2010. OKTÓBER
. oldal
TÁRNOKHÍR
Értékelés másként Érdekes dolog a választási kampány. Hirtelen minden megváltozik. Ráadásul minden szempontból és minden irányból. Nézőpont vagy meggyőződés szerint válnak a dolgok fontosabbá vagy értéktelenebbé, kisebbé vagy nagyobbá. Élesebbek vagy éppen tompábbak lesznek a megjegyzések, erősebbek vagy gyengébbek a kritikák, szóval minden viszonylagossá válik. De természetesen ez csak egy átmeneti állapot. A társadalmi folyamatokban, Tárnok mindennapi életében ez egy olyan lehetőség, ahol mérlegre lehet tenni az elmúlt négy év történéseit, meg lehet rázni, fel lehet forgatni, át lehet értékelni. Tárnok 2006 és 2010 közötti fejlődéséről, fejlesztéseiről és terveiről több tájékoztatót olvashattak. Ezek alapján és a helyi élettel összefonódó, egyéni sorsukon keresztül értékelhetik polgármesteri munkámat is. Mielőtt azonban ezt megtennék, néhány gondolat erejéig még kérem a türelmüket. Hiszen nagyon sok minden történt az elmúlt években, sok munkát végzett a képviselő testület, de van néhány dolog, ami számomra nagyon kedves és nagyon fontos volt. Büszke vagyok arra, hogy Tárnok nagyközség közélete az elmúlt négy évben mentesült a korrupciótól. Elkötelezett híve vagyok annak, hogy visszatérjen az emberek bizalma a politikai vezetőkben, a hivatalokban és intézményekben a korrupció pedig az egyik legnagyobb bizalomromboló dolog volt. Fontos szakmai kérdés számomra, hogy négy éven keresztül döntésképes volt a képviselő testület, sikerült a folyamatos szakmai
és társadalmi egyeztetésekkel olyan kompromisszumokat kötni, hogy a nézetkülönbségek ne hátráltassák a település irányítását, hanem annak fejlődését szolgálják. Az elkészített és megnyert Uniós csatornapályázat Tárnok történetének legnagyobb szabású beruházását indítja meg. Az eredményes munkára képtelen konzorciumból való kiválás jó döntés volt, a pályázat elkészítése kemény munka, ebben a szakmai kérdésben is egy dolog számít: az eredmény, a megnyert pályázat. Teljes az autópálya csomópontunk, beépítésre kész az ipari parki területek első része, az érdekek és a bürokrácia sűrű szövevényén át végre sikerült megteremteni a fejlesztések alapjait. Elkötelezetten dolgoztam a helyi társadalom erősítéséért, az egyesületek, társadalmi- és sportszervezetek nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak településünk mindennapi életében. Segítő támogatásuk Tárnokot, az itt élő embereket erősíti. Nagyközségünk környezetvédelme az elmúlt négy esztendőben példaértékűen erős lett. A lakosok élhető, tiszta környezetre vágynak, jól esett olyan célokért dolgoznom, amiben minden lakos egyetért. A környezetvédelem kérdése pedig pontosan ilyen, politikán, ideológiákon felül álló emberi vágy. Tárnok térségi szerepe nagyot nőtt, megítélésünk, értékünk ma már megfelelő egy nagyközség számára, a fejlődő települések sorába léptünk. Az elmúlt négy éves ciklus értékelése természetesen nem néhány mondatból áll. Mint ahogyan az elmúlt négy év értékelése, úgy a jövő
tervei is sok részletet tárgyalnak, de legfontosabb további elképzeléseim eddigi munkámból fakadnak. Továbbra is biztosítani fogom közéletünk korrupciómentességét, képviselő testületünk döntésképességét, hivatalunk és intézményeink stabil működését. A következő ciklusban be kell fejeznünk a csatornázást, és meg kell indulnia a kialakított ipari területek fejlődésének, a munkahelyteremtésnek. A támogatási rendszer megtartása mellett önállóvá kell tenni civil szervezeteinket, a megfelelő infrastruktúra biztosítása mellett hozzásegítve a pályázati forrásokhoz. Környezetvédelmünket, közbiztonságunkat még erősebbé, még hatékonyabbá kell tenni, a lehető legtöbb forrást és a legtöbb tárnoki embert bevonva ebbe a munkába. Biztosítani akarom a tervezhető jövőképet Tárnoknak, egy lendületesen fejlődő településnek Budapest szomszédságában. A biztonságos fejlődést, ami jól kezeli Tárnok természeti és kulturális örökségeit, hagyományait, védi lakóit és értékeit, lehetőséget ad minden betelepülő embernek tárnokivá válni. A civil kezdeményezések, az egyházi és karitatív tevékenységek segítését és erősítését. Folytonosságot a településvezetésben, az elkészített tervek, a megnyert pályázatok megvalósításában. Nyugalmat a közéletben és a politikában, az összefogás erősítését. Köszönöm a tárnoki emberek eddigi segítségét és kérem bizalmukat a következő négy esztendőre is. Szolnoki Gábor
Szerkesztõi levél Megint esik. Jó alkalom ez az emlékezésre. Eltelt négy esztendő Közel négy éve, hogy megbíztak e lap szerkesztésével. Már akkor elhatározott céljaim voltak. Legyen a hír mindenkié, a Tárnokhír. Céljaim és az önkormányzat elképzelései hamar találkoztak. Ingyenessé tettük a Tárnokhírt. Hiszen nem engedhető meg, hogy egy ilyen településen csak az juthasson hírhez, információhoz, aki elmegy a boltba és megveszi a lapot. Nem volt ez rendjén. Miután ingyenes lett és eljutott mindenkihez, elkezdhettem hát szebbé tenni. Persze ez nem egy személyes munka volt, nehogy higgyék. Kellett hozzá az egyre sokasodó és fejlődő helyi civil szervezetek lendülete is. Hol épp pingpong cikk, hol bakancsos túra, hol kézimunka klub, hol tófutás… Sorra érkeztek az írások, fotók és én nem győztem válogatni. Szinte karosszékből olvasgattam a sok cikket, de persze ez nem igaz, nekem is akadt sok munkám. Új arculat, új forma, új színek és persze megújult és nyitott kommunikáció. Mert én ezért szegődtem. És a Tárnokhír ma havilap, színes és ingyenes. Mert Önnek is jár a hír. Köszönöm mindazoknak, akik hittek bennem az elmúlt négy évben, köszönöm a sok bíztatást, dicséretet, de köszönöm az építő kritikát, hiszen ezekből lehet építkezni. Úgy érzem, az elmúlt négy évben még egy közösséget létrehoz-
Nagyobb biztonság – nagyobb figyelem a közterületek felé!
tunk, a Tárnokhír olvasói közösségét
Az elmúlt évben önkormányzatunk elkészítette Tárnok térfigyelő rendszerének megvalósíthatósági terveit. A közbiztonság növelésére nagy a társadalmi igény, ez ugyan alapvetően kormányzati feladat, de nekünk is tennünk kell biztonságunkért. Megkezdődtek a szakmai egyeztetések arról, milyen ütemben, milyen helyszíneken van szükség elsőként ilyen eszközökre. Az biztos, hogy a ki és bevezető pontokon illetve a fontosabb köztereken érdemes ezzel elindulni. A rendszer pedig folyamatosan továbbfejleszthető, bővíthető. A következő önkormányzati időszakban ezzel a rendszerrel is bővíteni kell Tárnok közbiztonságát. Radics Ernő alpolgármester
Olvassák ezentúl is mindig az újsá-
és egy csodálatos érzés számomra. Köszönöm a helyi civil szervezeteknek a sok hírt, az önkormányzatnak a bizalmat és Önöknek, kedves olvasóknak, hogy nem krumpli pucolásra használják az értékes betűket. got és én ugyanilyen lelkesedéssel, odaadással fogom szerkeszteni, mint ahogy eddig tettem. Hiszek a folytonosságban, abban hogy az elkezdett munkát tovább kell folytatni. Hiszek a becsületben, hiszek az igazi értékekben. A folytonosság és a kiszámíthatóság híve vagyok. Kérem Önöket,
Hamarosan talán ilyen kamerákkal találkozhatunk Tárnokon is
számítsanak rám ezentúl is, mert folytatom…
. oldal
TÁRNOKHÍR
2010. OKTÓBER
Tárnoki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat hírei Elballagtak
Tudtuk, hogy eljön ez az idő is. Hát megtörtént! Családi napközink első csoportja óvodáskorba lépett! Nem is olyan régen még kinek könnyebben, kinek nehezebben indult el a beilleszkedés a napközibe, de hál’ Istennek gyorsan összehangolódott a hét fős csoport. Gyerekek is, és a gondozónők is egyaránt! A kezdeti nehézségek, mint a közösségbe való beilleszkedés, pohárból való önálló ivás, kanálhasználat, és később a szobatisztaság, nem oldódtak volna meg, ha nem szeretetteljes, vigyázó, hozzáértő a környezet. .Természetesen ehhez a hét kis csoda elengedhetetlen volt! Nehéz volt az elválás, persze nekünk inkább és a szülőknek, hiszen nem csak a gyerekekhez kötött szoros kapcsolat minket, hanem a szüleikhez is. A gyerekek vették a legjobban az akadályt, szavukkal idézve:”Ádi! Megyek oviba, utána a bölcsibe!” Könnyeink között nevettünk együtt a szülőkkel. De ez az élet rendje, előttük van még sok akadály. Napközi után az óvoda, majd az iskola. Mi pedig nem pityereghetünk tovább, mert újabb gyerekek jönnek. A segítségünkre várnak, hogy elkezdjék a közösségben való viselkedés első lépcsőfokának megmászását! Réka, Kitti, Magdika, Heni, Kincső, Boglárka, Botond és Tomika, búcsúzunk Tőletek! Kívánunk nektek egészséget és sikeres óvodáskort! Szvercsegné Kupi Ágnes
Házi segítségnyújtás Intézményünk szolgáltatásai közé tartozik a házi segítségnyújtás. A szolgáltatás célja: segítséget nyújta-
A ballagó csöppségek… ni a rászoruló személyeknek önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotukból vagy más okból származó problémájuk megoldásában, saját lakókörnyezetükben. Milyen feladatokat tudunk vállalni? Gyógyszerek felíratása és kiváltása, gyógyszerelés felügyelete, vérnyomás és vércukorszint ellenőrzés, testi és lelki ápolási feladatok, személyi higiéné biztosítása, bevásárlás, ügyintézés. Szakképzett gondozónők vagyunk. Folyamatos kapcsolatban állunk a háziorvosi szolgálattal, a helyi önkormányzattal, bentlakásos intézményekkel, annak érdekében, hogy a gondozott személy a lehetőségekhez képest a legjobb ellátásban részesüljön. Jelenleg településünkön 2 gondozónő látja el a feladatokat, a gondozottak létszáma 18-22 fő. Van, ahová hetente egyszer megyünk, de olyan is előfordul, hogy naponta. Nagy területet kell ellátni munkánk
során. Nem ritka, hogy 20-25 kmt „járunk” be naponta. Tárnokon a szolgáltatás évek óta térítésmentesen vehető igénybe. Ha valaki szükségét érzi segítségünknek, várjuk jelentkezését a szolgálat központjában (Fő u. 61.), vagy a 23/387-415 telefonszámon. Veres Hajnalka
Szociális nyári gyermekétkeztetés 2010. évben A települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés
us 16-tól 2010. augusztus 31-ig terjedő időszakban legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára folyamatosan, napi egyszeri meleg étkeztetést biztosítanak. Tárnok Nagyközség Önkormányzata a fentieknek megfelelően pályázott a szociális nyári gyermekétkeztetésre, és a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatal döntése
Ebédszállítás közben…
Vérnyomásmérés közben…
céljából 2010. évben nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 11/2010. (IV. 20.) SZMM. rendeletben foglaltaknak megfelelően, az előző évekhez hasonlóan az idén is, a helyi önkormányzat sikeresen pályázott szociális nyári gyermekétkeztetésre a település rászoruló gyermekei számára. A támogatást azok a települési önkormányzatok igényelhették, amelyek vállalták, hogy 2010. júni-
alapján, Tárnokon június 16-tól augusztus 16-ig 74 fő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek napi egyszeri meleg étkeztetését tudta biztosítani közel egymillió forint értékben. Az étkeztetés biztosításában a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola konyhájának és az Idősek Klubjának dolgozói, lebonyolításában a gyermekjóléti szolgálat munkatársai nyújtottak segítséget. Farkasné Vida Veronika
2010. OKTÓBER
. oldal
TÁRNOKHÍR
Az önkormányzati kötvény nélkül nem épülhet meg a csatorna Tárnokon! 2010. május 29-én 2,4 milliárd forintos támogatást nyert Tárnok Nagyközség önkormányzata, hogy meg tudja építeni a teljes települési csatornahálózatot. 1300 háztartás várja, hogy végre megszűnjön az emésztőgödrök kezelhetetlensége, a bűz, a szennyvizek szivárgása, az évtizedes csatornázatlanság gondjai. Folyamatos ígérgetések helyett a munka kezdődik meg. Ha nincs kötvény, akkor nincs igazolható önerő a pályázathoz. Ha nincs önerő, megszüntetik a pályázatot. Az érintett háztartások is fizetnek részleteket, ez Uniós előírás, de az önkormányzat is vállalta a lakossági terhek csökkentését 500 millió forint értékben. Akik a választások miatt a kötvényt politikai alapon támadják, akik annak visszaadását hirdetik, további 500 millió forintot akarnak a lakosságra hárítani. Minden érintett háztartásra további 400 ezer forintot! Ez nem engedhető meg. Az önkormányzatnak kötelessége a lakosság terheit csökkenteni. Mi így gondolkodunk és így cselekszünk. Ne felejtsük, lakossági és önkormányzati önerővel eddig is csatornáztunk, 2007-től a Zrínyi, Deák, Hatvani, Szigetvári, Debreceni, Jókai
utcákban készült így el csatorna, erre a beruházásra 48 millió forintot biztosítottunk. Az Európai Bizottság döntése alapján 60 millió forintot kellett biztosítani a kötvény terhére az ÉTV részére, az előd önkormányzat rossz döntése alapján. Ellenkező esetben elestünk volna a csatornázás Uniós támogatástól, ez pedig nem engedhető meg. 2007-től 2010-ig 12 új munkahelyet létesítve 91 férőhellyel bővítettük óvodáinkat, tíz új bérlakást, a községi sportpálya mellé sportöltözőt építettünk. A Művelődési Ház, a falusi templom előtti tér felújítására, a volt Öreg-hegyi szemétbánya környezeti helyreállítására, az önkormányzat hivatalának fejlesztésére valamint a környezetvédelem népszerűsítésére összesen további 221 millió forintot nyertünk, ezek önereje is a kötvény volt. Ha bárki az önerő megszüntetésén gondolkodik, veszélyezteti ezeket a pályázatokat. De itt sem álltunk meg, mert 2010. június 30-án energetikai korszerűsítési pályázatot adtunk be, ennek része a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felső tagozatos épületének átépítése is, ahol a nyílászárók cseréje, külső szigetelés, elektromos – és
fűtési rendszer felújítása a terv része. A kötvényből erre a pályázatra önerőként 58 millió forintot biztosítottunk. A teljes pályázati érték 200 millió forint. Folyamatos a település vagyonának növekedése A megvalósított illetve megvalósulás alatt álló építések, fejlesztések mai áron számolva több mint három milliárd forintos vagyonnövekedést hoztak és hoznak Tárnokra, ezek legnagyobb része bevételt eredményező fejlesztés, ami már biztosítja a törlesztések alapját. A teljes közművesítés jelentősen emeli mind a magán, mind a közösségi ingatlanok értékét, egyszerűbben fogalmazva Tárnok értékét, pontosan úgy, mint ahogyan az a teljes autópálya csomópont megépítése esetében is megtörtént. A kötvény minden forintja települési vagyontárgyba épült be, és a kibocsátás óta egyetlen forintját sem fordítottuk az önkormányzat működésének – praktikusan szólva villanyszámláinak, béreinek, egyéb költségeinek – biztosítására. Azt takarékossági intézkedésekkel, jó szervezéssel saját bevételeinkből oldottuk meg. A kötvény minden lekötött illetve felhasznált forintja további három forintot hozott illetve hoz településünkre.
