Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 5
Kis-Halas Judit Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása*
Abstract Annók Fejér: An 18th Century Witch-Finder’s Career
Annók Fejér is one of the most frequently mentioned figures in the historiography of the witch hunts in Hungary. Her name occurs in 19 trial records, which implies an exceptionally long career as a witch-finder. Despite of this large number, the available historical sources are considered insufficient to provide a more elaborate picture of Annók Fejér’s healing practices and her activity as counter witch. In this paper I attempt to draw a somewhat new image of her by exploring the new facts that have emerged from recently published trial documents. In the knowledge of the new data, Annók Fejér seems to be an expert in various magical practices including divination and healing. Nevertheless, her considerable clientele implies that she was a par-excellence witch-finder. Being a typical example of “the expert from outside”, she must have played a significant role in directing witchcraft accusations in several communities, yet her activity never led to mass witch-hunts. Keywords early modern witch-hunt, bewitchment, witch-finder, popular healing, divination.
F
ejér Annók1 a magyarországi boszorkányüldözés historiográfiájában az egyik legtöbbet emlegetett személyiség.2 Összesen 18 boszorkányperben bukkan fel boszorkányazonosítóként, ami egyedülállóan hosszú pályafutást sejtet. Sőt, van egy további momentum is, ami jogosan irányította feléje a magyarországi kutatás érdeklődését. A nagykállói városi tanács Ugocsa vármegye alispánjához írt levelében3 – az alispán korábbi kérésére válaszolva –, azt írja Fejér Annókról, hogy egy rabtársával beszélgetve táltosnak, illetve féltáltosnak mondta magát.4 (Erre a momentumra a későbbiekben még visszatérünk.) A nagyszámú forrás ellenére az eddigi kutatás a közléseket szűkszavúnak és elégtelennek ítélte ahhoz, hogy * Az ezekhez az eredményekhez vezető kutatás az Európai Kutatási Tanács részéről, az Európai Közösség hetedik keretprogramjából (2007–2013), az EKT 324214 sz. támogatási megállapodása alapján finanszírozásban részesült. 1 Bár a forrásokban az Anók névalak is előfordul – s Komáromy Andor ezt részesítette előnyben –, az Annók gyakoribb, ezért innentől fogva ezt használom. Az ettől eltérő névváltozatokat csak az archív szövegekben tartottam meg. (K. H. J.) 2 Ezúton köszönöm Czégényi Dórának, Klaniczay Gábornak és Pócs Évának, hogy tanácsaikkal, ötleteikkel és értékes meglátásaikkal segítették e tanulmány létrejöttét. 3 Komáromy A. 1910. 420. 4 A legfontosabb eddigi publikációk a táltosoknak a magyarországi boszorkányhitben betöltött szerepéről, a teljesség igénye nélkül: Klaniczay G. 1983. és 1984., Pócs É. 1997., Pócs É. 2002.
6 Kis-Halas Judit
részletesebb képet adjon Fejér Annók boszorkányazonosítói tevékenységéről és gyógyítói praxisáról. Ebben a tanulmányban erre teszek kísérletet. Életr ajz a per akták tükrében
A hazai tudományosságban elsőként a régész-történész Lehoczky Tivadar tárt fel és adott közre Fejér Annókra vonatkozó peradatokat.5 A boszorkányok azonosításáról szóló írásában Komáromy Andor már kiemelten szólt róla.6 A debreceni boszorkányüldözésről írt tanulmányában Kristóf Ildikó összegezte elsőként a Fejér Annókra vonatkozó addigi ismereteket.7 Erre támaszkodik Pócs Éva is Élők és holtak, látók és boszorkányok című könyvének a boszorkány ellenfeleiként fellépő nézőkről és féltáltosokról szóló fejezetében.8 Az eddigi legteljesebb életrajzi vázlatot Tóth G. Péter állította össze róla.9 Ezek szerint Fejér Annók bő másfél évtizeden át – 1716 és 1732 között – folytatta praxisát előbb Debrecenben, majd az onnan való kiűzése után az Ugocsa vármegyei Dabolcon.10 Itt keresték föl Bereg, Bihar, Ugocsa és Szabolcs vármegyékből érkező kliensei. Életkoráról, családi állapotáról, rokoni kapcsolatairól, egyéb lakhelyeiről, társadalmi helyzetéről nem szólnak az iratok. Valószínűleg írástudatlan volt: 1729-ben, amikor Nagyszőlősön boszorkánysággal vádolták, reverzális levelet adott, s ezt „tulajdon keze keresztvonásával” látta el. A korábbi forráskiadványok újbóli átvizsgálása, valamint a magyarországi boszorkányságnak az elmúlt bő évtizedben feltárt dokumentumai további adalékokkal szolgálnak Fejér Annók meglehetősen soványka életrajzához. Szatmár vármegyéből három per került elő, amelyekben egy bizonyos „dabolci leány” illetve „dabolci nagyleány” szerepel, mint a rontó boszorkányt azonosító specialista. Lássuk az adatokat időrendben! „Hallotta az Dabocz-i leánnak szájából, hogy Gacsái István uramat Török Mik lósné vesztette meg.” (Kozma István tanúvallomása, Fehérgyarmat, 1712.)11 „Tudgya ezen fatens, hogy nagy nyomorúságban esvín gyermeke, kítelenített Dabocz-i nagyleányhoz vinni, mely nagyleány mihelyt meglátta, mindgyárt mondta, a két máriás bántya ezt a gyermeket, aminthogy ezen fatensnek a felesége adott volt kölcsön két máriást Peter Ersóknak, kit is hogy kértünk rajta, hogy adgya meg, akár dolgozik érette, akkor mindgyárt rosszul járt a gyermeke.” (Nemes Szarka Mihály tanúvallomása, Kisar, 1718.)12 Lehoczky 1887. 299–300, 365 Komáromy 1907. 348. 7 Kristóf I. 1998. 115. Csaknem négy évtizeddel Kristóf Ildikó könyvének megjelenése előtt, a debreceni boszorkányperek orvostörténeti vonatkozásai kapcsán Hany Irén és szerzőtársai is hivatkoztak Fejér Annók 1716-os debreceni perére, vö. Hany et al. 1960. 100. 8 Pócs É. 1997. 178. 9 Tóth G. P. 2005a. 25. Pályafutásának legfontosabb momentumait már Klaniczay Gábor is összefoglalta, l. Klaniczay 1984., 2001. Utóbbi az 1984-es cikk újraközlése. 10 Ma Dobolţ, Románia. 11 Kiss A. – Pál-Antal S. 2003. 65. 12 Kiss A. – Pál-Antal S. 2003. 80. 5 6
