FÓRUM BESZÁMOLÓ A KÖRNYEY TÁRSASÁG ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉRÔL 1. RÉSZ. 418 Beszámoló

forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 418

FÓRUM BESZÁMOLÓ A KÖRNYEY TÁRSASÁG 2011. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉRÔL 1. RÉSZ

A Környey Társaság alapítója: dr. Pálffy György Az alapítói jogok gyakorlója: dr. Poór Gyula Örökös tiszteletbeli elnök: dr. Környey Edith A kuratórium elnöke: dr. Illés Zsolt A kuratórium társelnöke: dr. Kopa János A kuratórium titkára: dr. Kovács Norbert dr. Barzó Pál, dr. Bereczki Dániel, dr. Bodosi Mihály, dr. Csiba László,

Tagok: dr. Dóczi Tamás, dr. Fekete Sándor, dr. Gallyas Ferenc, dr. Hegedûs Katalin,

dr. Komoly Sámuel, dr. Szirmai Imre, dr. Vécsei László

A Környey Társaság honlapja: http://neurology.pote.hu

Pécsi Környey Társaság 2011. április 1-jén tartotta Pécsett a szokásos évi tudományos emlékülését az iskolaalapító, dr. Környey István tiszteletére. A tudományos ülés kezdete elôtt ugyancsak a szokásnak megfelelôen Pécsett, a Rét u. 2. alatti klinikai tömb épületében gyülekeztek az ünnepségre megjelentek. A minden korosztályt képviselô szakemberek baráti beszélgetés mellett megtekintették a három klinika közös folyosóján kialakított Környey Emlékfalat, majd az épület bejáratánál koszorúzási ünnepségen vettek részt. Dr. Kopa János, a Társaság társelnöke üdvözölte a megjelenteket és méltatta annak jelentôségét, hogy az iskola régi tagjai és követôi, beleértve a legfiatalabb korosztályt is, minden évben összegyûlnek, hogy leróják tiszteletüket az iskolaalapító elôtt. Örömét fejezte ki, hogy az a szellemiség, amely e falak között alakult ki és terebélyesedett iskolává, további követôkre talált és a legfiatalabb generáció is tisztelettel adózik az emléknek és folytatja a megkezdett munkát. Ez a munka nem csak a magyar, hanem a nemzetközi tudományos életben is jelentôs szerepet játszik. Ezután elhelyezte a tisztelet és megemlékezés koszorúit dr. Reuter Camillo és dr. Környey István emléktábláján, majd dr. Környey Edith örökös tiszteletbeli elnököt virágcsokorral köszöntötte.

A

Az eseményekrôl a Magyar Televízió és a Magyar Rádió regionális stúdiója is tudósítást adott.

1. kép. A Környey Társaság vezetôsége üdvözli a megjelenteket (dr. Kopa János társelnök, dr. Illés Zsolt elnök, dr. Kovács Norbert titkár)

A tudományos ülésre a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában került sor. A bevezetôben dr. Kopa János társelnök szívélyesen üdvözölte a nagyszámú és neves személyiségekbôl álló hallgatóságot. Emlékeztetett arra, hogy a tudományos emlékülés tematikája jelenleg is kisebb változtatásokkal

www.lam.hu

418 Beszámoló Az alábbi dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzõi jog szabályozása alá esik.

forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 419

alkalmazkodik a kialakult formához. Ennek megfelelôen megemlékezés hangzik majd el a Környeyklinika életébôl. Ezt követôen egy külföldön élô és egy hazai tudós részesül a Környey Emlékfa kitüntetésben és tart összefoglaló elôadást tudományos kutatásairól. A fiatal neurológusok részére kiírt pályázat nyertese is beszámol munkájáról és átveheti a Környey Emlékplakettet. Az emlékülés másik részében a hazai tudományos élet reprezentatív képviselôi közül meghívott elôadók tartanak értekezést legújabb kutatásaikról. Sajnálattal jelentette be, hogy az elmúlt évben a Környey Iskola két neves személyisége eltávozott körünkbôl. Ôk, dr. Trixler Mátyás egyetemi tanár, a Pszichiátriai Klinika volt igazgatója és dr. Kárpáti Miklós, az OPNI volt osztályvezetôje. A tudományos ülést az ô tiszteletükre a róluk szóló megemlékezésekkel kezdjük. Felkérte dr. Fekete Sándor egyetemi tanárt és dr. Siska Éva tudományos munkatársat a megemlékezô beszédek megtartására.

sokkal ugyanúgy szót értett, mint a pszichoanalitikusokkal. Az egyetemi életben hiteles, józan, mértéktartó embernek ismerhettük, akinek sokat számított a szava, akinek tartása, valóságos tekintélye volt. Integrálni tudott új megközelítéseket, a tradíciót megtartva személyét elfogadták, hitelesnek tartották más szakmák is. Klinikusi tevékenységét humanista beállítódása, nagy tudása jellemezte, de az önreflexió és a humor sem állt messze tôle. Személyében tanítványai, munkatársai nagyformátumú orvoskollégát, kiváló oktatót vesztettek el. Dr. Kopa János, miután megköszönte dr. Fekete Sándor megemlékezését, felolvasta dr. Kárpáti Miklós feleségének a tudományos üléshez intézett üdvözlô- és köszönôlevelét, majd felkérte dr. Siska Évát elôadásának megtartására.

