ETNOBOTANIKAI GYÛJTŐÚTON HÁROMSZÉKEN

15-jakab_01-HAZEMBER 23.qxd 2013.07.12. 12:10 Page 249

Jakab Lászlóné

ETNOBOTANIKAI GYÛJTŐÚTON HÁROMSZÉKEN

Mottó helyett: Hol a haza? “Öt évig éltem kényszerlakhelyen, ahol úgy szenvedtem a honvágytól, hogy sehol nem leltem helyemet. Elindultam haza a szülõföldemre, mert itt finomabb a fekete kenyér, jó a pityóka is, az agyagos föld, az ózondús levegõ. Itt testvér az ember, itt az én nyelvemen beszélnek, az én érzéseimet érzik, itt a kenyérrel a szívét is odakínálja a vendéglátó gazda, a teste melegét is odaadja a fázónak, és szeretettel fogja meg a feléje nyújtó kezet. Mert van ebben valami vonzerõ, valami erõsebb a gazdag városoknál, a pénzesebb, a könnyebb életnél, van valami, ami könnyebbé teszi a nehéz munkát, elviselhetõbbé a szegénységet, ez az érzés velünk születik, bennünk él és ez az, amit nem lehet kiirtani belõlünk... úgy hívják: honvágy. Lehet közös Európa, kinyílhat a nagyvilág kapuja, de ezt, az otthon édes melegét, magához ölelõ szeretetet nem nyújtja felénk semmilyen új haza, semmilyen gazdag ország, mert házat ugyan lehet venni, de Hazát csak ott találunk, ahol születtünk, s ahol gyermekéveinket töltöttük. Finta Etelka Futásfalva, Erdély A Szabadtéri Néprajzi Múzeum néprajzi gyûjteménye nem lehet teljes a határon túli magyarok lakta területek építészeti emlékeinek bemutatása nélkül. Ennek részeként 2010-ben épült fel az Észak-magyarországi falu tájegységben a nemesradnóti kisnemesi porta. 2006-ban VASS Erika muzeológus és BUZÁS Miklós elkészítette az Erdélyi épületegyüttes telepítési tervét, melyben a történeti Erdély területérõl választottak ki jellemzõ épületeket. A Múzeum vezetése által elfogadott koncepció alapján tervezik meg azokat a gyûjtõutakat, melynek kapcsán 2009 augusztusában a mai Kovászna megye (Háromszék) területén látogattunk meg néhány elõre kiválasztott települést. Ezek a következõk voltak: Alsócsernáton, Futásfalva, Bikfalva, Gelence, Esztelnek.1 Az etnobotanikának, egy adott helyen élõ emberekkel, az õket körülvevõ természeti környezettel, a köztük kialakult sokrétû kapcsolattal foglalkozó tudo-

1.

2.

mányterületnek a kutatása az utóbbi években kapott nagyobb jelentõséget. A hagyományos paraszti kultúra változása, sok helyen bomlása felgyorsult, így fontossá vált az emlékek megõrzése és összegyûjtése az eljövendõ korok számára. A 20. század elején született „mindentudó” parasztemberek és -asszonyok halálával olyan pótolhatatlan tudásanyag veszhet kárba, elsõsorban a különbözõ növények felhasználására (gyógyítás, táplálkozás, ruházkodás, építészet, díszítés, hiedelmek, szokások, babonák stb.) vonatkozóan, amely évezredek alatt halmozódott fel. Az így megszerzett tudás fontos szerepet játszik a korszerû táplálkozástudományban, az új, természetes alapú gyógyszerek és kozmetikai készítmények kifejlesztésében, vagy a gazdasági növények (energianövények, takarmánynövények, festõnövények, az építészetben és az eszközök készítésében alkalmazott növények) felhasználásában is. Erdély edényes flórájának sajátosságai nem hasonlítanak a magyarországi endemikus növényzetre, számos Európa keleti felére jellemzõ vonást mutatnak, de megtalálhatók itt még a skandináv és az alpesi flóraelemek is. Ebben a tekintetben a határvonal a Királyhágó területe. Több olyan florisztikai tanulmányt ismerünk, amelyik ezzel a témával foglalkozik. 2 2004–2005 között elkészült az „Erdélyi-medence flóra-adatbázisa”. Összeállításában KUN András (MTA-Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet, Vácrátót, Magyarország), RUPRECHT Eszter és SZABÓ Anna (Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár), vettek részt. Az adatbázis anyaga felhasználható a kertek és a telkeken kívüli területek növényeinek telepítésénél. Kovászna megye egyik természetvédelmi területe a Vargyas-szoros, melynek növényvilága rendkívül gazdag és változatos. A szoros gyöngyszemei közé tartozik a tûlevelû szegfû (Dianthus spiculifolius), a hasogatottlevelû imola (Centaurea pinnatifica), a pozsgás Heuffel kövirózsa (Jovibarba heuffelii), a Joó ibolya (Viola joói Janka) és a magyar nõszirom (Iris aphylla). Június végén a tisztásokon, cserjésekben, számos orchideafaj virít, mint a vitézkosbor (Orchis laxiflora), piros- és fehér madársisak (Cephalanthera damasonium, ~ rubra), a gömböskosbor

A tanulmány a K 72428 (Erdély néprajzi képe a 19–20. században. Alapkutatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységéhez) és a K 105556 (Tradíció és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a 19–21. században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez) számú OTKA kutatások keretében készült. Ilyen BAUMGARTEN János (1756–1843) Enumeratio stirpium Transsilvaniae c. mûve (I-III. Vindobonae, 1816. IV. 1846 http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01307.htm de 1866-ban két másik, ezzel a témával foglalkozó mû is megjelent, FUSS Mihály (1814–1883) Flora Transsilvaniae excursoria és SCHUR Ferdinánd (1799–1878) Enumeracio plantarum Transsilvaniae címû mûve. A legátfogóbb alkotás ebben a témában dr. SIMONKAI Lajosnak (1851–1910) a Magyar Természettudományi Társulat megbízásából készített Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata (1866. Enumeratio florae transsilvanicae vesculosae critica), címû munkája.

249


1. kép. Erdélyi májvirág (JAKAB Judit felvétele, 2009)

(Traunsteinera globosa), a vörösbarna nõszõfû (Epipactis atrorubens) vagy a boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus). A bükkösök aljnövényzetében található a szívlevelû nadálytõ (Symphytum cordatum), az erdélyi májvirág (Hepatica transsylvanica), az ikrás fogasír és a moldvai sisakvirág. A hegyvidéki lápréteken virágzik a ritka szibériai nõszirom (Iris sibirica), a réti kardvirág (Gladiolus imbricatus), a zergeboglár (Trollius europaeus), a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) és a rovarevõ mocsári hízóka (Pinguicula vulgaris). A kertek tervezésénél mindig figyelembe vesszük a környéken honos vadon élõ növényeket is, egyrészt azért, mert néhány fajukat felhasználjuk a tájegység növénytelepítésénél, másrészt, mert több forrás is megemlíti, hogy a környékbeli vadvirágokból ültettek a kertekbe is, részben esztétikai, részben gyógyászati céllal. Az erdélyi tájegység kutatását BALASSA M. Iván kezdte el, de célzottan etnobotanikai gyûjtést korábban nem végeztek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum részérõl. 2006-ban VASS Erika muzeológus és BUZÁS Miklós építész vette át a feladatot, a tájegység növénytelepítési tervének elõkészítésével kapcsolatos feladatokat pedig a szerzõ kapta meg.

3. 4.

Háromszéket kúriák földjének is nevezik. A tervezett Erdély tájegységben Háromszéket többek között egy kúria épület is fogja reprezentálni, a gazdasági épületekkel együtt. Ehhez kapcsolódóan az etnobotanikai kutatás fõ feladata a ma még létezõ háromszéki kúriák kertjeinek felmérése, az itt élõ idõsebb, növényeket, természetet szeretõ és ismerõ lakók emlékeinek felidézése és lejegyzése. Természetesen ezen kívül meglátogattam olyan adatközlõket is, akiknek családja valamikor a paraszti réteghez tartozott, tõlük a területen folyó gazdálkodással és a paraszti porták elrendezésével, beosztásával kapcsolatban kaptam hasznos információkat. Kerestem régi feljegyzéseket, képeket, könyveket, amelyek segíthetnek egy, az adott idõsávban fennálló kert megtervezésében és kivitelezésében. „A Damokos és a háromszéki kúriák kertjeinek növényzete3.” Az etnobotanikai gyûjtõmunka kiindulási pontja 2009-ben Alsócsernáton, a Kézdivásárhelytõl 10 km-re található mintegy 4300 magyar lakosú település volt. A településen nagy számban találhatók ma is udvarházak, mint például a Damokos Dénes-féle kúria, a Damokos-Cseh-udvarház, a Rápolthy-, Eperjessi, FarkasKonnáth-, Sylvester-, Cseh-Dombi-, Mánási-, Molnár-, vagy a Bernáld-kúria.4

Haszman Pál adatközlõ. A kutatáshoz nyújtott segítségét ezúton is köszönjük Haszmann Pálnak, Dimény-Haszmann Orsolyának, valamint a múzeum munkatársainak.

250


2. kép. Alsócsernáton, Damokos kúria (JAKAB Judit felvétele, 2009)

3. kép. Alsócsernáton kerti kõpad részlete (JAKAB Judit felvétele, 2009)

4. kép. Alsócsernáton, régi kerti bútor (JAKAB Judit felvétele, 2009)

251


A szállásunk a Haszmann Pál Múzeumban volt, amely maga is Háromszék egyik legjellemzõbb kúria együttese. A múzeumban népfõiskolát is mûködtetnek, ahol a fiatalok a háromszéki népmûvészet motívumainak és technikáinak alkalmazásával, bútorfestést és fafaragást tanulnak, de van más, hagyományos mesterségoktatás is, például a fazekasság. A fõiskola minden évben március 30-tól október 30-ig mûködik, a résztvevõknek szállást is biztosítanak, ezen kívül nyaranta néprajzosokat, kutatókat és diákokat is fogadnak. A múzeum udvarán szabadtéri kiállítás van, ahol a népi építkezés (lakóházak, malmok) emlékeit láthatjuk, és megtekinthetjük a híres székelykapu néhány példányát is. Az udvaron egy szabadtéri sírjel-, sírkõ-, kaptár-, faragott fejfa-gyûjtemény és egy nagyon gazdag mezõgazdasági szerszám- és gépkiállítás található. A belsõ udvar kõbõl épült, vakolt kerítése elõtt teljes hosszában virágoskert volt a 20. század elején. Az árnyékosabb részeken borostyán (Hedera helix), páfrány (Dryopteris filix-mas), menta (Mentha piperita), amit teának használtak, sásliliom (Hemerocallis sp.) és vadszõlõ (Parthenocissus quinquefolia) fut a kerítésfalakra és a fenyõfélékre (Picea glauca és ~ abies). Az évelõket kisebb-nagyobb ágyásokban (gruppok) mértani alakzatokban elrendezve ültették ki, vegyesen az egynyáriakkal. Arra figyeltek, hogy bármilyen alakja volt is az ágyásnak, mindig három-három került egymás mellé. Salamonpecsét (Polygonatum multiflorum), pompás varjúháj (Sedum spectabile), sásliliom (Hemerocallis sp.), gyöngyvirág (Convallaria majalis), Joó Janka ibolya (Viola joói Janka) és hortenzia (Hydrangea macrophylla) került az ágyásokba. A napos kertrészekbe a szegfû több fajtája (Dianthus sp – német, oltott, csokros.), valamint fehér, rózsaszín és piros színû pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) került. Kedvelték a floxot (Phlox panniculata), több színváltozata is létezett már, a margarétát (Leucanthemum maximum), a nõszirmot (Iris germanica) a rózsát (Rosa sp.), ennek volt alacsony, közepes és magas törzsû változata is. Futórózsát fából készült piramis alakú, vagy ívelt, fehérre festett támaszra futtatták, õsszel a krizantém (Chrysanthemum koreanum) virágzott a kertekben. A 20. század elején került be a kertekbe a jukka (Yucca filomentosa) néhány változata és a kaktuszfélék (Echinocactus, Ferocactus, Epiphyllum, Mammillaria, Opuntia, Rebutia stb.) is ekkor jelent meg. Érdekesség az itteni dísznövények között a szamárkenyér (Echinops bannaticus) nemesített változata, amit Haszmann Lajos szerint régebben is ültettek. A hosszú ágyásokat szabálytalan, szürke kövekkel határolták. A kerti utak szegélysövénye puszpángból készült, az utak keresztezõdésénél, végpontjainál a sarkokon a sö5.

