Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Foglalkoztatási, közfoglalkoztatási feladatok informatikai háttértámogatása 21/03/16
Czuth Zoltán főosztályvezető
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A munkaerő-állomány várható alakulása Miközben a világ népessége az előrejelzések szerint az elkövetkező 40 évben mintegy 35%kal 9 milliárd fölé nő, addig Európa részesedése – a növekvő külső migráció ellenére – tovább csökken és a világ népességének mintegy 5,5%-át teszi majd ki. Az EU legtöbb tagállamában a termékenységi ráta növekedése várható, amelynek üteme azokban az országokban lesz magasabb, ahol a ráta értéke az uniós átlag alatt van, így például Magyarországon. Az EU egészét tekintve a termékenységi ráta 2010 és 2060 között 1,59-ről 1,71-re nő, míg Magyarországon 1,35-ről 1,50-re. A növekedés ellenére egyetlen uniós tagállamban sem fogja a termékenységi ráta elérni a népesség pótlásához szükséges 2,1-es nagyságrendet. A születéskor várható élettartam esetében is feltételezhető a konvergencia egyrészt a nemek között, másrészt az Unió egyes tagállamai között. Minden esetben az élettartam növekedése prognosztizálható, valamint az feltételezhető, hogy a növekedés azokban a tagállamokban lesz gyorsabb ütemű, ahol a várható élettartam jelenleg a legalacsonyabb. Az előrejelzés szerint 2010 és 2060 között a férfiak születéskor várható élettartama 77-ről 85 évre, a nőknél pedig 83-ról 89 évre emelkedik uniós átlagban. A Magyarországra vonatkozó becslés a férfiaknál 70-ről 82 évre, a nőknél pedig 78-ról 87 évre teszi a növekedés ütemét.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A foglalkoztatás specifikus céljai • A munkanélküliek és inaktívak munkába állásának ösztönzése • A fiatalok aktiválása, munkába állásuk ösztönzése és foglalkoztathatóságuk javítása • A munkaerő-piaci szolgáltatások hatékonyságának és minőségének javítása • A munkaerő versenyképességének javítása • Az egész életen át tartó tanulás ösztönzése • A gazdasági igényekhez igazodó szak- és felnőttképzési intézményrendszer kialakítása • A szociális gazdaság fejlesztése
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A foglalkoztatási – képzési terület prioritásai :
• Munkaerő-piaci hozzáférés a munkakeresők és az inaktív személyek számára (ESZA rendelet tervezet 3.cikk (1) a) i.). • A nem dolgozó és nem tanuló fiatalok fenntartható munkaerő-piaci integrációja (ESZA rendelet tervezet 3.cikk (1) a) ii.). • Az egész életen át tartó tanulás lehetőségeihez való hozzáférés ösztönzése, a munkavállalók készségeinek és kompetenciáinak naprakésszé tétele, továbbá az oktatási és képzési rendszereknek a munkaerő-piaci igényekhez való jobb igazítása (ESZA rendelet tervezet 3.cikk (1) b) iii.). • A munkavállalók, vállalkozások és vállalkozók alkalmazkodása a megváltozott körülményekhez (ESZA rendelet tervezet 3.cikk (1) a) v.). • A szociális gazdaság és társadalmi vállalkozások ösztönzése (ESZA rendelet tervezet 3.cikk (1) c) v.).
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A Kormány foglalkoztatáspolitikai feladatainak végrehajtását – az 1991. évi IV. törvény alapján – a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakmai irányításával a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályai és járási osztályai végzik.
Fővárosi és megyei kormányhivatalok
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Járási foglalkoztatási osztályok (175)
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Foglalkoztatási szakterület alapfeladatai (1991.évi IV. tv. alapján): • Álláskeresők regisztrációja és álláskeresési járadék megállapítása
• Munkahelyteremtés • Munkamegtartás • Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztatók támogatása • Egyéb álláskeresési szolgáltatások (pl.: álláskeresési klub, képzési lehetőségek stb.)
