FARKASDI VI. ÉVFOLYAM
HÍRMONDÓ
1. SZÁM
Farkasd - a fejlődés útján Pályázatok, tervek, tervezett és valós beruházások. Falunk jövőjének kulcsszavai ezek, melyek nagyban befolyásolják további életünket. Községünk polgármesterével, Iván Gyula mérnökkel beszélgettem az elvégzett munkáról, az aktuális kérdésekről, az eddig elért eredményekről és az önkormányzat jövőbeli terveiről.
Folynak a munkálatok... Juhász Gyula felvétele
Milyen pályázati felhívásokra jelentkezett községünk az elmúlt időszakban? Hadd emeljem ki a következő területeket: a Régiófejlesztési és Építésügyi Minisztérium által meghirdetett Regionális Operációs Program (ROP) keretében két tervezetünk vár pozitív elbírálásra. Az egyik célja az alapiskola épületének teljes hőszigetelése és nyílászáróinak cseréje, melyet tavaly márciusban terjesztettünk elő. A második, tavaly novemberben beadott tervezet a tűzoltószertár felújításával foglalkozott. Az Iskolaügyi Minisztérium felhívására az oktatási módszerek korszerűsítéséhez szükséges anyagi támogatás megszerzése volt a tét. További két témával a Szlovák Energetikai és Innovációs Ügynökség pályázataira is jelentkeztünk. Tavaly augusztusban a helyi közvilágítás korszerűsítését, szeptemberben pedig a meglévő községháza energetikai korszerűsítését tűztük ki célul. A Slovnaft részvénytársaság által kiírt Ekopolis pályázatra a helyi piactér és az új községháza környékének revitalizációs tervét nyújtottuk be. Jelentkeztünk továbbá a Szlovák Kormányhivatal pályázati felhívására is, melynek célja egy kis műfüves sportpálya létrehozása.
Tervek szép számban vannak. A felsoroltak közül melyek váltották be a hozzájuk fűzött reményeket? Sikeres volt az Oktatásügyi Minisztériumhoz benyújtott tervezetünk, melynek kitűzött célja „Az oktatási módszerek korszerűsítése“. Iskoláink e feladat kivitelezésére 2009 folyamán 3,7 millió koronát (122817,5 €) kapnak. A helyi közvilágítás korszerűsítésére pedig 2,5 millió koronát (82984,8 €) szereztünk. E munkálatokat is ez évben hajtjuk végre. Az alapiskola épületének teljes hőszigetelésére és nyílászáróinak cseréjére beadott pályázat sajnos nem volt sikeres. Öröm az ürömben, hogy a nyári szünidőben a tetőszerkezet legrosszabb állapotban lévő részét sikerült felújítani. A hőés vízszigetelés 1.314.000 koronába (43 617 €) került. 2009-ben azonban újból pályázunk majd az iskola felújítására. Milyen nagyobb beruházásokat terveznek még? Előkészítettük és kiadtuk az építési engedélyt a község köztereinek felújítására, valamint a Külsősor, a Lóger és Csendőr utca útburkolatának felújítására irányuló projektjeinkre.
Folyamatban van a csatornahálózat szilvási szakaszának befejezésével kapcsolatos műszaki tervek engedélyeztetési eljárása. Több mint két km-es szakaszról van szó, melyre pályázat útján is szeretnénk pénzt szerezni. Falunk az ú.n. Csángó régió többi településével együtt egy nagyszabású regionális projektben is részt vesz. A terv lényege az optikai DSL hálózat kiépítése és csatlakoztatása a már működő DSL hálózatra. Erre a régió pályázat útján tervez pénzt szerezni. Megvalósulása esetén minden háztartásnak lehetősége lenne korszerű és gyors internet- és vezetékes telefoncsatlakozásra, valamint a digitális TV is elérhető közelségbe kerülne. A tűzoltószertár felújítása és a vágparti bérlakások építése a község stratégiai céljai közé tartoznak. Milyen új fejleményekről számolhatunk be? A tűzoltószertár felújítására beadott pályázati munkánk elbírálás alatt van. Eredmény májusban várható. Van még egy fontos tervünk: a Vágparton álló ún. szolgáltatások házának átépítése bérlakásokká. Az átépítés eredménye 14 bérlakás lenne. Az anyagiak egy részét az Állami Lakásfejlesztési Alaptól akarjuk megszerezni. Köztudott, hogy az egykori szolgáltatások háza ad otthont a nyugdíjas klubnak és a Csemadok mellett működő ifjúsági szervezetnek. Mi lesz velük, ha megvalósul az átépítés? Senkinek sem kell aggódnia. Szervezeteink rendelkezésére áll a művelődési ház és az étterem. Ha minden jól megy, akkor reményeink szerint még ebben az évben befejezzük az új községháza átépítését (volt TSZ épület – szerk. megj.). Ez esetben a jelenlegi községi hivatal átköltözik az új épületbe, és a régiben rengeteg szabad helyiség áll majd rendelkezésünkre. Ezeknek egy részét szervezeteink is igénybe vehetik. Lesz hely és lehetőség a társadalmi életre, csak legyen hozzá elég lelkes ember is! Hogy haladnak a Botka közben épült bérlakások körüli területrendezési munkálatok? A helyi közszolgáltatási vállalat révén folytatás a 3. oldalon
2 Tartalom
SZERKESZTŐSÉGI LEVÉL Kedves Olvasó!
Farkasd - a fejlődés útján
1.oldal
Szerkesztőségi levél
2. oldal
Néhány szó falunk gazdálkodásáról
4. oldal
Új fákkal a változásért
4. oldal
Figyelmükbe ajánljuk
4. oldal
Beíratás
5. oldal
Show Time: egységben az erő
6. oldal
Új hagyomány születik?
6. oldal
Ifjú lélekkel
6. oldal
Nem tétlenkedtünk...
7. oldal
Magyar vagyok
7. oldal
Kultúránk, szokásaink nyomában: Tőkehúzás
8. oldal
Kedves Olvasó! Az újsággal kapcsolatos véleményét, ötleteit, olvasói levelét, továbbá megjelentetésre szánt hirdetését, esküvői meghívóját, gratulációját, gyászjelentését vagy szeretteiről való megemlékezését szerkesztőségünk címére szíveskedjék elküldeni!
