Fejezetek Dunaszentmiklós történetéből∗ Időutazásunk kezdetén menjünk vissza a 19. század közepéig, és képzeljük magunkat egy korabeli vándor helyébe, aki hosszú és fárasztó útja során elérte Dunaszentmiklós − akkor még csak Szentmiklós − határát. Milyen látvány tárulhatott a pihenni vágyó utazó szemei elé? Lássuk, mit írt Fényes Elek, a kiváló magyar tudós a több mint 160 évvel ezelőtt, 1848-ban megjelent könyvében Szentmiklós földrajzi fekvéséről, a falu természeti adottságairól. „Sz. Miklós, kis német f. […], melly 1400 h. körül terjed, északról Neszmély, kis részben Tardos, keletről kis sarkon Agostyán, azután Szomód; délről szinte Szomód s nyugotról Neszmély veszik körül; a szomódi határ közé az almási is felsarkallván, földterületének keleti és északi fele csupa erdőség, s itt nevezetesebb tetők a Borshegy, Satvány, kis Somló, hosszú Vontató, Bükkhegy, Kálváriahegy, a falura szép kilátással és a keletre álló Markó völgye, a Miklósvölgy, Sötétvölgy, melly utóbbit egy patak csereg végig, s nyugoti része már szántóföldül használtatik. A falu a Markó hegy nyugoti aljában fekszik, a hegy déli részét szőlő foglván el. Réte kevés, legelője az erdőkben; szántóföldei szelíd emelkedésű dombok, széles völgyein agyagosak.”1 A kies fekvésű, hegyek közé ékelt település a piacoktól való távolsága, viszonylagos elszigeteltsége, nehéz megközelíthetősége miatt nem tartozott a jelentősebb, sokat szereplő, nagy emlékanyagot megőrzött települések közé.2 Az idők folyamán ehhez képest mégis viszonylag jelentős mennyiségű római kori emlék került felszínre a föld alól. Több feliratos szarkofág és a megtalált római pénzérmék arról tanúskodnak, hogy a település már jóval a honfoglalás előtt is lakott volt. A népvándorlás időszakából, majd a honfoglalást követő első évszázadokból semmi bizonyosat nem tudunk a községről. A falu valószínűleg annak a sok ezer magyarországi középkori falunak az életét élte, amelyben 20−40 házban, a viszonylag szűk határt váltva művelték, a környező erdőkben pedig gyűjtögettek, vadásztak.3 A település nevének első írásos említésével 1382-ben találkozunk. Az oklevél szerint Zent Myklos település tulajdonosa Zentmyklósy Mihály, akinek felesége Abustyáni (vagy Agostyáni) Anna volt. Feltehető, hogy a Szentmiklósi család a falu Szent Miklós tiszteletére emelt templomától kapta a nevét. 1388-tól a tatai bencés apátság is birtokosként szerepelt. A környező településekkel együtt, a 16. század első felében Szentmiklós is áldozatul esett a török pusztításnak. A mohácsi csata után három évvel, 1529-ben a Bécs elleni hadjárat során Szulejmán szultán csapatai megszállták Tata és Gesztes várát, és Szentmiklósnak mintegy két évszázadra még a neve is eltűnt a történelmi forrásokból. Az itt húzódó fontos közlekedési utak és a végvári harcok következtében e vidék lett az ország egyik legaktívabb hadműveleti területe. A korábban sűrűn lakott vidék szinte teljesen elnéptelenedett. Erre vonatkozóan igen szemléletesek Sinkovics István történész 1934-ben kelt sorai, amelyek a szomszédos Esztergom vármegyére vonatkoznak ugyan, de tökéletesen illenek a korabeli Szentmiklósra és környékére is. „1685-ben, amikor a keresztény csapatok már Budát ostromolták, hivatalos kiküldöttek fordultak meg Esztergom vidékén, amely csak az imént szabadult fel a félhold hatalma alól. Végighaladtak a Duna mellett, keresztül kasul járták a megye Duna feletti részét, ellátogattak a pilisi határig, és mindenfelé ugyanaz a vigasztalan kép fogadta őket. Félelmetessé nőtt a pusztulás ezen a kis darab, pompás fekvésű, termékeny magyar földön. Egészen kivételes eset, hogyha valahol emberekre találnak, sok helynek még a földesura is ismeretlen, a legtöbb faluról a nevén kívül semmi egyebet nem tudtak feljegyezni. Majdnem mindegyikre elmondják az élet teljes kialvását hirdető szomorú szavakat… A halott falvak határában itt-ott még megkülönböztethetőek egymástól a műveletlenül maradt szőlők, parlagon fekvő szántóföldek, elhanyagolt rétek, a legtöbb helyen azonban még ennyi nyoma ∗
Az írás a Dunaszentmiklóson, 2010. március 4-én elhangzott előadás szerkesztett változata.
