Feketén-feh éren Szentesről
JOBB
egyenes
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szentesi alapszervezetének lapja
19. szám, 2014. február
Részletek Vona Gábor évértékelő beszédéből „Ez az én vérem, ez az én nemzetem, ide tartozom közétek. Bárhol is jártam, hálát adtam az Istennek, hogy magyarnak születtem. Küzdjetek, harcoljatok velem a győzelemig, ezt kérem tőletek. Attila unokái soha, semmitől nem félnek” Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, miniszterelnökjelöltje azzal kezdte beszédét, hogy hazánkban vannak, akiknek fontos az ország jövője, és vannak, akiknek elég a tévé is. „Elég volt az elmúlt két évtized politikájából, győzni akarunk!” Hozzátette, hogy nem azért akarnak nyerni, hogy hatalmuk legyen, hanem azért, hogy az országnak jobb legyen. Elmondta, hogy a rendszerváltáskor az emberek hiába bíztak a javulásban, az egymást váltogató kormányok mindenüket elvették. Ma már sem-
A Szentesi Jobbik tisztelettel meghívja Önt
a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapi rendezvényére a szentesi Hadzsy utcai temető bejáratával szembeni Szovjet emlékműhöz
mi nem maradt, lopni sem lehet, csak magánvagyont – érzékeltette a siralmas helyzetet. A lopásokon túl jött az eladósodás, hiszen a rendszerváltás idején nem tárgyalták újra az államadósságot. A 2010-es Fidesz-kormány is csak erős megszorítások árán képes azt fizetni, újratárgyalás helyett – mindezek ellenére azonban 22.728 milliárd forintra nőtt az államadósság. Eltűntek a gyáraink, üzemeink, tönkrement a mezőgazdaságunk – mondta Vona Gábor. A magyar GDP-re is kitért: az szerinte nem szól másról, mint a multikról, így a valós nemzeti gazdasági helyzet még rosszabb lehet, mint a számok mutatják. (folytatás a 2. oldalon)
JÖN, JÖN, JÖN!
Vona Gábor Szentesre, március 7-én
Megemlékező beszédet mond DUDÁS ZOLTÁN országgyűlési képviselőjelölt, TÚRI ANDRÁS alelnök és BIÁCSI PÉTER alelnök. Időpont:
2014. február 23., 15 óra az Ifjúsági és Művelődési Házba (Tóth József u. 10-14.)
17 órakor
lakossági fórumot tartani!
Újságunk megtalálható Szentesen, a Penny Market mellett lévő húsboltban, a Bolt az Egészséghez boltban (Szentes, Kossuth u.22.), az Aradi zöldségesben (Szentes, Apponyi tér 3.), a kertvárosi Káré hentesüzletben, és Balázs órásmesternél (Szentes, Kossuth u.16.)
2
JOBB egyenes
Részletek Vona Gábor évértékelő beszédéből (folytatás a címlapról)
Második Trianon: a Fidesz és az MSZP félmillió embert üldözött el az országból
19. szám, 2014. február
Tisztelt Szentesiek! Tudom, hogy bőségesen elkezdődött a tavaszi választások kampányidőszaka, de engedjék meg, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom talán legfőbb alapértékét, a családszeretetet, a saját szemszögemből mutassam be:
Vona Gábor az elmúlt 6-8 év legnagyobb tragédiájának, második Trianonnak nevezte azt, hogy ennyi idő alatt mintegy félmillió ember hagyta el az országot. Annak a politikai garnitúrának, ami engedte, hogy olyan emberek menjenek el százezrével az országból, akik amúgy a társadalom gerincét adják, mennie kell! – jelentette ki. A Fidesz és az MSZP üldözte el ezeket a „szociális emigránsokat”, akik nem igaz, hogy kalandvágyból hagyták el az országot. Ezek az emberek Jobbik-szavazók, hiszen tudják, hogy milyen pártok politikája miatt kellett elmenekülniük.
Magyarországon ribillió lesz, ha nem változik a földvédelem Végső Trianon – így nevezte a termőföld védelmének hiányát Vona Gábor. A jövőhöz szükség van a termőföldre, de nagyon nehéz áttörni azt a falat, hogy a társadalom egyik fele érti ezt, a másik pedig nem – mondta. Ebben a „reménytelen helyzetben” munkájáért köszönetet mondott Hossó Andreának, aki az Anyaföldvédelmi Kerekasztal ügyvivője. A kerekasztal összehívását egy fontos napnak nevezte, ami aznap volt, amikor a Jobbik-frakció elfoglalta a Parlament pulpitusát, hogy így akadályozzák meg a Fidesz-féle földtörvény megszavazását. „Ha a magyar földet legálisan külföldi vásárolhat meg, akkor itt ribillió lesz” – jelentette ki a nemzeti ellenzék vezetője. „Nem gondoljátok, hogy pont ebben a kérdésben fogok meghátrálni!?” – nyomatékosította Vona, aki szerint csak a Jobbik nem árulta el a magyar földet.
