F. LASSÚ ZSUZSA
BARÁTOK ÉS BARÁTNŐK -EGYÜTT ÉS EGYMÁS ELLEN-
ISBN 963 05 8102 7 ISSN 1587-7930 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapítitt Magyar Könyvkiadók és Könyterjesztők Egyesületének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akkrt.hu www.szakkönyv.hu
Első magyar nyelvű kiadás: 2004 © F. Lassú Zsuzsa, 2004.
Ez az elektronikus kiadás nem mű végső, kiadott változata. A kötet végső változatát az Akadémiai Kiadó honlapjáról megrendelheti: http://akkrt.hu/943/tudomany/pszichologia/baratok_es_baratnok_egyutt_es_egymas_ellen
2
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés .....................................................................................................................5 A társas kapcsolatokról ................................................................................................... 6 A társas kapcsolatok pszichológiai alapjai ...................................................................6 A társas kapcsolatok általános jellemzői ................................................................... 8 A baráti kapcsolatok jellemzői...................................................................................10 A barátság definíciója .............................................................................................. 11 A barátság-kép történelmi változatai .........................................................................11 Demográfiai különbségek a barátság definíciójában .................................................13 A barátságok mintázata – a struktúra ....................................................................... 15 Hasonlóság, komplementaritás és fontos tulajdonságok ............................................15 Hasonlóság .................................................................................................................15 Komplementaritás ......................................................................................................18 A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis .................................18 A baráti hálózat nagysága és szerkezete ....................................................................19 A barátság eredete, intenzitása ...................................................................................21 Közös tevékenységek .................................................................................................23 Interaktív folyamatok ............................................................................................... 25 Intimitás és közelség a barátságban ...........................................................................25 A kötődés értelmezése a barátságban.........................................................................30 Segítségnyújtás és –elfogadás a barátságban: a társas támogatás ..............................32 A barátság árnyoldalai: féltékenység, irigység és egyéb konfliktusok ......................34 Versengés a barátságban ............................................................................................37 A versengés okai ........................................................................................................37 A versengés kétarcúsága ............................................................................................41 A versengés meghatározói .........................................................................................42 A versengés hatása a baráti kapcsolatokra .................................................................52 A barátság jellemzőiben mutatkozó nemi különbségek magyarázatai ..................... 55 Összegzés és átvezetés ............................................................................................. 62 A barátságban fellelhető nemi különbségek vizsgálata ................................................ 63 A kutatás megközelítésmódja és célja .......................................................................63 A vizsgálati eszközök bemutatása .............................................................................64 1. A barátság strukturális jellemzőinek vizsgálata ......................................... 64 2. A barátság interaktív folyamatainak vizsgálata a Kapcsolati Rács módszerével ............................................................................................................. 64 3. Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív ............................................... 66 A vizsgálatban használt 6 hipotetikus versengési helyzet ..........................................66 5. A versengési hajlam vizsgálata .................................................................. 68 6. Az egyén demográfiai jellemzői ................................................................ 68 7. A szülői-nevelői viselkedés kérdőíve ........................................................ 69 A vizsgálat kérdései ...................................................................................................69 A barátság strukturális jellemzőinek kapcsolata az egyéni és helyzeti tényezőkkel 69 Az interaktív folyamatok vizsgálata ........................................................................ 70 A barátságon belüli versengés vizsgálata ................................................................. 70 A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 70 A vizsgálat során tesztelt hipotetikus modell ........................................................... 70
3
A minta jellemzése .................................................................................................... 72 Az eredmények bemutatása ........................................................................................... 73 A háttértényezők jellemzői ....................................................................................... 73 A szülői bánásmód jellemzőinek elemzése ............................................................... 73 A személyes értékek elemzése .................................................................................. 74 A versengés két formájának vizsgálata...................................................................... 77 A barátság strukturális jellemzői .............................................................................. 80 A barátság interaktív folyamatainak jellemzői ......................................................... 83 Az észlelt kölcsönösség ............................................................................................. 83 A Kapcsolati Rács elemzése ...................................................................................... 84 A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség ........................................ 86 Barátságtípusok létrehozása ...................................................................................... 89 Versengés a barátságban – a hipotetikus helyzetek elemzése ................................... 91 1.helyzet – szexuális versengés a barátok között ...................................................... 91 2.helyzet – karrier-verseny ........................................................................................ 93 3.helyzet – sportverseny ........................................................................................... 94 4.helyzet – anyagi javakért történő versengés .......................................................... 96 5.helyzet – versengés a társas elfogadottságért ........................................................ 97 6.helyzet – intellektuális versengés a barátok között ................................................ 99 A hipotetikus helyzetek elemzésének összegzése ................................................... 100 A barátság hatása az egyénre .................................................................................. 102 Az eredmények megvitatása – összegzés .................................................................... 105 A barátságot befolyásoló egyéni jellemzők és egymással való kapcsolatuk ........... 105 A barátság strukturális jellemzői ............................................................................. 107 Az interaktív folyamatok eredményeinek összegzése ............................................. 107 Versengés a barátságban......................................................................................... 108 A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 109 A barátság egy lehetséges modellje ......................................................................... 110 Még egyszer a nemi különbségekről ....................................................................... 110 Záró gondolatok és kitekintés .................................................................................. 111 Köszönetnyilvánítás .................................................................................................... 112 Bibliográfia ................................................................................................................. 113
4
BEVEZETÉS Annak ellenére, hogy a barátság a leghétköznapibb kapcsolataink egyike, a tudományos kutatások csak nemrégiben fedezték fel a maguk számára. A baráti kapcsolatok lélektani szempontú tanulmányozása nemzetközileg, bár nem túl nagy múltra tekint vissza, az utóbbi évtizedekben erőteljes fejlődésnek indult. Magyarországon ez idáig csak szórványos kutatások foglalkoztak a baráti kapcsolatokkal. A hazai lélektani vizsgálatok kevés száma jól szimbolizálja a barátság társadalmi elhanyagoltságát, a családi és partnerkapcsolatokkal szembeni alulértékeltségét. Nemzetközi viszonylatban is kevés azonban azoknak a kutatásoknak a száma, melyek a barátság különböző mennyiségi és minőségi, strukturális és funkcionális tényezőjét együtt, egymással való kapcsolataikban kezelik. Kifejezetten hiányoznak azok a vizsgálatok, amelyek a barátság árnyoldalait, feszültségkeltő tényezőit is vizsgálják, és ezeket a tényezőket a pozitív hatásokkal való interakcióban próbálják értelmezni. A barátságkutatások egyik legmarkánsabb jellemzője a nemi különbségekkel kapcsolatos ellentmondásos eredmények léte. Ezek az ellentmondások leginkább a sokféle módszerrel, változatos vizsgálati mintán lefolytatott különböző megközelítésű kutatásoknak köszönhetőek. Kevés vizsgálat próbálja meg a nem hatását a barátság számos tényezőjére együtt, azonos mintán elemezni. Jelen kutatás, a rendelkezésre álló lehetőségek között, ezeket a barátságkutatásban megfigyelhető hiányosságokat próbálja meg pótolni. Legfőbb célunk a fiatal felnőttek barátságában fellelhető nemi különbségek vizsgálata, amelyben hangsúlyos helyet foglal el a barátok közötti versengés megítélése és az erre vonatkozó viselkedésintenciók elemzése. E cél követésével párhuzamosan kívánjuk tesztelni az ADAMS és BLIESZNER (1994) integratív modelljéből felállított hipotetikus modell elemeinek összefüggését, és eredményeink alapján igazolni vagy kiegészíteni azt. Az értekezés első részében strukturáltan ismertetjük a legfontosabb elméleteket és empirikus eredményeket, melyek a baráti kapcsolatok eddigi kutatása során születtek. Az áttekintést a társas kapcsolatok általános sajátosságaival kezdjük, majd a barátság szociológiai és lélektani tanulmányozásának eredményei következnek. A baráti kapcsolatok jellemzőinek ismertetésénél ADAMS és BLIESZNER említett elméleti modelljére támaszkodunk, mivel ez a modell lesz a későbbiekben bemutatott kutatás hipotetikus modelljének alapja. A szakirodalmak bemutatásának fókuszában a barátságon belüli nemi különbségek állnak, különös tekintettel a barátságon belüli versengés jellemzőire. Az értekezés második részében ismertetjük a barátságban fellelhető nemi különbségek vizsgálatát célzó kutatást: célját, módszereit, és eredményeit. Végül összegezzük és értelmezzük a kapott adatokat.
5
A TÁRSAS KAPCSOLATOKRÓL Mindennapi életünk legnagyobb részét társas közegben töltjük. A személyes kapcsolatok, melyeket más emberekkel tartunk fenn, alapvetően fontosak hétköznapi tevékenységeink elvégzésében, valamint nagymértékben hozzájárulnak testi, lelki, sőt szellemi jólétünkhöz. Ezek a személyközi kapcsolatok nagyon sokfélék lehetnek, néhány ezek közül a legtöbb kultúrában megtalálható (ARGYLE 1992). Ilyenek a barátság, a házastársi kapcsolat, a gyerek-szülő viszony, a testvérekkel és egyéb rokonokkal való kapcsolataink, a munkakapcsolatok és a szomszédi viszony. Ezen kapcsolatok némelyike születésünkkor adott, másokat bizonyos körülményekkel együtt kapunk, s van, amelyiket magunk választjuk. Minden kapcsolatforma magában hordoz pozitív és negatív vonásokat egyaránt. Még a legőszintébb és legszabadabb baráti viszony is lehet időnként stresszforrás, nem beszélve a szomszédi és munkahelyi viszonyokról, vagy a házasságról. Mindennek ellenére mégis törekszünk társas kapcsolatok kialakítására, a boldogtalanság legnagyobb forrása kétségkívül a magány. Melyek a személyközi kapcsolatok pszichológiai alapjai? Miért vágyunk mások társaságára?
A TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI A szociobiológiai megközelítés szerint a kapcsolatok elsődleges célja a génjeink továbbadása, fennmaradásuk elősegítése (HAMILTON 1964). Az elmélet alapján azért tekintjük legfontosabb kapcsolatainknak a vérségi köteléken alapulókat, vagyis a rokoni kapcsolatokat, mivel rokonainkról való gondoskodásunk részben saját génkészletünk megőrzését szolgálja, és viszont. Minél közelebb állnak hozzánk rokonaink genetikailag, annál nagyobb erőfeszítést vagyunk hajlandók tenni értük, vagyis annál szorosabb a köztünk lévő kapcsolat. Joggal merül fel a kérdés bennünk, hogy mi a helyzet a barátainkkal, akik elvileg nem hordoznak számottevő velünk azonos gént. Miért van az, hogy mégis annyi időt töltünk genetikailag idegenekkel, mint a rokonainkkal, sőt időnként még többet is? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához az elmélet bevezette a reciprok altruizmus fogalmát, mely szerint másokról való önfeláldozó gondoskodásunk hátterében mindig annak feltételezése áll, hogy hasonló helyzetben ők is így gondoskodnak majd rólunk. A szociobiológusok azonban nem elégedtek meg ezzel az elképzeléssel. A legutóbbi kutatások már azt próbálják bizonyítani, hogy baráti kapcsolataink létrejöttében is szerepet játszik a gének azonossága (MACDONALD 1996, TÓTH 2002). Külső megjelenésünk hasonlósága, mely génjeinkben kódolódik, látható információt szolgáltat a genetikai készlet azonosságának mértékéről, és ezt tudat alatt észlelve választunk magunknak barátot. A génkészlet hasonlóságát testfelépítésünk, arcunk bizonyos méreteinek aránya tükrözi, amelyet az elmélet szerint, valakit meglátva azonnal képesek vagyunk észlelni. A körülöttünk található személyek közül azt találjuk vonzónak, és keressük a barátságát, aki hozzánk hasonló. Ez az un. fenotipusos illesztés biztosítja „önző génjeink” baráti támogatását. Az elmélet nagyban hasonlít az észlelés közvetlen, Gibson-i modelljéhez (GIBSON 1979), mely szerint észlelési rendszerünk az evolúció termékeként, képes közvetlenül felvenni a túléléshez szükséges információkat. Vajon személyészlelési képességeink is ilyen veleszületett, evolúciós haszonelvet követő módon fejlődtek ki és állnak génjeink
6
szolgálatában? Tényleg elképzelhető, hogy „személyészlelési készülékünk” tartalmaz egy lenyomatot saját genetikai készletünkről, akár saját testünk fontosabb arányait, majd valakivel találkozva ehhez viszonyít és hozza meg a döntést, mehet, vagy marad? A kérdésekből kiérződő szkepticizmust tovább fokozzák a megerősítés- és csereelméletek, vagy a vonzalom alakulásánál tárgyalásra kerülő „puszta kitettség”-re vonatkozó elmélet eredményei. A megerősítés- és csereelméletek a reciprok altruizmushoz hasonlóan feltételezik egyfajta számító attitűd meglétét a kapcsolatokban, azonban ez ráadásul tudatos is. Eszerint azokat szeretjük, akikkel való kapcsolatunk jutalmazó jellegű, vagyis akiktől valamilyen formában megerősítéseket kapunk. Ez a megerősítés, vagy jutalom lehet konkrét fizikai jellegű, mint az anya-gyerek kapcsolatban jelenlévő kézzelfogható táplálás, illetve szimbolikus, mint amilyen nézeteink megerősítése, önértékelésünk fenntartása, tisztelet vagy öröm. A csere-elmélet a kapcsolatokban található konkrét vagy szimbolikus javak kölcsönös cseréjét hangsúlyozza, melynek egyensúlyát a kapcsolatban résztvevő felek folyamatosan figyelemmel kísérik (THIBAUT – KELLEY 1959). Saját befektetéseiket a kapcsolat várható nyereségéhez próbálják igazítani és tartós „ráfizetés” esetén általában a kontaktus megszakítása történik. Ez a teljességgel racionális és számító jelleg azonban eltérő mértékben jellemzi a kapcsolatokat. CLARK és MILLS (1979) ezért elkülönítették a „közösségi” (communal) kapcsolatokat, a „cserealapú” (exchange) viszonylatoktól. A közösségi kapcsolatokra a mások jólétével való fokozottabb, önzetlen törődés jellemző, amely nem veszi szigorúan figyelembe a ráfordítások és nyereség arányát, mely utóbbinak egyik közvetett forrása a másik személy öröme, illetve az együtt töltött idő és tevékenységek örömteli jellege. Ilyen közösségi kapcsolat a barátság, amelyre időlegesen jellemző lehet a „cserearányok” romlása, de a tapasztalatok a barátság felbomlásának okára vonatkozóan azt mutatják, hogy hosszú távon mégis egyensúlyra, illetve jutalomra törekszünk (GOULDNER – STRONG 1987). Kapcsolatainkban képesek vagyunk értékelni befektetéseink és hasznunk arányát, vagyis, hogy méltányos és igazságos-e a viszony. A befektetett erőforrások és a kapott jutalom arányának megfelelően HATFIELD és munkatársai (1979 idézi ARGYLE 1995) háromféle észlelt kapcsolattípust vizsgáltak: az aluljutalmazottat az egyenlően jutalmazottat és a túljutalmazottat. A méltányosság három formájának a partnerkapcsolatban érzett boldogság mértékével való együtt járása a vizsgált személy nemének függvényében változott. Legboldogtalanabbak és haragosabbak azok a férfiak voltak, akik úgy érezték, kapcsolatukban aluljutalmazottak. Legboldogabbak, mindkét nem esetén, az egyenlően jutalmazott csoport tagjai voltak. A túljutalmazott csoportban az aluljutalmazottal ellentétes tendencia volt megfigyelhető – a nők boldogtalanabbnak (bűntudatosabbnak) mutatkoztak, mint a férfiak, akik alig voltak kevésbé elégedettek az ilyen kapcsolattal, mint az egyenlően jutalmazottal. Úgy tűnik tehát a nők számára fontosabb a méltányosság, míg a férfiak saját nyereségeikre ügyelnek jobban. Azonban az eredmények általánosíthatósága a barátságra, a heteroszexuális partnerkapcsolatokban eleve meglévő patriarchális alá-főlé rendeltség miatt, kevéssé valószínű. A barátság mindkét nem esetében, egyenrangúak kapcsolatát jelenti.
7
A szocializációs- és tanuláselméletek a kapcsolatok tanult jellegét, a kapcsolatok szabályainak elsajátítását emelik ki. Ide sorolhatók a korai anya-gyerek kapcsolat fontosságát hangsúlyozó elméletek is, mint amilyen a kötődés elmélet (BOWLBY 1969). A biológiailag kiszolgáltatott újszülött igényeire való gondozói válaszkészség fontos összetevője a korai kötődés kialakulásának, amely az elmélet szerint, mintául szolgál a későbbi társkapcsolatoknak. A kapcsolatok szabályait igen korán elsajátítjuk, és ebben a tanulás mindenféle formái szerepet kapnak. A szociális tanuláselmélet szerint még csak az sem szükséges, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk az egyes viselkedésformák következményeit, elég, ha látjuk másoknál a szabályok működését, és képesek vagyunk azt azonosulás útján magunkra vonatkoztatni, illetve utánzással elsajátítani (BANDURA – HUSTON 1961, BANDURA 1976). Az 1960-as évektől fokozatosan tért nyerő kognitív megközelítés sem maradt adósunk a társas kapcsolatokra vonatkozó elméletekkel. A kognitív konzisztencia elméletek a személyek közötti kapcsolatot valamely általuk ismert ingertárgyról alkotott vélekedéssel hozzák összefüggésbe. Eszerint egy kapcsolat akkor kiegyensúlyozott, ha a benne részt vevő felek mind ugyanúgy vélekednek az általuk fontosnak tartott kérdésekről. A kiegyensúlyozatlan és egyensúlyhiányos viszonyok feszültséget hordoznak, amely vagy a kapcsolat lazulásához vagy az érintett kérdésben történő véleményváltozáshoz vezet (FESTINGER 1957, HEIDER 1958, NEWCOMB 1956). Ez a megközelítés jól magyarázza a hasonlóság fontosságát a kapcsolat kialakulása és megszilárdulása szempontjából. A kapcsolat fenntartásában, főleg konfliktusok esetén, gyakran előtérbe kerül a másik viselkedésére vonatkozó oktulajdonítás, azaz attribúció. Ilyen helyzetekben hajlamosak vagyunk saját negatív viselkedésformáinkat külső tényezőknek, a szembenálló félét belső diszpozícióknak tulajdonítani (ORVIS és mtsai 1976, idézi ARGYLE 1995).
A TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A személyközi kapcsolatok jellemzése számos dimenzió mentén történhet. ARGYLE (1992) kiemeli a kapcsolat célját, a szabályokat, az együtt töltött időben végzett tevékenységeket, a kötődés formáját és erősségét, a kapcsolatokról vallott elképzeléseket és hiedelmeket, illetve a kapcsolatok kialakításához és megőrzéséhez szükséges készségeket. A kapcsolat létrehozásának és fenntartásának célját vizsgálva 3 fő faktort találtak: saját fizikai jólétünkre való törekvés (1), a társas elfogadás igényének kielégítése (2), és a szituációból adódó feladatok, célok elérése (3). Ezen célok megvalósulásának mértéke a kapcsolattal való különböző mértékű megelégedettséget hoz létre, ami a viszony örömteli jellegét biztosítja. Az elégedettség tényezőit vizsgálva ARGYLE és FURNHAM (1983) három ortogonális faktort tárt fel: az anyagi és instrumentális segítségnyújtás mértékét (1), a társas-érzelmi támogatás mértékét (2), valamint a közös érdeklődés és érdekek arányát (3). Ez a három faktor, az egyes kapcsolati formákban, más-más mértékben járul hozzá a megelégedettség mértékéhez. Az emberi viszonylatok mindegyike több-kevesebb szabály alapján működik. Ezen szabályok némelyikét készen kapjuk a csoport normáiként, amelynek tagjai vagyunk,
8
más szabályokat próba-szerencse alapon vagy megfigyeléses tanulással kell elsajátítanunk. Vannak kapcsolatok, melyeket jogi szabályok irányítanak, másokat informális szabályrendszerek. Nincs olyan hosszabb távú emberi kapcsolódás, amely ne lenne a tagok által közösen elfogadott írott vagy íratlan szabályrendszer alapján vezérelve. ARGYLE és munkatársai 33 általános kapcsolati szabályt tártak fel, melyek klaszteranalízissel vizsgálva a társas viszonyokat kétfelé osztották: intim és kevésbé intim kapcsolódásokra. Az intimként definiált kapcsolatokban az intimitás kifejezése és fenntartása a fő szabály, míg a kevésbé intim kapcsolatokban az intimitás kerülése és a hatékony feladatvégzés (ARGYLE – HENDERSON – FURNHAM 1985). Az együtt töltött időben végzett tevékenységek természetesen a kapcsolatok formájának, céljának megfelelően nagy változatosságot mutatnak. Barátok vagy házastársak sokkal több intim témát beszélnek meg egymással, és általában is többet beszélgetnek, mint a munkatársak, vagy a szülők és gyermekeik. Még azonos kapcsolati formán belül is nagy varianciát mutatnak a közös aktivitások, amint azt a későbbiekben a baráti kapcsolatok részletes elemzésénél látni fogjuk. A demográfiai jellemzők, mint a nem, kor, iskolázottság és társadalmi-gazdasági helyzet nagymértékben hozzájárul ehhez a varianciához. A kapcsolatok formája a kötődés mértékét is meghatározza. Az emberi kötődés vizsgálata főleg az un. korai kötődést tekinti elemzése tárgyának, ami alatt a gyermek és elsődleges gondozója közötti bizalomteli viszony kialakulását értik elsősorban. Újabb kutatások feltárták a kötődés felnőttkori jellemzőit is, amelynek fókuszpontjában az intim viszonyok létrehozásának és fenntartásának képessége áll. Néhány tanulmány a barátság és a felnőtt kötődés kapcsolatát is vizsgálja – ezeket a barátság fejlődésének tárgyalásakor fogjuk részletesen ismertetni. Minden kutató egyetért abban, hogy a legerősebb kötődés általában a szülő-gyermek viszonyban figyelhető meg, majd a szerelmi partnerek és a barátok következnek. Az egyéb kapcsolatokra a kötődés különböző mértékű felszínessége jellemző. Az embereknek jól kialakult elképzeléseik vannak arról, hogy mi jellemzi az egyes kapcsolatokat. Ezek a laikus elméletek a tudományos elméletekhez hasonló pontossággal írják le a különböző viszonylatok jellemzőit, illetve képesek megkülönböztetni a jól-rosszul működő kapcsolatokat. WISH és munkatársai (1976) 4 észlelt dimenziót tártak fel multidimenzionális skálázással a kapcsolatok összehasonlítására vonatkozóan: egyenlő-egyenlőtlen (1), együttműködő, barátságos – versengő, ellenséges (2), társas-érzelmi, informális – feladatorientált, formális (3), valamint felületes – mély (4). Ezek a dimenziók azonban nem tűnnek folytonos dimenzióknak, ritkán változtatható át valamely kapcsolat egy másikká. ARGYLE megfogalmazásával élve „nincs több kapcsolat a házasság és a testvéri viszony, vagy a munkatársi és szomszédi viszony között, mint a vízilabda és a sakk között” (ARGYLE 1992. 48. oldal). A kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képessége fontos erőforrásunk. Azok a személyek, akik képesek pozitív, kölcsönösen kielégítő kapcsolatokat fenntartani, sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint akik képtelenek erre. A magányosság, a társas támogatás hiánya a fizikai egészséget veszélyeztető rizikófaktor (PIKÓ 1996).
9
A BARÁTI KAPCSOLATOK JELLEMZŐI A barátságot a többi személyközi kapcsolattól általában egyedülálló önkéntessége és kevéssé intézményesült volta mentén különböztetik meg. Azok a kutatók, akik az önkéntességére helyezik a hangsúlyt, a barátságok kialakulásában és fenntartásában fontos diszpozícionális tényezőket vizsgálják. Akik az intézményesség felől közelítenek, vagyis szociológiai megközelítést választanak, azok a társas struktúrák hatását és az egyén kontrollján kívül eső befolyási tényezőket veszik figyelembe. Ez a két tradíció a vizsgált személyek köre mentén is különbözik: a diszpozícionális elméletalkotók a baráti pár közötti interakciós folyamatot vizsgálják, míg a strukturalisták az egyének teljes kapcsolati hálózatát, annak is főleg strukturális jellemzőit. ADAMS és BLIESZNER (1994) a témát összefoglaló tanulmányukban egy olyan integratív megközelítést ajánlanak, mely a két nézőpontot egy keretbe helyezi. A modell összefoglalását az 1. ábra tartalmazza. A következőkben ezt az integratív modellt alkalmazva és kiegészítve mutatjuk be a baráti kapcsolatok jellemzőit. STRUKTURÁLISKULTURÁLIS KÖRNYEZET BARÁTSÁGMINTÁZATOK
EGYÉNI JELLEMZŐK
HÁLÓZAT
Viselkedés interpretáció
internalizáció
Társas strukturális tényezők, pl. nem, kor, családi háttér, stb.
S Z E R K E Z E T
PÁR
S Z E R K E Z E T
F Á Z I S O K
F Á Z I S O K
Interaktív folyamatok
Lélektani adottságok
Interaktív
folyamatok
1. ábra A baráti kapcsolatok integratív modellje (ADAMS – BLIESZNER 1994. 106. oldal nyomán)
A vizsgálatok nagy része az egyéni jellemzők feltárására irányul. Ilyenek lehetnek azok a strukturális-demográfiai jellemzők, melyek a tudományos kutatások java részében független változóként szerepelnek, mint a vizsgált személy neme, kora, etnikai vagy vallási hovatartozása, társadalmi osztályhelyzete. Ilyen egyéni jellemzők még a vizsgált személyek lélektani adottságai: attitűdjei, motivációi, személyisége, értékpreferenciái, stb. A lélektani diszpozíciók gyökerét kereshetjük genetikai-biológiai meghatározókban vagy a szocializációban, tanulásban, illetve a kettő kölcsönhatásában. A strukturális és lélektani jellemzők az interpretáció és internalizáció folyamatain keresztül hatnak egymásra. A társas strukturális helyzet számos elvárást állít elénk, pl.
10
hogyan kell nemünknek, korunknak és osztályhelyzetünknek megfelelően gondolkodnunk, éreznünk és viselkednünk – ezeket internalizáció útján tesszük magunkévá. Az egyéni adottságaink és személyes diszpozícióink befolyásolják a strukturális helyzetből fakadó lehetőségek és korlátok értelmezését. A két tényező együtt alakítja az egyén viselkedési mintáját, ami a barátságmintázatok alapja. Az egyéni viselkedésminta tartalmazza mind a rutinszerű viselkedéséket, mind a bejósolhatatlan cselekvéseket, valamint az egyén válaszait az ilyen magatartásformákra. A tevékenységek napi mintázata alakítja a barátságok mintázatát. Ez három együttműködő elemet tartalmaz, melyek mind a pár, mind a hálózatok szintjén működnek. A struktúrát (1) a baráti kapcsolatok formája, a hierarchia, a barátságban lévő szolidaritás, a társas pozíciók hasonlóságának mértéke, a barátok száma és a közöttük lévő kapcsolódás sűrűsége, intenzitása jellemzi. A baráti kapcsolatok fázisokon (2) mennek keresztül. A kapcsolatokra általában jellemző a megismerkedés, felépülés, megszilárdulás, meggyengülés és befejeződés folyamata (LEVINGER 1983). A barátságra jellemző interaktív folyamatok (3) a barátok viszonyukra vonatkozó gondolatait, érzéseit és viselkedéseit tartalmazzák. Ez a három elem a baráti pár és a baráti hálózat szintjén egyaránt jelen van, és egymással szintenként is kapcsolatban állnak. A barátságot az egyéni és a kapcsolati jellemzőkön kívül nagyban befolyásolja az a strukturális és kulturális környezet, amely adott helyen és időben körülveszi. Ennek a kontextusnak a vizsgálata eredményezte a barátságra vonatkozó kevés számú történelmi vagy kultúrközi összehasonlító vizsgálatot. A barátság kutatásának elméleti kereteit felvázolva képet alkothattunk a téma szerteágazóságáról és összetettségéről. A vizsgálat célkitűzéseinek megfelelően, a következőkben áttekintjük azokat a kutatásokat, melyek a modell elemeit jelen tanulmányt megelőzően vizsgálták. Miután tisztázzuk a barátság jelentését, részletesen bemutatjuk a viszony struktúrájának és interaktív folyamatainak eddigi tanulmányozásából származó eredményeket. Az interaktív folyamatok közül kiemelt figyelmet szentelünk a kapcsolat ez idáig elhanyagolt árnyoldalának, a barátok közötti versengésnek. Kiegészítjük a modellt a barátságnak az egyénre vonatkozó befolyásával. Külön kiemeljük a témánk szempontjából jelentős nemi különbségeket és azok magyarázati lehetőségeit.
A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJA A BARÁTSÁG-KÉP TÖRTÉNELMI VÁLTOZATAI A jelenkori nyugati barátság-felfogás nagyban különbözik annak ókori, középkori vagy újkori képétől. A modern kort megelőző időkben a baráti kapcsolat a férfiak közötti viszony volt, a nők barátságát alacsonyabb rendűnek tekintették, és nem méltatták figyelemre. Az ókori gondolkodók, akik e témával foglalkoztak, mind azt állították, hogy a barátság olyan érzelmeket kíván, pl., komolyságot, elkötelezettséget és hűséget, amire a nők nem képesek. Jellemző volt ez a nézet a középkor nő-ellenességére is, amit leginkább az egyházatyák, pl. Szent Jeromos, Nagy Gergely, Szent Ágoston, Szent Ambrus munkáiban érhetünk tetten (KÉRI 1996). A barátság tartalma ennek ellenére nem volt híján azoknak a jellemzőknek, melyeket ma egyértelműen femininnek
11
tekintenek. Ezekben a korokban a férfiak barátsága, hasonlóan a mai (általában inkább nőkre jellemzőnek tartott) barátsághoz, tele volt szenvedéllyel, egymás iránti erős elkötelezettséggel, intim feltárulkozással. Mivel az ókor és középkor írásos emlékei férfiak tollából származnak, ezért nem csodálkozhatunk, ha nincsenek hiteles feljegyzések a nők közötti kapcsolatról, vagyis a női barátságokról. A barátság és a házasság modernizációja fő előmozdítójának az ipari forradalommal bekövetkezett társadalmi változások, az individualizmus elterjedése és a társas rendszerek demokratizálódása tekinthető (OLIKER 1989). Az individualizmus és demokrácia lassan, közvetetten szivárgott be a családba, ami ezáltal hideg és autoriter intézményből átalakul az érzelmi támasz és elfogadás legfőbb színterévé, ahol fontos az egyén boldogsága, a szexuális öröm és a magánélet. A házasságban többé nem összeegyeztethetetlen az értelem és az érzelem. A XIX. század igazi áttörést hoz a női barátságokról vallott vélekedésekben is – a női írók megjelenésével már nem lehetett átsiklani a nők érzelmei felett. A nők egymás iránti szoros és hűséges baráti kapcsolatait, annak mélységeit olyan írók tollából olvashatjuk, mint Jane Austin, Virginia Woolf vagy a Bronte nővérek. Ez az a kor, amikor az intimitás olyan mértékben jelen van a női baráti kapcsolatokban, hasonlóan az ókor férfibarátságaihoz, hogy számunkra összemosódhat a homoerotikával. Az intimitás ilyen mértékű (szenvedélyes) jelenléte a baráti kapcsolatokban főleg annak volt köszönhető, hogy a kor hagyományainak megfelelően a házasságban ez az érzelmi töltet csak a legritkább esetben volt jelen. A hiányzó érzelmi támogatást, a feltétel nélküli szeretet és odafordulás érzését ezért mindkét nem (de főleg a nők) azonos nemű baráti kapcsolataikban próbálták megtalálni (PAUL 1991). Bár a romantikus házasság eszménye akkor (és talán a mai napig) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a XX. századdal a koedukáció elterjedésével az ellenkező neműek találkozása mindinkább lehetővé vált, a randevúzás elfogadott és gyakori időtöltés lett a fiatalok életében, ami a párok izolálódásához és a páros aktivitások uralmához vezetett. A megelőző korokkal ellentétben az elmúlt század egyértelműen a heteroszocialitás színtere volt, ahol férfi és nő romantikus kapcsolatának mindennél több teret szenteltek a művészetek és a társadalmi diskurzus hétköznapi színterei egyaránt. Ez az átrendeződés elvette az időt és energiát az azonos nemű baráti kapcsolatoktól – különösen igaz ez a női barátságokra, amelyek újra alárendelt és alulértékelt helyzetbe kerültek. Ennek ellenére, egyes szerzők az 1970-es ’80-as években, a szerelmi kapcsolat feminizációjához hasonlóan (CANCIAN 1986, 1987), a barátság elnőiesedéséről beszélnek, és azt a veszélyt vetítik elénk, hogy a férfi barátságok és a férfiak ezáltal alulértékelt, sőt negatívan megítélt helyzetbe kerülnek (BALSWICK 1988, MCGILL 1985). BARBARA BANK (1995) ezért a barátság olyan androgyn definícióját és vizsgálati fókuszát javasolja, melyben egyaránt jelen vannak az intimitás kifejeződése (női aspektus) és a kölcsönös segítségnyújtás (általa férfiasnak tartott aspektus) mellett a heroikus (férfias?) barátság egyéb tényezői is (törődés, hűség, bizalom). Az ilyen androgyn definíció nem kirekesztő egyik nem nézőpontjával szemben sem, ezáltal hitelesebb képet ad a barátság nemi jellegzetességeiről is. Az androgyn jellegű barátságfelfogás az ezredforduló közeledtével megvalósulni látszott, bár talán másként, mint azt BANK képzelte. A posztmodern korban fontossá vált
12
a szabadidő és annak örömteli eltöltése, a barátság általános definíciójából ennek megfelelően kissé háttérbe szorult az intimitás és elkötelezettség. A mai általánosan elfogadott nézet szerint a barátságra leginkább az önkéntesség, az örömteli jelleg és a formalitások hiánya a jellemző, általában nem tartalmaz szexuális interakciót és együttélést, közös munkát és felelősségvállalást (ARGYLE 1995). DAVIS és TODD (1985) a barátság-prototípusokat vizsgálva számos különböző elméleti és módszertani alapból kiinduló tanulmányt elemzett, hogy feltárja azokat az összetevőket, amelyek mindegyikben közösek. Vizsgálatuk eredményeként 8 barátság elemet neveznek meg, melyek BLIESZNER és ADAMS integratív modelljében az interaktív folyamatoknak felelnek meg. Ezek a komponensek a következők: Hitelesség, Ragaszkodás, Intim feltárulkozás, Segítségelfogadás, Megbízható szövetség, Társas-ság, Önbecsülés, és Konfliktus. WRIGHT (1969, 1978) korábban szintén hasonló eredményre jut, amikor a barátság csere-elméleten alapuló meghatározását kibontva 5 jutalmat különít el, amit erőforrásaink befektetése nyomán nyerhetünk. Ezek a jutalmak a Hasznosság Érték (Segítségelfogadás), Ego-támogatás Érték (Feltárulkozás), Ösztönzés Érték (Ragaszkodás), Én-megerősítés Érték (Önbecsülés), és a Biztonság Érték (Megbízható Szövetség). Ezeket az értékeket az egyén különböző mértékben tulajdoníthatja a barátjának. A kapcsolat Konfliktus összetevőjét WRIGHT két dimenzióra bontotta, melyek a kapcsolat fenntartásának helyzeti vagy személyes nehézségeit takarják. Szintén fontos része az elméletnek a barátság Erőssége, amit az Önkéntes Kölcsönhatás (Társas-ság) és a kapcsolatban részt vevő személyek Egyediségére történő fókuszálás (Hitelesség) mértéke alkot. Vagyis egy erős barátságot mindig az önkéntes kölcsönös elkötelezettség és a másik személy elismerésének magas szintje jellemez. DEMOGRÁFIAI KÜLÖNBSÉGEK A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJÁBAN ROBERT SELMAN (1981) strukturált klinikai interjúkkal vizsgálta a gyermekek barátságfelfogásának fejlődését. Az óvódás korú gyermekek barátválasztását még az esetlegesség jellemzi. Barátnak legtöbbször a játszótársat tekintik. Az óvodáskor vége felé már megjelenik az egyirányú közreműködés feltétele a barátság definíciójában, vagyis a gyerekek azt tekintik barátjuknak, aki megteszi, amit ők akarnak, és azt szereti, amit ők szeretnek. Hat és tizenkét éves kor között, a szakaszos együttműködés időszakában, a gyerekek a baráti kapcsolatokat az együttműködés és alkalmazkodás függvényeként értelmezik, ezért a véleménykülönbségek és viták a kapcsolódások felbomlásához vezethetnek. Az iskoláskor végére azonban a barátságról alkotott kép meglehetősen összetetté válik, így a barátságok jellemzői is kezdenek a felnőtt baráti kapcsolatok jellemzőire hasonlítani. Az intim, kölcsönös kapcsolat szakaszában, 9 és 15 éves kor között, a barátságra, mint egyedi elkötelezett kapcsolatra gondolnak a gyerekek, ezért ennek a kornak a kapcsolatait gyakran terheli birtoklási vágy és féltékenység. A legfejlettebb barátság-felfogási szintet SELMAN 12 éves kortól kezdve figyelte meg, amikor az autonómia és kölcsönös függés egyidejű, kiegyensúlyozott jelenléte válik hangsúlyossá a barátság definíciójában, amivel párhuzamosan az előző szakasz negatív tényezői csökkenő tendenciát mutatnak, noha a legtöbb barátságban sosem hiányoznak teljesen. Selman vizsgálatának eredményeit más kutatási eredmények is megerősítették (GOODNOW – BURNS 1985; YOUNISS – VOLPE 1978). Hazai, serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában SALLAY HEDVIG (1986) is a barátságfelfogás
13
életkortól függő alakulását találta, melynek hátterében a kognitív fejlődés életkori szakaszait feltételezte. A felnőtt barátságot gyakran hasonlítják a szerelemhez, amely STERNBERG (1986) háromkomponens-elmélete szerint az intimitás, szenvedély és elkötelezettség hármassal jellemezhető. Amennyiben a dimenziókat kontinuumként vizsgáljuk, az elképzelés szintén alkalmazható a barátságra, viszonyt a szenvedély általában hiányzik a modern baráti viszonyokból, és a másik két dimenzió is változik a barátságban részt vevő felek jellemzői és a barátság szorosságának mértéke szerint (SHERROD 1989). A barátság felnőtt definíciójára vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint a megkérdezettek általánosságban az önkéntességet, a kölcsönös támaszt, a bizalmat, az együtt végzett tevékenységek örömteli jellegét emelték ki, valamint a szerepek és szabályok viszonylagos hiányát (ARGYLE 1992). SAPADIN (1988) nyitott végű mondattal vizsgálta a barátság meghatározását, „A barát, az olyan valaki, aki…” formulát használva. A kapott eredmények a barátság idealizált képét festették le, az igazi barátot, aki eszerint valaki olyan, „aki ott van neked mindig, amikor csak szükséged van rá, bármilyen okból”. A válaszok 8 kategóriát alkottak: intimitás, bizalom, függés, megosztás, elfogadás, gondoskodás, közelség, és öröm. Bár nem találtak a definíció elemeire vonatkozó szignifikáns nemi különbséget, mindazonáltal a nők többször hangsúlyozták az intimitást, függést és az elfogadást, mint a férfiak, akik többször emelték ki a közös tevékenységeket a barátság meghatározásában, mint a nők. Az osztálykülönbségekre vonatkozóan kevés adat áll rendelkezésünkre. Az ilyen témájú vizsgálatok nagy része szociológiai és etnográfiai megközelítésből, valamely egyéb jelenség tanulmányozásának részeként elemzi a baráti kapcsolatokat, sokszor csak egy adott osztály vagy nem (főként a férfiak) vonatkozásában. KAREN WALKER (1995) ezt a kutatási rést próbálta meg betölteni a ’90-es évek közepén végzett mélyinterjús vizsgálatával, melyben amerikai közép- és munkásosztálybeli férfiakat és nőket kérdezett baráti kapcsolataik mintázatáról és a baráti viszonnyal kapcsolatos elvárásairól. A vizsgálat kitért a barátság definíciójára is, és azt az eredményt kapta, hogy általánosságban mindkét osztálybeli válaszadók megkülönböztették a barátot a rokontól és a munkatárstól, a konkrét barátok felsorolása azonban gyakran nem tükrözte ezt az elvet. A munkásosztálybeli válaszadók 4/5-e (nők és férfiak egyaránt azonos gyakorisággal) nevezett meg barátként olyan rokont, aki nem a házastársuk volt, míg ez az arány a középosztályban az esetek kevesebb, mint felére volt jellemző. Ezzel ellentétben a középosztálybeli válaszadók a munkásosztálybelieknél szignifikánsan nagyobb arányban nevezték meg partnerüket a barátaik között. Ez az eredmény alátámasztja WALKER koncepcióját a barátság társadalmi-gazdasági meghatározottságáról. A munkásosztálybeliek kisebb mértékű földrajzi mobilitása a családdal való szorosabb kapcsolattartást tesz lehetővé, ami a középosztályban a nagymértékű mobilitás hatására nagyon nehezített. Ezért amíg a munkásosztály tagjai megőrizhetik intenzív rokoni kapcsolataikat, és azok látják el a barátság funkcióit, addig a középosztály kapcsolati igényeit főként a családon kívül elégítheti ki. Ez utóbbi jelenség alól a házastárs vagy partner a romantikus házasságideál nagyobb mértékű megvalósulása és a kedvezőbb társadalmi-gazdasági lehetőségek miatt lehet kivétel, mely utóbbi tényezők lehetővé teszik, hogy a partnerek szabadidejüket együtt töltsék, és így közelebbi, intim, kölcsönösen kielégítőbb, kapcsolatot alakítsanak ki, mint a munkásosztálybeli házastársak.
14
A BARÁTSÁGOK MINTÁZATA – A STRUKTÚRA A vonzalomelméletek egyik legkorábbi megfigyelése volt, hogy a vonzalom kialakulásának, vagyis a kapcsolat létrejöttének egyik fontos eleme a fizikai közelség. Ma már az Internet korában tudjuk, hogy jöhetnek létre szoros és hosszú távú barátságok a nélkül is, hogy a kapcsolat kezdeti fázisában a tagok fizikailag találkoznának egymással, azonban ezekben az esetekben is szükség van a rendszeres interakcióra, és a kapcsolat elmélyülése már általában valós találkozásokhoz kapcsolódik (WALLACE 2002). A kapcsolat kialakulásának fázisában tehát mindenképpen szükséges a közelség, ha máshol nem, legalább egy virtuális térben. Ez a közelség általában jó előrejelzője a barátok hasonlóságának. ROBERT ZAJONC, tudománytörténetileg is meghatározó kísérleteiből levonva a következtetést, azt az álláspontot képviseli, hogy a találkozásnak való puszta kitettség megnöveli az adott személy vonzerejét (SAEGERT – SWAP – ZAJONC 2003). Nézete szerint a vonzalom kezdeti kialakulásához, vagyis ahhoz hogy valaki annyira szimpatikus legyen számunkra, hogy kedvünk legyen közelebbi kapcsolatot keresni vele, elegendő, ha elég sokszor látjuk. Ezt a nézetet mindennapi tapasztalataink is megerősítik, noha ismert az a jelenség is, amikor valaki „megszólalásig” vonzó – vagyis amint jobban megismerjük, elveszti kezdeti, első benyomásra alapuló vonzerejét. ZAJONC eredményei erősen ellentmondanak a szociobiológia Fenotipusos Illesztés Elméletének, mivel nehéz magyarázatot találni, hogy a puszta kitettség hogyan növelheti meg a genetikai illeszkedést két ember között. HASONLÓSÁG, KOMPLEMENTARITÁS ÉS FONTOS TULAJDONSÁGOK Bár a barátságot az egyik legdemokratikusabb kapcsolati formának tartjuk, mégsem igaz az a kijelentés, hogy nincs szabály arra nézve ki, kivel barátkozik. A társas kapcsolatokat megalapozó vonzalom kutatása általában 3 fő elméleti irány valamelyikét követi: a hasonlóságot, a kiegészítést vagy a fontos tulajdonságot hangsúlyozó irányokat (LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979). A leghangsúlyosabb, és a barátválasztás szempontjából leginkább alátámasztott megközelítési mód a hasonlóság hangsúlyozása. Hasonlóság Barátválasztásunkban már legkisebb korban is preferáljuk a hozzánk hasonlókat, hiszen ők azok, akikkel hasonló valóságértelmezést tudunk kialakítani, vagyis megerősítjük egymás világképét, s ez által jutalmazzuk egymást. A hasonlóság fontossága azonban nem csak csere-elméleti alapon magyarázható. Hasonló emberek hasonló közegben mozognak, illetve a közeg, amelyben éljük mindennapjainkat, általában hozzánk hasonló személyeket tartalmaz. Milyen jellemzők hasonlósága lehet fontos a barátság kialakulása szempontjából? Az életkor hasonlósága általában jellemző a baráti párokra. Óvodáskortól kezdve a gyermekek egyre inkább kortársaik felé fordulnak, és ez a korbeli hasonlóság igény egészen a felnőtt korig tart, amikor kilépve az intézményes nevelés keretei közül több lehetőségünk lesz más korosztályba tartozó személyekkel megismerkedni. De még a
15
felnőtt barátságokra is jellemző, hogy kis eltéréssel hozzánk hasonló korú barátot választunk. Ennek az az egyszerű oka, hogy felnőttkori baráti kapcsolataink nagy része ifjúkorunkból származik, minél öregebbek vagyunk annál kevésbé jellemző, hogy új barátságokat alakítunk ki. A hasonló korú személyek általában azonos életciklusban tartanak, ezáltal hasonló feladataik, élettapasztalataik, nehézségeik és örömeik vannak. Ezek alapozzák meg a valóság hasonló értelmezését, amely a kapcsolatok fontos kognitív alapja. A hasonló élettapasztalatok megosztása a barátságok egyik legfontosabb jellemzője. A nem szintén fontos tényező. Bármely életkort tekintve igaz, hogy a „legjobb barát” címet az esetek legnagyobb százalékában velünk azonos neműnek ítéljük oda. Különösen igaz ez az iskolás korra, amikor a lányok és fiúk szinte kizárólag az azonos neműek csoportjában barátkoznak. Hat éves korban a gyermekek 68%-a választ azonos nemű gyermeket legjobb barátjaként, ez az arány 12 éves korra 90%-ra növekszik (DANIELS-BEIRNESS 1989, idézi COLE – COLE 1998). Az ellenkező neműek közötti barátság leginkább a kamaszkorral kerül előtérbe, amikor a másik nem képviselőivel való romantikus kapcsolat jó kiindulópontjául szolgál. Azonban ekkor és később is szignifikánsan kevesebben választanak legjobb barátjukul ellenkező nemű személyt. Amíg az azonos neműek barátságában, az azonos életkorúakhoz hasonlóan, jelen lehetnek a közösön ismert élettapasztalatok, addig az ellenkező nemű barátságok legnagyobb vonzerejét épp a másik nem nézőpontjának megismerése adja. Az azonos neműek társaságának keresését, a nemi elkülönülést különböző nézőpontokból magyarázhatjuk. A kultúrközi összehasonlító vizsgálatok a nemi szegregáció általánosságát találták az ipari és nem ipari társadalmakban egyaránt. A nem ipari társadalmakban a férfiak és nők közötti teljes munkamegosztás megfigyelése, valamint a családi teendőkbe való bevonódás már igen fiatal életkorban kialakítja a nemek elkülönülését (HARKNESS – SUPER 1985, idézi COLE – COLE 1998). Az a tény, hogy mindez a modern, sőt posztmodern ipari társadalmakban is megfigyelhető, ahol a nemek munkamegosztáson alapuló elkülönülése egyre kevésbé látványos, mindenképpen más magyarázatot kíván. ELEANOR MACCOBY (1990) áttekintve a személyközi kapcsolatokban mutatkozó nemi különbségeket arra a következtetésre jut, hogy fiúk és lányok eltérő interakciós stílusa hozza létre a nemi elkülönülést. MACCOBY az interakciós stílus két formáját emeli ki, melyeket különösen alkalmasnak tart a nemi elkülönülés magyarázatára. Elmélete szerint a fiúk korlátozó interakciós stílust használnak, amely az érintkezés kontrolljára törekszik, gyakran megszakítva a másik fél beszédét, átvéve a szót, ami a másikat visszahúzódásra, „megadásra” készteti, és sokszor a tevékenység befejezését okozza. A lányok ezzel szemben felhatalmazó érintkezési stílust képviselnek, amennyiben jó hallgatóságként törekednek a másikat megerősíteni, vele egyetérteni, általánosságban az adott tevékenységet folytatni. A két nem, azaz a két stílus találkozása egyértelműen a fiúk dominanciáját és a lányok alárendelődését eredményezi, amelyben a lányok kiszolgáltatottnak érzik magukat. Ezért a lányokat a fiúk interakciós sajátosságai késztetik különálló csoportban tevékenykedni, ahol nem érzik magukat veszélyeztetve. Ugyanezen okból keresik a lányok a fiúkkal való együttes tevékenységek során a felnőttek jelenlétét, amely fékezi a fiúk durva, erő- és hatalomorientált viselkedését. Az, hogy a fiúk miért kerülik a lányok társaságát (a vizsgálatok szerint) már sokkal kevésbé érthető. MACCOBY az eltérő interakciós stílusra vezeti vissza nem csak a nemek elkülönülését, hanem a barátság
16
strukturális és interakciós sajátosságait is. Ezeket a nemek közötti különbség magyarázatait tárgyaló részben ismertetjük. A társadalmi-gazdasági tényezők hasonlósága alapul szolgálhat a barátok érték, attitűd és viselkedésbeli hasonlóságához, ami a barátságok tartós fennmaradásának egyik legfontosabb feltétele. Bár a kutatások a szociális státuszt, az intelligenciát és a fizikai vonzerőt nem hasonlóság-alapon tekintik a vonzalom szempontjából meghatározónak, hanem az un. szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető hipotézis alapján (ld. BYRNE 1971, DION és mtsai 1972), a kapcsolatok tartós fennmaradása és a barátság elmélyülése azonban más igényeket támaszthat, mint a felszínes vonzalmi megítélés. Az attitűdhasonlóságot, mint a vonzalom kialakulásának fontos tényezőjét számos kísérleti helyzetben vizsgálták (BYRNE 1971), de a laboratóriumi helyzetből levonható következtetéseket a való életbeli szituációkban tesztelve inkonzisztens eredményeket kaptak. Valós élethelyzetekben az attitűdhasonlóság-hatás, számos más tényező befolyását élvezi (BYRNE 1992), de nem elhanyagolható összetevője a barátságok tartós fennmaradásának. Más szerzők a kapcsolatban részt vevő felek viselkedésbeli hasonlóságát emelik ki, mint a személyközi vonzalom kialakulásában fontos tényezőt (WERNER – LATANÉ 1976). WERNER és PARMELEE (1979) azonos nemű baráti párok és nem barátok között vizsgálta az attitűdök és magatartásformák hasonlóságát. Eredményeik azt bizonyítják, hogy a viselkedésbeli hasonlóság jobb előrejelzője a kapcsolat szorosságának, mint az attitűdhasonlóság, noha a barátok hasonlóbbnak gondolják egymást attitűdjeikben, és kevésbé hasonlónak viselkedésükben, mint az a valóság. Szintén fontos tényező az érték- és személyiségbeli hasonlóság (IZARD 1960), amelyek – főleg a kapcsolat kezdeti szakaszában – nem valós, hanem észlelt mértékükkel befolyásolják a kapcsolat kialakulását (NEWCOMB 1961), tekintve, hogy valós jellemzőik közvetlenül nem megfigyelhetők, csak kikövetkeztethetők. A barátságok különbözőek lehetnek abban a tekintetben, hogy mely értékeket vagy személyiségtényezőket tartanak fontosnak, és melyek azok, amelyek hasonlósága bejósolja a kapcsolat tartós fennmaradását. CHENG és munkatársai (1995) például a többi személyiségtényezőnél fontosabbnak találták a Nyitottság, Extroverzió és Érzelmi Stabilitás hasonlóságát kínai serdülők ideális barátságról alkotott képében, és ebben a kultúrában főiskolásokkal végzett vizsgálatban az értékek közül a Jótékonyság és Univerzalizmus hasonlóságának fontossága emelkedett ki (LEE 1995). Nyugati kultúrkörben végzett vizsgálatok a közös értékpreferenciákat csak a közeli barátok esetében találták fontosnak, és az érték és személyiségbeli hasonlóság egymáshoz viszonyított fontossága a kapcsolat különböző fázisaiban változó volt. DUCK és CRAIG (1978) vizsgálati eredményei szerint az ismeretség kezdetén fontosabbnak mutatkozik az értékek hasonlósága, majd később egy finomabb személyiségjellemző, a személyes konstruktumok hasonlósága válik hangsúlyosabbá a barátság megítélése szempontjából. LEA és DUCK (1982) pedig azt találták, hogy a barátok számára azon egyedi értékek hasonlósága a fontos, amelyek valamiképpen nem szokványosak, vagyis melyeknek mentén kevés más emberrel találnak közösséget.
