Fejér vármegye pecsétje, címere és történeti zászlói

Fejér vármegye pecsétje, címere és történeti zászlói Nemzeti

történelmünk

hivatalos

állami

jelképei

mellett

kialakult

vármegyéink

címerhasználata is. Vármegyéink eredete mindmáig vitatott, azonban aligha vonható kétségbe, hogy a területi alapon álló kormányzás megteremtésekor Szent István nem a korabeli bajor–német comitatust ültette át, hanem a sajátos, még jóval fejletlenebb hazai viszonyokhoz idomította a – már a XI. század kezdetén kettős funkciót hordozó – világi igazgatás szervezetét. Miként Kristó Gyula megállapítja, egyfelől némely várakhoz tartozó terület összefüggő tömböt alkotott, a magyar vármegye szó eredeti – a vár határa – jelentésében ezt a szerepét ismerhettük meg. Az általános, középszintű világi közigazgatás kialakulását erősíti meg a veszprémi püspökség 1009. évi oklevele, ahol a püspök fennhatósága többek között „Fejérvár”-ra határaival együtt terjedt ki, ahol a vár határai tulajdonképpen a vár megyéjét, Fejér vármegyét jelentették. Másfelől bizonyos váraknak nem összefüggő, olykor akár nagy szórtságban található különféle birtoktestek képezték a várkerületet. Mivel a latin terminológiában mindkét típusú várszervezet leggyakoribb elnevezése comitatus (ispánság), a másodjára említett típust magyarul gyakran a várispánság kifejezéssel adják vissza, ekként megkülönböztetve a szintén ispánságnak mondott vármegyétől. Utóbbira ugyancsak az 1009. évi veszprémi javadalmazó levél szolgáltatja az első példát, itt ugyanis a Fejér vármegyében található Úrhida vár szervezetét említik. A fejérvári várispánság keletkezése valószínűleg szintén államalapítónkhoz köthető, oklevelekből azonban csak 1229-től igazolható. A XIII. század első felében a királyi vármegye helyén fokozatosan létrejött a kialakuló köznemesség szervezete, a nemesi vármegye. Működésének első fennmaradt emléke a Zala vármegyei királyi serviensek Kehidán 1232-ben kiadott oklevele, melyen még a XVIII. században is megfigyelhető volt a zalai serviensek latin köriratú pecsétje. A fejlődés azonban más irányba mozdult, s a középkorban a vármegyéknek egyáltalán nem volt pecsétnyomójuk, megjelenésükig a főispán – általa az alispán és a szolgabírók – családi címerét ábrázoló gyűrűspecsétjével erősítette meg hiteles kiadványait. A legkorábbi vármegyei címeres pecsétet – köriratának tanúsága szerint 1490-től – Hunyad vármegye használta, később II. Ulászló 1498-ban Somogy vármegyét részesítette pecsétre véshető 16

címeradományban. A vármegyei címerek elterjedése a török előrenyomulását követően sem vált általánossá, kialakulásuk nehézkesen haladt előre az 1550. évi LXII. törvénycikk szentesítéséig, amely – utalva Somogy vármegye pecséthasználati gyakorlatára – a címerhasználat alapjait vetette meg amennyiben elrendelte, a vármegye nevében kiállítandó okleveleket egy pecsét alatt kell kiadni. A törvény intentiójaként 1550. február 12-én kiadott királyi leirat azt is kimondja, minden vármegyének külön címert, címerjelvényeket és pecsétet kell adni. Pusztán következtethetünk valamennyi, az akkoriban török hódoltság alatt nem álló vármegye kaphatott pecsétet és címert. A törvény, később a végrehajtási rendelkezésként értelmezendő leirat részletesen szabályozta a vármegyei pecsétek alkalmazását, ezzel szoros összefüggésben a vármegyei címerhasználatot. Utóbb az 1596. évi XI. törvénycikk azt is elrendeli, hogy a vármegyék tulajdon zászlóval is bírjanak. A pecséthasználatot törvénybe iktató rendelkezés hatására, még az országgyűlés esztendejében Zala, Zemplén, Nyitra és Hont vármegye kért és kapott címert adományozó oklevelet. A XVI. század közepén azonban a vármegyék egy része nem volt abban a helyzetben, hogy a törvénycikk utasításait kövesse, ugyanis a török megszállás több vármegye működését lehetetlenné tette. Nem volt ez másként a hódoltság alatti Fejér esetében sem, ugyanis Fehérvár 1543-as török megszállásával a vármegye is a félhold hatalma alá került. A törökök kiűzését követően a XVII. század végétől kap megújult lendületet a vármegyei pecsét- és címerhasználat, s nemsokára többségük rendelkezett önálló címerrel. II. József 1786-ban ugyan felfüggesztette a vármegyék kialakult hitelesítési gyakorlatát; elrendelte, hogy minden magyar vármegye Magyarország állami címerét alkalmazza a vármegye elnevezésének köriratával, halálát követően azonban a vármegyék visszatértek eredeti címeres pecséteik használatához. A XIX. század derekán – a magyar nyelv hivatalossá tételével (1844. évi II. törvénycikk) párhuzamosan – eredményes mozgalom indult a vármegyék címeres pecséteik addigi latin köriratának magyar nyelvűre változtatásáért. A vármegyei címeres pecséteket a mindenkori király adományozta, s a legkisebb változtatást is az uralkodó volt jogosult engedélyezni címeres oklevélben. Kancelláriai véleményezést követően az uralkodó döntött a címeradományozásról, majd kiállították az aláírásával ellátott címereslevelet, melynek tartalmát valamint az adományozott címert vagy címeres pecsétet bemásolták és lefestették a Királyi Könyvekbe (Libri Regii).

