Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét
Az
MMSz feladata, hogy segítséget nyújtson a szükségben lévőknek, amelynek érdekében a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló, az Alapszabályban részletesen rögzített cél szerinti tevékenységeket végzi. Munkáját önkéntesen tevékenykedő és alkalmazotti jogviszonyban lévő személyek összefogásával végzi, akik a római katolikus vallás és a Máltai Lovagrend szellemében együttműködnek e feladatok teljesítésében.
A Máltai Szeretetszolgálat alaptevékenysége jellemzően, hogy a legrászorultabb helyzetű rétegeknek nyújtson támogatást, különös tekintettel:
Hajléktalanoknak Időseknek Betegeknek Fogyatékkal élőknek Rászorulóknak Nagycsaládosoknak
Alapelve a Krisztusi tanítás szellemében nyújtott szolgálat, azaz minden emberek megkülönböztetés nélkül, lehetőségei szerint segítséget nyújt.
Jelenlét Személyesség Szubszidiaritás Minden ember egyenlő, de nem egyforma.
…amit egynek tesztek, akár a legkisebbnek is… Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi referens
A hátrányos helyzetben élők két csoportját szeretnénk kiemelni és néhány adattal a részükre nyújtott szolgáltatásokat illusztrálni: - Fogyatékkal élők - Hajléktalanok
A fogyatékkal élők számára a következő intézményeket, karitatív szolgálatokat tartjuk fenn: - Támogató szolgálat 26 - Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 8 - Mozgássérültek Napközi Otthona 1 Az intézményi kereteken túlmenően elsősorban a fiatalok számára sok karitatív szolgálatot is végzünk, például fesztiválokat, bemutatókat, nívós táborokat, utazásokat szervezünk Európában és a Kárpát-medencében.
Hajléktalan ellátás vonatkozásában országosan 33 intézményünk van. Éves szinten ~103673 rászoruló embernek nyújtunk szolgálatot. Szűkebb hazánkban a Dél-Alföldi Régióban máltai fenntartásban 27 intézmény működik.
Hitel-S Program: A 2008 októberében kirobbant válság újfajta problémákat vetett felszínre. A családok gazdasági egyensúlyának (bevételek kiadások) megteremtése céljából a bajbajutottakkal együtt keressük a megoldásokat, helyzetfelmérés, adósságkezelés, háztartási mérleg átgondolása által. Közvetítünk a pénzügyi intézetek, a közműszolgáltatók felé. Közreműködünk abban, hogy a családok, érintettek eligazodjanak az őket érintő szabályok és információk között és megtalálják azokat a természetes és intézményi támaszokat, amelyek nehéz helyzetükben megoldást jelenthetnek. A Program segítő-tanácsadó munkájának alapelvei: Önkéntesség Titoktartás Semlegesség, közvetítés Együttműködés Támogató, védőháló
Hajléktalanokat foglalkoztató mosoda: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2008. április 4-én hajléktalan személyeket foglalkoztató mosodát indított. Befogadó Falu Program - Tarnabod, Erk: Az MMSz, a Hajléktalanokért Közalapítvány és a Tutor Alapítvány egy kormányprogram keretében 2005ben hívta életre a programot a Heves megyei Tarnabod és Erk településeken.
Elektronikai bontóüzem: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Befogadás” Szociális és Nonprofit Kht. elektromos és elektronikai hulladékok kezelését, ártalmatlanítását végzi szociális és foglalkoztatási modellprogramja keretében, mellyel környezetvédelmi célkitűzéseket is megvalósít. Tabán Integrációs Program - Monor: 2004-ben civil kezdeményezésre, szolgálatunk elindította Monoron a Tabán Integrációs Programot. Egy szegény/roma telepről van szó, amely mellett nem mehettünk el segítség nélkül.
Jelenlét Program : A Szeretetszolgálat az országban több helyen működtet mintaértékű „telepes” programot, amely túlmutat az eddig ismert tevékenységén. Valamennyi helyszínen komplex programokról van szó, amelyek a felmerülő szociális problémákra ad hoc lépések helyett hosszútávú, fenntartható megoldási stratégiát kívánnak kidolgozni. Alapja az aktív, állandó szociális munka a célterületen, a célcsoport lehetőségekhez mért legteljesebb bevonása a munkafolyamatokba.