Attila unokái vagyunk Vona Gábor a magyarság szellemi egyesítését nevezte politikai céljának, amit szerinte nem úgy kell megoldani, hogy „lépjünk túl a problémákon”, mert akkor csak gerjednek a konfliktusok. Olyan magasra kell emelkedni, ahonnan mindenki átlátja a bajokat, és látja, hogy mindannyian Attila unokái vagyunk. Nekem a Jobbik nem cél, nekem a Jobbik is eszköz. Eszköz, a magyarság megmentésére. A Jobbiknak sikerült leendő kormányának diplomáciai alapjait megteremtenie – mondta. Törökországgal kapcsolatban arról beszélt, ott már csak azért „körülugrálták”, mert annyit mondott, Atilla unokái vagyunk. Elmondta, az ország számos pontján polgármestereket tudtak avatni, így a választási eredmények is azt mutatják, a pártnak van esélye a jövőben, készen állnak a kormányzásra.
„Ez az én vérem, ez az én nemzetem, ide tartozom közétek” „Ez az én vérem, ez az én nemzetem, ide tartozom közétek. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy máshová tartozzam, bárhol is jártam, hálát adtam az Istennek, hogy magyarnak születtem” – mondta Vona Gábor. „Küzdjetek, harcoljatok velem a győzelemig, ezt kérem tőletek… Attila unokái soha, semmitől nem félnek” – mondta zárszóként Vona Gábor. Forrás: https://kuruc.info/r/2/122848/
Az egyik legnagyobb öröm, hogy az elsőszülött fiamat mérnök úrnak szólíthatom, még akkor is, ha Ő mérnök srácnak javítja ki mindig. Nekem is a feje tetejére állt egy kicsit a világom, amikor én végeztem, és már tudom, hogy édesapám, amikor megsimogatta a fejemet utána, mire gondolt. Az érzéseket szavakba önteni az egyik legnehezebb feladat, de a testbeszéd az egyik legkifejezőbb. A rengeteg variációból, amit a találkozásunkra felállítottam, amikor hazajön Pestről, csak egy marad: megölelni, és bízni, hogy nem fakadok sírva. Azt gondolom, ha akár csak egyetlen diplomást, vagy csak egyszerűen munkavállalót tudunk emberhez méltó fizetésért dolgozva, munkahelyet biztosítva itthon tartani, nem hiábavaló a küzdelmünk. Ez a cél: a külföldön munkát vállalókat hazahozni, a kettészakított magyar családokat egyesíteni, hiszen nem lehet cél, hogy a családfő csak képernyőről lássa, hogyan indul el a gyereke, hogyan mondja ki az első szavakat. Tudjuk sajnos, hogy mennyire jellemző élethelyzet ez. A külföldön munkát vállaló, dolgozni tudó és akaró ember ugyanis legfeljebb csak az uzsorakölcsönnek tekinthető hitelét törleszti itthon, de nem itt fizeti a járulékait, nem itt világít, fűt, telefonál, egy szóval nem itthon fogyaszt, nem termeli meg szüleink nyugdíját sem. Mindezeken túlmutat azonban, hogy ha a család is kiköltözik, ott még a gyerekek is elfelejtenek lassan magyarul az idegen környezetben, de minden rokont, barátot, ismerőst úgysem tudunk magunkkal vinni… Ezért küzdök, ezért küzdünk, hogy minél több magyar apának, anyának megadassék az érzés, hogy gyermekei itt Magyarországon, a családjuk közelében érnek el sikereket. Dudás Zoltán Jobbik Magyarországért Mozgalom Országgyűlési képviselő jelölt Csongrád megye 03.vk.
19. szám, 2014. február
JOBB egyenes
3
Képviselői beszámoló a 2014. 01. 31-i testületi ülésről A januári képviselő-testületi ülés nem tartalmazott túl sok napirendi pontot, de mégis komoly viták és nézetkülönbségek voltak tapasztalhatók, a több, mint 6 órás ülésen.
hogy mindenki a fizetéséért dolgozzon meg 100%-osan. Nem utolsó sorban ezek a fizetések 400.000 Ft-tól közel 800.000 Ft/hó-ig tartanak. Megint itt lett volna lehetőség, hogy ne határozzunk meg célprémium feladatot, így 2015ben nem kellene több millió forintot prémiumra kifizetni. De a képviselő-testület azon része, akik eddig is minden évben támogatták a prémiumok rendszerét, ugyanúgy megszavazták. Még annak is megszavazták a prémium feltételeket, aki önmaga levélben mondott le alapbérének emeléséről, és prémiumáról. Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk ezt a módszert. Talán a legfontosabb előterjesztés az 5. számú előterjesztés volt, ahol egy beruházási koncepciót kellett meghatározni a 2014-2020-as Európai Tervezési Periódusra. A koncepciót alapvetően jónak tartottam, a benne meghatározott feladatokat a munkahelyteremtés szempontjából reálisnak ítéltem meg, de világosan látszik, hogy ezt a 10% körüli munkanélküliséget, ami Szentes városában van, nagyon sok munkával és jó beruházásokkal lehetne enyhíteni.
