Feltámadt Krisztus, alleluja!

Pax et bonum! Feltámadt Krisztus, alleluja! Húsvét örömével a szívünkben találkozóra készülünk. Ennek a találkozásnak az a célja, hogy jobban megismerjük közösségünket, a Ferences Világi Rendet. Elıadásokat fogunk hallani a ferences lelkiségrıl, hivatásról és karizmáról, rendünk történetérıl, a fogadalmunkról, képzésünkrıl, az Egyház ránk vonatkozó megnyilatkozásairól. Nekem tavaly Rómában alkalmam volt átélni azt, hogy a Ferences Világi Rend az egész világon létezik. Most Ti is megtapasztalhattok ebbıl valamit, hiszen elıadóink Rómából jönnek. A Nemzetközi Tanács tagjaival eddig csak választókáptalanjainkon találkoztunk, ahol nem nagyon volt alkalmunk velük beszélgetni, ıket kérdezni, véleményt cserélni. Most 3 napunk lesz erre. A kereszténységben és a ferencességben is megélhetjük a globalizációt (jó értelemben)! Közeledik pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ettıl a találkozótól azt is várjuk, hogy İ hozzon megújulást egyéni és közösségi életünkbe. Máriával és az egész Egyházzal együtt imádkozva, nyitott szívvel várjuk, hogy átalakítson minket akarata szerint! Mária

42. 2007. május •

A FVR természete

•

Ekleziológia és a világiság teológiájának néhány eleme

•

A ferences család történelmének áttekintése

1

A ferences világi rend természete Továbbképzés oktatók számára 2006. március 18-26. Bevezetés Mit értünk „természeten”, amikor az OFS természetérıl beszélünk? A szótárban a következı meghatározást találjuk: természet: emberek és dolgok alkotó lényege, jellege, karaktere. A természet tehát az eredeti felépítést jelöli meg, az elsıdleges lényeget, amelytıl minden létezı lény azzá válik, ami és amely ıt egyértelmően meghatározza. Egy ember természete különbözik egy állat természetétıl, s egy ház természete más, mint egy fáé. Mást jelent az identitás fogalma. A természet és az identitás, önmagukban véve, különbözı fogalmak. Az identitásról ezt mondja a szótár: egy személy, hely, dolog minısítése, amelybıl fakadóan az illetı személy vagy dolog az, ami és nem más (identitás < idem = ugyanaz). Az emberi fajon belül többféle identitás létezik. Bár minden ember természeténél fogva ember, mindenkinek megvan a maga saját identitása, amely különbözik sokmillió más emberétıl. Végül bárkinek vagy bármilyen dolognak a természete és saját identitása szorosan kötıdik ahhoz, akitıl vagy amitıl életét és eredetét nyeri, aki vagy ami meghatározza. A természetet és az identitást tehát nem lehet tetszés szerint változtatni, valakinek az egyszerő döntése alapján vagy pusztán szeszélybıl. A mi konkrét esetünkben a FVR az, ami, mindannak alapján, amit Isten Szent Ferencnek sugalmazott, és amit az egyház törvénye útján megerısített. Mi a FVR-re sajátosan jellemzı természet? A legegyszerőbb válasz az lenne, hogy megkeressük az FVR-re legjobban alkalmazható definíciót a kánonjogi törvénykönyvben, és a FVR-et belekényszerítjük ebbe a definícióba. Ez a módszer nyilvánvalóan helytelen, mivel egy dolgot az alapján lehet definiálni, hogy mivel azonos és nem úgy, hogy ezzel ellentétes módon veszünk egy definíciót és hozzáigazítjuk ahhoz, amit definiálni akarunk. Bármilyen szervezet természetét mindenekelıtt úgy kell keresnünk, hogy - mélységében vizsgáljuk a szervezetet magát és - tanulmányozzuk alapvetı és lényeges tulajdonságait. Ezután derül majd ki, hogyan és milyen mértékben lehet ezeket a tulajdonságokat többékevésbé teljesen beleilleszteni egy elıre elkészült jogi kontextusba. Nem véletlenül használtam az „elıre elkészült” kifejezést. Ne felejtsük el, hogy a FVR megszakítatlan folyamatosságot jelent a Penitenti di Assisivel (assisi bőnbánók), akik élén maga Ferenc állt és ennél fogva már majdnem 800 éve létezik! Ezért nehéz egy ilyen összetett és tiszteletreméltó intézményt olyan általános jellegő, egyszerő törvénykönyvi definíció keretei közé szorítani, amely 768 évvel késıbb született! A FVR természetét 3 alapelem határozza meg pontos módon: 1. Létrejötte és alapítójának, Szent Ferencnek a szándéka, amely az alapítást akaró Istentıl kapott sugallaton alapul. 2. Történelmi fejlıdése 3. Az egyház akarata, amelyet a. a rá vonatkozó törvénykezése és b. a történelem során a pápák által gyakorolt tanítói hivatal útján fejezett ki. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk az elsı és a második pontot, nem szakadhatunk el a csodálatos mő megvalósításának (Fioretti, X. fej.; FF1838) összetett kontextusától, amelyet Isten sugall Ferencnek és amelynek, Ferenc után, nem csupán egy rend, hanem egy egész család lesz az eszköze, a ferences család, amely három ágra osztható: az elsı, a második és a harmadik rendre, amelyek a ferences hármasságot alkotják.

2

De mit jelent ez a ferences hármasság? A ferences hármasság az elsı (és egyetlen) szerzetesrendi tapasztalat, amely az apostoli életre rendeltetett, környezetével szoros összefüggésben született, és úgy alakult ki, hogy az élet minden állapotát átszövi. Ferenc nagyon pontos utasítást kap Krisztustól: „menj, építsd újjá házamat…” A pápa megerısíti ebben és a terv világos formát ölt: saját magunk megtérése és a megtérés hirdetése (facere et predicare poenitentiam). Ferenc azonnal munkához lát és teljes mértékben a Szentlélekre bízza magát. Szent Ferenc nem önkényesen akarta megalapítani a három rendet. Három rendjének elrendezésében Ferencet kizárólag az Úr Szentlelke vezette. Egyszerően elfogadta ezt a valóságot, amely fokozatosan kivirágzott a kezei között, nem volt elıre megállapított terve. Így három rend jön létre, és Ferenc hamar észreveszi, hogy ez a három rend (mindegyik a maga állapotában) ugyanahhoz az apostoli misszióhoz, vagyis az Úr házának újjáépítéséhez kapcsolódik, és három rendjére bízza, a hivatásukhoz való hőségben, hogy kölcsönös testvéri segítséggel párosult felelısséget vállaljanak egymásért, miközben az Úrhoz vezetı úton haladnak. Tres Ordines Hic Ordinat 27 Ha megfigyeljük, Szent Ferenc egyetlen szabályt hagyott meg mind a három rendnek: tartsák minél jobban tiszteletben az evangéliumot, élethelyzetükhöz mérten. Az evangéliumhoz való állandó visszatérés feladata (facere poenitentiam) kell, hogy áthassa mindhárom rend életét. Ezen apostoli rendelés szemléletével nézve a három ferences rend nem hierarchikus értékítélet szerint viszonyul egymáshoz, hanem intézményi szinten egyformán fontosak, mivel szükségszerően elismerik, hogy spirituális módon kölcsönösen függenek egymástól és rászorulnak egymás segítségére. A IV. lateráni zsinat újító szemlélete alapján Szent Ferenc az elsı, akit arra indított az Úr, hogy egy hármas szerzetesi közösséget alapítson. Mivel az apostoli szerzetesrend intézményébe nem fogadhatta be a nıi közösségeket és a saját otthonukban élı férfiakat és nıket, Szent Ferenc arra kényszerült, hogy létrehozza a második, majd a harmadik rendet, amennyiben ez a két rend természeténél fogva autonómiát igényel. Az elsı, a második és a harmadik rend közösségi eredetének megfelelıen a ferences világi rendet nem lehet egyszerően hívık hivatalos társulásának tekinteni (errıl a következıkben részletesebben is lesz szó): aki belép az elsı, a második vagy a harmadik rendbe, egy közösségi valóság részese lesz, amelynek létezését Isten akarta, hogy egyháza újjáépüljön. A IV. lateráni zsinat, amellett, hogy rendezte a szerzetesi élet problematikáját (4 Religioni), arra vonatkozóan is utat mutatott, hogyan kell a bőnbánók rendje közösségi szervezetét rendbe tenni. A IV. Miklós-féle regula közös törvényi rendezést nyújtott az összes ferences bőnbánó közösség számára. Bár a három ferences rend intézményileg autonóm és független, ezért autonóm létezésük nem együttes létezésüktıl függ, spirituális életerejüknek szükségük van a kölcsönös támogatásra, nem ringatják magukat a könnyő önállóság illúziójába. A tan alapvetı elemeit azzal a három latin mondattal tudjuk összefoglalni, amelyeket P. Andrea Boni használt értékes és alapvetı könyvében, a Tres Ordines Hic Ordinat-ban, és amelyek igen alkalmasak arra, hogy tükrözzék a gazdag tartalmakat. 1. Tres ordines hic ordinat. a. Közös alapító. 2. Eiusdem corporis membra existentes a. Ugyanaz a karizma b. Ugyanaz a küldetés az élet különbözı, egymástól függı és egymást kiegészítı állapotaiban: mindhárom a csodálatos mő megvalósításáért. 3. Funiculus triplex difficile rumpitur. a. Függetlenség és egység. b. Az élet lényegét érintı összefonódás. 3

Rendünk természetét a következı módon lehet vázolni: • Olyan christifideles laici csoportja, akik a maguk világi helyzetében evangéliumi módon kötelezték el magukat arra, hogy teljes odaadással válaszoljanak az alázatos, szegény és keresztrefeszített Krisztus követésére szóló hívásra, ahogyan azt Szent Ferenc is tette. • A világi ferencesek, az elsı és a második rendbeli testvérekkel és nıvérekkel együtt, azon munkálkodnak, hogy megvalósítsák azt a küldetést, amelyet Isten bíz Ferencre, hogy építse újjá házát, ami az egyház, Krisztus teste, annak minden kifejezıdésében, abból a célból, hogy az eleget tudjon tenni üdvözítı küldetésének, úgy, hogy minden teremténynek hirdeti a bőnbánatot és az evangéliumot (térjetek meg és higgyetek az evangéliumban). • A világi ferencesek, bár nem szerzetesek a szó szoros értelmében, egy valós és sajátos szerzetesi fogadalom révén azon fáradoznak, hogy tanúságot tegyenek az evangélium üdvözítı újdonságáról, miközben csatlakoznak az elsı rend testvéreihez az apostolkodásban és a klarisszákhoz az elmélkedésben. Most azonban nézzük a harmadik sarokpontot: az egyház akaratát, amely a törvénykezésben és a tanítói hivatalban fejezıdik ki. Nemrég több oldalról is hallottuk a megjegyzést: rend vagyunk-e vagy társulás? Ma a nevünk ferences világi rend, korábban ferences harmadrend volt, még korábban pedig Szent Ferenc bőnbánó rendjének testvérei és nıvérei voltunk.. De mi az, hogy rend? S fıleg mit jelent az, hogy harmadrend, amely nevet már 600 éve viseljük? Mindenekelıtt kezdjük azzal, hogy eloszlatjuk azt a tévhitet, amely szerint az elsı, a második és a harmadik rend közötti megkülönböztetés kronológiai sorrendet jelöl. Nem azért utalunk harmadik rendként a ferences bőnbánó mozgalomra, mert az elsı és a második rend után keletkezett, hanem azért, mert szerkezete keveredést mutat. A három rend vagy életállapot (laikus keresztények, lelkipásztorkodással foglalkozó klerikusok, magukat az elmélkedésnek szentelı szerzetesek és apácák) gondolatát Nagy Szent Gergely (535-604) foglalta elméletbe: a tökéletesség iránti elkötelezettség szerint állított fel hierarchiát, a legalacsonyabbtól kezdve a legmagasabb szintig. 1161-tıl a III. Sándor által engedélyezett santiagói lovagrend vette át a három rend sémáját, hogy a legalacsonyabbtól a legmagasabbig különbséget tegyen a kategóriák között, amelyekbe tagjai tartoztak: • elsı rend: házas lovagok • második rend: önmegtartóztatást fogadott lovagok • harmadik rend: káplánok és preceptorok 1201-tıl a lombard humiliátusok kiterjesztették a három rend vagy osztály értelmezését, amely már nemcsak a lovagokra korlátozódott, hanem mindenkire használták. A pápa, III. Ince akaratából ugyanakkor a hierarchia rendjét megfordították, a legmagasabbtól indult a legkisebb felé: • elsı rend: klerikusok és apácák • második rend: laikus testvérek és conversus nıvérek • harmadik rend: olyan elkötelezett laikus férfiak és nık, akik otthonukban maradnak, és szabadon dönthetnek arról, hogy házasságot kötnek-e vagy sem A ferences elnevezések rendszerét ez a történelmi-jogi valóság ihlette, bár van némi változás ahhoz képest: • elsı rend: fogadalmat tett szerzetesek és klerikusok • második rend: felszentelt apácák • harmadik rend: házas vagy hajadon/nıtlen nık és férfiak, akik családban élnek és a világban dolgoznak

4

A mozgalom nem eleve „harmadrend” néven születik, hanem mint „Szent Ferenc bőnbánó rendjének testvérei és nıvérei”. A harmadrend elnevezés a 13. század végétıl kezdve válik egyre bevettebbé, noha a bőnbánók egy csoportja ellenezte ezt. Mit jelent ma számunkra az, hogy rendnek hívjuk magunkat? Természetesen ezt teljes mértékben igazolja tiszteletreméltó történelmünk és hagyományunk, amelyek kiemelkedıen fontos egyházi és spirituális tartalmakat hordoznak. Ezeket ismernünk, valamint tudatosan és hatékonyan terjesztenünk kell. Ma a „rend” szónak a modern nyelvben nincs már különösebb jelentése, éppen ezért leginkább a középkorban létrejött lovagrendeket és hagyományos szerzetesrendeket szokták érteni rajta. Megfigyelhetı, hogy a késıbbiekben alapított vallásos intézmények már nem a „rend”, hanem a „compagnia” (társaság), „ congregazione” (kongregáció) stb. nevet kapták. Mindenesetre számunkra kiváltság, hogy „rend”-ként határozhatjuk meg magunkat, amely megalapításunkról és dicsıséges történelmünkrıl tanúskodik, bár ennek nem szabad gyerekes felsıbbrendőségi érzést táplálnia, amely nem létezik és nem is lehetne indokolt, hiszen mindannyian ugyanazt a karizmát kaptuk. Az utóbbi két évszázadban a pápák mindig hangsúlyozni akarták egyházi valóságunkat, és valódi rendként határoztak meg minket, hogy megkülönböztessenek az egyszerő testvéri közösségektıl, laikus társaságoktól. Ne felejtsük el azonban, hogy vannak más laikus hívı, az apostolkodás iránt elkötelezett csoportok is, amelyek nem nyúlnak vissza olyan régi idıkre, mint mi, vagy legalábbis létrejöttük és struktúrájuk más. Ezek a csoportok is a harmadik rend nevet viselik (kármeliták, ágostonosok). Az új egyházi törvénykönyvnek (CIC) a hívık társulásairól szóló részében külön kánon vonatkozik a harmadrendekre (303.) mint sajátos társulásokra (a klerikusok társulásaival együtt), amelyek különböznek a hívık egyszerő hivatalos vagy magánjellegő társulásaitól. A ferences világi rend A ferences világi rend (FVR) az egyházban nyilvános társulás. A FVR Általános Konstitúciói, 1.5 cikkely – CIC 301 §3; 312; 313 A FVR nemzetközi hivatalos társulásként különös kötelékkel kapcsolódik a római pápához, akitıl a Regula jóváhagyását és az Egyházban, valamint a világban való küldetésének megerısítését megkapta. A FVR Általános Konstitúciói 99.2 cikkely A FVR Általános Konstitúciói ezzel a két alapvetı kijelentéssel kezdıdnek és végzıdnek, amelyek a FVR egyházi természetét a következıképpen jellemzik: Hívık hivatalos társulása, amely o nemzetközi és o különös kötelékkel kapcsolódik a római pápához, akitıl o a Regula jóváhagyását és o az egyházban és a világban való küldetésének megerısítését kapta. Mi a hívık nyilvános társulása az új CIC útmutatása szerint? Ismeretes, hogy a II. vatikáni zsinat forradalmasította az addigi ekleziológiát azzal, hogy teret adott Isten népének mint az egyház elsı és az alapot jelentı/alapító alanyának. Isten népe > klerikusok-hierarchia-fıpapok> laikusok > szerzetesek Ez az a sorrend, amely szerint a Lumen Gentium az ekleziológia alanyaival foglalkozik, egy logikai és teológiai jelentéssel bíró sorrend szerint, amely tükrözi azt az erıs ösztönzést, amely a teljes és a közösségre épülı ekleziológia felé mutat – ez a keresztség kegyelmének ontológiáján alapul, amely újra elıtérbe állítja a hívık és különösen a laikus hívık szerepét, akik egy ideje az egyházban meg voltak fosztva bármiféle lényegi és jogi szubjektivitástól.

