest 960-ra csökkent. Mindemellett nem ritka, hogy azok az emberek, akik elvesztik a munkájukat, hirtelen halászattal kezdenek foglalkozni. A hivatalos halászok mellett ugyanennyire tehető az “időszakos halászok” száma, akik kedvtelésből halásznak és alkalmanként eladják az árújukat. Ez a “tisztességtelen” konkurencia konfliktusokat eredményez a szervezeten belül. Guadeloupe-on kevesebb, mint 900 halászatra alkalmas hajó van nyilvántartva, ennek 65%-a egész évben alkalmas halászatra. Mivel partraszállási helyek elszórtan mindenfelé találhatók a szigeten és rengeteg a nyilvános piac, ez bizonytalanná teszi a halászat eredményeinek mérését. Jelenleg 10000 tonnára becsülik a termelést, ennek 91%-a a hal. Körülbelül 150 partraszállási hely található a szigeten, ami logisztikai problémát is okoz, mivel a kereslet két területen összpontosul: Pointe-a-Pitre környékén és Basse-Terre-ben. A termelés 70%-át közvetlenül a fogyasztóknak adják el, rögtön az adott kikötőben, gyakran egészségügyi 27

szempontból középszerű körülmények között. A maradék 30%-ot a halászok átadják a falvakat ellátó viszonteladóknak (25%), illetve a friss tengeri halárusoknak (5%). A szervezet a jövőben legfontosabb feladatának tekinti az értékesítés hatékonyabb megszervezését, a felszerelések modernizálását, illetve a tenger védelmét. Guadeloupe fekvése nagyon kedvező, bár a sziget nem eléggé fejlett ahhoz, hogy Amerika, a Karib-tenger térsége és Európa közötti keresekedelmi forgalom lebonyolítására alkamas legyen. Guadeloupe lakosságának nagy része a trópusi gazdálkodásból él, ahol az évek folyamán a kicsi és változatos magángazdaságokat ( dohány, gyapot, gyümölcs ) felváltották a nagy és homogén ültetvények. A helyi feldolgozóipar korlátozott kapacitása miatt jövedelmük nagy részét a szolgáltatóiparban szerzik meg. 1995 és 2006 között Guadeloupe ipara jelentős fejlődésen ment keresztül. A papíripar, a nyomdaipar, a gépgyártás és a fémipar jelentősége megnőtt, ezzel szemben a kaucsuké, a műanyagfeldolgozóiparé, a textíliparé és a ruhaiparé csökkent. A helyi ipar többféle regionális, nemzeti és európai szervezet támogatását is élvezi. Mára már csaknem egy tucat ipari zóna található a szigeten, melyek összterülete közel 463 hektár. Az ipari tevékenységek főleg Jarry (325 hektár) környékére, Baie-Mahault környékére és a CECA (Complex Euro-caribien d’activités – „Euro-karib tevékenységek komplexuma”) területére összpontosulnak, mely utóbbi magába foglal egy kikötőt, egy nemzetközi kereskedelmi zónát és egy Wold Trade Center-t. Egészen

2000-ig

Guadeloupe-nak

vendéglátásból. 2000-től azonban

jelentős

bevétele

származott

a

erős hanyatlás következett be: nagy mértékben

csökkent a Guadeloupe-ra látogató turisták száma, melynek következtében szállodákat kellett bezárni. Ez a krízis 2005-ig tartott, azóta az ágazat ismét fellendülőben van. Az INSEE14 adatai alapján a reptéri forgalom 2007-ben 6,2 %-kal nőtt, amely valószínűleg a tengeri hajóturizmus fejlődésének is köszönhető. Egyre többen keresik fel a magasabb kategóriájú szállodákat. A Guadeloupe-ra érkező turisták többsége (92 %-a) Franciaországból érkezik, megelőzve ezzel Olaszországot és Belgiumot. 1990 óta jeletős növekedés figyelhető meg a foglalkoztatottak számában, és ez a növekedés erőteljesebb, mint a lakosság növekedése. Ma 140 000 ember folytat valamilyen tevékenységet Guadeloupe-on. A ténylegesen aktív (foglalkoztatott aktív / összes aktív) lakosok aránya eléri a 75%-t (1990-ben ez az 14

INSEE: Institute National de la Statistique et des Études Économiques – Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Intézete

28

arány csak 68% volt.), de ez még mindig kisebb, mint Franciaországban (87%), viszont 2000 óta ez az arány is folyamatosan nő. Egyre több nő vállal munkát. 2007. december 31-i adatok alapján Guadeloupe-on az aktív nők száma meghaladta az aktív férfiakét. A foglalkoztatott aktív lakosság számának növekedése következtében a munkanélküliek aránya a 2001-ben mért 24,1 %-ról 2007-re 22,7 %-ra csökkent. A munkanélküliek aránya Guadeloupe-on különösen a 25 évnél fiatalabbak körében magas: 2007-es adatok alapján ez 55,3 %. A fiatalok munkanélkülisége ( ez a 16 és 25 év közötti fiatalokat érinti ) Guadeloupe-on a foglalkoztatáspolitika egyik legkényesebb pontja. A szigeten nagyon sok az olyan kisvállalkozás, ahol nincs, vagy csak nagyon kis létszámú a foglalkoztatottak száma. A közel 40000 guadeloupe-i vállalkozásnak több, mint 95%-a kevesebb, mint 10 főt foglalkoztat, 70%-a pedig egyáltalán nem foglalkoztat alkalmazottat. Összehasonlításképpen a kevesebb, mint 10 főt foglalkoztató vállalkozások száma Franciaországban a vállalkozások 92%-át teszik ki, viszont a foglalkoztatottakat nem alkalmazó vállalkozások csak az összes vállalkozások 48%-át. Ez okot adhat arra, hogy egyesek titkolt jövedelemre tegyenek szert, ami pedig további társadalmi konfliktusokat vonhat maga után. Ez a probléma minden szektort érint: az ipari vállalkozások 60%-a, a szolgáltatási ágazatokban pedig a vállalkozások 67%-a nem foglalkoztat alkalmazottat. Ma a foglalkoztatottak számának megoszlása a különböző ágazatok között a következőképpen oszlik meg: -

szolgáltató ágazat:

70,8%, (Franciaországban: 58,9%)

-

kereskedelem:

14,2%, (Franciaországban : 17%)

-

ipar:

6,8%, (Franciaországban: 17%)

-

mezőgazdaság:

2,5%, (Franciaországban: 4%)15

Összességében elmondható, hogy minden szektorban nőtt a foglalkoztatottak száma, de mint látható a legjelentősebb növekedés a szolgáltatóiparban ment végbe, ami a szállodáknak, éttermeknek (+32% 10 év alatt) és a kutatásoknak (1990-ben 385 alkalmazott, 2000-ben pedig már 829, ami 115%-os növekedést jelent) köszönhető. A munkanélküliek száma 1999-től 2004 közepéig folyamatosan csökkent (-12,6%), majd stagnálódott és emelkedni kezdett az alábbiak szerint:

15


29

- 1995:

44 387 fő,

- 1999:

54 255 fő,

- 2002 szeptember:

47 416 fő

- 2003 július:

47 404 fő,

- 2004 május:

42 439 fő,

- 2005 augusztus:

44 988 fő (+0,9 % a 2004 májushoz képest)16

A ’90-es évek elején végbement erős növekedés, majd az 1999-ig tartó ilyen magas szinten való stagnálás után (közel 31%) a munkanélküliek száma csökkeni kezdett. Ez a tendencia 2004 második felében lelassult és azóta is egy lassú növekedés figyelhető meg (2005 márciusában a munkanélküliek száma 43 804 fő volt szemben a 2004. márciusi 43 012 fővel). Ehhez a stagnáláshoz nagymértékben hozzájárult a banánkrízis és a 2004 októberétől decemberig tartó kikötői krízis.

16


30

3.1.3. Martinique

3.térkép - Martinique Martinique – Guadeloupe-hoz hasonlóan – szintén az 1946. március 19-i törvénnyel vált Franciaország tengerentúli megyéjévé. A megye 4 kerületre oszlik: Fort-de-France, Trinité, Le Marin és Saint-Pierre Martinique lakossága az 2006-os becslések alapján 397732 fő volt. Martinique 1100km2 –es területén a népsűrűség 352 fő / km2, ami igen magasnak mondható. A legfontosabb városok: Fort-de-France, Le Laurentin és Schoelcher. Martinique lakossága viszonylag fiatal és dinamikus: a 20 év alattiak a lakosság 25,9%át, a 20-59 évesek az 53,8%-át, a 60 évnél idősebbek pedig a 20,3%-át teszik ki. Kolumbusz Kristóf 1502. június 115-én szállt partra a szigeten amit Madininának („ a virágok szigetének”) vagy Jouannacaera-nak („leguánok szigete”) nevezett el. Ekkor azonban a szigetet már több évszázad óta emberek lakták, hiszen a karib térség népei vándorlásaik során hol benépesítették, hol pedig elhagyták a szigetet. Az Orinoco folyó medencéjéből, vagyis a mai Venezuela területéről érlező Awarak indiánok i.e 100 körül telepedtek le a szigeten, egy nagyobb vándorlási mozgalom alkalmával, ami érintette a Karib térség valamennyi szigetét, egészen az Nagy-Antillákig. Ez megmagyarázza, hogy az első európaiak miért találhattak az Awarak törzs kultúrájából származó nyomokat. Az 1635-ben érkező franciák és az indiánok együttélését az összhang és a véres konfliktusok egyaránt jellemezték .Ez oda vezetett, hogy az indián törzs a XVII. Század végén elhagyta a szigetet. Nyomuk azonban megmaradt a helynevekben, a növények ottani elnevezésében (Maniok), illetve az állatok elnevezésében (anolin, ami 31

egy gyíkot takar) Rengeteg, Kolumbusz előtti idők szempontjából jelentős régészeti hely létezik Martinique-on, főleg a part mentén ahová a falvakat építették. Ezek közül a legfontosabb az Észak-Antillák partjainál, Maconba és Basse-Point között elhelyezkedő Vivé. 1635-ben Richelieu bíboros megalapította az „ Amerikai Szigetek Társaságát” (Compagnie des Isles d’Amérique) vagy más néven Szent Kristóf Társaságot („Compagnie Saint-Christophe”), melynek szándékában állt elfoglalni és kormányozni a Francia korona illetékessége alá tartozó valamennyi Karib szigetet. Ezért 1635 szeptember 1-én Normand Pierre Belain d’Esnambuc néhány társával egyetemben letelepedett a szigeten. A Roxelane folyó torkolatánál szálltak partra és megalapították a ma is ott található Saint-Pierre nevezetű várost, mely egyben a sziget székhelye is lett. Tehát akkoriban a sziget egy olyan Francia terület volt, melyet egy társaság igazgatott és hasznosított kereskedelmi célokra. A kávé és az indigó kultúrájának fejlődése, megművelhető földterületek meghódítása, a cukornád, maga után vonta egy, rabszolgaságra épülő gazdaság kialakulását. A tranzatlanti cserekereskedelem, mely több ezer , főként afrikai foglyot hozott Martinique-ra és az egész Karib térségbe. A Fekete Kódexnek, melyet 1685-ben Colbert, XIV. Lajos pénzügyminiszterének kezdeményezésére hirdettek ki, az volt a legfontosabb feladata, hogy a tartományokban szabályozza a rabszolgatartást, törvényes keretet adva ezzel annak a rendszernek, melyre a tartományok gazdasága épült. A rabszolgákat „mobil javak”-nak tekintették, bizonyos kegyetlen bánásmódokat tiltottak, másokat viszont intézményesítettek. A tartományok közigazgatásának tekintetében a legfőbb hatalmi szerv – talán a Franciaországtól való hatalmas távolság végett – a katonaság volt. 1794-ben, mihelyt a forradalmi hatások elkezdték izgatni Martinique társadalmát és égetővé vált a színes bőrűek státuszának megoldása, illetve annak eldöntése, hogy eltöröljék vagy megtartsák a rabszolgaságot, az angolok elfoglalták a szigetet és egészen 1802-ig ott is maradtak. Másként alakultak a dolgok Saint-Dominique-on, ahol a Francia forradalom, majd Napoleon törekvése, hogy a rabszolgaságot visszaállítsa, oda vezetett, hogy 1864-ben elnyerték a Haiti Köztársaságtól való függetlenségüket. Guadeloupe-on, amit 1794-ben szintén elfoglaltak az angolok, de még ugyanabban az évben Victor Hugues szabad, de színes bőrű emberek támogatásával fel is szabadított, a rabszolgaságnak a Konvenció általi eltörlése, majd Napoleon által 1802-ben történő visszaállítása felkeléshez vezetett. 32

Mivel Martinique 1794-től 1802-ig angol kézen volt, azokból a fejlődésekből, melyeken a térség többi országa átment, ő kimaradt.: a rabszolgaság például 1848-ig fennmaradt. Az 1900-as évek az első nagy sztájkok ideje volt, aminek fő oka az agrárproletárság elhanyagolásában keresendő. Az első világháború idején közel 30000 Antillákról származó fiatal indult csatába, akiknek a 2/3-a meghalt, megsebesült vagy fogságba esett. A második világháború után kommunista vezetők (Aimé Césaire, Léopold Bissol, Georges Gratiant) arattak választási győzelmet a szigeten. Martinique jellegzetesen mezőgazdasági terület, művelhető földjének legnagyobb részét cukornád- és banánültetvények foglalják el, de termesztenek kávét, kakaót és ananászt is. Ennek ellenére az élelmiszer 80 %-a az anyaországból érkezik. A banán, a cukor, az ananász és a rum exportálásából származó bevételek azonban csak alig egyötödét fedezik az importköltségeknek. Az anyaország milliárdos támogatása nélkül a sziget életképtelen lenne. Bár a lakosság egyötöde munkanélküli, és a franciák foglalják el a vezető pozíciókat a közigazgatásban és az üzleti életben, Martinique lakossága nem is szeretne elszakadni Franciaországtól. Az anyaország vonzereje számukra oly nagy, hogy a túlnépesedett szigetet eddig több, mint 100000 martinique-i hagyta el, valamennyiük dédelgetett álma ma is Párizs.17

17

Les DOM-TOM, 60-61.oldal

33

3.1.4. Francia Guyana

4.térkép – Francia Guyana Francia Guyana, mely a maga 86504 km2 -ével Franciaország legnagyobb kiterjedésű területe, Dél-Amerika északi részén fekszik, Brazíliával és Suriname-mal határos .Területét nagyrészt őserdők borítják, a terület éghajlata trópusi, augusztus és december között esős időszakok vannak, a páratartalom 80-90 % között mozog. Az 1999-es népszámláláskor közel 157 213 lakost tartottak nyilván Guyanában, ám a lakosság létszáma 9 év alatt 42 600 fővel nőtt. Ez a jelentős népességnövekedés két tényezőnek köszönhető: egyrészről a rendkívül magas születési aránynak (1999-ben 1000 lakosra jutott 31,3 születés); másrészről pedig a rendkívül nagy bevándorlásnak. Mindez együtt évi 3,6%-os népességnövekedést eredményez. A halálozási arányszám ugyan alacsony a szigeten, viszont a gyermekhalálozás (17%) háromszor magasabb, mint Franciaországban. Ennek oka a sziget belsejében található kórházak nem kielégítő felszereltsége lehet. Ezt a demográfiai egyenlőtlenséget próbálják kiegyensúlyozni, azonban az ország belseje még mindig elhagyatott, a népsűrűség mindössze 2 fő / km2. Guyana lakosságát a sokféleség jellemzi: -

guayana-i kreolok (kb, a lakosság 40%-a), akik az afrikai rabszolgák utódai. A mulattokkal (fekete-fehér keverékekkel) együtt arányuk 66 %.

-

különböző indián törzsek, köztük a karib indiánok, akik Francia Guyana mocsaras, őserdős, nehezen járható területein kerestek és találtak menedéket a környező gyarmati területek írtóhadjáratai elől menekülve.

-

Franciaországból áttelepültek, akik jelenleg a lakosság 12%-át teszik ki. 34

-

Egyéb populációk (kínaiak, libanoniak, brazilok, haitiek, szurimánok) Ők alkotják Guyana lakosságának 40%-át.

-

Európaiak, akik többségét az ide deportált francia fegyencek leszármazottai alkotják.

Látható tehát, hogy Guyana lakossága igen változatos, több kultúra találkozik egy helyen, ám mindegyik csoport megtartotta sajátos kultúráját és hagyományait, főképp az ipari területeken. Guyana legfontosabb városai: Cayenne (székhelye), Saint- Laurentdu-Maroni és Kourou. A megye két nagy kerületre oszlik: Cayenne és Saint-Laurent du Maroni. Guyana első lakói indiánok voltak. Az országot eredetileg a spanyolok fedezték fel, bár a franciák itt sokkal korábban megjelentek, mint a Karib-tenger más területein, mivel ezen a területen vélték felfedezni a mesés El Doradót. 1637-ben francia kereskedők megalapították Cayenne városát, a mai fővárost. 1713 után, amikor az utrecht-i békeszerződés biztosította Franciaország uralmát, körűlbelül 10 000 európai, főleg lotharingiai és badeni férfi hatolt be az ország belső részét borító járhatatlan dzsungelbe, ám közülük csak kétezren maradtak életben, a többiek elpusztultak a járványos betegségekben, a mocsárlázban vagy a fullasztó éghajlat miatt. 1808-ban, az utrecht-i békeszerződés ellenére az angolok és a portugálok harc nélkül elfoglalták a területet, majd 1814-ben, a párizsi békével a franciák újra visszakapták azt. 1852-ben a franciák a Maroni-folyó torkolatánál és az Öreg-hegyen fegyenctelepet létesítettek, ahová több tízezer embert száműzött a francia igazságszolgáltatás. A fegyenceket Saint-Laurent kikötőjében tették partra. Ebben a „zöld pokol”-nak nevezett büntetőintézményben raboskodott 1894-től 1899-ig Dreyfus kapitány, akit kémkedés és hazaárulás miatt ítéltek el hamis vádak alapján, és aki végül 1899-ben kegyelmet kapott. Az ő ügye annak idején egész Európát és Amerikát megmozgatta. 1855-ben a talajban lévő arany felfedezése kirobbantotta az aranylázat, ennek pedig az lett a következménye, hogy a lakosság nagy része felhagyott a földműveléssel. A XVIII. században a jezsuiták ösztönzésére az amazon kolónia fejlődni kezdett: ültetvényeket hoztak létre, föld alatti műveléssel kezdtek foglalkozni. 1848-ban felszabadították a rabszolgákat, és helyükre Ázsiából hoztak bérmunkásokat. Ettől az évtől kezdve a gyarmat lakói teljes jogú francia állampolgárok lettek, 1877 óta pedig képviselőik vannak a francia nemzetgyűlésben.