Törlesztését az önkormányzat állja saját bevételeiből és jó gazdálkodással, a négy év alatt megőrzött, fejlesztésre fordítható jelentős területeiből, melyek az igények szerint értékesíthetők. A lakosság terheiben, adóiban ez nem jelenhet meg, aki ilyet állít az vagy rémhírt terjeszt, vagy ezt akarja megvalósítani. De ez sem engedhető meg. Tárnoknak ezeket jelenti a kötvény, a település vezetésének pedig az a feladata, hogy gondoskodjon az arra fordított önerő törlesztéséről. A kockázatok léteznek, a mai gazdasági helyzetben különösen, az MSZPSZDSZ kormány által súlyosbított gazdasági válság sem állt meg éppen Tárnok határában, de a legnagyobb kockázat ma elveszteni az Európai Unió és a többi pályázatot támogató hatóság bizalmát azzal, ha meg akarják szüntetni a fejlesztések önerejét, a kötvényt. Ez politikai kalandorság. Ezzel szemben az emésztőgödrök megszüntetése, a csatornázás, az óvodabővítés, az iskola felújítása, az erős környezetvédelem elkerülhetetlen fejlesztések, akkor is, ha forrásuk előteremtése, annak törlesztése komoly önkormányzati feladatként jelentkezik. Szolnoki Gábor polgármester
Új helyen a Takarékszövetkezet Habár október elején új épületbe költözött az Érd és Vidéke Takarékszövetkezet Tárnoki kirendeltsége, természetesen a jövőben is fog a településen működni. A korábbi épület közel 40 éve épült a Faluban az akkori követelményeknek megfelelően. 2000 után merült fel az igény a költöztetésre, ugyanis Tárnokon az ingatlanfejlesztések Újtelepen és Tárnokligeten jelentkeztek. Az Önkormányzat vezetésével tavasszal köttetett megállapodás alapján a Fő utcai kirendeltségi ingatlant elcserélték az Önkormányzat tulajdonában lévő építési telekre, mely az alsó tagozatos iskolával szemben található. Néhány hónap alatt elkészült az új épület, megfelelő számú parkoló kialakításával együtt. A Faluban lévő régi épületet az Önkormányzat döntése alapján várhatóan a település civil szervezetei használhatják. A Takarékszövetkezet
A takarékszövetkezet új épülete a Rákóczi út 91. szám alatt várakozásai szerint a kirendeltség forgalma jelentősen növekedni fog a jövőben. A kereskedelmi bankokhoz hasonló szolgáltatásokkal állnak az ügyfelek rendelkezésére, és ebben az évben megkezdték a devizaszámlavezetést is. Betéti és hitel kamatkondíciók a
piaci átlagnak felelnek meg, államilag támogatott lakáscélú hiteleket jelenleg 6-7 %-os kamattal nyújtanak. Nyitási akciókkal várják a település lakóit: ebben az évben számlát nyitó ügyfeleinknek egy évig nem számítanak fel számlavezetési díjat, illetve 2010-ben hitelt igénylőknek
nem kell hitelbírálati díjat fizetniük. Fennállásának 50 éve alatt a Takarékszövetkezet mindig is híres volt a közvetlen, ügyfél centrikus kiszolgálásról, a megbízható és egyértelmű konstrukcióiról. A teljes mértékben magyar tulajdonosi kör elsődleges célja a kockázatmentes, kiegyensúlyozott működés. Az OBA biztosítottság mellett az Országos Intézvényvédelmi Alap garanciája is biztosítja, hogy az ügyfelek nyugalommal fordulhatnak pénzügyeik lebonyolításával a Takarékszövetkezethez, amely 2009 októberében csatlakozott a Magatartási Kódexet aláíró pénzintézetek közé. A Rákóczi út 91. szám alatti új kirendeltségen a Takarékszövetkezet dolgozói szívélyes kiszolgálással, nagy szeretettel várják a meglévő és leendő lakossági és vállalkozói ügyfeleket. Érd és Vidék Takarékszövetkezet
. oldal
Böbe konyhája – tenek, de híresek a svájci és osztrák sajtok is, és szinte minden népnek megvannak a maga sajthagyományai, különlegességei. A sajt fogyasztása pedig ma már külön tudomány, akárcsak a boré: tudni kell, milyen ételsorhoz milyen sajt illik, vagy hogy melyik fajtát hogyan kell enni, utóételnek vagy gyümölccsel, dióval, netán kenyérrel vagy kenyér nélkül, csak egy kis vajjal. Azt ma már nemcsak az ínyencek tudják, hogy a sajt akkor adja ki teljes aromáját, ha szobahőmérsékleten fogyasztjuk.
Miközben olvassa a sajtót, egyen egy kis sajtot! A gasztronómia koronázatlan királya a sajt. Első helyét talán csak a borokkal oszthatná meg, nem csoda, hogy a sajtok remek kiegészítői a boroknak. Most, a szüret idején, nézzük hát meg, mit is tudunk e remek ételről?! A sajtkészítés és a bortermelés egyidős egymással. Már Kr. E. 6-7000 évvel éltek ínyenc ókoriak, akik juh és kecskesajtot készítettek. A sajt isten ajándéka – mondták a görögök, és a lakodalmak, vigadozások asztalairól nem hiányozhattak ezek a finomságok. A nagyobb háztartásokban a konyhán kívül volt egy sajtkonyha, ahol a sajtokat tárolták és érlelték. Az ókori Róma a mait messze megszégyenítő sajtválasztékkal büszkélkedett. A sajt első ínyenceként Antonius Pius császár vonult be a sajttörténetbe: a feljegyzések szerint az uralkodónak minden egyes ünnepi étkezésen új és új sajtkülönlegességet kellett felszolgálni. Ma Franciaország számít a világ sajt-nagyhatalmának, ahol megszámlálhatatlan féle és fajta sajtot készí-
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Lássuk, melyik sajtot melyik borral együtt ideális fogyasztani?! Könnyed, alig érlelt sajtok – hasonlóan könnyed fehér borok Piros sajtok – intenzívebb ízű fehérborok Nemespenésszel érlelt sajtok – gyümölcsös jellegű vörösborok Félkemény sajtok – testes vörösborok Sós sajtok – savanykás borok Köményes sajt – fűszeres fehérborok Kékpenészes sajtok – érett vörösborok vagy aszúfélék Ke c s ke s a j to k – fűszeres fehér borok vagy testes vörösborok A sajtoknak számtalan fajtája van, mivel a készítési módszer változatos, sőt az oltó baktériumtenyészet sokszor titkosan kezelt. A hazánkban leginkább elterjedt sajtok a következő csoportokba tartoznak: Lágy sajtok: Camambert, Pálpusztai, Kvargli, Feta, Mascarpone, Mozzarella, Rambol, Chamues d’or, Montagnolo, Rougette, Soignon,
Gasztronómiai rovat
Chavroux, Caprice Des Dieux, Vieux Pané, Gomolya, Ordasajt, Anikó, Teasajt. Félkemény sajtok: Edámi, Gouda, Kaskaval, Trapista, Köményes, Óvári, Rokfort, Scamorza, Illmici, Parenyica, Pannonia, Hajdúsajt. Kemény sajtok: Cseddár, Ementáli, Parmezán, Füstölt csemegesajt. A „cheese” szó a latin caseus (sajt) szóból származik és számos nyelvben meghonosodott. A „queso” a románban, a németben és a spanyolban tűnik fel. Az olasz formaggio és a francia fromage elnevezés arra a kisalakú sajtra utal, amelyet a kései latin nyelvben formaticusnak neveztek. És végül két, igazán ínyenceknek való recept:
Sajtleves Hozzávalók: 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 1 dl tejszín, 1 dl fehérbor, 15 dkg sajt, 3 dkg fokhagyma, 1 db tojás sárgája, 1 cs. snidling, petrezselyem zöld, ételízesítő, fehér bors Gombóc: 30 dkg főtt bur-
gonya, 8 dkg liszt, 1 dkg tojás fehérje, 5 dkg füstölt, főtt sonka, ½ cs. petrezselyem zöld Elkészítés: Világos vajas rántást készítünk, amibe zúzott fokhagymát teszünk. Áthevítjük a fokhagymával, snidlinget, petrezselyem zöldet, ételízesítőt teszünk rá. Felengedjük víz-
zel, simára elkeverjük és kiforraljuk. Hozzátesszük a reszelt sajtot (amit lisztezünk, hogy ne tapadjon össze). Félrehúzzuk, hozzáöntjük a legírt, elkeverjük, s csészébe tálaljuk. Sonkás krumpligombóc: A burgonyát sós vízben megfőzzük, leszűrjük, s melegen áttörjük. Hagyjuk kihűlni. Petrezselyem zöldet, snidlinget, darált sonkát, a tojás fehérjét és a burgonya ¼-nek megfelelő lisztet teszünk hozzá. Jól összedolgozzuk, gombóctésztát készítünk. Kis gombócokat formálunk, s forró vízben kifőzzük. A gombócokat hurkapálcikára felfűzzük. Így állítjuk a csészébe. Snidlinggel, petrezselyem zölddel megszórjuk.
Tiramisu Hozzávalók: 4 nagyon friss tojás, 3 cs.vaníliás cukor, 3 ek. cukor, 50 dkg mascarpone, 2 evőkanál martini vagy konyak, 40 db babapiskóta, a piskóta áztatásához: 3 dl erős feketekávé, 8 evőkanál cukor, egy kupica konyak. a tetejére: 3 ek. cukrozatlan kakaópor. Elkészítés: A tojások sárgáját a kétféle cukorral habosra kavarjuk. Akkor jó, ha a massza kifehéredik és tejföl sűrűségű. A jól lehűtött krémsajtot hozzáadjuk, majd martinival vagy konyakkal ízesítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és lazán a sajtos krémbe forgatjuk. A babapiskóta áztatásához a hideg kávét a cukorral meg a konyakkal összekeverjük. A piskóta felét egyesével néhány másodpercre beleforgatjuk, majd amikor megszívta magát, kissé lecsöpögtetve, egy rétegben tálcára rakosgatjuk. A fele krémet egyenletesen rárakjuk. A többi krémet a tetejére meg az oldalára kenjük, végül kakaóport szitálunk rá. Hűtőszekrényben fél órán át állni hagyjuk.
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
. oldal
A csatornázás záloga a kötvény
Mibõl fizetjük vissza? Ismerős kérdés, ezzel szaladgál ma néhány ember. Választások között évekig nagy a csend, ezt ellensúlyozva kampányok idején szeretik a pánikkeltést. A kérdés a kötvényre vonatkozik, bár választás előtt érdekes üzenet a „nem tudom mit fogunk csinálni” szlogen, de hát ez legyen az ő dolguk. Viszont közérdekű a kérdés, foglalkozni kell vele. A kötvénnyel kapcsolatban már olvashatták a tájékoztatókat, most pedig lássuk a kulcskérdést: miből lehet visszafizetni? A válasz két részből áll. Az első az én állításom, a másik pedig a pánikkeltésben oroszlánrészt vállaló volt polgármester és volt pénzügyi bizottsági elnök nyilatkozata lesz. Tehát elsőként leszögezem, a bérlakások bérleti díja teljes mértékben fedezi a rá fordított költségeket, ráadásul három év múlva már értékesíthető, saját tulajdonunk lesz, mintegy 150 millió forint értékben. A csatornafejlesztésben új koncessziós szerződést kötünk, új feltételekkel, nagyobb hálózatra nagyobb bérleti díj fizetése történik meg. Mindezek már fejlesztésből megvalósuló bevételek. Megindul továbbá az ipari területek fejlesztése, megindul az iparűzési adóbevétel növekedése, azaz a saját bevételeink további növekedése. De ez még nem elég. További jelentős fedezettel rendelkezünk, mert vagyonunkat megőriztük és gyarapítottuk. Előtte azonban nézzük meg a rémhírterjesztés fejlődését.
