Feketén-feh éren Szentesről
JOBB
egyenes
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szentesi alapszervezetének lapja
45. szám, 2016. június
2
JOBB egyenes
45. szám, 2016. június
Trianoni megemlékezés a Kurca-partnál 2016. június 4-én tartotta meg a szentesi Jobbik alapszervezet a gyalázatos Trianoni békediktátum 96. évfordulóját a Kurca-parton, a régi Horthy-háznál (napjainkban Dózsa-háznál). A gyászos és minden jó magyar szívét facsaró június 4-re egy kopjafa avatással is készült a szentesi Jobbik.
A Kurca-parti Trianon emlékpark, oldalt a még letakart Kopjafával. A szépséges Kurca-parton még évekkel ezelőtt emeltünk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal egy emlékkövet. Sajnos az előző években sem, és a közel két éve Fideszes többségbe került jelenlegi képviselő testület sem támogatta a koronás címeres zászlós beadványunkat, hogy kellő szépséggel loboghasson a helyszínen a nemzeti egységünket jelképező lobogó, így szerény költségvetésünkből kopjafát készítettünk az idén, hogy méltó módon emlékezzünk erre a történelmi Magyarországot szétszaggató tragikus napra. Kicsiny-kis beszéddel készültem a rendezvényünkre, de egy nagyon kedves székelyföldi ismerősöm megkért, hogy „jussanak eszembe” és így félredobtam minden mást, és csak Őróluk, az elszakított területeken élő magyar testvéreink megpróbáltatásairól és kitartásukról beszéltem a Kurca-parton összegyűlt hallgatóságnak.
A megemlékezők egy csoportja.
Székelyföld nem Románia! A Felvidéken, a Délvidéken, az Őrségben, a Bácskán, a Kárpátalján, az Erdélyben élő magyar véreink 96 éve élnek rabságban és elnyomva, autonómiát nem adnak sehol sem a területrablók és nemzeti identitásukat is erősen korlátozzák. Üzenem innen is minden gúnyhatár mögött élő magyarnak, hogy tartsatok ki, mert mi is 150 évig éltünk török hódoltsága alatt, de itt vagyunk magyarként!
„Maroknyi székely porlik,mint a szikla...”
45. szám, 2016. június
3
JOBB egyenes
Dr. Szabó Pál
1920-ban készült ez a vasúti támfa. Most mementója Trianonnak. Megemlékező rendezvényünk szónoka Dr. Szabó Pál volt, a Jobbik szakpolitikusa és történész. (Az Ő munkásságai közé tartozik pl. a Nándorfehérvár 1440-es, féléves török ostromáról szóló könyv is.) Dr. Szabó Pál hosszan beszélt Trianon igazságtalanságáról, és Magyarország 1920-ban történt külső és belső ellenségei általi elárulásáról. Hangsúlyozta, hogy mennyi áldozatot hozott számunkra ez az igazságtalan döntés és azt is, hogy ez az állapot nem maradhat így. Jelen pillanatban, bár majdhogynem lehetetlennek tűnik egy revízió, de Európa változik és velünk van az Igazság!
Szabó Zoltán és Dr. Szabó Pál leleplezi a Trianoni Kopjafát.
Forgó István tanár úr elhelyezi a megemlékezés koszorúját.
4
JOBB egyenes
45. szám, 2016. június
Beszéde végén Dr. Szabó Pál történész és Szabó Zoltán önkormányzati képviselőnk leleplezte az 1920-ban készült vasúti támfából megalkotott Kopjafánkat. A rendezvény külön érdekessége volt még, amikor a nyugdíjas Forgó István tanár (gyerekként az utcán ünnepelte magyar zászlóval a kezében az I. illetve a II. bécsi döntéseket) megtisztelt minket, és Ő helyezte el a megemlékező koszorúnkat. Áldja meg az Isten ezt a derék embert, aki átélte, hogy 1939-ben visszakapjuk Dél-, Felvidéket, és Kárpátalját, 1940-ben Észak-Erdélyt, látta a hazánkba beözönlő orosz csapatokat 1944-ben, gyermekek ezreit tanította fizikára és kémiára az átkosban, de mégis igaz magyar emberként Ő is 15 millió magyarral a szívében érez, ha a Hazáról van szó! Vesszen Trianon! Szebb jövőt! Bocskay Csaba
Anglia kilépett Az EU történetének új szakasza kezdődött, amikor a népszavazáson az angolok többsége nemet mondott az unióra. Az okokat már pénteken elkezdték taglalni, de nem fogták maguk vissza a neoliberális eukonform fenyegetőzők se. Mindenféle katasztrófát jósolnak, mind az angolokra, mind ránk nézve.