17

8. ábra Fejér vármegye pecsétje (1837)

18

9. ábra Fejér vármegye festett címere a Fejér Megyei Levéltár könyvespolcán (1812)

Annak ellenére, hogy az 1550-ös országgyűlés biztosította a vármegyei pecsét- illetve címerhasználatot, a XVI. századból származó címerrel rendelkező vármegyék száma csekély. Legtöbbjük a törökök kiűzését követően, vagy a XVIII. században rendezte címerkérdését az uralkodóhoz fordulva, vagy kérték régi címeradományuk újbóli 19

megerősítését, vagy új címert kértek. Több vármegye ellenben nem címereslevelet, hanem pecséthasználati jogot kapott, amely pecsétben címer szerepel. Ezek közé tartozott Fejér is, mint volt hódoltsági terület ha bírt is volna 1688 előttről címereslevéllel, korábbi címerjoga s ez által címere sem ismeretes. Kérve a vármegye régi jogaiba való visszahelyezését az 1692-ben újjászervezett Fejér vármegye főispánja, Esterházy Ferenc szorgalmazta az uralkodónál a donatiót. I. Lipót Ebersdorfban 1694. október 10-én adományozott címeres pecsétről – s nem címerről – adománylevelet a vármegyének, latin körirata „SIGILLUM– COMITATUS–ALBENSIS”. Az ősi címerről – ti. Szent Istvánt és a gyermek Jézus Krisztust karján tartó Máriát ábrázoló címer egy korábban adományozott, illetve használt címer megújítása-e, amit az adománylevél egyébként nem hagyhatna említés nélkül –, továbbá a régebbi uralkodói adományozásról a diploma nem tesz említést. Az adománylevél kihirdetéséről szóló közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés 1695. január 12-én megtörtént, a címeres pecsétadomány eredetije nem maradt fenn. Fejér vármegye törvényhatósága 1837 márciusában folyamodott a magyar pecsétkörirat használatának jogáért, amit V. Ferdinánd – az 1694. évi címeradományozást megerősítve – 1837. május 26-án engedélyezett. A vármegye magyar köriratú pecsétjének felirata: „FEJÉR VÁRMEGYE PETSÉTJE”. Figyelemre méltó, hogy az új donatióban határozottan szerepel, Fejér vármegye hiteles pecsétjét I. Lipót királytól nyerte, megerősítve feltevésünket, s majdhogynem kizárva a korábbi adományozás lehetőségét. Ürményi József első alispán a vörös bársonyba kötött és arany zsinóron függő, új köriratú pecséttel ellátott diplomát az 1837. június 26. és július 3. között tartott vármegyei közgyűlésen hirdette ki. Fejér vármegye pecsétképe a XVII. század végén, a barokk korban keletkezett, az élő heraldika szigorú szabályait feloldó időszakban, amikor gyakran előfordult, hogy a klasszikus pajzsforma oválisra vagy kerek alakúra változott, mely utóbbi alkalmazására egyik példa a vármegye címere is. Nemcsak a címer formája utal a barokk korra, hanem ábrázolása is barokk festményként érvényesül. Témája Hartvik püspök Szent István legendaszerkesztményéből ismert, a halál közeledtét tudomásul vevő uralkodó „…kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel–papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.” Kultusza, s vele a Regnum Marianum eszméje Szent László korában bontakozott ki, s a XIII. században már a Napbaöltözött Szent Szüzet Magyarország védasszonyaként (Patrona Hungariae) tisztelték. Jelképi rendszere az 20

ellenreformáció térnyerésével sem tisztázódott, a XVII. század közepén festett győri oltárképen még a koronás Szent István a föld jelképét, az országalmát nyújtja a Szűzanyának. A Szent Korona felajánlásának egyik korai megfogalmazása a Fejér vármegyei pecsétkép, amely arany láncszemen függő körpajzs, mezeje világoskék, vöröses égboltot szimbolizál. A pajzstalpon zöld talajon háttérben szürke hegylánccal övezve balra fordulva Szent István király térdel vörössel hímzett, hermelingalléros arany palástban, ezüst ruhában. Haja és szakálla ezüst, feje körül arany dicsfény (glória) ragyog. Kezében arany szegélyű bíbor párnán a Magyar Királyságot jelképező arany Szent Koronát, a jogart és az arany markolatú ezüst koronázási kardot tartja, felajánlva azt az arany sugarakkal fénylő arany-szürke felhőben lebegő Boldogasszonynak, aki bíbor ruhában, kék fátyolban jelenik meg, karján a fehér ruhába öltöztetett gyermek Jézus Krisztussal, fejük körül ugyancsak arany dicsfény ragyog. Szent István király előtt hegyes talpú pajzsban Magyarország kiscímere látható, jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező az Árpádok címerpajzsa, balról vörös mezőben zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst, a tényleges királyi hatalmat jelképező apostoli talpas kettős keresztes címerrel. Szent István király a koronával, jogarral és koronázási karddal jelképezett Magyarországot az „Örök Szűz Istenanya, Mária” oltalmába ajánlja. Ilyenformán vált Szűz Mária Magyarország védasszonyává (Hungaria Mariae Regnum, Magyarország Mária országa). Eredeti XIX. századi leírása mintaszerű, a ragyogó, tündöklő jelzők az aranyat fémjelzik, a felhők a heraldikában elfogadott fekete szín árnyalatában, füstszínben jelennek meg. A kiscímer érdekessége, hogy 1837-es leírásában jobb oldalán későbbi, gyakorlati használatától (vörössel és ezüsttel hétszer vágott) eltérően, vörös mezőben négy ezüst pólyát mutat, a bal oldali vörös mező zöld hármashalmán leveles aranykoronából növekvő ezüst kettős kereszt szabályos. Az országfelajánlás a vármegye székhelyének, Székesfehérvárnak történelmi múltjához is kapcsolódott. Szent István alakjának ábrázolása Fejér vármegye címerében annak a több évszázados folyamatos tiszteletnek megfelelően formálódott, amely személyét történelmünk során mindvégig övezte.