Dr. Siska Éva Dr. Fekete Sándor

EMLÉKEZÉS DR. KÁRPÁTI MIKLÓSRA

EMLÉKEZÉS DR. TRIXLER MÁTYÁSRA

Idézzük meg felejthetetlen kollégánk, Kárpáti Miklós alakját. 1926-ban született Esztergomban. 1944ben – elôrehozott hadiérettségi után – a Ludovika Katonai Akadémia páncélos hadapródja lett. Az októberi nyilas puccsot követô totális mozgósítás során Németországba telepítették a magyar fôiskolákat, egyetemeket, gyárakat, üzemeket. Miklós kiképzésére Bergen-Belzenben került sor. Amerikai fogságba esett. 1946-ban megszökött. Passauból gyalog tért haza Esztergomba. Az orvos, aki a skorbutból kigyógyította, meghívta, hogy nézzen meg egy mûtétet. A sebészet olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy elhatározta, orvos lesz. Felvették a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Apja, aki tisztviselô és aranykeresztes leventekiképzô volt, taníttatását nem tudta biztosítani, mert 1947-ben azonnali hatállyal elbocsátották, és útkaparó lett. Miklós az egyetemi kollégiumban lakott, ingyen kosztért a menzán felszolgált, mosogatott, a kollégium könyvtárából kölcsönzött könyvekbôl tanult. Minden vizsgáját jelesre tette le, hogy tanulmányi ösztöndíjat kapjon. Környey professzor urat szoros barátság fûzte Somogyi tanár úrhoz. A Dischka Gyôzô utcai II. Sz. Sebészeti Klinikán gyakran beszélgettek és kártyáztak együtt az esti órákban. Itt ismerte meg Miklóst, aki 1952-ben szigorló medikusként Somogyi tanár úr irányítása alatt vállalt éjszakai ügyeletet. Professzor úr az idegsebészeti mûtô mellett a röntgen helységeiben ki akarta alakítani a neuroradiológiát, hogy helyben lehessen mielográfiát, pneumográfiát

Trixler Mátyás emeritus egyetemi tanár, nagyra becsült kollégánk 2010. október 23-án, 70. életévében váratlanul elhunyt. Trixler professzor egyetemi tanulmányait 1965-ben fejezte be a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd a végzést követôen Környey professzor klinikáján neurológusként az IdegElme Klinikán dolgozott, késôbb klinikai tevékenysége egyre inkább a pszichiátria területére irányult, ahol iskolateremtô munkát végzett. Két alkalommal nyert Humboldt-ösztöndíjat, melynek során Németországban jelentôs genetikai kutatómunka fûzôdik a nevéhez. Oktató-kutató-gyógyító munkáját az egyetem Pszichiátriai Klinikáján folytatta egyetemi tanárként, igazgatóként. Orvosként, klinikusként a betegek iránt igazi felelôsséget érezve végezte munkáját, példaértékû magatartása meghatározta a klinika arculatát. MTA doktori fokozatot 2001-ben szerzett, kutatásai nyomán nemzetközi kooperációban számtalan nívós publikáció kötôdik a nevéhez. Szentgyörgyi-, Hollós-, a tengerentúl Kris-díjat kapott, tevékenységét elismerték. Trixler professzor nemcsak a gyógyítást tekintette szívügyének, hanem az oktatást is, a magyar, az angol és a német nyelvû orvosképzés aktív résztvevôje volt, magas színvonalon, odaadóan végezte munkáját. Áttekintése és mondanivalója volt a genetikától a klinikumig, a neurobiológiától a pszichoterápiáig és a mûvészetterápiáig, a szûkebb orvosi szakmán túl is. A genetikusokkal, idegtudó-

Ideggyogy Sz 2011;64(11–12):418–426.

419

Az alábbi dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzõi jog szabályozása alá esik.

forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 420

végezni. Meghívta az ambiciózus fiatalembert a klinikájára, hogy segédkezzék a neuroradiológia kialakításában. Így már 1952-ben bejáró hallgatóként a Pécsi Idegklinikán dolgozott. 1953-ban summa cum laude kitüntetéssel avatták orvossá. Mivel Környey professzor úrnál a neuroradiológia mûveléséhez a neurológiai elôképzés elengedhetetlen feltétel volt, Miklós az osztályos munkában is részt vett, akárcsak korosztályos munkatársai: Mérei, Jakab, Máttyus, Pálffy, Simonyi, Molnár, Bozsik, Baltavári, Csanaky, Schaáb, Hasznos Tivadar. A délutáni vizit este 6-kor ért véget, utána megbeszélésre került sor az alagsori szövettani laboratóriumban. Egy alkalommal a szövettani referálón a professzor úr adott Miklósnak egy nyaki porckorongsérvvel kapcsolatos neuroradiológiai cikket, hogy másnap referálja. Miklós megdöbbent: „Hiszen ez franciául van.” Mire professzor úr azt felelte: „A nyelvtudás nem veleszületett tulajdonság.” Késô este sikerült valakit találni, aki a másnapi referáláshoz lefordította a cikket. Miklós este 8 óra elôtt soha nem ért haza. Vasárnap délelôttönként a nagyvizit miatt csak az evangéliumnál ért a ½ 12-es misére. Utána egy pohár barna sör a Nádor sörözôben, ahol a „Szôdd a selymet, elvtárs”-sal vette kezdetét az ebédhez szóló nóta. Akkoriban a neurológia-szakvizsgához egy év belgyógyászati gyakorlat kellett. Miklós a Visegrádi Szanatóriumban kapott belgyógyászati állást, így 1955-ben véget ért a szakmai pályáját meghatározó pécsi idegklinikai életszakasz. A pontot a radiológia-szakvizsga letétele jelentette. Akkoriban ötévi ideiglenes budapesti tartózkodás után rendôrségi engedéllyel lehetett a fôvárosba költözni. Ez az orvosi állás ugródeszkát jelentett a fôvárosba költözéshez, mert a Gizella-telepi szanatórium a budapesti székhelyû Rókus Kórházhoz tartozott. Közbejött az 1956-os forradalom. Horányit rehabilitálták a Lipótmezei Elmegyógyintézet Hárshegyi Részlegébôl, és kinevezték a Balassa utcai Neurológiai Klinika vezetôjévé. Elkezdte a klinika szervezését, és – Simonyi Gusztáv ajánlásával – Miklóst meghívta tanársegédnek, hogy szervezze meg a neuroradiológiát. Így került Budapestre és így került sor Horányinál a neurológia-szakvizsga letételére. Késôbb harmadik szakvizsgát is szerzett neuroradiológiából. 1960-ban kinevezték az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe az akkor újonnan szervezett 120 m2 alapterületû röntgenosztály elsô vezetô fôorvosának. A röntgenosztály egy közös orvosi és asszisztensi munkaszobából, egy váróhelyiségbôl és egy szobából állt két röntgengéppel. 1962-ben a gépparkot továbbfejlesztették. Amikor 1972-ben a Lipótra kerültem, olajos,

