J D A G FO E! B
PORT FOLIO 01 Kerekes Gábor
04 Miklós Hajnal
02 Klenyánszki Csilla
05 Süveges Rita
03 Magyarósi Éva
06 John Jr. Szabó
07 Andreas Werner
BRING THE ART HOME
INTRO Bring the Art Home (BAH) kezdeményezés, egy átfogó művészeti mentor program, amelyben fiatal képzőművészek inspiráló műveiből kiállítások jelennek meg munkahelyi környezetben, vidám megnyitókkal, kapcsolódó beszélgetésekkel, eseményekkel. A 2010-ben indult Bring the Art Home (BAH) program elismert szakmai zsűri által válogatott művészekkel dolgozik, és a kiállításokat a vállalatok arculatához, a számukra fontos értékekhez, célokhoz személyre szabva valósítja meg. A zsakmai zsűrinek a korábbi években már tagja volt Aknai Katalin művészettörténész és műértő, Nemes Attila, a Fictionlab és Kitchen Budapest kurátora, valamint Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője is. A munkaterekben nyíló kiállítások egyben közösségi élmények, a dolgozók nemcsak egy rájuk szabott tárlatot kapnak, hanem munkahelyükhöz kötődő pozitív viszonyuk megerősítését is. A kiállítások 2-6 hónapot töltenek egy adott munkatérben, a megnyitó esemény mellett tehát kapcsolódó közös csapatépítő programok, játékok, aktivitás is szervezhető köréjük, illetve ügyfélrendezvényeken, art-visit programok és aukciók alkalmával is bemutatható a vállalat mecénási tevékenysége.
A LOFFICE közösségi irodái és kiállítóterei négy budapesti és egy bécsi helyszínen találhatók meg. A közösségi munka hazai úttörőiként nem csupán ergonómikus, designtudatos munkaállomások kialakításával, hanem ezzel párhuzamosan a kortárs művészet munkatérbe való integrálásával is foglalkozunk. Egy családi vállalkozást vezető testvérpárként programjainkkal 2010-ben elnyertük az Év Fiatal Vállalkozói címet, 2011-ben pedig az Év Zöld Irodája bronzérmét.
Winkler Nóra A program művészeti vezetője, a zsűri elnöke, a hazai képzőművészet területén programok koordinátoraként, tanácsadóként, árverések vezetőjeként, események moderátoraként, újságíróként egyaránt aktív. Dolgozott minden jelentős hazai kulturális intézménnyel, múzeummal, privát galériával, döntéshozókkal, mecénásokkal, a kulturális élet meghatározó alakjaival. Évekig vezette a Magyar Televízió Kultúrház című műsorát és rádióműsorokat. A Kieselbach Galéria és a Bátor Tábor jótékonysági árveréseinek vezetője, az Artmagazin alapítója.
a zsUri tagjai
a zsUri tagjai
Esterházy Marcell
Somogyi Hajnalka
SzUcs Alexandra
Topor Tünde
képzőművész
független kurátor
kortárs műgyűjtő
az Artmagazin főszerkesztője
Magyarországon az
Az ELTE Művészettörténet
Az ELTE néprajz szakán végzett
acb Galéria képviseli.
Tanszékén diplomázott, a New York-i
1993-ban. Kilenc évig dolgozott
Művészettörténész, művészeti
www.esterhazymarcell.net
Bard College Center for Curatorial
a Néprajzi Múzeum gyűjteményi
író, a 10 éves Artmagazin alapítója
Studies képzésén M. A. fokozatot
főosztályán muzeológusként. Két
és főszerkesztője, a Művészetek
szerzett. 2001-2006 között a
gyermek édesanyja. Férjével közösen
Palotája, valamint fontos intézményi
2012 Past In progress, Liget Galéria,
Trafó Galéria vezetője, ez idő alatt a
fiatal alkotók támogatása céljából
és magángyűjtemények tanácsadója.
Dinamo és az Impex független kiál-
műteremházat működtetnek,
lítóhelyek társalapítója. 2009-2012
valamint a kortárs magyar művészek
között a Ludwig Múzeum - Kortárs
munkáit tartalmazó Szűcs-gyűjte-
Művészeti Múzeum kurátora.
ményt kezelik.
