Tandari Éva
„És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett…” (1 Móz. 1.2) I. kötet
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Nem véletlen drága Gyermekeim, hogy a most következő munkánknak meghagytuk a gép által „véletlenül” elmentett kezdő sort főcímnek is: „És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett…” (1 Móz. 1.2) Hogy mit takar e mondat, s hogy miért épp ezzel kezdem meg mondandómat, bizonnyal rájöttök, ha eszetekbe idézitek az előző könyvet: A MAG-okhoz írott kis sorozatunk negyedik kötetét, valamint annak befejező, s három, egymást követő, többek által is feltett kérdésre épült részét, valamint azt is, hogy a „Pártus legendára” alig tértem rá: épp csak érintettem a kérdést, s már tovább is léptem a „Da Vinci kód” és a „Júdás evangéliuma” magyarázatára, majd még a Magdalai Máriával kapcsolatos írások magyarázatára is. Amiként e kötet címének megválasztása is olyan „véletlen” volt, amely egyáltalán nem volt véletlen, a „Pártus legenda” kérdésének kibontatlan maradása is efféle szándékolt „véletlen” volt: a kérdés ugyanis sokkal fontosabb, és sokkal messzebbre nyúlik is vissza annak magyarázata, semmint gondolnátok, amiként ama írás veszélye is nagyobb, mint azt akárcsak elképzelni is képesek volnátok, hisz egy egész ifjú nemzedék, s még a már Valós Úton járók is megtéveszthetőek az ilyes tévtanok alapján, hisz az ember, mint testi lény még nem, vagy csak nehezen hiszi el: van, (pontosabban volt, lehetett már kétezer évvel a ti jelennek megélt korotok előtt) egyáltalán olyan EMBER, Aki mindeneknél nagyobb és hatalmasabb volt, s aki felvállalta mégis a szegények, a lenézettek életét, megszületett egy egyszerű istállóban, felnövekedett, mint bármely más ember-gyermek, majd az Atyának Szavait hirdette, s végül a Keresztet is felvállalta, tehát egy olyan Utat mutatott, amelyet egy szemvillanásnyi idő alatt megváltoztathatott volna a maga számára, hogy a nyomor, a szenvedések, a számkivetettség (a hajléktalanság) helyett az emberi mértékkel mért gazdagság, tisztelet, és a legtökéletesebb létbiztonság elérésére törekedjék. Nehezen hiszi el a földnek lakója, hogy Az, aki mindent megtehetett volna, s megtehetne ma is: mindenkor, Öröktől fogva s Örökkön, hisz mindennel bír, mert mindenek Tőle vagynak: kész és képes is volt mégis, Igaz Hatalma ellenére, annak tökéletes tudatában, ám azt teljességgel félrevetve kiszolgáltatni magát az emberi vadságnak és vakságnak, az emberi kegyetlenségnek és ridegségnek, a törtető és harácsoló, és mindig mást, mindig többet és többet akaró önzésnek és keménységnek… Nem hiszi a földnek népe: nem hitte akkor sem, és nem képes elhinni teljességgel mindmáig, hogy a Végtelen Szeretet alávetette magát, és Áldozatul adta magát, a gyűlölet zsoldosainak kezébe adva Életét: s nem csak akkor, amikor már a Kereszt alatt állott, de már annál lényegesen előbb: az ÚT Kezdete előtt, s már még annál is korábban: a Teremtés kezdete előtt… Nem hiszi: nem hiszik teközületek, a Föld színén Úton járók közül sokan még ma sem, mert képtelenek elhinni, s valóban felmérni és megérteni, hogy ez igaz, hogy ez lehetséges volt, mert nem érzitek és nem értitek az Isten Igaz Szeretetét, annak hatalmasságát, s nem értitek ekként annak valós mibenlétét sem. Pedig kezdettől, s már annál is korábban: a Kezdetek előttől ekként volt ez, amiként ma is ekként van, s ahhoz, hogy ezt valóságosan is bebizonyítsuk, elégséges csak a Föld nevű bolygó teljes Történelmét (nem földi – emberi értelemben, vagy nem teljességgel csak abban az értelemben vett, általatok is ismert történelmét) megvizsgálnunk, amely Történelem éppen hogy e mondat Valóságában vette kezdetét egykoron: „…és az Istennek Lelke lebeg vala a Vizek felett.” Talán rájöttetek, és igazatok van, ha arra gondoltok: e könyv célja (legalábbis részben) azok megcáfolása, akik azt hirdetik fennhangon, hogy az Úr nem mint a zsidó nép gyermeke, hanem mint pártus hercegi gyermek látta meg a napot… Ezen felül és ezen túl azokat is igyekszem majd megcáfolni, akik azt igyekeznek elhitetni (mert bizony, már ilyes „tanítások” is szárnyra keltek!!), hogy „a ti kicsiny Világotokban megannyi Univerzális térben, tehát a Naprendszerek mindegyikében volt egy-egy megváltó”, akik az ÚR KRISZTUSHOZ, A FIÚ ISTENHEZ hasonlatos Feladatot végeztek be, ki-ki a maga galaxisában… Tudom, hogy ez utóbbi szinte mosolyogni valóan hangzik, hisz hát hol is bírhatott, vagy hol is bírhatna valaha is Teremtmény olyan Erővel, amellyel az ÚR KRISZTUS bírt?
2
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet S ha az Elsődök közül bárki is felvállalhatta volna ugyanazt a mindennél hatalmasabb KÜLDETÉST, amellyel A FIÚ ISTEN a Föld színére érkezett: minek volt szükség arra egyáltalán, hogy maga ISTENNEK EGYSZÜLÖTT FIA szálljon alá a Teremtő EGYSÉGBŐL?! Ha e nagyon is egyszerű és logikus kérdéseken egy picit is elgondolkodott volna azon hamis „közlések” leírója, maga is megmosolyogja önmagát e képtelen gondolatért, de sajnos nem gondolkodott el, amiként mások sem, így bizony sokan hitelt adtak e képtelenségnek, csak úgy, ahogy szinte minden más effélének is, hisz sokak számára nem AZ IGAZSÁG a fontos, csupán a szenzáció… Tudom azt is: a TISZTASÁGNAK nem kell bizonyítania, hogy Ő A TISZTASÁG… – és kell mégis, hogy akinek szeme tisztátalanná lett, annak látását megtisztíthassuk, hogy végre Látóvá legyen a szó nem földi, s még csak nem is az általatok is ismert, magasabb rendű értelemben, nem akként, hogy a Szellemvilágot láthassa, de legalább az IGAZSÁGOT, hogy felismerhesse ezen IGAZSÁG ragyogó Fényében önmagát, a saját szerepét, vagy inkább feladatát e Föld színén, éspedig abban az emberi testben, amelyben Utat vállalnia engedett néki A Kegyelem Áldott Krisztusa, AKI ÚT, AZ IGAZSÁG, ÉS AZ ÉLET… Tudom azt is: akik e „tant” elhinteni igyekeztek, akként igyekeznek tévelygő eszméiket magyarázni, hogy az ÚR nem ISTEN, nem a TEREMTŐ EGYSÉG része, nem az Atya FIÚ aspektusa: az Atya által teremtett Elsődök közül az első, vagyis teremtmény ő maga is, mintha nem értenék teljességgel az ÚR egyes Közléseit, amelyeket Önmagáról adott mint Igaz Kinyilatkoztatást, amelyet már azok elhangzása előtt jóval alátámaszt János is, amidőn e szavakat mondja: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. (Ján. 1.1) Ezek után ekként folytatja, már az 1.14-es versben: „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” Ugyanezt igen röviden és egyértelműen ekként mondta el maga AZ ÚR: „Ján. 10.30 Én és az Atya egy vagyunk.” „Ján. 14.9 …aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” — S hogy a félreértések teljességgel elkerülhetőek legyenek, vegyünk ismét két korábbi verset is Jánostól: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;” (Ján. 1,3-4) És ismételjük is el e fentebbi idézetet, de már akként, amiként azt az ÚR mondotta: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni. (Mát. 11.27) * S most lépjünk vissza ahhoz a kérdéshez: vajon valóban a zsidó nép volt-e a Kiválasztott, amelyben A MESSIÁS meg kellett szülessen? E kérdés viszont szorosan összefügg egy másik kérdéssel: miért, hogy épp a Föld nevű bolygó volt az a ti kicsiny „világmindenségtekben” a (számotokra) végtelen sokaságú bolygó közül, amelyen A MESSIÁS megszületett, hogy A MEGVÁLTÁS MŰVÉT bevégezze mindenekért? * Hogy teljességgel tisztán láttathassuk: miként készítette elő Isten a Földet, majd a Föld egyik Kiválasztott Népét arra, hogy ez is és az is alkalmassá legyen A FIÚ ISTEN fogadására, szükséges, hogy az Ószövetségig, éspedig a Teremtés történetéig nyúljunk vissza. Ekként elsősorban annak, tehát a Mózes első könyvében lejegyzett Teremtéstörténetnek néhány versét fogjuk átemelni, hogy alaposabban megvizsgáljuk azokat, hogy fényt derítsünk elsőként arra a kérdésre: bizonyítható-e, hogy a Föld az egyetlen Kiemelt szintű bolygó, s ha igen, miként maradt ennek ténye reátok az évezredek távolából mint 3
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Szellem-ismereti örökség. Majd arra a kérdésre is megkeressük a választ: létező valóság-e az, hogy még a Föld nevű bolygón is egyetlen (s még csak nem is a leghatalmasabb, nem a legerősebb, sőt: egy bizonyos – spirituális – értelmezés szerint még csak nem is a leginkább fejlett) nép volt ama Kiválasztott. Ez utóbbira sem véletlen tértem ki a zárójelbe tett részben oly kimerítő alapossággal, hisz talán különös lehet számotokra, hogy nem az egyiptomiak, vagy a Szellemi Örökségek egy jelentős részét mindmáig őriző Ó-ind népek valamelyike (holott a ti – emberi – logikátok szerint ez volna az érthetőbb s tán az elfogadhatóbb is), hanem a zsidó nép lett az Isten által kezdettől kiválasztott nép. Ám hogy ez nem így van, hogy nem „véletlenszerű” volt a választás, arra maga az Ószövetség is bizonyíték, s mert az, mi meg fogjuk keresni, és meg is fogjuk mutatni azokat a részeket, amelyek a zsidó nép kiválasztott voltát igazolják, mielőtt azt is igyekszünk a Teremtés történeten keresztül, s az Ószövetségen keresztül (legalább részben) megmutatni: hol, és miképpen lettek elrejtve lényegében ugyanazok a Bölcsességek, amelyekkel az egyiptomiak, s az Ó-ind népek is bírtak – bírnak. Igaz: ezek egy része valóban a fáraó leánya mellett váltak Mózes tudati elemeivé: ám senki sem bonthat ki magában valamit, ha az eredendően, tehát mint Szellemi Kincs nincs meg benne magában is, még ha elolvassa, és megjegyzi is, hisz sem megérteni, sem pedig gyakorlattá változtatni, a mindennapi életben használni nem lesz képes a csakis elméleti ismereti elemeket! * Elsősorban nézzük tehát a Föld, s a nép Kiválasztott voltát igazoló verseket. Ehhez a Mózes első könyvének egyes verseit vesszük szemügyre akként, hogy ahol a szöveg megengedi, egybe is vonunk egynémely verset, ám másokat külön vizsgálunk meg, hogy teljességgel értsétek, amit elétek kívánunk tárni. „1 Móz. 1.1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” — Bár e vers még nem a minket érdeklő témához kapcsolódik, vagy inkább fogalmazzunk akként: nem csak ahhoz, de lényegében a teljes bukás-történetet magában foglalja, és nem csak egyféle értelme van! Először is lépjünk egy egészen picit tovább, hogy értsétek a Föld, az Élet és az ember közti kapcsolatot. Ennek érdekében vegyük azt alapul, hogy (amiként azt már korábban is leírtuk, s nem csak mi: a ti Biblia-kutatóitok és nyelvészeitek is!) a héber eredetiben az Ádám név az adama szóból eredeztethető,amelynek jelentése: Föld, míg az Éva a havva, vagyis az Élet szóból származik. Ez viszont azt is jelenti, hogy amikor a szimbolikusan ábrázolt emberpárról olvastok, ténylegesen is csak vélitek, hogy arról, tehát egy emberpárról olvastok: de ez nem ekként van (és aki a genetikában csak egy picikét is jártas, érzi: nem is lehetne ekként!): magát a földi élet kezdetét mutatja meg Mózesen keresztül a Közlő Testvér! A Föld mint fizikai képződmény, előbb volt, semmint hogy megjelent volna azon az Élet – bukkant fel munkatársam gondolatai közt, s ebben fizikai értelemben igaza is van: de valóban csak fizikai, s nem Szellemtani értelemben! A Föld mint minden más Kozmikus képződmény lényegét tekintve besűrűsödött Teremtő Energia elemekből áll: márpedig minden egyes Teremtő Energia-elem élő, mert A Teremtőből eredeztetik, Aki MAGA AZ ÉLET! És mégis különös dolog volna azt állítani, hogy a Föld a tiszta Teremtő Erő-elemekből áll: márpedig Mózes szavai nyomán, amelyek szerint: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” – erre lehetne következtetni! Ám mert hogy ez mégsem egészen ekként van, bontsuk ki e kérdést is alaposabban. A Teremtéshez, ahhoz tehát, hogy bármit is létrehozzon bárki a Végtelen Mindenség bármely pontján és az Örökkévalóságban bármikor, anyag kell. Igen ám, de ahhoz, hogy Föld legyen, és a Föld teste körül „ég”, tehát más és más légköri gyűrűk, amelyek, ha nem is szilárd, de légnemű állapotban ismét csak anyag-elemekből, más és más fizikai atomokból állnak, lehetetlenség lett volna a Teremtőnek a maga megszokott formájában használni az „anyagot”, hisz Ő mindenkor a Tökéletes Tisztaságú és legmagasabb rendű Erőből: Önnön Isten-tudatának Erejéből merítve Alkotott és Teremtett meg mindent! 4
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Azt viszont egy nem mondhatná közületek, hogy a Föld, vagy a Kozmikus Terek bármely bolygója, csillaga, Napja és Holdja, vagy bármi, ami a ti kis Univerzumotokban van, az Ős-tisztaságú Isten-erőből állna, még akkor sem, ha végső soron mégiscsak abból áll minden: de már a ti Világaitokban és Világképzeteitekben (tehát az asztrális Világ-képzetekben) semmi sem áll, mert nem is állhatna az Őstisztaságú Teremtő Erőből, hiszen ha abból állna, a Mennyei Szintek részét képezné. A Teremtő tehát, amikor a kezdeti káoszban és a káoszból megfogalmazta a Rendet, s megteremtette a bolygókat s a Csillagokat (stb.), nem a maga Ős-tisztaságú Erejét használta: viszont Benne és számára mindenkor csak az: a Tökéletes Tisztaságú Isten-erő létezett. Ekként viszont egy nem létező erőt kellett volna megmozdítson Akarata révén, és annak elemeiből kellett volna megfogalmazza, megteremtse azt, ami addig szintén nem létezett, vagyis a ti Világaitokat. De hogyan lehetséges nem létező Erő-elemekből bármit is teremteni? — Sehogyan! Márpedig ha sehogyan, akkor mégiscsak kellett legyen valamiféle erő, amelyből a Teremtő a ti Világaitokat és azok megannyi bolygóját megteremtette, s mert amiként az imént mondtam: azok a Világok, és azok a bolygók korántsem az Ős-tisztaságú Istenerőből állnak, hisz nem a Mennyei Szintekhez tartoznak, az az Erő már el kellett térjen az Ős-tisztaságú Erőtől. Más kellett legyen, s mert azok a Világok és bolygóik nem érik el azt a tisztasági szintet, hogy a mennyei Birodalom részei lehetnének, az anyag, amelyből állnak, sem lehet a Tökéletes Teremtő Erő: márpedig Teremtőnk csak Tökéletes elemeket, s azokból tökéletes Mennyei Világokat teremtett, amiként e Tökéletes Teremtő Erőből fogalmazta meg megannyi Teremtményét is… – és valaki, vagy valakik mégiscsak meg kellett fogalmazzák azt a tökéletestől már eltérő, és mindinkább eltérő Erőt, amelyből az általatok: bukott Szellemi lények által lakott Világok és azok bolygói állnak. S ez a valaki – ezek a valakik ti magatok: az Őstisztaságú gondolati – akarati és érzelmi síkról eltávozott Teremtmények voltatok. A történés további részét, tehát az Őstisztaságú Teremtő Elemekből megfogalmazott, azaz Egységbe rendezett, s az Atya által LÉT szintre emelt Szellemek által megfogalmazott ÉN-képek lefelé vezető Útját, s az általuk megfogalmazott Erő-elemek keletkezését, annak tényleges történetét már több ízben elétek tártam, s most nem is az a célom, hogy a már elmondottakat elismételjem, csak azt akartam érzékeltetni és megmutatni: milyen Erőből és milyen „anyagból” Teremtette Istenünk a Földet s az eget. * Annak, hogy Mózes első könyvének mindjárt a legelső versében a Föld neveztetik meg, nem csak az az oka, hogy a Föld színén élőknek írattatott. Az is, s ez természetes, de… – de vajon miért nem a Napot jelöli meg Mózes, hisz az, mint magasabb rezgésszintű Energiákból álló Égitest, lényegesen korábban létezett, mint a Föld, amely meglehetősen rétegezett, s megannyi Fény-kör, s azok mindahány Fény-ívének Energiáit magában hordozza? Az viszont, hogy a Nap nélkül a Föld sem létezhetne, legalábbis nem volna az, ami, tény: magatok is tudjátok, hogy a Nap vonja magához az égitestek mindegyikét, amelyek a Nap körül állnak pályára: vagyis Nap nélkül egyszerűen nem léteznek, nem lesznek azzá, amik, megmaradnak hideg és élettelen Csillagnak, vagy a Kozmikus Térben száguldanának mindaddig, míg… – míg valamely Nap vonzáskörébe nem érnek. Vagyis a jelenség mindenképp be kell következzék ahhoz, hogy egy-egy bolygó kialakuljon, s ahhoz, hogy azon bármiféle Élet létezzen, bizony sok-sok évmilliárdos eltérés kell legyen a Nap és a körötte pályára állt bolygók születése közt. Egyszerű kozmológia, csillagászat, viszont annak, hogy ezt a Mózes által is tudott tényt a könyv megírásánál Mózes egyszerűen figyelmen kívül hagyta, meg kellett legyen a maga oka. (Ezzel a fordított sorrendiséggel későbben is találkozunk majd, s akkor ismét fel fogom hívni rá a figyelmeteket, mert egyáltalán nem mellékes: ám most még térjünk vissza iménti témánkhoz…) Márpedig az is tény, hogy Mózes tudta a Kozmikus tér Törvényeit és törvényszerűségeit, hisz a fáraó leánya mellett ezt, s még ennél sokkalta több mindent is megtanult, sok olyasmit is, ami még az atlantiszi Szellemi Örökség részét képezte, amely Szellemi Örökség, ha már csak részeiben is, de megmaradt az egyiptomi papság ismeretei közt. Igaz, hogy ezen ismereteket csak a kiváltságosak ismerhették meg: de 5
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet hát Mózes, mint a fáraó lányának kegyeltje, mondhatnám azt is: fogadott fia mi lett volna egyéb, ha nem épp ezen kiváltságosak egyike?! Ő tehát mindenképp illetékes és jogosult volt gyámola révén a Bölcsességek mindösszességének megszerzésére, s mert igen eleven értelmű gyermek volt, azok többségét már kora gyermeksége alatt magáénak tudhatta. Ekként viszont kizárt lett volna, hogy ne tudja a bolygók születésének Törvényét is: tudta, ám annak, hogy mégis megfordította a sorrendet, más valami állt a hátterében, éspedig az, hogy az a Szellem-testvér, aki néki az Üzeneteket leközvetítette, más rendszer szerint rangsorolt: s elsőként az egyetlen olyan Égitest születését íratta le Mózessel, amely valaki Szellemi Személy oltalma alatt áll, tehát a ti kicsiny mindenség-morzsátok egyetlen „Szellemesült bolygóját” emelte az első helyre: s azt követően íratta csak le a Nap és a Hold, e két, Szellemi erővel nem bíró bolygó születését, mintha a Föld léte korábban fogalmazódott volna meg Isten Teremtő Terveiben, mint a többi égitest léte: és ez ekként is volt! A Föld kezdettől, s már annál is korábban jelen volt a Teremtő Tervben, hisz jelen volt a kezdetek előttől maga A Teremtő Tervben — maga Megváltás is!! A Föld tehát mint a Megváltás színhelyéül kiválasztott pont szerepelt az Isteni Tervben, s ekként az egyetlen kiválasztott bolygó a Naprendszerek mindegyikében. Épp úgy kiválasztott bolygó volt, amiként kiválasztott Szellemi személyek voltak azok, akik a Föld oltalmazóivá lehettek, tehát a Föld Szelleme, és a Szellemi Őrizők vezetője, akit ti mint Micháel testvért ismertek és szólíttok meg esetenként. A bukás mint lehetséges történés volt ismert Istenünk előtt: ekként a Föld szerepe is, és Micháel, s az ő duális társának szerepe is csak mint lehetséges Feladat, vagy inkább önkéntes áldozatvállalás szerepelt ugyanabban az Isteni Tervben: de szerepelt, amiként szerepelt már kezdettől a kiválasztott nép is: ismét csak ekként, tehát mint egy bekövetkezhető történés lehetséges állomása, egy olyan történésé, amely lehetséges volt, de nem volt kötelező, tehát mint tény, mint előre elrendelt esemény nem volt Isten Akaratában, ha Bölcsessége révén a Teremtés kezdete előttől tudott volt is Előtte, amiként tudott volt és tudott is marad mindenkor minden egyes Teremtmény megannyi lehetséges cselekedete, s azon cselekedetek kimenetele is, legyen az a Teremtmény a Mennyei szintek valamelyikének lakója, vagy a ti kicsiny-ded „mindenségtek” bármely pontján Úton járó, s valamely, a magát a legalsó Mennyei szinten elfedett Teremtmény, azaz Szellem önmagáról megfogalmazott ÉN-képe, vagy annak alsóbb rendű követei: az ÉN-fél, vagy annak Én-része. Egyszerűbben azt is mondhatnám: legyen közületek bárki, minden lehetséges cselekvésteket, s még azok kimenetelét is tudja Istenünk: s ez így is van, amiként az is úgy van, hogy egyetlen esetben sem Ő határozza meg, mely esetben miként cselekedjetek: azt már ti magatok kell eldöntsétek, hogy a számtalan lehetséges irány közül mely irányt választjátok, ti, akik viszont nem, vagy csak ritkán tudhatjátok előre, mi lesz valamely döntéstek hosszú távú következménye, hisz nem láttok előre a Jövőbe, azt pedig, hogy mely döntésnek milyen eredménye lesz Szellemi értelemben véve, még kevésbé lehettek képesek felmérni, mert nincs rálátástok az Életfilmjeitekre, ha a spirituális asztrológia segítségetekre lehet abban (és volna is, ha hajlandóak volnátok azt értelemszerűen arra használni, amire adatott!), hogy megtudjátok: mely negatív erőket vontátok magatokhoz, hogy megtisztítsátok, s mely pozitív erőket, hogy még inkább erősítsétek azokat magatokban, de már nem csak földi, azaz ember-énjeitekben, hanem annak révén önnön valós, tehát Szellemi Én-eitekben, bár még csupán az ÉN-felet értvén a Szellem szó alatt. * A Föld tehát, mint kiemelt bolygó szerepelt Isten terveiben: bár Mózes már csak az első emberiség bukása után „ismét megszülető” Föld kiformálódását írhatta le, s ez még akkor is így van, ha a Közlő Testvér helyenként olyan információkat is beleszőtt mondandójába, amelyek (mint például az egyes szereplők életéveinek száma, amelynek kérdésére még vissza kívánok térni későbben!) az első emberiségre utalnak! Mózes tehát nem a Földnek mint más és más rezgésszintű Energia-elemekből álló Égitestnek: már csak mint a ti második emberiségeteknek későbben élőhelyül szolgáló bolygónak a születését mondja el, mindjárt a második mondatban megmutatva azt is: miként jelölte meg magának Isten az Egyetlen bolygót, amelyet kiválasztott: 6
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet „A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” (1 Móz. 1.2) E vers már nyíltan megmutatja: mielőtt még az Élet bármely formája létezhetett volna a Föld színén, az Istennek Lelke, tehát Istennek mindenek iránt való Örök Szeretete lebegett a vizek felett, az a Szeretet, amely a megbocsájtást, s ekként a Megváltást adta mindeneknek. A Föld tehát, s ezt nem árt, ha megismételjük: kezdettől, s már annál is előbb: a kezdetek előttől, még az első emberiség kialakulása előttől kiválasztott bolygó volt! Annál is inkább, hisz a víz, mint elem már az első emberiség idején is létező valóság volt: s a vízben AZ ÁLDOTT ÚR ISTENI engramja volt, van és lesz is mindaddig, míg víz egyáltalán létezik! A víz az összekötő elem, amelynek révén minden egyes Úton járó Szellemi Követ által lakott bolygó, és megannyi bolygó-lakó is részévé lett A KEGYELEMNEK (hisz a fizikai testek, még a legerősebben besűrűsödött energia-elemekből állók is!) tartalmaznak vizet, s a testekben lévő víz csak úgy bír az Isteni engrammal, és ugyanígy igaz az is, hogy a még meg sem fogalmazódott testek fölött is mindenkor és mindenhol ott lebeg az Istennek Lelke, azaz az Istennek Szent Szeretete, s épp azért, mert azon „vizek” is hozzá soroltatnak a kijelentéshez: „a vizek felett”! Nem véletlen, hogy Mózes ez esetben sem jelölte meg: mely „vizek” felett: csak azt, hogy a vizek felett! És most térjünk vissza ismét a kiinduló ponthoz: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” Mit ért vajon a Közlő Testvér a „kezdetben” szó alatt? Minek a kezdetére akar utalni? Havva: vagyis az Élet már lényegesen korábban létezett, semmint a bukás egyáltalán bekövetkezett volna, hisz Öröktől fogva van, mert Örökkön VAN az ISTEN, AKI AZ ÉLET. Azt mondtam: Isten, AKI AZ ÉLET: vagyis a havva! E szó, e kifejezés tehát szintén öröktől, és örökkön VAN, amiként ez logikusan következik magából a szóból, az elnevezésből. De ha ez ekként van, vajon honnan eredeztethető, miből származik, és főként: mit jelent a másik szó: adama, vagyis Föld? Ha az ÉLET, vagyis maga ISTEN öröktől és örökkön VAN, Öröktől és örökkön VAN A SZERETET is, mert A SZERETET is maga ISTEN, mert ISTEN legbenső, azaz ISTENI LÉNYEGE éppen hogy A SZERETET: A LÉLEK… - gondolkodtatok-e már azon: miért nevezitek ti magatok is, de még az Isten létét sem elfogadó Testvéreink is úgy a magatok bolygóját: Föld-Anyácska? Amiként most munkatársam gondolja, bizony: az akként is van, és a FÖLD szó az ANYA szóból ered: nem földi, tehát nem emberi, de Isteni értelem szerint! Isten Szeretete, és Isten anya-aspektusa nyilvánul meg a Földben: az Életet adó, örökkön gondoskodó, tápláló, ringató és oltalmazó Szeretet: s mert e SZERETET, tehát a LÉLEK a TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom ISTEN-SZEMÉLYÉNEK legbenső LÉT-LÉNYEGE, nyugodt szívvel mondhatom azt is: a FÖLD (s itt most úgy a szót, mint magát a Földtestet kell értsétek) a TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom ISTEN-SZEMÉLYÉ-NEK SZERETETMEGNYILATKOZÁSA! Nem véletlen, hogy mindenegyes, a bukás bűnében részessé lett Szellem Úton járó Szellemi Követe a Föld színén tehet vizsgát mindabból, amit más és más bolygók színén megtanult, amiként az sem véletlen, hogy a Föld az ismét csak egyetlen olyan bolygó, amelynek „testén” minden egyes Fény-tartományban van ÉLET, hogy minden egyes szint Lakói a maguk tényleges Ébredtségi szintjének megfelelő Fény-tartományban juthassanak túl azokon a bizonyos vizsgákon, amely persze csak a ti Fény-tartományotokban olyan, amilyen: a magasabb rezgéstartományba, azaz a magasabb Fénytartományokba emelkedettek már csak a más bolygókon megszerzett Bölcsességek kibontásának valós képességéről tesznek bizonyságot, s ha csak részben is, de már az adott Út során készülhetnek a következő Felismerés, tehát a következő szint eléréséhez szükséges Bölcsességelem megszerzésére, éspedig akként, hogy rálátást nyernek, és mindinkább meg is értik azon Bölcsességelemeket, amelyek valamely vélük együtt Úton járó Testvér „vizsgakérdései” voltak. Az eddigieket összefoglalva röviden azt mondhatjuk tehát: amiként öröktől VAN az ÉLET, akként van öröktől a Föld is, mert Öröktől van ISTEN, AKI az ÉLET, és Öröktől van A SZERETET, amely az ISTENI EGYSÉG legbenső Isteni Jellemzője.
7
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Minden, ami van, ISTENTŐL van, s mert Ő egyedül A VAN, a Végtelen Mindenség, minden, ami van, Benne, de BELŐLE IS SZÁRMAZIK, mert ténylegesen ezt jelenti az oly gyakran használt szó-pár: MINDEN a MINDENBEN. Ő minden – ÖNMAGÁBAN, mert Rajta kívüli állapot nincs, nem létezik, hisz Ő MAGA A VÉGTELEN ÖRÖK MINDENSÉG! Amikor tehát azt mondja Mózes: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” – már az ATYA Önkinyilatkoztatását is kell értsétek e kifejezés alatt, azt a hatalmas PILLANATOT, amikor Kinyilatkozta Önmagáról: VAGYOK! EZ volt A KEZDET: a Föld, mint fizikai képződmény megfogalmazódása csak a része, annak egyenes velejárója, mintegy: következménye volt e Kezdetnek, mert az Atya Önkinyilatkoztatása egyben a legmagasabb rendű SZERETET megnyilvánulása is volt, amely Szeretet megnyilvánulásának Isten-ereje A FIÚ, AKI az ATYA Önmagáról megfogalmazott Kinyilatkozásának EREJE: s éppen ezért, mert e leghatalmasabb ISTENI SZERETET EREJE A FIÚ, adta Kezébe az Atya mindazt, amit csak A FIÚ: A Leghatalmasabb SZERETET Szülötte viselhet és végezhet el, s ez A TEREMTÉS, A MEGVÁLTÁS és A MEGDICSŐÜLÉS. – A bolygó születésének további mozzanatait már gyors egymásutánban írta le Mózes, egy-egy „napot” jelölve meg az egymást követő események bekövetkeztének időpontjául, azt viszont ismét nem tette hozzá: nem az ember által egy napnak ismert idő-egységet kell értsétek egy-egy nap alatt: egy-egy Teremtő Korszakot, amelynek időtartamát nem tudhatjátok, hisz nem véletlen mondjátok ti magatok is: Istennél egy nap olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő; csak mint egy nap. Minthogy az Idő csak mint fogalom, s nem mint Valóság-elem létezik a Valóság értelmében, lényegét tekintve csak átvitt értelemben van mondandója az időegység megnevezésével Mózesnek is, aki azt akarta ezzel érzékeltetni: amiként ti könnyen, szinte játszva oldotok meg egy-egy kisebb, emberi erőt igénylő feladatot, akként Teremtette meg Isten a káoszban a Rendet, s akként teremtette meg ismét a „halottá lett” bolygón azokat az életfeltételeket, amelyek már az alsóbbrendű Fény-tartományban Útnak induló Élet alapfeltételeit hordozták. Ám ezen felül és ezen túl is tapasztalhatjátok a későbbiekben ezt az Idővel való „játékot”. Talán egy nincs köztetek, aki igazán tudná: miként volt lehetséges, vagy miként kell értelmezzétek az egyes Ó-szövetségi személyek életkorára vonatkozó adatokat. Megmondom: sehogy! A ti Tér-Idő síkotok értelmében legalábbis sehogy… Nem véletlen, hogy máig nem sikerült rábukkannotok: milyen „naptár szerint” számította Mózes, s milyen „naptár szerint” maradt meg a szájhagyományokban megőrzött, korai ősök életkorára vonatkozó adatok sokasága. A magasabb Fénykörben lévő Föld színén még valóban hosszabb időt érhettek meg az Úton járó Testvérek egy bizonyos értelemben! Ugyanis ha az általuk fizikai síkon töltött időt belehelyeznénk a ti Fény-ívetek Tér-Idő rendszerébe, az ő egyetlen esztendejük körülbelül három és fél esztendőt adna ki, ami érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy az első emberiség Történelme még a negyedik Fénykörben játszódott. Ezen kívül is lényegesen hosszabb életutat járhattak végig (amint azt az atlantisziakról – az Ószövetségben „óriásoknak” vagy „isteneknek” nevezett Úton járókról – adott információkban is olvashattátok), hisz a köröttük lévő közeg, tehát a Föld-test és annak megannyi légköri rétrege, valamint a Föld-testet körülölelő Kozmikus gyűrű, de a saját tudati-akarati energiáik is hasonlíthatatlanul tisztábbak voltak, ezenkívül két Nap árasztotta testeikbe a maga energiáját. S ők még nem fizikai élelmet fogyasztottak: a prána energia táplálta őket, bár később (az adott Fény-ív egy alsóbb rendű tartományában) a magukhoz, pontosabban magukba, testeikbe vonzott energia kevésnek bizonyult, s akkortól gondolati-akarati úton fogalmazták meg táplálékukat. Ez tehát a Mózes által jegyzett, hihetetlenül hosszú életutak egyik magyarázata: de tényleg csak az egyik, s mert ez ekként van, szükséges, hogy a másik okot is megvizsgáljuk. Ám egy kissé tán ismét eltértünk az eredeti témától, így most térjünk is vissza a Föld fizikai értelemben vett „születéséhez”, s a fentebbi kérdést már majd később vesszük ismét sorra, mert nagyon is fontos és érdekes… * Lényegében maga a „Teremtés”, a Kozmikus terek, s a Föld-test, valamint a Föld körüli légköri gyűrűk létrehozatala az első emberiség létbelépése előtt megtörtént, és ez is természetes és logikus. Az viszont 8
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet talán kevésbé tűnik számotokra logikusnak, hogy a Szellemi burok akkor és ott még nem ölelte körül a Föld-testet: pedig ez is igaz! A lefelé vezető ágban járó bolygó még csakúgy Energia-köpenyt viselt, mint ma bármely más bolygó, s ennek oka az, hogy még nem merült alá abba a rezgéstartományba, amely a Föld-testben lévő, s a Föld körüli, magasabb rendű energiákat veszélyeztette volna, vagyis még Satana sem bírt fölötte olyan hatalommal, amellyel ma bír, amiként ezt is tapasztalhatjátok a magatok mindennapjaiban, ha nem is teljességgel a Föld-testet: csupán a magatok életét figyelitek is. A Föld-test egyes, számotokra kellemetlen vagy akár már tragikus megmozdulásai és történései ugyanis nem, vagy nem kizárólag és nem teljességgel „írhatóak” Satana és csatlósai „számlájára” még akkor sem, ha a legdurvább „emberi” cselekedetek hátterében minden esetben ők állnak. Amit ma meg kell tapasztalnotok (s még a Holnapok során is, amiként azt az ÚR is előre megmondotta), részben a Föld-test öntisztító törekvése, részben pedig a ti második emberiségetek múltbéli és jelen milyenségének visszahatása. Igaz: e kettő egyáltalán nem választható külön, hisz a Föld-testben s a Föld légköri gyűrűiben, valamint a Kozmikus Erő-gyűrűben éppen hogy az emberi energiák csapódtak le: azok köszönnek vissza ma, s még a Holnapok során is, hisz amiként mondtam, a Föld Szellemi burka, amely mára csaknem teljességgel elérte a Felemeltetéshez szükséges rezgésszintet, már nem szívja magába, de visszaveri mindazt a negatív energiát, amit a Földlakók összessége megfogalmaz. Ahhoz viszont, hogy az ÚR Útja valósággá lehessen, bizonyos értelemben kellett, hogy a Föld olyan Mélység-szintre ereszkedjék alá, amelyen végül is megállapodott, vagyis az első és a második Fény-kör határáig, hisz Satana a maga csatlósaival mindenkor egyetlen szinttel, tehát egy Fénykörrel járt lejjebb, mint az őt követő Szellemi Követek mindösszessége. Igaz: ezt követően tovább mélyítette a maga anti-energiákból álló birodalmát, de azt már nem mélyíthette akként, amiként tette azt korábban: már nem egy-egy szinttel ereszkedett lejjebb, hanem a már elért mélységszintet sűrítette be még inkább, fogalmazzunk akként: magát a már meglévő szintet hatványozva önmagában. Hogy is fogalmazzak, hogy érthető legyen…? Ha egymás alá több, mind kisebb és kisebb kört rajzoltok, végül elérkeztek a ponthoz: ezen belül már csak a mind kisebb és kisebb pontok lerajzolására nyílik lehetőségetek, ami által viszont a pont közepe lényegesen sötétebbé válik mint annak széle, így még akkor is lesz eltérés magában a pontban, ha az csupán egyetlen pont a legkisebb körből szemlélve és ahhoz viszonyítva. Satana célja és terve az volt, hogy a Teremtő Világának, tehát a Végtelen Mindenségnek a tökéletes ellentét-párját fogalmazza meg. A Teremtő önmagában hatványozódik és Önnön Végtelenségét növeli annak ellenére, hogy mert Ő Maga A VÉGTELEN, a ti fogalmaitok szerinti, azaz térbeli növekedésre nincs szüksége, lehetetlenség is volna, hiszen VÉGTELEN: és mégis növekedik, s mert a Végtelenben nincs Tér és nincs Idő sem, a Fényben növekedik éspedig akként, hogy mind több és több Fényt bocsájt ki – önmagából, önnön epicentrumából, amely épp akként válik mind tündökletesebbé és ragyogóbbá, amiként Satana anti-világa lesz mind sötétebbé: s ha Satana világait mint egyre kisebbedő és egyre sötétebb pontokat vetítitek magatok elé, hát A TEREMTŐ EGYSÉGET mint egyre fénylőbb pont-halmazokat kell érzékeljétek, amelyek összessége ismét csak annak középpontjában lesz a leginkább az, ami: Fény, éspedig a Teremtő Szeretet Bölcs Akaratának egy olyan tökéletes és káprázatos Megnyilvánulása, amelyet fel nem érhet és el sem is viselhet soha örökkön egyetlen Teremtmény sem, hanem csakis az EGY LÉNYEGŰ, HÁROM SZEMÉLYŰ TEREMTŐ EGYSÉG, vagyis maga ISTEN. Épp akként, amiként az ellentét világának legmélyebb pontját sem volna képes elviselni, csak maga aki azt megfogalmazta: vagyis Satana, és AZ, Aki még Satana fölött is győzedelmeskedni tudott: vagyis A FIÚ ISTEN, s ekként A TEREMTŐ, mert hisz amiként már ezt is nem egyszer mondtam, A TEREMTŐ EGYSÉG soha örökkön meg nem bontható, így ha A FIÚ ISTENRŐL szólunk, már szóltunk az Atyáról és szóltunk A Szentlélekről, az ATYA Anya-aspektusáról is. S egy érdekes gondolat merülhet most föl sokak elméjében, éspedig az, hogy amennyiben a Legmagasabb rendű FÉNY: A FIÚ képes volt elviselni a legalsóbb rendű sötétséget, vajon nem áll-e ugyanez megfordítva is, vajon Satana is nem volna-e képes mégis elviselni a Legmagasabb rendű Fényt: de nem ám!! Még csak megközelíteni sem volna képes, mert bár a sötétség, amiként azt a fekete lyuk 9
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet nevű Kozmikus Képződmény is igazolja számotokra, minden fényt magába nyelni igyekszik: viszont a FÉNY semmit sem akar elnyelni: ellenkezőleg! Kiárad, hogy Önmagát adhassa mindeneknek. Ekként a sötétség megsemmisítő, a FÉNY éltető – annak ellenére, hogy az előbbeni látszólag vonó, míg az utóbbi taszító hatást ad. Ám ez valóban csak a ti Világaitokban van ekként, s nem a Mennyei Szinteken, mert OTT megannyi Teremtmény maga is a FÉNYT igyekszik nem csak befogadni, de visszaközvetíteni is, így amilyen fokon befogadó, olyan fokon adó is, márpedig az adni kívánó csakúgy közeledni igyekszik és közeledik is afelé, akinek adni kíván, mint a befogadó afelé, akitől átvenni szeretne, mert a Fény, vonzza és emeli is egyben, mert a hasonló a hasonlót vonzza. Satana szándéka tehát, amint már fentebb is mondtam, az volt, hogy a FENT tökéletes ellen-pólusát fogalmazza meg, hogy az ellenponton is túllépve már az ellentétes irányba igyekezzen az addig mindinkább besűrített energiát kiáramoltatni, de már mint ellentétes forgás-irányú anti-erőt. Ennek végső célja az lett volna, hogy az általa kiáramoltatott, s már teljességgel besűrített tehát besötétített Világ-képét mind hatalmasabbra növelve végül magába vonzza nem csak a fizikai elemek mindösszességét, tehát a ti kicsiny „világmindenségtek” egészét, mindent, ahol negatív energia-elem egyáltalán van, de a mélység felé elindult, s a legalsó Mennyei szinteken elfedett állapotban lévő, s önnön egy Szellemi Energiaelemüktől időlegesen megfosztott, mert azt mint az önmagukról megfogalmazott ÉN-képet kiáramoltatott Szellemeket, majd a mélység világába szippantott Teremtmények hiánya végett tökéletlenné lett Mennyei Szinteket is, s ezzel átvegye a Mindenség irányítását. Nem tudta, mert nem tudhatta, hogy még ekkor is épp csak egy szikráját mondhatná magáénak a Végtelennek, amely MAGA A TEREMTŐ, AKIT viszont soha örökkön le nem győzhet, be nem vonhat a maga anti-birodalmába, mert az abban a pillanatban mindenestől felbomlana, amiként nem tudta azt sem, mert ehhez már hiányzott belőle a szükséges Bölcsesség, hogy csak egy bizonyos pontig mehet: aztán viszont „kilyukad az a bizonyos papír” amelyen a mind kisebb és kisebb „pontokat” megrajzolta magának, és ismét a FÉNYBE ér, de már nem a Teremtettség Mennyei Birodalmaiba, hanem a Teremtő Mindenségbe a Teremtő Erő-elemek közé, amelyek közt maga is és birodalma is szemvillanásnyi idő alatt azzá lesz, ami volt a kezdetek előtt: Teremtő Erő-elemekké, amelyekből ISTENÜNK Új Világot formálhat. Minthogy már e kérdésről is szóltunk, ennél bővebben szükségtelen volna kibontanunk, így ismét térjünk vissza a Föld kiemelt szerepére. Amiként mondtam, a Föld az egyetlen olyan bolygó, amelyen megannyi Fény-tartományban van Élet, mert a Föld a mindenség egyetlen „vizsga-bolygója”. Ez azt jelenti, hogy a Föld-testnek mint más és más rezgésszinteken megnyilvánuló Energia-képzetnek minden egyes Fény-tartományban megvan a maga rezgésszintjétől eltérő tökéletes belső magja. S ezt ismét meg kell magyarázzam, hogy értetté tegyem számotokra. A Mars bolygón a második Fénykörben van Élet: tehát a bolygó magja is a második Fénykörnek megfelelő energiákat vonta magához mint elsődleges bolygó-elemeket, s a bolygóban ezen felül még jelen lévő energiák csak mint járulékos energiák léteznek: a legalsó rezgés-ív, amelynek energiái a Mars fizikai gömbjében jelen vannak, az első Fénykör hatodik és a hetedik Fény-ívének energiái, míg a legmagasabb energia, amelyet a bolygótest mint energia-burkot maga köré vonhatott, éppen hogy a ti szintetek, tehát a harmadik Fénykör negyedik és ötödik Fény-ívének energiái, amelyek pontosan olyan szerepet játsszanak a Mars bolygó körül, mint a ti ózon-rétegetek és az azt is magába ölelő Szellemi Burok. Ez viszont mindjárt két másik információt is magába zár! Az egyik az, hogy a Mars bolygón még véletlen sem lehet Élet a ti érzékelési tartományotokban, mert a bolygók „lakói”, tehát Úton járói csak a bolygótestnek megfelelő energia szinten lévő Asztrál-világokból érkezhetnek (természetesen, s ezt sem győzöm elégszer elismételni: a ti Földetek kivételével, amely szintre más és más szintekről érkeznek Testvéreink, bár ők is minden esetben akként, hogy a bolygótestnek megfelelő rezgésszintű Asztrális Világon egy bizonyos időt el kell, hogy töltsenek, hogy magukra vehessék az adott szint energiáit: aki az alsóbb Fénytartományból indulhat egy Kegyelmi Útra, az a számára még magasabb rezgésszintű Erőkkel töltekezik, mindenkor azon Energiákat vonva magához, amelyek az Életfilmben szereplő Sors-események szempontjából szükségesek, míg akik a magasabb szintről indulhatnak, le kell árnyékolják a maguk ténylegesen is meglévő Erőit, ismét csak oly fokon, amely szinten az Életfilm érdekében az szükségeltetik.) A másik az, hogy amikor a bolygótest rezgésszintje eléri a körötte lévő energia-burkok rezgésszintjét, vagyis igen „földiesen” fogalmazva 10
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet amikor a bolygó „bele nő” az Energiaköpenybe, megszűnik létezni mint bolygó: attól kezdve az adott rezgésszintnek megfelelő tisztasági fokú Energia-gömb lesz csupán, amely széjjeloszlik a Kozmikus Térben. A történés földi szemel nézve meglehetősen látványos, hisz az alsóbb Fény-tartományokhoz tartozó energia-halmaz más, lényegesen magasabb rezgésszintű Erő-ívek és Erő-szálak közt lebeg, majd a tehetetlenségi törvénynek engedve addig száguld ezek közt, míg teljességgel elemeire nem bomlik, s az ekként felszabaduló energia-elemeket az egyes elemek rezgésszintjének megfelelő Erő-ívek és Erőszálak vonják magukhoz: s ezek a hulló csillagok, és/vagy (nagyobb méretű Kozmikus képződmény esetében) az üstökösök, amelyek a magasabb rezésszintű Energia hatására szinte „lángra lobbannak”. E jelenség közben az energia-halmazban még meglévő alsóbbrendű erőelemek kilökődve egymáshoz préselődnek, s más bolygók vonzásának engedve mint kis és/vagy nagyobb méretű meteoritok az őket magához vonzó bolygó légterébe kerülnek: s akkor már a légellenállás okozta súrlódás következtében ténylegesen is lángolni kezdenek, s akként hullnak a bolygók felszínére. A Föld testét körbe ölelő energia-burok, vagyis a Föld Szellemi Gömbje ezzel ellentétben maga is mind magasabb rezgésszintre emelkedik, mintegy: megelőzve a Föld fizikai gömbjét. A Föld Szelleme ugyanis minden egyes szinten csakúgy el kellett fedje önmagát, a maga mindenkor tökéletes tisztaságú Szellemi Erőit, amiként az ÚR fedte el Önmagában szintenként a maga Isten-erőit, minden egyes szinten otthagyva abból egy bizonyos mennyiséget. De míg az ÚR a maga Isteni Erőit Őrizőkre bízta, a Föld Szelleme megannyi szinten az adott szintnek megfelelő érzékelési tartományban megnyilvánuló Föld-test köré áramoltatta azt, s már felfelé „önmagát tölti be önmagával”, vagyis a saját, korábban otthagyott Szellemi Erőibe „öltözik”, s lesz fokonként mind ragyogóbbá. S minderre addig van szükség, míg egyáltalán Földtest létezik, addig a szintig tehát, amelyen a Föld, mint Fél-szellemi erő-elemekből álló Kozmikus Képződmény maga is Energiává nem lesz, amely, ha már a rajta Úton járók elérték azt az Ébredtségi fokot, szintén Erő-elemekre bomlik, amely Erő-elemek viszont már nem áramolnak széjjel a Kozmikus Térben: az őket megfogalmazó Szellemi Követ, tehát az ÉN vonja magához, ami által végül kiteljesedik, s képessé lesz visszaemelkedni a Szellembe mint annak kiáramoltatott gondolati – akarati Energia-eleme. Ezek a sajátosságok, mint mondtam, egyetlen más Égitestnél és/vagy Kozmikus képződménynél sem figyelhetőek meg: s épp ez jelzi számotokra is, de a mi számunkra is a Föld kiemelt voltát, amely bolygó Isten különös Kegyelmét élvezi, s élvezte mindenkor. **** E kérdést követően viszont szükséges, hogy megmutassam azt is: hogyan, s miként igazolható vissza az a tény: az Isten által kiemelt bolygón éppen hogy Izráel népe volt az, amely a bolygóhoz hasonlatosan mint kiemelt nép szerepelt és szerepel Isten Megváltó Tervében. Ám ehhez is szükséges egy pillanatra visszalépnünk a kezdethez, vagyis ahhoz a ponthoz, amelyen a lefelé haladó Szellemi Követ már olyannyira nem volt birtokában az ÉN-ben, majd később még az ÉNfélben is meglévő Szellemi Bölcsességeknek, hogy amivel még bírhatott egyáltalán, szinte nem is nevezhető Szellemi Bölcsességnek: már csak a fizikai szinten való Lét alap-elemeinek megfogalmazásához volt elegendő, amiként a még magáénak tudhatott Szellemi Energia is, amelyet a Szellemi Követ mindenkor a maga Ébredtségi fokának már és még megfelelő mértékben tudhatott a magáénak, s amelyet, éppen a tényleges Szellemi Erő csekély volta végett mindinkább pótolni igyekezett – Satana anti-energiáival, amelyeket viszont ismét csak ki-ki maga fogalmazott meg – önmagának, ha ezt akként cselekedte is, amiként azt Satana vagy az ő csatlósai a maguk példájával megtanítottak néki. A mélység felé vezető út magasabb Fénykörének legfelső Fényíveiben megálló, s Ébredni, majd Visszafelé indulni képes Szellemi Követek még fizikai test nélkül, mint Szellemi erő, azaz mint ÉN-kép, majd fél-szellemi testben Úton járók, később pedig, már a Duális Egység megbontását követően megállni képessé vált ÉN-felek Lélek-testekben kezdhették meg a Visszavezető Utat.
11
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Az ennél mélyebb Fény-tartományba lépett Szellemi Követek már meg kellett fogalmazzák a maguk eszközét, amelyben a lefelé vezető utat egyáltalán folytathatták: s ez az ÉN-felek által kiközvetített Énrész volt. A lefelé vezető Út során még ez tekinthető az ÉN-fél „testének”, amely azonban, lévén hogy az Én-rész sem fizikai jellegű test, nem ismerte a halál fogalmát, vagyis mindaddig folyamatosan haladt a maga választotta úton, míg fel nem ismerte (de már mint Én-rész): milyen végzetes hibát követett el. Akkor aztán megállt, hogy ő is megkezdhesse a Visszavezető Utat: akkorra viszont már oly erősen eltávolodott önnön Szellem-énjétől, s ezzel oly fokon vetette el magától a lefelé vezető Út egyes szintjein a korábban még birtokolhatott Szellemi Bölcsességek mindösszességét, hogy csak a legalsóbb rendű Szellemi Bölcsességek kibontásához volt elegendő számára a benne megmaradt Erő: s mert ezek a bölcsességelemnek alig is nevezhető ismeretelemek már a fizikai síkon való Lét feltételeihez tartoztak, ezek kibontásához és Valóság szintre emeléséhez, tehát megéléséhez az Én-résznek is szüksége volt valamely segédeszközre, amelyen keresztül cselekedhet, hisz önmaga mint Szellemi erő-elem közvetlenül már nem lett volna képes cselekedni. Ez is érthető, hisz hát a Szellemi Követ cselekedete is Szellemi, azaz gondolati – akarati és érzelmi, azaz lelki cselekvés: márpedig azon a bölcsességi fokon, amelyre már az első emberiség képviselői is alámerültek, lehetetlenség lett volna olyan fokú Szellemi Erő birtokosává lenniük, amelynek révén tényleges Szellemi cselekvést, ha akarjuk, nevezzük akként: teremtési, vagy inkább Szellemi – alkotási folyamatot elvégezhettek volna, s kiváltképp nem lehettek volna képesek arra az adott közegben, abban, amely az általuk megfogalmazott energiákból állt! S ez még akkor is így van, ha az első emberiség tagjai nem merültek a negyedik Fény-kör rezgéstartományát a ti szintetektől elválasztó Fényív alatti Fénytartományba, vagyis még arra a szintre sem merültek alá, amelyen a ti jelennek megélt korotokban a Föld Szellemi Gömbje áll! A Teremtés, és ennek nyomán is minden alkotás célja és lényege a „nincs” helyén a „van” megteremtése: A Teremtő Önmagában teremtett, Önmagából merítve az ehhez szükséges ERŐT és BÖLCSESSÉGET, hogy SZERETETE szavára a „semmiből” és a „semmiben”: azaz a Mindenből és a Mindenben: Önmagából és Önmagában megteremtse A Szellemlényeket és azok Otthonát, A Mennyei Világokat. Az Istentől elfordult, s a mélység világaiba alámerítkezett Szellemi Követek minden szinten csak a még rendelkezésükre álló Szellemi Erőt használhatták a maguk alkotásainak megfogalmazásához, lét szintre emeléséhez, s ehhez kezdetben még elégséges volt a maguk energia-képzeteit a köröttük lévő energiából merítve, s magában az őket körülvevő energia-tengerben megfogalmazni (nem tudok hirtelen ennél jobb szót, hasonlatot, hisz az az erő-áramlat akkor, és azon a szinten még és már nem Kozmikus tér, hisz nem Kozmikus, de energia-testek léteznek benne, s most tényleges, még a tökéletes Tisztaságú Energiától alig is eltért Energiát értvén ez alatt!): viszont ameddig ténylegesen is a Szellemi energiát használták a „valami” megfogalmazásához, a maguk mind sötétebbé váló Szellemi energiái érzékelhetővé, valósággá lettek a köröttük lévő, még tisztább térben, amely mindenkor tisztább volt és maradt, mint a bűn útjára tért, s azon mind mélyebbre süllyedő Szellemi Követ saját gondolati-akarati és érzelmi energiái, hisz ha ez nem ekként van, a szellemi Követek nem is maradhattak volna meg a LÉT-ben (még abban az általatok valósnak vélt látszat-létben sem!), hisz a köröttük lévő Erőből nem csak produktumaik megfogalmazásához, megalkotásához merítettek, de az éltette Szellemi erő-elemekből álló testeiket is. A képlet azonban a fizikai, sőt: már a Fél-fizikai testeket feltételező, azokat szükségessé tevő szinten megváltozott, amikor a Szellemi Követ ébredvén a Vissza vezető Út megkezdésének szándékát megfogalmazta magában. Akkor a maga által korábban megfogalmazott, legsűrűbb anyag-elemekből álló Világképben kellett megkezdje tényleges Útját, s mert ez rendszerint erősebben besötétült energiatartomány volt, mint amely energiaszintet a Szellemi Követ mint Szellem-testét alkotó energiát még a magáénak tudhatott, ahhoz, hogy az adott energia-tartományban megnyilvánulhasson, maga is az adott szintnek megfelelő energia-elemet kellett magára öltse, vagyis „testruhába öltözött”, hogy az általa megfogalmazott negatív energia megtisztítását elvégezhesse. Ekként volt ez a Föld színén élt első emberiség esetében is, ám akkor még a Szellemi Követ, tehát az ÉN-fél fogalmazta azt az anyagelemet, amelyet későbben be is töltött mint önnön első fizikai testét, s 12
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet ismét csak a Szellemi Követ emelte az egyetlen sejtből álló anyagelemet mind magasabb és magasabb szintre, míg az elnyerte végleges formáját, amelyet az emberi törzsfejlődés csúcsának is nevezhetünk. Amiként mondtam, az első emberiség a ti mai testeitekhez hasonlatos testeket mondhatott a magáénak, azzal az eltéréssel, hogy testeik lényegesen nagyobbak, ám ezzel egyidejűleg könnyebbek is voltak, hisz azok az energiaelemek, amelyekből az adott testek felépültek, még kevésbé voltak besűrűsödöttek, vagyis még kevésbé voltak anyagi jellegűek, mint a ti jelenlegi testeitek, s a Szellemi Követ nem a kisagyban, hanem a koponyatetőn helyezkedett el (s ez még az atlantisziak, s egy bizonyos korig az ő utódaikként megszületett egyiptomiak esetében is ekként volt.) *** Itt most ugorjunk egyet, egészen addig a pontig, amelyen bekövetkezett az első emberiség teljes és végleges bukása: s ez már a második Bukás volt, amely mégsem a második, hanem a harmadik volt, hisz a másodteremtettségből Satana nyomába indult Szellemek bukása akkor már bekövetkezett. S mégis: az első emberiség tagjai közt Úton járók közül sokak élték meg másodszorra is a bukást, mint Szellemi történést, s ezek már csak a másodteremtettségből útnak indult Szellemi Követekkel együtt kezdhették meg a Visszavezető Utat, éspedig akként, mintha maguk is az Út legelején állnának, amiként az Szellemi értelemben volt is, még akkor is, ha felsőbbrendű ÉN-jeikben megmaradt bizonyos fokig a korábban, még az első emberiség tagjai közt végigjárhatott Utak egy-egy emlékezeti energia-lenyomata. De már valóban csak ezek emléke: nem a korábban megszerzett Bölcsességek maradtak meg még a felsőbbrendű ÉN-ben is, hisz az ismét csak maga vetette el magától a korábban már megszerzett Erők mindösszességét azzal, hogy egy addiginál is mélyebb Fény-tartomány felé indult, már egy olyan rezgésszintre ereszkedve alá, amely már ténylegesen is Satana hatókörzetébe tartozott. Vagyis a harmadik Fénykörbe, s akár még az annál is gyengébb, tehát az az alatt lévő Fénytartományokba merülve alá. Az ismételten is elbukott elsődök azonban egy bizonyos szinten meg kellett álljanak: a mélység felé vezető út folytatásának szándékát ugyanis már bizonyították azzal a nagyon is nyilvánvaló ténnyel, hogy részeseivé lettek e második bukásnak, s ezzel lényegében megnyitották a negyedik Fény-kör alá vezető utat: ha viszont ismét csak ők azok, akik egészen a mélység már tényleges szintjéig a másodteremtettségből elindultak előtt járnak, későbben e másodteremtettségű Szellemi Követek esetleg épp arra fognak hivatkozni: csak az Elsődteremtettségű Testvérek által mutatott utat követték, maguktól sohasem jutott volna eszükbe a mélység oly fokáig alámerészkedni… — dehogynem, épp úgy eszükbe jutott, amiként az Elsődöknek is, amely szándékról, és annak megvalósítási törekvéséről ez is, és az a csoport is bizonyságot tett. S itt is van valami, amit ismét el kell, hogy mondjak, s ez az, hogy a Mélység felé vezető Út minden egyes lépését ki-ki önmaga is megfogalmazta önmagában és önmagának, így az, amit az egyes szintekre alámerült Szellemi Követek mint csoport-karmát magukra vettek, egyben egyéni karmájává is lett minden egyes Szellemi Követnek. És itt is álljunk meg egy pillanatra, mert amikor azt mondom: karma, ez esetben nem arra gondolok, mint amikor a Felfelé vezető Út során egyénileg letisztítandó karmikus kötésekről szólok! Azokat az energiákat ugyanis, amelyeket a még lefelé haladó Szellemi Követ megfogalmazott, mindenkor az adott szinten lévő bolygótestek vonták magukhoz, így azokat az adott bolygókon és az adott bolygókból kell kitisztítsa megannyi Úton lévő: s ezen energiák kitisztítása nem egy esetben éppen hogy a fizikai testek alvási szakában végigjárt, tehát az álom-béli Utak során történik, akként tehát, hogy a Szellemi Követ nem ölt testet csak azért, hogy az éppen járt Út tényleges energia-tartományában lévő, vagy egy ahhoz közeli Fény-körben lévő bolygótestből valamely történés révén kitisztítsa a lefelé vezető Út során kiáramoltatott, s az adott bolygótestbe égett negatív energia-elemeket: erre nem, vagy nem minden esetben van szükség, s ekként az adott bolygó Asztrális vetületén fog egy-egy álom-utat, vagy annak egyegy részletét megélni: aztán visszatér az általa tényegesen is használt test Tudata mellé, hogy folytassa a megkezdett Kegyelmi Utat, s az Álom-út emlékképeit elraktározza a maga Szellemi Tudatába, akár annak teljességét is elfedve a test Tudata elől, de akár akként is, hogy az Álom-út egyes részleteit leközvetítheti a test Tudata felé, ha azáltal valamiképp megtámogathatja a Tudatot a tényleges Út valamely későbbi történése során. Van, és nem is ritkán, hogy ugyanannak a Földnek az asztrális képzetén van szüksége a 13
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Szellemi Követnek egy-egy ilyen Álom-útbéli feladat elvégzésére, s ha a megoldandó feladat részben vagy akár egészében beleilleszthető a test és a Tudat által későbben megoldandó, de már a tényleges Út során megoldandó történések valamelyikébe, s akkor az álomban már végigélt Sors-elemet szinte teljességgel leközvetíti a Szellemi Követ a Tudat felé. Ezek azok az esetek, amikor az a bizonyos „de ja vu” érzet felbukkan: e kérdésre viszont még alább visszatérek, így itt és most nem is térünk ki rá bővebben. * Az első emberiség tagjai közt Úton járó Szellemi követek közül tehát mindazok, akik másodszorra is elbuktak, csakúgy az elején kellett kezdjék a Visszavezető Utat, mint a másodteremtettség bármely, a mélyebb szintekre, tehát már az anyag-világba aláereszkedett Szellemi követe, és éppen azért, mert az adott szinten már nem a korábbi, még lényegesen magasabb rezgésszintű, s ekként inkább fél-fizikainak mondható, de már a teljességgel anyagi testek megfogalmazását kellett megtanulja. Ekkor viszont már nem a Szellemi Követ fogalmazta meg a későbben betöltött anyagelemet, de az általa korábban kibocsájtott, s az első Fénykör legalsó Fényívén besűrűsödött gondolati-akarati Erő-elembe lépett be, megtanulva ekként az anyag elemi szintű felépítésének rendszerét, majd az egyes anyagelemek egymáshoz kapcsolását, s tanulta azt mindaddig, míg a ti jelenlegi testfelépítésetek fokáig is el nem ért, már Útjai közben tanulva meg a Tudat irányítását, amelyet a fizikai eszköz ösztön szintű fejlődési állomásait elhagyva a szint értelmében már az ellentét képviselői is igyekeztek, és persze még többnyire tudtak is befolyásolni, elérve ezáltal, hogy a fizikai eszköz az általuk sugallt cselekedeteket hajtsa végre a Szellemi Követ szándékával és céljával szemben. Ezen állomások mindegyikét is ismeritek, hisz már ezekről is írtunk, s mert kis munkatársam erősen ódzkodik az ismétlésektől, inkább továbblépünk. Ugyan innentől már nem követjük a Mózes által leírt Teremtés-történetet, hisz annak „mese-jellegét” magatok is megfigyelhettétek, csak annyit fűznék még hozzá e Teremtés-történethez, hogy épp a soron következő versek azok, amelyekre fentebb utaltam, s amelyeket a Közlő Testvér fordított sorrendben íratott le Mózessel. Legalábbis egy bizonyos értelemben, mert azért ez sem egészen ekként van, hisz ha egy picikét tüzetesebben megvizsgáljuk, a Természet lényeinek fejlődése, ha korábbi történésként, s az ember lététől teljességgel elkülönítve íródott is le, mindenkor és mindenképp alatta marad az emberi fejlődésnek. Ezen felül és ezen túl a I. 2,7 verseitől, amikor is ismételten visszatér az ember, és a természet lényeinek, azok mindösszességének megteremtése, már a Szellemi Követtel bíró lényt említi elsőként, bár a fejlődési állomásokat nem említi, vagyis akként ábrázolja, mintha az ember, de az állat és növényvilág tagjai is egyik pillanatról a másikra lettek volna abban a formájukban, amelyben ma ismeritek magatokat és a köröttetek élő Lélek-lényeket is. Nos, ez az egyik, amire fentebb már utaltam, s ami erősen mese jelleget kölcsönöz a Teremtéstörténetnek, de ha Mózes akkor és ott ténylegesen ki akarja bontani, vagy a Közlő Testvér az általatok ismert kibontásban közvetítette volna le úgy a Teremtéstörténetet, mint az egyes Parancsolatokat és Törvényeket, nemcsak hogy nem értik egyetlen szavát – sorát sem, de még meg is ölik Mózest, hisz azok a Törvények és Parancsok, amelyeket ti ma már a magatok szintje értelmében be kellene tudjatok tartani, azon a szinten még teljességgel lét-idegenek lettek volna, részint a Szellemi Követek ébredtségi szintje, részint az adott Fény-tartomány energiaszintje végett. (S itt is hadd tegyem még hozzá: sokak voltak közületek is akkor és ott abban a Fénytartományban, s még olyan is van köztetek, akik nem hogy annál magasabb, de még annál is alacsonyabb fokon bírhatták a Szellemi Bölcsességet, mint amilyen fokon bírhatta azt a Mózes vezetése alatt álló nép: és ez még akkor is igaz, ha ti a Magyarságnak oly fontos szerepet tulajdoníttok a múltban, hisz aki ma a Magyarság tagjai közé született, egyáltalán nem biztos, hogy akkor – vagy bármely korábbi Útján! – épp úgy a magyarság ősei közt volt…! Részben ezért is fölösleges a Magyarság – vagy bármely nép távoli múltjában kutakodni, részben pedig azért fölösleges, mert hisz a Múlt egy lezárt fejezet, amely ugyan kihat a mára és a holnapokra is, de a Holnapot ténylegesen ma kell építenetek, s nem a múlt emlékeiből, hanem a mai emberségetekből, az Atyába, az Úr Krisztusba és az Áldott Anyába: Szentlélek Máriába vetett Tiszta és igaz Hitetekből, és mindenek előtt Szeretetetekből!! Ámde térjünk vissza ismét Mózeshez… 14
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Az is igaz, hogy Mózes első könyvének 1. 3-tól írott versei szinte szándékoltan össze vannak keverve: és nem akként, hogy az egyes verseket keverte össze a Közlő, vagy akár maga Mózes, de a történések Időbeni, vagy inkább akként fogalmazzunk: Spirituális Történelmi rendszerben való elhelyezkedését tekintve, hisz a közlések egy része még az első emberiségre mutat vissza, mások még korábbi történésre: a bűnbeesésre, éspedig akként, hogy minden történést az adott kor emberének értelméhez és tudati képi fogalomalkotási rendszeréhez igazodva formál és fogalmaz meg. Ám mert ti már korábbi munkáink révén a bukás történetét, s a Szellemi Követek Visszavezető Útját is megismertétek (ha csak részben, s csak elméletben is az utóbbit), térjünk rá az első Ígéretre, amelyet Isten a bűnbeesés percén adott az embernek. Ahhoz viszont, hogy e kérdést megvizsgálhassuk, ismét egy nagyot ugrunk, már az Ószövetség verseiben is: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1 Móz. 3.14-15) — Hogy is mondja Mózes egy lényegesen előbbi versben: „1 Móz. 1.27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” – E versből kitűnik, hogy a Teremtmény, akit Isten „saját képére és hasonlatosságára” teremtett, még nem lehetett azonos az emberrel, még akkor sem, ha a fogalmazásban az általatok ismert „férfiúvá és asszonnyá” kifejezés utal a Teremtmény duális voltára. És mégis a Szellemről van szó, hisz amíg az a Mennyei szinten van, nem nevezhető embernek: ismét csak a ti fogalmaitok szerint, ekként viszont még mint Szellem, mint Teremtmény kapta az Első Ígéretet, ha az már egy későbbi időpontra vonatkozott is. Ez esetben tehát még nem beszélhetünk arról, hogy a Megváltás, s a Megváltó születésének Ígéretét kifejezetten Izráel népének adta volna Isten, vagyis ez még nem azonos az Izráel fiaival kötött Szövetséggel, hisz az Ígéret a Teremtménynek adatott: viszont mindazon Szellemi Követek, akik a bukás, majd a Mennyei szintektől való eltávolodás bűnébe estek, a Mélység-vonzat alá eső szintre is alámerülve mindenképp embertestet kell magukra vegyenek a Visszavezető Út egyes Állomásain, hisz ha a Föld színére érkeznek, hogy az egyes szinteken már kibontható és megvalósítható Bölcsességelemek valamelyikéből vizsgát tegyenek, ez nem is lehetséges másként, csak ha mint ember lépnek a Föld színére! Az Ígéret tehát nem azonos az első Szövetséggel: viszont bizonyítja Isten Szent Szeretetét, amelynek révén és amelynek szavára Isten már akkor, a bűn útjára tért Szellemek által megfogalmazott ÉN-kép első lépésének, s ekként a ti kis „világmindenségteknek” A Mindenség testén belül való elválasztódása pillanatában megígérte A MEGVÁLTÓT és A MEGVÁLTÁST, a VISSZATÉRÉS esélyét adva mindnek, aki a Mélység felé indult! * A Mózes által jelzett Szövetség, amelyet viszont már valóban Ábrahámmal kötött meg Isten, ténylegesen is arra mutat rá: Isten kiválasztott Népének akarta azt a Népet, amely kezdettől fogva az Egyisten hitben élt, s ez még akkor is így van, ha a bálványimádó népek, majd későbben az egyiptomiak közt felvett szertartások Izráel fiai közt is szokottá lettek. Nem véletlen, s épp e felvett szokások eltörlése végett volt szükséges olyan Parancsolatokat adni már akkor Mózesen keresztül, amelyek betartása révén a nép fokozatosan alkalmassá vált arra, hogy tagjai közé érkezhessék A Megváltó. Vegyük e történés megvizsgálásához egyenként szemügyre először Ábrám, azaz későbben Ábrahám, majd Izráel és végezetül Jákob történetének leírását, ha nem is azok teljességében: ténylegesen is csak a minket érdeklő kérdéshez tartozó részeket emelve ki: „1 Móz. 17.1 Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged.” 15
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet — Ábrahám már akkor nemzett fiat, s akkor szülte néki Izsákot Sára, amikor már semmiképp sem számítottak gyermekáldásra: elsőként tehát ezzel jelezte Isten: Izsák nem „véletlen fogant” gyermek, de valóban Ő akarta annak megszületését, tehát egy bizonyos Szellemi Követ útnak indulását, azét, aki alkalmas volt már azon a Mélység-szinten is olyan Bölcsességet megszerezni és utódaiban is kibontani, amelynek révén még inkább megszilárdulhatott az Egy-Isten hit a választott népben, annak tagjai közt. A folytatásban, bár már az 1 Móz. 18.18 – versében Isten gondolatait írja le Mózes akként, amiként azt a Közlő sugallta néki: „Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. — És e versben is az általam külön kiemeltetett rész az, ami az igazán fontos és lényeges, s amely már akkor A Megváltó Ígéretét hordozta magában!! Mert ugyan miképpen is lehetne igazzá ez, miáltal volna megáldva a Föld minden nemzetsége, ha nem A Megváltó által? E megfogalmazás már eleve fel kellett volna keltse a figyelmét mindazoknak, akik egyáltalán az Írások magyarázatába kezdtek, de még az Úr korában élt zsidóságnak is, kiváltképp a papság és az írástudók figyelmét kellett volna megragadja, s ha ez ekként történik, nem valamely földi Messiást, nem földi hatalmasságot sejtenek az Isten Ígéretében! Nem azt várják és kívánják, hogy az ígért Messiás a földi rabságból menekíti meg őket, tehát nem olyas jellegű Áldást várnak, ami csak a számukra – de nem a Föld minden nemzetsége számára Áldás! Egy van csak, ami a Föld megannyi népének és nemzetének egyként adható, és adatott is, ami nem akként lesz kedvező a Föld egyik nemzetének, hogy ártására van más nemzeteknek, de egyként áldás minden nép minden Gyermekének: s ez A Megváltás. Ennek Ígérete rejtezik e vers második felében, s ezt az Ígéretet erősíti meg Isten később Ábrahámnak, és ezt emeli a Szövetség szintjére, még az ezt követő versben magyarázatot is adva az Ígéretre: „1 Móz. 18.19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle.” — E vers már olyannyira egyértelmű, hogy nem is kíván külön magyarázatot, így továbblépünk, már azt a képet szemlélve meg, amelyen az Ábrahámnak adott Ígéretet megerősíti Isten: „1 Móz. 22.15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. 1 Móz. 22.16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: 1 Móz. 22.17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. 1 Móz. 22.18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” — A történést magatok is ismeritek: Isten Izsák életének feláldozását kéri áldozati ajándékul, hogy megpróbálja Ábrahám hűségét. Igazán nem kívánta volna a gyermek halálát, de mert ez volt a legerősebb próba, ezt állította Ábrahám elé, aki egyszülöttje, és Isten, s az Isten iránt való engedelmesség közt kellett tudjon választani. Ábrahám, bár élt szívében a fájdalom és a keserűség, mégis elindult a gyermekkel, mert élt benne a bizonyosság is: Isten tudja, mit miért cselekszik, s mit miért kér tőle: semmi kis szolgától, s ha Isten akarata az, hogy Izsákot áldozatul adja Néki, akkor annak is meg van az oka Istennél, ha ő maga nem éri is fel azt a maga egyszerű emberi elméjével. (Hányan, de hányan vehetnétek ma is példát Ábrahámról…!)
