Ézs 60,17-22 Isten helyreállító, újjá teremtő munkája

Ézs 60,17-22 Isten helyreállító, újjá teremtő munkája „Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat, és teszem fejedelmeiddé a békességet, és előljáróiddá az igazságot. Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed, Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad. És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre. A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.” Bevezetés Most harmadik alkalommal olvastunk ebből a részből. Előzőleg szó volt a világosságról, a világosságnak és a sötétségnek a harcáról, a világosság győzelméről a sötétség felett, és a világosságban való járásnak az eredményéről, következményeiről. Most a felolvasott igeversekből Isten helyreállító vagy újjá teremtő munkájáról szólok. Először röviden Izrael helyreállításáról, hiszen ez a prófécia elsősorban róluk szól. Azért röviden, mert már sokszor láttuk azt Ézsaiásnál (különösen ez a rész és a következő részek is), az ezeréves királyságról szólnak. Arról, ami majd ebben a teokratikus, Isten, Krisztus uralma alatt levő királyságban be fog következni. Isten helyreállító munkája Izraelben Azt olvastuk, hogy gazdagság és bőség lesz, hiszen: „Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat…” (17. vers). Salamon király ideje egy előképe annak, hogy milyen gazdagság és dicsőség lesz majd Izráelnek az ezeréves királyságban. Az van megírva, hogy Salamon úgy halmozta fel az ezüstöt, mint a követ: „…felhalmozá a király Jeruzsálemben az ezüstöt, mint a követ…” (1Kir 10,27). Itt azt olvastuk, hogy kő helyett vasat hozott, vas helyett meg ezüstöt. A kőnek ez lett a vége, mint az ezüst, olyan rengeteg lett, és ez a gazdagságot mutatja. Talán még egy igevers, hogy mit jelentett ez: „…Salamon királynak összes ivóedényei aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek semmi becse a Salamon idejében” (2Krón 9,20), olyan rengeteg volt belőle. Tehát ilyen gazdagság lesz az ezeréves királyságban is. Békesség és igazság uralkodik majd: „… teszem fejedelmeiddé a békességet, és elöljáróiddá az igazságot” (17. vers). Különösen sokra értékelhetik az emberek, pláne azok, akik most élnek, amikor ezen a földön se békesség, se igazság nincs. Az csak Jézus Krisztusnál van. Nem lesz többé erőszak, pusztítás és romlás: „Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban…” (18. vers). Különösen szembeszökő lesz az ellentét az antikrisztusi kor után ebben a királyságban, ahol végig erőszaktétel, pusztítás és romlás lesz. Biztonság, szabadulás és dicsőség lesz majd a királyságban. Így olvastuk: „… a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget” (18. vers). Azután arról szól az Ige, hogy Jézus Krisztus lesz a nap az ezeréves királyságban (elsősorban szellemi értelemben). Ő lesz a világossága nemcsak Izrael népének, hanem az egész földnek majd akkor: „Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességűl nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Napod

nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod…” (1920. vers). Láttuk, hogy ez csak részben teljesedik be majd az ezeréves királyságban, maga teljes valóságában az új égen és új földön és új Jeruzsálemben fog beteljesedni. Még arról van szó, hogy vége szakad minden gyásznak. Ez is főleg majd az új égen teljesedik be, de nem sok gyász lesz a királyságban sem: „gyászod napjainak vége szakad” (20. vers). Igaz nép él majd ott a királyságban, Isten dicsőségére. Mondja is más helyen az Ige Ézsaiásnál, hogy ha kegyelmet nyer a gonosz, akkor nem nézi az Úr méltóságát, és az igaz földön is vétkezik. Nem engedi be a gonoszt az Úr már a királyságba se, pláne nem az új égre és az új földre, az új Jeruzsálembe, ezért mondja: „…néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják [ez az Úr dicsőségére van] plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre” (21. vers). Végül arról szól, hogy Isten megsokasítja őket. Azokat, akik bekerülnek majd ebbe a királyságba. Nem lesz testi halál sem, csak majd a királyságnak a végén, és azok számára lesz, akik vétkeznek, azoknak meg kell halni. „A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt” (22. vers). Kőszív – Isten felé kemény, halott szív Most rátérnék Isten helyreállító, újjáteremtő munkájára, bennünk, személyesen. Ezzel szeretnék bővebben foglalkozni, mert ez érint minket. Először Istennek a munkájával, a bűnös voltunkkal kapcsolatosan, azután Isten munkájával, emberi mivoltunkkal kapcsolatban. Erről szól képletesen: „Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat…” (17. vers). Itt két vonulat látszik. Isten az egyik vonulatban kő helyett vasat hoz, vas helyett pedig ezüstöt. A másik vonulatban, fa helyett rezet és réz helyett aranyat. Tehát az egyiknek a kiindulása a kő, és befejeződik az ezüsttel, a másik kiindulása a fa, és az arannyal fejeződik be. Mit jelentenek ezek? Az első vonulat az rámutat arra, hogy mi Istennek a munkája a bűnös voltunkkal kapcsolatban. Ez a kő, vas, és az ezüst. Mit jelent a kő? A kő többek között keményszívűséget jelent. Isten Igéje sokszor beszél kőszívű emberekről. Nem csak Jókai írt arról, az Ige is sokat beszél, hogy az embernek a szíve kőszív. Amíg meg nem puhul, meg nem lágyul, új szívet nem kap az Úr Jézustól. Például azt mondja Isten, hogy: elveszem a kőszívet, és adok nekik hússzívet (Ez 36,26). Beszél az Ige Nábálról, aki egy bolond, részeges ember volt. Dávid és az ő csapata majdnem elpusztította őt, az egész házát, háza népét, mindenét. Amikor ezt megtudta, hogy milyen közel volt a veszedelem, azt olvassuk, hogy: Nábál szíve elhalt, és olyanná lett, mint a kő (1Sám 25,37). Aztán még egy Igét említek meg: „Szíve kemény, mint a kő, olyan kemény, mint az alsó malomkő” (Jób 41,24). Ez nem is emberről van megírva, hanem a Leviatánról. A Leviatán, világos, hogy a Sátánt jelképezi. A Sátánnak is kemény a szíve. Nagyon kemény, mint az alsó malomkő. Azért említettem ezt a három Igét, mert ezekből látszik, hogy az embernek a szíve Isten felé halott, elhalt, mint Nábálnak a szíve. Kemény, mint a kő, hasonlóan a Sátán szívéhez, akinek az uralma alá kerültünk. Ő nagyon érdekelt abban, hogy mi is keményítsük meg a szívünket, ahogyan ő megkeményítette a szívét. Halott, kemény szív, mert a Sátán által befolyásolt szív a természetes szíve az embernek. Hogy ilyen kemény a szíve az embernek, ez azt jelenti, hogy nem érti Istent. Legtöbbször nem is akarja megérteni Isten szavát. Nem hallgat Isten szavára, bezárja a szívét, hogy be ne jusson Istennek az Igéje. Ez a kiinduló pont. A bűnös voltunknak a kiinduló pontja a kemény, gonosz által befolyásolt szív. Vastoll és vasbilincs – a bűn jelképei Azt mondja Isten Igéje, hogy: „a kövek helyett vasat…” (17. vers) hoz először is. A vas a bűnnek a jelképe a Bibliában. Csak két Igét említek meg. Azt olvassuk: „A Júda vétke vas tollal, gyémánt heggyel van felírva; fel van vésve szívök táblájára és oltáraik szarvaira” (Jer

