II. ÉVFOLYAM 5. SZÁM, 2008. MÁJUS
Esőben, szélben, napsütésben,
A tartalomból
Sülysápi Futónap 2. alkalommal! Április 19-én a szőlőstelepi Kastélyparkban rendezte meg a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány tavaszi kiemelt sporteseményét, a 2. Sülysápi Futónapot. A versenyre kilátogatókat igencsak megtréfálta az időjárás, hiszen sokszor esőben, szélben, de időnként napsütésben kellett megbirkózni a távval és az ellenfelekkel. A program szerint 8 egyéni és 3 csapatverseny várta a sportolni v á g y ó k a t . Az egyes korosztályokban összegyűlt népes mezőny bizonyította, hogy az igazi sportkedvelőket a mostoha időjárás sem tartja vissza: 350 regisztrált versenyző vett részt a küzdelemben a nap során.
A korosztályos rajtok előtt Cs. Papp Ildikó néhány perces bemelegítésére mozoghattak a fiatalok. A befutót vidám zene, zúgó tapsvihar és a speaker buzdítása kísérte. A futamok legjobbjai a verseny emblémájával ellátott baseballsapkát is kaptak, míg a többi résztvevő üdítőt és müzli szeletet. 13 órakor indult a felkészültebb futók számára a 10 000m, mely 4x2,5km-es körből állt. A táv abszolút győztese a szolnoki Gonda Zsolt lett, aki magabiztos versenyzéssel és kiváló 36:53-as időeredménnyel nyert. A korosztályos versenyek végén kezdődött a „7Próbás Gézengúz” nevű
3
Az országos döntőn voltunk
4
A Mackó Túráról
5
Temetői vandalizmus
5
A tavaszi fáradtságról
6
P+R parkolók Sülysápon?
7
Megérintően szép versek
8
Biztonságos élelmiszer?
Sülysápi Tavaszi Fesztivál Május első hétvégéjén volt a kétnapos Tavaszi Fesztivál. A rendezvény első napján, pénteken a sülyi focipályán vehettek részt
az érdeklődők kerékpárversenyen, majd délután hagyományőrző programok várták a résztvevőket.
Délután a Történelmi Bajvívó Egyesület mutatott be középkori lovagi tornát, és bárki kipróbálhatta az Anjou-kori fegyvereket, öltözékeket. A bemutató után a főszerep a kézműveskedésé volt: agyagozás, fafaragás, kovácsolás és kreatív díszítés. A délutánt lovasbemutató és lovaglás, majd táncház zárta. A részvétel sajnos a Sülysápon megszokott volt, reméljük, az idő elteltével egyre többen látogatnak majd ki az efféle programokra. Aki viszont kint volt, jól
érezhette magát, a vendég kézművesek elmondása szerint a kézműveskedő gyerekekre nem lehetett panasz, mindenki nagyon igyekvő és ügyes volt! KN
Sülysápi Hírforrás
Az országos döntőn voltunk… Ha azt olvasnánk valahol, hogy egy versenyző 200 fős mezőnyben a 33.helyezést érte el, akkor egy elismerő csettintéssel nyugtáznánk a dolgot. Ha azonban azt olvashatjuk, hogy a Diákolimpia Országos Döntőjének III. korcsoportos lány futamában a 200 fős mezőnyben Lázár Alexandra 33. helyen futott be, akkor nyugodtan lehetünk büszkék. A Szent I s t v á n Általános Iskola 5. osztályos tanulója 1996. június 19-én született. A r r ó l a copfos kislányról van szó, aki vékony hangon kiabálva buzdítja fiú csapattársait a focipályán, immár negyedik éve. Az elmúlt két évben sikerült elcsalni néhány futóversenyre is, ahol a korosztályos versenyek favoritja vált belőle. Az örökölt adottságoknak, a labdarúgó edzések rendszerességének és az akaraterőnek köszönhetően ez a kislány Sülysáp egyik gyöngyszeme lett. Kitartó, motiválható és szellemileg is a „helyén van”: sikerre éhes, de minden mozdulatában tudatos. Az országos döntőben Ő volt a „pici lány” a korosztályában, hiszen még a fiatalabb évfolyamot képviseli mind termetben, mind tapasztalatban. A következő évben ez már nem így lesz! Eddigi eredményei: 2007. 1. helyezett, Pest Megye Mezei Futóbajnoka II. korcsoportban, 2008. 5. helyezett Pest Megye Mezei Futóbajnokság, 33. helyezett Országos Futóbajnokság III. korcsoport,
Mezei
2007-2008. években a „Nyuszis versenyek” korcsoportos bajnoka és címvédője. (Sülysápi és a Szecsői Futónapok, Körzeti Mezei Futóbajnokság)
Szandi! További sok sikert és kitartást kívánunk!
A Szent István Általános Iskola hírei Játékos vetélkedők Mátyás királyról Néhány hete egy igen kedves meghívót kaptunk Tápiógyörgyéről, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolából. Arra invitáltak bennünket, hogy vegyünk részt egy Mátyás királyról szóló vetélkedőn. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, és jeleztük, hogy szívesen megyünk. Tettük ezt azért is, mivel idén ünnepeljük nagy királyunk koronázásának 550. évfordulóját, és mi is versenyre készülődünk iskolai, pontosabban alsó tagozatos keretek között. Már a felkészülés is élményt jelentett, melynek csúcspontja a Mátyás templom és a Hadtör ténet i M ú z e u m i d ő s z a k i kiállításának a meg t ek i nt é se volt. Itt idegenvezetők segítségével bővíthettük tudásunkat. A megmérettetésre így alaposan felkészülve érkezett meg az öttagú csapatunk Tápiógyörgyére (abba a faluba, mely 2007-ben elnyerte a Virágos Magyarországért verseny fődíját a falu kategóriában, és idén képviselheti hazánkat az Európai Virágos Városok versenyén). Nem kellett csalatkoznunk. Színes, játékos, de igen nehéz feladatokkal vártak bennünket a rendezők.
