Francesco di Simone da Santacroce: A Szent Család Zakariással és Keresztelô Szent Jánossal. A XV. század végén fára festett olajkép

keresztény múzeum esztergom

A Szent Család a művészetben A gyermek Jézus és édesanyja, Mária, valamint a nevelô édesapa József ábrázolásai a XVIII. századtól váltak önálló képtípussá. A középkorban még Jézus és Mária életébôl vett jelenetek szereplôiként találkozunk velük. A Szentírás és az apokrif evangéliumok szövege nyomán elevenedik meg elôttünk a család élete. Mária szépséges, fiatal nôalak, a gyermek többnyire 1–3 éves, József az újkorig kis, öregemberként, távolabbra húzódik a másik kettôtôl. Az apa különleges szerepének, az isteni fogantatásnak a szemléletes ábrázolása a különösen nagy korkülönbség és a fizikai távolság hangsúlyozása. Az egyiptomi menekülés megjelenítésekor szembetûnô az az atyai gondoskodás, gyengédség, mellyel óvja házastársát és az Istengyermeket a megpróbáltatások idején. A hármójuk

közötti szeretetteljes kapcsolat ábrázolására a 18. századtól egyre több példát találunk a festészetben és a sokszorosított egyedi lapokon, könyvekben terjedô számtalan képen. A XIX. századi polgárosodó társadalom számára már a munkavégzés, a hétköznapok hasznos tevékenységei közepette pillanthatjuk meg a Szent Családot, akik ezzel példát adtak a keresztény életvitel helyes gyakorlásához. A XVI. és XVII. században a Madonna képek kiegészítô alakja nem csupán Szent József, hanem a tágabb család tagjai, Szent Anna, Joachim és Erzsébet, Zakariás is. Legtöbbször azonban a gyermek Keresztelô Szent Jánost látjuk, akit nem egykorú játszótársként kell értelmeznünk, hanem a késôbbi tanúságtevô, elôfutár Jézusra, mint Messiásra utal.

Francesco di Simone da Santacroce: A Szent Család Zakariással és Keresztelô Szent Jánossal. A XV. század végén fára festett olajkép Szöveg: Török Csaba, Soós Sándor • Fotó: Mudrák Attila • Összeállította: Kontsek Ildikó Grafikai terv: Peternák Zoltán • Nyomda: ColorPoster Kft, Esztergom A kiállítás a Keresztény Múzeum gyûjteménye alapján készült.


A Szent Család A család az emberi élet legelemibb kapcsolati rendszere. Túl a biológiai kötôdésen, a család a helye a legfontosabb emberi értékek és alapviszonyulások átadásának: itt tanulunk szeretni, megbízni, itt növünk bele az emberi életbe, elsajátítjuk az anyanyelvet, magunkévá tesszük kultúránk, nemzetiségünk, vallásunk magatartásmintáit. A testi nemzés és születés után itt születünk igazán emberré. Isten teremtése tükrözôdik, modellezôdik a család életében, mivel itt lépünk be a három ôsviszonyba (Isten, a másik ember, a világ felé). A család magja két embernek a kivételes, máshoz nem hasonlítható kapcsolata. A Biblia megkapó képekkel írja le ezt a közösséget. Ádám így ujjong a feleségével, Évával való találkozás után: „Csont a csontomból és hús a húsomból” (Ter 2,23). Olyan, mint ô, mégis másmilyen. Egyenlô vele, de ez az egyenlôség dinamikus különbözôségbôl él. Az asszony valóban „a férfihoz illô segítôtárs” (Ter 2,18). A Szentírás héber nyelvében ez a segítôtárs (ecer) arra is utal, hogy Istentôl, ajándékként, áldásként kapja meg a férj a feleséget. Az ujjongásnak, az ünneplô örömnek a kifejezôdése a házasság, amelyben a két fél teljesen egymásnak ajándékozza magát: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettô egy test lesz” (Ter 2,24). Erre „a legôsibb emberi közösségre” Isten áldást ad, és ez az áldás abban mutatkozik meg a legvilágosabban, hogy az emberi szeretet az istenihez válik hasonlóvá: életadásra képes. „Isten megáldotta ôket, Isten szólt hozzájuk: »Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és