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 7 „Tudgya ezen fatens egykor Jármiban lévén akkori becsületes schola mester Matolcsi László, azt mondgya fatensnek, hogy mondgya meg Nagj Istvánnénak, hogy a’ feleségemet gyógyécsa meg, mert ha meg nem gyógyéttya, megégettetem. Harmadnapra a Dabolcz-i leányhoz elvittem, úgy mondotta, hogy: A’ kinek a’ fiát az oskolában meg kötötted, az ötte meg a’ feleségedet, a pediglen tulajdon Nagj Istvánné volt. Menj el, azt mongya, haza, hasogasd ki a’ párnádat. Hazamenvén a’ scholamester, kihasogatván a’ párnáját, talált benne asszúbékát, csontot, nyálas fonalat, szöszt, úgy mutatta ezen fatensnek, hogy mit lelt a’ párnájában. Ha nem gyógyíccsa meg a’ feleségét, a’ fatens megmondotta Nagj Istvánnénak az izenetet, azt felelte Nagj Istvánné: Szar lelte, nem öttem bíz én. Tudgya a’ fatens, hogy csakhamar meggyógyult a mesterné.” (Gerő András tanúvallomása, Mátészalka, 1722.)13 Bár a tanúk nem árulják el a lány nevét, helyette a lakóhely és a családi állapotra utaló megnevezés kombinációjával említik őt, elképzelhetőnek tartom, hogy azonos Fejér Annókkal. A kulcsot egyrészt a lakhely jelenti: tudjuk, hogy Fejér Annók kénytelen volt elhagyni Debrecent 1716-ban, s valószínűleg visszatért Dabolcra. 1722-ből a fenti tanúvallomáson kívül van egy további Szatmár vármegyei adatunk is Nagybányáról, amelyben a Dabolcon praktizáló Fejér Annókot már név szerint is megemlítik. A történetben négy évvel korábbi eseményeket elevenít fel Noé Sámuel, nagybányai polgár: „Negyed ive hogy négy esztendeig füröttem. Akkor Daboczra hogy kimentem, az kapun Judit ott ült az malom14 előtt. Monta: – Ho-hó Samú, csak hijában megy oda! Úgy is lött! Mert hogy haza jöttem, ismét kérdé: – No Sámuel mester, használt é? Mondám: Nem, bizony, talán még roszabbul vagyok, mert erőm sincsen! Mondá: Bizony szánlak Sámuel mester, mert az erődön sót vittek az Tiszára, az tengerre!15 A való, hogy Fejér Anók is Kiss A. – Pál-Antal S. 2003. 95. A korabeli városmagot északról a Szaszar folyó határolta, ennek mentén húzódott a városfal. A város északi kapuja a Szaszaron átvezető hídra nyílott, a Híd utcából. A folyóparton érctörő malmok voltak, a koldusasszony az egyik mellett üldögélt, amikor megszólította az arra járó Noé Sámuelt. 15 A nagybányai boszorkányperekben többször is felbukkan a sajátos betegségmagyarázat: a rontó boszorkányok a tengerre, illetve a tengeren túlra viszik a beteg erejét vagy kiszedett csontját. Például az 1670-ben perbe fogott gyógyító, Nagy Istvánné így biztatta egy beteg gyermek anyját: „olyan fűvel kötöm bé, hogy ha az tenger örvényére vitték is az erejét, vagy az csontyát, engedni kell az ördögöknek néki!” Balogh B. 2003. 84. 1684-ben a szaszari Csótiné, aki vándorló tudós és gyógyító volt, így beszélt egy beteg nőről: „Nem gyógyul az kurva megh, mert elvitték az ű czontyát az tengeren túl.” Balogh B. 2003. 104. Noé Sámuel mester „erejét” azonban nem csak egyszerűen „elviszik” a boszorkányok, hanem fel is használják: sót szállítanak rajta. A máramarosi sókereskedelem útvonalai a rónaszéki aknától nem Nagybánya felé vezettek, így a hiedelem hátterében nem a mindennapi élet megszokott jelensége, sokkal inkább egy, a szóbeliségből megismert, sztereotip vándormotívum sejlik fel. Ezt a feltételezést valószínűsíti, hogy ugyanez az elképzelés két későbbi, kiskunhalasi perben is megjelenik. 1734-ben Oláh István úgy vall, hogy a boszorkányok meglovagolták és Máramarosból „három mása sót hoztak rajta”, lásd Schram F. 1970/II. 430. 1752-ben Vekei Györgyné Nagy Judit azzal vádolja Musa Erzsébetet, hogy lóvá változtatta és „a Halassi sós Boltbul négy kő sót hoztanak” rajta, lásd Schram F. 1970/II. 451. A kiskunhalasi boszorkányüldözés részletes történetét – amiben az emberi erőn sót szállító boszorkányok képzetének is fontos szerep jutott –, Klaniczay Gábor alapos elemzéséből ismerhetjük meg, lásd Klaniczay G. 2010, különösen 120–121. A máramarosi sókereskedelem 16. századi útvonalait 13 14
8 Kis-Halas Judit
megh modta nékem, hogy el vitték az erőmet az boszorkányok! Judit mindazáltal csak biztatott: – De ne busuly Sámuel mester, mert meg gyógyulsz, de hamar nem! Úgy is lett, mert az után esztendő mulva kaptam lábra.” (Nagybánya, 1722.)16 Véleményem szerint eléggé valószínűtlen, hogy a 18. század elején egy olyan kis faluban, mint amilyen a korabeli Dabolc lehetett, egyszerre két híres boszorkányazonosító is éljen: a dabolci (nagy-)leány és Fejér Annók. Logikusnak tűnik, hogy itt ugyanarról a nőről van szó. Ha ez igaz, akkor még 1712 előtt, serdülő lányként kezdte el mágikus tevékenységét. Ahhoz ugyanis, hogy hírnevet szerezzen és – ennek megfelelően – „dabolczi leány”-ként emlegessék a környéken, elengedhetetlen volt egy sikeres azonosítási és gyógyítási esetekre alapozott praxis. Az 1716-os debreceni kitérő egyébként jól beilleszthető ebbe a kronológiába. Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a korabeli mágikus szolgáltatók, vagyis a pénznézők, kincsásók, jósok, nézők, gyógyítók számára a korabeli városok piaci lehetőségei sokkal vonzóbb életlehetőségeket kínáltak, mint a falusi lét.17 Debrecen vonatkozásában Kristóf Ildikó, Kolozsvárról Klaniczay Gábor nyújt szemléletes képet a versengő specialistákról, saját vizsgálatomban pedig Nagybánya – az előzőeknél némileg kisebb és szerényebb – mágikus piacát mutatom be.18 A Debrecenből és Nagybányáról ismert analógiák19 alapján elképzelhetőnek tartom, hogy Fejér Annók egy jobban jövedelmező praxis reményében választotta a korszak legnagyobb városát, Debrecent új lakóhelyeként. Szerencsétlenségére, az 1710-es pestisjárványt követő évtizedben felfutó üldözési hullám20 –amit kezdetben tán az előnyére tudott fordítani –, végzetesnek bizonyult számára. Peréből csak a kiűzetésről szóló ítélet maradt fenn, amire praxisának ismertetésekor térünk ki részletesebben. A debreceni fiaskó nyilván ártott addigi jó hírnevének, de 1718-ban, egy évvel a tatár betörés21 után, már újra Dabolcon volt, s tovább folytatta tevékenységét. A források tüzetesebb átvizsgálása során további adatok kerültek elő Fejér Annók boszorkányazonosító és gyógyító működéséről. Bár a tanúk által elbeszélt események valós kronológiáját lehetetlen teljes biztonsággal megállapítani, an�nyi bizonyos, hogy közléseik az 1730-as évtized első felére vonatkoznak. Annak ellenére, hogy 1729-ben kiutasították Ugocsa vármegyéből, Fejér Annók továbbra is Dabolcon praktizált, mint azt alábbi példáink mutatják. Glück László mutatja be, lásd Glück L. 2008. Balogh B. 2003. 236. 17 Európa más vidékein, például Angliában vagy a Nápolyi Királyságban is hasonló volt a helyzet, lásd például Davies, O. 2003. Gentilcore, D. 1988. és ő. 2006. 18 Kristóf I. 1998. 143–164.; Klaniczay G. 2011.; Kis-Halas J. 2014. 19 Kis-Halas J. 2008. 20 „A szatmári béke után 1715‑ben három, 1716‑ban egy, 1717‑ben ismét három, 1718‑ban pedig egy személyt vittek bíróság elé.” Kristóf I. 1998. 119. 21 1717. augusztus végén a krími tatárok a Borgói-szoroson át betörtek Erdélybe, és egészen Máramarosig eljutottak. A császári seregek és a helyi lakosság néhány napon belül szétverte őket. De közben jó néhány falut kifosztottak és fölégettek. A hadjárat történetét lásd Obetkó D. 1941. 16
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 9 „[…]Azután Daboczra menvén a fátensnek felesége Fejér Annokhoz, mondotta Fejér Annok, hogy aki hozzájok jár gyakran a kútra vizért, aki szépen beszél – édes fiam, édes leányom – az cselekedte veled ezen dolgot. A kutra pedigh Mészáros Andrásné szokott járni.” (Kolozsváry Fazakas István tanúvallomása, Nagybánya, 1733.)22 „Suskó Ferencz szájábul tulajdon Orosz Matyásné miat kelletik meg halnom amint hogj megis hólt, es aztis mondotta Susko Ferencz hogj Dobóra [sic!] a midőn Fejér Annokhoz járt, maga gyogyitására…” (Kis Mihály tanúvallomása, Kisvárda, 1737.)23 Összegezzük Fejér Annók pályafutását immár a fenti tények ismeretében! Az 1712-ben Török Miklósné Csipkekötő Kata ellen folytatott fehérgyarmati perben fiatal kora ellenére már jól ismert boszorkányazonosítóként jelenik meg. Ekkor az Ugocsa vármegyei Dabolcon él. Valamikor 1716 előtt Debrecenbe költözik, de lehet, hogy csak rendszeresen bejár a városba, míg végül illegitim orvoslása miatt száműzik. Visszatér Dabolcra, és ezután már ott is marad mindaddig, amíg tevékenységéről tudósítanak a perakták. Az 1720-as évek folyamán nagy hírnévre tesz szert, s a következő évtizedben is szépen gyarapodik a klientúrája. Betegei a Dabolctól északnyugat–északkelet irányban elterülő, egy kb. 75–80 km sugarú körvonal által határolt területről keresik fel, amely Bihar vármegyétől Szabolcson, Beregen, Szatmáron és Ugocsán át húzódik. (Lásd a mellékelt térképet.)
Balogh B. 2003. 258. (Kiemelés tőlem, K-H. J.) Schram F. 1970/II. 356. (Kiemelés tőlem, K-H. J.)
22 23
10 Kis-Halas Judit
A kliensek egyrészt nagyobb városokból (Nagybánya, Felsőbánya, Máramarossziget), és olyan kisebb településekről érkeznek, mint Fehérgyarmat, Jármi, Kisar, Borzsova, Tiszaújlak, Hegyközpályi, Apagy, Nyírjákó és Kisvárda. 1726 és 1727 között az Ugocsa vármegyei Tiszaújlakról hárman is felkeresik, egy bizonyos Molnár Andrásné Mészáros Krisztinának tulajdonított rontások ügyében. Az 1728-as szegedi boszorkánypánik mellett talán ez lehetett a másik, lokális vonatkozású kiváltó oka annak, hogy 1729-ben ismét illegitim orvoslással vádolják be Ugocsa vármegye sedriáján. Igaz, a perben hozott ítélet egy – talán – korábbi esetre hivatkozik: egy debreceni betegének halálát és titokban való elföldelését említi. Az 1737-ig tartó időszakban is beszélnek még praxisáról, de feltehető, hogy a pályafutása már néhány évvel korábban, valamikor 1732–1733 környékén véget ért. Szerepek és terminusok
Tulajdonképpen mivel foglalkozott, miféle specialista volt Fejér Annók? Elsőként érdemes áttekintenünk, hogy miként hivatkoztak rá kortársai, és milyen fogalmakkal jellemezték őt a bírósági dokumentumok szerzői. A tanúvallomásokban és a bírósági iratokban előforduló megnevezésekből sokrétű mágikus tevékenységére következtethetünk. Mágikus specialista profiljának egyik markáns részét a gyógyítóként való ténykedés alkotta, ahogyan az az ellene folyt két peres eljárás hivatalos szóhasználatában is tükröződik. Az 1716-os debreceni ítélet Fejér Annók gyógyításait tanulatlan mesterségnek bélyegzi, egyébként éppúgy orvoslásnak nevezi azt, mint a korabeli, legitim medicinát. Hasonlóképp, a tizenhárom évvel később kelt nagyszőlősi reverzálisban praxisát az orvoslás és a gyógyítás meghatározásokkal írják le. A bírósági terminusok között szerepel még az orvos: a Nagykállóban fogva tartott Horváth Sófia „magát, mint Fejér Anók [sic!] olyas orvosnak lenni mondja.”24 A tanúvallomások egy részében szintén a gyógyító Fej Nagykálló, Szatmár vm. 1729. Komáromy A. 1910. 420. (Kiemelés tőlem, K-H. J.)
