Isla Plana, 2005. június 29, szerda, 61. nap Ma csúnya sötét felhőkre és nagyon párás időre ébredtünk, sőt kora délelőtt esett is pár szem. A reggeli órákat a következő hetek programjának kidolgozásával töltöttük. Bár ez a kemping és még egy úgy 50 kilométerre innen július közepéig, illetve július végéig biztosítja az ACSI kedvezményt, úgy határoztunk, hogy tovább lépünk és a délspanyol városok megnézésére összpontosítunk. Almeira kihagyására szavaztunk, de Granada, Cordoba, Malaga, Cadiz, Sevilla és természetesen Gibraltár nem hagyható ki. Útközben Grenada felé itt van a Sierra Nevada a maga 3000 méter feletti csúcsaival. Miután fő vonalaiban kialakult a program, motorral elmentem a mintegy 15 kilométerre lévő Puerto de Mazarron-ba uborkát venni salátának az esti sütéshez és barackot egy reménybeli barackos gombóchoz. Mire visszaértem az idő is megemberelte magát és lemotoroztunk a strandra. Ma nagyobbak voltak a hullámok és a víz is kicsit hűvösebb volt és tengeri növények maradványait hozta ki a partra. Azért jó három órát napoztunk, közben sok fürdéssel. Visszatérve a kempingbe felszereltük a motort, előkészültünk a vacsorához és tovább finomítottuk a közeli napok útitervét. Reményeink szerint holnap éjjel úgy ezer méter magasan a Sierra Nevadában egy farm kempingben fogunk éjszakázni. A napló megírása után Rózsit megtanítom a holnapi feladatokra. Estére kicsit kitisztult és a nap szépen megsütötte a környező hegyeket. Készítettem is pár felvételt.
Orgiva, 2005. június 30, csütörtök, 62. nap Ma korán keltünk, mivel tovább indulós nap van. Éjjel az elmúlt napoknál néhány fokkal hűvösebb volt, így kellemes éjszakánk volt. Reggelre minden lepárásodott és ez újdonság volt errefelé. Bár a páratartalom rendszeresen 70% felett van a húszon öt fok körüli hőmérséklet túl magas a kicsapódáshoz. Időjárás jelző állomásunk teljesen meg van bolondulva, zuhogó esőt jelez,
110
amikor süt a nap és igazi napsütést talán még soha sem mutatott, pedig volt rendesen. Tíz óra körül hagytuk el a kempinget és két fekete pontot adtunk a helynek egyből. Egyet, mert nem fogadták el a bankkártyát, egy másikat, mert az ACSI 13.50 eurójára rá számították a 7% ÁFA-t. Ezért még ősszel bepanaszolom őket… Mára mintegy 250 kilométert terveztünk. A kicsit hosszabb utat választottuk a tengerparton, itt-ott elég nehéz, de szép szakaszokkal. Ment is minden rendben. Útközben megálltunk kétszer vásárolni napi élelmiszereket, és mert még fiatal volt az idő, mielőtt úgy 10 napra elhagynánk a tengert, gondoltuk fürdünk egy utolsót. Ehhez találtunk is egy szép strandot, kis kavicsokkal, nagyon tiszta vízzel, kevés emberrel, gyorsan mélyülő parttal… Meg is mártóztunk és nagyon jól esett. A terveknek megfelelően a Sierra Nevada hegységen autóztunk át és a sok hete látott kopár táj után kész felüdülés volt a kicsit zöldebb völgyeket és méretes hegyeket látni. A folyómedrek ugyan mind csont szárazak, de az ültetvényeket öntözik. Ahogy Rózsi ígérte, négy óra körül meg is érkeztünk arra a helyre, ahol kempingezni szándékoztunk. Itt egymástól pár kilométerre két lehetőséget is jelzett a spanyol katalógus, de a helyzet elkeserítő. Az első egy farm kemping. Lakóautóval be sem mertünk menni a keskeny úton és amit láttunk, az elrémisztő, akkor inkább az utcán alszunk. A másik egy falusi önkormányzati kemping. Ez elfogadható lett volna, de az állandók miatt egyetlen szabad hely sem volt. Így nem maradt más választás, mint tovább menni és megcéloztuk a Granada közelében kinézett helyet. Ez Rózsi szerint úgy két és félórányira van, de a tapasztalatok szerint hegyi terepen a lakóautóval úgy 30%-kal többre van szükség. Így is nyolc és kilenc között oda lehetett érni. Utunk során elég nehéz terepen autóztunk, előjöttek a norvég emlékek, de cserében hetek óta nem látott szép tájakat jártunk be. 1000-1200 méter magasan jártunk és erre felé már nem olyan kopár a vidék. A hegyeken átvezető szerpentineken kanyarogva az egyik völgyben egy erdőtüzet is láttunk, mely szerencsére nem érintette a mi utunkat.
111
Már nagyon untuk a folyamatos kanyargást, mindig csak hármasban, sőt kettesben, amikor elértük Orgiva-t, ahol a hegyről leereszkedve egy kanyar után szinte beestünk egy kempingbe. Elfogadható árak, (az FCCI kártyára még adtak 10%-ot is), viszonylag jó környezet. Eddigre elmúlt már 7 óra, ami itt ugyan korainak számít, mi azért már voltunk olyan gyűröttek és a másik két kemping okozta sokk is hatott, így letáboroztunk.
A kempingből nagyon szép kilátás van a Sierra Nevadára, amit a lemenő nap fényénél le is kaptam. La Zubia, 2005. július 1, péntek, 63. nap Bár kempingünk elég jó volt, az esti szárnyas hangya invázió erősen rontotta az összhatást. Lehetett volna tenni néhány kirándulást erről a helyről a Sierra Nevada-ba, de ahhoz reggel 6-kor, még sötétben kellett volna kelni, 7-kor indulni és dél körül úgy 32 fokban visszaérni a kempingbe. Ezt nem vállaltuk, azt sem tudjuk még, hogy lábam mit bír terepen és a közelgő hétvége is arra sarkalt, hogy menjünk tovább. Nem túl korán keltünk és minden előkészülettel úgy 11 körül már úton voltunk. Mára csak 55 kilométer jutott, melyre Rózsi nem egész egy órát jelzett. Természetesen több lett, mert az út csaknem fele kanyargós hegyi szerpentineken vezetett, ahol a tapasztalat szerint legalább egyharmaddal
112
több időre van szükségünk. Az út másik fele autópálya volt, ahol néhány perccel jobbak voltunk, mert itt-ott a száz fölé is mentünk. A hegyi szakaszon jártunk 850 méter felett is és átmentünk Orgiva és Lanjaron településeken, melyek nagyon szépek és érdekesek voltak, csak a lakóautóval kicsit nehezen járhatóak. Végül nagyon szépen megtaláltuk a kempinget és egy óra körül le is táboroztunk. A kemping egy gyöngyszem. Bár a parcellák kicsit kicsik, de el lehet férni. Várakozásunkkal ellentétben nincsenek állandóak, csak néhány külföldi, de az szinte mindenhonnan. A főépület, az étterem, de a vizesblokk is nagyon hangulatos kialakítású, dominál a kerámia. Minden tiszta, úgy hogy az összes, a nagyvárosi kempingekről kialakult előítéletünk itt nem működik. Még néhány felvételt is készítettem.
Gyorsan megmártottam magamat a kemping medencéjében, lefoglaltunk magunknak holnapra két belépőt az Alhambra-ba, összekészítettük az úti holmit és a két órás busszal bementünk Granada-ba. A negyedórás buszozás után a belváros peremén találtuk magunkat és Andalúzia útikönyvünk és az Internetről letöltött térkép segítségével neki láttunk a város becserkészésének. Az első benyomások kedvezőek voltak, sok szép palotát, széles sugárutat láttunk. A főutak mellett még a karbantartottság szintjével sem volt baj. Megtaláltunk számos történelmi épületet, így Nyugat-Európa egyetlen megmaradt karaván szeráját, a Coral de Carbont, a városháza épületét és néhány más palotát.
