EURÓPAI SZELLEM EURO-ATLANTI KLUB

EURÓPAI SZELLEM IV. szám

2013. május

Az arab tavasz kihatásai

EURO-ATLANTI KLUB

EURÓPAI SZELLEM 4. szám

Az arab tavasz kihatásai

A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÉDELEMGAZDASÁGI TANSZÉKE MELLETT MŰKÖDÖ EURO-ATLANTI KLUB FOLYÓIRATA © 2012 EURO-ATLANTI KLUB

© Bányász Péter, Szarka Evelin, Tusor Anita, Vékony Dániel A kiadvány egészét és az abban megjelenő egyes elemzéseket a magyar és a nemzetközi szerzői jogok védik. A kiadó engedélye nélkül tilos a kiadvány részben vagy egészben történő másolása.

Tartalomjegyzék

Előszó Enisz Gabriella

4

Marokkó két évvel az arab tavasz után Vékony Dániel

8

A közösségi média jelentette veszélyek az „Arab-tavasz” példáján keresztül Bányász Péter

20

Az Arab Tavasz kihatásai: Jordánia – Interjú Jordánia tiszteletbeli konzuljával, Zaid Naffával Tusor Anita

34

Recenzió -- Balázs Péter: Magyarország és Európa Szarka Evelin

58

Előszó: Az Arab Tavasz kihatásai Enisz Gabriella

A nemzetközi média által „arab tavasz” kifejezéssel leírt, a 2010. decemberi tunéziai tüntetésekkel megkezdődött tüntetés- és felkeléssorozat komoly geopolitikai átrendeződéseket, hatalmi, politikai és társadalmi változásokat okozott a Maghreb térségben és a Közel-Kelet országaiban. Az eseménysor a társadalomtudósok számára kedvező lehetőségeket teremt a közép-kelet-európai rendszerváltások lezárulása óta nem tapasztalt dinamikájú, tömeges

Európai Szellem - IV. szám

társadalmi megmozdulások vizsgálatára.

és

politikai

rendszerátalakulások

Az európai példákhoz hasonlóan az arab világban lezajlott események is országonként eltérő sajátosságokat mutatnak mind a mozgalmak által kitűzött és elért célok – a központi hatalommal szembeni fellépés erőteljessége, annak teljes mértékű leváltása iránti igény megléte, a kollektív politikai és egyéni szabadságjogok különböző szegmenseinek fókuszba kerülése -, mind a tüntetések mögött álló mozgalmak hatalomra kerülése, továbbélése, illetve az átalakulások által kiváltott gazdasági változások, politikai destabilizálódás, illetve radikális iszlám szervezetek előretörése tekintetében. Az Európai Szellem ezen számában az egyes országokban lezajlott reformfolyamatok egyedi sajátosságai közül a Marokkóban végbement társadalmi eseményeket elemzi részletesen az első tanulmány. Az egyedi társadalmi változások mellett az arab tavaszhoz kapcsolódó események új típusú társadalmi jelenségek vizsgálatát is lehetővé tették: a tüntetések, valamint a tüntetők követelései és az általuk elért eredmények nyilvánosság elé tárásában nagy szerepet játszottak az érintett országokban is meghatározó befolyással rendelkező médiumok (például: al-Dzsazíra), illetve a tüntetések szervezésében és terjesztésében a különböző közösségi portálok aktív részvétele volt megfigyelhető. A közösségi oldalak felhasználásában rejlő potenciális veszélyeket a kiadvány második tanulmánya fejti ki részletesen. Az arab tavaszhoz kapcsolódó tüntetéssorozatok nagy része lezárult, az eseménysorozat megkezdődését követő több mint két évvel azonban a térség geopolitikai erővonalainak átrendeződése továbbra sem jutott nyugvópontra – lsd. a szíriai események – és az újonnan kialakult politikai struktúrák stabilizálódása sem ment végbe minden országban egyértelműen. Az arab tavasz és kihatásainak kezelése

5

Enisz Gabriella Előszó

emellett felszínre hozott olyan problémákat, amelyek rendezése a jövőben is komoly kihívások elé fogja állítani az Európai Unió tagországait (az Unió menekültügyi politikája és a Schengeni rendszer hatékonysága); illetve saját térségbeli szerepének átgondolására késztetett több nagyhatalmat – elsősorban az Egyesült Államokat és Oroszországot -, így az arab tavaszhoz kapcsolódó folyamatok lezárulásáról még egyáltalán nem beszélhetünk. A kiadvány harmadik publikációja többek közt ezen folyamatok jordán szemszögből történő bemutatását tűzte ki célul. Örömmel közölhetjük, hogy az Európai Szellem IV. kötetében két új típusú publikáció is helyet kapott: első alkalommal jelentethetünk meg személyes interjút, illetve könyvrecenziót a kiadványsorozat 2010 decemberében történt elindulása óta, amelyek elkészítéséért külön köszönetet szeretnénk mondani a szerkesztőség nevében a két szerzőnek, Tusor Anitának és Szarka Evelinnek, remélve, hogy jövőbeli szerzőink a továbbiakban is nyitottak lesznek arra, hogy mind a téma-, mind a műfajválasztás terén egyedi ötletekkel álljanak elő.

6

Marokkó két évvel az arab tavasz után Vékony Dániel

A szerző: Vékony Dániel a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves PhD hallgatója. Fő szakterülete az iszlám, illetve a muszlimok nyugateurópai jelenléte. 2012 tavaszán két hónapot töltött Marokkóban ösztöndíjasként, ahol a politikai átalakulást tanulmányozta.


Több mint két év telt el azóta, hogy a tunéziai és az egyiptomi tüntetések által keltett hullámok elérték Marokkót is. Az arab világ legnyugatibb országában azonban sajátos módon alakult az „arab tavasz“. Ugyan 2011 februárjában még másképp tűnt, végül elmaradt a forradalom. Az elemzéssel azt szeretnénk demonstrálni, hogy - bár jelentős változások zajlottak le 2011 februárja óta – ezek a változások a király és a köré szerveződő érdekcsoportok vezetése alatt zajlottak. Ezért úgy gondoljuk, ennek a reformfolyamatnak az esetében egy felülről koordinált eseménysorról beszélhetünk. Sikeresnek mondható a királyi udvar törekvése, amely során a reformokkal kapcsolatos kezdeményezést magához ragadva a saját képére formálta - a változásokat megtartva - a hatalmi kulcspozíciókat. Mint lejjebb látni fogjuk, a király sikeresen monopolizálta a reformokkal kapcsolatos diskurzust, miközben a potenciális kihívást jelentő csoportokat marginalizálta. *** A 712 550 négyzetkilométernyi területen (ebbe beleértendő NyugatSzahara is) valamivel több, mint 32 millió ember osztozik. A népesség 47 százaléka analfabéta, azonban az urbanizáció előrehaladott, a népesség 58 százaléka él városokban. Az inflációt többek között - az állam által több milliárd dollárral támogatott termékek alacsony árai tartják féken. A gazdaság, ha kis bukkanókkal is, de folyamatosan bővül, hála az utóbbi évek jó termésének az elmúlt években felgyorsult a gazdasági növekedés, az államadósságot nem csak sikeresen kordában tartották, de az utóbbi években a GDPhez viszonyított aránya jelentősen csökkent is 1.

1

A gazdaságot érintő további információért lásd: IMF, World Economic outlook September 2011, IMF, 2011. Forrás: http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2011/02/index.htm , illetve UN Data, Morocco, Forrás: http://data.un.org/CountryProfile.aspx?crName=MOROCCO, letöltve 2012.04.27.

9

Vékony Dániel Marokkó két évvel az arab tavasz után

A régió többi országával ellentétben Marokkó királyság, ahol az alavita dinasztia több évszázad óta ad királyokat az országnak. A dinasztia legitimációja több forrásból ered. Egyfelől, a királyi család vissza tudja vezetni a vérvonalát Mohammed prófétáig. Ebből adódóan a király nem csupán politikai, de vallási tekintély is a nép számára. A mindenkori uralkodó vallási szerepét az 1962-ben elfogadott új alkotmány foglalta törvénybe. Eszerint az uralkodó az amir al-mumi’nin, a hívők parancsnoka 2. II. Hasszán, a mostani uralkodó VI. Mohammed apja és elődje a trónon tudatosan épített is erre a szerepre. Ennek egyik jó példája az iszlám világ harmadik legnagyobb mecsete, amely Casablancában található és stílszerűen az ő nevét viseli, illetve a pénteki imán való rendszeres részvétele, amit a mostani uralkodó is folytat, és amit az állami média minden esetben figyelemmel kísér. A királyi hatalom szakrális aspektusa mellett markánsan jelen van a politikai tényező is. Az alkotmány értelmében az uralkodó a kormány feje, ő nevezi ki a miniszterelnököt és a kormány összetételébe is jelentős beleszólása van. Ezen túl Marokkóban a mindenkori uralkodó volt a bírói testület feje is. Emellett a királyi család a dekolonizáció során megszerezte azokat a nagyvállalatokat, amelyeket még a gyarmatosító hatalmak alapítottak és gyarapítottak. Így az udvar kezében vannak olyan vállalatcsoportok, mint az ONA csoport, vagy az ONEP, amely az ország bányatevékenységét vagy a petrolkémiai iparát tartja kézben. Az udvar gazdasági és politikai befolyását a makhzenen keresztül gyakorolja. Ez a réteg nem más, mint az udvarral összefonódott gazdasági és politikai elit, amely nem csak a vállalati szektorban érezteti hatását, de a pártpolitikai szintéren is markánsan jelen van. *** Az egész régióra jellemző tüntetések 2011. február 20-án vették kezdetüket. Ez a dátum végül a tüntetéseket szervező mozgalomra

2

Ezt a címet először Abu Bakr, a Mohammed próféta halála után hatalomra került első kalifa is használta. Az alkotmányról bővebben lásd: C . R. Pennell, From Empire to Independence, Oneworld Publications, Oxford, UK, 2003., 167.o.

10


tapadt, így ez, a több csoportot tömörítő, belső konfliktusoktól terhelt mozgalom a Február 20. mozgalom nevet kezdte használni, és használja azóta is. A Február 20. mozgalom egyértelműen megfogalmazta a követeléseit: alkotmányos monarchiát, a király hatalmának csökkentését, szabad választásokat, a berber nyelv és kultúra elismerését, és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a korrupt elit tagjainak felelősségre vonását követelték. Az udvar azonban jó érzékkel használta fel a mozgalom tüntetéseit. Március 9-én a király egy tévé-beszédben fordult a néphez. E beszéd során a király megfogalmazta, hogy egyetért a tüntetők követeléseivel és kijelentette, hogy ő is változást akar. Ezzel a lépéssel a királynak sikerült átvennie a kezdeményezést a tüntetőktől. Ezek után egy sor olyan intézkedést foganatosítottak, amelyek megpróbálták kifogni a tüntetők vitorlájából a szelet. Többek között a szociális támogatások növelését, az állami tisztviselők fizetésének emelését, és a friss diplomások elhelyezkedésének támogatását jelentették be. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a Február 20. mozgalom imázsának a kikezdése is a média segítségével. Ezen túl engedélyezték a gyülekezést, így a tüntetések immár törvényi keretek között zajlottak. Bár néha előfordult rendőri brutalitás, ezek köszönő viszonyban sem voltak azzal az agresszív fellépéssel, ami II. Hasszán alatt tapasztalható volt3. Az új alkotmány tervezet kidolgozását végző testület vezetésével VI. Mohammed az elismert marokkói alkotmányjogászt, Abdellatif Mennounit bízta meg. Az új alaptörvény kidolgozásában tehát az udvar befolyása érvényesült, a politikai pártok csupán egy rövid konzultációs időszak során tudták véleményezni a tervezetet és változtatásokra javaslatot tenni. Maddy-Weitzman rámutat, hogy az alkotmányozási folyamat során tulajdonképpen azoknak a pártoknak a szerepét marginalizálták, amelyeket az udvar retorikája szerint a

A nagyobb városokban zajló tüntetések ellen a rendőrség legtöbbször nem lépett fel, azonban vidékről érkeztek hírek arról, hogy a rendőrök bántalmazták a tüntetéseken résztvevő személyeket. 3

11


több hatalommal akartak felruházni4. Az alkotmány tervezet végső szövegében végül egy sor olyan újdonság szerepelt, ami változást jelent az eddigi status quohoz képest. A szövegben az ország történetében először említik az igazságszolgáltatás függetlenségének fontosságát. A miniszterelnök jogköre is kibővülni látszott. A szöveg értelmében a király immár köteles a legtöbb mandátumot szerzett pártot felkérni a miniszterelnök személyének kiválasztására, a miniszterelnök megkapta a jogot a miniszterek kinevezésére, és leváltására, valamint a parlament feloszlatására. Itt kell azonban megjegyezzük azt, hogy a király megtartotta a jogot arra, hogy minisztereket delegáljon a kormányba, és a hívők parancsnokának címe is az övé maradt, bár a szent jelzőt kivették a szövegből. Ezzel együtt a király megtartotta a jogot arra, hogy bizonyos kulcsfontosságú tárcák vezetőit ő válassza ki. Ilyen a vallásügyi és a védelmi tárca. A konzultációk végeztével azonban a végleges szöveg az igazságszolgáltatás fejeként mégis a királyt nevezte meg. Az új alkotmány elfogadásáról népszavazást tartottak 2011 júliusában, amit egy intenzív média kampány előzött meg. A királyhoz hű kormány és az udvar szorosan tartva a gyeplőt, nem adott lehetőséget szélesebb körű társadalmi vitára a szöveggel kapcsolatban. A népszavazáson a sajtó szerint a szavazásra jogosultak 73 százaléka vett részt, és több mint 98 százalékos támogatást kapott5. A magas részvételi arány ugyanakkor csalóka képet mutat. Ahogy arra López García rávilágít, a sajtóban közzétett választási adatokból nem derül ki az, hogy a 73 százalékos arány valójában a választásra jogosultak csupán 45 százalékát fedi le, hiszen a szavazásra jogosultak jelentős része nem regisztráltatta magát a

4

Lásd: Bruce Maddy-Weitzman, Is Morocco Immune to Upheaval?, Middle East Quarterly, Winter 2012, Vol. 19, Issue 1 5 Lásd: Bernabé López García, Le Maroc et le printemps arabe dans un monde en plein changement, Euromesco Papers, 2012, Forrás: http://www.euromesco.net/index.php?option=com_content&view=article&i d=1321%3Aeuromesco-paper-11-le-maroc-et-le-printemps-arabe-dans-unmonde-en-plein-changement&catid=61%3Aeuromescopapers&Itemid=48&lang=en letöltve: 2012.04.24.

12


voksolás előtt, így a statisztika őket nem említi meg 6. Az udvar és az általa szorosan fogott sajtó azonban ezt a tényt figyelmen kívül hagyta, és képes volt a szavazás eredményét, mint sikert tálalni a közvélemény számára. Így ez a voksolás végeredményben a király és az udvar politikai sikereként, az uralkodó legitimációjának megerősítéseként is szolgált. Az új alkotmány elfogadása után előrehozott parlamenti választásokat tartottak, amelyek ismét ráirányították a figyelmet arra, hogy a társadalom széles köre az új alaptörvény ellenére nem bízik a pártpolitikában. Ugyan a hivatalos adatok 45 százalékos részvételről beszélnek, valójában ez a szavazásra jogosultak csupán 28 százalékát takarja a fent említett logika értelmében7. Itt említjük meg azt is, hogy a marokkói választási rendszernek köszönhetően a politikai pártok egyedül nem képesek kormányt alakítani, így kénytelenek koalíciós megállapodásokat kötni. A választást megnyerő, mérsékelt iszlamista PJD (Partie de Justice et Dévéloppement – Igazságosság és Fejlődés Pártja) sem volt képes egyedül kormányt alakítani, így koalíciós megállapodást kötött a királyhoz közel álló Isitqlal Párttal (IP), a Népi Mozgalommal (Movement Populaire) (MP)) és a Haladás és Szocializmus Pártjával (Party of Progress and Socialism (PPS)). A PJD sikere két tényezőre vezethető vissza. Iszlamista pártként eddig nem engedték közel a hatalomhoz, ezért a többi pártra jellemző korrupciós botrányok eddig elkerülték. Másrészről a párt képes volt egy új, a marokkói társadalmom széles rétegeit megszólító programmal előállni. Az ellenzékben töltött évek során sikerült finomítani a retorikán és a programon. A pártot vezető politikusok felismerték, hogy a társadalmat jobban érdekli a jóléti szolgáltatások kiterjesztésének ígérete, illetve a Február 20. mozgalom által is felvetett követelések, mint a korrupció visszaszorítása vagy a munkaerőpiaci igényeknek jobban megfelelő oktatási rendszer. Ennek megfelelően az olyan korábbi programpontok háttérbe

6 7

u.o. Lásd i.m.

