4/ 02.634
:Erz FÖLDM ŰVELÉSÜGY I MINISZTÉRIU M DR . FAZEKAS SÁNDOR
Ügyiratszám : PTKF/393/2015 .
Heringes Anita, Dr. Tóth Bertalan és Dr. Józsa István országgyűlési képviselők részére MSZP Országgy űlési Képviselőcsoportja Országgy űlés Irodaház a BUDAPES T Széchenyi rkp. 19 . 1358
Tisztelt KépviselőAsszony és Képviselő Urak! Az Országgyűlésről szóló 2012 . évi XXXVI . törvény 42 . § (8) bekezdése alapjá n K12616 ., K/2625 ., K/2634. és K/2643 ., valamint K/2680 ., K/2682 ., K/2683 ., K12704 . és K/2715 . számokon hozzám benyújtott „A földművelésügyi minisztériumba n milyen telefon beszerzések történtek?”, „A földművelésügyi minisztériumban milyen bútorbeszerzések történtek?”, „A földm űvelésügyi minisztériumban milye n informatikai beszerzések történtek?', „A földm űvelésügyi minisztériumban milyen gépjárműbeszerzések történtek?” valamint „Hogyan érvényesül a kormányzat i takarékosság a járm űbeszerzéseknél?”, „Hogyan érvényesül a kormányzat i takarékosság a telefonbeszerzéseknél?”, „Hogyan érvényesül a kormányzati takarékosság a bútorbeszerzéseknél?” és „Hogyan érvényesül a kormányzat i takarékosság az informatikai beszerzéseknél?” című írásbeli kérdéseikre a következő összevont választ adom . A takarékos gazdálkodás értékelésével összefüggésben tájékoztatom, hogy a Földművelésügyi Minisztérium az elmúlt években számos olyan döntést hozott, amel y a kiadások csökkentését eredményezte . A tárca a továbbiakban is törekszik a feladato k racionalizálásra és indokolt esetben a működési költségek további csökkentésére . A beszerzésekre vonatkozó kérdéseikben szerepl ő pontokra adott válaszként megküldöm az Önök részére az 1 . számú mellékletben szerepl ő táblázatot, amely
2 tartalmazza a költségvetési intézmények és gazdasági társaságok gépjárm ű-, bútor- , telefon- és informatikai eszköz beszerzéseinek tételes kimutatását a 2014 . március 27. és 2014 . június 5 . valamint a 2014 . június 6 . és 2015 . január 14 . közötti időszakokra vonatkozóan . Felhívom a figyelmet arra, hogy a kimutatás túlnyomórészt kisérték ű, illetve olyan beszerzéseket tartalmaz, amelyek európai uniós támogatásho z kapcsolódóan valósultak meg. A Közbeszerzési és Ellátási F őigazgatóságról szóló 250/2014 . (X . 2 .) Korin . rendelet, valamint a központosított informatikai és elektronikus hírközlés i szolgáltatásokról szóló 309/2011 . (XII. 23 .) Korm . rendelet értelmében a minisztériumok mű ködéséhez szükséges ellátásáról a F őigazgatóság és a Nemzet i Infokommunikációs Szolgáltató Zrt . gondoskodik . Ennek megfelel ően a Földmű velésügyi Minisztérium a kérdéseikkel lefedett id őszakra vonatkozóan a rendeletek hatálya alá tartozó eszközök beszerzésére szóló szerz ődéseket nem kötött. A két társaság által megkötött szerződésekr ől az információkat a Nemzetgazdaság i Minisztérium és a Belügyminisztérium válaszában találják . Képvisel ő Asszony hivatkozik írásbeli kérdéseiben az Államreform Bizottsá g megalakulására . Az Államreform II . keretében — számos más feladattal együtt — átvizsgáljuk a központi közigazgatás intézményrendszerét és javaslatokat teszünk arra , hogy a magyar adófizet ők számára a lehet ő legkedvezőbb, szolgáltatásközpontú , gyorsan és hatékonyan igénybe vehet ő , európai mércével vizsgálva is, versenyképe s közigazgatás jöjjön létre . Megítélésem szerint — vélhet ően ebben osztoznak vele m Képviselőtársaim is — egy ország versenyképessége a XXI . században nem különválasztható a közigazgatás versenyképességét ől. Az Államreform II . keretében mind a minisztériumi létszám, mind a források és a hozzájuk rendelt infrastruktúra úgy kerül kialakításra, hogy a választópolgárokat a leghatékonyabban szolgálja . Remélem, hogy tájékoztatásom választ adott az Önök részérő l felmerült kérdésekre . Képviselő i tevékenységükhöz további sok sikert kívánok . Budapest, 2015 . január „29 .” Udvözlettel:
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között Sorszám
_
Beszerzett eszkö z
fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés közmunka program,bérlés (hav i bérleti díj) közmunka program,bérlés (havi bérleti díj) közmunka program,bérlés (havi bérleti díj) Intézet vagyonkezelésében lév ő üdül őkbe korábbi tönkrement irodai széke k pótlására korábbi tönkrement irodai széke k pótlására
Intézmény nev e Aggteleki Nemzeti Par k Igazgatósá g Aggteleki Nemzeti Par k Igazgatósá g Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósá g
gépjárm ű
Ford Ranger teher gk.
LDJ-276
444 500 Ft
2014 .05 .06
2.
gépjármű
Ford Ranger teher gk.
LDJ-278
444 500 Ft
2014 .05 .06
3.
gépjárm ű
Ford Transit 9 szem .gk .
LIM-086
476 250 Ft
2014 .05 .06
4.
bútor
fali polc, ] 0 db
27 900 Ft
2014 .04 .23
5.
bútor
forgószék 7 db
122 500 Ft
2014.05 .06
6.
bútor
forgószék 2 db
66 790 Ft
2014.05 .14
7. 8. 9.
telefon telefon telefon
Nokia 108 4GB/SL fekete Nokia 108 4GB/SL fekete Nokia 108 4GB/SL fekete
10 990 Ft 10 990 Ft 10 990 Ft
2014 .04 .09 2014 .05 .21 2014 .05 .21
10 .
informatikai eszköz
SMART interaktív tábla
196 190 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mezőgazdasági Szakképző Iskol a
l1 .
informatikai eszköz
interakt .tábla álvány
192 723 Ft
2014 .05 .08
kisértékű tárgyi tár eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mezőgazdasági Szakképző Iskol a
12 .
informatikai eszköz
OPTOMA projektor
196 850 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a
13 .
informatikai eszköz
projektor álvány
47 689 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mező gazdasági Szaftképző Iskol a
14 .
informatikai eszköz
hálózati muter
42 900 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a
15 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a
16 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .08
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mező gazdasági Szakképző Iskola
17 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
201.4.05 .08
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mező gazdasági Szakképz ő iskol a
18 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .08
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképz ő iskola
I 1 . oldal, összesen : 1 9
Agrárgazdasági Kutató Intéze t Agrárgazdasági Kutató Intéze t Agrárgazdasági Kutató Intéze t Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtáj 1 Ja
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
19 .
informatikai eszköz
SMÁRT oktatói szoftver
62 255 Ft
2014 .05 .08
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mez őgazdasági Szakképző Iskola
20 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .28
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mez őgazdasági Szakképz ő Iskol a
21 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .28
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a
22 .
informatikai eszköz
ASUS Notebook
99 990 Ft
2014 .05 .28
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mező gazdasági Szakképző Iskol a
23 .
informatikai eszköz
Notebook HP 250
175 050 Ft
2014 .04 .22
24 .
informatikai eszköz
36 db Pendrive 8 GB
126 000 Ft
2014 .04 .22
25 .
bútor
Kutatóház berendezése (asztal , szék, szekrény)
468 901 Ft
2014 .04 . ] 0
26 .
informatikai eszköz
szerver gép
1091 727 Ft
2014 .04 .01
27 .
informatikai eszköz
Nyomtató
37 901 Ft
2014 .04 .01
28 .
bútor
tárgyalószék (3db)
124 778 Ft
2014 .03 .28
29 .
informatikai eszköz
Moduláris Rack rendszer
64 526 925 Ft
2014 .04 .1 I
30 .
bútor
Fotel
44 450 Ft
2014 .04 .17
3l .
informatikai eszköz
Router (2db)
7 364 197 Ft
2014 .04 .28
32 .
informatikai eszköz
Galaxy Note 3
227 260 Ft
2014 .04 .28
33 .
informatikai eszköz
BenQ MV523
141 280 Ft
2014 .04 .28
34 .
informatikai eszköz
Lenovo laptop E540 (2 db)
576 224 Ft
2014 .04.28
35 .
informatikai eszköz
Lenovo laptop E145 (4 db)
664 972 Ft
2014 .04.28
36 .
informatikai eszköz
Dell laptop Vostro2521 (3db)
690 883 Ft
2014 .04 .28
37 .
informatikai eszköz
Lenovo tablet A3000 (2b)
455 991 Ft
2014 .04 .28
2. oldal, összesen : 1 9
Dr .Entz Ferenc Mező gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Dl .hntz Ferenc Mező gazdaság i TÁMOP-2 .2 .5-B-12/1-2012-0047 Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Káresemény miatti pótlás , Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgat ó biztosítói kártérítésb ő l Észak-Dunántúl i EU pályázat keretében beszerzet t Környezetvédelmi , eszköz_ Természetvédelmi Uelügyelöség Fert ő -Hanság Nemzeti Park Igazgatósá g Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i EU-s projekt Intéze t Földmérési és 'Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i EU-s projekt Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i EU-s projekt Intézet Földmérési és Távérzékelés i beszerzés tilalommal ér . Intézet _ Földmérési és Távérzékelés i kisértékű Intézet Földmérési és Távérzékelés i kisértékű Intézet Földmérési és Távérzékelés i kisértékű Intézet TÁMOP-2 .2.5-B-12/1-2012-0047
_
nem érintett
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
38 .
informatikai eszköz
Lenovo tablet A6000 (4db)
39 .
informatikai eszköz
40 .
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett*
Szerző désköté s dátuma
Egyéb megjegyzés
123 238 Ft _
2014 .04 .28
kisértékű
BenQ G12250 monitor (] 4 db)
495 742 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
informatikai eszköz
BenQ G12460 monitor (18db)
953 826 Ft
2014 .04.28
kisértékű
41 .
informatikai eszköz
Deli P2214H monitor (l5db)
870 699 Ft
2014 .04.28
kisértékű
42 .
informatikai eszköz
BenQMW projektor
139 192 Ft
2014 .04 .28
43 .
informatikai eszköz
Dél] port Replikátor
38 787 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
44 .
informatikai eszköz
Altusen VNC prezentációs rd .
45 085 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
45 .
informatikai eszköz
Pendrive (34db)
325 124 Ft
2014 .04 .28
46 .
informatikai eszköz
Egér (10db)
92 042 Ft
2014 .04 .28
kisérték ű
47 .
informatikai eszköz
Merevlemez (78db)
2 693 034 Ft
2014 .04 .28
kisérték ű
48 .
informatikai eszköz
Memória (14db)
247 935 Ft
2014 .04 .28
kisér tékű
49 .
informatikai eszköz
CD,DVD lemez
404 424 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
50 .
informatikai eszköz
Think pad (7db)
201 973 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
51 .
informatikai eszköz
DVD meghajtó (3db)
32 028 Ft
2014 .04 .28
kisérték ű
52 .
informatikai eszköz
Akkumulátor (3db)
40 037 Ft
2014 .04 .28
kisérték ű
53 .
informatikai eszköz
Billentyűzet , kiegészít ők
16 149 Ft
2014 .04 .28
kisértékű
54 .
informatikai eszköz
Processzor (4db)
103 794 Ft
2014 .04 .28
]ő sértékű
55 .
informatikai eszköz
Memória (3db)
39 398 Ft
2014 .04 .28
kisértékíí
56 .
informatikai eszköz
Switch (2db)
7 233 260 Ft
2014 .04 .28
EU-s projekt
57 .
informatikai eszköz
Optical interface card
130 937 Ft
2014 .04 .28
5$ .
informatikai eszköz
UPS rendszer beszerzése
25 763 720 Ft
2014 .04 .30
_
_
3 . oldal, összesen : 1 9
kisérték ű
_
kisérték ű
_
_
EU-s projekt EU-s projekt
Intézmény nev e _ Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmér ési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet
_
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . közöt t
Sor szám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa Samsung S7582 Galaxy S Duo s (4db) Samsung C3322 Duos 5756 2 (2db)
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
] 90 779 Ft
2014 .05 .05
33 515 Ft
2014 .05 .05
Samsung S5610 (2db)
44 086 Ft
2014 .05 .05
telefon
Samsung S6790N Galaxy Fam e (Idb)
33 515 Ft
2014 .05 .05
63 .
telefon
Samsung S63 l OGalaxy Young
30 293 Ft
2014 .05 .05
64 .
telefon
Nokia 520 Lumia (4db)
167 577 Ft
2014 .05 .05
65 .
telefon
Nokia 625 Lumia
70 898 Ft
2014.05 .05
66 .
telefon
NOKIA 301 DS
23 203 Ft
2014 .05 .05
67 .
telefon
Sony Xperia E (2db)
77 343 Ft
2014 .05 .05
68 .
informatikai eszköz
Galaxy Note 3
223 901 Ft
1905 .07 .06
69 .
bútor
Sarok íróasztal+konténer
95 123 Ft
2014 .05 .13
70 .
bútor
Szekrény (4db)
178 435 Ft
2014 .05 .13
71 .
bútor
Polc, ajtók, asztallap,fogas
108 585 Ft
2014 .05 .13
72 .
bútor
Asztal
31 242 Ft
2014 .05 .20
73 .
bútor
Íves asztalvég
31 242 Ft
2014 .05 .23
74 .
bútor
Görgő s szék
27 940 Ft
2014 .05 .26
75 .
bútor
Ufo görgős szék
27 940 Ft
2014 .05 .26
76 .
bútor
Íves sarokasztal
48 768 Ft
2014 .05 .28
77 .
bútor
Konténerek, asztallap
] 34 874 Ft
2014 .05 .28
78 .
bútor
Szekrény (2db)
81 915 Ft
2014 .05 .28
79 .
bútor
Szekrényajtó, nyitott polc
70 612 Ft
2014 .05 .28
59 .
telefon
60 .
telefon
61 .
telefon
62 .
4 . oldal, összesen: 1 9
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve Földmérési és Távérzékelés i Intézet __ .. Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i tetéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet _ Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet _ Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet _ Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet
Beszerzések 2014. március 27 -június 5 . között
Sorszáni
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft) 20 066 Ft
2014 .05 .28
5 461 Ft
2014 .05 .28
Fatikos szekrény
50 546 Ft
2014 .05 .28
bútor
Polcok asztalhoz
6 096 Ft
2014 .05 .28
84 .
informatikai eszköz
Merev lemez
22 860 Ft
2014 .05 .30
85 .
informatikai eszköz
ACER Notebook
560 000 Ft
2014 .03 .10
86 .
informatikai eszköz
HP Laser Jet nyomtató
320 000 Ft
2014 .03 .10
87 .
informatikai eszköz
Nikon fényképezőgép
280 000 Ft
2014 .03 .10
88 .
informatikai eszköz
BenQ MX505 projektor
480 000 Ft
2014 .03 .10
89 .
informatikai eszköz
Komplett számítógép
825 000 Ft
2014 .03 .10
90 .
informatikai eszköz
router
35 500 Ft
2014 .06 .05
80 .
bútor
Számítógép tartó
8'1 .
bútor
Fogasfal
82 .
bútor
83 .
91 .
telefon
Evolveo Strongphone X1, 25 db
600 075 Ft
2014 .03 .31 . megrendelés
92 .
telefon
Evolveo Strongphone Q4, 22 db_
1 921 575 Ft
2014.03 .31 . megrendelés
93 .
telefon
Samsung Galaxy Ace3
1 696 390 Ft
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerz ődéskötés dátuma
2014 .04 .25
5 . oldal, összesen : 1 9
_
i
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t TÁMOP 3 .3 .10 .B-12-2013-0024 Galamb József Mez ő gazdaság i projekt keretében _ Szakképz ő Iskol a TÁMOP 3 .3 .10 .B-12-2013-0024 Galamb József Mez ő gazdaság i projekt keretében Szakképz ő Iskol a TÁMOP 3 .3 .10 .B-12-2013-0024 Galamb József Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskola projekt keretében TÁMOP 3 .3 .10 .E-12-2013-0024 Galamb József Mez ő gazdaság i projekt keretében Szakképz ő Iskol a TÁMOP 3 .3 .10 .B-'12-2013-002 4 Galamb József Mez ő gazdasági projekt keretében Szakképz ő Iskol a Haszonállat-génmeg ő rzési Közpon t
Kötelez ő szolgáltat ó váltás miatti beszerzés (T mobile-ró l Vodafone-ra. Kötelez ő szolgáltat ó váltás miatti beszerzés (T mobile-ró l Vodafone-ra .
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
28db KM azonosító :KMO101MTEL1 3 AKG pályázat terhére,. kisértékQ beszerzés nem tartozik a tilalmak alá
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó ércék, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
94 .
gépjárm ű
Nissan X-Trail
MSF-894
11 492 636 Ft
2014 .02 .28
Az SFIl3/10 számú Svájci—Magya r Együttmű ködési Program Közép-Duna-völgy i társfinanszírozásával megvalósul ó Környezetvéde~lmi é s projekthez kapcsolódó, NEM sajá t Természetvédelmi Feüigyel ő sé g költségvetésből finanszírozot t eszköz
95 .
gépjárm ű
Oktatótraktor (mg-i erő gép)
YHE-710
2 667 000 Ft
2014 .04 .16
ZETOR 7341 (használt)
96 .
intormatikai eszköz
116 pport 10/100/1000 Gigabi t Desktop Switch
39 831 Ft
2014 .05 .23
97 .
bútor
Szék, fejtámla nélküli
93 980 Ft
2014 .04 .15
98 .
informatikai eszköz
D-Link switcb
12 633 Ft
2014 .05 .30
Benq 22" GL2250 LED monitor
44 850 Ft
2014 .04 .29
99 .
informatikai eszköz
6 . oldal, összesen : 1 9
ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása, kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázatok elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25) KR7§(1 ) alapján
Lipthay Béla Mez ő gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
kisérték ű tárgyi eszköz
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
A meghibásodott monitort nem Nemzeti Agrárkutatási é s lehetett javítani, sürgős volt, ezér t Innovációs Központ voltunk kénytelenek újra cserélni .
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . közöt t
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerző déskötés dátuma
5 067 300 Ft
2014 .06 .02
182 300 Ft
2014 .05 .08
57 200 Ft
2014 .05 .08
Notebook
163 400 Ft -
2013 .02 .11
104 . informatikai eszköz
Szoftver
32 590 Ft
2013 .02 .11
105 . informatikai eszköz
szoftver
47 500 Ft
2013 .02 .11
106 . gépjármű
Citroen Jumpy
2 300 000 Ft
2014 .05 .21
107 . informatikai eszköz
CHS Bauacuda számítógép
144 069 Ft
2014 .04 .01
100 . gépjárm ű
Ford Transit kisteher gk
101 . informatikai eszköz
Tablet (adatgy űjtéshez)
102 . informatikai eszköz
szoftver
103 . informatikai eszköz
MRJ 098
MUG-563
7 . oldal, összesen : 1 9
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett * GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya _ al á GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a al á GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya al á GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a al á GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a al á GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya al á GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a al á GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Mozgó Laboratórium
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
STYLISTIC Q584 ATONU23770
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
OFFICE HOME and BUSINES S 2013
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Deli Lattitude E5330
Nemzeti Agrárkutatási é s Jnnovácíós Központ
MS Windows 7
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
OFFICE HOME and BUSINESS 2010
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
_
39 900 Ft
2014,04 .16
informatikai csomag,dvd író
960 001 Ft
2014 .04 .28
110 . informatikai eszköz
informatikai csomag
279 000 Ft
2014 .04 .28
11 I . informatikai eszköz
informatikai csomag
279 000 Ft
2014 .04 .28
112 . informatikai eszköz
Dell Latitude E5540 Notebook
269 240 Ft
2014 .05 .06
113 . informatikai eszköz
monitor
29 900 Ft
2014.05 .09
108 . informatikai eszköz
Monitor
109 . informatikai eszköz
114 . informatikai eszköz
Notebook Dell lnspiron Tas P .
179 934 Ft
2014 .05 .21
115 . informatikai eszköz
Notebook Deli Inspiron
179 934 Ft
2014 .05 .21
8 . oldal, összesen : 1 9
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett* GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrártartatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási e s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t _ Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Ionovációs Központ
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett* GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya alá
Egyéb megjegyzés
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
116 . informatikai eszköz
Lenovo Pc ThinkCentre 2db
271 653 Ft
2014 .05 .23
] 17 . informatikai eszköz
Számítógépek
421 310 Ft
2014 .05 .29
l 18 . informatikai eszköz
Sony Xperia tablet
69 990 Ft
2014 .06 .02
119 . informatikai eszköz
Monitor Samsung S22D300NY
33 782 Ft
2014 .06 .03
120 . bútor
székek
207 270 Ft
2014 .04 .02
kisérték ű tárgyi eszközök
121 . bútor
Tulip laborszék 30db
818 770 Ft
2014 .04 .03
kisérték ű tárgyi eszközök
122 . bútor
Konyhabútorok
596 681 Ft
2014 .04 .04
kisérték ű tárgyi eszközök
123 . bútor
Látogatószék 6 db
126 187 Ft
2014 .04 .04
kisértékű tárgyi eszközök
124 . informatikai eszköz
ÚSB szkenner+ állvány, 6 db
282 575 Ft
2014 .04 .09
kisérték ű tárgyi eszközök
125 . informatikai eszköz
Számítástechnikai alkatrésze k beszerz.
223 028 Ft
2014 .04 .14
kisértékű tárgyi eszközök
126 . bútor
kartotékszekrény
350 000 Ft
2014 .04 .14
kisértékű tárgyi eszközök
127 . bútor
Tulip laborszék
545 846 Ft
2014 .04 .1 5
kisértékű tárgyi eszközök
128 . telefon
Samsung 57852 Galaxy S Duos2 mobil SÓ db
1 943 100 Ft
2014 .04 .24
kisértékű tárgyi eszközök
129 . bútor
rozsdamentes munkaasztal
172 339 Ft
2014 .04 .24
kisértékű tárgyi eszközök
130 . telefon
Sony Xperia E'1 Aual mobil 50 db
2 190 750 Ft
2014 .04 .24
kisérték ű tárgyi eszközök
9 . oldal, összesen : 1 9
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárleitatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatás é s Innovációs Közpon t Nemzeti Élelmiszerlánc-viztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata t Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal
Beszerzések 2014 . március 27 - június S . közöt t
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
Egyéb megje g yzés
647 700 Ft
2014 .05 .03
ltisértékü tárgyi eszközölt
4 188 017 Ft
2014 .05 .05
európai uniós forrás terhére
258 471 Ft
2014 .05 .05
1
21 785 Ft
2014 .04 .29
kisérték ű tárgyi eszközök
MKR tablet 380 db
74 583 804 Ft
2014 .05 .06
európai uniós forrás terhére
136 . informatikai eszköz
FELIR és intézményi tabletbeszerzés
43 195 220 Ft
2014 .05 .06
európai uniós forrás terhére
137 . informatikai eszköz
Szerver oldali eszközöl<
5 876 649 Ft
2014 .05 .06
európai uniós forrás terhére
138 . bútor
Irodaszék nagy teherbírású
133 826 Ft
2014 .05 .06
kisértékü tárgyi eszközök
139 . informatikai eszköz
Elosztó, hálózti kábel, e
12 '170 Ft
2014 .05 .14
kisérték ű tárgyi eszközökök
140 . informatikai eszköz
WibeTech USB WriteBlocker
209 550 Ft
2014 .05 .14
kisérték ű tárgyi eszközök
141 . informatikai eszköz
Notebookok, munkaállomások , monitorok
36 772 107 Ft
2014 .05 .20
kisérték ű tárgyi eszközük
142 . informatikai eszköz
600 db Tablet tok beszerzése
2 939 796 Ft
2014 .05 .22
európai uniós fon-ás terhére
143 . bútor
Fali munkaasztal Mod .20 0 1000/748/750mm
52 959 Ft
2014 .05 .22
kisértékü tárgyi eszközök
144 . informatikai eszköz
120 db mobil nyomtató
8 001 000 Ft
2014 .05 .26
európai uniós forrás terhére
Falcon Imaging S .HDD archiváló eszköz Optoma wps3 wifi dongle , adapter
l 224 280 Ft
2014 .05 .27
európai uniós forrás terhére
75 946 Ft
2014 .06 .04
kisérték ű tárgyi eszközök
131 . bútor
Irodai székek
132 . informatikai eszköz
MKR pr 19 munkaállmoá s beszerzése
'133 . bútor
Irodabútor
134 . telefon
Sagemcom cl l 1 vezetékes telefon 4 db
135 . informatikai eszköz
145 . informatikai eszköz 146 . informatikai eszköz
[mézmén nev e Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal _ Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i _ Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hi 'uta l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l
147 . bútor
Konyhai bútorok
422 009 Ft
2014 .04 .25
Nemzeti Földalapkezel ő Szerveze t
148 . bútor
Konyhai bútorok
285 732 Ft
2014 .04 .25
Nemzeti Földalapkezel ő Szerveze t
6 212 365 Ft
2014 .05 .06
EKOP-INIK projekt
Nemzeti Földalapkezel ő Szerveze t
2 000 Ft
2014 .03 .27
USB HUB beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
11 480 Ft
2014 .03 .26
Notebook táska, pendriv e beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intézet
149 . informatikai eszköz 1 50 . informatikai eszköz 151 . informatikai eszköz
6 db gép, 12 db monitor, I db notebook Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes
10 . oldal, összesen : 1 9
Beszerzéselv 2014 . március 27 - június 5 . között
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
152 . informatikai eszköz 153 . bútor 154 . bútor 155 . informatikai eszköz informatikai eszköz 157 . bútor 158 . informatikai eszköz 159 . bútor 160 . bútor 161 . telefon 7 62 . informatikai eszköz 163 . informatikai eszköz
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létesítés ki Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes
Szerződéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
34 990 Ft
2014 .04 .08
Samsung notebook dokkol ó _
Nemzeti Környezetügyi intézet
2 596 Ft
2014 .04 .04
4db CindY gyerekszéle beszerzése
Nemzeti Környezetügyi Intézet
4 499 Ft
2014 .04 .04
ldb kerek asztal beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intézet _
5 790 Ft
2014 .04 .09
Laptoptölt ő beszerzés
Nemzeti Környezetügyi intézet
30 630 Ft
2014 .04 .16
Net Modem USB TP-Lin k beszerzés 3db
Nemzeti Környezetügyi Intézet
75 000 Ft
2014 .04 .27
h ű tő , mikrosütő
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
7 588 225 Ft
2014 .02 .10
számítógépek beszerzése
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
8 999 Ft
2014 .04 .29
vízforraló
Nemzeti Környezetügyi Intézet
2 000 Ft
2014 .05 .06
Vízforraló beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
7 999 Ft
2014 .05 .08
hordozható vezetékes telefon
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
96 850 Ft
2014 .02 .10
fénymásoló beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
13 080 Ft
2014 .06 .03
Szünetmentes tápegység beszerzés Nemzeti KörnyezetLigyi Intéze t
406 981 Ft
2014 .05 .27
164 . telefon
Mobil telefon készülékek
165 . 166 . 167 . 168 . 169 . 170 . 171 . 172 . 173 . 174 .
Notebook Lapto . Barracuda asztali számítógép TP-Link Wireless router Posh Terminal Samsung Galaxy .ocket Samsung Galaxy .ocket Samsung Galaxy ocket Samsung Galaxy pocket Samsung Galaxy Express
105 800 Ft 1 502 664 Ft 150 876 Ft 6 000 Ft 166 370 Ft 16 246 Ft 16 246 Ft 16 246 Ft 16 246 Ft 55 879 Ft
2014 .04 .18 2014 .03 .31 2014 .03 .31 2014 .03 .31 2014 .03 .27 2014 .05 .16 2014 .05 .16 2014 .05 .16 2014 .05.16 2014 .05 .16
175 . informatikai eszköz
számítógép, laptop
2 079 013 Ft
2014 .04 .30
176 . informatikai eszköz
számítógép, laptop
29 565 Ft
2014 .12 .15
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz telefon telefon telefon telefon telefon
-
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
1 1 . oldal, összesen : 1 9
Nyugat-dunántúl i 19 db (kis értékű tárgyi eszközök) Környezetvédelemi é s Természetvédelmi Felügyel ő sé g Országos Meteorológiai Szolgálat Országos Meteorológiai Szolgálat Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrsé ;i Nemzeti Park Igazgatóság Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Ő rségi Nemzeti Park Igazgatósá g Pesti Barabás Élelmiszeripar i DECENT támogatás Szakképző Iskol a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola
Beszerzések 2014 . március 27 - június S . közöt t
Sor szám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
177 . telefon
mobiltelefon
178 . informatikai eszköz
Külső winchester 1TB
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszánra
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
0 Ft
2014 .03 .28
25 000 Ft
2014 .04 .16
Switch, Link Pro
100 000 Ft
2014 .04 .23
180 . informatikai eszköz
Kamera 2 db
139 980 Ft
2013 .05 .21
181 . informatikai eszköz
Tablet 7 db
484 085 Ft
2013 .05 .21
68 343 Ft
2013 .05 .21
175 260 Ft
2013 .09 .27
v 179 . informatikai eszköz
informatikai eszköz
Nyomtató 3 db
informatikai eszköz
Onliue pénztárgép
informatikai eszköz
Hangszóró 3db
17 733 Ft
2013 .05 .21
informatikai eszköz
Projektor
76 013 Ft
2013 .05 .21
186 . informatikai eszköz
Canon síkágyas szkenner
23 800 Ft
2014 .04 .01
187. informatikai eszköz
Számítógépek (8 db)
360 000 Ft
2014 .05 .01
188 . telefon
Samsung és Nokia mobiltelefonok
402 184 Ft
2015 .04 .01
189 . informatikai eszköz
Samsung nyomtató
57 700 Ft
2014 .05 .15
190 . bútor
Irodaszék vásárlás
25 000 Ft
2014.05 .16
191 . informatikai eszköz
HDD dokkoló
10 900 Ft
2014 .05 .15
192 . informatikai eszköz
HDD dokkoló
7 190 Ft
2014.05 .15
12 . oldal, összesen: 1 9
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Mobiltelefon el ő fizetés (Netfone telecom) 4 db 0 Ft-os készülékkel
_ -
Intézmény nev e
Serényi Béla Mezőgazdaság i Szakképz ő Iskol a
Széchenyi István Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gardaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő iskola és Kollégiu m Székács Elemér Mező gazdaság i dasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola TÁMOP-3 .1 .4 pályázat és Kollégiu m Székács Elemér Mező gazdasági é s Élelmiszeripari Szakképző Iskol a TÁMOP-3 .1 .4 pályázat és Kollégiu m Székács Elemér Mező gazdasági é s TÁMOP-3 .1 .4 pályázat Élelmiszeripari Szakképző Iskol a és Kollégiu m Székács Elemér Mez ő gazdasági és Tanboltban használatos NAV [ el ő írás es Kollégiu m Székács Elemér Mez ő gazdasági ás Élehniszcripari Szakképző Iskol a TÁMOP-3 .1 .4 pályázat és Kollégiu m Székács Elemér Mez ő gazdasági é s Élelmiszeripari Szakképz ő Iskol a TÁMOP-3 .1 .4 pályázat és Kollégiu m Szentannai Sámuel Gimnázium , Megrendel ő alapján - kisérték ű Szakközépiskola és Kollégiu m tárgyi eszköz Szentannai Sámuel Gimnázium , Pályázati megállapodás Szakközépiskola és Kollégiu m Szentannai Sámuel Gimnázium , ksérték ű tárgyi eszköz Szakközépiskola és Kollégiu m Szepsi Laczkó Mát é Kisértékű tárgyi eszköz - pályázat Mez ő gazdasági és I ‚Ielmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Szepsi Laczkó Mát é Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Kisérték ű tárgyi eszköz Szakképző Iskola és Kollégium Tiszántúli Környezetvédelmi , háttértárolón lév ő adato k leolvasására Természetvédehmi Félügyel ősé g Tiszántúli Környezetvédelmi , háttértárolón lév ő adatok Természetvédelmi Felügyel őség leolvasására
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
_
193 . informatikai eszköz
Switch TP-Lnk TL-SI 1226 24 port 2 Gb - 2 db
56 000 Ft
2014 .04 .25
Vay Ádám Gimnázium , Mez őgazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m
194 . telefon
Nokia 108
18 000 Ft
2014 .03 .31
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kf t
195 . informatikai eszköz
Nyomtató Samsung ML 2160
27 432 Ft
2014 .03 .14
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
196 . informatikai eszköz
Tablet MD 523 EP
125 730 Ft
2014 .04 .22
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kf t
197 . informatikai eszköz
Szünetmentes tápegység UPS600
17 653 Ft
2014 .04 .08
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
198 . informatikai eszköz
Nyomtató Canon NF 4730
59 690 Ft
2014 .05 .12
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
199 . bútor
Görgős szék
30 170 Ft
2014 .06 .0!