113
Fő célunk az óváros, a világörökség részét képező Albachin meglátogatása volt. Ez egy elég húzós dombon fekszik átellenben a holnapra tervezett és Granada legfőbb attrakciójának számító Alchambra-val. A két dombot elválasztó “folyó” partján szép paloták állnak. Az Albachin okozott némi csalódást. Számos régi épületet láttunk, sajnos nagy részükre ráférne egy alapos felújítás. Szép kivétel volt az a régi ház, melyben szállodát alakítottak ki. Összességében a városrész hangulata nem
114
adta azt, amit egy ilyen helytől úgy érezzük, méltán elvárhatnánk. Az épületek nagy része lakóház, egyes területeken vannak éttermek és kávézók, de az egész nem látszik élni. Azért több helyről is szép kilátás nyílt a szomszédos dombon lévő Alhambra épületegyüttesére és a hegy lábánál az egyik utcában török bazárra emlékeztető üzletek sorakoztak.
Visszafelé jövet megnéztük a katedrálist. Sajnos fényképezni nem nagyon lehet, mert sűrűn beépített területen van. Azért két érdekes dolgot láttunk. Az utcákon több helyen árulnak fűszereket közvetlenül zsákból, és az erős napsugárzás ellen néhány utca fölé árnyékolókat, “álcahálókat” feszítettek ki. A katedrálistól elsétáltunk a Szent Justo és Szent Pastor templomhoz. Megnéztük mögötte a Szent Bartolomeus és Szent Jakab Kollégiumot, majd betértünk az egykori jezsuita kolostorból kialakított egyetemi épületbe. Itt a kellemesen hűvös árkádok alatt elfogyasztottuk a magunkkal hozott sárgabarackot és ücsörögtünk egy kicsit. 115
116
Innen a város bevásárló utcáján, a Calle de los Mesones-en és a Genil sétányon végigsétálva jutottunk el a buszmegállóhoz, ahonnan a hatórás járattal jöttünk vissza a kempingbe.
La Zubia, 2005. július 2, szombat, 64. nap Ma éjjel kimondottan meleg volt. Amikor éjfél felé lefeküdtünk úgy 29 fok körül járt és reggelre is csak 21 és félig ment le. Korán keltünk, mert hamar be akartunk érni a városba, hogy az Alhambra meglátogatása ne túl melegben történjen. Hét óra utáni keléssel már háromnegyed kilenckor kint álltunk a buszmegállóban, egészkor jött is a busz és negyed tízkor nekivágtunk a hegynek. Korábban 40 perces sétát mondtak az idegenforgalmi irodában, de mi 25 perc alatt felértünk. Kiváltottuk a jegyünket, sajnos nem adták meg a nyugdíjas kedvezményt, és bementünk az Alhambra városnegyedbe. Az Alhambra szó Vörös erődöt jelent. Ez tulajdonképpen egy olyas szerű valami, mint nálunk a Budai vár, vagy Prágában a Hradzsim. Vörös téglából
117
épült falak mögött egy önálló város, csak itt minden műemlék, nincsenek lakosok, csak néhány üzlet és egy-két szálloda. Az épületegyüttest tulajdonképpen kettős várfal védi, a turistákat csak a belső várba engedik be. Alapjában négy jelentősebb épületcsoport az, melyeket külön is jegyeznek. Ezek két korszakhoz kötődnek, az arab (mór) uralkodás századaihoz és V.Károly uralkodásához, aki mézesheteit itt töltve ezt a helyet tervezte székhelyéül. Ebből természetesen nem lett semmi, de sok építés történt ennek érdekében. Leghíresebb az arab időkből származó Nazaries palota épület csoportja. Ide csak időre lehet bemenni és bár nagy a felhajtás a belépés körül, bent elég nagy a tömeg és nem látni különösebb ellenőrzést, vagy védelmet.
118
A másik kiemelkedő épület V.Károly palotája, melyet még a XVI. században kezdtek el építeni, de csak az 1900-as években tették “lakhatóvá”. Érdekes kombinációja egy palotának és egy arénának. A harmadik épületegyüttes az Alcazaba, a legrégebbi. Ez egy középkori erődítmény három masszív toronnyal és mindennel, ami a várvédőknek kellhetett annak idején.
A negyedik épületcsoport a Generalife névre hallgató nyári palota, mely a várfalon kívül, a szomszédos dombon épült és szintén a mór időkre datálódik vissza.
Van itt még egy ötödik méretes épület, egy templom, de ezt egyetlen útikönyv sem említi, a helyi információkban sem szerepel és látogatni sem lehet. A fő építményeken kívül természetesen ott vannak a várfalak, számos kapuval és toronnyal, nagyon szép kertek és az udvartartásokhoz szükséges kiegészítő épületek, ez utóbbiak többnyire csak romok formájában. Négyórás ott tartózkodásunk során az Anyutól kapott Andalúzia útikönyv segítségével mindent végigjártunk. Készítettem vagy 75 képet, biztos nagyrészük, elsősorban a belső felvételek, nem sikerültek. Nem lenne értelme itt megismételni az útikönyvet, vagy minden felvételt bemásolni, csak néhány álljon itt ízelítőnek. Összességében az Ahambra-ban tett látogatásunk volt ezen az úton eddig a legérdekesebb és legtartalmasabb program. Bár elég tömény volt, azért a
119
nagy terület és a változatos látnivalók miatt az élmények elég jól befogadhatóak voltak. A Generalife-től lefelé baktatva egyszer csak egy fiatal hölgy magyarul köszönt, mi visszaköszöntünk, de nem kezdtünk beszélgetést.
Az Alhambra-ból némi kerülővel jöttünk le, mert meg akartuk nézni a Gránátalma kaput és az arab bazárt. Végig sétálva ezeken a helyeken irányt vettünk a buszpályaudvar felé és éppen a gyors felmelegedés kezdetén, úgy 35-38 fok táján fél háromkor felszálltunk a buszra.