vonjátok uralmatok alá«” (Ter 1,28). Az ember akkor jó ura a teremtésnek, ha hûséges ahhoz, akié minden: Istenhez. Az életajándékozással, az élet óvásával, kibontakoztatásával, segítésével, tiszteletével, méltóságának megbecsülésével tölti be küldetését. Az Újszövetség kiegészíti, finomítja az ószövetségtôl örökölt, az egyetemes emberi valóságot leíró tanítást. Jézus felemeli a természetes valóságot, és külön kegyelmek helyévé teszi. Ezért küzd a férfi és a nô egyenrangúságáért, kölcsönös tiszteletéért, s ezért jelenti ki, hogy a család magját adó emberi szeretet valójában isteni valóság: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6). A megtestesült, közöttünk emberként élt Istennek ez a mondata nem elmélet, maga is megtanulta a saját életébôl, Mária és József példájából. Ha Isten emberré lett, ez azt jelenti, hogy családban született, élt, növekedett, s a családban emberként tanulta meg, mit jelent szeretni, megbízni, szolgálni egymást. A Szent Család tehát valamiképpen eszmény, ugyanakkor a leghétköznapibb útmutatás és példa is. Jézus, Mária, József – a beteljesült emberi élet mintája. A Szent Család ugyanakkor gondolkodásra is indít. Hisz gondoljuk végig: József úgy apa, hogy nem ô nemzi a saját fiát. Mária úgy feleség, hogy Józseffel való kapcsolata teljesen más, mint az emberi házasságok, mindvégig szûzi. Jézus úgy gyermek, hogy minden emberi kötôdésen túl Atyjának az Istent nevezi, testvéreinek pedig minden embert, aki befogadja és megtartja az ô tanítását. A Szent Család – Jézus szándéka szerint – az egész emberiség boldog, beteljesült életének a legtömörebb összegzése. A jelen kiállítással arra teszünk kísérletet, hogy a mûvészet alkotásainak segítségével nyomon kísérjük ennek a Szent Családnak az életét, útszakaszait, s így megtaláljuk, mit üzen korunkban a házastársaknak, a családoknak, minden embernek az Isten.

Jonas Umbach (1624–1693): Szent Család, rézmetszet.


Eljegyzés A házasságkötést megelôzô jegyesség ôsi intézmény, már a Krisztus elôtti korokból ismerjük. Célja persze korról korra eltérô, olykor egészen emberi és gyakorlatias. József és Mária viszonyában ugyanakkor azt látjuk, hogy számukra ez a hit iskolája is: a jegyesség ideje alatt együtt kell növe-

kedniük hitükben, Istenbe vetett bizalmukban, hogy képessé váljanak nem csak a házasságra, de arra a küldetésre, amelyet házasságukba foglaltan készít számukra a Teremtô. Jegyesi érlelôdésük a szeretetben felkészülés annak az érkezésére, aki meghirdeti a szeretet örömhírét az egész világnak.

Franz Christoph Janneck: Mária és Szent József eljegyzése. 1750-es években rézlapra festett olajkép.


Fogantatás Az angyali üdvözlet elsô szava ez: Khaire, örvendezzél (bevett formulával: üdvöz légy) Mária! Sok szintje van ennek az örömnek: a legnyilvánvalóbb az, hogy Mária méhében élet fogan, a teremtéskor kapott áldás beteljesedik. Ugyanakkor ennek a fogantatásnak van egy sokkal súlyosabb oldala is. Nem csak arról van szó,

hogy Mária a Szentlélek által, s nem egy férfi révén fogan. Számolnunk kell azzal, hogy ez milyen kérdéseket vet fel. Mária még csak menyasszony, csorba eshet jó hírén. Elfogadja-e ôt így is a vôlegénye? József elismeri-e magáénak a kezdôdô életet? Lesz-e a jegyességbôl egy mély, a legnagyobb küzdelmekben is megmaradó és biztos szeretet?