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
200 . gépjárm ű
Dacia Duster Cool 1 .5 dCi 4*4
MSU-292
4 541 065 Ft
2014 .04 .11
MFB által koordinált beszerzéssel
Bakonyerd ő Zrt .
201 . gépjárm ű
Dacia Duster Cool 1 .5 dCi 4"`4
MSU-327
4 623 514 Ft
2014 .04 .11
MFB által koordinált beszerzéssel
Bakonyerd ő Zrt .
MVR-985
9 455 700 Ft
2014 .04 .18
MFB által koordinált beszerzéssel Bakonyerd ő Zrt .
19 812 000 Ft
2014 .04 .14
Pályázat keretében
20 000 Ft
201 .4 .04 .03
Bakonyerd ő Zrt .
20 000 Ft
2014 .04 .06
Bakonyerd ő Zrt .
20 000 Ft
2014 .04 .06
Bakonyerd ő Zrt .
19 990 Ft
2014 .04 .16
Bakonyerd ő Zrt .
15 999 Ft
2014 .04 .17
Bakonyerd ő Zrt .
15 999 Ft
2014 .04 .17
Bakonyerd ő Zrt .
19 990 Ft
2014 .04 .24
Bakonyerd ő Zrt .
14 000 Ft
2014 .04 .30
Bakonyerdő Zrt: .
19 990 Ft
2014 .04 .30
Bakonyerd ő Zrt .
20 000 Ft
2014 .05 .07
Bakonyerd ő Zrt .
205 . telefon
Kia Sorento 2 .2 crdi EX Premiu m 4 WD A/T Természet Háza bels ő építészeti berendezései MOBILTELEFON NOKIA 51 5 DUAL MOBILTELEFON LG Ll II E41 0 BL
206 . telefon
MOBILTELEFON LG L I II E41 0 BL
202 . gépjárm ű 203 . bútor 204 . telefon
207 . telefon 208 . telefon 209 . telefon 210 . telefon 211 . telefon 212 . telefon 213 . telefon
MOBILTELEFON BEEX M l D BLACK MOBILTELEFON NOKIA 206 DUAL SIM BLACK MOBILTELEFON NOKIA 20 6 DS BLACK MOBILTELEFON NOKIA 308 KF MOBILTELEFON SAMSUN G C3780 MOBILTELEFON ATAB 3 .5D MOBILTELEFON SAMSUNG S 561
13 . oldal, összesen : 1 9
Bakonyerd ő Zrt .
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
214 . telefon
MOBILTELEFON SAMSUNG S 5611
20 000 Ft
2014 .05 .07
Bakonyerdő Zrt .
215 . telefon
MOBILTELEFON LG L1 II E410
20 000 Ft
2014 .05 .16
Bakonyerd ő ZrC .
216 . telefon
MOBILTELEFON LG LI II E410
20 000 Ft
2014 .05 .20
Bakonyerd ő Zrt .
18 001 Ft
2014 .05 .22
Bakonyerd ő Irt .
15 000 Ft
2014 .05 .27
Bakonyerd ő Zrt .
15 000 Ft
2014 .05 .28
Bakonyerd ő Zrt .
20 000 Ft
2014 .06 .05
Bakonyerd ő Zrt .
3 429 000 Ft 352 290 Ft 2 481 285 Ft 228 727 Ft 3 443 660 Ft 295 000 Ft 555 000 Ft 228 841 Ft
2014 .04 .24 2014 .05 .13 2014 .05 .22 2014 .06 .02 2014 .02 .16
3 188 Ft
2014 .04 .1 5
Budapesti l ,rdő gazduso-íg Irt .
3 188 Ft
2014 .04 .15
Budapesti Erdő gazdaság irt .
2 680 Ft
2014 .04 .15
Budapesti Erd ő gazdaság Lrt .
5 017 Ft
2014 .04 .15
Budapesti Erd ő gazdaság Zrt .
2 680 Ft
2014 .04 .15
1udapesti Erd ő gazdaság Zrt .
5 017 Ft 5 017 Ft 148 590 Ft
2014 .04 .15 2014 .04 .15 2014 .04 .14
185 000 Ft
2014 .04 .01
Közfoglalkoztatás miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
19 000 Ft
2014 .04 .10
Selejtezés miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
114 300 Ft
2014 .05 .06
Csere avulás miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
97 790 Ft
2014 .05 .06
Csere avulás miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
4 439 984 Ft 3 079 465 Ft
2014 .04 .29 2014 .04 .02
217 . telefon 218 . telefon 219 . telefon 220 . telefon 221 . 222 . 223 . 224 . 225 . 226 . 227 . 228 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz gépjárm ű informatikai eszköz telefon bútor
229 . informatikai eszköz 230 . informatikai eszköz 231 . informatikai eszköz 232 . informatikai eszköz 233 . informatikai eszköz 234 . informatikai eszköz 235 . informatikai eszköz 236 . informatikai eszköz
MOBILTELEFON BEEX MID MOBILTELEFON NOKIA 22 0 BLACK MOBILTELEFON NOKIA 22 0 WHITE MOBILTELEFON SAMSUN G SILVER S561 l Storage _Laptopok Multifunkciós nyomtatók Projektor Dacia Docker kistergépkocsi vegyes vegyes szolgálati lakáshoz, vegyes TP-LINK SWITCH FAST ETHERNET 8P TL-ST1008D TP-LINK SWITCH FAS T ETHERNET 8P TL-SP1008D TP-LINK SWITCH FAST ETHERNET SP T'L-SF1005D TP-LINK POE ADAPTER TP-LINK SWITCH FAS T ETHERNET 5P TL-SFIOO5D TP-LINK POE ADAPTER TP-LINK POE ADAPTER CANON iR 1133
237 . bútor
Különféle irodaberendezés
238 . telefon
Concorde
239 . informatikai eszköz
Használt számítógép+ monitor 5db
240 . informatikai eszköz
Használt laptop 3 db
241 . gépjárm ű 242 . bútor
Dacia Duster Van Szalajka ház bútorok
MRS 112
MRY-296
_ Bakonyerd ő Zrt . _ . Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt . Balatoni Halgazdaság Zrt. Balatoni Halgazdaság Irt . Balatoni Halgazdaság Zrt . Balatoni Halgazdaság Zrt .
MFB-s közbeszerzéssel MFB-s közbeszerzéssel
_
14 . oldal, összesen : 1 9
_
Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt .
_
EGF.RERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt .
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . közöt t Sor szám 243 . 244 . 245 . 246 . 247 . 248 .
Beszerzett eszkö z fajtája telefon bútor telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerződésköté s dátuma
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
Mobilok 7 db Irodabútor NOKIA ASHA 206/SL telefon office elit pc windows professional érintő képerny ő s monitor
187 380 Ft 3 198 865 Ft 21 990 Ft 80 430 Ft 30 670 Ft 64 020 Ft
2014 .03 .27 2014 .04 01 2014 .04 .01 2014 .04 .01
249 . bútor
beépített bútorok
2 561 000 Ft
2014 .04 .02
250 . 251 . 252 . 253 . 254 .
mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon
7 169 Ft 7 169 Ft 16 953 Ft 16 953 Ft 7 169 Ft
2014 .04 .03 2014 .04 .03 2014 .04 .07 2014 .04.07 2014 .04 .09
1 045 400 Ft
2014 .04.09
47 244 Ft 345 000 Ft 60 000 Ft 47 244 Ft 3 819 Ft 209 891 Ft 209 891 Ft 90 472 Ft 23 476 Ft 109 200 Ft 21 065 Ft 337 800 Ft 31 496 Ft 7 169 Ft
2014 .04 .17 2014 .04.18 2014 .04 .18 2014 .04 .26 2014 .04 .28 2014 .04 .29 2014 .04 .29 2014 .05 .01 2014 .05 .0$ 2014 .05 .12 2014 .05 .15 2014 .05 .21 2014 .05 .23 2014 .05 .28
5 430 082 Ft
2014 .05 .28
Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt .
telefon telefon telefon telefon telefon
255 . bútor
beépített vitrinek
256 . bútor asztal + 4 db . szék 257 . bútor forgószék (15 db) 258 . bútor irodai szék 259 . bútor asztal + 4 db . szék 260 . informatikai eszköz _pendrive, 8 GB 261 . bútor tárgyaló asztal (4 db) 262 . bútor tárgyaló asztal (4 db) 263 . informatikai eszköz monitor 264 . telefon mobiltelefon 265 . bútor tárgyalószék 26 db . 266 informatikai eszköz szünetmentes 2 db . 267 . bútor tárgyaló szék 20 db . 268 . bútor _ szék 4 db . 269 . telefon mobiltelefon 270 . gépjárm ű
Toyota Hilux
_ _
MUY-484
2014 .04 .17
EGERERD Ő Lrt . ÉSZAKERD Ő Zet ÉSZAKERDO Zrt Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt.
Szerz ő dés kötés folyamatosan
Közcélú beruházás : Pörböly i Ökoturisztikai Központ, múzeum
Gemenc 7_rt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt
_
Közcélú beruházás : Pörbölyi Ökoturisztikai Központ, múzeum
Gemenc Zrt .
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt. _ Gemenc Zrt. Gemenc Zrt. Gemenc Zrt. Gemenc Zrt. Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Központi, tulajdonos álta l koordinált beszerzés
~~
Gemenc Zrt_
271 . informatikai eszköz 272 . telefon 273 . telefon
router mobiltelefon mobiltelefon
5 194 Ft 26 738 Ft 7 168 Ft
2014 .06 .03 2014 .06 .04 2014 .06 .04
274 . telefon
NOKIA 301/SL
12 700 Ft
2014 .04 .30
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
275 . telefon
NOKIA515/SL
12 700 Ft
2014 .03 .28
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
276. gépjárm ű
Mitsubishi L300
GCG-718
277 . gépjárm ű
Zastava Iveco Turbo Rival
KDZ-142
2014 .05 .05 2 620 000 Ft
2014 .05 .29
15 . oldal, összesen : 1 9
bérelt
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt . Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
J
Beszerzések 2014 . március 27 - június 5 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
278 . gépjárm ű
MTZ-892 .2
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
YJK-141
279 . bútor 280 . bútor 281 . 282 . 283 . 284 . 285 .
Pénzásái turistaház bútorai Zebegényi tábor konyhabútor Zebegényi szolgálati laká s bútor konyhabútor bútor Kisirtáspusztai turistaház bútorai _ informatikai eszköz Western digital 500GB HDD informatikai eszköz Emelt szintű PC OEM licensszel informatikai eszköz _ Monitor - V196Lbd- 19"
286 . telefon
_ _
Mobiltelefon Nokia
Szerz ődéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
7 721 441 Ft
2014 .05 .08
5 152 644 Ft 654 050 Ft
2014 .03 .10 2014 .03 .13
632 029 Ft 4 658 462 Ft 14 000 Ft 116 500 Ft 41 190 Ft
2014 .03 .03 _ 2014 .05 .08 2014 .04 .01 2014 .04 .18 2014 .04 .18
74 766 Ft
2014 .05 .30
informatikai eszköz telefon gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű informatikai eszköz informatikai eszköz
13 500 Ft 142 480 Ft 65 773 Ft 59 639 Ft 11 568 255 Ft 7 992 110 Ft l 614 980 Ft 4 815 028 Ft
2014 .05 .25 2014 .03 .27 2014 .04 .02 2014 .04 .07 2014 .04 .25 2014 .05 .14 2014 .05 .29 2014 .03 .27
a számla decemberi
1 533 106 Ft
2014 .04 .15
Kisérték ű bútor
IPOLY ERD Ő 'IR T IPOLY ERD Ő ZR T
_
_
2 db 5db, vezérigazgatói utasításba n teltételek alapján (szerződé s _ szerint) _
MSP-972 MSY-568
296 . bútor
Polcos szekrény 1db ; íróaszta l ldb ; görgő s konténer ldb
-
361 823 Ft
2014 .04 .29
Kisérték ű bútor
297 . informatikai eszköz
HP BLC Tárhely b ő vítés 2db
-
366 344 Ft
2014 .03 .28
Kisérték ű informatikai eszköz
298 . informatikai eszköz
Benq MW523 projektor 3db
-
372 427 Ft
2014 .05 .22
Kisérték ű informatikai eszköz
299 . informatikai eszköz
Fujitsu merevlemez 2db
-
398 970 Ft
2014 .05 .26
Részben EU-s forrás terhére
300 . informatikai eszköz
Notebook 9db ; Háttértár 15db
-
7 581 889 Ft
2014 .05 .26
301 . informatikai eszköz
Merevlemez 2db
-
45 364 Ft
2014 .05 .26
Kisérték ű informatikai eszköz
302 . informatikai eszköz
Monitor 9db
-
1 270 067 Ft
2014 .05 .26
Kisérték ű informatikai eszköz
303 . informatikai eszköz
HP PC+memória 200db
-
42 752 523 Ft
2014 .05 .29
Kisérték ű informatikai eszköz
304 . informatikai eszköz
DATECS PÉNZTÁRGÉP
133 223 Ft
2013 .08 .30
_
16 . oldal, összesen : 1 9
_
IPOLY ERD Ő ZR T
Szünetmentes tápegység HTC One 801 kihangosító egység kihangosító egység VW T5 Kombi KIA SPORTAGE E-stúdió másológép IBM storwise (memóriabő vítés) íróasztal 30db: görgő s konténer 30db
295 . bútor
Intézmény neve
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
_ 287 . 288 . 289 . 290 . 291 . 292 . 293 . 294 .
Egyéb megjegyzés
_
Részben EU-s forrás terhére
IPOLY ERD Ő ZRT KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt . Kisalföldi Erd ő gazdaság Zrt . Kisalföldi Erd ő gazdaság Zrt . Kisalföldi Erd ő gazdaság Zrt . MecsekerdtiZ.r l Mecsekcrd ő Zrt Mecsckerd ő Zrt Mecsekerdö Zrt Mezőgazdasági és Vidéklé Icsztés i 1 Hivatal Mer őgazcfasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztés i FI ivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mezőgazdasági és Vidék-fejlesztés i _ Hivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez őgazdasági és Vidél.fejlesztés i Hivata l MP;Z ŐIíEGYESI ÁLLAM I MÉNES KFT
Beszerzések 2014 . március 27 - június S . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
305 . informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
DATECS PÉNZTÁRGÉP
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
133 223 Ft
NOKIA 301/SL 3 DB
65 521 Ft
2014 .05 .19
307 . bútor
3 DB ASZ-,TAL
59 970 Ft
2014 .05 .23
308 . bútor
4 DB SZÉK
22 000 Ft
2014 .05 .23
30 • . telefon
NOKIA 301/SL
21 840 Ft
2014 .05 .27
310 . telefon
IPHONE SS 16 GB/SL
209 990 Ft
2014 .05 .15
311 . informatikai eszköz
PROJEKTOR
128 016 Ft
2014 .06 .05
312 . 313 . 314 . 315 .
MTZ 820 traktor Tablet Asus Skoda Octavia Combi Mobiltelefon (128 db)
YLU-433
5 772 977 Ft 90 472 Pt 7 080 751 Ft 840 750 Ft
2014 .04 .15 2014 .03 .27 2014 05 20 2014 .05 .22
316 . gépjárm ű
Ford Transit mikrobusz
JNF-028
317
gépjárm ű
Ford Transit milobusz
JRA-389
3 18 . gépjárm ű
Ford Transit mikrobusz
JNF-028
150 000 F
2014 .05 .05
3 I 9 . gépjárm ű
Ford Transit milaobusz
JRA-389
150 000 F
2014 .05 .05
320 . gépjánn ű
Pord Transit mikrobusz
GLU-435
128 206 Ft
2014 .05 .06
321 . •gépjánnű
Ford Transit mikrobusz
GJP-687
128 206 Ft
2014 .05 .06
322 . gépjámtü
Ford Transit mikrobusz
IVR-937
98 620 Ft
2014 .05 .12
323 . gépjáml ű
Toyota Hiace
LWU-023
75 478 F
2014 .05 .]4
324 . 325 . 326 . 327 . 328 . 329 33 331 . 332 .
• • e jármű bútor telefon telefon telefon gé .járm ű :épjármfl .
eszköz
szoftver Szék Idb Pord Ran .er 2,2TDCi turistaház bútorozás Nokia 89db Nokia 8db Samsung 93db Dacia Duster Dacia Duster
MVX-318
MVK-559
MSA 637 MSA 639
600 0
Ft1
2013 .1 1 .06 2014 .01 .02
1 845 Ft 5 7 977 Ft 7 364 597 Ft 1 550 11 0 Ft 51 148 Ft 2 S tb 7T4 Ft 4 775 334 Ft 4 779 850 Ft
—~ Egyéb megjegyzés
2014.04 .02 2014 .04 .18 2014 .06 .02 2014 .05 .30 2014 .05 .23 2014 .05 .23 2014 .05 .23 2014 .04 .16 2014 .04 .16
17 . oldal, összesen : 1 9
Intézmény neve MEZC)FIEGYESI ÁLL AMI
2013 .08 .30
306 . telefon
gépjárm ű informatikai eszköz •é•járm ű telefon
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
MÉNES KFT MEZŐ F[EGYESI ÁLLAM I
Teljesítés dátuma Teljesítés dátuma Teljesítés ideje Gk .bérlés közfoglalkoztatottak szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatottak Gk.bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk.bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk.bérlé s közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására
MÉNES KFT MEZCUFIEGYESI ÁLLAM I MÉNES KF T MEZCOIIEGYESI ÁLLAM I MÉNES KFT MEZ ŐHEGYEST ÁLLAM I MÉNES KFT MEZ ŐIIEGYESI ÁLLAM I MÉNES KF T MEZ ŐITEGYESI ÁLLAM I MÉNES KF T NEFAG Zrt. NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG 7.rt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt. NEFAG Zrt. NEFAG Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt. Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő ZrC. Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.
Beszerzések 2014 : március 27 - június 5 . közöt t Sor szám 333 . 334 . 335 . 336 . 337 . 338 . 339 . 340 . 341 .
Beszerzett eszköz fajtája
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
gépjármű gépjármű gépjárm ű gépjárm ű gépjármű gépjárm ű gépjármű gépjárm ű bútor
Dacia Duster Ford Transit VW T5 kisbusz (9 személyes) VW T5 kisbusz (8 személyes) VW T5 kisbusz (9 személyes) VW T5 kisbusz (9 személyes) VW T5 kisbusz (9 személyes) VW T5 kisbusz (9 személyes) Vitrines tároló szekrény
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
MTW 616 MUH 403 MTD-307 MTD-209 MTD-235 MTD-305 MTD-236 MTD-306
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
4 779 850 Ft 6 386 760 Ft 11 917 720 Ft 13 204 108 Ft 11 917 720 Ft 11 917 720 Ft L 1917 720 Ft 11 917 720 Ft 87 450 Ft
2014 .05 .29 2014 .06 .05 2014 .02 .28 2014 .02 .28 2014 .02 .28 2014 .02 .28 2014 .02 .28 2014 .02 .28 2014 .04 .01
SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . _ Szombathelyi Erdészeti Zrf . _ Szombathelyi Erdészeti Zrt .-~ Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szombathelyi Erdészeti Zrt.
342. telefon
EVOLVEO X I mobiltelefon '(0 db
279 997 Ft
2014 .04 .03
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
343 . telefon
Nokia 301 mobiltelefon 10 db
231 140 Ft
2014 .04 .03
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
344 . telefon
Nokia Lumia 625/SL telefon 6 db
303 144 Ft
2014 .05 .08
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
345 . telefon
Nokia Lumia 6251SL telefon 4 db
168 960 Ft
2014 .06 .04
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
346 . informatikai eszköz
Huawei E32761SL modem
35 373 Ft
2014 .04 .02
Nokia Asha 206/SL
15 990 Ft
2014 .04 .08
348 . telef'ou
Nokia 108 4GB/SL
15 990 Ft
2014 .04.08
349 . telefon
Nokia 301/SL
25 990 Ft
2014 .04 .30
Szombathelyi Erdészeti Zrt . 'fAEGTanulmányi Erd őgazdasá g Zrt . AEG Tanulmányi Erdő gazdasá g Zrt . TA13G Tanulmányi Erd ő gazdasá g -t
350 . telefon
Nokia 108 468/sl
10 991 Ft
2014 .05 .07
351 . telefon
Nokia 108 4GB/SL
10 991 Ft
2014 .05 .21
352 . telefon
Nokia 108 4GB/SL
10 991 Ft
2014 .05 .21
353 . gépjármű
Dácia Duster
4 924 805 Ft
2014 .06 .02
37 973 Ft 199 500 Ft 286 990 Ft 286 990 Ft 286 990 Ft 19 999 Ft 187 000 Ft 187 000 Ft 79 900 Ft 14 940 Ft 14 900 Ft
2014 .04 .03 2014 2014 .05 20 2014 .05 .09 2014 .05 .20 2014 .05 .08 2014 .05 .09 2014 .05 .09 2014 .05 .23 2014 .05 .30 2014 .06 .03
347 . telefon
354 . 355 . 356 . 357 . 358 . 359 . 360 . 361 . 362 . 363 . 364 .
_
informatikai eszköz operációs rendszer informatikai eszköz Nyomtatók informatikai eszköz számítógép vásárlás informatikai eszköz számítógép vásárlás informatikai eszköz számítógép vásárlás telefon telefon vásárlás telefon telefon vásárlás telefon telefon vásárlás telefon _ telefon vásárlás telefon telefon vásárlás telefon telefon vásárlás
_
MTD-574
_
_
18 . oldal, összesen : l 9
_
TAEG Tanulmányi Erd ő gazdasá g Lat TAEG Tanulmányi Erdő gazdasá g Zr t TA1 G Tanulmányi Erd ő gazdasá g Zrt . TAEG Tanulmányi Erd ő gazdasá g Zrt. TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kf t TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft _ T1G Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft T1G Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft 1IG Nonprofit Kft
Beszerzések 2014 . március 27 - június S . közöt t
Sor szám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
365 . gépjármű
KIA SORENTO SZGK . 2 .2 CRDI MRY-815
9 634 828 Ft
2014 .05 .09
366 . informatikai eszköz 367 . informatikai eszköz 368 . informatikai eszköz
NAVSKY NOVA GPS SZETT Digiterra Explorer 7 Proff. Terepi GPS Topcorn GRS1
2 345 600 Ft 179 000 Ft 1 410 970 Ft
2014 .05 .21
369 . telefon
Sony Xperia SP/SL
70 000 Ft
370 . telefon
Nokia 301 SL
25 000 Ft
371 . gépjármű 372 . gép'ármű 373 . gépjármű 374 . gépjármű 375 . gépjármű 376 . gépjárm ű 377 . gépjármű 378 . telefon 379 . telefon 380 . telefon 381 . gépjármű 382 . gépjármű 383 . gépjármű 384 . bútor 385 . bútor 386 ._ informatikai eszköz 387 . telefon 388 . telefon 389 . telefon 390 . telefon 391 . telefon 392 . telefon
Volkswagen Transporter Doka ' Volkswagen T5 Caravelle Volkswagen Transporter Doka MTZ1025 .4 MTZ-820 .4 MTZ-820 .4 Ford Ranger XL 2,2TDCi Nokia 301/SL Nokia 301/SL, Nokia 301/SL KIA Sportage Toyota Hilux Toyota Hilux Asztal turistalázba Babzsák nyomtató Nokia 515/SL Samsung Galaxy Ace Samsung GT-S5610/SL Nokia 515/SL Nokia 301/SL Samsung GT-S5610/SL
VRT-007 VRT-100 VRT-090 YLT-931 YJK-501 YJK-505 MRW-749
MTX431 MOA931 MOA932
11 689 161 Ft 14 133 207 Ft 10 127 087 Ft 8 060 809 Ft 5 452 494 Ft 5 281 197 Ft 5 456 759 Ft 16 953 Ft 16 953 Ft 16 953 Ft 5 005 512 Ft 5 132 170 Ft 5 062 170 Ft 189 000 Ft 64 701 Ft 79 375 Ft 43 188 Ft 31 994 Ft 15 354 Pt 24 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft
2011 .08 .16 . keretszerző dés 2011 .08 .16 . keretszerző dés 2014 .01 .07 2014 .01 .07 2014 .01 .07 2014 .04 .15 2014 .04.15 2014 .04 .15 2014 .04.30 2014 .04 .07 2014 .04.15 2014 .04.29 2014 .04 .25 2014 .02 .04 2014.02 .04 2014 .03 .28 _ 2014 .03 .3 1 2014 .04.08 _ 2014 .05 .07 2014 .05 .13 2014 .05 .22 2014 .05 .27 2014 .05 .30 2014 .05 .30
az 1982/2013 . (XII . 29 .) Korm . határozat alapján
19 . oldal, összesen: 1 9
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT . 50 DB Vásárlás : 2014 .03 .28 . Vásárlás : 2014 .03 .28 .
VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT. VERGA Zrt VERGA Zr t
vásárlás 2014 .05 .16 .
VERGA Zr(
vásárlás 2014 .05 .28 .
VERGA Zr t
2014 .03 .27 2014 .03 .27 2014 .03 .27
VERGA Zrt VERGA Zrt VERGA Zrt Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vértesi Erd ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZAL .,AERD Ő Zrt . _ ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő "Zrt . ZALAERDŐ Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt. ZALAERD Ő Zrt . ZALA ERD Ő Zrt .
~cszc zcscc
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Jut tus
O. -
zui ) . januar t4 . Kozot t
Beszerzési érték e (Unittó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
gépjárm ű
Land Rover teher gk .
JOY-909
381 000 Ft
2014 .10 .01
2.
gépjárm ű
Ford Ranger teher gk .
LNA-027
317 500 Ft
2014 .10 .01
3.
gépjárm ű
Ford Ranger teher gk .
LNA-028
317 500 Ft
2014.10 .01
4.
gépjárm ű
Renault Clio teher gk .
MWV-160
1219 200 Ft
2014 .08 .27
5.
bútor
forgószék 5 db
129 95 ] Ft
2014.07 .08
6.
bútor
forgószék 5 db
76 04'1 Ft
2014 .08 .21
7.
bútor
forgószék 5 db
129 950 Ft
2014 .09 .17
8.
bútor
forgószék 5 db
129 950 Ft
2014 .10 .08
9.
bútor
forgószék 5 db
132 450 Ft
20]4 .] 1 .12
10 .
bútor
polc
14 490 Ft
2014 .11 .18
11 .
telefon
3 db
62 865 Ft
2014 .1 1 .03
12 .
telefon
I phone 4 mobiltelefon
35 400 Ft
13 .
telefon
I phone 5 mobiltelefon
120 040 Ft
14 .
gépjárm ű
Mercedes Sprinter 316 4x4 366
MVP554
4 Pt
-
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
_~, Egyéb megjegyzés
közmunka ptogtam,bérlés (havi Aggteleki Nemzeti Park f bérleti díj) Igazgatósá g közmunka prograui,bérlcs (hav i Aggteleki Nemzeti Park bérleti díj) _Igazgatósá g közmunka program,bérlés (havi Aggteleki Nemzeti Par k bérleti díj) Igazgatóság _ _ __ vásárlás, a totálkárossá tör t Aggteleki Nemzeti Par k jánm ű v .ink pótlására Igazgatósá g korábbi tönkrement irodai széke k Agrárgazdasági Kutató Intéze t pótlására korábbi tönk ement irodai széke k Agrárgazdasági Kutató Intéze t pótlására korábbi tönkrement irodai széke k Agrárgazdasági Kutató intéze t pótlására k korábbi tönkrement irodai széke Agrárgazdasági Kutató Intéze t pótlására korábbi tönkrement készülékek Agrárgazdasági Kutató Intéze t pótlására Agrárgazdasági Kutató Intéze t korábbi tönkrement készüléke k Agrárgazdasági Kutató Intéze t pótlására M ű ködésképtelen telefon helyett Állami Ménesgazdasá g Szilvásvára d vásárolt 2014 .07 .03 Állami Ménesgazdaság Beszerzés dátuma 2015 .01 .07 Szilvásvára d Svájci-Magyar I.gy .ittmiíködés i Program SH/3/9 . sz . Projek t "OLM és laboratóriumi hátté r Alsó-Tisza-vidék i továbbfejlesztése' szerződé s Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ő sé g keretében Feliigyelöségün k használatába 2014 .09 .08-án kerül t FM tulajdonában lév ő méröbusz . központosított közbeszerzés
15 .
informatikai eszköz
12 db Pentium típusú PC
708 895 Ft
2015 .01 .13
16 .
telefon
14 db Samsung okostelefon
659 100 Ft
2015 .01 .I2
Saját hatáskör ű beszerzés
17 .
informatikai eszköz
7 db szerver
246 380 Ft
2015 .01 .07
Saját hatáskörű beszerzés
1 . oldal, összesen : 70
Intézmény nev e
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Felügyel ő sé g Alsó-Tisza-vidék i Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Felügyel ősé g Alsó-Tisza-vidék i Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Felügyel ő ség
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t T~
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtáj J Ja
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerz ődésköté s dátuma _
I8 .
gépjármű
19 .
telefon
tehergépjárm ű
NAF-954
Samsung Galaxy AIph a -
20 .
telefon —
21 . 22 .
telefon
Panasonic KX-TS 500 (3 d b ) Panasonic KX-TS 2808 (2 d b )
informatikai eszköz
-
Benq MX506 projektor (2 db) -
23 .
informatikai eszköz
24 .
informatikai eszköz
Benq MX505 projekto rektor Pendrive 64 GB (2 db) -
informatikai eszköz
_ HP Pro számítógép (4 db) _
26 .
informatikai eszköz
SD kártY1 32 G B
27 .
informatikai eszköz
Szerver gép
28 .
informatikai eszköz
egér -
29 .
informatikai eszköz _
2014 .12 .12
178 800 Ft _
2014 .10 .14
16 002 Ft
2014 .10 .18
30 980 Ft
2014 .10 .18
200 520 Ft
2014 .11 .25
1 07 000 Ft
2014 .1204
21 998 Ft —
2014 .12 .04
504 800 Ft
2014 .12 .04
8 800 Ft
2014 .1 1 .19
198 000 Ft
2014 .12 .19
1 300 Ft
2014 .12 .19
87 990 Ft
2014 .12 .01
36 900 Ft
2015 .01 .07
—
-
25 .