6. 7.

5. kép. Alsocsernaton, kertrészlet (JAKAB Judit felvétele, 2009)

vény tetejére egy gömböt nyírtak. Jellegzetes fái a kúria kerteknek az õshonos ezüsthárs (Tilia tomentosa) és kislevelû hárs (Tilia cordata). Ez utóbbit szádokfának is nevezik, egy szép példányt láthatunk a kúria kertjében, ez az ún. Jókai hársfája. 1881-ben itt szállt meg Jókai Mór, aki a 1882-ben megjelent Damokosok címû regényében írta meg az itt gyûjtött élményanyagot. Ültettek még kõrist (Fraxinus angustifolia, ~ excelsior), ezeket a kõrisbogarak (Lytta vesicatoria)5 miatt, vadgesztenyét (Aesculus hippocastanum), amit Erzsébet királyné 1898-as halálát követõen Darányi Ignác akkor földmûvelésügyi miniszter rendeletére telepítettek6 Ekkoriban Magyarország falvaiban általában, berkenyét (Sorbus domestica), juhart (Acer platanoides), nyírfát Betula pendula), japán akácot (Sophora japonica), nyugati tuját (Thuja occidentalis), keleti tuját (Thuja orientalis), tiszafát (Taxus baccata), borókát (Juniperus communis), a fentebb már említett fenyõfákat és diót (Juglans regia) ültettek. A Damokos kúria porticusának két oldalán egyegy hatalmas ezüstfenyõ áll. A cserjék közül a mogyorót (Corylus avellana), orgonát (Syringa vulgaris) illetve egy endemikus fajt, a Jósika orgonát (Syringa josikaea) telepítették, ez utóbbi az egyetlen bizonyítottan harmadkori reliktum maradványfaj, élõhelyei csak Erdélyben és Kárpátalján ismeretesek.7

A kõrisbogár (Lytta vesicatoria) legfõbb hatóanyaga a cantharidin. Az összetört bogár porát vízben oldva kenõcsöt készítenek belõle. A szervezetbe a tápcsatornán vagy a bõrön keresztül szívódhat fel. Erõsen mérgezõ, jelentõs károkat okozhat a nyálkahártyákban, 1,6 grammnyi õrölt bogár elfogyasztása 26 órán belül halált okoz. Elsõsorban potencianövelõ szerként (afrodiziákum) használták. Az elsõ írásos feljegyzések róla az ókorból kerültek elõ; használatát már említi Hippocrates, Paracelsus és Plinius is. A 20. század elején a gyógyászatban acetonnal összekeverve szemölcsök eltávolítására használják. Régebben a hónalji és ágyéki mirigyek daganatai ellen a csukló, illetve a boka tájékára szárított porát vízben megáztatták és rongyban rákötötték. Ez megszüntette a fájást, meggyógyította, lehúzta a daganatot. Veszettség ellen is használták, szárítva, összetörve a fogba dugták, a fogfájást enyhítette. http://otdk.zskf.hu/Dolgozatok/143.pdf Elõször Michaele FUSS Flora Transsilvaniae excursoria címû mûvében említi meg. SIMONKAI Lajos Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata (1886:392) mûvében a növény felfedezésének körülményeirõl ír. „Csáky Rozália grófnõ, férjezett Jósika báróné küldte e növényt Nagysebes vidékén lévõ birtokairól báró Jaoquin-nak, aki akkoriban ismert botanikus volt. Õ nevezte el Jósika báróné tiszteletére ezt az orgonafajt „Sirynga Josikaea”-nak, vagyis Jósika orgonának”. Természetes élõhelye Székelykõ, Csucsa, Nagysebes környékén található.

252


6. kép. Alsocsernáton, méhes (JAKAB Judit felvétele, 2009)

Jázmin (Philadelphus coronarius), cserszömörce (Cotinus coggygria) és gránátalma (Punica granatum), fõleg a park védett, naposabb fekvésû részein volt. Ez utóbbi ugyan mediterrán növény, de elõszeretettel ültették a díszkertekbe, mert takarással télálló és nagyon dekoratív. A virága és a termése megjelenik a hímzéseken és a festett bútorokon is. Edénybe ültetett példányai a 16. században egész Közép-Európában kedveltek voltak az úri házakban. Télire pincébe vitték, nyáron a balustrádokat díszítették vele. LIPPAY8 ezt írja róla: „Balaustia, vad pomagránát, avagy teljesvirágú pomagránát, aki gyümölcsöt nem hoz, de a virágja igen szép miniumszínû veres: öreg teljes, mint a középszerû rózsa. Fája, levele nem külömb a gyümölcsözõ pómagránátrál.” Ültettek, vagy inkább meghagyták a bodzát (Sambucus nigra), amibõl õsszel lekvárt készítettek.9 Már a 19. században felfedezték a bodza köhögéscsillapító hatását, s Erdélyben ma is gyógyszerként használják. Egynyári növény volt a hashajtóként használt ricinus (Ricinus communis), a violákat (Matthiola incana) a kerten kívül cserépben és ládában is nevelték. A körömvirágot (Calendula officinalis) oláhvirágnak nevezték, a muskátlit (Pelargonium x zonale) pedig Büdös Lizinek, amit Húsvétra kivirágoztattak a télikertben, vagy az üvegház8. 9.

ban. Volt még nagy virágú, színes árvácska (Viola x wittrockiana), és mályva (Alcea rosea) is a kertekben. A hagymásokat kora tavasszal a hóvirág (Galanthus nivalis), lila, fehér és rózsaszín virágú jácint (Hyacinthus orientalis), tubarózsa (Polianthes tuberosa), liliom (Lilium sp.) több színben és a tulipán (Tulipa sp.) sok fajtája képviselte. Volt fehér, piros, sárga, sötétlila, babirkás és tigristulipán. A gyümölcsösökben fõleg almafajtákat (Malus domestica) telepítettek, amelyek a helyi klímát jól elviselték. Sok almafa még ma is megtalálható a régi fajtákból: pónyik, budai domokos, cigányalma, arany parmen, batul. A körték (Pyrus communis) közül a császárkörtét említette az adatközlõ, a szilvákból (Prunus domestica) pedig gyakori volt a perpence (besztercei), az édes szilva és az üvegszilva, ami egy fehér héjú változat volt. Télire befõttet, kompótot, szilvaízt készítettek belõle. Birsalmát (Cydonia oblonga) a kerítés mellett sövénynek ültették, de akadt egy-egy cseresznye (Cerasus avium), sõt barack (Prunus persica) (Armeniaca vulgaris) is. A zöldségesben olyan fûszernövények voltak, mint például a torma (Armoracia lapatifolia), ánizs (Pimpinella anisum), csombor (Satureja hortensis), kapor (Anethum

LIPPAY János (1606–1666) jezsuita szerzetes, természettudós Bodzalekvár – Az érett bodzabogyót leszemezték, 2,5 kg cukorból, fél liternyi vízbõl szirupot készítettek és a forró cukoroldatba beletették a bodzabogyót. Közepes tûzön fõzték, amíg besûrûsödött. Még forrón üvegekbe öntötték, majd lekötötték marhahólyaggal és kidunsztolták.

253


7. kép. Futasfalva, Hamar-Vargyassy-udvarház (JAKAB Judit felvétele, 2009)

graveolens), hagyma (Allium cepa), fokhagyma (Allium sativum), sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius), kömény (Carum carvi), gyömbér (Zingiber officinale). Szinte minden kúria kertjében megtalálható volt a méhes, ebben a tekintetben a családok önellátásra törekedetek. A másik helyi kúria, amit meglátogattunk az Eperjessy családé volt, ennek a legszebb része, amit a múzeumi udvarház építésénél is érdemes lenne megvalósítani, az épülethez vezetõ 4–500 méter hoszszú, széles, egyenes földút, amit két oldalról, valamikor szépen nyírt, de ma már elhanyagolt gyertyán (Carpinus betulus) és mogyoró (Corylus avellana) sövény határol. Az egykori díszparkból ma már csak ez maradt meg, a többi területen állatokat tartanak, vagy szántóföldi gazdálkodás folyik. Futásfalva Kézdivásárhely központjától 9 km-re nyugatra a Sajgó-patak mellett fekszik. Az itt élõk fõleg a földmûveléssel és az állattartással foglalkoznak, a gazdák mindenekelõtt burgonyát és búzát termesztenek. 1992ben az utolsó népszámláláskor 387 lakosából 384 magyar és 3 román volt.

