Erdőváros meséi. Eda mami tábora. Írta: Diószegi Judit

Erdőváros meséi 2.

Eda mami tábora Írta: Diószegi Judit

Főszereplők:

Kántor ezredes Erdőváros rendőrkapitánya. Őséhez, a bátor és legismertebb nyomozókutyához – Kántorhoz – méltóan ő is a rend és az erdőlakók védelmének szenteli életét. Sikeres munkájának köszönhető, hogy napjainkban Erdővárosban már csak egy-egy bűnöző próbálkozik, akit Kántor ezredes csapata hamar le is fülel.

Zabola Zoli százados nevéhez hűen segített „megzabolázni” az erdőbe betévedt bűnözőket. Kiváló szakértelmének köszönhetően ma már ő vezeti a kapitányság legfontosabb nyomozásait. Kántor ezredes őt bízta meg azzal is, hogy beszélgessen az iskolában a gyerekekkel.

Villám Viki és Sebes Bandi az erdő járőrautói. Ők vigyáznak az erdő biztonságára. Mindig elérhetők, és ott teremnek, ha szükség van rájuk.

Bagoly Boldizsár az erdei iskola igazgatója. Rengeteg szerveznivalója akad, és a gyerekek is megtisztelik bizalmukkal, hiszen mindenkit meghallgat, és segítséget is nyújt.

Cica Katica tanárnő lelkes tagja a tantestületnek. Nem csak a tananyagot, hanem a gyermekek vágyait is ismeri.

Tüneményes Tünde az iskola „jó tündére”. Vigyázó szárnyai alatt minden gyermek biztonságban érzi magát.

Szikra Szilveszter, az ecsetfarkú mókus a rendőrkapitányság bűnügyi technikusa. Precízen feltár minden nyomot, ami bűncselekményre utalhat. Előtte nincsen titok.

Róka Miki

Nyúl Lilla

Medve Matyi

Macska Vanda

Mókus Marci

Vakond Vili

Fifika

Ricsi, a denevér

Bitang Borz

Dalma

Katka

Vaddisznó vilma

Sólyom bácsi

Leleményes Leslie

Eda mami

Őzike Heni

a miniszterelnök

Ilcsi

Eri asszony, az aranyfácán

Egér Tibi

az erdei iskola legvagányabb osztályának tanulói, kalandjaikról, örömeikről, bánataikról olvashattok a könyvben.

Kedves Gyerekek! Van egy csodaszép város, fákkal, virágokkal, titkot rejtő barlangokkal, vidáman kanyargó ösvényekkel. A neve Erdőváros. Itt valamennyi bundás, tollas lakó boldogan él együtt, néhányan távoli vidékről is érkeztek. A kicsik játszanak, iskolába járnak, a nagyok pedig igyekeznek megtanítani őket mindenre, ami fontos ahhoz, hogy biztonságban, vidáman élhessenek. Erdővárosban is elérkezett a várva várt nyári szünet. Róka Miki és barátai új kalandok részeseivé válnak Eda mami varázslatos táborában. Izgalomban nincs hiány, minden nap új meglepetéseket tartogat. Erőt próbáló kalandtúrák, rejtélyes bűnesetek forgatják fel a táborlakók életét, de az erdei gyerekcsapatnak minden váratlan eseményre van megoldása, márpedig furcsa helyzet akad bőven. Szerencsére mellettük állnak gondoskodó táborvezetőik, tanáraik, Zabola Zoli, az erdő rendőre és az egész kapitányság. A nebulók rájuk mindig számíthatnak, ha nem tudják, mi lenne a helyes döntés egy-egy bonyolult élethelyzetben. A táborban új ismeretségek, barátságok szövődnek, mindenki megtapasztalhatja, hogy nem marad magára, ha bajba kerül. A problémákra közösen, a felnőttek segítségével biztosan megoldást találnak. A nyári tábor mozgalmas napjai rengeteg tanulsággal szolgálnak az erdőlakók számára, akik megtanulják: minden problémára létezik megoldás, és együtt, okosan gondolkozva könnyebb megtalálni azt.