35

1938-ban Gaston Monreville-nek köszönhetően felhagytak a fegyencek gyarmatokra történő deportálásával, majd 1946-ban – egész pontosan az 1946. március 19-ei törvény óta - Guyana Franciaország egyik tengerentúli megyéje lett. 1938-ban az állam – a helyi szervezetek és a CNES (Centre National d’Etudes Spatiales) közreműködésével létrehozott egy fejlesztési programot, ez volt a PHEREterv (Partenariat Hermes pour le Développement Régional). 1982-ben az általános francia decentralizálással Guyana nagyobb önállóságra tett szert a francia kormánnyal szemben, ám a lakosság nagy részének esze ágában sincs elszakadni Franciaországtól. A vidék őslakosainak, az indiánoknak ma már nem sok beleszólásuk van az ország politikai és gazdasági életébe. A fehérek, amikor bírtokba vették a területet, rengeteg betegséget húrcoltak be, ami megritkította az ott élő őslakosokat. Az ország különböző részein mára már csak körülbelül 1500 indián él. A Maroni-folyó középső torkolatánál élnek még bozótnégerek is, akik a XVIII. században menekültek ide a szomszédos Suriname-ból, ami akkor holland gyarmat volt. Guyana gazdaságának egyik fontos ágazata a halászat, főleg a garnélarák halászat. A mezőgazdasági termelést (zöldségek, cukornád, gyümölcsök, rizs) nehezíti a dús növényzet. Az arannyal kapcsolatos tevékenységek néhány éve fellendülőben vannak, azonban annak a valószínűsége, hogy újabb rétegeket fedeznek fel a talajban, egyre csökken. Kouron űrközpontja technológiai és gazdasági téren egyaránt jelentős Guyana számára. Több mint 18 intézményben dolgoznak az űrkutatással foglalkozók. Az űrközpont 1968 áprilisa óra működik. Berendezései, melyek a világ legmodernebb és legkedvezőbben elhelyezett berendezései, tökéletesen alkalmasak előkészületi műveletek végrehajtására, szatellitek és űrhajó kilövésére. Az Ariane program sikere, melynek keretén belül összesen 155 kilövést hajtottak végre – az űrközpontot „Európa űrkapuja”-vá tette. Az INSEE 1996-os adatai szerint az űrközpont által elért üzleti forgalom 6,3 milliárd frank volt, és összesen 1 500 embernek adott munkát. 2006 elején a fakitermelésre szánt erdőterület 476 546 ha volt. A regionális programnak köszönhetően a 2005-2009 közti periódus ezt a területet 829 000 ha-ra kellelett növelni. A Guyana-i űrkutató központ (Centre Spatial Guyannis) csúcsfogyasztása után 1991 és 1992 között a nagy munkálatok befejezésével a helyi piac összeomlott. Ugyan ebben az időben a guyana-i fűrészelt faáruk exportja jelentős bevételi forrás volt,, az Antillák felé

36

a brazil konkurencia megjelenése miatt a kivitel csökkent. Ennek következtébe a fakitermelés, mely korábban elérte az évi 90 000 m3, nagymértékben lecsökkent. 1995-ben a tevékenység újra fellendült és 5 éven keresztül az évi átlagos fakitermelés 65 000 m3 körül állandósul. 2000-ben újabb visszaesés figyelhető meg, ám ez alkalommal jóval kisebb mértékű (15%). 2003-tól pedig a kitermelt fa éves átlagos mennyisége ismét elérte korábbi értékét.

Fakitermelés Guyana-ban Év

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

Mennyiség (m3)

50 000

55 399

68 419

65 717

53 627

71 857

64 988

Év

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Mennyiség (m3)

56 286

59 364

57 659

67 331

66 727

62 893

(Forrás: az IEDOM ONF által közölt adatok, 2007. május)

A maga 350 km-es partszakaszával a halászat Guyana gazdaságának egyik fontos ágazata, melyből az országnak évi 250 millió frank bevétele származik; Guyana összes exportból származó bevételének az ¼-t a garnélarák export alkotja. A garnélarák halászat, mely 1993-ban a nagyszámú konkurencia exportpiacon való megjelenése és egyes fizetőeszközök értékének csökkenése (Spanyolország, Anglia, Olaszország) miatt visszaesett, 1994-ben újra fellendült és ezt az állapotot meg is tartotta egészen 1998-ig. 1999-ben és főleg 2000-ben a volumen ismét lecsökkent. A csökkenés pontos okát egyenlőre nem ismerik, ám a hipotézisek szerint az egyik ok, a klimatikus feltételek változása, a másik pedig a források megújulásának ciklusa lehet; emellett pedig tény, hogy létezik egyfajta illegális halászat is koreai részről, ami szintén hátráltatja a guyana-i halászok munkáját. A garnélarák halászat adja az exportból származó bevétel 22,8%-t. Guyana-ban a mezőgazdaság és az állattenyésztés az utóbbi években fejlődben van, ami részben annak köszönhető, hogy a fakitermelés révén szabaddá vált földterületek egy 37

részét művelés alá vették. A mezőgazdaság, a GDP 9%-t teszi ki és a mezőgazdasági művelésre használt földterület összesen 23 195 ha. Guyana elsősorban konyhakerti növényeket, déligyümölcsöket, maniókát, rizst cukornádat és virágokat termel. A rizstermelés, mely 2000-ben közel 19 612 tonna volt, 1999-2000-ben hektáronként 2 593 F támogatást kapott (Forrás: IEDOM). A guyana-i rumot jó minősége miatt szerte a világban ismerik. A mezőgazdasági- élelmiszeripar szintén fontos helyet foglal el, Guyana gazdaságában: az export tekintetében ez a második legjelentősebb ágazat, melyben már alkalmazzák az európai egészségügyi és technológia normákat. Az előállított termékeket főként a Karib térség és Európa piacain értékesítik. Az ágazat legfontosabb résztvevői a halászati (főként a garnéla rák) termékek, a rizs, a tejtermékek és a rum feldolgozásával foglalkozó vállalkozások. Az aranykitermelés, mely az 1970-es években mindössze 100 kg körül mozgott évente, az 1980-as években rohamos fejlődésnek indult és 1990-ben már elérte a 880 kg-ot, ám a kitermelt mennyiség növekedése nem állt meg: 1999-ben már 4 900 kg volt, 2000-ben ehhez képest 37%-al több, 6 700 kg. A bányafeltárások 1975-ben kezdődtek, amikor is a Geológiai- és Bányakutató Intézet (Burean de Recherches Gédologiques et Miniéres BRGM) engedélyt kapott a Guyanai terület 52%-nak feltárására, az eredmények pedig megerősítették, hogy van lehetőség az arany ipari méretű kitermelésére. A kutatás és a kitermelés a bányászati tevékenység két fő összetevője. Olyan technológiát és tőkét igényelnek, mellyel sem a helyi, sem a nemzeti vállalkozások nem rendelkeznek. Ennek köszönhető, hogy a Guyana-ban jelenleg folyó kutatásokat erre specializálódott nemzetközi társaságok francia leányvállalatai végzik, a fák kivágásához és a földmunkához azonban a helyi vállalkozásokat veszik igénybe. 2000-ben a világ aranykereslete közel 5%-al csökkent. Egy

meglehetősen

dollárközpontú világgazdaságban az arany már többért nem spekulációs eszköz, hanem egyszerűen csak az ékszerkészítés és az elektronika egyik alapanyaga. Guyana a világ aranykitermői között körülbelül az 50. helyen áll. Jelenleg mintegy 82,8 millió euró bevétele származik az aranyexportból, ami köszönhető egyrészt az exportált aranymennyiség növekedésének, másrészt pedig az euró dollárhoz viszonyított gyengébb árfolyamának. Bár a 2000-es év aranykitermelés szempontjából kielégítőnek bizonyult, az ágazat jövője mégis bizonytalannak tűnik. Az 1999-ben engedéllyel működő 41 bányával ellentétben 2000 végén már csak 26 működött, ezek is csökkentett kitermeléssel. 38

39

3.2. Tengerentúli területek 3.2.1. Új-Kaledónia

Új-Kaledónia a Csendes-Óceán délnyugati részén fekszik. James Cook kapitány fedezte fel. Az első francia gyarmatosítók ideérkezésükkor valóságos kőkorszaki viszonyok között élő népeket találtak a szigeteken, akiket hamar elkezdtek írtani. A francia tulajdonban lévő bányavállalatok urai kényszerítették az őslakosokat, hogy a bányákban kényszermunkát végezzenek. Minden ellenszolgáltatás nélkül elvették földjeiket, és amikor mindezek ellen a lakosság fellázadt, a megmozdulást vérbe folytották. Ez történt 1878-ban és 1917-ben, amikor az öslakók fegyveres felkelést robbantottak ki elnyomóik ellen. A II. világháború előtt Párizs liberalizálta gyarmati rendszerét. A nagy törzsfőnököknek korlátozott hatalmat biztosított, s a gyarmati közigazgatás kisebb hivatalaiban Párizs fizetett tisztségviselőként alkalmazta őket. A franciákkal együttműködő őslakos vezetőknek ezután már lehetett személyes tulajdonuk is, és a vagyonosabbak lehetőséget kaptak a francia állampolgárság megszerzésére. Ebben az időben fellendült a bányaipar és a már fejlett kopraipar is sok külföldit vonzott a szigetre. 1939-re ÚjKaledónia lett a világ második legnagyobb exportőre és a hetedik volt a krómtermelés világranglistáján. Ez felkeltette Japán érdeklődését is, és és az amerikai-japán háborút elindító Pearl-Harbour-i támadás előtt a japánok felvásárolták Új-Kaledónia teljes nikkeltermelését és tokiói cégek szerezték meg a sziget két krómbányáját. A II. világháború során a sziget a szövetségesek jelentős támaszpontjává vált. A többi francia gyarmati területre érvényes alkotmánymódosítás 1946-ban ÚjKaledóniára is kiterjedt, 1958-ban pedig korlátozott mértékű önkormányzatot kapott. A bányák korábbi eröltetett kiaknázása és a rablógazdálkodás folytán a termelés a II. világháború utáni években állandóan csökkent, ezért Párizs is egyre kisebb figyelmet szentelt a szigetnek. Ám idővel a helyzet megfordult, mert Franciaország a szigetcsoporthoz tartozó Moruroa-atollon rendezte be atomkísérleti központját, és 1963 óta ott hajtották végre a nukleáris fegyverek kifejlesztéséhez a párizsi katonai erők által nélkülözhetetlennek tartott légköri robbantásokat. 40

A francia gyarmati uralom erős hatása új-Kaledónia kultúráját részben felszámolta. A fővárosban és a központi szigeteken teljes francia befolyás érvényesül. A régi hagyományok inkább csak a szélső szigeteken élnek. Új-Kaledónia gazdasága bányászatra és idegenforgalomra épül. A mezőgazdaság jórészt az önellátást szolgálja, de sok élelmiszert kell importálni. Elsősorban édesburgonyát, gabonát, zöldségféléket termelnek. A bányászat legfontosabb ágazata a nikkelbányászat. A franciák a XIX. Században egy ideig ezt a területet is fegyenctelepnek használták

41

3.2.2. Francia Polinézia

5.térkép – Francia Polinézia A Francia Polinézia lakossága a 2007. évi népszámlálás adatai alapján 254.405 fő. A lakosság összességében fiatalnak mondható mivel 43,1%-a a 20 évnél fiatalabb. Legfontosabb települése a Tahiti szigetén található Faaa (28.399 lakos) ami messze megelőzi a székhelyet Papeete-t és Punaania-t. A lakosság összetételét tekintve 3 fő csoportra osztható: - Polinéziaiak:

a lakosság 83%-a

- európaiak:

a lakosság 12%-a

- ázsiaiak:

a lakosság 5%-a18

A Francia Polinéziához tartozó területek: - Iles-du-Vent: - Iles-sons-le Vent: - Tuamotu, Gambier: - Marquises: - Australes: A legrégebbi régészeti adatok, melyek nyelvészeti és fejlődéstörténeti kutatásokból erednek, arról tanúskodnak, hogy az Ázsiából Óceániában történő bevándorlás 50.000 éven keresztül zajlott. Akkoriban a tengerszint a jégkorszak miatt jóval alacsonyabb 18

Forrás: www.wikipedia.hu

42

volt, mint ma, ezért jóval több földterület emelkedett ki a vízből és ez lehetőséget adott nemcsak az emberek, hanem a növények és az állatok vándorlásának is. A mostani óceániai szigetlakók ősei az utóbbi 4000 évben benépesítették az egész csendes óceáni szigetvilágot, és magukkal vitték indonéz kultúrájukat. Ezek a népek földrajzilag 3 helyen csoportosulnak: - Keleten Polinéziában - Észak nyugaton Mikronéziában - Délebben Melanéziában. A polinéziai nép eredetére több féle teória is létezik, melyek közül a legvalószínűbb, hogy a nép gyökereit ázsiában kell keresni, mégpedig több, mint 6.000 évvel ezelőtti időkről. Az ázsiai eredet botanikai, állattani és nyelvészeti jelek is bizonyítják. Azok a növények, melyeket a mostani lakosok élelmezési vagy egyéb célra termesztenek, mind az ázsiaiak honosították meg a csendes óceáni szigeteken. A nyelvészeti adatok is ezen népek ázsiai eredetét bizonyítják. A közel 1.800 beszélt nyelv 3 teljesen eltérő csoportba sorolható: - Ausztráliai nyelvek - Pápuai nyelvek - Ausztronéziai nyelvek Ezek a nyelvek mind azoknak a népeknek a nyelvéből erednek, akik körülbelül 40.000 évvel ezelőtt érkeztek ázsiából és népesítették be a térséget. Az első európai látogatók a spanyolok voltak a XVI: században, akik Marquise-nek nevezték el a szigeteket. A XVIII. század folyamán megsokszorozódott a sziget felfedezésére tett kísérletek száma: 1767-ben Wallis szállt partra, majd 1768-ban Bougainville, aki átkeresztelte a szigetet „Új Küthéria”-nak A felfedezések és az ezekről készült feljegyzések felkeltették az érdeklődést a csendes-óceáni szigetek iránt, pl.: James Cook angol felfedező is eljutott a Tahiti szigetére 1769-ben Endeavour nevű hajóján *1 *1: A XVIII század vége az az időszak, amikor az európaiakkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok megélénkültek. 1791-ben Marchand admirális a francia király nevében hatalmába vett a Marquises-t. 1793-ra Tahitiban a helyi Pomare dinasztia megerősödött és 1799-től egész Iles-duVent felett uralkodott. 43