24
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 11 ér Annókról esik szó. A tiszaújlaki Varga András arról számol be, hogy Zöld Miklósnak valamilyen orvosságot küldött. A nyírjákói Sápi István saját kezeléséről beszél: „kötés volt ezen Tanuba, mellyet Fejer Annok, aki gjogyitotta, mondotta kötésnek”.25 A feketeardói Király Istvánt is ellátja, orvosolja, de arról egy szó sem esik, hogy miként és mivel.26 Egy másik kliense, Apagyi Sámuel pedig egyenesen gyógyító asszonynak27 nevezi őt, amikor beteg feleségével felkeresik. A gyógyító Fejér Annók mellett a tanúvallomások rontás- és gyógyítás narratívjaiból egy másik szerep is kibontakozik: a boszorkányazonosítóé. Ez azonban semmiféle – a korszakban egyébként széles körben használt – kifejezésben (pl. tudós, tudományos, néző) nem ölt testet. Az egyetlen autentikusnak nevezhető hivatkozás (táltos és féltáltos) paradox módon a bevezetőben már idézett nagykállói levélből maradt ránk. Itt kell megemlítenünk még azt a Kismarja (Bihar vm.) mezőváros törvényszéke előtt, 1731-ben folytatott rágalmazási pert, amelyben fontos szerepet játszott egy bizonyos Fehér [!] Annók nevű, akkor a szomszédos Pelbárthidán28 tartózkodó (ott lakó?) níző (vagyis néző) asszony. A feleségén kívül még két másik asszonyt is boszorkányrontással vádoló Czellér Pál ehhez a nízőhöz járt tudakozódni, hogy ki rontotta meg őt.29 A nevek feltűnő hasonlósága mellett az azonos mágikus tevékenység is összekapcsolja a két Annókot, de a rendelkezésre álló adatok alapján azonosságuk egyelőre pusztán feltevés. A terminusok áttekintése után két következtetést vonhatunk le Fejér Annók praxisáról: 1. Egyszerre töltötte be a gyógyító és a boszorkányazonosító szerepét. E kettősség a korabeli boszorkányság rontó boszorkány – kárvallott – azonosító (és) gyógyító alkotta hármas, vagy négyes kapcsolatrendszerét tekintve egyáltalán nem számított rendkívülinek. 2. Míg azonban a hatóságok szemében gyógyító szerepköre volt a lényeges, mert ez tette őt gyanússá, s gyógyításával kapcsolatban fogalmazódott meg ellene a boszorkányvád, addig a klientúra számára legalább ennyire fontos volt – ha nem a legfontosabb – professzionális rontásazonosító gyakorlata. Érdekes módon, az utóbbira vonatkozó kortárs szóhasználatból éppen az erre vonatkozó kulcsszavak hiányoznak. Erre magyarázat lehet rendkívül széleskörű reputációja: a negyedszázados pályafutás során neve egyszerűen fogalommá vált, nem kellett hozzátenni olyan értelmező jelzőket, mint a tudós vagy a néző. Gyógymódok és mágikus pr aktikák
A fentiekben megállapítottuk, hogy a gyógyításra vonatkozó általános korabeli terminusok a bíróságok és a tanúk szóhasználatában egyaránt szerepelnek. 1731. Schram F. 1970/II. 340. 1732. Komáromy A. 1910. 457. Apagy, Szabolcs vm. 1731. Schram F. 1970/II. 333. 28 Ma Parhida, Románia. 29 A néző három rontó boszorkányt nevezett meg: „hárman vadnak, akik megh ettek és az edgyik az éczaka a fejednél állott.” Lásd Varga Gy. 1991. 198–199. és 202. 25 26 27
12 Kis-Halas Judit
Az azonban figyelemreméltó, hogy konkrét gyógyító eljárásokról, terápiákról, gyógyszerekről nemigen esik szó sem a rontás és gyógyítás elbeszélésekben, sem a bírósági dokumentumokban. Egyetlen kivétel van ez alól: egy bizonyos ital, amelyről a későbbiekben részletesen is szólunk. Hogyan kezelte akkor betegeit Fejér Annók? Idézzünk néhány tanúvallomást! „Tizenötödik fatens azt is fateálta, hogy feleségének öcscse elment Fejér Anókhoz, mivel a nénje, a fatensnek felesége, beteg volt és Fejér Anok azt mondotta, hogy vagyon a felesége párnájában kötés és bontsa ki a párnát, vegye ki a kötést és vesse tűzre és a ki miatt a fatens felesége beteg, oda megyen. És megtalálták a kötést, vetették a tűzre; oda ment Erdősné, mondván, vagy kérdvén, mit főztök. Haragossa volt pedig a fatensnek Erdősné és azelőtt fél esztendeig se volt a házánál, azért a fatens Erdősnére gyanakszik.” (Dul Péter tanúvallomása, Hegyközpályi, Bihar vm., 1731.)30 „Ezen fatens egy alkalmatossággal falugyülésbe lévén, Kállainén valamely büntetés lévén, az büntetés iránt Kállainéra az fatens erősködött, akkor Kállainé megfenyegetvén: Pap Márton várj rá, mind te dolgod ez. Csakhamar Pap Mártonnak az ép lába megdagadoz, megfekélyesedik, kilyukadoz. Noha Pap Márton a fenyegetéskor protestál, hogy ha neki valami baja leszen, reá emlékezzenek. Egy hónap mulva járt a lába úgy, feküdt bele 45 hétig. Fejér Anókhoz [sic!] vitetvén szekéren magát megmondotta, hogy vesztés vagyon az lábán. Azután épült valamit, de ma is esküszik feleségestül Kállainéra.” (Pap Márton tanúvallomása, Borsova, Bereg vm. 1724.)31 Példáink alátámasztják a terminusok kapcsán megfogalmazott feltételezésünket: kliensei számára Fejér Annók elsősorban boszorkányazonosító volt. A tanúvallomásokban említett gyógymódok tulajdonképpen nem gyógykezelések, hanem a rontó boszorkány azonosítását, leleplezését szolgáló eljárások. A gyógyítás menetéről szóló narratívák ezt, és ezzel együtt a rontás tényének megállapítását állítják a középpontba. Fejér Annók gyakran azonnal vesztést, kötést emleget, amikor még a betegség okát tudakolják tőle. Sőt, csalhatatlanul megállapítja, hogy a betegséget ember okozta, nem pedig az isteni elrendelés. „[…] Aminthogy ezen fatenst, Zöld Miklós nyomorúságában orvosságért küldötte Fejér Anókhoz és azt üzenték tülle, ki az orvosságért járt: Az Istenért is mondja meg, ha Istentül van-e, vagy embertül. Arra Fejér Anók Komáromy A. 1910. 443. A Kállainé elleni boszorkányvád hátterében valószínűleg a községi kukoricaföldek felosztása miatti konfliktusok állhattak. Egyik szomszédja, Orosz János ugyanis el akarta keríteni a maga parcelláját, de a telekhatárt önkényesen, Kállainé rovására és a maga előnyére húzta meg. Ebből vita lett, Kállainét megbüntették ugyan, de Orosz János nemsokára megbetegedett. Felesége és fia meggyanúsították Kállainét, hogy ő okozta a bajt, s ennek hangot is adtak a falugyűlésen. A nyilvánosság előtt Pap Márton kerülőt (csőszt) kérték föl, hogy „üzenjen rá” Kállainéra: vessen véget Orosz János kínjainak. Kállainé erre a kerülőt is megfenyegette, aki – miután szintén beteg lett – egyenesen Fejér Annókhoz fordult. Komáromy A. 1910. 350.
