A TISZAFÜREDI ÖNTÖZŐRENDSZER ÉPÍTÉSE RÖVID ELŐZMÉNY A Tiszafüredi öntözőrendszer a mezőgazdasági termelés fokozására, pontosabban az öntözéses növénygazdálkodás feltételeinek megteremtésnek céljából épült meg. Ezt szorgalmazta az 1937. évi XX. t.c. ami az akkor működő Országos Öntözésügyi Hivatal tevékenységének „alapköve” volt. A törvény alapját képező kerettervben három munkacsoport szerepelt, amik között megtalálhatjuk két szivattyútelepes öntözőrendszer (hódmezővásárhelyi és tiszafüredi) terveit is. A kor tervezői látták, hogy az állandó gravitációs vízkivétel nem biztosítható, az ehhez szükséges tiszai duzzasztómű megépítése és a hozzátartozó csatornahálózat megépítése szintén nem oldható meg rövid időn belül, ezért döntöttek a szivattyús vízkivétel mellett. Ennek köszönhetően magasabban fekvő területekre is el tudták juttatni az öntözővizet. A szivattyútelepes megoldás mellett szólt még az is, hogy így alacsony vízállás mellett is kivehető a szükséges öntözővíz. (Forrás: Zsuffa Kálmán (1941): A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái. Különlenyomat a Vízügyi közlemények 1940. évi 2. számából 1. o.)
A RENDSZER ELHELYEZKEDÉSE Ahogyan a helyszínrajzon is látni fogjuk a főcsatorna nyomvonala csekély-, még a mellékcsatornák nyomvonala igen nagymértékben megváltozott a kerettervben elképzeltekhez képest. A vízkivétel helye maradt a rendszer legészakibb pontján, Tiszaörvény községben. A főcsatorna felső 30 km-es szakaszán kismértékű változtatást láttak szükségesnek, ennek oka az volt, hogy így a földmunkákat kedvezőbb körülmények között tudták elvégezni. A mellékcsatornák nyomvonalának megváltoztatása mögött az állt, hogy a főcsatorna alsó, közel 11 km-es szakasza keletre tolódott s ez tette szükségessé a nyomvonal változtatást. Az új nyomvonal megállapításakor az volt a fő szempont, hogy a rendszer bármelyik pontján jelentkező gazda legfeljebb két km távolságban öntözővizet szolgáltató állami csatornát találjon.
9. sz. ábra: A Tiszafüredi öntözőrendszer helyszínrajza (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
(Forrás: Zsuffa Kálmán (1941): A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái. Különlenyomat a Vízügyi közlemények 1940. évi 2. számából 2. o.)
10. sz. ábra: A Tiszafüredi öntözőrendszer előzetes munkaprogramja (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
AZ ÉPÍTKEZÉS BEMUTATÁSA
A rendszer építési munkái 1937. októberében kezdődtek el a munkaterületek időjárási viszontagságok és a magas tiszai vízállás miatt. A fenti ábrán látható, hogy az Öntözésügyi Hivatal által megállapított előzetes munkaprogram, ami szerint 1939. tavaszán már öntözővizet kellett volna szolgáltatni a fő-és elsőrendű mellékcsatornákon. A művek üzembe
helyezése és a vízszolgáltatás megkezdése kerek egy évet csúszott. A csúszás oka azoknak az előre nem látott nagyszabású munkáknak a végrehajtása, amik a kerettervben nem voltak előirányozva. Ilyen volt az öntözőcsatorna egyes szakaszainak és néhány mellékcsatorna állandó jellegű leburkolása valamint csurgalékvíz elvezető csatornák építése. A csúszásban szerepet játszott még a II. világháború kitörésével járó feszült politikai helyzet, anyagbeszerzési és szállítási nehézségek és a fegyvergyakorlatokra bevonuló munkások hiánya. Ennek ellenére 1940. júniusában megindult az üzem és a vízszolgáltatás a 40 km hosszú öntöző főcsatornán és a 10 db; összesen 70 km hosszú elsőrendű mellékcsatornán. A tiszaörvényi szivattyútelephez tartozik: szívókút a szivattyúakna a szivattyúház a nyomómedence a csatornahíd és a csillapítómedence A szívókút a telep azon