Ézs 7,10-25 Az Úr jele: Immánuel

Ézs 7,10-25 Az Úr jele: Immánuel „És szóla ismét az Úr Akházhoz, mondván: Kérj jelt magadnak az Úrtól, a te Istenedtől, kérj a mélységben vagy fent a magasban! És mikor szóla Akház: Nem kérek s nem kisértem az Urat! Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! hát nem elég embereket bosszantanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok? Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani; Mert mielőtt e gyermek megtanulná megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a föld, melynek két királyától te reszketsz. És hozni fog az Úr reád és népedre és atyád házára oly napokat, milyenek még nem jöttenek, mióta Efraim elszakadott Júdától: Assiria királyát. És lesz ama napon: süvölt az Úr az Égyiptom folyóvize mellett való legyeknek, s Assiria földje méheinek, S mind eljönnek, és letelepszenek a meredek völgyekben és sziklák hasadékaiban, minden töviseken és minden legelőkön. Ama napon leberetválja az Úr a folyón túl bérlett beretvával, Assiria királya által a főt s a lábak szőrét, a mely a szakált is leveszi; És lesz ama napon, hogy kiki egy fejőstehenet tart és két juhot, És lészen, hogy a tej bősége miatt vajat eszik; mert vajat és mézet eszik, valaki csak megmaradott e földön. S lészen ama napon, hogy minden helyet, a hol ezer szőlőtő ezer siklust érő vala, tövis és gaz ver fel. Nyilakkal és kézívvel mehet oda az ember, mivel tövis és gaz verte fel mind az egész földet; Sőt a hegyekre, a melyeket kapával kapáltanak, sem fogsz felmenni, félvén a tövistől és gaztól; hanem barmok legelőjévé lesznek és juhok járásává.” Bevezetés Ennek a résznek az elején arról volt szó, hogy Júda királyát, Akházt, megtámadta Reczin, Szíria királya, és Pékah, Izráelnek a királya. Ekkor Isten elküldte Ézsaiás prófétát, és azt mondta neki, hogy ne féljen ettől a két királytól, Isten vele lesz, egy feltétele van csak: higgyen az Úrban. De Akház nem hitt. Beteljesedett rajta az, amit az előző részben olvastunk, hogy Ézsaiás minden próféciáját az hatotta át, hogy látván lássatok, és ne értsetek, hallván halljatok, és ne ismerjetek, megkövéredett a népnek a szíve, füleiket bedugták, szemeiket behunyták, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Most ugyanez folytatódik. Isten újból üzent neki kegyelmes Igéket, a király és a nép mégis süket maradt ez iránt, nem hallotta meg, nem akart hinni, és az után elmondja a próféta, az elkövetkezendő ítéletet. „Kérj jelt” Azt olvastuk, hogy felszólította Ézsaiás próféta a királyt: „Kérj jelt magadnak az Úrtól, a te Istenedtől, kérj a mélységben vagy fent a magasban!” (11. vers). Ezt azért mondta Isten, mert látta Akháznak a szívét, hogy kételkedik abban, amit Ő üzent, hogy ne féljen attól a két királytól, Reczintől és Pékahtól. Látta, hogy csak fél, és ezzel a jellel akarta megerősíteni, hogy kérj jelt magadnak. Azt mondta, hogy kérhetsz a mélységben vagy fenn a magasban. Ez azt jelenti, hogy ami a mélység és magasság közt van az egész mindenség, mert ez mindent magában foglal, vagyis bármilyen jelet kérhetsz. A csillagokban, a felhőkben, a földön, a tenger mélyében, bármit kérhetsz, Isten megteszi, hogy megerősítse a te hitedet. Itt egy picit szeretnék megállni a jelekkel kapcsolatosan. Tudniillik a jel nagyon sokszor becsapja az embert. Például az Úr Jézus Krisztus idejében is sok jelt tett az Úr Jézus, ami