16
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Az, hogy Isten emberáldozatot kért, ismét csak nem volt véletlen, nem is volt szokatlan, hisz amiként mondtam, ahogy más népek tagjai közt, úgy a zsidó nép körében is gyakoriak voltak az Istennek (vagy a hamis isteneknek) bemutatott áldozatok, amelyek gyakran akár emberáldozatok is voltak. (Sőt: a mai Mexikó földjén még az ezerötszázas években is az emberáldozat, éspedig a tömeges emberáldozat volt a legmegszokottabb: csecsemőket vagy épp csak érett korba lépett szüzeket áldoztak a maguk „isteneinek”; tehát nem a kor volt barbár, de azok a Szellemi Követek voltak még nagyon is híjával minden magasabb rendű Bölcsességnek — csakúgy, ahogy az a ma köztetek élő, s a mind több és több áldozatot követelő vérengzések kitervelői és annak végrehajtói esetében van! Mert bizony, joggal mondhatom azt is, hogy ti ma egy modern — barbarizmusban éltek, amikor is a technikai fejlettségnek „köszönhetően” egy, a Mózes-korabeli incidens akár százszor és ezerszer annyi áldozatot is követel… hogy az éhínségben vagy a szomjúságban elhaltak százezreiről már ne is szóljak! Hát ezek azok a jelenségek, amin érdemes volna elgondolkodniuk azoknak, akik az Ó-szövetség „borzalmai” fölött mondanak ítéletet!!) Ám hogy tovább lépjünk az áldozat, s még Mózes korától is, nézzük, miként szól a következő olyan vers, amelyben ismét csak az ÚR eljövetelének Ígéretét találhatjátok. E részt már Jákób mondja, amikor halála előtt megáldja gyermekeit: „És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.” (1 Móz. 49.1-2) – Nem véletlen, hogy a fiak közül Júdát harmadjára említi fel: Rúbent elsőként említve annak állhatatlanságát veti fel, majd Simeont és Lévit már együtt említi, mert egyazon jövendölést mond róluk és nékik. Harmadikként viszont Júdát szólítja meg, akinek e szavakkal vetíti előre a Jövőt: „Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében.” (1 Móz. 49.8-11) — Az Izráel népével kötött első Szövetség tehát lényegében háromszori megerősítést kapott Istentől: Ábrahám, Izsák és Jákob révén köttetett az, és megannyi Ígéret magában foglalja a MEGVÁLTÓ ÍGÉRETÉT!! Akik ennek ellenkezőjét igyekeztek szinte már erőszakoltan bizonyítani, alighanem „elfelejtették” – vagy sohasem olvasták el ezeket a nagyon is érthető és nyílt Ígéreteket az Ószövetségben. Emlékeztetőül, s hogy az is teljességgel bizonyítottá legyen: az Istentől Kiválasztott bolygón Izráel népe volt az, amelynek tagjai közt A Messiás, azaz Az ÚR Krisztus megszülethetett, elsőként egy rövid részt emelünk ki a ti hivatalos bibliamagyarázóitoktól arra vonatkozólag: kik is voltak tulajdonképpen azok a pártusok, majd Ésaiás Próféciái közül a legjelentősebbeket, amelyek az Úr eljövetelét jövendölik, majd még azt is, amelyben Ésaiás az ÚR halálát is előrevetíti. A Jelenések könyvének magyarázatában ekként írta le a pártusokat, s azok szerepét az írás Károli-féle fordításának igemagyarázója: „A bevezető látomás leírja az égben trónoló Isten fönségét. Ő az emberi történelem abszolút Ura (4), és a Bárányra bízza a könyvet, amely az üldözők pusztulásának határozatát tartalmazza (5). A látomás folytatódik a barbár népek rohamával (pártusok), amelyet háború, éhínség és ragály kísér”… „A kígyó ősidők óta az ördög jelképe, ez azt mutatja, hogy alvilági lelkekről van szó. Így lesznek a pártusok az alvilág jelképeivé.” 17
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet „A hatodik csészénél kiszárad az Eufrátesz, vagy azért, hogy a pártusok számára nyitva álljon az út a római birodalom belsejébe, vagy azért, hogy a keleti királyok harcba vonuljanak a Bárány ellen.” — Vajon képzelhetőnek tartja-e bárki, hogy az ÚR a barbárok közt kellett megszülessen? S ha ez ekként lett volna: miért készítette elő Isten az Izráel népét? Mi célja volt vélük…? Merthogy már jóval az Úr születése előtt tudott volt: Isten-gyermek születik, az alábbi versek: Mikeás hatalmas jövendölése, de akár Ésaiás próféciáinak zöme is igazolja! Ezek közül mint mondtam, csak a legfontosabbakat és a legnyíltabbakat emeltetem ki, s elsőként Mikeás sorait: „Mik. 5.2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van. (Máté 2,6.) „Ésa. 7.14 Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,” (Máté 1,23. Luk. 1,31.) * „Ésa. 9.6 Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! (Luk. 1,32. 33.; 2,10. 11.; Jer. 23,5. 6.) Ésa. 9.7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” (Ésa. 1,27.; Ésa. 37,32.; 2 Kir. 19,31.) S hogy azt is megmutassam: KI is AZ, Akit most sokak (minthogy felemelkedni restek Hozzá Szeretettel, Szeretetben és alázattal) megkísérelnek lerángatni maguk mellé a sárba, a mélységbe és gyalázatba, vegyünk még egy nagyon is fontos és lényeges idézetet, továbbra is Ésaiás Próféciái közül: „Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésa. 53.3-7) *** Nagyjából ez és ennyi, amit a „pártus-legenda” kiötlőinek, s ama koholt állítások révén eltévedetteknek mondanék. Azoknak a Testvéreinknek viszont, akik megrekedtek tévelygésükben, azoknak, akik könnyűszerrel hagyják az ámítóknak, hogy elámítsák az ő elméiket, s azoknak is, akik nem találják Istent: de már az Igaz Szeretet Istenét az ő szíveikben, még e kérdés záró mozzanataként hadd írjunk be két verset, ismét csak Ésaiástól: „Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna; 18
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.” (Ésa. 59.1-2) ****** S már e kérdéstől tényleg elköszönve még egy-egy részt kibontunk a Teremtéstörténetből, s ha időnk engedi, az Ószövetség további részeiből is. Elsőként azt a történést vetíti elénk Mózes, amikor is a Teremtő a kezdeti káoszban megfogalmazza a Rendet. Itt sem törekedett, s nem is törekedhetett volna a tényleges sorrendiségre, így a „világosság” és a „sötétség” különválasztását a Föld megteremtése után írja, és pontosan úgy, amiként azt az ember, s a Föld megannyi élőlényének létbelépésének leírásánál is majd megfigyeljük, akként tehát, mintha a több évmilliós folyamat egyetlen szemvillanásnyi idő alatt játszódott volna le. Amikor azt mondja: „És látá Isten, hogy jó a világosság;” – szinte azt az érzetet kelti, mintha Isten maga is csak akkor nyerne rálátást a világosság és a sötétség közti különbségre. Persze nem ezt akarta mondani Mózes: csupán ember-közelbe akarta hozni A Teremtőt, bizonyítani akarta, hogy Isten mindenkor jót, és még annál is jobbat akar adni még bukott gyermekeinek is. A fényt, amelyen munkálkodhat, de a sötétséget is, amely alatt a fizikai test megpihenhet, s a Szellemi Követ más Utakra indulhat. Nézzük tehát most az erről írott verseket, amint mondtam, egybe vonva azokat: „A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” (1 Móz. 1.2-1.5) — Mindazon túl, amit e versek előtt már elmondtam, más valamire is rámutatnak ezek a versek, más valamire, ami csakolyan fontos, vagy tán még fontosabb is, mint a Föld keletkezése: a Fény-idő és a Téridő elválasztását írja le Mózes! Ha megfigyeltétek, kezdetben még a Fény lett elkülönítve mindattól, ami sötétség volt: s ez a legelső Teremtési ciklus. Másodszorra viszont már a fizikai elemhalmazok, azok közül is a tisztábbak, noha továbbra is akként jeleníti meg mindezt Mózes, mintha a Föld mint fizikai elemhalmaz már kezdettől valóságos tényező lett volna – és egy bizonyos mértékig igaza is van ebben, hisz ha az eddigiekben elmondottakra visszaemlékeztek, valóban akként rétegeződött a Föld-test, hogy a Kegyelmi Erőív egy szála mellett helyezkedett el a Föld-test tökéletes tisztaságú Erő-elemekből álló belső magja (ez máig ekként van, éspedig minden egyes szinten!), s aköré a legsűrűbb, majd a mind tisztábbá váló anyag-rétegek halmozódnak, ezekre kerül a termőföld: e másodlagos rétegek már erősen összekeveredtek az évmilliárdok során, s van, ahol a termőréteg az alsóbb régiókba merült alá, s a szilárd földkéreg, valamint a termés felnevelésére alkalmatlan agyagos talaj és a hatalmas sziklatömbök sokasága fölötte helyezkedik el. Kezdetben is megfigyelhető volt ugyan az egymástól eltérő földrétegek keveredése, az első emberiség korszakában legalábbis, de még lényegesen nagyobb volt a termőterület, és ahhoz viszonyítottan csekély a hegységek száma. Még később, már a második emberiség történelem előtti korszakaiban az egymást követő jégkorszakok és a Föld ellentétes pólusainak váltakozása során számtalan esetben alakult át a Föld teljes arculata, s az átalakulás, ahogy magatok is mindinkább érezhetitek, máig és mindenkor folyamatban van és marad, hisz ez esetben is igaz, hogy minden, ami él és létezik, az változik, hisz ha nem változik, megszűnik létezni. Elsőként tehát a Fény-Idő rendszerek, majd a Tér-Idő, s a Térben és Időben elhelyezkedő, már fizikai elemek rendeződtek: és ez már a második Teremtési ciklus alatt ment végbe: „És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. 19
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.” (1 Móz. 1.6-1.10) — Az eddigi, s az ezt követő versekben ismét erős keveredés tapasztalható, hisz ha nincs Nap, nem lehetséges légkör sem: akkor viszont nem lehetséges víz, s ekként növényzet sem, sőt: még maga a bolygó sem létezhetne, legalábbis mint bolygó nem, hisz éppen hogy a Nap vonó ereje révén áll pályára: ekként és ettől lesz a kozmikus test bolygóvá, s ettől válik idővel alkalmassá arra, hogy felszínén, vagy akár a felszín alatt az Élet bárminő formában egyáltalán megjelenjék. Az élő szervezeteket elsődlegesen a nedvesség és a Fény táplálja, enélkül még a legegyszerűbb egysejtűek csoportja sem fejlődhetett volna ki, vagyis az anyag-elemből kiemelkedő Szellemi Követ meg is kell maradjon az addig elért szinten, hisz a Nap nélküli életfeltételek nem teszik lehetővé számára, hogy a legegyszerűbb, de már szerves test-elemet megfogalmazva a fejlődés következő lépcsőfokára lépjen. Tudom, hogy ezt sem kellene már elmondanom, hisz az alapfokú biológiai képzés ma már a gyermekkor természetes velejárója, s mégis: akként éreztem szükségét, hogy a fejlődési lánc leírásának e nagyon is szembe ötlő elemére külön is felhívjam a figyelmeteket. Mózes nem véletlenül nem említi a parányokat, az egysejtű lényecskéket, hisz ő a Teremtés középpontjául a Földet veszi, mintha Isten aköré, és azért teremtette volna meg a Föld-testet körbe ölelő, s még a távolabb lévő Kozmikus Tereket is: a kor felfogásának és az ismereteknek e meseszerű leírás még nagyon is megfelelt, s még ennyit sem igazán értett meg a második Fénykör alsóbbrendű Fényívében járó, s a Tudat fejlődésének még meglehetősen alacsony fokát magáénak tudható ember, amely még nemcsak hogy az „egóban” élt, de már az is csodálni való volt, hogy képes volt mindvégig megmaradni az EgyIsten hitben: legalábbis ami az Izráelitákat illeti, hisz amiként az Írásból is tudjátok, az egyiptomiak akkor már erősen a leszálló ágban voltak, több, egymástól gyakran független, és egymással is torzsalkodó „istennek” hódoltak, s az azokat megjelenítő bálványok előtt mutatták be áldozataikat… – s egy ilyen nép fogságában kellett megtartsa a maga ősi hitét a kiemelt szerepre kiválasztott nép, amely hit azonban egyszersmind védelmére is szolgált, hisz az egyistenhite nélkül menthetetlenül beolvadt volna a körötte lévő, s nála hatalmasabb népbe a hosszú évszázadok alatt. Éppen hogy a Hit volt az, ami különválasztotta, s elzárta egymástól egy bizonyos értelemben a két népet, amiként a hit volt az is, ami a korábbi, majd a későbben bekövetkezett, már Mózes vezetésével lezajlott népvándorlás alatt megoltalmazta őket más, az egyiptomiakhoz hasonlatosan bálványokat imádó népekkel való keveredéstől is. Egyes bálványimádó szertartások ugyan, amiként mondottam, már az Izráel fiai közt is megszokott gyakorlattá lettek, ám a többségben még élt az ősi Hit is: ha az már valóban megfertőztetett is a bálványokat imádó törzsekkel és népekkel való, s kezdetben még inkább csak kereskedelmi kapcsolatok során, s még inkább az egyiptomi fogság idején. Ez volt az oka annak is, hogy Mózes negyven éven át kellett vándoroljon a pusztában: szükséges volt, hogy a tisztátalanná lett hitben megrögzült, s a Mózes által tanított Törvényeket már nem, vagy csak nehezen elfogadó idősebb nemzedék eltávozzék a nép tagjai közül az úton, s helyét már egy új, s az új Tanításokon és Parancsolatokon felnövekedett nemzedék vegye át. Az út alig néhány esztendőt vett volna igénybe, ha Istennek ténylegesen is nem ez a Szellemi „tisztogatás” a célja: így azonban a Mózes által vezetett nép körbe-körbe járt, míg az Isten által megszabott idő el nem telt, amely alatt az új nemzedék felnövekedett, s már maga is az új Hitre, s a Mózes által lejegyzett új Parancsolatokra tanította a maga utódait. – Ám ez is egy távolabbi rész, így most térjünk vissza a Teremtés-történethez, annak kezdő verseihez… A most következő versekhez lényegében nem szükségeltetik magyarázatot fűzni: az imént az Élet kezdetének magyarázatát már olvastátok…: „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.” (1 Móz. 1.11-13)
20
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet — Hogy mennyire, milyen fokon kellett igazodjék a Közlő, s ekként Mózes is az adott korban élők, s egyáltalán: az emberi Tudatban lévő képekhez, az alábbi vers megfogalmazása tán minden eddiginél inkább tanúsítja, hisz hát miért lett volna fontos kezdetben a napok s az évek múlását számolni, amikor még nem is mérték az Időt, s miféle szerepe lett volna bármely ünnepnek, amikor még a Tudat sem fejlődött ki? E versben köszön vissza egyébiránt az is, amit fentebb mondtam: az előző versben már a növényeket s a gyümölcsöt termő fákat teremti Isten: ám a Napot, a Holdat s a csillagokat csak eztán emeli, s rögzíti az égboltozaton… „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.” (1 Móz. 1.14-19) — Ha össze akarom foglalni mindazt, amit Mózes az eddigiekben elmondott, lényegében azt mondhatnám: az első teremtési ciklusban az egyes szinteken lévő Fény-köröket és azok hét-hét Fény-ívét különböztette meg egymástól Isten, ezt követően a légnemű, a gázokból álló, s végezetül a fizikai elemeket: s ha ezt vesszük a leirat alapjául, azt a nagyon is fontos tényt szem előtt tartva, miszerint a Föld a Kozmikus Terek mindösszességének, s az egymást követő Fény-tartományok mindegyikének egyetlen Vizsgabolygója, s a Föld éppen ezért az egyetlen olyan bolygó, amely lehetővé tette, hogy A FIÚ ISTEN a Legmagasabb szintről: A TEREMTŐ EGYSÉG szintjéről egyenes vonalban haladva érhessen el arra a pontra, amelyen a Megváltás hatalmas Művét bevégezte, még az is érthetővé válik, miért írta a Föld megteremtését a Teremtéstörténet első mozzanataként Mózes. * A ti Fény-tartományaitok legfelső szintjén a Szellemi Követ, tehát az ÉN még nem visel semminő testet, s így bolygóra sincs szüksége: szabadon lebeg, csaknem olyan Szabadságot élvezve, mint aminőt az őt megfogalmazó Szellem élvezett a Mennyei Szintek mindegyikén. Az ÉN még azokat a gondolati – akarati energiákat is a magáénak tudhatja, amelyek a Föld, s minden más Kozmikus Elem legelső elemeivé lettek, s amelyeket a mindinkább lefelé ereszkedő Szellemi Követek megannyi szinten a maguk tisztasági fokának megfelelően fogalmaztak meg, mind sötétebb gondolati energiákat áramoltatva ki, amelyek által ők maguk váltak mindenkor egy fokkal besötétültebbé: viszont a magasabb szinten még egységes energiákból álló Föld csak egy bizonyos szintig őrizhette meg energiái mindösszességének e kezdeti egységességét: később minden szinten oly mértékben kellett a Föld teste is egyre anyagibbá, azaz sűrűbbé, materiálisabbá váljék, amilyen fokon a Szellemi Követ besötétült, hisz a Szellemi Követ csak a maga tisztasági, azaz Ébredtségi szintjén volt képes a Fény érzékelésére. A már visszatérni kész és képes Szellemi Követ ekként természetesen csak az általa már és még érzékelt Fény-elemekből, tehát energiaelemekből fogalmazhatta meg a maga, a Visszatéréshez szükséges testeit, amely energia-elemek még és már az általa érzékelhető Fény-tartományhoz soroltattak, azokból tehát, amely az adott Szellemi Követ érzékelési tartományában még Valóság-elemként léteztek. Viszont az egyes testeket csak a testelemek rezgésszintjének megfelelő közegben lehetett képes ténylegesen is működésbe hozni. Azonban a testek maguk sem csak egy rezgésszinten álló elemekből állnak (még a szervetlen, tehát a legerősebben besűrűsödött Energia-elemből álló testek sem!), így az azokat körbe vevő közeg is más és más elemekből kell álljon. Minden szinten az adott szintig aláereszkedett Szellemi Követek megannyi, fokozatosan besötétített, azaz besűrűsödött energiái megtalálhatóak, a legtisztábbtól a legsötétebb, legsűrűbb anyag-elemmé lett energiákig, s ezek aránya a Mélység-szint szerint módosul. Ez azt jelenti, hogy a sűrű fizikai testben Úton 21
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet járó Szellemi Követ a maga szintjének megfelelő fokon besűrűsödött anyagelemekből álló bolygón fogja járni Útját, amelyen csak kis mennyiségben érzékelheti a még tisztább, magasabb rezgésszintű energiáknak az ő érzékelési tartományának megfelelő formában való jelenlétét, s ezek aránya az emelkedettségi szint növekedése szerint módosul: a már magasabb szintre ért Szellemi Követ maga is a tisztább energiákat vonhatja magához, ekként testét is a tisztább elemekből álló közegben működtetheti, vagyis az anyag-elemek csökkennek, s a magasabb rezgésszintű energiákból álló elemek mennyisége, majd minősége is növekedni fog. Vegyünk itt is egy példát, hogy érthetőbbé tegyem mondandómat: A Mars bolygó szintjéig aláereszkedett Szellemi Követ csak olyan fokon bír a Szellemi Örökségből még megmaradt Bölcsességgel, hogy az adott közegben lévő, s az adott közegnek megfelelő testet képes lehet kiépíteni a szintnek megfelelő energiákból. Ez a test a Marsiak esetében sűrű, nehéz, tömör: maga a bolygó is ilyen kell hát legyen, hogy a test Tudatának, és a Szellemi Tudatnak érzékelési tartományában maradhasson. Ez viszont azt is magával hozza, hogy a testben alig található a magasabb rendű energiaelemekből, s a bolygó is csaknem kizárólag a legerősebben besűrűsödött, azaz a leginkább materializálódott energia-elemekből áll, így viszont a tisztább, kevésbé besűrűsödött elemek, mint a víz és a levegő, szinte csak elvétve vannak jelen a bolygón, s a bolygó testében lévő víz-tározókban egyaránt. Ám a szerves elemekből álló testek mindegyike minden szinten igényli a vizet, de mert a bolygón csak elvétve található víz, azért külön harcot vívnak. Ezzel szemben egy, már a hatodik Fénykörben az élet megjelenését lehetővé tévő bolygón szinte csak légnemű elemek veszik körbe a felhővárosokban megfogalmazott fél-szellemi testeket, míg a Föld „fizikai”, tehát a legerősebben besűrűsödött gömbje csaknem teljességgel víz-elemekből, s a légtér magasabb rezgésszintű energiáiból áll. Vagyis azon a szinten már igazán Kék Ékkő a Föld, amely minden szinten az adott szintnek megfelelő érzékelési tartományban nyilvánul meg. A ti szinteteken, amely a legösszetettebb energiákat magában foglaló szint, még megtalálhatóak a legsűrűbb anyag-elemből álló testek, azaz képződmények (sziklák és egyéb kőzetek), de már a magasabb rezgésfokú, bár még fizikai elemnek számító gázok, és a víz is jelentős mennyiséget képvisel… – amiként azt a magatok testeiben is megfigyelhetitek, amely a sziklák köveit alkotó megannyi elemet is tartalmazza, ha csak nyomokban is, tehát elenyésző mennyiségben, hisz a vas, a mész, de még az arany (stb. stb.) elemei is jelen vannak a fizikai testek mindegyikében, amellett, hogy maga a test már túlnyomórészt vízből áll. A ti szintetek viszont a Választóvonal is a Fent és a Lent világai közt: s ezt most nem csak a ti hét Fénykörötök mértékében kell értenetek, de akként is, hogy ti még érzékelitek a mélység világait annak mind gyakrabban és mind erősebben megnyilvánuló jeleit érezve megannyi, fizikai észlelésre alkalmas érzékszervetek révén, de már érezhetitek, és mind többen érzitek; sőt: érzékelitek, azaz látjátok és halljátok is a Fent Világának jelenlétét, ezt viszont már a nem fizikai érzékszervek révén, mert a szint még a mélység által is vonzatott, de már hat rá a Fent vonó ereje is. Él a Föld színén az Igazság Törvényvilága, s ennek megannyi tudati - viselkedési eleme is (gondoljatok csak a vendettátra: a vérbosszúra), de él a Kegyelem Törvénye is, amely nélkül egy nem járhatná Útját teközületek, és már él és hat a Szeretet Törvényvilága is, amelyet éppen hogy az ÚR KRISZTUS vitt a Föld színére, s amelynek legfényesebb záloga A Jászol és A KERESZT volt, s marad is mindenkor. * Amikor tehát Mózes az egyes Kozmikus, majd a fizikai elemek megteremtéséről ír, lényegében az energia-elemek egymáshoz rendeződésének folyamatát mutatja meg, hisz a szó maga: Teremtés, a ti világotokban nem közvetlen, hanem közvetett Teremtő Cselekedet volt: a Kegyelmi Erősugár, s annak megannyi szála révén illesztette egymás mellé Isten az egymáshoz tartozó elemeket, megszabva, és ismét csak az Erő-szálak rezgésszintje révén: a mélység felé indult Szellemi Követek által megfogalmazott gondolati – akarati és érzelmi energiák hová kell tartozzanak, mely Fénykör mely Fényíve lehet azokat képes magához vonzani, és megtartani is. Azt viszont, hogy a Szellemi Követek mely Fényívbe tartoznak, melyik lesz, vagy lehet alkalmas arra, hogy azok valamelyikén megkezdhessék a Visszatérés hosszadalmas folyamatát, maga a Szellemi Követ döntötte el, és éppen hogy a maga „milyensége”, azaz 22
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet besötétültségi szintje révén, abba a Fény-ívbe utasítva magát, amelynek Bölcsességi fokát akarati erői révén képes maradt megtartani és megélni akként, hogy mindenkor beilleszkedjék A Szeretet Törvényébe, s ne csak beilleszkedjék, de haladjon, fejlődjön is abban: A Bölcs Szeretet Akaratában, amely az egyedül-való Isteni Akarat volt, maradt, s marad is mindenkor. E kép leírását, megmutatását folytatja Mózes az ezt követő versekben is: „És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszómászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.” (1 Móz. 1.20-25) — Itt, a következő verstől már kifejezetten a Szellemlények Teremtése következik, bár már akként, hogy Mózes a Teremtést, és a későbbeni, már a Szellemi Követ által irányított, tehát a már Értelemmel, Tudattal bíró ember létbelépésével köti egybe, mintha a Teremtmény az ember maga volna: hogy ez mennyire nem ekként van, magatok is tudjátok: de figyeljük csak: mint ötvözi eggyé Mózes a két történést: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1 Móz. 1.26-27) — A Teremtés szó, ahogy azt fentebb is mondtam, a Szellem megteremtésére vonatkozik, hisz ha a Isten „az ő képére teremté” az Ő teremtményeit, nem is teremthetett volna testben élő embert, hisz Isten maga nem test: a legmagasabb rendű, az egyedül TÖKÉLETES FÉNY, A BÖLCS SZERETET SZELLEME. Ekként a Teremtmény, akit a maga „képére és hasonlatosságára” teremtett, szintén Fény: Isten Szellemének kiáradásából LÉTBE emelt Szellem, amelyet mindenkor megkülönböztet Teremtőjétől önnön Teremtmény volta, az, hogy míg Teremtője Öröktől fogva VAN, a teremtmény Isten Akarata szerint lett, azaz teremttetett. Ekként viszont megteremtése percétől nem uralkodhatott „a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”, hisz azok a Tökéletes Mennyei szinteken még nem is léteztek, nem is létezhettek volna, hisz azok nem teremtmények, lévén hogy nem bírnak Szellemmel, és nem is a Tökéletes Teremtő Elemekből, de már a bukott Szellemek megannyi Szellemi Követei által tisztátalanná tett Teremtő elemekből léptek létbe. (Az ártó rovarféléket és a testeiteket gyötrő megannyi baktériumot és vírust kivéve, mert azok a Tudat által megfogalmazott gondolati energiák révén „működnek”, azaz léteznek, ha nem is mindenkor azok gondolati, akarati és/vagy cselekedeti energiái révén léptek létbe, akit aztán meggyötörnek: a Múlt érzelmi, értelmi és akarati erőelemeinek ma felbukkanó megannyi eleme mindenki ellen fordulhat, függetlenül az illető személy egyéni emberi milyenségétől, s még attól is függetlenül: ki mely Szellemi szintet, mely Ébredtségi fokot érte el Felfelé vezető Útján. Teréz anyát vagy Pió testvérünket épp úgy megcsípte a szúnyog, mint azokat, akik azt vallják: gondolataik révén távol tarthatják azokat maguktól, s akiket tán csak a vérösszetétel minősége végett „nem szeret” a szúnyog, vagy egyéb kellemetlenkedő kis rovar: ám minderről már a Szavak sorozatban is írtunk, itt épp csak emlékeztetni akartalak benneteket e jelenségre.) 23
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet A Szellem megteremtésének az emberrel egy időben való, s egységesített említésének is meg van természetesen a maga tényleges, Szellemtani oka és miértje! A Szellemi Követ által megfogalmazott test mindaddig nem nevezhető a Szellem tényleges eszközének, míg a Tudat, tehát az Értelem magasabb fokára nem lépett a Szellemi Követ által megfogalmazott biológiai szervezet, addig tehát, míg maga a Szellemi Követ képessé nem vált az agy egy bizonyos agyi tartományát olyan rezgésszintű energiákkal kiemelni az agy más agysejt-csoportjai közül, amelynek révén már ténylegesen is megkísérelhette a saját magasabb rendű késztetéseinek elfogadása és betöltése felé vezetni az eszközt, vagyis a testet, megadva ezzel a lehetőséget önmagának és az ellentét megannyi képviselőjének a meglévő erők összemérésére is, hisz a test megfogalmazásának, és a Tudat megformálásának éppen hogy ez volt, és ez is marad egészen a negyedik Fény-körbe való átemeltetés pillanatáig ez elsődleges Szellemi célja és oka! Ha nincs a test, s a testben nem fejlődik ki a test Tudata, a Szellemi Követ nem lehet képes felmérni: meg van-e benne az az Erő, bír-e a Bölcs Szeretet Akaratának azon fokával, amelynek révén már ténylegesen is nemet mondhat az ellentét csábításának, éspedig minden körülmények közt, mert hisz éppen hogy az adott szinten meglévő körülmények azok, amelyeket egyetlen Szellemi Követ sem viselhetne el közvetlen módon: ám már erről is írtunk, de mert hogy a korábbiakban elmondott Tanítás szorosan kapcsolódik Mózes munkájának e részéhez, akként éreztem helyesnek, ha ismét kitérek a kérdésre, ha csak röviden is. Ezt követően a földi embernek, de még az első emberiségnek szóló Parancsolatokat jegyzi le Mózes, amelyek ugyan nem Parancsolatokként adattak az embernek, de az elsődleges Rend Törvényszerűségeiként váltak az ember fölött is benső parancsokká, vagy ha úgy tetszik: ösztönszintű késztetéssé, amelyek nélkül, amiként az Élet fennmaradása kezdettől, tehát a legelső Pillanattól lehetetlen lett volna. Amiként az az állat és növényvilág egyedeinél is van, akként van az embernél is: ha nem táplálkozik, nem szaporodik, nem is marad létben, sőt: ki sem fejlődik, ami azt is jelenti egyben, hogy a fejlődés kezdeti, tehát még a szerves elemből álló test megfogalmazása előtti ponton megrekedt a Szellemi Követ, bizonyítva ezzel egyben azt is, hogy nem képes és nem alkalmas magasabb rendű Feladat elvégzésére, s megrekedt a szervetlen elemi lét szintjén, amely viszont még a legelső Fénykör első Fényívének szintje, amely szint, éppen azért, mert a Szellemi Követ még nem megfogalmazza, csak betölti önmagával az anyagelemet. Ez a szint ekként még nem is nevezhető Lét szintnek, mert az anyag, bár nem vész el, nem is fejlődik, ha bizonyos átalakulások révén változtatja is tömegét, más anyagelemekkel gyarapodva. Ez viszont csak azt és annyit jelent, hogy az anyagelemek a sík egy más pontján megszűnnek létezni, hisz ugyanaz az anyagelem egy időben csak egyetlen ponton létezhet, ahogyan egyetlen ponton is csak egyetlen anyagelem lehet: ez viszont valóban csak az anyagelemek mennyiségi, de nem minőségi változását hozza, főként nem Szellemi értelemben vett változást értvén a szó alatt. Ez az állapot tehát csak létezés: de nem A LÉT. A Lét, amelyet már ténylegesen is fizikai Létnek nevezhetünk, eleve magában hordozza a táplálékfelvétel és a szaporodás Törvényerejű igényét, így ezeket nem szükségeltetett a Teremtőnek külön Törvénybe foglalnia: az elsődleges REND alap-elemei közé tartozik mint a Fejlődés alapja, amely Fejlődés a kezdeti ponttól a Visszatérést szolgálta és szolgálja mindaddig, míg az utolsó egy is vissza nem tér. Azonban nem véletlen emeltettem ki munkatársammal még külön is a 27. vers utolsó szavait. Amikor ugyanis Mózes akként fogalmaz: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket”– lényegében azt mondja el, hogy Isten, mint Atya, már eleve magában hordozza önnön Anyaaspektusát is! Ezzel viszont már szól a Teremtmény duális természetéről csakúgy, amiként arról: nem akként van, hogy elsőként a férfiút, s aztán az asszonyt teremtette Isten: egyként, egyazon LÉT-ponton emelte LÉT szintre a Duális Egységbe rendezett Szellem-párokat, s azok egyként töltettek be a Szeretet Szent Lelkével, hogy azok valóságosan az Isten „képére és hasonlatosságára” legyenek megteremtve. * 24
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet S ennyi előzetes után figyeljük: miként igyekezett mindezt értetté tenni a maga korában a maga szintjén élők számára Mózes: „És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.” (1 Móz. 1.28-31) — Hogy mennyire nem Istentől elrendelt, és kiváltképp nem a kezdetektől Lélek-testvéreitek, s itt most kifejezetten az állatvilág egyedeinek lemészárlása és felfalása, és hogy mennyire nem természete még az Állatvilág egyedeinek sem más állatok testének felfalása, a fentebbi rész két, még külön is kiemeltetett verse is mutatja, s ahogy azt már egy korábbi munkánk során is leírtuk, az első emberiség idején még elképzelhetetlen lett volna ez is, és az is. Ám mert hogy később, már majd Noé történetét vizsgálva még részletesebben is vissza kívánok térni e kérdésre is, itt és most nem is bontogatom azt tovább… * „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” (1 Móz 2,1-3) * — Az ezt követő versekben, ha már teljességgel meseszerűen is, de a Szellemi követ első, még az anyag-elemben való testet-öltését vázolja Mózes: ezt fejezi ki a 2,7-ben a „földnek porából” kifejezés. Ezt is, és azt: a holttá lett test lényegében porrá lesz, Szellemi értelemben véve „semmivé” válik: viszont az, ami igazán Élő az emberben, ami az „Istennek lehelete”, s ekként Istentől való, nem válhat semmivé, mert minden, ami az Örökkön való Istentől származik, örökkön való maga is. Ám e kérdésre is kitértünk már korábban, így néhány verset át is ugrunk, annál is inkább, mert a Mózes által felsorolt folyónevek és egyéb földrajzi nevek mára ismeretlenné lettek számotokra. * Az Éden kertjének leírásában a Mennyei szinteket, s az első emberiség által, még a magasabb szinten lakott Földet, ezek tulajdonságait ötvözi eggyé: s ekkor már nem kifejezetten Mózes, hanem maga a Közlő Testvér, azzal a szándékkal, hogy bepillantást adva mindkét szintre, valamiképp megmutassa a kettő közti különbséget, amiként az első emberiség korszakainak, s már a ti második emberiségtek korszakainak egybe ötvözésénél is e szándék vezeti. Igaz viszont az is, hogy több helyütt megfigyelhető lesz néhány olyan részlet, vagy akár konkrét utalás is, amely már a Harmadik emberiséget, s annak életét és élőhelyét, tehát a messze távolban létező Földet mutatja meg, így bontva ki a teljességében fizikai értelemben vett Lét egyes állomásait, megmutatva a kezdetet és a véget, a testi ember lelki emberré, majd Szellemi emberré válását egyaránt: s ezt most úgy a Tudat egyes fejlődési állomásaira, mint a Szellemi Követ által más és más rezgésszintű energiákból megfogalmazott testek változásaira kell értsétek, hisz amíg a testet, és a test Tudatát szolgáljátok, csak testi emberek vagytok, s ez testeitek erősen anyagi voltában is megnyilvánul, s ha már a Lélekben, A Bölcs Szeretetben éltek, testeitek „anyaga” is mindinkább a tiszta energiákkal telítődik, vagyis fél-anyagivá minősül, s ha még feljebb léptek a Szellemi Evolúció lépcsőfokain, az anyagi elemek mindinkább elmaradnak, s egy bizonyos Ébredtségi szinttől fél25
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet szellemi testekben járjátok Útjaitokat mindaddig, míg a fél-szellemi testet irányító ÉN be nem töltekezik, s hogy még pontosabban fogalmazzak: ismételten is ki nem bontja – önmagában a korábban, tehát a lefelé vezető út során önmaga elől elfedett Bölcsességelemeket. S mert a legmagasabb rendű Bölcsesség A Szeretet, természetes, hogy a Szellemi Ébredés legnyilvánvalóbb jele is az: milyen fokon képes Élni a Szellemi Követ a Szeretettel és a Szeretetben, vagyis milyen fokon képes befogadni A Teremtő Szeretetet, s hogy milyen fokon képes azt visszatükrözni is úgy a mellette – körötte élő Testvérek, mint Teremtője felé. Ha akarom, akként is fogalmazhatok: a bukott Szellem, s annak minden Szellemi Követe azt a „tükröt” törte össze - önmagában, amely egyként volt alkalmas a FÉNY befogadására és visszatükrözésére. Minél messzebb távolodott A SZERETET Tökéletes Fényétől, annál kisebb darabokra tört benne az a bizonyos „tükör”, méghozzá akként, hogy a Szellemi Követ mindenkor azt a kis, és mind kisebbé váló szilánkot érezte a teljességnek, amelyet még birtokolt, így mindenkor meg volt győződve arról: a teljességgel bír. Ti ma már tudjátok, hogy ez nem így van: tudjátok, s bár ti is csak egy kicsiny szilánkját tudhatjátok még a magatokénak a Teremtő Bölcs Szeretetét befogadni és visszatükrözni képes tükörnek, már a kezetekben tartott Bölcsesség-töredék birtokosaiként, s e Felismerés birtokában vághattok neki az újabb „szilánkok” megszerzése felé vezető Útnak… Ám ismét elkanyarodtunk Mózes könyvétől, így térjünk vissza, amiként mondtam, néhány verset kihagyva, hogy a minket érdeklő kérdéssel folytassuk tovább a Teremtéstörténet leírásának kibontását... * „ És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” (1 Móz. 2.15-17) — E három vers után ismét megállunk egy kicsit, mert a Mózes által elénk vetített kép (ahogy fentebb is mondtam) nem csupán egyetlen történést ábrázol. A Végtelen Mindenségben LÉT szintre emelt Teremtmények mindegyike a Mennyei szinteken van, amelyeket, ha a ti fogalmaitokkal akarok élni, „országokra” Mennyei birodalmakra bonthatunk, amelyek mindegyikét a Teremtő Bölcsesség más és más fokát elért Teremtmények lakják. Ezek összességét is nevezhetjük Édennek, de Édennek nevezhetjük a Földet is, ha nem a ti mostani Földeteket, hanem az Orion csillagképben tartózkodó, és szellemi értelemben még Fénykorát élő első emberiségnek Otthont adó Földet vesszük alapul. Sőt: még a ti jelenlegi bolygótokon is tényleges valóság volt az Éden, éspedig Atlantisz szigetét nevezhetnénk annak, természetesen ez esetben is az akkori emberiség által lakott szárazföldi területekhez, s a ti mai Földetekhez viszonyított Atlantisz szigetét, amely a Szellemi Központ volt egykoron a Föld testén. „És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.” (1 Móz. 2.18-120) — E részben visszatért Mózes a Lélek-lények megfogalmazásához, s ez az a rész, amelyre fentebb utaltam, amelyben már előre veszi az embert, tehát a Szellemmel bíró lényt, s csak azt követően szól a természeti lényekről, ami annyiban mutat valós képet (s épp erről „feledkezett meg” Darwin!), hogy a Szellemi Evolúciót csak követhette: meg semmiképp sem előzhette a fizikai evolúció! Amely testet a Szellemi Követ már képes volt megfogalmazni, azt be is töltötte, majd hogy azon a fizikai fejlődési állomáson túllépve a következő, mindenkor egy fokkal bonyolultabb rendszerű testet is 26
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet képessé vált kiépíteni, a Természet spontán módon reprodukálta a Szellemi Követ által korábban megfogalmazott és „használt” biológiai rendszereket, hisz azok lenyomata már beíródott a Globális Tudattárba. (S éppen hogy a Szellemi Követ az a hiányzó láncszem, amelyet Darwin semmiképp sem volt képes fellelni, s amely az ő elmélete szerint a majomból lett ember, és annak őse közt meghúzta a határvonalat: ugyanis a Természet mindent reprodukálhatott, ami fizikai formáció valaha is megfogalmazásra került a Szellemi Követek által: de a Szellemi Követet nem „reprodukálhatta”, így a Tudatosodás útjára lépett embert már nem követhették a Természeti lények! Ugyan már erről is szóltam, de mert a kérdés maga érdekes is és fontos is, akként láttam szükségét, hogy elismételjük azok kedvéért, akik korábban nem olvasták e Tanítást.) * A most következő versek is az adott kor embere számára lettek akként megfogalmazva amiként, bár (mint minden Közlés), ez is tartalmaz olyan Üzeneteket, amelyek a ti korotok emberének szólnak. Vegyük először a Mózes megfogalmazásában íródott történést, s csak aztán térünk rá az egyes versek kibontására és magyarázatára: „Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. (1 Móz. 2.21-24) — A történés természetesen nem ekként volt, hisz a Duális EGY-ségben LÉT szintre emelt Szellempárok valóságosan is egyszerre, s nem egymást követően, főképpen pedig nem egymásból, de mindenkor a Tökéletes Teremtő Elemekből emeltettek Létbe: és mégis van valóság-tartalma Mózes történetének, hisz írása lényegében azt volt hivatott megmutatni: mennyire szorosan EGY kell legyen a férfi és az ő asszonya, hogy ne akként éljenek, miként a vadak: ma ezt fogadva maguk mellé, más napon pedig mást, a pillanatnyi szeszélynek vagy testi gerjedelemnek engedve, hogy azok az erők, amelyek a férfiú és az ő asszonya közt a testi érintkezés során ki kell hogy cserélődjenek, ne a kezdeti idők káoszát mintázzák. Amiként mondtam, a Duális EGY-S-ÉG-üket megbontott ÉN-képek egy idő elteltével nem csak a saját ténylegesen is hozzájuk tartozó ÉN-féllel, de válogatás nélkül bármelyikkel közvetítették egymás felé az energiát, aminek természetes következménye volt a káosz, az egymástól teljességgel eltérő rezgésű energiák keveredése. Ezt az ősi energia-átközvetítést végzi, és éli meg minden egyes ember-pár, s minél többekkel igyekszik kapcsolatba lépni, a még önmagában őrzött Erők válnak mind kaotikusabbá. * „1 Móz. 2.25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” – E versben visszaköszön, amit az imént is mondtam: nem szégyellte a Szellem az ő „mezítelenségét” Teremtője előtt, hisz a Teremtmény bűntelen állapotára gondolt Mózes, amikor azt mondja: „mezítelenek”: de már a bűnt takarni akarta, ezért „fügefa levéllel”, azaz azokkal a bizonyos Mayafátylakkal fedte el önmaga elől a magára vett bűnt abban a hiszemben: már Isten elől is elfedte azt. (Hogy ez mennyire nem ekként volt, a folytatásból is kitetszik.) Itt is ugrunk egy kicsit. A következőként megvizsgálni kívánt versben ismét csak szimbolikus értelemben kell a kígyót vennetek: az akkori kor és az adott vidék egyik legveszélyesebb, mert a legkiszámíthatatlanabb, alattomban és hangtalanul támadó, s többnyire gyilkos méreggel ölő állata volt a kígyó: ezért, hogy nem valamely nagy ragadozót említi Mózes, amely ellen azért mégiscsak fel lehetett 27
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet venni a harcot, vagy amely elől el lehetett rejtőzni, hanem a kígyót, amely minden kis résen képes volt befurakodni hogy ártására legyen az embernek s az ember körül élő hasznos állatoknak egyaránt. A megnevezés tehát az állat milyensége végett lett: Satana is akként, szinte loppal támadt a véle egy szinten lévő Szellemtestvérei ellen! Amikor Satana lázadásáról olvastok, ne valami heves indulatkitörésre, nyílt lázadásra gondoljatok, mert nem volna igazatok! Satana is akként támadt, amiként a kígyó: loppal és alattomban, elfedve előlük: micsoda mérget rejt minden egyes Gondolata… Ő ugyanis, amikor a legelső Gondolat megfogalmazódott benne, tudta, hisz érezte a Tökéletestől eltérő gondolat ártó hatását, érezte, hogy energiái kevesebbé lettek: s ez nem hogy megmozdította volna benne a Bölcsességet, de a Tiszta Teremtő Akarat helyett már egy másféle akaratot: a lázadást, a mástakarást mozdította meg benne. Ám mert tettének súlyát képtelen volt egyedül viselni, azon igyekezett, hogy társakat szerezzen: s ez is visszaköszön mindmáig a ti még éretlen kamaszaitok közül némelyiknek egyes viselkedési elemeiben: amelyik rákap a dohányzásra, vagy más ártó szerre, igyekszik másokat is rászoktatni, olykor cinkost keresve maga mellé, olykor viszont csak azért: nehogy árulójává legyen az a másik… De figyeljük: miként fogalmazta, miként tette érthetővé a bűnbeesés történetét kora embere számára Mózes: „A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1. Móz. 3.1-5) — Satana tehát a Szellemi gőgöt ébresztette fel Testvéreiben – a Szellemi Bölcsesség hiányát használva ki. Szavaival mintegy: kétségbe vonta azok ténylegesen meglévő bölcsességét, majd hogy azok védték a már birtokukban lévő Tudást, még nagyobb Tudást ígért nékik, még magasabb szintű Bölcsességek megszerzését, azzal a nagyon is hamis indokkal: ha azt a Bölcsességet megszerzik és a magukénak tudhatják, olyan Teremtő Erők birtokosává lesznek, mint aminőkkel maga Isten bír Bölcsessége révén. Azt ugyan nem tette hozzá: maga sem bír a felkínált Bölcsességgel, de erre utal az, hogy ő másként akarta megszerezni azt az Erőt, amelynek birtoklásához már érettnek véltre magát, mint amiként azt a Teremtő Bölcs Szeretetének Törvénye számára is – és mindenek számára megszabta. Pontosan olyan ez, ha igazán földi megfogalmazásban akarom elmagyarázni, mint amikor a zsebpénzéből gazdálkodó, s még csak a kisebb pénzösszeg használata révén gazdálkodni tanuló kamasz gyermeket kezdi ingerelni egy másik, már a hamisság útjára tért személy: ugyan, hisz egy filléred sincs… A gyermek természetesen büszke arra, hogy már önállóan is kezelhet egy bizonyos összeget, s ezt el is mondja „barátjának”, aki, miután megtudja: a szülő nem akar adni a gyermeknek abból a pénzből, amelynek megléte nem titok a gyermek előtt sem, azt mondja: persze, hogy nem adnak többet, mert azzal elismernék, hogy te is felnőtt vagy, és képes vagy épp úgy gazdálkodni a pénzzel, mint ők! Ha ez neked megfelel, ha elfogadod, hogy még mindig úgy kezeljenek mint egy kisgyereket, jó. De ha igazán felnőtt akarsz lenni, másképp kell megszerezd azt a pénzt, amelyet szüleidtől hiába kérnél. Ugyan én nem adok néked tanácsot, de azt elmondom: hogy jutok én sok pénzhez…– és elmondja, majd még azt is hozzá teszi: így már most több pénzem van, mint neked, és hamarosan még annál is több lesz, mint a szüleimnek. Ha akarod, próbáld meg te is. Ha már több pénzed lesz, nemcsak hogy elhiszik, hogy felnőttél, de fölébük is kerekedsz, s nemcsak hogy büszkék lesznek, de fel is néznek rád. De persze te döntöd el, hogy mit akarsz: a magad életét éled, vagy hagyod, hogy a szüleid szabják meg: mit tehetsz, és mit nem… Gyakori eset, hogy így csalja a bűn útjára a nagyobb és idősebb fiatal a gyermekkorból épp csak kilépő kamaszt, aki a mindenáron való bizonyítás korszakát éli, s akként véli: azért, mert kisebb feladatokat már egyedül is képes megoldani, vagy képes a távollévő szülő feladatait egy rövidebb ideig ellátni, már valóban felnőtt, csak ezt szülei vonakodnak elismerni. 28
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Ilyen „lázadó kamasz” volt a Satana után indult Szellemlények többsége is, s mert hogy Satanának elsődleges Szellemi természete szerint az Akarat volt a domináns eleme, akként tudta láttatni magát Testvéreivel, mintha Bölcsességében is magasabb fokon állna mint azok, pedig ha tettének következményeit alaposabban végiggondolja, maga is ráébredhetett volna: mennyire nem így van ez! De éppen hogy az jelezte: milyen mélyen maradt el az akarati szinttől benne magában is a Bölcsesség, hogy még csak meg sem kísérelte igazán végiggondolni: mit vesz magára, s milyen veszedelmet zúdít Testvéreire is, akiket persze nem csábított közvetlen, „csak” közvetett módon. Nem azt mondta, ami a valóság, mert maga sem értette még: A TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom Isteni jellemzője: a Teremtő Szeretet Bölcs Akarata kell ötvöződjék benne magában is ahhoz, hogy az általa meglátott, már magasabb rendű Fény birtokosává legyen. Ő az Akaratot helyezte előtérbe: holott a legbensőbb ISTENI LÉNYEG, amely egyként domináns eleme mindhárom ISTEN-SZEMÉLYNEK a mindenek fölött való SZERETET, amelyből a Bölcsesség fakad, s amely az Isteni AKARAT egyedülvaló irányítója is, hiszen ha nem ekként volna, nem is jön le A FIÚ ISTEN…! De nézzük: miként írja le Mózes e tragikus történés folytatását: „És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; fügefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.” (1 Móz. 3.6-10) — Amint az imént mondtam, a mezítelenséget átvitt értelemben mondja Mózes. A Teremtménynek már volt mit szégyellnie, takargatnia, s ezzel tisztában is volt, ami természetes, hisz érezte: eltért a korábbi Tisztaságtól, s nem is azzal, hogy a magasabb rendű Erő után kívánta kinyújtani kezét: és mégiscsak azzal, hisz ez a mást-akarás lényegében, ha nem is konkrét megfogalmazásban, de a Teremtő Bölcsességének, s a Teremtő feltétel nélkül való, s minden egyes Teremtmény felé egyként kiárasztott Szeretetének megkérdőjelezése, vagyis a Teremtő Tökéletes voltának megkérdőjelezése. A földi gyermek élete kezdeti szakában a tökéletes reáhagyatkozás, tehát a feltétel nélküli bizalom állapotát: A Mennyei, s ekként önnön Szellemi Természetet éli. Később fogalmazódnak meg benne a kérdések, s még később, már a kamaszos lázadás időszakában a mást-akarás, a „majd én tudom!”- érzete. Vagyis az ember-gyermek csaknem ugyanazokat a stációkat járja végig mint a bűn útjára térő Teremtmény mire a felnőttkor küszöbéig ér, ha – szerencsére – nem lép is olyan mélységbe, mint tette ezt a bűn útjára tértek, s a még ma is Úton lévők szinte mindegyike: nem mint fizikai testben Úton lévő, de még mint Szellemi Követ. (S hadd tegyem még hozzá: „a felnőtt kor küszöbe” korántsem azonos azzal a csekélyke tizennyolc esztendővel, amelyet ti – a testi – biológiai érést véve alapul – a „nagykorúság” percévé nyilvánítottatok! Van, persze, hogy van olyan ember, aki kicsinységétől fogva „felnőtt”, mert a felnőttek számára is keserves élet egyszerűen belekényszeríti, hogy idejekorán felnőtté váljon, van viszont olyan is, aki sohasem lesz igazán „nagykorú”, egyszerűen azért, mert nem tanították meg felnőni!) * Ezt követően már a felelősségre vonás következik: figyeljétek csak, miként igyekszik elhárítani magától a felelősséget a bukott Szellem: „És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.” (1 Móz. 3.11-13) 29
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet (Csak így zárójelbe teszem hozzá: ez épp ellenkezőképpen történt, hiszen a férfiú mindenkor az átadó, s az asszony a be, és elfogadó: és ez a Mennyei szinteken sem volt, és máig sincs másként…) — Annak, hogy Mózes az asszonyt jelöli meg, mint a kígyó, azaz a kísértő által elámítottat, aki „magával rántotta„ a bukásba az ő társát is, az alábbiakban találjuk meg a magyarázatát, abban a részben, amely az Ószövetség legfontosabb része: az ÚR KRISZTUS, A MEGVÁLTÓ ÍGÉRETE: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1 Móz. 3.14-15) — E két vershez igazából nem is kívánok semmit hozzáfűzni: ezen ÍGÉRET valóságát és valóra válását igazolja a négy Evangélium minden egyes sora, még akkor is, ha azokat többszörösen is megreformálták, azaz megcsonkították: a legfontosabb TÉNYT: az ÚR KRISZTUS, A MEGVÁLTÓ FIÚ ISTEN Útját nem tagadhatták le, amiként nem törölhették ki azokból az ÚR Önvallomását sem. Annak oka, hogy az ÚR Útja, és az „első emberpárnak”, tehát a bűn útjára tért Szellemeknek adott Isteni Ígéret közt csak a 1 Ján. 3,8. von párhuzamot, az, hogy a másik három Evangelista annyira magától értetődőnek vélte a párhuzamot, hogy meg sem fordult a fejükben: lesz, vagy lehet egyáltalán bárki is, aki ne ezen Ősi Ígéret valósággá válását érezné és ismerné fel az ÚR Krisztus eljövetelében, hisz mindazok a Cselekedetek, s azok a csodák, amelyek estek az Úr kezei által, oly ékesen beszéltek erről… * Nem tudjátok, mert nem is tudhatjátok drága gyermekeim: micsoda Kegyelem az, amikor a bűn első pillanatában a bűnbocsánat, a Megváltás Ígéretét veheti a vétkes! Pedig elég, ha csak a magatok életére gondoltok: milyen kellemetlen, milyen erős szorongást adó érzés, ha hibáitok következményeire kell gondoljatok! Ennél csak egy van, ami igazán nyomasztólag hat: az, ha olyan vétek vagy bűn emléke nyomja szíveteket és lelkiismereteteket, amelyet nem tudhattok többé jóvátenni, mert aki ellen vétettetek, már ellépett mellőletek, esetleg már nincs is az élők sorában… Bizonnyal mindegyikőtöknek van olyan, tán nem is olyan jelentős vétke, amelyről tudja, hogy egyszer visszaköszön: de hogy hogyan, mikor, s hogy valaha jóvá teheti-e, felmentheti-e magát a vétek-adta bűntudat súlya alól…? — és még jó, ha jóváteheti, ha tudhatja: a jóvátétellel valóban leteheti vállairól a vétek súlyát: ne nyomassza az többé… Még munkatársam múltjában is, a kora-gyermekkori emlékek közt is van ilyen emlékkép. Elcsavargott a napköziből, méghozzá ebéd előtt, s később éhében kis barátjával (akivel csatangolni indultak), elcsentek egy szál sárgarépát. Másnap, hogy a lelkifurdalás nem hagyta nyugodni, visszatért a helyszínre, s miután bevallotta a csínyt, ki akarta fizetni a répa ellenértékét, ám a zöldséges azt felelte: az lesz a büntetésed, hogy nem fizetheted ki a répát. Ezzel lényegében azt mondta: nem teheted jóvá, amit elkövettél… vagyis a bűntudatot állandósította, de a bűntudat feloldhatásának minden reménye nélkül. Ez csak egy egyszerű történet: mégis, éppen ettől, a bűn feloldhatatlanságának rettenetétől mentette meg a bukott Szellemek mindegyikét Istenünk, s nem akkor, amikor azok már bűnbánó arccal Elébe álltak, de annál sokkalta korábban: már a bűn elkövetésének percében, akkor, amikor a Teremtmény még csak meg sem értette: milyen hatalmas Kegyelmet gyakorolt véle az Isten. Mert bizony, még akkor nem értette meg, hisz még csak el sem volt hajlandó ismerni bűnét: s nem is tudhatta volna, hisz maga a bűn vont az ő szemei elé fátylat, hogy többé ne lásson tisztán. Ahhoz igen mélyre kellett lépjen, ki kellett szakadjon a Mennyei szintekről, s nem is kevés esetben egészen a mélység világáig alá kellett hogy merüljön, hogy végre mégiscsak ráébredjen: micsoda bűnt követett el! Mert a szellemi Követek mindegyike eljut e Felismerésig mielőtt megkezdhetné Visszavezető Útjait, hisz enélkül még csak a Visszatérés szándéka sem fogalmazódhatna meg benne, nem hogy az Utak első lépéseit megtehetné! De amint a Felismerés megérett benne, már elébe áll A Kegyelem, az Utak, A Megváltás, s e kettő nyomán a Visszatérés hármas Kegyelmi Ajándéka. * 30
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet A most következő versek már a fizikai testben élő ember számára szóltak, s bizony, van olyan rész is, amelyet Mózes szőtt eggyé a Közlő által adott Üzenettel: Isten ugyanis sohasem mondott olyast, ami fölébe helyezné egyik embert a másiknak, hisz a cél éppen az, hogy az ember-szellemek megtanuljanak, éspedig mind magasabb fokon visszailleszkedni az Ősi EGY-S-ÉG-állapotba, amelyet a lefelé vezető Út során szinte a legteljesebb mértékig elvetett magától a Szellemi Követ. Egyként hullt a bűn fogságába a Duális társak mindegyike, éspedig akként, hogy amilyen mértékben hibás volt egyikük, olyan mértékben volt hibás a másik is (a fentebbi, kiemelten írott „elsőbbségi” kérdéstől függetlenül), így egyként is kell viseljék az Utak terhét, éspedig akként, hogy mindkét fél meg kell ismerkedjék egy-egy Út keretén belül a másik félre nehezedő terhekkel is, vagyis akként, hogy a fordított testet öltés keretén belül ő maga kell felvállalja azokat a terheket és feladatokat, amelyek a Duális Társ tényleges Szellemi Jellemzőjének, vagyis az átadónak avagy a befogadónak szerepkörébe tartoznának. (S ez csak az egyik ok, amely végett az a bizonyos fordított testbeöltözés mint Törvény: valósággá kell legyen valamely Szellemi Követ fölött, ám mert hogy e kérdésről már szóltam, itt és most nem térek ki rá ismét.) De térjünk vissza a Mózes által leírt történéshez azzal, hogy amely rész/részek Mózes (vagy a későbbi fordítók) elméje szerint kerültek az Írásokba, dőlt betűkkel jelezni fogjuk: „Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogács-kórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.” (1. Móz. 3.16-19) * Az alábbi vershez tán semmit sem volna szükséges hozzáfűznünk: fentebb már, amikor az adama és a havva szavakat magyaráztam, kitértem azon szavak jelentésére is: ám valamit mégis hozzáfűzünk, éspedig a vers utolsó szavaihoz. Olvassátok csak el figyelmesen: micsoda mély értelmű üzenet, közlendő van ebbe a versbe zárva! „Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. ” (1. Móz. 3.20) — Itt, e megfogalmazásnál már egészen más értelmet nyer az Élet szó. Nem azt mondja Mózes: mert minden ember, vagy minden élő tőle születik: és mégis, mert hisz a születés és az anyaság szervesen együvé tartozik. Viszont annak is van fontossága, hogy nem azt írja: minden embernek, hanem azt: minden Élőnek. Mit ért itt Mózes az ÉLŐ szó alatt? Hiszen az állat, és növényvilág egyedei is mind élnek, még a vizek mélyén élő növények és állatok is: miként lehetne tehát Éva mindezen élőknek anyja? A választ két részre bontjuk, mert két magyarázata is van e versnek: sőt, több is, de a mi szempontunkból most az alábbi két magyarázat a fontos és a szükséges. Ha abban a megfogalmazásban szemléljük a szót, amelyet az imént már kibontottunk, a havva szó valójában a földi élet minden egyes megnyilvánulási formájára (is) utal, kezdve a vizekben élő egysejtűtől az ember életéig, s a hegyek szirtjein akárcsak véletlenszerűen megjelenő parányi zuzmótól a több száz éves mamut-fenyőkig: mindenre, de mindenre vonatkozik, amiben Élet van: még akár a sziklák tömbjeit is értvén ez alatt, hisz azokban is áramlanak az elektronok, mozdulnak az anyagelemi részecskék, tehát azok is élnek a szó egy bizonyos értelmében és az élet bizonyos fokán és formájában. De ha más szemszögből vizsgáljuk a mondatot, s ha eltekintünk attól is, hogy az ember is csak Szellemi Én-résszel bír, joggal mondhatjuk, hogy egyedül az ember, tehát a Szellemmel bíró lény az, akinek valósággal is Élete van, ha nem is testében, de Szellemében, vagyis az értelmezés e formája szerint csak az ember az, aki igazán élő, mert csak az bír az Élet-elem, az Isteni Szikra egy parányával, a Szellemi Követtel, amely benne a Valós Élet birtokosa és képviselője a látszat-lét világában: minden más, még ha Lélek-elemmel van is betöltve, végső felbontásban a Szellemi Követek által még a lefelé vezető Út során 31
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet megfogalmazott gondolati – akarati energiák vetülete, amely gondolati – akarati energiát a már felfelé haladó Szellemi Követek Ébredtségük egy bizonyos fokán visszavonnak, s akkortól az ismét a saját energiájuk lesz, viszont a Szellemi Követ által már visszavont gondolati és akarati energia többé egyetlen szinten sem bukkanhat fel mint fizikai képzet, vagyis annak sem növényi, sem pedig állati formában többé nem lesz élete, mert a Szellemi Életbe igazodik vissza mint korábban kiközvetített, majd visszavont szellemi erő-elem. Joggal mondhatnánk tehát, hogy az ember az, aki igazán Élő, mert a Valós Élet egy kis szikrája van benne: viszont a Lélek-elem is a Valós, a Teremtő Erő része, amely a lefelé haladó Szellemi Követtől származó gondolati-akarati energiák rezgésfokának mértéke szerinti megnyilvánulásban jelenik meg, mindenkor anyagi testet véve magára: vagyis a Lélek-lények mindösszességében is Élet van, éspedig így, nagy betűvel, hisz épp úgy bírnak a Teremtő Szeretet, azaz a Lélek-erő egy-egy kis szikrájával, amiként bírnak a Szellemi Erő egy bizonyos mennyiségével is: csak annyival, amennyit egy Gondolat, vagy egy akarati energia-hullám magába zárhat, s e kettő az, amely anyagi testbe „öltözik”, letérképezve ekként kicsinyben a Szellem, az Erő és az Anyag hármas rendszerét. Az ember is a Szellemből, az Erőből és az Anyagból tevődik össze: ekként tehát ha az ember élő, élő, éspedig a szó elvont és magasabb rendű értelmében minden más is, amiben Lélek-elem van, mert a Szellem gondolati – akarati erejét is használhatja egy bizonyos fokig, azt a Szellemi energiát, amelynek ő maga a fizikai síkon való vetülete. Nem önálló, és nem saját Szellemi Erővel bír: épp megfordítva, a Szellemi Erő „bírja őt”, ami azt jelenti, hogy az állat, vagy a növény olyanná lesz, amilyenné lenni a Lélek-elem által bevont Szellemi gondolati Erő-elem lennie egyáltalán engedi, s ez utóbbi milyensége, tisztasági foka adja az egyes fajokon belül az egyedek egyediségét is, azt, hogy egyik állat így, a másik úgy reagál le bizonyos dolgokat, történéseket (s ezt a növények elektródákkal miért jelzései esetükben is igazolják, tehát nem csak az állatvilág egyedeinél figyelhető meg!), s még azt is, hogy egyikük képes megtanulni egyes, már-már emberi viselkedési elemeket, míg a másikuk képtelen ugyanarra. Ez nem rajtuk áll, hisz az állat vagy a növény nem képes gondolkodni: viszont a Szellemi erő egy – egy Szellemi Gondolat, vagy akarati energia-hullám, amelyben épp úgy benne van a Szellemi Követ saját energiájának lenyomata, a maga erejével fog hatni rájuk, bennük, fölöttük, és ekként általuk is, így akár azt is mondhatom, hogy bár nem ők használják a Szellemi Energiát, a Szellemi energia hat rajtuk keresztül, mindaddig, míg meg nem tisztította, és vissza nem vonta azt az a Szellemi Követ, amely útjára indította egykor: akár még a lefelé vezető út során, akár már később, már ember-testben, amikor is a Tudat irányításában való gyengesége végett fogalmazhatta meg a Tudat az adott tisztátalan gondolati – akarati, vagy akár már cselekedeti energiát, amely ekként, kiáramoltatott agyi energiahullámként megmaradt a légtérben, hogy idővel hatni, működni kezdjen, nem mint önállóan működő, de mint „eszközt”: valamely élő szervezetet működtető energia. Mert bizony: a lefelé tartó Szellemi Követek minden egyes gondolati – akarati energia-hullámában is benne van a Szellemi erőlenyomat, tehát azok mindegyike képvisel bizonyos fokú szellemi energiát, ha csak kicsiben is, s az, mint minden Szellemi erő, él, és éltet, a maga rezgésfokának megfelelő szervezetet éltetve a maga tisztasági szintjének mértéke szerint. Amiként a ti minden egyes gondolatotokban is jelen van a gondolatot megfogalmazó személy energia-lenyomata: s épp ezért mondtam, hogy nem a kimondott szó, de a szó hátteréül szolgáló, és többnyire kimondatlan maradó Gondolat az, amely egy-egy Úton járó mértékéül szolgál, mert a szót az elme a maga neveltetése szerint igazítja, finomítja, ám az elsődlegesen felbukkanó, vagy a szó kimondása közben a Tudatban tomboló Gondolatot nem finomítja, az érzéssé válik, amely a szó mélyén lappangva rombol akkor is, ha a kimondott, már finomított szó nyomán esetleg valami kedvező változás áll be az illető személy környezetében: de rombolás figyelhető meg az illető személy testét körbe vevő energiaburokban, ami később a fizikai testben is változást okozhat. Maga a kifejezés tehát: adama (Ádám) és havva (Éva) nem személyeket jelöl, hanem a Kegyelmi elvet, annak szimbolikus kivetítése az emberi elme számára. Adama, vagyis a Föld, mint a Visszatérők „bölcsője”, és havva, vagyis Éva, azaz az Élet, amely mindennek a mozgatója, a fejlődés, a Visszatérés záloga. * 32
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet „1 Móz. 3.21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.” — Nos, ez is egy olyan rész, amelyet, ha szó szerint vesztek, bizony alkalmas lehet az elme megtévesztésére! Nem szó szerint: Értelem szerint kell vizsgálnotok az Írásokat, az Ó-szövetséget csak úgy, amiként az Evangéliumokat, mert nem a szavakban, de a szavak értelmében és akár a szavak mögött és a sorok között van elrejtve az, amit az Úr nem akart, hogy az egymást követő „reformtörekvések” során elvesszen. Amikor bőr ruhákat említ Mózes, nem a ti mai fogalmaitok szerint veszi a ruha szót: a Szellemi Követ öltözetére, vagyis magára a testre utal, hiszen hát a Mennyei Szinteken, s még az Ős-tisztaságban megmaradva nem volt szüksége a Teremtménynek semmiféle öltözetre. Annak a teremtménynek amelynek még nem volt takargatni valója Isten előtt, s amely még nem vetette le magáról a Szellemi Fény tiszta köntösét, még nem volt szüksége arra, hogy öltözetet, takarót vonjon maga elé: de már az Őstisztaságát elvetett Szellem érezte: el kell rejtőzzék Isten elől, hogy Isten meg ne lássa az ő bűnös voltát. Mózes tehát a bűnt nevezte „mezítelenségnek”, amelyet a Teremtmény takargatni, titkolni igyekezett Isten előtt, már ezzel is bizonyítva: nem volt birtokában többé a Bölcsesség ama fokának, amelyet korábban bírhatott, hisz ha birtokában marad annak, eszébe sem jut, hogy bármit is titkolni igyekezzék a Teremtő elől, hisz tudja, hogy a Teremtő mindentudó és mindenható, hisz Ő MAGA A BÖLCSESSÉG és AZ ERŐ. Ha mindennek még tudatában marad a bűn útjára tért Szellem, nem hogy nem igyekszik elfedni magát Isten elől, de Isten Szeretetére hagyatkozik, s töredelmesen bevallva bűnét ismét megmártózik A SZERETETBEN, amely megtisztítja, megerősíti és élteti, amiként azt igen sok, a legelső gondolatot megfogalmazó Szellem Testvéretek cselekedte is. S még az elrejtőzést se a ti földi értelmetek szerint értsétek, mert nem akként van az: mindmáig elrejtőzik a bűnös lélek, s éppen hogy a maga bűnébe öltözik annak reményében, hogyha ő nem látja Istent, Isten sem látja meg őt. *** Amiként látjátok: már az Ószövetségben el lett rejtve lényegében minden Igazság, s már az Ószövetségből kibontható (lett volna, s nem most, de már rég, évezredekkel ezelőtt!) a teljes mai Szellemi Tanítás, s annak oka, hogy az Ószövetségben is elrejtett Tanítások kibontására mégsem került sor, a Krisztusi kor emberének milyensége, s egészen pontosan: maga a Keresztáldozat volt. Mi, akik az ÚR mellett járhattunk, s a Júdás helyére emelt Tanítvány az alatt a negyven nap alatt, míg az ÚR Feltámadását követően ismételten is közöttünk járt, sokat tanultunk mindabból, amit ma néktek átadhattam, és még több Bölcsességelemre nyílott rálátásunk már akkor, amikor magunk is végére értünk fizikai Utunknak: ám ahogy akkor nem adhattuk tovább még azt a keveset sem, amit néktek már kezetekbe adhattam, épp úgy nem tárhatom elétek ma a teljességet, pontosabban a teljesség ama töredékét sem, amelyet az ÚR tudnunk engedett, azt pedig kiváltképp nem, amit Visszatérve az Út végén megismerhettünk. Egyelőre ez, és ennyi, amit a Teremtés történetből kibontani szándékoztam: ugyan volna még mit kibontanunk, de ez volt a legszükségesebb: amit és amennyit még átadhatunk az Úr akarata és engedélye szerint, arra későbben kívánok visszatérni. Most viszont, ahogy ígértem, még néhány részt ismételten is kiemelünk Mózes első könyvéből, hogy azokhoz is magyarázatot fűzzek, aztán pár, már az Ószövetségtől független, de benneteket erősebben foglalkoztató kérdésre térek még rá e kötetben. *** Térjünk vissza tehát egy pillanat erejéig, amiként fentebb ígértem a következő két vershez: „És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn.” (1 Móz. 1.29-30)
33
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet — E két vers talán azok számára lehet(ne) figyelemfelkeltő és elgondolkodtató, akik már-már makacs elszántsággal csak a Noénak szóló szavakra figyelmeznek amikor arra hivatkoznak: „hisz Isten maga engedte az embernek az állatok mindösszességének elfogyasztását...” Ez valóban így volt: akkor azonban, amikor a fentebbi Parancs, adatott az embernek, tehát amikor a növényeket jelölte meg az ember s az állatvilág egyedei számára Isten, a Föld, s annak lakói lényegesen magasabb Ébredtségi szintet tudhattak a magukénak, amiként a köröttük lévő Lélek-lények is. S éppen hogy arra utal az a rész: „amelyekben élő lélek van”, hogy az állatok Lélekelemmel bírnak, ekként viszont nem tekinthetőek élelemnek!! Természetesen nem Mózes korára kell gondoljatok, de már nem is arra a korra, amikor az első emberiség tagjai a prána energiával képesek voltak létben tartani fél-fizikai testeiket. Az átmeneti kor volt az, az első emberiség tagjai közé születettek második bukása előtti kor, de ez a Parancsolat volt érvényes Atlantisz, Mú, és Lemúria népei számára is (ismét-csak azok elbukásáig), akik már kellett, hogy a Kozmikus Erőterekből levont energiát fizikai értelemben vett élelemmel is kiegészítsék. Egy, a tiéteknél tehát lényegesen magasabb szinten álló ember-csoport számára adatott e Parancsolat, azok számára, akik hosszú időkkel korábban álltak azon a szinten, amelyre néktek most kell(ene)törekednetek felemelkedni, de amelyet nem érhettek el, ha az alsóbbszintű energia-tartományban még a Szellemi Követek gyengesége végett engedélyezett viselkedési és/vagy életviteli elemekhez ragaszkodtok, hisz amiben megkötitek magatokat, az maga is megkötözőtökké lesz, sem előrébb, sem pedig feljebb nem fogtok léphetni, mert a szint energiái a mélység felé húzzák Szellem-éneiteket. Amint az előbb is mondtam, a Mózes által leírt Parancsolat nem Mózes népének adatott: ennek ellenére Mózes már akkor el kellett mondja: minden egyes, az ivadékgondozás legalább alapfokú ösztöni késztetésével bíró állatban ÉLŐ LÉLEK van, vagyis érzelmekre: szeretetre képesek, akárcsak ti: emberek, akikkel a Lélek-lények mindösszessége egyazon Kozmikus Világ-lélekből merít minden egyes Út megkezdése előtt (hisz amiként már azt is elmondtam a korábbiakban, ami az ember-szellemek esetében a reinkarnáció, az, vagy csaknem ugyanaz a Lélek-lények esetében a Lélekvándorlás…). Amikor Noé korában a föld megannyi állatát is az ember eledeléül engedte Isten, már a Föld, és annak megannyi élőlénye is egy alsóbbrendű energiatartományba zuhantak: vagyis e történés, az özönvíz már valóban a ti emberiségetek történelméhez tartozik: a korábbi Parancsot még, ahogy elmondtam, az első emberiség kapta. S most megkérdezhetitek, és bizonnyal meg is kérdezitek: miért kellett leírjon Mózes olyas történést és olyan Parancsot, amely nem a maga korának, s még csak nem is a ti korotok emberének szól: s kérdéstek jogos és érthető is volna, így felelek is arra. Azért, hogy megmutassuk néktek: a Szellemi Követek energiaszint csökkenése, tehát a Szellemi Követ Bölcsességi szintjének csökkenése volt az, ami a mind durvább életvitel felé terelte úgy az embert, mint a körötte élő Lélek-lényeket. Ti viszont már a Felfelé vezető ágban vagytok, s már elértetek egy olyan szintet, amely lehetőséget adhat arra, hogy a magasabb Fény-tartományba emelkedjetek. Ahhoz viszont, hogy ez valósággal is ekként legyen, kell, hogy olyan, több ezer éves szokásokat végre levetkezzetek, amelyek nem felemelni, de inkább még hogy visszahúzni, megkötni fognak benneteket azon az Úton, amely Haza vezet… A Noénak adott parancsolat valóban ekként szólt: „És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.” (1 Móz. 9.2-3) Aki viszont mindenáron a Noénak adott Parancsolatra hivatkozik, lényegében az Igazság Törvényvilágához ragaszkodik, még akkor is, ha már tudván tudja: az Igazság Törvényvilágát, a „szemet – szemért” törvénytelen törvényét Maga az ÚR KRISZTUS emelte magasabb szintre, beemelve az emberiség teljességét a Kegyelem Törvényvilágába. Mert ez is ekként van, és az is, hogy a Kegyelem Törvényvilágában, annak kiteljesítéseként, s már a Szentlélekkel kötött Harmadik Szövetség értelmében ki-ki maga kell megszülje önmagában – önmaga, és mindenek számára a Szeretet Törvényvilágát: hisz végső soron ennek lehetővé tétele volt, s maradt is mindenkor a Kegyelem Törvényének legmagasabb 34
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet rendű célja és szándéka, hisz ekként és ez által: A Szeretet által vezet vissza mindőtöket Isten a Mennyei Hazába: s ez a legnagyobb Kegyelem! Viszont a Valódi Szeretet kizárja más élőlények legyilkolását, hogy a legyilkolt állatok testeinek felfalásáról már ne is szóljak! És itt, ezzel kapcsolatban is hadd térjek ki még valamire! Nem igazán elfogadható az a kifogás, vagy inkább álokoskodás, amellyel oly sokan érvelnek: az, hogy ti magatok nem öltök meg semmilyen állatot, csak a már legyilkolt állatok tetemét veszitek meg, és készítitek el eledelül…! Ameddig van, aki megveszi a mások által már legyilkolt állati testeket, az is lesz, aki a haszon reményében legyilkolja azokat: amiként az a Betlehem fölé állított fenyőfákra is vonatkozik: amíg lesz, aki ragaszkodni akar az erdőkben meggyilkolt fához, olyan emberek is lesznek, akik azokat legyilkolják… * S még egy kicsit hadd térjek vissza az egyik fentebbi mondatrészhez. Azt mondtam az imént, hogy „azok számára, akik hosszú időkkel korábban álltak azon a szinten, amelyre néktek most kell(ene)törekednetek felemelkedni.” Aki kész, és képes is megfogalmazni, és meg is valósítani már annak tényleges értelmezése szerint a Szeretet Törvényét, ténylegesen is arra a szintre emelkedik vissza, amelyen egykor az első emberiség állt, s ez még akkor is így van, ha nem pontosan ugyanaz az Energia-pont lesz az, ahová a nagy Ugrás során kiemelkedők felemeltetnek: ahogy korábbi magyarázataimban mondtam, akként kell azt a bizonyos „leszálló” és „felszálló” ágat elképzelnetek, mintha az első emberiség egy körív mentén, de még a körív alja felé haladva állt volna egy bizonyos, fokozatosan csökkenő energia szinten (amelyről persze mindegyikük egyként haladhatott felfelé és lefelé is!), s ti ma csaknem ugyanazon a szinten, de már a körív átellenben lévő, s a kör felső széle felé haladó ívén állnátok, azon, amelyen haladva az energia fokozatosan növekedik, készen rá, hogy a Nagy Ugrás során pontosan arra a szintre kerüljetek a köríven, mint amelyen egykor az első emberiség állott, csakhogy ti már a kör szemben lévő oldalán fogtok állhatni, és ti is akként, hogy még a jelenlegi szintről is indulhattok lefelé is, de felfelé is, éspedig felfelé már könnyebben, mert a körív jelen, felfelé vezető ága, amely ugyan még a Kegyelmi Törvényben van, de már a Szeretet Törvényvilágának mind erősebb, vonó hatását is élvezheti, arra ad számotokra lehetőséget, ha a megszokott „emberi milyenség” még ennek ellenkezőjére, tehát a lefelé vezető irány követésére, s a Tisztasággal és A Szeretettel ellentétes viselkedési elemek megvalósítására ad is gyakorta késztetést: s bizony, ez utóbbiak közé sorolandó, éspedig nem is kis mértékben Lélek-testvéreitek legyilkolása és felfalása is. Jó: tudom, a Föld színén most ennél lényegesen durvább történések is esnek: ember gyilkol ismét embert, s mégis azt kell mondjam: ti már tovább kell tudjatok lépni mindezen, s már Lélek-testvéreitek felé is csak a Szeretet vegytiszta Érzését áramoltathatjátok, mert kell, hogy a végtelen sokaságú negatív energiát felülírni igyekezzetek az általatok megfogalmazott és kiáramoltatott pozitív energiák révén. Nem mondhatjátok, hogy: én ugyan nem mondok le a húsról, de majd legfeljebb többet imádkozom, és ki lesz egyenlítve a „számlám”, mert ahogy a negatív energia elemei esetében is van, akként van a pozitív energia elemei esetében is: mindegyiknek más és más a rezgésképlete. Más az egyes cselekedetek révén megfogalmazott energiák rezgésszintje és rezgés-összetétele, így egy ima révén megfogalmazott és kiáramoltatott pozitív energiával nem „helyettesíthető be” az az energia, amelyet a Lélek-lények Létjogának minden értelemben való tiszteletben tartása, s az állatok iránti igaz Szeretet révén fogalmazhattok meg. S hogy ez mennyire ekként van, hogy mennyire a mélyebb szinthez ragaszkodnak azok, akik a húsevés „Istentől engedett” voltára hivatkoznak, ismét csak maga Mózes mutatja meg, éspedig a Noéról írott versben, annak befejezéseként: „amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.” Amikor azt mondja Mózes: „amint a zöld füvet”… - egy szót már szinte szándékoltan hagy ki a Közlő (vagy inkább az ősi írások fordítója!): a „korábban…” – szót, amely az imént is említett előző rendelésre vonatkozik és arra utal vissza: 35
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet „Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén,” – stb. Szemmel látható az egyes lépcsőfokok egymásután való következése, az: mint haladt egyre mélyebb és mélyebb szintre az emberszellemek soka! Igaza van munkatársamnak, amikor arra gondol: Isten a maghozó füveket és fákat adta eledelül az embernek, s a zöld füveket, tehát azokat, amelyek nem hoznak hasznosítható szemes termést, az állatoknak adta: ez ekként volt. Az, hogy a fentebbi részben már a zöld füveket említi Mózes, mint az ember számára rendelt eleséget, s nem csupán a maghozó füveket, egy lefelé vezető lépcsőfok megtételét jelzi: a következő lépcsőfok, s egyben a legalacsonyabb szint már a léleklények testének elfogyasztása: amely szint viszont már még ennek is alatta van, amikor is egymás testeit falják fel az emberek, nem Isten rendelete szerint, de bizony: a sátán akarata szerint való, s ezt is igazolja Mózes, amikor azt mondja: „De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki;…” (1 Móz. 9.5-6) E kérdéshez tartozik, s nem véletlen, hogy Mózes is az emberi élet védelméhez kellett kapcsolja a következő verset: „1 Móz. 9.4 Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” — Hogy miért van a vérnek ennyire kiemelt szerepe és fontossága még az állatok esetében is, nem kell mondjam. Amiként a Szellemmel bíró Úton járók vérének megannyi cseppjében jelen van a szellemi engram, akként van jelen az állatvilág megannyi képviselőjének vérében is a Lélek-elem energialenyomata! Ez volt az oka, hogy Mózes már akkor leírta a Vér Törvényét, ha nem bonthatta is ki azt az akkori kor embere számára, hisz az adott kor embere már és még nem értette volna, az imént is említett oknál fogva. *** Most azonban már ténylegesen is ellépünk Mózestől egy időre, s egy kis ugrással a ti jelenetekbe lépve azt fogom megpróbálni elmagyarázni néktek: hogyan s miként lehetünk képesek akár egy teljes napi Szellemi cselekvést a ti fogalmaitok szerinti néhány óra alatt elvégezni munkatársammal. Magatok is tudjátok, hisz nem titok, hogy gyakorta áll elő olyan helyzet, amikor is az írás és a gyógyítás mellett az Életvíz készítésével is kell, hogy foglalkozzunk. Ilyenkor egyetlen éjszaka folyamán akár húsz, vagy harminc Testvérünk számára is elkészítjük a nékik megfelelő és szükséges rezgés-összetételű Energiával fel, és betöltött gyógyító vizet, ami még akkor is sok volna, ha egy-egy Testvérünk számára egyszerre készítünk el két flakonnyi, egyazon rezgésszintű energiával feltöltött vizet. Ha más és más betegségek, vagy testi – lelki tünetek megszüntetése a cél ugyanannál a Testvérnél, természetesen számára is minden egyes betegségre külön – külön készítjük a két – két flakon vizet: ez is természetes, s nem is ritkaság. Így viszont az is megtörtént már, hogy egyetlen éjjel csaknem ötven flakon, azaz huszonöt, más és más energiaszintű vizet készítettünk, ami legalább 35 órai komoly szellemi (és valljuk meg: fizikai) munkát igényel, amelyet azonban 8-10 óra alatt végeztünk el, éspedig akként, hogy néhány perces pihenőt is tartunk megannyiszor, hogy munkatársam egy kissé kifújja magát, s felkészüljön a következő, mindig más rezgés-összetételű és más rezgésszintű energiák fogadására és áramoltatására. Erre akként kerülhet sor, amiként a Szellemi Én-rész lehet képes akár egy teljes Élet-utat végigjárni, vagy valamely hosszabb történést megélni annak teljességében azalatt a néhány másodperc alatt, amíg a test nyugalmi ideje során a Tudat teljes elfedettségi állapotban, tehát a mély-alvás periódusában van, amely több ízben is bekövetkezik alvás alatt, de nem mindenkor használja ki a Szellemi Követ a maga egyéni céljainak megvalósítására. (S ez utóbbit azok kedvéért fűztem hozzá, akik azt mondják: nem szoktak álmodni. A Szellemi Követ a mélyalvás ritmikusan bekövetkező periódusaiból csak az elsőt használja ki, míg a többit nem, ha kiemelkedik is egy bizonyos fokig a Tudat mellől, de mert a test és a Tudat közelében marad, nem is közvetít át álomképet, hacsak nem olyas képfoszlányokat, amelyek a Tudatban vannak, de amelyeket – épp azért, mert azok a Tudat saját képei – nem fog az alvásból kilépő álomképként érzékelni: akként bukkannak elé, mintha csak az elalvás előtti gondolat folytatásai volnának, 36
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet amelyeknek ébredés után sincs nagyobb jelentőségük mint volt elalvás előtt. Ettől függetlenül a Szellemi Követ, tehát az Én-rész esetükben is útra kel, s épp azért az alvás kezdetén bekövetkező mélyálom idején, hogy a számára fontos feladatokat minél inkább elzárhassa a többször is felszínes álomba átlépő, majd az éber állapotba jutó Tudat elől.) Amiként mondtam, az álom nem a ti Fény-Idő síkotokon zajlik, s még csak nem is valamely fizikai létet lehetővé tevő Világ-képzetben játszódnak le az álombéli történések, hanem Asztrális síkon, bár az esetek többségében a magatok Fény-Idő síkjának megfelelő Asztrális Világképzetek egyikének energiavetületében, ahol is a Szellemi Követ „csak” egy elé vetített képbe lényegül bele, s akként él meg bizonyos, számára szükséges történéseket. E kérdésre azonban hamarosan visszatérek, ezért itt és most az Álom kérdésétől, és az asztrális Világok kérdésétől odébb is lépek egy kicsiny időre. Annál is inkább, mert hisz amit meg akarok mutatni, tényleg csak hasonlít a Szellemi Követ ama másféle Lét-állapotához, de semmiképp sem azonos azzal. Nem, mert bár mi is egy magasabb Fény-Idő síkra emelkedünk fel esetenként munkatársammal az Úr Kegyelméből, ám az a Fény-Idő tartomány nem akként különbözik a ti Fény-Idő tartományotoktól amiként a fizikai szintek az Asztrális szintektől, hiszen ha ez ekként volna, lehetetlenség volna olyan szellemi műveleteket végrehajtanunk, amelyek egyben fizikai cselekvést is igényelnek. Amiként tudjátok, az egyes Szellemenergetikai műveletek során a Tudat és a Szellemi Követ csak egy bizonyos fokon távolodik el a fizikai testtől. Nem olyan mértékben emelkedik ki a Szellemi Követ mint az álom síkjára lépve, hisz a művelethez szüksége van a Tudatban lévő mindahány ismeretelemre: esetenként még a fizikai testet is kell, hogy magasabb fokon működtesse, azaz cselekedeteket kell tudjon végrehajttatni az eszközzel: ez az álom időszakaiban nem szükséges, a test spontán működési rendszerre van „állítva”, így a Tudat teljességgel elfedett állapotba kerülhet, s csak a tudatalatti agyi tartomány végzi a test vegetatív működési rendszereinek irányítását. Ezzel szemben a víz készítésénél és a gyógyításnál a Szellemi Követnek a tudati képekre is szüksége van, de (a víz készítésénél legalább is) szüksége van arra is, hogy a fizikai testtel bizonyos cselekedeteket, mozdulatokat végeztessen el, amely cselekedeteket ill. mozdulatokat természetszerűleg a Tudat által végeztethet csak el a fizikai eszközzel, hisz néki, tehát a Szellemi Követnek a ti szinteteken még nincs módja rá, hogy közvetlenül irányítsa a fizikai testet. A Tudat tehát egy bizonyos fokig távolodhat el csupán a testtől, s ez a Szellemi Követ esetében is ekként van, hisz a gyógyító is csak az önmagáról szellemi energia révén megfogalmazott Én-képmást emeli fel, s csak a Szellemi Követ egy parányi szikrája révén végzi a gyógyítást. Ekként tehát csak a Tudat egy bizonyos részét, s a Szellemi Követ egy parányi Szikráját használja a gyógyító, s ez a víz készítésénél sincs másként, azzal az eltéréssel, hogy a Szellemi erő révén gyógyító személy nem használja a fizikai testét, csak ha a kézrátételes gyógyítást engedtetik végeznie. Az általunk használt Fény-Idő tartomány alig egy Fény-másodperccel van magasabb Fény-Idő síkon, mint a magatok Lét szintje, s bár ez a különbség egyben fizikai értelemben is veendő, mégis inkább Szellemi fokozatában más, ahogyan Shambhalla városa esetében is van, tán azzal a különbséggel még ezen összehasonlítás esetében is, hogy munkatársam fizikai elemekből álló testét nem: csak Tudatát és Szellemi egységét emelem fel (bár gyógyítás esetén, annak bizonyos szakaszaiban azt ténylegesen is Shambhalla városába, pontosabban a város melletti erdőbe, a gyógyító tisztásra emelem át). A szellemenergetikai művelet szempontjából azonban ez teljességgel elégséges is, hisz a művelet nem a fizikai test révén, de a Tudat és a Szellemi Követ magasabb rendű Szellemi Tudata révén megy végbe még akkor is, ha bizonyos rész-feladatot a fizikai test használata révén is el kell végezzen munkatársam. Való igaz: bizonyos rezgésszint növekedés a fizikai test elemeiben, tehát magukban a testsejtekben is be kell hogy következzék, ám ez is természetes: minden fizikai elem magasabb rezgésszintűvé lesz, ha a tiszta Szellemi Erők áramlanak keresztül rajta, legyen az a Szellemi energia az imádság, a relaxáció, vagy a meditáció révén magatokhoz vont energia. Munkatársam a gyógyítást tanuló Testvéreknek akként felelt szóban feltett ez irányú kérdésére, hogy a folyamatot vagy inkább történést akként kell elképzelnetek, mintha magatok is a Gondolat sebességével volnátok képesek cselekedni. Ez egy bizonyos értelemben, s egy bizonyos idő elteltével ekként is lesz avagy lehet, hisz ha már képessé váltok a magasabb rendű Erők viselésére és kezelésére, maguk a használt energiák fogják egy magasabb Fény-Idő szintre emelni tudati – Szellemi erőiteket, tehát magát a 37
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Tudat fölötti agyi tartományt és a Szellemi Szikrát, amely az általatok a fizikai síkon a magatok Fénytartományában megszokott módon és megszokott idő alatt végzi el az adott szellemi cselekvést, csakhogy az a Fény-tartomány, amelyben a Tudat fölötti agyi tartomány használata révén a Szellemi Szikra dolgozik, nem azonos a magatok fizikai értelemben vett Idő-szektorával. Ez azt jelenti, hogy ott más Idő-rendszerbe lép a Szellemi Szikra. Ám a Szellemi Szikra valóban csak átlép abba a másik Fény-tartományba: de nem lesz része annak, így a magasabb szint Idő-egysége nem hat ki a Szellemi Szikra által az Út értelmében megszokott Idő-rendszerre, amely mindenkor és minden, még teljességgel fizikai test meglétét szükségessé tevő szinten azonos a Tudat által ismert Időrendszerrel. A Tudat megadott, tehát a Szellemi Követ által magasabb szintre emelt tartománya és a Szellemi Szikra lényegében a megváltozott Időrendszerben is a maga megszokott Idő-rendszere szerint fogja érzékelni az Idő múlását, vagyis a magasabb szinten eltöltött, s a ténylegesen is a magasabb szinten élők Tudatában egyetlen kurta óraként érzékelt időmennyiség alatt a ti szintetekről felemelkedő tudati elem és a Szellemi Szikra csakúgy négy órának fogja érzékelni az adott cselekvéssel eltöltött időt, s ez a maga szempontjai szerint igaz is. Igaz még akkor is, ha az adott időtartam csak a magasabb szint Idő-rendszerébe illesztve lesz ténylegesen is négy óra: a magasabb szint értelmében, s a magasabb szint tényleges Lakói számára csupán egyetlen óra. Ezt akként lehetséges megoldanunk, hogy azon a bizonyos spirális íven a ti alsóbb rezgéstartományban lévő, s ekként „kisebb” Fény-íveteket rávetítjük a magasabb szint természetszerűleg „nagyobb” Fényívére. Valahogy akként próbáljátok meg ezt elképzelni, mint amikor két, egyként nyolc szeletre felosztott tortátok van, csakhogy az egyik torta négyszer akkora, mint a másik. A kisebbik torta egy szeletkéje ekként alig a negyede csak a nagyobbik torta egyetlen szeletének, így ahhoz, hogy a nagyobbik torta egy szeletjét elfedjétek, négy szeletet kell ráfektetni a kisebbik tortából. Tudom hogy a hasonlat egy kicsit sántának tűnik, hisz a tortának nem csak kerülete de átmérője is van, de most kifejezetten a két „torta”, tehát a két Fény-Idő sík kerületére, az egymástól eltérő Fény-körökre kívántam célozni. Akként illesztjük bele a ti Fény-Idő síkotokban maradt fizikai test felemelt tudati egységét és a Szellemi Szikrát a magasabb Fény-Idő ívbe, ahogy a kisebb tortaszeletet helyeztük most képzeletben a másik, a nagyobbik tortaszeletre: egy bizonyos hosszúságú alsóbbrendű Idő-egységet helyezve ismét-csak egy, de már magasabb rendű Idő-egységre, ahol a Szellemi Szikra a maga teljességében végrehajtja a reá váró szellemi műveletet, éspedig a maga Idő-rendszere szerint, vagyis akként, hogy a maga Idő-síkjának megfelelő időt tölt el a szellemi művelettel: vissza azonban már a magasabb rendű Fény-Idő sík Törvényei szerint illesztjük a tudati egységet és a Szellemi egységet is, mintegy: visszaléptetve azt a korábbi Fény-idő rendszerbe akként, hogy a magasabb szinten ténylegesen eltöltött, de a magasabb szint értelmében elmúlt Időt vesszük alapul. Nem azt a több órát tehát, ami a ti világotokban elmúlik ugyanannyi idő alatt, hanem azt, ami a magasabb szinten múlt el ugyanakkor. Ha egy bizonyos művelet (vagy cselekvési folyamat) négy órát vett volna igénybe a ti szinteteken, a magasabb szinten az alatt csak egy óra telik el: s akkor nem a négy órával későbbi Idő-egységbe léptetjük vissza a Szellemi Szikrát, hanem a magasabb szinten eltelt egy órával későbbi Idő-egységbe, akként, hogy a vízbe már az a többletenergia mennyiség fog kerülni, amennyit a Szellemi Szikra a felemelt tudati egység és a fizikai síkon maradt test közreműködését felhasználva a vízbe leközvetített, átáramoltatott. A magasabb szinten a felemelt tudati és Szellemi egység számára eltelt Időt tehát nem akként mérjük, amiként azt az alsóbb rezgéstartományból kiemelt nem fizikai test-elem érzékelte, hanem akként, amiként azt az adott, tehát a magasabb rendű Fény-tartomány valamely Lakója érzékelte volna. S most ismét nem tudom: hogy is próbáljam megmagyarázni néktek azt, ami megmagyarázhatatlan…? Emlékeztek bizonyára arra a történésre, amelyet korábban elmondtunk: amikor a gyermek a kerékpárral valami képzelhetetlen sebességgel száguldott egyenesen egy ház falának, mert elromlott a fék, s a gép (már csak a sokk-hatás végett is) irányíthatatlanná vált számára. Ha a gyermek ténylegesen is a ti FényIdő síkotokon marad, menthetetlenül halálos kimenetelű balesetet szenved: de a Kegyelem Áldott Krisztusának engedélyével és az Ő segítségével a gyermek Őr-szelleme kiemelte a Tér azon pontját, és természetesen a gyermeket is az adott Tér-Idő síkról, így a történés egy magasabb Tér-Idő síkon ment 38
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet végbe: majd a gyermeket a maga tényleges Tér-Idő rendszerébe helyezte vissza, éspedig pontosan abba az idő-szemcsébe, amikor a történés ott, azon a szinten már bekövetkezetté vált volna, tehát a történést követő másodpercbe helyezte bele: s mert a ti szintetek történése a magasabb szinten lassítva, széthúzódva következett be, a gyermek sebessége, amellyel a házfalnak rohant, egy egészen lassú, kényelmesen sétáló ember sebességévé változott: épp csak egy kis sérülést szenvedett el a gyermek, holott ha a ti valós Időrendszeretekben szenvedi el a sérülést, mint mondtam, esélye nem lehetett volna arra, hogy élve maradjon: viszont sem a távozás, sem pedig egy ténylegesen is komoly sérülés nem lett volna beilleszthető a gyermek Életfilmjébe, az nem szerepelt az adott ponton a Sorsesemények közt, hacsak nem ekként, hogy megmutathatóvá legyen számotokra az idő. A Mester segítségével tehát az Őrszellem „megnyújtotta” a történést a gyermek számára azzal, hogy a másodperc egy tört részéig egy magasabb rendű Idő-síkba emelte át, miközben mindazok, akik elborzadva várták az elkerülhetetlen történést, a maguk tényleges Idő-síkján (tehát a ti Idő-síkotokon) szemlélték azt, anélkül, hogy érzékelhették volna: a gyermek számára ugyanaz a pillanat – nem volt mégsem ugyanaz, mert az adott pillanatban egy magasabb Fény-sík Idő-rendszerében tartózkodott. Igaz: ezt a gyermek sem érzékelte, s nem is érzékelhette volna, hisz ő maga belülről élte meg a történést és a Fény-Időben való áthelyeződést, tehát az ő számára minden akként volt helyén és rendjén: amiként azok sem érzékelhették volna azt, hogy a maguk Fény-Idő rendszere egy villanásnyi időre a Tér egy kis részén beemeltetett a magasabb rendű Fény-Idő rendszerbe, mert ők is belülről élték meg a történést, és bennük a maguk folyamatosnak megélt Idő-rendszere volt és maradt is mindvégig az állandó, az érzékelhető, mert a Tudat csak egy Idő-síkon tud mozogni. (Ezért nem képes a munkatársunkkal megvalósított Időmanipulációt használni az a Testvérünk, aki éppen hogy a víz elkészítésére fordított idő hosszúságát panaszolta, mert ő mindvégig Tudatban, s nem Szellemben „dolgozik”. Ez az oka annak is, hogy nem képes olyan rezgésszintű energiákat magához vonni, sőt: fogadni sem volna képes, mert a Tudat nem mint kisegítőeszköz, de mint a szellemi cselekvés elsődleges irányítója vesz részt esetében a szellemi energia révén megvalósítandó műveletben, s a Tudat megközelítőleg sem képes olyan energiák befogadására és elviselésére, mint a Szellemi Követ. Ez az oka annak is, hogy a víz készítését követően kimerültséget érez, hisz a hiányzó energiát a maga egyéni, emberi akaratát használva – a maga fizikai és tudati energiáival pótolja, ami által a víz ugyan nem lesz magasabb rezgésszintűvé, de ő maga energiahiányossá válik, hisz a vízbe, miután a Tudat felé leközvetíthető energiák árama elapad, már csak az ő egyszerű, s a magatok szintjének megfelelő rezgésmagasságú és rezgés-összetételű energiák áramlanak, amely energiák nélkül a test energia-szegénnyé lesz.) Csak a Szellemi Vezető (vagy az Őrszellem) által magasabb rezgésszintre emelt, Tudat fölötti agyi tartomány, és a Szellemi Követ képes arra a valóság értelmében, hogy váltakozva létezzen más és más Idő-szektorokban, s ez még akkor is így van, ha a képzelet szárnyán magatok is utazgathattok az Időben: de csak a magatok Idő-szektorát használhatjátok, mert az a mérték, az a kiindulási pont, s a Tudat számára mindenkor a kiindulási pont a Valós, a többi csak esetleges. Ami tehát az alsóbb rendű Fény-tartományból időlegesen kiemelt nem fizikai testelemek számára megközelítőleg négy óra volt, az adott szint lakóinak érzékelése szerint csupán egy óra: s mi ez utóbbit vetítjük ki a fizikai test és a test tényleges közege számára, ami azt is jelenti, hogy a Tudat fölötti agyi tartomány (amelyet egyébként is a Szellemi Követ „használ” a maga céljaira az Út teljességén át) és a Szellemi Követ négy órát él át, míg a test csupán egy órával lesz idősebbé. Ez viszont azt is jelenti, hogy bár a fizikai testet kímélhetjük, a Tudat és a Szellemi Követ csak úgy kell viselje a fokozott megterhelést, hisz a Szellemi Követ is a Tudat által ismert Idő-rendszerhez igazodik (s itt már ténylegesen is a fizikai személy által használt Tudatot és Idő-rendszert értsétek), vagyis számára az Idő ugyanolyan ütemben múlik, mint ahogyan az a Tudat számára múlna, ha a tudati érzékelési rendszertől a Szellemi Követet és a Tudat fölötti agyi tartományokat időlegesen leválasztottuk, és függetlenítettük is. Ezzel elérjük, hogy a test és a test Tudata számára másképp múlik az Idő, mint a Tudat fölötti agyi tartomány és a Szellemi Követ egy kicsiny eleme számára, viszont a szükséges műveletet a Szellemi Szikra valósítja meg, s az fogja a Szellemi történés révén megfogalmazódott energiák mindösszességét leközvetíteni a Tudat fölötti agyi tartományon keresztül a test mellett maradt Szellemi Egység felé: s az közvetíti aztán tovább az ekként nyert energiát a tényleges Tudat és a test felé, majd a testen keresztül a készíteni kívánt vízbe. 39
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Mindez, mint mondtam, lényegesen gyorsabban zajlik, mint ahogy azt magatok képesek volnátok megvalósítani. Erre gondolt lényegében munkatársam, amikor azt mondta: a Szellemi művelet a Gondolat sebességével megy végbe. Ez ekként is van – de csak egy bizonyos értelemben, mert csak a Tudat egy bizonyos része emelhető fel, s az is csak mint „adat bázis” áll a Szellemi egység rendelkezésére a szellemi műveletek alatt: amellett azonban maga a köznapi értelemben vett és használt Tudat megmarad a fizikai síkon, a maga megszokott érzékelési tartományában. És éppen hogy a Tudat e megosztottsága rejlik a Fény-Idő manipuláció e formájának hátterében! A Tudat még csak megfogalmazta a végezni kívánt Szellemi cselekvést: az általa megfogalmazott Gondolat azonban nem csak a tényleges, a mindennapi értelemben használt Tudatban, de a Tudat fölötti, tehát a Szellemi egységből kiközvetített kicsiny elem, a Szellemi Szikra által felemelt és használt tudati tartományban is megjelenik mint szándék, mint akarati kép, s azt a Szellemi Szikra végre is hajtja: ezt követően a Szellemi szikra által elvégzett szellemenergetikai művelet energiája, amiként az imént is mondtam, a test és a tényleges testtudat mellett maradt Szellemi egység felé áramlik, amely a Tudat és a test használata révén közvetíti át a vízbe a Szellemi Szikra által ekként leközvetített energiát. Lényegében tehát a műveletet a maga teljességében elvégezzük, de nem a test és nem a Tudat: a Szellemi egységből kiközvetített Szellemi Szikra által, amely nincs Idő-korlátokhoz kötve, s amely ekként más FényIdő síkokon is képes tevékenykedni, ahogy azt magatok is tapasztaljátok egy-egy, a Tudat felé is átközvetített, tehát tudati emlékezeti elemmé lett álom során. S hogy az Idő, mint valótlan Valóság-elem, mennyire relatív, képlékeny és manipulálható: magatok is gyakran tapasztaljátok az álomtól függetlenül is. Például amikor ábrándjaitokba merültök, gyakran akként érzitek: csak néhány percre, vagy csak egy pillanatra merengtetek el, s bizony: meglepetten veszitek tudomásul, hogy akár hosszú órák is elröppentek: s ez megfordítva is érvényes. Ha valami kedvetek ellen van, akként érzitek, az órákon át tartott, és ismét csak meglepődtök, ha kiderül: alig néhány perc telt el… Az Idő a Tértől eltérően síkban mozog, amely sík csak benneteket köt meg egy bizonyos Tér-Idő rendszerben: minket nem, és a Tudat mellől kiemelkedő Szellemi Követet sem, hisz a Szellemi Követ számára is csak a Tudat fogalmai szerint létezik Idő: a saját Szellemi Tudatában az nem része a Valóságnak, s ha eltávozik a Tudat mellől, egy időre a maga Időtlen Valóságába lép: s ez az, ami segítségünkre van, amikor dolgozunk. Van ugyan más módja is a Tér-Idő korlátok átlépésének, használjuk is alkalomadtán, ám egyelőre ez, és ennyi, amit a feltett kérdésre felelnem engedtetett. *** S most ismét tovább lépünk: vagy inkább visszább, hogy amiként ígértem, az álom síkokról, a „de ja vu” érzetről és egyáltalán: az asztrális szintekről szóljak, mindegyikről azt és annyit, amit és amennyit szólanom lehet... * Jelen témánkat azzal kezdjük, hogy a lehetőségekhez képest megmutatom azokat az asztrális szinteket is, amelyekről még nem esett szó korábbi a munkatársammal megírt munkáinkban sem. Az érkezési és az indulási oldalról már jelen munkatársammal is írtunk, s nem is egy munkánkban szólva azokról kimerítő alapossággal (lásd: Szavak a csendben XII. 13. oldaltól; A MAG-ocskáknak II. kötet, stb.), így arra már szükségtelen volna kitérnünk: akik már Úton vannak, azok számára érdektelen is volna, hisz e két Asztrális Világkép nem része Útjuknak. Annál inkább részei annak az Álom-síkok, s ha nem is arra fogok felelni: mit jelent, vagy jelenthet egyik vagy másik álom, az álomlátás okát igyekszem a lehetőségekhez mérten alaposan megmagyarázni. Kezdjük talán azzal: mi is az álom, mi a szerepe, mik az összetevői. Az; Amikor megfordul a szél... – című munkánk II. kötetének 51-52 oldalain már szóltunk az álom és a meditáció közti különbségről, s arról is, hogy ez is és az is az Asztrál-síkon megy végbe, ám az Asztrális világképek más és más vetületeiben, más rezgéskörökben. Ez természetes, hisz amiként mondtuk, az álom síkjára lépő Szellemi követ nem emeli magasabb rezgésszintre a Tudatot, míg a meditációs szintre emelkedő Szellemi Követ igen. Ezt is írtuk, azt viszont már nem bontottuk ki: miként jelenik meg egy40
