o3.sz.melléklet
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a „Mezei város és Ürgés integrált jellegű szociális városrehabilitáció” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására
A mini-projekt címe:
„A vér életet ment!”
A mini-projekt azonosító száma: DAOP-5.1.2/C-09-2f-2012-0001 1160-147/2013. A pályázó szervezet neve:
Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete
Szakmai beszámolót készítő személy:
Dr. Horváth László
Telefon, fax:
30-9953-288
E-mail:
[email protected]
Megvalósulás helyszíne (pontos cím)
Kecskemét Területi Vérellátó - Kecskemét Koháry krt. 4.
Megvalósítás ideje
2013. augusztus 05- 2014. január 31.
Megvalósított program/rendezvény száma
12 alkalommal intézeti véradás (1-1 hetes intervallumban)
Programok résztvevőinek száma
A véradások során összesen 3X1850 reagenst használtunk fel, 1821 főt szűrtünk le, a különbség abból adódik, hogy az esetek egy részében, a kiugróan magas, illetve alacsony értékekre való tekintettel ismételten szűrésre kerültek a donorok. Erre a saját egészségi állapotuk miatt volt szükség.
és Kecskemét területén -22 kiszállásos véradási helyszínen a mellékelt „Jegyzőköny kiszállásos és területi véradásról” szerint.
22 alkalommal kiszállásos véradás (1-1 napos)
1
A „mini-projekt” megvalósításának bemutatása
1, A véradás népszerűsítése. A véradást, szakmailag megalapozott szóróanyag szétosztásával népszerűsítettük. Összesen 5000 db szórólapot készítettünk abból a célból, hogy minél többen jelenjenek meg a véradásokon. Ezzel az is cél volt, hogy az első véradók számát növeljük, hiszen a következő időszak törzsdonorai közülük kerülnek ki. Az első véradók részére készített, immáron elegáns kivitelű emléklappal köszöntük meg véradásukat, ezzel is inspirálva őket a további véradásokra. Megjegyezzük, hogy korábban is volt forgalomban hasonló tartalmú emléklap, de ez utóbbi, a kivitelét és módosított tartalmát tekintve merőben új elismerésként jelent meg.
2, Az első véradók megbecsülése. Az előző pontban említett emléklap átadásán túl, vércsepp kitűzővel is megajándékoztuk az első véradókat. ( Megjegyezzük, hogy ez a kitűző nagyon népszerű, és igen kedvelt ajándék körükben.) A legjobb beszerzési árral, 1587 db kitűzőt rendeltünk. Ez a kitűző egyébként országosan, a többi megyei szervezet véradásainál, illetve az első véradók megbecsülésénél is használatos, és ugyanilyen népszerűségnek örvend. Ezen túlmenően apróbb ajándékkal is kedveskedtünk első véradóinknak. Törekedtünk arra, hogy ezen ajándékokat rögtön a véradás befejezése után adjuk át.
3, Többletszolgáltatás a véradóknak. A minél több véradó bevonását – a fentieken túl – többletszolgáltatás nyújtásával igyekeztünk elérni. Ezek a többletszolgáltatások különböző egészségügyi szűrések megvalósulásával realizálódtak, melyeket a véradásokon végeztünk. Ezek voltak: vércukorszint mérés, koleszterinszint mérés, valamint triglicerid mérés. A szolgáltatásokat a véradók nagy megelégedéssel fogadták, hiszen azonnali információt kaptak egészségügyi állapotukról, ami a további véradásaikat is motiválta. Annál is inkább szívesen fogadták, mert egyébként ezek a vizsgálatok nem képezik részét a véradások előtti szűréseknek. A szűrési eredmények regisztrálva lettek, az orvos és a donor aláírásával az OVSZ-nél vezetett központi nyilvántartó egészségügyi kartonokra felvezetésre kerültek, esetleges egészségügyi probléma esetén a kivizsgáló orvos azonnali tanácsokat tudott adni. A szűrések lebonyolításához 3 db vérnyomásmérő készüléket, 3 db multicare készüléket, 1850 db vércukor reagenst, 1850 db koleszterin reagenst, és 1850 db triglicerid reagenst vásároltunk.
4, Tapasztalatok, eredményesség. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kiemelt területen, elsősorban a roma lakosság részére szervezett 2013.11.26-án megtartott véradáson csupán 12 fő jelent meg. Ez annál is inkább sajnálatos, mert rengeteg energiát fektettünk ennek a véradásnak a
2
leszervezésébe, sok helyen plakátoztunk, retró véradásnak minősítettük, tehát volt virsli és sör is, továbbá készültünk használtruha osztással is. Több esetben tárgyaltunk telefonon a kisebbségi önkormányzat illetékeseivel, ám nem igazán voltak fogadó készek. Mindezek mellett eredményesnek minősíthető a projekt, részben a fentebb vázolt szűrések megvalósulása okán, másrészt ha kisebb mértékben is, de nőtt a véradók száma, ha a bázisadatokat vesszük alapul. Különösen igaz ez az első véradók vonatkozásában.
3
PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ
Összköltség:
Igényelt támogatás:
Önerő:
Felvett előleg:
2.046.000,-
2.046.000,-
0
511.500,-
Számlaösszesítő: Számla azonosító
Számla kelte
Elszámolható nettó költség (Ft)
ÁFA (Ft)
Elszámolható bruttó költség (Ft)
Támogatás (Ft)
K113-01702
2013.08.05.
1.467.148,-
0
1.467.148,-
1.467.148,-
K313/2013
2013.11.18.
325.000,-
0
325.000,-
325.000,-
1122/2013
2013.10.31.
253.852,-
0
253.852,-
253.852,-
2.046.000,-
0
2.046.000,-
2.046.000,-
Összesen:
4
KIFIZETÉSI KÉRELEM
A Címzett neve: A „mini-projekt” azonosító száma: Bankszámlaszám:
Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete DAOP-5.1.2/C-09-2f-2012-0001 1160-147/2013. 10402506 -25012833-00000000
Előleg elszámolás: A benyújtott pénzügyi beszámoló és a másolatban benyújtott számlák és egyéb, elszámolást alátámasztó dokumentumok alapján 511.500,-Ft-ot, azaz ötszáztizenegyezer-ötszáz 00/100 forintot a támogatási előleg terhére kívánok elszámolni.
A benyújtott pénzügyi beszámoló és a másolatban benyújtott számlák és egyéb, elszámolást alátámasztó dokumentumok alapján 1.534.500,-Ft, azaz egymillióötszázharmincnégyezer-ötszáz 00/100 forint támogatás kifizetését kérem fenti bankszámlára.
Dr. Horváth László Képviselő
Címzett Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete 6000 Kecskemét, Rávágy tér 5.
Dátum:
Kecskemét,
2014. február 14.
5