A Szmrecsányi Fôoltár mestere: Angyali üdvözlet. Részlet az 1480 körül készült felkai szárnyas oltárról


Születés Máté evangéliuma – szemben Lukáccsal – József szemszögébôl írja le a születés eseményeit. Elôttünk áll a férfi, aki hittel és szeretettel magára vállalja ezt a nehéz és furcsa helyzetet. Akárcsak Mária, úgy ô sem érthet meg mindent, mégis igent

Észak-németalföldi festô: Jézus születése. 1500 körül fatáblára temperával festett kép.

mond. Ezzel lehetôvé teszi, hogy valóban családdá váljanak ôk hárman. Rajta keresztült lesz – a zsidó jogrendet tiszteletben tartva – Jézus Dávidnak, az ôsi királynak a leszármazottja. Akárcsak Mária, úgy ô is az Istenre mondott igenjében válik szülôvé.


Jézus körülmetélése és bemutatása a jeruzsálemi Templomban A mózesi törvény rendelkezik a családok elsôszülött fiáról, aki „Isten szent tulajdona” az Ószövetség rendjében. A szülôk így a nyolcadik napon körülmetélik gyermeküket, aki ekkor kapja meg nevét: Jézus, azaz Isten megment, Isten megsegít. A negyvenedik napon pedig áldozattal kísért hálaadásra járulnak a Templomba. Megköszönik az

életet, amelyet áldásként és ajándékként kaptak, tudva, hogy nem pusztán biológiai történés a születés, és hogy ez az élet nem az övék, hanem Istené. A szülô nem tulajdonosa vagy ura gyermekének. Hivatást kapott az Istentôl, hogy gondoskodjon, neveljen, ôrizzen és támogasson, így betöltve küldetését a földön.

Aranyosmaróti I. Mester: Jézus bemutatása a templomban. 1450 körül temperával festett fatábla.


Menekülés Egyiptomba A jól ismert elbeszélés, amely beszámol Heródes király ôrült haragjáról és gyilkos dühérôl, megmutatja a világ logikáját, amely sokszor életellenes. Az uralkodó a hatalom és birtoklás rendjében szemléli az eseményeket, nem érti meg, hogy Isten az embert a szeretet logikájára teremtette, és csakis abban érhetjük el a teljességünket és boldogságunkat. Ez az oka annak, hogy a Szent Család közös élete fájdalommal indul útjára: el kell hagyni Názáretet,

majd Betlehemet is, meg kell ismerni a menekülést, a kitaszítottságot. Idegen országban kell befogadást és oltalmat keresni. Egy zûrzavaros és erôszakos világban József és Mária szeretete teremt otthont az éppen megszületett Istennek, aki élete elsô szakaszában megtudja, mi a szegénység, az elvándorlás, milyenek az emberi lét perifériái. Hatalmas hitre van szükség, hogy a szeretet mindvégig megmaradjon.

Liezen-Mayer Sándor (1839–1898): Menekülés Egyiptomba. Vászonra festett olajkép


József tanítja a gyermek Jézust Nem csak az anya, de az apa hivatása is életadás. A példa, a tanítás révén a gyermek apjától is életet kap. Ez kettôs szinten valósul meg: Jézus Józseftôl tanulja a szakmát, maga is ács lesz, így ismerik majd ôt a názáretiek (Mt 13,55), ugyanakkor apjától sajátítja el az írás és olvasás alapjait. Úgy a testi, mint a szellemi életbe apja vezeti be ôt. Ennek a tanításnak egyszersmind vallási vetülete is van, hisz egy zsidó gyermek azáltal válik felnôtté, a közösség érett férfi tagjává, hogy alkalmassá válik a Tóra, a Törvény felolvasására a zsinagógában. A Szent Család tehát az a hely, ahol Jézus emberré érik, s tagja lesz vallási közösségének.