21

10. ábra Fejér vármegye pecsétje (1929)

11. ábra Fejér vármegye pecsétje (1935)

Nemzeti történelmünk tanulmányozásához és identitásunk megszilárdításához, helyi históriánk megismeréséhez legdekoratívabb képzőművészeti, iparos történeti emlékeink, heraldikai és vexillológiai értékeink a zászlók. A vexillum tulajdonképpen rúdhoz erősített, gyakran jelképekkel, képekkel vagy címerekkel, esetleg jelmondatokkal, feliratokkal ellátott, egy- vagy kétlapos textilanyag. Mindenkor valamely személyhez vagy csoporthoz tartozó jelvény, melyet tulajdonosai nagy becsben tartottak, éppen ezért elkészítési költsége is tetemes. Napjaink 90 darab történeti zászlós emlékét Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum zászlógyűjteményében (41), valamint római katolikus templomaink zömében (49) találjuk. A kollekció a többségében egyházi-körmeneti zászlók mellett nemesi felkelési, céhes és iparos-egyleti zászlókat tartalmaz. Fejér vármegye címerének értékes történeti forrásai a vármegye címeres zászlaja, a vármegyei nemesi felkelési, céhes illetve egyesületi zászlók, de jó néhány olyan példány is fennmaradt, amelyek a vármegye címerét, esetleg annak motívumait viselik magukon.

22

12. ábra Fejér vármegye zászlaja (XIX–XX. század fordulóján)

13. ábra Fejér vármegye pecsétje (1949)

14. ábra Fejér vármegye pecsétje (1950)

Az 1596. évi XI. törvénycikk elrendelte, a vármegyék tulajdon zászlóval rendelkezzenek, amennyiben a vármegyei nemesi felkelés csapatainak „…minden vármegyében külön kapitányuk és külön zászlójuk legyen”. Fejér vármegye címeres zászlaja a XVIII. század első feléből ismert, az 1742. és az 1744. évi vármegyei nemesi felkelő sereg e zászló alatt vonult hadba. 1790 februárjában a nemesi küldöttek ugyancsak ezzel a zászlóval mentek Budára, hogy a Bécsből hazaszállított Szent Koronát méltóképpen fogadják. 1797-ben majd 1809-ban a Napóleon ellen felvonuló nemesi felkelők is a vármegyei zászló alatt gyülekeztek s indultak hadba. Ezt a zászlót lobogtatta a szél a pákozdi csatamezőn 1848-ban, a vármegye küldöttsége ezen zászlóval köszöntötte 1867-ben a Budán királlyá koronázott I. Ferenc Józsefet és 1916-ban IV. Károlyt. A millenniumi ünnepségen, 1896. június 8-án, Budapesten a vármegyei zászló jelképezte Fejér vármegye lakosságát, miként Szent István halálának 900. évfordulóján, az 1938-ban tartott ünnepségeken is. Fejér vármegye jelképei, a címer és a zászló a XIX. század elejétől nemcsak díszítő elemként jelentek meg, hanem kapcsolódtak a hely szelleméhez is. A vármegye címere díszítette s díszíti ma is a vármegyeháza oromzatát, de ugyancsak használták a jelképet a vármegyei alapítású intézmények és intézetek. A pecsétet tartó arany-zöld zsinórok a vármegyei színeket, azaz a zászló színeit mintázták. A közgyűlések jegyzőkönyveinek íveit is arany-zöld színű zsinórral fogták egybe, de még a hadba vonuló nemesi felkelés vitézeinek öltözetén is megjelent dekorációként. Napjainkban Fejér vármegye címeres zászlaja a Fejér Megyei Levéltár konferenciatermében tekinthető meg. A 23

műtárgy évszám nélküli, leíró kartonja (Szent István Király Múzeum) szerint – hitelessége megkérdőjelezhető – 1833-ban készült, textíliája alapján inkább a XIX–XX. század fordulójáról származik. Gyaníthatjuk csupán, vármegyei letétként kerülhetett a múzeumba, valószínűleg a második világháborút követő időszakban. Fejér vármegye zászlaja egyszerű, két egyenlő nagyságú, egylapos, sárga és zöld darabból összevarrt vászonból készült doppelstander (fecskefarkú), hossza 220, szélessége 105 centiméter. A zászlót szegő rojt hiányzik, a vászon szélein erősen kopott, enyhén szakadozott, az olajfestmény töredezett, gyűrött. A műtárgy mindkét oldalán arany szegélyű, kör alakú olajfestményben Fejér vármegye színes – a kiscímer nyolc teljes ezüst pólyájától eltekintve heraldikailag megfelelően kivitelezett – címere látható, körülötte fehér arany szegéllyel ellátott selyemanyagon vörös betűs felirat: „FEJÉR VÁRMEGYE”. A zászló fecskefarkainál egyegy arany-zöld pamutbojt található. Fejér vármegye címerének és zászlajának használatában első ízben – ekkor még mindössze néhány hónapra – a Tanácsköztársaság kommunista diktatúrájának gyakorlata hozott változást, a nemzetközi munkásmozgalom jelképe, a vörös zászló került mindenhová, a két világháború közötti időszakban azonban visszatértek a hagyományos jelképrendszer alkalmazásához. Az 1947. évi IV. törvénycikk először megszüntette a nemesi rangok, címerek és jelvények használatát, majd 1948. szeptember 29-én a vármegyei közgyűlés egyhangúlag elfogadta Szilágyi Vilmos javaslatát, s a vármegye színeit vörös-zöldben állapította meg, egyben utasították az alispánt, hogy „a mai kor szellemének megfelelő” új vármegyei pecsétet terveztessen. A benyújtott tervek közül a közgyűlés 1948. december 6-án dr. Bordás Ferenc „Alfa” jeligéjű elképzelését fogadta el, melyben a vármegye ősi címerképét felváltotta egy gabonakéve, kalapács és madártoll keresztbevetett illusztrációja. A következő évi első rendes közgyűlés jegyzőkönyvében (1949. június 30.) ezzel szemben már egy másik pecsétet használtak, körirata meghagyásával

címerképét

üresen

hagyták.

Az

1949.