17
A vonzalom kialakulása szempontjából fontosnak találták a kognitív struktúra hasonlóságát is. Az értékelési dimenziók kolinearitásának elve és az un. hasonló személyi konstrukciók hipotézise (KELLY 1955) azonos fogalmi keretben tárgyalják a világ értékelésében jelentős mérföldkövek hasonlóságának fontosságát. Eszerint akik hasonló keretben értelmezik a körülöttük lévő társas és fizikai világot, azok jobban kedvelik egymást. Saját, heteroszexuális párokkal végzett vizsgálatunk a kognitív komplexitás két illeszkedését találta meghatározónak a tartós kapcsolatokban: a párok vagy kis különbséggel vagy nagy eltéréssel voltak jellemezhetők, azaz a hasonlóság és a komplementaritás egyaránt megjelent a romantikus kapcsolatban (LASSÚ 1996). Komplementaritás A vonzalom kialakulásának másik jelentős magyarázati lehetősége az egymást kiegészítő jellemzők elve. Ezt a hipotézist főleg a partnerkapcsolatokban vizsgálták, és a kapcsolat fejlődésének későbbi szakaszában találták fontosnak (WINCH, 1958, KERCKHOFF – DAVIS 1962). Az ebbe a megközelítésbe tartozó kompenzáló személyiségzavar hipotézisét szintén partnerkapcsolatokra dolgozták ki, azonban az un. interperszonális személyiségelméletek által egyéb, egészséges társas viszonyokra szintén alkalmazható (SULLIVAN 1953). Az elmélet empirikus tesztelése a barátság viszonyában még várat magára. A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis Ide tartoznak a már említett intelligencia, szociális státusz és fizikai vonzerő kitüntetett fontosságát hangsúlyozó elméletek (BYRNE 1971, DION és mtsai 1972), valamint a szimbolikus interakcionista megközelítés, amely szintén azt hangsúlyozza, hogy a vonzalom kialakulásakor nem a hasonló, hanem a szociálisan kívánatos tulajdonságokra adunk pozitív reakciót (LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979). A vonzalom-hipotézisek baráti kapcsolatokon belüli tanulmányozására kevés kutatás irányult. SALLAY HEDVIG (1986) serdülőkorúak kortárskapcsolatait elemezve a hasonlóság kiemelkedő szerepét találta fontosnak. FARAGÓ KLÁRA és LÁSZLÓ JÁNOS 1974-ben 27 fiatal baráti párt vizsgált, hogy feltárják a közöttük lévő érték, attitűd és személyiségbeli hasonlóságok mintázatát (FARAGÓ 1978). A felvett sokoldalú adatokat cluster-analízissel vizsgálták, így feltárva a barátság kritériumait. A hipotézisek tesztelése arra az eredményre vezetett, hogy amíg a szociálisan aktív személyek esetében a hasonlóság tendenciája érvényesült, addig a szociális introverzió dominanciájával rendelkező személyek baráti kapcsolataiban inkább a komplementaritás tendenciája volt megfigyelhető. Ez az adat tulajdonképpen a vonzalom harmadik megközelítését, a szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető hipotézist támasztja alá. A vizsgált mintán a társas aktivitás kitüntetett fontosságú jellemzőnek tűnt, amely legalább az egyik fél részéről szükséges tulajdonságként jelent meg a baráti pár kapcsolatának fennmaradása érdekében.
18
A BARÁTI HÁLÓZAT NAGYSÁGA ÉS SZERKEZETE Az, hogy valakinek hány barátja van, nagyon sokféle tényezőtől függ. Kisgyermekkorban, amikor a barátság fogalma még a játszótársakat jelenti, a két nem eltérő képet mutat a barátok/játszótársak számát tekintve. A lányok két-háromfős társaságokat alkotnak, míg a fiúk nagyobb csoportokban játszanak. Ezek a kapcsolatok óvodáskorban még nem szilárdak, napról napra változhat, hogy kik a tagjai ezeknek a kisebb-nagyobb csoportoknak (COLE – COLE 1998). Később a baráti kapcsolat kezd hosszabb távúvá válni, de a nemi különbség a barátok számát tekintve felnőtt korig megmarad. Az a tény, hogy fiúknál általában minden életkorban több barátot találunk, annak köszönhető, hogy a barátság egyedi definíciója, vagyis amit saját kapcsolataikra nézve alkalmaznak más, mint a lányok esetében. Ha azt kérjük, hogy a „jó barátaik” számát mondják meg, akkor az megegyezik a lányoknál is megfigyelt 2-3 fővel. Amíg ha csak általában kérdezzük a barátok mennyiségét, akkor a barátok számukra gyakran összemosódnak a jó ismerősökkel, vagy haverokkal. A lányok ellenben „barát” alatt mindenkor a „jó barátot” értik. A barátok számára vonatkozó vizsgálatok gyakran vezettek ellentmondásos eredményekhez a felnőttek esetében is. CALDWELL és PEPLAU (1982) nem találtak különbséget amerikai férfi és női főiskolai hallgatók között barátaik számát tekintve, míg egyes kutatók a férfi hallgatók (AUKETT – RITCHIE – MILL 1988), mások pedig a nők előnyét találták, a barátok számát vizsgálva (JOHNSON – LESLIE 1982, PERETTI 1976). Ezek az ellentmondások jól tükrözik azt a nehézséget, ami a barátság vizsgálatakor a kérdésfeltevésben rejlik. A „Hány barátja van?” kérdés bár ránézésre egyértelmű, ténylegesen számos egymással egyenrangú választ eredményezhet aszerint, hogy a válaszadó milyen tényezőket tekint az adott pillanatban saját barátsága kritériumának. A barátok számában mutatkozó osztálykülönbségekre vonatkozó eredményeket szintén áthatja ez az értelmezési nehézség. A másik probléma az egyes társadalmi osztályok összehasonlításával az a tény, hogy a középosztályon kívül a többi réteg csak szórványosan vizsgált, kevés adat áll rendelkezésünkre társas kapcsolataikról. WALKER fent említett, 1995-ös tanulmányában elemzi a közép- és munkásosztály barátkozási mintázatát. Adatai szerint az amerikai mintában nem volt különbség a két osztály között abban, hogy hány helyi barátjuk van, de a középosztálybeliek szignifikánsan több távol élő baráttal rendelkeznek, mint a munkásosztály tagjai. Ennek az eltérésnek szintén mobilitásbeli és gazdasági különbségek az okai – a munkásosztály tagjai földrajzilag kevésbé mobilisek, és amennyiben mégis elköltöznek lakóhelyükről, az ott élő barátokkal a gazdasági nehézségeik miatt nem tudják tartani a kapcsolatot, ezért az ilyen barátságok legtöbbször megszakadnak. Kevés hazai vizsgálat elemzi a barátságban mutatkozó demográfiai különbségeket. ALBERT FRUZSINA és DÁVID BEÁTA (1998/a) a Magyar Háztartásai Panel 1993-ból és 1997-ből származó barátságra vonatkozó adatait elemzik. A „Hány barátja van?” kérdésre – ami módszertanilag meglátásuk szerint sem a legjobb formája a kérdésfeltevésnek – kapott válaszokat nem, családi állapot és iskolai végzettség szerint hasonlítják össze, feltárva az eredmények időbeli változását és annak lehetséges okait is. Vizsgálatukban azt kapták, hogy a korral fordított, az iskolai végzettség növekedésével
19
egyenes arányban nő a barátokkal való ellátottság. UTASI ÁGNES 1986-ban végzett vizsgálatai hasonló eredményre jutottak (UTASI 1990). A férfiak előnye a nőkkel szemben minden paraméter mentén kimutatható volt, és azt is megfigyelték, hogy az 1993-97 közötti időszakban több nő, mint férfi vesztette el barátait. Csak a felsőfokú végzettségű nők mutattak a férfiakhoz hasonló barát-számot, és körükben a férfiaktól kisebb mértékben volt jellemző a baráttalanság. A családi állapot vizsgálata némileg ellentmondásos eredményeket hozott. Az egyedülálló nők majdnem fele barát nélkülinek vallotta magát, míg ez az arány a házassággal és a gyermekek számának növekedésével nőtt. Ez ellentétes tendenciát mutatott a férfiaknál, ahol legtöbb barátról az elváltak és özvegyek számoltak be. Az eredmények értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a barát fogalma ebben a vizsgálatban nem volt körülhatárolt, így nem tudhatjuk, hogy a megkérdezettek kiket tekintettek barátjuknak. Az 1998-99-és 2000 évi Monitorvizsgálatok már a barátok egy körülhatárolt szeletét vizsgálták, a bizalmas barátokat, akikkel a válaszadó fontosabb dolgait, problémáit az elmúlt fél évben megbeszélte (ALBERT – DÁVID, 1998/b, 1999, 2000). Az ilyen szűkebb körű kérdésfeltevésnek köszönhetően megnőtt azon férfiak aránya, akik nem rendelkeztek bizalmas baráttal. A 2000-ben felvett vizsgálatok eredménye másik fontos változást is mutatott: Magyarországon megállt a barátok számának 90-es években regisztrált csökkenése. A demográfiai változók alapján semmilyen különbséget nem találtak a korábbi vizsgálatokhoz képest. A barátok számának felnőtt- és időskorral történő csökkenése a hazai és nemzetközi társas támasz vizsgálatok által is megerősített jelenség. A felnőtt kori partnerkapcsolatok, a családalapítás és munkavállalás elkötelezettségei mindkét nemnél a baráti kapcsolatok lazulását, a barátok számának csökkenését hozzák. A leépített barátságok azután a válás vagy a házastárs halála esetén nehezen feltámaszthatók. Az adatok fényében úgy tűnik, a férfiak könnyebben szerzik vissza barátaikat, talán, mert ők másként gondolnak a barátságban megengedett távolságra és elkötelezettségre, mint a nők. A két nem ilyen irányú különbségeit később részletesen tárgyaljuk. A nők hátránya a baráti kapcsolatok kialakításában és fenntartásában a nyugati trendekkel ellentétes tendenciának mondható. ALBERT és DÁVID (1998/a) a hagyományos, paraszti társadalom örökségének tekintik a nők tradicionális szerepét, aminek eredményeként a női kapcsolatok főként a családon belül szerveződnek. Ahogyan a magasabb végzettség megszerzésével férfiak és nők helye a társadalomban közeledik egymáshoz, úgy csökken a két nem közötti különbség a baráti kapcsolatok számát tekintve is, sőt a nők elfoglalják a nyugati irodalomban többször is megfigyelt előnyösebb pozíciót. A barátság általában kevéssé hierarchikusnak tekintett társas viszony. Két jóbarát kapcsolatában ritkán találunk tartós, mereven leosztott alá-fölérendeltséget, a hosszú távú kapcsolatokban időről időre változik a dominancia és alárendelődés. Baráti hálózatok esetében azonban mindig megtalálhatók a sztár-helyzetben lévő vezéregyéniségek, akik a társas háló középpontjában vannak, körülvéve egymással több-kevesebb kapcsolatban lévő személyekkel (MÉREI 1988). A baráti hálózatok központi szereplője fejlett társas kompetenciával rendelkezik. A társas kompetencia ROBERT SELMAN (1980) szerint a másik nézőpontjának átvételének képességétől függ. SELMAN érdekes összefüggést talált a nézőpont-átvételi képesség és a szociális
20
alkalmazkodás között. Vizsgálatai alapján azok a gyerekek, akik társaikkal nehezen jönnek ki, mert azok nem kedvelik őket, vagy az átlagnál alacsonyabb, éretlenebb szinten teljesítettek a nézőpont-átvételi próbában, vagy az átlagnál magasabb szinten. Ez utóbbi gyerekeket társaik basáskodónak vagy számukra túl komolynak és érthetetlennek találták. A gyermekek körében végzett szociometriai vizsgálatok a népszerűséggel összefüggőnek találták a vonzó külsőt, segítőkészséget, jó kommunikációs készségeket és az agresszió hiányát (COLE – COLE, 1998). Ezek a fejlődéslélektani kutatások gyakran tekintenek el a nemi különbségek vizsgálatától, vagy nem tekintve azt elemzésre érdemes tényezőnek, vagy azáltal, hogy csak az egyik nem (általában a fiúk) képviselőit vizsgálják (DODGE 1983, COIE – KUPERSMIDT 1983, PUTALLAZ 1983). Serdülőkorban a társas presztízst a két nem eltérően ítéli meg. COLEMAN (1962) klasszikus vizsgálatában a ’60-as évek amerikai középiskolásait tanulmányozta abból a szempontból, hogyan látják a vezető rétegbe kerülés tényezőit. Eredményei szerint mindkét nem kiemelte a jó személyiség jelentőségét, amit a fiúk esetében a jó hírnév, sportteljesítmény, vonzó külső és tanulmányi eredmények követtek. A lányok a jó személyiség után a külső megjelenést és a hírnevet hangsúlyozták. A vizsgálat eredményei jól tükrözik a kor sztereotipikus hozzáállását a férfi és női szerepekhez. A felnőttek baráti hálózatait csak az utóbbi időkben kezdték tanulmányozni a kutatók, az erre vonatkozó adatok még csak szórványosak és kevéssé feldolgozottak. A BARÁTSÁG EREDETE, INTENZITÁSA Az, hogy honnan származnak a baráti kapcsolataink, nagymértékben függvénye életkorunknak, családi és foglalkoztatottsági állapotunknak, társadalmi helyzetünknek. Gyermekkorban barátaink egyértelműen a kortárscsoportból származnak. Kortársaink közül is azokkal tudunk baráti kapcsolatot kialakítani, akikkel intenzív a viszony, vagyis viszonylag sok időt tudunk együtt tölteni. Barátságok leginkább azokban az intézményekben kötődnek, ahol a gyermekek az idejük legnagyobb részét töltik. Hazánkban ez jellegzetesen az óvoda és az iskola. Viszonylag kisebb szerep jut a lakókörnyezetnek, és ez annál inkább igaz, minél urbanizáltabb a közeg. A kevésbé urbanizált területeken, ahol a szomszédok viszonya intenzív és a mobilitás kevésbé nagy, a kapcsolatok kialakulásának színtere nagyobb valószínűséggel a lakóhely. A felsőoktatásban részt vevő fiatal felnőtt korosztály baráti kapcsolatai vélhetőleg, annak függvényében szerveződnek az intézményen belülről vagy kívülről, hogy mennyi idő telt el az iskolaváltás óta. A felsőoktatás első éveiben valószínűbb a régi barátságok ápolása, amelyek nagyobb valószínűséggel lazulnak meg az évek elteltével és váltják fel őket az új intézményben kötött barátságok. Az oktatásból kikerülő fiatalok és a felnőttek baráti viszonyait a társadalmi helyzet és az életciklusukra jellemző lehetőségek szabályozzák, melyet nagyban befolyásolnak a nemi különbségek. A munkásosztály tagjaira a középosztálynál nagyobb mértékben jellemző, hogy barátaik a szűkebb vagy tágabb családi körből, és a szomszédságból kerülnek ki (WALKER 1995, UTASI 1990). Ők a középosztálynál nagyobb valószínűséggel laknak hozzájuk hasonló személyekkel körülvéve. Különösen igaz ez a gyermeket nevelő, munkásosztálybeli nőkre, akiknek lehetőségei a családon és lakóhelyen kívüli ismerkedésre nagyon korlátozottak.
21
Hazai vizsgálatok szerint minél többet járt valaki iskolába, annál valószínűbb, hogy barátai az iskolatársak közül kerülnek ki (UTASI 1990). Az iskolai barátságok gyakran túlélik még az iskolaváltásokat és elköltözéseket is, nem ritka az az eset, hogy valakinek felnőtt korában az általános iskolából származik a legjobb barátja. Különösen igaznak tűnik ez a férfiakra, akik a vizsgálatok tanulságai szerint tartósabb barátságokat kötnek, régi barátaikkal ritkábban szakítják meg a kapcsolatot az életciklus váltások miatt, mint a nők. Ennek egyik magyarázata az életciklus váltások eltérő mértékű hatása a két nem életére. Míg a férfiaknak a családalapítással nem változik a foglalkoztatottsági állapota, és életmódja is gyakran érintetlen marad, addig a nők életében a gyermekvállalás hosszabb-rövidebb ideig tartó, teljes életmódváltással és a munkájuk időleges feladásával jár. A kisgyermekes anyák gyakran eltávolodnak azoktól a régi barátoktól, akik még nem vállaltak gyermeket, és kötnek kapcsolatot hasonló élethelyzetben lévő nőkkel. Ezek a „játszótéri” barátságok azonban leginkább a gyermekek korai életéveire jellemzőek, és az anyaság intenzív élményének megosztásáról szólnak. Ha nem mélyülnek el annyira, hogy a későbbi időszak kevésbé gyermek-centrikus élettörténéseit is meg lehessen bennük osztani, akkor gyakran megszakadnak, és a nők vagy visszatalálnak régi barátaikhoz, vagy újakat alakítanak ki. Ez az újabb életciklus váltás azonban sokszor a középkorú, gyermekeiket már felnevelt nők magányosságát hozza. Magyarországon a ’80-as évek végén, mind a közép-, mind a munkásosztály tagjai leggyakrabban (53,6 %) munkatársaik közül választotta a barátait (UTASI 1990). Ez az adat a nemzetközi összehasonlításban is erősen kiemelkedik, és okait főleg az adott kor társadalmi-politikai berendezkedésével próbálták magyarázni, amely nagy hangsúlyt fektetett a munkavállalásra, az állami alkalmazásra és a civil szerveződések elnyomására. A tendencia azonban a rendszerváltás után is folytatódott (ALBERT – DÁVID 2000), a válaszadók 52%-a olyan barátokat nevezett meg, akik egyben munkatársaik is. A munkahelyi barátok leginkább a férfiakra és a nagyobb városokban élőkre jellemzők, az iskolai végzettség szempontjából leginkább a szakmunkás és felsőfokú végzettségűekre. Az utóbbi években nőtt azok aránya, akik iskolatársaikat említik leggyakrabban barátként (48%). Ez az iskolázási idő növekedésével, a magasabb iskolai végzettséggel párhuzamosan nő, de a magasabb társadalmi osztályokban is jobban jellemző a férfiakra, mint a nőkre. Ennek oka a fent említett eltérő gyermeknevelési szerepvállalás lehet, ami miatt a nők – legalábbis egy időre – kiesnek a régi baráti hálózatból és kapcsolataik főleg a családra szorítkoznak. A szomszédságból származó barátok aránya férfiak és nők között azonos (44%), és ez a barátválasztás főleg az idősebbek, községben élők és alacsony iskolai végzettségűek körében volt a mintaátlagnál magasabb arányban jellemző. A kapcsolattartás intenzitása szintén nagyon változó jellemzője a kapcsolatoknak (HAYS 1988). Szociológiai vizsgálatok feltárták, hogy a fiatalok és az idősek – lévén kevesebb formális kötelességük van – többet érintkeznek legjobb barátjukkal, mint a középkorúak. Hasonló okból többet látják egymást az egyedül élők, mint a házasok; a diákok, mint a bármilyen státuszban dolgozó diplomások; és természetesen többet találkoznak azok is, akik egymáshoz közel laknak. A munkásosztály tagjai, akik legtöbbször homogén társadalmi közegben élnek, gyakrabban találkoznak barátaikkal, mint a középosztálybeliek, akiknek a barátai sokszor tőlük távol laknak. Különösen igaz
22
ez a munkásosztálybeli nőkre, akik közül sokan naponta „beugranak” barátnőjükhöz, valamilyen konkrét céllal vagy csak egy kis beszélgetésre (WALKER 1995). A kényelem fontos tényező a baráti érintkezés gyakoriságában. Ez magyarázhatja azt a paradox megfigyelést is, hogy van, amikor többet érintkezünk a velünk kevésbé szoros kapcsolatban levőkkel, mint a legjobb barátainkkal, illetve nem tekintjük barátunknak azt, akivel rendszeresen találkozunk. Ez a jelenség főleg a munkásosztály tagjaira jellemző. A középosztály tagjai esetében a ritkább találkozás azért nem veszélyezteti a kapcsolatot, mert az intenzitás, mint mennyiségi tényező csak az ismeretség elején kiugró fontosságú a kapcsolat kialakításához, későbbiekben a hangsúly a minőségi tényezőkre tevődik át (HAYS 1985). A nyugati kultúrkörben a kapcsolatok ápolásában, de még kialakításában is, forradalmi áttörést hozott a telekommunikáció fejlődése. Előbb a telefon vált széles körben elérhetővé, majd a ’90-es évektől az Internet könnyíti meg a barátságok kialakítását és ápolását, ma még főleg csak a közép- és felső osztály tagjai számára. Hasonló paradigmaváltást hozott a mobiltelefonok széleskörű elterjedése, ami főként a fiatalabb korosztály köreiben az SMS használatával járul hozzá a baráti kapcsolatok ápolásához. Ezeknek az új technológiáknak a személyes kapcsolatokra való hatását a laikusok, de még a szakemberek is, heves érzelmekkel és előítéletekkel terhesen kezelik. A kezdetben főleg a negatív hatásokat hangoztató tanulmányokat mára felváltották azok a beszámolók, melyek a kapcsolatokban bekövetkezett paradigmaváltás jellemzőit és hatásait előítélettől mentesen próbálják elemezni (ld. WALLACE 2002, vagy a PIALP1 kutatásai eredményeit, illetve hazánkban a MTA Filozófia Intézetének vonatkozó kutatási projektjét2). KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEK Az, hogy mit csinálnak együtt a barátok, függ a koruktól, nemüktől és társadalmigazdasági helyzetüktől. Legmeghatározóbb befolyása a nemnek, illetve a nemi szerepnek van a barátság tartalmára. A fiús és lányos időtöltési formák már igen kis korban eltérnek egymástól. Óvodában a barátságok a közös játéktevékenység körül szerveződnek, így a baráti viszonyok nemi különbségei a csoportos magatartásformákban megmutatkozó nemi különbségekből származnak. Fiúk többen és jellemzően nagymozgásos játékokat játszanak együtt, míg a lányok kisebb csoportokba (párokba) verődnek és kevésbé aktív, csendesebb játékokat játszanak. Az iskoláskorba lépve a barátság fontos tartalmi tényezője lesz a beszélgetés, vagy ahogy PARKER és GOTTMAN (1989) nevezi: a pletyka. Szerintük ez azért válik ebben a korban fontossá, mert ez biztosítja a kölcsönösség és információcsere feladatát, segít a gyermeknek elhelyezni magát a társas térben. A pletyka kisiskolás korban hasonló szerepet tölt be mindkét nemnél, azonban míg a lányoknál a barátság szinte kizárólagos „habarcsa”, ahogy Parkerék nevezik, addig a fiúknál nem veszítenek jelentőségükből a közös aktivitások, mozgásos játékok sem. A serdülőkor legtöbbször teljes eltolódást eredményez a kortársakkal és szülőkkel töltött idő mennyiségében, a kortársak javára. Az identitáskeresés intenzív időszakában
1
http://www.pewinternet.org/reports http://21st.century.phil-inst.hu
2
23
a barátok szerepe megváltozik és felértékelődik mindkét nemnél – önmaguk és a világ megismerésének legfőbb eszközévé, segítőjévé, kísérőjévé válnak a barátok. Mindenki másnál nagyobb mértékben nyílnak meg egymásnak, osztják meg érzéseiket, gondolataikat vagy félelmeiket (PARKER – GOTTMAN 1989). A „lelkizés” főleg a lányok esetében válik a barátságok fő tartalmi elemévé, míg a fiúk összetartozásukat inkább közös tevékenységeken keresztül élik meg. Mindez megfelel a két nem szerepéről és jellemzőiről kialakult elképzelésnek, azáltal a bizonytalan helyzetben a nemi identitást erősíti. A felnőtt barátságok 3 tartalmi elemét emeli ki ARGYLE (1992) a beszélgetést, a segítségnyújtás különböző formáit és a közös szabadidő eltöltést, ami a barátságok fő örömforrása. A beszélgetéssel és tevékenykedéssel töltött idő el eltérő arányban jellemzi a két nem barátságát. A nők minden társadalmi osztályból több időt töltenek „csak” beszélgetéssel, mint a férfiak, akik viszont többször találkoznak közös aktivitás céljából, pl. sportolni vagy valamilyen csoportos játékot játszani (CALDWELL – PEPLAU 1982). A beszélgetés leggyakoribb témája is különbözik: a nők főleg kapcsolataikról, érzelmeikről, bizalmas információkról beszélnek legjobb barátjukkal, míg a férfiaknak a beszélgetési témáját is az aktivitások (pl. sport) vagy személytelen dolgok adják (pl. politika, munka). A segítségnyújtás is különböző formát ölt a demográfiai változók függvényében. Nők a társas támogatás érzelmi oldalát hangsúlyozzák, mint amilyen az un. „házassági munka” (marriage work), melynek célja a barátnők partnerkapcsolati nehézségeiben a megküzdés, a problémák megoldásának elősegítése (OLIKER 1989). Ez főleg azokra a nőkre jellemző, akik tradicionális női szerepet viselnek, ezáltal leginkább családi kapcsolataik által meghatározottak (GOULDNER – STRONG 1987). A „házassági munka” mellett a munkásosztálybeli nők gyakran segítik egymást a gyermekek körüli teendőikben vagy információk átadásával (pl. munkalehetőségek). Férfiaknál a segítés általában instrumentális jellegű, ami az anyagi javak megosztásától a fontos információk átadásáig sokféle formát ölthet. Konkrét anyagi jellegű segítségnyújtás (pl. pénz vagy eszközök kölcsönadása, fizikai segítségnyújtás) a munkásosztály tagjai között jellemző, míg a középosztályban a barátok instrumentális segítése leginkább a szellemi javak és kapcsolati hálózat megosztását jelenti (WALKER 1995). A szabadidő közös eltöltése leginkább evés-ivást, sportok és játékok közös űzését, zenés táncos szórakozó helyek látogatását, valamint a szervezett csoportokban (pl. klubok vagy körök) való részvételt jelenti (ARGYLE 1991). A fiatalabb korosztály, az egyedül élők és a férfiak gyakrabban járnak el otthonról, mint az idősebbek, házasok és a nők. A középkorú középosztálybeli házaspárok tipikusan együtt találkoznak barátaikkal otthon egy vacsora keretében, míg a munkásosztály tagjai esetében a pár két tagja gyakrabban szervez külön „fiús” és „lányos” estéket. Ezeken az alkalmakon keverednek a tevékenységek – a sörözés vagy kávézás leginkább beszélgetést jelent, és a fiatalabb korosztály bulijai is többféle tartalommal töltik meg a baráti együttlétet. A sportok és játékok közös űzése, vagy nézése, a szurkolás tipikus férfias magatartásforma a barátságon belül és nem mutat erős társadalmi különbségeket. Hasonlóan férfiasnak tartják a klubtagságot is, amely azonban a közép- és felsőbb osztályok kiváltsága, és erős nemi meghatározottsága van – a legtöbb zártkörű klubnak a mai napig nem
24
lehetnek nők a tagjai. A társadalmi különbségekre jellemző, hogy amíg a munkásosztály baráti hálózata általában lokális, addig a közép- és felsőbb osztályok tagjai gyakran messze élnek barátaiktól. Ebből kifolyólag a felsőbb osztályokra jellemző az együtt nyaralás is – az egymástól távol élő középosztálybeli barátok nyaranta általában meglátogatják egymást. Az ismertetett nemi különbségek a nemi szerepek változásával kezdenek csökkenni. A női munkavállalás egyre szélesebb körű elterjedésével párhuzamosan nő azoknak a nőknek a száma, akik hivatásukat családi kötelezettségeikkel azonos fontosságúnak érzik, vagy esetleg előtérbe helyezik, és nem törekednek megfelelni a társadalom által elvárt tipikus nő képének. Ezek a nők sokkal inkább a férfiakhoz hasonló tartalommal ruházzák fel kapcsolataikat (GOULDNER – STRONG 1987). Barátságuk gyakrabban szövődik olyan tevékenységek köré (pl. közös sport), amely eddig főleg a férfiakra volt jellemző, és a társas támasz hagyományos, „női” formái mellett fontos szerep jut a szakmai segítségnyújtásnak, a karrier-kérdésekkel kapcsolatos véleménycserének.
INTERAKTÍV FOLYAMATOK INTIMITÁS ÉS KÖZELSÉG A BARÁTSÁGBAN DAVIS és TODD (1982) korszakalkotó munkája a barátság kutatásából született tanulmányok elemzésével feltárta a viszonyra legjellemzőbb tényezőket. A 8 tényező között az intimitás szerepelt az első helyen, lévén a leggyakoribb és legelfogadottabb eleme a baráti kapcsolatnak. A kapcsolat intimitási foka és a közelség – amit magyarul inkább szorosságként említünk – a barátságok legintenzívebben kutatott összetevője. Bár a két fogalom kapcsolatban van egymással, mégsem kezelhetők szinonimaként, szükséges egymástól megkülönböztetni és elkülönülten vizsgálni őket. A közelség meghatározását különbözőképpen lehet megközelíteni (PARKS – FLOYD 1996). Hozzárendelhetjük címkékhez, pl. ismeretlen, ismerős, barát, legjobb barát vagy szerelmi partner – azonban ritkán találunk egyetértést a címkék tartalmát tekintve. Megkérhetjük a válaszadót, hogy adja meg egy skálán az adott kapcsolat általa észlelt szorosságát – ekkor a skála egységeinek szubjektív értelmezése okozhat gondot. Vagy azonosíthatjuk a közelséget a ragaszkodás vagy elégedettség mértékével – ez a megközelítés azonban nem nyert empirikus megerősítést, tekintve, hogy a közelinek ítélt kapcsolatok gyakran negatív érzésekkel terheltek. És élhetünk azzal a lehetőséggel is, hogy mi magunk adunk egy definíciót, pl. meghatározhatjuk a közeli (szoros) kapcsolatot úgy, ahogy KELLEY tette (KELLEY és mtsai 1983) a kölcsönös függőség erős, gyakori, változó és időben hosszú távú mintázataként. Sajnos ez utóbbi sem érvényesíthető mindenkor, hiszen vannak rövid távú, de igen szoros kapcsolatok is. KORY FLOYD (1995) alternatív megoldásként, arra kérte vizsgálati személyeit, ítéljék meg egy skálán az általa megadott viselkedések mennyire jó jelzői a különböző kapcsolatok (barátság, testvéri viszony) szorosságának. Azt találta, hogy a baráti kapcsolatok szorosságát a testvérkapcsolaténál nagyobb arányban tartották jellemezhetőnek a közös tevékenységekkel, közös érdeklődéssel és az intim témák megbeszélésével. Férfiak és nők különbségére vonatkozóan azt találta, hogy a férfiak a kapcsolatok szorosságának meghatározásában a nőknél fontosabbnak találták az olyan
25
viselkedéseket, mint a kézfogás, közös ivás, és a szexuális témák megbeszélése. A nők a férfiaknál jelentősebbnek találták a személyes problémák megbeszélését és általában a mély beszélgetéseket, az ölelést, és a szeretet, gondoskodás és odafigyelés szóbeli kifejezését, valamint a közös vásárlást. Mindezen különbségek ellenére Floyd azt is leírja, hogy a két nem azonos mértékben jellemezte kapcsolatait a szorosság, elkötelezettség és elégedettség általános dimenzióiban. A módszerrel kapcsolatban felvetődő ellenérvekre, miszerint kikényszerített választási helyzetben kellett megítélni minden felsorolt magatartásformát, PARKS és FLOYD (1996) átalakították a vizsgálati elrendezést, és arra kérték vizsgálati személyeiket, hogy ők maguk mondják meg, mit jelent számukra a szorosság az azonos neműek és különneműek közötti barátságban. Eredményeik csak részben fedik a Floyd által előzőleg kényszerített értékeléssel feltártakat – ez is mutatja a módszertanban rejlő befolyásoló erőt. Összességében 13 elkülöníthető jelentéstartalmat kaptak, melyből leggyakoribbak az önfeltárás, támogatás, közös érdekek és a kapcsolat értékességének nyílt hangsúlyozása voltak. A kutatók kevés nemi különbséget találtak a közelség meghatározásában. A nők a férfiaktól nagyobb arányban emelték ki az önfeltárást, a kapcsolat komfortérzetét, a segítség és támogatásnyújtást, valamint a tanácsadást és új nézőpont nyújtását. Ez utóbbi összetevők nagyobb arányban voltak jelen azokban a meghatározásokban, ami a különneműek közötti barátság szorosságára vonatkozott, míg az azonos neműek barátságának szorosságában ehhez képest hangsúlyosabb volt a tisztelet. Az intimitás fogalomkörének vizsgálatát szintén számos hasonló nézőpontból végezhetjük, mint a kapcsolat közelsége tekintetében. A téma kutatói kezdetben leggyakrabban a saját definícióval próbálkoztak, leginkább az önfeltárásra, mint szükséges – és gyakran elégséges – tényezőre összpontosítva (JOURARD 1971/a). A ’80as évek végére ez a felfogás is meghaladottá vált és a vizsgálati személyektől származó definíciók összegyűjtéséből és elemzéséből származó eredmények váltak széles körben ismertté. Ilyen szempontból közelítette meg az intimitás definíciójának keresését MONSOUR (1992), aki arra kérte a vizsgálati személyeket, hogy írják le, mit jelent számukra az intimitás a barátságban. Eredményei szerint az intimitás jelentéstartalmába tartozó barátságjellemzők (gyakorisági sorrendben) az önfeltárás (minden, a másik által még nem ismert érzésre, gondolatra vagy tényre vonatkozóan), az érzelmek nyílt megjelenítése, a feltétel nélküli támogatás, a bizalom, a közös tevékenységek, a fizikai érintés és – főleg az ellenkező neműek közötti barátságban, de ott is csak ritkán előforduló – szexuális érintkezés. A nemi különbségeket vizsgálva Monsour inkább hasonlóságokat, mint eltéréseket talált az intimitás meghatározásában. Egyetlen különbség az önfeltárás említésének gyakorisága volt, ami szignifikánsan magasabb volt a nőknél, mint a férfiaknál, de az önfeltárás ez utóbbi csoportban is a lista legelején állt. Az önfeltárás fogalmának, dinamikájának, azaz az interperszonális kapcsolatban megfigyelhető különböző szintjeinek vizsgálata számos elmélet létrejöttét eredményezték. A legtöbb kutató egyet ért abban, hogy az önfeltárás saját magunkról történő információátadás, azonban az információ tartalmáról és az átadás folyamatának mikéntjéről való gondolkodás különböző elképzelésekhez vezetett. PEARCE és SHARP (1973) az önfeltárást elkülönítik a vallomástól és az elszólástól, amelyek kikényszerített vagy szándékolatlan formái az önmagunkról történő információ átadásnak, míg az előbbi önkéntes jellegű. CULPERT (idézi GRIFFIN 2002) az énleírástól különbözteti meg az önfeltárást, az által, hogy az előbbi fogalmat az egyénről publikus, míg utóbbit
26
bizalmas információk megosztására használja. Az önfeltárás folyamatának céljában sincs teljes egyetértés a kutatók között. JOHNSON (1997) azt hangsúlyozza, hogy az önfeltárás segít a másiknak, hogy jobban megértsen minket, JOURARD (1971/b) azonban, humanisztikus kiindulású elméletében, abban látja a folyamat lényegét, hogy az által énünk „áttetszővé” válik (Transparent Self), és így a másik képes lesz meglátni lényünk egyediségét. BERGER Bizonytalanság Csökkentési Elmélete főleg a kapcsolatok kezdeti szakaszában megnyilvánuló helyzeti bizonytalanság leküzdésének eszközeként értelmezi az önfeltárást, amely ebben az esetben nem az egyén hanem a másik személy érzéseinek és gondolatainak feltárását jelenti (BERGER – BRADAC 1982; BERGER – CALABRESE 1975). A Társas Penetráció Elmélet (ALTMAN – TAYLOR 1973) és a Kapcsolati Dialektika Elmélet (BAXTER – MONTGOMERY 1998) az önfeltárást a kapcsolatok dinamikája eszközének tekinti. ALTMAN és TAYLOR (1973) az egyéneket hagymához hasonlítja, amennyiben vélekedéseink, hiedelmeink, előítéleteink és vágyaink úgy rétegződnek egymásra, mint a hagyma rétegei. Ahogyan az emberek megismerik egymást, úgy válnak újabb és újabb rétegek láthatóvá, míg végül feltárul a személyiség magja. Ez az ön-feltárási folyamat, melynek 4 szakaszát különböztetik meg, teszi a kapcsolatokat egyre intimebbé. Az első szakasz, a tájékozódás, a személyiség nyilvános, perifériás területén zajlik. Ha a kapcsolat megfelel a kívánalmaknak, közelebb engedjük „mag”unkhoz a másikat, és ezzel párhuzamosan mi is jobban behatolunk az ő „mag”án területére. Ezáltal lépünk a második szakaszba. Ez a feltérképező érzelmi csere szakasza, amelyben személyiségünk korábban óvott és elzárt területeit engedjük meglátni. A harmadik szakasz a másodikhoz hasonló, csak mélyebb érzelmi cserét takar. Ez a mélyülő feltárulkozás a lehetséges legmagasabb intimitáshoz vezető átmeneti szakasz. A negyedik szakasz, a stabil csere, amely folyamatos nyitottságot, a személyiség minden rétegének feltárulkozását jelenti, melynek eredményeként az egyének behatolnak egymás legmélyebb magánterületére. ALTMAN és TAYLOR elmélete, bár a hétköznapi tapasztalatok igazolják a kapcsolatok fejlődésével fokozódó önfeltárás jelenségét, nem alkalmazható a nemi, etnikai, vallási különbségek és helyzeti tényezők figyelembe vétele nélkül. Általános tapasztalat, és tudományos vizsgálatok is igazolták, hogy az önfeltárás mértéke nem lineáris, hanem fordított U alakú összefüggést mutat a kapcsolattal való elégedettséggel. Vagyis az önfeltárás túlzott mértéke, éppúgy, mint hiánya a kapcsolat továbbfejlődésének gátja lehet. A túl sok, vagy túl kevés önfeltárás szubjektív megítélésünk függvénye. A folyamatban a személyek feltárulkozásának kölcsönössége és párhuzamossága fontosabbnak tűnik, mint a mérték maga. Úgy tűnik, kapcsolatainkban egyensúlyra törekszünk. Az egyensúly fontosságát hangsúlyozva, BAXTER és MONTGOMERY (1998) a kapcsolatokban jelenlévő feszültségeket helyezik Kapcsolati Dialektika Elméletük középpontjába. Szerintük az önfeltárás, melyet elméletükben kinyilatkoztatásnak neveznek, a nyitottság iránti vágy külső megnyilvánulása, amely szemben áll az elzárkózás iránti vágyunkkal, melynek külső kifejeződése az eltitkolás. A kapcsolat a két vágy, valamint a biztosság/bizonytalanság és a kapcsolódás/elkülönülés vágyai, folyamatos szembenállásuk okozta feszültségben, az aktuális helyzetnek megfelelő egyensúlyra törekedve alakul. BAXTER és MONTGOMERY elméletét továbbgondolva képesek lehetünk megmagyarázni mindazokat az ellentmondásokat, melyeket ALTMAN és TAYLOR társas penetráció modellje nem tud kezelni. Az egyénben működő egymással ellentétes
27
késztetések közül hol az egyik, hol a másik kerülhet fölénybe. Ennek megfelelően, ugyanazon kapcsolaton belül is, időről-időre változó intenzitásúnak élhetjük meg az önfeltárás vágyát. Befolyásolhatják önfeltárás iránti igényünket a társadalom elvárásai csakúgy, mint a helyzet, amelyben az adott pillanatban megéljük ezt az igényt vagy az ellenkezőjét. Emellett az önfeltárás és eltitkolás egyensúlyának beállításánál egyénileg eltérő lehet az egyes információk súlya, azaz intimitási foka. Elképzelhető, hogy a férfiak azért mutatnak kevesebb önfeltárást a kapcsolataikban, mert a feltárt (kevesebb) információ is nagyobb súllyal szerepel az egyensúly kialakításában, mint ugyanez az információ a nőknél. Amint az látható, a kapcsolat szorosságát és intimitását egyaránt befolyásolja az önfeltárás, az érzelmek kifejezése, a támogatás és a bizalom érzete. Azonban amíg az intimitást, a vizsgálat eredményei szerint, szorosságtól elkülöníti a fizikai érintés és néha a szexualitás, addig a kapcsolat szorosságát az elfogadás, megértés, tanács- vagy nézőpontadás jellemzi megkülönböztetetten. A barátságok intimitásának mértéke már a gyermekkorban is fontos meghatározója a kapcsolatoknak. ERIKSON (1963) az intimitásra törekvés időszakát csak az identitás kialakulása utáni életszakaszra, vagyis a fiatal felnőtt korra tette, ez azonban részben annak köszönhető, hogy elmélete erősen férfi-centrikus és az intimitást a heteroszexualitásban megtapasztalt kötődésre korlátozza. SULLIVAN (1953) ezzel ellentétben sokkal korábbi életkorban, 8-10 év között tartja legjellemzőbbnek az intim barátságot, a pajtásságot, ami szerinte kifejezetten az azonos neműek kapcsolatára jellemző. Újabb kutatások az intim barátság kialakulását szintén a gyermekkor középső időszakára helyezik (JONES – DEMBO 1989), és az életkor növekedésével, 9 és 14 éves kor között, különböző mértékű, de egyértelmű fejlődést találtak az intimitás minden vizsgált tényezőjében (őszinteség/spontaneitás, érzékenység/ismeret, kötődés, kizárólagosság, megosztás, ragaszkodás, közös tevékenységek, bizalom/hűség; SHARABANY 1974). A megélt intimitás a kapcsolatok minőségi jellemzője. WILARD HARTUP szerint a kielégítő baráti kapcsolatokkal rendelkező gyermekek a baráti viszonylatokban képesek elsajátítani a kommunikáció, együttműködés szabályait, melyek a későbbi kapcsolataikban elengedhetetlenek lesznek. A kapcsolatokon keresztül gazdagítják ismereteiket a világról, önmagukról és másokról. Barátságukból erőt és érzelmi feltöltődést nyernek, hogy megbirkózzanak a mindennapok kihívásaival, és nem utolsósorban, ez szolgál mintául a későbbi intim kapcsolatoknak. Azonban HARTUP is kiemelte a barátság minőségi jellemzőit, melyek a társas elfogadottság fontos előrejelzőjéül szolgálnak. Vizsgálatai alapján csak azoknak a barátságoknak van pozitív fejlődési jelentősége a későbbiekben, amelyek egymás kölcsönös segítésével, elismerésével, megerősítésével – vagyis intimitással jellemezhetők. Azok a barátságok, amelyek normasértő viselkedésre serkentenek, főleg hatalmi és erő alapon oldják meg a konfliktusokat, és a támogatás érzése hiányzik belőlük, inkább negatív következményekkel járnak a gyermek fejlődésére vonatkozóan (HARTUP 1992, 1996). Az intimitás azonban igazán a serdülőkori barátságokban válik hangsúlyos tényezővé. Különösen lányok esetében igaz, hogy az, aki nem alkalmas az intim feltárulkozás igényét kölcsönösségében kielégíteni, nem alkalmas barátnak sem. A közeli baráttal folytatott intim beszélgetések ugyanis lehetőséget adnak önmaguk felfedezésére, saját identitásuk kialakítására. Kifejezetten hangsúlyos ez a szexualitással
28
kapcsolatban, amely mindkét nem esetében vezető helyet foglal el az intim témák között (PARKER – GOTTMAN 1989). Kutatások arról számolnak be, hogy a fiúk barátsága már ebben az életkorban sem jellemezhető az intimitás olyan fokával, mint a lányoké (DOUVAN – ADELSON 1966), de amint az a felnőtt barátságokra vonatkozó vizsgálatokból majd látható lesz, ez a különbség inkább az intimitás jellemzően férfias vagy nőies tartalommal való feltöltéséből, mint az intimitás mértékének tényleges eltéréséből ered. A felnőtt barátságokra vonatkozó kutatások eredményeiből leggyakrabban levont következtetés a nők és férfiak serdülőkortól megfigyelhető eltérésére vonatkozik: a férfiak kevésbé mutatják az intimitás fentebb felsorolt jellemzőit a kapcsolataikban, mint a nők. Mivel a férfiakra a vizsgálatok szerint kevésbé jellemző a verbális önfeltárulkozás, vagy az érzelmi támogatás, ezért barátságukat definíció szerint kevésbé intimként jellemezték (GRIFFIN – SPARKS 1990, HAYS 1984). Ez a széles körben osztott nézet az intimitás feminizációjának köszönhető, ami leszűkíti a fogalmat a fenti jellemzőkre. Ez a jelenség olyannyira elfogadottá és evidenssé vált a tudományban, hogy a ’80-as évekre a „férfi hátrány megközelítés” nyert teret (SWAIN 1989), amelyben a férfiakat érzelmi kifejezésre alkalmatlannak, az intimitástól fenyegetettnek, abban járatlannak vagy arra egyszerűen képtelennek tartották, akik ezáltal szegényes kapcsolatokra ítéltettek (WILLIAMS 1985). Tény, hogy a vizsgálatok tanulságai és a hétköznapi tapasztalataink szerint, a nők több intim információt tárnak fel magukról, mint a férfiak, és ha egy barátságban nincs jelen az önfeltárás, akkor azt jobban hiányolják, mint a másik nem képviselői. SHERROD (1989) szerint azonban ezek a különbségek nem azt jelentik, hogy a férfiak barátsága kevésbé intim, hanem azt, hogy ők nem az énfeltáráson keresztül fejezik ki az intimitást. A férfiak un. intim bajtársiassággal jellemzik kapcsolataikat, ami tartalmában eltér a női intimitástól, hangsúlyozva a közös élmények összekovácsoló erejét. SWAIN (1989) szerint a férfias összetartásba beletartozik a szívességek cseréje, a versenyhelyzetek, a viccelődés, a testi kontaktussal járó sportok, az erőforrások megosztása, és mindenféle jártasságaikról való beszélgetések. Az intimitás férfias formája, SHERROD (1989) vizsgálatai alapján, ugyanúgy megadja a társas támogatottság érzetét – csökkenti a depressziót és elősegíti a stresszel való megküzdést – mint a nők közötti intimitás, vagyis funkciójuk azonos, csak tartalmuk más. Ezt az eredményt kapta hazai, serdülőkorú mintán végzett vizsgálatában SALLAY HEDVIG is (1986). Az intimitásban (annak feminizált definíció szerinti formájában) mutatkozó nemi eltérést a biológiai nemnél jobban befolyásolja a BEM (1974) által leírt nemi szerep orientáció. Az androgyn vagy nem konvencionális férfiak a tradicionális férfiaktól nagyobb, a nőkhöz hasonló mértékben igénylik az intim feltárulkozást, míg az andorgyn vagy nemi szereppel ellentétes (cross-sex typed) nők esetében ez éppen fordítva van (LOMBARDO – LAVINE 1981). A maszkulinitás tűnik a legmeghatározóbbnak: mindkét nem esetében azok voltak a legkevésbé hajlamosak baráti kapcsolataikban (azonos és ellenkező neműben egyaránt) az intim feltárulkozásra, akik ezzel a nemi szereporientációval rendelkeztek. A helyzetet bonyolítja az a tényező, hogy a nőkkel szemben mindkét nem nagyobb önfeltárási (intimitási) hajlandóságot mutat a barátságokban. Ez különösen a nemileg szerepazonos személyekre igaz, amíg az androgyn férfiak és nők nem tesznek különbséget a két nemből származó barátaikkal, amikor feltárják személyes érzéseiket.