FARKASDI
HÍRMONDÓ
Kiadó: Vágfarkasd községi hivatala Főszerkesztő: Juhász Gyula (
[email protected]) Szerkesztők: Árendás Tamás (
[email protected]), Poór Krisztína Tördelés, grafika: Juhász Gyula Nyelvi szerkesztő: PaedDr. Juhász Aladár Regisztrációs szám: EV 3551/09 Nyomda: PELIKÁN s.r.o., 930 34 Holice na Ostrove
Falunk társadalmi életét finoman fogalmazva sem lehet ideálisnak nevezni. Kevés a minőségi szórakozóhely, vagy talán igazából nincs is olyan, ahová bármelyik korosztály beülhetne egy jó beszélgetésre. Szinte hihetetlen, de a helyi diszkó szénája sem áll jól: már hosszú ideje nem látogatják a fiatalok. A művelődési otthon a báli szezon után hosszú hónapokon át tátong az ürességtől, a társasági élet ritkán jut be a falai közé. Ezek a tények mindenképpen csalódást jelentenek egy olyan közösségnek, mint Farkasd a maga közel 3400 lakosával. Az emberek közömbösek az új vagy formabontó programok iránt. Inkább a megszokott, hagyományokkal rendelkező eseményeket – bálokat, esztrádműsorokat – részesítik előnyben, amikből viszont évente elég kevés van. Hovatovább viszont már az is óriási teljesítménynek számít, hogy a lakosok egyáltalán ellátogatnak az ilyen rendezvényekre. A színházi előadásokra, koncertekre, netán mozira vágyók panaszkodnak, hogy a faluban soha semmi érdemleges nem történik. Az ok egyszerű: úgy tűnik, ilyesmire nincs igény. Ha pedig mégis van néhány rendezvény és bátor rendező, akkor meg a lakosok számához képest elenyésző a részvétel. Bezzeg a kocsmákban és a játéktermekben csak úgy nyüzsög az élet! Elgondolkodtató, hogy pont ezeken a helyeken talál egymásra fiatal és öreg. Igen, sajnos ez a meztelen igazság. Ez a valóság... Vagy inkább a mi kis „helyi folklórunk“? Pozitívumként viszont megemlítendő, hogy Farkasdon közel 15-20 társadalmi szervezet, intézmény, egyesület és csoportosulás van. Tagjaik évről-évre hozzák a tőlük megszokott programokat, rendezvényeket. Egyes társaságok kerületi, területi versenyeken méretik meg képességeiket, erejüket, s közülük néhányan komoly eredményekkel és kitüntetésekkel térnek haza. A gond csak az, hogy teljesítményeikről ritkán vagy csak kósza szóbeszédből értesülünk. Néha olyan érzésem van, mintha helyi szervezeteink nem tudnák vagy nem akarnák eléggé megmutatni magukat a falu emberének. Pedig igenis szükség volna rá. Bizonyítékként, hogy községünk nem romjaiban heverő közösség - még a lehangoló közvélemény ellenére sem. Értékes példaként hozhatnám fel a hagyományápolókat. Senki sem kéri őket, hogy öltözzenek maskarába, és „húzzák a tőkét“, vagy nótaestre hívják a jónépet. Önszántukból és a közösségi élet fenntartása végett teszik. Persze nem ingyen, de ez manapság teljesen természetes dolog. Ne irigyeljük őket a bevételeikért, hisz az ilyen rendezvényekből nem lehet meggazdagodni! Helyi kisközösségeinket és más csoportosulásainkat ezért inkább becsülni kéne. Becsülnünk kéne azt, hogy egyáltalán léteznek, és szakadatlanul teszik a dolgukat a faluért, a kultúráért, közösségünk múltjáért és jelenéért. A jövőnk érdekében! Nem utolsó sorban pedig van egy újságunk is, a Farkasdi Hírmondó, amit sokan csak Forcasként emlegetnek. A név megléte jó jel a jelenlegi és a volt szerkesztőségi tagoknak. Olyan jel, amely arra utal, hogy a megjelent cikkekbe, szövegekbe vagy akár a fotókba fektetett munkánk nem hiábavaló, visszhangjuk van. Érdemes tovább dolgozni rajtuk. Általuk megmutatni és bemutatni azokat, akik igazán farkasdiak, és tesznek falunk felvirágzásáért, akik cselekednek is, és nem csak bírálnak. Akik szívből, őszintén teszik a dolgukat.
Szerkesztőség címe: Obecný úrad, s.č. 1, 925 84 Vlčany Telefon: 031/ 77 94 201, 031/ 77 94 247 E-mail:
[email protected] Internet: www.obecvlcany.sk
Lapzárta: 2009 április 30
Juhász Gyula főszerkesztő
FÓKUSZBAN 3
Farkasd - a fejlődés útján (folytatás az 1. oldalról)
Néhány kisebb fejlesztés is elindult. Gondolok itt a temető vízhálózatának kialakítására és az útjelzőtáblák kihelyezésére. Hol tartanak ezekben a tevékenységekben? Évekig megoldatlan volt a temető öntözővízzel való ellátása. Igaz, hogy vannak kútjaink, de ezekkel mindig gond van: vagy a víz tűnik el, vagy a kannák a kútról. Ezt a helyzetet oldja meg egy fúrt kút és kis vízmű, valamint egy önálló vízhálózat kiépítése, amely immár befejezés előtt áll. Még tavaly elkészült és jóváhagyásra került a helyi utak és az azokon elhelyezett útjelzőtáblák törzskönyvezése. Ez a folyamat magába foglalja a helyi forgalomszabályozás javaslatát, amelyet a rendőrség közlekedésrendészete hagyott jóvá. A tavalyi év végén megkezdtük az új útjelzőtáblák egy részének kihelyezését. Ezt szeretnénk folytatni majd befejezni az év folyamán.