254

Futásfalva értékes építészeti emléke az 1828-ban épült Hamar-Vargyassy-udvarház. Az itt élõ leszármazott, Bardócz Ilona (1940) mesélt nekünk gyermekkoráról. A család római katolikus volt, a férje a Vasútnál dolgozott. Nehezen lehetett megközelíteni a falut, mert csak egy földút vezetett idáig. Ez ma is így van, átmenõ forgalma nincs, csak azok jönnek ide, akik határozott céllal keresik fel a települést. Nagyobb idegenforgalom a fogadalmi nagybúcsú idején van, ennek következtében az életmód és az életkörülmények nem sokat változtak az utóbbi idõben. Telefon, televízió ugyan megtalálható, de még a kenyeret maguk készítik, fõzni a rakott spóron, vagy már a modernebb sparherten szoktak. Nemcsak ebben a faluban készül a mindennapi kenyér hagyományos módon, de a fõútvonal melletti falvakban is így sütik, és kis asztalokon árulják az arra járóknak. A portákon mindenütt megtaláljuk a zöldséges- és virágos kerteket, de a legszebbek a gyümölcsösök. A házak körül nem nadrágszíj parcellákat, hanem tágas, nagy gyümölcsfákkal beültetett zöldterületeket találunk. A zöldségesben minden van, ami a napi fõzésekhez kell. Hagyma, murok (sárgarépa), petrezselyem, torma, tök, a babfélék viszont már inkább a határba szorultak, mert abból nagyobb mennyiségre volt szükség, hiszen alapélelmi-


8. kép. Házi sütesû kenyér (JAKAB Judit felvétele, 2009)

szernek számított és számít ma is. Minden faluban többféle babot termeltek, itt volt babirkás, foltos, sárga hüvelyû. Sok levest ettek, fuszulykaleves, pityókaleves, salátaleves, lencseleves és lucskoskáposzta minden héten volt az asztalon. A virágos kertekben labdarózsa (Viburnum opulus Roseum), mirtusz (Spirea vanhouttei), hóbogyó (Symphoricarpus albus–itt Klárisbogyó), jezsámen (Philadelphus coronarius, itt citromrózsának, vagy halálvirágnak is hívják, mert elõszeretettel vitték a temetõbe), orgona (Syringa vulgaris), ez utóbbinak van egy Erdélyben honos faja a Jósika orgona (Syringa Josikae).10 Ültettek tulipánt (Tulipa sp.), gyöngyvirágot (Convallaria majalis), Margit szegfût (Dianthus caryophyllus), ami a 19. század utolsó két évtizedében „divatvirág” volt, egy Sziciliából hozott szegfûtõbõl nevelte Carl Ludwig SPRENGER.11 Neveltek még a számomra ismeretlen csokros pipacsot (?), amit állítólag a gyerekek meg is ettek, fürtös gyöngyikét (Muscaria racemosum), liliomot (Lilium candidum), csokros nárciszt (Narcissus sp.), floxot (Phlox panniculata), futórózsát (Rosa sp.), fehéret, rózsaszínt, sárgát (ez utóbbi csak egyszer virágzik egy évben és szimplák a virágai) és pirosat, támasztékra futtatva a házak falán. Kerek ágyásokba ültettek még bazsarózsát (Paeonia lactiflora), is, az ágyásokat pedig gyep vette körül.

9. kép. Tûzhely (JAKAB Judit felvétele, 2009)

10. A Syringa Josikaeáról elõször Michaele FUSS már idézett mûvében olvashatunk. A levelei oválisak, a pártája tubus alakú, megnyúlt, a virágok lilák. Megtalálható Székelykõ, Csucsa, Nagysebes környékén. SIMONKAI Lajos a növény felfedezésének körülményeirõl is tudósít. Csáky Rozália grófnõ, férjezett Jósika báróné küldte e növényt Nagysebes vidékén lévõ birtokairól báró Jaoquin-nak, aki akkoriban ismert botanikus volt. Õ nevezte el Jósika báróné tiszteletére ezt az orgonafajt „Syringa Josikaea”-nak, vagyis Jósika orgonának. SIMONKAI Lajos e mûvében ismerteti az orgona élõhelyét is, mely szerint magas hegyvidékek folyói és patakjai mentén sziklás, nedves helyeken terem. Felsorolja élõhelyeit: Csucsa, Nagysebes, Nagysebes és Székelykõ közt, Melegszamos, a Bihar-hegységben az Aranyos mentén Albáktól Felsõ-Szkerisoráig, vagyis Felsõ-Girdáig. 11. Carl Ludwig SPRENGER német botanikus (1846–1917).

255


10. kép. Futásfalva gyümölcsöskert (JAKAB Judit felvétele, 2009)

Udvarhelyszéken a csillagos nárcisz (Narcissus poeticus L. ssp. Radiiflorus) számos mezõn, szabadon megtalálható: Oklánd, Oroszhegy, Szentegyháza közelében hatalmas fehér foltokban virágzik, ma már védett virág. Erdélyszerte használt népi nevei: kankósdi (Oroszhegy), kúdusláb (Kalotaszeg), kákvirág (Lövéte). Érdemes lenne nálunk is telepíteni. A gyümölcsösökben hatalmas alma- szilva és körtefák vannak. A háziaknak jonathán, Bellefleur (citromalma), arany parmen, õszi kisasszonyalma, pónyik (zöld-sárga színû muskotályos illatú alma, szürete Kisboldogasszony napján kezdõdött, ezután pincébe rakták és decembertõl fogyasztották) és szeges (ez egy nyári fajta, ami elég savanyú ízû) almafájuk volt és van a kertben, körtébõl augusztusi esperes, nyári és téli körte, aminek nem ismerik a nevét, birsalma, meggyfa, diófa, tyúkeperfa. A szilvát aszalták házi fogyasztásra és eladásra is. Régen az udvaron volt aszaló, ma már a kemencében aszalnak. Néhány szétesõ félben lévõ aszaló keretet ma is látni az udvarokon. Ezen kívül pálinkát is fõztek szilvából. Szõlõ nem nagyon termett ezen a vidéken, néhány tövet ültettek, csak friss fogyasztásra. Kedvelték viszont a ribizlit, málnát és az egrest, ezekbõl lekvárt és bort is csináltak. Az almából ecetet és bort is készítettek. Az almaecetet torokfájásra12 és csömör esetén alkalmazták Az ablakban kis üvegben tartották az ún. anyaecetet, és ebbõl raktak egy kanálnyit a friss almaborba. Az anya-

ecet a bor felszínén kialakuló nyákos felület, ezt kell feltölteni almaborral. Fûszernövényeket többet használtak, mint nálunk. Sok tárkonyt (Artemisia dracunculus) és csombort (Satureja hortensis) termeltek: tárkonyos pityókaleves, tárkonyos lencseleves ízesítõje volt, de tettek véres hurkába, szárazborsó levesbe, uborka levébe és káposzta savanyításhoz is használták. Ehhez adtak még kaprot (Anethum graveolens), és tormát (Armoracia rusticana) is. A lestyán (Levisticum officinale) a csorbaleves elengedhetetlen fûszernövénye. A fodormentát (Mentha crispa) fodorkának hívják, és orvosi célokra használták, éppúgy, mint a citromfüvet (Melissa officinalis). Megfázásra teát fõztek a hársfa (Tilia cordata) virágából. Csíkszentléleken él legidõsebb példánya, már ötszáz éves, 1992-tõl szerepel Hargita megye védett fáinak jegyzékén. 2010-ben az év fájává választották egy internetes szavazáson13. Ez a kor nem ritkaság ennél a fafajnál, több hasonló korú fa is található Erdélyben. A másik adatközlõm a faluban Márton Zoltán (1935) volt, apja református, anyja katolikus vallású családban született. A Bardócz család tagja, két hektáron gazdálkodott, majd Brassóban dolgozott. Nagyapja Bardócz Imre 1947-ben halt meg 75 éves korában. Tartottak lovakat, disznót, tehenet és volt aprójószág is a ház körül. A szántón (1 ha) gabonát termesztettek (zab, búza, rozs, árpa), a többi területen zöldségeket (murok, saláta, káposzta, bab) és pityókát csak saját felhasználásra. A portához is-

12. Torokfájás esetén a beteg almaecetes vízzel gargarizált, egy kiskanállal tettek belõle egy pohár vízbe és negyedóránként gargarizáltak vele. A végén le is nyelték a vizet, hogy a torok legrejtettebb helyeire is eljusson. Ha javult a beteg állapota, gargarizálni is ritkábban kellett 13. http://www.nlcafe.hu/ezvan/20110311/500_eves_hars_lett_az_europai_ev_faja/

256


11. kép. Aszalókeret a házfalon (JAKAB Judit felvétele, 2009)

tálló, kocsiszín és disznóól is tartozott. Külön volt a határban kenderföld, a kendert az asszonyok dolgozták fel a téli idõszakban. A faluban más családok lent is termesztettek, de ezt fõleg eladásra szánták. Húsvétkor szopós bárányt vágtak, ezt készítették el Nagypénteken. Feldarabolták a bárányt, minden hártyától megszabadították, a bárány combjait fokhagymával és szalonnával tûzdelték és megsütötték. Ilyenkor készült a tárkonyos bárányragu leves is. Miután Brassóba került, a földterület egy részét bérletbe adták, a többi parlagon van. A faluban közkeletû szólás volt a „gyepesedjen be az udvarotok” kifejezés, ami átoknak számított. Szintén a Bardócz család tagja Márton Mária (1941), akik módosabbak voltak, 56 ha-on gazdálkodtak, és ma is mûvelik ezt a területet. Van szántóföldjük (búza, kukorica, pityóka), kaszáló, külön zöldséges kert (murok, petrezselyem, káposzta, paradicsom, tökfélék, cukorborsó). A szántóterület megoszlása: 2 ha búza, 2 ha árpa, 60 ár zab, 50 ár pityóka, 10 ár káposzta, 100 tõ fuszulyka. A konyhakertben az elõbbieken kívül van torma, csombor, tárkony, hagymafélék, zeller, uborka. Érdekesség a szapora hagyma, amit kora tavasszal ültettek fészekbe. A zöldségek és az egynyári virágok magját a kertben gyûjtik össze és ezeket vetik el a következõ évben. Sokszor csereberélnek egymás között, ha egy-egy érdekesebb, vagy szép termést hozó fajtával találkoznak. A tárkonyt a fuszulyka és pityókalevesbe és a csorbába teszik. Gyakran fogyasztanak laskalevest, amit rucából,

libából, vagy tyúkból fõznek. Házilag savanyítják a káposztát, kivágják a vastag erét (ormoly), legyalulják, és egy kicsit megpárolják sós, citromsavas vízben. Ezután besózzák, 10–12 literes káposztás üvegekbe rakják és tormával leszorítják. Az almaecetet a következõképpen készítették: az útszéli apróbb almát használták erre a célra (pónyik alma), leõrlik, vagy vályúban összetörik és kipréselik a levét a szõlõpréssel. Beoltják az anyaecettel, utána hat hét alatt beérik az almaecet. Tüdõgyulladásnál megnedvesítenek vele egy törülközõt és betekerik a mellkast. Belsõleg a „csömörlés” gyógyszereként fogyasztották.

