Judit Stora-Sándor /
ÉVÁTÓL A ZSIDÓ-AMERIKAI HERCEGNOIG A nők komikus ábrázolása a zsidó irodalomban z európai kultúra két alapmodellből indul ki: az ókori Görögországból és a bibliai világból. Ezek szolgáltatják azokat a mintákat is, melyekből az európai irodalom kialakult. Bár a két irodalom által ábrázolt világ értékei és maga az ábrázolás módja eltér egymástól, mindkettő egyazon egyetemes nagy témák köré rendeződik. Ezek egyike a szerelem, ami végül is természetes, minthogy az emberiséget kezdettől fogva mindmáig két nem alkotja: a nő és a férfi; s hogy ily módon az európai irodalomjelentős része szerelmi kapcsolataik boncolgatásában, megviIágításában, magyarázatában és elemzésében merül ki. Az első, amit a tévedés minden kockázata nélkül legszögezhetünk, a művek szerzőire vonatkozik: mind férfiak voltak. S ez arra az állításra bátorít fel, hogy az ezeket a műveket benépesítő női alakokat a férfiképzelet művének tekintsük. Bár nem tagadható a mindennapi élet valóságos modelljeinek hatása sem, amint ezek az irodalmi alkotás tárgyává válnak, alkotóik egyéni ihlete átformálja és megváltoztatja őket. Így, az ábrázolásmódok sokfélesége ellenére, bizonyos egyöntetűség figyelhető meg köztük az évszázadok során. Ez az egyformaság sehol sem olyan szembeötlő, mint a komikus irodalomban. Számtalanszor kimutatták, hogya műfaj egyik alaptörvénye a komikus típusok állandósága, a nők és a férfiak esetében egyaránt. Egyesek arra is utalnak, hogy ez az állandóság tudatalatti jelentést takar. 1 Mielőtt áttérnénk a komikus irodalom hagyományos nőalakjainak leírására, meg kell vizsgálnunk ezekben a korai irodalmi művekben megjelenő nőalakok uralkodó vonásait. Ezt követően választ keresünk a férfiak tudatalatti motivációjára. A világ kettős, görög, illetve zsidó felfogásában a nő: csapda. Így jelenik meg a két első műben, melyet összevethetünk, a homéroszi költeményekben és a Genesisben. A görög költő művében, bármilyen veszélyes is a férfi számára, a női csáberő nincs híján a férfira ható bájnak és kellemnek. Ez a szépség azonban olyan veszedelmes, hogy ha-
lálba is taszíthat. A sokesztendős nyomorúságba és megszámlálhatatlan emberi életbe került trójai háború eredendő oka Heléna szépsége volt. De itt egy olyan történelmi eseményről van szó, amely az ismert világnak csak egy részére vonatkozott. A Genesisben az egész emberiség sorsa dől el a nő egyetlen cselekedete által. A Biblia csupán sugallja ennek a tettnek valódi természetét, annyit azonban határozottan tudomásunkra ad, hogya nő hajlik a csábításra. A rabbinikus irodalmi magyarázatokat tartalmazó agádában a nő bűne már nyíltan szexuális természetű. 2 Mindnyájan ismerjük ennek a következményeit, melyek közül az ember halandó volta nem a legcsekélyebb. A nő szexualitása halálos veszéllyel ér fel a férfi számára: bujaság a katasztrófákhoz vezet. Homérosz után négy évszázaddal a nagy tragédiaírók már nem is énekelnek női báj ról és kellemről. A nő "mindenekelőtt has, ... gyomor és nemi szerv, szigorúan alávetve természetes szükségleteinek".3 A nő örökös féktelen nemi vágya gyilkos őrület. A hívő zsidók életét meghatározó rabbinikus juadizmus a talmudi idők (vagyis az első keresztény századok) óta fenyegetésnek érezte a férfira nézve a női vonzerőt. Nemcsak a templomban különíti el egymástól a nemek et, hanem tartózkodást követel a női viselkedéstől, és számtalan tilalmat kényszerít a férfiakra. Erkölcstelennek minősül például, ha férfi meghallga~a egy nő énekét, megpillan~a a haját, vagy mögötte megy az utcán. A törvény egyedül a házasság keretein belül ismeri el a szexualitást. A házasságnak ez a felfogása eltér az athéni társadalométól, ahol azt nemcsak szükséges rossznak, hanem veszélyes intézménynek is tekintik, mert benne a férfi ki van szolgáltatva a nő uralmának, aki elfecsérelheti vagyonát, sőt az életére is törhet. A zsidók által ideális állapotnak tekintett, a görögöknél (majd később, a kereszténység első évszázadai alatt) viszont szükséges rossznak tartott házasság a férfi nő feletti uralmát van hivatva biztosítani. Azt a szörnyű veszedelmet, melyet a nő nemisége jelent, a belőle eredő hatalmat megszelídítve, a házasságban kell legyőzni. Ilyen kártékony 43
