Fogalmi integráció és képek a metafora és az irónia feldolgozásában

Pálinkás István

Fogalmi integráció és képek a metafora és az irónia feldolgozásában

1. Bevezetés Az 1960-as évektől kezdődően a gondolkodáskutatók egy csoportja a mentális képalkotást jelentős és meghatározó jelenségnek tartja (szakirodalmi áttekintésért lásd Paivio 1971; Shepard–Cooper 1982). Mára a viselkedéstudomány és az idegtudomány elegendő bizonyítékot szolgáltatott ahhoz, hogy a képalkotást alapvető kognitív mechanizmusnak tekinthessük. Példaként említhető Stephen Kosslyn amerikai pszichológus és idegtudós, aki szerint bizonyos mentális reprezentációk képszerű, piktorikus jelleget mutatnak (Kosslyn et al. 2006). Más kutatók azonban a képelmélettel szemben foglalnak állást. Zenon Pylyshyn kanadai kognitív tudós és filozófus szerint például a képek mentális fellelhetőségére irányuló kutatások – főleg a klinikai neuropszichológiai mérések – semmit nem árulnak el a mentális képek formavilágáról (Pylyshyn 2003). Általánosan elmondhatjuk tehát, hogy az idegtudomány megosztott a mentális képek piktorikus formában való fellelhetőségét illetően. Az idegtudománytól eltérően azonban bizonyos diszciplínák nem a mentális képalkotás valódiságát vizsgálják. Ilyen tudományterület a kognitív nyelvészet is, amely magától értetődőnek tartja a képi struktúrák reprezentációs jelenlétét. A jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy mentális képek milyen szerepet játszanak bizonyos verbális megnyilatkozások feldolgozása során. Történik mindez a kognitív nyelvészet (szemantika) keretein belül, szem előtt tartva az említett diszciplína azon megállapításait, miszerint a) a nyelvi kifejezések összetett fogalmi folyamatokat indukálnak, és b) a jelentésalkotás számos esetben fogalmi integráció és projekció eredménye. Mentális képek és a fogalmi ötvözés között fennálló reprezentációs viszonyok a metafora és az irónia egy-egy prototipikus példájának elemzésén keresztül kerülnek bemutatásra. A jelen tanulmány tehát a metaforát és az iróniát nem szóképként, hanem gondolatalakzatként (figure of thought) kezeli. 2. A metafora és az irónia egy-egy prototipikus előfordulásának fogalmi-integrációs vizsgálata 2.1. A metafora A hagyományos metaforaelmélet szerint a metafora kizárólag nyelvi jelenség, amely művészi, esztétikai vagy retorikai célokat szolgál (mint ahogy ezt Shakespeare híres mondata, a Színház az egész világ is mutatja). Továbbá a metafora párhuzamba állított két dolog között fellelhető hasonlóságon alapszik. A metaforák tudatosan kigondoltak, kitalálásuk és alkalmazásuk külön tehetséget, jártasságot igényel. Arisztotelész szavait idéz-

