Készítették: Baámé Nyitrai Ilona Garbainé dr. Kovács Katalin Láng György dr. Nyers Rezső Bíróné Szegő Márta, a Közgazdasági főosztály munkatársai
Szerkesztette: dr. Nyers Rezső, ügyvezető igazgató A tanulmányhoz alapanyagot bocsátott rendelkezésre: dr. Balassa Ákos, ügyvezető igazgató Fehér Tibor, osztályvezető dr. Nagy Sándor, ügyvezető igazgató
A számítások elvégzésében, az adatok összeállításában közreműködtek a Közgazdasági főosztály következő munkatársai: Facsády Júlia Romhányi Balázs Zsákai Imréné Katonáné Mozsár Ilona
Kiadja a Magyar Nemzeti Bank Információs főosztálya 1850 Budapest V., Szabadság tér 8-9.
A kiadásért felel: Nádory István A kézirat lezárva: 1992. december ISSN 1216-9293 ISBN 963 7103 83 X
Tartalom Előszó
I. Bevezetés 1. A magyar gazdaság eladósodottsága 2. A külföldi hitelfelvételek célja 3. Az adósságszolgálat II. Történelmi visszapillantás III. Fordulópontok Magyarország legújabbkori eladósodási folyamatában 1. Külgazdasági környezet, a külső tényezők hatása Az olajárrobbanás által előidézett csere¬ arány-változások hatása A rubel- és a nem rubelelszámolású kereskedelem sajátos összekapcsolódása Az adósságállomány devizaszerkezetének hatása 2. Gazdaságpolitikai reagálások az egyes idő¬ szakokban; a belső tényezők szerepe 1973-1978: az első olajárrobbanás és az elkésett, részben téves alkalmazkodás időszaka 1979-1984: a késői, részleges és rövid távú kiigazítás időszaka 1985-1987: a második eladósodási hullám ... 1988-1989: a gazdasági átalakulás meg¬ indulásának és a rendszerváltást megelőző növekvő bizonytalanság évei 1990-1992: a piacgazdasági átmenet évei .... IV. Eladósodás és gazdasági fejlődés Erőforrásbevonás vagy -kivonás Pénzügyi transzfer A külföldi forrásbevonás felhasználása és elosztása
5 11 11 15 17 22 26 27
28
30 31 35
36
42 46
48 51 55 55 56
56
V. A magyar adósságkezelési politika 1. Az eladósodással és az adósságkezelési stratégiával kapcsolatos nézetek 2. A javasolt adósságkezelési stratégiák értékelése Fizetési moratórium egyoldalú bejelentése Adósságátütemezés „Adósságért tőkét” csere Külföldi segítség, segélyprogramok 3. Lehetőségeink az adósságkezelésben .
61
61
..
63 64 64 68 68 70
VI. A külső adósságpolitika 1992 után
77
VII. Zárszó helyett
83
Függelék Melléklet Felhasznált főbb irodalom
85 89 110
IV. Eladósodás és gazdasági fejlődés Mint korábban már érintettük: a külföldi hitelek felvétele gyorsíthatja a gazdasági fejlődést. Ez akkor következik be, ha a külföldi forrásból finanszírozott beruházások hozama kiter¬ meli a hitel- és kamattörlesztési kötelezettségeket. Ha a beruházások hozama ezt nem fedezi, illetve a külföldi hitelfelvétel eleve a gazdaság teljesítményével nem fedezett túlfo¬ gyasztást finanszírozza, mindaddig, ameddig a gazdaság nem kényszerül rá a túlfogyasztás mérséklésére, a külső eladósodás növekszik. Ha pedig a kamatok is növekednek, a gazdaság előbb-utóbb bekerül az adósságcsapdába: a belföldi felhasználás csökkentése nem tudja követni a kamatok növekedéséből származó terheket; s ezzel az adósságállomány öngerjesztő növekedése kezdődik meg. Ahhoz, hogy a fenti összefüggések érvényesülését köze¬ lebbről bemutathassuk, szükséges néhány fogalom közgazdasági tartalmát tisztázni.
ERÓFORRÁSBEVONÁS VAGY -KIVONÁS
A hétköznapi és a szakmai vitákban egyaránt gyakran talál¬ kozhatunk olyan vélekedésekkel, melyek szerint elviselhetetlen az a hatalmas erőforráskivonás, ami már régóta végbemegy az országban, nem lehet ezt folytatni, vagy legalábbis csök¬ kenteni kell a mértékét stb. Az erőforrásbevonás vagy -kiáramlás kategóriáját a hétköz¬ napi beszélgetésekben inkább a hitelfelvétellel, adósságszol¬ gálattal (hiteltörlesztés és kamatfizetés) azonosítják. E kategó¬ riát a közgazdaságtan azonban reálgazdasági fogalomként használja. Erőforrásbevonásról akkor lehet beszélni, ha - le¬ egyszerűsítve - a javak és szolgáltatások behozatala megha¬ ladja azok kivitelét, erőforráskivonásról pedig akkor, ha a javak és szolgáltatások kivitele meghaladja azok behozatalát. Ebben az értelemben tehát a látható és a láthatatlan export-import egyenlege, valamint a működőtőke-beáramlás határozza meg azt, hogy erőforrásbevonásról vagy -kivonásról van-e szó.