13


szorultak, mint az alkohol fogyasztás teljes illegalizálása vagy a fejkendő viselés kötelezővé tétele a nők számára. Igaz, hogy a PJD nem kérdőjelezi meg a monarchia létjogosultságát – a párt nem csatlakozott a Február 20. mozgalom bojkottra való felhívásához a választások előtt – ennek ellenére próbálja magát a makhzennel szemben pozícionálni, az egyszerű emberek pártjaként feltüntetve magát. Ennek egyik szimbolikus jele az, hogy a párt vezetője, Abdelilah Benkirane jelenlegi miniszterelnök hivatalos fellépésein a klasszikus arab mellett a helyi dialektust is előszeretettel használja. A kérdés az, hogy hosszútávon képes lesz-e a párt megőrizni a saját karakterét, vagy bekövetkezik ennek a politikai tömörülésnek is a makhzenizációja, tehát a párt beépülése a palota és a köré szerveződő politikai-, illetve gazdasági elitbe8. A kormányalakítás nem ment zökkenőmentesen. A problémák a miniszterek kinevezése körül csúcsosodtak ki. Az új alkotmány értelmében a kormányalakítással a PJD vezetőjét Abdelilah Benkirane-t bízta meg a király, és a koalíciós megállapodás után számos miniszteri tárcát kaptak a párt tagjai: ilyen a külügy, az igazságügy és a kommunikáció. Azonban a kormányban helyet kaptak olyan, a makhzenhez köthető személyek is, akik még sok fejtörést okozhatnak a PJD-nek. A földművelésügyi tárcát például az az Aziz Akhannouch kapta, aki marokkó egyik leggazdagabb embere, földbirtokos, közel áll a királyhoz, és a pártja nem is vesz részt a kormánykoalícióban. Ezen kívül az udvar számos kulcspozícióba a saját delegáltjait küldte, illetve az olyan fontos tárcák, mint például a pénzügy, az udvarhoz közeli koalíciós partnernél landolt. Beszélhetünk-e ennek fényében igazi változásról Marokkó esetében? E sorok írója szerint igen. Ugyan a reformok során a királyi udvar egyértelműen megszerezte a karmesteri pálcát, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat az újításokat, amelyek akár egy évtizede még elképzelhetetlenek lettek volna az arab világ legnyugatibb

8

Abdellah Saaf - a Rabatban található Univeristé Mohammed V-Agdal professzora, a Centre des Etudes et Recherches en Sciences Sociales (CERSS) vezetője - személyes közlése 2012.03.06.

14


királyságában. A berber nyelv és kultúra elismerése és a nemzeti identitásba való beemelése is egy olyan pont, ami ezt támasztja alá. Az intézményi változások közül ki kell emelnünk még a régiók szerepének növelését. Ez elsősorban a kisebbségek számára ígéretes fejlemény. Egyrészt az előbb említett berber lakosság, másrészt a régi problémaként folyamatosan jelenlévő nyugat-szaharai népesség számára ígérnek ezek a változások több autonómiát. A régiók szerepének ilyen erősítése tehát nem kizárólag belpolitikai célokat szolgál. A remény az, hogy a hatalom egy részének delegálása a régiókhoz, hozzásegíthet a régóta húzódó nyugat-szaharai konfliktus megoldásához is. *** A fentieket összefoglalva azt kell kiemelnünk, hogy a király helyesen és időben ismerte fel a Február 20. mozgalom jelentette kihívást, és sikeresen vette át és dominálta a mozgalom által indított reformokkal kapcsolatos diskurzust. Többek között a mozgalom megosztottsága is segíthette az uralkodót és körét abban, hogy a kezdeményezést magához ragadva az ő képére formálja a reform folyamatot. A mozgalommal szembeni lejárató kampány is sikeresnek bizonyult, sok marokkói ma úgy tekint a mozgalomra, mint jó akaratú, de túl radikális gondolatokat megfogalmazó reformerekre. A lakosság az arab tavasz kezdete után két évvel már másképp tekint a mozgalomra és a célkitűzéseire. A tunéziai, líbiai, egyiptomi vagy éppen a szíriai események más értelmet nyernek Marokkó lakossága számára. Sokak szerint az ország lakossága nem engedhet meg magának egy forradalmat. Mint mondják, jelenleg, ha nem is sokat, de mindenki számára van mit enni. Egy forradalom esetén azonban ez a törékeny létbiztonság sokak számára veszélybe kerülhet. 2011 végén a Február 20. mozgalomból kivált az a hivatalosan el nem ismert, de a hatóságok által megtűrt Adl wal Ihsane (Justice and Charity – Igazság és Könyörületesség) iszlamista mozgalom is, amelyik a PJD-nél radikálisabb platformon áll, például megkérdőjelezi a királyság intézményét. Az Adl wal Ihsane vezetője, Yassine sejk 2012 decemberében bekövetekezett halála miatt a közeli jövőben valószínűleg befelé fog fordulni, kevesebb figyelmet

15


szenetelve a marokkói belpolitikának. A Február 20. mozgalom így bizonytalan jövő elé néz, hiszen a törvényi keretek már lehetővé teszik a működését, de úgy tűnik, a kezdeményezés képességét elvesztették azzal, hogy az udvar, illetve a PJD megerősödve került ki a mozgalmas hónapokat lezáró alkotmányos szavazásból illetve a parlamenti választásokból. Bár a mozgalom számos követelése megvalósult, egy olyan európai mintájú alkotmányos monarchia, melyben a király csupán ceremoniális szerepet játszik, most úgy tűnik, középtávon nem realitás Marokkóban. Az elkövetkező évek nagy kérdése az, hogy a PJD képes lesz-e megőrizni jelentőségét a pártpolitikai szintéren, illetve a királyi udvar valóban komolyan gondolja-e a lassan haladó, megfontolt reformok folytatását, vagy az elmúlt évek változásai csupán az arab tavaszra adott tudatos és - a királyi hatalom megtartása szempontjából - meglehetősen hatékonyan végrehajtott egyszeri reformintézkedések maradnak-e.

Felhasznált irodalom Bernabé López García, Le Maroc et le printemps arabe dans un monde en plein changement, Euromesco Papers, 2012, Forrás: http://www.euromesco.net/index.php?option=com_content&view= article&id=1321%3Aeuromesco-paper-11-le-maroc-et-le-printempsarabe-dans-un-monde-en-pleinchangement&catid=61%3Aeuromesco-papers&Itemid=48&lang=en letöltve: 2012.04.24. IMF, World Economic outlook September 2011, IMF, 2011. Forrás: http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2011/02/index.htm Bruce Maddy-Weitzman, Is Morocco Immune to Upheaval?, Middle East Quarterly, Winter 2012, Vol. 19, Issue 1 C . R. Pennell, From Empire to Independence, Oneworld Publications, Oxford, UK, 2003.

16


The New York Times, Abdessalam Yassine, Leader of Moroccan Opposition Movement, Dies at 84, forrás:

http://www.nytimes.com/2012/12/16/world/africa/abdessala m-yassine-leader-of-moroccan-opposition-movement-dies-at84.html?_r=0 letölve: 15.01.2013 UN Data, Morocco, United Nations, forrás: http://data.un.org/CountryProfile.aspx?crName=MOROCCO, letöltve: 27.04.2012.

17


18

A közösségi média jelentette veszélyek az „Arab-tavasz” példáján keresztül Bányász Péter

A szerző: Bányász Péter, Doktorandusz, ([email protected]), Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Műszaki Doktori Iskola. Kutatási téma: A modern gazdaság fejlődő szektora, a közösségi média szerepe a 21. század hadseregeiben. Témavezető: Dr. Nógrádi György CSc, társtémavezető: Dr. Király László CSc. A szerző a Magyar Hadtudományi Társaság Védelemgazdaságiés Logisztikai Szakosztály szakosztálytitkára.


Absztrakt Az „Arab-tavasz” néven végbement közel-keleti eseményeket, változásokat sok szempontból vizsgálták már. Az ezzel foglalkozó irodalom jelentős része a közösségi média forradalmaként írta le a történteket. Jelen cikk maradva ezen megállapítás érvényességén, de mégis túllépve kívánja bemutatni a lezajlott politikai változásokat. Kulcsszavak: közösségi média, arab tavasz, rendszerváltozás, közelkelet, információs hadviselés

2011 év eleje több szempontból is releváns témánk szempontjából. A 2010 telén kirobbant tunéziai tüntetéssorozat ez év tavaszán tetőzött, politikai rendszerváltozások sorát kiváltva a Közel-Keleten. Történt azonban egy másik esemény is, amely alig lépte át az ingerküszöböt, mégis legalább annyira jelentős hatást gyakorol/gyakorolhat az államok belpolitikai döntéshozatalára, szuverenitására. 2011 februárjában a bostoni Raw Story tényfeltáró újság egy érdekes pályázatot fedezett fel, amelyet az amerikai hadsereg légiereje hirdetett meg: egy olyan online identitás-menedzselő szoftver megalkotása, amely nem valós felhasználókból létrehozott „sereget” alkot, és aminek segítségével a közösségi médiát felhasználva képes befolyásolni egy adott állam belpolitikai történéseit, szélsőséges esetben akár kormányváltást, forradalmat kiváltva. Természetesen a pályázat ily nem kívánt módon való nyilvánosságra kerülését követően a hadsereg eltávolította a pályázati kiírást és nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva megtagadta, hogy a program céljáról a közvélemény számára felvilágosítást nyújtson [1]. Nem tudni, hogy a végül megalkották-e a nevezett szoftvert, ebből adódóan az esetleges használatáról sem lehet információnk. Elméleti szinten azonban nagyon komoly kérdéseket fel. Jelen cikk azt tűzte ki céljául, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon, az „Arab-tavaszt” egyfajta illusztrációként felhasználva. Nem állítjuk, nem is állíthatjuk a nyilvánosan hozzáférhető adatokból, hogy az arab államokban

21

Bányász Péter A közösségi média jelentette veszélyek az „Arab-tavasz” példáján keresztül

végbemenő változásokat egy ilyen mesterséges beavatkozás váltotta ki, segítette, vitte végbe. Ez azonban nem zárja ki, hogy a jövőben ilyen jellegű műveletek történjenek. A közösségi média alig egy évtizedes történelme a szocializációbeli különbségek miatt nem feltétlenül teszi evidenssé az idősebb generáció - az ún. digitális bevándorlók1- számára, hogy valós veszedelemként értelmeznék ezen új eszközt, hiszen sok esetben nem értik jelentőségét, hatását. Természetesen nem csak az idősebb generációra érvényes ez a megállapítás2. A közösségi média rengeteg veszélyt jelent a biztonságunkra nézve, amelyek ismertetésére terjedelmi korlátok miatt nem áll módunk, csupán érintőlegesen foglalkozhatunk velük. A hadviselés több ezer éves történelmében gyakran egyenlőtlenség volt a harcoló felek közt. Ez az egyenlőtlenség eredhetett gazdasági, technikai, számbeli fölényből. A modern hadviselés azonban egyre inkább az informatikai műveletek irányába mozdul el, amely megteremti a hadviselésben résztvevők számára, hogy elvben legalábbis azonos eszközöket alkalmazzanak: számítógépeket. Az információs hadviselés jelentőségét mi sem bizonyítja jobban a 2007ben lezajlott észt-orosz kiberháborúnál3 vagy a Stuxnet vírus

A digitális bevándorlók, digitális bennszülöttek fogalmát Marc Prensky alkotta meg [2]. Ez alatt olyan meghatározást értünk, amelyben teljesen eltérő szocializációs, tanulási képességeket tulajdonít az egyes generációknak. A digitális bennszülöttek a bevándorlókkal szemben már készség szinten „beszélik” ezt az új nyelvet, olyannyira, hogy kutatások mára kimutatták, hogy az agyi struktúrákban is változások mentek végbe ennek hatására- ezt nevezik az ún. „Google- effektus”-nak [3]. 2 Ez alatt a felhasználók felelőtlenségét, naivitását értjük, amelynek következtében személyes adataik tömkelegét adják ki, sok esetben rosszindulatú végfelhasználóknak. Ez ugyanúgy igaz a fiatalokra, mint az idősebbekre. 3 Az észt-orosz konfliktust egy szovjet hősi emlékmű áthelyezése váltotta ki, amely a zavargásokon és a két ország diplomáciai kapcsolatainak elmérgesedésén túl egy olyan intenzitású számítógépes támadás megkezdését jelentette, amely Észtország kritikus infrastruktúrájának (elsősorban a bankrendszerének, kormányzatának, közigazgatásának) hetekig tartó megbénítását eredményezte, hatalmas gazdasági károkat okozva [4]. 1

22


paradigmaváltó4 alkalmazásánál a natanzi részecskegyorsító ellen, amely az iráni urándúsító törekvéseket két évvel vetette vissza. A közösségi média számos fenyegetést jelenthet. Ezek a gondatlanságból eredeztethető adatvadászattól kezdve a kritikus infrastruktúrák támadásán keresztül egy nemzet szuverenitásának megsértésén, szélsőséges esetben egy adott állam belpolitikai berendezkedésének teljes megváltoztatásáig terjedhetnek5. Mielőtt hosszú felvezetés után rátérnénk témánk kulcskérdéséhez, hogyan képes befolyásolni egy állam egy másik állam belpolitikai döntéshozatalát, kormányzati berendezkedését a közösségi média felhasználásával - a Stuxnet analógiájánál maradva: akár egyetlen lövés nélkül6, tekintsük át röviden, mi is az a közösségi média. A közösségi média a web 2.0 technológiai és ideológiai alapjaira épülő internetes alkalmazások összessége [8]. A legegyszerűbben azzal ragadhatjuk meg a web 2.0 és a hagyományos web közötti különbséget, ha a tartalom előállítás szemszögéből közelítjük meg. Míg korábban egy weblap tartalmát az oldal szolgáltatója állította elő, addig a web 2.0 esetében a felhasználók készítik a tartalmat, a szolgáltató csak a keretet biztosítja. A közösségi média eszközei a különböző közösségi oldalak (pl. a Facebook), a videó- és képmegosztó oldalak (pl. a YouTube vagy a

Maga a vírus és bevetése egy olyan hihetetlenül bonyolult titkosszolgálati és informatikai hadművelet volt, amelynek hatására egy fegyver elsütése nélkül voltak képesek a támadók évekre visszavetni azt a fegyverkezési/békés célokra (interpretáció kérdése) történő programot, amelyet egyébként napjainkig a politikai kommunikáció szintjén konvencionális háborúval kívánnak lezárni izraeli részről [5]. 5 A közösségi média jelentette fenyegetésekről bővebben lásd Bányász Péter: A közösségi média szerepe a 21. század hadseregeiben [6] 6 Itt most nem foglalkozunk a gazdasági szankciókkal és egyéb nyomásgyakorló eszközökkel, hiszen azokat, ha csekély módon is, de ki lehet mutatni, vissza lehet vezetni. Erre kiváló például szolgál Milován Orsolya „Eszmékért és elvekért harcolunk…” című tanulmánya, amely a 2004-es ukrán választásokat elemzi [7]. 4