5

Nos, a CIC tükrözi mindezt, és széles teret enged a hívık és különösen a laikus hívık társulási lehetıségének (és jogának). A törvénykönyv lényeges részt szentel ennek a kérdésnek, ami egyértelmően példátlan esemény az egyházjogban. A hívık társulásairól szóló rész a CIC V. címében található, amely 4 fejezetbıl áll és a 298329. kánonokat tartalmazza. A felépítése: o Elsı fejezet: Közös szabályok (298-311) o Második fejezet: A krisztushívık hivatalos társulásai (312-320) o Harmadik fejezet: A krisztushívık magántársulásai (321-326) o Negyedik fejezet: Külön szabályok a világiak társulásairól (327-329) Most nagyon tömören leírjuk, mi a CIC útmutatása szerint a hívık hivatalos társulása: o Olyan társulások, amelyeket az egyházi hatóságok mint közjogi jogállással rendelkezı testületeket hozott létre o Az egyházi hierarchia kánoni missziót bíz ezekre a társulásokra, amennyiben ezek céljai feltételezik az egyházi hierarchiára jellemzı misszióban való részvételt. o Az egyházi hierarchia nevében cselekednek (nomine Ecclesiae) o Javaik egyházi javak. o Teljes mértékben a fıpapok irányításának vannak alávetve: o a kinevezések és elmozdítások o a káplán vagy az egyházi asszisztens kinevezése o a tisztségviselık kinevezése o az illetékes egyházi hatóságok által elfogadott statútumok o a vagyon feletti ellenırzés terén. Azáltal, hogy az egyházi hierarchia kánoni módon hozta létre, a társulás önmagában tekintve hivatalos és ezért hivatalos jogi személyisége van az egyházban. A ferences világi rend, amennyiben maga is hívık hivatalos társulása o az egyház akaratának szándékos cselekedetébıl létezik (maga az egyház az, amely akarja, hogy létezzen, amennyiben a FVR szolgál az egyháznak), o a Szentszék hozta létre, o bensıséges módon kapcsolódik az egyház életéhez, amelytıl különleges, az egyház nevében végzendı küldetését kapja. Az új törvénykönyvben szereplı, e tárgyat érintı elmélkedés új és fontos megvilágításba helyezi a FVR önmegértését. Új fényt vet rá, amely teljesebben fedezi fel rendünk természetét, amely túl hosszú ideje visszaszorult a harmadrend korlátozó definíciójának keretei közé, a másodlagosságnak és a kiegészítı jellegnek mindazon jelentésével, amelyet a rend az utóbbi századokban magával hordozott. A CIC kontextusában a társulás általános definíciója (298. kánon 1§) a társulások céljaként azt jelöli meg, hogy tegyék lehetıvé a híveknek, hogy többek lehessenek, és többet munkálkodhassanak. A harmadrend definíciója (303. kánon) olyan társulásra vonatkozik, amelynek tagjai apostoli életet élnek és a keresztény tökéletességre törekszenek, úgy, hogy a rendet irányító szerzetesi intézmény spiritualitásában élnek. Le lehet tehát vonni a következtetést, hogy a CIC szerint a harmadrend természete elsısorban azt a célt tőzi ki, hogy tagjai többek legyenek és nem annyira azt, hogy többet munkálkodjanak (A. Boni, Quaderno Compi N.6., FEDELI LAICI FRANCESCANI, 1990, 54.o.). Az, hogy maga az egyház is hivatalos társulásként határoz meg minket, azt jelzi, hogy saját magunknak nem pusztán többnek kell lennünk, hanem azért kell többnek lennünk, hogy többet munkálkodjunk, úgy, hogy megvalósítjuk azt a kánoni küldetést, amelyet az egyház a hívık hivatalos társulásainak jelöl ki, és amely számunkra egybeesik a ferences család küldetésével, amely a Regulában (6, 10, 14, 15, 16, 17, 18, 19) és az Általános Konstitúciókban kerül sajátos módon kifejtésre. Az Általános Konstitúciók teljes II. címe (17-27. cikkely) igen világosan foglalkozik küldetésünkkel és a 99-103. cikkelyek kiegészítik annak leírását. 6

Mielıtt elkezdtem volna e téma tanulmányozását, soha nem gondoltam volna, hogy kifejezetten a FVR-re (így rám is) különleges küldetést bízott az egyház, amelyet annak megbízásából és nevében kell teljesíteni! Milyen felelısség, milyen nagyfokú részvétel, milyen közösség a családban és az egész egyházzal! Mindezen túl, ha gondosan tekintetbe vesszük, milyen tanítói tevékenységet folytattak a pápák ránk nézve, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy az utóbbi két évszázadban a pápák nagyon egyértelmő nyilatkozatokat és kívánságokat fogalmaztak meg és hihetetlenül fontos az, ahogyan a FVR tevékenysége felé fordultak, hogy az az egyházban létfontosságú küldetést végezzen (XIII. Leótól VI. Pálig). Ez igen fontos téma, amelyet hangsúlyozni kell, hogy ezt a tudatot kifejlesszük és növeljük. A harmadrendek ma Térjünk vissza a harmadrend definíciójához. Úgy tőnik, hogy sok testvérünknek nehézséget okoz megérteni, mit jelent a FVR. Egyesek egyenesen azzal az elmélettel állnak elı, hogy az új Konstitúciók alapján már nem is vagyunk rend, hanem visszaminısítettek egyszerő társulássá! Akkor tehát a CIC útmutatása szerint rend vagyunk-e vagy sem? Milyen közös vonásaink vannak a többi harmadrenddel? Természetesen nem sikerülhet úgy meghatározni a FVR természetét aszerint, ami, és nem szükségszerően egy törvénykönyvi definícióhoz kötve. Hogyan lehet megragadni egy olyan mozgalmat, amely o 8 évszázaddal ezelıtt született o egy olyan ekleziológia elıfutára volt, amelyet csak a II. vatikáni zsinat fedezett fel újra o történelmi töltettel rendelkezik o egy olyan ferences hármasság létfontosságú tagja, amely apostoli feladatra rendeltetett o pontosan körülhatárolt küldetést hordoz megalapításától fogva o közvetlen örököse alapítója karizmájának, az elsı rend fivéreivel és a második rend nıvéreivel együtt, egy olyan definícióban és törvénykezésben, amely 8 évszázaddal késıbb született, azzal a pontos céllal, hogy szabályozza az egyházi mozgalmakat, amelyek a szerzetesi intézmények árnyékában születtek, és amelyek nem dicsekedhetnek közvetlenül az alapítójuktól származó alapító cselekedettel, így nem rendelkeznek külön sajátos karizmával és küldetéssel, amelyeket éppen ezért át kell venniük a megszentelt élet valamely intézményétıl? Lássuk azonban, minek felel meg pontosan a harmadrend a CIC útmutatása szerint. Mindenekelıtt szó szerint idézzük a 303. kánont: Azokat a társulásokat, amelyeknek tagjai a világban valamely szerzetesi intézmény szellemében, ugyanennek az intézménynek a felsıbb irányítása alatt apostoli életet élnek, és a keresztény tökéletességre törekszenek, harmadrendeknek nevezzük, vagy más megfelelı névvel illetjük. A szakértık a következı tant fogalmazzák meg a harmadrendek jellegzetességeivel kapcsolatban: A, L. Chiappetta: Il Codice di Diritto Canonico – Commento giuridico-pastorale. I. kötet, 422.o., § 1697 A harmadrendek világi társulások, amelyek egy szerzetesi intézményhez csatlakoztak. Tagjai: o a világban élnek, o az apostolkodásnak szentelik magukat és a keresztény tökéletességre törekednek, azáltal, hogy részesülnek annak a szerzetesi intézménynek a szellemében, amelyhez tartoznak, o az adott intézmény (amelytıl függenek – a szerk.) irányítása alatt mőködnek.

7

A CIC új iránymutatása szerint: 1. Bármelyik szerzetesi intézménynek lehet harmadrendje, ehhez nincs szükség különleges kiváltságra az Apostoli Szentszéktıl. 2. Csak akkor van szükség arra, hogy a Szentszék felülvizsgálja és ellenırizze a statútumokat, ha a harmadrend egyetemes vagy nemzetközi jellegő. 3. Egy szerzetesrend tagja beléphet egy másik rend harmadrendjébe, nincs összeférhetetlenség: csupán az elöljáró engedélyét kell kérni. 4. Ugyanaz a személy több különbözı harmadrend tagja is lehet, ehhez nincs szükség különleges felhatalmazásra. 5. Az új 303. kánon feltétele szerint a harmadrendek azokat a normákat követik, amelyek a társulásokra általánosságban vonatkoznak. B, Luis Navarro: Diritto di Associazione e Associazioni di Fedeli. Giuffrè editore 1991, 192.o. 1. Egy szerzetesrendtıl függenek. 2. Ennek a spiritualitását követik. 3. Az apostolkodással és a keresztény tökéletességgel kapcsolatos célok elérését tőzik ki maguk elé. 4. Tagjai a világban élnek. E társulások hivatalos vagy magánjellegő természetét illetıen nincs teljes egyetértés a szakértık körében. Nem véletlenül: a 303. kánon az általános rendelkezéseket tartalmazó részben szerepel, nem abban, amely a hivatalos, vagy abban, amely a magántársulásokra vonatkozik. S meghatározásuk megelızi a hívık társulásainak felosztását hivatalos illetve magánjellegő társulásokra, úgy, hogy magában álló esetként szerepel egy másik típusú társulással, a klerikusi társulással együtt. Mások úgy vélik, hogy hivatalos társulásokról van szó, megint mások ellenben azt állítják, hogy a törvény nem határozza meg egyértelmően a harmadrend természetét („A törvénykönyvi elıírásból nem lehet levezetni, hogy a harmadrendek hivatalos vagy magánjellegő természetőek-e.” – W. Aymans, Kirchliche Vereinigungen, Paderborn, 1988, 42.o. – idézi lábjegyzetben L. Navarro, id.m. 193.o.). Ismét mások úgy gondolják, hogy bár a harmadrendek természetük szerint nem hivatalos társulások, valamilyen módon mégis részt vesznek annak az intézménynek a hivatalos jellegében, amelyhez tartoznak (Martin De Agar, Gerarchia e Associazioni – idézi lábjegyzetben L. Navarro, id.m. 193.o.). Most elemezzük ferences világi rendünket, úgy, hogy összevetjük a harmadrendeknek azokkal az alapvetı sajátosságaival, amelyeket megismertünk.

8

Harmadrendek Ferences Világi Rend Világi társulások, amelyek egy Nem kapcsolódik az elsı rendhez vagy a szerzetesi intézményhez kapcsolódnak, azok RHR-hez, nem része azoknak. részét képzik. A FVR teljesen autonóm módon jött létre és kiegészíti a ferences család másik két rendjét. Részesülnek annak a szerzetesi A FVR része a Szent Ferenc által intézménynek a szellemiségében, amelyhez alapított, hármas tagozódású szerzetesi kapcsolódnak. családnak, részesül a család szellemiségében, amennyiben közvetlen letéteményese a szeráfi alapító atya karizmájának, az elsı és a második rendhez hasonlóan. Egy szerzetesi intézménytıl függenek. A FVR autonóm módon jött létre a család másik két rendjéhez képest. Egy szerzetesi intézmény tagja beléphet Jelentıs a különbség a mi egy másik intézmény harmadrendjébe, nincs törvényünkhöz képest, amely éppen ennek rendelkezik: Általános összeférhetetlenség. ellenkezıjérıl Konstitúciók 2.1. Ugyanaz a személy több szerzetesi Ez a lehetıség ellentétes az Általános intézmény harmadrendjének is tagja lehet, Konstitúciókkal (2.1.): „hivatása sajátos: ehhez nincs szükség külön engedélyre. bensıleg alakítja tagjainak életét és apostoli cselekedeteit” A FVR hívık hivatalos társulása, Bármilyen szerzetesi intézménynek lehet harmadrendje, ehhez nincs szükség az amelyet a pápa, és nem egy szerzetesi Apostoli Szentszéktıl kapott kiváltáságra. intézmény hívott életre. A három elsı rend egyike és a RHR sem tartja a FVR-et saját harmadrendjének. A FVR alanya és tárgy annak a kiváltságnak, hogy a püspök helyett szerzetes testvéreitıl kap segítséget. Mint láthatjuk, sok lényeges eltérés különböztet meg minket a törvénykönyvben kanonizált harmadrendektıl. Világos azonban a törvényhozó szándéka, amely két alkalommal is nyomatékosan hívık hivatalos társulásaként határoz meg minket. Ebbıl az észrevételbıl, azaz abból a ténybıl, hogy egy harmadrend természeténél fogva nem feltétlenül tekinthetı hívık hivatalos társulásának, és abból, hogy a törvényhozó, ha akarta volna, kétségtelenül egyértelmően kinyilváníthatta volna, hogy a FVR harmadrendnek számít az egyházban, az alábbi következtetések levonását tartom nyilvánvalónak: o A FVR hívık olyan hivatalos társulása az egyházban, amely egyetemes jellegő, a hívekbıl áll, és jogi személyként a pápa hozta létre. o Hivatalos társulásként a FVR rendelkezik egy kiváltsággal, közelebbrıl azzal, hogy elsı rendbeli és a RHR-hez tartozó testvérei segítik lelki és lelkipásztori téren, nem a püspökök, akiktıl azonban továbbra is függenek az egyházmegyékben végzett apostoli tevékenységet illetıen. o A FVR autonóm (saját törvénye van) és egységes, teljességben éli meg világi jellegét, hogy a legnagyobb mértékben szolgálja a ferences család közös küldetését. o Ez a három valóság, az autonómia, az egység és a világi jelleg azok a lényeges vonások, amelyek a FVR természete alkotóelemeinek képzik részét. A FVR saját, rá jellemzı, nagyon tagolt joggal rendelkezik, amelyik jobban merít a szerzetesek jogából, mint a hívık egyszerő társulásaiéból. 9

