B. szekció: A FELNŐTT TANULÁS FINANSZÍROZÁSA Szekció elnök: Prof. Dr. Polónyi István, Menedzsment és Marketing Tanszék, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar, Debreceni Egyetem Szekció titkár: Dr. Erdei Gábor, Neveléstudományok Intézete, Debreceni Egyetem Vitaindítót készítette: Prof. Dr. Polónyi István, Menedzsment és Marketing Tanszék, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar, Debreceni Egyetem
A felnőttképzés finanszírozása
Mit is tekintünk felnőttképzésnek? A felnőttképzési törvény szerint - némileg leegyszerűsítve - felnőttképzési tevékenység a természetes személyek iskolarendszeren kívüli képzésére irányuló tevékenysége, ami lehet szakmai képzés, nyelvi képzés és egyéb képzés. A felnőttképzés jelentősége és céljai Az OECD megközelítése szerint az élethosszig tartó tanulás három alapvető célja a személyiségfejlődés, a szociális összetartás és a gazdasági növekedés (1996: Lifelong learning for All) Az EU megfogalmazása szerint „az élethosszig tartó tanulás egy lényeges politika az állampolgári minőség, a társadalmi kohézió és a foglalkoztatás fejlesztéséért”. (Lisszaboni stratégia
2000) A Tanács állásfoglalása a felnőttkori tanulásra vonatkozó
megújított európai cselekvési programról (2011/C 372/01) című dokumentum megállapítja, hogy „a gazdasági válság mind rövid, mind hosszú távú következményeinek a kezelése céljából szükség van arra, hogy a felnőttek rendszeresen növeljék személyes és szakmai készségeiket, kompetenciáikat. A munkaerőpiac jelenlegi instabilitására és a társadalmi kirekesztettség csökkentésének szükségességére tekintettel ez különösen érvényes az alacsony képzettségű munkaerőre. Azonban minden felnőttnek – köztük a magasan képzetteknek is – jelentős előnye származhat az egész életen át tartó tanulásból.” A felnőttképzési részvétel jellemzői itthon és a fejlett világban Az iskolarendszerű felnőttképzésben tanulók száma szintenként jelentősen eltér. Az általános iskolában tanuló felnőttek száma több mint egy évtizede 2 ezer fő körül van, a szakközépiskolában az ezredforduló 55 ezer fős tanulólétszáma 2011-re 33 ezer főre csökkent, a gimnáziumban pedig 40 ezer fő körül mozgott ugyanezen időszakban. A
szakiskolában tanuló felnőttek száma az ezredforduló után növekvő tendenciát mutat a 2000-es ezer főről 2011-re 10 ezer főre nőtt. A felsőoktatási részképzésben résztvevők száma viszont jelentősen csökken 2004 óta - aminek az oka (mint egy másik tanulmányunkban bemutattuk) részint a felsőoktatás tömegesedése előtti halasztott továbbtanulási igények kiapadásában, részint pedig a felsőoktatási rendszer kétszintű képzésre történő átállása miatt a továbbtanulási stratégiák átalakulásában jelölhető meg.
Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben ma már lényegesen többen vesznek részt. Amennyiben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság által közreadott OSAP adatokat megbízhatónak tekintjük, akkor 2008-ban és 2009 megközelítette a félmilliót a felnőttképzésben résztvevő száma, 2011-ben pedig 720 ezer, 2012-ben 625 ezer fő volt. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben végzettek száma a 2010-es évek elején évente 300 ezer fő körül van, akik közül 100 ezer államilag elismert OKJ szakképzést szerzett. Mára nagyjából hasonló a szakmai továbbképzéseken végzettek, s ezeknek mintegy fele a „munkakörhöz, foglalkozáshoz szükséges nem OKJ szakképesítést adó” képzéseken végzettek száma. Ez utóbbihoz hasonló nagyságrendű a „hatósági jellegű képesítésre felkészítő képzéseken”, s ez utóbbinak fele az „általános felnőttképzéseken” végzettek száma. Számottevő még a nyelvi képzéseken és az informatikai képzéseken végzett létszám. Nemzetközi összehasonlításban a hazai iskolarendszeren kívüli felnőttképzési részvétel meglehetősen siralmas volt. A 25-64 éves népességhez viszonyítva mindössze 7% volt az iskolarendszeren kívüli képzésbe résztvevők aránya, ami az OECD átlag ötöde. Hozzá kell tenni, hogy a részvételi arányok korrelációt (+0,5835) mutatnak az egy főre jutó GDP-vel, - tehát az iskolarendszeren kívüli képzés részvételében való lemaradásunk összefügghet gazdasági helyzetünkkel. Ennek ellenére meglehetősen ijesztő, hogy a felnőtt népesség több mint 90%-a semmilyen képzésen nem vesz részt. Ugyanakkor a legutóbbi években valamennyire javulni látszik helyzetünk. Ugyanis a korábban bemutatott adatok alapján kiszámítható a felnőttképzésben résztvevők aránya 2010 körül, s úgy tűnik az évtized végére jelentősebb növekedésnek lehetünk tanúi. Ugyanakkor ezzel az aránnyal a 2007-es adatok szerint egyedül csak Görögországot előznénk meg (már ha a görögöknél közben nem növekszik a részvétel). A felnőttképzés finanszírozási módszerei A korábban már idézett „A Tanács állásfoglalása a felnőttkori tanulásra vonatkozó megújított európai cselekvési programról (2011/C 372/01) című dokumentum Európai cselekvési program a felnőttkori tanulásra” című melléklete a finanszírozásról is ír. Eszerint „a
2
tagállamok felkérést kapnak arra, hogy mindenekelőtt….hozzanak létre olyan életképes és átlátható rendszert a felnőttkori tanulás finanszírozására, amely a felelősség megosztásán, a felnőttkori tanulás iránti magas fokú állami kötelezettségvállaláson, a fizetni nem tudók támogatásán, a pénzforrások kiegyensúlyozott, az egész életen át tartó tanulás folyamatát végigkísérő elosztásán, valamennyi érdekelt fél méltányos pénzügyi hozzájárulásán, továbbá a hatékonyabb és eredményesebb finanszírozás innovatív eszközeinek feltárásán alapul.
A felnőttképzés finanszírozásának számtalan formája van. A finanszírozás formájának egyik alapkérdése a költségmegosztás, a források megoszlása a tanuló egyén, más magán források és a közösségi források között. A másik alapkérdés a finanszírozás módszere, amely lehet direkt vagy indirekt. Az alábbi ábra mutatja be a finanszírozás fenti szempontok szerinti szokásos, vagy esetenként előforduló lehetőségeit.
Költségmegoszlás, - ki fizessen?
Finanszírozási formák
Magán forrás:
Direkt (a képzést biztosítónak ill. nyújtónak adott) finanszírozás - a tanuló – a képző szervezet támogatása - a munkaadó - intézmény v. bázis finanszírozással - normatív, vagy formulafinanszírozással - más szereplők - szakszervezetek, - projektfinanszírozás - civil szervezetek, - a munkaadó támogatása - a munkaadó adókedvezményezése - magánszemélyek (pl. ösztöndíjak, adományok stb.) - (szak)képzési célú adó és kedvezményezése - nyereség adóalapban történő kedvezményezés Közösségi forrás Indirekt - a központi állam - a tanuló támogatása - központi költségvetés (általában az - előzetes adóbevételekből) - ösztöndíj - speciális képzési és/vagy - voucher foglalkozási adóbevételből ill. - tanuló előtakarékosságának ezekből képzett alapból támogatása - a helyi állam, önkormányzat - tanulói képzési számlák támogatása - EU-s programok - utólagos (pl. tandíjfizetés-visszatérítés) - természetbeni vagy kiegészítő (utazási kedvezmény, tanulmányi szabadság stb.) - a tanuló adókedvezményezése - tanulói hitelek támogatása, és/vagy garantálása A felnőttképzés finanszírozásának források és formák szerinti csoportosítása
A felnőttképzés finanszírozásának terjedelme A hazai gyakorlatban meghatározóan három szereplője van a felnőttképzés finanszírozásának. a.) Az állam
3
•
Az állam – közvetett, tehát az intézményeknek nyújtott támogatás formájában – támogatja az iskolarendszerű felnőttképzés esetében az alapfokú, a középfokú és a szakiskolai felnőttképzések résztvevőit, illetve hasonló formában a felsőoktatásban folyó felnőttképzések esetében a hallgatók egy részét. Ezekben az esetekben 2012ig a finanszírozás normatív illetve formulafinanszírozás volt, - s a felsőoktatás esetében ma is az. A közoktatási felnőttképzés esetében 2013-tól a finanszírozás lényegében osztott intézményfinanszírozás. Az iskolarendszerű felnőttképzés állami támogatása 2009-ben 22,1 milliárd forint, 2010-ben 22,5 milliárd forintra, 2011-ben 23,6 milliárd forintra becsülhető1.
