Ez 43,1-12; 44,1-16 A templom törvénye „És vitt engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, a mely napkelet felé néz vala. És ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől. És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a jelenség, melyet akkor láttam, mikor menék a várost elveszteni; és olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam. És orczámra esém. És az Úr dicsősége beméne a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre. És fölemele engem a lélek, és bevitt engem a belső pitvarba, és ímé, az Úr dicsősége betölté a házat. És hallám, hogy valaki beszélget hozzám a házból, holott ama férfiú mellettem áll vala. És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza, ők és királyaik paráznaságukkal és királyaik holttesteivel, magaslataikkal, Mikor küszöbüket az én küszöböm mellé és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé tették, és csak a fal vala köztem és közöttök; és megfertéztették az én szent nevemet útálatosságaikkal, melyeket cselekedtek, ezokáért elvesztém őket haragomban. Most már eltávoztatják paráznaságukat és királyaik holttesteit tőlem, és ő köztök lakozom mindörökké. Te, embernek fia, hirdessed Izráel házának ezt a házat, hogy piruljanak vétkeik miatt. És mérjék utána arányosságát; És ha pirulni fognak mind a miatt, a mit cselekedtek: e ház formáját és berendezését, kijáratait és bejáratait és minden formáit és minden rendeléseit és minden formáit és minden törvényeit jelentsd meg nékik és írd meg szemeik előtt, hogy megtartsák minden formáját és minden rendeléseit, s azokat cselekedjék. Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörül igen szentséges. Ímé, ez a ház törvénye. És visszavitt engem a szenthely külső kapujának útjára, mely keletre néz vala; és az zárva volt. És monda nékem az Úr: Ez a kapu be lesz zárva, meg nem nyílik és senki rajta be nem megy, mert az Úr, az Izráel Istene ment be rajta, azért be lesz zárva. A fejedelem pedig, ő a fejedelem benne üljön, hogy kenyeret egyék az Úr előtt; e kapu tornáczának útján menjen be és ennek útján menjen ki. És bevitt engem az északi kapu útján a ház eleibe, és látám, és ímé, az Úr háza betelék az Úr dicsőségével, és orczámra esém. És monda nékem az Úr: Embernek fia, figyelmetes légy, és lásd szemeiddel, és füleiddel halld meg, valamiket én szólok te veled az Úr házának minden rendtartásairól és minden törvényéről, és légy figyelmetes a háznak bejáratára a szenthelynek minden kijáratánál. És mondjad a pártosnak, Izráel házának: Így szól az Úr Isten: Elég legyen immár néktek minden útálatosságtok, Izráel háza! Mikor idegeneket, körülmetéletlen szívűeket és körülmetéletlen testűeket engedtetek bemenni, hogy szenthelyemen legyenek, hogy megfertéztessék azt, az én házamat; mikor áldozatra fölvittétek kenyeremet, a kövérséget és vért: ekkor megtörtétek az én frigyemet minden útálatosságtokon felül; És nem voltatok foglalatosak a szentségeimhez való szolgálatban, hanem azokat tettétek foglalatosakká szolgálatomban az én szenthelyemen, magatok helyett. Így szól az Úr Isten: Senki idegen körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű be ne menjen az én szenthelyemre, mindazon idegenek közül, a kik Izráel fiai között vannak. Sőt még a Léviták is, kik eltávoztak én tőlem, mikor Izráel eltévelyedék (a kik eltévelyedtek én tőlem bálványaik után), viseljék vétköket; És legyenek szenthelyemben szolgák a ház kapuinak őrizetére, és legyenek szolgák a házban: ők öljék le az égőáldozatot és egyéb áldozatot a népnek, és ők álljanak előttök, hogy szolgáljanak nékik; Mivelhogy