30 31
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 13 felelt: az jó asszonyt a főkötő miatt bántja Mészáros Kriska.” […] (Varga András tanúvallomása, Tiszaújlak, 1726–1727.)32 Vagy, mint az elsőként idézett esetben is, elárulja a rontószer hollétét, majd részletes utasítást ad, hogy miként kényszerítsék személyes megjelenésre a feltételezett rontót. Erre különböző módszereket ajánl: a párnában lelt, összekötözött csomót addig kell főzni, míg az illető oda nem jön; vagy a gyógyító italból kell inni, s erre mindjárt ott terem a rontó boszorkány. A második történet elbeszélője, a borzsovai Pap Márton még ennyi részletet sem közöl. Esetében nem is az azonosító eljárás, sokkal inkább a rontás tényének megállapítása a lényeges. Történetéből világosan látszik, hogy számára Fejér Annók nem akárki, hanem „a” közismert és elismert boszorkányazonosító, akihez megéri még akár nagybetegen is elmenni, mert szava sokat nyom a latban. Főleg egy olyan esetben, amikor egy falusi elöljáró a hivatali hatáskör túllépése miatt kerül összetűzésbe egy falubeli asszonnyal, s ennek rendezésére a boszorkányvádat véli a legalkalmasabb eszköznek. A tanúk elbeszéléseiből egy elsőrangú boszorkányazonosító alakja bontakozik ki. Vajon miért ragaszkodott mégis a bíróság a halálos kimenetelű „tanulatlan orvoslás” (Debrecen, 1716) majd később az „orvoslás színe alatt” elkövetett méregkeverés (Nagyszőlős, 1729) vádjához, amikor Fejér Annókot perbe fogták? Nézzük meg közelebbről először a bírósági dokumentumokat! A debreceni városi bíróság egyértelműen illegitim gyógyítása miatt találta bűnösnek, „de becsületes embereknek interventiójára és esedezésére” enyhítette az ezért kiszabható szigorú büntetést. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a sikeres boszorkányazonosítónak akadtak olyan befolyásos kliensei, akik mindezt kieszközölték számára. Az ellene megfogalmazott vád mindazonáltal jelzés értékű: bármilyen sikeres volt is Fejér Annók mint a boszorkányok csalhatatlan felismerője, divinációs gyakorlata éppoly illegitim volt, mint a neki tulajdonított, végzetes kimenetelű gyógyítás esetek. A korabeli Debrecenben ekkor még mindig az az alapvetően puritán szemléletmód volt az uralkodó, amely szerint a jóindulatú mágia gyakorlói jogtalanul bitorolják Isten kizárólagos autoritását, amikor megpróbálnak betekinteni az ember számára rejtett, spirituális dimenziókba, mint például a múlt vagy a jövendő eseményei, vagy a betegség szférája. Ezzel tulajdonképpen kétségbe vonják Isten mindenhatóságát és az isteni gondviselésbe vetett hitet, így tevékenységük legalább annyira elítélendő, mint a rontó boszorkányoké.33 Fejér Annók boszorkányazonosító tevékenysége – bármily hasznosnak bizonyult is a boszorkányvádaskodásba torkolló konfliktushelyzetek nem hivatalos fórumon történő rendezésében –, 1716-ban már elfogadhatatlanná vált, így távoznia kellett Debrecenből. Az 1729-ben emelt váddal ugyanezt a megoldást választotta Ugocsa vármegye bírósága, ahogyan ezt alább láthatjuk: Komáromy A. 1910. 383. A kálvinista, és ezen belül is kifejezetten a puritán szellemiségű boszorkányság-értelmezésekről Debrecen vonatkozásában részletesen ír Kristóf Ildikó, lásd Kristóf I. 2001. Az európai protestáns demonológiai elképzelésekről a legalaposabb összefoglalás Stuart Clark nevéhez köthető, lásd Clark, S. 2001. A jóindulatú mágia gyakorlói demonizálásának folyamatát szintén Clark írja le, vö. Clark, S. 2001. 457–464.
32 33
14 Kis-Halas Judit
„Én alább megírt Fejér Anok adom tudtára mindeneknek, valakiket ezen dolog illet, hogy mivel valamely orvoslás színe alatt én bizonyos időktől fogva, holmi ártalmas szerekből csinált italokat számintalan [sic!] rendű embereknek adván, sokan azon kúra alatt megholtanak, mely okon is és legközelebb bizonyos debreczeni asszonyembernek nálam az ilyen ital után való meghalása és annak holttestének általam való titkos eltemetése miatt ujabban tekintetes nemes Ugocsa vármegye engemet megfogatván, dolgom törvényesen revideáltatott és több büntetésen kívül judicialiter fejemre adandó reversalisom adjudicáltatott…” (Nagyszőlős, Ugocsa vm., 1729.)34 A vádaknak mind 1716-ban, mind 1729-ben volt némi alapja, s ezzel elérkeztünk a tanúvallomásokhoz, valamint a „varázsital” korábban már említett témájához. A Fejér Annók által használt egyetlen ismert gyógyszer először az 1726 és 1727 közt folyt tiszaújlaki perben jelenik meg. Tanúvallomásában Varga András elmeséli, hogy „a mely orvosságot adott [ti. Fejér Annók] üvegben az fatens embernek, megmondotta, hogy ma igya meg felét, felét penig másnap, mert ha meg nem issza, egy hétre meg kell halni.”35 Ugyanebben a perben két másik beteg is kap a gyógyító italból: Veress István esküdt és a falu bírája, Varga Ambrus. Idézzük itt az esküdt özvegyének, Veress Istvánnénak a tanúvallomását! „Ura betegségéért és haláláért Kriskára lévén gyanúja, így fateál: Minthogy Veress István hütös ember volt, Kriska pedig egy alkalmatossággal falu kántorán, falu hire nélkül bort árult, rajta mentek, falu törvénye szerint, falu parancsolatjábul a borát kivonták. Akkor Kriska tött olyan fenyegetést: egy valaki megkeseríti ezt. Minden ember félvén tülle, Vincze János nevü ember mondotta: halljátok, uraim valamelyikünk, vagy talán én megkeserüljük ezt. De nem más, hanem Veress István keserítette meg; mert a bor kivonás után, minthogy ittak is a borbul, Veress István csak vesződött, a nyálat tartá a száján s azt mondotta, hogy mint egy pipaszár, olyat érez a torkában. Sok nyomorúsági közt, Fejér Anókhoz is elment, mihelyt meglátta, megmondotta, hogy: nagy nyavalyád van neked, jámbor, sok betegem van, de nincsen olyan, mint te. Midőn ő innia adott, könyebben volt, de holtig soha meg nem gyógyulhatott, csak kinlódott belé, meg is holt. Ezért örökké Kriskára gyanakodott, s gyanakszik ma is, sőt reá is mer esküdni, hogy nem más, hanem miatta halt meg az ura.” (Tiszaújlak, Ugocsa vm., 1726–1727.)36 A „varázsitalról” egy 1737-ben, bizonyos Orosz Mátyásné Nagy Ilona ellen folytatott perben elmesélt rontáseset nyújtja a legtöbb információt: „[…] aztis mondotta Susko Ferencz hogj Dobóra [sic!] a midőn Fejér Annokhoz járt, maga gyogyitására, tehát akor szert adván néki Fejér Annok, Komáromy A. 1910. 420. Kiemelés tőlem, K-H. J. Komáromy A. 1910, 390.. Kiemelés tőlem, K-H. J. 36 Komáromy A. 1910. 384. Kiemelés tőlem, K-H. J. 34 35