része, ami a Tisza medrébe van süllyesztve. Ez egy 8 x 4 m alapterületű 11,2 m magas 3 rekeszes hasáb alakú vasbeton kút, aminek teste két 4 m átmérőjű félhengerrel van lezárva. E kút a vízfelőli oldalán 6 db, a kisvíz színe alá érő 1 x 1,60 m felületű zsiliptáblával ellátott beömlőnyílással rendelkezik. A szivattyúakna elkészítésénél az volt a program, hogy az alsó 5 m magas csonkja a Tisza medrébe épített cölöpállványon készüljön el, ezután anyagkiemeléssel összekötött süllyesztéssel és a felmenő falak további rábetonozása mellett 8,20 m mélyre süllyesszék le, ennek a munkái 1937. október 27.-én kezdődtek meg. A kút állványozását csak korai tél és a magas vízállás csak 1938. márciusának elején tette lehetővé. A grafikonon láthatjuk a munka tényleges lefolyását. A 11. sz. ábrán részletesen fel vannak tüntetve a kivitelezések pontos adatai, azok előrehaladottsága. A fuvaros létszám alakulása a legfelső vonaldiagram szemlélteti. A két, napi maximum 1938 júniusában 307 illetve 1939. májusában 313 volt, szintén ezen ábrázolták az összes fuvaros napszámot, ami 66 000 pengő körül alakult. A következő diagram a munkáslétszámot ábrázolja azok összes bérezésével együtt. Az itt fellépő maximumok 1938 májusa 1305 fő és 1939. májusa 1615 fő. A bérek összege 340 000 pengő volt. Látható még az ábrákon a napi hőmérséklet változása, a Tisza napi vízállás adatai, és a különböző építési munkálatok alakulása valamint az egyes évek munkanapjai.
11. sz. ábra: A Tiszafüredi öntözőrendszer építőmunkáira vonatkozó adatok (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
A kútaknától 30 m-re, a Tisza bal partján épült meg a szivattyútelep, ami 3 részből áll: A szivattyúkat magába foglaló szivattyúaknából és az erre épített gépteremből A kapcsolóhelységekből és a transzformátorházból A szivattyúaknának munkáit 1938. júniusának második felében kezdték el. Hiába öntötte el a munkaterületet két árhullám, így is sikerült december végére elkészíteni. A földkiemelés után vágóélt helyeztek el, majd az akna alsó részének zsaluzása, a betonvas szerelése és betonozása követezett. Az akna süllyesztését szárazon végezték a talajvíz eléréséig, onnantól pedig szivattyúk segítségével talajvízszint süllyesztéssel folytatták tovább. A későbbiekben szükség volt cementbesajtolásra is, mivel a szivattyúakna süllyesztésénél az alaptest víz felőli éle egy iszapos homokrétegben a tervezettnél 18 cm-el jobban megsüllyedt. A további nem kívánt süllyedések elkerülésére hajtották végre a cementbesajtolást 1939. január-februárjában.
12. sz. ábra: A tiszaörvényi szivattyútelep vázlatos hossz-metszete (Sziebert János: Főiskolai előadás) 1-nyomómedence, 2- szivattyúház, 3-szívókút, 4- 8 db. 1200 mm Ø hegesztett vas szívócső (A magasságok mAf-ben értendők)
A szivattyúakna felé épült a motorokat, segédgépeket és szerelődarukat befogadó gépház. Közvetlenül ehhez csatlakozik a kapcsolóház, ami két emeletre van tagolva külön a magas- és alacsonyfeszültségű kapcsoló berendezéseknek. A kapcsolóházzal egybeépítve épült meg a transzformátorház, ami három részre lett osztva. A szivattyúzott víz a nyomócsöveken keresztül jut el a nyomómedencébe. A nyomómedence a szivattyúháztól teljesen külön épült meg abból az okból, hogy a két építmény egymástól teljesen függetlenül süllyedhessen. Erre a nyomómedence változó terhelése miatt volt szükség, mivel üzemelés alatt az vízzel teli állapotban van, viszont üzemen kívül teljesen üres. A műtárgy feladata az, hogy az egymástól viszonylag távol eső nyomócsőből kifolyt víz összeszűkítve terelődjön a csatornahídba illetve annak a szivattyúteleppel történő összekötése. A medence hármas osztású, emelkedő fenekű, oldalfalai fokozatosan a csatornahíd tengelyének irányába hajlanak és fordítják el a vizet 35 °os szögben. A nyomómedence fúrt vasbetoncölöpökre épített vasbetonból készült, alapfalai