Nemcsak Mátyás királyról, róla szóló mondákról, hanem a reneszánsz művészetről: zenéről, építészetről, ruházkodásról is számot kellett adnia a tanulóknak. Míg az értékelés tartott, addig a versenyzők megnézték a falu tájházát, ahol kemencében sült lángossal várták őket. Diákjaink a 3. helyen végeztek. A csapat tagjai: Szabó Laura 1. osztály, Molnár Zsófia és Mondok Lili 3. osztály, Ágoston Dóra és Motolai Anna 4. osztály. Gratulálunk! Április 15-én tartottuk iskolánkban a Mátyás vetélkedőt, ahol minden osztályt 4 tanuló képviselt. Ritka, nem mindennap h a l l h a t ó történetek hangzottak el nagy k i r ály u n k ról. Töltöttünk ki totót, raktunk össze kicsi darabokból szebbnél-szebb képeket. Osztályonként az első helyezettek: 1. oszt. Szabó Laura, 2. oszt. Csabai Orsolya, 3. oszt. Katona Katica, 4. oszt. Ágoston Dóra. Gratulálunk nekik! A versenyről készült képek megtekinthetők iskolánk honlapján, a www.sapiskola.fw.hu címen. Zemen Pálné
Folytatjuk... Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Szent István Általános Iskolában már hagyományossá vált szelektív hulladékgyűjtést továbbra is folytatjuk. Gyűjtünk műanyag palackokat, sörösdobozokat, használt elemeket. A PET palackok átvétele szerdánként ½ 8-tól történik. 3
Sülysápi Hírforrás
Mindent vagy semmit! Avagy egy vetélkedő krónikája 2008. április 12–én Tápiószentmártonban került sor az I. Kvízfesztivál megrendezésére Dr. Dusek László, M. Nagy József és Rácz Andrea szervezésében. Az élő vetélkedőt egy internetes játéksorozat előzte meg, amelynek során hétről hétre újabb fea ld at sorok k a l k e l l e t t megbírkóznunk. Iskolánkat két csapat képviselte: ThxVn (Skultéti Tünde, Skultéti Sándor, Tuskán Klaudia), Merjünk és nyerjünk (Duca Renáta, Győző-Molnár Anna, Kohajda Nikoletta). Szombat reggel nagy izgalommal figyeltük az érkező csapatokat, és vártuk a kezdést. Vajon sikerül majd gyorsan és jól válaszolni? Talán feljutunk a dobogóra is? Amikor a verseny kezdetét vette, izgatottan álltunk a nyomógombok mögé, és próbáltunk a legjobb tudásunk szerint teljesíteni. A kérdések több témakörből kerültek ki egészen az ötödik osztályos tananyagtól kezdve. Kitűnően tudtuk hasznosítani az eddigi tanulmányainkat irodalmi,
földrajzi, matematikai és történelmi téren is, de nem csalódtunk az általános, a mindennapi életből való ismereteinkben sem. Az izgalom csak fokozódott, amikor a csapataink nevét olvastuk a táblán a középdöntősök, majd a döntősök között. Az utolsó és egyben mindent eldöntő kör is sikeresen zajlott. Csupán egy ponttal lemaradva a nagykátai trió mögött, a csodálatos második helyet tudhatjuk magunkénak. H i g gadt , gyors és helyes feleleteink lenyűgözték a játékvezetőket, akik külön gratuláltak nekünk és Borics Gabriella tanárnőnek is, aki elkísért minket. Nagyon jó érzés volt azt tapasztalni, hogy a Tápió mente iskolái közül a sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola diákjaiként ilyen jó eredményt értünk el. Nemcsak egy vidám napot töltöttünk együtt, hanem egy fényes kupával és rengeteg közös élménnyel lettünk gazdagabbak… ☺ Tuskán Klaudia Móra Ferenc Általános Iskola 8.a
Ismét sikeresen szerepeltünk! 2008. március 26-án rendezték meg az Apáczai Tankönyvkiadó népdaléneklési versenyének megyei fordulóját Kiskunlacházán. Idén is 24 település tanulói vettek részt a nemes megmérettetésen. Iskolánkból három meghirdetett korcsoportban indultak versenyzők. Szerencsések vagyunk, mert évente gyarapszik az érdeklődő gyermekek száma. A legkisebbek korcsoportjában Bodnár Márk (tagiskola, 2.osztály) 4. helyezett lett. Az 5.-6. osztályosok közül Zelenák Kitti és Csaba Domokos megosztva 4. helyezettként végeztek. A 7.-8. osztály versenyzői „koruknál” fogva már tapasztalt versenyzők, a legnehezebb, egyben a legszebb dalok mindig ott hangzanak el. Büszkeséggel újságolhatom, hogy Szőcs Szimonetta az előkelő 2. helyezést kapta, gyönyörű énekével még a zsűri sokat látotthallott tagjait is megkönnyeztette. Kozár Roland pedig 4. helyezett lett. Gratulálunk ügyes, lelkes tanulóinknak, reméljük még sok örömet szereznek családjuknak, barátaiknak, tanáraiknak, ismerőseiknek szép
Mackó Túra Idén ismét megrendezésre kertült következett, amely megtréfált pár fáradó a környék egyik népszerű tömegsport izmot. Ezután sokan már a célban éneklésükkel. Köszönetemet fejezném ki rendezvénye, a Mackó 25 teljesítménytúra. érezhették magukat, mert látszottak Farkas Gáborné kolléganőnek a tagiskola Csodálatos időben, nagyon szép létszámú Mende község szélső házai, de a Billei tanulójának felkészítéséért és a szülőknek, induló gyülekezett a startnál, köztük több erdő még hátra volt. Ez az összefüggő szép nagyszülőknek, hogy segítik és támogatják iskolás csoport is, akik frissen vágtak kis erdő még egy órai „munkát” adott a munkánkat! neki a nagyjából 26 km megtételének. Az rendületlen sportolóknak. Ubrankovicsné László Hajnalka első szakasz az Úri halastó felső végig Móra Ferenc Általános Iskola A túra végén frissítő kis záporok tartott, ahol a csodálatos táj és madárvilág segítették a gyorsabb