Nem, nem, soha! Vesszen Trianon! utálja Brüsszelt, nem a belgákat, nem az országot, nem is a várost, hanem az ott trónoló vízfejet. Európa nem azonos az európai unióval. A nemzetállamok, népek előtte sok évszázadon át léteztek, viharos történelmük tengerén. Vélhetőleg, ha beindulna dominó-hatás és felbomlana a bürokraták nép-, és életellenes olgarchája, utána is fognak. Új társulások, szövetségek születnek majd, ahol mindenki méltósággal, és a másik iránti tisztelettel élhet... Túri András
A péntek délutáni tévékommenteket nézve leginkább a közvélemény-kutatgatók felsülésén szórakoztam jól. Ezek a hiénák állandóan megmagyaráznak mindent, sőt annak a fordítottját is. Az efféle csoportok olykor alig leplezetten próbálnak befolyásolni, vagy ködösíteni, amikor megszakértenek egy adott témát. Az egyik megmagyarázó első reakciójára én mint „reakciós” felkaptam a fejem. Azt fejtegette, hogy az angolok a saját kezükbe kívánják venni a sorsukat. Mindenkinek, aki őszintén hazafi, szereti a népét-nyelvét-kultúráját ez természetes, normális dolog. A „szakértőt” azonban láthatóan meglepte a dolog. Nos ez az, amiért minden nemzeti érzelmű ember
Olvasónk írja
Egyszer volt hol nem volt? Volt egyszer egy ország, ahol emberek éltek dolgoztak és haltak. Volt egy politikai korszakváltás, nem mondanám rendszerváltásnak, hiszen a rendszer nem változott csak az üzemeltetői. Az üzembentartók, mi magyarok, nem változtunk. Viszont '89 óta felnőtt egy generáció, negyvenesek lettek, reméltek, dolgoztak, hajtottak, és mire jutottak? Részemről arra, hogy nem változott semmi, csak talán még erőszakosabb, direktebb lett a hatalomhoz és pénzhez vezető út a rövidebb idő miatt. A négy év, mint olimpiától-olimpiáig, nagy hajszában telik. Felhalmozás teletömött pofával, még mindig habzsolva. Remélem, előbb vagy utóbb belefulladva megáll a harácsolás, és elérkezik a józan paraszti, paraszti és nem bunkó(i) időszak, amikor csak azért nem „bontunk le
valamit, hogy a helyére a haverom tudjon építkezni és visszaigényelni.” Mi magunk is igényesebbek lehetnénk arra, mi van, mi lesz velünk, közösségünkkel, mert folyamatosan elmulasztjuk az összes lehetőségünket az előre előbbre lépésre. Jó lenne ezen elgondolkozni. Eredetileg egy konkrét témával kapcsolatban akartam írni, de azt majd a következő számban. Amikor napirenden volt, nagyon megosztotta az embereket, ez kapóra is jött olyanoknak, akiknek érdekében állt. Most nem foglalkoznak vele érdemben, pedig nem kevés ember havi problémája még 5-10 évig. A volt devizahitelek. Pataki Tamás
45. szám, 2016. június
5
JOBB egyenes
Jobbik XIV. Országos Kongresszus, Budapest – Beszámoló 2016. május 29-én került megrendezésre a Jobbik Magyarországért Mozgalom XIV. Országos Tisztújító Kong-resszusa Budapesten a Kong-resszusi Központban. Szentes városát küldöttként jómagam képviseltem Grenczer Ferenccel, illetve mindszenti és hódmezővásárhelyi harcostársainkkal: Vígh Jánossal és Molnár Lászlóné Katikával, akikkel együtt utaztunk a rendezvényre. Országos szinten a településekről 695 regisztrált küldött névsora szerepelt, ebből 606-an jelentek meg, így 87%-os volt a részvételi arány. Először megválasztottuk a jegyzőkönyvvezetőt és a hitelesítőt, illetve a 9 fő szavazatszámlálót. Szabó Gábor pártelnök folyamatos renddel és fegyelemmel igyekezett levezetni a kongresszust. 1. Első napirendi pontként dr. Staudt Gábor beszámolóját hallhattuk a jogi és etikai bizottság részéről. A többség elfogadta. 2. Bodor Zoltán beszámolója a számvizsgáló és pénzügyi bizottság részéről – elfogadva. Panaszolta, hogy az állami számvevőszéknél még fotókat is kérnek azokról a számlákról, amit már egyszer megkaptak (agyrém: vagy olvasni nem tudnak, vagy számolni). 3. A Jobbik Országos Elnökségének beszámolója az elmúlt két évről Vona Gábor részéről – elfogadva. Ő itt több fontos momentumra kitért, pl.: a honvédségre és a kerítésépítésre, amely egyébként mind jobbikos kezdeményezés volt. Sokat fejlődtek médiaportáljaink, lásd: N1TV, illetve Barikád hetilap, amely ezután is megvásárolható lesz. Az ország településein nagyon sok sikert értünk el, országgyűlési képviselők, illetve polgármesterek tekintetében. Hangsúlyozta: az ország és a nemzet érdekeit képviseljük továbbra is és csak azt támogatjuk. Trianon után a másik nagy tragédiának a többszázezres elvándorlást nevezte, amely ellen jelenlegi kormányunk semmit sem tett. Tovább folytatta azzal, hogy Írországban és Németországban is alakultak jobbikos szervezetek, ezek képviselői jelen voltak a kongresszuson. Utoljára megköszönte a hat leköszönő alelnök munkáját.