Gecső_2013_CS6.indd 199

2015.11.02. 14:46:21

200

Pálinkás István

ve: „legfontosabb a metaforák használata, mert csak ezt nem lehet másoktól eltanulni, ez a tehetség jele”. Végül a hagyományos metaforaelmélet szerint a metaforák nem részei a mindennapi kommunikációnak, hanem irodalmi díszítőelemként funkcionálnak. Ezzel szemben George Lakoff kognitív nyelvész és Mark Johnson filozófus szerint a metafora nem nyelvi, hanem fogalmi jelenség. A funkciója nem csupán művészi vagy esztétikai, hanem bizonyos fogalmak megértését szolgálja. A metafora gyakran nem hasonlóságon alapszik, és a köznapi emberek is különösebb erőfeszítés nélkül használják és megértik előfordulásaikat, úgymint Kiváló alapokra építhetünk, vagy Kapcsolatuk virágzásnak indult. Végül a metafora nem egy nyelvi díszítőeszköz, hanem az emberi gondolkodásnak és megértésnek nélkülözhetetlen kelléke (Kövecses 2005). A jelen tanulmánynak a metaforát leíró alszekciója a lakoffi metafora paradigmáit veszi alapul. Ebben az elméleti keretben a metaforikus leképezés alapja egy izomorf struktúra, mely két jelentéstartomány (kép) között rajzolódik ki. Ezt a két fogalmi területet a forrás- és a céltartomány adja. Az előbbi a kiinduló fogalmat tartalmazza, míg az utóbbi a végfogalmat. A két fogalmi tartomány között részleges hasonlóságot látunk. A metaforikus projekció folyamatában egy egyirányú leképezés történik a két bemeneti tartomány (forrás-cél) között, melynek során izomorf szerkezetek mentén, kognitív modellek segítségével struktúrát vetítünk ki a forrásterületről a célterületre. Ezáltal a célterületre vonatkozó új ismeretstruktúrát hozunk létre. A lakoffi paradigma újragondolt változatában a metaforikus leképezés közbenső részeként egy fogalmi-integrációs fázis (Blend) jelenlétét feltételezzük, amelyben a forrás- és a céltartomány elemei, valamint a köztük lévő kapcsolatok összevetésre kerülnek. Amen�nyiben e két bemeneti tartomány jelentésmátrixai bizonyos megfeleléseket mutatnak, a forrástartomány struktúrát vetíthet a céltartományra, és a metaforizáció (leképezés) végbemehet. Ha bármely oknál fogva a metaforizáció nem fut teljes pályát, a blend „besül”, és megreked a feldolgozás fogalmi-integrációs szintjén (Pelyvás 2002). Példaként említhetjük az angolszász szakirodalomban rendkívül sokszor tévesen metaforának aposztrofált Ez a sebész egy hentes (This surgeon is a butcher) megnyilatkozást (Blasko–Connine 1993, Brandt 2012, Gentner et al. 2001, Oakley 1998). E helyütt azonban az előbb említett példa nonmetaforikus voltának részletesebb igazolásával nem foglalkozom. (Az Ez a sebész egy hentes [This surgeon is a butcher] megnyilatkozás metaforikus jellegének megkérdőjelezéséhez lásd Evans–Green 2006 vagy Pálinkás 2006.) Most, hogy a metafora feldolgozási mechanizmusának kifejtése megtörtént, lássuk az elméletnek a gyakorlatban történő alkalmazását. Az elemzés célja tehát annak megvilágítása, hogy az általam „kép”-nek aposztrofált bemeneti tartományok (jelentésterületek) milyen viszonyban állnak a metaforikus reprezentációra jellemző fogalmi-integrációs fázissal. E kapcsolatot fogom a későbbiekben összevetni az irónia „kép”-einek és fogalmi integrációs folyamatainak viszonyával. A metafora, melyet a jelen tanulmány vizsgál, a következő: (1) Kapcsolatuk zátonyra futott. Az (1) példának a lakoffi metafora fogalmi-integrációs, újragondolt keretében történő elemzéséhez nyújt segítséget az 1. ábra.


2015.11.02. 14:46:21


201

Összevetés Bemeneti Tartomány 2: Szerelmi kapcsolat

Bemeneti Tartomány 1: HAJÓZÁS

szerelmesek szerelmi kapcsolat eltelt idő nehézség megszakad cél (pl. házasság)

utasok hajó megtett út zátony megreked, elsüllyed végállomás

Ötvöző Tartomány (Blend)

Leképezés Forrástartomány: HAJÓZÁS utasok hajó megtett út zátony megreked, elsüllyed végállomás

Céltartomány: Szerelmi kapcsolat szerelmesek szerelmi kapcsolat eltelt idő nehézség megszakad cél (pl. házasság)