A napirendi pontok előtt két kérdést tettem fel a Polgármester Úrnak, miszerint egy, a Szent Anna utcán működő cégtől tudomásunk szerint közel 20 szakembert bocsájtottak el, és hogy ezzel kapcsolatban az önkormányzatot megkeresték-e. Ha keresték, milyen segítséget kaptak? A második kérdés az új vízközmű-szolgáltató, az Alföldvíz Zrt. kíván-e létesíteni ügyfélszolgálati irodát Szentesen, mert jelenleg az egész megyében összesen két irodája van, mindkettő Hódmezővásárhelyen. A munkahelyekkel kapcsolatban azt a választ kaptam, hogy az önkormányzatot nem keresték meg ezek az emberek. Az önkormányzat nem tud róla. A Víziközmű szolgáltató állítólagosan tervez ügyfélszolgálati irodát Szentesre. A második napirendi pontban az OEVB tagokat választottuk meg, amit a képviselő-testület választ meg, ezen felül a jelölő szervezetek is delegálhatnak tagot a választási bizottságba. A 3-as számú előterjesztés, ami a többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek 2014. évi javadalmazása, célprémium feladatainak meghatározása volt, minden évben, így ebben az évben is komoly, esetenként személyeskedő vita volt. Mint ahogy a Jobbik Szentesi Alapszervezete ezidáig egyetlen egy évben sem támogatta prémiumok meghatározását, így ebben az évben is úgy gondoltuk – és ezt tolmácsoltam az ülésen –,
Szó esett a közfoglalkoztatás kérdéséről is, ahol a Jobbik alapvető elképzelése, hogy a mostani, nagyon szinten aluli tanítási rendszerhez képest, értelmes szakmai műveletekre kellene megtanítani a téli időszakban a közfoglalkoztatottakat, akik ezzel hatékony munkáért megfelelő bérezésben tudnának részesülni. A koncepcióban szívesen láttam vissza azokat az általunk felvetett interpellációkat, amelyekkel az emberek minket kerestek meg, így benne van a Bereklaposi zártkertek közvilágítási programja, a Széchenyi Liget közvilágítási programja, a Lázár Vilmos utca aszfaltozása, vagy pl. az I. világháborús emlékmű felújítása. A koncepciót végül elfogadtuk, de ne felejtsük, hogy minden koncepció annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A 2013. december hónapban az általunk beadott interpellációkra nem igazából jöttek megnyugtató válaszok, úgyhogy a Berekből történő személyszállítás ügyében, a Váradi Lipót utca – Csongrádi út kereszteződésében az interpelláció folytatását kértem, és ezt mindaddig teszem, amíg megnyugtató válasz, megoldás nem készül el, az ottani emberek életkörülményének javítása céljából. Szabó Zoltán Ferenc önkormányzati képviselő Jobbik Magyarországért Mozgalom Szentesi Alapszervezete
Aradi Zöldséges
Szentes, Apponyi tér 3, Nyitva: hétfő-vasárnap 7-18-ig.
Aki ezt a szelvényt vásárlásakor felmutatja az Aradi zöldségesnél, % kedvezményben részesül.
5
4
JOBB egyenes
19. szám, 2014. február
Interjú Mezei Gábor dandártábornokkal Egy nemzet megmaradásának egyik fő alappillére, több más tényező mellett, de mindenféleképpen egy erős hadsereg. Mindig is a hadvezérek és a hadseregek írták a történelmet és Magyarország sorsát is többször billentette hol erre vagy arra, hogy katonái nyertek vagy vesztettek egy adott helyzetben. Mivel a Jobbik alapvető céljai közé tartozik egy erős és független hadsereg megteremtése, így kézenfekvő volt helyi szinten is utánajárjunk ennek a kérdésnek és a Magyar Honvédség helyzetének. Szentesen, „katonai körökben” Mezei Gábor dandártábornok neve mindig is egyet jelentett a Katonával, aki szigorú fegyelmet követelt meg maga körül és mindig is kemény ember hírében állt, de ugyanakkor igazságos volt az embereivel. Megkeresésünkre szélesre tárta az ajtaját és készségesen állt rendelkezésünkre. Mielőtt megválaszolta volna kérdéseinket egy finom kávé mellett gyorsan végigszaladtunk katonai szemszögből az elmúlt évszázadokon. A tábornok úr, mint egy élő történelemkönyv, úgy adta elő katonaszemszögből pl. az angolok gyarmatszerző háborúit, Napóleont vagy az 1944-es Malmedy-t. JOBBEGYENES: Tisztelettel üdvözöljük a tábornok urat! MEZEI GÁBOR: Tisztelettel üdvözlöm én is önöket