majd vizes kontrasztanyagos mielográfiát, frakcionált pneumográfiát, ciszternográfiát, percutan angiográfiát lehetett végezni. Miklós személyében kellemes modorú, rendkívül kollegiális fôorvost ismertem meg, akinek bármikor számíthattunk a szakszerû segítségére. Munkaszeretete, lelkiismeretessége hatással volt a beosztottjaira is, és hozzá hasonló készséges munkaszellem alakult ki az osztályán. Életmûvének és tudományos munkájának megítélésében nem mellôzhetjük azokat a gazdasági és politikai körülményeket, amelyek között dolgozott. A szakirodalommal mindig lépést tartott – bár akkoriban ez nem volt könnyû feladat –, tudományos cikkei jelentek meg neuroradiológiai témában. Útlevelet ötévenként lehetett kapni, így tartott elôadást Bécsben, az NDK-ban, de a párizsi kongreszszusra már nem kapott kiutazási engedélyt. Akkoriban egy külföldi tanulmányút megszervezése nagyon sok erôfeszítésbe került. 1963-ban Lindgren professzor meghívására hat hetet töltött a stockholmi Karolinska Institute-ban. A röntgentechnika haladásával szükségessé vált új típusú neuroradiológiai diagnosztikai eljárások bevezetése. Tariska István igazgató fôorvos 1975ben kidolgoztatta egy korszerû neuroradiológiai osztály tervét. A fejlesztés 1979-ig tartott, 616 m2en valósult meg. Szervezôkészségével, szokott gyakorlatiasságával nekifogott a személyi állomány bôvítésének és a korszerûsített eszközpark mûködtetésének. Ekkor került bevezetésre az echoencefalográfia, az ultrahang-diagnosztika, a transzfemorális katéteres szerioangiográfia, és ezek alkalmazása során kiváló együttmûködés alakult ki a szomatikus kórfolyamatok ellátását végzô osztályokkal és kollégákkal. Ebben a feszült tempójú idôszakban konfliktusa támadt. Megtiltotta asszisztensnôinek a kihívó körömfestést, miután egy elmebeteg életveszélyesen megtámadta egyiküket, és nem engedte meg nekik a 2 óra elôtti hazamenetelt. Ezért egyes beosztottjai megnehezteltek Miklósra, és a szakszervezethez fordultak. A szakszervezet úgy felfújta a konfliktust, hogy még a II. kerületi pártbizottság is kiszállt vizsgálódni „cézári allûrjei” miatt. Az anyagi gondok végigkísérték Miklóst egész életében. Másodállásban a XI. kerületi Fehérvári úti rendelôintézetben dolgozott neurológusként, konzíliumot vállalt, hetente kétszer Pomázra járt szakrendelni nyugdíjas koráig. Emellett részt vett az orvosképzésben, és maradt energiája a saját továbbképzésére is. 1977-ben kandidált. Új vizsgálóeljárások iránti fogékonyságának köszönhetôen sikerült megvalósítania a Lipóton egy neuroradiológiai egységet, amire méltán büszke volt. Ebben az egységben CT, majd 1996-tól MRI is mûködött.


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 421

Intézetünk fennállásának 125. évfordulóján, 1993-ban – a kezdeményezésére – létrejött a Pro Traditione et Evolutione Alapítvány, a történelmi dokumentumok és mûvészeti alkotások megôrzésére és a tudományos teljesítmények elismerésére, amelynek a kuratórium elnökeként a motorja volt, hogy csak a kápolna restaurálásának támogatását említsem, abból az összegbôl, amely Bánffy György, Ferencz Éva és más elismert mûvészek felkérésével szervezett színvonalas jótékonysági koncertekbôl és elôadásokból befolyt. Dr. Beer Miklós váci püspök – Miklós közbenjárására – egymillió Ft-ot adományozott a kápolna restaurálására. 1996-ban, 70 éves korában ment nyugdíjba, de továbbra is naponta bejárt az intézetbe, folytatta a tudományos ülések szervezését, a pályázatok lebonyolítását, feldolgozta a könyvtárban a Környey- és Tariska-hagyatékot. Nyugdíjas korában sokat beszélgettünk, szeretetre méltó, kedves beszélgetôpartner volt, szívesen anekdotázott személyesen ismert munkatársai emberi tulajdonságairól, mindenkirôl tudott valami szórakoztató, de nem bántó történetet. Neki köszönhetjük azt az emléket is, amelyet volt intézetünknek állított élete utolsó két évében a Volt egyszer egy Lipótmezô címû könyv megírásával. A sors nem volt kegyes hozzá, meg kellett érnie, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter a jól felszerelt és jól mûködô neuroradiológiai centrumot – volt intézetünkkel együtt – értelmetlenül felszámolta. 2010. november 5-én halt meg, egy héttel 101 éves édesanyjának halála után. Több mint 35 évet töltött a Lipóton. Ameddig lesz, aki emlékezik a Lipótmezôre, az emlékezni fog rá is. Nyugodjék békében. A megemlékezéseket követôen dr. Kopa János felkérte dr. Bodosi Mihályt, hogy tartsa meg megemlékezô elôadását az iskola egyik kiváló és szintén iskolateremtô reprezentánsáról, dr. Mérei F. Tibor egyetemi tanárról.