s egyszersmind elengedhetetlenül szükséges hatalommal rendelkező lény megoldhatatlan fejtörést okoz az emberi szellem számára, amely ezeknek az ellentmondásoknak elsimítás ára törekszik. A kereszténység úgy vélte, rátalált a megoldásra, a nő megkétszerezésével: szent anya és ártatlan szűz egyik oldalról, a Gonosz cinkostársa, Éva lánya a másikról. A nemiségétől megfosztott nő csupa jóság és megértés: kolostorába zárva, egyedül Isten szolgálatának szentelve többé nem is háborgatja a férfi tudatát. A bökkenő csak az, hogy a nők túlnyomó többsége továbbra is a mindennapi életben létezik. Amíg a fiatal szűzlány semmilyen félelmet nem kelt, mihelyt nővé és hitves sé válik (a kettő szükségszerűen egybeesik), a szexuális hatalmából fakadó összes félelmet felébreszti, köztük a szaporodást is. Ennek ellenére, a társadalom, minden társadalom, öröktől fogva azt állítja, hogy a férfinak uralkodnia kell a nő fölött, s az a törvény, amit ő diktál. A férfi felsőbbrendűségét Görögországban éppúgy kikiáltja, mint Rómában, a Bibliáról nem is szólva, mely teljes határozottsággal foglal állást ebben a kérdésben: "vágyakozni fogsz férjed után és ő uralkodik rajtad" (Genesis, 3:16), mondja Isten a nőnek a bűnbeesés után. Egyszerű elképzelés, melyet ugyanaz az írás megcáfol, hiszen számtalanszor hangsúlyozza, hogy a férfira nézve a legnagyobb csapást házsártos vagy házasságtörő felesége jelenti (Példabeszédek könyve: 21:9, 21:19; 25:24; 27:15; ill. Példabeszédek könyve: 6:24-26; 30:20; Ózeás: 2:4-7). Az antik és bibliai világkép ből elénk táruló nőábrázolást az ellenségesség, ha nem maga a félelem hatja át. A nő szexualitása ártalmas, mert bujaság és ellenállhatatlan csáberő kíséri. Mivel a nő a férfinál alacsonyabb rendű, alá kellene vetnie magát a férfi törvényének, ahelyett azonban, hogy ezt tenné, vitatja a férfi uralmát, és szembeszáll azokkal a megkötésekkel, melyeket a férfi rá szeretne erőltetni. Honnan ered a nőnek ez a hatalma, mely vidáman felcseréli a társadalom által oly gonddal kidolgozott szerepeket? Az ember életében egyetlen olyan időszak van, mikor teljességében egy és ugyanazon személy uralma alatt áll: a csecsemőkor, amelyben osztatlanul uralkodik egy egyszerre szeretett és gyűlölt tekintély: az anya. Íme, itt vagyunk a férfiképzelet tudatalatti jelentésének legmélyén, amelyből ezek a nőalakok hosszú évszázadok során, amíg egyedül a férfiak forgattak tollat, előbukkantak. Ebből a szempontból, sematikus intrikával és sztereotíp alakjaival, a komikus irodalom különösen árulkodik a tudatalatti ihletettség közös forrásáról. E nőszereplők valamennyien az anya imágójára épülnek. A mindenható anyát a hárpia vonásai elevenítik meg: ő a komikus műfaj egyik legelterjedtebb nőalakja. Könnyű felismerni gyermekkori 44