és a kedves olvasókat! JE: Tábornok úr, kérjük meséljen magáról és katonai pályafutásáról! MG: 1946. február 12-én születtem Békéscsabán és már gyerekkoromtól kezdve sokat sportoltam, sűrűn kint voltam a katonai gyakorlópályán nézegettem, ahogy gyakorlatoznak és kedvet kaptam. Negyedikes gimnazista koromban jelentkeztem az egyesített tisztiiskolára, ahol már akkor is többszörös túljelentkezés volt, de a sok jelentkező közül felvettek. Budapesten az ETI-n volt a felvételi, a szállásunk a tornateremben volt, ahol napokon keresztül szalmán kellett aludnunk. JE: Akkor még úgy mentek a dolgok? MG: Akkor még úgy mentek a dolgok, a mostani katonák nem is tudnák elképzelni nagyon az akkori állapotokat. Felvettek légvédelmi rakétásnak, de Szegedre hívtak be a mű.e.-hez. Itt kezdtem a pályafutásomat 1964. szeptember 1-jén Szegeden. Itt egy évet töltöttem, majd Szentendrére, a tisztiiskolába kerültünk, ahol út-, vasútépítő felsőfokú technikusi képesítést szereztem. 1968-ban, amikor friss hadnagyként elvégeztem az iskolát és megkérdezték tőlem, hogy hova akarok elkerülni, akkor mondtam nekik, hogy ahol nincsen ponton és dózer. Ide kerültem Szentesre két bőrönddel. Gépszakaszparancsnokként egyből boldog tulajdonosa lettem többek között 12 dózernek és egy félkész N2P hadianyagnak, amit azelőtt nem is láttam előtte, mert már annyira ócska és elavult volt. Ennek úgy kezdődött a műszaki leírása, hogy „Utász bajtársam a dicsőséges Vörös Hadsereg ezzel a harci technikával verte a fasiszta fenevadat!”. Sajnos, olyan rozsdás volt, hogy ujjal ki lehetett lyukasztani. Az azt követő 5 évben nem sokat láttam Szentest, mert stratégiai fontosságú dolgokat kellett építenünk az ország különböző részein hidakat, utakat, lövészárkokat
vagy éppen vadászházat az elvtársaknak. Az évek során gyakorlatilag az MN-ben rendszeresített mun-kagépek zömével foglalkoztam, a cölöpverőtől a lánctalpas kotróig, mivel könnyű és nehézgépkezelő tanfolyamokat vezettem. 1973-ban Kalocsára kerültem hadműveleti tiszti beosztásban. Belevetettem magam a törzsmunkába, majd innen kerültem az Akadémiára. Ezután Ópusztaszer következett először törzsfőnöki, majd pontonos zászlóalj parancsnoki beosztásban. 1984-ben már ismét Szentesen szolgáltam, de akkor már önálló állásépítő zászlóalj parancsnokként. A zászlóalj megszűnése után po.dd. törzsfőnöki beosztást töltöttem be. Egyenes út vezetett Ceglédre, ahol hadtest műszaki főnökhelyettes, majd műszaki főnök lettem. A vezérkari Akadémia elvégzése után kerültem vissza Szentesre 1995-ben. Juhász ezredes nyugdíjba vonulása után vettem át az ezred, később a dandárparancsnoki teendőket, egészen a 2003-s nyugdíjba vonulásomig. JE: Mennyire érezte életformának a hivatását? MG: Életformának tekintettem és éreztem, annak ellenére, hogy igen nehéz körülmények között teltek a szolgálati évek különösen a kezdetben. Nem volt szabad szombat és sokszor előfordult, hogy épp leadtam a szolgálatot, de nem mehettem haza, mert mert ismét szolgálatba kellett lépnem. 1969-ben pl. február 10-én vonultunk egy munkára és novemberben értem vissza Szentesre. A szombati, vasárnapi munka szinte természetes, olyan eset is előfordult, hogy éjfélkor jöttek értem és egy több napos célfeladatot kellett végrehajtani, amiért sem szabadnap, sem túlmunka ellentételezés nem járt. Ezt csak úgy lehetett csinálni, ha az ember szerette. JE: Mi volt a legemlékezetesebb emléke a Tábornok úrnak? MG: Sok volt és sokról nem nyilatkozom. 1975-ben tartalékos katonákkal felhőszakadás közben rohamtempóban kellett felépítenünk egy hidat. A tüzérezred, amelyik hadgyakorlat közepén azt a parancsot kapta, hogy a Duna adott pontján keljen át. A parancsnok szentül meg volt győződve arról, hogy ott nincs semmiféle híd. Legnagyobb megdöbbenésükre, a természet adta nehézségek ellenére, az adott
19. szám, 2014. február
JOBB egyenes
