ERICH VON DÄNIKEN BIZONYÍTÉKOK

1

ERICH VON DÄNIKEN BIZONYÍTÉKOK

2

ERICH VON DÄNIKEN

BIZONYÍTÉKOK

LAP-ICS KÖNYVKIADÓ

3

A MŰ EREDETI CÍME : BEWEISE COPRIGHT © 1974 BY ECON VERLAG GMBH, DÜSSELDORF UND WIEN ALL RIGHTS RESERVED ! A FORDÍTÁS A WILHELM HEYNE VERLAG 1991. ÉVI KIADÁSA ALAPJÁN KÉSZÜLT . HUNGARIAN TRANSLATION AND EDITION © 1993 BY LAP-ICS FORDÍTOTTA : TRETHON JUDIT

BORÍTÓ FOTÓ : BUENOS DIAS

KIADJA: LAP-ICS KÖNYVKIADÓ

ISBN: 963 7767 65 7

NYOMTA ÉS KÖTÖTTE AZ ALFÖLDI NYOMDA A NYOMDAI MEGRENDELÉS TÖRZSSZÁMA : 8795.66-14-2 FELELŐS VEZETŐ : GYÖRGY GÉZA TERJEDELEM: 21,5 ÍV KÉSZÜLT DEBRECENBEN AZ 1993. ÉVBEN

4

1. Göröngyös úton a csillagokig

A hetvenes évek elején Missouri állam egy kisvárosában olyan esemény történt, amely megérdemelte volna, hogy a lapok címoldalára kerüljön. Egy tízéves kisfiú izgatottan rohant be az iskolába és lélekszakadva kezdte mesélni, hogy a lába mellett egy kétfarkú macskát látott elszaladni. Osztálytársai hangosan kinevették és nem hittek neki. A kisfiú azonban ragaszkodott az igazához, de a gyerekek kicsúfolták, az volt a véleményük róla, hogy megkergült. Az osztály még javában zsibongott, amikor a tanító belépett a terembe és megérdeklődte, mi folyik itt. A gyerekek elmesélték, mire a tanító kihívta a kisfiút a katedrára, és rá akarta venni, vallja be az osztály előtt, hogy hazudott. A gyerek tiltakozott és állhatatosan ismételgette: „Igenis, láttam a kétfarkú macskát!” A gyerekek újra kinevették, a tanító pedig letérdeltette és pálcával a fenekére csapott. Ettől kezdve a kisfiút bolondnak nézték, állandóan heccelték, sőt a végén ki is közösítették az osztályból. A gyerek tanulmányi eredményei nemsokára leromlottak, nem figyelt az órákon és a házi feladatokat sem csinálta meg. Kereste az „ő” macskáját, élő bizonyítékát annak, hogy nem hazudott: a kétfarkú macska létezik. Eltelt néhány hét, s gyerek egy este nem ment haza. A szülők, akik önfejűsége miatt már nemegyszer megszidták csemetéjüket, fellármázták a szomszédokat és a seriffet is. Mindenki a gyerek keresésére indult. Végül már csak holtan találtak rá, ott függött egy fűzfa ágán.

5

Temetésén sokan megjelentek. Ott voltak osztálytársai is, akik meglehetős önváddal küszködtek. Ezt csak fokozta, hogy a szertartás közben — mindenki szeme láttára — egy kétfarkú macska ugrott fel a sírhalom mellett.

Macskát a farkánál Gondolom, nehéz dolog lenne BIZONYÍTÉKOT találni akkor, ha a macskát ismerjük ugyan, de nem tudjuk elkapni a farkát. A természettudósok ott ülnek a bizonyítási eljárás kezdeténél, vagyis még nem fogták meg a macska farkát. Mindeddig csak bizonyítatlan alapon álló hipotéziseik vannak, s addig kísérletezgetnek, amíg a kísérletsorozatokból ki nem jönnek azok az eredmények, amelyek vagy megismétlik az addig elérteket, vagy akkora eltérést mutatnak a feltételezett eredményekhez képest, hogy magát a hipotézist kell félretenni. A jogi bizonyíték — amire egyébként mindenki gondol, ha a bizonyíték szót hallja — már más káposzta. A jogi bizonyíték (ellentétben a természettudományossal) a hagyományokból alakult ki s országonként különböző a megítélése. Az viszont általános, hogy mindkét félnek bizonyítania kell a tényt, amelyből a jog levezeti állításait. A magas bíróság előtt az egyik fél nyilatkozatot tesz, amellyel szemben a másik fél kifogással élhet. Megvan hozzá a „joga”. A felperesnek tényekkel kell alátámasztania a nyilatkozatát, az alperesnek ugyancsak bizonyítékokkal kell megalapoznia ellenvetéseit. De, mint látni fogjuk, a tények nem mindig ugyanazokat a „tényeket” jelentik. Átnéztem a jogszabályok nemzetközi szakirodalmát, s ebből a következőket tartom fontosnak. A közvetett bizonyítékokat az okozatiság bizonyításához lehet felhasználni. Emellett ezek segítségével nemcsak egy bekövetkezett eredményre lehet következtetni, hanem 6

fordítva is igaz a dolog: egy eredményből mint okozatra egy bizonyos eseményre lehet bukkanni. A jogszabály kimondja, hogy a bizonyítás tárgyai, az okiratok a szakértők a tények segítőiként veendők figyelembe, e feltételezés az ártatlanság vélelmén, a valódiságon, az okiratok tartalmán, valamint a szakértők szaktudásán alapul. És mivel megkérdeztem az igazság bekötött szemű, kétes szimbólumát, azaz Justitia úrhölgyet is, most már azt is tudom, hogy szerinte a közvetett bizonyítékok nem számítanak. Az indiciumok viszont bizonyított tények, amelyekből le lehet vonni a végkövetkeztetést más, közvetlenül nem bizonyított tényekre is. Mindenesetre az indiciált tényállás igazságának meggyőzőnek kell lennie, mert ez fogja a bizonyíték alapját képezni.

Justitia nem lát a jövőbe Bizonyítékaim tárgyának jogi vonatkozásában szabadjon nagyra becsült kritikusaim emlékkönyvébe bejegyeznem, hogy nem engedhető meg a felek közötti olyan megegyezés, amely elő akarja írni, hogyan kell értékelni egy meghatározott bizonyítási eljárást, s nem engedhető meg a szabad bizonyítási eljárás akadályozása sem. Tárgyi bizonyítékokon és okmányokon kívül természetesen szakértőket is felsorakoztatok bizonyítékaim igazolására, akik saját kutatásaik eredményeit és szakvéleményüket csatolják a bizonyítékokhoz. Sajnos elég gyakran kiderül, hogy-a szakértők sem csalhatatlanok, ám ők is emberek és tévedni emberi dolog. Az ítételetet egy „ténytörvényszéknek” kellene meghoznia — ha egyáltalán létezne ilyen! De kié az abszolút igazság? Kritikusaim — jogi kifejezéssel élve: a felperesek — úgy tesznek, mintha ők lennének a megfellebbezhetetlen igazság Grál-lovagjai. 7

Pedig sok esetben csak átveszik az állítólagos „tények” stafétabotját elődeiktől és továbbviszik azt. Az igazságok, ismeretek, a tudás és a tények nem függetlenek az időtől: az évek túlhaladhatják őket, sőt később az is kiderülhet, hogy az állítások tévesek voltak. A tegnapi tudást az idő elkésett ötlettel tudományos tévedésekké változtatja. A haladás napról napra kikényszeríti, hogy búcsút vegyünk a tegnapi „megdönthetetlen tényektől”, az elavult bölcsességektől. Az én teóriám bizonyító erejű kérdéseiben ítélkező ténybíróságnak esze és szíve kellene hogy legyen ahhoz, hogy ma döntsön igazság vagy tévedés kérdésében. De ehhez birtokában kell lennie a jövő tudásának és ismereteinek. Még a jelenben sem lehet bekötött szemmel ítélkezni a jövőről!

Akik bizonyítottan tévedtek a tudományban Ha csupán egyetlen bölcs birtokában lenne az abszolút igazság (lehetne!), akkor elsőként állnék elébe a vélemények és a „tények” perében. Ám a tudomány vezérszónokai újra és újra tévedtek, s nemegyszer vakon mentek el fontos dolgok mellett. Ezért is hiányolom olyan mértékű ítélőképességüket, amelynek alapján kimondhatnák a végső, döntő ítéletet. A tévedés nem szégyen, ha levonjuk belőle a hasznos tanulságot. S figyelem, az ítélettel és a megítéléssel csínján kell bánni! Ráadásul hiányolom a szerénységet. Tudok olyan grandiózus tévedésekről, amelyek a múltban történtek, s még a legutóbbi időkig is ismétlődhetnek. Ezek tények. Könnyedén sorolhatnám a példákat a tudomány pápáinak vakságáról akár a végtelenségig, de inkább válogatok belőlük, hogy a felsorolás ne legyen unalmasan hosszú. Az összes tévedésből az Ótestamentum terjedelmét meghaladó enciklopédiát lehetne összeállítani. Óvakodom attól, hogy 8

kotorásszak a tudományos fejlődés ládájában, de azért rá szeretnék mutatni a korszakos gondolkodás néhány érdekes fordulatára akkor: Amikor Nikolaus Kopernikuszt (1473-1543) választom, aki az akkor elfogadott világképpel szemben azt állította, hogy minden körmozgás a Nap körül történik, ezért a világmindenség középpontja a Nap közelében van. . . Amikor Johannes Keplerről (1571-1630)beszélek, aki be is bizonyította, hogy a bolygók olyan ellipszispályán keringenek, amelynek egyik fókuszában a Nap található. . . Amikor Giordano Brunót (1548-1600) említem, aki volt olyan pimasz kijelenteni, hogy több világ is létezik odakint. . . Amikor Galileo Galileit (1564-1642) idézem, aki tagadta, hogy a Föld a világmindenség központja. . . Amikor a „felperes” kijelenti, hogy ezeket a kiváló férfiúkat „csupán” vallási meggyőződésük miatt üldözték az akkor fennálló rendszerek. Így is fel lehet fogni, bár a kutatások már régen feltárták, hogy a kortárs tudósok nagy többsége is dühödten utasította el az alapvetően új eszméket. Nos, rendben van. Az inkvizíció már régen megszűnt, nem lobognak a máglyák, nem közösítik ki azokat, akik merészen szállnak síkra az új eszmékért. A tudomány, az egyház egykori bástyája, hittételeinek

Kopernikusz

Kepler

Bruno 9

Galilei

védelmezője, most félelmeitől megszabadulva kaput nyithat a legtöbb új tudomány előtt, kitárhatná az ajtót az új teóriák és hipotézisek előtt, vagyis megtörhetné a forradalmi eszmék előtt tornyosuló blokádot. Most persze nem a fantasztákra gondolok, nem azokra, akik évről évre feltalálják az örökmozgót, hanem másokra, akik új elméleteiket ténybeli bizonyítékokkal is képesek alátámasztani. Ám ha valami új dolog meg akarná rengetni a tudomány előre gyártott elemekből álló „várát”, a tudósok máris keresztezik az útját. Az új teória ma is legalább akkora dühödt vált ki, mint régen, a lobogó máglyák korában, amikor az okoskodó gyors és kellemetlen végzete visszaadhatta a megzavart vezető rétegek lelki nyugalmát. Mai tudósaink közül néhány mélyen tisztelt, okos úriember odatapad az alma mater kimeríthetetlen keblére, magukra szedik a vélt ismeretek löttyedt zsírrétegét, mint egy páncélt, s jóltápláltan gurulnak szembe a kényelmetlen újdonságokkal. Az urak néha egymással sem értenek egyet, de — „egységben az erő!” — csak azért is falat emelnek skanzenjük köré, amelyet számunkra irracionális módon „szentnek” tartanak. Módszereiket igen ellenszenvesen adagolják a körmönfontságtól az agresszivitásig, s ezt célszerű eszköznek tartják. Az amerikaiak nyersen, de találóan „killer phrases” -nek, azaz gyilkos frázisoknak nevezik ezt a módszert. Tudósaink ezzel csapják agyon a számukra terhes és kellemetlen új tudományokat, akár a legyet. Meg is érteném mindezt, a szeniorok kozmetikázott önteltségével együtt, ha ez a rejtett hivalkodás nem lenne annyira haladásellenes. Ha fel kell adniuk szorgos tanulmányaik építőköveiből emelt erődítményüket, csak úgy árasztják a dühös kinyilatkoztatásokat.

10

Killer phrases! Gyilkos frázisok! Tömegével akadnak olyan felszínes érvek, amelyek mindenképpen megtéveszthetik a gyanútlanokat. Például: Ez a teória nincs klasszikus érvekkel alátámasztva! — Imponáló frázis és gyakran kétségtelenül hatásos. Ez a teória túlságosan radikális, alapjaiban ingatja meg a tudományos ismereteket! — Eme gyilkos frázisnak hasonlíthatatlanul elrettentő hatása van. Nem működött együtt az egyetemekkel! — A maga egyszerűségében megragadó, hatásában elképesztő érv. Ez őrültség! Különben már mások is megpróbálták! — Hogy a próbálkozás eredményes volt-e, vagy valamilyen okból eredménytelen, az a frázisgyártó titka marad. Semmi értelmét nem látjuk ennek! — Hatásos, mert túljátssza a szakmai vakság fölényét. Már régen bebizonyították az ellenkezőjét! — Lehetséges, de nem valamilyen elavult módszerrel történt a bizonyítás? A teória elfogadását a vallás tiltja! — Nem megfogható, de „élő” érvelés. Ez még nem nyert bizonyítást! — Quod erat demonstrandum = ezt kell bizonyítani! — jelentette ki már Kr. e. 300 évvel az alexandriai Eukleidész. A tudomány Grál-lovagjai generációról generációra öröklődő respektust követelnek maguknak. . . és egy mesés, automatikusan működő Public Relationship-et. Azok a szemfüles újságírók, akik a politika terén állandóan résen vannak, a PR-től elbódulnak, így a valódi haladással szemben vakok és süketek lesznek. A PR effajta hatásmechanizmusának megvalósítása az elefántcsonttorony lakóinak legnagyobb és legcsodálatosabb eredménye. De térjünk vissza a tudományos tévedők perújrafelvételéhez!

11

Megdönthetetlen Egészen a 17. századig uralkodott a „horror vacui”-ról szóló tudományos elképzelés. A kifejezés jelentése: irtózás az űrtől. Ez azt jelentette, hogy a természet nem tűr el légüres teret, s az nem is létezik, mert Isten akaratának megfelelően a természet kitölti azt. Mindenki elfogadta ezt, de akadt valaki, aki kételkedett. Már szinte hallom a szemrehányást: megint egy fantasztáról van szó. Így járt Otto Guericke (1602-1686) is, aki államférfi és fizikus, szülővárosában, Hamburgban városi tanácsnok, majd később Magdeburg polgármestere volt. Guerickét nem rettentette el a vallás figyelmeztetése a horror vacui-tól. Kísérletezett, barkácsolt és feltalálta a légszivattyút, amivel előállította a légüres teret, vagyis a vákuumot. 1654-ben a birodalmi gyűlésen mutatta be, hogy légüres térben nem hallatszik a megcsendített harang hangja és elalszik a gyertya lángja. Híressé váltak a „magdeburgi félgömbök” is: Két pontosan összeilleszthető, négy méter átmérőjű rézgömbből légszivattyú segítségével kiszívatta a levegőt, s nyolc befogott ló ereje sem volt képes szétválasztani ezeket egymástól. Aztán a polgármester mintegy magától értetődően egy ventilátor segítségével szétnyitotta a két félgömböt: a levegő sziszegve áramlott a vákuumba, a félgömbök rögtön szétváltak. Tehát miről van szó? A világ minden tudósa azt tanította, hogy vákuum nem létezik, s ekkor Guericke polgármester úr mindenki szeme láttára bemutatta, hogy bizony létezik a légüres tér és hatalmas nyomása van a levegőnek. Persze a dolgot ősrégi, mindig visszatérő mesével magyarázták: a véletlennel. Megpróbálták kisebbíteni a feltaláló érdemeit, néhány tudós azt 12

terjesztette, hogy a bemutató sikere csak a véletlennek köszönhető. Guericke nem hagyta, hogy bolondot csináljanak belőle. Az „ő” vákuumával megcáfolta azt a tudományos tényt is, hogy légüres térben nem terjed a fény, és rámutatott arra is, hogy a vákuum elnyeli a hangot. Önbizalommal teli ellenfelei csak akkor tolakodtak előtérbe, amikor többé már nem lehetett tagadni felfedezésének valóban fejbevágó tényeit. Az „újonnan jöttek” fennen dicsekedtek a felfedezés érdemeivel, az egyetemen is bölcs előadások hangzottak el róla, csak éppen Otto von Guericke copyrightja ment feledésbe. Szép kis eljárás, nem?

Reis rezonancia nélkül telefonált 1861. október 26-án mutatta be Johann Philipp Reis (1834-1894) eredetileg kereskedő, majd később magántanító az első távbeszélőt a Frankfurti Fizikai Egyesület ülésén. A bemutatót 1864-ben Geissenben egy természettudományi konferencián megismételte. Bár az összefüggő mondatok továbbításában akadtak még hiányosságok, a rendszer lehetőségei tagadhatatlanok voltak. De különösebben senki sem érdeklődött iránta, Reis találmánya nem keltett visszhangot a tudósok körében. Otto von Guericke

Johann Philipp Reis

13

Amikor Karl Kramarach 1872-ben Münchenben kiadta a „Geschichte der Technologie”-t (A technika története), egy szót sem ejtett benne sem Reisről, sem az általa „telefon”nak nevezett készülékről. A találmányról már olyan tökéletesen megfeledkeztek, hogy meg sem említették volna többet, ha történetesen Alexander Graham Bell (18471922) nem lép színre az általa továbbfejlesztett Reis-féle készülékkel. Ekkor hirtelen sokaknak eszébe jutott a hesseni falu autodidakta feltalálója. Reis azonban két évvel később, teljesen elszegényedve meghalt. Találmánya neki nem hozott hasznot. Pedig ha csak minden telefonkészülék eladása után néhány pfennig részesedést kapott volna, minden idők egyik leggazdagabb emberét tisztelhetnénk benne.

A kis doktor Mayer arcátlansága Az energia-megmaradás törvényét 1845-ben vitathatatlanul egy hajóorvos, dr. Robert Mayer (1814-1878) bizonyította be, s szinte őrületbe kergette a tudományos világot. Hogy jön ez az outsider ahhoz, hogy éppen Batáviában, a tudósok feje fölött felállítson egy örök érvényű alaptörvényt, amikor sem megfelelő képzettsége, sem egyetemi tanszéke sincs? Mayer doktor a beteg matrózokat az akkoriban szokásos érvágással kezelte. Feltűnt neki, hogy a vénás vér (ami otthon sötétebb) és az artériás vér (otthon világosabb) közti színkülönbség a trópusokra érkező európaiaknál kisebb, mint az otthoni szélességi körökön. A puszta megfigyelés nem elégítette ki Mayer doktort. Azt kérdezte magától: vajon miért van ez így? És felismerte a nagy meleg és a munka közötti összefüggést: a trópusokon a test kevesebb saját hát termel, az alacsony égés kevesebb széndioxidot használ fel, így a vér színe világospiros lesz. És mi van akkor, kérdezte tovább Mayer, ha a munka növeli a hőt? Ha ezt tudja tenni, akkor a munka a hővel, a hő pedig a 14

munkával helyettesíthető. Heilbronnban, az atyai patika hátsó traktusában hosszas kísérletezésbe kezdett, majd megszületett az évezred természettudományos felfedezése. Ha törvényes eljárás zajlott le, akkor jogosan feltételezhetjük, hogy dr. Mayer energiatörvénye a leglelkesebb fogadtatásra talált. Gondoljunk csak bele! Nem szeretném itt ecsetelni a hajóorvos kálváriáját, csupán a száraz tényekre szorítkozom. A tudósok — egészen Justus von Liebig-ig, aki Mayer egy cikkét megjelentette Annalen der Chemie című kiadványában — állandóan támadták Mayert és gúnyolódtak elméletén. A doktor agyhártyagyulladást kapott, majd később, alighanem az állandó intrikák miatt idegrohamok gyötörték és az elmegyógyintézet állandó lakója lett. Ellenfelei elérték céljukat: bebizonyosodott, hogy Mayer energiamegmaradós törvénye csupán egy őrült fantáziájának terméke. A német tudomány e „sikere” után majd tíz évig agyonhallgatták a felfedezést, sőt, miután Mayer meghalt az elmegyógyintézetben, már fel sem merülhetett a neve az alaptörvény felfedezésével kapcsolatban. Ám John Tyndall angol fizikus (1820-1893) a Royal Society egy 1852-ben tartott ülésén a tudós közönség előtt elismerte Mayer elsőbbségi jogát az energiamegmaradós törvényének megalkotásával kapcsolatban. A tudomány más Robert Mayer

Gregor Johann Mendel

15

tiszteletreméltó kép-viselői, mint például Hermann von Helmholtz (1821-1894), Rudolf Clausius (1822-1888) és egyéb korifeusok vitatták Mayer elsőbbségét, s meg a heilbronni magánpraxisát is megpróbálták tönkretenni: ki kezeltetné magát egy örült orvossal?

A rebellis Ágoston-rendi barát Néha még a „tettes” kezében lévő „halált okozó fegyver” sem látszik elég bizonyítéknak a bíróság előtt! Ez mondható el az Ágoston-rendi Gregor Johann Mendel (1822-1884) kísérleteiről, amelyeket hosszú időn át végzett. A brünni Ágoston-rendi apátság kis botanikus kertjében borsókat és babokat keresztezett. Az Akadémiától idegen növényekkel feltűnés nélkül éveken át kísérletezett, az öröklődést kutatta, majd egyszer csak nyilvánosságra hozta eredményeit. A szakmabeli kutatók, gondolkodását elködösítette a darwini törvény, jót szórakoztak a vidéki papon. Darwin evolúciós elmélete, a folyamatos kiválasztódás elve megdönthetetlen volt, hogy jön ahhoz valaki, hogy a fajták állandóságát demonstrálja? Mendel folytatta leleményes kísérleteit, s közzétette az újabb eredményeket, elküldte az ismert tudósoknak, köztük Karl Wilhelm Nägeli professzornak (1817-1891) is. Mendel úgy gondolta, Nägelinek mindent tudnia kell ahhoz, hogy megértse az 6 kísérletsorozatát. Reményeiben azonban csalatkozott, Nägeli úr is kigúnyolta az Ágostonrendi barátot, Darwin elméletét azonban szőröstül-bőröstül bevette. Hát nem a kutya ugatja a holdat? Miután Mendelt apáttá választották, már alig maradt ideje a kísérletezésre. Az akadémikusok kihasználták a szabad teret és lecsaptak elméletére. Mendel törvényei csupán 1900-ban lettek elismerve. Ekkorra már a törvények megedződtek a kritika 16

tisztítótüzében, megszabadultak a gúnyolódástól, s végérvényesen helyesnek ismerték el őket. Az Ágostonrendi barát legalább a túlvilágon részesülhetett a kései dicsőségből, de lám, megvolt hitének alapja, különben nem tudta volna olyan nyugodt magabiztossággal kijelenteni, hogy egyszer eljön majd az ő ideje is.

Edison és a hasbeszélő Még egy olyan sikeres és elismert feltalálónak is, mint Thomas Alva Edison (1847-1931) akadt egy anekdotaszerű élménye a tudósok társadalmával. Megjegyzem, Edisonnak 2500 szabadalma volt. . . Edison 1878. március 11-én mutatta be Du Mourcel fizikus segítségével a Francia Tudományos Akadémia nagyjainak sztaniolhengerrel működő első fonográfját. Amikor az emberi beszéd első hangjai hallhatóvá váltak, az elsőrangú akadémia tagja, Bouilland felemelkedett és odaszólt kollégájának, Du Mourcelnek: „Maga csaló! Tényleg azt hiszi, hogy félrevezethet minket egy hasbeszélővel?” A szerkezetet alaposan megvizsgálták, de az akadémikus még 1878. szeptember 30-án is kijelentette, hogy itt a hasbeszélésnek egy rendkívül rafinált formájáról van szó, hiszen elképzelhetetlen, hogy egy vacak fém vissza tudja adni az emberi hang nemes csengését. Thomas Alva Edison

Antoine Laurent Lavoisier

17

Igen gyakran nagyon is későn Monsieur Bouilland nem tudta, hogy Edison fonográfja az USA-ban már 1878. február 19-én szabadalmat kapott. Néha éppen a legokosabb emberek nem fogadják el a tudomány új eredményeit, a tárgyi bizonyítékoktól függetlenül. Ezért a „hit” hibáztatható, az a hit, amely szerint az, amit tanultunk és ami feketén-fehéren áll a könyvekben, örök időkig érvényben marad. Ez az igazi hasbeszélés! Világszerte nyilvánvaló, hogy az elit egyesületek tagjai is hajlamosak a tévedésekre. Sajnos minden tudományuk ellenére sincsenek az abszolút igazság birtokában, pedig erre mi, egyszerű állampolgárok is nagyon kíváncsiak lennénk. Még egy klasszikus példa arra, hogy senki sem menekülhet meg a „tudományos” megítéléstől. Laurent Lavoisier-ről (1743-1794) van szó, aki életét a guillotine alatt fejezte be. Lavoisier a Tudományos Akadémia pénzügyeinek intézője volt, a Nemzetgyűlés tagja, bankigazgató, s egyben a modern kémia megalapítója, a tudomány egyik nagy forradalmára. Alkotórészeire bontotta fel a levegőt, s azt merészelte kijelenteni, hogy a víz is összetett anyag. A tudomány véleménye az volt, hogy a levegő és a víz is elem. A Lavoisier által bedobott feltételezés szólásra késztette az Akadémia szóvivőjét, Antoine Baumét, az aerométer feltalálóját, aki így nyilatkozott: „A testek elemeit, alapösszetevőit a nemzetek fizikusai már évszázadok óta felismerték és megállapították. Megengedhetetlen, hogy a 2000 éve ismert elemeket ma az összetett anyagok kategóriájába sorolják, mert az elemek a további felfedezések és elméletek alapjául szolgálnak. . . 18

”Ha ez a kijelentés szavahihető lenne, akkor többé nem lehetne elemnek tartani a tüzet, a vizet, a levegőt és a földet. . . A tudósok tudatában vannak annak, hogy ha tévedtek, nincs pardon számukra. Ezért saját, kényelmetlenné vált embereiket éppoly vehemensen támadják, mint a kívülállókat, az „outsider”-eket.

Vasút — késedelemmel George Stephenson angol mérnök(1781-1848) konstruálta az első gőzmozdonyt. Bár a killingworthi bányában a szerkezet eredményesen üzemelt, a mérnök egyre-másra kapta a figyelmeztetéseket az Akadémiától, amelyekben felhívták figyelmét a dolog káros voltára. Még a politikusoknak is hét évre volt szükségük ahhoz, hogy a találmányban rejlő lehetőségeket felfogják. A parlamentben nagy vitát kavart a vasútvonal építési engedélyének vitája. Stephensont kinevették és a parlament végül elvetette a vasútépítési törvényjavaslatot. Előtte persze Stephensonnak is végig kellett hallgatnia az ellenérveket, amelyek már régen mosolygásra késztették: a menetszél kifújja a tüzet a kazán alól, és a szikrák lángba borítják a házakat, a vasút lármája őrületbe kergeti az embereket, a sínek melletti George Stevenson

Hermann Oberth

19

telkek értéküket vesztik és így tovább. Stephenson nem nyugodott bele, hogy megvétózták a tervét, újabb támogatókat keresett, akik felismerték a vasút jelentőségét, s megtették azt, amit a tudósok legtöbbször nem cselekszenek: korrigálták tévedésüket. 1821-ben 36 szavazattal 35 (!) ellen a parlament illetékes bizottsága jóváhagyta a Liverpool—Manchester közötti vasúti összeköttetés kivitelezését. Ejtsünk szót még egy közlekedési eszközről: Ha az autógyártás az út- és hídépítés európai szakértőjére, a Hannoveri Politechnikai Főiskola igazgatójára, Wilhelm Launhardtra (1832-1918) tartozott volna, akkor talán még ma sem kocsikázhatnánk kedvünkre. A tudós férfiú ugyanis felszólította a tervezőket, hogy sürgősen hagyják abba a kilátástalan kísérletezéseket. Megnyugtató lenne, ha azt mondhatnánk, hogy az Akadémia szakmai vaksága már a múlté. De az egyik olyan tudós, aki keserű harcokat vívott a dogmák ellen, s még hitelrontást is el kellett viselnie, még ma is köztünk él: ő Hermann Oberth (1894-1989) aki tagadhatatlan érdemeket szerzett az űrhajózásban. Oberth 1917-ben egy 25 m hosszú, 5 m átmérőjű rakétát tervezett, amely 10 tonna terheléssel emelkedett volna a magasba, hajtóanyaga alkohol és oxigén keveréke volt. A kritikusok szétkürtölték: ez a szerkezet soha nem fog repülni! Oberth 1923-ban jelentette meg a Die Rakete zu den Planetenraumen (Rakétával a bolygóközi térbe) című könyvét. E mű bővített és lényegesen átdolgozott kiadása Wege zur Raumschiffart (Az űrhajózás útjai) címen 1929-ben látott napvilágot. A művek kritikusaik szerint semmi érdemleges dolgot nem tartalmaztak. . . A világszerte ismert tudományos folyóirat, a Nature 1924-ben Oberth professzor első könyvét azzal kommentálta, hogy az űrutazás eszköze feltételezhetően csak röviddel az emberiség kihalása előtt fog megvalósulni. 20

Oberthet nem befolyásolta a lesújtó vélemény, de úgy döntött: terveit minden tudományos kételkedés ellenére is meg fogja valósítani. Hiába próbálták úgynevezett kollégái szakmai vonalon nevetségessé tenni a tervet, Oberth professzor végül megkapta az elismerést. A rakéta számunkra már hétköznapi dolog, s az emberiségnek esze ágában sincs kihalni. Az akkoriban olyan csipás nyelvű kritikusokat ma már senki sem említi. . . Milyen jó, hogy Hermann Oberth még megérhette merész elképzeléseinek megvalósulását! Egyébként ezt a dolgot egy német tudós 1953-ban még így ítélte meg: „Az asztronautika egy lépcsőfokon áll az asztrológiával.” (!) Még Sir Harold Spencer Jones (18901960), a greenwichi csillagvizsgáló igazgatója is ezt nyilatkozta 1957-ben: „Az ember soha nem fogja letenni a lábát a Holdra vagy a Marsra!” 12 évvel később 1969. július 20-án az Apolló leszállt a Holdon.

Csalárd pingpong Senki se akarja bemesélni nekem, hogy a tudományos, tévedők nonstop felsorolásában (amivel egyébként egy vastag könyvet is meg lehetne tölteni) helyes dolog az akadémikusok „tartózkodása”, elzárkózása a bizonyítható újdonságokkal szemben. A „tartózkodás” és az abból következő „bocsánatos” tévedések nemritkán átcsúsznak a kézzelfogható rágalmazások területére. Ez biztosan így van, különben milyen alapon döntöttek volna úgy a 29. Nemzetközi Amerikanisztikai Kongresszus tudós résztvevői, hogy meg sem említik Thor Heyerdahl Kon-Tiki expedícióját? Még a sajtó is közölte, hogy a befolyásos Raphael Carsten professzor a Kon-Tiki hajóutat egyszerűen „csalás”-nak minősítette. Ez van, ezen a címen íratják gyenge újságcikkeiket. Saját archívumomban kereken 35 000 olyan cikk található, amely 21

világszerte velem és elméleteimmel foglalkozik. Minden fáradság nélkül kikövetkeztethető a szisztéma: ha eldobják a „csalás” feliratú labdát, valaki biztosan elkapja. Akkor már ketten vannak a csalárd pingponghoz. Hamarosan kipörgetnek egy komplett csapatot, amely aztán — mert a kommunikációnak már nincs akadálya — szélvész gyorsasággal, legnagyobb egyetértésben a másik csapattal nemzetközi porondra lép.

Bűvésztrükkök Minden nehézség nélkül rá lehet bukkanni egy másik, nem kevésbé unfair játékszabályra is. Valahol valaki részleteket közöl elméleteimről. Egy riporter kikéri a véleményemet ehhez. Mivel az anyagok kéznyújtásnyira ott vannak házi archívumomban a megfelelő címszónál, állításaim cáfolhatatlan bizonyítékát rögtön le tudom tenni az asztalra. De: a bemutatott dokumentumok ellenére állításaimat átfésülve, csonkítva nyomtatják ki. A szabályosan hamis játék harmadik típusa alapjában véve már megérett a feljelentésre is: magnóra veszik az interjút. Világos kérdésekre egyértelmű válaszokat adok. Még mindig bízom a fair játékban, mint a gyerek is, aki már többször megégette magát, mégis újra megpróbál a kályhához nyúlni. Hetekkel később viszontlátom nyomtatásban az interjút. Néha olyan kérdésekre válaszolok, amit fel sem tettek nekem — így válaszaim összefüggéstelenek és értelmetlenek. Nem akarok hinni a szememnek! Megpróbálom megjegyezni: egyedül a hangszalag nem védhet meg a tények tudatos elferdítésétől, és kérdező playboyok nem csak New Yorkban akadnak. Nem, ez igazán nem rendes dolog, de gyakran űzik, ha a „folytonégő” Dänikenről újra valamilyen vastag betűs címmel kell írniuk.

22

Az én dzsiudzsicum Jóakaróim úgy vélik, megvédhettem volna magam. Ez elképzelhető, ha a cikket rögtön olvastam volna. De én az év 300 napján úton vagyok, s csak akkor láttam a lapot, amikor hazaértem. A reagáláshoz már túl késő volt, a hír régen elterjedt. Az aktualitás el lett passzolva: egyetlen újságtól sem várhatom, hogy közölje egy több hónapos előzmény helyreigazítását. A helyreigazítás dolgában van még egy bökkend: az olvasó érdekében röviden össze kellene foglalnom, amiket összehordtak rólam, különben a viszontválasz nem lenne érthető. Így az „olvasói levél ” kényszerűen egy kisebb cikké növekedne, és a szerkesztőség szerint az már nem férne bele a neki szánt rubrikába. Már semmi kedvem ahhoz, hogy egy szuszra belélegezzem a hazugságok, ferdítések, féligazságok, lekicsinylések levegőjét, ezért felállítottam az interjúra vonatkozó saját játékszabályomat: előre látni akarom a rólam megjelenítendő cikket. Az amerikai vélemény — mindegy, hogy mit, a lényeg az, hogy írjanak rólam! — csak a filmsztárok és bokszbajnokok számara kedvező. Számomra ez egészen mást jelent. És ez az és dzsiudzsicum, az önvédelem csendes művészete. És ha már a nagytakarításnál tartok, lefogadom, hogy azt fogják mondani, szelektálok, vagyis terjedelmes anyagokból úgy válogatok, hogy a részletek belekapaszkodjanak az elméleteimbe. Ez pedig — mint mondják — megengedhetetlen. A dolog helytálló, de hogy is lehetne másként? A tudomány talán nem szelektál? A könyvtáramban lévő összes tudományos könyv egy-egy válogatás eredménye. Ismerek néhány száz múzeumot is, mindegyikben válogatott anyagot állítottak ki. Már a római vígjátékszerző, Plautus (Kr. e. 250 körül) is tapasztalta: Duo cum faciunt idem, saepe non est idem — ha ketten teszik 23

ugyanazt, az mégsem ugyanaz. Annyi szabadságot engedek magamnak, hogy úgy dolgozzak, ahogy helyesnek látom. Az anyag válogatásánál nekem sincs egyéb módszerem, mint bárki másnak. Mégis — Zeusz szóljon belőlem — sok nyilat tudok még kihúzni tegezemből, amelyek csak úgy surrannak ellenfeleim szeme előtt, mint a következő válogatás is igazolja. Immanuel Velikovsky 1950-ben jelentette meg Worlds in Collision (Világok összeütközése) című könyvét. Akkoriban a szerző még csak egy kevéssé ismert amerikai orvos és pszichoanalitikus volt. Ma már neves személyiség, mert állandó támadások céltáblájává vált. A kívülálló, aki belekontárkodott az istenek munkájába, a következő kijelentést tette.

Egy orvos világmindenséget

diagnosztizálja

a

A világűr nem vákuum: mágneses mezőkre oszlik és elektromosan töltött részecskék tombolnak benne. A Vénusz bolygó fiatalabb a többinél, egy hatalmas Jupiterkitörésből jött létre. Az ősidőkben a Föld több ízben is megrengett más égitestekkel való majdnemösszeütközéstől. Ezt katasztrófák sorozata követte, amelyekről elődeink mítoszokban és legendákban emlékeztek meg. A Kr. e. 15. században a Föld Nap körüli pályáján belépett a protoplanéta porral és gázzal teli külső zónájába. A levegőben lebegő vörös portól a földek és vizek vörösre színeződtek. A gázok az új bolygó, a Vénusz „uszályában” összekapcsolódtak a Föld légkörének oxigénjével és részben elégtek. „Az égbolt vörösen izzott”. A maradék nyersolajhoz hasonló ragacsos masszaként hullott alá a Föld felszínére. A földkéreg megrepedt, 24

hatalmas rengések rázták meg planétánkat. Szigetek süllyedtek el, az óceánok átcsaptak a kontinenseken. A Föld tengelye kibillent. A földlakók nagy része elpusztult — teljes volt a káosz. Milyen hivatalos visszhangot keltett ez az elmélet? Hát persze hogy badarságnak minősítették. Harlow Shapley professzor, a Harvard College obszervatóriumának akkori igazgatója, neves csillagász így nyilatkozott a kézirat lektorálása után: „Ha ennek a doktor Velikovskynak igaza van, mi mindnyájan idióták vagyunk!” Aztán megfenyegette a New York-i McMillan céget, hogy ha kiadják a Worlds in Collision-t, minden kapcsolatot megszakít velük. Kollegái nyomban lelkesen felsorakoztak mögötte: ők sem akarják publikációikat egy olyan kiadónál látni, amely megjelentet egy Velikovskyt! McMillanék mégis kiadták a könyvet, s 1950-t61 kezdve az elmélet mellett szóló érvek ellenére Velikovsky a leggorombább támadásoknak volt kitéve. Nem vitatkoztak vele, csak támadták. 1974-ben a neves csillagász, Carl Sagan azzal a megjegyzéssel jelentetett meg egy gúnyiratot, hogy: „Ahol Velikovsky eredeti, ott a legnagyobb valószínűség szerint nincs igaza, ahol pedig igaza van, ott az ötlet másoktól származik.” (Megjegyzem, Sagan sem volt eredeti, leutánozta Winston Churchill híres szavait, amelyek az alsóházban hangzottak el: „A tiszteletreméltó lord beszéde jó és új volt. De ahol jó volt, ott nem volt új, s ahol új volt, nem volt jó.”) Nem is olyan régen Stephen Jay Gould geológus azt írja a Natural History-ban, hogy továbbra is begorombul a nem szakemberek eredeti ötleteitől. Sajnos, nem tudom elhinni, hogy e játszmák legnehezebbjében Velikovsky a győztesek közé kerülhetne. . .

25

Ami máig megvalósult az 1950-és állításokból Ha valaki felállít egy új teóriát, nem igényli azt, hogy bárki is a keblére ölelje és összecsókolja, meg sok szerencsét kívánjon neki. Még arra sem számíthat, hogy ha egy szemernyi igazság szól is mellette, legalább komolyan felülvizsgálják és megvitassák az elméletét. Ehhez már némi sportszerűség szükségeltetne. De hogy állunk ma Velikovsky 1950-és feltételezéseivel? Velikovsky kijelentette, hogy a világűrben elektromágneses hullámok terjednek és az űr semmiképpen sem vákuum. — Ma már mindenki tudja, hogy a világűrből rádiótávcsövekkel különböző hullámhosszú jeleket fognak fel. Ez olyan hétköznapi dolog lett, hogy az úrból felfogott ismeretlen jelekről csak itt-ott jelenik meg a sajtóban egyegy néhány soros tudósítás. Velikovsky kijelentette, hogy a Vénusz fehér izzással vált ki a Jupiterből. . . és ma is nagyon magas a hőmérséklete. A legújabb szovjet űrszondák a Vénusz felszínén kereken 400 °C-ot mértek. Velikovsky kijelentette, hogy a Vénusznak sűrű atmoszférája van. Amerikai és szovjet űrszondák azt is megerősítették: a Vénusz légkörének sűrűsége 95-szöröse a földinek. Velikovsky kijelentette: a forró Vénusz relatív földközelségben való elhaladása nyomokat kellett hogy hagyjon a Holdon. 1969-ben, amikor az első ember a Holdra lépett, a New York Times egy részletet idézett Velikovsky művéből: „Véleményem szerint kevesebb, mint 3000 évvel ezelőtt a holdfelszín ismét folyékonnyá vált és felragyogott. (Kráterek! - EvD) A Hold sziklái és kőzetei erős mágnességet mutatnak. Nem lennék meglepve, ha a kövek összetevői között bitument, karbidot vagy karbonátokat találnának. Arról is meg vagyok győződve, hogy egyes 26

helyeken igen magas a radioaktivitás. Abban is biztos vagyok, hogy igen gyakoriak a holdrengések.” Velikovsky majdnem mindegyik feltételezése bejött. A holdkőzeteket 145 tudós team 500 tagja minden idők legnagyobb közös kutatásával vizsgálta meg, tehát a tévedés ki van zárva. Velikovsky egy jó orvos megérzésével állította fel a diagnózist, olyan doktor módjára, aki néha többet tud annál, mint ami kitapintható vagy amit a röntgengép mutat. Tulajdonképpen mi ebben az őrület?

Honnan veszik a bátorságot? Az új elméletek vizsgáztatása egészen egyszerű. Nyilvánvalóan kell hozzá egyfajta bátorság, ami elég ritka tulajdonság. Nekem például nem lenne bátorságom hozzá, hogy mint Carl Sagan professzor tette, kijelentsem: Ufók nem léteznek. Sajnos, én még nem láttam repülő csészealjat, de ezért eszembe sem jutna hazugnak minősíteni azt a sok embert, akik esküsznek rá, hogy már megfigyeltek ilyen objektumokat. Nem kellene a professzoroknak egy kicsit mérsékelni magukat? (* A könyv megjelenése óta Sagan véleménye némileg módosult — a ford.) Csak egy leheletnyi toleranciát tanúsíthatnának, legalább annyit, amit maguknak természetszerűen megkívánnak. Én mindig Thomas Mann bölcs mondásához tartom magam: „A szkeptikusban az a pozitív, hogy mindent lehetségesnek tart!” Én csak azt kérdezem, hogyan fog egy olyan tudós, mint például Sagan egy szép napon — minden előfordulhat! — kilépni a koturnusából, ha valóban felfedeznek egy ufót, vagy akár az le is száll? Tehetetlen lesz, mert 27

sziklaszilárdan kizárt egy lehetőséget, amely elvárásai ellenére mégis megvalósult. Ez az én megfigyelésem, s szabadjon itt saját dolgaimról is szólnom. A fizika, asztrofizika, asztronómia, biológia, biofizika és archeológia területének szakemberei, radikális ellenfeleim csökönyösen vonakodnak attól, hogy kilépjenek a maguk splendid isolation-jéből, vagyis fényes elszigeteltségükből. Ez saját elveik oly mértékű tagadása lenne, amit elvárni igazán esztelenség. Már csak a fiatal tudós nemzedékre várok, a céhükön kívül állókra, akik még nem kapcsolódtak be a láncolatba. Ők talán nem jönnek elő azzal, mint például dr. Luis Navia, a New York-i Institute of Technology professzora, aki ezt írta: „Meggyőződésem, hogy nem érthetünk egyet azzal a feltevéssel, mely szerint az ókorban az univerzum más régióiból látogatók érkeztek volna a Földre, mert ez szöges ellentétben áll a tudományos metodológia alapelveivel.” A ködös előidőkben világűrbéli látogatóink voltak — ez szerintem abszolút jelentős hipotézis. Mindenkinek, aki ezt a teóriát „gyerekesnek”, „mérgezőnek”, „abszurdnak” és „áltudománynak” minősíti, valamilyen más tevékenységi területet kellene találnia, ahol hiányzó alkotóerejüket, stagnáló mentalitásukat és a tudományos módszertan el nem ismerését kamatoztathatnák.

A „jó” tudós A „jó” tudós elméleteit mindig bizonyítékokkal támasztja alá. Magam is ezt próbálom tenni. Ellentmondok a darwini evolúciós elméletnek, legalábbis ami abból az ember intelligenssé válását illeti. BIZONYÍTÉKOKAT fogok bemutatni azon nyomok sokaságából, amelyeket az idegenek hátrahagytak. A bizonyítékok csoportjából lehet, de egyáltalán nem muszáj következtetéseket levonni. Tudom, hogy megint darázsfészekbe fogok nyúlni. 28

Örülök, hogy a Frankfurter Allgemeinen Zeitung 1971. december 29-i számában Gunter S. Stent amerikai mikrobiológus egy tanulmányában a permanensen hibás tudományos értékelések rezüméjét adja: „A tudomány haladása nagyrészt tantételek leküzdéséből áll. Majdnem minden alapvető ismeret visszautasításba ütközik, mielőtt — gyakran évtizedek után — általánosan elfogadott lesz. A természettudományos fejlődésnek egészen a legutóbbi időkig útját állta az arisztotelészi és az egyházi dogma, ma pedig az érvényes »biztos tudás«. A felfedezés elfogadásának döntő akadálya az a szabály, hogy a felfedezés elhamarkodott”. Van-e más kritériuma egy felfedezés elhamarkodottságának, mint az, hogy eredménytelen marad? Igen, van ilyen kritérium: egy felfedezés elhamarkodott, ha kihatása összeegyeztethetetlen az érvényes, kanonikus, kortársi felfogással. Az „elhamarkodott” felfedezések elismerésének elmaradása csak a tudósok intellektuális elégedetlensége számlájára írható, egészen addig, amíg képesek nem lesznek egy jól alátámasztott új elképzelés elfogadására, s az annak elismerésében való részvételre. A „jó” tudóst előítéletektől mentes embernek tartom, nyitottnak a tények által alátámasztott új ötletekre. A tudomány története azonban azt mutatja, hogy a tudósok nyilvánvalóan és többnyire nem e nézet szerint cselekszenek. Ezek valóban kemény megállapítások. Ha felvállalnám a tudományellenesség vádját, rögtön ellentétbe kerülnék önmagammal. De ez nem érint engem, mert amikor rámutatok múltunk megoldatlan rejtélyeire, újra és újra a tudomány megértését és segítségét kérem. Ezért számítok jól megalapozott bizonyítékaim előterjesztésekor néhány „jó” tudósra, akik a népszerű elképzelésekben léteznek: 29

akik előítélet nélkül, nyitott értelemmel készek arra, hogy befogadják az új ötleteket. Olvasóimnak pedig érdekes, szürke hétköznapjait élénkítő, izgalmas vitákkal tarkított órákat kívánok. Per aspera ad astra! Göröngyös úton a csillagokig!

30

2. Kozmikus dimenziók

„A valósággal határos valószínűséggel ebben a percben is idegen civilizációk rádiójelzései irányulnak a Föld felé.” Ezt olyan valaki jelentette ki 1976 februárjában, akinek tudnia kell róla: Frank Drake professzor, az Arecibói Ionoszféra-megfigyelő Állomás igazgatója. A Puerto Rico északi partjánál lévő intézet valószínűleg a legnagyobb a világon. . . AZ USA kormánya 12 neves tudósból álló bizottságot hozott létre azzal a feladattal, derítsék ki, hogy a következő 15 évben hogyan lehetne kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel. Miért van szüksége erre az amerikai kormányzatnak? Talán okoskodó tudósok bolhát tettek a fülükbe, amellyel a kedvező pillanatban vér helyett pénzt szívhatnának ki belőlük? Pénzt egy eléggé „világidegen” vállalkozáshoz? Meg vagyok győződve arról, hogy a szakemberek a legokosabb és legrafináltabb beruházások egyikén dolgoznak. Dr. John Billingham, az USA Atomenergiai Bizottsága Ames Kutatóintézete biotechnikai részlegének vezetője megállapította: „Hisszük, hogy vannak olyan bolygók, amelyek billió évekkel idősebbek lehetnek a Földnél. Ha így van, civilizációjuk is billió évekkel előttünk járhat. Üdítő gondolat, de biztos vagyok benne, akadnak olyan földönkívüli civilizációk is, amelyek még a kőkorszaki ember szintjén vannak”. Dr. Ichtiaque Rasool, a NASA washingtoni világűrkutató részlegének vezető kutatója. „Hivatalos állami kutatás keretében mi végeztük azokat a kísérleteket elsőként, 31

amelyek segítségével megtalálhatjuk a földönkívüli életet” — jelentette ki büszkén. A kutatócsoport költségvetése valamivel több mint 1 millió márka. Kutatásaikról 1977-ben kell jelentést tenniük az elnöknek. A szakemberek eddigi ismereteinkből és technikai lehetőségeinkből arra a következtetésre jutottak, hogy az első kapcsolat 15 éven belül létrejön valamely földönkívüli civilizációval. Érdekes, alig két évtized alatt rettentő nagy véleményváltozás következett be. . . Ugyanis alig 20 évvel ezelőtt a legjelentősebb tudósok lehetetlennek tartották, hogy a kozmosz általunk elérhető részében intelligens élet alakult volna ki. Csak kevesek, a jövőre nyitottak nem zárták ki annak idején a világűrbeli intelligens élet statisztikai és filozófiai lehetőségét — de ha pontosítjuk a dolgot, ennek felderítésében ők is kételkedtek. Minek köszönhető ez a nézetváltozás?

Keringő — balra körbe! 1. A meteoritok laboratóriumi vizsgálata bebizonyította, hogy más égitesteken is fellelhetők az élet építőkövei. Cyril Ponnaperuma amerikai biokémikus a NASA Ames Kutatóközpontjában az ún. Murchinson-meteoritokban 17 aminosavat talált, vagyis az élet 17 építőkövét. De hogy lehet bizonyítani, hogy ezek valóban a világűrből származnak? Tudom, tőlem nem azt várják, hogy egy krimiszerző feszültségteremtő trükkjeivel operáljak. De most mégis fel kell hívnom a figyelmet egy jelentős eseményre, anélkül, hogy megmagyaráznám a dolgot. Ezért előbb elmondom azt, ami már régen motoszkál az agyamban. Minden aminosav, amely a Földön az élet felépítésének része, balra forgató. De a Murchinson-meteoritok 17 aminosavából csak öt mutatja ezt a tulajdonságot, ami nálunk az élet felépítésének előfeltétele. Tehát a földi 32

fehérjékben csak 5 kimutatott aminosav fordul elő: a glicin, a glutamin, az alanin, a valin, és a prolin. A többi aminosav viszont, amelyek jobbra forgatók, nem találhatók meg a földi fehérjékben. A „tetthely” lelepleződött: a meteorit nem lehet földi, csakis kozmikus eredetű, mert nálunk nem létezik jobbra forgató aminosav! Kering — balra, keringő — jobbra. A tánc lehet ilyen. De jobbra forgató földi aminosavak nem léteznek. Fogjuk még együtt táncolni az „eredet-keringőt”! Maris, mihelyt olyan Tesz a muzsika. Csak egy kis türelmet kérek! 2. Minden molekulának meghatározott sugárértéke van, amely laboratóriumi kísérletekkel kétségtelenül megállapítható. A mérések alapján következtetni lehet a frekvenciatartományokra is. 1944 óta észlelik a neutrális (természetes) hidrogén 21,105 centiméteres csillagközi sugárzását, sőt bonyolult szerves anyagok létét is kimutatták a rádiócsillagászat segítségével. A laboratóriumi kísérletek alapján megállapított hullámhosszak segítségével a világűrben lévő molekulák vagy szerves anyagok összetétele is megállapítható. Ma már a tudomány is elismeri, hogy az élet építőkövei, az aminosavak megtalálhatók a világűrben is. Ez a „beismerés” lényegesen hozzájárult a véleményváltoztatáshoz. 3. Az élet kifejlődésének előfeltétele egy olyan bolygó, amely alkalmas arra, hogy életet hordozzon. A korábbi statisztikák nem tudnak pontos adatot szolgáltatni arról, vajon más napok körül is keringenek-e bolygók a mi galaxisunkban. Ma már biztosan tudjuk, hogy a „csak” hat fényév távolságban lévő Barnard-csillag körül legalább két bolygó kering. Ez a felfedezés a Pennsylvania állambeli Swaerhmore városban lévő Sproull-obszervatórium munkatársainak köszönhető.

33

4. A csillagászati statisztikák még nem régen is 100 milliárd állócsillag létezését tételezték fel galaxisunkban. Ma már egyedül a mi Tejutunkon legalább 200 milliárd állócsillaggal számolnak. Emellett kozmikus szomszédaink milliárdjai csak szegényes halmocskák a kavargó univerzumban. A legújabb kutatási eredmények már 10 billió (1013) galaxist tételeznek fel a világmindenségben. Technikai lehetőségeink révén ismereteink tovább bővülhetnek, s lehet, hogy rövidesen félre kell tenni az eddigi statisztikákat, s még a legújabb adatokat is ki kell majd radírozni. Elméletem megalapozásában főként két vezető amerikai csillagászra, Frank Drake és Carl Sagan professzorokra hivatkozom, akik csak a mi Tejutunkon egymillió magasan fejlett civilizáció létezését tételezik fel. Te jó ég, ennyi csillagszomszéd? Nos, kedves kollégák az idegen bolygón, jó napot kívánunk!

Kapcsolat a földönkívüliekkel Mi hasznunk van a legszebb kertbál, ha mások sétálnak benne? Mi a jelentősége a legkiválóbb csillagászati számításoknak, ha semmilyen kapcsolatot nem tudunk létrehozni a tömegével előforduló, magasan fejlett civilizációkkal? A kapcsolatfelvétel nagyon fontos. Három lehetőséget tudok feltételezni: 1. Csillagközi űrhajózás révén felvett közvetlen kapcsolat Technikánk mai állása szerint ez a lehetőség csupán a jövő zenéje. Honnan vehetnénk annyi energiát, ami a csillagközi űrhajó üzemeltetéséhez szükséges? Mindenesetre az űrhajózási szakértők nem álmodoznak erről, hanem a tervezőasztalon már megalkották a jövő csillaghajóit. 34

2. Ember nélküli szonda kiküldése a csillagközi térbe 1972 márciusában már felbocsátották a Pioneer-F szondát, amely azóta úton van, s akár millió évekig haladhat a csillagközi térben. Azt egyelőre nem tudhatjuk, vajon találkozik-e valaha földönkívüli intelligenciával. A magam részéről az ilyen kapcsolatfelvételt igen kétségesnek tartom. Nem valószínű, hogy kozmikus magányunkat ily módon sikerül majd feloldani. Jeles napjainkban már sok haszontalan befektetésről olvastam. . . 3. Csillagközi rádiókapcsolat Az 1-10 ezer MHz tartományba eső frekvenciákon megteremthető a csillagközi rádiókapcsolat. Az arecibói (Puerto Rico) óriási parabolaantenna minden további nélkül képes lenne olyan jeleket küldeni a világűrbe, amelyeket a Tejút minden pontján felfoghatnának. A Kaukázusban épülő rádióteleszkóp hasonló teljesítményre lesz képes. Így a jelek továbbításának semmi technikai akadálya nincs. De milyen jeleket küldjünk? Miféle rajzokat, közléseket, üzeneteket bocsássunk ki a világűrbe?

Emberek, mint egzotikus csemegék? A félénk természetű emberek már évekkel ezelőtt hevesen tiltakoztak az ellen, hogy földi rádióteleszkópokkal jelzéseket küldjünk a világűrbe. „Elárulnánk magunkat” — mondták, és nem lehet tudni, vajon a földönkívüliek jóindulatot tanúsítanának-e irántunk, békésen közelednének-e felénk vagy esetleg támadó szándékaik lennének. Lehet, hogy az embert egzotikus csemegeként tüntetnék fel! Mintavétel a tízbilliós kollekcióból: hat galaxis az étlapjukon, esetleg ketrecbe zárnák, mint egy különleges faj elfuserált képviselőjét, és hazai állatkertjeikben mutogatnák. (Egyébként még az sem tisztázódott, vajon a 35

majmok nem bennünket látnak-e bezárva! A dolog csak azon múlik, hogy a rács melyik oldaláról szemléljük a világot.) Egyesek éppen ilyen esze-ment „megoldások” alapján ellenezték a Földről küldendő rádiójeleket. Mosolyogjanak nyugodtan! Ezek a balga meggondolások már a múlt szemétkosarába kerültek. Glóbuszunk több pontjáról hosszabb idő óta célzott rádiójeleket továbbítanak a világűrbe. De a földönkívüliek ezek nélkül is már régen megismerhették volna a Föld pozícióját, hiszen a fejlett technikájú civilizációk képesek érzékelni mindennapi rádió-és tv-adásainkat is. Most még át akarok nyújtani olvasóimnak egy hosszú időn át ható nyugtatót is: azért nem áll fenn a veszély, hogy a földönkívüliek étlapjára kerülünk, mert — vessük fel büszkén a fejünket — túl drágák vagyunk nekik! Egy másik naprendszerbe való szállítás túl sok energiát venne igénybe, s az energiát sehol sem termelik hiába. Ha a földönkívülieknek éppen ránk támadna gusztusuk, akkor minket nem itt, a Földön konzerválnának, dobozolnának és szállítanának haza, hanem inkább otthon tenyésztenék a finom csemegét. Az sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne, hiszen előállításunkhoz csupán néhány emberi sejtet kellene a hűtőszekrényben tartaniuk. A homárt sem a messzi tengerekből fogjuk ki, hanem a tenyészmedencéból. De megnyugodhatunk: a magasabb rendű intelligenciák egészen biztosan nem kannibálok. Az a fantazmagória, hogy az idegenek „letámadnak” minket, ugyancsak értelmetlen, hiszen mi a csudát vehetnének el tőlünk? Teljesen logikus, hogy akik abban a helyzetben vannak, hogy egy űrhajó armadával a Földre látogathatnak, azok mindenesetre technikailag magasan

36

Mintavétel a tízbilliós kollekcióból: hat galaxis

37

fölöttünk állnak, b./ összehasonlíthatatlanul több energiával rendelkeznek és c./ fölényüknek tudatában egészen biztos, hogy semmilyen zsákmányt nem akarnak magukkal vinni kék bolygónk szegényes választékából. És van még egy indok. Az, hogy Földünk népei egykor rablóhadjáratokat folytattak és gyarmatosítottak, s most talán az úr legyőzéséről álmodoznak, nem vonható párhuzamba a földönkívüliek expedícióival, hiszen galaxisunkban lakatlan bolygók tömege található.

Kozmikus nyelv Ma már senki sem tagadja, hogy feltételezhetően nagy számú, magasan fejlett földönkívüli civilizáció létezik. Küldjünk nekik rádiójeleket: az általunk használt impulzusokkal akár rajzokat is közölhetünk velük. De hogyan és mit fognak „ők” küldeni? A kölcsönös megértés érdekében egy közös, bolygóközi nyelven kellene „levelezni”. Egyáltalán elképzelhető lenne ez? Hans Freudenthal, az utrechti egyetem (Hollandia) matematikusa 1960-ban bemutatott egy részletesen kidolgozott matematikai nyelvet. Ezt is ki lehet sugározni rádióimpulzusok segítségével, viszont az addig kigondolt modellekkel szemben szükséges hozzá az is, hogy a megcélzott civilizáció kellőképpen járatos legyen minden technikában. Freudenthal kiindulópontja egészen egyszerű: az idegenek fejlett intelligenciával rendelkeznek, ha csillagközi kapcsolatokat akarnak felvenni (mint mi), akkor képesek rádiókapcsolatot létesíteni. Ha van rádióteleszkópjuk, tudnak bánni az elektronikával, ami a matematika szabályai és formuláinak ismerete nélkül nem lehetséges. Tehát a kozmikus nyelv egyszeregye a matematika. Mi a tízes számrendszert használjuk. Helyes az a feltételezés, hogy tíz ujjunk volt az első természet adta 38

számológép. A tízes számrendszert Kr. u. 600 körül importáltuk Indiából, ott a Brahmi-számírásból keletkezett. Az egyiptomi hieroglif írásban is mindig az 1, 10, 100, 1000, stb. számokat használták. De nem lehetünk olyan beképzeltek, hogy feltételezzük: a kozmoszban mindenütt tízujjú lényeknek kell élniük. Ki tudhatja, hogy a másfajta „teremtés koronáinak” tizenegy, tizenkettő vagy nyolc ujjuk van-e. . . és ennek ellenére magas intelligenciával rendelkeznek? Legalább két ujja minden élőlénynek van, ezért a legpraktikusabb a kettes számrendszer. Vegyük alapul a kettes számot. Ennek az az előnye, hogy mindegyik szám egyedül a 0 és 1 számokból következően írható le: 1 egy helyett 10 kettő helyett 11 három helyett 100 négy helyett 101 öt helyett 110 hat helyett 111 hét helyett 1000 nyolc helyett 1001 kilenc helyett 1010 íz helyett 1011 tizenegy helyett 1100 tizenkettő helyett 1101 tizenhárom helyett 1110 tizennégy helyett 1111 tizenöt helyett 10000 tizenhat helyett 10001 tizenhét helyett és így tovább. A kettes, vagy bináris számrendszer a komputerek algebrája. Tévedhetetlen, mert csak két állapota létezik: 1

39

vagy 0, jó vagy nem jó, helyes vagy nem helyes, igen vagy nem. Nincs a Földön olyan matematikus, aki vitatná, hogy a kettes számrendszerrel könnyebb számolni, mint a tízessel. Ezzel az egyszerű számrendszerrel Freudenthal professzor egész üzeneteket, sőt filozófiai fejtegetéseket is képes volt megformálni a földönkívüliek számára. Rámutatott, hogy ezzel a rendszerrel MINDENT közölni lehet, sőt képek formálása és továbbítása is lehetséges. Ezt magam is tudom bizonyítani a saját írógépem segítségével. Kivettem egy lapot Cornelia lányom számtanfüzetéből, fent és oldalt beszámoztam a kockákat. Egy ujjal gépelve elkezdtem binárisan „üzenni”: 1. kockasor: egy egy egy egy egy egy nulla egy egy egy egy egy egy 2. kockasor: egy egy egy egy egy nulla egy nulla egy egy egy egy egy. Így „rádióztam” tovább, amíg csak jól felismerhetően ki nem tűnt egy emberi alak:

40

Amint látható, a kettes számrendszerben gyerekjáték kialakítani bármilyen közlésfajtát. A matematika lehet a csillagközi, az interkozmikus nyelv alapja. Ez járható út, ha „kifelé” akarjuk észrevétetni magunkat. De hogyan érnek el bennünket az űrből? Hallhatóan vagy jelek és szimbólumok formájában kifejezett közlésekkel? Feltehetően az idegenek is a legegyszerűbb közlési módot választják majd, a bináris kódot. Technikai értelemben tulajdonképpen aligha képzelhető el más, például akkor, ha egy Mars-szonda UTÓPIA vidékéről akar képeket küldeni a Földre. A tévékamera pontokra bontja a képet. Ezek a pontok nem egyidejűleg, hanem minimális időközökkel egymás után rádióimpulzusok útján jutnak el a felfogóállomásra. Ott a pontok derekasan felsorakoznak az előkészített raszteren, és megformálják a megdöbbentően éles képeket. Az én emberkém is e szerint a minta szerint keletkezett. . .

Egy hullámhosszra kell jutnunk Olyan messzire, olyan jól, olyan rosszul. A dolog mégsem pofonegyszerű. Mi ismerjük a hullámhosszokat, amelyeken szondáink jelzéseket küldenek a Holdról, a Marsról vagy máshonnan. De halvány sejtelmünk sincs arról, vajon a földönkívüliek milyen frekvenciákat használnak adásaikhoz. Az egész világon körös-körül több éve rádiótávcsövek ezrei irányulnak meghatározott csillagokra. Minden új kísérlet új reményt jelent, hátha fogni tudjuk egy idegen intelligencia jelzéseit. Hiábavaló a remény. Nem ismerjük a frekvenciájukat. A csillagászok halkan káromkodtak, hogy megint fel kellett hagyniuk egy kísérlettel. A szitkok visszhangja formálisan leragadt a nagy obszervatóriumok kupoláján. Meg lehet érteni. . . 41

1960-ban optimista módon beindították az OZMAtervet. A nyugat-virginiai Green Bank obszervatórium vezető tudósaiból álló team látott munkához. A vevőkészülékeket beállították a 21 cm-és hullámhosszra, ez a természetes hidrogén hullámhossza. Mivel a hidrogén az egész univerzumban megtalálható, feltételezték, hogy más, földönkívüli intelligenciák is ezen a nemzetközinek mondható hullámhosszon sugározhatnak. Nem jött létre semmilyen kapcsolat. Időközben rájöttek, hogy a 21 cm-és hullámhosszon sok a zavarás, a vételt a kozmikus sugárzás is akadályozta, így a dolog még bosszantóbban reménytelenné vált. Azóta főleg a 3-8 cm-és hullámhosszon kísérleteznek. Frank Drake, az Arecibói Rádiócsillagászati Intézet professzora megállapította: „Az általunk kiválasztott hullámhosszoknál két biztató tényező szerepel. Először: a frekvenciák át tudnak hatolni a földi atmoszférán, így viszonylag olcsó teleszkóppal is

42

követhetők a Földről. Másodszor — és ez a lényegesebb — ha csak azokat a rádiótávcsöveket vesszük, amelyek máris munkálkodnak ezeken a hullámhosszokon, megállapítható, hogy a feltételezett intelligens jelzések ezekkel 1000 fényévnyi távolságból is felfoghatók.”

Az idő drágább, mint a pénz Minden fáradozás és szenvedélyes kutatókedv ellenére eddig nem sikerült idegen intelligenciák rádióüzeneteit fogni. Rossz nyomon járunk! Amikor amerikai csillagászokkal vitatkoztunk erről a problémáról, megkérdeztem, miért nem az autórádiókéhoz hasonló technikával próbálkoznak. Az adók hullámhosszait beprogramozzák a skálára, megnyomják a kívánt állomás gombját, s az adó máris a legtisztább hangon jelentkezik. Elvben megoldható lenne technikailag, válaszolták, de az Rádión továbbított képtávirat a Marsról

43

ilyen állandó, automatikus kereséshez az adóállomásnak egyszerűen nincs elég ideje. Az óriásteleszkópokat egy csillagra kellene irányítani, olyan pontosan, ahogy csak lehetséges, és akkor is hónapok telnének el, amíg ennek az egy égi objektumnak minden elképzelhető frekvenciáját le tudnák tapogatni. Az sem elegendő, ha a lehetséges frekvenciák minden tartományát csak percekig csapolják meg: egy impulzus regisztrálása esetén szondázni kell, hogy valamilyen „intelligens” jelzésről lehet-e szó, vagy csupán kozmikus zavarforrásokról. Gyakran naphosszat oda kell tapadni egy hullámhosszra, míg észlelhetővé válik egy parányi zörej. A kozmikus zajokat, zörejeket, csipogásokat, kopogásokat ki kell szűrni ahhoz, hogy hozzá lehessen jutni egy valóban intelligens jelzés lehetséges „magjához”. Egyedül a mi Tejutunkon ezt az eljárást 200 milliárd csillag esetében kellene lefolytatni, bár éppen az időigényesség miatt ez szerintem kilátástalan fáradozás. Többek között azért, mert nem ismerjük azokat a frekvenciákat, amelyeken át az idegenek talán megpróbálnak bennünket elérni, s a legkisebb támpontunk sincs ahhoz, hol kereshetnénk az okot!

Konstruktív javaslatok kommunikációra

a

csillagközi

Miért vezetjük le tulajdonképpen a csillagközi intelligenciák hullámhosszainak megtalálási lehetőségét kizárólag a kémia területéről? A hidrogén mindenütt megtalálható, mondják, akkor tehát caplassunk végig a hidrogén 21 cm-és hullámhosszán — mint a számtalan lehetőségek egyikén. De miért csak kémiai úton keresgélünk a világűrben? 44

A csillagközi tér egy köbcentiméterének sűrűsége 0,11000 atomig terjedhet. A molekulák képződéséhez atomoknak kell összekapcsolódniuk. Ezt is teszik, ha egy csillag fénye vagy a „napszél” eltalálja őket. A molekulák kialakulásával magasabb energiaszint keletkezik, s ez egy pontosan meghatározott hullámhosszon sugároz. Az így vagy más módon keletkezett molekuláknak megvan a speciális hullámhosszuk, amely magasan fejlett rádióteleszkópjainkkal bemérhető és megcélozható. A molekula összetételét színképelemzéssel állapítják meg. Néhány példa molekulákról és hullámhosszukról. Képlet OH NH H2O H2CO HCOOH H3C—CHO

Molekula

Hullámhossz, cm

hidroxid ammónia víz formaldehid hangyasav acetaldehid

18,0 1,3 1,4 6,2 18,0 28,0

Az egyértelmű cél az élet keresése a világűrben. Akár rólunk, akár egy 30 000 fényévnyi távolságban lévő bolygóról van szó, élőlényeik mindenképpen bonyolult molekulaláncolatokból állnak. Előtolakszanak a kérdések: A molekulaláncok melyik fajtája azonos mindegyik élőlénynél? E közös dolog csillagközi hullámhosszon való kutatása nem lehetne egyúttal egy kommunikációs kapcsolatot lehetővé tévő életbázis felfedezése is? Minden, ami a földön élőlény, legyen az ember, növény vagy állat, szervezete DNS-makromolekulákat tartalmaz. A DNS hordozza az élet tervrajzát. Maga a DNS nem „él”, nem egy sejt, hanem milliónyi atomból álló molekulaláncolat, amely kettős spirál alakban helyezkedik 45

el. Mint minden molekulának vagy molekulaláncolatnak, a DNS-nek is van egy specifikus sugárzása. Nem lenne logikus, ha rádióteleszkópjainkat a DNS hullámhosszára állítanánk, hogy végre rátaláljanak az univerzumban egy életformára? Ne a hidrogént, a szénmonoxidot vagy a hangyasavat keressük. Keressük az életet! Ha a DNS minden élő szervezetben megtalálható, annak hullámhosszát kellene meghatározni és felhasználni. Gondolom én. Erre az elméletre egyfajta szabadalmi oltalmat biztosítottam magamnak, s közben néhány kutatóintézetnek és tudósnak a következő levelet küldtem el: „Tisztelt professzor úr! Minden életforma közös nevezője a DNS. Nem lenne-e logikus, hogy az intelligens élet a közös bázisból adódó hullámhosszon kommunikáljon? Már évmilliók óta üzemelhetnek élőlények közvetítésével csillagközi adóállomások. Csak a helyes hullámhosszt kell használnunk, hogy megtaláljuk velük a kapcsolatot. A közös nevező pedig a DNS. . . ” 1976. szeptember 28-án Frank Drake professzor, akkoriban az Ithacai (N.Y.) Nemzeti Csillagászati és Ionoszféra Központ igazgatója a következőket válaszolta: „Kedves Erich! A DNS rádiófrekvenciáját mindmáig nem lehetett laboratóriumi mérésekkel megállapítani, a molekula komplex struktúrája miatt. Mindenesetre a DNS egyik legfontosabb alkotórészének, az adeninnek ismerik a frekvenciáját. Ezen a hullámhosszon már történtek keresések a rádiótartományban, de mostanáig eredmény nélkül. Tisztelő híve Frank Drake”

46

A csillagközi tér életformái keresésének még csak a hajnalán vagyunk. Mielőtt még este lesz, talán felfedezünk egy olyan módszert, amellyel meg tudjuk határozni a DNS hullámhosszát.

A Cyclops-terv A NASA Ames Kutatóközpontjának megbízásából amerikai kutatók Bernard M. Oliver fizikus vezetésével tanulmányt készítettek a földönkívüli civilizációkkal való rádiókapcsolat-felvétel új útjáról. A tanulmány kiindulópontja az a felismerés volt, hogy jelenlegi rádióteleszkópjainak képesek jelzéseket küldeni a galaxison át, de közben nem képesek arra, hogy különböző hullámhosszú jelzéseket felfogjanak odakintről, ha ezek nem célzottan a Földre irányulnak. Mit kellene tenni tehát ahhoz, hogy minden elképzelhető, akárhonnan előzümmögő rádiójelzéseket is felfoghassanak? A Cyclops-terv 100 méteres rádiócsövek hálózatából álló, 7-20 km2 gyűjtőfelületű, 16 km átmérőjű antennarendszert javasolt. Összesen 1500 ilyen óriási antennát állítanának fel körformában, az észleléseket betáplálnák egy komplex számítógép-rendszerbe, így minden idők leghatalmasabb „füle” képes lenne a világűrből jövő legkisebb jelzést is felfogni. Ez az antennaerdő „percenként és millió négyzetméterenként még egy árva fotont is képes regisztrálni” Felfoghatná az akár 50 vagy 100 fényév távolságból érkező „halk” üzeneteket is. A kivitelezésben részt vevő tudósok szerint a Cyclops-terv révén még ebben az évszázadban kapcsolatba lehet lépni földönkívüli civilizációval. A Cyclops-terv tehát arra is alkalmas lenne, hogy kifigyeljük, mit suttognak űrszomszédaink az ágyukban. . . 47

Egy óriási parkolóhelyre telepített 1500 antennával fel lehet fogni az 1000 fényévre lévő naprendszerek rádiósugárzását is. itt sorakozik az antennaerdő — egységei egyre közelebbről láthatók. És természetesen az óriási antennaerdővel mi is küldhetnénk jelzéseket, talán még azt is meghallanák a másik világban, ha egy földi bolha köhög!

Információk egyenirányúsítása? Minden technikai erőfeszítés ellenére a rettentő kozmikus távolságokon át való kommunikáció mindig újabb fáradságos újrakezdést igényel. Akár jelzéseket küldünk, akár fogadunk, az elektromágneses hullámok kikerülhetetlenül kötődnek a fénysebességhez. Ha abban az órában, amikor e sorokat olvassák, üzenetet kapnánk egy 100 fényévnyire lévő naprendszerből, s azon nyomban 48

49

válaszolnánk is rá, feleletünket a feladó csak 200 év múlva kapná meg. Ha kérdést intéznénk a hozzánk legközelebb eső, 4,3 fényév távolságra lévő Alfa Centauri környékén lakókhoz, a válasz csak 8,6 év múlva érkezne meg. Ilyen postai viszonyok mellett senki sem gondolhat valamiféle párbeszédre. Sokkal inkább feltételezhető, hogy egy magasan fejlett intelligencia a naprendszeréből megszakítás nélkül sugározza saját civilizációjáról szóló üzenetét a világűrbe. Ha ez így van, adekvát technológia mellett az adásokat le tudja hallgatni. Ha két partner egy hullámhosszra kerül, kicserélhetik egymás pozíciójára vonatkozó tudósításaikat. Az magától értetődő, hogy biztosan nem mi vagyunk az egyetlenek, akik csillagközi kapcsolatot szeretnének találni. Számomra az sem tűnne érdektelennek, ha csupán egyirányú rádiókapcsolatról lenne szó, s mi csupán fel tudnánk fogni a jeleket. Érdektelen? Nem bizony! Egyszer már ideje tisztázni, hogy minden történelmi ismeret egyirányú pályán, a múltból jövet került hozzánk. Egyiptomiaktól, görögöktől, rómaiaktól, inkáktól és majáktól ömlöttek hozzánk értékes információk — még jogi, filozófiai, sőt technikai ismeretek is. A múltnak nem tudunk válaszolni, kérdéseket sem tehetünk fel. Ennek ellenére profitáltunk az egyirányú információtranszportból. Valami hasonló, az űrből jövő „égi ajándék” lenne a kintről érkező információ, így találkozhatnánk a jövő tudásával. Odafigyelni! — ez lenne a jelszó, s párbeszédre nem is lenne túl nagy szükség. A rádiócsillagászati szakpublikációkban az az állandó megállapítás zavar engem, hogy a földönkívüli rádióüzenetek utáni kutatás csak egy kis részét képezi a rádiótávcsövek „munkájának”. A tudósok azt mondják, fontosabb tennivalóik is vannak. Nem az lenne igazán fontos, hogy újabb molekulaláncokra vadásszanak a világűrben? Nem lenne 50

fontos betájolni és felmérni a miénket nem határoló, legtávolabbi galaxisokat? Biztos, hogy vannak szörnyen fontos asztrofizikai ismeretek, amelyeket a rádiócsillagászat eszközeivel lehet megállapítani. Minden új részlet kitölti az univerzum keletkezéséről alkotott elméletek eddigi hiányosságait. De engem sokkol a legfontosabb feladat háttérbe szorítása, a földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatkeresés elhanyagolása. Mindemellett ezt a kutatást idő és pénz tekintetében is rentábilis ráfordításnak tartom. Ha megvan a kapcsolat, a nagyobb tudású „űrszomszédot” en bloc ki lehet kérdezni mindarról, amit mi oly nagy fáradsággal, néha véletlenül vagy csak hiányosan tudunk beledobálni ismereteink takarékperselyébe. Minden földlakó mai helyzetét tekintve, el tudok képzelni egy népfelkelést a következő követeléssel: KERESSETEK KAPCSOLATOT FÖLDÖNKÍVÜLI CIVILIZÁCIÓKKAL! TUDNI AKARUNK RÓLUK!

Az időeltolódás legális dolog! Az imádott menyasszonnyal való telefonálás hosszabb időn át nem elégít ki egyetlen vőlegényt sem, mert karjában akarja tartani a szeretett nőt! Ezzel a metaforával szeretnék rátérni arra a keskeny útra, amely a csillagokhoz vezet. Teóriám ellenfelei szerint csupán egy fogalom nem elegendő a tudomásulvételhez. Ez örök érvényű fizikai törvény. De — becsületszavamra! — a következőket nem én találtam ki! Ha a csillagközi űrjárművek extrém sebességet érnek el, fellép egy olyan jelenség, amelyet időeltolódásnak vagy idődilatációnak neveznek. Ez a mi századunkban vadonatúj ismeret vörös fonálként húzódik végig az ősi mitológiákon 51

és vallásokon át. Az idődilatáció nem egy nehezen befogadható új tény, hanem bizonyítékaim láncolatának annyira fontos része, hogy bevezetőként idéznem kell egy kitűnő szakembert. Most részlet következik abból az interjúból, amit Edgar Lüscher úrral, a Müncheni Műszaki Egyetem fizikaprofesszorával készítettem. Edgar Lüscher professzor

Beszélgetés Edgar Lüscher professzorral

Professzor úr, meg lehet értetni egy átlagemberrel a csillagközi repüléskor fellépő időeltolódás fogalmát? Először is fel kell tételeznem, hogy mindenki tisztában van az idő fogalmával, mert nagyon messzire kellene mennem, ha az idődefiníciójának meghatározásába bocsátkoznék. A fizikában különösen lényeges, hogyan és hol mérik az időt. A mérési tartomány ugyanis mindig a rendszer mozgásától függ. Egy mozgásban lévő rendszerben történő időmérés eredménye más, mint egy relatíve nyugalmi helyzetben lévőnél. Mondok erre egy példát: Képzeljünk el egy ikerpárt. Az egyik hosszú távú úrutazásra indul, a másik itt marad a Földön. Az űrhajó indulása előtt egyeztetik óráikat, amelyek az évet és a naptári napokat is mutatják. Egyikük elrepül az űrbe, az űrhajó feltehetően nagy sebességgel száguld. Előre meghatározott időben az űrhajó visszatér a Földre. Amennyiben az ikertestvérek újra találkoznak, órájukat összehasonlítva megállapíthatják, hogy az űrhajós órája sokkal lassabban járt, mint az az óra, amelyik itt maradt a Földön. Hogyan? Ezt nem lehet felfogni!

52

Dehogynem, figyeljen csak! Az űrhajón lévő iker órája egy mozgó — méghozzá igen nagy sebességgel mozgó — rendszerben járt, testvéréé pedig itt a Földön. Az időmérésben fellépő változást a gyorsulás okozta, mert minden fizikai folyamat különböző gyorsasággal zajlik le a különböző rendszerekben. A fizikusok elfogadják ezt, de más szakemberek újra meg újra kijelentik, hogy ez az időeltolódási teória nem stimmelhet, s hogy e ponton Einstein is tévedett. Egyértelmű, hogy Einstein nem tévedett. A fizikában nem léteznek feltételezések, a legfőbb bíró mindig a kísérlet eredménye. Einstein relativitáselméletét, amely szerint a sebesség relatív, már számtalanszor felülvizsgálták, de nem találtak benne tévedést. Mondana egy példát? Biztosan ön is tudja, hogy ma már különösen pontos időméréseket végezhetünk. Még a bolygópályák egyenetlenségei is megmérhetők. 1971-ben a washingtoni egyetem és az US Naval Observatory fizikusai egy precíziós időmérő „társaságában” utaztak egy Boeing-707-és fedélzetén. A repülőgép egyszer az óramutató járásával egyező, majd ellenkező irányban röpülté körül a Földet. A leszállás időpontjában nem mutatkozott tényleges eltérés. A precíziós óra viszont minimálisan kevesebb időt mutatott, mint a földön maradt, 59, illetve 273±7 nanosecundum volt az eltérés. (A nanosecundum a perc milliárdrésze). És ez az időkülönbség csupán egy kereken 900 km/órás sebességgnél adódott, egy aránylag rövid távolság megtételekor. Miért hat az időeltolódás annál vehemensebben, minél nagyobb a gyorsulás? Ez a mögötte rejlő törvénnyel függ össze, nevezetesen a Lorenz-transzformációval. Ez az egymáshoz képest egyenletes sebességgel mozgó koordináta-rendszerekben mért tér- és időkoordináták közti összefüggés. 53

A Lorenz-transzformáció szerint a relativitáselmélet mozgásegyenletei nem változnak meg, ha egy koordinátarendszerről egy hozzá képest mozgó koordináta-rendszerre térünk át. Hogy össze tudjuk hasonlítani a két szisztémát, szükség van egyfajta „áttételre”. A Lorenz-transzformáció úgyszólván hidat ver az egyik rendszertől a másikig. Mi adódik ebből az egyenletből? Mutatok egy időeltolódási táblázatot. Erről leolvashatja, mennyi idő telik el a Földön és ezzel párhuzamosan az űrben. Az oda-és visszautazás időtartama az űrhajósok számára 1 év 2 év 5 év 10 év 15 év 20 év 25 év 30 év 35 év 40 év 45 év 50 év

A teljes repülési időtartam a Földön maradtak számára 1 év 1 év 6,5 év 24 év 80 év 270 év 910 év 3100 év 10 600 év 36 000 év 121 000 év 420 000 év

A visszafordulási pont távolsága távolsága 0,018 parszek 0,075 parszek 0,52 parszek 3,0 parszek 11,4 parszek 42 parszek 140 parszek 480 parszek 1600 parszek 5400 parszek 18 000 parszek 64 000 parszek

Úgy vélem, ezt a szédületes gondolatmenetet nemigen lehet felfogni matematikai-fizikai előképzettség nélkül. Körvonalazná egy laikus számára is? Tegyük fel, hogy itt áll előttünk egy kis kocsi, a tetején egy golyócskával. Ha a golyót gyengéden meglökve odébb 54

gurítanám, az a kocsi felületén mozdulna el. Da ha magát a kis kocsit tolom meg, azzal befolyásolom a tetején lévő golyó helyzetét is. Ez fizikai folyamat. A rakéta gyorsulásakor is ilyen folyamat játszódik le, s ez befolyásolja a sebességét. Azt nem értjük még, hogy a különböző rendszerekben lezajló fizikai változások miképpen hatnak az ebben részt vevő élőlények — emberek — biológiai életkorára? Ahhoz, hogy ezt megérthessük, kissé tovább kell mennünk a kémia bonyolult területére. A kémiai folyamatokra is hatnak a fizika törvényei, s a biológiai folyamatok tulajdonképpen bonyolult kémiai folyamatok is egyben. Így tehát igazodnak a rendszer mozgásához, s ebből következik, hogy az ember biológiai korát is a fizika törvényei uralják. A biológiai folyamat és szubjektív érzékelés tehát azonos az űrhajóban lévő iker és Földön maradt testvére számára. Mindkettőjüknek az a benyomása, hogy órájuk teljesen normálisan jár és úgy érzik, hogy normálisan öregszenek! Természetesen. Csak amikor az űrutazó visszatér és összehasonlítják óráikat, akkor veszik észre, hogy azok más időt mutatnak. Milyen lehetősége van az űrhajóban lévő ikernek arra, hogy megállapítsa, életkora eltér a Földön maradt testvéréétől? Az asztronauta-ikernek időről időre össze kell hasonlítania órájának állását a földiével. Amíg megvan a rádió-összeköttetés az űrhajóval, ez lehetséges is. A viták során újra és újra elhangzik, hogy az idődilatáció csak egy irányban érvényesül. Mihelyt az űrhajó visszatér, minden kiegyenlítődik. Aki ezt állítja, nem fogja fel a relativitáselméletet! Az ilyen érvek a speciális relativitáselméletre utalnak, amely a nem gyorsuló rendszerre vonatkozik. A speciális relativitáselmélet csak olyan rendszereket tárgyal, amelyek konstans sebességgel mozognak egymással szemben. Az 55

időeltolódási effektusnál ellenben a speciális relativitáselméletből kiindulva a két rendszer már nem egyenértékű. Az a felfogás, hogy visszaérkezéskor az öregedési folyamat megfordul, egyszerűen hamis. Professzor úr, el kellett már magyaráznia egy intelligens biológusnak, hogy mi is az az időeltolódás? Nem, mert a valóban intelligens biológusok már régen megértették ezt a folyamatot. Egy mai biológusnak értenie kell a fizikához is. A molekuláris biológia fizikai ismeretek nélkül meg sem érthető. Ezek után abban reménykedem, hogy ha már egy olyan kompetens személyiségtől hallhatták az idődilatáció magyarázatát, mint Lüscher professzor, ellenfeleim talán megengedik, hogy ezt is csatoljam az elméleteim mellett szóló bizonyítékokhoz. Ha például idegen bolygóról származó barátaink 40 évet töltenek egy űrhajóban, azalatt a Földön 36 000 év telik el! Ki tudhatná, mikor és hány űrhajó indulhatott el felfedezőútra az univerzumból? Engem mindenesetre nem lepne meg, ha egy szép napon valamilyen furcsa odakinti fickó éppen az ajtónk előtt kászálódna ki fura járművéből. . .