eredetét. Minden gonosz nő h;tilamos arra, hogy a férfit gyermeki állapotba süllyessze vissza. Éppen úgy, ahogy távoli modellje, a csecsemőkori anya, a hárpia is hatalmas fékező erőt jelent a férfi örömkeresése előtt a szexualitás és az egyszerű szórakozás területén egyaránt. A csábító és kielégíthetetlen házasságtörő asszony szintén az anyára utal, aki az első kiélhetetlen vágyak tárgya volt, s aki az apát a fiú elébe helyezte. A hárpia és a házasságtörő asszony s gyakran a kettő kombinációja, a komikus irodalom leggyakoribb típusai. Mellékesen még számos egyéb hibával is rendelkeznek, amilyen a szószátyárság, kacérkodás, tékozlás, kíváncsiság, és még sorolhatnánk, de ezek mind másodlagosak ahhoz a két alapvonáshoz képest, melyek a férfira nézve fenyegetőek: az uralkodni vágyás és az árulásra való hajlam. De miképp válnak ezek a tragikusan megélt konfliktusok a komikum forrásává? A férfi nevetéssel védekezik a félelem ellen, amelyet a női természet kelt benne. E gátlásoknak a nevetésből eredő pillanatnyi feloldódásában azok az elfojtott, erőszakos és obszcén hajlamok elégülnek ki, amiknek tárgya az anya volt. Az a tény, hogy a házasság évszázadokig a komikus szerzők kedvenc témája volt, csak megerősít bennünket a műfaj gyermeki eredetét feltételező elméletünkben. Valóban a házastársi kapcsolat mutatja leghívebben a gyermeknek az anyától való függőségét. Mindamellett bármennyire meghatározóak is a tudatalatti tényezők, irodalmi kifejezésükben az adott korszak vagy kultúra uralkodói elveinek megfelelően módosulnak. A család státusa, melytől a nőé is függ, döntő a nő komikus ábrázolásában. A zsidóságban a házasság a zsidó élet központját alkotó intézmény. Nemcsak javasolt, de mindenek fölött álló, szent kötelesség. "Nőtlenségben élni éppoly súlyos bűn, mint gyilkosságot elkövetni" -, mondja a Talmud Gebamót, 63b). A nőnek mind státusa, mind anyagi léte ettől függ. Ami a válást illeti, bár a kezdeményezés egyedül a férfié, a nőnekjogában áll azt visszautasítani. Érthető, hogya nő a házasság meggyőződéses védelmezője, s minden erejével annak szilárdságáért küzd. A középkor két népszerű szatírája, a XIII. században élt Ibn Sabbáj Júdás adománya - A nők ellensége, és a XIV. századi Jedaja ben Abráhám Bederszi A nők barátja című művének központi témája a feldühödött nők ádáz küzdelme, hogy megvédjék a házasságot, és megakadályozzák a jogosulatlan válásokat. Míg természetük alapján a hárpiákkal azonosíthatók, egyben a zsidó környezet s;tiátos típusait testesítik meg. A Törvényt képviselik, mely ellen a férfiak küzdenek, és természetesen övék a győzelem. Az agádát és a midrás t benépesítő mesék, fabulák, közmondások, kisebb változtatásokkal, nagyrészt egy közös keleti ere-
detű forrásból származnak. A Keletet itt tágan kell értelmeznünk: Indiát épp annyira beleszámítjuk, mint a Földközi-tenger partvidékét. Ennek az irodalomnak egyik alapvonása szellemének mélyről fakadó nőgyűlölete. A házastárs zsémbes, kíváncsiságra és fecsegésre hajlamos természete valamennyi középkori műben megjelenik, és a zsidó irodalom egyszerűen csak átveszi ezeket a szokványos sémákat. Ugyanakkor, a középkori francia fabliau-kkal és farce-okkal ellentétben, a házasságtörő nő még a profán zsidó irodalomban semjelenik meg. Csupán feltételezhető, hogy, éppúgy, mint az ókori Rómában, ennek oka a családi élet épségben való megőrzésének szükségességében keresendő. A zsidóságban, ahol a házasságtörő asszonyt olyan súlyos büntetéssel sújtják, ez a téma nehezen válhatott volna tréfa tárgyává. Hasonló a helyzet a XIX. századi amerikai irodalomban, melyben a házasságtörő asszony csak tragikus környezetben fordul elő. (Hawthorne, 1850) Dél-Európában, a spanyol aranykor után, sem a provence-i, sem az olasz zsidó irodalom nem hozott semmi figyelemre méltó újítást a humor területén. Valójában a világi irodalom, a hászkálá megjelenéséig, továbbra is ugyanabban a szellemben és ugyanazokért a hibákért folytatta a női nem ostorozását, melyet már a Bibliában is megtalálunk. A jiddis irodalomhoz kell fordulnunk, hogy megvizsgáljuk a nő komikus ábrázolásában fellelhető sajátos zsidó jegyeket. A jiddis nyelvű zsidó irodalom kezdetben nem mutat fel számottevő eredeti művet se Németországban, se Kelet-Európában. A környező európai irodalomban