2 sincsen az emberkéznek, egyhangú roppant pusztasággá olvadt minden.”4 Egyes adatok szerint a török kiűzése után a korabeli Komárom vármegye lakossága nem haladta meg az ezer főt.5 Szentmiklós még 1720-ban is Szomódhoz tartozó puszta volt.6 Ebben a szinte reménytelennek tűnő helyzetben kellett mindent az alapoktól kezdve újraépíteni az ország területének jó részén. A Rákóczi szabadságharcot követő békés évtizedek Komárom vármegyében is megteremtették az újjáépítés gazdasági feltételeit, és Szentmiklós újra benépesedett.7 Az újrakezdésben a legnagyobb érdem az Esterházyak ifjabb fraknói grófi ágához tartozó Esterházy József későbbi országbírót illeti. A gróf „szenvedélyes jószágszerző” volt, számos birtokot vásárolt. 1727-ben a bécsi Krapff családtól hatalmas összegért, a hozzátartozó falvakkal együtt, a tatai uradalmat is megszerezte. Hamar felismerte, hogy birtokai jövedelmezőségét csak a szervezett és átgondolt telepítés biztosíthatja. Mivel az országon belül, mint láttuk, igen gyér volt a lakosság, sok más nagybirtokoshoz hasonlóan, az ő figyelme is az osztrák örökös tartományok és a délnémet területek felé fordult. 1733-ban bocsátotta ki a telepeseket toborzó felhívását, amelyben földhöz juttatást, továbbá hatévi adóés szolgálatmentességet ígért. A felhívás eredményeként jelentős német bevándorlás indult meg az uradalomba. Rövid időn belül hat, a 16. század közepe óta pusztán álló falu népesült be újra: Agostyán, Alsógalla, Szentmiklós, Felsőgalla, Vértessomló (Semle) és Vértestolna. A telepítés megszervezésében, az új gazdálkodási rend kialakításában jelentős érdemeket szerzett Esterházy jószágkormányzója, Balogh Ferenc, a kor kiváló gazdasági szakembere.8 Szentmiklósra az első érdeklődők Vesztfáliából jöttek még 1733-ban, majd néhány év múlva újabb csoportjuk érkezett. Az 1736-ig betelepült németek számát 35−40 családra tehetjük, mindannyian római katolikusok voltak. A telepesek 1736. május 8-án kötötték meg a földesúrral az örökös szerződést. Ez − hat adómentes év elteltével − a községet pénz- és termékjáradék fizetésére, valamint robotra kötelezte, de mindez könnyebb volt az őslakos jobbágyok kötelezettségeinél. Az ún. „Erbführgeld” (garaspénz) lefizetése ellenében szabadon adhatták-vehették házaikat, és a földhözkötött jobbágytársaiktól eltérően szabadon költözhettek.9 Templomul eleinte azt a kis kápolnát használták, amelyet egy remete épített. Amikor ez kicsinek bizonyult, hozzáépítettek deszkából egy nagyobb helyiséget. 1852-ben aztán a földesúr segítségével kőtemplomot emeltek, majd 1911-ben megépítették a mai is álló templomot. A község pecsétje − egy 1768-as irat tanúsága szerint − püspökalakot ábrázolt NICOLLAUS körirattal.10 A községi bírót ekkor Bauer Györgynek hívták. („Georg Bauer Richter”). Fél évszázad múltán a község elöljárói az alábbi személyek voltak. Bíró: Beck Bernard. Jegyző: Kukutska Ferdinánd. Törvénybíró: Hartmann József. Esküdtek: Buzer Ferdinánd, Emmer György, Hertzog Mihály.11 1. sz. táblázat: Az első magyarországi népszámlálás (1784–1787). Szentmiklós adatai Birtokos neve
Házak száma
Gróf Esterházy Ferenc
52
Családok száma
80
Tényleges népesség (fő)
350
Forrás: Danyi Dezső − Dávid Zoltán (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás 1784-1787. Budapest, 1960, 74. o.
