Faluvégi Katalin* GYAKORLATI TAPASZTALATOK A NÉMET NYELVŰ KÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁBAN
BEVEZETŐ A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán, illetve ennek jogelődjén, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán 1994 ősze óta folyik német nyelvű képzés. Ebben az úttörő szerepet az idegenforgalom és szálloda szak vállalta, majd 1998 szeptemberétől – nagyban támaszkodva az itt szerzett tapasztalatokra – a kereskedelem szak is indított német nyelven folyó képzést. Az idegen nyelven történő felsőoktatás már ekkor sem volt előzmények nélküli Magyarországon: a teljesség igénye nélkül csak utalni szeretnénk az – akkor még – Semmelweis Orvostudományi Egyetem, valamint az Állatorvostudományi Egyetem hosszú évek óta meglévő angol és német nyelvű képzésére, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Külkereskedelmi Főiskola által kínált lehetőségekre. A domináns nyelv korábban is és ma is az angol és a német, ezek mellett jelen van még a francia is. (A kép teljesebbé tételéhez nem szeretnénk említés nélkül hagyni a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karon ugyancsak hagyományosan meglévő angol nyelvű idegenforgalom és szálloda szakos képzést sem; minthogy azonban a jelen előadás tárgya a német nyelven folyó képzés, ennek részletes bemutatásától ehelyütt eltekintünk.) A bevezetőben szeretnénk még röviden definiálni, hogy konkrétan a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskolai Karon mit értünk idegen nyelvű képzésen: azt a német, ill. angol nyelven történő, nappali tagozatos, idegenforgalom és szálloda szakos, illetve kereskedelem szakos közgazdászképzést, amelynek tanterve és képesítési követelményei megegyeznek a nappali tagozaton, azonos szakon, magyar nyelven folyó képzésével. Az általános alapelvek között a bevezetőben szeretnénk még leszögezni, hogy – mivel az előadó a német nyelven folyó kereskedelem szakos képzés vezetője – óhatatlanul többségben lesznek az erről a területről említendő példák és tapasztalatok. 1. A NÉMET NYELVŰ KÉPZÉS STRUKTÚRÁJÁNAK RÖVID BEMUTATÁSA A német nyelven folyó idegenforgalom és szálloda szakos, illetve kereskedelem szakos képzés tantervének összeállításakor – amint erről már a bevezetőben szó volt – az elsődleges irányadó szempont a megfelelő magyar nyelvű képzés tanterve volt. Ez azt jelenti, hogy a képzésben résztvevőknek ugyanabban az időkeretben (idegenforgalom és szálloda szak: 8 félév, kereskedelem szak: 7 félév) ugyanazokat a tantárgyakat, ugyanolyan óraszámban és ugyanolyan teljesítési követelményeknek megfelelve kell megkapniuk és abszolválniuk.
*
BGF KVIFK, Kereskedelmi Intézet, főiskolai adjunktus. 77
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 13. A jelentkezők idegenforgalom és szálloda szak német nyelven, illetve kereskedelem szak német nyelven szakokra nyernek felvételt. Mindkét szak alap- és specifikus képzési szakaszra, valamint szakmai gyakorlati időszakra bontható fel. Az alapképzési szakasz négy szemesztert ölel fel: ekkor tanulják a hallgatók – szakjuktól függetlenül – a közgazdász képesítés megszerzéséhez előírt tantárgyakat (mikro- és makroökonómia, vállalkozás-gazdaságtan, gazdasági matematika, számvitel stb.), úgy azonban, hogy minden félévben