bizonyította az Ő messiási voltát. Mégis azt olvassuk, hogy a farizeusok további mennyei jelet kértek. És azt felelte az Úr Jézus, hogy e gonosz és parázna nemzetség jelt kíván. De nem adatik neki jel, csak a Jónás prófétának a jele, hogy amiképpen Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz majd az Úr Jézus Krisztus is három nap és három éjjel a sírban, de azután fel fog támadni. Viszont mégis azt látjuk, hogy az Úr Jézus tett jelet. Olyan jeleket, amelyeket csak a Messiás tehet: poklost gyógyított, úgy, hogy megérintette, és nem Ő lett poklos, hanem a poklos tisztult meg. Születésétől fogva vak embert gyógyított meg. Meg is mondta ez a vak, hogy ilyet még nem hallottunk soha Izraelben, hogy valaki vakon született, és meggyógyult. Meggyógyított olyan néma ördöngőst, amilyet nem tudtak meggyógyítani az egyébként ördögűzők. Mert kérdezi az Úr Jézus, hogy a ti fiaitok ki által űzik ki az ördögöket? És mikor ennyi jelre nem hittek, mikor előre írt sok mindent a próféta, akkor a vakok szemei megnyílnak, ujjong a néma nyelve, és a sánta pedig szökdel. Mikor mindezt nem hitték, és még több jelt kívántak, akkor már nem adott jelet az Úr. Ezt azért mondom el, mert az ószövetségben is volt, amikor valakik jelet kértek. Ott volt például Gedeon. Ezt el is olvasnám: „Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem” (Bír 6,12-17). Adott neki az Úr jelt akkor. Hozta az áldozatot, kősziklából kicsapott a láng, és elégette az áldozatot. És aztán még később is, szinte kételkedett Gedeon, hogy ő, aki senki, hogy tudja ezt a nagy munkát elvégezni? És még kért jelt azzal a gyapjúfürttel. Kitette éjszakára, a szérűre, hogy a gyapjú legyen nedves, az egész föld pedig legyen száraz. És másnapra úgy lett. Egy egész pohár vizet facsart ki belőle. Aztán azt mondta mégis, hogy hát Uram, ez nagyon könnyű, hogy a gyapjú nedves legyen, a föld száraz, de fordítva sokkal nehezebb, csak a gyapjú legyen száraz, és az egész föld nedves. És másnapra úgy lett. Tehát Isten adott neki jelt, mert látta a szívében azt az egészséges kételkedést, valahogy nem az Úr szava iránt kételkedett, hanem a lényeg ez volt, amit felolvastunk: Adj nekem valamely jelt, hogy Te szólasz énvelem! Mert megjelent neki egy angyal ember képében. Hogy ez nem emberi beszéd, hogy ez nem becsapás, hanem tényleg Te szólasz énvelem. Na, és ezt mondta Akháznak is Isten: kérjen egy jelt, hogy amit most Ézsaiás mond, valóban az Ő szava! Olyan dolgokat, amit Ézsaiás nem tud megtenni, ember nem tud megtenni, kérj jelt! És itt szeretném megjegyezni azt testvérek, hogy tudom, hogy mi idegenkedünk a jelektől. Nem is kell nekünk jelet kérni, akik már ismerjük Isten szavát, ismerjük Isten Igéjét, tudjuk, hogy amit Ő mond, az meglesz, mert lehetetlen, hogy az Isten hazudjon. De vannak kétkedők, akik még nem ismerik Istent, és Isten kegyelmesen ad nekik jelet. Nagyon emlékszem, mikor én még kezdő hívő voltam, én is kértem jelet Istentől. Most már nem kérnék, de akkor kértem. És látta is Isten a szívemet, hogy tényleg, én az Ő akaratát keresem, és nem tudok eligazodni dolgokban. És adott jelet. Ne vessük meg azt, aki gyenge, és jelet kér; ne vessük meg, ha Isten jelet ad valakinek! De ugyanakkor vigyázzunk rá, hogy akik már sokkal többet ismerünk Istenből, mint amennyit egy ószövetségi király ismerhetett, vagy amennyit a hívő életünk elején ismertünk, hogy nehogy úgy járjunk, mint a farizeusok, hogy annyi csodát és jelet láttunk már, és még mindig jelet kérnénk!