4

Eda mami

Róka Miki lustán feküdt az erdei tó partján, és unalmában a farkát lógatta a vízbe, hátha ráharap egy játékos kedvű hal. A nap forrón melegítette a bundáját: – Ha nem lenne ez a jó vörös szőrmém, most biztosan pecsenyére sülnék – gondolta szórakozottan. – Hol vannak már a többiek? – nézett körül. A távolban felbukkant Medve Matyi és Nyúl Lilla sziluettje, vidáman szökdécselve jöttek a tisztáson át.

– Végre, hogy itt vagytok! – sóhajtotta, és felugrott. – Sziasztok! – köszönt a többieknek. – Szedjük a lábunkat, mert elkésünk az erdei táborból, és lesz majd nemulass! – idegeskedett egy sort, de a többiek csak legyintettek rá.

kedett. – No de mindegy is, már megszoktam – horgasztotta le a fejét. A táborhoz vezető úton nem is szólt már egy árva szót sem. Lassan meg is érkeztek, de a bejáratnál nem állt egyetlen rémséges alak sem.

– Ne izgulj, Miki, Eda mami még nem evett meg egy gyereket sem! – mosolygott Nyúl Lilla. – Mindenki imádja.

– Hol van a sárkány? – pisszegett a bejáratnál álló Vakond Vilinek, aki nem értette, mit akar Róka Miki, és milyen sárkányról beszél. – Na, ez is jófiú akar lenni – konstatálta magában Miki a dolgot. – Kivel fogom jól érezni magam a következő egy hónapban – sopánkodott a bajsza alatt.

– Blabalaba – gondolta magában Róka Miki. – Nekem már sikerült mindenkinél kihúznom a gyufát. Biztosan itt sem lesz másképp. Azt az Eda mamit is jól kiakasztom majd, biztosan egy rémség lehet – elmél-

6

mondtátok, hogy nem is egy boszorkány! – morgolódott, és a szeme sarkából végigmérte Eda mamit. Eda mami a nevével ellentétben egyáltalán nem volt öreg. Egyenes, sudár termetű, víg kedélyű kerecsensólyom hölgy volt. A legjobban a tekintete tetszett meg a rókafiúnak. Eda mami szemeiből olyan életerős derű áradt, ami még az „unatkozó kis rókát” is jókedvre derítette. Mosolya pedig annyira őszinte volt, hogy Miki el is felejtette a korábbi borús gondolatait. – Szervusztok, vágjunk a közepébe, és beszéljük meg a táborszabályokat! – kezdte mondandóját Eda mami. – Ez a terület az enyém és a férjemé. Már több, mint tíz éve táboroztatunk itt diákokat. Eddig mindig minden rendben volt, mert néhány egyszerű szabályt betartottunk. Segítetek kitalálni ezeket? – kérdezte. – Egyszerre csak egy beszéljen! – kiabált Nyúl Lilla! – Úgy van! És még? Eda mami mosolya melegített. – Csak bátran!

– Hirtelen a háta mögött egy határozott, de kedves női hangot hallott: – Rám gondolsz? – mosolygott az idegen. Miki alig mert megfordulni. Ahogy hátrapillantott, még a lélegzete is elakadt, a szája is tátva maradt.

– Vigyázzunk egymásra!

– Te nem is vagy öreg! – szaladt ki Miki száján.

– Bizony! Egymás testi épsége és lelke szent! – komolyodott el Eda mami. – Mindig vigyázzatok egymásra, figyeljetek oda, ha sportos feladatot csinálunk, és gondoljátok meg háromszor is, hogyan szóltok egymáshoz. Csak úgy, ahogyan ti is szeretnétek, hogy beszéljenek veletek.

– Ahogy vesszük – nevetett a hölgy. – Feleségül azért már ne kérj!

– Eda mami szava szent! – ugrott fel vidáman Ricsi, a rosszcsont denevér.

– Hiszen… – harapta el a mondatot. – Hiszen… – kérdezte az idegen incselkedve.