3 Mit tudunk a falu 200−250 évvel ezelőtti életéről? A II. József-féle népszámlálás adataiból kiderül (1. sz. táblázat), hogy az 1780-as években a község birtokosa gróf Esterházy Ferenc volt. Ötvenkét házban 80 család élt, a tényleges népesség kereken 350 fő volt.12 A házak és a családok számának arányából arra következtethetünk, hogy közel 30 családnak nem volt saját háza, így a község meglehetősen túlzsúfolt lehetett. A tényleges lélekszám és a családszám osztója 4,37 − tehát egy átlagos család négy főből állt. A megyei osztó 4,84 volt, ami arra utal, hogy a német lakta falvakhoz hasonlóan Szentmiklóson is kisebb volt a gyerekszám, mint máshol.13 A község egyértelműen mezőgazdasági jellegű volt (2. sz. táblázat), ezt tükrözte a lakosok társadalmi rétegződése is. A már említett népszámlálás adatai szerint a község lakosai között nem akadt pap, nemes, tisztviselő, polgár, és a többség a földből élt. 2. sz. táblázat: Az első magyarországi népszámlálás (1784–1787). Szentmiklós adatai A férfiak közül Pap Nemes Tisztviselő Polgár -
-
-
-
Paraszt 27
Polgár és paraszt örököse 25
Zsellér
Egyéb
43
8
Forrás: Danyi Dezső − Dávid Zoltán (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás 1784-1787. Budapest, 1960, 75. o. A szentmiklósi földművelők jogállása az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően vita tárgyává vált az Esterházyak és a község lakói között. Az áprilisi törvények értelmében ugyanis megszűnt a robot, a tized, és az úrbéres jobbágyok használatában lévő jobbágytelek a saját tulajdonukba ment át. Az ún. majorsági jobbágyok, vagy majorsági zsellérek viszont, akik nem úrbéres telken, hanem a földesúr saját kezelésű földjén, tehát az allódiumon gazdálkodtak − ha csak saját pénzükön meg nem váltották − nem kapták meg a földet, így nem lettek tulajdonosok. Az úrbérrendezésről szóló 1853-as császári pátens lényegében hasonlóan intézkedett. A szentmiklósi volt jobbágyok, arra hivatkozva, hogy ők is úrbéresek voltak, 1848 után a sajátjuknak tekintették azt a földet, amin addig is gazdálkodtak. Gróf Esterházy Miklós viszont ezzel ellentétes állásponton volt. Azt vallotta, hogy a szentmiklósi határ majorsági föld, amelyet a parasztok az uradalomtól csupán béreltek. Ezért a már említett törvények értelmében az továbbra is a földbirtokos tulajdonát képezi, használatáért a parasztoknak fizetni kell. Az uradalom és a falu közöti vita 1852-ben került az úrbéri törvényszék elé.14 1862ben − tehát pont 10 évvel később − a bíróság Dunaszentmiklós község szolgáltatásait úrbéres jellegűnek ismerte el, tehát a községnek adott igazat az Esterházyakkal szemben. A község határának végleges rendezéséig, az összes földet érintő kölcsönös megegyezésig azonban még 30 évnek kellett eltelnie. A Komáromi kir. törvényszék előtt a két fél 1892-ben kötötte meg a birtokrendezési, erdő- és legelő-elkülönítési egyezményt.15 Miként alakult az elmúlt évszázadok folyamán Dunaszentmiklós népességének száma? Láttuk, hogy az 1730-as években mintegy 35−40 család települhetett be Németországból, ami feltehetően nem jelentett 200 főnél többet. Az 1780-as években már 80 család lakott a községben, 350 fő. Ezt követően lényegében stagnál a lakosság számának növekedése, 1870ig, tehát közel egy évszázad leforgása alatt sem érte el a 400 főt. A 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század első felében dinamikusabb a növekedés, az 1949-es népszámlálás már 714 lakost mutat ki. Ettől kezdve fokozatosan csökken Dunaszentmiklós népessége, a
4 legutóbbi összeírás szerint már csak 411-en éltek a faluban,16 alig valamivel többen, mint 1870-ben. (3. sz. táblázat.) 3. sz. táblázat: A népesség számának alakulása Dunaszentmiklóson 1870–2001 között (fő) 1870
1910
1930
1941
1949
1970
2001
394
577
641
607
714
588
411
