Ez 47,1-12 Az élő víz áradása

Ez 47,1-12 Az élő víz áradása „És visszatéríte engem a ház ajtajához, és ímé, víz jő vala ki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól délre. És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kivül való úton a külső kapuhoz, mely napkeletre néz, és ímé, a víz ott forr vala ki a jobb oldal alól. Mikor kiméne az a férfiú napkelet felé, mérőzsinórral a kezében, mére ezer singet; és átvitt engem a vizen, a víz bokáig ér vala. És mére ismét ezeret, és átvitt engem a vizen, a víz pedig térdig ér vala. És mére ismét ezeret és átvitt engem s a víz derékig ér vala. És mére még ezeret, s vala olyan folyó, hogy át nem meheték rajta, mert magas vala a víz, megúszni való víz, folyó, mely meg nem lábolható. És monda nékem: Láttad-é, embernek fia? És visszavezete engem a folyó partján. És mikor visszatértem, ímé, a folyó partján igen sok fa vala mindkét felől. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapáczra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségök lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemök szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel. Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek. És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.” Mit jelent a folyóvíz? A felolvasott Igének elsősorban prófétai jelentése van. Olyan prófécia, amely már beteljesedett, most is beteljesedőben van, és még a jövőben is be fog teljesedni. Nézzük meg először azt, hogy mit jelent ez a víz, amelyik a templomból folyik ki. A templom keleti kapujánál forrt ki a küszöb alól, és folyt kelet felé, és ahogy egyre tovább mentek a folyóvíz mellett, egyre nagyobb lett a folyóvíz. A víz a Szentírásban nagyon gyakran jelenti az életet. Mint ahogy fizikai értelemben is nincsen élet folyóvíz nélkül, megöntözött kertek nélkül. Ez a folyó, ez a víz, amelyik a templomból jön ki, nagyon is joggal nevezhető az élet vízének, hiszen azt olvassuk, hogy beleömlik egy olyan tengerbe, ahol halál van. Majd erről még később részletesebben szólok. Ez éppen a Holt-tenger, amibe beleömlött ez a folyóvíz, ott, ahol addig nem volt élet. Miután ez a víz bement, meggyógyult a tenger vize, és nagy halak lettek. Mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel. Mindenhová, ahová ment, élet fakadt. A folyó két oldalán is az élet fája nevekedett, aminek még a levele is gyógyított. Nézzük meg, hogy hogyan teljesedett be a múltban, aztán majd a jelenben és a jövőben is. Ha elolvassuk a Mózes 1. könyvének a 2. részéből az Igét, akkor nagyon feltűnő a hasonlóság a között, és amit most olvastunk: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala. Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely

megkerüli az egész Khús földét. A harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt” (1Móz 2,7-15). Látjuk ebből, hogy amikor Isten az embert megteremtette, egy olyan kertbe tette, amit folyóvíz öntözött. Mégpedig négy ágra szakadt ez a folyóvíz. Ugyanúgy, ahogy itt az Ezékiel könyvében olvastuk, hogy ez a mérőzsinóros férfi, az az angyal négyszer mért. Mind a négyszer átvitte a folyóvízen, és egyre nagyobb lett a víz. A kertben, amit öntözött, ott volt az életnek a fája. A kertnek a közepette. Vagyis, Istennek kezdettől fogva az volt a gondolata és a terve, hogy kiárassza az Ő életét, áldását az emberre, és megáldja az embert. Bejött a bűn, és Isten terve nem változott semmit. Azóta is, és mindvégig ugyanaz maradt Istennek a célja: venni az embert, és adni neki az életet. Csak mióta bejött a bűn, ennek a folyónak még egy más nevet is adhatott. Nemcsak az élet és az áldás folyója, hanem így is mondhatnánk: a kegyelem folyója. Az Édenben még nem értette az ember, hogy mi a kegyelem. Csak az Édenen kívül értjük. Isten kegyelmének áradása Nézzük meg, hogyan áradt Istennek kegyelme, miután