Nem kért jelet a király Isten készségesen adott volna jelet Akháznak. De Akház azt felelte: Nem kérek, nem kísértem az Urat. Ez nagyon szépen hangzik. Ez, ha egy mai hívő ember mondaná, ez egy normális felelet lenne. Én már nem kérek jelet, hiszen az egész életem az Isten kezében van, mindegy, hogy mi történik velem. Minden jól van: elfogadott, kezében tart, van üdvösségem, célba vezet, körülzárt engem, az Övé vagyok. De ez csak nagyon szépnek látszott! Isten belelátott Akháznak a szívébe, és azért mondja: „Halld meg hát Dávid háza! hát nem elég embereket boszantanotok, hogy még az én Istenemet is boszantjátok? [vagy fárasztjátok, egy mási fordítás szerint]” (13. vers). Tehát látta, hogy Akház szívében nem az van, hogy én hiszek az Úrnak, amit mondott a próféta által, nem kell külön jel, én elhiszem, amit mond. Hanem, az ő szívében tulajdonképpen az van, hogy én nem hiszek Istenben. Én nem bízok abban, amit Isten mond. Ez lehetetlenség, hogy engem csak úgy, minden külső segítség nélkül megszabadítson ettől a két királytól, Reczintől és Pékahtól. Majd én valahogy magamnak szerzek emberi segítséget, és nem kérek jelet, mert akkor egy kicsit a jel is kötelezne. És ezért mondja, hogy bosszantotta Istent. Nem akart Istenben hinni, ez bosszantotta tulajdonképpen az Urat. És igazán Isten tudja, hogy kinél hol a határ, az őszinte Isten-keresés, meg a hitetlenség, és az Isten-kísértés között. A jel: Immánuel Amikor azt mondta Akház, hogy ő nem kér jelet, akkor azt mondta az Úr, hogy Ő ad maga jelet neki. Egy jelet már korábban is adott neki az Úr, mert azt mondta a prófétának, hogy Seár-Jásub fiaddal együtt menj ki Akház eleibe. A Seár-Jásub magyarul azt jelenti, hogy a maradék megtér, vagy a maradék visszatér. Most ismét ehhez hasonló jelet adott az Úr: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (14. vers). Tudjuk, hogy ez, mint minden a Szentírásban, végső soron az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be. Ő az Immánuel, ami azt jelenti magyarul, hogy „velünk az Isten”. Úgy, ahogy a Máté evangéliumában olvassuk is: „Szűl pedig fiat, és nevezed annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól: Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,21-23). Tehát Krisztusban van tulajdonképpen a maga teljességében velünk az Isten. Amikor Jézus Krisztus eljött. És, hogy velünk az Isten, nem csak azt jelenti, hogy köztünk lakozik, hanem azt is jelenti, hogy Isten odaállott mellénk, nem ellenségünk többé már. A bűneink miatt mi szemben álltunk Istennel. De ahogy az Ige mondja, hogy mintha az Isten kérne miáltalunk, a Krisztusért kérünk, hogy béküljetek meg az Istennel. Mert Őt, az Úr Jézust, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk. És megbékélt velünk az Úr Jézus Krisztusért, ezért Benne velünk az Isten. Az Úr Jézus Krisztus az, aki a szűztől született. Tehát, ahogy Mária mondta, mikor az angyal bejelentette, hogy, hogy lehet ez, amikor én férfiat nem ismerek? Azt mondja: a Szent Szellem szállt tereád. Amikor szült Mária, még szűz volt. Ahogy mondja az Írás, hogy mikor megfogant benne a Szent Szellemtől az Úr, József magához vette, de nem ismerte őt addig, amíg meg nem szülte az ő elsőszülött fiát, az Úr Jézus Krisztust. Benne teljesedett be igazán, hogy ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és nevezed azt Immánuelnek. Mert hiszen Őbenne lett Istennek valamennyi ígérete igen, és ámen. Azonban világos, hogy kellett abban az időben is, Ézsaiás és Akház király idejében is lenni egy jelnek, mert hiszen azt mondta a próféta, hogy arra kérjél jelet, hogy megszabadít ettől a két királytól tégedet Isten. Lenni kellett akkor is egy jelnek, ami ugyanez volt, ád az Úr jelet, ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és azt Immánuelnek nevezik. Vagyis a király ismeretségi körében, akit a király is ismert, meg Ézsaiás próféta is ismert, lenni kellett egy szűznek, aki rövidesen férjhez ment, nemsokára fiat szült, Immánuelnek nevezte, és ahogy