Forrás: 2001. évi népszámlálás. Területi adatok. Komárom-Esztergom megye. II. kötet. Budapest, 2002, 96−97. o. Ami a lakosság nemzetiség, illetve anyanyelv szerinti megoszlását illeti, Dunaszentmiklós a 20. század közepéig lényegében megőrizte túlnyomórészt német jellegét. A hivatalos népszámlálások adatai ennek időnként furcsa módon ellentmondanak, és feltehetően azt tükrözik, hogy a dualizmus korában igen nagy volt a helyi németség asszimilációs hajlama. Már 1900-ban is csak mintegy 70% vallotta magát német anyanyelvűnek, az 1910-es adat azonban ennél is meglepőbb. Tíz év alatt ugyanis a német anyanyelvűek száma több mint háromszorosával csökkent, és az össznépességhez viszonyított arányuk 70-ről 20%-ra esett. (4. sz. táblázat.) 4. sz. táblázat: Dunaszentmiklós német lakosságának száma és aránya 1900–1941 Népszámlálás éve
1900
1910
1941
Német lakosság száma
399
118
595
Német lakosság aránya
70,6%
20,4%
98,0%
Forrás: Az 1900., 1910., 1941. évi népszámlálások kötetei alapján A számok mögött rejlő asszimilációs folyamat azonban felszínesnek bizonyult, mivel 1941-ben ez az arány − meredek növekedéssel − 98%-ra kúszott föl. A német, vagy német gyökerekkel rendelkező dunaszentmiklósiak német öntudata tehát igencsak megerősödött, minden bizonnyal azzal is összefüggésben, hogy 1941-ben a Harmadik Birodalom a háborús sikerei csúcsán állott, és szinte egész Európát uralta. A dunaszentmiklósi németség számának és arányának erőteljes, hirtelen változásai alaposabb történelmi-szociológiai kutatást igényelnének, annál is inkább, mert a megye többi német lakta településére ez a tendencia általában nem volt jellemző. (Lásd az 5. sz. táblázatot.) 5. sz. táblázat: Néhány Komárom-Esztergom megyei település német lakosságának aránya 1900–1941 között
5
Népszámlálás éve Község
1900
1910
1941
Agostyán
97,9%
94%
93,7%
Ácsteszér
62,4%
58,1%
18,5%
Dunaszentmiklós
70,6%
20,4%
98,0%
Vértessomló
85,3%
90,9%
91,0%
Vértestolna
92,8%
87,1%
91,6%
Forrás: Az 1900., 1910., 1941. évi népszámlálások kötetei alapján Külön feldolgozást érdemelne a dunaszentmiklósi németség 1945−1948 közötti sorsa. Mint ismeretes, 1945 után Európa keleti és középső felében a nemzetiszocializmus mellett a kisebbségeket – elsősorban a németeket – tették kollektíven felelőssé a második világháború kirobbantásáért. A Lengyelországból elűzött vagy elmenekült németek száma 7–8 milliót, a csehszlovákiaiaké 2,6–3 milliót, a magyarországiaké pedig több mint 200 ezret tett ki. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a csehszlovákiai német kisebbség, a magyarországi pedig felére csökkent.17 Hazánkból mintegy 185 ezer németet telepítettek ki Németország amerikai, majd szovjet megszállási övezetébe, a többiek önként távoztak, vagy a szovjetek hurcolták el őket. Már ezt megelőzően azonban, 1944 második felében, a hitleri propaganda, továbbá a közeledő szovjet csapatoktól és a bizonytalanságtól való félelem hatására, számos magyarországi német család önként vállalta a Németországba történő evakuálást. Megyénkben például Agostyán község lakosságának 1944 decemberében mintegy 20%-a távozott Németországba, és sokan hagyták el a szomszédos Baj települést is.18 A szomori németek egy része is elhagyta szülőföldjét, a helyi Volksbund felszólítására.19 Mások viszont nem voltak hajlandók eltávozni szülőföldjükről. Kecskéd evakuálását például kétszer kísérelték meg sikertelenül a németek, a lakosság azonban ellenszegült és otthon maradt.20 Tisztázásra váró kérdés: Dunaszentmiklós lakosságát érintette-e a fenti népmozgás, és ha igen, hányan távoztak? Arra nézve sincs sok adatunk, hogy a magyarországi németeket 1945-től sújtó intézkedések miként csapódtak le a község életének mindennapjaiban. Az alábbi főbb kérdésekre kéne választ találni. Érintette-e a település német lakosságát, és ha igen, milyen mértékben: • a szovjetunióbeli kényszermunka; • a magyarországi munka- vagy internálótáborba való hurcolás; • a vagyonelkobzás; • az összeköltöztetés. A megyei szintű feldolgozások alapján21 annyit mindenesetre nagy bizonyossággal már tudunk, hogy Németországba való kitelepítésre nem került sor, mivel − az előzetes