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet egy Álomkép a Tudatban ébredés után, s mi az oka annak, ha nem emlékeztek álmaitokra, vagy emlékeztek, de csak az ébredés pillanataiban, majd amikor a Tudat már a teljes éberség állapotát eléri, az álomképet mintha kitörölte volna a tudati emlékképek közül valami láthatatlan kéz… Az álom részben az adott Út emlékezeti képeiből, részben a korábban járt Utak egyes mozzanataiból, részben pedig a Szellemi Követ által a test pihenési szakában járt Utak egyes mozzanataiból tevődik össze, s ha van is üzenet értéke, az többnyire annyira kódolt, hogy csak a Szellemi Követ képes megfejteni: az elme erre képtelen, hisz nincs a tudati emlékezeti képek közt a Szellemi Követ által végigjárt Út ismerete. Ami a tényleges Út történései, vagy várt/várható eseményei közé tartozik vagy tartozhat, azt a Tudat a benne meglévő, de korábban, tehát az Út korábbi szakaszán már megszerzett ismereteivel keveri, belekeverve a vágyakat s a félelmeket egyaránt, így mire egy-egy álomkép ténylegesen is megfogalmazódik a Tudatban, már alig is hasonlít arra az álomképre, amelyet a Szellemi Követ leközvetített felé. Annál is inkább így van ez, mert ti még a Tudatot használjátok mint a test elsődleges irányítóját, s a test megtapasztalásainak mindösszességét elraktározó Tudatot az ellentét energiái csakúgy befolyásolják, mint a Szellemi Követ energiái és instrukciói, így aki alapvetően optimista beállítottságú, a figyelmeztető jellegű álomképből is képes valami számára kedvező emlékképet „kreálni”, s aki alapvetően pesszimista beállítottságú, a ténylegesen is csak pihentető álomképben is képes felfedezni a számára hátrányos elemeket, amelyeket mint előrevetített Sors-eseményeket, rettegve fog várni, s amelyek, éppen mert oly erősen koncentrál azokra, rendszerint be is következnek. Igaz: gyakran nem pont az a történés fog bekövetkezni, amelyre a pesszimizmusra hajló személy felkészült, hanem valami más, de épp oly kellemetlen történés, s a pesszimista ember szinte megkönnyebbülve sóhajt fel: – Lám, megmondta előre az álmom, hogy ma valami baj ér, és tessék!... Azt persze teljességgel figyelmen kívül hagyja, hogy a várt – váratlan esemény éppen hogy ővégette: rendszerint figyelmetlensége végett következett be, amely figyelmetlenség oka rendszerint az, hogy a Tudat olyannyira az álommal, s az álom által „megjövendölt” eseménnyel van elfoglalva, hogy szinte érzéketlenné lesz minden más iránt, vagy legalábbis nem fordít a körötte zajló eseményekre annyi figyelmet, amennyit szükséges volna, mindaddig, míg be nem következik valamely kellemetlen esemény, baleset, esetleg anyagi kárt okozó történés. Akkor a Tudat „megkönnyebbül”, hisz megszabadult a feszült várakozás kényszerétől, s már ismét képes a napi dolgokkal foglalkozni. Lényegében hasonló a szituáció abban az esetben is, ha az asztrológiai képek közt vél valaki számára kellemetlen történést felfedezni: akkortól szinte megszállottan a várható bajra, betegségre vagy balesetre koncentrál ahelyett, hogy a környezetére és a szükséges napi teendőkre figyelne, így a megfázásos betegség, fertőzés, vagy valamely baleset akár elő is van készítve általa – önmaga számára, amit később, már utólag igazolni is tud a horoszkóp alapján: itt és itt ennek be kellett következnie, mert ilyen és ilyen együttállások voltak… Az teljesen kívül esik ez esetben is az ekként kutakodó – okoskodó személy figyelmének körén, hogy egy bizonyos bolygó-együttállás más aspektusból vizsgálva teljességgel mást is jelenthet, s ha nem kalandozik el a figyelme, s evégett nem fázik meg, nem kerül fertőző betegekkel szoros, fertőzést adó közelségbe, vagy nem éri valami baleset, esetleg valami más, valami kellemesebb esemény következik be, és akkor azt a másik történést olvashatta volna ki ugyanabból a horoszkópból, ugyanazzal a bolygóállással… S hogy erre is mondjak egy példát: valakinek a horoszkópjában hirtelen energia-vesztéses állapot bekövetkezte jelentkezik egy bizonyos időszakra, meghatározott bolygóállások mellett. Ő maga, vagy az a személy, aki a horoszkópot készítette számára, az adott időre a leginkább valószínűsíthető esemény bekövetkeztét fogja mint várható Sors-eseményt beírni. Az energia-vesztés oka, mint tudjuk, szinte számtalan féle lehet: egy nagy bevásárlás adta megterhelés, egy hirtelen rosszullét, szokatlanul megterhelő fizikai munka, mint például egy szekrény odébb tolása, de lehet valamely sportág keretén belül egy nem mindennapi, kiemelkedően jó teljesítmény elérésével együtt járó energia-vesztés is, s akkor még alig is soroltam fel néhányat a számtalan lehetséges történés közül. Ezek mindösszességéből az illető személy (vagy a horoszkópot készítő személy) a maga egyéni meglátása szerint fogja kiválasztani a szerinte leginkább lehetséges történést, s arra fog koncentrálni, annak bekövetkeztére fog várni, s már ez a várakozás, amiként fentebb mondtam, többnyire meg is hozza a „kívánt eredményt”, vagyis az esemény, mondjuk egy baleset akkor is be fog következni, ha az adott asztrológiai kép alapján egy másfajta fizikai 41
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet történés épp úgy bekövetkezhetett volna…– s az illető egy vásárlás végett lesz energiahiányossá, vagy valamely, számára szokatlan munka elvégzése, stb. stb. következtében. S most igazat kell adjak azon testvéreinknek, akik azt mondják: lényegében a történés az önszuggesztió következménye, még akkor is, ha azt utólag „igazolni” lehet bizonyos bolygóállásokkal. Ahány asztrológiai iskola, mind mást és mást tulajdonít egy bizonyos bolygó-állásnak: s már ez is igazolja, hogy egy bizonyos bolygó-állás nem csak ezt vagy csak azt az eseményt jelenti, hanem számtalan más egyebet is jelenthet… S egy pillanatra még maradjunk is az asztrológiánál: a spirituális asztrológia lényege, hogy megmutatja: ki milyen energiákat vonhatott magához a Kozmikus térből születése pillanatában, tehát melyek azok az Erők, amelyeket használnia, és melyek, amelyeket megtisztítania szükségeltetik. Ez, és ennyi az asztrológia szerepe, nem pedig az, hogy az egyes Sors-eseményeket előre megjövendölje, hisz egyazon energia-kép egymástól teljességgel eltérő történéseket is takarhat, amellett, hogy az azonos energiákat más és másként: egyéni Szellemi – tudati szintje, tudati irányultsága, körülményei, lehetőségei, s persze a saját akarata szerint fog felhasználni (vagy épp kihasználatlanul hagyni) mindenki. Hatalmas segítség lehet a Marsikus erő a sportoló számára, viszont hátrány egy tisztátalan tervet megvalósítani kívánó személy esetében: pedig ugyanarról az energiáról van szó. Igaz: az egyes történésekre: betegségekre való hajlamot, vagy a fokozottabb művészi, technikai, sportolói (stb.) érzéket, készséget ki lehet okoskodni a csillagképekből, de hogy azokkal hogyan fog szembesülni az Úton járó, hogy azok előnyére lesznek, vagy hátrányára a maga egyéni, emberi törekvéseiben… * S most lépjünk vissza az álom-képekhez, pontosabban már egy lépéssel messzebb, ama kérdéshez: hol, merre jár a Szellemi Követ, amikor azokat az álom-béli történéseket megéli, mert e kérdésre még azok is vissza-visszatérnek - kérdeznek, akik már a MAG-csoporthoz írott első kötetben is olvashattak az álom kérdéséről. Amiként azt már fentebb is és korábban is elmondtam, az Álom-síkok épp úgy az asztrális Világok részei, mint azok az Energia-ívek, amelyeket meditációs szintre emelkedve „használ” a Szellemi Követ valamely információ, vagy csak az információ által nyerhető energia megszerzésére, ám mert ez esetben ténylegesen is csak a Szellemi Követ fog egy vagy két energia-körrel feljebb emelkedni, az Asztrálvilágok rezgése is más lesz, mint amikor részben, s egy bizonyos magasságig a Tudatot is magával emeli. Ahogy az az Út megkezdése előtt álló Szellemi Követek számára kiépített Indulási oldal, vagy az Útra még épp csak készülő Szellemi Követek által használt Asztrális Világ-képben lebegő bolygó-képzetek esetében is van, az egyes Álom-béli Utat végigjáró Szellemi Követek is az adott szint legtisztább energiáiból álló Csillagközi bolygó-képzeten járják végig a számukra szükséges Utat, s ez még akkor is így van, ha a Tudat felé átközvetített álomkép valami számotokra képzelhetetlenül vad és durva történéseket vetít a már ébredő elmébe, vagyis még abban az esetben is, ha álmotokban olyan helyen, és olyan történések közt jártok, és esetleg magatok is olyasmit cselekesztek, amire csak borzongva, vagy egyenesen szégyenkezve tudtok visszagondolni már ébredés után, szinte riadtan téve fel magatoknak a kérdést: – Istenem, hát ez még bennem van? Igen: bennetek van minden egyes álom minden egyes képe és történése, ha nem is akként, amiként azt vélitek, hisz a Szellemi Követ nem csakis és kizárólag az általa irányított (vagy irányítani próbált) Tudatban lévő ismeretelemeket, és nem csak a Tudatalatti agyi tartományba „lenyomott” vágy, ill. indulati elemeket őrzi: szükség esetén a Globális Tudattárból, s még a Kozmikus Tudattárból is magához vonhat olyan kép-képzeteket, pontosabban azok energiáit, amelyek a ti fogalmaitok szerinti Tudatban vagy a tudatalatti agyi tartományban nincsenek jelen, és persze: nem is lehetnének, mert az adott szint, az Életfeladat, a neveltetés, s egyáltalán: egyéni emberi milyenségtek már eleve kizárja azok meglé-tét: és mégis bennetek, a Szellemi Követ Tudattárában vannak, amelyből nem, vagy csak ekként: mint álomkép fognak a test Tudatába jutni. Persze a Szellemi Követ, és ez is természetes, nem csakis és kizárólag a testet öltés előtt a Kozmikus téren át megtett Út során vonja magához a számára szükséges, vagy szükségessé lehető képek energiáját a 42
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Globális vagy Kozmikus Tudattárból, sőt: elsősorban nem akkor, hanem már később, akkor, amikor a korona csakra zárttá lesz, hiszen ha ez nem ekként volna, olyan sűrű negatív energiák közvetítődhetnének a Lélek-szálon át a felsőbbrendű ÉN-be, amelyek az ÉN-t egy alsóbbrendű Szellemi szintre késztetnék alámerülni, márpedig az Út oka és célja minden esetben épp ennek ellenkezője, az tehát, hogy az ÉN mind feljebb és feljebb lépjen, míg el nem éri azt a szintet, amelyen a Szellem visszavonja a már ismét Duális EGY-S-ÉG-be lépett ÉN-képmást. Ezen felül és ezen túl már csak azért sem a lefelé vezető Út során vonja magához a Szellemi Követ a Globális és a Kozmikus Tudattár egyes képeit vagy azok energiáit, mert hisz nem minden álom-béli történést azért kell megéljen, mert azt még nem tisztította ki magából vagy a maga Felsőbbrendű ÉNjéből, s még csak nem is minden esetben azért, mert azok még hiányzanak a felsőbbrendű ÉN Bölcsességtárából mint megtapasztalásra váró Sors-elemek. Ennek is több oka van vagy lehet, s mert ez ekként van, vegyük is mindjárt sorra ezen okokat. Van, hogy egy bizonyos értelemben valamely Missziós rész-feladatot lát el ekként a tényleges Úton járó Szellemi Követ, s olykor még csak nem is a magatok szintjén és a magatok bolygóján élő Testvérek érdekében, bár ez utóbbi sem ritkaság. Van, hogy a Holnapok bizonyos eseményeire kell felkészüljön ekként a Szellemi Követ: s ilyenkor egyegy, az Út megkezdése előtt az Asztrális Világképben már megismert történés-elemet elevenít fel. Ezek többnyire már akként érnek el a test Tudatához, hogy a Tudatban lévő ismeretelemekkel is keverednek, tehát az álomkép zavaros és megfejthetetlen lesz, mégis: amikor maga a történés elétek áll, bekövetkezik (vagy bekövetkezhet) az a bizonyos „deja vu” érzet: ezt már átéltem, ez már megtörtént velem, itt már jártam… Ezeknek az álombéli „ismétléseknek” az a célja és az a rendeltetése, hogy az elétek álló Sorseseményekkel könnyebben birkózhassatok meg, különösen akkor, ha maga a történés a saját addigi életviteletektől, s ekként a már megszerzett tudati ismeretelemektől, tapasztalatoktól nagymértékben eltér. Az sem kivételes eset, amikor az Út korábbi szakaszán a Szellemi Követ gyengesége végett a Tudat által elkövetett kisebb hibák, vétségek, vagy akár kisebb (nem Lélek elleni!) bűnök terhét tisztíthatja meg, már az álom-béli történés valóban tiszta, tehát a Szeretet Törvénye szerinti megoldása révén írva felül a hibák, vétségek avagy bűnök elkövetése révén megfogalmazott negatív energiákat abban az esetben, ha az elkövetett hiba vagy vétek magában a testtudatban is felismertté és megbánttá vált. Ezekre az álmokra, s ezekre az álombéli feladatokra éppen hogy az idő rövidsége végett van szükség: azért engedi a kisebb hibák, vétkek avagy bűnök ekként való helyrehozatalát a Kegyelem Áldott Krisztusa, hogy azok ne maradjanak a Szellemi Követben s annak felsőbbrendű ÉN-jében mint visszahúzó energiák, amelyek megtisztítására már nem nyílik lehetőségetek egy újabb inkarnáció során, mert hisz amint már ezt is mondtam, az Idő túlontúl rövid, ami még a Nagy Ugrás pillanatáig hátra van, viszont még mindig megszámlálhatatlan a Kegyelmi Útra váró Testvérek serege… S még arra a bizonyos „deja vu” – érzetre egy kicsinységt térjünk vissza, hisz nem csak a fentebbi álomkép lehet annak hátterében. A Szellemi Követ Tudatában sok olyan, a korábbi Utak történései közé tartozó ismeretelem van, amelyek ténylegesen nem tartoznak az éppen járt Úthoz: korábbi inkarnációk nyomai, amelyek szintén belekeveredhetnek egy-egy álomképbe: egy arc, egy ház, egy hallott – látott, vagy ténylegesen is megélt történés valamely, a jelen Út során számotokra ismeretlen országban vagy annak egyik – másik városában, s akár még a város utcáit is elétek hozza az álom, olyan helyeket tehát, és olyan épületeket, amelyeket a ténylegesen is járt Út során bizonyos körülmények közt ismét fel kell keresnetek, nem egyszer éppen azért, hogy a Szellemi Követ egyes információkat igyekezhessen átadni a Tudatnak, már előre intve: valamit még meg kell tisztítanotok, ami a Múlt Utak során esett, vagy valamire fel kell készüljetek, valamely megismétlésre váró Sors-eseményre, amely a korábbi Utak valamelyikén már elétek állt, s amelyet akkor, azon a bizonyos helyen nem, vagy nem teljességgel tudtatok megoldani. Ezen felül és ezen túl a „de ja vu”- érzés akkor is felbukkanhat, ha a Szellemi Követ valamely Sorseseményt oly mélyen magába zárt az asztrál szinten járt „próba út során, hogy az mint már megtörtént eset vetítődik át belőle a Tudat felé is, ha a fizikai személy valami oknál fogva az adott területen jár, ismerősnek fogja érezni azt annak ellenére, hogy ténylegesen soha, egyetlen Útja során sem járt arra: de a Szellemi Követ emlékezik, s a benne lévő emlékkép közvetítődik át a Tudat felé a spirituális áthúzás révén. 43
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet (S mert a spirituális áthúzás is meglehetősen összetett és érdekes kérdés, alább néhány mondat erejéig még arra is szeretnék rátérni…) Amiként mondtam, nem ritkaság az sem, hogy számotokra teljességgel idegen közegben, sőt: egy ismeretlen bolygón jártok álmaitok során. Ezekre az álmokra azonban csak ritkán emlékezhettek, mert ezekről nem közvetít át információt a Szellemi Követ, mert nem volnának beilleszthetőek a magatok tényleges Útjának elemei közé. Ezen álmok hátterében az áll, hogy az álom-síkon, mégpedig annak több vetületében is a lefelé haladó Szellemi Követek által megfogalmazott tisztátalan gondolati-akarati-érzelmi energiákat kell megtisztítsa – maga a Szellemi Követ, éspedig azon bolygókon és azon bolygókból tisztítva ki a kérdéses energia-elemeket, amelybe azok akkor, tehát a lefelé vezető Út során beépültek. Ezen energiák kitisztításáért nem mindenkor szükségeltetik külön Útra vállalkoznia a Szellemi Követnek, így nem is ölt testet magán a bolygón: csak annak Asztrális vetületén fog egy-egy történést végigélni, és még csak nem is kell mindenkor egy tejes Utat végig járjon: csak egyetlen történést vetít a Szellemi Követ elé a felsőbbrendű ÉN tényleges Oktatója, amely történés sikeres megoldása révén az adott bolygóban megjelent tisztátalan energia-elemet felülírhatja, s az ekként megtisztított energiát olykor az Úr engedélye alapján magához is vonhatja, ami által jelentős mennyiségű többletenergia birtokosává lehet, s ez nagymértékben megkönnyítheti számára a Tudat irányítását, s ekként az Út további részét. A dolog érdekessége az, hogy bár az adott energiaelem megtisztítása nem magán a bolygótesten ment végbe, tehát nem egy valós testet öltés történései révén, az eredmény mégis a fizikai szinten (is) megjelenő bolygó rezgésszintjét fogja növelni, vagyis a Szellemi Követ által megfogalmazott, már tiszta, legalábbis a korábbiakban a bolygótestbe égett energia-elemeknél lényegesen tisztább energia leközvetítődik, vagy inkább fogalmazzunk akként: levetítődik az adott bolygótestbe, ami által a tényleges fizikai elem-halmazban lévő energia rezgésfoka módosul. Valahogy akként képzeljétek el ezt a történést, ezt a folyamatot, mint amikor a gyógyító tisztásra emelt test-képzetben a már megtisztított testelemek energia-képét vetítjük ki a beteg személy tényleges fizikai testének elemeire, azaz sejtjeire. Akkor sem közvetlenül kapja a gyógyító energiát a test (hisz nem a kézrátételes formában nyeri az energiát), és mégis az fog gyógyulni, hisz a Szellemi erőből felépített test-képzetnek a Valóság értelmében nincs is szüksége gyógyulásra, mert nem az beteg: azt az Úrtól kapott s ekként mindenkor tökéletes energia-elemekből készíti el a gyógyítást végző testvér, amelyre a fizikai test betegség-lenyomatát vetíti rá: így az elkészült „másolat”, azaz a szellemi képmás még akkor is tökéletes elemekből áll, ha a Szellemi energiából álló testképzetet magáról a beteg testről kell mintázza a gyógyító. A test azonban csak a minta, amelyről egy, a test tényleges rezgésszintjénél tisztább elemekből fogja megépíteni a lenyomatot vagy másolatot a gyógyító, majd az ekként elkészült „másodpéldányt” fogja akként kezelni, mintha az ténylegesen is az energiahiányossá lett test-elemeket is magába záró fizikai test volna. A lefelé tartó Szellemi Követek által megfogalmazott és kiáramoltatott, már a tökéletestől mind nagyobb mértékben eltérő energiákkal telített bolygók is ilyen „beteg testek”, s bár ezt a ti gondolati - fogalomalkotási rendszeretek végett most idézőjelbe tettük, ez mégis ekként van, hisz amiként már ezt is mondtam, ténylegesen is akként van, és minden és mindenki egy, mert egyazon elemekből álló testet mondhat a magáénak, ha a testeket alkotó elemek rezgésfoka és rezgésösszetétele más és más is mindahány esetben. Más rezgésszintű energiaelemekből áll egy-egy bolygó test, egy-egy növényi, vagy állati test, és ismét más rezgésszintű és rezgésösszetételű energiaelemekből áll az egyes bolygók testén Úton lévő Szellemi Követek eszköze, melyek mindenkor magukon viselik az adott szint energia-képét is, vagyis az Úton járók fizikai testének megannyi energia-eleme árulkodik arról is: mely Fény-kör melyik Fény-ívének „lakója” viseli az adott testet, s mely bolygón avagy bolygó-képzeten használja azt. Amiként mondtam, nem mindenkor van arra mód, és nincs is minden esetben arra szükség, hogy a Szellemi Követ által megszerzett információk a Tudathoz is eljussanak, vagyis az álomképek nem, vagy csak részleteiben, s csak más, a Tudatban meglévő ismeretelemekkel keverten jelennek meg a Tudatban ébredést követően. Ennek is több oka van, s ezek egyike az, hogy az álomsíkon megszerzett tapasztalatokból megszerzett többletenergiát nem a Tudat: a Szellemi Követ fogja használni, bár az esetek túlnyomó többségében éppen hogy a Tudat irányítására, a Tudat felé elküldött instrukciók mind hathatósabb alátámasztására. Lehetséges, és persze: szintén nem ritkaság, hogy az álom révén maga a Szellemi Követ kíván hatni a Tudatra, ha az megoldhatatlannak tűnő problémával küzd, vagy akár akkor is, ha a Tudat még csak fel sem ismeri: valahol valamit elrontott, ami végett problémái vannak. A probléma megléte persze a Tudat előtt is ismert, ám mert az okot igyekszik kivetíteni, nem önmagában, 44
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet de másokban fogja keresni a hibát, és másoktól fogja várni olyan problémák megoldását is, amelyeket pedig néki magának kellene megoldania. Az ugyan ritkaság, ha magát a megoldást tárja a Tudat elé a Szellemi Követ, az viszont nem, hogy a Tudatot gyötrő problémát az álom-képben is a Tudat elé helyezi, amikor az nem kell a fizikai eszköz irányításával foglalkozzék, s nem a test létben tartásának feltételeit kell megteremtse: csak a benne égő, és éber állapotban akár még csak fel sem ismert problémák megoldásával kell törődjék. Ekkor az Én-rész az álom-képmást is egy hasonló közegbe helyezi, mint amilyen a fizikai testet ténylegesen is körülvevő közeg, s még akár akként is, hogy az adott közegbe jutás első perceitől mintegy: elismétli a folyamatot, ezzel adva módot a Tudatnak, hogy az végre fel, és/vagy elismerje: mit, mikor és hol hibázott el, mit kellett volna másként cselekednie, és miként kell tovább haladnia, ha ki akar menekedni valamely, a fizikai test számára kellemetlen helyzetből vagy a test számára kellemetlenséget adó közegből. Az álmok, lévén hogy azok mint emlékezeti elemek a Tudatban realizálódnak, nagyrészt éppen hogy ilyes jellegűek: figyelmeztető, útmutató, vagy (ritkábban) a Tudat számára némi enyhületet adó képekből állnak össze, s nem egyszer pont azért, mert az ébrenlét és az álom határán lebegő tudat spontán mód állítja össze a benne lévő vágyakból és tudati - ismereti elemekből azt az álomképet, amelyre ébredvén emlékezni fog. Viszont, ahogyan mondtam, a tényleges Álom-képeknek csak egy töredéke valósággal is az, amit a Szellemi Követ az Asztrális Világképekben mint „járulékos utat” megél: ezek képeit, s az ekként megszerzett többletenergiát a Szellemi Követ magába zárja, vagy (ha azok valamely, a felsőbbrendű ÉNből még hiányzó Megtapasztalások megszerzésére irányultak) a Tudat mellé való visszatérés előtt felközvetíti az ekként megszerzett megtapasztalás energiáját a Lélek-szálon át a maga felsőbbrendű ÉNjének, aztán visszatér az általa tényegesen is használt test Tudata mellé, hogy folytassa a megkezdett Kegyelmi Utat, s az Álom-út emlékképeit, vagy azok energia-lenyomatát elraktározza a maga Szellemi Tudatába, akár annak teljességét is elfedve a test Tudata elől, más képeket emelve ki a Tudatban, pontosabban a Tudat alatti agyi tartományban elraktározódott emlékezeti képek közül. Az sem ritka, hogy más valaki Sorseseményeinek egy részét közvetíti a Tudat felé mint álomképet, részben ismét csak azért, hogy a tényleges Álom-út képeit elfedje, részben viszont azért, hogy a Tudatban felébressze a másik személy iránti empátiát, együttérzést, megértést, az esetleges ellenérzések nagy részét oldva fel ezzel a Tudatban. *** Többen kérdeztek már rá arra a nagyon is logikus dologra: ha meditációban a Múlt képei és a múlt eseményei – történései közé léphettek: lehetséges-e, hogy valamiképp megváltoztassátok a Jelent vagy a Jövendőt. Lehet-e olyan hatása a meditációban vagy akár valamely, a Szellemi Követet a Múlt történései közé vivő álomban elvégzett cselekedeteknek, amelyek révén a Jelen vagy a Jövő valamiképpen változik. Válaszom talán meglepő lesz, de ekként van: igen is, és nem is. Nem, éspedig azért, mert sem meditációs, sem álom-útjaitokra nem a ti valótlan valóságotok egy korábbi Tér-Idő pontján, csupán az Asztrális szinten kerül sor, így ténylegesen is lehetetlen hogy a Múlt egy-egy történéséhez visszatérő Szellemi Követ a fizikai síkon bármit is változtasson a Történelemben, s a fizikai síkon épp Úton lévők életében. Viszont mégis hoz valamiféle változást ez is és az is: s éppen hogy a Tudat fog változni, s az egyén viselkedése, bizonyos dolgokkal szembeni egyéni reakciója lesz mássá, s ezzel máris más mederbe terelheti a maga és környezete számára a Jelen megannyi történését, megváltoztatva ekként a lehetséges Holnapok irányát is. *** A következő kérdés, amit szintén sokan tettek fel munkatársamnak, a spirituális áthúzás kérdése, amelyre fentebbi ígértem szerint itt részletesebben is kitérek. Mit értünk e kifejezés alatt? Milyen jellegű lehet egyáltalán a spirituális áthúzás? Mikor, mire vonatkoztathatjuk a kifejezést, és mikor van az, hogy csak a képzelet játszik a földi Tudattal? — A spirituális áthúzás során a Szellemi Én-rész vonhat magához bizonyos információkat a saját ÉNtől, az Őrszellemtől, a globális, vagy ritkábban a Kozmikus Tudattárból. Ez az egyik formája a spirituális áthúzásnak. A másik viszont már az, amikor a Tudat vonhat magához bizonyos információkat a Szellemi Követtől. 45
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Ez utóbbiak többségükben az Úttal összefüggő információk, bár az intuíciós médiumok esetében ekként ér el a Tudathoz a Szellemi Követ felé leközvetített információk mindösszessége is. Ezen felül és ezen túl olyan, már egy korábban végigjárt Út egyes emlék-elemeit is átközvetítheti a Tudat felé a Szellemi Követ, amelyeknek nincs, vagy csak átvitt értelemben van vagy lehet valami közük az éppen járt Úthoz. Vegyük most ezeket is szemügyre, mert ezek sem egyformán bukkannak fel egy-egy Úton járó tudati képei közt. Amikor a Szellemi Követ valamely Álom-síkról közvetít át bizonyos információ-elemeket vagy teljes értékű információkat, nem minden esetben az általa ténylegesen is végigjárt Álom-út egyes képeit vetíti a Tudat felé. Bár többnyire a maga Álom-útjából fog átközvetíteni, amiként fentebb már mondottam, az általa átközvetített képek többségükben keverednek a Tudat saját emlékezeti képeivel, annak vágyaival és/vagy szorongásaival, de keveredhetnek a Globális Tudattárban már meglévő ismeretelemekkel, a Légtérben lévő, s akár mások, sőt: a Föld másik felén élők valamelyikének tudati azaz gondolati energiaképeivel, azok egy-egy elemével, vagy akár a Múlt egyes történéseinek elemeivel, amelyeket ismét csak a Globális tudattárból fog magához vonni a Szellemi Követ, s azokat, mint már erejüket vesztett, azaz a történés energiáit azok megfogalmazója által már részben vagy egészében megtisztított energia-elemeket közvetíti a Tudat felé, olykor csak óvatlanságból, olykor viszont szándékoltan. Ennek is meg van a maga szerepe, s mert most, már az Idők végén meglehetősen gyakorivá vált, nézzünk is egy példát, hogy értetté tehessem mondandómat. Egy számotokra ismeretlen helyen, valamely idegen házban jártok, és egy olyan megalázó helyzetbe kerültök, vagy magatok hoztok másokat olyan megalázó, lealacsonyító helyzetbe, amit ébren még csak elgondolni sem volnátok képesek. Ennek másik gyakori formája az, hogy olyan testi – lelki – tudati és Szellemi kínokat is el kell viselnetek, vagy ti magatok okoztok másoknak olyan szenvedéseket a megaláztatáson túl, aminek elviselésére avagy okozására ismét csak képtelek volnátok. Van, hogy a legsúlyosabb bűnök valamelyikének elkövetői vagytok az álom-képben, s van, hogy magatok estek áldozatul hasonló kegyetlen történés során. E történések is számtalan formában bukkanhatnak elétek az élet elleni bűntől az erkölcs elleni, vagy akár a mások vagyona elleni bűnig, ám e történésekben nem csak az elkövető, de az áldozat szerepét is átélhetitek, s ennek csak az egyik oka az, ha a Szellemi Követ ténylegesen is valamely, a felsőbbrendű ÉN-ből még hiányzó megtapasztalás megszerzéséért „végigélt” történés részese kell legyen. A másik ok, amint az imént említettem, hogy a Szellemi Követ, amely a maga ténylegesen is végigjárt Álom-útját igyekszik elfedni annak teljességében a Tudat elől, nem, vagy alig is fordít energiát még arra is, hogy az Asztrális Világképből visszatérve a Globális Tudattárból vagy a légtérből magához vont energiák mindösszességét is elfedje a Tudat elől, így azokat mint álom-képeket fogja megélni a Tudat, holott a spirituális áthúzás révén közvetítődtek le hozzá, mint nem kívánatos, vagy akár szükségtelen információ-elemek, amelyekkel nemcsak hogy nem tud mit kezdeni, de akár meg is rémíthetik, hisz nem egyszer olyan helyzetben látja magát állni az „álomból” kilépő személy, amely helyzet nemcsak hogy az ő számára elképesztő és megalázó, de az adott szinten már úgyszólván bárki más számára is az volna, vagy ő maga annak érezné. Mert azért azt is hozzá kell tegyük: nincs, és nem is volt olyas történés amióta az emberi Történelem egyáltalán kezdetét vette, amely ne volna jelen ma is a Föld színén! Ma is vannak „Kleopátrák” és „Nana”-k, és vannak „Cézárok” és „Drakula grófok”, amiként vannak „ Szent Johannák” és vannak kannibálok is (s őket már még idézőjelbe sem kell tennem: olyannyira valós tény, s nem csak képletes és átvitt értelemben való a létezésük!): sőt, még ennél is tovább megyek: ezek mindegyikéből egy kicsinyke szikra, egy-egy kis parányi energiaelem mindőtökben is egyénileg jelen van, s ez is így van még akkor is, ha most tán sokan hördültök fel e szavak olvastán, annál is inkább, mert arról, hogy a Szellemi Követ a Globális erőkből mit és milyen mértékben vont magához már a testbe öltözés előtt, fogalmatok sem lehet. Mindenkiben jelen van minden egyes emberi – de az embertelennek megélt tulajdonság egy parányi szikrája is, hisz épp azok az energia-elemek azok, amelyek a Globális energiához hasonlatossá téve az asztrális szintről érkező Szellemi Követ külső védőburkának rezgésszintjét, amelyek révén az képes megállapodni éppen annál a Fénykörnél és ama Fénykör azon Fény-ívénél és épp annál a bolygónál, ahol néki az Utat vállalnia engedtetett. A spirituális áthúzás tehát eredhet a Szellemi Követ óvatlanságából, de lehet szándékolt is, ugyancsak a Szellemi Követ tervei szerinti, amikor is valamely álom-kép révén egy várható történésre akarja felhívni a Tudat figyelmét, amiként lehet az Őrszellem segítő szándékú intelme is. 46
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Nem egyszer maga a közlés még csak meg sem közelíti azt a tényleges történést, ami később bekövetkezik, mert a Szellemi Követ a várható történés energiaképét közvetítheti csak a Tudat felé, s ha a Tudat a néki szóló „rejtjeles” üzenetet helytelen formában „dekódolja”, az álomkép mint tényleges képi emlék teljességgel mást fog mutatni, mint amit mint információt a Szellemi Követ átközvetített. Sokan törekedtek már az álmok megfejtésére, de mindezidáig senkinek sem sikerült, és ez is természetes: a Szellemi Követek mindegyike más és más „nyelven beszél”, így akár az egymáshoz hasonlatos álomképek közt is rejtőzhetnek akár teljességgel eltérő tartalmú közlések – üzenetek is. Sőt: ugyanazon személy esetében is lehetséges az, hogy egy, a korábbihoz szinte teljességgel hasonlatos (azaz visszatérő) Álom mélyén egészen más Üzenet rejtőzik, mint volt az a korábbi esetben. Itt is vegyünk egy nagyon is aktuális, és munkatársam gondolatait is erősen foglalkoztató példát. Valaki megálmodja egy közeli hozzátartozója halálát: vagyis Szellemi Követe leközvetíti a Tudat felé az Asztrális világok valamelyikében megszerzett információt, s azt a Tudat ez esetben helyesen is fejti meg, és helyesen értelmezi, mert az álom által jelzett történés ténylegesen be is következik. Ugyanakkor később, éspedig már hosszú évekkel később, amikor a Tudat maga is számos többletinformációval telítődött, a kérdéses álomkép (már más személyre vonatkozóan) megismétlődik: ha nem is egészen ugyanazokkal a képekkel, de mint mondtam, a Tudat emlékezeti elemei is változtak, és hát más az álom-béli üzenetben érintett személye is. Attól függetlenül, hogy a Tudat a korábbihoz hasonló energia-képet teljességgel akként érzékeli, tehát a számára a Szellemi Követtől elküldött üzenetet hasonló formába rendezi és jeleníti meg, még nem biztos, hogy a Tudatban megjelenő álomkép szerinti történés fog valóságszintre emelkedni: lehet, hogy csak a kérdéses személyre leselkedő valamely enyhébb lefolyású betegségről kívánta értesíteni a Szellemi Követ a Tudatot, akár éppen csak annak érdekében, hogy az Asztrál-világban meglátott kép mögé rejthesse el a Tudat elől a maga tényleges Álom-útjának egyes, akár a Tudat számára rémítővé lehető történéseit. Vagy: gyakori a zuhanásos álom, mint ismétlődő álomkép. Ennek hátterében korábbi baleset is állhat, amely a Szellemi Követ emlékezeti elemei közt őrződött meg, állhat az adott Út során, annak igen korai szakában tényelegesen is bekövetkezett, vagy majd csak eztán bekövetkezendő baleset: de nem csak fizikai értelemben vett zuhanás állhat a látott álomkép hátterében: erkölcsi – tudati vagy szellemi bukás vagy annak fokozott veszélye, amelyre ekként, a Tudat számára ismert fizikai kép átközvetítése révén kívánja figyelmeteket felhívni a Szellemi Követ, vagy akár Őrszellemetek, esetleg a Szellemi Segítők valamelyike. Ugyan nem adok igazat munkatársamnak, amikor azt mondja: az álmok hazudnak, és mégis részben igazat kell adjak néki, mert a Tudatba átközvetítődő, s ott az ébredés pillanatában megjelenő, s ekként a Tudat számára álomként szereplő kép ténylegesen is más lesz vagy lehet, mint a valóság, viszont azok többsége nem is azonos azzal, amit a Szellemi Követ át kívánt közvetíteni, azzal pedig még kevésbé, amit mint tényleges Álom-béli történést egy-egy, a fentebbiekben már elmondott formában, több elemből egybeszerkesztett álom-kép mögé kell hogy elrejtsen. Kevés: ma még nagyon is kevés azok száma, akik ténylegesen is képesek egyes komolyabb történést „megálmodni”, hisz a ti szintetek még nem az a szint, ahol a Tudat és a Szellemi Követ képes volna ténylegesen is kommunikálni egymással, s még csak nem is vagytok azon a Tudatosodottsági szinten, hogy a Szellemi Követ által átközvetített energia-képet mindenkor a kép tényleges jelentésének megfelelően tudnátok értelmezni, vagyis a ti szinteteken még a „rejtjeles” szöveget vagy képet nem képes dekódolni a Tudat, így az, ha halvány sejtésekre alkalmat adhat is, sohasem biztos, még akkor sem, ha egyszer – kétszer már bekövetkeztek bizonyos, álomban „látott” események. Ám a Szellemi Követ nem csak a maga Álom-útjáról közvetíthet át ekként bizonyos rész-információkat, és nem csak a Tudatból, vagy a tudat alatti agyi tartományból emelhet ki bizonyos, a Tudat elől elfedetten maradt információ-elemeket, de amiként mondtam, más személyek Útjának egyes eseményeit is beleszőheti a Tudat felé elküldeni kívánt információ-csomagba, s a Kozmikus vagy a Globális Tudattárból is emelhet ki bizonyos, már konkrétan a Tudatnak szánt információkat: előbbieket többnyire a maga Útjának elfedésére, míg az utóbbiakat már ténylegesen is a Tudat számára, hogy azoknak hasznát vegye az Út valamely történése során, vagy hogy más/mások szolgálatára lehessen azok által a későbbiekben. Lehetséges (bár nem gyakori) mindezeken túl a felsőbbrendű ÉN-től is bizonyos információkat átközvetítenie: sok tudós „álmodott meg” olyan találmányokat, amelyek még a Globális Tudattárban sem szerepeltek, s amelyeket (épp azok újszerű volta végett) a Szellemi Követ sem vihetett magával az Út kezdetén, hisz a Szellemi Követben lévő információk már akkor beíródnak a Globális 47
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Tudattárba, amikor a Szellemi Követ a Föld légköri gyűrűin áthalad, s még akár annál is előbb, akkor, amikor a Kozmikus Erőtér és a Föld Szellemi Burka közti határt átszeli. Ekként viszont meg van, vagy meg lehet az esélye annak is, hogy az adott információ-elemet más Szellemi Követek is magukhoz vonják, s az adott találmány a Föld több pontján jelenik meg egyazon időben, ahogyan az a kerék feltalálása esetében, s más, az ember-lét kezdetén több, egymástól meglehetősen távoli ponton feltalált újdonság esetében is volt: kunyhót sem csak egy ponton építettek, amiként a halászat eszközei is hasonlatosak lettek a Föld egyik és másik felén is, de még a piramisok sem csak a Föld egyetlen területén épültek: holott az akkori kor emberei még nem utazhattak egyik kontinensről a másikra, hogy egymás tapasztalatait és újdonságait átvegyék. E jelenség veszélye az, hogy az adott találmány esetleg korábban, már akkor felbukkan a gyakorlati életben is, amikor arra az emberiség még nem érett, éspedig akként, hogy a Globális Tudattárba íródott ismereti elemet magához vonva a későbbi feltaláló helyett más mondjuk fél évszázaddal korábban használja fel a találmány elkészítéséhez, akkor, amikor az emberiség még bizonyos történéseken kell keresztül jusson, amelyek által valóban felnőhet a találmányhoz. Ennek megakadályozására egyetlen mód kínálkozik, az, hogy a későbbeni feltaláló, bár az Út a kívánt irány felé fogja vezetni, tehát valóban olyan pályát fog választani, amely az adott találmány elkészítésének alapjául szolgálhat, s akár még kísérleteket is folytathat az adott szerkezet megépítése, kikísérletezése érdekében, de a tényleges megoldást a Szellemi Követ fogja a Tudat felé átközvetíteni akként, hogy azt előtte lekéri a maga felsőbbrendű ÉN-jétől, aki azt az Őrszellem segítségével át is közvetíti Követe felé. *** S most, már e kérdésektől is továbblépve egy pár mondat erejéig ismét hadd legyen munkatársunké a szó... Bizonyos hiányosságokat szeretnék még e kötetben pótolni, olyasmit, ami a gyógyítással foglalkozó előző kötetből kimaradt, s amely mozzanatok bennem és számomra oly egyértelműek, és oly spontán következnek be, hogy azok szinte „mellékes” mozzanatoknak tűntek számomra. De mert Gy. Testvérünk rákérdezett, helyén és rendjén valónak tartom, hogy elmondjam ezt is, mert mások számára is fontos lehet, hogy ennek tudati képét is beépíthessék a gyógyító eljárásba. A kérdés lényege az volt: ha egymás után több alkalommal is kezelek egy bizonyos beteget, természetes, hogy annak testéről minden esetben megfogalmazom a Szellemi Energia-képet még itt, a fizikai síkon, s azt felemelve kezdem meg a gyógyítást: de mi történik a korábban megfogalmazott, majd a gyógyító eljárás végén a gyógyító Tisztáson maradó szellemi energiaképpel abban az esetben, amikor a második (stb.) kezelés előtt a testről megfogalmazott energiaképet is a Tisztásra emeltem? Kezdjük a magyarázatot egy kezelés igen rövid leírásával, hogy teljesen érthetővé tehessem számotokra a választ. A szokásos öntisztítást követően letisztítom a beteg fizikai testét és beburkolom a tökéletes tisztaságú Energiával, majd miután a környezetét is megtisztítottam, a testet visszahelyezem a saját ágyába, s csak a megtisztított és beburkolt testről Szellemi és valós, tehát test-tudatom révén megfogalmazott energiaképmást emelem fel a Gyógyító Tisztásra. Miután a Mester áldását és energiáját vettem, megadom a betegnek a számára szükséges kezelést, azt követően az energia-zuhatag alá állítom, vagy az energiatóban helyezem el, majd miután onnan kiemelve ráadtam a fehér ruhát, a Mester elé vezetem. A beteg fogadja a Mester áldását, s már azzal is töltekezve közvetítem le az energia-képet a tulajdonképpeni testhez. A testet beleemelem a magasabb rezgésszintre emelt energia-képbe, s hagyom, hogy a test és annak energia-képe átvegyék egymás rezgését, ami azt jelenti, hogy a test magasabb, az energia-kép alacsonyabb rezgésszintű (de ez utóbbi mindenképp tökéletes tisztaságú) energiákkal fog bírni. Az ekként gyengébbé lett energia-képet aztán ismét felemelem, s a számára rendelt, s a maga energia-lenyomatát őrző ponthoz kísérem (vagy a Segítők kísérik vissza, s fektetik le), majd betakarom. A következő gyógyítás során ismét elvégzem a szükséges tisztító eljárást, s a megtisztított testről készült Szellemi energiaelemekből álló képet ismét felemelem a gyógyító tisztásra, ahol az természetes és spontán módon olvad egybe a korábban megfogalmazott energia-képpel: így annak a fenti helye a „fektetőben” üres lesz mindaddig, míg az ismételten is megkezelt, s a kezelés után le, majd újból felközvetített energia-képet oda nem vezetem, hogy az ismételten elfoglalhassa korábbi helyét. 48
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Az eljárás másik, egyszerűbb formája az, amikor a fizikai testről „levett mintát”, tehát annak szellemi energiaképét, de magát a fizikai testet is egyszerre kezeljük. Az eljárás hasonlóképp megy végbe, mint amikor a vizet készítjük, de akként, hogy egyazon időben áramoltatjuk az energiát a vízbe, és annak a testvérnek fizikai testébe is, akinek a víz készül. Ez esetben is elvégezzük a szokásos tisztító eljárást, és beburkoljuk a fizikai testet, de nem fogalmazunk meg arról ismételten szellemi képet: felemelkedünk, s a már a Tisztáson lévő képet emeljük meg, s azt, és azon keresztül magát a fizikai testet is kezeljük, akként, hogy amit a szellemi energia-képpel elvégeztünk, mint energia jelenik meg magában a testben, csak úgy, mintha ténylegesen is a test mellett állnánk, és azt kezelnénk. Annál is inkább egyszerű ez a kezelési forma, hisz a fizikai test és az arról megfogalmazott energia-kép mindenkor összeköttetésben áll és marad is egymással, éspedig éppen a mi Szellemi akarati energiánk, az illető Testvér Szellemi Én-részének, valamint magának a test energiaképének révén. Ez utóbbi egyszersmind magába zárva őrzi az elsődleges testnedvben, tehát a vérben lévő Szellemi engram energia-lenyomatát is. Ez természetesen csak annyit jelent, hogy a gyógyító egy időben képes hatni a szellemi energia-képre, s azon keresztül a testre, amelyben a valóság értelmében a Szellemi engramot őrző vér van, de mert a közeg, ahol maga a szellemenergetikai művelet zajlik tiszta, (hisz a Mester és az Áldott Anya jelenléte ezt már eleve adottá teszi!); semmiképp sem lehet ártására a kezelt személynek. * — A másik, amit nem írt hozzá a gyógyító eljáráshoz munkatársunk, s amit egy rajta keresztül nékem feltett kérdésre szóban már (ismét csak munkatársamon keresztül) számtalan esetben elmondtam, az az, hogy a gyógyító semmiképp sem használhatja öncélúan, tehát az öngyógyítás céljára a Fent Világából lekért energiát. Kérheti azonban, hogy Szellemi Vezetője (vagy Őrszelleme) közvetítsen le számára gyógyító energiát bizonyos betegségek esetén, de ilyenkor ő maga is csak fogadja: s nem kezeli a gyógyító Erőt, vagyis annak rezgésszintjét és rezgésösszetételét nem ő fogja meghatározni, nem is ő fogja elvégezni önmagán a gyógyító eljárást, ha az öntisztítást ez esetben is egyedül végezheti, hisz ez utóbbit egyébként is naponta el kéne végeznie minden, már a Fent Világának ismeretével bíró Úton járónak. Ezen felül és ezen túl még egy kiemelkedően fontos dologra hadd hívjam fel a figyelmeteket. Ha megengedtetik is az Úr Krisztus által, hogy az Ő szent Erejét kérve gyógyulást igyekezzetek adni Testvéreiteknek s a Lélek-lényeknek, nem olyan korban éltek, amelyben a Föld légköre akként volna telített az ÚR leghatalmasabb Isteni Erőivel, mint volt az akkor, amikor Ő maga a Föld színén járt. Emellett viszont igaz az is, hogy ti magatok sem vagytok betöltekezve azon Erőkkel, amelyekkel egykoron mi: a Mellette élők betöltekezhettünk a Léleknek Erejét kapva meg Tőle. Ahhoz, hogy magatok is a Lélekben és a Lélekkel éljetek, magatok is túlontúl a világban és a világnak éltek: túlságosan is leköti még tudati erőiteket (is) a külső világ: a közvetlen környezetetek, családjaitok megannyi eseménye, a magatok kicsiny, sajnos mindmáig túlságosan is földi vágyakozásaitok, terveitek, s az önmagatokkal – egymással és környezetetekkel vívott kis és nagy „harcaitok”; így nemcsak hogy megvalósítani nem tudhatjátok: elképzelni is lehetetlen számotokra a Tér-Idő összevonással való gyógyítás a maga tényleges valóságában. Még aki azzal élhetett előttetek kétezer évvel: sem a maga kicsinyded emberi erejére támaszkodva élhetett azzal: de mindenkor csak mint az ÚR eszköze kapott rá módot és lehetőséget, mert csak az ÚR Krisztus volt, és Ő maradt is Az, Aki egyedül átléphetett minden, a Teremtő Törvény által elétek: bukott Szellemlények elé állított korlátot. Még ha én magam igyekszem is élni munkatársamon keresztül az Úrtól nyert ERŐ használatának e nem mindennapi formájával: még én magam is csak az ÚR leghatalmasabb és leghathatósabb közreműködésével lehetek képes arra, s még én magam is csak kivételes és igen ritka esetekben. Ma, amikor is Világotok még inkább telítetté lett a gyűlölet erejével, s már Globális méreteket öltött a törtetés, a szeretetlenség, a hiúság; a magatok kicsiny emberi erői révén nem vagytok, s természetszerűleg nem is lehettek képesek megvalósítani a Tér-Idő összevonás révén történő gyógyítást, ezzel szemben képes lehet, amiként képes is mindenkor, még az ennél egyszerűbb, tehát a kisebb rezgésszintű energiák meglétét igénylő Szellemenergetikai műveletek során is az ellentét megannyi képviselője és csatlósa arra, hogy a számotokra az ÚR Krisztus által (már) megengedettnél nagyobb Erők bevonzása után törekvők 49
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet óvatlanságát kihasználva megszállja, s a tudati és a Szellemi gőg állapotába taszítsa a magamagát Krisztus helyébe álmodók testét és lelkét, Tudatát és Szellemét egyaránt. Ezért, ennek hatalmas veszélye végett hadd ismételjem el: ti magatok nem lehettek, és nem is lesztek képesek a Tér-Idő összevonása révén való gyógyításra, mert arra sem a ti jelenlegi „Világotok”, azaz a globális energiák, sem a Föld-test körüli Kozmikus energiatér, sem ti magatok nem vagytok, mert az adott körülmények végett nem is lehettek alkalmasak! Még munkatársam is csak eszköz az én kezemben olyankor, ha az ÚR rajtam keresztül kíván valamely Testvérünknek ekként gyógyulást adni (még így is csak kivételesen ritka esetekben!), s ez még akkor is így van, ha maga munkatársam szeretné tán a leginkább, hogy ti is élhessetek azzal a lehetőséggel, amellyel pedig még én magam is csak mint az ÚR Kegyelmének kicsiny eszköze élhetek, munkatársam fizikai testét „használva” a magam közvetítő eszközéül. S ezt igen röviden kifejezve akként is mondhatnám, amiként mondom is: én magam az ÚR eszköze vagyok, míg munkatársunk csak az eszköz eszköze: ám aki ezen eszközökön keresztül hat, csakis és kizárólag az ÚR KRISZTUS, A MEGVÁLTÓ és MEGSZABADÍTÓ FIÚ ISTEN!! Ismételten is, és a legőszintébb, törődő Testvéri Szeretettel hívom fel a figyelmeteket: ne játszadozzatok azzal, amit épp csak megmutatnunk engedtetett az Úr által, mert e „játék” veszélye lényegesen nagyobb, mint amilyen eredményt érhetnétek el általa. Nem csak ti magatok kerülhettek veszélybe, de még mindazon személyek is, akiket gyógyítani kívánnátok ekként! El kell, hogy higyjétek az ÚR Krisztus Szeretetét és Bölcsességét, és el kell higyjétek azt is: aki számára valósággal is szükséges és lehetséges, annak számára meg is fogja adni a gyógyulást a mi Áldott Urunk Szellemi Vezetőiteken és rajtatok keresztül az általatok már használható, a számotokra már megengedett „egyszerűbb” gyógyítási eljárás révén is. S ezt kiemelten üzenem ama Testvéreinknek, akik még önmaguk fölött sem képesek úrrá lenni, mert még a maguk tévelygő voltát sem képesek észrevenni, ha százszor akként vélik is: mert valóságosan is csak vélik akként, holott hibásan vélik! A tudati és a Szellemi nagyot-akarás még mindig erősebb sokakban, mint az ő bölcsességük, s ez nem hogy előbbre nem visz, és nem is vitt, de nem is fog előrébb és feljebb vinni soha, egyetlen Haza vágyó Szellemet sem, de mindinkább visszaveti az óvatlanokat a mélységek mélysége, az ellentét sötét birodalma felé. Mondottam már korábban is: ravasz és álnok, és bizony: nagyon is éber „kártyás” az ellentét: ismeri és tudja az elme és a Szellemi Követ megannyi gyenge pontját, s mindenkor azt, és annyit láttat az elmével, amit, és amennyit ő maga láttatni akar. S ő mindenkor azt fogja láttatni az óvatlannal, amit annak hiúsága végett láttatni tud, s amit el is tud hitetni véle: ám csak az ő sötét erejét fogja magához vonni és használni az, aki megköti magát a maga alázat nélkül való hiúságában: s most is, amiként mindenkor vágyódón vágyom: bárha igazán megértené szómat, s megérezné a reá, és rajta keresztül másokra leselkedő veszélyt az, akire ez elsődlegesen vonatkozik. De ez tán ismét nem ekként lesz: tán újra csak a hiú sértettség fog felébredni benne, csupáncsak azért, mert mindmáig nem volt képes eljutni a valós önismeretig, ha akként véli is, s nem volt képes észrevenni: ő maga volt, és ő maga az ma is, aki közé és Isten közé állt... Mondottam már azt is: a hiúság és a sértettség volt az Ős-bukás oka és miértje, s e kettő a legnagyobb ellensége annak, amit igaz Szeretetnek és gyermeki alázatnak nevezünk, amely Krisztusi Erények megtanulásáért a Föld színére érkezhettetek mindannyian! Hogy mi várható azok számára, de már valós, azaz Szellemi ÉN-jeik számára, akik a harmadik Kegyelmi Úton is ugyanazon kőben buknak el, nem szükségeltetik mondanom, s most, az Idők végezetén még annyira sem, mint idáig… Kedveseim: mindennél inkább vágyom rá, hogy épp teközületek ne essen senki abba a (nem is kicsiny) hibába, amelyet már oly sokan elkövettek eddig is! Ha más nem is, a várható következmények mindenképp fokozott éberségre kell intsenek benneteket is. Valósággal is akként van, amiként azt szavakban már néktek is megüzentük munkatársunkon keresztül, és mindaddig, míg meg nem tanultok már igaz valósággal is nem Tudatban, de Szellemben élni, hatni sem fogtok tudni a már elétek tárt Erőkkel sem. A számotokra elérhetetlen Erők utáni vágyakozás helyett, és a mindenáron való ki, és feltűnni vágyás helyett meg kell tanuljátok a ténylegesen is elétek adott Erő használatát, éspedig akként, hogy nem a 50
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Tudat akarati erői, de a Szellemi Tudat alázatos igyekezetével próbáljátok azt mozdítani és használni. Ne a számotokra elérhetetlen után vágyakozzatok: viszont igyekezzetek az „egyszerűbb”, de mindenkor tiszta Szellemi erők révén történő gyógyítási módot kellőképpen begyakorolni és alkalmazni, mert ez lesz az, amit igaz Szellemi Örökségként a Föld színén hagytok, már a Globális Tudattárban is rögzítve a magatok megszerzett tapasztalatait. Ha ezt ekként, tehát a legtökéletesebb gyermeki alázattal képesek lesztek megvalósítani, valóságosan is megnyílik a te elmétek, és rálátást nyertek arra: mennyire kicsinyek is vagytok... – mennyire kicsinyek vagyunk mi is, mindannyian az ÚR KRISZTUSHOZ mérten! S ha már a Tisztánlátás e mértékével betöltekeztetek, eszetekbe sem fog jutni megkísérelni, hogy úgy bánjatok a Kegyelmi Erővel, amiként bánni egyedül A FIÚ ISTEN volt, mert csak Ő lehetett képes azzal, Ő, AKI MAGA A MEGVÁLTÓ és MEGTARTÓ és MEGSZABADÍTÓ KEGYELEM!! Azt is hadd ismételjem el: munkatársam is csak az én segítségemmel, az én utasításomra és az én irányításommal lehet képes bárha csak megpróbálkozni is a Tér-Idő összevonással: viszont még én magam is, aki pedig az ÚR mellett jártam és az Úrtól vehettem a Szent Lelket: csak eszköz vagyok e gyógyító folyamatban az ÚR Krisztus szent és Áldott kezeiben, épp úgy, amiként munkatársam eszköz akkor az én kezeimben. S mindezen intelmekhez még hadd tegyem hozzá: „akinek nem inge...” – de akinek szükséges, bizony: vegye csak magára, és gondolkodjék, amíg az ÚR időt ád néki erre hogy Élete legyen és el ne vesszen...! * S mert a fentebbi kérdéssel, és magával a gyógyítással szorosan összefügg M. testvérünk kérdése, aki mintha azon a bizonyos „agykontrolon” tanult, de Isten nélkül megvalósítandó önszuggesztiós gyógyító folyamatot egy kissé „összemosta” volna Tudatában az Úr Krisztus Szent Akarata szerint, az Ő leghathatósabb segítségével és mindenkor az Ő Szent Ereje révén megvalósítható Szellemi Gyógyászattal, hadd kíséreljem meg elmondani: mikor hat, vagy hathat egyáltalán A gondolat teremtő ereje. Mikor, mire lehet és kell használnotok, hogy mindenképp megmaradjatok az Úr Törvényeiben, s mikor, mely esetekben nem hathattok a magatok, illetve a környezetetekben élők testére gondolati erőitek révén. Azt már az imént elmondtam: a szellemgyógyász nem használhatja öncélúlag a rendelkezésére adott Kegyelmi erőt. Az Erő használata ugyanis mindenkor, minden körülmények közt szolgálat: márpedig nem önmagát kell szolgálja a gyógyító testvér, hanem mindenkor másokat: Testvéreit, legyenek azok Szellemmel avagy Lélek-elemmel élő Testvérek, s legyenek a Föld bármely pontján, vagy akár a te kicsiny „mindenségtek” más, tőletek Fény-Időben messze lévő Testvéreitek. Aki önmagát kívánja szolgálni – nos: az már eleve nem lesz, mert nem is lehet képes a Fent Világának erejét, annak bárha egy kicsiny parányát sem magához vonni, hisz amíg az egóban létezik, nem létezik egyszersmind a Szellemben is, ekként viszont nem létezik A Krisztusban sem, már a szó magasabb rendű, szellemi értelmét véve alapul. Természetes, hogy a gyógyítás során a gondolati erőket is használnia kell a gyógyítónak, hisz meg kell fogalmazza a benne élő akarati képet, és mindazon tiszta érzéseket, amelyek vezérlik akkor, amikor az akarati képet Valóság szintre igyekszik emelni. Az ősi egyiptomiak megfogalmazása szerint a Teremtmények Isten Gondolatai, amelyek maguk is Gondolatok megfogalmazására képesek. Ezzel ugyanazt mondták el az egyiptomi Bölcsek, amit magatok is tudtok, azt tehát, hogy a Teremtmények Isten Szeretetének kiáramló Sugarai, amelyek bár önmagukban és önmaguktól nem bírnak Fénnyel, de tovább árasztják azt a Fényt, amely az Isten Szeretetének Fénye: márpedig aki a részéül jutó Fényt – önmaga felé kívánja áramoltatni, a sötétségbe lép, mert önmagában nem képes áramoltatni és hatványozni azaz gyarapítani az Isten Szeretetének Fényét: csak az ellentét önzésének sötétjét, viszont míg az Isten Szeretetének Fénye mindenkor maga az Élet, a LÉT, addig az ellentét önzése maga a halál, a megsemmisülés. Amire M. testvérünk kifejezetten gondolt, lényegében nem egészen ez volt, hisz maga a kérdés – nem teljesen pontos idézésben – ez volt: miért nem gyógyítja magát munkatársunk, s mit értünk akkor, amikor azt mondjuk: még a víz készítését sem végezheti el a maga számára, még abban is el kell fogadja, hogy az általa előkészített vízbe én áramoltassam azt az energiát, amelyet szükségesnek érzek, s amelyet a 51
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet számára átközvetítenem az Úr engedi, ha egyszer a víz készítése is csak a gondolati erők használata révén megy végbe? Nagyjából ez volt a kérdés, s erre csak azt tudom felelni: gondolat és Gondolat közt hatalmas különbség van! Az egyéni akaratból kiinduló, s csak az egyéni akarati képet megcélzó sekélyes emberi gondolat nem egy azzal, amikor az Úr Akaratát igyekszik megkeresni, megtalálni, gondolati úton megfogalmazni s már e megfogalmazott Gondolatot betölteni valaki. Márpedig az ÚR Akarata mindenkor a személyválogatás nélküli, és feltételek és viszonzásvárás nélküli SZERETET: ez pedig mindenkor kifelé és felfelé irányuló ERŐ, s nem befelé, s ekként lefelé, csak a magatok szintje felé irányuló erő. Aki az ÚR Akaratát igyekszik megkeresni és megtalálván betölteni, nem a maga gondolatait helyezi előtérbe, hanem az ÚR Gondolatát fogadja el, mégpedig akként, mint egyedüli Valóságteremtő ERŐT. Igaz: ugyanennek az ellenkezőjét is meg lehet valósítani, hiszen a ti Világotok, amely még egy kicsiny időn át a mélység vonó erejének is hatása alatt áll, erre kiemelten alkalmas (kiváltképp most, amikor a végveszélyt érző ellentét a leghevesebb támadást intézi a Föld-lakók mindösszessége ellen!!), ami egyben azt is jelenti, hogy aki nem az ÚR Akaratát keresi, hanem az ellentét akaratát, azt is képes lehet a ti valótlan valóságotok szintjére emelni. Amikor arról szólunk, hogy a Gondolatnak Valóságteremtő ereje van, nem egészen arról szóltunk, hogy minden, úgyszólván még félig sem végiggondolt Gondolat valósággá lesz, hisz ez ekként nem is volna igaz, még akkor sem, ha minden egyes gondolat révén ténylegesen is megindul a teremtési, éspedig a gondolati energiák megteremtésének folyamata: márpedig a Valóság értelmében energiát teremttek, tehát gondolati – akarati energiákat hoztok létre és bocsáttok útjukra: nem eseményeket idéztek elő, még akkor sem, ha az általatok megfogalmazott és valóság szintre emelt gondolati energiák bevonzása révén valaki vagy valakik bizonyos eseményeket fognak előidézni, akár olyasmit is, amire vágytatok, bár ez a ritkább: inkább ennek ellenkezője az igaz, s azok a történések lesznek a ti gondolati erőitek felhasználása révén valósággá, amelyektől féltek, hisz amiként az imént is mondtam, ma az ellentét támadása lényegesen erősebb, mint volt valaha is a Föld történetében. Aki tehát igazán tisztát és nemeset akar „teremteni”, mindenkor az Úr Akaratát kell megkeresse, és azt kell betöltse, s az meg kell tanulja azt is, hogy az ÚR Akaratára: a Szeretet Kegyelmi Erejére hagyatkozzék. Lényegében azt kell megtanulnia már teljességgel szó szerint értelmezni és elfogadni minden egyes Úton járónak: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mát. 7.7-8) — Kérjetek és adatik: mondja az ÚR. Kérni viszont csak a Gondolat útján megfogalmazott szavakkal lehettek képesek, ám még ekkor is azt mondja az ÚR: és adatik néktek, s nem azt, hogy amit kértetek, magatok fogjátok valósággá is változtathatni, de bizony: rá kell hagyatkoznotok Arra, Akitől kértetek, bízva abban, hogy amint ígérte, akként is lesz, és amit állhatatosan kértetek, megkapjátok Tőle. Ám aki csak önmagának kér, nem az alázatos Szeretetben kért, s aki mindenkor másokért emeli fel szavát, az kért csak igazán, mert az ÚR Akarata: A Szeretet szerint emelte fel az ő szavát. * Egy kedves Testvérünk még azt a kérdést is feltette a gyógyítással, s úgy általában véve a Szellemi Energiák használatával kapcsolatban: – Nem tudom, van-e jogunk bele avatkozni a Teremtő dolgába...? — Először is hadd idézzem magát A Mestert, hogy az Ő szavaival igazoljam: mennyire nem a Teremtő dolgaiba való jogtalan beavatkozás az, ha a Szeretetből kiindulva igyekeztek gyógyulást, vagy akárcsak testi – lelki – tudati és Szellemi könnyebbséget adni más Testvéreitek számára: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Ján. 14.12-14) 52
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet — Aki az Úr Krisztustól kér, éspedig teljes szívéből kér gyógyító Erőt, és akinek kérésében az öncélúság legkisebb árnya sem találtatik, annak kérését igenis meghallja az ÚR, amiként meghallja azt Atyánk és Égi Anyácskánk: Szentlélek Mária is, s ha csak egyetlen mód van rá, teljesítik is annak kérését, hisz az is akként van, amiként azt az ÚR megmondotta (s itt vissza kell térjek a fentebbi idézethez, annak folytatásához is, azt már a Lukács szerinti evangéliumból emelve át, hogy érezhetővé tegyem: mennyire nem csak egy hallotta az ÚR ezen Ígéretét közülünk, de mindannyian hallottuk, sőt, még azokhoz is eljutott annak híre, akik nem tartoztak közénk: a tizenkettő közé azon távoli korban: „ Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik.” (Luk. 11.11-13) — S vajon aki szíve igaz Szeretetével kér gyógyulást avagy enyhet valamely szenvedő Testvére számára: nem a Szentlélek, a TEREMTŐ EGYSÉG SZERETETÉNEK EREJÉT kéri-e alááramoltatni, hogy Testvére számára valós könnyebbséget szerezzen általa? Vagy gondoljátok-e, gondolhatjátok-e, hogy bárki is, akit nem a Tiszta Szeretet vezérel, képes lehet tényleges gyógyulást szerezni bárkinek is Isten Akarata nélkül? Ne gondoljátok, mert nem ekként van, még akkor sem, ha a magukat előtérbe toló „táltosok” is, és az Isten Szent Neve nélkül, pusztán a maguk anyagi hasznáért vagy személyes sikereikért gyógyítani igyekvők is enyhülést adhatnak olykor egyes betegeknek, mert nem tudják: ténylegesen is csak a test számára adnak enyhet, de akár teljességgel romlásba taszítják Azt a Valakit, aki az Út tényleges érdekeltje: a Szellemi Követet, amely nem hogy „gyógyulni” nem fog azon bajából, amelynek gyógyulásáért a testnek betegségét magára kellett vállalja, de teljességgel meg lesz kötve e Vállalása teljesítésében, ami ma még hatalmasabb ártalom lesz néki, mint volt az eddig bármikor, mert amiként már nem egy ízben mondtam, az is akként van, és kinek-kinek ez az utolsó Kegyelmi Útja, s csak igen kevesek lesznek a ma Úton lévők közül, akik még egy rövid testet öltésre visszatérhetnek, mert az Idő kevés, viszont a gyógyulásra váró Szellemi Követ számlálhatatlanul sok. * E kérdéshez tartozik, ha nem is teljességgel egy másik: az anyák imádságának kérdése. Az asszony, amikor megszüli az ő gyermekét, elsőként azt kell tudja elfogadni, hogy nem magának szülte a gyermeket, így a gyermek elsődlegesen nem az övé. Minden gyermek Istené — és önmagáé, hisz Útját ő maga kell végigjárja akként, hogy az az Út igazán az Isten Törvénye szerinti Úttá legyen számára, éspedig Valós, azaz Szellem-énje számára, hisz amikor azt mondom: a gyermek – önmagáé, azt mondtam: azé, aki ő a Valóság értelmében, márpedig a Valóság értelmében ő sem az a fizikai test, amely a ti látható világotokban megnyilvánul, hanem az a Szellemi ÉN, amelynek elsődleges célja és vágya is, hogy Istennek Útján haladjon, ha erre a ti szinteteken még csak ekként: közvetítő, és a közvetítő által megformált eszköz révén lehet is módja és alkalma. Amikor tehát az asszony megszüli a gyermekét, nem önmagának szülte azt meg: ekként viszont ha a gyermekért imádkozik sem akként kell imádkozzék, hogy a maga egyéni, kicsinyes és földi látókörébe illő dolgokat kéri gyermeke számára, nem a maga egyéni érdekeit vagy vágyait kell szem előtt tartania, de mindenkor azt kell tudja kérni, ami a gyermek Valós ÉN-je számára fontos és lényeges. Ezek mibenlétére viszont csak az Úrnak van teljességgel rálátása, mert csak Ő az, Aki igazán, annak minden egyes parányi részletében ismeri az Utat, amelyet a gyermek a Szellemi Követnek megírt Életfilm szerint végig kell járjon: így azt is mondhatnám, hogy az az anya imádkozik a legtisztább módon gyermekéért, aki ha könnyek közt is, de ki tudja mondani mindenkor, minden körülmények közt: legyen meg a TE Akaratod... S az ÚR Akarata, amiként azt az imént is, s már oly sokszor mondtam, mindenkor a legtisztább SZERETET AKARATA. S e SZERETET nem ellenetek, de éppen hogy értetek dolgozik, akként irányítva mindőtök Útját és sorsát, amiként az a te számotokra: de már Valós ÉN-eitek, s ekként Szelleménetek számára a legjobb, s ez még akkor is így van, ha a test valamely szenvedést kell viseljen, mert az is akként van, amiként azt az ÚR mondotta: 53
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit:...”
(Ján. 6.63)
********** Merthogy maradt még néhány oldalnyi hely e kötetben, térjünk vissza kicsinykét az Ószövetséghez, s közelebbről Mózes első könyvéhez, hisz még mindig bőséggel van mit kibontanunk abban is. Először is lépjünk csak vissza néhány mondat erejéig Ádám és Éva kérdéséhez: van ugyanis még egy igen fontos és lényeges rész, amelyre fel szeretném hívni a figyelmeteket. „Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szülé vala Káint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szülé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Káin pedig földmívelő.” (1 Móz. 4.1-2) Káin és Ábel történetét mind ismeritek, így az idézet folytatását nem is emeljük át, hisz bár arra is kitérünk, mégsem csak azt akartam megmutatni. Azt mondja Mózes a 4.1- ben: „Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében...” Lépjünk csak visszább egy kissé a történésben. A kiűzetés előtt már azt mondja Isten a Teremtményeinek: „És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet...” (1 Móz. 1.28) Vajon lehetséges, hogy akként van, amiként az az Írásból kikövetkeztethető volna, és csak az első, az Ős-bűn után „ismerte” „Évát” az ő társa? Nem, hisz ha ekként lett volna, nem is mondja nékik Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok,”... Vagy elképzelhető, hogy ez már valóban csak az Édenből kiűzött és bűnbe esett Teremtménynek szól, s Isten mindaddig fenntartotta magának a Teremtmények mindösszességének Lét szintre emelési jogát? Egy bizonyos értelemben igen, és mégsem, hisz azzal, hogy azt mondja Isten: ”...Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat...; (1 Móz. 3.16) — lényegében azt is elmondta: addig is voltak a Teremtménynek magzatai, de azokat fájdalom nélkül szülte, hisz a fájdalom-érzet a testben jelentkezik a magzatok szülésekor: márpedig a Mennyei Szinteken élő, még bűn nélkül való Teremtmény nem kényszerült arra, hogy a szoros test börtönét viselje. S még ennél is tovább megyek: még az első emberiség tagjai is gondolati – akarati úton, tehát még Szellemi Erőik révén hívták létbe utódaikat, vagyis e büntetés már az ismételten is elbukott, s a mélység fejedelmének hatása alatt álló szintekig aláhullott Teremtményre vonatkozik, arra, aki már oly fokon besűrűsödött energiákból építi fel a maga fizikai eszközét, amely energiák nem teszik lehetségessé számára hogy a korábbi módon, tehát még Szellemi Erői révén fogalmazza meg a maga utódait, akik hozzá hasonlatosan ismét csak sűrű energiákból álló fizikai testekben kell hogy megszülessenek, hogy egyáltalán létben maradhassanak az adott szint energia-tartományában. De vajon ha „Ádám és Éva”: tehát már a legelső Teremtmény-pár megfogalmazhatta a maga utódait a Mennyei szinteken: miért, hogy csak őket említi Mózes, hogy kiűzettek az Isten elleni bűn elkövetése után? Miért, hogy egyáltalán nem tesz még csak említést sem a Teremtmények utódairól? Lehetséges, hogy azokat még meg sem fogalmazták, még létbe sem hívták: s mindjárt megteremtésük után el is buktak? Ez is lehetetlen, annál is inkább, mert amiként mondtam, „Ádám és Éva” fiktív személyek, akik egy történést jelenítenek meg: már a bukást követő földi életet. Viszont azt megelőzte a nem földi Élet, vagyis a Mennyei Szinteken való tökéletes LÉT-állapot, s ha a tökéletlenségbe hullt „ember-párnak” megadatott, hogy ÉLETET hívjanak létbe, mennyivel inkább megadatott ez a még Ős-tisztaságukban lévő Teremtményeknek?! Miért akkor, hogy mégis csak Káin és Ábel születéséről tudósít Mózes, miért, hogy nem említi „Ádám és Éva” korábban Létbe lépett Utódait? Azért kedveseim, mert amiként Ádám és Éva fiktív személyek, akként az Káin és Ábel is. Ha valós fizikai személyekként ábrázolja is őket a Közlő Szellemtestvér Mózesen keresztül, azért ti mégse akként 54
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet képzeljétek el, hogy csak ezt jelenti a leirat: a fizikai Világ-képzetek leghatalmasabb ellentét-párját állítja elétek, jelesül az Isten iránti tiszta alázatot Ábel személyében, és a legnagyobb, de már fizikai értelemben is legnagyobbnak számító bűnt: a saját véretek elleni bűnt, azt, amikor valamely Test – Vér oltja ki a Test-Vér életét! S itt sem véletlen választottuk ketté a testvér szót ekként: Test-Vér! A test az Úton járó Szellemi Követ eszköze, a Szellemi Követ, s ekként a felsőbbrendű ÉN emelkedésének, a Mélység-vonzat alá eső szintekről való kiemelkedésének és ezzel együtt Visszatérésének záloga, a Vér pedig az az elsődleges test nedv, amelynek minden egyes cseppjében a Szellemi engram van, ahogy már erről is szóltunk. * Adama – a föld, és havva – az Élet: vagyis a földi élet meghozta az ember máig jellemző két legszélsőségesebb tulajdonságát: a Vér ellen való bűnt, és a legtisztább alázatot, az áldozat alázatát. Amikor arról szól Mózes: „Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Káint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Káint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.” (1 Móz. 4.14-15) – lényegében azt mondja: a bűn mint bélyeg van az elbukott Szellemek mindegyikén, ám a bűnt nem lehet kioltani: annak magának kell megtisztulnia és kivesznie a Szellemből és ekként az emberből is! Nem véletlen, hogy akként ábrázolja Mózesen keresztül a Közlő Testvér a bűnt is, mint valamely konkrét személyt, de a tisztaságot és alázatot is, amazt Káinban, emezt pedig Ábelben személyesítve meg! Aki erőszakkal akarja kiirtani a bűnt, lényegében maga is bűnössé lesz, és nem is csak egyképpen követ el bűnt, nem csak hasonlatossá lesz az emberi élet rovására erőszakot alkalmazó „Káinokhoz”, de a Szellemi Követ ellen is bűnt követ el, hisz ki-ki maga kell hogy a már meglévő Szellemi erői révén felismerje önnön bűnét, majd már a bűnös szándékot is, s maga kell azt elvesse is magától éspedig akként, hogy a Szellemi Követ már meglévő Erői mindösszességét a Tudat irányítására fordítja, s megköti azt a Gondolat megfogalmazásának pillanatában, megakadályozva ezzel a Tudatot abban, hogy a benne megfogalmazódott negatív cselekedetet végre is hajttassa a fizikai eszközzel, azaz a testtel. (S ebben segíthetitek ti is a hibás útra tévedtet büntetéssel: de csak azzal, mert az Élet elvételének joga Azé, Aki azt mint Kegyelmi Ajándékot kinek-kinek adta!!) Még tovább lépve már a Gondolat megfogalmazását is meg kell tudja gátolni a Szellemi Követ, majd még későbben a Gondolat megfogalmazódásához vezető indulat felbukkanását is lehetetlenné kell tegye a benne meglévő Tiszta Erők által: s csak amikor ez bekövetkezett, mondhatja azt az Úton járó Szellemi Követ felsőbbrendű ÉN-je: igen, megszabadultam a bennem is élő Káintól, hogy ne éljen bennem csak az Ábel, aki akár áldozattá is lesz, de nem követ el bűnt. Vagy gondoljátok, hogy Ábel nem védekezhetett volna valamiképp az ellene forduló Káin ellen? Ezt se gondoljátok, mert nem ekként van: földi értelmezés szerint legalábbis nem, az viszont már a legegyszerűbb földi értelmezés szerint is igaz, hogy a valós, a Tiszta Ártatlanság nem védi magát, mert nem szorul rá, hogy védekezzék: amúgy is kitetszik Isten előtt, hogy ő az ártatlanság... Ugyanezt a képet már más aspektusból megvizsgálva természetesen e kijelentésnek is módosulnia kell, és persze módosul is, hisz Szellemi értelemben egy bizonyos mélységszint alatt a „Káinság” mindenképp győzedelmeskedik az „Ábelség” felett, vagyis a tisztátalan energiák érvényesülnek, s ez mindaddig ekként van, míg a Mélység-szintről ki nem emelkedik a bukott Szellemek azon csoportja, amelynek tagjai fölött a Mélység-vonzat alá eső szinten az erőszak törvénytelen törvénye uralkodni tudott. (S erre éppen hogy a ti nagyon is összetett energiákat képviselő Világotok a leghűségesebb példa!) Ez (pontosabban ez is, és még sok, ennél sokkalta lényegesebb mondandó is) benne rejtezik tehát Káin és Ábel történetének hátterében, amely mint mondtam, nem két személy konkrét története, de Szellemi tanítás, még akkor is, ha az adott milyenség-jegyeket mint tényleges személyeket mutatja meg Mózes, egy logikus történés-sorozatba állítva azokat, s éppen azért, hogy az adott kor felfogásának megfelelő rejtjelezett szövegben mondhassa el az emberszellemek bukás-történetének teljes menetét, folyamatát, minden egyes korszakot egy-egy szereplő nevével választva el az az előtti s az azt követő korszaktól. 55
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet Alább megkíséreljük a történés teljes kibontását elsőként a ti nagyon is egyszerű, emberi szempontjaitok figyelembevételével, akként tehát, amiként ti magatok érzékelhettek egy olyan történést, amelyben valós szereplőket figyelve kell levonjátok azok viselkedéséből a tanulságot, majd kibontjuk ugyanezt a történést már akként is, mint a bukás-történet tényleges leírását, hogy egészében elétek álljon mindaz, amit maga a történés e két aspektus szerint mondani kíván, mert csak így érthetitek meg igazán: mit mond el, és mit kíván a megmutatott történet ismertetése nyomán tőletek Isten. Ennek érdekében azonban még szemügyre kell vegyünk néhány, már a későbbi történéseket megmutató verset is, hisz csak azok révén találjuk meg a fentebbi történésbe rejtett tényleges Üzenetet. „Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekh-ért.” (1 Móz. 4.23-24) — Figyeljük meg e történést, s ezzel összefüggésben Káin és Ábel történetét is, először az egyszerűbb, az általatok is ismert földi szempontok szerinti, majd a magasabb rendű, már Szellemi szempontjai szerinti kibontásban. Amikor azt mondja Lámekh: „embert öltem, mert megsebzett; ” – nem kifejezetten arra akart utalni, hogy fizikai értelemben sebezte meg őt az, akit megölt, hisz ezt a vers további része is igen érthetően és pontosan jelzi: „ifjat öltem, mert megütött.” Ha minden egyes embert megölt volna Lámekh csak azért, mert az megütötte, a történést nem is emeli ki külön az Írás, hisz az mással – másokkal is megesett: mégsem ölték meg azt, aki megütötte őket. Ekként azonban az ütés olyan jellegű kellett hogy legyen, amely már emberségében sértette meg Lámekhet, nem testében, de lelkében és öntudatában, vagy ha úgy tetszik: önérzetében sértve meg őt, s bizonnyal akként, hogy az eset mások, esetleg többek előtt történt. Amiként az csak a ti közeli múltatokban is volt, egy ilyes jellegű inzultus abban a távoli korban is oly mértékben sértette a férfiúi önérzetet, amelyet Lámekh sem tűrt el, amiként nem tűrték el azt a ti közeli múltatok párbajt vívó felei sem. Feltételezhetitek, amiként az a történet szerint volt is, hogy az ifjú arcul ütötte Lámekhet, viszont az arcul ütés lényegében a becsület megsértésének szándékával ért fel, s ha ez a ti múltatokban ekként volt, ekként volt az akkor is. Legalábbis a Mózesnek adott közlés szerint, amely azonban már ismét csak néktek akar elmondani valamit, ami azt hiszem, mindinkább fontossá válik, hisz már szinte nincs is olyan nap, hogy ne ütnétek valamiért arcul – még csak nem is egymást, de éppen hogy a tulajdon gyermekeiteket, anélkül, hogy bárha csak fogalmatok is lehetne arról: mit törtök össze bennük! Ekként az arcul ütés még akkor sem helyén, és rendjén való, ha arra hivatkoztok: nevelési szándékkal cselekesztek. Nem, hisz a szem a Lélek tükre: s a szem éppen hogy az arcon helyezkedik el, így ha átvitt értelemben nézzük, bizony akár azt is mondhatjuk, hogy a „lélek arcába”, vagy annak „tükrébe” vágtatok: és még tán jó, ha csak arcul ütést mondok, s nem azt, amit pedig munkatársam is el kellett szenvedjen Útja korábbi szakaszában: az arcul köpést, aminek révén lényegében legbensőbb énjét: emberségét, ember-mivoltát köpték le, s vették semmisnek. Nem véletlen, ha ez még csak az egyik értelmezése is a fentebb kiemelt második versnek, hogy azt mondja a Közlő: „Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekh-ért.” – mert ez esetben már a bosszú is kétféle értelmet nyer. Egyszer az emberért, aki hasonlóképp cselekedett, mint Káin, másodszor, és még sokadszor a meggyalázott és semmibe vett Lélekért, amely ez esetben épp úgy mozgatója volt Lámekh cselekedetének, mint a Tudat. De mit is akarok ezzel mondani? Vajon azt e, hogy akit önérzetében sértenek meg, az már joggal torolhatja meg az ellene esett vétket? NEM! Nem drága gyermekeim, korántsem, még akkor sem, ha hirtelen erre gondolnátok, hisz a bosszú soha, semmiképp sem megengedett eszköz senkivel szemben, legyen az bárki, és legyen annak az ellenetek esett vétke, vagy akár már bűne bármily nagy! Azon felül és azon túl, hogy máig is minden egyes embernek szól, amit Isten már Káinnak megmondott: „Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” (1 Móz. 4.7) – Nem azért szükséges, hogy cselekedjétek a jót, hogy Isten, vagy akár embertársaitok tetszését és megbecsülését kivívjátok: magáért a cselekedetért kell a jót cselekedjétek, s ha a cselekedet igazán tiszta, nyugodt lélekkel nézhettek úgy Isten szemébe, mint ember-társaitok szemébe. Ha azonban a cselekedet hátterében nem az van, amit az Úr maga is tanított:...„ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;”(Mát. 6.3) – már nem is igazán tiszta a cselekedet, hisz hátterében a tudati és/vagy Szellemi gőg 56
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet bújik meg, amelyet ugyan elrejthettek az emberek előtt: de nem rejthetitek el azt semmiképp az Isten előtt, s ha embertársaitoknak még szemébe tudhattok is nézni, már nem fogtok tudni nyugodt lélekkel Isten szemébe nézni. De lépjünk tovább a magyarázatban: Káin lényegét tekintve megismételte az Ős-bukást. Meg, hisz épp úgy Isten Szeretetének tökéletes és pártatlan, tehát mindenek felé egyként áradó voltát kérdőjelezte meg amiként tette azt Satana is, ha az ő reakcióját, tehát Káinét már mint teljességgel „emberi” reakciót ábrázoltatja is Mózessel a Közlő. Káin a leírás szerint Isten Szeretetében érezte magát háttérbe szorítottnak, hisz bár ő is vitt ajándékot Istennek, Isten csak Ábel ajándékára tekintett, míg az ő ajándékát nem méltatta figyelemre, így Káin haragja a magukat mellőzöttnek érző emberek sértett haragját tükrözi, amelyet azon akart kitombolni, aki véleménye szerint előbbre való volt Istennél, mint ő. Lámekh dühe és haragja, akit egy későbbi képben ábrázol Mózes, már nem Isten és a (véleménye szerint) közé álló személy ellen irányult: már valóban csak a maga emberi érdekeit védte, s akként érezte: aki megsebezte és megütötte, az emberek előtt csorbította az ő tekintélyét! Ekként tehát az ő indoka sokkal inkább nevezhető földinek, semmint Káiné, aki még isten Szeretetében érezte magát háttérbe szorítottnak: Lámekh viszont már nem Istennek, de az embereknek akart tetszeni, s előttük akarta megoltalmazni az ő tekintélyét. Való igaz, hogy a történet szerinti korban még lényegesen nagyobb szerepe volt a tekintélynek egy-egy közösségen belül, mint van manapság, így Lámekh számára szinte létfontosságú volt, hogy tekintélyét megóvja: de csak emberi szempontok szerint, és csak az emberek előtt óvhatta meg ekként tekintélyét: viszont elveszítette „tekintélyét” az Isten előtt, hisz nem a Szeretetért: a tekintély-adta hatalomért cselekedett. (Mindehhez viszont még hadd tegyem hozzá azt is csak ekként: zárójelben: ma is létező valóság ez a hatalom-féltés minden társadalmi csoportban, még akkor is, ha mára már az ember még csak nem is emberi milyenségéért: pusztán anyagi vagy politikai helyzetéért kapja a tiszteletet, s e kettőn alapszik a tekintélye! Mert ez is ekként van, hisz hát legyen bármily nagyszerű ember, kiemelkedő tudós vagy művész valaki, ha nincs neve, nincs társadalmi rangja, nincs vagyona, nem hogy tiszteletet nem kap, de még inkább a háttérbe igyekszenek szorítani azok, akikben ugyan kevesebb az, ami igazán naggyá és nemessé teszi az embert, nem bírnak olyan képességekkel mint szegényebb sorsú tudós-társuk, vagy olyan képességekkel mint a magát „menedzselni” képtelen, s talán nem is kívánó művész, s épp azért fogják azt a háttérbe taszítani, mert ők maguk is tisztában vannak azzal: az a másik, a szerényebb és egyszerűbb akár fölébük is nőhet, ami által elvész oly igen féltett tekintélyük, s ezzel embertársaik fölötti hatalmuk is...) S most munkatársam gondolatai közt az a kérdés bukkant fel: ezek értelmében akkor Lámekh bűnösebb, mint volt Káin? Igen is, és nem is, hisz bár amiként mondtam, Káin azon felül és azon túl hogy az első testvérgyilkosság elkövetője, legalábbis a történet szerint, maga is csupán fiktív személy, lényegét tekintve egy negatív emberi milyenség, s egyben az emberszellemek egyik lényeges és fontos állomásának megszemélyesítője. Káin az igen fejlett Tudattal bíró első emberiség megtestesítőjének szerepét kapta, az első emberiség bűnének: az első Test-Vér gyilkosság elkövetőjének szerepében, amely történésnek nem az volt a tényleges szerepe hogy egy testvérgyilkosságot mutasson be, hanem az, hogy az egymástól különböző emberi milyenségek: a tisztaság és a bűn közti „élet-halál” harcot jelenítse meg olyan formában, amely egyként érthető volt Mózes korában és a ti korotokban is, és érthető (bár már nem megérthető, mert elképzelhetetlen) lesz a harmadik emberiség tagjai számára is. S e nagyon is a ti „nyelveteken”, azaz már a második emberiségnek szólóan, s az általatok ismert történés képeiben való megfogalmazásnak az volt a tulajdonképpeni célja, hogy példázva legyen: miként került az ember-szellemek soka mind lejjebb és lejjebb azon a bizonyos köríven, amelyen Káin és Ábel is még a lefelé vezető ág képviselői voltak, ha még az első emberiség tagjai voltak is. (S erre alább még visszatérek!!) 57
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet De mert az adott kép, és ekként az adott kor jócskán Atlantisz előttről való, mindenképp a leszálló ágban volt még az ember-szellemek mindösszessége is, azok legalábbis, akik a mélységvonzatot követve az ellentét hatókörébe tartozó szintre is alámerészkedtek, részt vállalva abban a bűnben, amely az első emberiség Történelmének végét is jelentette egyben. (Nem mind, hisz sokak voltak köztük, akik a negyedik Fény-kör határán képesek voltak megállni, s ők jobbára a továbbiakban is felfelé haladtak, vagyis a körív ugyanazon oldalán jutottak mind feljebb és feljebb anélkül, hogy a körív legalsó szintjeit: tehát a Mélység-vonzat alá eső Fény-tartományokat is megismerték volna). Ezzel viszont lényegét tekintve már rá is tértem a történés magasabb rendű értelmezés szerinti kibontására, így most azt tárjuk elétek. Amiként már fentebb is mondtam, Káin és Ábel, Lámekh, s még számos Bibliai személy csak akként szerepel Mózes leírásában, mint az ember-szellemek mindösszességének megszemélyesítői, akik milyenségük révén az emberszellemek egy-egy állomását voltak hivatva jelölni, hisz nem az volt Útjukban és cselekedeteikben a fontos és lényeges, hogy amit cselekedtek, ők cselekedték meg. És mégis, személyüktől függetlenül is kiemelkedően fontos megannyi történés, mert cselekedetek milyensége a Szellemi bukás, majd az ismételten meginduló, azaz mind magasabb szintre érő Szellemi fejlődés (azaz a Szellemi evolúció) egy-egy állomását mutatják meg. Káin, ahogy ezt is elmondtam, Isten Szeretetét és igazságos voltát kérdőjelezi meg: vagyis megismétli az Ős-bukást. E szimbolikus jelenet az első emberiség ismételt bukását vetíti elénk. Káin az Istentől nyert erőt kevésnek és gyengének ítélve meg a mélység erejével hat, ekként a Szeretet ellen cselekszik: vagyis ismételten is megsérti a Szeretet Törvényét. Ez a kép nem más, mint az első emberiség vezetői és papsága bűnének leírása, akik, miután kevésnek és gyengének ítélték meg a maguk már nem éppen tiszta céljaira még magukhoz vonható Isteni Erőt, a mélység fejedelme által felajánlott és felközvetített energiát is magukhoz igyekeztek vonni, s már nem azért, hogy Isten Szeretet-szándékai szerint cselekedjenek, hanem a maguk nagyon is önös akaratának betölthetése érdekében. Hogy Káin még egy magasabb Fénykörben álló emberiség szimbóluma, abból a nagyon is egyszerű és világos tényből is kiderül, hogy Káin még közvetlen szólott Istenhez, amiként Isten is közvetlen szólott ővéle: Lámekh már csak a mellette élőkhöz szólt, mert már nem volt képes arra, hogy közvetlen szóljon Istenhez, az pedig még kevésbé adatott meg néki, hogy hallja, és értse is Isten hangját. És ez is természetes, hiszen Istenhez csak Isten „nyelvén”: az igazán tiszta érzelmek nyomán megfogalmazódott gondolatok átközvetítése révén lehet szólni, s ennek képessége, tehát a telepatikus úton történő kommunikáció csak a magasabb szinten állók számára adott: a mélységben e képesség eltűnik, s már csak a kimondott szavakkal lehettek képesek átadni még egymásnak is gondolataitokat, s a felétek érkező gondolatot sem: már csak a hallható tartományban megnyilvánuló szavakat értitek meg. Ugyan Káin, azaz az első emberiség tagjainak érzelmei a lázadás után semmiképp sem voltak tisztának nevezhetőek, kiváltképp amikor már a tisztaság, az „ábelség” megölésére – eltiprására irányuló törekvés vált az emberiség vezetőinek s még sokaknak elsődleges tudati – akarati jellemzőjévé, de tisztább volt mégis maga a szint, amelyen a bolygó az általatok Orion csillagképnek nevezett Kozmikus Térben, s egy lényegesen magasabb Fény-körben tartózkodott. Ez a történet tehát a mi „nyelvünkre lefordítva” azt jelenti: a „Káin-korszak” volt az eltávolodás, az első emberiség bukásának tulajdonképpeni kezdete, s e bukás folyamatát mutatja meg Mózes az első könyv 4,1-24 ig terjedő részben, vagyis csaknem egy teljes fejezeten keresztül, amelynek végén egy látszólagos ugrás következik, s a kép, amely addig Káin nemzetségtábláját mutatta, váratlanul visszaugrik a Kezdetekhez, vagyis Ádámhoz és Évához. Nem véletlen tehát, hogy nem Ádám nemzetségtábláját mutatja meg elsőként Mózes, ahogy az talán várható volna, hanem ahelyett Káin nemzetségtábláját írja le! A második bukás felé haladó első emberiség mind mélyebbre hullt, mindinkább „káinná lett” Szellemi értelemben is. Mind kevésbé volt képes a Szellemi erők használatára, mert a „káinság” akkortól mindenekben felébredt, s az emberiség korábban még meglévő Szellemi tulajdonságai közt olyan, már földi értelemben vett tudati – akarati és érzelmi tulajdonságok bukkantak fel, amely korábban nem volt meg bennük, ezzel együtt viszont olyan Szellemi tulajdonságaik vesztek el, amelyek még Káin és Ábel „harca” előtt meg voltak bennük. 58
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet S épp ez utóbbi jelenség: az első emberiség egy részének fokozatos „Káinná válása” volt annak oka, hogy a már korábban megfogalmazódott Gondolatot későbben végre is hajtotta a Globális uralommal bíró vezető papság, amely gondolat és Szellemi úton bevégzett cselekedet az egymással ellentétes, azaz a Fent Világából levonzott, s már a mélységből felvonzott energiák együttes használatának szándéka, s a szándék megvalósítása volt, amely ahhoz az Energia-robbanáshoz vezetett, amely végül az első emberiség Történelmének végét jelentette. A második emberiség fizikai – tudati fejlődésének egyes állomásait magatok is ismeritek: és mégis kitér még erre is a Közlő akkor, amikor ismételten említi Ádámot és Évát, azaz adamát és havvát: a földet és az Életet, jelezve ezzel: a földi élet ismét kezdetét vette. Nem véletlen az sem, hogy amikor Mózes már konkrétan jelzi: Ádám nemzetségfáját fogja rögzíteni, nem Káinnal, de Séthtel kezdi meg a sort! Káin ugyanis az első emberiséget képviselte, így személye a második emberiség Történelmében szinte mellékessé lett, még akkor is, ha a „káinság” kezdettől benne volt az alsóbbrendű Energia-tartományban, tehát már az ellentét vonzáskörébe tartozó Fény-ívben létbe lépett, s Tudattal még nem is bíró emberben, amit az általatok is ismert, s még az emberiség legtávolabbi emlékeinek számító adatokból magatok is kikövetkeztethettetek. Ezzel viszont már azt is elmondtam, hogy lényegében ez a „káinság” volt az, ami az alsóbbrendű Fénykörbe utasította a bolygót is, hisz annak a robbanásnak az ereje, s maga a történés, valamint a történést megelőző, már a korábbinál lényegesen tisztátalanabb gondolati – akarati energiák magába a Föld-testbe is beíródtak s a Globális Tudattárnak is részévé lettek, s ezekkel a negatív energiákkal, valamint a papság által bevonzott, de már a mélységből nyert negatív energiákkal, amelyek egy része a robbanás során és végett a Földtestbe áramoltak, a bolygótest sem maradhatott meg abban a Fény-tartományban amelyben volt korábban, de mert az alsóbbrendű energia-elemekkel telítődött, a benne lévő energiáknak megfelelő energia szinten lévő Fény-tartomány részévé kellett hogy váljon. S még így is csak a Föld Szellemének szerepét felvállaló Elsőd teremtettségű Szellemi személynek köszönhette hogy nem semmisült meg egészen, aki máig, s még hosszan: a Föld-elemek teljes megtisztulásáig a Föld oltalmát vállalta az Úr színe előtt, s az Úr leghatalmasabb Akarata és engedélye szerint. Káin nemzetség-táblájának leírását követően Mózes nem tér ki Káin életére, útjára, sem az ő ivadékainak, leszármazottainak útjára, hanem amiként mondtam, egy hirtelen és váratlan fordulattal visszatér Ádámhoz és Évához: „Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szüle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain.” (1 Móz. 4.25) Adott nékem Isten más magot Ábel helyett... – mit is jelent ez? Káin, azaz a gyűlölet, az önzés, a szellemi és tudati vakság megölte Ábelt, azaz a Szeretetet: de más Szeretetet adott énnékem az Isten ahelyett, mint amelyet elvesztettem. Mit is mond ezzel Mózes? Nagyon egyszerű: az ember végre valóságosan is emberré: gondolkodni és szeretni és hinni képes lénnyé lett, vagyis Élete valóban megkezdődött az alsóbb rezgéstartományba hullt bolygón is, hisz az Élet lényegét tekintve Szellemi értelemben csak akkor lesz igazán Életté, ha az a Szellem Életének alapjául szolgál, ami jelen esetben azt jelenti: akkor lesz az ember ténylegesen is Élővé, ha a Tudat révén képes lehet azt a Szellem akként irányítani, hogy ÉLETET nyerhessen általa, akként tehát, hogy a földi test Élete során megfogalmazhassa magának azokat a kicsiny köveket, amelyekből a Haza vezető Utat kiépítheti, mindenkor egy-egy kicsiny követ fektetve le, amelyre állva már a következő kő megfogalmazásába és lefektetésébe kezdhet. Ezt jelenti tehát az Új Mag: az új, már Tudatos Életre képes embert, amelyet ugyan már nem akként irányít a Szellemi Követ, mint tette azt az első emberiség történelme során, de már irányíthat, már megpróbálhatja azt a maga szándéka és céljai szerint vezetni, hogy az emberi Élet nyomán és révén a maga valós Életét fogalmazhassa meg fokról fokra, lépésről lépésre jutva vissza azon az Úton, amelyről „káinsága” levetette. Az emberszellemek következő fejlődési állomása e versben van elrejtve: „Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” (1 Móz. 4.26) E versben, s ezt mondanom sem kell, a második mondat az, amely fontos és lényeges. 59
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… I. kötet A Föld népének többsége még alig is különbözött az állatvilág egyedeitől, így akikre Mózes utal, a későbbi atlantisziak, akik, bár maguk is végig kellett haladjanak az emberré válás folyamatán, hisz nékik is (Szellemi Követeiknek) meg kellett tanulniuk a már lényegesen sűrűbb anyag-elemekből álló test megfogalmazását és kiépítését, lényegesen gyorsabban fejlődtek, mint a Mélység-szintjéről felemelkedő Szellemi Követek által megfogalmazott fizikai testek s azok Tudata: vagyis Séth, aki „Ádám és Éva” nemzetségtábláján az első utódként van említve, aki a „földi élet” első szülötte, ismét csak nem egyetlen személyt jelöl, de az első emberiség tagjai közül a Föld testén ismételten is testbe öltözhetett Szellemek azon fejlődési állomását, amelyen Szellemi értelemben is Életre keltek, alkalmassá váltak arra, hogy a Szellem irányítása alatt a Szellem szolgálatára legyenek a Visszatérés nehéz és hosszadalmas folyamatának egy kicsiny állomásán. S mert az atlantisziak Tudatát és fizikai testét is továbbra is a Szellemi Követ irányította, éspedig közvetlen módon (nem a Tudaton keresztül, hanem valóságosan is akként, hogy a Tudat csak másodlagos szerepet játszhatott az Út során), így természetes, hogy a szellemi Követ ismeretei jelentek meg a Tudatban is, s ezek legfontosabbika Isten létének Szellemtudati – emlékezeti képe volt. Ők tehát nem indultak el az istenek feltételezésének útvesztőjében: tudták, mert a Szellemi Követ tudta, hogy EGY az ISTEN: s mert tudta, s mert tudta azt is, hogy csak Isten segítségével emelkedhet ki a mélységből, és térhet vissza, már a fejlődés korai szakában Isten felé fordultak, s Őt hívták segítségül, ha nem is akként, mint tehették azt a magasabb szinten a korábbi Út – utak során. Az már egy későbbi történés, és egy teljességgel másik kép, amelyben a Tudatosodás útjára lépett lény: a Mélység-szintjéről lassan és fokozatosan kiemelkedett Szellemi Követ már csak közvetett irányítása alatt álló, elsősorban azonban már csak a testtudat által vezetett ember is felfedezi a körötte lévő Világot, s felfedezi a Világot irányító Rendet, amelyben megérzi egy fölötte álló Hatalom létét, Isten létét, Akiben reménykedhet, bízhat, s Akit a maga módján igyekszik megszólítani is. Már nem akként, amiként tette ezt még Káin is, már csak a maga egyszerű módján: áldozatokkal és mind összetettebbé váló szertartásokkal. Másik kép még akkor is, ha ezen kicsinyek egy csoportjának, a fizikai értelemben akkor már meglehetősen fejlettnek számító atlantisziak szinte a kezdeti időkben átadják az Egy Isten-hitet, amelyet aztán ama kis csoport évezredek hosszú során át nemzedékről – nemzedékre örökítve hagyott hátra a ma élő kései leszármazottaknak is. E kérdésre viszont már a következő kötetben fogok rátérni... * (2006. szept. 3.)