haladást, de ez szinte lenyűgözött mindenkit. A hullámzó víz kékesszürke színe, a dombokon virágzó senkit nem zavart. A célban mindenki repce és a kék ég sugárzó egységet alkotott. boldogan vette át kitűzőjét és emléklapját, Hagyományt szeretnénk teremteInnen a farkasdi tó következett, amelyet sokan már a jövő évi túráról érdeklődtek. Gyorsan elszalad ez a szép nap, melynek ni, hogy a Móra Ferenc Általános lankás dombok közötti virágos mezőkön gyalogolva értek el a résztvevők. Az eredménye az volt, hogy a 185 induló és a Iskola ballagó diákjai méltó köitteni ellenőrzőpontnál több túrázót 15 fős rendezői gárda kiválóan érezte magát. rülmények között búcsúzhassanak meglepetésként ért a csárda melletti Köszönjük a segítséget azoknak, akik el iskolájuktól és tanáraiktól,ezért mini állatkert. Főleg a városból érkezők hírt adtak a rendezvényről, és köszönjük az iskola Szülői Munkaközössége csodálták a lovakat, a mangalica malacot, a magánterületek tulajdonosainak az áthaladást. Jövőre jubilál a Mackó, hiszen ballagó bankettet szervez száa birkát, kecskét, az „üvöltő” szamarat, de mukra június 12-én a Wass Albert a páva is nagy tetszést keltett. A tó partján tizedszer indul majd. továbbhaladva hamarosan Felsőfarkasd Művelődési Házban. Mindenkit szertetettel várunk! településre jutott a turisták csapata. Rövid Hartmann Ferenc a túra rendezője aszfaltos séta után egy domb megmászása Szülői Munkaközösség
Bankett
4
Sülysápi Hírforrás
Természetes módszerekkel a tavaszi fáradtság ellen A hideg téli hónapokban a szórjuk a csírákat szendvicsekre, salátába. kevés mozgás, kevés természetes fény Különleges ízeket fedezhetünk fel. A búza, hatására életfolyamataink lelassulnak, mikor épp csak kicsírázik édes, később méregtelenítésünk nem működik fű ízű, a mustármag csípős, a lucerna elég hatékonyan, testszöveteinkben zamatos zöld ízével lep meg. A csíráknak salakanyagok rakódnak le, fáradékonyak rendkívül magas a természetes vitaminés rosszkedvűek leszünk. Vagyis elér és a nyomelem tartalma. Pótolják a bennünket a tavaszi fáradtság. szervezetünk számára fontos anyagokat. Jelentősen csökkenhet védekező 2. Fogyasszunk 3 hétig minden képességünk, megfázás, légúti betegségek, nap 1 pohár gyógyteát. Kedvünk fertőzések léphetnek fel. Vágjunk bele egy szerint válogathatunk a következő fiatalító, frissítő kúrába! A kúra célja, fajtákból: apróbojtorján, borsmenta, hogy méregtelenítsük szervezetünket a aranyvessző, bodzavirág, kukoricabajusz, kiválasztórendszerek aktiválásával. gyermekláncfűlevél és -gyökér, csalánlevél, kökényvirág, szederlevél, nyírfalevél. Méregtelenítő tippek: A teák között van vértisztító, epe- és 1. Alakítsuk át étrendünket! Kevés májműködést serkentő, vízhajtó hatású. húsfélét és zsíros ételt fogyasszunk, Készítsünk keveréket 3-4 fajta teából. Egy helyette hetente 1-2 alkalommal iktassunk evőkanálnyi teafüvet forrázzunk le 3 dl az étrendbe halételeket. A hal húsában vízzel, édesítés nélkül, reggel éhgyomorra található telítetlen zsírsavak jótékonyan csökkentik a koleszterinszintet. A halat fogyasszuk el! 3. Töltsünk a szabadban legalább grillezve, párolva vagy fóliában készítsük el. fél órát naponta. Végezzünk kerti munkát, A fehér kenyeret és a cukrászsüteményeket sétáljunk, szívjuk be mélyen a friss váltsa fel a barna színű, teljes kiőrlésű levegőt. gabonából készült kenyér, péksütemény. 4. Minden nap fogyasszunk Új ízeket ismerhetünk meg, változatos el minimum 1,5-2 liter folyadékot. szendvicseket készíthetünk segítségükkel, Ásványvizet, gyógyteát, cikória ráadásul magas rosttartalmuk kávét. Ahhoz, hogy vesénk jól szinte kisöpri a belek falára tapadt tudjon dolgozni, szüksége van erre a salakanyagokat. Zöldségek, gyümölcsök folyadékmennyiségre. A colát és más bőven szerepeljenek étlapunkon! Ha édességre vágyunk, együnk 70 %-os igazi üdítőt inkább csak alkalomszerűen igyuk, csokoládét, fügét, datolyát, néhány szem semmiképpen ne ebből fedezzük a napi mazsolát dióval, mogyoróval, mandulával., folyadékszükségletet. 5. Dolgoztassuk meg bőrünket! vagy egy kis szelet mézes kenyeret. Minél Zuhanyozás közben dörzsöljük kevesebb sót használjunk, és változatosan le magunkat loofa szivaccsal vagy fűszerezzünk! Kóstoljunk meg új mosdókesztyűvel. Így leradírozzuk az fűszereket: rozmaring, vasfű, borsikafű, elhalt hámsejteket, élénkítjük a bőr szerecsendió, kakukkfű, kapor, lestyán, majoránna, szurokfű, bazsalikom! Együnk vérkeringését, gyorsítjuk a salakanyagok csírázó növényeket! Csíráztassunk eltávolítását. Fürdés után krémezzük otthon különböző biomagokat, és be testünket jó minőségű testápolóval,
és néhány nap múlva bőrünk rózsásabb, selymesebb lesz. 6. Akinek lehetősége van rá, masszíroztassa magát hetente. A masszázs élénkíti az anyagcsere folyamatokat, gyorsítja a méreganyagok kiválasztását. Otthon is masszírozhatjuk a talpunkat egy kemény gumilabda vagy egy kisebb fa henger, pl. egy rövidre vágott söprűnyél segítségével. Napi 4-5 perc masszírozás már érezhető eredményeket hoz. Friss tavaszi napokat kívánok! Kökény Mária fitoterapeuta, életmódtanácsadó.
