V I I I . évfolyam 34. s z á m
A r a 20 fillér.
Komárom, 1936. augusztus 22. tekihoteíá
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:
ELŐFIZETÉSI ÁR Egész évre Félévre
10 P. 5 P.
Negyedévre |
Egyes szám ára
250
P.
20 fill.
Felelős szerkesztő:
PATHÓ G Y U L A
Komárom, Igmándi-ut 23.
Téíéf
Hirdetések árai díjszabás szerint. Kéziratokat nem adunk vissza.
Megjelenik minden szombaton.
MMMM
és, a tiszteletadás, a hálanyilvánitás a közért önzetlenül dolgozó embertársaknak nem azért jár ki, hogy az apró figyelmességekkel a hiúsá got legyezzük az emberftél, hanem inkább az ösztönzé sért, az egészséges közszel lem éllesztéséért. Egy kis ország, mint amilyen mi vagyunk, nem mellőzhet egyetlen egy embert sem a nemzetépítő nagy munká ban, a létező erőket, az érté keket ép ezért nemcsak mun kába állítani kell, hanem szivvel lélekkel megbecsülni és szerető segítőkészség gel, jó akarattal támogatni, nem pedig kicsinyeskedéssel, irigységgel, kellemet len kritizálással gáncsot vetni, az erősebb, tehetségesebbnek, mert ez a haladás szekeré nek mindent gátló nyikorgó fékje. Minden elismerésünk, magyar szivünk hála érzete ma az olimpiáról hazatért bajnokoké. Büszkeséggel könyveljük el az eredményt, hogy ötvenegy nemzet kivá lasztottjai között a magyar a harmadik helyet foglalta el. Elismerés és megbecsü lés jár ezeknek a hős fiaink nak, akik nagyszerű sport szereplésükkel tanúságot tet tek az egész világ előtt a magyar tudásról, a magyar erőről, a magyar sport nagy fejlődéséről. Az egyeseknek és csoportoknak diadalai di csőséget hoztak az egész nemzetre, melyet becsülettel képviseltek. Hiba ugyan, hogy az olimpiász magyar bajnokait hazatérőben Komárom állo máson hivatalosan nem várta senki sem, ünnepélyes fo-
gadtatást e határszéli csonka városban nem rendezték meg, mégis állíthatjuk, hogy Komárom lakosainak szivé ből sem hiányzott az öröm érzet, Komárom lelkes kö zönsége is szeretettel, elis meréssel együttérzett a ha zatérő olimpiai győztesek kel. A kölönvonat elé min den hivó szó nélkül igen sokan kimentek és nagy örömmámorban, ujongva üd vözölték a vonat ablakaiban előbukkanó fehérruhás ma gyar olimpikonokat. A megbecsüléshez, a hálanyilvánitáshoz azonban nem elégséges, hogy világ bajnokainkat nagy lelkese déssel fogadjuk, az sem tel jesen kielégítő, hogy egyénenkint jutalmul talán vala melyest életsorsukon is ja vítanak, az egészséges köz szellem éllesztése szempont jából szükséges még, hogy olimpiai győzelmi ünnepe ket üljünk szerte az ország ban, ahol széles rétegek előtt adódik majd mód az olimpiai nagyszerű eredmé nyek kellő méltatására. Nem különben célravezető volna a berlini olimpiai győzelmünk más módon való megörökí tése is. Tekintve, hogy a tüzstafétát Komáromon ke resztül rendezték meg, ta lán a városház előtti ország úti kilóméterkövet lehetne kissé nagyobb méretben új raépíteni, a tüzstafétára gon dolva az oszlopra egy gö rög stilusu bronz fáklyatar tót lehetne villanyégővel be szerelni, az oszlop oldalán pedig márványtábla kellene helyezni, mely hirdetné az utókornak: „Komárom szab. kir. megyei város ne vében Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos polgár mester e helyen vette át a Berlinbe siető olimpiai lán got 1936. július hó 29-én,
amikor is a magyar ver senyzők tiz olimpiai győzel met, nyolc egyéni és két csapatverseny révén 25 aranyérmet, továbbá egy második helyért egy ezüst érmet és öt harmadik hely ivel tizenkét bronzérmet nyertek. A magyar csapat az olimpián résztvett ötven három nemzet közt tiz győ zelmével a harmadik helyet
vivta kis ezzel a vü4g2népe előtt a magyar névYielífffej becsülést, hazánkriakfjjtíi elismerést szerzett."l^fT^ Az olimpiai gj^pljMh nak hatalmát és varázserőiét bele kell oltanunk jövd;tteftv* zedékünk lelkébe: -^iiifig és tartsák eleven a'!^4semények emlékét s s?#fgalj9$ biztatásul uj győzelmekre,^ szebb magyar jövő^tetéi^oy
m
;
•ov A
lém íiöl
Az öregségi és rokkantsági biztosítás járadékának folyósítása szeptem berben megkezdődik.
Í)|Sli3
Az Országos Társadalom biztosító Intézet az öregség rokkantság, özvegység és árvaság biztosításáról szóló 1928. X L . t. c. alapján bizonyos előfeltételek fennforgása esetén szeptember hótól járadékot ad az öregeknek a rokkantaknak, az özvegyeknek és az árváknak. A törvény értelmében öreg az, aki a 65. életévet betöltötte. Az a biztosított személy, aki a 65. életévét betöltötte, öregségi járadékot kap, ha 400 héten ke resztül állott biztosításra kötele zett munkaviszonyban, vagy ön ként biztosított volt. Éz az idő tartam csak azoknak fog rendel kezésre állni, akik 1929. január 1. óta szakadatlanul dolgoztak. Természetes, hogy a 400 hetes biztosítási jogviszonnyal 1936. szeptember hó 1-én nagyon so kan nem fognak rendelkezni. Amint azután az idő előre halad, peregnek az évek és hó napok, mind többen és többen lesznek olyanok, akik a 400 he tes biztosítási munkaviszonnyal rendelkeznek és mind többen és többen lesznek olyanok, akiknél 400 hétnél több munkaviszonyuk lesz. A 65. életév betöltése előtt senki sem kaphat öregségi jára dékot. Hiába van tehát valaki nek akár 500 befizetett hete is, öregségi járadékot semilyen kö rülmények közt nem kaphat.
i
Ii
Ha valaki 400 hét biztosí tással rendelkezik, be kell várni azt az időt, amig 65 éves lesz. Akár dolgozik, akár nem dolgo zik, a közbeeső időben a bizto sított, mihelyt a 65. életévet el érte és a 400 hete megvan, öregségi járadékra jogosult V i szont hiába 65 éves valaki, ha nincs 400 biztosítási hete, öreg ségi járadékot nem kaphat, dol goznia kell tovább, akár 70 é v e s koráig, hogy a 400 hete m e g legyen és igényjogosult lehessen az öregségi járadékra. Azok a biztosítottak, akik a 65. évet el nem érték, de megrokkantak bizonyos feltételek fennforgása esetén rokkantsági, járadékot kapnak. Az öregségi járadékot- k é r 1 ni kell. Amint kérnie kell a táp-" pénzt, a baleseti kártalanítást, épp ugy kérni kell akár az öregségig akár a rokkantsági járadékot szóban vagy írásban, de kérni kell. Megbénulhat valaki teljesen^ lehet olyan idős, mint M a t u z s á - ] lem, de ha nem k é r , hát n e m i s kap. Akik öregségi járadékra* igényt tartanak, azt szóval vagy] írásban személyesen vagy mtg-4 bizott utján is bejelenthetik. Aj bejelentésre az a kirüieti. p é n z tár igényjogosult, rteljmác icerületén legutoljára ífte-iöiztesitott dolgozott. . < v >
A Z a "Biztosított, W i 65 betöltötte és 4 0 ( T h W ^
életévét
I
• rá
m
•
biztosítási munkaviszonyt szer zett, öregségi járadékra igény jogosult minden esetben, akár beteg, akár nem, akár munka képes akár nem, akár dolgozik 65 éves korában és keres annyit, mint egy bankdirektor, akár nem dolgozik semmit, vagyis a jára dékra való jogosultsága feltétlen. A z öregségi járadék nincs előzetes orvosi vizsgálathoz kötve. Az öregségi járadék nincs rok kantsághoz kötve.
Szeretetteljes ünneplés kisérte a magyar olim pikonokat
1936. augusztus 22.
Komárommegyei Hirlap.
2. o l d a l .