12. kép. Vöröshagyma magbegyûjtés (JAKAB Judit felvétele, 2009)

257


A gyümölcsösben van jonathán, sárga bellefleur (citromalma), batul, õszi kisasszonyalma (sárgás-piros cirmos), korán érõ fehér alma. Körtébõl vizikörte (sárga), pápakörte (tyúktojás alakú, édes, augusztusban érõ fajta), fenyõkörte. Szilva: berbencei, gombolyag (édes, nem magvaváló). Mindkét fajtából készítettek pálinkát, lekvárt. A lekvár készítése rézüstben történt, elõször lefõzték a kotyót, majd átpasszírozták a rostán, és a sûrûjét tovább vastagították. Volt diófa, sõt néhány sárgabarack fájuk is, de a fajtáját nem ismerték. A kertben ribizli, egres és málnatövek is voltak. Õk is készítettek dzsemet és bort ezekbõl a gyümölcsökbõl. A környéken Tarján Apor báró lánya foglalkozott facsemete neveléssel, tõle kapták azokat a helyi fajtákat, amelyeket csak oltással lehetett szaporítani. Az erdõben és a határban szedtek vadkörtét, áfonyát, de gyûjtöttek gyógynövényeket is: cickafarok (Achillea millefolium), kakukkfû (Thymus serphyllum), orbáncfû (Hypericum perforatum), ezerjófû (Centaureum erythraea), ezt a prosztata megbetegedéseire és gyulladásokra használták, szagos müge (Galium odoratum), körömvirág (Calendula officinalis) gyomorfekélyre, mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus, helyi neve borsóviola), ennek a gyökerén lévõ gumókat a gyerekek fogyasztották. A szagos müge valószínûleg tévedés, mert más néven vadcsomborként említette az adatközlõ, és lila virágúnak mondja, de a mügének fehér a virága, a vadcsombornak (Thymus serpyllum) viszont lila, ez kakukkfû néven már szerepel. A domboldalakon sok szurokfüvet (Origanum vulgaris) láttam, ami lila virágú, és nagyon régen használják gyógy- és fûszernövényként, tehát valószínûleg, erre gondolt. Az ókori Egyiptomban köhögéscsillapítóként volt közismert, az ókori Görögországban pedig sérüléseket gyógyítottak vele. A középkorban az ételeket a szurokfû olajával óvták meg a mikrobás fertõzésektõl. Sajátságos íze van, mely a majorannára és a kakukkfûre is emlékeztet. Hazánkban is gyakori, a száraz gyepek, hegyoldalak és erdõszélek növénye. Leginkább a meszes talajokat kedveli. Erdélyben a gyapjút festették vele pirosra, rozsdabarnára. A népi hiedelemvilágban a szurokfû távol tartotta a gonosz szellemeket és elûzte a démonokat. Megdörzsölve kellemes fûszeres illatú. Mai használatában a szurokfû köptetõ, emésztésserkentõ, enyhe nyugtató és menstruációt serkentõ hatással rendelkezik. A szurokfüvet a természet antibiotikumának tartják, a növény levelét megszárítják, és nyugtató hatású teát fõznek belõle. Teája (forrázata) étvágygerjesztõ, idegnyugtató, baktériumölõ, köhögéscsillapító hatású. A virágoskertben csak futórózsára (piros, fehér), rózsaszínû, csokros ecetrózsára (Rosa sp), kardvirágra (Gladiolus sp), õszirózsára (Callistephus chinensis), krizantémra (Dendranthema sp), violára (Matthiola incana), és a rézvirágra (Zinnia elegans, helyi neve papkalap) emlékszik. Futásfalván Kerekes Andrásné Finta Etelkával is találkoztam, akiben egy igazi reneszánsz embert ismertem meg. Eredeti szakmája óvónõ, de foglalkozik asztalos-

13. kép. Futásfalva, útszéli kereszt (JAKAB Judit felvétele, 2009)

munkákkal, kertészettel, helytörténettel, fotózással, irodalommal és egyikkel sem alapfokon. Bár testileg egy gyermekkori baleset következtében sérült, lelkileg rendkívül erõs, sok ember példát vehetne az életérõl. Nemcsak én gondolom ezt így, sokan keresik fel, fotóit a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum õrzi, sõt egy regény is készült életérõl.14 Etelka 1935-ben Kézdivásárhelyen született református családban. Szülei elváltak, apja újra nõsült, egy futásfalvi asszonyt vett el feleségül. A kitelepítés következtében öt évig Szilágysomlyón éltek, majd 1955-ben már önálló állattenyésztési technikusként dolgozott a Néptanácsnál Kézdivásárhelyen. Futásfalván 16 holdon gazdálkodott, többnyire saját erõbõl. A ház körül mindig nagy virágoskert volt, majd a gazdasági udvar következett és hátul a gyümölcsöskert. A zöldséges a gyümölcsös házhoz közelebb esõ végében volt. A mezõn gabonaféléket (búza, árpa, rozs), lencsét, kukoricát, burgonyát, lent, kendert (saját feldolgozásra) termelt. A vadalanyt az erdõrõl hozták és úgy szemezték be. Méhészettel is foglalkozott, 100 család méhük volt, egy kaptárban 4 család, az elsõ pergetés az akác (Robinia pseudo-acacia) és a hárs (Tilia cordata) elvirágzása után volt, a második õsszel. Termeltek cukorrépát is, ezt megfõzték, besûrítették, amíg lehetett, és úgy használták. A virágoskertben volt rózsa, alacsony és magas törzsû egyaránt (140 tõ! – Rosa sp), tulipán (Tulipa sp.) piros és sárga, szimpla virágú, nárcisz (Narcissus poeticus), liliom

14. SZABÓ Gyula (Homoródalmás, 1930–2004.) romániai magyar író, 1968-ban Bukarestben az Irodalmi Könyvkiadónál adták ki Húgom Zsuzsika címû mûvét.

258


14. kép. Mária virág (JAKAB Judit felvétele, 2009)

(Iris germanica), árnyliliom (Hosta plantaginea, helyi neve Mária virág), gyöngyvirág (Convallaria majalis), györgyike (Muscari racemosum, helyi neve kék gyöngyvirág), szívvirág (Dicentra spectabilis), bazsarózsa (Paeonia lactiflora), õszirózsa (Callistephus chinensis), rezeda (Reseda odorata), margaréta (Leucanthemum maximum), dália (Dahlia varibilis), papucsvirág? – magas, kék virágú növény, apró virágú krizantém (Dendranthema sp), kék, rózsaszín és fehér dupla viola (Matthiola incana), portulácska (Portulaca grandiflora), esti viola (Hesperis matronalis), brassai rózsa?, virága barnássárga, valószínûleg a büdöske (Tagetes patula), júdáspénz (Lunaria annua), flox (Phlox panniculata, helyi neve õszi boroszlán). Bokrok közül a bukszust (Buxus sempervirens) szinte mindenhol ültették, a temetõkben is volt a sírokon. Jezsámen (Philadelphus coronarius, bár itt halálvirágnak is hívják erõs illata miatt. Más forrás nem említi ezt az elnevezést, de ebben a faluban több helyen is hallottam, bár a magyarázata az elnevezésnek mindig más volt.) Ugyancsak a sírokra ültették a hóbogyót (Symphoricarpus albus), de a kertekben is volt. Az orgonát (Syringa vulgaris) itt is említették, szimpla, dupla, fehér és lila változatban egyaránt. A barkát addig nem vitték be a szobába, amíg meg nem szentelték, mert a kotló addig nem költi ki a kiscsirkéket. Torokfájásra petróleumba mártották be a szentelt

barkát, és egy-két szemet lenyeltek. Gyógynövényként használják a kamillát (Matricaria recutita), fodorkát (Mentha crispa), áfonyát (Vaccinum myrtillus), cickafarkot (Achillea millefolium), ezerjófüvet (Centaureum erythraea), apróbojtorjánfüvet (Agrimonia eupatoria), hársfát (Tilia cordata),orbáncfüvet (Hypericum perforatum), kakukkfüvet (Thymus serphyllum), bodzát (Sambucus nigra), utifüvet (Plantago lanceolatal), galagonya (Crataegus monogyna). Jó néhány receptet elmondott Etelka néni, amit gyógynövényekbõl készített a betegek számára.15 A gazdasági udvarban tartottak lovat, teheneket, juhokat, disznót, kecskét, nyulat és baromfit (liba, kacsa, pulyka, tyúk). Itt állt egy fekete és egy fehér eperfa (Morus alba), valamint egy hársfa (Tilia cordata) és egy diófa (Juglans regia). A selyemhernyó tenyésztés itt is gyakorlat volt, de csak egy rövid ideig. Az állatokat és a virágoskertet kerítés választotta el. Az utcáról nem lehetett belátni az udvarba, mert a fenyõdeszkából készített, cca. 1,5 m magas kerítés teljesen zárt volt. A zöldségesben szinte minden volt, ami egy család háztartásához szükséges. Az 1950-es években jelent meg a paradicsompaprika (helyi nevén gogos) és a padlizsán (helyi nevén vineta), ezek nagyon gyorsan népeledellé váltak.16

15. Égésre: egy befõttesüveget friss, virágos ágacskákkal megtöltve, napon két hétig áztatják hidegen sajtolt finom étolajban az orbáncfüvet, mindennap felrázzák fel, leszûrik sötét üvegekbe és hûvös helyen tárolták. Égési sebek fájdalom és hegedés nélkül gyógyulnak az orbáncfûolajtól. Vágásra: a széles levelû útifû (Plantago maior) levelét kötözték a friss sebre, ami segíti a véralvadást és fájdalomcsillapító. Köhögésre: fele-felearányban útifû (Thymus serphyllum), és kakukkfû (Thymus serphyllum), tea. Szívbetegségre: virágos galagonyaág-tea. Ficamra: Feketenadály(Symphytum officinale) levél, meleg vízben áztatva borogatásként, gyökerének teáját belsõleg fogyasztották. Légúti betegségek: martilapu virága és levele tea formájában. Gyomorpanaszok: Kömény és ánizs tea. Ekcéma, bõrgomba, sebek kezelése: körömvirágból készített kenõcs és tinktúra. A virágokat összevágva gyümölcspálinkában áztatták 2 hétig meleg helyen, utána leszûrték. Szúnyogcsípésre is jó volt, de más jellegû viszketésekre is alkalmazták, valamint hígítva lábszárfekélyre. A feldarabolt körömvirágot disznózsírban megfonnyasztották, másnap gézen átszûrték és sebekre használták. 16. Vineta krém- Parázson megsütik a vinetát, a héját leszedik és villával összetörik. Reszelt vöröshagymát, sót, olajat adnak hozzá és kenyérrel fogyasztják. Van amikor majonézt is tesznek bele.

259


15. kép. Körömvirág szárítása (JAKAB Judit felvétele, 2009)

Termeltek murkot (Daucus carota ssp.sativus), petrezselymet (Petreselinum crispum), cellert (Apium graveolens convar rapaceum), karalábét (Brassica oleracea convar. acephala var. gongylodes, borsót (Pisum sativum), hagymaféléket (Allium sp.), paradicsomot (Lycopersicon esculentum), a bab (Phaseolus vulgaris) sokféle változatát /futó és gyalog, – fekete köldökû, vaj (futó), kén, augusztusi vastaghéjú, bivaly (nagy szemû futó), zöld szemû (gyalog, száraz babnak)/. Az ételeik ízesítésére használtak csombort (Satureja hortensis, káposztaételekbe), kaprot (Anethum graveolens) (fõleg túrós ételekhez), fokhagymát (Allium sativum), tárkonyt (Artemisia dracunculus), lestyánt (Levisticum officinale). Cserépben tartottak rozmaringot (Rosmarinus officinalis), muskátlit (Pelargonium zonale) és oleandert (Nerium oleander). A muskátli egyik fajtáját recés muskátlinak hívták, de nem sikerült megtudni, hogy ez melyik fajta lehetett. A begóniának (Begonia sp.) egy magasra növõ fajtája került az árnyékosabb ablakokba. A leander leveleibõl fõzetet készítettek, egy gyûszûnyit itattak belõle a hideglelésben szenvedõkkel. Méreganyagai a szívizomra hatnak, ezért kis mennyiségben, megfelelõen adagolva szívbetegségek gyógyítására alkalmas, nagy mennyiségben azonban halálos méreg. A gyümölcsösben még ma is él a fák többsége, de nem a ma használatos törpe alanyokon, hanem magas törzsû, nagy termetû változatai. Alma: jonathán, arany parmen, batul, pónyik, szeges alma, londoni pepin. Körte: Mária-Lujza (õszi), mézkörte, vagy bõrkörte (nyári, édes), pápa körte (korai, édes, apró szemû, gyorsan puhuló), téli (nyakas, decemberre puhult meg, akkor kellett szedni, amikor elkezdett hullani a fáról). Volt hólyagos cseresznye, meggy, egres, ribizli, málna.