120
A kempingbe érkezve az obligát sörök elfogyasztása után én csobbantam egyet a helyi medencében, Zsóka pedig neki látott egy, a közeli napok catering-jét megoldani hívatott főzésnek. Most naplóírás, előtte a következő célpontok betöltése Rózsiba, majd este még telefonálás és Internetezés lesz a program. Cordoba, 2005. július 3, vasárnap, 65. nap Az előző hosszú nap után nem siettük el az indulást, fél 11 is elmúlt, mire sok kollega után mi is elhagytuk a kempinget. Cordoba-ig nagyon kellemes utunk volt, vasárnap lévén a forgalom nem volt túl erős és a lankás dombok között kanyargó út sem tett különösebben próbára sem kocsit, sem vezetőt. Eleinte döntően olajfa ültetvények között autóztunk és meglepő volt, milyen gyenge talajon termesztik ezt a növényt. Nagyon nagy, úgy 6-8 méteres közökkel telepítették a fákat és a talaj alig volt jobbnak mondható egy kőbánya meddőhányójánál. Cordoba-hoz közeledve aztán megjelentek a szántók is, természetesen már learatva, viszonylag sok napraforgó és valamennyi zöldségtermesztés. Minden esetre szinte minden négyzetcentiméter művelés alatt áll és ez kellemes képet adott az arra autózónak. A jó másfélszáz kilométeres úton láttunk három szép várat is. Ezek közül egyet sikerült, úgy a kocsiból lencsevégre kapni. Az út egyébként eseménymentes volt, Rózsi nem sokat beszélt, néha több mint egy órát hagyta, hogy menjünk előre. Cordoba-ban szépen elvezetett a célhoz, de itt volt jó címünk. A kemping egy jellegzetes önkormányzati kemping átmenő utasoknak. Megérkezésünkkor, úgy fél kettő táján még nagyon üres volt. Itt sokat tenni nem lehetett, így gondoltunk egy nagyot, gyorsan összeszedtük magunkat és bementünk a városba. Ez egy nagyon bátor vállalkozás volt, mert az utcai hőmérők már 41 fokot mutattak. Azt hittük, hogy a busz a belvárosba visz és ezért nem szálltunk le időben. Ez jelentett vagy egy negyedórás többlet sétát. Cordoba fő nevezetessége a Nagymecset. Ez a nyugati világ legnagyobb ilyen épülete, melyet a csak egy Marokkóban az 1900-as évek második felében épült szárnyal túl. Ez az épület az arab időkben négy szakaszban épült ki és jó két futballpályányi méretű. Eredetileg ezernél több oszlop és a közöttük lévő boltívek tartották az egyébként nem túl magas tetőt. A keresztény időkben aztán átalakították, de az eredeti szerkezetet nem módosították jelentősen. Mivel egy keresztény templom funkciója és tradicionális struktúrája alapvetően eltér a mecsetekétől egy érdekes keverék
121
alakult ki. A mecset közepén felépítettek vagy három méretes, fél tucat kisebb templomot és számtalan oldalkápolnát. A mecset eredeti terei pedig közlekedő térként működnek. Néhol az átépítés során meghagyták az eredeti oszlopokat és boltíveket, máshol kibontották, vagy csak eltakarták. A mecset udvara az eredeti formában maradt meg, míg a minaret helyére egy harangtorony került.
122
A mecset kellemes hűvöséből kimentünk az utcára és ez sokkoló volt. Elsétáltunk a római hídhoz, megnéztük a diadalívet, a folyó partján a vízimalom romját, majd a Keresztény Királyok várkastélyát, ez utóbbit csak kívülről, mert vasárnap délután lévén be volt zárva. Innen a régi várfal egy kapuján bejutottunk a történelmi belvárosba ahol először a zsidó negyed utcáin bóklásztunk, majd tovább róttuk az egyébként kihalt utcákat. Csak néhány, hozzánk hasonlóan őrült turista lézengett félig teli vizes palackokat szorongatva.
Cordoba összességében nagyon jó benyomást tett, szépen rendezett utcákat, karbantartott épületeket, gondozott parkokat láttunk. Sok szép, mind az arab, mind a keresztény századokat idéző épületet láttunk.
123
Jóval öt óra után, amikor az utcai hőmérők már 44 fokot mutattak azt mondtuk, hogy elég. Felszálltunk egy buszra és visszatértünk a kertvárosi részen, árnyas fák alatt álló lakóautónkhoz. Itt csak 40 fok várt minket. Egy doboz sör felhajtása után mérlegünk nálam 93.5, Zsókánál 67 kilót mutatott!!! Talán ez a fogyás legjobb módja??? A kemping közben megtelt, na, nem nagyon, de azért egy elég vegyes soknemzetiségű társaság gyűlt össze. Láttunk egy magyar rendszámú kocsit is sátorral, de a középkorú házaspárral és három tinédzserkorú gyerekükkel nem beszélgettünk. Ahogy a tőlünk pár parcellányira táborozó spanyol rendszámú kocsi fiatal házaspárjával sem ahol a férfi magyar szóval keresett az asszonyon valamiféle kolbászt. Az este meleg volt. Éjfélkor, amikor nyugovóra tértünk még 30 fokot mutatott kint a hőmérő, így rendkívüli intézkedéseket vezettünk be. Előkerült a vékony flanel lepedő takarónak és lent ágyaztunk meg magunknak. Minden ablakot kinyitottunk, sőt a fürdőszoba ajtót is, hogy a levegő jobban járjon. Én még a bejárati ajtót is nyitva hagytam volna, de Zsóka biztonsági okokból lebeszélt. Estepona, 2005. július 4, hétfő, 66. nap A tegnapi tikkasztó nap után kicsit élveztük a reggeli hűvöset. A tegnap hozott változtatások hatásosak voltak, bár Zsóka hajnalban visszaköltözött a nagy ágyba, mert túl hepe-hupásnak találta a lenti ágyat. Következőleg kicsit átkonfiguráljuk a szerkezetet. A kemping korán elkezdett kiürülni, ki hátizsákkal, ki csak útikönyvvel a kezében kezdett neki a város bejárásának, de nagyon sokan szedték a sátorfájukat és odébb álltak. Mi a későn indulók között, csak 11 kor hagytuk el a kempinget és indultunk Malaga felé. Itt nem volt határozott kempingünk, sem a katalógus, sem a kempingtérkép nem jelzett semmit sem a város közvetlen közelében, csak az autóatlaszban találtunk valamit. Ezt céloztuk meg. Az út hasonlóan az előző napihoz kellemes lankás dombok között vezetett, de azért néha 5-800 méterre is felment. Hol szántók, hol olajfa ültetvények között autóztunk és csak Malaga közelében kerültünk egy “folyó” völgybe, amely
124
már-már vadregényesnek nevezhető tájat prezentált. Rózsi sem beszélt sokat, nagyon békésen megvoltunk. Útközben betértünk egy Antequea nevű településre, ahol találtunk egy Aldi-t és egy Plus-t, ahol kiegészítettük készleteinket. Az otthonról hozott sajt napokon belül kifogy, a nagyon sikeresnek bizonyult padlizsánsalátánk elfogyott és gyümölcs, joghurt és kenyér készleteink is lenullázódtak. Kicsit meglepett, hogy a 60 Eurós számlát nem lehetett bankkártyával fizetni. Erre Dél-Spanyolországban egyre kevesebbszer fogadják el a kártyát és lassan kezdünk kifogyni a készpénzből. Itt délen már nagyon kevés kemping van. A parton még csak-csak, de a belső részeken szinte semmi. A katalógus sem ígér sokat és a kempingtérkép sem mutat túl sok helyet. Egyre nehezebb a turisztikai célokat és a szálláshelyeket összeegyeztetni. Nosztalgiával gondolunk Norvégiára, ahol, ha kellett bárhol megéjszakázhattunk. Itt ilyesmiről szó sem lehet. Itt-ott a strandokon láttunk helyi lakóautókat, akik látszatra ott is éjszakáztak, de mi nem merjük megtenni. A meleg miatt a villany sokkal érdekesebb és a lehető legtöbb ablakot is nyitva kell hagyni, és még Norvégiában sem mertünk nyitott ablakkal éjszakázni az út szélén… Az autóatlasz kemping jelölése természetesen nem bizonyult használható nyomnak. Ekkor délután 3 óra volt. Két választásunk volt, vagy elindulunk visszafelé és Malagától mintegy 30 kilométerre volt esélyünk kempinget találni, vagy a várost átszelve Gibraltár, Cadiz irányában megyünk tovább. Errefelé van egy kemping, de a katalógus szerint elég drága és nagyon közel esik a reptérhez. Tovább Marabella felé is találni egy-két helyet, de egyik sem nyerte meg a tetszésünket. Ezért úgy döntöttünk, hogy Malagát passzoljuk és elmegyünk Estepona-ig, ahol az útikönyv szerint még nudi strand is van és az elmúlt napok hajtása és melege után megszavaztunk magunknak egy kis strandolást. A kempinget simán megtaláltuk, Rózsit csak térképnek használtuk. A hely nem minden kempingező álma, de az itteni viszonyoknak megfelelően egy viszonylag korrekt hely. Van egy kis uszodája, a parcellák ugyan szűkösek, és minden poros, de ezt kezdjük megszokni. A meleg sem olyan őrjítő, mint az Cordoba-ban volt. Estepona, 2005. július 5, kedd, 67. nap Reggel leszedtük a mocit, mert a helyben kapott tájékoztatás szerint a nudi strand úgy 6 kilométerre van. Mint kiderült van az 12 is és az egyetlen út a megközelítéséhez a Cadiz-ba vezető négysávos főút. Ez nagyon kellemes, amikor lakóautóval vagyunk, de egy szál strandruhában, Zsóka hátán a napernyővel a kis motoron nem az igazi. Azért megtaláltuk és nagy csalódást okozott. A part kavics-homok kombináció, de elég keskeny a plage. Kb. 500 méter van kijelölve a nudistáknak, de a mellette lévő néhány nudista apartman telep lakói bőségesen benépesítik. A fő gond mégis az, hogy mind a part, mind a víz kimondottan koszos. És itt nemcsak a tengerben úszkáló
125
tengeri növényekre gondolok, hanem a nejlonszatyrokra és egyebekre is. Az a helyzet, hogy nincs igazán kedve az embernek bemenni a vízbe. Ráadásul, számomra érthetetlen okból errefelé a víz sokkal hidegebb, mint a legutóbbi strandokon volt. Azért becsülettel ottmaradtunk délután ötig, de úgy határoztunk, hogy ha holnap is strandolásra vetemednénk, akkor azt valahol máshol.