Megfogadom Verne Gyula tanácsát Alig egy órája, hogy egy neves médiumnak sikerült számomra kapcsolatba lépnie az 1905-ben elhunyt Verne Gyulával, a technikai-utópisztikus regényírás atyjával. Szívesen kértem tanácsot az idős úrtól, mert attól féltem, írás közben elragad a fantáziám. Telepatikus beszélgetésünk szó szerint így zajlott le: Tisztelt Mester, itt Däniken beszél. Éppen most értem haza Amerikából. . .

56

Az első, ezer fő befogadóképességű űrváros modellje. A NASA és a Stanford University közös terve még ebben az évszázadban megvalósulhat. Csak pénzkérdés a dolog...

Az első űrváros egy része, amely mezőgazdasági területet ábrázol. 57

Üdvözlöm, Däniken úr. Öt és fél óra alatt ért haza, ha jól tudom. Az én egykori elképzelésem egy nyolcvan nap alatt tett föld körüli utazásról már régen szakállas viccé vált. Nagyon szívesen élnék az ön idejében. . . Akkoriban mindenesetre megelőzte a korát! De nem emiatt szeretnék beszélni önnel. . . Ha jövőprognózisokat gyárt, kedves barátom, csak egyet tanácsolhatok: szakadjon el a realista elképzelésektől! Éppen e téren szeretném kikérni a véleményét. Arra gondoltam, új könyvemben le fogom írni, hogy 2000-ben már valóság lehet egy űrbéli város, amelynek 10 000 lakosa a világűrben él, dolgozik, kutat, termelőmunkát folytat, gyereket nevel, sőt onnan gondoskodnak a földiek energiaellátásáról. Milyennek tartja ezt az ötletet? Semmi válasz. Csak valami furcsa zörej hallatszott. Amikor csönd lett, újra megkérdeztem. Gondolja, hogy megírhatom? Bocsásson meg, Däniken úr, hogy hangosan nevettem, s nézze el ezt néhány érdekeltnek is, akik körülöttem lebegnek. Hogy jutott eszébe ilyen abszurd ötlet? Óvnom kell attól, hogy megírja! Egyetlen szavát sem fogják elhinni. Egy 10 000 ember lakta űrállomás? Nem, maradjon meg csak a technikai lehetőségek talaján! Hát jó. A sci-fi irodalom atyjának tanácsát követve megmaradok a technikai lehetőségek talaján. Mint mindig. Négy újság fekszik előttem, amelyek a tervezet technikai megvalósításának lehetőségéről tudósítanak: DER SPIEGEL 1975. 09. 01. 36. szám. NATIONAL ENQUIRER USA, Latana, 1975. november DIE WELTWOCHE Zürich, 1976. január 28. 4. szám BILD DER WISSENSCHAFT Stuttgart, 1976. május

Űrkolónia 2000-ben? A Der Spiegel írja: 58

A tervek szerint az első világűr kolónia lakói megépítik a második, sokkal nagyobb űrállomást. Ennek befogadóképessége 200 000-300 00015 között lesz. A lakóhenger hossza 32 km, átmérője 6 400 m.

„Egy 10 000 lakosú űrállomás már mostani technikai lehetőségeink körén belül van. A Stanford University és a NASA megbízásából egy 28 fős, tudósokból és műszaki szakemberekből álló csoport foglalkozik a dologgal. Az űrállomás, amely egyenlő távolságban (384 000 km) lenne a Holdtól és a Földtől, mintegy 10 milliárd dollárba kerülne és e század végéig megvalósulhatna. Két lépcsőben építenék: először Föld körüli pályára kellene állítani egy 2000 személyes űrállomást, majd kisebb kolóniát kellene a Holdra telepíteni. Innen nyernék a nyersanyagokat, amelyeket az űrbe szállítanának, ott legyártanák az elemeket, majd „összeraknák” az űrállomást. A Földről csupán szenet, hidrogént és nitrogént kellene a helyszínre szállítani. A kész „űrváros” percenként egyszer fordulna meg tengelye körül a mesterséges gravitáció létrehozása érdekében. A űrváros minden szükséges dologgal 59

A henger belsejében ugyanolyan mezőgazdaság virágzik, mint „ otthon” . A henger 114 perc alatt fordul meg saját tengelye körül, így létrehozza a mesterséges gravitációt, amely megfelel a földi nehézségi erőnek.

rendelkezne: a lakótömbtől 800 méter távolságban szántóföldek és mezők húzódnának majd, az ivóvizet mindig regenerálnák és a levegő tisztább lenne, mint a földi városokban.” Mielőtt részletesebben taglalnám ezt a rövid hírt, engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Amikor 1968ban elküldtem a kiadómnak a Zurück zu den Sternen (Vissza a csillagokhoz — magyarul nem jelent meg — a ford.) című könyvem kéziratát, hamarosan visszakérdeztek, nem (ennee jobb kihagyni a „Die Kugel - Idealform für kozmische Fahrzeuge” (A gömb — a kozmikus járművek ideális formája) című fejezetet, mert a műszaki szerkesztő szerint 60

feltételezésem egy sci-fi szerző elképzelhetetlen és kivihetetlen spekulációja; különben is, az az ötletem, hogy egy csillag-közi úreszközben rotáció segítségével mesterséges gravitáció állítható elő alig több egy fantáziadús hipotézisnél. A többi tétel hihetősége érdekében le kellene mondanom erről a fejezetről. . . Nem mondtam le, ez a rész megtalálható a könyv 113147. oldalán. Kiadóm dicséretére ki kell jelentenem, hogy mindig van bátorsága legkockázatosabb és legvitathatóbb szövegeimet is változtatás nélkül kinyomtatni. Amellett tudom (természetesen bizalmasan értesültem róla!), hogy az Econ Verlag-nak — akár a New York-i McMillan kiadónak Velikovsky miatt — komoly összetűzései voltak néhány szerzővel, akik aggódtak amiatt, hogy egy ilyen „fantaszta” könyveinek ugyanannál a kiadónál való megjelenése hátrányosan érintheti jó hírüket.

A kozmikus város Az úrvárost az ún. librációs pontok egyikébe (L-5) kell telepíteni. Itt a Föld, a Hold és a Nap gravitációja kiegyenlíti egymást, így gyakorlatilag holtpontról van szó. A Hold gravitációja 1/20-a a földiének, így a Holdról az űrvárosba történő nyersanyagszállításhoz csupán 1/20 annyi energiát kell felhasználni, mintha a Földről fuvaroznák oda. Az űrváros tervezésénél a tudósok és műszaki szakemberek kizárólag azokból a technikai feltételekből indultak ki, amikkel ma rendelkezünk. Tehát: először egy 2000 bányamérnökből és más szakemberekből álló társaságot kell az L-5 pontra szállítani. A csoport előre gyártott elemekből álló lakásokban fog élni, és ugyanilyen üzemekben dolgozik majd. A Boeing-cég már a nyolcvanas években elkészülhet a modulok űrbe szállításának kidolgozásával. 61

Az Apolló űrhajók egy csomó holdkőzetet hoztak a Földre. Ezek vizsgálatából kiderült, hogy a Holdon vas, bauxit, titán és magnézium található. Az ércek és nyersanyagok feldolgozását az úrállomáson fogják végezni, a munkához minden mennyiségben rendelkezésre áll a napenergia! A fentiekkel párhuzamosan a Holdon is létesítenek egy állomást, amelynek teljes felszerelését 15 000-50 000 tonnára becsülik. Megterveztek egy „elektrodinamikus anyagröptetőt” is, amellyel a nyersanyagot a Holdról az űrvárosba továbbíthatják. A második csoport megérkezésével a település lakossága 10 000 főre egészül majd ki, az „újoncok” között 2000 nő is lesz. . . Az űrváros tervezői nemcsak a technikára gondoltak, hanem a lakosok kényelmére is. A lakótelepeken a nehézségi erő azonos lesz a Földével. A mezők, virágok, fák és állatok fejlődéséhez biztosítják az életteret. A húsellátásról állatfarmok gondoskodnak, a tejet kecskék adják. Bakokra nincs szükség, mesterséges megtermékenyítéssel gondoskodnak a szaporulatról. Dr. Thomas Heppenheim, a Kaliforniában lévő Technological Institute űrhajózási mérnöke így nyilatkozott az Enquirer-nek: „A tervezett űrvárosban az élet nemcsak kellemesebb lesz, mint a Földön, hanem a lakosság minden igényét is kielégítheti. Semmi nem megy veszendőbe. Az első tízezer ember teraszos apartmanokban fog lakni, amelyek teljesen összkomfortosak lesznek. Ablakukból zöldellő parkokra és viruló termőföldekre lehet kilátni, s az állandó, kellemes napsütésben ingujjban dolgozhatnak majd.” Gerard O' Neill, a Princeton Egyetem fizikusa, a tervezőcsoport egyik vezetője kifejtette, hogy az első űrkolónia építésénél szerzett tapasztalatok révén rövidesen 62

meg fog épülni a második, amelynek hossza 30 kilométer lesz és 200 000 lakos befogadására alkalmas. Saját energiatermelésének és élelmiszer-ellátásának Ha kipillantunk a henger végéből, látszik a közelgő éjszaka. — Az oldalakra szerelt hosszú, mozgatható, derékszögű tükrök a henger belsejébe sugározzák a napfényt, szabályozzák az évszakokat és ügyelnek a nappalok és éjszakák váltakozására. A henger belsejében földi atmoszféra uralkodik.

köszönhetően az az űrváros már teljesen független lesz a Földtől. O' Neill professzor nem kételkedik abban, hogy száz éven belül a földlakók 90 százaléka ilyen űrkolóniákban élhet. A világűr betelepítése már nem science fiction, hiszen napjainkban is rendelkezünk a megfelelő technológiával. Az első űrváros már a 20. század vége előtt megvalósulhat. O' Neill professzor rendelkezésemre bocsátotta a kutatócsoport tervezeteit. Két táblázat a technikailag kivitelezhető elképzelésekről:

63

A model száma

1 2 3 4

Rotáció Hossza Sugara másodkm-ben méterben percben

1 3,2 10 32

100 320 1000 3200

21 36 63 114

Az 1.számú modell:

Gépek Talaj, kőzetek

Elkészülés éve

10 000 150 000 1 000 000 10 000 000

A Holdról szállított anyag, tonnában

Alumínium Üveg Generátorállomás Előre gyártott építőelemek Speciális szerszámok

Betelepülők

1988 1996 2002 2008

A Földről szállított anyag, tonnában

20 000 10 000 -

1000

-

1000

-

1000

-

800

420 000

Folyékony hidrogén

-

5400

2000 fő (építőmunkások)

-

200

Szárított élelmiszer

-

600

500 000

10 000

Összesen kb.

Dr. Richard Johnson, a NASA földönkívüli életét kutató csoportjának vezetője szerint: „Technikailag minden kivitelezhető! Amire még szükségünk lenne, az csupán a pénz!” A kedves, drága pénz! A technikailag már a közeljövőben kivitelezhető űrváros megépítése 100 milliárd 64

Hogy el tudjuk képzelni az űrváros nagyságát, összehasonlításképpen jelöljük be a 2,15 km hosszú Golden Gate hidat a San Franciscói öböl elképzelt területére. A kép felső részén a mozgatható tükrök láthatók, amelyek továbbítják a napfényt. Az űrkolónia egy részére már éjszakai sötétség borul, a másik részén még süt a nap. A NASA és a Stanford University tervei alapján Don Davis festette meg az űrvárost, és volt olyan szíves rendelkezésemre bocsátani a képeket.

dollárt emésztene föl. Utópisztikus összeg? Egyáltalán nem. A költség nagyságát minden álmélkodás nélkül tudomásul lehet venni, hiszen például a Pentagon 1977-ben 104 milliárd dollárt kapott védelmi célokra! Ha a szakértők „csak” 100 milliárd dollárra becsülik az egyes számú űrváros konstrukciós költségeit, akkor a hármas, amelyet 2000-re terveznek, már csupán 4 milliárd dollárt igényelne — az évi védelmi költségek huszonötöd részét! Ráadásul a 65

pénzt olyan létesítménybe invesztálnák, amelynek működése során az összeg kamatostól megtérülne. Ha legközelebb ismét elcseveghetek Verne Gyulával, elmesélem majd neki, hogy az űrvárosról való elképzelésem már terítékre került, s megvannak a technikai feltételek is. Remélem, akkor nem fog kinevetni. . . Hátravan meg egy makacsul visszatérő kérdésem: vajon a régebbi és bennünket minden tekintetben meghaladó intelligenciák miért nem iktatták be — a maga értelmében célirányos — űrvállalkozásaikba azt, aminek megvalósítására a mi technológiánk már ma képes lenne?

Ki tudja, hol tart ma a kutatás? Mivel meg vagyok győződve arról, hogy a földönkívüliek stratégiai pontokon már felállították az úrkolóniákat, olyan helyeken, ahonnan áttekinthetik az univerzumot és manipulálhatják a valahol mutatkozó életet, elégedetten vettem tudomásul a kozmikus város építésének tervezetét. Az L-5 pontra „lehorgonyzott” űrváros napenergiával működik, hiszen itt állandóan rendelkezésre áll az ingyenes energiaforrás. Azt is fel tudom tételezni, hogy létezhet akár városnyi méretű űrhajó is, amelyen fúziós atomreaktorok biztosítják az energiát a Naptól függetlenül. A „gyorsreaktorok” a gyors neutronokkal működő reaktorok segítségével atomenergiával helyettesíthető a napenergia. A Földön korlátozott mennyiségben előforduló urán minden bizonnyal megtalálható más planétákon is. Nem szeretnék most azon tűnődni, milyen meghajtással gyorsítanak fel egy ekkora űrhajót. Nagy sebességre tulajdonképpen nincs

66

is szükség, az űrváros kényelmes tempóban haladhat, s néhány ezer év múlva odabumlizik az Alfa Centauri csillagrendszerhez, ha éppen az volt a célja. A boldog megérkezést talán meg is ünnepli mondjuk az ötvenedik űrhajósgeneráció. Miért is ne? A csillagközi utazás sikerrel járt! Hogy planétánk kutató-laboratóriumaiban ebben a percben miket fedeznek fel, fejlesztenek tovább vagy kísérleteznek ki, azt csak a munkában résztvevők tudhatják, többségük azonban szigorú titoktartásra van kötelezve. Nekünk, átlagpolgároknak sok mindenről halvány sejtelmünk sincs. Valamikor, valahol készül egy jelentés arról, hogy a jövőt megváltoztató program sikeresen befejeződött. Utána mély hallgatás következik, bár a tervezet technikai megvalósíthatóságán konokul dolgoznak tovább. A fantázia és a valóság, az ötlet és a megvalósítás közötti távolság egyre rövidül. Ha a szülő nem akarja lejáratni magát gyermeke előtt, jó, ha még a mese birodalmában is óvatosan bánik egy-egy „lehetetlen” ötlettel. Magunk is átéljük, hogy kutatóink milyen nagy kaliberű hétmérföldes csizmát vesznek fel, hogy átlépjék a „tegnap” még elképzelhetetlen terveket. Meg kell értenünk, hogy a szemünk előtt lejátszódó fejlődés az abban részt vevő kutatók számára már lejárt lemez, őket már az új, „elképzelhetetlen” szándékok vezérlik. Ha megkérdezne valaki, honnan veszem a bátorságot, hogy csak kevés dolgot tartsak technikailag LEHETETLENNEK, azt felelném: saját archívumom megtanított arra, hogy MINDEN lehetséges! Ugorjunk csak bele az élet kellős közepébe!

67

KÉMFELVÉTELEK A VILÁGŰRBŐL A felderítő műholdak technikai lehetőségei szinte korlátlanok. Az amerikai égi spionok képesek lefényképezni akár egy ujjlenyomatot is Brezsnyev dácsájában, vagy megállapíthatják, meleg-e a víz Carter elnök úszómedencéjében. Az orosz kémholdak azt is képesek kifürkészni, hogy az arizonai sivatagban lévő 18 interkontinentális rakétasiló közül melyikbe lépett be egy látogató. PÁNCÉLOSOK HALÁLSUGARAKKAL A huntsville-i Redstone Arsenal-ban konstruálták az első amerikai lézer-páncélost, „egy tank és egy tengeralattjáró utópisztikusnak tűnő keresztezését”. A páncélos jármű irányítótornyából halálos lézersugarakat tud kilövellni. „Lövedéke”, a lézerimpulzus azonnal, a lövés pillanatában igen pontosan ér célba, kimenő energiája több száz kilowatt erősségű. Át tud hatolni embereken, repülőgép-bontáson, sőt vékony acéllemezen is. „Ez ma már minden nehézség nélkül megvalósítható” — kommentálta a kísérleteket az amerikai hadsereg jövőbeli fegyverzetének egyik szakértője. ANGLIA TITKOS FEGYVERE — A HALÁLSUGÁR A brit kormányzat legtitkosabb terve, amelybe már egymillió fontot invesztáltak, nemrég nyilvánosságra került. Az úgynevezett halálsugár kifejlesztéséről van szó, amellyel tankokat, repülőgépeket és rakétákat lehet megsemmisíteni. A science fictionban már „megvalósult” sugarak ezúttal a realitás talajára kerültek, a nagy teljesítményű lézersugár már képes vastag fémlemezeket is átlyukasztani. A védelmi minisztérium szóvivője így nyilatkozott:

68

„Megerősítem, hogy a harcászati feladatokat ellátó lézerfegyverek rövidesen a hadsereg, a haditengerészet és a légierő rendelkezésére fognak állni.” SUGARAKKAL AZ AGYBA Arról van szó — mondja újításáról a londoni Charles Bovill főmérnök —, hogy ez igazán humánus fegyver: könnyen mozgatható, nem okoz vérzést és csupán pánikot kelt. A fegyver ultrahang- és infravörös sugárvető, amely meghatározott alfa- hullámokkal megzavarja az emberi agyat. Az emberek olyan pánikba esnek, hogy szétszaladnak, így a fegyver segítségével nagy tömegeket is vérfürdő nélkül lehet hatásosan szétoszlatni. TOVÁBBI BORZALMAS FEGYVEREK Akad olyan, amely annyira megnöveli a vérnyomást, hogy az azonnali halálhoz vezet. Egy szuper sugárbomba nagy intenzitású röntgensugarakat és gamma-sugarakat szabadít fel. Ez elektromágneses sugárzással öl, radioaktív sugárzás nem keletkezik. AZ IDŐJÁRÁS MINT FEGYVER A jégeső, zivatar és hóvihar mint a jövő háborújának fegyverei? Nem egy utópisztikus regény témájáról, hanem a londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének elképzeléséről van szó. A biológiai fegyverek bevetése után, amelyek megsemmisítik a termést és kiirtják az őserdőket, a katonai környezetpusztítás most az „időcsinálók”-kal fenyeget, ráadásul anélkül, hogy a világon bárki észrevenné, hogy háború folyik. A mesterségesen keltett pusztító időjárási jelenségeket nem lehet megkülönböztetni a természetből eredőktől, s így egy egész országot térdre

69

lehet kényszeríteni anélkül, hogy egyáltalán hadat üzentek volna neki.

Új technika? Lejárt lemez! Elképzelem, hogy egy olvasóm ott áll az íróasztalom mögött és a fülembe súgja: „Mi a csuda közük van ezeknek az apokaliptikus fegyvereknek az ön elméletéhez?” Nagyon is sok közük van. Miközben mazsolázgatok a modern technika eredményeiről szóló hírek közül, egyre világosabbá válik számomra, hogy már a legnagyobb újdonságok is túlhaladottak. Ha a vívmányokat közhírré teszik, akkor azok már nem a legújabbak, különben nem tudósítanának róluk. Megemelem a kalapom a kutatók buzgósága előtt, és keserűen elmosolyodom: a ránk váró jövő borzalmai már régen a múlt találmányai. Hogy a címnél maradjunk: lejárt lemezek. Valójában nem új fegyverekről van szó. Új pusztító eszközeink technikája nem haladja meg elődeinkét! A mitológiák realisztikus tudósításokat közölnek a régi „istenek” rettenetes fegyvereiről, olyan arzenálokról, amelyek nem születhettek volna meg primitív őseink agyában. Mivel a szent iratok továbbítóinak, a mítoszok elbeszélőinek halvány fogalmuk sem lehetett jelenlegi és jövőbeli fegyverkezéseinkről, „riportjaik” anyagát egy megbízható kortársi forrásból kellett meríteniük: megfigyelésekből és helyszíni tapasztalatokból. Ezért utalok a jelen és jövő fegyvertechnikájának olyan elképzeléseire, amelyek pusztító erejét egyszer már kipróbálták. A régi szent iratok és mitológiák olvasásakor „természetemnél fogva” eltölt az az „üdítő” gondolat, hogy

70

mindazon tömegpusztító eszközöket, amiket ma kigondolunk és holnapra megvalósítunk, földönkívüli látogatóink már teljes mértékben uralták és uralkodtak általuk. Jelenlegi és jövőbeli technikai lehetőségünk az a varázsvessző, amellyel ők a múltban is jól boldogultak.

Lehetetlenné teszi az energiafaktor az űrutazást? Az energiatényezőből kiindulva mindig megállapítjuk, hogy a csillagközi űrutazás lehetetlen dolog. Egy interstelláris űrhajó 200 000 tonnás indulótömegének pályára állításához több energiára lenne szükség, mint amennyi fosszilis energiát ma a világon elhasználunk. Az emberiség boldogulását és jövőjét ezek szerint el kell temetnünk a szénbe és a kőolajba?

Energiaműhold 1975 szeptemberében az International Astronautical Federation, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség Lisszabonban tartotta 26. kongresszusát. A tanácskozáson felmerült egy műhold-naperőmű építésének ötlete. A szakemberek a Földtől 36 000 km távolságban lévő, geostacionárius pályán keringő műholdat képzeltek el. A műholdon 4 km széles, 12 km hosszú sávon napelemcellák helyezkednének el. 1 km átmérőjű mikrohullámú átviteli berendezés gondoskodna a napenergia Földre való sugárzásáról, ahol rögzített lapantennák fognák fel az energiát. Ha 8000 megawatt energia gyűlik össze a nepelemcellákban, az átviteli veszteség után 5000 megawatt áll majd rendelkezésre felhasználás céljából. E tervnek már nincs technikai akadálya: képesek vagyunk a műholdat pályára állítani és a napenergiát lesugároztatni a Földre. Sajnos akadnak olyan 71

„energiamániákusok” is, akik fegyverként használnák. A világűrből érkező sugárnyalábokkal ki lehetne égetni a termést, egész városok válhatnának hamuvá, megolvadhatna a jég a pólusokon, ennek következtében özönvíz öntené el a kontinenseket. Az égből jövő „isteni villám”, amelyről a mítoszok beszélnek, egyáltalán nem utópia. Valóság volt régen, és az lehet ma is.

Hidrogénháztartás Azok, akik elhamarkodottan be akarják rekeszteni a csillagközi utazás lehetőségeiről való vitát, mindig az energiaproblémára hivatkoznak. A Római Klub jelentése és a nyersolajtermelő országokban zajló forradalmak miatt a világ közvéleménye szinte kéjeleg a pesszimizmusban, s abban a tévhitben leli örömét, hogy az energiatermelés korlátolt volta miatt vége a haladásnak. Mindent, ami kerekeken gurul, mindent, amit kerekek mozgatnak — talán az elektromágneses vasút kivételével — limitáltan előforduló fosszilis tüzelőanyagok: szén, ásványolaj, földgáz, látnak el energiával. De a radioaktív elemből, az uránból nyert energiának — az optimisztikus feltételezések ellenére — megvannak a maga határai. A földkéreg tonnánként átlagosan 2 g uránt tartalmaz, és ezt a mennyiséget is költséges eljárással kell kinyerni az uránban szegény ércből. Az atomerőművek, amelyeket „mentőövként” szórtak szét minden országban, az uránra épülnek. A nagyon okos és előrelátó szkeptikusok úgy vélik, hogy az eljövendő években, amikor minden atomerőmű termelésre készen áll, már nem fog kielégítő mennyiségű urán rendelkezésre állni (a Földön). A fosszilis energiahordozókat nem lehet regenerálni. Ha egyszer elégnek, eltűnnek a Földről — s hátrahagyják az

72

energiájukkal előállított termékeket egy magasan fejlett technika számára. De ezek a dolgok a jólét szemétdombjára fognak kerülni, mert energia nélkül működésképtelenné, használhatatlanná válnak. Mégsem tudok osztozni az energia-pesszimizmusban. A fogyóban lévő energiaforrásokat újakkal kell pótolni! Már most gátat kell szabni az értékes szén- és olajlelőhelyek kiszipolyozásának, s ez döntően új technológiák bevezetésével valósítható meg. Példának okáért a motorok minden fajtáját folyékony hidrogénnel kellene üzemeltetni. Olyan cégeknél, mint a General Electric vagy a Pratt and Whitney már évek óta sikeres kísérletek folynak az LH2, azaz a folyékony hidrogén energiaforrásként való felhasználására. Ahhoz, hogy a közlekedésben is üzemanyagként alkalmazhassák a folyékony hidrogént, meg kell oldani egy technikai problémát: az LH2-vel üzemelő motorok sokkal nagyobb tartályt igényelnek. A NEUE ZÜRCHER ZEITUNG így foglalja össze a jövőbeli hidrogénháztartás előnyeit: A hidrogén mindenütt létezik és gyakorlatilag soha el nem fogy, az élet egyik alapeleme. A hidrogén a legtisztább tüzelőanyag, amely elégetésekor egyesül a levegő oxigénjével, és a „salak” nem más, mint tiszta és ártalmatlan víz. A fosszilis tüzelőanyagok, a „természet ellenségei” elégetésekor széndioxid, szénmonoxid és kéndioxid keletkezik, nem is beszélve a veszedelmesen szennyező koromrészecskékről. A hidrogén, illetve „hamuja”, a víz nem mérgező, így a bioszférából — a víz természetes körforgása révén — reciklálható. A hidrogén egyaránt tárolható gáz, folyékony és szilárd alakban. Könnyen szállítható, csővezetéken keresztül is továbbítható.

73

A hidrogén univerzálisan felhasználható, és már ma fontos alkotórésze a magas technikájú kémiai eljárásoknak. Nem, a csillagközi űrutazást az energiaprobléma már nem hiúsíthatja meg. Csak búcsút kell vennünk a hagyományos energiaforrásoktól!

A modern „istenek” mindenütt ott vannak 1976. október 1-én 8529 objektum keringett a Föld körül a világűrben, köztük 794 műhold és 54 szonda. A maradék? A világűrben keringő hulladék és például Edward H. White űrhajós egyik kesztyűje, amelyet egy űrséta során vesztett el. . . Mi lenne az emberekkel cipzár nélkül? Hová merednénk esténként, ha nem találták volna fel a televíziót? Elképzelhetőek lennének-e mindennapjaink telefon, hűtőszekrény, autó vagy Coca-Cola nélkül? Csak néhány olyan találmányt említettem, amelyeket mi éppoly természetességgel használunk, mint Mezopotámiában a kilincset, amelyet Kr. e. 600 körül találtak fel. A műholdakat nem látjuk, de nélkülük már nem tudnánk megszokott életritmusunkat folytatni, a szatelliták „istenszeme” mindenütt ott van. A mesterséges holdak továbbítják a rádió- és tévéadásokat, a telefonbeszélgetéseket és az oktatóprogramokat. Navigációs segítséget nyújtanak a hajóknak és repülőknek, asztrofizikai adatokat továbbítanak a Földre, s aktív résztvevői a Kelet—Nyugat közötti kémjátszmának.

74

A RELAY mesterséges hold külső része nyolc, méhsejtszerű alumíniumrétegből áll, amelyek 8215 napelemet tartalmaznak. A műhold fő feladata tévé- és rádióadások továbbítása, valamint a földrészek közti telefonbeszélgetések lebonyolítása.

A műholdak felderítik a sáskajárás irányát, figyelmeztetnek a tűzvészekre, pusztító forgószelekre és ellenséges inváziós előkészületekre. Megállapítják a tenger mélységét, feltérképezik a föld alatti, még feltáratlan nyersanyag-előfordulásokat. A műholdak többre képesek, mint a rövid távú időjárás-előrejelzés.

Időjárás-előrejelzés 10 évre 1975. október 15-én állította a NASA Föld körüli pályára az első, 36 200 km-és magasságban keringő geostacionárius meteorológiai mesterséges holdat. A műhold 30 perces időközökben továbbítja a földfelszínről és a felhőzetről készült felvételeket a Földre. A műhold „szeme” infravörös

75

Ez a műhold a légkört kutatja. Méri a földi atmoszféra ultraibolya sugárzását és az ionszférában végbemenő kémiai folyamatokat. Pályáját a Földről meg lehet változtatni a fedélzeten elhelyezett vezérlőrendszer segítségével.

tartományban is „lát” így sötét éjszaka is teljesíteni tudja a feladatát. Elég szép eredmény, de mégis kevésnek tűnik azokhoz a tervekhez képest, amelyek 1985-ben fognak realizálódni. Akkor ugyanis 4-6, geocentrikus napszinkron pályán keringő nagy műhold továbbítja az adatokat, amelyeket egy újabb mesterséges hold fog koordinálni és kiértékelni. Az a cél, hogy 2000-ig mindkét félteke régiói számára egy 1 évre és egy 10 évre szóló időjárás-előrejelzést érjenek el. A modern „istenek” mindenütt jelen vannak. Hórusz szeme őrködik. A mesterséges holdak feladata most még az, hogy figyeljenek és jelentéseket küldjenek. De nincs messze az az X óra, amikor be is tudnak avatkozni a földi történésekbe:

76

Ezt a csillagászati műholdat a világűrben lévő gamma-sugárzás mérésére konstruálták.

földi rádióutasításokra.. vagy önállóan. komputerizálás ezt is lehetővé teszi.

A

mini-

Kollégáink, a robotok Tudomásunk szerint legalább 500 tudós dolgozik az intelligens komputer megvalósításán. Bár nem szívesen hallják, ha mások kimondják, de a végcél mégis az intelligens robot. Éppen itt van az ideje. Hiába bizonygatják újra és újra, hogy az intelligencia az ember privilégiuma, és egy komputer — értsd: robot — soha nem lenne képes önálló gondolkodásra. Ez dajkamese, s egyúttal nyugtató tabletta mindazoknak, akik tartanak a jövő technikai fejlődésétől. A komputertechnika ama szakterületét, amely intelligens robotok előállításával foglalkozik, ARTIFICIAL INTELLIGENCE-nek, azaz mesterséges intelligenciának, illetve AI-kutatócsoportnak nevezik. Az AI-kutatás

77

központjai a Massachussets Institute of Technology és a kaliforniai Stanford University. Ha már a jövő komputeréről esett szó, célszerűnek látom a robotot — tulajdonképpen mesterséges embert — is bemutatni. A komputer és a robot egy tőről fakad. A robot agyát komputerprogrammal töltik fel. Hol van a határ az emberrel sakkozó komputer és a robot között? A komputer olyan adottságokkal bíró „lény”, amely a legnehezebb matematikai feladatokat is gyorsabban oldja meg, mint alkotója, az ember, bonyolult technológiai folyamatokat hibátlanabbul irányít, mint beprogramozója, az ember, emlékezőtehetsége hasonlíthatatlanul megbízhatóbb, mint egy levéltárosé, minden tevékenységét egy szempillantás alatt felülvizsgálja, nem úgy, mint alkotója, ugyanúgy képes tanulni és kombinálni, mint az ember. A nagyobb klinikákon ma már komputerekkel veszik föl az adatokat: életkor, magasság, testsúly, eddigi betegségek, műtétek, gyógyszerszedés, pillanatnyi panaszok és azok tünetei, stb. A komputer derekasan és lelkiismeretesen regisztrálja mindezt, és a pillanat törtrésze alatt „kiköpi” a diagnózist. A páciens rögtön megtudhatja, hol és miért szorít a cipó. . . Úgy mondják — és ez igaz is — hogy ez nem „valódi tudás”. Viszont az emberi agyban lévő tudás sem más, mint az értesülések adaptációja, az érzékszervek, a szem, orr, fül, nyelv és bőrfelület benyomásai, a neveltetés, a tudás, szavak és képek stb. elraktározása. Ugyanúgy, mint a számítógépnek, az emberi agynak is bináris programja van. A befogadott értesülések összegségéből vonja le a következtetéseket. Mi mást tesz a komputer? Ugyanúgy kombinál, miközben előhívja, összehasonlítja és értékeli a tárolt adatokat. Saját tudásával felfegyverkezve, önállóan vonja le a következtetéseket. A robot még nem London belvárosának egyik előkelő iskolájában tanul, ami kissé

78

különös lenne, de eljöhet az ideje annak, amikor a külső megjelenés már nem lesz meghatározó jel-legű. Mona Lisa sem igazán „gyönyörű”, viszont egyértelműen különleges jelenség. A japán autók előállítási költségei kedvezőbbek, mint a világ bármely autógyártó cégéé. Mint mindenütt, náluk is ésszerűsítették a termelést, de egyre több robotot alkalmaztak. A robotok átveszik az olyan nehéz munkákat, mint a súlyos acéllemezek ívhegesztése, vagy az egyes alkatrészek sajtolása. A NISSAN cég a belső alkatrészek összehegesztésére állít be egy robotot, s ez lényegesen gyorsítja a karosszéria összeszerelését. E robot exportálását már tervbe vették. Az űrhajók tervezői már szépen kezet fogtak robotkollégáikkal! Tudják, hogy a fedélzeten a mini-modul technika lehet a „legfontosabb ember”: súlya sokkal kisebb az űrhajósokénál, ráadásul a robot a perc törtrésze alatt megoldja és kiértékeli mindazt, amin az asztronauták még csak a fejüket törik. A teremtés koronáival ellentétben ez a megbízható kísérő soha nem betegszik meg, s ha mégis valami baja esik, egy pillanat alatt helyrepofozza önmagát. Nem eszik és nem ürít. Melyik élőlény tudna ilyen előnyökkel indulni az űrhajózásban? Tíz évvel ezelőtt (Erinnerungen an die Zukunft A jövő emlékei, 199. o.) javasoltam egy olyan szuperkomputer megépítését, amelyet össze lehetne kapcsolni más komputerekkel is, ily módon a./ a világ minden összes tudományát egy helyen lehetne fölhalmozni, b./ állandóan naprakész eredményekkel rendelkezne, c./ programozott tanulási lehetőséget adna, hiszen adatai magasan felülmúlnák a világ összes könyvtárának milliós könyvállományból kikereshető adatait. — 1975 tavaszán azt olvastam, hogy az NSZK-ban 1978-ig összesen 440 millió márkát irányoztak elő arra, hogy 16 szuperkomputerrel

79

összegyűjtsék a világon eddig nyilvánosságra hozott összes tudományos eredményt.

Agyvezérlésű fegyverek Elméletem megalapozásában a technikai részletek is fontos szerepet játszanak. Bár ma még a futurológia témakörébe tartozik, talán a nem is olyan távoli jövőben megszületik az az űrhajós robot, amely emberi közreműködés nélkül irányítja úrszerkezetét a kozmoszban. „Tudni” fogja, mikor és miért közeledik az „ő” űrhajójához az ellenséges műhold, és meg fogja semmisíteni azt. Felfogja ismerni a halált hozó rakétákat és felrobbantja őket. Olyan jövőt látok, amelyben személyzet helyett robotemberek lesznek a háztartások „gondolkodó”, teljes értékű segítői. Többé nem fognak feladni olyan hirdetéseket, hogy „Bébiszittert keresünk, magas órabérrel, Sürgős! jeligére.” Ott lesz a robot, az majd játszik a gyerekkel, mesél neki és felügyel rá. A robotkutatás gyorsabb ütemben fejlődik, mint sejtenénk vagy tudhatnánk. Az intelligens robot már a kapu előtt áll. Nemsokára ő maga fogja kinyitni azt. A robotkutatás a tudomány fejlődésének csak egyik olyan vágánya, amelynek végén az ember egyre inkább trónja vesztett lesz. Az emberi agy befogadóképessége viszont milliárdnyi sejtje következtében összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a komputeré. Az eleven agy minden komputerrel szemben egy előnnyel rendelkezik: immunis az elektronikus zavarásokra. Nem csoda, hogy az USA-ban és a Szovjetunióban egyaránt dolgoznak azon, hogy az irányítható fegyverekbe eleven agyat (brrr!) ültessenek, a komputer egyik alkatrészeként. A NEUE ZÜRCHER ZEITUNG újra: „Meg kell állapítanunk, hogy az állatok kormányozta 'irányítható lövedékek nagyon olcsók és eredményesek

80

A többször felhasználható amerikai űrjármű, a Space Shuttle

lehetnek, sőt, teljesen immunisak az elektronikus zavarásokkal szemben. . . E kísérletek távoli célja tehát az, hogy az állati agyat, vagyis az igen kompakt és vezetőképes biológiai adatfeldolgozó berendezést alkalmassá tegyük arra, hogy a célterület képe által keltett inger produkálja a kívánt reakciót.”

Űrbeli bányászat A kozmikus dimenziókat nem csupán a csillagközi utazások kedvéért kell legyőznünk. Még az űrhajózás megrögzött ellenzőinek is be kell látniuk, hogy a planétákon fogyóban lévő nyersanyagkészlet pótlására mindent meg kell tennünk. „A világűrbeli bányászat lehetséges”— nyilatkozta Thomas B. McCord, a Massachussetts Institute of 81

Technology asztrofizikusa. „Vasat, nikkelt és más érceket kinyerhetünk az aszteroidákon és leszállíthatjuk a Földre. Ezen a területen nem adódik semmilyen megoldhatatlan probléma.” A MIT szakértői kiszámították, hogy az aszteroidákról évente 140 milliárd dollár értékű fémet lehetne kinyerni. Optikai és színképelemző vizsgálatokkal megállapították, hogy a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövezet aszteroidái túlnyomórészt vasból és fémekből állnak. A kisbolygókon felszíni fejtés folyna, kotrógépek ásnák ki az érceket, ezeket megőrölnék és mágnessel osztályoznák, napenergiával olvasztanák meg és tartályokba öntve szállítanák a Földre. Egyetlen köbkilométer aszteroida anyag 15 évi földi vasszükséglet kielégítésére elegendő, nikkellel pedig 1250 évre el lennénk Tátva. Fantáziadús utazás Utópia országába? Nem hiszem. Manapság ritka a túltermelés az iparban. . . Rövidesen szkafanderszériák készülnek majd, egész halom, hogy a pionír űrhajósokat szakszerűen felöltöztethessék. A saját méretre készült ruhák ideje Mr. X űrhajós számára tovatűnik, s újra a konfekció következik. . . A Star Trek sorozat fantasztikus űrhajója, az ENTERPRISE sem sci-fi többé, már Gerald Ford elnök eldöntötte, hogy az amerikaiak többször felhasználható úrjárművét, az űrsiklót ENTERPRISE-nak fogják nevezni.

Csillagközi tervek Bolygóközi tervekről beszéltünk, amelyek megvalósítása részben folyamatban van, részben fejlesztés alatt áll.

82

De hogy áll a csillagközi űrhajózás? Az alapkutatás műhelyeiből különféle, néha science fiction ízű tervek kerülnek ki. Ezekhez tartoznak azok az orvosbiológiai kutatások is, amelyek az emberi élet meghosszabbítását célozzák, vagy azt, hogy mesterséges téli álmot tudjanak előidézni az embereknél is. 1974. február végén a chicagói Office of Naval Research kutatója, dr. Albert R. Dave közölte, hogy sikerült a téli álmot alvó mókusok véréből olyan szérumot kinyernie, amely nyilvánvalóan a hosszú, energiatakarékos téli álom előidézője. Jól tudjuk, hogy a mókusok, sünök, medve- és egérfajták téli álomba merülnek. Életfolyamataik lecsökkennek, a szervezetükben végbemenő kémiai reakciók lelassulnak, a vérkeringés is csak takaréklángon üzemel. Ha a Daveszérumot sikerülne embereknél is alkalmazni, a csillagközi úrutazás hosszú ideje jól áthidalhatóvá válna az emberi szervezet számára. Akkor az űrhajósok akár 200 év elteltével is frissen és vidáman érkeznének célba! A szérum nemcsak a mókusoknál fejti ki hatását, mert dr. Dave injekciójával egy sünt is el tudott altatni a nyár kellős közepén. Az állatka szervezetének funkciói éppen úgy működtek, mintha valódi téli álomba merült volna. Ezek az orvosbiológiai kutatások, amelyek az élet meghosszabbítását tűzik ki célul, jelentékenyen elősegíthetik — nem technikai vonatkozásban — a csillagközi úrutazást, az emberi élethez mérten lassúbb űrhajózás lehetőségének megteremtésével. De vajon megcélozzák- e a kutatások a gyorsabb űrhajók megkonstruálását is?

83

Ezüst csík a horizonton A gravitációs hullámok legjobb szakértője, Joseph Weber professzor a marylandi egyetemen dolgozik. Mit is jelent a gravitációs hullám? Az általános relativitáselmélet téregyenleteinek közelítő megoldása értelmében a gyorsuló tömegek feltehetően változó és a térben továbbhaladó gravitációs teret hoznak létre, ezek a gravitációs hullámok. Weber professzor több mint tíz éve építtette meg azt az antennát, amelynek segítségével veszi azokat a gravitációs hullámokat, amelyeket Albert Einstein már feltételezett elmélete megalkotásakor. Tejútrendszerünkben nap mint nap rengeteg csillag változtatja a fényét. Ha hatalmas fényességnövekedést észlelünk, akkor a változó csillagok e típusát nóváknak, új csillagoknak nevezzük. A nóvák fellobbanásakor fényük százezerszeresére is növekedhet. A csillagok belsejében elképzelhetetlenül nagy nyomás uralkodik, s néhány óra vagy nap alatt gigantikus méretű sugárzás lövell ki belőlük. Ezek a gravitációs hullámok. Új antennája segítségével Weber professzor betájolta és megmérte ezeket a gravitációs hullámokat. A kutatás költsége igen magas, de megéri a ráfordított összeget. A legnagyobb antenna súlya mintegy 3,6 tonna, csaknem 4 méter magas és 65 cm vastag. A masszív alumíniumhenger egy vákuumkamrában függ, így kiküszöbölhetők a világűrből érkező zavaró sugárzások. Ezen a területen a tudomány még csak az alapkutatásnál tart. Mégis felcsillan az a lehetőség, hogy a gravitációs hullám a csillagközi űrhajók meghajtásában nagy szerepet játszhat. A londoni Eric Laithwaite professzor már megkonstruált egy olyan készüléket, amely antigravitációs erővel működik, s képes semlegesíteni a gravitációs hullámokat. A

84

professzor újságírók jelenlétében mutatta be a kísérletet. Egy tíz kilogrammos ládát mérlegre helyezett. A ládában jól láthatóan forgott két lendkerék. Az elektromos meghajtású kerekek nagy sebességgel, ellentétes irányban pörögtek, s ekkor a láda csak 7,5 kilogrammot nyomott, a nehézségi erő csökkent. Laithwaite véleménye szerint egyszer majd űrhajókat lehet felszerelni az antigravitációs motorokkal. Ezeket az űreszközöket Földkörüli pályán kellene felgyorsítani, majd innen indulhatnának a csillagközi térbe. Ha a motort magenergia hajtja, a szupernóva-kitörésnél felszabaduló gravitációs hullámok plusz energiaként szolgálhatnak. Laithwaite professzor nem akárki. Ő találta fel a lineáris motort. Olyan szabályosan kapom az olvasói leveleket, ahogy a nap felkel, s gyakran keveredem ismétlődő vitákba is. Däniken úr, minden szép és jó, amit leír, de hogyan lehet legyőzni a rettenetesen nagy csillagközi távolságokat? Napjaink űrtechnikája segítségével csak az olyan közeli égitesteket, mint a Hold, a Mars, a relatíve közel lévő Vénusz és Jupiter tudjuk elérni. Alapjában véve megértem a kételkedéseket. Én nem vagyok tudós, csak egy minden iránt nagyon érdeklődő „szenvedélyes laikus”. Utazásaimról egy forgatócsoport filmet készített, amelynek ezt a címet adták: TRAMP BETWEEN THE SCIENCES — Csavargás a tudományok között. Igen találónak érzem ezt a címet. Ha — már csak hiúságból is — szabad szerény értéket tulajdonítanom munkásságomnak, akkor azt emelném ki, hogy a tudományok közötti határsávon egy kicsit fellazítom és átjárhatóvá teszem a frontokat, és bár különféle fakultások gyakran indítanak koncentrált támadást ellenem, remélem, egyszer eljutunk a vélemények kicseréléséhez.

85

De: a hozzám közel álló tudományos területeken nem szereztem semmiféle egyetemi fokozatot, csak az egészséges emberi értelem kombinációs képességét használom fel, s ezt semmilyen vizsgák letétele után sem lehet megszeretni. Éppen ezért szolidáris vagyok minden kortársam egészséges kíváncsiságával, kiszívom az általam annyira csodált tudományos rejtélyek mézét, s ezzel újabb gyakorlati haladást érhetek el. Nagyító alatt vizsgálható tudományos ismeretekkel nem tudok szolgálni, ezekért el kell mennem a téma vezető szakértőihez. Ha viszont szakértőt vonok be bizonyítékaim alátámasztásához, mindenki biztos lehet abban, hogy minden esetben a kovácsmesterhez és nem az inasához fordulok. Az ilyenfajta érdeklődéseknek csak az a bökkenője, hogy a tiszta tudomány ritkán közérthető. A fekete kenyér héja kemény, és ha valaki nem elég óvatosan harapja, beletörhet a foga.

A tudomány fekete kenyere Visszatérve egyes számú témámra, vagyis arra, hogy lesz-e valaha is esélyünk a csillagközi távolságok legyőzésére, elindultam az „oroszlánbarlangba”, dr. Harry O. Ruppe professzorhoz, aki a Müncheni Műszaki Egyetem űrhajózástechnikai tanszékét vezeti. Ruppe nemcsak nemzetközi tekintélynek örvendő tudós, hanem gyakorlati szakember is. A jövő űrhajózását tervező iroda vezetőjeként tíz évig dolgozott a NASA-nál, fő kutatási területe a rakétameghajtás technikája. Ruppe professzortól érdeklődtem a csillagközi űrutazás jövőbeli lehetőségei iránt. A tévériporterekkel ellentétben elsősorban beszélgetőpartneremet hagytam szóhoz jutni.

86

Beszélgetés Harry O. Ruppe professzorral Az a hír járja, hogy Albert Einsteinnek csak két beszélgetőpartnere volt, akik képesek voltak megérteni őt, de ezt a két embert soha sem találták meg. Mindenki, aki már hallott a relativitáselméletről, megismerkedett a STRESSZ fogalmával is — anélkül, hogy tudta volna, ez a fogalom Selye János professzor alkalmazkodásról szóló tanaiból származik. Selye, akit felfedezéséért az „orvostudomány Einsteinjének” neveznek, egy könyvben akarta a stresszről informálni kollégáit és az olvasókat egyaránt. Írás közben észrevette, hogy olyan sok orvosi szakkifejezést kell használnia, amelyeket a laikusok már nem képesek követni. Átolvasta a szöveget, kihúzta a publikum számára érthetetlen dolgokat, s biztos volt benne, hogy a maradék is elég lesz a STRESSZ-elmélet megértéséhez. Mivel én nem kívánok stresszt okozni olvasóimnak, javaslom, hogy a következő interjúbál is csak a könnyen érthető dolgokat „fogadják be”. Egyszerűbben sajnos nem tudom megoldani!

Alig két évtizede annak, hogy az űrhajózás elképesztő fejlődésnek indult. A kezdet szerény volt: névtelen mesterséges holdakat állítottak Föld körüli pályára, nemsokára azonban már a Holdra léptünk és űrszondákkal elértük a legtöbb bolygót is. Egészen hozzászoktunk a szédületes fejlődéshez. Lehet ezt a tempót még tovább fokozni? Nem csoda, hogy az eddig elért eredmények alapján feltételezik, nemsokára a kozmosz legtávolibb részeire is

87

eljuthatunk. De a dolog nem egészen így van. Ennek igazolására hadd említsek meg néhány adatot. 10 km/sec sebességgel percek alatt elérhetünk egy Föld körüli pályán keringő műholdhoz. A Hold és a bolygók megközelítéséhez nagyobb sebességre van szükségünk, ennek legalább másfélszeresére. Az utazás ideje a Holdig egy nap, a Naprendszerben néhány év, de ebben az energiaminimumos átmeneti pálya, vagyis a Föld Nap körüli pályájának megfelelő szakasza is segíthet. Ha most csak a csillagközi sebességről beszélünk, tehát néhány 10 km/sec-ről, — ez repüléstechnikailag már lehetséges, a Pioneer-10 űrszonda is így halad az űrben — akkor a legközelebbi égitestig 104 a repülési idő, ha ezt fényévekre bontjuk, a legközelebbi objektumokig 4x104 (4 fényév), a legtávolabbakig 1014 (1010 fényév) távolságot kell megtennünk. Ha az univerzum korát „csak” 1010 évnek vesszük, a közeli objektumok akkor is nagyon távol vannak ahhoz, hogy 40 000 évet össze tudjunk hasonlítani az emberi életkor hosszával vagy egy tipikus földi civilizáció élettartamával. Egy olyan szakember, mint ön, látja egyáltalán a csillagközi űrhajózás lehetőségét? Hát persze! Vegyük csak szemügyre a következő elképzeléseket: Legénység nélküli repülés: robotok vezetik az expedíciót és az észleléseket rádión továbbítják a Földre. Generációs űrhajók: Egész családok utaznak az űrbe. Az űrhajó saját energiaforrással — mininap — rendelkezik, a közösség zárt és önellátó. A célba érő csapat nem feltétlenül azonos az elindult űrhajósokkal. Életlassítás: Az asztronauták életműködését annyira lelassítják (hibernáció), hogy a hosszú repülőút alatt alig öregszenek.

88

Az élet konzerválása: Az űrhajó legénységének életét úgy hosszabbítják meg, hogy életfunkcióik a normálisnak csak töredékét teljesítik. Ebben a hipotézisben nagy szerepet játszanak a kiborgok, amelyek vagy akik ember és gép kombinációi. (ZURÜCK ZU DEN-STERNEN — Vissza a csillagokhoz, 24. o.) Nem késztetik arra ezek az elgondolások, hogy a hajtóenergia, az üzemanyag kérdésének mai értelmünket meghaladó lehetőségeit is felülvizsgálja? Vagy ez már nem is olyan nehéz dolog? A ma ismeretes rakéta hajtóművek közül az ionrakéta a legeredményesebb, amelynek hajtóművében elektromosan töltött — pozitív töltésű — részecskéket erős elektrosztatikus térben több száz km/sec sebességre gyorsítanak fel. Az ionrakéta akár 100 km/sec sebességet is elérhet, de a csillagközi repülésben sajnos még használhatatlan. A technika iránt érdeklődő olvasóknak átadom egy tipikus rakéta vázlatát:

Jellemző adatok (Egység) a./ hasznos teher b./ kiegészítő berendezések c./ üzemanyag indulótömeg Mo égésvégi tömeg M tömegarány r =

1 9 90 100 10

= 10

Hogy világosan lássák, ez egy olyan szerkezet, amelynek impulzusvivője teljes egészében a fedélzeten van. Az 89

energiaforrást még nem határozták meg, de gyakran ugyanaz az impulzus — és az energiahordozó. Beszéljünk még egy kicsit a legnagyobb teljesítőképességű és nem túl spekulatív rendszerről! Az m hajtóanyag alfa-részecskéit energiára változtatom a fúziónál — optimista számítás szerint a = 3x10-3. Ez az energia újra megtalálható a kilövellő gáz mozgási energiája, m (1 ) tömeggel, amely a. . . De kedves professzor úr, én ebből nem értek egyetlen szór sem! Nem? Pedig ezek egyszerű képletek. . . Bizonyára azok, de én nem értek hozzá. Távolról sem vagyok rakétaszakértő, s olvasóim is csupán a téma iránt érdeklődő laikusok. Biztosan nem fogják megérteni az ön tudományos nyelvezetét! Az a rendszer, amit be akartam mutatni, alig fejezhető ki másként, mint képletekben. Beszélgetésünk folyamán ilyen akadályokkal még gyakran fog találkozni. Szent ég! Kérem, ne vegyük bele ebbe az interjúba azokat a laikusok számára érthetetlen képleteket, amelyek a szakembereknek különleges csemegét jelentenek. . .

A Daidalosz- terv Ezt a tervet, amely lehetővé tenné a csillagközi utazást, kedves barátom, Alan Bond, az „Interplanetary Society” munkatársa dolgozta ki. A termonukleáris hajtómű alkalmazását először az amerikai S. Ulam javasolta, már az ötvenes években. Itt a rakéta-hajtóműben fúziós reakció játszódik le, a rendkívül forró hajtóanyagot mágneses tér segítségével szigetelik el a környezetétől, s még hővédő pajzsot is alkalmaznak. Itt persze megint speciális képletekre lenne szükség a folyamat megvilágításához, s ez nem igazán laikusoknak való olvasmány.

90

Szóval, a fúziós rakéta-hajtóművek segítségével beutazhatjuk az egész Naprendszert. Mégis szükség van a csillagközi üzemmód további tökéletesítésére. Valószínű, hogy már ebben az évtizedben kisebb termonukleáris, úgynevezett hasadási robbanásokat használnak fel rakétameghajtásra. Itt persze nem néhány tonna TNT-hez hasonló robbanással kell számolni, hanem megatonnákkal — egymillió tonna! — amelyek a hasadóanyagban, az uránban következtek be. Oké, de el tudná mondani egy kicsit közérthetőbben is? Rendben, mutatok egy vázlatot a Daidaloszról (és a feltételezett repülés lefolyásáról. 2. fokozat 4000 t

tömeg tonnában Hűtőberendezés 100 Hasznos teher 450 Hajóenergia 120 Üzemanyagtartályok 4280 (4 db) tartályonként Hajtómű 500 Üzemanyagtartályok 46900 (6 db) tartályonként 7817 Hajtómű 600 Összesen 52950

1. fokozat hasznos üzemanyag: 46 000 t

(A számok a leválás sorrendjét jelzik.)

A feladat: a mi Naprendszerünkből induló, személyzet nélküli űreszközöknek el kell érnie az 5,91 fényév távolságban lévő Barnard-csillagot. A repülési idő lerövidítése érdekében már a Naprendszerben felgyorsítják

91

Daidalosz a repülési tömeg és idő, a sebesség függvényében

az űreszközt. Kis termomolekuláris robbanásokat idéznek elő (hélium 3, deutérium) lézer-vagy elektronsugárral, így érik el gyorsítást. A sebesség 107 m/sec. A repülés folyamata valahogy így nézne ki: A parkolópályáról való kirepülés során leválik az első fokozat. Ha egy üzemanyagtartály kiürül, az mindig leszakad az űrszerkezetről. 2,05 év múlva az első fokozat kimerül. Ennek leválása után a második fokozat lép működésbe. 1,76 év múlva ez is felhasználja minden üzemanyagát. Számokban kifejezve: Idő az indulástól számított 3,81 év 0,2 fényév A Naptól való távolság Sebesség min 0,1, max. 1,0 —átlagosan 0,3 m/sec2. Az űrszerkezetnek még 48,5 év időre van szüksége, ekkor érkezik meg a Barnard-csillaghoz.

92

Természetesen az űrhajó kapcsolatban marad a Földdel, ahonnan kisebb iránykorrekciókat lehet végrehajtani. Az 52 év repülési időhöz még hozzáadódik hat év: ennyi idő alatt jutnak el az eredmények a Földre, tehát az indulástól számított 58 év múlva tudhatunk meg néhány dolgot a Barnard-csillagról, „személyes” tapasztalatok alapján. Tételezzük fel, hogy az első űrszerkezet megépítésétől annak elindulásáig 15 év telik el. Ez esetben az első eredményeket 73 év múlva kaphatjuk meg. Engedjék meg, hogy 73 helyett 100 évvel számoljak, akkor a cél 5,9 fényév helyett már 8,8 fényévnyi távolságban van. Az az érzésem, hogy ezzel ki is merítettük ennek a technikának a lehetőségeit, talán már túl is léptünk rajta. Mivel ez az űrszerkezet relatíve egyszerűnek tűnik, vizsgáljuk meg egy kicsit tüzetesebben! A nukleáris üzemmód láthatóan csak korlátozott csillagközi utazást tesz lehetővé. Ezzel már kimerültek a lehetőségek? Vagy léteznek hathatósabb energiaforrások is?

Hathatósabb energiaforrások A válasz egyértelmű igen. Mielőtt részletezném, szabadjon mellékesen megjegyeznem, hogy a Daidaloszterv kidolgozása alatt eltelt időben is születtek olyan elgondolások, amelyek alkalmazásával a tervezet még inkább megvalósítható. És most beszéljünk a hathatósabb energiafonásokról! A magfúzió során csak a tömeg 0,3%-a változik energiává. De mi történik akkor, ha a teljes tömeg energiává alakul? Így megvan az elméleti lehetősége a fénysebesség elérésének. Kicsiben az ilyen folyamatok már általánosan ismertek. Például egy pozitron és egy elektron egyesülésekor energia szabadul fel. Általánosságban mondva, csak össze kell hoznunk az anyagot és az antianyagot, máris hatalmas

93

energiamennyiséghez juthatunk. Míg a kozmoszban a magfúzió „normális” energiaforrásnak tűnik, rendelkezésre állnak a szükséges, de nagyon is fényűző „kemencék”, a csillagok, a közönséges anyag- antianyag találkozásakor azonban a teljes nyugalmi tömeghez tartozó energia felszabadulhat, s ez totális anyag-megsemmisülést jelent. Ebből néhányan arra következtetnek, hogy ez a folyamat nem lehetséges, ám mégis feltételezhető, hogy a természetben minden modellezhető folyamat előfordul. Ez azonban inkább még csak hit, mint tudományos tézis. Az üzemanyagok kérdéséről és az ezzel kapcsolatos időről esett szó. Ezeket tisztázni kellene, mielőtt egyéb problémák felé fordulunk, de ezek a szakmai kérdések szétfeszítenék e könyv kereteit. Kérem, beszéljen inkább a jövő űrhajótechnikájának mindenki által felfogható, érdekes kilátásairól! Énem, mire akar kilyukadni, de tudja, ha egy professzor belejön a szakterületének taglalásába, nehéz visszafogni a lendületet. . . Tehát: ha valaki a csillagközi repülés kérdéseivel akar foglalkozni, akkor legalább minimális ismeretekkel kell rendelkeznie a bolygókról, a csillagrendszerekről, az életlehetőségekről. Fénysebességhez közeli utazásnál az asztronavigáció során oda kell figyelni a környezetre is. A csillagközi tér csak majdnem üres, pedig a vákuum előfeltétele a valóban nagy sebesség elérésének, különben a gázok ellenállása túl magas lenne. Becsléssel megállapítható, hogy bár az ellenállás a relatív sebességnél kicsi, de egy hosszú repülés esetén mégis figyelembe kell venni. De nemcsak a közegellenállás legyőzését kell megoldani, hanem a túlhevülés, a kimaródás és a részecskék ütközésekor keletkező sugárzás kiküszöbölésének problémáját is. A hosszú csillagközi utalás komoly követelményeket támaszt a technikai berendezések

94

megbízhatóságával szemben is. Ez egyaránt érvényes a legénység nélküli, és a fejlettebb, emberes űreszközökre. Kétségtelen, hogy az emberiség űrutazással kapcsolatos nézeteinek is jelentősen meg kell változnia. Az űrutazás eredményei ugyanis csak merész elképzelések szerint láthatók előre, valószínűleg „csak” tudományos adatokból állnak, s csak több évtizeddel a beruházás költségráfordításai után realizálódnak. Tehát bátorság kell ahhoz, hogy egy távoli jövő számára most bocsássák rendelkezésre az anyagi eszközöket. Mindeddig alig gondoltuk át azokat a szociológiai problémákat, amelyek a legénység „jövőbe utazása” közben adódhatnak, és persze problémákat okozhatnak a Földön maradottaknak is, akik részesei a nagy tervnek. Ma még az üzemanyag kérdése áll a feladat megoldásának középpontjában, de ha ez meg is oldódik, még nagyon sok kérdés vár megválaszolásra. Az eddigi felfedezések, amelyek máris megváltoztatták világunkat, csodálatra méltók. Vajon ha ez a terv megvalósul, az már a kutatás befejezését jelenti? Minden valószínűség szerint nem! Gondoljunk csak a neutroncsillag felfedezésére — a neutroncsillag magja a gravitációs kollapszus következtében annyira sűrűvé nyomódott össze, hogy abban csak neutronok vannak — vagy a fekete lyukakra, az elemi részecskék jelenlegi modelljeire. A csillagközi repülés ma még elképzelhetetlen, heves viták kereszttüzében áll, racionális jóslatok e területet szóba sem jöhetnek. Gondolatébresztőként most csak néhány „fantazmagóriát” említek, amelyek részben tudományos-fantasztikus regényekből származnak.

Gondolatébresztőnek. . . Úgy vélem, ma már közismert hogy az űreszközök egy égitest mellett történő elrepülésük során korrigálják

95

sebességüket és pályairányukat. Így történt akkor is, amikor a Pioneer-10 és 11 űrszonda elhaladt a Jupiter mellett. A sebességváltozás igen nagy is lehet, ha olyan égitest mellet halad el az űreszköz, amelynek keringési sebessége nagy, és magi is gyorsan mozog egy csillag körül. Gondolhatunk itt akár neutroncsillagra, akár egy fekete lyukra. Ilyen manővernél a gyorsuló: majdnem tetszés szerinti sebességű lehet, mert a fő erők minden egyes atomra egyformán hatnak, és csak az áramlás befolyásolja őket. Mint már említettem, a világűr nem teljesen üres, s előfordulhat benne bármely, számunkra még ismeretlen jelenség is. Nem szabad megfeledkeznünk a sugárnyomásról, az elektromos vagy mágneses mezőkről, amelyek befolyásolhatják az űreszköz pályáját. Abban az esetben, ha a gravitációs erők kutatása lehetővé teszi, hogy a gravitációs hullámokat űrhajók meghajtására használjuk, akkor természetesen más energia alkalmazása is szükséges, különben a Föld gravitációs terében egy perpetuum mobile űrhajó repked majd a végtelenségig. . . Meghatározó jellegű lenne még egy felfedezés: az antigravitációs hajtómű, amelynek alkalmazásával az űrjárművet az égitestek, sőt az egész univerzum „alkalmazásával” lehetne meghajtani. A rakéta impulzushordozójának problémája megoldódna! Talán egy napon valamikor a Nap és vele együtt az egész Naprendszer — vagy csak a Föld egy mesterséges nappal — elindul a kozmoszba. . . Többen megállapították, hogy Einstein relativitáselmélete kizárja a fénysebességen túli sebesség létezését. Ha alaposan áttanulmányozzuk a relativitáselméletet, mégis kiderül, hogy nem korlátozza a dolgokat. Az elméletből ugyanis az következik, hogy a

96

fénysebesség alatti anyagi részecskék legfeljebb majdnemfénysebességet érhetnek el, és a fénysebesség fölöttiek csak majdnem „fénylassúságban” lehetnek. A fénysebesség fölötti részecskéket tachyonnak nevezték el, létezésük még csak spekulatív. Hogy valaha jelentőségük lehet a csillagközi utazásban, számomra valószínűtlennek tűnik. De hát — ki tudhatja? Talán a kifinomult relativitáselmélet meghatározott körülmények között megenged egy „kiskaput”, egy átjárót a fénysebességen túli sebesség szent tartományába. Az is nagy segítség lehetne, ha csillaghajónk útközben megfelelő üzemanyagot „tankolhatna” — A korábban említett problémák így is fennállnának ugyan, csak a „lehetetlenség” redukálódna valamennyire. Ha egy fekete lyukba anyag kerül, mintegy 10 százaléka energiává alakul. Ha léteznek mini fekete lyukak és ezeket stabilizálni lehet, elképzelhető lenne, hogy innen nyerjük a hajtóenergiát. A fizika mai állása szerint a 2001 Űrodisszeia című film „csillagkapuja” számomra elképzelhetetlennek tűnik: távolságot és időt nem lehet misztikus módon közömbösíteni. Hasonlóan meseszeri, amikor a Star Trek tévésorozat Enterprise űrhajója belép a hipertérbe. De: Sir Isaac Newton, a neves angol fizikus és matematikus XVII. századi ismereteivel nem minősítette volna lehetetlennek a mai televíziótechnikát? Ha az úgynevezett okkult jelenségek valamilyen módon léteznének, akkor végül is beilleszthetők lennének a racionális világképbe. Talán egészen új gondolkodásmód alakulna ki ebből. De most már elég a spekulációkból! Talán sikerült demonstrálnom, hogy a mai majdnem lehetetlen csillagközi úrutazás kérdésében azért parázslik a remény egy kicsiny

97

szikrája. Ha ez a majdnem-lehetetlenség relatív is, de helye van jelenlegi földi ismereteinkben! „Parázslik a remény egy kicsiny szikrája!” Ruppe professzor nyilatkozatának záró megállapítása már megéri azt, hogy beleharapjunk a ,adomány fekete kenyerébe” Figyelembe kell vennünk azokat a megjegyzéseit is, amelyek szerint a ma még előre nem látható, különös ismeretek a feje tetejére állíthatnak minden racionális tervet. Természetesen a tudományos kutatások rendületlenül folynak — a tudósok horoszkópjában a szerencse és a véletlen egyaránt szerepel. Nemrégen hallottam azt a mesés történetet, hogy Adolf von Baeyer (1835-1917), a zseniális kémikus, aki megkapta az 1905. évi kémiai Nobel-díjat, hogyan fedezte fel az indigófestéket. Laboratóriumában mindenféle mixtúra gőzölgött a Bunsen-égők fölött lévő lombikokban. Délben a professzor és munkatársai ebédelni mentek, a laborsegédnek el kellett volna oltania a gázlángokat, de megfeledkezett róla. Amikor Baeyer visszatért, már mindegyik lombik szétpattant, s tartalmuk a szivárvány minden színében tündökölve ott folydogált a munkaasztalon. A segéd és az asszisztensek buzgón nekiláttak a takarításnak, de a zseniális Baeyer megálljt parancsolt: „Először analizálni kell mindent, ami az asztalra folyt!” Végül az egyik folyadéktócsában megtalálta az értékes színezéket, a szintézis véletlenül történt. Az indigófestéket addig csak növényi festékekből tudták előállítani, bonyolult és költséges eljárással. Akkor 1880-at írtak. Már 1897-ben előállították a természetessel versenyképes mesterséges indigót. Hogy is mondta Giordano Bruno? Se non é vero, é molto ben trovato! Ha nem is igaz, nagyon jól ki van találva!

98

Ferdinand Porsche professzor (1875-1951) mesélte el egy interjú során, hogy rajztábláján már számos vázlat sorakozott a Volkswagen karosszériájáról, de egyik sem tetszett neki. Amikor szabadságon volt, napokon át figyelt egy bogárkolóniát, s az állatkák alakjában hirtelen fölfedezte a VW ideális alakját. A tudományban egyaránt szükség van a szerencsére és a véletlenre! Lefogadom, hogy egyiket sem lehet előre kiszámítani. Elméletemből kiindulva viszont szeretném leszögezni, hogy egykor talán a földönkívüliek — évezredekkel régebbi civilizációval és kultúrával — maguk is hasonló, előttük még legyőzhetetlennek látszó akadályok előtt álltak, amelyeket jól szervezett kutatómunkával és/vagy szerencse, és/vagy véletlen és/vagy spontán zseniális ötletek segítségével sikerült legyőzniük. Senki sem tehet szemrehányást, hogy az emberi vágyak hamarosan teljesülő csodáiról beszéltem volna. Csupán annyit jelentek ki: Azért, mert mi még nem uraljuk a csillagközi utazás technikáját, lehet, hogy a földönkívüliek már régen megtanultak játszani ezen a zongorán! Igen nyomós érvek szólnak amellett, hogy valamikor már jártak kék bolygónkon. Néhány héttel Ruppe professzor úrral való beszélgetésem után megkaptam a Chicagóban megjelenő ANCIENT SKIES című folyóirat 1976. augusztusi számát, Ruppe professzor egyik cikkével, amelynek befejező sorait idézem: „Interjút adtam Erich von Dänikennek, az új könyve számára. Magam is meglepődtem azon, hogy revideálnom kellett korábbi álláspontomat a LEHETETLEN-re vonatkozóan. Most az a véleményem, hogy tíz fényévnyi

99

távolságig — persze bizonyos korlátok megvalósítható a csillagközi utazás.”

között

A dogonok tánca a Szigui-ünnepen Maliban, Sangha mellett

100

—

3. Mítoszok, mint tudósítások

1792. május 16-án Henri Guellemin meglátogatta Faubourg Saint Germainban Lakó barátját, Charles Sansont. Együtt vacsoráztak, majd Guellemin ott is éjszakázott, mert Robespierre ismét elrendelte egész Párizsban az este kilenc óra utáni kijárási tilalmat. Sanson (1740-1795) hóhér volt. Több kollégájával együtt a Guillotin doktor által feltalált masina segítségével — amit Robespierre engedélyezett — egyedül a fővárosban 15 000 embert szabadítottak meg „fájdalom nélkül” a fejétől. Sansonnak jutott az a kitüntető feladat is, hogy XVI. Lajost és Marie Antoinette-t a túlvilágra küldje. Amikor május 17-én a kora reggeli órákban Guellemin távozott Sanson lakásáról, alig tett meg néhány lépést, máris letartóztatták. Azzal vádolták, hogy az elmúlt éjszaka az Ile de la Citén uszító röplapokat osztogatott és dulakodás közben leszúrt egy jakobinust. Amikor a tiszteletre méltó és nélkülözhetetlen Charles Sanson órákkal később értesült barátja letartóztatásáról, megjelent a forradalmi törvényszék előtt, és jegyzőkönyvbe mondta, hogy a Guellemin elleni vád tévedésen alapul, mert barátja május 16-án estétől 17-én reggelig nem hagyta el az ő lakását. Egy szavát sem hitték el Párizs hóhérjának, mert közben Guellemin, ha kínvallatás eredményeként is, de vallomást tett. Elmondta, hogy valóban részt vett abban az éjszakai csetepatéban, a röpirat bal felső sarkán egy vörös szegfű rajza díszelgett, idézte a pamflet utolsó sorait, arra is emlékezett, hogy a közelharcban két nő is részt vett, egy

101

jakobinus fejéről letépték a csuklyáját, s felidézte azt is, hogy a gyilkos tőr pengéje damaszkuszi. Sanson nem tudta felfogni, honnan veszi barátja mindezeket. A férfit vallomása alapján végül halálra ítélték. Május 29-én Henri Guellemint a Greve-térre vezették, a nyaktilót barátja zuhintotta le. Soha nem derült ki, honnan vette Guellemin ezeket az ismereteket, de mivel veszélyes tudás volt, a fejével fizetett érte. Nem kevésbé kísérteties az a tudás sem, amivel a dogonok rendelkeznek, s ami tulajdonképpen semmivel sem magyarázható. Nincsenek ugyanis tényeken alapuló bizonyítékok a dologra. Most a dogonok titokzatos tudásáról fogok beszélni, akik ismereteik miatt szerencsére már nem végzik a guillotine alatt. A dogonok Mali területén, Bandiagara fennsíkján és a Hombori hegyekben élnek. A népesség létszáma mintegy kétszázhuszonötezer. 1975 végén egy újsághírben olvastam, hogy Robert Temple angol csillagász olyan könyvet írt, amely igazolja elméletemet. Temple ugyanis bebizonyította, hogy a dogonnégerek ősi mitológiájában pontos ismeretek szerepelnek a Szíriuszról, olyan ismeretek, amelyek nemzedékeken át öröklődtek, s amelyeket az ősök saját tudásuk szintjén nemigen szerezhettek meg. Temple — állította a cikk — bebizonyította, hogy a dogonok már az ősidők óta ismerték a Szíriusz pozícióját, gravitációját és pályáját, sőt láthatatlan kísérőjét, a Szíriusz B-t is. Ez a hír teljesen felvillanyozott! Kik ezek a dogonok? Soha nem hallottam róluk. És kicsoda Mr. Temple? Írtam néhány levelet angliai „ötödik hadoszlopomnak”, amelyben számos kérdést tettem fel. Kicsoda Robert Temple, miket jelentetett meg a dogonokról meg titokzatos tudásukról? Közben magam is beszereztem egy halom

102

irodalmat a dogonokról, megtaláltam Robert K. G. Temple írását is „A Szíriusz-rejtély” címmel. A könyv elbűvölő, írtam is a szerzőnek és gratuláltam a felfedezéséhez. Néhány hónap múlva személyesen is találkoztunk Londonban. Kiderült, hogy Temple — az újsághírrel ellentétben — nem angol csillagász, hanem amerikai kutató nyelvész. 1945-ben született, csendes, korrekt ember, aki még nem is sejti, mennyi kellemetlenség és rosszindulat toporog majd a küszöbén, ha könyve sikeres lesz — és biztosan az lesz, erről meg vagyok győződve. Az már tény, hogy Temple-t, bar a Royal Astronomical Society tagja, nem javasolták tudományos fokozatra. A dogonok különös és felfoghatatlan Szíriuszismereteiről való információimat elsősorban a Robert Temple-lel folytatott beszélgetéseimnek köszönhetem. Ez adta a lökést ahhoz, hogy belemerüljek a dogonokról szóló irodalomba.

Az első nyom rögzítése Dr. Marcel Griaule francia antropológus 1931-ben látogatott e1 a dogonokhoz. Tanulmányozta a mitológiájukat, a törzs „szigorúan őrzött tudáskincsét”, amely lenyűgözte, de zavarba is ejtette. A meglehetősen komplikált mitológiából kiszűrt néhány olyan dolgot, amely valamilyen módon kapcsolatban volt a csillagokkal. A törzsek szertartásai között rábukkant olyanra, amelyet csupán 50 évenként ünnepeltek, s ez máig is így van. A szertartáshoz minden generáció új maszkokat készített, s a dogonok évszázadok óta megőriztek egyfajta „faluarchívumot”, amelyben a jövendőt a múlt szabta meg.

103

1946-ban Griaule ismét elutazott a dogonokhoz, ezúttal Dr. Germaine Dieterlen etnológus társaságában, aki akkor a párizsi Musée de l' Home-ben működő Societé des Africanistes főtitkára volt. A két kutató négy évet töltött a dogonok között. Vizsgálataik eredményét 1951-ben tették közzé „Egy szudáni Szíriusz-rendszer” címmel. Ám a kis néger törzs mítoszairól szóló etnológiai beszámolóra csupán szűk szakmai körök figyeltek fel. A tudósításban mégis ketyegett egy kis időzített bomba, amely csak 25 évvel később — nyugodtan fogalmazhatok így — „robbant”!

104

A Szigui-ünnepen, minden ötvenedik évben a dogonok maszkokat készítenek, amelyeket pontosan a régi minta alapján állítanak össze. Az ünnepi öltözékek egy meghatározatlan régmúltba vezetnek vissza.

Tanúk: a négy törzs Griaule és Dieterlen négy szudáni népcsoportnál végezték vizsgálataikat: a bandiagarai dogonoknál, Segu körzetében a bambaráknál és a bozoknál, valamint a miniankéknál Kutiala vidékén.

105

A bevezetőben a szerzők megállapítják, hogy az összegyűjtött anyag nem ad alapot semmilyen hipotézis felállításához, vagy eredetkutatásához. Csupán az érzékelhető, hogy a négy törzstői vett megállapításokat egy formába lehet illeszteni. „Mindeddig tisztázatlan, mi több, fel sem merült az a kérdés, hogy a csillagászati eszközökkel nem rendelkező emberek hogyan ismerhetik szemmel aligha látható égitestek mozgását és tulajdonságát.” A dogonok minden 50 évben rendezik meg a Sziguiünnepséget, amelynek lényege a világ megújhodása. Az időpontot a Szigui, azaz a Szíriusz kísérője, a po tolo határozza meg. A po egy gabonaként ismert nyugat-afrikai fűfajta, amelyet a botanikusok Digitaria exilis-nek neveznek, s a kicsike po Digitaria néven került be a szakirodalomba. A Digitaria tehát a dogon mitológia szerint minden 50 évben megkerüli a fényesen ragyogó Szíriuszt, de ez a kísérő nem látható. Azt is mesélik a dogonok, hogy a Digitaria a legnehezebb csillag, amely befolyásolja a Szíriusz keringését, miközben megkerüli azt.

Leírás a Szíriuszról és kísérőjéről A dogon mítoszok meghatározhatatlanul korai időkre nyúlnak vissza. Honnan erednek tehát a Szíriuszról és kísérőjéről, a Szíriusz B-ről való ismereteik? A csillagászatban a Szíriuszt Kutya-csillagnak hívták, bár ez az elnevezés már kissé túlhaladott. A név még abból az időből származik, amikor a Szíriusz a „kutya napjaiban” kelt fel, az eléggé szabályos időközökben fellépő forró időszakokban, vagyis július vége és augusztus vége között. Már régen tudjuk, hogy a Föld forgástengelyének mozgása 26 000 éves periódusú, így az innen látható csillagképek is megváltoznak. A tengely kúpos mozgása miatt folyton elvándorol az égi egyenlítő és ekliptika két mozgáspontja, a tavaszpont és az ászpont is. Az elmozdulás hátráló, azaz az

106

állatövi csillagképeken fordított sorrendben halad végig. így egy csillag megfigyelésekor ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni. A Szíriusz a Nagy Kutya csillagkép főcsillaga, az égbolton látható egyik legfényesebb csillag. A Földtő) való távolsága 8,5 fényév (1 fényév = 9,5 billió kilométer). A Szíriusz kísérője, a Szíriusz B, amelynek anyagsűrűsége 90 000-szer nagyobb, mint a Nap anyagáé. A Szíriusz B-t Friedrich Wilhelm Bessel (1784-1846) königsbergi csillagász 1844-ben fedezte fel, és Alvan Clarke amerikai optikus és műszerkészítő (1804-1887) látta először 1862-ben. Míg a Szíriusz „normális csillag” a Szíriusz B a fehér törpék családjába tartozik. Ez a leírás áll mindegyik jó kézikönyvben.

Amikor a láthatatlan láthatóvá válik Bessel 1834-ben figyelt fel arra, hogy a Szíriusz mozgásában apró ingadozások láthatók. Asszisztensével 10 éven át mérte szabályos időközökben a Szíriusz pályáját, végül arra a következtetésre jutott, hogy a Szíriusz körül egy láthatatlan kísérő kering, amelynek mozgása megzavarja a Szíriusz pályáját. A láthatatlan valamit Szíriusz B-nek nevezték el. A múlt század első harmadában még az akkor használatos legkitűnőbb távcsővel sem lehetett észlelni ezt az égitestet. Feltételezték, hogy nem fénylő csillagról van szó. Feltételezték. . . Pedig 1862-ben az amerikai Clarke, a híres teleszkópkészítő 47 cm átmérőjű távcső-objektívje segítségével a Bessel által meghatározott helyen megtalálta a mindaddig láthatatlan Szíriusz B-t! A ragyogó fényű Szíriuszhoz viszonylag közel lévő kísérőről megállapították, hogy nagy testvérének túlságos fényessége miatt volt „láthatatlan”.1930

107

F.W. Bessel 1834-ben fedezte fel, hogy a Szíriusz mozgása nem szabályos és ebből egy kisebb kísérő csillag jelenlétére következtetett. Clark 1862ben Washingtonban észlelte távcsövével a már korábban megjósolt kísérőt, ami egy 47 000 km átmérőjű fehér törpe, anyagsűrűsége többszöröse a Napének. A fönti rajz a Szíriusz A és B relatív pályáját mutatja 1850-1950 között. Az alsó rajz az 1930-as pozíciót ábrázolja. A kísérő fényrendje 8,6; de csak nehezen látható, mert a főcsillag fénye elhomályosítja. (A két égitest fényviszonya: 10 000: 1

Közben megállapították, hogy a Szíriusz B „fehér törpe”. Ezek igen nagy sűrűségű égi objektumok, de fényerejük csak kb. 0,0003 százalék. A Szíriusz A sűrűsége a Szíriusz Bhez viszonyítva 0,42 : 27 000! E hihetetlen sűrűség miatt a Szíriusz B képes befolyásolni a fényes Szíriusz A csillag pályáját. Táblázatban kifejezve ez a következő: Abszolút fényesség Szíriusz A 1,3 Szíriusz B 11,2

A naphoz viszonyítva tömeg 2,4 0,96

108

sugár 1,8 0,034

sűrűség 0,42 27 000

Mai tudásunk A Szíriusz A mozgását befolyásoló Szíriusz B-t csak a múlt század közepén fedezték fel, illetve akkor észlelték.

A dogonok tudása A Szíriusz nem a rendszer központja, egy apró csillag pályájának, a Digitariának középpontjában van, ezt a csillagot a dogonok soha nem látták.

A Szíriusz B láthatatlan volt. Pályájának meghatározásához a legerősebb távcsövekkel végzett intenzív kutatások vezettek.

A feláldozott törzsfőnökök anyagi és szellemi alkotórészei a Digitariára vándoroltak, amelynek létezéséről tudtak, de számukra láthatatlan maradt. A Szíriusz B apró csillag, A Digitaria végtelenül kicsi. „fehér törpe”. Keringési pályája a világ közepe, minden élet csírája. A Szíriusz B keringési ideje A Digitaria keringési ideje 50,04 ± 0,09 év. mintegy 50 év, ez megfelel 7x7 évnek, azaz 7 törzsfőnök uralkodási idejének. A Szíriusz B fehér törpe, A Digitaria a legnehezebb amelynek fantasztikusan csillag, saját pályáján kering nagy a sűrűsége. a Szíriusz körül, s befolyásolja annak keringését.

Robert Temple amerikai nyelvész a dogon mítoszok és a modern csillagászati kutatások alapján lerajzolta a Szíriusz B keringési pályáját, amelyet így kommentált:

109

A hasonlóság olyan elképesztő, hogy még a gyakorlatlan szem is rögtön észreveszi. A két ábrázolás közötti azonosság a legkisebb részletekig garantált. Nem szükséges elővenni a milliméterpapírt. A tények magukért beszélnek: a dogon törzs hihetetlen és egyetemes tudással rendelkezik a Szíriusz A-ról és a körülötte keringő Szíriusz B-ről. Meglepő átfedés tapasztalható tehát a modem tudomány és az ősi mítosz között! A dogon hagyományok szerint a Digitaria egy év alatt megfordul maga körül, jóllehet nem tudni, vajon földi vagy Digitaria-évről van-e szó. Mégis már maga a tény elképesztő, hogy egy primitív néger törzs egyáltalán felismeri egy égitest saját rotációját. Mindenesetre az a felismerés, hogy Földünk forog a saját tengelye körül, nem is olyan régi. A dogonok viszont már ősidők óta tudták, hogy a világ alapvető mozgása a körforgás! Ma már mindenki tudja, hogy a galaxisok spirál alakban forognak. Valószínűleg csillagászaink egy napon azt is felfedezik, amit a dogonok már régen — milyen régen? — tudnak, nevezetesen azt, hogy a Szíriusz B egyáltalán nem az egyetlen kísérője a ragyogó Szíriusznak. A dogon mítoszok tudósítanak az Emme Ya csillagról is, amely nagyobb, mint a Digitaria, de négyszer könnyebb annál. Szintén 50 évenként, ugyanolyan irányban és ugyanannyi idő alatt kerüli meg a Szíriuszt, mint a Digitaria, de pályája hosszabb, vagyis jóval távolabb van tőle. A dogonok Szíriusz-rendszerének remélhető bebizonyulása után csillagászainknak komolyan kell venniük azt a szorgalmi feladatot is, amelyről a mítoszok még említést tesznek. Eszerint ugyanis az Emme Ya csillagot egy bolygó kíséri, amelyet az „asszonyok csillagának” neveznek. Tudnak még a Szíriusz egy harmadik kísérőjéről is, amelyet Varga-csillagnak neveznek, távolabb van a Szíriusz minden más bolygójánál és velük ellentétes irányban kering.

