Lilla gyötr dve szorongatta a férje kezét, kés bb már rángatta is, hogy maradjon csöndben, de Bandiban annyira túlcsordult az idegesség, hogy nem tudta türt ztetni magát. – Nekem nincs rejtegetnivalóm, mint ahogy félnivalóm sincs, vegye tudomásul. Ön visszaél a helyzetével, mert nagyon jól tudja, hogy senki sem fogja önt móresre tanítani… Azért jó lesz vigyázni, alajos! Haussmann erre már hátrafordult. – Mi az, hogy Alajos? – kérdezte, és vadul forgatta a szemét. – Hát az. ahogy Haussman-nak hívják, úgy alajosnak is hívhatják. És akkor maga a Haussmann Alajos. Vagy nem? Lilla mellett egyszer csak megmozdult a sovány asszony. – nem Alajos – mondta vékonyka hangon. – Persze lehetne. De nem az. tudtommal Egon. – Egon? – kérdezett vissza Űandi hitetlenkedve. – Van olyan név, hogy Egon? – Nem. Nincs. Én találtam ki, egyhetes koromban. Maga marha – bökte oda a testes ember. Lilla most már teljes er b l megszorította Űandi karját, és egészen közelr l azt súgta a fülébe, hogy ha még egy szót szól, megkéri a sof rt, hogy álljon meg, és kiszáll. Bandi nagyokat nyelt, és nem szólt. Így értek aztán, néma csendben, a Tabánba. A sof r egyszer csak megállt. – Itt vagyunk – mondta. – Tovább nem mehetek. Haussmann ültében megfogta a sof r zakójának a gallérját, és megrázta az egész embert. – Nem ebben állapodtunk meg – vicsorgott. – Nem ebben… hanem fent, a Gellérthegyen, és ott is… – Tudom – hörögte a sof r, amikor leveg t kapott. – De most már az életemet is kockáztatnám, ha feljebb mennék, kérem. Elnézést, de az utolsó igazoltatásnál megmondta nekem a 362
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 362
2016.09.12. 19:21:37
tiszt úr, az a f hadnagy úr, aki a papírjainkat ellen rizte, hogy nem mehetünk tovább, Pestre nem lehet átmenni, Budán meg legfeljebb északra, a széll kálmán tér felé, de az maguknak még messzebb lenne, mint a tabán. tessék, kérem, kiszállni – fejezte be, majd maga is kilépett az autóból, kinyitotta a csomagtartót, és majdnem vigyázzállásban merevedett meg az els ajtó mellett, a vezet ülés oldalán. – Nem segítene? – kérdezte Lilla. – Kérem, segítsen kivenni a b röndjeinket… – Hagyd – szólt közbe Bandi, és vadul rángatni kezdte az egyik kofferjét, úgyhogy annak leszakadt a füle. Lilla úgy érezte, rögtön elájul. Felsegítette Bandi vállára a szakadt fül b röndöt, a kezébe nyomta a másik nehezet, maga kicibálta a csomagtartóból a könnyebbet és az ennivalóval tömött kézitáskát. az összekötött lábú tyúkok eddigre kimúltak. Lilla nagyon megsajnálta ket. Én még csak tudom, hogy mit keresek itt – gondolta –, de ti, szegény párák… Bandi krákogására ocsúdott fel. – Menjünk – mondta. – Ezek még ki tudja, mire vetemednek – bökött a fejével Haussmann és a felesége (vagy kije) felé. Lilla odanézett. Haussmann egészen magába roskadva ült az els ülésen, mintha rá nem vonatkozna, hogy kiszállás… a sovány asszonyka ott toporgott az autó mellett, s amikor Lilláék kiszedték a holmijukat, odalépett a csomagtartóhoz, behajolt, aztán fejjel belebukott. A sof r meg Haussmann észre sem vette, mi folyik ott hátul, csak Lilla meg Bandi állt egy pillanatig bénán a meglepetést l. Aztán Űandi lecsúsztatta a válláról a nehéz koffert, odaugrott az asszonyhoz, átkarolta, és próbálta kihúzni abból a lehetetlen helyzetb l, de ez csak úgy sikerült, hogy a karjába vette. Az asszony feje hátrahanyatlott. Könny volt, mint a pehely. Elájult. ki tudja, miért. kiszáradt, vagy mostanra a végs kig kimerült? 363
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 363