betonból vannak. Belső felületét tricosalos cementhabarccsal látták el a jobb vízzárás érdekében. A medence 1938. novembere-1939. február vége között épült meg. A szivattyútelep leglátványosabb építménye (az akkor még hullámtéren átvezető) 320 m hosszú vasbeton csatornahíd. Mivel a szivattyútelep a hullámtéren helyezkedik el, így olyan megoldást kellett találni, ami akkor is biztosítja a víz útját, amikor a Tisza elönti a hullámterét. Három megoldást vettek számba: 1. Magasvezetésű, töltésben épült és burkolt csatornával 2. Földbe ágyazott nyomócsövekkel 3. Csatornahíddal A csatornahíd alkalmazása mellett szólt, hogy: a) a magasvezetésű csatorna a hullámteret keresztben elzárná, ártéri nyílásokat kellene létesíteni, nagy mennyiségű földmunkával járna, költségesek lettek volna a külső-belső burkolatok és így összességben nem lett volna olcsóbb, mint a csatornahíd b) a földbeágyazott nyomócső a hullámteret nem szűkítette volna, de ellenőrzése és javítása problémás, ami az üzembiztonságot rontotta volna és az akkor végzett számítások szerint 25%-al többe került volna, mint a csatornahíd c) rendszeresen ellenőrizhető d) igénybevételeit pontosan számítani lehetett e) a víz vezetése mellett a közlekedést is megoldotta a szivattyútelephez a hullámtéren keresztül f) a hullámteret minimálisan szűkíti, alatta a víz szabadon mozoghat Összesen 13 db. azonos és egy csatlakozótagból áll. A tagok hossza 24 m amit két pillér támaszt alá. A vályú félkör keresztmetszetű 1,20 m belső sugárral és átlagosan 15 cm falvastagsággal bír. A csatlakozó tag a legutolsó tag, a csatornahíd végén lévő csillapítómedencébe köt be. A csatornahíd kivitelezési munkái 1938. augusztusában kezdődtek meg. Először a szerelőbeton testek épültek meg soványbetonból, erre kerültek a vasbeton talpgerendák majd a pillérek készültek el a felső csukló síkjáig. Miután a pillérek megszilárdultak a vasbeton vályú következett. A vályú betonozásához szükséges betonmennyiséget mozgó betonozó állvánnyal oldották meg.
13. sz. ábra: A mozgó betonozó állvány és a felvonó (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
Az ábrán látható a betonkeverő és maga az állvány ami, mint egy portáldaru fogja közre a csatornahidat. Felső része a munkapad, míg a keverő felőli oldalon van az anyagfelvonó. A keverőgép és a daru mozgatása síneken történt. Ennek a megoldásnak köszönhetően a betonozást gyorsan át lehetett telepíteni egyik helyről a másikra és a kiviteli munkák gyorsabban végbementek.
14. sz. ábra: A csatornahíd vályújának belső zsaluzása (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
A vályú 1 m3 betonjához 320 kg portland cementet és ehhez viszonyítva 1,2 súlyszázalékban tömítőanyagként tricosalt adtak, erre azért volt szükség, mert kis vízfelvevő képességű pórusmentes betont szándékoztak előállítani. A zsugorodásból következő esetleges repedések elkerülése érdekében a betont 20 napig nedvesen tartották. Kopás elleni ellenálló képességét valamint a vízvezetőképességét növelvén a csatornahíd felületét fluáttal kezelték le. A beépített beton minőségét a kivitelezés közben törőpróbákkal folyamatosan ellenőrizték 28 napos kockákon illetve gerendákon. Minden esetben az előírást meghaladó eredményeket kaptak. A csatornahíd tagok között 6 cm-es terjeszkedő hézagot hagytak a beton zavartalak alakváltozását biztosítván.