Berlintől—
Budapestig. Sajnos hivatalos f o g a d t a tás nem v o l t K o m á r o m b a n . A z eredeteti rendelkezés szerint az o l i m p i a i különvonatnak a k o m á r o m i állomáson még egy perces tartózkodást sem engedélyeztek, mégis szazán é s százan siettek a reggeli órákban a pályaud varra, h o g y a győztes b a j n o k o k nak egy istenhozzádot m o n d h a s sanak. N a g y lett azután az izga l o m , m i k o r d r . Jakus B e n ő állo másfőnök jelezte, h o g y a k ü l ö n v o n a t megáll, mert u t a s o k s z á l l nak k i b e l ő l e . A v o n a t késett. O t t d ü b ö r gött már Á c s — K o m á r o m között a nyílt pályán, a m i k o r a verő fényes lathatáron két repülőgép körvonala b o n t a k o z o t t k i s a két gépmadár egyre nagyobb sebességgel közeledett a v o n a t felé. A m i k o r már közvetlen a v o n a t fölött szálltak, siklós r e püléssel aláereszkedtek, szinte ráhajoltak a vasúti kocsikra, m a j d puhán, kedvesen, de g y a k ran a legvakmerőbb fordula t o k k a l j á t s z a d o z t a k a vonat körül. A z e g y i k repülőgép a Gerle 10. nevü kékfedelü, pirosszárnyu g é p , a másik egy Hungáriatípusú gép v o l t . Eljöttek ü d v ö zölni az o l i m p i a i b a j n o k o k a t . A Gerle o l y a n közel repült ahhoz a vasúti k o c s i h o z , a m e l y ből messze k i h a j o l v a Harangi I m r e a mátyásföldi repülőtér világ b a j n o k - s z e r e l ő j e integetett, hogy Harangi f ö l i s m e r t e a pilótában Bánhidyt, a pilótát s harsány h a n g o n u j j o n g v a üdvözölte őt. J ó l látta m i n d e n k i , hogy B á n h i d y e k k o r elengedte a kormányt é s két kézzel integetve k ö s z ö n tötte a d i a d a l m a s m a g y a r f i u k a t . Nehezen teltek a percek. A v o n a t 25 p e i cet késett. G y ő r b e n
o l y i m p o z á n s v o l t az üdvözlés, h o g y a l i g tudták e l i n d i t a n i a v o natot. Végre 8 óra 42 perckor f e l b u k k a n t a külön vonat m o z d o n y a s a n a g y s z á m ú lelkes sereg a v á g á n y o k között állt s o r f a l a t . N a g y meghatottsággal nézte a k ö z ö n s é g a felvirágozott m o z d o n y t , melynek homlokát a m a g y a r c i m e r é s az oh'mpiai öt k a r i k a díszítette. Hatalmas éljenzés, mámo ros „Huj, h u j , hajrá! . . . kiáltás rezegtette m e g a levegőt, a m i k o r a különvonat büszkén b e g ö r d ü l t a pályaudvarra. S a fehérruhás m a g y a r cimeres o l i m pikonok könnyezve, mosolyogva f o g a d t á k az ü n n e p l é s t . Csik F e renc, Elek I l o n a m é g a u t o g r a m o t is a d t a k egyeseknek. D e már is i n d u l t a v o n a t , nem v o l t szónoklat, hivatalos f o g a d t a t á s , csak ő s z i n t e szeretet teljes l e l k e s e d é s m e g n y i l v á n u l á s a . A v i l l a m o s v o n a t p e d i g vitte tovább a berlini olimpiai játéko k o n d i c s ő s é g e s e n s z e r e p l ő hős f i a i n k a t az o r s z á g s z i v é b e , ahol méltó ünnepléssel fogadták őket.
LÖWY-nél
Megint olcsóbb lett !
T a l á n a különvonat n a g y nevű utasai nem vették észre, de m i ugy éreztük, h o g y az olimpiász b a j n o k a i t K o m á r o m vá rosa még sem f o g a d t a a meg kívánható ü n n e p i e s s é g g e l . M i u g y gondoljuk a különvonattal é r kezők méltó fogadtatását h i v a t a losan senkisem tekintette s z í v ügyének. Igaz, hogy az u t i r e n d K o m á r o m b a n t a r t ó z k o d á s t nem i r t elő. Ezt megváltoztathattuk v o l n a , m e r t az O T T e l n ö k s é g é nél eljárhatott v o l n a v á r o s u n k helyettes p o l g á r m e s t e r e , h o g y a határszéli c s o n k a v á r o s á l l o m á sán álljon meg a v o n a t . De azonkívül is, c s o k r o k k a l , virágerdővel f o g a d h a t t u k v o l n a a k e iésztül r o b o g ó v o n a t o t , mely ha itt m e g nem állt volna is, de lelassítva felvehette volna a csokrokat, átvehette v o l n a K o márom üdvözletét. Csak a k a r n i
kellett v o l n a .
Urinőotthon Budapest, S z o n d y - u . 23. í l l . 19. S z e p t e m b e r t ő l havi hatvan (napi h á r o m ) p e n g ő teljes, kitűnő ellá tás. Diáklányoknak kedvezmény.
FILMSZÍNHÁZ Komárom Kun Miklós-u. 11.
Telefon
Augusztus 22-én, é s t -*9
70.
szombaton órakor
A d a l , a m u z s i k a , az őszinte r o m a n t i k a legszebb, legpompá sabb terméke
A pajkos hercegnő Augusztus 23-án, 314 4, 6 és l|4 9 órai
vasárnap kezdettel
Gárdonyi Géza magyarul beszélő színjátéka r e p r i z b e n
GYOR, G r . T i s z a I. tér 5. (Városházzal szemben.)
Kapásaink jó termést Ígérnek. Az
augusztus
A bor Magyar
hiradó.
Utolsó e l ő a d á s o k vége 3 ( 4 1 1 - k o r .
hó
megtartott közigazgatási sági
ülésen
11-én
k e n é s jóval k i s e b b
Mihály,
ben
<7, tehát g y e n g e
vármegyei m . k i r . g a z d a s á g i f e l
6.8
ügyelő jelentést tett
rozs
mezőgazdasági
szerint
az
várme
időjárás
hőmérséklet,
ugy
a
i g e n változó v o l t . A
b u z a , rozs
és az á r p a
é s a zab a r a t á s a
várható. 7.5 q . átlag.
Kapásaink tengeriből
nek,
ból 62 q , A
14 q , b u r g o n y á
cukorrépából
120
takarmánytermés
q.
jó. A
tán e z é v b e n e l e g e n d ő
táplálékot
minőség
tekintetében
nyújtanak
jószágnak.
hoztak.
hogy a
őszben
Ennek
bokrosodási
A
száraz é s
nagy
mértékben
a
gabonalegyek
A jószág kondíciója igen jó. A terményárak buza,
a megye
minimális gasgbb
tél
Az
előmozdította.
A
sok k a l á s z o s
ezen területeken r u l t a k lettek.
záporeső
lefeküdt é s
a szemek s z o
Bár a jobb
e r ő b e n levő földeken e kártétel,
is e l ő f o r
de az
kétség
megállapítható,
j o b b talaj m ü v e l é s b e n földterületeken
termő
hogy a részesült
a termés
legelő
a gyümölcs termése jó.
v o l t az i d ő évi
a
foly
k e r t i vetemények, a s z ő l ő é s
és s z a p o r o d á s u k a t az i d e i enyhe
telenül
Ígér
a mennyiség,
elszaporodtak
dult
jó termést
ugy
és a mult
miatt
közepes
idő
időben kedvezőtlen meleg
6.5 q. A zab
gyenge
kilátása j o b b , jó
termés
befejezéshez
eddigi
csalódást
járás
7.3 q. Az
jobb
legelők a c s a p a d é k o s
Az
eredmények végül
a
cséplése
közepes. A
cséplési
közeledik. a
termés
m i n t c s a p a d é k te
kintetében
mint
valamivel
árpa
helyzetéről.
A jelentés gyénkben
a vármegye
arányú.
A buza termés vármegyénk átlagban kat. holdanként
bizott
Jezierszky
az oka az,
6
BUTOR
Búzában, rozsban és árpában gyenge a terméseredményünk.
főbb piacain a
árnál áron
állatárak
elég j ó k , a
valamivel m a -
kel e l , ha tiszta. az e l m ú l t
hóban
elég j ó k v o l t a k , sőt a s e r t é s
ára
némileg e m e l k e d e t t . A m e z ő g a z d a s á g i m u n k á s o k kellő e l h e l y e z kedést találtak.
Olcsó napi pansio a dunaalmási Fürdőszállóban.
csök
Az egészséges ivóviz és a c s a t o r n á zás
kérdésének országos rendezése.
