Ézs 2,5-8 II. Arany és ezüst, lovak és szekerek, bálványok

Ézs 2,5-8 II. Arany és ezüst, lovak és szekerek, bálványok „Jákóbnak háza! jertek, járjunk az Úrnak világosságában! Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget; És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek; És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak.” Bevezetés Múlt vasárnap is ugyanezt az Igét olvastuk fel, de akkor a 6. versről volt csak szó. Arról, hogy itt azt mondja a próféta, hogy Jákóbnak háza! Járjunk az Úr világosságában. Mert látta a próféta, hogy sötétségben járnak. És annak a bizonyítéka, hogy nem világosságban, hanem sötétségben járnak az, amit a 6, 7. és a 8. versben leír a próféta. A 6. versben arról volt szó, hogy a nép tele van napkeleti erkölcsökkel, szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget. Most a 7. és 8. versben újabb három sötét bűnt fed fel Isten, ami ott volt Jákób házában: betelt földje ezüsttel és arannyal, betelt földje lovakkal és szekerekkel, és betelt a földje bálványokkal. Erről a háromról szeretnék most szólni. Gazdagság, anyagi javak Izráelben tehát arany- és ezüstkincseket halmoztak fel. Anyagi javak bőségesen voltak. És Felmerül egy kérdés: miért sötétség ez? Miért bűn az, ha egy ország vagy egy ember gazdag? Hiszen Ábrahám is gazdag volt, például. És Isten soha nem rótta ezt fel Ábrahámnak, hogy ő gazdag volt. Miért rója most akkor fel Izráelnek, hogy ezüsttel, arannyal, kincsekkel telt meg a földjük? Hogy ezt megértsük, egy néhány dolgot elmondanék. Ábrahámnak Lót rokona és kortársa volt. Lót is gazdag volt. De addig, amíg Ábrahám nem tett semmit azért, hogy gazdag legyen, s nem akart mindenáron meggazdagodni, hanem Istennek tetszett megáldani őt, hogy gazdag legyen, addig Lót sok mindent tett azért, hogy gazdag legyen. Valami ott volt a szívében, amikor felemelte a szemét, és látta, ahogy a Jordán környéke bővizű, jó legelők vannak, és odaköltözött, aztán beköltözött Sodomába, ami tudvalevően gazdag város volt. Ábrahám soha nem áldozta fel az Istennel való áldott közösségét semmiféle földi kincsért. Soha nem szorult második helyre az Úr, és a vele való közösség. Lótnak nyilván neki is volt közössége Istennel, de korántsem olyan, mint Ábrahámnak. És ő eltűrte azt, hogy abban a Sodomában lakjon, amelyik az ő igaz lelkét is gyötörte. De valami odakötötte: a gazdagság. Végül aztán egy napon semmivé lett a gazdagsága is, meg mindene, amit csak gyűjtött. A másik, amit ide szeretnék tenni, hogy, ha a gazdagság önmagában bűn lenne, akkor Isten nem ígérte volna meg az ószövetségi népnek azt, hogy földi javakkal áldja meg őket, hogyha megmaradnak az Úr törvényében. De ezt ígérte, hogy igenis, bőségesen megáldja a földjét, a barmait, a sütőteknőjét. Minden földi jóval elárasztja őket, ha hűségesek maradnak Isten törvényéhez. Ézsaiás idejében azonban nem ez volt a helyzet. Nem azért telt meg Izráel földje ezüsttel és arannyal, meg kincsekkel, mert Isten gazdagon megáldotta őket, olyan hűségesek voltak. Hiszen itt olvastuk, a próféta mondja, hogy elhagytad Uram a Te népedet, mert telve vannak napkeleti erkölcsökkel, szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, idegenek fiaival kötnek szövetséget. Mind olyan bűn, amire egyértelműen a törvény utal, hogy ilyet ne tegyenek. Ilyet tettek, már nem az Úr áldása volt az életükön, hanem más miatt telt meg a földjük ezüsttel és arannyal. Nyilván ők voltak ahhoz eléggé ügyesek, idézőjelben, hogy az Úr nélkül is sok