Elkészült a temető vízhálózata
Hol tartunk az utcák nevesítésében? Elkészült egy javaslat, melynek lényege, hogy ragaszkodunk utcáink történelmi, megszokott neveihez. E célból alakult egy bizottság, melynek feladata a javaslatok elbírálása és koordinálása. A régi-új neveket végül az önkormányzat hagyja jóvá. Jó lenne, ha a falu lakosai közül is minél többen bekapcsolódnának ebbe a folyamatba, hogy utcaneveink közmegegyezéssel és közmegelégedésre kerüljenek hivatalos használatba. Örülök, hogy utcáinkat a rendszerváltás előtt nem nevezték át szocialista
A lezárt átjáró (az Öreg utca és Újfalu között )
hősökről és eseményekről, akikhez és amelyekhez nem sok közünk volt. Most mi dönthetünk az utcaneveinkről. Az utóbbi időben az Öreg utcában és a Nemessoron lakók közül sokan felháborodásuknak adtak hangot, mert nem értik, miért lett lezárva az Öreg utca és az Újfalu közötti átjáró. Miért volt erre szükség? Ahhoz, hogy az iskolaépület felújításához uniós pénzekre pályázhasunk, szükséges, hogy az épület alatti telek teljes mértékben a község tulajdonában legyen. 2007-ben nekiláttunk az iskolaépület alatti telek tulajdonjogi viszonyainak rendezéséhez. A tulajdonlapon annak a közel negyven személynek a neve szerepelt, akik az iskola építésekor már eladták részüket a falunak. Ennek ellenére a hivatalos átírásra annak idején már nem került sor. A tulajdonosok a közügy sikerének érdekében le is mondtak részükről – amiért nagyon hálásak is vagyunk nekik. Kivételt egy személy képezett, aki csak eladni volt hajlandó - egyébként ez jogában állt - a rá eső földterületet. Ennek az eladásáért cserében azt kérte, hogy a község adja el az unokájának a szóban forgó átjárót, ugyanis ő megvette a szomszédos telket. Ez volt az egyetlen megoldás az iskola alatti telek tulajdonjogának rendezésére, így az önkormányzat rákényszerült az eladásra. Az új tulajdonos pedig lezárta az átjárót. A falun áthaladó teherforgalom már régóta megoldatlan probléma. Milyen fejleményekről számolhatunk be ennek kapcsán? A vállalkozókkal történt december végi megbeszélés óta nekifogtunk a terv megvalósításának. Elsősorban az ú.n. Barkáti út felújításáról szóló műszaki dokumentáció kidolgozására van szükség. A meglévő betonút melletti sáv geológiai felmérése és annak geodéziai bemérése kulcsfontosságú feladat. Folyamatban van továbbá a föld alatti vezetékek (villany,
Juhász Gyula felvételei
elkészült a 2007-ben átadott bérlakások parkolója. Folyamatban van még a tereprendezés és az épületek mögötti terület rendbetétele. Itt egy kis játszóteret is szeretnénk kialakítani.
ivóvíz, öntözővíz, telefon) és a vasúti átjáró feltérképezése. A műszaki dokumentáció elkészülte után ránk vár még az építési engedély beszerzése is. Jelenleg a helyi vállalkozókkal folynak tárgyalások az út közös finanszírozásaról. Ha minden jól megy, akkor a műszaki előkészítés június végéig megvalósulhat. A kivitelezésre elegendő lehet egy - másfél hónap. Az egykori szövetkezeti iroda épületének felújítása is megkezdődött. Mire fog szolgálni, és mikorra várható a rekonstrukciós munkálatok befejezése? A felújított épület a községi hivatalnak ad majd otthont. Ehhez teljes külső és belső átalakításra van szükség. Be kell fejezni a tetőt, és új nyílászárók kerülnek az egész épületre. A feladatok sorában fontos szerep jut az épületgépészeti elemek (villany, fűtés, világítás, számítógépes hálózat) modernizációjának, illetve az épület hőszigetelésének. Az új községi hivatal környéke sem hagyhat maga után kívánnivalót. Itt a környező utak, járdák, parkoló és zöld területek kialakítására, illetve rendbetételére gondolok. A mukálatok ez év végéig befejeződhetnek. Fejlesztés alatt áll falunk új honlapja. Milyen stádiumban vannak a munkálatok? Az internet napjainkban a tájékoztatás és a kommunikáció leggyorsabb és legrugalmasabb módja. Ezért községünk honlapját a modern követelményeknek megfelelő tájékoztatási csatornává akarjuk átalakítani. Célunk az, hogy minél bővebb tartalommal és friss információkkal lássuk el az internetet használó és a falu dolgai iránt érdeklődő lakosokat. Feltett szándékunk, hogy az oldal állandó frissítésével lakosaink tudomást szerezzenek a falunkban történt eseményekről. A www.obecvlcany.sk honlap május végéig teljesen megújul. az interjút készítette: Árendás Tamás
4 HIVATALI HÍREK
Juhász Gyula felvétele
Néhány szó falunk gazdálkodásáról A tavalyi év vége felé bekövetkezett gazdasági válság ellenére is sikeresnek mondhatjuk a 2008-as évet. A konyha berendezéséért fizetendő összeg utolsó részlete szeptemberben lett átutaltva. A csatornázásra felvett hosszútávú hitel részletei is folyamatosan törlesztetve voltak, melyekből erre az évre még 13.427,60 € (404.520 korona) maradt. Az utolsó tétel kifizetése júniusban történik. A községi hivatal folytatja az Állami Lakásfejlesztési Alaptól a lakásépítésre felvett támogatás törlesztését is. A fennmaradó összeg 656.208 € (19.768.000 korona), ám a viszszatérítés határideje 30 év. Más évekhez hasonlóan Farkasd községi hivatala tavaly is különböző forrásokból, alapokból és EU-alapokból igyekezett pénzt szerezni a korábban megkezdett beruházásokra. Ide tartozik a csatornahálózat bővitése és a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló udvar létrehozása. Környezetvédelmi szempontból mindkettő nagyon fontos létesítmény. Ha sikerül támogatást szerezni, a község központjában felújításra kerülnek parkjaink és a tűzoltószertár épülete is. A legjelentősebb terv azonban az alapiskola nyílászáróinak cseréje és annak hő-
szigetelése, amelyre az épületnek égető szüksége van. A beruházás összértéke eléri a 28 millió koronát (929 430 €). Ebből a kérvényezett támogatás mértéke 26.727.000 korona – mintegy 887.173 €. A tavalyi évben szükséges volt egy jelentős beavatkozásra: az épület egy tetőszerkezeti részének majdnem teljesen tönkrement hő- és vízszigetelését kellett felújítani, ami 1.314.000 koronába (43 617 €) került. A 2008 decemberében aláírt, 4.500.000 koronáról – (149.373 €) szóló hitelszerződés sem terhelte meg a község jövőbeni gazdálkodását. Ez a hitel szintén hoszszúlejáratú és ebből az új községi hivatalt – a volt TSZ épületét fejezzük be, melynek terve még 1998-ban lett jóváhagyva. Az önkormányzat nézete szerint épp ideje lesz elkezdeni a munkálatokat, hiszen az épület állaga folyamatosan romlik, s ezért a befejezése egyre drágább lesz. Az új évet új tervek és elképzelések jegyében telik. Bár a sikeres gazdálkodást ebben az évben jelentősen befolyásolja a gazdasági válság, mindenképpen folytatni kell a megkezdett munkát: élni és tervezni kell, fejleszteni a falunkat – igaz, kissé szerényebb léptékben. FH, ÁT