Fontosabb kiállítások:
Budapest
2012 The Discovery of slowness II,
Gallery HIT, Bratislava, Szlovákia
2012 A hang szabadsága. John Cage
a vasfüggöny mögött, Ludwig
Múzeum, Budapest
2012 Az idő mintázatai, acb Galéria,
Budapest
2009 Left to Right, The Katzen Art
Center, Washington, USA
2008 v.n.p., Gallery Aline Vidal, Párizs,
Franciaország
Díjak:
2010
AVIVA Művészeti Díj jelölés
2009
Derkovits Gyula Képzőművészeti
Ösztöndíj
2009
Stúdió Díj
2004
Lucien és Rudolf Hervé Díj -
a zsűri különdíja
BRING THE ART HOME A BAH mentor program célja a pályakezdő és a már ismert kortárs képzőművészek érvényesülési esélyeinek megtöbbszörözése, potenciális vásárló rétegük megszólítása, az alkotók műkereskedelmi piacra segítése itthon és Ausztriában egyaránt. 153 portfolió érkezett be 2012-ben, 127 magyar és 26 külföldi művész adta le pályamunkáját. Olyan művészek portfólióit vártuk, akik nyitottak arra, hogy alkotásaikkal egy nemzetközi közönség előtt is megmérettessenek, és akik a galériák és kiállítóterek falain kívül, vállalatok, alternatív aukciók, csereprogramok és art visit események világában is kipróbálnák magukat. Szeretnénk minél több művész számára biztosítani, hogy kulturális szinten egy jelentős esemény részeseként hozzáértő szakmai zsűri értékelje munkáikat, mivel az eddigiek során úgy tapasztaltuk, tevékenységünkkel a pályakezdő kortárs művészek érvényesülési esélyeit hatékonyan megtöbbszörözzük.
?
Jellemzően olyan képzőművészek kiválasztását támogatjuk, akik eddig még nem jutottak jelentősebb szakmai bemutatkozási lehetőséghez, ugyanakkor alkotói tevékenységük művészeti szempontból is kiemelkedő.
BAH CÉLJA
Pozitív élmény innovációra és kreativitásra inspiráló munkakörnyezet létrehozása, amely kulturális értékeket köz-
BAH CÉLJA
Találkozás a kortárs művészet, a fiatal alkotók és egy új közönség összekapcsolása
vetít az iroda dolgozói és ügyfelei számára Gondoskodó vállalat – CSR – társadalmi felelősségvállalás dolgozóira és a fiatal művészek pályára segítésére egyaránt figyelmet szentelő
Csapatépítés
vállalat, aki e társadalmi felelősségvállalása
(get together) a munkavállalói motiváció növelése a különböző tematikus programok, események során, a dolgozók közötti kommunikáció ösztönzése
Megújulás a márka, termék újrapozicionálása, a vállalati imázs erősítése, új célcsoportok behívása
révén is erősíti pozitív megítélését
FOGADJ BE! Az egyes Befogadó intézményeknél szervezett képzőművészeti programokat a Befogadóra specifikusan építjük fel. Nemcsak önmagukban érdekes kortárs kiállításokat / programokat tervezünk
vállalásai I személyre szabott program- és akcióterv kidolgozása
a térbe, de egy olyan tematika mentén haladunk, melynek során
II
egyrészt természetesen jelenhetnek meg a vállalat alapértékei,
a kiállítás, illetve az ahhoz tartozó programok, kísérőrendez-
másrészt az esemény mellé interaktív programok sora építhető.
vények megszervezése, a megnyitó teljes körű lebonyolítása
Néhány példa:
III az előadók, résztvevők listájának kidolgozása
GET TOGETHER A munkavállalói motiváció erősítése közösségi eseményekre épített tárlatokkal, a dolgozók bevonásával, aktivitásra ösztönzésével, az emberek közötti kapcsolat, kommunikáció fokozásával.
IIII az aktuális esemény szakmai prezentálása
IIII sajtókommunikáció
GO / WORK / THINK GREEN A new way of working / living elmélet környezeti elemekkel való megjelenítése műalkotások segítségével. DO IT YOURSELF A dolgozók / ügyfelek / vezetőség / partnerek / vendégek intenzív bevonásával zajló kulturális és művészeti események szervezése. RE-FORM A program helyszínének (iroda, hotel, üzlet, showroom, üzem, gyár stb.) színesebbé, barátságosabbá, emberközelibbé tétele. A dolgozói és ügyfélkommunikációt elősegítő, innovációra és kreativitásra inspiráló munka- és élettér létrehozása, szem előtt tartva a Befogadó értékeit, vízióját.
IIII I az alkotások szállítása
IIII II intallálás és reinstallálás
IIII III DJ & VJ show
IIII IIII hangtechnika biztosítása
IIII IIII fotós, videós
Részvétel A BAH programban való részvételre a vállalat szempontjait és az elérni kívánt célt figyelembe véve, előzetes konzultációt követően adunk kidolgozott koncepciótervet és árajánlatot.
Amennyiben Te vagy vállalatod SZÍVESEN CSATLAKOZNÁL a BAH programhoz, erre irányuló szándékodat, szándéknyilatkozatunk kitöltésével jelezd részünkre!
Reméljük bővebben is alkalmunk nyílik bemutatni művészeti portfóliónkat és a BAH programban való részvétel előnyeit!
BRING THE ART HOME
BRING THE ART HOME
CSATLAKOZZ A LOFFICE ART NETWORK-HÖZ!