évi

hatalomváltás

során

minisztertanácsi rendelet törölte el a törvényhatóságok, megyei jogú városok és községek pecsétjein alkalmazott címereket. Indoklásként azt hozva fel, hogy ezek ábrázolásai a régi rendszert idézik, s mint ilyenek az új államhatalom jellegével összeegyeztethetetlenek. A 4228/1949. MT. rendelet 4. §-ának 1. bekezdése előírta: „Az állami hatóságok, hivatalok, intézetek és egyéb intézmények 1950. évi április hó 30. napját követően csak a Magyar Népköztársaság címerét használhatják.” 1991-ig Fejér megye is pecsétein a mindenkori, Rákosi- illetve Kádár-féle államcímert használta. Az 1990 tavaszán végrehajtott 24

rendszerváltozás szellemében Fejér Megye Önkormányzata a közel háromszáz esztendős címer és zászló használatának visszaállítása mellett döntött, a megyei címer és zászló avatóünnepségére 1992. március 13-án került sor. A jelképek a nemzeti tudat részeként ismét a közel egy évezredes múltra visszatekintő Fejér megye polgárainak együvé tartozását fejezik ki.

15. ábra Fejér vármegye pecsétje (1947)

16. ábra Fejér vármegye pecsétje (1948–1949)

A Szent István Király Múzeum történeti emlékei közt öt vármegyei nemesi felkelési zászló maradt fenn. Legkorábbi darabja az 1742-es Fejér vármegyei insurrectio alkalmával készülve az osztrák örökösödési háború, a két-két 1797-es illetve 1810-es zászló a Napóleon elleni nemesi felkelések korát idézik. Az 1742-es zászló téglalap alakú eredeti része 57×50 centiméter, kiegészített fecskefarkú nagysága 130×94 centiméter. Anyaga kétlapos vörös, a kiegészítés teljesen kifakult nyers színű selyemdamaszt. Egyik oldalán arany és ezüst szállal hímzett,

koronás

magyar

kiscímer,

körülötte

felirat „PRO HAC VITAM ET

SANGIUNEM”. A címer felett hímzett szalagmotívum „MARIA THE. REG. HUN.” Másik oldalán tűhímzéssel selyem, ezüst és aranyszállal készített vármegyecímer, alsó részén az Esterházy család kardot és virágcsokrot tartó koronás griff madarával. A címer feletti szalag felirata „PROTEGE ET CONSERVA”, az évszámot aranyfelirat mutatja. Zöld szalagján ezüst rojttal, koszorúba foglalt hímzett felirat „MARIA THERESIA COMITATUS ALBENSIS 1797.”, másik oldalon „PRO DEO, REGE ET PATRIA”. A nagyobb 1797-es fecskefarkú zászló mérete 120×80 centiméter. Anyaga egylapos jelenleg drapp selyemdamaszt, de a visszahajtott részeknél látható eredeti zöld színe. Körben selyemrojt, mindkét oldala azonos. Olajfestményen kétfejű koronás sas mindkét lábával kardot fog, testének közepén koronás magyar kiscímer, felirata a festmény alatti évszám. A halványzöld bársony zászlószalagot aranyszínű rojt és díszszalag keretezi, végén babérágak között aranyflitteres hímzett felirat „PRO DEO ET REGE PATRIA”, átellenben „MARIA THERESIA COMITATUS ALBENSIS ANNO 1797.” A másik 1797. évi fecskefarkú zászló nagysága 110x70 centiméter. Anyaga egylapos zöld selyem, körben selyemrojttal, 25

ovális festett kép felett és alatt szalagszerű feliratokkal. Egyik oldalon ovális keretben a magyar kiscímer, felette „VITAM ET SANGUINEM”, alsó felirat „ANNO 1797”. Másik oldalon Fejér vármegye címere, felette kopott felirat „PRO REGE ET PATRIA”, címer alatt „COMITATUS ALBENSIS”. A kisebbik 1810-es téglalap alakú zászló 135×140 centiméter nagyságú, anyaga három részből összevarrt egylapos nyers színű selyembrokát. A textillapban 55×65 centiméteres ovális festett olajkép Fejér vármegye címere, körben hímzett búzakalász-motívum. Szélén négyszögletesen körbefutó díszsor farkasfog tulipánokkal, beljebb arannyal festett tölgyfakoszorú keretezi. A sima mezőben elszórtan kis festett virágok, kép felett évszám, alatta festett felirat „L. R. CVS ALBENSIS”. A nagy kép alatt kis mezőben Székesfehérvár címere, hátoldalon ovális olajképen Magyarország középcímere. Körbefutó díszítései hasonlóak a színoldalhoz, de évszám és felirat nélkül. A nagyobb 1810-es téglalap alakú zászló mérete 135×150 centiméter, három részből összevarrt egylapos nyers színű selyembrokát. Közepe körben festett, a képet keretező díszítés ezüst és színes szállal hímzett. Egyik oldalának felső mezejében évszám, alsó mezőben: „L. R. CVS AL(BENSIS)”. A kép alatti alsó mezőben hiányos, roncsolt állapotban Székesfehérvár címere, a hiányzó ovális olajképet színes fonallal és ezüstszállal hímzett levélkoszorú keresztezi. A zászlón négyszögletesen körbefutó festett díszsor, beljebb ezüstszállal hímzett tölgyfakoszorú, a sima mezőben elszórtan hímzett ezüstvirágok. Hátoldalán a középső festett képen és az alsó mező közepén egy másik, később felvarrt magyar kiscímer.

26

17. ábra Fejér vármegye nemesi felkelésének zászlaja (1742)

18. ábra Fejér vármegye nemesi felkelésének zászlaja (1742) Az általános nemesi felkelés (exercitus generalis, insurrectio) kezdetei már az 1222ben kiadott Aranybullában megtalálhatók a királyi serviensek hadba vonulási kötelezettségei között. Az első, Fejér vármegyei részvétellel lezajló nemesi felkelés a Mária Terézia által 1741. október 14-én elrendelt insurrectio felállításával történt. Az 1742. és 1744. évi nemesi felkelések városi és vármegyei története összekapcsolódott, ugyanis előbbi katonáit 27