29
Összefoglalva az intimitásban megmutatkozó nemi különbségeket az azonos neműek barátságában, azt mondhatjuk, hogy a vizsgálatok tanulságai szerint a tipikus férfiak nem keresik az önfeltáró intimitásnak azt a fokát, mint amire a nők vágynak a kapcsolataikban, és amikor a tipikus férfi a barátjával szemben magas intimitásról számol be, azt más úton éri el, az aktivitás és bajtársiasság hangsúlyozásával (SHERROD 1989). A KÖTŐDÉS ÉRTELMEZÉSE A BARÁTSÁGBAN Mivel a barátság önkéntes viszony, a benne résztvevőket nem kötik egymáshoz formális szerződések vagy kötelezettségek. A barátok közötti kötődés vagy a ragaszkodás ezért rendkívül fontos összetartó erő a kapcsolatban, és mint ilyen, intenzíven kutatott terület. WRIGHT (1969) Ösztönzés Értéknek nevezi a kapcsolatnak azt az összetevőjét, ami az elkötelezett kapcsolatban a tagok egyik jutalma lehet. Ez az érték a kölcsönös pozitív érzelmekből, a ragaszkodás érzetéből származik. Ez a ragaszkodás intenzitásában változó lehet, a kedvelés és a rajongás között számos fokozatban megjelenhet, jelenléte az elfogadás érzését közvetíti, ami hozzájárul a bizalom és spontaneitás létrejöttéhez, ahhoz a biztonságérzethez, ami lehetővé teszi, hogy a kapcsolatban teljesen önmagunkat adjuk. Azok a kapcsolatok, melyekből egyik vagy mindkét fél részéről hiányzik ez az összetevő, kevésbé elégítik ki a társas támogatás szükségletét, a kapcsolat anti-stressz funkcióját. Különösen igaz ez a nők barátságára, ahol az érzelmek megélése és kifejezése nagyobb hangsúlyt kap. A kötődés a baráti kapcsolatban olyan képesség, aminek hiánya hosszú távon a barátság felbomlásához, az elmagányosodáshoz vezethet. RUTH SHARABANY (1994) ezért az intim kötődést a kapcsolatokban a ház tartópilléreihez hasonlítja. A kötődés a személyiség összetevője, és mint ilyen, minősége a gyermek- és serdülőkoron keresztül korán meghatározottnak látszik. Azok a kutatások, amelyek a felnőtt kötődést vizsgálták, arra az eredményre jutottak, hogy annak minősége szorosan kapcsolódik az egyén szülőhöz, gondozóhoz való, gyermekkorban megélt kapcsolatának minőségéhez, vagyis a korai kötődéshez. A kötődési képesség kontinuitását SHARABANY (1994) a mélylélektan három különböző elméletével is értelmezhetőnek tartja. A tudománytörténeti időben legkorábbi elmélet, amely megmagyarázhatja a gyermekkori szülő-gyerek kapcsolat biztonságosságának hatását a felnőtt szerelmi és baráti kapcsolatokra, a Tárgykapcsolat Elmélet (KLEIN 1932). A klasszikus pszichoanalízisnek ez az ága az ösztön-kielégítés helyébe a tárgykeresés belső szükségletet helyezi, ami a társas kapcsolatok esetében az egyén azon késztetését jelenti, hogy másokkal kapcsolatba kerüljön, vagyis a kapcsolat önmagában, önmagáért fontos. A fejlődés során a külső tárgyak (személyek) belső reprezentációi alakulnak ki, melyek tükrözik az aktuális interakciókat, de az egyén speciális nézőpontja alapján is meghatározottak. A korai időszakban legfőbb interakciós partnerek, vagy az elmélet fogalmait használva, kapcsolati tárgyak a gondozók. A velük való kapcsolatban az interakciók során belsővé válik a gondozás mindkét szerepe: a gondozó és a gondozott egyaránt, és ez lesz a későbbi kapcsolatokban az interakció repertoár alapja. Életünk során bármely jelentős személlyel való viszonyunk kialakíthat ilyen reprezentációt, vagyis használhatjuk más kapcsolatokban, mint modellt. Hogy melyik tárgykapcsolat
30
modellt használjuk, az a helyzeti tényezőktől függ, azonban az egymásnak ellentmondó modellek problémát okozhatnak a felnőtt kapcsolatokban. SULLIVAN (1953) a személyiség interaktív definícióját alkotja meg, amelyben a megfigyelés területe a személyközi tér. Ebben a térben kapnak hangsúlyozottan fontos szerepet a kapcsolatok, ahol a személy az interakciókon keresztül felfedezheti önmagát. Az itt-és-most kapcsolatok lenyomatai a közeli és jelentős másokkal való kapcsolatban belsővé válnak, és dinamikusan változó modellt hoznak létre. Először a szülő, majd a barátok, végül az intim társak lesznek legfőbb szereplői ezeknek az interakcióknak. A gyermek (majd a felnőtt) a velük való kapcsolatban alakítja, strukturálja, tárolja tapasztalatait, viselkedését és én-észlelését, azzal a szándékkal, hogy a lehető legjobb kapcsolatot alakítsa ki a környezetével. SULLIVAN a személyiségfejlődésben nagy fontosságot tulajdonít az azonos nemű barátoknak, ahogy ő nevezi, a pajtásoknak. A pajtásságban jelenlévő intimitás segíthet megbirkózni a szülői kapcsolat nehézségéivel, korrigálhatja az egyén egocentrikus nézőpontját önmagáról és a világról, stb. A Korai Kötődés Elmélet (BOWLBY 1969) a Tárgykapcsolat Elmélet továbbfejlesztéseként jött létre, némileg visszanyúlva a klasszikus pszichoanalízis elméletének biológiai megalapozottságához. BOWLBY a biológiai túlélésért való küzdelemben a biztonságra törekvést tartotta jelentős tényezőnek, ami megalapozza a korai szülő-gyerek kötődést. Az anyával, mint legfőbb gondozóval való viszony belső leképeződése olyan munkamodellt hoz létre, amely a későbbi kapcsolatokban való viselkedést, bizalmat, bevonódást is befolyásolja. A modell egyrészt szűrőként működik, amin keresztül az egyén értelmezi tapasztalatait, másrészt elvárást közvetít, aminek hatására az egyén újrateremti az érintkezés régi, ismert mintázatát, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak. Számos kutatási eredmény szól amellett, hogy a gyermekkorban domináns kötődési mintázat a felnőtt kapcsolatokra is hatással van, befolyásolva az un. felnőtt kötődés minőségét. A korai kötődés vizsgálatakor meghatározott kötődési alaptípusok – biztosan kötődő, bizonytalan-elkerülő, bizonytalan-ambivalens, (AINSWORTH és mtsai 1978) – a felnőtt kötődésben is kimutathatók, és kapcsolatot mutatnak az egyén intim szerelmi és baráti kapcsolatainak működésével (MAIN – KAPLAN – CASSIDY 1985). A baráti kapcsolatok kialakulását vizsgálva, HAZAN és HURT (1991) azt találták, hogy a biztosan kötődő első éves főiskolások, a többi kötődési típusba tartozóknál könnyebben alakítottak ki baráti kapcsolatokat a kollégiumba költözés után, míg a bizonytalanul kötődő típusokba tartozó fiatalok között nagyobb arányban figyeltek meg magányosokat a félév végén. MCCARTHY (1999) nők körében végzett vizsgálatában, főleg az ambivalensen kötődő személyek körében talált összefüggést a kötődés típusa és a barátság kialakításának és megtartásának nehézsége között. A kötődés elmélet és az ismertetett kutatások a közvetlen folytonosság illúzióját tárják elénk a korai kötődéstől a felnőtt kapcsolatokig. Azonban számos kutatás nem talált empirikus bizonyítékokat a kötődés prototípusának folyamatosságára, sokkal inkább a kapcsolatok jellemzőinek egyfajta egymásba alakulását tapasztalták. KERNS (1994) áttekintve a kötődés kontinuitására vonatkozó vizsgálati adatokat, felhívja a figyelmet az anyán kívüli tényezőkre, a környezet egyéb tagjaival való kapcsolat fontos befolyásoló szerepére, a különböző kulturális értelmezések hatására a kötődés kialakulásában és későbbi változataiban. PARK (1988) olyan fejlődési modellt ajánl, melyben a kapcsolatok minőségének folytonossága van jelen az egyes életkori szinteken: a biztosan kötődő csecsemőből könnyen barátkozó kisgyermek, stabil pajtási
31
kapcsolatokkal rendelkező kisiskolás, intimitásra képes serdülő és kielégítő baráti és szerelmi kapcsolatra képes felnőtt válhat. Bármelyik modellel magyarázzuk is a korai kötődés biztonságának, mint az elsődleges kapcsolat legfontosabb jellemzőjének viszonylagos folytonosságát és hosszú távú hatását, azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy ennek a korai szocializációs befolyásnak, nemi hovatartozástól függetlenül, vitathatatlan jelentősége van a későbbi személyközi kapcsolatok alakulásában, hatása azonban nem statikus és visszavonhatatlan. SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS –ELFOGADÁS A BARÁTSÁGBAN: A TÁRSAS TÁMOGATÁS Annak mértéke, hogy mennyire érezzük kapcsolatainkat támogatónak, szorosan összefügg testi és lelki jólétünkkel. A környezetünkből származó támogatottság, a társas támasz sokféleképpen határozható meg, és sokan sokféleképpen vizsgálják (SARASON – SARASON – PIERCE 1994). Vannak, akik a kapcsolati hálózatot mérik, az egyén csoportba történő beintegrálódására és kölcsönkapcsolataira fókuszálva. Egy másik megközelítés az egyén számára aktuálisan jelen lévő támogatottságot méri, és vannak, akik ez utóbbi szubjektív vonatkozását, a szükség esetén elérhetőnek észlelt támogatottságot tanulmányozzák. Az egészség legerősebb előrejelzőjének az észlelt támasz mennyisége tűnik, ami a mérések alapján időben stabilnak mutatkozik, vagyis a személyiség változójaként kezelhető (VEIEL – BAUMANN 1992). Az észlelt globális támogatottság összefüggést mutat az egyén interperszonális készségeivel, énhatékonyság érzetével, alacsony szorongásszintjével, pozitív énképével, a másokra és a velük történő interakciókra vonatkozó pozitív elvárásaival, illetve folyamatos célorientáltsággal (SARASON és mtsai 1983). SARASON és munkatársai úgy vélik, a társas támogatottság a jó társas készséggel összefüggő tényező, eszerint a magas támogatottságú személyek pozitív szociális tulajdonságaikkal vonzzák be a támogató kapcsolatokat, ami megerősíti személyiségük azon tényezőit, amelyek további társas támogatottságot tudnak kivívni. A vizsgálatok tanulsága szerint a nők minden életkorban magasabb támogatottságról számolnak be, azonban támogatottsági igényük is magasabbnak tűnik. STEPHEN LEPORE (1992) vizsgálata szerint a főiskolás férfiak, bár több konfliktusról és kisebb támaszról számoltak be a kapcsolataikban, mégsem éreztek nagyobb distresszt, mint a nők, és a kapcsolatokkal való elégedettségük is megegyezett. Hasonló eredményt kapott PIKÓ BETTINA (1996) is serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában. A lányok a támogatás összértékét tekintve és a támogatás tényezőit (érzelmi, kognitív, anyagi) külön kezelve is magasabb támogatottságról számoltak be, mint a fiúk, viszont az általános elégedettség nem mutat eltérést a két nemnél. A támogatás forrásában mutatkoztak nemi eltérések: a vizsgálat szerint a serdülő lányok a fiúknál több támaszt kapnak barátaiktól, és ebben a dimenzióban elégedettebbek is, mint a fiúk. Összefoglalva az eredményeket azt mondhatjuk, hogy a társas-érzelmi támogatás – ami a társas támasz klasszikus értelmezése – barátoktól származó mennyisége a nők kapcsolatában nagyobb, mint a férfiakéban, akik viszont ezt nem is igénylik annyira. Ez megmutatkozik a barátsággal való általános elégedettség egyenlő szintjében, és összefüggésbe hozható az intimitás
32
nemileg eltérő értelmezésével, valamint a nők bizonyított előnyével az érzelmek kifejezésében és megértésében mutatott készségekben. A társas-érzelmi támogatottság sokféle forrásból származhat. Az egyes kapcsolati formákból származó pozitív és negatív hatások interakcióját vizsgálva, egyre több kutató feltételezi az általános védőhatás elvét (LEPORE 1992, SARASON – SARASON – PIERCE 1994). Az egyes élethelyzetekben megélt nehézségeket más kapcsolatokban megtapasztalt vagy szükség esetén elérhető támogatottság érzése könnyíteni tudja. Legnagyobb általános védőhatása a kiegyensúlyozott partnerkapcsolatnak van, de a barátoktól jövő támogatás épp a partnerkapcsolat nehézségeinek időszakában képes megvédeni az egyént a stressz negatív hatásaitól. Szobatársak és barátok támogató hatását vizsgálva főiskolai hallgatók között, LEPORE (1992) a barátoktól származó támogatottság érzetét nagyobb védőhatásúnak találta, mint a szobatársaktól jövőt. Ez a két kapcsolatban jelenlévő szorosság és intimitás erősségének különbségével magyarázható. A társas támogatottság vizsgálata általában az érzelmi támogatásra koncentrál – ennek mértéke alapján ítéli meg az előbbi erősségét. A legjellemzőbb kérdés, a „Kik azok a személyek, akikhez fordulhat, ha bármilyen problémája van?”, azonban nem szűkíti le a problémák körét a lelki problémákra, és a segítségnyújtás formáját az érzelmi támogatásra. Ennek felismerése nyomán néhány szerző külön kezeli az instrumentális és az affektív támogatottságot. Az instrumentális segítségnyújtás körébe tartoznak az olyan segítési formák, mint a gyerekfelügyelet, tárgyak és pénz kölcsönadása, vagy a házkörüli munkákban történő segítség. Ezekről a támogatási módokról, a tevékenységek elemzése kapcsán leírtuk, hogy a nemzetközi kutatások eredményei szerint, felnőttek esetében, főleg az alsóbb osztályokba tartozók baráti kapcsolataira jellemzőek. Az affektív támasz erőssége ezzel ellentétben az iskolai végzettséggel – ami jó indikátora a társadalmi osztályhelyzetnek – egyenes arányban nő. Egy, a ’80-as években végzett nemzetközi összehasonlító kapcsolatkutatás érdekes sajátosságokat tárt fel a társas támasz mibenlétével kapcsolatban (UTASI 1991). A 7 országban reprezentatív mintán felvett kérdőíves vizsgálat a különböző személyes kapcsolatok intenzitását és az ezekből származó támogatottságot vizsgálta. Többek között adatokat kaptak a baráti kapcsolati háló nagyságára vonatkozóan, valamint arra nézve, hogy kihez fordulnának a megkérdezettek, ha pénzügyi nehézségeik, házastársi konfliktusaik, vagy szomorúságuk támadna. Magyarországon a barátokkal való ellátottság, a már ismertetett nemi különbséggel, a vizsgált országokkal összehasonlítva, alacsony szintű. A társas kapcsolatokra a családi viszonyok dominanciája jellemző, a barátok főleg a munkahelyről származnak, és főleg instrumentális jellegű segítségre számítanak tőlük. Magyarországon volt a legalacsonyabb azoknak a száma, akik érzelmi jellegű problémáikkal barátjukhoz fordulnának. A „Kivel osztaná meg házastársával való konfliktusát?” kérdésre a magyar válaszadók 20%-a válaszolta, hogy senkivel! Ezután a leggyakoribb válaszok az anyja, és a lánya volt – vagyis az érzelmi támogatás forrásaként hazánkban kiemelkednek a családba tartozó nők, míg a többi országban a barátok vezetik a listát. A szomorú érzelmi állapot megosztása érdekes nemi különbségeket mutat: amíg a magyar nők ebben az esetben is jóval a nemzetközi minta szintje alatt választották a barátokat, a magyar férfiak viszont a nemzetközi mintával megegyező mértékű gyakorisággal választották lehetséges érzelmi támaszul barátaikat.
33
Az is igaz azonban, hogy a magyar férfiak 12%-a és a nők 7,5%-a, a többi ország tagjait jóval megelőzve, senkihez sem fordulna bánatával. UTASI ÁGNES a kapott eredményeket hazánk társadalmi-politikai és gazdasági berendezkedésének fényében értelmezi. Hangsúlyozza a tradicionális paraszti társadalom lenyomatait a családi kapcsolatok elsőbbségében, és a nemi szerepek elosztásában; a világháborúk és az azokat követő, bizalmatlanságra épülő politikai rendszerek negatív hatását a családon kívüli társas kapcsolatok kialakításában; valamint a nehéz gazdasági helyzetben a családi összefogás kényszerével kialakuló támogatási hálóban a baráti kapcsolatok gazdaságtalanságát. Mindezek hatására ma Magyarországon főleg a baráti kapcsolatok instrumentális jellege érvényesül, ha vannak is barátok, azok kevéssé forrásai az érzelmi támasznak – vagyis a klasszikus értelemben vett társas támogatottságnak. Ez a helyzet az életkor növekedésével egyenes arányban, az iskolai végzettséggel fordított arányban romlik. A nemi különbségeket elemezve azt láthattuk, hogy a családon kívülről származó támogatás inkább a férfiakra jellemző, rájuk is csak kis mértékben és csak instrumentális jelleggel. UTASI kutatásának eredményeit támogatják KOPP MÁRIA és munkatársai (1998) vizsgálatai is. Felméréseik azt mutatják, hogy a társas támogatottság észlelt mértéke minden forrásból csökkent a rendszerváltás időszaka alatt, 1988-ban és 1995-ben mért adatok alapján. Legnagyobb mértékű visszaesést a munkatársaktól származó támasz mértéke mutatott, ami különösen nagy jelentőséggel bír, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatások szerint, Magyarországon a felnőtt lakosság főleg ebből a körből származtatja baráti kapcsolatait (UTASI, 1990). A BARÁTSÁG ÁRNYOLDALAI: FÉLTÉKENYSÉG, IRIGYSÉG ÉS EGYÉB KONFLIKTUSOK A ’90-es évektől egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a kapcsolatok kétoldalúságára, arra a tényre, hogy szoros viszonyaink nem csak öröm és támogatás, de számtalan feszültség és konfliktus forrásai is lehetnek (LEPORE 1992, WALEN – LACHMAN 2000). A vizsgálatok szerint a barátság minden életkorban a legkevésbé konfliktussal terhelt terület. A barátoktól származó feszültség főleg az idős, egyedülálló nőkre hat negatívan, lévén más kapcsolatuk nincs, és ha a baráti kapcsolatban problémák vannak, akkor ezt ellensúlyozó viszonylatok híján, nagymértékű stresszt élnek át. Honnan származnak a baráti kapcsolatban a feszültségek? A barátságfelfogás fejlődése során az óvodáskori egyoldalú és változékony barátságképből a kisiskolás korra kialakul az együttműködést hangsúlyozó felfogás (SELMAN 1981). Ebben a szakaszban minden véleménykülönbség és vita veszélyezteti a barátságot, ezért a barátok és barátnők – legalábbis egymás szemében – arra törekednek, hogy egyetértést mutassanak. A korai serdülőkorban az elkötelezettség válik hangsúlyossá a barátság kritériumaként, ezért ezt az időszakot – főleg a lányok számára – a féltékenység terheli meg. Az érett barátságfelfogás kialakulása SELMAN szerint 12 éves kortól kezdődően történik, amikortól a barátok egymásra, mint kölcsönösen kapcsolatban lévő, de autonóm akarattal rendelkező lényekre gondolnak. Az érett barátságot tehát nem jellemzi bírvágy és féltékenység, a pár tagjai képesek megteremteni a közelség és távolság dinamikus, mindkét fél számára kielégítő egyensúlyát. A felnőtt barátsággal
34
kapcsolatos vizsgálatok azonban korántsem azt bizonyítják, hogy az érett kor önmagában meghozza a Selman-i értelemben vett, érett barátságfelfogás kialakulását. SAPADIN (1988) diplomás férfiakat és nőket kérdezett meg arról, mit szeret legkevésbé baráti kapcsolatában. Az azonos nemű baráttal való kapcsolatra vonatkozóan, sokan (a nők 16%-a és a férfiak 25%-a) válaszolták, hogy semmi olyan nincs a kapcsolatukban, amit nem szeretnek. Azok közül, akik megneveztek valamilyen negatív dolgot, mindkét nemnél a versengés, mint első legfontosabb feszültségforrás jelent meg (nők 22%, férfiak 25%). (Ez a „nem-szeretem” kategória nem jelent meg az ellenkező neműekkel való barátsággal kapcsolatban!) Ezt követte a nők esetében a felszínesség (21%) és az idő hiánya (11%), majd az elkötelezettség hiánya (10%), a birtokló viselkedés (9%), és a félreértések (9%). Férfiaknál az elkötelezettség hiánya, a birtokló viselkedés nem jelent meg az azonos nemű baráttal való kapcsolatban. Náluk a versengést a félreértések (14%), az idő hiánya (11%) és a felszínesség követték (11%). Az eredmények lehetséges magyarázata, hogy az azonos nemű barátságok esetében a nők több dolgot várnak el és ezért több dologban csalódhatnak, mint a férfiak. Külön érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy egyetlen férfi sem említette kapcsolatában problémaként az elkötelezettség hiányát, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy eleve alacsonyabb bevonódottság igénnyel lépnek fel a barátjukkal szemben, mint a nők. A nők számára a birtoklásai vágy és az ebből származó féltékenység a baráti kapcsolatok hangsúlyos tényezője, ami a nagyobb elkötelezettség és kölcsönösségre törekvés számlájára írható. A másik érdekes tényező a birtoklási viselkedés hiánya a férfi barátságokban, aminek oka szintén az alacsony bevonódottság és intimitás. A felszínesség érzete hasonló, főleg a nők kapcsolatában gondot okozó jellemző, ami az előzőekkel összhangban a nagyobb mélységés bevonódottság-igény kielégületlenségéből származik. A válaszadók 22%-a, férfiak és nők egyaránt, nem talált kivetnivalót az ellenkező neműekkel való barátságában. Az azonos nemű barátsághoz hasonlóan, ennek a kapcsolatnak is van egy speciális jellemzője, amely nem található meg (a legtöbb) azonos neműek közötti barátságban: a szexualitás feszültsége. A vizsgálat szerint – azok között, akik megneveztek valamilyen negatívumot – ez a jellemző volt mindkét nem esetében a leggyakoribb (látens, vagy manifeszt) konfliktusforrás (férfiak 28%, nők 20%). Nők esetében, ezzel azonos gyakorisággal jelent meg a felszínesség (20%), majd ezeket követte a félreértések (10%), a kevesebb interakció (9%) és a férfiak atyáskodó/szexista hozzáállása a kapcsolathoz (9%). Férfiaknál a félreértések (16%), majd a kevesebb interakció (9%) és a felszínesség (8%) volt a problémák gyakoriságának további sorrendje. Természetesen az atyáskodás nem volt jelen ebben a viszonylatban, viszont azon sem csodálkozhatunk, hogy férfitársaink nem rótták fel nekünk az anyáskodást, sőt 17%-uk kifejezetten kedvelt sajátosságként említette. A féltékenység a baráti kapcsolatokban tipikusan a másik személy szeretetének más személyre irányulásától való félelemmel függ össze, amely meghatározás leginkább a féltékenység tárgykapcsolati és pszichoanalitikus megközelítésével rokonítható (KLEIN 1957, FREUD 1988). A tárgykapcsolat elmélet szerint a féltékenység már csecsemőkorban megjelenik, tárgya leginkább az anyamell és közvetetten az anya, amit és akit a gyermek birtokolni óhajt, ám attól fél, hogy az apa elveszi őket tőle. FREUD (1988) közvetlen kapcsolatot feltételez a féltékenység és az Ödipális versengés között – szerinte az Ödipális helyzet megoldása egész életen át tartó befolyással bír, azokra a
35
helyzetekre, amikor felmerül valaki szeretett személy elvesztése. Abból az elméleti kiindulásból, hogy FREUD az Ödipális helyzet alacsonyabb szintű megoldását feltételezi a nőknél, következhet az a fenti megfigyelés, hogy a nők barátságára, a férfiakhoz viszonyítva, nagyobb arányban jellemző a féltékenység. A tárgykapcsolat elméleti megközelítés magyarázó ereje mellett szólnak azok a megfigyelések, hogy az anyák általában tovább szoptatják fiú-, mint leánygyermekeiket. Az irigységet úgy határozhatjuk meg, mint a másik által birtokolt tulajdonságok, képességek, tárgyak, kapcsolatok birtoklásának vágya. A féltékenység és az irigység gyakran összekevert fogalmak, noha az előbbi valami olyanra vonatkozik, ami van és nem akarjuk elveszteni, az utóbbi viszont olyanra, amivel (hitünk szerint) nem rendelkezünk, de szeretnénk. Az irigység magyarázatára szintén keretet adhat a pszichoanalitikus elmélet. FREUD sokat vitatott elképzelése a női pszichoszexuális fejlődésről egyenesen épít az irigység folyamatára, amikor a női psziché leglényegesebb meghatározó elemének azt a tényt, és a belőle fakadó irigységet tartja, hogy a nők nem rendelkeznek pénisszel (FREUD 1995). Az analitikus elmélet szerint a nők gyermek utáni vágya, valamint teljesítményorientációja ennek a péniszirigységnek a társadalmilag elfogadott formában történő megoldása. Az analitikus megközelítés azt sugallja, hogy a férfiak sokkal kevésbé irigyek, mint a nők, mivel életük korai szakaszában nem éltek át ilyen intenzív irigységélményt, tekintve, hogy nekik – ha jóval kisebb is, de – volt péniszük. A férfiak kisebb irigységének valószínűségét támasztják alá a két nem közötti gazdasági és társadalmi különbségeket hangsúlyozó feminista elméletek is, amelyek azt emelik ki, hogy a nők nem a péniszt irigylik, hanem azt a szabadságot és hatalmat, amit szimbolizál (HORNEY 1967). Vagyis amíg a férfiak kevesebb hatalomtól és erőforrástól vannak megfosztva, addig érthető, hogy kevésbé irigyek, mint a nők, akik mindezeket sokkal inkább nélkülözik. Az irigység jelensége azonban sokkal kevésbé kutatott terület, mint a féltékenység, így nem találtunk a két nem különbségére vonatkozó adatokat. Az általunk vizsgált barátságok azonban jellemzően azonos neműek közötti kapcsolatok, és mint ilyenek nincsenek kitéve a két nem közötti hatalmi és gazdasági különbségekből fakadó feszültségeknek. Sokkal inkább jellemző rájuk a harmóniára és konfliktusmentességre törekvés, és emiatt az irigység tényének – amennyiben jelen van – elrejtése. A barátságon belül megjelenő konfliktusok ritkán képezik tudományos elemzés tárgyát. THOMAS és KILMAN (1974) a konfliktusok megoldásában két igény figyelembevételét tartja fontosnak: az egyén és a másik fél szükségleteinek megvalósulását, vagyis az önérvényesítés és az együttműködés készségét. A két fél igényeinek megvalósulása szerint 5 stratégiáról beszélnek: 1. problémamegoldó stratégiáról (a konfliktus megoldása során mindkét fél igényei érvényre jutnak); 2. versengő stratégiáról (az egyén csak saját igényeit tartja szem előtt); 3. kompromisszumkereső stratégiáról (mindkét fél enged igényeiből, így mindkettejük szükségletei részben valósulnak meg); 4. alkalmazkodó stratégiáról (az egyén feladja igényeit a másik fél érdekében); és 5. elkerülő stratégiáról (amikor egyik fél igényei sem elégülnek ki, nincs tényleges konfliktuskezelés). A barátság, mint önkéntes viszony fenntartásának valószínűleg ez utóbbi kettő a leggyakoribb módja. Azonban a konfliktuskezelés készsége a szociális intelligencia része, és mint ilyen, nem elválasztható az egyén demográfiai jellemzőitől. A középosztálybeli baráti párok ritkán vállalják fel nyíltan konfliktusaikat. A látens konfliktus neheztelést, a barátság lazulását, vagy megszakadását is eredményezheti
36
anélkül, hogy akár egyszer is megtörténne a sérelmek nyílt kifejezése. A konfliktus ilyen módon történő megoldása nem jár az egyén érdekeinek figyelembe vételével, legtöbbször egyik fél érdekeit sem tartja szem előtt, vagy önalávetően alkalmazkodik a másik fél igényeihez, miközben az egyénen belül negatív gondolatokat és érzéseket ébreszt önmagáról és a másik személyről (WALKER 1995). Az amerikai munkásosztály körében a baráti párok nagyobb mértékű egymásrautaltsága jellemző. Ez a kölcsönös függés, a viszonzottság nagyobb mértékének elvárásával párhuzamosan növeli meg a konfliktusok valószínűségét. A viszonzatlan szívességkérés, illetve a túl sok szívesség kérése a leggyakoribb konfliktus a munkásosztálybeliek barátságában, ami gyakran vezet nyílt konfliktushoz és a barátság látványos megszakadásához. A munkásosztály baráti kapcsolataira a konfliktusmegoldás nyílt összeütközéssel járó módjai is jellemzőek lehetnek, mint a versengő vagy kompromisszumkereső stratégia. A nőknél itt is megjelenik a birtoklási vágy és a féltékenység a barátságban, de a középosztálybeliek kapcsolatában kiemelkedő gyakoriságú versengésről a munkásosztály viszonyaiban nincsenek adatok. VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN A barátsággal kapcsolatos kutatások ritkán térnek ki a baráti párok között lévő versengésre, annak ellenére, hogy a vizsgálatok alapján úgy tűnik, ez a jellemző az azonos neműek barátságában leggyakrabban említett negatívum (SAPADIN 1988). Azok a tanulmányok, amelyek a kapcsolatok kutatása során vizsgált változóként kezelik a versengést, általában a konfliktusok okaként, az intimitást csökkentő tényezőként tekintenek rá (DEUTSCH 1949; SHERIF és mtsai 1961; MCCOY 1998), illetve, amint az THOMAS és KILMAN (1974) elméletének fenti bemutatásában is megjelent, a versengést a konfliktusok egyik – legkevésbé elfogadott – megoldási módjaként kezelik. A pedagógiában a ’70-es és ’80-as években végzett vizsgálatok nyomán, egyes irányzatok egyenesen a versengés teljes kiiktatását tűzték ki célul (JOHNSON – JOHNSON 1992). Ma is általánosan elterjedt nézet, hogy a versengés tönkre teszi a barátságokat és a csoportlégkört. A VERSENGÉS OKAI A versengésre vonatkozó tudományos nézetek számos lélektani iskola és nézőpont elméleti elgondolásait takarják. FÜLÖP MÁRTA (1995/a,b,c) a teljesség igényével gyűjtötte össze és rendszerezte ezeket, így a versengés okainak jelen áttekintésében alapvetően az ő rendszerére támaszkodunk, áttekintve a versengés magyarázatára vonatkozó legfontosabb pszichológiai elméleteket. A szociobiológiai megközelítés a versengést a túlélésért folytatott harc eszközének tekinti, ezáltal az egyedek veleszületett jellemzőjének tartja. A versengés olyan erőforrások megszerzéséért folyik, amelyek nem állnak bőséggel rendelkezésre. Jelenlegi kulturális és társadalmi berendezkedésünkben – a legtöbb társadalmi réteg számára – már nem a történelem előtti időkre jellemző szűkös erőforrásokért megy a harc, mint amilyen az élelem, vagy vadászterület, és a biztonságos barlang, hanem a korlátozott hozzáféréssel bíró álláslehetőségekért, státuszért, hatalomért. Ami nem változott – legalábbis a szociobiológiai megközelítés hívei szerint – az a megfelelő
37
partnerért való küzdelem. BLESKE és SHACKELFORD (2001) szerint ez az emberekben meglévő ősi rivalizáció azok között a legvalószínűbb, akik jól ismerik egymás gyengéit és erősségeit, akik esetleg hasonlítanak egymásra ízlésben és preferenciában, vagyis a barátok között. Barátaink azért is alkalmasabbak a partnerért való versengésre, mint egy idegen, mert sok, a párválasztásban fontos jellemző mentén hasonlítnak hozzánk, és így partnerünkhöz is (BYRNE 1971). Ilyenek a kor, iskolázottság, intelligencia, fizikai vonzerő és társadalmi osztály. Emellett barátaink sok információval rendelkeznek párkapcsolatunkról, annak nehézségeiről vagy erejéről, és ezzel az információval akár vissza is élhetnek. A harmadik ok, amiért barátaink alkalmasabbak riválisnak, mint mások, hogy több időt töltenek velünk és így partnerünkkel is, mint az idegenek, a sokszori találkozás pedig növeli a vonzerőt (HAMM – BAUM – NIKELS 1975). BLESKE és SHACKELFORD elmélete szerint, a barátoktól jövő versengésre fel vagyunk készülve, vagyis képesek vagyunk a másik felől partnerünk felé irányuló csábító szándékot észlelni, és megküzdeni vele, illetve saját csábító szándékunkat elrejteni barátunk elől. Az egyik lehetséges megküzdési mód, hogy a csábításra dühvel reagálunk – vagyis erővel próbáljuk megoldani a már kialakult helyzetet. A másik mód a megelőzés: olyan barátot választunk, akiben megbízhatunk, hogy nem csábítja el partnerünket. Minden barát lehet potenciális rivális, de nem mind válik ténylegesen azzá. A partnerért való rivalizáció a barátság megromlását, egy jó barát és a baráti körből származó tisztelet elveszítését, és akár megtorlást is előidézhet. Mindezek az „árak” a legtöbb esetben visszatartják az egyént attól, hogy engedjen a csábításnak. Azokban az esetekben, amikor az egyén úgy érzi, hogy hosszú távon többet nyer a csábítással, mint amennyit elveszít, akkor él az esetlegesen kínálkozó lehetőséggel. A vizsgálatok tanulságai szerint nem könnyű dolog vonzó és hozzánk hasonló ám rivalizáció szempontjából megbízható barátot találni. BLESKE és BUSS (1998) főiskolásokat kérdezett meg arról, hogy milyen gyakran tapasztaltak szexuális versengést a legközelebbi baráti kapcsolataikban. Azt az eredményt kapták, hogy a fiúk 18%-a, a lányok 29%-a nyilatkozta azt, hogy legjobb barátja néha flörtölt a partnerével, és a megkérdezettek több mint a fele néha versengett a legjobb barátjával valakinek a tetszéséért. A szociobiológiai magyarázat a barátok közötti egyéb erőforrásokért való versengésre is magyarázatot adhat. Amennyiben igaz, hogy a barátok hasonlítanak egymásra egy sor pszichológiai és demográfiai jellemzőt tekintve, és elfogadjuk azt a tényt, hogy barátaink leggyakrabban iskola- vagy munkatársaink közül kerülnek ki, akkor ez hasonló érdekekhez, ambíciókhoz, foglalkozásokhoz vezet, ami nagyban megnöveli a barátok közötti rivalizáció esélyét. A szociobiológiai magyarázat újra egy veleszületett, evolúciós hasznot jelentő észlelő apparátust és viselkedési mintázatot tételez fel, amely egyrészt jelzi a másik fél csábító szándékát, másrészt elrejti a sajátunkat. Sajátos módon arra is van válaszuk, hogy mi történik, amikor mégsem élünk ezekkel – ilyenkor a csere-elméletből kölcsönzött magyarázattal szolgál a teória, nézetünk szerint tudományos szempontból megkérdőjelezhető módon. A pszichoanalitikus elmélet a versengést a hozzá kapcsolódó irigységgel és féltékenységgel együtt tárgyalja. Mivel az előzőekben már ismertettük a megközelítés utóbbi két jelenségre vonatkozó elképzeléseinek lényegét, ezért a továbbiakban csak a szorosan vett versengéssel foglalkozunk. Bár a pszichoanalitikus megközelítés középpontjában egyértelműen az Ödipális konfliktusban megjelenő versengés áll, ám a legtöbb gyermek már ezt a kort
38
megelőzően, preödipális korban is átélheti a versengés élményét a testvérrel való rivalizáción keresztül. A nyugati kultúrkörben ideálisnak tartott gyermekek közötti kéthárom év korkülönbség azt eredményezi, hogy az idősebb gyermek igen korán, még a szexuális jellegű versengés előtt megtapasztalja szülei szeretetének megosztását saját maga és az újonnan jött utód között. A szülők szeretetéért és figyelméért való versengés elkerülhetetlen a több gyermekes családokban, és a későbbiekben ez a fontos mások elismeréséért való versengés felnőttkorban is folytatódik (DUNN, 1990). Bár FREUD maga igen kevés figyelmet fordított a testvérversengésnek, azt összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a viszonyt nagyon negatív színben, gyűlöletként tüntette fel, amely kártékony hatással van az egyén fejlődésére (BANK – KAHN 1980). Elgondolása a szülői szeretetért való versengés nullaösszegű játszmaként való felfogásából indul ki. FREUD követői kidolgozottabb elképzeléssel rendelkeztek a testvérversengésről, és többen osztották azt a nézetet, hogy a rivalizációnak nem csak negatív jellemzői lehetnek. ALEXANDER (1948) megkülönböztet regresszív és progresszív versengést. A regresszív versengés a preödipális korban a kisebb testvérrel való, az anya szeretetéért történő rivalizációhoz kötődik, és stratégiája a kistestvér utánzása, a regresszió. Az én-építő, vagy progresszív versengés az Ödipális szakaszhoz kötődik. Az ilyenkor jellemző versengés magában hordozza a riválissal való összehasonlítást, és az összehasonlításból származó fejlődési motivációt is, ahol a versengés feszültéségének megoldása a riválissal (szülővel vagy nagyobb testvérrel) való azonosulás. Ez az elgondolás már magában hordozza a versengésről született későbbi elméletek többdimenziós jellegét. Az ödipális kor az azonos nemű szülővel való intenzív versengés időszaka. A szülő elpusztításának tudattalan vágya bűntudatot, a megtorlástól való félelem pedig szorongást kelt a gyermekben, amelyek leküzdése a riválissal való azonosuláson keresztül történik. A folyamat a felettes én kialakulásának előfeltétele. A pszichoanalitikusok szerint az ödipális versengés a későbbiekben áttevődik más helyettesítő személyekre és szimbólumokra, megoldottságának minősége és a megoldás módja a személy egész életében meghatározza a rivalizáció szükségletét és módját, a sikerhez és a kudarchoz valamint a nyeréshez és a vesztéshez való hozzáállást. A pszichoanalízis versengésről alkotott felfogását ugyanott találjuk problematikusnak, ahol az egész Ödipális-konfliktus elmélet is zavaros. Ez a nők eltérő fejlődésének magyarázata, illetve ennek kidolgozatlansága, esetlegessége. A nők közötti versengés elméleti megalapozását a pszichoanalitikus indíttatású feminista szerzők próbálták meg pótolni (TRACY 1991), ám nézetünk szerint még sok kérdés vár megválaszolásra. Az individuálpszichológus ALFRED ADLER (1991) az ödipális versengés elképzelését elvetve a hatalomért folyó harcot helyezte a szülő-gyermek közötti rivalizáció középpontjába. Elmélete szerint a függő és kiszolgáltatott gyermek elsősorban biztonságra törekszik, azonban kicsisége fogyatékosságként korlátozza azt a késztetését. Hatalomigénye szoros kapcsolatban áll ezzel a fogyatékosság-érzéssel, a fölényre törekvés által próbál megszabadulni kiszolgáltatott helyzetétől. ADLER a hatalmi versengés igényét összefüggésbe hozza a testvérsorrenddel, amely a testvérek versengési késztetését határozza meg. A rivalizációs törekvéseket tudatosíthatónak tartja, és azt gondolja, hogy azok a közösségiség-érzéssel együtt alakítják az ember jellemét.
39
A neofreudisták, Adlerhez hasonlóan, a szexuális versengésnél nagyobb szerepet tulajdonítottak a hatalmi versengésnek. ERICH FROMM (1971) a szülői tekintély elleni harcnak tekintette az Ödipusz-konfliktust, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Freud „biologizáló” elmélete, amely veleszületettként tételezi a versengést és agressziót, a kapitalizmus terméke. FROMM a versengést társadalmi-gazdasági eredetűnek tartja, csakúgy, mint KAREN HORNEY (1950), aki a destruktív versengést tette felelőssé a nyugati kultúrában jelen lévő ellenségességért, rosszindulatért és bizalmatlanságért. Csakúgy, mint Adlernál, HORNEY szerint is a gyermek kiszolgáltatott helyzete hozza létre a másokon felül kerekedés, az agresszív versengés vágyát, de ez szerinte csak az egyik, destruktív megoldása a bizonytalanságból fakadó alapszorongás leküzdésének. A másik két megoldással – az emberek felé közeledéssel, valamint az emberektől való eltávolodással – együtt létrehozott három személyiségtípus a korai kötődés vizsgálatakor feltárt három kötődési alaptípussal rokonítható. HORNEY, a későbbi feminista pszichoanalitikusokhoz hasonlóan, a patriarchális berendezkedést okolja a versengésért és a belőle fakadó negatív következményekért. Ez a megközelítés azonban meglehetősen ambivalens hozzáállást tanúsít a versengés és a mögötte megbúvó hatalom jelenségeihez – egyrészt kárhoztatja és rossznak tekinti, másrészt vágyott, pozitív célokként állítja a nők elé, amelyek elérése a nők számára éppolyan fontos kellene legyen, mint a férfiaknak (TRACY 1991). A feminizmus ezért nem tekinthető egységesnek a versengés megítélésében, noha követői a rivalizáció gyökereire vonatkozóan mindenképpen a társas-társadalmi hatásokat emelik ki. A szociálpszichológiai megközelítés a társas folyamatok jelentőségének kiemelésével gazdagította a versengéssel kapcsolatos gondolatokat. Az alábbiakban a legfontosabbnak ítélt elméleti kerettel, a társas összehasonlítás elvével fogunk részletesen megismerkedni. Nézetünk szerint a szociálpszichológián belüli egyéb koncepciók, így a Játékelmélet versengésre vonatkozó paradigmái (pl. a Fogolydilemma helyzet) vagy a csoportlélektani kutatások versengéssel összefüggő eredményei nem annyira a versengés magyarázatáról, mint inkább az azt befolyásoló tényezőkről és a következményekről szólnak, ezért ezek tárgyalásától ezen a helyen eltekintünk. A társas összehasonlítás folyamatának elvét LEON FESTINGER írta le (1954), és a jelenség céljának a pontos én-értékelést tekintette. Mindennapi életünkben nem áll módunkban pontos és objektív értékelést kapnunk képességeinkről, ezért viselkedésünket, teljesítményünket másokhoz viszonyítjuk, mérceként a többiek teljesítményét használjuk. Az összehasonlítási folyamatban az egyén megfigyeli mások teljesítményét, viselkedését stb., kiértékeli a látottakat, vagyis következtetéseket von le saját helyzetéről, képességeiről a másikhoz viszonyítva és végül, ha szükséges, motiváltan cselekszik, hogy javítsa önmaga megítélését. Önmagunk pozitív értékelése általában fontos motivációs erő, aminek hatására hajlandók lehetünk akár legjobb barátunkkal is felvenni a harcot, hogy tőle jobbnak, ügyesebbnek, erősebbnek, stb., érezhessük magunkat. Vagyis az én-összehasonlító funkció mellett fontos szerepe van az én-kiemelő funkciónak is (THORTON – ARROWOOD 1966). Időnként az is megfigyelhető, hogy az egyén önmagánál gyengébb teljesítményű személyhez hasonlítja magát, ami a társas összehasonlítás védekező funkcióját példázza (HAKMILLER 1966). Ennek megfelelően ma a társas összehasonlítás három lehetséges folyamatát különböztetik meg: az önértékelés, önfejlesztés és én-felnagyítás
40
szükségletét (WOOD – TAYLOR 1991). A barátokkal kapcsolatos társas összehasonlítás esetében a közelség és versengés tárgyának fontossága befolyásolja a stratégiát, amit választunk az önértékelés fenntartása érdekében. Az erre vonatkozó, un. Önértékelésfenntartási Modellt (TESSER 1988) a versengést meghatározó helyzeti tényezők ismertetésénél fogjuk részletesen tárgyalni. A hozzánk közel álló, és gyakran sok tekintetben hasonló, testvérek és barátok esetében gyakran megfigyelhető az összehasonlítási folyamat elkerülésének késztetése (BRICKMAN – BULMAN 1977), valamint az un. deidentifikáció (SCHACHTER 1982), amely az összehasonlítási dimenziók számának növelésével fokozza a köztük lévő különbséget, és csökkenti annak esélyét, hogy mindketten ugyanazt a dimenziót válasszák az összehasonlítás alapjául. Az újabb vizsgálatok annak lehetőségét is felvetették, hogy az egyének összehasonlítási aldimenziókat használnak a saját teljesítmény pontosabb értelmezéséhez, amelyek segítségével még akkor is könnyebben juthatnak számukra kedvező önértékeléshez, ha a bevont aldimenzió nem releváns a fő dimenzió szempontjából (WOOD – TAYLOR 1991). Mindezek a „trükkök” végül mindig azt szolgálják, hogy az egyén önértékelését megerősítve, azaz nyertesen kerüljön ki a társas összehasonlítás folyamatából. A VERSENGÉS KÉTARCÚSÁGA A versengésre vonatkozó tudományos vizsgálatok egyre inkább arra az eredményre jutnak, hogy a jelenség nem tekinthető egydimenziósnak. TASSI és SCHNEIDER (1997) a versengés céljára vonatkozóan megkülönbözteti a feladatvezérelt és a másikra vonatkoztatott versengést. Amíg a feladatvezérelt versengés esetén az egyén célja önmaga fejlesztése azáltal, hogy valamely feladatban összeméri teljesítményét másokkal, addig a másikra vonatkozatott versengésre a másik legyőzésének elsődleges célja a jellemző. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akikre a feladatvezérelt versengés volt jellemző, általában kedveltek voltak társaik körében. A másik felülmúlásának motivációjával versengő gyerekeket viszont társaik elutasították, és agresszívnak tartották (TASSI – SCHNEIDER – RICHARD 2001). Hasonló megkülönböztetést írnak le RYCKMAN és munkatársai, amikor jellemzik a kiegyensúlyozottan versengő és a hiperversengő személyeket. A kiegyensúlyozottan versengő (vagy önfejlesztő módon versengő) egyének általában a készségeikben és képességeikben való fejlődés céljával versengenek, tekintet nélkül a verseny kimenetelére. Az így versengők a folyamatot fontosabbnak tartják, mint a célt, mivel a verseny folyamán a tanulás, az önfelfedezés élménye nyújt örömöt számukra. Az ilyen személyek általában optimális pszichés egészséggel jellemezhetők (RYCKMAN – KACZOR – GOLD 1996). A hiperversengők ezzel szemben a minden áron való győzelemre törekednek, általában a másik legyőzésében találnak örömöt. Mivel mindenáron el akarják kerülni a vesztést, még csalástól sem riadnak vissza. Az így versengő személyek önbizalma általában alacsony, kapcsolataik szegényesek és kiegyensúlyozatlanok, gyenge az empátiás készségük, társaik agresszívnek tartják őket, és inkább kerülik a velük való érintkezést (RYCKMAN és mtsai 1990). A kutatók a két versengési formát egymástól elkülönült, független dimenziónak tekintik. Ennek megfelelően, nézetünk szerint, a versengési formák kombinációja akár 4 különböző versengési típust is eredményezhetnek az egyénben, aszerint, hogy a két
41
most leírt versengési viselkedés hogyan kombinálódik egymással. Két kombináció létét egyértelműen bizonyították a kutatók, ezek a tiszta kiegyensúlyozott (vagy feladatvezérelt) és hiperversengő (vagy másikra vonatkozatott) formák, ahol a másik dimenzió alacsony értékkel van jelen az egyén viselkedésében. Elvileg létezhet azonban a másik két kombináció is, vagyis a „nem-versengő” viselkedés, ami mindkét dimenzió alacsony értékével jellemezhető, és a konfúzan versengő forma, ami mindkét dimenzió magas értékével jár együtt. Ezt azonban még nem vizsgálták szisztematikusan, ezért csak elméleteket alkothatunk a létükről. A „nem-versengő” viselkedésforma a versengés minden formájának elutasítását jelenti, vagy azt a törekvést, hogy az egyént önmagát ilyen „hiperszelíd” személyként állítsa be. Nézeteink szerint az a verzió inkább nőkre, mint férfiakra jellemző, és a társas elfogadás szélsőséges igényével jár együtt. A konfúz versengő attitűd, ha létezik, ennél elméletben nehezebben magyarázható. Valószínűleg olyan hiperversengőkre jellemző, akik felismerik a túlzott és agresszív versengés társas elutasítottságát és megpróbálják önmagukat, a kiegyensúlyozott versengés jellemzőinek is felvállalásával, jobb színben feltüntetni. Ezeket az elméleti feltevéseket azonban eddig még nem vizsgálták empirikusan, reményeink szerint jelen kutatás közelebb vihet a kérdés tisztázásához. A fentiekhez hasonló megkülönbözetéseket más szerzők is leírnak a versengésre vonatkozóan (GRIFFIN-PIERSON 1990, HIBBARD – TAO 1999). Az ilyen irányú kutatások közös vonása, hogy elkülönítenek egy egészséges, célorientált, az egyén fejlődésére pozitív hatású versengést, és egy agresszív, öncélú, a másik legyőzését célzó, a társas kapcsolatokat negatívan érintő versengést. Amennyiben az egyénben ez utóbbi működik, úgy a baráti kapcsolatok folyamatos feszültség alatt működnek. Elképzelhető ugyan, hogy az egyén képes a baráti kapcsolataira vonatkozóan teljesen eltérő viselkedésmintát kialakítani, vagyis hiperversengő attitűdjét elnyomni a barátság helyzeteiben, azonban az ilyen mértékű hasítás a barátok számára mindenképpen feltűnő és magyarázatot igényel, aminek eredménye csak rövid ideig lehet a barát felmentése és a helyzeti tényezők hangsúlyozása. Elvileg az is lehetséges, hogy két hiperversengő egyén köt barátságot, és kapcsolatukra a nyerés-vesztés folyamatos dialektikája jellemző. A barátság tartós fennmaradásához ekkor is mindenképpen szükséges, hogy mindkét félnek legyenek sikerélményei, vagyis időnként az egyik, máskor a másik érezhesse, hogy ő a jobb. A hiperversengő egyén lélektani jellemzői azonban ellentmondanak annak a lehetőségnek, hogy örüljön barátja sikerének. MUROYAMA (1995) a riválisok közötti kapcsolatot vizsgálta, kutatásának eredményei is azt tükrözik, hogy a versengés jelen lehet azok között is, akik kedvelik egymást. Ebben az esetben a barátok közös érdeklődése, azonos célja, vagy tervei egymással versengővé teszi őket. Ez a versengés azonban nem rontja meg a köztük lévő kapcsolatot, ellenkezőleg: hozzáad ahhoz. Ugyanerre a következtetésre jutott PAUL INGRAM (2000) is, aki a Sidneyben működő hotelek vezetői közötti rivalizációról állapította meg, hogy a versenytársak a legtöbb esetben egymás jó barátai is. Ezek a versengő barátok feltételezésünk szerint önfejlesztő módon versengenek, ami nem gátja az elkötelezett társas kapcsolatok kialakulásának és fenntartásának. A VERSENGÉS MEGHATÁROZÓI Személyiség és szocializáció
42
A barátságban megmutatkozó versengésre számos egyéni és helyzeti tényező lehet befolyással. RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) a kétfajta versengő viselkedés hátterében különböző szocializációs tapasztalatokat feltételeznek. A hiperversengés gyökereit a durva, szeretetlen, elhanyagoló szülői bánásmódban keresik, amelynek hatására az egyén erőtlennek, jelentéktelennek és másokkal szemben bizalmatlannak érzi magát. Bármely kapcsolatba azzal a kiinduló beállítódással lép be, hogy az emberek rosszindulatúak, és egészen addig fenntartja velük szembeni bizalmatlanságát, amíg nem győződik meg az ellenkezőjéről, ami nagyon nehéz helyzet elé állítja a kapcsolatban részt vevő másik személyt. A Ryckman-i leírás nagymértékben ráillik a BOWLBY (1969) és későbbi követői által leírt bizonytalan kötődési formákra, illetve a háttérben lévő szülői bánásmódra. Szintén hasonlóság mutatkozik az ADORNO és munkatársai (1950) által leírt tekintélyelvű személyiség hátterében meghúzódó faktorokkal. Ennek alapján nem meglepő, ha KELLEY és STAHELSKI (1970) már sokkal korábban feltárták a versengő attitűd és a tekintélyelvű személyiség dimenziójának összefüggését, különös tekintettel arra a tényre, hogy a versengő személyek a Fogolydilemma Helyzetben a velük szemben álló másikat is versengőnek gondolják, és a játékban ezek alapján viselkednek velük, míg az együttműködő személyek képesek helyesen megítélni a másik személy versengőegyüttműködő beállítódását. KELLEY és STAHELSKI szerint az általuk vizsgált autoriter, (hiper)versengő személyek interperszonális szinten saját belső valóságukat vetítik ki a külvilágra, ezáltal torzítva az események és kapcsolatok reprezentációját, és igazolják saját agresszív, rivalizáló viselkedésüket. Intraperszonálisan a bizonytalansággal szembeni intolerancia és a biztonságra törekvés, a mentális sémák merevsége, valamint az önigazolás és a csoporttal való azonosulás folyamatai lelhetők fel a hiperversengők téves társ-észlelése mögött. A másik versengéshez kapcsolható személyiségtényező az un. A- és B-típusú személyiség dimenziója (JENKINS 1975). Az A-típusú személyiségre a magas teljesítmény szükséglet, intenzív versengés, a mások feletti uralomra törekvés, az idősürgetettség és türelmetlenség, valamint szélsőséges esetben ellenségesség jellemző. A B-típusú személyek ezen tényezők viszonylagos hiányával, nyugalommal, kiegyensúlyozottsággal, alacsony teljesítménymotivációval jellemezhetők. Későbbi kutatások feltártak az A-típuson belül további két altípust: a versengő és az agresszív Atípusú személyiséget (GLASS 1977). A versengő A-típusú személy, hasonlóan a RYCKMAN és munkatársai által (1996) leírt önfejlesztő módon versengő személyre, a teljesítményt tartja elsődlegesen fontosnak, ezért elismeri azokat, akik nála jobbak valamely területen. Ezzel ellentétben az agresszív A-típusú személyek, a Ryckman-i hiperversengőkhöz hasonlatosan, robbanékonyak, szélsőséges módon akarnak győzni, és céljuk sokkal inkább a mások feletti uralom és a helyzetek feletti kontroll, mint a magas színvonalú teljesítmény elérése. A versengés és az értékek viszonya A személyiség fontos területe a személyes értékpreferenciák mintázata. SCHWARTZ (1992) áttekintve az értékekre vonatkozó előző kutatásokat, alkotta meg saját definícióját és elméletét a személyes értékek alapösszetételéről, szerkezetéről és
43
dinamikájáról. Szerinte az értékek vágyott célok, melyek fontossága egyénenként változó lehet, egymáshoz való viszonyuk hierarchikus, az egyén, vagy csoport életelvének meghatározói, motiválják a cselekvést, normaként funkcionálnak, és a szocializáció során sajátíthatók el. Tudatos célok formájában az értékek három általános igényre adott választ jelentenek, ezek az igények: az egyén, mint biológiai egyed igényei (1), az összehangolt társas érintkezés kívánalmai (2), és a csoport zavartalan működésének követelményei (3). Az általa univerzálisnak leírt 10 motivációs érték mindegyike ezekből az igények valamelyikéből, vagy kombinációjukból vezethető le. A 10 motivációs érték: a hatalom, teljesítmény, hedonizmus, ingerlés, ön-irányítás, egyetemesség, jótékonyság, hagyomány, konformitás és biztonság. Az értékek egymással támogató vagy versengő kapcsolatban lehetnek, hasonló jellemzőik alapján összetartoznak, vagy szemben állnak, ezáltal jól definiálható értékstruktúrát hoznak létre. Az értékek Schwartz-féle struktúrája a 2. ábrán látható.