Beindult a kampány, adósággal riogatnak A kötvény kibocsátásakor a volt polgármester, Gergely úr még így riogatott: tragikusnak tartom, hogy
kötvénykibocsátással Tárnok 20 évre lehúzhatja a redőnyt minden fejlesztés és beruházás előtt, pedig nagyon sok még településünkön a teendő. Akkor ez volt a riogatás és rémhírterjesztés formája. De az élet cáfolta a téveszméket. A kötvény segítségével Tárnok történetének legnagyobb szabású fejlesztése indult meg a csatornázással és további pályázatokkal. Ekkor váltani kellett. Jött a település eladósításának szövege, utána a lakosság terheinek emelése, a kötvény visszaadása. Ma már egyszerűen követhetetlen, mit akarnak, mit mondanak, csak a rémhírek terjesztése az, ami jól hallatszik.
De azért csak elszólták magukat! Természetesen a kérdés szakértői előtt nyilvánvaló, hogy településünk jó gazdálkodásának köszönhetően jelentős fedezettel rendelkezik. A volt polgármester leváltása utáni nyilatkozata szerint (akkor még nem tudták, mivel fognak a mostani kampányban riogatni) az Odlúki önkormányzati területen további, mintegy 120 építési telek alakítható ki, amelyek értékesítése 5-600 millió tiszta bevételt jelenthet. Így fogalmazott: „Ez elegendő kell legyen a legfontosabb, az önök által is elfogadott legfontosabb beruházások önrészeinek biztosítására, így a Rákóczi Ferenc Ált. Isk. központi épületének felújítására, bővítésére, egy tornaterem megépítésére, a csatornázás megkezdésére, a Kossuth utcai óvoda felújítására, az ár- és belvízvédelmi rendszer teljes kiépítésére, valamint a működési költségek rendszeres pótlására, amelyeket az állami normatíva teljesen soha nem fedezett.” Természetesen néhány pontosí-
Megújult a templom elõtti tér Néhány hét alatt újjá varázsolták a Rózsafüzér Királynéja templomunk előtti teret. Az önkormányzat pályázott a Művelődési Ház és környezetének megújítására. A tervek a kegyeleti parktól a COOP áruházig tartó terület felújítását tartalmazták több lépcsőben. A pályázható költségek megismerése után pedig a területnek erre a részére esett a választás, az építés költsége nettó 6,3 millió forint volt. Az elmúlt
esztendőben az egyházközséggel való összefogás keretében a plébánia épületének megújítása történt meg. Ott most jó példaként családi napközi működik, hirdetve az összefogás erejét. Most a templomtér újult meg. Ennek talán legszebb része a Tárnokra települt szlovák családok névsorát tartalmazó emlékmű kiemelése lett. Itt találkozik hát a múlt és a jelen, az összefogás és a jövőbe vetett hit. Legyen ez így, maradjon ez így nagyon sokáig! cseresnyés
tásra azért szükség van. Az Odlúki területen tovább folytattuk a felvásárlást és nekünk sem ingatlanból, sem kötvényből nem kellett működésre pénzt fordítanunk, mert azonnal leállítottuk az elődök által megindított vagyonvesztést. A működési költségeket szigorú gazdálkodással teremtettük elő, nem pedig a vagyon felélésével. Vagyonunkat pedig nem feléltük, hanem folyamatosan gyarapítottuk. De egy biztos, Gergely úr csak nem füllent, bár feledékeny, mert az Odlúki terület komoly és felhasználható fejlesztési érték. Ráadásul négy év alatt értéke jelentős mértékben tovább emelkedett. De ne csak neki higgyünk, higgyünk Pécsi úrnak is, az MSZP-s Keller L. csapatát erősítő régi pénzügyi bizottság volt elnökének, aki egy virágos egyesület színeiben nyilatkozta, hogy a falu fejlődésének folyamatos biztosítására természetes forrás volt és lesz az Odlúki terület. Egy picit természetesen őt is javítani kell, nem csak volt, de ma is fejlesztési forrás a terület. El nem tudom képzelni, hogy a két úr hazudott volna. Ha tehát ma ez a két úr és a körülöttük álló civilMSZP-s árnyékok is megkérdezik, miből fizetjük vissza, furcsa érzések kerítenek hatalmukba.
2006-ban csõd közeli állapot – ma milliárdos fejlesztések Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a két fő rémhírterjesztő embernek és közvetlen munkatársaiknak nagy szerepe volt abban, hogy 2006 végén már a bérek, közüzemi számlák kifizetése is gondot okozott. Számláinkat csak folyószámla hitelből, ingatlanjaink
elkótyavetyéléséből, vagyonunk feléléséből tudták fizetni, csak 2006ban 50 millió forint vagyont pumpáltak közüzemi számlákba, bérek kifizetésébe. Mi pedig határozott intézkedésekkel megállítottuk a vagyonvesztést, megindítottuk a közműtervezéseket, kötvénnyel forrást biztosítottunk és építeni, fejleszteni kezdtünk. Tárnok történetének legnagyobb szabású beruházásai előtt állunk! De természetesen a csőd közeli állapot után nem következik azonnal a kánaán. Semmiből nehéz csatornát építeni, régi tartozásokat kifizetni.
A fedezet biztosított, önkormányzati vagyonunk növekedett! Az pedig egy kikerülhetetlen tény, hogy a csatornára, óvodabővítésre, Művelődi Ház felújítására, iskola felújítására elő kell teremteni az önrészt. Igaz az is, hogy a törlesztés komoly és felelősségteljes feladat, ráadásul a gazdasági helyzet – köszönhetően a nyolc éves MSZP-SZDSZ kormányzat dúlásának is - nem éppen rózsás. Az is igaz, hogy minden svájci frank alapon kibocsátott kötvény hordoz magában kockázatot. Igaz, hogy egy önkormányzat vezetése nehéz és felelősségteljes feladat. De igaz az is, hogy az önkormányzatunk felelős gazdálkodással 2007-től megállította a vagyon felélését. Igaz, hogy megőriztük vagyonunkat, a négy év alatt mennyiségében és értékében gyarapítottuk. Tárnok végre a térség fejlődő településeinek sorába lépett, de csatornázni, fejleszteni, településünk értékét emelni pénz nélkül nem lehet. Szolnoki Gábor polgármester
. oldal
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Gondolatok Solymos Antal: Lét vagy Élet című könyvéről Sokféle könyv volt már a kezemben, de olyan, aminek címlapjáról a szerző arcképe fogad, nos úgy gondolom jóval ritkább. A népszerű művészről készült foto rögvest felkelti az ember figyelmét. Azt érezzük, ebben a könyvben nem a slágerekről olvasunk majd. A címlapról hiányzik minden színpadi elem. A derűs háttér előtt elegáns öltözetben egy fordított széken ül az író. Felfedezem jól ismert mosolyát, amint szembenéz velem, az olvasóval. Több ez mint jelkép, hiszen a könyv címe : LÉT VAGY ÉLET? A közismert és népszerű előadóművész úgy tűnik egészen másról szól hozzánk, mint amit megszoktunk tőle. Belelapozva természetesen nem hiányoznak pályájának seregnyi olykor meglepő történetei. Sokan kíváncsiak egy sikeres emberre. Aki vidám sztorikat remél, csalódik. Solymos Antal a szó szoros értelmében polihisztor, és megjegyzi ismerve mozgékonyságát, alig hihető, hogy mikor jutott ideje odafigyelni annyi mindenre. Életének főmozgató rugója az emberek boldogítása, ebben a könyvben meglepő felismeréseit adja közre. Természetesen olvashatunk változatos életéről, ám mindez arra jó, hogy ezúttal ébresztőt adjon az uraknak. Mindenki mellett elrepülnek az évek, de nem mindegy hogyan. Az író arra vállalkozott, hogy saját felfedezéseit közreadja. A könyv szerkezete jelentősen eltér a megszokott formáktól, ezért időként ráébreszti, sőt kényszeríti az olvasót, hogy aki kíváncsi ne csak előre lapozzon, hanem olykor álljon meg az olvasmányos közlések áradatában. Solymos Antal gondolatainak hitelességét
saját tapasztalatai adják. Aki ezt a könyvet olvassa meglepődik, mintha éppen róla szólna egy-egy rész. A siker vagy kudarc nemcsak kottában írható le, ott van ez mindenki hétköznapjaiban is, csak éppen elszaladunk mellette. Eszünkbe sem jut felismerni vagy tanulni ezekből. Sokan ismerik
a másnapi újrakezdés dacos fogadkozását, de kinek van ideje a létezés mai tempójában egy-egy kudarcon keseregni, és ezzel magáról az életről feledkezünk meg. Az író segítséget nyújt a férfiaknak, arra gondol, hogy ebben ösztönző, egy siker-ember okos tanácsainak egész sora.
Rohanunk, közben elfelejtjük a környezet feltételeit szembesíteni saját képességeinkkel. Ez a könyv gondolatok és tanácsok tárháza, aminek tördelése igen figyelemreméltó. Praktikus a sok üres hely egy-egy lapon, ide az olvasó feljegyezheti gondolatait. A világot járt művész nyitott szemmel figyelő képessége immár nem az ő titka, közreadja, kéri, várja, és felszólítja az olvasót: ne törődjön bele a korábbi sikertelenségek kábulatába. Solymos optimizmusa így szól: légy merész, kitartó, nem bánod meg. Ezt személyes élményei és példái igazolják. Segítőszándéka egyértelmű három fontos megjegyzésében: használd ki a csak egyszer adódó lehetőségedet, élj többet boldogabban és egészségesen. Higgy magadban! Ezekhez számtalan példát említ, ki-ki ráismerhet saját „kátyújára”. Solymos Antal világjárt művész a különféle országokban tapasztalt sikertörténetekből csipeget. Mindenkit óv a közismert magyar „szalmaláng” veszélyeitől. Orvos szelídségével receptet nyújt a magukban kételkedőknek. Azért írta ezt a könyvet, mert hiszi, hogy van kiút egy-egy rossz választásból is. Az olvasó meglepődik mennyire hiányzik a magyar férfiakból az optimizmus. A könyv olvasmányos, érdekes, nem könnyű letenni, hiszem, hogy érdemes többször is visszalapozni és újra olvasni. Az egyik könyvbemutatón jelen sorok írója arra gondolt, jó lenne minden magyar férfi kezében látni Solymos Antal rendkívül hasznos könyvét. Elsősorban nekik, nekünk, készült ez a „mentőőv”, hogy tartalmasabb életet éljünk. Sármándi Pál
Megnő a képviselők felelőssége Mint az közismert, a kormány a takarékoskodás jegyében csökkentette az önkormányzati képviselők létszámát. Mit is jelent ez Tárnokra nézve? Jelenleg 13 tagú a testület a polgármesterrel együtt. Ez 2010. októberétől 9 főre csökken. Az ellátandó munka azonban nem lesz kevesebb. Minden képviselőre nagyobb teher fog hárulni a jövőben, több bizottságban kell helytállni, felértékelődik a testületi üléseken történő részvétel. Hiszen már néhány képviselő hiánya esetén határozatképtelenné válhat a testület. Ez pedig súlyos fennakadást okozhat az önkormányzati munkában. Döntések tolódhatnak el, pályázatok hiúsulhatnak meg. Ezért még tiszteletreméltóbb Riha Zsófia képviselőasszony előző számban megjelent nyilatkozata, mely szerint időbeosztása a jövőben nem teszi lehetővé a képviselői munkát. Ilyen módon pedig nem érzi korrektnek, hogy olyan ember elől vegye el esetlegesen a helyet, aki teljes erőbedobással jelen tud lenni a munkában. A fent vázolt tények a választókra is nagyobb terhet rónak. Kinek-kinek még jobban át kell gondolnia a leadott voksát, hiszen könnyen képviselet nélkül maradhat, ha az általa megválasztott ember különböző okokból nem tud jelen lenni a döntéseknél. Dr. Zsigmond Réka
Dr. Zsigmond Réka, önkormányzati képviselõ
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
. oldal
Házavató az EB – DORADO Kutyakiképző Iskolán Kutyakiképző iskolánk Szolnoki Gábor Polgármester úr jóvoltából 2009 tavaszán kezdte meg működését Tárnokon. A használatra kapott területtel a lehetőségek tárháza nyílt meg előttünk, amivel mi éltünk is. Rövid idő alatt kitakarítottuk és körbekerítettük a pályát majd raktárkonténert vásároltunk. Társadalmi munka keretén belül elültettünk 2000 db fát. Ehhez hasonló környezettudatos fejlesztést más civil szervezet Tárnokon és környékén még nem vitt véghez. Mindemellett a közösségi élet színesítésében is igyekeztünk kivenni a részünket. Szinte minden nagyobb önkormányzati és sport rendezvényen bemutatót tartottunk, részt vettünk a civil bál szervezésében és előadásokat szerveztünk iskolások részére. Minden bevételünket az iskola fejlesztésére fordítottuk. Nálunk a tagokhoz hasonlóan az iskola versenyzői, a kiképzők és az iskolavezetők is fizetnek tagdíjat annak érdekében, hogy ennek a fantasztikus hobbynak méltó környezetben hódolhassanak. Többek között ennek is köszönhetően idén nyáron felépülhetett klubházunk is, melynek avató buliját augusztus 28-án tartottuk. Az eső ellenére sokan eljöttek, hogy együtt ünnepeljük a ház felépülését és az elmúlt másfél év sikereit. A délelőtti vizsgákat egy ebéd követte, majd megkezdődött a klubház ünnepélyes átadása. A felavatásra Szolnoki Gábor Polgármester urat kértük fel, mivel úgy éreztük nélküle ma nem lenne Tárnokon kutyakiképző iskola. Bármilyen kérésünk, kérdésünk volt, ajtaja mindig nyitva állt előttünk.