olvassuk itt tovább, aki vajat és mézet eszik, amíg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani. Mert mielőtt e gyermek megtanulná megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a föld, amelynek két királyától te reszketsz. Tehát azt jelenti, hogy mielőtt tudatos lesz ez a gyermek, mielőtt tudja a jót választani a gonosz ellenében, tehát mielőtt nagyobbacska lenne, már az előtt elpusztul az a két király, Szíria és Izráel királya, akitől te most félsz. Tehát arra az időre is kellett, hogy jel legyen. Nyilván ez is beteljesedett. Persze, az nem olyan szűztől való fogantatás volt, mint amikor az Úr Jézus Krisztus született, mert az, aki akkor született nem Isten Fia volt, mint az Úr Jézus Krisztus, de Immánuelnek nevezték, és akkor még szűz volt, amikor elhangzott ez a prófécia, és a királynak ezt látnia kellett. Igen, férjhez ment ez a leány, fia született, Immánuelnek nevezték, eszébe kellett, hogy jusson, hogy mielőtt felnő ez a gyermek, megszabadulok attól a két királytól. Megszabadít Isten attól a két királytól, hát bízzak Benne, higgyek Neki. A prófécia beteljesedése a jövőben Itt szeretnék valamit megjegyezni és közbevetni, ami rámutat arra is, hogy hogyan kapcsolódnak össze a régmúlt időben beteljesedett próféciák a Krisztusban való beteljesedéssel. Mert nagyon sok prófécia kétszer, háromszor, vagy többször is beteljesedhet, mint ahogy itt is. De van valami kapcsolat közöttük. És itt is van kapcsolat e között a prófécia között, hogy Akház király meg fog szabadulni, ha bízik az Úrban, de ha nem bízik az Úrban, akkor, ahogy olvastuk, Asszíria királyát hozza rá az Úr, és igen nagy pusztítást hoz rá, tehát rajta múlik, hogy bízik-e az Úrban, vagy nem. Ez a jel megerősítése lesz, hogy bízhat. Na, itt vetem közbe azt, hogy amikor Akház uralkodni kezdett, még az ő apjának királysága vége felé már társuralkodója volt, az apjával, Jóthámmal együtt. Pontosan abban az esztendőben alapították Rómát. Ez történelmi tény, ennek utána lehet nézni, időszámításunk előtt 752-ben, és ekkor kezdett uralkodni Akház is. És ez miért érdekes? Arról a Rómáról van szó, amelyik aztán végső soron Izráelnek a teljes pusztulását okozta, és fogja okozni még ez után is. Amikor az Úr Jézus Krisztus eljött, az igazi Immánuel, akkor ennek a Rómának az uralma alatt volt Izráel. És úgy tekintettek a Messiásra, hogy majd ha jön a Messiás, akkor megszabadít bennünket Róma uralma alól. Isten másképpen gondolkozott. Ahogy olvastuk: Ő szabadítja meg népét annak bűneiből. És majd ha a bűntől megszabadulnak, ha visszatérnek az Úrhoz, akkor majd a külső ellenségtől is megszabadítja. De előbb a belső ellenségtől, a bűntől, előbb Istent kell, hogy keressék, majd az után jön a külső szabadulás. De nem kellett Krisztus, az igazi Immánuel. És az Úr Jézus megmondta előre, hogy mivel Őt elvetették (Hányszor akartalak egybegyűjteni, de ti nem akartátok!), majd jön az idő, amikor kő kövön nem marad a templomban. És valóban, negyven év sem telt el az Úr Jézus után, mikor beteljesedett ez a prófécia, és az a Róma, amit akkor alapítottak, az pusztította el Jeruzsálemet és a templomot. De ez még nem minden. A szétszóratás után beteljesedik az a prófécia, amit a Seár-Jásub, tehát a fia neve hordozott, hogy a maradék visszatér. Valóban, a maradék visszatért, mert most újból megalakult Izráel állama. De újból nem bíznak az Úrban. Ami most Izráelben történik, az csupa emberi erő, emberi ravaszság, emberi szövetségek, meg okoskodások. Ez nem az Úrban való bízás. És ennek az lesz a következménye, hogy megint jön Róma, most már az új Római birodalom, az antikrisztusi birodalom, egy totális pusztítást visz végbe. De a