1. ábra. A Kapcsolatuk zátonyra futott metafora fogalmi-integrációs modellje

Ahogy azt az 1. ábra mutatja, az (1) példa reprezentációja két fogalmi terület jelenlétét feltételezi: a hajózás és a szerelmi kapcsolat jelentéstartományokat, melyek a feldolgozást végző (befogadó) enciklopédikus ismereteiből – vagy más terminussal: annak világtudásából – építkeznek (lásd Carston 2002, Evans–Green 2006, Semino–Steen 2008, Tendahl 2009). A metaforizációs folyamat közbenső fázisaként a két fogalmi terület (projekció útján) összevetésre kerül az Ötvöző Tartományban (Blendben), melynek során – pragmatikai rendező elvekhez igazodva – izomorf megfelelések struktúrája körvonalazódik. Ezt a közös szerkezetet – az egyszerűség kedvéért – a két bemeneti tartomány szintjén mutatjuk be az 1. ábrán: a hajózás fogalmi területéről tehát az utasok párja a szerelmesek a sze-


2015.11.02. 14:46:21

202

Pálinkás István

relmi kapcsolat jelentéstartományból. Ugyanígy (a két bemenet viszonylatában) a hajó a szerelmi kapcsolatnak, a megtett hajóút a kapcsolatban eltelt/eltöltött időnek, a zátony a párkapcsolatban felbukkanó nehézségnek, a hajó megrekedése (elsüllyedése) a szerelmi kapcsolat megszakadásának (végének) és a hajóút végállomása a szerelem céljának, beteljesülésének felel meg. A Kapcsolatuk zátonyra futott metafora feldolgozása a két fogalmi terület (hajózás és szerelmi kapcsolat) közötti megfelelések mentén folytatódik. Ebben a reprezentációs fázisban egy egyirányú leképezés történik a forrástartomány (hajózás) felől a céltartomány (szerelmi kapcsolat) felé, mely során a hajózásról alkotott ismeretstruktúrát arra használjuk, hogy két ember közötti kapcsolatról megnyilatkozzunk: egy pár egykoron feltehetően virágzó, szerelmi, bensőséges viszonya minimum nehézségekbe ütközött. A jelen tanulmány céljának megfelelően tehát a fenti elemzésből az alábbi következtetés vonható le: a metafora egy prototipikus példájának elemzésekor mentális képek (jelentéstartományok) fogalmi-integrációs kapcsolatba kerülnek egymással, melynek során/következtében a két kép között egyirányú fogalmi projekció, leképezés történik.