– Látom már, házas – jött zavarba a rókafiú. – Úgy van! – zárta le a témát az idegen és bemutatkozott: – Eda mami vagyok! Üdvözöllek a táboromban! Gyere csak, gyere! – invitálta beljebb a hebegő-habogó rókát. Róka Miki leforrázva sorjázott a többiek után, és odasúgta Nyúl Lillának: – Miért nem 7

– Tartsuk be a napirendet, és amit kérek, azt úgy tegyétek – bólogatott Eda mami. – Viszont a véleményetekre és a javaslataitokra mindig kíváncsi leszek! – tette hozzá. – Ha ezt a három dolgot közösen betartjuk, minden rendben lesz! – biztatta a gyerekeket.

Mindenki izgulni kezdett. Bátorságpróba? – kavarogtak a gondolatok. Ki azt képzelte, hogy le kell ugrani a nagy hegy tetejéről, ki látta magát víz alá merülni, ki pedig arra gondolt, ki kell szabadulniuk valahonnan.

Eda mami egy sötét barlanghoz vezette őket. A barlangból furcsa hangok hallatszottak. – Ide be kell mennünk? – fogta a fejét Mókus Marci. – Ééén biztos nem! – jelentette ki elszántan.

– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Fifika, a kígyó. – Gyertek velem, egy bátorságpróbát terveztem nektek bemutatkozásként – hívta a gyerekeket Eda mami.

A barlang veszélyesnek és szűknek látszott, semmi fény nem szűrődött ki a mélyéből. Pont 8

úgy nézett ki, mintha el tudna nyelni bárkit, aki oda belép.

rammal, amit kitaláltam nektek? – hajtotta oldalra a fejét.

– Ki megy be elsőként? – Nógatta a gyereket Eda mami. – Induljunk, mert nem jutunk így sehová! – szelídült el a hangja. – Talán nem is

Róka Miki nyelt egyet és előre állt. Én ma már csalódtam egy kellemeset – gondolta. – Megbízom Eda mamiban, hiszen szabály, hogy

olyan félelmetes, csak meg kell tenni az első lépéseket – biztatta őket.

vigyázzunk egymásra, biztosan nem lehet akkora vész odabent.

Mindenki hátrébb akart kerülni, minél távolabb a barlang szájától. Egymás lábán gyúrva próbáltak távolabb helyezkedni az újdonsült táborozók.

A bejárathoz araszolt, és becsukta a szemét. Lépett egyet. Lépett kettőt. Semmi sem történt. Kinyitotta a szemét, de a sötétben nem látott semmit. Tovább kell mennem! – szorította össze a fogát. Tapogatva lépett még párat, amikor fény kezdett derengeni a szeme

– Senki sem mer elindulni? – kérdezte várakozóan Eda mami. – Mi lesz így a sok prog9

előtt. Felgyorsította lépteit, és egy csodálatos völgyet pillantott meg, kis lugassal, terített asztallal.

idejönnünk? Miért nem lehetett egyszerűen csak behozni minket ide? – kíváncsiskodott.

– Gyertek, gyertek! Ez csodaszép! – kiáltotta lelkesen és visszaszaladt a többiekért. Ezt látnotok kell! És tele van minden finomabbnál finomabb falatokkal – biztatta a többieket, most már a hasára is gondolva.

– Tudod, Miki, néha le kell győznünk a félelmeinket, és tennünk kell azért, hogy jó dolgok történjenek velünk! – fogta meg a kezét a rókafiúnak. – Ezt szerettem volna megmutatni.

Mindenki átment a szűk barlangon, és gyönyörködve ültek le a kis lugasban.

– És én most bátor voltam? – nézett Miki félénken Eda mami szemébe.

– Lássatok hozzá! – kínálta a gyerekeket Eda mami. – Ez a hely lesz a főhadiszállásunk, innen indítjuk a napunkat, itt pihenünk meg. Itt védve vagyunk mindentől – mutatott körül.

– Igen, te is féltél, mégis átmentél a sötéten. Bíztál bennem. Derék dolog volt tőled! – simogatta meg a rókafiú fejét. A nap nagyon jól sikerült, mesét hallgattak, fogócskáztak, fára másztak a kisdiákok. Róka Miki pedig büszkén, bátran és felszabadultan vett részt minden feladatban.

– Róka Miki jóllakottan odament Eda mamihoz, és halkan a fülébe súgott egy kérdést: – Miért kellett ilyen titokzatosan 10

Különbségkereső 10 különbség miatt mégsem ugyanaz a két kép. Megtalálod?