6 970 000 Ft
Epson L550 nyomtató
30 .
informatikai eszköz
Samsung Xpress nyomtató
31 .
bútor
Sigma forgószék (4 db)
76 149 Ft
2014 .12 .22
32 .
bútor
Sigma forgószék
20 190 Ft
2014 .12 .22
33 .
bútor
Sigma forgószék (2 db)
34 . 35 . 36 .
gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű
Toyota Hilux Toyota Hilux Toyota Hilux
37 .
telefon
Nokia 301/SL fekete
38 .
telefon
Nokia ] 0S 4GB/SL fekete
39 .
telefon
40 . 4l .
—
48 235 Ft
2015 .01 .07
5 100 000 Ft 3 750 000 Ft 3 800 000 Ft
2014 .07 .03 2014 .08 .05 2014 .12 .08
20 990 Ft
2014 .07 .09
10 990 Ft
2014 .07 .09
Nokia 301/SL fekete
20 990 Ft
2014 .07 .18
telefon
CAT B25 DS telefon fekete
25 990 Ft
2014 .07 .18
telefon
Nokia 108 4GB/SL fekete
10 990 Ft
2014 .07 .24
LTU-822 KVG-600 LFE-662
_
2 . oldal, összesen : 7 0
^
Egyéb megjegyzés
Baross László Mező gazdasági Szakképz ő Iskola és Kollégium Baross László Mező gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Baross László Mező gazdaság i _ Szakképző Iskola és kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskola és Kollégium Baross László Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Baross László Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskola és Kollég iu m Baross László Mező gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskola és' Kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképzo Iskola és Kollégiu m Baross I_<íszló Mez ő gazdasági Szakképz iskola és Kollégiu m Baross László Mcz gazdasági Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Baross László Mez ő gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Baross László Mezőgazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Baross László Mező gazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park lpazgatóság_l
_ _ _
_
_
_
-
külö
Intézmény nev e
n bels ő szabályzat i szerint dolgozó f a fizette
a belső szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette a bels ő szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette
Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g _ Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park lgazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
lit.JGl~IC, I';JCt~ LV I Y, JUIl(UJ U . ` Lll I J .
Sorszám
Beszerzett eszkö z fatá J Ja
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
JallUéir l + .
KOZOLt
Szcrző déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* _
Egyéb megjegyzés a bels ő szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette a bels ő szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette
Intézmény nev e
42 .
telefon
Nokia lumia 520/SL fehér
35 990 Ft
2014 .07 .30
43 .
telefon
LG G2 mini/SL
68 930 Ft
2014 .10 .09
44 . 45 . 46 .
telefon telefon telefon
Nokia 225 Nokia 225 Nokia 225
10 990 Ft 10 990 Ft 10 990 Ft
2014 .12 .19 2014 .12 .19 2014 .12 .19
47 .
telefon
Sony Xperia Z3 Compact
146 640 Ft
2014 .12 .22
48 .
telefon
Nokia Lum/735/SL
63 973 Ft
2015 .01 .08
49 .
gépjármű
2 fő kisáruszállító
960 000 Ft
2014 .09 .19
50 .
informatikai eszköz
INTEL számítógép
79 997 Ft
2014 .09 .08
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mezögazdasági Szakképz ő Iskol a
51 .
informatikai eszköz
INTEL számítógép
c Ft 7) 9)8
2014 .09 .08
kisértékű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium és Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a
52 .
informatikai eszköz
merevlemez
57 500 Ft
2014 .09 .27
kisérték ű tárgyi eszköz
Damjanich János Gimnázium é s Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a
53 .
telefon
mobiltelefon
217 849 Ft
2014 .09 .15
54 .
gépjárm ű
ATY-AMS-224 Kerti traktor
55 .
bútor
Forgószék
44 100 Ft
2014 .10 .29
56 .
informatikai eszköz
2 db Samsung nyomtató
50 000 Ft
2014 .08 .27
57 .
gépjárm ű
Merlo rakódógép
YJT601
27 393 900 Ft
2013 .11 .25
-
58 .
gépjárm ű
Valtra er ő gép
MTZ616
28 260 852 Ft
2014 .08 .25
-
JLW-702
L
1 800 000 Ft
a belső szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette a belső szabályzat szerint a különbözetet a dolgozó fizette Korábban értékesített gépjárm ű eladási árából fedezve
J Bükki Nemzeti Park igazgatósá g _ ` Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatósá g Csukás Zoltán Mező gazdaság i Szakképző Iskol a
Dél Dunántúli Környezetvédelm i és Természetvédelmi Felügyel ő ség Dr.Entz Ferenc Mezögazdasági Szakképz ő Iskola és Kollégium _ Dr .Entz Ferenc Mezőgazdaság i Igazgatói iroda Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Dr .Entz Ferenc Mez őgazdasági IÁMOP-2 .2 .5-B-12/1-2012-0047 Szakképző Iskola és Kollégiu m KEOP-3 .2 .0/ 1 I -2012-001 4 "Él ő helykezeléshez kapcsolód ó Duna-Dráva Nemzeti Park infrastruktúra fejlesztése a Dél Igazgatóság Mez ő földi Tájvédelmi Körzetben " pályázatból KEOP-3 .2 .0/ l 1-20 12-001 4 "Él ő helykezeléshez kapcsolód ó Buna-Dráva Nemzeti Park infrastruktúra fejlesztése a Dél IgazgatÓság Mező földi Tájvédelmi Körzetben " pályázatból 20 L4 .évi decentralizált pályázat terhére
20014 .09 .11 .
3 . oldal, összesen : 7 0
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
59 .
Eszköz típusa
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődéskötés dátuma
gépjárm ű
Metal-Facht pótkocsi
YJJ 155
4 764 123 Ft
2014.08 .25
gépjármű
Metal-Facht pótkocsi
YJR36 ] 6
4 764 123 Ft
2014 .08 .25
_
60 .
_
_
61 .
gépjárm ű
Reisch pótkocsi
62 .
informatikai eszköz
63 .
informatikai eszköz
7 567 939 Ft
2014 .08 .25
HP ProDesk 600, HP ProBoo k 650
1417 673 Ft
2014 .11 .25
HP EliteDesk 800, HP ProBoo k 650, Epson EB-955W
5 173 468 Ft
2014 .1 1 .25
64 .
informatikai eszköz
Tick-Itjegypénztári rendszer
65 .
informatikai eszköz
Ős-Dráva látogatóközpon t tájékoztató rendszerének kiépítése (video-fal, audioguide system)
66 .
informatikai eszköz
67 .
bútor
Ő s-Dráva látogatóközpon t kiállításának kivetít ő rendszer , _ interaktív tartalommal Ős-Dráva látogatóközpon t bútorzat (asztal, paraván, komód , faliszekrény . . .)
YJR317
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
-
Egyéb megjegyzés
KEOP-3 .2 .0/17-2012-001 4 "Él őhelykezeléshez kapcsolód ó infrastruktúra fejlesztése a Dél Mezőföldi Tájvédelmi Körzetben " _pályázatból KEOP-3 .2 .0/ l 1-2012-001 4 "Él ő helykezeléshez kapcsolód ó infrastruktúra fejlesztése a Dél Mez ő földi Tájvédelmi Körzetben " _pályázatbó l KEOP-3 .2 .0/1 I -2012-00 ] 4 " Él ő helykezeléshez kapcsolód ó infrastruktúra fejlesztése a DélMező llildi Tájvédelmi Körzetben " pályázatbó l Pályázati beszerzés (KEOP 3 .1 .2/2F/09-11-2013-0008) 2 d b HP ProDesk 600, ] db H P ProBook 650 — Pályázati beszerzés (DDOP 2 . I .1/E,F- 2-k2-2012-0005) 3 d b HP EliteDesk 500, 5 db H P ProBook 650, 1 db Epson EB 955W . I db vetítő vászon
Intézmény nev e
Duna-Dráva Nemzeti Par k Igazgatósá g
Duna-Dráva Nemzeti Par k Igazgatósá g
Duna-Dráva Nemzeti far k Igazgatósá g
Duna-Dráva Nemzeti Par k Igazgatósá g
Duna-Dráva Nemzeti Igazgatósá g
park
833 717 Ft
2014 .10 .20
Pályázati beszerzés (DDOP 2 .1 .1/E,F-12-IQ-2012-0005) 1 db jegypénztári rendszer software, I db A4-es lézernyomtató, I d b blokknyomtató, 1 db archivál ó egység, 1 db szünetmente s tápegység, 1 db automat a pénzkazetta
9 624 060 Ft
2014 .09 .26
, Pályázati beszerzés (DDO P 2.1 .1/E,F-12-k2-2012-0005)
Duna-Dráva Nemzeti Par k Igazgatósá g
9 848 850 Ft
2014 .09 .23
Pályázati beszerzés (DDOP 2 .1 .1/E,F-12-k2-2012-0005)
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósá g
2 7(10 980 Ft
2014 .09 .23
Pályázati beszerzés (DDOP 2 .1 .1/E,F 12-k2 2072-0005)
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
4 . oldal, összesen : 7 0
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósá g
Deszeizesex Lvl'+ . -IUrnuS
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
o . - zul~ .januar t el . Kozott
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
— Egyéb megjegyzés
68 .
gépjárm ű
kisteherg~arm ű elFJ
LAU 392
l 898 000 Ft
2014 .08 .14
használt gépjármű
-6)c .
gépjárm ű
kistehergépjárm ű
MVZ 033
8 737 000 Ft
2014 .07 .22
Nemzetközi pályázatból
70 .
gépjárm ű
kistehergépjánu ű
MVZ 034
8 737 000 Ft
2014 .07 .22
Nemzetközi pályázatból
71 .
gépjárm ű
utánfutó
XTF 623
400 000 Ft
2014 .12 .01
használt eszköz
72 .
bútor
irodai szék 3 db
60 500 Ft
2014 .1 1 .03
Nemzetközi pályázatból
73 .
bútor
asztal
21 000 Ft
2014 .1 1 .05
Nemzetközi pályázatból
mobiltelefon készülék 20 db
540 000 Ft
2014 .08 .22
Nemzetközi pályázatból
telefon
Terepi GPS+ telefon készülék 7 db
538 300 Ft
2014 .09 .09
TMF/127/4/2014 . sz . megállapodás terhére
76 .
informatikai eszköz
asztali PC+OE M Windows-!-monitor, Laptop+OE M Windows+külső winellester, pendrive
5 004 185 Ft
2014,08 .06
77 .
informatikai eszköz
asztali PC+OEM Windows+monitor, Laptop+OEM Windows, pendrive
509 652 Ft
78 .
informatikai eszköz
laptop+OEM Windows, pendrive
241 308 Ft
74 . telefon —~ 75 .
—
—
Engedélyezett közbeszerzé s (PKI/177 1/2014)
Intézmény neve
—
Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Duna-Ipoly Nem.zeti Par k Igazgatóság Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Engedélyezett közbeszerzés
Duna-Ipoly Nemzeti Par k Igazgatósá g
2014 .08 .05
Nemzetközi pályázatból
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósá g
2014 .08 .06
Nemzetközi pályázatból
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósá g
TMF/127/4/2014 . sz . megállapodás terhére
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósá g
de .
79,
informatikai eszköz
asztali Pc+nlorl itor
251 922 Ft
2014 .09 .16
80 .
telefon
Samsung S727SR mobil telefon
67 289 Ft
2014 .09 .17
8I .
telefon
Samsung G 130H/DS mobil telefon
46 019 Ft
2014 .09 .17
82 .
telefon
Samsung G130/DS Gaéaxy Young
83 .
telefon
Samsung G130/DS Gaéaxy Young
——~ 28 793 F t 2014 .10 .27
28 792 Ft
2014 .10 .27
5 . oldal, összesen : 70
Engedélyezet t közbeszerzés (PKU1771/2014)
Észak-Dunántúl l Környezetvédelmi , Természetvédelmi Felügyel ő sé g Észak-Dunántúl i Környezetvédelmi , Természetvédelmi Felügyel ő ség —~ ESZak-Dunántúl i Környezetvédelmi, Természetvédelmi Felirigyel őség Észak-Dunántúl i Környezetvédelmi , Természetvédelmi Felügyel ő ség
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
84 .
gépjármű
ISUZU D-Max tehergépjárm ű
85,
telefon
Nokia
MZS-277
_
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
7 999 730 Ft
2014 .12 .19
7 990 Ft
2014 .1 1 .20
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
86 .
telefon
Torhiba
5 990 Ft
2014 .1 1 .20
87 .
telefon
Vodafone Smart 4
9 990 Ft
2014 .12 .08
88 .
telefon
Alcatel
2 500 Ft
2014 .11 .18
89 .
telefon
Alcatel
2 500 Ft
2014 .1 1 .18
90 .
telefon
Alcatel
2 500 Ft
2014 .11 .18
91 .
telefon
Alcatel
2 500 Ft
2014 .1 1 .18
92 .
telefon
Alcatel
2 500 Ft
2014 .1 1 .20
93 .
informatikai eszköz
nyomtató
113 919 Ft
2014 .08 .27
3 db EPSON AL-M300 közbeszerzés
94 .
informatikai eszköz
számítógép
505 460 Ft
2014 .10.08
2 db HP Z230 - közbeszerzés
95 .
gépjárm ű
Tehergépkocsi -ISUZU D-MAX
8 245 400 Ft
2014 .1 p .01
96 .
informatikai eszköz
Tablet
36 900 Ft
2014 .07 .10
97 .
informatikai eszköz
Nyomtató
22 899 Ft
2014 .08 .15
98 .
informatikai eszköz
Digitális sarok
930 999 Ft _
2014 .09 .26
99 .
informatikai eszköz
Tablet
37 899 Ft
2014 .10 .15
MXA-328
-
-
100 . telefon
Samsung S7582 Galaxy S (4db)
177 800 Ft
2014 .06 .27
101 .
telefon
Samsung S7275 Galaxy ACE 3 (2db)
114 300 Ft
2014 .06 .27
102 .
telefon
Nokia 301 DS (4db)
83 820 Ft
2014 .06 .27
103 .
bútor
Íves asztal, asztalvég (2db)
187 452 Ft
2014 .06 .30
6 . oldal, összesen : 7 0
Pályázat-Danubeparks
Intézmény nev e Cszak-Dunántúl i Környezetvédelmi , lerrnészetvédelmi Felügyel ő ség _e Fáy András Mez őgazdaság i Szakképző Iskola és Kollégiu m Fáy András Mez ő gazdasági Szakképző iskola és Kollégiu m Fáy Anch ás Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Fáy András Mező gazdaság i Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Fáy András Mez ő gazdaság i Szakképzés Iskola és Kollégiu m Fáy András Mezőgazdaság i Szakképz ő iskola és Kollégiu m Fáy András Mez őgazdaság i Szakképző iskola és Kollégium _ Iáy András Mez ő gazdaság i Szakképző Iskola es Kollégiu m Felső -Tisza-Vidék i Környezetvédelmi , I enllé .tizety :delml Felügyel ő sé g Fels ő -Tisza-Vidék i Környezehv édehni , Természetvédelmi Felilgyel ő sé v Fert ő -Hanság Nemzeti Par k Igazgatósá g: Fert ő -I lansá g ~ Nemzeti Par k Igazgatósá g Fert ő -Hanság Nemzeti Park Igazgatósá g Fert ő 1 tanság Nemzeti Par k Igazgatósá g Fert ő -l-Tanság Nemzeti Park Igazgatósá g Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i intézet
UcaaclLC~ct~ 6V1~UUIUS V .
Sorszám 104 .
_
Beszerzett eszköz fajtája
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
bútor
Görg ő s konténer ( 2d b)
-LV1J .~anUar
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft) 84 328 Ft
14 . KOZOTC
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerz ődésköté s dátuma 2014.06 .30
105 .
bútor
3R szekrény (2db)
68 326 Ft
2014 .06 .30
106 .
bútor
Üvegajtós szekrény
53 721 F t _
2014 .06 .30
107 .
bútor
3R polc
22 225 Ft
2014 .06 .30
108 .
bútor
Fémlábas asztal pulttal (2db)
161 036 Ft
2014 .07 .04
109 .
bútor
Görgős konténer (2db)
78 740 Ft
2014 .07 .04
110 .
bútor
2 ajtós kis szekrény
26 924 Ft
2014 .07 .04
111 .
bútor
Fali fogas
22 225 Ft
2014 .07 .04
l 12 .
bútor
Ufo Syncro Irodai görgő sszé k (34db)
949 960 Ft
2014 .07 .31
113 .
bútor
Asztal pulttal (2db)
161 036 Ft
2014 .08 .01
78 740 Ft
2014.08 .01
_
—
114 . bútor
Görg ő s konténer (2db)
115 . bútor
Íróasztal (10db)
502 666 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
1 16 .
bútor
Görg ő s konténer (12db)
687 705 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
117 .
bútor
Iratszekrény (4db)
186 690 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
118 . bútor
MD4 fotel
294 640 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
119 .
bútor
Fogasfal
31 750 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
120 .
bútor
2R falipolc
52 070 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
121 .
bútor
Asztal (8db)
486 537 Ft
2014.08 .13
engedélyezett
122 .
bútor
Szekrény (4db)
248 920 Ft
2014 .08 .13
engedélyezett
123 .
bútor
1 090 930 Ft
2014 .08 . k3
engedélyezett
124 .
bútor
127 000 Ft
2014 .08 .13
engedélyezett
_
Konténer (21db) Lábtámasz
_
7 . oldal, összesen : 7 0
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és "Fávérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i ntéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és "Távérzékelés i Intézet Földmérési és 'sávérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési es Távérzékelési hlCézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és F'ávérzél<elés i Intézet
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sor szart
Beszerzett eszköz fajtája
1?-5 .
telefon
126 .
bútor
127 .
bútor
Eszköz típusa
Panasonic KX vezeték nélkül i telefon Ufo Syncro Irodai görg ősszék (3db) Tóasztal —
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
23 746 Ft
2014 .08 .26
83 820 Ft
2014 .09 .0'1
64 770 Ft
2014 .09 .01
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Eu-s projekt
_
128 .
bútor
Konténer
46 990 Ft
2014 .09 .01
Eu-s projekt
129 .
bútor
Szekrény
42 291 Ft
2014 .09 .01
Eu-s projekt
130 .
Fujitsu Esprimo E420E8 5 informatikai eszköz _+Desctop PC ( 30 d b ) Fujitsu Esprimo E420E8 5 informatikai eszköz +Descto P PC (2 db ) Panasonic KX-TS500 HG vezeték telefon nélküli telefon (20db))
5 390 76 76)9 Ft
2014 .09 .12
359 385 Ft
2014 .09 .12
790 Ft
2014 .09 .16
131 . 132 .
_
133 .
informatikai eszköz
Monitor (2db)
99 240 Ft
2014 .10 .09
134 .
bútor
Ufo Syncro irodai görg ő sszék
27 940 Ft
2014 .10 .14
135 .
informatikai eszköz
Huawei Aer svitch (' I 1 db)
10 785 983 Ft
2014 .10 .14
Eu-s projekt
10 834 878 Ft
2014 .10 .14
Eu-s projekt
64 150 Ft
2014 .10 .14
328 037 Ft
2014 .10 .14
_
136 .
informatikai eszköz
Storage Base i-IP 3PAR szerve r bő vítés Pene ; Bp ( 2db)
137 .
informatikai eszköz
CD író (9 db)
138 .
informatikai eszköz
Kiegészít ő k (54db)
139 .
informatikai eszköz
Monitor ( 28db)
1 689 826 Ft
2014 .10 .14
140 .
informatikai eszköz
Merev lemez (134db)
4 933 032 Ft
2014 .10 .14
141 .
informatikai eszköz
Memória (25db)
359 471 Ft
2014 .10 .14
142 .
informatikai eszköz
Pendrive ( 80db)
1 051 194 Ft
2014,10 . l4
143 .
informatikai eszköz
Billentyüzet+egér (40 db)
523 767 Ft
2014 .10 .14
144 .
informatikai eszköz
Videokártya (10 db)
123 749 Ft
2014 .10 .14
145 .
informatikai eszköz
CD+DVD lemez ( 200 db)
47 308 Ft
2014 .10 .14
8 . oldal, összesen : 70
OTK,A
Intézmény nev e Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérés i és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i intéze t Földmérési és Távérzékelés i intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérés i és Távérzékelés i intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési érés i és távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet. Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet
_
tseszerzeser
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megje gyzés
Intézetén nev e y Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i intézet Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelési Intézet Földmérési és Távérzékelés i Intéze t Földmérési és Távérzékelés i Intézet Földművelésügyi Minisztérium Földművelésügyi Minisztérium Földmű velésügyi Minisztériu m Földmű velésügyi Minisztériu m Földm ű velésügyi Minisztérium Földm ű velésügyi Minisztériu m Földm ű velésügyi Minisztériu m
146 . informatikai eszköz
Lenovo Yoga laptop
935 433 Ft
2014 .10 .14
147 . bútor
Szék - konyhai (100db)
680 847 Ft
2014 .10 .18
148 .
bútor
Asztal (25db)
516 387 Ft
2014 .10 .18
149 .
informatikai eszköz
Fusitsu Lifebook laptop (8db)
5 797 499 Ft
2014 .10 .29
150 .
bútor
(íróasztal
30 734 Ft
2014 .12 .01
engedélyezett
15 I .
bútor
Szekrény-üveges (2db)
163 576 Ft
2014 .12 .01
engedélyezett
152 .
bútor
Buffaló fotel
44 450 Ft
2014 .12 .1 1
153 .
bútor
U fo Syncrro görgő s szék
27 940 Ft
2014 .12 .12
154 . 155 . 156 . 157 . 158 . 159 . 160 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
HP Proliant DL380 szerver Lenovo Yoga B6000 tablet Lenovo Yoga B6000 tablet HP EliteDisplay E231 monitor számítógépek b ővítése billenty ű zet és egér billenty ű zet és egér
30 000 Ft 49 411 Ft 49 41 I Ft 66 421 Ft 185 846 Ft 13 081 Ft 13 081 Ft
2014 .06 .12 2014 .08 .19 2014 .08 .19 2014 .12 .02 2014 .12 .02 2014 .12 .02 2014 .12 .02
161 .
informatikai eszköz
SSHD SEAGATE 1TB wichester
23 444 Ft
2014 .12 .05
Földm ű velésügyi Minisztériu m
162 . 163 .
informatikai eszköz informatikai eszköz
pendrive pendrive
2 790 Ft 2 790 Ft
2015 .01 .05 2015 .01 .05
164 .
bútor
Egyszemélyes tanulóasztal
346 710 Ft
2014 .05 .28
165 .
bútor
Osztott palástú szék
173 355 Ft
2014 .05 .28
TÁMOP 3 .3 .10 .B-12-2013-002 4 projekt keretében TÁMOP 3 .3 .10 .B-12-2013-002 4 projekt keretében
166 .
informatikai eszköz
oktatási eszköz
1 080 825 Ft
2014 .08 .21
decentralizált pályázat
167 .
informatikai eszköz
számítógépek
1 716 005 Ft
2014 .08 .21
decentralizált pályázat
168 .
informatikai eszköz
nyomtató
62 100 Ft
2014 .08 .28
169 .
informatikai eszköz
számítógép konfiguráció
196 279 Ft
2014 .07 .0II
170 .
informatikai eszköz
számítógép alkatrészek
185 900 Ft
171 .
informatikai eszköz
monitor
Földm ű velésügyi Minisztériu m Földm űvelésügyi Minisztériu m Galamb József Mező gazdaság i Szakképző Iskol a Galamb József Mező gazdaság i Szakképz ő Iskol a Gre gus Máté Mező gazdasá g i Szakképzö Iskol a Gregus Máté Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskol a Haszonállat-génmegőrzés i Közpon t Haszonállat-génmegőrzési Központ Haszonállat-génmeg őrzés i Központ Haszonállal-génmeg ő rzés i Központ
—
—
2014.08 .28 _
—" 69 900 Ft
2014.08 .21
9 . oldal, összesen : 7 0
_
Eu-s projekt
használt állapotú eszköz
használt beszerzés
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtáj J 1a
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
172 . bútor
2 db szék
173 .
informatikai eszköz
Laptop
174 .
informatikai eszköz
Számítógép _
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Herman Ottó Környezetvédelmi é s Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégium Szombathely , Ernuszt Kelemen u . I
33 800 Ft
2014.'12 .19
454 210 Ft
2014 .09 .30
nem
Pályázati forrásból
1 366 393 Ft
2014 .09 .24
nem
Pályázati forrásból
175 .
informatikai eszköz
Projektor, monitor
832 011 Ft
2014 .09 .30
nem
Pályázati forrásból
176 .
informatikai eszköz
Informatikai eszköz
122 290 Ft
2014 .09 .30
nem
Pályázati forrásból
177 .
informatikai eszköz
Informatikai eszköz
49 447 Ft
2014 .09 .30
nem
Pályázati forrásból
178 .
informatikai eszköz
Fotónyomtató
66 802 Ft _
2014 .09 .30
nem
Pályázati forrásból
Számítógép
502 730 Ft
2014 .09 .24
nem
Pályázati forrásból
932 756 Ft
2013 .08 .12
nem
Pályázati forrásból
88 171 Ft
2013 .08 .12
nem
Pályázati forrásból
79 900 Ft
2014 .12 .12
nem
Pályázati forrásból
179 .
informatikai eszköz
_
—
180 .
telefon
mobiltelefon
181 .
telefon
mobiltelefon
182 .
telefon
mobiltelefon
183 .
gépjárm ű
Elektromos autó
ULM688
2 988 633 Ft
2014 .08 .28
nem
Pályázati forrásból
184 .
gépjármű
Traktor,
MPZ 870
24 765 000 Ft _
2014 .04 .09
nem
Pályázati forrásból
185 .
gépjármű
Traktor,
UZB 207
20 980 400 Ft
2014 .04 .23
nem
Pályázati forrásból
186 . gépjárm ű
Traktor,
MTJ 998
24 765 000 Ft
2014 .04 .09
nem
Pályázati forrásból
_
187 . bútor
12 db tanuló asztal és 20 db tanulószék
188 .
VALTRA S323 míg-i vontató
gépjárm ű
_
MTG-533
250 190 Ft
Pénzügy i teljesítés , 2014 .08 .25
80 772 000 Ft
2013 .10 .09
10 . oldal, összesen : 7 0
Intézmény neve
Arany János Szakiskolai ösztöndíj program keretében vásárolt, amire 2014 . évben nem kaptun k finanszírozást, így a sajá t költségvetésünkb ő l kellett kifizetnünk . A számla kelte 2014 . 01 .15 KEOP-3 .2 .0/1 I-2012-0005 sz . projekt keretében kerül t beszerzésre
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatóság hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatásá g Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság hortobágyi Nemzeti Pari: Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Par k Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósá g
Kiskunfélegyházi Mező gazdasági és élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t
Sorszám 189 .
190 .
Beszerzett eszkö z fajtája gépjárm ű
telefon
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
FINKL állatszállító pótkocsi
XYP-630
Hagyományos GS M készülék,No1
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
—
5 1184 393 Ft
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Használt, saját forrásból kerül t beszerzésre
2014 .03 .07
831 850 Ft
2014 .04 .25
_
Egyéb megjegyzés
Kötelez ő szolgáltató váltá s miatti beszerzé s (T-mobile-ról , Vodafone-ra .) Kötelez ő szolgáltató váltá s miatti beszerzé s (T-mobile-ról , Vodafone-ra .)
Kiskunsági Nemzeti Par k Igazgatósá g
telefon
Hagyományos GS M készülé1.,Samsung 17 clb
647 446 Ft
2014 .04 .25
192 .
informatikai eszköz
rönklopás felderítés GPS/GSM
316 230 Ft
20 (4 .07 .03
Decentralizált pályázat (NFA)
193 .
informatikai eszköz
lézer famagasságmér ő 2 db
662 940 Ft
2014 .07 .03
Decentralizált pályázat (NFA)
194
informatikai eszköz
GPS vev ő hemisphere subméteres pontosság
c 1 4)3 520 Ft
2014 .07 .03
Decentralizált pályázat (NFA)
195 .
informatikai eszköz
saraugfelmér ő rendszer
2 087 880 Ft
2014 .07 .03
Decentralizált pályázat (NFA)
196 .
telefon
ipari mobiltelefon 12 db
434 340 Ft
2014 .07 .03
Decentralizált pályázat (NFA)
197 .
bútor
Derby tanulói szék 40 db
395 630 Ft
2014 .10 .29
kiscrtéldí tárgyi eszköz
198 .
informatikai eszköz
6 db számítógép+op e-ráció s rendszer+kieeészítők
596 024 Ft
2014 .1 1 .13
kisérték ű tárgyi eszköz
199 .
gépjárm ű
Toyota Hilux haszongépjárm ű
7 155 180 Ft
2014 .08 .26
200
Qg épjárm ű
l3 S98 000 Ft
2014 .12 .23
201 .
gépjárm ű
14 678 000 Ft
2014 .12 .23
202 .
telefon
Samsung Galaxy Ace3
508 000 Ft
2014 .12 .04
203 .
informatikai eszköz
ACER notebook
399 796 Ft
2014 .11 .24
Forr] Ranger XL 2 .2TDC i teher e ámlü Ford Ranger XLT 2 .2TDC i tehergépjárm ű
_ 204 .
informatikai eszköz
HP PC Pro 3500Mt Core
185 490 Ft
2014 .12 .10
11 . oldal, összesen : 7 0
Kiskunsági Nemzeti Par k Igazgatósá g Kiskunsági Nemzeti Far k Igazgatósá g
191 .
MYD 269
intézmény nev e
KISS FERENC ERDÉSZET I SI.AKKI_;PZ(? ISKOLA — KISS FERENC ERDÉSZET I S'Z.AKKEPZC) ISKOL A IUSS FERENC ERDÉSZE"F I SZAKKh.PZŐ ISKOL A KISS FERENC ERDÉSZET I SZ-,AKKÍ:PZQ ISKOL A KISS FERENC ERDÉSZET I SZ-,AKK}PZC) ISKOL A KISS FERENC ERDÉSZET I SZAKKF l'Z() ISKOL_, A KISS FERENC ERDÉSZET I SZAI
1 db AKG pályázat terhére ne m tartozik a tilalmak alá 2 db AKG pályázat terhére ne m tartozik a tilalmak alá 2 db AKG pályázat terhére ne m tartozik a tilalmak alá 10 d b KMazonosító :KMO 101 MTEL [ 3 Körös-Maros Nemzeti Par k AKG pályázat terhére, kisértékű Igazgatósá g beszerzés nem tartozik a tilalma k _ alá 2 db nemzetközi pályázat terhér e Körös-Maros Nemzeti Par k lcisértékü beszerzés nem tartozik a Igazgatósá g tilalmak alá 1 db nemzetközi pályázat terhére Körös-Maros Nemzeti Park _Igazgatóság nem tartozik a tilalmak alá
Beszerzések 2014 . június G . - 2015 . január 14 . közöt t
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
205 .
ínfonnatil
HP laserjet
206 .
informatikai eszköz
207 .
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
55 000 Ft
2014 .12 .18
Etikett nyomtató
145 620 Ft
2014 .12 .16
informatikai eszköz
Vonalkód olvasó
79 200 Ft
2014 .1 Z . ] 6
208 .
informatikai eszköz
EPSON Workforce nyomtató
7(i 200 Pt
2014 .12 .16
209 .
informatikai eszköz
EPSON L1300 A3 nyomtató
133 000 Ft
2014 .12 .16
210 .
gépjárm ű
Mercedes Benz Sprinter
21 I .
bútor
Fő nöki forgószék
2 f 2.
telefon
213 .