A Szent Család élete, Szent József írni tanítja a gyermek Jézust. Német vagy osztrák szentkép, készült a XIX. sz. vége XX. sz. eleje táján.

A Szent Család élete, Szent József írni tanítja a gyermek Jézust. Német vagy osztrák szentkép, készült a XIX. sz. vége XX. sz. eleje táján.


A tizenkét éves Jézus a jeruzsálemi Templomban A gyermekség és felnôttség határmezsgyéjén a gyermeknek el kell kezdenie az önállóvá válást. Ennek jele mind a mai napig a zsidóságban a bar micvó, a fiú törvényolvasása a vallásos gyülekezetben. Hiszen éretté, önállóvá válni nem csak szociológiai vagy pszichológiai folyamat, de egyszersmind hitbeli felnövekedés is. Jézus életében ez a fordulópont tizenkét éves korában, a jeruzsálemi zarándoklat idején érkezik el. Az emberré lett Isten belép a Templomba, amelyet neki, érte emeltek. Szájából felhangoznak a szavak, amelyeket egykor ô sugalmazott Mózesnek s a prófétáknak. Ez a pillanat átszabja a Szent Család életét is. A gyermek kimondja: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Ez a kérdés kifejezésre juttatja, hogy Jézus tudja: ôt Isten küldte, ôtôle van az élete, érte él. A vérségi kapcsolatnál is fontosabb ez a bizonyosság. Józsefnek és Máriának – minden aggodalmuk ellenére – el kell fogadniuk ezt. Ugyanakkor a tisztelet és a szeretet nem szenved csorbát, csupán helyükre kerülnek a dolgok. Az emberi szeretetet az isteni szeretet világítja be: [Jézus szüleivel] „ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. (…) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek elôtt” (Lk 2,51–52). Aranyosmaróti I. mester: A tizenkét éves Jézus a templomban. 1450 körül temperával fatáblára festett kép.


József halála Keveset tudunk Jézus fiatal felnôtt éveirôl, a Názáretben eltöltött idôrôl. Mivel nyilvános mûködése idején már nem hallunk Józsefrôl, s mivel a kereszten Jánosra bízza édesanyját, arra következtethetünk, hogy ezen évek során valamikor elhunyt József. A barokk lelkiség érzékenyen viszonyult ehhez a Bibliában le nem írt, mégis biztosan bekövetkezett eseményhez. Hiszen a családi életnek nem csak a születés, de a halál is része. Ez pedig olyan valóság, amellyel nehéz szembenézni. Mi segít át a halál drámáján? Csakis a szeretet. Ki más állhatott József mellett utolsó óráiban, mint felesége és fia? Lehet-e nagyobb támasza az eltávozó embernek, mint az a szeretet, amelyet csak a családja nyújthat neki? A Szent Család nem csak az evangéliumban elbeszélt nagy történéseket, de az emberi lét csöndes, bensôséges fájdalmait is megharcolta. A keresztény embernek különös bátorítás ez a kép: senki nincs, aki végül egyedül maradna. Mindannyiunknak van esélyünk arra, hogy az emberi szereteten túl az isteni szeretet is mellettünk álljon az utolsó, nagy úton.

Jenny Alajos: Szent József halála. A budapesti Avilai Szent Teréz plébániatemplom mellékoltár képe. Készült 1821-ben.


Jézus halála a kereszten Jézus szenvedéstörténetét gyakran olvassuk, halljuk a liturgiában. A sok megrázó történés közepette megrendítô tapasztalni, hogy ô még ekkor sem saját magára gondol: vigasztalja a sírókat, bátorítja a gyengéket, imádkozik azokért, akik ôt megfeszítik, van jó szava a latorhoz is. A legnehezebb azonban mégis az elválás, az emberi szeretet-kötelék látszólagos szétszakadása a halál pillanatában. Jézusban nincs önzés. Anyjára gondol, arra, aki férje elvesztése után most fiától is meg kell, hogy váljon. Mária teljes életét áldozta fel, hogy beteljesítse Istentôl kapott küldetését. Elveszíti családját, özvegy marad ezen a földön.