szolgáltak nékik bálványaik előtt, és lőnek Izráel házának vétekre csábítói: ezért emeltem föl kezemet ellenök, ezt mondja az Úr Isten, hogy viseljék vétköket. Ne közeledjenek hozzám, hogy nékem, mint papok szolgáljanak, és hogy minden szentségemhez járuljanak, a szentségek szentségeihez; hanem viseljék gyalázatukat és útálatosságaikat, melyeket cselekedtek. És teszem őket foglalatosakká a házhoz való szolgálatban, annak minden szolgálatánál, és mindannál, a mit abban cselekedni kell. De azok a lévita-papok, a Sádók fiai, a kik a szenthelyemhez való szolgálatomban foglalatosak voltak, mikor Izráel fiai eltévelyedtek tőlem, ők járuljanak én hozzám, hogy szolgáljanak nékem és álljanak én előttem, hogy áldozzanak nékem kövérséggel és vérrel, ezt mondja az Úr Isten. Ők járjanak be az én szenthelyembe, és járuljanak az én asztalomhoz, hogy szolgáljanak nékem, és legyenek foglalatosak az én szolgálatomban.” Bevezetés Azért olvastam fel mind a két résznek az elejéről, mert nagyon szorosan együvé tartozik, egymásnak a folytatása. Először arról olvastunk, hogy az Úr bement a templom keleti kapuján, és betöltötte az Úr dicsősége a templomot. Azután arról, hogy visszavitte a prófétát ehhez a keleti kapuhoz, amin bement, és már be volt zárva, és azt mondta az Úr, hogy zárva is legyen, senki ne menjen be azon a kapun, ahol Ő bement. És utána elmondta, hogy milyenek legyenek azok, akik Neki szolgálnak: elsősorban a papok és a Léviták, de bárki, aki Hozzá járul. Mi is most ezzel a két dologgal foglalkozzunk: Mit jelent az Úr dicsősége a templomban, és mit kíván a dicsőséges Úr azoktól, akik Neki szolgálnak? Az Úr dicsősége Úgy olvastuk a 43. részben, hogy Izrael Istenének a dicsősége ahhoz volt hasonló, amit akkor látott a próféta, amikor ment, hogy elveszítse a várost. Tudjuk, ez akkor történt, amikor Isten látomásban elvitte őt a jeruzsálemi templomba, akkor még állott a templom, és ott megmutatta neki, hogy milyen utálatosságok és bálványok vannak abban a templomban. És azután jött hat férfiú (most csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem véletlen, hogy hat, ítéletet hajtottak végre), és az Úrnak a parancsára egy közülük megjelölte azokat, akik sóhajtoztak és nyögtek a romlás miatt. A többi pedig ment utána, és elvesztette a várost. Tüzet dobtak a városra. És azután, látta azt is a próféta, hogy hogyan hagyja el Izrael Istenének a dicsősége a templomot, és egész Jeruzsálemet. Egy dolgot szeretnék ebből kiemelni, ami nagyon rámutat a mi Istenünknek a szeretetére és az Ő különleges lényére. Ha visszalapozunk ehhez a történethez, hogy hogyan hagyta el az Úr a templomot és a várost, akkor azt látjuk, hogy három szakaszban, nem egyszerre. „És Izráel Istenének dicsősége elvonula a Kérubról, a mely fölött vala, a ház küszöbéhez, és kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak, a kinek derekán íróeszköz vala” (Ez 9,3). A szentek szentjében volt a láda, a ládafedél felett volt a két Kérub, itt jelent meg az Úr. Innen, erről a Kérubról ment el először a ház küszöbére. Ez volt az első szakasz. Aztán: „És elvonula az Úrnak dicsősége a ház küszöbétől, és álla a Kérubok fölé” (Ez 10,18) Afölé a négy Kérub fölé, akik hordozták az Úr trónját, tehát nem vissza a szentek szentjébe, a Kérub fölé, hanem a Kérubok fölé. „És fölemelék a Kérubok szárnyaikat, és fölemelkedének a földről szemem láttára kimentökben és a kerekek is mellettök; és megállának az Úr háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége vala felűl ő rajtok. Ez ama lelkes állat, a melyet láttam az Izráel Istene alatt a Kébár folyó mellett, és megismerém, hogy Kérubok valának” (Ez 10,19-20). Tehát ez a második szakasz: a ház küszöbétől a keleti kapu bejáratához. Ugyanahhoz a keleti kapuhoz, amit itt is olvastunk, hogy azon jött vissza is, ahol eltávozott, a keleti kapun.