17,1). Szívük táblájára, ami ugye nagyon kemény, mint a kő, és ezért kell vas tollal és gyémánt heggyel, ami a legkeményebb, beleírni. Mit ír bele vas tollal, gyémánt heggyel? A vétkét. „A Júda vétke…” be van vésve. Még egy másik Igét, amiből még világosabban látszik, hogy a vas a bűnnek a jelképe. Olvasom: „A kik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták; Azért megalázta az ő szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök. De az Úrhoz kiáltának, szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket. Kihozá őket a setétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, Hogy összetöré az ércz-kapukat, és a vas-zárakat letördelé!” (Zsolt 107,10-16). Miért jut ilyen helyzetbe az ember, mint az, akiről itt olvastunk, hogy vas zárak mögé van zárva, és nyomorúságban, sötétségben ül, megkötöztetve vassal, vas bilincsbe verve. Ezt teszi a bűn az emberrel, mert ellenszegültek Isten beszédének, „a Felséges tanácsát” megvetették. A bűn kötözi meg az embert vassal, a bűn zárja be börtönbe, amin aztán vas zár van. A vas a bűnnek a képe. Még sok Igét lehetne olvasni, utána lehet nézni majd az Igében. Ezt a kettőt azért olvastam el, mert ezek az Igék világosan rámutatnak arra, hogy a bűn megkötöz. „A bűn zsoldja a halál.” Előbb a nyomorúság, megkötözött élet, aztán a halál. A bűn benne van az ember szívében, habár olyan kemény, hogy „vas tollal, gyémánt heggyel” lehet csak belevésni. Most mielőtt jobban megértenénk, hogy szellemileg mit jelent ez a vas, hogy miért van az, hogy először a kő után vasat kell hozni, nézzük meg, mit jelent az ezüst. Az ezüst a megváltásnak a képe. Például olvasom: „Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor, hogy csapás ne legyen rajtok az ő megszámláltatásuk miatt” (2Móz 30,11-12). Tudjuk az Igéből, amikor megszámlálták a népet, a megszámláltatás után csapás jött Izráelre. Ha még Isten mondta is, hogy számolják meg, még akkor is váltságdíjat kellett hozni mindazokért, akik átestek a megszámláltatáson. Ez is nagyon érdekes, és rámutat arra, hogy ha Isten számba vesz bennünket egyenként, akkor önmagunkban csak ítélet, büntetés lehet az, amit kapunk. Ha nincs váltságdíj, akkor itt elmondja, hogy: „Ezt adja mindaz, a ki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint […] Mindaz, a ki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél siklusnál, a mikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésűl a ti lelketekért. És szedd be az engesztelési pénzt az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet sátorának szolgálatjára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az az Úr előtt, engesztelésül a ti lelketekért” (2Móz 30,14-16). Itt az Ige nem mondja azt, hogy ez a fél siklus, amit mindenki után be kellett szedni, aki átesett a megszámláláson, az ezüstből volt. Most elolvasom egy másik helyen, ahol teljesen világos, hogy ezüst siklust kellett mindenkinek fizetni. Ez abból látszik, hogy amit beszedtek, azt mondta az Úr, hogy a gyülekezet sátorának szolgálatára kell majd fordítani. Most elolvasom, ahol le van írva, hogy mit tettek ezzel a váltságdíjul befizetett ezüst siklusokkal: „Az ezüst pedig, a gyülekezet megszámlált tagjaitól, száz talentom, és ezer hétszáz hetvenöt siklus, a szent siklus szerint. Fejenként egy beka, vagy is fél siklus, a szent siklus szerint, mindenkitől, a ki átesett a megszámláltatáson, húsz esztendőstől fölfelé, a kik hatszáz háromezeren és ötszázötvenen valának. A száz talentom ezüstből megönték a szent helyhez való talpakat, és a függöny oszlopainak talpait; száz talpat száz talentomból, egy talentomból egy talpat. Az ezer hétszáz hetvenöt siklusból csinálák az oszlopok horgait, és beboríták azoknak fejeit, és általfogák azokat” (2Móz 38,25-28). Tehát világos, hogy ezüstöt kellett fizetni a megváltásukért, hogy meg ne haljanak. Ugyanígy beszél az Ige, hogy: „nem holmi ezüstön vagy aranyon váltattunk