C é l t u d a t o s , tervszerű m u n k a i n d u l t m e g pár év előtt a falu egészségügyének előmozdítása érdekében. Ebben a munkában e g y i k elsőrendű f e l a d a t n a k j e l ö l ték meg az ország vízellátásának és c s a t o r n á z á s á n a k megoldását is, m e l y téren i g e n s o k a t e e n d ő . A vizsgálatok szerint a falusi k u t a k vizének l e g n a g y o b b része nem alkalmas ivóviz céljaira, c s a t o r n á z á s tekintetében pedig még a vidéki v á r o s o k nagyresze is i g e n hátra van. A l e g s ü r g ő s e b b feladat, a f a l v a k e g é s z s é g e s ivóvízzel való ellátása arra késztette a k ö z i g a z gatási h a t ó s á g a i n k a t h o g y ar~ tézi-kutak fellállitását s ü r g e s s é k a k ö z s é g e k b e n . A z uj k u t a k felál lításával k a p c s o l a t b a n a k ö z e l múltban Kozma M i k l ó s m . k i r . belügyminiszter egy igen helyes g o n d o l a t o t vetett fel. E l g o n d o l á s a szerint a magyar f a l v a k b a n a hősi e m l é k m ü v e k e t egy olyan artézikut tervével kellene k o m binálni, amely kút művészi s z o b rászkiképzésével egyszersmind kegyelettel áldozna a világhá b o r ú elesett h ő s e i n e k is. Mint h a l l j u k , az e l g o n d o l á s r a p á l y á zatot is h i r d e t a T u r u l S z ö v e t ség Egészségvonata előkészítő bizottsága, a pályadíjnyertes m ó
déit p e d i g az E g é s z s é g V o n a t a végig viszi az o r s z á g o n . A programszerű akció mel lett — m i n t Budapestről jelen tik egy n a g y s z a b á s ú terv i s f o g l a l k o z t a t j a a b e l ü g y i kormány zatot. Arról van s z ó , h o g y ha s o n l ó a n az útépítéseknél mar r é g e b b e n követett e l j á r á s h o z , az érdekeit iparvállalatok h a j l a n d ó k
—
v o l n á n a k a közületek, községek, íüidőteiepek
városok, vízügyi
építkezéseit hitelezni, ha m e g f e lelő t á m o g a t á s t k a p n á n a k . A z O T I és M A B 1 részéről is megtelelő támogatásra volna szükség. A minisztériumokban ér d e k l ő d é s s e l f o g a d t a k a tervet és megkezdték a t á r g y a l á s o k a t . T e r m é s z e t e s e n még. s o k részletkér dés t i s z t á z á s á r a van szükség. A m e n n y i b e n a terv útjából az akadályokat sikerülne elhárítani, n a g y o b b lendülettel indulhatna m e g az e g é s z s é g e s ivóvíz és a csatornázás megoldásának fon tos m u n k á j a .
Özv. Kele N á n d o r n é
sürgősen
eladó.
Kisbér, Széchenyi-utca
100
sz.
1936. augusztus 22.
A Szegedi Dom-tér.. . 1930.
aug.
15.
t é s é r e . Mesével v o l t h a t á r o s a nagyszerű darab c s o d á l a t o s dí szítése, m e g j á t s z á s a é s János vitéz huszárjainak felvonulása, utóbb p e d i g T ü n d é r o r s z á g tün döklő s z é p s é g e i . A z első felvonás után a színpadról jelentették be magyar fiaink utolsó három o l i m p i a i győzelmét: a vizipolótornát, Kabos kardvivó egyéni
Szép i i l o k ö s z ö n t ö t t ránk Nagyboldogasszony napján, ami k o r m i n t l a p u n k küldöttje ültem világbajnokságát és Harangi B u d a p e s t e n a reggel 7*20 ó r a k o r b o k s z o l ó d ö n t ő b e való bejutását, Szegedre induló filléres g y o r s mely c s o n k a országunknak d i vonatra. c s ő s é g é r e három aranyérmet és Az 1879.-ben, a nagy á r ezzel az 51 m é r k ő z ő nemzet k ö viz után e l p u s z t u l t , d e újjáépített, zött a h a r m a d i k helyet b i z t o s í az Alföld déli részén a T i s z a totta. T o m b o l ó , szűnni nem akaró partján fekvő M a g y a r o r s z á g m á taps követte e bejelentést és m i sodik v á r o s á t . Szegedet husz é v ottlévőknek lelkéből l e g m é l y e b b vel ezelőtt, a v i l á g h á b o r ú alatt fohász szállott f i a i n k h o z a ber láttam e l ő s z ö r . l i n i s t a d i o n b a , köszönetet m o n d v a ¿ 8 most . . . husz év uíán nagy teljesítményükért, melyet láttam ismét, a m i k o r a soha el hazánk d i c s ő s é g é r e kifejtettek... nem felejthető néhai Klebelsberg . . . Vajha deli huszárjai Kunó gróf m. k i i . vallás- és élén u j a b b J á n o s vitéz vágtatna k ö z o k t a t á s ü g y i m i n i s z t e r jóvola szegedi Dóm-térre s Nagytából a kultúra j e g y é h e n építtet Magyarország dicsőségéről be ték újjá. s z é l n e . E második metropolisunkba H. D . — évről évre, i l y e n k o r nyáron sok ezren sereglenek ö s s z e , h o g y a hires szabadtéri előadásokat m e g t e k i n t h e s s é k . A nagy művészi érzekkel, kiváló hozzáértéssel pazar fénnyel megrendezett A n ö v é n y e k viz nélkül m e g szabadtéri j á t é k o k a t az idén is nem élhetnek és m é g i s azt lát a város legszebb helyén, a D o n i j u k , h o g y mélyen g y ö k e r e z ő n ö téren épült á r k á d o k k a l körülvett vények, p l d . lucerna, a fás n ö F o g a d a l m i t e m p l o m előtt tartot vények a l e g n a g y o b b s z á r a z s á ták, hol nemzeti n a g y j a i n k s z o b got is állják. K ü l ö n ö s e n feltűnő, rai v a n n a k elhelyezve. I t t látható h o g y v á r o s o k b a n aszí.ilt közé a hires zenélő óra is, a m i l y e n ékelt fak is szépen diszlenek, N ü r n b e r g után csak Szegednek p e d i g nem is öntözik azokat, van. Ide jöttünk el m i is f. hó nzek a talajvízből, a talaj á r j á 15-én és u g y a n - e n a p o n az o r ból veszik a s z ü k s é g e s n e d v e szág minden részéből még 8 ket. filléres v o n a t t a l a kultúra s z o m A talajvíz nem tiszta v i z . juzói, de a külföld e g é s z légiói is. Rendszerint o l d v a tartalmaz n ö vényi t á p l á l ó a n y a g o k a t . A t a l a j E n a p o n került e l ő a d á s r a a János vitéz, 3 f e l v o n á s o s daljáték, víz nem is m a r a d meg e g y h e l y ben, állandóan m o z g á s b a n van, melyet az O p e r a h á z kiváló mű a talaj r é t e g e z ö d é s e szerint las vészei, 120 tagu zenekar és 600 san f o l y i k a talaj árja a m é l y e b b tagU kórus közreműködésével p o n t o k felé, ezért lehet növényi adták elö. élet ott is, a h o l hosszabb ideje M i k o r v o n a t u n k Czeglédet, nem volt e s ő . a hires b o r t e r m ő vidéket e l h a g y t a , D e másik mozgási iránya a g o n d o s r e n d e z ő s é g már o s z is van a talajviznek. Ha sok a tatta a szegedi látnivalók prog c s a p a d é k , ez a talajban lefelé ramját, m e l y n e k o l v a s á s a után m o z o g , ha p e d i g kevés a csapa az o d a utazók könnyen tájéko dék, u g y k ü l ö n ö s e n szárazabb zódhattak mindenről. Kérdezés vidékeken, p á r o l g á s folytán a nélkül így könnyen t á j é k o z ó d t a k talajvíz felfelé szivárog és a az i d e g e n e k s az e l s ő rövid séta benne o l d o t t növényi t á p l á l ó a n y a utan a szegedi hires h a l á s z c s á r gok a viz e l p á r o l g á s a után a dákat v a l ó s á g g a l ellepték, h o g y feltalajban felhalmozódnak. Ha élvezzek az ott készült világk á r o s sókat is tartalmaz a t a l a j s / v i t e hires h a l p a p r i k á s t . víz, sziksó virágozhat k i a talaj Délután a D o m - t e r r ö l fél felszínén. óránként autócarok indultak Ha a z o n b a n sok az eső, m á s f é l ó r á s útra m a g y a r á z ó veze a k k o r fordítva, l e f e l é halad a tek mellett a varos rengeteg viz. A s z é n s a v v a l telitett esőviz látnivalóinak, szépségeinek és jól o l d j a a talajban levő tápláló nevezetességeinek m e g t e k i n t é s é r e . anyagokat és azokat lemossa az E kirándulás alkalmával m i n d e n altalajba, a talaj á r j á b a . Ezért kit meglepett a V á r o s i Múzeum s z e g é n y e k , soványak a csapaelőtt elterülő Móra-park szépsége d é k d u s vidékek talajai. és az U j - S z e g e d b a l p a r t j á n épült Ezidén nálunk is i o k v o l t uszoda és v á r o s i nagy strand, az e s ő , nemcsak tavasszal, de melynek végén egy szép o b e l i s z k nyáron is, ez a s o k c s a p a d é k, h i r d e t i Bertalan Lajos T i s z a s z a p e d i g k i m o s t a , k i l u g o z t . i a felta bályozó e m l é k é t . laj kész növényi tápanyagait. E n g e m Szanka J e n ő Szeged E n n e k következtében a növények, egyik l e g j o b b s z a b ó m e s t e r e , harc k ü l ö n ö s e n fejlődésük kezdetén, téri b a j t á r s a m k a l a u z o l t el m i n nem találhatnak m a j d elegendő denfelé és mutatta m e g Szeged könnyen felvehető táplálékot. A legszebb részeit. t r á g y á z á s r a ezidén tehát nagy Este 7 ó r a k o r m á r kezdetét g o n d o t kell fordítani és mint vette a n é p v á n d o r l á s a c s o d á s h o g y k ö n n y e n felvehető t á p l á l ó akusztikájú F o g a d a l m i t e m p l o m a n y a g csak műtrágyákban van, térre, a h o l m i n t e g y 8 0 0 0 főnyi a m ű t r á g y á z á s ebben az évben k ö z ö n s é g gyűlt e g y b e a 8 ó r á r a el nem m u l a s z t h a t ó . h i r d e t e t t J á n o s vitéz m e g t e k i n
A talaj árja.
mmm «j »•
Feljegyzések. Dicsőség
Fővárosi-országos
Berlin
és kenyér.
ben az egész világ e l i s m e r t h ó dolata,
Hegyeshalomtól
Buda
pestig az egész magyar
nép r a
j o n g ó szeretete
kisérte o l i m p i a i
világbajnokainkat,
akik
csonkított
országunkat
harmadik
nemzetévé
meg a világ emelték.