60
Tandari Éva
„És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett…” (1 Móz. 1.2) II. kötet
Árpád Testvérem (s még sokak) gyógyulásáért ajánlva…
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Ha néhány napos szünettel is, de folytassuk megkezdett témánkat gyermekem… Az utolsó kép, amellyel az első kötetet befejeztük, az volt, hogy Atlantisz lakói (még jóval az előtt, hogy az ő bukásuk is bekövetkezett volna, s a megismétlődő energia-robbanás következtében Atlantisz csaknem kontinens méretű szigete is eltűnt volna a Föld színéről), a ténylegesen is az alsóbb energia szintekig alámerült, majd onnan kiemelkedő, és testekbe öltöző Szellemi Követeknek, és még pontosabban fogalmazva: a már teljességgel földi értelemben véve a Tudatosodás útjára lépett emberek egy csoportjának úgyszólván már tudati fejlődésük kezdetén átadták az Egy Isten-hitet, mint tudati ismereti elemet, amely a továbbiakban azon kis csoport fejlődésének alapjául szolgált, s amelyet aztán ama kis csoport nemzedékről – nemzedékre örökítve hagyott hátra a ma élő utódoknak is. Mert valósággal is az ősi hit maradt fenn napjaitokig is, még annak ellenére is, hogy a második emberiség történetének kezdete is katasztrófákkal: jégkorszakokkal és csaknem globális méretű pusztulást okozó áradásokkal volt teli, amely történések során az épp csak fejlődésnek – emelkedésnek indult ember szinte teljességgel elpusztult. És mégis: mindenkor maradt képviselője megannyi embercsoportnak, így természetesen annak is, amelynek korábbi tagjai az atlantiszi örökséget: az egy Isten hitet mint tudati elemet megkapták, és örökül hagyták utódaikra. Annál is inkább, mert ahogy már egy korábbi munkánkban is elmondtam, az a bizonyos „bárka”, amelyet most megtalálni véltek, nem más volt, mint egy Idő-bárka, amellyel a Kegyelem kiemelte az adott TÉRIDŐ síkból a fejlődésnek indult lényt, az embert, s kiemelte a természeti lények egy csoportját is: minden fajból annyit, amennyi elégséges volt: biztosítani, hogy a Globális méretű áradást követően azok ismételt szaporodásnak induljanak, s elterjedjenek azon a területen, amelyre helyeztetve lettek, mindenik a maga természetének s a maga testi rendszerének, fajonkénti sajátosságainak megfelelő pontra tétetve, az Úr Akarata szerint. S mert akként könnyebb és egyszerűbb is, most egy rövid részletet emelünk át az Úton Ég és Föld között c. munkánk IV. kötetéből, amelyben épp e kérdésről szólunk: „Lényegében ez volt az a bizonyos vízözön, amelynek emlékét a Föld szinte minden népe őrzi, mint az Ős-idők történését, ha már csak legendák formájában is. S ennek a történésnek a fennmaradásáról is azok az atlantisziak gondoskodtak, akik korábban a kontinensre költöztek. Ők már akkor, amikor néhányan visszatértek közülük, hogy menteni igyekezzenek Atlantisz népét, megkezdték a Kontinensek egyes népeinek mentését: de persze ők sem jártak nagyobb sikerrel, mint az Atlantiszra visszatérők. Annál is inkább nem, mert bár az atlantisziak már inkább csak az elnyomók szerepét játszották a Kontinens népeinek életében, az egyes, már uralmuk alá hajtott népek vezetői az ő szolgálatukra felesküdöttek közül kerültek ki, s mert hogy szinte korlátlan hatalmat, és addig számukra ismeretlen gazdagságot kaptak, maguk is érdekeltek voltak abban, hogy „Isteni Uraik” érdekeit szolgálják. Ezek nem engedték, hogy a nép, amelynek tagjai a földeken, a bányákban, vagy a megtermelt javak szállításában robotoltak, a hírvivők szavát követve elhagyják lakhelyeiket, hogy puszta életüket, s övéik életét mentsék. De az egyszerű emberek sem nagyon adtak hitelt a hírvivők szavának, hisz a robbanást megelőző években szinte hihetetlenül gazdag termés volt, dúsabbnál dúsabb érclelőhelyeket tártak fel, s e tények az egyszerű ember életében is hatalmas fellendülést hoztak. Az éhezés ismeretlen volt, s új, és még újabb házak épültek: vagyis mindenütt a fejlődés nyomai látszottak akkor, amikor az atlantisziak a veszedelem hírét vitték el hozzájuk. Talán természetes is volt, hogy az egyszerű tanulatlan, s még meglehetősen alacsony szellemi fokozaton álló emberek nem, vagy csak gúnyos kacajjal fogadták őket. Alig néhány, vagy néhány tucat ember volt egy-egy városban, aki hitelt adott az Atlantiszról érkezetteknek, s kész volt követni őket: a Föld teljességén, a több tucatnyi Hírvivő nyomába szegődők száma még a másfél milliót sem tette ki azon milliókkal szemben, akik az atlantiszi robbanás időpontjában a Föld már ismertté lett részein éltek. S itt, a történések eme pontján ismét be kellett avatkozzanak a magasabb szintek lakói, vagyis azok a Tanítók, akik korábban az atlantisziak Oktatását megkezdték. Azokat az atlantisziakat, akik a Kitelepültek kemény, és keserves sorsát és feladatát önként magukra vállalták, azokat, akik az atlantiszi börtönökben raboskodtak, azokat, akik mint Oktatók: járták a Föld ismert, lakott részeit, valamint azokat a Kontinenslakókat, akik készek voltak javaik hátrahagyásával követni a közéjük érkezett Hírnököket, a Föld lélek62
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet lényeinek egy részével együtt kiemelték az adott Tér-Idő pontról, s egy másik, a történéseket követő TérIdő ponton helyezték vissza a történésbe. Azon Lélek-lények mentése vált ekként szükségessé, amelyeknek az ember történetében még fontos szerepe kellett legyen a későbbi évezredek során, de amelyek egyedül nem menekülhettek volna meg a történések közepette. Elsősorban persze a Szellemmel bíró embert kellett menteni: ez azonban már nem mehetett volna végbe minden külsőség, tehát minden fizikai kísérőjelenség nélkül, mint a korábbi, ehhez hasonlatos történések, hisz azok, akiket ki kellett emeljenek a számukra (is) szinte teljes bizonyossággal végzetessé válható történésből, már gondolkodó és emlékező elmével bírtak. Számukra meg kellett fogalmazzák a mentéshez használt Idő-bárka földi szintű megfelelőjét, tehát egy egyszerű, közönséges bárka képét, megadva a Tudatnak a késztetést: akként őrizni meg az Emlékezetben a kiemeltetés, tehát a túlélés történését, mintha az azon a nagyon is egyszerű, földi elemekből, földi eszközökkel épült szerkezeten lett volna lehetséges. E mesterségesen megfogalmazott, s a túlélők tudatának mélyére vetített kép aztán beépült a túlélők által megfogalmazott, s ismét szájról - szájra tovább örökített legendák közé, hogy már ekként maradjon meg a túlélők leszármazottainak tudati képei közt is. De természetesen egy olyan hatalmas, a teljes bolygóra kiterjedő, s ekként a bolygó egészére ható történést nem élhette volna túl (a különös védelmet élvező pontokon élőket nem számítva) sem ember, sem állat sem növény, ha ténylegesen is egy egyszerű, bárha a legerősebb fából, s akár a ti korotok technológiájával is megépített bárkán kell megkísérelnie azt: s hol volt még a korabeli technológia fejlettségi szintje a ti szintetekhez képest?! (Mert azért ténylegesen is voltak, akik hajón, vagy bárkán próbáltak meg elmenekülni: ám ezek már túlontúl későn ébredtek ahhoz, hogy a menekülésre bárha a legcsekélyebb esélyük is lehetett volna, s ennek okát a katasztrófa méreteit tekintve nem is kell magyarázzam…) A Föld több pontján (többnyire a magasabb hegyek csúcsain) összeverődött csoportokat egyetlen, valóban hatalmas Idő-bárkába emelték, majd a megfelelő Tér-Idő ponton a leginkább élhetőnek maradt földrajzi helyeken ismételten visszahelyezték őket a Föld színére, lehetőleg közel azon pontokhoz, ahol azonos, vagy hasonló időjárás vált uralkodóvá, mint amilyen természeti viszonyok közt az egyes embercsoportok korábban is éltek.” Azt hiszem, e kérdésről pillanatnyilag elég is ennyi: s most lépjünk visszább egy picikét az Időben, oda, ahol a Tudat tényleges, de már magasabb rendű értelemben vett fejlődése megkezdődött. Az ember már kiemelkedett a csak ösztön szintű késztetéssel bíró lények közül, s egyedül erre alkalmas lényeként a Földnek megkezdte a gondolatok megfogalmazását. Ez az a pont, ahová már nem volt képes követni őt a Föld egyetlen Természeti lénye sem, lévén azok nem bírtak és nem bírnak Szellemi Én-résszel. Amiként az természetes, a tudati fejlődés kezdetén álló ember is fel kellett fedezze a maga kicsiny Világát, már nem csakis és kizárólag fizikai értelemben, de akként, hogy mindinkább felfedezze, és meg is ismerje abban a Világot irányító Rendet, megérezve és elfogadva egy fölötte álló Hatalom létét: Isten (s akkor még többnyire istenek) létét feltételezve, Akiben (vagy akikben) reménykedhet, bízhat, s Akit/akiket igyekezhet a maga módján megszólítani is. Nem közvetlen és nem személyes kontaktust keres, nem is feltételezi annak lehetséges voltát: nem akként szól tehát a maga Istenéhez/isteneihez amiként Káin is szólott Istenhez és viszont: a megszólítást csak a maga egyszerű módján, a reá jellemző formában képzeli és kezdi is el, önmagából kiindulva, azt a gondolatot vetítve maga elé: mi volna az, amit ő maga megkívánna az egyszerű halandóktól ha ő volna Istene/istenei helyében. Amiként az is természetes, áldozatokkal és mind összetettebbé váló szertartásokkal igyekszik maga felé fordítani ama láthatatlan Hatalmas figyelmét és azok révén igyekszik megszerezni annak jóindulatát, segítségét. Az is természetes, hogy a Nagy Vándorlások korában az a maroknyi embercsoport, akiknek az atlantisziak csaknem utolsó, még tisztaságukban megmaradt papjai tovább igyekeztek adni a maguk Tudásának jelentős részét, igazából nem egyetlen ember-csoportot képviseltek, hisz az atlantisziak sem csak egyetlen pontjára jutottak el a közelebb fekvő kontinensnek, sőt: a Föld legtávolabbi pontjain lévő őserdőkbe, esőerdőkbe és dzsungelekbe csak úgy eljutottak, mint a legközelebb élő kis kolóniához, így a még meglévő Tudást, a még megőrzött Bölcsesség-elemeket is szétszórtan hagyták maguk után: nem véletlenszerűen, de nagyon is tervszerűen és megfontoltan adva tovább az egyes ismeretelemeket egyik vagy másik, olykor ember névvel még alig is illethető népcsoportnak, s még azt sem mondhatnám, hogy ezek mindegyikének örökül hagyták az Egy Isten hitet is! 63
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Sőt: többnyire inkább hagyták, hogy azok a maguk már kialakulóban lévő hit-rendszerét formálják és éljék tovább, amelyben „másságuk” végett nem egyszer ők maguk is „istenekként” szerepeltek a föld kicsinyei előtt: nem a maguk akaratából, de éppen hogy az egyes csoportok végett, akiknek nem csak elméleti és filozófiai, de teljesen egyszerű, mindennapi ismereteket is megtanítottak, mindenkor figyelembe véve az adott kolónia (vagy már törzs) fejlettségét, és a további fejlődés várható ütemét, hogy ne előzzék meg azt: ki ne maradjon egyetlen fontos fejlődési állomás se, amelyet később nem pótolhat a csapat, de amely nélkül egy esetlegesen bekövetkező katasztrófa során kétségessé válhat fennmaradásuk, s ezzel az átadott magasabb rendű Tanítások fennmaradása is. Azt talán szükségtelen is mondanom: amikor arról szólok, hogy e kicsinyeknek már elméleti és filozófiai ismereteket is tovább adtak, nem mondom azt is, hogy azt azok ténylegesen meg is értették volna: de mert „isteneik” tanították azokat nékik, mindenképp, és mindenáron megjegyezni törekedtek, s azon voltak, hogy (amiként azt „isteneik” megparancsolták) a kapott Tanításokat lehetőleg szóról szóra tovább adják az utánuk következő nemzedék erre érdemesnek ítélt tagjainak is. Az egyetlen olyan törzs azok közül, akik e Tanításokat vehették, amelyet már ténylegesen is népnek nevezhettek, s amelynek ekként a leginkább esélye volt bármely katasztrófát túlélni, a későbbeni Izráel népe volt, amely akkor még maga is hosszas vándorlások közepette élte életét. Ezek közt volt a legcélszerűbb az Egy Isten Hitet letétbe helyezni: és éppen hogy ez volt Isten szándékában is, ezért, hogy nem irányította olyan földre az adott embercsoportot, amelyen az szívesen megtelepedett volna. Ugyan más népek is voltak már a Föld színén, nagyobb, és erősebb népek is, de azok letelepedett népek voltak, s már a kulturális fejlődés bizonyos szintjét is elérték: ezek esetében már a saját hit-rendszerükbe kellett beépíteni az Egy Isten hitet, s ezen belül és ezen túl az Egy Isten Hármasságát mint Szellem-tudati ismereti elemet. (Nem véletlen az Ó-ind népek mondavilágában, s szinte megannyi hit-ágazatban is az Anya Isten szerepének kiemelt volta sem! Már akkor tudott volt az atlantisziak előtt az Úr születése: nem annak időbeni meghatározása, csak maga a tény, amiként tudott volt a Szentlélek szerepe is, Aki a Megváltó FIÚ Istennek testet adó Anya nem kis szerepét vállalta, hisz amint mondtam, akként van, és A FIÚ ISTEN energiáját nem viselhette volna egyetlen, a ti fogalmaitok szerinti Szellemi Én-résszel bíró: csak egy másik Isten-elemet magába záró fizikai test, ellenkező esetben az a Lélek-energia, amelynek révén a Szeplőtelen Fogantatás esett, menthetetlenül kiégeti nem csak az esetleges földi asszony tudati energiáit, de fizikai testének megannyi energia-elemét is felbontja, megsemmisítve ezzel azt a testet, amelyben pedig ő maga testet kívánt volna venni, hogy a Megváltás mindennél hatalmasabb és szentebb Műve bevégzetté legyen. Ám amint mondtam, erről is szóltam már, mégpedig kellő részletességgel, így térjünk is vissza kezdeti témánkhoz. Atlantisz népe tehát a lehetséges legmagasabb szinten örökítette az Egy Isten hitet mint Szellemi Ismeretet a Föld színén, a Földlakók egy olyan csoportjának tagjaira bízva azt (elsődleges jelleggel), amely ugyan vándorló életmódot folytatott szinte a kezdetektől anélkül, hogy bármely helyen letelepedtek volna, készen rá, hogy igazodjanak az esetleg már ott lévő nép gondolkodásmódjához, ahogy az más töredék-népekkel és törzsekkel esett. E népcsoport tagjainak ugyan volt valamelyes vallásrendszerük, hisz ők is mindinkább megismerték a nem földi eredetű jelenségeket, s azok okát is a földön kívülre helyezték: de valamiképp mintha még mindig csak az ok keresésének korszakát élték volna, amely jelenségnek magyarázata talán éppen a vándorlás során megismert más és más törzsek más-más rendszerű vallási irányai közti különbségekben volt keresendő. A sok, korábban megismert „isten” közül egyet sem tudtak a magukénak érezni és elfogadni, így, bár mindegyik felé húztak egy kicsit, igazán nem húztak egyikhez sem, vagyis nem volt kialakult isten-képük. Ez is terv, és ekként törvényszerű volt, hisz kellett, hogy a Tudat már egy bizonyos fokú vágyódást érezzen Isten, s már a Valódi, az Egyedülvaló Isten iránt, amiként kellett az is, hogy az egymástól eltérő „isteneket” egymással összehasonlítva megismerjék szinte mindet, s ráébredhessenek: egyik sem az Igazi, egyik sem az Egyetlen. (Annál is inkább, hisz az egyes idegen törzsek maguk is több istent szolgáltak…) Későbben persze az Izráel fiai is letelepedtek, de nem olyan helyen, ahol mások isteneit kellett volna elfogadják, még csak az idegen törzsek egyéb értelemben vett szokásait sem kellett átvegyék, így akár azt 64
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet is mondhatjuk, hogy ősi tisztaságukban maradtak fenn az eleiktől rájuk maradt mondák és mítoszok, legendák, amelyek közül nem is egyet a Mózes által sem említett, de valós Küldetéssel érkezett „próféták” és „látnokok” mondtak a Tudat ébredésének kezdetén álló (akkor még csak kicsiny törzsben élő) Izráelitáknak a nép tényleges eredetéről. S ekkor, tehát kevéssel a törzs letelepedését és az adott földön való meggyökerezését követően léptek színre az atlantisziak, hogy megismertessék őket a Valódi Istennel. De nem csak ennyi volt a szerepük: amiként azt a későbbiekben írja Mózes, nem egy le is telepedett a nép tagjai közt, s az „emberek”: tehát a törzs leányai közül választottak asszonyt. Ennek inkább az agyi genetikai vonatkozásban volt kiemelt szerepe: erre utal Mózes, amikor azt mondja: „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.” (Móz. 1 6.1-2) „Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híresneves emberek voltak.” (1 Móz. 6.4) — Érdekes lehet számotokra, hogy Mózes különbséget tesz az „Isten fiai” és az „óriások” közt. Ám amint azt a fentebbi idézett részben is olvashatjátok, a Hold-bázisról érkezett „Idegenek”, vagyis az Oktatók is fel-fel bukkantak a Föld kicsinyei közt. S ez volt az oka annak, hogy e kettőt Mózessel is külön választtatta a Közlő Testvér, amiként arról is olvashattok a fentebb említett könyvben. Igaz viszont az is, hogy a Holdbázisról érkezettek nem lettek, s nem is lehettek volna egyetlen földi asszony társaivá sem, így az ő „utódaikról” szóló közlést maga Mózes vette helytelenül, bekeverve az előbbeni közlést az utóbbiba, mint számára természetes történést. Azonban – hogy visszatérjek a bennünket érdeklő kérdésre – ha megfigyeltétek, a 6.2 és a 6.4 közti verset kihagytuk: éspedig szándékoltan! Azon a ponton ugyanis egy hirtelen ugrás következik a leírásban, mintha Mózes egy folyamatos közlés közepére szőtte volna az alábbi verset: „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. ” (1 Móz. 6.3) — E közlés lényegében két dologra utal vissza: és ezek közül a fontosabb és lényegesebb ismét csak az atlantisziakkal van kapcsolatban. Amiként már ezt is mondtam, kezdetben, tehát még az atlantisziak bukása előtti korban az atlantiszi ember életkora átlagosan kétszáz évre volt tehető. E közlés és e tény tehát nem a ti emberiségtek korai őseire vonatkozik: az állati milyenségjegyeket még hosszan őrző, bár Szellemi Én-résszel bíró lényt nem nevezte volna senki embernek akkor, amikor az Atlantisz szigetén élők már rég kiérdemelték e nevet: róluk szól tehát e Közlés, s lényegében arra utal, hogy a Szellemi Követ lassú és fokozatos elerőtlenedése következtében mind anyagibbá váló testet magukénak mondható atlantisziak életéveinek számát határozta meg Isten a százhúsz esztendőben: a Föld más kontinensein élő, s még csak az emberré válás folyamatának kezdetén álló lények életkora, amiként azt a ti régészeti leleteitek is híven igazolják, a kezdeti nyolc-tíz évről a húsz, majd a harminc évig tartó Lét-időre is csak igen lassan emelkedett fel, részben a létkörülmények végett, részben pedig azért, mert ennél hosszabb Útra még nem volt szüksége a Szellemi Követnek ahhoz, hogy a már meglévő (még csak fizikai szintű) ismereteket elsajátítsa, s újabb ismeretekkel gyarapítsa. Amikor magasabb rendű Tudatosodás szintjére ért az ember, az Út is hosszabbá kellett legyen, de még a Krisztusi korban is lényegesen alatta maradt az atlantisziak által élt százhúsz évnek is. Nem véletlen, s már erről is szóltunk, hogy A Mestertől is azt kérdezték: „Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad?” (Ján. 8.57) — Itt, e részben az ötven esztendő említésekor nem a Mester életkorát kívánták konkretizálni: azt mondták ki, hogy még nem érte el azt a kort sem, amikor is az adott viszonyok között „bölcsnek” számítottak egy-egy férfiút, amivel viszont azt is igazolták: az ötven esztendő is bizony tekintélyes kornak számított, akkor már az agg jogán ténylegesen is szava volt a szólónak. S az ennél magasabb kor oly ritka volt, hogy nem is igazán találtatott az Izráel fiai közt, annak viszont már kiemelt tekintélye kellett legyen mint Isten kegyeltjének. 65
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Amiként mondtam tehát, az atlantisziak, amikor az Izráel fiai már letelepedtek és megszokták és belakták a maguk földjét, maguk is el kellett menjenek, és nem is egy volt, aki az Izráeliták leányai közül vett asszonyt, hogy utódokat hagyjon maga után. Számos olyan gyakorlati ismereti elemet adtak át, amelynek megismerésére és használatára már képes volt a Föld népe, ám a magasabb rendű Tudást nem adhatták kezükbe, annál is inkább, mert a Sziget-birodalmat megtartó, s korábban még meglévő Szellemi Örökség akkorra már az Atlantiszra születettek közül is csak kevesek birtokában, s csak részben volt még meg: ezért is, s még egyébért is, éspedig azért, mert a Föld kicsinyei még annyira sem lettek volna alkalmasak a szellemi erő által levonható Kozmikus energiák elviselésére s azok használatára, mint a ti korotok embere. A szellemi ismeretek legfontosabbika az Egy Isten ismerete volt: ám atlantisziaknak ténylegesen is csak az Egyetlen Isten létét, tehát az Egy Isten hitet kellett megtanítsák Izráel népével, de már Isten Parancsait a nép tagjai közé születő, s egymást követő próféták kellett lassanként a nép elé adják. Ezek közül az első akiről Mózes megemlékezik Énókh volt. „És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.” (1 Móz. 5.24) Amikor azt mondja: „eltűnék, mert Isten magához vevé”, nem arra kell gondolnotok, mert nem is akként történt mint az Áldott Anya Felemeltetése. Csak arra, hogy a kor embere számára érthetetlen körülmények közt „tűnt el”, s mert Istennek szolgált, a kor embere természetesnek vette, hogy Isten kiemelte közülük, s magához vette. Róla, tehát Énókhról még Atlantisz bukása, s az energia-robbanás okozta globális méretű történéssorozat elbeszélése, s ekként Noé előtt szól Mózes. Ha megfigyeltétek, amiként közeledik Atlantisz bukása, akként lesz a Föld kicsinyeinek, tehát a Föld népének sokasága mind fejlettebbé, s ez valahogy egy kicsit azt sugallja, mintha az Atlantiszt kormányozó és irányító Szellemi erő lassan a Kontinenslakókhoz „vándorolt” volna. Részben és bizonyos értelemben ebben is van igazság, s éppen az atlantisziaknak köszönhetően, akik már Atlantisz bukását megérezve mind több és több információt igyekeztek a Kontinenseken élőknek átadni: s ahány Bölcsesség-elem, azoknak mindnek megvan a maga egyéni energiája, amely nemcsak hogy ÉL – mert ÉL a Bölcsesség mint Istentől való Szellem-tudati elem és ekként Szellemi erő –, de éltet is. Ám amiként az ember fejlődni kezdett, s mindinkább Tudatos lénnyé lett (s már itt a Kontinensen élő embert értve a szó alatt), akként növekedett benne az is, ami az Ős-bukás oka volt, s ami végül is Atlantisz bukásához is vezetett. A tudati és egyben a Szellemi gőg, amely az emberszellemek fejlődésének megannyi, alsóbb szintű energia-tartományban azaz Fény-körben szinte természetes kísérője volt és maradt, s lesz is mindaddig, míg maguk az alsó Fény-körök és azok Fény-ívei léteznek. Atlantisz bukása lényegében nem csak Atlantisz: a Föld megannyi szellemmel bíró lényének, vagyis minden embernek bukása volt egy bizonyos értelemben, hisz amiként az atlantisziak közt, akként a Föld kicsinyei közt is hatott és rombolt az ellentét ereje: s az utóbbiak közt még inkább is, hisz ők ténylegesen is egy alsóbbrendű Bölcsességi szintre hullottak voltak, ami azt is jelenti, hogy inkább hatott bennük és fölöttük a mélység vonó ereje, s ez még akkor is így van, ha az atlantisziak bekövetkezett bukása sokkalta nagyobb jelenség-sorozatot okozott, lévén ők hasonlíthatatlanul magasabb szintű energiákat igyekeztek az elfogadott Mélység-energiákkal egyesíteni: a Föld kicsinyei, bár mennyiségileg több Mélység-energiát vontak magukhoz, csak a maguk ténylegesen is meglévő energiái mellé vonták azt, s bizony: az ő meglévő energiáik még alig is különböztek attól az energiától, amelyet a mélységből magukhoz vontak. De még így is érezhető volt, mint kerül a Föld kicsinyeinek sokasága már tudati-akarati erővel bírva egyre inkább a mélység hatása alá! S éppen azért, mert ha a magasabb rendű értelemben vett Szellemi Erőkkel még nem is, de már tudati erővel bírtak, s mert maguk választották azt, amiről tudták, hogy hibás, hogy helytelen, hogy Isten Törvénye ellen való, lett nékik terhükre írva az, amit korábban még Tudat nélkül nem rótt terhükre Isten. (És épp ez a lényegi, a tudati és Szellemi értelemben vett különbség a ti korotok és Mózes kora közt is! Ti ugyanis már minden egyes Isteni Törvény és Rendelet és Parancsolat birtokában öltök: ők még csak akkor kezdtek megismerkedni a Tíz Parancsolattal! S ha néktek oly lassan megy még egy egyszerű, de új, ismeretlen és szokatlan földi rendelet elfogadása és megszokása is: hogy ne lett volna nehéz ez azok számára, akik az évezredes szokásokat kellett volna valami új, s már sokkal szigorúbb Parancsolattal felcseréljék?). 66
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet A nép, és ez is természetes, ezt követően egy időre letelepedett, amiként azt egy kisebb Közlés nyomán tenniük kellett, majd Noé korában ismét útra kelt: amiként útra kelt akkor a Föld úgyszólván megannyi népe, hisz az áradás nem csak Noét és nem csak az Izráel népét, de a Föld minden egyes népét érintette. Nem véletlen az sem, hogy amiként az Ószövetség megemlékezik az özönvízről, akként megemlékezik arról a Föld minden lényegesebb mítosza, legendája is, bár az Isten által kiválasztott „Noét” megannyi elbeszélő és megannyi, szájhagyomány útján terjedt s fennmaradt legenda és mítosz az adott nép egy tagjaként ábrázolja, s amiként az természetes, az adott népcsoport számára akkoriban megszokott nevek egyikével illeti. A történés, vagyis a hatalmas szökőár, amelyről már az előző kötetben is szóltam, valóban akként borította be a szárazföldeket, hogy nem lehetett volna különbséget tenni a szárazföld és a tengerek ill. óceánok közt, s mert a történés valóban oly hatalmas volt, kellett, hogy az megannyi nép Tudattárába beíródjék, amiként kellett az is, hogy a földi értelemben vett tudati elemek közt is nyomuk maradjon, még ha csak akként is, mint az utókor számára már inkább mesének, kitalált történésnek tűnő legenda, amely kezdetben még szájról szállott szájra, s mint ilyen, szinte minden elbeszélő elméjében és nyelvén módosult valamicskét. Ám az alap-elemek, a történés fő mozzanatai megmaradtak, s azok minden nép megannyi elbeszélésében egyképpen ábrázolják magát az özönvizet, s utána az Élet ismételt megindulását a Földön. S erre gondolt munkatársam is, amikor félig tréfásan azt mondta: ne csak az Ararát hegyén: a Föld minden nagyobb hegyén, s még a Tengerek mélyére süllyedt kő-óriások környékén is keressétek azt a bizonyos bárkát: itt is, és ott is fellelhetnétek akár több tucatnyit is, hisz hát itt is és ott is voltak túlélők… Azon felül és azon túl, hogy amiként már erről is szóltunk, az a bizonyos „bárka” nem a ti fogalmaitok szerinti vízi jármű volt. Idő-bárka, amely nélkül egy nem menekülhetett volna meg a Föld élőlényei közül, de amely nem válhatott tudati – ismereti elemmé, emlékezeti képpé, így szükséges volt, hogy az egyes népcsoportok erre kiválasztott tagjai elkészítsék a bárkát a földi fogalmak szerint is, tehát ténylegesen meg kellett alkossanak egy-egy úszó alkalmatosságot, annak ellenére is, hogy amiként azt az imént is mondtam: az adott kor „technikai” fejlettségével készült egyetlen járművel sem lett volna még csak esélye sem egyetlen embernek sem a megmenekedésre. De kellett hogy a tudati képek közt a tényleges bárka maradjon fenn, amiként kellett az is, hogy a Globális Tudattárban is annak nyomát vonja magához a későbben testbe öltöző Szellemi Követek mindegyike, míg a Kegyelem által a Földlakók megmentésére használt Idő-bárka a megfelelő pillanatig fedve kellett legyen az emberszellemek mindösszessége előtt, amiként az máig: tehát az adott pillanatig volt is. A hatalmas szökőár, bármely módon menekült is meg abból a Föld népeinek egy-egy kis csoportja, természetesen nem maradhatott hatás nélkül a Föld teljességére sem. A szökőárból lett özönvíz nyomán a Föld színén szinte egyáltalán nem maradt növényzet, kivéve a legmagasabb hegyek oldalát, ahol viszont egyébként is csak a havasokra jellemző gyér növényt találhatták volna a túlélők (amiként meg is találták azok a kevesek, akiket nem volt szükséges az Időbárkán menekíteni, mert a hatalmas hegyóriásokra húzódva egyébként is túlélhették a katasztrófát): s mert ez ekként volt, a túlélők kellett, hogy valami más táplálékot találjanak. Ebben a korban sem volt ritkaság a kannibalizmus: s mert ezzel az ember nevű lény a maga fajának puszta fennmaradását is veszélyeztette, kellett, hogy Isten a Föld megannyi Szellemmel nem bíró lényét, tehát az állatvilág egyedeit eledelül jelölje meg számukra: s ez az új Törvény, vagy Parancsolat egyben a Szellemmel bíró lény: tehát az ember legyilkolásának és felfalásának tilalmát is jelentette. Ugyan erről is szóltunk már az előző kötetben, s már a korábbiakban is, de azért csak hadd idézzem elmétekbe: miként rögzítette későbben Mózes a Noénak és az ő népének (s szinte a Föld megannyi túlélőjének is!) eljuttatott Isteni Rendeletet: „Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” (1 Móz. 9.1-4)
67
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet — Az idézet első verse az, amelyet oly sokan és oly szívesen magyaráznak félre, így kell, hogy egy pillanat erejéig megálljunk e szavaknál: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” Mit értett vajon a Közlő, amikor e szavakat íratta le Mózessel? Vajon tényleg azt, hogy Isten csupán Noé kicsiny családjával és Noé természetes, azaz vér szerint való utódaival kívánta volna benépesíteni a Földtest teljességét? Nem, és magatok is érzitek, hogy ez nem is lehetett volna ekként Isten szándékában. Arra a Föld-területre akart utalni a Közlő, amely Izráel fiainak földje lett: de nem a Föld-test egészére, s épp e kettő közti különbség az, amit oly sokan és oly szívesen hagynak figyelmen kívül még a komoly bibliakutatók közül is, mint akik szándékoltan nem is akarnak e kérdésen s e szavakon gondolkodni, és nem akarják meglátni a szavak valós tartalmát. Pedig egyszerű volna: hisz ezt a „parancsot” is megtalálják a Föld megannyi mítoszában és/vagy legendájában, éspedig mindegyikben akként, mintha Isten csak annak a népnek adta volna a Föld-test teljességét. Hogy ez ekként mennyire nem helyes értelmezés, arra az a tény is rámutat, hogy „a Föld” kifejezés alatt akkor még megannyi népcsoport csak az általa lakott, s az általa (esetleg) már megismert földterületet értette: nem a Földgömb teljességét. Maga a parancs, vagy „utasítás”: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” – az Úton járó Szellemi Követek mindösszességének adatott tehát, s ez az idézet további részéről is elmondható. E versek közül mindazonáltal még csak nem is ez a fontos és lényeges, s nem is ez a vers az, ami a fentebbi témához kapcsolódik, hanem az általam külön is kiemeltetett rész, bár az előtte lévő két versnek is megvan még az imént elmondottakon túl is a maga jelentése. Amiként mondtam, korábban, amikor az ember is a növényi táplálékkal élt, az állatoknak semmi okuk sem volt arra, hogy „féljen és rettegjen” az embertől, sőt: olyannyira nem, hogy szívesebben éltek az ember közelségében, mint az erdők vagy pusztaságok magányában. E részben tehát az egyes versek egy-egy korszakot is jelölnek, megmutatva: mint süllyedt fokozatosan mind mélyebbre és mélyebbre az emberszellemek soka. Ekkor már volt okuk félni az állatoknak, s amikor ezt a saját bőrükön érezték meg, menekülni, rejtőzni kezdtek, és néhány kivétellel kerülték az ember közelségét. A kezdeti versek tehát mintha még az első emberiség és az atlantisziak képét is mutatnák: a későbbi versekben azonban már a ti jelenlegi emberiségetek meglehetősen korai őse bukkan fel, az, amelynek akkor kényszerűségből kellett bizonyos változásokon keresztül esnie, olyan változásokon, amelyeket azonban hamarosan el is kellett volna tudjon hagyni mint szükségtelenné lett viselkedési elemeket, amelyek már nem játszottak szerepet a puszta létfenntartásban. Ehhez még azt is el kell ismételjem, amit pedig már szintén mondtunk korábban: azt még a ti kutatóitok sem tagadhatják, hogy az ember névvel még nem illethető, sőt: még az emberré válás folyamatának kezdeti állapotában lévő, s ekként vadászatra és halászatra teljességgel alkalmatlan lények csakúgy növényevők voltak, mint a köröttük lévő bármely más élőlények, s nem azért, mert hogy tisztábbak lettek volna, mint a későbbi, már embernek nevezhető lény: de még nem bírtak Tudattal, így a lény még a Szellemi Követ irányítása alatt állt. Arra viszont már a Tudat adta meg a késztetést, hogy a lassan emberré (vagy inkább még csak előemberré) váló lények a köröttük lévő állatok ellen forduljanak, éspedig ha kezdetben csak a kényszerűségnek engedve is, a későbbiekben, amikor a körülmények ezt már nem tették kifejezetten szükségessé és elkerülhetetlenné: az ellentét késztetésére. S azt hiszem, éppen hogy ez volt az első olyan komoly vereség, amelyet a Szellemi Én-rész el kellett szenvedjen az ellentéttel szembeni küzdelmek hosszú sorában, így ez volt a legmélyebb pontja is az emberszellemek bukás-történetének! S nem véletlen mondom ezt, amiként nem véletlen az sem, hogy Mózessel oly korai korszakra: Noé korára tétette a rendeletet a Közlő Testvér! Ezzel is jelezni kívánta, mennyire ősi, mennyire atavisztikus elem az állatok leölt testeinek felfalása, s azt még: mennyire nem eredendően természete az az embernek, hogy más élőlények legyilkolt tetemeivel tartsa meg a maga pusztafizikai létét, de már az adott Mélységszint viselkedési elemei közé tartozik. Azt hiszem, itt páran felkapjátok majd a fejeteket, mondván: – Hisz már az előemberek korából megmaradt régészeti leletek közt is találtak állati eredetű csontokat, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják, azt tehát, hogy a tényleges Tudattal még nem bíró ember is ölt állatot… - ez ekként is van, viszont az Ószövetség nem az emberiség fizikai, hanem Szellemi, tehát 68
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet spirituális Történelemkönyve! Nem a testi fejlődés egyes állomásait hivatott megmutatni a leírtakon keresztül Mózes, hanem a szellemi értelemben vett hanyatlás, majd az emelkedés kezdetének korszakait. Ekként az sem véletlen, hogy a Noé korában bekövetkezett Vízözönről, s nem valamely korábbi illetve későbbi, hatalmasnál is nagyobb áradásról ad számot, amiként az sem véletlen, hogy épp a Noé korszakában bekövetkezett történés során vált szükségessé az élőlények egy részének Idő-bárka segítségével való kimenekítése, majd ismételt visszahelyezése. Az adott korszak volt a hanyatlás vége, vagyis a lefelé szálló ágban lévő ember-szellemek akkor érték el Szellemi evolúciójuk legmélyebb pontját, azt a pontot, amelynél mélyebben már csak a tényleges Mélység-birodalmak vannak: akkortól viszont kezdetét vehette a felemelkedés, vagyis a mélység csábításának engedő emberszellemek akkor érték el azt a pontot, amely bár a Tudat fejlődése szempontjából nem a legalsóbb szinthez tartozik, Szellemi értelemben az, s aki még annál is mélyebb szint cselekvését követi, s érzi helyénvalónak, lényegében maga utasítja magát a Mélység-szintjeire, s épp erre vonatkozik az a Parancsolat, amely az emberi élet kioltását (mint a Mélység-szintjének megfelelő cselekedetet) szigorú tilalom alá helyezi, még az állatvilág egyedeit is „rangsorolva”: hisz az ember-vér kiontása, ha arra valós oka nincs valamely állatnak, csak olyan élőlények tulajdonsága volt, s az máig is, amelyek a legsűrűbb és legtisztátalanabb, azaz a leginkább „sátáni erőkkel” terhelt Lélek-elemet hordják. Még a ti fogalmaitok szerinti, kifejezetten vérengző, azaz ragadozó életmódot folytató állatok sem az ember, inkább Léleklény-társaik ellen fordulnak, s azok élete árán tartják fenn a maguk vagy kicsinyeik életét, s bizony, nagy ínségben kell éljen az az állat, vagy igen durva Lélek-elemmel kell bírjon, amely rendszeresen az ember élete ellen fordulva szerzi meg a maga és/vagy utódai táplálékát. S ez még akkor is így van, ha mára a lélek-lények elégnél is több negatív energiát vonnak magukhoz az emberi elmékből kiáramoltatott negatív energiák nagy részét magukhoz vonva. Mert bizony, ez is ekként van, és egy-egy bolygó, s kiváltképp a ti Földetek Lélek-lényei olyanná lesznek és lettek, amilyenné a ti gondolati – akarati és cselekedeti energiáitok tették és teszik őket. Ám mert e kérdésről is több ízben szóltunk, térjünk vissza Noé korszakához. Amiként az imént mondtam, Noé korszaka volt az általam korábban körívként megmutatott Útsorozatban a lefelé vezető ág végső, s egyben a felfelé vezető ág első, kezdeti pontja. Az emberszellemek számára a legdurvább fizikai cselekvés: Lélek-testvéreik, vagyis az állatvilág tagjainak leölése volt az utolsó, a legvégső pont és a legvégső cselekedet, amit még megengedett nékik Isten, bár valósággal is csak azért, hogy fizikai létüket fenntarthassák. Hogy ez mennyire nem ekként volt korábban, arra az idézet külön kiemelt verse mutat rá, amelyet szintén megmagyaráztam az előző kötetben: „amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.” – mondja a Közlő Mózes által, s ahogy mondtam, e verstöredékből nyílván kitetszik a mondandó lényege: akként adom most néktek az állatokat is eledeletekül, amiként korábban a zöld füveket adtam tenéktek. És itt álljunk meg egy kissé, s tegyünk ismét egy kis kitérőt. Azt mondtam: „a lefelé vezető ág végső pontja” – holott nyilván való tény, hogy csak nemrég is az Állatvilág egyedeinek legyilkolásánál is sokkalta súlyosabb cselekedetek voltak megszokottak: az előző kötetben is említettem az Esőisten siratja Mexikót. c. könyvet, amely az ezerötszázas évekre (!) nyúlik vissza, megmutatva: még akkor is naponta százak és ezrek életét követelő, ember-áldozatokkal járó szertartások zajlottak azon a területen. Ezen felül és ezen túl nyilvánvaló tény az is, hogy az emberi élet ellen való cselekvés Noé korában sem volt ismeretlen, amiként tény az is, hogy ez máig ekként van: már rég nem a Mexikói rituális szertartások során, de a háborúk és „kisebb” történések, vagy akár „csak” az anyagi haszon reményében, vagy féltékenységből, vagy bármely más okból elkövetett gyilkosságokra s az abortusz vétlen és védtelen, de már szinte megszámlálhatatlan kis áldozataira gondolok. Ha azt vesszük, tény, hogy Noé korszaka óta e téren mit sem változott az ember. S mégis: Noé korszakában még gyakorta szólott Isten az emberhez: mára ez lehetetlenné vált, mára a Közlések ritkává lettek, s még akkor is csak közvetítő Szellemek sokán keresztül érnek a médiumig az egyes Közlemények, vagy akként szól hozzátok Isten, amiként magam teszem: közvetlenül, de csak inspiráció révén, amiként a Tanító Szellemek is, s csak kevesek azok, akik ténylegesen is hangokat hallanak, s még az ekként vett üzenet sem mindenkor valóban a Fent Világából: az esetek túlnyomó részében csak az Asztrális szintekről érkezik, s mint ilyen, számos megtévesztő információt és/vagy közlést tartalmaz. A transzmédiumokon keresztül leközvetített munkák tisztaságának mértékét magatok is ismeritek: nem kell e kérdésre külön is kitérnem. Viszont ki kell térnem munkatársam nagyon is érthető kérdésére: ha az 69
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet ember-szellemek akkor, tehát Noé korában a leszálló ág legalsó szintjén voltak, amely épp csak a kezdete lehetett ekként a szemben lévő, azaz a felemelkedő ágnak, hogyan lehetséges mégis, hogy akkor Noé, Ábrám, s még többek „közvetlenül” hallhatták Istent, míg ti, akik már a felszálló ágban jártok, erre képtelenek vagytok? Hát ez sem teljességgel ekként volt, ha a leiratok erre utalnak is. A Mózesi kor embere még nem tett különbséget, legalábbis nem jelezte a meglévő különbséget látomás és a tényleges képi élmény, azaz a látható világban észlelt képek közt, így látomásait is akként mondta el, mintha a benső képet is fizikai síkon észlelte volna. Ez egy bizonyos mértékben még igaz is, hisz amint már erről is szóltam, a „Szellemi Látással” érzékelt képet a Szellemi Követ át kell közvetítse a Tudat felé, ezt viszont csak akként teheti meg, ha az agy látásért „felelős” agyi tartományaira vetíti ki a képet akként, mintha az ténylegesen is a látás szervétől, azaz a szem látóidegeitől érkezett információ volna. Ezt válik aztán képessé az agyi központ a Tudat felé mint látott információt azaz képet leközvetíteni, s a Tudat azt mint ténylegesen is a szem által látott képet fogja regisztrálni, függetlenül attól, milyen úton ért el hozzá az agy meghatározott pontjától a kapott információ. Ám ez csak a magyarázat egyik része. A másik az, hogy amiként mondtam, attól függetlenül, hogy valós személyekről szólunk, mégis: magát Noét, s a későbbiekben említett Ábrámot, tehát Ábrahámot nem is annyira mint konkrét személyeket: de mint az ember-szellemek fejlődési folyamatának, tehát a spirituális fejlődés egy-egy korszakának, egyegy állomásának kell elképzelnetek, s míg Noé a leszálló ág utolsó korszakát jelöli, addig Ábrahám már a felfelé ívelő ág első korszakát. Így az egymástól meglehetősen nagy időbeni távolságban lévő korszakokat nem csak akként kell értsétek és érzékeljétek, hogy azokat Időben, de akként is, hogy Szellemben, tehát ébredtségi fokozatban is nagy távolság választotta, s választja el egymástól. Ez azonban azt is jelenti, hogy mást jelentett az akkori kor teljes Tudatosodottsági szintje, és megint csak mást a ti korszakotok emberének Tudatosodottsága: amaz még nem volt kiteljesedett, így a Szellemi Követ, ha már nem lehetett is a fizikai eszköz elsődleges irányítója, mégiscsak nagyobb szerepet játszott abban, s még a Tudat irányításában is, ami egyben azt is jelenti, hogy a kommunikáció is könnyebb volt a fizikai világban Úton lévők, s a Fent világa közt, ha ez esetben azt, hogy Fent Világa, csak az asztrális szintekre értem is, mert amiként ma, akként ők is csak Közvetítőkön keresztül kaphattak egyes információkat, közléseket vagy akár Parancsolatokat a Fent Világából. Ezzel szemben ti már teljességgel a Tudatban éltek, s a Szellemi Követ kell a háttérszereppel beérje, viszont a Tudat és a Fent Világa közt úgyszólván lehetetlen kapcsolatot teremteni: ahhoz maga a Tudat kell megtanuljon először a maga felsőbbrendű Én-jével, tehát a Szellemi Követtel kommunikálni. Ezt se akként értsétek, hogy szóbeli kommunikációra nyílik lehetőségetek, de akként, hogy a Tudat megtanul „szellemül” gondolkodni, azaz megtanul beilleszkedni a Szellemi Követ magasabb rendű gondolati és érzelmi rendszerébe. Ezzel megismerhetővé válik számára (számotokra) a Szellemi Követ Akarata, amelyet azonban még mindig a Tudat révén kell betöltsetek mint fizikai személyek. Még egy másik dolgot is jelent ugyanez a kép: azt, hogy mert a Tudat az, amely a Szellemi Követ és az ellentét küzdőteréül szolgál, az adott korban az ellentét is kisebb mértékben volt képes a Tudatot befolyásolni, mint teszi azt most, amikor is már a teljes tudatosodottság szintjét mondhatjátok magatokénak, természetesen ez utóbbit is csak fizikai vonatkozásban értve. Viszont mert ez ekként van, az elmúlt korok embere, ha hasonló viselkedési elemeket produkált is, mint a ti korotok egyes viselkedési elemei, a cselekedetek révén lényegesen kevesebb negatív energiát volt képes megfogalmazni, vagyis kisebb karmikus terheket vett magára. Azt hiszem, ezt úgy tudom a leginkább értetté tenni számotokra, ha egy igen rossz magaviseletű gyermeket, és egy szintén igen rossz magaviseletű felnőttet hasonlítok össze, éspedig két olyan személyt, akik a saját koruk mértékével mérve az általuk elkövethető bűnök legsötétebbjeit cselekszik. Ezt is és azt is „elvetemültnek” nevezitek – és mégsem egy a kettő, mégsem büntetitek még ti magatok sem egyazon büntetéssel a teljességgel deviáns magatartású gyereket, s a szintén teljességgel deviáns magatartást produkáló felnőttet. Nem, mert a gyermek csak a maga tudat szintjének mértéke szerinti bűnt képes elkövetni, azon túl, hogy még nem állnak rendelkezésére azok az eszközök (fegyverek) mint egy durva cselekedetekre hajlamos, s azt megvalósítani készülő felnőttnek. A gyerek még „csak” csúzlival támad a körötte lévőkre: a felnőtt fegyverrel, s a gyerek „csak” az osztálytársaitól vagy a szüleitől, esetleg a boltban lop: a felnőtt már betör vagy rabol. A viselkedés mindkét esetben lehet teljességgel eldurvult, de maguk a cselekedetek mások és mások lesznek, s a 70
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet gyerekkel könnyebb megérttetni: miért cselekszik helytelenül: egy bűneiben megrögzött felnőttel ugyanezt már nem, vagy csak ritkán és igen komoly erőfeszítések árán lehet megérttetni. Dacára annak, hogy azt mondtam: Noé korszaka a leszálló ág utolsó szakasza – állomása, azt is kell mondjam, hogy mást jelentett ez akkor, és mást jelent ma, mert Noé korában a már elért szint energiaállománya kevésbé volt besűrűsödött mint a ti korotokban, mert annak teljes besötétítéséhez a jobbára már az ellentét befolyása alatt álló Tudatra volt szükség. Vagyis a Noé korában már elért szintet a Tudat révén sötétítette még tovább az emberszellemek soka, éspedig épp azáltal, hogy már nem ők: nem a szellemek, nem a Szellemi Követek, de mindinkább a Tudat irányították a fizikai eszköz cselekvését. S mert a fizikai eszköz jobbára öncélú, lévén biológiai eszköz, amely mindenáron létben, azaz életben akar maradni, a cselekedetek is öncélúakká lettek, s ehhez a Tudatnak nem a Szellemi: csak a fizikai szintű bölcsességek mind magasabb fokon való elérésére volt szüksége. Fejlettebbé lettetek tehát technikában, de visszább léptetek Szellemben és Lélekben egyaránt. S most lépjünk tovább, vagy inkább vissza az imént félbe hagyott kérdésünkhöz: Az állatok testi életének megszüntetése és a leölt testek felfalása tehát még a lefelé vezető ág utolsó, s a felfelé vezető ág legelső lépcsőfoka: az a pont, amelyről már lényegében minden tekintetben el kellett volna tudjon mozdulni minden egyes Úton járó az eltelt évezredek alatt. Ámde a húsevés kérdéséről már oly gyakran (és oly hiába!!) szóltam – szóltunk, hogy itt és most nem is fogunk további szókat vesztegetni a kérdésre: annál is inkább nem, hisz nem csak a Lélek-lények meggyilkolásával: még saját fajtársai meggyilkolásával sem tudott felhagyni a magát oly „fejlettnek” tartó ember! Pedig a következő versekben épp erről szól Mózes, azon versekben, amelyek az emberi élet védelmének TÖRVÉNYÉT mondják ki, s mutatják meg: „De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” (1 Móz. 9.15-6) — A Lélek-lények ember elleni támadásáról már az előbb szóltam: de sokkalta fontosabb, hogy a saját ember-testvéreik ellen forduló emberekre fordítsuk figyelmünket! Nem véletlen, hogy épp most értünk el e részhez, amiként az sem, hogy munkatársunk mind nehezebben szánja rá magát a munkára. A Föld légkörében annyi, és olyan durva gondolati – akarati energiák áramlanak, amelyet ti is éreztek, nem csak ő, és nem a Lélek-lények által kiáramoltatott, de éppen hogy az ember – ember elleni gyűlölet és a legsötétebb korszakok embereit is megszégyenítő durvaság révén megfogalmazott és kibocsájtott negatív energiák azok, amelyek, amiként minden egyes, az ember-szellemek és az emberi Tudat által kibocsájtott energia, többszörösen is visszaköszönnek úgy a jelen, mint a nagyon is közeli Holnapok során! Többen, és többször kérdezték már tőlem munkatársamon keresztül: mikorra várható a Nagy Robbanás? E kérdésre most felelek: csak rajtatok: embereken múlik, s bizony, éppen hogy az emberi milyenség az (s itt az emberiség egészének „átlag-milyenségét” kell értsétek!), ami hihetetlenül felgyorsította az eseményeket. Magatok is tapasztalhatjátok azonban, és azt hiszem: ezt nem is kellene, hogy külön magyarázzam, hogy a Nagy Ugrás előtt számos olyan történést kell megélnetek, amelyet a legkevésbé kívánnátok. Most még csak a kezdetén vagytok egy folyamatnak: de a folyamatot előidéző történések is lassan, apránként mentek végbe, a Föld-testben és a Föld légköri gyűrűiben sem egy pillanat alatt halmozódott fel az a hihetetlen és képzelhetetlen mennyiségű negatív energia, így a Természet „válasza” is folyamatos, s nem egy egyszeri történés lesz. S akkor még csak a Természet „válaszáról” szóltam, s nem azokról a történésekről, amelyeket pedig már ti magatok: emberek fogtok megvalósítani magatok és akár más emberek számára is. Ez részben a Globális karma törlesztése, részben kinek – kinek valamely formában elé álló vizsgakérdése is lesz vagy lehet, ám hogy kit miért ér valamely történés, hogy ki, mit és miért kell felvállaljon és elviseljen: e kérdésre csak az ÚR KRISZTUS volna jogosult válaszolni, ám ha Ő megkívánta volna jelölni ezek miértjét, a történések karma-oldó vagy egyéni emberi és Szellemi értelemben vett „milyenségteket” bizonyító ereje semmissé lett volna. Nem véletlen tehát, hogy amennyire nem ismeritek sem a napot, sem az órát, akként nem ismerhetitek meg a történéseket, azok tényleges sorrendjét, de azok okát sem. Megismerhetitek viszont – önmagatokat, azt: milyen fokon 71
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet vagytok képesek reáhagyatkozni Istenre és Isten Szeretetére, és milyen fokon tudjátok ÉLNI magatok is a Szeretet Törvényét. Mert bizony, minden körülményben, és minden körülmény ellenére is ÉLNETEK KELL A SZERETET TÖRVÉNYÉT: és erre utal az a szimbolikus mondat, amely ismét csak nem véletlen lett kimondatva és leíratva Pál és Lukács Testvéreinkkel: ezt cselekedjétek az ÉN emlékezetemre. Amiként az ÚR is minden körülményben és minden körülmény ellenére is mindvégig: a Kereszten bekövetkezett Kínhalál pillanatáig, s még azon is túl ÉLTE a SZERETET TÖRVÉNYÉT, akként kell azt ÉLNETEK néktek magatoknak is, nem csak elméletben, és nem csak szavaitokban, de valósággal, hogy bizonyságot adjatok arról: az ÚR Emlékezetére cselekszetek, éspedig akként, amiként cselekedett az ÚR, s akként, amiként maga az ÚR cselekedne bizonyos helyzetekben. Ez az egyedül igaz Bizonyosság, és ez az egyedül pontos és hiteles mérték, ha mindenkor akként igyekeztek élni és cselekedni, amiként élne és cselekedne az ÚR, mert csak ekként bizonyítjátok igazán: az ÚR Gyermekei vagytok, és az ÚR hűséges eszközei, akiken keresztül maga az ÚR: A SZERETET ISTENE munkálkodhat. És ismét térjünk vissza Mózeshez és az Első Könyvben leírtakhoz… Sokan vannak mindmáig is, akik az alábbi idézetet nagyon is félreértelmezik, s mert ez ekként van, akár a Nagy Ugrás során bekövetkezendő történéseket is megkérdőjelezik, azt gondolván: amikor a nagy áradásról, az özönvízről olvasnak, valósággal is csak arra a fizikai történésre kell gondoljanak, annak tényleges okát pedig figyelmen kívül hagyhatják. Hogy ez mennyire nincs, és nem is lehetne ekként, magatok is tudjátok, hisz mondtam már azt is: annak a minden korábbinál, és minden későbben bekövetkezett áradásnál is nagyobb özönvíznek az energia-robbanás állott a hátterében. És most mégsem erre gondol a Közlő Testvér! Nem bizony, mert amiként mondtam, valóban akként is van, és az első emberiség katasztrófáját, amelynek során tényleg minden Élet eltűnt a Föld színéről, beleolvasztotta Noé történésébe, akként adva át Közlését, mintha az első emberiség történése és Noé történése egy és ugyanaz volna, holott a kettőt nem csak Időben, de Térben, tehát a Tér-Időben, s ekként a Fény-Időben is meglehetős távolság választotta el egymástól. Ugyan Noé történetét meséli el Mózes, és Mózesen keresztül a Közlő, de már az alábbi versek nem Noé történését idézik, nem is idézhetnék, hisz nem a Noé korában bekövetkezett történés volt az, amelynek során a teljes emberiség és a Föld minden élőlénye elpusztult: miért mondta volna tehát Isten akkor: „soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test” – ahogy az alábbi idézetben majd (általam külön is kiemeltetve) olvashatjátok? S most lássuk magát az idézni kívánt részt, mielőtt további magyarázatot keresnénk az egyes versekre is: „És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván: Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánatok. És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve ami a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és sohasem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van. (1 Móz. 9.8-17) Amiként az idézetben is olvassátok, ez a szövetség még nem az Izráel házával kötött Szövetség, s nem is lehetne az: Izráel népe, ahogyan minden más nép és nemzet is, csak az özönvizet követően kereshette, és találhatta is meg azt a földet, amelyen később ismét letelepedett, s ez annál is inkább így van, hisz az 72
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet energia-robbanás hatására a Föld mágneses pólusai is megváltoztak, ami azt is jelenti egyben, hogy a Föld-test teljességének éghajlata megváltozott. A túlélőknek szükségük volt arra, hogy hosszú vándorlások során megkeressék a számukra ideális, vagy ahhoz közeli, de a korábbihoz mindenképp hasonló éghajlattal bíró földterületet: így azonban egyetlen nép nincs, amely ténylegesen is ott, a Föld ama területén kezdte volna meg útsorozatát, amelyen jelenleg él. Ez viszont még egy valamit elmond: azt, hogy a Föld mindannyiótoké, mindőtöknek egyként adta Isten a termő területeket a hegyeket és a tengereket, amiként egyként adta a sivatagokat is: csak ti: emberek voltatok azok, akik azt később határok közé zártátok, kijelentve egyik vagy másik Föld-területre: ez a miénk… - s akkortól, hogy a Föld-testet a magatok kénye és kedve szerint felosztottátok, kezdődtek meg a határ-viták és a határok akár vér árán való őrizete is, mintha egyiktek több jogot formálhatna valamely Föld-részre, mint a másik azon a bolygón, amelyet mindőtöknek adott Isten, s amelyen Isten mindőtökkel kötötte ezt a legelső, még az Állat és növényvilág egyedeire is vonatkozó Szövetséget! Mert bár a Szövetségben egy korábbi történésre utal a Közlő, azért az mégiscsak Mózes által lett leíratva, és egy, már a második emberiség tagjai közé született személyt jelöl meg, akin keresztül Isten a Föld teljességével, annak megannyi lakójával kötötte e Szövetséget. Még ezen kívül is utal valami arra, hogy a Szövetség nem a Noé korában bekövetkezett történésre utal, s ez pontosan az, hogy a Közlő minden élő test elpusztulását említi! A második emberiség, de még maguk az atlantisziak sem voltak képesek olyan magas rezgésszintű pozitív energiát magukhoz vonni, s kiváltképp nem olyan mennyiségben, amely, és amennyi Tökéletes tisztaságú Erő a negatív energiákkal ütközve valóságosan is a bolygó minden élő szervezetének megsemmisülését okozhatta volna, vagy okozhatná bármikor is. Ha másért nem is, erre az adott mélységszint végett képtelenek lettek volna, amiként képtelen volna bárki akár a ti korotokban, akár a későbbiekben bármikor is. Ha ez nem ekként volna, a várt/várható Nagy Ugrás során sem maradhatna a Föld fizikai gömbjén egyetlen Túlélő sem: márpedig maradni fog, s erre is a fentebbi idézet a „garancia”. S hogy hogyan kerül a szivárvány e történésbe, amikor az is nyilvánvaló tény, hogy a felemelkedő párát megvilágító Napsugár csak úgy előidézője volt már korábban is e szépséges természeti jelenségnek? Nos: ebben az ember minden szépre fogékony lelkületét, szinte gyermeki mese-váró Tudatát kell keressétek, amely bizony: nem csak a ti korotok: minden kor emberére egyként jellemző volt, maradt és marad is, míg ember lesz egyáltalán, s még az után is, mindaddig, míg lesz szépség, és lesz a szépség iránt fogékony Teremtmény: vagyis mindörökkön. Az idézetben nem maga a szivárvány: a szépség a lényeg, az Istennek Szeretete, amely még a mélységbe, sőt: csaknem az ellentét fejedelmének anti-birodalmába aláhullt Teremtmények mindegyike iránt is Él Istenben, s még azok iránt is, akik már valósággal Satana anti-energiákból álló birodalmáig merészkedtek. S hogy ez utóbbi is mennyire ekként van, magatok is érzékelhetitek: elég csak visszaidéznetek magatokban azt a korábbi munkánkat, amelynek során munkatársamat az alsó világba vittem, ahol (többek között) a Mélység-szintekre is elmerészkedő, s a parányi, káprázatos Fény-szikraként megjelenő Missziós Szellemtestvéreket is megmutattuk. Azok a kicsiny Fény-szikrák olyan esztétikai hatást adnak az azt észrevenni és értékelni tudó Szellem-lények számára, mint amilyet a ti számotokra ad/adhat egy-egy ékes szivárvány. S ne feledjétek: ha ti, a magatok meglehetősen fejlett Tudat szintjén gyönyörködni tudtok a szivárványban, vagy akár egy valóban szép mesében, még inkább szükséges volt ez is és az is azok számára, akik még messze alatta álltak a ti Tudat szinteteknek, s akik még valahogy akként várták el a mesét, mint a ti kicsiny gyermekeitek. Egyszerűen kellett, fontos volt számukra a mese, s ahhoz, hogy Mózes közlését igazán értsék és megérezzék, megértve és megérezve abban Isten Szeretetének hatalmas voltát, a Közlő sugallatára Mózes az egyik legcsodálatosabb természeti jelenséget tárta eléjük mint Teremtőnk mindenekkel kötött Szövetségének jelképét és zálogát. S itt most átugrunk egy részt a Mózes könyvéből, annál is inkább, mert bár Bábel történetét, és az emberi „nyelvek” összezavarását korábban kellő részletességgel leírtuk az Úton Ég és Föld között… c. munkánk III. kötetében (156-160. old), még egyéb jelentése is van magának a történetnek, éspedig nem is jelentéktelen! A Mózes által megmutatott történés egyik oldalát megmutattuk a fentebb említett könyvben: a fizikainak is nevezhető történést, amikor is a torony építői közt oly nagy fokúvá lett az akarati egyenetlenség, hogy 73
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet többé nem voltak képesek gondolati úton kommunikálni egymással. De nem mutattuk meg teljességgel: mit is akart jelképezni az a nagyon is meseszerű történés a bábeli torony építésének köpenyébe burkoltan! Vajon tényleg arról lett volna szó, hogy az emberek egykor egy olyan torony építésébe kezdtek, amely az Istennek trónusáig ér? Ha igen, akkor olyan technikai fejlettségi szintet kellett volna a magukénak tudniuk, s a statikai számítások olyannyira magas fokon kellett volna készüljenek, amilyen fokon még ti magatok sem álltok, ami azt is jelenti, hogy olyan értelmi képességekkel kellett volna bírjon az ember… – amely értelmi szinten eszébe sem jut egy ilyen kivitelezhetetlen vállalkozásba belekezdeni, hacsak nem a kudarc biztos tudatában, viszont ha a kudarc biztos tudatában kezd hozzá egy ilyen nagyszabású terv végrehajtásához, értelmi képességei nem is olyan magas szintűek, azaz a statikai számításokat sem végezhették volna el: s ezzel a kör lényegében be is zárult. Volt, természetesen volt aztán már később néhány ember, akik ténylegesen is megkísérelték a Bábeli torony felállítását, de ezek már rég nem azok az emberek voltak, akikről Mózes szólott, amiként az természetes is. Az ő munkájuk nyomát valóban megtalálhatjátok: ám az eredeti Bábel története egészen másról szólt. Másról, és bizony, bármilyen furcsán hangzik is, de azt kell mondjam: a „bábeli torony” építése nem egyszeri történés, és máig is tart, hisz máig is vannak, akik belevágnak egy-egy „bábeli torony” megépítésébe, de bizony: mint akkor, most is, ők is kudarcot vallanak, mert a kezdeti, egységesen használt „nyelv” összezavarodik elméikben, s akkortól két ember nincs közöttük, akik még teljességgel azonos „nyelvet” beszélnének. S amiként az eddigiekből kikövetkeztettétek, bizony: akként is van, és az a bizonyos „bábeli torony” nem fizikai értelemben létező építmény, az csak az eszme, az idea szimbolikus ábrázolása volt, még akkor is, ha korábbi munkáinkban én magam is akként szóltam róla, mintha az ténylegesen is valamely építmény lett volna. Szükség volt e fokozatos ismertetésre, annál is inkább, mert a ti tudati képeitek közt is még a korábban megismert fogalom élt, jelesül az, hogy az a bizonyos Bábeli torony egy tényleges épület akart volna lenni. Ha ez ekként van, nem válik szükségessé Isten közbeavatkozása (amiként azt a bábeli történetben olvashatjátok), amely persze ténylegesen értelmezve nem Isten: az Isteni Törvények közbeavatkozása, azok visszahatása volt, hisz hát Isten maga is tudja, amiként már tudjátok ti is: lehetetlenség volna olyan építményt készítenie bármely, a Mennyei szintekről bűn által eltávozott Teremtménynek, amely a Teremtő Egység szintjéig érne, hisz a különbség nem térbeli: Fényben nyilvánul meg, s a Teremtmények mindösszessége csak a számára rendelt Fény-tartományon belül élhet és alkothat, viszont egy nincs olyan a Teremtett Szellemek mindösszessége közt, aki bárcsak megkísérelhetné is hogy valamiképp a Teremtő Egység Fényéig emelkedjék. Ez érthető és logikus – és mégis létező valóság az a bizonyos Bábel, amelynek eredeti jelentése: az Isten Kapuja nagyon is nyíltan fejezi ki a történés benső lényegét, s amely ekként, ahogy azt az imént is mondtam: nem fizikai létesítmény, hanem egy eszme-rendszer, amelyet felépítve a Teremtmények megkíséreltek Istenhez hasonlatos magasságokig emelkedni: nem a ti emberiségetek tagjai: ismét csak az első emberiség tagjairól szólt Mózes, azokról az emberekről, akik még gondolati úton kommunikáltak mindaddig, míg… – míg a „torony” megépítésének tényleges szándéka meg nem érett bennük. A tényleges szándék az volt, hogy olyan eszme-rendszert fogalmazzanak meg a Föld mindahány lakója számára, s olyan Törvényeket, amelyek révén olyan hatalomra tesznek szert, amilyen hatalommal csak Isten bír, így ha nem vehetik is át Isten hatalmát, legalább felemelkednek Hozzá, hasonlatossá válnak Istenhez. Még tán nem is az volt a hiba, hogy Istenhez kívántak hasonlatossá válni, de az, hogy ők csak Isten hatalmát akarták volna a magukénak s az egyes egyedül csak Istent megillető Dicsőséget anélkül, hogy Élték volna legalább a maguk kicsinységéhez mérten tökéletesen az Istennek Tökéletes Szeretetét. Már az önzés és a hatalom vágy ez utóbbit kiölte, legalábbis elnyomta bennük, s amikor a gondolatokat tettekre igyekeztek volna váltani, tehát amikor megkísérelték a maguk szellemi „bábelének” felépítését, gondolati képeik zavarossá váltak, s többé nem értették meg egymást. S ez is természetes, hisz mint minden hatalmi törekvés amely az egyéni érvényesülésért és mások elnyomására van, megszüli a csoportokon belüli egyenetlenséget is, hisz ki-ki magáénak akarja a vezető szerepet: ha nem is azonnal, de előbb vagy utóbb ez a meg nem értéshez, a zűrzavarhoz vezet, s ahhoz, hogy ki-ki a maga gondolatát fújja, meg sem hallva és meg sem értve a többieket, akik szintúgy a maguk gondolatait mondják abban a meggyőződésben, hogy gondolatuk oly igaz, hogy mindenki kell értse, és mindenki el is kell fogadja azt mint megdönthetetlen igazságot. Amiként mondtam korábban, az első emberiség tagjai, amikor még az úgynevezett „aranykorban” éltek, képesek voltak a Tér-Időben közlekedni: nem mint fél-fizikai testben élő személyek, de Szellemi követeik 74
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet révén kelve útra, s mert ez ekként volt, módjukban állt az alsóbbrendű Fény-íveken testekben élő Testvérek szellemi értelemben vett támogatása, vagyis ugyanazt a Feladatot végezhették mellettük, amit a Hold-bázison tartózkodó Missziós Szellemtestvérek végeztek/végeznek. Mindaddig, míg gondolati képeik közt a hatalomvágy fel nem ébredt: akkortól viszont már nem segíteni, csak rabságba hajtani és kihasználni akarták a mélyebb szinteken álló Testvéreket, s már nem Szellemi értelemben vett támogatást akartak adni nékik, de Isten helyére állva a feltétlen engedelmességet követelték volna, megszerezve egyúttal az általuk leigázott bolygók minden természeti kincsét is, azt, aminek megfogalmazásához mind kevesebbé vált számukra (éppen hogy tévelygésük végett) a tiszta energia, az, amelyből korábban mindent képesek voltak tudati-akarati úton megfogalmazni, azaz előállítani: a házaktól az élelemig s a házakat ékítő nemesfémtől a testeiket fedő öltözetig, de még járműveiket is, amelyek nélkül a hibás gondolat és a tisztátalanná lett akarati szándék megfogalmazását követően többé nem indulhattak útra, mert ahhoz, hogy tisztán Szellemi Erőik révén vegyék fel a leigázni kívánt bolygókon élőkkel a kapcsolatot, amiként azt korábban tették, ismét csak kevéssé lett bennük: tudati és Szellemi éneikben az energia. Ez volt tehát az a bizonyos „bábeli torony”, amelyet mint tudati képet kiépíteni kívántak, s ez volt az is, amelyet már semmiképp sem engedhetett meg számukra Isten: tehát Teremtőnk „közbeszólt”, s hogy még pontosabb legyek, engedte, hogy a belső egyenetlenség felüsse e tisztátalan gondolat felé fordulók közt a fejét: széthúzás és egyenetlenség jellemezte akkor az első emberiség vezetőinek és papságának összejöveteleit, ahol is mindenki a magáét fújta, s csak a maga érdekeit nézte: ahogy az a ti megannyi „izmusotok” során is megfigyelhető. Egy kicsiny ideig még rendjén mennek a dolgok, aztán ki-ki az élre kívánkozik: s akkortól vége is az egységnek, s a legjobb szándékot is elvetik és eltapossák azok, akik a maguk érdekét (akár anyagi okból, akár a hatalom-éh végett) fontosabbnak érzik a közérdeknél. Fennen ugyan ennek ellenkezőjét hirdeti ez is és az is, de csak egy pillantást kell vetnetek akár a kapitalizmus, akár a kommunizmus, akár a demokratizmus zászlaját lengető pártok színfalai mögé: itt is és ott is a kaotikus fejetlenség a domináns, s bár egy ideig még igyekeznek legalább a látszatot megőrizni, a titokban kiejtett szavakban már szinte az első percben érezhető a másként látás, széthúzás, tehát az egyenetlenség, viszont nem találtatik többé a teljes és legalább a tökéleteshez hasonlító EGY-S-ÉG. S hogy ez mennyire jelzi a Szellemi „gyermekséget” talán abból tetszik ki, hogy hisz hát a kicsiny gyermek is érti, amit ő maga mond, így akként véli: mindenki más is érti, s amit más mond valamely idegen nyelven, azt ő csak azért nem érti, mert az illető hibásan beszél, mert nem azt a nyelvet beszéli, és nem azokat a szavakat használja, amelyeket ő maga. E kérdéstől is lépjünk most tovább: azt hiszem, erről is épp elégséges ennyi ahhoz, hogy ki-ki gondolkodni kezdjen azon: vajon az Isteni Törvény nélkül lehetséges-e bármely tudati és/vagy Szellemi irányt is megtartanotok tisztán, anélkül, hogy az valamely más érdek áldozatául ne essék… * Ha már fentebb Ábrámot említettem, nézzük meg, mit is értek az alatt: visszább léptetek Szellemben és még lélekben, azaz tiszta Szeretetben is… „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” (Móz. 17.1) — Álljunk is meg mindjárt e legelső versnél kedveseim! Isten, amiként fentebb is mondtam, nem közvetlenül: közvetve, transz-állapotban és látomásban szólt Ábrahámmal, aki anélkül, hogy tudta volna: e megváltozott tudati állapotban tényleges Üzenetet hallott, képes volt azt minden fenntartás nélkül elfogadni, éspedig egy olyan világban, amelyben még a Föld teljességén a több-isten hit volt a megszokott. És mégis: az első Közlésben képes volt megérezni Isten, éspedig az Egyedül Tökéletes Teremtő Jelenlétét. Hány, de hány Jelet kaptok ma is, és hányféleképpen igyekszik megszólítani benneteket is Isten: s mégsem vagytok készek nem csak elsőre Isten Akarata szerint cselekedni, de még csak el sem hiszitek: Isten adott elétek bizonyos jeleket útmutatóul, hogy ne a sötétben botorkáljatok és el ne tévedjetek. S ez is 75
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet a Tudatra, annak elsődleges fontosságú irányítóvá válására vezethető vissza, hisz amiként fentebb is mondtam, Noé, és későbben is, még Ábrahám korában is a Szellemi Követ volt az elsődleges irányítója az egyes cselekedeteknek, ha mind nagyobb szerepet kapott is a Tudat, s a Tudattal az azt szintén a maga irányának, a maga késztetéseinek elfogadására késztető ellentét. De nézzük csak: mi is volt ez az első Üzenet: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” — Isten tehát nem kisebbet kért Ábrámtól, minthogy hagyja el szülőföldjét, lakóhelyét és családját, és Ábrám egyetlen szó nélkül engedelmeskedett, holott még akkor maga sem tudta, s nem is tudhatta: kitől jő a hang, a parancs. Az ígéret, amelyet kapott, bizonnyal nem lett volna elegendő ahhoz, hogy övéivel mindent maga mögött hagyva idegen földre induljon, annál is inkább, hisz már sok éve élt asszonyával: Száraival, s nem volt gyermekük, s már bele is törődött, hogy ez ekként lesz. És Isten mégis azt ígérte néki: nagy nemzetté teszlek. Sőt: azt: „és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” Most egy pillanat erejéig vegyük szemügyre a két személynevet. Ahogy a ti etimológusaitok is írják, akként van, és az Ábrahám név jelentése: sokaknak atyja, míg a Sára névé: fejedelemnő. Ez a két név tényleges jelentése, s ez még akkor is fontos, ha a két személy Útjának egy pontján kellett e formában megváltoztatnia a nevét, ugyanis a nevek jelentése mit sem változott, s még csak nem is csupán arról van szó, hogy a neveknek kellett volna mássá lenniük!! Ábrám ugyanis ugyanazt jelenti, mint az Ábrahám, amiként Szárai is ugyanazt jelenti, mint Sára: a nevek változásának hátterében az útnak indulás tényét mondja el a Közlő, azt, hogy Ábrám és Szárai egy olyan földre kellett térjenek, amelyen neveiket ekként ismerik: Ábrahám és Sára, de ez a nevek jelentésén mit sem változtat. Az a tény, hogy a nevek lényegüket tekintve nem változtak, Isten ama szándékára mutat rá, hogy Isten ténylegesen is be kívánja tölteni a nevek jelentését, vagyis tartalmat ad a neveknek: sokak atyjává, tehát egy nagy nemzet ős-atyjává téve Ábrámot, azaz Ábrahámot, és Izsák utódai révén fejedelem-asszonnyá, ama fejedelmek ős-anyjává téve Szárait, vagyis Sárát. Most lépjünk vissza a kis kitérő előtti mondathoz, amelyet a nevek maguk is igazolnak: „és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” Amiként már korábban is mondtam, ez nyílt utalás volt a Föld teljességének leghatalmasabb FEJEDELMÉNEK: A Messiásnak, A FIÚ ISTENNEK születésére, arra, hogy Ábrám/Ábrahám házának szülötte lesz a Messiás – s Ábrám ezt is elfogadta annak ellenére, hogy amiként mondtam, asszonya meddő volt már sok-sok éve, és annak ellenére is, hogy ennél részletesebb magyarázatot akkor még nem is adott néki a Hang. Hogy milyen fokon volt képes a benne megszólaló Hangnak hitelt adni és engedelmeskedni is Ábrám, a további versekben is olvastátok, s ez még akkor is így van, ha Szárai meddősége végett akként vélte: másként kíván néki örököst adni Isten. „Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Egyiptombeli Hágárt, az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül. És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig amint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte. (1. Móz. 16.3-4) — A kicsinyes emberi gondolkodástól tehát sem Szárai, sem pedig Ábrám nem voltak mentek: hitték ugyan, hogy Isten nagy néppé teszi Ábrám utódait, de mert Isten valós Erejét nem ismerték, már el sem tudták képzelni, hogy tényleg Szárai lesz az ígért gyermek anyja: s hogy Ábrám türelmetlen volt, Szárai „segített”, hogy az Ígéret másként legyen valósággá. Hányszor esik ez meg véletek is! Kértek valamit Istentől, s aztán képtelenek vagytok elhinni: Isten tudja: mely órában, s mely percen akarja megadni amit kértetek! Tudjátok bár, hogy ha igaz hittel kértek, s kéréstek valós alapokon nyugszik, vagy tényleges szükségből fakadt, Isten nem marad tétlen: de mert 76
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet nem tudjátok kivárni míg Ő elérkezettnek látja a pillanatot, magatok igyekeztek cselekedni még akkor is, ha esetleg bennetek magatokban is felébred a Gondolat: Isten éppen hogy a ti érdeketekben nem adja meg azt amit kértek. Hány, de hány keserves könny hullt már, s hány panasz szállt Isten elé csak azért, mert amire úgy éreztétek: Isten késlekedik megadni, akár erővel is törekedtetek megszerezni. S itt és most nem a mindennapi megélhetéshez szükséges javak megszerzésére gondolok, hisz azok megszerzéséhez valóban csak Isten segítségét kérhetitek, ám a tényleges harcot magatok kell megvívjátok akként, amiként Madách írta az ember tragédiájában: „Mondva vagyon pedig: ember küzdj, és bízva bízzál…” Azokra a kegyelmi ajándékokra gondolok, amelyek után oly gyakran vágyódtok, ám amelyeket gyakran éppen a ti érdeketekben nem ad meg Isten, vagyis nem úgy „irányítja” sorsotok szekerét, hogy a kérés valósággá lehessen. Egy példát mondok, amely nagyon is gyakori történés volt, s az még napjaitokban is: valamelyőtök igen áhítozik egy saját autó után, olyannyira, hogy már szinte minden második szavával azt kéri Istentől, ám a kért ajándék, az autó megszerzésének lehetősége csak nem áll elé, vagyis sehogy sem kerül olyan helyzetbe, hogy megvehetné végre az áhított járművet. Ekkor minden erejét megfeszíti, s még tetemes adósságokba is veri magát, vagyis kölcsönöket vesz fel: s mégiscsak megveszi az áhított járművet: aztán kevéssel utóbb balesetet szenved, s éppen-hogy az áhított járművel, s már bánja, hogy nem tudott beletörődeni a gondolatba: Isten nem siet segítségére, hogy vágyát valóra válthassa. Pedig Isten épp azzal akart a segítségére lenni, hogy nem segítette a vágyott gép megszerzéséhez: s erre már csak akkor döbben rá, amikor már késő, amikor már megtörtént a baleset, amely akár maradandó sérülést hozott, amely végett aztán munkaképtelenné válik, holott a kölcsönök visszafizetésének terhe is reá szakadt, s mindez csak azért, mert képtelen volt bízni Isten Bölcsességében, abban: ha igazán lehetséges, Isten nem csak azt adja meg övéinek, amire szükségük van, de azt is, amit csak szeretnének, hogy meglegyen, mert hisz Ő A SZERETET Istene: hát kedvezni kíván övéinek, még néktek: a bűn útjára tért, s Tőle elfordult szívű Teremtményeknek is. Ha tehát valamit nem, vagy csak késve ad meg, a te érdeketekben cselekszik: nem ellenetekben. Ámde térjünk vissza ismét Ábrámhoz. Amint mondtam, ők is híján voltak a türelemnek, bár ez az ő esetükben érthető is. Ha nem is a ti naptáratok szerinti életkorban voltak, mindenesetre már elérték azt a kort, amikor is Szárainak már emberi számítások s a Természet törvényei szerint szinte bizonyosan nem születhetett gyermeke, s már Ábrám is közel járt ahhoz a korhoz, amikor már képtelen lett volna utódot nemzeni: s mert ez ekként volt, úgy vélték, nékik kell cselekedniük, hogy Isten Ígérete végül is valósággá legyen. Hogy mennyire nem volt igazuk, már a Szárai és Hágár közötti ellentét is igazolja, hisz ha ténylegesen is az lett volna Isten terveiben hogy Ábrámnak Hágártól szülessék meg a néki ígért utód, az Isten által kiválasztott asszony és a törvényes feleség közt sem bukkan fel az ellentét. Ez is jelzés kívánt lenni Ábrám felé: nem egészen helytálló módon értelmezte Isten szavait. Ám mint oly gyakran, most is jóra fordította Istenünk a gyarló ember tévedését, azon túl, hogy végül (amikor már igazán Ő látta elérkezettnek és alkalmasnak a percet!) valósággá tette az Ábrámnak adott Ígéretet. Ábrám hite azonban még ezzel együtt: türelmetlen emberi természetével együtt is napnál világosabban megmutatkozott a későbbiekben is. Természetesen az alábbi versekben is visszaköszön az, amit fentebb mondtam, és Ábrahám annak ellenére is el kellett tudja hinni: valóban az EGY IGAZ ISTEN szól hozzá, hogy mellette és körötte megannyi nép a bálványimádásban kereste a maga igazságát és bálványaiban vélte megtalálni Istent. Ábrám tehát alapok nélkül, példa nélkül kellett igaz Hitet tanúsítson, ami még akkor sem egyszerű dolog, ha korábban szólott már hozzá Isten, hisz amiként mondtam, nem éber állapotban esett a közlés, tehát Ábrám sem látta Istent, Aki szólott véle, csak elméjében fogalmazódott meg a Gondolat, s még az is akként, hogy a Gondolat meglétét maga Ábrám is csak később, elrévült tudati állapotából kiemelkedve tudatosíthatta magában (s nem egyszer akként, hogy a körötte állók ismételték el néki mindazt, amit révült állapotában kimondott!) Az első Szövetséget is ekkor: tehát már a második Ígéret után, azzal szerves egységben kötötte Isten Ábrámmal, azaz ekkortól már Ábrahámmal. S most lássuk a következő idézeteket is, hogy értsétek, mire gondolok: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. 77
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. És arcra borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: (1. Móz. 17.1-3) — Itt egy némely verset kihagyunk a folyamatosság kedvéért…— „Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok.” (1 Móz. 17.10) — Ábrahám tehát elfogadta Isten szavát annak, Ami az a maga valójában: Szentnek és kötelező érvényűnek, olyannyira, hogy nemcsak hogy ő maga metélkedett körül, de házának megannyi férfiúja esetében is elvégeztette e rituális szertartást, s még csak nem is ez volt hitének legfényesebb bizonyítéka, hisz bár most is boldogan fogadta Isten Kijelentését: vénségére fiút szül néki addig meddő, s szintén meglehetősen idős asszonya, a kétség továbbra is megmaradt benne. Erre az ezt követő versek is utalnak: „És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor arcára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilencven esztendős lévén, szülhet-e? (1. Móz. 17.16-17) — Bizony, akként van, amiként gondoljátok, s Ábrahámban hite ellenére is feltámadt a kétség, ami korát és asszonya korát tekintve talán természetes is, legalábbis emberi mértékkel mérve: ám ez is csak titeket kíván megmutatni – néktek magatoknak! Hisz hány, de hány esetben legyinttek lemondóan (ha nem magatok akartok cselekedni Isten helyett, ahogy fentebb mondtam!) azt vélvén: már lehetetlen, hogy Isten megadja néktek, amit kértetek Tőle. Hányszor van, hogy bár igaz hittel valljátok Isten Szeretetét és Bölcsességét, az Ő Mindenható Erejét nem ismerve a lemondás, a csüggedés vesz rajtatok erőt ahelyett, hogy a Tudat kétségeit felül írnátok a Szellem Bölcsességével, amely tudván tudja, hogy ami lehetetlen az embernek, s ami lehetetlen még a Természetnek is, lehetséges mégis Istennél, mert Isten, Aki A Teremtő, magasan fölötte áll az embernek s a Természetnek egyaránt. Ezt hagyta figyelmen kívül Ábrahám, de még Szárai, azaz Sára is: s Isten bebizonyította nékik, hogy ez ekként van, s azt még, hogy amit Ő ígér meg, azt mindenkor Valósággá is teszi, mert meg van Benne az erő és a Hatalom mindenek felett, hogy szavát bármely körülmény ellenére is valóra váltsa. * De ismét lépjünk tovább, már Ábrahám harmadik, és egyben legnagyobb próbatétele felé: E Bizonyságtétel időben és történésben messzebb esik a Teremtő Ábrahámmal kötött Szövetségének percétől, bár az előbbi folytatása: már megszületett az Isten által ígért fiú, akinek érkezéséről azt mondotta Isten: „Az Isten pedig monda: Kétség nélkül a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utána.” (1 Móz. 17.19) „Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szül Sára ez időkorban a következő esztendőben.” (1 Móz. 17.21) — Izsák tehát megszületett, nagyocska gyermekké lett öreg szülei örömére, amikor a következő parancsot kapta Ábrahám: „És lőn ezeknek utána, az Isten megkísérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok néked.” (1 Móz. 22.1-2) — Vajon megtehette volna-e Ábrahám, hogy nem engedelmeskedik a parancsnak, és megtehette volnae, hogy azt mondja: „az ördög sugallhatta csak ezt, Isten nem kér ilyesmit, hiszen Tőle kaptuk ajándékul a gyermeket…”? 78
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Megtehette volna bizony, és mégsem tette, nem kételkedett benne, hogy Isten parancsát hallotta. De vajon miből tudta, hogyan állapította meg, hogy valóban Isten: s nem az ellentét szavát hallja? Nem véletlen térek ki még Ábrahám esetleges, és nagyon is emberi gondolataira: hisz magatok is, még kis munkatársam is gyakorta bizonytalankodik: vajon az én hangomat hallja? Vagy az ellentét praktikája az, amit átél és megtapasztal? Nem könnyű felelnem e kérdésre, és néktek sem könnyű felelnetek önmagatoknak az elméitekben természetes és érthető módon felbukkanó, kétség-szülte kérdésre, amellett, hogy mégis egyszerű egy bizonyos formában, éspedig mindjárt két okból is. Először is az ellentét nem hivatkozik a Szeretetre, de még inkább hogy annak ellentétét: a gyűlöletet igyekszik felébreszteni annak szívében, akit valamely, másnak kellemetlenséget, fájdalmat, vagy akár halált okozó cselekedetre akar rábírni. Másodszor az ellentét azonnali cselekvésre szólította volna fel Ábrahámot, hisz azzal, hogy egy távolabbi pontot jelöl meg a cselekedet végrehajtására, egyben lehetőséget is nyújt a kételkedésre, arra, hogy a parancsot megfontoló ember, mire a megjelölt pontra ér, meggondolja magát, s végül mégsem hajtja végre a számára is tudati és lelki gyötrelmet adó parancsot. És bizonyos fokig ez is volt a próbatétel hátterében: Ábrahám valóban gyötrődött és vívódott, többször meg is állt, készen rá hogy visszafordul Izsákkal, ám végül a gyermeke iránti Szeretetet is képes volt alárendelni az Isten iránti engedelmességnek: s azzal, hogy „átlépte önnön árnyékát”, s a legteljesebb módon képes volt legyőzni önmagát, az Isten iránti feltétel nélküli Szeretetről és bizalomról tett tanúbizonyságot. Ugyan Ábrahám lelki vívódásait nem írja le Mózes, de bizony, erősen tévednek azok, akik azt mondják: hideg szívű volt, s egy szó, egy lázadó és értetlenkedő gondolat nélkül képes lett volna feláldozni a saját gyermekét… – mert bizony sokan mondják ezt, és olykor nem is azért, mert ténylegesen is Ábrahám érzelmeiben kételkednek, de bizony azért, hogy Ábrahám vélt ridegsége mögé rejtsék a maguk ridegszívűségét csak azért, mert képtelenek megérezni a sorok mögött Ábrahám érzéseit, s mert nem érzik, vélik: nem is voltak meg benne azok az érzések… Hogy mennyire nincs igazuk, a folytatásból nagyon is kitetszik: csak értő elme, és Szeretetre nyitott szív kell annak megértéséhez és átérzéséhez: „Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.” (1 Móz. 22.3-8) — Hogy micsoda belső harcok dúltak Ábrahámban, a gyermeknek adott feleletből tűnik ki igazán. Az idős apa nem volt képes kimondani a gyermek előtt: Isten akarata az, hogy magad légy az áldozat. Nem azért nem mondta ki, mert attól tartott: Izsák netán ellene szegül, s elmenekül: ezt akkor egyetlen fiú sem merte volna megcselekedni, hisz az apák szava szent volt, és ha az Isten Akaratára hivatkozik, százszor szentebb. És mégsem tudta kimondani, nem volt ereje benső lelki fájdalmát megosztani gyermekével, mert nem akarta, hogy azt még a rettegés is gyötörje. Pedig hogy Izsák már megértette volna apja szavait, abból is kitűnik, ahogyan az áldozathozatal mikéntjére rákérdezett, s abból, hogy egyáltalán jelen lehetett akkor, amikor apja áldozatot mutat be Istennek. Egy kicsiny gyermek még nem kérdez ilyen logikusan és egybefüggően elvont dolog felől: ahhoz viszont, hogy maga is részt vehessen az áldozati szertartáson, kellett, hogy már a szertartás menetével is tisztában legyen, kiváltképp, hogy csak kettesben készültek annak bemutatására, hisz az áldozatot bemutató személy mellett segédkeznie is kellett annak, akit maga mellé vett. Ahogy a ti templomaitokban a ministránsnak, akként az ősi szertartáson jelenlévő személynek 79
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet is meg volt a maga feladata a rítus szerint. Az egyedül áldozatot bemutató is más szertartást követett, s a másodmagával áldozat-bemutatásra készülő személy is, amiként a többek előtt bemutatott áldozatnak is meg volt a maga egyéni rituális menete: s ha Izsák már jelen lehetett az apa által bemutatandó áldozatnál, kellett, hogy a „ministráns” feladatának ellátására is alkalmas legyen. Ha ez nem ekként van, őt is hátrahagyja Ábrahám a szolgákkal, s csak maga megy fel a hegyre, vagy más kísérőt választ, olyan valakit, aki méltó és alkalmas is a szertartáson való segédkezésre. Ez nem lehetett szolga, és nem lehetett jövevény: tehát egy másik családtagot visz, nem pedig Izsákot. Az tehát, hogy a már felnőtt számba sorolandó Izsáknak nem volt ereje nyíltan megvallani: miként rendelt felőle Isten, a Szeretet legnyilvánvalóbb jele, s ezt szinte nem is kellene mondanom: magatok is tudói vagytok, hisz megtapasztalhattátok (ha nem is ilyen óriási történés révén): mennyivel nagyobb teher minden lelki szenvedés, ha azt csak egyedül kell viselnetek…! Hisz még az örömötöket is meg kell, hogy oszthassátok valakivel, hogy viselhető legyen! Ekként volt az ama régi időben is: és Ábrahám mégsem mondta ki Isten rendelését, mert annyira szerette Izsákot, hogy óvni akarta őt minden gyötrelemtől, ameddig csak tehette: az utolsó pillanatig, addig, míg cselekednie nem kellett: „Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.” (1 Móz. 22.9-12) — Ábrahám, bár kínok ezre égette, bizonyos volt abban: ha Isten áldozatul kéri tőle Izsákot, holott korábban azt mondotta: nagy nemzetté teszi őt s éppen Izsák által, akkor annak meg van a maga oka. Nem kérdezett, és nem kételkedett, s bár szenvedett, kész volt megcselekedni Isten Akaratát, mert tudta azt is: ha Isten megígérte néki, hogy hatalmas néppé leszi, valamiképpen be is fogja tölteni Ígéretét, amely szent és igaz mindenkor és mindenképpen. Tudta, hogy Isten nem csalja meg őt, s ha ígéretet tett néki és szövetséget kötött véle, a szót meg nem másítja. Hogy miként fogja Isten betölteni szavát, s hogy miként szerez érvényt a véle kötött Szövetségnek, a maga kicsiny, és csak földi gondolatokra képes elméjével fel nem foghatta, így viszont Isten mindenhatóságát, Hatalmát is elismerte engedelmességével. Ha csak titkon is, de megfordult elméjében: Isten majd új életre kelti Izsákot, s ha most áldozatul kéri, annak is meg van a maga szerepe e Szövetségben. Isten természetesen nem akarta, hogy Ábrahám ténylegesen is gyilkosává legyen gyermekének, hisz korábban Ő maga mondotta azt még Noénak (ama korábbi Közleményben, Szellemi Közlésben): „De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” (1 Móz. 9.15-6) S ha ember képes is megszegni a maga fogalmazta törvényeket, Isten soha, semmiképp sem ad arra késztetést vagy parancsot, hogy az Általa adott Parancsot bárki is megszegje! S épp itt van a keresztes hadakat szervező, s az azokban gyilkos szerepet vállalt személyek hatalmas felelőssége! Istenre hivatkozva – gyilkoltak, holott ha az Írások szerint cselekszenek, lehetetlen lett volna nem tudniuk: Isten Törvénye és Parancsa ellen cselekszenek. S nem csak ők, de mindenki, aki bármely okból gyilkol, s ha vallási okokra és Istenre hivatkoznak, bűnük súlya százszoros lesz, mert amiként már ezt is mondtuk korábban, akként is van, és minden egyes vallás és/vagy felekezet, amely az Egy Igaz Isten Akarata szerint adatik a más – más népcsoportoknak, figyelembe véve az adott népcsoport egyéni tudati – lelki és Szellemi fejlődési irányát, magában foglalja a Törvényeket, a tíz Parancsolatot, amelyek ekként minden egyes nép minden tagjára egyként kötelező érvényűek. Hogy mennyire nem az volt Isten valós Akarata, hogy Ábrahám gyilkosává legyen Izsáknak, a két befejező vers mutatja meg: „És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. 80
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.” (1. Móz. 22.13) E tényről maga az Írás is szól a történés elmondását követően, ekként: „És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” (1 Móz. 22.14-18) — Itt is álljunk meg még egy pillanatra! A 17-es versben azt mondja a Közlő: „és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.” Mire utal vajon ez az idézet? Vajon ténylegesen is csak az Ábrahámmal kötött Szövetségre, s arra: Ábrahám népe hatalmassá lesz, olyan néppé, amely minden ellenségén győzedelmeskedik? Vagy ismét mást kell értenetek a történés mélyén, mint amit az írás szó szerinti értelmezésében jelent? Amiként tudjátok, Ábrahámnak, s később az ő utódainak is, vagyis az Izráel népének úgyszólván mindenkor voltak ellenségei. Ám mégsem erre: nem Ábrahám földi ellenségeire utalt a Hang. Akkor viszont más értelemben kell venni az ellenség szót, nem gazdasági, nem is politikai: eszmei - szellemi ellenségekre kell hogy gondoljatok, azokra, akik hitük végett támadtak Izráel fiai ellen. És még csak nem is annyira az ősi hit legyőzésének szándékával, bár ez is jelentős szerepet játszott: de arra, amit a Hit Tanításai mint benső és felsőbb szintű Lényeget magukba zártak. Márpedig az Egy Isten-hit benső és legmagasabb szintű Lényege az Istennek Szeretete: ezt őrizték meg, ennek ismeretét az Izráeliták, azt a biztos Tudást őrizve meg mindenkor, hogy Isten a gondoskodó, törődő Szeretet, Aki a Megszabadítót ígérte, a Messiást: a kiemelt részben csak az Ábrahám ágyékából leendő, abból sarjadzó népnek: viszont Noé korában, és még korábban: az „Ádámnak és Évának” adott Ígéret szerint a bukott Szellemek mindegyikének. S mert a Messiás az Izráel népének szülötte kellett legyen, ki másra utalt volna e kis töredék is, ha nem az Úrra? A földi értelemben vett ellenségre, vagy arra, hogy azok fölött segít Ábrahám sarjainak győzedelmeskedni, a Szeretet Istene még csak nem is utal, hisz a ti fogalmaitok szerinti, s az Izráel népe és annak elnyomói közt a politikai – gazdasági és vallási okokból vívott tettleges harc összeegyeztethetetlen a Szeretettel s a Békességgel: ekként tehát nem a földi értelemben vett, de az eszmei ellenségre, a Hit ellen szólókra utal: s ki más bírhatja az Egy Istenben hívők ellenségeinek, azaz a hitetleneknek „kapuját”, ha nem az ÚR? S amikor azt mondom: „bírja az ő ellenségeinek kapuját”, nem a más vallásúak városainak kapujára: valóságosan is az egyes személyek, a Hit nélkül, vagy a tisztátalan hitben, azaz bálványimádókként élők „kapuját”, tehát azok szívét, lelkét, elméjét és szellemét értem a szó alatt, s méltán: Isten nem az egyes városokat akarta „legyőzni” hanem az embereket, még pontosabban az emberekben lakó, s az emberszellemek ellen munkálkodó ellentétet. De vegyük csak szemügyre: kik Ábrahám magvának, azaz leszármazottjának: az ígért Megváltónak, A FIÚ Istennek ellenségei? A FIÚ maga az alázatos, szerény, bölcs szolgáló SZERETET, Ő maga AZ ÖRÖK TISZTASÁGÚ ÁLDOZAT, és Ő maga A BÉKESSÉG: ennek ellenségei a gőg, a törtetés, a harácsolás, a gyűlölködés, s mindazok a tisztátalan és ártó vonások, amelyekkel az ellentét szennyezi be az ember „kapuját”: annak szívét és lelkét, elméjét és szellemét: s amiként azt Isten Ábrahámnak már akkor megígérte, A FIÚ ISTEN győzelmet vett mindezek felett, győzelmet, éspedig éppen hogy alázatos önfeláldozó Szeretettel, azzal a Tiszta Szeretettel, amely ISTEN, azaz a TEREMTŐ EGYSÉG legbensőbb ISTENI JELLEMZŐJE! Mert bizony, gyermekeim: ISTEN maga tanít benneteket, amiként Ő tanít minket is — mindeneket arra: mit is jelent a valódi, az alázatos, tiszta, békességes és önfeláldozó SZERETET, hiszen ha ez nem ekként 81
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet volna, nem jön le Ő MAGA, hogy Megváltást adjon mindazoknak, akik a maguk sötétségébe, s a maguk poklába zárták önmagukat! Mert amiként már ezt is mondtam, A FIÚBAN és a Szentlélek Szűz Máriában, vagyis Az Anyában az Atya is jelen volt akkor, azon a kétezer évvel korábbi korban a Föld színén, s ez nem is lehetett volna másként, hisz a TEREMTŐ ŐS-EGYSÉGE Öröktől van és Örökkön van, s Örökkön megbonthatatlan ekként. A fentebbi részben tehát, ha már némileg burkoltabban is, de ismét csak a FIÚ ISTEN eljövetelét mondja ki a Közlő, már akként, hogy a Közlés A FIÚ győzelmét is előre megjövendöli: nem a földi értelemben vett harc pusztán földi fogalmak szerinti győztes voltát, de a bűnök mindösszességének, s ekként a minden bűnök eredetének: Satanának legyőzetését vetítve előre. Ezt kellett volna megértenie az egykori zsidóságnak ahhoz, hogy ne földi királyt várjanak, és ne földi ellenségeik legyőzésében reménykedjenek! Ha ez ekként van, az ÚR Útja is másként alakulhatott volna: ám a zsidó nép, mint az Egy Isten hit ismereti elemének letéteményese, ha igazán vizsgáljuk a kérdést, az emberszellemek mindösszességét tükrözte, vagyis akként viselkedett, amiként más népek és nemzetek fiai is viselkedtek volna, s akként, amiként bármely más nép és nemzet fiai viselkednének ma, és még holnap is! Mert bizony mondom néktek: ha az ÚR ma lépne közétek, s ma adná elétek mindazon Tanításokat amelyeket az egykori zsidó nép tagjai elé is adott… — ma épp úgy nem fogadnátok el ŐT, és épp úgy üldöznétek, és megölnétek: hisz máig ezt teszi minden nép és nemzet! Ma is A SZERETET és a Békesség és az Alázat és a szerénység ellenében él az emberszellemek nagytöbbsége, s ez még akkor is így van, ha, amiként az egykor volt, ma is vannak, akik már valóságosan készek, és képesek is az ÚR mellett, s nem az ÚR ellenében felemelni szavukat, s készek és képesek akként élni és cselekedni, amiként azt A SZERETET ISTENE, A MEGVÁLTÓ ISTEN s az Ő Leghatalmasabb Törvénye elébük adja. S éppen azért, mert ma is csak kevesen vannak, akik készek és képesek erre, s mert ahogyan az egykor volt, van és lesz is mindenkor: a többség mindenkor győzedelmeskedik, a kevesek ellenében bizony a többség ma is halálra adná, és halálra is adja A FIÚT: félre taszítva és eltaposva, s nap mint nap keresztre feszítve mindazt, amit az ÚR, s az ÚR Útja jelentett és jelent! Amiután az ÚR feltámadott, s a vélünk töltött negyven napot követően visszatért A TEREMTŐ EGYSÉGBE, azt mondotta: véletek leszek az Idők végezetéig: s ez így is van! Így van, hiszen hát nem az a fizikai test volt AZ ISTEN FIA, Aki a fizikai szinten látható formában köztünk járt: az az ISTENELEM, amely azt a fizikai öltözéket, test-ruhát viselte: márpedig A FIÚ ISTEN, amiként az ATYA és A SZENTLÉLEK is, Maga A Szeretet, A Tisztaság, A Békesség, Maga AZ ÉLET, már így, nagy betűkkel, Az, Ami a földi Utak lényege: AZ Igazi, a Valós ÉLET. Nem a puszta fizikai lét, az csak az alkalom arra, hogy a Szellemi Követek megpróbáljanak ÉLNI, vagyis alkalom arra, hogy kibontsák és megéljék, vagyis megvalósítsák azokat az ÉLET-ELEMEKET, amelyek megvalósítására az adott szinten egyáltalán még képessé lehetnek, éspedig akként, hogy az önmaguk által megfogalmazott és valóságként elfogadott negatív energiák ellenében élik azt meg, felülírva ezzel önmagukban mindazt a negatív elemet, amely az ÉLET ellenében beléjük íródott. A legelső Bölcsesség, amelyet a Szellemi Követ fel kell ismerjen, el kell fogadjon, és be kell töltsön a maga eszköze által s annak segítségével, éppen hogy ez! Meg kell tudja különböztetni egymástól az ÉLETET és a látszat-létet, s az általa használt eszközt akként kell tudja irányítani, hogy az mindenkor és mindenképpen, minden külső körülmény ellenére is az ÉLETET: de már a Valós ÉLETET válassza, s azt szolgálja, Ami az ÉLET-elem a Föld színén. Azt mondotta Az ÚR: ÉN vagyok az ÚT, az Igazság és az ÉLET: s ezzel azt mondotta: ÉN vagyok A Bölcs Akarat, Amely A SZERETETBE vezet mindőtöket. S amikor akként folytatta: senki sem mehet az Atyához, hanemha ÉN általam, azt mondta: csak aki a Bölcs Akarattal A SZERETETBE lép, léphet vissza A TEREMTŐ EGYSÉG Élő és Éltető Fényébe, az Igaz és VALÓS ÉLETBE. Tudom, gyermekeim, hogy mindezt is elmondtam már szinte végtelenszer, de mert fölöttébb igen akarom, hogy AZ ÚR KRISZTUS minden egyes TANÍTÁSA belétek íródjék és teljességgel ÉLETRE vezessen mindőtöket, el kellett ismételjem, s ha kell, elismétlem még néktek és mindeneknek százszor és ezerszer, hogy az ÚR minden szava véretekként kerengjen Szívetekben és ereitekben, és mint önnön legbensőbb Gondolatotok uralja elméiteket, megadva a benső késztetést: az ÚR Szavai szerint élni, hogy 82