aranyat, ezüstöt szerezzenek. És talán, hogy ezeket az ezüstöket és aranyakat megszerezték, közrejátszottak az ő bűneik is. Mikor azt olvastuk itt, hogy idegenek fiaival kötnek szövetséget, talán az idegenekkel kötött szövetség jó lehetőséget nyitott nekik arra, hogy kereskedjenek az idegenekkel, gazdagodjanak ebből a kereskedelemből, és betelt a földjük ezüsttel és arannyal. De ez a gazdagság átkos gazdagságnak bizonyult, mert nem az Úr áldása folytán lett az övék. A gazdagság veszélyei Testvérek, mikor a gazdagságról van szó, ezt tartsuk elsősorban szem előtt. Az Úr a mi ügyeskedésünk, hozzájárulásunk, akaratunk és vágyaink nélkül adott-e valamit, vagy pedig mi is nagyon rajta voltunk. És esetleg még olyan dolgokat is tettünk ennek érdekében, ami kimondottan bűn. Akkor átkos lesz a gazdagság. Egyébként pedig úgy van megírva az Igében, hogy az Úrnak az áldása, az gazdagít meg. Azzal senkinek nem szerez bántalmat. Hogyha a gazdagság ilyen átkos gazdagság, de hadd tegyem hozzá, hogy sokszor még akkor is, ha az Úr áldása a gazdagság, vigyázni kell a gazdagsággal. Mert a gazdagság bajt szerezhet a gazdájának. Hogy milyen bajt? Feljegyeztem itt magamnak egy néhányat. Röviden mindegyiket el szeretném mondani. Ne bízzunk a gazdaságban! Először is azt mondja az Úr Jézus Máté evangéliumában, és el is olvasom ezt az Igét: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6,19-21). Vagyis a kincs rabul ejtheti az embernek a szívét. Ahol a kincsünk van, ott lesz a szívünk. És amikor rabul ejt, akkor már uralkodik rajtunk: jaj, ellopják, jaj, megeszi a rozsda, elértéktelenedik. Be kell fektetni. Hogy és mint? Ott van az embernek a szíve rabul ejtve a kincsekkel. És a rabul ejtett szívvel aztán még mást is csinál ez a kincs. Például azt, hogy abban bízik, és nem Istenben. És azzal dicsekszik már, és nem Istennel. Például: „A kik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?” (Zsolt 49,7). Mert van, megvehetem. És bízik benne az ember. Nincs már, úgy gondolja, olyan nagy szüksége Istennek a mindennapi, kézzel fogható segítségére. Az 1. Timótheusi levélnek a 6. részében pedig azt olvassuk: „Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, a ki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra; Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, Kincset gyűjtvén magoknak jó alapúl a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet” (1Tim 6,17-19). No, itt leírja az Ige, hogy milyen az, amikor nem ejti rabul az ember szívét a gazdagság. Az olyan, mintha nem is lenne, mint, ami a valóságban is, hogy nem az enyém, csak sáfársággal bízattam meg, és akié, Isten, azt mondja nekem az Ő sáfárának, hogy odaadtam neked, de most legyél gazdag a jócselekedetben, legyél ezzel a kinccsel, amit adtam szíves adakozó és közlő. Nem a tied, így sáfárkodj vele. De akinek rabul ejtette a szívét, az meg így gondolkozik, ahogy a 17. versben van: reménykedik a bizonytalan gazdagságban, és nem az élő Istenben, aki pedig bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra. És felfuvalkodik az ő gazdagságában. Felfuvalkodottság és erőszakosság Ezékiel próféta könyvének a 28. részében, például a következőt olvassuk: „Bölcsességeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot [nem az Úr adta, megengedte, de ő gyűjtött], s gyűjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba. Bölcsességednek nagy voltával kereskedésed

közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt” (Ez 28,45). A szív felfuvalkodott, és mi következik az után? Törvényszerűen romlás. Meg van írva: a romlás előtt felfuvalkodottság van. Itt Ezékiel könyvében is le van írva, hogy mit tesz Isten a felfuvalkodott emberrel: gyűlöli az Úr, utálatos előtte, amikor valaki nagynak, szinte Istennek képzeli magát. A 6. versben mondja is az Ige: „Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve.” Azt gondoltad, hogy Isten vagy. Ezért jön a romlás a felfuvalkodottság után. Nemcsak felfuvalkodottá tesz a gazdagság, hanem erőszakossá is. Mikor egy ember gazdag, és már gőgös az ő gazdagságában, erőszakossá válik. Akkor áttapos mindenféle erkölcsön, törvényen és jogon. Mert nekem