Új fákkal a változásért
Figyelmükbe ajánljuk
Észrevehető átalakuláson van túl falunk központja. Az elmúlt hetek folyamán az útmenti fák kivágásra kerültek és azok helyére újakat ültettek. E lépésre több ok miatt került sor. Az utóbbi időben egyre több lakos élt panasszal a házuk közvetlen közelében lévő nyírfák és tuják miatt. A sűrűn ültetett fák túl nagyra nőttek és emiatt a vegetációs időszakban tartós árnyékot vetettek az épületekre (főleg ha a fák az északi vagy a keleti oldalon álltak). Emiatt az épületek homlokzatai benedvesedtek. A fák koronája teljesen eltakarja a házak homlokzatát, s ez esztétikai szempontból sem elfogadható. A nyírfa egész évben biológiai hulladékot termelt, mely eltömte a közeli házak ereszcsatornáit. Nem utolsó sorban pedig nem szabad elfeledkezni az allergiás betegek egészségügyi panaszairól sem. A nyírfa jellemző tulajdonsága, hogy hatalmas és szétterjedő gyökerei nem nyúlnak mélyre. Így azok megbontották a ke-
Minden évben ez idő tájt esedékes a helyi adók és illetékek befizetése. Sokan mégis megfeledkeznek erről a kötelességükről vagy jobb esetben csak az utolsó pillanatban tesznek neki eleget. Ezúton hívjuk fel Kedves Olvasóink figyelmét a leggyakoribb helyi adók és illetékek befizetésének időszerűségére és a velük kapcsolatos alapvető tudnivalókra. A kutyaadó egységes összege 3,50 € (105,40 Sk) minden egyes kutya után. A 70 évnél idősebb kutyatulajdonosok, akik nem élnek közös háztartásban további személyekkel, azok nem adóznak. A közterület-használati adó tarifái az állandó parkolásra, zöldségfelvásárlásra vagy más célra használt közterület igénybevételére vonatkoznak. Részletes tájékoztatás erről a díjszabásról a 40/2008-as számú helyi adókról szóló általános érvényű rendeletben található. Az ingatlanadó a szántóföldek, gyümölcsösök, kertek, halastavak, beépített területek, udvarok, építkezési telkek és más jellegű területek után nagyságuktól függően fizetendő. Ide tartozik a lakás- és épületadó is, amelynek összegét a beépített területek nagysága határozza meg. Az ingatlan-, lakás- és épületadó a következő módokon törleszthető: egyszeri befizetéssel vagy két részletben május 31-ig illetve november 30-ig. A háztartási- és apró építkezési hulladék illetéke egy évre fizikai személyenként 15 € (451,90 Sk). A magánvállalkozók és jogi személyek alkalmazottaik száma után adóznak. A 70 év feletti lakosok és a rokkantnyugdíjasok esetében ez az illeték 10,25 €-t (308,80 koronát) tesz ki. A fent említett illetéket a községi hivatal pénztárába május 31-ig egy összegben kell eljtuttatni, amennyiben az nem haladja meg fizikai személyeknél a 15 €-s illetve jogi személyeknél és vállalkozóknál a 35 €-s határt. Ellenkező esetben ugyanúgy érvényes a részletfizetés lehetősége május 31-i és november 30-i határidőkkel. Az egyes helyi adókat és illetékeket a következő módon lehet befizetni: a/ készpénzben, a községi hivatal pénztárába, b/ banki átutalással, az 19928132/0200 számlaszámra, c/ postai utalványon, a községi hivatal számlaszámára. Az érdeklődők további információkat a községi hivatalban Na-rancsik Rózsától kaphatnak (2-es számú iroda) vagy a hirdetőtáblán kifüggesztett helyi adókról és illetékekről szóló általános érvényű rendeletekből tájékozódhatnak. Juhász Gyula
Az újonnan kiültetett fák
rítések és épületek szerkezetét illetve megemelték a járdákat. A felsorolt okok miatt ezeket az erdei fákat parkokba ajánlott fajták váltották fel, melyeket kimondottan belterületi, ingatlanközeli kiültetésre nemesítettek. Ezek évek múltán sem lesznek 4 méternél magasabbak, nem veszélyeztetik a villanyhálózatot és gyökereik sem okoznak kárt a járdákban és a közeli épületekben. Az új parkosítás tervét Kóša Karol kertészmérnök dolgozta ki, melyet az építésügyi-, falufejlesztési- és környezetvédelmi bizottság valamint a helyi képviselőtestület tagjai is jóváhagytak. FH, ÁT
ISKOLA, OKTATÁS 5
Beíratás 2009 „Az ember hasznos élete, akár a gabonamagvaké azzal a törvényszerű fordulattal indul, hogy a mindenkori szolgálatos kezek begyűjtik. Behordják valahová az eszmék szérűibe, a szétszórtságból a közösbe, közösségi asztagok melegébe.“
retében az iskolát. Állomásról – állomásra halad a menet, közben játékos feladatokat old meg. Rejtvényt fejt, labirintusban igazodik ki, énekel, táncol, bábozik. Az interaktív táblát könynyedén kezeli, anélkül, hogy tudná a technika egyik korszerű vívmánya segíti munkáját. Végül eszem - iszom következik. A legnagyobb
illusztrációs fotó
A kisebbségi lét körülményei között élő magyarság megmaradásának és fejlődésének szempontjából az anyanyelvű oktatás iránti elkötelezettség rendkívüli fontossággal bírt az elmúlt évtizedekben és bír ma is. Az egyén személyiségének alakulására, a családok és a generációk együttélése, a falu, az iskola és a további közösség életére, működésére, az értékek vállalására, kulturális gazdagodására jelentős hatással van az, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjai a szervezett óvodái és iskolai oktatás kereteit kihasználva milyen mértékben élnek az anyanyelven folyó oktatás lehetőségével. Iskolánk életének fontos napja február 3. – a. Hagyományosan ez az első évfolyamba való beíratás napja. Nem véletlenül. Ez a nap Szent Balázs püspök emlékét őrzi, aki megmentett egy gyermeket a fulladástól. Ő lett a gyermekek védőszentje. Tiszteletére alakult ki a balázsolás. (iskolásokat toborzó szokás) Mi is balázsolással avatjuk be a leendő elsősöket. A gyermek bejárja szülei, nagyszülei kísé-
elismerés a búcsúnál hangzik el – még ne menjünk haza! A cél az, hogy ez az érdeklődés, hangulat igyekezet megmaradjon szeptemberre is. Ekkor kezdődik majd az igazi munka.