260

Gyakran ettek levest, valamilyen füstölt húsból készítve, ilyenkor a füstölt, fõtt hús mellé habarással (1 tojás, liszt, tej) szószt készítettek egresbõl, meggybõl, vagy almából. Szilvából közkedvelt volt a Besztercei, a fosókaszilva sárga és piros színû változata, a fehér duránci szilva és a ringló. Ezekbõl aszalt szilva és lekvár készült. Az édes szilvákból lesz a legfinomabb lekvár, ez egy kerek nem magvaváló, besztercei méretû szilvafajta volt. A szilva minden kertben megtalálható, a birsalmából fõleg kompótot készítettek. A szilván kívül aszaltak még körtét és almát is. A pincében tárolták a gyümölcsöt, zöldségeket. Az egyik oldalon a burgonyát, a másikon polcokon elhelyezve a gyümölcsöket, alatta pedig a zöldségféléket. Az erdõbõl fõleg a gombaféléket gyûjtötték, ismerték az õzlábgombát (Macrolepiota procera), a keserûgombát (Lactarius piperatus), rókagombát (Cantharellus cibarius), csirkeláb (korall) gombát (Ramaria flava), zöldhátú galambgombát (Russula virescens), medvegombát (Boletus edulis, vargánya), szegfûgombát (Marasmius oreades), szilvagombát, tövisaljagombát (Entoloma clypeatum), fehér tavaszi gombát (talán a májusi pereszke Calocybe gambosum?), csiperkét (Agaricus sp.) és a gyilkos galócát (Amanita phalloides) is. Fõleg a gyerekek szedtek szamócát (Fragaria vesca), szedret (Rubus fruticosus), málnát (Rubus idaeus) csipkebogyót (Rosa canina) és áfonyát (Vaccinium vitis-idaea). Bikfalva Ez a falu már egy sokkal igényesebb életmódot reprezentál. Itt egy nagyon szép és viszonylag jó állapotban lévõ


16. kép. Szilvalekvárhoz passzírozó edény (JAKAB Judit felvétele, 2009)

kúriát néztem meg, amit a kollégák régebben felmértek, de kertészeti szempontból még nem vizsgálták. Beszélgetõtársam, adatközlõm Zsigmond Anna (1948) volt. A birtokot Zakariás Páltól vették 1925-ben, de eredetileg a tordai Apor család birtokában volt. A jelenlegi tulajdonos édesapja (1914–86) telepítette a ház körül lévõ gyümölcsöst az 1930-as években, és szerencsére még minden fa eredeti, nem cserélték ki újabb fajtákra. Mivel az édesapa mezõgazdasági végzettséggel rendelkezett és 12 hektáron gazdálkodott, ezért a szakirodalmat is gyûjtötte, a mai napig megvan a régi könyvtára tele értékes kertészeti és állattenyésztési könyvekkel. Úgy látszik népszerû volt ez a sorozat, mert más házaknál is láttam ebbõl egyes példányokat, de ilyen teljes gyûjtemény nem volt máshol. A Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium Gazdasági Szakkönyvei sorozatát az 1930-tól adták ki, remélhetõleg sikerül megvásárolni a Múzeum számára. • Kis állatok tenyésztése, tejgazdasági ismeretek I-IV. • Vetõburgonya termelés • Szilva termesztése • Burgonyatermesztõ kisgazda • Gyümölcstermesztési és gyümölcsfavédelmi rádió tanfolyam • Gyakorlati sertéstenyésztés • Jövedelmezõ expresshízlalás • Gazdasági építészet • Gazdaságtan – Növénytermesztés, kertészet, szõlõ, bortermelés, legelõmûvelés • Gazdaságtan – Állattenyésztés • Dohánytermelési kézikönyv • Dió, mandula, mogyoró termesztése • Gyümölcsfák betegségei

• Körte termesztése • Mezõgazdasági áruismeret • Adóügyi kiskáté • Szõlõ, must, bor, Gyümölcsfák rovarkártevõi • Családi ház zöldségeskertje • Matyóföld • Kertészet • Gazdasági alapismeretek • Szántóföldi növények kártevõi • Mezõgazdasági szakoktatásunk kialakulása, fejlõdése és mai helyzete • Részletes növénytermesztés • Tagosítási ismeretek • Alma termesztése • Szõlõ metszése • A magyar városokért • Szõlõmûvelés • Kisgazdaságok gépeinek kezelése és használata • Általános növénytermesztés • A helyes talajmûvelés • Általános állattenyésztéstan A könyveket a harmincas évek elején adták ki, vásároltak hozzá egy kis ládát is, amiben elfértek a könyvek. A területen gabonaféléket, cukorrépát és lent termeltek eladásra és saját felhasználásra. A II. világháború után is folytatták a gazdálkodást, ekkor 10–12 db szarvasmarha, 10–12 juhnyáj volt a tulajdonukban, lovat csak a háború elõtt tartottak, utána ökrök végezték az igavonó munkát. Disznók és lábasjószágok egészítették ki a gazdasági udvart. Az állatállomány ellátására a szálastakarmányt a kaszálókon termesztették, de vetettek takarmányrépát is.

261


17. kép. Tehéncsorda (JAKAB Judit felvétele, 2009)

A gyümölcsösben batul, jonathán, arany parmen, citromalma, Budai Domokos, törökbálint, pónyik, Gravensteini, Boiken alma van. Körték közül nyári, õszi, mézkörte (ez jó volt pálinkának és aszalni), nyakas körte, szilva: besztercei oltott, ezt aszalták, pálinkát és befõttet készítettek belõle. A kiskertben egres, ribizli, fekete ribizli, mála és eper is volt. A zöldségeskert palántaszükségletét melegágyakban nevelték. A virágoskertben tubarózsa (Polianthes tuberosa), bazsarózsa (Paeonia lactiflora), futórózsa (Rosa sp), tearózsa (Rosa sp.), tulipán (Tulipa sp.), kardvirág (Gladiolus sp.), szegfû (Dianthus caryophyllus), kerti iszalag (Clematis sp.), õszirózsa (Callisatephus chinensis), krizantém (Dendranthema sp), bukszus (Buxus sempervirens), kankalin (Primula veris), boglárka (Ranunculus asiaticus) volt. Fõleg a ház köré ültették ezeket, ahol még sziklakertet is építettek. A kaputól a házig vezetõ út két oldalán is virágok voltak, fõleg tearózsák, korai és nyári hagymások. Virágtartókban felfüggesztve muskátli (Pelargonium zonale) és aszparágusz (Asparagus densiflorus) volt. Cófalva Következõ állomásom Cófalva, ahol szintén egy kúriát látogattunk meg, és lehetõségem nyílt interjút készíteni a volt tulajdonosok leszármazottjával, Földi Katalinnal (1942). Valamikor 25 hektáron gazdálkodtak, de a birtokot kilenc gyerek számára osztották meg, így felaprózódott. Ma már egy kisebb házban élnek, de a kertjük hatalmas, és nagyon szépen gondozott. Itt az almából készítenek egy italt, amit csügörnek hívnak, ezt a gyümöl-

262

csöt egyébként is sokféleképpen használják, mert nagyon sok terem belõle a környéken. A kertben gyöngyvesszõ (Spirea vanhouttei, helyi neve májusszépe), nehézszagú boróka (Juniperus sabina) idõs, elvadult példányai láthatók. A kerítés mellett orgonabokrok (Syringa vulgaris), a ház háta mögött pedig egy almafa (Budai Domokos) áll. A porticus bal oldalán három keleti tuja (Thuja orientalis), a jobb oldalán egy idõs almafa áll. Még látszanak az egykori virágágyak formái is, középen egy kör alakú ágy, amit sétaút vesz körbe, két oldalán egy-egy szögletes virágágy, ami követi a sétaút és a középsõ ágy formáját. Az ágyakat fehérre festett gömbölyû kövek határolták. A közelben áll egy hatalmas fekete eperfa (Morus alba) és egy másik almafa (Jonathán) is. Közvetlenül a ház elõtt fehér hortenzia (Hydrangea macrophylla) sor volt, elõtte gyöngyvirágok (Convallaria majalis). A fõbejárat mellett japánbirs (Chaenomeles japonica) és májusszépe bokrok voltak, az ágyásokban tulipán (Tulipa sp.), nárcisz (Narcissus poeticus), fehér virágú jácint (Hyacinthus sp.), õszirózsa (Callistephus chinensis), rézvirág (Zinnia elegans, helyi nevén tortarózsa), égõszerelem (Lychnis chalcedonica, helyi nevén szikravirág) piros, fehér és rózsaszínû bazsarózsa (Paeonia lactiflora), fátyolka (Gypsophylla paniculata). Kardvirág (Gladiolus sp.) csak piros színben volt, német szegfû (Dianthus plumarius subsp. Praecox) és fehér margit szegfû (Dianthus caryophyllus). Ez a kétnyári szegfûféle általában Margit napra virágzott ki. Cserépben tartottak aszparáguszt (Asparagus sprengeri), amit a csokrokba kötöttek, és télen hûvös, világos helyen, például verandán tartottak. Érdekes, hogy a parasztság az úri virágok közzé sorolta, ami nem virágzik, ezért nem használták.