kapnak még kifejezetten idegenforgalom és szálloda, illetve kereskedelem szakirányú tantárgyakat is (pl. bevezetés a turizmusba, ill. általános áruismeret). Az alapképzési szakasz eredményes abszolválását követően, a magyar nyelvű képzés struktúráját szem előtt tartva, a képzés hallgatói „szakosodnak”: idegenforgalom- és szállodaspecifikus, ill. kereskedelemspecifikus tantárgyak kerülnek az előtérbe. Mindez azonban nem csupán tartalmi, hanem – a tantervből adódóan – „fizikai” elkülönülést is jelent: az idegenforgalom és szálloda szak hallgatói az 5. és 6. félévben szakmai gyakorlaton vesznek részt; a kereskedelem szakosok ez alatt az idő alatt kereskedelemspecifikus tárgyakat hallgatnak (kisüzleti vállalkozások, kereskedelmi marketing, kereskedelemszervezés stb.), és a képzés 7. félévét töltik szakmai gyakorlattal. (A képzés integráns részét képező szakmai gyakorlat eltérő tartama magyarázza a két képzés különböző hosszúságát.) Az idegenforgalom és szálloda szak hallgatói a szakmai gyakorlatot követően még két elméleti szemeszterre visszatérnek, míg a kereskedelem szakos képzés a gyakorlattal zárul (a hallgatók ezután nyújthatnak be záródolgozatot, és tehetnek záróvizsgát). A fent vázoltak gyakorlati megvalósításához a két szak – szakmai, szervezési és gazdasági okokból – az alapképzési szakaszt közösen bonyolítja le. Ez azt jelenti, hogy az idegenforgalom és szálloda valamint a kereskedelem szakos hallgatók az előadásokon együtt vesznek részt. A gyakorlatokon osztjuk őket, de ez az osztás sem mindig szak szerint történik, van, amikor „gyakorlatibb” szempont az irányadó (névsor, órarendtechnikai okok). Az első két év után azonban természetesen szakok szerint folyik a képzés. Noha ez a fajta szervezés eltérést jelent a magyar nyelvű képzéstől, úgy gondoljuk, hogy szakmai és gazdasági megfontolások mindezt védhetővé teszik. E legutóbbi gondolattal szoros összefüggésben szeretnénk még hozzáfűzni, hogy a vázolt struktúra és a tartalmi súlypontok kialakításánál figyelembe kellett vennünk német példákat is. Ezt az tette szükségessé, hogy mindkét német nyelvű képzés szoros együttműködésben dolgozik németországi szakfőiskolákkal. Ennek gyakorlati megjelenési formája az évek óta folyó tanár- és diákcsere, tananyagok közös fejlesztése; az együttműködés „okiratolt” formája pedig két kettős diplomáról szóló megállapodás: az idegenforgalom és szálloda szaké a kempteni szakfőiskolával (2002 szeptemberében írták alá), a kereskedelem szaké pedig a hofi szakfőiskolával (ez év októberében írták alá). 2. MI TÖRTÉNT A KEZDETEK ÓTA? – SZÁMOKBAN A bevezetés óta mindkét képzés hallgatói létszáma folyamatosan növekszik. Csupán szemléltetésképpen: a kereskedelem szakon az első két évben (1998-ban és 1999-ben) 10–10 hallgatónk volt. Nem hallgathatjuk el, hogy ekkor minden jelentkezőt felvettünk. 2000-ben már komolyan válogathattunk a jelentkezőkből: ez után is 27 fővel indíthattuk az évfolyamot. 2001-ben 29, a következő évben 35 hallgatót vettünk föl, az idei létszám pedig 56. A kép teljesebbé tételéhez: a hosszabb múltra visszatekintő idegenforgalom és szálloda szakon a múlt tanévben 64 hallgató tanult, az idei létszám pedig meghaladja a 100-at. A hallgatók között mindkét szakon vannak német anyanyelvű diákok is.