ekkor divatos lovagregényekből vesz át epikus és lovagi ciklus okat, s ezekben juttatja érvény re a zsidó erkölcs bizonyos elemeit. A gettó lakói azonban sokkal inkább vonzódnak a bibliai és talmudi idők óta ismerős műfajokhoz: a mesékhez, parabolákhoz, közmondásokhoz, legendákhoz. Ezek vallásos szellemben gyökerező tanító célzata jól megfelelt egy közösség szemléletmódjának. Az ősi forrásokból származó történetek mellett lassanként megjelentek azok is, amelyek már a gettóban születtek, és amelyeket az emberek maguk közt szerettek mesélni. A népszellem bőségesen talált ki mindenféle "tréfás" történetet, s ezeket a XVII. századtól kezdve Kelet-Európa gettóiban különböző kiadásokba foglalták. Ezekben a történetekben, éppúgy, mint az igazi "zsidó" történetekben, melyek akadálytalanul sorjáznak a XX. századig, a nő komikus képe nem sokat fejlődött a középkor óta. A főszerep továbbra is a házsártos feleségé, jellemző vonásai pedig "frigidity, stupidity and greed" (hidegség, ostobaság és mohóság), ahogy ezt Esther Fuchs cikkében hangsúlyozza. (1986, 114. o.) A hidegség minden kétséget kizáróan "új tökéletlenség", melynek eredetét bajos lenne
kinyomozni, tartós természetét azonban meg kell állapítanunk, mivel az amerikai irodalomban majd száz év múltán ismét felbukkan aJewish American Princess GAP) = Zsidó Amerikai Hercegnő (ZSAH) egyik állandó jellemvonásaként. A gettó életének puritanizmusa mellett a szenvedélyes szerelem fogalmának hiánya nagy szerepet játszhatott kialakulásában. Valószínűleg erkölcsi-vallási tiltás ról van szó, semmiképp sem a valóságról. A szerelem mint házasságtörés, bizonyára nem hiányzott a zsidók életéből sem, minthogy ezek a jelenségek mindig minden emberi csoport életének részei voltak. A Bibliával ellentétben azonban a rabbik szigorú erkölcsi rendszere nyomásként nehezedett az irodalmi megjelenítésre, ahogy ez oly gyakori a merev vallási előírásoknak alávetett korszakokban. Azt is feltételezhetjük, hogyastetlben uralkodó nehéz életkörülmények közt felmerülő anyagi gondok kedveztek a humornak, amely kifejezést adott ezeknek a kényszerhelyzeteknek. Innen a sadhenről szóló történetek bőséges elszaporodása, melyekben a lány csupán kereskedelmi ügylet tárgya, és a cél a lehető legelőnyösebb üzlet megkötése. Az egyetlen új, humorosan ábrázolt figura az anya, akinek túláradó gondoskodása a gyermekre nehezedik. A hangnem azonban jóindulatú: meszsze vagyunk a mai amerikai szerzők tolla alól kikerülő kasztráló Jewish Mothertől. Amit a XIX. század közepéig a stetl irodalmáról megállapítottunk, arra a korszakra is vonatkozik, melyben az első nagy jiddis szerzők, Mendele Mohér Szforim, Jicháq Lejbusz Perec és Sólem Aléhem születtek. A lényegében a gettó életének szatirizálására irányuló héber nyelvű hászkálá irodalom túlságosan a rabbik uralma alá vetett férfiak maradi erkölcseinek ostorozásával foglalkozott, különösen haszid körökben. Jelszóvá vált az a törekvés, hogy a zsidókat kiemeljék a középkorból, és európai polgárokat formáljanak belőlük, s ez a jelszó egyaránt vonatkozott nők re és férfiakra; a nők helyzete kétségkívül csak másodlagos kísérőjelenségnek tűnhetett ahászkala szatiristáinak szemében. Ez az a korszak, mikor a tanulás egyre több és több nő számára válik elérhetővé, és mikor az irodalmárok, például Franciaországban, Angliában és az Egyesült Allamokban felháborodva támadnak a kékharisnyákra. Kelet-Európában egyre több zsidó lány tanul az egyetemeken, egyre többen vesznek részt a közéletben, és ezt a jelenséget a fejlődés partizá~ai jó szemmel nézik mint az erkölcsi szokások fejlődésének egyik pozitív elemét. Ezek a nők a férfiak pártatlan szövetségesei a zsidó élet megújulásáért való küzdelemben, s intellektuális ambícióiktól a férfiak nem érzik magukat fenyegettetve. Egyébként az irodalmi életben csak kevesen vesznek részt közülük. 45