az ember kívül került az Édenen, és vele együtt az élet és az áldás is. Úgy olvastuk Ezékielnél, hogy négyszer mért az a mérőzsinóros férfi. Ez prófétailag időt is jelenthet. Az Éden kertjében, amikor Isten kiűzte az embert, mondott egy ígéretet: Majd az asszony magva a kígyó fejére tapos. Ez már egy kegyelem volt, ebben már felcsillant az élet. Ádám csaknem ezer esztendőt élt, és ez alatt a csaknem ezer esztendő alatt ez az ígéret volt: majd az asszony magva. Ebből az isteni kegyelemből még csak ennyi látszott. A víz bokáig ért, mondjuk így. Eljött a második ezer esztendő. A második ezer esztendőben volt a vízözön. És a vízözön után Isten magot hagyott, mert megmaradt nyolc ember. Isten azt is mondotta a vízözön után, hogy nem pusztítom el többé a földet az emberért. És megállapította, hogy milyen az ember szíve gondolata: ifjúságától fogva csak gonosz. Már több látszik a kegyelemből. A víz térdig ér. Aztán eljött a harmadik ezer esztendő, a pátriárkák, az atyák kora. Kiválasztotta Isten Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és ígért egy Magot. Olyan ígéreteket adott Ábrahámnak, hogy benne és az ő magvában megáldatnak a föld minden nemzetségei. És előhívott egy népet. Ezt a népet csodálatosan vezette. Eljött egészen a Dávid királyságáig az idő, akinek megerősítette a magot. A harmadik ezer esztendőben még többet mutatott Isten a kegyelemből. A víz derékig ér. Ahogy az egyik fordítás mondja: vesékig ér. Ezen is érdemes elgondolkozni: a vesékig ér. Aztán tovább telt az idő. Úgy nézett ki, hogy a legsötétebb korszak következik. A királyok korszaka, a babiloni fogság, a szétszóratás, ismét összegyűjtés. A negyedik ezer esztendőnek a végén megszületett a Mag. Figyeltük testvérek? Először ígérte Isten a magot. Özönvízben hagyott magot, Ábrahámnak, Dávidnak ígért magot, és a negyedik ezer esztendő végén megszületett a Mag, Jézus Krisztus. És Jézus Krisztussal olyan kegyelem jött el, amit már nem lehet megmérni! Nem mondhatjuk, hogy eddig ér, vagy addig ér, nem lehet méricskélni. Hanem, azt mondja, megúszni való folyó, át nem lábolható; a kegyelem, az Isten szeretete felemel, és hordoz. Már nem tudjuk lemérni, nem mi hordozzuk az Isten kegyelmét, hanem az Isten kegyelme hordoz bennünket. Eljött az élet. A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett. Én vagyok az élet. De amikor eljött Jézus Krisztus, ezt is érdekes megfigyelni, hogy ugyanígy négy szakaszban áradt szét az élet mindenfelé ebben a világban. Az élet áradása Hogy is indult Jézus Krisztusnál meg ez az életnek a folyóvize? Úgy indult meg, hogy elvitték a Golgotára, megfeszítették, meghalt. Jött egy római katona, és beledöfte a lándzsát a szívébe. Úgy olvassuk, hogy vér és víz jött ki abból. Ez is csak képletes kifejezés, de az a vér meg víz

jött valóságban is, és ennek prófétai jelentése is van. Jézus Krisztus bűnt eltörlő vére kiengesztelte Istent a mindenséggel, nem csak az emberrel. És ezért megindulhatott Krisztusból, Krisztuson keresztül ez az élet folyó vize. De mit is olvastunk, honnan indult a folyóvíz? A templomból, az oltártól délre, és a keleti kapun folyt ki. És mit mondott az Úr Jézus Krisztus magáról? Rontsátok le a templomot, és én harmadnapra felépítem, és Ő a saját testének a templomáról beszélt. Tehát Jézus Krisztus teste templom, és itt is a templomból, az Ő szívéből indult el a folyóvíz. Vér és víz jött ki. Milyen úton ment ki a templomból a víz? Úgy olvastuk, hogy a keleti kapunál. Emlékszünk még, hol ment be Isten a templomba? A keleti kapun. Arrafelé folyt a víz, ahol Isten járt, amerről jött Isten, amelyik úton végig ment, és amelyik kapun bement Isten, ugyanott folyt ki. Jézus Krisztusban jött el Isten, Ő volt az út, nem csak a mi számunkra, az Atya számára is út felénk. És Ő volt a kapu, nemcsak a mi számunkra Istenhez, hanem