•
Az állam az iskolarendszeren kívüli képzést is támogatja. Az Állami Számvevőszék 2010-es jelentése szerint az állam(háztartás)i forrásból származó felnőttképzési támogatás 2009-ben közel 17 milliárd forint volt, Ennek két legmeghatározóbb összetevője a vállalkozásoktól (munkáltatóként) a szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére kifizetett képzéstámogatás (51%), valamint a Munkaerőpiac Alapból kifizetett képzéstámogatás (37%)2
Jól lehet az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés támogatásában az államháztartási szerepvállalás 44% volt 2009-ben, de ez a szerepvállalás eléggé egysíkú és szűkös lett, megszűnt például a korábbi személyi jövedelemadó kedvezmény, s az államháztartási hozzájárulás lényegében felét a vállalatok fizetik egy különadó formájában. De a hitelek rendszere is csak igen korlátozottan alakult ki. Ráadásul az is tovább szűkült a 2000-es évek első évtizedének végén, mivel az új diákhitel jogszabály a hitelhez jutás életkori határát leszállítja a 35. életévre a korábbi 40-ről, ami jelentősen rontja a felsőoktatási felnőttképzésben résztvevők finanszírozási lehetőségeit. b.) A vállalatok és szervezetek •
A vállalatok és foglalkoztató szervezetek a 2009-es iskolarendszeren kívüli képzések támogatásából 17%-ot viselnek, ami meglehetősen szerény ráfordítási arány.
•
Ugyanakkor csalóka ez az alacsony arány, - ugyanis mint fentebb említettük az állami ráfordítás felét a szakképzési hozzájárulás teszi ki. Ráadásul az állami kiadások további 7%-a a költségvetési szervek által munkáltatóként fizetett képzéstámogatás, amit lényegében ide is lehetne sorolni. (Ilyen megközelítésben a vállalatok, non-profit szervezetek és költségvetési szervek fizetik az iskolarendszeren kívüli képzés ráfordításainak 43%-át, az állam pedig mindössze 7%-át.)
1
2009-ben 16,8 milliárd forint a közoktatási felnőttképzés, és 5,3 milliárd a felsőoktatási felnőttképzés, 2010-ben 17 milliárd a közoktatásban folyó, és 5,5 milliárd a felsőoktatásban folyó felnőttképzés állami támogatása, 2011ben pedig 18 és 5,6 milliárd. 2 A maradék államháztartási forrás a költségvetési szervek által munkáltatóként fizetett képzéstámogatás (7%) és a normatív költségvetési támogatás(5%)
4
Az alacsony vállalati teherviselés nemzetközi összehasonlításban is szembetűnő. A munkaadók ilyen irányú kiadásai egyértelműen a legalacsonyabbak, az OECD országok között. c.) A résztvevők •
A
képzésben
résztvevők
több
mint
negyedét
finanszírozták
2009-ben
az
iskolarendszeren kívüli képzés ráfordításainak, ami 10,6 milliárd forintot tett ki. •
Hozzá kell tenni, hogy az iskolarendszerű képzésben, a felsőoktatási részképzésben részt vevő államilag nem finanszírozott hallgatók ugyanebben az évben mintegy 20 milliárd forint költségtérítést fizettek ki.
d.) Egyéb források •
Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés forrásai között (2009-ben) jelentős, közel 11%-ot tettek ki az Uniós és egyéb nemzetközi források és hazai társfinanszírozásuk. Ez rendkívül fontos segítség a hazai felnőttképzésben, hiszen nagyságrendje megközelíti a vállalkozások teherviselését.