A harmadik szakasz pedig a következő részben van: „És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből, és álla a hegyre, mely a várostól keletre van” (Ez 11,23). És utána már azt látjuk, hogy Izrael Istene a Kérubokkal együtt onnan is eltávozott, és a Káldeusok földjén jelent meg Ezékielnek a Kébár folyónál. Ment a hűséges maradék után. Ezékiel, Dániel, Sidrák, Misák, Abednégó után. A hűségesek után. Mi ebből a tanulság? Az Úr ugyanazon az úton jött vissza, csak nem ugyanúgy. A várost részletekben hagyta el, mintha gondolkozna az Úr. Mondom, ez csak emberi szó. Mintha gondolkozna: elhagyjam a templomot és a várost? Mintha vonakodnék, mintha nem akarná. Mintha még majd meggondolhatná magát, hátha a nép meggondolja magát. És várt. Mert hogyha Ő otthagyja a templomot és a várost, akkor arra a templomra és arra a városra az ítélet fog jönni. És jött is. Ugyanígy három szakaszban, hogyha visszaemlékeznek a testvérek. Nem egyszerre foglalta el Nabukodonozor, hanem háromszorra. Jojákim alatt először, Jojákin alatt másodszor, és Sedékiás alatt harmadszor, amikor aztán teljesen lerombolta. Ott is az Úr vonakodott végrehajtani az ítéletet, pedig már régen megígérte. Úgy van ez, ahogy Péter mondja a levelében, hogy nem késik el az ígérettel az Úr, mint ahogy késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr, nem akarja, hogy némelyek elvesszenek. De amikor az Úr visszament a templomba, vagy vissza fog menni a templomba, akkor nem részletekben, hanem egyszerre. Semmit nem látott a próféta, hogy itt vagy ott megállt volna az Úr, hanem jött, és a nyitott kapun keresztül bement egyenesen a templomba. Betöltötte a dicsősége a házat. Most is így van, ha az Úr ítél, hosszan tűr, nem akarja, hogy elvesszen valaki. Mert nem telik az Úrnak kedve az ítéletben, nem szíve szerint veri és szomorítja meg az ember fiát. De ha kegyelmet cselekszik, akkor nem halogatja. Ha a kegyelmét kiáraszthatja az Úr, azonnal kiárasztja. Ha valaki átadja a szívét, életét az Úrnak, nem vonakodik az Úr elfogadni, hanem egyszerre elfoglalja. Újjászületni egy pillanat alatt lehet, Krisztusé lenni egy pillanat alatt, akkor azonnal, robbanásszerűen ott van az Úr. A ház törvénye A templommal kapcsolatban a következő, ami látható ebből a történetből, hogy megszólalt az Úr. Most már nem azzal az angyallal beszélt Ezékiel, aki addig megmérte neki a ház különböző méreteit, hanem az Úr szólt hozzá, és elmondta neki, mi a ház törvénye. „Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörűl igen szentséges. Ímé, ez a ház törvénye” (43,12). Valóban ebben az egy rövid mondatban lehet összefoglalni, amikor megjelent a ház Ura, kihirdette a ház törvényét, és ez a törvény ez: igen szentséges. Minden, ami ezután le van írva, amit az Úr kihirdet, hogy mi legyen abban a házban azután, milyen legyen az oltár, kik szolgálhatnak neki, hogy áldozzanak a papok, milyenek legyenek a papok, ez mind azt mutatja, hogy a ház igen szentséges, mert az Úr is igen szentséges. És ez a szentséges Úr a következőket kívánta az Ő népétől. Így lehetne összefoglalni, amit az Úr Jézus mondott: szentek legyetek, mert én szent vagyok. Ezt mondta az Ő népének már a törvény kihirdetésekor is: szentek legyetek, mert én szent vagyok. Nézzük meg részleteiben, hogy mit kívánt ez a szentséges Úr az Ő népétől. A 7.-től a 9. versig arról olvastunk, ezt már az elmúlt alkalommal is felolvastam, hogy az Úr azt kívánta, hogy az Ő háza mellett ne legyen embernek háza. Még a királynaksem, ahogy régen volt. Régen a fejedelem háza ott volt rögtön a templom mellett. Ahogy olvastuk, hogy küszöbüket az én küszöböm mellé, ajtófélfáikat az én ajtófélfám mellé tették, csak egy fal választotta el tőlük. Hanem az Úr egy bizonyos távolságot tartott. Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörül igen szentséges. Vagyis ott állt magányosan a hegytetőn, és körülötte egy szentséges övezet, egy határsáv, amit csak úgy egyszerűen nem lehetett megközelíteni. Azon belül ne rakjanak semmiféle emberi építményt, és ott ne lakjon senki. Most erre már nem térek ki részletesebben, mert erről szó volt az elmúlt órán, hogy ez azt fejezi ki, hogy Isten szent. Maga a templom azt fejezi ki, hogy Isten kívánkozik az ember után, köztünk akar lakni.