110

Az Emme Ya és a Varga-csillag adatait még nem tudták felülvizsgálni a csillagászok. Még nem áll rendelkezésre az a berendezés, amellyel egy 8,5 fényévnyi távolságban lévő égi objektum minden kísérőjét tanulmányozni lehetne. Így még nem rendelkezünk azokkal az ismeretekkel, amelyek alátámaszthatnák azt, hogy a dogonok mítoszainak valóságalapja van.

Kiskapu kerestetik! Szinte látom, hogy kritikusaim milyen kétségbeesetten keresgélik azt a kiskaput, amelyen át a dogon-sztorit — hipp-hopp! — eltüntethetik. Lehetséges egyáltalán — hallom őket — „elhinni” a francia kutatók állításait? Nocsak, nocsak! Hogyan kerülhetne itt szóba a „hit”? Griaule és Dieterlen komolyan vették a feladatukat, ugyanúgy, mint én, aki egy szempillantás alatt képes vagyok tiltakozni a „hit” megfogalmazás ellen. Amikor a két francia tudós 1951-ben előterjesztette beszámolóját, a holdraszállás még utópiának tűnt, s az én könyveim is mintegy húsz évvel ezután jelentek meg. Így fantáziám termékei nem befolyásolhatták őket. Miért kellett volna — minden dogonok istenére — két elismert tudósnak ilyenfajta sztorit kitalálnia? Nos, ők tényanyagot hoztak magukkal az afrikai bozótból. Okosabb lenne, ha megkérdezné valaki, hogy a Szíriuszról való ismereteket véletlenül nem egy Afrikautazó vitte magával a barátságtalanul forró országba, valaki, aki már előre tudott a XIX. század felfedezéseiről? Ennek az utazónak nagy tudású csillagásznak kellett lennie — és minden bizonnyal részleges elmebajban kellett szenvednie. Különben hogy jutott volna eszébe az az abszurd dolog, hogy éppen primitív néger törzseknek adjon először felvilágosítást a Szíriusz láthatatlan kísérőjéről?

111

Keserű csalódást kell okoznom minden szkeptikusnak, akik az utolsó szalmaszálba kapaszkodva valahol egy nagy ismeretlent keresnek, aki informálta a dogonokat, mert másként — ezt becsülettel be kell vallani — azok tudása egyszerűen megmagyarázhatatlan. Ennek a Mr. X-nek viszont már évszázadokkal ezelőtt csillagászati ismeretterjesztő tanfolyamot kellett tartania Maliban, a dogonok hazájában arról, amiről a kor csillagászainak még fogalma sem volt, nevezetesen a Szíriusz B-ről! A Sziguimaszkok egy olyan gyűjtemény részei, amelynek kezdeteit az etnográfusok a XV. századra teszik. Aki bebizonyítja azt, hogy az elismert nyugati tudomány ebben az időben már ismeretekkel rendelkezett a Szíriusz B-ről, azt meghívom egy Maliba történő utazásra! A vörös fonal mentén kell folytatni a varrást! A dogonok törzsében még élnek azok az öregek, akiknek emlékei alapján következtetni lehet a régi Szigui-szertartásokra. Hosszú idők óta minden hogon (a falu elöljárója) kötelességei közé tartozott, hogy „tartót” fonjon a majomkenyérfa rostjaiból. A tartály vízálló volt, ebben erjesztették az első rituális sört. Minden család kapott belőle egy kis adagot, s ezt hozzákeverték saját erjesztett italaikhoz. A Szigui-ünnep alatt a családi „söröshordót” hozzáérintették a hogon „bödönéhez”. Az ünnep után az italtartókat felfüggesztették a hogon házának mestergerendájára. Ongnoulou Dolo, a törzs egyik legöregebb pátriárkája elmondta, hogy ükapja már nyolc generáció edényeit birtokolta. A maszkok mellett a tartóedények hagyományát is a XII. századig vezetik vissza a dogonok. Az etnológusok viszont egyáltalán nem biztosak abban, hogy az első Szigui-ünnep időpontja erre a korai dátumra tehető, de bármikor is kezdték e szertartásokat, megtartásuk a Szíriusz B ismerete nélkül aligha volt lehetséges.

112

Ha én — kell-e nyomatékosan hangsúlyoznom — ragaszkodom ahhoz, hogy a dogonoknak földönkívüliektől kellett kapniuk a tudásukat, máris hallom a szuper okosok ellenvetéseit, hogy a Szíriusz B nem bolygó, tehát onnan nem jöhettek földönkívüli lények. Igaz, de ezt én soha nem is állítottam, s ilyesmi nem szerepel a dogon mítoszokban sem. Ott ugyanis szatellitákról esik szó. Sokan vitatkoznak azon, hogy egy kettőscsillag körül létezhet-e bolygórendszer, s ha mégis kialakult, hordozhate életet. A bolygók ugyanis — a két nap között feltételezett bonyolult gravitációs viszonyok miatt — „lehetetlen pályán kell hogy keringjenek” a két központi égitest körül. Ezek a mai vélemények, persze bizonyítékok nélkül. A ma rendelkezésre álló távcsövekkel más naprendszerek bolygóit nem tudjuk megfigyelni. Akár vannak bolygói a Szíriusz-rendszernek, akár nincsenek, ez nem változtat a tényeken: a dogonok már az idők hajnalán ismerték a Szíriusz B-t. S nem is volt távcsövük. Ha más már nem segít, akkor ma az akupunktúrát vagy a parapszichológiát veszik elő, s az utóbbival próbálják az irracionális dolgokat magyarázni. „Hiszen ez egészen egyszerű! Valaki valahol valahogyan egy dogon agyát különleges képességekkel ruházta fel. A szelleme kikötött a Szíriusz B-n és onnan szerzett minden tudást!” — Látják kérem, ilyen egyszerű a magyarázat.

Adatok a „honnan”-ra Madame Geniéve Calame-Griaule 1970-ben kiadta akkor már elhunyt édesapja könyvét, a „Fekete genezis”-t. Ebben megtalálható, hogy a dogonok HONNAN szerezték tudásukat. Amma volt az egyetlen ősisten. Amma teremtette a csillagokat a földcsomóból, amely az űrben forgott.

113

Ez a hagyomány kísértetiesen emlékeztet engem arra az elméletre, amellyel a tudomány az univerzum keletkezését magyarázta. Georges Lemaitre belga fizikus és matematikus (1894-1966) arra a gondolatra jutott, hogy valaha a világmindenség összes anyaga egy úgynevezett őstojásban volt összesűrítve, ami körülbelül ötmilliárd évvel ezelőtt szétrobbant és milliárdnyi részre hasadt szét. Hosszú idő alatt az így létrejött tömegelemek végtelen számú galaxissá rendeződtek. Az ősrobbanás e teóriája a vidáman hangzó Big Bang (nagy robbanás) néven vonult be a szakirodalomba. Előfordult vajon Amma isten neve a Big Banggal kapcsolatban?

Kőből való víz Ogotemmeli, a dogon főpap így mesélte: A Föld életereje a víz. . . Maga a kő adja ezt az erőt, mert a nedvesség mindenben benne van. . . Nommo leszállt a Földre és olyan növények palántáit hozta, amelyek még az égi mezőkön is teremtek. . . A Föld, a növények és az állatok teremtése után Nommo megalkotta az első emberpárt, akiktől később nyolc ős származott. . . Ezek az ősök végtelenül hosszú ideig éltek. Az szinte természetes, hogy Nommo földi munkája végeztével visszatért az „égbe”, hiszen minden földrész mitológiájában — ha csak egy kicsit is ismerjük őket — előfordul ez az elem. Az az állítás, hogy „víz van a kőben” viszont új és elképesztő. Merész ötlet a mítosz mesélőjétől ez az állítás, ha belegondolunk, hogy a Szaharában és a szavannás területeken a kövek többnyire csak bosszúságot okoznak. Hogy a kőben víz van, ez vadonatúj ismeret. Amikor a Holdra telepített űrkolóniák túlélési lehetőségeit vizsgálták, felmerült az az ötlet is, hogy a holdkőzetből hidrogén és

114

oxigén kivonásával, majd elegyítésével „vizet lehet fakasztani”. Ogotemmelinek köszönhető az a gondolat, amely csak első pillantásra tűnt rejtélyesnek. A legelső ember-ősök megkísérelték — áll a feljegyzésekben — felkeresni az égben alkotójukat, Nommót. Nommo, bár minden teremtményhez hasonló volt, mégis külön élt az emberektől, és tilos volt őt vagy kísérőit meglátogatni. Egyikük, akiből az első földi kovács lett, egy asszony miatt mégis megszegte a tilalmat. Ogotemmeli: Amikor emiatt tisztátalanná vált, el kellett őt a többi égiektől választani. Hogy tovább élhessenek, lejöttek a Földre, mert itt megtisztultak. Rögtön a karantén jutott az eszembe! Tételezzük fel, hogy Nommo, a földönkívüli, nem a mi planétánkon nőtt fel, nem is voltak földi elődei. Az űrben otthonos Nommo tehát megalkotta „földi képmásait”. Ez az élet aztán a Föld bolygó körülményei között fejlődött és alakította ki környezetét, de megjelentek az életet veszélyeztető földi baktériumok is. Ezért Nommónak és társainak nem volt szabad érintkezniük saját teremtményeikkel, hiszen saját életüket is kockáztatták volna, ha valamilyen fertőzést kapnak tőlük.

A sápadt róka Első könyvük után tizennégy évvel a Griaule — Dieterlen szerzőpáros újabb könyvet jelentetett meg a dogonok ismereteiről „A sápadt róka” címmel. Ebből kitűnik, hogy a dogonok csillagászati ismeretei messze túlhaladták a már ismertetett adatokat. Számos információval rendelkeztek a Naprendszerről, a Jupiterről és a Vénuszról is. A dogonok nemcsak a Szíriusz-naptárt használták, hanem ismertek egy Nap-naptárt is, és volt egy speciális, földművelésre vonatkozó „előjegyzési naptáruk”.

115

Túl messzire vezetne, ha jobban belemélyednénk a dogon ismeretekbe. A fentieket csak azért jegyeztem meg, hogy bemutassam a dogonok tudásáról szóló feljegyzések kiegészítéseit is. Tulajdonképpen — ez vitathatatlan — nem lehetnének e tudás birtokában. Évszázadokon át a néger törzseknek nem volt semmiféle csillagmegfigyelésre alkalmas optikai eszközük, nem ismerték az algebrát. . . ennek ellenére olyan tudással rendelkeztek, amelynek mi csak éppen száz éve jutottunk birtokába. Az ismert tudományos folyóirat, a NATURE foglalkozott a Szíriusz-rejtéllyel. A vancouveri egyetem csillagászprofesszora, Michael Ovenden azzal magyarázta a dolgot, hogy a XVI. században a mozlimoknak Timbuktuban (Mali) virágzó egyetemük volt, s itt tanították a sumer, görög és egyiptomi ismereteket is. Na és? Változtat ez valamit a tényeken? Vagy a dogonok voltak az elsők, akik pontosan ismerték a Szíriusz B-t, vagy ez a tudás már régebbi, és birtokában voltak a sumerok, egyiptomiak és a görögök is. Viszont csupán a dogonok hagyományaiban szerepel egzakt módon a Szíriusz B! Hajlandó vagyok elfogadni Ovenden professzor ama feltételezését is, hogy ez a tudás egy még régebbi múltból ered.

A történelem emlékezete — a mítoszok A dogon mítosz kitűnő példa arra, hogy a saját fordításában minden mítosz tartalmazza a görög „szó”, „közlés”, „elbeszélés” fogalmakat. A mítoszok időtlen hagyományaikból valóságigényt merítenek, s ezt

116

Kőbe vésett mitológia. Szárnyas istenség a mexikói Colimamúzeumból. tudomásul is veszik. A mítoszok keletkezésük idején valós, megélt eseményekről szóló beszámolók voltak. Az első

117

mítosz-elbeszélők nem igényeltek sokértelmű kommentárt: nem is igen értették, amiről meséltek. Valahol a világban egy ásatás során egy többméteres homok-vagy kőréteg alól előkerül egy cserépdarab, majd egy régész fantasztikus történetet kanyarít köré: elmeséli, hogy kik, mikor és miért laktak itt. Adj egy etimológus, valláskutató vagy filozófus kezébe egy ismeretlen mítoszt. Csodálattal fogod hallani, ha meghallod, hogy a különböző területek szakemberei mi mindenre gondoltak a szöveg olvasásakor, mit hittek és milyen fantasztikusan ködös kifejezéseket használtak. Az a benyomásom, hogy az urak valamikor együtt kergették a labdát az elődökkel, annyira pontosan — de fakultások szerint mégis annyira különbözően — interpretálják az ősi mítoszokat. Érthető, hogy Karl Jaspers filozófus (1883-1969) nemigen hitt a „tudományos babonákban”, számára a mítoszok értelmezésre szoruló jeleket és titkosírásokat tartalmaztak. A történelmi tudat kezdetei a mítoszok keletkezésének korába nyúlnak vissza, s ha rálelünk a mitológia velejére, kinyílik a korai történelmünkhöz vezető kapu is.

Megtalálni a lényeget! Véleményem szerint a mítoszokat nem szükséges szóról szóra, mondatról mondatra elemezni. Nem érdemes az ingatag alapokkal foglalkozni, hanem meg kell találni a közös nevezőt. A mítoszkutatás maga bizonyítja, hogy ami tegnap még bombabiztosnak számított, ma már nemritkán csak romhalmaz, amin néhány nagyokos tovább botorkál, mások meg gyorsan a szőnyeg alá söprik.

118

Megszőtt mitológia. Nagy technikai tudással ábrázolt szimbolikus alak egy Kr. e. 200 körül készült perui köpenyen.

Sokkal hasznosabb lenne a lényeget keresni, azt kellene kibogarászni, s ledobni végre azt a ballasztot, amit generációk cipeltek. A dologban az a groteszk elem, hogy a történetek esszenciáját maguk a mesélők sem értik. A mondatokból időzített bombaként bukkan elő egy-egy szó, amely a ködös kifejezésekből és a nehezen érthető képek rejtekéből hámozható ki. Az én kíváncsiságom roppant zabolátlan. Szeretném tudni, mi a helyzet a mitológiai istenekkel — milyen körülmények között jelentek meg, mit cselekedtek és mi volt ennek az értelme. Milyen volt a „személyiségük”, milyen anyagból voltak gyúrva. Ha valamelyikük csupán szellemalak volt, hogyan láthatták és miként beszélhettek vele? Egyáltalán miért látszottak „isteneknek”, miért

119

munkálkodtak és szórakoztak éppen a mi Földünkön? Mire volt jó, hogy demonstrálják hatalmukat, tudásukat, fölényüket? Miért nem maradtak itt? Miért mentek vissza állandóan égi bázisukra, és hol volt ez a bázis? Miért ígérték meg mindig, hogy visszatérnek? Vajon ezek az istenek minden földrészen valóságos lények voltak, vagy csupán az elszabadult képzelet termékei? A közlések lényege számomra az istenek jövetelének és viselkedésének egzakt ábrázolása, a világ keletkezéséről szóló tárgyilagos közlés, de ide tartozik az első értelmes lény „születése” és az emberi kultúra kezdetei: a földművelés, növénytermesztés és állattenyésztés kialakulása is. Az ősi teremtésmondákban szereplő „híreket” alapvetőnek tartom, ezekben nem hinni kell, hanem fel kell őket ismerni. Honfitársam, a biológusok szeniorja Adolf Portmann professzor (1897—) jellemzése szerint a tudomány csupán „az emberi szellem rendben tartásának kísérlete”-ként fogja fel a mítoszokat. Ez az a szempont, amely bátorított arra, hogy a mítoszokat a mai idők rendszeréből szemléljem. RENDET szeretnék tenni a mai tudomány zavaros dolgai között, RENDET, mindenféle fáradságos filozófiai szófacsarások nélkül. Rendet tenni valamiben egy olyan bélyeggyűjtőnek, mint amilyen én is vagyok, izgalmas foglalatosság. Üres mezőkkel kezdődik, s élvezettel látjuk, hogyan telnek meg a sorok egymás után az odaillő bélyegsorokkal. Az én mítoszokból álló gyűjteményemben a görögök üres mezői már majdnem teljesen beteltek, csak a többi tátongott kietlen ürességgel. A dogon mítosz arra késztetett, hogy az afrikai hagyományokat is megvizsgáljam. Gyümölcsöző rendrakási kísérlet!

120

Rendrakási kísérlet AFRIKA 1. sz. üres mező: az ég Milyen jellegzetességei vannak az égnek az afrikai mítoszokban? A mitológiai kifejezések elemzésével foglalkozó

Kőbe vésett mitológia. Nem lehet biztosan tudni, embert vagy majmot ábrázol-e. Mindenesetre ez a 20 tonnás monolitból mintázott lény egyenesen az égiekre tekint, olyan megfigyelő állásban, ami nyilvánvalóan az ősi időkre utal. Olmék szobor a mexikói San Lorenzóból. 121

szakirodalomból tudom, hogy elődeink képzeletében az ég nem létező valamiként, tulajdonképpen „semmi”-ként szerepelt. Nagyapáink idejében ez akceptálható óvintézkedés volt minden, föntről jövő meglepetés ellen. Hiszen akkor még nem volt űrhajózás, nem voltak óriásteleszkópok, amelyek egy nagy ablakon keresztül bepillanthattak volna a „semmibe”. Akkoriban még nem tudták, hogy az ég tulajdonképpen reális világ, amelyben egyedül a mi Tejutunkon 20 milliárdra becsülik a csillagok számát. Ezért nem tehetek szemrehányást a régebbi idők mítoszkutatóinak, akik az égre vonatkozó minden korszerű tudással együtt egy elképzelt álomvilágba viszik az embert. Sajnos ilyenformán a mítoszok továbbra is egy ellenőrizhetetlen irracionalitásban „lebeghetnek”. . . Mindazonáltal az afrikai népek — törzsek — számára az ég mindig is egyértelműen lakott világ volt. Bár a népek bőrszíne, testmagassága, szellemi fejlettsége különböző lehetett, másfajta kultúrák, vallások és rítusok vonzásában élhettek, társadalmi és politikai struktúrájuk eltérhetett egymástól, mégis mindegyik nép úgy képzelte, hogy az ég lakott hely, és hogy a testet öltött istenek onnan jöttek le hozzájuk.

A lakott ég Hadd említsek néhány példát a lakott égről, ahonnan mindenható követek érkeztek a Földre: MASZAJOK: Az égben isteni párok örök életű gyermekeket nemzettek, akik közül néhányat leküldtek a Földre. JALUOK: Apodho ősatya feleségével és minden kultúrkincsével együtt leszállt az égből.

122

Mitológia technikai ábrázolása. Az észak-amerikai navajo indiánok mintha rajztáblán örökítették volna meg az általuk megfigyelt „ isteneket” . Figyelemre méltó az a szimmetria, amire a „ primitívek” képesek voltak — különösen érdekes a „ toló fúvóka” , amelyet az istenség lábai közé applikáltak.

123

MADI-MORUK: Az első emberek még az égben laktak. Amikor a kék madár összeragasztotta az égi létrát, élénk forgalom kezdődött az ég és a föld között. GANDAK: A két ősasszony az égből szállt le. NYIRÓK: Isten küldte le az égből az első emberpárt, akiknek még farkuk volt. Két lányuk és két fiuk született, tőlük származott az emberiség ősatyja, a kaméleon és a Hold. KIVU-PIGMEUSOK: A törzs ősatyja az égből szállt le. KULUVÉK: Az első emberpár az égből jött, magukkal hozták a gabonát, a gereblyét, a fejszét, a fújtatót ás sok minden mást. BENA-LULUÁK: Az isten négy fiát küldte le a Földre. ASANTIK: Hét ember, akiket isten teremtett, egy hosszú láncon leereszkedett a Földre. Miután itt utódokat nemzettek, visszatértek égi otthonukba. Szép kis forgalom lehetett a lakatlan semmiben, s az állítólagosan primitív emberek hittek ebben! A maszájok nagy törzse, amely Északkelet-Afrikában él, kék, fehér és fekete ősistenekről mesél mítoszaiban. Ezek a felhők országából ereszkedtek alá. Az istenek — mint kiderült — megosztották földi feladataikat egymás között, mert amit az egyik tönkretett, azt a másik felépítette. A maszájok hite szerint az istenek kimondottan daliák voltak. Az égben állatok is voltak, aztán a fehér isten megteremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat, növényeket termesztett a Földön, majd lehozta az égből az állatokat, miután már gondoskodott a számukra megfelelő környezetről. Éppilyen cselekménydús a zibánok mítosza is. Ősistenük Rugaba, akinek nem áldoznak és nem folyamodnak hozzá, mert tudják, hogy az űrben jár, szellemlények társaságában, akikkel hosszú időt töltött a sötétségben. Amikor vége lett a sötétségnek, Rugaba megalkotta az első embert. (Ma már persze minden gyerek tudja, legalábbis a holdraszállás

124

tévéközvetítése óta, hogy az úr egyenlő az éggel, s odakint végtelennek látszó sötétség honol. Ma már azt is értjük, miért akkor alkotta meg Rugaba az első embert, amikor vége lett a sötétségnek, vagyis akkor, amikor megérkezett a mi bolygónkra.) A már százszor is lefestett ég a tudományos kutatók szerint a primitív népek számára a határtalan boldogságot és az örök életet jelenti. A Kilimandzsáró környékén élő dzsaggák úgy tudják, hogy valakit visszaküldtek az égbe, mert úgy járt, mint a feledékeny asszony, aki elmulasztotta magával hozni az ajándékokat. Nem, a régi afrikai elbeszélők mítosz-ege semmiképpen sem nirvána, hanem olyan hely, ahol élet és halál közel jár egymáshoz, a valódi világhoz hasonlóan. Apropó: a földönkívüliek itt nem halhatatlanok!

Az isteni alkotó 2. sz. üres mező: technikus istenek Kenyában, a Maszáj-sztyeppe és a Rudolf-tó között élnek a nandik, és közeli rokonaik a szukok. Legfőbb égi urukat Tororutnak hívják. Mondáik szerint az égben lakik, hasonlít az emberhez, csak szárnyai vannak, amelyeknek csapkodása villámlást kelt és dörgést okoz. A nandi törzsnek van egy nyelvtörő nevű istene is: Chepkeliensokol. A név lefordítva azt jelenti: a dolog a kilenc sugárlábbal. Nem különös? A bantu törzshöz tartozó pangvák a következő figyelemre méltó mítoszt őrzik: A villám egy különleges tojásba van bezárva. Megjelenik előtte az ősanya, a tűz. A tojás szétpattan, és előjön belőle minden létező dolog. A felső része gomba formában az ég felé emelkedik, az alsó lent marad. Természetesen nagyon csábít, hogy kommentáljam eme ősi szemtanú jelentését, s csak azért nem teszem, mert

125

annyira egyértelmű a jelentése, hogy hasonlósága az általunk előállított modern technikai eszközhöz azonnal kiderül.

A nagy esőzés és ami utána történt 3. sz. üres mező: a Föld ősállapota A bemba egy zambiai néger törzs. Mítoszuk szerint a Föld kezdetben sivár és iszapos volt. Kabezya isten lejött — na vajon honnan? — és rendet csinált. Szabályozta a vizek folyását, először növényeket teremtett, majd állatokat hozott le az égből. Egy alkalommal két ember is lejött vele a Földre, és mihaszna utódaikkal benépesítették azt. A Kongó déli részén elő pende törzs azt meséli, hogy kezdetben nem volt idő. Mindenütt a sötétség uralkodott. A Földön nem voltak folyók, pedig szünet nélkül esett az eső. Amikor elállt, Mavese főisten elrendezte a vizeket, mederbe terelte a folyókat, majd olyan tudatlan embereket teremtett, akiknek csak törzsük volt. Mavese alkotta meg az univerzumot is, minden csillagaival, de mestere volt a köles, a kukorica és a pálma termesztésének is, sőt, még az undorító kígyók is az ő teremtményei voltak. Mavesének elege lett az egyedüllétből, ezért magához vette Muvadilát és erőteljesen nekilátott a nemzésnek, hogy minden népek atyja lehessen. Amikor végre sikerült a Földet kielégítően benépesítenie, visszatért égi otthonába. Magával vitt néhány embert, akiket később a tűzzel visszaküldött a Földre. Mavese igazán mindenre gondolt. A busongók törzsének mítosza tökéletes kronologikus leírást ad a teremtésről: Kezdetben a vízzel borított Földön sötétség volt. Aztán jött Bumba, a világos bőrű óriás, aki egy napon gyomorgörcsöt kapott és hányni kezdett. Először kihányta magából a csillagokat, a Napot és a Holdat. A napmelegtől

126

kiszáradtak a vizek, és megjelentek a homokpadok. Bumba egyik fia kihányt egy növényt, amelyből minden többi növény keletkezett. Végül kihányta a földi lényeket, először a fontosabb állatokat, azután az embert. Gyógyszereket is kihányt, meg a meteorkövet és a borotvakést. Akkor folytatta a többi állat teremtését. Miután a sokoldalú hányás útján megteremtődött a Föld, Bumba eljött az emberek kunyhóiba, és bevezette az étkezési tilalmakat. Egy embert megtett első királynak, ő lett Bumba isteni földi helytartója. Azután az isten fölemelkedett a levegőbe és eltűnt az égben. Eltekintve attól a kellemetlen módtól, ahogy Bumba létrehozta a földi dolgokat, a Föld keletkezéséről szóló ismeretek elképesztőek. A mi ismereteink csak 1953-ból valók! Akkoriban végezte ugyanis dr. Stanley Miller híressé vált kísérletét. Metán, ammónia és víz keverékét különféle elektromos kisülések hatásának tette ki, s ezzel szerves vegyületek, főképpen aminosavak, cukrok és hangyasav, kéksav és ecetsav molekuláit állította elő. Bebizonyosodott tehát, hogy az „őslevesben” kezdődhetett az élet kialakulása. A szerves élet tehát kezdetben egy vizes masszában dinsztelődött, és a Föld meleg kisugárzása miatt gőzgomolyként felszállt. A nagy magasságokban lehűlt, és sűrű eső formájában zuhogott vissza a talajra. A tudósok feltételezése szerint 1,2 milliárd éve történt, hogy az őslevesből kialakult az első primitív életforma. Egy pár év ide vagy oda nem számít. De vajon mikor és kitől szereztek tudomást a mítoszok elbeszélői erről az elementáris körforgásról? A mítoszok ugyanis pontos sorrendben adják meg az események folyamatát: semmi — üresség — iszap — eső — napmeleg — szárazföld — növények — állatok — emberek — ételek — gyógyszerek — eszközök —tűz.

127

Figyelemre méltó kvalitású genezis!

Teremtőkedv 4. sz. üres mező: a „teremtő” Ha a mítoszok ege, a vágyak végállomása csak képzeletben létezett, akkor ott fönt — ha logikusan átgondoljuk — csak testetlen „alakok” lebeghettek, vagyis szellemek, akiket csak egymás közti létben lehet elképzelni. Az afrikai mítoszok isten-szellemeivel viszont keményen kezet is lehetett rázni. Kézfogás szellemekkel? A pigmeusok kis növésük miatt a görögöktől a „törpe” vagy „hüvelyk” nevet kapták. A törzs a Kivu-tó melletti nedves, trópusi erdőkben élt. Istenük, Imana fel tudott emelkedni az égbe. Ott sem lustálkodott, mert megteremtette az embert. Így szól a monda: Isten megteremtette Ruremát, s ő eljött, hogy az istennel együtt megteremtse a Földet. Bár Rurema églakó volt, ismerte a földi világ minden dolgát, és teste is volt (!). A fönti kovácsműhelyben dolgoztak a kovácsok (!), akik sosem jöttek le erre a Földre. Az ő lakhelyük mindig az égben volt. . . A Föld egy erdőség volt, amely magától szállt le, és Rurema volt, aki teremtette. A luba (baluba) törzs a bantu népcsoport egyik ága, Kongó déli részén, a Kongó felső folyásánál lévő Luabala és a Tanganyika-tó közti területen él. Több nyelvjárásban is elmesélték, hogy legfőbb istenük Mukulu, aki az égben lakik. Mukulu először megteremtette a csillagokat, majd a Napot és a Holdat. Utána létrehozta a világosságot, megalkotta a Földet, rögtön összes vizeivel együtt, aztán elvetette a növények magvait, és betelepítette az állatokat.

128

Mitológia — űrhajós alakban. Ősi, mexikói eredetű „istenalak, Tlapacoyában találtak rá. Az űrhajósöltözék tartozékai — az arcvédő, a széles öv a ráerősített lámpával, az overall — félreérthetetlenek.

129

Ez után az atyai gondoskodás után egy kevésbé fő isten, Kyomba leküldött a Földre egy férfit két asszony társaságában. Maga is velük jött, s a hajába rejtve értékes növénymagvakat hozott, és egy olyan dolgot, amivel tüzet lehetett csiholni. Ez a nagy tudású lény megmondta a bamba népnek azoknak a dolgoknak a nevét is, amiket még nem ismertek, és megtanította őket arra, hogyan használják majd azokat.

Mitológiák - történelmi tények A történelmi tudat ébredésekor történt a név- és fogalomképzés. Világos. Hogy ez a kezdet az égi látogatók megjelenése lehetett, azt az átadott intelligencia igazolja. Már 1870-ben elmondta Max Müller etimológus professzor a londoni Royal Institutionban tartott előadásán: Kijelentem, hogy a valódi etimológia történelmi tényeket ad a kezünkbe, mert az első névadás történelmi tény. Sőt, egy későbbi fejlődési fok vizsgálata számára különösen fontos tények az ókor fogalmai. A Viktória-tó mellett élő jaluo törzs szerint ősatyjuk, Apodho növényekkel és állatokkal együtt szállt le a Földre — ez szinkronban van a bassarik mítoszával, amely szerint az ég istene, Unumbotte magokat és növényeket hozott a földi embereknek, és figyelmeztette őket, hogy szántsák fel a földet ott, ahol még nincs feltörve. Az isten hasznos tanácsot adott, hiszen akkor még nem tömték tele a talajt kemikáliákkal. Az afrikai mítoszokból arra következtethetünk, hogy az ég valamikor nagy vetőmag-kereskedés volt, s egyúttal dúsan termő melegház. A ruandai tussi törzs (Burundi) úgy tudja, hogy kezdetben az ég meghasadt és minden mag leszóródott a Földre.

130

A dzsaggák ősatyja, Mugulu égi fejedelem banánt, burgonyát, babot, kukoricát és egy tyúkot hozott le magával. De mivel a tyúk kosarát fönt felejtette, vissza kellett mennie érte az égbe. . . és többé nem látták, mert ott érte el minden halandó sorsa és elhunyt. Mugulu ege tehát nem volt a halhatatlan boldogság paradicsoma! Egyébként ugyanígy járt az égi asszony, Unyoro is: a magok közül kifelejtette az eleusinét (egyfajta fűféleség), sürgősen visszament érte az égi melegházba, s elhalálozott. Mivel a teremtők nyilván hozzáértő szakemberek voltak, ha rendezzük a válaszokat, talán feleletet kapunk a nyitott kérdésekre is. Mindnyájunkban megvan az az antropológiai kényszerképzet, hogy szépen egymás után fejlődtünk ki. Minden élőnek van családfája. . . s mellesleg feltűnik a banán, a rizs, a kukorica. Manapság állandóan új termények kerülnek a piacra. A növényeket, fákat, állatokat bonyolult eljárásokkal keresztezik. Ki tudta ezt az előidőkben? Kik voltak annak idején a tenyésztők. . . vagy az importőrök?

Vigasztalan emlékezés: nemzés partner nélkül A maszáj mítoszok elgondolkodtatóak. A maszájok rátermett fehér istene az első embert az égben teremtette, s Matiumbének nevezte el. Miután a fehér isten gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, leszállította Maitumbét a Földre. Ott valamilyen afrikai Noé lett belőle, mert a maszájok őt tartják ősatyjuknak. A sokoldalú Maitumbe földi partner nélkül hét embert nemzett: saját magából, mert egyszerre volt férfi is meg nő is. Megpróbálom kiszedegetni az alaposan körülírt közlésekből a lényeget. Szóval az első földi lény egyszerre férfinak és nőnek is teremtetett. Ebben figyelemre méltó dolog rejtőzik!

131

Ha elődeink primitívek is voltak — volt szemük és nem voltak ostobák. Ha körülnéztek, láthatták, ahogy a magukfajták párosodtak, s majdnem mindenki buzgón gyakorolta ezt a gyönyört keltő, örökösöket létrehozó műveletet. De létezhettek olyan lények, akik egyszerre nők és férfiak is? Hogy is volt ez az érthetetlen, mesterséges teremtési vagy nemesítési aktus? Ez annyira figyelemreméltó dolog, hogy még később is szívesen elbíbelődök vele. A nbonga-ambo törzs rejtélyes történetet mesélt „Missis Sunshine and Mister Moon”-ról, azaz Napsugár asszonyról és Hold férfiről. A Nap és a Hold együtt készítették ételüket, ám egy ízben a Hold odaégette a májat. A Nap dühös lett: Vétkeztél! — rivallt rá a Holdra és sebeket égetett az arcára. Azóta láthatók foltok a Holdon. Ez csak egy apró sztori, de vajon honnan tudták a négerek, hogy a Hold képén „sebek” (kráterek) vannak?

Nyitott kérdések Lábjegyzetek helyett csak néhány kérdés: Az etimológia tudománya szerint elődeinknek el kellett képzelniük az égben lakó „isteneket”, mert az ég végtelen és elérhetetlen, s ragyogó csillagaival egyszerűen a boldogságot jelentette számukra. De hát hol kereshették volna máshol az isteneket? Hiszen valamennyien föntről ereszkedtek le, nagyon is testi valójukban, s hozták a legszükségesebb dolgokat tartalmazó csomagjaikat is, ráadásul okos és hasznos tanácsokat adtak. Természetes tehát, hogy az elődök „istenei” az „égben” laktak, méghozzá egy nagyon is eleven égben.

132

Ha csak egyszer-kétszer fordult volna elő az ég meghatározása, és az isteni cselekedetek ábrázolása a teljesen egyező hagyományokban, akkor én is csupán elgondolkodtató költői képzeletnek vélném a dolgot. De a témák „a cappella” teljesen megegyeznek. Ez mind csak véletlen lenne? Az emberek feltételezhetően minden időkben a szokások rabjai voltak. Azelőtt is és ma is a régi kerékvágásban élnek. Az Alpok fölött ragyogó hajnalfény egy hegylakónak távolról sem olyan különleges élmény, mint az ablakon kitekintő nyaralónak. Amikor az első űrrepülés után az asztronauták egyenesen a Csendes-óceánra szálltak le, az embereknek elállt a lélegzetük. Ez olyan élmény volt, ami talán a négyévenkénti olimpiai győzelmekhez hasonlítható. A holdraszállások ismétlődtek, az addig elképzelhetetlen álom rutinfeladattá vált. Az érdeklődés is csökkent, a hírekben már csak pár mondatot szentelnek a témának. Ami gyakran ismétlődik, hétköznapivá válik, és már nem is igen beszélnek róla.

Szenzációkról szóló tudósítások Minden bizonnyal vannak olyan szenzációs események, amikkel generációkon keresztül foglalkoznak, és amiket az egyik nemzedék mindig a következőre hagyományoz. A mindennapi élet számos folyamatát egyszerűen átvettük elődeinktől. Magától értetődő, hogy a magot el kell vetni, az állatokat tenyészteni kell, és meg kell nevezni a környezet dolgait. Ezek a hétköznapok részei. Ha mindig így lett volna, egyetlen szót sem vesztegetnék rá, de mindez kezdetben érdekes esemény volt, mert olyan iszonyatosan hihetetlen kísérőjelenségek vették körül. A derült égbál bonyolult nevű istenek szálltak alá különleges közlekedési eszközeikkel. Ez volt aztán az újdonság! Ezt feltétlenül

133

tovább kellett mesélni a gyerekeknek és azok gyermekeinek. Ha a mítoszokat modern szemüvegen át nézzük, világosan látjuk bennük a szenzációs eseményeket. Úgy érzem, a magam részéről betöltöttem az afrikai mitológia albumának jó néhány üres mezejét. Ebben a gyűjteményben a dogon mítosz a „kék Mauritius”, minden értékével együtt. Csak még nem teremtődött meg a műértők világa. . . .

Hogyan keletkezhet egy mítosz? Megpróbálok kitalálni egy példát, amelyből talán mítosz keletkezhetett. 15 000 évvel ezelőtt Ausztrália kellős közepén leszállt egy űrhajó. A primitív őslakosok rémülten húzódtak vissza barlangjukba. Aztán, előbb félve, majd egyre bátrabban közeledtek, és kezdtek hozzászokni az idegen látványhoz. Azt tapasztalták, hogy az idegen nem akar semmi rosszat tenni velük. Eltelt egy kis idő, amíg az űrhajós egy kicsit meg tudta értetni magát a bennszülöttekkel — ő velük, azok meg vele! Az idő rövidsége miatt a lényeges dolgok magyarázatára — például arra, hogy asztronautánk nem isten — nem kerülhetett sor, ezért a vademberek istennek tartották, mert látták és hallották, hogy nagy zajjal egyenesen az égből szállt le közéjük. Hogyan tudta volna az űrhajós érthetően elmagyarázni, hogy az egészben nincs semmi különös? Az ügy rögtön tisztázódhatott volna, ha a vademberek megértik, amit az „isten” a saját nyelvén elmondott nekik: „Gyerekek, értsétek már meg! Én éppen olyan húsvér ember vagyok, mint ti. Fogjátok már fel! Ott fönt látjátok az eget, annak egyik csillagán van az otthonom. Ne féljetek a fénysugártól, amit érkezésemkor láttatok és úgy megrémültetek tőle! Csak fényszórók voltak, meg kellett világítanom a földet,

134

hogy lássam, hova szállok le. Nézzétek csak, itt vannak a kábelek, amik idevezetik az áramot a generátorból.” Az őslakosok még akkor sem értettek volna az egészből egy szót sem, ha beszélik az idegen nyelvét. Azt sem fogadták volna el, hogy nem isten, hiszen saját szemükkel látták az égből leszállni. Erre pedig csak az istenek képesek. Mi maradhatott meg minderről az agyukban akkor, amikor az idegen űrhajós már régen az övéi között volt? Otthon, az égben. . .

Hogy mondjam el gyermekeimnek? Az agy „dolgozik”. A szókincs még kevés szóból áll, körül kell írni valahogy a lezajlott szörnyű dolgokat úgy, hogy a többiek is megértsék. Az isten megjelent egy égi szekéren, ami fénylő csóvát húzott maga mögött. A Napot már ismerik: világosságot, fényt, meleget ad, és kerek formájú. Úgy mesélik tehát, hogy jött VALAMI, amely fényesebb és forróbb volt a Napnál, és éppolyan kerek. Ez a VALAMI iszonyú nagy zajjal érkezett. . . olyan volt, mint az ég dörgése. A VALAMI a felhők közül jött és mozgott a levegőben, tehát valamilyen járműnek kellett lennie. De hát a járművek a földön haladnak, ez pedig repült. Mindenki látta, aki csak ott volt. Hogy meséljem el hát a gyermekeimnek? Ők csak azt tudják, hogy a madár repül. . . Igen, talán így: Jött az égből egy fénybe burkolózott, kerek jármú, amely ragyogóbb és forróbb volt a Napnál, úgy repült, mint egy óriási madár, és leszállt a földre. Ez a VALAMI tojás alakú, és veszélyesebb a kígyónál is. Az, aki kijött a tojásból, csodálatos ruhába volt öltözve. Igen, az istennek olyan ruhája volt, ami hasonlított az ezüstösen csillogó szőrméhez. Így, vagy hasonlóan „sűrítve” mesélhették tovább a szenzációs eseményt. Nem csoda, ha az ötödik generáció egy napon már nem tudja igazán elképzelni, mi is történt

135

tulajdonképpen. Mindenképpen csoda lehetett, mert a filológusok 15 000 évvel később pontosan tudni vélik, mire gondoltak az ősök, vagyis miben hittek! Hogy hangzik egy híres etimológus nyilatkozata a mitológiai folyamatok jelentőségéről?

Az égig érő fa A különböző mitológiákban gyakran előfordul egy tölgy- vagy almafa, de semmi kétségem sincs afelől, hogy képzeletbeli fáról van szó, amely a Napot tartja. A Napot egyébként aranyalmának is nevezik, és úgy vélik, hogy a fa minden nap délig egyre nő, este pedig lesüllyed vagy kivágják. Értse mindenki úgy, ahogy akarja és tudja. Vajon a hozzáértő szakemberek, akik nem rendelkeznek isteni adottságokkal, mely agytekervényükből varázsolják elő azt, hogy a legkorábbi időkben elődeinknek mit kellett gondolniuk („minden kétséget kizárva”), s honnan veszik a bátorságot, hogy kijelentsék: pontosan tudják, hogy mit hittek valamikor.

Zűrzavaros játszma Zűrzavaros játék van folyamatban. Kinek a kezében van az adu? Tapasztalatom szerint a mítoszok tartalmát meseként kezelik. Nem értek egyet ezzel, szerintem ez tévedés. De mit tudok tenni ellene? Miért kell egy adott történetet mesének álcázni? A kutatások eredményeit összevetve a következő eredményt kapjuk: A nép ugyanolyan történetet mesél, mint B nép, hasonló eredetű szavakat használnak, hasonló külsejű istenségekről beszélnek. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a törzsek közös ősöktől származtak, így ugyanolyan befolyások érték őket. De: az összehasonlító 136

mitológiakutatás semmilyen felvilágosítással nem szolgál arról, vajon mit is jelentenek a mítoszokban említett ősrégi események. Természetesen mindegyik mítoszban rejlenek képzelgések és allegóriák is. Ezek lényege számunkra nem mindig érthető, és emiatt különféleképpen interpretálható. Némely közlések pedig nincsenek összhangban a régi időkről és népekről rendelkezésünkre álló biztosnak mondott tudással.

Érthetőség helyett ellentmondások Már a régi időktől kezdve nagy kedvvel tanulmányozták a mítoszokat. Évszázadok óta mindenképpen vallási szempontból állították be a történéseket. Hosszú ideig tartott, míg végre megteremtődött az a lehetőség, hogy a poétikus népköltészet tartalmát valóságos történelmi hagyományok szempontjából is megvizsgálják. Aránylag időben felismerték, hogy a mítoszokban rejlő adatok felvilágosítást adhatnak népekről, szokásokról, településekről, magatartásformákról. Állandóan új kérdések merültek fel vallási, nyelvtudományi és néprajzi vonatkozásban a mítoszok jelentésével kapcsolatban. Mégis úgy látszik, a tisztán tudományos magyarázatok még váratnak magukra. Nehezen tudnám eltitkolni, szinte rám van írva, hogy abban hiszek, ami távol áll a tudománytól. Az igazság keresése nem tiszavirág-életű dolog, s ehhez a mítoszok nagyon is sok segítséget adhatnak. És éppen ma! A modern technika ismeretében ki lehetne hámozni az ősi hagyományok kemény magját a rátapadt szimbólumok közül. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy gyorsabb és világosabb eredményre vezet, mert a technika rögtön szállítja a mi időnkben funkcionáló tényeket is.

137

Mérnöki körökben ezt „racionális munkának” nevezik. Az akadémiai gondolatfabrikálók sokat tanulhatnának a gyakran szidott technikától: Minden problémát vissza kell vezetni a legegyszerűbb változathoz. Ahhoz kell keresni a megoldást, ami még holnap is érvényes, mert a tegnapi kiindulóbázis tévesnek bizonyult. A technika nem szenvédheti a szükségtelen kerülő- és tévutakat.

Néma beszéd Ami a mitológiát illeti, a problémák változatai közül a legegyszerűbbet részesíti előnyben, vagyis azt, hogy egy lehetséges igazsággal eljusson a következőhöz. Kezdetben ugyanis egyértelmű volt, hogy maga a nyelv tehetetlen. A korai tudósítók szókincse nagyon szegényes volt, fogalmaik kizárólag az egyszerű mindennapi életre és a mindig visszatérő természeti jelenségekre korlátozódtak. Család, rokonság, állatok, növények, az első munkaeszközök és primitív fegyverek — ezeket tudták kifejezni nyelvükön. Ezenkívül a tűz, a Nap, víz és szél, nappal és éjszaka, napfelkelte és naplemente, villám, dörgés, születés, betegség, halál fogalmakkal kapcsolatos dolgokat. De ha olyasvalami történt, amire még nem voltak szavaik, körül kellett hogy írják azt. Ebből keletkeztek az allegórikus képek, és maga a költészet is. Tévedés azt feltételezni, hogy a beszéd és a gondolkodás egymással összefüggő funkciók lennének, és hogy beszéd nélkül nem lehetne gondolkodni. Az is matematika (annak egy gondolatmenete), amikor egy Sotheby-árverésen az utolsó sorban egy névtelen vevő fölteszi a kezét, s öt ujját mutatja, ami 50 000 dollárt jelent. Aztán ha egy gazdagabb vásárló kétszer öt ujját mutatja fel, akkor a kikiáltási ár máris 100 000 dollárra emelkedik. Közben egyetlen szó sem hangzik el, mégis intenzív gondolkodás folyik. A jelbeszéd éppoly közlést jelenthet, mint a képek, dalok vagy a zene. A

138

Mitológia — pecséthengereken. A sumerok Kr. e. 3000. körül kezdték használni a pecséthengereket okmányok hitelesítésére, számlák igazolására, templomi adományok elismerésére vagy az adók befizetésének nyugtázására. A pecséthengerek hossza egytől hat centiméterig terjedt.

139

jelek gyakran még többet is kifejeznek, mint amire a szó képes lenne. Senki sem tudja, milyen jelbeszéd kísérte a mítosz elmondását. Nevetés, sírás, artikulátlan felkiáltások töltik ki teljesen a szituációt. . . és az „elbeszélést”! Emlékszem, egyszer a Bemina-hegységben találkoztam egy havasi pásztorral. Egy hegyi manóról mesélt, aki még ma is kísért. Amikor nem találta meg a megfelelő szót, vagy nem látta elég kifejezőnek, hirtelen gesztikulálni kezdett. És én megértettem. Szavak nélkül is. A szóbeli hagyományok kézmozdulatokkal való kiegészítésének lehetőségét a kutatók teljesen figyelmen kívül hagyják. A szó a tudós gondolkodók legkedvesebb mostohagyermeke. Állandóan az eseményekhez kapcsolódik, s ha valami új dolog merül fel, csak a fogalmat kell megtalálni hozzá. A nyelv azonban nem állandó, megváltozhatatlan dolog, a fogalmak tartalma állandó változásban van. Az első leírt beszédben szereplő keltezés is csak merész feltételezésekre adhat okot. A mítoszok a mi nulla évünknél jóval korábban keletkeztek, valamikor az alig ismert régmúltban, s azóta a szavak értelme szemantikailag jócskán megváltozott. Különben is mindenki, aki a mítoszokkal foglalkozik, más és más jelentést tulajdonít az egyes szavaknak. Nem utolsósorban azért, mert a különböző korokban különböző kiindulópontok alapján vitatják a szavak jelentését. Fontosnak tartják a költői körülírásokat és akarva-akaratlan nem veszik figyelembe mindegyik közlés közös lényegét, amely úgymond érintetlenül állta ki az idők múlását, mert megélt, megszenvedett, hiteles tudósítást tartalmaz. Ez az anyag a túlértékelt „csomagolás” ellenére is felismerhető marad.

140

KÖZEL-KELET Mennybemenetel. Keresztény ünnep egy bibliai legenda alapján. Égi utazás. Helyszíni tudósítás, amelyben bolygónk nagy magasságból látható. El lehet olvasni a babilóniai Etana-eposzban. Asszurbanipál asszír király (Kr. e. 669-629) ninivei könyvtárának feltárásakor került elé az eposzt tartalmazó agyagtábla. Ma a londoni British Museum-ban található, itt őrzik az asszír-babilóniai irodalom legjelentősebb emlékeit. Nem tudjuk, mikor keletkezett az eposz. Egyes részletei sokkal régebbiek, mint az akkád nyelvű Gilgames-eposz, amely Kr. e. 2000 körül keletkezett. Az Etana-eposz visszanyúlik egészen az emberi történelem kezdetéig, mert az agyagtáblán megtalálható egy 5000 évvel ezelőtti hengerpecsét lenyomata is. A következő rész az Etana-eposz második és harmadik fejezetéből való:

A legrégibb tudósítás a világűrből Etana buzgón könyörgött Samas istenhez, hogy adjon neki egy csodatevő füvet, amely termékennyé tenné feleségét. Samas elküldte őt a sashoz. Az megkérdezte, mit kíván Etana. Csodatévő füvet — válaszolta a király. Akkor elviszlek egy csillagra — mondta a sas és elindultak. Kétszer két óra hosszat röpültek már, amikor a sas így szólt Etanához: „Nézz le, barátom! Milyen lett a Föld? És tekints a tengerre!” Etana lepillantott, aztán így válaszolt: „A Föld, barátom, hegyhez hasonlít. A tenger meg távoli vízeséshez.”

141

Kétszer két óra hosszat röpültek újra. Úgy szólt akkor a sas Etanához: „Nézz le, barátom! Milyen lett a Föld?” Etana válaszolt: „A Föld, barátom, erdőhöz hasonlít.” Egyre magasabbra emelkedett a sas az ember fiával és mindig szólt útitársának, hogy nézzen lefelé és mondja el, hogy mit lát. Végül a Föld csak akkora, mint „egy kicsi kunyhó”, a tenger meg „kerek víztartó dézsa”. Ez a riport, amelyet Richard Hennig professzor már 1928-ban úgy ismertetett a Német Mérnökök Egyesületének évkönyvében, mint a „világ legrégibb repülős meséjét”, ezzel az elbűvölő szakasszal fejeződik be:

Eagle has landed! (A Sas leszállt) „Nézz le, barátom! Milyen len a Föld?” „A Föld barátom, most egy kerek kalács. A tenger meg kenyérkosárhoz hasonlít.” Újabb kétszer két óra röpülés után a sas ismét megkérdezte: „Nézz le barátom! Milyen most a Föld? És tekints a tengerre is!„ Etana lepillantott és rémület szorította össze a szívét. Nem látta már a Földet, sem a tengert. Rákiáltott a sasra: „Állj meg, állj meg, te barna sas! Én nem akarok az égre szállni, hadd térhessek vissza a Földre!” „Eagle has landed” — hangzott az asztronauták jelentése a houstoni űrközpontban, amikor az Apolló-11 holdkompja leszállt a szomszédos égitestre. „A Sas leszállt!” Ugyanilyen tárgyilagosnak és megfontoltnak tűnik nekem az Etana űrutazásáról szóló jelentés. Eagle has landed. A sas leszállt.

142

Bolygórendszerek, súlytalanul lebegő alakok az űrbégi és technikailag különösnek látszó eszközök a pecséthengerek félreérthetetlen motívumai

143

A ninivei agyagtábla-könyvtárban megtalálhatók egy, a világ kezdetéről szóló mítosz részletei is. Már szinte alig képedtem el attól, hogy ez a nagyon korai teremtésmítosz tartalmazza mai tudásunk elemeit is (ősleves!) : Volt idő, amikor sem az égnek, sem a földnek nem volt neve, amikor az óceán, az őskezdet, a nemző és a tenger robaja mind megszületett nem voltak mocsarak, folyók, egyetlen nádkunyhó sem volt sehol, az ősistenek még nem teremtettek semmit, nem voltak dolgok és a dolgoknak nevük, és a sorsok sem voltak meghatározva, akkor az ősatya és az ősanya — akik vizeiket összekeverve egy lestet alkottak, házasságra léptek, s idővel ketten születtek: Latemu és La-hamu. . .

Lángok fölött a csúcson I. Szargon (Kr. e. 2334-2278), a harmadik asszír világbirodalom alapítója haladó szellemű uralkodó volt. Összegyűjtetett minden fajtájú értékes írást, s azokból gigantikus könyvtárat hozott létre. Itt megtalálhatók voltak az özönvízről szóló tudósítások, a világ teremtésének leírása, s persze mind régebbiek voltak, mint a bibliai történetek. A Bibliában a Genezis, a Teremtés könyve 31 verset tartalmaz, a sokkal korábbi asszír szöveg hét, mindkét oldalán teleirt agyagtáblán, több mint ezer sorban meséli el a teremtés történetét. Fred Talmini amerikai asszirológus már több mint negyven éve dolgozik az agyagtáblák fordításán. Idézek Talmini hozzám írt leveléből: Az ősi asszír « isten » szó pontosan azt jelenti: lángok fölött a csúcson. Azokat az írásokat, amelyeket I. Szargon összegyűjtött, jóval korábbra kellene datálnunk.”

144

A pecséthengereken lévő domborma ábrázolások hatásos bizonyítékai az űrbeli látogatókra való emlékezésnek.

145

Talmini véleménye alátámasztja a földönkívüli látogatókkal kapcsolatos elméletemet. Lángok fölött a csúcson? Éppúgy, mint Ezékielnél! „És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felöl; És látám izzó érczként ragyogni, a melyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz lett volna. És fényesség vala körülötte. Mint a milyen a szivárvány mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája és látám és orczámra esem és hallám egy szólónak szavát.” (Ezékiel könyve 1, 26-27. — Károli Gáspár fordítása) Mivel a nyugati kereszténység mindent autentikusnak tart, ami a Bibliában áll, így kétségtelen, hogy egy férfikvartettről szól a híradás, akik a „lángok fölött, a csúcson” voltak. Aztán, mint egy sötét basszus, megszólal Jehova vallásának alapítója, Mózes is: „Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, és az egész hegy nagyon reng vala.” Mózes II. könyve, 18, 19.) Utána pedig Dávid király basszbaritonja zengi: „Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját.” (Zsoltárok könyve 29, 8-9.) Megszólal a zsoltáríró szenvedélyes baritonja is: „A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.” (Zsoltárok könyve 104, 3-4.) És végül Mikeás próféta harsogó tenorja:

146

„Mert imé kijő az Úr az ő helyéről és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek.” (Mikeás próféta könyve 1, 34.) (Károli Gáspár fordításai) Fred Talmini úgy véli, hogy az asszír pecséthengereken legalább nyolc különféle foglalatosságokkal bíbelődő alakot lehet felismerni, s ezek nevének is figyelemre méltó értelme van. Ezek a következők: RAMANI a „Fenséges” SAMANI az „Égi” (Samayi) KHALABI a „Révkalauz” SAPAQI az „Űrutazó” GABARI az „Óriás”, a „Földhözkötözött” ARAYI a „Földi ember” RAYI az „Ellenőr” vagy a Megfigyelő” Mi mindent közölnének velünk ezek az asszír hagyományok, ha egyszer e régi fogalmakat lefordítanák modern nyelvre?

Mondd, hol vannak az gyökerek. . . Hírneves etimológusok úgy vélik, hogy az egész mitológiát meg lehetne magyarázni a szótövek segítségével. A nyelvtudósok kétségtelenül fontos feladata, hogy a szavak értelmét a szótőre visszavezetve világítsák meg. De szerintem van egy akadály, amelyen a leggondosabban kidolgozott kutatási eredmények is elbuknak: soha nem lehet megállapítani ugyanis a szavak és fogalmak keletkezési idejéből vett példát, az akkori alkalmat és

147

Mitológia — kőbe vésve. A kőkorszaki istenség súlytalanul repül a japán Fogape barlang falán lévő véseten.

keletkezési idejéből vett példát, az akkori alkalmat és 148

eseményt, amelynek következtében létrejöttek. Mire gondolhattak eredetileg? Ha erre nincs megbízható válasz, akkor a szótő sem határozható meg, mert gyökerei ismeretlenek. Ám ha a fordításnál a modern technika adekvát kifejezéseit is felhasználják, előjön a lényeg. Nincs ebben semmi trükk, csak előkerülnek azok a riportok, amiket valaha készítettek, s amelyeket ma nem lehet igazán megérteni. Pedig csak akarni kell. Éppen eme áttörés felismerését akarom segíteni, ha szükséges, akár ezeregy indiciummal.

Tenno — isten és császár JAPÁN Egészen 1945. december 15-ig a szövetséges hatalmak betiltották a japán államvallást, a sintoizmust —, amelynek legfőbb személyisége a Tenno volt, aki egy személyben császár, isten és annak földi helytartója. A szövetségesek meg akarták törni a szorosan Japánhoz kötődő hagyományokat, mert attól tartottak — jogosan — hogy egy istenként tisztelt államfő kivonhatja magát a szerződések alól, ezért a császárt detronizálták. A sintoizmus hagyományait három könyvben foglalták össze, a Kojiki 712-ben íródott és a korai események történetét tartalmazza, a Nihongi harminc kötetben foglalja össze Toneri herceg történetét, ez egyfajta hivatalos birodalom-história, keletkezését 720-ra teszik, a Kijuki pedig az ősidők eseményeit tárgyalja. Bár ezek a művek a Krisztus utáni időkből valók, kétségtelenül a korábban keletkezett eredeti szövegek másolatai, azoké, amelyeket szájhagyományok útján örökítettek meg írásban.

149

Ismét a Big Bang! Szabadjon emlékeztetnem olvasóimat a már vázolt Big Bang elméletre, vagyis arra, hogy az asztrofizikusok szerint a világmindenség keletkezése az ősatom robbanása következtében történt. Nézzük most a Nihongi bevezetését! A mai teóriával való fantasztikus hasonlóság ismerhető fel benne: „Az idők kezdetén, amikor az ég és a föld még nem váltak szét egymástól, és egy alakban volt a férfi és nő (!), csak káosz volt, és a zagyvalékos masszában rejlett egy csíra. Ami tisztaság és világosság jött elő belőle, abból lett az ég; a visszamaradt nehéz, zavaros anyagból keletkezett a Föld. A tiszta, finom dolgok egyesülése könnyű volt, a súlyos, zavaros anyag csak nehezen tudott összeállni. Ezért lett meg először az ég, és csak utána alakult ki a Földnek egy bizonyos formája.” Lemaitre professzor, aki a Doppler-effektust az ősrobbanás megvalósulható ötletként ismertette, kijelentette: az univerzum összes anyaga súlyos massza formájában egyesült egy ősatomban. A Nihongi szerint: „. . . zagyvalékos masszában rejlett egy csíra. . . ” Ma azt mondják a csillagászok, hogy egy évmilliókkal ezelőtti folyamatban lehűlt a Föld, ásványok, vizek, ércek, stb. képződtek. A folyamat a szabadon áramló gázokkal kezdődött, amikor azok egy égitest gravitációs terébe kerültek. Nihongi: „A tiszta, finom dolgok egyesülése könnyi volt, a súlyos, zavaros anyag csak nehezen tudott összeállni. Ezért lett meg először az ég és csak utána a Föld. . . ” Az univerzumban a nagy Big Bang még mindig „virulens”: a vöröseltolódással bizonyítható, hogy a

150

galaxisok egyre távolodnak egymástól; továbbá az is, hogy a csillagközi térben, a Nap, a bolygók és a Tejút között — ugyanúgy, mint azelőtt — különféle gázmolekulák lebegnek. Az asztrofizika szinte naponta fűzhet új strófákat az 6si dalokhoz. . . Nihongi: „Ami tisztaság és világosság jött elő. . . abból lett az ég: a visszamaradt nehéz, zavaros anyagból keletkezett a Föld.”

Földek, mint halak a vízben Jöjjön egy kis mai geológia! Minden gyerek megtanulja az iskolában, hogy a Föld külső burkolata a földkéreg, amely úgy viszonyul planétánk egész térfogatához, mint almához a héja. De ezt csak hasonlatképpen szokták említeni. Valójában a földkéreg egy gránitszerű rétegen nyugszik, amely viszont az óceánok alól hiányzik. A földkéreg legalsó határa a tengerfelszín alatt 8-15 km mélységben van, a sík területeknél 30-40 km-re a fennsíkok és a magashegységek esetén pedig 50-70 kilométerre. 2900 km mélységig tart a földköpeny, és 5100 km mélységben kezdődik a belső földmag, amelyet magmának hívnak és tulajdonképpen nem más, mint forró, gázzal telített folyadék a Föld legmélyén. Alfred Wegener geofizikus (1880-1930) 1912-ben hozta nyilvánosságra kontinensvándorlási elméletét, amelyet a tengerkutatás eredményei azóta megerősítettek. Wegener úgy vélte, hogy kezdetben a földrészek egyetlen óriási kontinenst alkottak, amely később, a földtörténeti középkorban széttöredezett, s egyes darabjai eltávolodtak egymástól. Az elméletet Wegener a ma két távoli kontinens, Dél-Amerika és Afrika tektonikai vonalainak folyamatos átmenetével támasztotta alá. Még nem telt el sok idő, de

151

Wegener teóriáját a tudományos világ vitathatatlan tényként vette tudomásul. De mit mond erről a Nihongi? „Létrejöttek közöttük az isteni lények. Abból adódik, hogy a világ teremtésének kezdetén a földrészek úgy úszkáltak ide-oda, mint játékos halak a vízben.” Különös? Nagyon is az. A Nihongi kitűnő információkkal rendelkezett. Mivel lehetne cáfolni, hogy az istenek, akik az égben jöttek létre, és akik megteremtették az abszolút tökéletes férfiakat, tájékoztatták a mítosz szerzőit? Az etimológusok szerint „ezeket az istenalakokat csak szimbolikus értelemben lehet felfogni. A valóságban egyáltalán nem léteztek.” Megszimatolni a mítoszokban az egykori realitást — nyilvánvalóan rettenetes gondolat! És ráadásul a hagyományokat, amelyek történetei helytállóak, miért nevezik „csak” mítoszoknak? Csak? Melyik fáról kellett lemásznunk, ha őstörténetünk mitológiája csupán szimbólumok gyűjteménye? És ha mégis csak szimbólumról van szó, magától adódik a kérdés: minek alapján keletkeztek ezek a jelképek? A szimbólum szó a görög symballein-ből származik és az jelenti: összedobni. A lexikon így magyarázza a fogalmat: „A szimbólum jelkép, egyéni jelentésátvitellel érzékelteti a bonyolult lelki folyamatot.” Kérem, fogadják el a kioktatást, mely szerint a mítoszok csupán szimbolikusan foghatók fel. Én viszont szeretném pontosan megtapasztalni a „bonyolult lelki folyamatot” és mindent meg akarok tudni az „egyéni jelentésátvitel”-ről. Maga a kísérlet semmi haszonnal nem jár, én csupán pontos ismereteket szeretnék. Sokkal pontosabbakat.

152

Egy írásban az áll: A Nihongi ama része, amely a világmindenség keletkezésével foglalkozik, így kezdődik: EGY ÍRÁSBAN EZ ÁLL. EGY ÍRÁSBAN EZ ÁLL: Amikor az ég és a föld először szétváltak egymástól, az űrben valamilyen, nehezen leírható alak lebegett. Abból, magától egy istenség keletkezett. EGY ÍRÁSBAN EZ ÁLL: Az ősidőkben, amikor még minden terület és maga a Föld is fiatal volt, a földek úgy úszkáltak ide-oda, mint halak a vízben. Abban az időben a Föld belsejében keletkezett valami, ami olyan volt, mint a nád rügye. Majd átalakult, s belőle jöttek létre az istenek. . . . Később az űrben keletkezett valami alak, ami úszó olajhoz hasonlított, s istenné alakult át. Hogyan meséljem el mindezt a gyermekeimnek? A nádrügy áramvonalas csúcsából ember keletkezik, hiszen a nád nyersanyag, és ebből lehet valami, no de hogy élőlény? Ez egészen más képzeteket kelt a gyerekekben. . . . Ami még soha nem látott dolgok leírását illeti, e téren a rettenetesen bölcs XX. században sem jutottunk tovább egy lépéssel sem.

Repülő csészealjak — kitalálták a XX. században, felfedezték 4000-ben Mintegy harminc evvel ezelőtt egy ember valamilyen „objektumot” látott az égen — igen, hogy is nézett ki? —, mintha repülő csészealj lett volna. Azóta már ezrek jelentették, közöttük az Egyesült Államok Jimmy Cartere is, hogy megfigyeltek egy ilyen repülő csészealjat. Aki először látott ilyet, nem talált rá jobb kifejezést, így hát repülő csészealjról mesélt. Már előre nagyon élvezem, hogy a 4000-ik év etimológusai hogyan töprengnek egy XX. századi szó, vagy

153

huszadik századi mítosz jelentéstartalmán. Kutatnak majd a kiásott archívumok anyagában, meg a könyvtárakban. Mindig és mindenütt beleütköznek az ominózus repülő csészealj kifejezésbe. A régész kollegák összeszedik majd a cserepeket és bebizonyítják, hogy az emberek annak idején egy ivóedényt csészének neveztek. És mi a helyzet azzal a dologgal, ami a mítosz szerint repül a levegőben, változtatta a színét, meglepő kanyarokat mutatott be, és más különös dolgokra is képes volt? A 4000. év etimológusai meg fognak egyezni abban, hogy a repülő csészealj valószínűleg egy közkedvelt sporteszköz volt, kiváltképpen azért, mert egy aréna betonmaradványaiból kiástak egy bronzszobrot, amely egy férfit ábrázolt, aki egy csészealjhoz hasonló dolgot tartott a kezében, és szemmel láthatólag az ég felé akarta röpíteni azt. 4000-ben is sikerült tudományosan megmagyarázni a mítoszt!

Csak semmiféle polgári engedetlenség! Ugyanúgy, amint az afrikai dogon mítoszokban, a Nihongi szerint is nyolcan szálltak alá az égből. Nagy füst vette körül őket, és a le- és felszálláskor hatalmas lármát okoztak: Amikor Susa no Wo no Mikoto az ég felé szállt, az egész tenger úgy morajlott, mintha dörgött volna, a hegyek és a dombok hangosan nyögtek, s mindez az isteni erő hatására történt. Csak egy macskaugrás, egy pas de trois, és máris Indiában s a bibliai térségeken vagyunk! Az indiai mítoszokat összefoglaló Ivás, a Mahábhárata 200 000 verssorból áll, és visszamutat a legkorábbi időkbe. Idézek belőle:

154

Bhima a vimánájával elrepült egy olyan rettentő sugáron, amelynek fénye vetekedett a Napéval, és olyan hangja volt, mint a zivatar dörgésének. Ezékiel is „az Úr dicsőségének formájáról' beszél, és arról, hogy a zajt, amit a jövetele okoz, „sok vizeknek zúgásához,” vagy „valami tábornak zajához” lehet hasonlítani. Amikor a bibliai Úr leszállt a szent hegyre, az egész környék megtelt zúgással, remegéssel, tűzzel és fényességgel. Ma már védekezhet a civil lakosság az ilyesfajta megpróbáltatások ellen. Időben megtudhatják, hogy hol és mit terveznek. Annak idején minden előzetes figyelmeztetés nélkül jött „felülről' a sokféle ijesztő dolog. Találhatunk egyébként hasonlóságot a régi krónikások írásai és a mai riporterek tudósításai között is. Amikor az első űrhajó elindult Cape Canaveralből, Florida partjai szó szerint szinte megremegtek, s a világot is megrengette a hír. A lenyűgöző élményre a tudósítók alig találtak szavakat. De térjünk vissza Japánba!

Az égi birodalom kincsei A korai történések könyvében, a Kojikiban az áll, hogy Amaterasu napkirálynő leküldte unokáját, Ninigit a Földre, Japán vidékére, hogy ott uralkodjon. Ninigi Kyushu sziget nyugati részén szállt le egy hegyre. Három rekvizitumot hozott magával: egy titokzatos fémtükröt, egy kardot és egy gyöngyfüzért. Ezek a császári „felségjelek” még ma is megvannak. . . Minden évben japánok milliói zarándokolnak Honshu szigetére, Ise városába, hogy a naikui templomban megláthassák a templom „belső ereklyéjét”, a birodalmi kincseket, és leróhassák kegyeletüket. A kardot a Nagoya melletti Atsuta templomban, a gyöngyfüzért pedig a tokiói császári palotában őrzik.

155

Régi japán császársír Az eredeti szent tükör a naikui templom belsejében található, sok rétegbe belegöngyölve, amelyet nem nyitottak ki soha, és nem is fognak kinyitni. Ha a burkolat egy rétegét megrágja az idő vasfoga, a buzgó papok rögtön gondoskodnak a pótlásról. Hogy a csodacsomagon belül mi is van, azt egyetlen élő ember sem tudja. Az égi Ninigi unokája volt Jimmu Tenno, Japán első igazi uralkodója. Minden japán császárnak ez a címe: azt jelenti, égi uralkodó. A mitikus dinasztiát egészen Amaterasu istennőig vezetik vissza. (Ilyen hierarchikus dinasztiák szerte a világon megtalálhatók, például minden egyiptomi fáraó is az istenek leszármazottjának tekintette magát.) Mindegyik új császár, illetve Tenno a trón elfoglalása után elindul, hogy Ise templomában bejelentse az isteneknek, hogy „hivatalba” lépett. A régi időkhöz képest a ceremónia csupán annyit változott, hogy a császár nem zárt ökrös szekéren, hanem vasúti szalonkocsiban utazik oda.

156

Kőbe vésett mitológia. Dogufigurák a Kr. e. 600 körüli időkből, Suntory Japán művészeti múzeumának gyűjteményéből. A figurák űrhajósöltözéket és óriás asztronauta-szemüveget viselnek.

157

Oda, ahol a mitikus Jimmu Tennónak is nyugodnia kell síremléke alatt. A hagyomány szerint a trónt Kr. e. 660-ban, a holdév első hónapjának első napján foglalta el. Amikor legutóbb 1976 tavaszán Japánban jártam, egy tévéstábbal forgattunk. Megpróbáltam engedélyt kérni, hogy meglátogathassam a Jimmu mauzóleumot. Lehetetlenség — hallottam mindenfelől: a császári ház tagjain kívül egyetlen emberfia sem léphet be oda, és a belső szentélybe kizárólag a Tennónak van joga betenni a lábát. Ez van. Csak az a kevés vigaszom maradt, hogy a japán tévések kerítettek egy helikoptert, amellyel köröztünk néhányat a híres síremlék fölött. A mauzóleumot vizesárok vette körül, mint egy várat, a síremlék valahol egy fákkal beültetett domb alatt volt, kevésbé tetszetős falakkal körülvéve. Többet egyáltalán nem tudtam kikémlelni. Tulajdonképpen semmit sem láttam. Egy japán ismerősöm azt tanácsolta, írjam le a könyvemben azt az óhajomat, hogy szeretnék belépni a kegyhelyre. A császári ház manapság már van olyan modern, hogy esetleg teljesíti ezt a szokatlan kérést, s beenged egy külföldi írót Jimmu Tenno síremlékéhez. Már sok erőfeszítést tettem azért, hogy szokatlan ügyekben sikert érjek el. Így most ezt a néhány sort kísérletnek szánom. Remélem, sikerül. Wait and see. Várj, és meglátod.

A sziget gyermeke és az idődilatáció A mitológiában nyüzsögnek az olyan grandiózus események, amelyeket először Albert Einstein relativitáselmélete tett érthetővé. Az időeltolódás lényegét már érintettem Lüscher professzorral folytatott beszélgetésem során. Lássunk most egy kőkorszaki példát erre! A Tango-Fudoki hagyomány egy szigetgyermekről beszél. . .

158

Yosa körzetében volt egy Heki nevű vidék, és ezen a vidéken egy falu, Csucsukaha nevezetű. Ennek lakosai között élt egy férfi, akit SZIGETGYERMEK-nek neveztek. Ez a férfi párját ritkítóan szép volt. A császár palotája alatt, amelyben éppen Asakura kormányozta a birodalmat, kis patak folyt, amely a tengerhez vezetett. A SZIGETGYERMEK beült egy csónakba, s elindult halászni a tengerre. Mivel semmit sem fogott, végül elaludt. Akkor hirtelen egy hasonlíthatatlan szépségű leányalak jelent meg mellette. A SZIGETGYERMEK megkérdezte a leányt: „Ki vagy Te és hogy tudtál ilyen váratlanul itt teremni? Az emberek házai messze vannak innen, és a tenger hullámain egy ember sincs.” A lány mosolyogva válaszolt: „Én a levegőn át jöttem.” A SZIGETGYERMEK újra kérdezte: „Hogyan tudtál a levegőn át idejönni?” A lány azt felelte: „Én az égből jöttem. Kérlek, ne kételkedj ebben és szeress engem. Arra vágyom, hogy veled éljek örökké. Örökké, mint az ég és a föld. Ha követni akarsz engem, egy darabig ne nyisd ki a szemed!” Nemsokára mindketten egy különös szigetre érkeztek, amely gyöngyökkel volt behintve. A SZIGETGYERMEK akkora ragyogást még soha nem látott. Egy csillogó palotából előjött hét fiú, akiket Pleiádoknak neveztek (hét csillag az égen), aztán jött nyolc fiú, akiknek neve Hyadok volt. (A Bika csillagkép fejét ábrázoló csillagok — EvD) SZIGETGYERMEK megismerkedett a szép leány anyjával és apjával, akik felvilágosították őt az emberek világa és az égi világ közötti különbségekről. SZIGETGYERMEK feleségül vette az ég leányát, és örömük tízszer nagyobb volt, mint a földi embereké.

159

Amikor már három év eltelt, SZIGETGYERMEK hirtelen honvágyat érzett. Sóvárgott a szülei után is. Bánata kiült az arcára is. Akkor megkérdezte a lány: „Már egy idő óta látom rajtad, hogy más vagy mint régebben. Kérlek, mondd el, mit kívánsz!” SZIGETGYERMEK így válaszolt: „Elhagytam a hazámat, az övéimet meg a barátaimat. Ide jöttem messze, az istenek országába. Állandóan erőt vesz rajtam a honvágy. Ha lehetne, szeretnék egy kis időre hazamenni, hogy láthassam a szüleimet.” Elbúcsúztak egymástól, a férfi hajóra szállt, de most is be kellett csuknia a szemét. Egyszerre megérkezett a hazájába, Csucsukaha körzetébe. Körülpillantott a helységben: minden megváltozott benne, még a lakói is. Semmit sem talált azon a helyen, ahol a házuknak kellett volna állnia. Megkérdezett a SZIGETGYERMEK egy ottani lakost: „Hol lakik a SZIGETGYERMEK családja?” A kérdezett azt felelte:,,Honnan jössz te, hogy ilyen régen élt emberek után kérdezősködsz? Dédapáim meséiből tudom, hogy valamikor a régi időkben élt itt egy férfi, akit SZIGETGYERMEK-nek neveztek. Egyedül ment ki a csónakjával a nyílt tengerre, és sohasem tért vissza. Azóta már háromszáz év telt el. Miért érdeklődsz most hirtelen utána?” Akkor SZIGETGYERMEK nagyot sóhajtva megfordult. Most ráharaptunk egy mítosz kemény magjára, ami különösen ízlik nekem: egy mesésen hangzó love story-ba csomagolva valós tényeket kapunk (Einstein) az időről. A SZIGETGYERMEK valószínűsíthetően nagy sebességű űrhajó fedélzetén került az „istenek világába”. Ő úgy gondolta, csupán három év telt el, de földi otthonába

160

visszatérve azt tapasztalta, hogy ott már elmúlt 300 esztendő. Egy ártatlan, bájos történet, amely tényeket szállít. Teringettét! Ki vonhatná kétségbe ezeket a tényeket?

Tour d' horizon Nem csupán ez az egyetlen, szorgalommal és szerencsével megtalált értékes példa mutatja, hogy a régi mítoszokban rábukkanhatunk az idődilatációra. Egy felületes tour d'horizon is elárulja, hogy Visnu indiai istennek egy emberélet „csak egy pillanat”, hogy a mitikus kínai császár „égi uralkodó” volt, aki tűzokádó sárkányon utazott az égen és 18 000 földi évet ért meg. A kínai mitológia úgy tudja, hogy P'an Ku, az első uralkodó 2 229 000 földi éven át utazgatott a kozmoszban. Sőt, a mi jól ismert Ótestamentumunk is feljegyezte, hogy Istennél ,,. . . ezer esztendő annyi,. . . mint a tegnapi nap, amely elmúlt és mint egy őrjárási idő éjjel.” (Zsoltárok könyve 90,4.) Amióta Japántól elbúcsúztam, két gondolat motoszkált a fejemben. A régi mítoszokban az isten Omohi-kane no kami néven jelenik meg. Lefordíttattam és legnagyobb meglepetésemre azt hallottam, hogy a név szó szerinti jelentése: istenség, amely több isten gondolatai erejét egyesíti magában. Ez az istenség nyilvánvalóan egy komputerfajta volt. Különös. Éppoly különös, mint az az utalás, amelyet japán régészektől kaptam. A régészet jól ismeri a japán Dogufigurákat. Ezek kőből vagy hasonló anyagból készültek, fejük az űrhajósokéra emlékeztet, óriási fényvédő ellenzőt viselnek. Az ilyenfajta Dogu-figurák (vannak másmilyenek is) először a Kr. e. 600 körüli években bukkantak fel, Az égi istenek pontosan ebben az időben adták át az első japán császárnak, Jimmu Tennónak a birodalmat. . . és légvonalban 20 000 kilométerrel távolabb, Kr. e. 592-ben írta

161

le Ezékiel próféta találkozását az űrhajóval. A koincidencia a legtalálóbb szó ezen események időbeli egyezésére. Tetszik nekem ez a szó! Nézzük a földgömb túloldalát, az eszkimók mitológiáját: Az első emberek sokkal nagyobbak voltak a maiaknál. Mágikus házaikkal repülni tudtak, hólapátjaik maguktól mozogtak, és egyedül takarították el a havat. Ha az akkori emberek másfajta eledelt kívántak meg, egyszerűen beültek repülő házaikba és egy másik helyre szálltak. De egy napon mindenki panaszkodni kezdett a repülő házak által okozott iszonyú lárma miatt, mert azok nagy zajt csaptak, amikor átszelték a levegőt. És mert a panasztevő szavak olyan erősek voltak, a házak elvesztették repülési képességüket, s azóta az emberek házai a földhöz vannak kötve. . . Abban az időben viszont a hó úgy tudott égni, mint a tűz, és gyakran tűz hullott alá az égből is. Akkoriban még nem is volt jég. Közép- és Dél-Amerika népeinek (maja, inka) és a déli szigetek lakóinak mítoszait nem veszem bele az égi történetek világot átfogó, nagy körtáncába. Ennek egyetlen oka van: korábbi könyveimben már foglalkoztam mítoszaikkal, s ha csak lehet, szeretném elkerülni az ismétlődést. Illő szerénységgel azonban — hogy ne maradjanak itt ismeretlenek — szabadjon a „másik fél” emlékezetébe idéznem ezeket.

LATIN-AMERIKA Mindenképpen kísérteties hagyomány, még egyetlen tudományos-mitológikus műben sem szerepel, de a legpompásabb emlékek közé tartozik és méltón képviseli Latin-Amerika térségét. Ez a mítosz szinte mindannak esszenciáját tartalmazza, amely az „istenek” megjelenésére és tevékenységére vonatkozóan egy tisztességes mítosztól elvárható.

162

Akakor krónikája Karl Brugger (1942—) tudós történész és szociológus évek óta újságíróként 61 Dél-Amerikában. 1974 óta a Deutsche Rudfunk Rio de Janeiro-i tudósítója. Brugger emellett az indián ügyek specialistája. 1962-ben Manausban, ott, ahol a Rio Solimoes a Rio Negróba ömlik, tehát ott, ahol a Rio Amazonas kezdődik, Brugger megismerkedett egy indiánnal, Tatunca Narával. Mesztic létére Tatunca Nara volt az ugha mongulala, a dakka és a haisa indiánok törzsfőnöke. Brugger sok fáradsággal és emberismerettel legyőzte a mesztic bizalmatlanságát. Ekkor olyan történetet hallott az indiántól, amely — ahogy mondta — a legkülönösebb, ami valaha is a fülébe jutott. Ez a mongulala törzs története a „15 000 évvel ezelőtt az istenek által kiválasztott nép” históriája. Ez a történet — mondta a törzsfőnök — minden eseményével együtt „Akakor krónikájá”-ban van leírva. Brugger a hotelszobájában vett fel egy „végtelenül hosszú, csupán a magnószalagok cseréjének idejére megszakított monológot”. Tatunca Nara története a kiválasztott törzs nulla événél kezdődik és 12 453-ban fejeződik be. Ez azt jelenti, hogy a krónika a mi időszámításunk szerint Kr. e. 10 481-ben kezdődött és a jelenben (1972!) fejeződött be. Összesen tizenkét magnószalag telt meg. Brugger nem volt biztos benne, vajon egy fantasztikus „mesét” hallott, vagy megtörtént eseményekről szóló tudósítást. Foglalkozásánál fogva szkeptikus volt, így fáradságos kutatómunkával utánajárt az elhangzottaknak, sőt dokumentációs kutatást is végzett. Amikor aztán Tatunca Nara egy későbbi találkozásuk során ismét ugyanolyan részletességgel mondta el a történetet, „mintha kívülről

163

Mitológia — kőplasztikában. Ismeretlen istenfigura Kolumbiából. Becsült kora kereken 3000 év. Itt is egyértelmű az űrhajósöltözék.

164

megtanulta volna”, Brugger „hinni” kezdett benne, s a történet iszonyú volta szinte megkövetelte, hogy foglalkozzon vele. Brugger megvizsgálta az információk igazságtartalmát, leírta a magnószalagokon lévő szöveget és nyilvánosságra hozta. Én is megismerkedtem Bruggerrel, és hosszasan elbeszélgettünk. Nincs egyetlen olyan ember sem, aki félre tudná vezetni őt! A „Jaguár könyve” egy telepítésről tudósít, amelyet az istenek végeztek a Földön, egészen a második világkatasztrófa kezdetéig. A „Sas könyve” az indián időszámítás szerinti 6 000 és 11 000 között történt eseményeket foglalja össze. A kiadó engedélyével idézek a két könyvből, mert nagyon szoros kapcsolatban vannak az én témámmal. Szó szerint ismétlek részleteket Tatunca Nara elbeszéléséből, úgy, ahogy Karl Brugger lefordította, megszerkesztette és megjelentette 1975 májusában. Tatunca Nara meséli: „Akakor krónikája, amely az én népem megírt története, a nulla órával kezdődik, akkor, amikor az istenek elhagytak bennünket. Akkor Ina, Ugha Mongulala első fejedelme mindent leíratott, ami megtörtént, értelmes nyelven és jól olvasható írással. Így keletkezett Akakor krónikája, a világ legősibb népének története. Kezdetben, a nulladik órában, amikor elhagytak bennünket régebbi uraink. . . És tudósít az idők kezdetéről, amikor az én népem még egyedül volt az egész földrészen. . .

Kezdetben volt a káosz. Az emberek úgy éltek, mint az állatok, oktalanul, minden tudás nélkül, nem voltak törvényeik, nem értettek a föld megműveléséhez, nem volt ruházatuk sem, hogy meztelenségüket befedjék. A természet titkai idegenek

165

voltak számukra. Régi fejedelmeink uralkodását sűrű fátyol borítja, mert a papoknak nem volt szabad elárulniuk semmit. A hagyományok szerint az ősök nulladik órája a fehér barbárok időszámítása előtt 13 000 évvel volt. Akkor egyszerre aranyos ragyogású hajók tűntek fel az égen. Hatalmas tűzcsóvák világították meg a síkságot. A föld rengett és dörgés hallatszott a dombok fölött. Az emberek tisztelettel meghajoltak a hatalmas idegenek előtt, akik azért jöttek, hogy birtokukba vegyék a Földet.

Sok bolygó birodalma Az idegenek Svertának hívták messzi otthonukat, amely valahol távol, a világűr mélyében volt. Ott éltek őseik. Azért jöttek, hogy tudásukat átadják más világoknak is. Papjaik úgy mondták, hogy az idegenek birodalma hatalmas; sok planétából áll, olyan sokból, mint a porszemek az úton. És elmondták azt is, hogy mindkét világ, az ő régebbi uraik és a Föld urai minden hatezer évben találkoznak. Akkor jönnek vissza az istenek. . . . Ki tudja felfogni az istenek cselekedeteit? Ki értheti meg, mikor mit tesznek? Ők valóban hatalmasok, így tetteik felfoghatatlanok a halandó ember számára. Ismerik a csillagok pályáját és a természet törvényeit. Valóban, a világ legfőbb törvényei ismerték előttünk. Az ősatyák százharminc családja jött le a Földre. . . Akakor krónikája, az ugha mongulala nép írott története csak korábbi uraik eltávozásával, a nulladik évben kezdődik. Akkor parancsolta meg Ina, Ugha Mongulala első fejedelme minden történés leírását, értelmes nyelven és jól olvashatóan, és a korábbi uraikat megillető tisztelettel. . .