Polgármester úr elmondta, hogy a jövőben is támogatni fog minden olyan civil kezdeményezést, mely Tárnok javát szolgálja. A felavatás után megkezdődtek a délutáni programok. Először egy szépségversennyel indítottunk, megválasztottuk az EB – DORADO legszebb kutyáját. Ezt egy háziverseny követte, melyen az iskola tanítványai bizonyították tudásukat. Öröm volt látni, hogy milyen sokan sajátították el a kutyakiképzés rejtelmeit és a kulturált kutyatartás szabályait. A háziversenyt játékos vetélkedők követték. Volt gyorsasági talicskázás kutyával és gazdival, kötélhúzás, és az akadálypályán most kivételesen a gazdiknak kellett ügyességüket és gyorsaságukat bizonyítani. Pihenés képen a csapatok elméleti kérdésekre adtak választ. A napot szalonnasütéssel és karaoke –val zártuk. Hajnalig beszélgettünk, táncoltunk és énekeltünk. Aztán
néhány óra pihenés és kezdetét vette a vasárnap reggeli kiképzés. Jó volt látni a kissé fáradt arcokat, mert tudtuk, hogy ez a fáradság most annak szól, hogy előző este együtt ünnepeltük közös munkánk gyümölcsét.
A munka nem állhat meg, sok tervünk van még. Téliesíteni kell a faházat, tovább kell dolgozni oktatási programjainkon. Versenycsapatunk sem pihenhet, hiszen a hazai versenyeken való sikeres szereplés után Radics Zsolt iskolavezetőnk VB kvalifikált lett és most van Finnországban a munkakutya világbajnokságon. Ezt követően októberben Petrás Antal kiképzésvezetőnk utazik Szlovákiába a Nyomkövető Európa Bajnokságra. Az EB – DORADO az ország egyik legsikeresebb kutyakiképző iskolája (ha nem a legsikeresebb). Most csapatagjaink nemzetközi vizeken teszik próbára tudásukat. Szurkolunk nekik, hogy méltó képen képviselhessék hazánkat és a tárnoki EB – DORADO Kutyakiképző Iskolát. Budai Erika EB-DORADO Kutyakiképző Iskola www.ebdorado.hu
Rendhagyó tanítási óra és sajtótájékoztató A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés témájában saját tananyagot dolgozott ki Tárnok és Törökbálint önkormányzata. A cél, hogy bemutassák a gyerekek hogyan takarékoskodhatnak az energiával, élelmiszerrel és megtanítsák ki, mit tehet a hétköznapok során a környezetvédelemért. A tananyagból idén szeptembertől a tárnoki, törökbálinti, diósdi, pusztazámori és sóskúti iskolába járó alsós és felsős diákok tanulhatnak a régióban.
Középpontban a gyerekek és az oktatás Tárnok és Törökbálint önkormányzatai közös környezetvédelmi programot indítottak Pillanatkép
a bemutató óráról…
(Sóskút, Diósd, Pusztazámor települések bevonásával) Bentavölgy Fenntartható Fejlődés Projekt elnevezéssel. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés dilemmáira és megmutassák ki, mit tehet a hétköznapok során a környezetvédelemért. A program részeként készült el az a több részes tananyagcsomag, amelyet a mai napon nyilvános tanóra keretében mutattak be a projekt vezetői a gyerekeknek, tanároknak és a sajtónak. Az elkészült anyag teljesen ingyenesen érhető el a projekt hivatalos internetes oldalán, a www.tarnoktorokbalint.hu címen. A szerk.
10. oldal
TÁRNOKHÍR
2010. OKTÓBER
Fakanál és futócipő Lassan két éve találkoztam először a két futótársammal: Matyeákné Farkas Tündével és Dr. Lenténé Győri Anikóval. A Tárnoki Sportosokk programsorozatba kapcsolódtak be, szerettek volna rendszeresen futni, de nem volt társuk hozzá. Így indult a sportbarátság, heti háromszor 6,5 km-es körökkel a Horgász-tó körül. Az edzések télen sem maradtak abba, a sötét estéken fejlámpákkal róttuk a kilométereket már Tárnok utcáin. Az edzéstávok pedig egyre nőttek. Aztán egy alkalommal kipattant a fejünkből az ötlet: ha ennyire bírjuk a terhelést fussuk le a maratont. Ehhez azonban már komoly edzésterv és nagyon sok jó tanács is szükségeltetik az étkezésektől a jó futócipőig. Persze nem árt hozzá biztatás is. Mi ezt többek között Klemné Zabó Ágnestől kaptuk meg, aki évek óta az egyik főszervezője a Tárnoki Tófutás és Sportnapnak, a Tárnok Sprint Egyesületet vezeti és nem mellesleg gyakorlott maratonfutó. Végül augusztus végén az ő segítségével neveztünk be a 25. Spar maratonra, mely szeptember 26-án kerül megrendezésre Budapest utcáin. Egyesületének népes futócsapata van, több tagja már futotta a 42 km-t, idén is két sportember Német Erika és Szilágyi János áll rajthoz tőlük. Erika szintén most debütál ezen a távon, Jani már rutinosnak mondható. Az ő felkészülésükben is főszerepet játszott a 3 gyerekes anyuka, aki fiatalkorában atléta volt. Ezen kívül pedig váltóban is találkozhatunk a Tárnok Sprintesekkel, hiszen lehetőség van a maratont stafétában is teljesíteni.
A tárnoki hosszútávfutó hölgykoszorú: (balról) Német Erika, Dr. Zsigmond Réka, Klemné Zabó Ágnes, Matyeákné Farkas Tünde, Dr. Lenténé Gyõri Anikó, Suplitz Ildikó Visszakanyarodva az én lelkes kis futókompániámra,nagyon büszke vagyok rájuk. Amikor elkezdtünk futni, még a 6,5 km is nehezen ment. Bizony volt, hogy belesétáltunk. Most pedig a maraton rajtjára készülődünk. Örömmel tölt el az is,hogy egyre bővülő létszámban rójuk a köröket az aszfalton. Sokan úgy gondolják ez biztos unalmas lehet. Hiszen nem ritkán másfél-két órát is edzünk egyhuzamban. Kérem tévedés. Egy percig sem unatkozunk. Recepteket cserélünk, állandóan főzünk és gye-
reknevelési tanácsokat adunk egymásnak miközben faljuk a kilométereket. Hiszen mindhármunknak családja és összesen nyolc gyereke van, ha ehhez hozzávesszük Klemné Zabó Ágnes három csemetéjét, illetve Német Erika két gyermekét megkapjuk a végeredményt:13 lurkó. Egy fél osztályt megtöltenénk gyerekekkel mi, tárnoki maratonista hölgyek. Úgy gondolom ez elég bizonyíték arra, hogy a családanyáknak is van mozgásra lehetősége . Nem kell más hozzá csak egy cipő és az elhatározás.
Ha ez megvan, Tárnokon az ember kilép az utcára és uzsgyi. Rengeteg egészségügyi probléma megelőzhető a rendszeres testmozgással és a hölgyeknek nem másodlagosan mondom, hogy a futás konzervál. A legjobb mozgásforma, ha az ember elégedetlen az alakjával és szeretne fiatalos maradni. Anikó védőnő, én orvos vagyok, mi nemcsak prédikálunk erről, hanem igyekszünk be is bizonyítani a sport áldásos hatását. Akinek kedve van hozzá, lehet csatlakozni. Dr. Zsigmond Réka
Bursa Hungarica: felsőoktatási ösztöndíjpályázat! A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerről szóló Oktatási Minisztériumi rendelet alapján Önkormányzatunk minden évben csatlakozott a felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez. Ez egy olyan pénzbeli szociális támogatás, amely a lakóhely szerinti önkormányzati, a megyei önkormányzati és a felsőoktatási intézményi ösztöndíjból áll. A rendelet értelmében azok a hallgatók részesülhetnek az intézményi ösztöndíjrészben, akiket a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzat az ösztöndíjrendszer keretében támogatásban részesít. Az „A” típusú pályázat (a pályázó jelenleg is
folytat felsőoktatási tanulmányokat) szerint megállapított ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév. A „B” típusú pályázat szerint megállapított ösztöndíj időtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév, az ösztöndíj folyósításának kezdete a jövő év márciusa. Az „A” típusú ösztöndíj újrapályázható. Az Önkormányzat, ahogy eddig minden évben, most is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszer 2011. évi fordulójához, és mind az „A” mind a „B” típusú pályázatot kiírta Zombori Ferenc, Szociális Bizottság tagja
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
A Tárnoki Ütősegyüttes beszámolója, eredmények, sikerek és jövő A 2008-ban megalakult Tárnoki Ütõsegyüttes sikeres életéröl szeretnék beszámolni, sok minden történt velünk a 2009–2010-es tanévben. 2009 augusztusában merült fel, hogy pályázatot nyújthassunk be a Közhasznú Egyesület elnyerésére. Ebben a felelősségteljes előkészítő munkában nagy baráti és jogi segítséget kaptunk Dobos Erikától és Dr. Seres Zsuzsa ügyvédnőtől. A Pest Megyei Bíróság után Tárnok Nagyközség Önkormányzata is támogatta működésünket és kölcsönös Együttműködési Megállapodást irtunk alá. 2009 szeptemberében Kardos Ildikó és Szolnoki Gábor polgármester úr segítségével új otthonba költözhetett az Együttes. Megkaptuk a Kossuth utcai régi óvoda legnagyobb termét. Köszönet érte a bennünket megértő és támogató segítőinknek. Zenei repertoárunk bővülésével és a színvonal emelkedésével fellépéseink, felkéréseink is egyre sűrűbbé váltak. 2009. október 23-a forradalom és szabadságharc önkormányzati rendezvény, október 27-e az RTL Klub meghívása - élő adás, november 14 a HÍR Tv élő adása. November 27 a budapesti, Hollán Ernő utcai zeneiskola felkérése, december 18 a Művelődési Házban Falu Karácsony. 2010. március 15 önkormányzati rendezvény. Március végén Radics Ernő alpolgármester úr ötletére közös programot hoztunk össze a Tárnoki
HIP-HOP Táncakadémia táncosaival. Velük is egymás után jöttek a felkérések - a Drogmentes Magyarországért Mozgalom nyitó koncertje, az FTC népligeti sportkomplexumában. Április 16, Civilek Bálja, május 1 majális. Közreműködtünk a 3 falu 2 keréken sportrendezvényen valamint június 13-i Tófutás izgalmas rajtjainál. Jött egy ötlet, hogy tárnoki kezdeményezéssel rendezzük meg az első kistérségi ütőhangszeres találkozót. Felvettük a kapcsolatot a környékbeli zeneiskolák igazgatóival és ütőhangszer tanáraival. Mindenütt nagy örömmel fogadták az ötletet és jelezték részvételüket. A kezdeményezésnek jó híre lett, hiszen budapesti zeneiskolák is biztosítottak bennünket jöveteli szándékukról. Hatalmas szervező munka vette kezdetét. Itt ki kell emelni Kardos Ildikó önfeláldozó, fáradtságot nem kímélő munkáját. Heteken keresztül jöttek – mentek az e-mailek, de végül is összeállt a végleges kép. Elérkezett a június 5-re tervezett várva várt nap. Budaörs, Budafok, Érd, Százhalombatta, Albertirsa, Kispest, Rákospalota és a házigazda Tárnoki Ütősegyüttes kiválóan felkészített növendékei követték egymást nagy sikerrel a színpadon. Megszólaltak itt úgy dallamjátszó mint ritmust adó hangszerek, szólók, duettek, kamaradarabok. Az összes résztvevő piros-fehér-zöld szalagra fűzött emlékplakettet és díszes oklevelet kapott Tárnoktól. Tárnok jó példát mutatott vendég-
szeretetből, szervezésből és összefogásból. Szólni kell az ütősegyüttes szülői munkaközösségéről, hiszen a rendezvényeinken odaadó munkájukkal otthont varázsoltak úgy a résztvevőknek, mint a közönségnek. Megérdemlik, hogy név szerint is köszönet illesse őket: Bakos Emőke ,Bohnné Vajk Hédi, Horányi Zsuzsa, Fekete Erzsi,Gáti Kati,Kádár Gyöngyi,Szigeti Anna. Július 3-án tanévzáró vizsgát tartottunk, aminek a végén Szolnoki Gábor polgármester úr ínycsiklandozó gulyásával zárulhatott az emlékezetes nap. Augusztus 2–6-ig dobtáborba mentünk, ahol a pihenés és az örömteli együttlét mellett új ütéstechnikával ismerkedtek majd a fiatalok. A tábor szervezése Kardos Ildikó érdeme. Augusztus 20-án Tárnokon, 28-án Pusztazámoron, szeptember 5-én Ercsibe várták a Tárnoki Ütősegyüttest. Ezt a sikeres időszakot nem tudtuk volna megvalósítani, ha nem áll mögöttünk stabil bázisként Tárnok Nagyközség Önkormányzata Szolnoki Gábor polgármester úrral, valamint az Ifjúsági, Sport és Szabadidő Bizottság Dr. Zsigmond Rékával az élen. Az ő segítségük nélkül nem nyílhatott volna ki a tanulni vágyó fiatalok előtt a világnak ez az érdekes, izgalmas része. Köszönjük nekik, bízunk benne, hogy a közös, sikeres összefogás a jövőben is tartós eredményeket fog hozni Riha Emil A tárnoki Ütősegyüttes vezetője
Helyreállították a Templom utca Benta felöli részét
A kijavított útszakasz a Templom utcában Levonultak a gépek a Benta-patak iskolánk mögötti területéről. A folyamatos munkák során jelentősen sérült a Templom utcának ide vezető része. A kivitelező a Műszaki Iroda utasításai alapján az utcarészt leaszfaltozta, javításra kerültek az úttesten lévő aknafedelek is. Ezzel együtt az iskola kerítését helyreállították, mögötte pedig füves parki területet alakítottak ki. A szerk.