A FVR bizonyos szempontokból hasonlít a harmadrendekre, de hiányoznak belıle azok az alapvetı jellegzetességek, amelyeket a CIC megállapít. Lényegében a FVR a hívık hivatalos társulásaira vonatkozó normákat követi, azoktól azonban sok sajátosságban különbözik, amelyek a maga nemében egyedülálló hivatalos társulássá teszik. Természetesen a megnevezés továbbra is „rend” marad, egyrészt létrejötte történelmi hagyománya miatt, másrészt azért, hogy hangsúlyt kapjon sui generis természete és természetének, karizmájának és küldetésének egyedülállósága az egyházban és a ferences családban. Nyilvánvaló, hogy a FVR a ferences harmadrend és mindig ugyanaz marad, megszakítatlan folytonosságot alkotva a Szent Ferenc által alapított renddel. A harmadrend új törvénykönyvi definíciója nem változtatta meg a FVR természetét. Sui generis sajátos természete miatt, amely nem azonos a harmadrendekével, csak hasonlítható hozzájuk, a FVR a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja (a magán a FVR-en belüli életet illetıen), illetve a Pápai Laikus Tanács (az apostoli életet illetın) joghatósága alá tartozik. Természetesen az, hogy különös sajátosságokkal bíró, kiváltságos hivatalos társulás vagyunk, nagy felelısséget ró ránk az egyházban és a ferences családban. Maga a boldog emlékezető II. János Pál pápa is „egynek és egyedülállónak” határozta meg a FVR-et 2002-ben az általános káptalanhoz írott üzenetében, és arra buzdított minket, hogy legyünk „minták”, azaz nyújtsunk modellt más egyházi, világi és laikus csoportosulások számára, amelyek tılünk kaphatnak ösztönzést, ihletet és példát. Ugyanebben az üzenetében a Szentatya, ahogyan egyébként sok más pápa is, háromszor is használt olyan kifejezéseket, mint „az egyház vár tıletek valamit”, ami azt jelzi, hogy az egyház és különösen a pápa küldetést bízott ránk, és hogy az egyház alig várja, hogy megértsük ezt és határozottan és hőségben fogjunk hozzá e megbízás teljesítéséhez. Végsı soron a FVR természetének, a hivatalos társulásoknak és a FVR számtalan sajátosságának a vizsgálata jelentısen hozzájárult ahhoz, hogy megértsük rendünket, és hogy felfedezzük annak nagyságát, amely, semmiképpen nem a mi érdemünkbıl (sıt!), hanem keletkezésénél, történelménél és természeténél fogva saját várakozásainkat is felülmúlja és különbözik az „egyszerő” harmadrendeknek és a hívık „egyszerő” hivatalos társulásainak jellegzetességeitıl. Mint már mondtuk, nem arról van szó, hogy alaptalanul felsıbbrendőségi érzéseket táplálnánk bárkivel szemben – ez nagyon nem férne össze a ferencesek természetével -, hanem csupán arról, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a FVR természete, identitása, sajátossága és küldetése eltér az egyházban mőködı más csoportokétól. Arról van szó, hogy jobban megértjük, kik vagyunk, hogy így jobban megfeleljünk szerepünknek és a küldetésre irányuló identitásunknak. Minden megkeresztelt személy arra kapott meghívást, hogy tanúságot tegyen és a tökéletes szeretetre, vagyis a szentségre törekedjen. Mindenki. Ezért az egyházban mőködı minden másik csoport megérdemli tiszteletünket és megbecsülésünket. Mindannyiunknak tudnia kell azonban teljes mértékben vállalnia a saját szerepét, hogy hő módon megvalósulhasson Isten ránk mint egyénekre, mint FVR-re és mint ferences családra szabott terve. A régi Regula Nagyon fontos régi reguláink tanulmányozása, hogy felfedezhessük hivatásunk tisztaságát, és hogy folytonosságot alkossunk az eszmék és a szándékok terén azokkal, akik elıttünk jártak és akiktıl rendünk történelmét és természetét örököltük. Ezekbıl a regulákból gyakran olyan kincseket győjthetünk, amelyek feledésbe merültek, és amelyeket mindenképpen fel kell elevenítenünk, hogy valóban megérthessük, kik vagyunk mi, világi ferencesek. Annak érdekében, hogy megértsük, kezdetben milyen egyházi státusa volt rendünknek és azt, hogy ezt ma hogyan fogalmazták meg újra, szeretnék röviden azzal foglalkozni, mit rendelt el elsı, pecséttel ellátott regulánk azokat illetıen, akik fogadalmat tehettek a rendben: 10

„Ezen kívül elrendeljük és parancsoljuk, hogy aki belépett a testvéri közösségbe, nem léphet ki abból, hogy visszatérjen a világba; ugyanakkor szabadon átmehet más engedélyezett rendbe.” (Supra Montem Cap.2, 64.o. il TOF Orizzonti storici, Mannu) Ebbıl néhány nagyon fontos következtetést vonhatunk le: o A rendbe való belépés és a fogadalomtétel olyan elkötelezettséget alkottak és alkotnak ma is, amely megjelöli és átfogja az egész életet. o A fogadalom olyan állapotba helyez minket, amely a Szent Ferenc végrendeletének szavait idézi fel: elhagyni a világot! A szellemiség ma is ugyanaz, az evangéliumi mondat szerint: a világban, de nem a világból való, Jn 17, 14-18 o Státusunkat a szerzetesekéhez mint egyházi személyekéhez hasonlítja (…más engedélyezett rendbe). Ma nem beszélhetünk ugyanerrıl, fogadalmunk azonban ugyancsak felszentelı aktus, amely egyfajta módon Isten országának felszentelt laikusaivá tesz minket (ld….magamat országának szolgálatára szentelem… - fogadalmi formula). Idézem p. Andrea Boni néhány gondolatát: „Azok a jogászok, akik úgy vélekednek, hogy a harmadrendek tagjai egyházi személyiséggel rendelkeznek, túlléptek azon, hogy ezt valamiféle kegyosztásnak tartsák, hanem egy ontológiai valóság alapján vizsgálták meg a problémát, amely azon a keresztény élet iránti elkötelezettségen alapult, amely valamilyen módon egyenlıvé tette a harmadrendek tagjait a szoros értelemben vett szerzetesekkel (regulares). A trentói zsinat elsöpri a szerzetességnek ezt a széleskörő értelmezését, és a harmadrendeket tisztán laikus társulásokká fokozza le, amelyeknek nem lehetnek túlzó, vetélkedı követeléseik a szentség terén. Nem tudta azonban elsöpörni a spirituális élményt, amelyet a harmadrend megismert és a Supra Montem kanonizált! Sok évszázados pszichológiai és jogi elnyomás után a harmadrendeknek a Trentót megelızı idıszaka ma újra virágkorát éli annak a gondolatnak a jegyében, hogy minden megkeresztelt egyetemesen meghívást kapott a szentségre, és abban, hogy a vallási mozgalmak a zsinat szándéka szerint visszatérnek a gyökereikhez (Perfectae caritatis). A II. vatikáni zsinat elutasította a szentség monopóliumára vonatkozó trentói doktrína befogadását, amely csak a szerzeteseket vonta be a tökéletesség állapotába (perfectionis acquirendae), ezzel szemben kijelentette, hogy a keresztség a tökéletesség egyik állapota, amennyiben Isten tökéletes szeretetének és az ember iránti tökéletes szeretetnek a megszerzésére vezet(het).” A rend irányítása – engedelmesség – a hatalom természete Az irányítás A FVR irányítási szervezete 7 évszázadon keresztül decentralizált volt: az egyes testvéri közösségek sui iuris közösségek voltak, és csak szövetségi szinten álltak kapcsolatban a többi testvéri közösséggel (kolostori rendszer). Ma a FVR centralizált irányítási szerkezetben mőködik: tudatára ébredt annak, hogy strukturális jellegét tekintve is egyetlen testvéri közösség, és túl akart lépni azokon az elsı renden belül bekövetkezett megosztottságon. Ezek azok a fogalmak, amelyeket szem elıtt kell tartani abból a célból, hogy kialakuljon az összetartozás érzése, amely nélkül teljesen marginális, hatás és következmény nélkül marad az, ha valaki belép a rendbe és abban komolyan részt vesz. Ne felejtsük el, hogy a jelöltet a fogadalom révén fogadja be a rend (Általános Konstitúciók 42.2 és Praenotanda 14.c), az egész rend, és ugyanúgy, mint egyetlen test esetében, nem lehet anélkül élni, hogy tudatában ne lennénk annak, milyen részekbıl állunk. Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne kezünk vagy szemünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy van szívünk vagy lábunk stb. Teljes egész voltunk tudatában növekedhetünk harmonikusan és fejlıdhetünk a testvéri közösségre, a karizma jegyében való életre és küldetésünk teljesítésére szóló hivatásunkban.. 11

Engedelmesség és hatalom Bár centralizált irányításunk természete hasonlít a szerzetesrendekben jellemzı irányításra, mégsem azonos vele. A szerzetesrendekben az irányítás egy olyan személy (testvéri és anyai) hatalmán alapul, akit különbözı szinteken a testvérek vezetésére és szolgálatára választanak meg (engedelmesség a házfınöknek, a tartományfınöknek, a rendfınöknek). A szerzetesi életben a miniszter különbözik a FVR-beli minisztertıl. A szerzetesrendek különbözı szinteken álló definitorai, bár rendelkeznek tekintéllyel, nem korlátozhatják önkényesen miniszterük hatalmát. A FVR-ben ez másképp van. Nálunk a Tanács és a miniszter a sorrend, és nem fordítva. A miniszternek az a dolga, hogy azt tegye, amit a Tanács, amelynek a miniszter tagja és elnöke, határoz. A világi ferencesek nem tesznek engedelmességi fogadalmat Ez teljesen lehetetlen lenne és összeegyeztethetetlen azok teljesen világi és laikus életformájával, akik dolgoznak és családban élnek. A Regula 10. cikkelye és zárlata teljes mértékben magába foglalja az engedelmesség eszméjét, ahogyan fogadalmunk szövege is (…Ígérem, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint élek a Ferences Világi Rendben, megtartva reguláját). A világi ferences az engedelmességre való evangéliumi tanács szellemét éli, amely az evangéliumnak, az egyháznak, a lelkiismeretnek való engedelmességet jelenti, valamint, amikor megrovást kapunk elöljáróinktól a regulával szembeni mulasztásaink miatt, a regula iránti engedelmességet is jelenti, amelynek megtartására ígéretet tettünk. A rendbeli hatalom természetét mindig azon két ige szellemisége szerint kell érteni, amelyek többször szerepelnek regulánkban és konstitúciónkban: buzdítani és vezetni. Tehát nem parancsolni és elıírni. Ezen kívül alapvetı fontosságú a szubszidiaritás szabálya. A helyi testvéri közösségek képezik a rend gerincét, s ezekben élnek a testvérek és a nıvérek. A testvéri közösségek széles körő önrendelkezéssel bírnak (kell bírniuk), és mindazt, amit helyes módon megtehetnek, meg kell tenniük, anélkül, hogy a felsıbb szintek szükségtelenül beavatkoznának. A helyi és nemzeti irányító szervek feladata az összekapcsolódás és az összehangoltság megteremtése, és nem az abszolút irányítás. Ezek biztosítékot jelentı és szolgálatot végzı struktúrák, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összekapcsolódás és az összehangoltság biztosítása, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. Az irányító szerveknek természetesen van hatalmuk, és ez alsó szinten a testvéri közösségek választókáptalanjának elnöklésében mutatkozik meg, és mindenekelıtt a testvéri vizitációkban, amelyek során a vizitátornak hatalmában áll és kötelessége, hogy intézkedéseket javasoljon, vagy idınként meg is parancsoljon, amikor a testvéri közösséget semmibe veszik, vagy amikor a regulát nyilvánvalóan nem tartják tiszteletben, vagy általában akkor, amikor egyértelmően komoly problémák vannak. Érdemes még egyszer megismételnünk, hogy a miniszter nem abszolút gazdája a testvéri közösségnek. Ez olyan valóság, amelyet még nem értettünk meg teljesen és amelyhez erınek erejével kell hozzászoktatnunk magunkat. Az, ha valakit megválasztanak miniszternek, nem hatalmazza fel ıt arra, hogy azt tegyen, amit akar (beleértve a pénztárral való rendelkezést), hanem csupán arra ad neki hatalmat, hogy szolgálja testvéreit, ırködjön fölöttük és szeresse ıket (lásd Általános Konstitúciók 31.2). Gondoljunk mindig arra, hogy Szent Ferenc hogyan értelmezte a vezetés felelısségét és soha nem fogunk hibát véteni.

12

Kapcsolat a szerzetesekkel és segítségnyújtás Az elsı rend olyan helyzetben van, amelyben lelki segítséget kell nyújtania, nem azért, mert Szent Ferenc ezt írta elı alapításában, nem is saját kezdeményezésébıl (amelyet el sem fogadtak volna), hanem a Szentszék kifejezett rendelkezése miatt. Már a Supra Montem elıtt is voltak problémák (ezek nem az elsık, és nem is az utolsók!) az elsı renddel (Szent Bonaventura és a 12 ok, ami miatt a szerzetesek nem emelhetik magasabb szintre a bőnbánók rendjét). Ez kiválóan bizonyítja azt, hogy az elsı és a harmadrend között teljes jogi intézményi függetlenség van. Az egyház jelenlegi törvénykezésének kontextusában sem feledkezhetünk meg arról, hogy nem az elsı rend kapta meg azt a kiváltságot (315. kánon), hogy jogilag a harmadrend fölött áll (altius moderamen), hanem a harmadrend részesült a Szentszéktıl abban a kiváltságban (312. kánon), hogy az elsı rend joghatósága alatt állhat, saját lelki üdve arányában. A FVR és a ferences szerzetesek közötti kapcsolat a fent mondottak alapján egyértelmő. Regulánk nagyon világosan szól errıl, és ezt mondja:…különbözı formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják [a három rendbe tartozó testvérek] megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az egyház életében és küldetésében. Egyenlıségre, egymás kiegészítésére, bensı és éltetı közösségre, kölcsönös segítségre és együttmőködésre épülı kapcsolat, annak érdekében, hogy a testvérek megoszthassák egymással adományaikat és tapasztalataikat, így teljesíthessék a küldetést, amelyet Isten Ferencre bízott. Szükségszerő kapcsolat, amennyiben a lelki és lelkipásztori segítséget érinti, amelyet illetıen az egyház megadta nekünk azt a kiváltságot, hogy ezt a segítséget a püspökök szolgálata helyett szerzetes testvéreinktıl kaphatjuk meg: a testvéri közösség és a család küldetésének összetartó ereje nagyobb megtartandó értéket képvisel, mint a törvénykönyvi rendelkezés. Az engedelmességen és a biztosítékon alapuló kapcsolat, mivel az egyház nevében ırködik az altius moderamen témái fölött, amelyek, mint tudjuk, a karizmához való hőségre, az egyházzal való közösségre és a ferences családdal való egységre vonatkoznak (Általános Konstitúciók 85.2). A szerzetesek ezt a szolgálatot, amelyet nem saját kiváltságukból vagy örökölt jogukból (Ferenc nem írt elı ilyesmit) fakadóan, hanem az egyház kifejezett akaratára és rendelkezésére (Regula, Konstitúciók, a segítségrıl szóló statútum) végeznek, o a helyi testvéri közösségek létrehozásán, o a lelkipásztori vizitáción és o a különbözı szinteken nyújtott lelki támogatáson keresztül gyakorolják. ÁLTALÁNOS KÖVETKEZTETÉSEK 1. A FVR vagy Ferences Harmadrend (régen a Szent Ferenc által alapított bőnbánók rendjének testvérei) létrejöttétıl fogva olyan christifideles laici csoportja, akik a maguk világi állapotában evangéliumi módon elkötelezték magukat arra, hogy teljes odaadással válaszoljanak az alázatos, szegény és keresztrefeszített Krisztus követésére szóló hívásra, ahogyan azt Ferenc is tette. Szerves és lényegi alkotórésze a Szent Ferenc alapította ferences hármasságnak, amely a Krisztus által rábízott apostoli küldetésre irányul. 2. A világi ferencesek, és velük együtt az elsı és a második rend testvéreinek küldetése abban a felszólításban foglalható össze, amelyet a Megfeszített adott Ferencnek, hogy építse újjá házát, ami az egyház, Krisztus teste. Ez a parancs az egyház minden megnyilvánulási formájára vonatkozik, hogy az teljesíteni tudja üdvhozó küldetését azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti a megtérést és az evangéliumot.