166

Mitológia — kőben. Ismeretlen korú indián kőkarcolat — az arizonai Buckeye közelében fedezték fel.

Akakort, az Ugha Mongulala birodalom fővárosát 14 000 évvel ezelőtt alapították, a korábbi uralkodók irányításával. Tőlük származik az Aka név is, amely erődítményt jelent. A kor jelentése: kettes szám. Akakor tehát a kettes erődítmény. . . Az ősök templomvárosa az én népemnek is rejtély maradt. Az építkezés felfoghatatlanul magas tudásról tanúskodik. A piramisok nemcsak az istenek lakhelyei voltak, hanem élet és halál jelképei is, azonkívül a Nap, az élet, a fény szimbólumai. A korábbi uralkodók azt tanították, hogy van egy hely az élet és halál, az élet és a semmi között, amelyben más idő uralkodik. Számukra a piramisok összeköttetést jelentettek egy másik élethez. . . A

167

Mitológia — kőben. Ismeretlen korú indián kőkarcolat — az arizonai Buckeye közelében fedezték fel.

168

világ négy sarkát és négy oldalát teremtették meg a kozmosz urai, akik az ég és a föld teremtményei voltak. . .

A nap, amikor az istenek elhagyták a Földet Az istenek Akakorból uralkodtak a Föld és az emberek felett. Hajóik gyorsabban röpültek a madaraknál is. Olyan hajók voltak, amelyek vitorlák és evezők nélkül is elérték céljukat, akár nappal volt, akár éjszaka. Mágikus köveik is voltak, amelyeken át a távolba is elláttak. Látták a városokat, folyókat, hegyeket, tengereket. Minden tükröződött benne, ami a Földön vagy az égen volt. De a legcsodálatosabbak föld alatti lakóhelyeik voltak. És az istenek választott szolgáikra hagyományozták végrendeleteiket. Mert a régebbi urak egy vérből valók voltak, ugyanattól az apától. . . Azon a napon, amikor az istenek elhagyták a Földet, odahívták Inát. . . »Ina, mi most visszatérésre készülünk. Elláttunk benneteket jó tanácsokkal. Most visszamegyünk a mieinkhez. . . Itt befejeztük a dolgunkat. És leteltek napjaink is. . . De ha valami veszélyeztet benneteket, visszajövünk hozzátok. Most viszont vezesd ide a kiválasztott törzset! Vidd le őket a föld alatti lakóhelyekre, azok megvédenek minden katasztrófától!«. . . És Ina látta, amint hajóikkal az ég felé indultak, tűz és dörgés közepette. Akakor hegyei fölött végleg eltűntek. Csak Ina látta az elmenetelt. A nulladik órában, a fehér barbárok számítása szerint Kr. e. 10 481-ben hagyták el az istenek a Földet. Ezzel megadták a jelet népem történetének újabb fejezetéhez. Félelmetes idők vártak rájuk, mivel korábbi uraik úgy eltűntek, mint a hullócsillag az égen. . . Csak az istenek képe maradt meg a kiválasztott szolgák szívében. Vágyódó tekintettel pillantottak fel az égre. De az

169

aranyozott hajók nem tértek vissza. Üres maradt az ég. És csendes. És üres is maradt. . . Akakor krónikája a kiválasztott nép titkait tartalmazza. . . Leírja az istenek választott népének felemelkedését és hanyatlását egészen a világ végéig, addig, amikor az istenek újra visszatérnek, miután egy harmadik hatalmas katasztrófa kipusztítja az emberiséget. . . Így van leírva és ezt mondják a papok. Így jegyezték fel értelmes nyelven és jól olvasható írással.” Tatunca Nara aztán beszámolt az előző két katasztrófáról, amely majdnem az egész emberiséget kipusztította. Kr. e. 10 468-ban egy elképzelhetetlenül hatalmas vízözön támadt, amelyet extrém klímaváltozás kísért: Ez a hír az emberiség pusztulásáról. Mi történt a Földdel? Mitől rendült meg? Mitől táncoltak a csillagok? Mitől özönlöttek a vizek a hegyek fölé?. . . Rettenetes hideg lett, és jeges szél járta be a Földet. Aztán olyan szörnyű forróság támadt, hogy lélegzetvételkor égett az emberek torka. Az állatok és az emberek páni félelemben menekültek, kétségbeesve rohantak mindenfelé. Felkapaszkodtak a fákra, de az ágak messzire repítették éket. Igyekeztek elbújni a barlangokba, de azok is rájuk omlottak. Ami alul volt, föntre került, ami fent volt, lesüllyedt a mélységbe. . . Amikor azok, akik túlélték mindezeket a szörnyűségeket, előkúsztak rejtekeikből, teljesen megváltozott Földet láttak. Ugha Mongulala egy része teljesen átvészelte mindkét katasztrófát. És végre visszatértek az égből a rég várt istenek is: Még félhomály derengett a Földön, a Nap és a Hold is homályba burkolózott. Akkor jelentek meg a hajók az égen, hatalmasan és aranyosan csillogva. A kiválasztott szolgák maradéka között nagy volt az öröm, hiszen korábbi uraik

170

tértek vissza. Azok fénylő arccal léptek ki a földre. A kiválasztott nép lábaik elé rakta ajándékait: nagy erdei madarak tollait, mézet, tömjént és gyümölcsöket. . . . Mindenüket odahozták, amijük volt, de sok már nem maradt. . . Az emberek közül is csak kevesen érték meg, hogy régi uraik lába elé borulhassanak. . . Ez történt az én népemmel. . . csak az emlékek maradtak meg. . . és a teleírt tekercsek meg a zöld kövek. Papjaink Akakor föld alatti templomjaiban őrizték őket, ahol Lhasa repülő korongja található, meg az a különös jármű, amely a hegyeken és a vizeken át is képes

Én sem tudtam, mi állhat ezen a cédulán. Tudós barátaim lefordították: Tatuna Nara hív, hogy látogassam meg.

171

közlekedni. A repülő korong aranyosan ragyog, és ismeretlen fémből készült. Olyan, mint egy agyaghenger, magassága akkora, mint két, egymáson álló emberé és ugyanolyan széles. A korongban két ember fér el. Nincs se vitorlája, se evezője. De papjaink elmesélték, hogy Lhasa ezzel gyorsabban tudott repülni a leggyorsabb sasnál is, és olyan könnyen mozgott a felhők között, mint egy falevél a szelek szárnyán. Hasonlóan titokzatos a különös jármű is. Hét hosszú lábon áll egy ezüstös csészeforma. A lábak közül három elöl, négy hátul található. A meghajlított bambuszrudakhoz hasonlítanak és mozgathatók. A végükön akkora kerekek vannak, mint egy tavirózsa. . . ” Ezek szerepelnek a magnófelvételeken, amelyeket Karl Brugger lefordított és sajtó alá rendezett. A leírtak egy latinamerikai néptörzs hagyományai, a Kr. e. 13 000-ik évtől kezdve. A „korábbi urak, akiket isteneknek neveztek” — mondja Brugger — a Földre jöttek és átformálták „az ő tudásuk szerint” azokat, akiket itt találtak. Neveket adtak nekik, megtanították őket az érthető beszédre és az írásra, átadták mezőgazdasági ismereteiket és törvényeket alkottak, amelyek részben még ma is érvényesek, és oltalmat nyújtottak nekik a föld alatti lakóhelyeken. Tatunca Nara jogosan mondhatta magnóra ezt a „tudósítást”. Ami az ő származását illeti: „A fehér barbárok 1937. évében az istenek uralkodása utáni 12 416. évben lépett Akakor a rég várt fejlődés útjára. Reinha szült egy fiút, Sinkaiát. Sinkaia elsőszülött fia vagyok én, Tatunca Nara, Ugha Mongulala utolsó törvényes uralkodója. . . ” Tiszta materializmussal telített jelenükben Tatunca Nara tudósítása hihetetlennek hangzik, mert ennyi fantasztikum nem fér bele kicentizett „világképünkbe”, ezért belerakjuk a HIHETETLEN feliratú fiókba. De aki el tud szabadulni az idők szellemétől, és csak egy kicsit is eltávolodik a

172

matériától, annak számára ez a történet tele van realitásokkal. — Ellenfeleim vajon mit hoznak fel e tényekkel szemben? 1976. október 18-án az AFP tudósítója Mexico Cityből jelentette, hogy „ismeretlen lény csontvázára bukkantak, s lehetséges, hogy földönkívüliről van szó.” E feltételezés alapjául az Antropológiai Múzeum igazgatójának kijelentése szolgált, amely szerint a csontváz nem lehet a Földön eddig ismeretes élőlény, mert van ugyan gerincoszlopa, vállöve és karrésze, viszont a feje kutyáéhoz hasonló, nincs szemgödör a koponyában, és egy ormányszerű maradvány található rajta. Ez roppant emlékeztet engem Tutunca Nara tudósításának egyik részére: „A térség közepén, melynek falaiból titokzatos fény sugárzott, négy rekesz állt, átlátszó kőből. Amikor, félelemmel telve, közeledtem az egyikhez, négy különös embert láttam. Négy élő-halottat. Négy alvó embert, három férfit és egy nőt. Valamilyen folyadékban lebegtek, amely a mellükig ért. Általában emberhez hasonlítottak, csak hat ujjuk volt a kezükön és a lábukon is.” Alvó istenek. Talán a mexikói föld mélyéről is egy alvó „istent”szabadítottak ki?

1:1000, vagy 1000 : 1? Űrhajósok voltak az istenek? címmel vitaestet rendeztek, hogy megvitassák elméletemet. Az összejövetelen tizenhat tudós vett részt. Joachim Illies professzor úgy vélte: Ha ezer példát vizsgálunk, az igazság valószínűsége 1 : 1000. Tehát a valószínűtlenségen a nagyszámú példa sem változtat, az esély ugyanannyi, mintha csak egy példáról lenne szó. Ezeket azonban az ésszerű gondolkodás, valamint a matematika törvényei alapján nem lehet megvitatni.

173

Valóban nem, tisztelt professzor úr? Érvelésének végeredményével egyáltalán nem tudok egyetérteni. Számomra, az átlagos állampolgár számára tíz, ugyanazt állító indiciumnak nagyobb a bizonyító ereje, mint egynek. Mégis: ha Illies professzor egyetlen esetet egyedül többre becsül, ajánlom figyelmébe a dogonok Szíriusz-mítoszát. Tálcán kínálom neki. 2 x 2 = 4, ki akarná ezt vitatni? A matematika nem használ semmilyen indiciumot, világos szabályok szerint dolgozik, ezért irigylésre méltó tudomány. Az ész gondolkodási törvényei nem tartalmazzák ezt az abszolút világosságot. Sajnos. Ésszel lehet gyilkosokat a villamosszékbe ültetni vagy felakasztani, bár néha később derül ki az elítélt ártatlansága. Az ész kellemetlen tévedése? Számtalan „ésszerű” tudományos teória születik több indicium alapján. Példaként Darwin evolúciós elméletét szokták említeni. A legtöbb asztronómiai és asztrofizikai teória több indicium alapján születik, példa rá Fred Hoyle professzor elmélete, amely szerint az ős-világűrben a hidrogén a „semmiből” alakult ki. Néhány marxista szociológus jövőmodellje is közel áll a régészeti feltételezésekhez.

Kényelmetlen érzések Természetesen sokat tépelődöm azon, mire szolgálhat ez a speciális igazság. Minden ember egyfajta komputerrel, az aggyal jön világra. Abban koncentrálódik már az első naptól kezdve minden érzékelés és kívánság. A szürkeállomány 14 milliárd sejtjébe molekuláris gondolati egységek és idegi-elektromos kapcsolóelemek vannak beépítve. Az információk tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Már a bölcsőben fekvő csecsemőhöz eljuttatják a receptorok az információkat: ez forró, hideg, nedves, száraz, illatos, büdös, fekete, fehér, színes. Később jönnek hozzá a szülők, tanítók, papok célzott, speciális közlései: ezt

174

szabad tenni, azt nem — ez igaz, az hamis. És egy napon az ember már egyedül kombinál és cselekszik, az összegyűjtött tudás alapján. Tudja, mi a gyűlölet és a szerelem, barátság és fájdalom, jókedv és bosszúság. H. J. Campbell, a londoni egyetem pszichológus professzora, a németországi Max Planck Intézet és a párizsi College de France vendégprofesszora megállapította, hogy az agy mindenkor és minden esetben az „örömérzet” elérésére törekszik, igen, szerinte arra van beprogramozva. Campbell azonban nem csupán a szexuális örömérzetre gondol. A foglalkozásbeli siker, a nyilvános elismerés és akár valamilyen ügy sikeres elintézése is örömet szerezhet. Például. És ugyanakkor a mérgelődés, bizonytalanság, kedvezőtlen anyagi helyzet vagy szellemi téren való megtámadás a kedvetlenség érzetét kelti. Úgy bizony. Ha valaki tudja, sőt emberileg meg is érti, milyen kedvetlenségi érzetet okozhat egy szaktudósnak, ha megkaparják hosszú kísérleti folyamatát — akkor különös örömérzetet kelthet benne az, ha iskolázott hangon a katedráról teszi közzé tudományos ismereteit nap mint nap. Hogy aztán a feltörő kedvetlenségtől egy tudós is szenvedhet, az természetes. Ezzel a megjegyzéssel természetesen nem akarom megsérteni egyetlen tudós integritását sem, csak arra utalok, hogy az emberi — túlzottan emberi dolgok mindenkire egyformán érvényesek.

KÍNA Néha elgondolkodom azon, miért nem táplálják be a nagyokos számítógépbe a korai hagyományok — mítoszok, legendák, sőt a vallási iratok — időadatait. Miért nem tesszük lehetővé, kérdezem magamtól, hogy a hagyományokban fennmaradt „isteni” évszámokat a maihoz viszonyítsák, vagy kiszámítsák a korai űrjárművek

175

sebességét, aminek segítségével megtudhatnánk, hova helyezhető, illetve mekkora távolságra van tőlünk az „istenek világa”.

Komputerprogramok a Kandzsurból és a Tandzsurból Mindig igyekszem, hogy találjak néhány számadatot, amelyeket be lehet táplálni a komputerbe. Ezúttal sikerült lelnem valamit, a titokzatos Kandzsur- és Tandzsurkönyvek francia átiratában. Tulajdonképpen túlzás a Kandzsurt egy könyvnek nevezni, hiszen 108 fóliánsból és 1083 kötetből áll, a lámaizmus minden szent írásának gyűjteményét tartalmazza. A Tandzsur a maga 225 kötetével kommentár a fentihez. A szövegek titkos írások, csupán a századrészük van lefordítva. Keletkezésük idejét nem sikerült kideríteni. A Kandzsur-könyvek egyikét „A hat hang gyűjteménye” címmel fordították le, a következő idézet az „Isteni hangok” című fejezetből származik: Különböző egek léteznek, és ezek nem állnak nyitva minden istenség számára. Bármilyen tekintélyesek is az istenek, ők sem léphetik át a három alaptörvényt: a vágyak, a terület és az űr területét. A három törvény szakaszokra oszlik, ezeknek megfelelően 28 lakótér létezik, a vágyak területe ebből hat. A területek és uralkodóik részletes ismertetése után az emberi évszámokra vonatkoztatva minden egyes régiókban más istenéveket adnak meg.

176

A négy király ideje Az égben a négy nagy király egy napja és egy éjszakája 50 évnek felel meg. Élethosszuk 500 év, vagy ha földi években számolunk, kilencmillió év. A négy király ege fölött sikerül eljutni az ég második lakhelyéhez. Itt egy nap és éjszaka az emberek számítása szerint már 100 év, az élethossz pedig 1000. . . Ha földi években számolunk, ez már 3600 x 10 000, vagyis 36 millió év. . . Ez után az ég után van egy másik hely, amely sok felhőhöz hasonlít. Itt található hét kincstár, amely akkora, mint a Föld. Ott 200 földi év tesz ki egy napot és egy éjszakát az istenek számára. Az ő élethosszuk már 2000 év. Emberi számítás szerint 144 millió év. . . Most következik a tusiták lakhelye, ahol 400 földi év felel meg egy napnak meg egy éjszakának. Az ő élettartamuk 4000 év. Az embereknél addig már 576 millió év telik el. . . A tusita istenek világa után. . . az ötödik lakóhely. . . Az istenek át tudnak alakulni, és birtokolják az öt elemet. . . 800 földi év felel meg ezeknél az isteneknél egy napnak és egy éjszakának. Élethosszuk 10 000 év, ami emberi számítás szerint 2 billió és 304 millió évnek felel meg. . . Az ötödik ég után emelkedik a hatodik lakóhely. . . Minden isten képes az átváltozásra, és gyönyörködtetésükre mindenük van, amit csak megkívánnak, köztük kertek, erdők, kastélyok és paloták. Ez a csúcsa a vágyak régiójának. 16 000 emberi év felel meg ezeknél az isteneknél egy napnak és egy éjszakának, élethosszuk pedig 16 000 év, vagyis a Földön 9 billió 216 millió év. . . Az „égiek” időtörvényének táblázata

177

Földi év

Az istenek éve

Isteni évek

Emberi évek

Az I. égben

50

1 nap, 1 éj

500

9000000

A II. égben

100

1 nap, 1 éj

1000

36000000

A III. égben

200

1 nap, 1 éj

2000

144000000

A IV. égben

400

1 nap, 1 éj

4000

576000000

Az V. égben A vágyak csúcsán

800

1 nap, 1 éj

10000

2304000000

1600

1 nap, 1 éj

16000

9216000000

Komputerrel már azt is ki lehet számítani, hogy élete folyamán milyen gyakran lesz náthás egy eszkimó, hányszor vált fehérneműt egy közép-európai, vagy azt, mekkora a valószínűsége, hogy Smith úr az egyesült államokbeli Millwaukee-ből találkozik a marseille-i Dupont úrral. Most egy bőségtálat kínálok a mohó számítógépnek, számításokat sok ismert adattal. Ha a négy nagy király égi birodalmában 50 földi év tesz ki egy napot és egy éjszakát, milyen sebességgel kell egy űrhajónak haladnia, hogy az idődilatáció törvényének figyelembevételével 50 földi év viszonylatában 24 óra teljen el az isteneknél? Ez az első eset, amelyben Sherlock Holmesként kell eljárnunk. Conan Doyle éles eszű detektívje egy tettes utáni nyomozás során így járt el: A rendelkezésre álló adatokból kiderítette a tetthelyet. Aztán körzővel kört rajzolt a tetthely köré, amelyen belül meg kell találni a tettest, ha gyalog menekült. Ha azonban autóba ült — vélte a nagy detektív — akkor annak sebességét figyelembe véve húzott egy másik kört. A legnagyobb sugarú kört annak feltételezésével rajzolta be, hogy a tettes esetleg repülővel

178

inalt el a helyszínről, így kiszámítható, hogy X időn belül Y körzetben még megtalálható a fickó. Sherlock Holmes célratörő fantáziájának egy sugallata elvezetheti az egzobiológusokat ahhoz az eredményhez, amellyel a tudósok az elszökni vágyó űrhajós-tettesek elfogásában mintegy segítséget nyújthatnának. Javaslat a számítógépes szakácskönyv szerint: Vegyünk egy középpontot, a Naprendszerünket, persze legyünk tekintettel az utolsó 10 000 év folyamán bekövetkezett pályamódosulására is. Az ismeretlen egy negyedfokú egyenletben található, az algebrai alapanyag rendelkezésre áll az időeltolódás törvényében és a Föld/istenek relációjában. Sok mindent számítottak már ki a tudományos és politikai papírkosarak számára, amelyek már másnap az iratmegsemmisítő prédái lettek. Miért nem táplálnak be hát egyszer olyan adatokat a komputerbe, amelyeknek fontos tételei a múltból a jövőbe vezethetnek? Igazán nem rossz program az, amit javasolok.

Mitikus tojások a világűrből Utazásaim és irodalmi nyomkereséseim során újra és újra belebotlottam a tojásba, ami az űrhajó szimbólumát testesítette meg. Most megint találkoztam a húsvét nélkülözhetetlen kellékével a Kandzsur második fejezete, a Citralakshana tanulmányozásakor. Amikor feltörték a világtojás héját, az aranytojás legyőzte a sötétséget, és a fehérjéből sok minden keletkezett. A Föld ősatyja is az aranytojásból jött elő. A tibeti legendákban is újra és újra felmerül a kozmikus tojás motívuma. Az egyikben ez áll: Az alaktalan lényből fehér fény támadt és ebből egy tökéletes tojás formálódott: ragyogó volt kívülről és tökéletes. Nem volt se keze, se lába, de mégis volt erő benne

179

a mozgáshoz. Nem voltak szárnyai és mégis tudott repülni. Nem volt se feje, se szeme, se szája, mégis hangot adott ki. Öt hónap elteltével széttört a csodálatos tojás és egy ember jött ki belőle. . . A kínai Liao-kultúra hagyományai szerint egész világunk egy tojásból keletkezett. Az első emberek „vörösarany tojásként” jöttek a Földre; és olyanok voltak, mint nagy, „sárga zsákok”. Alakjukról ezt mondja a legenda: Hat lábuk volt és négy szárnyuk, de nem volt se arcuk, se szemük. A világtojás a mitológia központi témája. Az egyiptomi Halottak Könyve egyik legrégibb szövegében így fohászkodik a mesélő: Ó, Világtojás, hallgass meg engem! Én Hórusz vagyok, évmilliók óta Én vagyok a trón ura és mestere, Szabadíts meg bajaimtól, melyek A határtalan tereken és időkön átvonulnak. A Rigvéda indiai himnuszgyűjteményben is — az ebben lévő himnuszokkal idézték meg az isteneket az áldozati szertartáshoz — világosan felismerhető a tojásmotívum. A „Dal a dolgok eredetéről”-ben ez áll: Akkoriban nem volt lét és nemlét. Sem az űr, sem az ég fölöttünk. . . Csak az őseredet lehelete, Azon kívül semmi sem létezett. Éji sötétség takart be mindent, Az óceán is beleveszett az éjszakába, És akkor, egy héjba rejtve valami, Ami egy erős fény parazsából született, Mindenen keresztül húzott egy mérőszalagot, Hogy mi legyen lent és mi odafent. . . Ki foghatná fel, honnan ered a teremtés? Az istenek saját maguktól származnak,

180

Ki mondhatja meg eredetüket? A héjba rejtett valami, ami egy erős fény parazsából született akkor, amikor még nem volt fölöttünk az ég és nem létezett az űr — mi a csoda lehetett? Megfejtendő képes beszéd. A tojás egy ismeretlen repülő tárgy körülírása lehet. . . Az esetek többségében a mítoszok lényege átláthatatlan, de egy dologban megegyeznek: elképzelhetővé akarnak tenni valami soha nem látott „valamit”. A kelet-kolumbiai Kordillerák fennsíkján élő csibcsa indiánok elbeszéléseiből Pedro Simon spanyol krónikás a következőket jegyezte fel a világ teremtéséről: Éjszaka volt. A világból meg alig volt meg valami. A fény valamilyen „Nagy Ház”-ban először kialudt, aztán újra világított. Ez a Nagy Ház rejtette magában a fényt, és belőle jött ki a fény. Ahol ez a fény ragyogott, ott kezdtek kialakulni a dolgok. . .

Speciális tojástermelés? A tojás, amelyekről a mítoszokban szó esik, az életkezdet szimbólumának fogható fel, mert az élet láthatóan mindig a tojásból kúszik, lép vagy jön elő, s legtöbbször hirtelen, robbanásszerűen. A tojások esetében a mítoszok nem beszélnek speciális „gyártásról”, kezdetben inkább csak törékeny héjról van szó. Viszont: az ősatya egy aranyosan csillogó, egyáltalán nem törékeny tojásból jött elő (Tandzsur) — egy különös tojásban villám rejlett és „látható dolgok” potyogtak ki belőle (Pangwe) — a „trón mesterével” a fedélzeten a világtojás átvonul a határtalan időkön és tereken (Halottak Könyve) — ragyogó sugárral megjelenik a fény és istenek származnak belőle (Rigvéda). Az indián mesélő kézenfekvőnek tartja, hogy az égből jött valamit „Nagy Ház”-hoz hasonlítsa.

181

Amikor a mítoszokban sötétségről van szó, úgy beszélnek róla, mintha anyaméhként venné körül a tojást. A mítoszok pontosan definiálják a sötétséget, amelyben a világtojás mozog: évmilliók sötétségéről van szó, a legkorábbi időkről, amikor még nem volt lét és nemlét, vagyis a létezés nulladik órája előtti korszakról.

Atom a tetűtojásokból Az embert szinte leveszi a lábáról az az ötletgazdagság, amivel az elképzelhetetlent ábrázolják! A Tandzsurban megcsodálhatjuk, hogyan is képzelik el az elem legkisebb részét, az atomot. Úgy tanítják, hogy egy hajszál legvégét nyolc atom képezi. A méret ismeretében jónak tarthatjuk a leírást, hogy egy hajszál hegyét nyolc petéhez (a tetű „tojása”) hasonlítják. A nyolc tojásból kikel nyolc tetű, s ezek nagysága már megfelel egy árpaszemének. Természetesen nyolc atom mérete nem egyezik egy hajszál legvégével, ám akkor is zseniálisnak tartom, hogy az elbeszélő körülírja hallgatóinak minden dolgok legkisebbikét. És még ráadásul nyolc tetti felel meg egy árpaszem nagyságának. Az atom a maga „apróságában” elképzelhetővé vált. Nem kell szimbólumokba menekülni, kommentárokkal magyarázni, mit is „gondoltak” akkoriban. A realitás, a kemény mag, abszolút érthető. Arra a rabbira kell gondolnom, aki tanácsot adott egy hívének. „Beszélj!” — mondta a rabbi és meghallgatta a tényállást. Amikor viszont a hívő magyarázkodni kezdett, a rabbi félbeszakította: „Ide hallgass! Ha már magyarázkodnod kell, akkor nem tiszta az ügy!” Ez érvényes a lábjegyzetek gyártóira is.

182

Írás, amelyet senki sem tud elolvasni Tibetben szinte nyüzsögnek a mítoszok. A Gyelrapban, a tibeti uralkodók genealógiájában eredetileg 27 legendás királyról beszélnek. Közülük hét égi király égi létrán ereszkedett le. Őket fényisteneknek mondják, akik földi ténykedésük befejeztével ismét eltűntek oda, ahonnan jöttek. Sőt, a legrégebbi buddhista írások szerint egy ládikó hullott le az égből, abból jöttek elő az istenek. Tibetben a buddhizmus a tantarizmus formájában van jelen. Bár a tantra tanításai befolyásolják a hitet, a többi szektával együtt egyetértenek abban, hogy egyetlen főistent kell tisztelni. A tibeti buddhizmus mítoszaiban elevenen él a nagy tanító, Padmaszambhava (vagy U-Ryan Pad-Ma), aki az égből jött és ismeretlen nyelvű írásokat hozott magával. Ezeket senki nem tudta megérteni. A „nagy tanító” barlangokba rejtette ezeket addig az ideig, amíg majd meg fogják érteni. A „nagy tanító” egyik földi tartózkodása alkalmával választotta ki kedvenc tanítványául Pagur Vairkanát és megengedte neki, hogy eltávozása után lefordítsa az idegen nyelvű írást. De még ma is akadnak a tibeti nyelvemlékek között olyan irományok, amelyeket mind ez ideig senki sem tudott lefordítani. Kár, mert eme hátrahagyott írások értelmezése realitást adhatna a régi mítoszoknak.

Aranyparipán vissza a világűrbe Hogyan írja le a kedvenc tanítvány a „nagy tanító” búcsúját? Úgy látom, annyira pontosan, ahogy ezt a nevezetes esemény megérdemli: Akkor az égen megjelent egy felhő és egy szivárvány. A felhő közepén állt egy paripa, aranyból és ezüstből való. . . Az egész világ láthatta, ahogy ők (az istenek) átszelik a levegőt. Amikor a 16 már csak egyrőfnyire volt az égtől,

183

Padmaszambhava visszafordult. „Engem már hiába fogtok keresni” — mondta és elrepült. A király és környezete úgy maradtak ott, mint a partra vetett halak. . . Amikor fölpillantottak, akkorának látták Padmaszambhavát, mint egy holló; amikor újra fölnéztek, akkora volt, mint egy rigó, aztán már csak akkora, mint egy légy. Utána elhomályosodott és olyan picinek látszott, mint egy tetűtojás. Amikor újra fölnéztek, már semmit sem láttak. A leírás elképesztően hasonlít Etana űrrepüléstudósításához! Ott az űrrepülő szemszögéből látszott, hogy minden kisebb lesz idelent, egészen addig, amíg a Föld el nem tűnik Etana szeme elől — itt a Földről feltekintve ábrázolják, hogy a „nagy tanító” miképp tűnik el az űrben, arany-ezüst lován. Pardon, Illies professzor úr, ha ellent is mond minden ésszerű érvének, de ha ezek a tudósítások ugyanazokat az indiciumokat tartalmazzák, az már nem tekinthető véletlennek! Még a Bibliában is megtalálható a lovas égi utazás egy változata. Ott ugyan nincs ilyen részletesen leírva, de Illés próféta szintén „tanító”-nak aposztrofálja azt a valakit, aki az égből jött és többet tud minden embernél. A „tanító” így beszélget kedvenc tanítványával, Illéssel: És lőn, a mikor menének és menvén beszélgetnének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felmené Illés a szélvészben az égbe. Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit és két részre szakasztá azokat. És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért és megállott a Jordán partján. (Királyok II. könyve, 2, 11-13. Károli Gáspár fordítása.) Több millióan készpénznek vették Illés próféta égi utazását, hiszen ott állt a Bibliában. Miért nem tekintik akkor ugyanolyan realitásnak a tibeti mitológiát? Hiszen

184

nagy elbeszélő teljesítmény, amit a diákoknak nyújthatnának vele: A tibetiek ismerték a „nagy tanítót”, aki köztük élt, hasznos dolgokra tanította őket, beszéltek is vele, de ő olyan bölcs volt, hogy volt egy olyan nyelve is, amit senki sem értett. És egy napon eltűnt a szemük elől és visszatért az égbe, amelyről mindig úgy beszélt, mint a saját hazájáról. Nem testetlen lény volt, hanem húsból és vérből való valaki. Aztán repülés közben akkora lett, mint egy holló, majd rigó nagyságú, aztán csak akkora, mint egy légy, végül pedig annyira aprócska, mint egy tetűtojás, majd egyáltalán nem lehetett látni. Ragyogó riportázs! Csak a rend kedvéért említem meg, hogy mindegyik kontinens kultúrtörténetében megtalálhatók a teljesen hasonló égi utakról szóló hagyományok. Kiadós téma lenne egy disszertációhoz!

INDIA Ellentétben a Kandzsur és Tandzsur mítoszokkal, amelyekből csak részletek maradtak meg fordításban, az indiai Mahábhárata eposz vitathatatlanul egy nép történetének verses elbeszélése. A 180 000 verssort magában foglaló 18. szakaszból idézek: A Világőrök közölték Ardzsunával, hogy Indra, az Ég Királya meghívta őt mennyei csarnokába. . . Ardzsuna a messzeségben kicsiny felhőt látott. Közeledett, nőttön-nőtt a felhő, míg végül a távolság ködpárájából csillogó harci szekér bontakozott ki. Fújtató mének repülve ragadták elő a mennyei kocsit, s a kerekek mennydörgő dübörgéssel gördültek a légben. . . Mátali, Indra kocsihajtója felszólította Ardzsunát, hogy szálljon az istenkirály harci szekerébe, mert a Villámok Ura vendégszeretően várakozik rá. . . A Föld alant maradt, a végtelen térségben robogtak. Ardzsuna bámulva nézte az Ég csodáit, a boltozatot a mennyei Gangálj (Tejút) ragyogó hullámai szelték át, s

185

Mitológia — miniatűrben. Ezen az indiai miniatűrön Garuda, a mitikus napsas két embert visz föl az égbe. ezernyi csillag mellett suhantak el. . . Ott nem sütött a Nap, nem világított a Hold, a tűz sem égett, magától sugárzott a fény, ami lentről csillagnak látszott, közelről viszont óriási test volt. . . Nem hasonlít ez a leírás minden elfogulatlan olvasó számára egy fényszóróhoz? Senkinek sem kell osztoznia az én mániákus fantáziámban ahhoz, hogy felfogja, mit is

186

látott Andzsura: a szekér csillogva bontakozik ki a távolság ködpárájából, s fénylően tűnik fel a férfi ámuló tekintete előtt. De a krónikás nemcsak egy absztrakt, szemrontó képet varázsol elénk. Teljes realitással jegyzi fel a kísérőjelenségeket is: a kerekek mennydörgő dübörgéssel gördültek a légben, a megfigyelő tekintete addig követte a kocsit, amíg az elért a világűr távolába, ahol sem a Nap nem süt, sem a Hold nem világít. Érthető. Az utas elhagyta Naprendszerünket. Ha valaki csak a mítoszok ködös szavai közt keresgél, akkor természetesen egyáltalán nem ad hitelt ennek a hagyománynak, sőt Andzsura égi utazását is kétértelműnek láthatja. Ám a krónikás azt akarta, hogy a jövendő generációk megértsék, mi történt. Azért ábrázolta optikusan és akusztikusan is azokat a részleteket, amit a Földről senki sem láthatott. A csillagok ugyanis „nagy testek”. Lentről csillagoknak látszanak, bár nagy távolságból lámpához hasonlítanak, közelről óriási testek! E közlés fölött semmilyen köd sem lebeg, nincs szükség lábjegyzetekre a megértéshez. Minden benne van, amit közölni akartak, és nem szükséges hozzá semmiféle magyarázat.

Optikai mítoszábrázolások Fonák dolog lenne, ha a szájhagyományok csupán a korai írásokban jelennének meg, mert ezek hitele a filológusoknál állandóan egy hajszálon lóg. Mégis egészen csodálatosan tudják így vagy úgy interpretálni. Ám sok mindenről, amiről a mítoszok szólnak, művészi ábrázolások is fennmaradtak, amelyekből világosan lehet látni a történteket. Összegyűjtöttem néhány ilyen korai bizonyítékot. Ezért szólítom tanúként Világom Képekben (Meine Welt in Bildern) című könyvemet ebben a perben. A tisztelt bíróság előtt

187

Mitológia — szalmából. A brazil kayapo indiánok ősi hagyományok szerint készítik el szalmaöltözeteiket: az alakok a kozmoszból érkezett látogatókat szimbolizálják. Ezt az öltözéket rituális szertartások alkalmával viselik. A kép az Istenek üzenete című filmemből való.

nyomatékosan rámutatok arra, szemmel látható tárgyakról van szó.

188

hogy

kétségtelenül

Olyan leleteket nyújtok át a jegyzőkönyv számára, amelyekről már szó esett a szövegben. Sziklafestmények a Szaharában, Brazíliában, Peruban, ugyanúgy, mint az észak-amerikai és a kanadai indiánoknál. Kisplasztika a sumeroknál, asszíroknál és az óegyiptomi pecséthengereken. Dogu-figurák Japánban. A brazíliai kayapo indiánok szalmából készült ünnepi viselete, amely évszázadok óta hagyományos, és a régi idők kozmoszbeli látogatóinak külsejét szimbolizálja. A kacsina-bábuk, amelyeket az Arizonában élő hopi indiánok még ma is készítenek. Nemzedékek során át ábrázolták ezeket a világűr jelképeit hordozó „magas szellemi lényeket”, akik valamikor meglátogatták a hopikat és megígérték nekik, hogy visszatérnek.

Mitológia — mint jelmezes felvonulás. Az arizoniai hopi indiánok generációk ismeretlen sora óta készítik a mítoszuk szerinti ábrázolatban ezeket a bábukat, amelyek a „ magas szellemi lényeket” testesítik meg, akik valamikor itt voltak látogatóban. Először filmezték le őket az Istenek üzenetében.

189

Erős várunk. . . Biztos, hogy ennek az egésznek van valamilyen jelentősége. Vagy még sincs? Bizonyítható dolgokról van szó vagy sem? Én igazán nem mosolyognék ezen! Önmagában véve ellentmondás, de mégis helytálló, hogy a tudomány valódi ellenségei a tudósok soraiban kereshetők. . . és meg is találhatók. Számosan fáradhatatlan szorgalommal építették fel erős várukat az akadémiai tájakon. Az ostromzárnak is ellenálló várak toronymagasan emelkednek minden vétkes fölé, aki szemtelenül felmászik a tatarozásra szoruló falakon, hogy egy pillantást (meg még egyet) vethessen a veteményeskertbe. Ebben a harcban a bemutatható és vadonatúj indiciumok nem örvendenek túl nagy közkedveltségnek a falakon belül. . . Értem én: a felhalmozott bizonyítékok látványa valóban szörnyű vízió, s esetleg felmerülhet az is, hogy hitelesnek kell elismerni valamit, s ráadásul nem szabad a várfalról a mélybe lökni valakit, akinek a Mindenható semmilyen hivatalt sem adott. E küzdelem lovagi tornához hasonlít, amelyben a vesztes még időben leteszi a fegyvereit, mielőtt még gyógyíthatatlan sebet ütne a győztesen. Fair szabály! Borzongató gondolat, hogy ki kellene várni, amíg a sebesült meghal. A Nobel-díjas Max Planck (1858-1947) a modern tudományok egyik kiválósága valóban számításba vette a tudományos ellenfelek kihalását: „Egy új tudományos igazság gyakran nem a szokott módon, azaz érveléssel és a tudományos ellenfelek meggyőzésével érvényesül, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek kihalnak, és a felnövekvő új generáció már eleve az igazsággal ismerkedik meg.”

190

Az a szerencse ért, hogy akadémikus ellenfeleim masszív egységfrontja mellett akad jó néhány toleráns, nyitott beszélgetőpartner is a tudósok között, néhányukat egyenesen barátaimként tisztelhetem. Gyakran beszélgetünk, levelezünk, kikérem a tanácsukat, várom bírálatukat és kérem a segítségüket. És ők meg is adják. Ezek az igazi „jó tudósok”, akikről Gunter S. Stent beszélt, amikor előítélet-mentes kollegákat kívánt maga mellé. Ezek a munkatársak megfontolt ellenvetéseket tesznek, s — az általam csodált nagyvonalúsággal — a helytálló érvelést irigykedés nélkül elismerik. A fentiek alapul szolgálnak arra, hogy tovább folytassam elméletem ismertetését „a tudományos metodológia legszigorúbb elvei szerint” (Luis Navia professzor), még ha egy tudós úgy is véli, hogy egy érv bizonyító ereje nem kevesebb, mint ezer érvé. Továbbra is számítok az értelem nyitottságára. . . és az igazságos bíróra.

Összefoglaló Karl Gustav Jung (1875-1961) az ősi népek mítoszait „az őstípusok tudati fejlődése”-ként értékeli, amelyben a „kollektív tudattalan” megtalálja a jó és a rossz, az öröm és a büntetés, élet és halál ábrázolásának kifejezését. Az igaz, hogy a kutatási eredmények alig adnak számunkra frissen nyert biztonságérzetet. Úgy érezzük, a fenyegetések hálója körülfon bennünket, s ez felfedezésről felfedezésre csak szorosabb lesz. Még az is Hiób-hírként hat, aminek pozitív hatást kellene keltenie. Ha egy találmány csak éppen elhagyja a próbapadot, még a várható veszteségeket sem tekintetbe véve, máris felhangzik a kérdés: nem fog ez hátrányos hatást gyakorolni az emberiségre? Már maga a kérdés is nyugtalanító, a választól függetlenül. . .

191

Minden emberben él az az ősrégi vágy, hogy a kérdésekre összefüggéseikben kapjon választ, amelyből ki tudja következtetni, MI OKBÓL, MI VÉGRE és MIÉRT létezik? E kérdésekre a vallások a hit liturgiájával adnak feleletet. Napjaink embere viszont TUDÁST szeretne HIT helyett. Ma már nem olyan sokan találnak valódi megnyugvást az imában. Ugyanúgy, mint a nem hívok, ők is keresik a valódi válaszokat. Egy halom olyan igazság van, amely reggeltől estig vagy estétől reggelig kérdésessé válik. Meg vagyok győződve arról, hogy vannak olyan igazságok, amelyeket csak a korábbi idők hagyományaiból hüvelyezhetünk ki úgy, ha szabaddá tesszük magjukat, realitásnak fogadjuk el a bennük foglaltakat, s így megvilágíthatják múltunkat, sőt — ahogy a tanításokból levonható — a jövőbe is mutathatnak. Ha tudjuk, mi történt a múltban, tisztában lehetünk vele, mire számíthatunk a jövőben. A jegyzőkönyv számára a következőket mondom: A világon minden nép teremtésmítosza ugyanolyan. A legrégebbi teremtő istenek állandóan a világűrből érkeznek és oda is térnek vissza munkájuk elvégzése után. (Csak a későbbi istengenerációk jönnek barlangokból, a föld mélyéből vagy a vízből.) Az istenősök repülő szerkezetekkel rendelkeznek, amelyek unisono tojásalakot formáznak, akkorák, mint egy óriási madár vagy óriáskígyó, fém borítja őket, ablakaikból ragyogó fény csillog, a szerkezet fénylik, mint a Nap, megvilágítja a sötét éjszakát, nagy zajt csap, dörgő hangot ad, ha elindul vagy leszáll, tűzcsóva lövell ki belőle, amely megrengeti vagy megégeti a földet, mindig az űrbál jön és állandóan oda tér vissza, belemerül a végtelen sötétségbe, óriás madarak vagy paripák gyorsaságával vetekszik a sebessége, leírhatatlan valami, házfélének is mondják. A

192

kék bolygót a teremtő istenek tették lakhatóvá. Ők teremtették meg a növény- és állatvilág kialakulásának előfeltételeit. Az ősistenek nemzették az intelligens embereket. Az ősistenek tanították meg az első intelligens embereket az eszközök használatára, a növénytermesztésre és az állattenyésztésre, megalkották számukra az együttélés első törvényeit, gondoskodtak az infrastruktúráról. Az istenek földi helyettesükként itt hagyták utódaikat (őscsászárok, őskirályok, fáraók). Az ősistenek feladatuk végeztével visszatértek otthonukba, az univerzumba, de megígérték, hogy újra megjelennek. A Bibliában is mindig akad egy megfelelő idézet. Ezúttal Weimar szülötténél, Goethénél találtam egyet: „Ma már semmi kétség nem merül fel aziránt, hogy a világtörténelmet időről időre újra kell írni. Ez a szükségszerűség nem azért lép fel, mert újra átgondolják a történéseket, hanem mert új nézetek alakulnak ki, mert egy mai, haladó korból nézve a kiindulópontot ahhoz vezet, hogy a múltat az újabb tudás szempontjából tekintsük át és ítéljük meg.” Íródott 1829-ben, a Szerencse Évében. Mennyire elszomorítaná a költőt, ha tudná, hogy valóban igaz megállapítását még 150 év múltán sem ismerik fel a gyakorlatban.

193

4. A megtestesült „istenek”

Amikor 1975-ben átutaztam Indián, Srinagarban találkoztam egy indiai barátommal. Megkértem, fordítson le egy részt a Bibliából, Ezékiel könyvéből. Már mindet összecsomagoltam, ami egy expedícióhoz szükséges, a bőröndök ott pihentek a Land Roveremben, de Biblia nem volt nálam. Megkértem a hotelportást, szerezzen nekem egy Bibliát. Elküldött valakit, hogy vásároljon egyet, de az illető néhány óra múlva —bár végigjárt minden könyvkereskedést — üres kézzel tért vissza. A világ leghíresebb könyvét itt nem árusítják. Megkértem a szálloda igazgatóját, érdeklődje meg néhány keresztény ismerősétől, nem kölcsönöznének-e egyet. A körtelefon eredménytelen maradt. Néhány nappal később Bombayben próbálkoztam, de itt is hiába. Ezzel a tapasztalattal gazdagodva felvillant bennem: mit is kezdenének az indiaiak a mi Bibliánkkal? Számukra ott van saját mítoszaik, meséik és legendáik gyűjteménye. Csak hazámtól távol tudatosodott bennem, hogy a Bibliát, ami nálunk a könyvek könyve, máshol nem is tartják számon a szent írások között. Ami az egyiknek szent, a másiknak csupán semmitmondó meseféle. Lassan kihozott a sodromból, hogy hiába keresem itt a Szentírást. Annak idején két fejezet lebegett a szemem előtt, amikről írni akartam: Mitológia, illetve szent könyvek címmel. Az eredménytelen bibliakeresés után, az összegyűjtött forrásanyag előtt ülve világossá vált számomra, hogy a különbségtétel értelmetlen. Akad vajon valaki a keresztény nyugaton, aki szent könyvnek tartja az indiai Rigvédát, a 194

Teremtés Könyvét? Ki számítaná a szent könyvek közé az egyiptomi Halottak Könyvét, amikor a fáraók ideje már 2000 éve homályba veszett, és alig akad ma már valaki, akit a Halottak Könyve rítusai szerint adnak át a túlvilágnak? Melyik délamerikai törzs venné fel szent iratai közé az Avesztát, a perzsák szent írását? Melyik arab fogadná el Isten szavaiként a formózai hegyi törzsek hagyományait? Úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna, hogy az e fejezetekről készült vázlataimat egy Bombay kikötőjében tett esti sétámon a tengerbe hajítottam. Akkor határoztam el, hogy öt kontinens régi könyveinek szövegéből bebizonyítom: az istenek aktívan léptek föl a Földön — keménykötésű fickók lehettek — és hogy valamely írás szent vagy sem, ennek eldöntését azokra bízom, akik a régmúltban a helyszínen szemlélték az eseményeket. A bizonyíték témája nem változott. Arra gondoltam, hogy kijelentés erejű indiciumokkal a manipulálatlan, eredeti ősi forrásokból világosan levezethető, hogy az istenek nem „szellemek” voltak, hanem testileg is léteztek, s ez a létezés messze nem csak látványos „jelenség” volt. Földünkön az isteni látogatók szorgalmasan nemzették a fiúkat és a lányokat, majd mielőtt visszatértek égi hazájukba, szent — vagy nem szent — írásokat hagytak hátra, továbbá elkövettek olyan hibákat is, amelyek abszolút nem méltók az istenekhez. Röviden és velősen: be fogom bizonyítani, hogy az istenek nem olyanok voltak, mint amilyenné a vallások agyonstilizálták őket. Beleásom magam a gazdag, tartalmas forrásművekbe.

Az Aveszta Maga a szó közép-iráni eredetű, és alapszöveget vagy alapoktatást jelent. Részben a magától Zarathustrától származó szent szövegek későbbi lejegyzéseiből és

195

kivonataiból áll. Tartalmazza a párszik, Zarathustra mai hívőinek összes vallási szövegeit is. A párszik vonakodtak attól, hogy az iszlám vallást kövessék, ezért a X. században Indiába vándoroltak. Végül kihalásra ítéltettek: késón házasodtak és csak egymás között, ezért a születési arány igen alacsony volt. Ma körülbelül százezren élnek, gujarati nyelven beszélnek, de istentiszteleteiken megtartották az Aveszta templomi nyelvét, amely — sajátos ábécéjével együtt — az idők folyamán majdnem teljesen érthetetlenné vált. A párszik híresek jótéteményeikről és erkölcsösségükről, és — ez különösen rokonszenvessé teszi őket — elutasítanak minden, más vallás részéről érkező térítési kísérletet. Kár, hogy kis létszámuk miatt nincs lehetőségük rá, hogy ezt a mesebeli magatartást világszerte elterjeszthessék. . . Az Aveszta eredeti szövegeinek ma már csak mintegy negyedrésze áll rendelkezésre. Ez tartalmazza Jasna áldozati felhívását, Jast himnuszait a 21 istenséghez, óiráni mítoszok gyűjteményét, s ezek későbbi kiegészítéseit, Visprat kérelmeit a magányosabb lényekhez, és végül a Vidévát, a démonok távol tartására szolgáló előírások gyűjteményét. Az óperzsa vallás egyes részei agyagtáblákon maradtak fenn, ezeket Nagy Dareiosz (Kr. e. 550-486.), fia Xerxész (Kr. e. 519-465 körül) és unokája Artaxerxész (Kr. e. 424 körül) készíttették. A legfőbb istent Ahura-Mazdának hívták, ő volt az ég és föld teremtője. A többi istent csak röviden említik meg. Szerencsére — teszem hozzá — mert az idegen nevek sajátos helyesírásukkal csak zavart keltenek, számunkra nem olyan ismertek, mint Józsué, Nehémiás, Habakuk vagy Malakiás, bar a hittanórákon ezek a nevek éppoly idegenül hangzottak, mégis meg kellett tanulnunk őket. Jól vagy

196

rosszul, de ezeknek az uraságoknak emésztenünk a neveit. Jó étvágyat hozzá!

is

meg

kell

Modern higiénia Az Aveszta több alfejezete is modern ismeretekkel szolgál. A teremtés mítosza így hangzik: Erre Jima a Földet szétosztotta, hogy három harmaddal nagyobb lett, mint korábban volt. Egyharmadán hozzákezdett a jószágok, az igavonók és az ember alkotásához. Kívánsága és akarata szerint, minthogy minden az ő akarata volt. (2. Fargard, 39-41) Ma már tudjuk, hogy a Föld felszínének 70,8 százaléka víz, és 29,2 százalékát teszik ki a szárazföldek, tehát éppen az egyharmadát. De a régi perzsák ősei még nem térképezték fel a Földet. Ki mondhatta nekik, hogy „egyharmadán” jószágok, igavonók és emberek éldegélnek? A szellem vagy szellemek közlései nem ilyen precízek. Azok a higiéniai előírások, amelyeket Ahura-Mazda „isten” adott át Zarathustra prófétának (Kr. e. 630-588 körül), megdöbbentő egyértelműséggel írják le, hogy némely betegséget bakteriális fertőzés okoz. A szöveg éppoly félreérthetetlen, mint Mózes III. könyvében. Az Avesztában ez így hangzik: Egy ember meghalt a völgy torkolatában. Odaszállt egy ragadozó madár a magas hegyről és evett belőle, evett a halott testéből. Aztán újra fölrepült a madár, leszállt egy fára és kiöklendezte a húst. Egy férfi jött a völgytorkolatból a magas hegyre. Odament a fához, amin a madarak ültek. Kivágta a fát, szétdarabolta, apróra hasogatta. . . Egy holttest, amelyből kutyák, madarak, farkasok vagy legyek táplálkoznak, tisztátlanná teszi az embereket. (5. Fargard, 1-12.)

197

Mózes a következőképpen ír egy hasonló esetről: Minden ágy, a melyen fekszik a magfolyós, tisztátalan és minden holmi is, a melyre ráül, tisztátalan lesz. . . És minden nyereg is a melyre. . . ráült, tisztátalan lesz. . . Az is, aki a holmira ül. . . mossa meg ruháit és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig. . . A cserépedény pedig, a melyet a magfolyós illet, törettessék el, minden faedény pedig öblíttessék ki vízzel. . . (Mózes III. könyve 15, 4-12. Károli Gáspár fordítása) Ezek az ismeretek akkoriban nem az általános tapasztalatok eredményei voltak, hanem — nemcsak Zarathustrával és Mózessel — az istenek közölték ezeket. Hasonló leírások találhatók a különböző ókori írásokban is, és állandóan felbukkan egy isten, aki az egészségügyi felvilágításokat tartotta. Nem akarok bemenni abba az arénába, ahol a hagyományok időbelisége fölötti harc folyik. Melyik a régebbi, melyik szent könyv vette a tudományát régebbi forrásból, ki és miből húzott hasznot — ez már borzasztóan unalmas vita. Nekem csak az a fontos, hogy megállapítsák, amit a hagyományok láncreakciója a betegségekről tudott: holttest — madár — fa — ember, vagy páciens — betegágy — nyereg — edény. Honnan tudták? Egy szellemisten nem ereszkedik le még oly fontos csekélységekhez sem. Kellett lennie egy köztes, tanult valakinek, aki segített a felvilágosításban, és az illetőnek volt feje, keze és lába, így testben jelenhetett meg az oktatásra szorulók között. Ha szó szerint vesszük a régi hagyományokat, akkor a népek összes praktikus tudásukat első kézből az istenektől szerezték. Természetesen lehet úgy érvelni, hogy őseinknek nem volt elég idejük ahhoz, hogy végigkövessék az érintkezéssel történő fertőzés útját, és halvány fogalmuk sem volt a betegségeket okozó mikroorganizmusokról. Lehetséges. De akkor hogyan lehet általános tapasztalatuk

198

az istenek állandó, szóbeli kinyilatkoztatásairól? Meglepő megállapításról lehetett szó, ha közzétételéről az istenek extra módon gondoskodtak. Egyébként pedig: honnan tudták elődeink, hogy csupán a Föld egyharmada lakható? Egy „szellem” nem osztja fel a Föld felszínét. A „szellemnek” nincs szeme. . . Feltevésem szerint az isteneknek testük volt.

Speciális adottságú csillagok A párszik írásaiból kiderült, hogy a csillagok egy csoportot képeznek és ez különféle csapatokra oszlik, amelyeket egy hadvezér újra és újra elrendez. A különféle csillagrendszerekről mint harcosokról beszélnek, és kifejezetten utalnak a megvívott csatákra is. A csillagok legfőbb urának Tistrját tartják, hangsúlyozottan dicsérik negyven alkalommal, például így: ,,. . . A Tistrja csillagot, a ragyogót dicsérjük. Az eget, mely az ő törvényeit követi, dicsérjük. A végtelen időt dicsérjük. . . .” „Az Időt, hosszú korszakok uralkodónőjét dicsérjük. . . ” — írja Tistar-Jast a Khorda-Aveszta 8. fejezetében. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a csillagokat különösen áldásos tulajdonságaikért dicsérik — körülbelül így: ,,. . . A Tistrja csillagot, a ragyogót, a fenségest dicsérjük. A Catavaeca csillagot dicsérjük, amely a vizeket igazgatja, az erőset dicsérjük. Minden csillagot, amelyek a vizek magját hordozzák, dicsérjük. Mindazt a csillagot, amelyek a Föld magját hordozzák, dicsérjük. Minden csillagot, amelyek a fák magját hordozzák, dicsérünk. Azt a csillagot dicsérjük, amelyet Haptoiringának hívnak, a felségest, a szentséghozót, a harcos küzdőt. . . ”

199

(Afrigan Rapithwin, 13. vers) Fantáziadús arabeszkekkel felcicomázott dicséretek — olvasom a tudományos véleményt a tiszteletreméltó istenekhez szóló szavakról. Valóban? Feltételezésem szerint konkrét dolgok rejlenek a virágos kifejezések mögött. Mohamed Fani sejk a Dabistan-ban írja, hogy a párszik szerint a bolygók egyszerűen gömb formájú alakzatok. Figyelem! Galileo Galilei csak Kr. u. 1610-ben okozott tudományos forradalmat Nuncius Sidereus (Csillagászati híradó) című művével. Galilei szembehelyezkedett a hivatalos asztronómiai tantételekkel, és bebizonyította a kopernikuszi rendszer helytálló voltát. Az írás tudományával megáldott sejk könyvében leírja a különböző templomokat is, amelyeket a párszik az istenek kívánságára, az uralkodó planéták tiszteletére emeltek. Jelentős különlegesség: mindegyik templomban megtalálható egy bolygó gömb alakú modellje, azé, amelyhez a templom tartozott. Jupiter templomában látni lehetett a bírák és tudósok öltözékeit, Mars szentélyében a párszik a Mars színe szerinti vörös ruhákat viseltek és olyan „büszke hangon” beszéltek, mint egy tiszti kaszinóban. Vénusz templomában — hogyan is lehetett volna másképp? — nevetgéltek és tréfálkoztak, a Merkúrhoz tartozóban úgy beszéltek, mint a szónokok és filozófusok. A Hold templomában a párszi pap gyermekes dolgokat mesélt, s a hívek úgy csináltak, mint a birkózók, ezzel szemben a Nap templomában aranyos brokátba öltöztek és úgy viselkedtek, mint Irán királyai.

Csillagászati idők A párszik legrégibb hagyományaiban újra találkoztam azzal a csillagászati elképzeléssel, amely engem ismételten az időeltolódási effektusra emlékeztet. Ez tűnik ki a párszi időszámításból:

200

A Szaturnusz Nap körüli keringése megfelel egy napnak. A mai csillagászati számítások szerint ez 29,5 év. 30 ilyen nap tesz ki egy hónapot — földi időben éppen 885 évet. 12 ilyen hónap megfelel egy évnek, és ez az időszak 10 620 földi év. Egymillió párszi-évet ferd-nek neveznek. Egymillió ferd tesz ki egy vert-et, egymillió vert neve pedig mert. Egymillió mert elnevezése jad, háromezer jad pedig kitesz egy vad-ot, kétezer vad elnevezése zad. Az első monarchia, amely az égből kormányzott, 100 zad-ot meghaladó ideig uralkodott. A mi számításunk szerint ez egy 25 helyértékű számot jelent. Hogy is van ez? Felteszem a szerény kérdést: miért és mi célból kellett a pársziknak ilyen időszakokat kiszámolniuk? Mindennapjaikban ezzel a „naptárral” nem tudtak mit kezdeni, nem is használhatták. Mi az ezredfordulókat ünnepeljük úgy, mint a nagy történelmi fordulókat, ezekből az időszakokból prognosztizáljuk rendszerint a jövő perspektíváit. A párszi időszámításban egy földi évezred éppen egy jó hónapot jelentett. Nos, ez az időszámítás a párszik gondolataiban kizárólag a csillagászattal és az időeltolódással lehetett összefüggésben. „A végtelen Időt dicsérjük. . . Az Időt, hosszú korszakok uralkodónőjét dicsérjük. . . ”

201

A Védák Az indiai nemzeti eposzban, a Mahábháratában a 80 000 kettős verssorok egyikében, jóval Krisztus előtt, az idő mérhetetlenségéről filozofál a szerző: Isten magában foglalja a Teret és az Időt. Az idő az Univerzum magja. A Véda (óind nyelven=tudás) magában foglalja az árja indiaiak legrégebbi vallásos irodalmát. Az óindiai irodalom jelentősebb a később kialakult szanszkrit literatúránál, amely összefoglalta a Védákat. A Védák lényegében varázsmondásokat tartalmaznak, mágikus formulákat, amelyek tudása az indoárják hite szerint feltétele volt a sikeres földi életnek és a halál utáni jó állapotnak. A szövegek így évszázadokon át változatlan formában maradtak fenn. Az Avesztához hasonlóan a Védák is négy fejezetre oszlanak: A Rigvéda 1028 himnusza egy istenhez

A szerző interjút készít Kalkuttában, dr. Dileep Kumar Kanjilal professzorral.

202

szól, eredetileg a főpapok családjainak himnuszgyűjteménye volt; a Szamavéda dallamokat is tartalmaz, amelyek a lényeges Rigvéda-szövegeket dalokba öntötték; a Jadsurvédában áldozati szertartásokhoz való szövegeket gyűjtöttek össze, az Atharvédában pedig a fekete és fehér mágikus formuláit. A négy Véda több iskolában még mindig tananyag, s a legértékesebb kultúrkincsnek számít. E nélkül az értékes hagyomány nélkül a több mint 500 milliós indiai nép valószínűleg meg gyorsabban és brutálisabban esne áldozatul a szétbomlásnak. . . Az indiai hagyományok egyik legalaposabb ismerője dr. Dileep Kumar Kanjilal, a kalkuttai Szanszkrit Egyetem professzora. 1975. augusztus 12-én látogattam meg a rokonszenves tudóst a munkahelyén. Beszélgetésünket magnóra vettem, most egy részletet közlök belőle: Professzor úr, milyen idősek a legrégibb védikus szövegek? A legrégebbiek Krisztus előtt mintegy 5000 évvel keletkezhettek.

A régi szövegeket technikailag kell értelmezni

A különböző szanszkrit írások fordításában találkoztam repülő kocsik leírásával. Ezek vajon csak mitológiai fantáziatermékek? India kultúrája nagyon ősi, s a szanszkrit hagyományok különösen gazdagok. Véleményem szerint gyakran esik szó repülő kocsikról, amelyeket vimánáknak neveznek. Ezek valamiféle repülő szerkezetek. A ma rendelkezésre álló sok interpretáció között nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy ezek az ábrázolások 2000 évesek, és úgynevezett „régi szemmel” tekintettek rájuk. Miután ma már tudjuk, hogy léteznek repülő masinák, újra át kell gondolni az egész problematikát. Itt már nem segít az, ha ragaszkodunk a régi felfogáshoz. Minden, időhöz kötött felismerés átesik egy változási processzuson. Biztosra veszem, hogy a repülő

203

kocsik leírása mögött valamilyen tény rejlik. Olyan tény, amelynek leírása más értelmet takar, mint amit eddig tulajdonítottak neki. Természetesen sok a mitológiai elem, de mi azon fáradozunk, hogy kihámozzuk a tudományos igazságot a mitológiai máz mögül, s így feltételezhetően rátalálunk a technikai hagyományokra is. A Mahábháratából megismertem Ardzsuna Indrához tett utazását. Abban feltűnt egy mennyei kocsi varázsképe, amely „mennydörgő dübörgéssel” utazott a felhők között, és a repülés különböző magassági szakaszait is élethűen ábrázolták. Ön, a szanszkrit szövegek alapos ismerője, nem gondolt ezzel a leírással kapcsolatban valamiféle űrhajóra? Amit Ardzsuna égi utazásáról olvasott, az egyáltalán nem a teljes szöveg. Talán ilyen fordítást olvasott. Az eredetiben az áll, hogy Ardzsuna látott néhány repülő kocsit, amelyek lezuhantak, mert alkalmatlanok voltak a repülésre. Más repülő kocsik még a földön álltak, ismét mások már felrepültek a levegőbe. Ezek a világos megfigyelések a repülő és repülésre képtelen szerkezetekről azt bizonyítják, hogy az ősi tudósítások szerzői pontosan tudták, miről beszélnek. Az óindiai istenek halhatatlanok voltak? Általában nem. Az írások szerint náluk is előfordultak a normális öregkori jelenségek, mint például a feledékenység, s életük harmadik szakasza végén meghaltak. A szanszkrit szövegek szerint „természetesen” az istenek között is előfordultak házasságtörések, gyermekeket nemzettek saját asszonyaiknak, de a földieknek is. . . Az ezekből a kapcsolatokból származó istenfiak rendelkeztek atyáik tudásával és fegyvereivel. A Rámájanában — ez a Mahábhárata mellett a második nagy indiai eposz — elmondják, hogyan keletkeztek a sivatagok: az istenek félelmetes fegyvereinek pusztítása következtében. Ilyen fegyverekről szó esik a Mahábháratában is.

204

A tudós professzorral folytatott beszélgetés után visszatértem a szállodába és kikerestem a Mahábháratából azt a részt, amire utalt. A Musala Parvában, a 8. könyvben találtam meg.

Atombomba évezredekkel ezelőtt Az ismeretlen fegyver, a halál pusztító követe egy ragyogó villanás, amely Vrisni és Andaka összes rokonságát hamuvá változtatta. Az elégett testek felismerhetetlenek voltak. Aki megmenekült, annak kihullott a haja és leváltak a körmei. Az edények ok nélkül összetörtek, a madarak fehérré változtak. Rövid időn belül az élelem mérgezővé vált. A villám leereszkedett és finom porrá változott. Tudósítás Hirosimából vagy Nagaszakiból? Soha nem tudjuk azokat a képeket elfelejteni. 1945. augusztus 6-án hullott Hirosimára az első atombomba. 260 000 ember esett áldozatul, a sebesültek száma légiónyi volt. Három nappal később Nagaszakit semmisítették meg az atombombával, ott 150 000 volt a halálos áldozatok száma. Az erről látott képek elvitték az álmunkat. . . A borzasztó hőség kisgyerekformára zsugorította össze az embereket. A hirtelen felállított kórházak megteltek olyan betegekkel, akiknek kihullott a haja, és hiányos volt a bőrfelülete. A fák és a mezők hamuvá váltak. Soha nem lehet elfelejteni ezt a pusztítást! George de Santayana amerikai filozófus (1863-1952) így vélekedett: Mindenkit, aki nem emlékezik a múltra, arra kellene ítélni, hogy megismétlődjék vele. Az, amit a Mahábhárata ábrázolt, ismeretlen ezredéveket hordoz magában: Mintha az elemek elszabadultak volna. A Nap körben forgott. A fegyver tüzétől felperzselődött világ tántorgott a

205

forróságtól. Elefántok égtek meg a tűzben és vadul rohangáltak ide-oda. . . . A víz úgy felforrt, hogy a halak elpusztultak benne. . . A tűz az erdőkben is tombolt, a fák sorban ledőltek. . . Lovak és szekerek égtek el, olyannak látszott minden, mint egy nagy tűzvész után. Kocsik ezrei semmisültek meg, aztán leszállt a csönd. . . Rémületes látvány volt. A halottak összezsugorodtak a rettentő forráságban, úgy, hogy már nem is látszottak embereknek. Soha azelőtt nem volt ilyen borzalmas fegyver, és soha ilyenről meg csak nem is hallottunk. Hirosima? Nagaszaki? Vagy évezredekkel ezelőtt egy távoli kontinensen történt valami? Kiáltott az ég, a föld bömbölve válaszolt, fény villant fel, óriás tűz kapott lángra, aratott a halál. Eltűnt a világosság, beleolvadt a tűzbe. Amire lecsapott a villanás, az mind hamuvá változott. Hirosima? Nagaszaki? India? Nem, a fenti sorok a sumer Gilgames-eposzból valók. Emlékek a jövőből. Nem lehetünk olyan mamlaszok, hogy ezeket a hagyományokat csupán kitalált mítosznak minősítsük és félretegyük, s csak díjazzuk a szerző(k) fantáziáját. A régi iratokban található hasonló leírások nagy száma a feltételezéstől a bizonyosságig arra enged következtetni, hogy az „istenek” még ismeretlen repülő objektumairól bevetették az atom- vagy hidrogénbomát. Már több mint kilenc évvel ezelőtt összefüggésbe hoztam az 1908. június 30-án történt kiderítetlen robbanást — a szibériai tajga területén „földet ért” tunguz meteorról van szó — azzal a kérdéssel, hogy vajon ott nem kifejezett jelek — elszenesedett emberek, megsemmisült rénszarvas csordák, szénné égett fák — utalnak-e az atomrobbanásra. Emiatt többen jóindulatúan csak bogarasnak minősítettek. . .

206

Az eseményről egyébként nyolcvan különböző feltételezés létezik. Dr. Alekszej Szolotov, nemzetközileg elismert szovjet geológus 17 évet szentelt az életéből arra, hogy kiderítse a tunguz meteor rejtélyét. Az utóbbi években csatlakozott hozzá több szakterület tudósa is. 1976. október 15-én Szolotov Moszkvában nyilvánosságra hozta kutatásaik eredményét: 1908 júniusában a tajgában kétségtelenül egy atommeghajtású űrhajó robbant fel. A pusztítás látható jelei, a ma is mérhető radioaktív sugárzás kizár minden eddig feltételezett elméletet. Többen feltették a kérdést: „Nem lehetett esetleg mégis meteorit, vagy nagyobb földrengés?” Szolotov doktor, a Tudományos Akadémia tagja bátran közölte: „Űrhajó volt, és ezt be is fogom bizonyítani!” Örülök, hogy Szolotov szavait megörökíthettem ebben a könyvben! A maghasadás felfedezése után az amerikaiak 1943-tól 1945-ig dolgoztak az atombomba tökéletesítésén, illetve elkészítésén. Az elsőt 1945. július 16-án robbantották fel ÚjMexikóban, a Los Alamos melletti kísérleti területen. A második Hirosimára hullott, a harmadik Nagaszakira. Nos, tisztelt tudósok, végre színt kell vallaniuk! Az, amikről a régi krónikások tudósítottak, nem egy halálfélelemtől áthatott fantáziálás volt csupán. Amit leírtak, az egy átélt, borzalmas valóság volt. Szellemlényeknek nincsen fegyverük. Az isteneknek viszont volt testük.

Ramajana A Rámájana, mint már említettem, nagy indiai eposz. A Mahábháratával ellentétben, ez „művészi munka”, mint az indiai hagyományok összefoglalója, jegyezte meg Valmiki költő. A Rámájana keletkezése a Kr. e. IV. vagy III. századra tehető. Az eposz hőse Ráma királyfi, akinek feleségét, Szítát elrabolta Rávana, a démoni óriás, és Lanka szigetére

207

hurcolta. A majmok királyának segítségével Ráma vissza tudta szerezni hitvesét. Rámát egyébként az indiaiak Visnu isten megtestesítőjeként tisztelik, emiatt a Rámájana Indiában szent könyvnek számít. A Rámájana is, amely 24 000 slókábó1 áll (a slóka indiai versmérték, két 16 szótagos sorból áll) foglalkozik az istenek űrhajózási tevékenységével. Részletesen leír egy pompás kocsit, amely tüstént a világűrhajó elképzelésére enged következtetni. A pazar kocsi — egy családdal a fedélzetén — felemelkedik a levegőbe. Különös módon ezt a repülő szerkezetet piramis alakúnak írják le, amely függőlegesen emelkedik föl. A versekben az áll, hogy a piramis olyan magas volt, mint egy háromemeletes ház, és a sajátos alkotmány a mai Ceylontól Indiáig repült volna. Ez több mint 2000 mérföld távolság. A szerkezetben a több utas számára elegendő helyeken kívül voltak még „titkos kamrák” is. Amikor a repülő piramis felemelkedett a talajról, természetesen hatalmas zajt csapott. Ugyanez olvasható a szanszkrit írásokban is.

Sok a „ról”, „ről”! A múlt század végén és a század elején Németországban szinte divattá vált a régi szanszkrit szövegek lefordítása és közzététele. Akadt sok olyan mű, amely mögött évtizedek munkája érződött. Az e téma iránt érdeklődő olvasóimat szeretném felbiztatni arra, hogy kölcsönözzenek ki ilyenfajta műveket a könyvtárból. A Rámájanában például egyértelműen repülő szerkezetről olvashatnak, amely megrengeti a hegyeket, dübörögve emelkedik jel, felégeti a mezőket és az épületek tetejét. Ludwig professzor ezt így kommentálja: „Kétségtelen, hogy itt egy trópusi viharról van szó.” — Ó, szent együgyűség! Hermann Jacobi professzor németre fordította a Rámájanát, versről versre, fejezetről fejezetre, de nem szó 208

szerint. Jellemző a professzorra, hogy amit nem tudott értelmezni, azt esztelen gőggel olyan megjegyzésekkel látta el, mint: „értelmetlen fecsegés” vagy „ezt a részt nyugodtan át lehet lapozni, mert csupán fantazmagóriát tartalmaz.” A Zürichi Központi Könyvtárban számtalan könyvet találtam az indiai irodalomról, az indiai misztikáról, az indiai mitológiáról, és méteres sorokban egymás mellett kommentárokat a Mahábháratá-ról, a Rámájaná-ról, a Védák-ról, de valódi fordítás nagyon kevés akadt. Tudományos kommentárokat írni indiai szövegekről nem az én esetem, különösen amióta tudom, hogy a szövegek tartalmát elsikkasztani foglalkozási ártalom. . . Az is világos számomra, hogy az idegen könyveket a Biblia tanaival beoltott nyugatiak mélyen a Szentírás alá helyezik: „a mi” vallásunk összehasonlíthatatlanul igazabb és mélyrehatóbb! Halálomig nem leszek képes elviselni, hogy a mások vallását leértékelik!

Szamaranganaszutradhara Ismerem a nyelvtörő szövegeket, amelyeket a fiatal színészeknek kell gyakorolniuk. A színművészeti főiskolán egy szanszkrit szövegrészt kellene gyakoroltatni, amely így hangzik. Szamaranganaszutradhara. Aki nem tudja elmondani, alkalomadtán hívjon fel. A szószörnyeteg a repülő szerkezetek, a vimánák leírását jelenti. A vimánák hasonlítanak a mi helikoptereinkhez, jól kormányozhatók, egy helyben tudnak maradni a levegőben, képesek a Föld körül szállni, vagy onnan felemelkedni, és zuhanórepülésssel elérni a földi célpontokat. Sajnos hiányoznak azok az adatok, amelyek elengedhetetlenek egy jármű rekonstruálásához, de ezeket csak azért hagyták ki, hogy „elkerüljék a velük való visszaélést.”

209

Ez meghaladja az én ismereteimet. Lehet, hogy annak idején léteztek már terroristák, akik össze tudták volna barkácsolni a mesés vimánát? Mindenesetre az írás szerzői megvédték a szerkezetet az ipari kémkedés ellen, és attól, hogy licenc nélkül leutánozzák. Ezzel együtt nagyon hatásos leírást adtak: A testet erősnek és tartósnak kellett megformálni. . . könnyű anyagból. . . A higanyban lévő erőn át, amely a hajtó forgószelet működésbe hozta, egy férfi csodálatos nagy távolságokat tudott megtenni az égen. Ugyanúgy lehetett vimánát építeni, olyan nagyot, mint egy templom a „mozgó istenek” számára. Négy erős higanytartót kellett beleépíteni. Ha ezt a vastartóban lévő szabályozott tűzzel felhevítették, a higany által létrejött a vimánában a dörgés ereje, és úgy jelent meg az égen, mint egy gyöngyszem. . . A Rámájanában is igen plasztikusan ábrázolnak egy ilyen repülő kocsit: Amikor eljött a reggel, Ráma beszállt az égi kocsiba, amelynek ereje korlátlan volt. Két emelet magas volt, több szakaszra oszlott, és ellátták ablakokkal is. . . Színes volt és hatalmas. . . Amikor a légbe emelkedett, megzendült egy égi hang… Ma a repülőgépek és űrhajók gyakran kapnak állatneveket, amelyek ott pompáznak az orr-részén: Gólya, Keselyű, Sólyom, Sas, stb. Ha ezeket egyszer mitológiai szemszögből vizsgáljuk, már meg tudom érteni az elnevezéseket. Hogy kerül egy sas a Holdra? (Eagle has landed!) A Rámájana szövegében a kimondhatatlan nevekkel együtt nem merülnek fel szimbolikus fogalmak. A nevek mitológiai szempontból semmitmondók, a vimána azonban tény. Minden kertelés nélkül beszélnek repülő kocsikról, égi szekerekről vagy az istenek járműveiről, amelyek a felhők között röpködnek. Nem, azt az állítást, hogy eme

210

ábrázolásokkal csupán a hősöket akarták dicsőíteni, ma már nem fogadhatja el egyetlen modern gondolkodású ember sem. Te jó ég, mi mindent lehetne felfedezni a szövegekben, ha űrhajótervező mérnökeink eredetiben tudnák olvasni a szanszkrit írásokat. A szanszkrit egyébként a mai napig a költészet és a tudomány nyelve Indiában. . .

Légiharc és repülő majom A Rámájana Ráma-sztoriját már említettem. Az eposz Ráma és Szítá című fejezetében pontosan ábrázolják, ahogy a gonosz Rávana elrabolta a csodálatos Szítát, egy légi szekérben vitte, amely a Naphoz hasonló. Völgyek, erdők és magas hegyek fölött zajlott az égi utazás. A gaz nőrablót még Szítá segélykiáltásai és fohászai sem tudták rávenni arra, hogy letegyen sötét szándékáról. Amikor Ráma értesült Szítá rajtaütésszerű elrablásáról, azonnal kiadta a parancsot: „Haladéktalanul le kell hozni a kocsit a levegőből!” Rávana közben átrepülte az óceánt Lanka (a mai Ceylon) irányában. De Ráma égi kocsijának gyorsabban kellett repülnie, mert hamarosan harcba szállt Rávanával. Egy villámlövedékkel rálőtt a nőrabló járművére, amely lezuhant a mélybe. Szítát megmentették, az asszony átszállt a férje égi kocsijába, amely Ráma parancsára hatalmas zajjal egy felhőtömegbe emelkedett. Rámának szerencsére volt néhány fegyveres kísérője, akik hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek. Ezek egyike volt a majmok királya, miniszterével, Hanumánnal. A királyi majom kívánság szerint tudott óriássá nőni vagy hüvelyknyire zsugorodni. Mindenekfölött azonban vakmerő pilóta volt: amikor felszállt, sziklák törtek, a hegyek meginogtak, az óriás fák ágai letörtek, ág- és

211

levéleső zuhogott a földre. A hegyek állatai és madarai riadtan menekültek rejtekhelyükre. A merész majom repülő ládájával néha egy városból is felrepült, amit igencsak rossz néven vettek a lakosok, mert utána a szép lótusz elsodródott Lankából. Ahogy a városiak megfigyelték, a majom égő farokkal úszott el a tetők fölött, és szörnyű tüzet szított, ledöntötte a magas épületeket és a tornyokat, és a díszkertek is elpusztultak.

Lépésről lépésre a történelemben Csupán egy analfabéta nem Tátja át, hogy az óindiai szövegekben repülő kocsikat írnak le. Mégis van, aki tagadja ezt, mert nem akarja tudomásul venni, vagy mert nem fér bele a világképébe. Az illető teljesen Darwin szellemében gondolkodik, aki fokozatos és békés fejlődést tételez fel minden élőlényről, a technikát és a tudatosságot csak az evolúció áldásával veszi figyelembe. Ebben az egyszerű fejlődésben tilos mindenféle kívülről jövő beavatkozás! Még az evolúció során történt ugrásszerű fejlődéseket is így kell magyarázni. Az evolúciót általában dicsőítik, az emberiség történetén át lépésről lépésre tett processziónak minősítik, mégis kellene tenni valamit a világcsúcsra érett ugrásokkal is. Ezekre nincs egyetlen meggyőző magyarázat sem. Loren Eiseley, a pennsylvaniai egyetem antropológia professzora felfigyelt a dologra: Elhittük azt, hogy a létért való hosszas küzdelemben, az emberi agy gazdag szürkeállománya ellenére, az emberek között, illetve több embercsoport között lehetetlen olyan magas szellemi kapcsolatot létrehozni, mint amilyeneket ma minden népnél megismertünk a Földön. A fejlődés elméletével foglalkozó teoretikusok figyelmét elkerülte egy másfajta faktor, amely az emberek képzéséért felelős. Ez így igaz, de a „szellem nem jön le az égből!” Ha a régi írásokban felmerül valami fantasztikum és azt nem lehet

212

beilleszteni a fejlődés teóriájába, akkor az humbug! Az is előfordul, hogy egy másik teóriát kreálnak belőle: például azt, hogy a hominidákat földönkívüliek manipulálták, így azok elméje egy csapásra fejlett lett. Patthelyzett: teória teória ellen. Ez az egész normális dolog és semmi restellnivaló nincs benne, amíg az egyik teória „tulajdonosa” nem tesz úgy, mintha kizárólag az ő elméjéből pattant volna ki az ötlet, hogy miért-váltak a hominidák intelligensebbekké. Amennyiben az evolúció folyamatosan zajlik, kérek egy meggyőző magyarázatot arra, hogyan illik bele a sémába az, hogy a világ minden részén hirtelen belekerültek az ókori emberiség könyveibe az égi járművekről szóló leírások, mint például interkontinentális repülés komforttal ellátott házfélében. Az is hirtelen bukkan fel, hogy ősőseink folyton olyan idegenekről beszélnek, akik az égből jöttek és minden praktikus dologra megtanították őket, és hogy feladatuk vagy megbízásuk teljesítése után mindenkor visszatértek égi hazájukba. Honnan vették őseink az égi kocsik szerkezetének rajzát? Honnan tudták, milyen anyagot használtak fel az építésükhöz? Honnan voltak a navigációs eszközök? (Ezek nélkül egy isten sem repülhetett volna Indiából Ceylonba!) Ezek a szerkezetek nem sárkányeregető gyermekek játékai voltak, nem is egymotoros sportrepülőgépek, hanem betöltötték az eget! Magasságuk többemeletnyi volt, némelyik akkora volt, mint egy templom. Ilyesmit nem barkácsolnak össze egy családi műhely hátsó sarkában! Tulajdonképpen miért nem fejlődtek tovább ezek a járművek az evolúció törvényei szerint? Lépésről lépésre? Ha ez így történik, már néhány ezer évvel ezelőtt leszállhattunk volna a Holdra! Amikor a NASA megbízásából a Saturn-projekt során kifejlesztették a hordozórakétákat az Apolló-program

213

végrehajtására, 20 000 cég működött közre a tervezésben és megvalósításban. Az egész szanszkrit irodalomban nincs egyetlen sor sem, amely technikára, gyártásra vagy próbarepülésre utalna. Az égi járművek — mindenki meglepetésére — egyszer csak ott voltak. „Istenek” alkották és használták őket. Az innováció, a tervezés és a kivitelezés nem a mi planétánkon történt. Ezért merem kijelenteni: A szellem mégis az égből jött le! Egy mellékes megjegyzést azonban nem tudok magamba fojtani. Amikor évekkel ezelőtt a Nazcafennsíkról tudósítottam (A jövő emlékei és a Vissza a csillagokhoz című könyveimben) és a rejtélyes vonalakról feltételeztem, hogy űrhajók leszállópályái lehettek, többen gúnyosan megjegyezték: „Űrhajóknak nincs szükségük leszállópályára.” Ennyi, Az első — és egyben a legnagyobb, amit valaha is építettek — leszállópálya „a világűrből jövő űrhajók számára” befejezés előtt áll az Egyesült Államokban. Az ok: a rakétameghajtású űrjárművek helyét az űrrepülőgép fogja átvenni, a space shuttle állítja majd pályára az emberes és a legénység nélküli űreszközöket. De: a földi atmoszférán belül az űrrepülőgép a redukált üzemanyagkészletek miatt csak nehezen tud manőverezni. A pilótáknak szükségük van egy óriási leszállópályára, amelyet az első leszállás során el kell érniük, mert az új startoláshoz és az újabb repüléshez a hajtóanyag már nem elegendő. Az első space shuttle 1978-ban fog felszállni. (1981. április 12-én szállt fel — a ford.) Repülési idejét 35 000-60 000 repülőórára tervezik.

A jövőnk már realitás volt? Az indiai szövegekben ismertetett repülő szerkezetek nyilván megelőzték az űrrepülőgépeket. Képesek voltak a

214

Föld körüli repülésre, fenn maradtak a levegőben, és eljutottak a csillagok közé, ahol olyan intenzív a fény sugárzása, mintha két nap lenne az égen. Ezek a megfigyelések okot adnak némi spekulációra, mert itt fotonhajtóműről, feltételezett végcélról és űrhajózási technikáról esett szó. Eugen Sänger professzor (1905-1964) neves rakétaszakértő megvizsgálta a fotonhajtómű lehetőségeit, amely a teljes üzemanyag energiává való átalakulásával elméletileg elérheti a fénysebességet. Ez a meghajtás a proton-antiproton reakció során keletkező elektromágneses sugárzáson alapul, amelyet természetesen fénysugárzás is kísér. Ernst A. Steinhoff professzor véleménye szerint jelenlegi technológiánkkal és lehetőségeinkkel alig képzelhető el a fotonrakéta megvalósítása. De a technológiai feltételek naponta javulnak. Tulajdonképpen az idegen intelligenciáknak nem kellett volna hosszabb időn át rendelkezni ezekkel a feltételekkel? És még mi tartjuk magunkat a teremtés koronáinak. . . Ha azonban egy napon a mi egünkön is fotonmeghajtású űrhajók fognak közlekedni, amelyek sugárzása olyan lesz, mint a villám, és nagy magasságban úgy fognak ragyogni, mint egy másik nap, akkor elgondolkozhatunk a mitológiák kijelentésein.