23


Picasa), a blogok és mikroblogok (pl. Blog.hu vagy a Twitter), de én ide sorolhatjuk a Google-t is, hiszen rég túllépett a kereső funkción 7. Ezeket a felhasználók által létrehozott tartalmakat aztán a többi felhasználó megoszthatja, kommentelheti, kiegészítheti, javíthatja, amelyek hatására az elsődleges tartalom módosulhat. A fogalmi kérdések tisztázása után vizsgáljuk meg a korábban említett, az amerikai hadsereg légiereje által kiírt pályázatot. A program lényege röviden összefoglalva egy olyan robothadsereg létrehozása, amely nem valós felhasználók tömegének regisztrálna az egyes közösségi oldalakon felhasználói fiókot, ún. accountot. Ehhez azonban több probléma megoldása szükséges, amiket a pályázati kiírásban meghatároztak. Vizsgáljuk meg őket röviden. Elsősorban az ezáltal létrehozott accountoknak hiteles legendával kell rendelkezniük a bevetési területnek megfelelően, hiszen hiteltelen lenne az egész művelet, ha például nagyszámú csángó identitással felszerelt „fake” felhasználó blogolna, adná támogatását politikai mozgalmakhoz, akik az egyébként egyiptomi/tunéziai/líbiai/marokkói lakosnak kellene lenniük. Nem véletlen, hogy az iráni politikai vezetés úgy döntött, saját internethálózatot fejleszt ki és lekapcsolja országát fokozatosan a globális internetről8, hiszen van tapasztalatuk a közösségi eszközök mozgósító erejéről. Ha megvan a legenda, akkor olyan informatikai védelmet kell kialakítani, ami egyrészt képessé kell tegye a szoftvert,

A Google a nyílt forrású hírszerzés széles spektrumát fedi le, aminek érzékeltetésére talán elég a Google Maps és Google Earth szolgáltatásait lehet megemlíteni. Természetesen az említett Youtube, Picasa, de a népszerű Blogspot blogszolgáltatás is a Google tulajdonát képezi. 8 Gondoljunk csak a nemrégiben bejelentett Google incidensre (a cég tulajdona a YouTube videó megosztó oldal), aminek hivatalos indoklása a Mohamed prófétát gyalázó videó volt, gyakorlatban azonban a közösségi média befolyásoló erejét akarja gyöngíteni. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az iráni tisztviselők nagy számban használják a Google levelezőszolgáltatását, a Gmailt, amely marketing célból rendszeresen monitorozza a levelezéseket [9]. 7

24


hogy véletlenszerűen változtassa az operátor IP-címét (egyedi internetnetes azonosítóját), nehogy kiderüljön, hogy egy kézben futnak össze a szálak; az egyes invalid online identitásoknak viszont statikus IP-címekkel kell rendelkezniük, azt a látszatot keltve, hogy az illető mindig ugyanarról a gépről jelentkezik be. Feltétel volt virtuális szerverek (VPS-ek) felállítása is, amelyeket a Raw Story feltételezése szerint arra lehet használni, hogy átverjék a különböző geolokációs szolgáltatásokat, és ha valaki kutakodni kezd, azt hihesse, hogy a virtuális célszemély valóban ott ül, ahol a legendája szerint ülnie kell. Ha a rendelkezésünkre áll ez a fajta robothadsereg, már csak ki kell várni, illetve szükség esetén meg kell teremteni a feltételeit egy olyan eseménynek, amire válaszul el lehet indítani a műveletet. A történelem bebizonyította, hogy az egyes hírszerző szervezetek nagyon kreatívak tudnak lenni, ha „black ops9-ról” van szó. Az „Arabtavasz” esetében például egy zöldség- és gyümölcsárus a korrupció elleni tiltakozásaképp felgyújtotta önmagát, amely hatására tiltakozásokat, tüntetéseket szerveztek közösségi oldalakon. A mobiltelefon és internet elterjedése előtt is szerveztek az emberek politikai mozgalmakat, tüntetéseket, de a közösségi média új dimenziót nyitott meg, aminek oka az országok demográfiai adataiból kimutathatóak, hiszen a régió egyik legerősebb feszültségforrását a fiatalok nagy számából eredeztetik. Ezek a fiatalok pedig már készség szinten használják az internetet. 10

A „black operation”, azaz fekete művelet alatt olyan eseményeket értünk, amelyek túllépnek a törvényesen végrehajtható műveletek keretén. Például amikor az amerikai ATF (Bureau of Alcohol, Tobacco and Firearms, azaz az Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda, szövetségi rendőri szerv) a mexikói fegyvercsempész útvonalak feltérképezése érdekében különböző csatornákon keresztül automata fegyvereket juttatott a drogkartellek kezébe. Egy ilyen műveletről az esetek nagy részében természetesen csak akkor értesülünk, ha kudarcba fulladnak és botrány kerekedik belőle, mint ahogy a példaként említett esetben is történt [10] 10 Ahogy Selján Péter tanulmányából kitűnik: „Tunéziában, ahol az átlag életkor 30 év, a 10 milliós lakosságnak közel 23%-a 14 éven aluli. Egyiptomban, ahol az átlag 9

25


De hogyan is működik egy ilyen tiltakozás megszervezése. Először is, kell valaki, aki létrehoz egy csoportot/ rajongói oldalt/eseményt az adott témában. Esetünkben mondjuk egy tüntetést a korrupció ellen vagy politikai szabadságjogok biztosítása érdekében. Ezt követően minél több emberhez kell eljuttatni az értesítést. Minél többen jelezték vissza a támogatást, az annál nagyobb súlyt adhat a kérdésnek. Nem csak fel lehet mutatni ez bizonyos támogatottságot, hanem további konspirációs tevékenységgel szélesebb publicitást lehet az adott agendának biztosítani. Az elektronikus, de a hagyományos média is előszeretettel hivatkozik a közösségi eszközökre. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a közösségi oldalakon a kommunikáció „real time”, azaz azonnali időben folyik. Ezzel a képességgel az elektronikus híroldalak még csak-csak versenyezhetnek, de a hagyományos médiának esélye sincs. Ami a közösségi média erejét növeli, az a nagyszámú résztvevő, aki az események átélésekor elvben azonnal tudósíthat 11. Ha azonban rendelkezünk egy a fentiekben említett nagy arányú mesterséges felhasználó tömeggel, nem szükséges a véletlenre bíznunk a támogatottság nagyságának bemutatását. Természetesen egy ilyen esetben a támogatottság nem az adott ország médiáján keresztül jelenik meg elsősorban, hiszen a diktatórikus államberendezkedések esetében a média erős állami kontroll alatt áll, hanem a globális közvélemény figyelmének felhívása révén. A nemzetközi közvélemény

életkor 24 év, az ország 83 milliós lakosságának 33 százaléka fiatalabb 14 évesnél. A mobiltelefonok mindkét országban elterjedtek, Tunéziában minden 100 emberre jut 93 mobiltelefon előfizetés, míg Egyiptomban 100 emberből 67 rendelkezik mobiltelefonnal. Mindezek mellett ráadásul a kormány cenzúrázta a médiát, ami arra késztette az embereket, hogy az Interneten keresztül próbáljanak meg tájékozódnia az eseményekről. Az Internethasználat szintén jelentős mindkét országban: Tunéziában a lakosság 25 százaléka, Egyiptomban pedig 10 százaléka használta már az Internetet. Az Internethasználóknak ráadásul több mint a fele 34 évesnél fiatalabb.” [11] 11 Ahogy meg is tette ezt egy pakisztáni lakos, aki nem tudván a valós okot, de Twitteren élőben közvetítette az Oszama Bin Laden elfogására tett kísérletet [12].

26


szimpátiájának12 megnyerése már számos cselekvést válhat ki. Egyiptom esetében a tüntetések mérete eltávolította Hoszni Mubarakot az elnökségből13, Mohamer Khadafit polgárháború távolította el a hatalomból, amit a nemzetközi közvélemény nyomására ENSZ beavatkozás segített a NATO légtértilalmi hadműveletének végrehajtásával [13]. A közösségi médiát azonban nem csak tüntetések szervezésére használták, hanem rendszeresen rögzítettek mobiltelefonokkal 14 harci cselekményeket, amelyeket kendőzetlen brutalitást bemutatva tettek fel különböző videó megosztó oldalakra. A nagy kereskedelmi televíziók sok esetben ezekről az oldalakról vették át a videókat és mutatták be. Mai napig jellemző tendencia ez Szíria esetében, ahol folyamatosan polgárháború dúl. A szír felkelők tudatosan alkalmazzák a közösségi média eszközeit, hogy támogatókat nyerjenek ügyüknek, egyelőre eredménytelenül 15. A közösségi média egy másik eszközét jelentik a különféle blogok. Amennyiben egy témát saját érdekünk szerint fel akarunk emelni, úgy ennek szintén megvannak az eszközei ennek. Egy adott ügyben, például tüntetéseket akarunk szítani egy országban, elég azzal

Természetesen érdemes fenntartásokkal kezelni a nemzetközi közvéleményt, hiszen adott régiók, államok politikai érdekeiknek megfelelően befolyásolják országuk közvéleményét. Maradjunk a Közel-Kelet példájánál, teljesen más Oroszország, Kína, az USA érdeke Szíriával kapcsolatban, ahogy ennek megfelelően eltérő „gondolat mankókat” alkalmaz lakosainak befolyásolása érdekében. 13 Naivitás lenne azonban azt feltételezni, hogy ez a változás ennyire problémamentesen ment volna végbe, ha az országgal erős politikai- szövetségesi viszonyt ápoló Egyesült Államok nem adta volna áldását az átmenetre. 14 Egy okostelefon legalább 720p-s felbontásban képes videót és képet rögzíteni, ami rendkívül jó minőségű felvételeket eredményez 15 Vélhetően a későbbiekben sem sikerül a nemzetközi beavatkozáshoz megnyerni - Líbiához, Egyiptomhoz hasonlóan - a nemzetközi közvéleményt, hiszen olyan geopolitikai érdekek ütköznek az ENSZ BT tagállamai között, ami kizárja, hogy az ENSZ vagy bármely más állam közbelépjen. 12

27


kapcsolatos blogposztokat írni és kommentelni, amit természetesen az említett robothadsereggel a valós súlyánál relevánsabbnak lehet kommunikálni. Marketingesek rendszeresen alkalmazzák azt az eljárást, hogy egy-egy reklám poszt írásánál fizetett kommentelőket alkalmaznak16, akik céljuknak megfelelően pozitívan vagy negatívan befolyásolják a termékről szóló párbeszédet. De nem kell nagyon keresgélni a politikai világában sem, hogy találjunk efféle eljárást. Gyakran éri a közösségi oldalakat az a vád, hogy valójában az adott régióban aktív titkosszolgálatok hozták őket létre, megkönnyítve az adatgyűjtési eljárást. Akár igaz ez a feltevés, akár nem, el kell ismerni, a felhasználók önként és dalolva mondanak le az összes személyes adatukról, felajánlva levelezésüket, privát képeit, beszélgetéseiket a figyelő szerveknek. Már pedig több botrány volt a Facebook esetén azzal kapcsolatban, hogy a portál hirdetőknek adta ki illegálisan a felhasználók összes személyes adatát. Vajon egy titkosszolgálatnak a terrorizmus elleni harc nevében mennyi idejébe telne hozzájutni ezekhez az adatokhoz? De nem is ez az aspektus adja a témánk szempontjából a közösségi oldalak relevanciát. A felhasználók döntő többsége azt hiszi, a közösségi oldalakon látott megosztott tartalmak (cikkek, videók, bejegyzések) valós időben válnak láthatóvá. A valóság azonban, hogy a közösségi oldalak nagy része (Facebook, Google) megőrzi a felhasználók keresési előzményeit, azon felhasználókkal való interakcióját, akikkel gyakran tartja a kapcsolatot, és egy matematikai algoritmus használatával megpróbálja kitalálni a felhasználó preferenciáját, és ez alapján válogatja a tartalmakat, egyes megosztásokat kiemelve, ezáltal befolyásolva a felhasználó által látott tartalmakat 17.

Természetesen nem kell feltétlenül fizetett kommentelőknek lenniük, elég egy személynek több regisztrációval rendelkezni. Ezt a folyamatot könnyíti meg a cikkünkben tárgyalt szoftver. 17 Ha pl. rendszeresen kattintunk egy ismerősünk Al Jazira-s megosztásaira, akkor a hírfolyamban felülreprezentálva fognak szerepelni az Al Jazira-s tartalmak. De nem csak tartalomszolgáltatókra hegyezték ki az algoritmust, hanem az megpróbálja kitalálni politikai kötődésünket, világképünket, preferenciánkat, hogy 16

28


Gondoljunk bele, ha mindezt egy titkosszolgálat használja fel egyes cikkek, vélemények hatásos megjelenítésére, propagandára, a közvélemény befolyásolására, milyen eredményeket érhet el. A közösségi média egyik alapvető funkciója a megosztás, amelyet kellő konspirációval kiválóan lehet pánikkeltésre használni a fent tárgyalt módszerekkel. De nem csak pánikkeltésre szolgálhatnak, hanem politikai döntéshozatal befolyásolásának eszközei is lehetnek az új eszközök. Az Obama-kormányzat, de maga az Európai Unió is rákényszerült a szerzői jogok védelmében megírt, az internet cenzúrájának lehetőségét magába foglaló törvénytervezet visszavonására az internetezők nyomására 18, akik a közösségi média eszközeit használták fel. Az internetezők a híres-hírhedt Anonymous csoporttal együttműködve olyan támadást indítottak, amely a közvélemény támogatásának a megnyerésétől kezdve a tervezetet támogató cégek elleni hackertámadások kivitelezéséig rengeteg eszközt használt fel. Az Anonymous csoport nevéhez számos hackertámadás köthető 19, azonban a témánk szempontjából releváns „Arab-tavasz” esetében is jelentős szerepet játszottak. A kormányzatok, tapasztalva a közösségi médián zajló szerveződést, megakadályozandó a tüntetések kiterjedését, lekapcsolták az internet-szolgáltatást. Az Anonymous tagjai, akik fő céljuknak az internet és az emberi jogok védelmét tekintik, válaszlépésként technikai támogatást nyújtottak a felkelőknek - igaz ez a líbiai felkelőkre, de az iráni választások idején kitört tüntetésekre egyaránt -, amivel megteremtették a lehetőségét a további tele- és internet-kommunikációnak.

ezek alapján kínálja a leginkább személyre szabott tartalmat. Ez elsősorban hirdetési célokat szolgál, de nem nehéz belátni, más célokra is használható. 18 Bővebben lásd az ACTA és a SOPA törvények visszavonását [14]. 19 A csoport a 4chan nevű fórum tagjaiból alakult, akikhez rengeteg hackertámadás köthető. A legismertebbek, hogy tényleg csak néhány példával szolgáljak a Szcientológia Egyház, a mexikói drogkartellek, a Wikileaks ellen fellépő cégek, társaságok elleni támadások voltak [15].

29


A közösségi média, ahogy láthattuk, a kibertámadások egyik variánsaként használható. A kibertámadások egyik legnagyobb problémája napjainkban, hogy nem vonatkoznak rá a nemzetközi jogi szabályok. Bár folynak tárgyalások a megfelelő jogi keret megalkotására, de nehezen azonosítható be, honnan is érkezik egy támadás. Nem csak egy ország kritikus infrastruktúráját lehet megbénítani ily módon, hanem mint reményeim szerint kellően bizonyítottam, egy állam szuverenitását is erősen csorbítani lehet. Márpedig a nemzetközi jog alapja az ország belügyeibe való be nem avatkozás. Az „Arab-tavasz” megmutatta, milyen politikai változások érhetőek el a közösségi média felhasználásával. Ha mindez csak spontán történt, vajon mikor és hol jön el az a pillanat, amikor egy állam a közösségi médiát felhasználva támad meg egy másik államot? A Stuxnet támadás nyilvánosságra kerülése óta, és azt követően, hogy több mutálódott vírust detektáltak, a kiberbiztonsággal foglalkozó szakértőket egy kérdés érdekli igazán: ki fogja a következő ilyen jellegű támadást végrehajtani. Ugyanez érvényes a közösségi média jelentette veszélyekre: azzal, hogy megteremtette a támadások lehetőségét, előbb-utóbb valaki fel fogja használni.