La Linea de la Concepcion, 2005. július 6, szerda, 68. nap A mai napra számos program változatunk volt. Lehetett volna busszal visszamenni és megnézni Malagát, de ehhez átszállásra és több mint kétórai buszozásra lett volna szükség. Másik változat az lett volna, hogy elbuszozni San Pedro-ba, majd ott átszállni és elmenni Ronda-ba. Ez is lett volna vagy két óra egy-egy irányban, de a térkép szerint nagyon szép úton. Ronda maga, a nevével ellentétben az útikönyvek szerint egy nagyon szép fekvésű város és ígért egy napra elegendő néznivalót. Harmadik változat az lehetett volna, hogy lakóautóval megyünk fel Ronda-ba és ott éjszakázunk, majd egy vagy két nap múlva jöjjünk le Gibraltar-ba. Ez a megoldás nekem nagyon tetszett volna, de egyet kellett értsek Zsóka fő ellenérvével: ne gyötörjük át a lakóautót a meredek szerpentinen (Ronda kb. ezer méter magasan van). Az a verzió, hogy maradjunk, fel sem merült, a kiábrándító nudi strand, a nem túl látványos kemping a maga lehangoló környezetével ezt kizárta. Maradt utolsó megoldásnak tovább menni Gibraltar felé. Ez alig több mint 50 kilométeres út és két kempinget is jelzett a katalógus. Mivel a motort ezen a helyen csak akkor tudtuk felszerelni, ha már kiálltunk a parcelláról és amúgy sem siettük el a felkelést, már fél 12 felé járt, amikor elindultunk. Szinte végig autópályán, vagy arra hasonlító utakon jártunk. Először a San Roque-i kempinget néztük meg. Ez volt az első eset, hogy komoly jelzőtábla hívta fel a figyelmet egy kempingre. Szerencsére nem ez volt a favoritunk, csak lehetőségként merült fel, ugyanis a kemping be volt zárva és elég messze van Gibraltar-tól. Maradt a másik megoldás beautózni a romantikusan hosszú nevű La Line de la Concepcion nevű településre, ahol szintén jeleztek egy kempinget, de a címet Rózsi nem tudta értelmezni. Ez az a település, mely Gibraltar-ral határos. Elég nagy, gondolom Gibraltar kiszolgálása és a kishatár menti variálás növelte ilyen naggyá. Kikötője és sok strandja van.
126
Annak rendje és módja szerint behajtottunk a településre és sodródtunk a forgalommal. Súlyosbítandó a helyzetet utcai vásár is volt és nagyokat döccenve araszoltunk a sok fekvőrendőr között. Végül egy arra alkalmas körforgalomban visszafordulva egy nagyon jó parkolóhelyet találtunk a határhoz nem messze egy strand mellett. A reggel óta tartó felhős idő itt úgy jelentkezett, hogy a sziklát pár kilométerről nem is lehetett látni szinte. Fényképezésnek még esélye sem volt. Fel is készültünk arra, hogy ha kell átmegyünk és még ma este tovább állunk. A kései időpont (úgy egy óra felé járt az idő) és a párás-felhős időjárás ugyan sokat rontott volna a látogatás értékén. Elsőnek a turista információs irodát kerestük fel. Kaptunk egy jó térképet a településről és részletes információt a kempingről. Nagyon kedvező árakról és strand közeli fekvésről szólt a brossura. Úgy döntöttünk, hogy ha ez a kemping jó, maradhatunk több napra is és Gibraltar meglátogatását holnapra, vagy egy másik, tisztább időjárású napra hagyjuk. A kempinget könnyen megtaláltuk és nagyon kellemes meglepetést okozott. Ugyan harmadosztályú, ami azt jelenti nincs uszoda, étterem, üzlet, mosógép és számos más, általunk nem, vagy csak ritkán használt szolgáltatás, nagyon rendezett, tiszta és sok, az elmúlt napokban meglátogatott magasabb osztályú kemping messze elmarad mögötte. Egy szép homokos és széles plázs alig száz méterre van. És az ár megfelel az ACSI előszezoni árainak. A parcellák itt is kicsik, de itt legalább a markizét még éppen teljesen ki lehet ereszteni, a motor levétele azonban már cseleket igényelt. A létesítmény egy nagyobb komplexum része, ahol úgy néztük szellemileg kissé fogyatékosok gondozása folyik. Miután mindent szétraktunk, be- és felkötöttünk, kimentünk a strandra. Ekkor fél négy volt és a strand szinte üres volt. Fél óra múlva elkezdtek szállingózni a helyiek, és amikor hat előtt bejöttünk, már hosszú kilométereken csak a színes napernyők és a sok-sok ember látszott. Most nézzük az eget, és ha lehet holnap átmotorozunk Gibraltárba, ha nem ismét strandolás. Ezen a helyen ki tudunk bírni még néhány napot. La Linea de la Concepcion, 2005. július 7, csütörtök, 69. nap Tegnap este kicsit hűvös volt, mármint az itteni normák szerint. Két hete első eset volt, hogy tíz óra után pólót vettünk fel. A hálószobát sem szellőztettük át a ventillátorral, sőt a könnyebb paplannal tértünk nyugovóra. Később az este még tiszta ég befelhősödött és melegebb is lett, így mindketten váltottunk a frottírlepedőre. Reggel is még felhős volt, ezért nem siettük el a felkelést. Két választásunk volt, vagy egésznap strandolunk, vagy megpróbáljuk letudni a Gibraltar-i
127
kirándulás egy részét legalább. Ez utóbbi mellett döntöttünk és úgy dél körül a motorral el is indultunk. Először még a spanyol oldalon kimotoroztunk egy kilátó pontig, ahonnan, ha nem is tökéletes, de azért emlékeztetőnek megfelelő minőségű képet lehetett készíteni a szikláról.