78
FALUVÉGI K.: GYAKORLATI TAPASZTALATOK A NÉMET … 3. A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS KONKRÉT PROBLÉMÁI A NÉMET NYELVŰ KÉPZÉSEN Az idegen nyelvű képzés egyrészről általános, másrészről azonban igen specifikus minőségbiztosítási kérdéseket vet föl. A legáltalánosabb probléma az, hogy olyan területen kell minőségbiztosítási szempontokat alkalmazni, amely a minőségbiztosításnak nem hagyományosan területe. Tudjuk természetesen, hogy a minőségbiztosítás már régen nem az ipari folyamatokra koncentrálódik, hiszen működő rendszereket említhetünk a szolgáltatások területéről (biztosítók, részben az egészségügy, már amennyiben ezt minden fenntartás nélkül a szolgáltatások közé soroljuk: megítélésünk szerint ez ebben a tekintetben [is] sokkal közelebb áll az oktatáshoz); az oktatás, s ezen belül a felsőoktatás azonban mégis sok szempontból speciális területet képvisel. A kérdéskörnek bőséges (elméleti és gyakorlati) szakirodalma áll rendelkezésre, de az előadás tematikája miatt ebbe nem kívánunk részletesen belebocsátkozni. Az idegen nyelven folyó képzés további, s az előadás súlypontja szempontjából meghatározó specifikuma, hogy idegen nyelven történik, (jórészt) nem anyanyelvűek számára, nem anyanyelvi környezetben. Ebből azután számos – részben már megoldott, részben azonban még (árnyaltabb) megoldásra váró – probléma adódik. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhányat. 3.1. Külföldi vendégtanár vs. hazai oktató: előnyök és hátrányok Az idegen nyelven folyó képzéshez szinte magától értetődően tartozik hozzá az adott nyelvterületről meghívott vendégoktatók bevonása. Ennek, a nyelvi okok mellett, más indokai is vannak: így például az, hogy a hallgatók egy más ország szakmai kultúráját ismerhetik meg ezen a módon (ez persze nem csak az idegen nyelvű képzés hallgatói számára fontos). Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a külföldi vendégtanárt bizonyos fokú pozitív elfogultság is övezheti: ami külföldi, az sokszor különb, mint a hazai. A karunkon folyó német nyelvű oktatás a kezdetektől fogva igyekszik vendégtanárokat bevonni a képzésbe. Ehhez megfelelő keretet biztosítanak az 1. pont végén említett kettősdiplomamegállapodások, illetve a hosszú ideje fennálló együttműködés több németországi (és egyéb külföldi) partnerintézménnyel (ERASMUS-program keretében is, például a trieri szakfőiskolával, a bielefeldi egyetemmel, illetve francia, ír, amerikai stb. partnerekkel). A képzés története során volt már arra példa, hogy egy vendégtanár folyamatosan Magyarországon tartózkodott, s így folyamatosan eleget tudott tenni az oktatási feladatoknak. Az esetek többségében azonban nem ez a helyzet: a vendégoktatók általában csak rövidebb időre tudnak távol maradni anyaintézményüktől, így vendégtanári tartózkodásuk csak egy-egy hétben mérhető. Ez nehezen tesz más gyakorlati megoldást lehetővé, mintsem azt, hogy ezek a vendégoktatók „blokkosított” formában tanítsanak a képzésen, tehát a hallgatók egy héten keresztül csak az adott tárgyat hallgassák. Van ilyen tapasztalatunk. Kétségtelen előny, hogy a hallgatók anyanyelvű tanárt hallhatnak, a fentiekben megemlített külföldi szakmai kultúrába is bepillanthatnak, sőt, a vendégtanári látogatások a „kapcsolati tőke” szempontjából sem lényegtelenek. Az évek során azonban úgy tapasztaltuk, hogy szakmai szempontból nem mindig elégséges és megfelelő az, ha egy tárgyat – és ez különösen vonatkozik az alapképzési szakasz tantárgyaira – a hallgató egy héten át koncentrálva hallgat, és a továbbiakban a saját erejére is igényszintjére van bízva, hogy mennyit és milyen mélységben sajátít el. Tudjuk természetesen azt is, hogy nem általános- vagy középiskolásokról van szó, és az önálló munkának