30


IRODALOMJEGYZÉK [1] WEBSTER C. Stephen: Revealed: Air Force ordered software to manage army of fake virtual people, In. The Raw Story, 2011. február 18., http://www.rawstory.com/rs/2011/02/18/revealed-air-forceordered-software-to-manage-army-of-fake-virtual-people/ (2012. november 15.) [2] PRENSKY, Marc: Digital Natives, Digital Immigrants, On the Horizon. MCB University Press, Vol. 9 Iss: 5, No. 5,2001. Október, p. 1-6., ISSN: 1074-8121 [3] SPARROW, Betsy: Google Effects on Memory, Science Magazin, Vol. 333 no. 6043 pp. 776-778, 2011. július 15., ISSN 0036-8075 (print), 1095-9203 (online) [4] DAJKÓ, Pál: Ifjúoroszok hajtották végre az észtek elleni internetes támadást, In. IT Cafe, 2009. március 12., http://itcafe.hu/hir/kibertamadas_esztorszag_oroszorszag.html (2012. november 13.) [5] DAJKÓ, Pál: Újabb bizonyíték, hogy a Stuxnet vírus célja szabotázs volt, In. IT Cafe, 2010. november 16., http://itcafe.hu/hir/stuxnet_siemens_virus.html (2012. november 13.) [6] BÁNYÁSZ, Péter: A közösségi média szerepe a 21. század hadseregeiben, Hadtudomány, 2012/1-2, pp. 152-161., ISSN 12154121 [7] MILOVÁN, Orsolya: „Eszmékért és elvekért harcoltunk...”- az ukrajnai narancsos forradalom, a Pora és Soros György, Jogelméleti Szemle, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2006/3.szám, ISSN 1588-080X [8] KAPLAN, Andreas., HAENLEIN, Michael.: Users of the world, unite! The challenges and opportunities of Social Media, Business Horizons, 2010. ISSN: 0007-6813

31


[9] Irán betiltja a Google-t és a Gmailt, In. Index, 2012. szeptember 24., ., ISSN: 1585-3241, http://index.hu/tech/2012/09/24/iran_betiltja_a_googlet_es_a_gmailt/ (Letöltés ideje: 2012. november 15.) [10] Tragédiával végződött az amerikai csempészteszt, In. Index, 2012. szeptember 20., ISSN: 1585-3241, http://index.hu/kulfold/2012/09/20/tragediaval_vegzodott_az_am erikai_csempeszteszt/ (2012. november 14.) [11] SELJÁN, Péter: A közösségi média szerepe a 21. században, avagy az "arab tavasz" és a közösségi oldalak, In. Biztonságpolitika.hu, 2011. december 9., http://www.biztonsagpolitika.hu/index.php?id=16&aid=1137 (2012. november 15.) [12] CELLAN-JONES, Rory: Bin Laden raid was revealed on Twitter, In BBC News, 2011. május 2., ISSN: 0040-2788, http://www.bbc.co.uk/news/technology-13257940 (2012. november 15.) [13] [ORIGO]: Visszavonulóban Kadhafi katonái - Líbia percről percre március 27. éjfélig, 2011. március 18,

http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20110318libiai-lazadas-enszhatarozat-legterzar-katonai-csapas-hirekpercrol-percre.html (2012. november 15.) [14] HANCU: Az internet legyőzte a SOPA-t, In. Index, 2012. január 16., ISSN: 1585-3241 http://index.hu/tech/2012/01/16/az_internet_legyozte_a_sopa-t/ (Letöltés ideje: 2012. november 15.) [15] ANDERSON, Nate: Who Was That Masked Man?, In. Foreign Policy, 2012. január 31. ISSN: 0015-7228, http://www.foreignpolicy.com/articles/2012/01/31/who_was_that_ masked_man (Letöltés ideje: 2012. november 14.)

32

Az Arab Tavasz kihatásai: Jordánia – Interjú Jordánia tiszteletbeli konzuljával, Zaid Naffával Tusor Anita

Absztrakt Az arab világ megosztott, fragmentációja az elmúlt években tovább növekedett, amelyre az Arab Tavasz kihatásainak és következményeinek vizsgálata is rámutat: az arabtömb egyes államainak politikai és gazdasági realitásai, biztonságpolitikai kihívásai jelentősen eltérnek egymástól, így a megoldások, illetve azok keresésére tett utak is. Jelen dokumentum a „jordán út” bemutatását célozza. Noha látszólag – az arab világ legtöbb országával ellentétben – a Jordán Hasemita Királyság stabil


dinasztiáját kevésbé rengették meg az Arab Tavasz tüntetései, megmozdulásai, a változást és kihatásokat legkevésbé egy a közelkelet szívében fekvő állam kerülheti el. A monarchia – már a „Jordán Tavasz” kezdetén – számos, jelentős lépést tett a demokratikus változás felé alkotmányos, liberális gazdasági, valamint politikai reformok által, amelyek sikeressége megkímélheti az országot a régió más részeiben uralkodó bizonytalanságtól és instabilitástól, amely egyben komoly biztonságpolitikai kockázatot is jelent az átalakuló országnak. Az interjú három fő kérdéskör mentén elemzi az Arab Tavasz eseményeit: (1) milyen kihatással voltak az események Jordánia külpolitikájára, a térség geopolitikai stabilitására, (2) milyen kihatásai és következményei vannak a szíriai polgárháborúnak, (3) milyen politikai változásokat implikált az Arab Tavasz Jordániában. A kérdésekre Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja válaszolt.

I. Az arab tavasz kezdete, kihatásai Milyenek voltak az első reakciók a tunéziai eseményekre? Hogyan reagált a hírekre a magyarországi jordán konzulátus? Hogyan reagált a jordán kormány, és mik voltak a kezdeti reakciók a jordán közvélemény részéről? Kezdjük az első ponttal: maga a Jordán Konzulátus – a magam vagy az itt dolgozók személyében – ugyanazzal a benyomással fogadta a hírt, mint Jordánia. A jordán közvélemény reakciója is ezzel megegyező volt. Ezt a három kérdést egybe tudnám fogni, mert senki nem gondolt erre vagy nem hitte el, hogy egy egyszerű tunéziai állampolgár, egy gyümölcsárus ember, aki vitába keveredik egy rendőrasszonnyal és ebből – hogy a rendőrhölgy elkobozza áruját és megpofozza – kitör egy akkora botrány egy országban, ami hógolyóként elkezd egyre nagyobb és nagyobb lenni, és ezt a változást továbbviszi néhány arab országnak.

35

Tusor Anita Az Arab Tavasz kihatásai: Jordánia

Szerintem, ami Tunéziában volt – és ez az én magán véleményem –; ez egyszerű véletlen. Pontosan ahhoz tudnám hasonlítani, mint az óriási, hatalmas tüzeket, amelyek kezdetét mindig egy pici, kis szikra jelenti. Semmi előzménye nem volt – nem volt megtervezett belföldileg, külföldi vonása és érintkezése sem volt –, hogy ez egy megtervezett forradalmat, vagy arab tavaszt/ arab őszt hozna. Szóval a benyomás az, hogy volt egy kis konfliktus, de az események gyorsulása annyira meglepte – nemcsak az arab világot, engem, a konzulátust vagy a jordán kormányt, hanem – az egész világot, hogy az események kontrollálhatatlanná váltak. Egy dolgot kell még hozzátenni: hogy nyilván lehetett érezni, hogy ahogy nap mint nap növekedett a támogatottság és melléállás bizonyos szervek (honvédség, hadsereg stb.) részéről és a tunéziai elnök egyre jobban elkezdett hátrálni, hogy hamar véget ér. A tunéziai elnöknek el kellett hagynia az országot vagy úgymond elmenekült az országból. Én így látom ezt a kérdést. Ha már a kihatásoknál, reakcióknál tartunk: Hogyan változtak ezek a líbiai polgárháború hírére, hiszen ekkor már egy újabb „forgatókönyv” szemtanúi lehettünk? Tunézia után volt egy rövid átmeneti időszak. A folyamat átment Egyiptomba és utána Líbiába, tehát ha vissza akarok kanyarodni Líbiába, muszáj, hogy érintsem Egyiptomot. Továbbá nagyon érdekes, hogy az Arab Tavasz nem az öböl menti országokban és nem is a Közel-Keleten indult, hanem Észak-Afrikában, amit mi az arab világban és az egész világban úgymond kicsit távolabbról szemlélünk. Távol vannak a feszültségektől, távol a problémáktól, pedig részei és tagjai (szellemileg, érzelmileg, döntéshozatalilag is) az arab világnak, tehát ott vannak ezek az arab országok az Arab Ligában, de úgymond földrajzilag vagy akár részben szellemileg nem integrálódtak teljesen. Nem érintik őket annyira az arab világ napi eseményei, a közel-keleti problémák, az arab-izraeli konfliktustól kezdve sok mindenen át. Meglepő tehát, hogy olyan területeket érintett az Arab Tavasz, amelyek Észak-Afrikában fekszenek és nem a Közel-Keleten. Tunéziából indult, majd Egyiptom következett, de visszatérnék Líbiára.

36


Líbia egy nagyon érdekes történet. Egyrészt, mivel két nagyvárost, két blokkot látunk, amelyek földrajzilag nagyon messze vannak egymástól, másrészt Líbiában még szigorúbb a politikát és a mindennapokat meghatározó tribalizmus, mint Jordániában vagy Szaúd-Arábiában. A nagy beduin törzsek és családok összetartoznak – Jordániában is ez van, a törzsvezetőjének szava, tekintélye van, de kevésbé, mint Líbiában –, ott jobban hiszik még mindig, erősebb ez a mentalitás, hogy a család, a törzs vezetője a döntéshozó. Ezt láthattuk a líbiai eseményeknél: családi, ideológiai makacskodásból, kakaskodásból folytatott belső háborút. Tunézia és Líbia között az a különbség, hogy Tunéziában sem fizikailag, sem szellemileg nem vonult be külső erő. Líbiában láthattuk; szellemileg, fizikailag is volt külső érdek, érintkezés. Mindenesetre a líbiai forradalom nem lett volna ilyen gyors és nem biztos, hogy így végződött volna, ha a NATO és egyéb nyugat-európai országok nem avatkoznak be közvetlenül. Ott más volt a szituáció, más volt a helyzet. Hogyan befolyásolta az arab tavasz Jordánia külpolitikáját? Mennyiben módosultak Jordánia kapcsolatai az arab tavasz tüntetéseit, felkeléseit már a hátuk mögött tudó országokkal? Ez egy nagyon érdekes és úgy mondanám, hogy bölcs kérdés. Jordánia egy nagyon jellegzetes és különleges ország a Közel-keleten. Jordánia mindig tisztelte az arab országokat, mindig jó kapcsolatokat ápolt az arab és az iszlám országokkal, tagja az Arab Ligának és az Iszlám Konferencia Szervezetének is. Emellett nagyon jó kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és békeszerződéssel él Izraellel. Jordánia tiszteli a népek döntéseit. Mi úgy reagáltunk a változások után, hogy – ha annak az adott országnak, a népének az akarata, hogy ezt a változást, ezt a célt tűzték ki maguk elé, akkor – mi ezt tiszteltük. Mi nem avatkoztunk be semmilyen szinten – sem politikailag, sem erő, döntések vagy befolyás által –, hogy hogyan reagáljon az adott ország a forradalmakra, egyéb történésekre. Mi mindig távol maradtunk mindentől, tiszteltük az ország népének, társadalmának döntését.

37


Jordánia minden országgal úgy kommunikál és úgy dolgozik külkapcsolataiban, hogy minden adott kormánnyal együttdolgozik. Mi nem befolyásoljuk egy nemzet megélhetését, politikáját sem. A kapcsolataink az arab országokkal vagy másokkal a kölcsönös tiszteletre és előnyökre épül, mindenki hasznára válik. Azonban nagyon fontos dolog és erre Jordánia nagyon felügyel, hogy azok az országok, ahol változások történnek, ne sértsék meg és ne veszélyeztessék a jordán nemzetbiztonságot. Tehát Jordánia külpolitikája ilyen értelemben nem változott senkivel. Ha azonban ezek az országok vagy új vezetőik semmilyen úton-módon nem tartják be és tisztelik Jordánia szuverenitását, Jordánia belpolitikai helyzetétől, döntéshozatalától nem maradnak távol, és veszélyeztetik, érintik Jordánia nemzetbiztonságát; akkor már Jordánia másképpen reagál és kommunikál. Jordánia mindamellett, hogy középméretű ország és a közel-kelet szívében fekszik, nagyon erős politikailag és szellemileg is. Jordánia szavát, Őfelsége II. Abdallah király szavát a nemzetközi társadalomban nagyra becsülik, nagyra értékelik, és ami fontos, figyelembe veszik. Hoszni Mubarak távozása után sokakban felmerült a kérdés, hogy hogyan változnak az egyiptomi-izraeli kapcsolatok a jövőben. Ön milyen változásokat vár e téren, illetve a jordán-izraeli kapcsolatokban? Nagyon fontos téma és újabb változó abban a forradalomban, politikai reformban, vagy bárhogy is nevezzük, ami történt Egyiptomnál. Én személyesen és őszintén úgy gondolom, hogy bármelyik arab országban is történne változás – ha van Izraellel békeszerződése, ha nincsen – az úgymond egy gyökeres vagy tartalmi változást Izraellel nem fog hozni. Ezt bizonyítja, amikor a jelenlegi egyiptomi elnök – első, beiktatását követő beszédében – azt mondta: ő személyesen és országa is betartják, és tiszteletben tartják az összes nemzeti és nemzetközi megállapodást. Magyarul mondva, a nemzetközi megállapodásokat, egyezményeket – akár békeszerződés Izraellel, akár más dokumentum – tiszteletben tartják és nem változtatnak rajtuk.

38


Ez természetesen nem jelenti, hogy a későbbiek folyamán ez ne változna, hiszen a jelenlegi egy új próba, egy új arculat, egy új fejezet kezdete az egyiptomi történelemben. A Muzulmán Testvériség került a hatalom élére, akik életük végéig Izrael-ellenesek, ilyen kijelentéseket is használnak. De vajon – és ez lesz a vizsga, a teszt az egyiptomi néptől, az egyiptomi lakosságtól – ezek az emberek, akik eddig ilyen hangsúllyal beszéltek, végrehajtanak-e valamilyen politikai változtatást Izrael ellen rövid vagy hosszú távon? Rövid távon én nem gondolom. Hosszú távon sem gondolnám, de ki tudja, hogy három vagy öt év múlva mi történik. Rövid távon nem hiszem, hogy bármi változna Egyiptom izraeli külpolitikájában. Lehet, hogy elhidegül, eltávolodik, elmerevedik a kapcsolat, nem lesz olyan életképes, mint az előző rezsim alatt, ugyanakkor nem hinném, hogy konfliktusra fordulna a kérdés. A jordán-izraeli kapcsolatokat illetően pedig elmondható, hogy a két ország közötti kapcsolatok jók, főleg a nemzetbiztonsági, katonai és egyéb területeken. Jordánia úgymond nagyon őszintén, nagyon nyitottan dolgozik és kommunikál Izraellel – csakúgy, mint az egész világgal. Sajnos ezt a nyitottságot nem ugyanazzal a reakcióval kapjuk vissza. Mi úgy gondoltuk 1994-ben, amikor békeszerződést kötöttünk Izraellel, hogy ez egy globális béke alapvető pillérje, első lépcsője lesz. Jordánia úgy vélte ez a békeszerződés továbbterjed az arab-izraeli, a palesztin-izraeli konfliktus lezárásához elvezetve, ahol két állam megalakulásával, egy palesztin és egy izraeli állam békében él az egész környezetével. Sajnos (és ezt többször Jordánia és a jordán vezetés is mondta), a jelenlegi miniszterelnök – aki a közelmúltban nem nagy többséggel megnyerte a választást (koalícióval alakítva kormányt) – másképpen gondolkodik és másképpen beszél. A világ és a világ vezető politikusai ezt pontosan látják, erről tanúskodik az is, hogy a választások megnyerését követően hány ország miniszterelnöke vagy elnöke küldött neki gratulációt vagy emelte fel a kagylót, hogy gratuláljon neki. Ez önmagában tükrözi, hogy a nemzetközi társadalom, hogyan gondolkodik és reagál erre a kérdésre.