13

3. A világi ferencesek, bár a szó szoros értelmében véve nem szerzetesek, valódi „szerzetesi” fogadalmuk révén arra vállalkoznak, hogy tanúságot tesznek az evangélium üdvözítı újdonságáról, s eközben csatlakoznak az elsı rendbeli testvérekhez az apostoli munkájában és a klarisszákhoz az elmélkedésében. A fogadalom, amely valódi, örökre szóló, nyilvános és ünnepélyes felszentelés, a világi ferencesek számára olyan elkötelezettséget jelent, amely megjelöli és átfogja az egész életet, és Isten országának felszentelt laikusokká teszi ıket (lásd… magamat országának szolgálatára szentelem… - fogadalmi formula). 4. A FVR hívık olyan egyetemes jellegő, hivatalos társulása az egyházban, amelyet a hívek alkotnak, és amelyet a pápa hívott életre jogi személyként. İ engedélyezte a Regulát és erısítette meg a rend küldetését az egyházban és a világban. A FVR-nek abban a kiváltságban lehet része, hogy a püspökök helyett az elsı rendbe és a RHR-be tartozó testvéreitıl kap segítséget lelki és lelkipásztori téren. 5. A FVR autonóm (saját joga van) és egységes, teljességben éli meg világi jellegét, hogy a legteljesebben szolgálhassa a ferences család közös küldetését. Ez a három valóság, az autonómia, az egység és a világi jelleg a FVR természetének lényegi jellemzıi és alkotóelemei. 6. Sajátos természete, ha a CIC alapján nem is lehet besorolni a harmadrendek körébe, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja (a belsı életet és fegyelmet illetıen), valamint a Pápai Laikus Tanács (az apostoli tevékenységet illetıen) joghatósága alá helyez minket (a harmadrendekhez hasonlóan). 7. A FVR nem egy egyszerő harmadrend, és nem is hívık egyszerő hivatalos társulása. Természete alapítással történı létrejöttébıl, történelmébıl és törvénykezésébıl derül ki. A FVR a Ferences Harmadrend, és mindig az is marad, megszakítatlan folytonosságot alkot a Szent Ferenc által alapított renddel. A harmadrendekrıl alkotott új törvénykönyvi definíció nem változtatott a FVR természetén. 8. A FVR centralizált irányítási struktúra szerint mőködik, és tudatában van annak, hogy struktúráját tekintve is egy egységes testvéri közösséget alkot, így felülemelkedik az elsı renden belül bekövetkezett megosztottságon. Ennek a tudatnak növekednie kell és el kell érnie a legkisebb és legeldugottabb helyi testvéri közösségeket, hogy kialakuljon bennük a rendhez tartozás érzése, amely nélkül nincs értelme belépni egy rendbe sem. 9. A fogadalom révén az egyes személyt nemcsak a helyi testvéri közösség, hanem a rend egésze fogadja be. Csak úgy tudjuk teljes mértékben megvalósítani a testvéri közösségre szóló hivatásunkat, és úgy tudjuk az életben és az egyház küldetésében mind egyénileg, mind rendként a maga összességében jelenlévıvé tenni Szent Ferenc karizmáját, ha tudatában vagyunk annak, hogy az egész rendhez tartozunk. 10. A világi ferencesek nem tesznek engedelmességi fogadalmat. A világi ferences az engedelmességre vonatkozó evangéliumi tanács szellemiségét éli meg, amely az evangéliumnak, az egyháznak, a regulának és a lelkiismeretnek való engedelmességet jelenti. A FVR hatalommal felruházott elöljáróival szembeni engedelmesség mindig a regulának való engedelmességgel kapcsolódik össze, azaz arra vezethetı vissza, amelynek megtartására ígéretet tettünk. 11. Bár centralizált irányításunk hasonlít a szerzetesrendekéhez, mégis alapvetıen eltér attól, és a FVR-beli hatalom természete is más, mint a szerzetesrendekben jellemzı. A szerzetesi életben a miniszter különbözik a FVR-beli minisztertıl. A FVR-ben a miniszternek nincs személyes vezetési hatalma a testvéri közösséggel szemben. Ilyen hatalommal elsısorban a testvéri közösség tanácsa rendelkezik. Nálunk a Tanács és a miniszter a sorrend, és nem fordítva. Ez olyan valóság, amelyet még nem értettünk meg teljesen és amelyhez erınek erejével kell hozzászoktatnunk magunkat. Az, ha valakit megválasztanak miniszternek, nem hatalmazza fel ıt arra, hogy azt tegyen, amit akar, hanem csupán arra ad neki hatalmat, hogy szolgálja testvéreit, ırködjön fölöttük és szeresse ıket (lásd Általános Konstitúciók 31.2) és hogy átültesse a gyakorlatba a testvéri közösség és a tanács döntéseit (lásd Általános Konstitúciók 51.1). 14

12. A rendbeli hatalom természetét mindig azon két ige szellemisége szerint kell érteni, amelyek többször szerepelnek regulánkban és konstitúciónkban: buzdítani és vezetni. Tehát nem parancsolni és elıírni. 13. A helyi testvéri közösségek képezik a rend gerincét, s ezekben élnek a fivérek és nıvérek. A testvéri közösségek széles körő önrendelkezéssel bírnak (kell bírniuk), és mindazt, amit helyes módon megtehetnek, meg kell tenniük, anélkül, hogy a felsıbb szintek szükségtelenül beavatkoznának. 14. A helyi és nemzeti irányító szervek feladata az összekapcsolódás és az összehangoltság megteremtése, és nem az abszolút irányítás. A biztosítékra és a szolgálatra létrejött struktúrák ezek, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összeköttetés és az összehangoltság megteremtése, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. Ezek biztosítékot jelentı és szolgálatot végzı struktúrák, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összekapcsolódás és az összehangoltság biztosítása, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. A FVR irányító szervei hatalommal rendelkeznek. Ez o a fogadalomtételnek in nomine Ecclesiae történı jóváhagyásában és elfogadásában, o az alsóbb szintő testvéri közösségek választókáptalanjain való elnöklésben, o a testvéri vizitációkban, o az esetleges felfüggesztésben és a rendbıl való elküldésben nyilvánul meg. 15. A FVR és a ferences szerzetesek közötti kapcsolat azon alapul, amit regulánk javasol és így fogalmaz meg:…különbözı formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják [a három rendbe tartozó testvérek] megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az egyház életében és küldetésében. Ebbıl az következik, hogy a lelki segítséget és az altius moderamen-t egyaránt a létfontosságú kölcsönösségre kell visszavezetni és annak a testvéri közösségnek a szemszögébıl kell szemlélni, amely feloldhatatlanul összeköti az egyetlen ferences család három rendjét. Ebbıl a szükségletbıl ered a hivatásszerő igény a kölcsönös spirituális függésre és segítségre. A FVR természete ismeretének és az arról való elmélkedésnek kell a világi ferencesek létének lényegét adnia, megerısítenie ıket annak tudatában, milyen nagyszerő hivatást, küldetést és rendkívüli karizmát kaptak, amelyet a ferences családba tartozó más testvérekkel együtt hordoznak. Az egyház minden idıben számított a ferences világi rendre, amelyre hatalmas felelısséggel járó küldetéseket bízott. Meg tudott-e felelni feladatának a FVR? Meg tud-e ma felelni? Olyan téma ez, amelyet illetıen a rendnek összességében és minden egyes világi ferencesnek komolyan magába kell tekintenie. Benedetto Lino OFS

15

Ekleziológia és a világiság teológiájának néhány eleme I.

Az egyház a zsinat tanításában A II. vatikáni zsinat azt jelentette, hogy az egyház új utakat keres arra, hogy meghatározza identitását és szerepét a társadalom vonatkozásában. Ezt több oldalról felszabadító eseményként üdvözölték, azonban még ma sem nagyon köztudott, mi volt ennek a tartalma és hogy milyen új mentalitást próbáltak a zsinaton életre hívni. Továbbá néhány kérdést még mindig nem sikerült megfelelı módon és elmélyülten átgondolni, és más fontos témákban még várni kell arra, hogy a zsinat szellemisége a gyakorlatban is érvényesüljön. Mindezek ellenére a napnál is világosabb, hogy milyen változást hajtott végre a zsinat a korábbi ekleziológiai gondolkodáshoz képest: a jogi megközelítés helyett most már a közösség áll az ekleziológia középpontjában. Ebben az értelemben a tekintély és hatalom szempontján kívül (amely az egyházat Krisztusig mint alapítóig és az apostolokig vezeti vissza, így annak jogi dimenzióját hangsúlyozza), a zsinat igyekezett kiemelni a Szentlélek és az általa szabadon adományozott kegyelmi ajándékok szerepét, az Igét és kapcsolatát a szentségekkel, az emberi értékeket és azt, hogy a közösség minden tagja képes az apostolkodásra. Az újfajta ekleziológiai gondolkodást, amely összefogja ezeket az elemeket és kapcsolatot létesít köztük, fı pontjaiban VI. Pál Ecclesiam suam enciklikája ismerteti. Az enciklikában nagy hangsúlyt kap az a feladat, amelyet a zsinat az egyházzal és az arról való teológiai elmélkedéssel kapcsolatban vállal. A zsinat mindenekelıtt az egyház önismeretének (Egyház, mit vallasz saját magadról?), megújulásának és a párbeszédre való nyitottságának (az egyházon belül, a nem katolikus keresztényekkel, a nem keresztény hívıkkel, a jóakaratú, bár nem hívı emberekkel) kíván kifejezést adni. Mindebbıl lehet következtetni arra, milyen felfogás, pontosabban szólva szellem áll a zsinati atyák szándékainak hátterében. Új, pozitív hozzáállás ismerhetı fel abban, ahogyan a zsinat megmutatja az Igazságot, amelynek az egyház a letéteményese. Olyan hozzáállás ez, amely már nem a bőnök elítélését, a hagyományos pozíciók végsıkig való védelmezését jelenti, hanem az ıszinte szembesülést Isten Igéjével, amely az igazság valódi tápláléka a tévedés ellen. Annak tudata, hogy az Igazság túllép azon, amit az ember képes lenne teljes egészében felfogni, felébreszti az eredeti evangéliumi lelkületet, hogy az ember legyen nyitott az igazságra, bárhol is találja meg azt, akár a hitetlenben is, akinek a szívében mégis az igazság lelke munkálkodik. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos keresni az Igazságot és mennyire szükséges gondolkodni, VI. Pál az értelmiségieknek szóló üzenetében így fejezi ki magát: „Mi, zsinati atyák mindannyian azért vagyunk itt, hogy az igazságra figyeljünk. … A ti utatok a miénk is. A ti gondolataitok sohasem idegenek a mieinktıl. Barátsággal nézzük azt, hogy a kutatásra kaptatok meghívást, szövetségeseitek vagyunk a fáradalmakban, csodáljuk eredményeiteket és ha szükséges, vigasztalunk benneteket, ha elbizonytalanodtatok vagy ha kudarc ért.” Az élı párbeszédnek ez a módja egyre erısebb igénnyé válik, amely az egész egyházat jellemzi, amikor olyan kérdésekkel kerül szembe, mint a társadalmi problémák, a nık szerepe, a mővészet fontossága az egyházon belül és kívül egyaránt. Egy autentikus felfogás ez, amely nem pusztán abból áll, hogy elfogadjuk mások véleményét, mint valami olyat, amelyet tekintetbe kell vennünk és amelyet szinte beletörıdéssel kell nyugtáznunk; egyáltalán nem errıl van szó. A zsinat úgy kíván mások elé állni, hogy figyelmesen meghallgatja ıket, mert úgy véli, tud és kell is tanulnia attól, aki különbözik tıle; ezért szeretné hagyni magát provokálni is, hogy hitelesen értelmezhesse saját magát.

16

Az elmélkedésnek ezek a sarokpontjai alkotják a különbözı zsinati szövegek egységes szövetét. Mindazonáltal néhány szöveg az egyház önismeretét helyezi a középpontba – a négy dogmatikai konstitúcióról van szó (Lumen Gentium, Dei Verbum, Sacrosanctum Concilium, Gaudium et Spes). Más írások a megújulás feladatára hívják fel a figyelmet (elsısorban a dekrétumok); megint mások a párbeszéd szükségességét hangsúlyozzák (a deklarációk). E tanulmány elsı részében fıleg a Lumen Gentiummal foglalkozunk majd, amennyiben megpróbáljuk kézzelfoghatóvá tenni azokat a teológiai elemeket, amelyek megalapozzák az egyházról való gondolkodást; a második részben pedig azt a két irányt követjük végig, amelyek mentén a laikus identitás kifejezıdik: az ember keresztény voltát és a világi jelleget. 1. Az egyház eredete és célja Az egyház, ecclesia szó etimológiai jelentése közvetlenül kifejezi annak legmélyebb lényegét: olyan gyülekezet (vagy közösség), amely valaminek a hallgatására jött össze. Az ecclesia szónak ez a jelentése már a Septuagintában is szerepel, és megmarad az Újszövetségben is, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy az egyház szerkezete és felépítése a kapcsolatot szolgálja: egyfelıl kapcsolatot Isten és a nép között – Isten szól, összehívja az embereket, a nép hallgatja İt és válaszol; másfelıl kapcsolatot a közösségen belül, annak egyes tagjai közt. Az egyháznak abból a jelentésébıl kiindulva, hogy az egy Isten Igéje által összehívott győlés, a II. vatikáni zsinat a Lumen Gentium dogmatikai konstitúcióban olyan teológiai megfontolásnak adott kifejezést, amely az egyház kapcsolatteremtı és –fenntartó szerepét hangsúlyozza, a „közösség” kategóriáján keresztül. Emellett, pontosabban ennek hathatós kifejtéseként további két kategóriával vagy dimenzióval találkozunk: a tanúságtétellel és a szolgálattal. Így a közösség (koinonía), a tanúságtétel (martyría) és a szolgálat (diakonía) három olyan kifejezés vagy kategória, amelyek meghatározzák az egyház természetét és küldetését. E három szempont köré szervezıdik annak teológiai megértése, miben áll az egész egyház és különösen a laikusok identitása és küldetése. a, Egyház: a közösség szentsége „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensıséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének.” (LG1) Azzal, hogy az egyházat teljes egészében szentségként definiálódik, elsısorban az egyháznak Krisztussal mint minden kegyes cselekedet forrásával való kapcsolata kap nyomatékot. Ezért az egyház nemcsak közvetíti a szentségeket mint a kegyelem jeleit és eszközeit, hanem magának is teljes egészében létével és tevékenységével kell hirdetnie Krisztust. Az, hogy az egyház „szentség”, azt jelenti, hogy jelöli a függıleges közösséget (bensı egyesülés Istennel) és a vízszintes közösséget (az emberi nem egysége) egyaránt. Az egyházban az ember megtapasztalja Isten szeretetének titkát. Ugyanis Isten, végtelen szeretetében a teljességben élı emberrel akar találkozni, amikor minden tagja egységet alkot, hogy felemelhesse „az isteni életben való részesedésre”. (LG2) Istennek az emberrel való közössége és az emberek egymással való közössége alkotja azt az isteni tervet, amely szerint mindkettınek egynek kell lennie Krisztusban. Olyan örök terv ez, amely fokozatosan és radikálisan kapcsolódik bele az emberiség életébe, és amely az egyházat Isten jelenlétének látható jelévé és a mindenkinek szóló elhívás valóra váltásának eszközévé teszi.