A Gibraltar-i szikla egyébként egy érdekes dolog. Ezen a környéken mindenfelé lankás partok, mögöttük kisebb dombok a jellemzőek. Ebből a környezetből emelkedik ki az a 423 méter magas sziklaszirt, mely szerintem anyagában is eltér a környezettől. Egyébként nem ez a tengerszoros legdélebbi része, pár kilométerre nyugatra, spanyol területen van egy másik fok is, de ahhoz nem tartozik egy ilyen jelentős magaslat és tovább menve nyugat felé található a félsziget legdélebbi pontja, de még mindig nem ez Európa legdélebbi része, mert Malta és Kréta még délebbre van. Vitathatatlan, hogy elsősorban az elmúlt századok haditechnikája mellett ez egy nagyon fontos és hasznos stratégiai pont lehetett. Ma alig látszik ebből valami, a kikötőben egyetlen hadihajó árválkodott, a reptéren pedig csak egy kisgép vesztegelt. A határral párhuzamosan alakították ki a II. világháború idején a reptér kifutópályáját. A Gibraltar-ba vezető egyetlen út ma is ennek a szintbeli keresztezése. Az átkelés amúgy EU módra nem egy ügy, bár a kocsiknak több kilométeres sort kell végig araszolniuk. Mi kismotorunkkal félig gyalogosnak, félig járműnek számítottunk és a helyiek gyakorlatát követve kerülgettük a kerülgetni valókat. Mindenesetre megállás nélkül jutottunk be a protektorátusba.
128
Első utunk az Európa-pont felkeresése volt, ami a félsziget legdélebbi pontja. Innen mindössze 25 kilométerre van Afrika, de a párás időben inkább hinni, mint látni lehetett. A szorosban vagy egy tucat nagy tengerjáró hajót láttunk, egy részük vesztegelt. Már egész elmúlt este is hallottuk a hajókürtök hangját, most pedig láthattuk a hatalmas hajókat is.
Az Európa-pont egyébként elég sivár benyomást keltett. Néhány lepusztult kilátópont mellett egy világító torony, közelében egy kocsma és emléktárgy üzlet, kicsit beljebb egy modern mecset. A határtól autóbusszal lehet ide kijutni. Meg kell mondani, hogy az út elég kellemetlen, sokszor nagyon keskeny és itt-ott kismotorunk kettőnkkel ugyancsak szenvedett az emelkedőkön. Errefelé a motor megint nagyon divatos. Mind a gibraltáriak, mind a Spanyolországból ingázók előszeretettel használják ezt az eszközt, mert még mindig ezzel lehet a legkönnyebben mozogni. Ma egyébként Gibraltar-ban magyar nap lehetett. Már amikor a spanyol oldalon lévő kilátót látogattuk meg utunk elején egy négyfős magyar társaság egy magyar rendszámú kocsival ugyanakkor járt arra. Később az Európa pontnál egy spanyol rendszámú kocsi három utasa is magyarul beszélt és az egyébként nagyon sűrűn járó buszok egyikéből is egy nagyobb magyar társaság szállt ki. Az utcákon bóklászva később is hallottunk magyar szót.
129
Az Európa-pontnál a mecsetet nem lehetett meglátogatni, így elindultunk visszafelé és mentünk, amerre láttunk. Először a kikötő felé vitt utunk, de itt nem igazán lehetett bármit is megnézni. Majd valahogy feljutottunk a Nagy szikla oldalába. Közben megálltunk egy templomnál is, melynek kapuján hatalmas lakatot találtunk.
Utunkat egy sorompó zárta el, mint kiderült megtaláltuk a Szikláról levezető utat, de itt nem lehetett behajtani. Azért megálltunk és gyönyörködtünk a panorámában és készítettem pár felvételt is.
130
Ekkor két lehetőségünk volt. Vagy gyalog nekivágunk a Sziklának és kockáztatjuk, hogy az erősen párás időben nem látunk semmit, vagy visszamegyünk a városba, letudjuk a belváros megnézését és a közeli napokban, remélhetően tisztább időben, jövünk szikla-túrára, esetleg a lanovkát is bekombinálva. Ez utóbbi megoldás mellett maradtunk, és a meredek és keskeny utakon lementünk a belvárosba. Jobbnak láttuk, ha Zsóka egyes szakaszokon gyalog jön. Itt letettük a mocit és vagy egy órát sétálgattunk.
131
Érdekes hangulatú hely ez a Gibraltar. Nem tagadhatja le sem brit, sem déli sem katonai gyökereit. Minden esetre érdekes színfolt volt a sok spanyol, olasz és francia település után… Minden felé katonai emlékművek, bástyák, ágyuk, de ugyanakkor szép paloták, vásárlóutca gazdag választékkal és minden angolul van kiírva, az árakat fontban jelzik (néhol euróban is).
Mivel pár napot még szándékozunk itt maradni és egy Gibraltar-i kirándulás a motorral nem ügy, úgy fél négy körül elindultunk vissza. Ismét sima volt a határátkelés és már La Linea-ban elkezdtünk szupermarketet keresni, hogy kenyeret vegyünk. Végül reggelink színesítésére rákot is vettünk, sőt a település utcáin motorozva a Lidl-t is megtaláltuk. Itt ugyan csak narancsot vettünk, de nem árt tudni hol van, mert az alapvető élelmiszerek feltöltésére ez az egyik legjobb áruház. Hazafelé motorozva sajnos megint megdőltünk és ismét balra. Errefelé nagyon durva fekvőrendőröket alkalmaznak, melyek nem csak a járművek műszaki állapotát veszélyeztetik súlyosan, de motorral kimondottan veszélyesek. Egy ilyen előtt fékeztem és mivel a kormánnyal korrigálni is kellett, a fékezett első kerék kicsúszott. Sajnos nem tudok leszokni az első kerék fékezéséről, melynek fő oka, hogy a hátsó dobfék két emberrel szinte alig hatásos, ugyanakkor az első kerék a kis terhelés miatt nagyon hajlamos a kicsúszásra. Eddig minden gondunk ebből adódott. Most szerencsére kisebb horzsolásokkal megúsztuk, bal könyökömön és térdemen az alig begyógyult horzsolások ismét lejöttek, szerencsére a varrt sebet nem érintette az incidens. Zsóka is begyűjtött néhány horzsolást és nagy bánatomra kedvenc tükröm is eltörött. Most is azonnal visszapattantunk a mocira és simán visszaérkeztünk a kempingbe. Itt aztán sebek mosása, a korábban begyűjtött készletekből fertőtlenítése és a motor rekonstruálása következett. Sajnos a következő két hét megint arról fog szólni, hogy hogyan gyógyulnak a sebek…
132
La Linea de la Concepcion, 2005. július 8, péntek, 70. nap Mostanság kicsit hűvösebb van, éjjel felülről megközelítette a húsz fokot. A spanyol meteorológia mára és a közeli napokra felhős időt jósolt a környékre, így napoltuk a második kirándulást Gibraltar-ba. Ugyanakkor tegnap szerzett sebeinkkel még a tengerhez sem lehet menni. Ezért úgy döntöttünk, hogy bemegyünk La Linea-ba. A közvetlen ok kenyér beszerzése, de egy kicsit körül is akartunk nézni a parttól távolabb eső részeken. Először a közeli halászkikötőhöz mentünk. Itt semmi különöset nem láttunk. Az itteniek hangulata messze elmarad a hasonló norvég kikötőkétől. Utána elzarándokoltunk arra a helyre, ahol tegnap megborultunk. Jó jelnek ítéltem, hogy a helyszínen találtam egy 1 centest, ami messze elmarad a közvetlen és közvetett kárainktól, de azért valami… Utána meglátogattuk a Lidl-t. Vettünk tejfölt és túrót (ez minden külföldi úton a beazonosítás nehézsége miatt egy kritikus dolog). És kaptunk olyan színes lepedőt a lakóautóba, melyet már egy éve vadászunk. Tovább sétálva egy vasboltban