volt alkalmam beszélgetni, természetesen ezeket sem részletezném, csak esetleg azt fontos információt ami minden jobbikos számára fontos kell, hogy legyen: a Fidesz már most több millió forintot különített el olyan kampánycélokra, amely a közelgő választásokon az ellenzéki pártok lejáratását fogja szolgálni! No comment. (Egészségügy? Oktatás? Munkabérek?) A rendezvény biztonságáról érdekességként: Grenczer Ferenc harcostársunk nagy fotós, profi géppel és mozdulatokkal műveli mindezt. Mi, küldöttek, a nagyterem középső oszlopában ülhettünk le, a vendégek a két szélsőben, így köztük Feri is. Egyszer csak csörög a telefonom, és látom, hogy Feri az: kéri, hogy álljunk fel, mert nem lát minket a tömegben. Felállunk és látom, hogy egy biztonsági ember vezeti felénk. Nekem kellett igazolnom, hogy Feri velünk van, és tényleg a szentesi szervezet tagja. Olyan profi szinten és szorgalmasan csinálta a fotókat, hogy azt hitték róla, hogy sajtós, hiába mutatta a vendég igazolványát (sajtósok egyébként a kongresszusra nem jöhettek be). Bravó biztonság, bravó Feri. Mivel este negyed hétig még nem született eredmény a hat alelnök választásáról, így elindultunk hazafelé, de az autópályán, Kiskunfélegyháza határában telefonon kaptuk az értesítést az eredményről: 1. dr. Fülöp Erik (Tiszavasvári polgármester) 2. Janiczak Dávid (Ózd polgármestere) 3. Toroczkai László (Ásotthalom polgármestere) 4. Sneider Tamás 5. Z. Kárpát Dániel 6. Volner János Nekik is ez úton gratulálunk! Szebb Jövőt Biácsi Péter
4. Tisztújítási folyamat: 407 érvényes jelölés érkezett, Vona Gábort 397 szervezet jelölte újra. Az elnökjelölti beszédet stratégiai szempontból nem részletezném, esetleg csak ennyivel: eszmeiség tisztázása, politikai kommunikáció kialakítása, modern, konzervatív eszmeiség, ökoszociális gondolkodás. Biztató számadatként közölte: a statisztikák szerint Magyarországon a fiatal szavazók 53%-a jobbikos. 5. Elnökválasztás: 479 igen szavazattal újra Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom Elnöke. Gratulálunk! A szünetben számos magas tisztségű jobbikos politikussal, ügyvéddel, jogásszal
Biácsi Péter, a szentesi Jobbik alelnöke Toroczkai Lászlóval, Ásotthalom polgármesterével, a Jobbik alelnökével.
6
JOBB egyenes
45. szám, 2016. június
Szentesi szösszenetek Autóvadászatot is „vállalnak” a polgárőrök A Szentesi Polgárőr Egyesület június 23-án bemutatta azt a nemrégiben vásárolt készüléket, melynek segítségével gyorsan, könnyen felismerhető a lopott gépjármű.
Megszűnt az „Év családja Szentesen” díj Szentes Város Önkormányzata június 22-én megtartotta idei 6. soros ülését a Városháza dísztermében, melyen valamennyi képviselő részt vett. Először Szirbik Imre polgármester tartott szóbeli tájékoztatót a két ülés között történt fontosabb eseményekről, melyeken részt vettek a város vezető tisztségviselői. Ezután a képviselő szavaztak az általuk benyújtott interpellációkra adott válaszokról. A 34-ből egyet nem fogadtak el, aminek a lényege ez volt: addig nem raknak ki a játszóterekre Kutyát bevinni tilos!, Kutyát sétáltatni tilos! táblákat, amíg azok biztonságát nem tudják megőrizni a rongálóktól. Továbbra is kérték, hogy ezeket a táblákat helyezzék el! Az előterjesztések tárgyalásának elején egymás után „minősítették vissza” az anyagokat „első olvasatra” – kellő előkészítettség hiányában. Ez történt a Szentes Város Önkormányzatának Ifjúsági Koncepciója és Ifjúsági Cselekvési Terve; Szentes Város Sportkoncepciója 2013-2018 felülvizsgálata; Tájékoztató a külterületi lakosok életkörülményeiről című anyagokkal. Ezekről ugyan véleményt cseréltek a képviselők, de végül – átdolgozva – újra tárgyalnak majd a témákról.
Gilinger István, az egyesület elnöke elmondta, hogy kölcsönkészülékkel már eddig is figyelték az eltulajdonított kocsikat, de az új gép lényegesen többet tud: éjjel-nappal, akár négysávos úton használhatják, ellenőrzi a mindkét irányból érkező járműveket. A készülék álló helyzetből és mozgásban is képes felismerni a lopott gépkocsit. A rendszámfelismerő szerkezet közel 400 ezer forintba került, melyet saját költségvetésükön belül vásároltak meg. Ugyanakkor hozzátette: az utóbbi két évben sokat fejlődött egyesületük technikai felszereltsége, amit az önkormányzati-, képviselői-, vállalkozói támogatásoknak, valamint pályázati tevékenységüknek köszönhetnek. Balogh Szabó Imre rendőrezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője többek között kijelentette: csak jó eszközökkel lehet minőségi munkát végezni, az új beszerzés tovább javítja a helyi polgárőrség tevékenységének színvonalát. Eddig is jól együttműködött a két szervezet, ez az új készülék a kapcsolatukat is szorosabbá fűzi – mondta a kapitány. Kun József rendőr őrnagy, a helyi kapitányság közbiztonsági osztályvezetője is a jó együttműködést emelte ki, hozzátéve: a készüléket a polgárőrök a rendőrökkel együtt tudják használni, így még több közös szolgálat várható. Itt jó értelmű autóvadászatról van szó, a lakosság is „élvezi” a készülék előnyét, hiszen bizonyos esetekben csak akkor kell megállítani és ellenőrizni a gépjárművet, ha a készülék rendellenességet jelez a kocsi színe, típusa, vagy rendszáma alapján.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Szentesi Alapszervezete, akárcsak maga a teljes párt, természetesen a rend pártján van. Ezért is örülünk minden olyan kezdeményezésnek, beruházásnak, technológiai fejlesztésnek, amely a törvényes rend betartását segíti elő, és a bűnözői réteg mihamarabbi felderítését, elfogását, felszámolását teszi lehetővé. Azt is mindenképpen támogatjuk, hogy a különböző hivatalos bűnüldöző, polgári védelmi szervezetek együttműködjenek, megosszák egymással információikat, illetve ahogyan lehet, segítsék egymás munkáját.