Fia segíteni akar neki. „Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: »Asszony, nézd, a fiad!« Aztán a tanítványhoz fordult: »Nézd, az anyád!«” (Jn 19,26–27). Mária mindent feláldozott, hogy az anyja lehessen. Most nem hagyja ôt magára, család nélkül. Tanítványát, rajta keresztül a tanítványok egész közösségét adja neki családul. Így születik meg egy új közösség: „Attól az órától fogva házába fogadta [Máriát] a tanítvány” (Jn 19,27). Aki Jézusé, annak mindig van családja, még a legnehezebb, legfájdalmasabb élethelyzetekben is.

A Jánosréti mester mûhelye: Krisztus a kereszten Máriával és János apostollal. Készült 1480 körül, az eredeti temperával festett 157x112 cm-es fatábla.


Mária halála A Szent Család látszólag felbomlott. Ám a pünkösdi leírásban már egy új családot találunk: „Mindanynyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” (ApCsel 1,14). A természetes család a hit családjává alakul át húsvét után, sok új testvér születik az Úr kegyelmébôl. Ez a család lesz az otthona Máriának, egészen a földi életbôl való eltávozásáig. Amikor elérkezik a nap, Mária elszenderülésének ideje, mégegyszer egybegyûlik az új család: az apostolok újra az anya mellett vannak. Szeretet, hit, remény, imádság kíséri ezeket az órákat.

Osztrák festô: Mária halála. Készült 1440 körül, az eredeti temperával festett 119x83 cm, fatábla. Három halál – véget ért hát a Szent Család története? Nem, hanem sokkal inkább átalakult, másként folytatódott. Jézus, a gyermek most már az Atya jobbján van, s közben jár értünk (Róm 8,34). Az anya, Mária, a kereszt alatt, majd pünkösdkor új családot nyert, s mennybevételéig, majd azt követôen is szüntelenül megéli anyai hivatását értünk, minden emberért. József pedig, az apa, ugyanazt teszi ma is, mint egykor: oltalmaz, védelmez. Ô az egyház védôszentje. Amikor a szentmisében, az átváltoztatás után, az eucharisztikus imában Jézussal együtt megszólítjuk Máriát és Józsefet, akkor tulajdonképpen azt a

hitünket valljuk meg, hogy a Szent Család velünk van. Nem csak tanításként, történeti emlékként, példaként, de élô jelenlétként is. Apaságnak, anyaságnak, gyermekségnek új távlata nyílt meg: az egyház Isten háza és háza népe (Ef 2,19), vagyis családja. Az emberi szeretet és az isteni szeretet találkozott, és többé már nem válik külön. Jézus, Mária, József, a Szent Család a mi családunk is. Családjaink elé utat és küldetést állítanak, hogy az emberit mind teljesebben és hitelesebben éljük meg, ezáltal pedig az egész emberiség számára hordozói és hirdetôi legyünk az isteninek, amely minden családi élet forrása, ôs oka, értelme és célja.


Albrecht Dürer: Menekülés Egyiptomba, a Szent Család élete Egyiptomban, Pihenô a menekülés közben, Szent Család. Az eredeti meteszetek az 1500-as évek elsô évtizedében készültek.


Id. Luchas Cranach mûhelye: Pihenô Szent Család. 1520 után temperával festett fatábla.


Raffaelo és mûhelye után: Mária gyermekével, Szent Erzsébettel és Keresztelô Szent Jánossal. A XVI. század elsô felében fára festett olajkép.


Simone Cantarini (1612–1648): Szent Család a gyermek Keresztelô Szent Jánossal. Vászonra festett olajkép.