55
PÉNZÜGYI TRANSZFER
A reálgazdasági értelemben vett erőforrásáramlást - leegysze¬ rűsítve - azzal azonos mértékű pénzügyi transzfer követi. A reálgazdasági erőforrásbevonás azt jelenti, hogy többet impor¬ tálunk, mint amennyit exportálunk. Azaz több a látható és láthatatlan külkereskedelmi forgalomban a devizakiadásunk, mint a devizabevételünk, vagyis az ország folyó fizetési mérlegében (a kamatokat most nem számítva) hiány keletkezik, amelyet hitelekből vagy a devizatartalékokból, esetleg műkö¬ dötöké bevonásával kell (lehet) fedezni. Az 1973-1989-es időszakot az jellemezte, hogy a kamatfizetések nélküli kumulált fizetési mérleg mindössze mintegy 700 miHiő dollár behozatali többletet mutatott. Azaz ilyen volumenű erőforrásbevonás történt, illetve ha a működőtőke beáramlását figyelembe vesszük, akkor ez csaknem 1 milliárd dollárt tesz ki. Ezen az időszakon belül az erőforrásbevonás az 1973-1978 közötti években meghaladta a 3 milliárd dollárt; az 1978-at kö¬ vető években azonban - néhány évtől eltekintve - jelentősebb erőforrásbevonásra már nem került sor. Az 1979-1989-es időszak kumulált erőforráskivonása viszont 2 milliárd dollárt tett ki, ha figyelembe vesszük az 1987-1989 közötti 250 millió dollár pénztőke formájában bejött működötökét is. Az időszak egészét tekintve mintegy 1 milliárd dollár erő: forrásbevonás viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen˙ 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt.
f 0
A KÜLFÖLDI FORRÁSBEVONÁS FELHASZNÁLÁSA ÉS ELOSZTÁSA
Az 1973-1978-as időszakban fennmaradt a korábbi időszakokra jellemző viszonylag gyors gazdasági fejlődés; a bruttó hazai termék 1979-ben több mint 40%-kal haladta meg az 1972. évi szintet. Az eladósodás 1973-1978 közötti éveiben a bruttó hazai termék átlagos évenkénti növekedési üteme még csaknem 6% volt. Az adósságszolgálati terhek megugrásával párhuza¬ mosan azonban az első kiigazítási időszak éveiben, 1979-1984 között a gazdasági növekedés üteme már jelentősen visszaesett; ezen időszakban a GDP átlagos növekedési üteme 1,8%-ra csökkent. Az 1985-1989-es időszakban a GDP növekedési
0
OU o itpQié üteme még tovább mérséklődött (átlagosan 1%-ra), majd 1990-1991-ben a GDP már csökkent. Valójában az eladósodás éheinek viszonylag magas növekedési üteme is megtévesztő: a rubelviszonylatú külkereskedelemben elszenvedett hatalmas cserearány-veszteség ellensúlyozását szolgáló többletexport és a belföldi fogyasztás növekedését ugyan lehetővé tevő, de a világpiacon leértékelődő termelés növekedése áll mögötte. 1991 végén a gazdaság teljesítményei mindössze mintegy 40%-kal haladták meg az 1972. évit, s gyakorlatilag az 1979. évi teljesítménynek feleltek meg. Most, az átalakulás idősza¬ a visszaesésben, a fogyasztás csökkené¬ kában kell tehát sében, a növekvő árakban - megfizetni a korábban elmu¬ lasztott alkalmazkodásért. A jelentős túlelosztás valójában csak az 1973-1978 közötti időszakra érvényes. Ebben az időszakban ugyanis a bruttó hazai termelést lényegesen meghaladta annak belföldi felhasz¬ nálása. Az 1979-1984-es kiigazítási időszakban azonban a belföldi felhasználás és a GDP termelése között már jelentős különbség alakult ki az utóbbi javára; az 1985-1989-es időszakban pedig a GDP termelése és felhasználása az időszak egészét tekintve csaknem azonos mértékben nőtt. Ez is azt támasztja alá, hogy az 1973-1984 között keletkezett eladósodás, illetve az alkalmazkodás elmulasztása az eladósodási folya¬ matnak az elindítója. A végső fogyasztás az 1973-1984 közötti években csak egy alkalommal csökkent. A gazdaságpolitika, illetve a politika első számú célja valójában tehát - hol nyíltan, hol burkoltan a fogyasztás emelése volt. Az ún. kiigazítási szakaszok csak a felhalmozás kisebb-nagyobb mértékű korlátozására, illetve a fizetési mérleg átmeneti, gyors javulását eredményező import visszafogására terjedtek ki. Arra a kérdésre, hogy a külső forrásokat pontosan mire fordították, akkor lehetne részleteiben is válaszolni, ha rendel¬ kezésre állnának a jövedelemáramlásra (flow of funds) vonat¬ kozó hosszú idősorok. Az eladósodás meghatározó éveire azonban a főbb jövedelemtulajdonosok jövedelempozícióját tükröző, megbízható adatok nem állnak rendelkezésre. A jövedelemáramlási folyamatok elemzését nehezíti az is, hogy 1980-1981-ben, a Nemzetközi Valuta Alaphoz való