Igen s z o m o r ú
v o l n a , ha az ü n
nepi
bevonása
zászlók
díszes
szónoklatok
és
a
elhangzása
után világhírt szerzett fiatal b a j n o k a i n k n a k továbbra is a n i n c s telenség
és
kenyértelenség ré
mével k e l l e n e m e g k ü z d e n i ü k . sokat
A városszépítés
—
hangozta
hirü
Férfiszabó cég keres megbízható és a g i l i s , h e l y b e n lakó
üzletszerző urat kinek a közhivatalokban is nagy i s m e r e t s é g e van. Nevezett urnák elsőrendű nagy szövet m i n t a gyűjteményt adnánk é s a rende lés gyűjtésekor méretvevő s z a bászt is r e n d e l k e z é s é r e bocsájtanánk. Alkalmazunk továbbá nyug díjas urakat, kik nyugdíjas t i s z tek, altisztek, sth. r é s z é r e textil áru, női ruha, szövet é s f e h é r áru eladásával foglalkozni k i v a n nak. Ajánlatokat „ F i x u m é s j u talék" jeligével L e o p o l d Cornél hirdetőiroda Budapest, Terézk ö r u t 3. továbbit.
tott elveinek egyenes m e g c s ú f o lása, h o g y a v á r o s Igmándi-ut
főhelyén, az
és a Péczely-tér
sa
rokház átalakításánál féltetős t o l dalékot engednek hozzáépíteni. A város
építési
szabályrendelete
Gyümölcstermelési Értékesítő
és környékére s f o g
lalkozik annak
szépitésével, hát
a k k o r miért nem követjük azt a rendelet, a m e l y r e mal
más
annyit szoktak
— Kevés
alkalom
hivatkozni ?
a rendőr
Komáromban.
A m i k o r a n n y i t beszélünk a k ö z biztonságról,
akkor
látjuk, hogy órákban
sajnálattal
k ü l ö n ö s e n az éjjeli
kevésnek
rendőrlegénység csak
bizonyul
s
így
esetek,
viselőtelepi
tudnak
mint a
tiszt
tűz, az U r i u t c a i v e
r e k e d é s példái kívánják
a
éjszaka
mozgószolgálatot
Komoly
egyenesen m e g
a város egyes p o n t j a i n
az örszemes
rendőrt. A m i k o r a
v á r o s közönséggé tízezer
pengő
vel járul hozzá a m . k i r . r e n d ő r ség f e n t a r t á s á h o z ,
akkor joggal
kérhetjük a k ö z b i z t o n s á g f o k o z o t tabb ellátását.
—
Újra
kedves
komáromi
taisak, mert úgyis tunk,
csak
a
N e is mérgelődjünk
köztisztaság. már
polgár-
könyörög
hetünk, a már k ö z m o n d á s o s I g mándi-uti
szemét
É s tisztelettel főutca
hatóságtól,
nézhetnek Miért
hát
ha a
rendetlen ;
hogy
ki a
nem
rendőrséggel járdát ?
csak m a r a d .
m e g k é r d e z z ü k az
olyan
kültelki utcák ?
söprik
például
szembeni
De azért
Úszó gyümölcskiállitás. Az Eszakpest vá r m egy e i Gyümölcsés Szőlőtermelők Egyesülete a Külkereskedelmi H i v a t a l támogatásával a . S z e n t endre MFTR személyszállító gőzösön úszó gyümölcskiállitást rendez. A kiállításnak b e r e n d e zett hajó f. évi a u g u s z t u s hó 1 4 — 2 0 - i g Budapesten, 23-án Vácott, 26 án E s z t e r g o m b a n és K o m á r o m b a n (miért n e m ? ) 3 0 - á n Győrött és szept. 5 — 1 5 - i g B é c s ben f o g tartózkodni. A rendkí vül é r d e k e s é s eredetinek ígér kező kiállítás o r s z á g s z e r t e nagy érdeklődést keltett. 44
Agyümölcskiállitáson Egye sületünk is résztvesz, éppen ezért kérjük mindazon tagun kat, akiknek kiállításra alkalmas g y ü m ö l c s ü k v a n , azt t g y e s ü l e tünkbe bejelenteni s z í v e s k e d j é k . A kiállításon való részvétel t a g jainknak semminemű költséget nem jelent.
hiába. írha
beszélhetünk,
illetékes
Egyesület
közleményei.
külön rendelkezést ir elő az I g mándí-ut
és
a
gyalog
mégis
csak
város v a g y u n k .
Vigyázó.
Egészsége csak a dunaalmási kénes strand vizétől áll helyre. Születési és névnapi aján déknak
deszertet
Segély a s z i l v a a s z a l á s n a k előmozdítására. A Földmivelésügyi Kormány a szilva asza lásának e l ő m o z d í t á s á r a segélyt b o c s á j t k i azon termesztők r e n delkezésére, a k i k aszalót szán dékoznak készíteni, A segélyre csak azon termelők tarthatnak igényt, akik saját szilvatermésük megaszalása céljára építenek aszalót. Kivételes esetekben s z á mot tarthat segélyre több olyan egymással társuló szomszédos termelő is, akik szilvatermésük m e g a s z a l á s á r a aszalót közösen építenek. Vállalkozók, a k i k vá sárolt szilva üzletszerű aszalá s á r a rendezkednek be, építési segélyre nem számithatnak. B ő v e b b tájékoztatás, az aszalók tervrajza és a segély iránti k é r vényminta Egyesülétünknél sze rezhető be.
és tea-sütemény különleges Weekend és havi bérlet jeggyel utazhat a dunaalmási séget állandóan frissen kaphat : strandra.
S p ie 1 mannái Igmándi-ut
19.
Telefon
88.
Dunaalmási strandon pihenni üdülni és gyógyulni lehet.
HÍREK.
Záporesőben is érdek lődéssel nézte közön
Öltözködjünk magyarosan.
ségünk a vizipolóvillámtornát.
Á l t a l á n o s tetszést
Szent István napjára hirde tett úszóverseny és vizipolóvillámtorna iránt nagy volt az ér deklődés. D a c á r a , hogy ebed után h i r t e l e n b e b o r u l t az égbolt s megéledtek az ég c s a t o r n á i , mé gis si-kan s ü n i c s o p o r t o k b a n siet tek a strandfürdőbe, az úszóver seny é s a vízipóló villámtorna meg tekintésére. A zuhogó eső miatt p r o g ramtól eltérőleg 4 ó i a után kez dődött a K F C . úszószakosztály úszóversenyei. Először a komáromi ifjak alltak starthoz, hogy gyorsuszási készségüket bemutassák. A 100 m-es mellúszásban 1 perc és 37 m p . - c e l Jókay T i b o r jött célhoz elsőnek s kapott ezüst érmet. Fiuk és leányok csapata 4x20 m-es stafétában küzdöttek
a/ elsőségért. Császár-,
Olajos-,
Vizkelety-t Lupták nyerték az ezüst érmet. Pillangós úszással Kalapos E T O , Ruttnay M U É , Herula T S C és Sághy M U E úsztak 50 m-t és h o l t v e r s e n y b e n Kalapos ETO és Ruttnay íVÍUc 37-8 m p alatt érték el a célt. A megejtett s o r s o l á s sze rint a vizipolómérközésen a győri zöld fehérek ellenfele a M u E csapata lett. A MUE nyerte meg az idén a b u d a p e s t i I . B osztály b a j n o k s á g á t és ez a mérkőzés é r d e k e s e r ő p r ó b á j a lett az országos döntőnek. Egyik csapat sem b i r t a e l l e n í e ét legvözni, az eredmény 0-0 'ett. 1 A z 5 x 5 0 méteres ifjúsági gyorsstafetában a K F C ifjúsági A és B csapata küzdött. Vizke-
lety — Olajos — Buger —
I. — Németh
Fodor vitték
II.
a B csapatot 3 perc és 59 m p i d ő vel győzelemre. E s ő b e n játszott a le a mérkő zéséi az E T O csapata a T S C vizipolózóival szemben, melynek s o r a i b a n ott láttuk a Berlinből hazatért A n g y a l t is. A vidék két l e g e r ő s e b b csapata ezúttal nem t u d o t t döntő eredményt k i v e r e k e d n i . A m é r k ő z é s eredménye : 1:1 (1:0). M é g esett az eső, a m i k o r ekezdődött a M U E — T S C mér kőzés, melyet mindvégig nagy lendülettel, elszánt k ü z d e l e m m e l játszottak le. A z első félidőben a T S C vezetett, de a M U E ki egyenlített 2 : 2 (2:1) Végül 4 x 5 0 m-es stafétát úsztak a M U E és a T S C g y o r s uszói. E l s ő n e k a M U E csapatai érte el a célt 2 perc 7.05 m p - c e l .