A felnőttképzés (iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli együtt) forrásszerkezete 2009
Forrástulajdonos
Iskola-
Iskola-
rendszerű
rendszeren kívül
Állam(háztartás)
17,0
Vállalkozások, non profit
6,6
22,1
szervek
Összesen Milliárd Ft
(%)
39,1
48,6%
6,6
8,2%
4,1
5,1%
EU és egyéb nemzetközi
4,1
Képzettek önfinanszírozása
10,6
20,0
30,6
38,1%
38,3
42,1
80,4
100%
Összességében a felnőttképzés két legnagyobb teherviselője (2009-ban) az állam és a tanuló
egyén.
Ugyanakkor
a
vállalatok
meglehetősen
szerény
terheket
viselnek
alkalmazottaik képzésében. Az összes számba vett felnőttképzési kiadás 2009-ben a GDP mindössze 0,31%-át tette ki.
Megállapítások A 20. század második felétől a felnőttképzés átalakult. A korábbi hiánypótló szerep helyébe egyre inkább a folytató, az át- és továbbképző szerep lép. Egyben a felnőttképzés fogalma is átalakul, s helyébe az életen át tartó tanulás fogalma lép. Mindez átalakítja a felnőttképzési aréna szereplőinek motivációit is.
5
Viszont a felnőttképzés részvételi arányai viszonylag szoros összefüggést mutatnak a gazdasági fejlettséggel: a gazdasági fejlődés előrehaladásával növekszik a felnőttképzés részvételi hányada. A hazai viszonylag alacsony részvételi arányok ezzel is összefüggnek, a hazai felnőttképzés viszonylag alacsony szintje az ország gazdasági fejlettségével nagyjából összhangban van. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy a gazdasági fejlődés előrehaladásával várhatóan a felnőttképzés ügye egyre inkább a társadalom, a kormányzat figyelmének központjába fog kerülni, illetve kell, hogy kerüljön. Másoldalról azt is jelenti, hogy éppen a recesszió idején kellenének nagyobb ráfordítások a felnőttképzésben, s az állam éppen ilyenkor kellene jobban odafigyeljen, támogasson.
Az egyének felnőttképzési részvétellel kapcsolatos motivációit jól magyarázza az emberi tőke elmélet. A felnőttképzés különböző formáiban való részvétel egyéni belső megtérülési rátái igen magasak3. Más oldalról a szociológiai kutatások rámutattak, hogy a felnőttképzés motivációs rendszerében meghatározó szerepet játszik a státuszkonfliktus elmélet, amely szerint az oktatás fő feladata, hogy muníciót adjon az álláskereséshez, a karrierépítéshez. A felnőttképzésben meghatározóan a magasabb iskolázottságúak vesznek részt, azzal a céllal, hogy második, kiegészítő stb. végzettséget, diplomát szerezzenek, bizonyítva alkalmasságukat4.
Úgy foglalhatjuk tehát össze, hogy a kibővülő felnőttoktatás motivációs rendszerében a befektetési szemlélet mellett a státuszverseny és a fogyasztás is egyre inkább előtérbe kerül.
A másik oldalon a munkaadók motivációjáról a standard közgazdasági elmélet úgy véli, hogy a racionális munkaadók költségvállalási hajlandósága meglehetősen korlátozott, olyannyira, hogy általános jellegű képzés esetében nem hajlandók a képzés költségeit viselni, csak a speciális (azaz a csak náluk hasznosítható ismereteket adó) képzések esetében hajlandók – de akkor is csak részben - arra. Több szempontból más a helyzet a menedzsment irodalom megközelítésében, amely szerint a képzés, továbbképzés, fejlesztés meghatározó része az emberi erőforrás menedzsmentnek. A képzés olyan személyzetfejlesztés, amely biztosítja az egyensúlyt a munkaköri követelmények és a munkakört betöltő jellemzői között, nemcsak a jelen időben, hanem a szervezet fejlődésének figyelembevételével is. A képzés a vállalatok – főleg a nagyvállalatok – humán politikájában a piaci alkalmazkodás egyik alapvető eleme, de egyben az alkalmazottak motivációjának 3 4
eszköze
is.