MVK-035
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés pénztárgéphez tartozó nyomtattó nem tartozik a tilalmak alá ÁROP pályázat végrehajtásához nem tartozik a tilalmak alá AROP pályázat végrehajtásáho z nem tartozik a tilalmak alá AI
Körös-Maros Nemzeti Par k Igazgatósá g Körös-Maros Nemzeti Par k Igazgatósá g Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósá g Körös Maros Nemzeti Park Igazgatósá g Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósá g
Az SFI/3/10 számú Svájci—Magya r Együttm ű ködési Progra m közép-Duna-völgy i társfinanszírozásával megvalósul ó Környezetvédelmi é s projekthez kapcsolódó, NEM sajá t Felügyel ősé g lcrnrészctvédelnri költségvetésbő l finanszírozott eszköz.
29 235 625 Ft
2014 .02 .28
14 990 Ft
2014 .0723
Mobil telefon ACER LIQUID
0 Ft
2014 .08 .12
telefon
Mobil telefon ACER LIQUID
0 Ft.
2014 .08 .12
214 .
telefon
Mobil telefon ACER LIQUID
0 Ft
2014 .05 .12
215 .
telefon
Mobil telefon ACER LIQUID
0 Ft
2014 .08 .12
2'l G .
telefon
Mobil telefon ACER LIQUID
0 Ft
2014 .08 .12
217 .
informatikai eszköz
Nyomtató CANON MF : 4730
60 000 Ft
2014 .12 .09
TÁMOP kisérték ű
218 .
informatikai eszköz
Nyomtató CANON MF : 4730
60 000 Ft
2014 .12 .09
TÁMOP kisérték ű
219 .
informatikai eszköz
Nyomtató CANON MF : 4730
60 000 Ft
2014 .1 Z .10
TÁMOP kisértékíl
220 .
informatikai eszköz
Nyomtató CANON MF : 4730
60 000 Ft
2014 .12 .15
TÁMOP kisérték ű
12 . oldal, összesen : 7 0
Intézmény nev e
a régi szék rendeltetésszer ű használatra alkalmatlanná vált kisérték ű A régi készülék rendeltetésszerü használatra nem volt alkalma s kisértékű A régi készülék rendeltetésszer ű használatra nem volt alkalma s kisértékű A régi készülék rendeltetésszer ü használatra nem volt alkalma s kisértéldí A régi készülék rendeltetésszer ű használatra nem volt alkatina s kisérték ű A régi készülék rendeltetésszer ü használatra nem volt alkalmas
Lippai .rámos Mcztigazdaság i Szakképz ő Iskol a Lippai János Mez ő gardaság i Szarképz ő Iskol a Llppal .fanos Mez ő gazdaság i Szala<épző Iskol a Llppal ,Iónos Mez ő gazdasá g i Iskol a Sr.,akképző I,IpPal Janus Mez<ígazdastíg i Szald :épző Iskol a Lippai János Mezőgazdaság i Szakképző Iskol a Lippai János Mező gazdaság i Szakképző Iskol a Lippai János Mező gazdaság i Szakképző Iskol a Lippai János Mező gazdaság i Szakképző Iskol a )_ :I)laí János Mezőgazdaság i 1 Szakképz ő Iskola
Beszerzések 2014 . Június 6 . - 20)15 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
221 .
informatikai eszköz
Fénymásoló
138 000 Ft
2014 .12 .12
TÁMOP kisértékű
222 .
informatikai eszköz
Fénymásoló
138 000 Ft
2014 .12 .12
TÁMOP kisértékit
223 .
informatikai eszköz
Fénymásoló
138 000 Ft
2014 .12 .12
TÁMOP kisértélcti
224 .
gépjárm ű 1
1 eherg c1járm ű
I 524 000 Ft
2014 .12 .16
225 . 226 . 227 . 228 . 229 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz telefon
LG monitor számítógép+monitor DVD író szünetmentes tápegység Sony mobiltelefon
76 073 Ft 289 998 Ft 9 906 Ft 49 444 Ft 97 490 Ft
2014 .07 .08 2014 .08 .07 2014 .09 .26 2014 .10 .10 2014 .11 .28
NISSAN NAVARA használt ) _ elavultság miatt pályázati pénzb ől _ _ pályázati pénzb ő l elavultság miatt
230 .
telefon
LG G3 D855 32 Gb ldb
-
155 990 Ft
2014 .10 .20
-
Kisérték ű eszköz
231 .
telefon
Samsung i8 190 Galaxys 3db
-
142 740 Ft
2014 .12 .15
-
Kisérték ű eszköz
232 .
informatikai eszköz
Canon DR-G 1 100 szkenner 30db
-
44 500 800 Ft
2014 .08 .11
-
EU-s forrás terhére
233 .
informatikai eszköz
Trimble GEO PDA 5T 206db
-
182 341 030 Ft
2014 .09 .10
-
EU-s forrás terhére
234 .
informatikai eszköz
Hálózati aktív és passzív eszközö k NETH 1 4db
7 635 494 Ft
2014 .08 .! I
-
Részben EU-s forrás terhére
235 .
informatikai eszköz
I-lP laptop 60db
18 249 900 Ft
2014 .12 .15
-
EU-s forrás terhére
236 .
informatikai eszköz
Proxy-IDS hardver l db
17 145 000 Ft
2014 .12 .17
-
Részben EU-s forrás terhére
237 .
informatikai eszköz
Ment ő szerver alkatrész 7db
-
4 141 856 Ft
2014 .08 .11
-
Részben EU-s forrás terhére
238 .
informatikai eszköz
Hangfal 3db
-
23 609 Ft
2014 .06 .18
-
Kisérték ű informatikai eszköz
239 .
informatikai eszköz
Kártyaolvasó 240db
524 256 Ft
2014 .08 .25
240 .
informatikai eszköz
Hálózati aktív és passzív eszközö k NETHI 9db
1371 702 Ft
2014 .08 .11
-
Kisérték ű informatikai eszköz
241 .
informatikai eszköz
Rack szekrény 1db
177 610 Ft
2014 .12 .17
-
Kisérték ű informatikai eszköz
242 .
informatikai eszköz
PC 800db
165 897 560 Ft
2014 .12 .15
-
Kisértékű informatikai eszköz
243 .
informatikai eszköz
headset 3db
93 490 Ft
2014 .09 .16
KEV-295
-
-
13 . oldal, összesen : 7 0
Kisérték ű informatikai eszköz
Kisértékű informatikai eszköz
Intézmény nev e 1_rppai .láp os Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a Lippai János Mez ő gazdaság i Szakképz ő Iskol a Lippai ,lápos Mező gazdaság i Szakképző Iskola _—~ Lipthay Béla Mczőgazdt~seig i Szakképző Iskola és Kollégiu m Magyar Mez őgazdasági Múzeu m Magyal. Mez ő gazdasági Múzeu m Magyar Mez ő gazdasági Múzeu m Magyar Mez ő gazdasági Múzeu m Magyar Mez ő gazdasági Múzeu m Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mező gazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez őgazdasági és Vidékfejlesztési { Hivata l Mező gazdasági és Vidékfejlesztés i l ivata l Mező gazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez ő gazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata t Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivatal _ Mező gazdasági és Vidékfejlesztésit Hivata l Mezőgazdasági és Vidékkfejlesztési f Hivata l Mezogtzcfasági és Vidél .lejlesztés i Hivata l Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez ő gazdasági és Vidékfejlesztés i Hivata l Mez ő gazdasági és Vidékfejlesztés i Hivatal
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
244 .
informatikai eszköz
TP-LINK TL-WA7510N 150M SGHz Wireless Access Poin t High Power Outdoor - 2 db
245 .
informatikai eszköz
Lenovo ThinkPad X230-Core 1 5 konfig-MS-W7FIP laptop
246 . informatikai eszköz
DELL E-series LED monitor 2 db
247 .
gépjárm ű
Toyota Hilux 2,5D MT comfor t AC
248 .
informatikai eszköz
Microsoft Win Pro 8 .1x6 4 Hungarian 1 pk DSP OEI DV D MSC FQC-06945
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
MSU-045
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
35 690 Ft
2014 .09 .17
254 639 Ft
2014.07 .10
88 944 Ft
2014 .12 .08
7 823 200 Ft
2014 .08 .27
54 140 Ft
2014 .10 .01
14. oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* ME engedély , pályázato k elszárolása , kisértékQ te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély, pályázato k elszámolása, kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) ICR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély, pályázato k elszámolása , kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (I ) alapján
Egyéb megjegyzé s
Intézmény neve
—
i
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnováeiós Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és honovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . kozott
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerződéskötés dátuma
249 . informatikai eszköz
Számítógép
406 437 Ft
2014 .08 .1 1
250 .
informatikai eszköz
Acer Notebook E5-571 15 .6" ; PCT BLADE INTG-H72G50HN7 Sulix-2 számítógép, PCT-PN-135 ; PCT-1JPG-007 ;021
238 161 Ft
2014 .1 1 .14
informatikai eszköz
Acer Notebook E5-571 15 .6" ; PCT BLADE INTG-H72G5OHN7 Sulix-2 számítógép, PCT-PN-135 ; PCT-UPG-007 ;021
139 748 Ft
2014 .11 .14
251 .
252 .
informatikai eszköz
Acer Notebook E5-571 15 .6" ; PCT BLADE INTG-I-172G5OI-IN7 Sulix-2 számítógép, PCT-PN-135 ; PCT-UPG-007 ;021
253,
informatikai eszköz
ASUS NVIDIA GT620 2G B DDR3 PCI-E VGA
139 748 Ft
2014.11 .14
18 846 Ft
2014 .10 .28
15 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* ME engedély , pályázatok elszámolása , kisértékű te . Vetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély , pályázatok elszámolása , kisérték ű te. illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (I ) alapján ME engedély , pályázatok elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján
, Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs közpon t
Nemzeti Agrárfuttatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
_
Nemzeti Agrárkutatási és innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ődéskötés dátuma
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
254 .
informatikai eszköz
ASUS NVIDIA GT620 2GB DDR3 PCI-E VGA
18 846 Ft
2014 .10 .28
255 .
informatikai eszköz
3 db Kingston 16 GB pendrive, 3 db Kingston SD memória kártya, 3 db Kingston 32 GB pendrive
I'1 973 Ft
2014 .12 .10
256 .
informatikai eszköz
3 db Kingston 16 GB pendrive, 3 db Kingston SD memória kártya, 3 db Kingston 32 GB pendrive
36 707 Ft
2014 .12 .10
Eszköz típusa
257 .
informatikai eszköz
Térinformatikai szoftverek
241 277 Ft
258 .
informatikai eszköz
MS Office Pro Plus 2013 SNG L MVL ACAD
242 882 Ft
2014 .1 1 .14
2014 .10 .28
16 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés ha a beszerzel tilalommal érintett* _ ML engedély , pályázato k elszámolása , kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisérték ű te. illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(l ) alapjá n M E engedély, pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértéldí te . illetve a 168/2004 (v .25 ) KR7§(1 ) alapjá n ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te. illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
Nemzeti Agrárkutatási és Innováció s Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
_--
Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
iSCSzerZCSeKLU 14 . ~Unlus
Sorszám
•
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
U. -
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
2015 . ,januar
14 .
Szetzöcíésköté s dátuma
259 .
•
.
Hardver eszközök
257 467 Ft
2014 .07 .04
260 .
•
•
3db Notebook
599 398 Ft
2014 .07 .01
261 .
•
ldb Notebook
257 691 Ft
2014 .09 .11
262
•
I db Notebook+Adapter
414 043 Ft
2014 .10 .14
263 .
•
57 414 Ft
2014 .11 .06
•
2db HP nyomtató
17 . oldal, összesen : 7 0
kozot t Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* ME engedély, pályázato k elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély, pályázato k elszámolása , kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(I ) alapján ME engedély , pályázatok elszámolása , kisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély , pályázatok elszámolása , kisértékű te. illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(l ) alapján
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
---~--^-~
Központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Központosított közbeszerzés
Nemzeti A grárkutatási é s Innovációs Közpon t
Központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
264 .
informatikai eszköz
Router
265 .
informatikai eszköz
266 .
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerződésköté s dátuma
23 461 Ft
2014 .12 .02
Informatikai adathordozók
333 959 Ft
2014 .1 1 .24
informatikai eszköz
2 db Notebook
633 544 Ft
2014 .1 1 .24
267 .
informatikai eszköz
ldb Asztali PC
193 333 Ft
2014 .11 .24
268 .
informatikai eszköz
Adathordozók
200 239 Ft
2014 .10 .16
18 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzé s Egyéb megjegyzés tilalomma l érintett* ME engedély, pályázato k elszámolása , kisérték ű te . Központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján ME engedély, pályázato k elszámolása , kisérték ű te . Központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisérték ű te . Központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (I ) alapjá n ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . Központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(l ) alapján ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékű te . Központosított közbeszerzé s illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(1 ) alapján
1 Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
LieSzeYzesek LU (4 . Jüntus b . - 2U I J . Január 14 . közöt t
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
269 .
informatikai eszköz
ldb Notebook
270 .
informatikai eszköz
ZTE K4607 USB Modem - Fehér
271 .
informatikai eszköz
272 .
273 .
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
222 929 Ft
Szerz ő déskötés dátuma
2014 .12 .18
8 763 Ft
2014 . 12 . 10 .
Apple hálózati kábel ldb
30 293 Ft
2014 .06 .11
informatikai eszköz
Szünetmentes tápegység akkumulátor 2db
218 125 Ft
2014 .07 .04
informatikai eszköz
Lexmark nyomtató 10db
382 783 Ft
2014 .05 .26
19 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* ME engedély, pályázato k elszámolása, lcisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§('1 ) alapján ME engedély, pályázato k elszámolása, lcisértékű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§(l ) alapjá n ME engedély , pályázato k elszámolása , lcisérték ű te . illetve a 168/2004 (V .25 ) KR7§ (1 ) alapjá n ME engedély , pályázato k elszámolása, kisértéldí te . illetve a 168/2004 (V .25) KR7§ (1 ) alapjá n ME engedély, pályázato k elszámolása, kisértékü te . illetve a 168/2004 (V .25) KR7§(1 ) alapján
Egyéb megjegyzés
Központosított közbeszerzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
3 árajánlat alapján
Nemzeti Agrárkutatási é s Tintovációs Közpon t
központosított közbeszerzés
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
rseszerzeset< zu I4 . jumus 6 . - 2Uí 5 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
274 .
informatikai eszköz
Síkágyas szkenner
473 823 Ft
2014 .07 .07
275 .
informatikai eszköz
Notebook 2db
553 901 Ft
2014 .10 .21
7 418 235 Ft
2014 .12 .02
276 . gépjárm ű
Ford Mondeo szgk
277 .
informatikai eszköz
notebook
148 999 Ft
2014 .1 I .14
278 .
informatikai eszköz
notebook
175 133 Ft
2014 .12 .08
279 .
informatikai eszköz
notebook,asztali gépek
847 728 Ft
2014 .12 .17
66 040 Ft
2014 .1 1 .14
MYP 330
_
280 .
informatikai eszköz
szoftver
20 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s Egyéb megjegyzés tilalomma l érintett* ME engedély , pályázato k elszámolása , kisértékü te . központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25) KR7§ (i ) alapján hQE engedély , pályázatok elszámolása , lasérték ű te . központosított közbeszerzés illetve a 168/2004 (V .25) KR7§ (1 ) alapjá n _—, GT álta l beszerzettek .. nem tartoznak a törvény hatálya alá _ GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Intézmény neve
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
tseSZerZCSeKLUt4 . jumUS o . -
Sorszám
281 .
Beszerzett eszkö z fajtája
informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Na gMachinátor ' prg
zuL7 .
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
1 975 739 Ft
januar
L4 .
Szerz ődéskötés dátuma
2014 .12 .02
282,
gépjárm ű
Renault új Megane
MTP-819
5 387 524 Ft
2014 .06 .12
283 .
gépjárm ű
Renault új Megane
MTP-821
5 454 524 Ft
2014 .06 .12
MZC-294
5 295 585 Ft
2014 .11 .20
_
284 . gépjárm ű
Ford Focus Technology
285 .
gépjárm ű
Ford Focus Technology
286 .
bútor
Labor bútorzat
MYP--06'1
5 475 585 Ft
2014 .1 1 .20
394 960 Ft
2014 .05 .19
287 . bútor
Összeszerlhető ruhás szekrény
80 750 Ft
2014 .07 .07
288 .
Asztal (univerzális)
23 465 Ft
2014 .07 .07
bútor
2l . oldal, összesen : 7 0
Kozvt T Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* GT álta l beszerzet ek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
intézmény nev e
Nemzeti ,Agrárkutatási és Ilurovációs közpon t .__._.___
Nemzeti Agrárkutatási é s hunovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s kínovációs Közpon t
Nemzeti Agrárfartatási é s Innovációs Központ i---Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárfartatási é s Innovációs Központ _
_ Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 20I 5 . január 14 . közöt t
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
289 .
bútor
Corinta tip . Szék (6 db)
40 375 'Ft
2014 .07 .07
290,
bútor
Labor szekrény
49 700 Ft
2014 .07 .08
291 .
bútor
Labor asztal
45 000 Ft
2014 .07 .08
292 .
bútor
Forgószék Vilgot tip . 9 db
127 488 Ft
2014 .07 .15
293 .
bútor
Forgószék karfával Vilgot tip . 4 db
72 410 Ft
2014 .07 .15
294 .
bútor
Forgószék Malkolm tip . 2 db
42 504 Ft
2014 .07 .15
295 .
bútor
Forgószék (Markus)
31 488 Ft
2014 .07 .15
296 .
bútor
Kétszintes géptartó asztal (egyedi)
72 000 Ft
2014.10 .01
22 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Intézmény nev e
Egyéb megjegyzés
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon c
Nemzet
s Ag i In ováció
trkutatási é s áKözpon
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
LtJZti ZCJGn zV t4 . ~UInUS V . - LV W .
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
latluar
1`t . ICULUt 6
Szerz ő déskötés dátuma
_
297 . bútor
Irattartó szekrény
-
372 480 Ft
2014 .11 .14
—
298 .
telefon
CATB25 mobil . DUAL Sim
19 606 Ft
2014.10 .14
299,
telefon
CATB25 mobil . DUAL Sim
19 607 Ft
2014 .10.14
300 .
telefon
Logitech H I 10 headset
3 600 Ft
2014 .10 .01
301 .
informatikai eszköz
Dell lnspiron 3537-3 Notebook
134 900 Ft
2014 .06 .19
302 .
informatikai eszköz
Dell Insplron 3537-3 Notebook
134 900 Ft
2014 .06 .19
303 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 b
33 600 Ft
2014 .06 .19
304 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 b
33 600 Ft
2014 .06 .19
23 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* _ GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek. nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Központ -- Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
—~
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ _ Nemzeti Agrárkutatási é s Imaovációs Központ _
—i~
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t
Sor szám
305 .
Beszerzett eszköz fajtája
informatikai eszköz
Eszköz típusa
Router - acess point
Csépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
26 600 Ft
Szerz ődéskötés dátuma
2014 .07 .10
306 .
informatikai eszköz
Dell optiplex 9020 mt
254 800 Ft
2014 .07 .24
307 .
informatikai eszköz
Dell optiplex 9020 Int
254 800 Ft
2014 .07 .24
308 .
informatikai eszköz
Dell optiplex 9020 Int
254 800 Ft
2014 .07 .24
309 .
informatikai eszköz
Dell optiplex 9020 int
286 900 Ft
2014 .07 .24
informatikai eszköz
Dell P22141-1 21,5 "
42 900 Ft
2014 .07 .24
310 .
311 .
informatikai eszköz
Dell 1'221414 21,5 "
42 900 Ft
2014 .07 .24
312 .
informatikai eszköz
Dell P2214H21,5 "
42 900 Ft
2014 .07 .24
24 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma lérinte* GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá
---- ~ Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Központ _t__
__t._
-- -
Nemzeti Agrárkutatási és Ionovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s [nnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s borovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s ]nnovációs Közpon t ---- Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon zpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t r_
,___í
ueszerzesex tut~+ . .luntus O . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
313 .
informatikai eszköz
Dell P2214H 21,5 "
42 900 Ft
2014 .07 .24
314 .
informatikai eszköz
Dell P2214I-I 21,5 "
42 900 Ft
2014 .07 .24
315 .
informatikai eszköz
Dell Inspirott 15"
193 600 Ft
2014.07 .24
316 .
informatikai eszköz
Dell Inspiron 15"
193 600 Ft
2014 .07 .24
317 .
informatikai eszköz
F1P Proliant ML310E G8 server
367 900 Ft
2014 .07 .24
318 .
informatikai eszköz
Rok win werver 2012 DVD
58 500 Ft
2014 .07 .24
319 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 b
33 600 Ft
2014 .07 .24
320 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 b
33 600 Ft
2014.07 .24
25 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintette GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkatatási és lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
Beszerzések 2014, június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
321 .
informatikai eszköz
NAVON N670 Plus +Igo Primo
35 354 Ft
2014 .08 .07
322.
informatikai eszköz
NAVON N670 Plus +Igo Primo
35 354 Ft
2014 .08 .07
323 .
informatikai eszköz
NAVON N670 Plus +Igo Primo
35 354 Ft
2014 .05 .07
324 .
informatikai eszköz
NAVON N670 Plus +Igo Primo
35 354 Ft
2014 .08 .07
325 .
informatikai eszköz
NAVON N670 Plus +Igo Primo
35 354 Ft
2014 .08 .07
326 .
informatikai eszköz
QNAP TS-569 L Nas mentő egység
194 280 Ft
2014 .08 .21
327 .
informatikai eszköz
WD 3TB RED HDD, SATA3, 6 4 MB
30 120 Ft
2014 .08 21
328 .
informatikai eszköz
WD 3TB RED HDD, SATA3 6 4 MB '
30 120 Ft
2014 .08 .21
26 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárfutatási é s innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ _ Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t _ Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
. Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
eseszetzeseK
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszánra
Lu l4 .
lumus o . ~u t~ . lanuat t4 . Kozot t
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
329 .
informatikai eszköz
WD 3TB RED HDD, SATA3, 6 4 MB
30 120 Ft
2014 .08 .21
330 .
informatikai eszköz
WD 3TB RED HDD, SATA3, 64 MB
30 120 Ft
2014 .08 .21
331 .
informatikai eszköz
Deli Insp 15 Black 8676 M
135 900 Ft
2014 .09 .23
332 .
informatikai eszköz
Deli lnsp 15 Black 8676 M
135 900 Ft
2014 .09 .23
333 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 B
36 900 Ft
2014 .09 .23
334
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 B
335 .
informatikai eszköz
Deli Optiplex 7010 MT
336 .
informatikai eszköz
Samsung S19C45 19" led monitor
36 900 Ft
2014 .09 .23
165 480 Ft
2014 .09 .23
29 980 Ft
2014 .09 .23
27 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási e s Innovációs Központ — Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
337 .
informatikai eszköz
HP Laserjet Pro P1606 lézer
338 .
informatikai eszköz
Dell lnspiron 15R C15 Notebook
339 .
informatikai eszköz
OEM Windows 7 prof 64 b
340 .
informatikai eszköz
Dell Optiplex 3020MT
341 .
informatikai eszköz
c Samsunb S I )C450BW 19 " monitor
342 .
informatikai eszköz
Dell XPS 8700 C17/16GB,2TB
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
50 890 Ft
2014.10 .01
139 900 Ft
2014 .10 .15
37 600 Ft
2014 .10 .15
167 890 Ft
2014 .1 1 .17
29 980 Ft
2014 .1 1 .17
323 680 Ft
2014 .11 .24
1535 940 Ft
2014 .1 L24
419 800 Ft
2014 .11 .24
W8
343 .
informatikai eszköz
Autocad product seign suit prem
344 .
informatikai eszköz
Autocad product desing prem .
28 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett* GT álta l beszerzet ek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
Nemzeti Agrárleitatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s hmovácitis Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti A Agrárkutatási * és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
in formatikai eszköz
Samsung S22D300HX 22 " monitor
31 200 Ft
2014 .12 .17
346 . informatikai eszköz
Samsung S22D300HY 22 ° monitor
31 200 Ft
2014 .12 .17
347 .
Samsung ML-2160 nyomtató
16 653 Ft
2014 .12 .30
345 .
informatikai eszköz
3 936 Ft
2014 .06 .12
Mobil
32 190 Ft
2014 .09 .03
Nyomtató
29 260 Ft
2014 .09 .17
348 .
informatikai eszköz
Pendrive
349 .
telefon
350
informatikai eszköz
351 .
352 .
telefon
telefon
Mobil
Mobil
32 190 Ft
10 945 Ft
2014 .09 .08
2014 .09 .24
29 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett* GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá UT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá
Egyéb megjegyzé s
Intézmény neve
_— Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ V Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nokia Lumia 630 Smart
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
I-IP OffceJet PRO 8100
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
Nokia Lumia 630 Smart
1
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ ----- -
Nokia 220 Dual SIM
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszáni
353 .
Beszerzett eszköz fajtáj J Ja
telefon
Eszköz típusa
Mobil
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
31 496 Ft
Szerz ő désköté s dátuma _
2014 .09 .1 1
354 .
telefon
Mobil
31 200 Ft
2014 .10 .17
355 .
informatikai eszköz
Szünetmentes táp egyséb 5
12 310 Ft
2014 .10 .29
356 .
telefon
Mobil
32 000 Ft
2014 .1 L25
_
357 .
informatikai eszköz
Számítógép
105 500 Ft
2014 .1 1 .06
358 .
informatikai eszköz
Adatmentő egység
243 500 Ft
2014 .1 1 .03
359 .
telefon
Mobil
13 378 Ft
2014 .11 .27
360,
telefon
Mobil
31 495 Ft
2014 .11 .28
30 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett" GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettel. nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Huawei Ascend P7
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t _~~
Nokia Lumia 630 Smartphone Wureless LAN
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
APC BACK UPS BX VA basic
Nemzeti Agárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nokia Lumia 630 Smartphone Wireless LAN
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Közpon t
Samsung C3322 Dual Sim
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nokia Lumia 630 Fekete Singl e Sim
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
361 .
informatikai eszköz
Asztali gép
362
informatikai eszköz
363 .
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődéskötés dátuma
163 540 Ft
2014.12 .13
Szoftver
52 910 Ft
2014 .12 .13
informatikai eszköz
Monitor
29 410 Ft
2014.12 .13
364 .
informatikai eszköz
Router
3 929 Ft
2014.12 .10
365 .
informatikai eszköz
Router
9 000 Ft
2014 .10 .20
366,
informatikai eszköz
samsung s22d300ny monitor
32 512 Ft
2014 .06 .24
367 .
informatikai eszköz
APP iPad 32Gb Fejes Zoltán
368 .
informatikai eszköz
Sztiinetmentes, monitor
167 761 Ft
2014 .07 .24
47 390 Ft
2014 .10 .14
31 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s Egyéb megjegyzés tilalomma l érintett* GT által beszerzettek , nem tartoznak a Dell Optiplex 70IOMT, Win 7-el törvény hatálya alá _ GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a Office Homo and business 2013 törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a Dell E22 4H 21,5 Wide F1at Panel törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a t ő rvény hatálya alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá
Intézmény neve
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs közpon t
Nemzeti Agrárkutatási e s lnnovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Központ -- , Nemzeti Agrárkutatási é s lnnovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és lnnovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sor szám
369 .
Beszerzett eszkö z fajtája
informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Szünetmenes
370 .
informatikai eszköz
Toshiba nb satellite notebook
371 .
informatikai eszköz
Monitor LG21,5 22MP55AQ-P AH-IPS
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
23 900 Ft
Szerző désköté s dátuma
2014 .1L l4
43I 178 Ft
2014 .12 .03
38 037 Ft
2014.12 .23 _
372 .
gépjárm ű
Nisssan Navara
MUZ707
5 329 000 Ft
2014.06 .27
373 .
gépjárm ű
VW Passat
MUZ827
9 523 421 Ft
2014.07 .1 1
374 .
gépjárm ű
Nissan Navar
MUZ853
5 376 833 Ft
2014 .07 .18
375 .
gépjármű
Ford Transit Tgk
MUD611
3 700 000 Ft
2014 .07 .07
376 .
telefon
Nokia Lumia 301 SL
24 625 Ft
2014 .07 .09
32 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett* _ GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb meg egyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ _ Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s hlnovációs Központ __ ._ Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási e s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
377 .
telefon
Huawei G526/SL
50 626 Ft
2014 .07 .31
378 .
telefon
SonyEl/SL
39 320 Ft
2014 .08 .08
379 . telefon
Samsung Galaxy S
37 900 Ft
2014 .08 .31
380 .
LG Optimus F6
45 610 Ft
2014 .09 .08
telefon
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett* GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatálya alá GT által beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek , nem tartoznak a törvény hatály a alá GT álta l beszerzettek, nem tartoznak a törvény hatály a alá
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási e s Innovációs Központ _
_
Nemzeti Agrárkutatási é s halovációs Közpon t
381 .
telefon
Nokia Lumia
35 093 Ft
2014 .10 .02
382 .
telefon
Nokia Lumia 301 SL
20 571 Ft
2014 .10 .06
383 .
telefon
Nokia Lumia
35 855 Ft
2014.10.09
384,
informatikai eszköz
CANON IR 4225i nyomtató
( 914 383 Ft
2014 .09.30
Közösségi forrás terhér e beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és VidékfejlesztésiIntéze t
385 .
informatikai eszköz
Canon imageRUNNER ADVANCf C2220i
I 833 091 Ft
2014 .12 .02
Közösségi forrás terhér e beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
33 . oldal, összesen: 7 0
Nemzeti Agrárkutatási é s Innovációs Közpon t
Nemzeti Agrárkutatási é s halovációs Központ
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett'
Y- Intézmény nev e
Egyéb megjegyzés
386 .
informatikai eszköz
Canon imageRUNNE R ADVANCE 4225i
1 559 507 Ft
2014 .12 .02
Közösségi forrás terhér e beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
387 .
informatikai eszköz
Canon ima eRUNNE R ADVANCE 42251
1 559 507 Ft
2014 .12 .02
Közösségi forrás terhére beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és Vidékfejlesztési Intéze t
388 .
informatikai eszköz
Canon ima eRUNNE R ADVANCE 42251
1 559 507 Ft
2014 .12 .02
Közösségi forrás terhére beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és Vidékfejlesztési Intéze t
389,
informatikai eszköz
iBM x server 3250 M5, IBM x server 3550 M4
2 949 089 Ft
2014 .11 .10
Közösségi forrás terhére beszerezve
Nemzeti Agrárszaktanácsadási , Képzési és Vidékejlesztési Intéze t
3 580 Ft
2014 .06 .05
kisértékű tárgyi eszközök
g
g
390 . bútor
2 db háromlábú szék
391 . telefon
2 db analóg vezetékes telefon
10 998 Ft
2014 .06 .12
kisérték ű tárgyi eszközök
392 . telefon
1 db analóg vezetékes telefon
2 999 Ft
2014 .06 .12
kisértékí'~ tárgyi eszközök
393 .
infonttatikai eszköz
multifunkeiós nyomtató k beszerzése 12 db
506 852 Ft
2014 .06 .23
kisérték ű tárgyi eszközök
394 .
bútor
Tulip laborszék 25 db
682 308 Ft
2014.06 .23
kisérték ű tárgyi eszközök
395 .
informatikai eszköz
Netbook táska MKR tabletekhe z 380db
2 992 120 Ft
2014.06 .26
európai uniós forrás terhére
396 .
gépjárm ű
Ford Transit tehergépjárm ű
3 175 000 Ft
2014 .06 .30
397 .
informatikai eszköz.