17

b, Egyház: a hármas közösség jele A krisztológiai jelentıség mellett a hármasságot is hangsúlyozza az a kijelentés, hogy az egyház „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységébıl eggyé vált nép”. (LG4) Az egyház látható jellege arra emlékeztet minket, hogy az egyház valóban az üdvözítettek közössége, egyúttal az az intézmény is, amely létrehozza ezt a közösséget. A két aspektus, a spirituális és a földi egy és ugyanazon egyházat alkotja, egyetlen valóságot, amelyben Krisztus az, aki mőködik és üdvözít. Az egyház az a hely, ahol találkozik a hármas közösség és az emberi történelem; sıt, az egyház az új történelem, fényeivel és árnyaival együtt, amelyet Isten alkotott az emberrel. Itt nyilvánul meg világosan az egyház kapcsolatteremtı természete, amely akkor jut érvényre, amikor az embernek az Istennel való közösségét és az emberek egymás közötti kiengesztelıdését fejezi ki. Az ilyen kapcsolat megvalósulása során az egyház Isten megtapasztalásának helyévé és idejévé válik. Az egyház annak következtében lehet a közösség helye, hogy Isten misztériumát szimbolizálja. Az egész egyház nem saját magából származik, nem saját magáért él, nem saját magában van az alapja, hanem Istentıl Jézus Krisztus által a Szentlélek erejébıl kapja azt. 2. Az egyház küldetése Isten, azáltal, hogy Krisztus testvérévé tesz minden embert (gyermekek a Fiúban), arra hív mindenkit, hogy legyen az İ gyermeke, hogy megnyilvánuljon az Atyaisten Szeretete és hogy nagyobbá váljon az isteni család, az İ életében való részvétel révén: „Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitıl eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk..” (LG 3) Az egyház küldetése, feladata a hármas közösségtıl kezdıdik, és onnan, hogy az egyház Krisztus teste. „Az Egyház missziós természető.” (AG 2), nem saját magát jelenti ki, hanem a felülrıl kapott adományt. „Az Egyház (és benne minden egyes ember) pedig úgy imádkozik és dolgozik, hogy Isten népébe, az Úr testébe és a Szentlélek templomába bejusson az egész világ teljessége, és Krisztusban, mindenek fejében a mindenség Teremtıje és Atyja megkapjon minden tiszteletet és dicsıséget.” (LG 17) A misszió tartalmilag Istennek Krisztus által a Szentlélekben való szeretetét hirdeti (örömhír). A misszió alanyát a közösség jelenti, amely „többes” alany, vagyis tagjai egyenként is alanynak számítva alkotják az egyházat mint alanyt, amely nem azonos tagjainak a számszerő összegével. Isten népének minden tagja alanyként részt vesz abban a küldetésben, hogy az emberiséget visszavezessék arra az egységre, amelynek megalapítása miatt jött el Krisztus. Az egyház úgy teljesíti küldetését, hogy saját magát és az ıt éltetı Szentlélek jelenlétét adja tovább. Elsıdleges küldetése saját gyermekeihez szól, akik számára kijelenti, hogy ık Isten gyermekei és buzdítja ıket, hogy éljenek „Isten fiainak méltósága és szabadsága szerint, kiknek szívében a Szentlélek úgy lakik, mint templomban. Törvénye az új parancs, hogy úgy kell szeretnie, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket. S végül célja az Isten Országa, melyet maga Isten kezdeményezett a földön, melynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén.” (LG 9) Isten belehelyezte az egyházat a történelembe, így az végigkíséri az emberiséget századokon át tartó vándorútján. Az egyház az emberiség útitársa, nem helyezkedik többé sem hódító, sem védekezı pozícióba, hanem az ember iránti szeretettıl és csodálattól vezérelve kovásznak ajánlja fel magát, hogy beteljesítse mindazt a jót, amit Isten magvetıként elvetett. Az a teológiai megfontolás, amelyet a zsinat a sajátjává tett, megmutatja nekünk, hogy az egyház tudatában van annak, hogy Isten jelen van a világban, az emberek cselekedeteiben és az emberi fejlıdésben, amely önmagában véve nem negatív. A világgal szembeni jóindulat 18

azt eredményezi, hogy az már nem leküzdendı ellenségként jelenik meg, hanem olyan helynek, idınek és körülménynek, amelyben maga Isten nyilvánul meg titokzatos módon. Ahogyan Krisztus teljes mértékben magára öltötte az emberiséget, hogy felfedje Isten gyermekeinek valódi identitását, úgy ma az egyház is úgy jelenik meg a világban, mint amely számára „az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, fıként a szegényekben és a szorongást szenvedıkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs olyan igazán emberi dolog, amely visszhangra nem találna szívükben.” (GS 1) Az egyház egy olyan nép tapasztalata, amely annak tudatában járja útját, hogy Isten, szeretetének misztériumában, „az embereket nem egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával” akarta „megszentelni és üdvözíteni, hanem néppé akarta tenni ıket, mely İt igazságban megismeri és szentül szolgál Neki.” (LG 9) Isten gyermekeinek és a hármasság közösségében élı nép új identitása lehetıvé teszi az egyház és annak minden egyes tagja számára, hogy új kapcsolatokat teremtsen és úgy tekintsen az emberre, ahogyan Isten tekint rá szeretet-tervében. II. A világi identitás A zsinat különbözıi szövegei foglalkoznak a világiakkal kapcsolatos teológiai fejtegetésekkel, elsısorban a Lumen Gentium IV. fejezete, az Apostolicam Actuositatem címő dekrétum és a Gaudium et Spes, amely az egyháznak korunk világában betöltött pasztorációs szerepérıl rendelkezik. E szövegekbıl, a doktrinális kijelentéseken túl, az egyháznak egy olyan új arca rajzolódik ki, amely a világgal összefüggésben tekint magára és különleges feladatot szán a világiaknak missziójának megvalósításában. Nyilvánvaló, hogy a világiak önismerete, pontosabban a keresztény világiakról szóló teológiai elgondolás az egyház önismeretébıl következik. Az egyház új identitása annak elismeréséhez vezet majd, hogy a világiakat különleges feladatkör illeti meg, a világ valósága, és egy olyan „hatalom”, amely azon alapul, hogy mindenki Isten népéhez tartozik a keresztség erejében. A világi jelleg A világiak identitása és az egyházban ellátott különleges funkciója a novità cristianából (keresztény újdonság) ered, amelyet a keresztség hozott el. Ezzel a szentséggel új életre születtünk újjá, Krisztus tagjaivá váltunk, és a Szentlélek erejétıl éltetve hirdetjük a megváltást, a reményt és a szeretetet. Megkeresztelt emberként mindannyian Isten gyermekei vagyunk, azonban aszerint, hogy milyen módon éljük ezt meg, a világi állapot különbözik a papokétól és a szerzetesekétıl. Ez a fajta mód nem másodlagos vagy mellékes jellegő, hanem a világiságra sajátosan jellemzı, azaz annak legbensıbb természetével, vagyis a világi élettel jár együtt. „A világi hívek különös sajátossága a világi jelleg.” A LG 31. pontjában a zsinati atyák megállapítják, hogy „világi hívıkön itt az egyházi rend és az Egyházban jóváhagyott szerzetesség tagjain kívül az összes Krisztus-hívıt értjük; tudniillik azokat, akik a keresztséggel Krisztus testébe épültek, Isten népét alkotják és Krisztus papi, prófétai és királyi hivatalának a maguk módján részeseiként az egész keresztény nép küldetését teljesítik az Egyházban és a világban.” Az elsı definíció után, amely azt fejezte ki, hogy a világiak mivel nem azonosak (nem papok és nem szerzetesek), a világiakat a szöveg a keresztséggel Krisztus testébe épült hívıkként jelöli meg. A világiak tehát a keresztség révén kapják meg identitásukat és küldetésüket az egyházban; a keresztségen keresztül sajátos és eredeti, azaz a világiakra jellemzı módon részesülnek a három messiási adományban (papi, prófétai és királyi adomány). a, A szóban forgó papság a kifejezés szoros értelmében véve spirituális: az Atyának felajánlani a konkrét, hétköznapi életet a Szentlélek szerint, aki magát Krisztust is áthatotta önmaga felajánlásban. Minden cselekedet ugyanis, legyen szó az imádságról és az apostoli tevékenységrıl, vagy a munkáról és a családi életrıl, ha a Szentlélekben végezzük ıket, Istennek tetszı spirituális áldozattá válik. Így válik világossá, hogyan nyilvánul meg 19

életünkben a papság: a világ akkor teljesedhet ki, ha szent módon veszünk részt az élet minden szituációjában. b, A prófétaság megegyezik a tanúságtétellel. A világi hívı akkor valósítja meg, ha rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy tud beszélni a saját hitélményérıl, ha saját életével hirdeti Isten csodáit. A világi hívı a reménységet hirdeti a világban igen hathatós módon, amikor a szenvedést úgy éli meg, mint olyan helyet, ahol titokzatos módon Isten van jelen. A világiak „az ígéret fiainak bizonyulnak, ha erısek a hitben és a reményben, jól fölhasználják a jelen pillanatot, és türelmesen várják az eljövendı dicsıséget. Ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve "ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen" a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki.” (LG 35) Az, hogy próféták vagyunk, azt jelenti, hogy tanúskodunk a nekünk örökül hagyott hitrıl, amelyet doktrinális vonatkozásaiban megértünk és amelyet életünkben és szavainkkal valóra váltunk. A prófétai feladat komolysága szükségessé teszi, hogy doktrinális és tudományos szempontból felkészültek legyünk. Ezért a világiak számára kötelezı a teológia tanulmányozása, hogy felülemelkedjenek tudatlanságukon és járatlanságukon. c, A világiak által gyakorolt királyi jogállás azon megkereszteltekre jellemzı sajátosság, akik Isten gyermekeinek szabadságát élik. Számukra „szolgálni uralkodás” (LG 36) Krisztus logikája szerint, aki számára a legnagyobb hatalmat az jelentette, hogy a szeretet erejében oda tudja magát adni az embernek. A szolgálat, a szabadság és a királyi helyzet olyan vonások, amelyek összekapcsolódva fejezik ki a Krisztus uralmához tartozók állapotát. Ezen állapot gyakorlását a hívı elsısorban saját magával szemben végzi, vagyis az önuralomra irányuló mindennapi törekvésében, és ezt követıen úgy, hogy más teremtett dolgok felé fordul, amelyekrıl elismeri, hogy Isten dicsısége nyilvánul meg bennük. „Így fogja egyre jobban megvilágosítani Krisztus az egész emberi társadalmat épp az Egyház tagjain át a maga üdvöt hozó világosságával.” (LG 36) Krisztus megváltó mőve tehát a társadalom keretein belül és azon hívık révén valósul meg, akik arra kaptak meghívást, hogy kibontakoztassák a teremtett létezık végsı és teljessé vált értelmét. A világiak azzal a feladattal vannak megbízva, hogy hidat alkossanak a világ és az egyház között úgy, hogy a földi valóságokba belehelyezik a végtelent és hogy úgy végzik emberi tevékenységüket, hogy közben nyitottak maradnak Isten uralma felé. Ahhoz, hogy világiként hidak lehessünk az egyház és a világ között, a teremtés és a megváltás között, egyszerre kell szilárd keresztényeknek és korunk embereinek lennünk, tevékenyen és felelısségteljesen kell élnünk, nyitottan az élmények gazdagságára, amelyet a világ nyújthat számunkra, de rendíthetetlennek kell maradnunk a keresztény újdonság hirdetésében. A világiak és az egyház küldetése Bár a világi dimenzió hozzátartozik az egyház egészéhez, amely minden hívıjét (pap, szerzetes, laikus) illetıen arra hivatott, hogy Krisztus testének építésén munkálkodjon a világban, a világiak ezt különleges módon valósítják meg. Az üdvösség örömhíre ugyanis az egész világhoz szól, és a világiak, éppen itt, a világban és a világ dolgain keresztül válaszolnak Isten hívására és válnak az İ jelenlétének tanúivá, testesítik meg életükben Isten megnyilatkozásának mővét. „Sajátos hivatásuk alapján a világi hívek dolga az, hogy az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék Isten Országát. A világban élnek, vagyis a világnak mindenféle feladatában és munkakörében a családi és társadalmi élet megszokott körülményei között, szinte ezekbıl a szálakból van szıve az életük.” (LG 31)

20

a, A világiság mint teológiai ’hely’ A zsinat arra a fontos momentumra tanít minket, hogy a világ nem hely, nem tér és nem is a szentté válás eszköze, hanem annak módja, hogy Isten gyermekeinek méltóságát éljük a Krisztus által magára vett emberi lét legelrejtettebb fordulatai között. Normális tevékenységeiben (munka, szeretetkapcsolatok, a tudás és a felfedezés öröme, a pihenésre és a sportra szolgáló idı, a politika, a gazdasági ügyletek stb.) a világi hívı az élet rendkívüliségérıl tanúskodik és a szeretet tökéletességét valósítja meg. Ebben az értelemben olvassuk azt a Christifideles laiciban, hogy „a világi hívı világi jellege tehát nem kizárólagosan szociológiai, hanem inkább teológiai értelemben határozandó meg.” (CfL 15), azaz úgy, mint az isteni teremtı és megváltó tett megnyilvánulásának jele. Ez az, amit a zsinat szentesített azzal a megállapítással, hogy a világiakat „Isten meghívja, hogy saját hivataluk gyakorlásával az evangélium szellemében élve kovászként belülrıl járuljanak hozzá a világ megszenteléséhez, és életük tanúságával - hitük, reményük és szeretetük ragyogásával - mutassák meg másoknak Krisztust. Különleges módon rájuk tartozik tehát, hogy mindazokat a földi dolgokat, melyekkel szoros kapcsolatban vannak, úgy világítsák meg és rendezzék, hogy Krisztus szerint történjenek és növekedjenek, s a Teremtı és a Megváltó dicséretére szolgáljanak.” (LG 31) Mindenki egyetemesen meghívást kapott a szentségre, amely különféle módokon válik kézzelfoghatóvá az egyház tagjaiban, amely a világiságot alapvetı jellegzetességének tekinti. b, a világiak szakértelme A világiak a közösségi élet sajátos kérdéseiben (házasság, család, emberi kultúra, politikai-gazdasági élet stb.) jártasak, amelyekben az egyház elsısorban és különösen rajtuk keresztül van jelen. Ezeken a területeken a világiak felelıs személyekként ténykednek és „az Egyház különösen azok segítségére szorul, akik akár mint hívık, akár mint nem hívık, a világban élnek, s jól ismerik a különféle intézményeket és szaktudományokat, és értik a bennük megnyilatkozó szellemiséget. Isten egész népe, fıleg a pásztorok és teológusok feladata, hogy a Szentlélek segítségével korunk különbözı megnyilvánulásait meghallják, megkülönböztessék, értelmezzék” (GS 44) Az, hogy az egyház meghallja a világot, nem csupán a kommunikációs eszközökre és a nyelvre vonatkozik, hanem azt is értjük rajta, hogy az egyház ragadja meg az újdonságot, a várakozásokat, az igényeket és a minden dologban mőködı Isten jelenlétét. VI. Pál így ír a világiakról Evangelii nuntiandi címő apostoli buzdításában: „Evangelizáló munkájuk sajátos területe a rendkívül bonyolult politikai, társadalmi, gazdasági élet; a kultúra világa, a tudomány, a mővészetek, a nemzetközi kapcsolatok, a tömegkultúra eszközei, de sok minden egyéb is, ami érinti az evangelizációt: a szerelem, család, gyermekek és ifjak nevelése, a szakmai munka - de az emberi szenvedés is! Bárcsak lenne minél több világi hívı, akit eltölt az evangéliumi szellem, és aki átérzi felelısségét és elkötelezettségét! Bárcsak lenne minél több világi hívı, aki saját adottságai közt, hozzáértéssel részt vállal az apostoli munkában, és hajlandó kibontakoztatni rejtett, elfojtott képességeit! Anélkül, hogy saját szakmai munkájuk hátrányt szenvedne, bemutatják azt a földi léten túlmutató távlatot, amelyet a világ gyakran nem is ismer. Így szolgálják az Isten Országának építését, következésképp az üdvösséget Jézus Krisztusban.” (70.) A világiak és a lelkipásztorok az egyház küldetésében A zsinat, miután részletesen és hathatósan leszögezte, hogy a világiak részt vesznek az egyház küldetésében, a Lumen Gentium 37. pontjában foglalkozik még a világiak autonómiájával és a hierarchiához főzıdı kapcsolatukkal. Ezt a viszonyt azon teológiai alapgondolat szerint lehet meghatározni és kifejteni, amely szerint Isten gyermekei méltóságukban egyenlıek, funkciójukat illetıen különböznek. Jogokról és kötelességekrıl van szó. 21