Mielőtt a kelet-európai zsidók nyomában átkelnénk az Atlanti-óceánon, meg kell vizsgálnunk a különböző európai országokban s azok nyelvén íródott zsidó irodalmat. Ennek az irodalomnak a módosulását nem annyira a nyelv változása határozza meg, mint inkább a nyitás a külvilág felé, a gettó jelképes falainak átlépése. Az asszimiláció és a hagyományőrzés között félúton álló zsidók számára - máshol "átmeneti zsidóknak" neveztem őket (Stóra-Sándor, 1984) - csakugyan felmerül már a csábítás problémája. Itt természetesen a Másik elcsábítására való képességről van szó, ami azok szemében, akik ennek a külső világnak az elismerésére törekszenek, a siker próbakövét jelképezi. Minthogy itt is férfiszerzőkről van szó, az idegen, a nem zsidó nő feletti szerelmi hódítás valódi győzelemmel ér fel, mely még a· vagyon vagy az irodalmi hírnév megszerzésénél isfelemelőbb. Míg a nyugat-európai irodalomban "szép zsidó nő" évszázadokig a csábítás jelképes alakja volt, a modern jezabelekhez és delilákhoz vonzódó zsidó férfi témáját olyan szerzők, mint Heine, Zangwill vagy Babel is iróniával kezelik. Az Atlanti-óceánon túli zsidó irodalom valamennyi leírt szterotípiát átveszi, újakkal is tetézi ezeket, és a nőalakok megteremtésében figyelemre méltó módon sikerült két különböző nőgyűlöletet összeházasítania: a zsidót és az amerikait. Előre le kell szögezni, hogy ez a társítás ellenállhatatlanul komikus hatásokat teremt. Többek között ezzel magyarázható ennek az irodalomnak a nyugati világban elért hatalmas sikere. A leglényegesebb és legújabb komikus nőtípust a Zsidó Anya alakjával teremtik meg. Ez többféle jogcímen is újdonságot képvisel a komikus nősze replők portrégalériájában. Az anya komikus ábrázolása általában erősen burkoltan jelenik meg az irodalomban, ami az ehhez a sértéshez fűződő bűn tudattal magyarázható. Míg a középkori farceokban és fabliau-kban a házsártos nő és a csábító nő néha egyazon szereplő személyében jelentkezik, anyai mivoltuk soha nem idéződik fel: egyszerűen csak feleségek. Az amerikai zsidó szerzők, és itt elsősorban Philip Rothra gondolunk, az irodalomtörténetben először, egy komikusan félelmetes anyát keltenek életre, aki egyszemélyben házsártos nő és csábító, és akinek csábereje saját fiára irányul.
Hogy megértsük azt a folyamatot, mely a kedvesen kifigurázott jiddise máméból egy szörnyen elnyomó Jewish Mothert teremtett, végig kellene követni a zsidó nő fejlődését a kelet-európai stetltől a hatvanas évek Amerikájáig, mely arra az idő szakra esik, amikor a bevándorlók harmadik generációja irodalmi hírnévre tett szert. Ezt a fejlődési folyamatot részletesen ismertetik az Amerikában élő zsidó nőkről szóló művek (Baum et al, 1976, Koltun, 1976), és ezeknek a szerzői hangsúlyozzák 46
azt a változást, melyet az amerikai társadalom a zsidó család és különösen a nő imázsára és szerepére rákényszerített. A stetiben a feleségnek gyakran kellett a család anyagi megélhetéséről gondoskodnia, így fejlődött ki "erős személyisége és éles üzleti szelleme" (Koltun, 1976, 273. o.), mely különösen a második világháborútól kezdve eltér az amerikai középosztályban előírt nőideáltól. Ennek az eszményi feleségnek nemcsak saját személyiségét kellett teljesen háttérbe szorítania, hogy férje társadalmi és karrierbeli előlépés ét biztosítsa, egyben kifinomult és csábító "lady" -vé is kellett válnia. Anyaként fel kell magát áldoznia gyermekei jólétéért, de semmiképpen se gátolhatta azok függetlenségi törekvéseit. A nő ilyenfajta beállításának logikus ellenpárja az a férfieszmény, mely nem hazudtolja meg az öröktől fogva érvényes amerikai hagyomány férfiideálját: férfiasság, uralkodás, hatalom a családon belül. Kétséges, hogy ez az eszmény valósággá vált-e az amerikai családon belül. Ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy a harmadik generáció írói hittek ebben az ideálban, és a zsidó család komikus ábrázolása minden egyes vonást ennek az idilli képnek megfelelő vonásaival ütköztet. Az apa gyenge és a háttérben marad, az anya uralkodó és mindenható, és a fiú a dicsőséges áldozat kétes szerep ét biztosítja. Az anyai gondoskodás áldozataként ugyanakkor ő az anya teljes figyelmének kizárólagos tárgya, egyetlen szerelme, egész életének közpon~a. Bruce Jay Friedman, A Mother' s Kísses (1964) és Philip Roth Portnoy' s Complaint című regényében a megviselt fiú mintha végig azt mondaná: "Én vagyok az, egyedül csak én, akit szeret." Ez a házsártos-csábító nő egyedülálló a nő komikus ábrázolásának történetében. Míg a házasságtörési komédiákban az oidipuszi háromszög az apát, fiút és anyát helyettesítő férj-szerető-feleség-kapcsolatban és a betöltött incesztus által valósul meg - amely kellő módon álcázott ahhoz, hogy ne járuljon bűntudattal -, jelen esetben a fantáziás cselekmény a szülők közti szerelemnek a fiú javára történő tagadásában jelenik meg, és természetesen beteljesült aktus nélkül. Ez jelzi számunkra a fantáziaszülemény végletes infantilizmusát, mely jól megfelel a sZemil szereplő elemzésének, akit Goldman "boyman" -ként (fiúférfi) minősít (1967), Fiedler pedig "overgrown scout" -nak (túl nagyra nőtt cserkészfiú) (1971, 66. o.) nevez. Az apa-fiú-kettős kapcsolata az Ödipusz-komplexusnál korábbi pszichikus állapotra utal vissza. A tabló azonban egy másik összetevőt is tartalmaz: a sikszét. Megvizsgáltuk már a "szép idegen" jelentőségét a gettót elhagyó zsidó számára. Ez a társadalmi jelentés az általunk felidézett családi komédiában mindig jelen van, de egyéb tényezők is közrejátszanak. A belső, oidipuszi tilalom a külső tilalomra, az exogámiára tevődik át. Ezt a tilalmat az anya mondja ki, ő képviseli a Tör-
SZALAY LAJOS RAJZA
vényt, és nem az apa, ami egyezik az amerikai komikus hagyománnyal, mely a XIX. század óta a nőt mint a hagyományos értékek szócsövét jeleníti meg. (Habegger, 1982). A törvény, amelynek a nő védelmezőj éül lép fel, természetesen a házasság. Több évszázad elteltével újra a zsidó élet mély ében találjuk magunkat, melynek szent kötelessége a családalapítás. És akár a középkorban, a férfiak e parancsolat tiszteletben tartására kényszerítve üldözöttnek, sőt egyenesen sarokba szorítottnak érzik magukat. A nő komikus ábrázolásának történetében teljességgel eredeti alkotás a Jewish American Princess (Zsidó Amerikai Hercegnő), aki a Zsidó Anyához hasonlóan hajlik a házasságkötés előmozdítására. Anyjával ellentétben azonban a zsidó nőknek ez a már amerikai talajon született harmadik generációja csak saját önös érdekeivel törődik . Íme, e fiatal női szereplő A zsidó nő Amerikában cÍmű műben lefestett néhány soros képmása: ("A Hercegnő örökölte a Mama hücpéjét, energiáját, ellentmondást-nem-tűrését, de míg a Mama a gyermekeire irányítja figyelmét, a lányt úgy mutatják be, mint aki jövendőbeli férjére koncentrált - valakire, akin majd ő is uralkodhat, akit manipulálhat, s aki majd biztosítja számára azokat az anyagi javakat, melyekre állítólag oly hőn vágyik.") (Baum et al, 1976, 251. o.). A ZSAH-ot egyetlen dolog érdekli, a siker, de nem a sajátja, hanem jövendő férj éé. Pontosabban, az anyagi sikerről van szó, amely az elkövetkezendőkben az ő érdekeit is szolgálja. Hol vagyunk már a stetl nőitől, akik vállalták a családi jólét biztosítását, hogy férjük a szent tanulmányoknak szentelhesse életét! Ez pedig azt bizonyítja, hogy amit az írók sok esetben a zsidó szellemnek tulajdonítanak, az valójában az amerikai