39


Olyan esemény jordán részről, ami a kapcsolatokat tönkretenné nem valószínű. Jordánia soha nem tett ilyet, ha valaki nem próbált a jordán ügyekbe beleszólni vagy akár direkt, indirekt módon a jordán érdekeknek keresztbe tenni, Jordánia soha nem kezdeményezett vagy kezdett valakivel rossz viszonyba. Amennyiben erre sor kerülne, ismétlem Jordániának sok nyerőkártyája van: kis- vagy középhatalom, de nagyon erős politikai lapjai vannak és azok, szükség esetén ütőképesek és arra odafigyel a világ. Az arab tavasz időszakában a regionális hatalmi versenyfutás is felgyorsult. Hogyan látja a Jordán Királyság pozíciójának jövőjét a régióban? Megerősödhet az ország stratégiai szerepe a térségben? Egy kérdésre tudok válaszolni, mégpedig hogy Jordánia a KözelKeleten és a térségben olyan, mint egy embernek a gerince. Ha megsérül egy emberi gerinc, akkor az egész ember szervezete bajba kerül. Jordánia a Közel-Kelet gerince, stabilan tartja a Közel-Keletet. Jordánia biztonsága nemzetközi érdek. Ez nem jordán érdek, hanem nemzetközi érdek. A világ soha nem engedheti, hogy Jordániában bármi sérüljön vagy sérülékeny legyen. Ennek a kifejezésnek a politikai értelmezését, értelmét a világ, az arab világ és a környező országok nagyon jól tudják. Ha Jordánia megsérülne, megsérülhető területté válna akár politikailag, akár gazdaságilag, az visszatükröződne az egész világra. Őfelsége II. Abdallah király és már előtte az édesapja, biztonságot és egyensúlyt teremtett a Közel-Keleten. Jordánia nélkül már rég lángoló világban élnénk, de Jordániának köszönhetően – és ez egy igen lényeges tény, hogy – csupán lángoló gyűrűben élünk. Nem lángoló területben, hanem lángoló gyűrűben, hiszen látjuk mi történik Irakban, látjuk mi van Palesztinában és Szíriában. Mindent összevetve tehát lángoló gyűrűben él Jordánia, de nem lángoló országban.

40


Hogyan védekezhet Jordánia az ellen, hogy az ún. – a jordán uralkodó által 2004-ben életre hívott fogalmakkal élve –„síita félhold”1, ill. „szunnita félhold” jelentette felekezeti polarizáció ütköző zónájába kerüljön? Amikor Őfelsége a „síita félhold” fogalmát említette pontosan tudta, hogy mit ért alatta. Nem olyan értelemben használta, hogy azzal vallási feszültséget keltsen az iszlám valláson belül. Őfelsége és a jordán dinasztia régóta pártolja a vallási és kulturális párbeszédet, hívője és mélyen hívői annak, hogy az emberi méltóságot mindig őrizni és támogatni kell, amelyet nem lehet megsérteni ideológiai, vallási vagy kisebbségi, etnikai megfontolásból. Ellenben, amikor olyan csoportok, szervezetek lépnek fel – vallási fedő alatt működve vagy bizonyos vallási ágazaton belül –, amelyek olyan politikai, katonai akciókról gondoskodnak, terveznek, amelyek megsérthetik a regionális stabilitást, vagy tovább megyek, megsérthetik egy bizonyos ország nemzetbiztonságát, akkor már gond van. Így egy olyan ember, akinek az informáltságához nem férhet kétség, mint Őfelsége a király – hiszen amikor ezt mondta, ő pontosan tudta, hogy milyen információkat tart a kezében –, amikor ezt a fogalmat használta, ez volt az ún. „figyelmeztető lövés” a térségnek és a világnak, hogy ébredjenek fel. 2 Egy olyan invázió van, mint a „síita félhold” mozgalom, amely veszélyeztetheti a Közel-Kelet és a világ stabilizációját is. Ez egy nagyon fontos tényező, nagyon fontos emlékeztető, vagy inkább elő-emlékeztető a világnak, hogy tartani kell egy ilyen mozgalom jelenlététől, mozgásától a térségben.

1Robin

Wright, Peter Baker: Iraq, Jordan see threat to election from Iran, The Washington Post, 2004.12.08. http://www.washingtonpost.com/wpdyn/articles/A43980-2004Dec7.html 2 King Abdullah Warns of Shiite-Sunni Conflict, TheWashington Post, 2012.12.07. http://www.washingtonpost.com/wp-srv/mmedia/world/12070420s.htm

41


Jordánia az USA egyik legmegbízhatóbb szövetségese az arab világban és számos együttműködés folyt/folyik a két ország között – többek között a szír kérdés rendezése kapcsán is. Az Egyesült Államok (és lényegében az egész Nyugat) tekintélye azonban fokozatosan romlik a térségben. Mennyiben gyakorol befolyást ez a jordán külpolitikára? Várható valamilyen távolodás jordán részről? Jordániának szoros, erős szövetsége van az Egyesült Államokkal, ami több mint negyedévszázadra tekint vissza. Ezzel a tényállással a világ is tisztában van. Nem titkoljuk, illetve szövetségeseinkre büszkék vagyunk. Jordánia mindig nyitott lapokkal és nyitott kártyákkal játszott. A világ és a szövetségeseink ezért tisztelik Jordániát, mert amit Jordánia, a jordán uralkodó és a jordán vezetés mond az ma, tíz év múlva és húsz év múlva is ugyanaz. Nem beszélünk másképp, mint ahogy gondolkodunk: a zárt ajtók mögött ugyanúgy beszélünk, mint a nyilvánosság vagy a szövetségesek előtt. Ez Jordánia egyik jellegzetessége és erőssége.

II. A szíriai polgárháború és hatásai A szír konfliktus megoldását célzó tárgyalásokra az ENSZ és az Arab Liga bevonásával kerül(t) sor. Milyen szerep hárul a szervezetek tagjaiként Jordániára? Mik a jordán prioritások a szír béke megteremtésében? Tényállás, hogy Jordánia az Arab Liga tagjaként, annak döntéshozatalában részt vesz és elfogadja azt. De nagyon fontos, hogy amikor Szíriáról beszélünk, akkor mélyebbre kell tekintenünk a kérdésekben, hiszen Jordánia közvetlen szomszédjáról beszélünk. Az pedig, hogy csak egy szomszéd ország, önmagában nem elegendő válasz, hiszen régi, mély történelmi kapcsolatok vannak Amman és Damaszkusz között. Társadalmi szinten (vegyes házasságok, rokonságok, egyéb viszonyok) is szorosak a kötelékek, a két ország határán szinte ugyanannak a családnak a törzsei élnek: csak épp az

42


egyik részük itt van, a másik részük ott van. Emellett Szíria kereskedelmileg és közlekedésileg Jordánia gégéje: minden jordán export, ami kamionokon keresztül Nyugatra, Európába kerül szállításra, az mind Szírián keresztül halad át. Jordánia másképp tekint egy szomszéd arab országra, mint más országok, mind földrajzilag, mind társadalmilag, mind érdekileg. Jordánia a mielőbbi politikai megoldást szorgalmazza Szíriában, támogatja, hogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek és fegyverszünetet kössenek, hogy ne legyen további halálos áldozata a közel százezer emberi életet követelő szír konfliktusnak. Az én magán véleményem, nem Jordániáé, hogy Szíriában az Aszadrezsim és maga az elnök – ha bármi történne és ez még nem előrelátható – még további egytől három évig a helyén fog maradni. És ha marad a helyén, és tovább folyik a konfliktus a kérdés politikai megoldása nélkül, az további kettő-háromszázezer halottat jelenthet. Ez fájdalmas, tragikus és mondhatnám egyféle szégyen is lehet a nemzetközi társadalomra, hogy emberek esnek áldozatul és az egész világ csak nézi tehetetlenül és semmit nem tud csinálni. Nagyon érdekes dolog, hogy amikor elindult a szíriai polgárháború, konfliktus, többen elkezdték értelmezni, hogy miért olyan makacsok az oroszok. Mit akarnak Szíriában? Vajon mit csinálnak ott? Különböző vélemények voltak. Az egyik politikus véleményét hallgattam, aki szerint, mivel az utolsó ortodox bazilika és a legnagyobb létszámú közel-keleti ortodox keresztény közösség itt található, ezért Oroszország támogatja az Aszad-rezsimet, ezért van ott, hogy ezeket megvédje. Megmondom őszintén, magamban nagyot nevettem, mosolyogtam, pedig ilyen szituációban nem nevetni kell – ahol mészárlások és áldozatok vannak –, de a hallott érvelés és válasz, és a tárgyalóteremben ülő más politikusok egyetértő kifejezései miatt elkezdtem magamban nevetni. Vajon, amikor az Egyesült Államok megtámadta Jugoszláviát, Európában (Oroszország után) a világ második legnagyobb ortodox települését, az oroszok miért nem mondtak egy betűt? Miért nem mondtak a-t vagy b-t? Vagy használtak egy vétót az ENSZ Közgyűlésben? Vajon miért fognak a szíriai keresztények mellett állni, amikor

43


Jugoszláviában nem tették, akivel családi szövetségi, rokoni viszonyban álltak? Erre nevettem, és mondtam: aki nem hiszi és nem látja belülről, hogy az érdekek mindennél magasabbak és mindenen felül állnak, az semmit nem tud – sem a belpolitikában, sem a külpolitikában. A Nyugat, az Európai Unió és az Egyesült Államok nagyon szeretnének két arab országból Szírián és Törökországon (Románián és Magyarországon) át új földgázszállítási útvonalat kialakítani, hogy az egész európai energiaellátás független legyen Oroszországtól. Ez 400 milliárd eurós pénzügyi bevételkiesést jelent az orosz államnak és ezt Oroszország soha az életben nem fogja engedni. Ha tehát Szíriában rendeződés lesz, vagy rendeződik a helyzet, az Oroszország nélkül nem lehetséges. Ha nem tudnak megállapodni pontosan az Egyesült Államokkal és Európával, akkor Szíriában egyelőre nem lesz megoldás a következő években. Szíria lesz a válasz az olyan európai vagy amerikai cselekvésekre (mint például a védelmi rakéták Csehországban, Lengyelországban), amelyek sok orosz pontot érintettek és ahol az orosz közvéleményt nem vették figyelembe. Saját érdekeiket képviselve megrohanták és megvalósították ezeket. Most az oroszok – mint a teve, aki sokatsokat-sokat bír, de egyszer, amikor már mérges és szomorú, nagyokat üt – úgy gondolták, hogy ezzel meg akarják mutatni, hogy velük nem lehet mindent megtenni, nem lehet a szavuk, érdekeik mindig könnyen megsérteni. Szíria tisztázó elszámolások és magas érdekek ütköztetési területét fogja biztosítani, és a felek a szír területeken, a szíriai emberek vérének árán fogják problémáik megtárgyalni és megoldani. Ha egyáltalán meg fogják tudni oldani. Olyan végelszámolási, neutrális terület, ahol két fél egy harmadik ország területén tisztázza problémáit. Ahol nem volt megszervezve, hogy ott lesz egy találkozó vagy egy probléma, de vártak egy olyan eseményre, amibe beleakadt a horog, ami most a hal szájából nem akar se be, se kimenni. Az ilyen harmadik ország tönkremegy, a gazdasága lelassul, infrastruktúrája hanyatlik és emberi életek árán megy a tisztázás, amiben mindenki makacskodik. Viszont nagyon fontos döntés volt, hogy az Amerikai

44


Egyesült Államok nem fog és nem akar fizikailag, katonailag beavatkozni (mint ami történt Afganisztánban vagy Irakban). Szíriával bármit fognak csinálni, az a politikai érvelés területén marad, mivel távol akarnak maradni – úgymond a szennytől. Szaúd-Arábia és néhány öböl menti állam fegyverekkel is támogatja a szír felkelőket. Mi a helyzet Jordániával, nyújtanak hasonló támogatást? Jordánia – a szír eseményektől függetlenül – mindig távol tartotta magát más országok belügyeitől, mindig tisztelte saját magát, mindig kiemelten és büszkeséggel, sérthetetlenül őrizte méltóságát. Mi nem avatkozunk sem politikailag, sem katonailag egy szomszéd, testvérállam belügyeibe sem. Mi legfeljebb annyit tettünk, teszünk és fogunk is tenni, hogy humanitárius segélyeket nyújtunk a szír testvéreinknek. Jordánia történelme során mindig menekülthelyet biztosított és mindig vendégül látta bármelyik arab ország polgárát. Vendégül látta, amíg a szükség úgy kívánta: lásd 1948-tól a palesztinokat, lásd Irakot, lásd Szíriát. Jordánia soha nem zárta le a határait egy arab ország állampolgára előtt sem. Ha a szükség úgy kívánta, Jordánia mindig segítőkezet nyújtott minden arab polgárnak. Attól, hogy közvetlenül – katonailag vagy politikailag – beavatkozzunk az ilyen eseményekbe, Jordánia mindig távolmaradt, de humanitárius segítséget ad és továbbra is nyújt Szíriának, a szír állampolgároknak. Milyenek a jelenlegi szír-jordán kapcsolatok és milyen változások várhatók benne a polgárháború kimenetelének függvényében? Erre a kérdésre még egyelőre nem lehet válaszolni. Vár rá válasz, de az mindig az adott helyzet, változás kimenetelétől függ. Most, jelenleg káosz van: nincsenek tárgyalópartnerek, nincsenek tárgyalófelek; mindennap 20-100 halott van; a szír hadsereg lő a Free Syrian Armyra [Szabad Szíriai Hadsereg], a FSA a különböző támaszpontokat,

45


szír kormányintézményeket lövi és ez így megy tovább napról napra. Felkelnek, elkezdik, este alszanak, ugyanaz a forgatókönyv. Ahogy azt elmondtam – és továbbra is ezt tartom, mint magánvéleményem –, hogy ez legalább egytől három évig fog húzódni. Merültek fel kérdések, hogy vajon mi lesz: Lesznek-e további áldozatok? Mi lesz a vége? Hány áldozattal kell számolni (száz-százötven-háromszázezer)? Mi lesz az infrastruktúrával, meddig fogják bírni? El fog fogyni az élelmiszer, nincs gyártás az országban, hol lesz a fordulópont? Jordánia addig, amíg nem érinti mélyebben – de nyilván a gazdaságnak nagyon sokat ártott, a közlekedésnek, a jordán exportnak szintén, de ez mind-mind úgymond „viselhető” –, amíg az ország nemzetbiztonságát, határainak épségét nem sérti – amely esetekben Jordánia azonnali és további lépéseket tenne alkalmazkodva a fenyegetéshez –, addig a jelenlegi szituációban Jordánia távol helyezi magát az ilyen kérdésektől. A jordán haderő más módon bekapcsolódhat a szír fegyveres konfliktusba? Ha nagyobb lesz a baj vagy bármi történik: a másik oldalról elkezdenek lövöldözni vagy provokáció történik, azt nem várja meg Jordánia. A jordán hadsereg megvédi az országot és saját népét. Ahogy fokozódik, eszkalálódik a helyzet, úgy változik a jordán reakció, válasz is. De a jelenlegi szituációban nem látjuk szükségességét, hogy Jordánia bármilyen katonai jellegű lépést tegyen a jordán-szír kapcsolatokban.