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet az ÉLETBE lépjetek ekként, A TEREMTŐ SZERETET FÉNYÉBE, Amely Maga AZ ÉLET, mert az ÉLET oka, alapja és feltétele, s egyedül biztos záloga. *** S most ismét lépjünk tovább: hagyjuk el Ábrahámot, ha nem hagyjuk is el egészen, hisz Ábrahám, Izsák és későbben Jákób története épp annyira más és más, mint amennyire mégis szervesen összefügg. Persze ez az összefüggés nem csak Ábrahám és Izsák életének egyes eseményeiben érezhető (hisz mindketten titkolni akarták asszonyuk kilétét, mondván: húgom ő…), de abban is, hogy Isten mindkettejük előtt, majd még Jákob előtt is megerősíti az Ábrahámnak adott ígéretet, amely az Úr jövetelét volt hivatott megjelenteni. E történés is két, egymástól teljesen független jelentéstartalommal bír, amennyiben értelmeznünk kell akként is, mint az egykori zsidóságnak adott „tanmesét”, másrészt azonban már ki kell bontanunk, és meg kell értenünk a történésben rejlő Szellemi Tanítást is. Mert Ézsaú és Jákób sem kifejezetten személyek voltak (ahogyan azt már Ádám és Éva, vagy Káin és Ábel történeténél is megfigyelhettük): a történet maga szimbolikus értelemben veendő, s ez esetben is a mondatok mögé van rejtve abban az az Üzenet, amely már a ti korotok emberének, s még a Holnapok emberének szól. Elsőként vegyük szemügyre a földi fogalmak szerint a történést, majd annak kibontása után térjünk rá a spirituális értelemben való mondandó kibontására, elemzésére is. *** Először tehát az Izsáknak, majd a Jákóbnak adott, az Ábrahámmal kötött Szövetség megerősítését megmutató verseket vizsgáljuk meg, még akként, amiként azt a korabeli, de még az ÚR korában élt zsidóság is értelmezte, s amiként értelmezi is azt mind a mai napig: „Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, mellyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei; Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.” (1 Móz. 26.3-5) * „És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. Oltárt építe azért ott, és segítségül hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái pedig kutat ásának ottan.” (1 Móz. 26.24-25) — Sok versben figyelhetitek meg a kút felbukkanását. Az „élő víz” kifejezés nem csak az édesvizet adó kútnak fontosságára utal: ez is döntő szerepet játszik, hisz az édesvíz azon a vidéken, s a ténylegesen is jó vizet adó kút a tovább és túlélés feltétele volt, amiként az máig is. Van viszont egy másik oka is a kút és a víz gyakori felbukkanásának: s erre már az Úr mutatott rá szavaiban: „Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet. Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is? Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” (Ján. 4.10-14) 83
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet — Az „élő víz” kifejezés tehát nem csak arra utalt: fogyasztásra alkalmas vizet rejtett a megásott kút, de utal arra is: Izsák az Isten Szavaival élt, Isten Igéjét fogadta magába, amely mindenkor maga az Élet. Ez is arra mutat rá: Izsák járt az Istennek Útján, míg Ézsau a maga durvaságával még messze-távolt állt attól: s e megfogalmazás és kijelentés a későbbi magyarázatban nyeri el majd tényleges értelmét. * Az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéretet harmadikként a Jákóbnak tett ígéret követte: „És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.” (1 Móz. 28.14) — Itt is megfigyelhető tehát, mennyire nagy jelentősége van a hármas egységnek, mintha a TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom Isten-személye meg kívánta volna kötni Izráel népével azt a bizonyos Szövetséget: s ez is ekként van. S ha megfigyeltétek, minden egyéb igazán lényeges és fontos Közlést három alkalommal ismétel el a Mózessel kapcsolatban álló Szellemtestvér, amiként a mélységből már kiemelkedni kész Szellemi Követek is három alkalommal kaphatnak módot egy-egy fontosabb feladat elvégzésére, s ha azt harmadszorra sem képesek elvégezni, megrekednek fejlődésük útján, hisz önmagukat utasítják vissza egy korábban már elhagyott szintre, hisz ha valaki három egymást követő alkalommal sem képes valamely tisztátalanság legyőzésére, ha csak nem tényleges gyengesége ennek oka, a szellemi restség végett hull vissza a korábbi szintre, s bizony: aki most, a ti korszakotokban, a Nagy Ugrás előtti utolsó időkben köti meg magát valamely tisztátalanságban, hosszú időre megköti magát, míg ismét alkalma nyílhat testbe öltözni. Ábrahám, Izsák és Jákób tehát három, egymást követő generáció tagjaiként vehették Isten Ígéretét: az ő magjuk által áldatnak meg a Föld minden nemzetségei. Az érdekesség az, hogy ekkor még csak az Ábrahámtól eredeztetett nemzetség-táblán található egyes generációkat értették a „nemzetségei” kifejezés alatt annak ellenére, hogy a Noéval, mint az Ábrahámot megelőző „Ős-atyával” megkötött Szövetség megannyi népre és nemzetre, s még a Föld megannyi állatára is vonatkozik, s ez a tény már magában előre vetíti annak valóságát, hogy bár a Megváltó ténylegesen is Ábrahám „ágyékából”, mint annak „leszármazottja” fog megszülethetni, mint Istennek Fia: mindenekért és mindenekhez érkezik, s ekként mindenek Megváltójául lesz, amiként az történt is. És ezzel lényegében meg is feleltem egy kedves Testvérünk ama kérdésére: ha Isten megannyi Teremtményét egyként szereti, miért volt arra szükség, hogy az Izráel népével külön Szövetséget kössön, mennyivel volt jobb vagy másabb az Izráel népe, mint bármely más nép…? Ekként szólt a kérdés, s amint mondtam, ennek válasza a Messiás, vagyis az ÚR Személyében rejlik, Aki az egyetlen olyan népcsoport tagjai közé kellett érkezzen, amely kezdettől megmaradt az Ősi Hitben, az Egy Isten hitben. Igaz: a zsidóság is több részre szakadt, s máig erősen megosztottan él a Föld színén: egy csoport azonban mindenkor megőrizte, és tudati – lelki – Szellemi örökségként tovább adta fiainak az Ősi Hitet és a Tanításokat, s ez éppen hogy a későbben hatalmassá növekedett nép ama ága volt, amely Jákób vérvonalát követi: vagyis amely Jákób (azaz Izráel) utódaiból növekedett néppé. Nem véletlen, hogy Jákóbnak nem akként mondja ezt az Ígéretet a Közlő Testvér sem, amiként azt Ábrahámnál és Izsáknál olvashatjátok! A szavak ugyanazok: a lényegi különbség viszont mégis érzékelhető, éspedig éppen-hogy a ti ma használatos nyelvi szabályaitok teszik azt igazán érzékelhetővé! Az azonos szavak eltérő sorrendben való leírása az, ami a mondatok közti lényeges különbséget nyilvánvalóvá teszi, más rezgésszintre emelve magát a mondatot – a mondandót is. Figyeljétek csak: miként is hangzik az egymás mellé helyezett két Ígéret, s hogy hol van a mondatokban a lényeget jelző hangsúly? „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei,”… …„és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.”… A különbség szinte alig is érezhető: s mégis fontos! 84
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Fontos, mert míg Ábrahám és Izsák esetében elvontan jelzi a Hang: a te népedhez, a leszármazottaidhoz fog tartozni a Messiás, addig Jákobnál már konkrétan kimondja: a te házad szülötte, a te leszármazottad, a te utódod lesz. S ez ekként is lett: Jákób tizenkét fiától eredt az a nemzetség is, amelynek tagjai közé soroltatott Mária: az Úr földi Édesanyja. Ézsau, s az őtőle fogant utódok, valamint azok leszármazottai is Ábrahám és Izsák utódai: mégsem ők voltak a Kiválasztottak, nem ők voltak azok, akikre az idézet vonatkozik: …„és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.”… Egy a gyökér, de más és más az ág, s egy bizonyos gyümölcs még akkor is csak egy bizonyos ág termése lehet, ha megannyi ág egy gyökérből sarjadt s növekedett. Ezt az árnyalatnyi különbséget egyetlen nyelvben sem lehetne ilyen határozottan érzékelni, s még a ti magyar nyelvetekben is csak a mai nyelvtani szabályok, a többszörös nyelvújítást követően vált érzékelhetővé, pontosan akkor, amikor az emberiség elért arra a Szellemi, azaz spirituális ébredtségi szintre, amelyen a kérdés feltehetővé és megválaszolhatóvá vált: nem előbb és nem később. * Itt azonban ismét ugrunk egy nagyot: átlépjük Ézsaú és Jákob harcát, egymás ellen való torzsalkodását, hogy Jákób első Látomásával és a Szövetség (esetében) első ízben való megerősítésével folytassuk vizsgálódásunkat: „És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel - és alájárnak vala azon. És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam.” (1 Móz. 28.11-15) — Álombéli látomásban kapja tehát Jákób az Ábrahámmal kötött Szövetség megerősítését, amiként a második alkalommal is álomban kell megvívja a maga harcát „Istennel”: maga az a tény, hogy ezek a történések álomban mennek végbe, jelzi azt is: nem Jákób, a fizikai testben lévő és csak emberi Tudattal bíró személy az, aki a Szövetség megerősítését kapja, vagy aki későbben harcot kell vívjon: de a Tudat fölötti felsőbbrendű Én, tehát a Szellemi Követ, amely azonban a történések kiemelkedő fontosságára való tekintettel az álombéli történést teljességgel le kell közvetítse a Tudat felé is, hogy Jákób mint földi ember is tudója legyen Isten szándékának és Akaratának. A lajtorja kifejezés lényegében az egyes Fénykörök vizuális megjelenítése volt: a Tudat számára csak egy általa ismert képet közvetíthetett le a Szellemi Követ, mert az csak azon keresztül lehetett képes fogalmat alkotni magának a történtekről (s ezt különösen a második Jelenésnél, vagy inkább álombéli Látomásnál figyelhetitek meg erősebben, amikor a fizikai test is mozdul az álomkép hatására, követve a Tudatban mozduló gondolatot, mintha csak a valóságban cselekedne). Ahogy az Ó-szövetséget olvassátok, nem lehet nem éreznetek: mint vannak vezetve azok a személyek, akik az Úr földi értelemben vett nemzetségtábláján szerepelnek: hisz nem véletlen, hogy Jákób, bár Rákhelért szolgált, Leát kellett magához vegye, amiként az sem, hogy míg Rákhel mag nélkül volt hosszú időn át, addig Lea fiakat szült: s Rákhel csak későbben, már a Kananeusok földjére való visszatérés előtt fogant, s szülte elsőként Józsefet, majd még későbben, már Jákób és az Isten embere közti küzdelmet követően, s már az Ézsaúval szerzett megbékélést követően, de már az ismételt menekülés ideje alatt szülte Benjámint, amikor is Izráel visszatérőben volt Izsáknak, az ő atyjának földjére: s éppen Jákób e két legkisebb gyermeke volt az, akiknek a legnagyobb szerep jutott a későbbi történésekben. Amint mondtam, amikor Benjámin megszületett, Izráel népe már megtisztította magát, s már a Mezopotámiában szerzett idegen bálványokat is elvetette, amiként Jákób parancsolta nékik: 85
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet „Akkor monda Jákób az ő háza népének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.” (1 Móz. 35.2) — S most megkérdezhetnétek, amiként munkatársam is megkérdezte: volt-e jelentősége annak, hogy Rákhel meg kellett haljon amikor Benjámint szülte azon túl, hogy amiként az írás is tanúsítja, igen nehéz szülése volt. Vagy tényleg csak a fizikai test gyengesége rejtezett ennek hátterében? Bár a test gyengesége magában is indokolja a halál bekövetkeztét, ez csak a történés fizikai vetülete: a magasabb rendű ok azonban nem ez volt. Nem, mert bár maga Jákób is gyakorta folyamodott cselhez és praktikákhoz, Rákhel isteneikben lopta meg azokat, akiktől menekültek, s éppen hogy a tulajdon atyjának isteneit, annak bálványait lopta el, majd még el is rejtette azokat. Ugyan Jákób szavai szerint is halált kellett volna lásson, de mert az ellopott tárgyakat Rákhel csele végett nem találták meg, Jákób szavai szinte semmissé lettek: „Akinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen az. Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.” (1 Móz. 31.32) Semmissé lettek szavai az emberek előtt, de nem lettek semmissé Isten előtt, s ha későbben is, Rákhel mégis el kellett vegye azt a büntetést amelyet Jákób a feltételezett tolvajra kimondott. Ez is azt igazolja vissza, s nem is kevéssé: ha emberek elől titkolhatja is valaki az ő bűnét, nincs semmi, amit ne tudna Isten, és Isten előtt nincs titkon esett cselekedet: sem jó, sem pedig rossz. S ha nem is Isten „büntet”, a cselekedet tesz önmagáért – vagy önmaga ellenében. Az egyik ok tehát ez volt, míg a másik az az ősi szokás, hogy a házi istenek birtokosa örökösödési joggal bír. Márpedig Rákhel sem fizikai, sem szellemi értelemben nem lehetett örököse atyjának: s ő, bár már hosszú idő óta élt Jákób házában mint annak asszonya, tudati képei közt nem volt képes elszakadni a megszokott „istenektől”: Jákób Istenét hívta, de a bálvány-istenhez is ragaszkodni akart. Részben tehát ez a ragaszkodás volt annak hátterében is, hogy ellopta az atyja házában lévő bálványokat. Nem azért lopta el azokat, mert hogy azok aranyból voltak: nem mind készült aranyból, viszont mind idegen isteneket ábrázolt, amelyek idegen energiát képviseltek, olyan energiát, amelynek jelenléte a nép szellemi és tudati energiáit is gyengítették, ahogyan a Rákhel Tudatában megrögzült bálványimádás energiái is hatással, éspedig ártó hatással voltak a csoport-energiák mindösszességére. Ezen felül és ezen túl ha Jákób Rákheltől született gyermekei e kétféle hitet tanulják meg, elvész bennük és számukra az Igaz Hit, amiként elvész az az ő utódaik számára is. Kellett tehát, hogy a gyermekek csak Jákób Hitét tanulják, s csak aszerint nevelődjenek: csak így lehetett igazán megtisztítottá az a nemzetségi vonal, amelynek tagjaként az Úr Krisztus megszületett. Az sem véletlen, hogy csak közvetlenül Benjámin születése előtt és Rákhel halála előtt erősíttetett meg ismét Jákóbbal ama Szövetség, s akkor mondotta azt néki ismét a Hang: „Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek;” – ezt követően, hogy Rákhel megszülte az ő magzatát, ki is emeltetett Jákób házából, s ki még a népből is, hogy a más és másféle energiák ne keveredjenek a gyermekek és a nép tudati energiáiban, annak mindösszességében. * Ismét tovább lépünk, de azért egy kicsinységt még térjünk ki arra a történésre is, amelyet az imént említettem: Jákóbnak és az Isten emberének küzdelmére. Annál is inkább fontos mozzanat ez, hisz akkortól nevezi magát az ősi hitben megmaradt nép Izráelitának, vagyis Izráel népének, ami máig megkülönböztető jelző, amellett, hogy ők is Ábrahámot és Izsákot tekintik ősatyáiknak, akivel Isten Szövetséget szerzett. Viszont amíg Izsák többi leszármazottaival nem újította meg Isten e Szövetséget, Jákóbbal, azaz Izráellel igen: s a véle kötött, vagy megerősített Szövetség ekkor és ez által emelkedett ténylegesen is a Szövetség szintjére. Ábrahámnak és Izsáknak még nem kellett megküzdenie e Szövetségért: Jákóbnak azonban már igen, és éppen hogy a küzdelem az, ami fontos és lényeges, s amit meg kívánok magyarázni. 86
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Elsőként vegyük egybe a kibontani kívánt részt, hogy egységében lássátok, majd versenként, hogy az egyes versekhez külön-külön is magyarázatot adhassak: „Jákób pedig egyedül marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem. ” (1 Móz. 32.24-30) Bontsuk most verseire az idézett részt: „Jákób pedig egyedül marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.” — Jákób egy hozzá hasonlatos férfiú ellen tusakodott, éspedig álmában. A harc nem akként ment tehát végbe, amiként gondolnátok, nem egy tényleges személy ellen: önmaga ellen, a benne lakozó kettős tulajdonságú szellem ellen harcolt Jákób. E kifejezés alatt a Szellemi embert és a testi embert, a Szellemet és a Tudatot kell értenetek. Jákób álmában vagy inkább látomásában e kettő akként jelent meg, mintha tényleges személy volna, holott nem erről volt szó: le kellett tudja győzni az emberit, és el kellett tudja viselni az Istenit. Ez a heves benső harc, csakúgy, mint amikor valaki lázában tusakodik, a test tényleges mozdulatai által volt kísérve, ami meghozta a maga következményét is, amiként a következő versben is olvashatjátok: „Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.” — Jákób tehát olyannyira dobálta magát az álombéli tusakodás közben, hogy a csípő izület megsérült, s ezt álomképben akként látta és érezte, mintha a szemben álló fél illette volna azt. Amiként a korábbiakban mondtam, a Szellemi Követ az Álom-síkon csakúgy tényleges történések részese, s e történéseket részben vagy egészben leközvetíti, vagy leközvetítheti a Tudat felé is. Így, ekként lehetséges az, hogy Jákób képessé lehetett legyőzni önmagát: önnön kicsiny és kicsinyes, rettegő ember-énjét. Hogy is mondja néki akkor a Hang: „És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” — Nem azt mondja tehát: Isten ellen, és emberek ellen, hanem megfordítva: Istennel és emberekkel, ami azt is jelenti: olyasmi ellen kellett megküzdened Isten és az emberek erejére támaszkodva, ami sem nem Isteni, sem nem emberi. A kettő közt van az, amelyben ez is és az is jelen van, azaz a Tudat, amelyben mindenkor az Isteni és az emberi tusakodik egymással: a Szellemi Követ, és a földies gondolatokat megtámogató ellentét, amely nem csak a vadságra: a félelemre, a rettegésre is ösztönzi a Tudatot, ami Jákób története esetében nagyon is megfigyelhető volt. Minthogy tudatában volt annak a kettős véteknek, amelyet Ézsaú ellen elkövetett, méltán félt annak haragjától. Ezt követően a húgukat megbecstelenítő Sekhem és az ő népének férfi tagjai elleni gyilkosságban bűnössé lett fiai: Simeon és Lévi végett ébredt fel benne (ismét csak méltán) a félelem: és tulajdonképpen ez a szinte szüntelen félelem és az Istenbe, Isten oltalmába és Ígéretébe vetett hit, tehát a Szellemi ember és a testi ember, e kettő Tudata volt az, ami meg kellett küzdjön benne egymással. Erre mutat rá az is, hogy az ébredezni kezdő Jákób áldást kér attól, akivel előtte hevesen tusakodott: a földi Tudat kérte a Szellemi Tudat „áldását”, azaz megtámogató erejét, amelyet, amiként a folytatásban is olvashatjátok, végül meg is kapott. 87
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Erre mutat rá az a rendkívüli bölcsesség is, amely Jákób, azaz akkor már Izráel későbbi útját jellemezte, s amiért felnéztek rá. De nézzük tovább az idézetet: „És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” A Fent Világában viselt nevek az alant élők számára érthetetlenek és mit sem jelentenek. Ez az egyik oka annak, hogy a Jákóbbal tusakodó nem nevezte meg magát, a másik ok pedig az, amit az imént is mondtam: Jákób emberi Tudata önnön felsőbbrendű Tudatával szemben kellett megküzdjön. A félelem, amely a test Tudatának szinte állapot szerű jellemzője, el kellett tűnjék, hogy a Szellemi Tudat örök, és feltétel nélküli hite és gyermeki bizodalma győzedelmeskedhessék. Ha ez ekként van, tehát ha a magasabb rendű Tudat fölébe tud kerekedni az alsóbbrendű Tudatnak, lényegében egyként nyer ez is és az is, mert a Szellemi Követ inkább lesz képes kommunikálni a Tudattal, amelyet többé nem köt meg a félelem. „mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” - mondja magyarázatként a Hang, s ezalatt nem azt kell érteni, hogy Jákób ténylegesen is Istennel küzdött volna mint személlyel: az Isten Erejével és a magasabb rendű értelemben vett emberi erővel küzdött a benne élő alsóbbrendű erők: az ellentét keltette félelem ellen, és győzött. Erre utal az idézett rész befejező néhány szava is: „és megszabadult az én lelkem.” Megszabadult, éspedig a félelem-szülte haragtól és gyűlölettől, amelyek még az egészen egyszerű emberi értelmet is megkötik, lehetetlenné téve még az emberi szintű bölcsesség használatát is: ekként viszont, hogy Jákób megszabadult a benne élő félelmektől, s a félelem-adta haragtól és gyűlölettől, a Szellemi Követ valós Bölcsességeket tudott átközvetíteni felé, amelyek szerint vezethette a reá bízott népet. * Ézsau és Jákób története azonban, amint mondtam, nem csak a fizikai szintű történést rejti magában: van egy másik, egy spirituális értelemben veendő mondandója is. Ézsau, amiként a test felépítésének nagyon is élethű leírása jelzi, egy korábbi fejlődési szinthez tartozik, azt jelképezi: erre utal a szőrös kifejezés, de erre mutat rá Ézsau életmódja is: még nem a már letelepedett embert ábrázolja a Közlő, hanem a félvadon élő, s csak vadászatból tengődőt, aki evett, ha volt zsákmánya, és nem evett, ha elszalasztotta a vadat. Ezzel szemben Jákób már a magasabban fejlett, sőt: már ravaszságra is képes, vagyis összetett gondolatok megfogalmazására és azok gyakorlatban való megvalósítására képes embert ábrázolja: már sátorban él, nem vadássza, de tenyészti és őrzi az állatot, és növényt termeszt, ha még csak a maga kezdetleges módján is. Emellett a szőrös Ézsauval szemben már sima a bőre, s inkább hasonlít a mai emberhez. Ebben sincs semmi titokzatosság: bár a „szőrös ember” egy korábbi fejlődési szintet jelez, mégis mögötte marad a Szellemi evolúcióban az utána „érkezett” embernek, ami azt is jelzi: egyazon időben mindkét ember-szellem csoport, a kezdetlegesebb, s még a durvább energiákból fizikai eszközt kiépíteni képes, s a valamivel tisztább energiák használatára képes, vagyis ébredtebb szellemi Követek egy-egy csoportja is jelen volt a Föld színén, attól függetlenül is, hogy az atlantisziak még a „sima bőrű” Jákóbnál is magasabban fejlett Szellemi Követtel érkezhettek a Föld-testre. A két, egymástól eltérő embercsoport tehát valóban „egymás sarkát” fogva, egy időben létezett a Föld színén, ám mert a korábban érkezett, és fizikai értelemben erősebb ember-faj mentális és Szellemi értelemben alatta maradt az utána következő kor emberének, természetes, hogy az előbbi alárendeltté válik az utóbbival szemben, ha nem a fizikai erő-fölény dönti el az elsőbbséget, de már az Értelem, vagyis az, hogy a Szellemi Követ milyen fokon képes a test Tudatának irányítására. Ez tehát a másik rejtett információ, amely egyben magyarázatot is ad arra: miért és miként lehet a két, csaknem egyazon percben született utód olyannyira eltérő úgy külsőjében, mint életformájában, ami még akkor sem egészen 88
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet törvényszerű, és nem ennyire feltűnő, ha kétpetéjű ikrekről van szó. Még azok közt is van legalább részben valami hasonlóság, ha nem is fizikai, de Szellemi értelemben. * Ismét tovább lépünk, már a következő állomást vizsgálva meg Jákób történésében: Jákób testi halálát, és tizenkét fiának megítélését. S ha valamiben, ebben nyilvánul meg igazán Jákób bölcsessége! „És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra. Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő.” (1. Móz. 49. 1-4) — Jákób ez esetben már erkölcsi és szokás-jogokra hivatkozva fosztja meg Rúbent az elsőszülöttségi jogtól. Ha ugyanez a történés, tehát az apa ágyasának elcsábítása az alacsonyabb fejlettségi szinten álló ember (jelesül Ézsau) családjában esik meg, vagy azonnali megtorlást kell a vakmerő utódnak elszenvednie, vagy figyelmen kívül hagyatik az apa által a történés, mint a természet dolgai közé tartozó esemény, hisz amint azt magatok is tudjátok, a még csak barlangban élő, s vadászatból tengődő embercsoportban megszokott volt az asszony-rablás, az, hogy az erősebb és ifjabb elrabolta más asszonyát, vagy asszonyainak valamelyikét. Tehát e vers már az erkölcsi fejlődés egy magasabb fokát is megmutatja, de Jákób bölcsességét is, aki nem megtorolni akarta az ellene esett vétket, és nem is kívánt afölött szemet hunyni: de méltán való haragját később mutatta meg, éspedig olyan formában, amely a legérzékenyebben érintette az ellene cselekvő elsőszülöttet. „Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő fegyverük. Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek. Átkozott haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.” (1 Móz. 49.5-7) — E vers Dina megszeplősítését, s az azt követő, igen durva csellel végbe vitt bosszúállást eleveníti fel: a hit követésére, s az Izráel fiait megkülönböztető jegy felvállalására való késztetéssel csalták tőrbe Khámort, Sekhe-met, s még a város férfiait is mind, így méltán mondta akkor nékik Jákób: „És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és Perizeusok előtt; (1 Móz. 34.30) – ám akkor őket sem büntette meg cselekedetükért, kivárta az igazán alkalmas percet. S ez az utolsó áldás-osztás perce volt. Amit mondott nékik, többféleképpen is érthető: „eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.” Részben jelenti azt, hogy érzelmi és értelmi formában semmisnek veszi őket, vagyis nem oszt nékik áldást, mert csak átkot és veszedelmet hoztak reá és háza népére. De jelenti azt is: magjaik, azaz utódaik ne legyenek nagy nemzetekké, vegyüljenek el Jákób más utódainak magvaiból leendő nemzetek tagjai közt. E második jelentés arra is céloz: kell, és Jákób szükségesnek érzi, hogy a két fiúban lévő vad és nyers erők a többi gyermekében lévő már tisztultabb, bölcsebb erőkkel keveredve valamicskét finomabbá legyenek. Ezért ítél fölöttük akként, hogy be kell olvadjanak magjaik azaz leszármazottaik a többi testvértől származó leszármazottak közé. Éspedig még csak nem is akként, mint amazokkal teljességgel egyenrangúak, de mint azok alantasai, akiknek nincs igazán szavuk a családi, s későbben a nemzeti tanácskozásokon. Ez utóbbira a fentebbi idézet e kis töredéke utal: „Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem,…” — És most jön Jákób áldás-osztásának legfontosabb, s egyben legmagasztosabb része, az a rész, amely bennünket a leginkább érint és érdekel: 89
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet „Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében. (1 Móz. 49.8-11) — Az agg Jákób e négy versben a leghatalmasabb jövendölést mondja ki: az ÚR érkezéséről szól már akkor, arra mutat rá: Júda révén lesz valósággá az Ígéret, amelyet Ábrahámnak, Izsáknak és néki adott Isten: „s a te magodban áldatnak meg a Föld nemzetségei.” A tizenkét törzs közül egy az igazán Kiválasztott, s az a Júda ágyékából származó törzs lesz. S nem csak ezt mondja ki, de szinte szóról – szóra elmondja az Úr egyes cselekedeteit, s azt: nem múlik el az Ő Hatalma, és a népek engednek néki, vagyis Uralma minden néphez és nemzethez elér: és ez ekként volt, s ekként van ma is! Hisz mi az ÚR Hatalma: A Szeretet, és a Szeretet minden néphez és nemzethez elér, az az egyedüli „fegyver”, amellyel mindenkor győzedelmeskedhettek a gonosz ellenében, legyetek a Föld bármely népének és nemzetének szülöttei. A Szeretet, amelyet csak egy kevés ideig tarthat még megkötve az ellentét a maga sötét és kárhozatos gyűlöletével, aztán mégis diadalra jut, diadalra és dicsőségre víve mindazokat is, akik e Fegyvert tartják az ő szíveikben, elméikben, s e „Fegyvert” tartja embertestvéreik és Lélek-testvéreik felé nyújtott jobbjuk. A Szeretet, amely még a mélységek mélységéből is kiemeli majd azt az utolsó egyet is, akkor, amikor az maga is belátja: egymaga maradt a maga sötét gyűlöletével, s az már csak őt magát marja. Akkor… igen: akkor fog maga Satana is ráeszmélni arra: legyőzetett az ő minden sötét és ártó fegyvere, s alul maradt a maga kezdette harcban a SZERETET, s ekként a SZERETET ISTENE, A TEREMTŐ EGYSÉG ellenében. S akkor érti meg majd: veresége mekkora hatalmas áldás és nyereség az ő számára, amikor képessé válik elvetni magától az utolsó, gyűlöletből formált fegyvert is, vagyis magát a gyűlöletet, hogy már kinyújtsa az ő kezeit az Isten felé nyújtott keze felé, az egyedüli éltető „fegyverért”: a Szeretetért, el, és befogadva azt ismét, s már mindörökre. * Az 1 Móz. 49.13- tól az 1 Móz. 49.22 ig terjedő rész az Izráel többi fiaira vonatkozó jóslat, ezekkel lényegében itt és most nincs dolgunk. Viszont az utolsó két utódnak, a két legifjabb sarjnak szóló jövendölések ismét fontos dolgokra mutatnak rá: „Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat.” (1. Móz. 49.22) — Hogy is mondja a Zsolt. 36.10: „Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” E vers tehát ismét az Úrra vonatkozik, s ez még akkor is így van, ha Izráel népe máig nem fogadja el az Úr Krisztust, s máig a Messiást várja. Amiként várni is fogják mindaddig, míg rá nem eszmélnek: nem valamely földi hatalmasságot kell várniuk, és nem a földi királyságot kell vágyják, de az Istennek Országát kell keressék, amelyhez viszont kell, hogy le, és kiéghessen róluk és bennük is minden, ami csak földi, és a földé ekként. Amiként azt számtalan, már eddig megélt szenvedésük is mutatta, amelyeket szintén megjövendölt Jákób: „Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától. Atyád Istenétől, aki segéljen; a mindenhatótól, aki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlők és anyaméh áldásaival.” — Ez az öt vers mintha a zsidóság teljes történelmét ábrázolná és előrevetítené. „Keserítik, lövöldözik és üldözik…”: a zsidóüldözést, s a nép megannyi szenvedését megmutatja Mózes, megmutatva azonban azt is: megannyi üldöztetés ellenére is él, és élni fog a nép. Ahogyan az imént is mondtam, ismét megjövendöli a Messiást is, Aki Erőt ad a népnek, de már annak is előre vetíti az árnyékát, ami pedig 90
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet máig nem következett be, annak tehát, hogy az Izráel fiai is, amiként más népek, elfogadják pásztoruknak Azt, Akit Izráel Hatalmasa: az Atya küldött, s mint kősziklára, Reá fogják építeni elméik, lelkeik és Szellemeik házát, akként hódolva Néki, amiként az Atyának hódolnak. Az idézett rész utolsó versében viszont már konkrétan arra mutat rá: József volt ama Kiválasztott, akinek révén megtarttatott az Izráel népe: „Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára.” (1 Móz. 49.26) Amiként azt József maga is mondta testvéreinek, akként volt, s nem azért kellett Egyiptomba kerülnie, mert testvérei ekként akarták, hanem mert Istennek szándéka volt ezzel. Éspedig kettős szándéka is, az, hogy megmaradjon a nép, s az, hogy a négyszáz esztendei fogság során a nemzeti karma egy jelentős részét kitisztíthassa magából: legyen alkalmassá rá, hogy Mózes révén a Tíz Parancsolatot vehessék, amely mintegy: előkészíteni volt hivatott A MEGVÁLTÓ FIÚ ISTEN Útját és Megváltói Művét. E tisztulási folyamat során az egyiptomiak mellett számos olyan tisztátalan tudati-gondolati és akarati energia ragadt a nép tagjainak tudatára, amelyet ismét csak ki kellett tisztítaniuk magukból: erre szolgált a negyven éven át tartó vándorlás, amelynek ideje alatt a nép idősebb korosztálya végére ért földi Útjának: s már a következő generáció vált alkalmassá a Parancsolatok betöltésére, s ekként az Ígéret földjének megtalálására és belakására. De megmutatja azt is: ha Jákób a holnapok próféciáinak megmutatására alkalmas, Józsefet az adott korban használta eszközéül Isten, bár ismét csak a Holnapok érdekében. Az idézet utolsó verse József legifjabb testvérének szól mint jövendölés: „Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt.” (1. Móz. 49.27) E vers után elhagyjuk most Mózest, és néhány igen fontos, s éppen hogy a ti korotok emberének (is) szóló verset emelünk ki Ésaiás próféciái közül. Annál is inkább fontosak e versek, mert a ti korotok embere is meg van győződve arról: ha a maga módján áldozatot mutat be Istennel, Isten elfedezi az ő megannyi vétkét, még akkor is, ha az áldozat bemutatásának néhány percével szemben a mindennapok hosszú, s bizony: cseppet sem áldozat-értékű óráit és napjait teszi ama bizonyos mérleg másik serpenyőjébe: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hízlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm; Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.” (Ésa. 1.11-15) — Az idézet ugyan a kor felfogásának értelmében íródott, de amiként mondtam: máig érvényes! Mire valók az áldozatok: az ostya vagy kenyér, és a kortynyi bor, és vajon hihetitek-e igazán, hogy a tömjén illatával elfeditek Isten elől a mindennapos törtetés és harácsolás „bűzét”? Lehetségesnek tartjátok-e, hogy Istennek egyáltalán szüksége van bármiféle áldozatra: nemde inkább néktek volna szükségetek arra, hogy Istennek áldozzatok, s akként, amiként azt az ÚR Krisztus tanította mindőtöknek, a maga Életével, Halálával és Feltámadásával mutatva meg: mi is az Igazi Áldozat? „sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.” Mit jelent ez a másfél sor? Azt drága gyermekeim, hogy Isten nem a végeláthatatlan zsolozsmát kéri és akarja, s a vég nélkül mondott imák mit sem érnek, amíg Szellemetek – lelketek és elmétek a bűnnel van megrakodva, amelyektől megtisztulni: az az igazi Áldozathozatal, amelyre ismét csak néktek: valós, azaz Szellem-éneteknek van szüksége, nem Istennek. Erre utal az idézet következő, s egyben utolsó két verse is: „Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; 91
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét. (Ésa. 1.16-17) S e két vershez már még csak magyarázat sem szükségeltetik, olyannyira önmagáért szól minden szava… * A következő részekben, amelyeket Ésaiás próféciáiból kiemelünk, van egy nagyon érdekes, közös vonás. Éspedig az, hogy amikor Júdát vagy Izráelt említi, nem a konkrét személyre, nem egyetlen emberre gondol és utal: egy-egy fejlődési szakaszra, s azon ember-szellemekre, akik az adott fejlődési szakaszt már elérték, vagy… el kellett volna hogy érjék! S ez az egyes ember-szellemekre csakúgy vonatkozik mint azokra a Szellem-csoportokra, akik az adott, és Ésaiás által jelzett történés időszakában a Föld színén élnek, s ezt is értvén úgy az egykor volt korszakra, mint a ti jelennek megélt korszakotokra vagy a (már nem is olyan távoli) Holnapok során Útnak indulókra. Mindeneket tehát, akik „körülmetélik az ő szíveiket és elméiket”, Jákóbnak és Izráelnek nevez, és mindeneket, akik még a korábbi, tehát a leszálló ágban törvényszerű, s még a mindinkább csökkenő Szellemi Erőkről árulkodó emberi milyenség-jegyeket mutatják, bizonyítva: nem hogy előrébb és feljebb nem léptek, de bizony: mindinkább visszalépnek egy korábbi korszak felé; Egyiptomnak, Kúsnak avagy épp Sebának, amely helyiségnevek az atlantiszi örökséggel bíró Egyiptomot, Lemúriát és Mú szigetét (is) hivatottak jelölni. Ezeket adta ugyanis Isten „váltságul” a már felfelé vezető ágban lévő Júdáért és Izráelért, mutatva: míg azok a Tegnap részei voltak, ez utóbbiak már a Holnap részei kell legyenek, amiként azok is. Amint fentebb mondottam, Jákób mint bibliai személy maga is egy magasabb fejlettségi szintet testesít meg mint Ézsau… viszont Jákób esetében is ugyanez a fejlődési fokozat-megkülönböztetés adja a Jákób és az Izráel neveket. S ennyi előzetes után nézzük a kiemelni kívánt részeket, valamint azt is: mit üzennek azok néktek, tehát a ti korotok emberének, már azon versekben, amelyek kibontása egyáltalán lehetséges és engedélyezett, mert amiként majd látni fogjátok, sok olyan vers lesz még a kiemeltek közt is, amelyeket még csak nem is érintek. Elsőként egy hosszabb idézetet veszünk, s bontunk ki, éspedig a 43-as és a 44-es szakaszok teljességét, már menet közben megbontva és magyarázva is azt, amit magyaráznunk lehetséges. * „És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.” — Nem véletlen emeltük ki a fentebbi mondatrészt sem, drága gyermekeim! Nem véletlen, hisz hát ki mondhatja el, s mikortól fogva: Megválttatott az Istentől s az Isten által? Ti mondhatjátok el, pontosabban: ti is elmondhatjátok immáron kétezer éve, akik az ÚR KRISZTUS által, az Ő hatalmas szenvedése, Kereszthalála és Feltámadása által megválttattatok a Halál birodalmából, a halál s a bűn rabságából. Ti, és elmondhatta ezt már a kezdetektől, s már a kezdetek előttől is minden, a bűn útjára tért Szellem, hisz a Megváltás mint igaz, Atyai Kegyelmi Ajándék már a legelső előtti pillanaton készen állt, erős Akarat és szándék volt Istennek, tehát a TEREMTŐ EGYSÉGNEK terveiben! És mégis: ti vagytok azok, kétezer éve, akiknek a fentebbi vers-részlet szól, mert ti vagytok azok, akik már nem csak reménykedhettek a Megváltásban, de tudjátok: az ÚR Megváltótokká lett azon a kétezer évvel korábbi napon. E vers ekként tehát néktek íródott le, s már annál sokkalta korábban, semhogy Isten terve a ti valótlan Valóságban lévő Világotok tényleges történésévé lett volna. *
92
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet „Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.” Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:” — E rész az, amelyre fentebbi bevezetőmben már utaltam. Egyiptom, Kús, és Seba még a lefelé vezető ágat jelképezi: Jákób, majd már új, Istentől kapott nevén Izráel a felfelé vezető ágat. „… embereket adok helyetted, és népeket a te életedért”: azaz korokat és civilizációkat, amelyek a már felfelé vezető ágba lépett ember-szellemek tényleges fejlődését megköthették és befolyásolhatták volna. Még ma is: hányan, de hányan vannak, akár még teköztetek is, akik az egykor volt, egyiptomi szellemiséget és annak eredményeit kívánnák megszerezni és/vagy újjáéleszteni abban a hiszemben: amit az egyiptomiak elértek Szellemi erőik, s e szellemi erők által bevonzott Kozmikus energiák révén, azt kell elérniük nékik is, s úgy általában véve: a ma emberiségének, holott ez nem egészen ekként van, hisz amiként már mondottam a korábbiakban is, a lefelé vezető ágban még fokozatosan csökkent az emberszellemek még meglévő Szellemi energiája, ami azt jelenti, hogy a szükséges cselekvéseket mind kevésbé voltak képesek csupán Szellemi erőik révén elvégezni. E korszak vége a teljes hanyatlás korszaka volt: viszont amire az egyiptomiak e korszak végére értek, már értek el bizonyos eredményeket a felfelé vezető ágban haladó ember-szellemek. Ők nem a Szellemi: a fizikai értelemben vett bölcsesség-elemeket kellett elsőként felismerjék, kibontsák és azokat kellett használják, vagyis már nem szellemi erőikkel végezték a maguk műveleteit, de a Szellemi Követ irányította elme, azaz Tudat révén kifejlesztett, mind fejlettebbé váló fizikai eszközökkel. Mostanra éppen hogy ez a korszak van lecsengőben: amit mint technikai – és fizikai értelemben vett tudományos ismeretet kibonthattatok, már kibontottátok, s azokat használni is tudjátok, így már a nem fizikai Bölcsességek megkeresése, kibontása és használata lett a cél. Ennek tényleges elérésére azonban már csak egy olyan energia-tartományban lehet módotok, amely nem tartozik az ellentét ható és vonó-körzetébe, vagyis a negyedik Fénykörbe lépve, akkor viszont mindinkább elvethetitek a fizikai eszközöket, mert azok használata szükségtelenné válik: ismét a Szellemi Erőkkel fogtok tudni élni és hatni, s nem akként, amiként az egyiptomiak egykoron, nem mind kevésbé, de mind nagyobb mértékben, míg végül már csak a Szellemi erőket fogjátok használni, már magatok is félszellemi, s későbben szellemi energia-elemekből álló testeket mondhatva a magatokénak egy-egy Út során. * Hogy mennyire a ti korotoknak üzent Ésaiás, és még a ti korotok után megszülető nemzedékeknek (értvén ez alatt már a Harmadik emberiség tagjait is), a most következő versekből is kitűnik: „Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybegyűjtelek. Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányaimat a földnek végéről, Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem! Hozd ki a vak népet, amelynek szemei vannak, és a süketeket, akiknek füleik vannak!” Hogy is írja Ézsaiás: „Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem!” Mely ember-szellem az, aki ne Isten Nevéről neveztetnék akként: Istennek Teremtménye? Mely ember-szellem az, aki ne Isten még nagyobb dicsőségének szimbóluma volna? Hisz minden és mindenki, még az utolsó egy: még maga Satana is Istennek teremtménye…! Vagyis amikor azt mondja a következő mondatban: „hozd ki a vak népet, amelynek szemei vannak…”: minden egyes bukott ember-szellemre utal kivétel nélkül, mert mind Teremtménye Istennek. Az ezt követő versek már egész nyíltsággal is kimondják és igazolják ezt: „Minden népek gyűljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülük ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elő tanúikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz. 93
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?” — Itt is a külön kiemeltetett rész az, ami a versek mindösszességének lényegét elmondja. Nem csak arra mutat rá e rész, hogy Isten mindeneket hív, és mindenek Visszatérnek, de megmutatja azt is: KI által lesznek meg mindezek. Az idegen istenek, tehát a bálványok ellen szólott akkor Ésaiás: és ma is ezek ellen szól, immáron hozzátok e részlet. És még csak nem is az egyes felekezetek ellen, hisz kell, hogy megannyi népcsoport a maga kultúrája, a maga ősi monda-világa és a maga agyi – genetikai szerkezete szerinti magyarázatban ismerhesse meg az EGYETLEN ISTENT: de már e felekezetek, az ilyen – olyan, csakis emberek által alapított „egyházak” és „izmusok” egymás elleni gyűlölködése, s az egyes, napjaitokban alapított gyülekezetek vezetőinek hamis ígéretei és áltanításai ellen szól már akkor Ésaiás, pontosabban Ésaiáson keresztül Isten. „előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!” –írja, s ez azt jelenti: olyan „isten”, aki Előttem megállhatna, aki Vélem vetekedhetne, akit el tudnék fogadni: nem volt, és nem is lesz, mert: Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Ennél nyíltabban el sem lehetne mondani ez Igazságot… **** A következő verset önmagában is megbontom, mert két közlés az magában is: „Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje.” — Ki az, Akit Úrnak, Megváltónak és Izráel Szentjének nevezünk? Természetesen az Úr Krisztus: ekként viszont a közlés második felének értelmezése is mássá lesz, mint amire magatok gondolnátok. Nem véletlen, hogy egyszerre említi a Bábeli történést és Noét (hisz a „vidámságuk hajóiba” kifejezés reá utal): „Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba.” — Mit is kell tehát értsetek a „Bábel” szó alatt? Természetesen azt a tudati – lelki és Szellemi zűrzavart, amely évezredek óta jellemzi az emberszellemek sokát. A Megváltó, Izráel szentje ebből kíván kimenekíteni benneteket, elküldve értetek azt a bizonyos Idő-bárkát, a Noé bárkáját, amellyel a zűrzavarból az Életbe, de már a tiszta, a teljes örömökkel való Életbe menekít át benneteket. S mi lehet más a bárka, ha nem az Örömhír, a Megváltás Örömhíre? Csak aki abban képes „utazni”, jut el a Tiszta Boldogság honába: márpedig aki ÉLI, s már a szó legtisztább értelmében azt, amit a Megváltás jelent, aki éli a Krisztusi Szeretetet, magát az Örömhírt tükrözi vissza, jelezve: ÉLI azt a Parancsot, amelyet az ÚR Krisztus, a már Feltámadott FIÚ ISTEN hagyott reánk és mindenekre. *** „Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, aki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt, Aki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának! Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struccok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyó-vizeket, hogy választott népemnek inni adjak.” 94
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet — E versek már egyértelműen elmondják: a dimenzióváltás nem egyik percről a másikra lesz: de régtől fogva zajlik, mint folyamat, amelynek végén Isten tervei szerint fog elválaszttatni az emberszellemek soka, s akik már képessé lettek a magasabb szintre emelkedni, azok felemeltetnek. Ekként az idézet utolsó mondatának értelme is megváltozik kissé, más rejtezik annak mélyén és hátterében, mint amit a szavak puszta olvasása sugall: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” — A nép, amelyet magamnak alkoték: tehát mindazok, akik Isten Akarata szerint élnek, s akiket emberi és Szellemi milyenségük végett és révén sorolunk egyazon néphez, ama Néphez, amely az Isten Gyermekei nevet fogja viselhetni, amiként viselik azt a Mennyei szinteken maradott Testvérek is. S itt is el kell oszlassak egy tévedést, pontosabban: meg kell előzzem annak felbukkanását, hisz nem egyről szólok akkor, amikor A FIÚ ISTENT említem, akit ti a magatok fogalom-rendszere szerint neveztek Isten Egyszülött Fiának, s akkor, amikor azt mondom: mindahány Teremtmény is az Isten gyermeke. Ha hasonló hangzású is e kettő, nem ugyanaz, mert más az értéke ennek is és annak is. * – Itt ugrik egyet a kép és a szöveg: az itt következő versekben Isten már vádolja, vagy inkább csak korholja Jákóbot és Izráelt. Mindkét kor embere kész volt elfordulni Istentől, s kész volt elvetni Isten oltalmazó szeretetét, hogy az elé álló gondokkal és akadályokkal a maga együgyű és kicsinyes emberi módján, vagy akár a maga korábbi bálványaira támaszkodva igyekezzék megküzdeni. A gyermeki alázatot és reáhagyatkozást, a tiszta hitet, pontosabban annak hiányát említi fel Isten, mégpedig mindkét korszak embereit feddve. S ez sem véletlen, ennek is meg van a magyarázata a ti jeleneteket, s a (földi értelemben vett) közeli múltatokat illetőleg is: „És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál énbennem Izráel! Nem adtad nékem égőáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsőítettél engem;” — Ez bizony, tagadhatatlanul ekként volt, és tagadhatatlanul a ti közeli múltatokat is idézi: az ember, ha gondok gyötrik, kész elvetni magától Istent, hogy egymaga próbáljon meg felülkerekedni (akár a Törvény ellenében való módon is!) megannyi gondján: s aztán, már a végső stádium, a teljes kilátástalanság az, ami ismét „eszébe juttatja” Istent – vagy végképp elfordítja Tőle az ő szívét! Ez érvényes volt a távoli Múlt emberére csakúgy, mint a ti korotok emberére, s ezt úgy az egymást követő két világégésre, mint az Isten nélkül élt évtizedekre kell értsétek, de még akár a ti jelenbéli „új-kapitalista” rendszeretekre is, amikor ugyan már említitek Istennek Szent nevét, de nem élitek mégsem az Úr Krisztus Tanításait. Mindezek ellenére Isten türelemmel volt irántatok: mindenek iránt, s nem követelt tőletek többet és nagyobbat, mint amit önként adni is akartatok (vagy tudtatok) Néki: „nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak.” * „Nem vettél pénzen nékem jó illatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bűneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.” — S ez is vonatkozik a ma emberére csak úgy, mint a tegnapok, s egy időn át még a holnapok emberére is… És Isten Szeretete mégsem apadt el irántatok: kicsiny ember-szellemek iránt, és hosszútűrése nem lankadt: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” S nemcsak hogy nem emlékezik meg a ti szeretetlenségtekről és hűtlenségeitekről, de még Ő maga ad rá lehetőséget és alkalmat hogy megkísérelhessétek bebizonyítani újra és újra a magatok kicsinyded „igazát”: „Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál! * 95
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Az alábbi, a befejező rész egyike azoknak amelyről fentebb szóltam, s amelynek kibontása nem lehetséges, mert nem célszerű: „Az első atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tőlem! Ezért én is megfertőztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!” ***** A következő már a 44.- rész, annak verseit úgyszólván egybe lehetne vonni: oly egyértelmű, hogy az „Izráel fiainak” adott Ígéreteket, és a bálványok imádásának bírálatát olvashatjuk azokban: s itt is, amikor az Izráel fiait írom, az Úr Szeretet-törvényében élőkre gondolok, s amikor a bálványokat említem, nem csak a ti templomaitokban (vagy otthonaitokban) található szobrokra és képekre gondolok: de mindazon „bálványokra”, amelyeket szinte „Isten-rangra” emeltetek és amelyekhez akként kötitek meg elméiteket és szíveiteket, amiként csak Istenhez köthetnétek ezt is és azt is. * „És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, akit én elválasztottam. Így szól az Úr, teremtőd és alkotód, anyád méhétől fogva aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, akit elválasztottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.” — E fentebbi versekben is megfigyelhető már akkor az ÚR és a Szentlélek megjövendölése: de még valami más is! Vagy vajon mire gondol akkor Ésaiás amikor azt mondja: „anyád méhétől fogva aki megsegít” – ha nem arra, hogy már a méhen belül lévő Szellemi Követet is megtámogatja Isten? Ekként viszont cáfolja (már akkor!!) mindazok véleményét, akik szerint a „lélek” csak a már megszületett gyermekbe költözik bele, hisz akkor miként segíthetné meg azt Isten már az anyaméhben? Ez viszont egyben jelzi azt is, hogy a magzat megölése a fogamzás pillanatától bűn, éspedig Lélek elleni bűn, hisz aki magzatot gyilkol illetve gyilkoltat, Isten és egy emberszellem közé állt, az ellen követve el bűnt, akit Isten maga megtámogat a fogamzás pillanatától, s mindenkor. S ez nem csak a ti korotok emberére érvényes ekként: minden kor minden, már megfogant gyermekére is érvényes volt, és lesz is, hisz amiként ma, akként tegnap és holnap is a fogamzás első pillanatától Úton járónak minősül a magzat, amely Szellemi Követtel, azaz Szellemi Én-résszel bír, amely Szellemi Én-rész nélkül még csak nem is lehetne, és sohasem is lehetett fogamzás. * Lépjünk tovább, már a következő vershez: „És nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál. Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.” — E két vers közül a másodikban már nem is annyira az igaz hitben élőkre akar utalni Ésaiás: vagyis nem csak reájuk. Azt mondja el, és azt mutatja meg: még akik csak hízelegve említik is Izráel nevét, még azok is részesednek Isten megannyi kegyelmi Ajándékában, hisz azok is „nevekednek mint fű között, és mint fűzfák vizek folyásinál”: vagyis biztonságban és bőségben, a növekedés minden lehetőségét megkapva. S itt sem teljességgel a fizikai értelemben vett bőséget, nem a földi szintű jólétet kell hogy értsétek, hisz nem az a lényeges és nem az a fontos a Szellemi Követ számára, sőt: gyakoribb, hogy a fizikai értelemben vett jólét a Szellem ínségességéhez és nyomorúságához vezet, mert bár megkapja az Úton járó ami a testnek szükséges, de nem kapja meg azt, ami a Szellem számára volna fontos és elengedhetetlenül szükséges. Ezt követően visszatér Ésaiás a fentebbi versekhez, azokhoz, amelyekben Isten kinyilatkoztatja Önmagát a bukott Teremtmények előtt: „Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. 96
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt. Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” – Nincs: Istenen kívül nincs biztos alap, amire támaszkodhatna, és amelyre építhetne a Szellem… Ezt mondja el Ésaiáson keresztül Isten, s hogy nem ok nélkül, arra már a következő, s a bálványimádásban elmerültek megfeddésére íratott versek utalnak. Mert bizony: nagyon is nyíltan mutatja meg Ésaiás az emberi viselkedés és gondolkodás ezer és egy oktalanságát akkor, amikor azt sorolja el: mi mindenre használja az ember az egyszerű erdei fákat is, mielőtt végül szinte csak azok maradékából szobrokat: „isten-szobrokat” farag magának, és akként borul le azok előtt, mint ki már elfeledte: ama fának másik ága, vagy akár a törzse csak mint hamu maradt meg az ő kemencéjében amelynél korábban melegedett és húst vagy épp kenyeret sütött. Mily méltatlan ledegradálása ez Istennek, Aki Mindenek felett való és Mindenható: „A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak, és tanúik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek. Ki alkotott istent, és bálványt ki öntött, amely semmit sem használ! Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyűljenek össze mind és álljanak elő; féljenek, szégyenüljenek meg együtt! A kovács fejszét készít, és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt pöröllyel, és munkálja azt erős karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad. Az ács mérőzsinórt von, és lefesti azt íróvesszővel, és meggyalulja azt, a cirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék. Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdő fáiban, fenyőt plántál, amelyet az eső fölnevel. Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belőlük és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sőt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és előtte leborul; Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tűznél valék! Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem! Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél. És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa-gally előtt? Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobb kezemben? Oh emlékezzél meg Jákób ezekről és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el. — Mily nyíltan és milyen egyszerűen, milyen érthetően mutatja meg Ésaiás azok tévelygését akik azt vélik: a maguk alkotta szobrok és képek előtt kell imádkozniuk, s az ember-kéztől való tárgyak előtt elmondott imáikért hallgattatnak meg, holott ez nem így van, és nem is lehetne ekként! S mégis ekként hiszik és érzik, mint ha nem tudnák, mintha nem is hallottak volna arról a három versről, amelyeket pedig ismét csak Ésaiás próféciáiban olvashattok: „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház az, amelyet nékem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye? Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.
97
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Aki bikát öl, embert üt agyon; aki juhval áldozik, az ebet öl; aki ételáldozattal jő, disznóvért hoz elém; aki tömjént gyújt, bálványt imád! Miként ők így választák útaikat, és lelkök útálatosságaikban gyönyörködött:” (Ésa. 66.1-3) És mindezek után Ésaiás visszatér Isten Kegyelmi Ajándékainak ismertetéséhez, megmutatva azt a leghatalmasabb Kegyelmi Ajándékot, amely nélkül egy is vissza nem térhetne teközületek soha örökkön: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet;” S még azt is elmondja Isten: hogyan, miáltal törölte el a bukott Szellemek megannyi bűnét, és ismételten elhívja az ő tévelygő, vak és gyenge gyermekeit, már akként szólva, mintha a Megváltás hatalmas Csodája után, a Mester Útját és Keresztáldozatát követően szólna: „térj én hozzám, mert megváltottalak.” – Mi ez, drága gyermekeim, ha nem egy szinte közvetlenül, egyenesen néktek szóló Elhívás? Bizony: egyenesen Néktek és hozzátok szól Isten az évezredeken át, s ebben is visszaköszön az, amit már mondtam, az tehát, hogy Istennél és Istenben minden egyszerre: a folyamatos MOST állapotában létezik. Nem létezett, és nem lesz: Létezik, van, mint az Örökkönvalóság része, amely nem bomlik múltra és jövőre: csak a JELEN van benne mint örökkön való Lét-állapot. Ugyanezt figyelhetitek meg és olvashatjátok ki a következő részből is, amely szintén mint már befejezett történést mutatja meg a Megváltást, amely pedig a földi ember, és a bukott Szellemek mindösszessége számára akkor még a Holnapok történései közé tartozott: „Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsőíti magát. Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;” — „és alkotód anyád méhétől fogva”: mondja Ésaiás, s ezzel ismét megmutatja: már az anyaméhben lévő legelső sejt is Istentől, mert Istenből való, mert az épp úgy a Teremtő Erőből áll, abból sűrűsödik megannyi szint foka szerinti anyag-elemmé, mert hisz azon kívül nincs semminő Erő, amelyből bármi is Lét szintre emelkedhetne. A Teremtő Ős-erő nélkül nincs: a Teremtettség teljességén nincs, és nem is lehetne ÉLET, annak semmilyen megnyilvánulási formája nem létezhetne, s ez még akkor is így van, ha az egyes Mélység-szinteken az Ős Erő a szintnek megfelelő rezgésfokon leárnyékolódva jelenhet csak meg, hogy abból a szintnek megfelelő Élet formálódhassék ki. * „Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.” — E verset is megbontjuk egy kissé, mert bár e kérdésekről is több ízben szóltam, kell mégis, hogy újra és újra szóljak, hisz azt, hogy a kérdés maga mennyire lényeges és fontos, már az is jelzi, hogy nem csak a ti jelenetekben, nem csak ma, de már ezer évekkel előttetek szólott róla az írás, s Ésaiáson keresztül Isten. „Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja”: mondja Ésaiás, s ezzel azt mondja: aki nem Isten Akarata szerint szól, de áltanításokkal és hamisságokkal a maga érdekét előtérbe tolva akarja vezetni az ő szavára elinduló Testvéreket, annak minden szava, de még minden „csodatétele” is lelepleződik, mert minden szó, ami az Igazsággal szemben áll, meghasonlik önmagával ha a Szeretet Igaz Fénye reáhull. Kiviláglik akkor minden tisztátalan szó tisztátalansága, és minden álságos cselekedet hamis és megtévesztő volta, hogy ne maradjon meg más az Isten színe előtt, s ekként a valóban Isten után vágyakozók előtt, mint az Istennek Igazsága, s mindazok, amelyeket az Ő Egyetlen Igazságából tár elétek Isten. „a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.” – folytatja Ésaiás. Itt, a vers második felében már arra utal: mennyire semmi a fizikai értelemben vett tudományok mindösszessége is Isten véghetetlen Bölcsességéhez mérten, s mennyire semmi még ahhoz képest is, ami Istennek Bölcsességéből későbben, már majd egy magasabb szinten mint Valós Szellemi tudomány adatik elétek. * 98
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet „Aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!” — E versben a Mester előtt élő és szóló Próféták jövendöléseit érti Ésaiás a „szolgája beszéde” alatt, akiknek legfontosabb próféciái éppen hogy a Mester Útját s A Megváltást voltak hivatottak jóelőre megjelenteni. A vers folytatásában viszont, amikor azt mondja: „aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!” – ismét csak nem a ti földi városaitokra akar utalni: de a tiszta Hit felélesztéséről, a Krisztusi Tanok megtisztításáról szól, az összetört, lerombolt Szellemi tanok millió szilánkra robbant tükörének egységesítését értvén ez utóbbi alatt, amelynek romjai közt és romjain nem élhet és nem növekedhet az ember-szellem, de tán még csak nem is igazán vegetálhat, mert ezt is és azt is a romok közé nőtt gaz: az áltanítások, a megtévesztő áligazságok ezernyi bogáncsa és tövise teszi lehetetlenné. * Hasonló, vagy csaknem ugyanaz a következő versek mondandója is, mint a fentebbiekben olvasott verseké: „Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet! Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!” — A templom igazi alapja a Szellem, amely Istentől, és Istenben vagyon: de az minden ember szíve, lelke és Szelleme is: s ezek alapja a gyermeki hit és bizonyosság, amelynek legfőbb építőköve, szegletköve A Szeretet… Hogy miért Czírust nevezi akként: „Pásztorom”, a hivatalos (katolikus) evangéliumi magyarázatban is olvashatjátok, de Jeremiás, s a Krónikák könyve is jövendölt róla: „És Czírus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, az Úr felindítá Czírus perzsa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: Így szól Czírus, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, a mely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az Úr, az ő Istene, és menjen fel.” (2 Krón. 36.22-23) Az imént említett evangéliumi magyarázat ekként jelöli meg (kivonatoltan írva csak le) Czírus személyét és szerepét: „Cirusz az Izrael királyainak és a Messiásnak kijáró „pásztor” címet kapja az Úrtól. A pogány királyok is neki engedelmeskednek. Ciruszt Isten arra rendelte, hogy messiásként Izrael népének szabadítója legyen. ’….’ A felkent, vagyis a messiási cím csak az izraelita királyt illette meg. Itt kivételképpen egy pogány király viseli e nevet. Cirusz ugyanis a babiloni hatalom legyőzésével, mint eszköz, kinyilvánítja az Úr felette álló, legfőbb uralmát. ’…’ ” Ez mindeddig teljességgel ekként van: és Ésaiás mégsem kifejezetten Czírusra gondol, hanem az Úrra! Hisz hát ki más az, Aki véghez viszi Isten minden akaratát? Ki AZ, Aki Isten egyedüli Felkentje, s ekként az Istentől való MESSIÁS? *** S most e versektől is lépjünk tovább egy kissé, már az 54-es rész néhány fontos versét véve szemügyre egy kissé: „Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr. 99
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek. (Ésa. 54.1-3) — E fentebbi versek már egy, a Jeruzsálem lerombolása és újjáépítése utáni képet mutatnak meg: akik visszatérnek, nem Jeruzsálemben születtek, nem annak fiai, de onnan eredtek elődeik, akik többen lettek, azaz gyarapodtak amikorra visszatértek, mint voltak akkor, amikor el kellett meneküljenek a még lakott Jeruzsálemből. Itt tehát magát a várost jeleníti meg Ésaiás akként mint elhagyott asszonyt, aki újjászületve nem szült bár, mégis gyermekeinek soka tér meg hozzá, éspedig sokkal nagyobb számban, mint amennyien azt megelőzően születtek „házánál.” Legalábbis ez e versek egyik jelentése, mert amiként az természetes is, e verseknek is van nagyon is nyíltan elrejtett, „titkos” mondandója. Az első versből annak második része az, ami fontos és lényeges mondandót rejt: „Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál,” — A hitet, az Isten iránti szeretetet és vágyakozást el lehet taposni: és el is taposták ekként, nem is egyszer, s nem kétszer. Ám az, mint az ember-szellemekbe írott Igazság-vágy mindenkor újra és újra feléledt és újjászületett, mert feléledt és mindenkor újjá született A Szeretet, s ha kezdetben sokan voltak, akik e Szeretetben éltek, később, annak újjászületésekor még számosabbakká lettek, mindinkább benépesítve „a Szeretet Házát”, míg végül annyian lettek, hogy szükségessé vált „kiszélesíteni” ama Hajlékot. S nemcsak hogy számosabbak, de erősebbek is lettek, mint voltak azok, akik még védetten élhettek a maguk Hitében, mert a nehézségek megerősítették őket: védettebbé és edzettebbé téve hitüket, Istenbe vetett bizodalmukat és Isten iránti igaz, gyermeki Szeretetüket. Ám más értelemben is kell vennünk e szövegrészt! Az első Szövetséget még csak az Izráel fiaival kötötte meg Isten, sőt: kezdetben az ÚR is csak az Izráelitákhoz szólott: ám Ő már „kiszélesítette az Istennek Házát”: vagyis mindenekre kiterjesztette a Második Szövetséget, amelynek Törvénye alá mind többen és többen rendelik magukat, hogy igazán akként legyen, amiként Isten megmondotta: „mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek.” S e növekedés és gyarapodás korántsem ért még véget! A Szeretet Törvénye, a leghatalmasabb Krisztusi Törvény, amely a Megváltás oka és alapja, mindinkább tért hódít, amiként mind többen és többen válnak képessé „jobb és balkéz felől” a Megváltás Csodáját megérteni, és a Megváltó Krisztust megismerni, elfogadni és imádni. Ekként mind többen és többen lesznek „vágy-kereszténnyé”, ami azt jelenti, hogy mind többen és többen fogadják el a Harmadik Szövetséget, amelyet a Teremtő Egységgel, annak legbenső Lét-lényegével köthet meg minden egyes Teremtmény: azaz a Szentlélekkel, Amely egyesíti magában Az Atyát, A Fiút, és az Áldott Anya-istent: Szentlélek Máriát. A „pogányok” közül „megtérők”, azaz Isten Szent Lelkét: A Szeretetet mint Elsődleges Lét-törvényt elfogadók azok, akik olyan „asszony” szülöttei, akik nem szültek és nem vajúdtak, s akik ivadékai mégis számosabbak az előbbinél, ama „asszony” fiainál, aki szült és vajúdott, s ez is ekként van, hisz hát a pogányok valósággal is számosabban voltak és vannak, mint az Izráel házának fiai és lányai voltak, ha a szó földi értelmezése szerint vesszük ezen adatokat. De ezt is érthetjük akként is: mind többen és többen lesznek a körülmetélkedett szívűek, akik akként válnak „Izráel fiaivá és leányaivá”, hogy nem Izráel népének szülöttei közé tartoznak, s ezek akár más bolygók szülöttei is lehetnek, hiszen ha a ti Világotok: a Föld Világa megismerhette A Szeretet Istenét, megismerhette, és meg is ismerte azt más: mindahány Szellemi Követtel úton járók által lakott bolygók népessége, ezek mindösszessége is, hisz minden Élet oka és alapja A Szeretet, tehát Isten. *
100
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet „Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik. Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek;” (Ésa. 54.4-7) A fontos rész itt is a külön kiemelt vers ama része: „nagy irgalmassággal egybegyűjtlek;” — Az ÚR, aki amiként maga is mondta, elsősorban az Izráel fiaiért érkezett, a Második Szövetség révén együvé gyűjti azokat, akik a Szeretet hívó szavát készek és képesek is követni. „mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel,”: a Szellemi fejlődés, az ébredés korai szakában esett vétkek és bűnök azok, amelyeket „ifjúságtok szégyenének” nevez Ésaiás. De elmondja azt is, amit a Mester is elmondott: aki az eke szarvára tette a kezét, nem néz vissza. Ami a múlt történései közé, az eltelt Életutak történései közé tartozik, annak az általatok járt Út során nincs, pontosabban csak a Szellemi Követ, s nem a test Tudatának szempontjából van szerepe és fontossága. Nem azt kell kutatnotok tehát: mi volt egykor, egy másik Út során, hanem azt: mi a ma elétek álló feladat, hogy azt megoldjátok híven, és erőitek mértékében tökéletesen. Sőt: még maga a Szellemi Követ sem tud konkrétumokat, hisz számára is csak az Út során elvégzendő Feladat a fontos, nem pedig az: a feladatot karmikus okból, megtapasztalás megszerzése céljából, avagy vállalásként kell elvégeztetnie a Tudat irányítása révén a fizikai eszközzel, azaz a testtel (avagy elszenvednie az eszköztől átközvetített érzelmi energia-hullám megtapasztalása révén, ha nem valamely cselekvés, de érzelmi hatás: lelki fájdalom, csalódás, kudarc-élmény vagy épp öröm elfogadása és megélése a feladat maga). „Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad. (Ésa. 54,8-10)
„Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled,…” – mondja Ésaiás, de vajon mire gondolt? Vajon tényleg csak Jeruzsálem pusztulására és annak újjáépítésére? Nem lehetséges, és nem is ekként van, hisz Jeruzsálem, ha elpusztíttattatott is, mégis élt az emberi emlékezetben és Istennek terveiben, mert hisz ha nem ekként van, ha teljességgel elfordul attól Isten, többé nem is építtetik meg. E rész azt sugallja: valakik elől teljességgel elrejtezett Isten, vagyis azok Nélküle kellett volna megmaradjanak, ami teljességgel lehetetlen: ekként viszont csakis az első emberiségre utalhat Ésaiáson keresztül Isten (pontosabban az Isten szavait – gondolatait tolmácsoló Szellem testvér), amelynek vezetői elfordultak Istentől, s akként vélték: Isten fordult el és rejtezett el előlük. E gondolat ismét felbukkant a Noé korában élt túlélőkben is: és ez utóbbira utal Ésaiás, mint Isten végtelen Kegyelmének jelére és bizonyítékára, mindjárt azt is jelezve felétek, és már kifejezetten felétek, hogy amiként Noé korában voltak túlélők, akként lesznek a Nagy Ugrást követően is, ellentétben az első emberiség történelmének végét jelentő eseménnyel, amikor is a Föld színén sem ember, sem állat, sem pedig növény nem élte túl az akkori „özönvizet”: azt az energia-robbanást, amelynek során maga az egymástól eltérő, azaz ellentétes forgásirányú energia száguldott körbe többször is a Föld színén, felbontva és magába szippantva mindent, ami energia-elemekből állott, vagyis ténylegesen is mindent, hisz minden test is végső felbontásban energia, azaz Isteni Ős-erő. ****
101
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet A folytatólagosan következő versekben már Shambhallára utal Ésaiás, de nem csak arra! Azt is elmondja: Isten a Szellem ékköveit adja a körülmetélkedett szívűeknek, Izráel és Jákób (nem fizikai értelemben vett, nem nemzetiségi vonatkozásban megjelölt) gyermekeinek. Vagyis olyan Szellemi Kincsek, olyan Bölcsességek birtokosává lesznek, amely hasonló, s még magasabb szintre is emeli őket, mint voltak az egykori egyiptomiak, s még annál is magasabb szintre, mint amelyen Atlantisz népének tagjai állottak. „Óh te szegény, szélvésztől hányt, vígasztalás nélkül való! Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafírokra alapítalak. Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből; És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. És ha összegyűlvén összegyűlnek, ez nem én tőlem lesz! Aki ellened összegyűl, elesik általad.” (Ésa. 54. 11-15) — Igazság által leszel erős… – mondja: s az egyetlen Igazság a Szeretet Igazsága. Aki a Szeretet ellen lép, végül a Szeretet által „esik el”, mert annál erősebb „fegyver” nincs, mert az Isten egyedülvaló „fegyvere”. Erre utal a Mester is, amikor azt mondja: szeressétek ellenségeiteket, hiszen a Szeretet falán megtörik minden harag, minden gyűlölet. Aki nem válaszol a gyűlöletre gyűlölettel, de még inkább hogy Szeretettel felel arra, azt támadni sem lehet, mert hisz milyenségével bizonyítja: mennyire értelmetlen ellene szélmalom harcot vívni. E kis részt egy nagyon is jelentős verssel folytatja Ésaiás: „Ímé, én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti és fegyvert készít mestersége szerint: és én teremtém a pusztítót is a vesztésre! (Ésa. 54.16) — A vers ismét két közlést takar: Isten mindenek Megalkotója, még Satana is Isten megtévedt gyermeke, de elmondja azt is: Satana Istentől kap módot arra, hogy a tévelygésben véle egy testvérei, a nyomában elindult bukottak ellen forduljon, és kísértvén kísértse azokat, hogy azok lehetőséget kapjanak nemet mondani kísértéseire, ámító szavaira – vagy éppenséggel követhessék, úgy, amiként azt a bennük már ténylegesen is meglévő Erő adja nékik. És ez is természetes és Törvényszerű is: a kovács is tűzben edzi a vasat hogy az erős fegyverré legyen! Hányszor, de hányszor kérditek meg még ma is: „miért enged ilyesmit az Isten?”: de hiszen hát könnyű is volna állapotszerűen jónak lenni, ha nem állna elétek a kísértés, viszont ha ez ekként lenne, ha nem lennétek megpróbálva, ha nem engedné Isten, hogy Satana és az ő csatlósai megkísértve benneteket választás elé állítsanak: úgy az egyént, mint a csoportokat. Akkor viszont nem is edződhetne és nem is tisztulhatna a Szellem, azon túl, hogy bizony: sokakban bukkanna fel Visszatérésük után a gondolat: ha én ezt vagy azt kipróbálhattam volna, bizonnyal győzedelmeskedem, és Istennél is hatalmasabbá válok, amiként azt Satana tervezte és sugallta is…! Ezért engedtetik meg tehát Satanának, hogy olykor megpróbáljon elámítani benneteket, vagy tényleges ámítással, vagy szenvedésekkel igyekezve a maga irányára fordítani a még gyenge ember-szellemet, hogy ki-ki megmérhesse önnön erejét, s hogy ki-ki alkalmat kapjon a mélység követési vágyának végleges, és már tudatos elvetésére. És bizony igaza van munkatársamnak amikor arra gondol: ekként (ha akarja, ha nem), végül még maga Satana is Isten „szolgálatát” végzi, ha benne magában a maga céljai és cselekvései ezzel ellentétes szándékkal bukkannak is fel. Nem véletlen került Ésaiás közlései közé az a vers, amely mintha épp erre akarna utalni, s amelyet az alábbi kiemelésben, az 55.8 - ban olvashattok! Valóban mások Istennek Útjai és mások az Ő eszközei, és mindent a maga céljai érdekében tud használni, márpedig Isten célja a ti Visszatéréstek elősegítése, hogy igazsággal is akként legyen, amiként volt az egykoron, és „egy akol legyen, és egy pásztor”… ***
102
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet És ismét lépjünk tovább egy kicsit, már a következő rész felé, hogy abból is kiemelhessek és megmagyarázhassak néhány verset. „Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.” (Ésa. 55.5) — Mindjárt ennél az első versnél megállunk egy kicsit. Ha megfigyelitek, e versben mintha megfordulna a kép: mintha nem a Közlő szólna Ézsaiáshoz, hanem megfordítva, Ézsaiás szólana Istenhez: „nem ismert népet hívsz elő”… Ez ekként is van, s volt is: a pogányokat is előhívta Isten, akik az Úrért: Izráel szentjéért fordultak Isten felé, hogy bálványaikat elvetve már Őt keressék, s Krisztust követve Hozzá siessenek. S most ne a kényszerrel és ne a gyilkos fegyverekkel az egyes keresztes háborúk során kényszerített népeket, de a valós meggyőződésből a Kereszt oltalmát választó Testvérekre gondoljatok, hisz hát nem csak az erőszak eszközeit használó harcosok: jámbor szerzetesek és misszionáriusok is eljutottak messze földekre, hogy Szeretetben élt életükkel tanúsítsák és bizonyítsák: amit Krisztusról tanítanak, valósággal is igaz, s hogy az Úrnak Útja az egyedül Célba vezető, Istentől rendelt Út. A következő vers akár a ti korotok emberének is szólhat: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” * A következő versekben Ésaiás mindjárt magyarázza is: miként lesz más Istennek Útja a kicsiny teremtmények Útjánál: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” (Ésa. 55.8-11) — Isten szava – A Törvény Szava, s amit Isten rendel, ha csak késve is a ti Világaitokban, de Valósággá lesz, nem marad célja vesztett mint az emberek gyenge, és olykor bizony állhatatlan és üres szavai – ígéretei. Isten malmai lassan őrölnek – szoktátok mondani, s ez is ekként van: ti magatok nem lehettek tudói Isten terveinek, és nem tudjátok: mikor, miként és ki által kívánja betölteni a maga Akaratát: és mégis valósággá lesz Isten minden terve, mert megtalálja céljaihoz az eszközt is, mindig akkor, amikor Ő maga elérkezettnek látja a Pillanatot, hogy egy-egy tervét megvalósulni engedje fölöttetek. Isten hosszútűrő, mindig új, és még újabb haladékot kaptok, ám az Idő lassan betöltté lesz, s akkor Isten Akarata szerint választtatik el egymástól az ocsú s a búza… ******* A Testvéri – emberi Egyenlőségről ad elétek nagyon is érthető Tanítást az alábbi kiemelés. A ti jelennek megélt korotokban is, amiként az már hosszú évszázadok óta megfigyelhető, erősen munkálkodik akként az ellentét, hogy nem az egyes embereket, de az egymástól eltérő népcsoportokat igyekszik szembe állítani egymással. Igaz: ez mára tán még szembe ötlőbb lett, legalábbis ami az egyének közti ellenségeskedést illeti, mintha a másik ember „mássága” azaz milyensége sokkal kevésbé volna elviselhető. Pedig hogy Isten szemében mind Egyenlőek vagytok, már itt: Ésaiás próféciáiban is nyilvánvalóvá teszi számotokra (is) Isten. Nincs sötét vagy fehér bőrű, nincs gazdag vagy szegény, nincs bölcs vagy oktalan: egyek vagytok, Úton járó, s Haza: A TEREMTŐ EGYSÉG SZÍVE felé tartó 103
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Szellemek, akik egykor elfordultatok Istentől. Ki-ki ott kell elvégezze a reá váró Feladatot, és ott kell járja a számára rendelt Utat, ahová Istennek Krisztusa állította, éspedig akként kell azt járnia, hogy ne csak a maga egyéni földi, és Szellemi értelemben vett haladását: mindenek haladását segítse a számára rendelt módon. A szegény azért van a gazdag mellé rendelve, hogy a gazdag bebizonyíthassa: képes Isten Akarata és rendelése szerint élni a rendelkezésébe adott földi javakkal, amelyeket nem egyéni érdemei szerint: feladata és vállalása szerint bízott reá Isten. A bölcs az oktalan okításáért: nem bölcsessége fitogtatásáért rendeltetik a maga helyére, a jámbor pedig azért kell olykor akár a legmélyebb közegbe lépjen, hogy jámborságával mutasson példát azoknak, akik még csak nem is keresik Istent. De mindezt nagyon is szemléletesen tárja elétek Ésaiás: „És ne mondja ezt az idegen, aki az Úrhoz adá magát: Bizony elszakaszt az Úr engem az Ő népétől! ne mondja a herélt sem: Ímé, én megszáradt fa vagyok! Mert így szól az Úr a herélteknek: Akik megőrzik szombatimat és szeretik azt, amiben gyönyörködöm, és ragaszkodnak az én szövetségemhez: Adok nékik házamban és falaimon belül helyet, és oly nevet, amely jobb, mint a fiakban és lányokban élő név; örök nevet adok nékik, amely soha el nem vész; És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét, hogy Ő néki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik minden népek számára! Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izráel elszéledt fiait: Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez! (Ésa. 56. 3-8) — Az utolsó versben, ha megfigyeltétek, ismét a Második Szövetségről szól, éspedig már teljes határozottsággal Ésaiáson által Isten: és ehhez sem kell úgy vélem külön magyarázatot fűznöm… ******* Fentebb a bálványokról és az Istennek házáról szóltunk: a most következő részben a böjt mibenlétét mutatja meg az Ószövetség: „Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?” (Ésa. 58.6) — Isten szabadnak és egyenlőnek teremtette minden gyermekét: s ez a Szellemi Egyenlőség kellene hogy visszatükröződjék a Föld teljességén is. Annál is inkább, mert (s már ezt is számtalan esetben elmondtam!) a Föld képes megannyi gyermekét el, és jóltartani, hisz a meglévő termő-területek mindőtök számára elegendő élelmet adnak… - vagyis adnának, ha az igazságos elosztás elvén működnének a ti társadalmaitok. S hogy ez nem ekként van, nem Istenen, nem az Ő Akaratán múlik: csupán rajtatok, embereken. Tivégettetek van egyenetlenség ott, ahol Isten Egyenlőséget teremtett, és végettetek: a ti vakságotok és örök elégedetlenségtek végett van nyomorúság ott, ahol Isten épp úgy bőséget adott, mint adta azt tenéktek. S itt egy pillanat erejéig meg kell hogy álljak: szinte érzem, mint szisszennek fel közületek is sokan, mondván: nem rajtunk múlik, nem mi kormányozzuk az Országot, a Földet: de bizony, hogy rajtatok, kicsinyeken is múlik! Először is pontosan e gondolat ereje az, ami által befolyásoljátok és irányítjátok mások: köztük az egyes Országokat kormányzó Testvéreitek gondolatait, másodszor ha ti példával járnátok elől, volna, aki kövesse példátokat. Tudom azt is: mi ez ellen az ellenvetéstek! Azt mondjátok: ha a megszokott társadalmi rend ellenében törekszem élni, holnap én is a nincstelenek számát gyarapítom anélkül, hogy a Társadalom vagy annak vezetői bármit is változnának… - és ez is ekként van, viszont ha Krisztus is mérlegelgetni kezdett volna az Áldozat felvállalása előtt – vagy helyett, a Megváltás Ég-magas Kegyelmi Ajándéka egyőtöknek sem adatott volna meg…
104
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Elégséges volna tehát csak Őt követni, csak Róla példát venni, s akként Áldozatot hozni, amiként Ő maga tette azt egykor, s amiként Ő maga tenné azt ma is. S még ennek mikéntjére is rámutat Ésaiás mindjárt a következő versben, megmutatva: mi az igazi Áldozat: „Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” (Ésa. 58.7) S hogy mit nyer az, aki ekként lesz igaz követője az Úrnak? Erre is választ ad Ésaiás az alábbi versekben: „Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! (Ésa. 58.8.-14) — És mindezen versek is olyannyira magukért beszélnek, hogy ezekhez sem szükségeltetik külön magyarázatot fűznünk: akinek füle van hallásra, hallani fogja: mit üzen néki (is) Istenünk… ******* S most vegyünk egy újabb részt, azt, amely a már nem is olyan nagyon távoli történést: a Nagy Ugrás pillanatait, annak eseményeit vetíti elétek: „Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást! Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megösmerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött. Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek. Akik magokat megszentelik és mossák a bálvány kertekért, egy pap megett, a középen; akik disznóhúst esznek és férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr. És én cselekedeteiteket és gondolataitokat megbüntetem! Eljő az idő, hogy minden népeket és nyelveket egybegyűjtsek, hogy eljövén, meglássák az én dicsőségemet. És teszek köztök jelt, és küldök közülük megszabadultakat a népekhez, Tarsisba, Pulba és Ludba, az íjászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe, amelyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsőségemet, és hirdetik dicsőségemet a népek között. És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken szentségemnek hegyére Jeruzsálembe, így szól az Úr, a mint hozzák Izráelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába. És ezek közül is választok a papok közé, a Léviták közé, így szól az Úr. Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek;” (Ésa. 66. 13-22) ******* 105
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet Itt egy kissé szakítsuk meg Ésaiás próféciáinak magyarázatát. E kötet végén ismét egy-két igen fontos kérdésre kívánok még kitérni, éspedig elsőként az orvostudomány és a gyógyítás, illetve az öngyógyítás közti kapcsolat kérdésére. Akként tapasztalom: sokak értettek – értenek félre bizonyos Tanításokat csak azért, mert a Gondolat Teremtő Erejének megmutatásával megbízott, mediális képességgel érkezett Testvér maga is félremagyarázta, vagy inkább a maga egyéni kútfeje szerint igyekezett magyarázni és tovább adni a felé küldött Üzeneteket. Magatok is tudói vagytok annak, hogy ma már igen sok helyen az orvosok készek elfogadni a másképp gyógyító testvérek segítségét. Ez ekként is van rendjén: kell viszont, hogy a gyógyítók is elfogadják: olykor igenis szükséges, hogy szakképzett és specializálódott orvosok kezeljék a betegeket! A ti szinteteken ugyanis a fizikai testek még erősen negatív energiákból álló elemekből tevődnek össze, s ha azokat még annál is negatívabb energiák támadják meg, állapotuk erősen leromlik, sokkalta erősebben, mint amilyen mennyiségben, és sokkalta gyorsabban is, mint amilyen gyorsasággal ti a gyógyításra szánt magasabb rezgésszintű energiák levonására már képesek vagytok. És még akkor csak az energiák levonásáról szóltam, s nem arról: maga a negatív energiákból álló test, éppen azért, mert az adott szintnek megfelelő energia-elemekből áll, s azoknál alig is valamivel magasabb rendű (s még csak nem is Mennyei, csupán Kozmikus) energiák befogadását tanulta meg, egyszerűen nem, vagy csak igen lassan, és egyszerre csak kis mennyiségben képes a magas rezgésszintű energiákat befogadni. Így természetesen a betegség gyógyításához szükséges energia-mennyiség lényegesen lassabban áramlik a test sejtjeibe, s a meghibásodott, azaz alsóbb rezgéstartományba került sejtekbe, mint amilyen gyorsasággal a szintén a sejtekbe került negatív energia kifejtheti azokban a maga ártó – roncsoló hatását. Mondhatnám akként is, hogy mire a beteg meggyógyulhatna a tisztább energiák hatására, rég belehalt a negatív energiák támadásába. Ahogy az imént mondtam, akként is van, és ti még valóban nem vagytok képesek a Gondolat erejével azon a fokon élni és hatni, amely a meghibásodott szerveknek azonnali és maradandó gyógyulást adhatna. Ez már a negyedik Fénykör tudás-elemei közé tartozik, legalábbis emelt szinten, ti viszont még épp csak ismerkedtek a Gondolatnak mint Valóságteremtő Erőnek használatával, sőt: még magát a tényt sem igazán vagytok képesek elfogadni és megérteni: a Gondolat, mint Szellemi Erő, igenis Valóságteremtő Erő, s amit annak használatával megalkottok, az létező valósággá lesz. Ma még nem a ti erősen besűrűsödött energiaelemekből álló használati eszközeiteket fogalmazhatjátok meg gondolati – akarati úton, de az egyes történések bizony: nem egyszer igazolják vissza a Gondolat erejét és hatalmát. Ám ami az egyes kiáramoltatott gondolati hullámok nyomán mint Valóság-elem elétek áll, nem olyan gyorsasággal áll elétek, amilyen gyors segítségre egy beteg szervezetnek vagy belső szervnek az egyes akut esetekben szüksége van! S épp azért, mert ez így van, engedtetett meg a Kegyelem Istene által, hogy a fizikai elemekből álló testek mind több és több betegségét legyetek képesek ismét csak fizikai elemekből álló szerekkel, vagy akár ismét csak fizikai elemekből készített eszközökkel azonnal orvosolni. Á. testvérünknek nincs igaza akkor, amikor azt mondja: orvos, és gyógyszerek nélkül is meggyógyult volna, amiként nem lett volna igaza L.-nek sem, ha az azonnali műtét helyett a lényegesen lassabban ható Szellemi erőkkel történő gyógyítást választja egészsége, s ekként Élete megőrzése céljából. Ha Á. testvérünk nem kapja a gyógyszereket, vagy ha L. nem kerül időben a műtőbe, esetleg már e sorokat sem olvashatták volna: így, ebben a formában, a fizikai síkon legalábbis nem. Viszont a Bölcsesség elvetése végett bekövetkezett, s a tervezettnél korábban bekövetkezett halál is lényegét tekintve a Lélek elleni bűnök közé tartozhat akkor, ha a tudati gőg áll annak hátterében. Ha viszont más valaki vétke a Tudat hibás tanításokkal való elámítása, a bűn is azt fogja elsődlegesen terhelni. Nem véletlenül szoktam mondani: a Bölcsesség épp úgy kötelező és megtanulandó, amiként a tiszta Szeretet, s az akarati Erők használata, hisz a Teremtő Bölcs Szeretetének Akarata, annak megtanulása minden egyes Úton lévő első, és egyetlen feladata úgy elméleti, mint gyakorlati fokon, kinek – kinek a maga szintje mértékében. Azok a Testvéreitek, akik mint kutatók, vegyészek, tudósok az egyes gyógyszerek, vagy az egyes gyógyászati eszközök kikísérletezésének és elkészítésének feladatával érkezhettek a Föld színére, szintén mint Isten Kegyelmi Ajándékát adják elétek a gyógy-készítményt vagy a használatra való eszközt: Istenünk ugyanis figyelembe veszi, mennyire támadható és sebezhető a negatív energiákkal támadó ellentét részéről a fizikai test, figyelembe veszi a fizikai testeknek a korral 106
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet együtt járó, vagy az adott szinten gyakorivá lett betegségeit, ugyanakkor figyelembe veszi azt is, hogy amiként az imént mondtam, ti még nem tudjátok a beteggé lett testet olyan gyorsan gyógyítani a magasabb rendű Erők használata révén, mint amilyen gyorsan azok akár az életképtelenség szintjéig is leromlanak. Tudom: vannak olyan gyógy-készítmények, amelyek több ártó anyagot tartalmaznak, mint igazán gyógyító elemet, de tudom azt is: akik már azt kell kapják, többnyire az utolsó esélyt kapják azzal, a legvégsőt, amit még ember megadhat. Tudom azt is: vannak már ma is olyan, szinte hihetetlennek tűnő gyógyulások, amelyek méltán ébresztik fel bennetek a vágyat: elvetni minden vegyi készítményt, minden antibiotikumot és kemikáliát, s nemet mondani a műtétre: ám ezek a gyógyulások még valóban csak példaértékűek, s még ezek közt is csak kevés az, ami az igazán súlyos betegségben szenvedők, vagy a sürgős műtét előtt állók esetében következik be. Ha megfigyeltétek, van, hogy hosszú hónapokon keresztül kezelünk egy-egy beteget mire annak állapotában egyáltalán bármiféle javulás áll be, s ez még akkor is el kell gondolkodtasson benneteket, ha mi többnyire az igen súlyos betegségekben szenvedők, vagy az ismert betegségekben, de már a súlyosabb stádiumban lévő betegek gyógyítását végezzük elsődleges jelleggel. Ami egyezik a hagyományos orvoslás, és a természetgyógyászat, vagy a Szellemgyógyászat esetében, az két igen fontos dolog. Az egyik az, hogy az orvos vagy a gyógyító csak Szeretettel gyógyíthat igazán sikerrel bármiféle betegséget, a másik az, hogy ha a beteg maga nem bízik orvosában vagy abban a gyógyítóban aki kezeli, s nem bízik magában a gyógyulásban, semmiképp sem lesz gyógyítható, ha csak nem konkrétan egy sebészi beavatkozással is megoldható fizikai rendellenességről van szó. Igaz: ez esetben én nem is annyira nevezem az adott tünet-együttest betegségnek, valóban csak fizikai zavarnak, amely fizikai – technikai formában nyer megoldást. Viszont még ez esetben is fontos és szükséges a műtő orvos, valamint az ápolást végző személy/személyek, és a beteg közti jó kapcsolat, mert ezek hiányában, ha a test szervi értelemben gyógyulttá lesz is, a betegség nyoma megmarad a Tudatban és a test energiaburkaiban (vagyis az aura rétegekben), s ez a tünetek ismételt felbukkanásához is vezethet. * Kifejezetten ellenemre van hogy magamról (a már ismertté lett életrajzi adatokon túl) bármi „személyeskedő” jellegű, és szorosan a jelenhez, tehát a ma eseményeihez, vagy a személyemet illető, de Vezetőmtől származó információt leírjak. Lehet, amit most le kívánok írni, mégis akként fog tűnni számotokra, mintha előtérbe kívánnám tolni magam: távol álljon tőlem még a szándéka is, amit most el akarok mondani, annak a Vezetőmtől kapott magyarázata a lényeges és fontos, nem pedig az, hogy az álomban milyen szerepet játszottam. Tudom azt is: talán egy álom leírása nem e kötetbe való, de az imént említett magyarázat megérthetése végett mégis kénytelen vagyok azt is leírni, hisz éppen hogy az álombéli történés a magyarázat oka és alapja, amely nélkül maga a magyarázat megindokolatlan maradna, érzésem szerint legalább is. Nézzétek el tehát nékem kedves Testvéreim, ha elsőként a néhány nappal ezelőtti álmomat írom le néktek. * Az álom maga két, egymástól jól különválasztható részre osztható, s mert ez ekként van, s mert a két különálló részhez két, egymástól független magyarázatot, vagy inkább nagyon is fontos Tanítást adott nékem szeretett Vezetőm, itt is különválasztva fogom leírni az álmot, mintha ténylegesen is két álom lett volna, s az egyes részek után mindjárt a Tanítást is elétek tárom, éspedig a Tanításokat megelőző, nagyon is emberi – földi gondolataimmal, hisz épp e gondolatokra, e vívódásra adta a választ Vezetőm… * Álmomban Jeruzsálemben voltam. A templomban álltam egy kisebb méretű téglalap alakú asztal mellett többek társaságában. Az asztal két végén egy-egy, míg a szemben lévő oldalán három, ünnepi öltözékben lévő főpap állt, míg az én oldalamon rajtam kívül egy fedetlen fejű fiatal pap, vagy templomszolga. 107
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet A szertartásnak már vége volt, s mi az Ünnepről, az áldozati állatok leöléséről beszéltünk. Pontosabban én csak szerettem volna közbe szólni, hogy a Léleklények védelméről, annak fontosságától beszéljek, de nem jutottam szóhoz. Miután a főpapok távoztak, a mellettem álló (aki időnként meglökött és odasúgta: hallgass!) megjegyezte: – Jó, hogy nem szólhattál, ezeknek még hiába is mondanál bármit, nem értették volna. A végén még meg is köveznek minket… A kép ezt követően váltott, bár továbbra is a templomban voltam. Az egybesereglett hívek már elszéledtek, alig néhányan maradtunk, de mi is szétszóródtunk a hatalmas építményben. Érzésem szerint a Tanítványok, azaz a tizenkettő volt ott, valahol a hátam mögött és távolabb, a két oldalamon, ami annyiból is bizonyosnak tűnik, hogy ott éreztem a közelemben a Mestert is. Szemben álltam a főbejárattal, a templom belsejében. Egy ideig álltam, magamban imádkoztam, majd az áhítat térdre kényszerített: s akkor már felemelt karokkal, hangosan dicsőítettem Istent. A kép újra váltott: azt hiszem, már a templomon kívül álltunk. A tizenkettőt sehol sem láttam, csak a Mester volt ott, és én. A Mester megpróbált engem is elküldeni maga mellől, de makacsul ellenálltam: – Sohasem hagylak magadra, Uram! Kergess el, és nem megyek, büntess meg, de én Melletted maradok… A Mester makacsságom láttán nem szólt, csak szomorúan mosolygott: aztán már egy szűk börtöncellában láttam viszont magunkat. A cellában egy alacsony, töredezett szalmával beszórt, nyersen megmunkált fából készült fekvő alkalmatosság volt, a fejrésznél mintha egy parányi asztal-féle is lett volna. A Mester az ágyon ült, én a bal keze felőli oldalon a lábai előtt, szintén szalmán. A helyiség maga tulajdonképpen két részből állott, a két különálló cellát egy alacsony kőfal választotta el egymástól. A falra csak úgy odahajítva egy darab hús lógott, nyers hús az áldozatra leölt bárányból, amely, bár nyers volt, mégis a sült hús gondolati képét fogalmazta meg bennem. A húsért nyúltam, hogy kínáljam véle a Mestert, aki fejét megrázva azt mondta: – Épp mi ennénk belőle, akik soha nem eszünk húst? – azzal a húst finoman meglökve áttolta a szomszédos cellába, s így szólt: – Egyél, testvérem, az Isten nevében. A szomszédos cellába nem láttam át, hisz a téglafal köztünk volt, s én a földön ültem a bal könyökömre támaszkodva, épp szemben a Mesterrel, és valamiképp mégis láttam a másik cellában lévő rabot. Magzatpózba görnyedt, nagyon öreg ember volt. A vénség és a nyomorúság gyérré tette haját, hosszú, piszkos hajszálai közül kilátszott a koponyája, arcán ezernyi ránc, szemei zárva, de mint a vakoké. Amikor a Mester áttolta az ő cellájába a húsdarabot, egy kissé mintha megfordult volna, s úgy mondta: – Áldjon meg érte az Isten… – aztán már magában szólalva azt mondta: – Álmodom? Vagy tényleg hallottam ezt a hangot? Figyelmem eztán már teljességgel a Mester felé fordult, mintha a másik cellában lévő aggastyán nem is létezne. A Mester jobb könyökét a kis asztal-félére támasztotta, majd két tenyerébe temette arcát, és keservesen zokogott. Feléje nyúltam, hogy megsimítsam arcát – karját, de inkább csak gondoltam hogy érintem, egészen nem volt merszem megérinteni Őt. Halkan csitítgató szavakat susogtam, miközben a sírás szorongatta a torkomat. Aztán a Mester, már arcát egészen két tenyerébe rejtve azt mondta: *—*Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár… de ne akként legyen, amiként én akarom, hanem amiként te akarod… * A kép itt, e nagyon is ismert, ám soha mindezidáig igazán földi ember által tán meg nem értett mondatoknál váltott: így én is itt szakítom meg az álom leírását, hogy elsőként a magam nagyon is földi és földies gondolatait, majd Vezetőm magyarázatát közbe szőjem, amiként azt ígértem. *
108