ponton és időben állt a híd és a tüzérezred átkelhetett. JE: Tábornok úr, igaz-e az a régi történet, hogy egyszer volt egy olyan őrséget adó katona, aki inkább ott az őrtoronyban végezte el a szükségét, de nem hagyta el az őrhelyét, jutalomszabadságot kapott?! MG: Igaz, de csak felerészben, mert leváltásra került és átadtuk a katonai ügyészségnek. Egyik alkalommal saját szememmel láttam, amikor két katona a laktanyán kívülről piásüvegeket dobál át a kerítésen. Egyértelmű volt, hogy alkoholt csempésztek be. Kiszúrtam őket a másnapi reggeli sorakozónál, mivel jó arcmemóriával rendelkezem és a parancsnoki irodába invitáltam a két jómadarat. – Na, hogy is volt az a piadobálás? – kérdeztem tőlük. JE: Tagadták? MG: Az egyik mondta, hogy „Áááá, nem volt semmiféle piadobálás”, a másik bevallotta. Az egyik 30 napot kapott, a másik semmit. JE: Tábornok úr, hogy látja az akkori és a mostani hadseregünket? MG: Ezen nincs is mit összehasonlítani. Más ideológiai elven alakult az akkori hadsereg. Létszámát is tekintve a Kádár rendszeré sokkal nagyobb volt. 100 000 fölötti létszámban szolgáltak abban a hadseregben. Rengeteg haditechnikával, rengeteg laktanyával, nagy létszámú sorkatonai, tiszti és tiszthelyettesi állománnyal. A mostani helyzetben egy kisebb létszámú, professzionális alapú,
5
technikailag minőségileg fejlettebb hadsereggel rendelkezik az ország. Bár több alakulatnál még a régebbi szovjet technikai eszközök dominálnak. Az is változás, hogy régebben, ha egy magyar katona külföldre ment, az a Szovjetunióban vagy Lengyelországban rakéta vagy légvédelmirakéta lövészeten vett részt. Manapság a világ különböző részein teljesítenek békefenntartói feladatot magyar katonák, a politikai igényeknek megfelelően. Az is különbség, hogy régebben a Varsói Szerződés tagállamai által lebonyolított (Pajzs) hadgyakorlatok komoly technikai és fegyvermozgásokat hoztak magukkal, ma már ilyen jellegű hadgyakorlatok nincsenek. Tapasztalataim alapján a szerződéses katonák a külföldi békefenntartó missziók teljesítése után leszerelnek, mert nem éri meg bent maradni. Mindig is jelentős anyagi különbség volt a nyugati és a magyar bérezés között, az állandó átszervezések rontották a katonák jövőképét. Ráadásul emlékszünk, hogy a 2004től azzal inspirálták a tiszthelyetteseket az akkori kormányok, hogy minél többen vonuljanak nyugdíjba, úgy hogy illetményük 100%-t meghaladó nyugdíjban részesültek. Gyakorlatilag a jól felkészült, gyakorlott tiszthelyettesi állomány zöme kikerült a seregből. A szerződéses állománynál is óriási a frusztráció. A legutóbbi jelentős illetményemelés 2002-ben történt, a jelenlegi szerződéses katonai fizetések a bányászbéka segge alatt vannak. JE: Tábornok úr, nagyon szépen köszönjük az interjút és erőt, egészséget kívánunk Önnek!
Olvasónk írta Kifejezetten mérges vagyok. Úgy, mint sokan ebben az országban. Azért vagyunk mérgesek, mert valami/valaki kiváltotta belőlünk és hiába várjuk, hogy igazságot tegyenek az erre illetékes szervek. Azon már rég túl vagyunk, hogy csak szomorúak legyünk. Dühös az, akinek a svájci frankos hitele az egekig szökött, dühös az, akinek ellopták a tyúkjait, dühös az, akit kifosztottak az utcán a cigánybűnözők, dühös az, aki egy élet munkája után pár tízezer forint a nyugdíja, dühös az, aki dolgozni szeretne, de nem kap munkát, dühös az a vállalkozó, akinek a sokadik pénztárgépét vetetik meg vele, dühös az, akinek a gyermeke kénytelen elhagyni a szülőhazát és külföldre kényszerül távozni. Sorolhatnám végtelenségig. Nincs igazság ebben az országban, csak egyre több dühös ember, aki nem érzi, hogy a rezsicsökkentésnek hazudott Fidesz propagandafogástól több pénze maradna a hetente dráguló élelmiszerekre (se). Én is dühös vagyok, és engedelmükkel elmondanám, hogy miért. Hosszú évek óta, mint biztonsági őr dolgozom és elvégeztem becsülettel a tanfolyamot és kifizettem a tanfolyam költségeit (közel százezer forint volt), szakmát kaptam a kezembe. Fizettem a kamarai díjat (a semmiért), a különböző alkalmassági vizsgákat és erre közlik, hogy újra le kell vizsgáznom, mert valaki fent úgy döntött, potom 12-15.000 Ft-ért.