Dr. Bodosi Mihály MÉREI F. TIBOR – AMI A LEXIKONOKBÓL KIMARADT

Áttekintve a legkülönbözôbb anyagokat, kiderült, hogy Mérei F. Tibor azon kevesek közé tartozik, akik bár fontos szerepet játszottak a Pécsi Tudományegyetem életében, az Ideg-Elmeklinika hírnevének alakításában, a magyar idegsebészet elôrelépésében, méltánytalanul kevés szerepel róla a dokumentumok között. Az az aktualitás, hogy ebben az évben lenne 90 éves, módot nyújt arra, hogy Sir

Dr. Bodosi Mihály

Francis Bacon intelmére figyelemmel, miszerint „elôdöd emlékével bánj méltányosan, mert ha nem teszed, adósságot veszel magadra”, elkerüljük a feddést. Azért is választottam az „Ami a lexikonokból kimaradt” alcímet, hogy talán említést tehetek néhány olyan történetrôl, amely az emlékén túl fontos eleméül szolgál annak az épületnek, amelyet a Környey-tanítványok személyes példájukkal igyekeztek emelni. Mérei egyik visszaemlékezésében büszkén említette, hogy szerencsésnek tarthatja magát, hiszen igazán kiváló emberek között élhette le életét, akik között az itthoni és külföldi egyetemi tanári és vezetô fôorvosi állásokat betöltôk száma oly tekintélyes, hogy óhatatlanul el kellett gondolkoznia azon, mi is szolgál magyarázatául, hogy egy kis helyen ilyen minôségi társaság agglomerációja jöjjön létre. A Környey-iskoláról beszélt, miközben jól tudta, Környey sohasem szerette a kifejezést, mert úgy tartotta, hogy iskolát nem lehet elôre megfontolt szándékkal teremteni. És valóban, az iskola elnevezést egy csoportosulás akkor kapja meg, és akkor nevezik el a vezetôrôl, amikor olyan szakmai és emberi miliô jön létre, amely kiemeli ôket az általánosból, a megszokottból, a tömegbôl és mintául szolgál nemcsak az utódok, hanem az egész szakma számára. A Környey-iskola is akkor lett Környeyiskola, amikor a tanítványok kezdtek felnôni és kezdték látványosan reprezentálni azt a szellemiséget, a szakmai és emberi tartást, amelyet a klinikán sajátítottak el észrevétlenül, ellentmondva annak az alapelvnek, hogy felnôtt emberek már nem alakíthatók. Mérei F. Tibor 1921. november 19-én, Makón született, írják a lexikonok, de máris el kell térnem a megszokottól, hiszen ekkor és éveken át Ferencként szólították azok, akik a vásárhelyi gimnáziumból vagy a szegedi egyetemrôl ismerték. Csak

Ideggyogy Sz 2011;64(11–12):418–426.

421


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 422

késôbb, amikor neve az irodalomban feltûnt, lett F. Tibor! 1939-ben került a szegedi egyetemre, majd szemesztert töltött Greifswaldban és a padovai egyetemen. Utóbbiról mesélte, milyen nagy hatást tett rá egy sebészprofesszor, aki szobrászi igényességgel készítette el a medikus-elôadás során bemutatott gipszrögzítést – arra figyelmeztetve, hogy nem csupán a szakmai eredményre, hanem annak külsô megjelenésére is gondot kell fordítania a sebésznek. Mérei szegedi egyetemistaként találkozott elôször Környeyvel, és azt írta, hogy mély benyomást tett rá mind szakmailag, mind pedig emberi tartását tekintve, amikor a helyi egyetemi szakcsoportülésen sikeresen eltávolított atípusos nyaki gerincdaganatról, késôbb cystás kisagyi daganatról tartott kiválóan felépített, precízen fogalmazott elôadásait hallgatta. Egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte, majd – summa cum laude minôsítéssel – a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be. Az 1944-es év azonban neki is háborús idôszakot hozott, hiszen az számára is katonaságot és francia fogságot jelentett. Orvosként kezdetben több helyütt megfordult. Magam úgy tudom, hogy dolgozott a budapesti Törvényszéki Orvostani Intézetben, de adatok vannak arra, hogy a háború után rövid ideig dolgozott volna Hódmezôvásárhelyen szemészként, életrajza szerint ideggyógyászati kiképzését 1946-tól Szegeden kezdte. 1947. november 17-én érkezett Pécsre, ahol Környey kezdte szervezni klinikáját. Ugyanekkor került – mondhatom költözött – a Rét utcába Jakab Irén Marosvásárhelyrôl, ott volt akkor Simonyi Gusztáv, de ekkor került a klinikára Orthmayr Alajos és Bozsik György is, utóbbiakkal haláluk pillanatáig tartott önzetlen barátsága. Az élet minden bizonnyal lelkesítô volt a Klinikán, hiszen az oda érkezôket szinte naponta új benyomások, kihívások érték, részeseivé váltak annak a szemléletváltásnak, amely az országban egyedülálló volt – talán Debrecenben indult hasonló elôrelépés. Környey már hivatalos, 1947. szeptember 1-jei kinevezése elôtt végzett idegsebészeti beavatkozásokat (leucotomia, epilepsziamûtét), az oktatásba bevezette az idegsebészetet, új alapokra helyezte a pszichiátriát, és talán mondani sem kell, hogy kialakította a neuropatológiai laboratóriumot. Mindezeknek mint munkatárs, Mérei aktív részese volt. Elsôsorban morfológiai érdeklôdésû lévén, Mérei a neurológia és idegsebészet felé orientálódott. Erre lehetôséget nyújtott az, hogy segítségére volt Környeynek abban az idegsebészeti munkában, amelyet – jól ismert módon – a kezdetekben a Dischka Gyôzô utcai Sebészeti Klinikán, majd a Pécsbányatelepi Kórházban végeztek, és az is jól