1842-ben Franciaország protektorátust hozott létre Tahitin, ami magába foglalta Iles-du Vent, Iles-sons-le-Vent, Tuamotu és Australes területeket. 1877-ben IV. Pomare királynő meghalt és utóda, V. Pomare 1880. december 30-án engedélyezte a Franciaországhoz való csatolásról szóló szerződés ratifikálását. 1880-tól tehát Tahiti Franciaország tartománya lett. Ezután Gambiar-t, Tuamotu-t, Australes-t, Marquisestés Sons-leVent-ot egymás után sorra csatolták Franciaországhoz. Az első világháború alatt Papeete-t a német haditengerészet teljesen lerombolta. A második világháborúban Polinézia Franciaország mellett harcolt. 1957-ben Óceánia francia területeinek nevét Francia Polinéziára változtatták. 1948 óta Francia Polinézia Franciaország tengerentúli területe, mely az 1996 április 12-i törvénnyel egyben autonómiát is kapott. A halászat és a kopra gazdálkodás a Polinéz szigetek két hagyományos tevékenysége. A gazdasági paletta szinte teljes: megtalálható itt a kereskedelem, a kézműves ipar, az építőipar, a közmunkák, a turizmus, az akvakultúra és gyöngykultúra (fekete gyöngyök kultúrája), ami a vidék jelentős exporttermékévé vált. 1963-tól Francia Polinézia gazdaságában nagy szerepet játszott a Csendes Óceáni Kísérleti Központ (CEP) gazdasági és pénzügyi támogatása. A Csendes óceáni Kísérleti Központ megszűnése azonban arra késztette a térséget és ezzel Francia Polinéziát is, hogy egyre inkább megalapozza gazdasági függetlenségét. A turizmus mára már fontos szerepet játszik Francia Polinézia gazdaságában. Az ebből származó bevétel a GDP közel 20%-át teszi ki. Francia Polinéziában a túrizmust nem érintették azok az események, amelyek a Csendes Óceán legtöbb térségét érintették: A Salamon szigeteken belüli etnikumok egymás közti szembenállása, a 2000. június 19-i puccs a Fidji szigeteken. Mindezen esetek ellenére a Csendes Óceán déli részének látogatása nem esett vissza 2000-ben sem, még akkor sem ha ezek helyett az érintette helyek helyett a turisták – főként az ausztráliai és új zélandi turisták – a térség más országait keresték fel: - Cook- szigeteket, Tonga-t, Samoa-t, Varuatu-t és Új-Kaledóniát. Polinézia ebből a „turistamozgalomból” nem tudott profitálni, mivel az adott időszakban nem volt megfelelő szálláshely kapacitása. A turizmusba történő beruházások, a Francia Polinézia és a térség pénzügyi és gazdasági megerősödését szolgáló stratégiai program részének keretében tovább folytatódtak. Azon túl, hogy új, nemzetközi besorolású hoteleket építettek és a vendéglátás régies szerkezetét megújították, egyre nagyobb figyelmet szenteltek a kis, 44

családias szállodáknak és a zöld túrizmusnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a 2000-2003 közti időszakra a túrizmus ágazat 1,7 milliárd FCFP-t kapott támogatás címén, amit a természeti tájak, kis ösvények, turistaútvonalak helyrehozására (565 millió FCFP), tengerpartok felszerelésére, illetve annak jobb megközelíthetőségére (550 millió FCFP), illetve a kisebb szállodákra (270 millió FCFP) költöttek. 1970-től a gyöngykultúra gyors fejlődésnek indult. Legjelentősebb termékét, a „Tahiti fekete gyöngyé”-t újra felfedezték a luxustermékek nemzetközi piacán. A gyöngyüzemek körülbelül 7000 embernek adnak munkát, ami az aktív lakosság 1213%-át teszi ki. Annak ellenére, hogy Polinézia a világ első számú gyöngytermelője, súlyos krízissel kell szembenéznie, ami a piacra kerülő gyöngyök nem kielégítő minőségéből adódó árcsökkenésnek köszönhető. A kormány próbálja a termelőket arra ösztönözni, hogy ne vigyenek a piacra rossz minőségű gyöngyöket. Az 1990-es évek elején a halászat, mely hosszú időn keresztül tradicionális keretek közt folyt a nyílt tengeri hajózás fellendülésével mély változáson ment keresztül. A polinéziai halászat azonban még mindig két pólus köré összpontosul. - a tradicionális halászat, mely a helyi piacok felé irányul - a félig iparosodott halászat, mely főként a külföldi piacok felé irányul A főleg Japánba és az Egyesült Államokba történő export 1996 óta megtízszereződött (2000-ben 1500 tonna volt). A nyílt tengeri halászat a 2000-2003 közti fejlesztési tervben az egyik legnagyobb prioritású ágazat, ennek köszönhetően 375 millió FCFP értékű támogatást kapott. A polinéziai kormány már ekkor is annyira komolyan vette a nyílt tengeri halászat fejlesztésének programját, hogy tervbe vették 2006-ra a flotta kapacitásának megduplázását, ez 56 tonhal halászhajó építését jelentette, Az óriási kiterjedésű terület, a nemzetközileg ismert termékek minősége, és az erős világpiaci kereslet következtében a halászat fellendülése Polinézia fejlődésének egyik ütőkártyája lehet. 1995-ben a mezőgazdasági célra használt terület 18500 hektár volt (Francia Polinézia teljes területe 420000 hektár), azonban ennek csupán az ¼-e van valóban megművelve, a többi ¾-d rész legelő. Ezen a 18500 hektárnyi földterületen a legutolsó népszámlálási adatok szerint mintegy 6200 gazdaság működik, 12000 állandó és 600 időszakos aktív lakost foglalkoztatva, ezért is mondható el, hogy a polinéziai mezőgazdaság hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság szigeteken maradjon. A kopra termesztés, mint az egyik legjelentősebb mezőgazdasági tevékenység több mint 10000 embernek ad munkát, és a mezőgazdasági művelésre szánt földterület közel ¾-d 45

részét foglalja el. A termelés mennyisége évi 10000 tonna. A Tahitii olajüzemek a koprát vagy exportra szánt nyer olajjá vagy „monoi” készítésre szánt finomított olajjá alakítják át. A gyümölcsők, főként ananász és grapefruit, - valamint a zöldségfélék, melyekből az éves hozam 9000 tonna, nagyjából fedezik a helyi igényeket. A sertéstenyésztés és tojástermelés a két legjelentősebb ágazat az állattenyésztésben: az utóbbi azon kevés ágazatok egyike, mely teljesen kielégíti a helyi piaci igényeket. A szarvasmarha tenyésztés számára óriási konkurenciát jelent a Franciaországból és ÚjZélandról érkező importáru. Francia Polinézia iparának fejlődése olyan szerkezeti hátrányokba ütközik, melynek oka a szűk 220000 fogyasztót számláló belső piacban, a főbb gazdasági partnerektől való nagy földrajzi távolságban, az elsődleges források hiányában és a kézi munka magas árában keresendő. Ezen nehézségek leküzdésére különböző adózási és egyéb pénzügyi ösztönzéseket vezettek be. A

dolgozóknak

kevesebb

mint

¼-ét

foglalkoztató

építkezéssel

kapcsolatos

vállalkozások között az említésre méltó iparágak a fémmegmunkálás, az ácsipar és az asztalosipar. Az utóbbi években a kis és középvállalkozásoknak nyújtott fejlesztési támogatásoknak köszönhetően, az ipari vállalkozások száma, 1995-ben 1904 volt, 2001re 2651-re nőtt. A kozmetikai iparban nyújtott teljesítmény is pozitívnak mondható. Az ágazat szakemberei által tett erőfeszítések annak érdekében, hogy a monoi az európai és északamerikai piacokon egyre nagyobb mennyiségben jelen legyen meghozta gyümölcsét: a monoi-ból származó termékek exportja fokozatosan növekszik. Francia Polinézia legjelentősebb kikötője Papete. A kikötő egyrészt ipari és kereskedelmi tevékenységeket lát el, másrészt pedig a kikötő gazdasági életével kapcsolatos szolgáltatásokat is nyújt, mint például az épületeknek, különböző létesítményeknek, raktárépületeknek és ipari zónáknak a kezelése. 2000-ben 20 tengeri körutazáson lévő nemzetközi luxushajó kötött ki Tahitin (ez az előző évi 25 hajóhoz képest visszaesés), illetve 283 nemzetközi cargo járat érintette tranzitfogalom céljából Papeete kikötőjét (1999-ben 279). 2000-ben már megfigyelhető volt a Francia Polinéziával folytatott nemzetközi légi forgalom növekedése. Tahiti Faa repterén leszálló nemzetközi járatok száma elérte a 3497-et, ami 12,8%-os növekedést jelentett az előző évhez képest. Az utasok száma is 46

hasonló növekedést mutat: 2000-ben 732 011 utas fordult meg a reptéren, ami 1999-hez képest 17,1%-os növekedést jelent. Ez a fejlődés a nem menetrendszerinti járatok gyakoribb igénybevételével magyarázható, hiszen az ilyen járatokon utazók száma egy év alatt 267,1%-al nőtt; ez 103 029 utast jelent. A menetrendszerinti járatokon utazók száma (628 982 fő) ezzel ellentétben sokkal kisebb mértékben nőtt, mindössze 5,3%-al az 1999-es adatokhoz képest. A szigetek közti szállítási tevékenység fellendülése nagymértékben köszönhető az egész éven át tartó turisztikai célú látogatásoknak köszönhetően. 2000-ben a Francia Polinéziához tartozó szigeteken belül 848 202 turistát szállítottak az 1999-es 764 114 fővel szemben, ami egy éven belüli 11%-os növekedést jelent.

47

3.2.3. Wallis és Futuna

6.térkép – Wallis és Futuna Egy 2005. évi becslés alapján lakossága 15480 fő, melynek a 34%-a Futuna-ban él. Érdemes megemlíteni a lakosság nagyfokú emigrációját Új-Kaledónia felé: Az 1996-os népszámlái adatok alapján 17 563 Walli-i és futunai lakos és főként Nouméa környékén, ami Új-Kaledónia jelenlegi lakosságának a 9%-a. A IX. század előtt nem volt jelentős az európai jelenlét a szigeten, melyet a XVII. században látogattak a hajósok, Wallis-t a Tonga szigetekről, Futunát pedig a Samoa szigetekről érkező polinéziaiak népesítették be. A szigeten három királyság működik: UVÉA, ALO, SIGAVE királysága; mindhármon protektorátusi szerződést írtak alá Franciaországgal, melyet 1887-ben ratifikáltak. A második világháború alatt az Egyesült Államok előtérnek használta a szigetet. Wallis és Futuna 1959-ben népszavazás útján döntött arról, hogy Franciaország tengeren túli területévé szeretne válni, és az 1961. július 29-i törvény értelmében hivatalosan is azzá vált. Bár Wallis és Futuna közigazgatásilag egységet alkot, a terület egyik jellegzetessége, melyet Franciaország is tiszteletben tart -, hogy a szokásrendszer három királyságot különböztet meg: Wallisban UVÉA, Futunában pedig ALO és SIGAVE királyságát. Wallisban UVÉA király áll a szokáshierarchia csúcsán, Őt veszi körül egy miniszterelnök és öt miniszter. Wallis szigete 21 városból áll. Futuna szigete 2 királyságra oszlik: Sigave és Alo királyságára, melyekre összesen 15 város tartozik: Alo: Malae, Taoa, Ono, Kolia, Alofi, Poi, Vele, Tamana, Tuotafa 48

Sigave: Leava, Nuku, Vaisei, Fiua, Toloke, Tavai Mindkét királyságban maga a király a legfőbb tekintély, őket pedig öt különböző városhoz tartozó miniszter, egy szertartásvezető és egy rendőrfőnök veszi körül. A városok vezetőit mindkét királyságban a Vének Tanácsa jelöli ki. Az 1961. július 29-i törvény „garantálja a terület lakosai számára vallásuk, hitük és szokásaik szabad gyakorlását mindaddig, míg azok nem ütköznek az általános jog alapelveibe …” (harmadik cikkely). Wallist és Futunát egy küldött és egy szenátor képviseli a francia Parlamentben; valamint egy, a kormány által kijelölt személy részt vesz a gazdasági és szociális Tanács munkájában. Wallis és Futuna gazdasága meglehetősen tradicionális maradt, nem jellemző rá a pénzközpontúság. A termékek nagy része önellátásra szolgál, csak csekély részük marad kereskedelmi célra. A legfőbb tevékenységek a mezőgazdaság és az állattenyésztés, elsősorban a sertés- és a baromfitenyésztés (csirke és tojás). A halászat annak ellenére, hogy jelentős lépéseket tesznek fejlesztése érdekébe (a halászati feltételek javítása, halászkikötő építése) még mindig nem képes kielégíteni a helyi igényeket. A szinte a végletekig kizsákmányolt erdőterületek újratelepítési programja lassan meghozza gyümölcsét. Wallis

korallszigetei

olyan

halászat

zónába

tartoznak,

melynek

kiterjedését

fennmaradása érdekében csökkenteni kellett. A szigetcsoporton csak úgynevezett tradicionális halászatot folytatnak. A mindössze körülbelül 350 halász vékony fonálból szőtt hálóval, víz alatti puskával illetve lándzsával halászik. Az évente kifogott mintegy 200-300 tonna hal, illetve egyéb tengeri élőlényt, azonban ez a mennyiség teljes mértékben a sziget lakosságnak önellátására szolgál, sőt nem is elég teljes egészben a helyi igények kielégítésére. A Troca és a kagylók gyűjtése valamint az abból való gombkészítés azon kevés gazdasági tevékenységek egyike, mely az Olaszországba történő exporton keresztül devizabevételt jelent a sziget számára. A halászat támogatásában eddig nem sok eredmény született, azonban a fejlesztés tovább folytatódik: tervezik a tengeri halászatra is alkalmas flotta létrehozását és hamarosan elkészül a nagyobb hajók fogadására is alkalmas halászkikötő. Wallis és Futuna-n a mezőgazdaságnak számos hátránynak kell megküzdenie: . változatos domborzati viszonyok 49

. Futuna esetében a földművelés hagyományos váltógazdaságos módja, mely során 2-3 év művelés és egy hosszú parlagon heverési időszak váltja egymást . a földbirtokkal kapcsolatos szokásjogok, melyek szinte lehetetlenné teszik a megművelhető parcellák átruházhatóságát . a talajkimerülés A hasznos mezőgazdasági terület családonként 0,25 – 0,50 hektár között mozog. Ezek a feltételek megnehezítik a családok mezőgazdasági termékekkel való önellátását, ezért a friss (banán, manióka, gyümölcsök, kókuszdió, zöldségek) fogyasztási termékek nagy részét légi vagy tengeri úton kell Ausztráliából, Új-Zélandról és Új-Kaledóniából importálni. A sertéstenyésztés ugyan fejlődőben van és nő az állattenyésztők száma is, ám a tenyésztési körülmények meglehetősen kezdetlegesek. Jelenleg mintegy harminc állattenyésztőt tartanak nyilván Wallisban és mindössze hármat Futunában. A szigetcsoporton közel 30 000 setést tartanak, ami messze maga mögé utasítja a mindössze 15-20 főből álló szarvasmarha állományt. A sertésállomány ilyen nagy számának egyik oka egyébként a sertés helyi szertartásokon való használata. Az utóbbi években a baromfitenyésztés is fejlődésnek indult, de a tojásállomány szintén nem elegendő a helyi fogyasztási igények kielégítésére, így a helyi lakosság tojásellátása: a zöldség-, gyümölcs és halászati termékekkel való ellátáshoz hasonlóan – szintén importra szorul. Azok a termékek, melyek egykor mindennapi használatra készültek, mint például a különböző fonott tárgyak, vagy a kagylóból készült nyakláncok, melyeket még mindig használnak a különböző szertartásokhoz, a térség külföld felé nyitása óta, dekorációs termékekké váltak. Ezen termékek gyártásával közel 300 ember foglalkozik és nagy részüket Nouméa és Tahiti felé exportálják. Wallis és Futuna ipara két óriási hátránnyal küzd: az egyik a helyi fogyasztópiac hiánya, a másik pedig az olyan külföldi konkurencia, mint Fidji vagy Samoa ahol ugyan ezeket a termékeket nagyobb mennyiségben és versenyképesebb áron tudják előállítani. Ráadásul hátránynak tudható be az a természeti adottság is, hogy ezen szigetek messze helyezkednek el Európától és ez a hatalmas földrajzi távolság nagymértékben megnehezíti a termékek árúba bocsátását. A háztartások vásárlóerejének növekedése megfigyelhető a fogyasztás módjának fejlődésén is: 2002-ben megnyílt a szigetcsoport első kereskedelmi központja, melyből

50

elsőkét az autókereskedések húztak hasznot. Az autók iránti kereslet egyre inkább az új autók irányában mozdul el. A turizmus még nem igazán fejlett a térségben. Wallis és Futuna szigetei izoláltak, kevésbé ismertek és nagyon nagy távolságára vannak a térség többi szigetcsoportjától is: Fidji szigetektől 800 km-re, Francia Polinéziától 2 800 km-re, Új-Kaledóniától pedig 2 100 km-re. Ennek ellenére van ütőkártyája a térségnek: egyrészt a lakosság hagyományos életmódjának hitelessége, másrészt a vonzó és védett természeti kincsek, a krátertavak, Wallis kicsi szigetei, vagy Alofi erődi és strandjai mind vonzerőt jelenthetnének a turisták számára. Azonban ezek az adottságok még nincsenek kellőképpen hasznosítva és – eltekintve a Wallisban található golfpályától, a búvárklubtól és a légi klubtól – nagyon kevés szórakozási lehetőségük van az ide látogató turistáknak. Wallis és Futuna területén három nagy tengerészeti társaság működik: a Moana Hajózási Társaság (Compagnie Moana navigátion CMN) melynek utód lett a 2001-ben megalakult és Mata Utu-ban székelő Moana Shipping társaság; a Pacific Direct Line (PDL) székhelye Új-Zélandon Aucklandban található); és a Sofrana, mely 25 naponként hajózik ki. Az első kettő társaság a rakományok szállítása miatt kereskedelmi kapcsolatban áll a Southern Moana Társasággal, és minden huszadik napon használja annak hajóit. Összességében 2001-ben Wallis-t 33 hajó érintette; és kivétel nélkül minden olyan kereskedelmi hajó, mely érinti Wallis-t, Futuna-t is érinti. A térség ilyen mértékű elszigeteltsége és más területektől való óriási távolsága következtében a forgalom lebonyolításában nagy szerepe van a légiközlekedésnek is. Jelenleg egyetlen légitársaság, az Air Caledonie Infernational (AIR CALIN) bonyolítja le mind a belföldi, mind a külföld felé irányuló forgalmat. A térség egyetlen nemzetközi reptere Wallis északi részén Hihifo-ban található. Annak ellenére, hogy a járatok száma csökkenőben van, az utasok száma, ha mérsékelt ütemben is de növekszik (évi kb. 1-1,5% növekedés) Futuna-ban és Pointe Vele-ben szintén található egy kisebb helyi repülőtér 1100 m-es fűvel borított kifutópályával. Wallis és Futuna erdőit két tényező fenyegeti, egyrészt a földterület művelésre alkalmassá tétele, melyet részben erdők kiirtásával érnek el; másrészt pedig a gyakran előforduló erdőtüzek. Egyedül már csak a futuna-i szigetcsoport egyik szigete, Alifi rendelkezik viszonylag összefüggő erdőállománnyal, ám a fakitermelés az itt található 51

erdőket is veszélyezteti. A fa, melyet felhasználnak ácsmunkákra, bárkaépítésre és tűzifának, kezd hiánycikk lenni. Részben ennek is köszönhető, hogy az utóbbi 30 évben újraerődítési program ment végbe a térségben.