egy nagyon rokonszenves néger sráccal végre meg tudtam értetni az önzáró anya fogalmát és tudott is adni, ahhoz, hogy a székeink konstrukciós hibáját kijavítsam. Mint kiderült pár éve járt Budapesten, mint atléta egy Európa-bajnokságon. További sétánk során érintettük az Arénát. Itt hirdették, hogy két hét múlva négy napon is lesz bikaviadal, napjában 6-6 bikával. A plakát nagyon szép, sajnos nem volt velünk fényképezőgép. Ez utóbbit többször is sajnáltam, mert bár igazán különleges dolgot nem láttunk, talán egy csempe portálos gyógyszertár kivételével, azért a teljesség kedvéért érdemes lett volna lekapni egy-két dolgot. Az arénák egyébként érdekes épületei a spanyol városoknak. Szinte minden közepes, vagy nagyobb helyen van, és olyan nevezetességnek tüntetik fel a helyi térképek, mint egy-egy jelentősebb templomot. Szinte mindenhol bikaviadal múzeum is van a közelben. Végül a kis séta úgy három órásra sikeredett és elég fáradtan érkeztünk vissza. Most életünk első kempingben készített barackos gombócával serénykedünk. La Linea de la Concepcion, 2005. július 9, szombat, 71. nap Hát a tegnapi barackos gombócból nem lett semmi. Nagyon szépen megfőztük, megpucoltuk és a bot mixerrel lepasszíroztuk a krumplit, liszttel összegyúrtuk, minden nagyon szép volt, még a főzővizet is feltettük. Csak azon hezitáltunk, tegyünk-e tojást bele, vagy nem? Egyik recept írta, a másik nem. Mi úgy döntöttünk, hogy semmit sem sajnálunk belőle. Elő is kaptam egy tojást a hűtőből, feltörtem és zutty bele… Csakhogy ez a tojás a tízhetes hurcolásban kissé hogy is mondjam.. Szóval az egész ment a szemétbe. A
133
maradék tíz tojás között is találtunk négy gyanúsat, de végül csak egy bizonyult még rossznak. Hát ez lett a barackos gombócunkból. Kénytelenek voltunk visszatérni az eredeti programhoz: tintahal karikák sült krumplival. Ma reggel szép időre ébredtünk, kicsit fújt a szél és talán kicsit hűvösebb volt a megszokottnál. Ez kiváló alkalom, hogy második túránkat megtegyük Gibraltar-ban. Bár nem túl korán keltünk, azért 11-kor már vitt is robogónk. Eddigre csúnya, akár esőt is ígérő felhők gyülekeztek, de később feloszlottak. Ma határozott célunk volt: a függővasúttal felmenni a hegytetőre és onnan lefelé menet mindent megnézni, amit lehet és még nem láttunk. A belépő elég húzós volt, fejenként 24 Euró, de ezt mindenképpen meg akartuk nézni. A függővasút kicsit lehordott, de nagyon precízen működik. Félúton megáll, hogy az egyik majomkolóniát megnézhessék az utasok. A fenti végállomáson aztán egy vagy harminc állatból álló társaság fogadja a látogatókat. Egyesek nyugodtan vakaródznak, mások kissé agresszíven próbálják elvenni a turisták műanyag szatyrait. Többen randalíroznak, mint a rossz gyerekek, mások nagyon barátságosak a látogatókkal. Meglepően sok egészen kicsi, még csecsemőnek számító majmot láttunk. Majmokkal egyébként még többször találkoztunk a sziklán tett sétáink során.
A függővasút felső állomásán számos kilátóterasz szinte minden irányban lehetőséget ad a körbenézésre. Van aztán kávézó, étterem, ajándékbolt, lehet multimédiás kütyüket bérelni, szóval egy olyan igazi turistahely. 134
A végállomástól dél felé haladva a sziklán hétköznap meg lehet látogatni azt a 9.2”-es ágyút, mely több mint 25 kilométerre elvisz, tehát az egész szorost képes tűz alatt tartani. Mi is felmentünk a több mint 400 méteres magaslatra, de a bezárt kerítésről visszapattantunk.
Kicsit visszasétálva és a szikla oldalában tovább menve dél felé eljutottunk a Saint Michael barlangba. Ez nagyon kellemes meglepetés volt. Egy cseppkövekben igen gazdag barlang, szépen felkészítve a turisták fogadására (jelzőfénnyel ellátott utak
135
és lépcsők, számos ismertető tábla angolul, spanyolul és franciául, szebb képződmények kivilágítva, stb.). Van egy több száz fő befogadására alkalmas terme, ahol hangversenyeket és baletteket szoktak tartani. A barlangot elhagyva most észak felé mentünk a szerpentinen lefelé. Elhagyva a függővasút nyomvonalát eljutottunk azokhoz az alagutakhoz, melyeket még az 1700-as években kezdtek el kiépíteni. Mi a legrégebbi, mintegy 2-300 métert járhattuk be a szikla északi oldalán. Elsősorban a II. világháború idején bővítették ezt az alagútrendszert és ma több mint ötven kilométer hosszúan nyúlik el több szinten. Ez is látogatható, de az újabb fejenként 10 Eurót már nem szántuk rá és eddigre el is fáradtunk ahhoz, hogy kilométereket gyalogoljunk alagutakban.
Sétánk során láttunk még egy kiállítást a háborús időkben folyó életről és egy emlékhelyet mindazoknak, akik Gibraltar-ban szolgáltak valaha. Ezek erősen emlékeztettek minket a Máltán látottakra. Kicsit nyomasztó volt, hogy
136
mindenhol korábbi (50-100-200 éves) katonai létesítmények omladozóporladozó maradványait látni. Itt azért minden elsősorban a katonai dolgokról szól és ha valamit meglehet mutatni a turistáknak, hát legyen. A szikláról a belvárosba jutottunk le. Itt sétálgattunk még egy kicsit, megnéztük a katedrálist, mely az egész Ibériai félsziget és Marokkó anglikán egyházának püspöksége, majd visszamentünk a függővasút állomásához, ahol a mocit letettük.
Ez a két Giraltar-i látogatás utunk eddigi talán legérdekesebb része volt. Mielőtt átértünk volna Spanyolországba még gyorsan megitattuk a már amúgy is szomjas motorunkat a 80 centes benzinből. Talán a lakóautóval is érdemes lenne egy kis benzinturizmust játszani, hiszen a tank majdnem üres. Csak ne lenne olyan hosszú a várakozó kocsisor a belépésnél…
137
La Linea-ban még gyorsan elszaladtunk az arénához lefényképezni a közelgő bikaviadal plakátját, és ha már ott voltunk lekaptuk a bikaviadal múzeum épületét is.
El Puerto de Santa Maria, 2005. július 10, vasárnap, 72. nap A napok rövidülése már érezhető egyelőre csak reggel. Igaz, hogy még mindig nyugat felé megyünk, de reggel már csak fél hét és hét között kezd világosodni, de a nap csak nyolc óra körül kezd sütni. Este még mindig tízig világos van. Mára mintegy 150 kilométeres utat terveztünk és ezért nem siettük el a felkelést. Még a motort is fel kellett szerelni, mert a parcellán nem volt elég a hely és először ki kellett álljunk. Ma ez, bár a helyzet egyszerűnek tűnt, elég nehezen ment. Vizet is töltöttünk, de leüríteni nem tudtunk. Fizetéssel, mindennel negyed tizenkettőkor úton voltunk. Vasárnap lévén teherautó forgalom nem volt és kényelmesen tudtunk autózni. Kellemes tájon haladtunk, ahol végre láttunk állattartást is és a föld is kicsit jobbnak tűnt, mint a korábbiak, melyek az otthoni kőbányák meddőhányóit idézték. Zöldebb is volt minden. A dombok nem voltak túl magasak és az út sem volt túlzottan változatosnak mondható, de összességében kellemesebb volt mint az északabbra megszokott.