18. kép. Cófalva (JAKAB Judit felvétele, 2009)

19. kép. Tortarózsa (JAKAB Judit felvétele, 2009)

A házfalra fehér, apró szemû, illatos csemegeszõlõt futtattak, gallyakból készült pergolára. Külön is állt a kerítés mellett egy piros szõlõtõ, körülötte egresbokrok voltak. A gyümölcsösben a batul almára, édeske szilvára, cigánymeggyre, hólyagos meggyre emlékszik, és arra, hogy minden gyerek születésekor elültettek egy fát. A

veteményeskert a plébánia felõli (az épület jobb oldalán) telekrészen helyezkedett el, külön egy része az idõsebb generáció, egy másik a fiatalok részére. Vetettek murkot (Daucus carota ssp.sativus), petrezselymet (Petreselinum crispum), paradicsomot (Lycopersicon esculentum), különféle babot (Phaseolus

263


20. kép. Gelence (JAKAB Judit felvétele, 2009)

vulgaris) változatait (futó és gyalog, -libamáj bab /széles zöldbabnak való/, rózsafuszulyka), sárgadinnyét (Cucumis melo), ami ritkaság volt a környéken, uborkát (Cucumis sativus). Fûszerként használtak csombort (Satureja hortensis, véres hurkába, uborkasavanyításkor, káposzta elrakásánál, lucskos káposztába), kaprot (Anethum graveolens, lucskos káposzta), tormát (Armoracia rusticana), tárkonyt (Artemisia dracunculus, fuszulyka- és pityókalevesbe).17 Ebben a faluban a sok almafa miatt nagy mennyiségû almaecetet készítettek és használták is úgy étkezési, mint gyógyászati célra. Üdítõitalként fogyasztották a csügert, amit szintén almából készítettek. Sajnos, megkóstolni nem tudtam, mert már itt is a boltban kapható üdítõket isszák, pedig valószínûleg finomabb és egészségesebb is, mint a bolti italok.18 Gyógynövényként ismerik a hárs (Tilia cordata, helyi nevén szádokfa) virágát, a mentát (Mentha crispa), meggyszár teát vesebetegségre, az almaecetet pedig re-

umára használták. A dió barkáját megszárították, és teáját felfázásra ajánlották. A telek hátsó részében kukoricát (helyi nevén törökbúza) termeltek, fõleg az állatok számára. Tartottak lovat, teheneket, disznót és aprójószágot. A tejtermékeket otthon készítették. A szántást tehenekkel végezték. A mezõn rozs, árpa pityóka, cukorrépa, takarmányrépa és len termett, volt kaszáló, ahova lucernát és herét vetettek. Külön táblába vetették a kendert. A levágott lucernát kecskére tették, ami egy három lábú állvány volt, a szénát boglyába hordták. A gyümölcsösben fõleg almafák voltak: batul, arany parmen, pónyik és jonathán fajták két-három körtefa, õszi és téli, valamint mézkörte, ez utóbbit egy 1422-ben íródott latin nyelvû levélben mézes körtvélyként említik. A szilvából itt is lekvárt fõztek, az udvaron üstbe rakták az egész szilvákat, félig megfõzték és lyukas cserépedényben átpasszírozták, majd teljesen besûrítették. A ribizlibõl dzsemet és kompótot készítettek, a málnából csak dzsemet.

17. A pityókaleves – 5–6 kisebb pityóka, 2 db murok, 1 fej hagyma, 1 szelet füstölt hús fél dl tej vagy tejföl, 1 evõkanál liszt, õrölt paprika, tárkony. Egy fazékban kiolvasztották az apróra vágott füstölt hús zsírját. A kockákra vágott pityókát és murkot a hagymával együtt megdinsztelték a zsiradékon, megszórták paprikával, majd annyi vízzel felöntötték, hogy ellepje. Kevés tárkonyt apróra vágva, beletették a levesbe. Tejbõl (vagy tejfölbõl) és lisztbõl) habarást készítettek, pár percig forralták. 18. Árnyékos helyen favályúban kásásodni hagyják a feldarabolt almát. Amikor a java része megérett, a fenéklapja szélén megfúrt fenyõfa cseberbe vagy kádba töltik. A faedényt lábra állítják, úgy, hogy alá egy másik edényt lehessen tenni. Ezután színültig feltöltik hideg vízzel. Két három nap múlva, a hõmérséklettõl függõen, kész van a csügör. Az alatta lévõ edénybe leengedik a kész levet. A hûvös pincében 4–5 napig használható. Üvegekben ledugaszolva a szõlõmusthoz hasonlóan eltartható. Igen kellemes ízû hûsítõ ital.

264


Gelence A község területérõl õskori leletek bizonyítják, hogy már nagyon régen is lakott település volt. Írásos emlékben 1539-ben Gelenche formában fordul elõ. A 13. század elején épült, majd több építkezési szakaszon átesett mûemlék erõdtemploma a világörökség része, falain láthatók a jó állapotban megmaradt Szent László legenda freskói. A község népessége 4840 fõ. Közigazgatási területe 11 222 ha, az erdõ 7237 ha, a mezõgazdasági terület 3764 ha, ebbõl 1400 ha havasi legelõ. Itt élnek a gyárfási Cseh István leszármazottai. A családnak mintagazdasága 100 holdas volt, hozzá tartozott még 1000 hold erdõ is. Nagyon sok érdekeset mesélt a lánya, Irma, aki 1932-ben született. Apja Kecskeméten végezte el a mezõgazdasági iskolát, mintagazda volt. A gazdaság méretére jellemzõ adat, hogy 1942-ben az orosz katonák kilenc lovukat vitték el. Sok szarvasmarhát is tartottak, a bikák (6 db) külön istállóban álltak, még fedeztetést is vállaltak velük. Sertéset, juhokat és szárnyasokat is tartottak. A tyúkok az udvaron kapirgáltak, ezért ott nem volt fû. A trágyát szekérrel hordták ki a szántóföldre. A tehenek ellátására a szentkatolnai szeszfõzdébõl hoztak törkölyt, amit árpaszalmával keverve fõleg a fejõs teheneknek adták. A botfalui cukorgyárból répaszeleteket hoztak ugyanezzel a céllal. A disznóknak fõtt krumplit, gabonakorpát, forrázott csihángot (Urtica dioica – csalán) adtak. A csalánt tavasszal megfõzték spenótnak emberi fogyasztásra is. Méhészet is mûködött az erdõ mellett, külön méhész végezte a szükséges munkákat. Az alkalmazottak (5 férfi) hajnali négy órakor keltek, mert ekkor érkeztek a napszámosok is a napi munkák elvégzésére. Reggelire puliszkát kaptak tejjel-túróval. A puliszkát piskóta formára tekerték és kendercérnával vágták fel, vagy köleskását ettek szalonnával megfõzve. Ebédre fõztek salátás fuszulykalevest, vagy füstölt disznóhúsból fõtt levest „bezöldségelve”, reszelt tésztával. Vacsorára töltött káposzta, lucskos káposzta, krumplileves, paradicsom leves, köttes palacsinta lekvárral, vagy cukorral és túrós tészta volt. A gazda fontosnak tartotta, hogy a munkásokat jól tartsák. A hús füstölését a nyári konyhában végezték az 1800-as évek közepe óta. A ház körül a kerítés deszkából készült, nem lehetett belátni az utcáról. A házak építéséhez szükséges követ a helyi kõbányából szerezték, a keményebb követ fõleg síremlékekhez használták és Kézdiszentkeresztrõl hozták. A legjobb vulkanikus eredetû követ Tusnádról vásárolták. Télen az erdõben dolgoztak két pár lóval. Harcsa fûrésszel vágták ki a kijelölt fákat és a lovakkal szállították a fafeldolgozóba. A konyhán két lány jelentette a segítséget a háziasszony számára. A szántón kukoricát, búzát, burgonyát, zabot, árpát, takarmányrépát (tárolására silógödröt készítettek), cukorrépát (üstben fõzték ki a cukrot), kendert, lent, lencsés árpát termeltek. Ez utóbbi egyszerre érett meg, learatták, és cséplés után a magokat rostával választották szét. A munkák elvégzéséhez a gazdának korszerû mezõgazdasági gépei és eszközei voltak: eke (favázas

vaseke), borona, vetõgép, cséplõgép, kapálógép, lókapa. Sok terményt saját erõvel dolgoztak fel. A szénát július elején vágták elõször, a sarjút augusztus végén és a csûr elejében tárolták. A gyümölcsösben fõleg almafa volt: batul, sárga pónyik, arany parmen. Olyan mennyiségben termett, hogy eladásra is jutott belõle, a közelben lévõ MÁV Tanoncintézetnek adták el. Körte: napóleon, õszi körte kerek, õszi körte hosszúkás, ez karácsonyra érett be. Volt még ribizli és egres is. A szilvalekvárt édeske szilvából fõzték, de pálinkát is csináltak belõle. Fekete meg sárga cseresznye és meggy is termett a környéken, kompótot, befõttet és lekvárt készítettek a gyümölcsökbõl. Volt még diófa, eperfa és eper, de a szõlõ nem termett meg ezen a vidéken. Az erdõben gombát gyûjtöttek: keserûgomba (Lactarius piperatus)19, rókagomba (Cantharellus cibarius), laskagomba (Pleurotus ostreatus), medvegomba (Boletus edulis). Szedtek még fekete (Vaccinium myrtillus) és vörös áfonyát (Vaccinium vitis-idaea), málnát (Rubus idaeus), csipkebogyót (Rosa canina) és szedret (Rubus fruticosus). A vörös áfonyából csinálták a „Havasi meggy” befõttet, ami 5 kg vörös áfonyából és 1 kg cukorból készült. A kosárfonók használták a csigolyavesszõt (Salix purpurea), ezek állandó alkalmazottak voltak (házi cigány), a kosárfonáson kívül napszámba is jártak, fõleg gyümölcsöt szedtek, vagy nyírfából (Betula pendula, ~ pubescens, ~humilis) seprût kötöttek. A veteményes a ház mellett volt, sárgarépa (Daucus carota ssp.sativus), petrezselyem (Petreselinum crispum), zeller (Apium graveolens convar.rapaceum), hagymát dughagymáról nevelték (Allium cepa), lila hagyma (Allium cepa L. convar. cepa conc. ‘lilacinum’), fehérhagyma (Allium cepa L. convar. cepa conc. ‘margaritaceum’), fokhagyma (Allium sativum), bab (Phaseolus vulgaris) sokféle változatát (futó és gyalog) termesztették. A zakuszka itt is általánosan készített étel. A ház tornácán ládákban piros muskátli (Pelargonium zonale) virított, amit a pincében teleltettek. A ház elõtt virágoskert volt, középen egy kör alakú ágy, körülötte négy szögletes ágyás, három oldalán hosszú téglalap alakú virágoskert. Ebben örökzöld bazsarózsa (Paeonia suffruticosa), sárga, rózsaszín és fehér futórózsa (Rosa sp) és tearózsa volt. Az ágyakban kanna (Cana edulis), fehér krizantém (Chrysanthemum koreanum), paprikavirág (Salvia splendens), fehér nárcisz (Narcissus poeticus), fehér jácint (Hyacinthus sp.), sötétlila dupla virágú (?) ibolya (Viola odorata), tulipán (Tulipa sp.), gyöngyvirág (Convallaria majalis) ez a futórózsák alatt volt, fürtös gyöngyike (Muscari racemosum) a ház mellett tömegesen virított tavasszal. Hóvirág (Gailanthus nivalis) a fû között, õszirózsa (Callistephus chinensis), többféle krizantém (Dendranthema sp.), sárga rudbékia (Rudbeckia triloba), nõszirom több változata (Iris germanica), páfrány (Dryopteris filixmas), Margit szegfû (Dianthus caryophyllus), fehér liliom (Lilium candida), lila virágú csillag õszirózsa (Aster amellus- helyi neve õszi bánatvirág). Az ágyakon kívül, de

19. Keserûgomba elkészítése - Sütés elõtt le kell forrázni, majd sütõbe rakni juhtúróval, szalonnával és megsütni.

265


21. kép. Gelence, templomkert (JAKAB Judit felvétele, 2009)

szintén a ház és az utcai kerítés között jázmin (Philadelphus coronarius) bokrok, ezüstfenyõ (Picea glauca var. Glauca), díszes rózsaszín cserepekben hortenzia (Hydrangea macrophylla). Állt még az udvaron két nagy akácfa (Robinia pseudo-acacia), aminek a virágát palacsintatésztában kisütötték és megették. Minden színben volt a kertben Horthy Miklósné kedvenc virága, a mályvarózsa (Alcea rosea). Virágágyi és szoliter növény; kétéves; magassága: 2–3 m; virága: rózsaszínû, bordó, fehér, fekete, sárga; (júliustól szeptemberig); jó méhlegelõ; de sajnos hajlamos a rozsdabetegségekre. Felkerestük a helység híres templomát is, ahol a helyi gondnok körbevezetett minket, megmutatta a freskókat és a templom mellett lévõ sírkertet is. Esztelnek Ez a falu volt talán a legszebb, amit az utam során láttam, csodálatos természeti adottságokkal. Már az odavezetõ út is nagyon szép tájon vezetett keresztül. A kúria területén kis patak a kert alatt, hatalmas fák a szépen rendben tartott gyümölcsösben, virágok, állatok, látszik, hogy rendesen gondozzák.