Mi a jó iskola feladata? A színvonalas oktatás biztosítása szakképzett pedagógusokkal, megfelelő felszereltséggel, tehetséggondozó és felzárkóztató programokkal. Ma már elengedhetetlen, hogy az iskoláinknak arculata legyen vonzó, szabadidős programokat kínáljon, legyen nyitott a környezete felé, vegye figyelembe a szülők elvárásait, jó kapcsolatot alakítson ki a szülőkkel, az egykori diákokkal. Az egyházak jelentős szerepet játszhatnak az értékek továbbadásában, a közösségépítésben és megerősítésben. Reméljük ezeknek a feladatoknak sikerül eleget tenni, azon szülők bizalmát hálálva meg ezzel, akik az anyanyelvi oktatást választották gyermekük számára, akiknek mint a szlovákiai magyar nemzeti közösségünk tagjainak nem
elhanyagolható – akár világpolgárnak, akár európainak, akár közép – európainak, akár nemzetileg elkötelezettnek, vagy többes kötődésűnek deklarálják magukat. Kérdés-e ma az, hogy ki a magyar, a szlovák, az angol? Aki vállalja? Akinek a szülei azok voltak? Akinek a gyermekei azok maradnak? Mindegy? Fontos-e ma a kötődés, ha az identitásmegőrzés ezernyi változata létezik a származás, az elvégzett iskolák tanítási nyelve, a rokonsági, baráti, munkahelyi kapcsolatok, az egyik vagy a másik kultúra befogadásának mértéke, a különféle élethelyzetek következtében? Ahhoz, hogy békében éljünk önmagunkkal, tisztáznunk kell hová tartozunk. Milyen az anyanyelvünkhöz való viszonyunk? Mennyire ragaszkodunk szüleink, nagyszüleink örökségéhez, a hagyományokhoz, a szellemi értékhez? Hogyan termeljük újra az etnikai és szocializációs mintákat családunkban, közvetlen környezetükben. Köszönet mindazoknak akik ezt felismerték, vállalták magyarságukat és beíratták gyermekeiket a 2009/2010 – es iskolaérvre a Farkasdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába. Leendő elsőseink: Borsányi Vivien Molnár Viktória Ember Bálint Nagy Viktória Herencsár Cyntia Panyik Eszter Herencsár Henrieta Pelikán Krisztina Virág Jancso Márk Riska Tamás Körös Dávid Seres Karolina Kovács Zsófia Szaksz Erik Denis Liptai Jázmin Szarka Róbert Mészáros Dávid Takács Barbora Mészáros Sophia Tóth Rebeka Molnár Dávid A gyermekeknek sok sikert a szülőknek sok türelmet és a közös alkotó munka örömét kívánom. Mgr. Mátyus Rózsa igazgató fotó: www.origo.hu
6 KULTÚRA, TÁRSASÁGI ÉLET Show Time: egységben az erő
Kürthy Attila felvétele
Újabb nagy dobáson van túl a Bacardi Parti. A hetedik alkalommal megrendezett Show Time azt hozta, amire a jelenlevők vártak: pörgős zenét, korszerű fény- és hangeffektusokat, sztárvendéget és mindehhez szórakozó tömeget. A művelődési házba február első szombatján a sok ember miatt időnként gond volt bejutni vagy éppen kijutni az épületből. A bárpult bevehetetlen erődként állt a szomjazók előtt, ám végül is mindenki sorra került. A tömeg ellenére vagy éppen ennek köszönhetően a hangulat kiváló volt, a táncparketten kora reggelig ropták a tizenévesek és a középkorúak. Az első Show Time-ra három és fél éve került sor. A folyamatos újítások (technikai fejlődés, kamionos felvonulás, reklámozás) és a A polgári társulásként működő Bacardi Parti alapítói 1996-ban jöttek össze az amatőr futball kapcsán. Időnként eljártak játszani a futballpályára, majd levezetésképpen egy helyi klubban, a Bacardiban pihentek meg. Innen ered a társaság hivatalos neve. A Bacardi Parti egyfajta kortalan „áthidaló elemnek” mondható. Neve, tevékenysége összeforr a farkasdi társasági élettel. Ugyanis az állandó, 30 – 40 főt számláló tagsághoz mindig hozzácsapódik néhány ember, akik nem utolsósorban más helyi szervezeteink vezetői illetve tagjai (Farlov Lovasklub, Tűzoltószervezet, Csemadok mellett működő Ifjúsági Klub). Jelenleg a Bacardi Parti tevékenysége leginkább a futballra és a Show Time rendezvényeire összpontosul.
színvonal állandó emelkedése miatt a környék egyik leglátogatottabb eseményévé vált. „A siker titka az egység erejében rejlik. Minden rendező hozzátesz valami pluszt a szervezéshez, és új ötletet ad a buli vonzóbbá tételéhez. A rendezvény széleskörű ismertségének terjesztéséhez köszönet jár továbbá a támogatóknak és az akción résztvevő embereknek is”, nyilatkozta lapunknak Deák Attila, a Bacardi Parti elnöke. A következő Show Time július 4-én lesz. Juhász Gyula
Új hagyomány születik?