A Sportközpont 2014/2015-ös munkájáról szóló beszámolót vita nélkül elfogadták a képviselő – kiemelve: „az intézmény értékes helyet foglal el a város sportéletében”. Kisebb vitát követően döntött a képviselőtestület arról, hogy nem vezeti be a „szociális taxit” – mint egy új szociális ellátási formát, és megszünteti az „Év családja Szentesen” díjat.
A fenti beszámolóból – mely egy internetes oldalról származik – persze kimaradt egy számunkra igen fontos momentum. A Fidesz frakcióvezetője a Petőfi-ügy kapcsán valótlant állított a Jobbik Szentesi Alapszervezetének képviselőjéről, Szabó Zoltán Ferencről. Vele kapcsolatos állításának lényege az volt, hogy Szabó Zoltán képviselő a Vitala projektben a kissebségi tulajdonos képviselője volt. Természetesen képviselőnk nem hagyta ezt szó nélkül, azonnal lereagálta a rövid, de velős, minden bizonnyal politikai indíttatású vádakat. Egyértelművé tette, hogy sosem volt a kisebbségi tulajdonos képviselője, azonban az tény, hogy a többségi tulajdonos által soha fel nem állított felügyelőbizottság delegáltja volt, amelyről azonban 2,5 év múlva lemondott, mert ennyi idő alatt sem állt fel a bizottság. Az alábbi videón a testületi ülés ezen részlete megtekinthető: https://www.facebook.com/csaba.bocskay/videos/1390788960948 223/?pnref=story
Egyirányú marad az Új utca A szentesi Új utca egy szakaszán csak a Vásárhelyi út felől hajthatnak be a közlekedők. Szabó Andrea önkormányzati képviselő nemrég azt javasolta: engedjék meg a kerékpárosoknak, hogy az ellenkező irányból is járhassanak. A városban van példa ilyen forgalomszervezésre, például a Horváth Mihály utcában. Ez csak akkor lehetséges, ha egy utca elég széles, foglalt állást a városháza műszaki osztálya. Az Új utca szóban forgó része viszont az előírtnál keskenyebb, nem lenne biztonságos a kétirányú kerékpáros közlekedés.
Mint azt bizonyára kedves olvasóink is jól tudják, jó néhány éve már annak, hogy városunk, Szentes közlekedése elkezdett átalakulni. Sétálóutca, egyirányúsítások, körforgalmak, kerékpárutak, fizetős par-
45. szám, 2016. június
JOBB egyenes
7
2016-ban százmillió forinttal több, immáron kereken hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. A hatszázmillió forintból százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a fennmaradó félmilliárd forint háromféle módon kerül a tűzoltó egyesületekhez: egyrészt az önállóan beavatkozó egyesületek juthatnak állami támogatáshoz, háromszázötvenhat millió forint értékben a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal együttműködő egyesületek pályázhatnak, harmadrészt tűzoltógépjárművek átadására ad lehetőséget ez a keret.
kolók „nőttek ki” a városközpontban. Van olyan, aminek tényleg volt értelme, más esetben, a valós ellenérvek, komoly bírálatok ellenére valósították meg. Abban viszont mi is egyetértünk, hogy az Új utca ezen szakasza valóban nem megfelelő arra, hogy kerékpárral mindkét irányba lehessen egyidejűleg közlekedni a gépjárműforgalom mellett.
Közel 2,5 millió támogatást kaptak a térség önkéntesei A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság erre az évre is pályázatot írt ki az önkéntes tűzoltó egyesületek számára. Idén másfél hónappal korábban, és ötvennéggyel több önkéntes tűzoltó egyesület kapott támogatást, ráadásul az eddiginél rugalmasabb elszámolási feltételek mellett, mint az elmúlt évben.
A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő négyszázkilencvenkét egyesület működési költségekre, tűzoltógépjármű és -technika javítására, felülvizsgálatokra, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, az önállóan beavatkozó egyesületek vezetéstechnikai képzésére, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát. A térségünkből a következő szervezetek nyertek támogatást: • Szent Sebestyén Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Fábiánsebestyén - 750 000 Ft (a kép Fábiánsebestyénben készült) • Nagymágocs Nagyközségi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Nagymágocs - 752 405 Ft. • Szegvár Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, Szegvár - 749 426 Ft. • Szentesi Tűzoltók Hagyományőrző Egyesülete, Szentes - 240 000 Ft.