F^JP*
U r i , női d i v a t - á r u k , katonai
cikkek l e g o l c s ó b b
beszerzési f o r r á s a
HAJNAL
1936. augusztus 22.
Komárommegyei Hirlap.
4. oldal.
£j í H U H
OSZKÁR.
A K o m á r ^ x m e g y e i Hirlap a p o l g á r o k é ! F i z e s s e n t e h á t elő m i n d e n k i l a p u n k r a .
keltett a
nemzeti viselet, m i k o r
1790.
telén, a bécsi u d v a r i bál mával
a magyar
év
alkal
főúri
dámák
k á p r á z a t o s magyar báli ruhákban jelentek meg a Azután is
fényes
estélyen.
különböző
kor fel-fel
alkalmak
tűntek a m a g y a r r u
hás viseletek. É s most London
magas
1936-ban
arisztokráciája
rendez „ M a g y a r B á l " - t , résztvevők kéretnek gyar
ruhákban" Nemzeti
ahol
„bájos
a
ma
megjelenni.
öntudatunkat
és
értékeinket ime a külföld is m é l tányolja.
A szivet g y ö n y ö r k ö d
tető magyar öltöny m é g az i d e genek előtt is tért hódit.
És
a
külföldi példák a l e g f é n y e s e b b e n igazolják : a m a g y a r csak ünnepélyeken, alkalommal
is
ruha n e m de
minden
hordható, a m a
g y a r o s d i v a t r a csak büszkék
le
hetünk. N i n c s még
olyan
nemzeti
viselet a világon, mely
o l y gaz
dag
és sokféle
volna,
mint a
magyar. Ez teszi lehetővé,
hogy
m i n d e n k i korának, Ízlésének leg megfelelőbbet szabás,
az
megtalálhassa. A alapanyag
mindig
változhat a kor d i v a t j a é s az a l k a l o m szerint, de a m a g y a r leg érvényre j u t h a t
jel
m i n d e n vál
tozáson át. T á r s a d a l m i m o z g a l m a t kell indítani a m a g y a r o s népszerűsítése
ruhaviselet
érdekében.
csak külföldön a r a s s o n a nemzeti viselet, hanem
Ne
tetszést itthon
is legyen közkedvelt és á l t a l á n o san elterjedt a
magyar
öltöny.
Komáromi b ú c s ú . Nagy készülődés előzte meg a k o máromi Szent Istvannapi búcsút. Kirakodó v á s á r o s o k , mézeskalácsárusok, hajóhintás, körhintas s más mas m u t a t v á n y o s s á torok ellepték a Szent I m r e utat. Vendéglőseink is erősen felké szültek a n a g y o b b forgalomra e n a p o n . Sajnos az egész v o n a l o n nagy v o l t a c s a l ó d á s . Az ünnepnap délutáni eső elmosta a nagyobb forgalmat. A bucsu csendben inult el.
A v á r m e g y e adófizetési statisztikája július hóról. A vármegye közigazgatási bizott sági ülésén Jánossy Károly m i n . t a n á c s o s , k o m á r o m i m . k i r . pénz ügyigazgató havi jelentésében b e s z á m o l t az ö s s z e s a d ó n e m e k r e v o n a t k o z ó kivetésekről és a be hajtási eredményekről. A havi j e l e n t é s b ő l t u d t u k m e g , hogy az összes adónemekre vonatkozó kivetés a k o r m á n y által megál lapított terv szerint befejezést nyert. A behajtási e r e d m é n y á l l a m i egyenes adóknál a m u l t év júniusához viszonyítva 10000 P többletet m u t a t . B é l y e g és j o g
illetéknél 3000 P többletet, i l l e ték egyenértéknél 1000 P c s ö k kenést, közúti g é p j á r m ü v e k k ö z úti a d ó j á n á l 4 0 0 0 P emelkedést, általános f o r g a l m i adónál a fél évi eredmény 227.000 P t ö b b l e tet a fényűzési f o r g a l m i adónál 2000 P többletet m u t a t . J e l ö l é s . A győri kereske d e l m i és i p a r k a m a r a rövidesen uj t a g o k a t választ. így a kamara területén levő k e r e s k e d ő társula tok a j e l ö l é s e k k e l most f o g l a l k o z n a k . A K o m á r o m i Kereskedők T á r s u l a t a f. hő 18-án rendkívüli ülésen f o g l a l k o z o t t a jelöléssel. Az elnök indítványára a választ mány e g y h a n g ú l a g tette m a g á é v á Hajnal Oszkár rendes tag és Gyalókay Kálmán póttagá j e l ö l é sét, k i k eddig is képviselték e tisztükben szép eredménnyel a K e r e s k e d ő T á r s u l a t és a h o z z á j u k fordulók ügyeit. Felülfizetés. A K o m á r o m i Ref. J ó t é k o n y Nőegylet t á n c m u latságán felülfizettek : ár. Sulacsik László, Soós J ó z s e f 2 P., Tóth F e r e n c n é 1 P. Mindezért köszönetet m o n d az elnökség. T a t a és T ó v á r o s egye sítésének k é r d é s e . A tatai kőz ségegyesitő bizottság legutóbbi ülésén dr. Garzuly József elnök lésével megállapította a két köz ség e g y e s ü l é s é n e k feltételeit és módozatait, arra az esetre, ha az a u t o n ó m i a h i v a t o t t szervei és a belügyi k o r m á n y z a t a két s z o m s z é d o s község egyesítését e l r e n delné. A b i z o t t s á g hét szóval négy ellenében úgy döntött, h o g y az egyesitest ezidőszerint szük ségesnek nem tartja.
„Árjegyzék' néven a posta a belföldi forgalomban új nyomtatványfajt r e n d s z e r e s í tett. F. évi m á j u s hó 1-töl a belföldi f o r g a l o m b a n az alábbi díjszabási és üzletszabályzati f e l tételekkel „Árjegyzék" néven új nyomtatványfajt rendszeresített a m . k i r . posta. I . D í j s z a b á s : 100 g . - i g 3 fillér, 250 g . - i g 6 fillér, 500 g . - i g 10 fillér, 1000 g . - i g 20 fillér. I I . üzletszabályzati f e l tételek : 1. E g y - e g y küldemény csakis az árjegyzéket kibocsátó üzletére vonatkozó hirdetéseket, árjegyzéssel kapcsolatos s z ö v e get tartalmazhat. 2. Minden egyes példányi „Árjegyzék" m e g jelöléssel kell ellátni és azon az árjegyzéket k i b o c s á t ó nevét és lakáscímét is fel kell tüntetni. 3. E g y - e g y küldemény súlya az 10'JO g . - o t nem haladhatja meg. 4. Ajánlva kezelés e küldemé nyek feladásánál nem köthető k i . 5. E g y - e g y a l k a l o m m a l egy pél dányban kiállitott feladási j e g y zékkel l e g a l á b b 200 d a r a b kül deményt kell postára a d n i és a z o k a t a feladás alkalmával k é s z pénzzel kell bérmentesíteni.
Stosz
vándorgyűlés.
A
Pápai Hét k e r e t é b e n a s e g é d h i vatali tisztviselők o r s z á g o s s z ö vetsége Pápán nagyobbszabásu vándorgyűlést tart. A vándor gyűlést a u g u s z t á s 2 9 - é n a d é l u táni órákban tartják meg, m e l y r e különösen a dunántúli v á r o s o k közül sokan bejelentették r é s z vételüket. Így K o m á r o m , N a g y kanizsa, S z o m b a t h e l y G y ő r , Z a laegerszeg, Veszprém, S z é k e s f e hérvár és M a g y a r ó v á r . Az e l ő készítési m u n k á l a t o k S t a n k o v i c s E l n ö k é s P a u l i k főtitkár vezeté sével nagy erővel f o l y n a k .
Állatkivitelünk. A z elmúlt hóban vármegyénk területéről k i v i t t e k A u s z t r i á b a 10 d r b v á g ó marhát, 120 d r b v á g ó s e r t é s t , 50 d r b v á g ó j u h o t , 6 d r b használati lovat. Németországba 50 drb v á g ó m a r h á t , F r a n c i a o r s z á g b a 100 d r b v á g ó j u h o t . O l a s z o r s z á g b a 10 d r b vágómarhát és S v é d o r s z á g b a 7 d r b használati l o v a t .