Temetői vandalizmus! Anyák napja utáni reggelen a terjedő vandál magatartásnak a „méltó” példája fogadta a sülyi temetőbe az elhunyt szeretteikhez kilátogató családtagokat, rokonokat. A sírokra ültetett virágok kitépve, a vázákban lévő virágok kidobálva, néhány mécsestartó megrongálva. Felteszem a kérdést: Vajon mi állhat e pusztítás hátterében? Hecc? Agresszió? Vagy ennél bonyolultabb az ügy? Egyre kevesebb erkölcsi és más értékekkel bíró, tekintély nélküli világban élünk. Az elkövetők nem gondolják végig mit is tesznek. Amikor megrongálják a sírokat, nem annak értékéről van szó, sokkal többről, erkölcstelenségről, gyalázatról. Kérdezem: Az embereknek immár holtukban sem lehet nyugtuk? B.M.
A tűzoltók jelentik 2008. január 1. és április 15. között a időjárás miatti fakidőlés 154, épületkár 12, Monori Tűzoltóság működési területén értékmentés 6, életmentés 6, vegyi baleset, összesen 344 káresemény történt, ebből gázömlés 3, állatmentés 1. 122 tűzeset és 222 műszaki mentés volt. Sülysáp területén 3 műszaki mentés A tűzesetek megoszlása: lakó- és történt, ebből 2 életmentés és 1 vegyi melléképületben 17, gépjárműben 3, baleset. avar-, nádas, erdő- és szeméttűz 75, Az elmúlt évek időjárási változásai kereskedelem és intézmény területén és szélsőségei – évszakoktól függetlenül 8 tűzeset történt, 10 esetben eloltott – komoly anyagi károkat okoztak tűzről tettek bejelentést. Téves jelzés országszerte. Márciusban többször volt és vaklárma 9 alkalommal történt. orkán erejű szélvihar, amely számos A 122 tűzesetből 8 Sülysáp területére településen okozott kisebb-nagyobb jutott.(6 esetben nádas, avar; 2 esetben károkat. pedig mellék-épület tűz volt). Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy a tűzoltóságnak csak a közvetlen A 222 műszaki mentés megoszlása a életveszélyt okozó, illetve a normális következő: közlekedési baleset 40, a viharos
életvitelt akadályozó és ez által kárt okozó viharkárok felszámolás a kötelessége (pl.: épületre, gépjárműre, úttestre, vezetékre, stb. dőlt fa eltávolítása, vezetékek, tetőszerkezetek leszakadása, azok lógó részeinek eltávolítása). Ugyanakkor nem kötelessége a tűzoltóságnak a kertekben, földeken, erdőben kidőlt, ill. megdőlt fák eltávolítása, kivágása, melyek nem okoznak közvetlen életveszélyt. Ezek esetében a szükséges intézkedések megtétele a terület tulajdonosának a feladata. Monor Város Önkormányzat Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 5
Sülysápi Hírforrás
Összefogás a pályázati cél érdekében P+R parkolók építésére pályázik 13 Pest megyei önkormányzat 2008. április 11-én a KözépMagyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „Parkolók és csomópontok fejlesztése” című pályázati kiírásra benyújtotta pályázati anyagát a13 Pest megyei önkormányzat, a MÁV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Szövetség alkotta konzorcium. A konzorcium tagjai között megtalálható Sülysáp Nagyközség Önkormányzata is. A közös cél vezérelte az előkészítés során mindvégig a konzorcium munkáját. Ha kellett, a tagok lemondtak korábbi elképzeléseikről és kompromisszumot kötöttek. Tették ezt párthovatartozásuktól függetlenül, elsősorban a közös cél és a települések fejlődése érdekében. A pályázat sikere esetén összesen több mint 900 P+R parkolóhely, valamint több mint 500 kerékpártároló létesül
Vélemény
- az elmúlt negyedévből
Szeretettel köszöntöm tagjainkat és az a 13 település vasútállomásán. Több Olvasókat! buszforduló megújul és egy teljesen új is Januárban megrendeztük a már-már létesül a program keretében. hagyományossá vált pótszilvesztert. Az 500 millió Ft-ot is meghaladó Február egy rövid hónap, ekkor rendeztük beruházásra várhatóan 2009-ben kerülhet meg a farsangi bálunkat, amin jelmezesek sor, figyelembe véve a pályázati elbírálás és felvonulásával űztük el a telet. a közbeszerzések időkeretét is. Március egy nagyon programdús hónap Sülysápon a program keretében volt. Meghívást kaptunk Nagyatádra, megújul a vasútállomás buszfordulója, ahol 12-14-én megrendezésre került valamint 77 db P+R parkoló és 30 db a Nemzetközi Szépkorúak Fesztiválja, kerékpártároló létesül a vasútállomás amin a kultúrcsoportunk is részt vett, most is parkolásra használt területén. A beruházás megoldást nyújt a tavaszi hóolvadások idején felgyülemlő csapadékvíz kezelésére is, így reményeink szerint búcsút mondhatunk a sokszor áthatolhatatlan állóvizeknek és az ezzel járó lefagyásos baleseteknek is! - mondta el lapunknak Horinka László, Sülysáp polgármestere. KN
A diszkóról…
Szerintem örülnünk kéne neki, hogy Sülysápon diszkó létesült! Amikor még én voltam kamasz, sajnos nekünk nem volt lehetőségünk elmenni itt Sülysápon valahova szórakozni. Akkor mindig azt sajnáltuk, hogy miért nincs Sülyben egy normális szórakozóhely, ahová elmehetnénk… Hát most van. Nekem az a véleményem a hazafelé randalírozásról, hogy ez nem a diszkó hibája, hanem otthon a szülők hibája, hogy nincs a gyereke megnevelve, és nincs odafigyelve rá. Betörik az ablakokat, hallottam, milyen rongálást művelnek, de ez nem a diszkó hibája, miért az van feljelentve?! Miért nem a kölykök vannak elővéve és megkeresve?! Ezek az emberek, akik ilyet tettek, szégyellhetik magukat, hogy a saját lakóhelyüket így megrongálják, és helyettük más emberek vannak felellőségre vonva. Egyébként, hogy ha a hajnali órákban többet járőröznének a rendőrök az utcákon, elkerülhető lenne ez, vagy legalább csökkenne ezeknek a száma. Hallottam olyasmit is, hogy valaki azt mondta, kemény drogozás folyik itt ebben a diszkóban. Elmondhatom, hogy én is ide járok, ebbe a diszkóba, és ilyet egyetlen alkalommal sem tapasztaltam. De aki már régebb óta idejár, az tudhatja, hogy akié most a „Malom”, azé volt előtte a Váraki Csárda is, és szép számmal jártak át Kókára 6