egyre nagyobb teret kell(ene) kapnia; ennek ellenére nem biztos, hogy ez a megfelelő rávezetési út. A problémára az alábbi megoldást gondoltuk-gondoljuk megnyugtatónak: az adott tantárgy oktatására megpróbáltunk magasan képzett hazai szakembert találni, aki a folyamatosságot biztosítja a hallgatók számára, úgy, hogy közben, a megoldható időkeretben a külföldi vendégtanár is oktat. Ezeket a hazai szakembereket összehoztuk a külföldi vendégtanárokkal, és ilyen módon lehetőség nyílt az oktatás tartalmának, módszertanának, menetének az összehangolására. Mindez hosszú (le79
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 13. galább féléves, de nem ritkán egész éves) előkészítést igényel, és sokszor nem egyszerű a hazai kolléga megtalálása sem. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a megoldás eredményes. Az eredményesség megállapításánál támaszkodhatunk egyrészt az együttműködő oktatók és a hallgatók véleményére, másrészt, számokban kifejezve, a születő vizsgaeredményekre. Érdekes és lényeges visszajelzési forrás még a „ráépülő” tárgyakat tanító tanárok tapasztalata: amióta ezzel a módszerrel dolgozunk, jobb, több a hallgatók előismerete. Mint ahogy utaltunk rá, a módszer elsősorban az alapozó tantárgyak oktatásában jelent szinte elengedhetetlen kompromisszumot. Évek óta így dolgozunk a közgazdaságtan, a számvitel oktatásában. Idén kezdtük az általános vállalkozás-gazdaságtan ilyen alapelvű oktatását, és vannak tapasztalataink menedzsment-tárgyakból is. A specifikus képzési szakba tartozó tárgyak (pl. kereskedelmi informatika) területén azonban van arra is példa, hogy a csak vendégtanár által történő oktatás is eredményes lehet. 3.2. Külső oktatók vs. belső erőforrás A 3.1. pontban emlegetett külföldi vendégtanárok valójában külső oktatók is egyben. Ezért lényeges ehelyütt rögzítenünk, hogy külső oktató alatt most azokat a kollégákat értjük, akik más felsőoktatási intézmények vagy cégek (lényeges különbség!) dolgozóiként vállalnak nálunk oktatást. Értelemszerűen: belső erőforrás a Karunk oktatói gárdájához tartozó tanár. Talán nem is biztos, hogy pontos az alcímben javasolt elkülönítés. Lehetséges, hogy célszerűbb lenne a cégtől jövő szakember - felsőoktatásban dolgozó tanár kategóriák mentén megfontolásainkat továbbvinni; az előadásban tárgyalt problémakör szempontjából ugyanis kevésbé meghatározó fontosságú, hogy a felsőoktatásban tevékenykedő szakember honnan érkezik. (Azt természetesen nem mondhatjuk, hogy nem játszik semmilyen szerepet sem, hiszen a más intézményből érkező kolléga, csakúgy, mint külföldi társa, sokszor más kultúrát is tud közvetíteni, és ez nélkülözhetetlen a képzésben. Nem tekinthetünk el azután attól a szemponttól sem, hogy az intézmény presztízse tekintetében sem mindegy, mennyi oktatót tud a saját erejéből az idegen nyelven folyó képzéshez biztosítani. Végezetül, ne legyünk ünneprontók: a kérdés gazdasági megfontolásokat is felvet.) Jelen gondolatmenetünkhöz azonban talán megfelelőbb a cégtől jövő oktató és a belső erőforrás összehasonlítása. Az alapképzési szakasz erősebben elméleti jellegű, és maguk a tantárgyak is olyanok, hogy oktatásuk inkább elméleti érdeklődésű szakemberekhez kötődik. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az elméletet minden oktatónk „csak” a tanári katedrán gyakorolja. Fontosnak tartjuk, hogy külső elméleti és részben elméleti műhelyekből (Pénzügykutató Rt., TÜV Rheinland, minisztériumok, biztosítótársaságok stb.) is be tudjunk vonni szakembereket. A speciális képzési szakban azután megnő a „céges” kollégák szerepe. Szerencsére nem ritka, hogy hallgatóinkat már ebben a szakaszban cégükhöz hívják ezek a szakemberek: ebből sokszor szakmai gyakorlat, időnként pedig első munkahely válik. Elkoptatott közhely a felsőoktatással kapcsolatban, hogy nem eléggé gyakorlatias. Ez sok szempontból bizonyára jogos kritika. Most már azonban saját, több éves tapasztalatból tudjuk, hogy nem könnyű megtalálni az egészséges arányt elmélet és gyakorlat, a megfelelő elméleti és gyakorlati szakember-arány között, és ugyancsak meglehetősen nehéz a hangsúlyok helyes kijelölése. 