52

3.2.4. Francia Ausztrál és Antarktiszi területek (TAAF) Francia fennhatóság alatt áll néhány Antarktisz közeli sziget az Indiai-Óceán déli részén. Ezek a Krozet-szigetcsoport, ahol az Alfred-Faud kutatóbázis található, tőle 1480 km-re keletre a Kerguelon szigetcsoport, ahol egy meteorológiai előrejelző állomás működik, ettől 1420 km-re északra pedig Saint-Paul és Új-Amszterdam szigete. Franciaország igazgatja még az Adélie-nek nevezett antarktiszi területet, ami 2700 kmre délre található Tazmániától és és szintén kutatóbázisnak ad otthont. 1938-ban deklarálták a francia szuverenitást a déli félteke 60-ik szélességi fokától délre, illetve a 136-ik és 142-ik hosszúsági fokok között elterülő területeken ( ez mintegy 432 ezer km2 .Mivel egyre több és több ország szeretett volna az Antarktisz körül megtelepedni, így Franciaország, hogy jogilag is bebiztosítsa jelenlétét, 1956 augusztusában törvénybe iktatta ezen területek „Franciaország tengerentúli területe” státuszát. Az 1959-es Washingtoni Egyezmény, majd az 1991-es madridi jegyzőkönyv 30 évre, illetve meghosszabbítva 50 évre kidolgozott egy szabályrendszert, ami biztosítja a 60-ik szélességi foktól délre lévő területek katonai jelenléttől, elsősorban nukleáris fegyverektől való mentességét, hogy háborítatlanul folytatódjanak a meteorológiai és más tudományos vizsgálatok, kísérletek.

53

3.2.5. Saint-Barthélemy Saint-Barthélemy szigete a Karib-tenger észak–keleti részén fekszik. 2007. február 22én jött létre, mint önálló francia tengerentúli terület, előtte Guadeloupe része volt. A sziget nagy részét hegyvidék borítja, legmagasabb pontja a Morne Vitet, mely 286 méter magas. A szigetet rengeteg apró kis sziget veszi körül. Éghajlata trópusi, egy száraz és egy csapadékos időszak váltja egymást. Lakosainak száma a 2009. januári népszámlálás adatai alapján 8398 fő. A lakosság 90 %-a francia, a maradék 10 %-át pedig feketék, mulattok és meszticek teszik ki. A feketék afrikai leszármazottak, a mulattok fekete-fehér, a meszticek pedig fehér-indián keverékek. Saint-Barthélemy, mint több más karib-tengeri sziget, a XVII. Században jelent meg Franciaország történelmében. Kolombusz Kristóf fedezte fel 1493-ban az Antillákon tett második útja során és Bartolomé nevű testvére tiszteletére Bartholémy-nak nevezte el a szigetet, melyet először 1648-ban foglaltak el a franciák. Saint-Barthélemy-t, mivel nem termelt hasznot a korona számára, hamar fölösleges tulajdonnak nyilvánították és 1784 július elsején eladták a spanyol királynak cserébe a jogért, hogy a francia hajók bemehessenek Göteborg kikötőjébe. III. Gusztáv svéd király tiszteletére a sziget legjelentősebb települését ( La Carénage) Gustavia-ra nevezték át. 1787-ben állították fel a rabszolgák és szabad színesek ügyeit intéző hivatalt. A rabszolgaság intézménye a szigeten egészen 1847-ig jelen volt, ekkor szabadították fel az utolsó legálisan tartott rabszolgát a svéd gyarmaton. 1852-től azonban a sziget egyre kevesebb kereskedelmi hasznot hozott, így a svéd király és II. Oszkár norvég király elhatározták, hogy átengedik a szigetet Franciaországnak, aki azt 1878. március 16-án Guadeloupe-hoz csatolta. 1957-ben David Rockefeller megvásárolt a szigetből egy 27 hektárnyi területet és elkezdődött a sziget turisztikai uticéllá való átalakítása. 1963-ban Saint-Barthélemy és Saint-Martin alkották Guadeloupe 3. kerületét ( „az északi szigetek” ), 2007. február 22től pedig – Saint-Martin-hoz hasonlóan – az Alkotmány 74. cikkelye értelmében collectivité d’outre-mer, vagyis önálló tengerentúli közösségi státuszra emelkedett. Saint-Barthélemy közigazgatásában jelentős szerepe van a 19 tagú területi tanácsnak, melynek tagjait 5 évre választják és melynek élén a 2007-ben megválasztott Bruno Magras áll.

54

Kis kiterjedéséből és éghajlatára jellemző szárazságból kifolyólag Saint-Barthélemy gazdaságában sem a mezőgazdaság, sem az ipar nem játszik jelentős szerepet. Az 1960as években a szigeten a turizmus kezdett el fejlődni. A szigetre látogató turisták nagy többsége Észak-Amerikából érkezik és a sziget és a sziget elsősorban olyan turisták számára lehet uticél, akik képesek és hajlandóak a luxust megfizetni. Az INSEE19 adatai szerint 2006-ban Saint-Barthélemy-ben 2124 vállalkozás működött. A sziget GDP-je 179 M euro, ez lakosokra lebontva közel 26000 euro, mely 10 %-kal magasabb, mint a franciaországi átlag és meghaladja a guadeloupe-i átlagot is. 2007-ben 323851 turista látogatott el a szigetre, amely 1,6 %-kal több, mint 2006-ban. Azonban az Amerikában 2007 őszén kezdődött gazdasági és pénzügyi válság hatására , mivel a szigetre látogató turisták többsége Észak-Amerikából érkezik, az ágazatban erős visszaesés figyelhető meg. A sziget szállodahálózatát főként luxusszállodák alkotják, melyhez szorosan kapcsolódik a közel 200 üzlet által működtetett luxustermékek kereskedelme. Látható tehát, hogy a sziget gazdasági tevékenysége főként szezonális és nagy mértékben alárendelt a dollár átváltási árfolyam ingadozásának. Az INSEE 2007-es adatai alapján Saint-Barthélemy aktív lakossága 5192 fő, ami az összlakosságnak több, mint 62 %-a. Ez az 1999-es felmérés adataihoz képest ( 3898 fő ) jelentős növekedést mutat. Saint-Barthélemy-ben az utóbbi 10 évben tartósan alacsony maradt a munkanélküliek aránya: az 1999-es 4,4 %-kal szemben 2007-ben 3,2 %-ot mértek; az álláskeresők száma a 2006 végi 127 fővel szemben 2007 végén már csak 108 fő volt.20 Saint-Barthélemy közoktatásában a franciaországi mintát követi. A szigeten öt iskola található, ahová a 2007/2008-as tanévre összesen 1217 tanuló íratkozott be.21 Szociális védőháló tekintetében szintén a franciaországi mintát követik, egészségügyi ellátás is kielégítő.

19

INSEE: Institut National de la Statistique et des Études Économiques – Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Intézete 20 Forrás: www.insee.fr 21 Forrás: www.ac-guadeloupe.fr

55

3.2.6. Saint-Martin

Saint-Martin szigete a Guadeloupe-szigetektől 220 km-re északra, az Antillák szívében helyezkedik el. Nyugatról a Karib-tenger, keletről pedig az Atlanti óceán veszi körül. Saint-Barthélemy szigetétől mindössze 30 km távolságra található. Területe 86 km2 , melyből 53 km2 tartozik Franciaországhoz. Két részből áll: Grande Terre és Terres Basses, melyeket csupán két keskeny soros kavicshordalék köt össze egymással. Legmagasabb pontja a 424 méter magas „Pic Paradis”. Saint-Martin több kisebb szigetet is magába foglal. Éghajlata óceáni, ahol egy decembertől májusig tartó száraz és egy júniustól novemberig tartó csapadékos időszak váltja egymást. Az évi átlaghőmérséklet 27 ºC körül mozog. Az INSEE22 utolsó, 1999-ben végzett népszámlálási adatai alapján a sziget francia részének lakossága 29112 fő volt. 2004ben a lakosok számát a francia részen 33164 főre, a holland részen pedig 32800 főre becsülték. A szigeten nagyrészt haitiek és dominikaiak élnek, ezen kívül jelentős számban találhatók itt feketék (afrikaiak), meszticek (indián-fehér keverékek), néhány francia (európai) fehér és indiai származású is. Saint-Martin szigetét 800 körül Arawak indiánok népesítették be és Oualichi-nek, azaz „asszonyok szigete”-nek nevezték el. A XIV. században őket karibi népek váltották fel. Magát a szigetet Kolombusz Kristóf fedezte fel az Antillákon tett második útja során 1943 november 11-én, Szent-Martin napján. Ezután franciák, hollandok, majd végül spanyolok foglalták el a szigetet, akik 1648-ban elhagyták azt átengedve a franciáknak és a hollandoknak, akik 1648 március 13-án megállapodást írtak alá arra vonatkozólag, hogy hol húzódik az államhatár – délen a holland rész (Sint-Martin), északin pedig a francia rész (Saint-Martin)-, valamint megállapodtak abban is, hogy mindketten lehetővé teszik az áruk egymás közti szabad áramoltatását. A XVIII. század folyamán, amikor is a térségben rengeteg háború zajlott, Saint-Martin szigetét több ízben is elfoglalták idegen nagyhatalmak (britek, spanyolok). A sziget északi része feletti francia szuverenitást az 1946-os párizsi szerződés erősítette meg. 1946-ban Saint-Martin szigetének északi részét Guadeloupe-hoz csatolták, annak lett

22

INSEE: Institut National de la Statistique et des Études Économiques – Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Intézete

56

egy ún. községe, majd –Saint-Barthélemy-hez hasonlóan- 2007. február 22-én önálló francia tengerentúli terület lett. Saint-Martin-on 2006-ban 4134 vállalkozás működött, ami a 2005-ös évhez képest 1,4 %-os növekedést mutat. Ezen vállalkozások 24,6 %-a a kereskedelemben, 23,6 %-a a vendéglátóiparban, 23,1 %-a a szolgáltatóiparban, 11,5 %-a pedig az építőiparban folytatott tevékenységet. Saint-Martin igen fejlett szállodahálózattal rendelkezik, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy hogy a Karib-térség egyik leglátogatottabb uticéljává váljon. A turisták főként Észak-Amerikából érkeznek, de kisebb számban látogatnak ide európaiak és délamerikaiak is. A sziget a tengeri körutazások egyik legkedveltebb megállóhelye, 2002 óta évente több, mint egymillió utas látogat el ide. 1997 óta a turisztikai ágazat folyamatosan erősödött (10 év alatt 37,3 %-kal), ám 2006 óta a lassulás jelei is megfigyelhetők. A közlekedésben a vízi és a légi közlekedés játszik fontos szerepet. A sziget két legfontosabb repülőtere a holland részen lévő Princess Juliana nemzetközi repülőtér és a francia részen lévő Espérence helyi repülőtér. A szigettel több nagyobb légitársaság is kapcsolatban áll: Air Caraïbes, Air Antilles Express, Liat, Air France, American Airlines, Northwest és az USAir. A vízi közlekedés tekintetében említésre méltó az árufuvarozásra használt Galisbay kikötője és az utasforgalom számára fenntartott Marigot kikötője. A holland Sint-Marteen területén a két legjelentősebb kikötő az Oyster Pound kikötő, melyet a szigetek közti utasforgalom lebonyolítására használnak, illetve Pointe Blanche kikötője, melyet mélyet a víz ottani mélysége miatt a nagy tengerjáró hajók és a szigetre érkező import szállítmányokat fuvarozó teherhajók fogadására használnak. Az INSEE23 legutóbbi, 1999-es adatai alapján Saint-Martin francia részén 14476 aktív lakost számláltak, ez a sziget teljes lakosságának a 49,7 %-a, míg a sziget holland részén az aktív lakosok száma 19633 fő. A közoktatás franciaországi mintára történik. A 2007/2008-as tanévben Saint-Martin-on 24 oktatási intézmény működött. Az egészségügyi rendszer és a szociális védőháló szintén a francia mintát követi.

23

INSEE: Institut National de la Statistique et des Études Économiques – Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Intézete

57

3.3. Tengerentúli közösségek 3.3.1. Saint-Pierre és Miquelon

7.térkép – Saint-Pierre és Miquelon Saint-Pierre és Miquelon az Atlanti-óceán észak-nyugati részén fekszik, mindössze néhány kilométerre Kanadától. Területe 242 km2 . A legrégebbi régészeti nyomok arról árulkodnak, hogy emberi életre utaló jelek már a sziget 1520 októberéber 19-ei hivatalos felfedezése előtt is voltak, mivel a baszk halászok a sziget körüli vizekre jártak bálnavadászatra. A szigetet tehát José Alvarez Faguendes portugál hajós fedezte fel 1520 október 19-én és a „11.000 szűz szigete”-nek nevezte el. A terület 1535 júniusában francia fennhatóság alá került, amikor is Jacques Cartier I. Francois nevében birtokba vette. Rengeteg francia érkezett a szigetre Bretagne-ból, Normandiából a Basque területekről, főleg halászok és megalapították Saint-Pierre városát. A szigetet az angolok többször is elfoglalták, de 1816-ban végleg francia kézre került. 1941 december 24-én csatlakozott a terület Franciaországhoz. Olyan híres emberek is meglátogatták a szigetet mint René de Chateaubriand 1791-ben, vagy De Gaulle tábornok 1967-ben. 1946-ban tengerentúli terület lett, majd rövid időn belül már tengerentúli megyei státuszt kapott, amit azonban 1985-ben feladott a nagyobb autonómia kedvéért, és területi közösséggé vált, hogy kikerüljön az EK-ból. Meg akart szabadulni az egyesült Európából fakadó hátrányoktól. Saint-Pierre és Miquelon csekély lakossága mindig is a halászatból és a különböző kikötői tevékenységekből élt. Ezért is érintette őket érzékenyen, amikor Kanada megelégelve azt, hogy egyre több országból egyre több halász érkezik erre a területre jelentősen megcsapolva a tőkehalállományt, 1977-ben kiterjesztette a kizárólagos gazdasági zónáját partjaitól számított 200 mérföldig, Franciaországra pedig kvótákat 58

eröltettek. Ettől kezdve állandósultak a sorozatos jogviták és ezt megelégelve kértek a szigetek nagyobb autonómiát 1985-ben. A halászat kedvezőtlen alakulása miatt más lehetőségek után kellett nézniük a sziget lakóinak. A diverzifikációra több javaslat is született, mint például a turizmus fejlesztése, vagy a szerencsejáték meghonosítása. Nagy segítség lenne a gazdaságnak, ha a Kanadával meglévő középszerű kapcsolatok tovább fejlődnének, vagy ha építenének egy normális repteret, ám erre egyenlőre nem sok esély van, mivel a költségvetésről így is állandó vita folyik Franciaország és a sziget között.

59

3.3.2. Mayotte

8.térkép – Mayotte 35 év alatt Mayotte lakossága ötszörösére növekedett, és 2007-es adatok alapján lakossága a 160 265 főt. Az átlagos népsűrűség a szigeten 499 fő/km2, ám a lakosság egyre inkább egyetlen város, Mamondzu, a székhely köré összpontosul, ahol közel 45 000 lakos él. Ennek a nagy demográfiai növekedésnek az oka a magas születési arányban és a környező szigetekről történő bevándorlásban keresendő. Mayotte lakossága meglehetősen fiatalnak mondható. A 20 évnél fiatalabbak alkotják az összlakosság 56%-át, ami az összes franciaországi terület közül itt a legmagasabb. Mayotte lakossága az eredeti bantu őslakosság és a bevándorlási hullámok népeinek, főként madagaszkáriak keveredésének eredménye. A szigeten jelenlévő kisebbségek között fontos helyet foglalnak el az indiaiak, legfőképp a kereskedelemben. A népesség 2/6-a csak kicsit, vagy rosszul beszéli a francia nyelvet, ami ugyanakkor Mayotte hivatalos nyelve. Mayotte-ot először bantu négerek népesítették be az V. és a VIII. század között. Egészen a XIII. századig a kereskedelem a mozambiki csatorna többi szigetével, Madagaszkárral és Afrikával folyt. Ez után az arabok megszállták a szigetet, magukkal hozva a kultúrájukat és a muzulmán vallást. Egymással rivalizáló szultánok jelentek meg a Comores szigetcsoporton. Az első európaiak, akik portugálok és franciák voltak a XV. század körül kötöttek ki Mayotte-on. A XVIII. század végén és a XIX. század elején Mayotte erőszakos megmozdulások színtere lett. (rabszolgafelkelések, rablások, fosztogatások, … stb.), így a lakosság száma 3000-re csökkent! 60

1841. április 25-én Andriantsouli madagaszkári szultán átengedte Mayotte-ot Franciaországnak, hogy megvédjék a szigetet a külső, főleg comoresiektől jövő támadásoktól. Mayotte ekkor francia gyarmat lett, ahol a rabszolgaságot 1846-ban törölték el. 1886-tól 1892-ig, tehát több mint fél évszázaddal ezután Franciaország protektorátust hozott létre a Comores-i szigeteken, így a szigetcsoport a Mayotte-i kormányzó fennhatósága alá került. Az 1912. július 25-i törvény Mayotte-ot és a hozzá tartozó területeket visszacsatolta Madagaszkár francia tartományához. 1946-ban a Comores szigetcsoport Tengerentúli Terület lett, melynek székhelye Dzaondzi. 1976-ban népszavazás útján a lakosság 99,4%-a a francia köztársasághoz való tartozás mellett döntött. Az 1976. december 24-i törvénnyel Mayotte egy átmeneti státuszt kapott, miszerint a sziget Franciaország tengerentúli közössége. Mayotte „lehorgonyzását” a Francia Köztársaságban az 1979. december 22-i törvény erősítette meg, miszerint „Mayotte szigete – Francia Köztársaság része, és mindaddig az is marad, míg a nép másként nem dönt”. A

2001

július

11-i

2001-616-os

számú

törvény

Mayotte-ot

„Collectivite

Départementate”-nak nyilvánította. A törvény harmadik cikkelye rendelkezik arról, hogy Mayotte-on is alkalmazni kell azokat a jogszabályokat és rendeleteket, amelyek a francia jogrendben szerepelnek, mint például a házastársi jogok; örökösödési jogok; szabadságjog, büntetőjog, büntetőeljárásra vonatkozó jogszabályok; választójog; … stb. A törvény tartalmaz a sziget gazdasági és szociális fejlődésére vonatkozó előkészületeket, rendeleteket is. Ezek közül mindenképpen említésre méltó a családi támogatások kiterjesztése és általánossá tétele, az egészségügyi és társadalmi védőháló kidolgozása, vagy a munkához és a foglalkoztatáshoz való jog. A muzulmán vallás egyébként a XV. századtól van jelen a szigeten, és fontos szerepet játszik a társadalomban, mivel a lakosság 95%-a mohamedán. Az iszlámnak egy mérsékeltebb változatát gyakorolják még akkor is ha a gyerekek az állami elemi iskola előtt kora reggel Korán iskolába járnak. Ahogyan azt az Alkotmány 75. cikkelye lehetővé teszi számukra személyes státuszukat megőrizve a mayotte-iak továbbra is alkalmazzák a madagaszkári és afrikai szokásokból, valamint a muzulmán jogból eredő szokásjogot. A hagyományos mayotte-i társadalomban nagyon fontos szerepet játszik a csoport elsőbbsége az egyénnel szemben, valamint anyaági viszony, ami azt jelenti, hogy az egyenes ági leszármazást anyai ágon értelmezik, illetve a család lakóhelye ott van ahol az anyáé.