A Barátság Nyugdíjas Klub hírei
a sülysápi fiatalok, és semmi gond nem volt akkor sem a diszkóval ebből az ügyből kifolyólag. Most sem változott semmi, a zene ugyanolyan jó, az alkalmazottak ugyanolyan kedvesek és segítőkészek, mint azelőtt, egyedül az változott, hogy itt van helyben, és örülhetünk, hogy nem kell kocsiba ülni vagy buszozni, hanem el lehet sétálni, és haza lehet sétálni. Deák Krisztina
Önkormányzati rendelet a nyitva tartásról Sülysáp nagyközség képviselőtestülete rendeletben szabályozta, és éjfélig engedélyezte a sülysápi szórakozóhelyek nyitva tartását. A szabályozás alól felmentés kérhető. A rendeletet főként a hangos szórakozóhelyek miatti kellemetlen éjszakák és a közterületeken hétvége esténként tapasztalható károkozás miatti lakossági bejelentések tették szükségessé. A diszkó esetében például a testület fél évig engedélyezte az éjfélen túl tartó nyitva tartást, de megkötéssel: az üzemeltetőnek biztosítania kell azokat a feltételeket, amik megoldják a fent említett problémákat.
és elhoztuk a zsűri különdíját. Nagyon büszkék vagyunk, hiszen olyan művészeti csoportokkal vetélkedtünk, amelyeknek teljesen más a kultúrájuk. Sok külföldi csoport is részt vett – így vitték messzire Sülysáp hírét. De szeretnénk a tagságnak is programot ajánlani. Tagjainknak van lehetőségük, hogy ellátogassanak a tápiószentmártoni Kincsem-parkba, a belépés számukra ingyenes. Érdeklődni és jegyeket kérni Hegyesinétől lehet (tel.: 29/436-041) esti órákban. Lehetőség van üdülésre is, három napos és egy hetes turnusokban, elő- és utószezonba. Érdeklődni a szervezőknél lehet. Mindenkinek nagyon jó egészséget, boldog, hosszú életet kívánok, hogy minél több időt tölthessenek családjaik körében! Hegyesi Árpád Kultúrcsoport vez. h.
A családi napközivel kapcsolatos tájékoztató előadás május 26-án, 17 órakor, a Wass Albert Művelődési Központban lesz.
Sülysápi Hírforrás
Az utca embere: Kodály Zoltán A XX. századi magyar zene meghatározó egyénisége. Életcélja volt, hogy hazájában mindenkihez eljusson a letisztult ősi népművészet, hogy Európa is megismerhesse nemzeti kultúránk valódi értékét. Szülei maguk is műkedvelő muzsikusok voltak: édesapja hegedült, édesanyja zongorázott, énekelt. Ez a családi környezet keltette fel már kisgyermek korában zene iránti vonzódását. Gyermekéveit Galántán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Nagyszombatban végezte. Önerőből tanult zongorázni, hegedülni, brácsázni, gordonkázni. Játszott a gimnáziumi zenekarban, és énekelt a templomi kórusban. 18 éves korában Budapestre került, beiratkozott a tudományegyetem bölcsészkarára és a Zeneakadémia zeneszerzési szakára is. 1905-ben megkapta magyar-német szakos tanári diplomáját, 1906-ban bölcsészdoktori címet szerzett „A magyar népdal strófaszerkezete” című munkájával. 25 évesen a Zeneakadémia tanára. Hatalmas tudásanyaggal és tapasztalattal rendelkezett. Bartókkal
közösen kidolgozták zenepolitikai és nemzetnevelő programjukat. A magyar népdalok gyűjtését fonográffal végezték. Kodály új tanítási módszerében helyet kapott a szolmizáció. Megindult az Éneklő Ifjúság mozgalom is. Első hatalmas sikerét 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt művével, a Psalmus Hungaricussal aratta.1926-ban a Háry Jánossal újabb világsikert aratott - e műve által a magyar népdal már nemcsak az iskolákban, hanem a színházban és a hangversenytermekben is helyet kapott. Szimfonikus művei közül talán a legnépszerűbb a Galántai táncok és az ősi népdalra épülő Fölszállott a páva. Életének hét évtizedes alkotó munkássága új irányt szabott a magyar kóruskultúra útjának. A gyermekek világa már régóta foglalkoztatta. Közel ötven, gyermekkarra írt művében egy-egy gyermekjátékot, mondókát, néphagyományt őrző gyermekdalt dolgozott fel. Kodály Zoltán halálával mind a magyar, mind az egyetemes zenekultúrát pótolhatatlan veszteség érte. BM
„Ameddig itt vagyok…”
Megérintően szép versek Településünk szülötteként szeretnénk bemutatni Korozsiné Mernyó Erzsikét. Gondolatait papírra vetve – hetvenedik életévén túl – sok szép verset ír Erzsike mostanság is. Versei fő témájául a múló idő, önmaga és családi környezetének életútja szolgál elsősorban. Ám az őszinte gondolatok, leírt mondatok rólunk, hozzánk is szólnak – megérinti mindannyiunk lelkét … Mernyó Erzsike egy szép, utóbbi években írt versét közöljük. Élmény lesz olvasóinknak, meglátják! Jandó István
Öreg idő, szálló idő Öregre csókolt az idő, Pedig élni, hogy szerettem! Észre sem vettem, megöregedtem… De sokan nem tudják, Sokan nem is hiszik, A szív nem öregszik. Ráncos lett arcom, Alakom az idő átszabta. Istennek köszönöm, A szívem érintetlenül hagyta, Öröm, bánat dobogtatja. Éveim már rég nem számolom, Isten számon tartja, tudom.