3.3. Német nyelven folyó oktatás vs. magyar nyelvi nehézségek Az alcím talán nem kézenfekvő. A cikk szerzője számára is csak többéves nyelvtanári és képzésszervezői tapasztalat és némi külső ráhatás eredményeként merült fel továbbgondolásra érdemes kérdésként. A külső ráhatás az volt, hogy kb. két évvel ezelőtt az akkori harmadik évfolyamos kereskedelem szakos képzés egyik hallgatója megkérdezte: nem volna-e lehetőségük magyar szaknyelvi oktatásban részesülni. A kérdés-kérés jogosságát először nem értettem meg, illetve, talán pontosabb úgy
80
FALUVÉGI K.: GYAKORLATI TAPASZTALATOK A NÉMET … fogalmazni, hogy mélységében nem értettem meg. Mindenesetre kértem a hallgatót, fejtené ki alaposabban, mire gondolnak. Erre elmondta, hogy, noha számosan közülük külföldi álláslehetőségben reménykednek, és ilyet is fognak megpályázni, korántsem bizonyos, hogy mindenki szeretne külföldön, vagy Magyarországon bár, de teljesen idegen nyelvű vállalati kultúrában elhelyezkedni. Miután azonban minden tantárgyat németül hallgatnak, a terminus technikusok magyar megfelelőiről, azok magyar használatáról nem sokat tudnak. A felvetés helyénvalóságához nem férhet kétség. Mivel kifejezetten magyar szaknyelvi órát biztosítani nem tudunk, más irányban kellett megoldást keresnünk. Az idegen nyelvű képzés tantervében szerepel a német nyelvi szintfenntartó elnevezésű tantárgy. Ezt jelenleg heti 4 órában oktatjuk: 2 óra előadás, amelynek tematikája részben általános szakmai műveltségi (a német nyelvű országok történelme, földrajza, aktuális gazdasági problémái stb.), részben pedig átfogó gazdasági témaköröket (gazdasági rendszerek, vállalkozási formák, reklámeszközök stb.) foglal magába. A fennmaradó két óra szeminárium, amelynek tartalmát az évek során a tapasztalatok birtokában próbáljuk kialakítani. Általános tapasztalatunk az, hogy a hallgatók egyre nagyobb része egyre magasabb szintű nyelvtudással érkezik a képzésre. Nagymértékben a nyelvtudás megszerzésének útja (külföldi tartózkodás, nyelvi környezetben eltöltött sokszor hosszabb időszak, kommunikációs központú oktatás) azonban főként a beszélt nyelvi tudás fejlődését segíti, és az írott nyelvtudás nem ritkán elmarad a szóbeli teljesítménytől. Feladatunk van tehát egyrészről az írásbeli készségek és a tudatos nyelvtani precizitás fejlesztése területén. Nyelvtől függetlenül meggondolandó tény, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók szakirodalommal, szakszövegekkel találkoznak tanulmányaik során. Ezek értelmezése, megfelelő feldolgozása még az anyanyelven sem könnyű feladat. Megkíséreljük tehát hallgatóinkat abban is segíteni, hogy nehéz szakszövegek értelmezésében se vesszenek el. És ez átvezet a magyar szaknyelv oktatásával kapcsolatos igényekhez. Különös súlyt helyezünk arra, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók magyarul is értsék a szövegeket, és lehetőleg szabatosan tudják azokat interpretálni. Jelenleg úgy tűnik, ezen a területen van a legtöbb tennivalónk. Utólag is köszönet a hallgatónak a problémafelvetésért. 4. NÉHÁNY ZÁRÓGONDOLAT A fentiekben vázolt problémacsokor a szerző szándéka szerint ízelítő mindazokból a kérdésekből, amelyekkel a német nyelvű képzésen nap nap után találkozunk. Igyekeztünk olyanokat kiemelni, amelyeknek nagyobb a gyakorlati jelentőségük, és amelyek megoldása „dinamikusan változik”.
81