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet A gondolat, amiként az természetes is, nem álom közben, de már később: sokkal később, valamikor másnap este bukkant fel elmémben: hisz hát mi is azt mondjuk, és nem is ritkán: legyen meg a Te akaratod… De vajon van-e értelme annak, hogy ezt mondjuk, hisz bármint van is, mindenképp az fog történni velünk és köröttünk amit Isten akar, s nem az, amit mi akarunk. Hiába akarnék én például már tegnap Haza menni, ha egyszer Isten rendelése az, hogy még maradnom kell: van-e értelme akkor annak, ha mi mondjuk el ezt a mondatot? Van-e egyáltalán olyan, hogy szabad akarat, hisz hiába akarunk mi bármit: ha Isten nem azt akarja, úgysem az fog történni, amit mi akarunk, hanem amit Ő akar… Miért kell hát azt mondanunk: „legyen meg a Te akaratod” ha tudjuk: úgyis az lesz meg…? A gondolatot követően, még később, miután egy kissé kifüstölögtem magam a válasz után kutatva elmémben, s egyik választ a másik után vetve el, majd véve elő ismét, hogy újra és újra megforgassam, Vezetőm adta meg kérdésemre a Feleletet: — Való igaz, hogy a választás, a történések irányítása elsődleges jelleggel Istenen múlik, s véletek az történik, amit Isten helyesnek lát. A ti szavatok azt kell jelezze és azt kell jelentse: elfogadjátok Isten Akaratát, belátjátok, hogy mindenkor az a helyes és az a célszerű, amit Ő elétek ád, hisz ti még kicsinyek vagytok ahhoz, hogy egységességében láthatnátok: mit fog eredményezni az, amit ma akartok: úgy a magatok egyéni, későbbi sors-eseményeire való kihatást, mint a Globális, vagy akár a Kozmikus történésekre való kihatást értvén ez alatt. Nincs rálátástok az általatok kívánt történés teljességére: csak a pillanat kívánságát, vagy akár csak magát a kívánságot látjátok, és azt szeretnétek betöltötté váltan látni és élni, mit sem törődve azzal: mi lesz, vagy mi lehet annak későbbi hatása. Isten, Aki a kezdetektől, s már a kezdetek előttől is tudója volt mindennek, igazán tudja: mi mit hoz számotokra, s mit miért enged – vagy épp nem enged valósággá válni. Amellett, hogy ti magatok is csak a már végképp elháríthatatlanná lett Sors-eseményekre vagytok képesek rámondani: Legyen meg az Isten Akarata… Ha valaki már eltávozott közületek, tudjátok: hiába lázadtok, így elmondjátok a megszokott mondatot. Azt viszont még meg kell tanulnotok, hogy még kívánságaitokat is alárendeljétek Istennek, elfogadva már előre kezéből mindent, tudva: amit elétek ad, amit enged megtörténni véletek vagy köröttetek, az akként van jól és rendjén, mert csak Ő lehet tudója annak, mi lesz az egyes történések következménye, s milyen eredményt fog hozni akár a ti életetekben, akár másokéban – akár igen sokakéban. De még olyannyira kicsinyek vagytok, hogy erre sem igazán vagytok képesek, legfeljebb elméletben, s csak addig, míg ténylegesen is valami olyasmi nem történik, amit jobb szeretnétek elvetni magatoktól. Mert amint valami veszedelem fenyeget, harcolni és lázadni kezdtek, s már elfelejtitek a fentebbi módon mondani: – Legyen meg a Te akaratod… S épp azért, mert hogy kicsinyek vagytok, nem is akként mondanám: a szabad Akarattal, de úgy: a szabad Útmegválasztással rendelkeztek, s ez azt jelenti: dönthettek és választhattok: Isten szavát, azaz a Mester Tanításait követitek-e, vagy az ellentét szavát, amely oly gyakran azonos a világ szavával, azzal, amit a mindennapi megszokás „emberi” viselkedési módja elétek tár. Milyen nehéz egy hibásan viselkedő tömegben (vagy akár csak egy családban is!) mindenkor az Isten Akaratát betölteni, vagy arra akár csak törekedni is…! Amikor tehát ti imádkoztok, és amúgy is: életetek minden percében azt kellene jelentse a Mester által tanított imádság e sora: igen Atyám, elfogadok mindent ami a Te kezedből és a Te Akaratodból esik vélem, mert tudom: Te Bölcsességeddel és Szereteteddel irányítod életem… S ezzel nem azt akarom mondani, hogy ti magatok elvethetnétek magatoktól minden harcot, amit önmagatokért, vagy egymásért meg kell vívjatok, hisz akkor ténylegesen is akként élnétek mint valamely öntudatlan és akarattalan bábok. Amit megtehettek önmagatokért vagy egymásért, azt igenis, meg kell hogy tegyétek, de mindenkor úgy, hogy minden egyes cselekvéstek az Atya Akaratába illeszthető legyen, amely Akaratot a Mester Tanításai nagyon is pontosan tártak elétek: legyen az vezérlőtökül életetek minden percében-pillanatában. S az Atya Akaratának legfontosabb eleme nem csak a Mester Tanításaiban: minden egyes vallási felekezeti ágnak leközvetített Tanításban benne van, s ez a mindeneknek átadott, feltétel és viszonzásvárás nélküli Szeretet. Aki eszerint tud élni és cselekedni, az Atya Akarata szerint él és cselekszik, s az képessé lesz a mindennapok kisebb-nagyobb történéseit is akként elfogadni, hogy tudja: Atyánkat is mindenkor e Szeretet vezeti, így semmi olyasmi nem történhet véle, vagy övéivel, ami 109
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet ártására lehetne: s itt már nem az egyszerű földi „én” ártására lévő dolgokra, nem az egyéni – emberi akaratotok ellen való dolgokra kell gondoljatok, hanem a valós ÉN-eitek ellen, tehát a Szellem ellen való történésekre, amelyeket semmiképp sem enged megesni Isten azok fölött, akik igazán Felé, tehát felfelé kívánnak és igyekeznek is haladni. A másik, amit még az álomban látott képpel kapcsolatban elmondanék, nagyon is összefügg a fentebbi magyarázattal. Ti kicsinyek vagytok, s nem bírtok a szabad akarat: csak az Útmegválasztás jogával. A MESTER viszont, A FIÚ ISTEN akkor, amikor a Gecsemáni kertben e mondatokat elmondta, akként kellett tudja a maga Akaratát az Atya Akarata alá rendelni, hogy Néki igenis módja lett volna változtatni a későbbi történéseken: és Ő tudta ezt, és mégis ki tudta mondani: ne az én Akaratom teljesedjék, hanem a Te Akaratod… Ha ugyanezt akként mondja, amiként ti magatok is mondjátok, akként tehát, hogy nincs más választása, mint elfogadni az általa mindenképp elháríthatatlan történést, maga az Áldozat is csak emberi értékkel bír: nem Isteni értékkel, hisz az ember vállal magára egy elkerülhetetlen történést, s nem Istennek Fia vállalja azt, amit az Atya akar, akként, hogy egy szempillantás alatt megváltoztathatná a történést már az előtt, mielőtt az egyáltalán kezdetét vette volna. Ha akkor, a Gecsemáni kertben is egy másik Fény-ívbe emelkedik, épp úgy elmehetett volna a poroszlók elől, amiként tette azt akkor, amikor a csőcselék a Templomban vagy a zsinagógában ellene fordult: és nem tette! Isten-erővel bírva, a szabad Akarattal élve választotta az Atya Akaratát, annak betöltését ahelyett, hogy a maga, már az emberi félelemmel vegyes Akaratának betöltésére törekedett volna: s ez volt az Áldozat felvállalásának igaz lényege és valós nagysága! *** Vezetőm e magyarázata után most nézzük az álom folytatását: és ez volna tulajdonképpen az álomnak az a része, amelyet túlzottan személyes(kedő) jellegűnek érzek, s amely végett az iménti rész előtt mentegetni igyekeztem magam. S mert ez ekként van, nem is írom le teljességgel az álmot magát: csak addig a pontig, amely még nem tűnhet akként: a szellemi – tudati gőg állapotában leledzem. Addig mutatom meg az álom e részét, amely pontjához a Vezetőm által adott magyarázat is kapcsolódik, s még addig is akként, hogy az a lehető legrövidebben csak a lényeget tárja elétek… * A kép ismét váltott: már otthon voltam, bár ahogy a lakásom ajtaját későbben láttam, mintha ugyanazt a Jeruzsálemi környezetet vetítette volna elém az álom, amelyet az álomkép előző részében is láttam, ugyanazokat a hófehér falakat, amelyeket korábban magam körül érzékeltem. A bejárati ajtó, és az ajtó előtti rács azonban a jelenlegi lakásomra utalt. A múlt és a jelenkor képe, a Jeruzsálemi és a jelenlegi „díszletek” keveredtek, bár az ajtó mögött már tényleg mindent akként láttam álmomban is, amiként az a jelen valósága szerint is van. A fürdőből mentem volna befelé, amikor kopogtak. Még a hálóing gyanánt hordott pólóban voltam, így csak a függönyt húztam félre egy kissé, hogy megnézzem: ki keres. Az ajtóban egy fültőig visszavágott, szénfekete hajú fiatal nő állt: hajszálai egyenesek voltak, s valahogy az volt az érzésem, mintha festett lett volna. Az arcát nem láttam, fejét félre fordítva mintha Mónit: a szomszédomat nézte volna, de ruháját a bezárt ajtón keresztül is egészen pontosan láttam: földig érő, a lehetetlenségig fehér selyem vagy jersey ruha fedte tökéletes „manöken” alakját. Kecses volt és karcsú, nem sovány, tényleg akként hatott mint egy tökéletesen megformált, hónál is fehérebb szobor, vagy a divattervezők próba-babája. Kinyitottam az ajtót, beengedtem, majd megkértem: foglaljon helyet a szobában míg valamit magamra kapok. A fürdőben felöltöztem: ő addig a fotel mellett állt, onnan szólt utánam: – Érted jöttem… Mindössze ennyit mondott, s amikor már befelé mentem, meg is kérdeztem: – Miért te jöttél, miért nem Péter…? – Ő is itt van – felelte a hölgy egyszerűen. 110
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet A kép ekkor fura módon megváltozott: én már felöltözve, tehát a legutolsó kép szerinti állapotomban álltam, az érkezett Vendég viszont a belépés előtti képbe került vissza, vagyis ismét az ajtó előtt állt, de már akként, hogy szeretett Vezetőm is ott állt mögötte. Magas, erőteljes, izmos, mégis karcsú alakja a nő fölé magasodott, haja lágyan a vállára hullt, kicsivel, tán egy árnyalattal világosabb barna, hullámos haja volt, mint amilyenre én emlékszem a meditáció alatt látott képekből, szakáll keretezte arca komolyan, ünnepélyesen hatott, meleg-barna szeme kedvesen, szeretettel pihent meg arcomon. Az egész arc, de még az alak teljessége is mintha valami mérhetetlen meghatottságot, a pillanatnak és a helyzetnek megfelelő áhítatot, és végtelen boldogságot sugárzott volna. Akkor már ketten léptek be, s hogy a szobába léptünk, megkérdeztem: – Akkor most mit csináljak? Az ágyra feküdjek, vagy a székbe kell ülnöm? A fiatal hölgy azt mondta: – Mindegy, épp csak megérintelek… Péter azt mondta: – Ülj le az asztalhoz, és írd le, amit a lelkedben érzel, amit itt akarsz hagyni, mint üzenetet… Leültem tehát, s néhány sort vetettem papírra (ezt később megkísérlem pontosan leírni), majd még megkérdeztem: miért te érintesz, miért nem Péter? Erre Péter válaszolt: én is megérintelek majd, de csak amikor már ő érintett… A történést magát nem láttam, a kép mintha az üzenet leírása s a kérdés és felelet elhangzása után ugrott volna egyet: már csak azt láttam, hogy mindhárman kilépünk, vagy inkább kisuhanunk az ajtón, éspedig a bezárt ajtón és a rácson: Móni az ajtóban állt, és nézett minket, de valahogy nem igazán foglalkoztam vele. Anélkül hogy hátra tekintettem volna, láttam a Jeruzsálemi díszletre emlékeztető falat, a saját lakásom ajtaját, a rácsot, s az ajtó két oldalán egy-egy Őriző Szellem-testvért, akik azért álltak ott, hogy tiszta energiáikkal távol tartsanak mindent és mindenkit aki tisztátalan szándékkal kívánt volna belépni a lakásba. A gépeket, a gépben lévő munkákat óvták volna, s a szobában lévő növényeket és az élő állatkákat (a csiguszokat és Cincikét, az egérkét), s tán még lassan hűlő, már élettelen testemet. Még láttam amint Gyöngyöske közeledik az ajtóm felé, s még azt is hallottam, amit Mónival beszéltek: – Évi hol van? - ezt Gyöngyöske kérdezte, Móni felelt: Most ment el, ketten jöttek érte, és elvitték… Lényegében ez és ennyi, ami az álomból fontos: és még e képből is a legfontosabb az, amikor Péter azt mondja: elsőként a fekete hajú Testvér kell érintsen: ő csak azt követően cselekedhet. Hogy ez is mit takar, már ismét Péter magyarázatából tudhatjuk meg, akit szinte állandóan nyúzok: csináljon már valamit, és Haza akarok menni… — Hogy nem véletlen adatott eléd ez az álomkép, azt hiszem, nem kell mondanom, amiként azt sem: a mérhetetlen vágyódást sem véletlen kell megéld! E második álomkép magyarázatát egy egyszerű közléssel kezdem: Istenünk, bár egyedülvaló Ura minden Életnek és minden halálnak, az Élet Istene, s a halál mint történés, mint állapot, nem belőle van, hisz Ő Maga AZ ÉLET. Ekként viszont természetes az is, hogy aki a Fent Világához tartozik, maga is csak az Életet, s nem a Halált szolgálja, s ez még akkor is megkötné kezemet a Lélek-szál elbontásában, ha azzal a Valós Életet, a Szellem Életét segíteném, mert megszüntetném a test életét. S mint minden Élet: a testnek élete, s a Tudat élete is szent és sérthetetlen, s ha azok ellen cselekednék hogy vágyódó szavadnak eleget tegyek, magam sem lehetnék a Fent Világának lakója, hisz Isten: az Élet ellen cselekednék. Az a fiatal hölgy, akit láttál, amiként mondtad is, hófehér ruhában volt, ámde koromnál is feketébb volt a haja. Ez sem véletlen, s mindjárt két dolgot is szimbolizál. Az egyik az, hogy még nem teljességgel tiszta, tehát nem a Fent Világából érkezett, a másik, s erre a hó-tiszta öltözet utal, az, hogy Isten munkása. E kettősség a látszat ellenére igaz és természetes. Bizonyára hallottad magad is a kifejezést: „a Halál angyala”… - nos: a fiatal nő egy ezen „angyalok” közül, vagyis olyan, a második Fénykör magasabb szintjéig ért Testvér, aki bizonyítottan halad a Felfelé vezető Úton. Amikor egy Út végére értek, magatok is megnézitek az Életfilmet: ez a második Fénykörben Úton járók esetében is ekként van, kell viszont, hogy az Életfilm megtekintése, kielemzése és a következő Útra való felkészülés közti időben is végezhessenek bizonyos feladatokat a mélységbe hullott Szellemi Követek. Ezen Feladatok egyike azok Lélek-szálának elbontása, akik valami okból nehezen távoznak a fizikai síkról. A te lélekszálad, s éppen Feladatunk értelmében a szokottnál jóval képlékenyebb, azaz sokkal inkább nyújtható mint más Testvéreké, viszont pontosan azért, mert a Lélekszál nyújtható, nem szakad: 111
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet kell tehát, hogy az e Feladatot vállalt Testvérek valamelyike segítsen annak felbontásában. Ő maga még a saját Ébredtségi szintjének megfelelő cselekvést végzi, így még akkor sem venne magára semminő terhet vagy bűnt, ha Szellemi Tudata megőrizhetné a történést magát mint emlékezeti képet. Ez sem ekként van azonban! Ő maga, ami után a Mester által reá bízott Feladatot elvégezte, csak arra fog emlékezni, hogy egy bizonyos Feladatot sikerrel oldott meg: ám már a Feladat mibenléte elfedődik előle és számára is, s nem fog arra emlékezni más, hanem csakis az Úr, Aki a Feladatot mint szükséges cselekvést elvégeznie rendelte. Még előled is elfedődik, legalábbis annak kiléte, aki ekként sietett a segítségedre. * S ha már a „halál angyalainál” tartunk, s a reájuk háruló feladatról szóltam, hadd szóljak egy pár szót arról is: miként is megy végbe a kicsinyek születése már a történés szellemtani oldalát vizsgálva. Nem véletlen térek ki erre is, hiszen ha nem is álomban, de meditációban munkatársunk is tudomást szerezhetett egy új Testvér érkezéséről, ha a Közlés vételekor az adott, tehát az általam megjelölt eseményről nem adhattam is számára konkrét felvilágosítást, így ő maga három, nagyon is lehetséges történés közül tippelt, sajnos pont azt várva, ami még egyelőre nem következhetett be. Gondolom, sokan tudjátok: mely dátumra kívánok utalni, mely történés volt az, amelynek bekövetkeztében munkatársam a leginkább reménykedett, s azt is: mi is volt végül az az esemény, amelyet jeleztem felé. A kisbaba ugyan a ti fogalmaitok szerint nem a megjelölt, hanem az azt követő napon született meg, de spirituális szempontból maga a születés pillanata inkább az, amikor is a szülés megindul. Ez viszont a megjelölt napon történt, ha még csak akként is, hogy a kismama a szokottnál is fáradtabbnak érezte magát, ugyanakkor valami várakozás-teli izgalom is ott motozott érzései közt. Ennek oka az, hogy a két Szellemi Követ, tehát a kismama és a magzat Szellemi Én-részei már megkezdték a kiemelkedést. Ezt követően, tehát amikor a két Szellemi Követ egy Fény-másodperccel magasabb szintre emelkedett, veszi kezdetét a szülés fizikai értelemben vett folyamata. A két Szellemi Követ a történés teljes időszaka alatt a számukra megjelölt ponton tartózkodik, éspedig egymást átkarolva, s akként, hogy az anya Szellemi Énrésze a magzat, míg a baba Szellemi Én-része az édesanya fizikai testét és Tudatát támogatja meg a maga Szellemi erőivel. Így képződik az a bizonyos „lelki köldökzsinór”, ami még szorosabbá teszi a későbbiekben az anya s a gyermek kapcsolatát. Annak oka, hogy a két Szellemi Követ egy magasabb rezgésszintű Fény-tartományba kell emelkedjék, nagyon is egyszerű és érthető, korábban már szóltam is róla: a szülés – születés maga, mint fizikai történés az egyik legősibb történés, amelynek során lényegében a legkezdetlegesebb ősi ösztönszintű késztetést éli meg a két fizikai test. Nem a Tudat, hisz az anya maga tudatosan készül a szülésre, kiváltképp ma, a ti korotokban, ha ugyanezt a még meg sem született, s konkrét értelemben vett földi Tudattal még nem bíró magzat esetében nem mondhatjuk is el, ő viszont Szellemi Tudata révén készül fel az eseményre. A fizikai testek viszont csakúgy az ősi ösztönnek engedelmeskednek, mint a korábbi évezredek során bármikor: az anya teste, annak úgyszólván minden egyes sejtje a számára már „idegenné lett” testet igyekszik kivetni magából, míg a magzat a köré záródott „csapdából” kíván menekülni. Az előembernek még nem is nevezhető lényben már meg voltak a Lét megtartásának ezen ősi ösztönei, hisz az is igyekezett minden számára idegen elemet kerülni vagy elvetni magától – magából, s ha szorult helyzetbe került, menekülni igyekezett: ez a két ősi reakció figyelhető meg a két test sejtjeinek reakciójában, ha amiként mondtam, a történés mára már tudatossá lett is. Amiként mondtam, a történésben főszerepet kapó két személy Szellemi Én-része egy Fénymásodperccel feljebb emelkedik, s épp azért, mert ezt a nagyon is atavisztikus „harcot” a két test kell megvívja, mégpedig akként, hogy míg a Szellemi Követek a „másik félnek” igyekeznek energiát leközvetíteni, a két test önmagáért küzd, a másik fél ellenében, hisz a sejtek maguk is élni akarnak, mint bármely más kis „állat”, s amiként a tudattalan állatkák: a testsejtek is a létüket fenyegető veszély ellen fordulnak. Minél hevesebb a testek sejt szintű reakciója, tehát minél nehezebb a szülés, a Szellemi Követek annál több energiát igyekeznek a másik fél teste és Tudata (a magzat esetében az agyi tartományok mindösszessége) felé leközvetíteni. Ebben természetesen a két Őrszellem is hathatós támogatást nyújt, úgy az egymásnak szánt energia továbbításában segédkezve, mint az Úr által 112
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… II. kötet engedélyezett Kozmikus Erők átáramoltatásával az egymás ellen – mégis egymásért „viaskodó” személyek felé. Más a helyzet abban az esetben, ha a szülés a vártnál korábban indul meg. Ez esetben is egy Fénymásodperccel magasabb rezgéstartományba kell emelkedjék a történésben részes két személy Én-része, de a lehetséges pillanatig mindketten a magzat felé közvetítik a maguk Szellemi energiáit: hátha még megállítható, és visszafordítható volna a folyamat. Ma már ebben a ti orvosaitok is hatalmas segítséget adhatnak, ám ha a történés végleg visszafordíthatatlanná válik, s a szülés-születés folyamata már nem állítható le, a születendő gyermek Szellemi Én-része részben a maga eszköze, s csak részben az anya felé, míg az anya Szellemi Én-része teljességgel a magzat felé áramoltatja a maga megsegítő, megtámogató Szellemi Erőit, épp úgy ölelkezve össze, mint a normál, tehát a rendes időre születő gyermek, és az ő édesanyjának Én-része. Munkatársunk esetében ez is egy kicsit módosult. Míg szellemi egysége részben a kicsiny testet, részben az anya testét és Tudatát igyekezett megtámogatni, az anya Én-része inkább taszítani kívánta a nem kívánt gyermek Én-részét is, vagyis nem karolta át, mint ez megszokott, egy bizonyos távolságban lebegtek egymástól, s az anya Szellemi Követe is a maga eszközét igyekezett energiával ellátni. Ennek miértje sem titok: már kezdettől tudott volt (legalábbis a Mester, az Őrszellem és a két Szellemi Követ számára), hogy a születendő gyermek hamar el kell távolodjon a néki életet adó személytől, s el még a családtól is, így az elszakadás megkönnyítését szolgálta, hogy az a bizonyos „lelki köldökzsinór” csak egy irányban épült ki: a magzattól indulva ért az anyáig, ám ez megfordítva nem történt meg, vagyis az anya nem kötődött a megszületett gyermekhez, amiként (akkor már legalábbis, s éppen hogy ész-okokra hivatkozva) a már korábban megszületett gyermekeihez sem ragaszkodott. Ez viszont már nem igazán tartozik a jelen témához, s magához a kötethez (legalábbis munkatársam szerint) még annyira sem. S talán igaza is van, aki olvasta az önéletrajzi munkáit, amúgy is tudója mindezen történéseknek, ha nem is azok Szellemi vetületének, de a fizikai történéseknek: részben legalább is… Amiként munkatársam fentebb ígérte, most végezetül azt a pár soros kis versszerű üzenetet is leírjuk, amelyet a fentebbi álom végén munkatársunk az asztala mellett ülve írt Néktek: Mindeneknek üzenem… Néktek adom a Szívem Néktek hagyom Szeretetem Úr Krisztusunk Szeretetét Szentlélek Mária örömét Égi Atyánk örökkön áldott oltalmazó kegyelmét Szívtől – Szívig szálló Ősi Üzenetét: Éljétek, s adjátok tovább ti is mindenkor s mindeneknek a Szeretet Élő és Éltető melegét 2006. okt. 30. (Tévika) ************************ 113
Tandari Éva
„És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett…” (1 Móz. 1.2) III. kötet
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Köszöntlek benneteket gyermekeim az Úr nevében. Néhány napos pihenő, és kis munkatársam egyéb irányú elfoglaltságai végett tartott kényszer-pihenőnk után időszerű, hogy folytassuk munkánkat, mert kell, hogy még néhány dolgot megmutassak néktek az ő közreműködésével. Egy kicsit eltérünk most az Ószövetségtől, el az Írásokban (még) fellelhető Tanításoktól is, bár amit meg kívánok mutatni, ha elrejtetten is, de épp úgy része az Írásoknak, mint az eddig már kibontott Tanítások (amelyeknek egy része valóságosan is el lett rejtve: nincs az általatok fellelhető egyetlen Írás-fordításban sem, de benn maradt a Globális és a Kozmikus Tudattárban: abból nem törölhette, s nem is törölheti ki senki, míg az Idők végére nem ér a te kicsinyded Világotok). * Az egyik meglehetősen fontos téma amit ki szeretnék még bontani, egy nagyon is érthető bár csak munkatársam gondolatai közt felbukkant, de sokakat érdeklő kérdés válasza, amely a várt-várható Dimenzióváltással kapcsolatos. Mit értünk akkor, amikor azt mondjuk: a Föld két, egymástól jól megkülönböztethető részre fog szakadni. Miként, milyen értelemben lesz ez a kettéosztottság? fizikai értelemben? Vagy nem a Föld fog ténylegesen is fizikai formában kettéosztódni, netán valami mást kell értsetek e kifejezés alatt? Lehetséges, hogy csak ti: Úton járók kell más-más Fény-tartományba kerüljetek, míg a Föld a ma ismert formájában fog az alsóbb Fény-tartományban megrekedtekkel útra kelni, hogy visszafelé is megtegye az utat, amely a ti jelenlegi Kozmikus tereteket az Oriontól elválasztja? Vagy még csak nem is a Kozmikus Térben: de a Kozmikus Fény-Időben kell elképzeljétek az Utat? Nos, a kérdés (amely, mint látjátok: nem is egyetlen kérdés, de egy egész kérdés-csoport) nem is olyan egyszerű, bár nem is olyan bonyolult, mintsem azt vélnétek, így maga a válasz is szinte egyszerű lesz. Azt, hogy fizikai értelemben miként fog maga a Föld-test a Nagy Ugrás során és végett több részre osztódni, a: Láték új Eget és új Földet… c. munkánkban már meglehetős pontossággal vázoltam: így a kérdések közül inkább az az érdekes, amely a Föld nem fizikai értelemben történő megosztódását célozza meg. Amikor azt mondom, hogy a Föld részeire fog robbanni, természetesen ne arra gondoljatok, hogy maga a bolygótest robban szét, mert ez nem ekként lesz, s nem is lehetne, hisz akkor a Föld egyes részei, darabjai a Kozmikus térben csak mint megannyi „úszó szikla” maradnának meg, amelyeken nincs, mert nem is lehetne élet, vagyis nem biztosíthatná a Túlélők puszta létét, nem még hogy azok Holnapjait, s e Holnapok nyomában a Harmadik emberiség megjelenését, kifejlődését és Felfelé haladását. Tehát ne csakis és kizárólag és ne teljességgel az általatok ismert fizikai formában képzeljétek el azt a történést, amelyet a fentebb említett könyvben elétek tártam, mint a várt történés egyik lényeges és fontos mozzanatát: azt tehát, hogy Ausztrália ki kell hogy szakadjon a Föld-testből. Az említett földrész a bolygó másik felén bekövetkező, soha mindaddig nem tapasztalt hatalmas, s a ti földi fogalmaitok (és érzékeléstek) szerint vulkanikus eredetű robbanássorozat végett valóságosan is el fog tűnni, s e történésnek lesz az akkor Úton lévők számára közvetlenül is érzékelhető-megtapasztalható fizikai szintű része. Ám itt a hangsúly az „is” szócskán van: a lényegi változás ugyanis nem a fizikai, hanem a szellemi, azaz a magasabb rendű értelemben vett, s a magasabb rendű érzékelés számára érezhetővé váló történés lesz. A Nagy Robbanás, tehát a nagy Ugrás során a Föld-test, azaz a bolygó teljessége leszakad az őt addig fogva tartó Kozmikus Erőszálról (erre utaltam akkor, amikor azt mondottam, hogy „a Föld gyökerei elszakadnak”). Ez azzal is jár, hogy a bolygó letér addigi, Nap körüli pályájáról, s már csak a testek tehetetlenségi Törvénye ad számára egy bizonyos időn át forgó mozgást. Ez még egy kicsiny időn át biztosítani fogja a Föld-test magnetikus, azaz vonó hatását amelynek révén a testeket magához vonzza, de épp csak annyi időn át hat még e vonó erő, amíg ember és állat menedéket kereshet magának a Földmélyi rejtekekben, s a nagy vizek alatti sziklabarlang-rendszerekben. Aztán a gravitáció megszűnik, s a 115
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Föld felszíne elnéptelenedik. A túlélők gondolati-érzelmi és akarati energiája, a Mária Rózsájának nevezett sziklatömb kiemelkedését, s a Föld Szellemi burkának leszakadását követően a Föld légkörében maradó Istenanyai Szeretet-energia, valamint az általatok ma kiáramoltatott gondolati-érzelmi és akarati energiák mindösszessége épp csak a semminél alig is nagyobb védelmet adó energiaburokként öleli körbe majd a Föld testét, ami nem lesz elégséges ahhoz, hogy a felszínen Élet lehessen, viszont elégséges lesz ahhoz, hogy a Föld hatalmas vizeit: tengereit és Óceánjait ne szippanthassa ki a Kozmikus tér antigravitációs ereje. A vizek felszíne természetesen vastag rétegben megfagy, de a vízmélyi áramlatok és a Föld-test központi magjának ereje végett a mélyben továbbra is lesz bizonyos fokú növényi és állati Élet, legalábbis ezek legigénytelenebb formációi. És persze a túlélők közül azok, akik a történések során a vízmélyi barlangokba kényszerednek menedékért. Lesz tehát fizikai értelemben vett változás is, ám amikor Ausztrália kirobbanásáról, eltűnéséről szólok, csak részben akarok arra utalni, hogy az adott földrész mint fizikai egység fog kiszakadni a Föld-test teljességéből, hogy akkortól a Kozmikus tér részévé legyen. Részben persze ez is megfigyelhető lesz: hatalmas föld-darabokat szippant majd magához a lassan semmivé váló Ózon-pajzs folyamatosan táguló résein keresztül a Kozmikus tér: azokat, amelyekre erősebb hatást gyakorol a robbanás mint a Föld központi magjának még meglévő, s fokozatosan csökkenő magnetikus ereje. Amire azonban utalni akarok, mégsem ez (bár az emberi, a földi Tudat számára ez válik érzékelhetővé), hisz az adott Földrész nagyrészt nem felfelé és kifelé vetődik: elsüllyed, s a Föld tektonikus lemezei maguk alá temetik, mintha sohasem lett volna mint felszíni óriás-sziget. Hasonlatos lesz tehát e történés, e jelenség, mint Atlantisz történése volt, hisz akkor is egy Kontinens nagyságú óriás-sziget „tűnt el” nyomtalanul, hogy csak a legendák és mítoszok őrizzék meg annak emlékét. Szellemi értelemben véve ugyanaz a fizikai történés, de már a ti érzékelésetek szerinti Valósághoz tartozó Föld teljességét figyelve meg, akként játszódik le, hogy az egymástól eltérő: a negatív és a pozitív tartományhoz sorolandó Fénykörök és azok megannyi Fényíve kerül egymástól távol, ami annyit jelent, hogy a harmadik, s az az alatti Fénykörök megannyi fényíve „leszakad”, s akkortól érzékelhetetlenné válik a Negyedik Fénykörbe emelkedő Szellemi burok és a Felemeltetésben részesülők mindegyike számára. A mélyebb szint, tehát a harmadik Fénykörhöz tartozó, és a már tisztultabb, magasabb rendű energiák csapnak össze, s ez annyit jelent, hogy az alsóbb szintű érzékelési tartományba sorolandó energiák az alsó szinthez, míg a magasabb rezgésszintű energiák a magasabb érzékelési tartományban megjelenő Világkép-képzet részeivé válnak. Igaz: ez ma is ekként van, ti magatok a saját érzékelési tartományotoknak megfelelő Föld-testet ismeritek, viszont a ti érzékelési tartományotokban megjelenő, tehát az általatok lakott Föld ma még nagyon is szélsőséges Energia-összetételét tekintve. Ez változik meg, s az alsóbb szintű, és a magasabb rendű Energia-elemek válnak külön, s a kettő közt akár úgy is mondhatnám: űr keletkezik: s ezt se kozmikus értelemben, ne fizikai ismereteitek szerint: Energia-szinten értsétek. A Fent és a lent energiái közt nem lesz átmenet, nem lesz kapcsolat, vagyis a hasonló a hasonlóhoz soroltatik, s az ekként keletkezett Föld-képzetekben csaknem teljességgel az azonos rezgésszintű energiák lesznek jelen: egyfelől csak a tisztultabb, másfelől a tisztátalanabb energiák, bár az utóbbit, a mélyebb szinthez tartozó energiákból álló bolygótestet még így is megtámogatja a Kegyelem Istene, hisz a víz mint a Krisztusi engram hordozója továbbra is jelen lesz, mint Éltető és megtartó Erő. Vagyis az Ószövetség e sorozat címéül választott mondata a Túlélők kicsinyded csoportjaival Útra kelő Föld-test esetében is igaz marad: s az Istennek Lelke lebeg majd akkor is, amiként mindenkor a Vizek felett… A jelenlegi, s akár globális méretű természeti jelenségek hátterében mindezen történések árnya lebeg: a mélyebb szint energiái már most mindinkább besűrűsödnek, mind sötétebbé és súlyosabbá válnak, mert mindinkább telítődnek a mélységből felközvetített negatív elemekkel: ezzel szemben a magasabb rendű energiák a Fénnyel telítődnek, s ekként tágulnak, ami azt is jelenti egyben, hogy ez utóbbiak mindinkább felfelé törekednek. A hatás-ellenhatás már ma jól megfigyelhető: a besűrűsödő negatív energia magába zárni igyekszik a tisztultabb energiát, amaz tágulva kitörni igyekszik a fogságból. Amikor a Mária Rózsája nevű sziklatömb felemelkedik, abból oly hatalmas erővel tör fel az Istenanyai Szeretetenergia, hogy ereje elégséges lesz a pozitív energiák mindösszességének megtámogatására, vagyis a felfelé szökkenő Erő-sugár magához és magával rántja a véle rokon rezgéssel bíró energiákat, vagyis azon energia-elemeket, amelyek már ténylegesen is elérték a negyedik Fénykörnek megfelelő 116
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet rezgésszintet, s ezek szintúgy hatalmas erővel szakadnak ki a köréjük záródott negatív energiaelemek közül. A Mária Rózsája nevű sziklából kiszökkenő Erő-sugár maga több, egyenlő fontosságú célt fog szolgálni. Részben a Szellemi Burkot, azaz a Föld Szellemét és a Felemeltetetteket támogatja meg és oltalmazza, egy jelentős része az Orion csillagképből leközvetített Erő-ívre kell rácsatolódjon, amelynél fogva a Földtestet az Orion övszalagjába „vezetik” az erre vállalkozott, Missziós küldetést teljesítő Testvérek, egy kicsiny része viszont továbbra is a Föld légterében marad, ahogyan azt az imént is említettem. Ha ez nem ekként történik, ha nem ad erre engedélyt az ÚR, a Túlélők csak az általuk és az általatok kiáramoltatott, s a Föld légkörében maradó energiákra hagyatkozhatnának, ami semmiképp sem volna elegendő ahhoz, hogy legalább ideig-óráig biztosítottá legyen számukra a létben maradás, vagyis a túl- és továbbélés, de ezt tán mondanom sem kell: magatok is tudói vagytok: milyen gondolati-érzelmi és akarati energiák kerültek a korábbi évezredek során, s milyen energiák kerülnek napjaitokban a Föld légköri gyűrűibe, s még ez utóbbiaknál is sűrűbb és sötétebb lesz az az energia, amely mint a Túlélők tudati-érzelmi és akarati energiája kerül a légtérbe akkor, amikor a vadságot és az önzést a pánik, a rettenet is súlyosbítani fogja. Mindezeket viszont szintén olvashattátok már a fentebb említett munkánkban, azt viszont ismét csak nem teljességgel lehettek képesek elképzelni: miként zajlik le ugyanez a folyamat a fizikai testekben. Először is tudnotok kell, hogy a Nagy Ugrás során lényegében az egymástól eltérő Fény-tartományok választódnak el egymástól, s amiként a magasabb szintre emelkedő Szellemi Gömb, s az azzal felemeltetettek számára „nem létezővé” válik az alsóbb Fénytartományok megannyi energiaeleme, akként válik „nem létezővé” az alsóbb Fénytartományban maradó Föld-test s a Túlélők számára a magasabb rendű Fény-körök megannyi energia-eleme, legalábbis egy időre, addig, míg a Harmadik emberiség ismételten is fel nem növekedik a ti jelenlegi szintetekig úgy értelmi, mint Szellemi vonatkozásban. Az ő fejlődésük, s már ezt is elmondottam, ha hasonlatos Tudat szint elérését teszi is számukra lehetővé, vagyis ugyanolyan, s a tiéteknél magasabb szintű tudományos és technikai fejlettségi szintet fognak is elérni, mégsem lesz azonos a ti jelen fejlődési irányotokkal, mert míg a ti korotok embere ténylegesen is előtérbe helyezte a kezdetektől a tudományt és a technikát, mindinkább háttérbe szorítva mindazt, ami lelki és Szellemi, a harmadik emberiség fő fejlődési iránya e két utóbbira és e két utóbbiból fog épülni, vagyis ők nem tudományos oldalról akarják megközelíteni és megvalósítani azt, ami Szellemi, hanem lelki és Szellemi alapokra építve érnek el mind magasabb technikai fejlettségi szintet, mert tudományuk a Lélekből indul és abból merít, s nem az elmét tekinti elsődleges alapnak, irányítónak, amiként célja is lelki és Szellemi, s nem tudati cél lesz. Ez egész egyszerűen és tömören megfogalmazva annyit jelent, hogy Élni: s nem visszaélni, hatni, és szolgálni, nem pedig uralkodni akarnak a már elért technikai fejlettség révén, s eszközeik valósággal is eszközök lesznek valamely nemes cél elérésében: nem pedig az eszköz válik céllá, amelynek eléréséértmegszerzéséért mindent és mindenkit félre taszítanak és sárba taposnak, amiként azt a ma emberiségének szégyenletesen nagy része: a többsége cselekszi. Fejlődésük a Lélekből indul, s a Szellembe érkezik: csakúgy, ahogy az a ti esetetekben is megfigyelhető, hisz aki már valóságosan is a Fent Világát és Isten Krisztusának Törvényeit keresi, s azt akarja követni, mindenkor a Lélek elhívására teszi meg az első, még bátortalan, kutakodó lépéseket, hogy némi keresgélés után rátaláljon a Valódi, a Krisztus mutatta Útra, amelyen haladva végül a Szellembe, s ekként Istennek Szentséges Szívébe érkezhet. Visszatérve a Nagy Ugrás során bekövetkezendőkre: amiként az imént is mondtam, a negyedik Fénykör, s az annál magasabb rendű Fény-tartományok valamint a harmadik, s az annál is mélyebben lévő, azaz erősebben besötétült Fény-tartományok teljességgel különválasztódnak egymástól. Aki az alsóbbrendű Fény-tartományban kell maradjon, mint a Túlélők csoportjának tagja, önnön milyensége végett nem nyer rálátást a magasabb rendű Fény-elemekre, amelyek persze akkor is a létező Valóság részei maradnak, csak ő maga lesz az, aki az érzékelésre képtelenné válik, s ahogy haladnak előre a történések, e „Szellemi vakság” is mindinkább fokozódik, mert a közeg maga is a sötétség érzékelésére ad csak alkalmat. Azok számára viszont, akik a Felemeltetettek közé kerülnek, ténylegesen is megszűnik az alsóbb rezgéskörbe tartozó energiák mindösszessége, hisz míg a Fény a Valóság, s már a valódi, a tényleges értelemben vett Valóság része, a sötétség nem az, amiként nem lehetne az a sötétség egyetlen eleme sem, 117
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet ami azt jelenti, hogy aminek kiváltó oka a sötét, azaz a negatív energiák jelenléte volt, megszűnik az adott szint létező valóságának része lenni. Ez áll annak a sokak által félreértett és félremagyarázott Közlésnek hátterében is, ami szerint az ember-testek mindösszessége egy szemvillanásnyi idő alatt Fénnyé válik: ez természetesen nem ekként lesz. A testekben lévő legsűrűbb rezgésszintű energia-elemek valóban megszűnnek az adott test részei lenni, mert a sejt-állományba épülő Fény-elemek révén maguk a testsejtek egy magasabb rezgéstartományba emelkednek, ám ez a tudati érzékelést nem fogja olyan mértékben befolyásolni, hogy a testeket akkortól mint Fény-testet érzékelhetné bárki is, arról nem is szólva, hogy az ilyes érzékelés még csak nem is volna valós, hisz a tényleges változás nem lesz akkora, hogy az a megszokottól nagymértékben való eltérést okozhatna a testekben, hisz a földi szintű Tudat képtelen volna elviselni egy bizonyos mértéken felül a változást: megbomlana, s a még alig is valósággá váló kapcsolat megszűnne a Szellemi Követek magasabb rendű, s az alsóbb rendű, tehát a testi Tudat közt, vagyis az Út gyakorlati értelemben értékelhetetlenné és értelmetlenné válna megannyi Felemeltetett számára. Ha az alsóbb szinten maradók érzékelési tartományának része lehetne egy-egy, a Felemeltetésen átesett fizikai test, természetesen ők valóságosan is akként érzékelnék a változást, mintha a fizikai test fénylő volna: nem mint a Nap, de mint valamely haloványabb csillag: ha érzékelhetnék a változást. De mert ők maguk az alsóbb rendű Erők fogságában maradnak, s mind sötétebbé válnak maguk is, azaz a tényleges Fény-érzékelési képességük mindinkább gyengül, amint az imént is mondtam, még csak nem is lehetnének képesek érzékelni a Felemeltetettek magasabb rezgésszintre emelkedett testeit, amiként a köröttük és bennük még megmaradott Fényt sem. Vagy akként érzékelnék, amiként ti magatok érzékelitek olykor a magasabb szinteken Úton lévő Testvérek testeit egy-egy dimenzió-áthúzás során és következtében. S ezzel ismét rátértem egy olyan kérdésre, amely nem csak érdekes, de fontos is lehet számotokra: s ez az érzékelés, tehát a ti fogalmaitok szerinti dimenziókban való tájékozódás kérdése. Ti a magatok szintjén a fizikai érzékelés fogságában léteztek, vagyis a tárgyak és testek fizikai értelemben vett kivetülését érzékelitek. Ám a testek nem csak térben: Időben, és Fényben is megjelenülnek. A magasságon, szélességen és hosszúságon túl a tárgyak Időbeni elhelyezkedése is más és más, bár az Időben való megjelenés minden esetben függ a tárgy és az érzékelő személy Térbeli elhelyezkedésétől, mert az Idő a Tér egymás függvényében létezik. Az az úgynevezett negyedik dimenzió, vagyis a ti Világképzetetek negyedik érzékelési tartománya tehát nem az Idő, hisz ti még nem vagytok képesek magában az Időben: csak a Tér-Időben való érzékelésre, ami azt jelenti, hogy egy adott pillanatban csak valamely tárgy egy bizonyos térben elhelyezkedő részét érzékelitek, nem pedig a tárgy teljességét. Vegyünk egy példát, hogy érthető legyen amire gondolok. Egy egyszerű tárgyat figyeltek, amelyet magatok elé helyeztetek egy asztalra. Amíg egészen közelről figyelitek, annak egy adott töredék-másodpercben csak egy kicsiny részét fogjátok látni, vagyis ha tudati értelemben annak teljessége létezik is számotokra, mint látott Valóság-rész csak az épp figyelt része lesz igazán létező, míg a többi részt csak az azt követő töredék-másodpercben szemlélhetitek ugyanabból az adott távolságból. Ekkor a korábban látott részlet már, a majd csak eztán látható részlet még nem lesz a ti vizuális érzékelésetek részévé, tehát a Tudat egy bizonyos tartományában sem ez, sem az nem lesz a Valóság része, akkor sem, ha a Tudat teljességében a már látott rész mint emlékezeti elem megmarad, létezővé lesz, s a még nem látott, de már feltételezett rész a lehetőségek tárházában válik valósággá, ismét csak a Tudatban. A konkrét érzékelési tartományban viszont csak az adott töredék-másodpercben érzékelt parányi részlet jelenik meg, vagyis az lesz a Végtelen és Örökkön való Törvénye szerinti Világkép legteljesebb mértékig beszűkített Valósága, az Itt és Most, az állapotszerű Jelen megnyilvánulása a Tudat számára. A Tudat tehát mindenkor az ősi Itt és Most, a Jelen képeit érzékeli, s ezek egymásutánisága adja számára a Múlt és a Jövendő már nem teljességgel Törvényszerű képzetét, hisz a tárgy a maga teljességében a létező Világkép része, ha egy adott pillanatban annak csak egy kicsiny része válik is az érzékelés révén a Tudat ismereti elemévé. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor messzebb léptek az adott tárgytól, annak már nagyobb részét lesztek képesek ugyanabban a töredékmásodpercben vizuális értelemben észlelni, s ha még messzebb álltok, már a tárgy egészét egyazon pillanatban érzékelitek: s 118
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet akkor már a tárgy teljességét is felismeritek, s rájöttök: azok a kicsiny részek, amelyeket akár ki is elemeztetek gondolatban, megkísérelvén megállapítani annak anyagát, állagát azaz szilárdságát, s megkíséreltétek az így szerzett felfedezésekből a tárgy mibenlétét is kitalálni, nem azok, amiknek elsőre érzékeltétek őket. Vagyis a tárgy mibenléte is megváltozik, s megeshet, hogy az csupán egy sokak által ismert és akár gyakorta használt tárgy: egy síléc lesz, amelyet azonban csak így: már egy bizonyos, a távolság-adta rálátással ismerhettetek fel, míg a tárgy kis részeit látva annak valós mibenléte talány maradt számotokra. Az érzékelt tárgy egyes pontjainak térbeli elhelyezkedése más és más: egy adott tárgy Időben való érzékelése a távolság, azaz a megfigyelni kívánt tárgy, és az érzékelni kívánó személy közti Tér növekedése, illetve annak csökkenése révén bomlik fel, és lesz szakaszossá. Természetesen e képlet (és ez talán az, ami a negyedik – a ti fizikai fogalmaitok szerinti – dimenzió érdekessége) egy bizonyos távolság esetében már megfordítva is érvényes: a tárgy azon része, amelyet Időben korábban észleltek, még akkor is hamarabb lesz a ti Világotok részévé a Tudatban és a Tudat számára, ha annak egy másik része Térben közelebb van hozzátok, mert az a Tudat egyéni irányultsága, azaz érdeklődése végett csak egy távolabbi Idő-egységben kerül a tudati képek közé mint érzékelési, észlelési elem. Így míg az eddig ismert három dimenzió adott esetben, tehát valamely szilárd tárgy esetében megfelel egy korábban miért értéknek, azaz annak magassága, mélysége és szélessége mérhető állandóval bír, a megfigyelni kívánt tárgy egyes részei, ha maga a tárgy mint egész egy azon Időben egy azon Térben van is, más-más Tér-Idő-szeletben léteznek a szemlélő Tudata számára. Vegyünk egy másik példát is, hogy értetté tehessem mondandómat. Egy asztal lapjának egyik, általatok látott éle csakúgy hozzá tartozik a ti valóság-képetekhez mint a másik, és mégis: amikor az egyik szélét közelről figyelitek, a másik széle „eltűnik”: s azt már csak egy bizonyos idő elteltével látjátok, amikor pillantástok az előbbitől eltérő pontjára siklik az adott Térnek: vagyis egy másik Idő-egységben, mert a pillantás a jelenlegi célponttól a Térben messzebb eső pontig nem azonnal vált: csak egy bizonyos idő alatt képes egyik Térponttól a másikig átsiklani. Az „itt és most” érzékelése lesz tehát változó: nem a tárgy egyes részei változnak, de ti magatok, a ti érzékeléstek, amely ma még meglehetősen szűk keretek közt mozog. Az a bizonyos térlátás ugyan ad már némi teljességet az előttetek lévő tárgyról, ám ha ugyanazt a tárgyat egy kicsiny gyermek, vagy mondjuk egy parányi állatka figyeli, annak csak az az adott rész létezik, amelyet épp szemlél, amelyet az adott pillanatban képes befogni látóterébe. Mint konkrétan figyelt és elemzett rész azonban még a ti számotokra is csak a töredék, és nem a teljesség adott, akkor is, ha a teljességről a korábban megszerzett ismereti elem révén lehet fogalmatok, vagyis a látott – figyelt részből következtethettek az egészre ugyanabban a töredék másodpercben a korábban megszerzett ismereteitek alapján: alaposabban szemügyre venni viszont csak azt az egy pontot tudjátok, amelyet az adott pillanatban figyeltek. Ha egy város utcáján álltok, látjátok az utca egy részét. Ha egy magasabban lévő ablakból pillantotok le, az utca teljességét, s akár más, közel lévő utcákat is láthattok. Egy repülőgépről már akár a város egészét, s egy űrhajóból a Föld teljességét látjátok: a képlet itt is ugyanaz, a távolság növekedésével az érzékelési idő lecsökkent. S ekkor még csak a Tér-Időben való érzékelésről szóltam, és nem szóltam arról, mennyire más lesz az érzékelés, ha egy, a ti jelen szinteteknél magasabb rendű Fény-Idő síkról, vagy ha már csak magából a Tökéletes Fényből nézitek az alsóbb energia-tartományokat. A Tér és az Idő tehát egymástól függő, nem egységes, nem állandó, de folyamatosan változó, míg a Fény, amelyet a lefelé haladó Szellem mindinkább igyekezett önmaga elől – önmagában is elfedni, mindenkor egységes, s csak a ti számotokra bomlik fel kvantum-részeire, a ti számotokra, akik megbontottátok a Fény-elemeket, Idő és Tér elemekkel építve ki abból a magatok számára még viselhető Tér-Idő-Fényt. Mi viszont, akik a Fent Világában élünk, nem érzékeljük sem a Teret, sem pedig az Időt, így a mi számunkra a ti Múlt és Jövő-képeitek is az Itt és Most, a folyamatos Jelen állapotában léteznek még akkor is, ha mi el tudjuk vonatkoztatni a Mi Világunktól a ti kicsiny, gömbbe zárt Világ-képzeteiteket, s képesek vagyunk elemeire bontva is érzékelni minden egyes történést, ha akként is, hogy megannyi történés előzményét és következményét is egyazon pillanatban látjuk és tudjuk. 119
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Ti, amikor magasabb szintre léptek, magatok is nyertek bizonyos fokú rálátást az általatok Múltnak és Jövőnek nevezett Idő-síkra, s minél magasabb szintre vagytok képesek felemelkedni, tehát minél inkább képessé leszek elvetni szemeitek elől azokat a bizonyos Maya-fátylakat, annál tisztábbá lesz a ti szemeitek látása, annál nagyobb mértékű, átfogóbb képet fogtok nyerhetni az Egészből, amely kép ugyan még továbbra is csak rész lesz, ám ahhoz, hogy az Egészre bárha egy pillantást is vethessetek, ki kell emelkedjetek teljességgel a magatok köré megfogalmazott „gömbből”: s akkor látni fogjátok azt is: mennyire kicsiny, mennyire porszem csupán még az a „Nagy Egész” is a Végtelen Mindenségben, amiként érezni fogjátok azt is: ama kicsiny „idő”, amely a bukás első, s a Visszatérés végső, befejező Pillanata közt van, mennyire semmi az Örökkévalósághoz, s az Örökkön tartó LÉT-állapothoz viszonyítva! Amire itt és most egy picikét rá akartam világítani, épp ez utóbbi közlésben rejlik. Sokan mondjátok, éspedig panaszosan: milyen hosszú az Út: aztán, amikor már Visszatértek az Út kezdetén elhagyott Asztrális Világképbe, s visszatekinttek az Út teljességére, érzitek, hogy az a hosszúnak megélt Út egy villanás volt csupán, vagy tán annyi sem: ama szint, és ama Asztrális Világ-kép érzékelése szerint legalábbis, ahová visszaemelkedtek egy-egy Út végén, hisz azok az Asztrális Világok egy másik, egy lényegesen magasabb rezgéstartományhoz tartozó Energia-kör részei, így a Szellemi érzékelés is mássá lesz, mint amiként érzékelnetek ma, most a test Tudata engedi számotokra. S amiként már ezt is mondtam, a Szellemi Követ még csak nem is a megtett Út hosszát, nem annak Időbeni tartamát: de az adott Térben, az adott Energia-körben elvégzett Feladatokat veszi alapul, így szinte mellékes is: valaki ötven, vagy száz esztendőt töltött el a Föld színén, hisz ötven év alatt is lehet hatalmasat cselekedve előrébb, és feljebb lépni, de lehet száz évet is hiábavalóságokkal elvesztegetni a Földön, úgy, hogy a Szellemi Követ számára fontos és szükséges cselekedetek egyikét sem valósítja meg a Tudat, s az irányítása alatt álló test. (És bizony: hányan, de hányan térnek vissza egy-ez „hosszúnak” megélt Út végén – dolguk végezetlen, vagy akár akként is, hogy az Út során több terhet fogalmaztak meg maguknak, mint amennyinek letisztításáért egyáltalán a Kegyelmi Út adatott nékik Urunktól!!) Ám itt és most még valamit hadd szúrjak közbe. Az imént említettem a dimenzionális áthúzást. A ti szintetek értelmében még ritkaságnak számít az, hogy más Fény-tartományban lévő Testvéreket érzékelhetnétek, amiként a ti szinteteket sem túl gyakran érzékelhetik azok a Testvérek, akik a tiétekhez közeli Fény-tartományok valamelyikében épp Úton járnak (az úgynevezett párhuzamos dimenziók valamelyikében: de e kérdésre későbben, egy ezt követő munkánk során külön kívánok kitérni). Vagy még, vagy már nem érzékelik, éspedig azért nem, mert a második Fénykörben még, a negyedikben pedig már nem léteznek azok az energia-elemek, amelyek a ti szintetek jellemzői, s ez még akkor is így van, ha ettől eltérően a ti szinteteken, tehát az általatok használt Fény-tartományban egyként jelen van ez is és az is, vagyis úgy a második Fénykör, mint a negyedik Fény-kör energia-elemei megtalálhatóak, hisz magatok is magatokban hordozzátok ezt is és azt is: tudati – fizikai értelemben legalábbis, ha lelki és Szellemi Energiáitok már nem is minden esetben oly szélsőségesen vegyes összetételűek. Amit mondani akarok, éppen hogy a legsűrűbb, azaz a fizikai testeket adó energiákkal kapcsolatos, hisz a Felemeltetésben részt kapó Testvérek fizikai testének energia-elemei, azok alsóbb rezgéstartományba sorolandó energiái közé épül be a magasabb energia-tartományba sorolandó Fény egy-egy Erő-eleme, ami által a testsejtekben a sejtek elemei közti Fény, azaz Idő távolsága növekedik meg. Ekként az ő testeik mindinkább a magasabb rezgéskör energiáival telítődnek, viszont a most még meglévő alsóbbrendű energiák többé nem találtatnak abban, s mert e képlet épp az ellenkező előjellel fog lejátszódni az alsóbb rezgésszinten maradó Túlélők fizikai testében, vagyis azon testek elemei mind kevésbé őrzik meg a ma még bennük lévő Fény-elemeket, viszont mindinkább telítődnek a mélység elemeivel, a két, egymástól eltérő Fény-tartomány közti érzékelésen alapuló kapcsolat teljességgel megszűnik, s már csak kevesek: a Látók és a Megbízottak lesznek azok, akik a magasabb Fénytartományt érzékelni fogják, s akik az általuk látott képekről egy ideig még beszámolhatnak a Túlélőknek: addig csupán, míg lesz még olyan Testvér azok közt, akik e beszámolót megértve akár az utolsó utáni pillanatban képessé válhatnak előrébb és feljebb lépni, s akik az adott Felismerést követő Utat már maguk is a felsőbb szintű Fény-tartományban kezdhetik meg ekként. 120
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet És itt is lépjünk vissza az egyik mondat egy kicsiny részéhez: „a sejtek elemei közti Fény, azaz az Idő távolsága növekedik meg.” A Szellemi Követek számára olyan mértékben lett a Fény mind „gyengébbé”, és mind kevésbé érzékelhetővé, amilyen mértékben eltávolodtak A Teremtő Szívétől, s a Mennyei Világok mindösszességétől: ám ez megfordítva is igaz, mert minél inkább elfedték magukat a Szellemi Követek, éppen hogy az elfedettség mértékében növekedett bennük és számukra ez a távolság. S ez utóbbi talán még inkább megfelel a Valóságnak, hisz amiként már ezt is nem egyszer mondtam, az a bizonyos távolság bennetek magatokban létezik: nem a Végtelen és Örökkönvaló Teremtőben, nem is a Mennyei Szintek lakóiban, hisz Istenünk számára épp úgy nem létezik Idő és Tér, azaz távolság sem, amiként nem létezik az a mi számunkra sem: csak ti magatok érzitek és élitek is, éspedig abban a mértékben, amely mértékben megfogalmaztátok magatokban ezt is és azt is. Ti a magatok kicsiny világát látjátok csak, amiként a kicsiny gyermek az előtte tornyosuló szekrény egy darabját, s olykor akár akként érezhetitek: a Nagy Egészet ismeritek. Elméletben persze tudjátok, hogy ez nem így van. Nem, mert amit ti mint Kozmikus Teret, Galaxist, vagy akár (még nagyobb léptékben gondolkodva) Világűrt és „Világmindenséget” ismertek, még a ti „gömbötökben” is csak egy kis töredéke annak, amit a Fent Világának lakói látnak és ismernek. Csak egyetlen Fény-tartományban vagytok vagy lehettek képesek tájékozódni, s ez még akkor is így van, ha időről – időre azt a bizonyos dimenzionális áthúzást észlelhetitek. S ezzel ismét visszakanyarodtunk a korábban érintett kérdéshez: miként lehetséges ez? Hogyan jelenhetnek meg olyan Testvérek vagy akár tárgyak, netán épület-részletek a ti látható világotokban, akikről tudván – tudjátok: nem a ti való Világotokban vannak, vagy nem a ti Világképzetetek részei? Hogyan jelenhetnek meg egy ház falának külső, stukkószerű díszítményei például munkatársam szobájában az ágy vége fölött a falon, amikor ott a ti szintetek értelmében, s a ti valóságotok szerint egy könyvespolc van? Hogy járkálhatnak némelyek a szoba hátsó felében, mint valamely utcai járókelők, amikor ott egymást érik a tárgyak? Mert ezt tapasztalhatta: a „Fény-alakok” akként haladnak át a tárgyakon, mintha azok ott sem volnának, vagy akár munkatársunk fizikai testén is: vagy ő maga halad át valakin, olykor akként is, hogy a történés bizonyos fizikai érzékelést, enyhe, áramütésszerű érzetet is ad számára. Miként lehetséges ez? Lehetséges-e egyáltalán, vagy csak a Tudat, a túlfűtött képzelet játszik vele? S ha ez utóbbi az igaz: vajon azokkal a tudósokkal is csupán a képzelet játszott, akik nem is olyan rég hatalmas mamut-csordát láttak, amint az Orosz sztyeppén rohant? Mi tehát az érzékelés, meddig része a ti világotoknak, és mikor mondjuk azt: a látott – hallott kép és hang nem a földi tudat „produktuma”, nem az agy érzékelése, s nem is a fantázia, vagy az agy tudatalatti agyi tartományából valamiképpen felbukkant emlékkép túl élénk formában való megtapasztalása – megélése, de már a Szellemi Tudat által a test alsóbbrendű, azaz földi – emberi Tudata felé átközvetített információja? Meddig terjedhet, mik a korlátai? Egyáltalán: vannak – e, lehetnek-e adott esetekben korlátai, ha a látott képeket nem csak mint látott, de mint filmen, pontosabban fotón is megörökített élményt tárják a Világ elé azok, akik ilyes, vagy ehhez hasonlatos megtapasztalás megélői – részesei lehettek? Vagy képzelhető volna, hogy komoly emberek: akár még tudós kutatók is ilyes gyermekded trükkel akarják felhívni magukra a Világ figyelmét? Nem igazán hinném, amiként gondolom ti magatok sem hinnétek, hisz ha ez utóbbi bizonyosodott volna be, ha rájuk bizonyítják (s ez esetben ez nem is lett volna olyan nehéz) hogy csaltak szóban (vagy írásban) adott beszámolóikban, vagy az, hogy trükk-felvétellel akarták becsapni a szenzációra mindig éhes elméket, már nem is lehetne őket komoly embereknek nevezni, tudós elméknek pedig még kevésbé… Mi is az a dimenzionális áthúzás, és mi köze van az iméntiekben említett kérdésekhez: a Nagy Ugráshoz, a Tér-Idő és az érzékelés kérdéséhez? Lehetséges, hogy amit eddig leírtunk, mégsem olyan szükségtelen és zavaros, mint (munkatársam megfogalmazása szerint) elsőre látszik? Lehet, hogy nem véletlenül ugrottunk eddig egyik kérdésről a másikra, majd vissza egy-egy korábbi kérdés valamely mondatához? 121
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Bizony, ez ekként van: minden eddigi kérdés lényegében a Nagy Ugráshoz, és még pontosabban a bukás és a Visszatérés kérdéséhez kapcsolható, azzal összefüggő, és nem is kis mértékben. Nem, mert hisz amiként mondtam, a Szellemi Követek mindegyike, tehát a bukás bűnébe esettek a Fényben haladtak, s a Fénytől egy bizonyos értelemben eltávolodva váltak mindinkább besötétültté: s épp ez utóbbi kifejezés a lényeges és a fontos. A Tér és az Idő, s ekként a Tér-Idő, amint azt már nem egy ízben mondtam, csak a számotokra létező, de nem a Valóság Világának részét képező fogalmak. Ekként a Fény az egyedüli, ami a ti világképzeteitek mindegyikében megmaradt mint tényleges Valóság-elem, olyan Valóság-rész, amelyet ti magatok fedtetek el önmagatokban – önmagatok elől. A Fény mindenkor a Végtelenbe árad, és Öröktől van Örökkön örökké, mert a Fény, s már a legmagasabb rendű, a TÖKÉLETES FÉNY – maga ISTEN. A Fény az Élet, mert Isten maga az Örökkön való LÉT. S mert a lefelé haladó Szellemi Követek a Fényt fedték el maguk elől, az Örökkön való ÉLETET: ISTENT fedték el önmaguk elől. (Nem önmagukat fedték el ISTEN elől amiként gondolták és szerették volna, de megfordítva, ha ennek nem voltak is tudói. Pedig ekként van: ISTEN és a Mennyei Szinteken Ős-tisztaságukban megmaradt Szellemtestvérek számára az önmagukat elfedni kívánó Testvérek csakúgy léteznek még akkor is, ha az ő számukra egy láthatatlan tartomány részévé lett a mennyei szintek mindegyike, s még maga ISTEN is, éspedig a korábbi, tehát Szellemi Valóságukban érzékelhetőek, annál is inkább, mert amire a testi Tudat képtelen, képes arra a Szellem Tudata, s a legmélyebb mélység fogságában veszteglő Testvért is mint Visszatért – vagy a mi VALÓSÁGUNK értelmében el sem is távolodott Szellemet érzékeljük, látjuk, tudva: az önmaga számára nincs mellettünk: csak a mi számunkra. S itt egy személyes élményt, megtapasztalást hadd mondjak el: munkatársam gyakran panaszolja: olyan messze, olyan távol vagyok tőle (nem Szellemi: tudati – érzékelési formában): ő szól hozzám, s tudja, hogy minden szavát hallom, reám tekintene, megérintené kezemet: s ezt nem teheti a megszokott módon, mert képtelen teljességgel akként érzékelni a jelenlétemet, amiként egy konkrét földi személy jelenlétét érzékelhetné, akinek hangját is hallhatja, és akit meg is érinthet. Vagyis az állapotszerű Jelenlét-érzetet hiányolja, vagy fogalmazzunk inkább akként, hogy az állapotszerű Jelenlét-érzettel együtt járó kiteljesedett és állandó fizikai érzékelés hiányát panaszolja. Ezzel szemben én valóban hallom, érintem is, és tudom is, hogy valóban őt hallottam, tudom, hogy megérintettem és tudom azt is, hogy mindenkor meg is érinthetem a kezét, megsimíthatom arcát, mert ha az ő érzékelése elől én magam fedve is vagyok még egy kicsiny időre, ő nincs elfedve előlem: legfeljebb az ő tudati képei szerint, amelyben természetesen az is megjelenik olykor mint tudati kép: ha ő nem érinthet engem, hát biztosan én sem érinthetem őt, hisz akkor érezné, amiként érezné azt is, ha ő érinthetne, pontosan úgy, amiként érezné, és érzi is, ha egy véle egy Fény-tartományban lévő személyt vagy tárgyat érint. Természetesen e történésekben való érzékelés-kiesésnek is meg van a maga oka és miértje, amiként a Mi Világunkban megfigyelhető folyamatos, állandó érzékelésnek: vagyis a Mindenség-tudatnak és érzetnek is, éspedig nagyon is egyszerű maga a magyarázat! A LÉT, a Fent Világaiban való LÉT, nem lévén sem kezdete sem pedig vége, a folyamatos MOST állapotát adja minden egyes Teremtmény számára. Mi magunk mindenkor e MOST- ban vagyunk mint Lét-állapotban, s amiként az természetes is, minden és mindenki is e MOST-ban van a mi számunkra és Istenünk számára is, így MOST van a bűnbeesés csak úgy, mint a lefelé, majd a Felfelé vezető Utak minden, már megtett, s még csak eztán megteendő lépése, MOST van minden elért vagy elérésre váró szint, de MOST van a Visszatérés: az utolsó egy Visszatérése is – a mi számunkra: s ti mindannyian e MOST képekben VAGYTOK (nem voltatok, és nem lesztek: Vagytok), s ez csak a mélység felé indult, s a mélység, tehát a Tökéletes Mennyei Szintektől eltért Testvérek számára van másképp, az ő Tudatuk számára, mert a ti kicsiny „mindenségtekbe” aláközvetített Szellemi ÉN-KÉP-MÁS számára megszűnt a Tökéletes Szellemi Érzékelés, s helyét a tökéletlen, a mindent eltorzító szellemi, s későbben, egy bizonyos szint alatt a tudati érzékelés váltotta fel. A lefelé haladó Szellemi Követ a MOST Ős-egységét is megbontotta akkor, amikor a Végtelent és az Örökkévalóságot a számára még érzékelhető és belakható egységekre bontva megfogalmazta magának a 122
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Teret és az Időt, amelyeknek a Végtelennel és az Örökkévalósággal szemben van számára még és/vagy már elérhető, végső határa. Olyan határa, amelyet lefelé haladva még képtelen érzékelni: mindenkor azt a mind kisebbé váló Végtelen Mindenség-részt érzékeli A Nagy Egésznek, amit még egyáltalán képes Szellemi tudata révén nem csak érzékelni, de akárcsak elképzelni is mint esetleg lehetséges Valóságot (hisz amiről már feltételezhető, hogy van, az a Gondolat révén be is emeltetett egy bizonyos fokig a Valóságba: a még meg nem tapasztalt, de már mint lehetőség: előre vetített fikció, feltevés, amelyet később akár a tényleges Valóság szintjére is emelhet valaki, akiben meg van a kellő vakmerőség: elindulni egy másik vakmerő álmai után, s megkeresni vagy megvalósítani azokat, mint mondjuk az Verne Nemo kapitányának Nautilusával, s még a méltán népszerű író – álmodó más „álomképével” is esett, amelyek ma már a ti világotok valós, létező részei, tárgyai.) Azzal viszont, hogy a folyamatos, végtelen és örökkön való MOST LÉT-állapota megszűnt a Szellemi Követ számára, egy másik, egy irreális valóságba lépett, amelyben a Végtelen csak mint körülhatárolható rész, s az Örökkévalóság csak mint mérhető Idő létezett számára: vagyis megfogalmazta magának az Örök és Végtelen LÉT helyett az időleges Létet és annak határát: a Halál-állapotot is. Ahhoz, hogy a Végtelent és az Örökkévalóságot megbontsa, két, ismét csak irreális elemet kellett megalkosson: s e két irreális elem a Tér és az Idő maga, amelyek megfogalmazásuk pillanatától rabságukba is ejtették a Szellemi Követet, elszakítva azt a Végtelen Mindenségtől, s minél inkább elfedni igyekezett a Szellemi Követ önmagát a Fényben és a Fény elől, annál szorosabban záródott köré a Tér és az Idő, annál szűkebbé vált számára a még rendelkezésére álló Lét-idő, mert hisz éppen hogy a LÉT: az örök és Végtelen Lét, az ISTEN-FÉNY elől fedte el magát mind, az ÉLETET vetve el magától minden újabb mélységszinttel! Minél mélyebben merült el tehát a Szellemi Követ önnön mélységében, annál kevésbé érzékelte a Fényt, vagyis annál kisebbé lett az a töredék, amit még az Örökkön való LÉT-ből a magáénak mondhatott. Viszont, mert hogy a Végtelen és Örökkön való LÉTBEN: azaz ISTENBEN semmi, egyetlen energiaelem egyetlen kis paránya sem létezhet amely ne volna maga is Örökkönvaló, ám az szükséges volt mégis, hogy a Szellemi Követ továbbra is bírhasson és élhessen A TEREMTŐTŐL kapott Szellemi Örökséggel: a szabad Akarattal (a maga szintjének értelmében annak teljességével és tökéletesen), kellett az is, hogy a Végtelenségét és Örökkönvalóságát elvesztett Lét-állapotot is megélhesse, mégpedig akként, amiként azt a lefelé haladó Szellemi Követek mindegyike meg is élte: vagyis akként, mintha az a maga számára megfogalmazott Lét-állapot volna az elvetett Végtelen és Örökkön való LÉT, amint az imént is mondtam. Mert ekként érzékelte megannyi Szellemi Követ a lassan, fokozatosan beszűkülő és köréje záródó Létet: minden szinten azt és annyit élve meg A Tökéletes LÉT-nek, amit és amennyit abból még érzékelni tudott. Ez annyit jelent: amilyen fokon még élt benne a Fény, olyan fokon élt ő maga is a Fényben, vélve: annak teljességével bír, hisz számára mindenkor az volt és maradt is a teljesség, amit még képes volt elviselni. Ahhoz viszont, hogy ténylegesen is megmaradjon a Létben mint a Szellem egy elidegeníthetetlen eleme, amely miként maga a Szellem: maga is örökkön való, szükséges volt, hogy az Örökkévalóság váljék mindinkább hasonlatossá ahhoz a képhez, amelyet még önmagában érzékelni, azaz elképzelni tudott. Benne magában csökkent a Fény érzékelésének képessége, ekként benne magában csökkent a Fény is – az ő számára, hisz a Valóság számára a Fény sohasem csökken, hisz az, mint ISTEN-ERŐ, örök és állandó. Azt viszont, hogy a Fény maga gyengébbé lett, még csak nem is érzékelte, hisz amiként az imént is említettem, a számára még viselhető Fény benne és számára maga volt A Teljesség, s számára az annál magasabb fokú Fény nem is létezhetett volna, mert már képtelen lett volna azt elviselni. Ekként tehát mindenkor a maga ereje mértékével mérte a Tökéletességet, annál is inkább, mert a Szellemi Követek mindegyike is önmagát vélte a Tökéletes Teremtménynek, vagyis a Szellemnek, még véletlenül sem feltételezve: ő maga nem más, és nem is több, mint a Szellem produktuma, álom-béli fantáziaképe, amely a Szellem akarati képét követve lett, keletkezett s éppen hogy ama végső akarati úton megfogalmazott és kiközvetített Gondolat energiájából. Pedig ekként van úgy az ÉN-kép, mint az ÉNfelek és azok Én-részei esetében, és így van még a földi értelemben vett, s a test irányítására alkalmassá tett Tudat esetében is, amelyet épp úgy „álmodott” meg magának az Én-rész, amiként őt magát álmodta – álmodja megannyi Út minden percén és pillanatán az ÉN-fél, akit a kezdeti, még Duális állapotában elfedődött ÉN-kép álmodott meg akként, hogy az egymáshoz tartozó Duál-felek más és más ÉN-képet fogalmaztak meg, de egyazon időben, s épp ez az oka annak is, hogy a Duális EGY-S-ÉG is csak akkor állítódhat vissza, amikor mindkét ÉN-fél egyazon rezgésszintre: a megfogalmazásukkor magukénak 123
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet mondhatott szintre ért vissza. Addig a gyorsabb fejlődést produkáló meg kell várja a lassabb Ébredésre képes Társat, s a várakozási idő alatt bizonyos Missziós feladatok végzésére kaphat alkalmat: akár a maga Duális Társának Őrszellemeként, akár más Úton járók Őrszellemeként. S most e kis kitérő után lépjünk vissza az iménti témánkhoz. A Szellemi Követ, mint nem fizikai elem, természetesen nem szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy a Fény elfedése és elvetése révén annak ellentétét: a halált fogalmazta meg, mert amiként mondtam, a halál mint olyan, a Valóság Világában élő Szellem, s ekként a Szellem megannyi eleme számára is lehetetlen létállapot, mert az maga is Örökkön való, amiként Örökkönvaló az Isten, Akiből és Akiben A Szellem született s él. Ám mert a Végtelen és Örökkön való LÉT-állapotot mégiscsak elvetette magától a lefelé haladó Szellemi Követ, éspedig fokonként sűrítve azt be a mind szűkebbé váló Térre és Időre hogy mindenkor a számára még viselhető Fényben létezzék, szükséges volt az is, hogy amikor már képessé vált Ébredni, s képessé vált felismerni megváltozott Lét-körülményeit, a Vissza vezető Úton egy bizonyos formában megtapasztalja: milyen szűkké is tette önmagának a Végtelen Mindenséget, s milyen kurtává és végessé az Örök Életet. Vagyis ha mint Szellemi Követ: nem láthatott is halált, kellett mégis, hogy az elvetett Élet helyett azt is megismerje, éspedig akként, hogy időről időre valamely maga fogalmazta „rész-örökkévalóságba” kellett és kell lépjen, megismerve a Kezdetet és a Véget egyaránt, éspedig mindenkor a számára, tehát a Szellemi Követ számára már viselhető Fény-tartományban, amelyek mindegyike a még meglévő Fény mértékében őrizte meg a Lét-időt is, hisz a FÉNY, amiként mondtam, mindenkor és mindenhol az Élet. A ti Napotok egy hatodrendű Nap. Ez azt jelenti, hogy még igencsak a kezdetén vagytok a Visszavezető Útnak, de már kiléptetek abból a Fény-tartományból, amely csaknem a teljes sötétség birodalma. Ez azt is jelenti, hogy az a Lét-idő, amelyet a Szellemi Követ egy-egy Út során a magáénak tudhat, szintén hosszabbá lett mint volt az az Utak mindösszességének kezdetén, mert a Fény már nincs oly szoros korlátok közé zárva a Tér-Idő beékelődött egységei által, azaz a Fény nem olyan fokon sűrűsödött be, mint az alsóbbrendű Fény-tartományokban, ahol egy Fény-elemet két sötétség-elem követ. Ez viszont már ismét a kvantumok világa, és a lényeg épp ebben rejlik. A lefelé haladó Szellemi Követ ugyanis kezdettől, a Fény ellentétének: a sötétség megfogalmazásának első pillanatától csak akként volt képes mind mélyebb és mélyebb Fény-tartományok felé haladni, hogy a Valóság Fényét: a Tökéletes Isteni ERŐT, amely a Bölcs Szeretet Akaratának Ereje, mindinkább a maga tisztátalan, s a korábban már magáénak tudhatott Bölcsesség-elemeket mindinkább megtagadó és elvető akarati – érzelmi energiáival, azaz a benne lévő sötétséggel: az Isteni Szeretet ellenében a maga mind gyengébbé és tisztátalanabbá váló szeretetével, majd az önlátó szeretetlenséggel fedte el akként, hogy a Fény áradását mind gyakrabban cserélte fel, hogy helyette a benne élő, s az Isteni Szeretet Élő Fényétől eltérő sötétséget áramoltassa tovább. Vagy-is a Fény folyamatos áramlását mind gyakrabban és mind hosszabb időre kötötte meg, s amikor a Fény és a sötétség váltakozó áramlási ideje egységessé lett, a Szellemi Követ elérte a Választóvonalat, amely alatt a sötét periódusok váltak az elsődleges jellegű erővé, s azok közé mind ritkában és mind rövidebb időre ékelődhetett csak be egy-egy Fény-periódus. S hogy még érthetőbbé tegyem: amint mondtam, a Fény a Valóság világában egységes, örök és folyamatos, mert egységes, örök és állandó Istennek Bölcs Szeretete, amelynek révén Isten mindeneket éltet: a ti Világaitokban azonban már nem az: már nem egységes és nem állandó a Fény, már kvantumokra bomlik, s e kvantumok váltási ideje attól függ: milyen sűrűségű negatív energiát áramoltatott a lefelé haladó Szellemi Követ a Fényelemek közé. Vagyis attól: milyen fokon vetette el magától a Bölcs Szeretet Akaratának erejét, hogy a maga lázadásból fakadt, s abból táplálkozó akarati erőit igyekezzék valóságszintre emelni és megélni. E negatív energiák ez esetben természetesen a Végtelen és az Örökkévalóság ellentétei, vagyis a Tér és az Idő elemei. Minél több a Tér-Idő elem a Fény elemei közt, a közeg annál sötétebb, annál „sűrűbb”, és annál szűkebb is a ti fizikai fogalmaitok szerint, mert a Fény van annál inkább bezárva a Tér és az Idő fogságába. Amilyen fokon uralja, azaz nyomja el a Tér és az Idő a Fényt, a Lét annál szűkebbé lesz, hisz hát a Lét: a FÉNY van megkötözve, s azt oldozza fel minden egyes Szellemi Követ minden egyes, már Visszafelé megtett szinttel, amikor is az alsóbb szint eléréséhez szükséges negatív elemet kiveti magából, hogy ahelyett ismét a Fény-elemet engedje élni, azt a Fény-elemet, amelyet korábban ő maga fedett el – önmaga elől a sötét energia-elemek révén. S ezzel azt mondtam: minél inkább képessé lesz a Szellemi 124
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Követ a korábban, még a lefelé vezető út során elvetett Bölcs Szeretet megélésére irányuló akarati Erőket elfogadni és megélni, annál inkább lép vissza önnön Isteni Erőihez, amely a Fent Világában is minden egyes Teremtménynek a maga már elért szintjén lehet birtoka mint Krisztus-gyermeki Örök Rész. Amikor tehát azt mondom: a Tér-Időben haladtok, egyszersmind azt is mondtam: a Fényben haladtok, és kimondtam azt is: Istenben haladtok, és Isten felé is egyben, hisz az Ő Bölcs Szeretetének Energiaelemeit ismeritek fel és fogadjátok el ismét a magatok korábban megfogalmazott, s az Isteni Akarattal ellentétes akarati energiáitok helyett. De kimondtam egyben azt is, hogy önmagatokban haladtok, önmagatokra ébredtek, mert a Fény mindenkor bennetek magatokban: Istentől való Énetekben van: csak ti vagytok azok, akik ezt nem látjátok és nem érzitek, mert még mindig nem álltok azon a Bölcsességi fokon, hogy e Felismerés megérhetne és letisztulhatna Szellemi Tudatotokban. Elméletben már tudói lehettek annak: a lefelé vezető Út során a ma még számotokra érzékelhetetlen Fény-elemeket ti fedtétek el egy-egy sötétség-elemmel, de e Tudás még valóban csak mint elmélet létezik bennetek: a legtöbb Úton járóban legalábbis, azokban, akik máig képtelenek ténylegesen felfogni: mit és miként kell értsenek ama szó alatt: Tökéletes Szeretet. Mert bizony, ez ekként van, az igazán Krisztus-gyermeki Szeretetet még nem, vagy csak bizonyos, az „Én” alá és mögé utasított formában vagytok képesek megélni, akként, hogy mindenki más csak az egyén után, és minden érdek csak az önérdek után következhet, mintha képtelenek volnátok ténylegesen is megérteni: az, amit ti, mint testi emberek Életnek neveztek, nem más, mint egy Út, amelyben nem az a lényeges és a fontos, hogy a test és annak Tudata minél elégedettebben, biztonságosabban, s minden gondtól megóvottan éljen, mert nem a test: a Szellemi Követ jólléte, annak sikere és Valós Biztonsága a fontos. Márpedig a Szellemi Követ csak a ti szintetek mértékében tökéletes fokon megvalósított Szeretet fényében érezheti magát biztonságban, míg az önzés, az egocentrikus tudati – akarati energiák közt akként retteg, amiként… - amiként ma még az én-központúságban s a test elsődleges voltának hamis hiedelmében megrekedt ember retteg attól: mi lesz velem, ha… - és itt hosszan sorolhatnám: mit is jelent ez a kurta kis „ha”, de nem teszem. Nem, részben mert magatok is tudói vagytok annak, részben pedig azért nem, mert későbben még vissza kívánok térni e kérdésre, ha nem is e kötet keretein belül, de már majd a Karácsonyra tervezett Üzenetben, amelyet (általatok is ismert okok végett) idén korábban igyekszem leközvetíteni: legyen készen akkor is, ha… - és itt ismét hadd ne folytassam mondandómat. Ehelyett inkább térjünk vissza az iménti kérdés egyik megjegyzéséhez. Azt mondottam fentebb: „önmagatokban haladtok, önmagatokra ébredtek, mert a Fény mindenkor bennetek magatokban: Istentől való Énetekben van:”. Ez ekként is van. Viszont amikor ezt mondom, nem arra akarok utalni, hogy kifejezetten mint földi – fizikai személyek vagytok a korábban elfedett Fény hordozói és birtokosai: az a Szellemi Követ, amely mint a Szellem „álma”, önmagáról megfogalmazott ÉN-KÉP-MÁS-a, amelyben ha úgy tetszik a Szellem egykor megkezdte a lefelé vezető Utat, s még az ÉN-KÉP-MÁS-nak is minden egyes teljes jogú Követe, amelyek a mindenkori adott, tehát az általuk már elért szint mértékében bírják a Fényt. S ezen Szellemi Követek legkisebbike az Én-rész, amely csak valamely fizikai szinten megteendő Út előtt és után élheti ténylegesen is a benne lévő Fényt, mert a fizikai sík, s maga az eszköz, azaz a fizikai test leárnyékolja, lehetetlenné téve számára, hogy teljességgel éljen és hasson is a még rendelkezésére álló Fény erejével. Erre csak akkor képes, ha maga csak mint Szellemi Erő létezik, vagyis az Asztrális Világképzetekben, vagy akkor, ha valamely fizikai világba nem mint fizikai testben Úton járó, de ténylegesen is csak mint Szellemi „egység” lép be valamely missziós Feladat elvégzése érdekében. Hát ez volt az az Információ, amelyet hibásan értelmeztek mindazok, akik azt igyekeztek elétek tárni: maga a fizikai test bírja a magasabb szintek Fényét, s maga a test az, amely hatni lehet képes a benne lévő Fény révén és által, így maguk a testben élők azok, akik ki kell bontsák, és meg kell éljék, azaz gyakorlati formában kell hogy használják a magukban: sűrű és nehéz elemekből álló fizikai testeikben Életre keltett Fényt… A testek minden egyes eleme csak az adott szintnek megfelelő energiákból, s egy bizonyos fokig a Szellemi Követ által levitt magasabb rendű energiákból áll. Viszont már a Szellemi Követ is csak másával bírhat az asztrális szinten még ténylegesen is meglévő Szellemi Fényének, mert hiszen épp aköré záródik a lefelé vezető Úton az Út végigjárásához szükséges Kozmikus és Globális erők sokasága, aköré záródik 125
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet a fogamzás (a ti szinteteken még) nagyon is ősi formájának energiája, de körbefogja és leárnyékolja azt a közegből, a közvetlen környezetből, tehát a családból, a rokoni és baráti körből, a lakóközösségből, s a leendő anya testéből magához vont, s a kicsiny fizikai test kiépítéséhez szükséges energiák soka, amiként leárnyékolják azt a Globális teljesség: az emberiség, de még a növény és állatvilág érzelmi – gondolati – akarati energiáinak magához vont elemei, ezek sokasága is: vagyis a Szellemi Követ is már csak elméletben lehet birtokosa a még benne lévő Fénynek, amelyek révén a Kozmikus és Globális energiák mellé még a közeg energiáit magához vonja: s azok bizony mindennek nevezhetőek, csak nem a Tiszta Fény energiáinak, a ti szinteteken legalább is. Vannak, természetesen vannak már valóban tiszta Fény-energiák is a ti szinteteken élők test-elemeiben, de még nem mint elsődleges jellegű, csak mint járulékos energiák, amelyek nélkül nincs, és nem is lehetne egyetlen fizikai Létet feltételező bolygón sem Élet. Ezek a valóban tiszta Energiák, vagyis a Valóság Fényének kicsiny elemei még csak nem is a fizikai test sejtjeiben vannak jelen döntő mennyiségben, dacára annak, hogy testeitek több mint hetvenöt százaléka víz, s a víz megannyi eleme, amint már ezt is nem egyszer elmondtam, a Krisztusi engramot őrzi. És mégis: a legtisztább, a legmagasabb rendű Fény-elemek a Szellemi Követet és a Tudatot összekötő Lélek-szálban vannak, mert hisz a Lélek-szál a maga teljességében, amiként azt a neve is jelzi: a Léleknek Erejéből, a ti kicsiny „mindenségtekbe” a kezdeti Káoszt megszüntető, s az elsődleges Rendet megformáló Kegyelmi Lélekenergia erejéből áramoltattatott alá Istenünk által, így Istennek mindenkor Tökéletes Szeretetenergiájából adatik egy-egy rész, egy-egy kicsinyded parány minden egyes Úton járónak. Még a Léleklényeknek is, hisz amit mondtam, nem véletlenszerűen mondtam, valósággal is akként van, hogy az Útra induló Szellemi Követ felsőbbrendű ÉN-je egyazon Kozmikus Világlélekből vonhatja magához az őt a maga kis Követével, s azt a Tudattal összekötő Lélek-szálat, mint amely Kozmikus Világlélekből adatik egy-egy parányi Lélek-elem a köröttetek – véletek élő, s éppen érettetek a Föld színére érkező Léleklénynek, legyen az az állat avagy a növényvilág valamely képviselője, kivéve az ártó férgeket, a kifejezetten kártékony rovarokat és az élősdiket, s még a halak többségét. Ez utóbbit még magam sem említettem, de akként véltem: számotokra is természetes, hogy amely élőlény az ivadékgondozás alapszintű késztetésével sem bír, természetes formában nem is soroltatik a Lélek-lények közé, hisz a Szeretet leghalványabb nyomát sem érzékelhetitek benne. A bölcsőszájú hal, vagy a vizek ivadékgondozó emlősei ez esetben is átmenetet képeznek a Lélekelemmel bíró, s az azzal nem rendelkező vízi élőlények közt, olyannyira, hogy épp ezek közé sorolható a Föld, s a ti kicsiny „mindenségtek” egyetlen olyan élőlénye, amelyet fél-szellemi lénynek nevezünk, és méltán, mert bár maga ragadozó életmódot folytat, nem önnön milyenségét: a tiéteket tükrözi, hisz a ragadozó életmódra éppen hogy az általatok: emberek által kialakított - megformált körülmények, és a víz-elemekbe íródott, mind durvábbá váló emberi gondolati – érzelmi és akarati energiák késztették már a kezdetektől, akkortól, amikor az embernek még alig is nevezhető lény (s itt már a második emberiség korai őseire gondolok) először emelt kezet önnön fajtársa ellen hogy annak teste révén tartsa meg a maga fizikai létét. És ez is szinte természetes: a lefelé induló ÉN-KÉP-MÁS legelső, még csaknem tökéletes tisztaságúnak nevezhető gondolati – érzelmi energiáit vonja magához mint Lét-ben tartó Lélek-elemet minden egyes delfin, viszont magához vonja a Szellemmel bíró ember első, már csaknem tudatosan durva negatív energiájának egy elemét is, hogy tükrözze az emberi milyenséget, amely tiszta Szellemében, de tisztátalan az ő elméjében, tiszta, ha a Szellem irányítja a Szeretet-cselekedetet, és tisztátalan, ha a Tudat a gyűlölet szavát, az ellentét késztetését követi. Ami megvolt a legelső, még csaknem tökéletesen tiszta Pillanatban a Szellemi ÉN-képben, meg van a delfinben is, s ami a legmélyebb pont tükre volt, s maradt máig is az emberben, ismét csak meg van, mert meg kell legyen a delfinben, hogy valósággal jelezze: hol, mely szinten is tart ma az ember. Mert ez a tény: a ragadozó életmód ténye csak a ti szinteteken mondható még el a delfinről: viszont már nyomát sem találnátok mondjuk Shambhallában, vagy bármely más, már a Negyedik Fénykörhöz tartozó szinten, amellett, hogy a delfin, mint Fél-szellemi lény itt is és ott is megtalálható, mindazon szintekig, amelyeken az Úton járó Szellemi Követ bármely formában testet kell megfogalmazzon magának egy-egy Út végigjárása céljára. Tehát még ahol a Lélek-testek, vagy már a Fél-szellemi testek viselésére kötelezi a szint az úton járót, még ott is megtalálható a delfin, ha már ő maga is megváltozott elem-szerkezetű testben létezik is: de ott van, és ott is lesz mindaddig mint Lélek126
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet energia, míg azt a bizonyos elsőként kiáramoltatott gondolati – érzelmi energiát is vissza nem vonta az ÉN-KÉP-MÁS. Amiként az előbb mondtam, a halak, s általában véve az ivadékgondozás leghalványabb késztetésével sem bíró más vízi állatfélék nem tartoznak a Lélek-lények csoportjába – és egy bizonyos fokig mégis, hiszen magasabb rendű Erő nélkül lényegében semmi sem élhet. Ekként ha önálló Lélek-elemmel nem is, a kollektív Lélek-erővel, azaz a Lélek-energia lenyomattal bírnak, és a víz energiája tartja meg őket (nem földi értelemben). S még az a bizonyos Lélek-energia lenyomat is egy – egy halrajnak, s nem az egyednek a Létben-tartó legmagasabb rendű eleme, amely az egyed kiválásától függetlenül megmarad, s a raj esetleges teljes kipusztulását követően a víz-elemekbe épül be, tisztítva és (egy ideig még) megfelelő Életteret biztosítva más halfajok és a vízi növényzet számára. És ezzel most nem azt akartam mondani, hogy a hal, vagy egyéb, az ivadékok gondozásának késztetésével semminő fokon nem bíró vízi állatok evése teljességgel megengedett volna, hisz azt is csak az ölés, az Élet elleni cselekvés révén tehetitek, s az még akkor is bűn, ha nem Léleklény ellenében esett, hisz a rovarokat is csak akkor szükséges irtanotok, ha létük már bántóvá válik, zavarja, vagy akár teljességgel gyötrelmessé, lehetetlenné teszi a Szellemmel vagy a Lélek-elemmel bírók életét, mint például a rajokban támadó szúnyog, bögöly, a poloska, vagy a különféle tetvek, hogy a súlyos fertőzésveszélyt hordozó kullancsot már ne is említsem. Ezeket nemcsak hogy lehet, de kell is irtanotok, de még ezeket is csak a lehető leggyorsabb és legkíméletesebb, azonnali pusztulást adó módon, hisz ha Lélekelemmel nem bírnak is, bírnak érző ideggel, vagyis épp úgy képesek szenvedést érezni, mint a Léleklények, vagy akár maga az ember. Viszont amiként mondtam, e rovarféleségeket sem igyekeztek ti magatok sem irtani addig, míg zavaróvá vagy ártalmassá nem lesz jelenlétük, s ez bizony a halakra és egyéb vízi élőlényekre általában nem mondható, a halak senkinek sem ártanak… S hogy egy pillanat erejéig még visszatérjünk a halfogyasztás kérdésére: ha a hal mint az Élet egy bizonyos formájának hordozója és birtokosa az ölés végett épp úgy a fogyasztási tilalom alá esik is, mint a Lélek-lények, ez esetben mégis van kivétel, hisz a hal, és a hal-félék családjába tartozó, de nem ivadékgondozó vízi élőlények nem csak mint táplálék, de akár mint „gyógyászati elem” is szolgálnak bizonyos esetekben (ha már csak a ti szinteteken is, hisz azok a betegségek, amelyek orvoslására a kúra részeként többek közt a halfélék is szolgálnak, a magasabb Fény-körökben már nem léteznek). A testek súlyos kalciumhiányos megbetegedései, a csontok törésekor fellépő, s a gyógyuláshoz szükséges, fokozott mértékű kalcium igény nem mindenhol, és nem minden esetben biztosítható más, a száraz földi állatok testében termelődő élelemmel, mint például a tej, a különböző tejtermékek vagy a tojás, amiként a növényi fehérjék sem mindenhol biztosítják a test kalcium igényének kielégítését, amely nélkül viszont a test energiahiányos volta végett az Út végigjárása sem lehetne biztosított. Ezen felül és ezen túl azokon a vidékeken, ahol más táplálék szinte nem is áll rendelkezésére az embernek, kell, hogy inkább a „tenger gyümölcseivel” éljenek (s milyen találó e kifejezés is!), semminthogy más, már ténylegesen a Lélek-lények közé sorolandó állatfajok tenyésztése és tömeges legyilkolása árán jussanak élelemhez. Érdekes lehet számotokra is, ami most kis munkatársam gondolatai közt megfogalmazódott: Ha a halakat, amelyek nem bírnak ivadékgondozási ösztönnel, annak legkisebb nyomával sem, nem sorolhatjuk a Lélek-lények közé, akkor a növényvilág tagjait, amelyek szintén nem bírnak ivadékgondozási ösztönnel: miért sorolom mégis kivétel nélkül mindet a Lélek-lények közé? Amiként mondtam, a halak nem ártanak senkinek: de nem is végeznek olyan Szeretet-szolgálatot, mint a Föld megannyi növénye! A hal is hasznos egy bizonyos értelemben, hisz sok akként szerzi meg élelmét, hogy eközben a tengerek vízének tisztítását is végzi, ám e „cselekvésük” csak következménye a létfenntartási, a táplálkozási ösztön kielégítésének, s nem Szeretet-cselekedet, annál is inkább, hisz azok a parányok, amelyektől ezen ősi ösztön követelő szavának engedve megszabadítják a tengerek vizét, jobbára maguk is élőlények. Ezzel szemben a növények mindegyike (a húsevő növényeket kivéve) a legtökéletesebb reáhagyatkozás élő példái lehetnének, hisz nem megszerzik: kapják táplálékukat eső és Fény és a levegőben lévő széndioxid formájában, s persze a gyökereikkel magukhoz vont, s a Föld-testben lévő ásványi sók 127
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet formájában, ha kapják, és viselik, ha valamiért mégsem kapják meg azt, amire szükségük volna: s mindezekért cserébe a legfontosabb elemet: az oxigént adják, amely nélkül semminő Élet nem létezhetne a Föld színén. Még a vízmélyi növények is ekként cselekszenek, hisz a tengerek és az Óceánok, a tavak, a folyók és a patakok is nagy részt a vízmélyi növényeknek köszönhetően bírnak azzal a (kötött) oxigénnel, amely a víz élőlényeit élteti, s amelynek egy része a párolgás során a légtérbe kerül. Mert bár a víz maga két fő kémiai elemet tartalmaz, és víz nélkül nem létezhetne a ti mai növényvilágotok sem, ám a víz kezdetben még nem mint kötött: mint kötetlen elem-halmaz áramlott a Föld légköri gyűrűiben, amely elemek azonban már alkalmasak voltak a növényi élet legkezdetlegesebb formájának kialakulásához, amely növényi formák viszont már alkalmasak voltak maguk is oxigént termelni: s ezzel a láncolat be is zárult, hisz amiként a légtér elemei táplálták és éltették a mai zuzmók korai, s csak helyenként és csak fosszilis alakban megmaradt elődeit, akként voltak azok képesek az oxigént a légkörbe juttatni, és fordítva: minél magasabbá lett a légkörök oxigén-tartalma, annál inkább vált alkalmassá a növényvilág mind fejlettebb egyedeinek táplálására, míg végül az egy oxigén atom által megkötött két hidrogénatomból vízcseppek, azokból a légkör hőmérsékletváltozásának hatására folyók és patakok, majd a párolgás révén ismét vízcseppek, s végezetül, amikor a növények termelte oxigén elért egy bizonyos optimális szintet a kellő számú hidrogén-atom megkötéséhez, az állandó folyók óriás-folyamokká, s azok a Föld-test mélyebben fekvő területeibe futva tengerekké és óceánokká lettek, amelyek egy részét magukba zárták a növényzetnek. A növényvilág egyes egyedei a változás hatására teljességgel kipusztultak, mások alkalmazkodtak, ismét mások a szárazon maradva tovább folytatták megkezdett légdúsító munkájukat. Azok, amelyeket ellepett és mélyébe zárt a mind nagyobbá váló víztömeg, akkortól már a víz-elemek közül szűrték ki a számukra fontos kémiai elemet, s már a víz-elemek közé áramoltatták, amiként áramoltatják ma is az oxigént. Ha nem volna növényvilág, nem volna, mert nem alakulhatott volna ki az Élet, a mai formájában legalábbis nem, viszont akkor a Szellemi evolúció fizikai értelemben vett „kivetülése”: a test fokozatos fejlődése sem érhetett volna arra a szintre, amelyet a fizikai evolúció csúcsának nevezünk, vagyis nem a mai, a minden szempontból legideálisabb testfelépítéssel bírnátok, amellett, hogy a test agyának működése sem volna olyan fokon biztosított, hisz az agy maga is oxigént „fogyaszt”: az élteti és serkenti, s az oxigénhiányos környezetben lelassul, eltompul, majd magasabb rendű funkció ellátására, azaz gondolkodásra alkalmatlanná válik. S ezt az oxigént túlnyomó részben a Föld növényei biztosítják, amellett, hogy testeitek táplálására, s még az állatvilág egyedeinek táplálására is felnevelik a maguk termését, mindegyik a maga természetének megfelelő formában, de még a testek betegsége esetén is ők szolgálnak gyógyító erejük révén: és bizony, ez utóbbi feladatot többnyire a semmibe vett gyomnövények végzik: ezek kicsiny teste termeli ki azt az anyagot, amely a ti testeitek egyes betegségeinek, vagy az állatok betegségeinek megszűntetéséhez, fájdalmaitok csillapításához szükséges. Még az úgynevezett „mérgező növények” is ekként élnek – értetek, hisz amiként már korábban is mondtam, haszontalan vagy ártó növény nincs: csak fel nem ismert (vagy már elfeledett) és helytelen formában és hibás célokra használt növények vannak. Ezen felül és ezen túl: ismét csak a növények azok, amelyek gyökereikkel megkötik a talajt: ne fújja el azt a szél a belé vetett magok – palánták alól, s a növények azok, s itt már az eső-erdőkre gondolok, amelyeken a viharló tengerek vad hulláma s a szökőár gyilkos habja megtörik – míg ki nem irtjátok, csak mert képtelenek vagytok felismerni létük fontosságát és áldását a pénz-adta vakságtól! Ez tehát a különbség a növényvilág minden egyes tagja, és az általam nem Léleklénynek nevezett halfajok között. A hal nem szolgál: van, hogy más vízi élőlények táplálékául legyen, s hogy ti magatok is Életet nyerhessetek esetenként azok teste révén, míg a növényvilág minden egyes egyede, a leghatalmasabb mamut-fenyőtől a legkisebb zuzmóig mind – mind szolgálnak, éspedig a legteljesebb alázatossággal, mindaddig… — mindaddig, míg ki nem irtjátok őket, amiként az szinte minden egyes növény esetén megfigyelhető, nem csak az előbb említett eső-erdők esetében. Ám ismét eltértem egy kissé az iménti kérdéstől… Azt mondtam: a valóban tiszta Fény-energiák is jelen vannak a ti szinteteken élők test-elemeiben, de még csak mint járulékos energiák, s még csak nem is a testek elemeiben, de a Lélekszálban, míg a testek sejtjeiben az adott szinten már jelen lévő legtisztább fokú energiák vannak jelen, mint amilyen a víz és a lég-elemek. Ezek közé kell majd a magasabb szintnek megfelelő Fény-elemek soka beépüljön mindazok 128
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet testében, akik a Felemeltetésben részesülhetnek, s már az ő test-elemeikbe is csak akkor épülnek be e magasabb tisztasági fokú Erő-elemek, amikor a Nagy ugrás végbemegy. Vagyis a történés során, amikor is a Kegyelem kiárad mindazokra, akiket az ÚR a Felemeltetettek közé méltónak lát megjelölni, s épp e Kegyelmi Jel, ennek Ereje lesz az, amely a magasabb rendű, tehát a magasabb szint energia-elemeit magához vonja, azon Erő-elemeket, amelyek amiként már mondtam, egy szemvillanásnyi idő alatt épülnek be a test-elemekbe, felülírva a test legsűrűbb energia-elemeit akként, hogy azokat is egy, a korábbinál magasabb fokon készteti rezegni, vagyis egy magasabb szintre emeli. Ekként azok megszűnnek létezni az alsóbb energia szinten, s a magasabb fokú energiákhoz csatolódnak, ami a test teljességének, s egy bizonyos értelemben és formában a bolygó teljességének emelkedését is jelenti. Igen, hisz a Felemeltetettek gondolati-érzelmi-akarati és emlékezeti energiái már egy magasabb szintre emelkedve materializálódnak, s válnak a Felemeltetettek Szellemi és földi tudata, valamint fizikai testei számára Föld-testté, azok az energiák viszont, amelyek ekként egy magasabb szint energia-állományának részeivé lesznek, nem lehetnek többé az alsóbbszintű energia-állomány részei is, annál is inkább nem, mert az alsóbb szintű energia-tartományban maradó Túlélők a maguk sötétsége révén nem hogy nem emelik, de egy fokkal mélyebbre is késztetik a bolygótestet alkotó energiák mindösszességét. S erre akartam utalni akkor, amikor azt mondtam: a Kozmikus Erőszálról leszakadó bolygótest először egy mélyebb szintre hull, s csak aztán válik képessé arra, hogy az Orion övszalagjába térjen. Ám még ekkor sem mindegy: milyen úton válik arra képessé! Nem a Túlélők, nem is az ő leszármazottainak lesz köszönhető, nem az ő gondolati – akarati és érzelmi energiáik tisztulnak meg az Út során olyan mértékben, amely mérték elégséges volna a Föld-testet alkotó energiák mindösszességének egy magasabb energia-tartományba való emeléséhez. Nem: az bizonyos, hogy egy idő elteltével a Túlélők utódai nem fogalmaznak meg többé olyan tisztátalan gondolati energiákat, mint azon elődeik, akiket az ÚR a Túlélők közt enged Útra kelni, sőt: egy bizonyos ideig másmilyen gondolati energiákat sem fogalmaznak meg, és érzelmi energiáik sem az akarat: a spontaneitás révén a fajfenntartás ösztöne végett indulnak útjukra, egyet, éspedig az Élet feltételek nélküli és mindenáron való Tiszteletének érzését kivéve, amely azonban nem is annyira mint érzés: mint Lét-törvény fog élni és hatni bennük – köröttük és persze fölöttük egyaránt. Ők maguk tehát szinte semmilyen értelmi – érzelmi és akarati energiát nem fogalmaznak meg, szándékolt formában legalábbis nem, s a Túlélők után maradt legdurvább negatív energiák idővel meg, - és kikopnak a Kozmikus Térben hánykolódó bolygótestből, annak megannyi energia-eleméből. Ezzel egy időben viszont A Teremtő Egység szívéből, a Mennyei szinteken maradott Szellem-testvérektől, a Vezérlő Géniuszoktól és az Orion Csillagképben várakozó Missziós Testvérektől a Föld-test, s a Földön létező minden nemű Élet iránti Szeretet energia-elemei áramlanak a Föld-testet adó energia-elemekbe, s ez az energia elégséges lesz ahhoz, hogy ha nem is az első emberiség történelmének végén elhagyott Fény-Idő szintre, de Kozmikus értelemben véve mégiscsak az elhagyott pontra térhessen a Föld, arra a pontra a Térben, amely a leginkább őrzi az egykor volt bolygó emlékezeti lenyomatát, s amely épp ezért a leginkább alkalmas a Föld lakóinak minél gyorsabb fejlődését biztosítani, ama fejlődését, amelynek révén a Föld-test, s annak lakói a Kozmikus értelemben vett azonosság mellett Szellemi értelemben is csaknem arra a pontra, tehát ugyanarra a szintre emelkedhetnek, mint amely szinten az első emberiség egykor állt, arra a Szellemi szintre, amelyen már valósággá lehet az Ezer éves Krisztusi Birodalom. * Azt mondottam fentebb: „A fizikai testben Úton lévő Szellemi Követ a Lefelé vezető Úton természetesen nem érzékelte sem az Időt, sem pedig a mindinkább köréje zárult Teret: akként élte és érezte a maga mindenkori közegét, mintha továbbra is a Teljességben élne, s az egyes, még csak lefelé vezető szintek közt nem volt olyas jellegű folytonossági hiány-érzete, mint amilyen a testi értelemben vett halál a ti számotokra. Ám ha mint Szellemi Követ: nem láthatott is halált, kellett mégis, hogy az elvetett Élet helyett azt is megismerje, éspedig akként, hogy időről – időre valamely maga fogalmazta „rész-örökkévalóságba” kellett és kell lépjen, megismerve a Kezdetet és a Véget egyaránt, éspedig mindenkor a számára, tehát a Szellemi Követ számára már viselhető Fény-tartományban, amelyek mindegyike a még meglévő Fény mértékében őrizte meg a Lét-időt is, hisz a FÉNY, amiként mondtam, mindenkor és mindenhol az Élet.” 129