Egészségünk kincs! Az egészség megőrzése és az egészség védelme korunk egyik legfontosabb feladata, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota drámai mértékben romlik. Az egészség megőrzése és karbantartása mindenki számára könnyebb és kifizetődőbb lenne, mint a betegségek kezelése. A betegségek korai felismerése pedig az esélyünket javítaná a gyógyulás folyamatában. Dr.Fábián Gábor körzeti orvosunk fontosnak tartja az egészségünk védelmét, így már többször tartott a rendelőjében ingyenes szűrést a lakosság számára. A legutóbbi szűrés után megkérdeztük arról, hogy a mostani alkalom után mik a tapasztalatai a lakosság érdeklődésével kapcsolatosan. A legutóbbi ingyenes szűrésen milyen volt az érdeklődés? Kellemes meglepetésként ért az a hihetetlen mérvű érdeklődés, amelyet az emberek a legutóbbi - csonttörés kockázati - szűrés során tanúsítottak. A nagy érdeklődésre tekintettel 2008. május
17-én megismételjük ezt a lehetőséget, és ismét megrendezésre kerül egy ingyenes csonttörés kockázati szűrési program. Miért fontosak ezek a szűrések? Elsősorban azért, mert ezek a megbetegedések alattomosan, nem egyszer tünetmentesen kezdődnek, sőt, sokszor már a kialakult betegség szövődményeitől szenvedve jelentkeznek a betegek. Az eddigi tapasztalatai szerint elmennek-e az emberek a szűrések után szakorvoshoz? Én a szűrés után magamhoz rendelem vissza a betegeket, és átbeszéljük részletesen a teendőket. Ha szükséges, akkor más szakorvost is bevonunk a komplex kezelésbe. Itt jegyezném meg, hogy ma már a házi orvostan művelése is szakvizsgához kötött tevékenység. A háziorvos is szakorvos. Milyen
általánosan
a
sülysápi
emberek egészségi állapota a szűrések alapján? Azt gondolom, hogy van mit tennünk közösen. Elsősorban a megelőzés területén. Tervez-e milyeneket?
további
szűréseket
és
Igen. Május 17-én ismét csonttörés kockázati szűrést tartunk, június végén egy komplex (urológiai, cukorbetegség szövődményeit felmérő, ill. bőrrák) szűrőprogramot tartunk, melyre szeretettel várunk mindenkit, mindhárom körzetből. Köszönjük a tájékoztatást! B.M 7
Sülysápi Hírforrás
Biztonságos élelmiszer? Egyik legutóbbi állategészségügyi cikk témája az volt, hogy mit egyen házi kedvencünk, a kutyánk. Na, de azért csak fontosabb arról néhány szót ejteni, hogy életünk egyik legfontosabb kérdése az, hogy mi, emberek mit együnk, vagy talán még fontosabb azt a kérdést feszegetni, hogy mit ne együnk. Először is feltétlen tisztázni kell azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mi köze van egyáltalán az állategészségügynek – az állatorvosnak - a kérdéshez. A válasz egyszerű és egy kicsit tudományos is egyben. A kulcsfogalom: a szántóföldtől az asztalig. A szántóvető megtermeli a takarmányt, a takarmányt megeszi az élelmiszerként szolgáló állat, ebből keletkezik az állati eredetű élelmiszer alapanyag (hús, tej), amelyből készülnek a különböző élelmiszerek (húskészítmények, tejtermékek), amelyek állati eredetű élelmiszerként szolgálnak az ember számára. Talán mindenki számára ismerős az utóbbi időben egyre gyakrabban használt fogalom, az élelmiszer-biztonság. Tágabb értelemben az élelmiszer-biztonságért a jogszabályok alapján egyértelműen az élelmiszer előállító a felelős. Az állatorvos (a hatóság) csak ellenőrzi, és esetleg felelősségre vonja az előírások ellen vétőket. Számos, utóbbi időben szélesebb nyilvánosságot kapott élelmiszer „ügy” borzolta az egyszerű élelmiszerfogyasztó „érzékszerveit”, felvetve annak kérdését: akkor most egyáltalán mit egyek. Felötlik egy egyszerű parasztember mondása, aki megjegyezte, hogy ő biza’ csak azt eszi meg, „akit előtte látott”. De sajnos a mai világban az elenyésző kisebbség teheti meg, hogy csak a saját maga által előállított élelmiszert fogyasztja, így kénytelenek vagyunk a napi betevőnket a kisebb-nagyobb élelmiszerboltokban megvásárolni. Úgy gondolom, szívesen látnak e fórumon is néhány időszerű információt arra vonatkozóan, hogyan lehet az élelmiszerek okozta kockázatot a legalacsonyabbra csökkenteni a hétköznapi ember számára. Tanácsok az élelmiszervásárláshoz: Mindig friss, egészséges alapanyagot vásároljon, megbízható helyről! Az elhúzódó idejű hazaszállítás során az autóban, a bevásárlószatyorban kedvező a hőmérséklet a baktériumok szaporodásához, amit hűtőtáska használatával lehet megelőzni. Közvetlenül 8