De ugyanakkor szent is, és akik között lakik, azoktól is szentséget kíván. Nem lehet förtelmesen élni, mint ahogy itt le van írva, hogy királyaik holttesteivel megfertőztették - ez a régi halott életünk. Nem lehet bálványokkal megfertőztetni - ezt tudjuk, értjük, mit jelent szellemileg. Mert igen szentséges az Úr. „Piruljanak vétkeik miatt” A másik, ami látható a következő versekben: „Te embernek fia, hirdessed Izráel házának ezt a házat, hogy piruljanak vétkeik miatt [...] És ha pirulni fognak mind a miatt, a mit cselekedtek: e ház formáját és berendezését, kijáratait és bejáratait és minden formáit és minden rendeléseit és minden formáit és minden törvényeit jelentsd meg nékik és írd meg szemeik előtt, hogy megtartsák…” (10-11. vers). Ez nagyon érdekes, amit az Úr mond. Azt mondja, hogy hirdesd nekik ezt a házat. Melyik házat? Vagy mit a házból? Nem véletlen, hogy most mondja neki az Úr, miután már a szentsége betöltötte, a dicsősége betöltötte a házat. Nem a falakat, nem a puszta házat lakó nélkül, hanem ezt a házat hirdesd, amelyet betöltött az Úr dicsősége. Izrael dicsősége nélkül semmi a ház. Láttuk, hogy addig Nabukodonozor nem rombolhatta le a templomot, amíg ott volt az Úr dicsősége, de miután kivonult, akkor már lerombolhatta. Akkor már a láda közönséges láda volt, az oltár csak réz és arany volt, és semmi más. A ház csak kő és fa volt, és semmi más. Nem ezt a házat kellett hirdetni, hanem azt a házat, amiben ott lakott az Úr. És ha ezt a dicsőséges Urat, aki kíván mégis a népe között lakni, ezt hirdeti, akkor ennek az lesz a következménye, hogy piruljanak a vétkeik miatt. Ez így van most is. Amikor valaki a szent Istennel találkozik, akkor pirul a vétkei miatt, akkor nem veszi olyan könnyen a bűnös életét. Látja a bűneit abban a fényben, abban a dicsőségben, amin Isten ragyogja be az életét. De így folytatja az Ige: „És ha pirulni fognak, mind a miatt, a mit cselekedtek: e ház formáját és berendezését, kijáratait és bejáratait és minden formáit és minden rendeléseit és minden formáit és minden törvényeit jelentsd meg nékik…” Vagyis, ha valaki megalázza magát Isten előtt, és pirul a bűnei miatt, szégyelli magát az Úr előtt a bűnei miatt, és éppen ezért meg is alázkodik. Ahogy Dánielék tették, amikor Dániel is imádkozott, hogy mienk Uram az orcánk pirulása, Tied a dicsőség. Az ilyen megalázkodó embernek az Úr kijelenti magát részleteiben. Annak a háznak, ahol lakik, minden formáját, berendezését, kijáratát, bejáratát, rendeléseit, törvényeit, kitárja magát előtte az Úr, hogy Ő szent Isten, igaz, de milyen szerető Isten is! Hogy milyen bölcs, hatalmas Isten, hogy milyen Atya és milyen Megváltó. Sok mindent feltár annak, aki megalázza magát az Úr előtt. Még annyit jegyeznék meg, hogy azt olvastuk, hogy amikor Ezékiel meglátta az Úr dicsőségét: „…orczámra esém” (43,3). És a 44. részben is ezt olvastuk: „És bevitt engem az északi kapu útján a ház eleibe, és látám, és ímé, az Úr háza betelék az Úr dicsőségével, és orczámra esém” (44,4). Ha az ember látja az Urat, meghajol előtte. Leborul, imádja az Urat. Először pirulunk, mert látjuk a magunk hiábavalóságát. De aztán erre az orcánkra esésben nem csak ennyi van. Hanem miután kijelentette magát az Úr, hódolunk neki, leborulunk előtte. Nem