„A világi híveknek, mint az összes Krisztus-hívınek joga van ahhoz, hogy a fölszentelt pásztoroktól bıségesen részesüljön az Egyház lelki javaiból, fıként Isten igéjébıl és a szentségekbıl, és pásztora elıtt föltárhassa szükségleteit és óhajait azzal a szabadsággal és bizalommal, mely Isten gyermekeit és a Krisztusban testvéreket illeti meg.” Onnan, hogy a világiaknak joguk van kapni, áthelyezıdött a hangsúly arra, hogy joguk és kötelességük megosztani a véleményüket arról, ami szerintük az egyház javát szolgálja, ezt azonban ne válogatás nélkül és önkényes módon tegyék, hanem „tudásukhoz, illetékességükhöz és rátermettségükhöz mérten”. Ezt „mindig igazmondóan, bátran, okosan, tisztelettel és szeretettel” kell végezniük „azok iránt, akik szent hivataluk alapján Krisztus személyét képviselik”. Ezért véleményük megismertetése jelenti a világiak számára magának a hitnek a megélését, amelyet az életszentségben és tényleges szakértelmükben fejeznek ki. A lelkipásztorok kötelességeit is bemutatja a dokumentum: a lelkipásztorok „ismerjék el és támogassák a világi hívek méltóságát és felelısségét az Egyházban; szívesen használják föl okos tanácsukat, bizalommal ruházzanak rájuk feladatokat az Egyház szolgálatára, hagyjanak nekik szabadságot és teret a cselekvésben, sıt kezdeményezésre is bátorítsák ıket. Atyai szeretettel figyelmesen vegyék fontolóra Krisztusban a világi hívek kezdeményezéseit, véleményeit és kívánságait”. Az egyházi hierarchia és a világiság így összekapcsolódik az egyház egységes küldetésében, amely „nemcsak abban áll, hogy megvigye az embereknek Krisztus üzenetét és kegyelmét, hanem abban is, hogy az evangélium lelkületével áthassa és tökéletesítse a mulandó dolgok rendjét.” (AA 5) Igaz, hogy az élet több szférájában a világiak nélkül nem juthatna el az emberekhez az evangélium és az üdvösség híre, nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezt a feladatot az egész egyház más és kiegészítı formában végzi el. „A pásztorok dolga világosan hirdetni a teremtés céljára és a világ használatára vonatkozó elveket, s erkölcsi és lelki segítséget nyújtani ahhoz, hogy a mulandó dolgok rendje Krisztusban meg tudjon újulni. A világiaknak mint sajátosan rájuk váró feladatot kell vállalniuk a múlandó dolgok rendjének megújítását, s ebben az evangélium fényénél, az Egyház szellemében s a keresztény szeretet sürgetésére közvetlenül és elszántan tevékenykedjenek; a többi polgárral mint szakértelemmel és saját felelısséggel rendelkezı polgárok mőködjenek együtt; mindenütt és mindenben Isten országának igazságát keressék.” (AA 7) A világiak és a lelkipásztorok közötti szoros kapcsolat bizonyítja, hogy az egyház küldetésében való részvétel nem attól függ, hogy személyek bizonyos kategóriájához tartozunke, hanem attól, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk-e. 4. A világi lelkiség A világiak sajátossága nemcsak az apostolkodás terén nyilatkozik meg termékeny és eredeti módon, hanem a lelkiség terén is, amelyet már nem a szerzetesektıl vesznek át. A keresztény világi hívık arra kaptak meghívást, ırködjenek a Szentlélek fuvallata felett, amely élıvé és hatékonnyá teszi az Igét. „Szentlélek szerinti életük” (vagy spiritualitásuk) sajátos jelentéssel rendelkezik. -

Ezt a spiritualitást mindenekelıtt a szolgálat és az ’apostoli’ közös felelısség jellemzi, amely komolyan veszi az emberi történelmet, s azt úgy éli meg mint a megszentelıdés mindennapi helyszínét. Saját életünkben Isten ideje telik, a mi napilapunk (?) Isten „most”-ja, a megváltás „ma”ja. Ezért a világi elkötelezettség nem azt foglalja magában, hogy a hit megélése közben megszenteljük a világot, hanem azt, hogy az Isten népére jellemzı lélek-küldetés szerint éljünk.

22

-

-

A világi lelkiség Krisztushoz hasonlatos, abban az értelemben, hogy onnan ered, hogy a laikusok az egyházban részesülnek Krisztus prófétai és királyi papságában. A világi lelkiség karizmatikus, a Szentlélek belsı szabadságán és az élet nyújtotta állandó újdonságon alapul. A világi lelkiség evangéliumi jellegő; a nyolc boldogság szellemisége jegyében a világiak már nem foglyai a világ logikájának és bölcsességének, hanem saját életüket és útjukat teszik olyan hellyé, ahol a bölcsesség, az igazságosság, az erı és a mértékletesség erényeit gyakorolják. A világi lelkiség a tudásra alapul: azáltal, hogy egyszerre tartozik az egyházi közösséghez és az emberek közösségéhez, összhangot teremt az isteni kinyilatkoztatás és az emberi értelem között.

A Gaudium et Spes súlyos hibaként rója fel a hit és a mindennapi élet szétválasztását: „Eltérnek az igazságtól azok, akik tudván, hogy nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendıt keressük, úgy vélik, ezért elhanyagolhatják a földi kötelességeiket, és nem veszik figyelembe, hogy épp a hit fokozza a kötelezettséget kinek-kinek a hivatása szerint. […] A vallott hit és a mindennapi élet közötti, sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos tévedései közé kell számítani. […] Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában embertársaival, sıt magával Istennel szemben fönnálló kötelességeit hanyagolja el, és veszélyezteti örök üdvösségét.” (GS 43) Ez a világi hívı hivatása és lelkisége: Isten országát keresi, miközben csak amiatt aggódik, ami miatt maga Isten is aggódik. A keresztény világi hívıt az egyház arra hívja, hogy legyen képes várni és elfogadni az ismeretlen és soha nem hallott dolgokat, amelyeket állandóan kapnak a Szentlélektıl. Igaz, hogy a kinyilatkoztatás már beteljesedett Krisztusban, az Ige hatalmát azonban még nem tapasztaltuk meg, fogadtuk el, értettük és valósítottuk meg teljes egészében. Anna Pia Viola OFS ( FVR )

23

A ferences család történelmének áttekintése Néhány bevezetı gondolat … A “Da Vinci Kód” csak egyik példája a történelem iráni megújult érdeklıdésnek, mely a sokak által “népies dekonstrukcionizmusnak” nevezett irányzathoz kötıdik. A történelem viszonylagos, attól függ, ki beszél róla. A ferences történelem sem maradt érintetlen, attól függ, ki meséli el, a Család egyik tagja vagy más. Hajlamosak vagyunk arra, hogy egyes dolgokat “jelentékteleneknek”, másokat pedig “fontosaknak” lássunk.

De megéri idıt szánnunk a történelemre. A megtestesülés megköveteli ezt. Ez Isten története, amint közöttünk munkálkodik, továbbá a lelkiség úgy határozható meg, mint “ a forma, amit a Lélek ölt fel minden egyes generációban”. A Szentlélek beszéli nyelvünket és hallani a Szentlelket,

amint

beszél,

egyenlı

saját

“történelmünk”

és

ıseink

“történetének”

meghallgatásával.

A történelem kontextusa A történelemnek van jelentése, vannak sémák, melyek felismerhetık. Az Ószövetség prófétái híresek voltak arról, hogy “az idık jeleiben” olvastak: látván Izrael múltját és látván, amit az Isten cselekszik életükkel.

A próféták valami teljesen újnak voltak részei: a zsidó-keresztény történelem teremtésének, mely egy lineáris történelem, amelynek van kezdete és jövıje az Isten kibontakozó kinyilatkoztatása révén, és nem egy körkörös történelem, mely különbözı patrónus istenek évszakok ciklikusságával ismétlıdı megbékítésén alapult.

A történelem szükségszerően viszonyokra épül, bár nem szükségszerően viszonylagos. Kik vagyunk (férfiak, nık, vallásosak, világiak) és hol vagyunk (kontinens, nyelv, ország) befolyásolják azt, hogy hogyan és mit látunk a történelemben. Ahhoz azonban, hogy mentesüljünk a fundamentalizmustól, annak a tudatában kell tekintenünk a történelemre, hogy Isten jelen volt benne, tanít és vezet minket új dolgok felé.

A fundamentalisták egyszerően “elfelejtik”, hogy a “történelem” egyáltalán megtörtént, a ma mércéit alkalmazzák a történelmi pillanatra, nem érdekelvén ıket a kontextus vagy a jelentés. 24

XVI. Benedek doktori disszertációját Szent Bonaventura történelem teológiájából írta. Tulajdonképpen a ferencesek a történelmet komolyan vevık élvonalába tartoznak. Érzékelik a “haladást”, az elıbbre menetelt, a fejlıdést.

Ferencet a maga idejében kimondottan “új” jelenségnek tekintették, nem egyszerően olyannak, mint egy másik szent vagy a szentség egy másik jelének. Követıi érzékelték, hogy a kor, melyben Ferenc élt, más volt és a Ferenc által alapított rend teljesen újszerő volt. Egyes követık egy másik Krisztust, míg az apokaliptikus beállítottságúak a végsı idık hajnalát, az Apokalipszis eljövetelét látták benne.

Mindenképpen, a ferencesek komolyan vették történelmüket, melynek kibontakozását az evangéliumi küldetés jegyében látták. Követvén Jézus Krisztust azon belsı ösztönzések nyomán, melyeket a Lélek mutat meg nekünk a mi egyedi kulturális közegünkben.

A történelem kontextusa A történelem kontextusai alatt a “környezetet” értjük, melyben az emberek élnek, a levegıt, amit szívnak. Bármilyen “teologizálás” elıtt tudnunk kell egy pár alapvetı dolgot az adott korszak embereirıl:

Milyen volt a “gazdaság”? a kereskedelem útjai A latin “commercium” jelentésében benne vannak a kapcsolatok. “A gazdaságok” gyakran tudat alatt befolyásolják a kapcsolatokat, szokásokat és az elsıbbségeket.

Hol volt a “hatalom”? Az autoritás formája

Milyen volt a “kultúra”? “Nemzetiség” - Ország / Kontinens (Olaszország pld. különbözik Németországtól, ha valaki nem vette volna észre) “Hit” - vallási gyakorlat, érzelmek “Értékek” - dolgok, amiket fontosnak tartottak, jónak és rossznak, az erkölcsi érzék

25

Mik voltak az akadályok? Mitıl kellett megvédeniük magukat ahhoz, hogy életben maradhassanak? Kik voltak a barátaik és kik voltak az ellenségeik? Amivel az emberek szemben állnak, az formálja elsıbbségeiket, nyelvüket, vágyaikat.

Ennek a feszültségnek egy klasszikus példája található meg Lazaro Iriarte “A ferences rend történelme” címő munkájának angol fordításában. Az én kapucinus testvérem a ferences család átfogó, az összes ágára kiterjedı történelmét akarta megírni. Szükségszerően felületes volt (hogy egyetlen kötetben elférhessen). Az amerikai kiadók (a Quincy-beli ferencesek, IL) jogosan döntöttek úgy, hogy hozzáadnak egy Appendix-et is, melyet Larry Lardini OFM testvér írt.

Az Appendix nem az volt, amit Lazaro szándékozott (Lazaro egy spanyol testvér volt), de Larry testvér betekintése figyelmeztet arra a tényre, hogy a dolgok nem deus ex machina történnek, az Isten nem csak egyszerően leszáll az égbıl. A dolgok egy kontextusban történnek , bizonyos, a ferences körön kívül esı erık hatására és ezekkel szemben.

Assisi Szent Ferenc kontextusa Ha Ferenc 2006-ban élt volna, közvetlen múltjához tartoztak volna a további földrengetı és formáló események:

A Gregorianus reform (1886) A “laikusság” elleni harc A “laikus beiktatás” - ki kontrollálja az egyházat? Az egyház szerkezeti és autoritásbeli krízise

A feudális társadalom (1406 - 2006) A föld hatalma - Urak és szolgák A civil társadalom volt a középpontjában annak az átmenetnek, amely a feudális gazdaságot váltotta pénzalapú gazdaságra; zabolátlan harcok a területekért és az azok feletti kontrollért. A pápai erık voltak egyike a változás “erıinek”.

Az eke - több élelem (kb. 1840) Az egyszerő, már a rómaiak által is használt technológia újraélesztése több élelmet eredményezett, mint amennyire szüksége volt egy családnak. A több élelem lehetıvé tette, hogy többen meg tudjanak élni anélkül, hogy a földeken dolgoznának. 26

Utazás (kb. 1950) A tágabb szövetségek és a nagyobb feudális birtokok következtében nagyobb területek kerültek a fıurak fennhatósága alá. A biztonságos utazás megnövelte a kereskedelmet és a kommunikációt, ezzel együtt nıtt a “középosztály”, mely a pénzügyletekkel foglalkozott. A pénz hatalommá vált. A városok fejlıdése (kb. 1870) Szolgáltatások; emlékeznek még a céhekre? Kereskedıkre? Ciszterciek: A szeretet okirata (kb. 1950) A bencés reform megelızte a ferences reformot. Ennek alapszabályai a Jézus szeretetének közös kötelékére támaszkodtak. A ciszterciek - saját kontextusukkal - népszerő teológusok és hitszónokok voltak. İk voltak a szerzetesek elsı pápai látogatói. Clairvauxi Bernard, egy ciszterci, munkássága hozzájárult a lelkiség szellemének megváltoztatásához azáltal, hogy növekvı hangsúlyt fektetett Jézus EMBERI arcára, emberi szívére és emberi életére.

A Szentföld (kb. 2001) Jeruzsálem elestével az Iszlám (szaracének) általi, fokozódó fenyegetése következtében a figyelem hirtelen azokra a helyekre tevıdött, melyeken Jézus járt, szónokolt. Jézus emberi élete újra érvényre jutott.

Az egyetemek (kb 1995) Nehéz elképzelni nélkülük a világot. Az élelem és a városok növekedésének következtében nıtt a diákok száma is (ki más tudott volna tanulni, mint azok, akiknek nem kellett dolgozni ahhoz, hogy ehessenek?). Ferenc születése idején az európai egyetemek pompás új valóság. Még gyakorolni kellett a "hatalmukat", de befolyásuk egyre nıtt, és a 13. századot mindig is a “skolasztika” virágzásaként tartották számon. Miért tisztelték olyannyira Bonaventurát vagy Aquinoit? Mert ık az egyetemek tavaszának hajtásai voltak. Mit akart tenni Ferenc? Mindig vannak kérdéseink Ferencrıl és válaszaink osztanak meg minket. Akart eredetileg “rendet alapítani”? Akarta eredetileg, hogy diakónussá “szenteljék”? Akarta eredetileg, hogy a szerzetesek “tanuljanak”? Akarta eredetileg, hogy a szerzetesek parókiákon dolgozzanak? Akarta eredetileg, hogy a szerzetesek elmenjenek a Szentszékhez kiértékelésért? 27

Az egyszerő válasz mindezekre az, hogy “NEM”, de az élet nem ilyen egyszerő. Feltenni a kérdést, hogy mit akart tenni Ferenc saját kontextusában, nem egyezik meg azzal, hogy megkérdezzük, mit tenne Ferenc ma. Ezek a kérdések alakítják mai vitáink magját. Ferenc élete alatt … 1202 - 1209 Ferenc egész élete során tanult. Nem tudta biztosan, mit akar tıle Isten, de képes volt azt tapasztalatai alapján felismerni. Megtérése hosszú évekig tartó folyamat volt, melynek különbözı fordulói voltak, amint különbözı látásmódokat nyert. Egy pár a legtöbbet megemlített “megtérésmomentumokból”: Harc Perugiában - Ferenc tapasztalatai mint fogoly (egy évig volt börtönben)

A magányos helyek keresése - a források mondják, hogy visszatérvén a háborúból, Ferenc kereste a magányos helyeket, ahol magába vonulhatott és imádkozhatott.

Munka a leprások között - Nem tudjuk biztosan, mikor kezdıdött, de Ferenc azonosulása a koldusokkal és a leprásokkal - amint ı maga is rámutat- megtérésének egyik fı fordulópontja volt “Építsd újjá Egyházamat” -

A San Damiano-i felszólítás szó szerint értelmezendı és

azonnali volt. Ferenc két évet töltött három templom javításának munkálataival.

“Ha tökéletes akarsz lenni …” - az Evangélium szavainak meghallása Bernard de Quintavalle barátjával együtt Ferenc addigi egyéni elkötelezettségét testvéri elkötelezettséggé változtatta. "Az Úr testvéreket adott nekem " “ írta Ferenc késıbbi Testamentumában.

"Menjünk a Pápa Úrhoz …” - Ferenc a pápa jóváhagyását kereste egy új élethez. Fontos megjegyezni, hogy kívánsága az volt, hogy úgy utazhasson, mint Jézus is tette. Ezt csak a pápa tehette lehetıvé az általa kibocsátott “engedély” által, mely felmentette a különbözı egyházkerületek és területek törvényei alól.