Mindenekelőtt gratulálunk a támogatást nyert szervezeteknek, és biztosak vagyunk benne, hogy hasznos célokra költik a fenti összegeket. Persze tudjuk azt is, hogy nyilván nem ez a mostani az ideális helyzet. Bizonyára sokkal jobb lenne, ha nem pályázni kellene a szükséges összegekre, hanem a hatékony munkavégzéshez szükséges eszközöket, vagy azok árát az állam biztosítaná az egyes szervezetek igénybejelentése alapján.
Diplomáciai körútra készül Vona Gábor Nyugati kapcsolatokat építene ki Németországgal és az Egyesült Államokkal a Jobbik elnöke. – A Jobbik kongresszusát követően bejelentette, a frakció vezetését Volner Jánosra ruházza át, és csak a párt szervezeti átalakításával, illetve a kormányzati felkészüléssel kíván foglalkozni. Mi a baj a párt szervezetével? – Alapvetően semmi, ám a ciklus felében járunk, ilyenkor ki kell tűzni rövid távú feladatokat is s ehhez megtalálni a legalkalmasabb embereket. A Jobbik pártstruktúrája egyébként nem is fog változni, marad a választókerületi rendszer, amelyben a választókerületi elnökök munkáját, a választási felkészülést regionális igazgatók segítik. Változás alapvetően a parlamenti frakció életében lesz. Mivel Volner János átveszi a képviselőcsoport irányítását, leadja az elnöki pozícióját a vállalkozásfejlesztési bizottságban, ezt a munkát pedig egy másik alelnök, Z. Kárpát Dániel veszi majd át. – A szervezeti változások kapcsán arról is beszélt, hogy elnökként elsősorban a nemzetközi kapcsolatok épí-
tésével kíván foglalkozni. Mit jelent ez? – Ebben sincs gyökeres változás a Jobbikban. Mi tovább-ra is a keleti nyitást szorgalmazzuk, ennek jegyében Oroszországgal, Kínával, Törökországgal vagy éppen Indiával kell erősíteni Magyarország gazdasági kapcsolatait, de természetesen tárgyalni fogok Németország vagy az Egyesült Államok képviselőivel is, hiszen a két nyugati nagyhatalommal kulcsfontosságú a jó együttműködés. Szeretnénk bebizonyítani immár a külvilág számára is, hogy a Jobbik egy nemzeti néppárt, amely konstruktív, kormányképes és komolyan vehető politikai erő. – Olyan erő, amelyik balra tart? – Álláspontom szerint a Fidesz, élén Orbán Viktorral, fullasztó országot teremtett az elmúlt hat évben, a huszadik század elhasználódott pártjai körébe sorolható, s ez a baloldali formációkra még fokozottabban igaz. A technikai koalíciókról született képzelgések kitalációk, torz agyszülemények, a Jobbik egyetlen párttal sem kíván szövetségre lépni semmilyen formában.
8
JOBB egyenes
45. szám, 2016. június
– Mi a véleménye arról, hogy a Klubrádió megszavaztatta hallgatóit, tudnak-e tiszta szívből drukkolni a magyar válogatottnak a labdarúgó Európa-bajnokságon? – Rendkívül és mélységesen szomorúnak tartom azt, hogy a politikai közélet olyan mélyre süllyedhet, ahol bárkinek is eszébe jut ilyen kérdést egyáltalán megfogalmazni. Mi, jobbikosok egy ilyen kérdésre még akkor is igennel felel-nénk, és tiszta szívvel tudnánk drukkolni, ha tudnánk, hogy a nemmel válaszolók egytől egyig Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának szavazói. Egy nemzeti válogatott sikerének minden esetben a nemzeti összetartozás jelképének kellene lennie, ez számunkra a legnagyobb öröm.
Fideszes olvasóink figyelmébe ajánljuk
Orbánnal és Rogánnal cseveg a lefoglalt felvételeken Spéder? Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a Spéder Zoltánnál tartott házkutatások során foglaltak le – írja a Magyar Nemzet. A lap tegnap adott hírt arról, hogy információik szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vezető fideszes politikusokkal folytatott beszélgetések felvételeit foglalták le. „A nyomozás menetét jól ismerő, megbízható forrásból” úgy értesültek, hogy ezeken az FHBvezér a kormányfővel, illetve kabinetirodájának vezetőjével társalog. A Magyar Nemzet szerint az adathordozókat az üzletember villájában foglalták le. A rendőrség nem cáfolta, de nem is erősítette meg az információt. A lap kérdéseire pusztán annyit válaszoltak, hogy „az ügyben a nyomozás folyamatban van, annak részleteiről – a korábban adott tájékoztatáson túlmenően – a nyomozóhatóság nem kíván bővebb felvilágosítást adni”. Az FHB-bankcsoportnál és Spéder Zoltán, a bank el-
nökének egyes érdekeltségeinél a rendőrség korábban csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Később kiderült, hogy a hatóságok az üzletember otthonában is kutakodtak. A korábban abszolút megbízható kormánypárti kulcsembernek számító (Lázár Zoltán baráti köréhez tartozó) bankár ellen az elmúlt hetekben kemény lejárató kampány folyik a Habony Árpádhoz, illetve Andy Vajnához köthető médiában. Spéder kiretusálása a fideszes csoportképről abszolút összehangoltan és olajozottan működik. Az MNB rekord gyorsasággal szabott ki súlyos bíráságot az FHB-re egy évekkel korábbi ügy miatt, és a NAV emberei is egyből ráugrottak az Index Spéder tulajdonában levő kiadójára.