61

Mayotte gazdasága átmeneti periódusban van. Egyes ágakra a kevésbé pénz központú kevésbé jövedelmező tradicionális mód jellemző, más ágazatok viszont már modernizáltabbak. A gazdaság tradicionális ágazatait a mezőgazdaság és a halászat alkotja. Még ha a tradíciók hatása igen erős is ezekben az ágazatokban, bizonyos fokú modernizáció azért már itt is megfigyelhető. A hasznos mezőgazdasági terület 11.000 hektárt tesz ki, ami a sziget területének közel 30%-a. A mezőgazdasági üzemek száma kb.16.000-re becsülhető, ez pedig a gazdasági üzemek 56%-a. Ebből viszont mindössze 1% az olyan gazdaság amely 5 hektrát vagy annál nagyobb területet művel, a többi 55% esetében a megművelt terület nem éri el az 1 hektárt. A megművelhető terület 75%-án a maniok és a banán termesztése folyik. Az állattenyésztés szinte elhanyagolható jelentőséggel bír a szigeten. Réunion korlátozott mennyiségben exportál vaníliát és kanaga kivonatot, aminek a minőségét a világon mindenütt elismerik, ám ezen cikkek exportja is jelentős csökkentést mutat. A szolgáltatással kapcsolatos tevékenységek főleg az informatika, az egészségügy és a telekommunikáció területén vannak jelen. Ez az ágazat alkalmazza az aktív lakosságnak közel a felét. A vállalkozások kicsi mérete, illetve az erősen korlátozott fogyasztópiac az exportban való részvételre ösztönzi a piac szereplőit. Jelenleg a kereskedelem fellendülőben van, ami részben a háztartások vásárlóerejének javulásával, részben pedig a nagy bevásárlóközpontok (CORA, SHOP, MEGA, HYPER-DISCOUNT…) megjelenésével magyarázható. Mégis az üzletek nagy része még mindig ún. kis családi üzlet. A villamos energia ellátást biztosító Electricité de Mayotte (EDM) öt év alatt megduplázta termelését, de említésre méltó még a közszolgáltatói ágazaton belül a France Télécom, vagy a szigeten 2001 novemberétől jelen lévő SFR mobilszolgáltató. A közúti és a tengeri közlekedés kielégítőnek mondható, a külfölddel folytatott cserekereskedelem pedig folyamatosan növekszik. Az 1993-ban Longoni kikötője már túltelített volt az ott fogadott 99.700 tonna áruval szemben. 2002 végére ez a mennyiség már 390.000 tonna volt, azonban meg kell jegyezni, hogy ennek a mennyiségnek a 47%-a átszállításra került a térség más országai felé. A légi közlekedés szintén növekedésnek indult. 62

1994 és 2001 között: az utasok száma 57.384 fő-ről 134.397 fő-re emelkedett. A kifutópálya ugyan nem alkalmas óriás gépek fogadására, a forgalom növekedését úgy kezelik, hogy sűrítik a járatokat, főleg Réunion és Mayotte között. Jelenleg 4 társaság bonyolít le légiforgalmat a szigeten: Air Austral, Air Seychelles, Air Comoes és időszakosan az Air Madagascar. Az Air Mozambique nemrégiben kezdett járatot indítani Mayotte érintésével: Maputo-Pemba-Mayotte. Bár Mayotte még nem egy turisztikai szempontból preferált hely a turizmus már elindult a fejlődés útján, ami azért is jelentős a sziget életében, mert új munkahelyeket teremthet a lakosság számára. A 2001-ben a szigetre látogató 23.000 turista és 8.000 tengeri körutazáson résztvevő személy 40%-a Franciaországból, 46%-a pedig Réunionból érkezett. Ha a látogatók célját vizsgáljuk, a látogatók 42,5%-a rokonlátogatásra, 32%-a üzleti célból, 25%-a pedig csupán szabadidőtöltés végett érkezett a szigetre. Ennek az ágazatnak a fejlődéséhez szükség lenne a repülőtér kapacitásának növelésére, illetve a repülőjegy árak csökkentésére. Másik nagy hiányossága Mayotte-nak a turizmus terén, hogy kevés a rendelkezésre álló szálloda és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások. A nyilvánvaló fejlődés ellenére Mayotte gazdaságára az is jellemző, hogy nagyon nagy mértékben függ Franciaországtól és a küldföldtől. Az infrastruktúra, a vízhálózat, a csatornázás, a kórházak, az iskolák, fejlesztése mind külföldi, főleg Franciaországból és az Európai Unióból érkező anyagi támogatásokkal történik. 2002 december 13-án született megállapodás értelmében Mayotte egy öt évre szóló 100 millió eurós támogatásban részesült, melyet főleg a közlekedés, az oktatás, a mezőgazdaság, a kézműipar és a környezet fejlesztésre fordítanak.

63

4. Tengerentúli területek kapcsolata Franciaországgal 4.1. Bevezető Az elmúlt évszázad második fele óta érdekes változásokat figyelhetünk meg: Franciaországhoz csatolt területek többsége elnyerte függetlenségét, köztük a legfontosabb gyarmat, Algéria is 1962-ben. Azon a néhány kisebb gyarmati területen mely megmaradt francia közigazgatás alatt – ugyan a klasszikus gyarmati állapotok megszűntek bár az anyaország még továbbra is jelentősen beavatkozhat az életükbe. A 96 európai megyéje mellett Franciaország 4 tengerentúli megyével is rendelkezik, melyek 4 különböző régiónak számítanak. Les départements d’outre-mar – DOM, mely a következő területekből állnak: Guadeloupe, Guyana, Martinique, Réunion. Ezek a területek ugyanolyan közösségi jogokkal rendelkeznek, mint a Franciaország európai megyéi, következésképpen az EU területéhez tartoznak és, mint EU területek, az EU-nak figyelmmel kell lennie e területek a problémáival. Les territories d’outer-met – TOM, mely a következő területekből állnak: Új Kaledónia, Francia Polinézia, Wallis és Futna szigete, a francia ausztrál és antarktiszi területek. Les collectivités spéciales vagy les collectivités territoriales melyek valahol a DOM-ok és TOM-ok között helyezkednek el. Mayotte szigete, Saint Pierre és Miquelon szigetei rendelkeznek egy fajta autonómiával és egyfajta társult viszonyban állnak az EU-val. A tengerentúli megyék és területek lakói, lévén, hogy EU állampolgárok, elvileg szabadon utazhatnak az EU és francia területeken, azonban ehhez egy a II. világháború előtti rendelet értelmében a személyazonosságukat igazolni kell. Viszont e területek lakói, mivel francia állampolgárok, ugyanúgy részt vehetnek a francia nemzetgyűlési és Eu parlamenti választásokon, mint franciaországi társaik. Azaz a tengerentúli megyék francia lakosaira ugyanazok a jogok és kötelességek érvényesek, mint az anyaországbeli lakosaira. A fejlettebb decentralizáció elsősorban nem adminisztratív, sokkal inkább politikai okoknak tudható be ezeken a területeken, amikor is a tengerentúli lakosokra - akik pont

64

olyan állampolgárok, mint az előbb említettek - hol a köztársaság törvényei, hol pedig a helyi jogszabályok vonatkoznak. Franciaország jelenléte ezeken a területeken nagyon is jelentős, hiszen az összlakosság 3,5%-a él ezeken a területeken, valamint az anyaországbeli lakosság 1%-a ezekről a területekről származik. Ők alkotják az „ötödik tengerentúli megyét” Franciaország testén belül, a franciák elmondása szerint. Franciaország, mint katonai nagyhatalom, térségi jelenléte rendkívül jelentős. - Az atomkutatás bázisa; Polinézia. - A francia és egyben az európai űrkutatás és kilövőközpontja Guyana-n található. - A dél indiai óceáni fegyveres erők Réunion-on állomásoznak. Itt működik még a Francia Tudományos Kutató Intézet (OSTROM), a Nemzetközi együttműködés az Agrár Kutatásért Központ (CIRAD) valamint a Francia tengerkutató Intézet (IFREMER). Ismernünk kell továbbá azt a tény, hogy minden országnak a partjaitól számított 200 tengeri mérföldes távolságban saját különleges gazdasági övezete van, és ez a tény Franciaországnak további 11 km2 felségvizet jelent. A katonai és kutatási jelenlét súlyával szemben Franciaország politikai jelenléte nem számottevő ezekben a térségekben: mindössze 22 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe és 13 szenátorral (összesen 321 van ) van jelen a Felsőházban. Ezek súlya csak akkor válik számottevővé, a Nemzetgyűlésben bizonytalan a többség. Most, hogy ismerjük már Franciaország jelenlétének súlyát az egyes területeken belül, érdemes utánajárnunk a DOM-ok és TOM-ok kialakulásának, előnyeinek és hátrányainak mibenlétének is. DOM – a jogrendszer és az adminisztráció a Köztársaság rendszerének teljes elfogadásán alapszik. (Alkotmány 73. pontja szerint)

TOM – a jogrendszer: a sajátos autonómiából kifolyólag, a helyi jogszabályok előbbre valók, mint a Köztársaság jogszabályai. 1958-ban, az Alkotmány 76. pontja szerint ezek a területek három választási lehetőséget kaptak:

65

1.) A Francia Köztársaságon belül teljesen függetlenné lehetett válni. Ezt választották a szaharai afrikai államok, Madagaszkár, Dzsibuti, Comore szigetek. 2.) TOM-á válás. Ezt választotta Polinézia, Új Kaledónia, Mayotte 3.) TOM-ok maradhattak és választhatták a DOM-á válást. Martinique, Guadeloupe, Guyana, Réunion váltak DOM-á. Hogy megértsük az egyes területek választásának okát, ahhoz a történelmi hátteret kell megvilágítanunk. Az afrikai államoknak (a fekete őslakosságnak) már régóta dédelgetett álma volt a függetlenné válás, így érhető volt a választásuk oka. A TOM státuszt pedig azok a területek választották ahol a francia uralom / elnyomás alatt kifejlődött egyfajta öntudat, de az időközben betelepült francia lakosság, illetve az önállóvá válásra tett kísérletek elleni kemény megtorló jellegű fellépések meggátolták annak kiteljesedését. Így lett TOM státuszú Polinézia, ahol az őslakos Maorik és hőskölteményeik tartották életben a nemzeti öntudatot. Új Kaledóniában a szokásjog alapú kultúra határozta meg a szigetcsoport életét és befolyásolta a TOM státusz kialakulását, valamint Mayotte-n az iszlám radikális terjedése terjedése okolható a TOM státusz választásáért. DOM státuszt pedig azok a területek választottak ahol szinte csak az őslakosok és franciák leszármazottai éltek. Ilyen például Martinique és Guadeloupe, mert itt az őslakosokat szinte teljesen kiirtották. Guyana hatalmas lakatlan területén már csak nyomokban lelhetők fel az egykor igen gazdag indián kultúra nyomai. Réunion már a gyarmatosítás kezdetén is szinte teljesen lakatlan volt. Ezek a területek érthető okból akartak francia megyékké válni, hiszen csak az anyaországhoz kötődtek. A TOM-ok ugyan nem akartak teljesen elszakadni Európától, hiszen az öreg kontinens jelenti a fejlődés egyik lehetséges útját, de ugyanakkor egyfajta autonómiát is szerettek volna kivívni maguknak. De azért említsünk meg egy nagyon fontos tényt is; a TOM státusz választása a későbbiekben lehetőséget ad a teljes jogú megyévé válásra és akár a teljes függetlenség kivívását is jelentheti.

66

4.2. Adórendszer Az adórendszer a következőképpen alakult az egyes területeken és megyéken: TOM (tengerentúli területek) – saját kormányzatuk döntéseit követik. DOM (tengerentúli megyék) – nemzeti szinten meghatározott, több helyen is tartalmaz engedményeket és különleges szabályokat. Egy 1984-ben hozott decentralizációs törvény értelmében a DOM-ok maguk határozzák meg a kivetett adó és vámteher mértékét, ők szedik be és az ő feladatuk az újraelosztás a helyi közösségek között. Mivel a tengerentúli megyék export területeknek számítanak, az EU direktíváinak rendelkezésein kívül esnek – ÁFA…stb.. Az anyaország egyfajta különleges helyi rendszerrel – tengeri vám szedésével - pótolja a közvetett adóbevételeket (l’octroie de mer). Olyan ez a régóta létező vám teher, ami nincs tekintettel az árú származási helyére és minden beérkező árú cikket terhel. Ennek értéke átlagosan 12% mely 2 tényezőnek tudható be: 1.) egyik másik termék vám kulcsa rendkívül magas, például Réunion szigetén az alkoholra kivetett vámteher 80%. 2.) azonban az olyan termékek melyeket a helyi ipar a tömegfogyasztás céljára nem tud előállítani vagy az árú behozatala gazdaságilag fontos iparág fejlődéséhez járul hozzá. Elmondhatjuk

tehát,

hogy

a

tengeri

vámrendszernek

elsődleges

funkciója

állampénzügyi, másodlagos funkciója pedig mint egy védővám működik - a helyileg előállított áruk preferálása a behozott árukkal szemben ami egyben a helyi foglalkoztatás politika egyik hathatós eszköze is. E két funkció között azonban megfigyelhető egy fajta ellentét az olyan termékek kivételével melyeket nem lehet vagy nem gazdaságos a helyi viszonyok mellett előállítani, pl.: gépjárművek. A tengeri vám azonban politikai eszköz is melynek gyakorlatával a tengerentúli megyék kifejezhetnek egy bizonyos önállóságot. Pontosan ezen okból kifolyólag a 4 klasszikus közvetlen adónemet (lakásadó, földadó, ingatlanadó, iparűzési adó) a helyi adópolitika kisebb mértékben alkalmazza, mint az anyaország. A tengeri vám mára EU ellenőrzés alá került, mégis két alkalommal is került bírói elitélésre, először 1992 júniusában a közösség Bírósága első fokon, majd pedig 1993 júliusában a párizsi fellebbviteli bíróság ítélte el. Mindez még a közösségi által megszabott reformok előtt történt. 67

A tengerentúli területeken (TOM) az általános behozatali vámtarifa hasonló funkciókat lát el, mint a tengeri vám a tengerentúli megyékben (DOM) és jelentős részét képezik a helyi költségvetésnek: Új Kaledóniában ¼-ét, Francia Polinéziában a 2/5-ét teszi ki a helyi költségvetésnek. Egy 1986-os törvénnyel (Pons-törvény) adócsökkentéssel próbálták a a tengerentúli befektetéseket fellendíteni. Ezt azonban az 1992-es pénzügyi törvény és az 1993. június 22-i helyreigazító pénzügyi törvény módosították. Ezen módosítások hatására minden adóalanynak lehetősége nyílott a személyi jövedelemadójának csökkentésére. Ennek okán akár 25-50%-t is le lehetett írni egy megvalósított befektetés költségéből valamint a társaságok is csökkenthették a társasági adó alapjukat egy tengerentúli befektetett összeggel. Ennek hátulütője viszont az volt, hogy a befektetőknek nem lett jövedelmező a befektetése, vegyük csak alapul azokat a hatalmas összegeket amiket a szállodaiparba pumpáltak bele. Ennek ellenére nagy általánosságban is kijelenthető, hogy ennek az adócsökkentési, illetve adókedvezményi folyamatnak a hatása rendkívül pozitív; a hatalmas tőkebeáramlásnak köszönhetően 1989-ben 5,3 milliárd frank, 1992-ben több, mint 3 milliárd frank és 1100 új munkahely kialakulása növelte a vállalatok tengerentúli befektetéseinek az összegét. Ez közvetlen módon szintén jó hatással volt az építőiparra, a szállodaiparra, a tengeri hajózási forgalomra, tengeri,- és légikikötőkre...stb. Ezek az adókedvezmények majd az összes szektorra kivetítették a jótékony hatásukat és a két fő pénzügyi törvény révén alkalmazásuk megnyugtatóvá vált. Azonban ennek a rendszernek is vannak gyengeségei: az adókedvezmények nem kerültek kiterjesztésre a pénzügyi társaságok tőkerészére, - a kockázati tőke és a befektetési alapok. Ezzel a helyi kisbefektetőket rekesztették ki a kedvezmények igénybevételéből a befektetési alapokon keresztül. A befektetési alapok kizárásával nem lehetséges a kockázat szétosztása több a befektető között. Tehát az adókedvezmény csak meghatározott vállalatba történő közvetlen befektetés vagy az ún. helyi fejlesztési vállalatok helyi tőkeemelése révén vehető igénybe. Ezen túl még más eszközök is segítették a tőkebeáramlást, ez pedig a lehet például a 10 éves adómentesség eszköze, mely az arra jogosult társaságokat illette meg, mely a tengerentúli megyékben (DOM) a francia adórendszer alapján és a tengerentúli területeken (TOM) pedig a helyi adópolitika alapján került elbírálásra. Állami támogatások sokasága segíti elő a foglalkoztatást és az eszközök beszerzését minimális munkahely teremtési feltételek mellett – mezőgazdasági támogatást nyújt a 68

az Európai Mezőgazdasági Befektetési és Garancia Alap – támogatást élveznek a munkahely teremtő és az újonnan alapított vállalatok. A DOM-okban ezeknek az ösztönző támogatásoknak máris érezhető a hatásuk, lévén, hogy az eszközbeszerző támogatások átlagosan 14-15%-t teszik ki az előzőekben ismertetett támogatott befektetéseknek.* * Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, la Découverte, Párizs, 1994, 46-48 oldal.