Isten kapuja is mifelénk. Rajta keresztül jött, és Rajta keresztül folyt ki az élet az egész mindenségre. Na, és hogy folyt ki? Négy szakaszban. Ahogy itt négyszer mért az angyal. Ugyanis, amikor az Úr Jézus Krisztus feltámadott, felépítette a templomot, felment a mennybe, megdicsőült, és eljött a Szent Szellem. Korábban az Úr Jézus beszélt erről: Aki hisz énbennem, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt mondja pedig a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők. Mikor eljött az Szent Szellem, akkor a Szent Szellem árasztotta ki, mert a Szent Szellem mindig Jézus Krisztusról beszél, és azt jelenti meg, azt teszi valósággá, ami az Övé. Viszi ezt az életet, ezt a kegyelmet, árad a folyó. És mit mondott az Úr Jézus, amikor a mennybe ment, hogy fog ez kiáradni? Apostolok Cselekedetei elején olvashatunk erről: Lesztek nékem tanúim először Jeruzsálemben (ott a víz bokáig ér), Júdeában (a víz térdig ér), Samáriában (a víz vesékig ér), és negyedik: a földnek a végső határáig. Itt már olyan nagy a kegyelem, hogy meg nem lábolható, megúszni való folyó. Mert kiterjed a föld végső határáig mindenfelé Isten kegyelme és az élet Jézus Krisztus által. Hova ömlik be ez a víz, miután eljut a föld végső határáig, a negyedik stációba? Hogy olvastuk? Amikor mérte a negyedik ezret, mikor már nagy folyó volt, akkor onnan a tengerbe szakad. Ez a tenger a mostani Holt-tenger. Mert azt mondja, hogy Éngeditől Énegláimig halászok állanak rajta, és Éngedi meg Énegláim meg lehet nézni a térképen, ott van a Holttenger partján. Hogy keletkezett a Holt-tenger? Úgy, hogy amikor Sodoma, Gomora és a körülötte levő városok engedetlenek voltak, Isten nem csak kénköves esőt bocsájtott a földre, hanem el is süllyesztette az egész területet. Besüllyedt. És tudjuk, hogy most is mélyen a tengerszint alatt van a Holt-tenger. Az a kénkő és azok a mérges gázok még most is ott vannak. Abban nincs élet, azért Holt-tenger. Mit jelképez az a Holt-tenger? A holt emberiséget a föld végső határáig. Jézus Krisztus kegyelme és élete ebbe a világba árad bele, amelyik olyan, mint a Holt-tenger (hiszen tudjuk, a tenger népeket is jelent). Halak és halászok Egy érdekes dolgot mond itt. Figyeljük meg ezt a nagyon érdekes kifejezést. „És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog…” (9. vers). Hát a világban ez van: nyüzsgés, és ezt mondják életnek. Azt mondják, hogy nyüzsgünk, élünk, és minél jobban nyüzsgünk, kereskedünk, teszünk-veszünk, dolgozunk, annál jobban élünk. De Isten azt mondja, hogy ez nem élet. Csak ha bemegy ez a folyó, akkor fog élni, addig csak nyüzsög. Egy más szempontból is meg lehetne vizsgálni ezt. A hívőknek is meg lehetne ezt vizsgálni, hogy nem ott van az élet, ahol nagy a nyüzsgés. Az élet Krisztus. És sokszor a nagy nyüzsgéssel az ember csak azt akarja eltakarni, hogy nincs élet. (De ez egy másik téma, erre most nem akarok kitérni.) Ide árad ki ez a folyó, Istennek a kegyelme, erre az egész világra. És ahova ez a folyó bemegy, ahol beengedik Jézus Krisztust, a Szent Szellemet, az élni fog. Nagy bőséggel lesznek halak, és halászok állanak Éngeditől Énegláimig, és kivetik a hálót. Ez is jelképes beszéd. Mert a hal is ember, meg a halász is ember. A halászok, mondjuk az

evangélisták, Isten szolgái. Mint Péternek is mondta az Úr: ne félj, azt művelem, hogy ezután embereket fogsz. De a halak is emberek, azok, akik elfogadták Isten szeretetét és kegyelmét, amit Krisztus hozott, és életre keltek. Egyet jó lenne megjegyezni: nem a halász teremti a halat, a halász csak kifogja. Nem azért lesz új élet, nem azért lesznek hívők az emberek, mert halászok vannak, hanem miért? Mert kiárad az Isten kegyelme, kiárad az élet. Ezt minden munkásnak, aki az Isten szolgálatában áll, elsőrendű, hogy megtanulja, hogy csak Isten ad életet. Csak ahová e folyam