12,3 millióba került az Orbán Ráhel esküvőjén ellopott telefonok miatti nyomozás De a telefonok sajnos így sem lettek meg, ahogy a tolvajt sem sikerült kézre keríteni. Az alapsztori ismert: Orbán Ráhel és Tiborcz István esküvőjén valaki ellopott két iPhone-t. A rendőrség igen komolyan vette az ügyet: a nyomozásba beszállt a Készenléti Rendőrség (KR) Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi Osztálya és 26 embertől vettek DNS-mintát, hogy kiderítsék, ki lehetett a tolvaj. A rendőrség hosszas titkolózás után végre kiadta az adatokat az Átlátszónak: a nyomozás a korábbi becs-
léseknél jóval többe, 12,3 millió forintba került, de sajnos nem vezetett eredményre. Olcsóbb lett volna venni két új telefont. Lehet persze azon dühöngeni, hogy a rendőrség csak azért vette komolyan az ügyet, mert a miniszterelnök lányának esküvőjéről van szó, ez azonban elhamarkodott kijelentés lenne. Mikor a Fradi szurkolói kifeszítettek Kubatov Gábor háza elé egy molinót „a mi lelkünk a lelátón, a te lelked a halálsoron”-felirattal, a nyomozók közel 400 DNS-mintát vizsgáltak meg, a rendőrség tehát máskor sem rest minden követ megmozgatni, ez már a kéthétalattrend.
45. szám, 2016. június
JOBB egyenes
9
Fideszes olvasóink figyelmébe ajánljuk
Portik-Rogán botrány A Jobbik nem vár tovább a pénteken kirobbant, Rogán Antalt és a magyar kormányt is érintő korrupciós üggyel kapcsolatban - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője.
Zacskóban adott tízmilliót Rogánnak? Mint ismert, Portik Tamás egy bírósági tárgyaláson azt mondta, kenőpénzt adott át Rogán Antalnak, hogy az V. kerületben jutányos áron juthassanak hozzá bizonyos ingatlanokhoz. Az esetet követően Rogán az állította, hogy nem találkozott Portik Tamással, a Fidesz pedig sajtóközleményt adott ki, de érdemi reakció vagy cáfolat nem érkezett. Szilágyi elmondta: a Jobbik úgy döntött, a tettek mezejére lép, ezért elküldte az összes parlamenti párt frakciójának a határozati javaslatát, mely kezdeményezi egy vizsgálóbizottság felállítását, mely kivizsgálná Rogán és a kormány kapcsolatát az alvilági körökkel. A Jobbik úgy gondolja, Orbánnak miniszterelnökként meg kéne szólalnia az ügyben és vizsgálatot kezdeményezni, de ez elmaradt, csakúgy, mint az ügyészség fellépése, akinek hivatalból el kellett volna indítania a nyomozást. Szilágyi emlékeztetett: Hagyó Miklós esetében egy újságban tett nyilatkozat nyomán indult nyomozás, jelen esetben a bíróságon tett tanúvallomás ennél sokkal súlyosabb indok. A politikus figyelmeztetett: az ügyészség késlekedése lehetőséget ad az esetleges bizonyítékok eltüntetésére vagy tanúk befolyásolására is. A kormánypárti politikusok nem tettek eleget a Jobbik azon felszólításának sem, hogy jöjjenek haza az Európabajnokságról és egy rendkívüli ülésen mondják el álláspontjukat az üggyel kapcsolatban. A Jobbik várja a képviselők támogató aláírását, hogy felállhasson a vizsgálóbizottság. Emellett kérik a lakosság segítségét, hogy amennyiben bárki bizonyítékokkal rendelkezik Portik Tamás és Rogán Antal, Habony Árpád vagy akár Andy Vajna kapcsolatáról, küldjék el azt az ellenzéki párt részére - mondta el Szilágyi György.
Az ügyészség lehetőséget ad a bizonyítékok eltüntetésére A Jobbik nem vár tovább a pénteken kirobbant, Rogán Antalt és a magyar kormányt is érintő korrupciós üggyel kapcsolatban – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője. Zacskóban adott tízmilliót Rogánnak? Mint ismert, Portik Tamás egy bírósági tárgyaláson azt mondta, kenőpénzt adott át Rogán Antalnak, hogy az V. kerületben jutányos áron juthassanak hozzá bizonyos ingatlanokhoz. Az esetet követően Rogán azt állította, hogy nem találkozott Portik Tamással, a Fidesz pedig sajtóközleményt adott ki, de érdemi reakció vagy cáfolat nem érkezett. Szilágyi elmondta: a Jobbik úgy döntött, a tettek mezejére lép, ezért elküldte az összes parlamenti párt frakciójának a határozati javaslatát, mely kezdeményezi egy vizsgálóbizottság felállítását, mely kivizsgálná Rogán és a kormány kapcsolatát az alvilági körökkel. A Jobbik úgy gondolja, Orbánnak miniszterelnökként meg kéne szólalnia az ügyben és vizsgálatot kezdeményezni, de ez elmaradt, csakúgy, mint az ügyészség fellépése, akinek hivatalból el kellett volna indítania a nyomozást. Szilágyi emlékeztetett: Hagyó Miklós esetében egy újságban tett nyilatkozat nyomán indult nyomozás, jelen esetben a bíróságon tett tanúvallomás ennél sokkal súlyosabb indok. A politikus figyelmeztetett: az ügyészség késlekedése lehetőséget ad az esetleges bizonyítékok eltüntetésére vagy tanúk befolyásolására is. A kormánypárti politikusok nem tettek eleget a Jobbik azon felszólításának sem, hogy jöjjenek haza az Európabajnokságról és egy rendkívüli ülésen mondják el álláspontjukat az üggyel kapcsolatban. A Jobbik várja a képviselők támogató aláírását, hogy felállhasson a vizsgálóbizottság. Emellett kérik a lakosság segítségét, hogy amennyiben bárki bizonyítékokkal rendelkezik Portik Tamás és Rogán Antal, Habony Árpád vagy akár Andy Vajna kapcsolatáról, küldjék el azt az ellenzéki párt részére - mondta el Szilágyi György.