15. sz. ábra: A terjeszkedő hézag metszete (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
A csatornahíd vályúméretének megállapításakor fő szempont volt az esés. Tudjuk, hogy enyhébb esés mellett nagyobb keresztmetszet, még nagy esés mellett kisebb keresztmetszet is elegendő ugyanazon vízmennyiség elvezetésére. Ez a méret a költségekre is hatással van, így a tervezőknek meg kellett keresni azt az esést, ami nem jelentett túlzott emelési többletet és amelynél az előálló sebesség nem fejt ki káros hatást a betonra. Adott volt még a főcsatorna kezdőponti vízszintje is (92,50 mAf). Mindezek figyelembe vétele mellett a csatornahíd esését 1,97 ‰-ben határozták meg. A csatornahídon a víz sebessége 3,0 m/s közelében van, míg az öntözőcsatornában a víz csupán 0,80 m/s-os sebességgel mozog. Ezt a sebességkülönbséget a csatornahíd végére épített csillapítómedence szünteti meg. A csillapítómedence egy 15,00 m belső átmérőjű, felülről nyitott vasbeton henger, ami 3 feladatot lát el: a csatornahídról érkező víz nagy energiájának megtörése és annak az öntöző főcsatornába való nyugodt kiömlésének biztosítása a durva hordalékanyag visszatartása a helyszíni viszonyokból következő, éles irányváltoztatás megoldása
A csillapítómedencéből egy vályú nyúlik ki konzolosan a műtárgy csatornahíddal érintkező oldalán és kapcsolódik a csatornahíd csatlakozó tagjához. A medencébe beömlő víz energiáját a 25 cm vastag terelőfal töri meg. A vizet a terelőfal megfordítja és megtört energiával, még csendesebb folyással tereli a főcsatorna irányába. A víz itt a káros hordalékát is elveszti. A hordalékfogás hatékonyságának növelése céljából 3 db vasbeton gerenda is beépítésre került, aminek a hordalék visszatartás az egyetlen feladata. A csillapítómedence vasbeton fenéklemeze egy 30 cm vastag soványbeton lemezen helyezkedik el, ami biztosította a vasszerelés szabályoz elvégzését, másrészt magas árvizek esetén a medence súlyát növelte. A soványbeton réteg alatt kavics szűrőréteg található, amit alagcsősor vesz körbe, így az árvizek idején a káros kiüregelődések kialakulását meggátolták. Az öntöző-főcsatorna vegyes vonalvezetésű, a terepviszonyoktól függően hol töltések között, hol bevágásban halad. A főcsatorna 40+878 km hosszú, Kenderes határában ért véget. A felső 25 km dűnéken, homokhátakon halad keresztül. A tervezés során a talajfizikai jellemzőket figyelembe vették és ezt a felső szakaszt sima felületű, állandó burkolattal látták el. Az alsó 15 km-es szakaszt földmederben alakították ki. A földmunka mennyisége kb. 430 000 m 3 volt. A munkálatokat 4 építésvezetőség látta el, egy-egy vezetőséghez nem csak a főcsatorna egyes szakasza, hanem az azon a szakaszon lévő műtárgyak illetve az egyes mellékcsatornák is hozzátartoztak. A földmunkákat kordélyosokkal és kubikosokkal végeztették. A csatornák földmunkáihoz 1938. márciusának végén láttak hozzá és 1939. novemberében fejezték be. A munkák javát 1938-ban elkészítették, így 1939-ben már csak a földcsuszamlások és egyéb kialakult káros jelenségek javítási munkáit kellett végrehajtani. A földmunkák elvégzéséhez összesen 125 000 munkásnapszámot és durván 40 000 lófogatot alkalmaztak. Az öntözőcsatornán történő áthaladást azokon a helyeken, ahol az nem keresztezett utat vagy vasutat háromcsuklós vasbeton ívhidakkal oldották meg. A választásuk azért esett erre a megoldásra, mert:
nincs ellenfal vagy pillér, ami az átfolyási szelvényt szűkítené
a híd alapja a csatorna fenékvonaltól olyan messze van, hogy a keresztszelvény elfajulása azt nem veszélyezteti
szerkezeti magassága kicsi, az íves szelvényalak miatt kisebb vízi járművek elférnek alatta
olcsóbbak voltak