Isteni fegyverek Azt, hogy az istenek testileg léteztek, a harcok nyomai bizonyítják, amelyeket a Mahábhárata is megörökített. Ha keleten vagy nyugaton katonák lapoznák át az óindiai eposzt, összefolyna a nyál a szájukban: az istenek halált hozó, megsemmisítő erejű fegyverekkel rendelkeztek. A Mahábhárata egyik könyvében, az Adi Parvában Agni isten a hős Vasudevának ajándékozza a csakra diszkoszt, és biztosítja arról, hogy ezzel minden ellenségét le tudja

215

győzni; a fegyver, amikor teljesítette feladatát, mindig vissza fog térni hozzá. Amikor a derék Vasudeva életveszélyes helyzetbe kerül, odadobja a csakrát ellensége, Shisupala felé: A diszkoszkorong egy pillanat alatt leválasztotta a király fejét a testéről és ismét visszatért Vasudeva kezébe. A csakra egy pengeélesre köszörült bumeráng lehetett, gondolhatnánk. De nem az volt, mert a fegyver tűzbe volt burkolva, hiszen a Tűzisten ajándéka volt. Vasudeva jól megégette volna a kezét, ha ezt a valamit megfogta volna. Ardzsuna, az eposz hőse, tudta, hogy a köztük tartózkodó isteneknek igen rafinált fegyvereik vannak. Azzal a kéréssel fordult tehát Siva istenhez, hogy adjon neki egy „nagy fegyvert”. Az isten meghallgatta a kérést és a következő használati utasítással bocsátotta rendelkezésére a fegyvert: Ó, hatalmas hős, neked adom kedvenc fegyveremet, a pasupatot. De nagyon elővigyázatosnak kell lenned, nehogy rosszul használd. Ha egy gyönge ellenség felé hajítod, úgy az egész világot el fogja pusztítani. Senki sem létezik, akit ezzel a fegyverrel ne lehetne legyőzni. . . A tisztító áldozat után Siva beavatta Ardzsunát a fegyver használatának titkába, aztán közölte vele, hogy elmegy égi birodalmába. Ardzsuna imádkozott Sivához, a világmindenség urához, aki feleségével, Umával együtt eltűnt a felhők mögött, mint a lemenő nap. . . Kuvera istentől, akit az eposzban egyfajta házgondnokként ábrázolnak, Ardzsuna megkapta az anardhana fegyvert, amely nemcsak értékes és tetszetős volt, de azzal a képességgel is rendelkezett, hogy el tudta altatni az ellenséget. Milyen pompás vízió! Milyen szép is lenne, ha a NATO és a Varsói Szerződés tagjai egyaránt elaltatnák egymást. Mindenesetre az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának, aki meghatározná az ébredés pillanatát,

216

magas intelligenciával és nagy bölcsességgel kell rendelkeznie. . . Egyébként miután Ardzsuna megkapta a hipnózisfegyvert, Indra, az egek ura feleségével, Sachival beszállt égi harci szekerébe és felajánlotta a hősnek, jöjjön velük az égi utazásra. A Mahábhárata-beli haditudósításokon áthullámzik a Kauravadinasztia és a Pandava-dinasztia egymás közti harca a hatalomért. Az istenek állandóan belekeverednek a csatározásokba, és mindig az 6 idegenszerű fegyvereik döntik el a harcok kimenetelét. Egy Pandava-sereg elleni támadásban bevetették a narajana fegyvert: Fülszaggató lárma töltötte be a csatamezőt. A narajana fegyver felrepült a levegőbe. Nyilak ezrei jöttek ki belőle rögtön, sziszegő kígyóként, és minden oldalról eltalálták a harcosokat. Ez áll a Mahábhárata Drona Parva könyvében. Engem az ún. Sztálin-orgonára emlékeztet, amelyet a Vörös Hadsereg a második világháborúban vezetett be. Ez többcélú rakétakilövő fegyver volt. Nevét a kilövőberendezés elhelyezkedéséről kapta, az egymás után kilőtt lövedékek zúgásának hangja az orgonáéhoz hasonlított. A pusztító fegyverek terén az istenek láthatólag felülmúlhatatlanok voltak. Ám Ardzsuna is birtokolt néhányat. Igaz, csak az „első” fegyvert használta, mert az „utolsó” rettenetes hatásáról már értesült. Mindenesetre az „első” sem papírmaséból volt. A fegyverek lövedéke az ég felé tartott, lángok törtek ki belőlük, amelyek nagy tűzhöz hasonlítottak. A nagy tűz végül egy földi korszakig felemészti a Földet, és csillagpikkelyek ezrei hullanak le az égből. Az állatok a vizekben és az erdőkben reszkettek a félelemtől. Az egész Föld megrengett. Így áll a Mahábhárata Aunshana Parva könyvében.

217

Szerencsére akadtak emberek, akik észnél voltak, és jól tudták, mi történne, ha az „utolsó” fegyvert bevetnék. A csata csúcspontján a bölcs Veda Viasa beavatkozott, és követelte a harcoló felektől, hogy vonják vissza az „utolsó” fegyvert, amelyet éppen használni akartak. Ha azt bevetik. . . …tizenkét éven át aszály sújtotta volna a Földet. . . és a meg nem született gyermekek az anyaméhben elpusztultak volna.

Vietnam! Nekünk, a huszadik század polgárainak iszonyatos traumát okozott a kiégett erdők, a levelek nélküli fák, a torzszülött gyermekek, a nyomorék asszonyok és férfiak látványa. A totális háború átok, amely csak legyőzötteket ismer. Mindig kellene hogy legyen egy bölcs, aki az „utolsó” fegyvert hallgatásra bírja. Az istenek birtokában lévő szörnyű fegyverek alátámasztják azt az álláspontomat, mely szerint az „istenek” testileg léteztek. Az óindiai szövegekben leírt pusztító eszközök nem felelnek meg elődeink technikai fejlettségének. Ezekhez a gyilkos fegyverekhez a technológia lépcsőin át vezet az út, ám más technikai „emlékműveknek” is fenn kellett volna maradniuk, ha mi gyártottuk volna ezeket. De ilyet sehol sem találtak. A fegyverrendszerek éppoly hirtelen jelentek meg, mint a repülő szerkezetek. Engem nem könnyű bolonddá tenni. Tiltakozom minden olyan interpretáció ellen, amely szerint csak a mitológiába befészkelődött fantáziáról van szó. A fantáziához is szükséges némi indíték vagy ösztönzés. De ha a fantázia egzakt tudást „nyilvánít ki”, olyat, amelyről senkinek halvány sejtelme sem lehet, akkor az állítólagos érthetetlen

218

dolgokat a ma szemszögéből kell megvizsgálni. A 2. fejezetben éppen ezért mutattam be olyan fegyvereket, amelyeket ma fejlesztenek kis és állítanak elő. El kell fogadni, hogy az ilyen szövegek korábbi értelmezésébe semmiképpen sem lehetett bevonni a modern fegyverrendszerek vagy az űrhajózás fogalmait. De a tudatlanság eme aranykora már elmúlt. Mi ismerjük az atomfegyvereket, mi átéltük az űrutazás kezdeteit. Nekünk — ha becsületesek vagyunk — mai tudásunkkal kell értelmeznünk a régi szövegeket, számolva azzal a lehetőséggel, hogy az ember elveszti nimbuszát — lehet, hogy mégsem mi vagyunk a teremtés koronái? Számolnunk kell annak valószínűségével is, hogy az evolúció elmélete felborul. Valóban SEMMI nem jött az égből?

Világűr-prospektus A Rigvéda is kínál testet öltött isteneket, akik a világűrben röpködtek. Néhány sor ízelítőül a Rigvédából, a szöveg benne lehetne egy világűr-prospektusban is: Mindenki, aki elutazik erről a világról, mindenekelőtt a Holdra megy. . . A Hold az égi világ kapuja, és aki választ akar kapni kérdésére, az nem kerülheti el. . . (Rigvéda, 1. adjaja) Dicsőség Vájunak, a szelek birtokosának, a világűr urának! Ó tégy nekem egy helyet szabaddá! Nyisd meg az égtérhez vezető kaput, hogy láthassalak, hogy elérhessek a Mindenség Urához! Dicsőség a szelek birtokosának, a világűr urának! Ó, tégy nekem szabaddá egy helyet! Oda szeretnék menni. (Rigvéda, 24.) Egy tiszteletreméltó tanító oktatja tanítványát: A világűr nagyobb, mint a tűz, mert a világtérben ott van a Nap és a Hold, ott vannak a villámok, a csillagok és a tüzek. A világűr képes hívni, hallani, felelni, a világűrben

219

örülnek és nem örülnek, születnek a világűrben és a világűr számára, a világűrt tisztelned kell! Aki a világűrt tiszteli, az eléri a fényekben gazdag világot, a világűr birodalmát, korlátlanul. A világűr olyan messzire terjed, amilyen messze kívánsága szerint terjedni akar. . . (Rigvéda, 7.) A tiszteletreméltó mester nem közölt tanítványával filozófiai gondolkodási modelleket, ahogy mondani szokás, és ezért a szövegnek semmi köze sincs a „valódi” világűrhöz. Előttem fekszik egy olyan tiszteletreméltó tanító családfája, akinek 56 generációját jegyezték fel, s visszamenőleg addig az úrig terjed, aki az eredeti tudás birtokában volt. Azzal a különbséggel, hogy a Rigvédában sokkal hosszabb időre nyúlik vissza a családfa, mint a bibliai genealógiában, Jézustól visszafelé Dávid királyig, Dávidtól Ábrahámig, Ábrahámtól Ádámig vezetnek az eredeti források. Nem szerencsés dolog az egyik genealógiát — mert beleillik a sémába — szabadalmaztatni, a másikat pedig, amely hasonlóan megbízható alapokon nyugszik, elutasítani. A tiszteletreméltó tanítómester az indiai térségben a hagyományokat változtatás nélkül adta tovább. Bizony ám! A Hold az égi világ kapuja. Pontosan így van. Ezért célozták meg az amerikaiak és az oroszok is először ezt az égitestet. Aki kiállja a holdraszállás megpróbáltatásait, az rajta keresztül továbbjut. Közben elérik a Marsot, a Vénuszt és a Jupitert is meglátogatják. Bár mi eddig csak marginális tudással rendelkezünk a világűrről, engedtessék meg nekem az a feltételezés, hogy talán a többi planéták lakói is a Holdat használták tesztelésre. Az utolsó évtizedben már nagy előrehaladás történt a földönkívüli élet feltételezésének vonalán: már nem utasítják el, hogy más bolygón is lehet intelligens élet és civilizáció.

220

Lakhelyek a világűrben! A NASA terve: Föld körüli pályán keringő űrállomás. Az űrrepülőgép segítségével már a nyolcvanas években meg lehetne építeni.

A légtér, a szelek és a világűr birtokosa, a világűr ura? Mi ösztökéli korunk két nagyhatalmát az űrutazás fejlesztésére? A világfájdalomhoz túl magasak a költségek és túl nagyok az erőfeszítések. . . Új lakóhelyek, új ásványkincs-lelőhelyek kellenek — ez kényszerítő erővel hat az űrkutatás fejlesztésére. Természetesen más motívumok is közrejátszanak, jelentős a katonai késztetés is, de mindezek előtt jár az a felismerés, hogy a kizsákmányolt Föld a nem is olyan távoli jövőben lakhatatlanná válik. Napjaink tudásával már megérthető, hogy a kozmoszban akár több ezer civilizáció is létezhet. Ma már nem lehet komolyan vitatkozni azon, hogy feltételezhetően vannak 221

olyan civilizációk, amelyek jóval régebbiek a mienknél. Logikus a következtetés: a régebbi civilizációk már évezredekkel ezelőtt lehettek olyan kényszerhelyzetben, amibe mi a harmadik évezredben kerülhetünk. Ó, világűr ura, tégy nekem szabaddá egy helyet! Oda szeretnék menni. Az űrállomások már hosszú idő óta szerepinek a science fiction művekben. A konstrukció kézenfekvő, ugyanolyan precizitással kivitelezhető, mint az úrrakéták, amelyeket Amerikában és a Szovjetunióban kilőttek, és amelyek pontosan célba is ének. Az a négyszintes űrállomás, amelyet a NASA megbízásából egy amerikai cég megtervezett, már túlhaladott dolog. Olyan úrállomások szerepelnek a tervekben, amelyek több száz tudósnak és műszaki szakembernek tudnak helyet adni a „fedélzeten”. A mesterséges gravitáció körülményei között kutatómunkát is lehet végezni a világűrben. Az űrutazás lehetőségeiről már beszéltünk, de azt is meg kell jegyeznem, hogy már úrklinikákat is terveznek: az orvosok tudják, hogy bizonyos páciensek, akiket a Földön gyógyíthatatlannak minősítettek, az úrbeli körülmények között meggyógyulhatnak. Miután nem egy űrhajóstársaság bebizonyította, hogy a szervezetet nem károsítják az úrutazás terhelései, rövidesen nők is utaznak majd a világűrbe. Az USA-ban már nők is részt vesznek az űrhajóskiképzésben. A Rigvéda tudósításának minden feltétele hamarosan adott lesz nálunk is: születnek a világérben, születnek a világűr számára! Egyszer nálunk is valósággá válik mindaz, amiről a régi szövegek az űrbeli eredmények kapcsán tudósítottak. Ez most már „csak” pénzkérdés. A demokráciában a rövidlátó hivatalnokokból hiányzik a bátorság, hogy olyan célokat tűzzenek ki, amelyek csak holnapután lesznek eredményesek. A választási küzdelemben nem jövedelmező fogás az emberiség túléléséről szónokolni. Ez

222

így van az egész világon. A közvéleményt más, fontosabb témák felé terelik, mint például a harmadik világ nehézségei. Át kellene látni végre, hogy mi mindnyájan, az egész világ, egy hajóban ülünk. Ha az ipari országok kéményei többet nem füstölögnek, az egész világnak csődöt kell jelentenie. Ó, világűr ura, nyisd meg a kapukat!

Állandó zűrök az istenfiakkal A Mahábhárata Adi Pavra könyvében a félisten hős, Kama fogantatásáról és felneveléséről tudósítanak. A hajadon Kuntit a Napisten látogatta meg. Az isteni találkozás természetes következményeként egy fiú született, aki a papára ütött, mert ragyogó volt, mint a Nap. A valamikori leányzó, Kunti félt a szégyentől, ezért a gyermeket berakta egy ládikóba és titokban levitte a folyóhoz. Adhirata, egy derék asszony kihalászta a csecsemőt a vízből, elnevezte Karcának és úgy nevelte fel, mint a saját gyermekét. Nem emlékeztet ez a megható történet a kicsi Mózesre, akit anyja egy kis kosárkában a Nílusra bízott, ahonnan éppen a fáraó leánya vitte ki a partra? Ez csak egy eset a számtalan istenfi történeteiből. Az istentől való fogantatás nemcsak hogy százszámra nyüzsög a mitológiában, hanem van egy úgyszólván „hivatalos”, egészen komoly irodalma is. A Kr. e. II. századból származó Holt-tengeri tekercsek egyikén — amelyeket 1947-ben találtak Quamran mellett — olyan bámulatos történet olvasható, hogy ismertetnem kell, bár A jövő emlékeiben már írtam róla. A Lámek-tekercsről van szó, amely 2000 év elteltével természetesen jobban megrongálódott, mint egy sok

223

százszor kikölcsönzött könyvtári könyv. Az idő és a nedvesség alaposan megrágta a barlang mélyén. Csak töredékek maradtak meg, de azok is igen érdekesek. Itt nem mítoszról van szó, hanem a történelmi időkben lejegyzett esetekről. Tehát: Egy szép napon Lámek, Nié apja hazatértekor igen meglepődött, mert egy idegen gyermeket talált az otthonában, aki külsejét tekintve egyáltalán nem illett a családba. Lámek heves szemrehányást tett feleségének, BatEnósnak, és kijelentette, hogy a gyermek nem tőle származik. Akkor Bat-Enós mindenre, ami szent volt előtte, megesküdött, hogy Lámek az atya, és nem egy katona, sem pedig valaki az „ég fiai” közül. Lámek nem hitt asszonya esküdözésének, és lelke mélyén nyugtalanul útnak indult, hogy atyjától, Matuzsálemtől tanácsot kérjen. Odaérkezve beavatta atyját az elszomorító családi történetbe. Matuzsálem meghallgatta, gondolkodott a dolgon, majd felkereste atyját, Lámek nagyapját, a bölcs, öreg Enokot, hogy tanácsot kérjen tőle. Matuzsálem elmondta, hogy fiának családjában született egy ifjú, aki égi sarjnak látszik: a szeme, a haja, a bőre, az egész külleme más, mint a többieké. A bölcs Énok meghallgatta a dolgot és az öreg Matuzsálemet azzal a nyugtalanító hírrel bocsátotta útjára, hogy a Föld és az egész emberiség ítélőbíró elé kerül, s minden, ami „húsból való”, megsemmisül, mivel romlott és tisztátalan. Viszont az az idegen kisfiú lesz minden következő generációnak az ősatyja, akivel szemben a család annyira bizalmatlan. Ő lesz az, aki túléli a nagy világítéletet is, s ezért Matuzsálem parancsolja meg fiának, Lámeknek, hogy a gyermeket nevezze el Noénak. Matuzsálem visszautazott, elmondta fiának mindazt, amit megtudott és azt is, ami rájuk vár. Lámek — mást nem tehetvén — a

224

szokatlan külsejű gyermeket a magáénak ismerte el, és elnevezte Noénak! Ebben a családi történetben az az elképesztő, hogy már Noé szülei értesültek a várható özönvízről, Matuzsálem nagypapával együtt, sőt, még Énok is — aki a hagyomány szerint nemsokára „eltűnék, mert Isten magához vevé”— be volt avatva az elkövetkező borzalmas eseményekbe.

Barátom, Énok Énok a barátom, a nyomdokában járok. Különös érzékkel lelem meg a titokzatos személyiségeket, ráadásul ezt a férfiút az Ótestamentumban csak úgy mellékesen hozzák szóba. Énok megérdemelné, hogy több figyelmet szenteljünk neki, hiszen ő egy izgalmas könyv szerzője. Ha a szent írások atyái nagykorúaknak tartottak volna bennünket, Énok könyvének helyet kellett volna kapni a Bibliában! De a régi egyházatyák lehetetlenné tették Énok írásának „nyilvános használatát”. Ez elég ok arra, hogy megbarátkozzunk Énokkal és újra foglalkozzunk vele. Ha valaki megismerkedik Énok közléseivel, rájöhet, hogy az egyház — régi értelemben véve — jól tette, hogy eltitkolta a könyvet: olyan közléseket tartalmaz, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy az Ótestamentum Istenét kiüssék a nyeregből. Ki is volt Énok, akinek neve héber nyelven beavatottat, tanultat, hozzáértőt jelent? Mózes hetedik ősatyaként jelöli meg őt, vagyis egy özönvíz előtti pátriárkának tartja. Énok Jared fia, aki évszázadokon át fiának, Matuzsálemnek árnyékában élt, mert az 969 évet élt meg — még ma is az a mondás járja, hogy „olyan vén, mint Matuzsálem”. Az elbeszélő szerint Énok, a kiválasztott 365 éves volt, de „nem látott halált”, mert egy tüzes szekérrel felszállt az égbe.

225

Kétszeresen is örülhetünk a szerencsénknek: először, hogy a ködös előidőkből való próféta tudósít bennünket az istenekkel kapcsolatos csodálatos élményeiről, másodszor pedig, hogy ezek az egyes szám első személyben írt tudósítások egyáltalán felbukkantak. Az Énok-könyvet — ebben minden modern kutató megegyezik — eredetileg héber vagy arám nyelven írták. Ez az ősi szöveg elveszett és mindmáig nem került elő. Végleges veszteség lett volna, ha ezt a dokumentum értékű kincset egyáltalán nem találták volna meg. De szerencsére Etiópiában lefordítottak egy Krisztus kora körül keletkezett és Egyiptomban megtalált görög szöveget az eredeti Énok-könyvből. Az időpont ma már nem állapítható meg, mikor került az Énok-szöveg az abesszíniai kánon ótestamentumi részébe, de azóta a szent könyvek listáján szerepel.

Az igazi Énok Az Énok-könyv létezéséről szóló hír a XVIII. század első felében jutott el Európába. James Bruce angol Afrika-utazó (1730-1794) az Etiópia-kutatás megalapozója nemcsak a Kék-Nílus forrását fedezte fel, hanem többéves otttartózkodása alatt három példányt is beszerzett az Énokkönyvből. Először a későbbi érsek, Richard Laurence professzor fordította le angolra, majd August Dillmann protestáns teológus (1823-1894) és keletkutató is értelmezte a szöveget, de csupán „belső használatra”. Ez a fordítás azonban 1851-ben megjelent, és azóta a szöveget mintegy 30 további etiópiai kézirattal egészítették ki, továbbá egybevetették egy görög változattal. Az akadémikus szövegösszehasonlítás lehetővé tette, hogy most már egy valódi Énok kép álljon rendelkezésünkre. A szakemberek még nem adták fel a reményt, hogy az eredeti héber vagy arámi szöveg is előkerül egy napon

226

valamilyen egyiptomi ásatás során. Mindig vannak csodák. Az apokrif Bibliákban szerepel Énok könyve is, az apokrif szó jelentése: elrejtett, nem valódi. . . Birtokomban van egy Énok-fordítás, amely Tübingenben készült, 1900-ban. Tudom, hogy készültek már újabb fordítások, de a „tübingiai” tizenhét szaktudós átfogó jegyzetgyűjteményét is tartalmazza, amely a többi fordításban nem szerepel. Ezek a megjegyzések hasznosak, mert rámutatnak a különböző fordítási lehetőségekre, nem kívánnak egyoldalúan bemutatni egy-egy szövegrészt. A „tiibingi” érezteti a tudósok zavarodottságát, a bizonytalanságérzést, amely elfogta őket az összedobott, bonyolult, néha kaotikus szöveg láttán. A tudósok nem riadtak vissza attól sem, hogy beismerjék tanácstalanságukat az asztronómiai számsorok, a fizikai leírások és a csak ma érthető genetikai manipulációk esetében. Ezért adnak tíz Énok-sorhoz nemritkán húsz sor lábjegyzetet, amelyben a fordítás nyelvileg nyitott variációit ismertetik. Ez nagyon fontos számomra. Ha valaki az Énok-szöveget szemellenzővel, kizárólag teológiai szempontból interpretálja, valóban csak egy különös szöveglabirintust talál, amelyből egyetlen Ariadnéfonal sem vezet a célhoz. De ha félretoljuk a szóvirágokkal teli fogalmazásokat, s csak a puszta nyelvi vázat tekintjük, akkor nekünk — a mai embereknek — már egy érthető, hátborzongatóan drámai tudósítás bontakozik ki a szövegből. Fontos megjegyezni, hogy a kutatók az Énok-könyv magját egyetlen szerzőnek tulajdonítják, és a könyv utolsó harmadát egyöntetűen a Kr. e. II. századba helyezik. Ennél a hagyománynál tehát csupán egy szerzőt találtak. Azt a feltételezést, hogy a könyv keresztény eredetű lenne, már régen feladták.

227

A tudósító nyelvi tehetetlensége Mindazt, amit a tudósító szótlanságáról mondtam, eleven példaként mutatja az Énok-szöveg. Az események tudósítójának hiányoztak a konkrét fogalmak mindahhoz, amit látott, illetve ami történt. A szemtanú, az események leírója olyan szituációba került, mint mindenki, aki le akarja írni egy csigalépcső formáját anélkül, hogy a kezével is mutathatná. Pedig az szükséges lenne a szemléletes leíráshoz. Lejárt az ideje az „olyan, amilyen” játéknak. Ez a játék az ókori megfigyelő számára akkor volt szükséges, amikor ismeretlen, soha nem látott folyamatokat kellett ábrázolnia. Mivel nem tudta pontosan, precízen bemutatni az átélteket, képes beszéddel próbálkozott, de a buján tenyésző mesebeli allegóriák között elveszett a lényeg. Minél nagyobb hatást tett rá az átélt dolog, annál vadabban tengett túl a fantáziája. Ahhoz, hogy megismerjük a történtek valódi képét, ki kell radíroznunk a zavaró színeket, hogy előjöjjön a feketefehér dokumentum: az esemény pillanatfelvétele. Nekünk is elakadt a szavunk, amikor egyenes adásban képeket láttunk a Marsról. A homályos előidők tudósítója a sokkoló élmény hatása alatt hasonlóképpen járhatott.

Áttekintés Az Énok-könyv első öt fejezete kihirdeti a világ fölötti ítéletet: a mennybéli Isten el fogja hagyni lakóhelyét, hogy angyalainak hadseregével megjelenjen a Földön. Énok tizenegy fejezetben írja le az „elpártolt angyalok” esetét, akik az isteni parancsnak ellenszegülve egyesültek az emberek lányaival. Ezek az „angyalok” olyan pontosan körülírt feladatokat kaptak „istenüktől”, amelyeket valóban nehéz lenne besorolni az égi lények tevékenységi körébe: Semjasa tanította az ördögűzést és a gyökerek metszését, Armaros az ördögűzés formuláinak értelmezését, Barakéel

228

a csillagnézést, Kokabéel az asztrológiát, Ezékiel a felhőkről való ismereteket, Arakiel a Föld jellegzetességeit, Samsavéel a Nap, Seri-el pedig a Hold ismeretét. . . Ez úgy hangzik, mintha Isten az angyalokat szakreferensként, különleges feladatok elintézésére osztotta volna be arra az időre, amíg a Földön tartózkodnak. Ezek a szakemberek valóban járatosak voltak tudományukban, hiszen nem kérdéses, hogy tudásuk toronymagasan meghaladta az akkori földlakók ismereteit. A könyv „kemény magjában”, a 17-36. fejezetekben Énok különböző világokban és a távoli égbolton tett utazásait írja le. A 37. fejezettől egészen a 71. fejezetig úgynevezett képes beszédet alkalmaz, hasonlatok tömegét használja úgy, ahogy a próféták az istenekről szoktak mesélni. Ennek az lehet az oka, hogy saját kortársai nem fogták volna fel a technikai jellegű közléseket, így a jövőnek szóló üzenetként értelmezték azokat. Ez nem az én feltevésem, hanem Énoké! A 72-82. fejezet aprólékos adatokat tartalmaz a Nap és a Hold pályájáról, a szökőnapokról, a csillagokról és az égi mechanikáról. Szó esik az univerzum felépítéséről is. A maradék fejezetek Énok fiával való beszélgetéseit tartalmazzák, ekkor közli Matuzsálemmel a várható vízözönt. Befejezésül happy end: Énok tüzes szekerével eltűnik az égen.

Honnan vette a bölcsességét Énok? A szláv Énok-könyv olyan adatokat tartalmaz, amelyek nincsenek benne az etiópiaiban. A szláv könyv leírja, hogyan került Énok kapcsolatba az égiekkel: Amikor 365 éves lettem, a második hónap egyik napján egyedül voltam a házamban. . . Akkor megjelent előttem két nagyon magas férfi, amilyeneket még soha nem láttam a földön. Pillantásuk úgy ragyogott, mint a Nap, szemük

229

tüzelt, mint a fáklya, a szájukból lángot leheltek, ruházatuk és énekük pompás volt, a karjukon aranyszárnyak voltak. Az ágyam fejénél álltak és a nevemen szólítottak. Fölriadtam az álmomból és felálltam fekhelyemről, majd meghajoltam előttük, arcom elsápadt az ijedségtől. Akkor a két férfi így szólt hozzám. „Nyugodj meg, Énok. Ne félj tőlünk! Az Úr küldött minket hozzád, te ma velünk jössz az égbe. Adj utasítást a fiaidnak és a szolgálóknak, hogy mi legyen a dolguk a te távollétedben! De senki nem kereshet téged addig, amíg az Úr újra vissza nem küld. . . ” Vallásos interpretációban mindig azt jelentette ez az írás, hogy az özönvíz előtti pátriárkának látomása volt vagy vizionált. A tudósítás viszont annyira pontos, hogy ellentmond ennek az értelmezésnek. Énok ugyanis felébredt és végrehajtotta a látogató urak utasításait, elmondta családjának és a szolgáknak, mit cselekedjenek az ő távollétében. Ha Énok égi utazása csupán kiszínezett fantáziakép, egy haldokló vizionálása lenne, akkor nem figyelték pontosan a szöveget, tisztelt uraim. Abban ugyanis az áll, hogy a próféta a „látomás” után békésen és vidáman visszatért a családi körbe. Nem a szerencsés véletlen műve, hogy Énok rögzítette élményeit. Szigorú parancsot kapott, hogy mindent, ami vele történt, le kell írnia: Az Úr azt mondta nekem: „Ó, Énok, nézd meg az írást az égi táblán, olvasd el, ami rá van írva és jegyezz fel mindent egyenként!” Én mindent megnéztem az égi táblán, mindent elolvastam, ami rá volt írva, mindent megjegyeztem és leírtam a könyvbe. Ezt Énok írta, minden ember számára össze van foglalva minden bölcsesség. Ez a könyv az örök őrző, az igazságosság és a korholás szava.

230

És most, kedves fiam, Matuzsálem, elmesélek és leírok neked mindent, mindent leleplezek előtted és átadom neked a könyveket, amelyek mindezeket a dolgokat érintik. Őrizd meg, fiam, Matuzsálem, az apád keze által írottakat, és add át a világ eljövendő nemzedékeinek is! Az egész olyan tudatosan és tárgyilagosan van leírva, hogy a megbízó semmiképpen sem lehetett egy imaginárius lény. Egyetlen vallás istene sem követelte meg, hogy ennyire részletesen leírják tetteit. A szláv fordítású Énok-könyvből az is kiderül, hogy hány könyvet diktáltak le Énoknak. No nem maga az Úr, hanem Bretil arkangyal, az Isten megbízásából. Leírt nekem minden dolgot a földön és égen és a tengereken, minden elem helyét és folyamatát, az évszakokat, a napok folyását és változásait, a parancsolatokat és a tanításokat. És Bretil harminc napon és éjszakán beszélt hozzám, ajkáról állandóan folyt a szó. És én írtam, pihenés nélkül, az egésznek a tartalmát leírtam. Amikor készen lettem, leírtam 360 könyvet.

Az örök őrzök Mi áll a szorgalmas jegyzetelő könyvtárában a sokat idézett „örök őrzők”-ről? Énok ezeket az eseteket elrejtette, és senki emberfia nem tudta, hová rejtette, hol tartja és mi történt velük. . . Lásd, a nagy szentek őrzői hívtak engem, Énokot, az írástudót és szóltak: „Énok, te igazság írója, menj, hirdesd ki az ég őrzőit, akik a magas eget, szent, örök helyüket elhagyták, asszonyokat rontottak meg, ahogy az emberek teszik, az asszonyokat elragadták és züllöttségükben a Földre zuhantak.” Blaszfémia lenne, ha az „ég őrzőinek” ezt a fajtáját ártatlan angyaloknak tekintenénk. Amennyiben azt tették — asszonyokat vettek magukhoz — az a szent írások

231

kontójára megy, hiszen azokban ez tiltva van, az angyalok nem keveredhetnek a földlakók közé. Így hát kellett lennie egy csoportnak — 200 férfiről van szó, akik 1000 gyermeket nemzettek — akik egy asszony nélküli expedícióval jöttek és testi vágyaik tárgyát keresték. És mint minden megszálló csapat, meg is találták! „Ezek és mások is velük együtt találtak asszonyokat, mindenik kiválasztott egyet és elkezdtek. . . velük tisztátalanná válni, az asszonyok várandósak lettek és szültek 300 rőfnyi hosszúságú óriásokat. Ezek később elmentek az emberek leányaihoz, együtt háltak velük és tisztátalanokká váltak. . . Az asszonyok továbbra is óriásokat szültek, ezáltal az egész Föld megtelt a vér törvényével.” Ha valakiben még kétség marad volna az „őrzők” származásáról és fajtájáról, Énok még világosabban kipakol, hogy mindenki érthesse. Az Úr hívta őt, akinek kétségkívül jogában állt parancsokat adnia az őrzőknek: „Jöjj ide és halld beszédemet. Menj és beszélj az »ég őrzőivel« akik téged küldtek, hogy közbenjárj az érdekükben. Valójában nektek kellene megkövetni az embereket és nem azoknak titeket. Miért hagytátok el a magas, örök eget, miért háltatok az emberek leányaival és lettetek tisztátalanok, miért vettetek asszonyt magatokhoz, mint az emberek, és miért nemzettetek óriásfiakat? Bár örök életűek voltatok, az asszonyok vére által tisztátalanokká lettetek, a hús vérével gyermekeket nemzettetek, emberi vért kívántatok és hús-vér embert alkottatok, mint mindenki teszi, aki halandó és ki van téve az elmúlásnak.” A szituáció teljesen világos. Énok az őrzők parancsnoka előtt áll. Az „őrzök” nem az ókori próféta kreációi. Ezékiel is beszél róluk. Feltűnnek a Gilgames-eposzban is. Óriásokról van szó, akiket nemzettek. Báruk szám szerint is megjelöli az óriásokat, akik az özönvíz eláll éltek:

232

„Isten özönvizet küldött a Földre és megsemmisítette az összes élőt és 4 090 000 óriást. A víz 15 hüvelykkel magasabban állt, mint amilyen a legmagasabb hegy volt.” Az Énok-féle tudósításban nem lehet nem tudomásul venni a parancsnok szarkasztikus gunyorosságát, aki az alantasaiért közbenjáró prófétát meghallgatta ugyan, de nagyon dühös lehetett. A magasságbeli Urat felbőszítette, hogy csapata összefeküdt az emberek leányaival, akik „halandók és ki vannak téve az elmúlásnak”. Ő és hívei ugyanis látszólag halhatatlanok voltak. Ez a nimbusz odalett a szégyenletes szerelmes éjszakák és azok következményei miatt. Az embereivel elégedetlen parancsnok elvégre ismerte a nagy sebességű csillagközi repülésnél fellépő időeltolódás törvényét! Ha a legénység a Földön gyermekeket nemz, akkor e nyomorúságos planéta lakói átlátják a csalást és észreveszik, hogy a látogatók, akiket ők istennek tartottak, egyáltalán nem halhatatlanok! Micsoda pech! — mérgelődött a főnök. Amíg 6 űrhajóstól egy másik naprendszerben teljesíti feladatait, ezek itt párosodnak az emberek lányaival. Pedig ők voltak a legjobbak! A forró szenvedély így húzta keresztül a kozmikus tervező számításait, dühöngött a parancsnok. Azért kérem, hogy a parancs ellenére nemzett óriásokat ne ejtsék ki az emlékezetükből, mert egész életnagyságukban, hatalmas lábukkal, valamint létezésük bizonyításával a nyomukban maradok! Ezeket az eseteket Énok elrejtette, és senki emberfia nem tudta, hová rejtette, hol tartja és mi történt velük. . . Ezt a dolgot ma úgy lehet hallgatni, mint egy mesét, az akkora időben viszont szokatlan volt, hogy egy hús-vér ember, mint Énok, hirtelen és nyomtalanul eltűnjön a látóhatáron. Annak idején a gyermekrablás vagy emberrablás meg nem tartozott egy beteg társadalom mindennapi eseményei közé. Énok tartózkodási helyét soha

233

nem derítették volna fel, ha ő maga nem készített volna jegyzőkönyvet róla. Énok űrutazáson vett részt!

Énok űrutazása Énok, az asztronauta jelentéséből: „Felvittek az égbe. Beléptem és mentem, amíg csak egy falhoz nem közeledtem, amely kristálykövekből volt építve és tüzes nyelvek vették körül, aztán egy nagy, kristálykövekből épített házhoz értem. A ház falai kristálykövekkel borított padlóhoz hasonlítottak és az alapjuk kristály volt. A tető olyan volt, mint a csillagok és villámok útja, köztük tüzes kerubokkal és az 6 egük vízből állt. Tűztenger vette körül a falakat és az ajtók is tüzesek voltak. Aztán volt egy másik ház, nagyobb, mint az előző, mindegyik ajtaja nyitva volt. Mindenhonnan pompa, fenség és nagyság áradt. A padlaja tűzből volt, tetejét villámok és keringő csillagok képezték. Megláttam egy magas trónust. Olyan volt, mint egy fejék, és körülötte valami úgy ragyogott, mint a Nap. A trónus alól lobogó tüzes áradat jött ki, nem bírtam belenézni. A nagy fejedelem fönt ült, ruházata ragyogóbb volt a Napnál és fehérebb a hónál. Körös-körül tízezerszer tízezrek álltak és mindenki azt tette, ami kedves volt neki. És akik egészen közel álltak hozzá, nem mentek távolabb sem éjjel, sem nappal és soha nem mentek el mellőle. Engem tovább vezettek és letettek egy helyre. Láttam a fényeket, a villámok és dörgések készletező helyét. Láttam a torkolatát a Föld minden folyamának és a mélység torkolatát is. Láttam a Föld sarokkövét és a négy szelet, amelyek a Földet és az ég várait hordozzák. Láttam az égi szeleket, amelyek a napkorongot és minden csillagot mozgatják és

234

körbelendítik. Láttam a szeleket, amelyek a Föld felett a felhőket tartják; láttam az angyalok útjait és végül láttam az ég várait a Föld fölött. Láttam egy mély szakadékot égi tűzből való oszlopokkal és lát-borzalmas volt. Hét csillagot láttam, amelyek akkorák voltak, mint nagy, égő hegyek. Amikor kérdeztem utána, azt mondta az angyal: »Ez az a hely, ahol az ég és a Föld is véget ér.« Vándoroltam tovább, majd egy olyan helyre értem ahol semmiféle dolog nem volt. Félelmet éreztem: nem láttam fönt eget és lent szilárd talajt, csak kietlenséget mindenütt. Volt ott nagy tűz, amely lobogva lángolt; volt ezen a helyen egy rés egészen a szakadékig, amely tele volt nagy, lehulló tűzoszlopokkal.” Az ábrázolás egyértelmű, csak néhány utalást szeretnék tenni. Énok pontosan leírja az úrutazást, ám az akkor rendelkezésre álló hasonlatokkal, hogy kortársainak is legyen valami sejtelme a dologról. Az ügy indulással kezdődik — mint Ezékielnél — egy szállító járművel megérkeznek az anyaűrhajóhoz. Énok a félelemtől és az ámulattól nem tud magához térni. Az űrszonda anyagát nem ismeri. A külső, hővédő burkolatot kristálykőhöz kellett hasonlítania, mert azt kortársai ismerték, látták a palotáknál és a templomoknál. Olyannak látszott, mint. . . A fúvókákat már a startnál begyújtották, ezeket olyannak látta, mint lobogó, tüzes nyelveket. Mivel anyaguk hasonló volt, mint a külső borítás, a belső részek is olyannak tűntek számára, akár a kristály. Az, amit Énok „tető”-nek látott, természetesen az űrhajó ablaka volt, de a próféta nem tudhatott még a hőálló üveg létezéséről. Az ablakon át természetesen láthatta a „csillagok pályáját”. A szondát körülvevő tűzhenger nem

235

más, mint a napfény visszatükröződése az űrhajó burkolatán. Bármilyen egyszerű a szöveg, még ma sem tudnánk megérteni, ha nem láttuk volna például az amerikai és orosz űrhajók összekapcsolódási manőverét a világűrben. Az oroszok átkúsztak a zsilipen, kisebb űrkabinjukból a nagyobb amerikai űrhajóba. Énoknak nagyobb dimenziójú „zsilipezésben” volt része, mert szavai szerint egy nagyobb „ház”-ba érkezett. Ismét megragadja őt a ragyogó pompa és fenség — ami érthető, hiszen otthon vélhetőleg sátorban lakott! Megint hiányoznak a megfelelő köznyelvi szavak, amelyekkel tolmácsolhatná benyomásait honfitársainak. Itt, a nagyobbik házban látja a parancsnokot, a „nagy fejedelmet”, akinek mindenki engedelmeskedik. Kell is, ez Énok képzeletvilágában természetes, más hatalom nincs is fölötte. A parancsnok öltözéke ragyogóbbnak tűnik a Napnál és fehérebb, mint a hó. A hasonlat nem is olyan elképesztő, mert Énok és társai durva, kecskeszőrből készült ruhákat viseltek. Az asztronauta öltözékét olyan pazarnak látja, hogy ez abszurdnak tónő hasonlatra készteti. Ha jól belegondolunk, hasonló helyzetben a mai tudósítók sem fukarkodnának a jelzőkkel, s ez meg is történt, amikor a felső tízezernek szóló Pierre Cardin divatbemutatóról, az űrhajós stílusú öltözékekről lelkendeztek az újságírók. . . A tudósító ma is merész hasonlatokkal él, hogy elképzelhetővé tegye az olvasó számára a megálmodott divatkülönlegességet. Nem volt ez másként Énok esetében sem. Látta — tudósít a próféta — a földi folyamatok torkolatát, felvázolja a senki földjét az atmoszférában, ahol madár sem jár, és a helyet, ahol „az ég és a Föld is véget ér”. Énok kifogta a világűrben tapasztalható látványosságok egyikét. . .

236

Énok meteorológiai műholdja „Ott láták a szemeim a dörgés és villámlás titkait, a szelek titkait, ahogy szétoszlanak, hogy a Földön fújjanak és a felhők és a harmat titkait. Ott ültem, ahonnan mindenhová el lehet látni és ahonnan a por a földre terül. Ezután megmutatták nekem a villám és a fény minden titkát, mert a dörgésnek szigorú törvényei vannak, megmondják előre a dörgés hangjának hosszúságát. A villám és a dörgés soha nem válnak el, együtt utaznak, a lélek űzi őket. Mert ha felvillan a villám, a dörgés akkor mennydörög.” Énok közölte azokat az ismereteket, amelyeket mi, földlakók csak évezredes kutatás után szereztünk meg. Ismeretes, hogy a villámcsatornában hirtelen felmelegedő és kitáguló, majd a villámlás után hirtelen lehűlő és összehúzódó levegő térfogatváltozásai okozzák a robbanásszerű dörejt. A mennydörgés „hosszúságát” is szigorú fizikai törvények szabályozzák. Mennyivel korábban megismerhettük volna a természet törvényszerűségeit, ha az Énok-szövegek rendelkezésre állottak volna! Az öreg egyházatyák jól számítottak: ha az értelmes bibliaolvasók értesülhettek volna arról, hogy a

237

Ez a kép felvételek tömegéből lett összerakva, amelyeket az ESSA—V meteorológiai műhold 1967. szeptember 8-án készített úgy, hogy összekapcsolták egy komputerprogrammal. Felismerhető rajta több mint egy tucat viharzóna, sőt hurrikánok is, amelyek a szép Beulah, Doria, Chloe, Monica és Nanette neveket viselik.

fizika törvényei szerint az univerzum „dolgozik”, a hatalmas Mindenható munka nélkül maradt volna. Korábban lehetett volna tudni azt, amit csak hinni kellett. Ha alkalmanként megnézzük a tévében a híradó végén a műholdas felvételeket, látjuk a felhőképződményeket, látjuk azt, amiről Énok tudósított: ő az egészet nagy magasságból, saját szemével figyelhette meg. „Láttam a villámok készletező helyét”. Ez valóban nem olyan dolog, amit egy teve hátáról is látni lehet. Hatalmas magasságban viszont tényleg lehetnek ilyen „készletező

238

helyek”. A villámok elektromos kisülések, amelyek többnyire a felhők között jönnek létre, az ionizált légcsatornán keresztül. Az elővillám ionizálja és ezáltal vezetőképessé teszi a levegőt, ennek következtében a későbbi elektromos kisülések könnyebben haladnak előre és megközelítik a földfelületet. A megközelítés bizonyos határán túl, a földfelület kiemelkedő részeiről megindul a pozitív elektromosságáramlása, kisülése az ionizált légcsatornán keresztül a felhő felé. Ez a fővillám. Ugyanazon ionizált légcsatornán keresztül több villám is áthaladhat. Tehát: a villámok összegyűlnek a „készletező helyen”. Semmi szemrehányást sem tehetünk Énoknak. A prófétának halvány gőze sem volt az elektromosságról és arról sem, milyen nagy áramerősségek lépnek fel — 30-40 000 A — ha egy villám fellobban. A nagy magasságban Énok a fizikai jelenséget természetesen. . . égi tűznek tartotta!

Énok erőforrás-kutató műholdja „Azon a napon és azon a helyen, ahol a rejtett dolgok mindegyik arcát megláttam — ugyanis egy forgószél elragadott és elszöktetett nyugatra —, ott látták szemeim az elrejtett dolgokat, amiknek a Földön kellett lenniük: egy vashegyet, egy rézhegyet, egyet aranyból és egyet ezüstből, egyet lágy fémből és egyet ólomból. Az angyal azt mondá: Légy türelemmel és minden rejtett dolgot felfedünk előtted. Mindegyik hegyet, amit szemed látott, a vasból, rézből, aranyból, lágy fémből és ólomból valót, amelyek mind olyanok lesznek előtted, a kiválasztott előtt, mint a viasz a tűz előtt és mint a víz, amely föntről a hegyről aláfolyik. . . ”

239

Ez a geofizikai ismeretek bővítésére konstruált mesterséges hold képes előre jelezni földmozgásokat. Lézersugarak segítségével letapogatja a földfelszínt és egy számítógép rögtön kiértékeli az adatokat. A hullámhossz függvényében 10 billiomod másodpercnyi pontossággal lehet következtetni a földfelszín állapotára.

Ez már Énok utazásának végén történhetett, mert már minden titkot megismert, a rejtett erőket és a folyókat, végül azt is, hogy ezüstöt nyernek ki a föld porából és ahogy a lágy fém keletkezik. Mert az ólmot és a cint nem a földből nyerik. . . A modern űrtechnológia — mint tudjuk — mesterséges holdakkal deríti fel a Földet. A NASA ERTS-programjában

240

(Earth Resources Technology Satellite — erőforrás-kutató műhold) a nyersanyaglelőhelyek feltárását, hidrológiai vizsgálatokat és környezetszennyeződési megfigyeléseket végeznek. Ezek a mesterséges holdak poláris, napszinkron pályán keringenek mintegy 1000 km magasságban. Megfigyelőrendszerük két részből áll: egy négysávos, multispektrális letapogató sugárzásmérőből és egy háromkamerás vidikon egységből, amely infravörös és látható fényben fotografikus és radiometrikus képeket szolgáltat a felszínről. A műholdas képeket felhasználják a geológiai kutatások során (a földkéreg összetétele), a geodéziában (a földfelszín feltérképezése), a hidrológiában, az óceanológiában, a levegő- és vízszennyezés felmérésében, de mindenekelőtt az érckészletek, a gáz-, olaj-, és vízlelőhelyek felkutatásában. A régészet is nagy hasznát veszi a mesterséges holdakról készült légi felvételeknek. Ma tehát megvalósult mindaz, amit Énok a homályos előidőkben tett űrutazása során tapasztalt: a mesterséges holdak segítségével megállapíthatók a különböző ércek előfordulási helyei, felfedezhetők a földfelszín alatti „vas-, réz-, ezüst- és aranyhegyek”.Énok ama utalása, hogy „ezüstöt nyernek a föld porából”, szintén valóság. A hozzáférhető földfelszín 0,1 gr ezüstöt tartalmaz tonnánként. Így lehetséges, hogy „az ezüstöt a földporból nyerik”. Az ólom a természetben főleg a galentinben található meg, ebből állítják elő részleges pörköléssel. A cin az eddig felkutatott földkéregben csak tonnánként 3 gr-os mennyiségben fordul elő, a kinyert anyagot elektromos kemencékben olvasztják meg, így úgy néz ki, mintha egy forrásból folyna ki. . . Énok héberül azt jelenti: kiválasztott, beavatott. Űrutazása idején nyilvánvalóan a mindenféle

241

tudományban járatos asztronauták „avatták be” az abban az időben teljesen ismeretlen technológiákba.

Névsorolvasás „Ezek a vezetők nevei. Az elsőé Jequn, ő volt az, aki az angyalok fiait rávette arra, hogy a Földre menjenek és az emberek leányaival háljanak. — A második neve Asbéel, ő olyan gonosz tanácsokat adott az angyalok fiainak, hogy testüket az emberek lányai által tisztátalanná tették. — A harmadikat Gadréelnek hívták, ő mutatta meg az embereknek a halált hozó csapásokat. Ugyancsak 6 csábította el Évát és megismertette az emberekkel a páncélt, a pajzsot, a harci fegyvereket és mindenfajta öldöklő eszközt. Az ő kezéből terjedtek el a fegyverek a földlakók között, attól az órától kezdve. — A negyediknek neve Penemué, ő mutatta meg a különbséget az édes és keserű között az embereknek, és bölcsességének minden titkát megosztotta velük. Megtanította az embereket festékkel papúra írni, és ezt mind a mai napig használják. — Az ötödiket Kasdejának hívták, ő mindenféle ütésre megtanította az emberfiakat, a magzat elpusztítására az anyaméhben, foglalkozott a lelki bajokkal és a szerencsétlenségekkel, amiket a déli nap forrósága okozott. . . — Mikáel alkotta meg földet a vizek fölött és a hegyeknek rejtett ereiből előjött a tiszta víz. . . ” Énok itt történetíróként lép fel, a szövegben képes beszédet alkalmaz. Olyanok ezek a képek, mint az üvegfestmények: a motímuvok áttetszően ragyognak rajtuk.

242

Diverzifikáció Jequn és Asbéel tehetők felelőssé azért, hogy a földönkívüliek az emberek leányaival háltak, s óriásokat nemzettek, akiknek valamikori létezését még bizonyítani fogom. — Gadréel biológus lehetett és műszaki képzettsége is volt: a halált hozó fegyverek szakértője biztos a földi régiókon kívül szerezte szakmai képesítését. — Penemué polihisztor volt. Az embereket nemcsak az írásra tanította meg, megismertetve őket a papír és a festék használatával, hanem átadta „titkos” ismereteit is a tudás minden területén. — Kasdeja ismerhette a harcművészetet, például a karatét („halált hozó ütések”), ismerte a helyet, ahová csapást kellett mérni, hogy a magzat elpusztuljon az anyaméhben, ráadásul fájdalom nélkül. Kasdeja meg tudta gyógyítani a napszúrást is (a szerencsétlenség, amelyet a déli nap forrósága okozott”), értett a pszichiátriához („foglalkozott a lelki bajokkal”), s csak egy merész gondolat szükséges ahhoz, hogy Mikáelben meglássuk az építészt („. . . alkotta meg a földet a vizek fölött”). Az angyalok alaposan felkészültek feladatuk végrehajtására. Ezt Énok is megfigyelte: „Láttam, hogy azokban a napokban egymásnak hosszú zsinórokat adtak, szárnyakat vettek magukra, elrepültek és észak felé fordultak. Kérdeztem az angyalt: Miért vették magukhoz a hosszú zsinórokat és miért repültek el? Az angyal így felelt: Azért mentek el, hogy merjenek. Kiválasztják az igazakat, náluk hálnak és belőlük lesz a sereg. . . Ők felfedik a föld mélyének titkait, amelyek a pusztaságban kárba vesznek. . . Asasel. . . megmutatja nekik az érceket a feldolgozásuk menetével együtt, és mutat ékköveket is, olyanokat, amiket az asszonyok használnak, hogy színezzék szemöldöküket, mutat még válogatott drágaköveket és mindenféle festékeket. . . ”

243

Itt a kiválasztottak egyértelműen új, megbízható csapatot jelentenek. Mi lehetett a mérték? Lehet, hogy az alsókarnak kellett rövidebbnek vagy hosszabbnak lennie? Mindenesetre kellett, hogy legyen egy mértékegység, amivel a kiválasztottak megmérhették a mélység titkait. S ahol az ércek mellett a legértékesebb drágaköveket is meglelhették, amikből az asszonyoknak ékszereket készítettek. Mennyivel kifinomultabb volt ez az életmód annál, amelyben Énok tengette napjait. Erre utalnak a kozmetikumok is. A modern módszerekkel összehasonlítva rájöhetünk, milyen primitív módszereket alkalmaztak a mi gyarmatosítóink: mi értéktelen üveggyöngyöt ajándékoztunk a vadaknak, a régiek még azt is megmutatták, hogyan lehet művészi módon kisminkelni a hölgyeket.

Özönvíz előtti csillagászat „Láttam az ég csillagait, és hallám, hogy mindegyiküket a nevükön szólították. Láttam, amint egy alkalmas mérleggel megmérik, milyen erős a fényük, s megmondják a helyük távolságát és megjelenésük napját is.” Való igaz, hogy a képzett csillagászok név szerint ismerik a csillagokat és nagyságrendjüket („alkalmas mérleggel megmérve”), a fényerejüket, a távolságukat és az első észlelésük napját is („a megjelenésük napja”). Az özönvíz előtti prófétának olyan lényektől kellett megtudnia ezeket az adatokat, akik intellektuális fejlettsége hasonlíthatatlanul magasabb volt, mint Énok kortársaié. Mindennek azért kellett az özönvíz előtt történnie, mert Énok maga beszél az „égi hangokról”, amelyek elsőnek őt informálták a távoli jövőben megtörténő eseményről:

244

„Mert az egész világ el fog süllyedni és özönvíz van készületben, az egész Földre kiterjed és minden, ami rajta van el fog merülni. Figyelmeztesd őt, hogy megmeneküljön és utódai megtartsák a föld minden nemzetségét.” Ezek az özönvízre való, gyakran visszatérő utalások arról győzték meg az Énok-kutatókat, hogy a feljegyzések a krisztusi korban keletkeztek. Ámde: e korban az özönvízről már réges-régen megtörtént legendaként esett szó. Ha tehát az Énok-könyv vízözön előtti adatok alapján íródott, akkor vajon honnan vette a próféta azokat az ismereteket, amelynek kora (primitív) emberisége egyáltalán nem volt birtokában. Énok több fejezeten át sorolja a legbonyolultabb csillagászati adatokat, tört- és hatványszámításokat, valóságos áttekintést ad az özönvíz előtti asztronómiáról. Amit a következőkben idézek, csupán töredéke az adatoknak, ám még a csillagászatban járatlan olvasó is eligazodik bennük. „Azon a napon a Nap a másik kapun kelt fel és nyugaton ment le; keleten visszatért és 31 reggelen át lement a harmadik kapun , fölkelt és nyugaton ment le az égről. Azon a napon elapadt az éjszaka és kitett kilenc részt, a nappal is kilenc részt, az éjszaka hasonlított a nappalhoz és az év pontosan 364 napból állt. A napok hosszúsága és az éjszaka és a napok rövidsége és az éjszaka különbsége a Hold pályájának következtében keletkezett. . . A kis fényre vonatkozóan, amelyet Holdnak neveztek, minden hónapban különböző időben kelt fel és nyugodott le, napjai olyanok, mint a Napé, és ha a fényük egyforma fény, az 6 fénye csak hetedrésze a Napénak. . . Az egyik felének egyhetede kimagaslik és a korongnak fennmaradó többi része üres és fénytelen, kivéve az egyhetedét és a fényének a feléből az egy tizennegyedét. . . ”

245

Azt, amit itt Énok könyvében áll, azt az egyház minden ellenállása ellenére számunkra Nikolaus Kopernikusznak (1534), Galileo Galileinek (1610) és Johannes Keplernek (1609) kellett felfedeznie. . . Amikor történelemkönyvet olvasok, mindig az az érzésem, hogy a hősök nem hagyják el a világot „utolsó szavak” nélkül. Énok is tartotta magát ehhez a szép szokáshoz. Mielőtt „tüzes szekerével” eltűnt az űrben, a szláv Énok-fordítás szerint a következő utasítást adta hátramaradottjainak: És a könyveket, amelyek Istentől valók, ne rejtsétek el többé! Beszéljetek róla mindenkinek, aki csak óhajtja, s meg akarja ismerni az isteni alkotást! Követem a próféta útmutatását.

Ezsdrás és a cenzorok Egy tisztességes, de nem isteni válasz Számos bizonyítékot hoztam fel arra, hogy az „istenek” és „angyalaik” testileg is léteztek — ezeket sokan cáfolták, de Isten mindenhatósága ellen egyetlen érvet sem tudtak felhozni. „Isten válaszolt nekem és azt mondta: »A jelet, ami után kérdezel, csak részben tudom elmondani. Nem vagyok rá képes, hogy mondjak valamit az életedről, mert azt én magam sem tudom«.” Ezt a rokonszenves, tisztességes isteni választ ugyancsak egy próféta közölte velem, név szerint Ezsdrás (héberül segítség) zsidó pap és írástudó, aki Artaxerxész perzsa király engedélyével tért vissza Jeruzsálembe a babilóniai fogságból Kr. e. 458-ban. Az Ótestamentum szűk tíz fejezetet „tűrt meg” Ezsdrás szövegéből. Ám ezeken a figyelemre méltó szövegeken kívül létezik még két, az egyházatyák által el nem ismert apokrif könyv is, és

246

Ezsdrás negyedik könyve, amely tele van „titkos tudással”. Az apokrif iratokat a Krisztus utáni első században „cenzúrázták”, így áldozatul estek a bibliaszerkesztők hitbuzgalmának. Ezsdrásnak minden, amit hallott, túl fantasztikusnak tűnt, így azt akarta hinni, hogy ura és parancsolója csak vízióban jelent meg, s így közölte vele a titkokat. De amikor a mindenhatónak tartott Isten egy hétköznapi kérdésre nem tudott válaszolni, s ezt becsületesen be is vallotta, akkor a külső szemlélőben felmerülhet a kérdés: a legfőbb parancsoló mégsem tudott mindent, s így nem is tűnik igazán isteninek, lehetséges ez?

Öt gyors szerző Az a valaki, aki utasításokat adott Ezsdrásnak, bámulatosan pragmatikus lehetett: „Gyűjtsd össze a népet és mondd meg nekik, hogy negyven napig ne keressenek. Te pedig készíts el sok írótáblát, vedd magadhoz Sárait, Dabriát, Selémiát, Etánt és Asielt, ez az öt férfi megérti, hogy gyorsan kell írniuk és idejönnek. Ha ezzel elkészültél, nyilvánosságra kell hoznod az egyiket, a másikat azonban titokban kell átadnod a bölcseknek. Holnap már hozzá kell fognod az íráshoz. Így íródott le 40 nap alatt 94 könyv. De amikor a 40 nap letelt, a Magasságos így szólt hozzám: 24 könyvet, amit eddig írtál, nyilvánosságra kell hoznod, érdemesek és érdemtelenek egyaránt elolvashatják. A többi 70 könyvet azonban vissza kell tartanod és át kell adnod néped bölcseinek.” A fentiek újabb bizonyítékot szolgáltatnak ahhoz, hogy_ a nem földi lényeknek érdekükben állt, hogy a későbbi generációk tudomást szerezzenek ittlétükről. Ezért

247

feljegyzéseket készíttettek, hogy a hátrahagyott tudás eljusson a következő nemzedékekhez is. Az Ezsdrás-szöveg nyilvánvalóan kivételes szituációban keletkezett, a nagy sietség miatt kellett öt férfi, „aki megérti, hogy gyorsan kell írniuk”, így rendelkezett a nagy ismeretlen. Öt ember kellett az íráshoz. Ma megtenné egy diktafon vagy egy gyorsíró is, ha éppen nincs kéznél a megnetofon.

A boldogok deportálása Ezsdrás felháborodottan mesélt a „legmagasabb úrnak” (az uralkodónak, a parancsolónak) a földi világ igazságtalanságairól. A nagy ismeretlen — más szent iratok tartalmához hasonlóan — itt is megígérte, hogy egy napon majd visszatér „az égből”, hogy magával vigye „az igazakat és a bölcseket”. Hová? Vajon melyik planétára? A beszélgetőpartner hazája valószínűleg néhány fényévnyire volt a mi Naprendszerünktől, inert Ezsdrás hallott az időeltolódásról is. Ezen kissé elcsodálkozott, és naivan megkérdezte az „Urat”, vajon nem egyszerre teremtette az isten a múlt, a jelen és a jövő nemzedékét? S ha nem, akkor hogy tudnának mindannyian részt venni a „hazatérésben”? Az Úr így válaszolt: „Kérdezd meg az anyaölt és mondd neki: ha te tíz gyermeket kapsz, miért kapod mindegyiket az ő idejében? Követeld tőle, hogy egyszerre a tízzel termékenyüljön meg!” Ezsdrás: „Ez lehetetlenség, mindegyikkel a maga idejében.” Az Úr: „Így teremtettem én is a Földet, mint anyaölt azok számára, akik — mindegyik a maga idejében — megszületnek; a világban, amit alkottam, kitűztem egy meghatározott sorrendet.”

248

Az idők titka Ezsdrás elgondolkodott az időbeli sorrenden. Tudni akarta, hogy amikor az Úr visszatér az égből, vajon a halottak vagy a még élők lesznek-e boldogabbak? A Magasságos biztosította: az élők sokkal boldogabbak a holtaknál. A rövid válasz teljesen érthető. Az Úr elmondta a prófétának, hogy a Föld öreg és már „túl van a fiatalságán”. Vegyük adottnak a minden időkre érvényes időeltolódási törvényt, s akkor, amikor bekövetkezik a „nagy visszatérés”, lehet, hogy bolygónk az ipari hulladékok és a környezetszennyezés miatt már régen lakhatatlan lesz. Az esetleges túlélők kapkodva lélegzik be a maradék oxigént. Ha az „úr” a túlélőket egy másik planétára „deportálja”, akkor ők lesznek a „boldogabbak”. A Magasságos elmondta Ezsdrásnak azt is, hogy ő volt, aki Mózessel beszélt: „Annak idején elküldtem Mózest, hogy vezesse ki népét Egyiptomból és vigye őket a Sínai-hegyre. Akkor több napig mellette voltam. Sok csodálatos dolgot közöltem vele és megmutattam neki az idők titkait”. Ezsdrás negyedik, eltitkolt könyve így fejeződik be: „Ezt tettem én a hatodik hetében, 5000 évvel, három hónappal, tizenkét nappal a világ teremtése után. . . ” Miután Ezsdrás mindezeket leírta, elragadták és arra a helyre vitték, ahol a hozzá hasonlók voltak, s elnevezték őt a Magasságos tudománya leírójának.

Néhány szó Ábrahámról Az egyházatyák cenzúrája sok fehér foltot eredményezett a Bibliában. A Krisztus utáni II. évszázadból származó Ábrahám-Apokalipszist is kihagyták az Ótestamentumból. Ezért csak keveset tudunk Ábrahámról Mózes könyvéből, de az nem közismert, hogy őt is — mint

249

Énokot, Ezékielt, Illést és másokat — elvitték egy égi látogatásra. Az Apokalipszisból megtudható, hogy Ábrahám természetes atyja Táré volt, aki bálványokat faragott. A fiatal Ábrahám nem tudott megbarátkozni Jóbbal a nevelőjével, s állandóan az igazi Istent kereste, akiről nem lehet kő- vagy fafigurák tucatjait készíteni. Ezzel az óhajtott, ismeretlen istennel találkozott egy nap a kamasz Ábrahám, s kérlelte őt, engedje meg, hogy elhagyja a szülői házat: „Kimentem a házból. Még ott voltam az udvari kapunál, amikor nagy dörgést hallottam, tűz hullott az égből, ami megégette őt (az apát), a házat és mindent, ami benne volt.” Mózes az Ótestamentumban kizárólag harmadik személyben tudósít Ábrahámról, ám az Apokalipszisben Ábrahám egyes szám első személyben szólal meg, mint Énok, Ezsdrás vagy Ezékiel. Szóhoz jut tehát egy szemtanú, aki megrémült az idegenektől. Igen, az „angyal” személyes megjelenése annyira megrémítette, hogy elvesztette az eszméletét. „Amikor meghallottam a hangokat, amikről beszéltem, nem emberi leheletet éreztem és annyira megrémültem, hogy kiszállt belőlem a szellem és a lélek (= eszméletvesztés). Úgy estem le a földre, mint egy darab kő, mert nem volt erőm lábon állni. És ahogy arccal lefelé a földön feküdtem, hallottam megszólalni a szent hangot: »Menj, Javel, emeld fel ezt az embert. Szüntesd meg a reszketését.« Akkor odajött hozzám az angyal. . . hasonló volt egy férfihoz, megfogta a jobb karomat és lábra állított. . . ” Az egyházatyák ez esetben is azt hirdetik, hogy Ábrahám látomásáról van szó, s a szöveg feltehetően nem is tőle származik — mintha a többi bibliaszerzőnél biztos lenne a copyright! — és így ez az irat nem tartozik az Ótestamentumba. Ábrahám az Apokalipszis-ban színt vall

250

és első személyben beszél. Melyik jámbor zsidó hívő merné kiadni magát Ábrahámnak, és olyan szavakat adni a szájába, amelyek nem tőle erednek? Hogy tudta volna ilyen dramatikusan ábrázolni a találkozást, amelynek nem volt szemtanúja, ha maga nem lett volna jelen? Csak feltételezéseim vannak, miért nem akarták az egyházatyák Ábrahám Apokalipszisát a Bibliában látni, például azért, mert többször esik szó arról, hogy az Úr „Ábrahámot különösen kedvelte”, és az ilyen beszéd idegen az isteni szellemvilágtól. Egyébként: az angyal testi ereje — felemelte a földről a félig alélt Ábrahámot — ugyancsak nem képezheti vita tárgyát. Az Apokalipszisból világosan kitűnik, hogy nem szellemlényről volt szó. Az eszméletlenségből magához térő Ábrahám meglátta azt az idegent, akitől annyira megrémült: „Akkor megláttam őt, aki megfogta a jobb karomat és lábra állított. Alakja olyan volt, mint a zafír, az arca mint a krizolit és fehér volt a haja, mint a hó és a feje körül szivárványszínű diadém fénylett.”

Ábrahám égi utazása Az exkluzív megjelenésű idegen „az Úr szolgája”-ként mutatkozott be, és közölte, hogy Ábrahámot az Úrhoz kell kísérnie. Ábrahám az égi utazásról is egyes szám első személyben tudósit: „Naplemente után történt. Akkor jött a füst, mint egy tűzhelyből. . . Odavitt engem a tűzlángok határáig. Aztán felszálltunk, mint a szelek, oda az égre, ahová a mennybolt van rögzítve. Láttam a levegőből, a magasból, ahova felszálltunk, egy hatalmas, leírhatatlan fényt, a fényben hatalmas tűz lobogott és abban egy sereg. . . hatalmas alakokból. . . akik olyan szavakat kiáltottak, amiket én nem ismertem.”

251

Milyen hasonlók a látványok! Ábrahámot is egy „űrsikló” vitte a Föld körüli pályán keringő anyaűrhajóra. A „hatalmas fény” láttán Ábrahámnak is elállt a szava, nem is tudta leírni. Mi, a XX. század gyermekei, természetesen már összehasonlíthatatlanul okosabbak vagyunk. Egy jó látcsővel vagy egy kisebb távcsővel már megfigyelhetünk néhány mesterséges holdat: a Nap megvilágítja őket, s úgy ragyognak, mint apró, világos bolygók. De milyen erős napfény verődhetett vissza egy hatalmas csillagközi űrhajóról! Mekkora lehetett az a láng, amit a hajtóművek kilövelltek magukból! Ábrahám nem érezte magát túlságosan jól az űrhajón: „Én pedig azt kívántam, hogy lefelé, a földre szálljunk, a magas hely, ahol álltunk, hamarosan egyenes lett, majd megfordult lefelé. . . ” Az egyelőre még csak papíron létező csillagközi űrhajóinkon mesterséges gravitáció könnyíti az otttartózkodást. Ez legegyszerűbben a repülő test tengely körüli forgásával valósítható meg. Ha egy utas kinéz az űrhajóból, az a benyomása — ahogy Ábrahám is írja —, hogy „hamarosan egyenes lett, majd megfordult lefelé”. A 2001 Űrodisszeia milliónyi nézőjének is az volt a benyomása, hogy az állandóan forgó űrállomás éppen olyan, mint egy lift — egyszer fenn, másszor lent látszanak a csillagok. A „mindenható” felhívása már elhangzott: „Nézd felülről a csillagokat, amelyek most alattad vannak. . . ”

Abimelek, a füge és az időeltolódás Először csak kíváncsiságból érdeklődtem mindazon szövegek után, amelyeket a Biblia el akar titkolni előttünk

252

— aztán már gondosan tanulmányoztam a cenzúrázott régi szövegeket. Az derült ki, hogy éppen a kihagyott szövegekben szerepel számos dolog az őskori űrhajózásról, utalások vannak az idődilatációra, de ezek mögött a tompa elméjű emberek nem láttak mást, mint Isten halhatatlanságáról szóló mesét, amelyet úgy felfújtak, mint egy szappanbuborékot. Az ókori zsidó írások között található „Báruk szavainak maradványa”, vagy — így is nevezik — ,,Jeremiás próféta könyvének kiegészítése”. Báruk Jeremiás próféta barátja volt. Neki diktálta Jeremiás beszédeit Kr. e. 604-ben — ezek a Bibliában is helyet kaptak. Báruk nyilvánvalóan oda nem illő dolgokat is feljegyzett, mert a „maradvány” nem található meg a Bibliában. A 2-5. fejezetekben ez áll: Jeremiás, Izrael egyik legnagyobb prófétája volt, elhivatottságát látomás útján nyerte. A próféta hajlamos volt a politikai agitációra, s éveken át hirdette, hogy ha nem igázzák le Babilont, akkor bekövetkezik a végpusztulás. Persze nem hallgattak rá. Akkor az Úr közölte vele, hogy Jeruzsálemet le fogják rombolni és a zsidó népet elhurcolják majd a babilóniai fogságba. Ez Kr.e. 586-ban történt. Jeremiás és Báruk belopóztak Jeruzsálem városába, hogy elássák a „legfőbb templomi kincseket”, s így megmentsék ezeket a megsemmisüléstől. Ebben a pillanatban az égen, a felhők között trombiták harsantak fel, és „angyalok jöttek le az égből, a kezükben fáklyával”. Egy angyal megkereste Jeremiást és közölte vele: találkozni fog az Úrral. A randevú létre is jött. Jeremiás megkérte az Urat, hogy védje meg fiatal etióp barátját, Abimeleket, mert az őt egyszer „kihúzta egy iszapos árokból”. Az Úr megértőnek mutatkozott és megengedte Jeremiásnak, hogy a fiatalembert a „hegyi úton át” Agrippa

253

szőlőhegyére küldje, ott maga az Úr fogja annyi ideig elrejteni őt, amíg túl nem lesznek mindenen. Másnap Jeremiás azt mondta Abimeleknek: „Fogd ezt a kosarat és menj Agrippa földjére a hegyi úton át! Hozz fügét! Add a betegeknek és a többi embernek!” A következő napon az ellenség elfoglalta Jeruzsálemet. A túlélők — köztük Jeremiás és Ezékiel — babilóniai fogságba kerültek. Abimelek megúszta a borzalmas dolgokat, sőt, egyáltalán nem is értesült róluk. Így hát vidáman ballagott tovább a hegyi úton, hogy „fügét hozzon”. Hirtelen megszédült, le kellett ülnie. A friss fügékkel teli kosarat a térde közé fogta és elaludt. Amikor egy idő múlva felébredt, attól tartott, hogy Jeremiás megrója majd, azt hívén, hogy útközben elkóborolt. Gyorsan felkapta a fügékkel teli kosarat és sietett vissza Jeruzsálembe. Ott történt a szörnyű eset: Abimelek megérkezett a városba. De nem ismerte fel a házakat, nem találta a családját sem. . . Ez nem Jeruzsálem, gondolta. Biztosan eltévedtem. De hogyan mondhatnám meg Jeremiásnak, hogy elvétettem az utat? Akkor újra kifelé ment a városból, visszatekintett és azt mondta: „Ez mégis az a város, nem tévedtem el.” Újra visszatért és keresésbe fogott. De nem találta meg az övéit és akkor újra kifelé ment a városból, szomorúan megállt, mert nem tudta, merrefelé tartson. Abimelek teljesen meg volt döbbenve. Hiszen csak azért ment el, hogy friss fügét hozzon. Már nem értett semmit a világon. A városon kívül lekuporodott és töprengett. Egy öregember ment el előtte. Abimelek megkérdezte: „Milyen város ez itt?”

254

„Jeruzsálem,” — felelte az öreg. Abimelek tovább kérdezősködött: Hol találja Jeremiást, a papot, Bárukot és több ismerős nevét említette, akiket sehol sem talált a városban. Az öreg óvatosan megjegyezte: „Te valóban ismered Jeremiást? Miért ilyen hosszú idő után kérdezősködsz utána? Hiszen már régen elhurcolták egész népével együtt Babilonba.” Abimelek úgy vélte, az öregember meghibbant. Tudta, nem illendő egy ilyen vénséget sem lehordani, sem kinevetni, különben alaposan megdorgálta volna. Végül megkérdezte, milyen nap van és utánaszámolt. Kiderült, hogy elindulása óta csupán néhány óra telt el. „Nézd csak!” — mondta az öregembernek. „Vegyél ebből a fügéből!” És ezzel Abimelek odanyújtotta az öregnek a fügével teli kosarat. Az pedig látta, hogy a gyümölcsök teljesen frissek. És akkor felkiáltott: „Fiam, te egy szent vagy!. . . Nézd, ma már 66 éve annak, hogy a népet Babilonba hurcolták. Amit látsz, az igaz, nézd csak a szántóföldeket. Még csak a magokat vetik, a füge érése még messze van!” A történet folyamán az „angyalok ura” küld egy sast, és ez a büszke madár elviszi Báruk levelét Babilonba, Jeremiásnak. A próféta így értesül róla, hogy védence, Abimelek él és jól van, és egy napot sem öregedett. A mise végén ámen van — ez biztos, s én legalább olyan biztos vagyok abban, hogy a mai napig tart a vita: ki írta a tudósítást, mikor keletkezett, ki volt az eredeti szerző és az átdolgozó, és mi a garancia arra, hogy ez a legrégebbi változat. Nekem teljesen mindegy, hogyan végződik a tudósok vitapartija, engem csak a puszta tények érdekelnek: Egy fiatalembert az Úr, vagy egyik angyala elrejtett, a fiú elaludt, aztán fölébredt és azt hitte, hogy csak elbóbiskolt egy kicsit, mert „a fügék még mind frissek és szaftosak, csak most szedték le őket”! Ez az ember keresi a

255

családját, többször is kimegy a városból, ki akarja deríteni, mi a csuda történt a várossal, azzal a településsel, amit „csak az imént hagyott el”. Aztán megtudja, de nem bírja felfogni, hogy 66 év telt el azóta, amióta Jeruzsálemet elhagyta és elszundított egy kicsit. 66 év! Ezért volt számára az egész város ismeretlen, a lakókról már nem is beszélve. Az időeltolódás jelenségét a friss fügék demonstrálják: Abimelek olyan évszakban „ébredt fel”, amikor még egy árva füge sincs a fákon. Az eredeti szerző — aki biztosan létezett — abból indult ki, hogy a jövő generációja számára úgy lehet legjobban megőrizni a időeltolódás fogalmát, ha azt egy valós történetbe ágyazva, az azt átélt személy elmondásával örökíti meg. A régi könyvek tele vannak ilyenfajta időzített bombákkal: A földönkívülieknek nem volt más választásuk vagy nem adódott más lehetőségük létezésük és tevékenységük nyomainak megörökítésére, csupán a vallásos szövegekben való „szereplés”. Biztosak lehettek abban, hogy ezeket meg fogják őrizni, egy távoli napon majd felfedezik. . . és meg is fogják érteni. Ezen indiciumok alapján jutottam arra a szubjektív meggyőződésre (ez törvényes, a perben lehetőség van a szubjektív véleménynyilvánításra!), hogy a földönkívüliek meghatározott feladatok elvégzése céljából érkeztek Földünkre, és planétájukra való visszatérésük előtt valahol a mi Naprendszerünkben elhelyeztek egyfajta időkapszulát, amelyben egy távoli jövő számára adatokat hagytak hátra.

Időkapszula a Naprendszerben? Duncan Lunan skót csillagász, a Scottish Association for Technology and Research (Skót Technológiai és Tudományos Társaság) elnöke feltételezi, hogy Naprendszerünkben egy ilyen szonda található. Az

256

Epszilon Bootes csillagképhez kapcsolódó, sajátosan visszatérő rádióvisszhangok alapján Lunan úgy véli, hogy a „szonda” a 103 fényévre lévő Bootes csillagképből származik. R. N. Bracewsell professzor, az amerikai Stanford Egyetem Rádiócsillagászati Intézetének munkatársa úgy véli, hogy Lunan felfedezése „egy más intelligenciával való kapcsolatfelvétel lehetőségét” jelenti. Lunan hozzáfűzte megfigyeléseihez, hogy a mesterséges szonda 16 000 éve kering Naprendszerünkben, és minden bizonnyal informatív programot tárol az emberiség számára. A Földről küldött rádiójeleket egy másik intelligencia bizonyos késéssel ugyanazon a hullámhosszon visszasugározhatja. Az én megközelítésem szerint a rádiójeleket küldő mesterséges objektumot VALAKI a mi Naprendszerünkbe helyezte, és ez a VALAKI 16 000 évvel ezelőtt itt volt a Földön. Meggyőződésem szerint a földönkívüliek itt vagy másutt készenlétben tartanak egy helyet egy következő földi expedícióhoz, nevezhetjük a helyet startplanétának is. Megadják az űrhajó sebességét, hajónaplót vezetnek, amely földi ténykedésüket tartalmazza. Mindez és meg több is állhat a Lunan által feltételezett mesterséges szonda informatív programjában. Elképzelhető, lehetséges feltételezés.

Felfedezésre váró nyomok Választ adok a kérdésre, amelyet előadásaim után nyomatékosan újra és újra feltesznek: miért tételezik fel a földönkívüliek, hogy mi, a túlnépesedett Föld lakói egy napon arra fogunk gondolni, hogy egyáltalán keressünk egy ilyenfajta szondát? Válaszommal bizonyítékaim láncolatának egy láncszeme lezárul.

257

Természetesen lehet olyan valamit is keresni, amelynek létezéséről fogalmunk sincs. A valószínűség-számítás törvényei szerint ma is és a jövőben is kutathatunk egy VALAHOL elhelyezett időkapszula után. A földönkívüliek saját bolygójuk geológiai történelméből tudják, hogy teljesen értelmetlen lenne dokumentumaikat egy emlékműbe vagy egy monolit alá rejteni, mert évezredeken át a szél, eső, vihar, jég mindet elpusztítaná, a földrengés és a nagy árvizek minden nyomot eltüntetnének, s ami a természeti katasztrófák után visszamaradna, azt szétdúlnák a háborúk. Hová helyezzék tehát a jövő számára szóló dokumentumokat vagy közleményeket? Hol van az a biztos hely, amely kiállja az időt? Nos, Naprendszerünk egy bizonyos X pontján! Egy logikai-matematikai úton kiszámítható ponton, valahol a bolygóháromszög gravitációs terében, talán egy távolabbi szondában a Föld, a Hold, a Mars vagy a Vénusz körül, talán a kontinensek tömegközéppontjában, időtálló módon jó mélyre süllyesztve, az Északi — vagy Déli mágneses sarkon, de mindenképpen néhány logikai-matematikai úton jól meghatározható ponton. Az elmélet helytálló, de ezzel még egy pici darabkáját sem látjuk a pontnak, amire vadászunk. A vadászat céljára való utalások — erről meg vagyok győződve — megtalálhatók a mitológiákban, a szent könyvekben, a vallásos iratokban. Az „istenek” saját képmásukra teremtették az embert, így képesek voltak prognosztizálni gondolataikat és tetteiket is. A földönkívüliek tudták, hogy karakterünk egyik lényeges vonása a kíváncsiság és az a kívánság, hogy mindig többet tudjunk másoknál. Teremtményeik gondolkodását követve az „istenek” azt is pontosan tudják, hogy a technikai felfedezések is „programozottak”. Ha megoldunk egy

258

problémát, utána rögtön keresünk egy megoldatlan másikat. A perpetuum mobile a spekulatív gondolkodás akrobatikájában állandó működésben marad. Egyszer felébred a vágy az emberekben, hogy meghódítsák a világűrt, s az űrutazások elérik kitűzött céljukat. Ehhez azonban — ez világos számunkra — meg kell találnunk a hátrahagyott nyomokat. Az űrhajózás annak idején felfedezett minden technikai know-how-jának produktumait a mítoszokban, legendákban és vallásos írásokban kell — friss szemmel (az ő szemükkel!) — keresgélni, és modem interpretáció segítségével megérteni. Erre azért is késztetést kell éreznünk, mert megérett az idő arra, hogy rákérdezzünk: Hol találjuk meg annak bizonyítékait, hogy elődeinknek világűrbéli látogatói voltak? Honnan tudunk napvilágra hozni nyílt vagy rejtett bizonyítékokat? Épp itt az ideje, hogy felfedezzük legkorábbi múltunkat. Ne mondjunk le a lehetőségről, hogy kivegyük részünket a kozmosz örökségéből!

Kedvelem a kishibás isteneket Közvéleménykutatók nemrégen Zürich utcáin kérdezgették a járókelőket: hogyan képzelik el a „Jóistent”? A válaszok sokfélék voltak, a „szellem”-től kezdve a „fehér szakállú öregúr a felhők felett”-ig. A feleletek első pillantásra komikusnak tűnnek, de számomra logikus a válaszok kuszasága, mert a kérdés kissé zavarba ejtő volt. A zavar a minden vallásban évszázadokon keresztül fennálló indoktrináció következménye. Minden földi férget arra szuggeráltak, hogy Isten mindenek fölött áll, és Isten szeme még a

259

legelrejtettebb helyeken is mindent lát. Ez a milliószoros mindenütt jelenvalóság olyan Szellemistent teremtett, aki mindentudó és mindenütt ott van. Csak egy Szellemistenség képes erre, tehát Isten a világmindenség. A panteizmus szerint Isten azonos a természettel, tehát mindenütt jelen van. Ez az elmélet minden vallásfilozófiai műben dominál, amelyekben Isten és a világmindenség azonos. A nagy filozófus, Arthur Schopenhauer (1788-1860) ezt a felfogást „udvarias ateizmusnak” nevezte. A keresztény vallás, amely Isten fiát személyiségében tárgyalja, egy jó adag panteizmust rejt magában, különben a keresztények Istene nem lenne mindenütt jelenvaló, s megvan az az adottsága is, hogy mindent előre tud, ami történni fog. Mentes minden emberi gyarlóságtól, a hiba és a tévedés idegen tőle. Szellemistenként nem használt volna látható közlekedési eszközt ha el akar jutni egyik helyről a másikra. Csak a szellem vagy a lélek képes mindenütt jelen lenni. Ezt a meghatározást akkor tudnám elfogadni, ha a korábbi hagyományokban, így a Bibliában is, nem lennének feloldhatatlan ellentmondások, amelyek definíciója képtelenségekhez vezetne.

Bibliai Isten emberi indulatokkal A bibliai Isten nem minden tekintetben mindentudó. Ezsdrás próféta tudta ezt, hiszen Isten bevallotta: „A jelet, ami után kérdezel, csak részben tudom elmondani, nem vagyok rá képes, hogy mondjak valamit az életedről, mert azt én magam sem tudom.” A bibliai Isten sem volt mentes a tévedésektől. Mózes könyvében Isten kijelenti, hogy műve jó — ezen az ember teremtését érti. „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, fimé igen jó”. (Mózes I. könyve 1, 31.)