-
57
csatlakozás előkészítése során olyan politikai állásfoglalás született, amely szerint az akkori politikai vezetésre nézve kedvezőtlen, politikai szempontok által motivált döntések követ¬ kezményeit, azaz a költségvetési hiány valós nagyságának elfedése érdekében a külső adósságállomány tényleges nagyságát nem teszik közzé. Ez azt is szolgálta, hogy ezzel ne rontsák az ország külföldi megítélését. Ez a döntés tovább folytatta a korábbi években kialakult gyakorlatot, nevezetesen azt, hogy a külföldi hitelfelvételeknél a hitelnyújtók részéről igényelt, a magyar gazdaságra vonatkozó információkat csak korlátozottan, illetve a valós adatokat megmásítva bocsátják rendelkezésre. így a külső adósságállományra, az eladósodottság mértékére és az államház¬ tartás adósságára vonatkozóan a ténylegesnél alacsonyabb összegek kerültek nyilvánosságra azzal, hogy a valóságos és a publikált adatok közötti eltérést fokozatosan meg kell szüntetni. Az eltérés fokozatos felszámolása azonban 1989-ig nem történt meg; végül is a valóságos belső és külső adósságadatok nyilvᬠnosságra hozatalára a közelgő rendszerváltás előtt, a Parlament 1989. novemberi ülésén került sor. Ha a jövedelmek, illetve a hitelforrások eloszlását és felhasználását vizsgáljuk, akkor a belföldi hitellehetőségek legnagyobb, meghatározó jelentőségű felhasználója az államháztartás, illetve az állami költségvetés volt. Az 1974-1989-es időszakot - s a jelent is - a költségvetés túlsúlya jellemzi a gazdaságban. A költségvetés szinte rátelep¬ szik a gazdaságra, a keletkezett eredeti jövedelmeknek a piacgazdaságokban szokásosnál jóval nagyobb hányadát kon¬ centrálja és osztja el újra. (Jelenleg a GDP jóval több mint 60%-át; a 70-es, 80-as évtized egyes éveiben több mint 70%-át.) Magyarország esetében a költségvetési deficit viszonylag alacsony lakossági megtakarításokkal, valamint a gazdálkodók bankrendszerrel szembeni nettó eladósodásának folyamatos - a piaci, költségvetési korlát puhaságával is magyarázható növekedésével (hitelfelvételével) párosult. Ilyen feltételek mel¬ lett az állandósuló költségvetési hiány finanszírozása csak külső forrásból volt lehetséges. Ez határozza meg alapjában az 1974-1989-es időszak egészét. A „stop and go” szakaszok, a rövid távra szorítkozó kiigazítási időszakok és a mesterséges élénkítések egymást
58
váltó éveit egyaránt a viszonylag alacsony megtakarítási hajlandóság, a gazdálkodó szféra nettó eladósodásának viszony¬ lag gyors növekedése jellemezte. A kiigazítási időszakokban csekély mértékben nőtt a lakossági megtakarítási ráta, szűkült a vállalati szférának nyújtott hitel. Az egyszintű bankrendszer¬ ben, a korlátozott piaci viszonyok mellett a kiigazítási szaka¬ szokban szigorúbbá váló hitelezési feltételek nagyobbrészt a fizetési zavarok növekedésében, az ún. sorban állások emel¬ kedésében mutatkoztak meg. A vállalkozói szféra magatartása azonban alapjában nem változott; az állami támogatásokra, a „korlátlan” felvevőképességű rubelpiacra alapozva fenntartotta és bővítette termelését. Az alkalmazkodás szinte kizárólag a készletállomány változására terjedt csak ki: a „stop” időszakban a készletek növekedése lelassult, a „go” időszakban pedig felgyorsult. A gazdaság strukturális alkalmazkodása azonban nem haladt előre. AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS* HIÁNYA Nyilvános
A költségvetés szerkezetében több alkalommal is módszertani változások történtek, legutóbb 1986-ban és 1991-ben. A teljes felülvizsgálat és a módszertani egységesítés még nem történt meg. *
59
LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK A GDP ÉS A PÉNZJÖVEDELEM SZÁZALÉKÁBAN Nettó megtakarítás GDP