Ez nem lehet igaz: a fideszesek megbénították a Rogán-Portik ügyet! A fideszes és KDNP-s képviselők távol maradtak a nemzetbiztonsági bizottság mai üléséről, ahol a Rogán-Portik ügy tisztázása lett volna a téma. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: „a mai napon a kormánypártok durva támadást intéztek a jogállamiság ellen, hiszen nem (...) tették lehetővé, hogy a nemzetbiztonsági bizottság határozatképes ülést tartson”. Két fontos témában tájékozódtak volna, válaszokra
van szükség a Spéder- és a Rogán-Portik-ügyben – hangsúlyozta az ellenzéki politikus. A Fidesz frakcióvezető-helyettese, Németh Szilárd az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleményében tudatta: a fideszes és KDNP-s képviselők „nem vesznek részt az ellenzék által kierőszakolt hecckampányban, ezért nem mennek el a kormánypárti politikusokkal való egyeztetés nélkül, sebtében összerántott nemzetbiztonsági bizottsági ülésre”, amit Molnár Zsolt kezdeményezett.
10
JOBB egyenes
45. szám, 2016. június
Szerkesztőségi közlemény A múlt havi számunkban azt ígértük, megszólaltatjuk a Waldorf iskola és óvoda vezetőségét is, hogy reagálhassanak az általunk leközölt olvasói írásra. Az utóbbi hetekben többször is kerestük az iskola vezetőségét, ám lapzártánkig sem konkrét időpontot nem kaptunk tőlük, hogy elmondhassák álláspontjukat, sem leközölhető anyagot nem küldtek részünkre. Ebből kifolyólag maradt el tehát a válaszreakció. Természetesen a jövőben továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy a felvetődött témában teret adjunk az érintett(ek) számára a válaszreakcióra. A JOBB/egyenes újság szerkesztősége mindig is örömmel jelentette meg bárki(!) privát véleményét akármilyen témakörben, és ez a jövőben is így lesz. Bár a JOBB/egyenes újság inkább politikai havilap, de ismerve a jelenlegi korlátozott véleménynyilvánítás helyzetét, nálunk bárki bármivel kapcsolatban leírhatja a véleményét, nálunk nincs tabu. Viszont annyiban kérjük kedves Olvasóink megértését és ezek után már ott lesz a lapunk hasábjain ez a szövegrész: A szerkesztőség fenntartja a jogot magának, hogy nem azonosul a szerzők által, a cikkeikben kifejtett, képviselt állásfoglalásukkal, tartalmi tévedéseikért a szerzők vállalják a felelősséget!
Újságunk megtalálható Szentesen, a Bolt az Egészséghez boltban (Szentes, Kossuth u.22.), az Aradi zöldségesben (Szentes, Apponyi tér 3.), a kertvárosi Káré hentesüzletben, és Balázs órásmesternél (Szentes, Kossuth u.16.)
Elolvasás után adja oda az újságot a szomszédnak is!
45. szám, 2016. június
JOBB egyenes
Májusi keresztrejtvényünk megfejtése, nyertesei és nyereményei A májusi rejtvényünk helyes megfejtése: „Tisztességgel és munkával készülünk a választásra ” Nagyon szépen köszönjük a nagyszámú megfejtést és szívből gratulálunk a szerencsés nyerteseknek! 3000 Ft-s vásárlási utalványt nyert az Apponyi téri Aradi zöldségesbe: Berzs Sándorné (Szentes) 2500 Ft-s vásárlási utalványt nyert az Apponyi téri Aradi zöldségesbe: Kiszely Jánosné (Szentes) 2000 Ft-s vásárlási utalványt nyert az Apponyi téri Aradi zöldségesbe: Varga Árpádné (Szentes) 1500 Ft-s vásárlási utalványt nyert az Apponyi téri Aradi zöldségesbe, Szabó József (Csongrád)
11
Keresztrejtvény N
! Vízszintes 1. A szentesi Jobbik üzenete a magyar labdarúgó válogatottunk EB szereplése kapcsán (beküldendő rész). 18. Az arc egyik része. 22. Oroszlán név. 25. Alakok. 31. Magatok. 33. Ghána autójelzése. 34. Néha szinte „így” csapott le az ellenfélre a mérkőzéseken a magyar csapat. 41. Európai Labdarúgó Szövetség rövidítése (UEFA). 45. Saevarsson izlandi játékos lőtt „ilyet” a MagyarIzland mérkőzésen. 51. Egyforma névelők. 53. Oxigén vegyjele. 54. Nem áll! 56. A győzelem betűje! 57. ...-re (helyhatározó toldalék). 59. Spanyol autójelzés. 60. 1-1-et játszottunk ellenük. 66. Hangulatjelző szócska. 68. Dehogy! 69. Tízen Túliak Társasága. 72. Szerelmed. 77. Fél és! 78. Ázsia egyik nagy tavának neve. 82. Egyik magánhangzónk. 83. Urán vegyjele. 84. Gyönyörűeket láttunk ezekből az EB-n, hála a magyar srácoknak! 91. Kéttagú zenekar. 94. Norvég autójelzés.