Ifjú lélekkel
Nagy sikert aratott a betlehemi jászol Árendás Tamás felvétele
Vajon mi az oka annak, hogy a környező falvak betlehemi jászolt építenek ezzel emelve a karácsonyi ünnepek fényét? És eddig vajon miért nem került sor hasonlóra a mi falunkban is? Bizonyára elgondolkodtak a lakosaink is ezen a kérdésen. Falunk polgármestét Iván Gyulát is már régen foglalkoztatta ez az ötlet. A gondolatot tett követte: felhívást tett közzé, melynek meghirdetett célja az első farkasdi betlehem létrehozása volt. Az alapiskola dolgozói azonnal reagáltak a kezdeményezésre. A „bábok szakértője”, Komlósi Gita tanító néni nekilátott a munkálatoknak: megtervezte, varrta, elkészítette a betlehem szereplőit. Természetesen a kivitelezéshez segítséget is kapott, mégpedig Oroszi Erzsébet ovónőtől és a Csemadok mellett működő Ifjúsági Klub tagjaitól. Így készült el Farkasd első betlehemi jászolja, amely a falu közepén emlékeztetett minket az ismert bibliai eseményre. A betlehem átadásán polgármesterünk és Erdélyi Pál lelkész jókívánságait hallgathatta a megjelent tömeg. A Csemadok mellett működő Ifjúsági Klub tagjai forralt borral és teával vendégelték meg a jelenlévőket. Reméljük, az elkövetkezendő években sem szűnik meg ez a hangulatos rendezvény, sőt egyszer majd sor kerül egy élő betlehem bemutatására is. Az egész falu nevében köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik megszervezték és kivitelezték ezt a szép eseményt. Poór Krisztina
Pillanatkép a 2008-as Show Time-ról
Az előző évek során sokszor megelégedéssel nyugtázhattuk, hogy ügyes és életrevaló nyugdíjasok élnek a falunkban. Ezt bizonyítja a legutóbbi évzárójuk is, melyen volt szerencsém részt venni. A közel 150 jelenlévőt először kultúrprogrammal szórakoztatták a helyi művelődési házban, majd a pódiumon más községekből érkező csoportok cserélték egymást. Az ételekre sem lehetett panasz. Ki nem szeretné a gusztusos hazai kolbászt vagy a süteményeket? Mert bizony ilyen finomságokat tálaltak a vendégeknek. Ám az egész rendezvényben a hangulat volt a legmegkapóbb. Varga Krisztián vezényletével az egész terem mozgásba lendült, és az évzáró gyűlés lassan falusi mulatságba csapott át. Az asztaloknál ülő, főleg férfiakból álló kis csoportok nótákat énekeltek, vagy éppen beszélgettek, sőt a korombeli „zöldfülűk“ véleményére is kíváncsiak voltak. Igen, ilyenek a mi nyugdíjasaink. Pörgősek, fiatalosak, kedvesek és helyenként korukat is meghazudtolva meglepően energikusak. Nem utolsó sorban pedig állandóan valami új dolgon, rendezvényen törik a fejüket. De ez még nem minden. A közeljövőben állítólag egy még nagyobb „durranással“ rukkolnak elő... Kíváncsian várjuk a folytatást. Juhász Gyula
A nyugdíjasklub énekkara A községi hivatal felvétele
KULTÚRA, TÁRSASÁGI ÉLET 7
Kürthy Attila felvétele
Nem tétlenkedtünk... A Csemadok Farkasdi Alapszervezete mellett működő Ifjúsági Klub mára megközelítőleg negyven állandó tagot számlál. Bátran kijelenthetem, hogy társadalmi és kulturális téren falunk egyik legaktívabb szervezetévé nőtte ki magát. Ez a társaság a gyakorlatban mutatja be, mit jelent a közért tenni, és fáradhatatlanul próbál színt vinni községünk, közösségünk mindennapjaiba. A már hagyományos kisebb-nagyobb rendezvényeink listáját minden évben új és érdekes programokkal próbáljuk bővíteni, melyek nem csak a fiataloknak kínálnak lehetőséget a szórakozásra és kikapcsolódásra, hanem megszólítják az idősebb korosztályt is. Az egyik ilyen volt a szokás szerint februárban megrendezett Batyusbál, amely a báli szezon egyik közkedvelt programjává vált. Különös hangulatát az adja, hogy a vendégek otthon batyut készíthetnek, melyet minden jóval megtöltenek, és az este folyamán abból kínálják az asztaltársaságukat. A jó zene mellett immáron hagyománnyá vált, hogy rövid kultúrműsor nyitja meg az estét. Az idei rendezvényen az Érsekújvári ViVa Sportés Táncegyesület tagjai egy táncbemutatóval szórakoztatták a vendégeket. A nyári időszak nyitórendezvénye a Juniális, amely hagyományosan a farkasdi kerti mozi területén került megrendezésre. A tavalyi Juniális-
sal is már azt a hangulatot szerettük volna felidézni, amely visszaadja a régi „nagy“ Juniálisok atmoszféráját, és kicsalogatja a lakásaikból az embereket egy kis üdítő szabadtéri szórakozásra. Úgy hiszem, sikerült, és bízom benne, hogy sikerülni fog a jövőben is. Az újkeletű rendezvényeink közt említeném az I. Farkasdi Ifjúsági Napokat – IFIFESZT-et, amelyre augusztus első napjaiban került sor. Ez alatt a két nap alatt számos bemutató, fellépés és zenei program szórakoztatta a kilátogatókat. Azt szerettük volna, ha az „amfit“ néhány napra fesztiválhangulat tölti be. Bár az időjárás nem volt hozzánk túl kegyes, azt hiszem, nem lehet okunk panaszra. A neves zenei előadókkal (Beatrice, Nautilus, zs.e.b., M-System) megtűzdelt programokra a környékbeli falvakból is sokan ellátogattak. Az őszi vásár idején sosem maradhat el a szüreti felvonulás, amelyet most már rendszerint a Farlov lovasklubbal közösen szervezünk. Bár tavaly az idő nem kedvezett a felvonulásnak, még így is akadt jó néhány ifjú lány és fiú, aki vállalta a megteendő körutat. Novemberben immáron másodszor rendeztük meg a „Generációk találkozása nótaszó mellett...“ elnevezésű estet, amely szintén egyre nagyobb számú vendéget vonz a kultúrhá-