tudott, hogy a mûszerpark az amerikai Quaker segélyszolgálattól, kézi mûszerek a Cleveland-i Református Egyházközségtôl érkeztek. Környey sokadszor épített idegsebészetet – ezúttal Pécsett, a Rét utcában. Mintául a hajdani kolozsvári idegsebészet szolgált. A mûtétek az új helyen 1950 júliusától indulhattak meg. 1951-tôl Környey sajnálatos betegsége miatt az operatív tevékenység végzése Méreire, Molnárra és Scháb Rezsôre hárult. Mindegyikük megfelelt annak a Cushing által hirdetett alapelvnek (1925), amelyet egyébként Környey is vallott, és be is tartatott, miszerint: „elôször jó neurológusnak kell lennie annak, aki idegsebészetet akar mûvelni”. A korai – 1951–55 közötti – idôszakban a feladat a klasszikus idegsebészet mûvelése mellett az idegsebészeti szemlélet kialakítása és elterjesztése volt. Fel kellett hívni a figyelmet arra, hogy miként képzelhetô el a halálozás csökkentése, ha a koponya-agysérülteket idegsebész vagy – fogalmazzunk úgy, a cushingi elvek szerint – sebész neurológus operálja, hogy az agydaganatok jó eredménnyel operálhatók, és a Környey által népbetegségnek mondott sebészi ischias hátterében álló porckorongsérv mûtéti kezelése elônyökkel jár. A tevékenység sorából kiemelendô óriásaneurysma-mûtéte (1952. május 16.), vagy az akut intracerebralis vérzés eltávolítása (1952. június 7.), vagy az elzáródásos hydrocephalus befolyásolására készített Stookeymûtét (ventriculostomia anterior, 1953. december 11.) voltak olyanok, amelyekre Magyarországon elôször Pécsett, Mérei közremûködésével került sor. Párhuzamosan jelentôs elektrofiziológiai tevékenységet is végzett Mérei, amelynek eredménye az „Experimentelle Beitrage zur Pathogenese der Commotio Cerebri – mit besonderer Berücksichtigung der Kreislaufstörungen des Gehirnes” címû monográfia volt, amelyet Grastyán Endrével és Hasznos Tivadarral írt, és amely az Akadémiai Kiadónál jelent meg, 1957-ben. Kiemelendô, hogy a munkát Sánthának ajánlották, a dátum ismeretében nem minden célzás nélkül. Lektorokként Juhász Pál és Donhoffer Szilárd szerepeltek. A munkát Környey is alapdolgozatnak tartotta, hiszen az agyrázkódást addig nyomtalan, átmeneti idegrendszeri funkciózavarként könyvelték el, és Méreiék dolgozata után lett belôle, bár klinikailag tünetmentes, de kimutatható agyi anoxiás-vasalis ártalom, amelynek ismétlôdése (lásd boxolók) elôrehaladó idegrendszeri károsodást eredményez. Sokak ellenkezését váltotta ki az az üzenet, miszerint a commotio sem következmények nélküli koponyasérülés. Mérei életében jelentôs fordulatot hozott, hogy 1956. január–februárjában „orvoskísérôként”


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 423

Freiburgba utazhatott egy olyan idegsebészeti klinikára, ahol elsôsorban a célzott mûtétekkel, a mozgászavarok befolyásolásával foglalkoztak. Ebbôl az idôszakból az általa elsôként végzett sztereotaxiás pallidotomia, thalamotomia, és a fájdalomcsillapítás új módszerei (Taarnhoj, Sjöquist) emelendôk ki. Talán a legfigyelemreméltóbbnak az ittriumbehelyezés tartandó, amelyet – Mérei feljegyzései szerint – 1956. október 11-én végezte, hiszen döntô szemléletváltást hozott a hypophysis- és a fájdalomsebészetben. A beavatkozásra nem az IdegElmeklinikán került sor, hiszen a speciális feltételek nem álltak rendelkezésre. Mérei 1957-ben féléves tanulmányutat töltött a hollandiai Wassenaarban De Vet professzornál, akinek érdeklôdési köre elsôsorban a liquorkeringés és annak befolyásolása, és így fôként a gyermek-idegsebészet felé irányult. Az elsô hazai ventriculomastoid drenázs (1957. december 17.) ennek a tanulmányútnak a „hozadéka”. Miként annak idején Környey tette, hogy Sánthával a szakmai kérdéseket rendszeresen megvitatta, Mérei ugyanilyen barátra lelt a Sánthatanítvány Hullayban. Többször fordultak meg együtt kongresszusokon, látogatták meg egymást, és tervezték a szakmai elôrelépést – hiszen egymás köreit nem zavarták, mert amíg Hullay a funkcionális idegsebészet, az epilepsziamûtétek iránt érdeklôdött elsôsorban, bár neve nemzetközi elismerése az acusticus tumorok kiváló eredményû sebészete révén vált ismertté, addig Mérei – a pécsi hagyományoknak megfelelôen – elsôsorban az érbetegségek kezelése, a gerinc-, majd az agydaganat-sebészet iránt érdeklôdött. Mérei egyébként nem szerette a mélyelektródás, a sztereotaxiás beavatkozásokat, nem egyszer mondta, hogy „nem szeretem azokat a technikákat, amikor nem látom az eszközöm hegyét”. A tanulmányutak és a már lehetôvé váló kongresszusok sarkallták az idegsebészeti szemléletváltás szorgalmazását. A diagnosztikában jelentôs elôrelépésnek tekinthetô az angiográfiás vizsgálat bevezetése, amelyet elôször direkt feltárásból végeztek, s csak késôbb vált percutanná a technika. Baltaváry és Csanaky voltak a közremûködôk. Talán a legnagyobb változást az intubációs narkózis bevezetése hozta, és ezzel párhuzamosan az aneszteziológusteam kialakítása. Kékesi és Szántó voltak erre kijelöltek. Utóbbi nemcsak szakmai megbízhatósága, hanem elsôsorban kiváló kézügyessége miatt. Itt kellene megemlíteni, hogy az izotópos agyi keringésvizsgálatok, a Nylin-módszer bevezetése a nélkül nem történhetett volna meg, hogy Szántó ne tudta volna precízen megszúrni a bulbus jugularisokat, hiszen a Gallyas szerkesztette – és Jenô bá-