utóbbiba osztották be, s vármegyei vezetés alatt városi zászlóval vonult táborba a mintegy negyven főből álló fehérvári katonaság is. Fejér vármegye az insurrectio felállításával kapcsolatosan 1742. január 23-án egybehívott kisgyűlésen erősítette meg Lipthay Ferenc alispánt alezredesi, Salamon Farkast zászlótartói tisztségében. A helytartótanács 1741. december 26-i kimutatásai szerint Fejér vármegye 244 gyalogos katonát állított ki. A nemesi felkelés 1742 márciusában Holicsnál, májusban Olmütz mellett szenvedett vereséget a porosz haderőtől, az elesett Lipthay utóda Salamon Farkas lett, zászlótartóvá Gregorovits Pált nevezték ki. Fejér vármegye az 1744. szeptember 9-i közgyűlésen határozta el az előző hónap 8-án összehívott insurrectio felállítását. A vármegye 200 lovast állított, parancsnoknak gróf Schmiedegg Ferencet, zászlótartónak Ányos Ferencet tették meg, de miután Schmiedegg kinevezésének elfogadását alezredesi ranghoz kötötte, Németh Imre lett a főhadnagy-parancsnok. A város negyven katonája ekkor ismét a vármegyei insurrectioval kapcsolódott össze. Az országosan felállított hat új ezredet a vármegyék szerelték fel és élelmezték, az uralkodó a fegyverellátásról gondoskodott, a törzstiszteket – az ezredekkel egyetértésben – a királynő, a főtiszteket a vármegye nevezte ki. A rendszeres dezertálások következményeként Fejér vármegye 1744. november 8-án intézkedett a haderő feloszlatásáról. A francia nagyhatalmi politika árnyékában 1797-ben a vármegyei nemesi felkelés ugyan ismételten összeállt, de a campoformiói béke megkötésével ütközetben nem vett részt. A nemesi felkelés szétoszlatásakor megjelent napiparancs említést tesz a két 1797-es insurgens zászló ünnepélyes felvonásáról, katonai tiszteletadás melletti bevonásáról is. Az utolsó nemesi felkelést az 1808. évi VI. törvénycikk rendelte el. Székesfehérvár és Fejér vármegye 1809. március 8-án foglalkozott először a nemesi felkelés ügyével, insurgens katonáik Veszprém és Tolna vármegye katonáival egyesítve alkották a 490 gyalogosból álló zászlóaljat. 1809. június 14-én a fehérvári és vármegyei felkelők is részt vettek a győri ütközetben, de tisztes helytállásuk ellenére a hiányos, korszerűtlen felszerelés alkalmazása és a reguláris hadsereg megfutamodását követően meghátrálásra kényszerült. A törvény szerint három évre elrendelt nemesi felkelés ezek után nem oszlott szét, hanem mint polgári katonaság működött tovább. Az utolsó nemesi felkelés alkalmával használt zászlókat 1800-ban készítették, alkalmazásukra azonban – az időközben létrejött békekötés folytán – az 1809. évi nemesi felkelésnél került sor.

28

19. ábra Fejér vármegye nemesi felkelésének zászlaja (1810) A múzeumban öt, biztosan vármegyei céhzászló található. A Sármelléki Molnár Céh stander (háromszög) típusú zászlajának (1826. március 15.) mérete 176x313 centiméter. Anyaga egylapos tojáshéj színű, négy részből összevarrt mintás selyem, körben ezüstrojt. Színoldala nem ismert a korábbi restaurálás miatt. Hátoldalon téglalap alakú olajfestményen Fejér vármegye címere, felette aranyozott betűk nyomai, felirata „KÉSZÜLT BUDÁN MÁRCIUS 15-NAPJÁN 1826 ESZTENDŐBEN”. A képet négy oldalról négy kisebb, koronás címer veszi körül: magyar kiscímer, horvát (ezüsttel és vörössel ötször sakkozott mező), dalmát (kék mezőben három – kettő-egy – aranykoronás, szembenéző arany oroszlánfej) és rongált szlavón (kék mezőben ezüst hullámos ikerpólya közt vörösben természetes színű nyest, a felső pólya felett lebegő, sugárzó arannyal keretezett hatágú vörös csillag) címer. A nagy kép alatt a festett céhpecsét felirata „A SÁRMELLÉKI. PATAK. MOLNÁR. CZÉHNEK. PETSÉTIE. 1818.” Lakatos Dénes szerint a Fejér vármegyei kenyérsütők egyesített céhet alkottak a sármelléki patakmolnárok testületével. Magyar nyelvű alapszabályzatukat I. Ferenc 1817. július 9-én erősítette meg, amely „Elején két szaruból kiálló virágfüzér, kalász, búzavirág, rózsa és más élénkszínű virágok; Nep. Szent János képe, Magyarország részeinek és a megyének jelvényei. Külön lapon Magyarország 29

és tartozékainak jelvényei, a molnárok címere és a céhpecsét 1818. Látható még Nep. Szent János papi ornátusban és Szent István országfelajánlása.” 1818-as évszámmal ellátott, magyar köriratú pecsételőjüket ma a múzeum őrzi. A Fejér Megyei Levéltár 1807–1872 közötti időszakból tartja nyilván a céh magyar nyelvű jegyzőkönyveit és gazdasági iratait. A legelterjedtebb molnárcéhjelvény nyitott korona alatt két ágaskodó oroszlán által tartott malomkerék, fölötte vagy alatta guzsalytalp alakú malomvas, pontosabb nevén keresztvas. Ezt az általánossá váló molnárjelvényt kapták meg a Fejér vármegyei „Sármellyék” patakmolnárai

1818-ban

királyi

privilegium-levelükben

pecsétadományként.

A

kiváltságlevél formája pontosan megegyezik a korabeli nemesi címeres levelek (armalisok) függőpecséttel ellátott, bársonykötésű albumaival. A pergamenre festett ötágú, arany leveles koronával ékesített, hermelinbélésű, bíborszínű címersátor kék hátteréből emelkedik ki, és kékszínű alapzaton áll középen maga a kör alakú pecsét: vörös mezőben ötágú, leveles arany korona alatt két hátratekintő, ágaskodó, arany oroszlán ezüst malomvasat és négyküllős malomvasat tart, egy arany rozetta és egy-egy arany levélciráda fölött. Körben fekete alapon aranybetűs körirat „A SÁR. MELLYÉKI. PATAK. MOLNÁROK. CZÉHÉNEK. PETSÉTIE. 1818”. A pecsét körül Magyarország, Horvátország, Dalmácia és Szlavónia címere, fölötte ovális keretben Nepomuki Szent Jánosnak, a céh védőszentjének mellképe, alatta kör alakú keretben Fejér vármegye címere. A pecsétet adományozó és annak megfestett képét is tartalmazó királyi kiváltságlevél – eddigi tudomásunk szerint – egyedülálló a magyarországi céh kiváltságlevelek között.