46


A jordániai felső vezetés utasította a hadsereget, hogy haladéktalanul válaszoljon minden egyes, a határ túloldaláról érkező esetleges provokációra. Kisebb katonai összetűzésekről már érkeztek hírek3. Sajnos a határmentén konfliktus van: kisebb rakéták átjönnek, fegyveres összecsapások történnek és Jordánia nem minden esetben tudja, hogy nyolc-tíz km magasságban légterébe a szír hadsereg, a FSA – vagy akár egy eltévedt gép – lépett-e be. Ha a helyzet fokozódna, és mi éreznénk, hogy egy komoly, szándékos támadás történik a szír oldalról a jordán határ felé, akkor; ha az a kérdés, hogy készen van-e a jordán hadsereg? A válasz, hogy készen van a jordán hadsereg, ott állomásoznak Észak-Jordániában, a légihatóság, a honvédség is ott tartózkodik. A legrosszabbra fel vagyunk készülve. Jordánia – földrajzi helyzetéből adódóan – kényszeredetten menekült befogadó ország, amely menekültek százezreinek elhelyezésével kénytelen megbirkózni. Hogyan kezelik a szír menekültek kérdését az országban? Milyen belpolitikai hatásai vannak a menekültek nagy létszámú – és napról napra növekvő – jelenlétének? Számolni kell a fenyegetéssel, hogy a menekültek tömegével radikális csoportok is átszökhetnek az országba? Jordánia mindig humanitárius segítséget nyújtott az arab vendégeknek, az arab testvéreinknek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy Észak-Jordánia területén különböző menekülttáborokat hozunk létre ahol, amíg nem történik rendezés Szíriában, ezek az emberek ott maradhatnak. Tehát semmiféle befolyást nem akarunk a jordán társadalom és köztük. Mi őket vendégként fogadjuk el mindamellett, hogy menekültek. Továbbá tudjuk, hogy Jordánia gazdasága nem

3

Gov’t dismisses reports of Jordanian-Syrian border clashes, The Jordan Times, 2012.08.03. http://jordantimes.com/govt-dismisses-reports-of-jordanian-syrian-border-clashes

47


elég erős, elég komoly gazdasági problémákkal küzd, mégis nagyon sok élelmiszert támogatva kapnak a menekültek. Gazdaságilag nagyon nagy súlyt tesznek az ország vállára, hátára. Ezért kértük mindig is a nemzetközi társadalom támogatását, hogy azt a minimumot, ami őket emberileg, humanitárius vonalon megilleti, biztosítani tudjuk. Akkora létszámú menekültáradat rohanta meg az országot, ami olyanná tette Jordániát, mint az ember, akinek teve módjára ragasztottak a hátára egy púpot: ahogy folytatja megszokott életmódját, érzi hogy egy új test van a szervezetén, egy új blokk érkezett az országba. És ez nem egy kis blokk, eddig több mint háromszázezer emberről beszélhetünk – vannak országok, amelyek ekkora lakossággal bírnak –, ami egy komoly létszám és még nem tudjuk, hogy hol a vége. Lehet, hogy további két vagy háromszázezer menekült érkezik még Jordániába. Ezeknek az embereknek nagy területet kell biztosítani, lakóhelyet az időjárási viszontagságok ellen, vizet – pedig Jordánia vízellátása meglehetősen szegényes –, élelmiszert: tehát elég súlyos problémákkal szembesül emiatt Jordánia. Bár mindent megtettünk és mindent megteszünk, hogy a menekülteknek becsületes, normatív létfeltételeket biztosítsunk. Ugyanakkor koordinálva vannak ezek a menekülttáborok, hogy ezek semmilyen politikai vagy erőszakos – mert voltak erre példák – cselekményt ne hajthassanak végre az országban. Továbbá nem fogjuk engedni, hogy ezek eljussanak a jordán lakossághoz, ahol később problémát kelthetnének. Ugyanígy – és volt rá példa (fegyvereket csempésztek és egyéb mást) – nem hagyjuk, hogy idegen testek bekerülhessenek, amelyek az ország biztonságát megrendíthetnék, vagy megsérthetnék.

48


III. Politikai változások Jordániában Az arab tavasz tüntetéseinek egyik motiváló oka volt a pénzügyi válság fokozta gazdasági alapú elégedetlenség, frusztráció; a növekvő, nagy létszámú munkanélküliség (amely nagy arányban érinti a fiatalokat). Hogyan küzd meg ezekkel a kihívásokkal a Jordán Királyság? Már a kérdés önmagában úgy mondhatnám, hogy helyes. Valóban a gazdasági és pénzügyi helyzet az, ami nagyrészt motiválja az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, problémáikat. Mindenhol a világon, ahol ilyen pénzügyi és gazdasági helyzet van, a társadalmi hangulat is romlik. Az emberek kötözködőbbé, frusztráltabbá válnak. Én három, de még inkább négy részre bontanám a válaszom, a tekintetben hogy vajon ezek a frusztrációk, problémák hogyan tükröződtek, hogyan reagálódtak le a tüntetésekben, megmozdulásokban: (1) Vannak emberek, akik azért tüntetnek, mert látják, hogy sok mindenben nincsen igazságos döntés. Például a munkafelvételnél nem egyenlően ítélik meg az embereket: számít a protekció, valakit előnybe vehetnek. Az egyenlőtlenség érzése pedig frusztrációt, rosszkedvet ad, ami tüntetésekre viszi az embereket. (2) A szegénység, a rossz pénzügyi viszony szintén ilyen lehetőséget ad. (3) Egy harmadik ágazat, aki nincs rossz gazdasági, pénzügyi helyzetben, de másképp látja a reformokat, a demokráciát, másképp látja az intézmények működtetését, struktúráját és ezért tüntet. (4) A negyedik csoportot azok az emberek alkotják, akik ideológiai, politikai, ellenzéki okok miatt demonstrálnak. Ezeket a csoportokat mind külön-külön kell nézni. Azt az embert, aki ideológiai megfontolásból tüntet, másképpen kell kezelnem, ki kell vennem a kosárból, attól a fiatalembertől vagy attól az embertől elkülönítve, aki pénzügyi és gazdasági hátrányban van, és ezért tüntet. Ezek kapcsán Jordánia és Őfelsége úgymond megelőzte az Arab Tavaszt a gazdasági és politikai reformokkal. De az ellenzék nagy része – és a kormánypártiak egy kis része is – még

49


mindig ellenzi ezt a fajta politikát és reformfolyamatot. Én azt gondolom, hogy ha reformokat akarunk egy országban végrehajtani, nem lehet 180 fokot venni egyik napról a másikra. Szóval, ami egy társadalmat érint, érintett éveken keresztül, és amely ideológiában gondolkodik és él; ezt tisztelni kell. És változásokra szükség van. Azonban ezeket a változásokat lépésről lépésre kell kieszközölni. Amikor demokráciáról és politikai reformokról beszélünk egy országban, azt fokozatosan meg kellene valósítani. Például, ahogy most történt Jordániában: január 23-án választások voltak és úgy lesz, mint 1956-ban: a megválasztott kormány, a parlamenti többség (vagy parlamentpárti koalíció) fogja kinevezni a kormányfőt és a kormány tagjait. Azonban a Muzulmán Testvériség (MT) kevesli a reformokat. Annak ellenére, hogy az országban transzparens választás történt: nemzetközi, regionális és helyi megfigyelők elismerték, hogy semmi probléma nem volt; a választások struktúráját, adminisztrációját illetően pedig kiváló volt a választás. Tehát a jordán nép választotta meg ezeket az embereket, én nem tudok másra gondolni, mint hogy az ország képviselőit, a nép képviselőit választották meg. Ha a tényleges többség vagy azok az emberek, akik a parlamentben ülnek, nem látják jónak a reformokat vagy bármi mást az alkotmányban, akkor rajtuk lesz a sor, hogy ezeket a további módosításokat, választásokat végrehajtsák – bent a parlamentben, nem az utcán, a tüntetésekben. Ráadásul minden arab országban, ahol problémák vagy forradalmak voltak, ott a hadsereg, a rendőrség verte, ütötte az embereket, több halott és sérült volt, míg Jordániában szerencsére nem történt ilyen. Mindig ott állt a rendőrség, de ők – az embereket védték, valamint a hőségben hideg vizet nyújtottak nekik – megengedték, hogy az emberek kifejezzék az érzelmeiket, problémáikat, kiabáljanak, kimondják a véleményük. Minden létező szót, bántó szavakat is használtak Őfelségére, azonban az uralkodó, az ország és a kormány higgadtan fogadta ezeket. Tisztában voltak vele, hogy a tüntető tömegeknek – akik nem jó kedvükből teszik ezt – valami frusztrációjuk, problémájuk van, ezért megtartottuk ezt a választást

50


és jelenleg a nép képviselői bent vannak a parlamentben. Ha ezek az emberek [MT] azt gondolják, hogy ez a reform önmagában kevés, több kell, akkor rajtuk van a sor, ott a parlamentben kell változtatni. Gyakran említést teszünk az arab tavasz kapcsán a demokráciáról és a demokratizálódási folyamatokról, fontos azonban meghatározni, hogy mit is jelentenek ezek a fogalmak egy arab országnak. (Az arab világban a demokratikus tranzíciónak nincs egységes értelmezése.) Mit jelentenek Jordániában? A demokráciát nem lehet egy ország népének agyába injekciózni, annak ideológiailag és a mentalitásban kell kibontakoznia. Az emberi mentalitásnak fokozatosan kell változnia, olyan irányba, hogy megújítsák magukat egy olyan reformra, egy olyan demokratikus világra, amit jónak látnak, mert a demokráciát nem megvásárolni vagy átadni kell. Minden országban a társadalom kultúráját, vallását, szokását figyelembe kellene venni, ezek függvényéhez alkalmazva a demokráciát. Önmagában a demokrácia fogalmát ismerjük, de nem lehet azt mondani, hogy két ország demokráciája ugyanaz. A magyar érdekeket és a magyar étékeket Magyarország soha nem fogja feladni egy demokratikus változás vagy paragrafus miatt, mert egy országnak az értékét meg kell őrizni, az emberek hagyományait meg kell őrizni. Nem lehet mindent felrúgni. Egy példát kiemelve: a korrupció visszaszorítását mindenki támogatja az országban, a korrupt emberek elfogását, súlyos megbüntetését mindenki helyesli. Olykor transzparens döntés nélkül is. Mindent összevetve, a javításokat az intézményeken belül mindenki támogatja, de azt, hogy fejjel lefelé fordítsuk az országot, mert egy kisebb csoport, egy bizonyos réteg úgy gondolja, hogy ez nem jó – mert az én érdekem a hatalomra jutás ezzel, hogy zavaros vízben halásszak – ezt az ország többsége nem szavazta meg és nem kért belőle: lásd a választások eredményét. Százötven törvényes parlamenti képviselőt választottak meg a nép képviselőjének, akiknek a parlamentben minden változtatásra meg

51


lesz a lehetőségük az elkövetkező négy évben. Hozzanak olyan változtatást, ami szolgálja az országot és az embereket. A nép akarata ellen senki nem tud lépni. A király olyan reformok mellett áll ki és vezet, amelyek egy nap „munkanélkülivé” is tehetik. Ez támadható tény az ellenzéki körökben. Hogyan védekezik az olyan kritikák ellen az uralkodó, hogy feltételezhetővé válik, hogy hatalma megtartása érdekében retorikájával és reformtervezetével szemben a minél lassabb változások állnak érdekében? Jordánia államformája, bármilyen változtatások lesznek, soha nem fog változni. Jordánia –mégha a király alkotmányban foglalt jogköreit el is veszik, meggyengítik a parlamentben – akkor sem változtat államformáján, továbbra is királyság marad. A teljes lakosság egyetértett és továbbra is egyetért abban, hogy a közös nevező, ami stabilizálja az országot az a királyság és maga a király. Azt a politikai változtatást, hogy a kormányzás, a parlament hatása, döntései nagyobbak lesznek és a királyéi kevesebbek lesznek, ezt a későbbiek folyamán fogjuk látni. Ezt nem most. Ehhez kell kéthárom-négy kormányzati ciklus. Emellett, a király volt az első ember, aki megkérte az embereket, hogy alakítsanak politikai pártokat, tegyenek lépéseket a változás, a demokrácia felé. Ő támogatja ezt, nem visszakozik és nem fél attól, ha a hatalmából elvesznek. Ugyanakkor a király nem a saját fejével gondolkodik: Jordániában erős intézmények vannak, think-tank, szakértő, bölcs emberek, nem beszélve a nemzetbiztonsági hivatalról, a különböző szolgálatokról, amelyek friss információval látják el az uralkodót és segítik a döntéshozatalban. Következésképp a király nem saját maga dönt, hogy akarom/nem akarom, hanem a kapott információk birtokában hozza meg a döntéseket. Pontosan tudja, hogy minden egyes lépés megfontolt és tisztában van az emberek reakcióival. Különösen az Arab Tavasz után, amikor megnőtt az emberek részéről az igény a gyökeres, történelmi változásokra, a király erre teret adott:

52


labdát dobott a népnek, választásokat írt ki, a parlament megválaszthatja a kormánytagokat. Jelenleg meg vannak elégedve, nincs probléma az országban. Parlamenti nyitóbeszédében 4 az uralkodó kifejezte reményét, hogy az új kormány négy évig marad. Illetve addig, amíg élvezi a népnek a bizalmát, ha ezt ugyanis visszavonják, akkor a király az alkotmányban foglalt jogával élve feloszlathatja a parlamentet. Lehetséges a reformok előre menetele a gyakori (átlagosan 1,5-2 évente történő) kormányváltások mellett? Ez egy újabb fejezet Jordánia történelmében. Eddig elég gyakoriak voltak a kormányváltások, mivel a király úgy látja, ha egy kormányfő népszerűtlen, ne maradjon. Ha egy kormány, egy miniszterelnök „ellustul”, nem látja el megfelelően feladatait és a társadalomban, a gazdaságban, a politikában is látjuk ennek jeleit, akkor a király lép és változtat. A király úgy funkcionál az állam gépezetében, mint egy szelep: ha látja, hogy növekszik a feszültség, a frusztráció, akkor ennek kiengedését segíti. Most egy új fejezetbe léptünk az új választásokkal, amelybe úgy kezdtünk, hogy ha a jordán állampolgárok még bővebb demokráciát, mozgásteret akarnak – pedig Jordánia egy demokratikus ország –, akkor azt biztosítjuk. A király ezt folyamatosan figyelemmel kíséri, de úgymond a labdát átadta a parlamentnek, a nép képviselőinek. Azonban, ha ez nem működne, akkor még mindig meg van az a szelep, ami elháríthatja a nagyobb problémát, stabilizálhatja az országot. Végül, beszüljünk az iszlamista ideológiai nézeteket valló Muzulmán Testvériségről (Jordániában az Iszlám Akció

4II.

Abdallah jordán király beszéde, http://www.jordanembassy.org.uk/MajestySpeech.pdf

53

2013.02.10.


Front)5, amely az egyik legbefolyásosabb mozgalom az iszlám világban és több országban parlamenti képviselettel is rendelkezik. Holott az iszlamista szervezetek irányába jelentős bizalmatlanság nyilvánul meg. Beszélhetünk ilyen bizalmatlanságról a jordán politikai vezetés oldaláról? Illetve növekedhet-e szerepük és súlyuk a jordán belpolitikában a közel jövőben? Ők bojkottálták a választásokat. Én személy szerint minden második héten írok egy politikai cikket a jordán sajtóba: írtam egy cikket, amiben megkértem őket, hogy gondolják át, hogy a bojkottálás nem a legjobb lépés. Úgy gondolom – a jordán kormány, Őfelsége is így gondolja –, hogy a Muzulmán Testvériség egy alapvető pillére a politikai és társadalmi életnek Jordániában. Ők a testvéreink, jordánok, ugyanazon a területen élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk magunkba, ugyanazt a kenyeret osztjuk meg egymással. Én tisztelem az ideológiájukat, az érvelésüket, és ez a legmagasabb, legmélyebb, legeszmeibb dolog a politikában, amikor egymás véleményét, ideológiáját, értékrendjét értékeljük, megfontoljuk és tiszteljük. Bár nem biztos, hogy egyetértünk egymással. Ahhoz, hogy engem vagy a társadalmat meg tudják győzni – vagy ha hatalomra vágynak, ami szívük joga, minden embernek, minden pártnak szíve joga, azt megszerezzék – úgy gondolom, hogy be kellett volna lépniük a ringbe és ott kellett volna lenniük, ott lett volna a helyük a választásokon. Ott kellett volna bizonyítani, hogy milyen eredményre tudnak szert tenni. Ehelyett arra hivatkoztak, hogy bár megfelelő volt a választás, a választási törvény helytelen, ők mást akarnak. Ebben az esetben lépjenek be a ringbe és a választásokat követően az új parlamenti képviselőkön lesz a sor, hogy ha nem

Jacob Amis: The Jordanian Brotherhood in the Arab Spring , Hudson Institute, 2012.12.27. http://www.currenttrends.org/research/detail/thejordanian-brotherhood-in-the-arab-spring 5

54


tetszik nekik ez a törvény, akkor változtassanak rajta – változtassák meg amilyenre akarják. És történjen négy év múlva egy olyan választás, ami megfelel nekik. De nem lehet úgy módosítani egy törvényt, hogy az egy párt, egy ember akaratának feleljen meg. Egy ember, egy párt kedvéért nem lehet egy egész országot átszabni. A Muzulmán Testvériséget Jordániában is bevonták volna az új kormányba, de ők visszautasították a felajánlott tárcákat és ellenzéki, kritizáló szerepben maradtak Régi, szervezett, rendezett párt, de mindig azt szoktuk mondani a politikában, hogy elméletből politizálni, nem ugyanaz, mint gyakorlatból. Aki bent van a ringben és kormányon van – amikor az emberek elégedetlenek és tüntetnek –, akkor tudja meg mindenki, hogy mit jelent a politizálás. Tehát az elméleti politizálás és a gyakorlati politizálás két különböző dolog. Összegezve: Jordániát elkerülheti az Arab Tavasz? Bízok benne, hogy Jordánia elkerüli az Arab Tavaszt. Százszázalékosan biztos dolog a világban nincs, de úgy gondolom, hogy – tekintve a jelenlegi vagy elmúlt jordán konfliktusokat is – az Arab Tavasz felhője már átment Jordánián. Hogy újabb felhő fog-e jönni? Nem vagyok meteorológus, de bízom benne, hogy nem.