A
gyümölcsosztályozás
és c s o m a g o l á s r ó l , a szőlőfür tök most fellépett b e t e g s é g é r ő l , a legjobb kajszibarackfajtákról, a szeptember havi t e e n d ő k r ő l , a kandirozott gyümölcs készítésé
ről stb. ír. ,,/! Magyar
Gyümölcs"
l e g ú j a b b s z á m a , melyből l a p u n k r a h i v a t k o z v a egy a l k a l o m m a l i n gyen mutatványt küld a k i a d ó hivatal: Budapest, IV. Gerlóczyu . 11. Halálozás. Súlyos csapás látogatta meg özv. Kukucska E n d rénét é s c s a l á d j á t . Kedves leánya illetve a j ó testvér, Katuska, élete virágjában f. hó 19-én déli 1 órakor 27 é v e s k o r á b a n e l h u n y t . A nemesleikü, kedves, mindig m o s o l y g ó fiatal a s s z o n y k á t sze rette m i n d e n k i . Halálát kisL anya Katóka, édesanyja, testvéri i és nagy r o k o n s á g a g y á s z o l j a . Te metése f. hó 2 1 - é n nagy részvél mellett ment végbe a k o m á r o m i temetőben. T a g o s i t á s i t á r g y a l á s . Csá s z á r o n folyó hó 2 2 - é n , s z o m b a t o n d . e. miniszteriális kikül döttek tagositási ügyben t á r g y a lást kezdenek a k ö z s é g g a z d a közönségével. A tagosítás vég rehajtását a k ö z s é g lakossága nagy é r d e k l ő d é s s e l v á r j a . L ó s o r o z á s . A u g u s z t u s hó 2 3 - á n d . e. 9 ó r a k o r K o m á i o m b a n , a vásártéren l ó s o r o z á s lesz F e l v i l á g o s í t á s t a G a z d a Egye s ü sület E l n ö k s é g e a d .
Életveszélyes baleset é r t e vitéz M é s z á r o s P á l t . S z o m o r ú Szent István n a p i b ú c s ú ü n n e p séget ült vitéz Mészáros Pál csa ládja. A szeretet c s a l á d f ő t , vitéz Mészáros Pált, a közkedvelt v e n déglős iparos polgártársunkat folyó hó 1 8 - á n , k e d d e n este 8 óra körül életveszélyes baleset érte. Bort szállított a B o k l o ^ asszonypusztai uradalomból s hazafelé menet l o v a m e g b o t l o t t . Miközben lovát igazgatta, a a lova fej berúgta ugy, hogy s ú l y o s sérülésével a mentők a l a k á s á r a , m a j d d r . Szabó Sán dor imigánorvos autón győri k ó r h á z b a szállította. B á r az a z o n nali műtét sikerült, a k o p o n y a csontszilánkokat sikerült az a g y b ó l eltávolítani, a sérült még m i n d i g élet-halál közt lebeg.
B u d a p e s t i t e x t i l c é g keres o l y a n 4 0 év körüli g a r a n c i a k é p e s (nem készpénz)
helybeli megbízottat (esetleg
nőt), k i n e k kiterjedt
meretsége
textiláru
van és hitelre
is
folyószámla
elhelyezésével
nagy f o r g a l m a t t u d lebonyolítani. Szakismeret nem feltétlenül s z ü k s é g e s . Lehet n y u g d í j a s is. K i merítő a j á n l a t o k a t „Nyugodt m e g é l h e t é s " jeligére a T e n z e r H i r
d e t ő j é b e , Budapest I V . S z e r vita-tér 8.
1936. augusztus 22. ff
O S Z I lakberendezési V Á S Á R RÁDIÓKIÁLLITÁS szeptember
3—13
Budapest - Iparcsarnok
utazási
kedvezmény
V I I I . 2 8 - t ó l — I X . 20-ig Utazási i g a z o l v á n y o k l a p u n k kiadóhivatalában
kaphatók !
Kórházi ápolási költség t a r t o z á s után n i n c s e n kése d e l m i kamat. A belügyminisz ter k ö r r e n d e l e t e t intézett vala mennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez. A rendelet sze rint a k ö z k o r h á z l e g a l a c s o n y a b b á p o l á s i osztályán felmerült és magánosokat terhelő ápolási költség b e h a j t á s á r a a közadók kezelesére vonatkozó törvényes rendelkezések a l k a l m a z a n d ó k , a k é s e d e l m e s fizetéssel k a p c s o l a t ban azonban késedelmi kamat nem j á r . E z é r t a m a g á n o s o k a t terhelő betegápolási költség után a belügyminiszter rendelete szerint késedelmi k a m a t o k fel számításának és szedésének he lye n i n c s . A D u n a halottja. S z ő n y ^eg h a t á r á b a n egy 20—25 körüli i s m e r e t l e n nő hulláját Iák k i a D u n á b ó l . A h o l t t e s ten f e k e t e m i n t á s k o m b i n é , b a r n a risnya és b a r n a félcipő volt, ujján ezüst karikagyűrűt találtak. iirlvazonosságanak megálla pítására a k o m a r o m i r e n d ő r s é g is megindította a n y o m o z á s t . S z é k e l y est F e l s ő g a l l á n . 1934. év őszén a l a k u l t m e g F e l sőgallán Tatabanya-FelsőgallaAlsógalla-Bánhida községekből a „Hargitaváralja J e l k é p e s k ö z s é g " . Azóta negyedevenként vacso rával összekötött gyűléseket rendeznek s igy tartják ébren az ö s s z e t a r t á s érzését, s t e r e m tenek é d e s - b u s székely h a n g u >t a fehér asztal mellett. Az 1936. augusztus 15-en Nagy B o l d o g Asszony napján a f e l s ő gallai Sebő-féle banyatársulati v e n d é g l ő b e n , este 8 ó r a k o r t a r tott 100 s z e m é l y e s v a c s o r á r a a csikmádéfalvai születésű d r . Csá szár Sámuel m . k i r . pénzügyi titkár, k o m á r o m i lakost is m e g hívtak. Mezey Árpád M á k . b á n y a társulati főtanitó, a j e l k é p e s k ö z ség biraja meleg üdvözlő p o h á r /öntőjére, a vendég ügyesen megszerkesztett v á l a s z á b a n rá mutatott a tömörülés és ö s s z e tartás f o n t o s s á g á r a , találó v o násokkal r a j z o l t a m e g a székely nép jellemét é s talpraesett g o b é s á g o k k a l fűszerezett b e s z é d e derítette n e v e t é s r e hallgatóit. A nyéros vacsora legjobb han g u l a t b a n f o l y t le, m e l y e n a h e l y beli székely i n t e l i g e n c i a ú g y s z ó l ván teljes s z á m b a n együtt v o l t . Az összejövetel megrendezése Gáll István felsőgallai polgári i s k o l a i tanár, a j e l k é p e s község nótárusanak érdeme, a k i negyed evenként, páratlan szorgalom mal munkálkodik az ö s s z e j ö v e telek s i k e r é b e n . A z uj t a g o k b e lépését is ő f o g a d j a e l .