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 15 meg mondotta hogy házadnál őrizd magadat, ezt az orvosságot éhomra id meg, semmit se egjél, azert őrizd pedig magadat, hogy mihélyt ezen orvossagot meg iszod mingjárt, aki téged meg vesztet, mingyárt fog mesterkedni hogj vizet öncsék rád, azert oly helyre fére fekügy hogy vizet ne önthessik reád mert ha vizet talál read önteni, meg kel halnod soha meg nem gyógjulsz.” (Kis Mihály tanúvallomása, Kisvárda, Szabolcs vm.)37 Az utolsó szövegből egyértelműen kiderül, hogy a Fejér Annók által adott orvosság valószínűleg nem gyógyszer volt, hanem egy olyan ital, amelynek elfogyasztása arra kényszerítette a feltételezett rontót, hogy jelenjen meg a megrontott betegnél, s így lelepleződjék. A forgatókönyv hasonló lehetett a korábbi esetekben is: a tanúk által gyógyszernek vélt ital felhörpintésekor, vagy kicsivel utána ezután szinte azonnal megjelent a rontó boszorkány, például azzal az indokkal, hogy elveszett kakasát keresi, vagy egyszerűen a következő éjszaka – éjszakai jelenésben – megnyomta a beteg feleségét. A tiszaújlaki történetek azonban arról is árulkodnak, hogy Fejér Annók tanácsait nem követték valami pontosan, mintha félreértették volna az instrukciókat. Az állítólagos gyógyszer hatástalannak bizonyult, s a három betegből kettő meghalt. A korábbiakban már utaltunk rá, hogy ez a két haláleset nagy valószínűséggel közrejátszott a Fejér Annók ellen emelt boszorkányvádban. De az is bizonyos, hogy 1728-ban, amikor elhangzik az a bizonyos kijelentése táltos mivoltáról, még nem volt bebörtönözve, mint ahogyan azt az eddigi kutatás állítja.38 A szavait idéző Horváth Zsófia ugyan valóban a nagykállói tömlöcben ült, de Fejér Annókról mint a szomszéd vármegyében ténykedő híres „kollégájáról” nyilatkozott, nem pedig úgy, mintha a fogolytársa lett volna. Egyébként e híres vallomást érdemes óvatosan kezelni, még akkor is, ha a féltáltosság és táltosság közti minőségbeli különbség egészen nyilvánvalóan kiolvasható belőle. A táltossághoz, illetve féltáltossághoz kapcsolt konkrét mágikus tevékenységről azonban nem tudunk meg semmit, s ezek tényleges mibenlétére csak következtethetünk, mivel egyetlen korabeli dokumentum sem nyújt megnyugtató választ. Fejér Annók maga az 1717-es tatárdúláshoz köti „tudományának” részleges elvesztését. Ennek van valóságalapja: a tatárok Máramarosszigetig hatoltak, s éppen azon az útvonalon, ahol Dabolc is fekszik. A korabeli források arról tudósítanak, hogy az addigra már rendezetlenül haladó tatár hadak fosztogattak, gyújtogattak és bántalmazták a polgári lakosságot. Vajon mire célzott Fejér Annók akkor, amikor így fogalmazott: „míg a tatár meg nem rontott”? Arra, amit Demény István Pál sugall, vagyis az elveszített szüzesség miatt már nem volt teljes értékű táltos?39 De Fejér Annók esetében erre, a tevékenységére vonatkozó konkrét adatok hiányában, egyelőre nem lehet ilyen kategorikus választ adni. Igaz, hogy bizonyos korabeli jósló eljárásokat, mint például a Keszeg Vilmos által Schram F. 1970/II. 356. Tóth G. Péter így fogalmaz: „ebből a perből ismerjük Fejér Anók [sic!] egyetlen személyes megnyilvánulását is, amit tömlöcbeli társa idézett fel a bíróság előtt: minek előtte a tatár meg nem rontott, egész tátos voltam, de már csak féltátos [vagyok].” Tóth G. P. 2005a. 25. 39 Demény I. P. 2000. 163. 37
38
16 Kis-Halas Judit
ismertetett cseberbenézést,40 vagy a kincskeresés egyes mágikus módozatait41 kizárólag a pubertás előtt álló, tehát érintetlen fiatalok asszisztenciájával lehetett gyakorolni. De Fejér Annóknak nem volt kincsásó praxisa, és azokról a divinációs eljárásokról sem tudunk, amelyeket minden bizonnyal alkalmazott. A Fejér Annók használta mágikus módszerek áttekintése újfent megerősíti korábbi feltételezésünket: ez a mágikus praxis semmiképp sem a gyógyításra, hanem szinte teljes mértékben a rontó boszorkányok azonosítására épült. A bíróság és a betegek teljesen félreértelmezték a javasolt azonosító eljárást, nem tartották be Fejér Annók utasításait, aminek tragikus következményei lettek, mind a betegekre, mind magára Fejér Annókra nézve. Érdemes megjegyeznünk, hogy Tiszaújlakról csupán ez a három beteg fordult Fejér Annókhoz: a bíró és a két esküdt. Igaz, hogy a falubelieknek láthatóan nem volt szükségük a közösségen kívüli, híres specialistára ahhoz, hogy megtalálják a potenciális rontó boszorkányt Molnár Andrásné Mészáros Krisztina személyében. De az is nagyon valószínű, hogy a gyanújuk megerősítésre szorult, s ebben fontos szerep jutott a községi elöljárók választotta, nagyobb presztízsű boszorkányazonosítónak. Klientúr a és reputáció
Fejér Annók esetében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a debreceni tartózkodást leszámítva, karrierje mindvégig ugyanahhoz a helységhez, Dabolchoz kötődik. A bevezetőben már nagyjából felvázoltuk azt a földrajzi régiót, ahonnan potenciális kliensei érkeztek. Mielőtt némileg részletesebben megvizsgálnánk e klientúra összetételét, le kell szögeznünk, hogy ezzel nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy egy azonos időszakban együtt létező homogén csoportot képzelünk el. Tény, hogy Fejér Annókot a rászorulók maguk keresték fel. Nem hívatták, mint például a legközelebbi gyógyítót, és nem számíthattak véletlenszerű vagy – épp ellenkezőleg –, rendszeres látogatásaira, mint ahogyan ez a vándor jósok, tudósok, kincslátók esetében gyakran megesett. Fejér Annók hírneve már a kezdet kezdetén kellő vonzerőt jelenthetett, hogy szolgáltatásait még a távolabbi helyeken lakók is igénybe vegyék. Csak néhány példa: Fehérgyarmat és Kisar légvonalban egyaránt kb. 40 km-re van Dabolctól, míg Nagybánya 54 km-re fekszik tőle. A megfelelő specialista kiválasztásánál valószínűleg épp ez a távolság volt a döntő: sokan azért választották a lakóhelyüktől messze élő boszorkányazonosító specialistát, mert a saját közösségükön kívül álló autoritásra volt szükségük. A negyedszázadnyi időszakból meglehetősen kevés kliensről tudósítanak minket forrásaink: a tanúvallomások összesen húsz embert említenek, akik Fejér Annókhoz fordultak ez alatt az idő alatt. Mivel a boszorkányperek dokumentumain túl nem állnak rendelkezésre egyéb korabeli források, ez a húsz személy reprezentálja a kliensek nyilván sokkal népesebb csoportját. A férfiak és nők aránya csaknem azonos: tíz nő és nyolc férfi van köztük, továbbá két kisgyerek, akiknek Keszeg V. 1992. Csak egy példa: az elit mágia ilyen gyakorlatáról tudósít egy debreceni varázskönyv, lásd Herner J. – Szörény i L. 1990.