260

Később viszont már az Úr megbánta igyekezetét. „Megbánó ezért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.” (Mózes I. könyve 6, 6.) Isten tehát nem biztos a művében. Végül olyannyira sikertelennek látja, hogy özönvizet bocsát teremtményeire és megsemmisíti azokat. Az Úr mindenütt jelenvalósága és mindentudása visszaüt rá. Amikor Éva a tudás fájáról szervírozza az almát Ádámnak, az beleharap, majd szégyenében elbújik egy bokor mögé. De Isten nem tudja, hová lett! „Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? (Mózes I. könyve 3, 9.) Ádám biztosítja az Urat, hogy hallotta jövetelét, csak szégyenében elbújt. „És monda 6: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?” Ádám azt felelte: …az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.” (Mózes I. könyve 3, 11-12.) Isten egyértelműen nem volt tisztában a dolgokkal. Nem tudta, hol rejtőzik Ádám, és fogalma sem volt arról, hogy Éva feltálalta Ádámnak az alma-lakomát. Nem csupán az alulinformáltság a meglepő. Az időtlen Isten elképzeléshez sem illik, mert az Úr nem tudta előre, mi fog történni. A Paradicsom világa tehát nem volt átlátható számára. Az Írásban az áll, hogy 6 teremtette Ádámot és Évát, tehát tudnia kellett volna, mit fognak cselekedni. A vers nem rímel. . . Mint feltételezhető volt, Ádám feleségestől kiűzetett a Paradicsomból, s Éva világra hozta Káint és Ábelt. Ábel pásztor lett, Káin földműves, két rizikómentes és állandóan

261

jól jövedelmező foglalkozás. Jól választottak a fiúk! Egyszer áldozatot mutattak be az Úrnak. És hogy látja ezt a hibátlan Isten? „És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.” (Mózes I. könyve 4, 4-5.) Eddig a pillanatig Káint és Ábelt egyforma mértékkel mérték. Nem csoda hát, hogy Káin dühösen reagált Isten részrehajlására. „És monda az Úr Káinnak: Miért gerjedtél haragra? És miért csüggesztéd le fejedet?” Egy mindentudó Istennek tudnia kellett volna a választ, ha ismeri az embereket. Sőt, azt is megakadályozhatta volna, hogy Káin megölje ártatlan testvérét! De még meg is kérdezte: ,,. . . Hol van Ábel a te atyádfia? ő pedig mondta: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” Az Úr nem képes arra, hogy megakadályozzon egy rettenetes gyilkosságot! Végül annyira kiábrándul művéből, hogy elhatározza, véget vet az egésznek. „Megbánó ezért az Úr, hogy teremtette az embert a Földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom hogy azokat teremtettem.” (Mózes I. könyve 4, 6. 9. 6, 6-7.) Meg lehet érteni Isten bánatát a félresikerült ivadékok miatt. De nem kellett volna megsejtenie a mindentudónak, mi fog történni körülötte? A tévedés megbánása nem elég! Aztán megbánta a mindent elpusztító özönvizet is, hiszen

262

elpusztította a teremtés egész pompáját. A szituáció csak akkor változott, amikor Noé lehorgonyzott bárkájával és meggyújtotta az áldozati tüzet. Isten beszívta a kedves illatot és azt mondta magában: „. . . Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.” (Mózes I. könyve 8, 21.) Késői felismerés, hogy saját teremtményei nem voltak mind patyolattiszta lelkűek! A sokat dicsőített mindenható éppen azt nem tudta, hogyan sikerült a saját műve? Különös. Ha akceptáljuk a bibliai Genezist, akkor mi emberek mindannyian Noé és gyermekei, illetve menyei és vejei leszármazottai vagyunk, azoké, akik a bárkán voltak. Tulajdonképpen elit társaságról van szó, azokról, akiket az Úr érdemesnek tartott a túlélésre. Ám esküjével ellentétben Isten mégis kényszerítve érezte magát, hogy Szodoma és Gomorra elpusztításával ismét „lecsapjon” az utódokra. Bibliai leckémnek csupán egy célja van: megerősíteni azt a megfigyelést, hogy egy olyan Istent ábrázolnak a Bibliában, aki hibákat csinál, aki téved, aki megbánást érez, akinek véres akciókban van része. A régi megfigyelések olyan Istenre világítanak rá, aki kész olyan szörnyen emberi indulatokra, mint a harag, az elfogult szeretet, a szívtelenség. Ezek a tulajdonságok nekem mind istenietlennek tűnnek, mindenesetre nem illenek bele egy mindenek fölött álló, mindentudó lény imaginárius elképzelésébe, bár velünk ezt akarják elfogadtatni. Nem akarok mást, csak megvilágítani, hogy az ótestamentumi Atyaisten nem volt sem időtlen, sem mindentudó. Szeretnék bizonyítékokat felsorakoztatni arra, hogy Isten valóságosan belépett a történelembe, hogy emberi alakja

263

volt, sőt a „hűvös alkonyatkor a kertben jár vala. . . ” (Mózes I. könyve 3, 8.) A vallásos források közül azért választottam a Szentírást, mert az idézeteknek mindenki utánanézhet a családi Bibliában. Tény, hogy a mitológiai istenek sem viselkedtek másként. A görög és római istenségeket ugyan halhatatlanoknak tartották, de szemben a Bibliával nem „örök életűnek”: az istenek összehasonlíthatatlanul hosszabb ideig éltek, mint az emberek, akik közé időnként leereszkedtek. Az antik világ mítoszai isteneiket rokonszenves emberi alakban ábrázolták, akik haragjukban önkényes döntéseket hoznak, amiket aztán korrigálniuk kell, akik gyakran változtatják nézeteiket és egészen nyíltan megbánják a félresikerült vállalkozásaikat. Akadtak olyan istenek is, akik a Földön születtek. Voltak biszexuálisok, néhányan egyszerre lányok és fiúk, és gyakran lázadoztak a szüleik ellen. Generációs ellentétek merülnek fel az isteni famíliákban, mint ahogy az a legelőkelőbb földi körökben is előfordul. Az atyaisten Zeusz, az ég és az egész univerzum ura, mérhetetlenül beleszeretett pohárnokába, a szépségéért az Olümposzra vitt Ganümédészbe. Innen rabolta el Zeusz szelíd erőszakkal, teljesen istentelen módon. Ebben az istenfamíliában egyébként történt még egy s más. Zeusz fia, Apolló beleszeretett Hüakinthoszba, a szép ifjúba, aki mellesleg a termékenység isteneként tevékenykedett. A fiatalember másfelé is kacsingatott, ezért Apolló istenhez nem illő módon, egy kemény diszkoszdobással ölte meg! Lehet, hogy véletlenül, de nagyon is emberi módon történt a dolog. . . A római szuperisten, Mars tevékenységi köre a háborúkra és a termelésre terjedt ki, Anna Perenna régi istennőnél azonban alaposan pórul járt. Hogy a germánok

264

se maradjanak ki a körből, nézzük például Odint (Wotan), akit a mindenség urának neveztek. A minden istenek és emberek papája szinte perverzen vonzódott az átalakulásokhoz, kígyóként, sasként, majd hollóként vegyült az emberek közé. Nem éppen istenien lovagolt nyolclábú lován, Sleipniren, s a dárdahajításban sem jeleskedett. Odin félős isten volt. Amikor visszavonult a Walhallába, néhány daliát vitt magával a csatatérről, hogy őrizzék őt. Végül biztonsági őrei ellenére Fenris farkas széttépte és felfalta. Ha Odin szellem lett volna, a farkas csupán levegőt nyelt volna le, vagy azt, ami egy ilyen istenség materializálódásából egyáltalán megmaradt. Nem vagyok az istenek ellensége, éppen ellenkezőleg, „szeretem” őket. Szeretem őket beszámíthatatlanságukkal, szeretnivaló gyöngeségeikkel és tévedéseikkel együtt. Ez teszi őket emberivé, így közelebb is állnak hozzánk. Nem hiába teremtettek minket saját képükre és hasonlatosságukra! Mindenekelőtt azonban: az istenek minden korok és népek mítoszaiban ilyenek és nem „szellemlények”. Minden régi szöveg arról beszél: Az isteneknek testük van!

265

266

5. Egy teremtés végbemegy

„Az öröklődés törvénye eléggé ismeretlen. Senki sem tudja, vajon hasonló fajok vagy ugyanazon fajták egyedeitől miért öröklődik egyszer ugyanaz az ismertetőjegy és máskor miért nem; s a gyermek miért örökli valamilyen meghatározott tulajdonságát éppen nagyapjától, nagyanyjától vagy egy távolabbi rokonától.” A fentieket Charles Darwin (1809-1882) fejtette ki 1859ben írott fő művében, A fajok eredetében. Világos, hogy Darwin annak idején nem rendelkezett a mai biológiai kutatások eredményeivel. Darwin huszonéves korában ötéves utazást tett, amelynek során eljutott Dél-Amerikába és a Galápagos-szigetekre is. Biológiai és őslénytani megfigyeléseket tett, később ezekkel támasztotta alá evolúciós elméletét, amely azóta is egy származási tantétel hitvallása. Mennyiben van köze ennek az evolúciós elméletnek az én teóriám bizonyítékaihoz? Röviden és velősen: MINDENBEN. Az én feltételezésem szerint az emberi intelligenciát célirányos, mesterséges mutációval alakították ki, a földönkívüliek a hominidákat „saját képmásuk” szerint nemesítették ki. Ezért nem vonom ki magam a tények felsorolásának kötelessége alól. Vannak olyan tények is, amelyek átgondolatlannak és hamisnak mutatják az evolúciós elméletet, s hadd legyek első hegedűs a teóriák koncertjében. Az eddigi teóriák hangjegyei — hogy a hasonlatnál maradjak — semmilyen harmonikus akkordot sem eredményeztek, csak diszharmóniát, amely inkább az értelemnek okoz fájdalmat, nem pedig a fülnek. 267

Kapcsoljunk tehát vissza a bizonyítékok sorához. Előzetesen hadd tegyek fel néhány kérdést, amelyek végül majd a „tettes” nyomára vezetnek. Tulajdonképpen mi az „élet”? Véletlenül keletkezett? Vagy teljesen magától? Előfordult ez a véletlen máshol is, ahol kedvezőek voltak az előfeltételek? Vagy ez a véletlen, amelynek következtében kialakult az élet, csak egyszeri, egyedi folyamat? Ez csak néhány kérdés, de a tudósok világát két csoportra osztja, s az egyik tudálékosan megmosolyogja a másik álláspontját és viszont. A molekuláris biológiával foglalkozó tudósok egy csapata Manfred Eigen professzor körül csoportosul. A professzor a göttingeni Max Planck Intézet Fizikokémiai tanszékének vezetője, 1967-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Álláspontjuk szerint kezükben tartják az élet keletkezésének lényeges összefüggéseit. A másik, szerves kémikusokból álló társaság, amelynek vezetői A. E. WilderSmith professzor és James F. Coppedge, a Biológiai Valószínűségek Kutatóközpontjának (Northbridge, Kalifornia) igazgatója éppen ellenkező felfogást képvisel. Hogy érthetővé tegyem, mi az ellentét lényege és megvilágítsam, hogyan keverednek bele az én földönkívülijeim, megkísérlem bemutatni az élet keletkezésének néhány egyszerűsített szakaszát.

A teremtés nagy drámája Kémia az élet kezdetén Az évmilliárdokkal ezelőtti ősatmoszféra többnyire vízgőzből, metánból, ammóniából és széndioxidból állt, és különböző kőzetek is előfordultak benne. Az ásványok a föld mélyéből a vulkánokon át kerültek a légkörbe, ahol lehűltek és a hatalmas ősesőzés során újra lezuhogtak a

268

bolygó felszínére. A zivatarok feloldották a szerves anyagokat a természet élettelen birodalmából, a forró kőzetekből, és ezek ott úszkáltak az őstengerekben. Ott egyfajta tápoldat keletkezett, amelyben az egyszerű molekulák összekapcsolódtak egymással. Szerves savak keletkeztek, nukleotid bázisok, lipoidok, ásványi sók és foszfátok, amelyek a növények nélkülözhetetlen alkotórészei közé tartoznak. Egy dologban megegyeztek: kemikáliák voltak, amelyek még nem „éltek”. A ma még uralkodó tantétel szerint így játszódott le a nagy dráma első felvonása: Az állandó villámlás hatására az aminosavak makromolekulákká kapcsolódtak össze, ezek a makromolekulák képezték a fehérjék egész sorát. A protein egyszerű fehérje, a szervezet életfontosságú molekuláris anyaga, minden kortársunk tudja a diétás táblázatokból, hogy ezek elemei eléggé szoros kapcsolatban állnak egymással. A szénről, a hidrogénről, az oxigénről és a nitrogénről van szó. . . A szorgalmas kémiai párosodások tovább folytatódtak. A foszfátok és a cukrok cukorfoszfáttá egyesültek, s az új vegyület igencsak vonzódott négy, eléggé ismert bázishoz: az adeninhez, a guaninhoz, a citozinhoz és a timinhez. Össze is kapcsolódott velük. Ezekből az egyesülésekből keletkeztek a már említett nukleotidok, amelynek hosszú sora alkotta a nukleinsavakat. Ezek voltak a földi élet első fejezetének sztárjai. Az ősleves már elkészült, de kellett néhány csodának történnie! Mielőtt ezeket megcélzom, távirati stílusban át kell tekintenem a fejlődést egészen az első sejtig, hogy aztán pimaszul vájkálhassak a „sebekben”.

269

Az atomtól a makromolekulákig

Mindenfajta programok A dolgot hátulról kell felgöngyölítenem, ugyanis akkor mutatkozik meg világosan a döntő pont szörnyűsége. A

270

nukleinsavak, ha szabad emlékeztetnem olvasóimat, nukleotidok láncolatából állnak, egyedülálló tulajdonságuk, hogy foszforsav-cukor bázissal rendelkeznek, amely adeninnel, citozinnal, timinnel vagy guaninnal kapcsolódik össze. Figyeljünk oda erre a négy bázisra! Az őstengerben úszkáló nukleinsav — így áll a szakirodalomban — állandóan találkozott egy másik nukleinsavval, egyesültek és mentek tovább. A következő randevúk nukleotidláncot eredményeztek. Minden nukleinsav tartalmazza a négy nitrogéntartalmú bázist, a Négy Nagyot — adenin/guanin/citozin/timin — ezek a bázisok nagy nukleinsav-láncolatokká kapcsolódnak össze, az adenin hevesen kötődik a timinhez, a citozin mágnesként vonzza magához a guanint. Az egyesülés által kettős spirál képződik — a roppant híressé vált dezoxiribonukleinsav, a DNS. A DNS az utolsó őrszem az élet keletkezése előtt, egyúttal a természet legzseniálisabb ötlete. Minden organizmusnak saját ősDNS-e van, és mindegyik rendelkezik egy kóddal, amely a mindenkori fajta összes jellegzetességét hordozza. Minden fajta egyedileg van „beprogramozva”. A dologban az a félelmetes, hogy ezt a teljes programot az élő valami minden egyes sejtje elraktározza. Az ember a maga 50 billió sejtjében 50 billió „saját” programot hordoz magában. Egybillió annyi, mint 1000 milliárd, azaz 1012. A DNS lenne tehát az élet kulcsa, vagyis annak kulcsa, amit „életnek” lehet nevezni? Azt mondják, az élet állandóan egy organizmushoz kötődik, a szervezet legegyszerűbb formája a sejt. Ha egy szervezet él, azt a sejtanyagcseréje bizonyítja, no meg a fejlődése és a szaporodási képessége. Ezek a funkciók jelentik az életet. Valójában ma már ez a definíció nem elegendő. Például a vírus képtelen az önálló asszimilációra, anyagcserére és

271

A DNS-molekula kettős spirálja

szaporodásra, nem eszik és nem választ ki semmit. Szaporodása (megkettőződése) idegen sejteken belül

272

következik be, amelyekben élősködőként tartózkodik. A vírus tehát anyagcsere nélkül is „funkcionál”. Hallottam már azt is, hogy minden, ami mozog a mikroszkóp alatt, az él. Könnyen bebizonyítható, hogy ez nem így van: a nagy teljesítményű elektronmikroszkóp ugyanis megmozgatja a kemikáliákat is, mert fizikai hatást gyakorol rájuk, vonzza vagy taszítja őket a negatív vagy a pozitív pólus felé. Ezért mozgás észlelhető, bár a vizsgált anyag nem „él” Az élő és az élettelen anyag elválasztása ma már alig lehetséges. Legjobb megegyezni abban, hogy a szerves élet jelenségként fogható fel, a szerves élet felveszi az energiát és elosztja, azaz reprodukálja önmagát. Ebben az értelemben a sejt a primitív élet első formájaként fogható fel. De hogyan keletkezett?

A nagy számok inflációja Összehasonlításul: minden lottószelvény biztos nyerő Akinek érzéke van a nagy számok világában való kalandozáshoz, most megtalálja a számítását. „Helix” latinul „forduló”-t jelent. Amikor Watson, Crick és Wilkinson biokémikusok 1962-ben Nobel-díjat kaptak a DNS-modelljükért, találmányukat kettős spirálnak keresztelték. A természetes DNS két, antiparalel lefutású szálból áll és spirális szerkezetet mutat. A két szál megfelelő bázisai egymással szembefordulva hidrogénkötéseket képeznek. Replikáció, azaz megkettőződés során a két szál elválik és mindkettő mellé új komplementer szál szintetizálódik. Így jött létre a „holt” kemikáliából az első primitív életforma, a sejt. És ez a sejt —

273

A kettős spirál molekulamodellje

kövessük szófogadóan a sémát — teljesen véletlenül „születetett meg”. De, barátaim, a véletlennek is megvan a maga sajátos törvénye: az első sejtképződéshez a molekuláknak az igazi, egymáshoz illő fajtához kellett volna kötődniük. De milyen valószínűségi foka van ennek a véletlennek?

274

Van előttünk egy kocka, egytől hatig terjedő számokkal. Hogy az 1+2 számjegyek bizonyos valószínűséggel egymás után kijöjjenek, ehhez 216 dobás szükséges. A valószínűségszámítás törvényei szerint hatszor hatszor hatot kell összeszorozni, mert a játék egyetlen ördöge sem tudja a kockát rávenni, hogy az 1+2 már kisebb számú próbálkozásnál kijöjjön. A 216 dobás is csak a valószínűség egy bizonyos foka — biztosra az 1+2 sorrenddel még így sem mehetünk. Csak meg kell figyelni azoknak a játékosoknak az arcát, akik a rulettasztal mellett „biztos szisztémával” játszanak. A századfordulón a biztosra menő játékosok a kaszinó árnyékában lőtték agyon magukat. Ma már egyszerűen továbbutaznak, otthagyják a kifizetetlen szállodai számlát és odébbállnak. A valószínűségben való hitük ugyancsak kielégítetlen maradt. Ha az 1+2+3 számjegyeket ebben a sorrendben akarjuk megjátszani — anélkül, hogy biztosra mennénk — 1296szor kell kockát vetni.

Az evolúció lehetetlen Dr. James F. Coppedge kitalált egy vidám matematikai játékot: Az ABC 26 betűből áll. (Az angol ABC — a ford.) Írjuk fel ezt a 26 betűt kis kártyákra, rakjuk bele egy kalapba, alaposan rázzuk össze, aztán tegyük fel, annak eshetősége, hogy az A betűt húzzuk, az 1:26-hoz. Az EVOLUTION (evolúció) szó kilenc betűből áll, amelyek meghatározott sorrendben követik egymást. Annak valószínűsége, hogy ezt a kilenc betűt helyes sorrendben húzzuk ki a kalapból, az 1 : 5 429 503 678 976. Ez az őrületes szám úgy jött ki, hogy a 26 betűt kilencszer egymás után meg kellett szorozni a mindenkori eredménnyel. Ha valaki minden öt percben, éjjel-nappal szünet nélkül kihúzna egy-egy betűt a kalapból, akkor

275

tudná — talán! — 800 000 év múlva is csak véletlenül összeállítani helyes betűsorrendben a EVOLUTION szót. Coppedge éles elméjében a matematika a játékossággal párosul. A derék férfiú azon tudósok egyike, akiknek humora is van! A számítási feladat tárgyául egyenesen azt a tételt állította fel, hogy AZ EVOLÚCIÓ LEHETETLEN. A mondat angolul 21 betűből áll és két fehér mező van a szavak között Ezért még két, 0 jelzésű kártya is kalapba került. Mekkora a valószínűsége annak, hogy e provokáló mondat betűit helyes sorrendben kihúzzák? 1 : 8 343 900 000 000 000 000 000 000 000 000! Hogy egyáltalán elképzelhessük ezt a hatalmas számot, ehhez Mr. Coppedge egy másik masinát javasol, amely fénysebességgel dolgozik, s így képes arra, hogy percenként egybillió (=1000 milliárd) betűt „húzzon ki a kalapból”, szortírozza azokat és újra visszategye, ha a betűsorrend nem stimmel. Hogy AZ EVOLÚCIÓ LEHETETLEN megállapítást tartalmazó rövid mondatot helyes betűsorrendben összeállítsa, az utópisztikus gépezetnek 2 600 000 000 000 000 000 éven át kellene megállás nélkül működnie. Ennek ellenére előfordulhat valami véletlen is. A földi élet keletkezésével kapcsolatos evolúciós tanítások kijelentéseiben összehasonlíthatatlanul gigantikusabb méretben bukkanhat fel a véletlen szerepe. Azt mondják, hogy az őslevesben a proteinekből aminosavak hosszú sora képződött. A proteinek egyébként nem valami csoda folytán keletkeztek, ehhez enzimek is kellettek. Az enzimfehérjék nem különálló ad hoc teremtmények, hanem kölcsönösen és szorosan összefüggnek, sokszorozódási és specializálódási folyamatok révén jönnek létre. Az őslevesben ezek a

276

folyamatok limitálatlanul zajlottak, ám valami gátat szabott nekik: a fizikokémia tömeghatás törvénye.

Egy bakteriofág megtámad egy DNS-szálat.

A tömeghatás törvénye szerint a kémiai reakciókban részt vevő anyagok koncentrációja adott hőmérsékleten állandó, egyes anyagok koncentrációja az egyensúlyban megváltoztatható, de akkor a többi anyagé is úgy változik, hogy az egyensúly megmaradjon. Ha például egy víztartályba baktériumokat teszünk, megfigyelhetjük, hogy ezek a kis egysejtű lények borzasztóan gyorsan szaporodnak, a víz nem akadályozza meg a replikációt, de egy idő után érvényesül a tömeghatás törvénye, s a

277

határtalan kémiai reakciókat meggátolja. Képzeljük csak el a titáni harcot: hatalmas, ma már elképzelhetetlen nagyságú víztömegek állnak szemben az aminosavak mikroszkopikus finomságú részecskéivel! Ebben a néhány sorban távolról sem tudok minden részletet megemlíteni, amelyek az élet keletkezésében szerepet játszó véletlenre utalnak. De: a „vemhes” őslevesben a cukorfoszfátoknak össze kellett kapcsolódniuk a négy alapbázis egyikével — adenin/guanin/ citozin/timin — így válhattak nukleotiddá. A nukleotidok addig nyüzsögtek, amíg — természetesen véletlenül — rátaláltak a nekik tetsző másik nukleotidra, amellyel boldogan egyesültek! Ezen egyesülések következtében jött létre — persze véletlenül — az életelixír, a nukleinsav. Hát nem. A tudomány szívesen mutatkozik egzaktnak, és bizonyítékaiban nem mutat rá a véletlenre. De hogyan tudják saját dicső törvényeik közül kitagadni a tömeghatás törvényét? Hogyan tudnak olyan gátlástalanul viselkedni az entrópia törvényével szemben, ami az energiatörvény mellett a fizika legfontosabb oszlopát jelenti? Az entrópia tulajdonképpen termodinamikai állapotfüggvény, anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségének, illetve állapotuk termodinamikai valószínűségének a mértéke, amelyből bizonyos körülmények között következtetni lehet a folyamatok irányára. Az entrópia tétele szerint a folyamatok az entrópia-növekedés irányában mennek önként végbe. Az evolúció szentnek mondott vonalán azonban az entrópia törvénye szerinti kisebb valószínűség lehetőségét veszik és azt helyezik előtérbe. Véletlen a véletlenben? Ó, Uraim!

A csoda legitim bizonyíték?

278

Az őslevesben lezajló kémiai reakciók könnyed felfogása meggyőződésem szerint nemcsak a fizikokémiai alaptörvényekkel van ellentmondásban, hanem a matematikai valószínűséggel — jobban mondva — valószínűtlenséggel is. Már a molekuláris kapcsolódások is véletlenek sorozatának tekinthetők, a helyes sorrendben való egyesülések viszont a véletlenek sorozatának legmagasabb hatványával mérhetők. Most már csak a csoda segíthet. De a csodákban való hit nem illik a tudományhoz! Ezt érezték a darwini Grál őrzői is, amikor feladták az evolúció tanának ezt a tételét. Röptében felajánlottak egy új teóriát: a proteinek nem az őslevesben képződtek, hanem a kráterek peremén keletkeztek. A tudós elmék nem zavartatták magukat a tömeghatás törvénye miatt, s azt állították, hogy kvázi egy szempillantás alatt a porózus repedésekben és hasadékokban bekövetkezett a kémiai reakció. Egy jelenség, egy csoda. . . A proteinek, mint tudjuk, fehérjék, s ezek nem viselik el a forróságot. Ha a proteinképződés valóban ama obskurus helyen. történt volna, nagyon gyorsan kicsapódott volna a fehérje. Minden értelmes háziasszony tudja, milyen hőérzékeny a tojásfehérje, ezért csak megforrósítják a lágy tojást, de nem főzik. A DNS által létrehozott sejt számára viszont elengedhetetlenül szükséges az életképes protein, mert

279

fehérje nélkül — a mindenit! — egyetlen sejt sem létezhet. Esküszöm rá, nem az én hibám, hogy ez így van, csak így alakult, még akkor is, ha valamilyen okos könyvben másként található.

Az evolúció panorámája Tekintsük át azt a panorámát, amelyet az evolúció tanítása elénk tár. Tehát: Az őstenger felszínén egy vékony bevonat, egy lipoid-film úszott. Alatta ott lubickoltak a DNS-szálak és az aminosavak fürtjei. Amikor kitört a nagy, ősvilági vihar, villámlással és dörgéssel, az esőcseppek áttörték a lipoidfilmet. Olyan „buborékok” képződtek, amelyek DNS-t, aminosavakat, proteineket és nukleotidokat tartalmaztak. A buborékokon belüli kémiai laboratórium stabilizálódott, de végül a belsejükben zajló kémiai folyamatok következtében szétpattantak. És mert a DNS rendelkezett a replikáció képességével, a folyamat futószalagon ismétlődött, így beindult a szaporodás egyfajta formája. A folyamat nélkülözhetetlen összetevői, amelyek először a kráterperemekre települtek, kénytelenek voltak hirtelen és újra hatalmas tömegben beúszni az ősóceánba. Elképzelhetetlenül nagy mennyiségről lehetett szó, hiszen az esőcseppektől aligha lehetett elvárni, hogy a lipoidrétegen át pontosan arra a helyre cseppenjenek, ahol a híres DNS található. Vagy az esőcseppeket is bevették a híres véletlen-játékba? Természetesen a molekuláris biológusok előtt is ismeretesek azok az értelmetlenségek, amelyek a fiatal Földön kialakult élet első teóriájában felbukkannak. Sok hasonló dolog is akad, most csak néhányat ragadok ki közülük.

280

Hogyan lehet a sebes pontokat úgy kozmetikázni, hogy a félresikerült kutatások nem túl látható sebeit meg lehessen gyógyítani? A kutatás területén ugyanis még mindig ott áll a nagy monolit: valamikor az évmilliárdok folyamán élettelen kémiai anyagok úgy rendeződtek, hogy „élet” keletkezett belőlük. De hogyan?

Nobel-díjas két tűz között A nagy kitalálósdi játék zseniális ötlete Eigen professzortól származik. A fizikus feltételezte, hogy a kémia is alá van vetve a fizikai törvényeknek. Köztudott, hogy a részecskék pozitív vagy negatív töltésűek — ezt a fizika kimutatta. Mivel ez a molekulákra is vonatkozik, ezek is polaritásuk szerint vonzzák vagy taszítják egymást. És itt kellene a véletlent nyugdíjba küldeni! A makromolekulákban zajló folyamatok valóban mérhető fizikai törvényszerűségek szerint történnek. Megvan a teremtés eljárási szabályzata. Ideális helyzet! Jacques Monod, francia biokémikus, a párizsi Pasteur Intézet sejtbiológiai osztályának vezetője 1965-ben kapott Nobel-díjat. A tudós felismerte, hogy bolygónkon az élet keletkezése annyira komplikált és lehetetlen, hogy létezésünk eredetét mindenképpen az univerzumban kell keresnünk. A régi feltételezés valóra vált: az ember végre tudja, hogy egyedül van az univerzum részvétlen mérhetetlenségében, ahonnan véletlenül előlépett. Monod könyve, a Le Hasard et la Nécessité (A véletlen és a szükségszerűség) világszerte feltűnést keltett, s három évvel később Eigen professzor sajátos teóriájával lepte meg a szakembereket. A kiválasztás és az evolúció dinamikája — ahogy Monod aposztrofálta — nem mutatja fel a véletlenek zavartalan szituációit az evolúció során.

281

Akadtak olyan tudományos körök, amelyek Eigen teóriáját rangjában Einstein relativitáselméletéhez mérték. Miért? Az élet keletkezésénél és fejlődésénél három szakaszt lehet megkülönböztetni: 1. Kémiai evolúció. — A vegyi anyagok kioldódnak a kőzetekből, ez megtörtént az ős-Földön. 2. A molekulák szaporodásképes sejtekké való szerveződése. — Itt esik szó arról a tisztázatlan komplexumról, amit már említettem: hogyan lettek élő sejtek a holt kémiai anyagokból? 3. Az individuális fajok fejlődése. — Ezen Darwin evolúciós teóriáját (és nem tanait!) értjük, amely szívesen venné, ha a fajok szaporodásra kész szerelmes párocskák útján, az akkori megjelenési formájuk szerint fejlődtek volna ki. A Stanley Miller kísérlet óta tudjuk, hogy hasonló körülmények között, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt a Földön uralkodtak, molekuláris kapcsolatok keletkeznek. Természetesen Millernek és másoknak, akik az ősleves kísérleten dolgoztak, nem állt rendelkezésére az eredeti anyag, s nem izgatta őket különösebben a tömeghatás törvénye sem. Ennek ellenére a laboratóriumi kísérletek egyértelműen bizonyították, hogy a bonyolult molekulaláncok maguktól keletkeznek. Hogy milyen okból képződtek ezek a kapcsolódások, ennek okát Eigen kémiai evolúciós teóriájában találta meg. Az atomok egzaktan meghatározott szétoszlása a molekulákban, a fehérjék térbeli struktúrája, a kristályrácsok alkotóelemeinek szimmetrikus elrendeződése, egy őshegység bizarr formája, vagy egy csillagkép látható mintája az éjszakai égbolton — mind az anyagi részecskék közti statikus erőhatásból következnek, amely rányomja többé vagy kevésbé szimmetrikus alakját az egészre.

282

Úgy tűnik, a nagy rejtvény egyszerű megoldását az erőhatások adják. A negatív vagy pozitív töltésű részecskék. A mágneses mezők. Minden rejtvényt megoldottunk ezzel? Megtörtént a csoda: az élet felfogható. Ha csak egy kerek igennel válaszolnék erre, akkor ez — nézeteim szerint! — egészen tudománytalan lenne és én is annak tartanám, hiszen így „törvényszerűnek” fogadnánk el a milliárd-billiószoros véletleneket. Én csak egyszerű polgár vagyok, de kezdem már unni a véletlenek ilyenfajta lekicsinylését. Nem tudom és nem is akarom lenyelni az ilyen dolgokat. A véletlent illető kérdésre tehát egy rövid „nem” a felelet. Kételyemben megerősítette az a beszélgetés is, amelyet Wilder-Smith professzor úrral folytattam. A tekintélyes tudós kritikusan vizsgálta meg az új elméletet.

Egy valóban döntő mozzanat Amikor felkerestem Wilder-Smith professzor urat a Thuner-tó melletti házában, három doktori kalapja közül egyiket sem viselte. Az elsőt szerves kémiai disszertációjával nyerte el, a másodikat a genfi egyetem természettudományi karán kapta meg, a harmadikat pedig a Zürichi Technikai Főiskolán szerezte. Ötven tudományos publikációja jelent meg, ezek közül a Man 's Origin, Man' s Destiny (Az ember eredete, az ember sorsa) a legismertebb. Mivel Wilder-Smith doktor több egyetem vendégprofesszora, kitartás és szerencse kell ahhoz, hogy találkozni lehessen vele. Akkor ismerkedtünk meg, amikor

283

Dr. A. E. Wilder-Smith professzor

meghallgattam lenyűgöző előadását az élet fejlődéséről, ezt a zürichi egyetemen tartotta. Az előadás után felkértem egy beszélgetésre, amelyre egy héttel később került sor. Utána váltottunk néhány levelet, majd alaposan elbeszélgettünk a Thuner-tó mellett. Az évek folyamán sok kiemelkedő és rokonszenves tudóst ismertem meg, de kevés ilyen, nyugodt erőt sugárzó egyéniséggel találkoztam. Wilder-Smith professzor igen vallásos, de ez nem akadályozza meg abban, hogy egzakt tudományokkal foglalkozzon és a dolgok lényegének mélyére ásson. Nincs túl jó véleménye kollegája, Eigen professzor elméletéről. Indokait elmondta nekem is.

Forduló balra — forduló jobbra! Magam is bosszankodom amiatt, hogy kedves olvasóimat ilyen göröngyös úton juttathatom csak el teóriám megértéséhez. De ha nem tisztázunk néhány fogalmat, amelyek már a sajtóban is megjelentek, s amelyek

284

nélkül a folyamat nem tárgyalható, akkor nem lenne érthető a dolgok működése. Bizony, vannak olyan fogalmak, amelyeket mai világnézetünk a sutba dob, nekem viszont használnom kell ezeket. A molekulák egyik sajátsága a chiralitás, a jobbra vagy balra csavarodás, amely leghatározottabban az élet bizonyítéka, s fizikailag az optikai forgatásban nyilvánul meg. Stanley Miller is megvizsgálta a híres kísérlete során keletkezett molekulákat, és kivétel nélkül mindegyikben megtalálta a chiralitást. Egyszerűsítsük a dolgot: Képzeljünk el egy kötéllétrát, amelynek felső részét jobb kézzel tartjuk, míg bal kezünkkel megfogjuk a létra másik ágát. Ha jobb kézzel a kötéllétrát jobbra fordítjuk és vica versa — a bal kéz a csomó alatt balra forduló mozgást végez. A kötéllétra — amely ebben a „parádés” példában a molekula kémiai felépítésének struktúráját személyesíti meg — a véghezvitt fordulatok következtében, minden csomójával és szálával együtt sem változik meg anyagában. Maradjunk ennél a nagyon leegyszerűsített példánál, mert a molekulák polaritásának magyarázata és az optikai forgatás megvilágítása nagyon messzire vezetne eredeti témánktól. Wilder-Smith professzor is megmaradt számtalan laboratóriumi kísérletnél, az állandóan balra és jobbra forgató molekuláknál.

285

Az tény, hogy minden molekula amely bolygónkon közreműködött az élet felépítésében, kizárólag balra forgató aktivitást mutat. Léteznek jobbra forgató molekulák is, például a penicillin, vagy az antibiotikumokban előforduló gramicidin vagy tirocidin, de ezek csak kivételek a földi molekulaalakzatok milliárdjai között. Ha azonban — és itt van a kutya elásva — az aminosavak, nukleinsavak vagy a DNS molekulaláncolatai csak véletlenül álltak össze, akkor már kezdetben minden molekulának balra és jobbra forgatónak kellene lennie. Talán a Föld forgása felelős mindezért? Biztosan nem, mert a laboratóriumi kísérletek során, amelyekben a Föld rotációjához igazán nem fér kétség, kizárólag balra forgató formációknak kellet volna létrejönniük. Az viszont tény, hogy a jobb és bal chiralitás egyforma mértékben mutatkozott! Dühítő. Így a véletlen szerepét ki kell húzni az élet nagy drámájából. A balra és jobbra forgató molekulák soha nem képesek egymáshoz kötődni, mert toxikus (mérgező) hatással vannak egymásra! A penicillin azért öli meg a baktériumokat, mert azok, mint minden élő, csak balra forgató molekulákból állnak. Ha az élet keletkezésekor minden a jobbra forgató molekulákból indult volna ki, tulajdonképpen létezhetnének olyan életformák, amelyek jobbra vagy balra forgató molekulákból tevődtek volna össze. Vajon elképzelhető, hogy a balra forgatók minden jobbra forgató molekulát „felfaltak” volna? Ezt sem hihetjük, mert az egyik fajta mérgező a másikra nézve! Balra forgató, jobbra forgató molekulák. . . Amikor ezt a részt felolvastam egy barátomnak, azt mondta, nem egészen érti a kötéllétra hasonlatot. Mutasd a kezedet, kértem. Mindkettő egyforma felépítésű, négy-négy

286

ujjal, egy jobb és egy bal hüvelykujjal. De csak akkor tudod egymásra tenni a két kezedet, hogy fedjék egymást, ha szembefordítod őket! Bármennyire is hasonlítanak, az egyformaságot nem tudod elérni. Éppen így viselkednek, kedves barátom, a molekulák is. A jobbra és balra forgató aminosavak képesek ugyanabban a molekulakonstellációban létezni, de ennek ellenére egy balra forgató molekulának egészen más a karaktere, mint egy jobbra forgatónak. A barátom közölte, hogy megértette a dolgot. Uff! Szerénységemnek tudható be, hogy nagyvonalúan járom körül az elméleteket, sőt arra is kész vagyok, hogy ne botránkozzak meg a kimondhatatlanul sok véletlenen, inkább nagyvonalúan foglalkozom velük. Csakhogy az elmélet által terjesztett sötétségben én nem tudom teljesen kikapcsolni az értelmet. Nem is akarom. Nem tudom megemészteni a bizonyítékot, amelyet egy jelentős tudós a kizárólag balra forgató molekulák tényéről nyújtott nekem. Az egzakt tudomány elméleteit kísérletekkel bizonyítja — ezeket persze akceptálom. De eddig egyetlen laboratóriumi kísérlet sem eredményezett — micsoda véletlen! — csak balra forgató molekulákat. Most már csak az a kérdés, hogyan érvelhet a tudomány egyértelműen a saját kutatási eredményei ellen? A válasz csak egy karnyújtásnyira van, az ember a bórén érzi kísérteties leheletét. Végigbetűztük a kutatás egyszeregyét. A főzéskor VALAKI vagy VALAMI megkeverte az őslevest. Itt nem segítenek a véletlenek, sem a szellemek vagy a csodák. Ezt a lényt le fogjuk tartóztatni. De mielőtt feltesszük a bilincseket, legyünk „fair”-ek a delikvenssel szemben és tételezzük fel még egy pillanatra, hogy valóban keletkeztek kizárólag balra forgató molekulák, amelyeket a sok véletlen közben proteinnek véltek volna.

287

Valószínűségről szó se essen! A legkisebb, egyáltalán még elképzelhető „élő” egység is legkevesebb 239 fehérjemolekulából áll. Egy proteinmolekulát azonban 20 különféle aminosav alkot, sok bonyolult enzim is tartozik hozzá. Az aminosavaknak nemcsak egy bizonyos sorrendben, hanem mindegyiknek egymással balra forduló helyzetben kell összekapcsolódniuk. Véletlen a véletlenben. Annak valószínűsége, hogy ez a legegyszerűbb sejt csak balra forgató aminosavakból képződik, 1 : 10123. Ez a hatalmas szám leírva nemcsak tréfásnak látszik, hanem azt is világosabbá teszi, mennyire valószínűtlen az ilyen véletlen találat: 1 : 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 001 A valószínű/tlen/séggel való játék még abszurdabb! Az első sejtnek, amely pompás véletlenek sorozataként csak balra forgató aminosavakból, proteinekből, stb. képződött, most még egy „fajtársnőt” is elő kell állítania, akit a kémiai környezet a maga részéről a Nagy Testvérnek, a véletlennek köszönhet, s aki szintén balra forgató, szerves makromolekulákból áll. E folyamat valószínűsége: 1 : 1022117769304 Saját szótáramban csak vonakodva használom a LEHETETLEN szót. De itt szükség van rá. Mialatt ezt írom, megkísérlem az elképzelhetetlen számsort plasztikusan bemutatni. Kéziratom egy sorában 75 betűt írok le. Egy oldalon 37 sor van, tehát összesen 2775 betűt tartalmaz. Ha ezt betűkkel leírom, mint egy csekken szükséges, kétezerhétszázhetvenöt betűt kell elhelyeznem. Egy kézirat száz oldalán végül már több mint egymillió betűt írok le.

288

Feladom a további számolgatást. Azt a monstruózus számot, amely egy egész könyv betűinek mennyiségét jelenti, már végig sem gondolom. Vannak olyan számok, amelyek nekünk, egyszerű haladóknak elképzelhetetlenek, amolyan szörnyetegnek látszanak. Ámde az rögtön elképzelhető, hogy egyetlen tudományos elméletet sem lehet „felfedezni” a véletlenek ekkora halmazával. Az evolúció tana azonban, hogy túlélését biztosítsa, minden valószínűtlenséget lenyel.

Őskori energiaproblémák Tételezzük fel bátran, hogy az első élő sejt valóban egy nonstop véletlen-széria révén képződhetett. De akkor rögtön felmerül egy újabb probléma! A sejt létezéséhez energia is szükséges. A klasszikus tankönyv alapján ezt a kérdést a pozitív mutációk sora oldotta meg. Egykor 20 millió mutáció közül csupán egyetlen pozitív mutáció volt elvárható. Nagyvonalúan, mint mindig, tételezzük fel, hogy minden kezdődő mutáció kedvezően alakul, úgyhogy végül a sejtek képesek klorofillt előállítani, amely a napfény egy picike részét kémiai energiává alakítja. Ámbár ezzel az energiaprobléma csak úgy véletlenül megoldódott, mégis akad egy kis szépséghiba: ennél a folyamatnál melléktermékként oxigén keletkezik! Kémiai kirándulásunk mindig visszavezet minket az ősatmoszférához. Annak a légkörnek semmi köze sincs ahhoz a levegőhöz, amit ma belélegzünk. Ezt szem előtt kell tartanunk és tudnunk kell azt is, hogy az ősatmoszféra túlnyomó részben metánból és ammóniából állt, az oxigén itt halálos méreg volt! Amennyiben az első sejtek ilyen metán-ammónia légkörben fejlődtek ki, a keletkező oxigéntől azonnal elpusztultak volna. Ezt senki nem vitathatja komolyan.

289

Vajon miért nem mutattak rá a tankönyvekben soha erre? Miért titkolták a biokémiai kísérletek eredményeit, miért tagadták le a matematikai számításokat, amelyek a véletlenek tarthatatlanságát bizonyítják? Megint túllépek azon az árnyékon, amelyet a „tan” uszályként húz maga után és feltételezem, hogy az első sejtek valóban úgy keletkezhettek, ahogy azt el akarják hitetni velünk. De ez mégiscsak lehetetlen! Mert minden szerves reakció, amely fehérje és DNS-molekulák képződéséhez vezet, reverzibilis (visszafordítható). Ez azt jelenti, hogy az összekapcsolódott kemikáliák éppen olyan gyorsan szét is válhatnak. Ezzel az enzimek, proteinek és a DNS „változatlan” fejlődésének feltételezése továbbra is elfogadhatatlan. Erről a bonyolult és a szó valódi értelmében világrengető dologról kérdeztem Manfred Eigen professzor véleményét. Mindkét alapvető kérdésemre 1976. szeptember 15-én írott levélben válaszolt. Az őslevesben lezajlott kémiai folyamatok, amelyek végül az első sejt kialakulásához vezettek, reverzibilisek voltak? Ha igen, megfelelnek-e még a fizikai játékszabályoknak? A kémiai evolúció folyamatai, amelyek egy Darwin szellemében való szelekcióhoz vezettek, mindig irreverzibilisek, visszafordíthatatlanok. Más szavakkal: energiában gazdag molekulák reakciójáról beszélhetünk, amelyek a szabad energiával spontán kötődnek a makromolekulákhoz. Kimutatható, hogy a fejlődés egyensúlyi helyzetben nem lehetséges — ezért van szükség mindig szabad energiára. Az evolúciós folyamatokra kidolgozott fizikai játékszabályok éppen az önszerveződéshez vezető folyamatok visszafordíthatatlanságán alapulnak. Az ön teóriája Monod „véletlen”-éből „szükségszerűség”-et alakított ki. Következtethetünk ebből arra, hogy ez a szükségszerűség érvényes más, Földünkhöz hasonló bolygóra is? 290

Elméletünk egyáltalán nem általánosságban változtatta meg Monod „véletlen”-jét „szükségszerűség”-re. Mi csupán rámutattunk, hogy vannak törvényszerűségek, amelyek az egyedi folyamatok statisztikai meghatározhatatlansága ellenére is összességében egy szükséges működéshez vezetnek. Az egyensúlyi folyamatokból, végül is a véletlenből — az egészen jelentéktelen ingadozásokon kívül — majdnem semmi sem marad fenn. Az evolúciós folyamatokban mindig lehetnek véletlen ingadozások, valamilyen mutációk, addig, amíg makroszkopikus szintre nem növekszenek. Mi egyáltalán nem változtattunk Monod álláspontján, csupán kijelentjük azt, amit Mo-nod könyvének címe is kifejezett, hogy az élet keletkezése változó játék a véletlen és a törvényszerűség, vagy a véletlen és a szükségszerűség között. Ha továbbra is ebbe az irányba haladunk, arra a következtetésre jutunk, hogy a Földünkhöz hasonló planétákon, vagyis az olyan bolygókon, amelyek kémiája hasonló a miénkhez, hasonló evolúciónak kell lezajlania, de az élők struktúrája részleteiben erősen különbözhet a Földünkön találhatókétól. Eigen professzor válasza némileg megdöbbentett. Az azonban igaz, hogy az enzimeket a fehérjék és a DNSmolekulák képződésének bizonyos reakciói de facto irreverzibilissé teszik, s a kapcsolódó energiát pedig tárolják. Ezt már több szerves kémikus megerősítette. Mire jó a feltételezett irreverzibilitás, ha a kémiai evolúció egy szakaszán bizonyos anyagok éppen a reverzibilitás miatt nem jönnek létre? Bizonyítékaimmal szemben általában „természetes evolúcióról” beszélnek, ám a tisztelt bíróság felül tudja vizsgálni a kísérletek eredményeit — mindenképpen figyelmen kívül hagyva az egyoldalú szakkönyveket. A tisztelt bíróság tárgyilagosan meg tudja állapítani, hogy:

291

1. A tömeghatás törvénye, mint az entrópia alaptétele szemben áll a fehérjeképződés eddigi feltételezéseivel. 2. A proteinek képződése lehetetlen a forró kráterek peremén, mert ott denaturálódnának. 3. Az élet felépítésében részt vevő molekulaláncok mind balra forgatók — ez olyan adat, amelyet mindeddig nem sikerült kísérletileg kimutatni. A kísérletek, beszámítva a véletleneket is, balra és jobbra forgató molekulaláncokat eredményeztek. 4. Annak valószínűsége, hogy a makromolekula-láncok sorozatos véletlenek útján képződnek, annyira csekély, hogy nyugodtan kimondhatjuk: közel áll a nullához. 5. Az őslevesben végbement szerves reakciók, amelyek az enzimek képződéséhez vezettek, reverzibilisek. A kemikáliák sejtekké való véletlen fejlődése nem fogadható el. Ezek a felismerések nem az én merész fantáziámból erednek, ezeket elsősorban Wilder-Smith professzorral folytatott beszélgetéseimnek köszönhetem. Eigen professzor is számításba vette a határhelyzetet, definiálhatatlan nehézségeivel együtt: A fehérjestruktúrák törtrésze, amely az egész földtörténet folyamán keletkezhetett, valóban annyira elenyészően kevés, hogy az effektív enzimmolekulák létezése a csodával határos. Van egyáltalán magyarázat a nagy csodára, az élet első megjelenésére? Hans Kuhn professzor, a Max Planck Intézet biokémikusa szerint az élet keletkezése törvényszerű, alkalmas körülmények között szükségszerűen fellépő folyamat. Kuhn-t egyáltalán nem zavarja az a tény, hogy az élet építőkövei mind balra forgató molekulákból állnak, mert a véletlentó) függ, hogy a dezoxiribóz (a nukleinsavak

292

szénhidrátkomponense) képes-e a reprodukcióra. Úgy látszik, az optikai forgatás eredetének tálalása így egyszerű. Tehát egyszerűen elképzelhető, hogy az első aminosavláncolatok, amelyek tiszta véletlenségbál balra forgatók voltak, „rávették” a molekulákat, hogy idomuljanak a balos kapcsolathoz. A molekulák azonban „holtak”, nem képesek önmaguk megsokszorozására. Csak sokkal később, az összehasonlíthatatlanul bonyolultabb DNS-struktúrában nyerik el ezt a tulajdonságot. Amíg a függöny felmegy a dráma ezen felvonása előtt, x milliárd véletlennek kell bekövetkeznie. A tudósok itt leplezetlenül használják fel az antik színházak „Deus ex machiná”-ját, amely — mivel tovább nem megy a dolog — „a probléma váratlan vagy mesterségesen létrehozott megoldását adja”. Szókratészt idézve: „A magunk részéről úgy kellett megelégednünk a dologgal, mint a tragédiaírónak, aki zavarodottságában csak az isteni gépezetben talál menedékre”. Én nem vagyok zavarban. Van két erős kondenzcsíkom, amelyek az én isteneimet visszarepítik az égboltra.

Az élet nyomai a világűrben A. 1937 óta bizonyított tény, hogy a világűrben molekulák találhatók. Rádiócsillagászati mérésekkel — különösen az utóbbi hat évben — a csillagközi felhőkben különféle molekulákat regisztráltak. Már több mint 20 szerves molekuláról készültek feljegyzések. A melbourne-i Monash Egyetem professzorai, Ronald Brown és Peter Godfrey 1972-ben formaldehidet mutattak ki egy 30 000 fényév távolságban lévő gázfelhőből. Ez is szerves molekula, amely szenet, hidrogént és oxigént tartalmaz — ezek az élet alapvető anyagaihoz tartoznak. Lehetséges, hogy az „élet”— véletlenül! — a világűrből került a Földre?

293

B. A DNS kettős spiráljának társ-felfedezői, Francis Crick és Leslie Orgel 1972-ben jelentették meg az Icarus című tudományos lapban Directed panspermia (Irányított pánspermia) című cikküket, amelyben azt az elméletet állították fel, hogy egy idegen, ismeretlen intelligencia gondoskodott arról, hogy ugyanolyan terv szerint mindenütt élet keletkezzen. Az idegenek kiküldtek egy űrhajót, fedélzetén különféle mikroorganizmusokkal. Egy tonna hasznos teher 100 táptalajmintát jelentett, amelyek mindegyike 1015 mikroorganizmust tartalmazhatott. Arra is szükség volt, hogy az űrhajó extrém sebességgel tegye meg az utat, mert az érkezés ideje nem lényegtelen. Galaxisunk sugara mintegy 105 fényév. Tehát 108 év alatt sok bolygót „meg lehetett fertőzni” ebben a galaxisban, még akkor is, ha az űrhajó csak a fénysebesség ezredrészével halad. Egy 100 fényév kiterjedésű körben több ezer csillag megtalálható, és ezek mintegy egymillió év alatt — űrhajóidőben számolva — mind „megfertőződhettek”.

Az élet első csirái űrhajóból jöttek? Természetesen nagy megelégedéssel töltött el, hogy olyan tudós elmék, mint Crick és Orgel, ilyen elmélettel állnak elő. Az ilyen alapgondolatok, amelyek alátámasztják feltételezéseimet, aligha tudhatók meg a szaklapok publikációiból, ezért írom le a könyv lapjaira. Az Icarusban megjelent cikk szerint a teremtés terv szerint ment végbe. A véletlen nincs benne a játékban. Azon elméletekkel szemben, amelyek szerint minden lehetséges naprendszer teljesen véletlenül fertőződhetett meg baktériumokkal, Crick és Orgel számomra sokkal meggyőzőbb lehetőséget kínálnak:

294

A Földet — és valószínűleg más naprendszerek bolygóit is — irányított módon látták el az élet csíráival az űrhajón érkezett látogatók! Tudjuk, hogy a csillagok között elképzelhetetlenül nagyok a távolságok. Hogy ilyen messziről emberes űrhajókat indíthassanak, ehhez olyan hajtóanyag szükséges, amely különleges sebességet garantál, s ilyenkor fellép a sokat emlegetett idődilatáció is. Lehet, hogy a csillagközi útjukról visszatérő űrhajósok úgy érzékelik, hogy csak a minap indultak el, ám közben otthon évmilliók is elteltek, s akik a búcsúzásnál ,,Jó utat!” kívántak, már régen kihaltak. Ez a „veszély” elkerüli a földönkívülieket, akik az idegen naprendszer bolygóin elhelyezték az életcsírákat. Azokon az égitesteken a fejlődés — véletlenek nélkül! — automatikusan megindul: a Galaxis mélyén, az egyes planétákon, a „hazai” életforma-modellek szerint. Így teremtették meg az idők folyamán az idegenek röptében az életfeltételeiket. És az időtágulás törvénye is mattot kapott a kényszerítő logika zseniális terve következtében. Az eddigi találgatások reális dimenziókat nyertek, mert bolygónkon minden élet ugyanazon genetikai kód szerint keletkezik, fejlődik és múlik el. Tények igazolják tehát azt a feltevést, hogy a földi élet egy másik planétáról „repült ide”. Rögtön felvetődik a kérdés: Igen, de hát ott hogyan keletkezett?

Az élet — körforgás kezdet nélkül? Ezt a kérdést a múlt században tette fel Svante August Arrhenius svéd kémikus (1859-1927). Valahol — mondta — el kellett kezdődnie az életnek, ám az élet örök, s így nem szokás rákérdezni az eredetére. A körforgásnak is van valahol kezdete, ám amikor a kör bezárul, már nem kérdezősködnek a kiindulópont után, mert ennek már nincs jelentősége, választ sem igen lehet adni rá, mert a kör zárt

295

rendszert alkot. Arrhenius úgy vélte, hogy a kör „kezdete” egy mindenképpen elismert alkotó érdeme, akit általánosságban Istennek neveznek. A természettudomány közben hívővé fejlődött.

Kékalga (Synechococcus) osztódáskor 200-szoros nagyításban

Kékalga (Chroococcus) osztódás után 200-szoros nagyításban

Elméletileg és technikailag már lehetséges lenne, hogy a közeli Vénusz bolygót lakhatóvá tegyük. Carl Sagan amerikai csillagász évekkel ezelőtt azt javasolta, hogy küldjünk űrhajókkal néhány ezer tonna kékalgát a Vénuszra. Miért? A kékalgák egyszerű egysejtűek, valódi sejtmag nélkül, s kibírják a viszonylag magas hőmérsékletet is. A fényt használják energiaforrásul ahhoz, hogy a felépítésükhöz szükséges szenet kinyerjék a széndioxidból. Ezen alapul Sagan javaslata. A kékalgák anyagcseréje csökkentené a széndioxid mennyiséget és a felszíni hőmérsékletet, amely végül 100 °C alá süllyedne. A kékalgák tehát kémiai átalakításban működnének közre, ahogy annak idején nálunk a Földön az őslevesben történt: a fény- és hőenergia segítségével nagy mennyiségű széndioxid oxigénné alakult. A Vénuszt ily módon lakhatóvá lehetne tenni.

296

Vajon évmilliárdokkal ezelőtt a földönkívüliek is kékalgákkal ügyködtek a Földön? Miért is ne? Ami Carl Sagannak eszébe jutott, az a valamikori okosok számára is értelmes dolognak tűnhetett. Lehetséges. A kékalgák már az ősidőkben is léteztek. A dél-afrikai Transvaalban 3,5 milliárd éves, kovakőhöz hasonló kövületekben találtak kékalga-maradványokat. H. D. Pflug, a hesseni egyetem professzora szerint ezek fejlődési foka megfelel a mai kékalgáénak. Ezek szerint már 3,5 milliárd évvel ezelőtt léteztek olyan élőlények, amelyek képesek voltak a fotoszintézisre. Számukra pont megfelelt a Föld akkori légköre, amely alig tartalmazott oxigént. Lehet, hogy az első földi élet egy kívülről jövő, irányított kísérlet következtében keletkezett?

1. Fonalas kékalga (Spirulina) 120-szoros nagyírásban

2. Telepes zöldalga (Pediastrum): 16 összekapcsolódva lebegő sejt, 300-szoros nagyításban

297

Annak, aki ezt a lehetőséget kereken elutasítja, tisztességesen meg kell magyaráznia, vajon honnan származnak a 3,5 milliárd éves kékalgák! Abban az időben, amikor a Transvaalban felfedezett kékalgák éldegéltek, az állítólagos kémiai evolúció már javában folyt. A tantételek szerint az őstengerekben már lubickoltak valamiféle primitív, egyszerű életformák. De hogyan kerültek a kékalgák a szilárd talajra, az üledékes kőzetrétegek közé, amelyek kora 3,5 milliárd év? Ugrásszerű fejlődés nélkül nem megy a dolog. . . még akkor sem, ha valaki nem hajlandó utánagondolni az ügyeknek. Az első sejttől a többi „kis maradék” magától indult el az evolúció útján? Ó, mamma mia!

Játékszabályok! A katedráról elhangzó antropológiai szakvélemény szerint a fajok hatalmas melegházban fejlődtek ki, a Darwin által feltételezett játékszabályokat követve, természetesen kiadós véletlenekkel nyakonöntve. Egyik a másik után: Egy faj minden egyede közös őstől származik, s fajták csak később váltak szét. Mivel minden élő forma azonos a közvetlen utódjával, akik jóval a kambrium előtt éltek, így biztosak lehetünk benne, hogy a fajok szabályos egymásutánisága soha nem szakadt meg, és semmiféle özönvíz nem tette pusztasággá a Földet.

Majomkutatás Darwin elmélete az antropológia krédója. De ez istenkáromlás, nem szabad „hinni” benne. Maga a teória részleteiben bizonyítható, egyébként azonban kétséges és 298

pellengérre állítható. Amíg nem rendelik el hatalmi szóval, hogy „hinni” kell egy elméletben, lehetőséget kell találni a vitára és a másik út keresésére. Alig egy hónap telt el azóta, hogy ujjongó hírt kaptam egy koponyaleletről, amely most már igazán a legrégebbi „előemberé”. Ha mélyebben beletekintünk abba, amit az antropológia művel, akkor rájöhetünk, hogy egyáltalán nem a korai intelligens embereket akarja felkutatni. Az antropológusok inkább majomtelepet tanulmányoznak! Annyira fontos, hogy egy koponya öt-vagy tízmillió éves? Nagyon is érdekes, de egyáltalán nem fontos, hogy egy majomfajta egyedei mikor álltak két lábra. Olyan buzgalommal űzik a majomkutatást, hogy feltételezhetjük, valaki vitatni akarja azt, hogy a majmok évmilliókkal ezelőtt megváltoztak. A halak, a rovarok, az emlősök mutáció útján új alakot öltöttek. Miért éppen a majom lenne a kivétel? Ki vitathatná ezt e tényt? Én azt vitatom, hogy valamikor az evolúció során az egyik faj a másikkal kereszteződhetett! A kémiai evolúció valódi keresztje, hogy a biológiai evolúció védelmezői számára az előbbi valódi lidércnyomássá vált. Világos, hogy kötekedésemmel kiprovokáltam ezt a lidércálmot. Miért aludjanak jól e tan védelmezői megfakult örökségük párnáján, amíg én azon töröm a fejemet, hogyan történhet valójában minden?

299

Mikroszkópos felvétel állóvízben kovakőalgák, páncélostorosok, zöldalgák

300

lévő

sejtalakzatokról:

Nem üres zsebbel jöttem provokálni. De mielőtt a tartalmát kipakolnám nolens volens, világossá akarom tenni, hogyan kerültek át az egyszerű sejtek genetikai információi a sokkal bonyolultabb élőlényekbe.

Sziámi ikrek A DNS hordozza a genetikai információkat. Minden élő sejtben megtalálható, a kromoszómák mindegyike DNS-ből álló gének egész sorozatát hordozza magában, s a DNSállomány valamennyi sejtben azonos. A sejt roppant bonyolult képződmény. A kromoszómák — amelyek a géneket tartalmazzák — olyanok, mint a sziámi ikrek. A redukciós osztódás során bonyolult kromoszómamozgások történnek, ám végül a kromoszómarészletek pontosan egyesülnek a másik kromoszómán található megfelelő résszel. Ám a sejt érzékenyen reagál minden környezeti ingerre. Ha bizonyos kémiai anyagok, vírusok, vagy ionizáló sugarak kerülnek bele a sejtmagba, akkor a genetikai információk megváltozhatnak. Néhány ilyen változás — mutáció —

Kerékállatka (Synchaeta): olyan életforma, amely már baktériumokkal táplálkozik. A nagyítás százszoros.

301

A sejt keresztmetszete, legfontosabb alkotórészeivel: 1. Sejtfal 2. Sejtplazma, (citoplazma) körülveszi a sejtmagot. 3. Kapcsolat a szomszédos sejthez 4. Sejtmag: a sejt irányító központja. Itt található az örökítő anyag, a DNS, amely a kromoszómákban helyezkedik el, amelyek osztódáskor rövid, pálcikaformát öltenek. S. Endoplazmatikus hálózat, szállítja és tárolja a váladékokat. 6. Golgi-készülék — összegyűjti és osztályozza a sejt által termelt anyagokat. 7. Mitokondrium: a sejt erőműve, egyszerű anyagok bomlanak le nagy energiafelszabadulás mellett. után a DNS már nem ugyanazt a mintát tartalmazza, mint az eredeti. „Sajtóhiba” került bele, s ha ez nem teszi tönkre a sejtet, ott marad minden sejt programjában. Ad infinitium. A mutációk bankjának hátránya: 20 millió mutáció közül csak egy pozitív, ez a lottóhúzásnál nagyon merész eredmény lenne. Ennek ellenére a biológiai mutáció során csak úgy nyüzsögnek a pozitív mutációk. Ezek a folyamatok kedvező eredménnyel zajlottak le, mert végül is így alakultak ki a bonyolult mai életformák.

302

Szétvágott sejtmag — a zürichi ETH elektronmikroszkópos felvétele

Az első ilyen élőlények, amelyek már a kambrium időszakban éltek — s ezt megkövesedett leletek bizonyítják — a trilobiták, a háromkaréjos ősrákok voltak. Számos más fajuk alakult ki — legalább 2000 — de ezek többségét még nem találták meg. Az ősóceán elmosta nyomaikat. A pozitív mutációk következtében sok új életforma keletkezett, „természetesen” roppant bonyolultak is, amelyek már nem osztódás, hanem megtermékenyítés

303

következtében szaporodtak. Ezzel Darwin feltételezése, hogy a fajok szabályos egymásutánisága soha nem szakadt meg, teljesen groteszkké válik. Miért? Az emberi petesejt 46 kromoszómát tartalmaz. Az érett ivarsejtek kromoszómaszáma a fajra jellemző szám fele. A 22, párosan előforduló kromoszómát autoszómáknak, az utolsó, eltérő kromoszómapárt ivari, vagy szexkromoszómáknak nevezik. Nőneműekben a szexkromoszómák egyformák, és X betűvel jelölik őket, a hímneműek kromoszómáit pedig XY-nal. Az egyszerű számítás szerint 2X22 = 44 autoszóma + 2 ivari kromoszóma = 46 kromoszóma minden testi sejtben. A szaporodás során az ivarsejtek kromoszómaszáma a felére csökken, majd egyesülés után ismét megjelenik a 46 kromoszóma, amelynek felét az apától, másik felét az anyától kapják az utódok, így a gének is keverednek. Az embereknél így van, egyébként a kromoszómák száma a fajra jellemző és bizonyos határok között állandó, a macskának például 38 kromoszómája van, a nyúlnak pedig 44. A numerikus kromoszómamutációk a DNS „sajtóhibája” miatt szinte mindennaposak. Egyszer csak egy kromoszómával több kerül a sejtbe. . . A numerikus kromoszómamutációk számát egyedül az NSZK-ban évi 125 000-re becsülik, ez az élveszületések kereken 9 százaléka. A mutáns kromoszómák hordozói többnyire nem nemzőképesek, mert a rendellenes kromoszómát a normális ivarsejt kilöki. Így ha valakinek az a perverz ötlete támadna, hogy embert csimpánzzal keresztezzen, ez nem lehetséges, pedig mindketten ugyanazon „törzsből” származnak, de kromoszómáik semmiképpen sem illenek egymáshoz. Természetesen el lehetne gondolkodni azon, hogy a rend-ellenes kromoszómaszámmal születettek

304

között akadhatnak olyanok, akik egymásra találnak a természetben és utódokat nemzenek, így elképzelhető, hogy új fajta alakul ki.

Óriás kromoszóma rajza 1500-szoros aktivizálódik az örökítő anyag.

nagyítás

alapján;

itt

De ez is csak a hibás gének beltenyészete lehet. Véletlen pajtás tartja a gyertyát és ki tudja, meddig. . . A kromoszómamutációk következtében az új fajta testi felépítése is módosul, s csak saját fajtájukkal képesek párosodni. Nemrég egy tévéadásból megtudtam, hogy pókokból több mint 20 000 fajta létezik. . . s egyik sem képes megtermékenyíteni a másikat!

Közbülső fokozat Hogy lehet magyarázni azt a közbülső fokozatot, amelyik átvezet egyik fajtából a másikba? Wilder-Smith professzor szíves engedélyével idézek „Az ember származása és jövője” című könyvéből: „Ha az evolúció során keletkező közbülső fokozatok nem töltenének be valamilyen célt, akkor teljesen haszontalanok lennének. Példaként az a köztes struktúra szolgál, amellyel a nőstény bálna rendelkezik: újszülöttjét a víz alatt szoptatja anélkül, hogy az megfulladna. 305

Nem lehet intermedier fokozatra gondolni, ha a bálna csecsbimbóját vesszük szemügyre, amely alkalmas a víz alatti szoptatásra. Ez vagy kompletten és funkciójára alkalmasan fejlődött ki, vagy sehogy sem alakult volna ki az evolúció során. Ha feltételezzük, hogy a bálna csecsbimbója a fokozatos mutációk során fejlődött ki, az azt jelenti, hogy az évezredes evolúció során mindegyik újszülött bálna a víz alatt lelte volna halálát. Higgyünk tehát egy intelligens csecsbimbótervezőben, aki egyébként még a hidraulika területén is jól kiismeri magát?” A legújabb tantétel szerint a bálna, mint emlősállat hajdanában a földön élt és csak később váltott át vízi életmódra. Nem tudom megítélni, mennyire elfogadható ez az ötlet, de elismerem, hogy ez nem változtat Wilder-Smith professzor nézetein. Ellenkezőleg! Milyen merész helyváltoztatást tételeznek fel a bálnáról, amely a szárazföldön világra hozza kicsinyét és hirtelen — csecsbimbója védelmében — a vízbe veti magát, hogy ott, a víz alatt szoptassa újszülöttjét. Fantasztikus! A ma élő földi élőlények kereken hárommillió fajhoz tartoznak. Valamikor egyikük sem volt olyan, mint amilyennek ma mutatkoznak, számos közbülső fokozaton át nyerték el jelenlegi formájukat. Az evolúció e törvényei a növényvilágra is érvényesek. Adjunk 20 milliónyi esélyt a körülöttünk élő állat-és növényvilágnak a valamikori sikeres mutációra, akkor természet anyánk több százmillió éven át valóban mesterművet hozhatott létre. 1 : 20 000 000 arányban adott lehetőséget egy végtelen sorozatban elérendő találatra. Valóban őrültes dolog, s elvárják, hogy higgyünk benne. Az őstengerben élő medúzából és sokkarú polipból laposférgek, gyúrós férgek, vérszívó piócák, rákok, pókok és rovarok óriási serege fejlődött ki pozitív mutációk során

306

— véletlenül — és a semmilyen célt nem szolgáló „közbülső fokozat” közbeiktatásával. Kivel párosodott az első, a leírhatatlan véletlen lottóján „kihúzott” rák? Komolyan fel lehet vajon tételezni, hogy a szomszédságában véletlenül ugyanabban az időben egy őhozzá illő rák tanyázott? A továbbtenyésztés egyszeregyéhez tartózik, hogy csak párok tudnak szaporodni. Hála istennek, szeretném hozzáfűzni a magam részéről. Papucsállatka — ostoros egysejtűnek is nevezik, az ostor csapkodásával halad előre, közbülső lépcső az állat és a növény között. 300-szoros nagyítás.

Nem keletkezhet tetszés szerinti rák-produktum, ha nem kellene hím és nőstény rákokat toborozni hozzá.

Konstrukciós tervek Az evolúciós fejlődés első „konstrukciós tervei” a csontos halakra vezethetők vissza, a porcos halak megcsontosodott változataira. Valamikor, viszont eléggé hirtelen, ez a konstrukció azért alakult ki, hogy az úszóhólyag az oxigént ne csak a vízbál, hanem a levegőből

307

is beszerezhesse. A tüdő — csak úgy! — megteremtetett. Sokféle mese szól arról is, hogyan történt a dolog: A vizet elhagyó, tüdővel lélegző bojtosúszós halaktól csak egy kis lépés volt az ichthyostegalia, az első kétéltű, amelynek már nem volt valódi farkuszonya, s melluszonyai valódi végtaggá alakultak. Mi űzte vajon ezt az ősi lényt a végtelen egyedüllétbe? Milyen kromoszómaszámú sejtjei lehettek? És mit jeleztek? Kivel párosodhatott ez a kétéltű? A szaporodás ősi ösztöne jól kifejlődhetett, mert különben ez a faj kihalt volna, mielőtt kinőttek volna a lábai. Talán a tojáslerakó helyeken termékenyültek meg? De ki gondoskodott erről a fáradságos feladatról?

Az evolúció olimpiai ugrásai Óriási ugrások során alakultak ki a csontos halakból a kétéltűek, a kétéltűekből a csúszómászók, azokból az emlősállatok, stb. Az első kétéltűek még nem voltak valódi szárazföldi lények, tojásaikat valódi elemükben, a vízben rakták le. Ezeket a kétéltűeket nem szabad alábecsülni: úgy 230-205 millió évvel ezelőtt határozták el, hogy inkább hüllők lesznek, és ezután tojásaikat már a szárazföldön rakták le. Ebben a fejlődési vonulatban az utolsó kétéltű — vagy az első hüllő! — egy kicsiny lény volt, amely a szép Seymouria nevet kapta. Ő az átmeneti forma a kétéltűek és a hüllők között. Ettől az órától kezdve a hüllő már nem tudott régi barátjával, a kétéltűvel a vízben párosodni. Új fajtát kellett létrehoznia, és ezek az egyedek — szinte hihetetlen! — azonnal mindenütt, megfelelő választékban, úton voltak a szárazföld felé.

308

Szívesen követném ezt a biológiai vonalat, amely mentén a földtörténeti korok során mutáció révén új fajok bukkantak fel. Anélkül azonban, hogy a paleontológiai kutatásokat keresztezni akarnám, szeretnék rámutatni azokra a különösen nehéz feltételekre, amelyekkel minden új életformának meg kellett ütköznie a faj fenntartása érdekében.

A biológiai evolúció folyamán, mintegy 200 millió évvel ezelőtt tűntek fel a különböző szauruszok. Legalább százféle fajtájuk volt, köztük 12 méter hosszú, húsevő szörnyetegek, mint az egyiptomi spinoszaurusz, a kis koponyájú, rövid farkú plesioszauruszok, amelyek uszonyaikat evezőként használták, a tüskékkel és pikkelyekkel védett kentroszauruszok, sőt, akadtak repülő szauruszok is. A szauruszok 140 millió éven át uralták a Föld élővilágát. A szauruszok különböző fajtái — jóllehet egy és ugyanazon családból származtak — nem tudtak párosodni egymással! Már egyedül az ősállatok különböző dimenziói is megakadályozhatták volna az összes elgondolható párosodási gimnasztikát. Hogyan tudott volna a brachioszaurusz —100 tonnás súlyával és 12 méteres vállmagaságával — egybekelni a 35 cm hosszú compsognathussal? Nem, mindegyik fajta megmaradt egymás között.

309

Hol vannak a szauruszok, oh mondd, hova tűntek? 64 millió évvel ezelőtt történt valami, amit a paleontológia a legnagyobb rejtélyek egyikének tart. Az egész földkerekségen, minden kontinensen hirtelen kihalt az összes szaurusz, egyetlen sem maradt életben. A rejtély kiderítése érdekében sok elmélet születetett. L. B. Halstead is felállított egy teóriát, de rögtön el is vetette. A szauruszok kora végén már megjelentek az emlősállatok, amelyek a szauruszokhoz képest sokkal intelligensebbek voltak — de, mondja Halstead, az akkori emlősök még az egerekhez és a sünökhöz hasonló állatkák voltak, és nem veszélyeztethették a szauruszokat. Népszerűbb az a vélemény, hogy a dinoszauruszok kihalásáért a lehűlés okozta vegetációváltozás a felelős. A dinoszauruszok korában többnyire meleg volt, és az erdőségeket buja trópusi vegetáció alkotta. Az új növénykínálatból a szauruszok nem tudtak megfelelően táplálkozni, mert hiányzott belőlük az olajtartalom. A másfajta táplálékra való átállás során székrekedést kaptak, s elpusztultak. A húsevők sem találtak többé ennivalót, s éhkoppon maradtak. E teória ellen szól — ahogy Halstead állítja —, hogy néhány szauruszcsoport még sokáig és eredményesen megélt a „modern” fűfélékből, és képes volt átállni az új táplálkozásra. Egy másik spekuláció szerint hormonbetegség támadta meg a dinoszauruszok tojásait, a héjak megvastagodtak, így az embriók nem tudtak lélegezni és képtelenek voltak áttörni a tojások héját. Egy további verzió során az merült fel, hogy olyan állatok jelentek meg, amelyek megették a tojásokat, mielőtt azokból a kis állatok kikelhettek volna. Ha valamelyik elmélet megmagyarázná a dinoszauruszok hirtelen eltűnését — írja Halstead — az indoklás nem lenne teljes, hiszen a szauruszokkal együtt más állatok is eltűntek a föld színéről. Azok vajon miért

310

pusztultak ki? Újabban szóba jött a kontinensvándorlás is: a jura kor elején elkezdődött mozgás egészen a kréta korig tartott; végül a kontinensek szétváltak egymástól, az óceánok talaja megemelkedett, a víztükör felszíne csökkent, a klímát a sok viharos zivatar megváltoztatta, a pteroszauruszok gyönge csontfelépítésük miatt ezt nem bírták ki. (Csak zárójelben jegyzem meg, csak néhány fajta volt gyenge felépítésű, a monstruózus szauruszokat még egy erősebb klímaváltozás is alig érintette volna!) Halstead ezt a véleményt azért veti el, mert a kérdéses időből származó kőzetmaradványok semmiféle generális klímaváltozásra nem utalnak. Szinte hallom a suttogást: mi köze van ennek a kirándulásnak a standardizált evolúciós tanhoz? Vagy a földönkívüliekhez? A válaszom: nagyon is sok köze van hozzá. Egyszer egy kritikusom a szememre vetette: Mindent, amit Däniken úr nem ért, az istenek nyakába varrja! Oké. De meg is tudom fordítani a dolgot: Minden, amit az evolúció tana lehetetlenként minősít, ami az elmúlt évmilliárdok alatt történt, véletlenek sorozatának köszönhető. Életünk „építőkövei” ugyanis a véletlenek. . . Amikor a dinoszauruszok kihaltak, éldegélt már néhány emlősállat is a Földön, s a darwini teória szerint egy lény volt, aki teljes biztonsággal nem létezett: az ember! Halstead szerint egyetlen ember sem láthatott eleven szauruszt, mert a dínók korában az emberi faj még nem létezett!

Nagyon kínos óriások Tévedni emberi dolog, s nem szégyen, ha valaki ezt be is vallja. L. B. Halstead itt tévedett!

311

Tények a teóriákkal szemben A Darwin inspirálta „tan”-nal tények állnak szemben, olyan tények, amelyeket folyamatosan ignoráltak, mert megingattak egy jól fésült, védett teóriát. A tények tehát a következők: A Texas állambeli Glen Rose-ban, a Paluxy folyó medréből tisztán megmaradt dinoszaurusz lábnyomokat tártak fel. A geológusok megegyeztek abban, hogy a folyómeder a kréta korban, a mezozoikum végén alakult ki. Ez 140 millió évvel ezelőtt volt. Ugyanabban a rétegben, szorosan s dinoszaurusz lábnyoma mellett, találtak egy emberi lábnyomot is! Éppen úgy látszik, mintha az ember követte volna a dinoszauruszt. Egészen biztos, hogy ő látott eleven dinoszauruszt! Az ember és a dínó egyidejű feltűnése nem passzol a darwini elméletbe. Mivel az evolúció tana a milliárdokszor is mindig visszatérő véletlennel operál, természetesen ez a kellemetlen nyom is egy véletlen — az evolúció színházában ember és dínó nem léphettek fel együtt. . .

312

Dr. C. N. Dougherty egyértelműen bebizonyította, hogy a texasi „Óriások Völgyében” nagy lábú emberek nyomai is megtalálhatók a százával fellelt dinoszaurusz talplenyomatok mellett. Én is jártam ott, láttam ezeket a különleges paleontológiai leleteket. A fotók is egyértelműen dokumentumok. Tehát: A geológusok és a paleontológusok egyértelmű véleménye szerint a Paluxy Riverben feltárt rétegződés, amelyben az említett nyomokat találták, 140 millió éves. A világosan megmaradt nyomok lehetővé tették, hogy a következő lábnyomok lelőhelyét „megjósolják”. A szauruszok lépteinek irányát meg lehetetett határozni, s az óriásira nőtt ember ezeket követte. A kiszáradt folyómedret rétegről rétegre óvatosan feltárták. A feltételezett helyen a szaurusz valóban otthagyta a lábnyomát és ott, ahol „megjósolták”, azonos irányban, körülbelül 30 méternyi távolságra az ember is megörökítette a lába nyomát. Világos, hogy ilyen tények nem veszélyeztethetik a piedesztálra helyezett teóriát, ezért a leleteket elővigyázatosan hamisításnak minősítették. Elbeszélgettem egy paleontológussal, aki Glen Rose mellett dolgozott. Hogyan magyarázná ezeket a nyomokat? Csak egy magyarázat lehetséges: mind az emberi, mind a szaurusz lábnyomokat hamisították. Ezen a területen százszámra találhatók a különböző szauruszfajták lábnyomai. Glen Rose és Walnut Spring legöregebb lakosai is ismerték ezeket nagyapáik idejéből. Ezek olyan nyomok, amiket az itt élők „óriásláb”-nak neveznek. A talaj érintetlen rétegeit nagy fáradsággal emelték ki, hogy szabaddá tegyék a láblenyomatokat. Kinek állt volna érdekében, hogy ilyeneket hamisítson? Hogyan tudott volna bárki ilyen mély földréteg alatt ilyenfajta lenyomatokat készíteni? Nem túl egyszerű dolog ezt hamisításként elintézni?

313

Geológiai kövület-dokumentumok abból az időből, amikor az ember és a dinoszaurusz egymás nyomában masíroztak.

Ha önnek lenne valami sejtelme az evolúció elméletéről és a fosszíliák kormeghatározásának módszeréről, be kellene látnia, hogy itt csak hamisításról lehet szó.

Amit nem lehet, azt nem is szabad! A derék tudós — vajon miért éppen ott dolgozik, ahol csak hamisítványokat lehet feltárni? — mélyen belélegezte

314

Darwinját, mert a számára hatásos érvet, a fosszíliák kormeghatározásának módszerét lényegében az evolúciós elmélet nyomása alatt dolgozták ki. A dolog lényege, hogy a legrégibb geológiai rétegekben kizárólag egyszerű, primitív organizmusok tartózkodhattak. „Logikus”, mert a bonyolultabb életformáknak (mint itt, az Óriások Völgyében 140 millió évvel ezelőtt) nem lenne szabad előfordulniuk a legrégibb geológiai rétegekben. Ha a fosszilis kormeghatározási módszer szerint a fosszíliákban kizárólag primitív életformák fordulhatnak elő, akkor vitának nincs helye. Basta. De érvényes lehet ez?

Fosszilis maradványok: szaurusz láblenyomat /balra/ és óriási emberi lábnyom /jobbra/

Hagyom ismét szóhoz jutni Wilder-Smith professzort: „Alapjában véve ugyanis feltételezzük, hogy az evolúciós elmélet helytálló, mert bizonyítani tudja, hogy a

315

fosszíliák csak primitív organizmusokat tartalmaznak. Ha tehát felfedezzük a primitív organizmusokat tartalmazó fosszíliákat, akkor kijelentjük, hogy ezek őskoriak. Az érvelés így circulus vitiosus: a legrégibb rétegek kizárólag csak primitív organizmusokat tartalmaznak; ezért ha egy fosszília primitív organizmusokat tartalmaz, akkor az csak őskori lehet. Ez a kormeghatározási módszer mégis a modern geológia legfontosabb része. Olyan sziklaszilárd a meggyőződés, hogy a darwinizmus tudományosan megdönthetetlen, hogy magát a darwinizmust nyugodtan fel lehet használni önnön helyességének bebizonyítására.” Wilder-Smith professzor legalább 500 tárgyat tud felmutatni, amelyek empirikusan alátámasztják véleményét: a korai geológiai rétegekben megtalálhatók a primitív, fejletlen életformák, de a még régebbiekben magasan fejlett életformák nyomait is feltárták már. Ezen nincs mit csodálkozni, mert a Föld geológiai fejlődése folyamán egészen máig, a rétegek gyakran csúsztak egymás alá vagy fölé. Csak az a csodálatos, hogy ilyen vezérkövületekkel akarják a darwinizmus helyességét bizonyítani.

Kőkemény nyomok A Paluxy River vidéke nem az egyetlen környék, ahol az emberek az előidőkben engedély nélkül lábnyomokat hagytak hátra. A Kentucky állambeli Berea College professzora, dr. Wilbur C. Burroughs már 1931-ben nyilvánosságra hozta, hogy 250 millió éves emberi lábnyomokat találtak, Mount Vernontól néhány mérföldnyire északra. Ám 250 millió évvel ezelőtt még nem éltek sem dinoszauruszok, sem emlősállatok. Bár furcsán hangzik, de a krónikás kötelessége megemlíteni, hogy ez esetben is hamisításról beszélnek.

316

Óriás emberi lábnyomok bizalmas szomszédságban a szauruszéval a Paluxy River völgyében. A nyomokat négy alkalommal regisztrálták. Először dr. C. N. Dougherty hozta nyilvánosságra 1971-ben a „ Valley of the Giants” (Óriások Völgye) című dokumentumkötetében.

Azoknak, akiknél mindig kéznél van néhány hamisításról szóló nyilatkozat, fel kell mutatniuk néhány „őrültet” is, akiknek nincs jobb dolguk, mint hogy nagy szorgalommal, speciális szerszámokkal az „antik” földrétegekkel teli ládikóval az éjszaka sötétjében az egész földkerekségen lábnyomokat állítsanak elő. De ez a sztereotip nyomutánzás Mount Vernonban sem érvényes! Burroughs mikroszkopikus felvételei világosan kimutatják, hogy ott, ahol a talpnak nagyobb nyomást kell gyakorolnia a talajra, több homokszem préselődött össze, mint a lábujjak között és a láb boltíve alatt. Az ötujjas lenyomat, amely 23,75 cm hosszú és 10,25 cm széles, kétségtelenül megfelel az emberi lábnak. Az a lény, aki ilyen lábakon

317

gyalogolt, egyértelműen két lábra állt teremtmény volt. Még akkor is, ha Charles Darwin forog a sírjában! — A „lábkonzerveket” nem csupán ma nyitották fel. Az American Journal of Science 5. évfolyamában, 1822-ben megjelent egy cikk, hogy Arizonában, a Mississippi völgyében és Új-Mexikóban 140 millió éves krétaformációkból lábnyomokat tártak fel. A lenyomatokból következtettek a hozzá tartozó testre, s úgy vélték, igen magas termetű valaki lehetett. Amennyiben őseink valamikor lemásztak a fáról, ennek a tornagyakorlatnak nagyon korai időkben kellett megtörténnie.

Amikor William Meister felfedező lett A darwini paleontológiai krimi zöldellő fája elhullatta leveleit. Meg kell dicsérnünk azt a kívülállót, aki szenvedélyes buzgalommal foglalkozik hobbijával. Ilyen ember William J. Meister. Megkövesedett maradványokat gyűjt, különösen trilobiták fosszíliáit, azokét a soklábú, kemény héjú

Trilobita, vagyis ősrák, a Föld őstörténetének állata. A trilobiták leginkább a partközeli sekély tenger és a széles folyók mentén éltek. Napjainkban „vezérkövület”nek számítanak.

318

W. J. Meister fedezte fel egy 500 millió éves földrétegben ezeket a cipős lábnyomokat Antelope Springs mellett.

állatkákéit, amelyek 500 millió évvel ezelőtt valósággal nyüzsögtek az ősóceánokban és a mocsarakban. A Mr. Meister által begyűjtött trófeák legalább 440 millió évvel ezelőtt haltak ki. 1968. június 3-án William Meister feleségével, két lányával és a Francis Shape házaspárral, valamint az ő két lányukkal az USA Utah államában Antelope Springs térségében tartózkodott. William Meister egy kis kalapáccsal felfegyverkezve, elindult az ő fosszíliái keresésére. Azon a napon a lánykvartett előbb kiáltott fel, mint a valódi gyűjtő, mert az egyik sziklán egy megkövesedett valamit véltek látni. Meister először nem

319

észlelt semmi különöset. De, hogy örömet szerezzen a lányoknak, elkezdett kalapálni a mutatott helyen. Hirtelen levált egy sziklaréteg, s a dologban járatos gyűjtő egyszerre kételkedni kezdett mind az öt érzékében: emberi láb lenyomatát látta, s az előidők embere, aki hátrahagyta a lábnyomát, cipőt viselt! Nem volt sarok, lábujjak és a talp boltívének lenyomata, helyette a döbbent Meister egy hegyes orrú cipő peremét látta: a nyom 32,5 cm hosszú, 11,25 cm széles és a saroknál 7,5 centiméternyi volt. Mint minden lábnyomnál, a sarok lenyomata a talajon a testsúly miatt mélyebb volt, mint a lábujjaknál. Bár cipőlenyomatok eddig nem tartoztak Meister gyújtókörébe, mégis talált valami különöset: a bal láb cipősarka egy trilobitára lépett rá, amelynek maradványai a lábnyommal együtt kövesedtek meg. A trilobitákkal kapcsolatban Meister már éppen elég tapasztalatot szerzett. A gyűjtő óvatosan kiemelte a leletet és elvitte Melvin A. Cook-hoz, az utahi egyetem professzorához, aki azt ajánlotta, hogy forduljon geológusokhoz. „Én nem vagyok szakértő a fosszíliák terén de ez a lelet magáért beszél!”- mondta Mr. Cook. Brad Steiger barátom mesélte el, hogy 1968 óta ezt a csodaleletet már sok tudós tanulmányozta, de egyikük sem mert érthető magyarázatot adni rá. Mindenesetre a geológusok megállapították, hogy a fosszilis lelet kétségtelenül a kambriumból származik. Csakhogy később, Antelope Springstől nem messze, további lábnyomokat találtak. Ott viszont az őskori vándor nem taposott le semmilyen trilobitát. A kőkemény bizonyítékok e sora egyáltalán nem illik bele az egyedül üdvözítő tantétel sémájába. Tartok tőle, hogy Darwin teóriájának kritika nélküli elfogadása paleontológusok és antropológusok generációit verte meg szakmai vaksággal. A fosszilis leletek rangja messze

320

meghaladja az indiciumokét, vagy a feltételezésekét. Ezek a bizonyítékok itt vannak, kézbe lehet venni, mikroszkóp alá lehet helyezni őket, s mindenféle kémiai eljárásokkal a koruk is meghatározható. Tényeknek azokat a dolgokat nevezik, amelyeket le lehet tenni az asztalra. Ki tudná megmondani nekem, mely szellemlény hagyta hátra ezeket a lábnyomokat? Biztos vagyok benne, ha beleillene a sémába, az egészet ráfognák a szellemekre. . . Amennyire tudom, szellemek nem hagynak nyomot, mielőtt eltűnnek. Milyen ember mászkált itt, a dinoszauruszok templomában 140 millió évvel ezelőtt? Kinek a cipője taposott el 440 millió évvel ezelőtt egy trilobitát? Mivel ezekben az időkben még egyetlen ember sem létezett, talán mások, emberhez hasonló lények taposták nyomukat a talajba. De vajon mi tartóztatta itt a delikvenst? Mit mondjak gyermekeimnek, kik voltak itt a Földön időszámításunk előtt 400 millió évvel, akik az emberéhez hasonló cipőt viseltek? „Istenek” voltak, akik Ezékiel prófétához hasonlóan azt a tippet adták: „Akinek van szeme a látásra, lássa!”