6 tervekkel ellentétben − megyénkben összesen csak öt németajkú községben volt kitelepítés: 1946-ban Leányváron, Máriahalmon, Szomoron, 1947-ben pedig Dorogon és Környén. Arról is van adatunk, hogy 1945. október elején Dunaszentmiklósra horvát menekült családok, majd pilismaróti magyar telepesek érkeztek.22 Ez azt feltételezi, hogy előzőleg − akárcsak a megye más településén − a volt volksbundisták házait és földjeit elkobozták, német tulajdonosaikat összeköltöztették, s az így megüresedett ingatlanokba helyezték el a telepeseket. A tatai járás főjegyzője 1946 júniusában azt jelentette, hogy a községben feszült a hangulat, a telepesek között folytonos viszály tapasztalható.23 Állandó volt a súrlódás az őslakos németek és a magyar telepesek között is. 1946 őszére már annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a baji telepfelügyelő szerint Vértestolnán és Dunaszentmiklóson a németek és a telepesek között napirenden voltak a verekedések, „bicskázásokkal egybekötve”.24 1948 novemberében a tatai járás több községében, így Dunaszentmiklóson a helybeli német lakosság újabb összeköltöztetésére került sor, mivel helyet kellett szorítani az odairányított felvidéki családoknak, akik a magyar−csehszlovák lakosságcsere következtében települtek át Magyarországra.25 6. sz. táblázat: A Komárom Megyei Tanács 1958-as felmérése a nemzetiségekről és a telepesekről Község
Magyar
Német
Telepes
Agostyán
45%
55%
20%
Baj
50%
50%
50%
Dunaszentmiklós
40%
60%
15%
Tarján
45%
55%
45%
Vértestolna
40%
60%
12%
Forrás: Gróf Károly: A magyarországi német lakosság a tatai járás területén a 2. világháborút követő években. Limes, 1999. 1. sz., 67. o. 7. sz. táblázat: A 2001. évi népszámlálás adatai a dunaszentmiklósi németekről Össznépesség 411
Német kulturális nemzetiséghez értékekhez, anyanyelvűek tartozók hagyományokhoz kötődők 107
141
29
nyelvet családi, baráti körben használók 91
Forrás: http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/04/tabhun/tabl15/load15011.html
7 A németséget ért diszkriminatív intézkedések, megfélemlítésük, valamint a telepesek beköltözése következtében Dunaszentmiklós népességének etnikai összetétele is megváltozott 1945 után. (6. sz. táblázat.) Ennek ellenére, a Komárom Megyei Tanács 1958-as belső felmérése szerint a községben a németek még mindig többségben voltak (60%), de a lakosság 15%-a újonnan érkezett telepes volt.26 A 2001-es népszámlálás adatai (7. sz. táblázat) viszont azt mutatják, hogy napjainkban a mintegy négyszázra csökkent dunaszentmiklósi népesség már alig több mint egynegyede vallja magát német nemzetiségűnek, német anyanyelvűnek pedig mindössze 29-en. A német kulturális értékekhez, hagyományokhoz kötődők száma 141, a német nyelvet családi, baráti körben használók száma pedig 91 volt.27 E riasztóan alacsony adatok arra is figyelmeztetnek, hogy mindannyiunknak többet kell tenni a helyi kulturális értékek ápolása és megismertetése, valamint a község gazdag történelmi múltjának alapos feltárása érdekében. A múlt ismerete nemcsak büszkeségre adhat okot, de megtartó erőnek is bizonyulhat Dunaszentmiklóson. L. Balogh Béni Jegyzetek 1