Ugyanakkor
hozzá
kell
tenni,
hogy
a
munkaadók
Polónyi (2004) Fuller, B. - R. Rubinson (1999a, 1999b):
6
szakképzéssel kapcsolatos kiadásai nem kizárólag saját döntésükön múlnak. Ugyanis sok országban a munkaadókat törvény kötelezi meghatározott alkalmazotti képzés viselésére (pl. Franciaország),
vagy
képzéssel
kapcsolatos
adók
fizetésére,
illetve
annak
visszaigényelhetőségére (pl. Magyarország). A hazai vizsgálatok a vállalatok képzési kiadásainak a fejlett országok színvonalától való elmaradását mutatják, leginkább a „latin országok” (Spanyolország, Olaszország) vállalatainak ráfordításainak mértékéhez hasonló5.
A
felnőttképzési
aréna
meghatározó
szereplője
az
állam.
Az
állam
oktatási
szerepvállalására a standard közgazdasági magyarázat legfontosabb érveként azt szokták felhozni, hogy az oktatás részint közvetlen, részint közvetett társadalmi hasznokkal jár. A közvetlen társadalmi haszon az iskolázottabbak magasabb jövedelméből adódik. A közvetett hatás az oktatás externális hozamiból adódik. A legfontosabb externális hozamok, amelyek az oktatáshoz kapcsolnak: a.) az oktatás hatására a munkaerőnek megnő a technikai változásokhoz való alkalmazkodóképessége, megnő az innováció, s ez előmozdítja a gazdasági fejlődést b.) az oktatás következtében a demokratikus intézmények
hatékonyan
munkanélkülisége
és
működtethetők,
egészségesebb
az
c.)
az
iskolázottabbak
életmódja,
így
alacsonyabb
alacsonyabb
a
szociális,
munkanélküliséget kompenzáló és egészségügyi kiadásokat igényelnek. Más oldalról a gazdaságpolitikai megközelítések a munkaerőnek a gazdaság szerkezeti változásaihoz történő gyorsabb alkalmazkodását emelik ki.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a felnőttképzés tekintetében az állam szerepe meglehetősen eltérő a fejlett világ országaiban. A felnőttoktatás területén az állam feladatait nem egyszerű megfogalmazni, hiszen Magyarország gazdasági fejlettségi szintjén koránt sincs ugyanakkora terjedelmű állami kötelezettségvállalásra mód, mind a fejlett EU országokban. Az államnak mindenképpen feladata azokat a jogszabályi feltételeket megteremteni, amelyek biztosítják a hozzáférés lehetőségét minden felnőtt számára, és ösztönző finanszírozási erőteret létrehozni. Ez nem jelent feltétlenül kiemelkedő állami pénzügyi
támogatást,
de
mindenképpen
jelent
ösztönzést,
garanciákat
és
szabályozottságot a felnőttképzések területén a tanulni akaró felnőttek számára.
Bizonyos társadalmi rétegek, célcsoportok esetében az államnak finanszírozási és erőteljesebb koordinációs szerepet is el kell látnia a felnőttképzés területén. A munkanélküliek, a szociális hátrányos helyzetű csoportok esetében az állam esélyteremtő szerepe nélkülözhetetlenné teszi a képzések támogatását és bizonyos irányítását.
5
Barizsné Hadházi Edit – Polónyi István (2004)
7
Ha összegezzük a hazai felnőttképzés összes résztvevőjének ráfordításait, a GDP arányában vizsgálva azokat, azt állapíthatjuk meg, hogy a 21. század első évtizedének végén a felnőttképzés összes ráfordítása alig valamivel több, mint 0,3%-ot tesz ki a GDP-hez viszonyítva. A felnőttképzés kiadásainak nagyjából felét az iskolarendszerű felnőttképzési részvétel adja.
Végül is a felnőttképzési kiadások igen szerény volumenét állapíthatjuk meg. Azt is fontos észrevenni, hogy a munkaadók tehervállalása viszonylag szerény, amiben nyilvánvalóan szerepet játszik a gazdasági recesszió.