266

A háznak a történetében szerepel az 1848-as szabadságharc is, mert a pincéjében Szacsvay János, a honvédelmi kormány tüzér fõhadnagya készítette a puskaport Gábor Áron ágyúi számára. 1859-ben a Garibaldi szabadságmozgalmához csatlakozó magyar ifjakat is õ vezette át Esztelnekrõl a hegyeken át Szaláncfürdõre. A mostani tulajdonos Könczey Ferenc sajnos már csak hétvégi háznak használja az épületet, Kézdivásárhelyen lakik és ott van pékmûhelye, ennek ellenére példásan gondoskodik a kertrõl és jól ismeri annak a fáit is. Az õ alkalmazásában dolgozik itt egy csángó magyar. A virágoskertben az egynyári növények közül minden évben ültettek árvácskát (Viola wittrockiana), petuniát (Petunia sp.), mályvarózsát (Alcea rosea), rézvirágot (Zinnia elegans – helyi neve – törökkonty), verbénát (Verbena x hybrida). A verbena, magyar nevén vasfû, a nyár egyik legszebb egynyári virága, amely számtalan színben pompázik. Cserjék: orgona (Syringa vulgaris), jezsámen (Philadelphus coronarius – helyi neve itt is halálvirág), életfa (Thuja orientalis), bukszus (Buxus sempervirens), spirea (Spirea vanhouttei – helyi neve mirtusz), futórózsa (Rosa sp.) volt vörös és rózsaszínû, de emlékszik gyerekkorából a japán rózsára is (Rosa rugosa), birsalma (Cydonia


22. kép. Esztelnek, diólikőr recept (JAKAB Judit felvétele, 2009)

oblonga), mogyoró (Corylus avellana), japánbirs (Chaenomeles japonica), madárberkenye (Sorbus aucuparia), ez utóbbiból állítólag még dzsemet is készítettek. Évelõk közül, az adatközlõ gyerekkorában kedvelt volt a bazsarózsa (Paeonia lactiflora), az apró, bordó virágú krizantém (Dendranthema sp.), a flox (Phlox panniculata), több színben létezett az õszi bánatvirág (Aster amellus), volt nefelejcs (Brunella macrophylla), fehér és rózsaszín Margit szegfû – itt derült ki, hogy amit a környéken így hívnak, az valójában a pünkösdi szegfû (Dianthus gratianopolitanus), ami évelõ, nem pedig a kétnyári Margit szegfû. Hagymások közül sokat ültettek a fehér jácintból (Hyacinthus sp.), krókuszból (Crocus sp – helyi neve májvirág), tulipánból (Tulipa sp.), kadvirágból (Gladiolus sp.), nárciszból (Narcissus poeticus), királyliliomból (Lilium regale), ez utóbbinak a szirmait szeszben áztatva sebekre tették. Cserépben muskátlit (Pelargonium zonale) és ládákban leandert (Nerium oleander) tartottak. A család specialitása a rózsaíz, amihez a rózsaszirmokat apróra vágták, citromsóval összedörzsölték, majd szirupot készítettek 30–50 dkg cukor felhasználásával és összefõzték. Ezután üvegekbe rakták, celofánnal lefedték, kidunsztolták és télen fogyasztották. A családban nagy hagyománya volt a befõzéseknek, sok házi receptjük van,

ezekbõl sokat még a mai háziasszonyok is készítenek. Ilyen a diólikõr, birsalmasajt, birskocsonya és a gyümölcsszörpök. Méhészkedéssel is foglalkoztak és a kertben aszalót is építettek. A gyümölcsökön kívül zöldbabot aszaltak, forró vízben blansírozták a felvágott zöldbabot és utána megaszalták. Télen füstölt csülökkel fõzték meg. A gyümölcsöskertben itt is a nagytermetû gyümölcsfák jellemzõek. Új fajtát nem is telepítenek, a régieket oltják újra, az elpusztult fák pótlására. Alma: sárga pónyik, batul, jonathán, arany kormos, blenkheimi arany renet, hammelstein, téli kisasszonyalma, mesánszki (valószínûleg azonos a mosánszki almával), õszi kálvill, bismarck, arany parmen, tartós gusztáv, bellefleur (citromalma), mándai kormos (bõralma), török bálint. Körte: napóleon körte, Mária Lujza, szeplõskörte (téli, 5–8 cm-es) Cseresznye: brassói (sárgás héjú, apróbb szemû, általában lekvárnak használják), piros (átlagos szemméret, de nem nyûvesedik). Meggy: üvegmeggy (világos terméshéj, korán érõ, jó ízû fajta), a másik fajta átlagos gyümölcsméretû, bõtermõ. Ribizli: piros, fekete (bányai), fehér is volt.

267


23. kép. Esztelnek, aranyalma (JAKAB Judit felvétele, 2009)

Egres: amerikai (kisebb gyümölcsméret, mint az átlagos), zöld (nagy szemû), piros. Még ma is él a kertben egy díszalma fajta, az aranyalma, amelynek a gyümölcse ehetõ, ezt ecetben tették el savanyúságnak. A mezõn vetettek cukorrépát, burgonyát, búzát, zabot, árpát, rozst, de egy kevés kukorica is volt. Külön területen kendert és lent, valamint egy kisebb helyen tököt is termeltek olajnak. A zöldségesben volt burgonya (Solanum tuberosum) Május királya fajta fehér húsú, a Gül Baba rózsaszín volt, ma már ezek a fajták nincsenek. Rebarbara (Rheum rhabarbarum), amelybõl fõleg kompót készült, de levest, vagy töltött káposztát is savanyítottak vele, zsázsa (Lepidium sativum), kereklevelû sóska (Rumex acetosa var. hortensis), ebbõl mártás és leves is készült, feketegyökér (Scorzonera hispanica - levesbe), brokkoli (Brassica oleracea L. var. Cymosa), kelbimbó, (Brassica oleracea L. var. gemmifera), sárgarépa (Daucus carota ssp.sativus), petrezselyem (Petroselinum crispum), zeller (Apium graveolens convar.rapaceum), karalábé (Brassica oleracea convar. acephala var. Gongylodes), borsó (Pisum sativum), hagymafélék (Allium sp.), paradicsom (Lycopersicon esculentum), paprika (Capsicum annum), bab (Phaseolus vulgaris), gyalog, fehér aprószemû, irombás (barnás színû), zöld- és szárazbabnak való egyaránt. Termeltek cukkinit (Cucurbita pepo var. giromontia), patisszont (Cucurbita pepo convar. patissoniana) és spárgát (Asparagus sprengeri-

fõzeléknek) is. A család tagjai nagyon szerették a kerti munkákat, mindig volt olyan kísérletezõ kedvû közöttük, aki behozta az újdonságokat a kertbe is. Fûszernövények közül a csombor (Satureja hortensiskáposztába), kapor (Anethum graveolens), lestyán (Levisticum officinale), tárkony (Artemisia dracunculus-levesekbe), torma (Armoracia lapatifolia), koriander (Coriandrum sativum) – páclevek készítése, savanyúságok). Gyógynövényeket is használtak, ilyen például a szúrós gyöngyajak (Leonurus cardiaca), melybõl szívbetegeknek készítettek teát. Vérehulló fecskefüvet (Chelidonium majus), szemölcsökre, a tormás almát20 pedig meghûlésre készítették el. A patakparton volt menta (Mentha crispa), citromfû (Melissa officinalis) és a kertben pedig egy hársfa (Tilia cordata), amelynek a virágát gyûjtötték teának. A teákat burjánnak hívják, a vesebetegeknek fekete cseresznye szárából vagy málnalevélbõl készült ital. Itták még az orbáncfû (Hypericum perforatum) teát is, a szárított leveleket a fekete teába tették. Hasmenés ellen az áfonya (Vaccinum myrtillus) tea volt használatos. A csarab (Calluna vulgaris) fõzete vízhajtó és húgyúti fertõtlenítõszer, reuma, köszvény, vese- és epekõ elleni szer. Gyenge altatószer, izzasztó, érelmeszesedés ellen is ajánlják. Köszvényes fájdalmakra borogatásként használják, cukorbetegek teájának egyik alkotórésze. Régen gyermekek nyugtatószereként is elterjedt. Az akácfa (Robinia pseudo-acacia) virágát palacsintatésztában rántották ki, a bodza (Sambucus nigra) virágát üditõitalnak és szörpnek is megcsinálták, termésébõl pedig befõttet készítettek (lebogyózták és cukorral rétegezve tették el). Az erdõbõl gyûjtötték a szilvagombát - tövisaljagomba (Entoloma clypeatum), medvegombát (Boletus edulis.vargánya), rókagombát (Cantharellus cibarius), keserûgombát (Lactarius piperatus), csiperkét (Agaricus sp.), csirkeláb (korall)gombát (Ramaria flava), galambicát (Russula sp.), õzlábgombát (Macrolepiota procera), földi laskagombát (Hohenbuehelia geogenia), óposzogót (Lycoperdon perlatum). Ismerték a gyilkos galócát (Amanita phalloides) és a sátántinorút (Boletus satanas) is. Gyûjtöttek még áfonyát (Vaccinum myrtillus,Vaccinium vitis-idaea – pálinkának is), szamócát (Fragaria vesca), szedret (Rubus fruticosus), málnát (Rubus idaeus – pálinkának is) csipkebogyót (Rosa canina). Albis Ebben a kis faluban az Elekes családot látogattuk meg, Baksi Csillával és édesanyjával beszélgettem. A kertjükön látszik, hogy szeretik a virágokat és értenek is a kezelésükhöz. A veteményes és a gyümölcsös is nagyon szépen ápolt, gondozott kert benyomását kelti. A faluban régebben rendszeresen szerveztek összejöveteleket, ma már nincsenek a megszokott rendezvények. Áldozó csütörtökön a falu szélén lévõ füves területet az erdõrõl hozott nyírfaágakkal kerítették el és ott tartották a bált. A régi lakók kihaltak, a fiatalok elköltöztek, az új betelepülõk pedig nem tartják a régi szokásokat.