Jelenlét Komplex
Közösségi
Rehabilitáció
Megépült 1350 m2 6 szolgáltatás indult el: Nappali melegedő 45 fő Éjjeli menedékhely 39 fő Átmeneti szálló 13 fő Hajléktalanok otthona 28 fő Rehabilitációs otthon 21 fő
Létrejött 29 új munkahely Ellátunk kb. 200-250 hajléktalan személyt
Munkaviszonyok alakulása a Komplex Rehabilitációs és Hajléktalanellátó intézményben. 2011. 12. 31.
fő –bejelentett munkaviszony fő –közmunka program
2013.12.31.
fő ejele tett
u kaviszo y
8 fő köz u ka progra
fő- egyszerűsített foglalkozás
fő egyszerűsített foglalkoztatás
fő alkal i
fő alkal i
u ka
fő képzés fő re dszeres szo iális segély
u ka
fő képzés fő re dszeres szo iális segély
fő rokka tsági járadék
fő rokka tsági járadék
fő
fő
u ka élküli segély
fő –jövedelem nélkül
u ka élküli segély
fő jövedele
élkül
Mindazon embereknek, akik vállalkoztak arra, hogy segítségünkkel új irányt szabjanak életüknek, mintegy az intézményi szakmai program folytatásaként Uniós pályázatot írtunk 2012-ben Gyógyít-Lak címmel, melynek részleteiről Budainé Nagy Katalin ad további tájékoztatást.
„Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása”
TÁMOP-5.3.3-11/2-2011-0007
„Az„Beteljesíted utcán élő hajléktalan személyek társadalmi majd emberi sorsodat, visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása”
bár kevéssel kezdtél elérsz majd még sokat. Vad-messziről jöttél mint olyan sok másik, mégis elérsz egyszer magadhoz - hazáig.”
Szirmay Endre
TÁMOP-5.3.3-11/2-2011-0007
FEJLESZTÉS CÉLJA Egyéni esetkezelés révén kommunikációs képességek fejlesztése. Csoportos, közösségi szociális munkának köszönhetően érdekérvényesítési tapasztalatok szerzése. Személyes - mentori – tanácsadással önálló lakhatásra való felkészítés. Foglalkoztathatóság és esélyteremtés. Társadalmi integráció
TÁMOP-5.3.3-11/2-0007 „GYÓGYÍT-LAK” Kompetenciafejlesztő munkában részt vesz
25 fő
A projektből finanszírozott képzést elvégezi
minimum 15 fő
Az elsődleges célcsoport tagjaként önálló lakhatásba kerül
13 fő 8 hónapra
A másodlagos célcsoport tagjaként önálló lakhatását önerőből fenntartja
12 fő 2 hónapon keresztül
VÁRHATÓ EREDMÉNYEK Rövid távon: • 25 fő hajléktalan személy önálló életvitelének, lakhatásának biztosítása 22 hónapon keresztül. • 15 fő képzése gyógynövény gyűjtő- és termesztő tanfolyamon. • Minimum 20 fő fejlesztése a program keretében.
VÁRHATÓ EREDMÉNYEK Hosszú távon: • Minimum 20 fő részére a társadalomba való visszailleszkedés elérése • képzés • lakhatás • foglalkoztatás segítése.
Homoki Varázskert Szociális Szövetkezet
KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
INFORMATIKAI KÉPZÉS
GYAKORLATI KÉPZÉS
ADDIKTOLÓGIA
Hajlékra vágyom „Másra nem, csak hajlékra vágyom Pihenni puhára vetett ágyon Másra nem, csak hajlékra vágyom Borítson el a rózsaszín álom Másra nem, csak hajlékra vágyom Ne legyen ez számomra tündéri álom Segíts, hogy imámba foglaljalak Jöjjön el nekem is a megváltó pillanat.” Marossy Ottó