40 41
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 17 nemét nem ismerjük. A gyermekeket leszámítva a legfiatalabb kliens 28 éves, míg a legidősebb 50, emellett zömmel 30 és 45 év közti felnőttekről van szó. Társadalmi állásukat tekintve úgy tűnik, hogy nem a legszegényebb rétegekhez tartozók vették igénybe Fejér Annók szolgáltatásait, de nem is a társadalom felsőbb osztályainak tagjai. A kliensek között akadnak egytelkes nemesek (5), városi polgárok (6), továbbá van egy falusi bíró, két falusi elöljáró, egy iskolamester, valamint egy jobbágy. Ez nyilván nem véletlen, hiszen a Dabolcig vezető viszonylag hosszú utazás bizonyára olyan költséget jelentett a kliensek számára, amit nem mindenki engedhetett magának. A kliensek még azt sem említik, hogy mennyi fizetséget kért valójában tőlük Fejér Annók. Szűkebb pátriájában elég jó híre volt, egyéb jövedelemforrásáról, életviteléről semmi sem derül ki, így feltételezhetjük, hogy nem ingyen bocsátotta rendelkezésre különleges képességeit. A tanúk azonban hallgatnak erről. Bizonyára azért, mert ezt az információt nem tartották relevánsnak az általuk elbeszélt rontás- és gyógyítás esetekben. A fizetésével elégedetlen, s ezért a betegét megrontó, rosszindulatú gyógyító boszorkány sztereotip figuráját ugyanis nem vonatkoztatták Fejér Annókra. A boszorkány–kárvallott–gyógyító alkotta klasszikus háromszögben ő az eddig ismert esetekben egy objektív, kívülálló, igazságos negyedik, vagyis az azonosító szerepét játszotta. Utóhang
Fejér Annók boszorkányazonosító karrierje az 1730-as évek elején zárult le. Nem tudjuk pontosan, hogy mi történt vele, de neve 1737 után nem fordul elő egyetlen boszorkánysággal kapcsolatos iratban sem. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a név az 1720-as évek kezdetétől fogalommá vált: a nagybányai Noé Sámuel szinte orákulumként emlegeti a város nyilvánossága, és – nem utolsósorban – feltételezett megrontója, a koldus Gyarató Judit előtt. Több tanúvallomásban olvashatunk hasonló esetről. Az „elmegyek Fejér Annókhoz” kifejezés másutt is ugyanezzel a céllal, vagyis a rejtőzködő rontók nyilvános színvallását kikényszerítő fenyegetésként hangzik el. Ilyen például a máramarosszigeti Andok István története, amelyből az alábbiakban idézünk: „Tudom nyilván, hogy mikor az első feleségem megholt, hozzám jött Kósa Györgyné asszonyom és javallotta, hogy vegyem el az őkegyelme öccsét, de én csak megmondtam, hogy én nem veszem. Azután megházasodtam, vöttem el Kricsfalusi leányát, mely midőn lakott volna velem másfél hétig, úgy megdagadott minden teste, mint a hólyag. És sokan mondották nekem, hogy Kósánétul esett daganatja! De én csak azt mondtam: – Isten tudja! Az után a kert alá akarván menni, Kósáné asszonyom künn állván, magához szólít. Odamenvén, azt kérdi tőlem: – Úgy hallom, sógor, úgymond, hogy kegyelmed engemet okoz a felesége nyavalyájában. Én pedig mondom: – Én nem fogom, mert én nem tudom! Őkegyelme pedig megfenyegetett: törvény nélkül nem hagyja, ha mindenemet elkölteném is! Azután feltöttem volt magamban, hogy a feleségemet vigyem Doboczra Fejér Annokhoz. Azalatt csak
18 Kis-Halas Judit
béjött a házban [Kósáné] és a fekvő feleségem ágy elibe ült a székre és azt mondta nekem: – Úgy hallom, sógor, hogy kegyelmed a feleségit elé akarja vinni Doboczra. Én mondottam: – Igenis elviszem! Őkegyelme pedig azt mondja: – Bizony meghal, soha életben haza nem jün. Azt pedig mondotta a feleségemnek: – Ne menj el, Panda, mert ha el nem mégy, meggyógyulsz! Én pedig mondom: – Csak elviszem! Ha meghal, eltemetem!” (1735–1736.)42 Az iménti és ehhez hasonló esetek alapján Fejér Annók boszorkányazonosító karrierjét – a boszorkányvádak ellenére is –szinte hibátlan sikertörténetnek könyvelhetjük el. Egy kisebb régió híres boszorkányazonosítója volt egy negyedszázadon át. Bár ténykedése nem vezetett éppen tömeges boszorkányüldözéshez – mint például a boszorkányvadász Matthew Hopkinsé Essexben43 –, a helyi közösségek boszorkányvádjait valószínűleg még kívülállóként is képes volt valamennyire befolyásolni. Ebben a tekintetben némiképp hasonlít a 16. század végi kolozsvári perekben exponált rődi nézőhöz.44 Igaz, Fejér Annók kijelentései egyetlen esetben sem vezettek konkrét vádakhoz, inkább csak megerősítették a már létező rontás-gyanút. Ebből a szemszögből nézve egész tevékenysége, mágikus specialista karaktere kissé passzívnak tűnhet. Jeanne Favret-Saada a boszorkány és az ellenboszorkány (a mi esetünkben az azonosító-gyógyító) közti szóbeli hadviselésről beszél, amelyben kulcsfontosságú a rontó boszorkány megnevezése: ezzel a verbális aktussal a boszorkányból kiáradó, kontroll nélküli mágikus erő megfoghatóvá, irányíthatóvá és leküzdhetővé válik.45 Ha átültetjük ezt a gondolatmenetet a jelenkori boszorkányság kontextusából a boszorkányüldözés miliőjébe, akkor Fejér Annók sugalmazó, illetve megerősítő viselkedése pontosan ehhez a néven nevezéshez segítette hozzá a vádaskodókat, akik ezzel azonnal fogást találtak vélt ellenfelükön. Évszám
Forrás típusa
Kapcsolat Fejér Annókkal
Apagy, Szabolcs
1731
tan
páciens lakhelye
Buj, Szabolcs
1737
tan
páciens lakhelye
1712, 1718, 1722, 1733, 1735–1736, 1737
tan, rev
saját lakhely
1716
it
tartózkodási hely
Helység, vármegye
Dabolc (ma Dobolţ, Románia), Bereg Debrecen, Bihar
Tóth G. P. 2005b. 150. Sharpe, J. 1998. 238. 44 A rődi nézőnek a kolozsvári boszorkányvádaskodásban játszott szerepéről lásd Klaniczay G. 2011. 701. 45 Favret-Saada, J. 1980. 74–75. 42 43
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 19 Fehérgyarmat, Szatmár
1712
tan
páciens lakhelye
Feketeardó (ma Chornotysiv, Ukrajna), Bihar
1732
tan
páciens lakhelye
Felsőbánya (ma Baia Sprie, Románia), Szatmár
1731
tan
páciens lakhelye
Hegyközpályi (ma Paleu, Románia), Bihar
1731
tan
páciens lakhelye
Jármi, Szatmár
1722
tan
páciens lakhelye
Kisar, Szatmár
1718
tan
páciens lakhelye
1735–1736
tan
páciens lakhelye
1722
tan
páciens lakhelye
1722, 1733, 1737
tan, tank
páciens lakhelye
Nagyborzsova (ma Borzhava, Ukrajna), Bereg
1727
tan
páciens lakhelye
Nyírjákó, Szabolcs
1731
tan
páciens lakhelye
1726–1727
tan
páciens lakhelye
Máramarossziget (ma Sighetul Marmaţiei, Románia), Máramaros (Tunyog)matolcs, Szatmár Nagybánya (ma Baia Mare, Románia), Szatmár
Tiszaújlak (ma Vilok, Ukrajna), Ugocsa
A Magyarországi boszorkányág forrásainak kataszterével összhangban az 1913-as Helységnévtárat vettem figyelembe. Jelmagyarázat: it = ítélet rev = reverzális levél tan = tanúvallomás tank = tanúkihallgatás kérdőpontja