Kodak i2900 szkenner 2 db
l 597 660 Ft
2014 .07 .14
európai uniós forrás terhére
398 .
informatikai eszköz
SP7I2MDG Star SP700 nyomtató
93 472 Ft
2014 .07 .15
kisérték ű tárgyi eszközök
399 .
telefon
EvolveoStrong Phone Q4 mobiltelefon
76 900 Ft
2014 .07 .22
kisérték ű tárgyi eszközök
400 .
gépjárm ű
Skoda Rapict gépjármű
4 373 549 Ft
2014 .07 .23
európai uniós fonás terhére
401 .
telefon
50 db Samsung mobilkészülé k +tok, fólia
2 002 981 Ft
2014 .07 .24
kisértékű tárgyi eszközök
402 .
gépjárm ű
Ford Rantger tehergépjárm ű
7 677 850 Ft
2014 .07 .25
158 700 Ft
2014 .08.13
403 . telefon 404 .
infonmatikai eszköz
3 db Samsung S7275 Galaxy mobiltelefon Hálózati switch 1 db
MUS-760
MUD-284
MTJ-330
kisérték ű tárgyi eszközök
__
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Elehniszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Í;lelmiszcrlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsá gi Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági d Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági i Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal dI
6 190 Ft
2014 .08 .28
34 . oldal, összesen : 7 0
kisértékű tárgyi eszközök
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Szerz ő déskötés dátuma
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
421 . bútor
Irodaszék 10 db
300 000 Ft
20I5 .01 .13
422 . bútor
Íróasztalok, PC ház, konténerek
798 868 Ft
2014 .12 .23
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i 1-livata l Nemzeti Élelmiszertánc-biztonság i _Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági, Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élehviszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Étel ntiszerláne-biztonság i d Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Etelmiszerlánc-biztonság i Flivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság i Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivata l Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági j Hivata l Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
423 . gépjármű
Ford Ranger 4 aj .teherautó(besz .)
6 972 299 Ft
2014 .12 .18
Nemzeti Földalapkezelö Szervezet
424 . 425 . 426 . 427 . 428 . 429 .
Asztal (ldb), karosszék (2db) Lenovo A328 (1db) Lenovo A328 (1 db) Lenovo A328 (5db) Tárgyalóasztal (2db) Tárgyalószék (1db)
357 759 Ft 34 990 Ft 34 990 Ft 174 950 Ft 126 746 Ft 29 994 Ft
2014.12 .17 2014 .12 .17 2014 .12 .15 2014 .12 .11 2014 .12 .11 2014 .12 .11
405 .
bútor
Pedro szék
31 115 Ft
2014 .09 .03
kisértékű tárgyi eszközök
406 .
informatikai eszköz
merevlemez,dokkoló,switch
48 620 Ft
2014 .09 .09
kisérték ű tárgyi eszközök
407 .
telefon
Nokia 106 mobilkész ű lék 20db
152 400 Ft
2014 .09 .09
408 .
gépjármű
Ford Ranger tehergépjárm ű
9 062 832 Ft
2014 .09 .11
európai uniós forrás terhére
409 .
bútor
Irodaszék nagy teherbírású 10 db
273 050 Ft
2014 .09 .12
kísértékű tárgyi eszközök
410 .
bútor
Irodabútorok
520 255 Ft
2014 .10 .14
kisérték ű tárgyi eszközök
411 . bútor
Tulip laborszék 20 db
550 000 Ft
2014 .10 .15
kisérték ű tárgyi eszközöl:
412 . informatikai eszköz
HP LaserJet nyomtató
47 900 Ft
2014 .10 .20
kisértékű tárgyi eszközök
413 . gépjárm ű
Ford Transit tehergépjárm ű
7 778 750 Ft
2014 .11 .03
414 . bútor
Irodabútorok
610 375 Ft
2014 .1 1 .06
kisértékű tárgyi eszközök
415 . bútor
Szék - "Cafe VII" 100 db
2 969 260 Ft
2014 .1 L10
kisértékű tárgyi eszközök
466 507 Ft
2014 .1 1 .14
kisérték ű tárgyi eszközök
416 .
informatikai eszköz
MWP-919
MYC-810
5 db LTO 6 adatkazetta
kisértékű tárgyi eszközök
_
417 . informatikai eszköz
Audio-vizuális eszközöl<
5 162 528 Ft
2014 .11 .19
kísértékű tárgyi eszközök
418 .
telefon
50 db Samsung S758 2 mobiltelefon + tok, fólia
1 840 000 Ft
2014 .11 .24
kisértékű tárgyi eszközölt
419 .
bútor
íróasztalok + tartozékok
1 320 000 Ft
2014 .12 .03
kisértékű tárgyi eszközölt
420 .
bútor
Irodaszék
30 000 Ft
2014 .12 .15
kisérték ű tárgyi eszközök kisérték ű tárgyi eszközök
bútor telefon telefon telefon bútor bútor
NAN-878
35 . oldal, összesen: 70
_
_
Nemzeti Földalapkezelö Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet I Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
SzerzBclésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett"
Egyéb megjegyzé s
Intézmény neve _~
-
430 .
bútor
asztali elválasztó (4db) , takarószekrény (ldb)
431 .
bútor
KÖRÖS irattároló szekrény (4db)
457 200 Ft
2014 .11 .25
Nemzeti Földalapkezel ő Szerveze t
432 .
bútor
Topstar Chief Point bő rfotel (2db)
114 554 Ft
2014 .1 1 .25
Nemzeti Földalapkezel ő Szerveze t
433 . 434 . 435 . 436 . 437 . 438 . 439 .
informatikai eszköz bútor bútor bútor telefon telefon bútor
17 900 Ft 172 980 Ft 11 900 Ft 57 277 Ft 99 900 Ft 99 880 Ft 332 105 Ft
2014.1 1 .20 2014 .1 L14 2014 .11 .07 _ 2014.11 .04_ 2014 .10 .17 2014 .10 .16_ 2014 .08 .28
Nemzeti 1 öldalapkczel ő Szerveze t Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet Nemzeti Ftildalapkezelü Szervezet
440 .
informatikai eszköz
506 349 Ft
2014 .02 .10
színes nyomtató beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
441 .
informatikai eszköz
1 625 Ft
2014 .04 .09
Laptoptöltő beszerzés
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
442 .
informatikai eszköz
2 998 470 Ft
2014 .06 .30
torhiba notebook
Nemzeti Környezetügyi intéze t
443 .
bútor
63 894 Ft
2014 .07 .09
telefon
37 900 Ft
2014 .07 .28
FORGÓSZÉKE K _ Mobil telefon beszerzés Samsun g Galaxy
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
444 . 445 .
telefon
c 3 4)0 Ft
2014 .07 .5
Micro SD kártya beszerzés 8GB
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
446 .
telefon
44 999 F t
2014 .08 .11
Mobiltelefon
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
447 .
telefon
2 249 Ft
2014 .08 .1 1
Memória kártya mobiltelefonhoz
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
448 .
informatikai eszköz
4 092 893 Ft
2014 .06 .03
PM l0 szoftver vásárlás
Nemzeti Környezetügyi intéze t
449 .
bútor
1 602 551 Ft
2014 .11 .06
Herman Ottó-távcső és tartozékok Nemzeti Környezetügyi letézet
450 .
bútor
205 104 Ft
2014 .11 .06
Herman Ottó-távcső
Nemzeti Környezetügyi Intéze t
451 .
bútor
15 000 Ft
2014 .1 1 .18
Vízforraló beszerzés
Nemzeti Környezetügy i Intéze t
452 .
informatikai eszköz
TP Link Sw itch (ldb) B ő rfotel (ldb) Irodaszék (1db) Bő rszék (1db) SamsunT Galaxy S4 (ldb) _ Samsung Galaxy S4 (ldb) Teakonyha bútor (ldb) _ Informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Informatikai gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létes Informatikai gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létes Egyéb gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Szellemi termékek beszerzése, létesítése kiadásai Egyéb gép, berendezés és felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki informatikai gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létes Egyéb gép, berendezés é s felszerelés beszerzés, létesítés ki Kulturális javak beszerzése
12 065 Ft
2014 .12 .16
I torozható küls ő akkumulátor 5db Nemzeti Környezetügyi Intéze t
1 245 747 Ft
2014 .11 .1 l
750 000 Ft
2014 .1 1 .28
453 . bútor 454 . bútor
y
198 600 Ft
2014 .12 .01
Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet
36. oldal, összesen : 7 0
-
_
Herman ottó-fényképező gé p beszerzés Herman-mellszobor
Nemzeti Környczetü yi Intéze t
Nemzeti Környezetügyi Intézet Nemzeti Környezetügyi Intézet _
Beszerzések 2014. június 6 . - 2015 . január 14. között
Sor szám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
455 .
gépjárm ű
DACIA Lodgy h .szgkocsi
456 .
telefon
Nokia,Samsung /11 db/
458 .
informatikai eszköz
'Pad Smart Casc-Polyurethanedark gray
459 .
informatikai eszköz
Apple 12W USB Power Adapter
460 .
informatikai eszköz
461 .
informatikai eszköz
462.
informatikai eszköz
463 . informatikai eszköz 464 .
telefon
465 .
telefon
466 .
telefon
CANON LBP70lO C NYOMTATÓ MOBIL STICK ZTE K4607 US B MODEM MOBIL STICK ZTE K4607 US B MODEM MOBIL STICK ZTE K4607 US B MODEM MOBILTELEFON CATERPILLAR CAT B25 MOBILTELEFON CATERP1LLAR CAT B25 MOBILTELEFON CATERPILLAR CAT B25
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma 1vIVE-584
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerződéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett"
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
3 499 000 Ft
2014 .09 .12
EU forrás L1FE+program terhére Növényi Diverzitás Közpon t
511 109 Ft
2014 .12 .10
Kp3cözbeszerzésből, El) forrá s EM V A támogatás
14 790 Ft
2014 .07 .02
5 790 Ft 2014 .07 .02 _ 44 433 Ft
2014 .12 .1 I _
10 033 Ft
2014 .09 .11
10 033 Ft
2014.09 .11
10 033 Ft
2014 .09 .11
24 800 Ft
2014 .10 .01
24 800 Ft
2014 .10.01
24 800 Ft
2014 .10.01
467 . bútor
Állólámpa olvasó karos
11 990 Ft
2014 .11 .20
468 . bútor
Állólámpa olvasó karos
1 1990 Ft
2014 .1 1 .20
469 .
bútor
Állólámpa olvasó karos
11 990 Ft
2014 .11 .24
470 .
bútor
ÁLLÓLÁMPA OLV .KAROS
13 490 Ft
2014 .12 .03
471 .
bútor
ÁLLÓLÁMPA OLV .KAROS
l 1 990 Ft
2014.12 .03
472 .
bútor
ÁLLÓLÁMPA R7S 230W
11 990 Ft
2014 .12 .23
473 . 474 . 475 . 476 . 477 . 478 .
bútor informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
Forgó szék 20 db RBP vezérl ő PC HP8300 FC kártya Szkenner PC,monitór, nyomtató
662 381 Ft 94 590 Ft 895 096 Ft 799 465 Ft 760 730 Ft 1 192 187 Ft
2014 .11 .25 2014 .07 .21 2014 .08 .07 2014 .10 .30 2014 .11 .24 201.4 .11 .26
37 . oldal, összesen : 7 0
Növényi Diverzitás Közpon t
10 db (kis érték ű tárgyi eszközök ) Környezetvédelm i KMO212SZGR13 KM azonosító _ Természetvédelmi Felügyel ő sé g Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi F ő feliigyel ő séb i Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelm Fő felügyel ő ség Országos Környezetvédelmi é s _ Természetvédelmi Fő felügyel sé g ő Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Fő felügyelő sé g Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Fő felügyelő sé g Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Fő felügyel ő s é Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi F ő felügyel ő sé g Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Főfelügyel ő sé g Országos Környezetvédelmi és " Természetvédelmi F ő felügyel őség Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Fő felügyel őség Országos Környezetvédelmi é s természetvédelmi Fbfelügyel őséa Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Föfelü7 elöség y Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi F ő felügyelőség i Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi F ő felügyel ő ség Országos Környezetvédelmi é s "fermészetvédehmi F ő felügyel ő ség Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgálat
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között e
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
479 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
i p ad Air Notebook Lenovo Mellanox SX 6036 IB SW Dell Wyse T10 IBM FlashSystem 840
bútor
székek
informatikai eszköz
5 db számítógép + monitor, 2 db m ultifunkc . Gép, pendrive
informatikai eszköz
Cisco Switch
Uútor
198 db berendezési tárgy
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű informatikai eszköz informatikai eszköz infórmatikai eszköz telefon telefon
BenQ .ro'ector Dell számítóé) konfiguráció Samsung Monitor Toyota Hilux 2 .5d Comfort Toyota Hilux 2 .5d Comfort Toyota Hilux 2 .5d Comfort APC szünetmentes tápegysé .
489 .
• ' 495 . 496 497 . 498 . 499 . 1
• •
502 . • 503 . 504 . 505 . telefon • 1 1,
•
514 . telefon Informatikai eszköz ®informatikai eszköz
"
.
-
•
•
1
1
• • •
Egyéb megjegyzés
23 912 Ft 23 912 Ft ®
2014 .(18 .21 2014 .08 27 2014 .08 .27
1
MXX-051 MXX-052 •
1
1
• Samsung Galaxy pocket Samsun• Galaxy pocket Samsung Galaxy pocket Samsung Galaxy pocket Samsung Galax ACE 3 Samsung Galaxy ACE 4 Epson Workforce WP4525 Epson Workforce WP4526
~`
Láp Tudásközpont berendezés i tárgyai pályázati beszerzés PANANET pályázati beszerzés PANANET pályázati beszerzés PANANET pályázati beszerzés
•
.
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett* _
APC szünetmentes tá e>ysé2 Cate .illarb25 mobiltelefon Cate illar b25 mobiltelefon . . . • • .
•
• _
Eszköz típusa
-
1 1
_
1 '1
1
38 . oldal, összesen : 70
Intézmény neve Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgálat_ Országos Meteorológiai Szolgálat _ Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Meteorológiai Szolgála t Országos Mez ő gazdaság i Könyvtár és Dokumentáció s Közpon t Országos Mező gazdaság i Könyvtár és Dokumentáció s Központ _ Őrségi Nemzeti fark igazgatóság Őtséai Nemzeti Park igazgatásá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Orségi Nemzeti Park igazgatóság Őrségi Nemzeti fark Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá s Őrséi Nemzeti Park igazzatósit g Őrsé g i Nemzeti Part: l á azgntósá g Ő rse_* ; Nemzeti Park 11mzeatóstí g Ő rségi Nemzeti Park Igazgatósá g Ch~ségi Nemzeti Park hgazgatóst o Orrégi Nemzeti Park igazgatósá g Őrségi Nemzeti p ark I gazgatósá g Őrségi Nemzeti Park I~azgatcisá g Őrségi Nemzeti Park lgnzgatósá g Őrségi Nemzeti Park IgazRatósá~ ~ Ő rségi Nemzeti Park 1gaztatósáFl Ő rségi Nemzeti Park igazgatósá g Ő rsé g i Nemzeti Park Igazgatósá g Orrégi Nemzeti Park lvazoalósá g Őrségi Nemzeti Park igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g Ő rségi Nemzeti Park Igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park igazgatósá g Őrségi Nemzeti Park Igazgatósá g i Ch-ségi Nemzeti Park Igazg atósál Órs gm Nemzeti Park Igazgatóság Őrseggi Nemzeti Park Igazgatóság
Beszerzések 2014 . június G . - 2015 . január 14 . közöt t
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátuma
517 .
informatikai eszköz
switch
518 .
informatikai eszköz
online pénztárgép
519 .
informatikai eszköz
Epson L355 multifwtkció s nyomtató készülék
520 .
gépjárm ű
Belorusz lassúj űrm ű
521 .
telefon
Mobil telefon Nokia 1616
522 .
gépjármű
523 .
gépjárm ű
524 .
bútor
2 db irodai szék
525 .
gépjárm ű
Konténerbillent ő tehergépjármű (IFA)
526.
bútor
Szekrény, tároló
68 999 Ft
2014 .06 .28
527 . bútor
Szekrénysor-fels ő , 4 db
54 600 Ft
2014 .08 .16
528 .
bútor
Szekrény, (ruhás)
55 600 Ft
2014.08 .16
529 .
bútor
Szekrény, (felül nyitott, alul zárt)
166 800 Ft
2014 .08 .16
530 .
bútor
Íróasztal
105 900 Ft
2014 .08 .16
531 .
bútor
Asztal, tárgyaló
80 419 Ft
2014 .08 .16
532 .
bútor
Szék, fa, kárpitozott, 8 db
120 010 Ft
2014 .08 .16
533 .
informatikai eszköz
Laptop, LENOVO, 3 db
291 694 Ft
2014 .10 .03
2014 .04 .28
162 560 Ft
2014 .04 .09
61 689 Ft YFW 140
CLASS ARION 640 E TIIB Mg- i nontató Fliegl TMK 160 tekn ő s pótkocs i (billen ő lpatós)
24 525 Ft
0 Ft
2014 .06 .23
0 Ft
2014 .08 .31
MWZ 156
39 878 000 Ft
2014 .09 .01
YFM 777
7 397 750 Ft
2014 .08 .01
40 588 Ft
2015 .01 .07
JSZ 020
-
2 286 000 Ft
2014 .07 .29 —
._
3 db
39 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Pesti Barnabás Élelmiszeripar i Szakképző Iskol a Pesti Barnabás Élelmiszeripar i tanbolt m ű ködöséhez el ő írás Szakképző Iskol a Serényi Béla Mez ő gazdaság i Megrendelés 2015 .01 .05 . b Szakképző Iskol a Térítésmentesen aCorvinu l Soós István Borászati Szakképz ő TISZK-tő l Iskol a Soós István Borászati Szakképz ő Térítésmentesen a BCE-t ő l Iskol a István Borászati Szakképz ő 400 M Ft külön keret - Szigétcsép 'Soós Iskol a Soós István Borászati Szakképz ő 400 M Ft külön keret - Szigetcsép Iskol a Soós István Borászati Szakképz ő iskol a Soós István Borászati Szakképz ő 400 M Ft külön keret - Szigetcsép Iskol a Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium i Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez őgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Széchenyi István Mezőgazdasá gi és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mezőgazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Széchenyi István Mező gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium
Beszerzések 2014 . június G . - 2015 . január 14, között
Sor szám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
534 .
telefon
Mobiltelefon, NOKIA Lumia
535 .
telefon
Mobiltelefon . NOKIA 301
536 .
telefon
Asztali telefon, Panasonic Duo
537 .
informatikai eszköz
538 .
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
SzcrződésJcöté s dátuma
] 3 990 Ft
2014 .10 .06
1 990 Ft
2014 .10 .17
12 800 Ft
2014 .10 .20
Laptop, LENOVO, 3 db
291 694 Ft
2014 .10 .30
informatikai eszköz
Számítógép, asztali, 6 db
429 000 Ft
20]4 .] 1 .12
539 .
informatikai eszköz
Külső winchester, ADAT A HV611
25 000 Ft
2014 .1 1 .20
540 .
informatikai eszköz
Laptop, LENOVO, 4 db
388 928 Ft
2014 .1 L27
541 .
informatikai eszköz
Számítógép, asztali, 25 db
I 787 505 Ft
2014 .12 .12
542 .
informatikai eszköz
Számítógép, asztali
133 800 Ft
2014 .12 .12
543 .
informatikai eszköz
Laptop, Dell Inspirou, 17 db
l 870 000 Ft
2014 .12 .12
544 .
informatikai eszköz
Táblagép, Asaus T100T, 3 db
368 997 Ft
2014 .12 .12
545 .
informatikai eszköz
Monitor, Acer 19,5", 6 db
145 194 Ft
2014 .12 .12
546 .
informatikai eszköz
Monitor, Acer 24",
40 499 Ft
2014 .12 . i2
Küls ő winchester. ADATA HV620
19 500 Ft
2014 .12 .19c
547 . informatikai eszköz
40 . oldal, összesen : 70
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l él-intett*
_ Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Széchen y i István váMez őgazdaság i és l lelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Széchenyi István Mez őgazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő iskola és Kollégium Széchenyi István Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Széchenyi István Mez ő gazdasági és hlelmisreripari Szakkcprö Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Liclnliszeripari Szakképz ő iskola és Kollégium Széchenyi István Mez őgazdaság i és I`lelmiszeri . .t i Szakképző }< m Iskola és Kofiégiu Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ö Iskola és Kollégium Széchenyi István Mez ő gazdaság i és 1` ilelnliszcripari Szakkélrzi> Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mező gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ö Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mezőgazdaság i és i`:lehmiszeripari Szak-képz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripar ; Szakképz ő iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz b Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mezőgazdasági és Í:lelnliszeri1l
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t
Sorszám
548 .
Beszerzett eszköz fajtája
informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Laptop, HP 250GS 15,6", 3 db
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
330 001 Ft
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett`
Szerz ő déskötés dátuma
2014 .12 .19 _
549,
informatikai eszköz
Lapto p, Assus 1<551 LN 15,6 " , 3
599 998 Ft
2074 .12 .19
,
550 .
gépjármű
Mikrobusz, Ford Transit
MWY-796
8 001 000 Ft
2014 .12 .23
551 .
gépjárm ű
Kishaszongépjárm ű , Ford 2 A13 Rangér
MPG-059
6 731 000 Ft
2014.12 .19
552 .
gépjárm ű
Erő gép, John Deere MR 7800
YLE-971
7 620 000 Ft
2015 .01 .05
553 .
gépjárm ű
J 144 000 Ft
2015 .01 .06
554 .
gépjárm ű
Kishaszongépjánnű . NISSAN D4 0 NAVARA
3 873 500 Ft
2 015 .01 .12
555 .
informatikai eszköz
fénymásoló
190 500 Ft
2014 .06 .17
556 .
informatikai eszköz
fénymásoló
190 500 Ft
2014 .06 .17
557 .
informatikai eszköz
fénymásoló
190 500 Ft
2014 .06 .17
558 .
informatikai eszköz
fénymásoló
190 500 Ft
2014 .06 .17
559 .
informatikai eszköz
notebook Lenovo
175 000 Ft
2014 .] 1 .06
560 .
informatikai eszköz
notebook Acer
170 000 Ft
2014 .1 1 .06
561 .
informatikai eszköz
notebook Acer
170 000 Ft
2014 .11 .06
(erdészeti vonszoló) LLV-505
41 . oldal, összesen : 70
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve Széchenyi István Mez ő gazdaság ;" és Élelmiszeripari Szakképz ő iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és f lelmiszel Ipari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi István Mez ő gazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium _ Széchenyi István Mezögazdaság i és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Széchenyi István Mez ő gazdasági és llelnliszeripari Szalcicépz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez ő gazdasági Szakképző iskol a és Kollégium Széchenyi Zsigmon d Mező gazdasági Szalcicépző Iskol a __4."~ és Kollégium Széchenyi Zsigmon d Mez ő gazdasági Szaldcépz ő Iskola és Kollégiu m Széchenyi Zsigmond Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégium
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
562.
informatikai eszköz
notebook HP
155 000 Ft
2U 14 .11 .06
563 .
informatikai eszköz
notebook HP
155 000 Ft
2014 .1 1 .06
564 .
informatikai eszköz
notebook Acer
170 000 Ft
2014 .11 .'10
565 .
informatikai eszköz
notebook HP
155 000 Ft
2014 .11 .10
566 .
informatika i informatikai eszköz
számítógép
140 000 Ft
2014 .] 1 .12
567 .
informatikai eszköz
számítógép
140 000 Ft
2014 .11 .12
568 .
informatikai eszköz
számítógép
140 000 Ft
2014 .1 1 .12
569 .
informatikai eszköz
számítógép
140 000 Ft
2014 .1 1 .12
570 .
informatikai eszköz
projektor Acer
149 990 Ft.
2014 .1 1 .10
571 .
informatikai eszköz
projektor Acer
149 990 Ft
2014 .11 .10
572 .
informatikai eszköz
projektor Acer
149 990 Ft
2014 .1 1 .10
573 .
informatikai eszköz
notebook Acer
130 000 Ft
2014 .11 .21
574 .
informatikai eszköz
Laptop Asus
149 733 Ft
2014.12 .08
575 .
informatikai eszköz
Laptop Asus
149 733 Ft
2014 .12 .09
42 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
Széchenyi Zsigmon d Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez őgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmond Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmond Mez őgazdasági Szakképzö Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez ő gazdasági Szakképzö Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez őgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez őgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mezóg, azdasági Szakképzö Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollé g iu m Széchenyi Zsigmond Mez ő gazdasági Szakképzö Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mez őgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d TÁMOP 3 .4 .2 .A/11-2-2012-0016 Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d TÁMOP 3 .4 .2 .A/I 1-2-2012-0017 Mező gazdasági Szakképző Iskol a és Kollégium
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Génjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett`
Egyéb megjegyzés
576 .
informatikai eszköz
Laptop Asus
149 733 Ft
2014 .12 .10
TÁMOP 3 .4 .2 .A/11-2-2012-0015
577 .
informatikai eszköz
Projektor LG
126 873 Ft
2014 .12 .11
TÁMOP 3 .4 .2 .A/1 I-2-2012-0019
informatikai eszköz
Nyomtatók, projektorrok, szünetmentes tápegyszégek
333 500 Ft
2015 .0915
579 .
informatikai eszköz
Micro sd memória kártya
8 720 Ft
20 [5 .09 .29
580 .
informatikai eszköz
Nyomtatók, projektorok, szünetmentes tápegyszégek
333 500 Ft
2014 .09 .15
581 .
informatikai eszköz
Micro sd memória kártya
8 720 Ft
2014 .09 .29
582 .
bútor
Íróasztal
90 613 Ft
2014,09 .23
Kisértékű tárgyi eszköz
583 .
bútor
Irodai szekrény
54 305 Ft
2014 .09 .23
Kisérték ű tárgyi eszköz
584 .
bútor
Tanulói asztal 30 db
449 313 Ft
2014 .12 .17
Kisértékü tárgyi eszköz
585 . bútor
Tanulói szék 60 db
452 552 Ft
2014 .12 .17
Kisérték ű tárgyi eszköz
586 .
bútor
Tanári asztal 15 db
384 048 Ft
2014 .12 .17
Kisértéke tárgyi eszköz
587 .
bútor
Tanári szék 15 db
151 067 Ft
2014 .12 .17
Kisértékű tárgyi eszköz
588 .
informatikai eszköz
Terminál blokkolóval
228 600 Ft
2014,10 .01
Kisérték ű tárgyi eszköz
589 .
informatikai eszköz
Vonalkód nyomtató
124 460 Ft
2014 .10 .01
Kisérték ü tárgyi eszköz
590 .
informatikai eszköz
projektor alkatrészek 6 db
419 468 Ft
2014 .12 .15
Kisértékű tárgyi eszköz
578 .
43 . oldal, összesen : 7 0
Megrendel ő alapján - kisértélc ű tárgyi eszköz Megrendel ő alapján - kisértékü tárgyi eszköz Megrendel ő alapján - kisértélc ű tárgyi eszköz Megrendel ő alapján - kisérték ű tárgyi eszköz
Intézmény neve Széchenyi Zsigmon d Mezőgazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m Széchenyi Zsigmon d Mezgazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m Szentannai Sámuel Gimnázium , Szakközépiskola és Kollégiu m Szentannai Sámuel Gimnázium , Szakközépiskola és Kollégiu m Szentannai Sámuel Ginvráziurn , Szakközépiskola és Kollégiu m Szentannai Sámuel Gimnázium , Szakközépiskola és Kollégiu m Szepsi Laczkó Mát é Mez őgazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium _i Szepsi Laczkó Mát é Mezőgazdasági és Élelmiszeripar i Szakképz ő Iskola és Kollégium_ Szepsi Laczkó Mát é Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégium Srcpsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Szepsi Laczkó Máté . Mezőgazdasági és Élclmiszeripari Szalcicépzö Iskola és Kollégium Szepsi Laczkó Mát é Mező gazdasági és Élelmiszeripari. Szakképző Iskola és Kollégium Szepsi Laczkó Máté Mező gazdasági és Élelmiszeripar i Szakképzö Iskola és Kollégium Szepsi Laczkó Máté Mez ő gazdasági és Élelmiszeripar i Szakképz ő Iskola és Kollégium Szepsi Laczkó Máté Mez ő gazdasági és Élclrniszeripal Szakképző Iskola és Kollégium
Beszerzések 2014 . június G . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
591 .
informatikai eszköz
billeny ű + egér 20 db
64 008 Ft
2014 .12 .1 5
592 .
informatikai eszköz
Hp nyomtató
88 372 Ft
2014 .12 .19
593 . informatikai eszköz
számítógép
100 098 Ft
2014.12 .19
594 . bútor
Forgó fotel
65 000 Ft
2013 .12 .17
595 . bútor
Forgó fotel
65 000 Ft
2013 .12 .17
596 . bútor
Napló tartó polc
36 000 Ft
2013 .12 .17
597 . bútor
Állófogas+háttámla bevonat
60 000 Ft
2013 .12 .17
598 .
informatikai eszköz
Televizió beszerzése
159 990 Ft
2014 .07 .17
599 .
informatikai eszköz
Televizió beszerzése
l 19 990 Ft
2014 .07 .17
600 .
gépjárm ű
Mercedes Sprinter üzembentartó
2014 .09 .0 3 forgalomb a helyezés dátuma
MVP-556
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
~~` Egyéb megjegyzés
[ntézmélly neve
Szepsi Laczkó Mát é Mező gazdasági és Élelmiszeripar i Szakképző Iskola és Kollégiu m Szepsi Laczkó Mát é Kisérték ű tárgyi eszköz Mező gazdasági és llelrniszeripar i Szakképzői Iskola és Kollégium__ Szepsi Laczkó Mát é Mező gazdasági és Élelmiszeripari Kisérték ű tárgyi eszköz Szakképző Iskola és Kollégiu m Szombathelyi Élelmiszeripart é s Földmérési Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképzü Iskola é s Kollégiu m Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképz ő Iskola é s Kollégiu m Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképz ő Iskola é s Kollégiu m Tiszántúli Környezetvédelmi , Új székház V .em .tárgvalói kivetítő Ternlészetvédeinli I elügyclösé g Tiszántúli Környezetvédelmi , Zöldpont ügyfélszolgálati kivetít Természetvédelmi 1' CIÜ .L:}'CIOSC~._. Kisérték ű tárgyi eszköz
re
Beszerző 1-7 M pályázat ülj üzembentartó TIKTF Debrecen
Tiszántúli Környezetvédelmi , Természetvédelmi ]kelügyel ősén
Nyomtatóhoz
Tiszántúli Környezetvédelmi , Természetvédelmi Felügyel őség
601 .
informatikai eszköz
Lapfordító
93 853 Ft
2014 .12 .08
602 .
informatikai eszköz
Canon hnultifunlicionális/
66 150 Ft
2014 .1 L I 1
603 .
informatikai eszköz
Notebook /2db ./
185 000 Ft
2014 .12 .17
miatt TÁMOP-os oktatás technika i igénye
604 .
bútor
Öltöz ő szekrény
215 773 Ft
2014 .07 .25
NMII Tanulószerz ődés
605 .
bútor
Öltözőszekrény
70 104 Ft
2014 .07 .25
NMI-I Tanulösze r ződés
606 .
bútor
Öltöz őszekrény
70 104 Ft
2074 .07 .25
NMI-] Tanulószerz ő dés
607 .
bútor
Öltözőszekrény
70 104 Ft
2014 .07 .25
NMH Tanulószerz ő dés
44 . oldal, összesen : 7 0
--~--'— ^
_
Iskola és Kollégiu m Tokaji Mez őgazdasági Szakképz ői Iskola és Kollégiu m Török János Mező gazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskol a Török János Mezőgazdasági é s Egészségügyi Szakképz ő Iskol a Török János Mezőgazdasági é s Egészségügyi Szakképz ő Iskol a Török János Mezőgazdasági é s Egészségügyi Szakképz ő Is(coia
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
608 .
informatikai eszköz
Projektor
114 197 Ft
2014 .08 .28
609 .
informatikai eszköz
Projektor
114 197 Ft
2014 .08 .28
610
informatikai eszköz
Projektor
114 197 Ft
2014 .08 .28
611
informatikai eszköz
Nyomtató
66 200 Ft
201412 .13
612 .
informatikai eszköz
Nyomtató
41 590 Ft
2014 .12 .13
Íróasztal +konténer
67 199 Ft
2014 .06 .24
Sarokíróasztal
71 698 Ft
2014 .06 .24
615 . bútor
Számítógépasztal
37 700 Ft
2014 .06 .24
616 . bútor
Irattartó asztal
70 199 Ft
2014 .06 .24
617 . bútor
3+1 fiókos zárható konténer
75 698 Ft
2014.06 .24
618 .
bútor
Asztal + 4 db szék
45 000 Ft
2014 .12 .12
619 .
bútor
Mosogató + fels ő
40 000 Ft
2014 .12 .12
620 .
bútor
Szekrény 45-ös
20 000 Ft
2014 .12 .12
621 .
bútor
Szekrény 90-es 6 db
150 000 Ft
2014 . 2 .12
622 .
bútor
Pult asztal
85 000 Ft
2014 .12 .12
623 .
bútor
Mosogató + felső szekrény
65 000 Ft
2014 .12 .12
613 . bútor
i 614 . bútor
45 . oldal, összesen: '7 0
Megjegyzés, ha beszerzé s tilalomma l érintett'
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve
lorök János Mező gazdasági és Egeszse a ü yi Szakképz ő Iskol a Török János Mező gazdasági és NMH NFA Decentarlizált keretb ől _ Lgészségüayi Szakképz ő Iskol a Iorük,lános Mező g azdasági és NMI NFA Decentarlizált keretb ő l Egészségügyi Szakkepzo iskol a Török János Mez őgazdasági é s Ki""" tárgyi eszköz 'eszezés Egészségügyi Szakképz ő Iskol a Torölt János Mcron azdasági é s Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés Egészségügyi Szakképző iskol a Vay Ádám Gimnázium , Mezőgazdasági Szakképz ő Ishoi a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mezőgazdasági Szakképző Iskol a és Kollégium Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképz ő iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképz ő iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégium _ Vay Ádám Gimnázium , Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a es Kollégium _ Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképzö Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mező gazdasági Szakképz ő Iskol a és Kollégium NMH NFA Decentarlizált keretb ől
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között
Sorszám
624 .