11

Őzike Heni kalandparkja

Álmos tekinteteket ragyogott be szelíd fényével ma is a hajnal. Narancsosvörös fénnyel indított, és sorban csalogatta elő a Nap aranysugarait, míg az vakító fényben vidáman nem pompázott az ég kékjében.

mat! – tapsolt egyet Eda mami. – Hamarosan indulunk! A készülődés kissé nyögve nyelősen ment, de azért fél órán belül mindenki tiszta bundával sorakozott fel a bejáratnál.

– Ki találta ki, hogy a napra lehet nézni, de rád nem? – morfondírozott magában Medve Matyi, amikor nyújtózkodva felpillantott pontosan a Nap közepére, s hirtelen be kellett csuknia a szemét, mert nem bírta az éles fényt. – Merre vagytok? – tekintett körül vaksin, keresve a többieket.

Elindultak, s fegyelmezetten lépkedtek az erdei ösvényen, mely a kalandparkhoz vezetett. Odaértek, de a bejárat még zárva volt.

– Én itt! – ugrott be vidáman a barlang ajtaján Mókus Marci. – Körülnéztem, minden rendben van-e odakint – magyarázkodott, amikor látta a sok álmos pillantást. – Nem tudtam aludni, úgy izgulok a mai vendégség miatt. – Juhhhé, megyünk Őzike Heni kalandparkjába! – ugrott fel fektéből Macska Vanda. – Mindent ki fogok próbálni! Miaúúúúú – nyújtózkodott egyet. – Gyerünk gyerekek, mosakodjatok meg, mert mindjárt felszárad a reggeli har14

– Mi történhetett? – aggódott Eda mami. – Őzike barátnőm már rég itt kellene, hogy legyen. Csak nincs valami baj? – kukucskált be a kerítésen.

riasság? Nem is ismeritek még Őzike Henit! – dorgálta meg szigorúan a gyerekeket. – Sziasztok! – mosolygott félrehajtott fejjel Őzike Heni, s gyönyörű nagy szemeivel kacsintott egyet. – Valóban izgalmas ez a hely, de azért vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Például a kötélpályára csak sisakban és biztosítókötéllel mehettek. Megtanítom, hogy hogyan kell használni – biztatta őket.

- Jövök már! – hallatszott egy kellemes hang a távolból. – Csak egy pillanat, kicsit megcsúsztam az előkészületekkel – duruzsolta mosolygósan. Őzike Heni kinyitotta az ajtót, és mosolyogva nézte, ahogy a gyereksereg berohan a park közepére. – Húúúúú! Aaaaaaa! – ámuldoztak a gyerekek a sok kötélpályát, kis várat és játékokat meglátva.

– El kellene ugranom egy kicsit valahová – szólt közbe Eda mami. – Nagyon fontos találkozóm lenne – nézett Őzike Henire reménykedve. – Elbírsz velük, elmehetek?

Tízen százfelé spricceltek. Medve Matyi az egyik fa tetején próbált kimászni a pályára, Mókus Marci a szökőkútba akart ugrani, Vakond Vili meg éppen a tükörterembe szaladt be.

– Persze, intézd csak el a dolgodat, ura leszek a helyzetnek! – egyezett bele az őzikelány. – Akkor sziasztok, fél óra és jövök! – reppent fel Eda mami és csak a szárnyai nyomán keltett hűs szellő maradt utána.

– Ááááááááállj! – dörrent rá a társaságra Eda mami. – Hol marad a biztonság? És az udva-

15

– Tanuljuk meg az alapokat! – nézett körül Őzike Heni, és elmagyarázta, mit hogyan kell csinálni a kalandpark pályáin és játékain. Közben az órájára nézett, mert a mai napra még az ebédkészítést is bevállalta, de azzal még sehogy sem állt.

a gyorsabbak előbbre mentek, a lassabbaknak hátul kellett segíteni, az ebéddel csak nem haladt. Őzike Heni próbált lavírozni a sok rászakadt feladat között, de egyre több és több helyre kellett figyelnie.

– Én itt akarok kezdeni! – Én meg itt! – kiabálták a gyerekek.