pénzem van, én nekem minden kell, hogy sikerüljön, senki és semmi nem érdekel. Erőszakos. Ezékiel próféta könyvének ugyanebben a részében: „Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél…” (Ez 28,16). És ezért levetette. A Timótheusi levélhez visszatérve ott még olvasunk valamit a gazdagságról: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel: Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. A kik pedig meg akarnak gazdagodni [tehát akik meg akarnak gazdagodni. Még nem is kell, hogy valaki gazdag legyen, csak akarjon gazdagodni], kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek emberek, ezeket kerüld…” (1Tim 6,6-11). Tehát minden rossz gyökere. És akkor, aki meg akar gazdagodni, ilyenek következnek: kísértés, tőr, kelepce, esztelen és káros kívánság, veszedelem és romlás. Példázat a gazdagságról Az Úr Jézus egy példázatban nagyon szépen összefoglalja ezt az egészet, hogy milyen veszedelmekkel jár a gazdagság: „Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete. És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? Mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag” (Lk 12,15-21). Aki kincset takar magának, és nem Istenben gazdag, az bolond ember. Bizony, Ézsaiás kortársai ilyen bolondok voltak, akik kincset hajhásztak. Istentől pedig elfordult a szívük. Nem Istenben voltak gazdagok. Hiába volt tele ezüsttel és arannyal a föld, bolond emberek voltak, mert nem Istenben voltak gazdagok. A vége romlás, pusztulás és fogság lett. Semmi nem maradt belőle. Az országot, ami betelt ezüsttel és arannyal, végül jött a babiloni király, lerombolta, semmi nem maradt, füstölgő városok, holtak, és minden kincset elvitt, még az Úr házának a kincseit is. De nemcsak Ézsaiásnak a kortársai, meg az Úr Jézusnak a kortársai, hanem a mi kortársaink is, közülük sokan bolondok. Bolondok, és nagyon érdekes, ők tartják magukat a leginkább eszeseknek. Ők azt gondolják, az a bolond, aki nem tud egy kis valamit összegyűjteni, az az ügyetlen ember. Isten másképpen vélekedik, és ez a helyes vélemény, és megáll, amit Isten gondol. Bolondok, nincs időtök Istenre, mert minden időtöket leköti, hogy vagyont gyűjtsetek. Bolondok.

Fegyverkezés - önvédelem Nézzük meg a másik kérdést. Szorosan összefügg a kettő. „Betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek.” Miért voltak akkor a lovak meg a szekerek? Ezek harci szekerek voltak, ezekkel nem a terményt hordták be a határból. Fegyverkezés. Hát ahol van pénz, ott fegyverkeznek most is, régen is. Ahogy mondták, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Hát itt volt pénz, na, akkor vegyünk lovakat és harci szekereket. Most miért bűn az, ha egy ország igyekszik hadseregét fejleszteni és megvédeni önmagát? Vagy miért bűn az, ha egy ember igyekszik megvédeni önmagát? Ebben az a bűn, hogyha Isten helyébe lépnek a fegyverek, vagyis, azért fegyverkezik, hogy majd az én fegyverem véd meg, nem Isten. Az a bűn, hogy Isten helyett kezd a fegyverekben bízni: a lovakban, a szekerekben, a hadseregben, az atombombában, és nem tudom, miben. Ez a bűn. Nagyon érdekes, hogy Izráelnek Isten a Mózes könyvében, ahogy le van írva, nem engedte meg, hogy sok harci szekere és lovai legyenek. Emlékszünk arra, amikor Gedeon elment a harcba? Túlerőben volt az ellenség. Gedeon összeszedett, ha jól emlékszem, huszonkétezer embert. De az ellenség sokkal több volt. És Isten azt mondta, sok ez a nép. Így nem tudom a kezedbe adni, még azt gondolod, hogy te, a te erőd győzött. A hadseregből háromszázat hagyott Isten, de egyetlenegy fegyvert sem. Korsót és fáklyát adott a harcosok kezébe, és így győzött. Hogy lássa meg Izráel, hogy nem a szekerek, nem a lovak, nem a kard, nem a dárda, nem a harcosok ereje, hanem az Úr, aki győzött, és aki megvédte őket. És mindig, amikor Izráel a szekerekben és lovakban bízott, mindig meg kellett szégyenülniük. Például, azt olvassuk: „Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekűl meg nagy erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket. Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő. Csak ő benne vígad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned” (Zsolt 33,16-22). Izráelnek ezt kellett volna tudnia, amit most nekünk is kell tudni, hogy a mi pajzsunk, védelmünk, a mi páncélunk maga az Úr. És megcsal a ló, vagy bárki másban, bármi másban bízunk, nem ment meg. Ézsaiás próféta könyvének a 30. részében így szól Ézsaiás a kortársaihoz kicsit részletesebben erről, amit olvastunk, hogy tele vannak lovakkal és szekerekkel: „Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve [tehát az Úrhoz térve] és megnyugodva [benne] megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna [az Úr]; de ti nem akarátok; Hanem ezt mondátok: Nem, sőt lóra ülvén, futunk; ezért futnotok kell; és gyors paripán elvágtatunk; ezért gyorsak lesznek üldözőitek” (Ézs 30,15-16). Nincs ló, meg paripa, amikor valaki hátat fordít az Úrnak, és nem bízik már Benne, nem ment meg a nagy erejével. Vagy Ézsaiás próféta könyvében tovább azt olvassuk: „Jaj nékik, a kik Égyiptomba mennek segítségért, lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik” (Ézs 31,1). Igen, ez a bűn. Amikor az ember nem az Úrban bízik, hogy Ő véd meg, hanem magának akar egy védelmet kialakítani. De mindig csalódnia kell. Isten parancsa Már említettem, hogy Isten nem engedte Izráelnek, hogy sok szekere és lova legyen. A Mózes 5. könyvének a 17. részében azt olvassuk erről (nyilván a királyról van szó, az előző versekből kitűnik): „Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Égyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton! Sok feleséget se tartson, hogy szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa [az előbb volt szó ezüstről, aranyról]. És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita papokéból. És legyen az ő nála, és

olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden ígéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje” (5Móz 17,16-19). Hát ezt mondta Isten. Salamon Nézzük meg Salamon példáján, hogy mi lett a vége, amikor ezt nem tartották be. Salamonnál különösen azért szembeötlő, mert életének az elején így élt: bölcs volt, Isten törvénye szerint élt, és ezért megáldotta Isten. Békesség volt az országában, nem volt háború. Minden nagyon jó volt. De egyszer elfordult Salamonnak a szíve az Úrtól. „És gyűjte Salamon szekereket és lovagokat, úgy hogy ezer és négyszáz szekere, és tizenkétezer lovagja volt néki, a kiket helyheztete a szekerek városaiba, és a király mellé Jeruzsálemben. És felhalmozá a király Jeruzsálemben az ezüstöt mind a követ, és a czédrust, mind a vad fügefákat, a melyek nagy tömegben vannak a mezőn. És Salamonnak Égyiptomból hozának lovakat, és a király kereskedői sereggel vették volt a lovakat megszabott áron. És egy-egy szekér hatszáz ezüst siklusért és egy-egy ló százötven siklusért ment fel és jött ki Égyiptomból, és ugyancsak ők szállították ezeket a Hitteusok királyainak és Siria királyainak” (1Kir 10,26-29). Látjuk, mire fordította a sok pénzt, amit felhalmozott? Sok szekeret meg sok lovat vett. Majd így folytatódik: „Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a Faraó leányán kívűl a Moábiták, Ammoniták, Edomiták, Sidonbeliek és Hitteusok leányait. Olyan népek közűl, a kik felől azt mondotta volt az Úr az Izráel fiainak: Ne menjetek hozzájok, és őket se engedjétek magatokhoz jőni, bizonyára az ő isteneik után hajtják a ti szíveteket. Ezekhez ragaszkodék Salamon szeretettel” (1Kir 11,1-2). Mind a három pontban vétkezett, amit a királynak be kellett írni a könyvbe: ne tartson lovat, ne tartson sok ezüstöt és aranyat, ne tartson sok feleséget. Mind a három ellen vétkezett. Mi következett belőle? „És ekképen cselekedék Salamon mind az ő idegen feleségeivel, a kik az ő isteneiknek tömjéneztek és áldoztak. Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az ő szíve az Úrtól Izráel Istenétől, a ki megjelent volt néki kétszer is. [...] Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, a melyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a te szolgádnak. Mindazáltal míg élsz, nem cselekeszem ezt Dávidért a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt. De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért, és Jeruzsálemért…” (1Kir 11,8-14). És azonnal vége lett az Isten védelmének Salamon birodalma körül. Nézzük, mit tett az Úr: „És ellenséget támaszta az Úr Salamonra, az Edombeli Hadádot […] És támaszta az isten néki más ellenséget is, Rézont, az Eljada fiát […] Azután Jeroboám, a Nébát fia, [kihagyom a közbevetett részt, és a vers végéről ... ] a Salamon szolgája emelte fel kezét a király ellen” (1Kir 14.23.26). És ezt a Jeroboámot Ahija próféta aztán felkente királlyá, és kétfele szakadt az ország. Hiába volt a sok kincs, hiába volt a harci szekér, nem tudta Salamont megvédeni. És ami még nem szakadt el, az csak azért nem szakadt el, mert Dávid hűséges volt az Úrhoz. Azt mondja: Dávidért még megtartom. Testvérek, ebből mi azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hiába fegyverkeznek a népek, nem azon múlik, hogy békesség lesz-e, vagy biztonság. Nem azon. És egyéni életünkben is hiába akarjuk mi akármivel körülvenni magunkat, és megvédeni magunkat, nem attól függ. Az Úr a mi pajzsunk, Benne bízunk-e? Minden ezen fordul meg. Földi gazdagság, biztonság – és ennek az ára A gazdagság és a biztonság kapcsolatáról valamit még el szeretnék mondani, mert ugye, nem öncélú a fegyverkezés. Azért fegyverkeznek, hogy bebiztosítsák magukat, hogy biztonságban,

békességben éljünk. Az Istennek hátat fordított ember ma is gazdagságra törekszik, és külső békességre és biztonságra. Ami most folyik itt Európában, meg nálunk is Magyarországon, hogy az Európai Unióba menjünk, az e miatt van. Akkor leszünk gazdagok, és akkor lesz nekünk jó védelmi pajzsunk, mert akkor a világ legerősebb hadserege áll mögöttünk, és ki mer bennünket megtámadni? Akkor olyan jólétben leszünk, hogy itt megvalósul a Kánaán! ezt gondolják a népek, és ezért igyekeznek ide. De vajon ez a gazdagság nyugaton, ez az Isten ajándéka? Ez nem az Isten ajándéka, ezt az ember szerezte magának, átkos gazdagság. És vajon ez a nagy katonai erő, ez vajon az Isten védelmi ereje? Nem. Ez, amit az ember tesz. Ugyanez, amit olvastuk az Igében: tele van a földje ezüsttel és arannyal, tele van a földje lovakkal és szekerekkel, harci gépekkel, atommal, rakétával, mit tudom én, mivel. Tele van a földje. Erre az Úr rátekint, és azt mondja: szívemből utálom. Miért utálja az Úr? Vajon, elmondják-e nekünk, amikor majd arról lesz szó, hogy mennyire menjünk az Európai Unióba, hogy mi vár ott ránk erkölcsileg, szellemileg? Most szeretnék egy cikkből röviden egy kis részt elolvasni, hogy mi vár ott ránk erkölcsileg. Ez a cikk az Éjféli Kiáltásból való, az a címe, hogy Az új világrend: „Nemrégiben volt olvasható a sajtóban, hogy Svédországban egy férfi plakáttal ment ki az utcára, és azon Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének egyik verse volt olvasható, amely bűnnek ítéli a homoszexualitást. [Tehát az a vers valószínű, hogy hasonlóképpen a férfiak is elváltoztatták az asszonynéppel való természetes élést, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és elvévén az ő bűnüknek a méltó büntetését.] Ezt az embert brutálisan összeverték, szidalmazták, és azután feljelentették. A bíróság nem a támadókat vonta felelősségre, és ítélte börtönbüntetésre, hanem a plakátos