Celano: “Evangéliumi szövegek és néhány szabály a közös élethez” - nem tudjuk, mi volt az eredeti Regula. Ez fejlıdött a testvérek káptalanjain, amelyekre ık évente ültek össze, hogy megtárgyalják életvitelüket, legalábbis Celano így írja le. Mindenesetre 1209-ben Ferenc már egy új élet megalapítójaként látta magát.

Ezt nem láthatta volna elıre, amikor hét évvel azelıtt fogságba esett Perugiában … 28

A laterani zsinat IV (1215) A történelem újból közbelép: ne felejtsük el, Ferenc jelen volt ott és III. Ince pápa ügyei az övéi is voltak. Ince pápa három okból kifolyólag hívta össze a zsinatot: 1.Az egyházi fegyelem reformja - Oltáriszentség: megtartás és odaadás •

Húsvéti kötelezettség - áldozás legalább egyszer egy évben

•

Buzgó és értékes papok

2.Az egyház doktrináinak reformja •

Püspökök - a püspökök püspöke kinyilvánítja szándékát, hogy a helyi klérust megreformálja. Ez egy fontos része a pápai egyetemes törvényhozásnak, mely érvényesül az innentıl függetlenebbé vált helyi egyházak felett.

•

Szónoklás - amennyiben a püspökök nem voltak jó szónokok, le kellett váltani ıket! A ciszterci rend már próbálgatta szárnyait és új rendek, mint a miénk is, csatlakoztak.

•

“A Szentírásban való nevelés” - ez hozzájárult az egyetemeken való tanulási vágy és szükséglet növekedéséhez. Itt Ferenc egyszerő látásmódja nem találkozott a kor szellemével.

3. A “keresztes háborúk” Visszaszerezni a Szentföldet. Ehhez nem kell magyarázat. Mélyen befolyásolta Ferenc életét és tapasztalatait, valamint misszionáriusi hitét. Találkozása a szultánnal és ennek egyedi hangvétele legendás.

“A ferences rend” Rendünk eredeti megalakulásáról sajátságos információt nyújt Ferenc élettörténete. Ferenc nem akart egy “másik Regulát” Számára elérhetı? Basil, Benedek, Ágoston - mind a stabilitás, imádság, tulajdonjog felé irányultak és a föld, a hatalom, az autoritás feudális fogalmaira alapoztak. Egyedi: Fivérek - Nıvérek - Családias Ahogyan Esser mutatja, pontosan a tagság egyenlıségében - a mi közös gyermeki kapcsolatunk Jézus Krisztusban az Atyával - találjuk meg a lényeget, mint egy "családnak" vagy "testvériségnek" a tagjai. 29

Nem feudális: nem földhöz kötıdı Ez Ferenc számára a földbirtoklás kizárásából eredt, de ebbıl az következett, hogy “úton lévı” embereknek kell lennünk , akik azoktól függnek, akik felvették ıket és függnek a Gondviseléstıl. Ez volt Klára egyéni harca, lévén, hogy Ferenc teljes “követıje” kívánt lenni.

“Amint boldogulsz az életben” - tanulóévek az utazásban (zarándokok és idegenek) Van Dyke Liturgia történelem tanulmánya feltárja a szerzetesek befolyását ennek a kézi “eszköznek” a fejlıdésében, az egyház zsoltárainak imádkozására. Hordozható és lerövidített volt. Egyesek a hivatalok vészharangjait látták ebben, de Ferenc számára ez volt a mi Egyházzal és együtt való imádkozásunk módja. Jegyezzük meg, hogy Ferenc a római egyház gyakorlatát választotta; valamelyik “egyházi” zsolozsmát ki kellett választani, lévén több különbözı.

Mások azt kérdezték, hogyan követhetik ıt: Klára, Szilveszter, Giles, Leo és “emberek az élet különbözı területeirıl”. Miért találták Ferenc útját oly egyedinek? Ferenc számára ez egyszerően az Evangélium megélését jelentette. Ugyanakkor ez új utat, új életmódot és új “életgazdaságot” jelentett.

A megosztás csírái “Az élet minden területérıl” Igen, de elképzelhetik, hogy egy osztályok nélküli evangéliumi család alapítása nem volt könnyő feladat. Mit várhattak a ferences életmódtól?

A tanultak - az igazság tanítását Iskolázatlanak és analfabéták - egyszerő életmódot Papok - misézést és gyóntatást Jobbágyok - szolgálják a testvéreket Gazdagok - hagyjanak ott mindent Szegények - éljenek egyenlıként

“Megosztásra hivatva?” Az “Intelmek” - a Ferenctıl megmaradt legszebb és legautentikusabb prédikációk egyike - a szerzetesekhez intézett jóra való buzdítások győjteménye, melyeket Ferenc különbözı évenkénti káptalanokon mondott el, írásos formában utólag szerkesztették ıket. Gyakran a “Ferences élet boldogságainak” nevezik ıket. Úgy is nevezik, mint a ferences "kicsinység" evangéliuma. Ferenc mindegyikben problémákról beszél. “Inti” az embereket, amiért nem beszélnek dolgokról.

30

Ezek az intelmek a szerzetesek élettapasztalataiból erednek. Mi volt a fı probléma? A követıknek szükségük volt útmutatásokra arról, hogy mit jelent “kisebb testvérnek” lenni szerzetesek akik evangéliumi "kisebbségben" éltek, mint Megváltójuk. Olyannak kellett lenniük, mint a Jó pásztor (aki odaadta az életét a juhaiért), aki a másikat fontosabbnak tartotta önmagánál, nem volt irigy stb. Számunkra is egy csodálatos kézikönyv, amely, ha jól használjuk, megtaníthat arra, hogyan legyünk egy “család”. De Ferenc számára egy cél volt: “ .. kövessük Jézus Krisztus Urunk lábnyomait, keressük az alacsonyabb helyet” A korai közösség küzdelmének kiemelése végett következik két idézet Ferenc két “Regulájából”. Vegyék figyelembe, hogy a korábbi idézet a II. fejezetbıl (1221) különbözik a párhuzamos paragrafustól, mely 1223-ból való. És figyeljék meg, kit dorgál: 1221-ben (ezt 1215 - 1221 között írhatta) a szerzetesek szegényes kinézését kigúnyolják és emiatt bátorságra serkenti ıket. 1223-ban a helyzet megváltozott: a szerzetesek nézik le azokat az embereket, akik nem úgy élnek, mint ık!

Ferenc vette a szabadságot, hogy megszólítsa a megváltozott helyzetet … Az 1221-es Regula És a testvérek mindannyian szegényes ruhát hordjanak, s Isten áldásával durva daróccal vagy más ruhadarabbal megfoltozhatják ruhájukat,mert azt mondja az Úr az Evangéliumban: “azok, akik drága ruhában járnak és kényelemnek élnek” (Lk: 7:25) és “aki finom ruhában jár, a királyi palotában lakik” (Mt 11:8). És ha mindjárt képmutatóknak mondják is ıket, ne szőnjenek meg jót cselekedni. Ne keressék a drága ruhákat ebben a világban, hogy a mennyek országában felölthessék majd a menyegzıs köntöst” (RnB, II)

Az 1223-as szabály És minden testvérszegényes ruhát hordjon, melyet Isten áldásával megfoltozhat daróccal vagy más anyaggal. Intem és figyelmeztetem ıket, hogy ne nézzék le és ne ítéljék el azokat az embereket, akiket lágy és szines ruhákba öltözködve látnak, se azokat, akik finom ételekkel és italokkal élnek, hanem inkább ki-ki magát ítélje és vesse meg.(RB, II)

“Megosztásra hivatva?” Egyéb olyan tényezık, melyek megpecsételték elszakadásunkat a “kisebb testvérektıl” …

31

Ferenc és a remeteségek Ferenc szerette ıket és szeretett bennük idıt tölteni. De a legtöbb testvér nem élt remeteségben. Ugyanakkor a legtöbb Ferencrıl fennmaradt elbeszélés a remeteségekben eltöltött idıbıl való. Hol volt a többi testvér? Az emberek között …

A “vegyes élet” Ima vagy/és Munka? Ferenc maga kihívást érzett egy “vegyes” életben, bár mélyen elkötelezett volt a szemlélıdés iránt. Ez a “vegyes élet” kifejezés, melyet Bonaventura konkretizált 40 évvel késıbb, már jelen volt egy francia kortárs, Jacques de Vitry írásaiban. A szerzetesek magányba és imádságba vonultak, majd visszatértek az emberek szolgálatába. Emlékezzenek: legtöbbjük nem volt a barátságtalan, hegyi remetelakokban. Apostoli hév Ahogyan az apostoli szükségletek megnövekedtek, és amint a püspökök hívták ıket kovászként a reformok érdekében, a testvérek úgy kaptak egyre több hivatást klerikus, papi szolgálatra, és tanítani kellett ıket ilyen feladatokra. A legmagasabb oktatási modellt az egyetemek nyújtották. De ez nem vezetett egy új generációhoz, mely elhatárolódott a többi embertıl és “magasabbra” tartotta magát?

Pápai beavatkozás (“noviciátus”) Kételyek vannak afelıl, hogy Ferencet kötelezték arra, hogy az embereket “noviciátusba” hívja, és nem csak egyszerően “meghívja” ıket arra, hogy éljenek az Evangélium szerint, mint Jézus tette. Miért? A szerzetesek túl sokan voltak, “fegyelmezetlenek”, tanulatlanok, sokan egyszerően alkalmatlanok, de ha egyszer nem nevelıdhettek tovább Ferenc kezei között, hogyan nevelhette volna ıket bárki szerzetessé?

A nıvérek gyónásának meghallgatása Nem hagyhatjuk figyelem nélkül a kor mélyen gyökerezı szexizmusát. Természetesen, mindez azért volt, hogy megpróbálják “megvédeni” az asszonyokat, és megvédeni a szerzetesek hivatását, de ez a szolgálat mind a nıvérek, mind a világi ferencesek felé a szerzetesek számára megterhelı volt. Miért? Minden nyom ahhoz az erkölcsi világképhez vezet, miszerint az asszony veszélyes. A szerzeteseket minduntalan rá kellett venni, hogy meghallgassák a klarisszák gyónásait (míg mások éppen ellenkezıleg, azt gondolták, hogy birtokolják ezt a “munkát”, így el kellett ıket távolítani).

32

Nem lehetnék olyan, mint a domonkosok? Egy gyakori félreértés szerint egyes szerzeteseknek azért voltak problémáik Ferenc Regulájával, mert “túl nehéznek” találták azt és könnyebbé szerették volna tétetni. Tulajdonképpen a fordítottja igaz: a szerzetesek az olyan felbukkanó rendeket, mint a domonkosoké, “tisztábbnak” és “megvalósíthatóbbnak” látták. Az utóbbiak tudták, mikor kell böjtölni és mikor nem, tudták, mikor menjenek ki és mikor maradjanak bent - életüket a kolostori életmód tisztasága és fegyelmezettsége hatotta át. Ferenc nem tartozott ebbe a kategóriába. İ azt akarta, hogy a szerzetesek az Evangelium szerint éljenek, “egyszerően és mindenféle magyarázat nélkül”, de mások számára nem volt világos, mit is ért ezen pontosan. İk HATÁROKAT (törvényeket) kerestek, míg Ferenc SZERETETET (határtalan nagylelkőséget).

A “PÁRTOK” felbukkanása Két párt fejlıdött ki (lassan, de tisztán láthatóan), attól függıen, hogy melyikük mit látott “Ferenc szándékaiban”

A “konventuális” attitőd Fegyelem Kolostorok a tanuláshoz, imádkozáshoz Apostoli küldetés és ennek változó szükségletei A változó idık pápai magyarázata

A “lelki” attitőd Egyszerő életmód, szegénység Imádkozás a remeteségben Apostoli küldetés a szegények szolgálatában “Bető szerint és magyarázat nélkül”

A pápai értelmezés történelme Ferenc “Testamentuma” tisztán mondja, hogy Ferenc nem akarta, hogy a szerzetesek kérvényezzenek speciális leveleket vagy privilégiumokat, ne kérdezzék, mit jelent “ez vagy az”. Ehelyett tisztán és egyenesen kellett megérteniük

33

’Quo Elongati” XI Gergely (1230) A Regula elsı hivatalos pápai értelmezése azért született meg, hogy megválaszolja a szerzetesek kérdéseit a Testamentummal (része ez a Regulának?), a pénzkezeléssel (a szerzetesek egy nagy bazilikát kezdtek építeni, hogy be tudják fogadni a növekvı embertömegeket) és más dolgokkal kapcsolatban “Mi jobban ismerjük az ı észjárását” - ez volt Gergelynek a megzavart szerzeteseket (akik tartottak attól, hogy feljebbvalóik “magyarázatokat” keresnek) megnyugtatni szándékozó válasza. A korábbi Hugolino azt állítja, tudja, mit akart volna Ferenc!

Növekvı népesség - barangoló klerikusok: ez a két probléma hajtotta ıket. Szükségünk volt fegyelemre, épületekre és pasztorális munkára, amint a papok száma megduzzadt.

Klára Regulája - IV. Ince (1253) Beavalkozás a kolostori életbe Hugolino és mások megpróbáltak felállítani egy szabályzatot Klárának, artikulálni az ı vízióját (a nık nem írtak szabályokat). İ vonakodva vette fel az apácafınöknıi titulust, csak mert ez hatalmat és autoritást jelentett, egy olyan szerepet, melyet ellentétesnek látott a ferences nıvérséggel szemben. İ mindig ragaszkodott a "szegénység kiváltságához". De a pápák voltak azok, akiknek tisztázniuk kellett, mely kolostorok mőködhettek Klára végsı, “saját” Regulája szerint. “Supra Montem” IV. Miklós (1289) A ferences világi rend megszervezése, melynek tagjai papok és laikusok, uralkodók és munkások voltak, annak bemutatása, hogy mit jelent az evangéliumot a “világban élni” végül is pápai feladat volt. Az összes következı törvényhozás magába foglalta a pápa indokait, valamint azt, hogy mit reméltek elérni jámbor és szent cselekedeteik által. (Egyébként az elsı ferences pápa, Ascoli Jeromos, a szerzetesek miniszter generálisa volt 1274 - 1280 között). Ferenc akaratának magyarázata a pápa tanításaihoz volt kötve. Ez áldás volt, de ugyanakkor veszélyt is hordozott magában. Kívánta-e az összes pápa támogatni a ferences mozgalmat?

34

Pápai interpretáció: szegénység és küldetés A dolgok jól mennek, ha ferences pápánk van, de ez nem tarthatott örökké! Franciaország és a francia püspökök (akik gyakran ellenezték a szerzetesek létét a pápa párizsi betolakodása miatt és a lelkipásztori gyakorlatban) hatalma növekvıben volt. Európában a hatalom átkerült a francia monarchiához, a franciákhoz, akik aggódtak amiatt, hogy hagyományos kiváltságaikat a római püspök, a pápa bitorolja (akinek erıs kezét ebben a században a kolduló közösségek alkották ferencesek, Ágostonrendiek , karmeliták, domonkosok - akik jogilag közvetlenül hozzá kötıdtek)

A “szellemiek” erıfeszítései hadilábon álltak a pápai tendenciákkal, azért is, mert megkérdıjelezték a pápák azon “interpretációit”, miszerint Ferenc akaratától függetlenek lennének. “Eretnekek” lettek volna a pápák?

Ferences szellemiek - az autoritás kérdése: Az Evangélium és az Egyház ellentétesek? Valóban érti az Egyház, mit jelent az Evangélium szerint élni? Peter John Olivi Angelo Clareno Umbertino da Casale

XXII. János (az elsı francia pápa, aki Avignonba költöztette székhelyét, amint 1316-ban megválasztották, két pápa nélküli év után, ily megosztott volt az egyház)

Krisztus nem szegény (1318) - ezt csak késıbb, száz év múlva kérdıjelezte meg V. Márton (miután a Nagy Egyházszakadás befejezıdött)

Eretnekség azt mondani, hogy Krisztus szegény volt. Nincs talaj a kolduló rendeknek lába alatt. Javaikat ık maguk birtokolják.