11. oldal
Önkormányzati segítség a templomkereszt visszaállítására
Önkormányzatunk 600 ezer forintos támogatást nyújtott a Római Katolikus Egyházközségnek, a tárnoki templom tetõszerkezetének, a templomkeresztet tartó szerkezet megújítására. Templomunk keresztjéről Falusi templomunk, a Rózsafűzér Királynéja templom előtt elhaladva, szemünket netán az ég felé emelve egy ideje szokatlan látvány fogad bennünket. A templom tetejéről hiányzik a kereszt. Szerintem nincs is más, annyira ismert és fontos jelképe egy templomnak, egy településnek, mint a templom tetején lévő kereszt. Ami Tárnokon most hiányzik. Néhány évvel ezelőtt a kereszt enyhén megdőlt, ezért 2008 nyarán, a templom belső festésével együtt, egy darus kocsi segítségével szerették volna megigazítani. Kiderült azonban, hogy a keresztet tartó tetőszerkezet oly mértékben károsodott, hogy annak felújítása elkerülhetetlenné vált. A munkák előzetes becslése során milliós összeg kerekedett ki. Műemléki épület lévén már a terveztetés és engedélyezés is sokkal szigorúbb követelmények szerint zajlik, miközben megindult az egyházi gyűjtés a torony és a károsodott tetőszerkezet felújítására. Az adományok gyűjtése jelenleg is folyamatban van, a tervek készülnek, megindult az engedélyeztetési eljárás is. Ha bárki késztetést érez arra, hogy adományával segítse a kereszt helyreállítását, megteheti azt az egyház számlájára történő befizetéssel vagy egyéb adományaival. Szolnoki Gábor
12. oldal
TÁRNOKHÍR
2010. OKTÓBER
Vendégségben Kétbodonyban Ez a Nógrád megyében lévő kis falu volt a helyszíne az I. ütős tábornak, amelyben a Tárnoki Ütősegyüttes apraja-nagyja részt vett. 5 csodálatos napot töltöttünk a Cserhát lábainál augusztus első hetében. Egy kicsit hosszúra nyúlt utazás után értünk a táborhelyre. Mivel jó idő volt, a szobák elfoglalása után strandoltunk egyet, amire még a hét folyamán többször szakítottunk időt. A többféle szabadidős program között lehetőségük volt a korlátlan dobolásra. A kezdő és haladó csoport felváltva ismerkedett újabb ütős technikákkal. Sütöttünk rég elfelejtett nógrádi pipiskét, amelyet jóízűen el is fogyasztottak. Voltunk éjszakai túrán, amelyet az esős időjárás lerövidített. Megjártuk a Nógrádi várat, ahol egy izgalmas történelem órán vehettünk részt. És tartottunk egy felejthetet-
len születésnapot is, méghozzá Riha Emilnek, az együttes vezetőjének, aki éppen a táborban ünnepelte születésnapját. Rendeztünk sportvetélkedőt, és játékos fejtörők megfejtésével kellett tudásukat összemérniük a csapatoknak. Csütörtök este egy rögtönzött koncertet adtunk a többi táborlakó vendégnek, majd a tábortűz mellett énekeltünk, és szalonnasütéssel zártuk a napot. A hazatérés napja kicsit esős volt, így délelőtt csak egy helyi sétára volt alkalmunk, majd ebéd után megint kezdetét vette a „nagy utazás”, immáron hazafelé. Mire a vonattal megérkeztünk, csomagjaink is vártak az állomáson. Remélem jól érezték magukat a fiatalok, és tartalmasan töltöttük ezt a hetet. Szeretnék köszönetet mondani a Bohn családnak, akik segítettek a csomagok és hangszerek szállításában. Kardos Ildikó
Ütõs táborozók a Cserhátban
Igaz történet a segítőkészségről és összefogásról gyermekeik érdekében tesznek. Jól végzett munkánk jutalma volt a sok kis csillogó szemű, szájat tátó gyermek látványa, akik az első nap birtokba vették a megújult termet. Hálás köszönet mindazoknak, akik segítettek megvalósítani ezt a nagy feladatot. Ők azok, akik megerősítenek mindenkit abban a hitben, hogy van segítőkészség és összefogás a jó cél érdekében!
Egyszer volt, hol nem volt, a Hétszínvirág óvodában volt egy Piros csoport. Kedves gyerekek és lelkes óvó nénik alkották ezt a csoportot. Szerényen, de boldogan éltek szűkös lehetőségeik között. Építgették, szépítgették környezetüket. Egy szép napon - közös munka közben- egy kedves szülő felvette a gondolatot, hogy ő bizony szívesen felcsiszolná a megkopott parkettát, annyi segítséget kérve csak, hogy a lakk megvételében segítsen az önkormányzat. Telefonok jöttek -mentek, megindult a szervezkedés és az önkormányzat jóvoltából elkészült a padló. Segítő szüleink ezen felbuzdulva javasolták, hogy fessük ki a lurkóknak a termet. Sokan ajánlkoztak különféle munkákra, így mi is lelkesen támogattuk az ötletet. Egy augusztusi hétvégén megkezdődött
Köszönettel tartozunk:
a nagy munka! Az előzőleg kipakolt teremben a falak javítása, glettelése, csiszolása kezdődött. Már az első réteg festésnél gyönyörűnek láttuk a termet, de az igényes munka végeztével valóban nagyon szép lett a cso-
portszoba. Közben anyukák, apukák, nagymamák és óvó nénik lemosták a bútorokat, játékokat, elkezdték a takarítást, amely több napig is eltartott. Tehetséges óvó nénink testvérével, és édesapjával csodálatos várat festett a falra, amely még egyedibbé és ovisabbá tette a termet. Ha már ilyen szépek lettünk, gondoltuk, hogy teljesen megújulunk és a halvány narancsos falat bordó sötétítőfüggönyökkel tettük hangulatosabbá. Átrendeztük a csoportszobát és egy szülő új játszószőnyeget is vásárolt a gyerekeknek. Babakonyhánk új, strapabíró asztallal és székekkel gazdagodott. Munka közben sokat beszélgettünk, nevettünk és a jó hangulatú közös feladat, egyre jobban összekovácsolta, erősítette a szülők és óvónők közös munkáját, melyet mindannyian
Berkesné Balla Editnek -az ötletért és szervezésért Radics Ernő képviselő Úrnak- az önkormányzati közbenjárásért, segítségért Önkormányzatnak- padlócsiszolás anyagi hátterének biztosításáért Padlócsiszoló embereknek (Tárnoki Köz-Ért Településüzemeltetési Kft.) Berkes Istvánnak -a festésért Goldinger Zoltánnak-pakolásért Dékány nagymamának- takarításért Hubainé Füleki Ilonának- takarításért “Magyar-csapatnak”, (Magyar András, Regina, Erika) - a falfreskó festésért Lukácsiné Mátyás Katalinnak- az új szőnyeg felajánlásáért Viktóriuszné Grúber Éva és Vargáné Magyar Erika A Piros csoportos szülőkre büszke óvónénik
2010. OKTÓBER
13. oldal
TÁRNOKHÍR
VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ Általános Önkormányzati Választás önkormányzati képviselők és polgármester választás
2010. október 3.
1.
2.
A szavazás reggel 6 órától este 19 óráig tart! A szavazás módja – Szavazni csak személyesen lehet. – A szavazatszámláló bizottság először megállapítja az Ön személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. A személyazonosság és a lakcím igazolására a következő, érvényes igazolványok alkalmasak: • lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány (régi, könyvecske formátumú) vagy • személyazonosító igazolvány (kártya formátumú) vagy útlevél vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély (kártya formátumú) és mindegyik felsorolt igazolvány mellett a lakcímigazolvány (lakcímkártya). – Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottságtól megkapja a szavazólapokat és a borítékot. A szavazólapokat az Ön jelenlétében lebélyegzik. A szavazólapok átvételekor Önnek alá kell írnia a névjegyzéket. – A szavazásához szavazófülke áll rendelkezésére, amelyben kitöltheti a szavazólapokat. Érvényesen szavazni a jelölt neve mellett, illetőleg a lista neve felett elhelyezett körbe tollal írt x vagy + jellel lehet! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe. – Végezetül a szavazólapokat a borítékba kell helyeznie, és a borítékot a szavazatszámláló bizottság előtt az urnába kell dobnia.
3.
4.
5.
6.
7.
Szavazókörök Tárnoki Szciális és Gyermekjóléti Szolgálat Idősek Napközi Otthona Tárnok, Fő u. 61. Tárnoki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat Idősek Napközi Otthona Tárnok, Fő u. 61. Mesevár Óvoda Hétszínvirág tagóvoda Tárnok, Dózsa Gy. út 29. Mesevár Óvoda Hétszínvirág tagóvoda Tárnok, Dózsa Gy. út 29. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tárnok, Iskola u. 1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tárnok, Iskola u. 1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tárnok, Iskola u. 1.
Szavazás mozgóurnával Ha Ön mozgásában gátolt, és emiatt nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, kérheti, hogy a szavazatszámláló bizottság vigye ki Önhöz a mozgóurnát. Mozgóurna csak írásban kérhető! Mozgóurnát a szavazás napja előtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól kérhet. Kiket választunk? Az, hogy Ön milyen tisztségre választhatja meg képviselőjét, és hány szavazólapot kap, attól függ, hogy milyen településen gyakorolja választójogát. Ha 10 000 vagy annál kevesebb lakosú településen lakik, három szavazólapot kap, ez tehát Tárnokra is vonatkozik. Megválaszthatja a település polgármesterét – a szavazólapon lévők közül 1 jelöltre adhatja le szavazatát, megválaszthatja a település önkormányzatának képviselő-testületét: a szavazólapon lévők közül maximum 8 főre adhatja le szavazatát, és megválaszthatja a megyei közgyűlés tagjait, a megyei listás szavazólapon 1 listára adhatja le szavazatát.
Támogatás a rendõrségnek – szolgálati túlórák Tárnokon 2009-ben közbiztonsági programunkat új elemmel bővítettük. A helyi rendőrőrs alapvető támogatásán felül felmerült az igény arra, hogy a rendőrök hosszabb időben lássanak el szolgálatot Tárnokon. Ennek megvalósítására működő megoldás született, biztosítsunk túlóra keretet, hogy a szolgálat végén a rendőr sokkal tovább tudjon itt dolgozni. Az előző évben a próba sikeres volt. Meg kell jegyezni, hogy 2006 óta öt fővel, 6-ról 11 főre emelkedett az itt szolgálatot teljesítő rendőrök száma, ezt tudtuk még a túlórákkal még jobban működtetni. A 2010. évi költségvetésben 800.000,- Ft támogatást biztosított az önkormányzat, amiből 600.000,- Ft a benzinköltség. A fennmaradó 200.000,- Ft-ot most további 200.000,-Ft-tal megemelve több jut az év végéig a rendőrségi túlórák támogatása. De tovább kell folytatni a helyi rendőrőrs létszámának emelését, hogy minden napszakban legyen Tárnokon egy járőrpár területi szolgálatban. A minimális létszám legalább 20 fő lenne, a megyei kapitányság felé határozott igénnyel lépünk föl, hogy ezt is elérjük Bökönyi Endre A Gazdasági és Közbiztonsági Bizottság elnöke.
Az önkormányzat 2009-ben egy új rendõrautót is vásárolt a Tárnoki Rendõrõrs részére
14. oldal
Olvasóink írták: Miért kell mindig ezt csinálni? Már az ember kezd belefásulni újra és újra ugyan abba a dologba. Megint önkormányzati választás van, megint előjöttek a szerencselovagok, megint előjöttek a „megmondó emberek”. Négy évig olyan síri csönd volt, ahogyan dolgoztak a közösségért, nyomtalanul. De ez még elviselhető lenne, mint búcsúkor a hangoskodó olcsó árusok. Egy nap alatt kellene a boltot megcsinálni. Kiáltoznak, szemetelnek egy kicsit, utána meg tovább állnak és minden rendbe jön. A portéka meg, arról általában jobb nem is beszélni. Na de azért az önkormányzat sorsa nem lehet a vásárosok színvonalán! Ráadásul meg ott legalább tudja mindenki, kik a vásárosok és mit árulnak. De amit akarok mondani, az a kérdés, hogy miért kell min-
TÁRNOKHÍR
dig ezt csinálni, az ennél többről szól. Mert megint az látszik, hogy egyesek levetkőzik ilyenkor a hovatartozásukat. Tudván-tudva képviselnek színes árnyalatokat és eszméket. Tartoznak pártokhoz vagy elvekhez. Az ő dolguk ez. És akkor jönnek a helyi választások és hirtelen „elfüggetlenesednek”, „elcivilesednek”. Vásározni kezdenek. Sok helyen eltűnnek a pártlogók meg a jelmondatok és a legfontosabb helyi választási megmérettetésen megtagadják, eltitkolják addigi sajátosságukat. De miért kell mindig ezt csinálni, vagy inkább meddig kell még ezt csinálni? Milyen üzenettel megy a lakosság felé, aki a választások előtt veszíti el az arcát. Pontosabban nem is elveszíti, csak egy kicsit eldugja. Néhány hétre. Meg az árut is. Mert úgy az áru kevésbé látszik, az arca meg szerinte jobban mutat. Nekem biztosan nem. Tamás István
Ez nem falu! Választások idején ismerős a dolog, felbolydul néhány ember. Van kampány, meg viták, vannak rémhírek és furcsaságok. A rendszerváltástól hatodik alkalommal van ez így már mindenhol. Szinte már ez a rend. De van, ami egyáltalán nincs rendjén! 1998-óta Tárnok nagyközség szavazópolgára vagyok. Ma Tárnok nagyközség vezetése nagyközséget vezet, az elmúlt négy évben különösen nagyközséget vezetett. Nem becsukta a kapukat, hanem kinyitotta, elutasítás helyett támogatta az embereket, a dolgokat. Nagyközséget vezetett. Nem felejtettem el, 2006ig „kis falu” volt a vezetők szlogenje, így folyt a sorvasztás, a kapuk becsukása, a betelepültek megszólása. Mostanában ilyeneket olvasok a régi kritikusoktól, hogy Tárnok falut így, Tárnok falut amúgy kell vezetni,
2010. OKTÓBER
képviselni, építeni! Ébresztő emberek! Majdnem azt mondtam, elvtársak! Riadó! Tárnok nem falu. Az ősi településrészt Falunak hívják, persze nagybetűvel és biztosan nagy érzésekkel. De aki ma, a XXI. században úgy gondol erre a 10 ezres Tárnok településre, mint falu, úgy kampányol, úgy tervez, annak a gondolkodásával valami nem stimmel. Ezt ugyanis úgy nevezik: visszarendeződés! Ettől pedig óvakodni kell. Tárnok: nagyközség! Tessék végre megtanulni! P. Zoltánné.