2016.09.12. 19:21:37
– Jöjjön, kérem! – kiáltotta oda az els ülésen terpeszked Haussmann-nak, de az a füle botját se mozdította. Lilla letette a kezéb l a b röndöt meg a táskát, s most a sof rhöz lépett, aki ugyanolyan egykedv en ácsorgott az autója mellett a sötétben, mint amikor megálltak. – Kérem… – kezdte Lilla, de a sof r úgy nézett rá, mintha most látná el ször. – Kérem, az a hölgy, aki a hátsó ülésen ült, tudja… elájult. Nem maradt egy kis vize? Talán csak kiszáradt… Nekünk már egy csepp vizünk sincsen… – Nézze, nagyságos asszony – felelt kis szünet után a sof r –, az a hölgy úgy szállt be az autómba, mintha annak az úrnak volna a felesége, de kiderült, hogy nem az, csak az úr megszánta… hiszen tudja, nagyságos asszony, kiderült ez az els igazoltatásnál, emlékszik… Aztán az úr nem is tör dött vele, nekem megmondta, hogy semmi köze hozzá, köszönje meg, hogy eljöhetett velünk, de neki semmi köze hozzá. űsak ezt mondta. – A két tyúk az övé? – kérdezte Lilla, de abban a pillanatban rádöbbent a kérdés képtelenségére. – Szóval… melyik csomag az övé? – Nem tudom, kérem. Fogalmam sincs. k pakoltak be, amikor még a felesége volt… szóval tetszik érteni… Haussmann úr! – kiabált be a nyitott ablakon. – tessék kiszállni, kérem, magának is ki kell szállnia, ha nem akarja, hogy viszszavigyem oda, ahonnét jöttünk. És tessék a hölgynek odaadni a csomagjait, jó, kérem? – Nem jó. Vigyen fel a hegyre, abban állapodtunk meg. addig izettem. És különben is… nagyon jól tudja, hogy semmi közöm ahhoz a n höz! Tegye ki a hóbelevancával együtt, aztán t njünk innen. Még feligyelnek ránk, hogy mi a fenét ácsorgunk itt… Hallotta?! A sof r erre jobbnak látta, ha szót fogad. Két kisebb vul364
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 364
2016.09.12. 19:21:37
kaniber koffert meg egy spárgával összekötött papírcsomagot emelt ki a csomagtartóból, letette a földre. – És a csirkék? – kérdezte Lilla, de legszívesebben fejbe vágta volna magát, hogy másodszor is ilyen rémesen viselkedik, de nem akarta a nagydarab Haussmann-nak itt hagyni az állatokat, ha esetleg nem is az övéi. A sof r dühödten kikapta a két szerencsétlen állatot, és azokat is odavágta a földre. aztán beült, indított. Lilláék nézték, amint a tompa autólámpafény egyre távolodik. aztán valamivel odébb ismét megállt, de azt már a sötétben nem látták, hogy mi történik. Űandi megrázta az ájult n t. Mivel az nem mozdult, lefektette az út mellé, a gazos, fagyos földre. – Mit csinál, iam?! – sikkantott halkat Lilla. – Hiszen percek múlva megfagy, meghal! Bandi! azonnal vegye fel, kérem! – Vegye fel maga – morogta Bandi. – Hogy vigyem a két b röndöt is, meg ezt a n t is, megmondaná? Azt se tudom, mennyit kell még felfelé caplatnunk… és egyáltalán, fogalmam sincs róla, hogyan találjuk meg a házat. A maga n vére igazán nagylelk , hogy befogad minket, de pontosabban is megírhatta volna, hogy hol a fenébe van az a ház! ahhoz már nem volt elég okos, az összes legendás nagy eszével, ugye? Lilla nem válaszolt, próbálta az egyik kezébe venni a kisebb b röndöt meg az ennivalós táskát, hogy a másikkal az alélt n t támogassa, ha esetleg lábra áll, de bele kellett nyugodnia, hogy egyszer en nem bírja fél kézzel cipelni a csomagokat. Akkor letette a b röndöt, rá a kézitáskát, és rájuk ült, majd felrángatta az ölébe a földr l a n t. Vagy kétszer odazuhant mellé maga is, de végre sikerült. Dörzsölni kezdte a n kezét, lábát, a mellére hajolt, hogy dobog-e a szíve, és halványan észlelni tudta, hogy dobog, aztán visszaejtette a n t a földre, kinyitotta a táskát, és el halászott bel le egy kolbászt, hogy jobb híján megeteti vele, ha annyira fel365