A pokoli század 1290- 1450

Fekete Halál (Pestis) 100 éves háború (Franciaország - Anglia) Az “avignoni pápaság” (1316 - 1378) A nagy nyugati egyházszakadás (1378 - 1418)

35

Humanizmus (“Reneszánsz”) Tanult és erıs laikusok - a klasszikusok tanulmányozása - az oktatás reformja - vissza a görög és latin tisztasághoz - a római birodalom és a korai egyház dicsıségének víziói)

Voluntarizmus (“Isten akarata”) (Scotus) Reakció a skolasztikus “bizalomra” - mit tudhatunk Istenrıl és akaratáról? Akaratát megismerhetjük amint ez számunkra feltárul, de nem ismerhetjük meg teljességében “Milyen alapokon (autoritás) állhatunk? Hogyan lehet minket megváltani?”

Miszticizmus és “az én feladása” - “Krisztus utánzása” - “A tudatlanság felhıje”

Az"obszerváns” reform Ezekben a jelenben nem bízó, a múltat nosztalgiával felidézı szellemiséggel átitatott évszázadokban fejlıdött ki az, amit ma “obszerváns reformnak” nevezünk.

A “reform” csírái Trinci-i Pál és Valle-i János neveihez kötıdnek.

Azt gondolom, hogy “reform” helyett, inkább az “emberek, akik képesek voltak a ferences élet szellemét megtestesíteni olymódon, hogy az ı nemzedékükhöz szóljon” kifejezést kellene használnunk. İk nem egyszerően visszamentek a múltba, hanem az új idıkhöz új valóságot teremtettek meg.

Egyesülési Bulla 1517 (X. Leó) Ezzel a bullával X. Leó, Medici pápa, egyesítette az utóbbi két évszázadban (1300 - 1500) keletkezett, szétszóródott reform - csoportokat. Lényegében a “szellemi” elemeket egyesítette, melyek szószólója Sienai Bernardin (1380 - 1444) volt, aki felügyelte a szerzetesek szerepét a ferences újraéledésben, mely a szellemiek üldöztetésének nyomán, az arra reagáló apostoli hév és buzgó imádkozás következtében alakult ki. Olvassák el Sienai Bernárdin és Kapisztrán János életét, lássák, amint munkásságuk hozzájárult a Rend megújulásához, a szakításhoz azzal, ami fokozódó monasztikus szellemnek és az emberektıl való eltávolodásnak látszott.

36

“A két párt, a reformált és a nem - reformált, életükben és a Regulával szemben való magatartásukban annyira különbözıek voltak, hogy képtelenség volt helyet találni nekik egy egyesített közösségben. Amennyiben mindkét párt tovább mőködhetett, a teljes szétválás volt az egyedüli megoldás. A rend valamennyi ıszinte, bármelyik ágazatához tartozó mai tagja sajnálná ezt. Nem volna igazságos, ha a mai konventuálisokat a 15. századi nem - reformált konventuálisokkal azonosítanánk, éppen úgy, ahogyan a mai "kisebb testvéreknek" nincs okuk védelmezni azon idık hibákat elkövetı “obszervánsait”. (Holzapfel)

1517. október 31. Ez a dátum bevésıdött a nyugati világ tudatába. A Mindszentek napja 1517-ben, amikor Luther Márton, egy ágostonrendi szerzetes, kitette a bőnbocsánatok prédikációját ellenzı 95 tézisét a wittenbergi katedrális kapujára, ahova másnap tömegeket vártak megnézni a katedrális kincseit képezı relikviákat. Szimbolikus dátum ez. X. Leó megtette amit tudott a ferences civakodás rendezésének érdekében: a “szellemi csoportokat” egy külön Kisebb Testvérek rendjének deklarálta és alapított egy “konventuális” ágat is. Ez idıben a Rómától északra esı területek a reform lángjaiban égtek, melyeket a pápaságnak a fényőzı reneszánsz Rómát (a Szent Péter bazilikát beleértve) építtetı szenvedélye okozta frusztráció éltetett.

Emlékezzenek ezen idıszak néhány nevére: 1500-as évek Ferdinánd és Izabella (1492?) A “Mediciek” (Toscana) és Milánó, Velence egyházi vagyona V. Károly ( a “Szent Római Császár”) Róma fosztogatása VIII. Henrik (a “Hit védelmezıje”) Aragóniai Katalin és Boleyn Anna A Német Hercegek A domonkos Tetzel és a bőnbocsánatok prédikációja

37

Ami a késıbbiekben a “kapucinus reform” lett, kevésbé kötıdött a “ferences reformhoz” (az “egyesítési bulla” pecsétje még nedves volt), mint az olyan nevekhez mint: Avilai Teréz Keresztes Szent János Loyolai Ignác Neri Fülöp Reginald Pole bíboros Caterina Cibo (“Medici”) Vittoria Colonna Sienai Bernardino Ochino Juan Valdés Erasmus

Még egyszer, nem feltétlenül“reformról” van szó, bár a legtöbben ennek szeretik látni. Még egyszer, azért fejlıdött ki, hogy megtestesítse a ferences szellemiséget, oly módon, hogy felszította az emberek hitét, elültette bennük a vágyat, hogy osztozzanak a ferences üzenetben és hitgyakorlatban.

Olvassák ennek a jól ismert humanistának a beszámolóját. Példázza annak a generációnak a szomját, mely belefáradt az anyagias egyházba, melynek életvitele nem kommunikált azzal, amirıl az Evangélium szolt: Jézus Krisztussal és keresztre feszítésével.

Erasmus “Paraclesis” Bevezetés a szentírás görög fordításába Hagyassék meg nekünk, akik a keresztség révén fogadalmat tettünk, amennyiben ıszintén tettük, hogy szüleink ölelései és dajkáink dédelgetései közepette közvetlenül itatódhassunk át Krisztus tanításaival. Mert amit a lélek új földi kelyhe elsınek befogad, az mélyebben ülepszik le és kitartóbban tapad. Hagyassék meg az elsı szavaknak Krisztus nevét kiejteni, hagyassék meg a korai gyerekkornak az İ evangéliuma által formálódni, İt olyannak láttatni, hogy a gyermekek megszerethessék.

Ha bárki megmutatja nekünk Krisztus lábnyomait, mi keresztények leborulunk elıtte, úgy imádjuk!

De miért nem tiszteljük helyette az İ élı és lélegzı képmását ezekben a könyvekben? Ha bárki mutogatná Krisztus tunikáját, a föld melyik végébe nem sietnénk, hogy megcsókolhassuk? 38

Mégis, akár egész ruhatárát is elıhozhatják, nem testesíti meg jobban Krisztust, mint az Evangélium írásai.

Fa vagy kıszobrot díszítünk kövekkel és arannyal, hogy Krisztus iránti szeretetünket kifejezzük. Miért ne jelöljük meg inkább kövekkel és arannyal ezeket az írásokat, melyek közelebb hozzák nekünk Krisztust, mint bármely jelentéktelen kép?

A (jelentéktelen) képek csak a test formáját mutatják - ha egyáltalán mutatnak valamit belıle - míg ezek az írások elhozzák nektek az İ szent elméjének élı képét,magát a beszélı, gyógyító, meghaló, feltámadó Krisztust, és így teljességgel jelenvalóvá teszik ıt, olyannyira, hogy kevesebbet látnánk belıle, ha saját szemünkkel tekintenénk rá …”

A fenti Erasmus idézet egy növekvı Evangélium - szomjat, valamint az emberi élet szellemére - nemcsak a róla beszélı betőre - fektetett hangsúlyt fejezi ki.

Bernadino Orchino, ferences szerzetes, volt Itália legnépszerőbb hitszónoka a korai 1500-as években. Nemsokára a “bulla” kiadása után, Paul Piscotti miniszter generális azon dolgozott, hogy “engedelmességre” hívja a különbözı szerzetes csoportokat. Egyes hatalmi manipulációi könyörtelenek voltak. Egyike az ı generális definitorainak Bernardine Ochino volt.

Nézzük meg a “kapucinusok alapszabályának” bekezdését:

A “kapucinus konstitúciók” 1536 Az Evangélium tana, mely színtiszta, égi, tökéletes és isteni, s amelyet az Isten legszeretettebb Fia hozott le nekünk a földre, melyet İ hirdetett és prédikált szavakban és tettekben, melyet az İ Égi Atyja jóváhagyott és hitelesített a Jordán vizében és a Tábor hegyen, amikor az Atyaisten kinyilatkoztatja, hogy “ İ az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik; İt hallgassátok”, - önmagában megmutatja számunkra az Istenhez vezetı helyes utat.

Emiatt az összes kereszténynek, aki megvallotta az Evangéliumot a keresztségben, s annál is inkább nekünk, szerzeteseknek, kötelességünk a szent Evangélium tanításainak betartása.

Szent Ferenc a Regula elején és végén kifejezetten felhívja a figyelmet a szent Evangélium megtartására: sıt, Regulája egyszerően az Evangélium megtestesülése. Testamentumában kijelenti, hogy feltárult elıtte, a szent Evangélium útmutatása szerint kell éljen.

39

Azért, hogy a szerzetesek mindig is maguk elıtt láthassák Jézus Krisztus Urunk tanítását és életét, úgy ahogyan Szent Cecília is tette, aki mindig is szívében hordta a szent Evangéliumot, elrendeltetett, hogy a legáldottabb Szentháromság tiszteletére a négy Evangélistát egy évben háromszor olvassuk el, egyet minden hónapban.

A kapucinusok mozgalmában Jézus Krisztus központi helyet foglalt el, és megkövetelték a szerzetesektıl, hogy áldozzanak idıt a vele való kontemplációra. A szegény és keresztre feszített Krisztust csakis az egyéni, meditáció általi kapcsolatban lehet megtalálni, ez mai napig a kapucinusok karizmája.

Jegyezzék meg: a kor nyelvezete lehetıvé tette számukra, hogy elkerüljék a pápának a “Testamentummal” kapcsolatos gyanúit. İk voltak az elsı ferences csoportosulás, mely elfogadta a “Testamentumot”, mint “a Regula szellemi interpretációját”. Így ez a dokumentum, mely évszázadokon keresztül megosztotta a pártokat, törvénybe foglaltatott a “szellemnek” a “betővel” szembeni újfajta felfogása révén. Engedelmeskedni a Regula “betőjének” ezentúl a “Regula” szellemét is, nemcsak szavait jelentette.

Ami még maradt a történetbıl … Ezeket a megjegyzéseket a Kisebb Testvérek Rendjének, a kapucinus megalapítástól a napjainkig vezetett statisztikái egészítik ki. Ezeket figyelmeztetésként használják, de tudnunk kell, hogy az adatok tükrözik az emberek általános szenvedélyét, valamint a szerzetesek ügyeinek állását. Hogyan magyarázhatjuk ezeket a növekvı vagy csökkenı számokat? A következı ábrák sejtetnek valamit néhány fontos áramlatról, amik abban az "egyenes vonalban" a ferences család grafikonján történtek,- ez a tevékenységének közvetlen vonala. A változó filozófiák és a kor változásaira adott válaszok nagyon megváltoztatták a Rendeket és azok összetételét.

Javasolom, hogy bármelyik képzésnek a vezetıje, aki ezentúl a “ferences történelemrıl” szeretne beszélni, legyen kapcsolatban a kortárs világot leíró történelemmel. Nem beszélhetünk arról, mit jelent “ferencesnek” lenni ma, ha nem ismerjük közelmúltunkat. Sokan azt gondolják, hogy a ferences történelem a 13. században megállt. Ez a nézet nemcsak naiv, hanem csalóka: a világ megváltozott és változik. Hogy “szellemünket” meg tudjuk testesíteni, tudnunk kell, hogyan néz ki “testünk”!

40

Következnek a közbeesı századok …. A Forradalom Kora 1774 - 1900 Az emberi ész gyızelme A “Vallási háborúk” tévedése “Szabadság, Egyenlıség, Testvériség” Az “ancien regime” ellen US - 1776 Franciaország - 1789 Olaszország - 1848 - 61 Spanyolország - 1936 Vallás és Hit 1774 - 1900 A misszionárius egyház Jótékonyság, mint hit a cselekvésben Ferences szerzetes nıvérek “Társaságok” és “kongregációk” A társadalmi szerzıdés XIII. Leó: a társadalmi evangélium Katolikus Akció Politika, Munkásegyesületek Hitegyletek és társulatok Az “irgalmasság testi cselekedetei" 20. század - Háborúk az összes háború megszüntetésére? A nyugati demokráciák “egyesítése” A “hidegháború” Fasiszta és kommunista mozgalmak (jobb - és baloldaliak) Idegengyőlölet - népirtás “Ökumenizmus” Voltak-e ateisták a rókalyukban? A társadalmi párbeszéd Az egyház és az állam különválása Érvek az emberi racionalitás felıl Háború utáni fellendülés és a “fejlıdéselmélet” Missziók? Társadalmi és politikai segítség … Keresztény “normalizálás” … egy világ amellyel beszélni tudunk és amellyel együtt tudunk mőködni 41

A II. vatikáni jelenség “Perfectae caritatis” (1965) “De accommodata renovatione” “A szerzetesi élet adaptációjáról és megújításáról” “Rinnivamento del …” Aggiornamento - Korszerősítés Visszatérés az alapító szándékaihoz Az idık jeleinek “olvasata” Codex Iuris Canonicis (1983) Regulák, Konstitúciók, Statutumok

Emlékeztetı A dolgok megváltoztak a szerzetesek számára és meg kellett változniuk a világi ferencesek számára az új Regulával és Konstitúciókkal, mind a vatikáni zsinat ugyanazon energiájából kiáradásaként: leszerelni a “hajó kagylóit”, melyek lelassították útját a ma vizein.

Nincs több “fegyelem”? A szerzetesi gyakorlat idejét múlta, nem fejezte ki a tagok hitét

“Monostoroktól” a “kolostorokig” “Atyáktól” a “barátokig” “Feljebbvalóktól” a “miniszterekig” “Laikus testvérektıl” és “klerikusoktól” a “testvérekig” Különszobáktól az egy nagy közös szobáig “Papi sapkától” és “pelerintıl” a közös ruházatig,habitus különbségek nélkül “Folyamatos képzés” - folyamatos oktatás, életünk képzése

A 21. század hajnala De hova tartunk? Világunkat új erık formálják át:

Technológia, kommunikáció Globális tudat Közösség A “Harmadik világbeli” kereszténység megjelenése A fundamentalizmus dilemmája Lehetséges-e egy “keresztény” társadalom?

42

Néhány folytatólagos történelmi minta A Ferences Családnak egy közös gyökere és egy közös inspirációja van Ferenc továbbra is különbözı embereket inspirál A szerzetesi felosztások “stabilizálódtak” Négy történelem, autonómia vágya Félelem, hogy a nagyobbak “lenyelnek” 1. Pápai kapcsolat - továbbra is elszakíthatatlanul kötıdünk a Pápához, mint aki garantálja és interpretálja karizmánkat Harcok a “testvériség” magyarázata körül- Ki lehet "miniszter"? Harcok a klerikus helyéért - “betölteni” vagy egyéni hivatás?

2. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy a 13. században éljünk Egy globális “közösség” vagyunk Az Egyesült Nemzetek ONG-je Konferenciák és Rendek, levelek és címek A források, tehetségek, tartalékok megosztása

Jó ha beszéljük az emberek nyelvét, beszélünk gondjaikról, Istenhez való vágyakozásukról; újból láthatják Krisztus arcát és megtérnek. Ha nem tudjuk ezt megtenni, fontos emlékezni rá, hogy ez nem az ı hibájuk. Történelmünk mutatja, hogy amikor karizmánk szelleme valóban megtestesül, az egyház újjáépül. Éljetek akiként vagytok, ott ahol vagytok, hagyjátok a történelmeteket, hogy arcot adjon Jézus Krisztusban való hiteteknek és szereteteknek Egy Krisztusra-központú szolgálat, bőnbánat, imádság, szegénység, alázatosság feladata és megeleveníteni a karizma különbözı dimenzióit, melyeket elhivatottságunkkal együtt ajándékba kapunk - ezek még mindig történelmi kihívást jelentenek napjainkban Keltsük életre “szellemünket” (karizmánkat) a nyelvben, a kultúrákban és a “történetekben”, melyekben benne vagyunk

Fr. John Petrikovic OFM Cap

A Ferences Világi Rend képzési levele. Megjelenik kéthavonta. “Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” Kiadja a FVR Országos Tanácsa belsı használatra. 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 4. 43