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet — Nem véletlen ismételtettem meg e részt: ugyanis a Szellemi Én-rész is csak a maga mértékének már megfelelő Fény-tartományban lehet képes létezni: az viszont a ti szinteteken olyan mértékben lett leárnyékolva, hogy a Szellemi Követ, azaz az Én-rész képtelen volna közvetlenül irányítani az eszközt. Kell, éspedig mindenképp, hogy egy, a ti világképzetetek besötétültségi szintjét viseli képes, s abban aktív tevékenység folytatására is alkalmas közvetítő révén törekedjék megvalósítani az Életfilm egyes elemeit, akként, hogy a Lélekszálon át lényegesen erőteljesebben éli meg az egyes, nem fizikai értelemben vett szenvedéseket (bár a fizikai szenvedések is érintik egy bizonyos fokon és formában). Azokat a lelki-tudati szenvedéseket értem ez alatt, amelyeket ti magatok mint földi emberek is éreztek (csalódás, keserűség, gyász, stb. stb.), de érzi azokat a szellemi szenvedéseket is, amelyet a Tudat nem érezhet, s amelyek egy-egy elhibázott Életfeladat, egy-egy elszalasztott, nem a ti fogalmaitok szerinti, de Szellemi értelemben vett lehetőség (valamely Szeretet-cselekedet meg nem tétele, vagy az azzal ellentétes, durva cselekvés megtétele) okoz számára. Ez utóbbiakat a Tudat csak abban az esetben érzi egy bizonyos fokig, ha a Szellemi Követ szenvedése a Lélekszálon át leközvetítődik felé. Ilyenkor érzitek a lelkiismeret-furdalást, s ez az, amire gondoltam akkor, amikor azt mondtam: azt akkor érzitek, ha a Szellemi Követ érinti a Lélek-szálat. Nem a ti értelmezéstek szerint: fájdalma, szenvedése energiája révén érinti azt. Ez mindenkor azt jelzi: olyan szenvedések viselésére kényszeríti a Tudat és a Tudat irányítása alatt álló test, amelyet már még a magasabb energiákkal bíró Szellemi Követ is nehezen visel, és ez is ekként van: ha a Tudat kéne, vagy a fizikai test olyan szenvedéseket elviseljen, amilyen szenvedésnek olykor ezek végett a Szellemi Követ van kitéve, megbomlana az elme egyensúlya. Ezért a Szellemi Követ magába zárja, ameddig csak lehet, ám egy bizonyos szint után már spontán mód árad belőle a fájdalom s a szenvedés energiája: ezt érzi meg a Lélekszálon keresztül a Tudat, de jelezheti ezt a test valamely része, vagy a belső szervek egyike-másika is, amelyek megbetegedéssel igyekszenek felhívni a Tudat figyelmét arra: valahol valamit elrontott, hibásan végez és él meg. (Amint már azt is mondtam, nem szükséges minden testi tünetben ilyes jellegű okot keresnetek, de jó, ha a ti szinteteken megindokolhatatlan és megmagyarázhatatlan, vagy minden ok és előzmény nélkül hirtelen, és nagy erővel támadó betegség esetén a tudati – lelki és Szellemi okokat is megvizsgáljátok, mint esetleges „kórelőzményt”) Amiként mondtam, a Szellemi Én-rész mint a Szellem legkisebb rangú Követe az egyetlen, amely képes lehet a fizikai Világ-képzetben létezni és képes lehet a legelemibb szintű Szellemi Bölcsességeket megkeresni és kibontani. Ezt viszont már ténylegesen is a fizikai testbe „öltözve” teheti, ekként még csak nem is a maga felsőbbrendű ÉN-jének, tehát az ÉN-félnek Ébredtségi szintjén járja Útját, hisz ő, mint Szellemi Követ, csak rész még az ÉN-félből is, amely csak rész-energiával bír: ám amíg a felsőbbrendű ÉN-ből ki nem égtek az alsó szint energiái, azok mindösszessége, azokat kell magával vigye a Szellemi Követ, hogy meg, és kitisztítsa önmagából, s ekként a maga felsőbbrendű ÉN-jéből. * S most ismét térjünk vissza a korábban félbe hagyott témánkhoz, amelynek kibontása lényegében e könyv első részének tulajdonképpeni célja. Vagyis a Tér, az Idő és a Fény egymáshoz fűződő kapcsolatához. Azt mondtam fentebb: „a ti szinteteken a Fény már nincs oly szoros korlátok közé zárva a Tér-Idő beékelődött egységei által, azaz a Fény nem olyan fokon sűrűsödött be, mint az alsóbbrendű Fénytartományokban, ahol egy Fény-elemet két sötétség-elem követ.” Azt is mondtam: „a Fény a Valóság világában egységes, örök és folyamatos, mert egységes, örök és állandó Istennek Bölcs Szeretete, amelynek révén Isten mindeneket éltet: a ti Világaitokban azonban már nem az: már nem egységes és nem állandó a Fény, már kvantumokra bomlik, s e kvantumok váltási ideje attól függ: milyen sűrűségű negatív energiát áramoltatott a lefelé haladó Szellemi Követ a Fény-elemek közé. Vagyis attól: milyen fokon vetette el magától a Bölcs Szeretet Akaratának erejét, hogy a maga lázadásból fakadt, s abból táplálkozó akarati erőit igyekezzék valóságszintre emelni és megélni.” — A Fény, amiként már ezt is mondtam, mindenkor egyenes vonalban árad: amiként a Nap sugarai is, amelyek spontán mód nem térnek el a Törvény szabta iránytól, s ha valamely formában útját igyekeztek 130
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet állni, az ekként „eltérített” Fény-sugár az akadályt megkerülve ismét a korábbi irányba törekszik áramolni. Az Idő épp így síkban halad, s ti csak Gondolataitok útján léphettek abban visszafelé, vagy akár előre: a tényleges haladási irány azonban nem a már eltelt, de mindenkor a következő pillanat, azok soka, vagyis a még távollévő Idő-egység. Ezzel szemben a Tér nem egyenes: görbül, s mert a Tér és az Idő egymással párhuzamban fut, viszont amint mondtam: az Idő síkban halad, amiként a Nap sugarai, a Tér elemei által „elgörbített” Idő-síkon Idő-hurkok képződtek, amelyek a ti számotokra ma még érzékelhetetlenek, és talán még elképzelhetetlenek is, hisz ti még képtelenek vagytok a Tér-Időben való közlekedésre. Ahhoz ugyanis külön kéne tudnotok kezelni a két párhuzamosan létező elemet: a Teret és az Időt, viszont míg a ti jelenlegi szinteteken álltok, erre nem, legalábbis a Törvény megkerülése nélkül nem lesz módotok (s még e kérdésre is visszatérek néhány mondat erejéig!), mert a ti szinteteken még olyannyira zárt egységet alkot e két, nem a Fent Világának Valóságába tartozó elem, s még oly szoros a Tér-Idő-Fény kvantumegységei közti távolság, hogy azt lehetetlen volna külön-külön kvantumokra bontanotok, ha bizonyos laboratóriumi kísérletek során már képessé váltatok is a Fény és a Sötétség-elemek váltakozásának érzékelésére. Mert ekként van, bár arra még nem tudtatok rálátást nyerni: a beérzékelt sötétség-elem a Tér avagy az Idő eleme. S mert e kérdés még nem is a ti Világotok Bölcsességi fokozatához tartozik, egyelőre magam sem bontom itt tovább. Igaz: amiként az imént ígértem, néhány szót mégis szólok e kérdésről, ha csak érintőlegesen is, hisz többen is kérdezték már munkatársamtól: léteznek-e azok a bizonyos UFO-k. Léteznek, és nem csak egyetlen fajtájuk létezik. Amint a Szavak sorozatban már e kérdésről is szóltam, az UFO-k és a Fény-űrhajók közt kell és lehet is különbséget tenni, annál is inkább, mert amiként azt az utóbbi neve is elárulja, a Fény-űrhajók a magasabb szintekről és a ti fogalmaitok szerint a távoli Jövőből érkeznek (egy olyan Fény-tartományból, amelyet a ti szinteteken állók csak sokára érhetnek el – de amelyet egy percen mind elérnek, akik a lefelé vezető Útra léptek egykor), éspedig akként, hogy a Tér elemeit kiiktatva az IDŐ elemei közé a kiiktatott Tér-elemek helyére is Fény-elemet áramoltatnak. Ezzel szemben az UFO-k az alsóbb rendű Fény-tartományból érkeznek, azon bolygókról, amelyeken a Szellemmel bíró Úton járók előtérbe helyezték és „Isten-rangra” emelték a tudományt és a technikát, teljességgel háttérbe szorítva, majd egészében el is vetve, végezetül el is feledve mindent, ami Szellemi, s azt is, ami lelki, azaz mindent, ami Isteni: a Szeretetet, hogy ahelyett mindent a technikai tudás révén igyekezzenek elérni és megvalósítani. Tán több is mint természetes, hogy ők éppen hogy a Fény-elemeket igyekeztek kiiktatni, s éppen hogy egy-egy újabb Tér-elemet építettek be az IDŐ elemek közé. Viszont míg a Fény az anyagtalan, a Szellemi Világ-kép része, s így a Fény-űrhajók is a Fény tartományaiban maradnak, addig a Tér és az Idő a fizikai világkép részei, lévén hogy azok közé záródva, s azok végett vált a Fény-birodalom megannyi Fény-eleme mindinkább eltérővé a korábbi Tökéletes rezgésszinttől, azok a Tér-Időben utazó járművek, amelyek a ti Tér-Idő rendszeretekbe is behatoltak, a számotokra is látható érzékelési tartomány részévé lettek. Vagyis látható formában jelennek meg a ti Tér-Idő rendszeretekben, míg a Fény-űrhajók csak akkor válnak számotokra érzékelhetővé, azaz láthatóvá, ha az Űrutazók a ti Tér-Idő elemeitekbe burkolják járművüket. A különbség hatalmas e két űrbéli utazók közt, s ezek legfontosabbika éppen hogy a földiekkel való kapcsolat felvételében rejlik. A Fény-űrhajóval érkezők ugyanis semmiképp sem sértik meg a szabad önrendelkezési Jog Törvényét, míg a mélyebb szintről érkezettek gátlás nélkül „rabolnak el” akár több órás időtartamra is embereket, hogy azokon akár komoly testi fájdalmat és/vagy pszichés megterhelést okozó, félelem ébresztésre alkalmas vizsgálatokat végezzenek, amely vizsgálatok célja egy: megismerni az emberi test működési rendszerét, hogy a nyert információk alapján megkíséreljék a maguk fajának genetikai torzulásait kiküszöbölni, amíg még erre egyáltalán módjuk van. Egyes űrjárművek Utazói nem csak a testek fizikai működésére kíváncsiak: a Tudat számukra már ismeretlen, nem tudományos értelemben vett, azaz humán működési elemeire, azaz az értelmi helyett az érzelmi megnyilvánulásokra is. Ők is a mélyebb szintről érkeztek, de ők már az Utak kezdetén felismerték: nem csak a testi változásra, de az érzelmi változásra is szükségük van ahhoz, hogy fajuk ténylegesen is Életben maradhasson. A fizikai-genetikai működési rendszer ugyanis, még ha az emberi testekből vett szövetminták alapján igyekeznek is azt korrigálni, csak ideig-óráig biztosítja a genetikailag erősen torzult fajok fennmaradását: tartós állapotváltozásra azonban semmi esélyük, míg a 131
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet lelki és Szellemi erőiket is újjá nem élesztik, vagyis amíg ismételten is meg nem ismerik, meg nem értik, és meg nem élik a szót: Szeretet. Tudom: sokan e sorok olvastán felszisszennek majd, mert akként vélik: lehetetlenség, hogy a Földön kívül létezzen más bolygó, amelyen Élet van (hisz még a Holdon vagy a Marson élő Testvéreket sem érzékelték, lévén ők más Fény-tartomány a tiétektől eltérő Tér-Idő rendszerében élnek!): így sokan lesznek, akik akként fognak vélekedni: munkatársamat elragadta az írói hév, a fantázia, holott nem így van. Ám mert e Testvéreket úgyis lehetetlenség volna meggyőzni, s azért is, mert már korábbi munkáinkban is szólottam e kérdésről, inkább visszalépünk az imént félbehagyott témához, vagyis a lefelé tartó, majd a Visszavezető Útra lépett Szellemi Követek, s azokkal kapcsolatosan a Tér-Idő-Fény kérdéséhez. Elsőként is ott folytatom: a mélységből még épp csak kiemelkedett, s a fizikai értelemben vett Utak kezdetén, vagyis még csak az anyagba záródott létformát megismert Szellemi Követek számára csak a Tér létezik, az a parányi elem, amelyet önmagukkal képesek betölteni, majd a későbbi Utak során, már a Tudat ébredését s annak bizonyos fejlettségi szintjét elérve lesz valósággá számukra az Idő is. Ekként tehát azt mondhatjuk, hogy az Idő épül be a Térbe: minden Tér, azaz minden szint más és más Időrendszerben létezik, azaz más Idősíkon, Lét-frekvencián mozog. S most nézzük egy kissé másképpen is a kérdést. A Fény a Tér-Idő „zártsága” mértékében gyengül — a Szellemi Követ számára. Ez annyit jelent: minél messzebbre távolodott a Szellemi Követ az általa megfogalmazott Térben, annál rövidebbé vált számára egy-egy, a Tökéletestől eltérő, azaz már fizikai értelemben vett Lét-idő. Az Ős-tisztaságában megmaradt Szellem a Fény teljességében, s ekként a Fény teljességével él, az élteti és az tartja meg, s mivel a FÉNY: az ISTEN SZERETETÉNEK FÉNYE Örökkön van, Örökkön van a Szellem Élete is. Amilyen mértékben elvetette magától, s amilyen mértékig elzárta magát e Fény elől a Szellemi Követ, oly mértékben csökkentette – önmaga számára azt a Létben tartó ERŐT, amelyet korlátlanul bírhatott, és bírhat mindenkor a Szellem, tehát maga a Teremtmény. És ismét másként fogalmazva: minél messzebb távolodott el a Tökéletes Fénytől, a lefelé vezető Utak során az egymást követő Lét-ciklusok is annál rövidebbekké lettek számára, s annál több Út választotta el a Fent Világától, a FÉNY ÖRÖK BIRODALMÁTÓL, vagyis a Mennyei szintektől a már Ébredni képes, s a Visszatérés vágyát élő Szellemi Követet. Ugyanez a képlet természetes módon fordítva is érvényes, és amilyen mértékben már képessé vált a Szellemi Követ a Tökéletes Teremtő Fény érzékelésére, befogadására és használatára, oly mértékben tágul ki számára a Tér-Idő, vagyis egy magasabb rendű Lét-állapotban, mindinkább korlátok nélkül, s mind hosszabb Lét-időt tudhat magáénak, mindinkább megismerve az elhagyott Örök Életet. S amiként ez is természetes, minél közelebb ér az ellökött Örök Léthez, a Lét, mint állapot is annál könnyebbé és örömtelibbé lesz számára, hisz annál inkább Istenben és Istennel él, lassan visszaigazodva önnön Szellemi Természetébe, amely, és már ezt is mondtam, épp úgy örök és elvehetetlen megannyi Teremtményben, s amely ismét csak nem más, mint a Szellem Isteni Természete: A SZERETET. Amiként azt a korábbiakban elétek adott tölcsért formázó ábrán is érzékelhettétek, egy-egy „kör” az emelkedettség mértékében tágul. A rajzon a vonalat tekinthetjük a Térnek, a kör kerületének hossza maga az Idő, az adott Térben megnyilvánuló Idő-szektor. A kört betöltő elem a Fény. Minél inkább felismeri a Szellemi Követ a Fényt, az annál inkább valósággá is lesz számára, mintha a Fény felfokozott mértékben töltené be azt a Kört, amely mindinkább kitágul a Szellemi Követ számára. Ezzel visszább lép a Végtelen és Örökkön való Lét szinthez, vagyis a Tér kevésbé lesz besűrűsödött, s az Idő maga is „megnyúlik” számára, mert a mindinkább „elvékonyodó” kör, vagyis a Tér elemei közé mind több és több Fény-elem épül be. Ezáltal a Térben lévő anyagok mindösszessége is kevésbé lesz besűrűsödött, mert hiszen az anyag is végső felbontásában Erő, éspedig a Teremtő Erő energia-elemeiből áll, amely maga A FÉNY. Ekként lényegében maga a Fény tágítja a Körök mindegyikét, éspedig minden egyes Kör minden egyes pontját egyenlő mértékben, hisz a Fény, bár egyenes irányban terjed, vagyis minden irányban árad, minden irányban csak egyenesen terjed. A Körök vonala egy adott mennyiségből álló, s mindenkor a szint mértékében besűrűsödött energiákból álló elemhalmaz, amelynek elemei közé mind több és több Fény132
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet elem épül be. Ekként a lefelé haladva mindinkább besűrűsödött Energia-kör elemei fokozatosan elvesztik egységes voltukat, s hogy már nem állnak a hasonló elemek teljes mértékű vonzásában, egyenként is felszabadulnak, más, a mind magasabb Körökből alááramló Fény elemeivel kapcsolódnak. Ekként az alsóbbrendű, erősen besűrűsödött Kör kitágul, s könnyebbé válva feljebb emelkedik, s már ismét a fölötte lévő Kör, azaz szint Fény-elemeivel telítődik, miközben az a Fény, amely az alsóbb szinten még betöltötte, lassan teljességgel beépül, mondhatni: „beszivárog” a Körbe, megkötve azt a maga rezgésszintjén. Akkortól a Tér-Idő ív lesz azon a rezgésszinten, amelyen a kört korábban betöltő Fény volt érzékelhető az Úton járó Szellemi Követ, s az általa irányított test Tudata számára, míg a megnövekedett rezgéstartományba emelkedett körben lévő Fény ismét magasabb rezgésszintűvé lesz, amely továbbra is, amiként mindenkor, a magasabb Fénykör vonó hatása alá kerül, s mert a Fény mindenkor kiteljesedni akar, a megemelkedett rezgésszintre került kört betöltő Fény is felfelé igyekszik törni, a magasabb rendű Fény szintjén törekszik megnyilvánulni, hisz ő maga, amiként mondtam, mindenkor tökéletes: ha elfedett állapotban van is a Szellemi Követ által kiáramoltatott gondolati és akarati erők révén. A ti tudományos kutatásaitokban felbukkant, s ezt az imént is említettem a kvantumok világa, amely a Fény és a sötét szakok váltakozását mutatja meg. Érdekes lehet azonban, hogy az általatok két fázisúnak megismert kvantum-váltás nem két, hanem három fázisú, ami azt jelenti, hogy a Fény egy eleme két, egyenlő hosszúságú sötétség-elemmel: egy Tér és egy Idő elemmel váltakozik. Az viszont, hogy ezt ti mint két pólusú kvantum-rendszert ismertétek meg, már azt is jelenti, hogy a két, egymáshoz kapcsolódó sötétség-elem, a Tér és az Idő elemek együttesen képesek csak egy Fény-elemmel azonos energiaegységet alkotni, vagyis a ti szinteteken a Fény már kiegyenlítetté vált a sötétséggel, nem a ti napszakok szerinti, de már a Szellemi mértéket véve alapul. A mélyebb szinten álló Fénykörökben egy Fény-elemet még egy, a Fény-elem megnyilvánulási szakával azonos mértékben megjelenő Tér, és ismét egy, a Fényelem megnyilvánulási szakával megegyező Idő-elem vált fel, ami azt jelenti, hogy míg a ti szinteteken a két sötétség-elem együttesen egyenlő energiát képvisel, mint a Fény-elem, addig a mélyebb szinten a két sötétség-elem kétszer annyi energiát képvisel, s ekként az a szint még inkább a sötétség birodalmához tartozik, ha már arra a szintre is érvényes az, amit az imént mondtam, az tehát, hogy a Tér-Idő elemek által alkotott kört betöltő Fény felfelé törekszik: de a kör maga még az alsóbb szint vonó erejének hatása alatt áll. Ezért is, hogy az Élet, s annak megannyi feltétele oly nehéz mondjuk a második Fénykörben, hisz mindazon elemek, amelyek a magasabb rendű Lét feltételeit szolgálják, a víz és a lég-elemek, lényegesen kisebb mennyiségben képesek megnyilvánulni a bolygótestben vagy akörül, tehát a második Fénykörben Utat biztosító bolygón élők érzékelési szintjén a víz kevés, és a levegő oxigén tartalma is meglehetősen alacsony. A Mars bolygón is csak a mesterségesen elkészített laboratóriumokban folyik magasabb szintű értelmi munka, bár az is csak fizikai értelemben számít magasabb rendűnek, hisz amire az oxigén-dús laboratóriumokban élő tudósok a felismerést: az oxigén agyserkentő hatásának ismeretét és előnyét használják, sajnos: máig nem a bolygó, s a bolygó lakóinak Szellemi irányú fejlődésének elősegítését, de azok alsóbb rendű törekvéseit: a háborús törekvéseket szolgálják, hisz kutatási témájuk szinte teljességgel az új, és még újabb, az Élet kioltására alkalmas eszközök és vegyi – biológiai szerek technológiájának továbbfejlesztése, s nem a Szellem, s a Szellemi Követtel vagy a Lélek-elemmel bíró Élőlények létfeltételeinek javítása, és nem a Tudatnak a Szellem Törvénye felé emelése. Ők tehát, ha haditechnikában magas szintet értek is el (a maguk mértékében) szinte teljességgel a Mélység-vonzat hatása alatt állnak, s bizony: hatalmas Missziót végez az a Testvér, aki azért vesz közöttük testet, hogy az Úton járókat megkísérelje a magasabb rendű, Isteni Törvényekre bárha alap-fokon is megtanítani. Épp csak annyit sikerült mindeddig elérniük, hogy az ivadékok életének védelmére megtanították, vagy inkább rávezették őket: ennél messzebb azonban még nem értek el, hisz amilyen nehéz áttörni a megszokás korlátait, vagy inkább acél-falait még a ti szinteteken élők Tudatában is, épp oly nehéz, ha nem száz-annyival nehezebb Feladat ez ott, abban a Fénytartományban élők között. *
133
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Ismét lépjünk vissza egy kicsit a Tér-Idő és a Fény-elemek kapcsolatához, s most nézzünk egy olyan hasonlatot, amely egy, a ti számotokra ismertebb példával mutatja meg, amit mondani akarok. A könnyebbség kedvéért a ti Földetek egyes légköri gyűrűit vegyük alapul: de most valóban nem a ti fizikai értelmezésetek szerint vizsgálva meg azokat, s még csak nem is különbontva, legalábbis nem teljességgel, hisz most nem a troposzféra, a sztratoszféra, a mezoszféra, a termoszféra, az exoszféra, a heteroszféra, s az ionoszféra fizikai értelemben vett tulajdonságaira akarok kitérni, amiként az anyag-elemek, azaz a sejtek esetében sem azt akarom megmutatni: a sejten belül milyen rendszerben vannak jelen a fehérje és nukleinsav-molekulák, nem is a protonok és neutronok világába kívánok betekintést adni, hisz ez is és az is végső felbontásban energia: s az energia, amiként már most is, és korábban is mondottam, mindig és mindenhol, a Mindenség bármely pontján és a ti kicsiny „mindenségetek” bármely energia szintjén is csak egy lehet: A TEREMTŐ ERŐ. Ezen kívül nincs más Erő, mert ez MAGA AZ ÉLET. Ebből áll testeitek minden egyes sejtjének minden eleme, de ebből áll a Föld-test, annak minden tárgya, természeti, vagy mesterséges képződménye, ebből áll az állat és növényvilág megannyi tagjának teste, s az e testeket és tárgyakat körül vevő energia-burkok, csakhogy minden egyes tárgy, minden egyes test, és minden egyes légköri gyűrű energia-elemei más és más rezgésszinten nyilvánulnak meg. Amely energia-elemek a ti érzékelési tartományotokban nyilvánulnak meg, azokat magatok is érzékelni fogjátok, azok tehát láthatóvá, tapinthatóvá válnak számotokra, s amelyek a ti érzékelési tartományotokban, de a nem fizikai értelemben vett formában érzékelhetőek, mint az íz, vagy az illat, a Tudat számára válnak érzékelhetővé, azaz felismerhetővé. (S mert e két, a megszokottól eltérő, bár számotokra a valósághoz tartozó érzékelési forma akár egy külön fejezetet is megtölthetne, e kérdésre hamarosan visszatérek, annál is inkább, mert e két érzékelési forma az általatok ismert módon ismét csak nem része a Fent Világának, még akkor sem, ha ez is és az is létezik Fent is, ha más formában is!) Szakadjunk el tehát teljességgel a ti tudományos világotoktól és annak szakkifejezéseitől: azt bármely idevágó szakirodalomban megtalálhatjátok, és térjünk át a számunkra fontos és lényeges megközelítési formára, azaz mindezen jelenségek Szellemi értelemben való vizsgálatára. Az imént azt mondtam: az egyes légköri és Kozmikus gyűrűk más és más rezgésszinten álló, más és más fokon besűrűsödött energia-elemekből álló képződmények: Szellemi értelemben véve tehát ugyanaz az Erő alkotja azokat is, amely Erők a ti testeiteket is alkotják, ha az egyes, s a Kozmikus Térben a Földtesttől (ismét csak a ti földi fogalmaitok szerint) más és más távolságban lévő energia-gyűrűk rezgésszintje más és más is. Sajnos, de azt kell hogy mondjam, hogy a Föld-test körüli első légköri gyűrű, vagyis maga az általatok belélegzett légréteg tartalmazza a legsűrűbb, tehát a legtisztátalanabb energiákat. S ezt a múltból a Föld-test közelében maradt, s a ti jelenetek során kiáramoltatott sötét és tisztátalan gondolati – akarati és érzelmi energiák okozzák, amelyek a Föld-testben lévő, s még az alsóbb Fény-kör rezgésszintjéhez tartozó, tehát a leginkább szilárd anyagi elemekből álló energiák vonzását követve maguk is a Föld-test közelében törekednek maradni. Ezen energiák közt születnek és élnek utódaitok, s a növény és állatvilág egyedei, de ezt lélegzitek be ti magatok is, s ezt fogyasztjátok a terményeitekbe ivódva, vagy a víz-elemek közé beépülve is. Emellett viszont, s épp ez utóbbi az, amely igazán erőt adhat néktek is, a Kegyelmi erők is e légköri rétegben vannak jelen a legfokozottabb mértékben, hisz az ÚR Kegyelmi Erői, A Megváltó Isteni Erő, s az Áldott Anya igaz, anyai Szeretetének Erői máig a Föld színén, a Földtest energia-elemei közt vannak, s amellett, hogy e két erőnél hatalmasabb és tisztább ERŐ nincs, nem létezik, ezen Erők mindennél inkább alkalmasak a Teremtő Egységből szüntelenül áramló Kegyelmi erő bevonzására is: ezek éltetnek és tartanak meg mindent és mindenkit, amellett, hogy ezen Erők lesznek az alapjai a Felemeltetésnek, de ezen Erők teszik lehetségessé, hogy Túlélők lehessenek a Föld-testben ami után a Nagy Ugrás mint Szellemenergetikai történés végbe ment, s még akkor is, amikor a Föld-test, már a jelenlegi Kozmikus Erőszálról leszakadva útra kel. Amikor azt mondom: a Kozmikus tér megannyi lég-rétege is egyazon elemekből áll, mint a ti fizikai testeitek, tán ismét sokan lesznek azok, akik egy pillanatra felkapják fejüket, azok, akik a fizikai sejtek felépítését veszik alapul, vagy azok, akik arra gondolnak: hiszen ha egyazon energia-elemekből állna a Kozmikus Tér is, a testek a maguk természetes közegeként volnának képesek mozogni abban is: s ez így is volna, de… 134
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet – de ha a kozmikus tér, és a fizikai testek elemsűrűsége (Szellemi értelemben véve az energiaelemet!) egyezik is, nem érezhetitek fizikai testnek a Kozmikus teret, mert a Kozmikus tér, és a testek, ha egyazon Tér-Időben vannak is, más és más frekvencián rezegnek. Minden tárgy hangja, minden, a Föld-test körüli légköri gyűrű, és minden Kozmikus Tér-ív hangja ekként lesz más és más, ha az ezeket alkotó „anyag” elemei egyezőek is, hisz amiként az imént is mondtam, minden: s valóságosan is minden egyazon elemből áll, csak az elemeknek a frekvenciája változik azok besűrűsödése mértékében. De mire akarok mindebből utalni? Arra, hogy a Föld-test megannyi Fény-körben és megannyi Fényívben is – egy pontban létezik, vagyis azon a ponton, amelyen a ti Világ-képzetetek is, csak megannyi Világ-képzet más és más frekvencián, más és más energia-hullámhosszon rezeg, s ezen frekvenciák nem, vagy csak ritkán, időlegesen és érintőlegesen találkoznak, vagyis nyílnak egymásba. Szóltunk már nem is egyszer azokról a bizonyos spirituális áthúzásokról, s azokról az energia-kapukról, amelyen keresztül a magasabb szinten élők Világába nyílhat olykor rálátás, vagy amelyeken át a ti Múltatok során a ti érzékelési tartományotokban, tehát a ti számotokra kipusztult élőlények olykor ismételten átlépnek az általatok érzékelt világba, a „semmiből” jelenve meg, majd ismét a „semmibe” tűnve. Ha igazán áhítatos imába mélyedtek, vagy ha meditációban a Tudat és a Szellemi Követ rezgésszintje megközelíti egymást, tapasztalhatjátok a magasabb Fény-tartományban élőket, azok Világ-képzetét, hisz valós ÉN-eitekben magatok is a magasabb frekvenciába emelkedtetek, olykor akár azon a fokon is, hogy a magasabb szint érzékelése mellett a magatok Világát, annak hangjait és/vagy egyes történéseit még csak nem is érzékelitek, mert a Tudat a szellemi érzékelést „veszi”, s a fizikai test jelzéseit nem, mintha a test már nem hozzá tartozna: s akkor, abban az állapotban ez igaz is, hisz az anyag-elemekből álló test ismét egy másik, egy alsóbbrendű frekvenciában maradt, míg a Tudat akként „viselkedik”, mintha a Szellemi Követ volna a test, amelynek információit be kell fogadja és fel kell dolgozza. Hasonló jelenség következik, vagy következhet be akkor, ha valaki igen feszülten figyel, azaz erősen koncentrál valamire. (És itt és most nem a mindennapok során megszokott dolgokra való koncentrációra, de valamely elvont, bár nem mindenkor Szellemi értelemben vett kérdésre, megoldandó tudományos problémára való koncentrációra gondolok. Igaz: a napi dolgokra való igen erős koncentráció során is történhet – és történik is, akár magatok is megtapasztalhattátok! – spirituális áthúzás, ez esetben azonban inkább hangokat, sugallatokat érzékel a felfokozott energiaállapotban lévő Tudat, olykor a kérdéstől teljesen független, olykor viszont éppen hogy a megoldani kívánt probléma egyedül lehetséges, vagy a legoptimálisabb megoldását kapva meg válaszul.) A Tudat ekkor is egy másik frekvencián „mozog”, s ha nem is a magasabb Fény-tartományba lép át, de egy, a számára megszokottól eltérő, bár hasonló rezgésszintű, csakhogy az egyenes vonalú Idő-síkon már elhagyott Tér-Idő ponttal kerül kapcsolatba, akár akként is, hogy a Tudat energiájának vonó hatását követve a távolabbi Idő-egység és a Tudat tényleges, Jelennek megélt Idő-egysége közt keletkezik az áthúzás, vagyis a Múlt egyes képei a Jelennek megélt Idő-egységbe lépnek át. Az is megesett, bár ez utóbbi ritkább, hogy az illető személy lépett előrébb egyet az Idő-síkon: ez viszont nem illeszthető be a Törvénybe, s ha mégis megengedi bekövetkezni a Kegyelem Áldott Krisztusa, a történés példaértékű kíván lenni, hogy igazán értetté legyen számotokra: mit is jelent az a kifejezés, amelyet magam is használtam már, amely szerint minden és mindenki „egy pontban – a Végtelenben” létezik. E jelenségek azok, amelyekre gondoltam, amikor azt a bizonyos Idő-hurkot említettem: amikor a Tér-Idő síkjának egyes pontjai egymásba olvadnak. A Tudat az általa ténylegesen is használt Idő-tartományban marad, de a Tér meggörbül, s az egyes Tér-pontok bizonyos részletei egymásba olvadnak. Viszont mert az Idő szüntelen halad, s mert az csak egyenes irányban: előre haladhat, viszont ami előre halad, az mind feljebb és feljebb ér azon a képzeletbeli íven, amelyen a Szellemi Követ még lefelé ereszkedett, az ekként „átszivárgó” képek a Múlt képei lesznek, még akkor is, ha az illető személy a Holnapba érzi magát lépni. Igen, mert ez utóbbi esetben nem ő lépett előrébb az Időben, hanem az általa érzékelt Időben élők valamelyike lépett visszább a Térben, s mert az ő tudati energiái lényegesen erősebbek mint a számára Múltnak számító Idő-egységben élő személyé; a Holnapban élő személy Tudatában lévő tudati képek egy része átközvetítődik a Múltban élő Tudatába, és még csak nem is akként, hogy a Holnapból érkezett tudati képei közvetlenül érhetnének el az ő Tudatáig, hanem akként, hogy a Múltban élő Tudatának 135
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet felsőbbrendű ÉN-je, azaz a Szellemi Követ fogadja a Holnapból kapott információt és/vagy az egyes képeket, s az közvetíti át azokat a Tudat felé. Más kérdés az, amikor, amiként az imént mondtam, valamely fizikai személy mint testi ember lép át egy, számára még a Holnapok közé tartozó, bár a saját Jelennek megélt Idő-egységéhez közel álló Időegységbe, s az a Valóság értelmében lehetetlen, hogy onnan bármely, az Utazást igazoló tárgyat, mondjuk egy, a távolabbi Idő feltüntetésével ellátott újságot vihet magával a saját Idő-egységébe való visszalépéskor. És mégis megélt már fizikai személy hasonlót, tehát amit elmondott, nem a maga fantáziájának terméke volt, de… … – de ez esetben is az Idő-hurok áll a rejtély mögött: ám ekkor már rég nem a Törvény értelmében esik, s még csak nem is a magatok tényleges Fény-tartományban marad a történés, ez még akkor is így van, ha az illető személy a kezében tartott tárggyal igazolja: a ti Világképzetetek valamely közeli Holnapjában járt, hisz a Holnapok során bekövetkező történések mindenkor csak mint lehetséges történések szerepelnek az általatok Jelennek megélt Idő-egységben, s azokat, mint már bekövetkezett, s ekként múlttá lett történéseket senki sem tudhatja teljes és pontos bizonyossággal. A tárgyat, amelyet mint az Utat igazoló fizikai elemhalmazt a másik Fény-tartományban csak úgy lehetséges materializálni, hisz az energia-elemek ott is adottak, sőt: a papír is! Ha ténylegesen is tudni akarták volna e történés résztvevői: hogyan és miként vált lehetségessé a történés maga, először is az adott dátumnak megfelelő napon egy ugyanolyan újsággal egyszerűen össze kellett volna hasonlítsák a bizonyítékként felmutatott újságot (vagy inkább kellene, amikor majd a kérdéses időpont elérkezik, s Jelenné válik), arra viszont már szinte szükségtelen is rátérnem hogy tényleges választ ekkor sem kaphatnak, mert a ti számotokra még megvalósíthatatlan feladat volna, hogy a bizonyítékként kapott újságok egyes elemeit, azok rezgésszintjét és az egymáshoz kapcsolódó energia-elemek egymásra hatását is megmérhessék, s egy ugyanolyan, de már az adott időpontban mint tényleges Jelenben megjelenő újság azonos, tehát energia-elem szintű tulajdonságaival egybevessék, bár a tényleges bizonyíték ez lehetett volna. Az egyes tárgyak azonos típusú energia-elemeinek rezgésszintje ugyanis mindenkor, minden Idő-egységben más és más, ami ismét csak természetes, hisz az adott elemek a mindenkori, hogy úgy mondjam: az aktuálisan Jelen-töredéknek számító Idő-vetületet, Idő-energiát tükrözik. A ti testeitek egyes sejtjei is szűntelen változnak, mert változik a sejtekbe zárt Idő-egység kvantumenergiája. Hogy mennyire manipulálható az Idő, mennyire fiktív, a korábban már megmutatott képpel tudom igazán érthetővé tenni számotokra, akként, hogy igen röviden elétek vázolom ismét: miként készítjük az Életvizet munkatársammal. Amiként mondtam, a ti Tér-Idő rendszeretekből egy bizonyos Idő-egységet a magasabb Fénytartományban lévő Shambhallába emelek át, s a ti Tér-időtöket egyszerűen beleillesztem a magasabb szintű, s ekként hosszabb Idő-síkba. Ezt követően elkészítjük a számotokra szükséges Életvizeket, majd a korábban kiemelt Idő-egységet visszaléptetem a ti Tér-Idő rendszeretekbe, de nem akként, hogy a ti TérIdő rendszeretek szerint elmúlt Időegységre, mondjuk a Kiemeléstől a vizek elkészültéig eltelt kb. húsz órával későbbi Időbe léptetem vissza: csak a Shambhallában eltelt időt veszem alapul. Ami a ti szinteteken úgy harmincöt óra volna, az Shambhalla Idő-síkján alig négy óra. Képzeljetek el egy két méteres, és egy kb. fél méteres fonalat. A rövidebb a ti egyetlen napotok, a hosszabb a magasabb szinten lévő Shambhalla ismét csak egyetlen napja. Ez is és az is egy nap csupán: mégis érzékelhető a különbség. A Shambhallai egy nap alatt a ti szinteteken nagyjából négyszer annyi Idő, azaz négy teljes nap telik el: s ez órákra felbontva is ekként van. Ami a ti szinteteken négy órát vesz igénybe, az a magasabb Fény-kör Időrendszerének mértékében egyetlen óra alatt készül el: s én csupán ezt az egyetlen órát veszem alapul akkor, amikor munkatársam Szellemi Egységét visszaléptetem a maga fizikai eszközébe a Tudat mellé. * A Tér és az Idő ekként válik egységessége ellenére is külön, mert bár való igaz, hogy Tér nincs Idő nélkül és megfordítva, Szellemi értelemben e kettő mégis más és más – amiként más és más mégis egy bizonyos értelemben tudati szinten is, hisz az űr utazói, az imént említett ufonauták is e kettő megbontása és a TÉR-IDŐ elemek manipulálása révén lehetnek képesek a több száz, vagy akár több ezer fényévnyi távolságot átszelni, akár több alkalommal is egyetlen Életút alatt. S ez még akkor is így van, ha lényegét tekintve nem a Térben és nem az Időben mozognak: minthogy más Fény-tartományból érkeznek, a Fényben kell hogy közlekedjenek, viszont a Fény a ti szintjeiteken, amiként az imént is mondtam, nem 136
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet egységes: kvantumokra bontva pulzál: s az ufonauták (de még a Fény-űrhajók Utazói is) éppen hogy a Fény-elemek közé ékelődött Tér és Idő-elemeket használták – használják fel a maguk céljaira akként, hogy a Fény-elemek közé „ékelődött” Tér-elemek számát növelve csökkentik az Idő-elemek számát. Ekként tehát nem az általatok ismert és mért távolságot kell áthidalják, pontosabban: azt nem akként hidalják át, amiként ti gondolnátok, így az Út sem vesz annyi időt igénybe, mint amennyit magatok számoltatok ki az egyes, távolabbi bolygók és a Föld-test közti út megtételéhez szükséges Időként, sőt: akár azt is kijelenthetem: semennyi Időt nem vesz igénybe, mert nem az Idő uralja őket: ők használják és manipulálják az Időt a Térben. Ti a bolygóközi távolságok megállapításánál még azt veszitek alapul: a hang, vagy a fény mennyi idő alatt éri el egy bizonyos bolygó felszínét, s a visszaverődő hang vagy fény mennyi idő alatt ér vissza: azt azonban figyelmen kívül hagytátok, hogy az általatok elindított hang- ill. fényjelek csak a magatok FényIdő tartományában megnyilvánuló Térben haladnak, viszont az a Fény-tartomány, amelyből az űr utazói érkeznek, más frekvencián, más Tér-Idő síkon rezeg, s ekként nem térben, nem fényévekben: rezgésszintjében tér el az ő Világképzetük a ti Világképzetetektől! A két, más és más rezgés-összetételű, mert más és más Fény-Idő-Tér kvantumszámú frekvencia egymásra vetítésének technikáját fedezték fel és használják arra, hogy a maguk és a ti kozmikus értelemben azonos, ám Fény-tartományában, rezgésében mégiscsak eltérő Világképzetetek közti energetikai különbséget (tehát nem a ti fogalmaitok szerint vett és mért távolságot!) áthidalják. Azt magatok is tudjátok, hogy egy meghatározott atom csak meghatározott számú és meghatározott, de részecskefizikai beavatkozások segítségével módosítható összetételű elemekből állhat. Egy bizonyos anyag egyetlen atomjában megszabott számú a neutronok, a protonok stb. száma, elhelyezkedése, keringési gyorsasága stb. tudományos úton azonban egy-egy elem kiemelhető, és más elemmel helyettesíthető be egy bizonyos tól-ig határon belül, ami által az anyag még megőrzi saját természetét, de egy bizonyos fokig elveszti a reá jellemző tulajdonságokat, s más, a ti elképzeléseiteknek inkább megfelelő tulajdonságokat fog produkálni. Ez azonban csak a fizikai értelemben vett részecskemanipuláció: ennek magasabb rendű változata már nem fizikai úton: tudati- akarati, vagy még magasabb fokon Szellemi úton zajlik, amikor is nem az egyes elemek fizikai vagy kémiai: Szellemenergetikai tulajdonságait változtatjátok meg. (Nem ma, és még csak nem is a magatok szintjén, de már majd a negyedik Fénykörben…) A Tér-Idő-Fény egyes elemei is mozgathatóak/cserélhetőek ekként, hisz a Térben az Idő mindenkor fiktív, nem állandó. A Tér az, ami adott: az Időt viszont ti magatok érzékelitek, hol rövidebbnek, hol pedig hosszabbnak, ha az adott idő-szakaszt műszerrel, azaz órával méritek is. Mert ekként van: az Út – Utak hosszát múltra és jövőre bontjátok, de a Valóság értelmében sem ez, sem pedig az nem lehet a tiétek mint tényleges Lét-pont: egyikbe már nincs módotok belelépni, a másikba még, mert egyik már elhaladt, s megváltoztathatatlanná lett, a másik még csak eztán érkezik el, s ha bizonyos mértékig befolyásolhattok is egyes, majd még csak eztán bekövetkező történéseket, teljességgel nem szabhatjátok meg a „véletlen” minden tervet és elképzelést felrúgó és felülíró sodrát. Ekként csak a mindenkori Pillanat, a MOST a tiétek, s azt kell, vagy olykor inkább csak kellene akként élnetek, hogy a MOST ne váljék kellemetlen emléket adó Múlttá, s hogy a következő Pillanat ne e Múlt történései révén váljék viselhetetlenné és kellemetlenné már az előtt, mielőtt még a MOST eme pillanatából a következő Most-állapotba lépnétek. S ez még akkor is így van, ha a ti szempontotokból tényleges valóság az Idő is, éspedig nem is kis fontosságú, hisz amiként mondtam, a lefelé haladó Szellemi Követ, minél mélyebb szintig ereszkedett alá, annál rövidebbé tette a maga számára azt a Lét-szakaszt, ami az Örökkévalóságból még érzékelhető volt számára, s mert fölfelé is csak fokozatosan haladhatott és haladhat, e Lét-szakaszok is csak fokozatosan közelíthetik meg az Örökkévalóságot, mint LÉT-állapotot. E szakaszok azonban csak lefelé adhatták meg a Szellemi Követ számára a folytonosság-érzetet: Visszafelé már éreznie kell megannyi szintet, s ezek mindegyikét hosszabb – rövidebb oktatási idő elteltével érheti csak el, hogy amely szinten épp Úton kell lennie a következő szint eléréséhez, az adott szint megannyi Bölcsességelemét kibonthassa, s meg is élhesse azokat a maguk teljességében. E Bölcsesség-elemek maguk is változnak, fokozatosan válnak mind magasabb rendű Bölcsességgé: az alsóbbrendű energia-tartományban, amelyekben a teljességgel fizikaivá sűrűsödött eszközben, annak megfogalmazása és betöltése révén léphet csak a Szellemi Követ, 137
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet természetesen a Bölcsesség-elemek is csak a fizikai értelemben vett ismeretekre korlátozódnak, amellett, hogy megannyi szinten kell, hogy az értelmi mellett mindinkább teret kapjon az érzelmi is, tehát a tudati ismeretek és a lelki erők párhuzamban kell fejlődjenek, azok a magasabb rendű értelemben vett lelki energiák, és a Lélek ereje révén nyert, s minden tudati bölcsességnél fontosabb lelki bölcsesség, azaz a mind nagyobb fokú Szeretet (humánum, empátia, tolerancia, stb. stb.) amely nélkül a Tudat bölcsességeinek mindösszessége is csak semmi: sem előrébb, sem pedig feljebb nem emeli a Szellemi Követet, mert a Lélek tiszta Ereje nélkül nem növekedhet a Szellem ereje. Épp így érvényes azonban e képlet megfordítva is, és aki csak az érzelmi erőket akarja megélni, de még az ember-lét adta elemi szintű Bölcsességek felkutatására, el, és befogadására és megvalósítására sem hajlandó, ismét csak nem emelkedhet feljebb, hisz amint már ezt is számtalan esetben mondtam, a Bölcs Szeretet Akaratában kell kiteljesednie végül minden, éppen hogy a Teremtő Bölcs Szeretetét magától elvető Szellemi Követnek, s ha ezek egyike vagy a másika gyenge marad benne, nem lehet képes mint a Szellem által megfogalmazott és kiáramoltatott Szellemi Erő visszaemelkedni a Szellembe, amely még a meglévő Szellemi erői teljességével fogalmazta meg, ruházta fel és indította útnak önmaga helyett az önmagáról alkotott ÉNKÉP-MÁST. Az tehát nem lehet gyengébb, mint megfogalmazása pillanatában volt, így egyként kell bírnia a Szellem megannyi adottságával, éspedig csaknem azon a szinten, mint amely szinten azokkal a legalsó Mennyei szinten megállt és lefedődött Szellem bír, hisz az is csaknem Erői teljességét közvetítette át a maga fogalmazta képbe, azaz a Szellemi Követbe, amely az adott esetben az ÉN: a duális EGY-SÉG-ét még megtartott ÉN-kép volt. Ezt sem véletlen íratom le ily részletes aprólékossággal! Részben azok végett szükséges e kérdésre ilyen fokon kitérnem, akik akként vélik: számukra elégséges, ha csak az egyik, vagy csak a másik elemet, tehát csak a Bölcsességet avagy csak a Szeretetet tudhatják magukénak, s a másik akkor már teljességgel figyelmen kívül hagyható, részben pedig azok végett, akik még mindig nem értik: mi a szerepe annak a bizonyos fordított testet öltésnek. A Szellemi ÉN-KÉP-MÁS, annak ellenére, hogy a Szellem a legalsó szint: a Bébi-szellemek Bölcsességi szintjéig „küzdötte le magát”, aholis még a kicsiny Teremtmény nincs tudatában önnön Duál-állapotának, a legfelső, de már egy bizonyos értelemben fizikainak nevezhető, hisz a Tökéletesen Szellemitől eltérő szinten megjelent ÉNKÉP-MÁS ismét tudója kellett legyen annak, hisz mint „fizikai lény”: a legmagasabb szinten állt: s a Duál-kérdéssel már még ti magatok is tisztában vagytok, legalábbis alapfokon, holott hát hol vagytok még attól a Bölcsességi szinttől, amelyet a Szellem által megfogalmazott ÉN-KÉP-MÁS még a magáénak tudhatott?! Az Utak tehát maguk feltételezik az Időt, amely így épp annyira relatív és fiktív, mint amennyire mégiscsak valós és kötött, hisz minden ÚT feltételezi az Út Időbeni hosszát, s ezen Utak hossza megannyi Fény-tartományban csak egy bizonyos „tól-ig” határon belül mozoghat. A ti szinteteken lehet épp csak a fogamzás, s az egymáshoz vont sejtek betöltésének percétől akár a száz – százhúsz évig terjedő időszak, míg ez a Lét-idő az alsóbb Fénytartományokban arányosan csökkenő, a magasabbakban növekedő értéket mutat: ismét csak nem az Úton járó szempontjai szerint, nem akként, hogy a magasabb Fénytartományban Úton járónak kell akár hosszú évszázadokig egyazon testképzetben lennie, hisz akkor ezzel azt is mondanám, hogy a magasabb szinten lelassul a Szellemi Követ fejlődése és Felfelé való haladása. Ez nem így van, az viszont úgy van, hogy amiként ti megállapítottátok a Greenwichi időt, mint abszolút Időt, akként van megállapítva a Kozmikus Idő is, amely egy bizonyos optimális közép-időt ad, amelyhez az egyes szinteken járt/járható Utak hosszát viszonyítjuk. Ez a Kozmikus Idő a legfelső szint Időszektorának és a legalsó szint Idő-szektorának egymásra vetítése, s a kapott érték szint-arányos elosztása révén került megállapításra, vagyis a leghosszabb és a legrövidebb Fénykörök Időtartamának összeadása és a szintek számával történő elosztása révén nyert középátlagot vesszük alapul annak meghatározására: az Időtlen Valósághoz mérten az egyes Fény-tartományokban Úton járók milyen fokon maradtak még megkötve, avagy milyen fokon váltak már képessé feloldani az általuk megkötött és besűrített Örökkévalóságot. (Már ha mérni akarnánk azt egyáltalán, de persze: nem méricskéljük, hisz bárhol álljon is a Szellemi Követ, egyként a mélység fogságában van, s mert egyként Testvérünk ez is és az is, egyként kapják is meg a szükséges segítséget, s egyként áramlik reájuk úgy Istenünk Szeretetének ereje, mint a Fent Világaiban maradt Szellem-testvérek Szeretetének ereje…) 138
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet A Tér tehát, amiként az imént mondtam, adott, míg az Idő a ti egyéni tudati képetek szerint változik: viszont a FÉNY mindenkor állandó, mert a FÉNY egyetemes, a MINDENSÉGET, s ekként a ti kicsiny „mindenség-képzeteteket” is betölti. Ha a ti bolygótokat veszem alapul (márpedig ekként kell tennem, hisz a Föld az egyedüli kiemelt bolygó, s ti magatok azon járjátok jelen Útjaitokat) a hét Szellemi szint, azaz a hét Fénykör, s annak megannyi Fény-íve is a Földhöz tartozik olyan értelemben, hogy a Föld-test körül, csak más-más Időben létezik, ekként más és más térbeli minőségben is vannak a Föld-testtel összeköttetésben. A Föld Szellemi gömbje a Tér-Időben kell megváltoztassa helyét, egy másik Időbe lépve át, s ezzel együtt egy magasabb rezgésszintű Tér-elembe is. Ekként viszont a felemeltetés részesévé váló Testvérek is egy másik Térben kell, és fognak is létezni. Viszont ha a másik Térbe lépnek, szükséges, hogy testeik is igazodjanak az adott Fény-tartomány rezgésszintjéhez: és ez minden egyes megtett szinten ekként van, minden szinten csak a szint tisztasági fokának megfelelő anyagelemekből álló fizikai, fél-fizikai avagy már fél-szellemi, illetőleg szellemi erőkből álló testekben lehetnek úton. A testek tehát épp úgy kell módosuljanak, s mert az Idő és a Tér nem a Fent értelmében létező, tehát a Valóság szempontjából nem létező elemek, s az Úton járók a Valóság felé tesznek meg mindahányszor egy-egy kicsinyke lépést, kell, hogy a ti világ-képzetetekben egyedüli Valóság-elem, azaz a Fény eleme épüljön be testeikbe is, amely által maguk a testek kevésbé lesznek a Tér és az Idő foglyai: e két elem, amint mondtam, fokról fokra kell eltűnjék, elsősorban a fizikai testből, majd a Tudatból. S mert a test elemei a térben jelen lévő, más és más rezgésszintű energiákból állnak, szinte természetes, hogy a Szellemi Követ elsőként a Tértől szabadul meg, majd a Tér elemeit megkötő Időtől is, hogy az Utak mindösszességének végére érve ismét a Tér és Idő-korlátok nélküli Végtelen és Örökkönvaló Mindenségbe lépjen. Mindazt tehát egységbe foglalva, amit eddig elmondtam, a Tér és az Idő minden szinten más és más a Szellemi Követ számára. Létező, de a Valóság Világában mégsem létező, s megannyi Fénykörben más tudati ill. Szellemi-tudati érzetet adó elemek, amelyek akként változnak, tágulnak az Úton járók számára, amilyen mértékben már képessé váltak a Tér-Időben mindenkor jelen lévő Fény, de már a Teremtő Fényének felismerésére, el, és befogadására, s a mindenkor reájuk áradó Fény valós, azaz már az Isteni Törvény szerint való használatára, amely Isteni Törvény mindenkor és mindenhol a Bölcs Szeretet Akarata, annak feltétel nélkül való elfogadása. A Fény pedig… nos: a Fény bennetek és köröttetek egyaránt Él, és éltet is mindeneket, hisz a Nap, és még pontosabban: a Napok soka éppen hogy a legmagasabb rezgésszinten megnyilvánuló Kegyelmi Erőszál mellé csatolódott Tiszta Energiák halmaza, amely a Teremtő EGYSÉG Szeretetét hivatott visszatükrözni, de nem akként, mint valamely lapos, s csak egy irányban visszatükrözni képes tükör, de mint egy gömb, amely minden egyes irányba egyként áramoltatja a Szeretet Fényét, azét a Szeretetét, amelyet a Teremtő Egység áramoltat felé – és felétek is, de már azt is, amelyet a Nap – Napok testén Úton járó Testvérek igyekeznek Teremtőjük felé áramoltatni, áramoltatva azt mindenkor felétek is, s a Mindenség megannyi pontja felé, ekként is emelve a ti kicsiny Világaitokat, a Kozmikus Terek, a Naprendszerek teljességét, hiszen ha a Teremtő EGY-S-ÉG felé kívánják visszatükrözni a maguk Istenünk iránti Szeretetét, minden egyes energia-elem felé kell egyszerre, s egyazon erővel tükrözzék azt, hisz minden egyes energia-elem egy-egy parányi rész Isten Erejéből, azaz magából Istenből, mert az is akként van, amiként mondtam, és Ő A MINDEN MINDENBEN és MINDENKOR: ekként egyetlen Belőle kiáradt Szeretet-energia elem sem idegen Tőle, egy ponton van megannyi, ha a ti fogalmaitok szerint a végtelenben vannak is, s ez az egyedüli Pont: A TEREMTŐ EGY-S-ÉG, amely maga A VÉGTELEN Örökkévalóság, amelyen kívüli Lét-állapot nincs, nem lehetséges, hisz Végtelen, nincs határa, nincs kezdete és nincs vége. Ennyi, drága gyermekeim elégséges is lesz azt hiszem a Térről és az Időről: ennél többet még nem tárhatok elétek, s a ti jelen Utatok szempontjai szerint, s a várható Holnapok értelmében azt hiszem: szükségtelen is volna. Most az ez évi Karácsonyi Üzenetekkel folytatjuk e könyvet, majd Jób könyvére térünk rá, amiként azt szóban már jeleztem is felétek. Tudom: a Karácsonyi Üzenetet már kezetekhez vehettétek, kell mégis, hogy az így: e kötetbe foglalva is megmaradjon (ahogy a korábbi Üzenetek is a Szavak sorozat egyes köteteiben), hisz sokakhoz csak ekként juthatnak majd el az Üzenetbe zárt Tanítások. ************************************************** 139
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Ismét itt vagyok az Úr nevében, Kedveseim — Nagy szeretettel köszöntlek benneteket. Amiként mindenkor, minden esztendőben az szokottá lett, ez évben is szeretnék szólni Hozzátok néhány szót a Karácsony Ünnepe előtt. Mondandóm tán szokatlan lesz, ám nem véletlen, hogy bár Karácsony közeleg, mégis a Keresztről, s az Áldozatról szólok Tenéktek: néhány szót csupán, inkább csak gondolat-ébresztőül szánva mondandómat, hisz amit mondani kívánok, olyannyira magától értetődő, hogy nem is kellene mondjam: legalábbis remélem, hogy Néktek már nem… … és kell mégis, hogy minden szót ha szükséges, hát százszor is elmondjak újra, s aztán megint újra, hisz amikor megálltok a Jászol előtt hogy az Újszülött Szeretetet köszöntsétek, tán eszetekbe sem jut: nem csak A Kisdedet köszöntitek, nem csak az Újszülött Ígéret előtt hódoltok, de bizony: az Áldozat előtt, s ekként a Kereszt előtt, és a Feltámadott FIÚ ISTEN előtt is. Mert amiként mondottam már, a Megváltás, az Áldozat a Jászollal kezdődött… A Jászollal, s még annál is korábban: akkor, amikor ISTEN Megváltó Akarata megfogalmazódott, akkor, amikor A FIÚ ISTEN felvállalta, hogy a Föld színére érkezik, akkor és ott és akként, amikor, ahol és amiként aztán e Vállalás Valósággá lett. Akkor, hisz eshetett volna e Vállalás, e felbecsülhetetlen nagyságú és megfogalmazhatatlan értékű MISSZIÓ akként is, hogy az ÚR, A FIÚ mint érett felnőtt ereszkedik a Föld lakói közé: de nem tette! Nem, mert azt akarta, hogy Áldozata teljes legyen. S mert ez ekként volt, nem Erővel és nem Hatalommal jött, és nem akként szólította meg az akkori embert, amiként titeket sem, mint kinek Hatalma van: de mint a legalázatosabbak: az újszülöttek egyike, aki nem csak Isten előtt alázza meg magát, de még az ember előtt is, kiszolgáltatva néki magát egészen, egy újszülött alig is pihegő lényével szólítva meg bennetek (is) az embert. Mint újszülött kisded érkezett, aki teljességgel ki van szolgáltatva a környezetének és a körülményeknek, egy akkor semminél is kevesebbre tartott embernek: egy asszony-személynek, az Áldott Anyának Szeretetére bízva törékeny Létének még alig is rengő csónakát. A Jászollal kezdődött, és amint mondottam, még annál is korábban: a Kezdetek előtt, amikor is A FIÚ ISTEN felvállalta azt a kétezer évvel ezelőtt betöltött Küldetést, amely a legelső pillanattól valós és szenvedtető Áldozat volt: s ezt az tudja igazán felmérni, aki maga is érzi: mennyire szűk, semmi kis börtön is a Szellem számára a sűrű és sötét közeg, és az a fizikai test, amely mint ama börtön cellája: épp csak valami kis Fényt enged éreznie – látnia a Lélek kicsinyke ablakán át, s azt is csak ritkán, csak ha a Sors-viharok ritkán felszakadó rút fellegei mögül egy-egy pillanatra előbukkan a Nap, hogy egy gyengécske Sugárral, s csak kevésnyi időre, de megajándékozza a rabságban élőt. Mert ekként érzi magát gyakorta a Szellemi Követ is, ám ezt csak kevesek érzik még igazán: de az ÚR, Aki akkor és ott is Tökéletes ISTEN volt és maradt, s Bölcsessége teljességével bírt az Út kezdetétől mindvégig, érezte és elszenvedte e mélységes rabságot testbe öltözése legelső pillanatától, s cipelte nehéz terhét harminchárom hosszú éven át. Ennek súlya nyomta Isteni Lényegét már a Jászolban, s ennek terhét még inkább érezte és viselte a Golgothán s a Kereszten, amiként viselte már attól a Pillanattól kezdve, amikor vállalta, hogy a mélység egyes rétegein áthatolva, s Isteni erőitől megfosztva Önmagát; egy percen a Földre lép, hogy Megváltójául legyen mindeneknek. Mert Értetek is csak úgy érkezett, amiként érettünk, s minden egyes, a bukás bűnében önmagát besározott Teremtményért, és még csak nem is akként érkezett a Föld színére, amiként egy-egy Útra indult, s bűnei megtisztításáért Kegyelmi Útra lépett Szellemi Követ: nem akként, hogy a test és annak Tudata egy időre elfedi előle: honnan, mely szintről érkezett… Mert a Szellemi Követ előtt többnyire fedve van kiléte, eredete az Út teljességén át: éspedig Isten Szeretete, irgalma fedi el őt magát ekként attól a szenvedéstől, amelyet testnek fájdalma, Tudat keserve, vagy akár a Léleknek csalódása nem okozhat, csak a Szellemi honvágy, amely lobogó lángnál is jobban éget, és élő parázsnál is gyötrőbben izzik… - ti e szenvedést nem kell megismerjétek és megéljétek: alig elmétekben ébredhet fel csak annak ismerete: Hazátok más: de e tudati elem nem ad oly kínzó gyötrelmet, nem ad oly kényszerítő erejű, olthatatlan vágyakozást: csak kevesek kell elszenvedjék azt, s még ők is csak a Szellemnek keservét érzik, s csak az Út egy pontjától, ahol már a fellebbent fátyol nem védi őket többé a Felismerés-adta gyötrelmek ellen. Ám amiként mondtam, ezt csak kevesek kell elviseljék és elszenvedjék: a Kegyelmi Útra indulók többségét megoltalmazza Isten e szenvedéstől, elfedve a Szellemi Követ elől, vagy inkább a testnek Tudata elől: honnan, miként és miért indult ama mélységbe, ahol Úton van. 140
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Az Úrnak ez a könnyebbség már a Jászolban sem adatott meg: Ő a legelső Pillanattól a legutolsóig tudta: Honnan, Ki által elküldve érkezett: s ha bennetek fel-fel lobban olykor a Szellem Hazavágyódása: mennyire élesen hasított akkor az ÚR Szívébe a Vágyakozás Útja megannyi percében, minden, a mélység felé, a fizikai világig megtett szinttel egyre fokozódva a szenvedés, a fájdalom, a vágyakozás Az ATYA után: hisz Ő tudta kezdettől: micsoda felmérhetetlen és kifejezhetetlen Magasságból szállott alá, s mily mélységbe lépett érettetek, érettünk: mindenekért! És az ÚR nem csak a Jászolban: már a kezdetek előttől, a legelső Teremtmény bukása előttől tudta mind e szenvedést: s vállalta mégis, még ezt is, épp úgy, amiként vállalta azt is, hogy Életét adja értetek – érettünk – mindenekért, hogy Életet adjon nékünk – néktek Élete árán. Tudta ezt is, s amazt is: és e Tudás az Út teljességén Isteni Tudatának mélyén égett, birtoka, éspedig keserves birtoka volt már a Jászolban is, abban a Jászolban, amely ekként az Áldozathozatal legelső, már földi állomása volt, de amely előtt állva ti is talán csak a Kisdedet látjátok, vélvén: messze még… nagyon messze a Kereszt s az Áldozat. Nem véletlen, hogy most: Karácsony előtt, a Jászol mellett szólok a Keresztről, az Áldozatról is, hisz magatok is nem egyszer kell meghozzátok a magatok kicsinyded áldozatát, hogy az Út végén igazán elmondhassátok: hű gyermekei voltatok az Úrnak. De vajon igazán készek és képesek vagytok-e akként, azzal az igaz, gyermeki alázattal meghozni a magatok kicsinyded áldozatát amellyel meghozta az Ő Hatalmasnál is nagyobb Áldozatát érettetek is az ÚR: nem csak a Kereszten, de már a Jászolban is Áldozatul adva mindent, hogy Mária gyenge, még csaknem gyermeki karjára, és József már élemedett, s már szintén gyenge karjára bízva magát Maga is gyengévé és kicsinnyé legyen értetek – érettünk: mindenekért: Ő, A HATALMAS...?! Kedveseim: amint mondottam, nem szándékszom e kérdésnél most hosszasabban időzni: épp csak gondolat-ébresztőül szántam e néhány mondatot, hogy elmétekbe íródhassék már a Jászol mellett állva, s hogy emlékezzetek arra mindenkor: a Megváltás, az Áldozat első lépése A Jászol volt, s AZ, AKI ezen első Pillanatot érettetek Áldozta – akkor és ott egy egyszerű, védtelen és kiszolgáltatott Kisded volt. Kívánom, hogy ha áldozatot kell hozzatok, tudjatok mindenkor ne csak A Keresztre, de a Jászolra, s a Jászolban nyugvó Kisdedre is gondolni, és tudjatok ne csak „érett, és megfontolt felnőttként” mindent előre kiszámítva áldozatot hozni másokért, de akként is, amiként azt az ÚR: a Jászolban szunnyadó Kisded hozta meg érettetek: teljes és tökéletes odaadással, tudva azt, és bízva mindenkor abban: amiként a Jászol-bölcsőt óvta az Atyai Akarat, akként óv meg benneteket is, ha Az Újszülött Szeretet mindvégig Áldozatos Útjára léptek. Drága Gyermekeim: kívánom, hogy ne akként legyen, amiként azt oly gyakran megtapasztaltam: mert bizony, gyakori, hogy épp csak az nem tűnődik el mondandóm benső lényegén, akinek az a leginkább szükséges volna, míg az, aki már igazán kész és képes is az Újszülött Szeretet Örökkön ÉLŐ Zálogát naponta megkeresni és meglelni Szíve jászolában, akár megfeddve is érzi magát. Mert eddigi, olykor csak szóban, munkatársam révén átadott Üzenetben, de az írásban, vagy akár példázatban is elétek adott Tanításokkal bizony: gyakorta ezt értük el, holott nem az ébren lévőt: de bizony az aluvót, vagy az ébren is álmodót kívántam és kívánom ébreszteni, s amiként tegnap, akként ma is, s talán még egy kevésnyi időn át Holnap is: mindaddig, míg az Úr Kegyelme ezt tennünk engedi. Most azonban elköszönök Tőletek, Atyánk, Megváltó Krisztusunk és Égi Anyácskánk: Szentlélek Mária Élő és Éltető Szeretetének Áldását, a magam Testvéri Szeretetének, az Ős-tisztaságukban megmaradt Szellemtestvérek és a Missziós Úton járó Szellemtestvérek Szeretetének Áldását küldve el Néktek ma is, amiként mindenkor: 2006. december 5-én: az ÚR Akaratából Vezetőtök és Pásztorotok: Péter, avagy „A Névtelen Szellem ****************************************************** 141
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet *~* Magam is nagy Szeretettel köszöntlek Benneteket, gyermekeim. Ha csak röviden is, de magam is hadd fűzzek hozzá néhány gondolatot Péter Néktek szóló Üzenetéhez. Amiként Péter mondotta, akként is van, és a holnapok során mindinkább akként is lesz, és bizony: magatok is meg kell hozzátok a magatok Áldozatát a magatok kicsinységének mértéke szerint. De vajon mit gondoltok, mit súg a Szívetek: mire akart utalni Péter akkor, amikor azt mondta: „Kívánom, hogy ha áldozatot kell hozzatok, tudjatok mindenkor ne csak A Keresztre, de a Jászolra, s a Jászolban nyugvó Kisdedre is gondolni,”? Miért emelte ki oly erősen a Jászol és a Kereszt közti kapcsolatot? S vajon csak ekként érvényes ez az intelem? Vagy ugyan e gondolatot fordítva is kell, hogy értelmezzétek és elfogadjátok, akként, hogy a Jászol mellett állva tudjatok már a Keresztre is gondolni, s az Újszülött Ígéret mellett a Beteljesedett Csodára: a Kereszthalált követő Feltámadásra? Bizony, hogy ekként is kell értelmezzétek Péter szavait, s nem véletlen mondom ezt! Nem véletlen, mert hiszen az Áldozat felvállalása valóságosan is a Jászollal kezdődött, s már még annál is korábban: a Kezdetek előtt, mielőtt a bűn elkövettetett volna. A FIÚ már akkor felvállalta: és az utolsó lépésig, az utolsó utáni mozzanatig végbe is vitte e Vállalását: és épp ez az, amit meg kell, hogy tanuljatok Tőle ahhoz, hogy igaz Gyermekeivé legyetek. Az Áldozat felvállalása fizikai értelemben véve, tehát már a Föld színén valósággal is a Jászollal, a testbe öltözés pillanatával kezdődött: de azzal még csak kezdődött, s aztán az ÚR útjának minden egyes pillanatával e Vállalást töltötte be, s végezte Szent Megváltó Misszióját mindvégig: a Kereszthalálig, s még aztán is, a mélységbe alászállva, s onnan győzedelmesen visszatérve, s Feltámadása után negyven nappal az Atyához megtérve. Igen, drága gyermekeim: az ÚT minden egyes Pillanata része volt az Áldozathozatalnak, s az az Út egyetlen pillanata nélkül sem lett volna teljesnek és tökéletesnek mondható. A Kisded az első pillanattól tudta: mi lesz az a lehetséges történés, amely végül is bekövetkezett, s vállalta mégis, hogy testbe öltözik. És tudta a lehetséges történést Útja teljességén, s tudta azt már Pilátus előtt állva is, ha még akkor is úgy, mint lehetséges történést, hisz az ember szabad Útmegválasztási joga Pilátusra is vonatkozott, tehát Pilátus akár az utolsó pillanatban is megváltoztathatta volna a történések menetét! Ó, igen! Ezt is, és azt is tudta és ismerte az ÚR, ha már akkor: Pilátus előtt állva szinte a teljes bizonyosságig érezte is: mily sorsot szán Néki Pilátus. Az Áldozatot már a Jászolban felvállalta, hisz ezért érkezett, ezért vett testet magának a Föld színén. De vajon nem megtehette volna-e, hogy az Út egy pontján, akár már Pilátus előtt állva, vagy a Golgotha felé vezető Úton, vagy akár már a Keresztre feszítése előtt azt mondja: eddig, és nem tovább!? Vajon megtehette volna, hogy (amiként azt gyakorta meg is tette) egyszerűen ellép az ŐT fogva tartó, kínzó és ostorozó, gúnyoló poroszlók közül, s csak részben viszi végbe az Áldozatot, csak addig a pontig, míg az emberi értelem azt nem súgja Benne: és most elég! Mert az emberi értelem tiltakozó szava bizony, Benne is megszólalt, hisz már Pilátus előtt állva, s annak kérdő szavára felelve ténylegesen is elvetette magától Isteni Erői utolsó morzsalékát is, hogy igazán és teljességgel emberré váljon, már akként vállalva tovább a szenvedést: és Ő még akkor is, félelme ellenére is vállalta, s az utolsó Pillanatát is betöltötte Vállalásának, amely mint mondtam, a Jászoltól a Feltámadásig, tehát Útja teljességén át tartott… Hányszor, de hányszor vagytok magatok olyan helyzetben, amikor is fel kell, vagy magatok fel akartok vállalni valamely, a ti kicsiny emberi erőtökhöz miért feladatot, s aztán hogy a vállalt Feladat nagyobb áldozatot kíván, mint amelyre számítottatok, félúton elvetitek a Vállalást azzal: „ehhez én kevés vagyok…” - vagy: „reménytelen, ez az ember nem érdemli meg, hogy törjem magam végette…” Ugye, ismerős kijelentések?! De vajon aki ilyes indoklással veti el magától a másokért magára vállalt Áldozatot, gondolt e arra, mi lett volna ha az ÚR az Út valamely pontján elveti magától az Áldozatot, mondván: reménytelen… Megtehette volna, és mégsem tette, mert A Vállalás a Bölcsőtől, a Kezdettől egészen az utolsó utáni Pillanatig, a Kereszthalálig, s még annál is tovább: a Feltámadásig ÉLŐ volt és maradt Benne és Számára: ekként viszont a ti minden kicsinyded áldozatotok is a vállalás kezdetétől az utolsó pillanatig, az 142
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet áldozathozatal beteljesítéséig kell, hogy ÉLŐ maradjon bennetek és számotokra. Ti tudói vagytok annak: ha nagyobb Feladat áll elétek, s azt felvállaljátok, az erőt is megkapjátok hozzá, mert Atyátok tudója a ti kicsiny és gyenge voltotoknak. Megkaptátok az Értelmet is ahhoz, hogy ténylegesen is felmérjétek a magatok erejét (természetesen önsajnálat nélkül és az önismeret teljességének birtokában), és megkaptátok a Bölcsességet is ahhoz, hogy ténylegesen is csak olyan feladatot és olyan Áldozatot vállaljatok, amely a magatok egyéni erői, s a kapott Kegyelmi erők révén teljességgel felvállalható és betölthető: így magatok dönthetitek el: az Út mely elétek álló Feladatát vállalhatjátok, melyek azok, amelyeket valóban végig is tudtok csinálni! (S amikor az egyes Feladatok vagy Áldozatok felvállalásról szólok, ne a magatok életének elkerülhetetlen velejárójaként elétek álló, köteles teendőket értsétek! Az Áldozat a ti kicsiny életetekben ugyanis nem a mindennapokért való, és bizony: csak a Föld javainak és kincseinek helytelen elosztásából és a magatok olykor már túlzó igényeiből fakadó küzdelem: de bizony, a másokért: akár teljességgel „idegen”, vagy ismeretlen Testvérekért vállalt, s az ő tényleges érdekükben végzett, s akár puszta létüket szolgáló harc…!) Erre akart tehát utalni Péter, amikor Üzenetét elküldötte Felétek, s erre akarok utalni, és erre akarok figyelmeztetni mindenkit én magam is: amit vállaltok, az legyen az elsőtől az utolsó Pillanatig szóló vállalás, hisz csak akkor ér valamit, ha azt a „Jászoltól a Feltámadásig” végbeviszi az, aki azt felvállalta, még akkor is, ha úgy érzi: a „Jászoltól” bizony: a „Golgothán” és a „Kereszten” át vezet az útja, míg a „Feltámadásig” elér. Jusson eszetekbe mindenkor: az ÚR Áldozata is a Jászollal vette kezdetét, s a Feltámadással ért véget: és bizony, Ő a szó legszorosabban vett értelmében Élte a mindennél Hatalmasabb Áldozatot – érettetek és mindenekért végig a Golgothai Keresztúton, A Kereszten, a pokolnak mélységeibe, majd onnan vissza vezető Úton: és Ő nem mondta: ennyi, s most elég. Nem mondta, de az első pillanattól az utolsóig végbe vitte az Áldozatot, hogy Életetek lehessen… Kedveseim: tudom, hogy most az én szavaim sem teljességgel találtatnak teelőttetek az Ünnephez illőnek: de most nehéz, és kemény idők jönnek, amikor a Hit, a Reménység, s olykor tán még a Szeretet is sokakban meginog majd: kellett tehát, hogy ezen Üzenet egy kissé erősebb, ébresztő és intő jellegű legyen, és kellett, hogy egy kissé más szempontok szerint is megmutassuk Néktek a Jászlat, s a Jászolban szendergő Ígéretet, hogy beírjuk szíveitekbe és elméitekbe: Ha a Sors viharai fenyegetnek, vagy ha már villámok űznek is Benneteket, mindenkor kell, hogy arra tudjatok gondolni: ha az ÚR, A FIÚ ISTEN, Aki maga A SZERETET, a Jászoltól a Keresztig, s még annál is tovább: egészen a Feltámadásig vállalta értetek a Szenvedések Útját, nem hagy magára most sem, egyet sem azok közül, akik Hozzá folyamodnak igaz szívvel és reménykedőn. Ahogy Én magam sem hagylak magatokra soha Benneteket, de szerető Anyai Szívemen óvlak: baj ne érjen Közületek egyet sem az Úton, amely végül Haza vezet, az ÖRÖK EGYSÉG HONÁBA Ezzel az Ígérettel búcsúzom most Tőletek, drága gyermekeim, és megáldván megáldlak mindőtöket az Atya, A Fiú, és a magam Istenanyai Szeretet-áldásával: 2006. dec. 12-13. éjjelén: *~* Mária *~* ****************************************************** Mit tehetek még hozzá mindehhez: A Mester a legelső pillanattól az utolsóig vállalta az Áldozatot, és azt teljességgel végbe is vitte. És vállalta anélkül, hogy a szó legszorosabban vett értelmében tudója lett volna: mit rejtenek számára az elsőt követő pillanatok, percek, napok, hónapok és évek, hisz amiként mindegyiktek, akként Júdás és Pilátus is élhetett a szabad útmegválasztás jogával. A lehetséges történések végtelen sokaságát ismerte az ÚR, ám hogy azok közül végül is melyik lesz Valósággá, Ő maga is csak akkor tudta meg, csak akkor válhatott még Számára is teljes bizonyossággá, amikor a történés bekövetkezett, s ez még akkor is így van, ha a Ésaiás próféciáiban már szerepelt az Úr Áldozata, (Ésa. 53) amely prófécia szinte előre vetítette a Kereszt árnyát. Mert amiként az a ti jelenetek során is van, az „emberi” milyenségből már szinte eleve kikövetkeztethető volt a későbbi események leginkább valószínű 143
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet bekövetkezte: ahogy mára szinte elkerülhetetlenné tettétek, hogy a Nagy Ugrás csak erős, és sokakat szenvedtető körülmények közt mehessen végbe, akként vált szinte teljességgel bizonyossá az előttetek élt korok embereinek milyensége végett: hogyan, s miként lesz az Úrnak Útja, s miként kell a Jászol után a Keresztet is felvállalnia ahhoz, hogy Megváltói Művét teljességgel bevégezhesse. Mert ahogy már korábban is mondtam: A Kereszt nem feltétele volt A Megváltásnak: az egyik lehetséges változat volt, éspedig a legdurvább, a legkegyetlenebb megoldás, a legkeményebb ostorcsapás, amelyet ember csak mérhetett az ISTEN FIÁRA: és Ő, bár a lehetséges történések mindegyikét ismerte, még ezt is: e legkeservesebbet is, vállalta, hogy Megváltást adjon mindeneknek, ha kell, hát Élete, és keserves szenvedés ontotta könnye és vére árán. Vállalta, már a Jászolban megkezdve hatalmas Művét, hogy ha akként lesz az szükségessé, akár a Keresztet is felvállalva, de teljességgel, az utolsó mozzanatig be is végezze azt érettünk – érettetek – mindenekért. Kívánom, hogy ti magatok is, ha vállalásaitok csak halovány másai is az ÚR hatalmas és csodálatos Vállalásának, tudjátok és merjétek azt mindenkor annak első pillanatától az utolsóig vállalni, akár akként is, hogy a vállalás olyan kellemetlen, vagy akár már fájdalmas mozzanatokat, részeseményeket is rejteget, amelyektől megretten az emberi elme. Hinnetek kell abban, hogy ha a vállalás ténylegesen is fontos, az ÚR megadja néktek a szenvedések viseléséhez is az Erőt, és hinnetek kell abban is, hogy ha a vállalt, s az utolsó mozzanatig teljesített feladat még nem tűnik is számotokra eredményesnek, erőfeszítéstek mégsem hiába volt, hisz azt, hogy mi, milyen változást hoz más – mások életében, vagy hogy kit, és miként vezettetek valamely vállalt Feladat maradéktalan betöltése révén az Úrnak Útjára, nem tudhatja igazsággal más, csak Az, Aki az Utaknak, de az Úton járóknak is egyedül való ismerője: az ÚR, A FIÚ ISTEN, Aki, bár Műve gyakorta ma is zárt szívekre és még zártabb, s csak önmaguk felé fordult elmékre talál, mégsem mondta azt soha, egyszer sem, még a Golgothára vezető, könny és vér áztatta Útján sem: nem vállalom, hisz kikért is szenvedek ÉN… *********** Mindezek után térjünk rá Jób könyvére (bárhogy lázad is most kis munkatársam), hogy ha nem is a teljesség igényével, mégis, legalább a lényegi részeket kiemeljem és megmutassam néktek. Nem véletlen, hogy épp Jób könyvét, és Jób történetét akarom megmutatni – megmagyarázni! Olyan idők következnek most, amikor is számolatlan lesznek „Jóbok” a Föld megannyi országában, amiként megszámolhatatlanok lesznek azok is, akik inkább Elifáz, Bildád és Czófár szerepét veszik magukra, s inkább vádolnak, vagy akár Elihu szerepét, aki nem csak Jób, de annak „barátai” fölött is ítélkezni kíván, s a maga „bölcsességéből” merítve kívánná Isten döntéseit megítélni, mintha csak ő volna hivatott szószólójául lenni Annak, Aki Maga Az Igazság, A Bölcsesség, s A Szeretet… *** Az első rész még Jób mindennapi életét mutatja meg, megmutatva egyben azt is: milyen kegyelmi ajándékokkal halmozta el őt, és házának népét Isten: „Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. Születék pedig néki hét fia és három leánya. És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál. Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget szerzének otthon, ki-ki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük. Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értük Jób és megszentelé őket, és jó reggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szívükben! Így cselekedik vala Jób minden napon.” (Jób. 1.1-5)
144
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet — A példázatban szereplő Jób tehát jólétben és gazdagságban élt, és nem csak arra volt gondja, hogy ő maga Istennek tetsző életet éljen, de még arra is, hogy övéi esetleges, lehetséges gondolataiért is áldozatot mutasson be: még az öntudatlan esett vétek se maradjon a fiakon mint vétek. Nem véletlen, hogy nem a cselekedetekért: a fiak gondolataiért mutatott be engesztelő áldozatot Jób! Amint mondtam, lehet jót cselekedni, de tisztátalan gondolatokkal elméitek, és vad érzésekkel szíveitek mélyén, amiként lehet emberi elme szerint szeretetlent cselekedni akként, hogy a gondolat, a szándék jó és tiszta, s éppen hogy a másik ember tényleges értelemben vett javát szolgálja (például egy megtagadott kérés, amikor a kérő nem látja: mi volna a későbbi következménye annak, amit kér, de az, aki a kérés teljesítését megtagadta, tudója és ismerője annak). Ezen felül és ezen túl a Gondolat Valóság-teremtő erejére is utal azzal, hogy az esetleges gondolatok hatását kívánja semmissé tenni, ha azok a fiak, vagy mások ártására volnának. * A kép itt vált egyet, már azt mutatva meg: minden, ami létezik égen és földön, ott van Isten előtt, Aki mindennek Ura és tudója, így egyként ismeri a jót, de annak ellentétét: a gonoszt is, még akkor is, ha Benne nem volt, nincs, és soha örökkön nem is lesz semmi, ami gonosz volna. „Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttük.” (Jób. 1,6) — A gonosz, amiként minden és mindenki más is, ott van Isten előtt, mint Isten által ismert és tudott, a Tökéletes Tisztaságtól eltért, s azt megtagadó és elvető Szellemi erő, vagy Szellemi milyenség, bár amiként mondtam, Istenben semmi nincs, és nem is volt és nem lesz, ami a Tökéletestől eltérő volna. S ez is ekként van még akkor is, ha valósággal is minden és mindenki Istenben van, hisz Ő Maga A Végtelen és Örökkönvaló Mindenség, tehát Rajta kívül nincs, s nem is lehet, mert nem is lehetne soha örökkön semmi, mert Ő AZ, Akiben, és Aki által minden ÉL, amit Ő Élni teremtett. És mégis: a gonosz is ismert Isten előtt, amely bár maga is a Mindenségben van, mégsem része annak, és nem része a Végtelen és Örökkön való Mindenségnek annak egyetlen szikrája sem, és éppen azért nem, mert míg Isten, Aki Maga A JÓSÁG és A SZERETET: Öröktől VAN, és Örökkön VAN, a gonosz nincs, nem lehet öröktől, és nem is lesz örökké. És itt se magára Satanára, ne is a csatlósául szegődött Szellemekre gondoljatok: arra az ártó elvre, amelyet Satana megfogalmazott, s amelyet követői mindegyike elfogadott és követett, de amely A TÖRVÉNY ellenében való volt és marad is mindenkor. A gonosz, a bűn az tehát, amely csak mint valami rút belső seb éktelenkedik a Mindenség testén, seb, amely elmúlik, hogy amiként keletkezett, akként el is tűnjék: nyoma se maradjon, csak Annak Tudatában, Aki e sebet kapta. Istennek leghatalmasabb TEREMTŐ TUDATÁBAN, aki a sebet éppen hogy teremtményei egy kis csoportjától, attól a bizonyos „egy”-től kapta. Mert bizony, ez is akként van, amiként már mondottam, és a ti kicsiny, gömbbe záródott „mindenségtek” annyi csak, vagy tán még annyi sem a Mindenségben, Istenben, mint a te testeitek egyetlen parányi kis sejtje, vagyis ha Satanáról akként szólunk: ő az utolsó egy, az elveszett bárány, amelyért a Jó Pásztor elindult, bizony: akként kell szóljunk a bukott Szellem-lények mindösszességéről is, hisz mindösszesen is csak „egy” vagytok ti mindannyian a Mindenségben élő Teremtmények közül. Egy, akik egyek lettetek a bűn útjának elfogadásában, egyek a Megváltás Kegyelmében, s ekként egyek kell legyetek a Visszatérésben is, amiként egyek is lesztek, a MESTER Szent és mindenkor Tiszta Szeretete és Akarata szerint. * E képet követően sorra veszi az Írás mindazon csapásokat, amelyek e jómódban és tiszta Hittel élő férfiút érik, éspedig akként, hogy egyben arra is rámutat: Istenünk csak engedi megtörténni véletek az egyes Sors-eseményeket, ha az igazán javatokat szolgálja, de semmiképp sem okozója azoknak, mert hisz nem Isten „büntet”, és még csak nem is biztos, hogy a történés mint valamely korábbi cselekedet karmikus következménye kell elérje annak elszenvedőjét, legyen maga a történés bármily keserves és szenvedtető. (És azt sem véletlen mondtam és mondom is mindenkor: nem tisztetek néktek: kicsinyeknek 145
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet az, hogy magatok akarjátok megállapítani: ki miért kell egyik avagy másik Sors-eseményt elviselje – elszenvedje, mert senki sem lehet igazsággal tudója annak, hanem csak A FIÚ ISTEN! Ti nem ítélhettek, hisz kicsinyek és bűnben élők vagytok mind, akik egykor elfordultatok Istentől, így ti magatok „csak” a Szeretet Törvényének szavát követhetitek mindenkor gondolattal, szóval és cselekedetekkel egyaránt, hogy valóban Isten Akarata szerint éljetek.) de térjünk vissza Jób történetéhez… Amiként olvashatjátok, Jób is sorra veszti el vagyonát, gyermekeit (s őket egyszerre, és váratlan hirtelenséggel, s ennél kínzóbb fájdalom nem érhet egy szülőt!), s hogy a mélység fejedelme még így sem érte el célját, s még mindezen tudati – lelki gyötrelmekkel sem tudta Jóbot Isten ellen fordítani, egészségét is. Mindezek után még asszonya is ellene fordul és vádaskodik, s megkísérli Jób hitét megingatni: „De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtőlszembe téged?! Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől. Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában. És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettük legelésznek vala. De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked. Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté őket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked. Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked. Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában; És ímé nagy szél támadt a puszta felől, megrendíté a ház négy szegletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalá-nak. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.” (Jób. 1.11-19) — Amint mondtam, Jób mindenét elvesztette, amije csak volt, majd végül gyermekei pusztulását is el kellett szenvedje. Nem szándékozom Jób könyvét annak teljességében átemeltetni, hisz magatok is olvastátok: de kellett mégis, hogy e részt teljességgel megmutassam, hogy értsétek: mi is az, amikor egy addig gazdagságban élő, szeretteitől körülvett ember egy szempillantás alatt lesz földönfutóvá, s még utódait is elveszti, akik pedig támaszául és vigaszául lehettek volna a hirtelen reászakadt ínségben. S még aki mellette maradt is: asszonya is ellene fordult, amint az imént is mondtam. Ha megfigyeltétek, Jób reakciója híven tükrözi az egész ember benső milyenségét: igazán ember, aki mélységesen, és keserves könnyek közt gyászolja gyermekeit, de érződik gyászában is megingathatatlan Hite és Isten Bölcsessége iránti bizodalma: „Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula. És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve! Jób. 1.20-21) — Erre sem véletlenül tértem ki még külön is! Sokan abban a téves hitben élnek ugyanis, miszerint az Istenben hívők sem aggodalmat, sem félelmet, sem keserűséget sem gyászt nem kell, sőt: nem szabad hogy érezzenek, mert ezen érzésekkel csak hitük gyengeségéről adnak számot: ez nem így van! Nem, sőt: aki nem tud gyönyörködni egy szál virágban, a madarak életigenlő dalában, egy kis gyermek mosolyában, épp úgy érzéketlen, mint az, aki sem félelmet, sem lelki fájdalmat, sem gyászt nem képes érezni, vagy aki nem képes részvétet érezni a szenvedők, a betegek, vagy más gyászolók iránt. Ezekből is, és azokból is mindössze egy valami hiányzik, s ez a Valódi Szeretet, vagyis Maga Isten, hisz amiként már ezt is gyakorta mondtam, ISTEN MAGA A SZERETET. Hogy is szólott, mit is mondott az ÚR, mielőtt Feltámadása után negyven nappal a Teremtő EGY-S-ÉGbe Visszatért volna: „véletek leszek a Világ végeztéig…”: s ez ekként is van! Mindenkor és minden 146
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet körülmények közt véletek volt és van és lesz is, hisz AZ, Ami végett egyáltalán megmaradhatott a bukott Szellem-lények mindösszessége a Mindenségben, éppen hogy A Megváltó és Megtartó Isteni Szeretet, amelynek ereje nélkül egy nem maradhatott volna meg, s egy sem is térhetne vissza a mélységet választók közül. Vagyis azok a Szellemlények, azok a Teremtmények, amelyek tökéletlenné tették magukat, a negatív energia-tartomány felé indítva el az önmagukról megfogalmazott ÉN-KÉP-MÁS-t, megtartattak mégis a Tökéletes Istenben, bárha tökéletlenné tették magukat, mert Istennek Tökéletes Szeretete megtartotta, s megtartja ma is, s az Idők végezetéig azokat. S nem azért, mert Istennek van szüksége azokra: de nékik van szükségük Istenre, Aki nélkül nem létezhetnek sem az alsó világokban, sem pedig a Mennyei szinteken. Mert hiszen Isten, A Tökéletes Mindenség akkor is megmaradt volna Tökéletesnek, ha a Bölcs Teremtő Szeretet ellen fordult, s Istennek Szívét elvető Teremtmények egy szint után ismét visszalépnek kezdeti, még megteremttetésük előtti állapotukba, mert bár mint teremtmények többé nem léteztek volna, léteztek volna viszont mint Tökéletes Teremtő Elemek, amelyekből Isten újat teremthet. *** Hogy ténylegesen is próba, s nem karmikus eredetű történés volt mindaz, amit Jóbnak el kellett szenvednie, leginkább tán az alábbi vers mutatja meg (amelyre még majd később is visszatérünk!): „Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll az ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” Jób. 2.3 — Mindezekhez még hadd tegyem hozzá ismételten is (mert igen felkapottá lett az „ítélkezés” a ti korotokban!): Jób maga nem tudhatta, amiként nem tudhatja azt máig senki: kit, miért ér egyik vagy a másik Sors-esemény, még akkor sem, ha mint látónak, esetleg rálátása nyílhat valamely Testvér korábbi Útjának egyes részleteire. Nem, mert azt: mely Feladatot miként, mely mérték szerint ítéli meg az ÚR, s hogy melynek milyen történés révén kell kitisztulnia az illető Szellemi Követből, csak az ÚR tudja, amiként azt is: mely történést milyen céllal kell felvétessen az Életfilmbe az illető bukott szellem mellett Oktatói feladatot vállalt, s Ős-tisztaságában megmaradt, missziós feladatra vállalkozó Szellem-testvér. Így viszont valósággal is senki sem tudhatja közületek: Úton járók közül, egy nincs, aki teljes bizonyossággal megállapíthatja és kijelentheti: X. vagy Y. karmikus eredetű történést él meg, vagy épp egy Vállalásának tesz eleget. Ez is és az is lehetséges, s ti csak a történést láthatjátok és a megadandó segítséget, annak módját kereshetitek: nem a másik ember vélt vagy valós bűnét, annál is inkább, mert nem tudjátok: miként ítéltetik meg valamely történés és/vagy cselekedet a Minősítési Törvény figyelembevételével az ÚR előtt. Annál is inkább nem, mert az egyes Sors-események még mindezeken túl lehetnek megtapasztalásra váró történések is, amikor nem karmikus okból, de nem is valaki másért tett Vállalás végett éli meg az adott történést az illető, de a test és a Tudat közreműködésével a Szellemi Követ kell valamely megtapasztalás energiájával gazdagodjék, gazdagítva ekként a maga felsőbbrendű ÉN-jének tudat és Bölcsesség-tárát. Találgatni persze lehet, de nem célszerű, nem szükséges, hisz valósággal is csak kevés az, aki egy-egy Vállalásra (akár még a saját vállalására is!!) rálátást nyerhet, s még ezen Testvérek is csak kivételes esetekben, csak akkor, ha a tőlünk kapott, de még általunk is csak az ÚR Leghatalmasabb Akaratából és külön engedélyével leközvetített Közlés révén az ő feladatukat kell könnyebbé tennünk. * miként láttátok: Jób az embert érhető csapások mindösszességét el kellett szenvedje, éspedig szinte egyszerre, egy időben valamennyit. Hányan, és milyen könnyen esnek kétségbe a ma Úton járók, s már az ÚR Tanításait ismerők közül is, s akár már ennél nagyságrendekkel kisebb sorscsapásoktól is! És hányan, de hányan reagálnak arra akként, amiként Jób asszonya, aki a már teljességgel elszegényedett, s fekélyektől is gyötretett Jóbot ekként próbálta Isten ellen uszítani: Jób. 2.9 Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg! rész 19,17. 147
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Jób. 2.10 Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival. *** Azt talán mondanom sem kell, hogy az ellentét a Tudat gyengeségét, s a nagyon is földi és földies gondolkodást használta ki és fel a kényelemhez és bőséghez szokott asszonynál, s az Anyai szív, az elme és a Lélek kínját, amikor Jóbhoz szólott ekként az asszony szavain keresztül, aki minden történés mellett gyermekeinek elvesztését is el kellett szenvedje, azon gyermekekét, akiket kínok közt szült, s gonddal nevelt, s akik egyik percről a másikra pusztultak el. Mert ha a vagyon elvesztésénél nem lázadt volna is az asszony, lázadt, éspedig érthető módon, amikor gyermekei elvesztését is el kellett szenvedje, s még csak nem is lassan, valamely kór végett, de az „Istentől” érkezett csapás miatt, oly hirtelenséggel, amely a legállhatatosabbat is próbára teszi és megtöri, legyen annak hite akkora, amiként a büszke hegyóriások… Az asszonyi szót kínjai közt hallgató Jób felelete több volt, mint alázat, és hit-teli: a teljes Bizonyosság élt minden szavában, az Isten igazságába vetett bizodalom szavait szólta: pedig helyzete és állapota több volt mint siralmas, hisz nem csak Tudatában: testében is gyötrettetett, éspedig igen kemény fizikai kínok által, s (mint tisztátalan betegségben szenvedő) még az emberek által is elhagyatva. Az akkori szokás szerint mint erős és mély gyászban lévő, hamuban ült, sebekkel és fekélyekkel tele: az, hogy egy cserépdarabbal vakargatta sebeit, azt jelzi: mennyire iszonytató és undorító látványt nyújtott: még asszonya sem merte érinteni: csak a közelében állt meg, s akként szólította meg, de enyhet nem: csak még mélyebb lelki és tudati sebeket adott néki. Van itt azonban még egy érdekes vers, amelyre az imént utaltam, jelezve: még visszatérek rá kicsinységt: „Körülkerültem, és át meg átjártam a Földet…” - mondja a sátán, s ezzel lényegében megmutatja: mekkora hatalma volt, hisz egy eszme, ha nem életképes, nem is terjed el a Föld teljességén, annak megfogalmazójánál, vagy az eszme szülőjének közvetlen környezeténél megáll és elhal: nem talál követőkre, olyan mértéken és olyan fokon legalábbis nem, hogy azt lehetne mondani: át meg átjárta a Földet. Sajnos, és bizony: nagyon is sajnos, de így van, s a Föld színén, amiként az egykor volt, máig a sátán „tanai és eszméi”, s a magukat előtérbe tolni kívánó „médiumok” által tisztátalanná tett tanítások azok, amelyek követőkre találnak, s „át meg átjárják” a Földet, az emberi szíveket és elméket, kormányozva testet és elmét, olykor (és bizony: nagyon is gyakran!) a szellemi Követek minden tiltakozása és bárha a leghatalmasabb erőfeszítései ellenében is, míg a Tiszta Tanok szinte csak a „pult alatt”, tehát csak lassan, és akár szinte titkon terjednek. Istenünk Kegyelme az, amely végezetül, mindezek ellenére is azt eredményezi, hogy azon „tanok”, amelyek nem a Valóság Világából, vagy nem Isten Akarata szerint adatnak az emberiség elé, végül mégis el kell, s ekként el is fognak tűnni, míg a csak kevesek által igazán megértett és ténylegesen élt Tanítások tovább élnek, túlélik még e második emberiséget is, hogy az utánatok következő, azaz a Harmadik emberiség megannyi szülötte már e Tanításokon nevelkedjék, és haladjék is mind előrébb és feljebb, míg az ezeknél is magasabb rendű Bölcsességelemek kibontására és megvalósítására is képessé nem válnak mind. Figyeljétek tehát: mint zajlott a párbeszéd Isten, és Satana, tehát A Tiszta Szeretet, és a mélység erői közt: „És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet. Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll a ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” (Jób. 2.2 - 3) — Itt álljunk meg egy pillanatra! Annak, hogy Isten külön kiemelte Jóbot, az volt az oka, hogy oly kevés volt azok száma, akik a földi értelemben vett gazdagságban élve is képesek voltak megmaradni a 148
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet maguk egyszerű alázatosságában, hogy Jób szinte kiviláglott közülük. Nem is olyan egyszerű ez, mint gondolnátok! Aki egy bizonyos társadalmi, vagy politikai szintre emelkedik, bizony, épp úgy könnyen felejti el Istent, mint az, aki a legmélyebb nyomorban él, ha az elfordulás oka és miértje mindkét esetben más és más is. Aki a nyomor legalján él, gyakorta akként véli: már kérnie sem érdemes, Isten úgysem hallgatja meg, elfordult tőle, eltaszította magától… - s ez az indoklás tán még valahol, valamiképp megérthető is, hisz az, ami „emberi” az emberben, tehát ami kicsinységteket oly híven bizonyítja, éppen hogy a hit és a bizalom hiányában gyökerezik, s ez nem más, mint a félelem. A félelem a holnapoktól, a jövőtől, minden bizonytalantól és ismeretlentől, vagy inkább megismerhetetlentől és megmagyarázhatatlantól. S most ne a Fent Világára, és ne az emberi elmével kifürkészhetetlennek és titokzatosnak vélt Istenre gondoljatok: arra, amit ti adtok oly gyakran egymásnak, ti, akik éppen hogy azáltal ismeritek meg Istent, s a Mennyei Világokat, ha az Isten Ős-tisztaságú Törvénye szerint igyekeztek egymás felé – s nem az „ember” törvénytelen törvénye szerint egymás ellen fordulni, hogy ököl helyett segítő kezet, baráti jobbot nyújtsatok egymás felé, oldva ezzel önnön félelmeiteket csak úgy, amiként másokét, azokét, akik felé fordulnotok Isten Szeretete rendelte és engedte, hogy legyetek már ti magatok is a magatok kicsinységében akként, amiként az Isten van maga: oltalmazók és segítők, olyanok, akik Életté tehetik a puszta fizikai létet másoknak segítő Szeretetük által. Mert ez az, amiben Istenhez lehettek, és kell is, hogy legyetek hasonlatossá, hogy akként legyen már valósággal is, amiként azt az Írás mondja, már nem csak Teremttetéstek, de Igaz emberségtek jogán is: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:” (Zsolt. 82.6, Ján 10,34.) E vers másik része, amely végett megálltam, ez: „noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” – mondja Isten, s ebből azt a helytelen következtetést vonják le nagyon is sokan, hogy valósággal is Isten az, Aki a szenvedéseket reátok méri, holott ez nem ekként van, s nem is lehetne ekként, még akkor sem, ha többek akként bölcselkednek: Isten szeretetből mér bizonyos csapásokat az emberekre, hogy azok által tisztítsa, nemesítse és nevelje őket. Mert ezt az indoklást is gyakorta hallom, ám még ez sem igaz, ha valamivel közelebb van is az igazsághoz. Istenünk csak engedi, hogy a fájdalom és a szenvedés részetekül legyen, de a kínt okozó történések hátterében mindenkor az ellentét áll, még akkor is, ha ti magatok vagytok azok, akik szenvedést okoztok egymásnak, hisz az, aki másnak fájdalmat adó cselekedetben lesz vétkessé, az esetek többségében éppen hogy az ellentét sugalmazására cselekszik, nem Isten parancsára… * Lépjünk tovább az idézetben: „És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent amije van, odaad az ember az életéért. Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged? Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, csak életét kiméld. És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig. És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.” (Jób. 2,4-8) — Amiként fentebb mondtam, Jób betegsége olyan taszító volt, hogy még asszonya sem merte megközelíteni. Ennek ellenére akadt Jób „barátai” közt nem is egy, aki meglátogatta, hogy… – nem azért, hogy tényleges segítséget adjanak a sorozatos csapást elszenvedett embernek, ahogyan azt, ha igaz BARÁTOK, tenniük kellett volna, csupán azért, hogy: „bánkódjanak vele és vigasztalják őt.” (Jób. 2.11) – A további versek igazolják, hogy a három férfiú által mondott barátság, ha valós volt is korábban (vagy legalábbis annak volt láttatható), mégsem volt igaz, hisz segítség helyett csak vádolni, megtámogatás helyett csak még inkább elkeseríteni igyekeztek a már amúgy is bajban lévőt, amellett, hogy még ha korábban valós Barátságot éreztek is (az inkább csak korábbi tekintélye végett kedvelt) Jób iránt, mit sem segítettek sorsán, hisz ha a baráti szeretet mellé nem társul a segítő szándékú Bölcsesség: mit sem ér azzal a szenvedő. Azon felül és azon túl, hogy Jób „barátainak” bölcsessége – nem volt valós Bölcsesség: csak magamutogató bölcselkedés, amely nélkülözte a tényleges Bölcsesség benső magját, 149