2.2 Az Irónia A görög eironeia szó eredeti jelentése ’tettetés’, ’színlelés’, amely jelentés a Kr. e. 5. században szorosan összekapcsolódott az antik görög komédiával. Arisztophanész vígjátékaiban az eirón – a látszólag ostoba, tájékozatlan, tudatlan karakter – győzedelmeskedik az alazón, vagyis a kérkedő, önhitt, ostoba embertípust megtestesítő partnere felett. A Platón dialógusaiból ismert szókratészi irónia egy olyan magatartásformát láttat, ahol Szókratész tudatlannak vallja magát, látszólag egyetértő módon társalog beszélgetőtársaival, az érdeklődést színlelő kérdések valódi célja pedig rámutatni a beszédpartner által képviselt álláspont megalapozatlan, önellentmondó jellegére. Szókratészhez hasonlóan Arisztotelész iróniafelfogásában is az ironikus megnyilatkozó elfedi, eltitkolja tájékozottságát. Arisztotelész azonban az effajta magatartásformát sem ártónak, sem ideálisnak nem tekinti. Másképp fogalmazva: az irónia se nem egyfajta bűn, se nem erény (Colebrook 2004). Az iróniáról való gondolkodást Arisztotelész legalább kétféle módon jelentős mértékben befolyásolta: 1) az iróniát a retorika eszköztárába sorolta, és 2) az ironikus jelentést a felszíni és a mögöttes jelentések között fellelhető oppozíció viszonyán keresztül értelmezte (Barbe 1995). Habár az irónia folyamatosan figyelmet kapott a retorika és a stilisztika keretein belül, az irónia jelenségének nyelvészeti vizsgálata főleg a grice-iánus pragmatika kibontakozásával kapott új lendületet, illetve vett új irányt. Az arisztotelészi felfogástól eltérően Grice az iróniára nem mint retorikai alakzatra tekint, hanem mint az implikatúra egy fajtájára. Arisztotelészhez hasonlóan azonban Grice megmarad az iróniának az oppozíciós jelentésen keresztül történő magyarázatánál: az ironikus megnyilatkozó megszegi a sikeres kommunikáció zálogának tartott együttműködési alapelv (Cooperative Principle) igazságmaximáját (Ne mondj olyasmit, amit hamisnak hiszel), melynek következtében a beszélő az ellenkezőjét implikálja annak, amit mondott (Grice 1975, 1978). (Az irónia oppozíciós magyarázatának kritikai tárgyalásához lásd Pálinkás 2013.) Az 1980-as évektől kezdődően egymás után láttak napvilágot a különböző pragmatikai, pszicholingvisztikai és (alkalmanként) komputációs elképzelések az irónia jelenségének magyarázatát illetően. Mindezen elméletek részletes bemutatása egy monografikus


2015.11.02. 14:46:21


203

vállalkozást kívánna, ezért mindenféle további iróniaelmélet bemutatásától e helyütt eltekintek. Általánosságban azonban elmondható, hogy – bár a különböző elméletek sok mindenben hozzájárultak az irónia jelenségének megvilágításához – egyik teóriának sem sikerült „esernyőelméletként” az irónia bármely előfordulását magyaráznia. Éppen ezért helyesebbnek tartom azt az álláspontot, miszerint a kognitív nyelvtudomány feladata nem elsősorban az iróniát definiálni, hanem azt megvizsgálni, hogy a jelenségek, melyeket a néphit iróniának tart, hogyan működnek a szerveződés fogalmi szintjén. (Az 1980–1990es évekbeli és a még inkább kurrens iróniaelméletek kritikai áttekintéséhez, valamint az iróniának „népi pszichológiaként” való megközelítéséhez lásd Pálinkás 2014.) A jelen tanulmány szándékainak megfelelően tehát a továbbiakban egy, az angolszász szakirodalomban prototipikusnak elfogadott ironikus megnyilatkozás reprezentációját vizsgálom Gilles Fauconnier francia nyelvész és Mark Turner amerikai kognitív tudós mentális tereken (képeken) alapuló fogalmi-integrációs elméletének segítségével. Az elemzés előtt azonban vázoljuk fel az említett modell legfőbb sajátosságait. Fauconnier (1994) szerint online beszédértés során a mondatok rendkívül összetett fogalmi csomagok (képek) létrejöttét indukálják. Ezeket az ideiglenes konceptuális szerveződéseket mentális tereknek nevezte, melyek kapcsolatban állnak a munkamemóriában, melyek plasztikusak a gondolat és a diskurzus függvényében, és melyek általánosan használhatók a gondolatban és a nyelvben fellelhető leképezések modellálására. Ennek az elképzelésnek a továbbfejlesztett változatában – a fogalmi integrációs elméletben (Fauconnier–Turner 1994, 1998, 2002) – a beszédértés mentális térstruktúrák ötvözését foglalja magába. Ez egy alapvető kognitív folyamat, amely a gondolkodásban központi szerepet játszik. A következőkben tehát vizsgáljuk meg, hogy Fauconnier és Turner fogalmi-integrációs elmélete hogyan láttatja bizonyos mentális terek (képek) és a mentális ötvözés viszonyát az alábbi iróniában: (2) Szeretem, mikor valaki sávváltáskor indexel (kontextus: a megnyilatkozó elé többsávos úton egy szabálytalan autós indexelés nélkül „bevág”) A fenti irónia fogalmi-integrációs elemzéséhez lásd a 2. ábrát, amely a (2) példában realizálódó mentális tereket és a köztük fellelhető kapcsolatrendszert ábrázolja.