2. ábra SCHWARTZ érték-struktúra modellje (SCHWARTZ 1994 nyomán)
Az ábrán jól látható, hogy az egymással szomszédos értékek, közös jellemzőik alapján nagyobb szerkezeti egységekbe összevonhatók. Ezáltal SCHWARTZ végül 2 fő dimenziót tárt fel, melyet empirikus vizsgálatai is igazoltak. Az első dimenzió a Változásra való nyitottság vs. Megőrzés, amely megkülönböztetés szembeállítja az egyéni gondolkodást és viselkedést hangsúlyozó, valamint a változások kedvelését jelentő értékeket azokkal, amelyek az alárendelődést, hagyománytiszteletet és a változatlanság megőrzését hangsúlyozzák. A második dimenzió az Én-hangsúlyozás vs. Én-transzcendencia, amely szembeállítja az egyén saját sikerének és dominanciájának hangsúlyozását a másik személyt egyenlőként elfogadó és annak jólétével való törődést
44
hangsúlyozó értékekkel. SCHWARTZ 44 országban elvégzett vizsgálatai a feltárt motivációs értékeket és azok egymáshoz való viszonyát egyetemesen jellemzőnek találták (SCHWARTZ 1994). Elmélete máig a legkidolgozottabb és legigazoltabb a személyes és kulturális értékekre vonatkozó elképzelések közül, ezért a következőkben erre az elméletre támaszkodunk, amikor az értékek és versengés, valamint barátság kapcsolatát vizsgáljuk. A versengés és értékek viszonyát nagyon nehéz a viselkedésben tetten érni, mivel a viselkedés számos, nehezen kontrollálható tényező függvényében módosulhat. A leggyakrabban használt kísérleti módszerek, melyek alkalmasak a kontrollált körülményeket létrehozni – ezáltal persze némileg valótlan helyzetet teremtve – a Fogolydilemma Helyzet, illetve az un. pénzelosztási mátrixot használó kísérleti szituációk. SCHWARTZ (1996) az együttműködő és nem-együttműködő viselkedésmódokkal kapcsolatban az Én-hangsúlyozás vs. Én-transzcendencia dimenziójába tartozó értékeket vélte összefüggőnek, azon belül a hatalom, teljesítmény és hedonizmus értékeket az együttműködéssel negatívan, az egyetemesség, jótékonyság és konformitás értékeket pedig pozitívan korrelálónak feltételezte. A hipotézisek tesztelésére elvégzett, pénzelosztásos vizsgálata nagymértékben megerősítették elképzelését. A kooperációval legerősebben a jótékonyság és a hatalom értéke korrelált, utóbbi negatívan (r -0.37), előbbi pedig pozitívan (r 0.38). A 10 érték fontosságának és az együttműködés gyakoriságának összefüggése a feltételezett irányban volt megfigyelhető, és az egyes értékek fontosságának együttjárását az együttműködés gyakoriságával összefüggésben vizsgálva SCHWARTZ azt az eredményt kapta, hogy a kooperáció kétszer olyan gyakori volt azok körében, akik életük vezérlőelvei közül nagyon fontosnak tartották a jótékonyságot és kevéssé fontosnak a hatalmat, mint a többi alminta tagjai között. Bár SCHWARTZ az elemzésben az együttműködést emelte ki, a versengő viselkedésre az eredményekből következtethetünk. A fogolydilemma helyzetben végzett pénzelosztásos játékban, idegen személyekkel szemben, a vizsgált főiskolás populáció nem-együttműködő (vagyis versengő/individualista) viselkedésével az értékek közül legerősebb pozitív korrelációt a hatalom motivációs értéke mutatta, míg legerősebb negatív korreláció a jótékonyság értékével kapcsolatban volt megfigyelhető. A két egymással szembenálló érték megfeleltethető a nemi különbségekkel kapcsolatos általános dichotómiának a nők „közösségi/kifejező” (communal / expressive), a férfiak „működtető/eszközjellegű” (agentic / instrumental) alaptermészetéről. RYCKMAN és munkatársai (1997) szintén az értékek és a versengés viszonyát vizsgálták. SCHWARTZ Értékkérdőívét kombinálták a LORR és munkatársai (1973) által kidolgozott értékmérő kérdőív néhány elemével. Az így létrehozott kérdőív egymással korreláló itemeiből összevont értékeket generáltak, melyeknek Izgalmas Élet, Énhatékonyság, Társas Törődés, és az Egyéni Érdekek Csoportnak Való Alárendelése nevet adtak. A Schwartz-féle kérdőív Teljesítmény, Hedonizmus és Hatalom értéke eredeti formájában került bele a vizsgálatba. Kérdésfeltevésük középpontjában a hiperversengő és önfejlesztő módon versengő személyekre jellemző értékstruktúra elkülönítése állt. Eredményeik szerint a két versengési formát leginkább elkülönítő érték a Hatalom volt, amely a hiperversengéssel erős pozitív korrelációban állt, de nem mutatott összefüggést az önfejlesztő versengéssel. Ezzel ellentétes tendenciát mutatott a Társas Törődés, amely a hiperversengéssel erős negatív, az önfejlesztő versengéssel pozitív korrelációban állt, és a Csoportérdek értéke, amely azonos irányú, de nem ilyen
45
erős összefüggést mutatott. A kétfajta versengési forma nem különbözött a Teljesítmény, Hedonizmus és Izgalmas Élet értékekkel való kapcsolatában, mindkettő pozitív korrelációban állt az említett értékekkel. A vizsgálat eredményei szintén összefüggésbe hozhatók a kétféle versengési típus hátterében feltételezett különböző szülői magatartásformákkal. Az önfejlesztő versengés kialakulásában szerepet játszó meleg, támogató gondozói légkör – kellő teljesítményorientációval párosulva – a gyermekben bátorságot, kezdeményezőkészséget, a környezet aktív megismerésének szándékát alakítja ki, amely a társas környezettel szembeni optimista beállítódást is tartalmaz. A társakkal való interakcióban képes elsajátítani és belsővé tenni a fair verseny képét, aminek folyamán a másikkal való törődés beépül a küzdelembe, ezáltal a gyermek – majd később a felnőtt – úgy törekszik a győzelemre, hogy azzal nem akar mások fölé kerülni. A hiperversengő magatartásforma hátterében feltételezett szigorú, szeretetlen szülői bánásmód ellenben a bizonytalan gyermekben haragot és agresszív viselkedést vált, amelyre környezete kiszámíthatatlanul, elutasítással reagál, így erősíti meg a gyermekben a társas környezetről kialakult barátságtalan, hideg képet. A gyermek túlélésének és önértékelése fenntartásának egyetlen esélyét a másokon való uralkodásban, a többiek manipulálásában látja, minden riválist ellenségként kezel és kialakítja a „győzni minden áron” stratégiát. Ezt az elképzelést támasztja alá az a kísérleti megfigyelés is, hogy azok a gyerekek, akik úgy érezték nincs elég hatalmuk, sokkal versengőbben játszottak barátaikkal, mint azok, akiknek nem volt ilyen hatalmi hiányérzetük (BUGENTAL – MARTORELL 1999). Az észlelt hatalomnélküliség intergenerációs összefüggést mutatott, főleg a fiúk és anyák esetében. Nemi különbségek a versengésben A fent említett személyiségtényezők mellett, az egyén különböző demográfiai jellemzői nagy hatással vannak a versengéssel általában kapcsolatos attitűdjére és a versengő viselkedésre. Fontos egyéni tényezőnek tekinthetjük a személy nemét vagy még inkább nemi szerepazonosságát. A nemi különbségek vizsgálata számos, egymásnak gyakran ellentmondó eredménnyel járt. A vizsgálatok egy része, már igen kis korban, markáns nemi különbséget mutatott ki a fiúk javára, vagyis a fiúkat versengőbbnek találták, mint a lányokat (AHLGREN 1983, MACCOBY 1990). Az ilyen kutatásokat megvizsgálva azonban számos szerző felhívja a figyelmet a vizsgálatok módszertanának és kérdéskörének eredményeket módosító, torzító hatására. FÜLÖP MÁRTA hazai és kultúrközi vizsgálatai egyértelműen azt mutatják, hogy amikor direkt módon kérdezik a személyt, hogy mennyire versengő, a nők szignifikánsan kisebb arányban vallják be versengő hajlamaikat, mint a férfiak, azonban amikor indirekt módon vizsgálják a kérdést, nem találnak különbséget a két nem versengő hajlama között (FÜLÖP 1995/d, 2002/a). ARGYLE (1991) kiemeli, hogy ha a fiúk és lányok azonos nemű csoportjait vizsgáljuk, akkor a lányok egymás között kevésbé együttműködőek, mint a fiúk. Másrészt a megfigyelhetőséget befolyásolja, hogy a lányok versengése kevésbé nyílt, gyakran mások számára láthatatlan jellemzője a kapcsolatnak, a fiúk ellenben merészen és nyíltan küzdenek egymással, ami sokszor fizikai agresszióban is megnyilvánul. Ezt a különbséget a két nemre vonatkozó eltérő társadalmi elvárások miatt a szocializáció nap mint nap megerősíti.
46
LAURA TRACY (1991) férfiakat és nőket kérdezett meg a versengésről, és az interjúk formai és tartalmi különbségeit szembeszökőnek találta. Megfigyelése szerint, az általa megkérdezett férfiak nyugodtan, indulatok nélkül tudtak beszélni azokról a versenyhelyzetekről, amelyekben nap mint nap részt vesznek. Számukra ezek a helyzetek elkülönülten kezelhetők, nem keverednek össze a kapcsolatok egyéb jellemzőivel. A rivalizációt képesek „haragtalan háborúként” megélni, vagyis érvényesül a „személyes” és „üzleti” megkülönböztetése. Üzleti versenytársaikkal baráti kapcsolatban állnak, nem ritka, hogy együtt ünneplik egymás sikereit, amelyek sokszor a másik fél kudarcát is jelentik. A TRACY által megkérdezett nők nagy része viszont ezzel ellentétes formában és tartalomban beszélt a versengésről. Az interjú alatt indulatosak lettek, visszafojtott és ki nem élt törekvéseik a másik személy elleni haragban vagy önmagukkal szembeni vádaskodásban nyilvánultak meg. A legtöbben nem vállalták fel nyíltan, hogy ők maguk versengők lennének, ám a nőkről alkotott általános véleményükhöz hozzá tartozott a kegyetlen versengés képe is. Azok, akik bevallották, hogy időnként versengenek más nőkkel, önzőnek és kegyetlennek tartották magukat, vagy hasonló jellemzőket tulajdonítottak versenytársaiknak, így indokolva saját viselkedésüket. Az interjú folyamán megnyilvánult rivalizációs késztetéseik burkolt formában, pozitívnak ítélt tulajdonságok köntösében jelentek meg, így fenntartva önmagukról a nőiség elvárásainak megfelelő képet. Ez a társadalmi nyomás főleg a serdülőkorral, a nemi érés és a felnőtt szerepek intenzív próbálgatásának időszakával válik kifejezetté. Erre a korra tehető a lányok versengési viselkedésében – és ezzel összefüggésben, az iskolai teljesítményükben – megmutatkozó változás, aminek hatására az addig jó teljesítő, motivált, versengő lányokból szorongó, visszahúzódó, a versengést elrejtő serdülő, majd felnőtt nő válik (TRACY 1991). A sikertől való félelem jellegzetes női viszonyulás, hátterében a sikeres nőkkel kapcsolatos negatív vélekedések elfogadása és a saját magunkra vonatkoztatástól való rettegés áll (HORNER 1972), valamint annak a veszélynek az előrevetítése, hogy a sikeres lányok partnerkapcsolatukban kudarcra vannak ítélve. Ezért a serdülőkortól a lányok versengési késztetésüket próbálják burkolt formában kifejezni, ezáltal megőrizve magukról a „jó kislány” képet. Saját versengő viselkedésükre vonatkozó kérdésre a fiúk nyíltabban válaszolnak igennel, mint a lányok, akik tagadják, hogy ők maguk versengők volnának. Egyes szerzők a lányok esetében megfigyelhető rejtett versengést a lányok nagyobb kapcsolódási igényével hozzák összefüggésbe, és ennek kapcsán úgy fogalmaznak, hogy a lányok képesek az együttműködést és a versengést összehangolni, vagyis együttműködve versengeni (HUGHES 1988, FÜLÖP 2002/b). Ez az együttműködő versengés azonban főleg a fiatalabb korosztály nőtagjaira jellemző, akik a modern kort követő társadalmi közegben a nemi szerepek tradicionális leosztását megkérdőjelezve szakítanak a nőkre jellemző passzív, alárendelődő, hátulról irányító működésmóddal, és nyíltan felvállalják ambícióikat anélkül, hogy kapcsolataik fontosságát elvetnék. Sajnos azonban ez viszonyulás még kevéssé elterjedt a nők körében, sokkal gyakoribb a rejtett és negatív – az önfeláldozó szerepből mártírként előnyt kovácsoló – versengés, mely a társadalmi közhiedelem és a tudományos vizsgálatok szerint is, sokkal keményebb, alattomosabb, a kapcsolatokra nézve rombolóbb hatású, mint a versengés „férfias” nyílt formája (TRACY 1991, F. LASSÚ 2002/a). A nemi különbségek elmosódását látszik igazolni az a vizsgálat is, amelyet FÜLÖP MÁRTA és munkatársa fiatal fiúkkal és lányokkal végzett, a versengő személy
47
prototípusának feltárására (FÜLÖP – BERKICS 2002). Amikor a vizsgálati személyeknek egy általuk versengőnek tartott személyre kellett gondolni és leírni a jellemzőit, fiúk és lányok egyaránt saját nemük képviselőjére gondoltak. A tipikus versengő személy képe nem a nemi sztereotípiának megfelelően alakult, azaz nem volt jellemző, hogy mindkét nem tagjai az általában versengőbbnek tartott férfi nemből választott tipikus képviselőt, hanem saját nemi hovatartozásuk alakította a választást. Saját vizsgálataink azonban azt mutatják, hogy amennyiben a kérdésfeltevés nem általában szól a versengésről, hanem valamely meghatározott területen történő versenyhelyzet szereplőinek kellett meghatározni a nemét, akkor a nemi sztereotípiák és az adott helyzetre vonatkozó scriptek együttműködve határozzák meg, hogy milyen nemet tulajdonít a személy a rivalizáló feleknek – a sportverseny script inkább férfi versenyzőket tartalmaz, amíg a partnerért való versengés esetén a válaszadók saját nemüket vonatkoztatják a szereplőkre. A helyzetet tovább bonyolítják a versenyhelyzetben mutatott viselkedéssel, pl. a nyeréssel és vesztéssel kapcsolatos nemileg meghatározott vélekedések, a siker és kudarc eltérő attribúciója, és lányok esetében a már említett sikertől való félelem. Mindezek részletes tárgyalása azonban túlmutat jelen dolgozat keretein. SCHWALBE és TAPLES (1991) az önértékelés forrásában megfigyelhető nemi különbségeket vizsgálták. Fiatal felnőttekkel végzett kérdőíves kutatásuk eredményei összefüggésbe hozhatók a versengésben általánosan mutatkozó nemi eltérésekkel. Mindkét nem esetében az önértékelés legfontosabb forrásának a másoktól származó visszajelentéseket találták, ezt követte az észlelt én-hatékonyság érzés és legkevésbé fontos a társas összehasonlítás volt. A nők számára, a férfiaknál nagyobb mértékben tűnt fontosnak a másoktól származó visszajelentés, míg a férfiaknak, a nőkhöz viszonyítva, több információ származott a társas összehasonlításból, saját önbecsülésükre vonatkozóan. Ha elfogadjuk azt a nézetet, mely a versengés hátterében a társas összehasonlítás folyamatát feltételezi, akkor érthető, hogy a férfiak versengőbbek, mint a nők, hiszen számukra a társas összehasonlítás fontosabb forrása az önbecsülésnek, mint a nők számára, akik a másoktól származó visszajelzésből származtatnak több információt, ezáltal motiváltabbak, a nők körében általánosan elítélt, versengő viselkedés elkerülésére vagy elrejtésére. A megfigyelt nemi különbségek, és az eredmények következetlen volta összefüggést mutat az értékpreferenciákkal kapcsolatos nemi különbségekre vonatkozó vizsgálatok egymásnak ellentmondó eredményeivel. ROKEACH (1973) például szignifikáns nemi különbséget talált az értékek rangsorának kialakításában, ami megfelelt a hagyományos férfias-nőies megközelítés sztereotipikus képének: a férfiak instrumentális, nők expresszív voltának. FEATHER (1984, 1987) szintén megtalálta ezt az eltérést, és arról is beszámolt, hogy a működtető/eszközjellegű értékek főleg a magas maszkulinitással jellemzettek csoportjában voltak elsődlegesek, míg a közösségi/kifejező értékek azok körében, akik magas femininitással voltak jellemezhetők. BEUTEL és MARINI (1995) amerikai serdülők körében talált szignifikáns nemi eltéréseket: a lányok, a fiúkhoz viszonyítva, sokkal fontosabbnak tartották a mások jólétével való törődést és felelősséget, az élet értelmének megtalálását, és kevésbé fogadták el az anyagiasságot és versengést. Ezek a vizsgálatok az értékek széles spektrumát vizsgálták és tártak fel jelentős nemi különbségeket. Más vizsgálatok azonban, melyek az értékek szűkebb területére koncentráltak, pl. munkaértékek, kötődési értékek, nem találtak nemi
48
különbségeket. A vizsgálatok áttekintése és saját erre vonatkozó kutatásuk eredményeinek elemzése után PRINCE-GIBSON és SCHWARTZ (1996) arra a következtetésre jutnak, hogy az értékek fontosságában megmutatkozó nemi különbségeket számos tényező, köztük a nemi szerep azonosság, az életciklus, az iskolázottság és foglalkozás is befolyásolják. FÜLÖP MÁRTA és munkatársai (1999) üzleti felsőoktatásban részt vevő fiatal férfiakat és nőket vizsgáltak SCHWARTZ Értékkérdőívének felhasználásával. A hallgatók megoszlottak aszerint, hogy angol vagy magyar nyelven hallgatták a tárgyak javarészét. Ez a különbség, illetve az ezzel összefüggő egyéb különbségek, összetett módon befolyásolták az értékperefenciákban mutatkozó nemi eltéréseket. Nem találtak különbséget a hedonizmus érték fontosságában, sem nemre, sem szakra vonatkozóan, de mindkét szaknál jellemző volt, hogy a hatalom a fiúk számára, a hagyomány, biztonság és egyetemesség a lányok számára volt fontosabb. Az angol tannyelvű csoportban a lányok számra fontosabb a teljesítmény, mint a fiúk számára, amíg az önirányítás éppen ellentétes tendenciát mutat. A magyar tannyelvű csoportban a lányoknak fontosabb az önirányítás és a konformitás, valamint az ebbe a csoportba tartozó fiúkra jellemző legkevésbé a jóindulat fontossága. FÜLÖP az eltérések hátterében a pályaorientáltság, céltudatosság és önértékelés eltéréseit feltételezi, melyek különbözőképpen jellemzik az egyes hallgatói csoportokat. Az eredmények közül külön kiemelném a szaktól független nemi eltérést a hatalom, hagyomány, biztonság és egyetemesség értékekben, melyek alátámasztják a fentebb idézett széles spektrumú kutatások eredményeit. A fenti vizsgálat eredményeinek összetettsége jól példázza, hogy minél homogénebb és speciálisabb mintán végezzük az értékvizsgálatot, annál valószínűbb, hogy egyéni és helyzeti tényezők elmossák a nem tényezőjéből fakadó egyértelmű dichotómiát. Amennyiben heterogén mintán, az értékek széles spektrumát vizsgáljuk, a nemi különbségek jól körülhatárolhatók és megfeleltethetők a fentebb említett működtető/eszközjellegű vs. közösségi/kifejező dichotómiának. Ez a megkülönböztetés érhető tetten a versengéssel kapcsolatban is, ha a helyzeti tényezők sokaságát nem figyelembe véve, férfiak és nők széles körét vizsgáljuk. Mind több kutatás hívja fel azonban arra a figyelmet, hogy ez a megközelítés az egyéb egyéni és szituációs különbségek tudatos negligálásával a valóságtól elszakadt következtetésekre vezet. A versengést befolyásoló helyzeti tényezők A nemi különbségek vonatkozásában gyakran kiemelik a helyzeti tényezők hatását, pl. a versengés területét. Az iskoláskorú gyermekek esetében a tanulmányi teljesítménnyel kapcsolatos versengésben jól elkülönülnek a reál és a humán tárgyak, előbbiek kifejezetten fiús, utóbbiak pedig lányos területekként definiálva (STEIN 1971). Azok a tárgyak, amelyek tanulásában az egyén motiváltabb, nagyobb teljesítménykésztetéssel rendelkezik, erősebb versengő viselkedést váltanak ki belőle, mint azok, amelyekben nem érzi a sikerre törekvés érzését. Ez a tény volt az oka számos vizsgálatban annak a már említett eredménynek, hogy a fiúkat általában versengőbbnek találták, mivel a versengés területét a sportokra szűkítették, és az nem azonos mértékben érdekli a lányokat és a fiúkat. Általában is elmondható, hogy a személy számára fontos életterületeken való helytállás, sikerélmény vágya valószínűbben vált ki nyílt vagy burkolt versengő magatartást (ERBER – TESSER 1994).
49
A különböző társas helyzetekben megmutatkozó versengésbeli nemi különbségek újabb helyzeti tényezővel gazdagítják a vizsgálati szempontokat: a kapcsolat minőségének szempontjával. MAJOR, BYLSMA és COZZARELLI (1989) férfiak és nők igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiket tanulmányozta, munkahelyi és informális kapcsolatokban. Eredményeik szerint a nők és férfiak nem különböztek az informális kapcsolataikban mutatott jótékonyság tekintetében, de a nők mindkét szituációban inkább jótékonyak voltak, mint méltányosságra törekvők. A férfiak azonban sokkal kevésbé voltak jótékonyak a munkahelyi szituációkban, mint a nők. A nők általánosan nagyobb jótékonyságának hite tehát azoknak a vizsgálatoknak az eredménye, amelyek az igazságos elosztást főleg munkahelyi körülmények között elemezték. A kapcsolatok szorossága és az igazságos elosztás kapcsolatát vizsgálva más szerzők is megerősítették azt a nézetet, hogy a szoros kapcsolatokban inkább az egyenlőség, a kevésbé szoros kapcsolatokban inkább a méltányosság alapján működik az erőforrások és jutalmak elosztása, amint azt CLARK és MILLS (1979) hangsúlyozta a közösségi és csere-alapú kapcsolatok megkülönböztetésében. AUSTIN (1980) idegenekkel és szobatársakkal szembeni igazságosnak ítélt elosztási formákat vizsgált főiskolás nők körében, abból a szempontból, hogyan osztanak el egy bizonyos pénzösszeget egymás között annak függvényében, hogy milyen az egymáshoz viszonyított hozzájárulásuk a közös teljesítményhez. A vizsgálat eredményei szerint a kísérletben részt vevő nők hajlamosak voltak felülemelkedni a különbségeken és az egyenlő elosztást választani, ha a szobatársukkal kellett osztozkodni. Ezzel ellentétben az idegennel való osztozkodás formáját a hozzájárulás mértéke befolyásolta: amennyiben a kísérleti személy rosszabbul teljesített, mint a társa, úgy az egyenlő elosztást választotta, ellenkező esetben azonban a méltányosságon alapulót. A két ismertetett kísérlet eredményét összegezve érdekes megállapítást tehetünk a férfiak és nők igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiről. Amennyiben következtetésünk helyes, a nők és férfiak a munkatársaikkal kapcsolatban eltérő kapcsolati szorosságot élnek meg, és ezért elérő módon kezelik a jutalmak elosztásának kérdését. A férfiak alacsony jótékonysági, magas méltányossági törekvése azt sugallja, hogy ők munkatársaikat sokkal inkább idegenekként kezelik, távolabb érzik maguktól, míg a nők elosztási preferenciája arra utal, hogy munkatársaik sokkal inkább barátok, mint idegenek. Ennek okát a későbbiekben a nemi különbségek magyarázata kapcsán tárgyaljuk. A helyzeti tényezők vizsgálatában a versengés területe, mint a versengés tényét vagy erősségét meghatározó legfontosabb tényező mellett egyéb szempontok is szerepet játszhatnak. Az un. Önértékelés-fenntartási Modell szerint, barátaink sikerei annak függvényében válthatnak ki belőlünk örömöt vagy féltékenységet, hogy mennyire áll hozzánk közel az illető barátunk, mennyire emelkedik ki a teljesítménye és a terület, amelyben a sikert elérte, mennyire fontos a mi önértékelésünk szempontjából (ERBER – TESSER 1994). Amennyiben, egy hozzánk közel álló személy ér el kimagasló sikert egy olyan területen, ahol mi is érintettek vagyunk, úgy beindul a társas összehasonlítási folyamat, és barátunk sikere negatívan érint, vagyis irigyek és féltékenyek leszünk, neheztelünk rá, esetleg nyíltan vagy burkoltan megpróbálunk vele versenyezni. Ha azonban sikerének területe számunkra nem fontos, vagyis nem tudjuk benne összehasonlítani magunkat vele, úgy akkor járunk jól, ha örülünk sikerének, sőt büszkék vagyunk rá, ezáltal az ő jó teljesítménye ránk, mint barátra is jó színt vet. Ezt a
50
folyamatot ERBER és TESSER tükröződésnek hívja, ami szerintük az önértékelés fenntartásában a társas összehasonlítás alternatívájaként működik. A hosszú távú kapcsolatokban, mint amilyen a barátság, az egyén nem csak a saját, hanem a másik önértékelésének fenntartását is figyelemmel kíséri, ezért a kutatók feltételezik az un. empatikus összehasonlítás és tükröződés létét. A baráti kapcsolatokban mindkét fél tisztában lehet a másik teljesítményterületei fontosságának az önértékelés szempontjából, és saját teljesítményértékelését annak függvényében alakíthatja, hogy a másik önmagát sikeresnek élhesse meg a számára fontos területeken. A modell szerint a szoros kapcsolatokban a teljesítmény dimenziók komplementer jellege a hosszú távú kötődés fenntartásának feltétele. Az Önértékelés-fenntartásai Modellel kapcsolatos vizsgálatok azt is feltárták, hogy milyen stratégiákkal élnek a személyek, ha fenyegetve érzik önértékelésüket az összehasonlítási folyamatban. Az eredmények összefüggésbe hozhatók a kognitív disszonancia elméletével, a disszonancia csökkentésének módszereivel. TESSER és SMITH (1980) vizsgálata alapján a téma fontossága miatt önértékelésüket fenyegető helyzetbe került személyek a barátjukat kevésbé segítették egy játékban, mint az idegeneket, akiknek a teljesítménye nem érintette olyan érzékenyen őket. A barát teljesítményének szubjektív megítélése pozitívabb volt, ha a téma a személy önértékelésében nem kapott fontos szerepet, és ilyenkor időnként még a saját teljesítmény visszatartása is megjelent, mint a másik önértékelését támogató stratégia. Amennyiben a barát a számukra fontos területen kimagaslóan jól teljesített, a baráttal való kapcsolat (legalább időleges) lazulása, valamint a téma leértékelésének folyamata segíthették a személy önértékelésének védelmét. Az Önértékelés-fenntartási modell működésének tényleges megnyilvánulását befolyásolja a már említett empátia, aminek hatására saját sikerünkből fakadó büszkeségérzetünket csökkentheti a másik kudarcának átélése, és viszont: saját sikertelenségünket enyhítheti a hozzánk közel álló barát sikerélményében való osztozás. Ezen összefüggések bevezetésével azonban, a modellben szereplő tényezők száma valószínűleg kezelhetetlen mértékűre duzzad, és így a modell mindenképpen veszít prediktív értékéből. A játékelméleti paradigmát felhasználó vizsgálatok kísérleti helyzetben tanulmányozták a versengést. A kísérletek, a laboratóriumi helyzettel szemben felhozható kritikák figyelembe vételével együtt is, számos, a versengésre és együttműködésre ható tényezőt tártak fel (FÜLÖP 1995/c). Az első, és az ilyen jellegű vizsgálatokra leginkább jellemző, tényező a kommunikáció lehetőségének vagy hiányának befolyásoló szerepe. Amint a Fogoly-dilemma helyzetben a résztvevőknek módjukban áll egymással kommunikálni, vagy legalább látják egymást, megnő az együttműködés esélye a játék során. A játékra vonatkozó instrukció, a másik játékos stratégiája, a jutalmak természete (véges vagy nem véges erőforrások) és a jutalmazás struktúrája (egyéni vagy csoportos) szintén befolyásolja a versengés-együttműködés választását. Ezek a kísérleti eredmények azonban csak részben általánosíthatók a barátságon belül megjelenő versengés tényezőiként. A barátság legfontosabb kritériumai – az önkéntesség, elkötelezettség és a kölcsönös örömteli tevékenységek – eleve sugallják az együttműködés elsőbbségét és a versengés helyzeteinek elkerülését. A baráttal való tartós ismeretség és folyamatos kommunikáció, a „jutalmak” szimbolikus és hosszú távú cseréje, a kölcsönös bevonódottság miatti „páros” jutalomstruktúra, mind mind arra hatnak, hogy a barátságban minimálisra szorítsák a
51
versengést. A versengés azonban, ennek ellenére, is jelen van a legtöbb baráti kapcsolatban. A VERSENGÉS HATÁSA A BARÁTI KAPCSOLATOKRA DEUTSCH (1949) korszakalkotó tanulmánya a versengés és együttműködés interperszonális hatásairól, majd SHERIF és munkatársainak (1961) terepkísérletéből levont következtetései évtizedekre meghatározták a versengés hatásáról alkotott elképzeléseket. A versengést, mint konfliktuskeltő tényezőt tekintették, melyet ki kell iktatni, el kell kerülni, de legalábbis hatásait fölérendelt közös célokkal kell semlegesíteni. Ez a nézőpont terjedt el a pedagógiában csakúgy (JOHNSON – JOHNSON 1992), mint a szervezetfejlesztésben, noha előbbiben a versengés a személyközi és csoportközi konfliktusok oka, utóbbiban pedig – egyik legkevésbé ajánlott, de leginkább gyakorlott – megoldási stratégiája. Amikor a kutatók a ’90-es években feltárták a versengés kétféle formáját a kiegyensúlyozott, önfejlesztő (feladatorientált) és az agresszív, neurotikus (másikra vonatkoztatott) versengő stílus megkülönböztetésével (RYCKMAN és munkatársai 1990, 1996, TASSI – SCHNEIDER 1997), megkérdőjelezték azt a majdnem 50 éves egyeduralkodó elképzelést, hogy a versengés minden esetben rombolja az interperszonális kapcsolatokat. A versengés többdimenziós jellegét feltáró vizsgálatok arra hívták fel a figyelmet, hogy csak az un. hiperversengő magatartás – amely agresszív törtetéssel és neurotikus hajlamokkal a másik fél legyőzésére irányul – jár együtt a társas kapcsolatok deficitjével, a társak elutasító reakciójával (TASSI – SCHNEIDER – RICHARD 2001). Az önfejlesztő, kiegyensúlyozott versengés a riválisok kölcsönös elismerését és megbecsülését jelenti, amely akár a legszorosabb baráti viszonyban is megvalósulhat, mivel nem rombolja, hanem erősíti a kapcsolatot. Erre a versengési formára utal LAURA TRACY (1991) is, amikor a megerősítő versengés szükségességét hangsúlyozza a nők közötti rejtett és destruktív rivalizáció helyett. A barátok közötti versengés hatásairól még nem született olyan tudományos vizsgálat, amely lehetővé tenné, hogy a versengés kétdimenziós megközelítéséből levont következtetéseket erre a területre is általánosítsuk, vagy azt a barátság szempontjából kiegészítsük. Saját, fiatalok körében végzett fókuszcsoportos vizsgálataink igazolni látszanak az önfejlesztő versengés pozitív, serkentő hatását a kapcsolatra (F. LASSÚ 2002/b). A fiatalok nagy része – meglepő módon több lány, mint fiú – pozitív megközelítésből beszélt saját barátjával kapcsolatos versengő hajlamairól, a köztük lévő rivalizációról az élet legtöbb területén. Kivételt képez ez alól a partnerért való versengés, amely a legtöbb esetben – főleg a lányoknál – negatív érzéseket generált, és komoly formában a barátság megszakadását is eredményezte. Érthető ez az eredmény, ha arra gondolunk, hogy az azonos partnerért való küzdelem nulla-összegű játszmaként definiálható, amelyben csak egy nyertes lehetséges. A versengés egyéb területeire: az iskolai teljesítményért vagy a társaktól származó elismerésért, a jó elhelyezkedésért való „harcra” ritkábban jellemző az erőforrásoknak ez a véges jellege, másrészt ebben az életkorban nem érintik olyan intenzíven az önértékelést, mint a partnerkeresés sikeressége vagy kudarca. Ezek a vizsgálatok azonban korántsem elégítik ki a tudományosság igényeit a reprezentativitás és a validitás szempontjából, az eredmények széleskörű igazolása további kutatást igényel.
52
A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE ADAMS és BLIESZNER, egyébként igen részletes, modelljéből hiányzik egy fontos elem: a baráti hálózat, a barátság jellemzőinek visszahatása az egyéni jellemzőkre. Pedig a barátság hatása az egyén lélektani adottságaira – pszichés és fizikai egészségére, alkalmazkodó-, megküzdési- és problémamegoldó készségére, más személyekkel való kapcsolatára, stb. – széles körben ismert és elismert jelenség. A gyermekkori barátságok fejlődéslélektani jelentőségét már fentebb érintettük (ld. SULLIVAN 1953, HARTUP 1992). Az átpártolás serdülőkori megerősödése után a barátok sokkal inkább részesei az egyén életét érintő történéseknek, mint a szülők, vagy a testvérek. Különös jelentőségre tesznek szert a barátok azoknak a fiataloknak az életében, akik otthonról elkerülve folytatják felsőoktatási tanulmányaikat. A szüleiktől távol tanuló főiskolások és egyetemisták legtöbbször kollégiumban vagy barátokkal közösen bérelt lakásban élik életük ezen időszakának legnagyobb részét. A megváltozott életkörülmények, a középiskolához viszonyítva sokkal inkább felnőttként kezelő intézmények elvárásai az önállóság, alkalmazkodás, rugalmasság igényével szembesítik az egyént. Az elsősök különösen nagy stressznek vannak kitéve, amikor egy teljesen új közegben kell megtalálniuk helyüket, miközben törekednek megőrizni és másokkal is elismertetni az önmagukról alkotott képet. Az ebben az életszakaszban, még többnyire elkötelezett partnerkapcsolat nélkül élő fiatalok legfontosabb támaszai a barátok. Erre az időszakra azonban gyakran jellemző a régi barátságok iskolaváltás miatt bekövetkező lazulása vagy megszűnése. Ezért a felsőoktatásba bekerülő fiatalok számára a régi barátságok megőrzése mellett különösen fontos az új barátságok kialakítása a személyiség fejlődése és az új közegbe való beilleszkedés szempontjából. Hasonlóan fontos szerepe van a barátságok megőrzésének és újbóli kialakításának a gyermekek családtól való elszakadása után az érett felnőttkorban, majd az egyedül maradó idős személyek életében is. Témánk szempontjából azonban ezek az életkori sajátosságok nem olyan jelentőségűek, hogy a terjedelmi korlátok betartásával részletesebben kifejthetnénk őket, ezért a következőkben a barátságnak a fiatal felnőtt korú személyek egyéni jellemzőire tett hatásával foglalkozunk. A legintenzívebben kutatott terület a társas támasz jelensége, amelyet az interaktív folyamatokon belül a segítségnyújtás témakörében részletesen elemeztünk, ezért itt nem kívánunk újra kitérni rá. A barátság fontosságát az egyén személyiségfejlődésében korán felismerték a kutatók. SULLIVAN (1953) szerint az azonos nemű „pajtással” megtapasztalt intimitás, és a tőle származó elfogadás „konszenzusos megerősítést” nyújt, amely kritikus az egyén személyes értékesség tudatának kialakulásában. A barátság számos tényezője járulhat hozzá az önértékeléshez: annak felismerése, hogy barátunk ismeri, elfogadja és szereti a valódi énünket; az a tény, hogy barátunk hasonlóan gondolkozik a világról, mint mi, és támogatja önmagunkról kialakított képünket, valamint, azáltal, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy segítsünk, gondozzunk és befolyásoljunk egy másik személyt – őt (HAYS 1988). VOSS és munkatársai (1999) a barátság, házasság és az önértékelés viszonyát vizsgálva szignifikáns pozitív korrelációt találtak a barátság pozitív aspektusai és az egyén önértékelése között, vagyis azok, akik baráti kapcsolatukban nagy mértékű kölcsönös egymásrautaltságot, érzelmi és instrumentális
53
támogatást, feltétel nélküli elfogadást, önmegerősítést kaptak, elégedettebbek voltak önmagukkal, mint azok, akiknek mindezek nem jellemezték ilyen mértékben baráti kapcsolataikat. A barátság negatív aspektusai – a barátság fenntartásának nehézségei – ugyanakkor az egyén önértékelését negatívan befolyásolták. A nők minden pozitív dimenzióban (az instrumentális segítségnyújtásban is!) magasabbra értékelték barátságukat, mint a férfiak, és a férfiak több konfliktusról számoltak be, mint a nők. Azonban a kapcsolat minősége és az önértékelés összefüggésének erősségében nem volt különbség a két nem között: a férfiak önértékelése, a várakozással ellentétben, nem volt kevésbé befolyásolt a fontos kapcsolatok minősége által, mint a nőké. Sőt, a férfiak közötti barátság jutalmazó aspektusai kiemelkedőbbek voltak az önértékelés meghatározásában, mint a házastárstól származó pozitív megerősítések, mivel az azonos neműekkel való kapcsolat jobb alkalmat nyújt a társas összehasonlításból fakadó önértékelési folyamathoz. Hasonló kiemelkedő magyarázó erővel bírt a nők esetében a barátság konfliktusos természete, amely, mivel ritkábban fordul elő és így kiugró jelentőségre tesz szert, a házastársi konfliktusoknál nagyobb mértékben befolyásolta az önértékelés negatív alakulását. A barátoknak az egyén személyiségfejlődésében betöltött szerepét PAUL (1991) Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének keretébe ágyazva elemzi (ERIKSON, 1963). Kiemelve a fiatal felnőttkor időszakát, három fejlődési feladatot és azok barátságban megjelenő témáit vizsgálja két XIX. századi írónő levelezésében. A serdülőkorban elkezdődő, de ott ritkán lezáródó identitáskeresés, a fiatal felnőtt kor legfőbb feladatának számító intim kötődés megteremtése, valamint a felnőttkort meghatározó generativitás hármasa uralja a fiatal felnőtt életfeladatait. PAUL felhasználva FRANZ és WHITE (1985) kétutas fejlődési modelljét, arra keres és talál bizonyítékot a levelekben, hogy az identitáskeresés és az intim kötődés megteremtése nehezen valósítható meg ugyanazzal a személlyel való kapcsolatban. Az elmélet szerint, amennyiben a partnerkapcsolatban az intimitás feladata megvalósítható, az egyén az identitáskeresés folyamatához más kapcsolatokban keres támogatást – erre, a fenti érvelés alapján, leginkább a barátok alkalmasak. Amennyiben a partnerkapcsolat nem ad biztonságos alapot a kötődésre, de ezzel párhuzamosan az identitás folyamatos megkérdőjelezésével segíti az egyén önfelfedezését, úgy a barátság lehet az intim kötődés megtapasztalásának tere. A partnerkapcsolat időnként hiányzik az egyén életéből, vagy egyik funkciót sem látja el, ilyenkor az egyén mind identitáskeresésével, mind intimitási szükségletével más kapcsolatok felé fordul. A barátság minden felnőttkori életfeladatban segítségére lehet az egyénnek, segítheti önmaga megismerését éppúgy, mint az intim kötődés kialakítását, vagy valami új és maradandó megalkotását. A barátok fontos szerepet játszanak az egyén szocializációjában is az által, hogy a társas összehasonlítás forrásául szolgálnak; lehetőséget teremtenek a sajátunktól eltérő nézőpontok megismerésére, átvételére, új szerepek biztonságos kipróbálására; valamint állandó visszajelzéssel és támogatással szolgálnak fejlődésünk útján (WEISS – LOWENTHAL 1975). A barátok úgy működnek, mint egy tükör, folyamatosan értékelhetjük és ellenőrizhetjük rajtuk keresztül saját magunkat, ezért különösen fontosak az életciklus-váltásoknál, amikor az egyénnek kevés biztos támpontja van önmaga megítéléséhez (DICKENS – PERLMAN 1981). Ilyen életciklus-váltás a fent említett felsőoktatási intézménybe kerülés is, ahol a barátok jelentősége felértékelődik.
54
Természetesen a baráti kapcsolatoknak nem csak pozitív hatása lehet az egyénre nézve. Már szóltunk arról a jelenségről, hogy a barátságban megélt konfliktusok, különösen a nők esetében, negatívan érintik az egyén önértékelését (VOSS és mtsai 1999). Emellett az is ismert tény, hogy azokban az időszakokban, amikor az egyén különösen bizonytalan saját helyzetét és a külső elvárásokat illetően, barátai hatására olyan befolyások alá kerülhet, amelyek ellentétben állnak az egyén hosszú távú érdekeivel vagy a társadalom normarendszerével. Még a legkiegyensúlyozottabb baráti viszonyban is fellelhető időnként az egyéniség részleges feloldódása vagy időleges elvesztésének érzése, noha ezt főleg az egyénen kívül álló személyek látják csak tisztán. A baráti csoportokban a pároknál nagyobb mértékben lehet jelen a csoportgondolkodás (JANIS 1982) és a deindividuáció (ZIMBARDO 1970), a pár viszont a csoporttal szembe kerülve juttathatja az egyént kirekesztett helyzetbe (MÉREI 1989). Mindezekkel együtt a barátokkal való ellátottság összességében inkább pozitív, mint negatív hatású, a magány érzése minden életkorban és mindkét nem számára lélektani hátrányokkal jár.