kényszerít rá senki. Maga az Isten dicsőségének a látása vesz le a lábunkról, és hajolunk meg előtte. A bezárt kapu A harmadik dolog, amit még az Úr bevonulásával, a templommal kapcsolatban szólnék, a keleti kapunak a bezárása. A 44. résznek az elején olvastuk, hogybe volt zárva a kapu, és azt mondta az Úr: „Ez a kapu be lesz zárva, meg nem nyílik, és senki rajta be nem megy, mert az Úr, az Izráel Istene ment be rajta, azért be lesz zárva” (44,2). Mit jelent ez, hogy Izrael Istene, az Ő dicsősége bement, és utána be lesz zárva, és senki be nem mehet rajta? Több jelentése van, kettőt hadd említsek meg. Amíg a törvény alatt van valaki, addig még nem nyílik meg minden kapu előtte az Úrhoz. De ha valaki már Krisztusban, a kegyelem alatt van, annak
megnyílt minden kapu. Sőt, az evangéliumból tudjuk, hogy még a szentek szentje kapuja is, mert a templom kárpitja fölétől az aljáig kettéhasadt. És ebből nem csak azt látjuk, hogy miután vége lett a babiloni fogságnak, Izrael még mindig a törvény alatt volt, hanem azt is, hogy tudjuk, hogy ez a templom majd az antikrisztusi korban épül föl, hogy ott is a törvény alatt lesznek. Már vége lesz ennek a kegyelemnek, amiben mi most vagyunk. De van ennek egy másik jelentése is, ami különösen az antikrisztusi korban lesz nagy jelentőségű. Be lesz zárva a keleti kapu, ahol bement az Úr, hogy senki be ne menjen. És mégis be fog menni az Antikrisztus, hogy fölibe emelje magát mindannak, ami Istennek és istentiszteletre méltónak mondatik. És Izraelnek itt kellene meglátni a régi prófétáktól, hogyha egyszer azt betöltötte Izrael dicsősége, Izrael Istenének a dicsősége, oda már senki be nem mehet. Mégis elhiszik, hogy aki bement, az a Krisztus. És az Antikrisztussal együtt bemennek a pogányok is, amiről szintén itt olvastunk, hogy senki körülmetéletlen szívű és testű be ne menjen. És a Jelenések könyvében már látjuk, hogy tapossák a pitvarát a pogányok negyvenkét hónapig. Hogy mennyire előre szól az Úr, és tudhatnák! Csak úgy lesz, mint az Úr Jézus eljövetelekor, hogy a lepel ott van, és nem látják meg. Mert a lepel csak Krisztusban tűnik el. És ők nem fogadták el a Jézust Krisztusnak, és nem tűnik el a lepel. Hiába akarnak hűségesen ragaszkodni Izrael Istenéhez és a törvényhez, a templomhoz, a lepel csak Krisztusban tűnik el. Rá kell döbbenniük éppen ez után, hogy a Jézus a Krisztus, és nincs más. Kik szolgálhatnak az Úrnak? A másik dolog, amiről szólni kell, hogy milyenek legyenek az Úr szolgái, akik a templomban szolgálnak. A háznak az alaptörvénye, hogy igen szentséges. És most itt az Úr elsorolja Ezékielnek, hogy olyan, amilyen eddig történt, nem történhet meg. A következő dolgokat sorolja föl: „Mikor idegeneket, körűlmetéletlen szívűeket és körűlmetéletlen testűeket engedtetek bemenni, hogy szenthelyemen legyenek, hogy megfertéztessék azt, az én házamat; mikor áldozatra fölvittétek kenyeremet, a kövérséget és vért: ekkor megtörtétek az én frigyemet minden útálatosságtokon felül; [...] Így szól az Úr Isten: Senki idegen körűlmetéletlen szívű és körűlmetéletlen testű be ne menjen az én szenthelyemre, mindazon idegenek közűl, a kik Izráel fiai között vannak. [....] azokat tettétek foglalatosakká szolgálatomban az én szenthelyemen, magatok helyett” (44,7.9.8). Két