Fényes Elek: Komárom vármegye leírása. Pest, 1848, 182. o. Dunaszentmiklós történetének eddigi legátfogóbb összefoglalóját lásd Ortutay András: Dunaszentmiklós története. In Tata Barátai Körének Tájékoztatója IX. Tata, 1987, 71−94. o. 3 Uo. 71. o. 4 Idézi Ortutay: Esztergom vármegye a török hódoltság alatt és a török kiűzése utáni évtizedekben. In uő: Jó, ha a dolgokat írásba foglaljuk. (Tanulmányok Komárom-Esztergom megye múltjáról.) Tatabánya, 2003, Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, 13. o. 5 Fatuska János – Kaptay György: A tatai Esterházy uradalom első német telepesei (1733–1737). Limes, 1999. 2. sz. 43. o. 6 Osváth Andor (szerk.): Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene. Budapest, 1938 /Magyar vármegyék múltja és jelene 1./, 549. o. 7 A tatai Esterházy-uradalom hét községe, köztük az egykori Szentmiklós betelepítéséről lásd Fatuska − Kaptay: i. m. 43–50. o. 8 Uo. 44. o. 9 Ortutay: Dunaszentmiklós története… 72. o. 10 Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: K-EMÖL), Esztergomi cs. kir. Úrbéri Törvényszék iratai (a továbbiakban: IV.155.), 8. doboz, Dunaszentmiklós, 8212/1894. sz. Az úrbéri szabályozás során feltett kérdésekre adott válaszok 1768-ból. 11 Ortutay: Dunaszentmiklós története… 79. o. 12 Danyi Dezső − Dávid Zoltán (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás 1784−1787. Budapest, 1960, 74−75. o. 13 Ortutay: Dunaszentmiklós története… 78. o. 14 A periratokat lásd K.EMÖL IV.155. 8. doboz, Dunaszentmiklós. 15 Lásd K-EMÖL Szomódi körjegyzőség iratai (V.248.), 8. kötet, Dunaszentmiklós birtokkönyve 1900, 110. o. 16 2001. évi népszámlálás. Területi adatok. Komárom-Esztergom megye. II. kötet. Budapest, 2002, 96−97. o. 17 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, 1998, Napvilág Kiadó, 278. o. 18 Komárom-Esztergom vármegye évkönyve 1946. Készült a XI. Komárom megyei Levéltári napokra kézirat gyanánt. Esztergom, 1984, 12–13. o. 19 Tóth Krisztina: Reménnyé váljon az emlékezet. Szomor története. Szomor, 2008, Szomor Község Önkormányzata, 94. o. 20 Komárom-Esztergom vármegye évkönyve 1946… 31. o. 21 Megyénkben az 1990-es évek elején vettek lendületet a német lakosság 1944 utáni jogfosztását vizsgáló helytörténeti kutatások. E munka eredményeként is szentelhette a Limes, a Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle 1992. évi 1. számát az 1945 utáni kitelepítések és népcserék megyei szintű vizsgálatának. Az ún. „svábkérdéssel” négy írás foglalkozott e számban: Tisovszky Zsuzsanna a dorogi, Kövecses-Varga Etelka a táti, Wagenhoffer Vilmos a máriahalomi, Balogh Béni a leányvári németség 1945 utáni kálváriáját mutatta be. Néhány évvel később, szintén a Limes hasábjain jelent meg e témakörben Gróf Károly fontos tanulmánya. Gróf 2
8
Károly: A magyarországi német lakosság a tatai járás területén a 2. világháborút követő években. Limes, 1999. 2. sz. 53–72. o. Ugyanő írta meg, egy évvel korábban, a megyei kitelepítések első összefoglalóját. Gróf Károly: A magyarországi német lakosság kitelepítése Komárom-Esztergom vármegyéből 1945–1949. Szakdolgozat, 1998. K-EMÖL Kézirattára, 417 K/14 499. sz. Lásd még Láng Beáta: A dorogi németek kitelepítése 1947-ben. Dorog, 1997, /Dorogi Füzetek 12./; L. Balogh Béni: Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945–1949 között. Kézirat, 2009, K-EMÖL Kézirattára. 22 Gróf: A magyarországi német lakosság a tatai járás területén a 2. világháborút követő években… 58. o. 23 K-EMÖL, Komárom-Esztergom megye Főispánjának iratai, általános iratok (a továbbiakban: IV-951-b), ad 334/1946. főisp. sz. A tatai járás főjegyzőjének 1946. június 18-i jelentése. 24 K-EMÖL, Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal iratai (XXIV-201), 1948. év, 6. tétel, 8335/1946. földhiv. sz. A baji telepfelügyelő 1946. október 3-i jelentése. 25 K-EMÖL, IV-951-b, ad 330/1948. főisp. sz. A tatai járás főjegyzőjének 1948. november 16-i jelentése. 26 Gróf: A magyarországi német lakosság a tatai járás területén… 67. o. 27 http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/04/tabhun/tabl15/load15011.html