A főcsatornán összesen 7 db. vasbeton bujtató épült, ezek közül 5 db. csak közúttal, 2 db. közúttal és vasúttal történő keresztezés helyén. A közutak alatti bujtatók egy tagból készültek, hosszuk 28-32 m, míg a közút és vasút alatt átvezetők két tagból állnak, hosszuk 44, valamint 46 m. Ebben a két esetben a bujtatók közepén terjeszkedő hézagot építettek be. A főcsatorna alatt még 11 db. áteresz épült meg. A főcsatornából 10 db. mellékcsatorna vezeti szét a vizet a területen, ezeknek a vízszint szabályozására a kiágazások helyein elosztózsilipeket alkalmaznak. Eredetileg táblászsilipek alkalmazását tervezték a rendszeren, majd tudomást szereztek az akkor szabadalmaztatott, fokozatosan nyitható, redőnyös duzzasztózsilipekről, amiket alkalmasabbnak találtak a feladat végrehajtására. A zsilipek működését Rohringer Sándor műegyetemi tanár laboratóriumban modellezte és kedvező
véleményt adott. Megállapította, hogy: a redőnyös zsilip előnyösebb lefolyást biztosít a duzzasztott víznek ezáltal az alvízcsatorna vízfelszíne nyugodtabb marad; kisebbek lesznek a sebességek a csatornában, mint a táblászsilipnél, ezért a kimosásoktól és aláüregelődéstől nem kell tartani; a vízmennyiségek gyorsabban és pontosabban szabályozhatóak ráadásul jóval kevesebb erő alkalmazásával. A zsilipeket két alaprajzi elrendezésben építették meg. Egyik esetben a zsilip két mellékcsatorna kiágazásánál épült, még a másik esetben csupán egy mellékcsatorna ágazik ki a főcsatornából. Minden esetben egy derékszögű, négyszög alakú, függőleges fallal ellátott zsilipkamrát alkalmaztak, mint előteret. A függőleges oldalfalakba helyezték el a zsilipelemeket, a mellékcsatornák fenekének magassági viszonyait is figyelembe véve. A zsiliptáblák redőnyei vasból készültek, felhúzásukat emberi erővel is könnyen mozgatható fogasrudas felhúzószerkezet biztosítja. A főcsatorna felső 25 km-es szakaszát burkolattal látták el, összesen 7 féle próbaburkolatot alkalmaztak. A próbaburkolatokat ott alkalmazták a főcsatornán, ahol annak van töltésben és bevágásban is szakasza. Itt meg tudták állapítani, hogy nem teljesen tömör földmunkára helyezett burkolatok a tömörödésre hogyan reagálnak. A következő műszaki feltételeket szabták meg:
vízzáróképesség
fagyállóság
altalajmozgásokkal, főleg ülepedéssel szemben idomuló képesség és az alföldi hőváltozásoknak megfelelő terjeszkedési képesség
az adott hajlású csatornarézsűkön a megfelelő állékonyság
az altalaj felfagyásával szemben biztonság
sima felület
férgek és növények ne tudjanak áthatolni rajta
tartósság, alacsony előállítási és fenntartási költség
A burkolat típusokból 22 db. ajánlat érkezett be, de csak az alábbiakkal végeztek kísérletet: 1. Termett altalajra közvetlenül felhordott 3 cm vastag, durva aszfaltbeton alaprétegen 1,50 cm aszfalthabarcs simítás. 2. Aszfalthabarcsba rakott téglaburkolaton két rétegben készített 1,00 cm vastag aszfalt szigetelőréteg 3. A csatornafenekén 10 cm vastag, helyben csömöszölt betonlemezre támaszkodó, 8 cm vastag, 1*1,50 m méretű rázott betonból készített lapok.
4. A csatorna fenekén 8 cm vastag, helyben csömöszölt betonlemezre támaszkodó 7 cm vastag, terjeszkedő hézagokkal megszakított, szintén helyben csömöszölt betonburkolat 5. Vasbetonbordák közti, cementhabarcsba rakott téglaburkolat, a látható felület bitumen szigetelőréteggel bevonva 6. Bitumennel kiöntött, hézagokkal elválasztott, 2,30*3,00 m méretű mezőkbe készített 8 cm vastag vibrált betonburkolat. Az imént bemutatott hat próbaburkolatot a főcsatorna különböző helyein, típusonként 600 mes szakaszokban vizsgálták meg. Végül a 6-os sorszámmal leírt burkolattípus mellett döntöttek és ezzel burkolták le a főcsatornát a szükséges helyeken. Ezen a hatféle burkolaton kívül az Öntözésügyi Hivatal is készített helyszínen csömöszölt betonból 8 cm vastag fenékburkolatra támaszkodó 40*60 cm méretű, 7 cm vastag, kész, hornyolt betonlapból álló próbaburkolati szakaszt. Igaz ez a burkolat is megfelelt a létesítésével szembeni követelményeknek, de ennek ellenére el kellett vetniük ezt a megoldást, mivel a lapok gyártása lassúnak és körülményesnek bizonyult, hiába a csatorna nagy mérete, ezért ezt a nagyszabású munkát ezzel a lassabb eljárással nem kívánták elvégezni.