bemegy, csak ahol Krisztus van, ott van élet. Mi nem tudunk életet csinálni. Mi csak megláthatjuk azt, aki már él, és hívhatjuk az Úrhoz. De az életet Isten adja. Ezeréves királyság – új ég, új föld – a vég A harmadik ezer esztendő az ezeréves királyság lesz. Az ezeréves királyságban még nagyobb lesz a kegyelem. Hogy beszél erről Pál apostol a Római levélben? Hogyha az ő elvettetésük [mármint a zsidóknak] ilyen nagy üdvösséget szerzett, mi lesz az ő felvételük, hanem ha élet a halálból (Róm 11,15). Az ezeréves királyságban a földnek a végső határáig hirdetik az evangéliumot. Jobban, mint most. Nem Krisztus lesz más. A kegyelem ugyanaz, Krisztus ugyanaz. Csak az az idő jön, amikor telve lesz a föld az Isten ismeretével. Meg lesz kötözve a Sátán. Jobban áradhat a szeretet, a kegyelem, az élet. De ez lesz-e a teljesség? Nem! Mert mikor letelik az ezer év, eloldják a Sátánt, és akkor kiderül, hogy ez még korántsem az a teljesség, ami megmérhetetlenül nagy. Hanem, mi lesz az ezeréves királyság után? Az új ég és az új föld. Mit mond az Ige az új égről, és az új földről a Jelenések 22-ben. „És megmutatá nékem az élet vízének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki. Az ő útczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók” (Jel 22,1-2). Itt lesz az, amikor meg nem mérhető, megúszni való a folyó; Istennek a kegyelme, az élet, az áldás kiárad. Érdekes, hogy nem a templomból jön a folyóvíz. Mert azt olvassuk itt, hogy az új égen és új földön nem lesz templom, mert a mindenható Isten annak temploma és a Bárány. Királyi szék lesz, amikor uralkodik az Úr, és ebből a királyi székből jön ki az élet folyója. (Csak zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy ez még mindig nem a legnagyobb. Az új ég és az új föld. Még mindig nem a vég. Miért? Még szükség van az életfa leveleire, hogy gyógyítsa a pogányokat. Ha gyógyítani kell, akkor még van betegség.) Aztán beletorkollik ez a folyó a tengerbe, ahogy itt a próféciában is van. És ez lesz a vég, amiről Pál apostol ír, hogy addig kell a Krisztusnak uralkodni, mígnem ellenségei mind a lábai alá vettetnek zsámolyul, ez lesz az új égen és az új földön. Minden ellensége lába alá vettetik zsámolyul. És azután? Ő maga is aláveti magát Istennek, és akkor Isten lesz minden mindenekben. Élő víz áradása a mi életünkből Most a próféciákról egy kicsit fordítsuk a tekintetünket magunkra, a mai korra, mert egy nekünk szóló üzenete is van ennek a próféciának. Honnan folyik ki most a víz? Láttuk ebben a próféciában, hogy a templomból. És hol van most a templom? Nem Jeruzsálemben, ott nincs templom. Se nem itt. Hanem hol van a templom? Nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, és nem a magatokéi vagytok, hanem áron vétettetek meg? Dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben, lelketekben, melyek az Istené (1Kor 6,19-20). És mit mondott az Úr Jézus? Idéztem az előbb azt az igét, amikor az ünnep utolsó nagy napján felállott Jeruzsálemben, és kiáltott: „Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak

belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről (Szellemről), a melyet veendők valának az ő benne hívők” (Jn 7,37-38). Ez világos beszéd. Most mi vagyunk a templom, akiben ott van a Szent Szellem van. És akiben a Szent Szellem van, abból élő víz folyama ömlik. S valahogy a mi életünkből is, így négy szakaszban. Először csak otthon, Jeruzsálemben - a családban, aztán Júdeában - tágabb körben, de még mindig otthon. Talán a gyülekezeti otthonban, családban. Aztán Samáriában - Samária már idegen volt, az nem volt zsidó, megvetett volt, olyan korcsok voltak. Talán akik még nem hívők, de vágyakoznak, de alami kapcsolatuk van azért az Úrral. Azután Isten felhasználhatja az életünket a föld végső határáig – a hitetlenek felé, kifelé is. Ismétlem: nem mi támasztunk