Antiveduto della Grammatica: Szent Család. Az olajfestmény 1620 körül készült.


Valerio Castello (1624-1659): Szent Család Keresztelô Szent Jánossal és két angyallal. Vászonra festett olajkép.


Felix Ivo Leicher: Szent Család Szent Annával és Joachimmal. 1760-as években festett olajkép.


Szent Család a népi vallásos kultúrában A magyar folklór jellemzô vonása, hogy a népi fantázia a saját világához igazította az égi és a földi világáról elképzelteket. Ezért élheti a népmeséink királya módos parasztgazdaként az életét, s ezért jelenik meg az égi szféra is a mindennapi élethez hasonló formában. A passiómisztika mellett a Szent Család belsô élete, a családtagok személyes sorsa, életük alakulása foglalkoztatta leginkább a hívô emberek képzeletvilágát, amely lényegében összecseng VI. Pál Názáretben elmondott szavaival: „A názáreti ház iskola, amelyben az ember kezdi megérteni Krisztus életét. Az evangélium iskolája. [...] Itt tanuljuk meg, milyen fontos a családi élet. Názáret fölhívja a figyelmet a családra, szeretetközösségére, méltóságára, sugárzó szépségére, szentségére és sérthetetlenségére [...]. Végezetül itt megtanuljuk a munka fegyelmét. Ó, názáreti iskola, az ács Fiának háza! Itt szeretném megismerni és ünnepelni az emberi munka szigorú, de megváltó törvényét…” A ferences rend hagyományainak ismeretére támaszkodva így foglalja össze P. Barsi Balázs a népi vallásosságnak a Jézus nyilvános mûködése elôtti életét megfejteni kívánó szándékát. „...a keresztény hit egyik nagy próbája ez a harminc év. Még ha el is fogadjuk a megtestesülést, hogy Isten valóban emberré lett, azt a harmincéves csöndet

A menekülô Szent Család megpihen, Színes, nyomtatott szentkép XIX-XX. fordulójáról

alig tudjuk elviselni. Jézus életében itt sûrûsödnek a titkok, a csöndes isteni, transzcendens mélység, mellyel az ember nem tud mit kezdeni. Ezért próbálja az ûrt kitölteni, saját fantáziájával kiszínezni a hétköznapok szürkeségét, visszavetíteni Jézus istenségének megnyilvánulásait rejtett életére is. Ezt teszik például az apokrif evangéliumok.” A népi áhítat a természetes családi közegében, dolgos szülôk mellett akarja felnôni látni a gyermek Jézust, hiszen az Ô példája lebeg szeme elôtt. „Isten Fia megtestesülésével megszentelte a földi élet szürke hétköznapjait és ünnepeit, munkáját és pihenését, imádságát és tanulását, s végigjárta a testi-lelki-szellemi növekedés minden szakaszát és állomásait, akkor ez azt jelenti, hogy számunkra is ez az életszentség útja és nem más.” A hétköznapi ember számára mindig természetes volt, hogy Jézus életkorának és földi szülei munkájának megfelelôen vett részt a közös tennivalókban. Amikor Istenemberré lett és a földre jött, mindenrôl lemondott, kivéve arról, hogy szeretô családba szülessen, és ott nevelkedjen. A szeretet fényûzése minden embernek kijár. Ezért választotta ki számára Isten azt a lányt, Máriát, akinek szíve a világon a legfogékonyabb és legengedelmesebb volt a misztérium befogadására. József pedig elfogadta a nevelôi szerepet. Mindketten egyszerû, de mélységesen hívô emberek voltak.

Menekülô Szent Család, bajor festett üvegkép a 18. század közepérôl.

Szent Család, 1727-ben német nyelven kézzel írt és festett imakönyv.

Francesco di Simone da Santacroce: A Szent Család Zakariással és Keresztelô Szent Jánossal. A XV. század végén fára festett olajkép

Recommend Documents