Esterházy Ottlik: Iskola a határon

Matits Krisztina ELTE BTK AZ1IC6 2014. 04. 23.

Esterházy – Ottlik: Iskola a határon

Esterházy Péter Iskola a határon című regénymásolatát ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március tizenötödikéig készítette ajándékul Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára. Munkája feljegyzései szerint összesen 250 órát vett igénybe, a kép alapkoncepciója, hogy Esterházy egyetlen 57x77 cm-es rajzlapra másolta saját kézírásával Ottlik fő művét teljes egészében, a bevezetéstől az utolsó betűig. Nehéz lenne tiszta különbséget vonni, hogy Esterházy műve irodalmi vagy képzőművészeti alkotás, egyáltalán nevezhető-e művészetnek a kivehetetlen szavak összessége papírlapra vetve. Felmerül a kérdés, mi lehetett az író célja és motivációja ötletéhez, mit szándékozott adni közönségének, a világnak, önmagának és a ’82-ben pontosan 70 éve született Ottlik Gézának. Miért az Iskola, miért egy lapra és miért a másolás, ha a végeredmény nem több, mint kusza vonalakból álló fekete folt egyetlen papírlapra vetve? Azonban a mű és létrehozásának rituális körülményei azt sugallják, többnek kell lennie. A jelen szöveg célja feltárni Esterházy művének különféle értelmezési lehetőségeit, valamint választ találni a kérdésre, mi az a lényegi vonás, melytől Esterházy Iskola a Határon-ja műalkotásnak minősül. Esterházy Péter az Iskola a határon másolását 1981. decemberében kezdte, eleinte csak egy-egy órákat írva reggelenként, később egyre több időt töltve művével. Esterházy kéziratát ajándéknak szánta Ottlik Gézának, a személye és műve iránti tisztelet kifejezéseként. Esterházy a vele készített interjúban a kérdésre, mit gondolt műve írásáról, annyit válaszol, semmit, hisz irodalomtörténetileg soha nem gondol semmit arról, amit csinál. Azonban ez az ajándék személyes, intim, különös és roppant időigényes, valami titokzatos kapcsolatot kelt életre író és


író között. A mű leírásával Esterházy birtokba veszi Ottlik művét, történetét és szavait, megírja saját kézírásával, megtanulja és elsajátítja a szókapcsolatokat és mondatszerkezeteket, stílust és szóhasználatot, mely Ottlikot jellemzi. Esterházy az interjú alkalmával bevallotta, célja volt, hogy belemenjen kezébe a tudás mesterétől, többet megtanuljon a magyar nyelvről, és valami igazán szépet alkothasson. Az egymásra írt szöveg szép és titokzatos. Noha fekete foltnak tűnik egy darab papíron, mégis magában hordozza mindazt a tiszteletet és alázatot, melyet másolója a szöveg kapcsán érzett. Ottlik Géza hetvenedik születésnapján kapta meg az ajándékot, öröme mellett észrevételezte az elkészült mű visszásságát: Esterházy munkájával olvashatatlanná, fekete tintapacává tette az Iskola a határon-t. Azonban Ottlik művének tekintetében nem biztos, hogy hibás megközelítés a szöveg fizikailag olvashatatlanná tétele. Az Iskola kulcsgondolata és alcíme, mely Esterházy szövegében is szinte egyedüli látható szókapcsolatként jelenik meg, „Az elbeszélés nehézségei” pont a mű alapvető problémafelvetéséről beszél: Ami az Iskola a határonban meg van írva, csak puszta körítés az igazi tartalom mellé. Ami valójában a szereplők életében és gondolataiban lejátszódik, az nincs és nem is lehet elbeszélve a műben. Ottlik többször is bevallja, egy bizonyos mélység után nem képes szavakkal ábrázolni, ezt jelenti az elbeszélés nehézsége, vagy lehetetlensége. Amit ugyanis átélnek a fiúk az Iskola a határon-ban, mindnyájuknak más és más világ, más történet, és nekünk, olvasóknak sem jelenti ugyanazt különböző életszakaszokban, hangulatokban, állapotokban. Ez teszi nehézzé a szöveggel való találkozást és ezt fejezi ki hűen és hitelesen Esterházy ajándéka, mely által a szövegből nem látszik más, csupán olvashatatlan írás és az elején két szó: az elbeszélés nehézségei. A papírra írt regény tehát szövegként elolvashatatlan, tekinthető képnek, de mégsem érthető, az egyetlen, amit