embert. Figyelemre méltó a svéd bíróság ítélethez fűzött indoklása. Idézet az indoklásból: Aki bibliai szövegeket, különösen a Róma 1-et, mint történelmi műből idézetként említ, az nem büntetendő. De aki érvényt szerez annak, hogy az ilyen szövegek még ma is mértékadóak, és ezeket respektálni kell, az büntetendő, az érvényben levő törvénynek alapján, akár négyévi börtönbüntetéssel is sújtható.” Ez van a gazdagság és a fegyverek mögött. Én nem vágyok egy ilyen Európába, akármennyi gazdagságot is ad, ahol nem lehet megmondani, hogy a homoszexualitás bűn. A homoszexualitás Isten ítélete a népen, mert bár Istent megismerték, és mégsem mint Istent dicsőítették, sem neki hálákat nem adtak. Én nem akarok, akármilyen, tele van ezüsttel és arannyal, és akármilyen külső védelmet is ad, ide nem akarok menni, mert erkölcsi fertő. Idézek még tovább ebből a cikkből: „Amikor Németországban, 2001 augusztusában törvényerőre emelkedett az életközösségi törvény, és ezzel az egyneműek, tehát a homoszexuálisak együttélését egy szintre emelték a házaspárokéval, akkor a Baptista szeminárium igazgatója Moszkvából figyelmeztette a németeket. Azt mondta: félnetek kellene, és nem ártana tűzálló esernyőket beszereznetek, hiszen erre a törvényre Isten egészen bizonyosan kénköves tüzes esővel fog válaszolni, mint ahogy Sodomában. Sodomában is dúlt a homoszexualitás. 2002 nyarán Isten egyelőre vízzel válaszolt. És az az áradás, ami Németországban volt a nyáron, a legsúlyosabb természeti katasztrófa volt eddig Németországban.” Szeretnék felolvasni az Igéből, az Ezékiel próféta könyvének a 16. részéből két igeverset: „Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam” (Ez 16,49-50). Bizony, jól látja ez a moszkvai Baptista szeminárium igazgatója. Jól látja. A helyzet ebben az unióban, ahova most mindenki törekszik: Sodoma. Bővizű a föld, mint ahogy Lót is úgy látta, nagy lehetőségek, de erkölcsileg Sodoma. És elveszítem őket, amikor ezt megláttam. És nézzük meg, mi volt Sodomában? Eledel bősége. Ezt kínálják. Bőséges anyagiak, gondtalan békesség. Ezt kínálják. Békesség és biztonság. De közben ott is voltak ilyen belső nagy ellentmondások: de a szűkölködőnek és a szegénynek a kezét nem

fogtad meg. Azért ott az unióban is, nyugaton is vannak szűkölködők. És inkább tengerbe szórják a kávét, inkább csatornába öntik a tejet, inkább megsemmisítik a vaj-hegyeket (akkora hatalmas készletek vannak), de nem adják oda a szűkölködőnek, mert akkor lejjebb megy az ára. Mit fog Isten válaszolni erre? Bizony, nincs olyan tűzálló esernyő, amivel ellent állhatnának Isten haragjának. Én nem kívánok ide menni. Úgy, mint Ábrahám, kívül kívánok maradni Sodomának a határán kívül. És úgy gondolom, hogy bár tudjuk a próféciákból, hogy ezeknek be kell következni, mégis imádkozhatunk azért, hogy az Úr mentsen ki bennünket ebből. Ő tudja, hogy hogyan. Vagy visszajön addig, és elragad bennünket. Ő mindent megtehet. De Ő a mi pajzsunk, és nekünk, ha van élelmünk és ruhánk, elég. Úgysem viszünk el semmit ebből a világból. A bálványok Harmadik, amiről szólnék, a bálványok. Kezeik csinálmánya, amit ujjaik csináltak - így olvastuk itt az Igében. Bálványokról most, csak egyetlenegy szempontból szólok (bár nagyon sok minden van az Igében erről), hogy meghajlanak kezeik csinálmányának, amit ujjaik csináltak. Ez előtt hajolnak meg. Igen, az ember azzal van nagyra, amit ő csinált, és az nem számít előtte, amit Isten alkotott. Nem számít a természet, amit Isten alkotott, hogy tönkreteszi az ember, csakhogy nagyobb haszonra, profitra, aranyra, pénzre tegyen szert. Nem számít. Az számít, amit ő csinál. De igaz ez, hogy a kezei csinálmánya előtt hajol meg az ember, nagyon-nagyon sok mindenre az életünkben. És ebből sorolnék fel most egy néhányat, de először nézzük meg azt, hogy, hogy tekint