69

4.3. Pénzügyi politika Bankok, Hitel politika Franciaországba két állami intézmény, a Tengerentúli Jegybank (IEOM) és a Tengerentúli Megyék Jegybankja (IEDOM) őrzi a pénzügyi egységet és látja el az anyaországon kívüli központi bank funkciókat. A pénz kibocsátáson túl még fontos feladatuk a pénzügyi szabályozás. (többek között ezek a bankok szablyák meg a kötelező jegybanki tartalékot a helyi bankoknak és fiókvállalatoknak. Ez a banki tartalék azonban a kedvezményes kamatok és inflációs előrejelzések végett magasabb, mint Franciaországban.) Hitelpolitikájuk kedvez a lakásépítőknek és a befektetni vágyókat különböző befektetésre serkentik a kulcsfontosságú szektorokban; - az ún. osztályos egyezmények alapján bizonyos bankok felmentést kaphatnak a kötelező jegybanki fedezet tartása alól – és az ún. „viszontleszámítolási- kedvezmények” által lehetőségük nyílik a kölcsönösszegek mobilizálásásra 4%-os leszámítolási kamatlábbal. A bankközi garanciaalapok, a közös irányításának köszönhetően, ésszerű kockázatokat eredményeznek. Az 1970-es évek végéig a Gazdasági Együttműködés központi Pénztára közép – és hosszú távú hiteleket bocsátott ki kedvező feltételek mellett. (Ez az intézmény 1992 óta a Francia Fejlesztési Pénztár nevet viseli és más országokban is tevékenykedik.) Ennek a pénztárnak a fiókvállalata a tengerentúli megyékben a Francia Tengerentúli Megyék Hitelintézete (SOCREDOM) bocsát ki hiteleket a négy megyei hitelintézeten kívül.

A SOCREDOM igazgatja a Tengerentúli Megyék Befektetési Pénztárát

(CIDOM), melynek feladata a nehéz hitelügyletek elbírálása, tárcaközi szakértői csoport támogatásával. A tengerentúli területeken a Pénztár feladatait helyi hitelintézetek töltik be, Polinéziában a SOCREDO, míg Új Kaledóniában a Kaledóniai Befektetési bankként. Az

előbbiekben

taglalt

kedvezmények

kivételével

–

viszontleszámítolás

és

kedvezményes hitelnyújtás – az átlagos kamatláb magasabb a tengerentúli területeken, mint az anyaországban. Erre egy példa 1991-ből amikor is a kamatláb két tized ponttal volt magasabb.A Francia Államkincstárhoz a Tengerentúli Jegybank és a Tengerentúli Megyék Jegybankja olyan megállapodásokkal kötődnek össze, amelyek szerint az Államkincstár megkapja a működéséshez elengedhetetlen forrásokat – évente kb. 300 millió frank körüli összeget – amely összeg lehetőséget biztosít merészebb banki garanciák vállalására valamint, a tőkepiacon felvett pénzt a tengerentúlra kedvező 70

kamattal tudja kínálni. Az anyaország és a tengerentúl közötti pénzmozgások - az Államkincstár számára nyílt - egyetlen számlán bonyolódnak. Ennek felügyelete a jegybankok feladata (IEOM és IEDOM), lévén, hogy ezen a számlán tartják az összes pénzüket. Így ennek a rendszernek köszönhetően számos befektetés finanszírozására akad lehetőség, mint például mezőgazdaság, építkezés, infrastrukturális, illetve társadalmi befektetések finanszírozására. 1992-ben a két jegybank (IEOM és IEDOM) hitelállománya mintegy 11 milliárd frankra lett becsülve a gazdasági hitelelemző szervezetek által, és mely összeg azóta is folyamatosan

növekszik.

Más

szemszögből

nézve

a

tengerentúlra

évente

nagyságrendileg 2 milliárd frankot kitevő összeg kerül folyósításra, hitelek és kedvezmények formájában a tengerentúli megyék esetében és alig több, mint 1 milliárd frank a tengerentúli területek esetében. * * Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, La Déconverte, Párizs, 1994, 48-49 oldal.

71

4.4 Kommunikáció, Fuvarozás, Energiaügy 1986 óta, amikor is a piac liberalizálódott - az AIR France és az UFA monopóliumának megszűnése végett – több privát társaság is részt vesz a tengerentúli területek közötti légiforgalom lebonyolításában. A helyi forgalmat az egyes régiók és közösségek által fenntartott társaságok bonyolítják. Az 1990-es évek árháborújának pozitív hatása mely egyben sokak számára végzetes is volt, a kapacitás felülvizsgálathoz vezetett. A liberalizáció folyamatiból eleinte a tengerentúli megyék kimaradtak az EU keretein belül, végül 1991-ben teljes mértékben liberizálták a légi személyszállítást, melyet egy feltételhez kötöttek: ezek a légitársaságok más országon belül nem üzemeltethetnek belföldi járatokat. A liberalizáció egyik vívmánya a személyszállítás területén belüli jegyáraknak egyharmadára csökkenése volt. Azonban a tengeri fuvarozás területén belül – az EU rosszallása ellenére - még mindig monopólium uralkodik: -

a tengerentúli megyék parthajózása csak a nemzeti hajóstársaságok kiváltsága,

-

a teherfuvarozáson belül a vámszabályok lehetővé teszik a kedvezményes fuvardíjazást (kétirányú fuvarozás esetében a visszaút megegyezik az odaút díjával)

Erre a legfőbb példa az Általános Tengeri Társaság (Companie Générale Maritiue – CGM) banánszállítmányozási ügye. Azonban az általános gyakorlattal élesen ellenkeznek az egyedi szerződések. Ennek megfelelően a hajó tulajdonosa és a fuvarozó társaságok közötti szerződés szerint nem terheli felár a helyi feldolgozóipar számára szükséges és nélkülözhetetlen kis értékű importáruk fuvardíját. Az elektromos energia fogyasztói ára nagy általánosságban megegyezik az anyaországon belüli fogyasztói árral, még annak ellenére is, hogy az anyaországban az elektromos energia előállítása ára kevesebb (Guyana kivételével

mindenhol

hőerőművek termelik az elektromos energiát.) Ezt leginkább a Francia elektromos műveknek (Électricité de France – EDF) a tengerentúli veszteségi majdhogynem meghaladja az ott elért bevételeket. Az energia szektrorral szemben a a távközlésben, a komminikáció területén nincs támogatási rendszer, sőt a fogyasztók meglehetősen hátrányos helyzetűek a tenegrentúlon: ugyanis Franciaországon belül a távolsági hatásokat semlegesítették a távközlés díjaiban, azonban a tengerentúli megyékből háromszor annyiba kerül egy 72

európai országot hívni, mint Franciaországból és kétszer annyiba kerül az anyaországot hívni, mint egy szomszédos európai országból. Ezért elmondhatjuk, hogy a telefonhívások díjazási rendszere a tengerentúlon nagyban hasonlít a nemzetközi díjkalkulációs rendszerhez. * * Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, La Déconverte, Párizs, 1994, 49-50 oldal.

73

4.5. Szociális védőháló A szociális egyenlőség elve a munkanélküli segély rendszerének egy fontos és meghatározó része. A tengerentúli térségekben és az egyéb francia fennhatóságú közösségekben a társadalmi juttatások rendszere nagymértékben függ az adott térség Franciaországhoz való kötődésétől. Azonban Franciaország mégis behatással van ezekre a rendszerekre: szerződéses támogatásokkal kiegészíti a hiányos költségvetést (mint azt Polinézia esete ékesen mutatja) – helyi kormányzattal szorosan együttműködve szabályozza a szociális támogatások kialakuló rendszerét, melyet aztán francia forrásokból támogatnak. Erre jó példa Mayotte-on, Saint Pierre-n, Miquelon-on bevezetett nyugdíj és betegellátási rendelkezések. Munkanélküli segélyeket is folyósítottak a tengerentúli megyékben, 1992-ben a 96 ezer rászorulóval szemben 256 ezer főnek nem volt munkahelye. A rászorult háztartások száma a tengerentúli megyékben tízszer magasabb, mint Franciaországban. A tengerentúli térségekben az egyedül élőknek kevesebb támogatás jut ami szám szerint 41%-t jelent, míg Franciaországban ugyanez a szám 58%-ot is kitesz. Ezzel szemben a házaspárok több munkanélküli segélyt kapnak – 27%, mint az anyaországban – 20,7%, de még az egy keresős családok is 32,5%-t kapnak szemben az anyaországi 21,2%-al. A munkanélküli segélyek esetében az alapsegély csupán 80%-a a Franciaországban folyósítottakhoz képest, ugyanakkor a támogatások összege fejenként egyenlő az anyaországi támogatásokkal: - ún. „arányos juttatás” alapján lakhatási és munkához jutási támogatást is adnak az egyéneknek a megyei közgyűlések. Előfordult azonban, hogy a munkához jutási segély nem tudott segíteni a nagy számú munkanélkülieken, legtöbbször csak átmeneti munkát tudtak biztosítani részükre. Mindazonáltal elmondható, hogy a munkanélküli segély sokat segít a nehéz szociális helyzetben élő családok helyzetén és rámutat arra, hogy az ott élők nagy felelősségtudattal élnek ezekkel a folyósított segélyekkel. Azonban ennek a viszonylagos „jólétnek” is vannak hátulütői; - megfigyelhetünk egyfajta termelés nélküli fogyasztási jelenséget, - az alacsony fizetéssel járó munkalehetőségek iránti mutatkozó érdektelenséget, - valamint az elmaradhatatlan feketemunka napidíjának az emelkedését. Eklatáns példa erre a Réunion szigetén a cukornádvágók napidíja, ami 2 év alatt megkétszereződött. 74

A munkanélküli segéllyel járó minimális létbiztonsági szint visszás hatása, hogy a helyi és a nemzeti hatóságok kevésbé vannak ösztönözve a tengerentúli megyék nehéz gazdasági helyzetének javításában.

Oktatás: A nemzeti átlag szerint az aktív népesség 5,1%-a dolgozik a közoktatásban. A nemzeti oktatási rendelkezések ugyan általános érvényűek, azonban mást tartalmaznak az anyaországban, és megint csak mást a tengerentúlon. Az oktatási rendszert egy részről elavultság jellemzi és gazdaságilag elmaradott, másrészt viszont egy fajta gyors és hatékony fejlődés figyelhető meg: -1990-ben az iskolázottsági arány a 20 év alattiak körében a tengerentúli megyékben (DOM-ok) 79% volt, Guyanában ez a szám 69%-t tett ki, szemben Franciaországi 83%al. A végzős osztályba jutó diákok aránya mindössze 4 éves lemaradással követi az anyaországi arányokat. Egy érdekesség ezzel kapcsolatban, mivel a tengerentúlon és általában az olyan térségekben ahol nagy hangsúlyt kap a gazdaságban a tömegtermelés, a végzős osztályokban, a lányok vannak többségben. -1991-ben a tengerentúli megyékben (DOM-ok) a teljes lakosságnak mindössze csak 29,5%-a volt diák, ami 105 diákot jelentett 100 aktív dolgozóra vetítve. Ezzel szemben Franciaországban ez a szám 21,9% volt, ami 51 tanulót jelent 100 dolgozóra nézve. Az elmaradottság mellet egy újabb érdekesség, miszerint a sikeres érettségi vizsgát tevő aránya megegyezik az anyaországban végzős diákok arányával. Ez részint betudható annak, hogy a szakmunkásképzés sokkal nagyobb hangsúlyt kap, valamint annak a ténynek, hogy az egyes évfolyamokból eltérő arányban jutnak a felsőbb osztályokba. -Polinéziában a Papetee és Új Kaledóniában a Nouméa kettős székhellyel megalapították a Csendes Óceáni Francia Egyetemet, mely még a szomszédos államokból is vonza a hallagatókat. Az Antillák-Guyana Egyetemen és a Réunion Egyetemen 12.000 hallgatót számolnak összesen, azonban a kevés oktatott szakok számának köszönhetően a Franciaországbeli egyetemekre 5500 diák érkezik. - A szociális ügyek területén 2 fontos változást hozott a megyei jogok adományozása: a bérezés területén egy lassú felzárkózás figyelhető meg valamint a bértárgyalások hatékonysága is nőtt.

75

1. - A törvénykezés terén, a nemzeti munkatörvénykezésnek csak körülbelül a fele áll alkalmazás alatt, de még ezek közül is sok csak záradékokkal kerül beillesztésre a helyi törvények alá a tengerentúli megyékben. 2. – Az Iskolai Társadalmi Juttatások Alapítványon (Fonds d’ action scolaire social FASSO) keresztül kerül támogatásra az iskolai étkeztetés, ami biztosítja a diákok számára a kiegyensúlyozott étrendet. Ezzel a támogatással kapcsolatban is felmerült egy elméleti vita a szociális egyenlőség és az egyenlő jogosultságok támogatói között; az utóbbiak nem kevesebbet, hanem mást kívántak volna juttatni azoknak akik egy bizonyos szolgáltatást nem vesznek igénybe. - 1988-ban szociális jellegű támogatások elmaradása az anyaországhoz képest 2,5 milliárd frankot tett ki. 1990-ben megjelent „A szociális egyenlőség és gazdasági fejlődés a francia tengerentúli megyékben” című riport / jelentés ösztönzőleg hatott és megkezdődött a szociális szolgáltatások egyenlősítése, bár eltérő rendszerben, mint az anyaországban. Ennek tudható be, hogy 1993-ra a családi pótlék értéke elérte a Franciaországi szintet a régi rendszerből visszamaradt eltéréssel ami egy fajta pozitív diszkriminációt jelent, miszerint az első szülött gyermek utáni juttatás magasabb. A kieszközölt járulék felzárkóztatások 1 milliárd frankkal növelték a tengerentúlon élő családok vásárlóerejét. Lakás: A hagyományos lakóhelyek fennmaradása nagy általánosságban a jellemző forma. De ez sok esetben inkább városok nyomortelepeinek a képét mutatja. Ezeket a körülményeket figyelembe véve a tengerentúlon óriási szükség van új lakóhelyek, lakókörnyezetek kialakítására. Ugyan az egyéneknek nyújtott támogatások, segélyek és pótlékok csaknem elérik az anyaországban alkalmazott támogatások szintjét, addig a lakáshoz jutás terén komoly hiányosságok tárhatók fel. Ennek az áldatlan állapotnak a feloldására a költségvetés lakásépítésre fordítandó keretén belül 12.000 lakás épül évente, mely önkormányzati tulajdonban vannak és a lakásfinanszírozási társaságokat pedig

külön

hitelkedvezményekhez

juthatnak.

Azonban

a

nyomortelepek

felszámolására tett kísérletek a következő akadályokba ütköznek: - közösségek nehézkes földhöz jutása és ennek direkt és indirekt hatásai, valamint - költségvetési támogatások alacsony szintje. * * Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, La Déconverte,Párizs, 1994, 53 oldal. 76

4.6. Törvénytervezetek és megvalósításuk 1998-1993 között a tengerentúli megyékben (DOM) több, mint 5,5 milliárd frankot, míg az egyéb tengerentúli területeken (TOM) pedig több, mint 3,3 milliárd frank támogatást folyósítottak, melyből 40%-ban a francia állam részvállalása volt. Ezek az összegek a tervek szerint tovább fognak növekedni. A támogatások tervezése és folyósítása meglehetősen bürokratikussá vált az állam és az egyes régiók támogatásokról szólóegyezményeinek aláírásával. Ezt a helyzetet nem könnyítette meg a fejlesztési támogatások és az egyedi intézkedések egyesítése sem. Az 1986-os törvénytervezett célja, hogy a pályaválasztási törvényre a gazdasági tervezés jobban tudjon összpontosítani. Ezt a törekvést nyilván a tengerentúli vezetők kapacitálták elsősorban. Azonban az életbe léptetése nem segítette volna a helyzet jobbá válását, mivel a törvények módosítása, a segélyek és hitelek folyósítása önmagában nem idéznek elő gyökeres változást, lévén, hogy a tengerentúli gazdaságot főként a piac befolyásolja. Éppen ezért 1994-ben egy törvénytervezet hívtak életre, mely többek között a munkáltatók járulékfizetési terheinek csökkentését hivatott szolgálni. (Ezt ellentételezte volna az áfa csekély szintű emelése valamint az egyéb támogatások kisebb mértékű csökkentése) A területrendezés kérdése, illetve annak célja, a következők véget érinti a tengerentúlt: - a vidéki élet újjáélesztése, turizmus fejlesztése valamint a földművelés közötti összhang megteremtése, - állami és privát szektorból származó gazdasági létesítmények tengerentúlra történő telepítése, - a tengerentúli megyék és társult területek egyfajta „interkontinentális összekötő” földrajzi elhelyezkedés adta előnyök kiaknázása.