csi által elkészített, egyébként az Ipari Vásáron is bemutatott – készülék tányérkáiba így jutott vénás vércseppek sorozata, amelybôl aztán Végh Mária munkája produkált izotópgörbék alkotásához szükséges mérési adatokat. Ma már kevesen vannak, akik emlékeznek a sztaniollal árnyékolt „ezüstszobára”. A klinikai tevékenységben az akut kórképek iránti érdeklôdés olyannyira fontosnak látszott, hogy Környey szükségét látta annak, hogy összefoglaló közleményben írjon az „Akut kórképek a neurológiában” problémakörérôl, amelyben az elvárandó klinikai szemléletet, a diagnosztika és terápia fontosságát hangsúlyozta, és amely kórállapotok között szerepelt a harántlaesio tünetegyüttese, az akut epi- és subduralis vérzés, a féltekei és kisagyi spontán vérzés, az agyi aneurysma- és angiomamûtét szorgalmazása. Hogy ezt következtetésekre, ajánlásokra alkalmas módon leírhassa, szükséges volt a megfelelô mûtéti háttér nyújtotta több éves tapasztalat, amely Méreit és a köréje gyûlt sebészi érdeklôdésû csapat (Csanaky Artúr és Kopa János neve említendô e helyt) munkáját dicsérte. Gondoljuk végig, hogy ekkor csak nemrég fejezôdött be a Perrett–Nishioka-féle aneurysmatanulmány azzal a végkövetkeztetéssel, hogy nincs egyértelmû bizonyíték az aneurysmamûtétek kedvezô hatására vonatkozóan, míg Környey állást foglalt az operatív ellátás mellett. Ebbe az akut körbe tartozott a gerincsérülések ellátása, amely addig sebész-traumatológus feladat volt (és még ma sem tartozik minden idegsebészeti centrum ellátói körébe). Talán Csanaky Artúr kezdett el az akut gerincsérültekkel, elôször mint konziliárius, foglalkozni. Véres repozíciókat, akut dekompressziókat végzett – Környey nem kis megrökönyödésére –, miután angol barátai, Lord Brain és Marcia Wilkinson e téren oly szigorúan konzervatívok voltak, hogy még a nyaki spondylosis esetén ugyancsak tervezett dekompressziót is elutasították. Gondoljunk csak arra, hogy – ugyanebben az idôben – milyen zavart keltett az idôsebb V. Benes Angliában az akut gerincmûtétei bemutatásával, Guttmann és a konzervatív kezelés hívei látványos támadásaitól kísérve. Mérei ez ügyben is tovább lépett, és azon túl, hogy a gerincsérülés deklaráltan idegsebészi betegséggé lett, kezdeményezte a gerincstabilizációs mûtéti megoldások szorgalmazását, alapja a Cloward-féle technika volt. Az elsô tapasztalatokról 1964-ben több elôadásban és közleményben számolt be. Ehhez kapcsolódóan kell említenem, hogy a diagnosztikában is elôrelépés történt, hiszen a levegômielográfia (Poór Gyula), majd a diszkográfia pécsi bevezetése vált országosan elismert újdonsággá.

Ideggyogy Sz 2011;64(11–12):418–426.

423


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 424

Ennek az idônek eredményeként legbüszkébben viszont az 1965-ben elsôként végzett transsphenoidalis hypophysismûtétet említette, amelyet Bauer Miklós közremûködésével készített Mérei, a kezdetekben transmaxillosphenoidalis úton. Bobest Mátyás feladata lett a betegek gondozása, követése. A ’60-as években figyelme az izotópok felé fordult. Elsô lépésként megkísérelt izotópszcintigráfiás vizsgálatot végezni, szerette volna az izotóphalmozó agydaganatot lokalizálni, a kölcsön- (vagy ajándékba?) kapott detektorral azonban nem sikerült elképzelését megvalósítani, így az ajándékdetektort – az ötlettel együtt – a belgyógyászok kapták, minthogy pajzsmirigy vizsgálatára kiválónak bizonyult az eszköz. Az izotópalkalmazás iránti érdeklôdése révén jutott el 1962/63-ban az angliai Carshaltonba, ahol a cukoranyagcsere izotópos vizsgálatait tanulmányozta, de itt alapozta meg az akkor elvárt – meg kell mondani, hogy a jelenleginél sokkal szigorúbb feltételeket támasztó – kandidátusi értekezését. Végül a munka „35S-methionin beépülése a patkány központi idegrendszerébe normális és kóros állapotokban” címmel 1965-ben készült el. Hosszú eljárás végén 1967. február 21-én védte meg értekezését. Érdekességként: az opponensek Kesztyûs Lóránt debreceni és Huszák István szegedi professzorok voltak, a Bizottságban helyet kapott Pásztor Emil is. Mérei ezzel a szakmai elômenetelét gátló, számára jelentôs tehertôl szabadult meg, így nyugodtan fordulhatott az idegsebészeti munka felé. Gondtalanabbul tehetett tehát rövid tanulmányutat 1967-ben Bonnban, amely a pécsi klinika fontos nyugati kapcsolatává vált, hiszen rajta kívül késôbb ugyanitt dolgozott 1-1 évet Szántó és Csanaky, késôbb magam is. A jelentôs idegsebészi szemléletváltás bekövetkezte a ’60-as évek második felére tehetô, ugyanis ekkor kezdôdött meg az agyi mikrosebészet feltételeinek kialakítása, majd bevezetése, ismét csak hazánkban elsôként. A fejlesztések – szokásos módon – önerôbôl történtek, hiszen Jenô bácsi gyártott banki engedéllyel beszerzett ezüstdrótból aneurysmaklipeket, Kellényi Lóránt évtizedeken át megbízhatóan mûködô bipoláris koagulátort készített el Mérei instrukciói alapján, mûszereket a fül-orr-gégészektôl és szemészektôl kaptunk, miként az operáló mikroszkópunkat is Bauer Miklós segítségével sikerült beszereznünk. Bár az érdeklôdés az idegsebészet számos irányzata felé fordulhatott volna, részint a klinikai hagyományok miatt, az agyi érbetegségek kaptak elsôbbséget. Ebben segítette a rövid zürichi mikrosebészeti tréningje során szerzett számos benyomása. Bár eredetileg az aneurysmasebészetben gondolta megtenni az elôrelépést, új „szakmapolitikai