A BARÁTSÁG JELLEMZŐIBEN MUTATKOZÓ NEMI KÜLÖNBSÉGEK MAGYARÁZATAI Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy azok a modern kutatások, amelyek találtak eltérést a két nem azonos neműekkel való baráti viszonyában, meglehetősen következetesen igazolták az alapvető megkülönböztetést, miszerint a férfiak (illetve a maszkulin nemi szereppel rendelkezők) „működtető/eszközjellegű”, a nők (a feminin nemi szereppel rendelkezők) „közösségi/kifejező” alaptermészete a baráti kapcsolatokban is megnyilvánul. Ezt támasztják alá azok a vizsgálati eredmények, amelyek szerint a férfiak kevésbé szoros és kevésbé önfeltáróan intim, főleg aktivitásokra épülő kapcsolatokat építenek ki, baráti kapcsolataikban több a konfliktus és jobban belefér a nyílt versengés, amíg a nők főleg az önfeltárásban élik meg a kapcsolódás intimitását, és ennek hiányában nem tekintik kapcsolataikat szorosnak. A nők kapcsolatára általában kevésbé jellemző az együtt végzett tevékenységek széles köre, sokkal inkább ügyelnek a kapcsolat nyugalmára és harmóniájára, a törődés érzésére, akár a konfliktusok és versengés eltitkolásával is. Az intimitás eltérő értelmezése miatt a férfiakat több, lazábban egymáshoz kötődő társsal alakítanak ki baráti kapcsolatot, és ezekben a kapcsolati hálókban gyakran jól megfigyelhető hierarchia uralkodik. A nőknek kevesebb, de szorosabb kapcsolatuk van, amelyben kevésbé jellemző az alá-fölérendeltség, vagy a hatalom megnyilvánulásai. A baráti kapcsolatok a nők számára sokkal több érzelmi támaszt nyújtanak, mint a férfiak számára, akik viszont a fentiekből következően nem is igénylik a támogatás olyan formáit, mint a nők. A nők minden kapcsolati formában, így a barátságban is negatívan élik meg a versengést, bár késztetéseik, hogy jó teljesítményt érjenek el, legalább olyan nagyok, mint a férfiaké. A férfiak nem érzik veszélyeztetve kapcsolataikat a rivalizáció által, könnyebben szét tudják választani a „személyest” az „üzlettől”. Mindezek a megfigyelt különbségek több nézőpontból is magyarázhatók. A biológiai/evolúciós nézőpont szerint a férfiak és a nők veleszületett adottságaik következtében más-más működésmóddal rendelkeznek, ezért különböznek lélektanilag és próbálnak meg más társas szerepeket betölteni (BUSS 1995). Az ősi élet nemi
55
különbözőségének kulcsa, amely ma is meghatározza a nemi különbségeket, az eltérő reprodukciós stratégia, amelyet a férfiak és nők a szaporodásban és utódaik gondozásában alkalmaznak. Az alkalmazkodási problémák megoldása olyan nemspecifikus viselkedésekhez vezetett, amelyek sikerességük hatására rögzültek és ma is gyökerei a nemi különbségeknek. Ez a biológiai különbség az oka, hogy a férfiak egymással való nyílt versengése sokkal gyakoribb, mint a nőké, hiszen a férfiak a megfelelő partner, az élőhely és egyéb erőforrások megszerzésében nyílt küzdelmet folytattak egymással. Ezzel együttműködik az a nézet, amely szerint a kisebb fokú intimitás és a nagyobb mértékű konfliktusok és versengés hátterében a férfiak nagyobb agressziója áll. A biológiai nézőpont szerint a férfiak agressziója veleszületetten nagyobb, így már igen korán, gyermekkorban megkülönbözteti és elkülöníti a két nem csoportjait. A megközelítés kritikusai számos ponton támadták a biológiai és evolúciós alapon magyarázott elképzeléseket, felhívva a figyelmet az emberi nem sajátos tényezőire, a kultúra és a gondolkodás fontosságára. A posztmodern kor dekonstrukcionalista elméletalkotói egészen odáig merészkednek a biológiai nézőponttal való vitatkozásban, hogy meghaladva „az anatómia a sors” tétel elvetését, azt állítják, hogy biológiai nemünk – a társadalmi nemmel együtt – kulturális diskurzusok által felépített és meghatározott (LAQUEUR 2002). Nézetük szerint a nemiségről való diskurzus nem csak a társadalmi nemi szerepek mindenkori tartalmát befolyásolja, hanem a biológiai két- vagy egyneműség elképzelését, azt, hogy egyáltalán gondolkodunk-e nemi különbségekben, és ha igen, ahhoz milyen értékítéletek és társadalmi, jogi, gazdasági, stb. következmények társulnak. A pszichoanalitikus nézőpont FREUD klasszikus pszichoanalíziséből kiindulva, azt továbbfejlesztve és vitatva elemzi a nemi különbségeket. FREUD „az anatómia a sors” elvének megalkotásakor szintén biológiai felépítésünk különbségét emelte ki a személyiségfejlődés folyamatában, és ennek legkifejezettebb időszakának a pszichoszexuális fejlődés fallikus szakaszát, az un. Ödipális konfliktust tartotta. A feminista pszichoanalitikusok a nemi különbségeket szintén a koragyermekkor pszichodinamikájára vezetik vissza, azonban elméleteikben fontos hangsúlyt kapnak az Ödipális kort megelőző és azt követő időszakok is (CHODOROW 2000). A preödipális szakaszban az anya és a gyermek azonosulási folyamata annak megfelelően alakul, hogy a nemi azonosság mennyire támogatja ezt az azonosulást. Anya és lánya között – lévén azonos neműek – sokkal erősebb azonosulás alakul ki, és a kölcsönös kapcsolat az élet során folyamatosan fennmarad, míg a fiú és anyja között nagyon hamar megkezdődik a leválás, az én-másik elkülönülése. A fiúk a leválás miatt érzett veszteség következtében, védekezésül erős, merev én-határokat alakítanak ki, személyiségük a másiktól való különbözés jegyében szilárdul meg és marad a későbbiekben is a kapcsolatok által kevésbé befolyásolt. A lányok, ezzel szemben az én-másik elkülönülés hiánya miatt, átjárhatóbb én-határokkal és a kapcsolatokba beágyazott énnel rendelkeznek, amely alkalmasabbá teszi őket az együttérzésre, intimitásra, és a törődésre. Az elmélet szerint, ez a kapcsolatok által meghatározott én-érzés az oka annak is, hogy lányok félnek a teljesítménytől, a versengéstől és a konfliktusokat megpróbálják elkerülni vagy gyorsan megoldani. Az Ödipális szakaszban a különbségek tovább erősödnek. A fiúk azonosulása az apával, illetve az intenzíven megélt konfliktus
56
elnyomásának igénye segíti a kötődések lebontását, és tovább erősíti az én-határokat. Ennek eredményeként a fiúk a családon kívül, illetve az anyagi világban keresik a támaszpontokat. A lányok nem élnek meg ilyen erős konfliktust, kötődésük az anyával mindig megmarad, nem fordulnak el a családtól, mint a fiúk. Mindennek következtében a lányok átjárhatóbb én-határaik miatt sérülékenyebbek, intimebbek és önfeltáróbbak az azonos neműekkel való baráti viszonyban. A férfiak elkülönültsége és individuációja azonban arra vezet, hogy kevesebb energiát fektetnek az intim kapcsolatokba, főleg más férfiakkal való barátságukba. GILLIGAN (1982) elmélete az erkölcsi fejlődésről szintén azt hangsúlyozza, hogy a nők kapcsolódóbbak, mint a férfiak. Elméletét KOHLBERG (1963) erkölcsfejlődési koncepciójának kritikájaként is értelmezhetjük, aki (Freuddal egyetértve) a nők alacsonyabb rendű erkölcsi fejlettségét mutatta ki. GILLIGAN szerint a női erkölcs nem kevésbé fejlett, hanem más értelmezési keretben működik, mint a férfiaké: a gondoskodás és felelősség témái köré szerveződik. Erkölcsi dilemma elé állítva a nők, a férfi abszolút morállal ellentétben, a gondoskodás etikáját alkalmazzák, amelyben mások jóléte a döntés legelső szempontja. Hasonló elméleti koncepció a Stone Center munkatársai által kidolgozott „kapcsolati self” elképzelés is, amely Chodorow tárgykapcsolati kiindulású elméletének Selfelméleti megközelítése (JORDAN és mtsai 1991). A szocializációs megközelítés a nemi különbségek hátterében a két nemmel szemben felállított eltérő szabályokat, elvárásokat és bánásmódot emeli ki (SHERROD 1989). Ez az eltérő reagálás vezet oda, hogy, BLOCK szavaival élve, "a fiúk szárnyakat növesztenek, míg a lányok gyökeret eresztenek" (BLOCK 1982, 190.o.). A gyökerek nélküli szárnyak miatt a fiúk szabad, bátor, kalandvágyú személyek lehetnek, akikből hiányzik a kötődés, kapcsolódás, empátia és udvariasság. A lányok ellenben – akiknek gyökereik vannak, de szárnyaik nincsenek – kötődő, gondoskodó, érzelemdús személyekké válhatnak, akik kevéssé képesek független, önvezérelt gondolkodásra, bátor és határozott döntésekre. A két nem eltérő társas viselkedésének hátterében a szülők eltérő bánásmódja áll. Főleg az apák, a fiúknál bátorítják a teljesítményt, függetlenséget és kompetenciát, és büntetik a függőséget, az érzelmek és a kötődés kimutatását. A fiúk kiskorukban változatosabb és erősebb ingereknek vannak kitéve, később nagyobb szabadságot kapnak, kevesebbet aggódnak értük és figyelnek rájuk, viszont magasabbak velük szemben az elvárások. A lányokkal csecsemőként finomabban bánnak, jobban aggódnak értük és többet figyelnek rájuk, sokkal több korlátozást élnek meg. Szüleik akkor dicsérik őket, ha a női nemi szerepnek megfelelően viselkednek, és amint fiús területre tévednek, megkezdődik a szárnyak nyesegetése. Mindezek következtében a nők kapcsolatokba ágyazottak, gondoskodók, viszonyaikra a kölcsönös törődés a jellemző, a férfiak ezzel szemben instrumentálisak, versengők és elkülönültek, kapcsolataikban a kölcsönös tevékenység a hangsúlyos. A két nem elkülönült szocializációja a társas kapcsolatok szeparáltságában is megmutatkozik. A lányok „felhatalmazó” viselkedési stílusát a fiúk „korlátozó” stílusa a vegyes csoportban elnyomja, ezért a lányok kerülik a fiúkkal való gyakori érintkezést (MACCOBY 1990). Az interakciós stílus különbözősége a kapcsolatokban megfigyelhető intimitáskeresés és –kerülés egy lehetséges magyarázata. MACCOBY szerint a fiúk korlátozó interakciós stílusa nem teszi lehetővé az intimebb kapcsolódások kialakítását, egymás páros befolyásolását, ezért a fiúk (és férfiak) törekednek a csoportos aktivitások
57
által beszabályozott térben találkozni, ahol a játékszabályok, a hierarchia sorrend és a csapatszellem biztosítja számukra a hatékony működést. Vagyis a férfiaknak nagyobb szükségük van a csoportra, mint a nőknek. A lányok (és nők) ezzel szemben hajlamosabbak egymás támogatására, és befolyásolására a kapcsolatban, valamint nyitottabbak a másiktól származó befolyásoló, meggyőző hatásokra. Ez nem valamiféle veleszületett képesség, hanem valószínűleg abból a tényből származik, hogy a nők többet vannak más nőkkel, akikkel kapcsolatban kölcsönös egyetértést, megerősítést élhetnek meg (CARLI 1989), vagyis a nők egymás között megélt nagyobb befolyásoló hatása – legalább részben – annak köszönhető, hogy nyitottabbak a másiktól származó befolyásolásra. Ennek eredményeként a nők intimebb, páros kapcsolatokra törekednek. MACCOBY az interakciós stílus elkülönülését a kortárscsoportban megélt korai tapasztalatokra vezeti vissza, vagyis az azonos nemű szülővel való azonosulást nem oknak, hanem okozatnak tekinti. Azonban arra a kérdésre, hogy miért úgy működnek a nemileg elkülönült csoportok, ahogyan működnek, nem tud választ adni. Nézetünk szerint a briliánsan felépített elmélet ezáltal egy önmagába visszatérő gondolati lánc, amelynek első lépése hiányzik. A pszichoanalitikus és a szocializációs elmélet más megközelítésből jut ugyanarra az eredményre: a korai szülői minták, az egyént körülvevő környezet reagálásai alakítják a két nem eltérő magatartásmintáit. Mindkét elméleti megközelítés a barátságban mutatkozó nemi különbségek egyénen belüli indokaira helyezi a hangsúlyt. SUZANNA ROSE (1995) egyén-központú magyarázatoknak nevezi, és szembeállítja őket az un. helyzet-központú elméletekkel, amelyek az egyénen kívüli tényezők fontosságát hangsúlyozzák. Az un. szociál-strukturalista megközelítés vagy szociális szerep-elmélet (EAGLY 1987, EAGLY – WOOD 1999) ez utóbbi nézőpontot képviseli, mivel a nemi különbségek magyarázatát tovább tágítja ki a kultúra, gazdaság és történelem folyamatainak figyelembe vételével. A megközelítés szerint a férfi és a nő különböző helyzetekkel, kihívásokkal találja szembe magát a társadalmak, korok, technológiák változásának folyamán. Mindezen kényszerek hatása a nemek közötti munkamegosztásban összegződik, és az erre reakcióként létrejött nemi szerep-elosztásban érhető tetten. A nemi különbségeket, mint ezekhez a kényszerekhez való alkalmazkodás eredményeit tekintik – ami változatos formát mutathat a különböző egyéni, helyzeti és kulturális feltételeknek megfelelően. Amilyen mértékben azonosak a két nemmel szembeni kihívások, az a társas és fizikai környezet, amelyben viselkedésük kialakul, annyira hasonlóak lesznek magatartásformáik, kapcsolataik vagy gondolkodási sémáik, amelyek a nemi szerepek által közvetítettek. A szerepek a nemi különbségeket a szerepkonformitáson, az egyén társas és viselkedési készségein, valamint a társas viselkedés következményeiről való hiten keresztül hozzák létre. A társadalmi nemi szerepekkel szembeni elvárások egyöntetűségére, tudatosságára és normatív jellegére számos kutatás szolgált bizonyítékkal (EAGLY 1987). A nemi sztereotípiák – amelyek a nemi szerepek részét képezik, a helyes férfi és női tulajdonságokról szóló előírásokat tartalmaznak – jól tükrözik ezeket az elvárásokat, az ideális és tipikus a legtöbb esetben egybe esik. Funkcionális szempontból a nemi sztereotípiák a munkamegosztásból származnak és segítik a gyermekeknek a legvalószínűbb felnőtt szerepekre való felkészülést, a sikeres beilleszkedést a társadalom nemileg megosztott munkamegosztási rendszerébe. Következésképpen a nemi szerepek (és a sztereotípiák) fenntartják a
58
nemek közötti munkamegosztást, a társadalmi status quo-t (ld. JOST és BANAJI (1994) rendszerigazolási elméletét). Bármely időpontban a társadalomban fellelhető sztereotípiák nem elsődlegesen a kultúrában, hanem az adott kor nemi munkamegosztásában gyökereznek. Eagly elméletét a társas kapcsolatokban megfigyelt, sztereotípiáknak megfelelő nemi különbségekre alkalmazva azt mondhatjuk, hogy azok a kutatások, amelyek ilyen jellegű eltéréseket találtak a férfiak és nők baráti viszonyai tekintetében, valószínűleg a nemek közötti munkamegosztásból származó nemi szerepek hatásait tárták fel, amelyek a két nem eltérő viselkedését indokolták az adott társas-társadalmi térben. Az elmélethez hasonló megközelítést tár fel SHERROD (1989), aki gazdasági/történelmi nézőpontnak hívja a nemi különbségek ilyen kiindulású tárgyalását. A megközelítés szerint a férfiak és nők barátságában ma megfigyelt különbségek más formát öltöttek a modern kort megelőző évszázadokban. A megközelítés gyengéje a barátság szempontjából releváns, összehasonlítási adatok hozzáférhetőségének nehézsége. Ami a barátságról a mai korra fennmaradt, az olyan személyes írások – levelek és naplók – gyűjteménye, amely főleg férfiaktól származik. Az ókori írásosság emlékeiből a férfiak barátsága egészen más formát ölt, mint a mai időkben. Az ókori görögöknél, majd az európai reneszánszban a férfiak közötti baráti viszony a szerelem legmagasabb formájának számított. Hasonló érzelmi elkötelezettséggel és intimitással járó barátságot találtak antropológusok a mai nem nyugati civilizációkban, például vértestvérség, bajtársiasság formájában. A nők közötti barátságról sokkal kevesebb forrás maradt fenn. Az írások tanúsága szerint a nők barátsága a régebbi korokban nem volt kevésbé intim, mint ma, sőt a XIX. században az ókori görög férfiak intimitásához hasonló „szívbéli barátnői” kapcsolatok sem voltak ritkák. A barátság tartalmának megváltozása a férfiakra jellemző. A megközelítés szerint a férfiak intimitásának lecsökkenése a kapitalizmus elterjedésével és az ipari forradalommal áll összefüggésben, amely folyamatok hatására a család és a házasság veszi át az intimitás fő forrásának szerepét, ezáltal lecsökkentve a férfi baráti kapcsolatok intimitásának fontosságát. Ezzel párhuzamosan, a kapitalizmus elterjedésével a munka válik a legfőbb értékké a nyugati kultúrákban, ami létrehozza a versenyhelyzetet. Ez tovább csökkenti a férfiak közötti intim kapcsolódás igényét. A munkamegosztás a nőket otthonaikba száműzi, ahol még inkább hatalom nélkülivé válnak. Az ideális házasság eszménye az otthonába este hazatérő, fáradt férjjel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nők érzelmi támogatást főleg nőtársaiktól remélhettek. Ez a kialakult viszony rögzült az ipari forradalmat követő korokban, és gyakran van jelen ma is a férfi-nő eltérő baráti viszonyaiban, a férfiak „működtető/instrumentális” a nők „közösségi/kifejező” kapcsolataiban. A gazdasági/történelmi megközelítésen belül ROSE (1995) kiemelkedő fontosságúnak tartja a hatalom és erőforrások feletti kontroll nemileg eltérő elosztását a barátságok alakulására. MILLER (1986) nézőpontját osztva, ROSE is hangsúlyozza az uralkodó és alávetett csoportok közötti viselkedésbeli normák meglétét. Az alávetett csoportnak (esetünkben a nőknek) a szocializáció során megtanítják, hogyan legyen alárendelődő, engedelmes, hálás és gondoskodó az uralkodó csoporttal szemben. Emellett a legtöbb társadalomban a nők a felelősek más alávetett csoportok ellátásáért, és a „társadalom érzelmi kötelékeinek fenntartásáért” (ROSE, 1995, 94.o.) Az alávetett csoport, az uralkodó csoporttal ellentétben, általában híján van mindazoknak a konkrét
59
erőforrásoknak (pénz, idő, autó), amelyek szükségesek a családon kívüli kapcsolatok szabad alakításához és ápolásához. A női barátságok így sokkal kevésbé kötődhetnek pénz- és időigényes aktivitásokhoz, mint a férfiak barátsága, és sokkal inkább jellemző a más „hasznos” elfoglaltságokkal egybekötött együttlét, pl. közös gyerekfelügyelet, amely legfeljebb a beszélgetést engedi meg. Ez az erőforrásokhoz való korlátozott hozzáférés hozza létre a nők „közösségi/kifejező” jellegű baráti kapcsolatát, míg a férfiak hatalmi pozíciója és erőforrások feletti kontrollja biztosítja számukra a „működtető/instrumentális” jellegű kapcsolódások lehetőségét. A legújabb társadalmi változások a baráti kapcsolatok változását is magukkal hozták, főleg a nők számára. A nemi különbségek csökkenése a nők munkaerő-piaci beáramlásával, gazdasági függetlenedésével, a házasság gazdasági kényszere alóli felszabadulásával párhuzamosan történik. A folyamat következtében a nők egy körében elterjed az egyedülálló életforma, és mind több házasságban élő nő törekszik az egyenlő családi státusz kivívására. Ebben a helyzetben a barátságok felértékelődnek, a nők a férfiakhoz hasonló szabadsággal találkoznak barátnőikkel és már nem csak a szükség óráiban. A középosztálybeli yuppie életforma a női baráti kapcsolatok instrumentálisabbá válásával jár, ahol már nem az önfeltáró beszélgetések vannak szinte kizárólag a középpontban, hanem ezzel egyenlő vagy ezt megelőző fontossággal bírnak a közös örömteli tevékenységek, pl. sport vagy hobbi. A posztmodern feminista nézőpont szerint ez a változás erősíti a női egyenrangúság kialakulását, mivel már nem az alávetettekre jellemző diskurzusmódok uralkodnak a kapcsolatban, pl. egymás partnerkapcsolata feletti siránkozás, vigasztalás, megerősítés és a kapcsolat ezáltali változatlanul hagyása (O’CONNOR 1998). Az instrumentálisabbá váló baráti kapcsolatok már nem a nők azon identitástényezőit hangsúlyozzák, mint az anyaság, feleségszerep, amelyeket a társadalom kevéssé értékel. Az ilyen újfajta női barátságok, a férfiak bajtársias baráti viszonyaihoz hasonlóan, lehetőséget adnak a nyilvános szférában való megerősödésre, egymás karriertörekvéseinek támogatására esetlegesen építve egymás kapcsolatrendszerére, vagy akár az egymással való nyílt és fair versengésre. Ez a változás a mai, nyugati országokban (és hazánkban is), a felsőoktatásban részt vevő és fiatal diplomás nők körében a leginkább tetten érhető (F. LASSÚ 2002/b). Végül érdekességként álljon itt egy elmélet a versengés és a fizikai környezet összefüggéséről. VAN DE VLIERT (1998) egészen egyedi magyarázatát adja férfiak és nők eltérő versengési hajlandóságának. HOFSTEDE (1980) kultúrközi értékvizsgálatait felhasználva magyarázza azt a tényt, hogy a két nem versengő viselkedése, az egyes kultúrákban, eltérő mértékben mutat különbséget. Vizsgálatai alapján a közöttük lévő versengésbeli különbség szignifikánsan pozitív korrelációt mutat az adott kultúra Férfiasság értékével. A Férfiasság, HOFSTEDE kultúrközi értékelméletében, a társadalom tagjaiban lévő ambícióval, a teljesítmény és anyagi javak iránti vággyal kapcsolható össze, míg ellentéte a Nőiesség (ami az elméletben alacsony Férfiasságot jelent), a személyközi viszonyokra, és a környezetre való odafigyeléssel, a szolgálattal. A Férfiasság magas értékével jellemezhető kultúrában a nemek közötti különbségek hangsúlyosak, a munkamegosztás erős, amíg az alacsony Férfiassággal rendelkező kultúrákban a nemek közötti megkülönböztetés elmosódottabb, a munkamegosztás kevésbé szigorú. Minél inkább a Férfias értékek dominálnak egy kultúrában, annál nagyobb lesz a férfiak és nők versengési hajlama közötti eltérés, a férfiak javára. Ezzel ellentétben, néhány Nőies értékrendet követő országban a nők versengőbbnek vallották
60
magukat, mint a férfiak Az eltérések hátterében VAN DE VLIERT az adott ország klimatikus viszonyait, az átlagos hőmérsékletet tartotta fontos változónak, amely a szülői befektetés és a párválasztás mértékén keresztül fejti ki befolyásoló hatását. Azokban az országokban, ahol az átlagos középhőmérséklet alacsony (17°C), vagy kifejezetten magas (30°C), a szigorú körülmények a családról való erőteljes gondoskodást követelik meg, ami mindkét nem részéről együttműködéssel, és kevéssé agresszív viselkedéssel párosul. A meleg éghajlatú (24°C) országokban ezzel szemben könnyebb a családtagok túlélése, ezért a családról való gondoskodást a nők végzik. A férfiak a párválasztással összefüggő rivalizációban sokkal nagyobb agressziót élnek meg, a nőket alárendelt helyzetben tartják. VAN DE VLIERT az agresszió és a klíma közötti közvetítő tényezőként a kultúra Férfiasság értékét tárta fel, amely a HOFSTEDE által vizsgált mintában azonos, fordított U alakú összefüggést mutat a klímával, mint az agresszió és a versengési különbség. VAN DE VLIERT elmélete szintén a nemi különbségek kontextusba ágyazottságának jó példája, még ha következtetéseit a klíma elsődleges befolyásoló hatásáról leegyszerűsítettnek tartjuk is. Összefoglalva a barátságon belüli nemi különbségekre vonatkozó elméleteket, legmegalapozottabbnak a társas-társadalmi beágyazottságot hirdető elméletek tűnnek. Az, hogy a különbségek csökkennek ugyan, de a társadalmi változások ellenére mégis megmaradnak, valamint az, hogy éppen a társadalmi változások lassú – ha éppen nem stagnáló – volta miatt nem olyan mértékű ez a változás, ahogyan azt az eltelt évek számából várhatnánk, valamelyik tényező kiemelkedő jelentőségére, és viszonylagos állandóságára hívja fel a figyelmet. Nézetünk szerint ez a változó a gyermeknevelés, a korai szocializáció, amely minden korban és kultúrában – eltérő viszonyok között, de alapvetően – a nők legnagyobb befolyását élvezte és élvezi ma is. A preödipális szakasz meghatározó élménye az anyától való elkülönülés vagy azonosság hozza létre férfiak és nők eltérő személyiségét, melyet azután a fennálló kulturális szokások erősítenek meg. A fiúk korai szocializációja, a feminista pszichoanalízis szerint, szeparált, kevesebb kapcsolódási igénnyel rendelkező, dominanciára és hatalomra törő férfiakat hoz létre, míg a nők beágyazottabb selffel, nagyobb kapcsolódási igénnyel rendelkeznek, amely távol tartja őket a teljesítmény és hatalom, másoktól elválasztó csúcsaitól. A felnövekvő nemzedék ennek megfelelően válik a társadalom befolyásosabb vagy kevésbé befolyásos alakító erőévé, és általában a férfiak a befolyásosabbak. Ők kerülnek politikai és gazdasági pozíciókba és tartják fenn a rendszert olyannak, amelyben jól és biztonságban érzik magukat. Az ő kezük nyomán születnek a törvények, amelyek szabályozzák a társadalmat, és ők a társadalmi diskurzus fő alakítói, akik létrehozzák a fogalmakat, melyekkel életünket értelmezzük. A kör bezárul, a társadalmi-gazdasági környezet meghatározza a gyermeknevelést, amely létrehozza önmaga állandóságának fenntartóját. Így marad fenn a rendszer, amely nézetünk szerint, ebből a kiindulásból nem termelhet mást csak férfiuralmat. Az, hogy van-e kiút ebből a körből, ma még nem látszik.
61
ÖSSZEGZÉS ÉS ÁTVEZETÉS Értekezésünk bevezető részében áttekintettük a barátság társadalmi és lélektani kutatásából származó legfőbb eredményeket. A szakirodalom áttekintése lehetőséget ad a témában való elmélyülés csomópontjainak kiválasztására, amely csomópontok a későbbi kutatás fő kérdései lehetnek. Mi az áttekintésben ADAMS és BLIESZNER (1994) integratív modelljének gondolatmenetét követtük, amely kutatásunk kiindulásául is szolgál. Ez a modell, a témában egyedülálló komplexitással kezeli a barátság jellemzőit és meghatározóit, integrálja a strukturális és funkcionális megközelítést, a társadalom, az egyén, és a pár nézőpontját. A modell elemeinek áttekintésekor szükségképpen kiemeltük azokat, melyek leginkább érdeklődésünk középpontjában állnak. Így került a fókuszba a nemi különbségek, valamint a barátságon belüli versengés kérdése. A továbbiakban ismertetjük kutatásunkat, amely legfőképpen e kettő jellemzőinek és kapcsolatának empirikus vizsgálatát célozza.
62
A BARÁTSÁGBAN FELLELHETŐ NEMI KÜLÖNBSÉGEK VIZSGÁLATA A KUTATÁS MEGKÖZELÍTÉSMÓDJA ÉS CÉLJA A barátság lélektani szempontú tanulmányozása leginkább a kapcsolatra jellemző interaktív folyamatok tanulmányozását jelenti. A pszichológiai kiindulású vizsgálatok ezért a barátságra, főleg, mint diádikus kapcsolatra jellemző kölcsönös egymásrautaltságot, bizalmat, intimitást, feltárulkozást, ezek mértékének meghatározóit, valamint az ezekre vonatkozó elvárásokat és szabályokat, és az utóbbiak beteljesüléséből fakadó elégedettséget vagy felrúgásukból származó konfliktusokat veszik célba. A vizsgálatok természetesen mind máshová helyezik a hangsúlyt és másmás módszertani elvet követnek. Az elméletek és módszerek sokfélesége annak köszönhető, hogy a társas kapcsolatok tanulmányozása, mint tudományterület még egészen új, ezért nem történt meg az elméletek keretbe foglalása és integrációja, valamint az elméletek vizsgálatokkal történő igazolása. Ez az állapot jelenleg a szakterület „balkanizálódásával” fenyeget, ahogyan azt FINCHAM a Journal of Social and Personal Relationships 1995-ös módszertani különkiadásában kifejti (FINCHAM 1995). FINCHAM nyilvánvalóan általánosít, amikor ezt a kijelentést teszi és a „többség dönt” elve alapján kihagyja a számításból azokat az integratív modelleket, amelyek éppen ezt a hiányosságot kívánják pótolni. Ilyen ADAMS és BLIESZNER (1994) fent bemutatott keret-modellje a barátságról, vagy LEVINGER (1994) összefoglaló munkája a társas kapcsolatok szociálpszichológiájának makro- és mikroperspektíváiról. Abban igaza van Finchamnek, hogy az elméleti modellek empirikus tesztelése és az eredmények integrálása még korántsem teljes, de vannak erre vonatkozó eredmények is. Jelen kutatásunkban ADAMS és BLIESZNER integratív modelljének elemeit együtt kívántuk vizsgálni. Ebben a törekvésünkben egy olyan kérdőívet dolgoztunk ki, amely a modell fent ismertetett elemeit: az egyéni és diádikus strukturális jellemzőket, és a barátság interaktív folyamatait egyaránt képes vizsgálni. Természetesen nem törekedhettünk az összes interaktív folyamat és az ezeket befolyásoló minden tényező feltárására, ezért kiválasztottuk azokat a jellemzőket, amelyek érdeklődésünk, és így a kutatás középpontjában álltak. Legfőbb célunk a barátságban tetten érhető nemi különbségek feltárása volt, különös tekintettel a barátok közötti rivalizációról alkotott nézetekre, a versengési hajlam elrejtésének vagy felvállalásának tényére, a mögöttes értékekre valamint szülői, nevelői hatásokra. A barátságon belüli versengést azért tekintjük a vizsgálat fókuszának, mivel ez a baráti kapcsolatok kutatásának eddig leginkább elhanyagolt területe. A versengés irodalmának áttekintése adta a további háttértényezők kiválasztásának szempontjait, a szülői háttér fontosságát és az értékek közvetítő erejét hangsúlyozva. Végül a nemek különbségének és azonosságának kérdése nem maradhatott ki a vizsgálat tényezői közül, hiszen az ezzel kapcsolatos ellentmondásos adatok léte mindenképpen további kutatásokat indokol. A kutatási cél eléréséhez saját fejlesztésű és más kutatók által kidolgozott eszközökből álló kérdőívet állítottunk össze.
63
A kérdőíveket a vizsgálatban részt vevő főiskolai és egyetemi hallgatók nagy része szemináriumi foglalkozásokon, kisebbik részük kérdezőbiztosok segítségével, otthonukban vagy kollégiumi szobájukban töltötte ki.
A VIZSGÁLATI ESZKÖZÖK BEMUTATÁSA A kutatás során használt kérdőív, a célnak megfelelően, 7 részből tevődik össze. Összetettségét a vizsgálatba bevont jellemzők széles köre indokolja.3 1.
A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA
A barátság strukturális jellemzőinek feltárása során arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyénnek hány barátja van, elégedett-e ezzel a számmal, és milyen tartósság, intenzitás, eredet, tevékenységi formák, szorossági fok, elégedettség és esetleges javítási szándék jellemzi a legjobb barátjával való kapcsolatát. Mivel a legjobb barátság kritériumait nem adtuk meg előre, ezért az egyén teljesen szabadon választhatott barátai közül egyet, akit jelenleg legjobb barátjának tekint. Ezt az eljárást azért tartottuk fontosnak, mert így a legkevésbé szabályozzuk az egyén kiválasztási folyamatát, illetve a későbbi jellemzéseket. Mivel azt sem szabtuk meg, hogy a legjobb barátot azonos vagy ellenkező nemű ismerősei közül válassza-e ki, ezért a strukturális jellemzők feltárása között a legjobb barát neme is szerepelt kérdésként. A kapcsolat szorosságára, az általános elégedettségre és a kapcsolat javítására vonatkozó kérdést utólag illesztettük be a strukturális jellemzőket vizsgáló részbe, mivel ezeket a kapcsolat fontos jellemzőinek tartottuk, de nem akartuk az interaktív folyamatokra vonatkozó Kapcsolati Rácsban, vagy utána elhelyezni őket. A kérdéseket azért helyeztük ide, a Rács elé, mert nem szerettük volna, hogy a szorosság és elégedettség mértéke az interaktív folyamatok által, illetve azokkal összekeveredve határozódjon meg, vagyis az egyént a Kapcsolati Rácsban megtett jellemzések befolyásolják. A strukturális jellemzők vizsgálata előre megadott válaszkategóriák kiválasztásának módszerével történt. A válaszkategóriákat a kutatást megelőző elővizsgálat eredményei szolgáltatták. A kapcsolat szorosságát és elégedettségét egy 100 mm hosszú vonalon elhelyezett X jelzéssel kellett jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval kapcsolatos „egyáltalán nem” és a „teljes mértékben” jellemző megítélést jelölte. A kapcsolatra vonatkozó esetleges javítási szándékra nyílt kérdés formájában kérdeztünk rá, ezáltal meghagyva az egyén teljes szabadságát a kifejtésben. 2. A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK VIZSGÁLATA A KAPCSOLATI RÁCS MÓDSZERÉVEL DAVIS és TODD (1985) munkájának nyomán számos kérdőíves vizsgálómódszer született, mely a barátság sokféle tényezőjét együtt próbálja meg elemezni. Ezek a jellemzők mérhetők egyedi és diádikus szinten, ezáltal feltárva, hogy a barátság mennyire viszonzott vagy viszonzatlan az egyes összetevőket tekintve. A viszonzottság mértéke azonban egyéni megítélés függvénye, szubjektív érzete fontosabbnak tűnik, 3
A kutatásban használt vizsgálati eszközök részletes bemutatása a szerző doktori disszertációjában található, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.
64
mint a tényleges szint. Erre az előfeltevésre építve dolgozták ki PARKER és DE VRIES (1993) a Kapcsolati Rács elnevezésű vizsgálati módszert, melyben lehetősége van az egyénnek önmagát és legjobb barátját is megítélni a barátság különböző dimenzióiban. Ez a módszer lehetővé teszi a kutatóknak, hogy a barátság több dimenzióját együtt, a kapcsolatban fontos észlelt kölcsönösség elvével kiegészítve vizsgálják, vagyis magában foglalja a „baráttal rendelkezni” és a „barátnak lenni” érzéséhez tartozó jellemzőket egyaránt. PARKER és DE VRIES eredetileg a teljes baráti hálózat vizsgálatára fejlesztették ki eljárásukat, jelen kutatás fókuszában azonban a legjobb baráttal kapcsolatos élmények állnak, így mi csak az egyén legjobb barátjával kapcsolatban megélt önjellemzésére, és ezen legjobb barátjára vonatkozó megítélésére voltunk kíváncsiak. A Kapcsolati Rács eredeti formájában a következő interaktív folyamatok jelenlétének gyakoriságát vizsgálja az egyén és a barát szintjén: önfeltárás, elismerés, praktikus segítségnyújtás, empatikus megértés, a másik önismeretének segítése, közös tevékenységek, hitelesség, bizalom, kontroll, felelősség, elkötelezettség, a másik megerősítése, öröm. Mivel PARKER és DE VRIES teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a barátság árnyoldalait képező folyamatokat, ezért kutatásunkban a Kapcsolati Rácsnak egy olyan kiegészített változatát használtuk, amely tartalmazta az általunk fontosnak tartott „negatív” dimenziókat is. A Rácsot a következő interaktív folyamatokkal egészítettük ki: féltékenység, árulás, irigység, konfliktuskezelés, pletyka, versengés, agresszió. A Rácsban minden egyes vizsgált dimenziót egy, azt leíró kijelentés jelenít meg, amely kijelentésről el kell dönteni, hogy milyen gyakran érzi, gondolja, vagy teszi ezt az illető személy. A gyakoriság bejelölése egy hétfokú skálán történik. Például a hitelesség dimenziója a következőképpen szerepel a Rácsban: Úgy érzem, a barátommal szemben mindig önmagamat adhatom, nem kell szerepet játszanom.
1 2 soha
3 4 5 időnként
6
7 mindig
A kérdőívben a Kapcsolat Rács két változata szerepel: az első az egyénnek a barátjával kapcsolatos saját érzéseit, gondolatait és viselkedési formáit tartalmazza (ld. a fenti kijelentést); a második változat ugyanezeket a jellemzőket vizsgálja abból a szempontból, hogy azokat az egyén mennyire tartja jellemzőnek a barátjára. A hitelesség dimenziójának a barát oldaláról való megítélése a következő formában történik a kérdőívben: Úgy érzi, hogy velem szemben mindig önmagát adhatja, nem kell szerepet játszania.
1 2 soha
3 4 5 időnként
6
7 mindig
A Kapcsolati Rács ezáltal alkalmas a barátság dimenzióin túl az észlelt kölcsönösség feltárására is. Emellett a Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemei adják adatainkat a barátság egyénre irányuló hatásáról. Ezen keresztül nyerhetünk képet a barátság személyiségformáló, önismeretet elősegítő, megerősítő hatásáról éppúgy, mint arról a feszültségről, amelyet a barát felől az egyén felé irányuló féltékenység, irigység, agresszió vagy versengés okozhat.
65
3.
HIPOTETIKUS VERSENGÉSI HELYZETEK KÉRDŐÍV
A saját fejlesztési Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív a barátságban esetlegesen felmerülő rivalizációs helyzetekre való reagálási módokkal kapcsolatos nézeteket és az egyén ezen reakciók közüli választási hajlandóságát vizsgálja. A kérdőívben előforduló versengési helyzeteket és az ezekre történő reakciókat egy, a barátságban lehetséges rivalizációra vonatkozó elővizsgálat eredményeiből alakítottuk ki. Az elővizsgálat során először arra kértünk fiatal főiskolai hallgatókat, hogy írják össze, milyen területeken versenghetnek egymással a barátok. A leggyakrabban felmerülő szituációkból alakítottuk ki a kérdőív hat hipotetikus helyzetét. A hat szituáció mindegyikéből két változatot készítettünk, a két változat a hat helyzetben mindig más fontos jellemzőben különbözött egymástól. (Ezeket a jellemzőket a kérdőív végső változatainak ismertetésekor részletesen be fogjuk mutatni.). A 2X6 hipotetikus helyzetet ezek után úgy tártuk újra a hallgatók elé, hogy írják le, szerintük melyek az egyes helyzetekben leggyakoribb reakciók. A helyzetekben szereplő személyeknek az elővizsgálat ezen fázisában még nem volt neve, helyette kezdőbetűket használtunk, így akartuk kiküszöbölni a nemi sztereotípiák torzító hatását a válaszadásban. Az elővizsgálat során kapott válaszokból kiválasztottuk a leggyakoribb reagálási módokat, majd úgy hoztuk létre a reakciók végső listáját, hogy a hallgatóktól származó listát több helyzet esetében kiegészítettük. A kiegészítés legtöbbször olyan reakciókkal történt, amelyek a hallgatóknak nem jutottak eszükbe, mivel szerintük nem voltak gyakoriak, de a versengés konstruktívabb megközelítése szerinti lehetséges reagálási módokat tartalmaztak, így fontosnak tartottuk, hogy helyet kapjanak a listában. Emellett minden helyzet esetén beiktattunk egy elkerülő reagálási módot, amely szintén nem szerepelt a hallgatói listában, de amelynek segítségével a reakciók listája a legtöbb esetben lefedte a THOMAS és KILMAN - féle (1974) konfliktuskezelési módokat. Azokban az esetekben, ahol ez túl erőltetett válaszokat szült volna, ott eltekintettünk a lista ilyen kialakításától. A kérdőív 2X6 helyzetének végső változatát mind férfi mind női nevekkel elkészítettük, így 4X6 helyzetet kaptunk. A vizsgálati személy feladata minden esetben annak megítélése, hogy az egyes helyzetekben a felsorolt reakciók, a saját véleménye szerint, mennyire elfogadhatóak. Az elfogadás mértékét egy 100 mm hosszú vonalon elhelyezett X jelzéssel kellett jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval kapcsolatos „egyáltalán nem” és a „teljes mértékben” elfogadható megítélést jelölte. Végül a vizsgálati személynek ki kellett választani a felsorolt reagálási módok közül azt, amely szerinte, az embereket általában tekintve, a legvalószínűbb és a legkevésbé valószínű reakció, illetve meg kellett jelölnie azt, hogy ő melyiket választaná, ha vele történt volna az eset. A VIZSGÁLATBAN HASZNÁLT 6 HIPOTETIKUS VERSENGÉSI HELYZET Az 1. helyzetben a barátok közötti leggyakoribb versengési szituációt olvashatjuk, ahol két barátnak ugyanaz a partner tetszik. A helyzet főszereplője, egy buliban lehetőséget kap, hogy elcsábítsa legjobb barátja partnerét, aki ráadásul tetszik is neki. A helyzet két verziója abban különbözik, hogy amíg az egyik esetben a főszereplő úgy tudja a barátról, hogy nagyon szerelmes és boldog a kapcsolatban, addig a másik
66
változat mellékszereplője már régóta nem boldog a partnere mellett. A két verzió így a versengés barátságot veszélyeztető kockázatának különböző mértékét hozza létre egy nullaösszegű játszma keretén belül. A 2. helyzetben az azonos pályaorientációval rendelkező fiatalok barátságának egy gyakori helyzetét alakítottuk ki, amelyben a két barát azonos munkahelyre pályázik, de nem azonos esélyekkel indulnak a küzdelemben: a főhős úgy érzi, barátja képzettebb. A felkészülés során a főszereplő olyan információkhoz jut hozzá, amely segíti a sikeres felvételit. Ezek az információk nyilvánosak, más is hozzájuk férhet. A helyzet magában hordozza a társas összehasonlítás során keletkezett negatív feszültség kompenzálásának lehetőségét. A két változat abban különbözik, hogy a munkára egy vagy két főt vesznek-e fel, vagyis a verseny nullaösszegű-e vagy sem. A 3. helyzet a versengés során leggyakrabban vizsgált szituációt, a sportversenyt idézi fel. A helyzet szereplői mindketten indulnak egy sportversenyen, amelyet megelőző nap egy buliban mulatnak. A főszereplő látja, hogy barátja kezd többet inni a kelleténél, és úgy érzi, ez ronthatja holnapi teljesítményét. A helyzet egyik verziójában azonos, a másik verzióban két különböző számban indul a sportversenyen a két barát. Mindkét verzió lehetőséget ad a főhősnek a társas összehasonlításra, ám amikor különböző számban indulnak a barátok, csak közvetett hasonlításra van lehetőség, de felerősödhet a másik sikerében való „sütkérezés” lehetősége és igénye. A 4. helyzetben a szereplők azonos intézmény ugyanazon szakán tanulnak, amint ez gyakran előfordul a főiskolások és egyetemisták baráti kapcsolataiban. A főhős talál egy ösztöndíjpályázatot egy újságban, amit egy szakról csak egy fő nyerhet el, vagyis újra nullaösszegű játszmával állunk szemben. A két változatot az különbözteti meg, hogy az egyik verzióban a főhős és barátja egyaránt rászorulnának a támogatásra, a másik helyzetben viszont a főhős jómódú, amíg barátja nem. Ezáltal a helyzet magában hordja a jótékonyság és méltányosság kérdését is. Az 5. helyzet szereplői életükben először vesznek részt egy zártkörű klub rendezvényén, ahol a főhős barátja úgy próbálja meg elnyerni a megjelentek elismerését, hogy elmesél egy jópofa történetet magáról. A főhős azonban tudja, hogy ez a történet kettejükkel esett meg, noha a barát őt egy szóval sem említi. A helyzetben a társas presztízsért, a másoktól jövő elismerésért való versengés indulhat meg. A két verzió eltérő mértékben generálja ezt a versengést, mert az egyikben mindkét szereplőnek tetszik a társaság és szeretnének jó benyomást tenni rájuk, de a másik változatban a főhős nincs elragadtatva a közösségtől. A 6. helyzetben a barátok ugyanabban a művészeti ágban tevékenykednek. A történet két verziójában más-más a cselekmény kiindulópontja. Az első változatban mindkét szereplő ugyanarra a versenyre készül, a második változatban azonban a főhős barátja úgy nevez be egy versenyre, hogy arról nem is szól a barátjának, vagyis a főhősnek. Mindkét változatban az okozza a bonyodalmat, hogy a főhőst megkéri a barátja, hogy segítsen neki, mert különben kifut az időből. A helyzet tehát a versenyhelyzet jelenlétével vagy hiányával kombinálja a barátságban elvárt/elvárható segítségnyújtás és őszinteség jellemzőit. Az itt bemutatott 2X6 helyzet, kombinálva a nemi sztereotípiákat generáló férfi és női nevekkel, alkalmas a barátságban lehetséges rivalizáció különböző területeinek és a versengést befolyásoló helyzeti tényezők hatásának vizsgálatára, feltárhatjuk a barátság
67
legrejtettebb területéhez való viszonyulásokat csakúgy, mint a saját viselkedésre vonatkozó intenciókat. 4.
AZ ÉRTÉKEK VIZSGÁLATA
Az értékeket a SCHWARTZ és munkatársai (1997, 1999) által kifejlesztett Person Profiles skálával mértük, amelynek magyar nyelvű változatát NGUYEN LUU LAN ANH és munkatársai dolgozták ki (NGUYEN LUU és mtsai 2000), és amelyet mi Hasonlóság Kérdőív néven illesztettünk a vizsgálatba. A skála a SCHWARTZ által leírt és empirikusan igazolt értékstruktúra vizsgálatára alkalmas, az eredetinél lényegesen egyszerűbb módszerrel. A válaszolók képzeletbeli személyekről olvasnak leírásokat, és minden esetben el kell dönteniük, hogy az adott leírásban szereplő személy mennyire hasonlít saját magukhoz. A hasonlóságot egy 6 fokú skálán kellett megítélni, melynek két végpontja az „egyáltalán nem hasonlít rám” és a teljes mértékben hasonlít rám” volt. A kérdőívben szereplő 30 leírás a következő elosztásban rendelhető a 10 motivációs értékhez: a Hatalom 3, a Teljesítmény 3, a Hedonizmus 2, az Ingerlés 2, az Ön-irányítás 3, az Egyetemesség 4, a Jótékonyság 3, a Hagyomány 4, a Konformitás 3, és a Biztonság 3 kijelentésben reprezentálódott. Az értékeket modellünkben a szülői viszonyulások és a viselkedés közötti közvetítő tényezőként kezeljük. 5.
A VERSENGÉSI HAJLAM VIZSGÁLATA
A versengési hajlam vizsgálatában támaszkodtunk a kutatók széles körének, a versengés többdimenziós jellegével kapcsolatban feltárt eredményeire. A kérdőív ezen részében a RYCKMAN és munkatársai által kidolgozott mérőeszközöket használtuk, amelyek a versengés két egymástól független formáját mérik: az agresszív, neurotikus hiperversengést és a kiegyensúlyozott, feladatorientált önfejlesztő versengést (RYCKMAN és mtsai 1990, 1996). Mindkét kérdőívben az adott versengési formához tartozó viselkedésre, érzésre és gondolatokra vonatkozó kijelentések találhatók. Az általunk használt Versengési Kérdőív összekeverve tartalmazta a Hiperversengés és az Önfejlesztő Versengés mérésére kidolgozott skálák itemeit, abban a formában, ahogyan azt FÜLÖP MÁRTA magyarra fordította és hazai mintán már használta (FÜLÖP és mtsai 1999). A vizsgálati személyeknek a kérdőívben található kijelentések mindegyikéről el kellett dönteni, hogy mennyire értenek egyet vele. Az egyetértés mértékét egy 5 fokozatú skálán kellett bejelölni, ahol az 1 – az „egyáltalán nem ért egyet”, az 5 – a „teljes mértékben egyetért” választ jelölte. A versengési hajlam vizsgálatával összefüggéseket kereshetünk az egyén barátjával való kapcsolatában lehetséges versenyhelyzetekre adott reakciók és a személyiség jellemzői között. 6.
AZ EGYÉN DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI
Az egyén strukturális demográfiai jellemzői közül elsősorban azokra voltunk kíváncsiak, amelyek befolyásolhatják a barátság általunk vizsgált strukturális és interaktív tényezőit. Ezért a szokásos kérdéseken túl, amelyek a válaszadó nemét, korát, felsőoktatási intézményét és szakját mérték fel, beiktattunk az egyén családban elfoglalt helyére és partnerkapcsolatára vonatkozó kérdéseket is. A családi pozíció felmérésére a válaszadó különböző korú testvéreinek száma szolgál, amelyből kiderül, hogy a
68
megkérdezett legkisebb vagy legnagyobb fiú vagy lány-e a családban, esetleg középső vagy egyedüli gyermek, illetve a tőle idősebb és fiatalabb testvérek vele azonos vagy ellenkező neműek-e. Azt is megkérdeztük a vizsgálati személytől, hogy van-e jelenleg tartós partnerkapcsolata, és ha igen, mióta, illetve, hogy hol él az év nagyobb részében. Feltevésünk szerint mindezek az egyéni jellemzők befolyásolják a megkérdezett baráti kapcsolatait. 7.
A SZÜLŐI-NEVELŐI VISELKEDÉS KÉRDŐÍVE
A kérdőív utolsó része a gyermekkori szülő-gyermek viszony feltérképezését tűzte ki célul, abban a formájában, ahogyan arra az egyén emlékszik. A Szülői Kérdőív külön tárgyalja az anyával (a nőnemű gondozóval), és az apával (a férfi gondozóval) kapcsolatos élményeket, mindkét szülői figura esetében ugyanazokat a szempontokat használva a megítéléshez. A szempontok összeállításában a Korai Kötődés elméletére és az elmélet empirikus vizsgálatának eredményeire támaszkodtunk (BOWLBY 1969, AINSWORTH és mtsai 1978). A kötődés különböző változatainak hátterében feltárt szülői reagálási formákból kijelentéseket képeztünk, amelyekről a válaszadónak minden esetben el kellett döntenie, hogy mennyire volt jellemző anyjára és apjára. A kijelentés helytállóságának mértékét egy, 100 mm hosszúságú vonalra elhelyezett X jellel kellett jelölni, amely skála két végpontján az „egyáltalán nem jellemző” és a „teljes mértékben jellemző”, illetve a „soha” és „mindig” értékelés volt olvasható, a szövegkörnyezetnek megfelelően. A Szülői Bánásmód Kérdőív segít feltárni az egyén gyermekkorában megtapasztalt nevelői viszonyulások mintázatát. Ezeket a mintázatokat a személy értékrendjével, illetve a barátság interaktív folyamatainak sajátosságával összefüggésben elemezve feltárhatjuk a korai tapasztalatok későbbi kapcsolatokra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásait egyaránt.
A VIZSGÁLAT KÉRDÉSEI Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének tesztelése volt. Mivel ebben a tárgykörben ilyen jellegű átfogó vizsgálat még nem született, és az egyes kérdésekkel kapcsolatos kutatási eredmények egymásnak ellentmondani látszanak, ezért előzetes hipotézisek megfogalmazása helyett vizsgálati kérdéseket fogalmaztunk meg. A kérdések a későbbiekben ismertetendő hipotetikus modell kialakításában, valamint az eredmények értelmezésében is útmutatóul szolgáltak. A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK KAPCSOLATA AZ EGYÉNI ÉS HELYZETI TÉNYEZŐKKEL Hány barátja van a fiatal felnőtteknek és elégedettek- e ezzel a számmal? Honnan származnak a főiskolás és egyetemista fiatal felnőttek baráti kapcsolatai? Milyen tevékenységek jellemzik ezeket a barátságokat? Milyen gyakran érintkeznek a barátok, és elégedettek-e ezzel a gyakorisággal? Vannak-e ezekben a strukturális jellemzőkben megkülönböztethető mintázatok és mivel hozhatók összefüggésbe az eltérések? Többek között ezeket a kérdéseket lehet megfogalmazni a strukturális tényezők vizsgálata
69
kapcsán. Az elemzés során tesztelni fogjuk az ismert nemi különbségeket, amelyeket eddig Magyarországon még nem vizsgáltak. AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK VIZSGÁLATA Léteznek-e különböző barátságmintázatok és milyen jellegzetességgel rendelkeznek? Van-e különbség férfiak és nők barátságmintázatában? Milyen kapcsolat van a vizsgált értékek és a szülői viszonyulás, valamint ezek közös hatása és a barátság tényezői között? Különbözik-e a háttértényezőknek feltételezett változók hatása férfiak és nők esetében? Mindezen kérdések megválaszolása közelebb vihet bennünket a barátságban mutatkozó ellentmondásos nemi különbségek megértése felé, segíthet tisztább képet kapnunk a barátságok működésének meghatározóiról. A BARÁTSÁGON BELÜLI VERSENGÉS VIZSGÁLATA Milyen elképzelésekkel rendelkeznek a fiatalok a barátságban lehetséges versenyszituációk megoldásairól, és mennyire fogadják el ezeket a különböző megoldási módokat? Kimutatható-e bármilyen nemi különbség a vizsgált mintában, a versengési hajlamban vagy az egyes helyzetekre adott reakciókban? Hogyan befolyásolja a versengési hajlamot az egyén értékrendje és a gyermekkori szülői bánásmód? Igazolható-e Horney elmélete a neurotikus hiperversengő személyiség hátterében álló durva, korlátozó, szeretetlen szülői viszonyulásról? Van-e kapcsolat az egyén versengő hajlama és a baráti versengés helyzeteire adott reakciói között? Hogyan kombinálódik az egyén elképzelése az egyes versenyhelyzetekben mutatott viselkedés valószínűségéről a saját viselkedésére vonatkozó intenciójával, valamint mindezek versengő hajlamával és nemével? Mindezek a kérdések a barátság eddig elhanyagolt területére, a versengésre irányítják figyelmünket, és empirikus úton, magyar vizsgálati mintán próbálnak bizonyítékot találni az eddig megfogalmazott elméleti elgondolásokra. A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE Segíti-e az egyént legjobb barátjával való viszonya önismeretében, saját értékeinek megismerésében és elfogadásában, személyiségfejlődésében? Jelen vannak-e ezzel ellentétes, negatív hatások a kapcsolatban? Hogyan észleli mindezeket a személy? Milyen háttértényezők befolyását tudjuk kimutatni ebben a szubjektív megítélésben? Ezek a kérdések a barátságok hozamát, az egyén életében való fontosságát vizsgálják. A VIZSGÁLAT SORÁN TESZTELT HIPOTETIKUS MODELL Annak ellenére, hogy a téma szerteágazósága és az előzetes kutatások hiánya miatt konkrét, igazolható vagy elvethető hipotéziseket nem akartunk megfogalmazni, felállítottunk egy hipotetikus modellt, melyet a vizsgálatban tesztelni kívántunk. Ez a modell az ADAMS és BLIESZNER-féle integratív modell (1994) továbbfejlesztett, és a kutatási célnak megfelelően leszűkített változata. Tartalmazza mindazokat a változókat, amelyeket az eddigi tanulmányok fontosnak találtak a barátság alakulása szempontjából,
70
és amelyeket ezelőtt nem vizsgáltak, de jelen kutatásban központi helyet foglalnak el. A modellt a 3. ábra tartalmazza. STRUKTURÁLISKULTURÁLIS KÖRNYEZET EGYÉNI JELLEMZŐK
internalizáció
interpretáció
Szülői bánásmód
Társas strukturális tényezők, pl. nem, kor, családi pozíció, stb.
BARÁTSÁGMINTÁZATOK PÁR
Viselkedés
Visszahatás
Lélektani adottságok: értékek, versengési hajlam
S Z E R K E Z E T
F Á Z I S O K
Interaktív folyamatok
3. ábra A barátság hipotetikus modellje (a szürkével jelölt rész nem szerepel változóként a kutatásban)
Az ábrán látható, általunk felállított hipotetikus modellbe, az egyéni jellemzők közé beillesztettük a szülői viszonyulás tényezőit, valamint a barátság visszahatását az egyénre, és a barátságmintázatok keretén belül csak a baráti pár jellemzőit elemezzük. Az egyéni strukturális jellemzők között nagy hangsúlyt kapnak a válaszadó neme és családi pozíciója. Nem kezeltük változóként vizsgálatunkban a kort, szociális státuszt, családi állapotot, mivel ezek a vizsgált mintában kis varianciával jellemezhetők. A személyiség-tényezők közül az értékeket és a versengési hajlamot vizsgáltuk. A vizsgálat metodikája nem teszi lehetővé, hogy a barátságon belüli viselkedést közvetlenül megfigyeljük, azonban a barátságon belüli versengéssel kapcsolatos viselkedésintenciók feltérképezése a vizsgálat fontos részét képezi. A kutatásban nagy hangsúlyt kap a barátságok mintázatának vizsgálata, a strukturális és interaktív folyamatok elemzésén keresztül. Azonban nem szerepelnek a vizsgálatban változóként a barátságfázisok, mivel a barátság dinamikája nem képezi jelen kutatás tárgyát. Az ábrán feltüntetett nyilak a hatások feltételezett irányát jelzik. Feltételezzük, hogy a szülői hatások a strukturális tényezőkkel interakcióban befolyásolják az egyén személyiségalakulását, melynek eredményeként az kialakítja a társas viselkedés egyedi formáját. Ez az egyedi viselkedés befolyásolja a barátság strukturális és interakciós folyamatait egyaránt, amelyek egymással és a barátság fázisaival összhangban hozzák létre a barátság sajátos mintázatát. Hipotetikus modellünket kiegészítettük a visszacsatolással, amelyen keresztül a barátság visszahat az egyénre, jó esetben segíti önismeretét, erősíti önbecsülését, támogatja a mindennapok feszültségekkel terhes helyzeteiben. A barátságmintázat az adott korban és társadalmi közegben, valamint pillanatnyi helyzetben nyeri el teljes jelentését.
71
A MINTA JELLEMZÉSE A vizsgálatban kiosztott 400 kérdőívből 345 értékelhető kérdőív érkezett vissza. A 345 vizsgálati személyből 161 fő (46,7%) férfi, 184 fő (53,3%) nő. A minta átlagéletkora 21 év (minimum 18 év, maximum 32 év). A vizsgálati személyek 81%-a egy vidéki alapítványi főiskola hallgatója, 19%-uk egyéb felsőoktatási intézményben tanul. A megkérdezettek 75,5%-a nyelvtanár és kommunikáció szakos hallgató. A válaszadók közül 194 fő (56,2%) rendelkezik tartós partnerkapcsolattal, 151 fő (43,8%) a vizsgálat időpontjában egyedülállónak vallotta magát. A vizsgálati személyek 58,9%-a a szüleivel él, a többiek kollégiumban vagy albérletben élnek a hét nagyobbik részében. A válaszadók 17,2%-a egyke, 61,6%-uknak 1 testvére van, 16,6%-nak kettő, a többieknek három vagy több. A testvérrel rendelkezők 51,4%-a elsőszülött, 42%-uk második vagy legkisebb gyermek. A vizsgálatban a minta ezen jellemzői közül egyedül a válaszadó neme és a testvérsorrendben elfoglalt helye mutatott szignifikáns összefüggést az egyéb vizsgált jellemzőkkel, ezért a továbbiakban csak ezekre a demográfiai tényezőkre koncentrálunk.
72
AZ EREDMÉNYEK BEMUTATÁSA A barátság strukturális jellemzőinek és interaktív folyamatainak elemzéséhez szükséges mindazokat a jellemzőket tisztázni, melyek a modellben független változókként szerepelnek. Jelen vizsgálatban a nemet, a szülői bánásmódot, a személyes értékeket, és a versengés két különböző formájának erősségét emeltük ki, mint amelyek a barátság tényezőinek alakulásával várhatólag összefüggésben állnak. Természetesen számos egyéb tényező szerepelhetne a független változók között, de a vizsgált tényezők számának túl nagyra emelése, mindenképpen rontaná az eredmények átláthatóságát és a modell kezelhetőségét. A vizsgálatból kimaradt elemek befolyásoló hatásának elemzése a téma jövendő kutatóinak feladata marad.
A HÁTTÉRTÉNYEZŐK JELLEMZŐI Mivel a felsorolt tényezőket – a nem kategóriájának kivételével – a kérdőívben több item méri, így az elemzés első lépéseként a háttértényezők faktoranalízisét végeztük el, hogy kezelhető mennyiségű változót hozzunk létre.