hűségesek akkor is emlékeznek rá, hogy Immánuel, velünk az Isten. Jeleket fog tenni az Úr, a Jelenések könyvében olvassuk, amivel bizonyítja, hogy akik bíznak az Úrban, velük van az Isten. És a maradék megtér, SeárJásub, és bemegy az ezeréves királyságba. Az ezeréves királyságban jut majd teljességre az, hogy velünk az Isten, Immánuel. Amikor Krisztus maga lesz a király, és legelteti őket. Ott jut majd igazán teljességre ez, hogy aki bízik az Úrban, mit jelent, hogy velünk az Isten. És akkor szégyenül meg Akház, és minden hitetlen zsidó, és minden hitetlen ember, hogyha bíztak

volna az Úrban, kezdettől fogva ez lehetett volna az ő osztályrészük, ami az ezeréves királyságban volt. Tanítsuk, neveljük a gyerekeket! Azt mondta a próféta, hogy ez a gyermek, aki majd akkor, Ézsaiás idejében születik, vajat és mézet eszik, amíg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani, mert mielőtt e gyermek megtanulja megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a föld, amelynek két királyától te reszketsz. Egy kis kitérőt tennék itt. E gyermek megtanulja. A gyermeknek tanulni kell, és a gyermeket tanítani kell. Minden gyermeket. Tulajdonképpen még a Messiásnak is, az Úr Jézus Krisztusnak is, mikor a földön járt, tanulni kellett. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. Nekünk is mindannyiunknak kell tanulnunk. Ezért van az, hogy azt mondja az Ige, hogy adott némelyeket tanítókul. És ezért vannak a mi életünkben is szenvedések, például, hogy mi is tanuljunk, mint ahogy az Úr Jézus Krisztus megtanulta azokból, az Istennek való engedelmességet. De amire most ki szeretnék térni, hogy a gyermekeknek a tanítása és tanulása különösen fontos. Ugye, egy gyermek, amikor megszületik, meg kell tanulnia járni, meg kell tanulnia beszélni, meg kell tanulnia viselkedni, az iskolában írni, olvasni, számolni. Sok mindent meg kell tanuljon, mire odaér, hogy dolgozni tud, önmagát el tudja látni, és hasznos lehet. Sokáig kell tanulni. És ami nekünk fontos, hogy a hívő szülők kell, hogy tanítsák sok mindenre a gyermekeiket. Ahogy az Efézus 6,4-ben olvassuk, hogy neveljétek az Úr intése, és tanítása szerint. Azt kell megtanítani, amit itt is olvastunk: mielőtt e gyermek megtanulja megvetni a gonoszt, és a jót választani. Hogy fiam, ez a rossz. Ez is rossz, ez is rossz. Ezt ne tedd, ezt vesd meg. Ez a jó, ezt válaszd, ezt tedd. Ezt meg kell tanítani. Nem születik vele együtt a gyerekkel. Van, akik ezt állítják, hogy a gyermek jónak születik, csak elrontják. A gyerek nem jónak születik. A gyereket tanítani kell. Ha nem tanítjuk a gyermeket, akkor a rossz fog belőle egyre jobban előjönni. Nem a jó, hanem a rossz. Ahogy meg is van írva a Példabeszédek könyvében: „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság [nem a jóság köttetett az elméjéhez, a bolondság, a rossz]; de a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle azt” (Péld 22,15). Tanítani kell és fegyelmezni, és fenyíteni a gyermeket. És hogy miért fontos a gyermekkorban, ugyanitt olvassuk: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld 22,6). Két dolgot szeretnék ebből kiemelni. Az egyik az, hogy amit gyermekkorban megtanul az ember, az még vén korban is eszébe jut. Vén korban az ember nem tudja, hova teszi le a szemüvegét két pillanattal korábban, de azt tudja, hogy amikor hat éves voltam, ezt mondta a nagyapám. Azt nem felejti el. Van egy magyar közmondás: amit Jancsi megtanul, János sem feledi. Ez így van. Ezért gyermekkorban kell tanítani, nem tudjuk később. Elszalasztja a lehetőséget, aki nem a gyermekkorban tanítja. A másik, amit szeretnék ebből kiemelni: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint.” Az ő útjának módja a másik fordítás úgy mondja, hogy a neki megfelelő módon. Nem minden gyereknek egyforma módszerek kellenek. Van olyan gyerek, akire