138
Pár tucat kilométerre La Linea-tól értük el a földrész legdélebbi pontját egy Tarifa nevű településen. A spanyolok nem olyan okosak, mint a norvégok és nem csináltak ebből semmi attrakciót. Pedig Tarifa önmagában is egy kedves és érdekes település. Több mint ezer éves történelemmel, jó állapotban megmaradt várral, egy nagyon hangulatos történelmi városközponttal,
139
gyönyörű stranddal, kikötővel és világítótoronnyal, természetesen arénával és számos más az idegenforgalomhoz szükséges adottsággal rendelkezik. Van tőle pár kilométerre vagy fél tucat kemping. Mintegy egyórás sétánk a városban kellemes színfoltja volt a napnak. Érdekes és kissé zavaró volt, hogy errefelé ugyancsak erős szelek járnak (nagyon sok szélerőmű van a körzetben) és ettől az utóbbi hetekben elszoktunk.
Rózsi segítségével szépen eljutottunk egy újabb hangzatos nevű településre, El Puerto de Santa Maria-ba, ahol éjszakázunk. Sajnos a kempingbe Rózsi nem tudott elvezetni, mert a megadott címet nem ismerte, de szerencsére pont ott, ahol Rózsi tudománya megállt, elkezdték a kemping kitáblázását és elég bonyolult úton, de simán megtaláltuk. Ehhez a vasárnap koradélutáni álmos forgalom is segített. A kemping, mely Cadiz-hoz a legközelebbi, első osztályú, bár sem árai nem túl vészesek, sem szolgáltatásaitól nem vagyunk elájulva. Leginkább a parcellák mérete és megközelíthetősége valamint az irdatlan por az, ami lehangolóvá teszi. Úgy is döntöttünk, hogy a már ugyancsak esedékes mosást tovább napoljuk és amilyen hamar csak lehet továbbállunk. Pedig egy nagyon szép strand itt van közvetlenül a kemping bejáratánál, de a finom homokot sajnos a szél viszi… Azért kimentünk és megmártóztunk, bár a tömeg a városi strandokon megszokott volt. El Puerto de Santa Maria, 2005. július 11, hétfő, 73. nap Mára Cadiz meglátogatását programoztuk. Kis hajóval mentünk át. Ez kellemes is volt és adott némi változatosságot. Legutoljára majd egy éve a Svartitzen gleccserhez mentünk hajóval. Itt most sokkal melegebb az idő, mint sem gleccserekről lehetne beszélni. Nyolckor keltünk, hogy a 11 órás hajót elérjük. A kempingtől jó félórás gyaloglással jutottunk el a hajóállomáshoz. Az úton az erős szél és méretes hullámok miatt többen eláztak, mi szerencsére olyan helyen ültünk, hogy alig kaptunk a zuhanyból. Negyven perces hajókázás után szálltunk ki Cadiz kereskedelmi kikötőjében, amely a belvárosban van. Cadiz az Istria-i Porec-ra és Rovinj-ra emlékeztet. A történelmi belváros egy keskeny földnyelven található, melyet a víz felől várfalak és bástyák védenek. Ez a település sokkal nagyobb, mellette komoly kikötők találhatóak és mind a múltban, mind a jelenben sokkal nagyobb szerepet
140
játszott-játszik.
Sétánkat a Plazza de Espana-n kezdtük, az alkotmány kihirdetésére emelt emlékmű és pár szép palota megcsodálásával.
Majd bevetettük magunkat a belvárosba, jártunk néhány sétálóutcában, megnéztünk több templomot és palotát. Innen kimentünk a parti sétányra és nyugat, majd dél felé több nagyon szépen gondozott és buja parkon keresztül vezetett utunk.
Közben láttuk az egyetem épületeit és kikötöttünk a Santa Catalina erődnél.
141
Ez az erőd ma szabadon látogatható. Szépen rendben van tartva, benne az útikönyv szerint oktatási intézmény működik. Ennek nyomát sem láttuk, viszont több kiállítást találtunk, sajnos kizárólag spanyol nyelvű ismertetőkkel. Az erődből lefényképeztük a San Sebastian erődöt a hozzá vezető földnyelvvel.
Végig sétáltunk a strandon és immár sokadszor fejeztük ki irigységünket a tengerpart melletti spanyol települések lakosságával kapcsolatban. Itt a tenger és a strandolás szerves része az életnek. Minden korosztály, de elsősorban a fiatalok szerintünk, ha pár szabad percük van, kiszaladnak a strandra. Itt lehet a belváros utcáin egy szál fürdőruhában, egy kis strandruhában, vagy egy kendővel járkálni. Sokan hurcolnak magukkal napernyőket, strandszékeket. Úgy néz ki, hogy a lakosság jelentős része folyamatosan fürdőruhát hord fehérneműként.
142
A tengerparttól ismét bevetettük magunkat a belvárosba. Jártunk a postapalotánál, mely itt is, mint minden spanyol városban egyike a legimpozánsabb épületeknek. Felkerestünk több bevásárló utcát, ahol hatalmas leárazásokat hirdettek. A nyári holmik, fürdőruhák, pólók, topok, sortok és mindenfajta könnyű ruhát nagyon olcsón 2-3-5-10 Euróért adnak. Kár, hogy semmire sincs szükségünk. Eljutottunk a piachoz, mely két óra után már nagyrészt be volt zárva, de így is látható volt, hogy messze elmarad a korábban Barcelona-ban, vagy más helyeken látottaktól.
Utunk következő állomása a katedrális volt. Ide már nem mentünk be.
Innen a városházához mentünk. Eddigre eléggé elfáradtunk, de utolsó erőfeszítéssel még tettünk egy kört. Megnéztük a régi dohánygyárat, mely immáron 150 éve más funkcióval él tovább, jelenleg kongresszusi központ, majd a régi királyi börtön épületét, mely ma bírósági épület és elzarándokoltunk Cadiz szárazföldi kapujához is.
143
Innen már csak a hajóállomásra volt erőnk elvánszorogni, de közben leültünk egy árnyas parkban megenni a magunkkal hozott gyümölcsöt és pihenni egy kicsit. Cadiz nagyon tetszett. Azzal, hogy egy tenger által határolt területen fekszik a turistáknak nagyon kellemes terep. Ha elindul az ember valamerre, előbbutóbb a tengernél találja magát és ez olyan jól behatárolja a bejárandó területet. A fél ötös hajóval jöttünk vissza El Puerto de Santa Maria-ba, ahol még a holnapi reggelihez kenyeret is kellett vennünk. Ezért mielőtt a kemping felé vettük volna utunkat még ezen a településen is kellett tegyünk egy kiadós sétát.
Dos Hermanas, 2005. július 12, kedd, 74.naap Bár nem túl hosszú út állt előttünk a Sevilla előtti kempingig, szerettünk volna hamar elindulni és a por ebben a kempingben nagyon megviselt. Ezért már 8kor keltünk és fél 11-kor úton voltunk. Úgy gondoltuk, hogy El Puerto de
144
Santa Maria-ban, ahol nagyon sok borraktárat (itt bodegának nevezik) láttunk tudunk folyó bort venni, mert készleteink súlyosan megcsappantak. El is indultunk abba az irányba, de gyorsan visszapattantunk, mert ma utcai vásár volt arra felé és lakóautóval ilyen helyre merészkedni nagy bátorság. Rózsi nagyon szépen kivezetett a településről, sőt az egyik körforgalomnál egy Lidl-t is láttunk. Ugyan ezek nem kedvelik a lakóautót, mert 2 méteres magasság korlátozás volt, azért nem messze szépen meg tudtunk állni. Sok mindent kellett vegyünk, mert zöldség és gyümölcs készleteink szinte lenullázódtak. Az N-IV-es úton eseménytelen volt az autózás, a táj elég kopár és poros, de mezőgazdasági művelés alatt áll. Épp azt mondtuk, hogy ezért kár négyezer kilométert autózni, ilyet az alföldön is láthat az ember. Egy felvételt készítettem csak menet közben: a már korábban is látott bika szimbólumot kaptam le. A kempinget Rózsi könnyen megtalálta, pár méterrel korábban szólt, hogy megérkeztünk. Ez egy elég álmos, kicsit lepusztult, valaha jobb napokat látott hely. Minden esetre, mivel az idő még korai volt és a hely alkalmas, úgy határoztunk, hogy egy nagy karbantartást bedobunk. Két futam a 7 kilós mosógépben plusz némi kézi mosás árán mindenünket tisztának tudhatjuk. Az elmúlt napok poros kempingjei után egy nagytakarítás is időszerű volt, sőt indulásunk óta először a vezetőfülkét is kitakarítottuk. Ellenőriztük a kerekekben a nyomást és hasonló dolgokkal telt el a délután. Dos Hermanas, 2005. július 13, szerda, 75.nap Ma Sevilla meglátogatása volt a program. A kemping előtti buszmegállóban már tíz óra előtt pár perccel felszálltunk a buszra és mintegy 20 perc alatt bent voltunk a városban a Plaza de Espana mellett.