Komárommegyci Hirlap. Nem kapnak vasúti ked vezményt a vármegyei bizott sági tagok. Egyes vármegyék ben felmerült az a kívánság, hogy a vidéken lakó vármegyei törvényhatósági bizottsági tagok részére a Máv. vasúti jegyked vezményt adjon. Winchler István dr. kereskedelemügyi miniszter most leiratban értesítette az ér dekelt vármegyéket, hogy a mi nisztertanács és a 33-as bizott ság a Máv. súlyos pénzügyi helyzetévé való tekintettel állást foglalt a vasúti menetdijkedvezmények további kiterjesztése el len és ezért a miniszternek nem áll módjában a vármegyei köz gyűlésekre utazó vármegyei tör vényhatósági tagok utazására kedvezményt engedélyezni. Augusztus elején m e g i n dult a s z ő l ő e x p o r t . A mult hét végén jelent meg a piacon az első szőlő, a m i t a f o g y a s z t ó k hamar elkapkodtak. Exportőrök szerint N é m e t o r s z á g felé igen biztató a kiviteli kilátás, egyelőre azonban a szállításra kerülő mennyiség n a g y o n kevés. A ke reskedők várják a saszla érését. Vájjon tőlünk is fognak expor tálni? Felfüggesztik a kiskeres kedők és kisiparosok adóhát r a l é k á t . Érdekes tervvel foglal kozik a B u d a p e s t i K e r e s k e d e l m i és Iparkamara. Tervezetet készí tett a k i s k e r e s k e d ő k és kisiparvsok adóhátralékának felfüggesz tésére. Az e l g o n d o l á s az, hogy ha az a d ó h á t r a l é k o s o k 5 éven át p o n t o s a n fizetik az évi rendes adókat, a k k o r a régi h á t r a l é k b ó l busz százalékot elengednek é s igy öt év alatt ö n m a g á t ó l m e g s z ű n n e az a d ó t a r t o z á s . A pén zügyminisztériumban tudomást szereztek a kamara tervezetéről és h i r szerint n e m állják útját annak, h o g y a terv valóra v á l j o n . A n y u g e l l á t á s i utalványok kifizetése. B i z o n y á r a nagy m e g e l é g e d é s s e l veszik tudomásul a n y u g d i j a s o k , hogy régen sérel mezett kívánságukat a p o s t a i g a z g a t ó s á g teljesítette s a p o s t a h i vatal a nyugellátási p o s t a u t a l v á n y o k a t és postatakarékpénztár] c s e k k f i z e t é s i utalványokat, ha a hó elseje vasárnapra, vagy a Gergely naptar szerinti ü n n e p napra esik, az e s e d é k e s s é g h ó napját m e g e l ő z ő nőnap utolsó k ö z n a p j á n fizeti k i . C s a k diák hordhat e z e n túl s a p k a j e l v é n y t . A m . k i r . vallás és k ö z o k t . m i n i s z t e r k ö r r e n d e l e t b e n hivta fel a k ö z é p i s k o l á k főigazgatóit, h o g y a sap kajelvények készítőivel, illetve eladóival k ö s s e n e k o l y m e g á l l a podást, h o g y s a p k a j e l v é n y e k e t a j ö v ő b e n csak az intézet igazga t ó s á g a által kiállított és p e c s é t tel ellátott igazolvány e l l e n é b e n szolgáltassanak k i . A középis kolai sapkajelvényeket utóbb mind több illetéktelen viselte, ezért volt szükség a viselés e l l e n ő r z é s é r e . A m i n i s z t e r hasonló i n t é z k e d é s végett megkülte r e n deletét a k ö z é p i s k o l á k a t fenn tartó egyházi f ő h a t ó s á g o k n a k is. Kérje mindenütt a Komarommegyei Hírlapot. Személyazonossági igazolványok kaphatók: Hacker Dezső könyv kereskedésében.
BRIDGE. Uj háromtrikkes indítás. (Folytatás.) A b b a n az esetben, ha a l a c s o n y a b b értékű színnel i n d u l tunk, de partnerünktől nemes s z í n b e n k a p t u n k választ é s e b ben a s z í n b e n v a n s e g í t s é g ü n k , akkor megemeljük ezt. H a n g súlyozni k e l l , h o g y ez sem j e lenti azt, h o g y indításunk t á madó volt, hanem csak a n n y i t h o g y a m a n s e r ő megjátszását a nemesebb színben is l e h e t ő n e k tartjuk. Ha az indítónak n a g y o n e r ő s lapja v a n , partnerétől p e d i g erősegitséget jelző választ k a pott, a k k o r alkalmazzon kérdő b e m o n d á s t ! Ez egy uj s z í n n e k elmondásával történik. A m e n y nyiben tehát az inditó a p a r t nerétől k a p o t t bármilyen válaszra egy uj ( m é g el nem m o n d o t t ) színnel felel, ez k é r d ő b e m o n dást é s egyúttal nagy ütőerőt j e l e n t ! Jelenti t o v á b b á azt is, hogy az inditó szlemre törekszik. H a a p a r t n e r az inditó szí nét emelte m e g , tehát n e m m o n dott el egy másik szint, sem p e d i g egy szánt, a k k o r a k é r d ő bemondás alkalmazásával na g y o n ó v a t o s n a k kell l e n n i , mert hiszen előfordulhatott, h o g y a partner a l e g m i n i m á l i s a b b s e g í t s é g r e emelte m e g színünket. A kérdő bemondására a partner a kérdezett szint m e g e m e l i , ha a b b ó l ásza v a n , e l l e n ben ha a kérdezett szinből k i rálya, vagy szinglije v a n , de van mellette egy másik, még el n e m m o n d o t t szinből ásza, akkor ezen utóbbi szint m o n d j a e l , a m i v e l a kérdezett színre is felel. Az inditó eredeti szinére való v i s z szatérés m i n d i g leintést jelent. , A kérdő b e m o n d á s o k n e m csak a h á r o m t r i k k e s indításnál hasznaihatók, h a n e m a rendes l i c i t e k folyamán i s . M i v e l p e d i g ezek nagyon megkönnyítik a szlemnieknek belicitálásat, ezeket a kérdő bemondásokat alkalmi lag küiön fejezetben fogjuk i s m e r tetni. A háromtrikkes indítás b e f e j e z é s e k é p e n még egyszer csak a n n y i t hangsúlyozunk, h o g y ugy az indításnál, m i n t az a d a n d ó válaszoknál a l e g m e s s z e b b m e n ő óvatosságot tanúsítsuk, mert az előírásoknak be nem tartása, vagy f é l r e m a g y a r á z á s a katasz trófához vezethet. Ennek illusztrálására e l mondjuk egy j á t s z m á n a k s z o morú történetét, melyet nemré g i b e n K o m á r o m b a n játszottak le. Inditó (egyebekben K o m á r o m e g y i k l e g s z i m p a t i k u s a b b úri e m b e r e ) 3 pikket i n d u l t a k ö vetkező l a p p a l : P i k k : A D B 8 6 5, K ő r : 6 4, K á r ó : 7 5 4, T r e f f : ö 4, A p a r t n e r ( a k i viszont egyiK legóvatosabb komáromi bridgej á t é k o s , kivéve ha v a l a m i miatt m e g h a r a g s z i k ) 4 szán válaszára az inditó rémülten menekült vissza a pikkre, de ez n e m akadályozta a partnert a b b a n , hogy 6 k o r t be ne m o n d j o n .
5. oldal. Eredmény : négy bukás béliben! Természetesen mindkét já tékos a másikat okozta a k u darcért. Inditó azt állította, hogy nem tudta, hogy béliben van nak, a partner pedig szörnyű ködött, hogy miképen lehet béli ben (mikor az ellenfélnek sem mije sincsen) ilyen lappal há rom trikkel indulni. A valóság az, hogy mindketten hibáztak : az inditó azzal, hogy meg nem felelő lappal és ok nélkül indult, a partner pedig, hogy nem vette figyelembe a leintést. Közleményeinket azzal az ismételt figyelmeztetéssel zárjuk le, hogy a háromtrikkes indítás nál mindig nagyon megfontolt nak kell lenni ugy az indítónak, mint a válaszadó partnernek ! (Vége.)
SPORT. Komáromi fiuk előretörése a kerületi ifjusági sportmérkőzéseken. U j tüzek, örömtüzek lob b a n n a k lángra a magyar o l i m p i o n o k győzelmei n y o m á n . É r e z zük, hogy o l i m p i a i b a j n o k a i n k v á r a k o z á s o n felüli nagy teljesít ményei világsikert jelentenek, mert o r s z á g - v i l á g előtt bebizo nyították h ő s f i a i n k a m a g y a r s á g életenergiáját, fejlett s p o r t tudásukat. A világsikerek nagy hirei mellett érkeztek be s z e r k e s z t ő ségünkhöz kisebb jelentőségű, h e l y i érdekeltségű sporthírek ís, melyeket szintén igaz ö r ö m m e l , nagy b ü s z k e s é g g e l könyvelünk el. B á r nem a m i egyesületeink színeiben szerepeltek a m i f i a i n k , a derék két komáromt f i u , m é gis a m i d i a d a l u n k is a kerületi ifjúsági mérkőzéseken elért g y ő z e l m e i k . I f j a i n k s i k e r e i uj r e m é nyekkel töltenek el, uj célok s o r a k o z n a k b e n n ü n k a régiek mellé. Varga L á s z l ó és Kamarás László a két ifjú atlétánk, akik a nyár folyamán különböző sportágakban elismerésre méltó szép eredményt értek e l . Varga László, m i n t a G y a c . ifjúsági atlétája a Székesfehérvá rott 1936. évi j u h u s hó 4 — 5 - é n megtartott északnyugati kerületi ifjúsági versenyen a g e r e l y v e t é s ben 41.45 m.-es eredményével a m á s o d i k lett ; a 100 m-es s í k futásban 1 1 9 m p - e l szintén m á s o d i k lett. A Szombathelyen a u g . 9-én rendezett Szse országos szenior és itjusági versenyen a 100 m-es síkfutásban 1 1 7 m p - e l és a 200 m-es síkfutásban 2 4 ° m p - e l első lett. Győrben a* 1 5 - é n m e g t a r t o t t G y a c . házi senyén a 100 m-es s i k f u t . 11-8 m p . - e l első, a 400 síkfutásban p e d i g 56 m p s o d i k lett. Kamarás (Knöpfler) m i n t a G y a c . ifjúsági atléta székesfehérvári északnyugati rületi ifjúsági versenyen a ma. ugrásban 162 cm-es e r e d u u nyel a h a r m a d i k lett, h á r m . u g r á s b a n p e d i g 12 40 m - e s e r e u menyével kerületi ifjúsági bajnok lett. Szombathelyen, az Szse o r -
Komárommegyei Hirlap.