20. ábra Fejér vármegye címere a Sármelléki Molnár céhzászló olajfestményén (1826)

21. ábra Fejér vármegye címere a Mészáros céhzászló olajfestményén (1828)

A Mészáros Céh fecskefarkú zászlajának (1828) nagysága 200×125 centiméter. Anyaga egylapos, két részből összevarrt bordó selyembrokát, körben sallangokkal díszített 30

aranyrojt. Színoldalán a középső nagy olajfestményen Fejér vármegye címere, körülötte négy kis kép található, melyek a magyar kiscímert, a céh jelvényeit, tagjainak névsorát és egy női portrét ábrázol. A nagy festmény és a zászló széle arannyal festett virágmotívumkoszorúba van foglalva, a selymen elszórva arannyal festett virágcsokrok díszítik az üres felületet, felirata: „SZÉKES FEJÉR WÁRMEGYE BÉLI MÉSZÁROSOK ZÁSZLÓJA 1828”. Hátoldal olajképén Szentháromság-ábrázolás, képei és díszítései megegyeznek a színoldallal. A mészárosoké a legkorábbi Fejér vármegyei céh, alapszabályaikat III. Ferdinándtól kapták 1652. június 6-án. Létezett székesfehérvári és vármegyei mészáros testület, utóbbi 1718. szeptember 27-ig a városi céhszervezetbe tartozott, ekkor átvették az érsekújvári, a Nyitra-, Bars-, Komárom- és Esztergom vármegyei mészárosok latin nyelvű céhlevelét (III. Ferdinánd, 1652. június 6.), s kiváltak a fehérvári céhből. A kiváltságlevél latin nyelvű, másolatban fennmaradt példánya – jegyzőkönyvek és számadások (1720– 1872) mellett – ma a múzeum tulajdonában van. A levéltár céhvel kapcsolatos iratai 1652– 1854 közötti jegyzőkönyvek, céhartikulusok és rendtartások, melyek három nyelven – a legkorábbi magyar és német 1652-ben, a latin 1698-ban – összesen nyolc példányban íródtak.

22. ábra Német Szabó Céh zászlaja (1828) A Sármelléki Járási Takács Céh fecskefarkú zászlajának (XIX. század) nagysága 180×125 centiméter. Anyaga egylapos kétoldalas, három részből összevarrt meggyszínű selyembrokát. Közepén olajfestmény, egyik oldalon angyal hóna alatt kisgyermeket fog, 31

másik oldalon szentcsoport-ábrázolás. Fecskefarok részén aranyfestett felirat „S. K. JÁRÁSI TAKÁCS CZÉH ZÁSZLÓJA”, fecskefarkakban diszkrét stilizált virágmintában két-két vetélő. Létezett ún. „Fejér vármegyei”, sármelléki, csákvári illetőleg bicskei takács céh. A vármegyei céhtestület a XVIII. század elején a pozsonyi főcéhtől vette kölcsön céhszabályzatát, amelyet a pozsonyiak III. Károlytól 1712-ben kapták. A sármelléki takácsok magyar céhlevele 1762. március 29-én kelt, a csákváriak magyar nyelvű artikulusaikat 1750. május 13-án nyerték. I. Ferenc közreműködésével 1817-ben magyar nyelven kiállított eredeti, s V. Ferdinánd által magyar nyelven 1840-ből keltezett, szintén eredeti céhlevél található a múzeumban, ahol 1791–1878 közötti jegyzőkönyvek, számadások is kutathatók. Ehelyütt található a másolt magyar nyelvű, pozsonyi takács céh részére kiállítatott 1726-os kiváltságlevél, valamint a céh 1822-es datálású pecsétnyomója is. A levéltárban őrzött takács céh iratai 1717–1871 közöttiek, legértékesebbje a magyar nyelvű artikulusok (1717).

23. ábra Fejér vármegye címere a Német Szabó céhzászló olajfestményén (1828) A csákvári – valószínűleg német varga, szíj- és kötélgyártó, nyerges tímár – egyesített céh téglalap alakú zászlajának (XIX. század második fele) mérete 130x150 centiméter. Anyaga egylapos sárgásbarna brokátselyem, körben barna cérnarojt, zászló szélén és a festmény körül szövött ezüstszalag díszítés. Egyik oldalon téglalap alakú olajképen Szentháromság-ábrázolás, ovális olajkép körül felirat „CSÁKVÁRI NÉ-VA-SZI-KÖ. NYETI-OK CÉHE”. A festményalakok felett a Szent Korona. Hátoldal olajfestményén középen a céh védőszentjének alakja, körülötte ugyanaz a felirat a koronával. A Csákvári Kovács, Bognár és Lakatos Egyesült Céh téglalap alakú zászlajának (XIX. század) nagysága 210×175 centiméter. Anyaga egylapos megbarnult, három szélből varrt zöld selyemvászon. Három oldalán barna rojt, két sarkában díszbojt. Színoldal textillapjában vászonkép tüskés kerékre támaszkodó nőalakot ábrázol, alján felirat „A CSÁKVÁRI 32