2015.11.02. 14:46:21

204

Pálinkás István Generikus Tér közlekedésben részt vevő személy (közlekedési) szándék kifejezése közlekedési manőver

deviáns sofőr nem indexel sávot vált (bevág)

Bemeneti Tér 1: Valóságos Tér

szabálykövető sofőr indexel sávot vált megdicsér

deviáns sofőr nem indexel sávot vált (bevág) szabálykövető sofőr indexel sávot vált megdicsér

Bemeneti Tér 2: Megnyilatkozás Tér

Ötvöző Tér (Blend)

2. ábra. A Szeretem, mikor valaki sávváltáskor indexel irónia fogalmi-integrációs modellje

Ahogy a 2. ábra mutatja, a Szeretem, mikor valaki sávváltáskor indexel irónia fogalmiintegrációs leírása két bemeneti tér jelenlétét feltételezi: a Valóság Tér információt tartalmaz a dolgok jelenlegi állásáról, amely jelen esetben nem más, mint a befogadó (hallgató) aspektusából értelmezett „itt és most” fogalmi realizáció. Ebben a térben a hallgató együtt utazik a későbbi ironikus megnyilatkozóval (beszélővel). Utazásuk egy pontján egy szabálytalanul közlekedő autóstársuk sávot vált, „bevág” eléjük anélkül, hogy indexelne. Ezzel a magatartással a deviáns autós veszélyes közlekedési szituációt teremt, amely a Szeretem, mikor valaki sávváltáskor indexel reakciót váltja ki a beszélőből. Az említett megnyilatkozás egy olyan (bemeneti) mentális teret (Megnyilatkozás Tér) indukál, amely egy ideálisan elvárható világállást mutat, melyben a beszélő és a hallgató együtt utazik egy autóban, miközben egy felelősségteljes autóstársuk sávot váltva eléjük kerül. A sávot váltó autós – szabálykövető módon – indexeléssel jelzi az említett közlekedési manőverre vonatkozó szándékát, és ezért dicséretet kap. Az elemzés jelen pontján a Megnyilatkozás Tér kapcsán két fontos megjegyzést érdemes tenni. Először: „az ideálisan elvárható világállás” egy, a világ jelenlegi állásának percepciójával párhuzamosan realizálódó fogalmi konstrukció, és nem, mondjuk, egy carnapi értelemben vett „lehetséges világ”, amely egy olyan teljesen konzisztens állapot-