életet, hanem ha bennünk van az élet, Krisztus. Ha bennünk van a Szent Szellem, aki megdicsőíti és kiábrázolja Krisztust, akkor belőlünk is élet fakad. Ezt nem lehet megmondani, hogy hogyan, mert ez nem cselekedetek kérdése. Ez nem módszerek kérdése, nem nyüzsgésnek a kérdése. Ha bennünk van Krisztus, ha bennünk van a Szent Szellem, akkor az kiárad. Amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Nem azt mondja, hogy ömöljön a belsőtökből. Nem azt mondja, hogy szedjétek össze magatokat, hogy ömölhessen a belsőtökből. Hogy legyetek jók, hogy ömölhessen. Ha bennünk van Krisztus, élő víznek a folyamai ömlenek annak belsejéből. És nekünk csak egy a felelősségünk: befogadni Krisztust, a többi az Ő dolga. Majd Ő ömlik. Mi legfeljebb ömlengünk, vagy utánozunk valamit, vagy nyüzsgünk. De ha Krisztus van bennünk, akkor Ő ömlik, mint élő víz. Mocsarak és tócsák Még két dologról szólnék. Azt mondja az Ige, hogy mocsarai és tócsái nem gyógyultak meg, só helyei lesznek. Két szempontból fontos ez. Ez egyrészt azoknak az embereknek a képe, akik azt mondják, hogy ők nem tartoznak a nagy Holt-tengerhez, vagyis, ők nem bűnösek. Az önigazak, önimádók, a nem bűnösek, a nem betegek, akik azt mondják, hogy hálát adok Isten, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek: parázna, istentelen, vagy mint ím, e vámszedő is. Ismerjük ezt az imádságot. Ezek nem tartoznak be oda a nagy bűnös sokaságba. Ide nem árad be a folyó. Mert Krisztus a bűnösökért jött, és a betegekért. De aki magát bűnösnek tartja, hogy nem vagyok különb, mint más ember, bűnös vagyok, azért is jött Jézus Krisztus. Azért jött a bűnösök barátja. Másrészről viszont egyénileg a mi életünkben, olyasmit is jelent ez az Ige, hogy ha mi fenntartunk magunkban területet, ahová nem engedjük, hogy beáramoljon a víz, más szóval: amit nem Krisztus élete hat át, hanem amit mi magunknak fenntartunk, hogy Uram, mindenhez hozzányúlhatsz az én életemben, mindent kiszolgáltatok, de ezt az egy területet, Uram, ezt nem. Vagy talán ki sem mondjuk, de mégis úgy vagyunk, hogy én mindent adok, de látod, ezt, ezt nem tudom. Életünknek azon a területén nem lesz gyógyulás. Az olyan, mint a tócsa és a mocsár. Só helye marad, halál marad. Mert Krisztus az élet. Ahová Krisztus nem jön be, ott halál marad. Bármilyen jónak látszik, és emberek szemében dicséretes is ez a terület az életünkben. Mert Krisztus az élet. Minden más, ami nem Krisztus, az halál. Befejezés Még egy dolog befejezésül. Itt van ez az ezékieli prófécia a templommal. Melyik templom ez? Ugye láttuk eddig, hogy az antikrisztusi korban fog eljönni ez a templom. Pont ezzel a templommal kapcsolatban jelenti ki Isten ezeket a csodálatos próféciákat Krisztusra nézve. Hát miért nem a szentsátorral kapcsolatosan? Miért nem a dicsőséges salamoni templommal kapcsolatosan? Miért pont ezzel a templommal kapcsolatosan? Ez is olyan dolog, amit nem tudunk megmagyarázni, csak egyet tudunk: azt, amit Pál mond, és amire már ma utaltam is, hogy ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. A legmélyebb,

legsötétebb korszaka lesz az emberiségnek éppen az antikrisztusi kor, és éppen ezzel kapcsolatban ragyogtatja fel Isten a legnagyobb kegyelmét. De valahogy így van ez a mi életünkben is. A legmélyebb dolgokat, legnagyobb dolgokat, Krisztust, úgy tudjuk átélni, amikor a leginkább semminek látjuk magunkat. Akkor nem tartogatunk területeket, amit ne adnánk át Neki, mert látjuk, hogy minden elromlott az életünkben. Megsokasodott a bűn, de túláradt a kegyelem! És talán ha valaki úgy gondolja, nagyon mélyen van, ebből vigasztalást lehet meríteni. Nagyon mélyen van az emberiség, de nagyon nagy Isten kegyelme is. És nagyon kiárad azok felé is, akiknek mélyen van az életük, mert a víz mindig a mélyen fekvő területek felé folyik. Ámen. Debrecen, 1989. november 1.