elmond nézőjének, hogy szöveg áll rajta, teljes egészében és hosszában Ottlik regényét láthatjuk, mégsem olvasható és mégsem érthető. Ilyen kontextusban szinte feleslegessé válik a kérdés, hogy Esterházy objektje művészete, ugyanis elválaszthatatlan szorosságban áll a művészet alapkérdéseivel és problematikájával. A művel kapcsolatos kérdésfelvetés jellege átformálódik, egyre inkább arra kerül a hangsúly, mit tudunk kezdeni a művészettel, amit nem tudunk kiismerni, nem fogunk fel, de mégis úgy érezzük, megértünk valamit a lényegéből? Hogyan lehet kapcsolatba kerülni egy művel, és lehete egyáltalán, azaz válhat-e kicsit is a részünkké a műalkotás? Hiszen helytálló az a feltevés is, hogy annak ellenére, hogy érteni vélünk egy művet, be kell látnunk, hogy az nem a miénk és nem nekünk készült. Némely első találkozás egy irodalmi művel azt a jóleső érzést idézi elő, mintha a szöveg rólunk szólna, a mi életünk kérdéseire keresne választ. Azonban bármily kedvessé is válik a szöveg, teljes egészében nem lehet a miénk. Irodalmi szövegekkel való találkozások során a legtöbb esetben az értés ellenére is csak laikusok lehetünk ahhoz képest, amit a szerző saját sorai kapcsán gondolt és értett. Sarkítva akár az is lehetne mondani, gyakran szubjektív csalfa megérzéseink súgnak valamely testvériség-érzetet egyes művek világával. Mi kötődhetünk a műhöz, a mű nem kötődhet hozzánk, csak ha írói vagy szereplői vagyunk annak. A másolás a mű és műértő közötti kapcsolat szorosabbá tétele, minden bizonnyal ezt az „ajándékot” adta magának Esterházy Péter az Iskola újraírásával. Esterházy munkája során olyan mély kapcsolatba került Ottlik írásával, hogy felmerült benne a gondolat a mű elkészülése után, hogy nem adja oda az eredeti példányt Ottlik Gézának, hanem másolatot készít belőle, és azt ajándékozza el. Ebből is látható, hogy a művész nagy becsben tartotta írását, mélyen kötődni kezdett hozzá, szépnek


találta, nem csupán a végeredmény külleme, hanem a kétszázötven belefektetett óra és a sok megértés és felfedezés miatt is. Az Iskola a határon regénnyel kapcsolatban ugyanis számos felfedezés tehető és Ottlik megteremtett iskolai világa is megérthető a figyelmes olvasó számára. Ennek fő oka Esterházy és feltehetően Ottlik szerint sem a szöveg teljes megértése, hanem találkozás a szöveg alapján érzékelhető, azonban le nem írt szemlélet- és gondolkodásmóddal, azzal a viszonyrendszerrel, melyből a regény belső szuverén világa áll össze. Az Iskola a határon regény ugyanis csöndre épül. Ez a felismerés adhat reményt az olvasónak a szöveggel való találkozásra, mivel amit leírva látunk, az ténylegesen magáé az íróé, a szerző szava és gondolata, viszont a le nem írt tartalom megértése és befogadása éppúgy az olvasóé, mint az íróé volt valaha, műve megírásakor. Amint a regény sorai mögött álló jelentésekre, a csöndre, a hallgatásra figyelünk, egyből kapcsolatba tudunk lépni a regény gondolati világával és a művész kimondatlan üzenetével találjuk szembe magunkat, megtisztulva a szavak által hordozott többletjelentések és félreértések súlyától. Természetesen nem lehet evidenciaként tekinteni arra, hogy a mű többlettartalmát minden esetben világosan megérthetjük. Számos lehetőség adódik szubjektív félreértelmezésekre, főként ha figyelmünket olvasás közben nem a műre fordítjuk, hanem önmagunkon tartjuk, személyes életünk aktuális kérdéseire keresve válaszokat. Viszont a szöveg újraolvasásával, aktív figyelemmel lehetőség nyílik az igaz találkozásra a műalkotással és művészi gondolatvilággal. A művész szempontjából is elengedhetetlen a szövegen túli értelmezési lehetőségek felkínálása, így nyílik alkalma az írónak megértetni és regényébe szőni azt a gondolathalmazt, melyet egyszerű szavakkal leírni nem lenne lehetséges, mert „az elbeszélés nehézségei”-be ütközne.


Esterházy műve tehát egyrészt felveti az irodalmi művekkel való találkozás problematikáját, a szövegekre való aktív nyitottság fontosságát és az írók és műveik iránt érzett tisztelet és alázat elengedhetetlenségét. Esterházy műve alátámasztja Ottlik az írással kapcsolatos szkepszisét, melyet a következő sorokkal foglal össze az Iskola lapjain: „Néma gyereknek az anyja sem érti szavát. Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva.”


Forrásjegyzék 1. http://nol.hu/kultura/20130614-elobb_a_kortars__aztan_a_klasszikus-1393269 2. http://www.zemplenimuzsa.hu/07_1/ardey.htm 3. http://www.pim.hu/object.160510e6-ad4d-4314-a506-ba7306cf9f2d.ivy 4. http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1036/esterhazy-ottlik-az-iskola-atirat-poszter Függelék 1. Ábra: Esterházy Péter: Iskola a határon

2. Ábra: Az elbeszélés nehézségei

Esterházy Ottlik: Iskola a határon

Recommend Documents