a vásárlás végén kell a fagyasztott és hűtendő ételeket a kosárba helyezni, és hidegen tartó doboz, zacskó használatával hazaszállítani. El kell különíteni a bevásárlótasakban a hideg és meleg élelmiszereket, a nyers húsokat, a tojást, a tisztítatlan zöldséget és mosatlan gyümölcsöt, a közvetlenül fogyasztandó élelmiszerektől, mint pl. sajtok, felvágottak, péksütemények. Mindig ellenőrizni kell az élelmiszerek jelölésén a lejárati időt és tárolási hőmérsékletre vonatkozó információkat! Ne vásároljon a csomagoláson jelzettől eltérő hőmérsékleten tartott élelmiszert, azt az élelmiszert, amelynek jelölése rosszul olvasható, minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági ideje nem pontosan azonosítható, vagy nem található a terméken magyar nyelvű címke, az átcsomagolt, nem eredetinek tűnő, sérült, vákuum-hibás, jégbordás, horpadt, szivárgó, puffadt, piszkos és jól olvasható magyar nyelvű jelölés nélküli élelmiszert, a szemmel láthatóan szennyezett, repedt tojást! Kockázatos megvásárolni azokat az élelmiszereket, amelyek érintkeztek rovarral, szennyezett eszközzel, nyers hússal, tisztítatlan zöldséggel és mosatlan gyümölccsel! Ne vásároljon élelmiszert olyan személyektől, akiknek a külseje, ruházata, keze és megjelenése kifogasolható, mert nem ápolt és nem tiszta! Popovics László
Állatorvosi ügyeleti szolgálat A betegbejelentés helye: az ügyeletes állatorvos lakásán személyesen vagy telefonon. Az ügyeleti szolgálat a munkaszüneti napot megelőző munkanapon 18 órától kezdődik és a munkaszüneti napot követő munkanapon 8 óráig tart. Dátum:
II. körzet:
05. 10-12. Dr. Stark Róbert 2220 Vecsés, Hársfa u. 3. Tel:20/926-11-29 05.17-18. Dr. Dian Tamás 2234 Maglód, Bem u. 14. Tel: 20/335-34-73 05.24-25. Dr. Orbán Zoltán 2220 Vecsés, Róder I. u. 38/b. Tel: 29/350-212 30/9311-939 05.31-06.01. Dr. Stájer Attila 2230 Gyömrő, Szt. István u. 44. Tel: 20/927-45-19
A Szőlőstelepen (Iskola u. Kastélykert, orvosi rendelőben) működő
Baba-mama klub/ Játszóház programjai Minden szerdán 10-12 óra között várjuk a 03 éves piciket, ahol a kismamák megoszthatják egymással tapasztalataikat, a picik pedig szokják a társaságot, megtanulnak együtt játszani. Havonta egy alkalommal dr. Borbély Judit gyermekorvos rendkívül érdekes, hasznos tájékoztatókat tart a kismamáknak. Borbély doktornő legközelebbi előadása: május 14.-én (szerdán) 11:30-tól A téma: „Viselkedési és magatartászavarok – hol az a határ, amikor már feltétlenül kezelésre van szükség „ Minden pénteken 17 órától az ovis, kisiskolás gyermekek részére önkéntes pedagógusok vezetésével változatos programokat szervezünk: május 9. péntek: gyermektáncház május 16. vezetésével
Őszné Ani vezetésével
péntek
Pintérné
Zsuzsika
Jó idő esetén sorversenyek, labdajátékok (szülők is beállhatnak, családi vetélkedők) Rossz idő esetén kisebb vetélkedők, Activity játék … amit a kicsik is élveznek. május 23. péntek: Gazsó Erika vezetésével gyermektáncház május 30. péntek: Hajnalka vezetésével
Urbankovicsné László
Jó idő esetén akadályverseny, számháború stb. szülők is beállhatnak Rossz idő esetén mesekuckó, játékos vetélkedők, rajz, kreatív foglalkozások, stb. Április 4-én (pénteken) ismét fergeteges buli volt a játszóházban. Gazsó Erika vezette az aprók táncát, a gyerekek ritmushangszerekkel is bekapcsolódtak, és Erika férje, Németh Miklós bőrdudával kísérte a gyerekek énekét. (A játszóház honlapján 3 rövidke videón megnézhető.) Erikához hasonló foglalkozásokat tart Ani is, csak olyankor élő zene nincs, a gyerekek éneke mellett CD-ről szólnak a gyerekdalok. Urbankovicsné László Hajnalka és Pintér Gáborné Zsuzsika is bekapcsolódott a kis team-be, és a jövőben Anival, Erikával felváltva foglalkoznak a gyerekekkel. Jön a jó idő, birtokba vehetjük a kastélykertet is, hogy mozoghassanak a gyerekek. A szülők is bekapcsolódhatnak a játékokba! Köszönjük a közreműködő pedagógusaink önzetlen munkáját! Szeretettel várunk mindenkit! http://www.gportal.hu/portal/mano-haz/
[email protected] Viola Erzsébet (szervező)
Sülysápi Hírforrás
Reneszánsz pályázat
Terhestorna
Szerkesztőségünk nagy örömmel fogadott minden jelentkezést az előző számban meghirdetett reneszánsz pályázatra.
Hétfőnként: 14.30-15.30-ig. Helye: Sülysáp Fő út 47./tanácsadó/ A várandós kismamá-
(Az áprilisi számban a reneszánsz pályázat meghirdetésénél láthattuk a Móra Ferenc Általános Iskola 8. osztályos tanulójának kitűnő munkáját, az R betű különös, szép, igényes díszítését, amelyet Minkó Renáta készített.)
A rajz- és mesemondó verseny lebonyolítására május 31-én délután 15 órától kerül sor a részben felújított Falumúzeum udvarán, ill. rossz idő esetén a Szent István Általános Iskola aulájában.
Miden jelentkezőt és érdeklődőt szeretettel várunk! a SH szerkesztősége
kat szeretettel várjuk.