55


56

Recenzió: Balázs Péter - Magyarország és Európa Szarka Evelin

A türelmes, érdeklődő és előretekintő államoké a jövő Balázs Péter: Magyarország és Európa (Budapest, Napvilág Kiadó, 2011. 256. o.)


Balázs Péter volt külügyminiszter Magyarország Európai Unióhoz kiküldött állandó képviselőjeként, illetve az Európai Bizottság tagjaként széleskörű tudásanyagot és tapasztalatot halmozott fel az EU-ról, így nem meglepő, hogy Magyarország és Európa című, 2011-ben megjelent könyve egy interdiszciplináris, számos tudományterületből merítő és azokra kitekintő összefoglaló munka. Egyedülálló és hiánypótló a kezdeményezés, amelyben az integrációs kihívásokat, a csatlakozási folyamatot és a jövőre nézve hasznos konzekvenciákat, a szuverenitás mibenlétét a rendszerváltást megelőző és az azt követő történelmi és nem csupán uniós kontextusban helyezi el. A tudományos értekezés hangnemét mellőzve egyszerűen, a nagyobb összefüggésekre, a téma szempontjából valóban releváns politikai, gazdasági és társadalmi változásokra koncentrálva bontja ki mondanivalóját. Fontos hangsúlyozni – ahogy a szerkesztő Földes György is teszi –, hogy a kötet nem EU-szakértőknek szól, mint ahogy a Napvilág Kiadó gondozásában megjelent 20 év után sorozat többi darabja sem elsősorban a tudományos köröknek szánt monográfia, hanem a közéleti felelősséget vállaló szakemberek gondolatébresztő, helyzetértelmező írása, amely segíti egy-egy téma megértését a társadalom szélesebb rétegei számára. A letisztult formavilágú, kis formátumú könnyű kézikönyv egy jól, haszonnal forgatható kiadvány minden korosztálynak. A szerző bevezetője és utószava keretbe foglalja a nyolc fejezetre tagolódó művet, amelyet praktikusan egy rövid integrációs kronológiával és az abban fontos szerepet játszó magyar politikusok és szakemberek névsorával zár. A rövidítések jegyzéke elsősorban a nemzetközi szervezetek elnevezéseit és azok névbetűit gyűjti össze, az irodalomjegyzékben pedig a továbbolvasáshoz, tájékozódáshoz is megbízható forrásokat ajánl. Már az első mondatokból jól azonosítható, hogy a szerző a „nyugati státusz” elnyerését, az európai integrációt pozitív eseményként látja, amely – mint mondja – az 1526-os mohácsi csata óta az első olyan külpolitikai célkitűzés, amely belső és külső

59

Szarka Evelin Recenzió: Balázs Péter- Magyarország és Európa

támogatással bírt. 1956-ban még az osztrák semlegesség ideálképe lebegett a kitörési kísérletet vezetők szeme előtt, viszont a szovjet modelltől való függetlenedés az 1968-as gazdasági reformmal már egyértelműen a nyugati orientáció egyik jelentős előzménye volt. Az Európai Közösséggel kötött 1988-as átfogó kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodás, majd egy évvel később a diplomáciai kapcsolatok felvétele vezető szerephez juttatta hazánkat a régió nyitni kívánó országai között. Emellett betagozódásunk a nyugati bázisú nemzetközi szervezetekbe a szovjet blokk országaként már korábban megkezdődött, így az 1973-as GATT-, az 1982-es IMF- és Világbank-, majd az 1990-es Európa Tanács-tagságnak szinte egyenes következménye volt az EU-ba és a NATO-ba való belépésünk. Az Európai Közösségekben mint nagy történelmi megbékélési projektben Magyarország a modernizáció kulcsát, a demokrácia stabilitásának garantálóját és a gazdaság piacosítása kedvező feltételeinek biztosítékát is látta. A szerző szerint hármas prioritásunk helyes, ám nem feltétlenül jól felosztott volt: míg az euroatlanti szervezetekhez való csatlakozásban az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledés nem ugyanazt az irányt jelentette, ezért érdemes lett volna ezeket külön kezelni; addig a szomszédos államokkal való viszony rendezése összevonható és összevonandó lett volna a határon túli magyarok helyzetének problémakörével. Balázs Péter itt kitér a páneurópai piknik jelentőségére is, hiszen a merész határnyitás még ma is politikai csatározások témája: egyesek uniós pénzekre, német támogatásra kívánják beváltani a lépést, míg mások kisebbíteni próbálják a rendszerváltó személyiségek érdemeit a színjátéknak titulált, mediatizált eseménnyel. Bár az ehhez hasonló rövid beszúrások néha nem a fő gondolatmenethez kapcsolódnak és látszólag nem feltétlenül relevánsak, a továbbolvasás mégis rávilágít szerepükre: árnyalják és gazdagítják az egy-egy történelmi eseményről kialakítható képet, túlmagyarázás nélkül a helyzet pontosabb leírásához szükséges előismereteket közvetítenek. A közérthető, zsurnalisztikus köztes címek navigálják az olvasót a témák között.

60


A magyar elszántság és „előre dolgozás” végül meghozta gyümölcsét, hiszen 1991-ben Lengyelországgal és Csehszlovákiával együtt társulási egyezményt kötöttünk az EK-gel. A külpolitikájukat a rövid távú integrációs hasznoknak, azaz elsősorban a fejlesztési forrásoknak, támogatásoknak alárendelő visegrádi országok felismerték, hogy nemcsak a későbbi EU-val szemben kell közösen tárgyalóasztalhoz ülniük, hanem egy gyümölcsöző kooperációs megállapodás megkötésével, együttes erővel nagyobb politikai súlyt képviselnek, hatékonyabb a problémamegoldás és az érdekérvényesítés. A gondolatmenet azonban itt megszakad, ugyanis Balázs rá kíván világítani az 1980-as évek végétől kezdődő folyamat főbb tendenciáira, hogy később a csatlakozási tárgyalások során felmerülő dilemmákat könnyebben szemléltesse. A történelmi eseményeket követni kívánó olvasó a második fejezet végén veheti fel a fonalat újra. Az író ötletes példákat hoz, hatásosan használja a számokat: látványos eszközökkel támasztja alá érveit. A 24 új állam 552 nagykövetet akkreditálhat egymáshoz, míg a három szövetségi államban elég volt csupán hat a Moszkva-Belgrád-Prága háromszögben. Olyan kisállamok jöttek létre, amelyek vagy régen, vagy soha nem léteztek ebben a formában, ahogy szuverenitásuk sem. Új dimenziókban kellett gondolkodniuk, tanulni a diplomáciát és formálni az identitást. Sokan közülük képtelen voltak feldolgozni úgy a sérelmeiket és a múltjukat, mint ahogyan azt Ausztria tette, éretlenségük hamis önpercepcióval, torz képekkel párosult. Az EU pedig figyelmetlenül egy mércével mérte őket: nem fókuszált sajátosságaikra, egyediségükre. A leendő tagok egymás között kialakult feszültséggócait, fel nem dolgozott történelmüket nem tanulmányozta, mert a megbékélésre mint egy szükségszerűen bekövetkezendő folyamatra tekintett. Továbbá nem számolt az új tagállamokban a korrupció elburjánzásával, a fejletlen politikai kultusszal. A szerző mindvégig objektív marad, ám sokszor érezheti azt az olvasó – nem feltétlenül tévesen –, hogy a közösség saját küldetéstudatától

61


és a kisállamok nagy része által mint hőn áhított klub-szereptől eltelve uniformizáló lépéseket tesz, és a fejlődési jellegzetességeket kizárva univerzális, pontról pontra követendő menetrendet és lépéseket ír elő. De ennek gyakorlati okai is vannak: az intézményrendszer átalakítása csomagban egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb a folyamat. A nyugati országok pedig valóban követendő példák a poszt-szovjet térség államai számára – többségük ezt az utat jelölte és jelöli ki ma is magának. A modell az angol ipari forradalom és a polgári fejlődés, illetve a francia forradalom után megvalósított modernizáció, amely az ipari tömegtermelésen, a gazdaság expanzióján, valamint a plurális, demokratikus berendezkedésen alapul. Ezt kétféleképpen veheti át egy másik állam: autonóm vagy „gyarmati” módon. Ha önként, akkor a politikai elit vállalja, hogy beavatkozik a társadalmi-gazdasági folyamatokba, meggyőzi az ellenzéket és a közvéleményt ennek a szükségességéről, és forrást, valamint bátorítást kér a centrumtól. A második esetben kívülről érkezik a kezdeményezés, amellyel a belső vezetés együttműködik, gyakran haszonélvezőjévé válva a folyamatnak. A 19-20. századot a modernizációk történeteként magyarázva jól látható, hogy a polgári forradalmak, a német vagy az olasz egység, a fasizmus és a kommunizmus is egy kísérlet, amely gyakran megváltó vagy magasztos ideológiák köntösébe bújtatott diktatúrával vagy autoriter rendszerrel párosul. A követő modernizációt ugyanis könnyebb egy pluralizmust korlátozó rezsimben megvalósítani. Az EU sajátos képződmény modernizációs szempontból is, hiszen mindhárom fajtája jelen van benne, ezért nevezi a szerző egy „tervrajz nélküli politikai építménynek”, amelyet a pillanatnyi alkuk formálnak. Az eredeti modernizációt csaknem egy kontinensen valósítja meg többek között egységes piacával, közös valutájával, a közlekedési és távközlési rendszerek kiépítésével, intézményeinek demokratikus döntéshozatali mechanizmusaival. Autonóm modernizációjú közös agrárpolitikájával, illetve a kohéziós politikával; és „gyarmati” a szomszédságpolitika során normáinak exportálása miatt.

62


Ezután a magyar utat veszi górcső alá, és megállapítja, hogy hazánknak Nyugat és Kelet között hánykolódva soha nem jelentett valódi alternatívát az önálló, szuverén modernizáció. Történelmi példákat hoz fel a konzervatív hagyaték jelenlétének igazolására, a kényszerű békeidőszakokra, amelyek az elmúlt másfél évszázad kétharmadát teszik ki. A haladást esetünkben ugyanis soha nem a szuverenitást célzó próbálkozások segítették, hanem ezek a korszakok, valamint azok, amelyekben a magyar terület egy nagyobb egység dinamikus részét alkotta (a két kategória halmaza természetesen metszheti egymást). A szovjet modernizációs modell képtelen volt versenyre kelni a kapitalizmussal, ráadásul a fogyasztást feláldozta a katonai potenciál bővítése érdekében. Így az állam a hosszú távú modernizációs terveket félretéve az EU-tagság mielőbbi megszerzését szorgalmazta. A közösség viszont óvatosan bánt a belépni kívánókkal az amúgy is roskadozó Szovjetuniót látva, amely a közösségi alap támogatottjainak köréből való kihagyással, majd a nem teljes munkaerő-piaci nyitással csalódást okozott a poszt-szocialista államoknak.

Ezután Balázs visszakanyarodik az integrációtörténethez, és bemutatja a magyar csatlakozási kérelem benyújtását (1994) követő időszakot. Áttekintést nyújt a tizenkét tagjelöltnek kiküldött részletes kérdőívről, az 1995-ös északi, normákhoz felülről közelítő országokkal végrehajtott bővítésről, és az 1997-es amszterdami mélyítésről. Válaszokkal szolgál a kérdésre, hogy mi az az esseni lista, mit jelent a máltai-ciprusi formula, és kik vitték a hátukon az „európai ügyet” ebben az időben. Az orosz és a német területek között fekvő „köztes Európa” végre összhangban cselekedett, és a népeinek a saját akaratát fejezte ki az EU modernizációs útja felé fordulásban. Azonban sokszor maga az unió sem tudta prognosztizálni, hogy a föderalizmus híveinek elképzelése alapján, minden egyes elemében egy kontinentális kormányzási rendszer felé halad Európa, vagy a neofunkcionalizmus spill-overei alakítják majd a közösség képét. A vámunió és a négy szabadság megvalósításáért vagy éppen ezek következményeképpen a tagállamok a szuverenitás egyes részeit, valamint egyes szeleteit adták össze, hogy hatékonyabban, gyorsabban és könnyebben lépjenek fel bizonyos ügyekben. Ám az

63


integrációt gátló és lassító tényezőkre, konfliktusokkal terhelt kérdésekre nem fordítottak kellő figyelmet. Például a közös agrárpolitikának a tagállamokban is megmaradt az intézményrendszere, szervezete; de mivel ugyanezek a döntéshozók határozták meg uniós szinten is a mezőgazdasági szabályozást, a fenti funkció megkettőződött. A vámpolitikát illetően vita tárgyát képezték az EU határán beszedett vámok, hiszen begyűjtésük az egyes országok feladata, ám csaknem a teljes bevétel az uniót illeti. A külpolitikában pedig továbbra sem volt egyértelmű, hogy ki az illetékes meghatározott ügyekben: a közösség egésze vagy az egyes államok önállóan. Az azonban bizonyos, hogy a szuverenitásnak ez a fajta új, közös gyakorlása jobban megfelel a globalizálódó világ kihívásainak, gyorsabban és eredményesebben reagál azokra. Ráadásul egy középkelet-európai kisállamnak kiemelten fontos, hogy a legbefolyásosabb francia és német politikusok is immár uniós tagállam vezetőiként működnek, ezért mindenképpen érdemes az ő köreikhez tartozni, hogy a közös fórumokon hallathassák a hangjukat, megismertessék velük nézeteiket, aktuális problémáikat. Itt a szerző visszatér a magyar integrációhoz, és részletezi az 1998-ban megkezdődött csatlakozási tárgyalások menetrendjét az acquis screening-től kezdve. 31 fejezet mintegy 20 ezer jogszabályának, közel 80 ezer oldalon lejegyzett uniós joganyagnak kellett megfelelnie az országnak a bebocsátáshoz. Az összehasonlítást követően megszületett tárgyalási álláspontok, az úgynevezett „pozíciópapírok” kialakítását követően kezdődött meg a tényleges tárgyalás. A vitás ügyeket a végére hagyva, 2001-ben érkeztek el az ellentétes álláspontokat egymásnak ütköztető kérdésekhez: a magyar munkavállalók EU-ba bocsátás feltételeihez és a mezőgazdasági földek eladási korlátaihoz.

Bár logikailag kétségkívül kapcsolódik a fenti gondolatmenethez a szuverenitás irányában tett kitérő, a kötet koherenciája szempontjából szerencsésebb volna a lineáris

64


kronologikus sorrendet folytatni, és a csatlakozás hozadékait ismertetni, a jelenkori események következményeit tárgyalni, majd ezután rátérni a szuverenitás dilemmáira. 1541-ben az ország több részre szakadt. Több mint 300 évet kellett várni a kiegyezéshez, amely megteremtette az elmúlt évszázadok legszélesebb nemzetközi egyesítésének feltételeit. A hadügyet, külügyet és pénzügyet közös kézben tartó duális monarchiában magas fokú autonómiával rendelkeztek az identitásukat teljesen megtartó magyarok. Ebben a fél évszázadban úgy tettek, mintha teljesen önálló országunk lett volna, és a későbbi generációk is ezzel a miszpercepcióval hitegetik magukat, pedig – mint ahogyan azt Balázs éleslátóan, kritikusan megállapítja, és racionális érvelésével alátámasztja – ez semmi esetre sem volt és van így. Kényes a téma, mégsem kerülhető meg: a magyar mentalistásban a mennyiség mindig fontosabb volt, mint a minőség, erre Trianon is rávilágított. Ezért is tulajdonítottak sokan szimbolikus jelentőséget az Európai Uniónak, amely a kirekesztettség helyett a nagy családhoz tartozás biztonságát kínálta. A hazai szakértők és politikusok ugyanolyan jogokkal rendelkeztek az uniós intézményekben, mint a nagy tagállamok képviselői, ez pedig egy újfajta beavatottság, bennfentesség érzésével ajándékozta meg őket. Ugyanúgy vétójoga lett országunknak az újonnan érkezőkkel szemben, mint a régi tagoknak, sőt, fontosságunk is megsokszorozódott, hiszen a harmadik országok már hozzánk is nagyobb bizalommal fordultak, hogy lobbizzunk az érdekükben az unióban.