A SZÜLŐI BÁNÁSMÓD JELLEMZŐINEK ELEMZÉSE Elsőként az anyai és apai bánásmódra vonatkozó kérdőívrészek elemeiből hoztunk létre két különálló faktorstruktúrát. Az anyai bánásmódra vonatkozó kérdésekből a faktoranalízis eredményeként 4 faktor jött létre4. Az első és legnagyobb magyarázó erővel bíró faktor egyértelműen a szeretetteljes, támogató anya tulajdonságait foglalja magába, ezért ennek a faktornak a Szerető, elfogadó anya nevet adtuk. A második faktorba tartozó elemek a durva, érzelmileg zsaroló, szidással, büntetéssel és a szeretet megvonásával „nevelő”, mindenbe beleszóló anya tulajdonságait tartalmazták, ezért ennek a faktornak az elnevezése Durva, indulatos anya lett. A harmadik faktorba a határozott, szigorú, magas elvárásokkal rendelkező és ellentmondást nem tűrő anyai tulajdonságok rendeződtek össze, ezért ezt a faktort Perfekcionista anyának neveztük el. Az utolsó faktor egy kiszámíthatatlan, aggodalmaskodó, mindenbe beleszóló, a gyermekében nem bízó és azt nem bátorító anya tulajdonságait hordozták, ezért ez a faktor a Túlóvó, bizalmatlan anya nevet kapta. A létrejött faktorok nagymértékben fedik a Korai Kötődés elméletben tárgyalt anyai viszonyulásokat, ezért jó okunk van feltételezni, hogy hatással vannak az egyén kötődési munkamodelljére, és ezen keresztül a barátságok minőségi és mennyiségi tényezőire. Az apai bánásmódra vonatkozó kérdésekkel azonos módon jártunk el, a létrejött faktorok a következők voltak: Szerető elfogadó apa, Durva, kiszámíthatatlan, perfekcionista apa, és Racionális, erős, támogató apa. Adataink szerint a szülői bánásmód észlelt minősége nem független a válaszadó és a szülő nemétől, valamint a válaszadó testvérsorrendben elfoglalt helyétől. A férfiak a nőktől szignifikánsan nagyobb mértékben ítélték anyjukat visszatekintve durvának és indulatosnak. Ugyanakkor szintén a nőktől nagyobb mértékben volt jellemző a vizsgált 4
A statisztikai táblázatok bemutatása meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző doktori disszertációja tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.
73
mintában szereplő férfiakra, hogy apjukat racionálisnak, erősnek és támogatónak érezték. A testvérsorrend a szülői bánásmódfaktorok közül egyedül a Szerető, elfogadó anya faktorátlagával mutat összefüggést. Az elsőszülött válaszadók szignifikánsan szeretetteljesebbnek és elfogadóbbnak érezték anyjukat, mint a később születettek. Mindhárom összefüggés értelmezésénél hangsúlyoznunk kell, hogy a szülői bánásmódot nem objektíven mért változóként, hanem az egyén szubjektív észleletének lenyomataként vizsgáltuk. Az eredmények így az egyén és szülő kisgyermekkori kapcsolatának interaktívan alakuló jellegét és a felnőtt visszaemlékezés szubjektív jellegét is tükrözhetik.
A SZEMÉLYES ÉRTÉKEK ELEMZÉSE A személyes értékek egymás közötti kapcsolatának meghatározásához az értékkérdőív itemeit faktoranalízisnek vetettük alá. Az eljárás eredményeként 8 faktort kaptunk. A faktorokat, a bennük legnagyobb faktorsúllyal szereplő itemek alapján a következőképpen neveztük el: Teljesítmény és hatalomorientált; Szerény, beilleszkedő, szabálykövető; Szociálisan érzékeny; Önálló, felfedező; Megbízható támasz; Izgalom és örömkereső; Pacifista természetvédő; Puritán tradicionális. Az általunk kapott faktorok nagyrészt lefedik a SCHWARTZ-féle (1992) érték-struktúrát, azonban sajátos értelemmel látják el a vizsgált motivációs értékeket. Láthatóan elkülönülnek a Schwartz által Énhangsúlyozónak nevezett Teljesítmény és Hatalom faktorok (az azonos nevű értékeknek felelnek meg), illetve a velük szembenálló, Én-transzcendens Pacifista természetvédő (Egyetemesség) és Szociálisan érzékeny (Jótékonyság) faktorok. Szintén felfedezhetőek a Megőrzés – Nyitottság dimenzió szembenálló értékcsoportjai: a Tradíciót és Konformitást egybefoglaló Szerény, beilleszkedő, szabálykövető faktor, és a Biztonságot jelképező Megbízható támasz faktor, valamint az Önálló, felfedező faktor és az Izgalom és örömkereső faktorok, melyek a Schwartz-féle Önirányítás és Ingerlés motivációs értékeit fedik le a mintánkban. Elsőként az értékfaktorok és a nem összefüggését vizsgáltuk. A kapott faktorértékek átlagának nemek közötti eltérését két mintás T-próbával végeztük. Szignifikáns eltérést (p<0.05) találtunk a nők javára a Szociálisan érzékeny és a Megbízható támasz értékfaktorok esetében és tendencia szintű eltérést a Teljesítmény- és hatalomorientációban, szintén a nők javára. A Szociálisan érzékeny értékfaktor nemi meghatározottsága megegyezik a szakirodalmi adatokkal és a nemi sztereotípiák tartalmával – a nők eredményei magasabb faktorérték-átlagot adtak, mint a férfiaké. A Megbízható támasz értékfaktorban mutatkozó női előny a faktor tartalmával magyarázható – olyan hűséges és megbízható segítőtársat takar, aki főleg a család biztonságával törődik. A tendencia szinten jelenlévő, a férfiaknál magasabb szintű női Teljesítmény- és hatalomorientáltság a minta jellegzetességeivel jól magyarázható. A válaszadók legnagyobb része nyelvtanár- és kommunikáció szakon tanuló férfiakból és nőkből állt. Tapasztalataink szerint ez a pályaválasztási döntés a nőknél határozottabb karrier-elképzelésekhez tartozik, nagyobb teljesítménymotivációval jár, mint az azonos szakon tanuló férfiaknál. Utóbbiak főleg gyengébb tanulmányi eredményeik miatt és kiforratlan jövőképük miatt választottak egy olyan szakot, amelynek elvégzése sokféle további lehetőséget kínál, vagyis jelenleg inkább meghosszabítja, mint lezárja a pályaválasztási döntést. Ebben a helyzetben érthetőbb, hogy a vizsgált mintában a nők
74
rendelkeztek kicsivel nagyobb Teljesítmény- és hatalomorientációval, mint a férfiak, akik még nem látják olyan tisztán, hogy mire fognak energiáik irányulni. Az értékek szocializációjának elképzelése tesztelésére, az értékfaktorok és szülői bánásmód kapcsolatának elemzésére regresszióanalízist végeztünk. Az elemzésben minden értékfaktort külön korreláltattunk minden anyai és apai bánásmódfaktorral. Az értékek és szülői viszonyulások lineáris regressziójának szignifikáns eredményeit, férfiak és nők viszonylatában az 1. táblázat segítségével ismertetjük.
75
NŐK
FÉRFIAK
Nem
Értékek Teljesítmény és hatalomorientált Szerény, beilleszkedő szabálykövető Önálló, felfedező Izgalom és öröm-kereső Pacifista természetvédő Puritán tradicionális Szerény, beilleszkedő szabálykövető Megbízható támasz Puritán tradicionális
Szerető elfogadó apa
Durva, kiszámíthatatlan perfekcionista apa
Szerető elfogadó anya
Durva, Túlóvó, Perfekcionista indulatos bizalmatlan anya anya anya
–
1. táblázat Szülői bánásmód és értékek együtt járása férfiaknál és nőknél (A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)
A táblázat adatai világosan tükrözik a férfi és női válaszadók értékrendszerének eltérő szülői viszonyulásokkal való összefüggését. Jól látható, hogy a nők értékrendje kevesebb szignifikáns összefüggést mutat a bevallott szülői viszonyulással, mint a férfiaké. A női válaszadók eredményei azt is mutatják, hogy a Szerény, beilleszkedő szabálykövető, a Megbízható támasz és a Puritán, tradicionális értékfaktorokba tartozó – sztereotipikusan inkább nőiesnek tartott – értékek az elfogadó apai és az elutasító anyai bánásmóddal mutatnak összefüggést. Vagyis minél elfogadóbb képet őriz a női válaszadó az apáról és elutasítóbbat az anyáról, annál inkább hangsúlyosak nála a „nőies” értékek, melyek ebben a viszonylatban valószínűleg az apai szeretet elnyerését és az anya haragjának elkerülését célozták. A férfi válaszadók „férfias” értékfaktorai – a Teljesítmény-és hatalomorientált, és az Önálló, felfedező faktorok – ellenben az apa durva, elutasító magatartásával mutatnak összefüggést. A fiúk elkülönültebb, individuálisabb énjével – melyre mindezek az értékek jellemzőek – eszerint a családi „rideg tartás”, a szeretet megvonása mutat összefüggést, és vélhetőleg a durva apával, mint agresszorral való azonosulás. Ezt egészíti ki a szintén inkább férfiasnak tartott Izgalom- és örömkereső értékfaktor Durva, indulatos anyai bánásmóddal való pozitív korrelációja. A férfias sztereotípiával ellentétes, vagy attól független értékek – a Szerény, beilleszkedő, szabálykövető, a Pacifista természetvédő és a Puritán, tradicionális faktorok – átlagtól magasabb értékei viszont egyértelműen az anyai bánásmóddal mutatnak összefüggést. A Szerető, elfogadó anya a minden élőlénnyel
76
szembeni gondoskodó attitűdöt hoz létre a fiúkban, ami a Pacifista, természetvédő értékben nyilvánul meg. Perfekcionista anya mellett a fiúk rend igénye, hagyományokhoz való ragaszkodása válik fontosabbá, ami a Puritán, tradicionális értékben érhető tetten. A túlóvó bizalmatlan anya, a fiúk beilleszkedő és szabálykövető értékeivel mutat összefüggést. Az eredmények magyarázhatók a nemileg elkülönült nevelői tradíciókkal, a két nem nevelésében eltérő mennyiségben és minőségben részt vevő anya és apa különböző hatásaival. Természetesen az sem kizárt, hogy a különböző anyai és apai bánásmód részben a válaszadó aktív emlékkonstrukciójának eredménye, amit a személyiség észlelt tényezői, mintegy a kognitív disszonancia csökkentéséhez hasonló módon, utólag befolyásolnak. Harmadik lehetőségként a szülői bánásmód és értékrend összefüggésének hátterében álló közös meghatározó tényezőt is feltételezhetünk, pl. a gyermek veleszületett temperamentumát, amely mindkét tényezőre és azok interakciójára is hatással van. A statisztikai összefüggések feltárása azonban a tényleges ok-okozati viszonyokat nem képes tisztázni. Az értékek közül a vizsgált demográfiai tényezőkkel való összefüggés miatt a Puritán, tradicionális értékfaktor annak okán is kiemelkedik, hogy egyedül ez mutat összefüggést a válaszadó testvérsorrendben betöltött helyével. Az elsőszülött válaszadók esetében szignifikánsan magasabb faktorértéket ért el, mint a később születetteknél, ami azt mutathatja, hogy a vizsgált mintában a tradicionális értékek átadásának fontossága az elsőszülött gyermekeknél még nagyobb hangsúlyt kapott, mint a később születetteknél. Az is elképzelhető, hogy az ide tartozó értékekre való szocializáció – tisztaság, rend, őszinteség, tradíció – más hatásfokkal működik az elsőszülött gyermekeknél, akiknél leginkább szüleiktől származnak a nevelési hatások, és a fiatalabb testvéreknél, akikre sokszor idősebb testvéreik nagyobb hatással vannak, mint szüleik. Összefoglalva a vizsgált férfiak és nők személyes értékeinek és a gyermekkori szülői viszonyulásoknak az összefüggését azt mondhatjuk, hogy igazoltuk mind az anyai, mind az apai bánásmódnak az értékekkel való összefüggését, és a válaszadó valamint a szülő nemének szignifikáns befolyásoló hatását az összefüggések irányára és erősségére.
A VERSENGÉS KÉT FORMÁJÁNAK VIZSGÁLATA Mivel RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) az általuk leírt Hiper- és Önfejlesztő versengési formákat egymástól független dimenzióknak tekintették, ezért kutatásunkban mi is külön kezeltük a versengés két típusára vonatkozó itemeket (az Önfejlesztő versengő attitűd rövidítése PDC, a Hiperversengő attitűdé HCA). Az elemzés első lépéseként létrehoztuk a PDC és HCA skálák átlagpontszámát. Az átlagpontszámok egymástól függetlenként kezelése lehetővé tette a két pontérték mintázatának vizsgálatát, vagyis a skálák clusteranalízisét. Az eljárás során 4 clustert hoztunk létre, amelyek a két skála elméleti kombinációs lehetőségeivel azonos módon jöttek létre, ahogyan azt a versengésről szóló elméleti áttekintésben megjósoltuk. Így azok, akiket jóval mintaátlag feletti pontszám jellemez a Hiperversengő skálán, de az Önfejlesztő versengő skálán is átlag feletti ponttal rendelkeznek, Ambivalens versengő címkét kaptak (a minta 26,4%-a). A mintaátlag alatti Hiper-, és feletti Önfejlesztő versengő pontszámmal rendelkezők lettek az Önfejlesztő versengők (a minta 35,9%-a), az
77
ellentétes versengési mintázattal rendelkezők pedig a Hiperversengők (17,4%). Azok, akik mindkét skálán átlag alatti pontszámot értek el, Nem versengő címkét kaptak (16,2%). A versengési hajlam vizsgálatának első lépéseként összehasonlítottuk a nők és férfiak kétféle versengési skálán elért átlagpontszámát. A két mintás T-próba egyik skálán sem talált szignifikáns eltérést a két nem között. A Hiperversengés mindkét nem esetében viszonylag alacsony (2,7), az Önfejlesztő versengés pedig közepesen magas (3,4) átlagpontszámot eredményezett. Hasonló eredményt hozott a versengési típusok és a nem összefüggésének vizsgálata: mindkét nem esetében az Önfejlesztő versengési típus volt a leggyakoribb, ezt követte csökkenő gyakorisággal az Ambivalens versengés, majd a Hiperversengés és végül a Nem-versengés. A versengési hajlammal összefüggésben álló értékek és szülői viszonyulások feltárására regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női almintán. Az elemzés szignifikáns eredményeit a 2. táblázat tartalmazza.
NŐK
FÉRFIAK
Nem
Vizsgált háttérváltozók
Hiperversengés
Önfejlesztő versengés
Teljesítmény és hatalom-orientált Megbízható támasz Szociálisan érzékeny Pacifista természet-védő Durva, kiszámíthatatlan perfekcionista apa Szerető, elfogadó anya Perfekcionista anya
– –
Teljesítmény és hatalom-orientált
Megbízható támasz Önálló, felfedező Durva, indulatos anya
–
–
2. táblázat Az értékek és a szülői bánásmód együtt járása a két versengési típussal, férfiaknál és nőknél (A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)
A táblázat áttekintése ismét ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a versengés kétféle formája nemenként eltérő tényezőkkel áll kapcsolatban. Mindkét nemnél a Teljesítmény- és hatalomorientáció mutatott legerősebb pozitív összefüggést a Hiperversengés átlagpontszámával, és szintén mindkét nemre jellemző, hogy minél nagyobb faktorértékkel szerepel a Megbízható támasz értékfaktora, annál kevésbé magas a Hiperversengés pontszáma. A HCA pontszám a férfiak esetén a Szociális érzékenységgel is összefügg, negatív irányban, a nők esetében viszont az anya durva indulatos bánásmódjával, pozitív irányban. Mivel az elemzés nem képes feltárni az okokozati kapcsolatokat, ezért az eredmények értelmezésében csak a versengéssel kapcsolatos elméletekre támaszkodhatunk. Ezek azt sugallják, hogy a szülői bánásmód valószínűsíti a versengés minőségét, vagyis okként szerepel. Az értékrendszer és a versengési hajlam kapcsolatában feltehetőleg közös háttértényezők: a családi és társadalmi szocializáció hatásának az egyéni jellemzőkkel való interakciója érhető tetten, ahogyan azt az elméletek is állítják. Előzetes eredményeink a férfiak Teljesítmény- és hatalomorientációjával összefüggésben feltárták a Durva, kiszámíthatatlan apa (szubjektíven megélt) jelenlétét, ami közvetetten alátámasztja ezt az elgondolást. Mivel jelen kutatásunkban csak a szülői bánásmódot, mint szocializációs
78
hatást vizsgáltuk, ezért az összefüggések feltárására csak korlátozott lehetőségünk volt. A további szocializációs ágensekkel való összefüggések elemzése jövőbeli vizsgálatok témája lehet. Az Önfejlesztő versengést befolyásoló tényezők szintén elkülönülnek a nemek szerint. A férfiak átlagpontszámával jóval több vizsgált tényező mutatott szignifikáns összefüggést, mint a nőkével. Ez utóbbi csoportban, a Hiperversengéshez hasonló módon, a Teljesítmény- és hatalomorientáció pozitív összefüggést mutat a PDC pontszámmal, és a másik korreláló értékfaktor az Önálló, felfedező érték. Ez az összefüggés részben alátámasztja a RYCKMAN és munkatársai által, az Önfejlesztő versengésről kifejtett elgondolásokat, azonban ki is egészíti azt a hatalom-irányultság tényezőjével, ami mintánkban nem válik el a teljesítményorientációtól. A férfiaknál az Önfejlesztő versengéshez köthető értékek még a Megbízható támasz, ami pozitív, és a Pacifista természetvédő érték, ami negatív összefüggést mutat a PDC értékkel. Ez a két érték a gondoskodás kétféle minőségét hordozza: előbbi a közelállókkal utóbbi minden élővel szembeni törődést tartalmaz. Így a Megbízható támasz és az Önfejlesztő versengés kapcsolata a férfiaknál a hagyományos családfenntartó férfi versengő attitűdjét példázza, amely figyelemmel van mások érdekeire és igényeire is. Az átlag alatti PDC pontszám azonban megnöveli az egyetemesen altruista, békés és béketűrő viszonyulás valószínűségét a férfiaknál, ami a magas Pacifista, természetvédő faktorértékben tükröződik. A szülői bánásmód csak a férfiak Önfejlesztő versengési hajlamával mutatott közvetlen kapcsolatot, az anya szerető és elfogadó valamint perfekcionista viszonyulása egyaránt pozitív összefüggést mutat vele. Ezek az eredmények szintén alátámasztják az elméleti elgondolásokat. A versengési típus és az értékfaktorok átlagának összehasonlítása szignifikáns eltéréseket tárt fel a Teljesítmény- és hatalomorientált, az Izgalom- és örömkereső, az Önálló, felfedező, a Megbízható támasz, és a Szociálisan érzékeny értékfaktorok tekintetében. Az Ambivalensen versengők körében az első három értékfaktor átlag feletti, a másik két faktor azonban átlag alatti értéket ér el. Eszerint a mintában szereplő magas Hiper- és önfejlesztő versengéssel egyaránt jellemezhető válaszadók önálló, öröm- és élménykereső, teljesítmény- és hatalomorientált, másokra kevésbé figyelő és róluk kevésbé gondoskodó, individualista személyek. Az Önfejlesztő versengőknél az első három értékfaktor átlagos, a két Én-transzcendens érték viszont átlag feletti értékkel van jelen, amely ezen válaszadók szociális érzékenységét hangsúlyozza amellett, hogy nem szorulnak háttérbe az Én-hangsúlyozó értékek sem. A Hiperversengők esetében a Teljesítmény- és hatalomorientáció átlagos, míg a másik négy faktor egyaránt átlag alatti értéket kapott. Várakozásainknak megfelelően, ebben a csoportban a legalacsonyabb a Megbízható támasz értékfaktor átlagpontszáma. Ez megerősíti a Hiperversengők neurotikus személyiségjellemzőiről alkotott elképzelést, mivel az Én-hangsúlyozó értékeken kívül minden érték átlag alatti, ami beszűkült, bizalmatlan, szociálisan érzéketlen, bizonytalan és örömtelen személy képét festi elénk. A Nem-versengők a Megbízható támasz értékfaktorban értek el legmagasabb értéket, és ugyancsak átlag feletti értéket kapott náluk a Szociálisan érzékeny faktor is. A másik három faktor egyaránt átlag alatti pontszámmal jellemezhető, de közülük is kiugróan alacsony értéket kapott a Teljesítmény- és hatalomorientáció, amely ebben a csoportban éri el átlagának mélypontját, amely eredmények szintén alátámasztják az elméleti elgondolásokat.
79
A vizsgálat adatai összhangba hozhatók HORNEY (1950) elméletével, aki szerint a versengést a szülői bánásmód határozza meg. Kapott eredményeink részben alátámasztják az elképzelést, részben kiegészítik azt a két nem, a szülők és az értékek befolyásának interakciójával. A versengési típussal összefüggő tényezőnek találtuk a válaszadó testvérsorrendben betöltött helyét is, de az összefüggés csak a nők esetében volt szignifikáns. Az elsőszülött nők jelentősen nagyobb arányban (24,3%) voltak Nem-versengők, mint a fiatalabb testvérként születettek (8,2%), viszont utóbbiak közül sokkal többen voltak a mintában Hiperversengők (32,9%), mint az elsőszülöttek közül (12,2%). Kapott eredményünk alátámasztja azokat a versengéssel kapcsolatos elméleteket, melyek a testvérsorrendet a versengés fontos összetevőjeként említik, különösen a nők esetében (TRACY, 1991). Összefoglalva a vizsgálatban használt háttértényezők egymással való kapcsolatát, azt mondhatjuk, hogy a nem összefügg a szülőről a válaszadóban kialakult képpel, valamint önmagában és a szülői bánásmóddal interakcióban a személyes értékekkel. A versengési hajlamra közvetlenül nincs befolyással a válaszadó neme, azonban az értékekkel, a szülői bánásmóddal és a testvérsorrenddel interakcióban újra kimutatható a hatása. A válaszadó nemén kívül a szülő neme is fontos tényezőnek tűnik akár a róla megőrzött képre, az értékek szocializációjára, vagy a versengéshez való viszonyra összpontosítunk. A versengési típus erős összefüggést mutat az értékekkel, az összefüggés hátterében közös szülői-társadalmi szocializációs hatások feltételezhetők.
A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI A „hány barátja van” kérdésre adott válaszok megoszlottak a férfiak és nők között, azonban az eltérés statisztikailag nem szignifikáns. 40
36,6
39,7
35
29,8
Százalék
30 25
24,5 19
18,6 16,3
20
14,9
férfiak
15
nők
10 5
0,5
0
0 1-3
4-6
7-10
10-
0
Hány barátja van?
4. ábra Barátok számának százalékos eloszlása a válaszadó nemének függvényében
Legerősebb eltérés a „4-6” és „10-től több” kategóriák gyakoriságában mutatkozik, az előbbiben a nők, az utóbbiban a férfi válaszadók mutattak nagyobb gyakoriságot. Mindössze egy megkérdezett válaszolta azt, hogy nincs egyetlen barátja sem, ez a
80
megkérdezett nő volt. Eredményünk csak részben igazolja azt a korábbi megfigyelést, hogy Magyarországon a férfiaknak több barátjuk van, mint a nőknek (UTASI 1990), mivel ezen a mintán a különbség nem szignifikáns. Ez az eredmény is alátámasztja a fiatal kor és a magasabb iskolai végzettség pozitív hatását a nemi különbségek csökkenésére A barátokkal való ellátottsággal kapcsolatos elégedettség mindkét nemnél hasonlóan alakult – minél több barátja volt a válaszadónak, annál inkább azt gondolta, hogy ez a mennyiség számára éppen elég. Azonban az összefüggés csak a nők esetében volt szignifikáns. Az 1-3 baráttal rendelkező férfiak 80%-a azt gondolta, hogy ez éppen elég, amíg ez a szám a nők esetében csak 66,7%. Túl sok baráttal 4 válaszadó rendelkezett, 2 férfi és 2 nő. Túl kevés barátja a férfiak 8,7%-ának és a nők 14,1%-ának volt. Azok közül a férfiak közül, akiknek 10-nél több barátjuk van, 10% még ezt a számot is túl kevésnek tartotta. Vagyis a férfiak nem csak némileg több baráttal rendelkeznek, de a sok barátra való igényük is nagyobb, mint a nőknek. A megkérdezettek legjobb barátja az esetek 84,3%-ában a válaszadóval azonos nemű volt. Ez a szám hasonlóan alakult a férfi és női válaszadók között. A válaszadók 90%-a (nemtől függetlenül) 4-6 éve ismeri egymást, vagyis valószínűleg középiskolai barátságokról van szó. Ezt erősíti meg az az eredmény is, hogy a megkérdezettek 60%-a az oktatási intézményt nevezte meg a barátság forrásául. A barátságok származásának megoszlását az 5. ábra mutatja. 5 16%
6 1%
7 0% 1 - oktatás
4 2%
2 - lakóhely 3- szabadidő 4 - munka
3 15%
5 - több dolog 1 60%
6 - családtag 7 - egyéb
2 6%
5. ábra A barátságok származásának megoszlása
A barátok legtöbbször heti 2-3 alkalommal találkoznak egymással. A férfiak a nőknél gyakrabban látják egymást. A nők 26,3%-a havonta, vagy még annál is ritkábban találkozik barátnőjével, ez az arány a férfiaknál 12,4%. Vajon mi okozza ezt a különbséget a felsőoktatásban tanuló fiatal felnőttek esetén, akiknek még nincsenek gyermeknevelési feladataik? Kiindulva abból a tényből, hogy a megkérdezettek nagy része szüleivel vagy kollégiumban él, és a legjobb barátok általában a középiskolás ismeretségekből származnak, ajánlhatunk egy lehetséges magyarázatot. Feltételezésünk szerint, az a válaszadó, aki szüleivel él, a családi feladatokból nemi szerepének megfelelően veszi ki a részét, ami a nők nagyobb háztartási leterheltségét jelenti.
81
Ugyanez igaz a kollégiumban élő nőkre is, akik hétvégén hazautazva nem tölthetik minden idejüket rég nem látott barátnőjükkel, mert a házimunkában is segíteniük kell. A válaszadók nagyobb részének ismeretében azt mondhatjuk, hogy ilyen elvárások nem terhelik a mintában szereplő fiatal férfiakat, akik így sokkal több időt tölthetnek barátaikkal, mint a nők. Természetesen mindezek feltételezések, melyeket jelen kutatás nem vizsgált. A gyakorisággal kapcsolatos elégedettség a találkozások gyakoriságának függvényében alakul: minél gyakrabban találkoznak a barátok, annál nagyobb az elégedettség. Mivel a nők a férfiaktól ritkábban találkoznak barátnőjükkel, ezért a találkozások gyakoriságával való elégedettség náluk alacsonyabb. Azt gondolnánk, hogy a ritkább találkozásokból kifolyólag a nők intenzívebben élnek a kapcsolattartás egyéb formáival. Az adatok azonban csak az interakció viszonylag olcsó és kevéssé technológiaigényes formáiban mutatják a nők intenzívebb kapcsolattartását. A férfiak gyakrabban telefonálnak a barátjuknak, mint a nők, akik viszont gyakrabban küldenek hagyományos postai levelet és sms-t, mint a férfiak. Az együtt végzett tevékenységek megoszlását a 6. ábra mutatja. 60
55
50 40
százalék
40 29 30
férfiak 18
nők
20 10 10
6
6 3 2
7 5
3 5
5 0 0
3 3
0 1
2
3
4
5
6
7
8
9
Tevékenységek
6. ábra A barátságok tevékenység megoszlása az együtt töltött idő százalékában nemenként (1 - beszélgetés; 2 - társasági élet; 3 - passzív együttlét; 4 - séta, vásárlás; 5 - közös tanulás, munka; 6 - evés, ivás, főzés; 7 - segítségnyújtás; 8 - sport, játék; 9 - egyéb)
Amint az ábrán is megjelenik, a nők barátságát nagyobb időszázalékban jellemzi a beszélgetés, a közös séta és vásárlás, míg a férfiak többet szórakoznak és sportolnak együtt, valamint több időt töltenek közös tévénézéssel, zenehallgatással vagy számítógépezéssel - vagyis passzív együttléttel. Az eredmények egy érdekességre is felhívják a figyelmet. A vizsgált mintán, mindkét nem barátságának tevékenységstruktúrájából, szinte teljes mértékben hiányzik a segítségnyújtás spontán említése. Ez az adat a fiatal, középosztálybeli felnőttek barátságának kevésbé támasz-centrikusságára utal, ami élethelyzetükből és életkori sajátosságaikból egyaránt fakadhat.
82
Az együtt töltött idő struktúrájával kapcsolatban feltételeztük az értékek befolyásoló hatását is. Az elvégzett korrelációszámítás szignifikáns pozitív korrelációt mutatott ki a Teljesítmény- és hatalomorientált értékfaktor valamint a tanulással és munkával töltött idő között. A beszélgetéssel töltött idő gyenge pozitív korrelációban állt a Szociális érzékenység és a Megbízható támasz értékfaktorokkal, azonban negatív összefüggést mutatott az Izgalom- és örömkereső értékkel, mely utóbbi értékfaktor pozitív korrelációt mutatott a bulival és szórakozással eltöltött idővel. Végül a sporttal, mozgással és játékokkal töltött idő negatív összefüggésben áll a mintában a Megbízható támasz értékfaktorral. Az előzőleg elvégzett elemzés szerint, az említett értékek közül csak az Izgalom- és örömkereső érték nem mutatott olyan nemi meghatározottságot, amely a bemutatott összefüggéseket egyértelműen magyarázza, ám az említett érték ellentétes hatása a beszélgetéssel illetve bulizással eltöltött időre mindenképpen érthető. A barátság tevékenységstruktúrájából az interaktív folyamatokkal összefüggésben barátságmintázatokat számoltunk cluster-analízissel. A létrejött clustereket az interaktív folyamatokra vonatkozó eredmények ismertetésénél tárgyaljuk.
A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK JELLEMZŐI AZ ÉSZLELT KÖLCSÖNÖSSÉG A Kapcsolati Rács egyéni és baráti verziójának összehasonlítása lehetőséget nyújt a barátság kölcsönösségéről alkotott szubjektív benyomások megismerésére (PARKER – DE VRIES 1993). Ennek érdekében a Kapcsolati Rács itemeit páronként összehasonlítottuk. Az összehasonlítás eredményeként 7 tényező különbségét tudtuk kimutatni. A válaszadók úgy érezték, legjobb barátjuk jobban segíti őket önmaguk megismerésében, mint amennyire ők hozzájárulnak barátjuk önismeretéhez. Nagyobb mértékű felelősséget éreznek a barátságért és jobban törekednek a közös élményekre, valamint a konfliktusok kezelésére, mint barátjuk. A két kérdőív összehasonlításából az is kitűnt, hogy a vizsgálati személyek úgy érzik, barátjuk jobban megbízhat bennük, mint ők benne, annak ellenére, hogy benyomásaik szerint ők többet beszélnek a barátjukról, amikor az nincs jelen (vagyis pletykálnak róla), mint fordítva. Szintén meglepő eredmény, hogy a válaszadók úgy érzik, barátjuk kevésbé irigyli az ő tulajdonságaikat, javaikat, képességeiket, mint ők a barátjukét. Mindezek ellenére, nem mutatkozik különbség az egyén és barátja (vélt) elégedettségében, a válaszadó szerint mindketten nagyon elégedettek a kapcsolattal (saját elégedettség átlaga: 6,26; barát elégedettségének átlaga: 6,21 – a hétfokozatú Likert típusú skálán). A Kapcsolati Rács két változatának összehasonlítása csak részben fedi a nemzetközi szakirodalom eredményeit, melyek arról számolnak be, hogy a válaszolók általában saját magukat jobban empatikusnak, a másik önismeretét elősegítőnek és megerősítőnek, a kapcsolatért jobban felelősnek érzik, azonban azt gondolják, hogy a másik inkább elégedett a barátságukkal, mint ők (PARKER – DE VRIES, 1993). Az önismeret elősegítésében és az irigységben mutatkozó, várható iránnyal ellentétes eltérést a jellemzők kevéssé megfogható és ellenőrizhető valamint az irigység esetén, rejtettsége indokolja, ami azt eredményezi, hogy az egyén saját, ilyen irányú érzéseit jobban tudja észlelni és azonosítani, mint barátjáét. Eredményeink szerint mind a férfiak mind a nők legnagyobb része azonosnak ítéli önmagát és barátját a legtöbb dimenzióban. A férfiakra a nőktől gyakrabban jellemző,
83
hogy úgy észlelik a barátságukat, amelyben ők barátjuktól nagyobb mértékben vállalnak felelősséget a kapcsolatért, mint barátjuk. Ez az eredmény a saját viselkedésnek tulajdonított nagyobb attribúciós hatást tükrözi, amely eszerint a férfiakra inkább jellemző, mint a nőkre. Szintén több férfi, mint nő érzi úgy, hogy hitelesebben viselkedhet a kapcsolatban, mint barátja. Az eltérés iránya a jelenség korlátolt megfigyelhetőségét tükrözi, vagyis azt a tényt, hogy saját viselkedése hitelességével vagy szerepszerűségével inkább tisztában lehet a személy, mint barátjáéval. A baráttal szembeni nagyra értékelés mindkét irányú eltérése gyakrabban fordul elő a férfiaknál, mint a nőknél, vagyis egyes férfiak jobban mások kevésbé csodálják barátjuk tulajdonságait, mint az övéket. Az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nők a legtöbb dimenzióban kiegyensúlyozottabbnak látják (vagy állítják be) a kapcsolatot, mint a férfiak, kevésbé jelenik meg náluk a kölcsönösség hiánya. Ez az eredmény a nők nagyobb harmóniaigényét és a kapcsolati feszültségek alacsonyabb toleranciáját, valamint a barátság ilyen harmonikus színben való feltüntetésére való erősebb törekvést tükrözheti.
A KAPCSOLATI RÁCS ELEMZÉSE A Kapcsolati Rács válaszadóra vonatkozó itemeiből, vagyis azokból a kérdésekből, amelyek az egyén baráti kapcsolatát saját viselkedésének és érzéseinek nézőpontjából értékelik, faktoranalízissel 4 faktort képeztünk. Az 1. faktor az egyén barátja felé irányuló felelősségérzetét, megerősítését, elkötelezettségét és önismeretének segítését tartalmazza, amelyek a közös tevékenységeken keresztül valósulnak meg. Az 1. faktornak ezért a Baráti támogatás nevet adtuk. A 2. faktor, amelyet Baráti intim elfogadásnak neveztünk el, az egyén barátja felé irányuló nagyra értékelését, elégedettségét, odafigyelését és önfeltárását tartalmazza. A 3. faktor a barátságban megjelenő pletykát, árulást, agressziót, versengést és irigység érzetet tartalmazza, mely alapján a faktort a Barátság árnyoldalainak neveztük el. Az utolsó, 4. faktorban mindezek az árnyoldalak és a féltékenység negatív faktorsúllyal szerepelnek, míg a praktikus segítségnyújtás és a konfliktusok megoldására törekvés pozitív súlyt kapnak. Ezért ez a faktor a Baráti instrumentális elfogadás nevet kapta. A nemi különbségek vizsgálatára elvégzett próbák eredményeként a Baráti intim elfogadás faktorban a nők, a Barátság árnyoldalai faktorban viszont a férfiak magasabb faktorértékét találtuk szignifikánsan eltérőnek. Az eredmények megerősítik a barátságban megfigyelhető nemi eltérésekre vonatkozó korábbi adatokat. Feltételeztük, hogy a nem az egyéb háttértényezőkkel interakcióban további befolyásoló hatással lesz a barátság Kapcsolati Rácsban megjelenő interaktív folyamataira, ezért a továbbiakban regresszióanalízist végeztünk külön a férfiak és a nők barátságtényezőit befolyásoló faktorok feltárására. Az elemzésbe bevontuk a szülői bánásmódot, az értékeket és a versengési hajlamot. A nem és az egyéb háttértényezők szignifikáns interakcióját a 3. táblázatban foglaltuk össze.
84
Barátságfaktorok
FÉRFIAK
NŐK
Nem
Háttértényezők Szerető, elfogadó anya Durva, indulatos anya Szerető, elfogadó apa Durva, kiszámíthatatlan, perfekcionista apa Racionális, erős, támogató apa Teljesítmény- és hatalom- orientáció Szociális érzékenység Szerény, beilleszkedő, szabálykövető értékek Hiperversengés Szerető, elfogadó anya Durva, indulatos anya Szerető. elfogadó apa Durva, kiszámíthatatlan, perfekcionista apa Szociális érzékenység Hiperversengés
Baráti támogatás
Baráti intim elfogadás
Barátság árnyoldalai
Baráti instrumentális elfogadás
–
– – –
–
–
–
–
3. táblázat A nem és egyéb háttértényezők interakciója a barátság faktoraival. (A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)
A táblázatból jól látható, hogy a férfiak barátságával kevesebb háttértényező mutat összefüggést, mint a nőkével. Kifejezetten igaz ez az értékek és barátságfaktorok együtt járásával kapcsolatban. Mindemellett a Szociális érzékenység a férfiak esetében minden barátságfaktorral pozitív összefüggést mutat, míg a nőknél csak az Intimitással, ami ezen érték kiemelkedő jelentőségét mutatja a férfiak kapcsolatainak alakulásában. Az Intimitás faktorértékével kapcsolatban az is megfigyelhető, hogy a nőknél mindkét, a SCHWARTZ-féle értékstruktúrában Én-transzcendens és Megőrző, értékfaktor pozitív összefüggést mutat vele, vagyis a nők hagyományos „nőies” értékrendje erősíti a barátságok intim, elfogadó összetevőjét. A szülői bánásmóddal kapcsolatban szembetűnő, hogy az anyai viszonyulás mindkét nemnél befolyásolóbb hatású, mint az apai, de eltérő irányban hat más-más tényezőkre. Amíg a Baráti támogatás faktorát mindkét nemnél a pozitív anyai és apai viszonyulások valószínűsítik, addig a nők barátságának intim, elfogadó aspektusához a durva, indulatos anyai bánásmód pozitívan, a szerető elfogadó anya pedig negatívan kapcsolódik. A durva anya „intimitásfokozó” hatása azért is meglepő, mivel ugyanez az anyai viszonyulás a nőknél szintén pozitív összefüggésben áll a barátság árnyoldalaival
85
is. Valószínűsíthető, de mindenképpen további célzott kutatást igényel, hogy a baráti kapcsolatban az intimitás átlag feletti fontossága a durva anyával való kapcsolat kompenzációjaként jelenik meg a nőknél, és a Szerető, elfogadó anya esetleg „túl jó” ahhoz, hogy a vele való kapcsolathoz hasonló viszonyra törekedjen baráti kapcsolatában a nő. Ugyanez, az eltérő nemi jelleg miatt, nem jellemző az apával való viszonyra, így a durva apai bánásmód negatív összefüggést mutat a nők barátságának intim, elfogadó oldalával. A férfiaknál a durva anya „pozitív” barátsággal kapcsolatos hatása a baráti támogatás faktorával való összefüggésben jelenik meg, aminek a férfiak aktivitásközpontú barátságában ugyanaz a jelentése, mint a nők esetében az Intim elfogadás faktorral való kapcsolatnak. A szerető, elfogadó apa faktorértéke mindkét nemnél pozitív korrelációban áll az imént említett aktívabb tartalmú Baráti támogatás faktorral. A versengési formák közül csak a Hiperversengés mértékének van szignifikáns kapcsolata a barátság minőségével, és ez is nemenként eltérő módon hat a barátságösszetevőkre: a nőknél a baráti támogatással a férfiaknál az instrumentális elfogadással mutat negatív összefüggést, és csak a nők esetében növeli a barátság árnyoldalainak faktorértékét. Ez utóbbi adat azzal az eredménnyel hozható kapcsolatba, hogy az Árnyoldalak faktor nemi különbségét vizsgálva a férfiak barátságában átlag feletti, a nőkében viszont átlag alatti értéket találtunk. Az a nő tehát, aki átlag feletti értékkel rendelkezik a Barátság árnyoldalai faktorban, szükségképpen jellemezhető valamely ezt valószínűsítő háttértényezővel, mint amilyen a már felárt durva, indulatos anyai attitűd, és a Hiperversengés. Feltételezzük, hogy a férfiak barátságában az Árnyoldalak faktor nem azonos jelentésű és jelentőségű, mint a nőkében, ezért lehet független a Hiperversengéstől, vagy pozitívan összefüggő a Szociális érzékenységgel. A férfiak esetében a Baráti instrumentális elfogadás mutat negatív irányú kapcsolatot a Hiperversengéssel, ami a faktor tartalmával jól magyarázható. Ebbe a barátságfaktorba a praktikus segítségnyújtás mellett a konfliktusok kezelésére törekvés és féltékenység érzete tartozik, ez utóbbi negatív faktorsúllyal, amiből következik, hogy a másokat mindenáron legyőzni akarás negatív korrelációban áll vele, a férfiak esetében. Nőknél valószínűleg ezek a tényezők – illetve ezek nyilvános felvállalása – sokkal inkább a társadalmi elvárás által befolyásoltak (különösen a segítségnyújtás), mint belső, személyiségbeli tényezők által, ezért lehetnek a mintában egymástól függetlenek.
A BARÁTSÁG SZOROSSÁGA ÉS A KAPCSOLATTAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG Férfiak és nők szignifikánsan eltérő szorosságúnak ítélték legjobb barátjukkal való kapcsolatukat. Az eltérés iránya alátámasztja a szakirodalmi adatokat: a nők magasabb átlagértékkel jellemezhetők, mint a férfiak. Az elégedettség nemi különbségére vonatkozó eredményünk is alátámasztja az eddigi vizsgálati adatokat, amelyek arra utalnak, hogy bár a nők és férfiak eltérő minőségekkel jellemzik baráti kapcsolatukat, ez általában nem befolyásolja a kapcsolatban megélt elégedettséget. Ennek megfelelően mi sem találtunk szignifikáns eltérést a globális elégedettségre vonatkozóan a két nem átlagértékeinek összehasonlításakor, noha a kapcsolat szorossága és az elégedettség között erős szignifikáns kapcsolat mutatható ki mindkét nemnél. A szorosság és elégedettség érzetét befolyásoló strukturális és interaktív tényezők felderítésére
86
regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női válaszadók adataira, melynek eredményét a 4. táblázat tartalmazza.
Nem
Egyén vagy barát hozzájárulása
NŐK
EGYÉN
BARÁT
FÉRFIAK
EGYÉN
BARÁT
Háttértényezők Mennyire szoros a barátságuk? Séta, vásárlás százalék Konfliktuskezelési törekvés Elkötelezettség érzete Praktikus segítségnyújtás Önfeltárás Irigység érzete Felelősség a kapcsolatért Barát elkötelezettsége Barát konfliktuskezelési törekvése Barát elősegíti az egyén fejlődését Mennyire szoros a barátságuk? Beszélgetéssel töltött idő Másik önismeretének elősegítése Féltékenység érzete Törekvés a barátság irányítására Odafigyelés a másikra Felelősségérzet a barátságért Barát bizalma Barát konfliktuskezelési törekvései Baráttól jövő praktikus segítségnyújtás Barát felelősségvállalása a kapcsolatért Barát önfeltárása Baráti odafigyelés
Kapcsolat szorossága
Kapcsolattal való elégedettség –
–
–
– – – –
– –
4. táblázat Férfiak és nők barátságának szorosságát és az elégedettséget meghatározó tényezők (A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)
A táblázatban a szignifikáns befolyásoló hatásokat tüntettük fel, különválasztva a Kapcsolati Rács egyéni és baráti változatának elemeit. Az eredmények sajátos nemi különbséget tárnak elénk. A nők kapcsolatának szorossága nagyobb arányban meghatározott az egyén befektetéseitől, míg az elégedettséget a nőknél jobban befolyásolják a baráttól származó befolyások. A férfiak adatai ellentétes hatást mutatnak – náluk a szorosság kapcsolódik erősebben a baráti hatásokhoz, és az elégedettség mutat az egyén érzéseivel és törekvéseivel erősebb összefüggést. Úgy tűnik, hogy a nők attól érzik szorosabbnak kapcsolatukat, ha sokat fektetnek bele, viszont az befolyásolja elégedettségüket, hogy mennyit kapnak vissza befektetéseikből, ami logikusnak tűnő összefüggés. A kérdés az, hogy a férfiak adatai miért éppen ellentétesen alakulnak? Elképzelhető, hogy ez az adat ismét a férfiak azon törekvését tükrözi, hogy önmagukat a kapcsolatba kevésbé bevonódónak állítsák be, azaz kapcsolatuk szorosságát a másik fél bevonódottságával és felelősségvállalásával hozzák kapcsolatba. Az is feltűnő, hogy a férfiak baráti kapcsolatának szorosságával és elégedettségükkel negatív összefüggésben állnak olyan, pozitívnak tekintett tényezők, mint a barát bizalma, vagy konfliktuskezelési törekvései, az egyén odafigyelő magatartása, a másik önismeretének elősegítése, vagy a beszélgetéssel töltött idő. Mindezeket a szakirodalom a barátság
87
intimitásának összetevőiként tartja számon, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a férfiak ténylegesen elkerülik ezeket a jellemzőket kapcsolataikban, hogy az általuk megkonstruált szorosság- és elégedettség feltételeknek megfeleljenek. Az intimitás feminin megközelítéséből kiindulva mindez az intimitás kerülésének tűnik, noha sokkal inkább egy másfajta intimitás megteremtését célozza. Szintén negatív összefüggést mutat az egyén által megélt féltékenység és az elégedettség, de ez utóbbi beleillik a barátságról alkotott elképzeléseinkbe. Ellentmond viszont a férfiakról alkotott sztereotipikus képnek az a negatív összefüggés, ami a kapcsolat kontrolljára való törekvés és az elégedettség között megfigyelhető. Ennek az lehet a valószínű magyarázata, hogy a férfiak azt a barátságot tartják kielégítőnek, amiben nem érzik irányító szerepüket. Ez egy érdekes ellentét a partnerkapcsolatban megfigyelhető folyamatos kontrollérzés szükségességével szemben. A női táblázatrészben mindössze két negatív összefüggést találunk: az egyén irigységének érzete a kapcsolat szorosságával, a sétával és vásárlással töltött idő pedig az elégedettséggel mutat negatív korrelációt. Mindezek a nők harmóniára és intimitásra vonatkozó igényét jelzik. Ismét hangsúlyoznunk kell azonban a statisztikai korrelációszámítás azon jellemzőjét, hogy a kapcsolat szorosságát igen, de irányát nem képes meghatározni. Az adatokból levont következtetéseink ezért mindenképpen spekulatív jellegűek. Arra a kérdésre, hogy javítana-e valamit a barátságukon, a két nem szignifikánsan eltérő választ adott. A férfiak nagyobb arányban nem változtatnának semmit a barátságukon, mint a nők. Amint az várható volt a találkozások gyakoriságának eltéréséből, a nők a férfiaktól gyakrabban válaszolták azt, hogy többször szeretnének találkozni a barátnőjükkel, illetve többször említették, hogy a kapcsolat minőségén, vagy barátnőjük viselkedésén szeretnének változtatni. Az eltérést jól megfigyelhetjük a következő diagrammon. 90
82
80
69
70
Százalék
60 50
férfiak
40
nők
30 20
18 12
10
3
6
1 3
1 3
1 1
0 1
2
3
4
5
6
A változtatás formája
7. ábra „Ha valamit javítana a barátságukon, mi lenne az?” (1 - mennyiségi változtatás; 2 - minőségi v.; 3 - mennyiségi és minőségi v.; 4 - nem változtatna semmit; 5 - barátján változtatna; 6 - önmagán változtatna)
Összefoglalva a barátság tényezői és a háttértényezők kapcsolatának elemzését azt mondhatjuk, hogy a nem önmagában, valamint a szülői bánásmóddal és a személyes
88
értékekkel kombinálva egyaránt befolyásoló hatású. A nők intimebb (szorosabb) és árnyoldalaktól kevésbé terhelt baráti kapcsolatokat ápolnak, mint a férfiak, illetve barátságukat ilyen fényben állítják be a vizsgálat során. Az egyes háttértényezők nemmel való interakciója – a versengési hajlam alakulásához hasonlóan – azt mutatja, hogy az anyai és apai bánásmód észlelt minősége nemileg eltérő mértékben és irányban mutat összefüggést a barátság egyes tényezőivel, és ugyanez a nemi meghatározottság jellemző a személyes értékek és a versengési hajlam barátságjellemzőkkel való összefüggésére is. Eredményeink azt is alátámasztják, hogy nők és férfiak különböző tényezők összhatásaként élik meg kapcsolataikat szorosnak vagy kevésbé szorosnak, és a kapcsolat szorossága fontos, de nem egyedüli összetevője az elégedettségnek.
BARÁTSÁGTÍPUSOK LÉTREHOZÁSA A barátság strukturális és interaktív sajátosságainak együttjárását feltárandó clusteranalízist végeztünk. Az elemzésbe bevontuk a különböző tevékenységekkel eltöltött idő barátságon belüli megoszlását és a Kapcsolati Rács faktoranalízisének eredményeként létrejött 4 faktort. A vizsgált mintán 4 jól elkülöníthető barátságmintázatot tártunk fel. Az első clusterbe viszonylag kiegyenlített tevékenységidőarányok mellett a barátság instrumentális oldala képviseltette magát az átlagnál kissé nagyobb faktorértékkel, ezért az ilyen jellemzőkkel rendelkező mintázatot Változatosan aktív, instrumentális barátságnak neveztük el. Ebbe a típusba a válaszadók 25,5%-a tartozott. A válaszadók fele (51,5%) a barátság Intim, támogató expresszív formájáról számolt be, amelyben barátjával leginkább beszélgetéssel töltik az időt, valamint az intimitás és támogatás faktorok az átlagnál nagyobb értékkel rendelkeznek náluk. Legkisebb arányban (8,4%) a barátságnak egy olyan mintázatát hordozzák, amelyben legfőbb tevékenységnek a közös evés, ivás, főzés számít, az interaktív folyamatok közül pedig a támogatás és a barátság árnyoldalai emelkednek ki az átlagtól magasabb faktorértékkel. Ezt a clustert Hedonista barátságnak neveztük el. A negyedik típust azok a válaszadók alkotják (14,6%), akik nagyobb társaságban bulizással és szórakozással töltik közös idejük legnagyobb részét, valamint kiemelkedik náluk a sportolással és játékkal töltött idő is, emellett pedig az átlagnál nagyobb értéket képvisel náluk az Instrumentális elfogadás és a Barátság árnyoldalai faktor. A clusternek az Instrumentális buli- és sportbarátság nevet adtuk. A 4 barátságtípus eltérő arányban jellemzi a vizsgálatban résztvevő férfiakat és nőket (ld. 8. ábra). A nők legnagyobb része (61,3%-a) az Intim, támogató expresszív barátság típusával rendelkezik, és csak 6,5%-ukra jellemző az Instrumentális, buli- és sportbarátság. A férfiak – a széles körben elterjedt vélekedésekkel ellentétben – nem fordított típusmegoszlást mutatnak, mivel náluk is az intim barátságok a leggyakoribbak, de szignifikánsan kisebb arányban (43,3%). Az Instrumentális buli- és sportbarátság azonban egyértelműen nagyobb arányban köthető a férfiakhoz (21,3%), mint a nőkhöz (6,5%). Az eredmények részben alátámasztják a nők expresszív, és a férfiak instrumentális barátságáról alkotott elméleteket, azonban hangsúlyozzák a mennyiségi és nem minőségi eltérés tényét.
89
70
61,3
60
Százalék
50
43,3
40 30
26 25
férfiak
21,3
20
9,3 7,3
nők
6,5
10 0 1
2
3
4
Barátságtípusok
8. ábra Az egyes barátságtípusok nemenkénti megoszlása (1 - Változatosan aktív, instrumentális barátság; 2 - Intim, támogató expresszív barátság; 3 - Hedonista barátság, 4 - Instrumentális buli- és sportbarátság)
A válaszadó neme az egyéb háttértényezőkkel interakcióban szintén érezteti hatását. A szülői bánásmód csak a férfiak barátságának komplex mintázatával mutat szignifikáns összefüggést, és újból csak az anyával kapcsolatos benyomások jelennek meg. A szerető, elfogadó anyáról beszámoló férfiak 51,7%-a (vagyis jóval az átlag fölött) az Intim, támogató expresszív barátság jellemzőivel rendelkeznek, amíg ugyanez az arány a szeretetlen, bizalmatlan anya mellett csak 15,4%. A durva, indulatos anya típusa a férfiak barátságának minden formájában, azonos arányban van jelen, kivéve a Hedonista barátságot, amely olyan kis arányban jellemző a mintában, hogy adatainak elemzésétől a továbbiakban eltekintünk. A nők barátságára olyan nagymértékben jellemző az Intim, támogató expresszív jelleg, hogy azt a szülői befolyásokkal nem találtuk összefüggőnek. Az értékek és barátságtípus összefüggése újabb réteget jelent az elemzésben. Statisztikailag szignifikáns eltérést csak egy értékfaktor esetében találtunk. Az Izgalomés örömkereső értékfaktor jóval átlag feletti értéket mutat az Instrumentális buli- és sportbarátság és valamivel átlag feletti értéket a Hedonista barátság típusával jellemezhetők körében. Ugyanez az érték mélypontját az Intim, támogató expresszív barátság típusába tartozók között éri el. Az eredmény alátámasztja az értékek és a barátságtípusok összefüggését, melyek hátterében közös szülői, nevelői befolyásokat, illetve a személyiség és a szocializációs hatások interakciójának hasonló mintázatát valószínűsíthetjük. A versengési hajlam nem mutatott összefüggést a barátság egyetlen típusával sem.