6. oldal. szagos szenior é s ifjúsági verse nyen a magasugrásban 165 c m - e l e l s ő dijat n y e r t . A u g u s z tus 1 5 - é n p e d i g a győri Gyac. háziversenyén magasugrásban 165 c m - e l a h a r m a d i k , a h á r m a s u g r á s b a n 13 27 m - e s e r e d m é n y nyel u j kerületi i f j . r e k o r d o k a t állított f e l , a versenyen e l s ő d i jat nyert. Az o l i m p i a i g o n d o l a t o k h a t a l m a é s v a r á z s e r e j e legyen a m i f i a i n k k a l is. G y ő z e l m ü k h ö z gratulálunk.
A Komárom-Esztergom vm. Levente és ifj. Sportegyesület közgyűlése. Igen szép s p o r t e r e d m é n y e k e t felmutató jeles ifjúsági s p o r t s z ö vetségünk a K o m á r o m - E s z t e r g o m Vármegyék Levente é s Ifjúsági Sportegyesületek Dunaszakasza j ö v ő b a j n o k i évet megnyitó k ö z gyűlését a u g u s z t u s 30-án, v a sárnap d . e. 9 órai kezdettel tartja K o m á r o m b a n , a Polgári Társaskör nagytermében. A közgyűlés iránt vármegyei ifjú s á g i sportegyesületeink különö sen é r d e k l ő d n e k , mert a s z ö v e t ség hét é v e s m ű k ö d é s é v e l b e b i z o n y í t o t t a , h o g y a testnevelés s z e m p o n t j á b ó l m i l y nagy j e l e n tőséggel b i r . A s z ö v e t s é g l e h e tővé teszi, hogy a kisebb — a M L S z . küzdelmeinek költségeit n e m b i r ó — e g y e s ü l e t e k n e k is, h o g y s z a b á l y o s é s a M L S z sza bályainak megfelelően l e b o n y o lított m é r k ő z é s e k e n t a g j a i k a t a s p o r t b a n j e lentősen f e j l e s z t h e s s é k . ^ ^ > ^ ^ > ^ ^ ^ ^ * ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ' ^ ^ ^ ^ ^ / ^ * ^ ^
Ipartestületi jegyzői tan folyam. A z iparügyi miniszté rium rendeletet bocsátott k i , mely szerint O r s z á g o s I p a r t e s t ü leti J e g y z ő i T a n f o l y a m cimmel legalább három hétre terjedő t a n f o l y a m o t állit fel ipartestületi jegyzők é s olyanok számára, akik a tanfolyamot elvégezni óhajtják a b b ó l a c é l b ó l , hogy m a j d a n ipartestületi s z o l g á l a t b a lépjenek. A tanfolyamra 30—40 hallgatót vesznek f e l . A t a n f o lyam működésének megkezdését a n n a k idején közzé fogják t e n n i .
A Katolikus Szemle a u g .
száma első h e l y e n közli T ó t h László rendkívül é r d e k e s cikkét arról az időszerű kérdésről, hogy s z ü k s é g van-e M a g y a r o r s z á g o n sajtóreformra s miként kell m ó d o s í t a n i a jelenleg é r vényben lévő rendelkezéseket. L e n d v a i István s z í n e s t o l l a l r a j zolja m e g C h e s t e r t o n n a k , a m i n a p e l h u n y t világhírű írónak „ p á r a t l a n " életmüvét. L i s z t F e renc jubiláris hónapjába kap c s o l ó d i k bele Kemenes Frigyes t a n u l m á n y a arról a döntő h a rsról, a m e l y e t L i s z t az u j m a r egyházi z e n é r e g y a k o r o l t .
Az osztrák háborús em lékérem elnyeréséért ez év december 31-ig lehet folya modni.
E körülményre
S Alaptőke és t a r t a l é k a l a p : 200 ezer P, Komárom,
Igmándi-űt
„ K kedvező valamint
E l a d ó egy 150 tojásos
keltetőgép. Megtekinthető és bővebb felvi lágosítást a d Buday Istvánné Komárom, szőnyi vám.
mellett,
fagylaltgépek, alumínium
Thermos kulacsok,
G y a l ó k a y K á l m á n
vaskereskedésében kaphatók,
Komáromban.
Komáromban hosszú évek
ó t a nélkülözött
világmárkás
b e l s ő s é g g e l együtt az
többet Ígérőnek szabadkézből eladják. Az i n g a t l a n 2 7 0 0 p e n g ő n a l u l el n e m a d h a t ó . A vételár a k ö t e n d ő a d á s vételi s z e r z ő d é s árvaszéki j ó v á hagyásától számított kettő hét alatt fizetendő. A vételár kifizetésekor k a p j a m e g a vevő a b e k e b e l e z é s r e a l k a l m a s szerződést. Az i n g a t l a n t e h e r m e n t e s s é géért az eladók szavatosságot vállalnak. Az átírási illetéket é s a b é l y e g k ö l t s é g e t a vevő viseli
feltételek
ivópoharak
3386. négyszögöl színén 1936. augusztus hó 30-án délután 3 órakor a leg
fizetési
hőpalackok,
a hozzátartozó
ö r ö k ö s ö k Kisigmándon a hely
F "
A
jégszekrények
Hirdetmény.
nagyságú
szám.
Magyar-Francia Biztosító R é s z v é n y t á r s a s á g Komárommegyei Vezérügynöksége.
tettesek h a t o l t a k be Prágai L a j o s felsőgallai g a z d á l k o d ó l a k á s á b a , a m i k o r odahaza s e n k i s e m tartózkodott. A betörők, akik ketten, vagy hárman lehettek, az utcái a b l a k kifeszitése után h a t o l t a k be a l a k á s b a , a h o l m i n dent fölforgattak. Feltörték a b e t ö r ő k a s z e k r é n y e k e t is é s m a g u k k a l vittek egy k i s vaskazet tát, a m e l y b e n k ü l ö n b ö z ő é k s z e rek voltak. A betörök kézrekeritésére, a k i k az ékszereken k í vül egyéb h o l m i t is z s á k m á n y o l tak, a komáromi r e n d ő r s é g is megindította a n y o m o z á s t .
kisigmándi 33. sz. házat
6.
A bank m ű k ö d é s e kiterjed a b a n k s z a k m a minden á g a z a t á r a : b e t é t e k ; b e t é t k ö n y v e c s k é k r e é s folyó s z á m l á k r a . É r t é k p a p í r o k v é t e l e é s e l a d á s a . Tőzsdei m e g b í z á s o k l e b o n y o l í t á s a a b u d a p e s t i é s külföldi t ő z s d é k e n . Kül- é s belföldi c s e k k e k é s k e r e s k e delmi utalványok behajtása. Átutalások é s meg h i t e l e z é s e k b e l - é s k ü l f ö l d r e . — Külföldi p é n z e k beváltása mindenkor a hivatalos napi árfolyamon.
Ékszereket loptak a be török Felsőgallán. Ismeretlen
A néhai Pécsvárady Zsig mond hagyatékát képező a
22.
augusztus
Komárommegyei Hitelbank R. T . Komárom-Újváros.
a há
b o r ú s emlékérem b i z o t t s á g b u dapesti képviselője n y o m a t é k o san felhívja az igényjogosultak figyelmét, m e r t 1937. j a n u á r h ó elsejétől kezdve m e g s z ű n i k az osztrák h á b o r ú s emlékérem k i a d á s a . A k a r d o k k a l ellátott h á b o r ú s emlékérem elnyerésére j o g u k v a n m i n d a z o k n a k , a k i k az 1914. é s 1918. közötti években az e g y k o r i c s á s z á r i é s királyi hadsereg, m a g y a r királyi h o n védség, illetőleg c s á s z á r i é s k i rályi haditengerészet kötelékében harctéri s z o l g á l a t o t teljesitettek. K a r d o k nélküli emlékérem elnye réséért f o l y a m o d h a t n a k azok, a k i k a h á b o r ú alatt a m ö g ö t t e s o r s z á g r é s z e k b e n a hadvezetőség érdekében teljesitettek szolgá latot. A z osztrák háborús e m lékérem-bizottság magyarországi megbízottja (Budapest, Akadé m i a - u t c a 17.) m i n d e n h é t k ö z n a p o n délelőtt 10 é s 13 ó r a k ö zött szívesen a d felvilágosítást. U g y a n o t t az emlékérem is á t vehető.
1936.
Dréher sörök ismét kaphatók. Kérje
mindenütt!!
Gyári főraktár:
Tarján
Testvéreknél
T e l e f o n 103.
Nagy mű- és élővirág kötészet. Csok rok, koioszuk és díszítéseket igen o l c s ó á r b a n készit:
özv. Kiripovszky József né Komárom, Horty Miklós-ut 11. (Kiss Pál-féle ház.)
Nyomatott Hacker Dezső könyvnyomdájában Komárom, Nagyigmándi-u. 23.
párnázott mekmű
íróasztal, székkel
asztalos
re
kézi f a r a g á s s a l
olcsón
eladó.
Cím a k i a d ó b a n .
Felelős kiadó: Hacker Dezső