lehetôségei” révén más területek keltették fel figyelmét. Ugyanis nagy lehetôséget biztosított számára, hogy a Magyar Idegsebészeti Társaság fôtitkáraként szabadkezet kapott a jelentôs szakmai elôrelépést biztosító Balaton-szimpóziumok megszervezésére. A külföldiek számára csábítónak vélt lehetôségekkel próbált eredményt elérni: elsôsorban német barátai esetében a konferencia angol nyelve kellôen semleges volt, tehát egyik résztvevô sem került túlságosan elônyös helyzetbe, de a fiatal generációt a nyelvtanulásra sarkallta. A németek számára a Balaton mindenkor kedvelt üdülôhelynek bizonyult, így a rendszeres kongresszusok az európai idegsebészek, fôként azonban a kelet- és nyugatnémetek (és családok) fontos találkozóhelyévé váltak. Az elsô konferencia Balatonfüreden zajlott, az anyagot az Akadémiai Kiadó gondozásában, 1972-ben megjelent Reconsrtuctive Surgery of Brain Arterties címû könyve gyûjtötte egybe. Így a hazai elismerés sem maradhatott el, 1971ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Idôközben nagy lelkesedéssel vett részt abban a munkában, amely azon fáradozott, hogy az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége hozzon létre fiatal idegsebészek számára olyan tréningkurzust, amelyen Európa legnevesebb idegsebészei oktatnak, és amelyen minden tagország fiataljai részt vehetnek, keletrôl és nyugatról egyaránt. A törekvés számos elônye mellett a szakmai vasfüggönylebontás fontos lépése volt. Ezt a szervezômunkát rövid interregnumként szakította meg, hogy pályázatot nyújtott be a Szegedi Orvostudományi Egyetem II. Sz. Sebészeti Klinikáján meghirdetett idegsebész tanszékvezetôi állásra. Láthatóan nosztalgiával fordult a pályázat felé, és csábították az új lehetôségek, kihívások, az ígért új klinikai tömb felépülése. Miután azonban a minisztériumban tájékoztatták a várható döntésrôl, és egyúttal amerikai tanulmányutat is biztosítottak számára, 1971–72-ben Los Angelesben töltött fél évet, és szerzett új barátokat. Talán elôbb kellett volna említeni, hallatlan érzéke volt ahhoz, hogy meglássa, melyik is a valóban eredménnyel kecsegtetô eljárás, jövôbe mutató technika, figyelemre méltó törekvés az idegsebészetben a számtalan új ötlet közül, és ezt felismerve azonnal igyekezett azt megvalósítani. Így volt ez annak idején az izotópos agyikeringés-vizsgálatokkal, vagy az agyi mikrosebészet bevezetésével, vagy éppen Kékesi hazatérte után az epilepsziamûtétek újrakezdésével. Fontos volt azonban, hogy mindenkor legyenek mellette olyan munkatársak, akik az ügyet a kezdeti lelkesedés csökkenése esetén is továbbvitték. Azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket a G. Yasargil szervezte zürichi, majd bécsi mikrosebészeti kurzusokon szerzett, egyenes


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 425

folytatása volt az a. cerebri media thrombectomia elkészítése (1969. május 7.), s törekvései az agyi érsebészet terén megerôsítést kaptak a hivatkozott balatonfüredi kongresszuson. Úgy tûnt, hogy Környey professzor 1972-es nyugállományba vonulásával tevékenysége nagyobb teret kap. Ehhez azonban valóban új térre volt szüksége – hamarosan megkezdôdhetett a Rét utcai klinika átépítése, és az Idegsebészet kiköltözése az Ifjúság úti 400 ágyas klinikai tömbbe. Az érsebészeti tevékenység természetes folytatásként 1973. március 1-jén, még a Rét utcai épületben készült az elsô extra-intracranialis anastomosismûtét, amelyet rövid idôn belül olyan számban és olyan eredménnyel végeztünk, hogy a klinika hamarosan az egyik legfontosabb európai központtá lett. Ennek volt köszönhetô, hogy az EANS 3. kurzusának szervezését, amely az agyi érbetegségekkel foglalkozott, Mérei F. Tibor és Pécs kapta – KeletEurópában elsôként, amely nemcsak szakmai, hanem politikai áttörést is jelentett. Ha valaki nem értené ez utóbbi kitételt, legyen szabad annyit megjegyezni, hogy az egyetemi campus strandját csak úgy engedélyezték használni, ha felügyelünk arra, hogy ott csak a nyugatiak tartózkodjanak, és a környezô lakóházakból még a gyerekeket sem engedték a strand területére lépni! Ez volt az elsô – és azóta is egyetlen – olyan továbbképzô kurzus, amelyen a „hallgatók” reggelente EC/IC anastomosismûtétben vehettek részt. Sokan itt látták elôször, vagy itt tanulták a beavatkozást. Óriási sikernek volt betudható, hogy egy-két évtized után elmondható lett, gyakorlatilag nincs Európában olyan idegsebész tanszékvezetô, aki ne vett volna részt a pécsi kurzuson. Nem volt tehát véletlen, hogy hamarosan a nemzetközi Extra-Intracranialis Bypass Studyhoz is meghívást kapott. A nemzetközi elômenetellel egyenértékûnek volt tartható az a munka is, amelyet a hazai agyi érbetegségek ügyében Mérei kifejtett, hiszen országszerte konferenciákat szervezett, felvilágosító plakátokat készíttetett, kis füzetkéket adott közre, hogy az agyi érbetegségek minél nagyobb számban kerülhessenek felismerésre, és azzal, hogy a gyógykezelés új – sebészi – alternatíváit is felajánlotta, sokat tett azért, hogy e népbetegség elleni küzdelem szervezetten meginduljon. Miután a ’70-es években kiderült, hogy a szakmai fejlôdésben a daganatkutatás terén – bármilyen csábító is volt a hatalmas klinikai és patológiai anyag – nem tudott elôre lépni, hiszen CT-készülék hiányában ilyen témakörû igényes közlemény írására sem vállalkozhatott, így maradva az érbetegségeknél, az angiográfiás diagnosztika továbbfejlesztésébe kezdett. Elôször a mainzi Wendénél látott