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 365
2016.09.12. 19:21:37
éled, hogy nyelni tudjon. amint a becsomagolt élelmiszer között kotorászott, a keze valami kemény, lapos dologhoz ért. – Mi ez? Mi van itt?! Űandi! – kiáltotta az urának, aki addigra elég messze járt, a sötétben nem is látta pontosan, hol van. – Űandi! Mit rakott maga a táskába?! Hallotta, hogy Bandi megáll, nem harsannak a lépte alatt a száraz levelek. – Ó, de csodálatos, Bandikám! Bandi! Megtaláltam a laposüveget! Öntök a szájába egy kis pálinkát, hátha feléled! Gyorsan lecsavarta az üvegr l a kupakot, s „Isten ne vegye b nül” jelszóval el ször maga is meghúzta, aztán odatartotta a n szájához az er s szagú italt. Az el bb csak elintorította az orrát, aztán lassan megmozdult. Lillára nézett, de a sötétben szemmel láthatóan nem ismerte fel. – Igyék… – suttogta Lilla. – Nyissa ki a száját, öntök bele egy kis ódvít… – Micsodát? – suttogta elhaló hangon a n . – Pálinkát… A n ivott egy kis kortyot, de utána olyan köhögési rohamot kapott, hogy Lilla attól tartott, ott fullad meg az ölében. – Kö… köszönöm… köszönöm – hebegte kés bb, amikor alábbhagyott a köhögése, majd lassan kikászálódott Lilla öléb l. – A holmim? Hol a holmim? – azokkal az uram már elindult, de ne féljen, utánamegyünk… Magának hová kell mennie? – Hogyhogy? Ja, hogy… igen… nekem sehová, kérem. Sehová. Nincs hová mennem… űsak el akartam kerülni onnét, mert tele volt a város az életem emlékeivel… az életem romjaival… Most már csak… most már nincs ott senkim… csak el akartam menekülni… mindenki menekült… – És Haussmann? Az az ember az autóban? – Ó, én t nem ismerem – suttogta a n . 366
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 366
2016.09.12. 19:21:37
– De hiszen tudta, hogy Egonnak hívják! – tudtam, persze, mert egyszer meghallottam, amikor igazoltatták, Haussmann Egont mondott. Lilla megadóan bólogatott, aztán a kézitáskát a n kezébe nyomta, maga megmarkolta a b rönd fülét, és szabad kezével a n be karolt. Elindultak, a lábuk elé nézve a most már szemerkél es ben. Lassan a szemük is hozzászokott a sötéthez, csak id nként botlottak meg. Lillának sírhatnékja volt, a bánattól is, meg ett l a képtelen helyzett l, hogy Űandi így ott hagyta t a magatehetetlen n vel az ismeretlen sötét városban. De összeszorította a fogát, s magában fohászkodott, fohászkodott megállás nélkül. Egyszer csak léptek halk zizzenését hallotta valamivel el ttük az avaron. Űiztos volt benne, hogy Űandi az, mivel abból az irányból jött a zaj, amerre az ura elindult, miközben az ájult n vel bajlódott. – Bandi! – próbálkozott párszor egyszerre kiabálni is meg suttogni is, de nem kapott választ. A n hirtelen megtorpant. – álljunk meg! – súgta Lillának. – azonnal álljunk meg! – Miért? Mi van? Ott megy az uram, ni! – Az nem – súgta a n . – Talán más irányba megyünk? Honnan veszi? – Érzem. – És akkor mit csináljunk? Mi van, ha rosszul érzi? Én nem tudom, hol van az a villa, ahová mennünk kell, csak a címet hagyták meg nekem. A n letette a táskát a földre. Megállt, hallgatózott. – Egészen másféle a lépése – bólogatott, mint egy riadt kismadár –, hallom. Más a ritmusa. Lilla úgy érezte, szétrobban az idegességt l. Mi lesz, ha a n nek igaza van? Mi lesz velük ebben a szörny városban, az elsötétített, ellenszenves, ellenséges városban? 367
FARKAS MÁRTA -09-12-ny1-488old.indd 367
2016.09.12. 19:21:37