KOVÁCS BOGNÁR ÉS LAKATOS EGYESÜLT CÉH ZÁSZLAJA”. Hátoldalon köpönyegét kettévágó lovas szent, felirata ugyanaz. A csákvári alsójárás kovács, bognár és lakatos egyesült céh mestereinek I. Ferenc adott magyar nyelvű privilegiumot 1817. július 19-én, 1818-as pecsételőjük ugyancsak magyar feliratú. A bognár- és kovácslegények német nyelvű szabályzata 1694-ből keltezhető, jegyzőkönyveik jelentős hányada magyar. A céh kiterjedt vármegyei fiókcéhekkel rendelkezett. A levéltár céhiratai 1838–1858 közötti számadások és nyilvántartások. A felfegyverzett céhek a középkorban nálunk is zászló alatt vonultak hadba, majd az eredetileg világi rendeltetésű céhzászlók Magyarországon is szerepet kaptak a feltámadási, úrnapi és egyéb egyházi körmeneteken. A XVIII. századra a céhek városvédő, fegyveres szerepe háttérbe szorult, s a céhzászlók külső megjelenése is mindinkább egyházi arculatot öltött. A céhjelvények helyett a védőszentek képei foglalták el a zászlók főhelyét, az eredetileg

nyomatékos

ország-,

megye-,

város-

és

céhcímerek

egyre

inkább

hangsúlytalanabbá váltak, őrzési helyük is a céhházakból a plébániatemplomokba került. A Mária Terézia által kiadott céhlevelek már egyenesen elő is írják előállíttatásuk kötelezettségét. Ugyan tudomásunk van a székesfehérvári szabók céhének 1512-ben nyert privilegiumáról, mindazonáltal a Fejér vármegyei céhek tömeges megalakulására – a másfél évszázados oszmán–török uralom következtében – csupán a XVII–XVIII. század folyamán kerülhetett sor. Fejér vármegyében a XVII. század végétől kezdve mintegy 23 különböző céh kapott működési engedélyt, s már ekkor Fehérváron kívül a vármegye mezővárosai: Mór, Csákvár és Bicske voltak a legjelentősebb céhközpontok. Rajtuk kívül a falusi mestereket elsősorban a szabadbattyáni központú ún. sármelléki és a vértesaljai céhek tömörítették, utóbbi központja Lovasberény volt. A kisebb mezővárosokban és falvakban leggyakrabban több iparág képviselőiből álló egyesült céhek alakultak. Fejér vármegye címere megtalálható a Német Szabó (1828), a Tobak (1854) valamint a Szíj- és Kötélgyártó egyesített (1863) céhek múzeumban őrzött zászlain is. A múzeum gyűjteményét gazdagítja két, bizonyosan vármegyei egyesületi zászló. Az Országos Frontharcos Szövetség Sárkeresztesi Csoportjának fecskefarkú zászlaja (XX. század első fele) 75x120 centiméter nagyságú. Anyaga kétlapos nemzeti színű selyem, körben aranyrojttal, a középső kép s a felirat hímzéséhez arany vagy ezüst szálat használtak. Színoldal közepén fehér selyemrészen címerpajzsban felfelé álló kard és rohamsisak, mögötte az érdemkereszt, a kard két oldalán két évszám: „1914–1918”. A pajzs körül felirat 33

„ORSZÁGOS

FRONTHARCOS

SZÖVETSÉG

SÁRKERESZTESI

CSOPORTJA”.

Hátoldalon középen babér és tölgyfaág között a koronás magyar kiscímer látható. A levéltári iratok közt a székesfehérvári főcsoport néhány dokumentuma található az 1929– 1944 közötti időszakból, alapszabályaik mellett jegyzőkönyvi részletek, határozatok és névjegyzékek sorakoznak. A bajtársi szövetség megalakulásának időpontja bizonytalan, alapszabályuk 1929-ből származik. Pecsétjük alapján címerük Árpád-sávos pajzson a Károly Csapatkereszt sziluettje, azon hosszában fektetett babérágas kard és acélsisak, valamint az 1914–1918-as évszám. A szövetség törekvése „…a világháború volt magyar frontharcosai között ápolni és továbbfejleszteni a hazafias alapon nyugvó bajtársi szellemet… Küzdeni a nemzetközi felforgató irányzatok ellen, … a tagok szellemi és anyagi erejét a nemzet egyetemes érdekeinek szolgálatába állítani, frontharcos jóléti intézmények megteremtése” volt. A szervezet rendes tagja lehetett aki a világháborúban tényleges arcvonalbeli szolgálatot teljesített s érdemeiért a Károly Csapatkereszt viselésére jogosult, tiszti kardos kitüntetésben részesült vagy vitézségi éremmel tüntették ki. A vármegye és az azzal összefüggő törvényhatósági jogú város területén működő frontharcos-csoportokat a vármegyei elnöki tanács fogta össze, a vármegyei vonatkozású feladatokat koordinálta. A szövetség helyi szervezetei a legalább háromszáz bejegyzett taggal bíró főcsoportok, mellettük háromszáz főt el nem érő, de minimálisan húsz tagot számláló frontharcoscsoportok létesülhettek. A hivatalos egyesületi tájékoztató a Magyar Front volt, az Országos Frontharcos Szövetség Szaknévsora, mint évente megjelenő periodika, Budapesten 1932ben jelent meg első ízben.

24. ábra Országos Frontharcos Szövetség Sárkeresztesi Csoportja zászlaja (XX. század első fele) 34

25. ábra Országos Frontharcos Szövetség Sárkeresztesi Csoportja zászlaja (XX. század első fele)

26. ábra Székesfehérvári és Fejérmegyei Vendéglősök, Szállodások, Kávésok és Korcsmárosok Ipartársulata zászlaja (XX. század első fele)

35

27. ábra Fejér vármegye címere a Felsővárosi Földműves Polgárok zászlajának olajfestményén (1870)