2015.11.02. 14:46:21


205

leírás, mely nem tulajdonít különösebb státuszt a valóságnak, és ahol két „világ” együttállására nincs lehetőség (vö. Carnap 1956 lehetséges világok szemantikája). Másodszor: az egyszerűség kedvéért az elemzés a Megnyilatkozás Teret már önmagában egy blendnek – az „ideálisan elvárható világállás” és a „dicséret” integrált struktúrájának – tekinti. Ez abból adódik, hogy az ironikus kifejezés hatására a hallgató által konceptualizált elvárt viselkedés fogalomstruktúrája (tehát az, hogy egy autós szabálykövető és indexel sávváltáskor) inherensen nem tartalmaz dicséretet. Egyszerűbben fogalmazva: általában nem szoktuk megdicsérni a szabályosan sávot váltó autósokat; hiszen inkább természetesnek, elvártnak tartjuk az efféle szabálykövető magatartást. A dicséret ezért egy külön (a 2. ábrán fel nem tüntetett) mentális térből projektálódik a Megnyilatkozás Térbe, amely (már) szintén tartalmaz egy ideálisan elvárható világállást. Az említett projekció tehát egy ötvöző/ötvözött fogalmi struktúra kialakulását eredményezi4. Coulson (2005) ugyanezen példa (I love people who signal) fogalmi-integrációs elemzésekor a bemeneti terek egyikét (Counterfactual Trigger Space) egy olyan fogalmi konstrukciónak ábrázolja, amely az ironikus megnyilatkozónak (az adott szituációra vonatkozóan) a világgal kapcsolatos elvárását (kívánságát) tükrözi a következő módon: egy szabálykövető autós sávot vált, és ezért dicséretet kap. Bár a felelős sávváltás és a dicséret nem áll eredendő módon ugyanabban a mentális térben, Coulson semmilyen formában nem jelzi ezt az elemzésében. A fenti kritika alapján tehát a „sávváltós irónia” coulsoni elemzése újragondolást igényel. A Valóság és a Megnyilatkozás Tér struktúrát vetít az úgynevezett Ötvöző Térbe. Ez a projekció szelektív, hiszen főleg a kontextusnak megfelelő, ahhoz mérten releváns információk lesznek hangsúlyosak: egy közlekedési szituáció, ahol egy renitens autós indexelés nélkül sávot vált, valamint egy másik, ahol egy felelős autóstárs hajtja végre ugyanezt a közlekedési manővert immár szabálykövető módon, amiért (az) dicséretet kap. Az autó(k) típusa, a közlekedési manővert végrehajtó sofőr neme vagy a szituációt jellemző időjárási viszonyok például irrelevánsak a megértés szempontjából, ezért nem projektálódnak az Ötvöző Térbe. Ahogy a 2. ábrán látható tehát, a hallgató két fogalmi konstrukciót egyidejűleg kon ceptualizál a Blendben: egy szabályosan és egy szabálytalanul sávot váltó autós képét, ahol az előbbi magatartása dicséret tárgyául szolgál. E két – alapvetően ellentétes – fogalmi tartalom szinkron jelenléte „képzavart” idéz elő a hallgatóban (hiszen a Megnyilatkozás Tér indukációja nem kompatibilis a jelen történéseivel). Ebből a befogadó arra következtet, hogy a beszélő implikált (vagyis ironikus) jelentést kommunikál. A Fauconnier-féle fogalmi integrációs hálót nemcsak bemeneti terek és blendek alkotják, hanem egy úgynevezett Generikus Tér is. Ez a konstrukció az input mentális terek közös anyagát tartalmazza absztrakt formában. A „sávváltós irónia” generikus struktúráját a közlekedésben részt vevő személy, a közlekedési szándék kifejezése és a közlekedési manőver absztrakciók adják. 3. Összegzés A jelen tanulmány a metafora és az irónia egy-egy prototipikus példáját vizsgálta abból a célból, hogy összehasonlítsa őket a fogalmi integráció és az abban részt vevő (fogalmi) képek viszonya tekintetében. Az elemzésből kiderül, hogy a mentális feldolgozásban