Összességében a hazai felnőttképzés – a fejlett országokhoz hasonlítva – viszonylag alacsony fejlettségi szintet mutat. A hazai felnőttképzés jelenlegi helyzetét a vállalatok részéről viszonylag alacsony teherviselési hajlandóság jellemzi, nélkülözhetetlen lenne olyan finanszírozási formák és ösztönző adórendszer kimunkálása, amely a vállalatok tehervállaló készségét növelné. A rendszer mozgatórugója jelenleg meghatározóan az egyéni érdekeltség. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a felnőttképzésnek alapvetően azok az alrendszerei fejlődnek, ahol a potenciális résztvevők egyrészt magas várható egyéni megtérülési rátában reménykedhetnek, másrészt pedig jelenlegi keresetük elegendő forrást biztosít a megélhetésük mellett a képzési költségek fedezetére. Úgy tűnik tehát, hogy alapvetően a magas iskolázottságú és keresetű rétegek a jelenlegi hazai felnőttképzés meghatározó résztvevői. A felnőttképzés kiterjedéséhez szükséges, hogy mind a munkáltatók, mind pedig – s valószínűleg elsősorban – az állam felismerjék érdekeltségüket abban, s olyan támogatási és képzés-, befektetés-ösztönzési rendszereket (pl egyéni tanulási számlák, tandíjhitelrendszerek, utalványrendszerek stb.) építsenek ki, amelyek elősegítik a többi réteg bekapcsolódását a felnőttképzésébe.
Ehhez persze világos állami felnőttképzési oktatáspolitika szükséges, amely egyértelműen azonosítja az egyes célcsoportokat, s azok képzésbe vonási céljait, s ezen célcsoportokhoz megfelelő ösztönzési és támogatási rendszereket rendel. Hivatkozások 1. A Tanács állásfoglalása a felnőttkori tanulásra vonatkozó megújított európai cselekvési programról (2011/C 372/01)
8
2. Barizsné Hadházi Edit – Polónyi István (szerk.) : Felnőttképzés, vállalati képzés Competitio Könyvek 1. Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Debrecen 2004 (130 oldal) (Lásd még: http://mek.oszk.hu/05500/05593/) 3. Benedek
András,
Szép
Zsófia
(2006):
Közvetett
finanszírozási
technikák
a
felnőttképzésben Nemzetközi kitekintés és a hazai adaptáció lehetőségei, ajánlások a jogi-pénzügyi szabályozásra Kutatási zárótanulmány Nemzeti Felnőttképzési Intézet 4. Fuller, B. - R. Rubinson (1999a): Az iskolázottság hatása a nemzetgazdaság növekedésére In.: Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Halász G. Lannert J.) Okker Kiadó Kft, 5. Fuller, B. - R. Rubinson (1999b): Kiterjeszti-e az állam az iskoláztatást? A tapasztalatok áttekintése In.: Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Halász G. Lannert J.) Okker Kiadó Kft, 6. Jelentés a felnőttképzés feltételrendszerének, eredményességének, a gazdaság munkaerőigénye
kielégítésében
betöltött
szerepének
ellenőrzéséről
Állami
Számvevőszék (1035) 2010. december 7. Kozma, T. (2000): Negyedik fokozat? Info-Társadalomtudomány 49. szám 8. Oktatás – rejtett kincs – A Jacques Delors vezette Nemzetközi Bizottság jelentése az UNESCO-nak az oktatás XXI. századra vonatkozó kérdéseiről. Osiris Kiadó – Magyar Unesco Bizottság, Budapest, 1997 9. Polónyi István: Az élethosszig tartó tanulás finanszírozási lehetőségei Javaslatok a felnőttképzési törvény feladatainak finanszírozási módszereire – In.: Kihívások és válaszok OKI online kiadvány Budapest 2001 (http:// www. oki. hu/ cikk. asp? Kod= kihivasok -polonyi. Html illetve http://ofi.hu/tudastar/kihivasok-valaszok/polonyi-istvan) 10. Polónyi István (2012): A felsőoktatási felnőttképzés néhány rekrutációs jellemzője – előadás: XII. Országos Neveléstudományi Konferencia 2012. nov. 8-10 (BME) Felsőoktatás pedagógia szekció (Konferenciakötetben tanulmány megjelenés alatt) 11. Polónyi István: A felnőttképzés megtérülési mutatói Kutatás közben No. 256. – Felsőoktatási kutatóintézet, Budapest 2004 (32 p) 12. Pulay Gyula (2011) A hazai felnőttképzési rendszer hatékonysága európai kitekintésben Munkaügyi Szemle 2010/2 13. Schultz, Th., W.(1983): Beruházások az emberi tőkébe Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 14. Schultz, Th., W.(1993): The Economic Importance of Human Capital in Modernization. Education Economics, Vol. 1, No. 1, 1993
9