90
VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN – A HIPOTETIKUS HELYZETEK ELEMZÉSE A vizsgálatban szereplő 6 hipotetikus versengési helyzet mindegyike 2X2 változatban készült és került a válaszadók elé, a leírásban szereplők neme és a helyzet két verziója alapján. A 4 változatot azonos arányban olvasták férfiak és nők. Bár az egyes helyzetekben megoldásként felkínált választási lehetőségek nagyon különböző reakciókat takarnak, az eredmények könnyebb összevetése érdekében megpróbáltuk a megoldási módokat úgy elnevezni, hogy az tükrözze a reakcióban érvényesülő egyéni és baráti érdekek figyelembevételének módját. A versengést és az ebből lehetséges konfliktust elkerülni próbáló megoldásoknak „elkerülő”, a saját érdekekért nyíltan küzdő és a másik érdekeit nem figyelembe vevő megoldásoknak „nyíltan versengő”, a saját érdekek mellett a barát érdekeit is figyelembe vevő megoldásoknak „önfejlesztő versengő” nevet adtunk. A barát érdekeit az egyéni érdekei elé helyező megoldásokat „önzetlen” reakciónak neveztük el. Az egyéni vagy baráti érdekek részleges érvényesítése „kompromisszumosan önzetlen” vagy „kompromisszumosan versengő” címkét kapott. A versengés titkos formája, valamint az egy-egy esetben jelen lévő bűntudatos versengés és kooperáció azonos néven szerepel az elemzésben. A következőkben a Hipotetikus Versengési Kérdőív válaszaiban megmutatkozó nemi különbségeket és azonosságokat ismertetjük.5 1.
HELYZET – SZEXUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT
A leírt helyzetben a főhősnek döntenie kell, kihasználja-e a barátja partnere által felkínált lehetőséget, és ha igen, milyen formában, illetve ha nem, hogyan kezeli a felmerült helyzetet. A helyzet két szituációs változata a barát valószínű veszteségének függvényében könnyíti, vagy nehezíti meg a főhős döntését, hiszen az egyik változatban azt tudjuk, hogy a barát boldog a kapcsolatban, a másik verzió viszont azt sugallja, hogy a partner elcsábítása nem érné a barátot olyan nagy veszteségként, hiszen nem boldog már vele. A helyzet szereplőinek neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbb megoldás választásával, azonban a további elemzés feltárta, hogy ezt az összefüggést a férfiak válaszai hozzák létre és csak a „boldog barát” helyzeti tényező esetén áll fenn. Ebben a helyzetben a férfi válaszadók különböző megoldásokat tartanak valószínűnek attól függően, hogy a helyzetben nők vagy férfiak a szereplők. Bár mindkét nemű szereplők esetén leggyakoribb valószínűnek tartott reakció a titkos versengés megoldás (férfi szereplők esetén: 45,1%; női szereplők esetén 37,8%), azonban a többi reakció odaítélése megoszlik a két nem között. A férfi válaszadók a nőkről szóló helyzetek olvasásakor (a férfi szereplős helyzetekhez viszonyítva) szignifikánsan gyakrabban vélték, hogy az elkerülő és a bűntudatosan verseng megoldást választanák az emberek, míg a férfiakról szóló helyzetek esetén (a női szereplős helyzetekhez viszonyítva) gyakrabban vélték, hogy a többség „nyíltan” vagy „önfejlesztő módon” versengene a partnerért. A női válaszadók körében nem volt szignifikáns eltérés a helyzet 5
Az adatokból nyerhető egyéb összefüggések ismertetése meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző doktori disszertációja tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.
91
szereplőinek neme függvényében. Az eredmény a szexualitással szembeni „kettős erkölcs” működését mutatja, amely főleg férfiakra jellemző. Az egyes megoldások elfogadottsága független a helyzet szereplőinek nemétől. A válaszadó neme tehát a szereplők nemével interakcióban már befolyásoló hatásúnak mutatkozott. Az eredmények szerint, a férfiak megkülönböztetik a helyzetekben felsorolt reakciók valószínűségét a szereplők neme alapján. Szignifikáns eltérés mutatkozott a választott saját reakcióban is a megkérdezett neme alapján. Az eltérés mindkét szituációs változatban megmutatkozott, de nem azonos módon (ld. 9. ábra). 70 60
Százalék
50
férfiak válaszai a barát nem boldog verzióban
40 30
nők válaszai a barát nem boldog verzióban
20
férfiak válaszai a barát boldog verzióban
10
nők válaszai a barát boldog verzióban
0 1
2
3
4
5
6
Lehetséges reakciók
9. ábra Az 1. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében (1 - elkerül; 2 - visszautasít; 3 - kihasznál, de megbán; 4 - nyíltan verseng; 5 - kompromisszumosan verseng; 6 - titokban kihasznál)
A „barát boldog” verzióban a nők szignifikánsan gyakrabban választották saját reakcióként az elkerülést és az önzetlenséget, mint a férfiak. A „barát nem boldog” verzióban azonban a nők a férfiaktól nagyobb arányban választották az önfejlesztő (kompromisszumos) versengést, a férfiak pedig az elkerülést. Mindkét verzióra jellemző, hogy a férfiak szignifikánsan gyakrabban vállalják fel a titkos versengés megoldást, mint a nők, akik viszont szívesen állítják be magukat önzetlennek a visszautasítás gyakoribb választásával. Az egyes reakciók elfogadottságában is mutatkoznak nemi különbségek. A férfiak a nőktől kevésbé ítélik el a bűntudatos versengő és az önfejlesztő versengő megoldásmódokat. Mindkét nemnél legelfogadottabbak a nyílt versengés és az elkerülés megoldásmódjai, legkevésbé pedig (főleg a nőknél) a bűntudatos versengő megoldás az elfogadott. A valószínűnek tartott és a saját megoldásként választott reakciók kapcsolata azt mutatja, hogy csak azok a válaszadók vállalták fel a versengést saját reakcióként (de azt is csak önfejlesztő, a másikra érzékeny formájában), akik az emberek többségéről is azt gondolták, hogy nyíltan vagy önfejlesztő módon versengenének ebben a helyzetben. A többi válaszadó saját reakcióként az önzetlenséget választaná, függetlenül attól, hogy mit gondol az emberek többségének reakciójáról.
92
2.
HELYZET – KARRIER-VERSENY
A 2. helyzetben két barát munkahelyi elhelyezkedés előtt áll, és egyikük jobb esélyekkel indul, a másik viszont olyan információkhoz jut, ami segítheti a felvételit. A helyzet egyik változatában egy fő, a másikban két fő felvételét hirdették meg, vagyis a játszma nulla- és nem nullaösszegű lehet. A válaszadó neme a helyzeti tényezővel interakcióban befolyásolta a legvalószínűbb reakció odaítélését. 70
Százalék
60 50
férfiak válaszai a nem nullaösszegű verzióban
40
nők válaszai a nem nullaösszegű verzióban
30
férfiak válaszai a nullaösszegű verzióban
20
nők válaszai a nullaösszegű verzióban
10 0 1
2
3
4
Legvalószínűbb reakció
10. ábra A 2. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két verziójának függvényében (1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)
A nullaösszegű játszma esetén férfiak és nők egyaránt a versengő (nem szól) megoldást gondolták az emberek által választott legvalószínűbbnek. A nem nullaösszegű játszmában azonban, érdekes módon a nők legnagyobb része (50%) azt gondolja, hogy az emberek legvalószínűbben versengenének, és sokkal több férfi, mint nő gondolja, hogy az emberek valószínűleg utalnának barátjuknak az információra, vagy önzetlenül átadnák azt neki. Az eredmény szerint ebben a helyzetben a férfiak azok, akik érzékenyebben reagálnak a helyzet sajátosságára, és ettől teszik függővé ítéletüket. A saját reakció nem mutatott szignifikáns nemi különbséget – mindkét nem az „utalást” választaná leggyakrabban, és legkevesebben a „későn szól” megoldással élnének. Az egyes helyzetek elfogadottsága szintén nem függ a válaszadó nemétől, legelfogadottabb az önzetlenség és a kompromisszumos önzetlenség, legkevésbé elfogadott az, ha a barát későn szól, vagyis titokban verseng. A versengés típusa szignifikáns összefüggést mutatott a saját reakció kiválasztásával, de a válaszadó nemével interakcióban (ld. 11. ábra).
93
70
70
60
60
Ambivalens versengő férfiak
40
Önfejlesztő versengő
30
férfiak
20
Hiperversengő férfiak
10
Ambivalens versengő
50
Százalék
Százalék
50
Nem-versengő férfiak
0
nők
40
Önfejlesztő versengő
30
nők
20
Hiperversengő nők
10
Nem-versengő nők
0 1
2
3
4
1
Lehetséges saját reakciók
2
3
4
Lehetséges saját reakciók
11. ábra A 2. helyzetben választott saját reakció és versengés típusának nemenkénti összefüggése (1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)
Mindkét nemre igaz, hogy a Nem-versengő típusú személyek jóval a többieket megelőző arányban választják az önzetlenséget, mint saját megoldási módot. A férfiak esetében az Ambivalens versengők, a többiekhez képest kimagasló arányban választják az önzetlenséget, mint saját reakciót. Az azonos típusba tartozó nőkre ez nem jellemző, sőt ők a többiekhez képest kimagasló arányban választják a versengő megoldást. Ez a megoldási mód a férfiaknál a Hiperversengő típusba tartozók körében a leggyakoribb. Az Önfejlesztő versengés hasonló reakciómintázatokkal jár mindkét nemnél. Az eredmények azt mutatják, hogy az Ambivalens versengés típusa, vagyis az azonosan magas Önfejlesztő versengő és Hiperversengő hajlam más-más viselkedési intencióval jár együtt férfiak és nők esetén. A férfi Ambivalens versengő típusú személyek, ebben a helyzetben, azonos arányban választják a kompromisszumos önzetlenséget és az önzetlenséget, vagyis legnagyobb részük elutasítja a versengő megoldásokat, mint saját reakciót. A női Ambivalens versengő típusú válaszadók ezzel szemben éppen a versengő megoldás nagy arányú választásával tűnnek ki. Elképzelhető, hogy a férfi "Ambivalensek" inkább Önfejlesztő versengők, akik a férfiakkal szembeni elvárásoknak megfelelően hangsúlyozták a Versengési kérdőívben a Hiperversengést, így fenntartva önmagukról a „macsó” férfi képét. Ezzel szemben lehetséges, hogy a női "Ambivalensek" éppen ellenkezőleg viselkedtek, vagyis ők olyan Hiperversengők, akik azért kaptak magas pontszámot az Önfejlesztő versengés skálán, mert így kívánták hangsúlyozni érzékenységüket, amely a női ideálnak sokkal inkább megfelel. Ez az elképzelés azonban további tesztelésre szorul. A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók ebben a helyzetben is szignifikáns kapcsolatot mutattak, de csak a férfiak körében. Azok a férfiak, akik azt tartották legvalószínűbbnek, hogy az emberek önzetlenül átadnák az információt, vagy legalább utalnának rá, saját reakcióként nagyrészt az önzetlenséget választották. Akik a versengő megoldásokat (későn szól, nem szól) tartották valószínűnek, legnagyobb arányban a kompromisszumosan önzetlen „utalás” megoldást választanák saját reakcióként. 3.
HELYZET – SPORTVERSENY
A vizsgálatban szereplő 3. helyzet két barát direkt (azonos versenyszám) vagy indirekt (különböző versenyszám) versengésének lehetőségét írja le egy sportverseny keretén belül. A főhősnek a versenyt megelőző este lehetősége nyílik barátja esélyeinek nyílt vagy burkolt rontására vagy javítására, mivel az többet iszik a kelleténél.
94
Férfiak és nők egyaránt azt tartották legvalószínűbbnek, hogy az emberek ilyen helyzetben szólnának, de nem erőltetnék a dolgot, függetlenül attól, hogy másnap azonos vagy különböző versenyszámban indulnak. Legkevésbé valószínűnek mindkét nem képviselői azt gondolták, hogy a főhős direkt rontaná barátja esélyeit azzal, hogy ad neki még egy pohárral. A saját reakció esetében (ld. 12. ábra) megfigyelhető, hogy a férfiaknál a direkt versenyzés helyzete gyakrabban jár együtt az önzetlen „beavatkozik” reakcióval, mint az indirekt versenyzés (direkt: 65,4%- indirekt: 54,2%), és az indirekt versenyzés helyzetében több férfi választotta saját reakcióként a kompromisszumosan versengő "nem erőlteti" megoldást, mint a direkt összehasonlítási szituációban (indirekt: 36,1%direkt: 26,9%). Ez az összefüggés azonban nem szignifikáns. A nőknél éppen ellentétes, statisztikailag szignifikáns összefüggés figyelhető meg a verseny jellege (direkt vs. indirekt) és a választott reagálási mód között. A női válaszadók az indirekt összehasonlítási helyzetben választották gyakrabban az önzetlen közbeavatkozást, mint saját reakciót (indirekt: 81,4%; direkt: 64,2%). A direkt verseny helyzetében többen viselkednének kompromisszumosan versengően („szól, de nem erőlteti”) (direkt: 28,4%; indirekt: 15,1%), vagy titokban versengően („nem szól”), mint az indirekt helyzetben (direkt: 7,4%; indirekt: 2,3%). 90 80
férfiak válasza az "azonos szám" verzióban
Százalék
70 60
nők válasza az "azonos szám" verzióban
50 40 30
férfiak válasza a "különböző szám" verzióban
20 10 0 1
2
3
4
nők válasza a "különböző szám" verzióban
Lehetséges saját reakciók
12. ábra A 3. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében (1- közbeavatkozik; 2 - itatja; 3 - nem szól semmit; 4 - szól, de nem erőlteti)
A két nem ellentétes reakciója a két változatra valószínűleg férfiak és nők eltérő versenyfelfogását, vagy az arról alkotott ideális képet tárja elénk. E szerint a kép szerint a férfiak akkor segítenék jobban barátjukat, ha másnap azonos számban versenyeznek – amit értelmezhetünk úgy, hogy lehetőséget akarnak teremteni a nyílt és fair versenyre, amelyben nyerni számukra nagyobb értéket képvisel, mint amikor nem közvetlen a megmérettetés. A nők ellenben, mivel a direkt összehasonlításból nyertesként kikerülni nagyobb dicsőség, mint indirekt helyzetben, akkor nem erőltetnék a barát esélyeinek javítását, ha másnap azonos versenyszámban indulnának vele. Egy másik lehetséges magyarázat az önértékelés-fenntartási modellből származhat (Erber – Tesser, 1994). Eszerint a nők a nyereség maximalizálására törekednek azáltal, hogy jobban segítik az indirekt helyzetben a barátjukat, és kevésbé segítik a direkt helyzetben, mivel az
95
indirekt helyzetben a siker tükröződése, a direkt helyzetben pedig a pozitív összehasonlítási eredmény hozhat számukra legnagyobb önértékelés-erősítést. A férfiak kevésbé érzékenyek a másoktól származó visszajelzésre, vagy a tükröződésből fakadó önértékelés-erősítésre, így náluk ez a modell kevésbé működik. A megoldások elfogadottsága erősen szignifikáns összefüggést mutatott a válaszadó nemével. Amíg a nők a férfiaktól pozitívabban ítélték meg az önzetlenséget, addig a férfiak a nőktől jobban elfogadták, illetve kevésbé ítélték el a másik három megoldást. A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók, csakúgy, mint az előző helyzetekben itt is összefüggést mutattak. Bár mind a 4 valószínűnek tartott megoldás egyértelműen az önzetlen „beavatkozik” saját reakcióval jár leggyakrabban együtt, azonban azok a válaszadók, akik nem ezt a megoldást tartották a legvalószínűbbnek másokkal kapcsolatban, ők sokkal nagyobb arányban választották a kompromisszumosan versengő „nem erőlteti” megoldást saját reakcióként, mint azok, akik másokról is azt vélték, közbeavatkoznának barátjuk érdekében.
4.
HELYZET – ANYAGI JAVAKÉRT TÖRTÉNŐ VERSENGÉS
A vizsgálatban ismertetett szituáció a felsőoktatás helyzetében jól ismert: a főhős azzal a kérdéssel találja szemben magát, vajon megossza-e vagy sem az ösztöndíjpályázatról szóló információt barátjával. A két változat a barát és a főhős anyagi rászorultságában különbözik. A válaszadó neme saját választott reakcióját vagy az egyes reakciók elfogadottságát nem, a legvalószínűbbnek és legkevésbé valószínűnek tartott reakciókat pedig, egyéb tényezőkkel interakcióban befolyásolja. A legvalószínűbbnek tartott reakciót a válaszadó neme abban a helyzetben befolyásolta, ha a szereplők nők voltak (ld. 13. ábra). 45 40 35
Százalék
30 25 20
férfiak válaszai
15
nők válaszai
10 5 0 1
2
3
4
5
Legvalószínűbb reakció
13. ábra A 4. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása - ha a szereplők nők (1 - kompromisszumosan verseng; 2 - önfejlesztő módon verseng; 3 - titokban verseng, nem szól; 4 kooperatív; 5 - önfeláldozó)
96
Női szereplők esetén a női válaszadók a férfiaktól gyakrabban gondolták valószínűnek a kompromisszumosan versengő (elől hagyja az újságot, de nem szól) és a versengő megoldást (nem szól, kerüli a barátját). A férfiak viszont a nőktől nagyobb gyakorisággal vélték azt a választ a legvalószínűbbnek a női szereplők esetén, hogy a főhős azért biztatja barátját a pályázásra, hogy összemérhessék képességeiket (önfejlesztő versengés), vagy együtt pályáznak a barátok (kooperatív), illetve hogy a főhős önzetlenül átadja az információt. Ez az eredmény férfiak és nők eltérő képét tárja elénk a nők versengéséről, melyet a további eredmények is megerősítenek. A legkevésbé valószínűnek tartott reakció befolyásolásában a válaszadó neme az anyagi rászorultsággal interakcióban vett részt, és csak abban az esetben mutatható ki szignifikáns összefüggés, ha a helyzetben mindkét barát rászorult az anyagi támogatásra. Ebben az esetben a női válaszadók a férfiaktól nagyobb arányban tartják az önzetlenséget valószínűtlennek (N: 75%- F: 52,6%), míg a férfiak a nőktől gyakrabban vélik úgy, hogy az emberek legkevésbé a versengő reakciót választanák (F: 24,4%-N: 9,4%). Az eredmény kapcsán újra felmerül a nőknek saját nemük versengési stílusáról alkotott elképzelése, és ennek az elképzelésnek az összeütközése a férfiak nőkről alkotott képével. Az adatok szerint a férfiak, az anyagi javakért történő versengés helyzetében, kooperatívabbnak és önfejlesztő-versengőbbnek látják a nőket, mint azok saját nemük képviselőit. Ezt az eredményt hangsúlyozza az az adat is, amely szerint bár férfiak és nők egyaránt a kooperatív "együtt pályáznak" megoldást választották saját lehetséges reakcióként legnagyobb arányban (F: 56% - N: 49%), azonban több nő, mint férfi vállalta fel saját versengő attitűdjét a "biztatja a barátját, hogy pályázzon, és így mérjék össze képességüket" reakció választásával (N: 25,5% - F: 17,6%). A saját reakció és a valószínű reakció újabb szignifikáns összefüggést mutat. A válaszadók nagy része saját reakcióként a kooperatív megoldást választaná, függetlenül attól, hogy másokról mit tart, kivéve azokat az egyéneket, akik másokkal kapcsolatban az önfejlesztő versengő vagy az önzetlen megoldást tartották legvalószínűbbnek. Ezek a válaszadók saját reakcióként is ugyanezeket a megoldásokat választanák. 5.
HELYZET – VERSENGÉS A TÁRSAS ELFOGADOTTSÁGÉRT
Ebben a helyzetben a főhős egy vonzó / kevéssé vonzó társaságban tartózkodik barátjával, aki úgy próbálja pozitív színben feltüntetni magát, hogy egy történetből kihagyja a főhőst, mintha ott se lett volna. A dilemma megoldását elképzelésünk szerint befolyásolja a társaság vonzereje. A válaszadó neme önmagában és interakcióban is összefügg a helyzet megítélésével. Férfiak és nők eltérően ítélik meg a szituáció legkevésbé valószínű megoldását, de csak abban a helyzetben, ha a társaság tetszik a főhősnek. Ilyenkor a nők a férfiaktól nagyobb arányban tartják azt a megoldást a legkevésbé valószínűnek, hogy a főhős önzetlen módon elhallgatja érzéseit (N: 71,9% - F: 45,5%). Ugyanakkor a férfiak a nőktől gyakrabban gondolják, hogy ebben a helyzetben a legkevésbé valószínű a titokban versengő „visszavágás” (F: 26% - N: 16,7%) vagy a nyíltan versengő „kiigazítás” (11,75-0%). A saját megoldásként választott reakció nemek közötti különbsége mindkét változatban szignifikáns, de nem ugyanolyan megoldások járnak a nemekkel együtt a két helyzetben (ld. 14. ábra).
97
60
Százalék
50 40
férfiak válaszai a "társaság fontos" változatban
30
nők válaszai a "társaság fontos" változatban
20
férfiak válaszai a "tásaság nem fontos" változatban
10
nők válaszai a "társaság nem fontos" változatban
0 1
2
3
4
5
Lehetséges saját reakciók
14. ábra Az 5. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében (1 - kiigazít; 2 - nem szól, de haragszik; 3 - visszavág; 4 - később szól; 5 - önzetlenül nem szól semmit)
Az eredményekből szembetűnő, hogy a társasági elismerésért való versengés több férfinak, mint nőnek volt kevésbé fontos, mivel a férfiak mindkét változatban gyakrabban választották az önzetlenséget, mint a nők. Emellett a nők reakcióját sokkal erősebben meghatározza a helyzet, mint a férfiakét. Ha a társaság tetszik, több nő, mint férfi reagálna a történtekre nyíltan versengő „kiigazítással”, de az arány megfordul, ha a társaság nem vonzó. Ebben az esetben azonban több nő, mint férfi reagálna később, a baráttal négyszemközti helyzetben, azaz kompromisszumosan önzetlen módon. A nemi különbség abban is megmutatkozik, ahogyan férfiak és nők elfogadják vagy elutasítják az egyes megoldásokat. Mindkét nem a kompromisszumosan önzetlen megoldást fogadja el leginkább, de a nők ehhez nagyon hasonló átlagértékkel tartják elfogadhatónak a nyíltan versengő „kiigazítást” is, amely a férfiaknál szignifikánsan alacsonyabb elfogadottságot kap. Szintén a nők fogadják el jobban az elkerülő megoldást is, a férfiak ezzel szemben a nőktől ogadhatóbbnak tartják a titokban visszavágást, és az önzetlenséget. A saját reakció és a valószínűnek tartott reakciók közötti kapcsolat szintén azt az összefüggést mutatja, hogy a versengő megoldások valószínűnek tartása a saját reakcióban egy finomított formában jelenik meg, de az összefüggés csak a nők esetében szignifikáns. Akik azt gondolták másokról, hogy az emberek visszavágnának a barát háta mögött a sérelemért, vagyis titokban versengenének, azok legnagyobb arányban saját reakcióként a nyíltan versengő „kiigazít” megoldást választanák. Hasonlóképpen járnának el azok, akik ez utóbbi megoldást (kiigazít) vagy az elkerülést (nem szól, de megharagszik) gondolják legvalószínűbbnek, noha ők a „kiigazít” reakcióval egyforma arányban választanák saját megoldásként, az egyébként leggyakoribb, kompromisszumosan önzetlen megoldást is. Érdekes módon azok, akik az önzetlenséget gondolták legvalószínűbbnek, sem választanák ezt saját megoldásként.
98
6.
HELYZET – INTELLEKTUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT
Az utolsó hipotetikus szituáció két azonos pályaorientációjú barát lehetséges versengését tárja a válaszadók elé. A helyzet első változatában a főhős barátja úgy kér segítséget, hogy a kontextus sugallhatja a kihasználás érzetét, de nem tartalmazza a direkt versenyt. A második változat azonban fej-fej melletti nemes küzdelembe, direkt versenybe hozza be a segítségkérés aktusát. A válaszadó neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbbnek és legkevésbé valószínűnek tartott reakció odaítélésével. 45 40 35
Százalék
30 25 20
férfiak válaszai
15
nők válaszai
10 5 0 1
2
3
4
5
6
Lehetséges reakciók
15. ábra A 6. helyzetben leginkább valószínűnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása (1 - megigéri, de nem segít; 2 - mindenképpen segít; 3 - segít, de nem törekszik jóra; 4 - visszautasítja a kérést; 5 - ötlettel segít; 6 - kibúvót keres)
Nők és férfiak egyaránt minden helyzetben azt a reakciót tartották legvalószínűbbnek, hogy az emberek többsége kompromisszumosan versengve kibúvót keresne, hogy ne kelljen segíteni a barátjának (ld. 15. ábra). Azonban a nők ezt sokkal nagyobb arányban vélték valószínűnek, mint a férfiak. Szintén több nő, mint férfi tartotta azt a legvalószínűbbnek, hogy a főhős titokban versengene (megigéri, de nem segít). A férfiak ezzel párhuzamosan a nőktől nagyobb arányban tartották azt valószínűnek, hogy az emberek önzetlenül, vagy önfejlesztő módon versengve, legalább ötlettel segítenének barátjuknak. A legkevésbé valószínű reakció odaítélése épp ellentétesen alakult. A nők a férfiaktól jóval nagyobb arányban gondolták valószínűtlennek az önzetlen megoldást (N: 41,2% - F: 25,8%), és ez az eltérés kifejezettebb volt abban az esetben, ha a szereplők nők voltak. A férfiak ezzel egyenlő gyakorisággal, de a nőktől gyakrabban, gondolták azt lehetetlennek, hogy a főhős nyíltan versengene (F: 23,3% - N: 19,2%), ez a különbség viszont főleg a férfi szereplőket tartalmazó helyzetekben volt kifejezett. Szintén a férfiak tartották többen valószínűtlennek, hogy az emberek egy ilyen helyzetben kompromisszumosan versengenének (F: 11,9% - N: 4,4%). A saját reakció kiválasztásában csak akkor mutatkozott nemi különbség, ha az egyes versengési típusokat külön vizsgáltuk, és csak az Ambivalens versengő férfiak és nők között találtunk eltérést. Az ebbe a versengési típusba tartozó mindkét nem tagjai az
99
önfejlesztő, „ötlettel segít” reakciót választották saját megoldásként, de jóval több nő, mint férfi tette ezt (N: 71,1% - F: 54,3%). Több "Ambivalens" férfi, mint nő választotta az önzetlen megoldást (F: 32,6% - N: 8,9%), és több "Ambivalens" nő, mint férfi vállalta fel, hogy nyíltan visszautasítaná a kérést (N: 13,3% - F: 2,2%). Az Ambivalens versengők válaszaiban mutatkozó nemi különbség alátámasztja a Karrier-versengés helyzetében leírtakat a vegyes versengési stílus hátterében álló nemi különbségekről. Nem találtunk eltérést férfiak és nők között az egyes reakciók elfogadottságát illetően. Leginkább elfogadott a "mindenképpen segít" és az "ötlettel segít" megoldások voltak, legkevésbé mindkét nem képviselői a "megigéri, de nem segít" megoldást tartották elfogadhatónak. A saját reakció és a valószínűnek tartott reakció összefüggése ismét az eddig feltárt trendeket követi, vagyis a versengő reakció valószínűnek tartása finomított változatban jelenik meg a saját reakcióban. Egy kivétellel, bármely választ is tartották legvalószínűbbnek a válaszadók, saját reakcióként legnagyobb arányban az önfejlesztő versengő „ötlettel segít” megoldást választották. Ez a kivétel, ahhoz a pozitív feltételezéshez kötődik, hogy az emberek legvalószínűbben mindenképpen segítenének barátjuknak. Azok, akik ezt gondolták, legnagyobb arányban maguk is ezt választanák saját reakcióként.
A HIPOTETIKUS HELYZETEK ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEGZÉSE A hat helyzet elemzésének eredménye azt a tényt hangsúlyozza leginkább, hogy a versengés megítélése és választása szituációtól függő, és több tényező kölcsönhatását tükrözi, amely kölcsönhatásban az egyes összetevők súlya helyzetenként változik. A saját reakciók kiválasztásánál azt figyelhettük meg, hogy akik a kooperatív, vagy az önzetlen megoldásokat gondolták leggyakoribbnak, mint az emberekre általában jellemző választ, ők maguk is önzetlen, vagy kooperatív megoldást választanának. Azok azonban, akik másokkal kapcsolatban a versengő megoldást tartották valószínűnek, saját maguknak ennek finomított változatát választották. Ez az összefüggés mindkét nemnél megfigyelhető két kivétellel: az anyagi javakért való versengésben csak a férfiakra, a társasági elismerésért való versengésben pedig csak a nőkre találtuk jellemzőnek, ami szintén tükrözi a nemi sztereotípiákat. Az összefüggés a KELLY és STAHELSKI (1970) által, a versengő és kooperatív személyek társészleléséről leírt elméletet tükrözi, amely szerint a versengő személyek másokról is ezt feltételezik, illetve önmagukat megpróbálják nem versengőnek feltüntetni, míg a kooperatív személyeknek nincs ilyen álcázási mechanizmusa. Szintén összefüggésbe hozható megfigyelésünk a versengő személyiség HORNEY (1950) által leírt elméletével, aki szerint a neurotikus versengő személyek korai szülő-gyerek kapcsolatban elszenvedett sérelmei bizalmatlanságot, a többi ember pesszimista megítélését eredményezik. A válaszadó neme, mint független változó befolyásoló hatásának összegzése az 5. táblázat segítségével történhet.
100
Helyzetek
Az egyes reakciók valószínűségének megítélése
Saját reakció A nők a „barát nem boldog” verzióban versengőbbek, mint a férfiak. A férfiaknál mindkét verzióban gyakoribb a titokban verseng reakció, mint a nőknél.
Szexuális versengés
A férfiak a nőket kevésbé versengőnek tartják, mint a férfiakat*
Karrierversengés
A nők a nem nullaösszegű játszmában gyakoribbnak tartják a versengést, Az Ambivalens versengő nők mint a férfiak, akik ebben az esetben versengőbbek, mint az az embereket önzetlenebbnek tartják, Ambivalens versengő férfiak. mint a nők.
Sport-verseny
Anyagi javakért való versengés
A férfiak kevésbé ítélik el a versengést, mint a nők.
A nők indirekt versenyben önzetlenebbek, direkt versenyben versengőbbek, mint a férfiak.
A nők pozitívabban ítélik meg az önzetlenséget, mint a férfiak, akik kevésbé ítélik el a versengő megoldásokat.
A férfiak mindkét változatban gyakrabban választották az önzetlenséget, mint a nők. Ha a társaság tetszik, több nő versengene, mint férfi, de ha nem tetszik, akkor a férfiak lennének kevésbé önzetlenek.
A nők jobban elfogadják a nyílt versengést, mint a férfiak, akik kevésbé utasítják el a titkos versengés megoldását, és az önzetlenséget.
A nők kevésbé tartották valószínűnek az önzetlenséget, ha mindkét szereplő rászorult volt, és a versengést, ha a barát rászorultabb volt, mint a főhős. A férfiak mindkét verzióban az önzetlenséget tartották legkevésbé valószínűnek, azonban a nőktől még így is önzetlenebbnek gondolták az embereket. A férfiak kevésbé versengőnek gondolták a nőket, mint a nők *
Társas Ha a társaság tetszik, a nők kevésbé elismerésért tartották valószínűnek az való versengés önzetlenséget, mint a férfiak.
Intellektuális versengés
Az egyes reakciók elfogadottsága
A nők a férfiaktól valószínűbbnek tartották a titkos vagy Az Ambivalens versengő nők kompromisszumos versengést, a versengőbbek, mint az férfiak viszont az önzetlenséget és az Ambivalens versengő férfiak. önfejlesztő versengést – főleg saját nemük képviselőivel kapcsolatban.*
5. táblázat Az egyes helyzetekben feltárt nemi különbségek összefoglalása
*
A szereplők neme alapján mutatott eltérés szerint
101
Önállóan vagy interakcióban, a válaszadó neme minden helyzetben felbukkan valamely vizsgált változóval szignifikáns összefüggésben. Nemi különbség mutatható ki a valószínűnek/valószínűtlennek tartott reakciók odaítélésében csakúgy, mint az egyes reakciók elfogadottságában, vagy a saját megoldás kiválasztásában. Legerősebb nemmel kapcsolatos összefüggést a szexuális versengés és a társas elismerésért való versengés helyzetében találunk. A nem befolyásoló hatása azonban általában más tényezőkkel interakcióban mutatkozik meg, és a nemi különbségnek nincs állandó iránya, nem lehet a helyzetekre általánosan igaz összefüggést megfogalmazni. A helyzetek áttekintve feltűnő, hogy a nők versengő magatartásának választása szituációfüggőbb, mint a férfiaké, és bár a férfiak kevésbé ítélik el a versengő megoldásokat, mint a nők, saját reakciójuk választásában ez nem tükröződik. A nemi különbségek azonban nem csak a válaszadó nemének tekintetében jelennek meg. Több helyzetben találtunk eltéréseket az adatokban a szereplők nemének megfelelően. Mivel az elővizsgálat adatai azt mutatják, hogy az egyén a szereplők neméből általánosítja „az emberek” többségére vonatkozó válaszát a valószínű/valószínűtlen reakciók megítélésében, és kifejezetten így van ez, ha a szereplő és a válaszadó neme megegyezik, ezért jó okunk van feltételezni, hogy a szereplők nemének megkülönböztető hatása ezekre az ítéletekre a nemi sztereotípiákat tükrözik. Ezt támasztja alá az az eredmény, hogy a férfiak a szexuális, materiális és intellektuális versengés helyzeteiben kevésbé tartották versengőnek a nőket, mint a férfiakat. Szintén a nőkkel szembeni sztereotípiát tükrözheti az anyagi javakért történő versengés esetében az „elől hagyja az újságot, de nem szól”, és a társas elismerésért folyó versengésben a „nem szól, de megharagszik”, vagy az intellektuális versengésben a „segít, de nem törekszik jó minőségre” reakció nagyobb elfogadottsága női szereplők esetén, ami azonban nem csak a férfiak válaszaiból származó eredmény. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a nem fontos, de nem egyedüli, valamint semmiképp nem statikus meghatározója a barátok közötti versengésre lehetőséget adó helyzetek megítélésének és az ezekben való viselkedésintencióknak.
A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE A Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemeinek elemzése lehetőséget ad számunkra, hogy a barátság hozamára, pozitív és negatív hatásaira következtessünk. A „baráti” változat azon itemeinek faktoranalízise, amelyek feltehetőleg hatással vannak az egyénre, egyértelműen elkülönülő faktorokba rendezi ezeket a pozitív és negatív elemeket: az árulást, féltékenységet, irigységet, versengést és agressziót egybe, míg az önismeret segítését, a személy fejlődésének, képességei kibontakoztatásának támogatását, a személy felé irányuló nagyra értékelést, odafigyelést és segítségnyújtást egy másikba. Előbbieket a kapcsolatban okozott feszültségkeltő hatásuk miatt a barátság negatív hatásának, utóbbiakat pedig pozitív hatásnak nevezzük. A negatív hatások felsorolásából, a faktoranalízis eredménye alapján, kihagytuk a féltékenység érzetét, amely önmagában, legszorosabb negatív kapcsolatban a pletyka megítélésével, képez önálló faktort. A pozitív és negatív hatáscsoport kapcsolata a barátság szorosságának és a kapcsolattal való elégedettségnek a megítélésével ellenkező irányú. Minél nagyobb a baráttól származó pozitív hatások észlelt mértéke a barátságban, annál nagyobb fokú szorosság és elégedettség érzéssel járnak együtt. A negatív hatások negatív korrelációban állnak mindezekkel. A féltékenység egyik mérőszámmal sincs
102
szignifikáns kapcsolatban. A barátság árnyoldalai, a kimutatott korreláció ellenére, nem állnak összefüggésben a kapcsolat javítási vagy változtatási szándékával. Mindennek az lehet az oka, hogy a negatív hatások erőssége jóval alatta van a pozitív hatásoknak, vagyis a kapcsolatból fakadó pozitív és negatív hatások mérlege minden válaszadó esetében pozitív. Bár minden válaszadó ezzel a pozitív kapcsolati mérleggel jellemezhető ( a pozitív hatások átlagpontszáma 5,52 és 6,53 között, a negatív hatásoké 1,53 és 2,5 között található a hétfokozatú skálán), a két nem szignifikánsan különbözőnek érzi a baráttól kapott hatásokat. A nők magasabb pontszámokkal jellemezték a baráttól származó pozitív hatásokat, mint a férfiak, és szintén magasabb pontszámot kapott náluk a barát féltékenységének megítélése. A negatív hatások faktor értékében nem volt kimutatható nemi különbség, a férfiak ugyanakkor magasabb pontszámot adtak a barát agressziójára és a barátságban megmutatkozó versengési hajlamára. A nemek közötti eltérés magyarázható a kapcsolódási igény, intimitásra törekvés különbségével, valamint azzal a lehetőséggel is, hogy a nők sokkal kevésbé vállalják fel kapcsolataik megítélésekor a negatívumokat, mint a férfiak. Ennek azonban ellentmond a féltékenység megítélésének sajátossága. Ez a jellemző egyrészt függetlenségével tűnik ki a negatívumok közül, másrészt azzal, hogy a negatív hatásokkal ellentétben, ez a nőknél kap magasabb értéket, és nem a férfiaknál. Valószínű, hogy a nők esetében a féltékenység éppen a szorosabb kapcsolódás miatt kap nagyobb hangsúlyt. Erre utal a féltékenységgel azonos faktorban, szintén pozitív faktorsúllyal szereplő „nagyra értékelés” is. Vagyis a nők szoros kapcsolódási és kizárólagossági igénye, a másik nagyra értékelése esetén, létrehozza a kapcsolat elvesztésétől való félelmet, a féltékenységet. Ez a folyamat, a férfiak kevésbé szoros barátságait nem jellemzi. A barátság egyénre gyakorolt hatása természetesen nem objektív folyamat, hanem függ az egyén beállítódásaitól, emberekről alkotott általános véleményétől, személyiségétől. Ezt támasztják alá azok az adatok, amelyek a baráttól szárazó pozitív és negatív hatások, valamint értékek és versengés összefüggésére utalnak. Eredményeink szerint minél hiperversengőbb, teljesítményorientáltabb, és kevéssé jellemezhető a „megbízható támasz” értékfaktorral az egyén, annál magasabb pontszámmal jellemezte a barátjától származó negatív hatásokat. Ezzel ellentétben a pozitív barátsághatások észlelt mértéke negatív összefüggést mutat a hiperversengéssel és pozitívat az egyén szociális érzékenységével, valamint a „megbízható támasz” faktorral. Vagyis az egyén értékrendje és versengési hajlama összefügg azzal, hogyan látja a barátjától származó pozitív és negatív hatásokat. Azonban a magyarázatot kereshetjük a kapcsolat sajátosságaiban is. A barátság típusával csak a barátság pozitív hatásai mutatnak összefüggést: az Intim, támogató expresszív barátságok szignifikánsan nagyobb pontértékkel járnak együtt a baráttól származó Önismeret segítése, Odafigyelés és Nagyra értékelés tekintetében, mint a másik három barátságtípus. Az összefüggés két irányból is megközelíthető. Lehetséges, hogy azok a válaszadók, akik baráti kapcsolataikban intim támogatásra törekednek, olyan barátot választanak legjobb barátul, aki hasonló elvárásokkal és kapcsolati „képességekkel” rendelkezik. Azonban nem kizárt, hogy ez a hasonlóság csak az észlelés szintjén működik, ahogyan azt WERNER és PERMELEE (1979) tapasztalták. Az az eredmény, hogy a társtól származó negatívumok csak az egyén lélektani sajátosságaival állnak összefüggésben, és nem mutatnak kapcsolatot a barátság-jellemzőkkel, a negatívumok megítélésének erősebben szubjektív voltát, az
103
egyéni adottságok észlelést torzító hatását hangsúlyozzák. Mindez implikálja a szülői viszonyulások befolyásoló hatásának lehetőségét. Ahogyan azt korábbi adataink is mutatták, az anyai bánásmód mind a pozitív, mind a negatív barátsághatásokkal több összefüggést mutatott, mint az apai. A pozitív barátsághatások közül az Önismeret elősegítése, a Megerősítés, és a Nagyra értékelés észlelt mértéke szignifikánsan különbözött az anyai viszonyulás minősége szerint. Mindhárom tényező legmagasabb pontszámot a Szerető anyával rendelkezők körében érte el. A negatív hatások közül a Féltékenység, Irígység, Versengés és Agresszió észlelt mértéke mutatott szignifikáns eltérést az anya típusa szerint, kiemelkedő pontszámot eredményezve azok között, akik Durva, indulatos anyai tulajdonságokról számoltak be gyermekkorukból. Az apai viszonyulás mindössze két barátsághatással mutatott összefüggést. Mind a baráttól származó Megerősítés, mind a Praktikus segítségnyújtás észlelt mértéke azok körében volt magasabb, akik gyermekkorukban Szerető, határozatlan apával rendelkeztek. Az összefüggések újból nem tárják fel az ok-okozati kapcsolatok irányát, vagyis a jelenségeknek többféle magyarázata lehetséges. Valószínűsíthetjük a szülői nevelői hatás befolyását az egyén kötődési munkamodelljére, ahogyan azt a Korai Kötődési Elmélet feltételezi. Ezt támasztják alá azok az eredmények, melyek különböző számú összefüggést találtak az anyai és apai bánásmóddal. Az apai befolyás azonban nem csak kevesebb összefüggést mutat, hanem mással is kapcsolatos, mint az anyai. Ezt mutatja, hogy csak az apai nevelő viszonyulás mutatott összefüggést a baráttól származó praktikus segítségnyújtás észlelt mértékével, ami a férfiak instrumentális kapcsolódási jellemzőiről szóló elképzeléssel hozható összefüggésbe. A feltárt összefüggések azonban értelmezhetők egy tágabb keretben, amelyben a szülő-gyerek kapcsolat interakcióban alakul a gyermek és a szülő sajátosságainak és egymásra reagáló viselkedésüknek megfelelően, és ez a kapcsolat a felnőtt visszaemlékezésében az itt-ésmost helyzet sajátosságainak megfelelően ölt alakot. Összefoglalva a barátság egyénre irányuló hatásával kapcsolatos eredményeket, azt mondhatjuk, hogy a barátságok több pozitív, mint negatív hatással járnak, azonban ezek aránya egyénileg változhat, és szignifikáns nemi különbséget mutat. A pozitív hatások észlelt mértéke egyaránt összefüggésbe hozható az egyén és a barátság jellemzőivel, a negatív hatások azonban valószínűbben köthetők az egyén előfeltevéseihez, személyiségtényezőkhöz és az ezekkel összefüggést mutató szülői (főleg anyai) bánásmódhoz. Ki kell azonban emelnünk azt a tényt, hogy vizsgálatunk nem terjedt ki az egyén barátjától származó tényleges visszajelzésre, vagyis következtetéseink igazolása közvetlenül, jelen kutatás eredményei alapján nem lehetséges.
104
AZ EREDMÉNYEK MEGVITATÁSA – ÖSSZEGZÉS Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének fiatal magyar felnőttek körében végzett tesztelése volt. Ennek érdekében 345 főiskolai és egyetemi hallgatót – 161 férfit és 184 nőt – kérdeztünk meg baráti kapcsolataikról és legjobb barátjukkal való viszonyukról, feltérképezve a barátság strukturális tényezőit és interaktív folyamatait. Fő célunk a barátság jellemzőiben fellelhető mintázatok, valamint ezen mintázatok hátterében álló egyéni és helyzeti tényezők feltárása volt. A háttértényezők közül kiemelt helyet foglalt el a vizsgálatban a nemi különbségek kérdése, az interaktív folyamatok közül pedig ilyen volt a barátságban lehetséges versengési helyzetek megítélése, és az ezekben a helyzetekben vállalt viselkedési intenciók megismerése, valamint mindezek varianciájának hátterében álló nemi, személyiségbeli és helyzeti tényezők feltárása. A vizsgálat összetettsége a vizsgálómódszer kialakításában, valamint az eredmények áttekintésében is tükröződik, ezért nehéz helyzetben vagyunk, ha röviden akarjuk megfogalmazni a kutatás konklúzióját. Úgy véljük, leghasznosabb, ha követjük a kiindulásul használt, a kutatás céljának megfelelően átalakított hipotetikus modell (ld. 3. ábra) struktúráját, majd következtetésként kiegészítjük azt a feltárt eredményeknek megfelelően.
A BARÁTSÁGOT BEFOLYÁSOLÓ EGYÉNI JELLEMZŐK ÉS EGYMÁSSAL VALÓ KAPCSOLATUK A kutatásban vizsgált egyéni strukturális és lélektani adottságok mind egymással, mind a feltárt barátságmintázatokkal, és a barátságban lehetséges versenyhelyzetre adott reakciókkal szignifikáns összefüggést mutattak. Az eredmények leginkább a tényezők interakciós hatását hangsúlyozzák. Legfontosabb befolyásoló hatást a válaszadó neme esetében találtunk, amely szinte minden egyéb mért tényezővel összefüggést mutatott, ezért ezt a hatást nem külön, hanem az érintett tényezők megvitatásánál ismertetjük. A vizsgálatba beillesztett szülői bánásmód változó – különválasztva az anyai és apai viszonyulást – eleve magában hordozza a nemi különbségek lehetőségét. Ennek megfelelően az eredmények azt mutatják, hogy a szülő és a válaszadó neme egymással interakcióban összefügg a szülői bánásmóddal, illetve azzal a szubjektív reprezentációval, amit az egyén szüleiről önmagában hordoz. A kutatás tapasztalatai értelmezhetők a különböző neműekkel szembeni eltérő szülői bánásmóddal kapcsolatos elméletek igazolásaként, valamint azoknak az előzetes kutatási eredményeknek alátámasztásaként, amelyek az eltérő szülői viszonyulásnak a barátságra gyakorolt hatását kapták. Ez a szülői hatás azonban főként nem közvetlenül, hanem a személy lélektani adottságain keresztül fejti ki hatását. A személy értékrendje az adott kultúrában és korban, valamint szocializációs közegben alakul ki. Mivel a vizsgált mintában, a szélesebb értelemben vett társadalmikulturális közeg homogénnek tekinthető, ezért fő befolyásoló hatásként a szülői bánásmódot és a válaszadó nemét feltételeztük, és kaptuk. Eredményeink szerint a megkérdezett nők és férfiak csak kevéssé térnek el egymástól személyes értékeikben, az eltérés iránya azonban megfelel a társadalmilag osztott sztereotípiáknak és elvárásoknak, amennyiben a nőket szociálisan érzékenyebbnek és megbízhatóságra,
105
gondoskodásra törekvőbbnek találtuk, mint a férfiakat. Az értékrendet befolyásoló szülői hatások tekintetében szintén nemi különbségeket tártunk fel. Eredményeink szerint a férfiak személyes értékeivel erősebb összefüggést mutatnak a szülői hatások, míg a nők értékrendje a vizsgált mintában attól függetlenebbnek tűnik. Ezt az eredményt a nők esetében, okozhatja az anyával való azonosulás és ellenazonosulás egyidejű jelenléte a mintában, ami egymást kioltva hozhatja létre a szülői bánásmódtól függetlennek látszó értékeket. Eredményeink arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemi szereppel való azonosulást, illetve az ennek megfelelő értékrendet, nők esetében semmilyen hatás nem hátráltatja, szerető apa és durva anya egyaránt alkalmazkodó, szerény, szociálisan érzékeny értékeket valószínűsít. Férfiak esetében az apai és az anyai viselkedés varianciája nagyobb hatással van a fiú személyiségének alakulására. Elfogadva a személyiségfejlődés nemileg eltérő folyamatának feminista pszichoanalitikus elvét (CHODOROW 2000), valószínűsíthetjük, hogy amennyiben durva, elutasító bánásmóddal találkozik a gyermek, az tovább erősíti a leválást és az énhatárok kialakítását, ezáltal kifejezettebb „férfias” személyiséget hozva létre. Azonban amennyiben szerető, elfogadó, vagy aggodalmaskodó szülői viszonyulással találkozik a fiúgyermek, az ellenkező hatást vált ki, és kevésbé teszi szükségessé (vagy lehetségessé) az erős énhatárok kialakítását, a „férfias” értékrendet és magatartásmintákat. A versengési hajlam a korai szülői, nevelői hatásokkal és az egyén értékrendjével mutat összefüggést. Bár nem találtunk nemi különbséget a két vizsgált versengési forma, a Hiperversengés és az Önfejlesztő versengés, valamint a két versengési forma kombinációjából származó versengési típus tekintetében, azonban az egyes versengési formák egyénen belüli megjelenésével összefüggő szülői hatások és értékek a válaszadó nemével való interakcióban fejtik ki hatásukat (ld. 2. táblázat). Mindkét nemnél a Hiperversengést valószínűsítő szülői bánásmódként azonosítottuk a durva, indulatos viszonyulást, de férfiak esetében az apa, nőknél pedig az anya ilyen irányú magatartása tűnik meghatározónak, amely eredmény a versengés pszichoanalitikus elméletét, az azonos nemű szülővel való rivalizáció meghatározó élményét támasztja alá. Tapasztalataink azt mutatják, hogy – csakúgy, mint az értékek esetében – a versengési hajlam alakulásában is inkább a férfiak mutatnak erősebb összefüggést a szülői bánásmóddal. Ez a nagyobb szülői hatás az Önfejlesztő versengéssel kapcsolatosan mutatkozik meg, ahol a nőknél semmilyen szülői bánásmóddal való kapcsolatot nem tudtunk feltárni, a férfiak esetében azonban az anya szerető, elfogadó és perfekcionista attitűdje egyaránt pozitív korrelációt mutat a versengés kiegyensúlyozott, másokra is érzékeny formájával. Eredményünket értelmezhetjük úgy, hogy a nők önfejlesztő versengési hajlamát nem annyira szülői hatások, mint inkább egyéb (általunk nem vizsgált) szocializációs ágensek alakítják, míg a férfiak esetében – az értékek alakulásához hasonló módon – a szerető és elfogadó szülői viszonyulás elősegíti a másokra figyelő, kiegyensúlyozott versengési forma kialakulását. A versengés és értékek összefüggésének vizsgálata szintén nemileg különböző kapcsolatokat tárt fel. A feltárt összefüggések hasonlóképpen magyarázhatók férfiak és nők eltérő személyiségfejlődésével, a „férfias” és „nőies” normától való eltéréshez szükséges különböző befolyásokkal. A nemileg eltérő szülői hatások hátterének átgondolásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy a válaszadók a saját nemükről alkotott
106
sztereotipikus elvárásoknak megfelelően értékelték szüleiket. A nők a férfiaknál hajlamosabbak voltak családjukat pozitív színben, szerető és elfogadó aspektusukat hangsúlyozva feltüntetni, amely a női kapcsolódási igény, gondoskodás és alárendelődés utólagos magyarázatául is szolgálhat. Ezzel szemben a férfiak nagyobb része számolt be a vizsgálatban durva, szeretetlen, vagy zsarnoki szülőkről, mint a női válaszadók, amely eredmény a férfias különálláshoz, erőhöz és önállósághoz kapcsolódó szülői „rideg tartás” hangsúlyozását tükrözheti. A kérdés tisztázása azonban további vizsgálatokat igényel.