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Regisztrált álláskeresők nem szerinti megoszlása
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Regisztrált álláskeresők iskolai végzettség szerinti megoszlása
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Regisztrált álláskeresők szakképzettség szerinti megoszlása
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A közfoglalkoztatás országos rendszere
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közfoglalkoztatásban résztvevők nem szerinti megoszlása
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közfoglalkoztatásban résztvevők iskolai végzettség szerinti megoszlása
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Foglalkoztatási terület közfoglalkoztatási feladatai: A közfoglalkoztatók közfoglalkoztatási kérelmeinek befogadása, hatósági szerződés kötés Közfoglalkoztatottak közvetítése Közfoglalkoztatottak képzési programjainak szervezése Járási és megyei programok koordinációja
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
2015. Január 1-től a 320/2014. (XII. 14.) Kormányrendelet alapján a foglalkoztatási, közfoglalkoztatási feladatok informatikai háttértámogatását
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Jogszabályi háttér: Az Informatikai Közfoglalkoztatási Főosztály (továbbiakban: IKF) feladatát a 320/2014. (XII. 13.) Korm.rendelet, a 29/2014. (XII. 31.) BM utasítás, és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. Ennek megfelelően biztosítja a foglalkoztatási, a közfoglalkoztatási , a munkaügyi és munkavédelmi szakterületek informatikai háttértámogatását. A főosztály a következő szakterületekre tagozódva működik: • Fejlesztési és Adattárház Osztály • Közfoglalkoztatási Alkalmazás Üzemeltetési Osztály • Közfoglalkoztatási Infrastruktúra Üzemeltetési Osztály
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Néhány szám az IKF működéséből: A főosztály két minisztériumnak (BM, NGM), a 20 megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya és a 175 járási hivatal foglalkoztatási osztálya munkáját segíti az összes informatikai szakrendszer működtetésével. 2600 munkatárs munkafolyamatainak informatikai támogatását jelenti. A működtetett informatikai szakrendszerek segítségével történik – többek között – a regisztrált álláskeresők ellátása (hatósági feladatok, ellátás megállapítása, egyéb támogatások, szolgáltatások kezelése) Jelenleg 91 szakrendszert és 33 portált üzemeltet az IKF Közfoglalkoztatási feladat: valamennyi közfoglalkoztatási program informatikai háttértámogatása, a meglévő alkalmazásokon keresztül.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Néhány szám az IKF működéséből: 2016 januárjában regisztrált álláskeresők száma 359 200 fő volt, az összes adminisztrációs folyamatot az IKF által üzemeltetett informatikai szakalkalmazások látják el. A szakrendszerben tartjuk nyilván a munkaadók által bejelentett üres álláshelyeket – jelenleg 25 800 állásajánlatot tudnak a foglalkoztatási szakigazgatási szervek az ügyfeleknek ajánlani. A főosztály hatósági megkeresésekre – jogszabályi felhatalmazás alapján – adatszolgáltatást is végez a szakrendszerekből a főosztály: 2015-ben e megkeresések száma 564 db Helpdesk támogatások száma 2015-ben: • Telefonos megkeresés 400 db/hó • Elektronikus megkeresés 500-750 db/hó
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Infrastruktúra számokban…
• Storage kapacitás (ne1ó): 370 TB • Fizikai gépek száma: • Virtuális gépek száma: • Virtuális kiszolgáló farmok száma: • Fizikai kiszolgáló penge keret: • Üzemeltete1 postafiókok: 5500 db • Tűzfalrendszer biztonsági réteg:
184 db 330 db 14 db 5db 3 szintű
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Infrastruktúra… avagy mi van a gépházban Fizikai HP Blade System penge keret farm • Magas rendelkezésre állás (N+N redundancia) és a megfelelő teljesítmény, • 70 db HP balde penge szerver, • Hypervisor HA
Karbantartás leállítás nélkül, Elvárt magas rendelkezésre állás biztosítása (akár 99999 SLA),
•
Terheléselosztás (loadbalace),
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Infrastruktúra… hálózatbiztonság
• Három zónás tűzfalrendszer, • IPS (behatolás megelőző) / IDS (illetéktelen behatolás jelző) – külső és a belső hálózatra is szűrve, • McAffe sérülékenység menedzsment / vizsgáló is a rendszer része, • Szeparált, azaz több véde1 zónás hálózat van kialakítva, • 24/7-ben supportált védelmi rendszer.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
SSO rendszer A rendszer elemei: 1. Authentication: a felhasználók valamely erőforráshoz/ alkalmazáshoz történő hozzáférést (belépést) vagy OpenAM vagy az erőforrás engedélyezi. 2. Access control: betartatását az erőforrás/OpenAM végzi. A rendszer funkciója: A megoldás lehetőséget biztosít az egypontos bejelentkezésre (SSO) a felhasználók számára. Az OpenAM a jelenlegi állapotában megvalósítja a felhasználók autentikációját.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