77

4.7. A francia politika irányvonalai A 90-es évek szocialista vezetése nem tárta fel a tengerentúli fejlődések lehetséges módozatait. A tengerentúli megyékben helyi kormányzás alakult ki a közigazgatás decentralizációjával, - és a tengerentúli társult területeknek megerősödött a nemzetközi pozíciója. 1993-as választások óta a kormány a parlamenti többséggel karöltve mindent megtett a Kaledóniai megegyezés elérésére. Habár a tengerentúli megyék politikai, gazdasági és szociális biztonsága megkívánta volna az újító és valós intézményi változásokat, ilyen jellegű változások mégsem mentek végbe. Ez viszont azt a veszélyt hordozza magában, hogy a tengerentúli megyék európai szempontból jelentéktelenek maradnak. A politika jelenlegi törekvése és tárgya az adminisztratív reform. Ez felveti azt a kérdést, hogy vajon megfelelő-e a régiók és megyék kialakítása, vajon nem vezet ez az irányzat egyetlen közgyűlés létrejöttéhez ? 1982-ben az Alkotmányjogi Tanács hatályba léptette a jelenlegi két gyűlés rendszerét, mely kedvez a másodállásban foglalkoztatottaknak, felszínre hozza a határvitákat, politikai versenyhelyzetet teremt. Teszi mindezt nagy működési költségek mellett és ehhez még társul egy bonyolult adminisztratív hálózat is. Ezzel szemben az egy közgyűlés rendszere több problémát is felvetne: - Néhány megyében, mint Réunion, Francia Guyana – éppen az önállósodás felé hajlanak, mások pedig a két közgyűlés egyesítésében egyfajta centralista törekvéseket vélnek felfedezni. Ezzel szemben az egy közgyűlés koherenciát és egyszerűséget jelentene, valamint jelentős támasza lehetne a további decentralizációs törekvéseknek. Pontosan evégett került elindításra a 11. terv, mely az állam szerepének visszaállítását hangsúlyozza. A jelenlegi tengerentúli irányzatok egy vészes jövőképet vízionálnak, miszerint „…túlfizetett közalkalmazottak koldus országokat vezetnének…” -

a gazdasági fejlődésnél fontosabb és támogatottabb szociális szolidarítás,

-

közsegéllyel támogatott fogyasztás növekedése,

-

európai nyomás hatására bekövetkezendő fokozatos piacvesztése a trópusi termékek részéről,

-

a segélyekről és támogatásokról történő kötelező lemondás,

-

társadalmi és adóreformok hiánya,

és végül, de nem utolsósorban – a korrupció. 78

Ilyen és ehhez hasonló vészterhes jövőképet vízionálnak a tengerentúli tendenciák. Ahhoz, hogy ezek a rémes kilátások, melyek egyes társult területen nem is távoli rémképnek számítanak, és ezek bekövetkezését elkerülhetővé tegyék, megpróbáltak jövedelmező piacokat keresni, hozzáadott értéknövelés módszerével. Ez egy szektorról szektorra történő szisztematikus elemzést takar, a lehetséges gazdasági tevékenységek számbavételével. Maga a számbavétel piactípusonként került végrehajtásra, és a pénzügyi Felügyelőség, és Réunion közgyűlésének a bevonásával. Ipari tevékenységek közül például azokat a lehetőségeket feszengették, melyek az EU-ból származó és egyben vámmentes árukat dolgoznák fel alapanyagként. Ez ugyanis a tengerentúli megyék számára egy nagyon is elérhető és valóságos lehetőséget jelent. Ezen célok elérése érdekében a szakértői csoport a munkaerő és a tőke költségének a csökkentését és a hosszútávú hitelek kamatfeltételeinek javítását, amely javulás, ha csekély mértékben is de 1986-tól megkezdődött. - A tőkével kapcsolatban adóengedmények rugalmas kezelését látták egy lehetséges megoldásnak: -az összetett vállalti tőkével rendelkező vállalatok, - befektetési alapok, kockázati tőke…stb – adókedvezménnyel történő megilletése. - A munkabérek emelése - a minimálbérek igazításával – csak úgy történhet meg, hogy az érintett export vállalatok nem károsodnak általa. Inne származik az a javaslat, amely felveti, hogy egy bizonyos százalékát a munkanélküli segély keretének – mely a szociális kiadások egy részét képezi – a vállalatoknak juttassák és amely vállalat ezt az összeget továbbítja a munkavállaló felé a fizetésének kiegészítésenként. -

javaslat

született

a

húzóágazatok

vámszabad

területeken

tevékenykedő

exportvállalatok bérterheinek csökkentésére. Indoklásnak azt a tanulmányt hozták fel, amely szerint a munkanélküliség 7 százalékponttal csökkenthető volna, ha a vállalatok bérterheit 28 százalékponttal csökkentenék, melynek ellensúlyozása végett az ÁFA értékét növelnék. Ennek eredményeként 1993 novemberében a Franciaországbeli munkaügyi előírások alkalmazását felfüggesztette egy miniszteri tanács, hogy ezzel is fejlesszék az exportképességet és 1994 júliusában pedig egy munkaügyi törvénytervezet megcélozta a szociális közterhek enyhítését az ÁFA-t kismértékű emelésével, melyet a Parlament végül is elfogadott, azonban az indirekt adóteher még így is jóval a Franciaországbeli szint alatt maradt.

79

- A közalkalmazottak túlbérezését úgy kívánná megoldani a szakértői csoport, hogy a nomináljövedelmük egy részét kötelezően megtakarításokba fektetné be, ezzel is növelve a finanszírozási lehetőségek tárházát. - A személyi jövedelemadó mértékét az anyaországban alkalmazott szintre emelnék és az így elért többletbevételt az államkincstár fejlesztésekre fordítaná, mely többlet a teljes felzárkóztatás esetén - az előzetes kalkulációk szerint - 700 millió frankot tenne ki. - A tengerentúli területeken végrehajtott helyi átalakítások és reformok valamint az állami támogatásnak arányban kell állni egymással, mind pénzügyi, mind pedig szociális téren egyaránt. A helyzet súlyosságára való tekintettel egyedi és különleges lépések lennének szükségesek: - katonai egységek és kutatóintézetek decentralizálása – a nem helyi lakosok számára létrehozandó banki,- és pénzügyi vámszabadterületek. Más társult országokban már működnek hasonló intézmények. A közösség származási szabályai újabb kiindulópontot jelenthetnek az ipari tevékenységek letelepítéséhez, valamint a tengerentúli társult területek országai élve ezekkel a szabályok adta lehetőségekkel vámmentesen vihetnének harmadik országból származó alapanyagokból álló, de helyileg megmunkált termékeket az EU-ba. - Mint azt korábban már taglaltuk, egyértelműen belátható, hogy a szociális juttatások terén, az anyaországi rendszerek alkalmazása nem megfelelő a helyi különleges helyzetek megnyugtató kezelésére. A „szociális egyenlőség”, valamint az „egyenlő jogosultságok” hívei közötti fennálló vita úgy lenne feloldható, ha végre megtalálnák az egyenlő jogokon nyugvó szociális védőburkot a helyi és ezen belül is az egyedi esetekre ráhúzni. Mindez a nemzeti rendszerbe illeszkedően decentralizált közgyűlések feladata. A megyei jogok adományozása utáni 50 évvel a tengerentúli képviselők számára is világos és egyértelmű tény, hogy az igazságosság nem az egyenlőségben rejlik. Végül, de nem utolsósorban a tervezett elengedhetetlennek kiáltja ki egy olyan apparátus felállítását a gazdaságon belül, mely közösségi feladatokat látna el. Ilyen például a mára oly fontossá váló környezetvédelem, a közegészségügy és a szociális juttatások. Ezt az apparátust a helyi közösségek működtetnék az állam támogatásával karöltve és ez adna egy fajta reményt a nyilvánvaló hiány, a kedvezőbb gazdasági fejlődés és munkanélküliség felszámolására. A tengerentúl fontosságát az is jelzi, hogy Franciaországban külön minisztériumot állítottak fel a kérdéses tengerentúlt érintő ügyek kezelésére, a Tengerentúli Területek Minisztériumát, Párizsban. * 80

* Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, La Déconverte, Párizs, 1994, 107-108 oldal.

81

5. Támogatások és ezek eszközei Földrajzi adottságuktól függően a tengerentúli megyék és területek (DOM-TOM) gazdaságai különféle jellegűek. Azonban van két olyan tényező, mely mindegyik tengerentúli megyének és területnek a gazdaságára hatással van: - Franciaországtól való távolság és lévén, hogy szigetekről beszélünk (kivéve Guyana), - egy viszonylagos elszigeteltség. A DOM-TOM-ok elsődleges problémája a munkanélküliség, melynek felszámolására az anyaország és az EU is segédkezik. A tengerentúli területeken az irányadó törvény a LOOM – la loi d’orientation d’outre-mer – mely bizonyos szociális és pénzügyi hozzájárulások alol felmentést ad a területeknek. Ezzel egy időben pedig egy 2001-ben hozott költségvetési törvény kötelezi a francia államot, hogy folytassa az eddigi megkezdett beruházásokat. Az EU is támogatásokkal segíti elő e területeknek a fejlesztését, lévén, hogy EU állam részeiről van szó: - részesedést nyújtanak az európai strukturális alapból, ezzel és különféle céltámogatásokkal is segítve a helyi gazdaságok fejlődését. A francia állam és a tengerentúl közötti kapcsolatot alapszerződések szabályozzák, melyek kitérnek a különféle gazdasági és szociális prioritásokra. A három legfontosabb prioritás, mint a minél nagyobb foglalkoztatási ráta, az eddig elért fejlődésnek a tartós fenntartása, valamint a szolidaritás. Ezen túlmenően az alapszerződés még kitér a régiónkénti pénzügyi támogatásokra, helyi kezdeményezések,- és a helyi hagyományos ágazatok támogatása és a munkaszerzési lehetőségek teljes vállszélességgel történő támogatására. A 4 tengeri régióban 2000-2006 között az állam ezeket az ágazatokat támogatta, s mely támogatás összege elérte a 850 millió Eurót. Az ezt megelőző időszakban ezek a régiók 580 millió Eurót kaptak a fent felsoroltakra. Ez 46%-os növekedést jelent. Mint a térség legfejletlenebb régiója, Guyana kapta a legtöbb egy főre jutó támogatást. A francia államon kívül, az EU is támogatja a tengerentúlt, közel 3,5 millió Euróval, vagyis a duplájával, mint az 1994-1999 időszakban. Francia állam és az EU támogatások szinte katalizátorként hatnak a helyi, illetve más vállalatok befektetéseire is. Ezek olyan kiegészítő beruházásokat jelentenek, melyek révén a helyi tömegközlekedést lehet fejleszteni vagy például egy ésszerű vízgazdálkodást lehet kidolgozni ami különösen a szárazsággal és aszállyal sújtott területeken és időszakban 82

jelenthet megoldást. De egyben erősítik a szociális összetartást is fellendítik a regionális együttműködéseket, a mezőgazdaság húzóágazatait fejlesztik melyek aztán a legtöbb munkahelyet (banán, cukor) teremtik meg és ami az egyik legfontosabb célja és feladata a befektetéseknek. Végül, de nem utolsó sorban segítik az egészségügyet kórházak támogatásával és modernebb orvosi felszerelések beszerzésével, fejlettebb kórházi infrastruktúra felállításával. Nem elhanyagolható tovább az sem, ahogyan az erőgazdálkodást tartóssá és kiegyensúlyozottá teszik az egyes érintett területeken, ezzel is támogatva a környezetvédelmet.

83

5.1. A Nemzeti Társaság a Mezőgazdaság Fejlesztéséért (Avocation Nationale pour le Dévelppement Agricola – ANDA) Ez a társaság kezeli a mezőgazdaság fejlesztésére létrehozott pénzügyi alapot. A mezőgazdasági fejlesztések komolyságát a következő számadatok támasztják alá: 1999 - 1.83 milliárd Euró 2000 – 1.86 milliárd Euró Ezt az összeget a 4 tengerentúli megye (DOM) között osztották szé.:

Ezek vissza nem térítendő hitelek és több éves – mezőgazdaság fejlesztését elősegítő programokra használhatók fel, és mely összegeket az agrárkamarák osztanak ki. A táblázat számadataiból látható, hogy a legfejletlenebb terület Réunion, így ez kapta a legtöbb támogatást, míg a legkevesebbet Guyana kapta, mert ott a mezőgazdasági tevékenység nem túl jelentős az erdőgazdálkodáshoz lépest, ami inkább jellemző a területre.

5.2. Az Európai Fejlesztési Alap( le Fonds Européen de Développment – FED) Ez az alap egy öt éves periódust lefedő pénzügyi együttműködést jelent a tengerentúli megyék és területek között. A FED pályázatokon elnyert összeg nagyságáról az Európai Tanács (European Council) határoz. A tengerentúli területek (TOM-ok) azonban még további támogatásokat élvezhetnek az Európai Befektetések Bank (EIB) hozzájárulása végett, kölcsönök formájában. Lássuk hát, milyen formában használják fel az egyes FED pénzeket: •

„Tervszerű segélyek”: olyan programok és tervek finanszírozása melyek amár említett három fő prioritást – foglalkoztatás, tartósan fenntartható fejlődés és szolídarítás – fejlesztik különféle kedvezményes kölcsönök és szubvenciók formájában.

•

„Regionális együttműködés”: Együttműködés fejlesztése a DOM-TOM-ok között, az ALP országokkal vagy egy harmadik, szomszédos országgal. Szintén 84

kedvezményes kölcsönök, szubvenciók formájában, kifejezetten a regionális együttműködésre elkülönített támogatási alapból •

„Nem tervszerű segélyek”: o export bevételek biztosítása (STABEX) o a primér szektor termékeinek értékesítésének megkönnyítése (SYSMIN) o kivételes segélyek: természeti katasztrófák esetén nyújtandó segélyek o kockázati tőke, EIB kölcsönök o kamatjóváírások, az EIB kölcsönei után.

Az EU és a TOM-ok közötti kereskedelemi együttműködés a nyitott kereskedelmi preferenciák rendszerén alapul. A kereskedelem liberilazációját kiterjesztették a harmadik országból származó termékekre is. Ebben a formában ezek a termékek a közösségi piacra történő belépésekkor részleges vagy teljes adómentességet élveznek. Ezen túlmenően a TOM-oknak engedélyezett egyoldalú nyitás lehetővé teszi, hogy a teljes vámpolitikát ők maguk határozzák meg. Sőt, még a Franciaországból származó árura is joguk van adót kivetni. Többek között ez és a helyi vállalatok jelentős állami támogatása nagyban szemben áll az EU irányvonalával, de a területre jellemző elmaradottság végett szükséges eljárás, melynek mindössze egyetlen megkötése van, a diszkrimináció elvének szigorú betartása. Teljes önállóságot élveznek ezen területek a környező országokkal történő kölcsönös kedvezményekről szóló megállapodás megkötésekor, például halászati egyezmény Japán és Francia Polinézia között) Az egyenletes gazdasági fejlődés záloga a regionális együttműködés, melyet az EU mindig is kiemelten kezel. Főként ezeknek a területeknek fontos a környező régiókkal kiépített jó kapcsolat mert Európától messze vannak és az EU támogatja ezeknek a kapcsolatoknak a bővítését, fejlesztését. Például minden olyan fejlesztésre, vagy vállalkozás beindítására lehet kérni támogatást melyek fontzosak lehetnek a TOMoknak. Előzőleg már említettük a STABEX és SYSMIN-nt, most nézzük mit is jelentenek? A primér-szektor - agrárium és bányászat – termékek területén a támogató és kompenzáló mechanizmusok gyűjtőneve. - STABEX: export biztosítás, mely az agrártermékek exportbevételeinek egy esetleges visszaesését kompenzálja.

85

- SYSMIN: strukturális átalakításokra nyújtott támogatás. Például bányászati infrastruktura fejlesztésére lehet igénybe venni, új berendezések beszerzése melyekkel csökkentett

a

költségekkel

növelni

lehet

versenylépességet.

86

a

termelékenységet,

növelni

a

6. EU kapcsolatok 6.1. Az Európai Unió hatása a tengerentúli megyékre Az EU két fontos vonatkozásban érinti a tengerentúli megyéket. Az egyik az anyaország piacának integrálódása a közös piacba, a másik pedig a közösség kereskedelmi politikája.

6.1.1.