zunkba. A Magyar Nóta-kedvelők Klubjának jeles énekesei (Dóka Zsuzsanna, Kosáry Judit és Bősi Szabó László) két órás műsorral kápráztatták el a közönséget. A cigányzenét pedig Szlovákia egyik legelismertebb formációja, a Gipsy Virtuoso szolgáltatta. A neves fellépők mellett a farkasdi nótakedvelő közönség tagjai közt is akadt pár jóhangú énekes, akik a színpadon is megcsillogtatták tudásukat. Decemberben a falunk főterén felállított betlehemi jászol avatóünnepségén forró teával és forralt borral kedveskedtünk a hideg téli estén kilátogató falubelieknek. Örömteli az a fejlemény, hogy községünk önkormányzata a jelenlegi szolgáltatások házában biztosítani tudott számunkra egy állandó klubhelységet, ahol gyűléseinket és klubestjeinket tartjuk. Köszönettel tartozunk minden önzetlen vállalkozónak, szervezetnek és magánembernek, akik időnként nem kis áldozattal járó segítséget nyújtanak munkánk során. Végezetül köszönet az IFI klub tagjainak a lelkesedésért és a kifejtett munkáért. Reméljük, hogy a lendület még sokáig kitart, és sok örömteli pillanatot szerzünk falunk lakóinak, akik az eddigieknél is nagyobb számban látogatnak majd el rendezvényeinkre. Árendás Tamás, az IFI klub elnöke
Magyar vagyok „Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő "esküszünk"-öt mindannyiszor viszszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10 000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tét-
lenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben." (Részlet Petőfi Sándor naplójából)
Talpra magyar! Juhász Gyula felvétele
Pilvax, Petőfi Sándor, 1848, Nemzeti Dal, 12 pont, aradi vértanuk. Március 15-e. A nap, mikor mindenki kicsit jobban magyar, mindenki a múlton elmélkedik, a magyar történelem fő eseményére gondol, a forradalomra. Feltűzzük a kokárdát és mindenkinek elmondjuk büsz-
kén, magyarok vagyunk. Miért pont ezen a napon érezzük hazaszeretetünket, a nemzeti hovatartozássünkat, magyarságunkat? Mert 161 évvel ezelőtt, pár lelkes fiatal kiállt a hazaért, megmutatta magyarságát, a haza iránti szeretetét, és nem félt a megtorlástól. Példátlan bátorságukkal beírták magukat a történelembe, szívünkbe. Farkasd lakossága, mint minden közeli község, évente megemlékezik e neves eseményről. Idén is, marcius 15-én a helyi kultúrházban, vendégeinkkel megemlékezést tartottunk a forradalom eseményeiről. Az érdeklődőket Mátyus Rózsa köszöntötte. A szózat eléneklése után köszöntőt mondott Iván Gyula, polgármester, majd vendégünk Fekete Károly, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa is. A műsor folytatásában az Alapiskola irodalmi összeállítását láthattuk, melyenek színvonalát Ifj. Szalai Zoltán szavalata emelte. Végül a szákesfehérvári Kodály Zoltán ének-zenei Általános iskola- és Gimnázium vegyeskara lépett a színpadra. Kneifel Imre, karnagy vezetésével csodálatos előadásnak lehettünk tanúi. Természeten a műsorból a magyar himnusz éneklése sem maradhatott ki, melyet a vegyeskar vezetésével közössen elénekelt a megjelent tömeg. A színvonalas zenei alapot Sárközi Imre, helyi kántor szolgáltatta. A vendégek megvendégelésében a Csemadok mellett működő Ifjúsági Klub segített. A falu nevében köszönöm a szervezők munkáját! Poór Krisztína
8 MÚLTIDÉZŐ Kultúránk, szokásaink nyomában A tőkehúzás falunkban hosszú múltra visszatekintő hagyomány, s ezt most olvasóinknak egy kicsit másképp mutatjuk be. A szöveg tipikus farkasdi kifejezéseket, helyi dialektus szerint lejegyzett mondatokat is tartalmaz. Néhányan az akkori felvonulók közül akár magukra is ismerhetnek, hiszen az írásban konkrét nevek is előfordulnak. A cikk felidézi a hetvenes évek tőkehúzásainak hangulatát, történelmi, társadalmi és egyházi vonatkozásait. Jó szórakozást! – aztot én szedem össze. A kosarat a tyúkkosaras viszi.“ „Ebben a partiban“ Lőrincz Ferenc a tyúkkosaras. Mondani sem kell, hogy az ő dolga sem csupán tojásszedésből áll. „Közben rikkantgatok egy kicsit (ű-hi!!) mer’mondannyi nem szabad semmit, nehogy elárújuk a hangunkrú, hogy kik vagyunk... Esetleg elváltoztatott hangon meg lehet köszönni, vagy vissza lehet utasítani a bort vagy a pálinkát, ha nem akarunk inni.