Beszerzett eszkö z fajtája
bútor
Eszköz típusa
Irodaszék - 6 db
Gépjármü eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
90 000 Ft
2014.) 2 .30
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
625 . informatikai eszköz
Tablet Alcor Zest 16 Gb - 10 db
400 000 Ft
2014 .06 .30
Arany János Kollégiumi Program
626 . informatiiai eszköz
Tablet Apple ME279 - 3 db
359 997 Ft
2014 .063 0
13/0030-(/1287 Comeniu s pályázat
627 .
informatikai eszköz
Notebook ASUS X550-905 - 1 db
124 999 Ft
2014 .06 .30
13/0030-C/1281 Comeniu s pályázat
628 .
informatikai eszköz
Notebook ASUS X550i 55D - 2 db
239 998 Ft
2014 .06 .30
f 3/0030-C/1281 Comeniu s pályázat
629 .
informatikai eszköz
Külső merevlemez Maxell 2 .5 "
22 999 Ft
2014.06 .30
13/0030-C/1281 Comeniu s pályázat
630 .
informatikai eszköz
Acer Laptop 15,6 EI-530G
150 000 Ft
2014 .09 .09
DT-SZA/90/2013 Decentralizál t pályázat
631 .
informatikai eszköz
Nyomtató HP Officejet 6700
< 68 )00 Ft
2 014, i L30
13/0030-C/1281 Comeniu s p`á l ypályáza t
632 . informatikai eszköz
Dell Inspiron Notebook 3542 - 2 0 db
633 .
informatikai eszköz
634 .
635 .
4 563 000 Ft
2014 .12 .16
Számítógép P4 H81/DC - 3 db
237 000 Ft
2014 .12 . (6
informatikai eszköz
Monitor LG2M35 A-B
500 000 Ft
2014 .10 .20
TÁMOP beszerzés
informatikai eszköz
Projektor Benq MS504
182 000 Ft
2014 .12 .20
TÁMOP beszerzés
intézmény nev e Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképző Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szaldcépzb iskol a es Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mező gazdasági Szakképzői Iskol a és Kollégium _ Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakl:épzö Iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképzti iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , . Iskol a Mczőg< ~ tztl~tsú`i Szalckéáru 1 és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági SzaIJ<épző iskol a és Kollégiu m Vay Ádám Gimnázium , Mez ő gazdasági Szakképzői iskol a és Kollégiu m VM Kelet-Magyarországi Agrár szakkcpz ű Központ, Mg- i Szakképző Iskola és Kollégium . Jánoshalma (ASZK) VM Kelet-Magyarországi Agrár szakl.épz ő Központ . Mg- i Szakképző Iskola és Kollégium . Jánoshalma (ASZK ) *á
636 . bútor
Asztal
15 000 Ft
2014 .06 .20
2 Db Rendezvényszervezéshez
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
637 . bútor
Szék
70 000 Ft
2014 .06 .20
20 Db Rendezvényszervezéshez
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
46 . oldal, összesen : 7 0
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
638 .
bútor
Heverő egyszemélyes
639,
bútor
Szekrény akasztós/rácsos
640 .
bútor
641 .
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett'
Egyéb megjegyzés
53 Db Bérbeadott épületbe ( Iskola) 35 Db Bérbeadott épületbe ( Iskola ) Db Bérbeadott épületbe (Iskola
Intézmény nev e
1 817 370 Ft
2018 .08 .31
87 122 Ft
2014 .10 .02
Takarítószertároló szekrény
249 806 Ft
2014 .10 .02
bútor
Kollégiumi szekrény 2 személyes
658 730 Ft
2014 .10 .02
642 .
bútor
kétoldalas könyvállvány
58 339 Ft
2014 .10 .02
643 .
bútor
Derby szék
517 716 Ft
2014 .10 .02
644 .
bútor
Trapéz asztal
395 514 Ft
2014 .10 .02
645 .
bútor
Forgó szék
20 638 Ft
2014 .10 .31
646 .
bútor
Fehér müa szék
106 772 Ft
2014 .08 .27
55 Db Rendezvényszervezéshez
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
647 .
bútor
Asztal sörpadhoz
214 236 Ft
2014 .12 .02
15 Db Rendezvényszervezéshez
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
648 .
bútor
Sörpad
214 198 Ft
2014 .12 .02
30Db Rendezvényszervezéshez
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kf t
649 .
gépjármű
Ranger XL Duplakabino s 2,2TDCiM6
NIYPO34
7 061 200 Ft
2014 .10 .20
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
650.
gépjárm ű
Ford Fiesta
MZRI 66
3 160 308 Ft
2015 .01 .05
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
651 .
telefon
Nokia 301
1 978 Ft
2014 .07 .28
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kf t
652 .
telefon
Nokia 301
1 990 Ft
2014 .08 .28
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
653 .
telefon
Apple-i Phone 4S 64G
709 Ft
2014 .08 .22
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
654 .
informatikai eszköz
Nyomtató Samsung SLC 410 W Color
57 150 Ft
2014 .1 1 .25
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
655 .
informatikai eszköz
Nyomtató Samsung SLM 2875 FD
139 700 Ft
2014 .11 .25
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft
656 .
bútor
1 738 862 Ft
2014 .08 .18
Bakonyerdö Zrt .
657 .
bútor
173 300 Ft
2014 .09 .12
Bakouyerdö Zrt .
658 .
bútor
2 667 000 Ft
2014 .09 .18
Bakonyeritő Zrk
Természet Háza tel őépítészet pótmunka Hubertlak kulcsosház 4 d b öltözőpad Devecser, Újjászületés Kápolnáj a berendezései
47 . oldal, összesen : 7 0
31 Db Bérbeadott épületb e Iskola) 17 Db Bérbeadott épületbe ( Iskola ) 62 Db Bérbeadott épületbe Iskola) 26 Db Bérbeadott épületbe Iskola)
Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kf t Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft Bábona Nemzeti Ménesbirtok Kft 1
I
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
c 65),
bútor
660 .
telefon
661 .
telefon
662 .
telefon
663 .
telefon
664 .
telefon
665 .
telefon
666 .
telefon
667 .
telefon
668 .
telefon
669 .
telefon
670.
telefon
671
telefon
672 .
telefon
673
telefon
674 .
telefon
675 .
telefon
676
telefon
677
telefon
678 . telefon 679 .
telefon
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Németbánya, vadászház, 1 db _ kétajtós szekrény, 1 db komód OBILTBLEFON NOKIA 220
D
MOBILTELEFON NOKIA 22 0 BLACK MOBILTELEFON SAMSUN G REX 60GT-C3310R MOBILTELEFON NOKIA 22 0 BLACK MOBILTELEFON SAMSUN G REX60 _ MOBILTELEFON SAMSUN G REX 60 MOBILTELEFON HUAWE I ASCEND G630 MOBILTELEFON SAMSUN G S5310 WHITE MOBILTELEFON LG OPTIMU S _ BLACK MOBILTELEFON ALCATE L POP C3 MOBILTELEFON NOKIA X BLACK MOBILTELEFON SAMSUN G S7582 DUOS BLACK MOBILTELEFON HUAWEI ASCEND Y330 MOBILTELEFON ALCATE L POP C3 OT4033 MOBILTELEFON MY AUDI O FORCE 3+ MOBILTELEFON LG OPTIMU S F6/SL MOBILTELEFON LG OPTIMU S F6/SL MOBLLTELEFON SON Y XPERIA L C2105 MOBILTELEFON HUAWE I ASCEND Y330 MOBILTELEFON HUAWE I ASCEND Y330
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzé s
Intézmény neve
_
_
435 000 Ft
2014 .10 .24
Bakonyerdö Zrt .
15 000 Ft
2014 .06 .25
Bakonyerdő Zrt .
15 000 Pt
2014 .06 .25
Bakonyerd ő Zrt .
13 990 Ft
2014 .07 .03
Bakonyerd ő Zrt .
15 000 Ft
2014 .07 .10
Bakonyerd ő Zrt .
13 990 Ft
2014 .07 .10
Bakonyerdö Zrt .
13 990 Ft _
2014 .07 .10
Bakonyerd ő Zrt .
60 112 Ft
2014 .07 .18
Bakonyerd ő Zrt .
20 000 Ft
2014 .07 .28
Bakonyerdö Zrt .
27 595 Ft
2014 .07 .30
Bakonyerdö lrt . _
25 000 Ft
2014 .07 .31
Bakonyerd ő !,rt .
35 000 Ft
2014 .07 .31
Bakonyerdö Zrt .
43 000 Ft
2014 .08 .13
Bakonyerd ő M .
24 990 Ft
2014 .08 . l8
Bakonyerd ő Zrt.
25 000 Ft
2014 .08 .18
Bakonyerd ő Zrt.
19 990 Ft
2014 .08 .18
Bakonyerd ő Zrt .
27 595 Ft
2014 .08 .19
27 593 Ft
2014 .08 .19
Bakonyerd ő Zrt .
49 900 Ft
2014 .08 .22
Bakonyerd ő Zrt .
24 900 Ft
2014 .08 .26
Bakonyerd ő Zrt .
24 900 Ft
2014 .08 .26
Bakonyerdő Zrt .
—
48 . oldal, összesen : 70
Bakonyerd ő Zrt . _
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerző désköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
MOBILTELEFON SONY XPERIA E l D2005 WHITE
37 000 Ft
2014 .09 .04
Bakonyerdő Zrt .
681 . telefon
MOBILTELEFON SONY SP M2
48 594 Ft
2014 .09 .08
Bakonyerdő Zrt .
682 .
telefon
MOBILTELEFON SONY SP M2
48 594 Ft
2014 .09 .08
Bakonyerdő Zrt .
683 .
telefon
24 900 Ft
2014 .09 .09
Bakonye rdő Zrt .
684 .
telefon
51 901 Ft
2014 .09 .09
takonyerd ő Zrt .
685 .
telefon
23 900 Ft
2014 .09 .12
Bakonyerd ő Zrt
686 .
telefon
21 900 Ft
2014 .09 .1 6
Bakonyerd ő Zrt .
47 995 Ft
2014 .09 .16
Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2014 .09 .23
Bakonyerd ő Zrt .
25 140 Ft
2014 .09 .24
Bakonyerd ő Zrt .
24 900 Ft
2014 .09 .25
Bakonyerd ő Zrt .
24 900 Ft
2014 .09 .26
Bakonyerd ő Zrt .
23 900 Ft 23 900 Ft
2014 .09 .26 2014 .09 2(
Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt .
23 900 Ft
2014 .09 .26
Bakonyerd ő Zrt .
43 706 Ft
2014 .09 .26
Bakonyerd ő Zrt .
32 215 Ft
2014 .09 .30
Bakonyerd ő Zrt.
23 900 Ft
2014 .10 .07
Bakonyerdő Zrt .
21 900 Ft
2014 .10 .27
Bakonyerdő Zrt.
39 900 Ft
2014 .10 .27
Bakonyerdő Zrt .
34 900 Ft
2014 .10 .28
Bakonyerdő Zrt _
19 900 Ft
2014 .10 .30
Bakonyerdő Zrt .
680 .
telefon
687 . telefon 688 .
telefon
689 .
telefon
690 . telefon 691 .
telefon
692 . telefon 693 . telefon 694 .
telefon
695 .
telefon
696 .
telefon
697 .
telefon
698 .
telefon
699 .
telefon
700 .
telefon
701 .
telefon
MOBILTELEFON HUAWEI ASCEND Y330 BLAC K ANDROID _ MOBILTELEFON SAMSUN G ,GALAXY XCOVER 57710 _ MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON SAMSUN G GALAXY YOUNG 56310 MOBILTELEFON APPL E 1PHONE 4S 8 GB MOBILTELEFON NOKI A LUM1A 630 BLACK MOBILTELEFON EVOLVE O STRONG PHONE X1 MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL S1M MOBILTELEFON HUAWE I ASCEND Y330 MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL MOBILTELEFON LG OPTIMU S F6 MOBILTELEFON SAMSUN G S7582 GALAXY S DUO S WHITE MOBILTELEFON CAT B2 5 S1M MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL S1M FEKETE MOBILTELEFON NOKI A LUMIA 630 BLACK MOBILTELEFON SAMSUN G 57582 GALAXY S DUOS MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL
49 . oldal, összesen : 7 0
_
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
702 .
telefon
703 .
telefon
704 .
telefon
705 . telefon 706 .
telefon
707 .
telefon
708 .
telefon
709 .
telefon
710.
telefon
711 .
telefon
712 .
telefon
713 .
telefon
714 .
telefon
715 .
telefon
716 .
telefon
717 .
telefon
718 .
telefon
719 .
telefon
720 . telefon 721 . telefon 722 .
telefon
723 .
telefon
Eszköz típusa
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett"
M MOBILTELEFON CAT B25 DUAL SI MOBILTELEFON NOKIA LUMIA 63 0 BLAC K MOBILTELEFON MOBILTELEFON SAMSUN G GALAXY YOUNG 56312 MOBILTELEFON NOKIA 22 5 DUAL WHITE MOBILTELEFON SAMSUN G 18200 GALAXY S3 MIN I VALUE ED MOBILTELEFON NOKIA 63 0 LUMIA FEKETE MOBILTELEFON SAMSUN G S7580 TREND FEKETE MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL FEKETE MOBILTELEFON SAMSUN G GT-19001 GALAXY S PLU S BLACK MOBILTELEFON NOKI A LUMIA 630 MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL FEKETE MOBILTELEFON APP 1PHON E 4S 8 GB FEKETE MOBILTELEFON NOKIA LUMIA 735 GREY MOBILTELEFON NOKIA 51 5 KF DUAL SIM FEKETE MOBILTELEFON NOKIA 63 0 WHITE MOBILTELEFON NOKI A LUMIA 630 SS BLACK MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON SAMSUN G S7582 WHITE MOBILTELEFON NOKI A LUMIA 630 MOBILTELEFON CAT B2 5 DUAL SIM
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e -.
--
19 900 Ft
2014 .10 .30
Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2014 .10 .30
Bakonyerd ő Irt .
19 900 Ft
2014 .10 .30
22 901 Ft
2014 .11 .05
Bakonyerd ő
15 890 Ft
2014 . ] I .OS
I3al :onycrd ő Zrt .
43 900 Ft
2014 .1 ] .l7
Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2014 .11 . 18
Bakonyerd ő
36 900 Ft
2014 .11 .19
13al:onyerd(í Zrt .
2 1 900 Ft
2014 .11 .19
Bakonyerd ő Zrt .
42 901 Ft
2014 .1 1 .20
Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2014 .11 .21
Bakonycrd ű irt .
23 900 Ft
2014 .1 1 .21
Bakonyerd ő Zrt .
23 900 Ft
2014 .1 1 .21
Bakonyerd ő Zrt .
68 563 Ft
2014 .11 .21
Bakonyerdő Irt .
90 236 Ft
2014 .12 .10
Bakonyerdő Zrt .
29 900 Ft
2014 .12 .11
13al:onyerdó 2.,rt .
41 999 Ft
2014 .12 .11
Bakonyerd ő Zrt .
39 999 Ft
2014 .12 . l3
Bakonyerd ő Zrt .
23 999 Ft
2014 .12 .13
Bakonyerd ő Zrt .
34 999 Ft
2014 .12 .13
Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2014 .12 .22
Bakonyerd ő Irt .
21 990 Ft
2014 .12 .22
Bakonyerd ő
50 . oldal, összesen : 7 0
_
Bakomverdő Zrt .
t5eszerZese<
Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
724 . telefon
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Lv l4 . JUn1US
v. -
LV
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
r ) . untlat 14 .
Szerz ő déskötés dátuma
725 .
telefon
726 . 727 .
telefon telefon
728 .
telefon
729 . 730 . 731 . 732 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
MOBILTELEFON NOKIA 220 MOBILTELEFON NOKIA 63 5 LUMIA MOBILTELEFON CAT B25 MOBILTELEFON NOKIA 225 MOBILTELEFON LENOV O A536 Szoftver fejlesztő eszköz (delphi) Laptop MS Office Scanner
733 .
informatikai eszköz
Laptopok
486 575 Ft
2014 .10 .17
734 .
informatikai eszköz
Monitorok
77 478 Ft
2014 .10 .17
735 .
informatikai eszköz
Nyomtatók
116 789 Ft
2014 .10 .17
736 .
informatikai eszköz
Projektorok
506 261 Ft
2014 .10 .17
737 .
informatikai eszköz
Számítógépek
341 020 Ft
2014 .10 .17
738 .
informatikai eszköz
MS Office
262 280 Ft
2014 .10 .17
229 168 Ft (i9 652 Ft 42 900 Ft 2 301 240 Ft 754 101 Ft 2 947 670 Ft 0 Ft 1 131 914 Ft 165 301 Ft 0 Ft 10 000 Ft 12 595 Ft 12 595 Ft 12 595 Ft 12 595 Ft 15 594 Ft 72 594 Ft 12 593 Ft 12 593 Ft 15 594 Ft
2014 .11 .03 2014 .1 1 .03 2014 .11 .20 2014 .12 .01 2014 .12 .01 2014 .12 .01
739 . informatikai eszköz 740 . informatikai eszköz 741 . informatikai eszköz 742 . informatikai eszköz 743 . informatikai eszköz 744 . informatikai eszköz 745 . gépjármű 746 . informatikai eszköz 747 . telefon 748 . bútor 749 . telefon 750 . telefon 751 . telefon 752 . telefon 753 . telefon 754 . telefon 755 . telefon 756 . telefon 757 . telefon 758 . telefon
Laptop MS Office Monitor Laptopok Monitorok Számítógépek vegyes vegyes szop . Lakáshoz vegyes NOKIA 108 NOKIA 301 NOKIA 301 NOKIA 301 NOKIA 301 CAT B 25 DS LG G2/SL NOKIA 301 NOKIA 301 CAT B 25 DS
KozoCT
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
1 1 900 Ft
2015 .01 .05
Bakonverd ő Zrt .
46 900 Ft
2015 .01 .05
Bakonyerd ő Zrt .
23 900 Ft 13 900 Ft
2015 .01 .08 2015 .01 .14
Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt .
39 900 Ft
2015 .01 .14
Bakonyerd ő Zrt .
652 272 Ft 222 890 Ft 69 900 Ft 186 657 Ft
2014 .08 .28 2014 .09 .03 . 2014 09 .03 _ 2014 .10 .01
Bakonyerd ő Bakony erd ő Bakonyerdő Bakonyerd ő Pályázat keretében (Természe t Háza) Pályázat keretében (Természe t Háza) Pályázat keretében (Természet Háza) Pályázat keretében (Természet Háza) Pályázat keretében (Természet Háza) Pályázat keretében (Természe t Háza)
MFB-s közbeszerzéssel MFB-s közbeszerzéssel MFB-s közbeszerzéssel
_ 2014.07 .14 2014.09 .05 2014.09 .05 2014.09 .05 2014.09 .08 2014.09 .08 2014.09 08 2014.09 .08 2014 .09 .11 2014 .09 .15
51 . oldal, összesen : 7 0
_
!
Zrt . Zrt . Zrt . Z.rt .
Bakonyerd ő Zrt . Bakonverd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt . BakonyerdííZrt.
~-
J
Bakonverdő Zrt . Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerd ő Irt . Bakonyerd ő Zrt . Bakonyerdíí Zrt . Bakonyerd ő Zrt_ Bakonyerd ő Zrt . Balatoni Halgazdaság Zrt . Balatoni [-falgazdaság Zrt . Balatoni Halgazdaság Zrt . Balatoni Halgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapest'~ist Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Budapesti Erdőgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zr Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság irt .
_
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
759 . 760 . 761 . 762 . 763 . 764 . 765 . 766 . 767 . 768 . 769 . 770 . 771 . 772 . 773 . 774 . 775 . 776 . 777 . 778 . 779 . X780 . 781 . 782 . 783 . _784 . 785 . 786 . 787 . 788 . 789 . 790 . 791 . 792 . 793 . 794 . 795 . 796 . 797 . 798 . 799 . 800 . 501 .
telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz Informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz infornatikai eszköz telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon
Eszköz típusa CAT B 25 DS CAT B 100 CAT B 100 CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS NOKIA LUMIA 530 NOKIA LUMIA 530 NOKIA LUMIA 530 NOKIA LUMIA 530 NOKIA LUMIA 530 NOKIA LUMIA 530 CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS _ CAT B 25 DS CAT B 25 DS CAT B 25 DS GPS Qmini 19' MONITOR SAMSUNG 19' MONITOR SAMSUNG 19' MONITOR SAMSUNG Lenovo ThinkCentre M83 Lenovo ThinkCentre M83 Lenovo ThinkCentre M83 Lenovo ThinkCentre M83 GPS Qmini HUAWEI ASCEND G6 HUAWEI ASCEND G6 SAMSUNG Galaxy S5 MINI SAMSUNG Galaxy S5 MINI CAT B 25 DS NOKIA LUMIA 735 APPLE IPHONE 4S 8GB
Gépjármű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft) 15 594 Ft 45 900 Ft 45 900 Ft 15 592 Ft 15 592 FC 1 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 15 594 Ft 17 134 Ft 17 134 Ft 17 134 Ft 17 134 Ft 17 135 Ft 17 135 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft i 22 277 Ft 228 600 Ft 34 277 Ft 34 277 Ft 34 277 Ft 133 985 Ft 133 985 Ft 133 985 Ft 133 985 Ft 228 600 Ft 43 706 Ft 43 706 Ft 95 134 Ft 95 134 FtI 22 276 Ft 60 848 Ft 68 563 Ft
Szerz ő déskötés dátuma 2014.09 .15 2014 .09 .15 2014 .09 .30 2014 .09 .16 2014 .09 .16 2014 09 .17 2014 .09 .17 2014 2014 .09 .17 2014 .09 .17 2014 .09 .17 2014 .09 .17 2014 09 17 2014 .09 .17 2014 .1 1 .27 2014 .1 1 .27 2014 .11 .27 2014 .11 27 2014 .11 .27 2014 .1 1 .27 2014 .1022 2014 .10 .22 2014 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 15 2014 .12 .17 2014 .12 .17 2014 .12 .17 2014 .12 .12 2014 .12 .12 2014 .12 .12 2014 .12 .12 2014 .10 .15 2014 .10 .22 2014 . 10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .1 ( .14 2014 .11 .13
52 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
_
_
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e _ Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgardaság irt . Budapesti Erdő gazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság Zr t Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdasá g Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság "Irt Budapesti Erd ő gazdaság Zrt Budapesti Erd őgazdaság irt. Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság irt. Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erdő gazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erdő gazdaság irt . Budapesti Erdő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság irt. Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdasá g Buda >esti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Irt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd ő gazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság irt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt .
_
Sorszám 802 . 803 . 804 . _805 . 806 . 807 . 808 . 809 . 810 . 811 . 812 . 813 . 814 . 815 . 816 .
Beszerzett eszkö z fajtája telefon telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz telefon telefon telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
817 .
gépjárm ű
818 .
gépjárm ű
819 . 820 .
gépjárm ű gépjárm ű
821 .
bútor
822 . 823 . 824 . 825 . 826 . 827 .
bútor bútor bútor bútor bútor bútor
828 . bútor
Eszköz típusa HUAWEI ASCEND G6 HUAWEI ASCEND G6 _ CAT B 100 _ Lenovo ThinkCentre M83 Lenovo ThinkCentre M83 Lenovo ThinkCentre M83 GPS Qmini CAT B 100 NOKIA LUMIA 635 CAT B 25 DS CAT B 25 DS Rack szekrény Zyxel Wireless controller Zyxel Acces Point Zyxel Acces Point Dácia Duster Cool 1 .5 DC I Személygépkocsi Toyota Hilux 2 .5 D4 Style VS C terhei gep: aarm ű Toyota Hilux 2 .5 D Gépkocsi Dácia Duster Cool tehergépkocsi DIANAPLU S DOHÁNYZÓASZTAL IRATTÁRI POLC DOHÁNYZÓASZTAL IRATTARTÓ SZEKRÉNY TÁROLÓ SZEKRÉNY KONYHABÚTOR ALSÓ RUHÁS SZEKRÉNY ASZTAL FÉLKÖR ÍVE S (BÁNYAI KÁLMÁN) ÉJJELI SZEKRÉNY KATONAI ÁGY KUBUS ül őgarnitíu•a Konyha bútor Irattartó szekrény
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
j Egyéb me gjegyzés
l
Intézmény nev e
43 706 Ft 43 706 Ft 44 450 Ft 133 985 Ft 133 985 Ft 133 985 Ft 228 600 Ft 44 450 Ft 52 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 202 184 Ft 138 087 Ft 64 881 Ft 64 881 Ft
2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .10 .17 2014 .12 .12 2014 .12 .12 2014 .12 .12 2014 .10 .15 2014.10 .28 2014 .10 .22 2014 .10 .22 2014 .'10 .22 2014 .12 .12 2014 .12 .20 2014 .12 22 2014.12 .22
MYF451
4 557 773 Ft
2014 .1 1 .18
Budapesti Erd őgazdaság 7.,rt .
MZB964
6 c146 671 Ft
2014 .12 .16
Budapesti Erd őgazdaság Zrt .
MWT880 MUE147
6 638 501 Ft 4 983 627 Ft
2014 .10 .27 2014 .06 .30
Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt .
31 580 Ft
2014 .12 .16
Budapesti Erd őgazdaság irt .
102 260 Ft 21 400 Ft 136 906 Ft 80 010 Ft 119 380 Ft 50 000 Ft
2014 .12 .22 2014 .12 .17 2014 .12 .16 2014 .12 .16 2014 .12 .16 2014 .11 .06
Budapesti Erd őgazdaság. Zrt. Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erdő gazdaság Zrt. Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt Budapesti Erd ő gazdaság Zrt .
20 994 Ft
2014 .1! .1 1
Budapesti Erd ő gazdaság Zrt.
12 899 Ft 195 580 Ft 366 460 Ft 338 960 Ft 483 870 Ft
2014 . ] } , } p 2014 .07 .25 2014 .12 .19 2014 .12 .18 2014.12 .16
Budapesti Erd ő gazdaság Zrt Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt. Budapesti Erd ő gazdaság Zrt .
1 502 523 Ft
2014 .07 .02
MFB Zrt . projekt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
_
_
Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erd ő gazdaság Zrt . Budapesti Erdőgazdaság Zrt . Budapesti Erdő gazdaság frt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdasá g Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt. Budapesti Erd őgazdaság Zrt. Budapesti Erd őgazdaság Zrt. Budapesti Erd őgazdaság Zrt. Budapesti Erd őgazdaság Zrt . Budapesti Erd őgazdaság Zrt.
_
_
829 . 830 . 831 . 832 . 833 .
bútor bútor bútor bútor bittor
834 .
informatikai eszköz
Multifukciós másológép 3db
835 .
informatikai eszköz
Használt monitor 6db
53 340 Ft
2014 .10 .06
Csere avulás miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt . ,
836 .
informatikai eszköz
Használt számítógép 1 db
17 018 Ft
2014 .10 .0E
Csere avulás miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
53 . oldal, összesen : 70
J
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015, január 14. között Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerződéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt . j
837 .
informatikai eszköz
Monitor 3 db
129 540 Ft
2014 .1 1 .28
838 .
informatikai eszköz
Lenovo laptop 1 db
354 076 Ft
2014 .12 .12
839 .
informatikai eszköz
ACER laptop ] db
378 730 Ft
2014 .12 .16
LIFE 13 projekt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
840 .
telefon
Rádiótelefon 14 db
464 630 Ft
2014 .12 .17
Selejtezés miatt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
841 .
bútor
Irodabútor 3 db szék
64 992 Ft
2014 .1 1 .05
842 .
gépjárm ű
Terepjáró Toyota Hilux
MSU-468
7 259 475 Ft
2014 .08 .08
járm ű csere
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
843 .
gépjárm ű
Terepjáró Toyota Hilux
MSU-467
7 259 475 Ft
2014 .08 .08
járm ű csere
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
844 .
gépjárm ű
Terepjáró Toyota Hiiux
MSU-466
7 259 475 Ft
2014 .08 .08
járm ű csere
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
845 .
gépjárm ű
UAZ kisterherautó használt
BAG-356
890 000 Ft
2014 .08 .27
Fogoly projekt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.
846.
gépjárm ű
Ford Ranger
MXC-894
9 012 895 Ft
2014 .10 .17
L1FE 13 projekt
DALERD Dclalföldí Erdészeti Zrt .