20 Kis-Halas Judit
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 21 Hivatkozott irodalom Abafi Lajos 1883 Felsőbányai boszorkánypörök. Hazánk, Történelmi Közlöny VIII. 301–319., 351–352. Clark, Stuart 2001 Thinking with Demons. The Idea of Witchcraft in Early Modern Europe. Oxford University Press, Oxford. Davies, Owen 2003 Cunning Folk: Popular Magic in English History. Hambledon and London, London – New York. Demény István Pál 2000 Európai-e a sámánizmus? Keletiek-e a táltos mondák? In Czégényi Dóra – Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 8. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 143–163. Favret-Saada, Jeanne 1980 Deadly Words. Witchcraft in the Bocage. Cambridge University Press, Cambridge. [Le mots, le mort, le sorts. Édition Gallimard, Paris. 1977.] Ferenczi Imre 1980–1981 Táltosok, javasok, tudósok a tiszaháti és a felső tiszai néphitben. Néprajz és Nyelvtudomány 24–25., 313–336. Gentilcore, David 1988 Healers and Healing in Early Modern Italy. Manchester University Press, Manchester. 2006 Medical Charlatanism in Early Modern Italy. Oxford University Press, Oxford. Glück László 2008 A máramarosi só kereskedelmének útvonalai a 16. század közepén. Történelmi Szemle L. (1) 11–38. Hanny Irén – Keveházi Ferenc – Kulcsár Gizella 1960 Néhány debreceni boszorkányper orvostörténeti vonatkozása. Orvostörténeti Közlemények XVII–XIX. 98–107. Herner János – Szörényi László 1990 A Tudás Könyve. Hasznos útmutató haladó kincsásóknak. In Galavics Géza – Herner János – Keserű Bálint (szerk.): Collectanea Tiburtiana. Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. [Adattár XVI–XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 10.] JATE, Szeged, 9–33. Keszeg Vilmos 1992 A cseberbenézés. Egy mezőségi hiedelemelem eredete és szemantikája. Néprajzi Látóhatár I. (1–2) 70–80. Kis-Halas Judit 2008 Trial of an Honest Citizen in Nagybánya (1704–1705); A Tentative Microanalysis of Witchcraft Accusations. In Klaniczay, Gábor – Pócs, Éva (eds.): Witchcraft Mythologies and Persecutions. Demons, Spirits, Witches 3. Central European University Press, Budapest, 213–236.
22 Kis-Halas Judit
2014 Divinatio diabolica és bűbájos orvoslás. Mágikus szakértők a boszorkányság változó diskurzusában a kora újkori Nagybányán. In Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-KeletEurópában. [Vallásantropológiai tanulmányok Közép-Kelet-Európából I.] Balassi Kiadó, Budapest, 307–362. Kiss András 2003 A boszorkányság Szatmár vármegyei forrásairól. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltári Évkönyv XVI. 113–119. Kiss András – Pál-Antal Sándor (szerk.) 2002 A magyarországi boszorkányság forrásai III. Balassi Kiadó, Budapest. Klaniczay Gábor 1983 Benandante-kresnik-zduhač-táltos. Samanizmus és boszorkányhit érintkezési pontjai Közép-Európában. Ethnoghraphia XCIV. (1) 116–134. 1984 Shamanistic Elements in Central European Witchcraft. In Hoppál, Mihály (ed.) Shamanism in Eurasia. Herodot, Göttingen, 404–422. 2001 Shamanistic Elements in Central European Witchcraft. In Levack, Brian P. (ed.) Witchcraft, Healing, and Popular Diseases. [New Perspectives on Witchcraft, Magic and Demonology V.] Routledge, New York and London, 267–292. 2010 A halasi boszorkányok és az új kultúrtörténet. In Bódi Zsombor – Horváth Sándor – Valuch Tibor (szerk.): Megtalálható-e a múlt? Tanulmányok Gyáni Gábor 60. születésnapjára. Argumentum Kiadó, Budapest, 118–139. 2011 „Mely ördögtől volt nyavalyája, azon ördög volna gyógyítója”. A gyógyítók elleni boszorkányvád a magyar boszorkányperekben. In Vargyas Gábor (szerk.): Párbeszéd a hagyománnyal. A néprajzi kutatás múltja és jelene. Tudományos konferencia a PTE Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszék jubiláló professzorai: Andrásfalvy Bertalan, Filep Antal, Kisbán Eszter és Pócs Éva tiszteletére. [Studia Ethnologica Hungarica XIII.] L’Harmattan Kiadó – PTE Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest – Pécs, 695–712. 2014 Gyógyítók a magyarországi boszorkányperekben. In Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában. [Vallásantropológiai tanulmányok Közép-Kelet-Európából I.] Balassi Kiadó, Budapest, 262–305. Klaniczay Gábor – Kristóf Ildikó – Pócs Éva (szerk.) 1989 Magyarországi boszorkányperek. Kisebb forrásközlemények I–II. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest. Komáromy Andor 1907 Hogyan ismerte föl a magyar nép a boszorkányokat. Ethnographia XIX. (6) 348–354. 1910 A magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. Kristóf Ildikó 1998 „Ördögi mesterséget nem cselekedetem”. A boszorkányüldözés társadalmi és kulturális háttere a kora újkori Debrecenben. Ethnica Kiadás, Debrecen.
Fejér Annók. Egy 18. századi boszorkányazonosító pályafutása 23 2001 „Bűvös-bájos varázslók” vagy a „Sátán sáskafarkú katonái”: demonológiai elemek a 16–17. századi debreceni református irodalomban. In Pócs Éva (szerk.): Demonológia és boszorkányság Európában. [Studia Ethnologica Hungarica I.] L’Harmattan Kiadó – PTE Néprajz Tanszék, Budapest, 107–135. Lehoczky Tivadar 1887 Beregmegyei boszorkán- perek. Hazánk. Történelmi Közlöny VII–IX. 296– 306. Obetkó Dezső 1941 Az 1717-i tatárbetörés. Hadtörténeti Közlemények XLII. (3−4) 193–207. Pócs Éva 1997 Élők és holtak, látók és boszorkányok. Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban. [Néprajzi tanulmányok.] Akadémiai Kiadó, Budapest. 2002 A magyar samanizmus a kora újkori forrásokban. In Uő. Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott tanulmányok 1. [Szóhagyomány.] L’Harmattan Kiadó, Budapest, 137–172. Schram Ferenc 1970 Magyarországi boszorkányperek 1529–1768. II. Akadémiai Kiadó, Budapest. Sharpe, James 1998 The Devil in East Anglia. The Matthew Hopkins Trials Rediscovered. In Berry, Jonathan – Hester, Marianne – Roberts, Gareth (eds.): Witchcraft in Early Modern Europe. Studies in culture and belief. Cambridge University Press, Cambridge, 237–254. Tóth G. Péter 2000 A magyarországi boszorkányság forrásainak katasztere (1408–1848). MTA Néprajzi Kutató Intézete – Laczkó Dezső Múzeum, Budapest – Veszprém. 2005a Boszorkányüldözés a kora újkori Magyarországon. Rubicon XVI. (7) 19– 25. 2005b A magyarországi boszorkányság forrásai IV. Balassi Kiadó, Budapest. Varga Gyula 1991 A paraszti élet körvonalai egy XVIII. századi protocollum tükrében. In Módy György (szerk.): A Bihari Múzeum Évkönyve VI–VII. Bihari Múzeum, Berettyóújfalu, 159–211.