95. Honecker, bolsevik típusú német állama volt egészen a berlini fal lebontásáig. 98. Tanulóvezető jele. 99. A tutball egyik nagyon fontos kelléke. 103. D.G. 105. Kiejtett betű. 107. Egyik férfinév (március 8.) 113. ..., ..., Hungária! 119. A cowoy „munkaeszköze” 125. … Campbell (ismert modell neve). 130. Ezen az E betűn vessző van! 131. Zsákutca 132. Beszél a cica! 136. Egyik mássalhangzónk. 137. Svéd autójelzés. 138. Csók szélei! 140. Boxban a kiütés jele. 142. Római 1. 143. Egyik szolmizációs hang. 145. Ezt okozták Magyarországnak a fiaink kit az EB-n. 156. Ópusztaszeren ezt minden látogató megtekinti. 170. A végein kötött! 172. Zéró. 173. Kelet (németül). 176. Egyformán mássalhangzók. 178. Londonban ezzel a betűvel jelzik a metrót. 179. Római 100. 180. Maugli kígyója. 182. Meseszép küzdelmeket láttunk a válogatottunktól ebben a francia városban. 194. A függőleges 31 folytatása (beküldendő rész). 205. Az összedőlt épület igéje.
A megfejtéseket szerkesztőségünk e-mail címére, vagy személyesen a Kossuth u. 22. szám alatti „Bolt az egészséghez” boltban várjuk. A helyes megfejtők között az Apponyi-téri Aradi Zöldségesbe szóló vásárlási utalványokat sorsolunk ki. Beküldési határidő: 2016. július 15.
Függőleges 1. Svéd autójelzés. 2. Református gyűlés megnevezése. 3. Zamat. 4. Kvízműsorvezető volt, Gyurcsány mellett kötött ki. 5. A bicaj szélei! 6. Nem én, nem te. 7. L. L. O. 8. Az EB legszebb gólját Ő lőtte! 9. Portugál csatár, aki megtanulta tisztelni a magyarokat. 10. Az anarchia betűje. 11. Félút! 12. Azonosíthatatlan idegen légi jármű. 13. L. O. 14. Portékáját eladásra kínálja. 15. L. M. E. 16. U. A. F. 17. A vízszintes 1 folytatása (beküldendő rész). 31. A függőleges 17 folytatása (beküldendő rész). 34. Egyforma zsákutcák! 38. 11. betű az ABC-ben 39. Ennél a folyónál halt hősi halált a II. magyar hadsereg 1943-ban. 47. Félig éj! 49. Érzelmi reakciót idéz elő valaki egy másik embernek. 54. Egyik magánhangzónk. 60. A könyv szerzője. 63. Osztrák autójelzés. 65. Egyik futballista legendánk neve. 67. Település Pest megyében. 71. Az információ a birtokában van. 73. A fa tartozéka. 80. Vezető német autómárka neve. 88. Kálium vegyjele. 89. Sóhajtó szócska. 96. A magyar futballválogatottunk kapitányának neve. 97. A rozmár egyik fele! 101. Római 51. 102. Ó. A. 106. Friss. 109. Csüng valamiről. 110. 50% tó! 112. A nátrium vegyjele. 116. Az egyiptomi Napisten neve. 121. Savanyú az elején! 127. Egy darab Moszkva! 128. Római 1000. 138. Komolyzenei hangszer neve. 139. Nem igazán hiszem el. 140. Egyik futballgála megnevezése. 144. Nem itt! 145. A Bükk két széle! 146. Ü. Ö. 147. A középen üres sör4 149. Buké egyik fele! 150. Európai Parlament. 153. Fél gy! 157. Spanyol autójelzés. 158. Megkezdett csoki! 161. Ipszilon. 182. … Bean (ismert angol filmvígjáték címe). 183. Albert Einstein monogramja. 184. Sír. sek. 185. Svéd és magyar autójelzések. 186. Egyforma magánhangzók.. 187. Ízletes az elején! 188. Római 50. 191. Bajnokok Ligája. 192. Tojás (németül). 195. Egyik mássalhangzónk. 198. Félig le!
Írjon nekünk megoldásra váró problémáiról, tapasztalatairól. Észrevételeivel és véleményével kapcsolatban keresse szerkesztőségünk. a
[email protected] e-mail címen. Web: http://szentes.jobbik.hu/ Keressen minket Facebook-on is: Jobbik Szentes