elég, hogyha ránéz a szülő, összeráncolja a szemöldökét, az a gyerek már tudja, hogy rosszat tett, és el is sírja magát. A másikat többször meg kell verni. Az egyikhez türelmesebbnek kell lenni, mert igyekszik, csak nem tudja. A neki megfelelő módon. Ezt a szülőnek kell tudni, mi a neki megfelelő mód. De tanítani minden gyereket kell. Ma nem tanítják a legtöbb gyermeket, nem nevelik az iskolában sem. A kétszer kettőt megtanítják, de, hogy hogyan kell viselkedni, azt nem. Joga van a gyermeknek. Joga van rosszalkodni, joga van kiabálni, joga van a tanár nénit leköpni, mindenhez joga van. Csak ne kelljen tanítani! Félelmetes, ami lesz az ilyen gyermekből, akit így neki engedtek, és semmire nem tanítottak. Méltó honpolgára lesz az antikrisztusi kornak. Azt csinál vele az ördög, amit akar. De tanítja őket a tévé, meg tanítja őket, amit az internetről lehívnak, meg a számítógépes játékok, tanítja őket mindenfajta rosszra, nem is akarom

elsorolni, hogy mire. De nekünk, hívő szülőknek azt mondja az Ige: Ti tanítsátok az Úr intése és tanítása szerint. Akház hitetlenségének következményei „És hozni fog az Úr reád és népedre és atyád házára oly napokat, milyenek még nem jöttenek, mióta Efraim elszakadott Júdától: Assiria királyát” (17. vers). Tehát Isten Akház tudomására hozza azt, hogy mit hoz rá. Mert tudta, hogy mi van a szívében. Mindjárt el is olvasom majd az Igéből, hogy Akháznak a szívében az volt, hogy nem bízott Istenben, hogy Ő fogja megszabadítani Szíria királyától, meg Izráel királyától, Pékahtól. Hanem ő abban gondolkozott, hogy majd ő Asszíriát fogja segítségül hívni, emberi segítséget. Ezért mondja neki az Úr, hogy ha nem bízol az Úrban, ha ezt a jelet is elengeded süketen és vakul, majd hozni fog az Úr rád és a népedre olyan napokat, amilyenek még nem voltak, Asszíria királyát. És azt mondja erről az Asszíria királyáról a következő versben: „…ama napon süvölt az Úr az Égyiptom folyóvize mellett való legyeknek, s Assiria földje méheinek, S mind eljönnek, és letelepszenek a meredek völgyekben és sziklák hasadékaiban, minden töviseken és minden legelőkön” (18-19. vers). Ez képes beszéd. Ez azt jelenti, hogy Egyiptomból is jönnek katonák, annyian lesznek, mint a legyek, olyan tolakodók és olyan kellemetlenek lesznek, mint a legyek, amikor sok légy van. Mindenhova letelepszik. De nem csak onnan jön, jönnek Asszíriából is katonák, de azok nem olyanok lesznek, mint a legyek, azok olyanok lesznek, mint a méhek. A méhek veszedelmesebbek a legyeknél, sok méh megtámad egy embert, megszurkálja, meg is halhat. Lovak meghalnak, megdöglenek a darazsak vagy méhek megszurkálják. Na, ilyen veszedelmesek lesznek. Majd hozni fog az Úr, úgy, hogy majd Ő süvölt. Másik fordítás azt mondja, hogy tüsszent. Az Úr csak azt mondja, hogy „pssz!” és már jönnek is asszíriai katonák, és jönnek majd az egyiptomi katonák. Ellepik az egész földet, azt mondja, letelepednek még a tövisbokrokon is, meg a sziklák hasadékaiban, legelőkön. Mindent ellepnek. Jön az ellenség, és mindent letarol. Azt mondja még itt tovább: „Ama napon leberetválja az Úr a folyón túl bérlett beretvával, Assziria királya által a főt s a lábak szőrét, a mely a szakált is leveszi” (20. vers). Úgy beszél Asszíria királyáról Isten, hogy olyan, mint beretva az Ő kezében, és ezzel a beretvával leberetválja majd Júdának, Jeruzsálem lakosainak a fejét, meg még a szakállát is. Ez abban az időben nem csak, hogy szégyen volt egy férfinek, ha leberetválták a szakállát, meg a fejét kopaszra nyírták, hanem mély gyásznak és megalázottságnak, megaláztatásnak a jele is volt. Na, azt mondja ezzel az Úr, hogy ha jön Asszíria királya, mélyen megalázza ezt a nemzetet. És nagyon sokszor ez a gyásznak, a mély megrendülésnek a jele is volt. Azt mondja, gyászolni fogtok, és mélyen meg fogtok rendülni abban, amit