IDM rendszer A rendszer funkciói: • Önregisztráció: az internetes felhasználók számára, az OpenIDM rendszer keretén belül. (A regisztráció automatikusan történik, emberi beavatkozás, engedélyezés nélkül. A felhasználó a regisztráció befejezése után, az OpenIDM-be bejelentkezve a saját profilját, személyes adatait szerkeszteni tudja, jelszavát megváltoztathatja. Az önregisztráció OpenIDM-es folyamatként valósul meg, és mint önálló szolgáltatás egy adott URL segítségével integrálódik az alkalmazásokba. ) • AD csoporttagság kezelés interfész a szakrendszerek felé: AD csoporttagságok jelképezik a szerepköröket, és a felhasználó egyes, a szerepköréhez meghatározott csportba történő besorolását biztosítja a rendszer. • Profil adatbázis (PDB): A regisztrációkor megadott felhasználói adatok sokszor nem bizonyulnak elégségesnek az alkalmazások számára, ezért egyéb profil adatok megadása válhat szükségessé. Ezen profiladatok tárolására és onnan az adatok szolgáltatására készült az IDM rendszer profil adatbázisa.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az SSO és IDM rendszerek logikai működése
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Portálok www.munka.hu – Az alap „munkaügyi” honlap. Elérhetőek belőle a megyei hivatalok, az aktuális pályázatok, statisztikák… stb
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
További 32 szakmai portál működtetését látja el a főosztály pl: Virtuális Munkaerőpiac Portál,
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
eletpalya.mun ka.hu
Virtuális Munkaerőpiac Portál
vallalkozas.m unka.hu
rehab.munka.h u
nfsz.munka.hu
Portálok látogatottsági adatai
január
felhasználók
38578
február március április
szepte novemoktóber mber ber
május
június
július
augusztus
25086
26140
27109
24273
26479
oldalmegtekintések 193830 169468 173452 155215 131444 144498 133735
33205
32634
január
felhasználók
571
528
475
oldalmegtekintések
1391
1122
1000
január
felhasználók
16700
14699
15249
oldalmegtekintések 38368
33527
34670
27908
Átlag
26879
12561
27114
125072
123478 121106 130012
42658
136997
szepte novemb október mber er
december
Átlag
24518
május
június
július
augusztus
379
368
351
335
373
325
379
364
121
381
835
794
705
876
789
798
1051
928
298
882
május
június
július
augusztus
december
Átlag
12554
11968
11089
9295
8655
szepte novemb október mber er 11241 11541 13020
5309
11777
29322
27080
24592
20333
18979
25371
11337
26623
február március április
május
június
július
augusztus
december
Átlag
22212
22588
25135
22467
szepte novemb október mber er 24372 24002 20998
oldalmegtekintések 610234 541915 583819 473793 442133 466774 473832
420918
469995 462588 412962
január
felhasználók
33537
február március április
december
február március április
26472
27437
22072
26723
29174
május
június
július
augusztus
32163
29778
27024
30093
szepte novemb október mber er 41993 38768 40492
oldalmegtekintések 570230 465555 513807 395712 349272 263114 224568
239654
495516 589059 608568
január
felhasználók
48533
február március április 39302
39083
33776
15297
23882
250471
467453
december
Átlag
23455
35372
312601
418971
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Kioszkok célja: Közvetlen hozzáférés biztosítása a foglalkoztatási szervezetrendszer 437 pontján az álláskeresők számára: – álláskeresés, – önéletrajzírás, – virtuális munkaerőpiaci portál közvetlen elérése, – támogatási lehetőségekhez kapcsolódó elektronikus űrlapok letöltése, – információkeresés a munka.hu oldalain.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
A kioszkok működési környezete A kioszkok távfelügyeletét a Weblogic-távfelügyelet és végpont szoftver biztosítja Jelenleg a távfelügyelet a SENSENET portálba van beágyazva A távfelügyelet szerepe: – – – –
a végpontok profiljának beállítása (internet irányba címszűrés), bekapcsolása, kikapcsolása, újraindítása, szoftverfrissítése, felügyeleti szerepkörök beállítása.
Közigazgatási és és Elektronikus Központi Hivatala Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Közszolgáltatások Központi Hivatala
Legnagyobb szakrendszerek I. Integrált Rendszer (IR)
Közigazgatási és és Elektronikus Központi Hivatala Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Közszolgáltatások Központi Hivatala
Néhány szó a fejlesztésről: A fejlesztést a Zalaszám Informatika Kft. Végezte, a rendszer 2007 óta működik. Elvárt szolgáltatások: • koncepcionálás, igazgatási rendszertervezés, • logikai rendszertervezés, fizikai rendszertervezés, • programfejlesztés, tesztelés, • migrálás, oktatás, • támogatást és a továbbfejlesztés. Az IR egységes központi rendszerként működik, amely funkcionálisan lefedi foglalkoztatási, közfoglalkoztatási alaptevékenységgel kapcsolatos funkciók döntő többségét.