Szandálok a futószalagról Andrew Tomas egy újabb szenzációs lehetőségről tudósít: „Luther S. Cressman, az oregoni egyetem professzora Nevada keleti részén, a Lamos barlangban 200 pár, rostokból font szandált talált. Ezeket a kézműves olyan alaposan kidolgozta, hogy elmennének modern strandszandáloknak is, amelyeket manapság St. Tropezben vagy Miamiban hordanak. C-14-és radiokarbon módszerrel meghatározták a szandálok korát, s a lábbelik 9000 évesnek bizonyultak. Ezek a szandálok nagyon „fiatalok”, ha összehasonlítjuk őket az ugyancsak Nevadában (Pershing

321

megye, Fisher Canyon) egy szénrétegében talált cipőlenyomattal. Ez a lenyomat olyan jól kivehető, hogy még a varratok egy része is látszik. E lenyomat korát több mint 15 millió évre becsülik. Az ember viszont csak 14 millió évvel később jelent meg először. Vagyis, más szavakkal, az általános nézet szerint a primitív ember kereken kétmillió évvel ezelőtt tűnt fel, és cipőfélét először csak 25 000 évvel ezelőtt hordott! Kinek a lábnyomait láthatjuk tehát?” Válaszolni szeretnék Andrew Tomas kérdésére, de előtte megrendezem a többi láblenyomat sztárparádéját. Fellépnek még a csontvázak is, amelyek a nagy lábon élő őskori óriásokéi lehettek, akiknek valamikori létezését az antropológusok olyan határozottan tagadják. Tehát: ezek a lenyomatok csontkemény bizonyítékok. Larson Kohl német antropológus 1936-ban, a közép-

Dr. Rex Gilroy, a Mount York Natural History Museum igazgatója találta Ausztráliában ezeket az óriás fosszilis lábnyomokat.

322

afrikai Elyasi-tó partján óriásira nőtt emberek csontjaira bukkant. Gustav von Königswald és Franz Weidenreich német paleontológusok, akik sokáig Pekingben tanítottak, 1937 és 1941 között Hongkongban és több kínai patikában olyan csontokat találtak, amelyek óriás emberekéi voltak. A gyógyszertárak sajátos lelőhelynek tűnhetnek, de tudnunk kell, hogy a kínai patikákban minden port régi csontok, fogak, elszáradt bőrök, stb. porrá tört maradványaival kevernek össze. A patikusok onnan vették a felhasználható anyagokat, ahol találták. Weidenreich professzor 1944-ben az American Ethnological Society tagjai előtt tartott előadást az óriáscsontokról. Dr. Rex Gilroy ausztrál archeológus, a Mount York-i Natural History Museum igazgatója a Victoria-hegységben fedezett fel megkövült óriás lábnyomokat. A nyomok „valódisága” iránt semmi kétség sem merült fel! Szíriában, Safitától 6 kilométerre a régészek kiástak egy 3,8 kg súlyú marokkövet (szakócát). Nem akármilyen szülőktől származhatott az a valaki, aki a kelet-marokkói Ain Fritissában talált 4,2 kg-os, 32 cm hosszú és 22 cm széles kéziszerszámmal bíbelődött. Merészebb antropológusok kiszámították, hogy a fickónak legalább négy méter magasnak kellett lennie. A Jáván, Dél-Kínában és a dél-afrikai Transvaalban talált óriás csontvázak a szakirodalom nyitott kérdései között szerepelnek. Weidenreich, mint Denis Saurat professzor is, könyveikben a szokott tudományos alapossággal számoltak be a valamikor óriások létezésével kapcsolatos kutatásaikról. A lelkiismeretes munkában való kételkedés nemcsak unfair, hanem tisztességtelen is. A kételkedő megjegyzések kapcsán írta a Prehisztóriai Társaság egykori tagja, a francia dr. Louis Burkhalter a Revue du Musée de Beyrouth 1950-és évfolyamának egyik számában:

323

„Ha meg akarjuk állapítani, hogy léteztek-e óriásira nőtt emberek az acheulán-korban (az acheulán a kőkorszak egy szakasza, amely a jégkorszak nagy részét kitöltötte), akkor létezésüket tudományosan bizonyított tényként kell szemlélnünk.” Több mint különös, hogy a prehisztorikus történelemben a darwini antropológiai modell szerint egyáltalán nincs helyük az óriásoknak. Ízetlen trükknek tűnik, hogy folyamatosan eltüntetik a megkövesedett óriási lábnyom-leleteket, a csontokat, amelyek mérete meghaladja a mai emberekét, és a kőeszközöket, amelyeket normális növésű emberi lény soha nem tudott volna használni. Emellett csupán azokat a kézenfekvő leleteket „rehabilitálnák”, amelyeket a mítoszoknál még kétségbe vontak. Énok kijelentette, hogy az istenek megteremtették az óriások nemzedékét. A Bárák-apokrif szerint megtudható, hogy hány óriás létezett az özönvíz előtt: 4 090 000. A Gilgames-eposz is említi az óriások létezését. A Biblia helyenként óriások gyülekezete. Az eszkimók mítosza szerint: „Azokon a napokon óriások voltak a Földön.” Északi, germán, görög, sumer — hogy csak néhányat mondjak — mítoszoknak állandóan dolguk van az óriásokkal. Miért beszélne a hagyomány eleven óriásokról, ha nem léteztek volna?

Mamelukok nincsenek a láthatáron! A mamelukok szegény ördögök voltak, török vagy cserkesz származású rabszolgák. A XII. században katonai szolgálatra kényszerítették őket Szíriában és Egyiptomban. A fejükkel játszottak, ha ki merték nyitni a szájukat. Vakon teljesítették a parancsokat, ennek ellenére Schiller azt írta róluk, hogy „megmutatták a bátorságukat”.

324

Én úgy látom, hogy a kutatás szabadsága ellenére egyetlen mameluk sem akad a paleontológusok között. Miért nem kockáztatja meg egyikük sem, hogy megerősítse a leletek valódiságát? Miért van az, hogy akár egyetlen lelet elismerése is leomlasztaná a paleontológia szilárd építményét, a darwini tanokkal együtt? Én egy mamelukra várok. Hogyan találhatnánk ki nélküle a sötét dzsungelből a tények megvilágította tisztásra? A mítoszok szerzői tudják, hogy az istenek embereket és állatokat teremtettek, hogy földi teremtményeikkel megosztották tudásukat, de ha fejlődésük nem a kívánságuk vagy a terveik szerint történt, el is pusztították őket. A mítoszokban az is szerepel, hogy alkotásuk eredményének megvizsgálása céljából az istenek vissza fognak térni. A tudományosan motivált feltételezések eljuthatnának végre arra a következtetésre, hogy a földövkívüliek éppúgy tették lakhatóvá bolygónkat, mint ahogy Carl Sagan a kékalgák betelepítésével kapcsolatban a Vénuszról is elképzelte. A földövkívüliek tervszerűen terjesztették el az élet csíráit a kozmoszban, s a biológiai evolúciót évmilliókon át figyelemmel kísérték. Tudomásul vehetnék végre a paleontológusok az idődilatációt is, így nem kellene okos fejüket értetlenül rázogatni, és kiszellőzhetne talárjukból 150 év dohszaga is. Alapjában véve olyan egyszerű, amit fel kellene fogniuk: Az idő a sebességgel manipulálható! Az idő nem állandó kiterjedésű!

A véletlen nem kelendő A földönkívüliek semmit nem bíztak a nagy ismeretlennel, a véletlennel történő manipulációra. Ők biztosra mentek, terv szerint dolgoztak. Nem vártak a talán véletlenül bekövetkező evolúcióra, életet teremtettek, előre megtervezett életformákkal. És ha egy nemkívánatos faj

325

eluralkodott a Földön, más életeket veszélyeztetett, megzavarta a fejlődést, azt egyszerűen megsemmisítették. Ma már tudjuk, hogy a fertőző betegségek kórokozóinak, a vírusoknak elterjesztésével embert és állatot, növényt és baktériumot egy csapásra meg lehet semmisíteni. Talán ez az ősállatok eltűnése rejtélyének megoldása? Felajánlom ezt a merész feltételezést — 41 éves vagyok, még elég fiatal ahhoz, hogy kivárjam, beigazolódik-e valamikor. Mindenesetre tudom, hogy a megoldás keresése helyett kényelmesebb lenne a dolgokat a nagy rejtélyek közé besorolni. Az én gondolati modellem szerint nem szükséges évmilliárdokig elhúzni az evolúciót, és az egyes pontokhoz hozzáfűzni a véletleneket. A földönkívüliek nem ily módon vettek részt a teremtés nagy drámájában. . . Különösen akkor lehet ez igaz, ha egy biológiai evolúciót a la Darwin a világ egyetlen laboratóriumában sem lehet soha bebizonyítani. Azt mondják: a trilobiták 500 millió évvel ezelőtt éltek, vagy: a dinoszauruszok 140 millió éve uralták a Földet. Ez mindenképpen merész levezetés a geológiai rétegek fosszilis leleteiből. De: ezek a rétegek keletkezésének időpontjára utaló feltételezések, amelyek helyességét nem lehet praktikusan felülvizsgálni. A geológiai rétegek minden irányban elcsúszhattak egymás alatt és fölött, a kontinensvándorlás totális változásokat hozott, a klimatikus katasztrófákat csak merész becslésekkel lehet megállapítani, belekalkulálva persze a tévedéseket is. A kígyó saját farkába harap: a geológiai rétegek kormeghatározása a vezérkövületek időszámításán alapul, a fosszíliák korát a kövületekben konzerválódott élőlények korával együtt a geológiai kormeghatározások alapján ítélik meg. Az egyik kéz mossa a másikat, de semelyik sem lesz tiszta. . .

326

Szembe kell helyezkednem azzal a véleménnyel, hogy a mesterséges mutációk és tenyészetek elképzelhetetlenek. Tulajdonképpen miért? Egyedül az utolsó száz évben fák, virágok, gyümölcsök számtalan fajtáját tenyésztették ki sorozatban. Emellett az eddig követett eljárások időrablók és unalmasak: párosítás útján történtek. De a genetikusok már régóta tudják, hogy hasonló fejlődést gyorsabban, egyszerűbben és biztosabban lehet manipulálni. Ami a természetben az evolúció évmilliárdjai során, billiónyi véletlenül pozitívan alakult mutáció útján létrejött, azt egy genetikai laboratóriumban hetek alatt elvégzik anélkül, hogy függenének a véletlentől.

Könnyen áttekinthető szenzációk Gén a retortából A Nobel-díjas Har Gobind Khoranának, a Massachussetts Institute of Technology (MIT) munkatársának sikerült előállítania az első mesterséges gént. (Amikor én 1969-ben, a Zurück zu den Sternen című könyvemben megcéloztam ezt a lehetőséget, fantasztának minősítettek és kigúnyoltak.) Khorana és MIT-beli munkatársai egy 126 nukleotidból álló baktérium gént hoztak össze a retortában, majd hozzáadtak egy fágot, egy vírust, amely csak egyetlen szorosan felcsavart nukleinsavból, DNS-ből vagy RNS-bőt állt, amelyet fehérjeburok vesz körül. Emlékezzenek vissza: a DNS replikációja során a kettős spirál szálai szétválnak. A MIT-kutatók megpróbálták becsempészni a mesterséges gént a DNS-be. Sikerült! Amikor az így manipulált DNS újra megkettőződött, már az új program szerint működött.

327

Az öröklődési anyag célzott megváltoztatása A publikációkban legalább annyiszor szerepel, mint a DNS, és legalább akkora jelentőséggel bír: az RNS-r61 a ribonukleinsavról van szó. Az RNS „közvetíti” egy meghatározott DNS-molekula szerkezetét, s irányítja azt a folyamatot, amint az aminosavak a riboszómákon keresztül az egyedre jellemző fehérjemolekulákká kapcsolódnak egymással.

Har Gobind Khorana Nobel-díjas professzornak sikerült először egy szintetikus gént előállítani. 1976. augusztus 30-án az MIT-team segítségével mesterséges gént ültetett be egy élő sejtbe.

A Khorana-féle sikeres kísérletek után egy évvel Charles Weismann professzor, a zürichi egyetem Molekuláris Biológia Intézetének igazgatója célzottan megváltoztatta az öröklődési anyagot. Egy molekula kötésből DNS és RNS részeket oldottak ki, s a nukleinsav 4500 elemi részecskéi közül a 16-os számút újra cserélték. Ez 1974-ben történt. A brit ICI kémiai konszern 1975-ben rendezte be az első, génmanipulációs kísérletek céljára szolgáló laboratóriumot. A legszigorúbb biztonsági előírások betartásával kialakított

328

kutatóhelyen a fejlett organizmusok sejtjeinek öröklött tulajdonságait viszik át baktériumokra. Ezáltal az apró, egysejtű lények, amelyek osztódással szaporodnak, „magasabb” genetikai kódot kapnak, amellyel aztán rögtön szerves anyagokat produkálhatnak — más baktériumokat, sőt gyógyszereket is. Kísérteties, nem? Hogy ne riasszam meg az olvasót és világosabb legyen a dolog, nézzük a növények genetikai manipulációját. A Baden-Württembergben lévő Hohenheim Egyetemen, amely 150 éve elismert tudományos ranggal rendelkezik, eredményesek voltak azok a kísérletek, amelyek során izolált granuloplazmából (a sejttest része, itt foglal helyet a sejtmag és a növényi sejtek organellum-készlete) továbbtenyésztésre alkalmas részeket nyernek. Eközben a DNS közvetlenül a granuloplazmába kerül, és újfajta növények keletkeznek.

A genetikusok istent játszanak A kutatási eredmények igazolták, hogy előállíthatók a mesterséges mutációk, és jó úton haladnak afelé, hogy embereket is „meg lehessen sokszorozni.” Ehhez csak egyetlen sejtre van szükség, amelyben megvannak az öröklési információk, s máris fel lehet építeni az emberi testet „saját képmására”. Ez több mint aforizma, hiszen Severo Ochoa spanyol-amerikai biokémikus, aki 1959-ben elnyerte az orvosi és a fiziológiai Nobel-díjat, megállapította: „A genetikusok lassan elkezdenek istent játszani!” Az ugyancsak Nobel-díjas Manfred Eigen 1975-ben a következőket jósolta: „Hamarosan lehetségessé válik, hogy minden élőlényt saját természetes örökletes anyagából „mesterségesen”, vagyis a természetestől eltérő módon reprodukálni lehessen.”

329

Arthur Koestler szellemében szeretném hozzáfűzni, hogy a bizonyítási eljárásban azért választok gyakran Nobel-díjas tudósokat tanúnak, hogy igazoljam velük: néhány különösnek tűnő elméletet nem hóbortos kívülállók, hanem kiváló szakemberek vetettek fel.

A célzott mesterséges mutációk sikerrel jártak! 1976. augusztus 30-án csak néhány újságban állt egy szenzációs hír ott, ahol lennie kellett volna: a címoldalon! ÉLŐ SEJTBE MESTERSÉGES GÉNT ÜLTETTEK BE Egy ilyen hír az emberiség szempontjából sokkal nagyobb jelentőségű, mint a politikai szólamok vagy a különböző háborúk helyszíni tudósításai igazán felvilágosult korunkban. . . Khorana professzornak és teamjének a MIT-ben kilencévi kutatás és kísérletezés után sikerült egy élő sejtbe mesterséges gént beültetni. A gének — mint tudjuk — az öröklődés hordozói. A célzott, mesterséges mutációt ezzel az ember először alkalmazta eredményesen. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg a Nobel-díjas Khorana professzor: „Ez a kísérlet új kapukat nyit annak megértéséhez, hogyan működnek a gének és hogyan rendeződnek, vagyis hogy mi váltja ki aktiválásukat és mi nem.” A kísérlethez felhasznált gént az emberi bélflórában élő Escherichia coli baktériumból vették, amely csak 126 nukleinsavból áll, amelyek mindegyike milliónyi gént tartalmaz. A szenzációs hír a következő volt: Már az utóbbi években sikerült kifejleszteni e gén fő részét — hosszú molekulalánc az öröklődési kóddal egy fehérjemolekulában — ám eddig hiányzott a „kioldó mechanizmus”, a „start” és a „stop”, így nem lehetett működőképessé tenni. A MIT génje rendelkezik ezzel a működő kontrollmechanizmussal. A tudósok sok további kísérletekkel akarnak fényt deríteni

330

arra, hogy miért csak bizonyos ideig cselekvőképesek a gének.

Kilenc év hosszú idő A fenti kutatási eredmény bizonyítja, hogy géneket célzottan be lehet ültetni, így az öröklődés jegyei megváltoztathatók. A félresikerült kísérletek egészen addig korrigálhatók, amíg a kívánt eredményhez nem vezetnek. Mi maradt meg még az ember intelligenssé válásával kapcsolatos spekulációkból? Csak egy „tény” áll még a vártán: be kell érnünk azzal, hogy planétánkon az ember az egyetlen intelligens élőlény. Vegyük az ember és majomszerű ősei közötti genetikai különbségeket, s akkor a közös törzsnek csak a csontváza marad. Az embernek van beszédközpontja és szavakat tud képezni — a majom nem képes beszélni. Az ember bármikor belevetheti magát a szexbe, amikor csak eszébe jut és kedve van hozzá. A majmok — és a többi állat — csak párzási időben űzik a szexjátékokat. Az ember tanul, dolgozik, imádkozik. A majomiskola, a majomszínház (ez legfeljebb korlátozottan), a majomtemplom ismeretlen dolgok. Honnan vette hát az ember kivételes képességeit? Kilenc évvel ezelőtt egy könyvemben (Zurück zu den Sternen — Vissza a csillagokhoz) merészeltem kinyilvánítani azt a nézetemet, hogy a földönkívüliek át akarták örökíteni ismereteiket, így a Földre jöttek, és „beinjekciózták elődeinkbe” az intelligencia genetikai kádját. Akkor Max Perutz professzort idéztem: Egyetlen emberi ivarsejtben legalább 1000 millió nukleotid bázispór található, amelyek 46 kromoszómában oszlanak el. Hogyan lennénk képesek egy bizonyos gént kivonni egy meghatározott kromoszómából, vagy hozzáadni egyet,

331

vagy kicserélni egy bázispárt? Ez ma még aligha tűnik megvalósíthatónak. . . Nos, akkoriban a szkeptikus Perutz nem számolhatott a Khoranateam kutatási eredményeivel, mert a kísérleteket még nem végezték el. A professzor később talán részt vett az American Chemical Society 1976. augusztus 31-én, San Franciscóban tartott kongresszusán, ahol bejelentették Nobel-díjas kollégája korszakalkotó kísérleteinek eredményeit. Ekkor Perutz megtudhatta, hogy a mesterséges mutáció már nem lehetetlen: egy bizonyos kromoszóma specifikus génjét be lehet illeszteni a DNS-be. Perutz azt is megtudhatta Nobel-díjas kollégájától, Cricktől, hogy a földönkívüliek irányított pánspermia útján valósították meg terveiket, így talán félretette szkepticizmusát. Nem tudhatom. Kilenc év hosszú idő, azalatt sok mindent felfedeztek, s néhány hipotézis is ténnyé változott.

Egy teremtés példázata Bár feltételezik, hogy a földi ember a teremtés legtökéletesebb produktuma, mégis megkockáztatom, hogy a földönkívüliek már régen — és eredményesen — eljutottak annak az útnak a végére, amelyen mi most tesszük meg — egyet előre, egyet hátra — az első bátortalan lépéseket. Abszurd helyzetünket egy „példázat” segítségével szeretném körvonalazni, amit a FUTURUM című tudományos magazin egyik riportere szívességből átadott. Kételkedem abban, hogy ez a tudósítás máshol megjelenhetett volna, hiszen a keserű hátterű tréfás futurológia ritkán kelendő. . .

332

Riport egy eseményről, amely megtörténhetett volna A PHI—X-2117 biolabor sajtófőnöke nem túlzott, amikor fantasztikusnak minősítette a kísérletet, amelyre meghívott. A kezdés előtt három nappal már ott voltam. Kocsival mentem a megadott cél felé, a nap gyönyörűen sütött, egyetlen felhő sem zavarta az ég kékségét. Bár kaptam egy térképvázlatot, mégis azt hittem, eltévesztettem az utat, mert nem láttam semmilyen olyan épületet, amelyet laboratóriumnak lehetett volna tekinteni. Befordultam egy hegykúp mellett, alattam egy végtelennek tűnő völgy húzódott. Széltében-hosszában nem volt ott egy ház sem, üzemépületet sem láttam, csak egy csodálatos új utat, amelyen kocsim zajtalanul gurult tovább. És akkor hirtelen megláttam egy hatalmas üvegkupolát, amely átívelte az egész völgyet. Valóságos üvegkatedrálisnak tűnt, nem találok szavakat, hogy mérhetetlen nagyságát leírjam. Az előkészületek három napon át folytak. Mindenféle lehetséges injekcióval beoltottak, hogy immunizáljanak. Elmondták ugyan, hogy mikről van szó, de nem tudtam megjegyezni őket. Ezek — vigasztaltam magam a sok szúrás után — elengedhetetlenül szükségesek, mert nem veszélytelen a kísérlet, amelyről tudósítani fogok. Végül egy X napon — ebben a kísérteties világban gyorsan elvesztettem az időérzékemet — beöltöztettek. Fehér, testhez simuló overallt adtak rám és oxigénmaszkot is kaptam. Több zsilipen át vezettek az üvegkupolába, ahol meglepetéssel állapítottam meg, hogy a hatalmas hodályba egy másik, csak sokkal kisebb üvegkupolát építettek be. A kísérleti „üvegházat' körülvevő folyosón műszerek, számítógépek és hatalmas vegyianyag-tartályok sorakoztak.

333

Egy fiatal kutató gégemikrofonon át elmondta, milyen folyamat zajlik éppen. Az üvegharang alatt éppen egy őskoktélt kevertek, amelynek összetevőit pontosan kiszámították, s a mixelés előre meghatározott program szerint történt. Az ős-koktélban szerves molekuláknak kellett létrejönniük. Mivel kémiai és biológiai dolgokban perfekt laikus vagyok, ezért nem szeretnék téves fogalmakat alkalmazni, így csak arról számolok be, hogy több fúvókán át vízgőz áradt be a kupolába, sárga és barna tónusú felhők keveredtek a levegőben, s pont úgy nézett ki az egész, mint egy ősvilági nappal. A folyamatok zajlani kezdtek. Vadul, kísértetiesen és erőszakosan. A tudósokig még nem ért el ez a gomolygás, mert egy jelzésre a naphoz hasonlító fényszórókból vakító fény áradt a vízből és gőzből kevert pezsgő levesre. Az elektródák közül villámok cikáztak. Már azt hittem, rögtön szétpattan a kupola a kavargástól, de észrevettem, hogy a megkevert, összerázott, átpörgetett ős-koktél úgy lövell ki, mintha ezernyi gejzírből jönne. Kísérőm elégedetten magyarázta, hogy most a molekuláris körfolyamatok zajlanak. Micsoda idegei vannak az embernek! Most arra törekszenek, hogy leutánozzák minden idők legfontosabb kémiai folyamatát, az élet kialakulásának kezdetét. Ha egyszer én innen élve kiszabadulok. . . Időről időre azok az urak, akik éppen olyan fehér overallt viseltek, mint én, mintát vettek az „ős-koktélból”. Mosolyogva kezelték az elektronmikroszkópot és elégedetten állapították meg, hogy egyes molekulák valóban aminosav-láncokká kapcsolódtak össze, s ez kezdetnek nagyon jó, nemcsak a célzott kísérletekhez. Így ugyanis megfigyelhetjük minden élet kezdetét, világosított fel kísérőm és aggódva jegyezte meg, hogy a valóságban ez az egész sokkal lassabban zajlott le, de végül is nem

334

várhatnak évmilliárdokig a kísérletek eredményére. . . Ez a kísérlet megmutatta az élet keletkezésének folyamatát, természetesen az eredetinél sokkal rövidebb idő alatt, s éppen azon gondolkoznak a tudósok, hogyan lehetne még jobban meggyorsítani a dolgot. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, míg rájöttem, milyen gyorsításról is van szó. A biokémikusok úgy döntöttek, hogy belekevernek néhány millió balra forgató fehérjemolekulát az őslevesbe. Azért gondoltak erre a fajtára, mert készpénznek veszik azt a „szabályt”, hogy jobbra forgató proteinek nem léteznek. És, tette hozzá kísérőm jelentós pillantással, mindnyájan túl akarjuk élni a kísérletet, ezért a világért sem kevernének bele jobb chiralitású molekulákat, mert így minden megsemmisülne az őslevesben, ami eddig életjeleket mutatott. Sőt, a kísérlet végrehajtói is halálos veszélybe kerülnének, mert minden sejt — az enyéim is! — csak balra forgató molekulákat tartalmaz. Amikor naivan megkérdeztem, miért nem keverik össze a két molekulatípust, akkor kísérőm csodálkozva rázta a fejét tudatlanságom miatt, és kijelentette: bocsássam meg a szavait, de egyenesen idiotizmus lenne a jobbra és a balra forgató molekulákat összekeverni; a tűz és víz nem kevésbé összeillő elemek, mint ez a két fajta molekula. Én viszont úgy véltem, most alkalom lenne rá, hogy ezt be is bizonyítsák. A tudósok vitatkoztak, de nem jutottak egyetértésre. Az én emberem visszajött és elmesélte, hogy a génspecialisták mutációt akartak előidézni az egyik sejt kromoszómáján, s közben új genetikai információkat építettek volna be. Ezek a szakemberek arra is készen álltak, hogy élőlények meghatározott fajtáinak beprogramozzák a sejtjeit. Kemény páncélzatú lényeket terveztek, majd egy olyan élőlénysorozatot, amely az őslevesben oxigénnel „táplálkozik”, végül olyan élőlényeket akartak előállítani,

335

amelyeket a legrövidebb idő alatt milliószámra lehetne szaporítani. A tudósok meg vannak győződve arról, hogy mindenfajta életet elő lehet állítani, amelynek DNSmolekulájával a labor rendelkezik, a lehetőségeknek csak az szab határt, ha nem áll rendelkezésre a megfelelő molekula. Földbe gyökerezett lábbal álltam, s az üvegkupola mögé meredtem. Ami itt történik, az felér egy csodával, s ha nem tudnám, hogy mindez a fehér overallba öltözött férfiak műve, akkor hinnék a megfoghatatlanban. Az eleven koktélból hirtelen számtalan különféle életforma sorjázott ki, mint egy trükkfilmben. Figyeltem a pompás, vad őstájat. Növények nyúltak ki a földből, itt is és amott is csúsztakmásztak, ugráltak az állatok. Néha óriás fémkarok nyúltak ki és kivettek egy-egy fiatal ivadékot az óriás állatkertből. Tudni szerettem volna, miért. Kísérőm, aki elragadtatottan bámulta a történéseket, idegesen válaszolt: Hiszen láthatja! Az az ivadék hibás. A hibát a génmanipulátor másfajta anyaggal korrigálja. A DNS-programban is előfordulnak hibák! Nagyon örültem, hogy engem bíztak meg a PHI—X-2117 violaborról szóló exkluzív riport készítésével. Ilyesmit nem mindennap lehet látni! Fettételezem, hogy valóban egyszeri riportról van szó, mert a tudósok elérték céljukat: kísérletileg létrehoztak egy „állatkertet”, amely — ahogy megfigyeltem — részben „magától” keletkezett, s betöltötte az üvegkupolát. Őszintén bevallom, kísérteties érzés volt. Láttam, hogy ott lent minden kavarog, hogy a különféle állatok megölik egymást vagy elpusztítják a szép környezetet. Elégtétellel állapítottam meg, hogy én nem vagyok túl ijedős, mert gondjaimban osztozott a tudós is, aki magyarázott nekem. A többiek megint tanácskozásra gyűltek össze és azon töprengtek, mi legyen a további teendő.

336

Kísérőm hamarosan hozta a hírt: a team úgy döntött, hogy nem hagyják így folyni a dolgokat. Most már a kísérlet utolsó felvonása következik: olyan intelligens életformákat teremtenek, akik képesek rendet tenni a káoszban és uralkodni tudnak az alacsonyabb rendű lények felett. Igen? — kérdeztem kíváncsian —, és ezt hogyan fogják véghezvinni? Kísérőm most először elmosolyodott: Ez, barátom, alapjában véve a világ legegyszerűbb dolga! A kupolában lévő legkifejlettebb életformákba beültetjük a saját sejtünkből kivont kromoszómákat, illetve a DNSmolekulában található géneket. Saját képmásunkra alakítjuk ki az élőlényeket! A dolog jobban és gyorsabban ment, mint az illetékes urak várták. Az intelligens teremtmények terv szerint megkezdték a rendcsinálást az állatkertben, nagy kedvteléssel láttak neki a pusztításnak. Csak néhány pillanatfelvételen tudtam megörökíteni, hogyan zajlott le az egész. Végül kialakították a társas életformákat, megalkották az első infrastruktúrát, majd nemsokára a művészi tevékenység első dokumentumait is nyilvánosságra hozták. Néhány csoport elkülönült: ők tudományos kutatásokat folytattak. A fehér overallos urak mosolyogtak: Látjátok, barátaim, ott vannak a mi képmásaink! Egy másik klikk viszont gyanakodva figyelte a történteket. Kapcsolatba léptek néhány fiatal mérnökkel, akiket kihívtak a műhelycsarnokokból. Fiatal, erős férfiak voltak, egyenruhát viseltek és ritmikusan meneteltek, majd rövidesen fegyvert fogtak. A képmások elkezdték az első háborút. Ahogy mondják, a következő események már várhatóak voltak. A teremtmények éppúgy viselkedtek, mint alkotóik. Időnként elégedetten és zavartalanul haladtak előre, s kimondhatatlanul büszkének látszottak.

337

Azt még elmulasztottam hozzátenni, hogy mi a megfigyelő kupolában nemcsak láttunk mindent, ami történt, hanem hallottunk is. A lenti mikrofonok közvetítették azt a szorongást, ami eluralkodott az ott „élők” között. Egy kísérteties gondolat riasztotta meg a lombikcivilizációt. Egyre csak vitatkoztak, némelyek meg a fejüket törték. Miféle lázadás indult el? A kinti tudósok leállítottak minden zajkeltő gépezetet, hogy jobban megértsék, mi nyugtalanítja teremtményeiket. A „képmások” azt akarták tudni, hogyan jöttek létre, — honnan jöttek, merre tartanak, ki alkotta őket, hol éltek korábban és tulajdonképpen ki teremtette az egész világot. A kísérletező tudósok nem voltak túlságosan meglepve, hiszen a programba beletartozott a KÍVÁNCSISÁG felébredése is. Ám most már nem volt lehetőségük a beavatkozásra. A betáplált programban ezeket a kérdéseket nem látták előre. Ők pontosan tudták, hogyan jöttek létre ezek a lények. A legbölcsebb tudósok azt tanácsolták, ne is figyeljenek oda. Majd lecsillapodik a nyugtalanság, csak rájuk kell hagyni. . . De az intelligens teremtmények nem maradtak nyugton. Amikor sehonnan sem tudtak választ kapni az égető kérdésekre, lyukakat kezdtek fúrni a földbe, mert — hallották, ahogy beszélik — azt remélték, hogy onnan valami tájékoztatást kaphatnak. Majd egyre nagyobb teljesítményű mikroszkópokat gyártottak, és a tárgylemezek közé más fajok sejtjeit csúsztatták. De megvizsgálták saját fajuk sejtjeit is, felfedezték és analizálták a molekulákat. Amikor már járatosak voltak az írásban, vastag könyvekben foglalták össze mindazt, ami talán megoldást adhat kérdéseikre. Mivel tényeket nem találtak, ezért teóriák tömegét fejlesztették ki feltételezett eredetükről és származásukról.

338

Végtelen viták után kialakult az a nézet, hogy feltételezhetően minden faj a másikból fejlődött ki, s amelyik erősebb volt, az érvényesült és túlélte a másikat. Természetesen néhányan felemelték hangjukat e tanítás ellen és rámutattak arra, hogy ez tulajdonképpen nem lehetséges, mert a fajok nem kereszteződhettek egymás között. Hiszen ezt mindig újra megfigyelik és nap mint nap megállapítják. Ezeket persze letorkolták, és felhívták a figyelmüket arra, hogy állatkertjükben olyan soká tartott az evolúció, hogy lefolyása csak az „egyikből a másik” alapon volt lehetséges. Mivel engem még soha nem foglalkoztattak ilyen gondolatok, különösen érdekelt egy ellenvetés, amit egy fiatalembertől hallottam. Azt mondta, különös, hogy a történelem folyamán csak egyetlen faj fejlődött intelligenssé, s a többi életforma még mindig „színvonal alatt” nyüzsög körülöttük. A „lázadó” száját gyorsan be akarták fogni, hiszen összes vitapartnere meg volt győződve arról, hogy fajuk a teremtés koronája. Különvéleménynek nincs helye. Ennyi. Kimondottan kényelmetlen volt hallgatni, ahogy a részben kémiai úton, részben génmanipuláció során létrejött kupola alatti intelligencia arra a következtetésre jut, hogy keletkezésük és fejlődésük a véletlen műve volt, hogy a fajok a hosszú idő alatt egymásból fejlődtek tovább, és ők maguk is szerencsés véletlenek sorozata által váltak az egyetlen intelligens lénnyé. Ha nem láttam volna a kísérletet elejétől fogva, talán ezt az abszurd ötletet, mint a lehetőségek egy morzsáját, elfogadtam volna. De én szem- és fültanúja voltam minden idők legcsodálatosabb kísérletének, így csak mosolyogni tudok azon, amit az emberkék ott lenn beszélnek.

339

Az egyik pillanatban nyugtalanító tumultus keletkezett, majd úgy tűnt, hogy a vita befejeződött. Valaki megkérdezte, nem lehetséges-e, hogy „onnan kívülről” működött közre néhány nagy koponya. Ezt a gondolatot, mint puszta feltételezést, mereven elutasították. Végül megtudták, hogy ki kicsoda és mennyit tart magáról. Hogy egy kísérlet eredménye ilyen arrogáns legyen! Én csak kívülálló megfigyelő vagyok, de ennek ellenére megértem, sőt, kissé sajnálom is a szegény, derék tudósokat, akik éjjel-nappal körüljárták a kísérleti kupolát s minden fáradozásuk ellenére mégis rászedték éket. Végül is hatalmas fáradsággal keverték ki az őskoktélt, a génmanipulációtól meg a szemük is könnyezett, nem is beszélve arról, hogy a kísérlethez saját testükből szakították ki a sejteket. És most teremtményeik erről az egészről semmit sem akarnak tudni. Ellenkezőleg, hálátlanok és fenn hordják az orrukat. Kereken megtagadják alkotóikat, kedves vendéglátóimat. Ha én is, mint a riporterek általában, tudnám, hogy a történet happy enddel végződik, minden képességemet latba vetném, hogy rábeszéljem a főnököt: vessen véget a kísérletnek.

*

340

A pont, amelyen állunk

Következtetések Ez csak egy példázat, amely tréfásnak tűnik, de benne rejlenek az empirikus ismeretek alkotórészei. Vajon mi is hasonlóan viselkedünk, mint az üvegkupola alatti teremtmények? Minket nem így teremtettek? Figyelünk időnként a mi teremtőinkre? Vajon ők is mérgelődnek arroganciánk és vakságunk miatt? Neheztelnek-e ránk azért, mert öntudatosan visszautasítjuk a „bábáskodásukat”? Meg tudják-e szakítani egy napon teremtőink a „Föld-kísérletet” is? A mi kutatóink is mélyen beleástak a földbe, hogy a rejtett rétegekből tájékozódjanak a Föld korai történetéről és az élet keletkezésének „sorrendjéről”. A fúrók kilométeres mélységben behatoltak a tenger talajába is. Az Ausztrália partjainál nemrégen végzett fúrásokból megállapították, hogy a felszínre hozott üledékek vagy 45 millió évnél idősebbek, vagy 30 millió évnél fiatalabbak. A hawaii egyetem oceanográfusai Ausztrália, Új-Zéland és Új-Guinea partjainál olyan kövületeket találtak, amelyek ugyancsak 45 millió évnél idősebbek vagy 30 millió évnél fiatalabbak. A GLOMAR CHALLENGER kutatóhajó expedíciójának vezetője, James Andrews nem tud megoldást arra a rejtélyre, miért lépett fel a Föld történetében egy 15 millió éves „menopauza.” Ezalatt az igen hosszú idő alatt VALAMINEK történnie kellett a Földön, nem tarthatta

341

vissza ennyi ideig a lélegzetét. Talán a földrétegek elemzése során magyarázatot találnak erre a kérdésre. Johann Karl Fuhlrott tanár 1856-ban a Neandervölgyben, Düsseldorf és Wuppertal között, egy csontvázat, pontosabban csontváztöredéket talált, amely nagy riadalmat okozott. King angol anatómus a neandervölgyi teremtményt az emberi fajra jellemző testi jegyek alapján emberként határozta meg, aki a negyedkor pleisztocén szakaszában élő ősatyánk lehetett. De hogy is van ez? A neandervölgyi ember 50 000 évvel ezelőtt kihalt, anélkül, hogy utódokat vagy egy mellékágat hagyott volna maga után? E prototípus fejlődéséről ezek után több szó nem is esett, holott én nem tudom elhinni, hogy valóban kihaltak a neandervölgyi típusú emberek, mert ismerek még néhány jégkorszaki szakit, akiknek feltehetően nagy agytérfogatára még nem derült fény. . .

A homo erectustól a kis Lucyig A neandervölgyit kipipálták, majd hangyaszorgalommal keresték tovább az „előembert”. Csak keresték, kutatták, de nem lelték, aztán ismét valami majomkoponyára bukkantak, amelyet teli torokból kiáltottak ki a most már valóban legrégibb embernek. Átmenetileg a homo erectus (erectus=felegyenesedett) játszotta az ős főszerepét, az ősét, aki egyszer csak két lábra állt és megismerkedett a tűzzel is. Ősünk életkorát a tudósok még néhány évvel ezelőtt is kereken 1,5 millió évben határozták meg. Közben aztán vissza kellett menniük még egy millió évvel, mert 1975-ben egy üde koponyát találtak, amelyet 2,5 millió évesre becsültek. Vagy: becsülniük kellett. Őt is homo erectusnak könyvelték el. A következő koponyaaukciónál még magasabbra tartották az évek számát. Az etiópiai Afarkörzetben ásta ki dr. Donald C. Johanson amerikai régészantropológus egy emberszerű ős csontjait. A

342

csontváz mintegy negyven százaléka maradt fönn viszonylag épségben, így a nemét is megállapíthatták: nő volt, s mert megtalálásakor éppen a Lucy in the Sky című Beatles-slágert hallgatták, Lucynak kereszteltek el az ifjú hölgyet, aki 22 éves kora körül halhatott meg, s ez 3,5 millió éve történhetett. Még alig ragasztották rá a 3,5 millió év feliratú címkét Lucy koponyájára, amikor Leakey úr, a nairobi Paleontológiai Múzeum és Kutatóközpont igazgatója egy még régebbi koponyát talált, akit amerikai kollegájához képest kevésbé költőien, egyszerűen ER-1470 névvel illetett. A koponya valamikori tulajdonosa több mint 3,5 millió évvel ezelőtt hunyt el. És a mókás kedvtelésnek még mindig nincs vége! Új koponyák, új csontok, új kormeghatározások. És valaki mindig bebeszéli nekünk, hogy ezek a csontok most már egyértelműen a legrégebbi ősünktől származnak, ám igazság szerint csak különféle majomfajtákról van szó. Dr. L. Leakey igazgató azt mondta: A korábbi vélemény szerint a homo sapiens a neandervölgyitől származott, a homo erectusok pedig az australopithecusoktól. Ez tévedés. Úgy tanítják, hogy már kétmillió éve Kelet-Afrikában megjelentek azok a lények, akiknek fejlődési vonala a homo sapienshez vezet, és az australopithecusok kortársai voltak. A primitív australopithecusok már valódi homó-k formájában létezhettek a késői pliocénben, 4 millió évvel ezelőtt.

Semmi pontosat nem tudnak Bár nem tudnak semmi pontosat, az idevágó szakirodalom biztos tényekként tálalja a homo sapiensről szóló feltételezéseket. Még a hibátlan Encyclopaedia Britannica is elragadtatja magát ezzel a meghatározással:

343

„Istenek” dolgoznak az „életfán”. Nem lehetne ez a mitikus ábrázolás érdekes tanulmány egy genetikus számára?

„Az evolúció tényével kapcsolatban a legkisebb kétség sem merülhet fel.” Louis Navia, a New York Institute of

344

Technology professzora ezzel szemben más véleményen van: „Vannak tudósok, akik tényként beszélnek az evolúcióról, és az eltérő véleményeket miszticizmus! vagy áltudomány! felkiáltással rögtön elvetik. Talán nincsenek tisztában azzal, hogy a tudományos hipotézisek tényekké válásához először minden lehetséges és idevágó információt analizálni kell. Többen alighanem megfeledkeznek arról, hogy lehetetlen összeszedni minden információt az evolúcióról, mert ahhoz minden geológiai maradványt fel kellene kutatni, és az evolúció minden lépcsőfokát alaposabban meg kellene vizsgálni. Maga Darwin is beismerte, hogy a geológiai leletek gyakran hiányosak, s ebben a vonatkozásban csak spekulációkra támaszkodhatunk.” Ilyen kevés effektív tudással le lehet vezetni egy majomtörzs fejlődéséből az intelligencia keletkezését? Azt olvasom: „Az előemberek csoportokban éltek, s ez már a társadalmi szerkezet első jegyét mutatja.” Ez még elméletnek sem nevezhető, egyszerűen bolondság. A majmokon kívül sok állatfaj élt és él csoportokban, de ettől még nem lettek intelligensek. „Az ember azért vált intelligenssé, inert más fajokhoz képest jobban be tudott illeszkedni.” — Mibe tudott jobban beilleszkedni a homo sapiens? Mivel a paleontológusok lényegében a majomtól való származás mellett kardoskodnak, a beilleszkedési motiváció nem más, mint egy jókora luftballon. És, ha már szőrös őseink beilleszkedtek, miért nem tették ugyanezt a főemlősök, a gorillák, csimpánzok vagy orangutánok? Hozzájuk vajon nem „illett” a dolog? Az evolúció törvénye szerint a furcsa állatféléknek egy idő után „kényszeűen” intelligenssé kellett válniuk. Az evolúciót azonban nem lehet egy kiválasztott (és: ki által kiválasztott?) fajra erőltetni. Több

345

életforma összehasonlíthatatlanul régebbi, mint a főemlősök. A skorpiók és a svábbogarak 500 millió éve már bizonyíthatóan éltek. Ha ezt a hosszú időszakot ilyen derekasan átvészelték, ezek a fajok még jobban „beilleszkedhettek” volna, mint a jóval később startoló homo sapiens. Lehetőségeik ellenére vajon miért nem váltak intelligenssé a skorpiók és a svábbogarak? „Az embernek azért nincs bundája, mert rájött, hogy más fajok szőrméjébe öltözhet”. Éppen fordítva van a dolog. Az ember nem volt szőrös, éppen ezért öltötte magára mások bundáját. Nem azért lett szőrtelen, mert szőrmékbe öltözött! Teljesen igaza van édesanyámnak, amikor azt mondja: miért nem húzok kesztyűt, ha fázik a kezem?! „Az előember klímaváltozás miatt jött le a fáról.” Ejnye, a csibész! Ezt aztán jól kitalálták! Mintha egy majomfajta sejthette volna, hogy egyszerre emberré fejlődik, ezért lemászott a fáról, hogy eleget tegyen az evolúció tanának, míg a kollégái, akik ugyanabban a klímában éltek, továbbra is a fákon ugrándoztak és ott is laktak. A majomősök társadalmi viselkedése teljesen alulfejlett volt. „Az erősebb állatoktól való félelem és a kevés táplálék miatt kellett az előembernek két lábra állnia.” Nagyon vidám dolog. A majmok utánzási képessége közmondásos. Vajon miért nem követte a többi majomfajta ezt az okos elhatározást? Nem féltek annyira a vadállatoktól? Vagy kevésbé voltak éhesek? A főemlősök vonalán, amely a homo sapienshez vezetett, divat volt a húsevés, könnyebben és jobban akartak táplálkozni. Igen, a húsevés különböztette meg a mi majmainkat a többi majomfajtától, ezáltal intelligensebbek lettek. Nem teljesen világos előttem, vajon miért „könnyebb” elejteni egy gazellát vagy elcsípni egy szalamandrát, mint gyümölcsöt szedni a fáról, vagy felmarkolni a lehullott termést? Másodszor

346

táplálkozásfiziológiailag is dőre és túlhaladott nézet, hogy a húsevés fejlesztette ki és konzerválta az intelligenciát. Vannak igen bölcs tudósok, különösen Indiában ismertem meg ilyeneket, akik soha nem esznek húst, és ismerek sokat kortársaim közül, akik sültekkel táplálkoznak. . . Egyébként: például a vadmacskák és a ragadozó halak évmilliókon át csak hússal táplálkoztak. Intelligensek lettek tőle? Nem, nem. Vegyük csak ezeket és száz más motivációt ugyanebből a kincseskamrából, hogy megalapozzuk az evolúciós tant. S rá kell jönnünk, hogy planétánkon már nyüzsögniük kellene az intelligens életformáknak, amelyek idősebbek az évmillióknál, amelyekben ütött a mi „születésünk órája”.

Mert, mert, mert Túldimenzionált abszurdumhoz vezetnek azok a kijelentések, amelyek szerint az élőlények érzékszervei vagy képességei azért fejlődtek ki, mert használták őket. A mert szócskával oksági összefüggést állítanak fel, amikor egy feltételezett lehetőséget a valós tényből vezetnek le. Mert az aminosavakat védőburok veszi körül, kifejlesztenek benne egy sejtet. Honnan — pardon — „tudják” az aminosavak, hogy egy sejt kohéziót kölcsönöz nekik? Mert a sejt energiát igényel, előállítja a klorofillt. Honnan „sejti” a sejt, hogy neki energiára van szüksége? Mert a sejtek élni és szaporodni akarnak, színtesteik felhasználásával előállítják a klorofillt. Mert, mert, mert. . .

347

Okozat — ok nélkül? Ezek mind a genetikai kód kémiai változásai voltak. Az agy nélküli élőlények nem azért változnak át, mert valamire szükségük van. Ha elfogadjuk a sok mert-et, el kell fogadnunk azt is, hogy az okot egy parancs jelenti, mert minden okozatnak van oka. Mivel mindnyájan részt vettünk a genetikai kódok eredményes manipulációjáról szóló beszámolón, laikusként is legalább sejthetjük, milyen nehéz dolog egyetlen nukleotidot is kicserélni, hogy megváltozzon a DNS programja. Ami tökéletesen felszerelt tudósainknak százezernyi kísérletből egyszer sikerült, az az evolúció teoretikusainak bibliája szerint sokmilliárdos véletlenek segítségével az evolúció során nonstop történik. Azért, mert egy frissen keletkezett élőlénynek új információra van szüksége? Ahhoz, hogy valami genetikailag megváltozzon, hogy egyetlen nukleotid más helyre kerüljön a DNS-ben, mutáció szükséges. Említettem, hogy léteznek spontán mutációk is, amelyek ionizáló sugárzás vagy specifikus kemikáliák a sejtmagba történő behatolása esetén is megvalósulhatnak. De: a mutációhoz nem elegendő egyetlen nukleotid vagy bázissorend kicserélésének óhaja. Kívánság csak az agyból származhat, és az agyak, amelyek valamit óhajtanak, még sokáig nem lesznek abban a helyzetben, hogy ezt véghez is vigyék. Már hallom az ellenvéleményeket, amikor kerek perec kijelentem: a legprimitívebb élőlényeknek — az egysejtűekre vagy az első többsejtűekre gondolok — nincs agyuk és nem is volt. Ezzel megdől az a feltételezés, hogy egykoron lehetőségük lett volna óhajtani vagy parancsolni, hogy valami végbemenjen.

348

A tankönyvekben evidens a sok mert következetlensége. A mertek logikus következménye az lenne, ha azon a helyen, ahol az ok és okozat törvénye áll, mindegyik mert után egy ismeretlen VALAKI állna, aki aktivizálja az óhajtásokat és intézkedik, hogy azok teljesüljenek is. Agy nélküli élőlények nem tudták érvényesíteni VALAMI UTÁNI óhajukat, ezért a sejtmagban sem tudtak változásokat előidézni. Miközben az evolúció tanának tudósai számításba vették a nem létező okot, elkerülték a legfontosabbat: a végrehajtó szervet — a teremtőt — az isteneket, vagy ahogy az ismeretlen VALAKIT nevezni szokták. Az agy nélküli élőlényekkel ellentétben, az aggyal rendelkező, intelligens élőlények változást kívánó óhaja érthető — de még mindig nem magyarázható. Hadd említsek néhány példát: Mert egy apró csúszómászónak védelemre van szüksége, kifejleszt (használ) egy védőpáncélt. Könnyű kijelenteni, nehéz megtenni. Mert ez a hajmeresztő logika nem kevesebbet követel, mint a genetikai kód, a bázissorend megváltoztatását, hogy ezáltal a puha testű állatka páncélt fejleszthessen ki maga köré. Legyenek szívesek, világosítsanak fel, hogyan kerül a védelem iránti óhaj a nukleotidoktól a sejtekbe, s hogyan valósul meg a kívánság? Nem valamilyen átcsoportosításról van szó, amely a célnak megfelelően működik? Mert az előember hirtelen húst kíván, ezért erős fogakat fejleszt ki (használ). Vajon rendelkeztek az előemberek olyan parapszichológiai vagy más transzcendens képességgel, ami segítségével közölték DNS-molekulájuk génjeivel: a következő generációtól kezdve erős fogakra van szükségünk?! A DNS megkezdte az átstruktúrálódást, hókuszpókusz, és a következő nemzedék máris el volt látva a húsevéshez szükséges mintaszerű rágószervekkel?

349

És éppen ma, amikor már célzott mutációkkal foglalkoznak, éppen most, amikor már megértették a genetikai információk bonyolultságát, a DNSmolekulákban elhelyezkedő gének, s az ezeket magában foglaló kromoszómák jellegzetességeit. Éppen 1977-ben, amikor az ember végre tudja, milyen rettenetesen nehéz pozitív mutációt létrehozni a sejtben. Éppen eme előzmények után még mindig az az értelmetlenség uralkodik, hogy a mutációk óhajtás szerint, spontán történtek meg generációról generációra, mert a valamikori élőlényeknek szükségük volt rá. Nem kevésbé látszik értelmetlennek az a permanens kijelentés sem, amely szerint az évezredeken át zajló evolúció magától bonyolódott: amit az élőlények szükségesnek tartottak, azt megőrizték, a fölöslegeset pedig elvetették. Olvasom, hogy a „természet” csodálatos módon gondoskodik a szükségleteinkről. Aztán ez a bámulatra méltó természet eléggé szánalmasan csődöt mondott, amit nagyon sajnálok. Csődöt mondott tehát az állítólagos pozitív eredménnyel járó, a DNS-be való állandó, véletlen beavatkozásai ellenére. Az ember számára — véletlenül? — túlságosan nagy agyról gondoskodott, amelyre egyáltalán nincs szüksége. Csúcspordukció a szerencsétlen szem, amely csak egyenesen előre tud nézni. A sokkal kevésbé fejlett teremtmények, mint például a rovarok, nagy látószögű szemet kaptak — a csigának még olyan „szerkezete” is van, amellyel ki tudja tolni a szemeit, hogy minden irányban körülnézhessen. Az embernél, a csúcsprodukciónál mindezek hiányoznak. Talán a legszorgosabb lektűrből megtudhatnánk valami lényegeset Sehol sem történik utalás arra, hogy az első majom-Ádám szoptatta volna a bébijét. Tudomásom szerint

350

állandóan Éva nyújtotta mellét a picinek. A majom-Ádám az evolúció tévedése? Nem neki kellett volna a gyermeket nemzeni és szoptatni? Azért csökevényesedtek el a mellei az évmilliók folyamán, mert nem volt rájuk szüksége? Különben miért maradt volna meg Ádám mellkasán a csökevényes mellbimbó-páros? Az ember ősidők óta vágyik az élvezetekre. A természet e téren bosszantóan cserbenhagyta az embert, az intelligens embert, aki minél több szeretetet, megértést és békességet óhajt. Mert ezekre mind sürgősen szüksége lenne. Itt egyértelműen csődöt mond az ok, amelyre egy tant építettek fel. Nem csupán egy tarthatatlan teória érdekében lenne szükség arra, hogy a mert-ek végre lekerüljenek állványzatuk átlátszó emeleteiről. Szükség lenne egy valóban termékeny vitára, ha nem akarjuk véglegesen száműzni a gondolatokat. Hogyan tudott a Darwin által evolúciós teróriának nevezett származási elképzelés evolúciós tanná előlépni? Logikusnak látszik, hogy a bizonyítékok minden hézagát utalásokkal töltötték ki. Az evolúciónak évmilliárdok álltak rendelkezésére, és ebben a szinte végtelen időszakban minden megtörténhetett. Nyilvánvalóan a lehetetlen is. . . Aki kész arra, hogy abnormális véletleneket ne vegyen számításba egy tan esetén, annak bizony elégedettnek kell lennie vele. De ha jól belegondol, végső soron talán megvilágosodik előtte a valószínűtlenség, hiszen saját teste is 50 billió sejtbál jött létre. Darwin teóriajavaslata úgyszólván a senki földjén született, így mindenki örült, hogy van végre egy gondolati modell, amelyre építeni lehet. Sőt, ebbe néhány spekuláció is kiválóan beleillett. Ezentúl aztán tekintélyes tudósok is tovább építkeztek ezen az alapon, s mivel hírneves személyiségek voltak, gyorsan követökre találtak, akik hajtották az imamalmokat: milyen pompás teóriánk van! Ide mindazzal, ami még belepasszol!

351

Ebben a hatalmas, rajongásra kész közösségben egyetlen tudós sem merte kritikára nyitni a száját. Ki szállna ringbe egy Nobel-díjassal? Akik a dinamitot a zsebükben hordják, bármely pillanatban felrobbanthatják, s a tanszékek atomjaikra hullhatnak. A másként gondolkodók „megsemmisítésére” kínálkozik még egy jó módszer: hasonlítsuk össze a tudós gondolkodást a hitszegők érveivel és tegyük nevetségessé őket. Bizony, ki kell tartani amellett, hogy a kémiai és a biológiai fejlődés — evolúció — nem terv szerint zajlott le, hanem őrületesen valószínűtlen véletlenek játékának köszönhető.

Dialektikus materializmus kontra földönkívüliek Az élet kémia, a kémia anyag, az élet keresztül-kasul materiális dolog. Ha ideológiai vonalra tesszük át a dolgot, akkor ez a vélemény a dialektikus materializmus tükörképe, filozófia, amelyben a világ minden jelenségét és a létezés összetevőit mint anyagból vagy anyagokból keletkező dolgokként kell felfogni. Egy teljesen materialista teóriában, ahol mindig az erősebb győz, természetesen nincs helye a teremtés fogalmának, nem tűri el a természetfölöttit sem és természetesen nem ad teret annak a megmagyarázhatatlan hatalomnak, akit Istennek neveznek. A természettudomány bázisa a darwinizmus, sőt a világnézeté is, akár gazdasági, akár politikai világnézetről legyen sz6. Valamikor az egyházi intézmények blokkolták a haladó ismereteket. Ezekkel a fékekkel ma is működnek ideológiák. Korábban a vallásban és alapítóiban hittek, ma ugyanilyen recept szerint hisznek az ideológiákban és kitalálóikban. Hívők mindig voltak és vannak. Nem tudtam felfogni, hogy első könyvemet miért tekintették a kommunista országokban antimarxista írásnak. Soha, egyetlen szóval sem mondtam semmi rosszat

352

oszlopszentjükről, Karl Marxról. Az ok csak akkor világosodott meg előttem, amikor az evolúciós teóriával kezdtem foglalkozni: a dialektikus materializmusban tilos mindenféle földönkívüli közreműködés! A természetfölötti, felfoghatatlan dolgok veszélyesek, az ember elvesztheti mindenhatóságának nimbuszát és központi helyzetének jelentősége is meginoghat. Wilder-Smith professzor így látja ezt a helyzetet: Azok az emberek, akik arra a meggyőződésre jutottak, hogy a darwini tanítás továbbfejlesztésének „jónak” kell lennie, mert jók a „gyümölcsei”, azt mondják, hogy ezeket nem lehet elvetni, s beismerik, hogy a természetes kiválasztódás megköveteli a létért való küzdelmet. Ennek értelmében „jó” tett az, ha bizonyos alacsonyabb rendű egyedeket és fajokat hagyunk kihalni, sőt „kiradírozzuk őket” (Ausradieren!). A természet, illetve Isten maga is a gyakorlatban alkalmazta ezeket a módszereket, akkor intellektuális vagy morális alapon hogyan tehetnénk ellenvetést? Ha ugyanilyen módszereket használunk, ezáltal meggyorsítjuk szuperemberré való fejlődésünk folyamatát. Ilyen elvek szerint az alacsonyabb rendű fajok vagy egyedek kiirtása direkt jót tesz az egészséges szelekciónak. . . A „fejlett” kapitalista világ a politikai darwinizmus elvei alapján átfordul a kommunizmusba, ez a fordulat is egyfajta „evolúció”-ra mutat. Az emberiség őstörténetével kapcsolatos meggyőződésem felbátorít arra, hogy megkockáztassam azt az állítást, miszerint nem minden van úgy, ahogy tanítják és ahogy tanultuk. Mivel egy totális vákuumból sem növény, sem állat, sem ember nem keletkezhet, mert reális eredményhez reális ok kell, ezért megmaradnak a földönkívüliek, akiket a legrégebbi hagyományok ISTENEK-nek neveztek. Egy megtervezett teremtés csak valakik szándéka szerint történhetett, olyan ismeretekkel

353

rendelkező intelligenciák közreműködésével, akiknek tudása sokkal, de sokkal fejlettebb volt a miénkénél. Kétségtelen, hogy ezt a szintet a nagyon távoli jövőben az emberiség is elérheti, ha folytatja a kutatásokat. De végre közelebb kerülhetnénk a kitűzött célhoz, ha az elképzelhetetlent is behelyeznénk világképünkbe. Én csak egy dolgot tartok bizonyosnak: Az emberiség nem véletlenek útján és nem magától jött létre!

354

6. Védőbeszéd a jövő érdekében

Tisztelt Bíróság! Hölgyeim és Uraim! A sok támadás ellenére, amely az újságok hasábjain és egyéb irományokban ért, megőriztem humorérzékemet, így átveszem a vádlott szerepét és megpróbálom hihetően eljátszani azt. Világos számomra, hogy azok a publikációk, amelyben részben vagy egészben elfogadták teóriámat, nem csatlakoznak a vádlókhoz. Talán éppen az általam keltett zűrzavar tette gyanakvóvá a bíróságot, s felkeltette az érdeklődését, különben valószínűleg az agyonhallgatás sokat gyakorolt módszere érvényesült volna velem szemben. Kuncogó megelégedettséggel vettem tudomásul, hogy hány nagyra becsült, sőt tudományos publicista nem restellte azt, hogy saját könyvének sikerét úgyszólván az én nyomdokvizemen arassa le. Tisztelt bíróság, milyen megalapozott lehet az a teória, ha egyesek arra vetemednek, hogy a vitában az én érveim bőségszarujából merítenek? A kemény játszmák során is megőriztem fair mivoltomat. Ezért is jelentem ki a tisztelt bíróság füle hallatára, hogy neves kollégáik évek óta ugyanazon a földön húzták a barázdát, amelyet én már megműveltem. A tisztelt bíróságra hagyom ama kérdés megválaszolását, vajon az isten-asztronauták elméletének ellenségei miért éppen engem támadnak? Pedig tudják, hogy én — hála indiciumaimnak! — golyóálló mellényt viselek. . . Lehet, 355

hogy alvajáróként már sejtik, hogy én tovább bírom szusszal? Diákkoromban is szánalmas eredményeket mutattam fel rövidtávon, ám hosszú távon majdnem verhetetlen voltam. Kérem a következő menet kezdetét jelző gongot! Többen a szememre vetik: mert a csillagközi utazás nem lehetséges, a földönkívüliek soha nem tudtak meglátogatni bennünket. Ellenérvem egy illetékes szaktudóstól kapott információból származik: a csillagközi űrutazás megvalósítható, a legjobb úton vagyunk hozzá. Azt mondják nekem, nincsenek olyan mitológiai hagyományok, amelyekből kényszerűen le lehetne vonni azt a következtetést, hogy planétánkat földönkívüliek látogatták volna meg. Dokumentált bizonyítékok egész sorával tudom visszautasítani ezt a meggondolatlan kijelentést — a tisztelt bíróság elnézését kérem a megfogalmazásért — ugyanakkor megerősítem, hogy az említett gazdag bizonyítékok sorát bármikor újabbak tucatjával vagyok képes kiegészíteni. Kérem, jegyzőkönyvezzék ellenfeleim ennek megfelelő kívánságait! Azt is mondják, hogy az élet megjelenése, illetve az emberi intelligencia kialakulása is véletlenek láncolatának minősíthető. Hála a biológusokkal, fizikusokkal és matematikusokkal folytatott számtalan beszélgetésnek és mindenekelőtt a kiváló szakértők útmutatásainak, nem csupán kijelentem, de be is tudom bizonyítani, hogy az országszerte elterjesztett tantétel egyszerűen hamis. Az ellenfélnek nem szabad vitatnia a biokémiai és fizikai kutatások eredményeit egészen addig, amíg a tiszta tudomány általa fényesre pucolt parkettjén orra nem esik. Sajnálnám az olyan fennen hordott orrokat! Tisztelt bíróság, milyen bizonyítékokat követelnek még tőlem? Talán egy űrhajós múmiájával kellett volna a terembe lépnem? Vagy le kellett volna tennem az asztalra

356

egy valamikor lezuhant úreszköz darabjait? Vagy hoztam volna elő egy spirituszba tett földövkívülit? Cipeljek be egy információkkal teli időkapszulát és hallgassuk a ketyegését? Az ellenfélnek nyitottabbá kellene válni egy kicsit, hogy eltűnődjön rajta.

Hol kellene az objektív bizonyítékot keresni? Planétánk földfelülete 148,8 millió négyzetkilométer. A földfelület nem jelent egyúttal lakott területet! Kihúzhatjuk az Északi- és Déli-sarkot, és a rideg sivatagokat is. A lakható terület zsugorodik. Elvethetjük az áthatolhatatlan dzsungelek vidékét Közép- és DélAmerikában, Indiában és Afrikában. A felület egyre kisebb lesz. . . Az Alpok, az Urál, a Sziklás-hegység és Alaszka hegyvidéke többnyire lakhatatlanok voltak és napjainkban is azok. Ne felejtsük el, hogy a valójában benépesedett földrészek is egy nagy vízen úsznak: a földfelület 70,8 százaléka óceán. És ki lakik a vízben? A kék bolygónak tehát csupán 20 százaléka lakott, s ebből a területből mindeddig csupán 1 százalékon folytattak régészeti feltárásokat! Ezek után kérdezem a tisztelt bíróságot, elvárható, hogy az „istenek” hagyatékát, valami bizonyítékot követeljenek tőlem? Emellett a bizonyíték mindenütt heverhet! Igen, a sarki jégben ugyanúgy megtalálható, mint a homok- és kősivatagokban; lehet, hogy a párás dzsungelben vár a felfedezésre, vagy egy lankás domboldal mélyén pihen valahol a világon. Mindenképpen abszurdnak tűnik számomra, hogy egyesek elvárják, az óhajtott „objektív” bizonyíték pont az 1 százaléknyi, régészetileg felkutatott területen bukkanjon fel. Könnyebb sötét éjszaka egy tűt megtalálni a szénakazalban, mint a földönkívüliek ittjártának nyomát egy tetszőleges X-helyen felhajtani.

357

Nem, a véletlenül hátrahagyott és véletlenül megtalált maradványok nem egyenlők azzal a fantommal, amelyet én üldözök! Szívesen hozzáteszem, hogy tulajdonképpen egy előrelátóan hátrahagyott bizonyíték napvilágra kerülése lenne esedékes! A földön-kívüliek „saját képmásukra” alakították ki az embert, így tudták, mit várhatnak el teremtményeiktől. És mert az alma nem esik messze a fájától, világos volt számukra, hogy hosszabb-rövidebb idő elteltével az ember elkezd játszadozni a technikával, s e játék végcélja az űrutazás lesz. Logikus lenne, ha az emberi „intelligencia” teremtői a történelem előtti időkben valahol elhelyeztek volna egy „búcsúajándékot”, egy bizonyítékot, amely tevékenységükről és terveikről felvilágosítást nyújthat. Hol helyezhettek el hát egy ilyen bizonyítékot?

Időkapszulát keressünk? Kérem a tisztelt bíróságot, kérdezze meg az ellenfelet, hogyan képzeli a dolgot? Szívesen látna egy mikrofilmekkel és magnószalagokkal teli időkapszulát, amelyben néhány műszaki rajzot is elhelyeztek? Miért is ne? Engem egy ilyenfajta bizonyíték, ha egy napon napvilágra kerülne, egyáltalán nem lepne meg. Egy történelem előtti értékmegőrző a jövendő generációk számára. . . Ha lekapcsoljuk az emberi mindenhatóság szent fényének lámpáit és bátorságot veszünk ahhoz, hogy elismerjük, évezredekkel ezelőtt akadtak olyanok, akik sokkal okosabbak voltak, mint mi vagyunk ma, akkor már nem utópiáról, hanem valódi lehetőségről van szó. Sajnos, a mi neveltetésünk olyan, hogy nyugodtan elmondhatjuk Muhammad Alival: mi vagyunk a legnagyobbak! Tisztelt bíróság! Könyörgök, higgyenek nekem: nem mi vagyunk azok!

358

Hol lehet — kérdezik — egy szándékosan elhelyezett bizonyítékra rátalálni? Én is pont ezt kérdezem magamtól. Egy jól látható hegycsúcson? Nem igazán jó hely. Túlságosan szem előtt van, s bizonyára már nemzedékekkel ezelőtt letarolták, átalakították anélkül, hogy sejtelmük lett volna arról, milyen értékes felfedezést tehettek volna. A földönkívüliek belekalkulálták a dologba saját történeti fejlődésük lépcsőfokait, s a prehisztorikus széfet azon utódaik számára hagyták hátra, akik már kapcsolatot találtak genetikai létrehozóikkal. Amit a földönkívüliek elhelyeztek, azt nem múzeumba, hanem használatra szánták, bár nem rövid időn belül. A hátrahagyott dolgokat tartósan csomagolták, a tartalom a későbbi generációknak szólt: azok, akik majd rátalálnak, az üzenetből már rá fognak ismerni egy még távolabbi, általuk elérni kívánt jövőre. Hol lehet tehát az értékmegőrző hely? Egy templomban? Egy piramisban? Mélyen egy régi szent vagy pátriárka sírboltjában? Vagy éppen Manhattan drága földjében, ahova akkoriban még hiába mentek? A földönkívüliek nem tegnap jöttek ide! Ismert dolog volt számukra, hogy a természeti katasztrófák és a háborúk templomok és szentélyek sorát az évezredeken át megsemmisíthetik. Ismerték az áradások hatalmát és a földrengések megsemmisítő erejét is. Hol van tehát a bizonyíték, amelyet biztonságba akartak helyezni? Talán egy barlangban rejtették el? Akkor még most is ott van és nem tudunk róla. . . Az ellenpárt úgy tesz, mintha a bizonyíték kutatása egyenlő lenne egy elrejtett húsvéti tojás keresésével, amit a fifikás szülők egy bokorba dugtak. Biztosítom a tisztelt bíróságot, ha ez ennyire egyszerű lenne, a tojást már régen megtalálták volna.

359

Itt olyan „rejtekhely”-ről van szó, amelynek évezredeken át felfedezetlenül kellett maradnia. Mindenesetre vegyük szemügyre a matematikai logika alapján számba vehető pontokat — a földfelszín azon helyeit, amelyek valamilyen okból kitüntetettek. Egy ilyen pont lehet az Északi mágneses pólus, vagy az Egyenlítő egy darabja. Körülbelül ebben az irányban kereshetők a Földhöz kötött lehetőségek. Számomra mindenképpen elfogadhatóbb lenne az a feltételezés, hogy a pontok valahol a Naprendszeren belül vannak, például az L-5 librációs pontban. Szabadjon az ügyiratokhoz csatolnom, hogy ilyen feltételezéseket már neves tudósok is felsorakoztattak, pl. Duncan Lunan Man and the Stars (London, 1974) című könyvében.

Kozmikus húsvéti tojás? A földönkívüli „húsvéti tojást” egy kiszámítható, ámde ismeretlen helyen rejtették el Illik ez a viselkedés a magas intelligenciájú földönkívüliekhez? Hogy található meg értékeik megőrzőhelye, ha semmilyen nyom sem vezet hozzá? Ezért, ez megint csak személyes és tántoríthatatlan meggyőződésem, ezért hagytak nyomokat az ősidők mítoszaiban, ezért rejtették el az információkat a régi vallások szájhagyományaiban, s ezért kell a szikla- és barlangrajzok jeleit tanulmányozni. Természetesen ellenfeleim nem hajlanak arra, hogy megvizsgálják a feltételezett ”sejtéseket”, inkább gúnyolódnak ezeken, ezért támadásba lendülök a hasonló nyomok bizonyítékaival. A termékeny nyugtalanságot állandósítani fogom, erre képes vagyok. . . Valamikor meg kellene találni a földönkívüli látogatókról szóló ténybeli bizonyítékokat. Sok dolog azok közül, amelyeket spekulatív módon vittem bele a vitába, időközben megbízható bizonyítást nyert. Csak jó idegek,

360

vastag bőr és humorérzék kell ahhoz, hogy minden támadást „túléljek”, s legvégül örülni tudjak annak, hogy igazat adnak nekem. Lehet, hogy éppen olyan tárgyi bizonyítékot keresünk, amely állandóan a szemünk előtt van? Nem az ember maga, a bolygó egyetlen intelligens lénye a bizonyíték arra, hogy a földönkívüliek beleavatkoztak a földi evolúcióba? A papagáj, amely ismétli beszédünk szavait, élő bizonyítéka annak, hogy átmenetileg emberi. Ha annak idején a génsebész célzott mesterséges mutációjával a majmokat tette volna intelligenssé, akkor nem ez a fajta lenne az emberi cselekedetek birtokosa? Manipulációs beavatkozások nélkül a majmok soha nem lehetnek intelligensek. Nem mutat minden arra, hogy az ember létrejötte földönkívüli erők beavatkozásának köszönhető? Egyébként mivel lehetne megmagyarázni, hogy a majmok nagy családjából miért éppen a homo sapiens vált ki és lett intelligens? És az ember, az egyetlen intelligens élőlény hiába nyomoz alkotója után. Pedig biztos volt „teremtőnk”, erre létezésünk a bizonyíték. Hadd kérdezzem meg, akad itt a teremben valaki, aki lehetségesnek tartja, hogy az embert agyagból formázták meg, belső szervei szintén így „készültek”, majd szájból szájba történő lélegeztetéssel életet leheltek belé?

Nadrággomb a Marson! Engedjék meg, hogy bedobjak egy mellékgondolatot. Ha a Marson találnának egy nadrággombot, attól a pillanattól kezdve biztosan állítanák, hogy ott egy ruhát viselő lénynek kellett megfordulnia. Aztán a végletekig vitatkoznának azon, hogy a nadrág viselője melyik fajtához tartozott — de maga a tény, hogy volt ott valaki, nem lehet kérdéses.

361

Az egyszerű nadrággomb sok hasonlóra enged következtetni: van egy üzem, vagy gyár, ahol elkészítették — kell lennie cérnának is, amivel felvarrták valamilyen anyagra — az anyag és a gomb létezése valószínűsíti, hogy az emberek, akik itt éltek, nem meztelenül szaladgáltak. Abban az esetben, ha a gomb anyaga is megállapítható — fa, fém, műanyag, stb. — vagy felismerhető, hogy géppel vagy manuálisan állították elő, akkor levonható a következtetés azon ország gazdasági fejlettségéről, ahonnan a nadrággomb származott. Kérem, tisztelt fővádló úr! Mi köze van a marsi nadrággombnak az én bizonyítékaimhoz? A gomb nem bizonyít semmit? Ezzel vitatkoznom kell. Az ember őstörténete egyetlen nagy, „nadrággombokkal” teli bolt. Összeszedem tehát a „gombokat”, amelyeket a mítoszokban, népmesékben és vallásokban én gros és én detail — tömegesen és részleteiben — találok: hogy néztek ki az idegenek, akik itt jártak, mit cselekedtek és mivel foglalkoztak, milyen gépezetekkel, fegyverekkel és tudással rendelkeztek, milyen hatalmi eszközöket vetettek be többé vagy kevésbé kíméletlenül, milyen módszerekkel kolonizálták bolygónkat. És ezek nem a legolcsóbb fajta „gombok”, aranyból készültek és drágakövek ékesítik őket. Ha senki más nem hajol le értük — én fölemelem őket! Hadd tegyem hozzá a módszerhez, hogy új felfedezések esetén vitathatatlan a hasonló következtetések értéke. Én csupán egy tudományos metódust alkalmaztam. . . A vádiratot megkaptam. Ellenfeleim — olyan nagyságok támogatásával, mint Sir Fred Hoyle és Carl Sagan — újra és újra kijelentik, hogy a lakható planétákat figyelembe véve galaxisunkban, lehetetlen, hogy az idegenek éppen a mi Földünkre szálltak volna le, különösen olyan időpontban, amikor az első értelmes ember éppen mocorogni kezdett.

362

Ennek az érvelésnek részleteiben is ellentmondok, így rögtön kiugrik ellenfeleim logikájának gyenge pontja: a földönkívüliek nem látogathattak meg már intelligens földlakókat! Csak az „istenek” látogatása óta vált a homo sapiens intelligenssé! Nem akarom ismételni magamat, ezért kérem a tisztelt bíróságot, hogy korábbi levezetéseimet szíveskedjenek az ügyiratokhoz csatolni!

Más bolygóról jött társaság A Hoyle és Sagan által feltételezett lakott bolygókra alapozva kijelentem: az első földönkívüli látogató vagy követői vissza fognak térni! Ők nem csupán galaktikus pozíciónkat ismerik. Az időben előttünk meglátogatott más intelligens életformákat is megismerték. Ahogy említettem, logikus lenne, ha az idegen látogatók ittlétük objektív bizonyítékát hátrahagyták volna — nemcsak nálunk, s nemcsak számunkra. Ez a logikus feltételezés ugyanúgy érvényes más naprendszerek bolygóira is, ahol a földönkívüliek a mi meglátogatásunk előtt tevékenykedtek, ahova leszálltak! Nyomatékosan rámutatok arra, hogy az emberhez hasonló társaság a más planétákon talált tárgyi bizonyítékokból megtudta, honnan eredt atyáik intelligenciája, amikor az „istenek”, ha szabad így nevezni őket, egyszer búcsút vettek tőlük. Tehát a leghatározottabban kijelentem, hogy a „mi” földönkívülijeink nemcsak a mi galaktikus pozíciónkat ismerik, hanem minden más planéta emberhez hasonló lakóit is, akik már az előttünk lévő időkben örvendezhettek az idegen látogatóknak. Az újabb látogatások azonban nem annyira az űrhajózás feltalálóitól indulnak ki, sokkal inkább azoktól, akik — hála az időugrásnak — időközben egy sokkal előrehaladottabb technikával rendelkeznek. Fővádló úr! Ezt a kijelentést nem szükséges jegyzőkönyvbe venni. Ahogy mondtam, ez csupán

363

spekuláció. Ami nekem logikusnak tűnik, még nem emelkedik a bizonyíték rangjára. A tisztelt bíróság nyugodtan hagyatkozhat arra, hogy ön állandóan hangosan és világosan kimondom, ha nem bizonyítékról, csupán feltevésről van szó. Per definitionem a hipotézisek egy teória vázlatai. Én a lehetőségek keretei között mozgok. A teóriák továbbfejlesztését csak a diktatúrákban lehet megtiltani. Köszönöm! Tisztelt bíróság! Több szemrehányást tettek nekem amiatt, hogy az emberi gondolkodási kategóriákat alávetem a földönkívüliek akcióinak és reakcióinak, ahogy ez már közismert. Azt kell mondanom ellenfeleimnek, hogy vagy nem látják teóriám döntő mozzanatát, vagy nem akarják látni. Az istenek saját képmásukra teremtették az embert. Mi mindnyájan ama genetikai „modell” értelmében gondolkodunk és cselekszünk, amit lemásoltak nekünk. Mióta ember nemz, „isteni” gyermekeket hoz létre — az istenek képmásának hordozóját. Elképzelhető — ez is hipotézis, tisztelt bíróság! — hogy az „istenek” vagy utódaik újra itt vannak a Naprendszerben, és figyelnek bennünket. Természetesen tudom, hogy ellenfeleim ezt a feltételezést teljesen abszurdnak tartják, de vállalom a felelősséget, és ezt a lehetséges szempontot is beleveszem védőbeszédembe. Hölgyeim és uraim, látom, mosolyognak, amikor felelősségről beszélek. Sok embert tettek már ki pszichológiai sokknak anélkül, hogy előkészítették volna erre őket. Ki akarják próbálni a terhelhetőségüket? Mert én lehetségesnek tartom, hogy a földönkívüliek visszatérnek, s kortársaimmal szemben felelősséget érzek, ezért megpróbálom előkészíteni őket egy nem lehetetlen esemény fogadására. Több millió földlakó minden bizonnyal sokkot — frászt — kapna egy ilyen világrengető

364

eseménytőt. Én elképzelhetőnek tartom a visszatérést, ezért meg akarok előzni egy adott esetet. Nem akarok többet, de kevesebbet sem!

Véleményem az ufókról. . . Tisztelt bíróság, nem vagyok ufó-hívő. Még a távolból sem láttam egyetlen repülő csészealjat sem, hacsak az nem volt az, ami egy zivataros repülésnél a Kordillerák fölött dugóhúzóba került velem. A téma komoly szakirodalmából, s számtalan beszélgetésből, amit olyan emberekkel folytattam, akik csészealjakat csak a tálalószekrényben tartanak, kiderült, hogy az eddig felderítetlen jelenség félelmetes mértékben szaporodik. Pilóták, radarkezelők, megbízható tudósok, és olyan férfiak, mint Barry Goldwater és Jimmy Carter, állítják, hogy ufókat figyeltek meg. Semmi okom sincs arra, hogy kételkedjem az észlelők jóhiszeműségében. Vagy ellenfeleim e tisztes polgárok kijelentéseit is hazugságnak minősítik? Még — és ebben mindenki egyetért — senki sem tudja, mik ezek az ismeretlen repülő tárgyak. Tisztázni szeretném: én nem jelentettem ki, hogy az ufók földönkívüli eredetűek lennének, csak azok nevében szállok síkra, akik látták őket és állítják, hogy léteznek! A nagyokosok azt kérdezik: ha léteznek és talán kozmikus eredetűek, vajon miért nem szállnak le végre hivatalosan is? Miért nem lép a sajátos égi kocsi parancsnoka a vörös szőnyeggel borított úton az USA elnöke elé, hogy üdvözölje? Az ufológusok biztosítottak arról, hogy történtek már ufó-landolások, csak éppen olyan helyeken, ahol a rókák kívánnak jó éjszakát egymásnak. És mert itt is nekem szegezték a kérdést: mi a véleménye az ufókról? — szeretném az elfogultság barikádját áttörni és ismertetni a nagy rejtéllyel kapcsolatos álláspontomat.

365

Miért nem akarnak az ufók, ha tényleg földönkívüli eredetűek, hivatalosan leszállni? A mítoszok tanulmányozásakor feltűnt nekem, hogy az „istenek” mindig tudtak a földiek nyelvén beszélni. Ez a nyelvtudás tette lehetővé, hogy hosszú időn át megfigyelhessék és „tanulmányozzák” a történelem előtti földlakókat. Semmi magyarázat nincs arra, hogyan tudtak az idegenek közel kerülni a síknyelvű Földhöz. Az emberek a mindenkori köznyelvet beszélték, amelyben akkor természetesen nem volt semmilyen technikai fogalom. Örökre ismeretlen marad, hogy „akkoriban” hány nyelvet katalogizáltak. Ma földgolyónkon 2986 nyelvet beszélnek, Mózessel szólva (I. 11,5.) igazi bábeli nyelvzavar uralkodik nálunk. A 2986 nyelv közül 6 világnyelv, s ezeket kell a földönkívülieknek ismerniük ahhoz, hogy megértsék a világszerte folyó rádió- és tévéadásokat, a sajtó kifejezéseit. A kis helyi, nemzetiségi szókincsre nincsen szükségük. A nyelvhasználat e területe hosszabb megfigyelési időszakra is elegendő munkát adhat. Az „istenek” évezredekkel ezelőttre visszanyúló földi tartózkodása óta a bakteriológiai és virológiai körülmények jelentősen megváltoztak a Földön. Új, veszélyes betegségek keletkeztek, s ki tudja, vajon az idegenek is elkaphatják-e ezeket? Mielőtt hivatalos leszállást terveznének — kézrázással, testvéri csókkal, ajándékok kölcsönös cseréjével — tudomást kell szerezniük az ismeretlen betegségekről, és gondoskodniuk kell azok lehetséges elhárításáról. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy az első űrhajósokat, akik visszatértek a Holdról, földet érés után nyílegyenesen vitték a karanténba — nem kockáztathatták, hogy egy ismeretlen betegség megfertőzze az emberiséget. A látogatást előkészítő földönkívüliek legalább ennyire óvatosak. Leszállás előtt orvosi

366

szempontból alaposan megfigyelnek bennünket, ezt gyakran és a Föld legkülönbözőbb helyein teszik. Az „istenek” utolsó látogatása óta az emberek alaposan megváltoztak. Ezért akarják tudni a földönkívüliek, milyen irányban és milyen messzire terjedhet ki tevékenységük. Foglalkoznak az emberek atom- vagy hidrogénbomba gondolatával? Kipróbálták már a mérges gázt és a bakteriológiai fegyvereket? Jelenthetnek-e az emberek potenciális veszélyt az „istenek” számára? Pozitív vagy negatív irányban változott meg a tudati állapotuk? Terv szerint ment végbe a mesterséges mutáció? Vagy új, spontán mutációk az emberi agyat bosszúvágyóvá formálták? Milyen a politikai—hatalmi rendszerük? Diktatórikus vagy demokratikus? Milyen vallások dominálnak? Mekkora rizikóval járhat egy leszállás? A kérdések breviáriuma sok oldalt megtölthet, és mindegyiket jó előre tisztázniuk kell. Igaz, fantasztikusan hangozhat, amit elmondtam. Tisztelt bíróság, volt alkalmam részt venni komoly kutatók vitájában, akik jövőbeli csillagközi expedíciók tervével foglalkoztak. Kísérteties, hogy már az előkészítésnél mi mindenre kell gondolni. Feltételezhető, hogy a földövkívüliek ugyanilyen módszeres stratégiát követnek. Végül is, mi az 6 hasonmásaik vagyunk. . . De kell lennie még egy oknak, ami indokolja, mién járőröznek kis repülő eszközeikkel, hogy „valahol a világ végén” kutatást végezzenek. Lehetőleg onnan szerzik be az első információkat. Ezt senki sem tudhatja biztosan, de sokan feltételezik. A magatartáskutatás modern elmélete szerint hétköznapi környezetben érdemes tanulmányozni a viselkedésformákat. Mihelyt hivatalosan lépünk fel valahol és tudjuk, hogy figyelnek, már nem tudunk teljesen „természetesen” viselkedni.