nagyításos angiográfiát, majd Serbinenko ötletének hazai átültetésével a mikroballonos technikát és a szuperszelektív angiográfiás módszert vezette be. És mindezt saját fejlesztésben, hiszen Gallyas munkája a ballon vulkanizálásában, míg Gács tevékenysége a beavatkozásokban elengedhetetlen volt. Ismét dolgozatok sorozata, és komoly nemzetközi elismerés jelezte ezt a klinikai tevékenységet, amelyet tovább növelt az agyi fluoreszcein angiográfia alkalmazása. Ide kívánkozik egy élményem. Amikor 1985-ben Montrealban jártam és a híres Pennfield Klinikát látogattam meg, bejelentkeztem az akkori igazgatónál, Feindl professzornál. Amikor fogadott, ott láttam az asztalán a fluoreszceindolgozatunk angol változatát, és úgy beszélgettünk, mintha régi ismerôsök lettünk volna. Miután a Hôgyes-emlékérmet neki ítélték, erre az alkalomra a keringésdinamikával foglalkozó kiváló elôadást állított össze, e téren is új kutatási utat mutatva. Azzal, hogy a Rét utcai épülettömb elkészült, és 1982-ben az elsô önálló hazai Idegsebészeti Klinika megkezdte mûködését, jelentôs szakmai elôrelépést biztosított. A betegellátásra 56 ágyat (10 ágyas intenzív osztályt), két mûtôvel új mûtôtraktust és neuroradiológiai diagnosztikai részleget alakíttatott ki. Agilitását, szervezôi készségét az egyetem is igyekezett felhasználni, és 1982-ben klinikai rektorhelyettessé választották. Munkáját elismerések kísérték, 1983-ban Sánthaemlékéremben részesült. Nagy terveket dédelgetett. Elegendô anyagot gyûjtött össze ahhoz, hogy megírja azt az idegsebészeti tankönyvet, amelyhez maga készítette a rajzos illusztrációkat. És tervezte az akadémiai doktori értekezés összeállítását is, amelyet az agyianeurysma-sebészet körébôl gondolt elkészíteni. Ehhez komoly patológiai feldolgozás indult a klinikán. Gallyas új, speciális ezüstözéses módszerek kifejlesztésével nyitott új dimenziókat a kutatáshoz. Váratlan betegsége és mûtéte, majd elhúzódó gyógyulása után azonban jórészt visszavonult a nyilvános közélettôl, nem nagyon mutatkozott rendezvényeken. Fôként azon fáradozott, hogy munkatársainak megfelelô elômenetelt, pozíciót és rangot biztosítson. Többé nem hozta szóba a tankönyvírást, örömére szolgált azonban, hogy aneurysmaügyben megkezdett munkáját Kopa János Kaposvárott folytatta, törekvéseit támogatóan segítette. 1991-ben helyezték nyugdíjba, munkásságát Pro Universitate éremmel ismerték el. A klinika élére Dóczi Tamás nyert kinevezést. Méreit ünnepélyes keretek közt búcsúztatták. Mindannyian arra gondoltunk, hogy a félbehagyott munkáit befejezi, erre a lehetôségeket rendelkezésre bocsátották. Ekkor

Ideggyogy Sz 2011;64(11–12):418–426.

425


forum kornyey.qxd

2011. 11. 17.

16:29

Page 426

(l994) állította össze Környey István életrajzát, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére „A Múlt Magyar Tudósai” sorozatba írt. Dóczi professzor igyekezett bevonni a tudományos tevékenységbe, megpróbálta tanácsadóként foglalkoztatni. Utolsó éveiben a biomedicina és a komputertechnika kapcsolatának lehetôségeit próbálta feltárni. 75. születésnapján volt munkatársai és barátai tudományos elôadásokkal köszöntötték. 1997. július 1-jén hunyt el. Egy korábbi búcsúztatása alkalmával a következôt mondták róla: „szi-

lárd jellem, erôs karakter, a tettek és a szellem embere. Könyvtára, miként mûveltsége, kiemelkedô. Korán megvalósította azt, ahová az ország halad: európai mértékkel mért, bírált, alkotott.” És hozzá tehetjük, mindaz, amit létrehozott, például kell, szolgáljon az utókor számára. Az elôadás végeztével dr. Kopa János köszöntötte dr. Mérei F. Tibor megjelent családtagjait és meleg szavakkal köszönte meg részvételüket a tudományos ülésen.

KÖRNYEY EMLÉKÉREM PÁLYÁZAT A Környey Társaság kuratóriuma pályázatot hirdet az idegtudományok területén tudományos munkát végzô fiatal klinikus vagy kutató számára. A kuratórium az elsô díjat nyert pályázót a Környey Társaság éves tudományos ülésén, 2012. március 30-án tudományos elôadásra kéri fel. Pályázni lehet a tudományos munkát reprezentáló pályamûvel az alábbiak szerint. A pályázatokat a kuratórium által felkért, 3 tagból álló tudományos testület bírálja el. A Környey Emlékéremre pályázatot nyújthat be: – 40 évesnél fiatalabb pályázó – az idegtudományok területén végzett tudományos munkássággal. A pályázathoz szükséges dokumentumok: – a Környey Társaság kuratóriumi titkárához benyújtott kérelem – önéletrajz (CV) – publikációs lista – a tudományos munka összefoglalása 1-1,5 oldalon – a pályázathoz benyújtott közlemények különlenyomata pdf formátumban (publikációra elôkészített vagy benyújtott, de még nem elfogadott kézirat is beadható pdf formátumban). A dokumentáció elektronikus benyújtása javasolt (e-mailben vagy CD-n). Pályázat küldhetô: Dr. Kovács Norbert egyetemi adjunktus PTE Neurológiai Klinika 7623 Pécs, Rét u. 2. E-mail: [email protected] A 2012. évi pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 27.


FÓRUM BESZÁMOLÓ A KÖRNYEY TÁRSASÁG ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉRÔL 1. RÉSZ. 418 Beszámoló

Recommend Documents