847 .
gépjárm ű
Traktor MTZ 892 .2
VET-III
l 333 500 Ft
2014 .11 .04
erő gép csere
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
848 .
gépjárm ű
Traktor Valtra
MWZ-773
30 657 760 Ft
2014 .12 .16
LIFE 13 projekt
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
Toyota RAV 4 Toyota Hilux Skoda Octavia combi Szippantós tartálykocsi Toyota Hilux Toyota Hilux Toyota Hilux Toyota Hilux Toyota Hilux Notebook Toshiba 5 db Nyomtató 2 db Monitor 13 db Notebook Dell 3 db Emelt PC számítógép 10 db IBM System Storewize Port latitude 4 db Watchguard szerver ráakt . bftver MS office 2013 Home 6 a
MTJ-813 MUD-493 MTJ-850 YLA-405
849 . gépjárm ű 850 . _é 'árnt ü 851 . gépjárm ű 852 . gépjármű 853 . gépjárm ű 854 . gé .ármű 855 . é .jármű 856 . gépjármű 857 . gépjárm ű 858 . informatikai eszköz 859 . informatikai eszköz 860 . informatikai eszköz 861 . informatikai eszköz 862 . informatikai eszköz 863 . informatikai eszköz 864 . informatikai eszköz 865 . informatikai eszköz 866 .
informatikai eszköz
-
7 490 455 Ft 2014 .07 .03 2014 .07 .29 6 536 693 Ft 5 638 098 Ft 2014 1 2014 .08 .05 2 675 085 Ft 2015 .01 .05 5 965 478 Ft 5 965 478 Ft 2015 .01 .05 6 075 478 Ft_2015 .01 .05 2015 .01 .05 6 414 641 Ft 5 513 478 Ft 2015 .01 .05 2014 .07 .01 677 010 Ft 29 764 Ft 2014 .09 .26 298 476 Ft 2014 .12 .19 877 064 Ft_ 2014 .12 .03 1515 000 Ft 2014 .12 .19 2 169 110 Ft 2014 .12 .30 79 964 Ft 2014 .12 .03 216 200 Ft 2014 .12 .29 297 168 Ft
2014 .07 .01
54 . oldal, összesen : 7 0
Csere avulás miatt
intézmény nev e
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt .
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.
_ még nincs forgalomba helyezve még nincs forgalomba helyezve még nincs forgalomba helyezve még nincs forgalomba helyezve még nincs forgalomba helyezve
l;:CD11:RERDO Zrt . EGFRERDÖ Zrt . EGERERDÖ Zrt . EGEIZERD Ő Zrt . EGERERDO Zrt . EGÉRERDŐ Zrt . EGERERDO Zrt . EGIRLRD Ő Zrt . EGERERDÖ Zrt . EGERERD<) Zrt . EGÉRERD Ő Zrt . EGHRERDÖ Zrt . EGERERDC) ZrC . 1UERERDÖ Zrt . EGERERDÖ Zrt . LGERERDÖ Zrt. F,GERERDÖ Zrt . EGERERD Ő Zrt .
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
867 . 868 .
informatikai eszköz informatikai eszköz
869 .
informatikai eszköz
870 . 871 . 872 . 873 . 874 . 875 . 876 . 877 . 878 . 879 . 880 . 881 .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz telefon telefon telefon bútor :é járm ű bútor
882 .
informatikai eszköz
883 .
informatikai eszköz
884 .
informatikai eszköz
885 .
informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
W1N 7 pro 64 BIT 5 db Kernel Recovery szoftver dS~ftver MS off ce 2013 Home 12
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
Intézmény nev e
2014 .07.01 2014 .09 .26
BGERERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt .
570 000 Ft
2014 .12 .05
EGERERD Ő Zrt .
1 417 793 Ft 129 906 Ft 136 241 Ft 642 520 Ft 480 000 Ft 281 377 Ft 136 910 Ft 172 300 Ft 322 000 Ft 590 904 Ft 6 918 960 Ft 13 702 985 Ft
2014 .12.30 2014 .06 .17 2014 .06 .20 2014 .07.09 2014 .11 .25 2014,11 .28 2014 .09 .03 2014 .1 1 .04 2015 .01 .06 2014 .08 .26 2014 .10 .06 -
886 . informatikai eszköz 887 . informatikai eszköz 888 . informatikai eszköz 889 . informatikai eszköz 890 . informatikai eszköz 891 .
informatikai eszköz
ROUTER Dray Tek Vigor 2925n
'78 613 Ft
2015 .01 .13
892 . 893 . 894 . 895 . 896 .
informatikai eszköz telefon telefon telefon telefon
szünetmentes vezetékes telefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon
10 990 Ft 7 873 Ft 26 737 Ft 26 737 Ft 26 737 Ft
2014 .06 .10 2014 .06 .10 2014 .06 .12 2014 .06 .12 2014 .06 .23
897 .
gépjárm ű
Toyota Hilux
5 430 082 Ft
2014 .06 .24
898 . 899 . 900 . 901 . 902 .
bútor informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz telefon
salgó olc router asztali számítógép notebook 2 db mobiltelefon
23 620 Ft 4 422 Ft 118 031 Ft 320 788 Ft 19 685 Ft
2014 .06 .25 2014 .07 .14 2014 .07 .23 2014 .07 .23 2014 .07 .25
MUY-482
E gyéb megjegyzés
_ 153 150 Ft 64 024 Ft
Software Symantec BackupExec Samsung 19300 2 db Samsun_ GT-S5510 8 db Samsung 19300 10 db DIGITERRA licensz Erdei szállás honlap Nokia 301/5I, 1 .0 db Nokia 301 DS 10 db Nokia 301 DS 20 db Szalajka házba bútorok Toyota Hilux Irodabútor Winchester Samsung USB 3 . 0 2000GB külső GPS Hi-Target Qmini M3 + autó s tölt ő KINGSTON PENDRIVE 16GB KAMERA Overax Camroad 4 .1 + memóriakártya Samsung SD 3 2 GB PROJECTOR BenQ TH681 Faletartó . vetítő vászon ROUTER TP-Link 941ND Monitor, Samsun• S24C450B ROUTER TP-Link 4300 WDR
MXE-849
Mejegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
Szerző dés kötés folyamatosan
,EGERERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt. EGERERD Ő Zrt . EGERERD Ő Zrt . 1GERERD Ő Irt. EGERERD Ő Zrt. EGERERD Ő Zrt. EGER ERD Ő Zrt. T SZAKERD Ő Zr t ÉSZAKERD Ő Zr t
27 501 Ft
2014 .06 .19
1 db
ÉSZAK ERD Ő Zrt
3 519 361 Ft
2014 .08 .07
15 db
ISI.AKERD Ő Zr t
4 110 Ft
2014 .08 .06
I db
ÉSZAKERD Ő Zr t
672 084 Ft
2014 .10.08
28 db
ÉSZAKERD Ő Zrt
220 599 Ft 42 863 Ft 20 400 Ft l 052 576 Ft 18 000 Ft
2014 .10 .28 2014 .10 .28 2014 .12 .01 2014 .12 .01 2015 .01 .09
1 db 1 db l db 28 db 1 db
ÉSZAKERD Ő Zrt ÉSZAKERD Ő Zrt ÉSZAKERD Ő Zrt É.SLAKERD Ő Zrt ÉSZAKERD Ő Zrt
I db
ÉSZAKERD Ő Zrt
55 . oldal, összesen : 7 0
_
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Központi, tulajdonos álta l koordinált beszerzés
Gemenc_rt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt .
_
_
-1
Leszerzesek 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sor szám
Beszerzett eszköz fata g fajtája
eseté n forgalmi rendszáma
ő szköz típusa
903 . 904 . 905 . 906 . 907 . 908 . 909 . 910 . 911 . 912 . 913 . 914 . 915 . 916 . 917 . 918 . 919 . 920 . 921 . 922 . 923 . 924 . 925 . 926 . 927 . 928 . 929 .
telefon telefon bútor informatikai eszköz bútor bútor bútor bútor telefon telefon bútor telefon telefon telefon bútor telefon telefon telefon informatikai eszköz telefon telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
mobiltelefon mobiltelefon 3 db . üzemi munkaszék router 4 db . irodai szekrény 6 db . irodai bútor 6 db . matrac 6 db . irodai szekrény mobiltelefon _ mobiltelefon polc mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon irodai komód _ mobiltelefon _ mobiltelefon mobiltelefon pendrive mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon szünetmentes _nyomtató nyomtató nyomtató router
930 .
gépjárm ű
Toyota 1-lilux
931 . 932 . 933 . 934 . 935 . 936 . 937 . 938 . 939 . 940 . 941 . 942 . 943 .
telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon informatikai eszköz telefon telefon telefon telefon
mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon office elit pc mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon mobiltelefon
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
_
_ _ _
MYT-774
] 7 003 Ft 36 837 Ft 28 900 Pt 8 447 Ft 51 924 Ft 84 990 Ft 94 441 Ft 55 101 Ft 24 291 Ft 12 279 Ft 5 511 Ft 54 387 Ft 17 003 Ft 76 058 Ft 35 827 Ft 17 541 Ft 17 541 Ft 108 654 Ft 3 934 Ft 24 291 Ft 17 004 Ft , 12 279 Ft I 1 372 Ft 48 425 Ft 9 500 Ft 2 500 Ft 5 575 Ft 6 061 746 Ft 12 279 Ft 17 541 Ft 17 541 Ft 17 541 Ft 17 541 Ft 108 655 Ft 17 541 Ft 17 541 Ft 121 213 Ft 17 541 Ft 61 885 Ft 9 917 Ft 17 541 Ft
Szerz ődésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
2014 07 .28 2014 .07 .28 2014 .08 .06 2014 .08 .06 2014 .08 .10 2014 .08 .10 2014 .08 .10 2014 .08 .10 2014 .08 .13 2014 .08 .13 2014 .08 .25 2014 09 .01 2014 .09 .08 2014 .09 .15 2014 .09 .22 2014 .09 .26 2014 .09 .29 _ 2014 .10.02 2014 .10 .07 2014 .10 .07 _ 2014 .10.14 2014 .10 .14 2014 .10.15 2014 .10 .15 2014 .10.29 2014 .10 .29 2014 .10 .29
2014 .11 .11 2014 .1 1 .17 2014 .1 1 .19 2014 .1 1 .21 2014 .11 .21 2014 .11 .24 2014 .1 1 .27 2014 .11 .27_ 2014 .1 1 .28 2014 .12 .02 2014 .12 .03 2014 .12 .03 2014 .12 .11
56 . oldal, összesen : 7 0
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . _ Gemenc Zrt . Gemcnc Zrt . Gemenc Zrt ^ Gemenc Zrt . Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Irt. ()emelte Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Z.rt .
_
Központi, tulajdonos álta l koordinált beszerzés
2014 .1 ( .06 _
_
_
Intézmény nev e
_
_
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt. Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . Gemenc Zrt.
_
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtáj)aa
Eszköz típusa
944 . informatikai eszköz
monitor 22 db .
945 .
informatikai eszköz
PC 22 db .
946 .
telefon
mobiltelefon
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszárm a
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
593 780 Ft
2014 .12 .17
2 947 670 Ft
2014.12 .17
25 000 Ft
2014 .12 .18
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés Központi, tulajdonos álta l koordinált beszerzés Központi, tulajdonos álta l koordinált beszenés
Intézmény neve
Gemenc Zrt .
_
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt.
Körponti, tulajdonos álta l koordinált beszerzés Központi, tulajdonos álta l koordinált beszerzés
947 .
informatikai eszköz
Notebook 10 db
1 917 700 Ft
2014 .12 .30
948 .
informatikai eszköz
Office 2013 Home 8:, Business 2 6 db .
l 410 500 Ft
2015 .01 .06
949 .
gépjármű
KIA Sorento
MSP-909
9 000 000 Ft
2014 .05 .14
950 .
gépjárm ű
Dacia Duster
MUA-724
4 966 000 Ft
2014 .01 .17
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
951 .
gépjárm ű
Forg Ranger XLT
MUP-757
6 887 519 Ft
2014 .01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
952 .
gépjárm ű
Forg Ranger XLT
MUP-758
6 887 519 Ft
2014.01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zr_t .
953 . gépjárm ű
Forg Ranger XLT
MUP-759
6 887 519 Ft
2014 .01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
954 .
gépjárm ű
Forg Ranger XLT
MUP-760
6 887 519 Ft
2014 .01 . I4
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj erdészeti és Vadászati Zrt .
955 . gépjármű
Forg Ranger XLT
MUP-76 ]
6 887 519 Ft
2014 .01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
956 . gépjármű
Forg Ranger XLT
MUP-762
6 887 519 Ft
2014 .01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
957 . gépjármű
Forg Ranger XLT
MUP-763
6 887 519 Ft
2014 .01 .14
A dátum a megrendelés dátuma
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
958 .
gépjárm ű
Zastava Iveco 35 .10
YJE-761
2 600 000 Ft
2014 .11 .30
959 .
gépjárm ű
Suzuki Wagon R+
JJR-268
960 .
gépjármű
Toyota Hilux
KVB-736
2 500 000 Ft
2014 .06 .30
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
961 .
gépjárm ű
Toyota Hilux
KVB-737
2 500 000 Ft
2014 .06 .30
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
962 .
gépjárm ű
Toyota Hilux
KVB-738
2 500 000 Ft
2014 .06 .30
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
963 .
telefon
NOKIA Lumia 530/SL
12 700 Ft
2014 .12 .17
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
964 .
telefon
NOKIA 225
12 700 Ft
2014 .12 .02
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
965 .
telefon
NOKIA Lumia 635/SL
43 707 Ft
2014 .11 .27
Gyulaj Erdészetd és Vadászati Zrt .
2014 .09 .30
57 . oldal, összesen : 70
Gemenc Zrt . Gemenc Zrt . 1 Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt . bérleti díj : 82 .550,- Ft/hó
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
v . - w l a . januar 14 . között Sorszám 966 .
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
telefon
967 . telefon 968 .
telefon
Gépjárm ű eseté n for bgalmi rendszám a
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerződésköté s dátuma
Egyéb megjegyzés
1
Intézmény nev e
NOKIA 108 4GBJSL
11 462 Ft
2014 .10 .02
APPLE IPHONE S4
85 760 Ft
2014 .06 .12
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
Samsung Galaxy ACE 4/SL
52 278 Ft
2014 .1 1 .21,
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
14 500 Ft
2014.09 .11
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt . Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
-969 .
bútor
Íróasztal
970 .
informatikai eszköz
e-Studio 2330C fénymásoló
500 841 Ft
2014 .07 .07
971 .
informatikai eszköz
HP LaserJet M1132 nyomtató
131 841 Ft
2014 .10,01
972 .
informatikai eszköz
HP 450 0 1 notebook
282 020 Ft
2014 .1 1 .04
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
973 . 974 . 975 . 976. 977 . 978 . 979 .
bútor bútor informatikai eszköz telefon Informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
Kútbereki turistaház bútorai Kútbereki turistaház konyhabútor Notebook ACER NOKIA mobil telefonok CANON printer HP Laserjet nyomtató Notebook LENOVO
5 542 194 Ft 419 100 Ft 247 650 Ft 2 3 f 3 929 Ft 12 050 Ft 27 741 Ft 114 980 Ft
2014 .07 29 2014 .07 .29 2014 .10 .10 2014 06 .1! 2014 .12 .19 2014 .10 .10 2014
IPOLY ERD Ő ZRT iPOI,Y ERDÓ IR I IPOLY ERD Ő ZR' C IPOLY ERD Ő ZR T IPOLY ERDÓ ZR T IPOLY ERD Ő LR" f IPOLY ERDÓ ZR" P
980 .
gépjárm ű
Skoda SuperB
MUY7I0
9 500 000 Ft
2014 .08 .08
981 .
gépjárm ű
a VWTransporter
MUY711
12 928 074 Ft
2014 .08 .12
982 .
telefon
Mobiltelefon SAM GAL Ace 37SL
246 296 Ft
2014 .09 .08
983 .
telefon
Mobiltelefon Sam GT-S 5610/SL
86 164 Ft
2014 .09 .30
984,
telefon
Mobiltelefon Samsung B 2710
133 386 Ft
2014 .10 .07
985 .
informatikai eszköz
1079 625 Ft
2014 .06 .16
986 .
informatikai eszköz
1 824 750 Ft
2014 .06• ] 6
987 .
informatikai eszköz
24 409 Ft
2014 .08 .16
KASZÓ Zrt .
20 595 Ft 92 913 Ft
2014 .06 .25 2015 .01 .02
KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt .
988 . informatikai eszköz 989 . informatikai eszköz
Másológép TOSHIBA e-STUDI O 2330C Másológép TOSHIBA e-STUDI O 256SE Microsoft Windows 7 Fiom e prémium 32 bit Monitor -V I96Lbd-l9" Lenovo laptop
_
58 . oldal, összesen : 7 0
3 db
choerfif illesztő berendezéshez 124 db Hídmérleghez kapcs . Hídmérleghez kapcs . Csoportos beszerzés keretén belül , engedély alapján Engedély alapján, LiFE+pályázat i fonás terhére 9dU, vezérigazgatói utasításba n feltételek alapján (szerződé s szerint) 4db, vezérigazgatói utasításba n feltételek alapján (szerződé s szerint) 6db, vezérigazgatói utasításba n feltételek alapján (szerzödé s szerint) Csoportos beszerzés keretén belül , engedély alapján 3 db Csoportos beszerzés keretén belül , engedély alapján 5 db
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt .
KASZÓ Zrt . f
IGASZÓ Zrt .
KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt . KASZÓ Zrt.
Sorszám 990 .
Beszerzett eszkö z fajtája informatikai esr_köz
991 . 992 . 993 . 994 . 995 . 996 . 997 .
gépjármű gépjárm ű géujárnl ű gépjái7rá+ gépjárm ű gé p járm ű ocpjárm ű gépjárm ű ® gépjárm ű 1.000 . gépjárm ű 1001 .
•
Gépjármű esetén forgalmi •
Eszköz típusa Microsoft Windows 7 Professíona l 32 bit Ford Ranger ~_ Fendt traktor Ford Ranger Traktor Case MX 150 Ford Ranger MAN teher g épkocsi MAN teheré kocsi MAN tehergépkocsi Challan_er MT 765 C Dacia Duster
KV L-937 MXD 481 MUN-216 MXD 499 MVE-360 MVE-361 MVE-362 MTG-336
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő désköté s dátum
38 779 Ft
2015 .01 .02
1 41 Ft 9 267 977 Ft 7 465 228 Ft 8 355 115 Ft 7 336 2(2 Ft 34 729 009 Ft 34 729 009 F 34 729 012 Ft 67 564 000 F 5 436 878 Ft
2014 .02 .12 2014.09 .20 2014 02 .12 2014 0 .01 20 4 02 12 1 2014 1 2014 .08 .97 2014 11 .12 2014 .02 .28
Renault nyergesvontató
MARA-991
2014 .01 .29
1002 . gépjárm ű
Renault nyergesvontató
MGX-628
2014 .01 .29
1003 . 1004 . 1005 . 10001 . 1007 .
butor bútor butor bútor búto
1008
bútor
szekrény (vadászház) ágy (vadászház) konyhabútor (vadászház) étkez ő garnítína (vadásztház) íróasztal-~-polc (vadászház) asztal, szék, tároiószelaény (oktatási központ) ülő _arnitíua (Jumiperus Hotel) imnyhabútor+asztal, szé k Juniperus Hotel) Monitor beszerzés Lapto ., asztali számítógép EEVR rendszer (ESZR) indul ó adatbázisa 9 db mobiltelefon 1 db mobiltelefon küls ő DVD, endrive
1009 . bútor 1010 . bútor informa eszköz • ® informatikai 1013 . informatikai eszköz 1014 . telefon 1015 . telefon 1016 . informatikai eszköz 1017 . informatikai eszk • 1018 . m . 1019 . 1020 . é jármű 1021 . 1022 . bútor
•
WEZjfflffi
1023 . bútor
• rendszerhez • • itech . lézertoll Honda C 1 cs ő nakmotor TOYOTA l TOYOTA HILUX 2,5D iroda)II Vendégágy
•
(Zobáki
MUY-494 MXB-665 •
Egyéb megjegyzés
intézmény neve
KASZÓ Zrt . 2014szeptemberi átvétel 2014 . októberi átvétet 2014. októberi átvétel _
2014 . júniusi átvétel Bérelt gépjárm ű 2014,okt. 15 .-i`', (1490 EUR/hó Áfa) Bérelt gébjárm ű 21)14 .nov . 1 I .-i g (1490 EUR/hó Áfa)
KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Art_ KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt .
83 505 Ft
2014 .10 .15 2014 .10 .16 2014 .10 .17 2014 .10 .18 2014 .10 .19
2 745 490 Ft
2014 .08 .20
KEFAG Zrt .
000 Ft
2014 .10 .31
KEFAG Zrt .
2014 .10 .0
KEFAG Zrt .
5 058 791 Ft
2014 .12 .01 2014 .12 .01
KEFAG Zrt . KEFAG Zrt .
2
11 965 F
2014 .06 .01
KEFAG Zrt .
262 435 F 23 114 F
2014 .08 .10 20] 5 .01 .06 2015 .01 .12
1 507 131 Ft
2014 .08 .]9
Kisalföldi Erdő gazdaság Zrt .
792 480 t 5 626 221 Ft i 081 Ft 1 499 5 7 0 Ft
2014 . ] 2 .11 2014 .11 .07 2014 .07 .16 2014 .] 0 .15 2014 .12 .16
FALCO Sopron Bátor KFT
Kisalföldi Erd ő gazdaság Zrt . Kisalföldi Erdő gazdaság Zrt . MecsekerdG Zr t Mecsekercl ő Zrt Mecsckercí ő Lr t
Metro ZRT
Mecsekerd ő Zrt
•
4
932
000 Ft 1
~~
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
i 472 Ft
59 . oldal, összesen : 7 0
KEFAG Zrt . KEFAG Zrt. KEFAG Zrt. KEFAG Zrt. KEFAG Zrt.
_ _
-
KEFAG Zrt . KEFAG Zrt . KEFAG Zrt .
_
Beszerzések 2014 . június 6 . - 20] 5 . január 14 . között
Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
1024 . 1025 . 1026 . 1027 . 1028 . 1029 . 1030 . 1031 . 1032 . 1033 . 1034 . 1035 . 1036 . 1037 . 1038 . 1039 . 1040 .
informatikai eszköz. informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz bútor gépjárm ű gépjárm ű bútor informatikai eszköz informatikai eszköz Informatikai eszköz teiefon informatikai eszköz informatikai eszköz
Eszköz típusa BACKUP adatment ő szoftver OFFICE STD 2013 szoftver LENOVO PC ±notebook NYOMTATÓ KYOCERA SZÁMITÓGÉP SZERVER UPS SZÜNETMENTES TÁP SZÁMÍTÓGÉP KONFIG . SZÁLLODAI BÚTOROK DACIA DOKKER STEMA M 4075 UTÁNFUTÓ IRODAI FORGÓSZÉK 4 DB SZÁMÍTÓGÉP KONFIG . MONITOR 22" MONITOR 19" SAMSUNG GALAXI ACE TP-I.,ink router Cisco router
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
MUD-G41 XUB-937
_
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalommal érintett"`
Szerz ő désköté s dátuma
2 334 100 Ft 7 431 975 Ft 4 473 500 Ft 67 056 Ft 241 300 Ft 69 850 Ft 38 087 Pt 19 900 000 Ft 3 510 000 Ft 100 000 Ft 77 360 Ft 34 798 Ft 28 194 Ft 20 066 Ft 33 360 Ft 9 291 Ft 68 173 Ft
2014 20] 4 . ] 0 .09 2014 .12 .01 2014 2014 .06 .10 2014.06 .10 2014 .06 .10 2014 .07 .07 2014 2014 .07 .07 2014 .12 .01 2014 .12 .03 2014 2014 .12 .03 2015 .01 .09 2014 .08 .04 2 014 .12 13
1041 . gépjárm ű
Ford Transit mikrobusz
]XU- 118
450 000 Ft
2014 .06 .20
1042 . gépjárm ű
Ford Transit mikrobusz
JXU-1 l8
423 275 Ft
2014 .10 .09
1043 . gépjárm ű 1
Ford Transit mikrobusz
JNF-028
1 050 000 Ft
2014 .06 .02
1044 . gépjárm c} ű
Ford Transit mikrobusz
JRA-389
1050 000 Ft
2014 .06 .02
1045 . gépjárm ű
Ford Transit mikrobusz
GJP-687
1 050 000 Ft
2014 .06 .02
1046 . gépjármű
Ford Transit mikrobusz
IVR-937
300 000 Ft
2014 .06 .02
1047 . gép i árm ű j
Ford Transit mikrobusz
IVR-937
450 000 Ft
2014 .10 .06
1048gépjármű
Ford Transit mikrobusz
HKE-254
489 448 Ft
2014 .06 .23
1049 . gépjármű
Ford Transit mikrobusz
JNC-673
4] 8 344 Ft
2014 .10 .07
1050 . gépjármű
Nissan NP 300 gk .
LLV-503
600 000 Ft
2014 .05 .30
1 .051 . gépjárm ű
Mitsubishi L200 gk .
MNF-352
370 000 Ft
2014 .07 .15
1052 . gépjárm ű
Mitsubishi L200 gk .
MMB-067
462 500 Ft
2014.10 .15
1053 . gépjármű
Toyota Hiace
LWU-023
540 000 Ft
2014.05 .14
60 . oldal, összesen : 7 0
Egyéb megjegyzés
_ MFB csoportos beszerzés
Teljesítés ideje Teljesítés ideje Gk .bérlés közfoglalkoztatottal ` szállítására k l tá s közfoglalkoztatottal ' szálllítá sG ára Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk.bérlés közfoglalkoztatottal: szállítására Gks közfoglalkoztatottal. szállításár Gk .bérlés közfoglalkoztatottal ` szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bériés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk.bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés Gk.bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására
ís
intézmény nev e Mecsekerdö Zrt Mecsekerd ő Zrt Mecsekerd ő Zrt Mező hegyes Állami Ménes Kft Mezöhegyes Állami Ménes Kft Mez őhegyes Állami Ménes Kft Mezöhegyes Állami Ménes Kft Mező hegyes Állami Ménes Kft. Mező hegyes Állami Ménes Kft Mezöhegyes Állami Ménes Kft Mezöhegyes Állami Ménes i
_
DGScctzic GII Lv1`F . ~Utttu
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
V . - LV
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
I J . ~dliücti t`F . IW oI i
Szerződésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk.bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására Gk .bérlés közfoglalkoztatotta k szállítására
Intézmény neve
1054 . gépjárm ű
Toyota Hiace
=495
84 000 Ft
2014 .07 .01
1055 . gépjárm ű
Toyota Hiace
MCX-512
180 000 Ft
2014 .07 .23
1056 . gépjármű
Toyota Hiace
LWT-933
180 000 Ft
20]4 .1 ] .03
1057 . bútor 1058 . informatikai eszköz 1059 . informatikai eszköz
irodaszék HP Laserjet nyomtató Toshiba e305 másológép 4 db
27 559 Ft 24 724 Ft 1 109 853 Ft
2015 .01 .06 2015 .01 .13 2014.07 .3 l
MFB csoportos közös beszerzés
1060 . informatikai eszköz
Lenovo notebook
3 384 550 Ft
2014 .12 .01
MFB csoportos nyilt közbeszerzés NYÍRERD Ő Zrt .
1061 . 1062 . 1063 . 1064 . 1065 . 1066 . 1067 . 1068 . 1069 . 1070 . 1071 . 1072 . 1073 . 1074 . 1075 . 1076 . 1077 . 1078 . 1079 . 1080 . 1081 . 1082 . 1083 . 1084. 1085 . 1086 . 1087 . 1088 . 1089 . 1090 . 1091 . 1092 .
informatikai eszköz SWITCH 2 db informatikai eszköz Tintasugaras Canon nyomtató Krajcárheg 'i Pihen ő Centrum bútor bútor Krajcárhegyi Kerti Oktató Egyéb beszerzések bútor Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű gépjármű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC Toyota Hilux 2 .5 DC gépjármű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjárm ű Toyota Hilux 2 .5 DC gépjármű gépjármű Toyota Hilux 2 .5 DC Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű gépjárm ű _Toyota Hilux 2,5 D Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű gépjárm ű Toyota Hilux 2,5D Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű Toyota Hilux 2,5D gépjárm ű
_
MVB-877 MVB-869 MVB-868 MVB-867 MVB-866 MVB-865 MVB-864 MVB-863 MVB-862 MVB-86'1 MVB-860 MVB-876 MVB-875 MVB-874 MVB-873 MVB-872 MVB-871 MVB-870 MWA-684 LOR-843 MWA-683 LNS-052 MVG-124 MWA-681 MWA-682 LOR-842 LOR-856
_
] 9 801 Ft 2014.10 .02 37 817 Ft 2014 .09 .19 18 396 916 Ft 2014 .06 .19 4 795 520 Ft 2014 .06 .19 2 366 864 Ft 2014 .08 .19 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft_2014 .02 .25 6 823 577 Ft2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 6 823 577 Ft 2014 .02 25 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 6 823 577 Ft 2014 .02 .25 2014 .08 .28 7 764 107 Ft 1 016 000 Ft 2014 .11 .13 2014 .08 .28 7 338 720 Ft 1 016 000 Ft 2014 .0(1 .26 7 695 527 Ft_ 2014 .07 .30 2014 .08 .28 7 345 070 Ft 7 935 557 Ft 2014 .08 .28 1 016 000 Ft 2014 .11 .13 I 016 000 Ft 2014.12 .31 61 . oldal, összesen : 7 0
Közjóléti tetvezett beruházás Közjóléti tervezett beruházás
_
_
kistehcrgépjárm ű kistehcrgépjárm ű kistehergépjárm ű kistehcrgépjárm ű kistehergépjárm ű kistehergépjárm ű kistehcrgépjárm ű kistehergépjárm ű kistehergépjármü kistehergépjárm ű kistehergépjárm ű kistehergépjármű kistehergépjárm ű kistehergépjármű kistehergépjármű kistehergépjárm ű kistehergépjárm ű kistehergépjárm ű
_
-
NEFAG Zrt.
_
NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt . NEFAG Zrt. NYÍRERD Ő Zrt
NYÍRERD Ő Zrt. NYÍRERD Ő Zrt_ NYÍRERD Ő Zrt . NYiRFR.D Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt. _ NYÍRERDŐ lrt . NYÍRERDŐ Zrt . NYÍRERDŐ 7..rt . NYÍRERDŐ Zrt . NYÍRLRD Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERDC~Zrt . NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERD Ő L.rt . NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt. NYÍRERD Ő Zrt . NYIRERDŐ Zrt . NYiRERDŐ Irt. NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt . NYÍRERD Ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Z,rt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt .
_
_ T
w~ . )uurus n . - LU15 . Január 14 . között Sorszám 1093 . 1094 . 1095 . 1096 . 1097 . 1098 . 1099 . 1100 . 1101 . 1102 .