(Kedves levélírónk! Levelének erősebben politikai utalásait utólagos engedelmével kihagytuk. De így is érthető az üzenete: nem árt tudni a választásokon indulóknak, hogy pontosan hol is laknak!. A szerk.)
Egy kirándulás élményei Bizonyára Önök is tapasztalják, Tisztelt Tárnokhír olvasói, bizony itt van az ősz, itt van újra. Menjünk ki a szabadba! Mi is ezt tettük a Szivárvány nyugdíjas klub tagjai. Hogy hol is voltunk? Nem gyalog mentünk, persze busszal, hisz öreg megfáradt lábaink nehezen bírják a sok gyaloglást. Bengyelné Etelka, Lizicskáné Évike, Nyári József vezetők segítségével szerveztük ezt a kirándulást. Első utunk Gödöllőre vezetett, a Grassalkovichkastély volt az első. Igaz egy kicsit korán érkeztünk, de volt program bőven. Elsétáltunk a kastély kertbe, csodálatosan szép volt, ki botjára támaszkodva, ki egymásba karolva, csodálkoztunk gyönyörködtünk több száz éves fák, nagyon szép virágok láttán. A pálmaház sem maradhatott ki. Tele különböző szobanövényekkel csodaszép nyíló virágokkal. Ajándékot vásároltunk ki- ki a maga ízléseinek megfelelőt. Jól eső érzés volt, hogy mindenki vidám volt és falszabadultnak érezte magát. Ezek után visszamentünk a kastélyhoz gondolom Önök közül kedves Tárnokhír olvasók, már sokan látták, de aki szán rá egy kis időt menjen el családjával, gyermekeivel. Az idegenvezető részletesen mindent elmondott. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, voltak, akik érdeklődtek egy-egy témánál. Igazi történelem elevenedett fel bennünk, azt a gyönyörűséget leírni nem lehet, látni kell. Majd ezek után Őrbottyánba látogattunk el a harangöntő mester műhelyébe, megint egy újabb élménnyel gazdagodtunk. A harang elké-
A gödöllõi Grassalkovich-kastély szítésének minden apró kis és nagy műveletét elmagyarázta. Ott készült Tárnok Nagytemplom harangja 1967ben én úgy láttam, hogy az öröm hallatán mindenkinek egy-egy könnycsepp volt a szeme sarkán. Majd Veresegyházára mentünk a vadaspark megtekintésére, voltak akik a buszon maradtak, onnan nézték a szép állat fajtákat a busz vezető mindent meg-
tett, teljesen közel vitt bennünket. Mindezek után már elmentünk egy hangulatos étterembe est-ebédre, elhelyezkedtünk. Mindenki kedvére való ételt rendelhetett. Kicsit nagy volt a zaj, de úgy voltunk, mint a gyermek, ha éhes sír, ha tele a poci csendben van. Hát a poci megtelt, de a csend megtört mikor Lizicska Jóska előhozta a harmonikát. Majd az
első szám ami elhangzott csendes kis falucska Tárnok, mindenki énekelt a felszolgálók meg néztek és hallgatták. Jó érzés volt. Utána előkerültek a régi szép nóták meg a vidám hangulat, voltak akik táncra perdültek, igen vidám hangulatban, szép időben, szeretetben és ez a gazdag programmal teli csodálatos nap szeptember 8-án volt. Szanyi Károlyné
2010. OKTÓBER
Polgárok Háza – egy hely civileknek, pártoknak és társadalmi szervezeteknek Tárnok civil társadalma hatalmas fejlődésen ment keresztül 2006 októbere óta. Akkor öt bejegyzett és működő civil szervezet illetve egy párt jelentette a választékot, mára több mint harminc civil szervezet és három párt ad lehetőséget társadalmi, szabadidős illetve politikai tevékenységre. Azt is mondhatnám, kinőttük magunkat. Első lépésként az OTVSZ programja alapján a szervezetek támogatásának formáját kellett megtalálnunk. Szakítottunk a rossz gyakorlattal, nyilvános pályázati feltételeket határoztunk meg, így pedig egyre többen részesülhettek támogatásban. Ez természetesen nem elegendő a világ megváltására, de minden egyesület tagjai tudják, milyen nehezek az első lépések, az indulás. Nekünk pedig ezt kell támogatnunk. A pályázati rendszer kidolgozása sikeres volt, most pedig újabb lépést teszünk a civil szféra erősítésére.
Kell egy hely, ahol találkozhatunk Az év elején a Takarékszövetkezet jelezte, el akarnak menni a Faluból. Helyet kerestek, megfelelőt pedig a Rákóczi úton találtak, egy önkormányzati telken. Szomorú volt a hír, hogy a szolgáltatások kivo-
Polgármesteri Hivatal Cím: 2461 Tárnok, Dózsa György út 150. Levelezési cím: 2461 Tárnok, Pf. 3. Polgármester: Szolnoki Gábor Telefon: (23) 387 019
nulnak a faluból, felértékelődött a haszon, a pénz, háttérbe szorul a tulajdonosok érzékenysége a közösségek felé. De ezzel együtt, vagy talán éppen ezért azonnal megfogalmazódott bennem egy ötlet. Ha más elmegy, hozzunk mi új életet a faluba. Most szépül meg a Művelődési Ház, a templomtér, a volt takarékszövetkezet épülete pedig ideális találkozóhelye, klubhelyisége lehetne a sok civil szervezetnek. Éppen ezért ez év nyarán már költségvetési fedezetet biztosítottunk az épület helyrehozására. A következő lépésben pedig le kell ülni a pártokkal, civil szervezetekkel, és ki kell dolgozni azt a gyakorlatot, ami lehetőséget ad mindenkinek a megjelenésre. Működhetne úgy, mint egy „kulcsos ház”, házirenddel, felelősség vállalással és pontos menetrenddel, kik és mikor tartanak ott rendezvényt, klubnapot vagy bármi hasonlót. Itt végre helyet kapnának a pártok is, de lehet ez a biztonság, a Tárnokőr
polgárőr egyesület központja is, nagyobb ünnepeken pedig a civil társadalom bemutatkozó helye.
Tavasztól új lehetõség a piacnak is! A következő lépés pedig a piac kialakítása lehet. Az Egészségház előtti tapasztalatokra támaszkodva itt már hatékonyabban indulhatna meg ennek szervezése. Adott az infrastruktúra, lenne hely néhány mobil árusító asztal tárolására is, a faluban több az őstermelő, a terület sajátosságai pedig komoly bővülésre adnak lehetőséget. A Művelődési Ház, a templom és plébánia, a Polgárok Háza és a piac négyese pedig kultúrában, hitben, a civil életben központtá teheti településünk történelmi szívét: a Falut. A következő négy évben ennek megvalósításáért is dolgozni fogok, a képviselő testületet pedig arra kérem, támogassák a kezdeményezést. Szolnoki Gábor polgármester
Sportcentrum: évtizedekre az utánpótlás szolgálatában Nagy terhet vett a vállára az a vállalkozó, aki célul tűzte ki a Sportcentrum megmentését. 15 millió forint értéken, kéthektáros területet vásárolt meg a meghívásos pályázaton, ahol a Tárnok KSK is a potenciális fejlesztők között szerepelt. Ők azonban nem akarták vagy lehetőségek hiányában nem tudták vállalni a feltételeket. Igaz, azok nagyon kemények voltak. Két éven belül fel kell számolni az áldatlan állapotokat, Tárnok óvszer és injekciós tű gyűjtőhelyéből valódi Sportcentrumot kell varázsolni. Meg kellett állítani a kiszolgáló épület állagromlását, tízmilliós költségen pedig készre kell építeni. Ugyan ezt kell tenni a lelátókkal is, előtte persze felszámolva az évtizedes szeméttelepeket. Az előzetes becslések a teljes Sportcentrum beruházási költséget több százmillió forintra teszik, ezt kell befektető segítségével előteremteni. Ez a munka elindult, az egyesület támogatójának jóvoltából már ma is a
15. oldal
TÁRNOKHÍR
vagy (23) 387 031 Személyes: 06 (20) 573 2392 E-mail:
[email protected] A Polgármester ügyfélfogadásának rendje: A polgármester utasítása alapján külön ügyfélfogadási rendet egyenlõre nem határozott meg. Tekintettel a még mindig folyamatos hivatali- és lakossági igényekre, a polgármester hivatali elfoglaltságaihoz illesztve folyamatosan fogadja az ügyfeleket. Idõpontot személyesen a polgármester elérhetõségein vagy a titkárságon kérhetnek. Szervezési Iroda Vezetõ: Dr. Simon Mária jegyzõ 2461 Tárnok, Dózsa György út 150. I. em. 2461 Tárnok, Pf. 3. Telefon: (23) 387 019 Fax: (23) 387 108 E-mail:
[email protected],
[email protected] Titkárság: Magyari Judit Telefon: (23) 387 041 vagy (23) 387 031/120 mellék Fax: (23) 387 108 E-mail:
[email protected] Testületi elõadó: Szivák Zuzsa Telefon: (23) 387 019 vagy (23) 387 031/302 mellék E-mail:
[email protected] A Polgármesteri Hivatal munkarendje: Hétfõ: 8.00-18.30 Kedd-csütörtök: 8.00-16.30 Péntek: 8.00-12.00
A gyermekeké a pálya… Bolha Focitanoda több száz növendéke használja a pályát. Ez az egyesület a biztosítéka annak, hogy ez a terület valóban csodálatossá alakul, azt a tárnoki gyermekek sportolására, az utánpótlás nevelésére fogják használni. Egy évtized alatt majdnem teljesen
Ebédidõ:12.00-12.30 elpusztult ez a létesítmény, most megvalósulhat a régi álom, a pályát végre gyermekek, focisták népesítik be. Gyermekeink sportolási lehetőségének biztosítása pedig az egyik legjobb beruházás a jövőbe. Zsigmond Réka
A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadásának rendje: Hétfõ: 8.00-18.00 Szerda: 8.00-16.00
16. oldal
TÁRNOKHÍR
2010. OKTÓBER
Elkészült az Öreg-hegy szabályozási terve! Tárnok egyik legnagyobb, egybefüggő és egységes külterületi része az Öreg-hegy és Zapánszky területe. Tárnok ékköve lehetne a terület, erre minden adottsága meg van, de a terület fejlesztése, utak és közművek kialakítása eddig még nem történt meg. Igazság szerint koncepció sem készült erre, pedig a növekvő számú lakók igénye alapján ennek el kellett készülnie. A terület átalakítása azonban nem egyszerű feladat. Olyan tervet kellett összeállítani, ami biztosítja a meglévő értékek védelmét, nem engedi meg a sűrűbb beépítést, figyel a speciális adottságokra, a nagyszámú pincére és a természetvédelmi szempontokra. A fejlesztéseket nagyban befolyásolja az a tény is, hogy szabályos utak kialakításához, ahol biztonsággal vihetők a közművek, ahol megoldható a közlekedés, nagyon komoly területrendezésre és sok tulajdoni határ módosítására van szükség. A településrészben a történetileg kialakult utcák keskenyek, a helyenként kibővülő szabályozási szélesség nem elegendő kisebb-nagyobb zöldfelület létrehozására, sőt a gyalogos forgalom és a gépjárműforgalom együtt sem fér el, csak kölcsönös előzékenységgel oldható meg a közlekedés. A kétirányú közlekedést
Egy szerkezeti rajz a tervbõl útvonalakkal is nehezíti az adott terepadottságból eredő keskeny szabályozás. A jelenlegi úthálózat alig tárja
fel a területet, ami erősíti a területhasználatból eredő konfliktusokat, ezért fontos a terület közleke-
désfejlesztési igényét kielégíteni. Szélesebb utak kialakítására van több helyen szükség, keskenyebb szabályozási szélességű utakat csak azokon az évszázadok alatt kialakult pincés helyeken szabad megengedni, ahol annak szélesítése pincéket tenne tönkre, vagy a morfológiai adottságok nem teszik lehetővé a szélesítést (pl.: mélyút, gerincen futó út). Mindezek megvalósulása hosszú évekig tartó folyamat lesz ez, de az első lépés megtörtént. A teljes települési HÉSZ módosításával együtt elkészült a szabályozási tervezet is, ami alapján megvalósítható lenne a terület feltárása úgy, hogy az, az előbb említett feltételeknek megfeleljen. A terv tartalmazza a már meglévő utakat illetve az újonnan kialakíthatóakat, hogy a teljes terület feltárható és megközelíthető legyen. A következő lépésben megindulhat ezek alapján a szabályozás akár kisebb egységek, utcák, vagy területrészek esetében, ha az érintett területen lakók és tulajdonosok dönteni tudnak a javasolt utcák kialakításáról. Hosszú távon így képzelhető el egységes szerkezetben a terület kialakítása, így lehet elindulni a terület további fejlesztésében. A szerk.
Négy év szakmai értékelése a Képviselő Testület előtt Az Önkormányzati Törvény (Ötv). 10. § (1) d) pontja felhatalmazása alapján az Önkormányzat négy éves gazdasági programot készít. Az Ötv. 91.§ (6) bekezdése szerint a gazdasági program célját és szakmai szempontjait a következõk szerint határozza meg: „(6) A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szól. A gazdasági program az önkormányzat(ok) részére helyi szinten meghatározza mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi,
környezeti, gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. A képviselő-testület 2007-ben elfogadta azokat a hosszú távú célkitűzéseket, amelyek munkájának alapját képezték. Négy év elteltével a képviselő-testület számot ad a lakosságnak arról, hogy mit valósított meg azokból a célkitűzésekből, feladatokból, amelyeket költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével az önkormányzat meg tudott valósítani. A képviselő-testület legfontosabb feladatának az önkormányzat működőképességének és az ellátott
szolgáltatások színvonalának megőrzését, lehetőség szerinti bővítését tekintette, amelyet egyre nehezebb gazdasági helyzetben kellett végrehajtania. Részletesen áttekintve a négyéves gazdasági programban meghatározott célkitűzéseket, feladatokat, fejlesztési elgondolásokat, megállapítható, hogy a képviselőtestület az elmúlt év négy év adata lehetőségek keretei között teljesítette vállalt célkitűzéseit.