meg,[az ezüstöt teszi első helyre, mert az a megváltásnak a szimbóluma] atyáinktól örökölt hiábavaló életünkből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1,18-19). Most foglaljuk tehát össze. Mit akar tenni Isten a mi bűnös voltunkkal, keményszívűségünkkel? Először is megtöri, meglágyítja a kemény szívünket, még pedig úgy és azzal, hogy felismerjük, milyen bűnösök vagyunk. Ezért mondja, hogy „a kövek helyett vasat” hoz. Akkor törik meg és lágyul meg igazán az embernek a szíve, amikor rádöbben, hogy bűnös. Nincs benne jó, tele van bűnnel. Akkor meglátja azt is, hogy a bűn nyomorúságba, halálba visz. Akkor rögtön hozza Isten „a vas helyett ezüstöt”, mert van kiút: Jézus Krisztus megváltott, és hozzá kiálthatunk! Ahogy olvastuk, akik megkötöztettek vassal, vas zárak mögé kerültek, az Úrhoz kiáltottak szorultságukban (Zsolt 107,10). „Aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik” mert a váltságdíj, Krisztus vére, az igazi ezüst, már ki lett fizetve minden emberért. Minden ember bűnéért. Tehát kő helyett, a kőszív helyett vasat hoz, meggyőz bennünket a Szent Szellem a bűneinkről, és adja a kiutat, hogy van megváltás, van ezüst. Így lesz a kőből ezüst. Mégpedig sok, mint Salamon idejében. Minden kőből, minden kő szívből lehet ezüst. Mindenki számára nyitva van a megváltás. Fa – emberi mivoltunk Most nézzük meg a másik sort, a másik vonalat. Amikor nem a bűnös voltunkról van szó, hanem egyszerűen emberi mivoltunkról. Ezt meg kell különböztetni, ez világos a Szentírásból. Talán csak mielőttünk nem világos, hiszen minden ember bűnös. Nagyon szorosan az emberi mivoltunk összetapadt a bűnnel. Volt egy ember, aki nem volt bűnös. Az igazi ember, Jézus Krisztus. Ő neki, az igazi embernek is, mint embernek, emberi mivolta ugyanilyen volt. Ezt jelenti az a sor, hogy: „fák helyett rezet […] Réz helyett aranyat hozok” (17. vers). A fa ugyanis az emberi mivoltunkat jelenti. Olvashatunk például erről: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jer 17,5-8). Tehát aki nem az Úrban bízik, az olyan, mint a hangafa a pusztában. Aki pedig bízik az Úrban, az meg ilyen, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Az is fa, aki bízik az Úrban, és áldott; és az is fa, aki nem bízik az Úrban, és átkozott. Csak egy kicsit másféle fa, de fa. Azt mondja az Úr Jézus, hogy ha a zöldellő fán ezt művelik, amit vele végeztek, vitték, hogy megfeszítsék, akkor mi esik a száraz fán? (Lk 23,31). A száraz fa pedig Izráel, vagy általában az ember, a bűnös ember. Ő, Krisztus a zöldellő fa, Ő bízik Istenben, mi száraz fák vagyunk. Tehát az emberi mivoltunknak a képe a fa. Nézzük, mit jelent a réz és az arany? Ércnek is fordítják ezt a Károli Bibliában, réz vagy érc. Most mondanám el, amit az előbb már elkezdtem. A pitvarba réz mosdómedencét kellett készíteni. Rézből volt a medence, rézből volt a lába is, vizet kellett bele önteni, és a papoknak ebben meg kellett mosakodni. Csak azután mehettek tovább a szentélybe, és a szentek szentjébe, miután megtisztultak. Ugyanitt a pitvarban egy másik eszköz is rézből volt. Ez pedig a réz oltár volt. Rézből volt az oltár, a szarva, a rostélya, és minden edény, amit csak használtak ennél a réz oltárnál. Ezen a réz oltáron kellett bemutatni az égő áldozatokat. Nemcsak a bűnért és a vétekért való áldozatot, hanem a hálaáldozatot is, aminek nem volt köze a bűnhöz. Hálából vitték az Úrnak, az egészen égő áldozatot, amiben Isten gyönyörködött, ami jó illat volt előtte. Azt sem a bűnért

vitték, és azt is ott kellett elégetni, mindenféle tűz áldozatot (2Móz 30). A réz oltáron minden áldozatot elégetett a tűz. Ez a réz oltár az Úr Jézus Krisztus keresztjére mutat. Ő mondta: „…a miképen felemelte Mózes a [réz] kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie” (Jn 3,14). Nem véletlen, hogy az is rézkígyó volt. A réz az ítéletnek, az ítélet tüzének a jelképe. Isten Krisztusban ítélt meg minden bűt, és Krisztusban mosott le minden szennyet, amit a réz mosdó medence jelent. Utána jön az arany. Az arany a hitnek, a hűségnek és a gazdagságnak a szimbóluma. Az, hogy a hitnek és a hűségnek, ez teljesen együvé tartozik. Vida