A Székesfehérvári és Fejérmegyei Vendéglősök, Szállodások, Kávésok és Korcsmárosok Ipartársulata téglalap alakú zászlajának (XX. század első fele) mérete 100x180 centiméter. Anyaga kétlapos két szélből összevarrt fehér selyemdamaszt, a képek gépi hímzéssel hímzettek, körben aranyrojt, két sarkában aranybojt. Színoldala közepén két angyal koronás magyar kiscímert tart. Hátoldalon babér és tölgyfaág között hímzett szőlőfürt, körülötte felirat „SZÉKESFEHÉRVÁRI ÉS FEJÉRMEGYEI VENDÉGLŐSÖK, SZÁLLODÁSOK, KÁVÉSOK ÉS KORCSMÁROSOK IPARTÁRSULATA”. A megyei levéltár az egyesület temetkezési egyletének iratait őrzi az 1896–1899 közötti esztendőkből, melyek közt megtalálható az 1898. évi alapszabály is. Az egylet az 1896. december 10-én tartott közgyülésén kimondta feloszlását, s a „Székesfehérvári Vendéglősök, Kávésok, Italmérők és Pniczérek Ipartársulata” elnevezéssel újraalakult. A céhzászlókhoz hasonlóan az egyesületi zászlókat is a templomokban helyezték el, köszönhetően részben azon körülménynek, hogy az iparos egyesületek javarészben a hasonló vagy ugyanolyan szakmai jellegű céhek utódszervezetei voltak. Az ipari fejlődést és a kereskedelmi forgalmat hátráltató céhrendszer felszámolása és az ipartársulatok létrejötte (1872. évi VIII. törvénycikk), valamint az ipartestületek felállítása (1884. évi XVII. törvénycikk) nem törölte el egy csapásra az évszázadok alatt gyökeret vert céhszokásokat. A kézműiparos polgárság szervezeti szelleme tovább élt a törvénycikk nyomán életre keltett szakmánként tagolt ipartársulatokban, temetkezési, biztosító és kulturális egyleteiben. A hajdani céhek utódainak tulajdonában tartott céhes és egyesületi zászlók a későbbiekben is szerepet kaptak jubileumokon, zászlószentelési évfordulókon, egyházi körmeneteken. A hangsúlyos zászlóképek mellett az egyesületi zászlókon is helyet kaptak az állami, 36

vármegyei és városi címerek. A vármegyei címer megtalálható a Felsővárosi Földműves Polgárok (1870), a Székesfehérvári Polgári Dalkör (1907), a Magyar Nők Szent Korona Szövetsége Székesfehérvári Szervezete (1934, mindhárom a múzeum gyűjteményében), a Székes Fejérvári Földmüves Társulat (1855), továbbá egy ismeretlen egyesület (1888, mindkettő a Szent István Székesegyházban) zászlain is. Egyházi zászlók képein ugyancsak felfedezhető a vármegye heraldikai motívuma, ilyenformán a Szent Imre templom körmeneti (1897), a Szent Sebestyén templom körmeneti (1938) és a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum XIX. század közepi egyházi zászlaján.

28. ábra Székesfehérvári Polgári Dalkör zászlaja (1907)

29. ábra Fejér vármegye hímzett címere a Székesfehérvári Polgári Dalkör zászlaján (1907)

31. ábra Fejér vármegye hímzett címere a Magyar 30. ábra Magyar Nők Szent Korona Szövetsége Székesfehérvári Szervezete zászlaja (1934)

Nők Szent Korona Szövetsége Székesfehérvári Szervezete zászlaján (1934)

Fejér vármegye címere Székesfehérváron látható Kallós Ede 10. császári és királyi huszárezred emlékművén a Szentlélek katonai temetőben. A szobor ünnepélyes avatására 1925 karácsonyának első napján, a mai Szent István téren került sor. A Szent István-szobor 1938-as elkészültekor a műalkotás átkerült a mai Budai út – Lövölde út saroképületének udvarára, majd az 1990-es évek derekán helyezték el mai helyén. A Koronázó tér 4. szám 37

alatti épület oromzatán a vármegye csonka – Szűz Máriát és a kisded Jézus Krisztust nélkülöző – címere található. A koronázó téri Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely épületének relifjei között ugyancsak megfigyelhető vármegyei jelképünk. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületén Fejér vármegye és Székesfehérvár címere levéldísz talpú címerpajzson nyugszik. A kettős címert feltehetően 1938-ban helyezték el. Színes vármegyei címer látható a Szent István tér 9. szám alatt a Megyeháza oromzatán. A Pollack Mihály tervezte Megyeháza háromszögű oromzatán eredetileg kőből készült címer volt,

jelenlegi

festett

változata

1992-ben

került

helyére,

melyet

az

Országos

Műemlékvédelmi Felügyelőség Szegedi Kirendeltsége készített. Források Bertényi Iván: Új magyar címertan. Budapest, 1993. FML Céhiratok. Sármelléki járás Patakmolnár, Mészáros, Takács, Csákvári alsójárás Kovács–Lakatos–Bognár Egyesült Céh. Uo. Céhiratok. Csákvári Kovács–Bognár–Lakatos Egyesült, Mészáros, megyei Molnár, vértesaljai Patakmolnár–Pék, Takács Céh. Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteménye. Csáky Imre: A Magyar Királyság vármegyéinek címerei a XVIII–XIX. században. Budapest, 1995. FML Egyesületi iratok. Országos Frontharcos Szövetség Székesfehérvári Főcsoportja, Vendéglősök, Kávésok, Italmérők és Pincérek Temetkezési Egylete. FML Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 1948–1949. Győrffy György: István király. Budapest, 1971. Hattyuffy Dezső: A hazai vármegyék és városok czimerei. Különnyomat az „Erdélyi Muzeum” 1881-ki évfolyamából. Kolozsvárt, 1881. Uő.: Fejérvármegye történelmi vázlata. Különnyomat a „Székesfehérvár és Vidéke” lapból. Székesfejérvárott, 1894. Károly János: Fejér vármegye története I. Székesfehérvár, 1896. Kristó Gyula: A Kárpát-medence és a magyarság régmúltja. Szeged, 1994. Dr. Lakatos Dénes: A székesfehérvári és fejérmegyei céhek életéből. In.: Székesfehérvári Szemle 1932/7-9. Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I-IV. Székesfehérvár, 1993–1996. Magony Imre: Székesfehérvár szobrai. Székesfehérvár, 1995. Marosi Arnold: Adatok Fejérvármegye 1742. és 44-iki nemesi felkeléséhez. Székesfehérvári Szemle 1931/2.(I), 1931/3.(II). Uő.: Helyesbítés Fejérvármegye nemesi felkeléséről szóló cikkünkhöz. Székesfehérvári Szemle 1931/6. Uő.: Fejérvármegye zászlói. Székesfehérvári Szemle 1932/4-6. Nagybákay Péter: A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei. 38

Budapest, 1995. Rexa Dezső: Fejérvármegye címerkérdése. In.: Közlemények Dunántúl történetéhez. Székesfehérvár, 1911.

39