erkölcsből származik, mely ebben az adott esetben kitágítja az anyagi sikertől elválaszthatatlan társadalmi felemelkedésre összpontosító polgári erkölcsöt. S mint általában, itt sem nehéz bűnbakot lelni, akire áthárítjuk a rossz cselekedetek következményeit. A komikum megengedi, hogy ez a művelet bűntudatmentesen jöijön létre. És a nőírók? Hoznak-e ők bizonyos változást a nő komikus megjelenítésében, ahogy ezt joggal hihetnénk? Csak részben. Olyan környezetben, ahol férfiak uralják az irodalmi életet, a nők ugyanazokat a komikus sztereotípiákat hajlamosak előál lítani, mint férfikollégáik. Ez a női sztereotípiáknál még szembetűnőbb. Ennek a "követésizmusnak" (kopirizmusnak) számos oka van; említsük meg egyszerűen annak a nehézségét, hogy egy nő kiélje agresszivitását, ha egy szűk körben akarja elfogadtatni magát. Márpedig a tréfálkozás nem ártatlan dolog: a humort valaki vagy valami ellenében használjuk fel. Kezdetben jobb a mások által kitaposott ösvényt követni. Így a lányait rögeszmésen férjhez adni kívánó zsidó anya témáját is átvették a regényírónők. Ebből a szempontból két egymástól annyira elütő mű, mint Gail Parent Sheila meghalt és New Yorkban él és Erica Young Félelem a repüléstől cÍmű regénye hasonlít egymásra. Ezzel szemben a ZSAH nem jelenik meg a női humoros irodalomban. Míg ezek a harmadik generációs nőírók továbbra is második generációból származó anyáik áldozatának érzik magukat, egyáltalán nem éreznek rokonságot a Jewish American Princess önző, uralkodni vágyó nőtípusával, akit legfőképp az érdekel, miképp elégíthetné ki gazdagság utáni vágyát. Épp elenkezőleg, míg a ZSAH a férfiak számára a "családi élet csapd;iját" jelképezi (Baum et al, 1976. 253. o.), ezek a nők a házasodás áldozatainak érzik magukat, a családi élet alávetettjeinek. A hetvenes évek feminista mozgalmának segítségével egy egész sor regény fog litániába a lányok vagy fiatal feleségek által elviselt boldogtalanságról a társadalomban, amely olyan szerepeket erőszakol rájuk, melyeket nem tudnak vagy nem akarnak vállalni. A slemil nemet cserél, s e női slemilek patetikus-komikus panaszai oldalak százait töltik meg. Ami a csáberejüket illeti, azt csak ritkán állítják szembe a sikszéével, vagy csak bizonyos esetekben, közvetett módon, olyan külső jegyek kapcsán, amelyeket tipikusan zsidósnak, tehát nemkívánatosnak tartanak. Akár vonzóak azonban, mint Isadora a Félelem a repüléstől-ben (Young, 1974), Sacha a Memoirs of an Ex-Prom Queen-ben (Shulman, ,,1972), akár "overweight" (túlsúlyosak), mint Sheila (Parent, 1972), szerelmi életük mindenképpen kudarcok sorozataként jelenik meg. Ez azonban a slemilek magától értetődő sorsa és a műfaj törvénye. A szexuális vonzerőtől megfosztott zsidó nő és a túláradó szexualitás ú nem zsidó nő ellentéte j ele-
47
nik meg Cynthia Ozicknál. Nála ez az ellentét a zsidóság és a többistenhit közötti alapvető, kibékíthetetlen ellentétb ől fakad. A nem zsidó nő a sokistenhívő világgal kötődik össze, és csillapíthatatlan szexualitása pusztító erejű. Két novellájában - Puttermesser: munkássága története, ősei, utóélete és Puttermesser és Xanthippe (Leviathan, 1983) - Ozick egy
nevetséges, tudós öreglányt hoz létre, Puttermessert, akinek a prágai Lőv rabbi mintájára sikerül egy női gólemet teremtenie: Xanthippét. Ez a figura a kéjvágyó nő sztereotípiája, akinek üzelmei már-már vesztébe sodOlják New York városát, mikor Puttermessernek végre sikerül eltüntetnie a színről. Míg Xanthippé alakja a görög irodalomra utal vissza, amely a nő szexuális képességeiben csapdát lát (l. feljebb), Put termes se r egy másik alaptípust képvisel, amely itt jelenik meg először a zsidó irodalomban: a vén kékharisnya alakját. A tudós nő sztereotípiája, aki igen gyakran vénlány, a