mindig így is fordítja, hogy „hithűség”. A hit bizalom Istenben, abban, aki hűséges hozzánk. Az Ige nagyon sokszor így beszél Istenről: az Isten hű; vagy: hű az Isten; ha mi hitetlenkedünk is, Ő hű marad. Azért a hitünknek valahol hűnek is kell lennie Istenhez. Az arany a hitet, hűséget és a gazdagságot jelenti. Ezért beszél arról, hogy: „a ti kipróbált hitetek, ami becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre való lesz az Ő megjelenésekor” (1Pt 1,7). Arról beszél a laodiczeai gyülekezetnek, hogy: „végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy” (Jel 3,18). Tehát kipróbált hit, kipróbált hűség és gazdagság. Mit tesz velünk Isten? Nézzük akkor most, hogy mit akar Isten tenni az emberi mivoltunkkal, a fa-mivoltunkkal? Azt mondja, hogy a fa helyett rezet hozott. Azt akarja Isten, hogy az emberi mivoltunkat megtisztítsa minden hamisságtól. Azután pedig szánjuk neki oda magunkat „élő és szent áldozatul”, amiről a réz oltár beszél. Először megtisztít (réz mosdómedence), azután pedig áldozatul szánjuk neki oda. Ugyanezt tette a mi Urunk, Jézus Krisztus is, akit nem kellett megtisztítani, mert tiszta volt, Akiben nem volt bűn, és mégis odaszánta magát (emberi mivoltát szánta oda, azért lett emberré), Istennek. És felemeltetett a keresztre, és elégett, mint egy áldozat az Isten oltárán. Legyen kipróbált hitünk és hűségünk mikor végig járjuk ezt az utat! Odaszánjuk az életünket az Úrnak, oltárra tesszük, és akkor majd gazdagon adatik nekünk a mi Urunknak és megtartónknak, Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel, amit az arany jelent (1Pt 1,7). Így lesz a fából arany. Közbe kell jönni a réznek, az odaszánásnak, az ítéletnek, hogy tegyük oltárra, szánjuk oda testünket, egész mivoltunkat az Úrnak. Ezt a munkát Isten itt akarja elvégezni a földön. Bűnös voltunkat megtisztítani, megváltani, emberi mivoltunkat pedig odaszánni neki. A munka vége az örökkévalóságban Aztán lesz Istennek helyreállító, újjáteremtő munkája, olyan, ami az örökkévalóságban fejeződik be teljesen. A következő versek alapján erről szólnék. Ezt olvastuk: „… teszem fejedelmeiddé a békességet, és előljáróiddá az igazságot” (17. vers). Békesség és igazság. Azt mondja az Ige, hogy: „Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség, és Szent Szellem által való öröm” (Róm 14,17). Bár ez most is igaz a hívő ember életében, de azért ezt a békességet megzavarja még sokszor sok minden. Igazak vagyunk az Úrban, de mégis követünk el igazságtalanságot. Szükségünk van mindig odamenni hozzá, hogy megtisztítson. Amikor ott leszünk majd az örökkévalóságban, levetjük ezt a testet, és a Krisztuséhoz hasonló dicsőséges testet kapunk; amikor meg lesz a Sátán már ítélve, a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, és halál sem lesz már; ott leszünk az Úrnál, akkor a békesség és az igazság teljesen, tökéletesen megvalósul. Azt mondja: „… új eget és újföldet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik” (2Pt 3,13). Ott lakozik, az lesz a lakóhelye. Most ezen a földön nem mondhatjuk, hogy igazságnak itt van a lakóhelye. Csak azokban van igazság, akikben Jézus Krisztus van. Akkor majd az igazság lakozik. Aztán ott az örökkévalóságban igazi szabadulás és igazi dicsőség lesz. Most is van szabadulás, (azt mondja az Ige: „akiket a Fiú megszabadít, valósággal szabadok”), de a testünknek még vannak megkötözöttségei. Maga a testi mivoltunk még sok mindenben