2. sz. kép: A megépült nyomómedence a szivattyútelep nélkül (Saját gyűjtemény, 1939)
3. sz. kép: A szívókút a jeges Tiszában (Saját gyűjtemény, 1940)
4. sz. kép: A csillapítómedence vasalása (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái)
5. sz. kép: Az épülő szívóakna (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái)
6. sz. kép: Az öntöző-főcsatorna földmunkái (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái)
7. sz. kép: A rendszer ünnepélyes átadása 1940. június 20.-án, amin a Horthy Miklós is részt vett (Saját gyűjtemény, 1940)
A 10 db. elsőrendű mellékcsatorna földmunkáinak nagy részét 1939. márciusának közepétől az év végéig hajtották végre, nagyjából 300 000 m3 földet mozgattak meg. A földmunka nagyobb hányadát kubikosokkal, kisebb részét kordélyosokkal végeztették. A mellékcsatornákon összesen 2 db. közút alatti, 59 db. dűlő és tanyabejáró alatti csatornába épített csőáteresz, 18 db. csatorna alatti áteresz és 3 db. esésmérséklő vasbeton bukó terveztetett. A csatornákba épített csőáteresztőknek különleges rendeltetést szántak, ugyanis ezek a műtárgyak hivatottak és alkalmasak arra, hogy a mellék-öntözőcsatornákon a lehetőség szerint előállítható legmagasabb üzemi vízszintet mindenkor biztosítsák. Ezeknek az áteresztőknek, amelyek voltaképpen a csatornákon való átjárást lehetővé teszik, a zsilip felé eső végét függőleges hornyokkal ellátott homloktámfalakkal képezték ki. A hornyokba helyezhető betétgerendákkal a mellékcsatornák is bögékre oszthatóak, így ott szintén lehet duzzasztást alkalmazni.
16. sz. ábra: A Tiszafüredi öntöző-főcsatorna vázlatos hossz-szelvénye a bögékben tárolható vízmennyiségekkel (Zsuffa Kálmán: A tiszafüredi-öntözőrendszer építési munkái)
A gépészek és csatornaőrök számára megépült még 2 db. gépészlakás Tiszaörvényen, illetve 4 db. csatornaőrház a főcsatorna mentén. Egy-egy csatornaőrházhoz 10 km hosszú főcsatorna és kb. 15 km hosszú elsőrendű mellékcsatorna tartozik. A 2. számú csatornaőrháznál meteorológiai állomást is létesítettek, de ez már hosszú ideje nem látja el a feladatát. Továbbá az öntözéses gazdálkodás népszerűsítésére az Öntözésügyi Hivatal a rendszer több pontján minta öntözőtelepet létesített. (Források: Zsuffa Kálmán (1941): A tiszafüredi öntözőrendszer építési munkái. Különlenyomat a Vízügyi közlemények 1940. évi 2. számából 2-27. o.); Serf Egyed (1939): A tiszafüredi szivattyútelep vasbeton csatornahídjának építése. Különlenyomat a Vízügyi Közlemények 1938. évi 4. számából. 3-18. o.; Rohringer Sándor (1939): A tiszafüredi szivattyúteleppel kapcsolatos sebességcsillapító medence laboratóriumi vizsgálata. Különlenyomat a Vízügyi Közlemények 1938. évi 4. számából. 19-25. o.; Dr. Sabathiel Richárd (1939): A tiszafüredi vasbeton csatornahíd statikai számítása. Különlenyomat a Vízügyi Közlemények 1938. évi 4. számából. 27-42. o.; Sziebert János: Mezőgazdasági vízhasznosítás előadásanyag: 08_Öntözőcsatornák vezérlése.pps 5. dia URL: ftp://193.225.84.12/Vizepitesi%20es%20vizgazdalkodasi%20int%E9zet/TVG_szakir%E1ny/M ez%F5gazdas%E1gi%20v%EDzhasznos%EDt%E1s/ (2013.08.22.)