Közigazgatási és és Elektronikus Központi Hivatala Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az IR moduljai: • Ügyfélnyilvántartás • Álláskereső nyilvántartás • Közvetítést, szolgáltatást kérők nyilvántartása • Alkalmi munkavállalói (AM) könyv kezelő modul • Ellátás • Migráns • Humánszolgáltatás modul • Rendszeres szociális járadékban részesülők nyilvántartása (RSZJ ) • Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők nyilvántartása (FHT) • Foglalkoztató alapnyilvántartás • Munkaerő-igény bejelentés modul • Munkaközvetítés modul • Felnőttképzési integrált rendszer (FIR) • Keretgazdálkodás modul • Esemény- és életútnapló • Kódok, törzsek • Munkaerő-piaci programok (MEPP) modul • Számfejtés modul • Utalás modul • Adatszolgáltatás modul • Támogatások modul • Dokumentumkezelés, Iratgenerálás
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közös kódok, törzsek
Teszt környezet
Oktató környezet
Iktató rendszer (IMAP)
Ügykezelés, KET Dokumentumkezelés Iratgenerálás
Éles környezet
Esemény- és életútnapló
Adattárház
Biztonsági rendszernapló Support környezet NFSZ-IR ORGAN KERETRENDSZER NFSZ
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
II. ETALON RENDSZER
2008-ig IT infrastruktúrája heterogén, egymással lazán csatolt rendszerekből állt Cél: hatékonyság növelése, homogén architektúra, szabványos megoldások
2010: Központi törzsadattár szolgáltatás kialakítása a SOA irányelveknek megfelelően
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Foglalkoztató Regisztráció
FINY
NAV kapcsolat
TAJ kapcsolat
(AM kiváltás)
FPIR
IR OMMF Adattárház Céginfo, EVIG
Egyén, Fogl. Kódtárak
k, eg kódtára
ETALON törzs Munkavállaló törzsadattár szolgáltatás
dump
Foglalkoztató törzsadattár szolgáltatás
Mat.view
Központi kódtár szolgáltatás
yén, tö
életút egyén, kódtárak (szinkron táblával) törzsek
kódtárak, eg
kódtá
yén
egyén
rak, F ir táblá
Életút napló szolgáltatás
DB, ws
rzsek
k, egy én
EADAT ESTAT Támop 1.4.1
NSZFI Sorszámosztó
kódtárak
EIFA Portál
VMP
ONYF web
ÁFSZ Kapu
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
ETALON számokban - Első verzió indítása: - Kapcsolódó szakrendszerek:
2010. 22
- Adatbázis táblák:
~ 300
- Lekérdező szolgáltatások:
~ 730
- Karbantartó szolgáltatások:
~ 82
- Adatbázis méret:
~ 60 GB
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
III. Foglalkoztatáspolitikai Pénzügyi Információs Rendszer (FPIR) Felhasználók köre: • Nemzeti Foglalkoztatási Alaphoz (NFA) tartozó foglalkoztatáspolitikai eszközöket kezelő Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), • Belügyminisztérium (BM), • NFA forrásból kifizetéseket teljesítő területi NFA kezelők: o Megyei és Budapest Főváros kormányhivatalok központjai, o Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), o Járási hivatalok kirendeltségei
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az FPIR-ből történik: • Álláskeresők ellátásának biztosítása, • Közfoglalkozottak ellátásával összefüggő pénzügyi folyamatok kezelése, • Foglalkoztatás elősegítése, a munkahelyteremtés, a munkahelymegőrzés, a munkaerő alkalmazkodásának és az álláskeresők munkához jutásának támogatása, • Képzési rendszer fejlesztésének támogatása,
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Foglalkoztatáspolitikai Pénzügyi Információs Rendszer FPIR
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
IV. IKF Adattárház felépítése IR
FPIR
ORACLE
IQ
ETALON
EMMA
Forrás rendszerek
Ada1árház adatbázis zóna
Ada1árház modellező zóna
IBM Cognos
Ada1árház publikációs portál
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az ADATTÁRHÁZ számokban: Táblák
4-5000 Gb
1500 db
Tárolt eljárások
25-30000 sor
6-700 db
Felhasználók
200 területi
10 minisztériumi
Publikációk
200 kocka
500 riport
Törzsadatok
5,5 millió egyén
0,5 millió foglalkoztató
Közvetítések / határozatok
13,5 millió közvetítés 22 millió határozat
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Legújabb fejlesztés: Közfoglalkoztatási Támogatások Keretrendszere (KTK) célja: Webes felület és a hozzátartozó feldolgozó program amely alkalmas a közfoglalkoztatók közfoglalkoztatási kérelmeinek kezelésére, a kérelmek beadásától a miniszteri döntések nyilvántartásáig.
Az alkalmazással szembeni legfontosabb elvárás: Egyszerű, jól látható felületen kezelje és támogassa a kérelmek kitöltését és feldolgozását, - a közfoglalkoztatók, - a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai, - a kormányhivatalok közfoglalkoztatással foglalkozó osztályai, - a Belügyminisztérium feladatainak ellátása során.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Köszönöm a figyelmet !