A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI Kutatásunk eredményei megerősítik a férfiak és nők eltérő baráti struktúrájára vonatkozó nemzetközi és hazai adatokat. Tapasztalataink is alátámasztják azt az Utasi Ágnes által a 80-as években feltárt (UTASI 1990), majd ALBERT FRUZSINA és DÁVID BEÁTA által a 90-es években megerősített eredményt (ALBERT – DÁVID 1999), amely szerint Magyarországon a férfiaknak némileg több barátja van, mint a nőknek. Ezzel összefüggésben azt is megfigyelhettük, hogy a férfiaknak nem csak több barátjuk van, de igénylik is, hogy sok barátjuk legyen. A vizsgált fiatalok több mint 80%-a – nemtől függetlenül – azonos nemű barátját választotta legjobb barátként. Az ellenkező neműek közötti barátság, a mintában, főleg intim partneri kapcsolatban jelent meg. Az eredmény alátámasztja a homoszocialitás preferenciáját, a nemi szegregáció létét a baráti kapcsolatokban. A főiskolás fiatalok viszonylag gyakran találkoznak barátaikkal, azonban itt is kimutatható az a – nemzetközi szinten ismert – nemi különbség, amely a férfiak előnyét bizonyítja a barátságok ápolásában. Ezen előny hátterében a fiatal férfiak és nők eltérő családi feladatvállalásait feltételezzük. Az együtt végzett tevékenységek struktúrája szintén megerősíti a nemzetközi eredményeket, amelyek a nők beszélgetésen alapuló, expresszív és a férfiak tevékenységközpontú, instrumentális barátságáról számolnak be. Az eredmények értelmezésénél azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra a lehetőségre, amelyet a kutatások nem, vagy csak részben vesznek tekintetbe. Nézetünk szerint a férfiak nem beszélgetnek kevesebbet, mint a nők, csak ők valamilyen tevékenység közben teszik. Főleg ilyenek, a férfiaknál nagyobb gyakorisággal említett „sörözés”, vagy „bulizás”, ahol órákat beszélgetnek együtt anélkül, hogy azt beszélgetésnek tekintenék. Azért sem tekintik annak, mert az – a társadalmilag elfogadott nézet szerint is –a nők barátságának összetevője, és nem akarnak nőiesnek látszani. Ezt az elgondolást interjútechnikával lehet igazolni, ami a jövőbeli kutatások feladata marad.
AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE Vizsgálatunkban feltártuk a barátság különböző interaktív tényezőinek együttjárását, valamint mindezek strukturális tényezőkkel alkotott mintázatát. A feltárt barátságmintázat háttértényezőkkel való összefüggése újból a nem és az egyéb tényezők bonyolult interakcióját mutatta. Mindkét nem esetében megfigyeltük az anyai bánásmóddal való szorosabb kapcsolatot, amelynek okát jelen kutatás nem célozta feltárni. Személyes véleményünk, és szakirodalmi adatok azonban a jelenség hátterében
107
a gyermeknevelési sajátosságokat, a tulajdonképpeni „egyszülős” (a korai nevelésben megfigyelhető anya-központú) nevelést feltételezik. Különösen érdekes eredményeket kaptunk a válaszadók és anyjuk viszonyának ambivalens természetére vonatkozóan, amely pl. a durva, indulatos anyai bánásmód és a barátság intim, elfogadó vagy támogató aspektusának pozitív összefüggésében nyilvánul meg. Ezt az eredményt a negatív gondozóval való kapcsolat kompenzációjaként létrejövő intimitás- és támogatásigénnyel próbáltuk magyarázni. Az értékek szintén nemenként eltérő jelentéssel és jelentőséggel szerepeltek a barátság egyes összetevőinek alakulásában, és általánosságban azt mondhatjuk, hogy a férfiak barátsága kevésbé meghatározott a személyes értékmotívumok által. A versengés és a barátságtényezők kapcsolatának elemzése a Hiperversengés kapcsolatromboló hatását tárta fel, amely eredmény megerősíti az ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatási tapasztalatokat. A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség megítélésének vizsgálata szintén a nemzetközi trendeknek megfelelő eredményt hozott. A vizsgált mintában a nők baráti kapcsolataikat szorosabbnak ítélték, mint a férfiak, de a baráti viszonnyal való általános elégedettségben nem volt nemi különbség. Ennek ellenére a nők nagyobb arányban javítanának valamit baráti kapcsolataikon, legtöbbször szeretnének gyakrabban találkozni barátnőjükkel, ami érthető a találkozási gyakoriság nemi eltérésének figyelembe vételével. Az elégedettség és a javítási igény nőknél tapasztalt ellentmondásossága, nézetünk szerint, a nők nagyobb harmóniaigényét, az elégedetlenség felvállalásától való félelmet tükrözi. Hasonló ok húzódhat meg annak az eredménynek a hátterében, hogy a nők a férfiaktól nagyobb mértékű kölcsönösséget élnek meg a kapcsolatukban, és csak néhány tényezőben érzik magukat barátjuknál odaadóbbnak, holott a nemzetközi eredmények az egyén nagyobb mértékű befektetéseinek érzetéről számolnak be. Kutatásunk eredményeként sikerült azonosítani a barátság strukturális és interakciós jellemzőinek együttes mintázatát, az un. barátságtípusokat. A barátságtípusokban mutatkozó nemi különbségekkel kapcsolatos eredményeink alapvetően alátámasztják az eddigi nemzetközi adatokat, azonban felhívják a figyelmet a különbségek fokozatbeli és nem minőségi voltára. Ennek megfelelően eredményeink szerint a vizsgálatban részt vevő nők és férfiak egyaránt az Intim, támogató, expresszív barátság típusával rendelkeznek leggyakrabban, azonban a nők szignifikánsan többen tartoznak ide, mint a férfiak, akik viszont a nőktől gyakrabban tartoznak az Instrumentális buli- és sportbarátság típusába. A barátságtípusok csak a férfiak esetében mutattak szignifikáns összefüggést a szülői bánásmóddal – az anya bánásmódja ismét erősebb hatásúnak bizonyult, mint az apáé.
VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN A barátság lélektani kutatásának leginkább elhanyagolt területei a kapcsolatban lehetséges feszültséghelyzetek, nyílt vagy látens konfliktusok. Különösen feltűnő a versengés, mint személyközi viszony figyelmen kívül hagyása, vagy egyoldalú negatív megítélése a baráti kapcsolatokban. Hazánkban a versengés kutatása alapvetően új tudományterület, a baráti kapcsolatokban jelenlévő rivalizációt pedig jelen kutatást megelőzően egyetlen tanulmány sem vizsgálta. Kutatásunk ezért, ebből a szempontból mindenképpen úttörő vállalkozásnak nevezhető, noha eredményeink általánosíthatósága szükségszerűen korlátozott.
108
Tapasztalataink egyértelműen alátámasztják azokat az elméleteket, melyek azonos neműek baráti kapcsolatában fontos tényezőnek, és bizonyos körülmények között elkerülhetetlennek tartják a versengést (BLESKE – BUSS 1998, ERBER – TESSER 1994). Bár vizsgálati módszerünk nem volt alkalmas a tényleges viselkedés megfigyelésére, azonban a viselkedésintencióra vonatkozó adatok alátámasztják a versengés különböző formáinak és erősségének jelenlétét a baráti viszonyokban. A különböző helyzetekben megjelenő versengés minősége azonban számos tényező által meghatározott. Fontos befolyásoló tényezőnek találtuk a válaszadó nemét, amely a helyzeti és egyéb személyiségbeli tényezőkkel interakcióban, a legtöbb szituációban elkülönítette a válaszokat. A személyek megítélése a barátságon belüli versengésről és az adott helyzetben saját reakcióként választott megoldásaik összefüggése alátámasztja a versengéssel kapcsolatos elméleti megfontolásokat, miszerint a versengő személyek másokat is versengőnek tartanak, míg a kooperatívabb – nem versengő vagy önfejlesztő módon versengő – válaszadók hajlamosabbak voltak másokat is kooperatívnak gondolni. Eredményeink sajátos színben tüntetik fel férfiak és nők versengésének különbségét. Nem találtunk egyértelmű bizonyítékot arra a széles körben osztott elképzelésre, hogy a nők saját nemük tagjait versengőbbnek látják, mint a férfiakat, és saját viselkedésükben nem vállalják fel nyíltan a versengést. Véleményünk szerint ezt az elgondolást egyes jól megfigyelhető, kiugró helyzetek tapasztalataiból származó heurisztikus általánosítás okozza, amely nem veszi figyelembe a helyzetben szereplő egyéb tényezőket. Ilyen kiugró nemi különbségeket eredményező helyzetek, pl. a sportverseny, a szexuális versengés vagy a társas elismerésért való rivalizáció. Jelen kutatás is markáns nemi különbségeket talált az egyes helyzetekben lehetséges versengés megítélésével és a saját reakció kiválasztásával kapcsolatban, ezek azonban nem függetleníthetők a helyzet egyéb jellemzőitől. Eredményeink a nem és egyéb változók interakciós befolyását tükrözik, amely interakcióban a válaszadó neme dinamikusan változó irányú, és erősségű hatással bír.
A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE Kutatásunkban igazoltuk a barátság pozitív hatásainak létét hazai fiatal, felnőtt mintán. Eredményeink szerint a barátságok elősegítik az egyén önismeretének fejlődését, képességei és lehetőségei kibontakoztatását, támaszt nyújtanak praktikus kérdésekben csakúgy, mint a lelki megértést és odafigyelést igénylő helyzetekben. A baráti hatás pozitív és negatív volta azonban összefügg az egyén és a barátság jellemzőivel, amely hatások valószínűleg egyedi mintázatot alkotva befolyásolják a barátságban megélt jó és rossz érzéseket, valamint ezeken keresztül az egyén fejlődését, más élethelyzetekben és kapcsolatokban mutatott viselkedését. A baráti hatást jelen kutatásban közvetetten vizsgáltuk, így mindenképpen szükségesnek látjuk további elemzésnek alávetni.
109
A BARÁTSÁG EGY LEHETSÉGES MODELLJE STRUKTURÁLISKULTURÁLIS KÖRNYEZET BARÁTSÁGMINTÁZATOK
EGYÉNI JELLEMZŐK
Strukturális adottságok Szülői bánásmód
NEM
Lélektani adottságok ÉRTÉKEK
CSALÁDI POZÍCIÓ
VERSENGÉSI HAJLAM
Viselkedés
Interaktív folyamatok, pl. VERSENGÉS
Strukturális jellemzők
16. ábra A barátság jelen kutatás tapasztalataiból felállított modellje Kutatási eredményeink alapján elkészítettük a barátság egy, a vizsgált mintára és változókra alkalmazható, újabb integratív modelljét (ld. 16. ábra). A revideált modell tartalmazza a kutatásba bevont változókat és azok megfigyelt összefüggéseit. Eredményeink szerint az egyéni jellemzők a strukturális-kulturális környezetbe, azaz helyzetbe ágyazottan befolyásolják a barátságban vizsgált tényezőket, melyek közül jelen kutatásban a versengés szituatív meghatározottságát igazoltuk. A modell tükrözi tapasztalatainkat a szülői bánásmód és a nem közvetlen (szaggatott vonallal jelölt) befolyásoló hatásáról a személy baráti kapcsolatának jellemzőire, melyekre mindezek a tényezők közvetett úton, az egyén lélektani adottságain keresztül is hatnak. Ez a különbségtétel, valamint a szülői bánásmód fontos egyéni strukturális adottságként kezelése az integratív modell új és eredeti eleme, amely nem szerepelt ADAMS és BLIESZNER (1994) elképzelésében. Feltüntettük továbbá a visszacsatolást, amellyel a barátság tényezői hatással lehetnek az egyénre: személyiségfejlődésére, viselkedésére, ezen keresztül más életterekben megélt tapasztalataira, kapcsolataira. Ezt a visszacsatolást kutatásunk csak közvetetten vizsgálta, azonban a barátságok hatásával foglalkozó tanulmányok széles köre igazolta. Azon túl, hogy modellünk összefoglalja kutatásunk eredményeit, kiindulásul szolgálhat olyan további vizsgálatok számára, amelyek a barátságban fellelhető nemi különbségeket, és a barátok közötti versengést elemzik.
MÉG EGYSZER A NEMI KÜLÖNBSÉGEKRŐL A nem, mint változó fontossága semmiképp nem meglepő eredménye kutatásunknak. Az eredmények pontosabb értelmezéséhez azonban szükségesnek látjuk hangsúlyozni a „nem” szituációba ágyazottságát, melyet kutatásunk is megerősít.
110
A társadalomtudományi elméletek évtizedek óta hangoztatják a társadalmi és biológiai nem (a „gender” és a „sex”) különálló létét, valamint az előbbi társadalmikulturális közegbe történő beágyazottságát. Újabb elméletek azonban a biológiai nemet szintén az uralkodó társadalmi diskurzus által megkonstruált, a kornak és kultúrának megfelelő tartalmakkal és distinkciókkal felruházott képződménynek tartják (LAQUEUR 2002). Amikor az emberek „nemük” kategóriáját megnevezik, valószínűleg nem kromoszómáik sajátosságára gondolnak, hanem testi fenotípusukra amely nem elválasztható az ezzel kapcsolatos társadalmi szabályoktól, a nemi különbségekről vallott ideológiáktól és a mindennapi gyakorlattól, amellyel nemiségünket kezeljük. Akár a szocializáció egyszerűbb akár bonyolultabb technikái útján sajátítottuk is el nemi hovatartozásunk tudatát, az olyan mértékben beleivódott mindennapi létezésünkben, hogy meghatározza a testhez való viszonyunkat egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A nemek közötti, politikailag szentesített status quo tükröződik abban, ahogy a testi, kognitív, affektív vagy viselkedéses varianciák nemi meghatározottságát kezeljük: értelmezzük és magyarázzuk vagy éppen létezésének fényében az egyik nem tagjait a másik fölé helyezzük. A nemiség tudata, mindennek következményeként, áthatja létezésünk minden – nyilvános és privát – terét, befolyásolja önmagunkról és másokról, valamint viszonyainkról alkotott elképzeléseinket csakúgy, mint az ezekben a viszonyokban való működésünket. Azonban ez a hatás nem statikus és állandó. Tapasztalataink olyan dinamikusan változó, a helyzethez és körülményekhez alkalmazkodó nemiség képet tártak elénk, amely úgy veszi fel formáját, mint pohárban a víz. Kutatásunkkal, reményeink szerint hozzájárulhattunk ennek a dinamikus nemiségképnek minél szélesebb körű elterjedéséhez, valamint olyan további vizsgálódások elindításához, amelyek tovább mélyítik, és újabb összefüggésekkel gazdagítják a feltárt eredményeket.
ZÁRÓ GONDOLATOK ÉS KITEKINTÉS Bár születtek tanulmányok a tárgykörben, Magyarországon a lélektani szempontú barátságkutatásnak nincsenek hagyományai. Kutatásunk ezért nem követhetett sem metodikailag, sem témaválasztás szempontjából valamely kitaposott utat, de nem is térhetett le róla, hogy megújítsa azt. Egyetlen út mutatkozott járhatónak ebben a helyzetben: a nemzetközi szakirodalmakat áttekintve, azokból a téma szempontjából lényeges elemeket kiemelve és azokat integrálva megalkotni egy modellt, amelyet a lehető legnagyobb alapossággal elemzünk, és a kapott eredmények alapján újrakonstruálunk. Ezt az utat választottuk, és követtük, amikor a kutatást megterveztük, és lebonyolítottuk, majd jelen tanulmányt elkészítettük. A kutatás összegzésekor szükséges felhívni a figyelmet a tapasztalatok alkalmazhatóságára és határaira egyaránt. Vizsgálatunk legfőbb hozama, lévén leíró jellegű kutatásról van szó, a téma szakirodalmának széles körű áttekintésében, új vizsgálómódszerek kialakításában és kipróbálásában, valamint egy hipotetikus modell megalkotásában és tesztelésében rejlik. Mindezek mellett a kutatás eredményei kiindulásul szolgálhatnak további barátság-elemző vizsgálatokhoz. Az értékeléskor azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az eredmények általánosíthatóságának határait, melyet a minta és a módszerek behatárolt volta okoz. Vizsgálatunkban fiatal felnőttek vettek részt, akik élethelyzetükből, lehetőségeikből adódóan sajátos minőségekkel jellemezhető baráti kapcsolatokkal rendelkeznek. Bár a
111
kapott adatok nagymértékben alátámasztják a nemzetközi eredményeket, azonban azok is főleg felsőoktatásban részt vevő fiatalok vizsgálatából származnak. A felnőttek barátságkutatásának további útja ezért „dolgozó” felnőttek vizsgálata lehet, amelyből származó eredmények újabb szempontokkal gazdagíthatják a modellt. Bár a nem fogalmáról vallott kiinduló elképzelésünk szerint a megkérdezettek a nemi hovatartozásukat célzó kérdésre a priori a társadalmi konstrukció elvén válaszoltak, azonban mégis úgy látjuk, hogy hasznos volna a nemi különbségek barátságon belüli hatását a nemi szerepazonosság (Bem, 1974) oldaláról is megvizsgálni. Tapasztalataink nők és férfiak eltérő családi hátteréről, értékeiről, barátságjellemzőiről, vagy a kapcsolaton belüli versengésről a szociális megfelelés torzító hatásából kiindulva is értelmezhetők. Ezen hatás figyelembe vétele, a társadalmi kívánatosságnak való megfelelés igényének (CROWNE – MARLOWE 1960) beiktatása a vizsgált változók közé, tovább árnyalhatná a nemek barátságon belüli szerepének kutatását. Jelen kutatás a barátságon belüli versengést az egyén hipotetikus helyzetekben adott válaszain keresztül vizsgálta, így az eredmények mindenképpen közvetett és valószínűleg torzított képet tükröznek a tényleges interperszonális viselkedésről. Ezért szükségesnek tartjuk a barátok közötti versengés további vizsgálatát, jelen kutatási adatok valós élethelyzetbeli igazolását, amelyet kísérleti helyzetben tartunk megvalósíthatónak. Végül a barátság interperszonális jellegéből fakadóan, a hiteles kép kialakításához mindenképpen szükségesnek látjuk a vizsgálatot a legjobb baráttól származó adatokkal kiegészíteni, vagyis ténylegesen alkalmassá tenni arra, hogy a barátságra, mint kapcsolatra fókuszáljon. Köszönetnyilvánítás Szeretnék elsősorban köszönetet mondani témavezetőmnek, Faragó Klárának, aki szakmai tanácsaival csakúgy, mint baráti támogatásával elősegítette a kutatás és a dolgozat létrejöttét. Szeretném továbbá megköszönni Fülöp Mártának és Nguyen Luu Lan Anhnak hasznos tanácsaikat és segítségüket a szakirodalmak összegyűjtésében. Köszönöm férjemnek, hogy minden erőforrásával támogatta munkámat és csak ritkán morgott, ha nem volt otthon kenyér! Mérhetetlen hálával mégis azoknak tartozom, akik vizsgálati személyként való részvételükkel, vagy kérdezőbiztosi tevékenységükkel segítették elő a kutatás megvalósulását. Nélkülük biztosan nem jöhetett volna létre ez a disszertáció.
112
BIBLIOGRÁFIA ADAMS, R. G. – BLIESZNER R. (1994) An integrative conceptual framework for friendship research. Journal of Social and Personal relationships. Vol. 11. 163-184. ADLER, A. (1991) Emberismeret. Budapest, Göncöl Kiadó. ADORNO, T. W. – FRENKEL-BRUNSWIK, E. – LEVINSON, D. J. – SANFORD, R. N. (1950) The authoritarian personality. New York: Harper. AINSWORTH, M. D. S. et al. (1978) Pattern of attachment: a psychological study of the Strange Situation. Hillsdale: Lawrence Erlbaum Associates. ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/a) A barátokról. In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.) Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 257 - 276 oldal. ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/b) Társas kapcolatok, magányosság 1998-ban. In: Szívós P., Tóth I. Gy. (szerk.) Társadalmi tény-kép. TÁRKI, Budapest, 211-220. ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1999) A bizalmas kapcsolatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.) Monitor 1999. TÁRKI, Budapest, 218-230. ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (2000) A kapcsolathálózatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.) Növekedés alulnézetben. TÁRKI Monitor Jelentések, TÁRKI, Budapest. ALEXANDER, F. (1948) Fundamentals of Psychoanalysis. New York: WW Norton & Co. Inc. ALTMAN, I. – TAYLOR, D. (1973) Social penetration: The development of interpersonal relationships. New York: Holt, Rinehart & Winston. ARGYLE, M. – FURNHAM A. (1983) Sources of satisfaction and conflict in long-term relationships. Journal of Marriage and the Family, 45, 481-493. ARGYLE, M. – HENDERSON, M. – FURNHAM, A. (1985) The rules of social relationships. British Journal of Social Psychology, 24, 125-139. ARGYLE, M. (1991) Cooperation. Routledge, London. ARGYLE, M. (1992) The social psychology of everyday life. Chapter III: Social relationships. Routledge, London. ARGYLE, M. (1995) Társas viszonyok. In: Hewstone, M., Stroebe, W. – Codol, J. – Stephenson, G. (szerk.) Szociálpszichológia. KJK, Budapest, 245-271 oldal. AUKETT, R. – RITCHIE, J. – MILL, K. (1988) Gender Differences in Friendship Patterns. Sex Roles. 19, 1/2, 5766. AUSTIN, W. (1980) Friendships and fairness: Effects of type of relationship and task performance on choice of distribution rules. Personality and Social Psychology Bulletin. Vol. 6. No. 3. 402-408. BALSWICK, J. (1988) The inexpressive male. Lexington, Lexington Books. BANDURA, A. – HUSTON, A. C. (1961) Identification as a process of incidental learning. Journal of Abnormal and Social Psychology. 63. BANDURA, A. (1976) Szociális tanulás utánzás útján. In: Pataki F. (szerk.) Pedagógiai szociálpszichológia. Gondolat, Budapest. 84-122. p. BANK, B. J. (1995) Friendships in Australia and the United States: From feminization to a more heroic image. Gender & Society, Vol. 9. No. 1. 79-98. BANK, S. – KAHN, M. D. (1980) Freudian siblings. The Psychoanalytic Quarterly, Vol. 67, No. 4. BAXTER, L. A. – MONTGOMERY, B. M. (1998) A Guide to Dialectical Approaches to Studying Personal Relationships. In: Montgomery, B. – Baxter, L. (Eds.) Dialectical Approaches to Studying Personal Relationships. Mahwah, NJ: Erlbaum, pp. 1-15. BEM, S. L. (1974) The measurement of psychological androgyny. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 47, 152-162. BERGER, C. R. – BRADAC, J. J. (1982) Language and social knowledge: Uncertainty in interpersonal relations. London: Arnold. BERGER, C. R. – CALABRESE, R. J. (1975) Some explorations in initial interaction and beyond: Toward a developmental theory of interpersonal communication. Human Communication Theory, 1, 99-112. BEUTEL, A. M. –. MARINI, M. M (1995) Gender and values. American Sociological Review, 60, 436-48. BLESKE, A. L. – BUSS, D. M. (1998, July) Rivalry in Same-Sex Friendship. Paper presented at the Tenth Annual Conference for the Human Behavior and Evolution Society, Davis, CA. BLESKE, A. L. – SHACKELFORD, T. K. (2001) Poaching, promiscuity, and deceit: Combatting mating rivalry in same-sex friendships. Personal-Relationships. Vol 8(4) 407-424.
113
BLOCK, J. (1982) Psychological development of female children and adolescents. In: Berman, P. W. – Ramey, E. D. (Eds.) Women. A developmental perspective. Bethesda, MD: National Institutes of Health. pp. 188229. BOWLBY, J. (1969) Attachment and Loss. Vol. 1. Attachment. London, Hogarth. BRICKMAN, P. – BULMAN, R. (1977) Pleasure and pain in social comparison. In J. M. Suls – R. L. Miller (Eds.) Social comparison processes: Theoretical and empirical perspectives (pp. 149 186). Washington, DC: Hemisphere. BUGENTAL, D. – MARTORELL, G. (1999) Competition between friends: The joint influence of the perceived power of self, friends, and parents. Journal of Family-Psychology. Vol 13(2) 260-273. BUSS, D. M. (1995) Evolutionary psychology: A new paradigm for psychological science. Psychological Inquiry, 6, 1-30. BYRNE, D. (1971) The attraction paradigm. New York: Academic Press. BYRNE, D. (1992) The transition from controlled laboratory experimentation to less controlled settings: Surprise! Additional variables are operative. Communication Monograph, 59, 191-198. CALDWELL, M. – PEPLAU, L. (1982) Sex differences is same-sex friendship. Sex Roles, 8, 721-732. CANCIAN, F. M. (1986) The feminization of love. Signs: Journal of Women in Culture and Society, 11, 697709. CANCIAN, F. M. (1987) Love in America: gender and self-development. Cambridge, Cambridge University Press. CARLI, L. L. (1989) Gender differences in interaction style and influence. Journal of Personality and Social Psychology, 56, 565-576. CHENG, C. – BOND, M. H. – CHAN, S. C. (1995) The perception of ideal best friends by Chinese adolescents. International Journal of Psychology, 30 (1), 91-108. CHODOROW, N. J. (2000) A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. CLARK, M. S. – MILLS, J. (1979) Interpersonal attraction in exchange and communal relationships. Journal of Personality and Social Psychology, 31, 12-24. COIE, J. D. – KUPERSMIDT, J. B. (1983) A behavioral analysis of emerging social status in boys’ groups. Child Development, 54, 1400-1416. COLE, M. – COLE, S. (1998) Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. COLEMAN, J. S. (1962) The adolescent society. Glencoe, IL, Free Press. CROWNE, D. P. – MARLOWE, D. (1960) A new scale of social desirability independent of psychopathology. Journal of Consulting Psychology, 24, 349-354. DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1982) Friendship and love relationships. In K. E. Davis, and T. O. Mitchell (Eds.) Advances in descriptive psychology (Vol. 2, p. 79-112). Greenwich, CT: JAI Press DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1985) Assessing friendship: prototypes, paradigm cases and relationship description. In: Duck, S. – Perlman, D. (Eds.) Understanding Personal Relationships. An Interdisciplinary Approach. London, Sage Publications, 17-38. DEUTSCH, M. (1949) An experimental study of the effects of cooperation and competition upon group process. Human Relations. 2. 199-231. DICKENS, W. J. – PERLMAN, D. (1981) Friendship over the life-cycle. In S. Duck – R. Gilmour (Eds.), Personal relationships, 2: Developing personal relationships. London: Academic. DION, K. K. – BERSCHEID, E. – WALSTER, E. (1972) What is beautiful is good. Journal of Personality and Social Psychology, 24, 285-290. DODGE, K. A. (1983) Behavioral antecedents of peer social status. Child Development, 54, 1386-1399. DOUVAN, E. – ADELSON, J. (1966) The Adolescent Experience. New York: Wiley. DUCK, S. W. – CRAIG, G. (1978) Personality similarity and the development of friendship: a longitudinal study. British Journal of Social & Clinical Psychology, Vol. 17, No.3, 1978, p 237-242. DUNN, J. (1990) Testvérek. Gondolat, Budapest. EAGLY, A. H. – WOOD, W. (1999) The origins of sex differences in human behavior. American Psychologist, vol. 54. 408-423. EAGLY, A. H. (1987) Sex differences in social behavior: a social-role interpretation. LEA, Hillsdale, New Jersey. ERBER, R. – TESSER, A. (1994) Self-evaluation maintenance: A social-psychological approach to interpersonal relationships. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 211233. New Jersey: LEA Hillsdale ERIKSON, E. H. (1963) Childhood and society. New York: W. W. Norton F. LASSÚ ZSUZSA (2002/a) Female friendship and competition – The Hungarian women’s way. Paper presented at "The Complex Web of Women's Friendships" Conference, June 20-22, 2002. Portland, Maine, USA.
114
F. LASSÚ ZSUZSA (2002/b) Artemis archetípusa a női barátságokban. Előadás a „Nő és férfi, férfi és nő - A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón” c. konferencia Nemi sztereotípiák, nemi identitás és karrier c. szimpóziumán. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. Budapest, 2002. november 22-23. FARAGÓ KLÁRA (1978) Adatok a személyközi vonzalom értelmezéséhez. In: Dancs István (szerk.) 75 éves a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológia Intézete. MTA Pszichológia Intézet, Budapest. FEATHER, N. T. (1984) Masculinity, femininity, psychological androgyny, and the structure of values. Journal of Personality and Social Psychology, 47, 604-20. FEATHER, N. T. (1987) Gender differences in values. In: Halish, F. – Kuhl, J. (Eds.) Motivation, Intention and Volition, 31-45. New York: Springer-Verlag. FESTINGER, L. (1954) A theory of social comparison process. Human Relations, 7, 117-127. Magyarul: (1979) A társadalmi összehasonlítás folyamatainak elmélete. In: Pataki, F. (szerk.) Pedagógiai szociálpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest. FESTINGER, L. (1957) A theory of cognitive dissonance. Stanford: Stanford University Press. FINCHAM, F. D. (1995) From the orthogenetic principle to the Fisch-scale model of omniscience: Advancing understanding of personal relationships. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 12, 4, 523-527. FLOYD, K. (1995) Gender and closeness among friends and siblings. The Journal of Personality. Vol. 129, 2. FRANZ, C. – WHITE, K. (1985) Individuation and attachment in personality development: extending Erikson’s theory. In: Stuart, A. J. – Lykes, B. (Eds.) Gender and personality. Durham, NC: Duke University Press. FREUD, S. (1988) Totem és tabu. Göncöl Kiadó, Budapest. FREUD, S. (1995) A nemek közötti anatómiai különbségek néhány lelki következménye. In: Freud, S.: A szexuális élet pszichológiája. Cserépfalvi, Budapest. FROMM, E. (1971) A neurózis egyéni és szociális formái. In: Buda Béla (szerk.) A pszichonalaízis modern irányzatai. Gondolat, Budapest. FÜLÖP MÁRTA – BERKICS MIHÁLY (2002) Young people's perception of the competitive and the noncompetitive person in a society under social transition In: A. Ross (eds.) Future Citizens in Europe. London, Metropolitan University. 97-105. FÜLÖP MÁRTA – SZÖLLŐS PÉTER – SZŐNYI GÁBOR – TELCS ANDRÁS (1999) „IBS-B study” – első eredmények. In: Annales ’99. IBS, Budapest, 157-172. FÜLÖP MÁRTA (1995/a) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengő magatartás eredete. Pszichológia, 15, 61-111. FÜLÖP MÁRTA (1995/b) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a pszichonalaízis tükrében. Pszichológia, 15, 157-211. FÜLÖP MÁRTA (1995/c) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a szociálpszichológia tükrében. Pszichológia, 15, 435-474. FÜLÖP MÁRTA (1995/d) Does Gender Make any Difference? Children's Concepts on Competition, VIIth European Conference on Developmental Psychology, Krakko, Lengyelország, p. 134. FÜLÖP MÁRTA (2002/a) Versengő nők (és férfiak) Magyarországon és Japánban. Előadás a „Nő és férfi, férfi és nő - A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón" című konferencián. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. November 22-23. P. 73. FÜLÖP MÁRTA (2002/b) Versengés az iskolában. In: Mészáros Aranka (szerk.) Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 223-247. GIBSON, J. J. (1979) The ecological approach to visual perceptions. Houston Mifflin, Boston. GILLIGAN, C. (1982) In a different voice: Psychological theory and women's development. Cambridge, MA: Harvard University Press. GLASS, D. C. (1977) Behavior patterns, stress, and coronary disease. Hillsdale, NJ: Erlbaum. GOODNOW, J. J. – BURNS, A. (1985) Home and school: A child’s-eye view. Sydney, Allen – Unwin. GOULDNER, H. – STRONG, M. S. (1987) Speaking of friendship: Middle-class women and their friends. Westport, Greenwood Press. GRIFFIN E. (2002). A First Look At Communication Theory (custom edition). New York: McGraw-Hill. GRIFFIN, E. – SPARKS, G. (1990) Friends forever: A longitudinal exploration of intimacy in same-sex friends and platonic pairs. Journal of Social and Personal Relationships. 7, 29-46. GRIFFIN-PIERSON, S. (1990) The Competitiveness Questionnaire: A measure of two components of competitiveness. Measurement and Evaluation in Counselling and Development. 23. 108-115. HAKMILLER, K. L. (1966) Threat as a determinant of downward comparison. Journal of Experimental Social Psychology, 2. (Suppl. 1), 32 39. HAMILTON, W. D. (1964) The evolution of social behavior. Journal of Theoretical Biology, 7, 1-52. HAMM, N. H. – BAUM, M. R. – NIKELS, K. W. (1975) Effects of race and exposure on judgments of interpersonal favorability. Journal of Experimental Social Psychology, 11, 14-24.
115
HARTUP, W. W. (1992) Friendships and their developmental significance. In: McGurk, H. (Ed.) Childhood social development. Gove, UK, Erlbaum. 175-205. HARTUP, W. W. (1996) The company they keep: friendships and their developmental significance. Child Development, 67. 1-13. HAYS, R. B. (1984) The development and maintenance of friendship. Journal of Social and Personal Relationships, 1, 75-98. HAYS, R. B. (1985) A longitudinal study of friendship development. Journal of Personality and Social Psychology, 48, 909-924. HAYS, R. B. (1988) Friendship. In: Duck, S. W. (Ed.) Handbook of personal relationships, London: John Wiley. HAZAN, C. – HURT, M. J. (1991) From parents to peers: Transitions in attachment. Unpublished manuscript, Department of Human Development, Cornell University. HEIDER, F. (1958) The psychology of interpersonal relations. New York: Wiley. HIBBARD, D. R., TAO, R. (1999) The influence of two kinds of competitiveness on adjustment, close relationship quality, and achievement in late adolescence. Poster session presented at the biennial meeting of the Society for Research in Child Development. Albuquerque, NM, USA. HOFSTEDE, G. (1980). Culture's Consequences: International Differences in Work-Related Values. Beverly Hills, CA: Sage Publications. HORNER, M. S. (1972) Toward an understanding of achievement-related conflicts in women. Journal of Social Issues, 28, 157-176. HORNEY, K. (1950) Neurosis and human growth. The struggle toward self-realization. New York: WW Norton. HORNEY, K. (1967) The flight from womanhood: The masculinity complex in women as viewed by men and by women. In: Horney, K. (1967) Feminine Psychology, 54-70. New York: WW Norton. HUGHES, L. A. (1988) „But that’s not really mean”: Competing in a cooperative mode. Sex Roles. 19. 669687. INGRAM, P. (2000) Friendships among competitors in the Sydney hotel industry. American Journal of Sociology. Vol 106 (2) 387-423. IZARD, C. E. (1960) Personality similarity and friendship. Journal of Abnormal and Social Psychology, 61, 47-51. JANIS, I. L. (1982) Groupthink: Psychological studies of policy decisions and fiascoes. 2nd Edition. Boston: Houghton Mifflin. JENKINS, C. D. (1975) The Coronary-prone personality. In: Gentry, W. D. (Ed.) Psychological aspects of myocardial infraction and coronary care. Saint Louis: Mosby. JOHNSON, D. (1997) Reaching out: Interpersonal effectiveness and self-actualization. Boston: Allyn – Bacon. JOHNSON, D. W. – JOHNSON, F. P. (1992) Positive interdependence: The heart of cooperative learning. Edina, NM: Interaction Book Company. JOHNSON, M. P. LESLIE, L. (1982) Couple involvement and network structure: A test of the dyadic withdrawal hypothesis. Social Psychology Quarterly, 45, 34-43. JONES, G. P. – DEMBO, M. H. (1989) Age and sex role differences in intimate friendships during childhood and adolescence. Merrill-Palmer Quarterly of Behavior and Development, 35, 445-462. JORDAN, J. V. – KAPLAN, A. G. – MILLER, J. B. – STIVER, I. P. – SURREY, J. L. (1991) Women’s growth in connection. Writings from the Stone Center. New York: The Guilford Press. JOST, J. T. – BANAJI, M. R. (1994) The role of stereotyping in system-justification and the production of false consciousness. British Journal of Social Psychology, 33, 1—27. JOURARD, S. M. (1971/a) Self-disclosure: An experimental analysis of the transparent self. New York: Wiley. JOURARD, S. M. (1971/b). The Transparent Self (Rev ed.) New York: Van Nostrand Reinhold. KELLEY, H. H. – STAHELSKI, A. J. (1970) Social interaction basis of cooperators’ and competitors’ beliefs about others. Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 16, No. 1, 66-91. KELLEY, H. H. et al. (1983) Close relationships. New York: W.H. Freeman. KELLY, G. A. (1955) The psychology of personal constructs, Vol. 1-2. New York: Norton. KERCKHOFF, A. C. – DAVIS, K. E. (1962) Value consensus and need complementarity in mate selection. American Socilogical Review, 27, 295-303. KÉRI KATALIN (1996) A reneszánsz kori nő. Dimenzió Software Magazin, IQDEPO, Pécs. KERNS, K. A. (1994) A developmental model of the relations between mother-child attachment and friendship. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 129-156. New Jersey: LEA Hillsdale. KLEIN, M. (1932) The psycho-analysis of children. London: Hogarth. KLEIN, M. (1957) Envy and gratitude. London: Tavistock.
116
KOHLBERG, L. (1963) The Development of children's orientations towards a moral order: I. Sequence in the development of moral thought. Vita Humana, 6, 11-33. KOPP MÁRIA – SKRABSKI ÁRPÁD – SZEDMÁK SÁNDOR (1998) A bizalom, a társas támogatás, az összertartozás, az együttműködés képességének egészségügyi jelentősége. Végeken. 9/4. 4-11 oldal. LAQUEUR, T. (2002) A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum Kiadó, Budapest. LASSÚ ZSUZSANNA (1996) Valóságfelépítés a párkapcsolatokban – kiadatlan szakdolgozat. KLTE BTK Pszichológiai Intézet, Debrecen. LÁSZLÓ JÁNOS – FARAGÓ KLÁRA (1979) A személyközi vonzalom szociálpszichológiai kutatása. In: Hunyady György (szerk.) Pszichológiai Tanulmányok XV. Akadémiai Kiadó, Budapest. LEA, M. – DUCK, S. (1982) A model for the role of similarity of values in friendship development. British Journal of Social Psychology, 21, 301-310. LEE, R. Y. (1995) How friendship develops out of personality and values: A study of interpersonal attraction in Chinese culture. Unpublished manuscript of a thesis submitted to the Department of Psychology of the Chinese University of Hong Kong. Hong Kong. LEPORE, S. T. (1992) Social conflict, social support and psychological distress: evidence of cross-domain buffering effects. Journal of Personality and Social Psychology. 63, 5, 857-867. LEVINGER, G. (1983) Development and change. In: Kelley, H. H. et al. (Eds.) Close Relationships. New York, Freeman. LEVINGER, G. (1994) Figure versus ground: Micros- and Macro perspectives on the social psychology of personal relationships. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 1-28. New Jersey: LEA Hillsdale. LOMBARDO, J. P. – LAVINE, L. O. (1981) Sex-role stereotyping and patterns of self-disclosure. Sex Roles, 7, 403-411. LORR, M. – SUZIEDELIS, A. – TONESK, X. (1973) The structure of values: Conceptions of the desirable. Journal of Research in Personality, 7, 139-147. MACCOBY, E. E. (1990). Gender and relationships. American Psychologist, 45, 513-520. MACDONALD, K. B. (1996) What do children want? An evolutionary perspective on children’s motivation in the peer group. International Journal of Behavioral Development, 19 (1), 53–73. MAIN, M. – KAPLAN, N. – CASSIDY, J, (1985) Security in infancy, childhood, and adulthood: A move to the level of representation. Monographs of the SRCD, 50, 209. MAJOR, B. – BYLSMA, W. H. – COZZARELLI, C. (1989) Gender differences in distributive justice preferences: The impact of domain. Sex Roles, Vol. 21, No.7/8. 487-497. MCCARTHY, G. (1999) Attachment style and adult love relationships and friendships: A study of a group of women at risk of experiencing relationship difficulties. British Journal of Medical Psychology, 72, 3, 305320. MCCOY, L.D. (1998) Man-to-man: A psychodynamic/developmental understanding of adult male same-sex friendship. Unpublished manuscript of a thesis. George Fox University, US. MCGILL, M.E. (1985) The McGill report on male intimacy. New York, Harper – Row. MÉREI FERENC (1988) Közösségek rejtett hálózata. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest. MÉREI FERENC (1989) Társ és csoport. Budapest. MILLER, J. B. (1986) Toward a new psychology of women. 2nd Edition. Boston: Beacon. MONSOUR, M. (1992) Meanings of intimacy in cross- and same-sex friendships. Journal of Social and Personal Relationships. 9. 277-295. MUROYAMA, H. (1995) A study of rivalry as a form of interpersonal relationship. The Japanese Journal of Psychology, 65. 454-462. NEWCOMB, T. M. (1956) The prediction of interpersonal attraction. American Psychologist, 11, 575-586. NEWCOMB, T. M. (1961) The acquaintance process. New York: Holt, Rinehart – Winston. NGUYEN, LUU L. A. et al. (2000) Values as background of HIV/AIDS related beliefs and behaviors in different cultures. Applied Psychology in Hungary, Special Issue 1999-2000, 85-101. O’ CONNOR, P. (1998) Women’s friendships in a post-modern world. In: Adams, R. G. – Allan, G. (Eds.) Placing friendship in context. Cambridge, University Press. OLIKER, S. J. (1989) Best friends and marriage: Exchange among women. Berkeley, CA, USA: University of California Press. PARK, K. A. (1988) A developmental model of the relationships between parent-child attachment and friendship. Paper presented at the International Conference on Personal Relationships, Vancouver, Canada. PARKER, J. – GOTTMAN, J. (1989) Social and emotional development in a relationship context: friendship interaction from early childhood to adolescence. In T. Berndt – G. Ladd (Eds.) Peer relationships in child development (p. 95-131). New York: John Wiley and Sons.
117
PARKER, S. – DE VRIES, B. (1993) Patterns of friendship for women and men in same and cross-sex relationships. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 10. 617-626. PARKS, M. R. – FLOYD, K. (1996) Meanings for closeness and intimacy in friendship. Journal of Social and Personal relationships. 13, 85-107. PAUL, E. L. (1991) Women's psychosocial development: The role of marriage and friendship in two lives. In: Ozer, D. J. – Healy, J. M. Jr. et-al. (Eds.) Perspectives in personality, Vol. 3: Part B: Approaches to understanding lives. (pp. 197-232). London, England UK: Jessica Kingsley Publishers. PEARCE, W. B. – SHARP, S. M. (1973) Self-disclosing communication. Journal of Communication, 23, 409425. PERETTI, P. O. (1976) Closest friendships of black college students: Social intimacy. Adolescence, 11, 395403. PIKÓ BETTINA (1996) Az egészségi állapot szociális dimenziója: a társas támogatás. Kutatási modell. Végeken. 7/1. 20-24 oldal. PRINCE-GIBSON, E., – SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and gender. Social Psychology Quarterly, 61, 49-67. PUTALLAZ, M. (1983) Predicting children’s sociometric status from their behavior. Child Development, 54, 1417-1426. ROKEACH, M. (1973) The Nature of Human Values. New York: Free Press. ROSE, S. (1995) Women’s friendships. In: Chrisler, J. C., Hemstreet, A. H. et-al. (Eds) Variations on a theme: Diversity and the psychology of women. (pp. 79-105). Albany, NY, USA: State University of New York Press. RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1990) Construction of a hypercompetitive attitude scale. Journal of Personality Assessment, 55, 630-639. RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1996) Construction of a personal development competitive attitude scale. Journal of Personality Assessment, 66, 374-385. RYCKMAN, R. M. – LIBBY, C. R. – VAN DEN BORNE, B. – GOLD, J. A. – LINDNER, M. A. (1997) Values of hypercompetitive and personal development competitive individuals. Journal of Personality Assessment, 69, 271-283. SAEGERT, S. – SWAP, W. – ZAJONC, R. B. (2003) Kitettség, kontextus és személyközi vonzalom. In: Zajonc, R. B.: Érzelmek a társas kapcsolatokban és megismerésben. Osiris Kiadó, Budapest. 99-116 oldal. SALLAY HEDVIG (1986) Kortárskapcsolatok vizsgálata 12 és 16 éves deviáns és nem deviáns serdülőknél. Kiadatlan doktori értekezés. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen. SAPADIN, L. A. (1988) Friendship and gender: Perspectives of professional men and women. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 5. 387-403. SARASON, I. G. – SARASON, B. R. – PIERCE, G. R. (1994) Social support: global and relationship-based levels of analysis. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 11. 295-312. SARASON, I. G. et al. (1983) Assessing social support: The Social Support Questionnaire. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 845-855. SCHACHTER, F. F. (1982) Sibling deidentification and split-parent identification: A family tetrad. In: Lamb, M. E. – Sutton-Smith, B. (Eds) Sibling relationships, their nature and significance across lifespan. Erlbaum, Hillsdale, New Jersey. SCHWALBE, M. L. – STAPLES, C. L. (1991) Gender differences in sources of self-esteem. Social Psychology Quarterly, Vol. 54, No.2, 158-168. SCHWARTZ, S. H. – LEHMANN, A. – ROCCAS, S. (1999) Multimethod probes of basic human values. In: Adamopoulos, J. – Kashima, Y. (Eds.) Social psychology and cultural context, 109-124. London: Sage. SCHWARTZ, S. H. (1992) Universals in the content and structure of values: theoretical advances and empirical tests in 20 countries. In: Zanna, M. P. (Ed.) Advances in Experimental Social Psychology, Vol.25,. 1-65. Orlando: Academic Press. SCHWARTZ, S. H. (1994) Are there universal aspects in the content and structure of values? Journal of Social Issues, 50, 19-45. SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and behavior: applying a theory of integrated value systems. In: Seligman, C. – Olson, J. M. – Zanna, M. (Eds.) The Psychology of Values: The Ontario Symposium, Vol. 8,. 1-23. Hillsdale, NJ: Erlbaum. SCHWARTZ, S. H. (1997) Values and culture. In Munro, D. S. – Schumaker, J. (Eds.) Motivation and Culture, pp. 69-84, New York: Routledge. SELMAN, R. (1981) The child as a friendship philosopher. In: Asher, S. R. – Gottman, J. M. (Eds.) The development of children’s friendships. Cambridge, Cambridge University Press. SHARABANY, R. (1974) Intimate friendship among kibbutz and city children and its measurement. Dissertation Abstracts International, 35, 1028B-1029B (University Macrofilms no. 74-17, 682).
118
SHARABANY, R. (1994) Continuities in the development of intimate friendships: object relations, interpersonal and attachment perspectives. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 157-178. New Jersey: LEA Hillsdale. SHERIF, M. – HARVEY, O. J. – WHITE, B. J. – HOOD, W. R. – SHERIF, C. W (1961) Intergroup conflict and cooperation: The robber’s cave experiment. Norman, Okla: University of Oklahoma. SHERROD, D. (1989) The influence of gender on same-sex friendships. In: Hendricks, C. (Ed.) Close relationships. Review of personality and social psychology. London: Sage. 164-186. STEIN, A. H. (1971) The effects of sex-role standards for achievement and sex-role preference on three determinants of achievement motivation. Developmental Psychology, 4. 219-231. STERNBERG, R. J. (1986) A triangular theory of love. Psychological Review, 93, 119-135. SULLIVAN, H. S. (1953) The interpersonal theory of psychiatry. New York: Norton. SWAIN, S. (1989) Covert intimacy: Closeness in men’s friendship. In: Risman, B. – Schwartz, P. (Eds.) Gender in intimate relationships: A microstructural approach. Belmont, CA: Wadsworth. TASSI, F. – SCHNEIDER, B. (1997) Task-oriented versus other-referenced competition. Journal of Applied Social Psychology, 27, 1557-1580. TASSI, F. – SCHNEIDER, B. H. – RICHARD, J. F. (2001) Competitive behavior at school in relation to social competence and incompetence in middle childhood. Revue Internationale de Psychologie Sociale. Vol 14 (2) 165-184. TESSER, A. – SMITH, J. (1980) Some effects of friendship and task relevance of helping: You don’t always help the one you like. Journal of Experimental Social Psychology, 16, 582-590. TESSER, A. (1988) Toward a self evaluation maintenance model of social behavior. In L. Berkowitz (Ed.) Advances in Social Psychology (Vol 21, pp. 181 227). New York: Academic Press. THIBAUT, J. W. – KELLEY, H. H. (1959) The social psychology of groups. New York, Wiley THOMAS, K. – KILMAN, R. (1974) Conflict mode instrument. Tuxedo, NY: Xicom THORTON, D. A. – ARROWOOD, A. J. (1966) Self-evaluation, self-enhancement and locus of social comparison. Journal of Experimental Social Psychology, 1. TÓTH ÉVA (2002) A fenotípusos illesztés tesztelése barátnők körében. In: A Magyar Pszichológiai Társaság XV. Nagygyűlése. Előadáskivonatok. Szeged. TRACY, L. (1991) The secret between us: Competition among women. Boston, Little, Brown and Co. UTASI ÁGNES (1990) Baráti kapcsolatok. In: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György (szerk.) Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 475-486 oldal. UTASI ÁGNES (1991) Az interperszonális kapcsolatok néhány nemzeti sajátosságáról. In: Utasi Ágnes (szerk.) Társas kapcsolatok. Gondolat, Budapest, 169-193 oldal. UTASI ÁGNES (2000) Középosztály. Kapcsolatok. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. VAN DE VLIERT, E. (1998). Gender role gaps competitiveness, and temperature. In G. Hofstede (Ed.) Masculinity and femininity: The taboo dimension of national cultures (117-129). Thousand Oaks CA: Sage. VEIEL, H. O. F. – BAUMANN, V. (Eds) (1992) The meaning and measurement of social support. New York: Hemisphere. VOSS, K. – MARKIEWICZ, D. – DOYLE, A. B. (1999) Friendship, marriage and self-esteem. Journal of Social and Personal Relationships. Vol 16 (1) 103-122. WALEN, H. R. – LACHMAN, M. E. (2000) Social support and strain from partner, family and friends: Cost and benefits from men and women in adulthood. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 17. No. 2. pp. 5-30. WALKER, K. (1995) „Always there for me”: friendship patterns and expectations among middle- and working class men and women. Sociological Forum, Vol. 10, No. 2, 273-296. WALLACE, P. (2002) Az internet pszichológiája. Osiris Kiadó, Budapest. WEISS, L. – LOWENTHAL, M. F. (1975) Life-course perspectives on friendship. In M. F. Lowenthal – M. Turner – D. Chiriboga, – Associates (Eds.) Four stages of life. (48-61). San Francisco: Jossey-Bass. WERNER, C. – LATANÉ, B. (1976) Responsiveness and communication medium in dyadic interactions. Bulletin of the Psychonomic Society, 8, 569-571. WERNER, C. – PERMELEE, P. (1979) Similarity of activity preferences among friends: Those who play together stay together. Social Psychology Quarterly, 42, 1, 62-66. WILLIAMS, D. G. (1985) Gender, masculinity-femininity, and emotional intimacy in same-sex friendships. Sex Roles, 12, 587-600. WINCH, R. F. (1958) Mate selection: A study of complementary needs. Harper Row, New York. WISH, M. – DEUTSCH, M. – KAPLAN, S. J. (1976) Perceived dimensions of interpersonal relations. Journal of Personality and Social Psychology, 33, 409-420.
119
WOOD, J. V., – TAYLOR, K. L. (1991) Serving self relevant goals through social comparison. In J. M. Suls – T. A. Wills (Eds.), Social comparison: Contemporary theory and research (pp. 23 49). Hillsdale, NJ: Erlbaum. WRIGHT, P. H. (1969) A model and a technique for studies of friendship. Journal of Experimental Social Psychology, 5, 295-309. WRIGHT, P. H. (1978) Toward a theory of friendship based on a conception of self. Human Communication Research, 4, 196-207. YOUNISS, J. – VOLPE, J. (1978) A relational analysis of friendship. In: Damon, W. (Ed.) Social cognition (New directions for child development, 1) San Francisco, Jossey-Bass. ZIMBARDO, P. G. (1970) The human choice: Individuation, reason and order versus deindividuation, impulse and chaos. In: Arnold, W. J. – Levine, D. (Eds.) Nebraska Symposium on Motivation, Vol. 16. Lincoln: University of Nebraska Press.
120