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet annak lényegét: a Szeretetet, mert hisz a legnagyobb BÖLCSESSÉG mindig és mindenhol A SZERETET. Én magam is mondtam már tenéktek, amiként azt az Úr tanította nékünk is, azt, amit később Pál Testvérünk is leírt egy levelében (Pál. Róm. 12.15), s kell, hogy együtt tudjatok örvendezni az örvendővel és együtt tudjatok sírni a sírókkal. Ám kell, s ma már mindinkább, hogy egyszerre tudjon bennetek Élni a Szeretet, de a Bölcsesség is, hogy megállapítsátok: mikor kell egy kissé tán „lehűteni” valamely Testvéretekben a túlzott lelkesedést: csalódásba ne fulladjon az, és miként kell (vagy lehet) könnyeitek mellé a tényleges, Szeretet vezérlette cselekedetet is adnotok, hogy valóban letöröljétek Barátaitok – Testvéreitek szeméről a keserűség ontotta könnyeket. Hány, de hány esetben kerültetek, s majd még kerültök is, ti magatok is olyan helyzetbe, amikor mások baján kell valamiképp enyhítenetek! És hány, de hány Testvérünknél tapasztaltuk meg: bizony, csak „Elifáz, Bildád és Czófár” tudott és akart is lenni! És ezzel nem azt akarom sugalmazni, hogy nincs szükség arra, hogy a Testvéri együttérzés és a Szeretetcselekedetek mellett nem kell, hogy az igazán építő jellegű útmutatásokkal vagy tanácsokkal is kifejezésre igyekezzetek juttatni Baráti – Testvéri Szeretetetek valós voltát: de igen, kell ez is: ezenközben azonban a szükséges, és lehetséges segítséget is törekednetek kell megadni, ki-ki a maga erejéhez mérten. S ez esetben sem mondhatja senki: mit is adhatnék, hisz magam is szegény vagyok… – amiként ezt is oly gyakran hallani, hisz a legtöbbet: imáitokat mindenkor felajánlhatjátok, és fel is kell ajánlani minden szenvedőért, függetlenül attól: tudtok-e, vagy egyáltalán: tudhattok-e bármilyen formában közvetlen, tehát fizikai szintű segítséget is adni. És amiként azt megszoktátok, most sem véletlen emeltettem ki még külön az „is” szócskát: a legnagyobb és legfontosabb, s ezért mindenkor a legszükségesebb segítség éppen hogy az, ha Istenhez imádkoztok a bajban lévőkért, és Isten segítségét kéritek számukra: és emellett kell megtennetek azt, amit a körülményeitek engednek. Nem azt, amihez épp kedvet éreztek, nem is azt, amit a magatok kicsinyded „bölcsessége” szerint elegendőnek és/vagy szükségesnek éreztek, hisz amiként azt oly sokszor mondtam, nem abból kell kiindulnotok, ha valakit baj, szenvedés, gond ér és gyötör: „bizonyára karmikus eredetű történést kell elszenvednie, vagy egy megtapasztalást kell megszereznie, esetleg vállalásának része maga a történés” – mert bizony, nem véletlen térek vissza erre oly sokszor! Az efféle okoskodások mára már túlságosan is gyakran hangzanak el (szerencsére már nem a Tanítások ismerői, nem a MAG-ocskák ajkáról vagy gondolatai közt!): azt ugyanis, hogy ki miért szenved el valamely kellemetlen, vagy akár már gyötrő sorseseményt, vagy ki miért szenved valamely betegségben, egy nem tudhatja a Föld színén, amiként még csak azt sem tudhatjátok: nem éppen azért állnak elétek a másokkal esett történések, hogy ti magatok vizsgát tehessetek: emberségből és Szeretetből! Mert bizony, ez is gyakori, és most, a közeli Holnapok során még inkább gyakorivá lesz, hisz az Idő, amiként már ezt is mondtam, kevésnél is kevesebb, sőt… Kell tehát, hogy minél többen bizonyíthassák: megértették az ÚR Tanításait, s ha csak a maguk kicsiny, emberi módján is, de képesek akként érezni, élni és cselekedni is, amiként maga az ÚR érzett, ha nyomorultat, elesettet vagy beteget látott, és képes akként élni is, és cselekedni is, amiként maga az ÚR cselekedne, ha Ő állana azon a helyen, s Ő volna abban a helyzetben. És bizony, az ÚR Útjának minden percében és minden pillanatában látott nyomorultakat, elesetteket és betegeket, amiként látta azokat még annál is korábban, semhogy Útja fizikai értelemben megkezdődött volna, amiként látja azokat azóta is, minden Lét-másodpercben. S ez is ekként van kedveseim: és éppen-hogy ti… — ti magatok vagytok azok a szegény nyomorultak, ti vagytok az elesettek és betegek, ha nem is a ti egyszerű földi fogalmaitok szerint, de bizony, betegek és elesettek vagytok, s nem csak a Föld színén élők, de mind, akik az EGY-SÉG-től eltávoztatok, hisz az EGY-S-ÉG-gel az EGÉSZ – ből léptetek ki, s ezzel az eredendő, a valós EGÉSZ-S-ÉG-i állapotot is megszűntettétek a magatok számára. Megszüntettétek, s csak akkor gyógyulhattok meg, és akkor léphettek vissza az EGÉSZ-be, ha képesek vagytok az ÉG felé közeledni. Csak a beteg s az ÉG mindinkább való harmóniája adhat Remény-s-ÉG-et, viszont e harmónia csak a betegségben szenvedő fokozatos gyógyulása révén lehetséges, nem pedig akként, hogy az egészséges lesz mind betegebbé: ez is természetes és logikus is, hisz aki az ISTEN-S-ÉG-ben él, és az EGÉSZ-S-ÉG állapotát tudhatja magáénak, éppen Isten közelsége végett nem hull a betegség állapotába, mindaddig, míg maga bele nem akar hullani: akkor viszont már ő maga sem bír többé az EGÉSZ-S-ÉG-gel, vagyis maga is segítségre szoruló beteg, szánandó nyomorult lesz, aki nem szállhat többé szabadon, mint tehette 150
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet azt korábban, mert „szellem-szárnyai” töröttek lesznek, csonka-bonkák, merevek és mozdulatlanok, s minél mélyebben merül el a betegség állapotában, annál inkább ekként lesz ez. Aki tehát ki akar menekedni a beteg-s-ég állapotából, maga kell emelkedjék, s maga kell fokról – fokra visszaszerezze a korábban semmibe vett és elvetett EGÉSZ-S-ÉG-i állapotát. Ehhez a legelső lépések egyike csupán, hogy az EMBER-S-ÉG Isteni és legmagasabb fokon vett Törvényei szerint tudjatok élni, érezni és cselekedni, akként tehát, hogy aki már földi értelemben is beteg, elesett, nyomorult, a magatok szintjén igyekezzetek segíteni, úgy imáitok révén, mint földi – fizikai formában. S ez nem csak egyetlen emberre, és nem csak egyetlen kis csoportra: az egész EMBER-IS-ÉG-re, annak minden egyes tagjára egyként vonatkozik! Legalábbis, kellene, és már a szükségesnél is szükségesebb volna, ha mindenki annak tudná érezni… de mint szinte minden ilyes esetben, most is sokakban fogalmazódik meg az emberséget megkötő kérdés: miért pont én, miért én kezdjem… – ahelyett, hogy azt kérdezné ki-ki önmagától: miért ne kezdhetném pont én…? Ugye, milyen ismerős az előbbeni kérdés/kifogás/indoklás, és milyen egyszerű (és emberséges) volna a második?! * Ám ismét elkanyarodtunk egy picikét az eredeti témánktól: nézzétek el nékem, ha olykor egy – egy kis kerülőt teszek, ámde szükségét érzem, hogy olykor a titeket hamarosan erősen érintő dolgokat is egy kissé megvilágítsam, megmutatva az összefüggést Jób története, s a ti Holnapjaitok során elétek állható események közt. Tudom azt is: ti, akik e könyveket olvastátok, szinte kivétel nélkül képesek vagytok ÉLNI is a Szeretet Törvényét, akként, amiként azt az Igaz emberség diktálja néktek és a Lélek: ám még mindig sok azok száma, akik csak eztán fogják mindazt megtanulni, ami az ÚT végigjárásához szükséges, s nem csak az újonnan érkezett/érkező Testvérek, tehát nem csak a nemrég született, vagy csak eztán Utat kezdők közül, de akár még azok közül is, akik ismerik az Írásokat, akár még templomba is járnak, áldoznak, vagy Úrvacsorán/Szeretet-lakomán is rendre részt vesznek, ám nem ismerik mégsem Istent és Istennek Krisztusát, és nem ismerik a Szent Lelket sem, mert nem volt, aki a maga élő példájával megmutatva vezesse őket: elméiket, szíveiket, lelküket és Szellemüket az ÚR KRISZTUS elé. S ha ez ekként volt tegnap, sajnos, és nagyon is sajnos: még inkább ekként lesz Holnap, s még egy kevésnyi időn át, ha nem is az Idők végéig, mert amiként mondtam, Isten bár hosszútűrő, türelme nem lehet végtelen: kell, hogy amiként ti olykor megfedditek gyermekeiteket, a renitens tanulót külön választva egy időre a jó magaviseletű gyermekektől, akként válassza külön Istenünk is a „renitens gyermekeket” azoktól, akik ténylegesen is tanulni, s ekként haladni, fejlődni is kívánnak: ne legyenek ártására az előbbiek az utóbbiaknak. S most már valósággal is lépjünk vissza Jób történetéhez. Amiként mondtam, Jóbot három „barátja” látogatta meg, hogy együtt búsuljanak véle a fölötte esett keserves történések végett. Némán ültek, ám amikor Jób, akinek elméjét szinte elborította a tehetetlen szenvedés, és gyötrődésében panaszos szókkal kezdte ostromolni az Eget, s az Egek Urát, fennhangon kiáltva meg Istennek az ő nagy fájdalmát, már megszólaltak: nem azért, hogy csitítgassák, nem is azért, hogy bölcs és igaz tanácsokkal próbálják kiemelni őt a tudati – lelki és Szellemi fájdalomból, még csak nem is azért, hogy legalább fizikai kínjainak enyhítésére orvosszereket javasoljanak: nem, csupán azért (amiként az a hosszú párbeszédek és monológok végére kiderül), hogy megmutassák Jóbnak az ő vétkes és bűnös voltát, s hogy bizonyítsák előtte a maguk (vélt) tisztaságát, jóságát és feddhetetlen voltát, s persze a maguk (vélt) bölcsességét. Nézzünk egy-egy részt, amelyben mindaz igazolódik, amit most mondottam: „Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját. És szóla Jób, és monda: Vesszen el az a nap, amelyen születtem, és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott.” (Jób. 3.1-4) *
151
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet „Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; miért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? miért vettek fel engem térdre, és miért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék” (Jób. 3.11-13) * „Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szívűeknek? Akik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.” (Jób. 3.20-21) * „Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.” (Jób. 3.24) — Bizony: mérhetetlen volt Jób keserűsége, és csitíthatatlan az ő bánata: ha ez nem ekként van, ha lát egyáltalán valami kiutat, bizonnyal megvigasztalódik, legalábbis enyhet lel hatalmas fájdalmára, hisz hite, amiként azt az ezt megelőző versekben is olvashattátok, tiszta, igaz és hű volt. S még most sem Isten ellen: csak Sorsa ellen zúgolódik, csak a feldolgozhatatlan fájdalmak végett kívánná inkább a halált, annak ellenére, hogy az akkori embernek még nem adatott meg az az enyhítő Tudat: Krisztus Megváltói Műve már érette és mindenekért bevégeztetett, s ha a test halált lát is, él tovább a Szellem. Akkor még, aki a halált hívta, a teljes megsemmisülés tudati – gondolati képével hívta azt, nem tudva és nem értve: mit tesz az, hogy mind az Örökkön való Isten, A TEREMTŐ EGYSÉG Gyermekei, Teremtményei vagytok. Amiként ma sem tudják ezt sokak, dacára annak, hogy több mint kétezer éve lett A Megváltás, amely nem csak egyetlen nép szülötteiért, de mindenekért lett az ÚR KRISZTUS által, s amelynek Ereje az Igazság Törvényvilágából a Kegyelem Törvényvilágába emelte a Föld teljességét, s a Földlakók mindösszességét. Ti már mind tudói vagytok ennek, legalább is: többnyire, s azok bizonyosan, akik a keresztény országok valamelyikének szülöttei: mégis, már ennél kisebb Sors-tragédiáknál is hányszor, és hányan fordultok akár Isten ellen is, nem csak a sorsot: ŐT magát is kárhoztatva és számon kérve! S ha nem fordultok is el Istentől, vagy nem érzitek akként: Isten maga fordult el tőletek (holott Ő soha, semmiképp sem fordul el senkitől: csak ti fordulhattok el Tőle, és ti engedhetitek el Áldott kezét, amelyet pedig éppen hogy a bajban, a sors-viharok közepette kellene a legszorosabban fognotok!), megrendültök és meg is rémültök, még akkor is, ha tudván – tudjátok (s ti, a Tanítások ismerői még inkább is, mint más Testvéreink, akik a „hagyományos” hitben nevelkedtek, s még csak fogalmuk sincs a Szellemvilág „titkairól”): a Valóság értelmében semmi sem történhet, és nem is történik véletek, olyasmi legalábbis semmiképpen, ami valós ÉN-eiteknek ártására volna, s ne előrébb, és feljebb emelkedéseteket szolgálná. De ti már tudói vagytok ennek is, s a FIÚ ISTEN Megváltói Műve révén nyert Krisztus-gyermeki Örökrészt: az Örök élet titkát, annak Valóságát még a hagyományos hit-rendszerben nevelkedettek is tudják, hiszik és értik: s mégis lázadó szavakat fogan bennetek is a szenvedő, az egyes tragédiák előtt értetlenül álló emberi elme: ám ha ti képesek is vagytok megróni ezért mást – másokat, hitük gyenge voltát vetve szemükre, semmiképp sem ró meg a Tudat mondatta szavakért senkit Isten, hisz ha nem töltene el benneteket fájdalommal szeretteitek halála, vagy ha nem törne rátok egy-egy percre az ember-lét adta bizonytalanság akkor ha egyik napról a másikra mindent, de mindent el kellene veszítenetek, még tán a fedelet is, ami fejetek fölött van, nem is volnátok igazán emberek, hisz éppen hogy az érzelem hiányozna belőletek: a Szeretnitudás, s a biztonság és a békesség utáni vágy, amely mint Szellemi örökség, minden Tudatnak is része, vagy legalábbis része kell, hogy legyen, mert ebben „emlékezik” a testet és a Tudatot kormányzó Szellemi Követ a Fent Világának: a Mennyei Birodalmaknak végtelen Békéjére és biztonságára. Akiben ez, tehát legalább a földi Otthon békességének és biztonságának vágya nincs meg, még csak értelmében sem mondható teljességgel épnek, bár akiben az Otthon biztonsága utáni vágyat még nem tudta felváltani a Mindenség-Tudat, nem valószínű hogy Szellemében ébredtnek nevezhetném. S amikor azt mondom, azt a kifejezést használom: Mindenség-Tudat, a Mindenség EGYSÉGÉRE, vagyis a Szellemben való ÉLETRE gondolok, arra, hogy már a Föld színén is a Szellem, s nem a Tudat irányítja az eszközt, a Szellem, amely Istenben van OTTHON, s azon felül mindegy, hol, s miként folyik 152
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet az az átmeneti lét-forma véle és körötte, amelyet a tudati képek által, vagy a testi megszokások által irányított elme „életnek” nevez. S még mielőtt bárki félreértené e meghatározást, és mielőtt bárki magára értelmezné a Mindenség-Tudat birtokosi jogát, el kell hogy mondjam: azon a szinten egy nincs a Föld lakói közt, akit kisebb vagy nagyobb mértékben ne kötne meg valami a Tudatban, így egy nem mondhatja el magáról: képes a Mindenség-Tudatban létezni, mert azt EGY mondhatta el mindösszesen a Föld színén, amióta élet egyáltalán létezik ama bolygón, s AZ az ÚR KRISZTUS volt, amiként Ő marad is az EGYETLEN, míg a Tudat egyáltalán létező valóság lesz az Úton járók számára. Amikor viszont már a Tudat, mint létező nem fizikai testelem teljességgel megszűnik létezni, s helyét már teljességgel a Szellemi tudat veszi át, lényegében megszűnik maga a fizikai test is, s a Lélekelemből álló, vagy már Szellemi energiából álló test-képzet számára nem lesz szükséges, hogy bármi földihez is kötődjék, s bármi anyagi jellegűt igényeljen, vagyis akkor már a Szellemi Tudatban létezik, amely állapotból lép aztán a Mennyei Állapotba, ami után mint Szellemi erő, mint ÉN-KÉP-MÁS: visszaemelkedik magába a Szellembe, amely viszont már valósággal is a Mindenség-tudatban él. Nem csak akként, hogy időlegesen rálátást nyerhet a Mindenség-állapotra, amiként azt meditációs szinten vagy egyes Útjaink során maga munkatársam is megtapasztalhatta, de állapotszerűen, éspedig akként, hogy az a Teremtett Szellem természetes Létállapota, ahol valósággá válik a Minden és Mindenki EGY ŐS-TÖRVÉNYE, amely ma még, és számotokra épp csak mint kifejezés: ismertté lett Szellemi ismereti elem létezik. * Ám ismét eltértünk egy kissé Jób történetétől, így most térjünk is vissza ahhoz. Az iménti kiemelésekben Jób siralmait olvashattátok, és Jób panaszát. Figyeljétek: miként ért el mondandója tulajdonképpeni lényegéhez hosszas bevezető után az elsőként felelő Elifáz: „És felele a témáni Elifáz, és monda: Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben? Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fenntartották, és a reszkető térdeket megerősítetted; Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz! Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?” (Jób. 4.1-4.6) — Kezdeti szavaiban Elifáz még mintha bátorítani akarná Jóbot: aztán, mint ki vérszemet kap a maga hangjától és a maga „bölcsességétől”, már megfeddi: „nem bizodalmad-é”, „nem reménységed-é” – s ezzel szinte már kimondja, amit a ti korotok embere is oly gyakran, és oly könnyen mond ki másoknak: „Mi hát a te Istenbe vetett bizalmad és reménységed, hol van a te hited, amelyre másokat buzdítottál, most, amikor te vagy bajban?” Ezt követően, hogy Jób nem felel, és nem védekezik, Elifáz folytatja dorgálását: „Emlékezzél, kérlek, ki az, aki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak? Amint én láttam, akik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak. Az Istennek leheletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak. (Jób. 4.7-4.9) — „Ki az, aki elveszett ártatlanul”: kérdi Elifáz, s ezzel szinte szó szerint azt mondja: vizsgáld meg önmagad, hisz semmiért, ha te igazán feddhetetlen és hitben gazdag vagy, nem ért volna téged mindeme csapás az Istennek kezéből… S miután mindezt ekként a szenvedő arcába vágta, még folytatja: „Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet. Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket. Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék. Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék: Vajon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember? Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát: 153
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?! Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4.12- 21) — E részt sem véletlen emelem ki ilyen hosszan! Elifáz minden szavában s minden mondatában figyelemmel lehet kísérni: mint lovallja bele mindinkább magát a vádaskodásba, s mint ébred fel benne fokozatosan a meggyőződés: százszor tisztább, mint a szenvedő Jób, hisz lám: nem őt, hanem Jóbot érte mindama csapás. Mindezek mellett viszont azt is megfigyelhetitek: nem Isten, és nem is a Szellemvilág valamely, az ÚR által megbízott képviselője, tehát nem valamely Oktatószellem szólott hozzá, s rajta keresztül Jóbhoz, ugyanis sem Isten, sem az Oktatószellemek nem törekednek kicsinyhitűségbe sodorni az Úton járó emberszellemet, de még inkább hogy megerősíteni és bátorítani törekednek. Nem tesz Isten összehasonlítást az „Ő szolgái és angyalai”, s a bűnbe esett Szellemek közt, sőt: még az Úton járókat sem hasonlítja egymáshoz, hisz a Minősítési Törvény lényege éppen az, hogy ki-ki a maga mértéke szerint ítéltetik, ami annyit tesz: kitől – kitől csak azt, és annyit kér számon az Úr, amit és amennyit a maga ereje révén ténylegesen is képes lehetett (volna) végbevinni, s nem annyit, amennyit egy másik, s természetesen más Erők birtokában Útra indult Szellemi Követtől kér számon. Ki-ki csak azokat az energiákat lehet képes magában mozgósítani és használni, amelyekkel a felsőbbrendű ÉN-ből kilépett, s amelyeket ezen Erők birtokában, valamint az Életfilm értelmében a Kozmikus Tereken áthaladva módja és joga volt az adott Kozmikus ív egy bizonyos Kozmikus Lét-másodpercében magához vonni. Ezek az Erők azok, amelyek minden egyes ember-szellem, s még minden, a Kozmikus Terek mindösszességében bármely más bolygótesten Útra induló Szellemi Követ esetében is mások és mások, mert az Energiák a Kozmikus Tér teljességében is szüntelen áramlásban vannak, s még ha egymást követő töredékmásodpercben érkeznek is mondjuk a Föld-testre a későbben egypetéjű ikrekként megszülető Szellemi Követek, a szüntelen energia-áramlás következtében a magukhoz vonhatott erők teljességgel, vagy csaknem teljességgel mások és mások lesznek, így más és másként fog reagálni valamely történésre az egyik, illetőleg a másik Szellemi Követ által irányított Tudat. Ekként, kinek – kinek a maga lehetőségei, adottságai, benső késztetései a dominánsak, tehát Jób benső erői szerint kellett volna mérlegre tegyék annak lázongó – gyötrelmes szavait is az őt meglátogató „barátok”, ha egyáltalán volt, vagy valaha is volna joga és oka bárkinek ítélkezni más/mások fölött. És kiváltképp nem ítélheti meg senki a bajban, nyomorúságban lévőt, még csak nem is értelmezheti annak szavait, mert nem értheti azokat csak AZ, Aki a test, a lélek, az elme és a Szellem megannyi szenvedésének színét ki tudja olvasni a szavak mélyéről, legyenek azok alázatosak és szelídek, lázadóak és harsányak, vagy megtörtek, lemondóak, esetleg már szinte semmit mondóak, mégis mindent megmutatóak Annak, Aki egyedül értője, ismerője és Látója lehet a szavakba zárt érzelmi erőknek. Isten, Aki mindenek ítélője és bírája, s Aki az ÚR Krisztus által mutatta meg: mit is jelent igazán a szó: SZERETET-ÁLDOZAT. „Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság! Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái.” (Jób. 5.6-7) – mondja Elifáz, s ez lényegében még meg is felelt a kor tudati és Szellemi – tudati ismeretelemeinek, ha ti már tudói lehettek is annak: bizony, hogy a „porból” támad a veszedelem, abból a „porból”, amely a ti korábbi Útjaitok energia-elemeit rejti, s az egyes keserves történések nem Isten büntetései: vagy karmikus eredetűek, vagy megtapasztalásra váró Sors-elemek, amelyek megtapasztalásának energiáit már a Szellemi Követ zárja magába, vagy vállalások, amelyek éppen azért kell meglegyenek, hogy más testvérek vizsgázhassanak, vagy megtapasztalást szerezzenek valamely Sors-elem egyik aspektusáról. E három ok rejtezik a háttérben, s ezek mindegyikét maga a felsőbbrendű ÉN írja az Út megkezdése előtt álló Szellemi Követ, tehát az Én-rész Sorseseményei közé, s csak ha az maga is vállalhatónak ítéli meg az adott történést, lesz teljességgel is része a végigjárandó Út teljességének. Akkor és ott még mindez nem volt tudott és ismert: és mégis vétkezett Elifáz, hisz szavai nemcsak hogy nem Jób megnyugtatására: inkább felzaklatására voltak alkalmasak, és azt a célt is szolgálták… De figyeljük csak tovább Elifáz „bölcs” szavait, majd még azt a szenvtelen és már-már durva kioktatást is, amellyel a szenvedéstől félőrült embert akarja oktatni, éspedig olyan öntelt formában, mint aki eddig is csak az alkalomra várt, amely végre elérkezett. Itt már a maga „tiszta hitét” fitogtatja Jób előtt, önmagát 154
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet állítva példaképül, holott ő maga sem lehetett tudója: ő hogyan reagált volna, ha őt érik ugyanazok a tragikus Sors-események, amelyek Jóbot sújtották: „Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet. Aki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, amiknek száma nincsen. Aki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát. Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa. Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék. Aki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi. Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka. Aki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt; Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.” (Jób. 5.8-5.16) — Ha közületek kerülne egy hasonló veszedelembe, ha titeket ennyi csapás, ha ti kapnátok barátaitoktól ilyes dorgálásokat: vajon mire gondolnátok? Igaznak tudnátok-e még érezni barátotok irántatok való Testvéri – felebaráti szeretetét? Ugye, hogy nem, és nem is véletlenül. Amit Elifáz, majd rendre az utána szóló másik két barát Jóbra szórt, több volt, mint vádaskodás: akár azt is mondhatnám: rágalmak egész serege, amellett, hogy akként törekedett mind kioktatni Jóbot, mintha az nem vagyonát, és nem szeretteit: hitét és/vagy becsületét veszítette volna el, holott ez nem ekként van, amit Jób válaszaiból mindannyiszor kiolvashattok magatok is, éspedig akként, hogy elméjének tusakodását is megfigyelhetitek. Valóban úgy van, amiként azt munkatársam gondolja, és Jób egyfajta hullámzásba, érzelmi – értelmi viharba került, s hol a józan, a megfontolt, és érett hitű férfiú szól a maga bölcsességét mutatva meg, hol a kétségbe esett kicsiny teremtmény, aki akként sír fel újra és újra Istenhez, amiként egy kétségbe esett kisgyermek sír az ő szülőjének, segítséget, vagy legalább valami választ, egy bátorító szót, egy jelet kérve és remélve, hogy aztán ismét a megfontolt férfiú, és ismét később újra a megrettent gyermek szóljon belőle. Hogy mennyire érthető és megértett is Isten előtt a Tudat e rettenése, Jób történetének vége igazolja, amiként igazolja azt is: bár hatalmas küzdelmet kellett megvívjon önmagáért – önmaga ellenében Jób, végül győztesként került ki abból, s már tudott, ha sírva és zokogva is, de teljességgel az Égre tekinteni, Onnan várva ezer bajára orvoslást, enyhet. Képes volt győzedelmet aratni önmaga fölött annak ellenére is, hogy „barátai” szavai inkább elvették, semmint megtámogatták amúgy is csekélyke lelkierejét. Mert bizony, ez is ekként volt, és ekként is van, s amikor a bajba jutottat ostorozzák és vádolják, annak minden erejét össze kell szednie, ha még egyáltalán embernek akarja érezni magát, embernek, aki meg kell küzdjön a Holnapokért, a Folytatásért, a Reménységért: egyszer minden jóra fordulhat, és Isten mosolya újra felragyog fölötte is. Jób a vádakat hallva már nem csak „Isten haragjáról”, de önnön véghetetlenül bűnös és tisztátalan voltáról is meg lehetett volna győződve, ha szó szerint veszi a mellette álló férfiak gunyoros – vádló, lehengerlő és lekicsinylő, kioktató szavait: „Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób. 5.17-18) — Mondja ezt Elifáz, de csak mint kívül álló, aki látja, érti, meg is magyarázza a szenvedőnek: mi is az, amit el kellett szenvednie Isten kezéből és miért, de tényleg csak akként szól, mint kívülálló, aki maga nem részes a másik ember szenvedésében, nem érzi azt át, hisz hát nem őt érték a sorozatos csapások. Hogy is szoktátok mondani: „a kibicnek semmi sem drága”: bizony, csak efféle „kibic” volt e történetben Elifáz is, s még a másik két „barát”: Bildád és Czófár, s a későbben érkező Elihu is… Ha figyeltétek: a három férfiú a legteljesebb részvét külső jegyeit mutatva ment Jób házához: szavaik azonban elárulták, mennyire hamis volt a mutatott részvét! Nem vigaszt, és nem segítséget, de bizony ítéletet és öndicséretet kapott a sors által meggyötört személy aki végül kívánná: bár ne is mentek volna hozzá, vagy fosztotta volna meg őt magát Isten a hallás képességétől és értelme teljességétől: ne hallja, ne is értse amazok szavait, s ne kelljen még amazok hamissága végett is gyötrődnie. Mert bizony, szívük hamisságát szórták elé, amelyet az irigység szült bennük akkor, amikor Jóbnak még rendjén ment a sora, és meglehetős gazdagságban élt. Akkor nem szóltak, a szebbik orcájukat mutatták felé, ám amikor mindene odalett, s nem állt mellette senki: se egy testvér, se egy távoli rokon, már kimutatták valós 155
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet érzelmeiket. Hiába volt, hogy megszaggatták a ruháikat, és hiába, hogy hamut szórtak fejeikre: mindezt csak a külvilág végett cselekedték, hogy tetteikkel bizonyítsák: mennyire igaz és hű barátai is ők Jóbnak. A tetteket ugyanis látták mindazok, akik csak távolról figyelték a fekélyekkel teli, s így a Törvény értelmében tisztátalannak számító Jóbot, ám a „barátok” beszélgetését már nem hallhatták. S amiként azt az ÚR mondotta, ez is akként van, s „a szív teljességéből szól a száj”. És itt is álljunk meg egy pillanatra, hisz hát én magam voltam az, aki korábban azt mondottam: nem a szavak, de a cselekedetek azok, amelyek fontosak és lényegesek, mert hisz az üres szó nem lakatja jól az éhest, és nem is ruházza fel a mezítelent: viszont szólottam arról is, hogy nem minden adakozó mozdul és cselekszik a ti világotokban sem a Valós Szeretettől vezéreltetve, még akkor sem, ha szavai és tettei ennek meglétét tükrözik: mást tükröznek viszont a gondolatai, mint amit szavaiban mond, és amit épp cselekszik, hogy szavával is és tettével is kivívja mások elismerését és nagyrabecsülését. Emlékezzetek csak a szegény özvegy két fillérjére: a gazdag is adott, ám mozdulatában benne volt a Gondolat: lám, milyen jó vagyok, milyen sokat áldozok… – holott csak a feleslegből csípett le egy pindurkát. Az özvegy ezzel szemben mindenét: teljes „vagyonát” adta oda, holott tudta: ha azt a két nyomorú fillérkét odaadja, bizony, nem jut élelem néki aznapra, s ki tudja: mikor jut egyáltalán valami kis ételhez. Ő tehát mindenét átadta, s ennél királyibb áldozatra még egy valós földi király sem lett volna képes, hanem csak az ÚR, AKI tényleg mindenét: ÉLETÉT is odaadta, mint Szent Áldozati Ajándékot. S ne higyjétek, hogy az Atyának adta ama hatalmas Ajándékot! Nem: az Atyának nem volt, és nem is lesz soha örökkön szüksége sem arra, sem egyéb Áldozatra: de bizony, ti magatok voltatok a megajándékozottak, néktek adta az ÚR, mert érettetek adta Áldozatul Életét! Tudom: már ezt is számtalanszor elmondtam, de kell, hogy újra és újra elétek tárjam: oly hatalmas fontosságú Igazság, hogy mindennél inkább akarom, hogy soha örökkön el ne feledjétek: az ÁLDOZAT érettetek: mindőtökért, minden, az Ős-tisztaságú Mennyei Világoktól és A Teremtő EGY-ség Szívétől elfordult Teremtményért adatott, és általatok: bűnben megrekedt emberszellemek által lett végül azzá a gyötrelmes és tragikus történéssé, amely épp annyira Áldása az Úton járó Szellemek mindösszességének, amennyire szégyene is azoknak. S itt és most nem csak az akkori Föld-lakókra kell hogy gondoljatok, hisz azóta szinte minden, már erre érett Szellemi Követ végig járt legkevesebb egy Utat a Föld színén, s mind bizonyította is a maga milyenségével: amiként az akkori emberek, akként ők is, mind: kivétel nélkül mind azt a kegyetlen és kemény sorsot adták volna az ÚRNAK, hisz a tömeg-pszichózis ereje máig hat a Tudat fölött. (Nem véletlen, hogy magam többször megüzentem: kerüljetek minden nagyobb csoportosulást, még ha imára hív is össze benneteket azok szervezője. Az imában természetesen részt kell vennetek ha annak oka és célja valóban tiszta és nemes, de ki-ki a saját „benső szobájában”, s nem tömegben kell imádkozzék. Ám erről is szólott az ÚR: „És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. (Mát. 6.5-6.6) S most e kis kitérő után térjünk vissza Jóbhoz és Elifázhoz, a kettejük közti beszédhez. Hogy mennyire Elifáz hivalkodását tükrözi minden szó, az alábbi versek is mutatják, amelyekben akként igyekszik feltüntetni magát, s a véle érkezett másik két férfiút, mint akik az Isten minden Titkainak tudói, s mint akik azt hivatottak is kinyilvánítani Jób, vagy akár mások előtt: „Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt. Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű. Érett korban térsz a koporsóba, amint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona. Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak. (Jób. 5.24-27) — Elifáz lényegében jövendölt, mint oly sokan akkoriban, de hogy szavai (bár azok később valósággá lettek!) nem Istentől sugalltak voltak, tanúsítja az előbbeni szeretetlen szóáradat, mert Isten, bárha valóságosan is „a kövekből is fiakat támaszt Ábrahámnak” ha akként látja szükségesnek, nem ad le közlést a Szeretetlenségben megdermedt szívűeknek egyetlen Szellem-testvéren keresztül sem, másrészt azért sem lehetett médiumi közlés révén tudomása a későbbi történésekről Elifáznak, mert a Holnapok 156
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet titkát a Szellemvilág egyetlen Lakója sem jelentheti meg előre, akként legalábbis nem, mint kész, elhatározott tényt, hisz azzal már beleavatkoznánk az Úton járó Testvérek szabad Útmegválasztási jogába, s egyben a Holnapok menetébe is, hisz a közlés révén a Tudat és a Szellemi Követ Tudata már irányítva volna, így még ha valójában másfelé kívánnának is fordulni, a Közleményben hallottak hatása szerinti, de nem a maguk tényleges Bölcsességi és Tisztasági (ébredtségi) szintjének megfelelő irányban folytatnák megkezdett Útjukat. A Történelem teljes menetét meg lehetett volna változtatni ekként: s mert ez semmiképp sem illik bele A TÖRVÉNYBE, Isten nem is ad rá engedélyt, de még lehetőséget sem (arról nem is beszélve, hogy az a Szellem-testvér sem lehetne a Fent Világában, hisz ha megszegi a Törvényt, maga is bűnössé lesz, s a ti Világaitokba merül alá!) így ha egy konkrét történésre utaló, s akár percre pontosan megnevezett időpontban bekövetkezendő információ mégis elér az Úton járók valamelyikéhez, az nem a Fent, de bizony, a Lent világából érkezett közlés. Mi magunk (én magam is!) csak a lehetséges történéseket vázolhatom elétek, ha már azokat is, amelyek a legvalószínűbben bekövetkezhető történések lesznek, de egyetlen történésre sem mondom, mert nem is mondhatom ki: ez lesz, csak azt: ez lehet, ez várható, ha… (És itt hadd szúrjak be egy rövid észrevételt: ha csak részben is, de igazat adok munkatársamnak, aki épp tegnap (19.én) lázadt fel Jónás történetének hallatán – olvastán, amely szerint Jónás éppen hogy egy ilyen előre elhatározott „Isteni döntést” kellett átadjon Ninive lakosainak, akként, mintha Isten egy előre elhatározott és megmásíthatatlanul bekövetkező történésre mutatna rá rajta, mint hírvivőn keresztül. A történet a kor emberének még megfelelt, hisz amiként mondtam, még a „büntető és haragvó Isten-kép” élt Tudatukban: de semmiképp sem felel meg a Valóságnak. Nem, mert nem Isten büntetését kellett volna elszenvedjék: maguk a Niniveiek hozták magukra a veszedelmet, amely be is következett volna, ha meg nem változnak, a korábbinál sokszorosan tisztább érzelmi - értelmi energiákkal írva felül és közömbösítve ekként a közelükben felgyülemlett, s éppen hogy általuk megfogalmazott negatív energiák sokaságát. S még ha Isten kívánta is volna megfedni, s ez által a helyes Út felé vezetni Ninive lakóit: nem a megmásíthatatlan döntést: a büntetés ígéretét tudatta volna Jób által, még csak intve Ninive lakóit: javítsák meg magukat és térjenek meg, mert további bűnös életük ezt és ezt a következményt szülheti meg számukra: nem ugyanaz! Amiben viszont semmiképp sem adok igazat munkatársamnak, az az ingerültség és a hevesség: a bölcsességnek és az igazságnak ugyanis ezekre nincs szüksége: azokról halk érveléssel is kitűnik, hogy bölcsességek és igazságok. Viszont ahol az indulat, a hevesség, netán a hangos – haragos szó felülkerekednek a józanságon, a tényleges bölcsességet és az igazságot is megkérdőjelezik azok, akik hallják, s akkor azoknak ereje is elvész, mintha csak bölcsességnek és igazságnak kikiáltani kívánt – hamisságok volnának...) * E kis betoldás – kiegészítés után ismét lépjünk vissza iménti témánkhoz… Igaz: Elifáz még csak nem is igyekezett arra hivatkozni: Isten Közlését tolmácsolja: annál már messzebbre megy, hisz azt mondja: „ezt kutattuk mi ki”: mintha bárki valaha is beleláthatna Isten terveibe, kikutathatná, vagy akár csak megérthetné vagy megsejthetné Isten szándékát csakúgy, mint valakiét a véle egy szinten Úton lévők közül…! Ezt követően már Jób szavait olvassuk, azon szavait, amelyekkel Eliáznak felelt: és bizony, el is kell, hogy olvassátok, éspedig nem is egyszer, hogy jól elmétekbe véssétek. Jób ugyanis nem csak azt mondja el teljes nyíltsággal, amit érez, amit gondol, de megmutatja azt is: miként kéne éreznie és gondolkodnia egy Igaz Barátnak, egy Testvérnek, ha olyas valakivel kerül szembe, aki mérhetetlen testi – lelki – tudati és Szellemi kínjában már inkább a halált választaná, semmint a számára kilátástalanná és értelmét vesztetté lett életet. S mert Jób minden szava fontos és lényeges, s még inkább azzá lesz a közeli Holnapok folyamán, akként érzem szükségesnek, hogy ezt a részt teljességgel átemeljük, csak olykor szőve Jób mondandójába egyegy rövid magyarázatot ahol az szükségeltetik: „Jób pedig felele, és monda: Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. 157
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojás-fehérnek? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! Még akkor lenne valami vigasztalásom; ujjonganék a fájdalomban, amely nem kímél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!” (Jób. 6.1-13) — Eddig tart (legalábbis e részben) Jób siráma és esedezése a halálért Istenhez: eztán viszont, amiként mondtam, a következő, egyetlen versbe zárja a történet egyik legfontosabb, leglényegesebb elemét, amelyet épp kiemelt fontossága végett emeltünk ki mi is a szokott módon: Jób. 6.14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. — Mit is jelent ez, drága gyermekeim, mit kell értsetek ti e szavak alatt a ti korotokban, amikor a viszonylagos jólétben és nyugalomban élők szinte megrögzötten a „pozitív gondolkodást” hajtogatják, s fogják is sokak mondogatni mindaddig, míg szembe nem találkoznak (akár ténylegesen is saját megtapasztalás révén, akár mások, esetleg igen közeli barátok – ismerősök sorseseményein keresztül) a Valódi Szenvedéssel. Így, nagy betűkkel írattam le, hogy ezzel is jelezzem: mennyire nem érzitek még ti sem, mit is jelent maga a szó, s mennyire készek vagytok a kicsiny, kellemetlen történéseket megismerve azt hinni: valósággal is tudjátok, mi A Szenvedés, mi az, amikor egyszerre törik össze és hull a porba minden addig elért eredmény, a folytatás és/vagy az újrakezdés leghalványabb Reményével együtt! Nem tudjátok, és kérem Istent: ne is kelljen megtanuljátok: legyen minél kevesebb „Jób” teközöttetek, és legyen minél kevesebb „Elifáz, Bildád, Czófár és Elihu” is, ha mások Szenvedésével kerültök szembe: legalábbis a történésben megmutatott szereplőkhöz hasonlatos érzéketlen, szeretetlen, magamutogató és a Valós Bölcsesség helyett csak okoskodó „Elifáz, Bildád, Czófár és Elihu” ne legyen teköztetek senki… Jób ezen egyetlen mondatával a szenvedő ember lélektanát tárta fel. Amikor még jól, vagy nagyjából jól mennek a dolgok, az ember könnyedén és boldogan sóhajt fel: Istennek legyen hála… Még a kisebb szenvedéseket is kész, és képes megköszönni: s akkor az emberek dicséretét kapja: lám, milyen mély hite van… A valódi szenvedésben mindez eltűnik. Már csak a benső harc van, a szenvedéstől meggyötört és összetört ember önmagával folytatott harca, a Tudat és a Szellemi Követ egymás elleni, s mégis egymásért: önmagáért folytatott harca, aztán már gyakran az sincs. A szenvedő ekkor lényegében szinte már nem is él: épp csakhogy létezik, mert ezt az állapotot a Tudat nem képes elfogadni és feldolgozni, de ebben a tudati – lelki állapotban a Szellemi Követ sem lehet képes a Tudatot többletenergiákkal megtámogatni, lévén a Tudat szinte bezáródott, beleégett a fájdalomba, s a Szellemi Követ már kifejezetten csak önmagáért: az eszközért harcol, amely nélkül Útja megszakad, végigjáratlan marad, s nem biztosítja a Szellemi Követ és a felsőbbrendű ÉN előrelépését és feljebbemelkedését. A Szellemi Követ az addig elért eredményeket akarja oltalmazni, s a test spontán működéséért felelős agyi tartományokat igyekszik megtámogatni, csak olyan késztetéseket adva a Tudatnak, amelyek a test működtetéséhez elengedhetetlen fontosságúak. A legegyszerűbb értelemben vett életösztönt fogja megtámogatni, amely viszont a Tudatnak adja meg a késztetést például a táplálék és folyadékfelvételre, vagy a test pihenési igényének kielégítésére, azaz az alvásra, hisz a test ezek nélkül nem létezhet. Ezen felül és ezen túl a két nem fizikai testelem: a Szellemi Követ és a Tudat közti kapcsolat szinte teljességgel megszűnik, így a Tudat, azaz a földi ember valóságosan is maga marad a köré-záródott fájdalommal. Hogy ki, milyen fokon éli meg a testi szenvedést, magatok is képesek vagytok jól – rosszul megállapítani az egyéni tűrőképesség, az úgynevezett fájdalom-küszöb figyelembevételével. Van, akit már a kisebb fájdalom is szinte az őrületbe kerget, és van, aki a legnagyobb szenvedést is mosolyogva, de 158
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet legalábbis szótlanul viseli. Ugyanez azonban igaz a tudati – lelki szenvedések esetében is: és az ÚR éppen hogy ezt veszi alapul, hisz e tűrőképesség az egyik legfontosabb alapja a Minősítési Törvénynek is. Igaz: a felsőbbrendű ÉN nem írhat olyan Életfilmet az Útra küldendő Követ számára, amely meghaladná annak erőit, ám hogy a Tudat milyen erőkkel fog bírni bizonyos körülmények közt és miként fog reagálni bizonyos történésekre, azt akkor és ott sem a felsőbbrendű ÉN, sem pedig a Szellemi Követ, sőt: még maga az Életfilm megírásánál segédkező Oktató Szellem-testvér sem tudja, mert nem tudja azt más, hanem csak Isten, aki „szívek és vesék vizsgálója”. Ám az egyéni tűrőképesség eltérő szintjének tényleges megléte nem csak a Minősítési Törvény egyik legfontosabb alapja, de annak is alapja, miszerint senki sem mondhat ítéletet más/mások fölött, nem vetheti senki a másik szemére erőtlenségét, gyenge voltát, s kiváltképp nem akként, hogy bárki hitét vonná kétségbe más Úton járó, becsmérelve azt hite gyengeségéért, vagy akár Isten ellen való nyílt lázadásáért, mert (ismétlem) ti semmiképp sem tudhatjátok: ki, miként éli meg ugyanazt a szenvedést, ugyanazt a tudati – lelki kínt és gyötrelmet, amit ti magatok még (mint kívülállók!!) semmiségnek véltek, az általatok már elviselt, s a ti megítéléstek szerint „százszorta nagyobb” szenvedéséhez mérten porszemnyinek, amit „egy kis önuralommal és hittel” el kellene tudjon viselni az a másik is. Mert bizony, ez is akként van, amiként mondom, és gyakorta elfeledkeztek arról még ti magatok is, még akár munkatársam is: nem ti vagytok azok a mások! Azok tényleg mások, akiket csak a maguk mértékével lehet mérni, és még csak a maguk mértékével sem ti kell, hogy megmérni és megítélni igyekezzetek azokat, de Isten, Aki mindőtöket teljességgel ismer, sokkalta inkább ismerve mindannyiótokat, mint amennyire bárha ti magatok megismerhetitek valaha is — önmagatokat. Még csak nem is azt a másikat: önmagatokat, hisz ti is csak a már ismert történésekre adott ismert reakcióitokat ismeritek, s ha ezekből hozzávetőleges képet alkothattok is önmagatokról, még mindig nem tudjátok: mire lehettek képesek, milyen erők vagy akár indulatok ébredhetnek fel bennetek akkor, ha egy számotokra idegen közegben kerültök valamely teljességgel ismeretlen helyzetbe, legyen az kellemes avagy kellemetlen. Nem láttok bele abba a másikba: de teljességgel nem láthattok bele önmagatokba sem, mert nem ismeritek a Szellemi Követet, annak korábbi Útjait és a Szellemi Követ által a korábbi Utak során elraktározott, s a jelen Útra is lehozott emlékképeket, és nem ismeritek a felsőbbrendű ÉN-t, azt a Valakit, Aki ténylegesen is vagytok. És nem ismeritek igazán Krisztust sem, s ez még akkor is megkötne benneteket bárminő „ítész-jogban”, ha legalább önmagatoknak teljességgel ismerői, s ekként minden testi – tudati, valamint lelki és Szellemi reakciónak urai lennétek, mert nem tudjátok, nem is tudhatjátok: micsoda ERŐ az ÚR! Nem tudjátok: Szent Akarata nyomán mikor és kihez áramoltatja le Mosolyát, s ki az, akit hagy egyedül küzdeni, amiként nem tudjátok sem ennek sem annak okát, miértjét sem, mert ismét csak nem tudhatja azt más, hanem csak Ő: AZ ÚR KRISZTUS. S most figyeljük tovább: miként ad nagyon is komoly és fontos Tanítást a szenvedő Jób az ő „barátainak”: s rajtuk keresztül mindeneknek: a Múlt, a Jelen, de még a Holnapok emberének is: s a Holnapok emberének tán a leginkább… „Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, amint túláradnak medrükön a patakok. Amelyek szennyesek a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög; Mikor átmelegszenek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. Letérnek útjukról a vándorok; felmennek a sivatagba utánuk és elvesznek. Nézegetnek utánuk Téma vándorai; Sébának utasai bennük reménykednek. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.” (Jób. 6.15-6.20) — Itt még csak megmutatja a hozzá érkezett, s ellene szóló férfiaknak – önmagukat Jób: későbben már szelíden korholja is azokat. S még mindig csak szelíden, bizonyítva: ha életét el kívánná is vetni magától, nem vetette, és nem is veti el magától Istent, amiként megmaradnak Istenben mindazon szenvedők is, akikkel csak a szenvedés mondatja esetenként lázadó, vagy bizony: akár már durva szavaikat, a tehetetlenség és a végtelen kétségbeesés, amely azonban amiként mondtam, mindenkor csak a Tudat reakciója, de nem mutatja meg teközületek senkinek, így meg sem állapíthatjátok: mi lakozik a Szellemi Követben, Aki az Út tényleges birtokosa és végigjárója. Ha a Tudat elmerül is a fájdalmak vizében, és tehetetlenségében és kínjában lázad is, a Szellemi Követ hite és bizodalma minden esetben megmarad, s épp azért, hogy ezt ne ragadhassa el az ellentét, kell, hogy olykor leváljék a Tudatról és elfedje magát 159
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet előle. S akkor az csak a benne lévő tudati elemeket használja, és a maga csekélyke erejét, amelynek révén a tanult és/vagy felvett viselkedési elemeket tudja és fogja is használni mindaddig, míg ki nem égeti magából a fájdalom legsűrűbb rétegeit, s kissé le nem csitul benne a fájdalom: akkor viszont a Szellemi Követ ismét képessé lehet a maga instrukcióit átközvetíteni a Tudat felé, elegendő erőt adva annak nem csak a fájdalmak viselésére, de arra is, hogy a reménység egy halvány lángjánál vizsgálva meg önmagát, végül ki tudja mondani már igaz alázattal: bocsájts meg nékem, én Istenem… De csak a Szellemi Követ ereje révén: s nem a kívülről jövő dorgálás/feddés hatására lesz e pár szó Igazzá. Az utóbbi, tehát a másoktól jövő dorgálás hatására ugyanis csak egy-két kényszeredetten elmondott szó csikarható ki bárki szenvedőből, amelyek, bár hangzásuk lehet ugyanaz, mégis üresek és némák, és így nem is szállnak fel Isten elé: legyenek bárhol, és bármily hangosan is mondva. * „Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? Tanítsatok meg és én elnémulok, s amiben tévedek, értessétek meg velem. Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?” (Jób 6.2130) — Mindehhez még külön már fölösleges is bármit hozzátennem: Jób mindent elmondott, ám amiként az mindenkor is van, most sem véletlen emeltük ki azt az egyetlen verset. Valósággal is akként van, és a „szélnek valók a kétségbeesettnek szavai”, mert ha a kétségbeesés lesz a Tudat fő irányítója, az ÚR sem a szavakat: de a szavak okát és miértjét veszi figyelembe. Kiváltképp most, amikor már a szavak szinte teljességgel elveszítették korábbi jelentésüket és tartalmuk megváltozott, olyannyira, hogy akár a „Szeretem” durvább érzelmi - gondolati energiákat fed el, mint bármely, általatok is durvának érzett szó. S amiként mondtam, innen akár már szükségtelen is Jób történetét tovább magyaráznom: mindahány „barát” egyként a Szeretet elleni vétség (vagy akár már bűn!) nyelvén szólott, csak a maga vélt igazságát igyekezve a nyomorult helyzetbe került Jób elé tárni, s a maga látszat-tisztaságát akarta mindenáron bizonyítani, ám igaz Segítséget egy sem adott, s nem is kívánt adni néki. Most, s ez a következő időkben még inkább ekként lesz, ahogy a történet magyarázatának kezdetén is mondtam, mind többen és többen lesznek „Jóbokká”: és ti már kell, hogy mindenkor a magatok mértékében, tehát lehetőségeitek szerint igyekezzetek segíteni őket, éspedig meg kell tudnotok ezt anélkül cselekedni, hogy azt kezdenétek kutatni: ki, miért került abba a helyzetbe, amelybe, és meg kell tudnotok cselekedni anélkül is, hogy a magatok érdemének tekintenétek, vagy annak igyekeznétek láttatni másokkal a te cselekvésteket, hogy valósággal is akként legyen, amiként az ÚR mondotta, és: „ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;” (Mát. 6.3) Amint mondtam, Jób „barátainak” eszükben nem volt segíteni, inkább még hogy a káröröm vezérlette őket a bajbajutott ember mellé, s persze a tudati gőg: meg akarták mutatni, végre ki akarták mondani: ők tiszták, őket nem bünteti meg Isten, bezzeg Jób: annak bizonnyal van olyan bűne avagy vétke, amelyet korábban sikerült elrejtenie, titokban tartania még előttük: a barátai előtt is, de amelyeket semmiképp sem rejthetett el Isten elől, Aki lám, most megbünteti azokért, hogy megtisztítsa őt azok terhétől és szennyétől. Hogy ez mennyire ekként van, hogy mennyire csak e szándékok éltek elméik és szíveik mélyén, és hogy mennyire ellentétes volt minden szavuk az Isteni Szeretet Törvényével, azt magatok is olvastátok és olvashatjátok: hosszan bizonyítják ugyan Isten Bölcsességét, de csak azért, hogy megérttessék Jóbbal: nem véletlen kell elszenvednie azt, amit Isten megtörténni engedett véle és övéivel. Felsorolják és 160
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet felsorakoztatják érveiket a maguk „bölcsessége” szerint, ám azt az egyet „elfelejtik”: Isten nem csakis és kizárólag az Igazság Istene, de Ő Maga A SZERETET. Jób érvel: nem vádol, csak érvel és kérdez, ellenben Elifáz és a többiek nem kérdeznek, nem is érvelnek: szinte kizárólag csak vádolnak, hisz még A Hatalmas dicséretét is akként fordítják Jób ellen, mint valamely kemény és gyilkos fegyvert, amely nem a testet: „csak” az elmét és a lelket öli meg: ezért is mondotta azt Isten, (amiként az alábbi két versben olvashatjátok): „nem szóltatok felőlem igazán”. Jób, ha kérdezett is, a maga tényleges tisztaságát, hitben való hűségét mutatta meg, s azok mellett kérdezte meg: miért? Nem a hitetlenség, de az értetlenség szólott belőle, s ez még jogos is, hisz Isten maga volt AZ, Aki Értelemmel ruházta fel az embert, így éppen Isten volna a legkevésbé az, aki tiltaná, hogy a meg nem értett történésre rákérdezzen az, aki a Felelet hallatán kész belenyugodni Isten Akaratába, tudva: ha Isten valamely vétekben vagy fogyatkozásban hibásnak találja, akkor ő abban valóban hibás is, még ha ő maga nem vette is észre önnön hibáját. Lényegében Jób szavaiban is e kérdés tükröződik: mi a vétkem, mondd legalább, hogy tudója legyek annak, miért kell bűnhődnöm…? És e kérdés, bár amiként mondtam, s amiként fentebb olvashattátok is: nem Isten büntet, Ő csak engedi, hogy az egyes történések meglegyenek az emberrel (s ez esetben éppen hogy Satana kérte ki Jóbot, hogy próbára tegye annak hitét): e kérdés tehát jogos és engedett is volt akkor, ha valaki igazán nem volt tudója annak: mit, és mikor vétkezett. Igaz: a történésből az is kitűnik: Isten megkérdi Jóbtól: mi jogon kívánja, hogy számot adjon arról, mit, miért cselekszik, vagy mit miért enged, hogy megtörténjék valamely Úton járóval, ám maga a kérdés szándékoltan esett, azért, hogy Jób válaszoljon, amiként azt tette is: „Jób pedig felele az Úrnak, és monda: Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál. Ki az - mondod - aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!” (Jób. 42.1-4) — Isten Értő elmével ruházta fel az ő Teremtményeit, így természetes, hogy a Teremtmény, azaz a Szellem is Értelemmel ruházta fel a maga ÉN-képét, amiként a duál-állapotát megbontott, s már a fizikai szintekig alámerészkedett ÉN-fél is értelemmel ruházza fel az Útra indítandó Szellemi Követet. Az, mivel ő maga mint Szellemi Erő nem irányíthatja, csak közvetett formában, a Tudaton keresztül az Út végigjárásához számára egy bizonyos szint alatt nélkülözhetetlen, fizikai elemekből álló testet, maga is kell, hogy Értelmet, s emellett szabad Útmegválasztási jogot adjon a Tudatnak. Ez már, amiként a kifejezés is sugallja, nem teljességgel azonos mint a Szabad Akarat, amellyel a Teremtett Szellemek mindösszessége bír, hisz hát ti magatok sem tehettek meg mindent, amit akartok, mert még nem álltok azon a Bölcsességi fokon, hogy az egyes cselekedetek későbbi, akár száz évekkel is későbbi, de esetenként nagyon is súlyos következményével tisztában lehetnétek. Ezért van, hogy nem a Szabad Akarat, csak a Szabad Útmegválasztás jogával élhettek, vagyis választhattok a Szellemi Követtől és az ellentéttől érkező késztetések ill. instrukciók közt. Ehhez, és ez is természetes, maga a Tudat is kell bírjon bizonyos fokú ön-energiával, amely alap szinten adott is a számára, hisz a Tudat mint nem fizikai testelem, használ bizonyos fizikai elemeket ahhoz, hogy a benne megfogalmazódott döntést végrehajttassa a testtel: s ezen elemek a Tudatosodásra kiemelt, s ekként a Szellemi Követ által bizonyos mennyiségű többletenergiával feltöltött, de testelemként a test más sejtjeihez hasonlatosan is benső Életenergiával bíró agysejtek és az idegszálak (ez utóbbiakat olykor a Szellemi Követ is használhatja, hogy azok érintése révén valamely kellemes, ill. kellemetlen érzetet adjon a fizikai testnek vagy a test egyes pontjainak, amely érzetek mindenkor figyelmeztető és /vagy ösztönző jelleggel is hathatnak a Tudatra, ha az valamit helytelenül, vagy nagyon is helyesen oldott meg. Természetesen nem minden egyes testi érzet okozója a Szellemi Követ, hisz a test sejtjei erősen ki vannak téve a ti szinteteken a környezeti hatások mindösszességének, így nem minden érzés, és nem minden fizikai betegség fog feltétlen Szellemi értelemben vett jelentéstartalommal bírni, annál is inkább, mert e lehetőség tényleg csak bizonyos kiemelt fontosságú esetekben, s csak ritkán engedett a Szellemi Követ számára, amely egyedül a Tudattal állhat folyamatos kapcsolatban, mert csak azzal köti össze ugyanaz a Lélek-szál, amely az Asztrális szinten maradt felsőbbrendű ÉN-t, és a Szellemi Követet is összeköti.
161
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet A kiemelt részben lényegében azt feleli Jób az Istennek: „nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!” — E másfél vers lényegében azt jelenti: Tudatlan vagyok, de mert érteni képes Elmével ruháztál fel engem, kell, hogy tudjam: ha büntetés ér, miért, mily vétekért kell azt elszenvedjem, s ha már tudom, nem lesz többé sem kérdésem, sem egy zokszavam. S mert hogy kérdésemre barátaim sem tudtak igazsággal megfelelni, Tőled várom a feleletet, hogy ne akként szenvedjem el a méltán kapott büntetést, mint valamely oktalan állat, hanem akként, hogy megértvén bűnömet, azt megbánva már alázattal és hálával vegyem Kezedből, ha igazáén Tőled adatott az nékem, mert tudom: Te csak valós bűnöket tartasz számon, s koholt vád alapján senki fölött nem ítélsz – nagyjából ekként tudnám néktek Jób szavainak jelentését azok teljességében elmondani, hogy ne csak a szavakat olvassátok, de a szavak eredetéül szolgáló érzéseket és gondolatokat is érezzétek, amiként megérezte és megértette azokat maga Isten is. Nem véletlen mondta, hogy Jób igazán szólott Felőle, míg annak barátai, bár szavaikkal dicsőíteni és felmagasztalni látszanak A Hatalmast, nem szólottak Felőle igazán. Jób tehát még jogosan tette fel a kérdést, és jogosan szerette volna, ha Isten maga felel néki, ahogy azt mondotta is: „Oh, bárcsak volna valaki, aki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.” (Jób. 31.35) — Mindehhez még elismétlem: Jób, és a korabéli ember még nem tudott, és nem is tudhatott a Karma törvényéről, s az egyes történések okát csak az adott Út történései közt kereste. Ti már nem nagyon mondhatnátok ezt, és nem tehetnétek fel e kérdést: „miért…?”, hisz ha magát a vétséget nem tudhatjátok is egyes esetekben, azt már mindenképp tudjátok: ha valamely kellemetlen, vagy akár már gyötrelmes történést kell viselnetek, még csak nem is biztos, hogy az adott, tehát a ténylegesen járt ÚT során elkövetett vétségért engedi szenvedésteket Isten; meglehet, valamely korábbi Út során elkövetett vétekért, vagy akár már komolyabb bűnért kell utólag megfizetnie a Szellemi Követnek, s mert az a korábbi Út során is az eszköz, azaz a test révén és/vagy a Tudat révén követte el az adott vétséget vagy bűnt, most is a meglévő eszközök, a test és a Tudat révén kell megtisztítania, s ekként letisztítania is a korábbi vétség vagy bűn terhét önmagáról, s önmagán keresztül természetesen a felsőbbrendű ÉN-ről is. S még csak nem is mindenkor akként, hogy a karmikus terhet adó történést kell mint Sors-eseményt elszenvednetek, de akár akként is (s ez is mind gyakoribb mára), hogy a hibás cselekedet által megfogalmazott negatív energiát a következő Út során valamely Szeretet-cselekedet révén kiegyenlíti, felülírja a Szellemi Követ, természetesen ismét csak az épp „használt”, tehát az eszközéül szolgáló test és annak Tudata révén cselekedve. Ám amiként mondtam, az adott kor embere mindennek még nem volt, s nem is lehetett volna tudója: még és már, hisz az első emberiség, az atlantisziak, a Lemúria, s a Mú-szigeti népek még tudói voltak, a ti korotok embere (egy része legalább is) már tudója annak. Akkor viszont még e Bölcsességelemet teljességgel homály fedte, így még jogos volt Jób kérdése, épp annyira, amennyire már akkor sem volt jogos, mert nem volt beilleszthető Isten Szeretet-törvényébe Elifáz, Bil-dád, Czófár vagy épp Elihu beszéde sem, s erre Isten maga mutatott rá az utolsó rész két, egymást követő versében: „Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób.” (Jób. 42.7-8) — És ismét csak nem véletlen emeltettem ki a nyolcas vers ama kis részletét: „Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek,” Jób, mielőtt Isten visszaadta volna néki mindenét, amit elvesztett, maga kellett imádkozzék azokért, akik kárhoztatták és vádolták: vagyis a megbocsájtást kívánta tőle Isten, s már itt: Jób könyvében azt tanulhatjátok meg e versből: bocsássatok meg az ellenetek vétőknek, s legyen a Lélek sebe bármily 162
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet nagy és mély, fedezzétek azt be Szeretettel, cselekedjetek jót azokkal, akik titeket bántanak és ostoroznak, és imádkozzatok a titeket kárhoztatókért: ne maradjon rajtuk, mint teher az ő kárhoztatásuk, ne vegye azt bűnükül Isten, hogy keményebb sorsot ne vegyen magára az önhittségbe hullott Szellem, mint aminő végett az önhittség mint tudati és Szellemi tudati hiba, gyengeség abban feltámadt. Ez volna tehát Jób történetének magyarázata: ám ez még csak az egyik aspektus, hisz nem csak az egyes emberek, de akár az egyes, kisebb és gazdaságilag már most háttérbe szorult országok is válhatnak, és válnak is a későbbiekben „Jóbokká”. Ennek kezdetét éppen ti, és éppen hogy most élitek meg: a gazdasági válság, a nagy mértékű elszegényedés már kezdetét vette, s ez nem csak egyéni: nemzeti szinten is ekként lesz, vagyis akár azt is mondhatnám: éppen hogy a ti Hazátok lesz az egyik a népek és nemzetek csoportjából (sok mással együtt!), akik Jóbokká lesznek, míg más országok „Elifáz, Bildád, Czófár és Elihu” szerepét kapják: és bizony, nem mindegy: ki hogyan és miként éli meg az egyik, avagy a másik „szerepet”! Ti már nem lázadhattok, és nem értetlenkedhettek mint Jób tette: mert ha eddig akként vélték is azt sokan teközületek, nem volt az teljességgel igaz: „megbűnhődte már e nép a Múltat s Jövendőt.” Ez csak eztán lesz igazzá, s csak most fogjátok kitisztíthatni a nemzeti karmát igazán, hogy a nép teljeséggel alkalmassá legyen arra a Feladatra, amelyet egy évszázadokkal korábbi médiumi Üzenetben már előre vetített Istenünk: „de lesz Európa szívében egy kicsiny Ország: Magyarország, ahol a Föld Szellemi Hatalmasságai összegyülekeznek.” Ez, és ennyi ami munkatársam elméjébe íródva meg kellett maradjon a V. Testvérünk által felolvasott rövid Üzenetből, amely valósággal is rövid volt: egy kis újságcikk keretén belül lett csak a nagyobb nyilvánosság előtt közlésre adva, s mint ilyen, nem is bírhatott hosszasabb terjedelemmel, s arra nem is lett volna szükség, hisz a lényeget ez a töredék híven elmondja. Bizony: már a Nagy Ugrásra kell felkészüljetek, annak érdekében viszont igencsak szükséges a még meglévő, nem csekély mértékű nemzeti Karmát ki, és letisztítsa magáról a nép! Ti ekként tudói vagytok immár a nemrég kezdődött, s mind súlyosabb és nehezebb körülményeket adó gazdasági és politikai történések okának: viszont amiként az egyén nem kutathatja más személyek Sorseseményeinek okát, a gazdagabb népek és nemzetek nem kutathatják annak okát: miért kell egyik vagy a másik kicsiny népnek azt elszenvednie ami mint nemzeti történés: részéül jutott, de amiként azt ti magatok kell cselekedjétek, ők is akként kell(ene) cselekedjék akkor, és az Igaz Szeretet Szavát követve önzetlenül kell(ene) segítsék azt a népet, amely erre a leginkább rászorul. Mindehhez a könnyebb érthetőség kedvéért még hadd fűzzem hozzá: Jób története nem egy egyszeri Út története, de három, egymást követő Út történéseit mutatja meg, de nem a testi, nem az emberi Tudat: a Szellemi Tudat szemével nézve, amely a három, egymást követő Utat mint egyetlen, de részeire bontott történést élt végig, s azok az események mint egy Bölcsesség-elem megszerzését lehetővé tevő történésegyüttes íródtak be a felsőbbrendű ÉN Tudattárába is. *** — Tudom, drága gyermekeim, hogy még nagyon sok az, amit kibonthatnánk e történetben, de lényegét tekintve ez, és ennyi, amit Jób történetéből meg kívántam mutatni, s mint a ti korotok emberének szóló Tanítást elétek kívántam adni. És ennek is meg van a maga oka. Ma még, amikor viszonylag jól mennek a dolgok, könnyebb bizonyos áldozatokat hozni a (már ma is számosan köztetek élő) „Jóbért”: de bizony, még azt a kort is megérhetitek, kiváltképp a fiatalabb nemzedék tagjai, amikor már csak lemondások árán lehettek igazán a nálatok is elesettebbek segítségére: s akkor kell csak igazán „Elifázokká”; „Bildádokká”; „Czófárokká” avagy „Elihukká” válnotok, és nagyon nem mindegy: miként játsszátok végig ezen emberek szerepét! Akként, amiként ők tették, vagy akként, amiként azt maga Krisztus tenné akkor és ott, ugyanazokban a helyzetekben… *******
163
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Mindezek után még egy kicsiny időre térjünk vissza Mózes első Könyvéhez, s azzal összefüggésben az Idő kérdéséhez. Amiként azt már korábban is mondtam, a Mózes által jelzett életkorok nem ténylegesen is az adott kor emberének korát jelezték, annál is inkább, mert hisz maga Mózes nem a saját korának embereiről írt, de mintegy történelmi visszatekintést jegyzett le, akként, amiként azt a Közlő testvértől (sugalmazás útján) vehette. Az általa feltüntetett életkorok hirtelen, és meglehetős nagymértékben bekövetkezett változása lényegét tekintve a Szellemi Követek lefelé vezető Útjának „mérföldkövei”, s az egyes Fény-tartományok közti Időbeni távolságot, s az egyes szintek közti energia szint eltérését volt hivatott jelezni, jelezve és megmutatva egyben azt is: mint szűkítette be magának az Időt a mind mélyebb és mélyebb Fénytartományba merítkező Szellemi Követek soka. A mélységből már kiemelkedett, de az anyagvilág fogságában élő Szellemi Követ számára az anyag puszta létezésének időtartama határozta meg az Út hosszát, s mert ez egyes esetekben (például a kövek egy-egy elemébe beilleszkedő, s abba az egyetlen anyagelembe zárult Szellemi Követek esetében) akár több évezrednyi időtartam is lehetett, a Szellemi Követ, miután az anyagvilágban való Lét-állapotot megismerte, teljességgel el kellett fedődjék: szinte alélt állapotba kellett juttassa az Asztrális szinten maradó Oktató Szellem, s ebben az állapotában maradt az Út teljes időszaka alatt, mindaddig, míg az Úr rendelése szerint megszabott időben ki nem emelkedhetett az anyag-elemből. S mert egy-egy kőszikla akár évmilliókig is megmarad, mielőtt teljességgel elkoptatja azt az eső, a szél, s teljességgel széjjelmorzsolódik a tektonikus föld-lemezek mozgása közepette, a kősziklák elemeibe zárult Szellemi Követ ténylegesen nem képes egyedül kiemelkedni abból, így a Kegyelem Törvénye értelmében az Úr Akarata szerint a Segítő Szellemtestvérek valamelyike kell segítségére siessen, az ébreszti, és az emeli fel az Asztrális Világképbe, abba, amelyből útra indulhatott, hogy ott visszailleszkedve a maga felsőbbrendű ÉN-jébe, az ÉN módot kapjon a következő, már magasabb rendű Létformát lehetővé tevő Út előkészítésére, felhasználva az anyag puszta betöltése révén megszerzett többletenergiát is. (Igaz viszont az is, hogy mára minden egyes Szellemi Követ túljutott a fizikai test megfogalmazásának – kiépítésének megtapasztalásán, a Satana közvetlen közelében élő csatlósokon kívül még a mélységből egy-egy sötét és tisztátalan útra törvénytelen testet öltés keretében a Föld színére érkezettek is, ami azt jelenti, hogy azok a Szellemtestvérek, akik most, még az utolsó előtti, vagy már szinte az utolsó pillanatban még képesek kiemelkedni Satana anti-birodalmából, nem kell az anyagelem szintű lét megismerésénél kezdjék Felfelé vezető Útjukat akkor sem, ha a legelső pillanattól Satana uralma alá helyezték magukat. Ők is módot és lehetőséget kapnak egy-egy Út végigjárására, s ha nem Satana első követői közül valóak, hanem már a Felfelé vezető Út közben, mint tényleges Útonjárók buktak alá a mélységek mélységébe, mondjuk a második Fény-kör valamely magasabb rendű Fény-ívében járt Út során hullottak Satana eléjük állított csapdájába, a korábbi szinttől kezdhetik meg ismét Felfelé vezető Útjukat, s járhatják mindaddig, míg a ti jelenlegi szintetekig el nem érnek, ahová aztán olyan Életfilmmel érkezhetnek, amelynek legfőbb, vagy akár egyetlen igen komoly és fontos eleme a Satanával korábban megkötött „szerződés” felbontása. Ám már e kérdésről is szóltunk, nem is tartozik egészen szorosan az Idő kérdésköréhez, így térjünk is vissza megkezdett témánkhoz. (Annál is inkább, mert bár e kérdésről már valóban szóltunk, még mindig akár hosszú köteteken keresztül szólhatnánk róla, hisz ahány eset, annyiféle, és annyiféle szabadulás, amelyeknek „csak” a központi lényege egyező, s az az ÚR Krisztusba vetett hit, bizodalom, az ÚR iránti igaz Szeretet és alázat. Nem véletlen azonban, hogy csak az és annyi került leközvetítésre, ami, és amennyi…) Az Idő beszűkülése, besűrűsödése tehát mint Tér-közi állapot egészen a ti mai, második emberiségtek megjelenéséig, pontosabban a majdan emberré váló lény legtávolibb, még csak a Tengerek mélyén élő, s még csak egyetlen sejtet a magáénak tudható parányok felbukkanásáig, és még pontosabban az azt is megelőző Lét-pillanatig zajlott a Szellemi Követek számára, amikor is a már felfelé emelkedő Szellemi Követek csak az anyagba ágyazódva ismerkedtek az első, testnek még nem is nevezhető, mert cselekvésre nem alkalmas „testelemekkel”. Ez volt a végső pont, a Kozmikus Terek teljes „beszűkülése”, majd a Szellemi ébredéssel a „tágulási szak” is megkezdődött, ami azt is jelentette, hogy akkortól az Idő mint fiktív Kozmikus, és mint Szellemi tényező növekedése vált megfigyelhetővé. A ti második emberiségetek legkorábban élt tagjainak a ti régészeti leleteitek közt is fellelhető csontmaradványai híven elárulják, hogy az előember, s annak még korábbi ősei még alig tíz-tizenöt, későbben húsz esztendőt tudhattak magukénak, annyi volt egy-egy Út időtartama. Ennél hosszabb Lét164
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet időt a Szellemi Követ energiája nem biztosított számukra, még akkor sem, ha maguk a fizikai testek a ti mai testeiteknél lényegesen erősebbek voltak, ami ismét csak érthető, hisz maga a közeg is hasonlíthatatlanul tisztább volt, legalábbis kémiai – vegytani szempontból, s az élőlények rendelkezésére álló élelem sem volt már-már a fogyaszthatatlanság szintjéig telítődve a „növényvédő szernek” nevezett — mérgekkel, amellett, hogy akkor még nyomuk sem volt a ti testeiteket megbetegítő számtalan kórnak és a fertőző járványoknak. Ez is és az is tény, de az is, hogy a ti korai őseitek ettől függetlenül igen alacsony életkort értek meg, dacára annak, hogy akkor sem ért mindenkit halálos kimenetelű baleset, nem is mindenki lett a ragadozók, vagy önnön fiatalabb fajtársai eleségévé: volt, és nem is kevés, aki a végsőkig elerőtlenedve, teljes nyugalomban halt meg. Ám az ő mintegy 20 éves koruk tájt bekövetkezett végelgyengülésüket ne a mai értelmezés szerint vegyétek, ha az, mint fizikai jelenség hasonlatos volt is a mai történéshez, mert a test elerőtlenedése nem a test sejtjeinek elöregedéséből: a Szellemi Követ erőtlenné válásából fakadt. A test maga, mint biológiai szervezet, mint sejt-halmaz még hosszan „működhetett” volna: ha lett volna még Szellemi erő, amely azt működésben tartsa. Ám a Szellemi Követ számára szükségtelen volt ennél hosszabb Út végigjárása, így egy bizonyos pont után nem közvetítette át a Tudatnak azt a számára szükséges energiát, amelynek révén az a testet a létfontosságú táplálék megszerzésére ösztönözhette volna: vagyis azt az energiát sem közvetítette tovább az agyi tartományok felé, amennyire az ösztön szintű késztetés betöltéséhez szüksége lett volna magának a testnek, mint élő biológiai szervezetnek: csak ezt követően, tehát már a Szellemi energiák áramának csaknem teljes elapadását követően kezdődött meg a test sejt szintű leépülése és meglehetősen gyors, bár mindenkor fokozatos elöregedése. Viszont az sem volt véletlen, hogy a Szellemi Követ csak arra a kurta húsz esztendőre elegendő Szellemi erőt vihette magával a felsőbbrendű ÉN-ből: annál hosszabb Lét-időre akkor még ténylegesen nem volt szüksége, hisz annyi idő alatt is megszerezhette a számára szükséges, akkor még minimális mennyiségű és meglehetősen alacsonyszintű ismereteket és megtapasztalásokat: azokat, amelyek nélkül az azt követő, s már magasabb rendű ismeretek megszerzésére is alkalmas Utat nem vállalhatta, és nem is járhatta volna végig. A testbe öltözés, a szülőtől való függés, táplálkozás, majd a táplálék önálló megszerzése, a hordavezér félelme (s ekkor még nem tisztelete: az már egy magasabb rendű tudati erőt igényel), a hordában elfoglalt hierarchikus hely (rang) megtalálása és elfogadása, háló, ill. éjjeli rejtek biztosítása (esetleg gallyazás) párválasztás és ivadékgondozás: s ezzel a Tudat és a test révén megszerezhető ismeretek lényegében rendelkezésére is álltak a Szellemi Követnek, így maga az Út teljessé, betöltötté lett. Később, már a test és a Tudat által megszerezhető ismeretek gyarapodásával a Szellemi Követ is mind több energiát vihetett magával, s így mind hosszabb és hosszabb lett az átlag emberi életkor is. De igazából nem is egészen erre akartam kitérni, még akkor sem, ha e pár mondat felhívhatja a figyelmeteket egy valamire: arra, hogy éppen hogy a ti saját régészeti kutatásaitok cáfolják meg azt, hogy az Ószövetségben jelzett életévek az évezredekkel előttetek élt emberekre vonatkoznának, ugyanakkor igazolják, de legalábbis erősen feltételezhetővé teszik azt, hogy egy teljesen másik emberiségre kell vonatkozzanak: s még e korábbi emberiség Történelmének legfontosabb állomását is megtaláljátok mint valamely igen feltűnő törésvonalat, amely élesen elválasztja egymástól azt a kort, amikor a Föld, s az első emberiség még a magasabb Fénytartományban, annak is valamely magasabb rendű rezgéskörében, s persze még nem a ti fogalmaitok szerinti testben élt. Emeljük át azt a kicsiny részletet az Ószövetségből amelyről szóltam, s amely épp e törésvonalra utal: „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.” (1 Móz. 6.3) — Bontsuk csak meg ezt az egyetlen verset, s nézzük annak egyes részeit: mit is jelent egyik és a másik?! „Ne maradjon az én Lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test;” Ha korábban is „test” lett volna az ember: vajon kiemeli-e külön e tényt az Úr, mint Közlést? Nem: s mert nem, ezzel a kis töredék-mondattal egyben azt is elmondta, hogy bár Mózes a maga kora értelmi szintjének megfelelő történésekbe kellett ágyazza úgy az egyes személyeket, mint azokat a Tanításokat, amelyeket át kellett adjon a korabeli zsidóságnak, akikről szólott, akiknek létét ekként igazolta, nem a maga korának, még csak nem is a Mózesi kor előtt élt, de már a második emberiség tagjaiként megszületett, s a Mózes kora előtti, tehát még a Mózes korabelinél is mélyebb Fénytartományban élt 165
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet emberek voltak, de egy, az ő jelennek megélt koruknál lényegesen korábbi, és egyben sokkalta magasabb rendű Fénytartományban élt személyek, akik akkor és ott, a maguk Világában még olyan testekben léteztek, amelyek a ti mai fogalmaitok szerint még csak nem is volnának testnek nevezhetőek: inkább a Szellemi és a Lélek-elemekből álló testképzeteknek, vagy egyszerűen szellem-jelenségeknek neveznétek azokat, mert csak akként tudnátok őket érzékelni. E fél-szellemi testek fokozatosan váltak mind sűrűbbé, mindenkor olyan mértékben vonzva magukhoz az alsóbb rendű energia-tartomány energia-elemeit, amilyen mértékben a szellemi gőg állapotától megfertőztetett szellemcsoport távolodott az adott Fény-kör legfelső Fényívétől. Mert bár még ekkor is a magasabb rendű Fénykörben járták Útjukat, de annak mind alacsonyabb Fény-ívére ereszkedett alá úgy az Úton lévő Szellemi Követek soka, mint az ő Szellemi milyenségükkel, szellemi energiáikkal telítődött, s mind „nehezebbé” váló Föld-test, így mielőtt az akkori, tehát az első emberiség Történelmének végét jelentő Nagy Robbanás bekövetkezett, már csaknem teljességgel anyagi testekben éltek. Nem véletlen mondom azt sem: „csaknem teljességgel”, mert bár az ő szintjük: az akkori első emberiség szintje értelmében a magasabb rendű Fénykör korábban használt Fény-íveiben az ő eleik által kiépített testekhez viszonyítva az alsóbb Fénytartományban élők testei már valóságosan is anyagi testekké lettek, akkor és ott még maguk az anyag-elemek is lényegesen magasabb rezgésszintűek, a ti anyagelemeitekhez képes lényegesen kevésbé anyagi jellegűek, kevésbé besűrűsödöttek voltak, ami ismét csak természetes is, hisz még maga a Föld-test is lényegesen magasabb rezgésszintű anyagelemekből állt, hisz ha ez nem ekként van, már azok a testek sem lettek volna képesek százhúsz esztendős Lét-időn át szolgálni a Szellemi Követet. S épp ez a kiemelt idézet másik része, amit meg akarok mutatni: „legyen az ő életének ideje százhúsz év…” — Ugye, épp az imént írtuk le: mint bizonyítottátok ti magatok, hogy ez lehetetlenség lett volna Mózes korában, s az azt megelőző korszakokban még inkább, hisz ha e közlés ténylegesen is a Mózes korabeli, vagy az előtte élt emberekre vonatkozott volna, az egyben azt is jelentette volna, hogy a Mózes korabeli, vagy az előtte élt nemzedékek óta visszafejlődött, egy még mélyebb Fény-idő szektorba zuhant az emberiség, egy olyan korba, amelyből ti; ma Úton lévők (ezek szerint) még ama szintre sem értetek el, mint amely szinten Mózes korának emberisége, vagy az előtte élt nemzedékek álltak, hisz hát hol vagytok még ti magatok is attól, hogy az átlag életkor százhúsz, s ennél is több esztendő volna. Ez, és ezt sem igazán kell mondanom, teljességgel lehetetlen, hisz a fejlődés folyamata ismét csak visszaigazolható: részben ismét csak a ti régészeti leleteitek alapján, de visszaigazolhatjátok a legősibb mondák, regék, ősi eposzok és legendák sorai alapján is, amelyek mindegyike olyan Történelmi elemeket rejt, amelyek a Föld teljességének sorsát, s ekként az emberiség, de már a ti második emberiségtek sorsát is híven, és meglehetős pontossággal, bár olykor meseszerűen tárják elétek. (Például Noé története is minden nép szájhagyomány útján fennmaradt emlékeiben jelen van, ha mind más és másként hívja is a maga „Noéját”: de a bárka, az özönvíz és a megmenekedés története szinte szóra azonos bennük!) Ezen felül és ezen túl az Úr kegyelméből leközvetített Tanításokban is megtaláljátok e képtelen gondolat cáfolatát: én magam mondtam el néktek, hol, mely szinten áll most az emberiség, ha a Globális mértékkel mérünk, nem a bolygó, de az emberiség összességének átlagos szellemi fejlettségi-ébredtségi fokát véve alapul: s hol volt még a Mózes korabeli ember bárha megközelítőleg is azon a Szellemi fokozaton, amelyen ti ma álltok, s amelyet még akkor sem keverhetünk össze a ti korotok szellemi hovatartozásával, ha a Mózes által átadott Közlések keretéül szolgáló meséknél, vagy korabeli „életképeknél” százszor durvább cselekedetekre kész és képes a ti korotok, mintha ebben tényleg megállt, vagy akár visszafelé is haladt volna az Idő… De a Lét-idő növekedése, a ti életéveitek, s az előember létideje közti különbség is mértékadó lehet az egymást követő Fényívek közti távolság, valamint az első emberiség Történelmének véghatárát jelző, s a ti jelenlegi szintetek közti szellemi energiabeli különbség meghatározásánál: vagyis az akkori átlagos százhúsz évet a kezdeti húsz évvel szembeállítva, s ezek közt elhelyezve a ti nagyjából hetven évre tehető átlagéletkorotokat (s itt most ne a szélsőségekre gondoljatok: ténylegesen is egy fiktív középértéket vegyünk alapul), megállapíthatjátok: hol álltok a kezdethez, s hol az Első emberiség végnapjaihoz viszonyítva. Lényegesen közelebb van ekként a negyedik Fénytartományba való átemelkedés (Időben és Fényben egyaránt) mint amilyen közelinek érzitek olykor a mélységet, mert ez is igaz: bár a Föld 166
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Szellemi burka csaknem elérte a negyedik Fénykör alsó Fényívének határát, vagyis már kész a Felemelkedésre, az emberiség tagjai közt még sok az, akik a harmadik Fénykörbe is csak a Kegyelem Törvénye révén, s az ÚR Krisztus különleges engedélyével emelkedhettek át egy-egy Út erejéig, s mert a szint még a mélység fejedelmének fennhatósága alá esik, a Mélység-cselekedetek nagyobb energiával robbannak a Tudatba, míg a nemes és tiszta cselekedetek máig szinte csak titkon esnek és lopva: de vannak, s mert egyetlen Szeretet-energiaelem száz negatív energiaelemet képes felülírni és közömbösíteni, ha több is mennyiségileg a negatív energia, nem több hatásában, de még kevesebb is, mint a tiszta, a valós Szeretet révén megfogalmazott Erő, amely mind feljebb és feljebb emeli magát a Föld Szellemi gömbjét is, s mindazokat, akik már valóban a Szeretettel és a Szeretetben akarnak, és tudnak is élni és hatni. És (szinte már szégyellem újra és újra mentegetni magunkat) most is eltértünk egy picikét a kezdeti kérdéstől. Az alsóbb rendű Fénytartományban tehát az Idő is beszűkült: a Szellemi Követ számára, majd a Tudat mindinkább való ébredése, a Bölcsesség-elemek mindinkább való kibontása révén a Bölcsességek mértékében ismét tágult az Idő: a Tudat mind több és több mindent kellett megjegyezzen ahhoz, hogy aztán egy következő Út során még több információ befogadására képes agysejtet emelhessen ki az agyi tartományok teljességéből a Szellemi Követ, s ez a folyamat mindaddig tartott, amikor is már olyan mennyiségű lett a földi értelemben vett ismeretek összessége, hogy a Tudat már képtelen lett volna befogadni azokat. Ekkor a technikai eszközök kifejlesztésének, a mesterséges memória-tár létrehozatalának kora következett: ez a ti jelennek megélt korotok. A mesterséges memóriatárak részben tehermentesítették a Tudatot, ám a Szellemi Követ még mindig olyan mennyiségű Életenergiát vihet magával, amely elegendő volna számára akár ahhoz is, hogy csaknem az első emberiség végnapjaiban megszokott százhúsz évig működésben tarthatná a maga fizikai eszközét, ha… – és ismét itt van az a bizonyos ha. A Szellemi Követ számára ugyanis csak egy bizonyos szintig szükséges az, hogy a Tudat a fizikai értelemben vett ismeretekkel, azok befogadásával töltekezzék, így számára nem szükséges, hogy csak azért tartsa működésben a Tudat által irányított eszközt, azaz a testet, hogy a Tudatnak mind több idő álljon rendelkezésére a földi értelemben vett, s csak fizikai értelemben értéknek számító bölcsességelemek megszerzésére. Ezt követően a Tudat át kell engedje a memorizálni való ismeretek őrzését a komputereknek és a mesterséges, elektronikus ismerettárolóknak, ő maga pedig a nem fizikai, azaz a Szellemi Bölcsességek, vagyis a minden fizikai bölcsesség fölött való Isteni Bölcsesség elemeinek megszerzésére kell fordítsa a számára rendelkezésre álló időt. Ennek érdekében visz tehát magával a Szellemi Követ annyi Életenergiát, amelynek révén a Létidő hossza megnövekedik, s egy-egy Út hosszabbá lesz, hisz ha a földi – fizikai ismeretekre volna mindenáron szüksége, azokat egyszerűen magával vinné a felsőbbrendű ÉN-ből, vagy magához vonná a Kozmikus Tudattárból! Kezdetben tehát azért volt szüksége a Szellemi Követnek az Út időbeni hosszának növelésére, hogy a földi értelemben vett Tudáselemeket, tehát a legalapvetőbb és legegyszerűbb, mert még csak földi szintű Bölcsességelemeket megszerezze és elraktározza. Mára viszont a földi szintű Bölcsességekre nincs tovább szüksége, előrébb és feljebb kell lépjen, ám ahhoz, hogy legalább a kezdeti lépéseket megtegye a magasabb rendű Bölcsességelemek: a Szellemi Bölcsességek mindösszességének megszerzése felé, az szükségeltetne, hogy a Tudat megtanuljon mindinkább félreállni, s már nem a maga, de a Szellemi Követ számára fontos és lényeges információk után menni, s azokat befogadni, mert hisz azon a szinten a Szellemi Követ is csak a Tudat révén lehet képes a korábban éppen hogy általa: a Szellemi Követ által elvetett és megtagadott nem fizikai Bölcsességeket ismételten felismerni, s e felismerés nyomán Életre kelteni önmagában csak úgy, mint a maga felsőbbrendű ÉN-jében, amikor már az Út véget ért számára. Amilyen mértékben képes a szellemi Bölcsességekben fejlődni és haladni a szellemi Követ (s ez esetben a Szellemi Én-részt csak úgy értve, mint már annak felsőbbrendű ÉN-jét, azaz az ÉN-feleket, s még a Duális egység-állapotot már visszaállított ÉN-képmásokat is, hisz ez is és az is csak képviselője a Szellemnek magának), olyan mértékben nyílik ki, s lesz mind tágabbá a lefelé vezető Úton önmaga számára beszűkített Idő, míg az Utak összességének végére, s már a kezdeti Szellemi Bölcsesség birtokosává válva ismét visszaemelkedhet a Végtelen és Örökkön való LÉTBE, ahol viszont teljességgel elvész a Tudat és az alsóbbrendű szellemi Tudat (tehát az Én-rész töredék-szellemi Tudata) számára még létező, de mindenkor fiktív lételem: az Idő, amiként elvész a Tér is mint fogalom, mert a Végtelenbe lép. 167
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet Az imént tán megütötte szemetek és elmétek: vajon miért mondom azt, hogy az Idő és a Tér csak a Tudat és a Szellemi Én-rész töredék-szellemi Tudata számára létezik, ha előtte azt mondtam, hogy e két fiktív lételemtől már majd csak a Mennyei Szintekre, a Szellembe visszaemelkedő ÉN-képmás „szabadul meg”? Az ÉN-fél mindaddig használja a maga eszközének irányítási munkáinál a számára szükséges feladatkörben az Én-részt, amíg a Duális EGY-ségbe visszalépve meg nem szűnik számára és fölötte az Utak, s ekként az Utak végigjárásához szükséges test-képzetek kiépítésének Törvénye. Akkortól már ismét mint Szellemi Erőkép lebeg, amely szintén nem ismer Időt, sem pedig a Tér nem köti: és mégis hat fölötte ez is és az is, hisz léte még mindig nem a Törvény szerint való LÉT, így az a Pillanat választja el a Végtelentől és az Örökkévalóságtól, amely Pillanatban a Szellem megfogalmazta a maga Követét. A legmagasabb szinten már Duális egységben lévő ÉN csak a ti számotokra, s persze: még önmaga számára tűnik akként, hogy végtelen és örökkön való: a mi számunkra nem több, de nem is kevesebb, mint egy Szellemi Gondolat, amelyet a Szellem akarati Erői indítottak útnak. Amikor az ÉN-képmás ezt mint Felismerést képes elfogadni, lényegében a Visszatérést is elfogadta, de azt is, hogy mint hibásan megfogalmazott Gondolat: fel kell bontassék a Szellem által, hogy energia-elemeiből egy új, egy tiszta és Isten Törvényeibe teljességgel beigazodó Gondolat szülessen: vagyis egy bizonyos Szellemi „inkarnációt” fog megélni, szinte teljességgel akként, amiként azt magatok élitek meg Útról – Útra, akként tehát, hogy ha halvány érzet marad is a visszavont gondolati Képmás nyomán a Szellemben arról: mit is tartalmazott a korábbi, Akarata révén útra küldött gondolati Kép, ténylegesen az Utak mindösszességének emléke elfedődik benne: akkor már nem a megtisztult és újjászületett gondolati Képmásban, tehát nem a Szellem által Térben és Időben megkötött, majd e megkötöttségből ismét kimenekedett és Szabaddá lett ÉN-KÉP-MÁSBAN, de ténylegesen is magában a Szellemben, amely ébredvén mint Első gondolati Képét a korábbi, azaz az elsőként megfogalmazott negatív gondolatot elvető Szeretet-képet küldi fel Isten felé, amely első képet a korábban hibásan megfogalmazott, útra indított majd visszatért és visszavont Gondolat energia-elemeiből fogalmazza meg. Ez tehát az ÉN-KÉPMÁS szellemi inkarnációja: tagadó Gondolatenergia-kép helyett az Ébredő Szellem első Szeretetgondolatává lesz, amely elsőként száll fel Isten elébe, hogy bizonyítsa: a lázadó, a mást, és másként akaró kis Teremtmény ráébredt hibájára, felismerte azt, s mert felismerte, s mert az a maga Benső Létlényegtörvényével is ellentétes, mert ellentétes A Szeretettel, elvetette, hogy helyette valósággal is elfogadja, és a maga mértéke szerint tökéletesen vissza is tükrözze A Teremtő EGYSÉG Szeretetének Fényét, amely élteti és megtartja örökkön. Nos: ez, és ennyi, amit itt és most az Időről még mondani kívántam. Most egy kedves Testvérünk egy nagyon is fontos és lényeges kérdésére felelek: csak néhány mondattal, mert következő könyvünkben az Út során úgy is ki kell térjünk e kérdésre is. De mert maga a kérdés tényleg fontos, és kivétel nélkül minden egyes embert érintő, azzal zárom e kötetet. *** – Tudom: – mondja Testvérünk – sokan vannak, akik teljes nyugalommal és minden félelem nélkül várják a Halált. De mi történik a Tudattal akkor, amikor a halál mint megváltozott Lét-állapot ténylegesen is bekövetkezik? Mit érez a Tudat: vajon tényleg lehetséges az utolsó pillanatot is szinte nyugodt közömbösséggel megélni? — Munkatársamon keresztül akkor feleltem e Testvérnek, de akként érzem: kell, hogy néktek is elmondjam e kérdés Válaszát. Való igaz: mind többen és többen vannak, akik az utolsó pillanatig nem éreznek halálfélelmet, s olyan nyugodtan készülnek az Útra, s olyan békésen szólnak is a saját halálukról, mintha ténylegesen is csak egy egyszerű, köznapi utazásra indulnának – s közben halálos ágyukon fekszenek. A Tudat benső fegyelme és a Szellemi Bölcsesség tükröződik ilyenkor bennük: ám a Halál tényleges Pillanatában a szellemi Követ nincs, vagy csak igen ritka esetben, mondjuk egy hirtelen és váratlan bekövetkező baleset során van a korábbi értelemben összeköttetésben a Tudattal, ami érthető is, hisz a halál-élmény megszerzésére már nincs szüksége a Szellemi Követnek: bőséggel volt alkalma azt megszerezni felsőbbrendű ÉN-je számára a korábbi Utak valamelyikén. Egy bizonyos értelemben viszont mégiscsak a testhez kötötten kell maradjon, éspedig mindjárt két okból is. 168
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet A halálállapot, amiként tudjátok, két fázisból áll. Az első a test halála, a szív-halál, az a pillanat tehát, amikor a test „motorja”: a szív utolsót dobban. Ezt követi az agyhalál: e kettős történés nagyon is jól különválasztható egymástól fizikai és szellemi értelemben is. Fizikai értelemben a szív-halál, tehát a testi halál állapota az, amelyből még mesterséges úton ki tudjátok emelni a beteget, de ez az az állapot is, amikor az az úgynevezett halálközeli élmény beíródik a tudati emlékezeti képek közé. Ha ebből az állapotból ki tudjátok emelni a testet, vagyis ha ismételt működésre tudjátok késztetni a szívet, a Szellemi Követ és a Tudat közt már megnyúlt Lélekszál visszanyeri korábbi alakját, s ha a testben lévő keringés megszűnése révén az agyi tartományok nem károsodtak, a Tudat ismételten működni kezd. Ha az agy maga sérül, vagy ha a testben lévő vér a kritikus időnél hosszabb ideje nem szállított oxigént az agyba, bekövetkezik vagy bekövetkezhet a teljes vagy a részleges agyhalál, amely még akkor is fennáll, vagy fennállhat, ha a szívet később mégis működésre tudjátok bírni, vagy ha a test keringését mesterséges úton, gépekkel igyekeztek biztosítani, mert bár a test nem mozdul, és agyi funkció ellátásnak nyomát sem észlelitek, az EEG-készülék szerint az agyban van energia-áramlás. Ez utóbbit kómás állapotnak nevezitek, ami nem teljesen azonos a tényleges halállal még akkor sem, ha végül mégiscsak bekövetkezik a testi ill. az agyhalál, mert a Szellemi Követ, bár maga sem képes többletenergia átközvetítés révén ismét működésbe hozni a valamiért megsérült agysejt-állományokat, elszakadni sem képes a korábban Tudatosodásra kiemelt agyi tartománytól, vagyis megkötözötté lesz egy számára átmenetileg, vagy akár véglegesen használhatatlanná lett eszközben, amelyet, ha az Életfilm erre ad számára késztetést, maga is megkísérel újra és újra működésre bírni. A test tényleges halálállapotát megelőző pillanatban a kontaktus lényegében teljesen megszakad a Tudat és a Szellemi Követ közt. A Tudatban még jelen van a Szellemi Követ által korábban az adott agysejtcsoportba áramoltatott többletenergia emlékezeti lenyomata (valahogy akként, mintha egy nedves kendő lenyomatát figyelnétek valahol akkor, amikor a nedves kendőt már eltávolítottátok), de ezen felül és ezen túl a Tudatosodásra alkalmassá tett agysejt-csoport megannyi sejtje is csakúgy bír a benső biológiai energiával, mint a test bármely más sejtje. A legritkább pillanatok egyike ez: mondhatom akként is, hogy egyszeri és megismételhetetlen, hisz a Tudat csupán egyszer él meg ilyen állapotot. S mert ez ekként van, a számára teljességgel ismeretlen és létidegen történés a legfegyelmezettebb elmében is a leghatalmasabb pánikot váltja ki, annál is inkább, mert a test sejtjeinek mindösszessége, mint megannyi riadt és élni akaró kis állat, egyszerre, egyazon pillanatban áramoltatja a test idegszálain keresztül a hozzárendelt agysejtcsoportok felé a maga vészjelzéseit, s e vészjelzéseket az agyi tartományok minden agysejt-csoportja a Tudat felé közvetíti át, amiként azt megszokták, s azért még, mert a korábban meglévő energia-lenyomat révén még így is, már a Szellemi Követ többletenergiája nélkül is a Tudatosodásra alkalmassá lett agysejt-csoport az, amely a legmagasabb rezgésszintű erőkkel bír, s mint ilyen, a többi agyi tartomány mintegy: „alá rendeli magát neki”. A Tudat felé tehát a test sejtállományának minden egyes sejtje eljuttatja a maga vészjelzését, viszont a Tudat erői már nincsenek megtámogatva a Szellemi Követ által, s a még meglévő energia is mindinkább csökkenőben van: végül a Tudatosodásra kiemelt agysejt-csoportból eltűnik a Szellemi Követ erejének utolsó kis szikrája is, már csak a maga sejt szintű energiáival bír, s ez már túlontúl kevés ahhoz, hogy a szellemi Követ által kivont, bár korábban meglévő Bölcsességet felszínre hozva felülírja a Tudat felfokozott rettegését, amelyben lényegét tekintve a test megannyi sejtjének rettegése benne él és benne ég. És e fellobbanó, vagy inkább felrobbanó rettegés maga az utolsó Pillanat, a Tudat kihunyásának, megsemmisülésének pillanata, az a pillanat, amikor a rettegés ereje felülírja nem csak a Bölcsességet, de még az Életösztönt is, ami annyit jelent, hogy a Tudat, amely mindenképp szabadulni kívánna magától a rettegéstől, már nem bír annyi energiával, hogy az életösztön szinten tartására is energiát áldozhatna, vagyis a Tudat végül a rettegés áldozatává lesz, amely felülkerekedik benne, vagyis abban az agysejtcsoportban, amely már nem más, és nem több, mint az agy bármely más agysejt-csoportja. A Szellemi Követ ugyan még a közelben tartózkodik ekkor, hisz az utolsó Lét-villanásig nincs joga eltépni a közte és a Tudat közti kontaktust biztosító Lélekszálat, de már csak mint külső figyelő vehet részt a Tudat agóniájában. Nincs joga, de módja sem, hogy korábbi eszköze segítségére siessen, viszont az utolsó Létvillanás során bekövetkezett páni félelem energiáját is magához kell vonja: nem a történés végett, hanem azért, mert e pillanat lényegében az, ami a Teremtő Akaratával ellentétes Út végső pontja, kiteljesedése: az örökkön való LÉT ellentéte: a Nemlét-állapot megtapasztalása, amelyet, amiként mondtam, a maga teljességében minden egyes Tudat csak egyszer: egyetlen egyszer tapasztalhat meg, s ez még akkor is így 169
Tandari Éva: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett… III. kötet van, ha az Út során akár több ízben is részese volt az illető személy annak a bizonyos halálközeli élménynek. Ez utóbbit már csak azért sem sorolhatjuk a tényleges Halál-élmények közé, mert: 1. akár többször is megtapasztalható, míg a Valós Halál-élmény csupán egyszeri, és teljességgel visszafordíthatatlan állapotot ad. 2. a halálközeli élménynél a Szellemi Követ a Tudat mellett marad, s mindenkor megkísérli tovább áramoltatni a maga megtámogató életerőit a Tudat, s természetesen az agy egyéb agyi tartományai felé is, hogy a Tudat által, mint elsődleges eszköz által irányított testet működésben tartsa, s mind magasabb szintű működésre bírja. Egyelőre tehát ez, és ennyi az, amit a halál pillanatának kérdésére felelni kívántam: e válasszal viszont e kötet végére is értünk, így szeretettel elköszönök tőletek, s azzal még, hogy (engedve kis munkatársam vágyódásának és unszolásának) a következő könyvben ismét Útra kelünk, s már „úton és út közben” adok át néktek egynémely Tanítást avagy információt, esetleg, ha akként hozza sora, intelmet. Még egy valamit kell, hogy a fentebbiekhez mégis hozzátegyek: nehogy megrémítsen benneteket az, amit az utolsó pillanatban a korábbi Tudatban felbukkanó pánikról mondottam, hisz a Tudat maga lényegében akkor már, abban az energia-hiányos állapotában vajmi kevéssé nevezhető Tudatnak. Az a folyamat, amelyről már többen is beszámoltak, tudniillik hogy az Életút teljessége s annak minden egyes fontos és kiemelkedő eseménye végigpereg a Tudat előtt, a halál-közeli élmény része: s mert a ténylegesen is bekövetkező halált mindenképp és mindenkor megelőzi a halál-közeli állapot, a Tudat már túljutott az Életút eseményeinek végigtekintésén, ekként már nincs, és nem is lehet szüksége a Szellemi Követtől kapható többletenergiára, hisz amit elrontott, már nem hozhatja helyre: s épp e hibák felismerése az, ami végett az Életfilm lepereg a Tudat előtt, hogy a Szellemi Követ még a végső Felismerés energiáját is magához vonhassa, s ha az is felbukkan a Tudatban, a megbánás erejét is. Ezt követi a tényleges halálállapot bekövetkezte, ám ekkorra a Tudat lényegében nem Tudat többé, mert nincs meg benne önnön létezésének, EGY-ÉN voltának ismereti képe, ezek már törlődtek, s a korábbi, a Tudatosodásra időlegesen alkalmassá tett agysejt-csoport alig is valamivel különbözik a test más sejtjeitől, majd a Nagy pillanat bekövetkeztekor, amikor a pánik-érzet felrobban, s szinte kiégeti az utolsó energia-morzsalékot is a korábbi Tudatból, már e különbség sincs meg, már a tudatosodásra alkalmassá tett agysejt-állomány is része lesz a kollektív egésznek: a testnek, amelyben már e pillanatban, és azt követően is mindegy a Szellemi Követ számára: mely sejt milyen szervhez tartozott, milyen célokat szolgált, és milyen feladat betöltésére volt alkalmas. Már nem is sejthalmazt: egy energia-csoportot lát, amelynek korábbi színképe lassan megváltozik, s a teljes Léte helyett a kicsiny paraziták Létenergiájának színe kezd kibontakozni: ekkorra azonban már a Szellemi Követ, vagyis a tényleges Úton járó az elébe siető Segítő Szellemtestvérekkel messze: Fényben igen messze jár, magasan szállva a Békesség Világai – bár akkor még csak az Asztrális Világok reá váró Pontja felé, amely, amiként mondtam, bár csak az Asztrális Világ, mégis: hasonlíthatatlanul tisztább és édesebb, mint a fizikai Létre alkalmat adó Világ-képzetek bármelyike. Arról nem is szólva: a Szellemi Követ visszatérése, s a felsőbbrendű ÉN-be való visszaközvetítődése, azaz visszaemeltetése után a felsőbbrendű ÉN valami iszonyatosan mély, és riasztónak megélt álomból ébred, amelybe beleszövődik az Út megannyi történése: harca és kudarca, öröme és keserve, hisz a Szellemi Követ mindezt már a visszacsatolódás legelső pillanatában átközvetíti az ÉN akkor még részlegesen elfedett, álomba merült Tudatába, így az akként éli meg az Út teljességét, mintha valóban ő járta volna azt végig: majd ébredvén felsóhajt, s már megkönnyebbülten mosolyog: hisz csak álom volt… Már ha az Út legalább megközelítőleg azzal az eredménnyel ért véget, amely eredmény eléréséért egyáltalán adatott a Szellemi Követnek az Úr Krisztus által, mint hatalmas értékű Kegyelmi Ajándék. Ám ezek után most már tényleg nem kívánok többet mondani e kérdésről: itt és most legalábbis már nem. Most azonban már megáldalak benneteket az Atya, A FIÚ és az Áldott szentlélek Mária, valamint a magam testvéri Szeretet-áldásával, most is, amiként mindenkor: 2007. 01. 18-19. én: Vezetőtök és az ÚR Akaratából pásztorotok: Péter, avagy „A Névtelen Szellem” * * * 170