súlyos dolog. Nemcsak, hogy bementek a körülmetéletlenek, hanem Izrael fiai helyett, a Léviták helyett, a papok helyett, azokat tették oda szolgálni az Úrnak, azok áldoztak, azok járultak az oltárhoz. Azt mondja: megtörtétek a frigyemet, és megszentségtelenítettétek a házamat. Most gondoljunk arra, amit Pál apostol által az Úr kijelentett, hogy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Lélek temploma. Egyszer. Másodszor gondoljunk arra, hogy az Ige nemcsak a testünket mondja templomnak, hanem azt is mondja: mint élő kövek, együtt épüljünk fel szent hajlékká. Együtt is templom Istennek a népe. És akkor kit engedünk szolgálni az Úrnak? Azt mondja, se körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű ne menjen oda. Aki körülmetélkedett, csak az tartozott az Úr szövetségéhez, az volt az Úr háza népe közül való. Tehát csak az szolgálhat az Úrnak, aki újonnan született. De még Izrael fiai közül a körülmetéltek közül se szolgálhatott bárki, hanem akit arra hívott el az Úr. Ez az egyik felelősség. A másik pedig ez: „És nem voltatok foglalatosak a szentségeimhez való szolgálatban, hanem azokat tettétek foglalatosakká szolgálatomban az én szenthelyemen, magatok helyett” (44,8). Hogy viszont akit az Úr a szolgálatra rendelt, az álljon meg a szolgálatban. Mert ha nem áll meg a szolgálatban, az igen nagy bűn és gonoszság Isten ellen. S nézzük meg, hogy miért. A körülmetéletlenek hogyan szolgálhattak az Úrnak? Úgy, hogy akikre rá volt bízva, azok tették oda maguk helyett. És ez így van most is a gyülekezetekben. Nem azért szolgálnak azok, akiknek nem kellene, mert azok olyan nagyon akarnak szolgálni, és lenne nekik hatalmuk
arra, hogy szolgáljanak, hanem azért, mert akiknek szolgálniuk kellene, akikre Isten rábízta, azok nem teszik. Ismétlem: ha akikre Isten rábízta, és azoknak nem teszik, ők adnak okot és lehetőséget arra, hogy azok tegyék, akikre nincs rábízva. És a ház törvénye ez: igen szentséges. Nagy felelősség nem szolgálni is, ha az Úr arra rendelt, és nagy felelősség szolgálni is, ha az Úr nem arra rendelt. Ítéletet von mind a kettő maga után. A Léviták A harmadik rendelete az Úrnak: „Sőt még a Léviták is, akik eltávoztak én tőlem, mikor Izráel eltévelyedék (a kik eltévelyedtek én tőlem bálványaik után) viseljék vétköket; És legyenek szenthelyemben szolgák a ház kapuinak őrizetére, és legyenek szolgák a házban: ők öljék le az égőáldozatot és egyéb áldozatot a népnek, és ők álljanak előttök, hogy szolgáljanak nékik; Mivelhogy szolgáltak nékik bálványaik előtt, és lőnek Izráel házának vétekre csábítói: ezért emeltem föl kezemet ellenök, ezt mondja az Úr Isten, hogy viseljék vétköket. Ne közeledjenek hozzám, hogy nékem, mint papok szolgáljanak, és hogy minden szentségemhez járuljanak, a szentségek szentségeihez; hanem viseljék gyalázatukat és útálatosságaikat, melyeket cselekedtek” (44,10-13). Ez még súlyosabb. Amikor a Léviták nemcsak, hogy nem szolgáltak az Úrnak, és engedték, hogy a körülmetéletlenek szolgáljanak, hanem ők pedig elmentek, és szolgáltak a bálványoknak. Kiszolgálták a nép óhaját és akaratát. Mert a nép a bálványok előtt hajlott meg, és elmentek, és szolgálták a bálványokat a nép előtt. Na, azt mondja az Úr: ezek a Léviták, akik ezt tették, énelémbe mint