Asszíria királya fog tenni majd Jeruzsálemben és Júdában. Következményei lesznek, és ezt a következő versekben írja le: „S lészen ama napon, hogy minden helyet, a hol ezer szőlőtő ezer siklust érő vala, tövis és gaz ver fel” (23. vers). Drága szőlőt, amiket műveltek, amik sokat értek, belepi a gaz. Miért lepi be a gaz? Mert sokan meghalnak, ezekben a harcokban, háborúkban, nem lesz, aki művelje. Belepi a gaz. Aztán: „Nyilakkal és kézívvel mehet oda az ember, mivel tövis és gaz verte fel mind az egész földet. Sőt a hegyekre, a melyeket kapával kapáltanak, sem fogsz felmenni, félvén a tövistől és gaztól; hanem barmok legelőjévé lesznek és juhok járásává” (24-25. vers). Tehát barmok legelnek majd ott, meg juhok. Na, ebből következik az, amit olvasunk itt a 21. és 22. versben, ami nehezen érthető. „És lesz ama napon, hogy kiki egy fejőstehenet tart és két juhot, És lészen, hogy a tej bősége miatt vajat eszik; mert vajat és mézet eszik, valaki csak megmaradott e földön.” Ez nem a gazdagságnak a jele, ahogy először gondolnánk, hogy micsoda gazdag lesz ez a nép, hogy vajat és mézet fognak enni. Nem a gazdagságnak a jele. Hanem ez azért következik így be, mert nem lesz szőlő, nem lesz gyümölcs, hiszen mindent gaz ver föl, nem lesz ember, aki

gondozza ezeket, hanem csak állatokat tudnak tartani, tehenet meg juhokat, és ezt a régi szőlő és gyümölcstermő vidéket, a gazban csak az állatok fogják járni, ahogy olvastuk is, és nyilván, hogy sok tej lesz. Ezen kívül kevés ember lesz. Mert úgy olvastuk itt, hogy valaki csak megmaradott e földön. Kevés ember marad meg, a jószágok elszaporodnak, és sok tej lesz, és a tejből meg lehet vajat készíteni. Méz meg azért lesz sok, mert nem művelik a földet, mindenfelé a vadvirágok elszaporodnak, elszaporodnak a méhek, és méz lesz. Ezért mondja az Immánuelre is, hogy aki vajat eszik, és mézet, amíg megtanulja megvetni a gonoszt, és jót választani. Tehát ezt az időt nagyon rövidre szabta az Úr, hogy vagy most hiszel az Úrban, vagy nagyon rövidesen bekövetkezik ez az idő, hogy jön Asszíria királya. Akház szellemi vaksága És Akház nem hitt Istennek. Annyira nem hitt, hogy ő maga hívta be Asszíria királyát. Elolvasom a Királyok 2. könyvéből: „És követeket küldött Akház Tiglát-Piléserhez, Assiria királyához, ezt izenvén: Te szolgád és te fiad vagyok; jöjj fel és szabadíts meg engem Siria királyának kezéből és az Izráel királyának kezéből, a kik reám támadtak. És vevé Akház az ezüstöt és aranyat, a mely találtaték az Úr házában és a király házának kincsei között, és ajándékba küldé Assiria királyának. És engedett néki Assiria királya, és feljövén Assiria királya Damaskus ellen [tehát Szíria ellen], bevette azt, és a benne levőket Kirbe hurczolta; Réczint pedig megölte” (2Kir 16,7-9). Végeredményben beteljesedett, amit az Úr üzent, nagyon hamar: Szíria elpusztult. Utána nagyon hamar Izráel is elpusztult, az északi tíz törzs. Asszíria királya őket is elvitte az asszíriai fogságba. Úgy ahogy mondta: mielőtt e gyermek megtanulja megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a két király. Megölték Reczint is, megölték Pékaht is. Úgy nézett ki, hogy hívta Asszíria királyát segítségül, ez bejött neki. De nem ez lett a végeredménye. A végeredménye az lett, ahogy itt tovább olvassuk az Igét: „És eleibe ment Akház TiglátPilésernek, Assiria királyának Damaskusba, és mikor meglátta Ákház király azt az oltárt, a mely Damaskusban volt, elküldte Akház király annak az oltárnak hasonlatosságát és képét minden felszerelésével Uriás paphoz. És megépítette Uriás pap az oltárt arra a formára, a melyet Akház király Damaskusból küldött…” (2Kir 16,10-11). És mire visszament Akház, már kész volt az oltár, a szíriai mintára. Ott volt az Úr házában. És azt mondta Akház, hogy az Úrnak az oltárát tegyék félre, és azon kezdett el áldozni