Ilyet még nem látott a világ, hogy egy már elért szakmáért újra le kell vizsgáznom, de aki ebben a szakmában akar dolgozni, annak újra le kell vizsgáznia. Mi ez, ha (ez is) nem pénz leszedés? Üzenem a nagyszerű kormányunknak, hogy ez a lépése 100.000 dolgozó érint + a családtagjaikat. Nem is fogjuk elfelejteni ezt a teljesen igazságtalan lépést, majd április 6-án a szavazófülkében. A társadalom többi tagjának meg azt üzenem, hogy azt rebesgetik, hogy ez a narancskormány állítólag azt tervezi (és nem zörög a haraszt... ) újra le kell, majd vizsgáznia annak akinek érvényes jogosítványa van. Ui: Viktor, a bizalom az olyan dolog, mint a gyufaszál. Csak egyszer használatos! Tisztelettel: Egy biztonsági őr
6
JOBB egyenes
Szentesi szösszenetek „Felkészültünk a télre”
Az utóbbi időkben már ez a kijelentés leírva, kimondva a rezignált bosszúságon kívül csöndes közröhej tárgya. Mindenki tudja: ha 10, netán 15 centis hó esik, itt a világ vége. Ha több, arról már nem is érdemes írni. Városunkban nem régen a fenti mennyiségű hó hullott, megbénítva a közlekedést. Természetesen több milliós terepjárókkal lehetett döngetni a kásás, vagy lefagyott úton, de kerékpárral, sőt még gyalog is bonyodalmas volt a helyváltoztatás. Egy útvonal volt járható, és takarították folyamatosan, de az nem a város kezelésében van. Az ember hajlamos mindent elhinni, még azt is, hogy a „díszburkolatot védték” az állampolgárok testi épsége helyett, meg azt is hogy a környezettudatos só – a hiper-szuper EU-s – nem elég hatékony, és a gumiélű hóekék nem tudják a lefagyott havat eldúrni. Ez utóbbinál felmerül a kérdés: amikor az idő lehetővé tette, vagyis nem fagyott, akkor miért nem folyt teljes erővel a takarítás? Mert nem folyt, lehetett látni időnként egy-egy gépet, de már bocsánat, az kevés volt! Persze nem olcsó mulatság ez, munkabér, üzemanyag stb... és az önkormányzatnak alaposan megnyírbálták a költségvetését. Tehát a probléma összetett, úgy tűnik az életünk minnél összetettebb és civilizáltabb, annál sebezhetőbb. Az már hab volt a tortán, hogy az egyik reggel egy bizonyos „fontos” iroda környékén legalább tíz közmunkás lapátolta a havat, miközben nem sokkal arrébb, a kereszteződésben egy nő éppen elesett biciklivel! Ismerőseim napokig dühöngtek, mivel nem lévén milliomosok, biciklivel nehezen jutottak el a munkahelyükre. Egyiküket idézem: „Mit jelent az, hogy felkészültünk a télre? ...Hát feljebb csavarták a fűtést az irodában!...” A hóesést követi az olvadás... vagyis a belvízhelyzet. Emlékszem olyan évre, amikor katasztrófagyanús volt a dolog, szegény tűzoltók – akarom mondani katasztrófavédelmisek – szívtak szó szerint is, meg átvitten is. Remélhetőleg idén szerencsésebbek leszünk. Na és a gátak? Kezdhetünk aggódni: milyen állapotban vannak, lesz-e elegendő homokzsák, ha védekezni kell?
19. szám, 2014. február
ha kell bővítése, ami megakadályozza, hogy bandázás színhelye legyen. Az elmúlt évben a Kossuth téren, amikor az idő engedte, de főleg a tanítási szünetekben elviselhetetlen hajnali ricsajozás folyt a téren és környékén. A Jobbikot megkeresték ezzel a panasszal, ezt tolmácsoltuk. Az illetékeseknél ez meglepődést váltott ki. Szerintük a téren csend van és nyugalom. Ezt úgy állapították meg, hogy kinéztek a városháza ablakán... nem hajnalban, hanem kora este. Erről Lázár György jut eszembe, aki egy télen anno, amikor gigantikus hóakadályokban vergődött az ország, fölhívta az illetékeseket, hogy mit keltenek pánikot, nem is olyan nagy a hó. Az illetékes helyen udvariasan megkérdezték, hogy ezt mire alapozza. Az ingerült válasz az volt, hogy kinézett az ablakon.... mármint a Rózsadombon...
Halpusztulás
Januárban sok mázsányi hal pusztult el a kurcában. A pontos okot még vizsgálják. A kár óriási. A horgászok azért telepítik a Kurcába a halat, hogy az engedélyt kiváltott tagok azt kifoghassák. A kár nem csak pénzbeni, hanem egy közösség számára is óriási csapás. A horgászok jogosan szomorúak, és dühösek. Az eset harmadik vetülete a környezetszennyezés. Fennáll a gyanú, hogy szándékos a szennyezés, de legalábbis hanyagságból, nemtörődömségből ered. Szomorú látvány az oszló haltetemek lebegése a víz színén. A tetemek kihalászása egy pluszmunka, elkerülendő a vízminőség további romlását. Ez meg gondolom pénzbe is kerül.
Elindult a kampány Február 16-án a szentesi zöldségpiacon standoltunk, ahol zsíroskenyérrel is megkínáltuk a hozzánk látogatókat. Szemét
A Kossuth tér átépítése sem kevés közlekedési nehézséget okoz, okozott, de ezt mindenki higgadtan veszi tudomásul, hiszen átmeneti a helyzet. Úgy tűnt azonban, hogy a „fehér ház” csigalépcsője alatt felhalmozódott szemét nem átmenetileg maradt ott. Hetekig kerülgették a szentesiek a nagy nejlonokat, és miután az egyik rejtélyesen kibomlott, immár a szétterült lottószelvényeket, kávéspoharakat, csokis papírokat, ételmaradékot, sőt irodai hulladéknak látszó szemetet csodálhattak meg akaratlanul. Jobbikos érdeklődésre kiderült: a kivitelező szemete az, neki kell elszállítania. Ez után hamarosan el is tűnt onnan....