– ifjúságpolitika, sport-és civil szervezetek támogatása – foglalkoztatáspolitika – egészségügy - oktatás – településpolitika, településrendezés-és fejlesztés – kultúra, közművelődés – környezetvédelem, köztisztaság – informatika – közbiztonság – hatályos döntések és koncepciók
A beszámoló külön fejezetekben foglalkozik a fontosabb kérdésekkel, ezek a következők: – közszolgáltatás és gazdálkodás – az önkormányzat vagyonfelélésének megállítása – adópolitika – család-és szociálpolitika
Meg kell jegyezni azt is, hogy 2006ig ilyen testületi beszámolóra nem került sor, nincs nyoma a program alkotás és beszámoló egységes megvalósításának. A beszámoló olvasható az önkormányzat honlapján illetve a Polgármesteri Hivatalban. (a szerk.)
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Emlék a nyárból…
Az előző számunkból helyhiány miatt kimaradt táboros cikket alább olvashatják. A szerk.
UFF, MI TÁBOROZTUNK! 30 esztendeje, hogy férjemmel a fiatalok szabadidős tevékenységeit szervezzük. Idén nyáron páromnak régi álma teljesült: indián tábort rendeztünk. Úttörőcsapatunk tagjai már hónapok óta lázban égtek: indián nevet választottak, a neten böngésztek a témához illő anyagot keresve, indiános filmeket néztek szüleikkel, olyan is akadt, aki indiános könyvet olvasott. A környék szárnyasai sem voltak biztonságban, mert tolluk kincset ért a Zamárdiban töltött napokon. A nagy Manitu gondoskodott róla, hogy ragyogó jó idő fogadjon bennünket. Megalakultak a déli és az északi indián törzsek. Ritmushangszerek ütemére vonultunk tábortüzünkhöz, dalainkat is
Elkészült a tipink! gyakran kísérte Bakos Orsolya, akarom mondani Szúróláng. Kun Lívia iparművész vezette a kézművességet, melyen természetes anyagokból dolgoztunk, az indiánok által is használt munkafogásokat sajátítottunk
el. A marokedények és a békepipa mellett dobot, fejpántot, különböző fonatokat, ruhát, nyakunkba orvosságos zacskót készítettünk. Közös munkával tipit – indián sátrat – fabrikáltunk, melynek egy-egy darabkáját mindenki hazavihet-
17. oldal
te. Elkészültek totemoszlopaink, melyeket végül a tábortűz lángjai közt áldoztunk fel. A törzsi próbák során bölényre lőttünk nyíllal, különböző erő- és ügyességi számok vártak ránk földön, vízen és levegőben. A gyerekek rengeteget tartózkodtak a fákon is. A záró esten a törzsi tüzek egy nagy tábortűzzé olvadtak össze, s a táborozók keze is kérés nélkül megtalálta a másikat. Ekkor mutatták be indián testvéreink azokat az eredetmondákat, melyeket Zamárdi egyik nevezetességéről, a Szamárkőről írtak. Ehhez maguk készítették jelmezeiket és díszleteiket is. Az egy hét alatt jártunk Tihanyban, a szántódpusztai skanzenben, megismertük Zamárdi nevezetességeit, túráztunk a kereki várhoz, portyáztunk Székesfehérváron és rengeteget játszottunk. S hogy mikor aludtunk? Otthon. Persze előbb az élménybeszámolók jöttek! A tanév megkezdése után iskolánk aulájában kiállítást tekinthetnek meg
Tárnoki Búcsú: október 10-11.
Ebben az évben október 10-e vasárnap ünnepeljük 1731-37 között épült templomunk névadójának, a Rózsafüzér királynéja emléknapját, ahol ezen a napon ünnepi szentmisét tartanak. Az ünnep pontos naptári napja október 7., azonban a hozzá közelebb álló vasárnap a szokásos ünnepnap. A Búcsú egyházi alapokon nyugvó és világiasult hagyomány egyvelege, ahol az erős alap az egyházi tan, miszerint a búcsú feltételeinek teljesítésével lehetőség adatik az Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért
járó ideigtartó büntetések elengedésére. A búcsúk elnyerésének hasznosságát VI. Pál pápa is megerősítette az Indulgentiarium doctrina kezdettű apostoli konstitúcióban (1967. jan. 1.): a lelkek üdvössége rendjében a búcsú javára válik nemcsak az egyes lelkeknek, hanem az egész keresztény társadalom életének, mert figyelmeztet a bűn gonoszságára; továbbá a szeretet gyakorlására serkent, amikor az elhunyt hívek javára ajánljuk; ugyanígy felébreszti az Istennel való teljes kiengesztelődés reményét.
A hívő társadalom számára egy ilyen nap mindig kiemelkedő ünnep volt, az idők folyamán pedig mellé társult egy világi rész, vásárosokkal, mutatványosokkal, zenével, szórakozással. Sajnos az eredeti ünnep ez által egy kicsit torzult, a rendszerváltás előtti ateista politikusok tevékenysége folytán pedig nagyobb szerepet kapott a külsőség. Ennek ellenére azért a hívő embereknek bensőséges és fontos ünnepe ez a nap, amit Tárnokon egy helyi munkaszüneti nap követ. Ez a búcsú hétfője.
A búcsú időszakára hagyományosan vendégeket hívnak a helyi lakosok, jó alkalom ez a régen látott családtagokkal, barátokkal való találkozásokra, a vallásos hagyományok ápolására, vagy az igények szerint egy sétára a vásári hangulatban. 2007-től kezdődően önkormányzatunk díjmentes lehetőséget nyújt a templom előtti téren az értéket jelentő kézműves termékeket árusítóinak, hogy a vásári forgatagban a minőségi népművészeti termékek, használatiés dísztárgyak is megjelenjenek, a tér pedig nyugalmasabb legyen. Sz.G.
18. oldal
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Új infokommunikációs szolgáltatás Tárnokon: Indul a főtér WiFi Egyre több településen is előszeretettel használják az úgynevezett WiFirendszert, mert ennek segítségével a főtereken, idegenforgalmi illetve közületi szempontból fontos területeken lehetőség nyílik közvetlen internet hozzáférésre. Ezen keresztül az önkormányzata által közzétett közérdekű információk – többek közt az adott településhez kapcsolódó nyilvános dokumentumok, vagy közlekedési aktualitások – mindenki számára ingyenes elérhetőségét biztosítja a lefedett közterületeken. Októberben már 3 helyen is lesz ingyenes WiFi-internet szolgáltatás, ez pedig rohamosan fejlődő világunkban, igazán nagy segítséget nyújthat a regionális információk hatékony eléréséhez, amellyel tovább növelhető az adott település turisztikai vonzereje. Évről évre egyre nagyobb jelentőséget kap az idegenforgalom, így egyre nagyobb létjogosultsága van az infokommunikációs komfort-
szolgáltatásoknak, hiszen napjainkban a korszerű mobiltelefonok is képesek a WiFi alapú kommunikációra. A rendszer előnye, hogy a lefedett
közterületek környezetében található éttermek, kávézók látogatói is igénybe vehetik a szolgáltatást. Emellett a városba látogatók a mobilitás adta kényelemmel élve
böngészhetnek a világhálón, intézhetik elektronikus levelezésüket. Hogyan is működik? A legfontosabb, hogy használatához semmilyen számítástechnikai ismeret nem szükséges, így gyakorlatilag a megfelelő eszközökkel (laptop, PDA, mobiltelefonok) bárki csatlakozhat a hálózathoz, természetesen ingyen. A csatlakozást követően először Tárnok Nagyközség Önkormányzatának oldala jelenik meg, ezt követően van lehetőség elnavigálni más honlapokra, esetleg levelező rendszerükbe is. A három ponton ahol megtalálható lesz, az Önkormányzat és környéke, az Egészség ház és annak közelében, valamint a Művelődési ház és Idősek Otthona térségében. Őszintén remélem, hogy a lakosság és az ide látogató egyaránt örömmel használják majd e szolgáltatást! Cseresnyés Attila, sajtóreferens
Kirándulás a BNV-re
Iskolánk szeptember 8-án, a tavalyi évhez hasonlóan, kirándulást szervezett a Budapesti Nemzetközi Vásárra. A kapun belépve csalódottság fogott el bennünket, mivel mindössze három pavilonra zsugorodott a megtekinthető kiállítási anyag, illetve a cégek által biztosított ingyenes ajándékok mennyisége is töredéke volt az előző évinek. Az első csarnokban a Nemzetek pavilonjában főleg keleti országok bemutatóit láthattuk. Itt, többek között, egy pakisztáni, tradicionális táncbemutatóban gyönyörködhettünk. Ezután a második épület rendkívül széles választékú bemutatója következett. Gasztronómiai különlegességektől kezdve a Wellness szolgáltatásokon át az elektromos autóig itt minden megtalálható volt. Tanulóink legjobban a mini golf pályát élvezték. A harmadik egyben utolsó épületben eltöltött idő feledtette velünk a kezdeti csalódottságot. Az ifjúságot vonzó kiállítási anyag interaktív szórakozási lehetőséget biztosított. Villanyvonat, távirányítású autó-, repülőgép, a legújabb technológiájú számítógépjáték kipróbálása mellett kígyósimogatásra is volt lehetőség. A legvonzóbb azonban a fizikai erőt, ügyességet igénylő feladatok voltak, úgymint kötélen egyensúlyozás, evezés, sörös rekeszekből toronyépítés. A tornyot úgy kellett megépíteni, hogy a csigával felhúzott rekeszeket egyesével rakta maga alá a kötéllel biztosított építő egészen addig, amíg az vele együtt el nem dőlt. A legmagasabb torony, amit láttunk, 28 rekeszből állt, de megtudtuk, hogy a csúcstartónak 31-et is sikerült
A kirándulós csapat maga alá rakni. Érdekes volt a vidáman tekintő 38004 db lufiból álló óriás szobor is, ami a Fifi virágoskertje nevet viselte. Nehéz volt elszakad-
ni a sok látnivalótól, de az élmény, amit ezen a napon tanulóink kaptak, biztos maradandó lesz. Egri Ferenc
2010. OKTÓBER
Felhívás a vízelvezető árkok, átereszek tisztántartására! Tisztelt tárnoki lakosok!
Az év szélsőségesen csapadékos időjárása megmutatta, hol vannak a vízelvezetés szempontjából kritikusabb pontok, melyeknél a vizek szabad lefolyása akadályokba ütközik. A sok gyakorlati tapasztalat alapján az önkormányzat képes a kritikus időszakokban az összegyűlt belvizek Benta-patakba történő átemelésére, megindult a teljes település belvíz elvezetési tervek készítése, a kritikus pontok átépítése, valamint a teljes települési csatornázás megépítése is, de a lakóingatlanok előtti árkok és átereszek tisztántartása az adott ingatlantulajdonosok feladata. Kérünk minden érintett ingatlantulajdonost e munkák elvégzésére és kérjük a lakosság jelzéseit is arról, hol alakul ki vízelvezetési probléma, akár az árkok karbantartásának elmulasztása, akár azok betemetése, vagy akár azok hiánya esetén is. A település üzemeltetését ellátó Tárnoki Köz-Ért Településüzemeltetési Kft munkatársai az árkok kialakításában vagy akár rendszeres tisztántartásában is szolgáltatói segítséget tudnak nyújtani,
19. oldal
TÁRNOKHÍR
APRÓHIRDETÉS ELADÓ Tárnokon a Rákóczi utcába, egy kis 38 m2-es komfortos családi ház, bővítési lehetőséggel, egy 245 négyszögölös telken, sok gyümölcsfával. Tel.: 06-1-291-2381 06-20-466-5286
AVON
Értékesítsen termékeket! Várom hívását: 06 30 757 05 80
gyeptelepítés, kertkarbantartás, bozótirtás, fakivágás, térburkolás Kapuvári Tamás 06 (30) 560 8052
Néha ilyen „áteresz” miatt nem folyik el a víz… így elkerülhető a hatósági intézkedés. Erről információt a 06 (23) 388 616 telefonszámon kérhetnek. Környezetünk gondozása, védelme terjedjen ki arra is, hogy szomszé-
daink lakóingatlanai esetenként ne álljanak azért vízben, mert az árkok gondozása elmaradt. Tárnoki Köz-Ért Településüzemeltetési Kft.
KONTÉNER RENDELÉS SITT, LOM, SZEMÉT, ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS 3, 4, 5, 6, 7, 8 M3-ES KONTÉNEREKKEL TELEFON: 06 30 942 3035
Tárnok, az énekes nagyközség
intézmény programjain minden esetben fellépünk. A 2009. évben a IV. Tárnoki Szüreti Mulatságon debütáltunk. Azóta öt alkalommal énekeltünk felkérésre, különösen az idősebb generáció örömére, akik szinte velünk együtt éneklik a dalokat. A visszajelzések azt mutatják, hogy a népdalok éneklésének hagyományát folytatnunk kell, nem csak azért, mert hazánk világelső a számukat illetően, hanem azért is, mert dallamviláguk változatos, temperamentumos és zenei kísérettel történő előadásuk kellemes időtöltés valamennyiünk számára.
Szeptemberben Ercsi várossá válásának 10. évfordulóján mutatkozhattak be műsoraikkal a tárnoki civil szervezetek. Feltűnő volt, hogy a fellépők közül három csoport is énekes produkcióval készült. Ez nem is meglepő, hiszen településünkön immár négy énekkar is működik.
Gaudium Kórus A 2002-ben alakult kórust nem kell bemutatni a Tárnokhír olvasóinak. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ének-zene tanára, Szinyéri Judit által vezetett kórus 2008-ig nőikarként működött, többnyire a helyi ünnepeken, valamint a hagyományos adventi koncerten találkozhattunk velük, hallhattuk előadásukat. A Tavaly vegyeskarrá fejlődött Gaudiumban jelenleg négy férfi énekel, így háromés négyszólamú művek is bekerültek a repertoárba. Az önkormányzati támogatással 2009-ben kiadott CD sikere, valamint az egyre növekvő számú szereplési lehetőség is azt mutatja, hogy a Gaudium nagykorúvá vált. Legközelebb november
Gaudium Kórus elején, az Általános Iskola aulájában megrendezendő kórustalálkozón hallhatjuk őket. Bővebb információk a www.gaudiumkorus.hu honlapon olvashatók.