Az ultra-periférikus területek

Az Európai Unió által ultra-periférikus területekként kezelt területek a Római Szerződés óta az EU jogi egységébe tartoznak, ezért az EU Bíróságának döntése alapján támogatásokban részesülhetnek addig, amíg gatdasági helyzetük ezt szükségessé teszi. A

Maastricht-i

szerződés

értelmében

az

ultra-periférikus

területekről

szóló

megállapodás szerint amennyiben szükséges, lehetőség nyílik megfelelő mértékű, ideiglenes érvényű intézkedések bevezetésére is. Franciaország EU tagságának legfőbb pozitívuma, hogy felvevőpiacot jelent a tengerentúli megyék gazdaságának, azonban az óriási földrajzi távolság csökkenti versenyképességüket. A Közösség költségvetési támogatásai is jelentős bevételt jelentenek a tengerentúli megyék gazdaságának. Az EU regionális politikájának és a strukturális alapoknak köszönhetően ( Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap ) 1989 és 1993 között közel 6 milliárd frank támogatást folyósított a tengerentúlra. Ennek köszönhetően a hiánnyal küzdő helyi önkormányzatok részben finanszírozni tudták kiadásaikat. Az uniós támogatások irányvonalai a POSEIDOM-ban lettek lefektetve ( a tengerentúli megyék szigetjellegére és távolságára irányuló egyedi program ). A POSEIDOM gondoskodik az ipar diverzifikációjáról, ami a tradicionális iparágak versenyképességének csökkenése miatt aktuális teendő, és így is későn kezdődött főleg a halászat, de más iparágak esetében is.

87

6.1.2.

A liberalizmus korlátai

Az áruk szabad mozgása egyrészt azt jelenti, hogy a tengerentúlról az EU területére érkező áruknak szabad bejárása van, másrészt a tengerentúli megyéknek is ugyanilyen kedvezményeket kell biztosítaniuk az EU-ból érkező árukra. Ez azt jelenti, hogy adórendszerük nem tartalmazhat olyan elemet, ami a vámot pótolja. Ugyan egy EU direktíva alapján a tengerentúli megyék nem tartoznak az egységes áfa szabályozás alá, a Közösség 1989-ben megkövetelte a „tengeri vám” rendszerének megújítását. ( Ezt a reformot az EU Bírósága 1992-ben elítélte. ) Ez a reform 2oo3-ig alárendelte a tengeri vámot egy helyi adófajtának, mely érinti a helyileg előállított termékeket is. Így a regionális tanácsok maguk dönthetik el a helyileg előállított termékek adójának mértékét. Mivel az uniós szerződésekből hiányzott egyfajta garanciavállalás, a tengerentúli megyék fegyvertelenné váltak a beérkező árukkal szemben, így az ipari átalakulás nagy része is veszélybe került. Az Európai Unióban érvényes szabad letelepedés joga a tengerentúli megyékben is érvényes. Ez a szabály eleinte nyugtalanságot keltett, mára azonban már inkább pozitív hatásai vannak. Vesélyt jelenthet ezen területek számára az is, hogy a tengerentúli megyéket és az őket körülvevő országokat összehasonlítva az utóbbiak a befektetők számára vonzóbbak lehetnek, figyelembe véve a termelési költségeket ( alacsony bérek, alacsony adók ), a piacok védettségét és a felvevőpiacot. A francia piac beolvadása az egységes piacba azt is jelenti, hogy az anyaország nem képes trópusi termékeinek nagy részét a tengerentúli megyékből behozni, ami előtérbe hozza a „közösségi preferencia” problémáját. A trópusi termékek többségét harmadik országból importálják az Európai Unióba. Ezek az importok az alacsony bérek miatt szinte teljesen kiszorították a tengerentúli megyékben termelt árukat (pl.: ananász, egyéb gyümölcsök, virágok ), ami főként két termék, a banán és a rum esetében jelentett komoly problémát.

88

6.2. Az Európai Unió hatása a tengerentúli területekre Ezek a területek látszólag kedvező helyzetben vannak, hiszen mint volt európai gyarmatbirodalmak utódállamai 1957 és 1991 között társulási szerződést írtak alá a Közösséggel, így termékeik vámmentesen kerültek be a Közös Piacra, viszont azzal a feltétellel hogy nem kivételezhetnek az EU egyetlen országával sem. A diszkrimináció elve érvényes a szabad árumozgásra és a szabad letelepedésre is ezekben az országokban. Az Európai Unió nem befolyásolja felvevőpiacukat. Részesülhetnek kisebb fajta uniós támogatásokból is, ami a tengerentúli megyéknek juttatott támogatásoknak mindössze egytizede. Végül az EU figyelemmel kíséri ezen területek regionális együttműködését is.

89

7. Összefoglalás Az „ultra-periférikus” terület kifejezést szükséges jogilag definiálni, hogy az alkalmazandó intézkedések csak ezeken a területeken legyenek érvényesek, lévén, hogy az eddig felsorolt számos javaslat egyike sem kívánta az anyaországi megyékhez hasonlóvá tenni a tengerentúlt. További akadályt jelent majd a privilégiumokról való kényszeres lemondás és az összefogás szükségessége is. A liberális folyamatok hatékonysága is erősen kétséges, hiszen a tengerentúl társadalmai a Franciaországhoz való tartozásuk miatt lemondtak szociális vívmányait egy részéről. 1945 óta ezek a területek, megyék, kulturális, gazdasági és szociális okokból Franciaország részét képezik ugyan, azonban mára 50 év elteltével gazdaságilag szegregálódtak különböző okok miatt. A tengerentúl mai helyzete egyfajta jövőképet mutat az anyaországra kivetítve, amit vehetünk akár intő jelnek is; az egyedi vonatkozások, - földrajzi távolság, demográfia, kultúra, - számos olyan jegyet hordoz, mely a nemzeti jövő torzított képét mutatja. Ezen problémák felvetése és a megoldások keresése - az Europai Unióval és gazdasági hatalmakkal együttműködve – hasznos gyakorlat lehet minden francia számára.24 2004-től 10 új gazdaságilag kevéssé fejlett állammal többen fognak sorban állni az EU-s pénzekért a bővítés után, és bár a francia tengerentúli megyék és területek, szűkebb környezetben fejlettnek számítanak, az EU-hoz viszonyítva viszont elmaradottak. Franciaország - aki eddig is keményen védte érdekeit - ezek után is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elmaradott régiói ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, de kétségkívül nehezebb helyzetben lesz, ugyanis ezek a területek, minden próbálkozás ellenére, nem részei az Európai Uniónak, így kétséges milyen jövő vár rájuk.

24

Gérald Berolgey: Les DOM-TOM, la Découverte Paris, 1994, 111.oldal

90

Irodalomjegyzék •

Benkes Mihály - A dekolonizáció altrnatívái, Korona Kiadó, Budapest, 1999

•

Dalloz, Jacques - Textes sur la décolonisation, Presses Universitaires de France, Párizs, 1989

•

Grimal, Henri – La décolonisation 1919-1963, Armand Collin, Párizs, 1965

•

Yacono, Xavier – Les étapes de la colonisation, Presses Universitaires de France, Párizs, 1971

•

Árkus István – Az utolsó gyarmatok, Budapest, Kossuth Kiadó, 1983

•

Amerika – Alaszkától a Tűzföldig, Budapesz, Dunakönyv Kiadó, 1992

•

Forman Balázs – Az Európai Unió Strukturális és Előcsatlakozási Alapjai, Budapest, Az EurópaiBizottság Magyarországi Delegációja, 2001

•

Öt Világrész – Országról Országra, Budapest, Offica Nova, 1995

•

Salgó László – Gyarmatpolitika Napóleontól De Gaulle-ig, Budapest, Kossuth Kiadó, 1977

•

Gérard Belorgey – Les DOM-TOM, Párizs, La Découverte, 1994

•

Hildebert Isnard – Géographie de la Décolonisation, Párizs, Presses Universitaires de France, 1971

•

Les Collectivités Locals En Mutation, Cahiers Francais, Párizs, 1999 októberdecember, 293.szám

•

Robert et Marianne Carnevin – La France et les Francais Outre-Mer, Párizs, Éditions Tallandier, 1990

•

http://www.outre-mer.gouv.fr

•

http://www.touteleurope.fr

•

http://www.cr-guadeloupe.fr

•

http://www.insee.fr

•

http://www.statistiques-locales.insee.fr

•

http://www.cr-guyane.fr

•

http://www.cr-martinique.fr

•

http://www.iedom.fr

•

http://www.vie-publique.fr

•

http://www.guadeloupe.pref.gouv.fr

•

http://www.ecologie.gouv.fr

•

http://www.wikipedia.hu 91

Függelék Táblázatok jegyzéke 1. táblázat – A francia gyarmatrendszer kiterjedése 1930-ban (7.oldal) 2. táblázat – a legfontosabb afrikai gyarmatok függetlenségének kikiáltása és ENSZ-be történő felvétele (14. oldal) 3. táblázat – A dekolonizáció utáni Európán kívüli francia területek (15. oldal) 4.táblázat - INSEE

Franciaország tengerentúli részeinek adatai Területe teljes ebből víz km2 %

Politikai státusz

Népesség fő

Népsűrűség 2 fő/km

Pénznem

Székhely

Hivatalos nyelv

313

EURO

Saint‐Denis

Francia

246

EURO

Basse‐Torres

Francia

2,4

EURO

Cayenne

Francia

352,6

EURO

Fort‐de‐ France

Francia

13

CFP frank

Nouméa

Francia

Papeete

Francia, tahiti

Réunion

2512

0,46%

Franciaország tengerentúli megyéje

Guadeloupe

1705

4,20%


Francia Guyana

86504

‐


Martinique

1100

4,20%


810.000 (2009) 400.736 (2006) 205.954 (2006) 397.732 (2006)

Új‐Kaledónia

19060

‐

Elnöki köztársaság; speciális státuszú tengerentúli területek

240.390 (2007)

12%

Elnöki köztársaság; speciális státuszú tengerentúli közösség

259.596 (2007)

62

Csendes‐ óceáni valuta közösségi frank

Elnöki köztársaság; tengerentúli terület

15.480 (2005)

77

CFP frank

Matta‐Utu

Francia

Francia Polinézia

4167

Walli és Futuna

264

Ausztrál és Antarktiszi Területek (TAAF)

7997

‐

Elnöki köztársaság; tengerentúli terület

‐

‐

‐

Port‐aux‐ Francais

Francia

Saint Bathélemy

21

‐

Elnöki köztársaság; tengerentúli közösség

8.450 (2007)

402

EURO

Gustavia

Francia

Saint Martin

53

‐


3.3102 (2004)

622

EURO

Marigot

Francia

St. Pierre és Miquelon

242

‐


8.450 (2007)

25

EURO

Saint‐Pierre

Francia

Mayotte

374

‐

Elnöki köztársaság; tengerentúli megyei közösség

186.452 (2007)

499

EURO

Marmoudzon

Francia

92

5. táblázat - INSEE Guadeloupe lakosságának becsült értékei 2000‐2007 Jan. 1‐én Férfiak Nők Összesen

2000 204.076 221.130 425.206

2001 205.345 223.576 428.921

2002 2003 2004 2005 2006 206.605 207.848 209.073 210.449 211.335 226.028 228.485 230.925 233.553 235.667 432.633 436.333 439.998 444.602 447.002

Forrás: INSEE: estimation de population

Lakosság életkor szerinti megoszlása Guadeloupe‐on 2006‐ban, 2030‐as előrejelzés

‐19 20‐59 60‐

Guadeloupe 2006 (%) 2030 (%) 31,6 26 52,9 43,3 15,5 30,7

93

Franciaország 2006 (%) 2030 (%) 24,8 21,3 54,3 47,6 20,9 31,1

2007 212.725 237.897 450.622

Gazdasági mutatók 2003‐2007 között Infláció mértéke

Gualeoupe Francia Guyana Martinique Réunion Mayotte Saint‐Pierre‐et‐Miquelon

2003 2,1% 2,0% 2,1% 1,1% 1,1% 2,2%

2004 1,3% 1,2% 2,0% 1,7% 0,6% 2,1%

2005 3,2% 1,6% 2,4% 2,2% 1,7% 6,6%

2006 2,1% 2,1% 2,4% 2,6% 1,4% 5,7%

2007 1,4% 3,4% 2,4% 1,3% 4,4% 0,8%

2005 24,3% 23,7% 17,9% 29,5% 25,4% 8,4%

2006 25,1% 27,6% 23,0% 27,5% 25,6% 8,4%

2007 22,7% 20,6% 21,2% 24,2% ‐ 10,0%

2006 2248,0 749,7 2457,8 3912,0 343,1 58,5

2007 2201,0 757,8 2429,3 3971,0 199,5 60,5

2006 187,0 122,1 489,1 238,0 5,8 6,3

2007 136,0 94,2 320,3 267,0 3,5 6,1

Munkanélküliek aránya


2003 24,6% 23,1% 20,2% 30,8% 29,9% 7,9%

2004 23,3% 24,7% 21,0% 32,2% 29,4% 8,8%

Külkereskedelem (millió Euro) ‐ IMPORT


2003 1877,6 635,2 1888,0 3272,0 189,5 66,6

2004 1814,2 672,6 2031,2 3291,7 226,4 59,8

2005 2024,3 733,9 2251,6 3567,5 274,3 68,2

Külkereskedelem (millió Euro) ‐ EXPORT


2003 171,3 111,0 357,5 238,6 4,4 6,8

2004 144,0 90,5 343,1 249,3 3,9 5,4

www.iedom.fr 94

2005 186,2 93,2 377,7 261,9 5,2 5,4

Banánexport alakulása Guadeloupe‐on 2003‐2007 (ezer tonna)

2003

2004

2005

2006

2007

Változás mértéke 2007/2006

87,0

66,9

50,4

44,5

37,9

‐14,8%

Banánexport alakulása Martinique‐on 2003‐2007 (ezer tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


265,0

273,6

228,4

216,8

134,0

‐38,2%

Cukortermelés 2003‐2007 (ezer tonna)

2003

2004

2005

2006

2007

Guadeloupe

63,6

74,0

72,8

73,7

80,8

Martinique

5,2

4,1

4,4

4,1

5,8

210,0

220,0

202,0

205,0

158,0

Réunion


9,6% 41,5% ‐22,9%

Rumtermelés 2003‐2007 (hektoliter)

2003

2004

2005

2006

2007


54.813

55.531

58.831

57.447

74.899

30,4%

‐

3.193

4.249

3.966

2.965

‐25,2%

Martinique

98.400

81.091

80.754

74.824

79.352

Réunion

112.568

86.130

78.929

92.263

110.109

6,1% 19,3%

Guadeloupe Francia Guyana

95

Rum EXPORT alakulása 2003‐2007 (hektoliter)

2003

2004

2005

2006

2007


Guadeloup e

33.021

38.148

41.753

42.240

44.853

6,2%

Martinique

53.727

55.031

54.938

53.067

52.846

Réunion

80.434

64.132

59.250

70.761

77.047

‐0,4% 8,9%

Guyana rizstermelése 2003‐2007 (tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


23.461

25.529

17.774

15.073

8.671

‐42,5%

Mayette ylang‐ylang EXPORT‐ja 2003‐2007 (tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


9,3

5,5

7,7

7,8

8,0

2,6%

Mayette hal EXPORT‐ja 2003‐2007 (tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


154,1

123,6

130,1

118,0

119,6

1,4%

Guyana garnélarák halászata 2003‐2007 (tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


3.565

3.364

2.964

2.239

2.362

5,5%

96

Energiafogyasztás 2003‐2007 (millió KW/h)

2003

2004

2005

2006

2007


1.420

1.498

1.565

1.603

1.671

4,2%

585

605

647

653

582

Martinique

1.231

1.225

1.305

1.335

1.488

‐ 10,9% 11,5%

Réunion (termelés)

2.079

2.191

2.271

2.365

2.461

4,1%

109

123

139

148

167

12,8%

38

40

40

42

44

4,8%

146

160

168

173

181

4,6%

78

78

85

91

91

0,0%

Guadeloup e Francia Guyana

Mayotte Saint‐ Pierre‐et‐ Miquelon Saint Martin Saint‐ Barthélem y

Turizmus‐ra vonatkozó adatok 2003‐2007 (Földkörüli hajóúton résztvevő turisták száma)

2003

2004

2005

2006

2007


130.256

103.630

67.014

72.383

91.860

26,9%

Martinique 268.542

159.416

96.324

96.089

76.698

‐ 20,0%

11.139

8.144

8.843

8.500

‐3,8%

Guadeloup e

Saint Martin Saint Martin (holland részt is beleértve) Saint‐ Barthélem y

9.954

1.181.68 1.359.58 1.496.60 1.438.84 1.430.40 8 9 5 0 6

36.404

56.300

56.300

45.636

97

45.039

‐0,6%

‐1,3%

Tartósan ott tartózkodó túristák száma 2003‐2007

2003

2004

2005

2006

2007


506.898

620.000

525.000

‐

‐

‐

Martinique 453.160

470.890

484.127

503.474

505.455

Réunion

432.000

430.000

409.000

278.800

‐

Mayotte

22.800

32.000

39.000

32.000

44.000

0,4% ‐ 37,5%

Guadeloup e

Szállodai szobák kihasználtsága (%) 2003‐2007

2003

2004

2005

2006

2007


Guadeloup e

63,8

64,5

‐

51,9

55,7

3,8%

Martinique

54,9

55,0

56,2

59,4

59,6

Réunion

‐

58,3

57,8

53,5

61,4

Guyana

50,5

46,6

50,9

51,7

53,7

0,2% 7,9% 2,0%

Saint Martin

45,6

55,8

52,9

60,1

60,1

0,0%

Halászat alakulása Saint‐Pierre‐et‐Miquelon‐on 2003‐2007 (tonna)

2003

2004

2005

2006

2007


3.556

3.321

3.379

3.176

3.618

4,0%

98

FRANCIAORSZÁG TENGERENTÚLI MEGYÉI ÉS TERÜLETEI -

Recommend Documents