Mire Eda mami visszaért, Őzike Heni már reményvesztetten ugrált ide-oda, és kimerülten sírva fakadt.

– Kezdjük az elején – mosolygott Őzike Heni, és a pálya elejére terelte a gyerekeket. Egy darabig ment is az együtt mozgás, de aztán

– Mi a baj? – kérdezte a kerecsensólyom. – Rosszul viselkedtetek? – nézett szigorúan a gyerekekre.

16

– Mi neeeem! – néztek össze a gyerekek.

– Hát az elég baj – rázta meg a fejét a kerecsensólyom.

– Biztosan elfáradtatok már, menjünk ebédelni! – javasolta Eda mami, és várakozóan nézett Őzike Henire. – Mit eszünk?

– Talán segíthetnénk – szólalt meg félénken Mókus Marci.

Őzike Heni lehajtotta a fejét, és elsírta magát. – Még nem vagyok kész – suttogta lehajtott fejjel.

– Jó ötlet! – bólogatott Eda mami, és az őzhöz fordult.

– Anyukám is mindig így jár – sopánkodott korgó gyomorral Medve Matyi. – Ideszalad, odafut, aztán semmi sincs kész! – mondta korholó hangon.

– Ne haragudj, Henike, nem gondoltam rá, hogy ennyi feladat van itt, nem kellett volna mára mást beterveznem! – sóhajtotta.

Eda mami körbenézett, s megcsóválta fejét.

Őzike Heni fáradtan fogadta a bocsánatkérést, és teljesen kétségbeesve pislantott egyet.

– S te mit teszel, hogy édesanyád elkészüljön? – kérdezte.

– Na, hozzuk rendbe, amit lehet – rendelkezett a sólyom. – Matyi, Marci, ti lesztek a kukták! A többiek terítsenek, és mindenki mosson kezet!

– Éééén? Semmit – vonta meg a vállát a medvefiú.

17

Pillanatok alatt elkészültek közösen az étellel, a terítéssel. Kezet mostak, és jól belaktak a sok ugrabugrálás után.

– Ha hazamegyek, mindig segítek majd anyukámnak! – dörmögte a bajsza alá Medve Matyi. – Eddig észre sem vettem, mennyit dolgozik értünk. Mi meg csak az újabb és újabb kérésekkel bombáztuk! – hajtotta le a fejét.

– Henike, gyere velünk, és töltsd nálunk az estét a táborban – hívta Eda mami az elfáradt őzlányt. – Hadd kényeztessünk mi is egy kicsit Téged, megérdemled a mai megpróbáltatások után – nézett rá bocsánatkérően.

Eda mami elmosolyodott. – Látod, milyen nagyszerű gyerekek ezek? – súgta oda Őzike Heninek. – Mindenből tanulhatunk valamit, s egy kis segítség semmibe sem kerül, ha szeretettel adják.

– Rendben van, de bírom én a sok munkát! – egyezett bele a meghívásba Őzike Heni.

Őzike Heni is megnyugodott a túlfeszített nap után. Boldogan hajtotta álomra a fejét. Ő is érezte, hogy szeretet és támogatás veszi körül.

Az este vidáman telt a táborban. Mindenki talált magának feladatot, együtt megvacsoráztak, énekeltek.

18

Táska-varázslat 1.

– Medve Matyi! Segíthetek neked, hogyan pakolj el úgy, hogy rend is legyen, meg biztonság is?

2.

– A nagy könyveket tedd a táska hátuljába, ahol nagyobb a hely, a kisebbeket meg a füzeteket méret szerint előre. Ha egyenként teszed bele őket, még szamárfülesek sem lesznek. 3.

– Ha van nálad pénz vagy valamilyen érték, azokat sohase tedd a külső zsebekbe és látható helyre se!

4.

– A befizetendőket még reggel add oda a tanár néninek! Jó, ha mindent a helyére teszel, így a táskádat is. 5.

6.

– Ha csak kis táskával mész valahová, mondjuk moziba vagy kiállításra, akkor a táskád mindig elöl legyen az oldaladon, sohase hátul. Így mindig szem előtt van, és vigyázni tudsz rá. Tömegben az a jó, ha magadhoz is szorítod, és sose hagyod nyitva!