Itt is kezdtük a város bejárását. Ez egy hatalmas félkör alakú épület a két végén látványos tornyokkal. Az 1929-30-as Ibéria-Amerika kiállítás spanyol pavilonja volt. Ma különböző hivataloknak ad otthont, az épület szabadon
145
látogatható. Nagyon impozáns, gazdagon díszített elsősorban kerámiákkal, de a faberakásos mennyezetek is nagyon szépek.
A környéken a régi kiállítás számos épülete még megvan, de nagyobb részt parkosították a területet.
146
Innen a Lope de Vega színházhoz sétáltunk, mely szintén a kiállítás idején épült, majd a régi dohánygyár, ma az épültben az egyetem működik, volt utunk következő állomása. Ez állítólag Spanyolország második legnagyobb épülete. Inkább várkastélyra emlékeztet a körülvevő vizesárok és az épület kialakítása miatt, mint gyárra. Az egyetemnek mindenesetre nagyon hangulatos elhelyezése van itt.
Innen a Puerta de Jerez-re sétáltunk, ahol megcsodáltuk Spanyolország legelőkelőbb szállodáját, a XIII. Alfonz szállót, mely szintén a kiállításra épült.
A Constitucion sugárúton jutottunk el a katedrálishoz. Ezt csak kívülről csodáltuk meg, mert úgy döntöttünk, hogy a két nagy nevezetesség a
147
katedrális és az Alcazar közül csak az egyiket látogatjuk meg és a választás ez utóbbira esett.
Közben elmentünk a szintén világörökség részét képező Újvilági Levéltár mellett, mely a régi tőzsde épületben kapott elhelyezést és az összes spanyol érdekeltségű felfedezés dokumentációját őrzi. Jártunk a püspöki palotánál is.
Nem bántuk meg választásunkat, mert az Alcazar igazi élmény volt. Hasonlít a Granada-ban meglátogatott Alhambra épületegyütteshez, csak itt nem dominál a védelmi jelleg. Ez egy, a város közepén lévő korábbi és mai királyi lakhely, különböző korokból származó palotákkal és kertekkel. Számos felvételt készítettem, de ízelítőül ide csak néhányat csatolok be.
148
Az Alcazar-t elhagyva tettünk egy sétát a belvárosban. Felkerestük a városházát, néhány sétálóutcát, elmentünk az arénához, mely az ország egyik legrégebbi ilyen létesítménye.
149
Kijutottunk a város folyója, a Guadalquivir partjára. Itt Rövid pihenőt tartottunk, majd az arany torony mellett elhaladva megcsodáltuk az andalúz tartományi gyűlésnek otthont adó Szent Thelmo palotát. Ezután már csak a Maria-Lujza parkban tettünk egy kiadós sétát. Közben megcsodáltunk néhány, az 1929-es kiállítás idején épült épületet, köztük egy bűbájos kis palotát, mely ma valamilyen természetvédelmi szervezetnek ad otthont.
Eddigre már sietnünk is kellett, hogy elérjük a fél ötkor induló buszt. Egyes utcai hőmérők már 41 fokot mutattak. Öt órára értünk a kempingbe, ahol a tegnapi karbantartási napon elmaradt néhány tennivalót pótoltuk és eldöntöttük, hogy holnap megnézzük a Huelva mellett jelzett nudista stranddal is büszkélkedő kempinget, és ha tetszik ott maradunk néhány napra. Mazagon, 2005. július 14, csütörtök, 76.nap Nyolcórai kelés után fél 11-kor már úton voltunk. Sevillát elkerülve autópályán haladtunk Huelva felé. Útikönyvünk sugallatára betértünk Bollullos-ba, ahol reményünk volt borkészletünk feltöltésére. Beérve a településre találtunk is több “bodegát”, azaz bornagykereskedést. Az egyikben felvilágosítottak, hogy ők nem foglalkoznak 5-10 literes tételekkel, de elmagyarázták, hogy a település másik végén van egy borkimérés. Simán megtaláltuk és be is szereztünk 2x10 liter fehéret egy teljesen könnyű és egy erősebb fajtából. Az itteni muskotályost is megkóstoltuk, de az egy nehéz desszert bor, a mi aszúnknak, vagy egy sherry-nek felel meg. Egy Lidl-t is találtunk, ahol nem tudva a portugál árakat, sörkészletünket is feltöltöttük 32 cent/doboz alapon. Reggelinek valóból is kezdünk kifogyni a hazaiból, így azt is vettünk vagy kéthétre valót. Sőt laposra hajtható locsolócső is akciós volt, így az eddig vízfeltöltésre használt, még a nyugati lánc szereléséből 36 éve maradt dehidrátor csövet is nyugdíjba küldjük.
150
A mintegy másfél órás megállással is fél kettő körül megérkeztünk a kiszemelt kempingbe. Rózsi szegény csak a településre tudott elvezetni minket, de itt, annak ellenére, hogy kitáblázásról szó sincs, évtizedes szimatunk simán elvitt a megfelelő helyre. A kemping nem egy nagy durranás, egy tenger feletti homokdűnén van és talaja nagyon laza. Fel is hívják a figyelmet a veszélyre, hogy beragadhat az ember, ha nem vigyáz. Árai viszont elég magasak. Villanyáramért utoljára Oslóban fizettünk ennyit. A beígért nudista strandról nem nagyon tudtak, egyáltalában nem is lehetett igazán kommunikálni a személyzettel. A 3000 fős kempingben nincs is lakóautó és szerintünk mi vagyunk az egyetlen külföldi és sok-sok kilométer óta nem is láttunk külföldi kocsit. Lehet, hogy egy tévedés volt ide jönni? Miután letettük a lakóautót hirtelen buzgalmunkban a motort is leszedtük, majd lementünk a strandra. Nagyon szép hosszan elnyúló homokos strand, kellemes a víz, de nem különösebben jobb a már meglátogatottaknál. Elsétáltam a parton vagy 3 kilométert a nudista partot keresve eredmény nélkül. Eljutottam egy olyan partszakaszra, ahol bárok és életmentő őrhely is volt. Az egyik Bay watch-os fiútól megtudtam, hogy még vagy 15 kilométerre van egy nudistáknak kijelölt partszakasz. Mindezek ismeretében úgy döntöttünk, hogy holnap szedjük a sátorfánkat és átmegyünk Portugáliába. Ott, még ezen a frekventált déli parton is kedvezőbbek a kemping árak és remélhetően nem rosszabbak a kempingek. Este megfőztünk néhány napra, megpróbáljuk lezárni az út első spanyol szakaszát (telefonok, bank ellenőrzés, képek, napló elmentése, stb.)
151