Ezután egy újabb nagyobb egységet tekint át az író: a kétszintű kormányzás egy-egy intézményét, aspektusát vizsgálja és kritizálja. Mivel ez egy rendkívül komplex kérdéskör, csak a főbb változásokat és a legfontosabb elemeket villantja fel: részletesebb elemzése és értékelése messze túlmutat egy kötetnyi íráson mind tartalmilag, mint terjedelmileg. Mivel az egyes szervek funkcióinak ismertetése nélkül lehetetlen jellemezni őket, tömören összefoglalja a legalapvetőbb tudnivalókat, ám éppen ezért ez a fejezet egy laikus számára nagyon tömény, nehezen emészthető és követhető.

65


Pedig az írásban van rendszer. Ahogy az EU-s intézmények szövevényes hálójában is, amely éppen ennyire nehezen követhető, átlátható azok számára, akik először kívánnak megismerkedni vele. Ezek után nem meglepő, hogy a demokratikus deficit problémájára máig nincsen univerzális és hathatós megoldás. Az Európai Bizottsággal kerül legelőször kapcsolatba egy csatlakozni kívánó ország, a közvetítő és előkészítő szerep mellett szerteágazó feladatkörrel rendelkezik ez az intézmény. A legbefolyásosabb döntéshozó fórumok azonban az Európai Tanács és a Miniszteri Tanács; ráadásul a szakminiszteri tanácsokban összegyűlt miniszterek az ülések után bilaterális megbeszéléseket is folytathatnak, amely a diplomáciai érintkezést gyakoribbá, olcsóbbá és könnyebbé teszi. Méltatja az Állandó Képviselők Bizottságát (Coreper), az érdekharmonizáció legfontosabb fórumát és döntéselőkészítő szervet, amelyet az EU-nagykövetek alkotnak: a szakértők saját hazájukat képviselik, miközben az unióban is otthonosan mozognak. A Tanács forgó elnöksége a legdinamikusabb intézmény, hiszen az egyes tagállamok kormányváltásai alakítják, ám téves a következtetés, miszerint ekkor az adott ország érdekérvényesítésének ideje érkezik el. A soros elnök az EU egészének javát szolgálja, de egy jó problémamegoldó képességű, kiemelkedő kvalitásokkal rendelkező vezetés tekintélyt nyer, amelyet később a tagállami alkuk során kamatoztathat, mint ahogy a holland vagy a dán elnökség. Mivel a könyv írása idején még előttünk állt az uniós elnöklés féléve, Balázs az Európai Bizottság főigazgatóságain dolgozó magyarok teljesítményét emelte ki mint hazai sikert a szervezetben. Az integráció dinamikája folyamatosan változik, de általában véve megállapítható, hogy egyre több területen működnek együtt a tagállamok, az Európai Parlament egy informális csúcsból vált az évtizedek alatt egyre fontosabb szervvé; az Európai Bíróság ítéleteivel a föderalizmust erősítette, és összetettebbé váltak az integrációt irányító és felügyelő szervezetek. Az aktorok száma egyre nőtt, az alkufolyamatok lomhábbá váltak, centripetális erejük nőtt, a nehezedő érdekharmonizációban új csoportdinamika alakult ki. Ám az ügyek közös „kalapba” kerülése nem jelent egyet azok nemzetek

66


fölöttiségével, ugyanis az a tagok hatalomféltése miatt nem teremt új minőséget. A hatalmi status quo és egyensúly fenntartása még mindig nagyobb súlyú prioritás, mint a közös célok megvalósítása, ezért ez az éretlen és képlékeny rendszer paradox módon a tagállamok identitását erősítheti. Ráadásul új, halasztást nem tűrő problémákkal is szembesülnie kell a közösségnek, amelyek időben egyre távolabb sodorják az uniós célkitűzésekre fókuszálás lehetőségét. Az európai infrastruktúrafejlesztés és a terrorizmus elleni közös fellépés, az agrárpolitikai reform és az EU leendő határainak kijelölése helyett az aktuális tagállami alkukkal születő rövid távú, kisebb horderejű döntések végrehajtása, a belső periféria szegénységének mérséklése köti le az intézményi kapacitást. A KAP és a regionális politika a költségvetés mintegy négyötödét nyeli el, miközben a régiók és ágazatok közötti forrástranszfer racionalizálására, majd teljes átszervezésére lenne szükség. A szerző ezután részletesen bemutatja a Magyarországnak jutatott források eredetét, összegét, felhasználási mechanizmusát – mindössze néhány bekezdésben, kiválóan foglalja össze a leglényegesebb tudnivalókat.

Balázs Péter a közös jövőre is kitekint. A II. világháborút követő újjáépítés és fejlesztés után az 1970-es évektől a válságkezelési feladatok kerültek előtérbe, és az EU csak ezek után törődhetett az egységes valuta megteremtésével és önmaga tökéletesítésével. A példamutató közösséghez csatlakozni kívánó, a koppenhágai kritériumoknak megfelelő országok vállalták a csatlakozási fejezetekben foglaltak teljesítését, hogy kihasználhassák a jó infrastruktúrával ellátott, versenyképes gazdasággal rendelkező egyedülálló térség részeinek járó politikai és gazdasági, sőt, társadalmi előnyöket. A nagy riválisnak tartott Amerikai Egyesült Államok azonban egy lépéssel mindig az EU előtt járt a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és az innováció, kutatás-fejlesztés területén. Ezért 2000-ben a transzatlanti partnerrel való versengés

67


szellemében és saját ambiciózus célként meghirdették a Lisszaboni Programot, amely „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává” kívánja tenni az EU-t, miközben szem előtt tartja a fenntartható fejlesztést, a munkahelyteremtést és a szociális kohézió növelését. Itt az író felteszi a kérdést: vajon kell-e és szabad-e magunkat az USA-hoz hasonlítani? Az unió ugyanis egy olyan unikális entitás, amely más területeken jobban teljesített, mint Amerika: a várható életkor egy-két évvel magasabb, az infláció alacsonyabb és a munkaerő költségei is mérsékeltebbek voltak, mint a tengerentúlon. Ám, ahogy a Kok-jelentés is kimutatta 2003-ban, a konkrét cselekvési tervek hiányában nem kezdődött el az érdemi munka, a magasztos célok önkéntes többletfinanszírozásától pedig húzódoztak a tagállamok. Ráadásul be kellett látni, hogy a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképessége, mobilitása meglehetősen alacsony maradt, a nők és idősek foglalkoztatottsága nem nőtt, alig létesítettek családbarát munkahelyeket, a részmunkaidős- és a távmunka-lehetőségek köre nem bővült, a magas járulékok miatt nem szélesedett a munkahely-kínálat. Ezért az Európa 2020 stratégia már igyekezett konkretizálni a szükséges lépéseket, míg az Európa 2030 projekt az integráció hosszú távú céljait fogalmazta meg a gazdaságpolitikai koordináció erősítése mellett. Ezzel párhuzamosan az integráció előmozdítására egy közös, alkotmányszerű dokumentum elfogadását vizionálták az EU-ban, amelyre az Európai Unió Alapjogi Chartájának elfogadását követően kerülhetett sor. Az alkotmányozó konvent érdeme, hogy a csatlakozási tárgyalásokat folytató országok képviselői is részt vehettek munkájában, és az intenzívebb egyeztetési mechanizmus segítségével szükségszerűen alaposabban megismerték a felek egymás álláspontjait, és az azok mögött húzódó belpolitikai vitákat, problémákat. Bár – mint ahogy azt a szerző lényegre törően vázolja – az Európai Egyesült Államok megalapítása egyelőre utópia maradt, a felhígított szerződés aláírását megelőzően számos konfliktus felszínre került, és kiderült, hogy a várakozásoktól eltérően az ellentétek nem a fejlettebb Észak és az elmaradottabb Dél, és nem is a régi és új

68


tagállamok között feszültek, hanem a kisállamok és a nagyok vetélkedése miatt bontakoztak ki.

A csatlakozni kívánó vagy éppen a felveendő tagállamok sora még mindig meglehetősen hosszú. Balázs szerint ennek vizsgálatakor érdemes alkalmaznunk a terminológiai differenciálást, miszerint az európai szomszédok nem egyenlők Európa szomszédjaival. Míg az első csoport a potenciális tagjelölteket jelenti, a másik kör KözépÁzsia és Észak-Afrika országait takarja. És bár az EU egy territoriális projekt, hasznos, de nem kötelező feltétel a jelenlegi tagállamok közvetlen szomszédjának lennie a jelentkezőnek – elég csak Görögország helyzetére gondolnunk. A felvételhez azonban minden egyes országnak egyhangúlag kell támogatnia a csatlakozni kívánókat, ez pedig a problémásabb Délkelet-Európa államai esetében nem egyszerű. Míg a fejlett gazdasággal rendelkező Norvégiát, Svájcot és Izlandot szívesebben látná a közösség, a balkáni kisállamok már sok vallási, etnikai konfliktussal terhelnék meg az EU-t, miközben jelentős anyagi támogatást igényelnének. Leginkább a csatlakozási tárgyalásait 2005-ben megkezdő Horvátország esélyes a felvételre, Izland hezitál, míg az 1987-ben felvételi kérelmét beadó Törökország speciális helyzete miatt akadoznak a tárgyalások. Az uniós országok is megosztottak ez utóbbi csatlakozása ügyében: míg a magyar, a lengyel és a svéd vezetés támogatja, Ausztria, Németország és Franciaország – a terjedelmi korlátok miatt nem részletezhető, de közismert okok miatt – ellenzi azt. A geopolitikailag fontos iszlám vallási többséggel rendelkező állam szekularizálódott és európaizálódott, ám mérete és az olcsó munkaerő miatt, az uniós szavazati súlyok megbomlása és a támogatások radikális átcsoportosításának szükségessége miatt az európaiak nagy része szkeptikus Törökország EU-tagságával kapcsolatban. A keleti szomszédságból Oroszországot érdemes kiemelni, hiszen bár fővárosa is Európában helyezkedik el, és területének egy része is ehhez a kontinenshez tartozik, soha nem fontolgatta, hogy tagja legyen a közösségnek. Brüsszel néha túl-, néha alábecsüli partnerét, amely nem nézi jó szemmel az EU-s „diktátumokat”, magára – a

69


G20-ak tagjaként nem alaptalanul – legalább egyenrangú partnerként tekint, a tőle nyugatra fekvő, nem uniós államokra pedig saját befolyási övezeteként néz. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezzel a zónával nem alakíthat ki az EU szorosabb együttműködést: a makrorégiók és mezoszintek létjogosultsága a globalizáció korában vitathatatlan, a balti- és a Duna-stratégiához hasonló, ám határokon átnyúló kezdeményezésekre szükség van az EU-n kívüli államokkal is.

A kitágult mozgástérben azonban újabb öndefinícióra van szüksége az Európai Uniónak és az egyes alkotóelemeinek is. Míg Németország és Franciaország katartikus kibékülése, önnevelő, megtisztító folyamata, fejlett belső demokráciája támogatta az alapítók érett szuverenitással rendelkező államainak összefogását, addig az újonnan csatlakozók nem tapasztaltak meg hasonlót a hidegháború végén. A szuverenitás vagy egy rég elfeledett, vagy egy gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt számukra, demokráciájuk fejletlen, populizmussal és nacionalizmussal terhelt. A nyugatiak homogenitásra való törekvése illúziónak bizonyult, ugyanis a tőlük jólétet remélő – ám alkukban engedményeket kevésbé szívesen tevő – sérülékeny új államok csalódottságukban nemhogy az európaiságot nem erősítették, de dacosan elkezdték azt kritizálni. A kétszintű vagy kétsebességű szervezet kiegészült egy harmadikkal, egy jogilag egyenrangú, ám gazdaságilag és politikai kultúrájában elmaradott belső perifériával. Magyarország ebben a miliőben szembesült a másfél évtizedes erőltetett felzárkózási program hátulütőivel, a pluralizmussal és meggyökerező piacgazdasággal járó korrupcióval, csalással. A szerző végigveszi az elmúlt húsz év kormányainak helyes és helytelen döntéseit, bemutatja a kényszerpályákat, a kicsinyes politikai harcokat, kiemelten foglalkozik a megszorító csomagok és a stabilizációs intézkedések szerepével. Hogyan lehet az, hogy az Európai Unióban vagyunk végre, és mégis távolodunk tőle? A számos nemzetközi szervezethez való csatlakozás

70


miatt megszámlálhatatlan feltételnek kellett eleget tennünk, az elmúlt évtizedekben csak az EU- és a NATO-tagság képe lebegett a szemünk előtt, és amikor ezt elértük, megtorpantuk, kifújtuk magunkat… „A cél, megszűnte a dicső csatának” – idézhetnénk Madáchot, azaz újabb magasztos és nagyratörő célkitűzés nem maradt számunkra, amely zavarhoz vezetett. A világgazdasági válság kényszerítette ki azt az önfegyelmet és költségvetési konszolidációt, amely azonnal odafigyelést és ésszerű politikai megoldásokat követelt mind a progresszív-modernizáló „urbánus”, mind a provinciális, konzervatív-nacionalista tábortól. Az országhatáron belül élőket lefoglalta a történelmi múlton való kesergés, a Nagy-Magyarország vagy éppen a Kádár-rendszer iránt érzett nosztalgia, miközben a határon túli magyarok megerősödtek és megacélozódtak a kisebbségi létben, kétnyelvűek lettek, önállóvá váltak. Elérkezett az idő a korszerű nemzettudat kialakítására egy türelmes, érdeklődő, előretekintő és sok szövetségessel rendelkező országban, amely az EU-nak is csak így válhat hasznos tagjává. Balázs Péter szerint az Európai Unióhoz csatlakozott országoknak mindenképpen a közösség keretein belül kell gondolkodniuk. Bár a kilépés jogilag lehetséges, ez olyan presztízs- és egyéb veszteségekkel járhat, hogy ez az opció nem reális lehetőség. Az egység erősítése és a partikuláris érdekek összebékítése nélkül viszont az unió kiüresedik, formálissá válik, vagy a nagy tagállamok lerázzák magukról az „okvetlenkedő kicsiket”. Balázs figyelmeztet, hogy le kell számolnunk a nemzeti önzéssel, hiszen közös érdekünk, hogy az EU továbbra is a békés érdekegyeztetés legfejlettebb modellje maradjon a világon.

A kötet egésze, és egyes fejezetei is továbbgondolásra ösztönöznek. Elolvasása után nem ragadja magával az olvasót egy katartikus élmény, inkább eltöpreng, és a könyvben már érintett vagy ismertetett problémaköröket részletesen taglaló szakirodalom felé nyúl. A szerző eddigi munkáihoz képest ez a kiadvány egy jóval egyszerűbb szókészletet használó, informálisabb stílusú,

71


összefüggéseket, a folyamatok dinamikáját, egymásra hatását láttató mű. A szerző szélesebb rétegeket céloz meg tartalmával. Bár az írás szellős szerkezetű, jól tagolt, az egyes részeket ezernyi szál köti össze; ezért gyakran találkozhatunk benne ismétlődő elemekkel, visszautalásokkal, amelyek a könnyebb megértést célozzák.

Az EU-ról szóló források ma már hazánkban is óriási ismeretanyagot ölelnek fel, a megjelenő kiadványok széles minőségi skálán mozognak. Lehetetlen vállalkozás a nem szakértőknek ebből szelektálni azt, amely közérthetően, olvasmányosan, röviden, de velősen ragadja meg a lényegét az egyes kérdéseknek. Ezért aki egy bennfentestől szeretne megbízható információkat és értékítéletet kapni, ám nem kíván túl mélyen elmerülni az uniós szakzsargonban, az bátran lapozza fel Balázs Péter könyvét!

72

EURO-ATLANTI KLUB Budapesti Corvinus Egyetem http://www.eak.hu

EURÓPAI SZELLEM ISSN 2062-2708 Kiadó: Euro-Atlanti Klub 1093 Budapest, Fővám tér 8. I/120. Felelős szerkesztő: Enisz Gabriella A szerkesztő bizottság tagjai: dr. Nógrádi György dr. Kunos Bálint dr. Kis Benedek József Bővebb információ: [email protected]

EURÓPAI SZELLEM EURO-ATLANTI KLUB

Recommend Documents