20. Tormás alma – 5 kg reszelt alma, 0,5 kg torma, 1,5 l ecet, 0,2 kg cukor, kevés só.

268


24. kép. Esztelnek, patakpart (JAKAB Judit felvétele, 2009)

Egy 16 hektáros birtoka volt a családnak, ezen gabonaféléket (búza, árpa, zab), takarmányrépát, és burgonyát termeltek. Tartottak lovat, ökröket, tehenet, bivalyt, juhokat, disznót, és aprójószágot is. A bivalyokat fejték és a tejbõl vajat is készítettek. A ház mellett lévõ veteményeskert a szokásosnál jóval nagyobb méretû volt, olyan 200 m² körüli terület. Ezen sárgarépa (Daucus carota ssp.sativus), petrezselyem (Petreselinum crispum), murok tök (Cucurbita pepo), hagyma (dughagymáról) (Allium cepa), lila hagyma (Allium cepa L. convar. cepa conc. ‘lilacinum’), fokhagyma (Allium sativum), bab (Phaseolus vulgaris – fehér, augusztusi, sötétbarna, drapp, világosbarna), torma (Armoracia lapatifolia), csombor (Satureja hortensis), kapor (Anethum graveolens), tárkony (Artemisia dracunculus) termett. Gyógynövényként inkább csak a mentát (Mentha crispa) és a hársfavirágot (Tilia cordata) használták. A gyümölcsösben van pónyikalma, jonathán, arany parmen, sóvári, kisasszonyalma, citromalma, nyári körte, spanyol meggy, diófa, kotyószilva, édeske szilva, zöld szilva, perpencei. Ribizlibõl fehér, fekete és piros, málna, eper és egresbokrok. az idõs hölgy gyermekkorában, az 1930-as évek elején volt a kertben fehér szegfû (Dianthus caryophyllus), gyöngyvirág fehér és rózsaszín (!) (Convallaria majalis), ebbõl még ma is nagyon sok van a ház körül. Piros, rózsaszín és sárga, csíkos és csokros tulipán (Tulipa sp.), fürtös gyöngyike (Muscari esculentum), fehér nárcisz (Narcissus poeticus),

25. kép. Albis, veteményeskert (JAKAB Judit felvétele, 2009)

269


kék és rózsaszín jácint (Hyacinthus sp.), pünkösdi rózsa (Paeonia lactiflora), sárga és krémszínû futórózsa (Rosa sp.), õszi bánatvirág (Aster amellus), margaréta (Leucanthemum maximum), bárányfarok (Amaranthus caudatus). Harangláb (Aquilegia vulgaris – helyi neve galambvirág), bõrlevél (Bergenia cordifolia) a virágágyások szélén, több színû krizantém (Dendranthema sp.), bordó, lila, bronzos, általában kései fajták, ibolya (Viola odorata), hóvirág (Gaillanthus nivalis), kenyérvirág (Calendula officinalis – helyi nevén babakrizantém), pénzvirág (Lunaria annua), primula (Primula veris), oroszlánszáj (Antirrhinum majus – helyi neve tátogó), törökszegfû (Dianthus barbatus – helyi neve bécsi szegfû), búzavirág (Centaura cyanus), büdöske (Tagetes patula- helyi neve lengyelke), rudbekia (Rudbeckia lanceolata – helyi neve Mózesvirág), portulácska (Portulaca grandiflora) és borzas Kata (Nigella damascena). Orgonából (Syringa vulgaris) dupla lilavirágút, japánbirset (Chaenomeles japonica), aranyesõt (Forsythia x intermedia), boglárkacserjét (Kerria japonica) ültettek a kerítés mellé. Úgy gondolom, hogy a jövendõ Erdélyi épületegyüttes kertjeinek megtervezésekor ez az anyag alapul szolgálhat a kertek kialakításához a háromszéki épületeknél. A kutatás tovább folytatódott, itt is, és Erdély más területein is végeztem azóta felméréseket. A helyi fajták szaporító anyagainak gyûjtését már elkezdtük, hogy a kivitelezéskor rendelkezésre álljanak a szükséges szaporítóanyagok. Találtunk olyan helyi faiskolát is, ahol szaporítani tudják azokat a jellegzetes gyümölcsfajtákat, amelyekre szükségünk lesz.

270

26. kép. Albis, Baksi Csilla (JAKAB Judit felvétele, 2009)


Judit Jakab

ETHNO BOTANIC COLLECTION IN HÁROMSZÉK When elaborating the settlement plan of the Transylvania building complex, we consider the importance of the research on houses and ancillary buildings coming from different Transylvanian regions. At the same time the presentation of gardens and farm yards, as well as their natural environment is pertaining part of the settlement concept. That is the reason why I joint the group of colleagues, which conducted research in August 2009 in the area of the historic Háromszék: I wanted to find data locally to draft and create the gardens, to collect personal impressions about how the people live, how they make use of the products of their gardens and how they live together with their environment. In some villages in Transylvania it seems that time stands still; gardens are as they used to be 100 years ago, the same plants are grown, the same tools and methods are used but times are changing and it may happen that we won’t find much of all this in twenty years. We visited the “land of mansions”; our first destination was the Damokos mansion in Alsócsernáton, where I was able to discover a leftover from the old garden. Imposing rows of trees escort the road, remains of the old garden furniture are still in the unweeded park, once planted, huge-grown exotic plants tell about better times. The access to Futásfalva is not easy, only a dirt road leads to the village. This might be the reason why the village’s gardens and way of farming evoke the past. Many of today fashionable flowers are unknown here, nobody buys seeds in the shop and people sow seeds of their garden flowers. They prepare their food from traditional ingredients following traditional cooking methods. We meet old species of trees in the orchard,

huge trees, grafting is not practiced here. The most famous inhabitant of the village is Etelka Finta, a real Renaissance personality – even a book has been written about her. The most well-known mansion of Háromszék is in Bikfalva: it is the Zsigmond mansion, once it was owned by the family Apor from Torda. Ödön Zsigmond planted the orchard in the thirties of the last century. He farmed professionally 12 hectares and he used to consult professional books about farming. His descendents still keep his library. The mansion in Cófalva is not inhabited today; produce is stored in its huge rooms but even here I was able to recognize some ornamental plants, reminders of the old garden. A descendent of the owners once upon a time, Katalin Földi told about how the garden and the estate used to look like. A famous product of the region was “csügor”, a kind of cider and even cider-vinegar was produced. The family Cseh from Gyárfás had a model farm on 100 acres completed by 1000 acres of forest. The family cultivated the land with the help of farm-labourers. Irma Cseh told about how the family used to live between the two world wars, how the land was cultivated and how the life and the work of the family and of the farmlabourers was organised. Since they had a huge forest, she described in detail how the forest was utilized, what was gathered in the forest and what was made of the forest products. We are not able to reproduce the natural environment I have seen in Transylvania, however, we can show a small part of it and encourage our visitors to go to see for themselves this wonderful region.

271


Judit Jakab

UNTERWEGS FÜR DIE ETHNOBOTANISCHE SAMMLUNG IN HÁROMSZÉK Bei der Ausarbeitung des Siedlungsplans für den Gebäudekomplex Siebenbürgen ist nicht nur die Erforschung der Häuser und Wirtschaftsgebäude aus den verschiedenen siebenbürgischen Regionen wichtig, sondern auch die Vorstellung der zu ihnen gehörenden Gärten und Wirtschaftshöfen, und sogar die Naturumgebung stellt einen organischen Teil des Siedlungskonzeptes dar. Aus diesem Grund nahm ich an der Forschungsreise der Kollegengruppe teil, die im August 2009 die historische Region Háromszék erschlossen hat. Ich wollte Angaben zum Entwerfen und Gestalten der Gärten vor Ort finden, persönliche Eindrücke sammeln, wie die Leute leben, wie sie die Produkte des Gartens verwenden, und wie sie mit ihrer Umgebung zusammenleben, da in manchen Dörfern in Siebenbürgen die Zeit sozusagen stehengeblieben ist. Die Gärten sind heute noch, wie vor hundert Jahren, dieselben Pflanzen sind mit denselben Methoden und Geräten angebaut, aber eine Änderung steht vor der Tür und es ist zu befürchten, dass innerhalb von zwei Jahrzehnten vieles davon nicht mehr aufzufinden ist. Wir besuchten das “Land der Herrenhäuser”; unser erster Bestimmungsort war das Damokos-Herrenhaus in Alsócsernáton, wo ich noch die Spuren des alten Gartens entdecken konnte. Imposante Baumreihen begleiten den Weg, Überreste von den alten Gartenmöbeln stehen noch in den verwilderten Anlagen, großgewachsene, einst angepflanzte exotische Pflanzen erzählen von besseren Zeiten. Zugang zu Futásfalva ist schwer, nur ein schmaler Feldweg führt ins Dorf. Dies kann der Grund sein, dass die Wirtschaft wie auch die Gärten im Dorf die Vergangenheit heraufbeschwören. Viele der heute modischen Blumen sind hier unbekannt, die Leute kaufen keine Samen im Laden, sie säen die Samen ihrer Gartenblumen. Ihre Speisen werden aus traditionellen Zutaten, auf die herkömmliche Weise zubereitet. Im Obstgarten finden

272

wir alte Sorten, riesige Bäume; Pfropfen ist hier nicht üblich. Die bekannteste Dorfbewohnerin ist Etelka Finta, eine richtige Renaissance-Persönlichkeit – sogar ein Buch wurde über sie geschrieben. Das bekannteste Herrenhaus von Háromszék befindet sich in Bikfalva: das Zsigmond-Herrenhaus, das einst im Besitz der Familie Apor aus Torda war. Den Obstgarten hat Ödön Zsigmond in den dreißiger Jahren des letzten Jahrhunderts angebaut. Er bewirtschaftete fachmännisch 12 Hektare, wobei er die damalige Fachliteratur gelesen hat. Seine Nachfahren bewahren seine Landwirtbibliothek heute noch. Das Herrenhaus in Cófalva ist heute nicht mehr bewohnt, in seinen geräumigen Zimmern werden Produkte gespeichert, aber auch hier habe ich einige Zierpflanzen gefunden, die an den alten Garten erinnern. Ein Nachfahre des ehemaligen Besitzers, Katalin Földi hat erzählt, wie einst Garten und Wirtschaft ausgesehen hatten. Ein berühmtes Produkt der Umgebung war damals „csügör“, ein aus Äpfeln gefertigtes Getränke, aber auch Apfelessig wurde produziert. Die Familie Cseh aus Gyárfás hatte in Gelence eine Musterwirtschaft auf 100 Joch, wozu noch 1000 Waldmorgen gehörte. Die Familie bearbeitete das Gut mit Hilfe von Knechten. Irma Cseh erzählte, wie die Familie zwischen den zwei Weltkriegen gelebt hatte, wie das Gut bewirtschaftet wurde, wie das Leben und Arbeitsordnung der Familie und der Knechte war. Da sie einen großen Wald besaßen, hat sie ausführlich geschildert, wie der Wald ausgenützt wurde, was im Wald gesammelt und was aus diesen Waldprodukten hergestellt wurde. Wir können die Naturumgebung, die ich in Siebenbürgen gesehen habe, nicht reproduzieren, aber wir können immerhin einen kleinen Teil davon vorstellen, und damit unsere Besucher ermutigen, diese wunderbare Gegend persönlich zu besuchen.

ETNOBOTANIKAI GYÛJTŐÚTON HÁROMSZÉKEN

Recommend Documents