Újabb tér
A „fehér ház” előtt egy új kis terecske keletkezett. Üdvös, hogy a városházán azon gondolkodnak mi legyen a neve. Természetesen egy tér név nélkül nem maradhat, azonban még valamire oda kell figyelni. A kis tér pont az ott lakók ablakai alatt van. Nem csak a megvilágítás a fontos, hanem a térfigyelő-rendszer olyan üzemeltetése,
19. szám, 2014. február
JOBB egyenes
Vicckuckó Ütős, nem feltétlen polkorrekt viccek a humorbombák kedvelőinek. Te is hallottál valami jót? Küldd be! E-mail címünk a hátoldalon.
7
pedig Harrach Péter tart beszédet, időnként kötelező lesz bekiabálni, hogy „Milyen izgalmas! Nagyon jól beszél!” Az új házszabály egyébként azt is rögzítené, hogy Kövér László szellemesnek szánt megjegyzésein minden esetben kacagni kell, ellenkező esetben a szabálytalan képviselőt kivezettethetik a teremből. 4-en a 100 tagúból
Javaslatok A most készülő új házszabály szerint a jövőben az Országgyűlésben a képviselőknek fel kell állniuk, amikor Kövér László, az ülést vezető elnök az elnöki emelvényre érkezik. Átvizsgálva a teljes tervezetet a következő javaslatunk van a jelenlegi kormány felé. Elképzelések szerint, ha Orbán Viktor emelkedik szólásra, minden képviselőnek éljenezni kell, és frakcióként legalább három embernek görögtüzet kell gyújtania. (Az utóbbi javaslat még kikerülhet a tervezetből, mert Csányi Sándor máris jelezte, hogy kétmillió forintra büntetné a pirotechnikai eszközöket használó képviselőket.) Az azonban biztosnak látszik, hogy Semjén Zsolt felszólalásakor mindenkinek keresztet kell majd vetni, ha
Archívum
A keresztényi, civilizált Európa ellen támadó orosz T-34-est Panzerfausttal várják Európa védői. A kép külön érdekessége, hogy az egyik bolsevizmus ellen harcoló katona fején nem a magyar/ német hadseregnél rendszeresített rohamsisak van.
A decemberi keresztrejtvényünk megfejtése és nyertesei A januári rejtvényünk helyes megfejtése: Szavazzon áprilisban Ön is a Jobbikra.
December havi nyerteseink pedig: Fehér Margit (Szegvár) 2500 Ft-os vásárlási utalványt nyert az Aradi zöldségesben (Szentes, Apponyi tér). Doba Árpád (Szentes) 2000 Ft-os vásárlási utalványt nyert az Aradi zöldségesben (Szentes, Apponyi tér). Kovács Krisztián (Szentes) 1500 Ft-os vásárlási utalványt nyert az Aradi zöldségesben (Szentes, Apponyi tér).
Érdemes velünk játszani, mert most megtoldjuk a nyereményeket egy rovásírásról szóló színvonalas könyvvel és az IT által kiadott Magyar Ifjúsági Kódex című kis könyvel is, gratulálunk a nyerteseinknek.
Elolvasás után adja oda az újságot a szomszédnak is!
Keresztrejtvény
Vízszintes 1. Esküjükhöz méltóan nem kapituláltak a vörös hordáknak 1945-ben, azon a hideg februári napon hősi halált haltak a bolsevizmus elleni küzdelemben. Ezért... (beküldendő rész) 18. Főleg bányászatáról elhíresült északi településünk, Aggtelektől nem messzire. 27. Egyik mássalhangzónk. 29. Bubu közepe! 31. Római 1. 32. A '90-es évek közepén, a Szabó Albert által alapított nemzeti párt rövidítése. 36. Idegen tagadás. 38. Kálium vegyjele. 39. Urán vegyjele ékezettel. 40. Kacsa (angolul) 44. Magam. 46. A bokszban a kiütés jele. 48. Norvég autójelzés. 49. Párja közepe! 52. Szentesen, a Park Centerben található ez a multinacionális holthálózathoz tartozó áruház. 56. Kurt Cobain volt az énekese ennek a főleg fiatalok körében nagyon népszerű külföldi zenekarnak. 63. A kiskacsa. 66. Hungária. 67. A tanulóvezető jele. 68. New York visszafelé! 70. Alkotmánybíróság rövidításe. 72. Atom jele. 73. F1... sokak által kedvelt sport megnevezése. 75. A Dűne című filmben így szólítják az egyik szereplőt, névelővel. 81. Probléma, kavarodás másképpen. 87. Főleg ezért vadásszák még ma is szerencsétlen állatokat a halászok.