367

Mielőtt lezárnám az ufók Földről történt megfigyeléseit, még meg kell jegyeznem: semmi PONTOSAT nem tudunk, de MINDEN lehetséges. Csak várjuk ki a végét. Két számra a tisztelt bíróság is bizonyosan visszaemlékszik. 20 évvel ezelőtt az USA-ban egy reprezentatív népszavazás keretében feltették a kérdést: hisz-e az ufókban és gondoljae, hogy ezekkel kapcsolatban földönkívüli lényekről is van szó? 20 évvel ezelőtt a megkérdezettek 3,4 százaléka IGENnel válaszolt. 1975 őszén hasonló körkérdést tettek fel. Most már 51,7 százalék volt az igen válaszok aránya. Ha a földönkívüliek az ufók felbukkanását pszichológiai előkészítésnek szánják, csak annyit mondhatok: le a kalappal! A módszer elérte célját.

Hogyan lepleződtem le?! Tisztelt bíróság, hölgyeim és uraim! Amióta az ecuadori föld alatti alagutakról írtam, nem fogynak el a sajtóból a nagybetűs szalagcímek: DÄNIKENT LELEPLEZTEK! A SARLATÁN FELSÜLT! DÄNIKEN BARLANGJAI ÜRESEK! Miről is van itt szó? 1972-ben írtam, hogy egy barlang oldalbejáratán át lejutottam a mélybe, ahol valóságos „fém könyvtárat” láttam, mellette egy különös állatkertet, amelyben sokféle állat térhatású képe volt látható. A könyvön még alig száradt meg a nyomdafesték, amikor már megindultak az első vehemens támadások. A SPIEGEL interjút készített velem, de végül nem közölték, a többi lap nagy ágyúkkal tüzelt. — 1976 nyarán egy skót expedíció az ecuadori kormány támogatásával kutatásokat végzett. Öt kilométerre a Tayos-barlangoktól leereszkedtek a mélybe. A publicitásról is gondoskodtak, mert velük volt Neil Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett. Ez az expedíció „semmilyen nyomát sem találta a

368

földönkívülieknek”, nem pillantottak meg „semmiféle aranyat”, csupán „különböző érdekes kultikus tárgyakat” láttak. Dänikent újra leleplezték! Neil Armstrong „Däniken nyomában”! Ez volt a főcíme az expedícióról világszerte megjelent cikkeknek. Az egyszerű képes beszámolótól a tízoldalas összefoglalókig számos tudósítás látott napvilágot a különböző sajtótermékek lapjain. Armstrong leleplezte Dänikent! Tudta vajon Armstrong, milyen kocsira ültették? Biztosan nem. 1977. február 24-én Neil A. Armstrong, a Cincinnati Egyetem professzora a következőket írta nekem: A brit és az ecuadori közös kutatási tervezet keretében jött létre a Los Tayos expedíció, amelynek célja az volt, hogy tanulmányozza a Tayos-barlangokat. Értesülésem szerint a brit hadsereg 400 hasonló expedícióra kapott megbízást. „A brit résztvevők nagy többsége skót volt, s skót elődeimre tekintettel engem is meghívtak és kineveztek az expedíció tiszteletbeli vezetőjévé, ezt el is vállaltam. A múlt nyáron, augusztus elején meglátogattam az expedíciós területet. Nem olvastam a könyvét, és nem tudtam semmiféle kapcsolatról, ami önt a barlangokhoz fűzte, és nem kaptam az ön hipotézisével kapcsolatban semmiféle kommentárt. Azt azonban megsúgták, hogy Németországban és Argentínában különféle cikkeket terjesztettek, amelyek az ön teóriájával összefüggésben írtak az expedícióról. . . Engem egyik kiadó sem kérdezett meg. Ecuadorban arról érdeklődtek, vajon találtam-e a barlangokban valamit, ami egy magasan fejlett társadalomra utal, s én nemmel válaszoltam. Semmilyen felelősséget nem tudok vállalni azért, amit ön az európai sajtóban olvasott.” Természetesen nem Armstrongot teszem felelőssé a badarságokért. Ő csak nem látott semmit. És ha Dänikent ki akarják készíteni, ehhez minden eszköz megengedett.

369

Az expedíció 75 tagja hat héten át Ecuador barlangos vidékén éldegélt. Feltételezhető, hogy Armstrong megtudta, azért hívták ide, hogy leleplezze Dänikent. Ecuadorban barlangok százai találhatók. Armstrong 400 barlangról tett említést, én nem ismerem a pontos számot, de ezt reálisnak tartom. De honnan tudhatta az exasztronauta, hogy az én nyomomban jár? A világszerte terjesztett cikkekben — mindet elküldik az irodámba — azt írják, hogy „a földönkívüliekkel kapcsolatos legkompetensebb szakembert is bevonták a csapatba”. . . Neil Armstrongot. Csak arról a feladatról nem tudott semmit, hogy le kell lepleznie Dänikent. . .

Ki hol volt? Minden szakember tudja, hogy Ecuadorban különféle barlangok százai találhatók. Kérem a tisztelt bíróságot,

Erich von Däniken, Juan Moricz a barlangok felfedezője és ügyvédje, dr. Matheus Pena társaságában a barlang oldalbejáratánál

370

világosítsanak fel, miért valamilyen barlangba másztak be az expedíció tagjai és miért nem az én barlangom oldalbejáratánál indultak lefelé? Válaszolok önök helyett: mert annak a helyét nem találják meg, ugyanis megígértem a barlang felfedezőjének, hogy senkinek sem árulom el. Én szavatartó ember vagyok. Engedje meg a tisztelt bíróság, hogy egy fotót csatoljak az ügy irataihoz, amely az én barlangom oldalbejáratánál készült. A képen a barlang felfedezője, Juan Moricz úr és ügyvédje, dr. Matheus Pena látható a társaságomban. Mi történt volna, ha az 1976-os expedíció kezdeményezője, Stanley Hall skót mérnök és műkedvelő régész, aki olvashatta tudósításomat, elindulás előtt a cél érdekében kapcsolatba lépett volna velem? Sok időt, pénzt és fáradságot takaríthatott volna meg, mert tőlem megtudhatta volna, hogy merre található a tetszés szerinti X-barlang. Feltételezem, hogy a tisztelt bíróság egyetért ezzel. Ha már velem nem akartak kapcsolatba kerülni — hm! — miért nem léptek érintkezésbe a barlang felfedezőjével és alapos ismerőjével, Juan Moricz-cal? Végül is a „fém könyvtár” egy őskori leletet erősít meg! Miért nem követték az odavalósiak és a barlang ismerőinek nyomát ugyanúgy, ahogy én tettem? Tisztelt bíróság, egyaránt unfair és kényelmetlen, hogy az 1976-os expedíció sikertelen eredményeit az én nyakamba akarják varrni! Hadd mondjam ki még egyszer: respektálom a kritikusan objektív újságírói tevékenységet, akkor is, ha szőrszálhasogató. Csak azt nem tudom felfogni, miért tagadja valaki, hogy egy „párt”-hoz tartozik. A barlangászok és az újságírók is biztosak lehetnek benne, hogy nálam érdeklődőbb partnert aligha találnak kutatásaikhoz. A fair play a német nyelvben sem ismeretlen szó, hiszen annyi anglicizmus és amerikanizmus belekerül

371

már szókincsünkbe. Lehet, hogy mégis akad valaki, aki nem tudja, mit jelent? Szívesen rendelkezésére állok a pontos fordítással, s ennek gyakorlatba való átültetésével is, akár éjjel, akár nappal.

Nem látták Crespi kincseit sem Előfordult még egy hasonló eset, amelynek igazságértékét a tisztelt bíróságnak kellene mérlegelnie. Két alkalommal több napon át tartózkodtam Carlo Crespi atyánál, a Maria Auxiliadore templom papjánál az ecuadori Cuencában. Crespi atya már több mint nyolcvan éves, egy kicsit szenilis, sőt, néha infantilis módon kárörvendő. De fiatalabb korában — 50 éve él Cuencában — az indio kultúra elismert szakértője volt. Gyűjtötte a régi művészi munkákat és a Vatikán támogatásával egy múzeumot létesített. Élete nagy műve megmagyarázhatatlan okból porig égett, csak néhány értékes, egyedi darabot tudott kimenteni a tűzből. Azóta úgy őrzi ezeket, mint a szeme világát. Bizalmatlan, idegeneknek soha nem mutatja meg kincseit. Én nem úgy mentem oda, mint egy turista vagy zarándok, aki gyorsan lefotózza a különös lelkipásztort és templomát, majd továbbáll. Napokig ott maradtam és megnyertem az öregúr bizalmát. Olyan közel kerültem hozzá, hogy hosszas habozás után ugyan, de megmutatta az aranylemezt, azt az indián munkát, amit sikerült megmentenie. Arról tudósítottam én. Néhány száz fényképet készítettem a tömegáruról is, amely a templom udvarán hevert. Ezeket nyilvánosságra is hoztam. És mi történt? Az ottani szerkesztőségekből rögtön sürgős megbízással kiküldték az újságírókat Crespi atyához. A tollnokok csak néhány órát töltöttek ott, mindenesetre jóval kevesebb időt, mint én. A gyors csapat csak azt látta, amit a páter

372

Kanjilal professzor, a neves szanszkritkutató a jelek túlnyomó részét brahmin eredetű óind írásjelekként azonosította.

373

turistáknak is megmutatott: olcsó vacakokat, bazári indián kultúrát, a turisták és zarándokok számára készült olcsó tömegárut. Rögtön jött feketén-fehéren a visszhang. Däniken aranylemezekről és sztéléről mesélt — mi csak bádogot láttunk. Na bumm! A mesélőnek ismét adtak egyet. Hogy a zsargonnál maradjunk: leleplezték. Hadd válasszak ki még egy „esetet”: lefényképeztem egy sztélét és megjelentettem a képeket. Az 56 négyzetben 56 különböző jel volt látható. Feltettem a kérdést: vajon írásjelek, egy régi ábécé betűi azok a kacskaringók, amelyeket a régi indiók belekalapáltak a fémbe? Válasz helyett csak gúnyos nevetést hallottam. Közben a kalkuttai Kanjilal professzor megfejtette a rejtélyt: a jelek túlnyomó többsége brahmin eredetű óind írásjel. Kitűnő riporteri feladat lenne annak kiderítése, vajon honnan szerezte a „hamisító” a brahmin írásjelekkel kapcsolatos ismereteit? Ezt a feladatot már nem tudták végrehajtani, közben elfogyott a muníciójuk, amit a Däniken elleni támadásra szállítottak nekik. Amikor Charles Berlitz megjelentette „Eltűnt világok titkai” című könyvét, ugyanazokat a tárgyakat mutatta be Crespi atya kincseiből, mint én. Ekkor azonban nem harsant tiltakozás, nem volt sem rágalmazás, sem „leleplezés”. Örültem neki, hogy legalább Berlitz úr megspórolhatta a bosszankodást. Felvetődött bennem az az egyszerű kérdés: milyen sajátságos újságírói „igazság” uralkodik itt? Dänikent speciális mércével mérik? Az íróasztalon lévő mérőszalagoknak különböző a beosztásuk? Anélkül, hogy a tisztelt bíróságot befolyásolni akarnám, szabadjon elmesélnem, mit mondott nekem egy híres amerikai újságíró, akivel különösen jól elbeszélgettem. „Tudja, barátom, ez az ön balszerencséje, hogy írnia kell ahhoz,

374

hogy teóriáit megismertesse a nagyközönséggel. Az írás az újságírók feladata. De ha valaki olyan sikeresen birkózik meg ezzel a feladattal, mint ön, akkor azt mi nem sokáig bírjuk elviselni. Le akarjuk szállítani a magas lóról, hogy egyenlő legyen velünk. Ezért egészen titokzatos számomra az a barátságos fogadtatás, amelyben néhány kollégámat részesíti.” — Tisztelt bíróság, ezt az indoklást nem tudom és nem is akarom elfogadni. Én filantróp vagyok! Elég már az árnyékbokszolásból?

Melyik templomba szállt le Ezékiel? Az a hír járja, hogy Houstonba rakétákat szállítanak, ezért megemlítem, hogy a NASA egykori mérnökének, Joseph Blumrichnak azon a helyen sikerült rekonstruálnia a bibliai Ezékiel-riport alapján a próféta által leírt űrhajót. Nem ismeretes, hogy Ezékiel más repüléseken is részt vette. De az egyik égi utazás után a prófétát egy templomnál szállították le. Íme a leírás: „Huszonötödik esztendejében fogságunknak, az esztendő kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben az után, hogy a város megveretett, éppen ezen a napon lőn az őr keze én rajtam és elvitt engemet oda. Isteni látásokban vitt engem Izráel földjére, és letőn engem egy igen magas hegyre, s azon vala mint egy város épülete dél felől. És oda vitt engem, és ime egy férfiú vala ott, tekintete mint az ércznek tekintete, és len-zsinór vala kezében és mérőpálcza; és a kapuban áll vala. És szála nékem az a férfiú: Embernek fia! láss szemeiddel és füleiddel hallj, és figyelmetes légy mindarra, a mit mutatok néked; mert, hogy ezeket megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, a miket látsz, Izráel házának.” (Ezékiel könyve 40, 1-4.)

375

A „ zsidótemplom” (naptemplom) Martandban, Kasmír egyik legnagyobb romvidékén található.

A templomépület közepét a szentély uralja. A középpontból a főbejáraton át a szabadba vezető úton radioaktív nyomokat találtak.

376

A továbbiakban Ezékiel leírja a templom négy főkapuját, amelyek a négy égtáj felé néznek, egy kis patakot, amely a templom oldalánál fakadt és egy hosszú völgyön át folyva hatalmas folyammá alakult. A krónikás nagyon világosan közli, hogy „egy igen magas hegyre” vitték. Blumrich feltette a kérdést: Hol lehetett Ezékiel? Hová vitték? A próféta nem jelöli meg a nagyon magas hegy nevét. Tehát nem Jeruzsálem közelében lehetett, mert Ezékiel ott nőtt fel. A város környékén csak néhány domb emelkedett és ezeket a tudósító név szerint ismerhette. A szóban forgó templom esetében nem lehetett szó zsidó templomról, mert Ezékiel a jeruzsálemi templom főpapja volt, s így nyilván feltűnt neki az idegen épület, amely hasonlított az általa ismerthez. Ezért is volt kíváncsi rá, és részletes leírást adott róla. Hová repíthették a földönkívüliek a prófétát? Melyik templom felel meg az általa megadott pontos ábrázolásnak? Mindig ezt az alapkérdést tettem fel magamnak. Vaskos régészeti művekkel a hónom alatt visszavonultam a dolgozószobámba és elkezdtem keresni a templomot. Négy tornyának kellett lennie, udvarnak, oszlopcsarnoknak és egy pataknak, amely pontosan a templom mellől eredt és egy völgyön áthaladva folyóvá szélesedett. És a templom közelében egy „igen magas hegy” emelkedett. Szóba jöhet vajon egy inka templom Dél-Amerikában? Nem, az ottani templomoknak nincs sem négy tornyuk, sem oszlopaik, sem udvaruk. Vagy talán piramisra gondolt a próféta, amikor a templomot leírta? Talán egy középamerikai piramisra? Muszáj a templomot Babilonban vagy Perzsiában keresni? Ezekben az országokban is vannak magas hegyek, viszont Ezékiel ismerte a babiloni templomokat, hiszen ott volt fogságban.

377

A körözőlevél nyomra vezet A magasan fekvő völgyekben kezdtem a templom után kutatni. A postás egy olvasóm levelét hozta Németországból, a levél remek tippet tartalmazott. Írója Karl Maier, aki úgy véli, hogy a templom Kasmírban lehet. „Sringarban, egy magasan fekvő völgyben különféle templomok vannak, az egyiket különös módon »zsidótemplomnak« hívják. Négy tornya van, udvara és tulajdonképpen minden, ami a zsidók templomaihoz tartozik.” A kedves olvasó hozzátűzte leveléhez a Marand közelében lévő templom alaprajzát is.

Tovább tanulmányoztam a térképet és örömteli felfedezésre jutottam: közvetlenül a templom mellett egy patakocska eredt, amely a Kasmír-völgyön át folyóvá szélesedett ki és a háttérben valóban egy „igen magas

378

hegy” van, mégpedig a Himalája. Ide cipelték volna Ezékielt? A Sringarban lévő zsidótemplomot naptemplomnak is nevezik, ez Kasmír legnagyobb templomromja. Miután a hindu hívők valamikor céljaiknak megfelelően átépítették, ma már csak három torony ismerhető fel. De amikor 1976 nyarán ott jártam, láttam az udvart a főkapuval, a hét oszlopot és a templom belsejében a szentélyt. A romok mellett ott csordogált a patakocska is, és világított a Himalája hófödte csúcsa, az „Igen magas hegy”. Amennyiben Ezékielt ide hozták, az 6t szállító repülő le is tudott szállni a templom udvarán. Idézem: „És vitt engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, a mely napkelet felé néz vala. És ímé, Izráel Istenének dicsősége jó vala napkelet felöl, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől.

A kasmíri Parhaspur romvárosában világosan felismerhetők három templom maradványai. A vidék úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. A mítoszokban szó esik ismeretlen, megsemmisítő erejű fegyverek

379

támadásáról.

És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a jelenség, melyet akkor láttam, mikor menék a várost elveszteni; és olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam. . . És az Úr dicsősége beméne a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre.” (Ezékiel könyve 43, 1-4.) Érzékletes leírás. De vajon maradtak-e látható nyomok? Két napon át mentünk mérőműszereinkkel a vidéken. Semmit nem mutattak ki. Méterről méterre fogtunk neki a méréseknek. Hirtelen, a főkapu meghosszabbított vonalában őrülten kilengett a mutató. Fejhallgatóinkban másodpercekig hangos sercegés zúgott. Visszamentem a műszerrel a kiindulóponthoz. A jelenség pontosan az előbbi

Parhaspur romvárosának középpontjában három kőkocka hever, az egyik megdöbbentően hasonlít a Marandban lévőhöz, olyanok, mintegy gyárból kikerült betonöntvények. Mérésekkel kimutatták, hogy a kőben valamiféle fém rejtőzik. 380

helyen megismétlődött. A radioaktív sugárzás 1,5 méter széles sávban volt észlelhető. De milyen hosszúságban? Lassan lépkedtem a jobb sarokból balra. A fejhallgatóban lévő zúgás még tartott, bár időnként kihagyott. Mintha megzavarodott volna a műszer. Itt egy hordozható elektronikus monitort használtam, a stuttgarti Apparatebau cég TMB 2.1 típusát. Ez a műszer a neutron sugarak, valamint az alfa, béta és gamma-sugarak mérésére szolgál. Az imént meghatározott helyen a mutató a skála végéig lengett ki. Mi folyik itt? Talán egy mélyen húzódó uránérc sávot találtunk? Radioaktív ércek vannak a talajban? Vagy ebben a magasságban a tiszta hegyi levegőben visszatükröződő napsugarak tréfálnak meg minket? Mindez csak feltételezés, nem bizonyítható. A templomrom szentélyében egy hatalmas kőhasáb állt, pont úgy festett, mint egy betonöntvény. Oldalhossza 2,8 méter volt, a magasságát nem tudtuk lemérni, mert mélyen a talajba süllyedt. A kőhasáb fölött detektorunk mutatója különösen hevesen lengett ki, feltételezhetően valami fémet észlelt. Kísérőink, Hassnain régészprofesszor és Kohl professzor egyik nap elvezettek minket Parhaspur romjaihoz, amelyek nem messze Srinagartól találhatók. Ott három különböző templomromot mutattak meg nekünk, s ugyanolyan hatalmas kőhasábok álltak a szentélyekben, mint amilyet Marandban megvizsgáltunk. Milyen titkot rejtenek vajon ezek a kövek? Nézzük ismét az Ezékiel-szöveget, amely annyira meghökkentett, mert a „Magasságos” így szólt a prófétához: „. . . Embernek fia! Ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké. . . ” (Ezékiel könyve 43, 7.)

381

Vajon a „talp” szó nem egy rossz fordítás eredményeként került a szövegbe az eredeti szó helyett? A „Magasságos” valószínűleg lenyomta a talajt — valamivel. . . Nem azt mondta inkább, hogy a Lenyomatom helyét? Talán ott hagyott egy nyomot a szentély belsejében, ami egy raktárhoz vezethetett? Az idegen látogatók vajon elrejtettek VALAMIT az annyira hasonló kőhasábokban, amely évezredek után „jelent” valamit? Nem tudom. Azt sem tudom, van-e valami köze a Marand templomában és a Parhaspurban talált kövek radioaktivitásának isteneim tevékenységéhez. Ezek csupán megfigyelések, nem értékelhetők bizonyítékként. Ennek ellenére bevettem védőbeszédembe ezt a jelenséget is: hátha ezzel ráveszem az indiai tudósokat, hogy megbontsanak egy követ, s így meg lehessen állapítani a sugárzás okát! A Marand templom korát csaknem az Ezékiel által megadott időre datálták, abban a korban épült, amikor a prófétát odavitték. S most átadom a stafétabotot az illetékes tudósoknak. Hölgyeim és uraim, aki önök előtt áll, újra és újra sajátos, merész vállalkozásokba kezd, hogy rámutasson a furcsaságokra, amelyet rohanó korunkban nem veszünk észre, sőt, elfelejtünk: amelyek azonban állandóan rejtélyekhez vezetnek, olyan titkokhoz, amelyek megoldása minden generáció számára fontos feladatként kellene, hogy szerepeljen. Tisztelt bíróság, a hittanórákon valószínűleg mindenki hallott a MANNÁ-ról, amellyel a zsidók hosszú vándorlásuk alatt táplálkoztak. Még nem derítették fel egészen, mi lehetett valójában ez a kifogyhatatlan élelmiszer.

382

A manna géppel előállított termék volt? Talán ezt a rejtélyt még meg lehet oldani. Szabadjon tudósítanom róla: George Sassoon angol férfi. Elektronikus tanácsadással foglalkozik, hobbija a nyelvészet. Sassoon olvasta könyveimet. Leveleztünk, majd személyesen is megismerkedtünk a szigetországban. Sassoon elmesélte, hogy a teóriámat alátámasztó érvek között talált néhány támpontot, amely arra ösztönözte, hogy a misztikusvallásos iratok ködös szövegéből kihámozza a „teljesen tárgyilagos közléseket”. Sassoon megvásárolta a Kabbala egy angol fordítását. Olvasás közben hamarosan megállapította, hogy a szöveg teljesen bonyolult és homályos, ezért elkezdett valamit. Elkezdett arámi nyelvet tanulni, hogy eredetiben tanulmányozhassa a szöveget. Abban talált rá a bibliai manna sztorijára, s ez nagyon felvillanyozta, mivel a szövegben mannagyártó gép konstrukciós leírását vélte felfedezni. Saját, pontos fordításával felkereste Rodney Dale-t, aki biológus és technikai szakíró egy személyben. Sassoon megtudta, hogy Dale leírta egy biológiai laboratórium vázlatát. A két férfi egyeztette a Kabbala szövegéről alkotott elképzeléseiket, majd megkérték Martin Riches műszaki rajzolót, készítsen szerkezeti vázlatot az adatok alapján. Papíron megvolt a biológiai labor! A felfedezés előtörténetét George Sassoon mesélte el. Én különben is meg vagyok győződve arról, hogy a régi hagyományokban sok technikai tudás rejtőzik, ezért csodálkoztam a felfedezésen, de különösebben nem lepett meg a dolog. Már majdnem elfelejtettem az egész történetet, amikor 1976 tavaszán a New Scientist című tudományos folyóiratban Sassoon és Dale tollából

383

megjelent egy cikk, amely a DEUS EST MACHINA? (Isten egy gépezet?) címet viselte.

Ha egy ilyen lap három oldalt szentel egy témának, akkor kell, hogy legyen benne valami. Sassoon úr engedélyezte, hogy a hosszú és túlságosan tudományos összefoglalóból egy közérthetőbb, rövidebb változatot készítsek, s rendelkezésemre bocsátott két rajzot is. A kutatási eredmények ismeretében világossá vált, hogy az a bizonyos manna nem az égből potyogott le, mint az Mózes II. könyvében, a 16. fejezet 4-25. szakaszában olvasható. Vajon a manna egysejtű fehérje volt, amelyet egy külön erjesztési egység állított elő? Azonos volt Istennel, akit az arámi szövegek hosszú időn át „a nap ősé”-nek neveztek? Isten tehát egy dolog szinonimája volt? Ha ez az „ős” egy gyár volt, amelyben egysejtű fehérjét állítottak elő abban az időben, amikor a manna alapvető tömegtápláléknak számított, akkor kellett lennie egy fényforrásnak is, amely elősegítette a fotoszintézist. E célra a lézer tűnik a legalkalmasabbnak. Már évezredek óta fáradoznak azon, hogy kiderítsék, mi is lehetett valójában a manna, ám eddig nem született semmilyen definiálható eredmény.

384

A mannát általában a Tamarix mannifera, a tamariszkuszok családjába tartozó fa élősködőinek szilárd váladékának tartják. A Coccinák, a pajzstetvek a szénhidrátban gazdag nedvet szívogatják az ágakból, szervezetükbe igen kevés fehérje és nagyon sok cukor jut, így hát a felesleges mennyiségű cukortól meg kell szabadulniuk, ürülékük folyékony, később megszilárduló cukros váladék, amely szőlő- és gyümölcscukrot és kisebb mennyiségű pektint (ezt használják a zselé készítéséhez) tartalmaz. Ezt az anyagot a hangyák is gyűjtik és a bolyba cipelik. Egyébként a beduinok mézpótlóként ma is használják ezt a mannát, és man-nak nevezik. Bar mutatkozik némi hasonlóság eme anyag és a bibliai manna között, ám hiányoznak a Mózes által feldicsért élelem karakterisztikus jelei. Nem tartalmaz fehérjét, míg a mannát a szent könyvben „kenyérként” és alapvető élelmiszerként írták le. Azonkívül a man csak néhány hónapon át található és egészen kis mennyiségben, így egy pusztában vándorló népet még rövid ideig sem tudna jóllakatni. Némelykor a bibliai mannát az Aspicilia esculenta nevű zuzmóval azonosítják, de nem bizonyítható, hogy Izrael közelében ismerték volna ezt a növényfajtát. Napjainkban a tundrákon és az Alpok szikláin honos. Honnan hullott tehát a manna, amely naponta és elegendő mennyiségben táplálta a vándorló népet ? Sassoon és Dale meg vannak győződve arról, hogy a választ a Kabbalá-ban találták meg. A Kabbala a XII. századtól kezdve a zsidóság ezoterikus tanai gyűjteményeként ismeretes. A fogalom a héber QBLH = „annak, aki felfogja” rövidítésből származik. A hagyományos zsidó misztika kompendiumának egy része a Sepher-ha Zohar (A fény könyve) három kötetében található, amit Simon Bar Jochai a II. században írhatott le, s

385

valószínűleg a spanyol zsidó Moses Ben Shemtob de Leon foglalta össze a XIII. században. A latin Kabbala Denudata (1644) és az angol Kabbalah Unveiled (1892) az arámi nyelvű Cremonai Kódexből (1558) származik.

Isten gépezet volt! A Zohar-szöveg pontos leírást ad a „nap őse” nevezetű istenről. Figyelemre méltó ős! Férfi és női testből áll. . . Sajátos módszer, hogy egy istent részekre szedjenek és újra összerakjanak, ez meghökkentette a Sassoon—Dale párost is. Csak széljegyzetként vették be a tanulmányba, ám később felismerték, hogy nem egy isten, hanem egy gépezet leírását olvasták. A Kabbala-szerző segítségükre volt ebben, hiszen neki fogalma sem volt a technikáról, így az „isten” leírásakor emberi tulajdonságokat ábrázolt, hogy kortársai el tudják képzelni az ismeretlen szerkezetet. Hadd tegyem hozzá, hogy az apacs indiánok még ma is hasonló módszert alkalmaznak. Hogy elképzelhetővé tegyenek egy autót, a fényszórót szemnek, az elektromos vezetéket ereknek, a hűtőt belső részeknek mondják. A Kabbala szövegéből a következő derül ki: A „nap ősé”-nek két koponyája van, egyik a másik fölött helyezkedik el, s mindkettőt körülveszi egy külső koponya. A felső koponyában van a felső agy, amiből harmatot desztillálnak, az alsó agy égi olajat tartalmaz. Az ősnek négy szeme van, az egyik belülről világít, balról jobbra a három nem világító szem feketének, sárgának és vörösnek látszik. Mint ahogy az egy őshöz illik, terjedelmes szakálla van 13 különböző formában, a haja kifelé nő az arcából, aztán ismét az arcába nő vissza. A haj puha, a szent olaj keresztülfolyik rajta. Az egész szerkezet jelentős karakterisztikuma a kemény koponya, amelyben az egyik oldalon tűz, a másikban levegő keletkezett, azonkívül a tüzet finom légmozgás

386

A manna-gépezet képi ábrázolása; amelyet Martin Riches a Kabbalaszöveg alapján készített.

hajtotta egyik oldalról a másikra. Az olaj felülről folyt az alsó koponyába, és színét fehérről vörösre változtatta. Az alsó agy naponta megtelt harmattal, s ami onnan

387

A manna-gépezet műszaki rajza, amelyet Rodney Dale a Kabbalában lévő leírás alapján készített: 1. A felső koponyarész — vízhűtéses felülettel 2. Tartály fényforrással, amely besugározza az algakultúrát 3. Tartály, amelyben a szárazanyagot állítják elő 4. Füzérek, vezetékek, amelyek. . . 5. . . . egy csőrendszerbe vezetnek 6. A láthatatlan fej, amelyben a malátacukrot hidrolizálják 7. A „nyak”-on keresztül jut a termék a gyűjtőmedencébe 8. A medence, amelyben a késztermék összegyűlik

388

kicsepegett, az volt a manna. Alul a herékben gyűlt össze és a péniszen keresztül leszívták. A „nap őse” női részének kevesebb részletét írja le a Kabbala: Négyszínű haja volt, amely aranyszínben végződött és fonattá egyesült, amely a felső koponyához vezetett. Minden szombaton az „ős” transzba esett. . . Aztán megtisztította egyes részeit és újra összeállt. Az angol kutató úgy vélte, hogy a felső rész egy desztilláló szerkezet — amelynek hullámos felülete vízhűtéses volt. A vizet egy tartályba vezették, amelynek közepén erős fényfonás volt. A fénnyel besugározták a Chlorella típusú zöldmoszatokat, amelyek igen gyorsan szaporodtak, s sok fehérjét termeltek. Az algakultúrák egy csőrendszerben cirkuláltak, vízből, széndioxidból és oldott sókból fehérjét építettek fel, és oxigént sugároztak ki. A moszatokat egy másik edényben fogták fel, és úgy kezelték, hogy a keményítő részben malátacukorrá hidrolizálódott, amely aztán kissé megpörkölve, hasonló lett a mézes süteményhez: ,,. . . olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.” (Mózes II. könyve 16, 31.) A száraz terméket két edénybe tették: az egyiket a napi szükségleteknek megfelelően kiürítették, a másikat rendszeresen utánatöltötték, hogy szombaton — amikor a masinának nem volt szabad dolgoznia — kétnapi készletet tudjanak tárolni. A hét minden szombatján a gépezet csendesen állt és várta, hogy vasárnap újra működni kezdhessen. A masina naponta egy omer (héber mértékegység, kb. 3 liter) mannát állított elő egy család számára, s mert 600 családról kellett gondoskodni, ez naponta 1,5 köbméter manna előállítását jelentette. Mi történt a géppel, amikor a zsidók elhagyták a sivatagot és már nem volt rá szükségük? (Józsué könyve 5,

389

12: „Attól a naptól megszűnt a manna hullása”) Jerikó bevétele után a gépezet a szent feladat betöltése után Silo-ba került (Sámuel I. 4, 3.) Később a filiszteusok zsákmánya lett, de gyorsan visszavitték, mert sokakat megölt közülük. Világos, a filiszteusok soha nem látták működésben a mannagyártó gépet, nem volt hozzá használati utasításuk, amikor bekapcsolták, baleseteket okozott. Ez mindmáig így van: a technika veszélyes, ha valaki óvatlan kézzel nyúl hozzá. A Krisztus utáni első évszázad római-zsidó történetírója, Josephus Flavius feljegyezte, hogy a filiszteusok a mannagépezet produktumának élvezete után mind hasmenésben szenvedtek. Amikor visszakerült Jeruzsálembe, Dávid király rituális tárgyként egy sátorban helyezte el (Krónika I. könyve 15, 1.) fia, Salamon külön templomot emeltetett a kísérteties masinának (Krónika II. könyve 2, 5.) Amikor kirabolták a templomot, a gépezet is összetört.

A konstruktőrök földönkívüliek voltak? A Sassoon—Dale szerzőpáros így zárja a NEW SCIENTIST-ben megjelent tudósítást: Az effajta gépezet az űrhajók szükséges tartozéka, mert kettős funkciót tölt be: oxigénről és élelmiszerről gondoskodik. A szovjet tudósok konstruáltak egy ilyen masinát, amelyet a SZALJUT űrállomás fedélzetén helyeztek el. Itt a személyzet több hónapon át tartózkodott. Az algakultúrákat az űrhajósok ürülékével termékenyítették meg, így a termésből valószínűleg nem fogyasztottak az asztronauták, ám a gépezet nagyszerűen bevált a levegő tisztításában. A mi szaporítási technikánk messze nem annyira előrehaladott, mint az, amit a mannagépezet alkalmazott. A leginkább hiányzó komponens a nagy intenzitású fényforrás és a gyors teljesítőképesség.

390

Ennek a követelménynek leginkább a lézer száloptika felelne meg. Nyitott maradt a kérdés: hogyan került a manna-gép a zsidókhoz? A szerzők feltételezik, hogy mintegy 3000 évvel ezelőtt földön-kívüliek látogatták meg Földünket és ők hozták magukkal ezt a masinát. De ez a spekuláció legalább annyi problémát vet fel, mint amennyit megold. Ma nem lehet ezt a hipotézist alkalmazni. Ha egy napon befejezik a kutatást, akkor talán erre a kérdésre is válaszolhatnak majd. Ez a cikk a NEW SCIENTIST 1976. április 1-i számában jelent meg. A túlságosan ravasz újságírók lépre mentek. Hát persze — április elseje — akkor biztosan áprilisi tréfáról van szó! Nem néztek utána alaposabban, ezért nem is tudták, hogy Sassoon és Dale már más, korábbi időpontokban is publikálták kutatásaik eredményét, például az INTERFACE-ben, a cambridge-i egyetem belső kiadványában. Arról sem volt sejtelmük, hogy a chicagói ANCIENT SKIES 1976. júniusi számában a szerzők közölték, hány helyen tartottak már előadásokat e témáról. Az áprilisi tréfa feltételezőinek arról sem volt fogalmuk, hogy Sassoon és Dale már belefogott egy átfogó mű, a THE LORD OF THE MANNA-MACHINE előkészítő munkálataiba. Tisztelt bíróság, vajon miért nem kérdezték meg azokat, akik tudták, vajon áprilisi tréfával akarták-e megörvendeztetni az olvasókat, vagy komolyan gondoltáke, amit leírtak. Ebben a macskaegér játékban már mindent szabad? Az angol szerzőpáros cikkét nem szándékozom űrhajózási teóriám egyik bizonyítékaként értékelni. De fontosnak tartom, hogy a régi hagyományokból kihámozott tényszerű adatok legitimálhatók, ha a túlhaladott és téves kifejezéseket a modern technikai isme- retek szellemében interpretálják. Éppen úgy, mint ahogy azt Sassoon és Dale a

391

Kabbala-szöveggel tették. Legkorábbi múltunk hatalmas kirakójátékhoz hasonlít, amelynek darabkáit csak apránként tudjuk összeszedegetni. Tisztelt bíróság, kérem, értékeljék állandó fáradozásom eredményeként azokat az adatokat, amelyek felhívják a figyelmet múltkutatásunk érdekes nyomaira. Ha már ezüsttálcán nyújtom át a kérdőjeleket, legalább vegyék tudomásul ezeket! Egy óriás kérdőjel máris itt áll a küszöbünkön! India messze van és Kasmír temploma még messzebb, s attól tartok, mindaddig megőrzi titkát, míg bele nem kerül a kutatás irányvonalába. Szegény, elfeledett világ. . . Törökország azonban közelebb van, repülővel másfél óra alatt oda lehet érni.

Nemrud Dag halhatatlan üzenete Törökország délkeleti részén, a Taurus-hegység közepében, 2150 méter magasan emelkedik ki Nemrud Dag, Kommagenosz szent hegye. A régészet keveset tud Nemrud Dag rejtélyéről. Az ott található épületkolosszus tisztán kifaragott feliratairól már többen említést tettek. Az épületet I. Antiochosz (Kr.e. 324-261) emeltette.

392

Nemrud Dag sóderpiramisa 2150 méter magas. A szentélyt I. Antiochosz emeltette.

Pusztulófélben a monolitikus sas

kőemlékek

galériája. . .

393

Istenek

és

egy

Először az istenek szentélye volt, majd a király síremléke. A létesítményeket az utódok később renoválták, és hozzáépítettek, de senki nem tudja, hogy a feliratok mikor keletkeztek. Az egyik feliratot különösen figyelemreméltónak tartom. Azt tartalmazza, hogy Antiochosz azért emeltette ezt az építményt, hogy egy megdönthetetlen törvényt hagyjon hátra az időről, amelyben halhatatlan üzenetet bíztak rá, hogy azt megőrizze egy sérthetetlen emlékműben.” Az időnek milyen megdönthetetlen törvényét, miféle halhatatlan üzenetet bíztak Antiochosz királyra ezen a hegyen? Nemrud Dag hegykúpja odazúdított, gigantikus kavicspiramisnak tűnik. Amíg fentről le nem jutunk a hegy belsejébe, nem lehet kideríteni, milyen üzenetet hagyott hátra Antiochosz. Szerintem a több mint 2000 éves felirat utalás, utalás valamire, amin nem szabad keresztülnézni. A hegypiramis lejtőjén két terasz helyezkedik el egymással szemben. Ott növi be a fű a fejeket, amelyek egykor nagy kőoszlopokon álltak. Balról jobbra egy kőgaléria húzódik, benne kőoroszlán, monolitikus sas, mellettük pedig a büszke istenek: Apolló, Fortuna, Zeusz, Héraklész és végül maga Antiochosz. A sas és az oroszlán pompás kőfaragványok, lejjebb a hegyoldalban egy bika figurája van a falba vésve. Mit is olvastam Ezékielnél? „És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul.” (Ezékiel könyve 1, 10.) Ezékiel írásának keletkezését Kr. e. 592 körülre teszik. I. Antiochosznak Kr. e. 320 táján kellett hozzákezdeni a Nemrud Dag építtetéséhez. Ezékiel tudósítása és a szentély-

394

Kilenc méter magas kőkolosszusok őrizték Nemrud Dag „halhatatlan üzenetét”. síremlék építése között kereken 290 év telt el. De a Kommagenosz királyi családból Antiochosz volt az utolsó a sorban, így Ezékiel próféta életében minden bizonnyal az elődei uralkodtak. A Kommagenosz birodalom az Eufrátesz felső folyásától a mai Iránig (Perzsia) terjedt, fővárosa Szamoszata volt. Ha egy pillantást vetünk a térképre, máris világossá válik, hogy I. Antiochosz királyi ősei a próféta lakhelyének szomszédságában uralkodtak. Ezékiel a babilóniai fogság idején itt vehette fel az első kapcsolatot az „istenekkel”. Babilóniától Perzsiáig csak egy macskaugrás az út. Ezékiel négy szimbolikus arcról beszélt. Antiochosz ezeket a fejeket kivájatta a sziklából és a kilenc méter magas kolosszusokat Nemrud Dagba szállíttatta, birodalmának legmagasabb

395

hegycsúcsára. Vajon miért? Közel akart lenni az istenekhez, akik az égből jöttek? Nemrud Dag titkot őriz, bár a szimbolikus figurák ma már a földön hevernek. Azonos netán a titok azzal a rejtéllyel, amiről Ezékiel írt? Nemrud Dag monumentális építménye, a próféta szövegével kombinálva útmutatást adhat. Nem lehetne követni? Nem lehetne kideríteni, mi rejlik a hegy mélyében? Emlékezzünk csak: „Halhatatlan üzenetet bíztak rá, hogy azt megőrizze egy sérthetetlen emlékműben.” Tisztelt bíróság, amennyiben ezen fejtegetések alapján egy kutatócsoport Nemrud Dag felé venné az útját, rögtön javaslom, hogy figyeljenek fel egy másik rejtélyre is, amely ugyancsak Törökországban található. A helyre vonatkozó adatok: a föld alatti városok Kaymakli, Derinkuyu Nevesir és Migde helységek között fekszenek. Nem lehet eltéveszteni, mert amióta a török kormány engedélyezte a terület látogatását, idegenforgalmi látványosságnak számít.

Föld alatti városok Törökországban A kiásott városok közül példaként Derinkuyuról szeretnék beszélni. Itt valamikor egy föld alatti település volt, amelyben 20000 ember lakott a mélyen a talajszint alatt húzódó emeletek sorában. Mivel a városban laktak, nem lehet szó valamilyen gyorsan elkészített menedékhelyről. A közösség kifinomult infrastruktúrával is rendelkezett. A lakások Zakó- és hálószobából álltak, voltak istállók, sőt nagyméretű borpince, nem is beszélve a boltokról és más helyiségekről. Ezeket Derinkuyuban különböző szinteken helyezték el, eddig tizenhármat tártak fel közülük. A lakások és más helyiségek aknajáratokkal voltak összekötve, amelyeket belülről le lehetett zárni, de kívülről nem lehetett kinyitni. A mélyen fekvő szinteken kutak,

396

Derinkuyu egyik föld alatti lakónegyedének mélységi keresztmetszete sírok, fegyverraktár is megtalálható volt. . . és vészkijáratok is. A zseniális építők a légkondicionálásra is gondoltak: eddig 52 légaknát tártak fel, amelyeken át egy bonyolult cirkulációs rendszer segítségével a legeldugottabb sarokba is eljutott a friss levegő. Derinkuyu és a hozzá nagyon hasonló Kaymakli csupán kettő a feltételezett 14 föld alatti város közül, amelynek feltárását a török régészek tervezik. A kutatók már ismerik a föld alatti városokat összekapcsoló utakat. Becslések szerint a jelentős, 1,2 milliónyi lakosság hosszú ideig élt ezekben a „katakombák”-ban. 397

A bejáratot és az összekötő utakat nagy, belülről elreteszelhető kövek zárták le, kívülről nem voltak nyithatók. 1,2 millió ember! Ez azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszerről is gondoskodni kellett. Hogyan? És honnan? A régészek véleménye szerint ezeket a városokat a Krisztus utáni első évszázadban döngölték a föld alá: a keresztények üldözőiktől való félelmükben ásták be ide magukat. E kijelentés gyökerét a kételkedés férge rágja. A föld alatt lévőknek élniük kellett, földet művelni, gyümölcsöt

398

termelni és ezt minden ügyességük ellenére sem tudták megtenni a felszín alatt: hiányzott a termés beéréséhez szükséges fény. A földművelést és az állattenyésztést tehát a felszínen kellett folytatniuk, akkor viszont a föld alatti lakások nem szolgálhattak menedékül! Bárki nyugodtan megfigyelőket küldhetett volna a kijáratok elé, hogy kivárják, mikor dugja ki a fejét az éhező emberi vakond, s máris elcsíphették volna. Nem is kellett volna harcolni velük, elég lett volna a kiéheztetés. A blokád.

Hatalmas „közösségi helyiség” Derinkuyuban. menedékhelyet hosszú távra építették az emberek.

399

Ezt

a

Derinkuyu tájképe. Semmi sem utal a föld alatti városra. Akad még egy meggondolandó kérdés: hova lettek azok a törmelék- és homokhegyek, amelyeket a föld alatti vájatokból kellett kiemelni? Aki napjainkban már megfordult ezekben a föld alatti városokban, annak számára világos, hogy itt egykor semmiféle gyors és provizórikus munka nem folyhatott. Ha akkoriban itt ástak volna, és a környék tele lett volna a kitermelt földdel, ez minden ellenség figyelmét felhívhatta volna a településre. Nos, a régészeti „sült”-nél bűzlik valami. Isten-teóriám arzenáljából felajánlok egy logikus magyarázatot: E hely lakóit a régi időkben földönkívüliek látogatták meg. Amikor hazaindultak, megígérték, hogy visszatérnek és megbüntetik mindazokat, akik nem tartják meg az általuk megadott parancsolatokat. Az emberek települései szórványosan helyezkedtek el, a közösségeket elfogta a félelem a „felülről jövő támadástól”, ezért összefogtak és a föld alatt létesítettek egy nagyobb települést, ugyanúgy,

400

mint 1361-Amerikában. Az is elképzelhető, hogy a mélyépítést azokkal a technikai eszközökkel végezték, amelyeket az idegen csillagok követei hagytak hátra. Primitív fémeszközökkel igencsak nehéz lett volna kikotorni 13 emeletet a felszín alatt. Ez túlságosan vakmerő feltételezés lenne elődeink technikai lehetőségeit illetően. Hölgyeim és uraim, objektív bizonyítékokat követelnek arra, hogy a földönkívüliek valamikor itt jártak! Én magányos harcosként csupán javaslatokat teszek. Az istenek szemrehányást tettek Ezékielnek: „Nektek, embereknek van szemetek a látásra, mégsem láttok semmit.” Ezt a megrovást még ma is magunkra kell vonatkoztatnunk.

El Fuerte, a dzsungel rejtélye

A bolíviai dzsungel közepén emelkedik az El Fuerte hegység, mesterséges eredetű, rejtélyes véseteivel.

401

A mély, szimmetrikus barázdák a hegy lábától a csúcsig vezetnek. Ott hirtelen megszakadnak, mintha egy zárórámpát helyeztek volna oda. Egyes régészek feltételezik, hogy „rituális sör” elvezető csatornáiról van szó — ennél idétlenebb ötletet még nem hallottam! Engedjék meg, hogy védőbeszédem tour d'horizon-ján rámutassak egy további érdekességre is, amely Bolívia dzsungelében található. Santa Cruztól 150 kilométerre fekszik Samaipata falucska, ettől 30 kilométerre található El Fuerte, egy különös hegy a dzsungel közepén. A régészek keveset tudnak El Fuertéről, csak szegényes és mosolyogni való teóriákat állítottak fel róla. És itt nincs semmiféle használható hagyomány sem. . . Egy hegy áll előttünk a dzsungelben. Két mesterségesen vágott, mély, szimmetrikus barázda vezet a csúcsig, ott hirtelen megszakadnak. Fönt, a platón különféle nagyságú kőmedencék találhatók, amelyek egy még felderítetlen csatornarendszeren át összeköttetésben állnak egymással. Bármilyen funkciója is volt az építménynek, a művészetről

402

sem feledkeztek meg, a mélyedések lábánál párduc-és jaguárfigurák szimbolizálják az erőt. A lépcsők és a kivájt fülkék egy történelem előtti stadion képzetét keltik. A mély barázdák szimmetrikusak, s a zárórámpák eldolgozása

A hegy sziklás felszínébe kör- és háromszög alakú, kiemelkedő medencéket vájtak, amelyek egy még felderítetlen csatornarendszeren keresztül összeköttetésben álltak egymással.

403

egyenletesnek tűnik. El Fuerte a régészek kutatókörén kívül, elhagyottan nyugszik a bolíviai ősvadonban. Pedig ez a magas hegy Samaipatánál ősrégi titkokat cipel a hátán. Vajon eljön a nap, amikor ezekre fény derül? Tisztelt bíróság, nem szükséges, hogy csak a hegyek vagy a föld alatti városok keltsék fel kíváncsiságukat! A földönkívüliek keresésekor a kisebb méretű tárgyi bizonyítékokat sem szabad figyelmen kívül hagynunk, például a sziklarajzokat vagy a barlangok falán található véseteket. Ezeket még soha nem vizsgálták olyan szempontból, hogy esetleg az „istenek” üzeneteit hordozhatják. . . Én már ezerszámra gyűjtöttem ilyen jeleket, s a komoly érdeklődőknek szívesen rendelkezésére bocsátom ezeket. Az elmúlt években Peruban tízezer számra találtak vésett köveket. Engedjék meg, hogy az ügyiratok mellé tegyek néhány mintadarabot.

Valódi és hamis kövek Icából A legnagyobb és legérdekesebb gyűjtemény dr. Janvier Cabrera birtokában van. Családja már nemzedékek óta a régi városban, Icában él, amely Peru déli részén található. A vésett kövekről először kollégám, Robert Charroux könyvéből szereztem tudomást. Amikor megláttam a képeket, már tudtam, hogy Icába kell mennem. De, tisztelt hölgyeim és uraim, ne gondolják, hogy csak úgy vakon belerohantam egy kalandba! Először megkérdeztem a mannheimi Néprajzi Múzeum régészét, dr. Henning Bischof urat, hogy ismeri-e az Ica-köveket és mi a véleménye róluk. Dr. Bischof szerint az Ica-kövek hamisítványok, amelyeket az indiók készítettek, hogy egy solesért (perui pénz) eladják a turistáknak. Ellenfeleimmel ellentétben én mindkét oldal véleményére kíváncsi vagyok.

404

A neves kőzetgyűjtő, Cabrera íróasztala a „tojásboltban”. Évtizedek alatt Cabrera 14 000 követ gyűjtött össze.

Dr. Janvier Cabrera professzor a perui Icá-ban él. Az egyik fél véleménye szerint a hivatalos régészet a perui vésett köveket hamisítványnak tartja. Máris repültem Peruba. A Cabrera-család háza az icai Plaza de Armason áll. A nagy épületben lakik a népes família, három helyiség azonban „szabad”: a polcokkal teli szobákban a kövek tömegét tárolják. Mindegyik kövön más-más bevésett motívum található, maguk a kövek különböző nagyságúak,

405

Egy indián mesebeli lényen lovagol — egyetlen képeslapban sem találhattak mintát az ábrázoláshoz!

Egy „glóbusz”, amely ismeretlen földrészeket ábrázol. Lemuriát? A valamikori hidat ElőIndia és Madagaszkár között? Vagy az elsüllyedt Atlantiszt?

Egykor élt indián nagyítóval a kezében. — Honnan kölcsönözhették az illusztrációt?

406

van köztük futball-labda és léggömb méretű is. A helyiséget, amelyet betöltenek a kövekkel teli polcok, s alig marad hely a gyűjtő íróasztalának, úgy lehet elképzelni, mint egy tojásraktárt, azzal a különbséggel, hogy a tojások helyett fantáziadús vésetekkel ellátott kövek sorakoznak a polcokon. A vésetek közül néhány: madáron lovagló indiánfigura, indián különös eszközökkel a kezében. Az egyik kövön az indián nagyítót használ, hogy alaposabban szemügyre vehessen valamit. Egy másik kövön glóbusz látható, amely ismeretlen földrészeket ábrázol, a kontinensek és az óceánok körvonalait különös gondossággal vésték be. Félelmetesek a szimbolikus szörnyek, amelyeket emberi szem soha nem látott. Dr. Cabrera, aki foglalkozását tekintve sebészorvos, nyomatékosan hívta fel a figyelmemet egy kősorozatra, amelyeken a szívátültetés folyamatait ábrázolták. A páciensnek, aki egyfajta műtőasztalon fekszik, először kioperálják a szívét, az infúzióról csövek gondoskodnak. Behelyezik az új szívet, két sebész elzárja az artériákat, majd becsukják a mellkast. A rajzok sokkal szemléletesebben ábrázolják az egész procedúrát, mint ahogy én el tudtam mesélni. Kérem, csatolják az ügyiratokhoz. Cabrera professzor makacs ember, nem tűri az ellentmondást (ezt nagyon sajnálom), de éppen olyan szenvedélyesen teszi a dolgát, mint én az enyémet. Két napon át cipelt kőtől kőig: „Nézd, Eric! ezt nézd!” Megnéztem egyet, máris orrom alá dugta a másikat. A gyűjtő és tulajdonos büszkélkedett a köveivel. Cabrera gyűjteménye kereken 14 000 darabból áll. A kövek legtöbbjét indiók hozták a házába, néhányat ő talált. A kövek általában ökölnyi nagyságúak, madár-, virág-, és embermotívumokat, valamint misztikus életfa motívumokat véstek rájuk. A nagyobb darabokat bonyolult,

407

Indián ábrázolás az ősi szívátültetés három fázisáról a sok közül

408

egymásba fonódó motívumrendszer fedi, úgyhogy Picassónak az Olümposzon sem kell pirulnia, ha valamely mű alkotásával őt „vádolnák”. Engem közben állandóan egy kérdés foglalkoztatott: vannak itt eredeti (ősi) és hamisított (modem) vésetek is? És ha hamisításról van szó, vajon Cabrera tud-e róla? Jóhiszemű áldozat lenne? Legjobb, ha őt magát kérdezem meg. „Egy innen 26 kilométerre lévő faluban él egy hamisító, aki lemásolja a véseteket és eredetiként akarja eladni nekem, de rögtön felismerem a motívumokról, melyik kő valódi, tehát régi, s melyiket hamisították, s talán csak tegnap készítették. Akadnak kétséges esetek is, ekkor geológiai analízisnek vetjük alá a kérdéses követ.” Megkértem Cabrera doktort, adjon kölcsön egy követ, amelyet teljes bizonyossággal valódinak talált. Ezzel a kővel a zsebemben elballagtam egy kis parti kunyhóba, ahol Basilio Usuya hamisított köveket készít. Azt mondtam, szeretnék egy követ venni tőle, ha nézhetem, hogyan csinálja. Usuya hosszú vita után beleegyezett. Tizenkét gyereke ott ugrált körülöttünk, miközben bementünk a kunyhóba. A „mester” kiemelt egy kosárból egy ököl nagyságú követ, ceruzával vonalakat rajzolt rá, majd vésni kezdte egy fűrészlap-darabbal. Negyven perc múlva kezembe nyomta a követ, amelyen egy galamb körvonalai látszottak. „Nagyobb formában is készít ilyen véseteket?”— kérdeztem. „Minden formában”! — mosolygott büszkén az alkotó. „Doktor Cabrera gyűjteményében lévő köveken bonyolult, ősi minták vannak. Honnan ismeri ezeket?” „Képes újságokból!” Netán egy zsenivel találkoztam?

409

Az 1,41 méter magas szikladarabot körös-körül gravírozták. A csillagos ég, vonalakkal összekötött csillagok, csóvás üstökös. . . , és mint a sumer pecséthengereken, egy szimbolikus életfa. Melyik képes újságból vették a mintát? Amíg a dzsip visszazötykölődött Icába, számolni kezdtem: Cabrerának 14 000 köve van, a szomszédja gyűjteményében 11 000 darab található. Ez összesen 25 000 kő. Basiliónak 40 percre volt szüksége ahhoz, hogy a galamb egyszerű vonalait bevésse a kőbe. Primitív munka volt, eredménye össze sem hasonlítható a doktornál látott kövek többségével. Azonkívül Cabrera köveinek átlagos átmérője 40 centiméter. Ezek sokkal nagyobb kiterjedésű véseteket tartalmaznak, mint amit Basilio az ököl nagyságú kőre karcolt. A Cabrera gyűjteményében látható kövek vésetei sokkal művészibbek, gondosabb és fantáziadúsabb munkáról tanúskodnak. Vegyünk egy nagyobb követ a gyűjteményből! Ennek véseteit 20x45 perc alatt készítenék el, így a hamisítónak 15

410

Mikroszkopikus felvételek, amelyeket Joseph Blumrich készített: a kő felülete a vésetekkel együtt a nagyon régi oxidáció következtében durva szemcsés és porózus lett.

munkaórát kellene a vésetekre fordítania. Ha az összesen 25 000 kő feltételezhetően hamisítvány, akkor ez 375 000 munkaórát jelent. Ha napi 12 órát dolgoztak, akkor 31 250 munkanapot kellett megszakítás nélkül végigdolgozniuk. A szorgalmas hamisító napi 12 órai munkával a két gyűjtemény darabjait 85 év alatt készíthette volna el. Tegyük fel azonban, hogy a munkában hamisítók egész csapata működött közre, a termékek mennyisége akkor is számottevő. Amikor kikerültem a vakító napfényre, összehasonlítottam Cabrera „valódi” kövét a Basilio műhelyéből frissen kikerült kővel. A „friss” kövön, amelyet mikroszkóppal is megvizsgáltunk, szögletes, tiszta vésetek voltak, míg a Cabrera-féle kő véseteit mikroorganizmusok finom rétege borította be. Ez nem kis különbség a valódi és a hamis kő között!

411

Tisztelt bíróság, Basilio kijelentése meghatározó érv! Állítása szerint a mintákat képes újságokból veszi, a képes magazinok pedig létező tárgyak fotóit közlik! A Cabrera kövein lévő bonyolult motívumokat a mi világunkban nem fotografálhatták le, mivel a „valódi” motívumok már nem léteznek! Hogy a legvakmerőbb hasonlattal éljek: amikor doktor Barnadr és kollégái elkezdték a szívátültetéseket, a képes folyóiratokban megrendítő fotók jelentek meg erről a merész vállalkozásról. Ám a Cabrera-gyűjteményben lévő kövek vésetei semmiféle hasonlatosságot nem mutatnak a dokumentum értékű felvételekkel. A modem sebészet a csöveket a karban lévő vénákhoz és artériákhoz kapcsolja. A régi kövek rajzolatain a cső a páciens szájába vezet. Mikor látott és fényképezett le egy mai fotográfus egy olyan madarat, amelyen egy lény lovagol? És mikor fotóztak tűzokádó sárkányokat? Hol talál egy fotóriporter egy olyan lényt, akinek feje körül dicsfénysugarak vannak? Hozzá kell tennem, voltak meg kétségeim, amikor beléptem doktor Cabrera házába. Rögtön meg is említettem neki a kételyeimet. „Jöjjön, barátom!” — mondta, és az íróasztalához vezetett. Elém tette az eredeti geológiai szakvéleményt, amely egy könyvben is megjelent. Az első szakvélemény 1967-b6l származik, és a Mauricio Hochshild Bányatársaság állíttatta ki Limában. Dr. Eric Wolf jegyezte a következő laboratóriumi eredményt: „Kétségtelenül természetes kőről van szó, amelyet a folyó görgetett ki. Petrolkémiailag andezitnek lehet minősíteni. A konkrét esetben kimutatható a szericit, amely finom szemű tömött muszkovitváltozat, és a földpátok átalakulásából keletkezett. A kőzet fajsúlya az átalakulás során megnő, és felülete megmunkálásra alkalmas lesz. Ezt a régi művészek gyakran használták. Ezt a szakvéleményt a Technikai Főiskola is megerősítette.

412

Szaurusz és ember békés együttese! Egy ősi kő a Cabreragyűjteményből, és. . . Megállapításom szerint ezeket a köveket finom, természetes oxidréteg fedi, s ez belepi a bevésett mintázatok réseit is. Ez a körülmény lehetővé teszi a kő korának becslését is. A gravírozás vonalvezetésében semmilyen figyelemre méltó szabálytalanság nem állapítható meg, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a vésést a jelenlegi lelőhelytől nem messze végezhették el. Lima, 1967. június 8.” Hölgyeim és uraim, szabadjon három megállapítást hozzáfűzni ehhez a szakvéleményhez: 1. A vésett kövek fajsúlya nagyobb, mint más köveké, amelyek hasonló típusúak; s ezeket a köveket a helyi folyókban és tavakban találták. 2. A természetes felületi oxidálódásból következő tény, hogy a kövek nagyon régiek; teljes felületük oxidálódott.

413

-. . . egy másik kővéset, amelyet évtizedekkel ezelőtt az indiók ajándékoztak Crespi atyának! 3. A véseteken is bevonat képződött, ez tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy a vésetek az oxidálódás előtt kerültek rá a kövekre. Dr. Cabrera felkereste a Facultad de Minas szakértőjét. A szakvéleményt Fernando de las Casas y César Sotillo mérnök a fakultás nevében írta alá. Idézek belőle: „Mindegyik kő erősen karbonizált andezit, erre egyértelműen következtetni lehet a színéből és a felületi rétegből. A kövek olyan rétegekből származnak, amelyek paleovulkanikus eredetűek, s e zóna tipikus mezozoikumának felelnek meg. A különféle környezeti hatások megváltoztatták a kövek felületét, a földpátból arcilla keletkezett. Ezzel meggyengült a külső keménységi fok, és lágyabb héj képződött a kemény belső rész körül. A külső keménység átlaga megfelel a

414

Mohn-skála 3-as fokának, a kő belseje azonban eléri e skála 4,5 fokát is. A köveket gyakorlatilag minden keményebb anyaggal meg lehet karcolni, mint például csont, kagyló, obszidián, valamint minden, a spanyol hódítás előtti korból származó fémeszköz.” Ezektől a megállapításoktól elállt a lélegzetem! Tisztelt bíróság! A mezozoikumba tartozik Földünk jura- és krétakora, tehát az az időszak, amelyben itt még a szauruszok nyüzsögtek, azok az élőlények, amelyeket az ember — állítólag — nem láthatott szemtől szembe, mert a tantétel szerint a szauruszok idejében az ember még nem létezett!

Ismét: ember és szaurusz Kvalifikált szakemberek tanúsították, hogy a kövekre akkor karcolták bele a véseteket, mielőtt az oxidréteg bevonta volna azokat. Íme, hölgyeim és uraim, átadok egy valódi követ, amelyet a Cabrera-gyűjteményből kölcsönöztem. E kő is egyértelmű bizonyítékot szolgáltat az emberek és szauruszok meghitt együttéléséről! Crespi atya mutatott nekem olyan kőlapokat, amelyeket az índióktól kapott ajándékba. Ezeken is emberek és szauruszok láthatók barátságos szomszédságban. Még mindig nem létezhet, aminek nem szabad léteznie? A Paluxi Rivernél dinoszaurusz és emberi lábnyomokat találtak, amelyek egy időből származnak! Dél-Amerikában hasonló leletekre bukkantak. Homero Henao Marin professzor 1971 áprilisában a kolumbiai El Boqueron melletti ásatásoknál feltárt egy 20 méter hosszú dinoszaurusz csontvázat — a dinó az iguanodonok családjából származott — és mellette egy emberi koponyát talált! A koponyán évmilliók alatt szürke, megkövesedett bevonat képződött. Ez, hölgyeim és uraim, az a lelet,

415

amelyet a tudományos körök lelkesen akceptáltak. . . mindaddig, amíg bebetonozott világképükbe beleillett. Szaurusz és ember meghitt együttese? Ez már nem illett az evolúciós teória kódexébe, tehát megvastagították a válaszfalat, hogy távol tartsák a fényt, amely itt kellemetlen tényeket hozott napvilágra. Nem az én dolgom meggyőzni az ellenpártot arról, hogy mi köze van az icai kő képeskönyvnek az én teóriámhoz. Cabrera gyűjteményében láttam egy valódi, ősrégi követ, amelybe belevésték az ég állócsillagait, egy üstököst és néhány nagyobb csillagot, amelyeket vonallal kötöttek össze. . . és egy hajó vitorlázott közöttük. Indiók guggoltak hegyek és mitológiai fák között, és teleszkóppal nézték az eget! Sokan élcelődtek a Crespi atya kincseivel kapcsolatos tapasztalataimon, ezért világosan kimondom és leírom az újságírók számára: tudom, hogy sok a hamisítvány, amiket nagy tömegben és futószalagon készítenek a turisták számára. Ne jöjjenek újra azzal a sekélyes érveléssel: DÄNIKENT LELEPLEZTÉK — ICÁBAN CSAK HAMISÍTVÁNYOK TALÁLHATÓK! Ne csak a kofferbál árult turistacsalogató giccseket nézzék meg. Vegyék a fáradságot ahhoz is, hogy megnézzenek egy valódi követ. Végül leszögezem, tisztelt bíróság, nem az én bűnöm, hogy a brazíliai kayapo indiánok ünnepi alkalmakkor még ma is a világúrból érkezett látogatókról énekelnek és amellett olyan szalmaöltözetet vesznek fel, amelyet a régi asztronauták viseletéről másoltak, azokéról, akikről a legendák szólnak. . . Az sem az én hibám, hogy világszerte az előemberek „isteneket” festettek a barlangok sziklafalaira és fejükre sisakot rajzoltak, amelyből antennák állnak ki. . . Az sem az én vétkem, hogy Énok és Illés próféták, úgy, mint mások is, „tüzes szekérrel” tűntek el az égben. . .

416

Tegnap még főpap volt egy oltár előtt. A legújabb interpretáció szerint viszont fiatal lány, aki egy mitikus lény bosszújának esett áldozatul”. — Vagy mégis az én asztronautám egy űrkabinban? Nem tehetek arról sem, hogy Piri Reisz török admirális 1513-ban lemásolt egy világtérképet, amelyen — Kolumbusz előtt — berajzolta Észak- és Dél-Amerika partjait is, sőt Antarktisz jégréteg fedte körvonalait is, azokat a kontúrokat, amelyeket mi az 1957-és geofizikai év alkalmából reflexiós mélységmérési vizsgálatokkal fedeztünk fel. Igazán nem tudom, vajon az admirálisnak rendelkezésére állt-e egy geológiai műhold és néhány szupermodern műszer. . . Ha kínpadra vonnak, akkor sem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen impetusból került a szanszkrit Szamarangana Szutradhará 230 versébe repülő szerkezetek egzakt leírása. Csak feltételezem, hogy akkoriban valakinek látnia kellett ezeket.

417

Esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem én vagyok az Énok-könyvek szerzője. Akkor sem voltam jelen, amikor Ezékiel próféta leírta az űrhajóval való találkozását, amely olyan kínosan pontos, hogy napjainkban a NASA egy mérnöke rekonstruálni tudta. A továbbiakban: nem én készítettem a sumer pecséthengereket, amelyeken olyan természetesen tűnik fel a repülő szerkezetek sokasága, mintha az akkori urak mindennap ezeken a dolgokon közlekedtek volna. Azzal vigasztalódhatnék, hogy feltételezik rólam, dús a fantáziám. Ennek ellenére nem az én tollamból származnak az ősrégi repülő sárkányok és az égi kígyók. Hiszen én csak 1935-ben születtem, s ezek a régi hagyományok már több ezer éve léteztek. A megbotránkozás egyik sarkalatos pontja: a palenque-i sírkő reliefje! Beismerem, hogy ezt nagyon találó, technikailag csodálatra méltó, sikerült asztronautaábrázolásnak tartom — egy űrhajós, aki űrkabinjában ül — a régészeti jelentéssel szemben, amely szerint a reliefen egy főpap és oltára látható. Ellenfeleim még ebben a verzióban sem lehetnek teljesen biztosak. A NATIONAL GEOGRAPHIC tekintélyes tudományos folyóirat röviden közölte a palenque-i szarkofággal kapcsolatban: a reliefen szó sincs főpapról, a dombormű egy fiatal lányt ábrázol, aki egy mitikus lény csapdájába esett. Ó, te jó isten, szegény gyermek! Beszélnek még egy „fiatal uralkodóról” is, aki itt telepedett le. Várjunk csak. Teljesen biztos vagyok abban, hogy egy napon egyetértünk majd abban, hogy a relief űrhajóst ábrázol. De ennek kimondásához a másik fél részéről nagy elhatározás és bátorság kell, hogy keresztül tudjon ugorni saját árnyékán. A káröröm idegen tőlem, de nem lenne tisztességes, ha nem tenném hozzá, hogy ez a beismerés elégtételül szolgálna számomra és úgy fölmelegítene, mint egy jó pohár grog a téli estéken.

418

Hadd idézzem a tisztelt bíróság emlékezetébe, amit egy más helyen már csak úgy mellékesen megjegyeztem: Tíz évvel ezelőtt láttam először a Nazca-fennsík talajba húzott vonalait. Nazca Peruban található, az Andok előhegységeiben. Ha repülőről nézzük, a vonalak óriási repülőtér leszállópályáihoz hasonlítanak. A vonalhálózatot a korai időkben készítették, és kizárólag nagy magasságból vehető ki, ezért a létesítményt „az istenek repülőterének” neveztem el. A tudomány évtizedes kutatás után kijelentette, hogy itt egy csillagászati naptárról van szó. Más kétségeim mellett ezzel a kijelentéssel kapcsolatban csak azt a kérdést szeretném feltenni, vajon mit tudtak volna kezdeni a bennszülött lakosok egy olyan naptárral, amelyet kizárólag nagy magasságból lehet látni? Erre a tudomány nem adott praktikus választ, örvendezett annak, hogy egy „felismerést” tudott tálalni. . . Mindegy: a tudományos közleményekben a Nazca-fennsík vonalhálózatát mindenképpen naptárnak könyvelik el. Még inkább meglepődtem, amikor egy televíziós vitában Barthel régészprofesszor kijelentette: felejtsük el, hogy a Nazca-vonalak csillagászati naptárt ábrázolnak, mert egy hosszú időn át tartó vizsgálat kimutatta, hogy a vonalak és a csillagok között semmi összefüggés sincs. Ez nem azt jelenti, hogy az én teóriám elfogadható, ám cáfolja az eddig uralkodó tudományos elméletet is. Közben elolvastam Barthel professzor könyvét, amiben azt vallja: egyszer s mindenkorra elveti a naptár teóriát. Az amerikaiak, akik kíváncsiak és vidám ötleteik vannak, összebarkácsoltak egy léggömböt olyan anyagokból, amelyek a régi inkáknak is rendelkezésére álltak, s felemelkedtek a fennsík fölé. A kísérlet mesés volt! Nem értem viszont a cikkeket, amelyek világszerte arról szóltak, hogy MEGCÁFOLTÁK DÄNIKENT! Állítottam én

419

Nazca „isteni” légikikötője valaha is, hogy az inkáknak nem lehettek léghajóik?! Ha ilyen kijelentést tettem volna, annak valóban ellentmondana az amerikaiak hőlégballon-repülése. Ám ezzel a felszállással még csak felületesen sem karcolták meg hipotézisemet: mióta van szükségük a léghajóknak repülőtérhez hasonló leszállóhelyre? Talán az inkák a légi utazás során meg akarták nézni a naptáron, milyen napot írnak éppen? Pardon, ez mégsem lehetett így, hiszen azt már kiderítették a geometriai vonalakról, hogy nem naptárt ábrázolnak. Mégiscsak leszállóhely lehetett a földönkívüliek számára. Wait and see.

Visszatérés a terhelő bizonyítékokhoz Tisztelt bíróság, az ellenpárt méltóságán alulinak tartanám, ha érveimet csupán a fantázia csillogó szappanbuborékaiként

420

értékelnék. Mikor fogadnak el végre olyan új teóriákat, amelyek építőköveit és indiciumait le lehet fényképezni? Nem tinik fel ellenfeleimnek, hogy könyvem képanyagából akár két, egész estét betöltő dokumentumfilmet is le lehetne forgatni? Olyan filmeket, amelyek tényeket örökítenek meg a helyszínen, s mindenki szeme láttára levetíthetők? Bárki is mond ellent nekem, azt nem tagadhatja, hogy teóriámnak ezeket a dokumentumait nem lehet kikerülni. Ezt mindenki tudja az Egyesült Államokban, a Szovjetunióban és még 29 országban, ahol a könyveim megjelentek. Tisztelt bíróság, hölgyeim és uraim! Ebben a perben bizonyítékaim sűrű láncolatát fűztem egybe. Bemutattam ősrégi forrásokat is. A bizonyítási eljárás során a dokumentumokhoz képanyagot is csatoltam. A védelem tanúiként elsőrangú szakemberek szólaltak meg. Önként vállaltam a vádlott szerepét! Csupán azt kérem a tisztelt bíróságtól, hogy fordítsa meg a terhelő bizonyítékokat: VEZESSE ELŐ AZ ELLENFÉL SAJÁT BIZONYÍTÉKAIT ÉS AZOK INDICIUMAIT ARRA VONATKOZÓAN, HOGY FÖLDÖNKÍVÜLIEK SOHA NEM IDŐZTEK FÖLDÜNKÖN!

421

Fülszöveg Nevadában egy szénrétegben cipőtalplenyomatot találtak, amely olyan jól kivehető, hogy még a varratok egy része is látszik. A lenyomat korát 15 millió évre teszik. Az általános nézet szerint a primitív ember kereken kétmillió évvel ezelőtt tűnt fel, és cipőfélét először csak 25 000 évvel ezelőtt hordott! Kinek a lábnyomát láthatjuk tehát? Az ismeretlen fegyver, a halál pusztító követe egy villanás, amely Vrisni és Ankada összes rokonságát hamuvá változtatta. Aki megmenekült, annak kihullott a haja és leváltak a körmei. Rövid időn belül az élelem mérgező lett. A villám leereszkedett és finom porrá változott. Hirosima? Nagaszaki? Vagy évezredekkel ezelőtt egy távoli kontinensen történt valami? Az istenek embereket és áltatokat teremtettek, és megosztották tudásukat földi teremtményeikkel, de ha fejlődésük nem a kívánságuk vagy a terveik szerint történt, el is pusztították őket. Az istenek feladatuk végeztével visszatértek otthonukba, az univerzumba, de megígérték, hogy újra eljönnek! Erich von Däniken a földönkívüliekkel kapcsolatos bizonyítékait tárja elénk ebben a könyvében.

422

Tartalom 1. Göröngyös úton a csillagokig ....................................................5 Macskát a farkánál .................................................................6 Justitia nem lát a jövőbe..............................................................7 Akik bizonyítottan tévedtek a tudományban ....................8 Killer phrases! Gyilkos frázisok! ..........................................11 Megdönthetetlen .........................................................................12 Reis rezonancia nélkül telefonált .........................................13 A kis doktor Mayer arcátlansága .........................................14 A rebellis Ágoston-rendi barát.............................................16 Edison és a hasbeszélő ..........................................................17 Igen gyakran nagyon is későn ...................................................18 Vasút — késedelemmel .........................................................19 Csalárd pingpong ..................................................................21 Bűvésztrükkök .......................................................................22 Az én dzsiudzsicum ..............................................................23 Egy orvos diagnosztizálja a világmindenséget .......................24 Ami máig megvalósult az 1950-és állításokból..................26 Honnan veszik a bátorságot? .....................................................27 A „jó” tudós ............................................................................28 2. Kozmikus dimenziók ..................................................................31 Keringő — balra körbe! .........................................................32 Kapcsolat a földönkívüliekkel ...................................................34 Emberek, mint egzotikus csemegék? ..................................35 Kozmikus nyelv .....................................................................38 Egy hullámhosszra kell jutnunk ..........................................41 Az idő drágább, mint a pénz ................................................43 Konstruktív javaslatok a csillagközi kommunikációra ..........44 A Cyclops-terv .............................................................................47 Információk egyenirányúsítása? ..........................................48 Az időeltolódás legális dolog! ...................................................51 Beszélgetés Edgar Lüscher professzorral ...........................52

423

Megfogadom Verne Gyula tanácsát ....................................56 Űrkolónia 2000-ben? ..............................................................58 A kozmikus város ..................................................................61 Ki tudja, hol tart ma a kutatás? ..................................................66 Új technika? Lejárt lemez! ..........................................................70 Lehetetlenné teszi az energiafaktor az űrutazást? ............71 Energiaműhold ......................................................................71 Hidrogénháztartás .................................................................72 A modern „istenek” mindenütt ott vannak .............................74 Időjárás-előrejelzés 10 évre ...................................................75 Kollégáink, a robotok ............................................................77 Agyvezérlésű fegyverek .......................................................80 Űrbeli bányászat ....................................................................81 Csillagközi tervek ........................................................................82 Ezüst csík a horizonton .........................................................84 A tudomány fekete kenyere .......................................................86 Beszélgetés Harry O. Ruppe professzorral ........................87 A Daidalosz- terv ...................................................................90 Hathatósabb energiaforrások ...............................................93 Gondolatébresztőnek. . . ......................................................95 3. Mítoszok mint tudósítások ........................................................101 Az első nyom rögzítése .........................................................103 Tanúk: a négy törzs ...............................................................105 Leírás a Szíriuszról és kísérőjéről ........................................106 Amikor a láthatatlan láthatóvá válik ..................................107 Kiskapu kerestetik! ................................................................111 Adatok a „honnan”-ra...........................................................113 Kőből való víz ........................................................................114 A sápadt róka .........................................................................115 A történelem emlékezete — a mítoszok ...................................116 Megtalálni a lényeget! ...........................................................118 Rendrakási kísérlet ......................................................................121 AFRIKA ...................................................................................121 A lakott ég ...............................................................................122

424

Az isteni alkotó ......................................................................125 A nagy esőzés és ami utána történt .....................................126 Teremtőkedv ................................................................................128 Mitológiák - történelmi tények ............................................130 Vigasztalan emlékezés: nemzés partner nélkül .................131 Nyitott kérdések ..........................................................................132 Szenzációkról szóló tudósítások ..........................................133 Hogyan keletkezhet egy mítosz? .........................................134 Hogy mondjam el gyermekeimnek? ...................................135 Az égig érő fa .........................................................................136 Zűrzavaros játszma ...............................................................136 Érthetőség helyett ellentmondások .....................................137 Néma beszéd ..........................................................................138 KÖZEL-KELET ............................................................................141 A legrégibb tudósítás a világűrből ......................................141 Eagle has landed! (A Sas leszállt) ........................................142 Lángok fölött a csúcson ........................................................144 Mondd, hol vannak az gyökerek. . . ..................................147 Tenno — isten és császár ............................................................149 JAPÁN .....................................................................................149 Ismét a Big Bang! ...................................................................150 Földek, mint halak a vízben .................................................151 Egy írásban az áll: ..................................................................153 Repülő csészealjak — kitalálták a XX. században, felfedezték 4000-ben ..............................................................153 Csak semmiféle polgári engedetlenség! .............................154 Az égi birodalom kincsei ......................................................155 A sziget gyermeke és az idődilatáció ..................................158 Tour d' horizon ......................................................................161 LATIN-AMERIKA .................................................................162 Akakor krónikája .........................................................................163 Kezdetben volt a káosz. ........................................................165 Sok bolygó birodalma ...........................................................166 A nap, amikor az istenek elhagyták a Földet .....................169

425

1:1000, vagy 1000 : 1? .............................................................173 Kényelmetlen érzések ...........................................................174 KÍNA .......................................................................................175 Komputerprogramok a Kandzsurból és a Tandzsurból...176 A négy király ideje ......................................................................177 Mitikus tojások a világűrből .................................................179 Speciális tojástermelés? .........................................................181 Atom a tetűtojásokból ...........................................................182 Írás, amelyet senki sem tud elolvasni .................................183 Aranyparipán vissza a világűrbe ........................................183 INDIA ......................................................................................185 Optikai mítoszábrázolások ...................................................187 Erős várunk. . . ......................................................................190 Összefoglaló ...........................................................................191 4. A megtestesült „istenek” ............................................................194 Az Aveszta ..............................................................................195 Modern higiénia .....................................................................197 Speciális adottságú csillagok ................................................199 Csillagászati idők ...................................................................200 A Védák ..................................................................................202 A régi szövegeket technikailag kell értelmezni .................203 Atombomba évezredekkel ezelőtt .......................................205 Ramajana .................................................................................207 Sok a „ről”, „ről”! ...................................................................208 Szamaranganaszutradhara ...................................................209 Légiharc és repülő majom ....................................................211 Lépésről lépésre a történelemben ........................................212 A jövőnk már realitás volt? ..................................................214 Isteni fegyverek ......................................................................215 Vietnam! ..................................................................................218 Világűr-prospektus................................................................219 Állandó zűrök az istenfiakkal ....................................................223 Barátom, Énok ........................................................................225

426

Az igazi Énok .........................................................................226 A tudósító nyelvi tehetetlensége .........................................228 Áttekintés ................................................................................228 Honnan vette a bölcsességét Énok? .....................................229 Az örök őrzök .........................................................................231 Énok űrutazása ............................................................................234 Énok meteorológiai műholdja ...................................................237 Énok erőforrás-kutató műholdja ...............................................239 Névsorolvasás ..............................................................................242 Diverzifikáció .........................................................................243 Özönvíz előtti csillagászat ..........................................................244 Ezsdrás és a cenzorok .................................................................246 Egy tisztességes, de nem isteni válasz ................................246 Öt gyors szerző ......................................................................247 A boldogok deportálása ........................................................248 Az idők titka ...........................................................................249 Néhány szó Ábrahámról .......................................................249 Ábrahám égi utazása .............................................................251 Abimelek, a füge és az időeltolódás .........................................252 Időkapszula a Naprendszerben? .........................................256 Felfedezésre váró nyomok....................................................257 Kedvelem a kishibás isteneket ...................................................259 Bibliai Isten emberi indulatokkal.........................................260 5. Egy teremtés végbemegy ............................................................267 A teremtés nagy drámája ...........................................................268 Kémia az élet kezdetén .........................................................268 Mindenfajta programok ........................................................270 A nagy számok inflációja ...........................................................273 Összehasonlításul: minden lottószelvény biztos nyerő ....273 Az evolúció lehetetlen ...........................................................275 A csoda legitim bizonyíték? .................................................278 Az evolúció panorámája .............................................................280 Nobel-díjas két tűz között.....................................................281 Egy valóban döntő mozzanat ....................................................283 Forduló balra — forduló jobbra! ..........................................284

427

Valószínűségről szó se essen! ...............................................288 Őskori energiaproblémák .....................................................289 Az élet nyomai a világűrben ......................................................293 Az élet első csirái űrhajóból jöttek? .....................................294 Az élet — körforgás kezdet nélkül? ....................................295 Játékszabályok!.......................................................................298 Majomkutatás ..............................................................................298 Sziámi ikrek ............................................................................301 Közbülső fokozat .........................................................................305 Konstrukciós tervek...............................................................307 Az evolúció olimpiai ugrásai .....................................................308 Hol vannak a szauruszok, oh mondd, hova tűntek? ........310 Nagyon kínos óriások .................................................................311 Tények a teóriákkal szemben ...............................................312 Amit nem lehet, azt nem is szabad! ....................................314 Kőkemény nyomok ...............................................................316 Amikor William Meister felfedező lett ...............................318 Szandálok a futószalagról .....................................................321 Mamelukok nincsenek a láthatáron! ...................................324 A véletlen nem kelendő ........................................................325 Könnyen áttekinthető szenzációk .............................................327 Gén a retortából .....................................................................327 Az öröklődési anyag célzott megváltoztatása ...................328 A genetikusok istent játszanak ............................................329 A célzott mesterséges mutációk sikerrel jártak! ................330 Kilenc év hosszú idő ..............................................................331 Egy teremtés példázata...............................................................332 Riport egy eseményről, amely megtörténhetett volna .....333 A pont, amelyen állunk ..............................................................341 Következtetések .....................................................................341 A homo erectustól a kis Lucyig ..............................................342 Semmi pontosat nem tudnak ...............................................343 Mert, mert, mert .....................................................................347 Okozat — ok nélkül? ...................................................................348

428

Dialektikus materializmus kontra földönkívüliek ............352 6. Védőbeszéd a jövő érdekében ...................................................355 Hol kellene az objektív bizonyítékot keresni? ...................357 Időkapszulát keressünk? ......................................................358 Kozmikus húsvéti tojás? .......................................................360 Nadrággomb a Marson! ........................................................361 Más bolygóról jött társaság ..................................................363 Véleményem az ufókról. . . .................................................365 Hogyan lepleződtem le?! ......................................................368 Ki hol volt? ..............................................................................370 Nem látták Crespi kincseit sem ...........................................372 Melyik templomba szállt le Ezékiel? ...................................375 A körözőlevél nyomra vezet ................................................378 A manna géppel előállított termék volt? ............................383 Isten gépezet volt! ..................................................................386 A konstruktőrök földönkívüliek voltak? ............................390 Nemrud Dag halhatatlan üzenete .......................................392 Föld alatti városok Törökországban ...................................396 El Fuerte, a dzsungel rejtélye ...............................................401 Valódi és hamis kövek Icából ...............................................404 Ismét: ember és szaurusz ......................................................415 Visszatérés a terhelő bizonyítékokhoz ................................420 Fülszöveg......................................................................................422

429