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz bútor bútor bútor bútor bútor bútor , gépjárm ű
HDD 250 GB USB 2 .0 router,swich,egyéb szoftver Tároló polc 8db Szék 1db Szék 1db Klaviatúra tartó 2db Szék 2db Szék Idb Skoda Octavia
1103 . informatikai eszköz
Multifimciós nyomtató
1104 . informatikai eszköz
Komplex IT fejlesztés
1105 . 1106 . 1107 . 1 I08 . 1109 . 1110 . 1111 . 1112 . 1113 .
gépjárm ű gépjármű gépjármű gépjárm ű népjárm ű gépjárm ű gépjárm ű bútor bútor
I 1 14 . bútor 1115 . bútor _1116 . bútor 11 17 . bútor 1 1 ] 8 . bútor 1119 . bútor 11 2 0 . bútor 1121 . bútor 1122 . ,bútor 1123 . bútor 1 124 . bútor 1125 . 1126 . 1127 . 1128 . 1129 .
bútor bútor bútor bútor bútor
1130 . telefon
Gépjárm ű eseté n for g almi rendszáma
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Szerződéskötés dátuma
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
125 730 Ft 217 030 Ft 62 230 Ft 137 821 Ft 15 990 Ft 21 577 Ft 30 087 Ft 27 000 Ft 13 500 Ft (i 220 1 l l Ft
2014 .06 .20 2014 .06 .20 2014 11 2014 .08 .05 2014 .08 .15 2014 .09 .12 2014 11 2015 2015 .01 .09 2014 .09 .02
500 841 Ft
2014 .07 .07
43 027 981 Ft
2014 .12 .12
7 632 019 Ft 7 466 831 Ft 7 466 831 Ft 7 466 831 Ft 9 998 261 Ft 7 443 260 Ft 7 443_260 Ft 50 800 Ft 228 158 Ft
2014 .07 .09 2014 .11 .25 2014 .1 1 .25 2014 .11 .25 2014 .06 .17 2014 .1 1 .25 2014 .1 1 .25 2014 .06 .18 2014 .08 .1 1
286 516 Ft
2014 .08 .1 1
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
Öltöző szekrény Irattároló szekrény Irattároló szekrény íróasztal Íróasztal 2db Íróasztal Üveges fels ő szekrény Kerti szék 4 db Kerti asztal
105 902 Ft 51 980 Ft 88 990 Ft 102 991 Ft 194 892 Ft 1 14 079 Ft 198 220 Ft 60 000 Ft 40 000 Ft
2014 .08 .1 1 2014 .08 .1 1 2014 .08 11 2014 .08 .1 1 2014 .08 .1 1 2014 .08 .11 2014 .08 .1 1 2014 .09 .03 2014 .09 .03
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt .
Stuhlwerk Tempus 450 irodai szék
104 351 Ft
2014 .11 .21
52 705 Ft 110 863 Ft 187 801 Ft 169 628 Ft 177 640 Ft
20(4 .1 1 .21 2014 .11 .21 2014 .1 1 .21 2014 .1 ] .21 2014 .1 1 .21
211 200 Ft
2014 .06 .1 1
_Toyota Rav4 2 .OP MT Style Toyota Rav4 2 .OP MT Style Toyota Rav4 2 .OP MT Style Toyota Rav4 2 .OP MT Style Skoda Superb Elegance 2 .0 Toyota Hilux 2 .5D MT Comfort Toyota Hilux 2 .5D MT Comfort Íróasztal _ Üveges fels ő szekrény 2 db d3 tu~lwerk Tempus 450 irodai szék
Fali irattároló polc 2 db Szekrény kiegészítés _ Szelvény kiegészítés Íróasztal Tempus 405 forgószék 2 db Nokia Lumia 625/SL telefon 5 db
MUY 732
MUW-031 MYR-254 MYR-252 MYR-253 MVN-722 MYR-255 MYR-256
62 . oldal, összesen : 70
_
MFB csoportos beszerzés , teljesítés dátuma szerz ő déskötés dátuma, határid ő . : 2015 .05 .15 .
_ _
_
_
Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerdő lrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ői Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi Parkerd ő Zrt . Pilisi ParkerdbLrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zr( . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt .
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
~
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti 'Zrt .
uwca LcSCi~ Sor szám
F
Beszerzett eszkö z fajtája
11,31 . telefon 1132 . telefon 1 133 . informatikai eszköz 1134 . informatikai eszköz 1135 . informatikai eszköz 1136 . informatikai eszköz 1137 . informatikai eszköz 1138 . informatikai eszköz
Eszköz típusa
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Nokia 301/SL telefon 5 db CAT B25 DS telefon 10 db IBM Storwize v3700 adattároló Toshiba e-Studio 2330C fénymásoló _ HP Laserjet Pro 400 nyomtató HP Laserjet Pro M125N W nyomtató Canon iP7250 nyomtató HP ProBook 470 Cl notebook
L01-r . j ulll US O . - LV 1 2 .
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
janUar
14. KozOt t
Szerr_ődésköté s dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett* _
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
89 960 Ft 222 770 Ft 5 201 964 Ft
2014 .09 .18 2014 .0924 2014 .04 .23
403 701 Ft
2014 .06 .18
130 327 Ft
2014 .07 .21
89 800 Ft
2014 .07 .22
2 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
21 900 Ft 948 944 Ft
2014 .07 .22 2014 .09 .10
4 db (op . rendszerrel együtt)
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt .
teljesítés : 2014 06 .20
Szombathelyi Erdészeti Zrt._ Szombathelyi Erdészeti Zrt. M Szombathelyi Erdészeti Zrt .
~J
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt.
1139 . informatikai eszköz
MS Offce 2013 Home&Business
247 904 Ft
2014 .09 .10
4 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
1140 . informatikai eszköz
693 420 Ft
2014.10 .01
120 db-ra vonatkozik
Szombathely r Erdészeti Zrt .
1141 . informatikai eszköz
ESET biztonsági szoftver megújítás HP ProBook 470 G2 notebook
1038 352 Ft
20f4 .1 1 .13
4 db (op . rendszerrel együtt)
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
1142 . informatikai eszköz
MS Offce 2013 Horne&Business
252 984 Ft
2014 .11 .13
4 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
1143 . informatikai eszköz
Spectra MobileMapper 120 GPS
4 478 325 Ft
2014 .11 .19
4 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt .
1144 . 1145 . 1146 . 1147 . 1148 . 1149 . 1150 .
266 700 Ft 365 760 Ft 165 100 Ft 563 880 Ft 2 009 775 Ft 575 310 Ft 3 474 339 Ft
2014 .11 .19 2014 .11 .19 2014 .1 1 .19 2014 .12 .01 2014 .12 .01 2014 .12 .01 2014 .12 .05
1 db 4 db (térinformatikai szoftver) 1 db (térinformatikai szoftver)( 15 db (MFB közbeszerzés) _ 15 db (MFB közbeszerzés) 3 db (MFB közbeszerzés) 3 db (op . rendszerrel együtt)
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombatlielyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti lrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt .
781 050 Ft
2014 .12 .05
3 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt.
1152 . informatikai eszköz l 153 . informatikai eszköz
Spectra MobileMapper 20 GPS Digiterra Explorer 7 Advanced Digiterra Explorer 7 Professional Samsung 24' monitor IBM. Thinkcentre M83 PC IBM ThinkPad L440 notebook HP Proliant ML350p szerver APC SMT22001 szünetmente s táp egység HP 1810-24G switch Delphi XE7 Architest Update
253 492 Ft 1 978 660 Ft
2014 .12 .05 2014 .12 .10
4 db 2 db (fejlesztési környezet)
Szombathelyi Erdészeti Zrt . Szombathelyi Erdészeti Zrt.
1154 . informatikai eszköz
MS Of6ce 2013 Home&Business
1 163 066 Ft
2014 .12 .13
19 db
Szombathelyi Erdészeti Zrt.
1155 . informatikai eszköz
MS Excel 201 .3 32/(14
36 195 Ft
2014 .12 .13
1 db
1156 . gépjárm ű
FORD RANGER teherautó
MUP-232
6 272 530 Ft
2014 .07 .14
1157
TOYOTA HILUX teherautó
MVN-396
6 477 599 Ft
2014 .08 .15
Szombathelyi Erdészeti Zrt . TAEG Tanulmányi Erd őgazdasá g Zrt . TAEG Tanulmányt Erdő gazdasá g "Zrt . TAEG Tanulmányi Erd ő gazdasá g Zrt . TAEG 'Fanuhnányi Erd őgazdaság Zrt . TAEG Tanulmányi Erd őgazdasá g Zrt .
informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
1 151 . informatikai eszköz
gépjármű
_
1158 . telefon
NOKIA 301/SL
16 372 Ft
2014 .08 .06
1159 . telefon
NOKIA 301/SL
16 372 Ft
2014 .08 .06
1160 . telefon
Sam Gal S5/SL
173 073 Ft
2014 .08 .08
63 . oldal, összesen : 7 0
_
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14. között
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Gépjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa
1161 . telefon
Sam Gal S5/SL
1162 . telefon
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ődésköté s dátuma
168 072 Ft
2014 .08 .08
Nokia 301/SL
16 570 Ft
2014 .09 .05
1163 . telefon
Nokia 301/SL
16 570 Ft
2014 .09 .05
1164 . telefon
Nokia Lumia 930/SL
117 772 Ft
2014 .09 .19
1165 . telefon
nokia 301 /SL
17 992 Ft
2014 .12 .1 1
1166 . telefon
NOKIA 301/SL
17 992 F t _
2014 .12 .1 1
1167 . telefon
Nokia 301/SL
17 992 Ft
2014 .12 .11
1168 . telefon
Nokia 301/SL
17 992 Ft
2014 .12 .11
1169 . telefon
Nokia 301/SL
17 992 Ft
2014 .12 .1 1
1170 . telefon
Nokia 301/SL .
17 992 Ft
2014 .12 .11
1171 . telefon
Nokia 301/SL
17 991 Ft
2014 .12 .11
1172 . informatikai eszköz
CANON PIXMA NYOMTATÓ
18 179 Ft
2014.07 .30
1173 . informatikai eszköz
CANON PIXMA NYOMTATÓ
18 418 Ft
2014 .09 .02
1174 . informatikai eszköz
CANON NYOMTATÓ
18 440 Ft
2014 .1 1 .06
1175 . informatikai eszköz
DVD ÍRÓ KÜLS Ő
10 160 Ft
2014 .10 .15
1176 . informatikai eszköz
HDD KÜLS Ő
49 530 Ft
2014 .10 .15
1177 . informatikai eszköz
USB 2 PORTOS
7 493 Ft
2014 .10 .15
1178 . informatikai eszköz
CISCO SG200 SWITCH
330 200 Ft
2014 .10 . l5
1179 . informatikai eszköz
monitor
68 555 Ft
2014.12 .15
1180 . informatikai eszköz
számítógép
384 810 Ft
2014.12 .18
1181 . gépjárm ű 1182 . gépjárm ű 1183 . gépjármű
gépkocsi vásárlás gépkocsi vásárlás tehergépkocsi vásárlás
2 750 000 Ft 2 890 000 Ft 2 349 500 Ft
2014 .07 .29 2014 .07 .29 2014 .12 .09
_ MUT-985 MUT-857 MZE-866
64 . oldal . összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e TAEG "Tanulmányi Erd ő gazdasá g Zrt . TAEG Tanulmányt Erdőgazdasá g Zrt . , TAEGi'anuhnányi Erd őgazdasá g 7 t ... TAEG Tanulmányi Erdiigazdasg Zrt . 1"AI~G Tanulmányi Erd őgazdaság Zrt . TAEG 1°anulmányi Erd ő gazdaság Zrt TAEG Tanulmrínyi Erd ő gazdasá g Lrt . hALG tanulmányi Erd ő gazdasá g, Zrt . ]"AEG "tanulmányi t;rdögazdaság Zrt . TAF,G "tanulmányi Erd őgazdaság Zrt . TAEG Tanulmányiő Erd gardasá g Zrt . tAEG Tanulmányi Erdő gazdasá g Zrt . FA E G ranulRlányl LLrdögaZdaSt l 7, I.t fAEG'I'anulnínyi E :rdö azdaság Zrt . TAEG Tanulmányi Erd őgazdaság Zrt . '1'AILG "tanulmányi Erd őgazdaság Zrt . TAEG Tanulmány! Grclő gazdaság Zrt TAEG Tanulmányi Erdő gazdaság Zrt. TAEG "tanulnúlyi Erd ő gazdasá g Zrt . TAEG Tanulmányi Erd ő gazdasá g Zrt . T1G Nonprofit Kft T1G Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
1184 . 1185 . 1186 . 1187 . 1188 . 1189 . 1190 . 1191 . 1192 . 1193 . 1194 . 1195 . 1196 . 1197 , 1198 . 1199 . 1200 . 1201 . 1202 . 1203 . 1204 . 1205 . 1206 . 1207 .
gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű gépjárm ű bútor bútor bútor bútor telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz , informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
Eszköz típusa
1209 . informatikai eszköz
tehergépkocsi vásárlás tehergépkocsi vásárlás tehergépkocsi vásárlás gépkocsi vásárlás Gépkocsi bérlés Gépkocsi bérlés forgószék forgószélforgószék forgószék Telefon vásárlás Telefon vásárlás tablet tablet monitor operációs rendszer laptop monitor Szünetmentes tápegység Laptop + win7 szerver b ő vítés szerver b ő vítés szerver b ővítés operációs rendszer IBM STOREWIZE ADATTÁROLÓ NOTEBOOK HP NB 13 156
1210 . informatikai eszköz
CANON DP-C 130 SZKENNER
1208 . informatikai eszköz
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma MZE-867 MZE-868 MZE-869 MYJ-380 MYJ-380 MTR-880
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
TIG Nonprofit KI) TIG Nonprofit Kft T1G Nonprofit Kft TEC, Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit KFI _ TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofi t Kft TIG Nonprofit 1{Ft TIG Nonprofit Kft T1G Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit Kft TIG Nonprofit KI ) TIG Nonprofit Kft T1G Nonprofit Kli
1 485 999 Ft
2014 .06 .18
VADEX MEZ Ő FÖLDI ZRT.
162 000 Ft
2014 .07 .01
VADEX MEZ Ő FÖLDI ZRT .
340 000 Ft
2014 .07 .01
958 440 Ft
2014 .07 .23
VADEX MEZŐFÖLDI ZRT .
115 000 Ft
2014 .11 .19
VADEX MEZŐFÖL )1 ZRT .
1 750 000 Ft
2014 .12 .05
VADEX MELÓFÖLDI ZRT.
81 874 Ft
2014 .12 .05
1215 . informatikai eszköz
NOTEBOOK LENOVO G5070
115 000 Ft
2014 .12 .02
1216 . telefon
APPLE Iphone 5S TÁRGYALÓASZTAL+6 DB SZÉK /HASZNÁLT/
271 252 Ft
2014 .09 .16
45 000 Ft
2014 .12 .12
1213 . informatikai eszköz
1217 . bútor
Intézmény nev e
2014 12 .09 2014 .12 .09 2014 2015 01 .08 2014 .11 .06 2014 .05 .19 2014 .12 .01 2014 .12 .01 2014.12 .13 2014 .12 .13 2014 .09 .03 2015 .01 .14 2014 2014 .08 .07 2014 .08 .25 2014 .08 .25 2014 .08 .25 2014 .1 Q22 2014 .1 1 .24 2014 .12 .18 2014 .12 .19 2014 .12 .19 2014 .12 .19 2015 .01 .07
1214 . informatikai eszköz
1212 . informatikai eszköz
Egyéb megjegyzés
2 349 500 Ft 2 349 500 Ft 2 349 500 Ft 3 746 500 Ft 409 781 Ft 1 777 572 Ft 80 239 Ft 80 239 Ft 156 667 Ft, 156 667 Ft 17 092 Ft 156 082 Ft 195 980 Ft 195 980 Ft 41 566 Ft 35 800 Ft 151 337 Ft 40 258 Ft 234 342 Ft 189 612 Ft, 188 976 Ft 264 033 Ft 321 310 Ft 39 299 Ft
IBM SZERVEK X3550 M 4 1 XS1X CORE XEON DIGIFOBPRO DIGIT .TACHOG .+KÁRTYALEO LV . STONEX S9 GNS ROVER+S4H VEZÉRL Ő GARMIN GPS KÉSZÜLÉK
1211 . informatikai eszköz
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintet
65 . oldal, összesen : 7 0
2 DB
. 2 DB
VADEX MEZŐ FÖLDI ZRT .
VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT . VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT .
2 DB
VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT. VADEX MEZ ŐFÖLDI ZRT .
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14. közöt t Sor szám
Beszerzett eszkö z fajtája
1218 . bútor 1219 . gépjárm ű 1220 . informatikai eszköz 1221 . • • 1222 . • 17_23 . • • 1224 . • • 1225 . 1226 .
.
•
1227 .
• •
• •
. . •
• • . .
N
.
• •
•
1230 . 1231 . 1232 . ®
®
1239 . informatikai eszköz
Gébjárm ű eseté n forgalmi rendszáma
Eszköz típusa FARAGOTT EBÉDL ŐI SZÉK °ZSÓKA" TOYOTA HILUX TGK . 2 .5D MS OEM Office 2013 Home •
••
•
•
•
•.
MYK462
5 499 924 Ft 71 120 Ft 38 l 000 F t (i5 78(i Ft Ci5 786 Ft 65 786 F t 381 000 F t
• • • .
. • ~• • • • •
-
.
•~~
•
~n Vásárlás : 2014 .05 .09 .
' 41 910 F t 353 060 F t 353 060 F t 353 060 F t 7239 F t
Samsung ODD DVD író Samsung ODD DVD író .
I~I . • • • Közös beszerzés : 7.014 .12 .30
VERGA Zrt A/IRGA Zrt VERGA Zr t VERGA Zr t \ LRGA/.r (
Közös beszerzés : 2(114 .12 .30
VERGA Ir t
2015 .01 .16
V ERGA Zrt
1
vásárlás 2014 .06 .25 .
VERGA Irt
1
vásárlás 2014 .07 .01 .
VERGA Zrt
1
vásárlás 2014 .07 .01 .
VERGA Zr t
1
vásárlás 2014 .07 .03 .
VERGA Zr t
2014 .07 .16 . keretszetzöclés
vásárlás 2014 .07 .15 .
VERGA Zr t
1
vásárlás 2014 .08 .04 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .08 .12 .
VERGA Zrt
Alap Notebook Lenovo (2 db)
• 1 Nokia 108
1 9 981 Ft
1
1. 111 111
1246 . telefon
•
1247 . telefon
. •
1248 . telefon
•
VADEX MEZ Ő FÖLDI ZRT . VERGA Zrt '•
•
•
Intézmény nev e
VADEX MEZOFÓLDILRT .
2014 .12 .16
•
1243 .
Egyéb megjegyzés
60 DB
r
i1 1
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalomma l érintett*
1
1
66 . oldal, összesen : 7 0
tíeszerzeseK Lu 14 . Jutltus
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
ö . - Lu t 3 .
Beszerzési érték e (bruttó érték, Ft)
januar t4 . Kozot t
Szerz ő déskötés clátuma 2014 .07 .16 . keretszerződés 2014.07 .16 . keretszerződés 2014 .07 .16 . keretszerződés 2014 .07 .16 . keretszerződés 2014 .07 .16 . keretszerz ődés 2014 .07 .16 . keretszerz ődés 2014 . július 31 .
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény neve _
1249 . telefon
Sony Xperia M2
80 000 Ft
1250 . telefon
Sony XP LUSL
45 991 Ft
1251 . telefon
Nokia 301 SL
17 992 Ft
1252 . telefon
Nokia 108
9 420 Ft
1253, telefon
Nokia 108
9 420 Ft
1254 . telefon
Sony Xperia M2
1255 . gépjárm ű
IVECO 190T33W
1256 . bútor
Vendégágy
11 811 Ft
2014 .09 .01
1257 . bútor
Komód
43 701 Ft
2014 .09 .23
1258 . 1259 . 1260 . 1261 . 1262 . 1263 . 1264 . 1265 . 1266 .
Szekrény, sarok Szekrény,2 ajtós, tölgy Szekrény, üveges vitrines k ő asztal, fiókos Pad fából, tölgy Asztal, kör alakú Szekrény, polcos, nyitott Ruhafogas, fali (tölt') ivóasztal (tölgy) Szekrény 3 üvegajtós, polco s ( töl gy) Asztal,tár g yaló (töl_y) Szekrény, fiókos (tölgy) Szekrény, üvegajtós vitrine s (tölgy) Szekrény, nyitott polcos (tölgy) Szekrény, két üvegajtós (tölgy) Asztal,tárgyaló (tölgy) Szekrénysor Szék,forgó Szekrénysor, 5 elemes B őrfotel Ül őgarnitúra Tükör (fali) Szék (tölgy)
48 500 Ft_ 1 10 000 Ft 132 000 Ft 220 000 Ft 30 000 Ft 35 000 Ft 65 000 Ft 87 000 Ft 177 000 Ft 187 000 Ft
2014 .11 .05 2014 .10.27 2014 . 10 27 2014 10.27 2014 .10 .27 2014 .10 .27 2014 .10,27 2014 .08 .29 2014 .08 .29 2014 .08 .2)c
174 000 Ft 64 000 Ft
2014 08 .29 2014 .08 .29
Vertesi Erdb Zrt . Vcrtcsi Erd ő Zrt .
110 000 Ft
2014 .08 .29
Vertesi Erd ő Zrt .
182 000 Ft 225 000 Ft 960 000 Ft 280 300 Ft 16 400 Ft 500 000 Ft 27 600 Ft 160 630 Ft 30 000 Ft 1 918 000 Ft
2014 .08 .29 2014 .08 .29 2014 .08 .29 2014 .11 .19 2014 .09 .16 2014 .07 .21 2014 .10 .02 2014 .09 .23 2014 .10 .20 2014 .08 .29
Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erdő Zrt . Vertesi Erdő Zrt . Vertesi Erdő Zrt . Vertesi Erdő Zrt . Vertesi Erdő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt .
bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor
1267 . bútor 1268 . bútor 1269 . bútor 1270 . bútor 1271 . 1272 . 1273 . 1274 . 1275 . 1276 . 1277 . 1278. 1279 . 1280 .
bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor bútor
60 848 Ft 45 625 850 Ft
MYR-038
_
-
67 . oldal, összesen : 7 0
vásárlás 2014 .09 .16 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .10 .15 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .10 .29 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .11 .27 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .1 1 .27 .
VERGA Zrt
vásárlás 2014 .1 1 .27 .
VERGA Zrt
2014 .12 .12
VERGA Zrf
A butorbeszerzések jelent ős része
Vertesi Erd ő Zrt .
közjoléti beruházásokhoz kapcsolódik (esákberényi múzeum)
Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő Vertesi Erőű Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő Vertesi Erd ő
Zrt . Zrt . Zrt . Zrt . Zrt . Zrt . Zrt . Zrt . Zrt .
Vertesi Erd ő Zrt .
_- -
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . között Sorszám
Beszerzett eszköz fajtája
Eszköz típusa
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
Szekrény, kombinált felfelé nyíl ó üvegajtóval Asztal• étkező Konyhabútor Szekrény irattartó 3+3ajtós Szekrény irattartó 2ajtós Polc
1281 . •
• •
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
Szerz ő déskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzés tilalommal érintett*
Egyéb megjegyzés
216 000 Ft
2014 .08 .29
Vertesi Erd ő Zrt .
55 000 Ft 665 000 Ft 102 475 Ft 20 000 Ft 8 583 Ft
2014 .07 .21 2014 .07 .30 2014 2014 .1 I .19 2014 .06 17
Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vcrtesi Erd ő Irt . Vertesi Erd ő Irt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi lírd ő Zrt. Vertesi Erdő Irt. Vcrtesi Erd ő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erdő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zr) . V/ crlesi Erd ő Zr( . Vcrtesi Erd ő Zrt . Vertesi Erdő Z) t . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt . Vcrtesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrl . Vertesi Erdő Zrt. Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd őIrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Irt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Lrt . \/erlesi Erd ő Zrt . Vertesi Erdő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt .
1 •• •
®
,,
• 1293 . 1294 . 1295 . 1296 . 1297 . 1298 . 1299 . 1300 . 1301 .
• . . • •
. • . •
- - • • • •
. ® 1311 . -
• • • •
• • • •
1
• •
Asztal Szekrény, polcos Asztal kültéri Szék, kültéri Teher_épkocsi daruval Számitó•ép, Notebook Számitó•ép, Notebook •• • •• .. . ... Számító é ,Notebook Számítógép, Notebook ISDN telefonkészülék Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon
Intézmény nev e
.
/.
1
_
.
1 1
LLP-Ci33
termelést szolgáló
1 1
1 1
1 1
1 ' 1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1 1 1
1
1
.
14 167 Ft 13 691 Ft 14 167 Ft 14 167 Ft 14 167 Ft
1
68 . oldal, összesen : 7 0
—
—~
.,~
Sorszám
Beszerzett eszkö z fajtája
telefon telefon telefon 1326 . • 1327 . • 1328 . • • • • •
• • • •
®_ • •
• •
• 1345 . •
1351 . 1352 .
• • • • •
• . telefon telefon telefon telefon telefon telefon gépjárm ű .1 gépjármű telefon telefon ] 363 . telefon 1364 . telefon 1365 . telefon
Eszköz típusa Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Headset mobiltelefonhoz Headset mobiltelefonhoz Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Mobiltelefon Samsung GT-S56 10/SL Samsung GT-S5(i 10/SL KIA Sorento szgk . Samsung Galaxy ace 3 A !e lphone 4S 8GB/SL fehér LG G2 mini fekete lphone 4S 8GB CATB25 Samsun• Galax Ace 3/SL No]
Gépjármű eseté n forgalmi rendszáma
MTX431
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft)
~~~. .. .
ta n ~un~
twtui t
Szerz ődéskötés dátuma
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
Intézmény nev e
16 953 Ft 2014 .06 .03 Vertesi Erd ő Zrt . 16 953 Ft 2014 .07 .14 Vertesi Erd ő Zrt . 8 264 Ft 2014 .12 .04 Vertesi Erdő Zrt . _ _ — 16 953 Ft 2014 .05 .08 Vertesi Erdő Zrt . 16 953 Ft 2014 .05 .06 Vertesi Erdő Zrt. 14 167 Ft 2014 .09 .02 Vertesi Erdő Zrt . ] 4 167 Ft 1 Vertesi Erd ő Zrt . 14 167 Ft Vertesi Erd ő Zrt . 1 1 _ Vertesi Erd ő Zrt . ] 6 953 Ft 14 167 Ft 1 1 Vertesi Erd ő Zrt . 13 385 Ft 1 Vertesi Erd ő Zrt . _ Vertesi Erd ő Zrt . 4 717 Ft 4 717 Ft Vertesi Erd ő Zr t 8 264 Ft 1 Vertesi Erd ő Zrt . Vertesi Erd ő Zrt . 14 167 Ft 9 917 Ft 1 Vertesi Lird ő Zrt . 1 Vertesi Erd ő Zrt . 9 917 Ft / ZALAIRDÓ Zrt. 15 594 Ft 15 594 Ft ZAI.,AE:RDŐ 7 326 772 Ft ZAI,AERBŐ Zrt . AERDŐ Zrt . 31 994 Ft 2014 .07 .04 ZALAERD Ő Irt. 47 994 Ft 2014 .07 .23 ZAI .,AERD Ő Zrt_ 14 198 Ft 2014 .07 .24 ZALAERDÓ Zrt . 47 994 Ft 2014 .07 .25 ZALAERDŐ LrC . 15 594 Ft 2014 .07 .25 3 l 994 Ft 2014 .07 .25ZALAERDŐ Zrt . ZALA ERDŐ 'ír t t c 'e2014 .08 .01 ZALAERDŐ Zrt . 2014 .08 .01 2014 .08 .13 ZALA ERDÖ Zrt . ZALAERD Ő Zrt . 2014 .08 .13 43 188 Ft 2074 .08 .13ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . 47 994 Ft 2014 .09 .08 ZALAERD Ő Zrt: . 31 188 Ft 2014 .09 .09 ZALAERD Ő Zrt . 2014 .09 .09 31 183 Ft ZALAERD Ő Zrt . l5 594 Ft 2014 .09 .10 ZAI .,AERD Ő `Zrt . I S 594 Ft 2014 .09 .17 ZAi,AERD Ő Zrt . 4 939 429 Ft 2014 .09 .30 2014 .09 .30 ZALAERD Ő Zrt . 4 939 429 Ft ZALAERD Ő Zrt . 17 992 Ft 2014 .09 .30 ZALAEI2D0 Zrt . 60 848 Ft 2014 .10 .07 ZALAERDÓ Zrt . 22 277 Ft 2014 .10 .09 1 9 1 ZALA] •'RD Ő ZrC . 39 420 Pt ZALAERD Ő Zrt . 1 22 277 Ft 69 . oldal, összesen : 70
,
Beszerzések 2014 . június 6 . - 2015 . január 14 . közöt t Sor szám 1366 . 1367 . 1368 . 13(19 . 1370 . 1371 . 1372 . 1373 . 1374 . 1375 . 1376 . 1377 . 1378 . 1379 . 1380 . 138 1 . 1382 . 1383 . 1384 . 1385 . 1386 . 1387 . 1388 . 1389 . 1390 . F
Beszerzett eszköz fajtája telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon telefon informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz informatikai eszköz
Eszköz típusa
Nokia Lumia 530/SL Samsung Galaxy Ace3 Nokia 301/SL Samsung Galaxy Ace3 Nokia Lumia 530/SL Nokia Lumia 530/SL CATB25 CATB25 CATB25 Alcatel Idol 2 Mini S/SL Samsung Galaxy Ace 3/S1 . Nokia Lumia 735/SL Nokia 301/SL Nokia 301/SL Huawei Ascend G6 Samsung Galaxy s5 mini nyomtató multifunkciós eszköz multifunkciós eszköz szerverterem b ővítés notebook+dokkoló Office monitor notebook PC
Gépjárm ű esetén forgalmi rendszáma
Beszerzési értéke (bruttó érték, Ft) 30 848 Ft 39 420 Ft 17 992 Ft 39 420 Ft 17 134 Ft ] 7 ] 34 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft 22 277 Ft_ 39 420 Ft 39 420 Ft 60 849 Ft 47 992 Ft 17 992 Ft 43 706 Ft 95 ] 34 Ft 20 574 Ft 1 305 622 Ft 1 139 190 Ft 145 851 Ft_ 1 179 828 Ft 1 369 314 Ft 187 960 Ft 4 000 500 Ft 384 810 Ft
Szerz ő déskötés dátuma 2014 .10 .21 2014 .10 .21 2014 .10 .27 2014 .1 1 .03 2014 .11 .10 2014 .1 1 .18 2014 .11 .20 2014 .1 1 .20 2014 .1 L20 2014 .1 1 .20 2014 .12 .02 2014 .12 .08 2014 .12 .08 2014 .12 .08 2014 .12 .10 2014 .12 .23 2014 .05 .27 2014 .08 .01 2014 .08 .28 2014 .09 .01 2014 .12 .04 2014 .06 .13 2014 .12 .30 2014 .12 .30 2014 .12 .30
az 1982/20] 3 . (XII . 29 .) Korn, . határozat alapján
70 . oldal, összesen : 7 0
Megjegyzés, ha a beszerzé s tilalomma l érintett*
Egyéb megjegyzés
intézmény nev e
ZALAERD Ő Zrt . ZAI...AERD Ő Zrt . ZALA ERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALA ERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAF.RD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZALAERD Ő Zrt . ZAI .AERD Ő Zrt . Z.AL .AERD Ő Zrt . ZAI_ .AERD Ő Zrt . ZALA ERD Ő Zrt , ZALAERD Ő Zrt . ZALAEIRD Ő Zrt . 1 db 3 dbZ.AI .AERD Ő Zrt . 3 db ZAI.AERD Ő Zrt . szekrény-i-s ~~itchI.ALAF.RD Ő Zrt . ZAL.AERD Ő Zrt . 3 db ZAI.AERD Ő Zrt . 21 db ZALAI:RD Ő Zrt . 5 db ZALAERD Ő Zrt . 17 db J ZAI,AERD6 Zrt . 2 db
_