96. A III. Birodalom hadseregének megnevezése. 105. A XX. századi egyik legnagyobb költőnk volt. 108. Kiejtett betű. 110. Mostanában divatos női keresztnév. 114. Dupla V. 115. Spanyol autójel. 116. Skinhead csatakiálltás. 118. Olasz autójelzés. 119. Kiejtett betű. 121. Idegen női név. 125. … László (Rákczi kommunista diktatúrájának lelkes tisztségviselője, az ÁVÓ megalakítója. A sors fintoraként pont ez a főleg zsidókkal álló terrorszervezet okozta vesztét ennek a vörös fenevadnak) 129. Degenerált kommunista. 131. Központi Statisztikai Hivatal. 134. Megkavart alföld! 140. Összezutyult boldog új évet kívánok! 144. Minden csóknak kelléke. 149. Nitrogén vegyjele. 150. Nem ért hozzá. 156. Fizikában, kémiában is hasznosítható szerves vegyület. 160. Római 50. 161. Svéd autójel. 162. Környezettan. 165. Biztonsági Tanács. 167. A szekrény belseje! 170. Nem bízik valakiben (olaszil). 176. Az egyik …, a másik eb. 181. Ezzel a szóval szoktuk eltessékelni a cicákat. 185. Ülőalkalmatosság. 190. Nagy Gábor monogramja! 192. Behemót első két mássalhangzója! 194. Az egyik európai nemzet.
A megfejtéseket szerkesztőségünk e-mail címére, vagy személyesen a Kossuth u. 22. szám alatti „Bolt az egészséghez” boltban várjuk. A helyes megfejtők között az Apponyitéri Aradi Zöldségesbe szóló vásárlási utalványokat és két könyvet sorsolunk ki. Beküldési határidő: március 5.
198. Zalaegerszeg focicsapatának neve. 201. Norvég autójel. 202. Nem sikerül a ruhakészítőmester munkája. 208. U. É. I. 211. Tíz fele. 213. Sohasem (németül). 216. Király (angolul). 220. Belga autójel. 221. A kör sugara. 222. Luxemburgi autójele. 223. Rendben van! Függőleges 1. Az egyik népcsoport Kis-Ázsiában. 2. A '80-as években alakult német „futóvados” heavy metal zenekar neve. 3. Ö.D.S. 4. …ahsztán (Magyarország stratégiai partnere lehetne ez az ország egy tényleges keleti nyitás politikájában). 5. Darab rövidítve. 6. Mondja a csacsi! 7. Vezető amerikai tévécsatorna. 8. Kevert japán elektronikai cégóriás neve. 9. Ősanya szélei! 10. Svéd autójel. 11. Egyes szám egyes személy. 12. Lángra lobbantana. 13. Osztrák autójel. 14. A magyar nemzeti oldal egyik kiemelkedően ismert és népszerű harcosa. A legelső akciója a Lánchíd blokádja volt, ami az MSZP szavazatcsalása ellen és a szavazatok újraszámolása érdekében történt. 15. Nem egy mindennapi használatos férfikeresztnév. 16. Német autójelzés. 17. A vízszintes 1 folytatása (beküldendő rész). 38. A mienk volt és a miénk lesz! 42. A DVD elődje. 46. … Bedi alias Sandokan. 47. Helyhatározó rag. 50. Rúna fele! 58. Err! 59. Északi népek mitológiájában a harcosnak menny országának neve. 62. A x 4 73. Az egyik régi angol punk zenekar neve. 76. Háborús időkben a civilek részére alkalmazott kitüntetés arra az esetre, ha valamilyen hőstettet hajtottak végre. 78. Egyik mássalhangzók. 79. Ez az a magyarországi párt, amely úgy beszél, mint a Jobbik, de úgy cselekszik, mint az MSZP. 82. Orosz légiközlekedési cég neve. 85. Az egyik német autógyártó cég neve. 89. Római 50. 102. Véresszájú, magyarellenes, kommunista diktátor volt Romániában, a „Kárpátok géniusza”-ként hívattatta magát uralkodása alatt. Magyarországi kommunista diktátorokkal ellentétben, ezt a mocskot falhoz állították és kivégezték. 110. A kálium vegyjele. 117. Olasz autójelzés. 124. … és a 40 rabló. 125. A kör sugara. 127. Járulék szélei! 129. Római 500 131. Kőműves … (A monda szerint ő falazta be Déva várába a feleségét). 134. Maguknak. 139. Erotikus töltetű kép, festmény. 143. Van ilyen csoki is. 145. A győzelem jele. 154. Urán vegyjele. 158. Filmbéli kis űrlény, aki mindig haza akar menni. 163. Remek, sportos játék mindenkinek. 168. Reméljük, hogy az idén ebben a szentesi városrészben is Jobbikos önkormányzati képviselő fogja végre képviselni a szentesiek értekeit. 172. …észalka (észak-keleti városunk neve). 174. Rálő egynemű betűi. 179. Ipzilon. 184. Svájci autójelzés. 193. Földes László zenekara 204. A sün szélei! 205. A zsineg két vége! 211. Gyilkol 214. Jód, oxigén vegyjele.
Írjon nekünk megoldásra váró problémáiról, tapasztalatairól. Észrevételeivel és véleményével kapcsolatban keresse szerkesztőségünk. a
[email protected] e-mail címen. Web: http://szentes.jobbik.hu/ Keressen minket Facebook-on is: Jobbik Szentes