papok nem járulhatnak többet. Bejöhetnek a házba, de csak a ház körül szolgálhatnak, az Úrnak nem. A ház körül. Ajtóőrizők lehetnek, levághatják az állatokat, moshatják. A háznak igen, de az Úrnak nem szolgálhatnak. Ez olyan, amit Pál apostol ír a Timótheusi levélben: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindaz, aki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany és ezüst edények vannak, hanem fából és cserépből valók is. Hogyha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, hasznos edény lesz, megszentelt, hasznos a gazdának. Vagyis az edénytől is függ, az embertől, tőlem is függ, hogy az Úr milyen edényként tud használni. Azt mondja Pál apostol több helyen a leveleiben, hogyha valaki presbiter vagy püspök, vagy vén, aki az Úrnak szolgál, annak jó bizonysága legyen a kívül valók előtt is, különben az ördög tőrébe esik. Nemcsak az Ószövetségben volt így, nemcsak itt Ezékiel látomásában, hanem most is így van. Hogyha az ember nem a helyén áll, és eltévelyedik az Úrtól, különösen az Úr szolgáira vonatkozik ez, nem kaphatja vissza azt a szolgálatot többé. Én tudom, hogy ebből sok vita szokott lenni, és sokat szoktak hivatkozni Dávidra, hogy Dávid is vétkezett, és a végén ugye csak király maradt. Megbánta Dávid, amit tett, megalázkodott az Úr előtt. De nem olyan király volt már utána ő: el kellett menekülnie, és visszavitette a ládát. Egész élete végéig mindig viselte annak a lépésének a következményeit. Most erre nem akarok kitérni. Sádók fiai A negyedik dolog pedig: „De azok a lévita-papok, a Sádók fiai, a kik a szenthelyemhez való szolgálatomban foglalatosak voltak, mikor Izráel fiai eltévelyedtek tőlem, ők járuljanak én hozzám, hogy szolgáljanak nékem és álljanak én előttem, hogy áldozzanak nékem kövérséggel és vérrel, ezt mondja az Úr Isten. Ők járjanak be az én szenthelyembe, és járuljanak az én asztalomhoz, hogy szolgáljanak nékem, és legyenek foglalatosak az én szolgálatomban” (44,15-16). Volt a Lévitáknak egy része, akik közé Sádók is tartozott, akik akkor sem tévedtek el, amikor eltévedt egész Izrael. Akkor sem, amikor a Lévita papok sokan a bálványnak áldoztak. Akkor sem, amikor a szenthelyen mások feladták a szolgálatukat, és a körülmetéletleneket engedték be. Ők akkor is hűségesek maradtak az Úrhoz. És azt mondja az Úr, ebben az új templomban ők járuljanak énhozzám, a többiek ne járuljanak. A többiek szolgálják a házat, engem ne. Engem csak a Sádók fiai szolgáljanak. Vagyis, mi volt az az
időszak a papok és Léviták számára, amikor eltévedt Izrael? A próba ideje, hogy ők eltévednek-e a néppel együtt, vagy hűségesen ragaszkodnak az Úrhoz? És látjuk, hogy a Léviták egy része nem állotta ki a próbát, a Léviták másik része pedig igen. És akik kiállották a próbát, azt mondja az Úr, ez a jutalma, ez a következménye: magamhoz bocsájtom, közel jöhetnek Hozzám, nekem szolgálhatnak. Csak annyit befejezésül még, hogy felolvasnám a Korinthusi levélből azt a két Igét, ami arra vonatkozik, hogy a mi testünk a Szent Szellem temploma. És ennek a templomnak is ez a törvénye: Igen szentséges az. „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1Kor 3,16). „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi” (1Kor 6,19-20). Ámen. Debrecen, 1989. szeptember 20.