2015.11.02. 14:46:21

206

Pálinkás István

részt vevő bemeneti struktúrák vonatkozásában a metafora és az irónia különböző képi alakzatokat tartalmaz: az előbbi reprezentációja jelentésterületekre (absztraktabb és általánosabb tudásszerkezetekre) épül, míg az irónia mentális terek (online szerveződő, ideiglenes fogalmi csomagok) interakcióját feltételezi. E különbözőség ellenére a metafora és az irónia feldolgozásában inherensen szerepet kapnak fogalmi-integrációs folyamatok az alábbi eltéréssel: míg a metafora képi struktúrái között egyirányú leképezés történik, az irónia képeinek vegyülésével képzavar alakul ki a mentális ötvözés során. Irodalom Barbe, K. 1995. Irony in context. Amsterdam: Benjamins. Blasko, D. G. – Connine, C. M. 1993. Effects of familiarity and aptness on metaphor processing. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition 19/2: 295–308. Brandt, L. 2012. The communicative mind: A linguistic exploration of conceptual integration and meaning construction. Cambridge Scholars Publishing. Carnap, R. [1947] 1956. Meaning and necessity: A study in semantics and modal logic. Chicago: The University of Chicago Press. Carston, R. 2002. Thoughts and utterances: The pragmatics of explicit communication. Blackwell Publishers. Colebrook, C. 2004. Irony. Routledge. Coulson, S. 2005. Sarcasm and the space structuring model. In: Coulson, S. – LewandowskaTomaszczyk, B. (eds.): The literal and the nonliteral in language and thought. Berlin: Peter Lang. 129–144. Evans, V. – Green, M. 2006. Cognitive linguistics: An introduction. Edinburgh: Edinburgh University Press. Fauconnier, G. [1985] 1994. Mental spaces. Cambridge: Cambridge University Press. Fauconnier, G. – Turner, M. 1994. Conceptual projection and middle spaces. San Diego: UCSD Cognitive Science Technical Report 9401. Fauconnier, G. – Turner, M. 1998. Conceptual integration networks. Cognitive Science 22/2: 133–187. Fauconnier, G. – Turner, M. 2002. The way we think: Conceptual blending and the mind’s hidden complexities. New York: Basic Books. Gentner, D. – Bowdle, B. – Wolff, P. – Boronat, C. 2001. Metaphor is like analogy. In: Gentner, D. – Holyoak, K. J. – Kokinov, B. N. (eds.): The analogical mind: Perspectives from cognitive science. Cambridge, Mass.: MIT Press. 199–253. Grice, P. 1975. Logic and conversation. In: Cole, P. – Morgan, J. (eds.): Syntax and semantics: Speech acts 3. New York: Academic Press. 41–58. Grice, P. 1978. Further notes on logic and conversation. In: Cole, P. (ed.): Syntax and semantics: Pragmatics 9. New York: Academic Press. 113–128. Kosslyn, S. M. – Thompson, W. L. – Ganis, G. 2006. The case for mental imagery. New York: Oxford University Press. Kövecses, Z. 2005. A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Fordította: Várhelyi G. – Kövecses Z. Budapest: Typotex Kiadó. Oakley, T. 1998. Conceptual blending, narrative discourse, and rhetoric. Cognitive Linguistics 9/4: 321–360. Paivio, A. 1971. Imagery and verbal processes. New York: Holt, Rinehart and Winston. Pálinkás, I. 2006. The development of the senses: Metaphorical extension or conceptual integration? Argumentum 2: 191–197.


2015.11.02. 14:46:21


207

Pálinkás, I. 2013. Irony and the standard pragmatic model. International Journal of English Linguistics 3/5: 14–19. Pálinkás, I. 2014. Blending and folk theory in an explanation of irony. Review of Cognitive Linguistics 12/1: 64–98. Pelyvás, P. 2002. The development of modal meanings in English: Metaphorical extension or conceptual blending? In: Vadon, L. (ed.): HUSSE Papers 2001. Proceedings of the Fifth Biennial Conference. Eger: IEAS, Eszterházy Károly College. 459–475. Pylyshyn, Z. 2003. Return of the mental image: Are there really pictures in the brain? Trends in Cognitive Sciences 7/3: 113–119. Semino, E. – Steen, G. 2008. Metaphor in literature. In: Gibbs, R. (ed.): The Cambridge handbook of metaphor and thought. Cambridge: Cambridge University Press. 232–246. Shepard, R. N. – Cooper, L. A. 1982. Mental images and their transformations. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Tendahl, M. 2009. A Hybrid theory of metaphor: Relevance theory and cognitive linguistics. Palgrave Macmillan.


2015.11.02. 14:46:22

Fogalmi integráció és képek a metafora és az irónia feldolgozásában

Recommend Documents