Isten arra, amit az ember csinál? „Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt” (2Móz 20,25). Nem tudom, érzékeljük-e ennek az Igének a mélységét? Azt mondja Isten: ha nekem kedvembe akarsz járni, áldozni akarsz, és oltárt akarsz nekem építeni, ahogy van a kő, szedd össze, tedd egymásra, ne faragd meg. Mihelyst a faragóvas hozzáér ahhoz a kőhöz, meg van fertőzve. Énnekem nem kell fertőzött dolog. Na, de hát hogy néz ki az a kő? Milyen alaktalan? Milyen durva? Nem sokkal szebb lenne azt csinosra kifaragni, és úgy egy gyönyörű oltárt emelni az Úrnak? Nem. Azt mondja az Úr: fertőzött. Mihelyst a vasad hozzáért, fertőzött. Neked lehet, hogy gyönyörű, neked lehet, hogy mesteri, neked lehet, hogy nagyon szép, művészi, de énelőttem fertőzött. Nem kell. De azért ennek ellenére, ugye, csak faragott az ember. Gyönyörű kövekből kifaragták a jeruzsálemi templomot is. Jöttek a tanítványok, mutatták az Úrnak: Uram! Nézd, micsoda kövek! Kő kövön nem marad, mondta az Úr Jézus, amit le nem rombolnának. Nem marad kő kövön. Na, persze az óta az ember sok mindent faragott. Szobrokat is faragott szentekről, apostolokról, prófétákról, Jézus Krisztusról, még Istenről is. Gyönyörűek ezek a szobrok, csak éppen Isten előtt utálatos. Aztán festettek is gyönyörű képeket, és imádták. Akkor is imádták, ha nem szentkép, amit festettek, nem Jézusról vagy Máriáról, vagy nem tudom, kiről. Imádták, hódoltak a festő tehetségének, annak a gyönyörűségnek, amit a festő az ő alkotásával megpendített az ember lelkében. Aztán alkottak gyönyörű zenét. Úgymond, Isten dicsőségére. Csak éppen az ember gyönyörködik benne, és nem Isten. Mert mihelyst az ember rávetette a faragóvasát a zenére, ugye, ami azt jelenti, hogy a zenei művészet törvényeinek megfelelően ilyen összhangzattal, ilyen ellenpontok, meg mit tudom én, micsodák legyenek benne, Isten előtt fertőzött. Elfogadhatatlan. Ő nem gyönyörködik benne. Az ember gyönyörködik benne. Aztán itt van az embernek a vallásos teljesítménye, a maga választotta istentisztelet. Ahogy a Kolossé levélben olvassuk: ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. Amiket pedig Isten mind a velük való élés által arra teremtett, hogy elfogyasszuk hálaadással. Amelyek bölcsességnek látszanak a maga választotta istentiszteletben, az alázatoskodásban, a test gyötrésében, de nincs bennük semmi becsülnivaló. Mert a testi gőgöt növelik. Aztán még csak

felsorolok egy-egy szóban, hogy milyenek az ujjaink csinálta bálványok, ami előtt meghajlunk. Ilyenek például a magunk igazsága, a magunk elvei, a magunk nevelése. Mert az elveinknek megfelelően nevelünk. Ilyenek a szép házak, amiből most rengeteg készül, a lakások gyönyörű berendezése, és a lakások mellett kialakított gyönyörű kertek. Az ember gyönyörködik benne. De vajon Isten? Fertőzött, azt mondja. Ilyenek a csinos ruhák, a jó ételek. Nem azt mondom, hogy ne öltözzön az ember tisztességesen és ízlésesen, de mikor abban gyönyörködik, hogy micsoda gyönyörűség most, amit én csináltam, vagy amit vettem. És a magunk kialakította ilyen-olyan rend, ami nem Isten rendje, hanem mi látjuk egy jó rendnek, akárhol, családban, gyülekezetben, bárhol, csak mi alakítottuk ki. Faragó vasunk nyoma rajta van, Isten előtt megfertőzött, utálatos. Befejezés Testvérek, még egyszer elolvasom az Igét. „Jákóbnak háza! jertek, járjunk az Úrnak világosságában! Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget; És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek; És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak.” Legyen ott a szívünkben az: Uram! Én a Te világosságodban akarok járni. Nem kell nekem semmi, ami itt fel van sorolva: kincs, arany, külső biztonság, magam gyönyörűségére kialakított ez vagy az. Nem kell nekem. Te kellesz nekem Uram egyedül! Ámen. Debrecen, 2002. november 17.