akadályoz bennünket. Azt mondja: „Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget” (18. vers). Igen. Ott erőszak, pusztítás, romlás, megkötözöttség nem lesz. Itt még van. Dicstelenség van, ott dicsőség lesz a jellemző. Itt sokszor tombol a Sátán és a bűn, ahogy mondja: „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23). Ott már nem lesz Sátán, bűn, és a halál. Amiben itt szűkölködünk az Isten dicsősége nélkül, akkor majd az Úr megosztja velünk az Ő dicsőségét. Eltöröl minden könnyet, elmúlik minden gyász, és dicsőségben leszünk ott vele, megdicsőült testben (Jel 21,4). Igazi szabadulás, igazi dicsőség. Korábban már bővebben volt szó: „Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad [...] Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességűl nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (20. és 19. vers). Ez az Ige arról beszél, amiről a Jelenések könyvében van bővebben szó, hogy az új égen és az újföldön nem lesz már sötétség, de nem is a nap fog világítani, és nem a hold, hanem Isten dicsősége és a Bárány dicsősége világosítja meg (Jel 21,23). Ez nem megy többet alá, nem fogy el, mint a hold, örökké megmarad. Ez lesz az örök világosság, és az örök fény (Jel 22,5). Ide vezet bennünket az Úr. Most is járhatunk az Ő világosságában, „lábainknak szövétneke az Ige”, de akkor igazi és tökéletes világosság lesz. Most még váltakozik nappala és éjszaka, világosság és sötétség. Ott már nem lesz sötétség és nem lesz éjszaka, csak világosság. Isten munkája Őt dicsőíti örökké, ahogy olvassuk: „…néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre” (21. vers). Aki oda kerül, egy se fogja azt gondolni, mondani pláne nem, de még gondolni sem, hogy az én igazságomért kerültem ide. Mindenki az Urat dicsőíti, azért, mert az Ő munkája, hogy oda kerültünk. Ő hozta a váltságdíjat, Ő őrzött meg bennünket, Ő végezett el mindent. Minden az Ő kegyelme, Istennek műve lesz. Még egy gondolatot: „A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé…” (22. vers). Itt az Úr népe kicsiny nyáj. Kevesen vagyunk. Nemcsak kevesen, hanem gyengék és megvetettek is. Mégis úgy beszél az Úr, hogy ott hatalmas nép lesz. Sok, megszámlálhatatlan, ahogy mondja: „láttam nagy sokaságot, minden nemzetből, népből, amelyet senki meg nem számlálhatott” (Jel 7,9). Ugyanakkor hatalmas lesz ez a nép, nem megvetett és gyenge, mint most. Hiszen például arról beszél az Ige: „Nem tudjátok-é, hogy a szentek a világot ítélik meg […] Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogtok ítélni […] Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is […] A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé” (1Kor 6,2-3; 2Tim 2,12; 22. vers). Befejezés Azzal fejeződik be a 60. rész: „Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt” (22. vers). Ha eljön az ideje, az Úr gyorsan megvalósítja mindezt, amit megígért. Bár tudjuk az Igéből, hogy sokan vannak csúfolódók, ahogy Péter írja: „Hol van az Ő eljövetelének ígérete?” Azért vár az Úr, és azért tűr, mert igen kegyelmes. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek. Nem fog elkésni az ígéretével az Úr, pláne, hogy nem marad el, amit Ő megígért. Addig, amíg tart ez a kegyelmi idő a mi számunkra, az a legfontosabb, hogy ezen a földön elvégezze bennünk az Úr az Ő munkáját. Akkor lesz a mienk az is, amit az örökkévalóságra ígért. Kövek helyett vasat, vas helyett ezüstöt hozzon, hogy a kőszívű emberek felismerjék azt, hogy bűnösök, elveszettek, de felismerjék, hogy ott a megváltás, ott az ezüst; több az ezüstnél: Jézus Krisztus vére. Azt is elvégezi bennünk az Úr, el akarja végezni, hogy a fák helyett rezet, a réz helyett aranyat. Vagyis, hogy a földi életünk, emberi mivoltunk, arra való, hogy szánjuk neki oda magunkat. „Kérlek titeket atyámfiai, Isten irgalmasságára, szánjátok oda a ti testeiteket Istennek élő és szent áldozatul.” Az Úr Jézus is odaszánta tiszta életét. Ennek lesz a

következménye, hogy arany következik majd, a kipróbált hit aranya és a mennyei gazdagságnak az aranya. Ámen. Debrecen, 2009. június 14.