Sárga Rózsa Magyar Népdalkör 2009. április 24-én alakult 6 fővel népdalkörünk abból a célból, hogy a magyar népdalok szövegét elsa-
Hajtóka Népdalkör játítva interpretálja különböző rendezvényekre. Elsőként Kalocsa környéki dalok előadásával készültünk fel, amit a népdalkör tagjai kalocsai hímzésű kötény viselésével igyekeztek kihangsúlyozni. A közös éneklés első évében lehetőséget kaptunk a Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtár klubjaként működni. Ennek ellentételezéseként vállaltuk, hogy az
A Hajtóka Egyesület 2 éve alakult, elsősorban a tárnoki szlovák hagyományok, dalok és táncok megőrzésére és bemutatására. Tárnokon a 19. század végétől egészen a 20. század közepéig jórészt szlovák családok éltek. Megőrizték szokásaikat, öltözetüket és gyönyörű dalaikat, melyeket most már csak az idősebb nemzedék énekel. Tudott
20. oldal
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Pályázat a temető üzemeltetésére Sárga Rózsa Magyar Népdalkör fellépése a Nyugdíjasok karácsonyán (Citerán kísér: Gonda Roland) dolog, a népdalok az élet dolgairól szólnak. Amiről ma énekelnek, már nem jellemző, mert a katonáskodás megszűnt, de az elmúlt századokban a fiatal férfiakat besorozták, és néha több évre búcsúzniuk kellett a családtól, szerelmüktől. Ezt a hangulatot idézik fel a szlovák énekek. A Tárnokiak nagyon büszkék lakóhelyükre, zenéjükre, dalaikra. Erre igen szép példa, hogy himnuszuk
letén is. Művészeti vezetőjük Kuzma István, harmonikán kísér idősebb és ifjabb Lizicska Pál.
Adoramus Kórus Az egyházközségi kórus 2008 őszén alakult Nagy István kántor kezdeményezésére. Tagjainak csaknem fele tárnoki, a többiek sóskútiak, valamint pusztazámoriak. Feladatuk az ünnepi miséken a szertartások szí-
A Hajtóka Népdalkör is van. A 20. század elején íródott és azóta nem múlhat el ünnep, vagy rendezvény, hogy a Tárnokiak ezt a dalt el ne énekelnék. A Hajtóka népdalkör sem szakíthat ezzel a szép szokással. Természetesen magyar, és más nemzetiségek dalait és táncait is szívesen adják elő. Fellépéseink elsősorban helyi a rendezvények, borünnep, Krvatacska, disznótor, de szívesen vállalnak fellépéseket a régióban, vagy az ország más terü-
Az Adoramus Kórus
nesítése. Repertoárjukat klasszikus szakrális kórusművekből, valamint a katolikus liturgia gregorián énektárából alakítják. Idén első alkalommal mutatkoztak be kórustalálkozón, a Keszthelyi Dalünnepen. Legközelebb a tárnoki falusi templom búcsúján, október 10-én, a délelőtt 11 órakor kezdődő misén hallhatjuk őket énekelni. Bővebb információk az iwiwen, az Adoramus Kórus felhasználó adatlapján olvashatók.
Hosszú Lajos, önkormányzati képviselõ A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. alapján a temető tulajdonosa köteles a temető fenntartásáról, továbbá üzemeltetéséről gondoskodni. E feladatait saját maga, illetve - szerződés alapján - gazdálkodó szervezet útján is elláthatja.
tíz évvel ezelőtt megkötött szerződés keretében a Gyertyaláng Kegyeleti Szolgáltató Kft. látja el. De a szerződés 2010. december 31-én lejár. Ezért az önkormányzat nyilvános pályázat kiírásáról döntött. A pályázat megtekinthető az önkormányzati honlapon és a Polgármesteri Hivatalban.
Tárnok Nagyközség településen jelenleg két temető működik. Az önkormányzat tulajdonában lévő köztemető (Tárnok 3217 hrsz-ú ingatlan), valamint a Tárnoki Római Katolikus Egyházközség tulajdonában lévő, de szerződéssel az önkormányzat kezelésében lévő (Tárnok 262 hrsz-ú ingatlan) egyházi temető. Ezek fenntartását és üzemeltetését a
A temetkezés kérdései minden esetben mélyen érintik az ezzel szembe kerülő embereket. Ezért különösen is fontos olyan működtetőt találni, aki képes a jó és szép kegyeleti szolgáltatásokra. Mellette pedig szépen ápolja és karbantartja a temetőt. A döntésre október hónapban kerül sor. Hosszú Lajos önkormányzati képviselő
2010. OKTÓBER
TÁRNOKHÍR
Tárnok és Tárnok szándéknyilatkozata
Josef Horvath Trnávka polgámestere szentelt kenyeret vesz át Szolnoki Gábor polgármestertõl augusztus 20-án Ünnepélyes keretek között, augusztus 20-án került sor Tárnok és a szlovákiai Trnávka (Tárnok) között testvérvárosi kapcsolatok létesítésérõl szóló szándéknyilatkozat aláírására. A szándéknyilatkozat az alábbiakat tartalmazza: A magyarországi Tárnok település önkormányzatának és a szlovákiai Trnávka település önkormányzatának nevében, mi, a településeink demokratikusan megválasztott vezetői a Strasburgban 1985. október 15. napján elfogadott ETS No. 121. számú Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló szerződésben biztosított önkormányzatainkat megillető jogunknál fogva, figyelembe véve
azt, hogy célunk a közöttük történő szorosabb egység létrehozása, államalapításunk ünnepén kifejezzük azon szándékukat, hogy egymással, a közös örökségünket képező eszmék és elvek védelmének és megvalósításának érdekében testvérvárosi kapcsolatot kívánunk létesíteni. Településeink vezetőiként vállaljuk, hogy jelen nyilatkozatban vállalt szándékunk végrehajtása érdekében képviselőink elé tárjuk céljainkat, azok elfogadása és megerősítése céljából. Tárnok, 2010. augusztus 20. A szándéknyilatkozatot Tárnok részéről Szolnoki Gábor, Tárnok részéről pedig Jozef Horvath polgármester írta alá. Az ünnepség-
re Tárnokra érkezett a szlovákiai Tárnok képviselő testülete és önkormányzatának munkatársai is. Az aláírást követően Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselőnk személyesen gratulált a polgármestereknek. A szlovákiai Tárnok küldöttsége az egész napot Tárnokon töltötte. Délelőtt a Horgásztó adott lehetőséget egy baráti beszélgetésre majd egy ebédre. Ez alatt egyébként zajlott a hagyományos horgászverseny, majd annak eredményhirdetése. Ezt követően az Öreg-hegy volt a célpont, ahol a Kanizsai pince látta vendégül a küldötteket. Innen pedig a 20-i ünnepség helyszínére mentek, az Egészségházhoz, ahol késő délutánig együtt ünnepeltek a tárnokiakkal. A szerk.
21. oldal
A Tárnokhír következõ száma 2010. november elején jelenik meg.
A lapzárta ideje 2010. október 15. Felkérünk minden intézményt, szervezetet és olvasóinkat hogy aktuális híreiket, felhívásaikat és programjaikat tartalmazó írásaikat a közlendõ fényképekkel együtt elektronikus adathordozón (floppy, CD) adják le az önkormányzat titkárságán Cseresnyés Attila felelõs szerkesztõ részére. Elküldhetik e-mailben is a
[email protected] vagy Szolnoki Gábor polgármester részére a
[email protected] címre. Felhívjuk a vállalkozók és hirdetõink figyelmét is, hogy lapunk már havonta jelenik meg, példányszámát pedig háromezer hétszázra emeltük, terjesztését pedig díjmentessé tettük. Amennyiben vállalkozásukat, szolgáltatásaikat hirdetni szeretnék, hívják Cseresnyés Attila felelõs szerkesztõt a 06 (20) 571 9993 telefonszámon vagy juttassák el hirdetéseiket a fenti e-mail címekre. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy félreteszünk minden egyes példányszámból az önkormányzat titkárságán, így további igényeket is ki tudunk elégíteni, illetve tudunk adni azoknak, akik valamilyen okból nem jutottak egy-egy példánySzerkesztõség számhoz.
22. oldal
TÁRNOKHÍR
2010. OKTÓBER
Tárnoki Asztalitenisz hírek A Tollszár – K. KSE idei évben is elindította a Tárnok és Térsége Amatõr Asztalitenisz Csapatbajnokságot Csapatbajnokság megnyitó napjára, és az első fordulóra 2010. szeptember 11-én szombaton 10 órakor került sor a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az eseményt Dr. Zsigmond Réka az Ifjúsági Sport és Szabadidő Bizottság elnöke nyitotta meg. Köszönjük, hogy jelenlétével emelte az esemény színvonalát! A Tárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokságot 2008 szeptemberében indította el egyesületünk, tehát idén már harmadik éve kerül lebonyolításra. Célunk az asztalitenisz sportág népszerűsítése Tárnokon és térségében, az utánpótlás nevelés, valamint verseny lehetőség biztosítása lakosság és az amatőr játékosok számára. 2008-ban tíz, 2009-ben 15 csapat mérte össze erejét az őszi és a tavaszi fordulók során. Az idei 2010/2011 évi bajnokságban több csapat távozott a bajnokságból, ennek ellenére, ismét 15 csapat állt asztalhoz, s küzd meg egymással a bajnoki címért. Csapatok indultak Érdről, Budaörsről, Gyálról és Százhalombattáról, Gárdonyból is, így valóban térségi bajnokságról beszélhetünk. A bajnokságban két ifjúsági csapat is részt vesz: A Battai Reménységek és a Tárnoki
Izgatott készülõdés megnyitóra várva… Ifjak csapata. Már az első forduló előtt zsongott a terem, s közel ötven ember melegített az asztalokon és várta türelmetlenül, mikor kezdheti a mérkőzéseket. Éppen olyan lelkesedéssel játszottak a csapatok egymás ellen, mint a korábbi bajnokságokban. A viszonylag hűvös idő ellenére mindenkiről folyt a víz. Mondja valaki, hogy az asztalitenisz nem mozgatja meg a játékosokat! Aki úgy gondolja, hogy ez a lusták sportja, nosza próbálja ki! Az asztalitenisz valóban kortalan, hiszen a hat éves gyermektől a hetven éves felnőttig minden kor-
osztály részt vesz edzéseinken és versenyeinken is. A nap folyamán az Érd Tv munkatársai is meglátogatták a bajnokságot. Köszönjük, hogy eljöttek! Mindenkinek sportszerű játékot, jó szórakozást kívánunk! Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket és sportrajongókat szombatonként a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A bajnokság csapatainak bemutatása a fordulók időpontjai és a tabella internetes honlapunkon a www. tarnok-pingpong.hu oldalon is figyelemmel kísérhető.
Folytatja küzdelmeit átalakult férfi csapatunk a Pest Megyei Csapatbajnokság „A” csoportjában. A tavalyi osztályozó év után nagyon erős mezőny ált össze. Ennek ellenére az újonnan összeállt csapat célja a tavalyi évhez hasonló eredmény elérése. Az idei évben egyesületünk két ifjú játékosa egyik utánpótlástagunk Babos Attila és Nagy Bence is felveszi a kesztyűt az ellenfelek ellen. Tárnok csapatának tagjai: Kis László, Nagy Bence, Babos Attila, Balogh István, Biczó Márton, Péter Attila és Vágó László. Minden szombaton színvonalas és izgalmas asztalitenisz mérkőzések és nagy csaták láthatók 10 órától Tárnokon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Felváltva tekinthetők meg, egyik héten női csapatunk Nemzeti bajnoki vagy férfi csapatunk Pest Megyei mérkőzései, másik héten pedig a Tárnok és Térsége Csapatbajnokság mérkőzései. Az események időpontjai megtekinthetők internetes honlapunkon a www. tarnok-pingpong.hu címen. Mindenkit szeretettel várunk!
Kinn hideg, bent forró hangulat az asztaloknál…
Támogatóink: Tárnok Nagyközség Önkormányzata, Ifjúsági Sport és Szabadidő Bizottság, Tárnokhír, Kerékgyártó Gyula Weblapkészítő, Kandikó János, Balogh István és Valentik Zsolt. Kis Magdolna
2010. OKTÓBER
2. oldal
TÁRNOKHÍR
Megújul a tárnoki Művelődési Ház
Autószerelés – Olajszerviz – Műszaki vizsgáztatás – Fék- futómű javítás – Féktárcsa, fékdobszabályozás – Gumiszerelés, centírozás – Gumiköpeny értékesítés POCSKAI ISTVÁN 2461 Tárnok, Dózsa György út 38. 23/389-574, 06 30/9863-062
Európai Uniós pályázati forrásból és önkormányzati önerővel hamarosan megújul Tárnok művelődési intézménye a Fő utcában. A „Tárnok – kulturális intézmény, közösségi szolgáltatás és településközpont fejlesztés” elnevezésű projekt az Európai Uniós támogatásával a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül valósulhat meg településünkön. A beruházás összesen közel 140 millió forintba kerül, melyből 99 208 692 forintot
nyert pályázaton Tárnok Nagyközség Önkormányzata. A pályázati összeghez önkormányzati önerővel további 40 millió forint jut a beruházásra. Az építkezés már elkezdődött és várhatóan tavaszra be is fejeződik. A projekt keretén belül pedig a napokban megújult a templom előtti tér is, melyet már birtokba is vehettek a lakosok. A tér hivatalos átadása pedig az elkészült Művelődési Ház átadásával együtt történik majd meg. Aszerk.
Az új Mûvelõdési Ház látványterve
Meghívó! Templomkertifészergalériaéslátványtárcímmeltárnokialkotókés művészekkiállítástrendezünk,mellyelszeretettel meghívjukanagyközönséget. 2010.október10-én10:00-20:00-ig Cím:Tárnok,Főutca,Templomkert
Akiállításingyenes!
Szervező: TiaraAlkótóház(TárnokiInteraktívAbsztrakRegionálisArt)