Baba-Mama klub Szerdánként:10-12-ig. Helye : Sülysáp Fő út 47./tanácsadó/ Szeretettel várunk Minden érdeklődőt. Védőnők
Gazdabolt Vasút u.35./hátsó udvar/ Kínálatunkból: Növényvédőszerek, virágföldek/130 Ft-tól/, műtrágyák, fenyőkérgek, kerti murva, fűmag, kötöző anyagok Rovarírtószerek/120 Ft-tól/ Szúnyoghálók, Sertés és baromfietetők, itatók Vitaminok, kiegészítők, koncentrátumok, táp, termény, állateledel.
Előnevelt csirke, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk valamint tojótyúk és kacsa rendelhető! Információ:29-437-129 9
Sülysáp, Vasút u. 35. 29/435-589 Hitel tel.: 20/950-33-31 Igatlan tel.: 30/922-88-39 Szabadfelhasználású, lakás célú, kisvállakozói hitelek. LÍZING Személyi kölcsön (nyugdíjasoknak is) Szeretne megspórolni havi több ezer forintot?
Kárpitos 30/407-39-74
Hitel- és ingatlaniroda
Hirdessen Ön is a Sülysápi Hírforrásban!
Sülysápi Hírforrás
Kárpitozott bútorok készítését és javítását vállaljuk, rövid határidővel! Közel 600 féle szövetválaszték! Ingyenes
szállítás felmérés!
és
Munkhart István 06-29-435-237; 06-30211-7394
Kiváltom régi, rossz konstrukciós hitelét! Teljeskörű hitelügyintézés! Ingatlan értékesítés - teljeskörű ügyintézéssel. Eladó ingatlanokat keresünk vevőink számára. Nyitva tartás: kedd, csütörtök, péntek, 10-17-ig. Időpont egyeztetés telefonon is!!!
Szeretné megismerni programjai lehetőségeit? Megvette a drága irodai szoftvert, de nem tudja kihasználni a benne rejlő lehetőségeket?
Sülysápi Hírforrás - a Sülysápi Wass Albert Művelődési Központ kiadványa Megjelenik: havonta, készül: 2800 példányban Cím: 2241 Sülysáp, Szent István tér 7. Telefon: 06/29 635-437/438 Fax: 06/29 435-003 Kiadó: Wass Albert Művelődési Központ - a kiadó a megjelent cikkek tartalmáért felelősséget nem vállal!
10
• Szeretne könnyen és gyorsan készíteni szép dokumentumokat: szerződésmintákat, recepteket, körleveleket, számításokat, kimutatásokat, diagramokat... • Szeretné (megszerzendő) tudását akár nemzetközileg elismert ECDL bizonyítvánnyal is igazolni? • Ha cége van, szeretné az alkalmazottak képzését akár a munkahelyén megoldani munkaidő után, rugalmas időbeosztásban? • Szeretné kiaknázni a munkahelyi hálózatának lehetőségeit? • Speciális programokra van szüksége munkájához, készítessen egyedi programot az Ön problémáinak megoldására, akár internetes alapokon! • Szeretné, ha weboldala nem csak szép lenne, de biztonságosan használható is: (elő)rendlés, e-katalógus, vásárlói vélemények... Forduljon hozzánk bizalommal : Gödöny Péter Részletek: http://godony.hu p g y
Sülysápi Hírforrás
11
BARBARA BÚ TORBO LT Tápiószecső, Deák Ferenc u. 7.
Tel.: 29/448-039, 20/9-682-002
Konyha- és szobabútoraink egyedi és széria mérteben, minden ízléshez: a fától az alumíniumig, a klasszikustól a modernig! Egyedi bútorok, díjmentes helyszíni felmérés és árajánlat!
BEÉPÍTHETŐ KÉSZÜLÉKEK ÉS KONYHAI KIEGÉSZÍTŐK Zanussi, Electrolux, AEG, BOSCH, Siemens, Teka, Franke, Gorenje, Fagor, Whirpool gyártótól.
STILLA étkezőgarnitúráink széles választéka a mindennapi kényelmet szolgálja. Kárpitos bútor, heverő, franciaágy, ágy, kanapé.
Rendezze be termékeinkből otthonát!
Sarokház festék- és csempeszaküzlet Sülysáp, Kiskókai u. 23. a fénysorompónál! Kényelmes, belső udvari parkolóval, bőséges áruválasztékkal, kedvező árakkal és folyamatos akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat! Tel/fax: 29/435-438 Nyitva: H-P: 7-17; Szo: 7-12; Vasárnap: Zárva
Kínálatunkból:
140 féle tapéta, féle bordűrök, poszterek - Lazúrok, pl.: boróka, sadolin, bondex, lazurán, xyladecor, milesi, fadekor, falazúr, díszlazúr, stb. - kül- és beltéri díszlécek, rozetták, díszítőelemek - zománcok, kül, és beltéri falfestékek színre keverve azonnal - púrhabok, tömítők, műanyag színes élvédők - csempe és járólap ragasztók, rigipsz termékek; cimsec fugázók és szaniterek - egyrétegű beltéri falfestékek, vizes lakkok, zománcok és lazúrok - festő, burkoló és kőműves szerszámok, faipari ragasztók, lábazatfestékek 18 színben - lábazat vakolatok Új termékek! - Disney-s mesefigurás szivacsos dekorációk gyerekszobákba! - 25 féle asztalterítő, 10 féle fürdőszoba szőnyeg CSEMPÉK, JÁRÓLAPOK! - Színre kevert felfesték (4530 Ft / 5 liter) Diszperzit 16 l: 3390 Ft, Héra 16l: 3990 Ft, Trinát mf. zom. 5l: 6460 Ft, (spanyol, lengyel, szlovák, Zalakerámia termékek) T. alapozó 5 l: 5630 Ft, ECO beltéri falfesték: 1980 Ft, Rigipszek 25 kg: 2390 Ft 120 m2-es bemutatótermünkben kényelmesen
Hőszigetelő rendszerek azonnal készletről, kedvező árak! Korábbi lapszámok, testületi jegyzőkönyvek, rendeletek megtalálhatók községünk honlapján: www.sulysap.hu
válogathat!
Következő lapzárta: 2008. május 27. kedd A képviselő-testület következő ülése: május 19. 18 óra