“ A tőkehúzók házról házra járnak, ahol nyitott ajtót, kaput találnak, oda be is térnek. Igyekeznek viszont idejüket úgy beosztani, hogy a legközelebbi rokonaik ki ne maradjanak, mert ennek harag lehetne a vége.... A tőkehúzó gyakran mímeli, hogy elesett. Végighemperedik a járdán, árokparton, kavics- vagy homokkupacon, s ilyenkor mindkét dorongos a segítségére siet, dorongjával bökdösi, piszkálja, sőt néha „lészát“ formálva a két dorongból, cipelik is néhány méternyit, mint az elejtett vadat, majd igyekeznek őt lefordítani: aminek többnyire újból hempergés a vége. Közben szinte megszakítás nélkül szól a harmonika, néha még a tyúkkosaras vagy az írnok is táncra perMindenki ki az utcára - itt volnánk! dül. Ha nagyobb ácsorgó, bámészkodó tömegbe kerülnek, még az utcán is ropja a táncot a menyaszszony és a vőlegény. Lakásba általában nem mennek be, csak az udvaron mókáznak. A tyúkkosaras a „derkára“ erősített „csengetyű“-t megrázza a konyhaajtó előtt, hadd hallják a háziak, hogy kik járnak az udvaron, közben pattogó csárdásritmusra zendít a harmonikás, a vőlegény a menyasszonnyal ropja a táncot, a többiek rikkantgatnak, a tőkehúzó belefordul az udvaron levő „káréba“, a dorongosok botjaik segítségével kifordítják, nagynehezen felsegítik, s Egy kis szíverősítő... egyikük nyomban felugrik a felbillent, Takács Zsuzsanna felvételei kimustrált „sporhelt“-ra... Ezalatt kijön ből majd a tőkehúzók szakálla vagy bajusza készül. Fe- varba akár a kapun a háziasszony vagy éppen az eladó lány, hér gyolcsból vagy más „ruhadarabból” elkészülnek az vagy kerítésen is áttányérben vagy szakajtóban néhány toálarcok, melyeket rikító színekkel mázolnak be: piros arc, huppan, hogy ajtót jást hoz, óvatosan beleteszi a meggör... és már nem is fázom... vörös papírból ragasztott orr, merész vonalú szemöldö- nyisson. nyedő tyúkkosaras kosarába, esetleg az kök; a csepűből elkészül az írnok szakálla. Két darab ásóA vőlegény „kaírnok táskájába csúsztat egy darab kolnyél vastagságú 180-200 cm hosszú egyenes „dorongot“ tona“, esetleg „huszár“ maszkot szokott ölteni. Az utcán bászt, sonkát vagy egy kis pálinkát. Az adományok menyA tőkehúzás időpontja: hamvazószerda, tehát a húshagyó kedd utáni nap, valóban „farsangfarka”, ahogy ezt a Mátyusföldön szokás mondani. Hamvazószerda a katolikusoknál a legszigorúbb böjti napok egyike volt, amikor a húsevéstől, mulatozástól tartózkodni kell. Ennek ellenére a tőkehúzók elfogadják és el is fogyasztják a legkülönfélébb húsételeket, sőt a bort, pálinkát sem vetik meg. Ez arra enged következtetni, hogy ennek a szokásnak az elemei a középkori vallásos világnézet és egyházi rendszabályok ellenére valamiféle pogány virtuskodás következtében mentődtek át a jelenbe. Ahogy közeledik a farsangutolja, úgy kezdenek a legények vagy a fiatalabb, életvidám férfiak készülődni. Előkerülnek a láda fenekéről, a „sublótból” vagy a padlásra feldobált régi holmi közül nagyapáik bőszárú „vászongatyái”, báránybőr kucsmái, csizmái, nagymamáik bő aljú hosszú, sötét ruhái, a régi menyasszonyi ruha stb. A tűzoltóktól is kölcsön kell kérni egy-két ruhadarabot. Némely padláson a kukoricaszárító rúdra felcsapva akad még a régi időkből valamicske kenderkóc („csepű”) is, amely-
rongosok kezükbe vették, útra készen álltak. Az egyikük, az „első dorongos”, mehetett elöl, hiszen neki kell utat csinálnia „a menyasszony”, „vőlegény”, „a harmonikás”, „az írnok“, „a tyúkkosaras“, „a tőkehúzó“ számára. Neki kell az utcából elzavarnia, félrelökdösnie a bámészkodó gyereksereget, elszalasztania a csörgős botjával az acsarkodó kutyákat, bebocsátás végett megzörgetni a palánkokat, zárt kapukat; sőt ha kedve szottyan, ismerősebb ud-
is készíteni kell. Elengedhetetlenül szükséges még egy harmonika (régen duda), egy nagy vállra akasztható táska (régen valószínűleg tarisznya?) és az elmaradhatatltn „tyúkkosár“. A menyasszonynak a fehér menyasszonyi ruhán, fátyolon kívül még egy virácsokrot is szereznie kell. Mindehhez járul még két élénk színű „divatos selyemkendő“ a „dorongosok“ nyakába. A tőkehúzás napjának reggelén a tőkehúzó-jelöltek lopva besurrannak a házba, ahol majd felöltöznek, „kicicomázzák magukat”. Lázas sietséggel, de amellett „akkurátusan” folyik a készülődés. Ha a láncos botot, a „dorongot” a do-
házról házra haladva helyzetéhez és szerepéhez illő komolysággal vezeti karonfogva a menyasszonyt. „Úgy megyünk, mintha esküvőre mennénk, komolyan“ – mondja a nyúlánk, magas, 18 éves Komlósi Ottó, aki „civilben“ kőműves, és először jár a tőkehúzókkal. Az írnok, Jancsó Péter, kopottas polgári ruhában, posztókalappal a fején. Bal válláról egy jókora bőrtáska függ, kezében jegyzetfüzet, írószerszám: „Házrú házro járunk, aztán füzetbe jegyzem bele, hogy hol mit adnak: pénzt, tojást, kalbászt, sonkát, szalonnát, bort...Ez közösen e van osztva...A tojást kosárbo rakják, a bort, kalbászt, pénzt
nyiségét az írnok pontosan följegyzi, közben a társaság már nagy csörömpöléssel vonul is kifelé. Vágfarkasdon és a vele szomszédos Negyeden hajdan „pocita“ néven emlegették az olyan népmulatságokat, melyeket egy-egy nagyobb baráti körben valakinek a házánál tarottak. Némi harapnivalót, pálinkát, bort hordtak össze, amit közösen fogyasztottak el. Farkasdon duda, citera esetleg harmonika szolgáltatta a muzsikát. Forrás: Kodály Zoltán nyomában, Slovenské Pedagogické Nakladateľstvo, Bratislava 1979