XVII. századtól kezdve bukkan fel az euró- · pai irodalomban. Többnyire rendkívül nevetséges szereplő. (Stóra-Sándor, 1989.) Ozick hősnője a görög nőkép egy másik tradíciój ához nyúl vissza: a szophéhoz, a félelmetes intellektushoz, akitől úgy kell menekülni, mint a pestistől (Nancy, 1983). Ezért olyan nő, akiben a komikus ábrázolásának legrégibb hagyománya elevenedik meg, még ha Ozick esetében inkább egy fantasztikus-groteszk, mint egy valóban komikusnak nevezhető környezetről van is szó. Milyen következtetést vonjunk hát le e tanulmányból? A komikus típusok állandósága a tudatalattiról tanúskodik, mely fontos mozgató rugó megalkotásukban. Láttuk, hogy a sztereotípiák változása mennyiben köszönhető a zsidóság hagyományának, és a zsidó élet különböző országokban végbement, egymást követő változásainak. Az ősi férfinevetéshez felzárkózik a viszonylag új női nevetés, melynek éltető rejtélyeit és tudatalatti fantáziaszüleményeit még ki kellene deríteni. Ki nevet kin? Hogyan? És miért? Íme a kérdések, melyek Platón és Arisztotelész óta nem szűntek meg furdaini azokat, akik rászánják a fáradságot, hogy feltegyék őket. Az itt adott válaszoknak nem sikerült felfedni a nevetés titkait. Ebben nincs is semmi meglepő. A komédia szereplői csupán viszszautalnak az emberi vígjáték örök típusaira. Szerencsére nekünk, kutatóknak, ez a vígjáték bősége sen szolgáltat anyagot arra, hogy megtölthessük vele cikkeinket, könyveinket vagy akár egész életünket ...
IRODALOM Baum Ch. , Hyman P. , Michel, S. (1976), Thejewish Woman is America, New York: The Dial Press. Fiedler, L. A. (1971), To the Gentiles , New York: Stein and Day. Freud , S. (1960), Jokes and Th eir Relation to the Unconsciou s, ford . és szerk. by Strachey J., New York: W. W. Norton. Friedman, B. J. (1964), A Mother's Kisses, New York: Simon and Schuster. Fuchs, E. (1986), Humor and sexism: The case of the Jewish Joke, in Ziv, A. szerk. ,Jewish Humor, Tel-Aviv: Papyrus . Goldman, A., (1968), Boy-man, Schlemiel: The Jewish Element in American Humor, in Mindlin M. szerk. Explorations , Chicago: Quadrangle Books . Grotjahn, M. (1966), B eyond Loughter: Humor and the Subconscious , New York: McGrawHill. Habegger, A. (1982), Gender, Fantasy , and Realism in American Literature, New York: Columbia University Press. Ibn Sabtáj , Júda benJicháq ha-Lévi, (1543, l. kiadás), MinhatJehúda . Szónéhanásím, (The Gift ofJudah. The Wo men Hater). Constantinople. Jedaja ben Abraham Bederszi (ha-Penini), (1884. 1. kiadás), Óhév násím, (The Lover ofWomen), Berlin. Jekels, L. (1926), Zur Psychologie der Komödie (On the Psychology of Comedy) Imago, XII, 328--335. Jong, E. (1973), FearofF/ying, NewYork: Holt, RinehartandWinston. Koltun, E. (1976), Thejewish Woman . New Perspectives, New York: Schocken Books. Mauron, Ch. (1970) , Psychoeritique du genre comique (Psychocriticism of Comedy), Paris:José Corti. Nancy, C. (1983), Euripide et le parti des femmes (Euripides and the Party of Women), in Lévy, E. ed. La femme dans la société antique (Wo men in Classic Society), Actes des colloques de Strasbourg, AECR, 73-92. Ozich, C. (1983), "Puttermesser: Her Work History, Her Ancestry, Her Afterlife" , "Puttermesser and Xánthippe", in Levitation, Penguin Books. Parent, G. (1972) , Sheila Levine Is Dead and Livig in New York, New York: G. P. Putman's Sons. Roth, Ph. (1969): Portnoy-kór, Európa, 1991. Rubinstein, R. L., (1968) The Religiaus Imagination, francia fordítás: 1971 , Paris, Gallimard. Stora-Sandor, J. (1984), L'humour juif dans la littérature de Job a Woody Allen (Jewish Humor in Literature from Job to Woody Allen), Paris: Presses Universitaires de France.
HOCHBERG AGNES FORDfTAsA
A PHILADELPHIAI CHERRY STREET ZSINAGÓGA (1824) METSZETE 1850-B6L
48