maga Akház király. És azt mondta, az Úr oltára felől még majd gondolkozom, hogy mi legyen vele. Döbbenet, amit tett! És miért tette? Most nem keresem ki az Igét, már kevés az idő, de a Krónikák könyvében olvasunk arról, hogy mindezt azért tette, mert úgy gondolkozott, hogy Szíria királyát megsegítette az ő Istene, és most akkor ő is Szíria isteneinek áldozik, hogy segítse meg őt is. De ez borzasztó rövidlátás. Hát az ő szemei előtt ölték meg Szíria királyát, hát ezzel az erővel már Asszíria isteneinek is áldozhatott volna! Tehát amikor megvetette az Úr beszédét, szellemileg teljesen megvakult. Megváltoztatta az istentiszteleti rendet, ami Isten szemében igen-igen nagy vakmerőség és bűn volt. Kitetetni onnan azt az oltárt, amit Isten rendelt oda, és helyette egy magam csinálta oltárt. Teljes szellemi vakság. Ezen kívül ez az emberi segítség abba került neki, hogy, ahogy olvastuk: a király a maga kincseit mind, az Úr házának a kincseit mind, a Krónikák könyvében még azt is olvassuk, hogy a fejedelmeinek az összes kincseit, tehát ami csak kincs volt Júdában, mindent odaadott Asszíria királyának, hogy segítsen. És ezen kívül még ilyet is mondott, ahogy olvastuk, 7. versben: „Te szolgád és te fiad vagyok; jöjj fel és szabadíts meg engem Siria királyának kezéből...” Eladta magát - szolgád vagyok. Ő, a Júda királya, Dávid magvából való király, akinek Isten ígéretet tett, hogy én szolgám vagy. Azt mondja Asszíriának: a te szolgád vagyok, a te fiad vagyok. Beteljesedett, amit Ézsaiásnak mondott az Úr: hallván halljatok, és ne értsetek, látván lássatok, és ne ismerjetek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.

És ezt szeretném most nagyon idetenni, ismét, mindannyiunk szívére helyezni. Ha az ember sorozatban visszautasítja Isten Igéjét, ha sorozatban nem akarja hallani, háta mögé veti, nem érdekli, elmegy hideg szívvel Isten üzenete mellett, eljön az idő, amikor ítéletként hozza rá Isten, hogy hall, de nem érti. Lát, mégsem tudja felfogni. Nem tud megtérni, nem tud az Úrhoz jönni, hogy meggyógyítsa. Pedig milyen nagy ígéretek, amit Akháznak tett az Úr! De nem tudta felfogni, mert már mással volt tele a szíve. Az Úr legyen kegyelmes mindannyiunkhoz, nehogy mással legyen tele a szívünk, amikor Ő szól hozzánk, hanem fel tudjuk fogni, hogy mit mond nekünk. Befejezés Nincs idő tovább foglalkozni ezzel, majd a következő órán. Talán azzal szeretném befejezni, hogy most, amikor mindennél világosabban látszik, egyrészt az, hogy amit az Úr mond, úgy teljesedik be az egész világtörténelemben, továbbá az is, hogy Jézus Krisztusban tényleg velünk az Isten. Isten nagy szeretete és kegyelme van velünk. Vissza ne éljünk ezzel a szeretettel, hanem higgyünk az Úrban, bízzunk Benne, bízzuk rá az életünket! Ne emberi segítségben higgyünk, ne a kincseinkben higgyünk! Hogy bízott Akház, hogy majd az ő kincsei meg fogják őt menteni, de azt olvassuk a Krónikák könyvében, talán ezt az egy igeverset még elolvasom: „Eljöve azért ő ellene Tiglát-Pilnéser, Assiria királya, a ki sanyargatá őt, és nem segítette meg. Mert Akház kifosztá az Úr házát, a királyét, a fejedelmekét, és az Assiriabeli királynak adá, de azért nem lőn néki segítségére” (2Krón 28,20-21). Mindent odaadott. Sokszor járt így Izráel. Így vagyunk mi is testvérek, az emberi segítség ilyen. Mindent odaadunk: odaadjuk a becsületünket, odaadjuk a kincseinket, odaadjuk a hitünket, azt mondjuk, hogy szolgád és fiad vagyok, mindenem, magunkat eladjuk, de azért nem lesz segítség. Csak az Úrnál van egyedül a segítség. Tanuljunk meg, mielőtt ahogy olvastuk, hogy mint a gyermek megtanulja megvetni a gonoszt, tanuljuk meg megvetni azt a gonosz dolgot, hogy ne hallgassunk oda Isten szavára! Tanuljunk meg odahallgatni, szívünkre venni, amit mond, hinni Benne, bízni Benne! Ámen. Debrecen, 2003. május. 25.