– Még előző este vagy aznap reggel vedd számba, mi az, amire szükséged van aznap. A hiányzó dolgokat pakold be, a felesleget meg ki… mindjárt könnyebb és átláthatóbb lesz a táskád!

19

A titokzatos bűntény

– Az áldóját! – kiáltott nagyot Mókus Marci, amikor kora reggel belépett a barlang óvta meseszép táborhelyre. – Mi történt itt? – nézett körül értetlenkedve. Az asztalok összevissza álltak, néhány szék felborult, és valahogy semmi sem volt a helyén. Mintha valaki járt volna itt éjszaka, és összekuszált volna mindent. Na de miért? Miért tett volna ilyet bárki is? – kezdett fellobbanni benne a harag, és ráripakodott az éppen belépő Vakond Vilire és Medve Matyira: – Álljatok csak meg! – szólt parancsolóan. – Itt nagyon gyanús dolgok történtek! Ne lépjetek sehová és ne nyúljatok semmihez! – adta ki az utasítást, és gondolatban elégedetten megveregette a saját vállát: – Zabola százados most büszke lenne rám! Nem tapossuk össze a nyomokat, hogy a rendőrök tudjanak majd dolgozni!

csapni néhány összeborult szék miatt? Biztosan nem pakoltunk el tegnap este. – Nono! Neked hol van a szemed, Vakond Vili? – kérdezte élesen Mókus Marci, és azon nyomban el is szégyellte magát. Köztudomású, hogy a vakondok nem látnak túl jól, és ezt nem volt szép dolog felemlegetni, hiszen szegény Vili nem tehet semmiről, s ő is csupán a reggeli koránkelés nyűgössége miatt nyafogott. – Bocs, Vili, akarom mondani itt nem egyszerűen rendetlenség van, hanem gyanús rendetlenség! Eda mami sincs itt, pedig minden nap finomabbnál finomabb falatokkal fogadott minket. – Elnézést, gyerekek, itt vagyok, csak elrohantam Zabola Zoliért. Valaki itt járt az éjjel, és összeforgatott mindent. Nem tudom még, hogy mi tűnt el! Az biztos, hogy

– Mi történt? – nézett álmosan Vakond Vili. – Korán reggel miért kell ilyen vircsaftot 22

Szikra Szilveszter meg is érkezett, akkurátusan védőnejlont húzott a cipőjére, gumikesztyűt vett föl és aprólékos, finom mozdulatokkal kezdte rögzíteni a nyomokat, óvatosan lépkedve a tetthelyen. – Aha! – bólogatott nagy komolyan. – Meg is van! A tettes erre ment – mutatott rá egy apró kis lábnyomra. – Gyerünk utána! Nem lehet messze! Elindult az egész csapat. Szikra Szilveszter szakértő módon vette észre az újabb és újabb jeleket.

az ecseteimet meg a festékeimet elvitte a tolvaj! Helyszínelés közben talán kiderül, hogy miféle szerzet tehette ezt, meg hogy eltűnt-e még valami. Mindjárt itt lesz Szikra Szilveszter, és kezelésbe veszi a helyszínt.

– Erre ment! – jelentette ki egy festékes levélnyomnál. – Most meg arra! – hajtott félre egy letörött ágat. A nyomok az erdő sűrűjébe vezettek. Egyenesen az erdei gyógyító, Eri asszony házához. A ház kilincsén is találtak egy halványvörös festékpöttyöt.

23

– Megvan a tolvaj! – kiabálták a gyerekek! – Gyere ki, te galád festéklopó!

A gyerekek hátrafordultak. Egy vékony, reszkető kis egérke állt szégyenlősen mögöttük. A fejét lehajtotta, és könnyezve szipogott. – Csak jót akartam! – mondta szomorúan.

Eri asszony nem értette, mi ez a hatalmas hangzavar a háza előtt, és kikandikált az ablakon.

– Eri asszony meghatottan jött ki az ajtón. – Ő Egér Tibi – mutatta be a kisfiút. – Árva szegénykém, az út mellett találtam és befogadtam. Mi történt, Tibi, mit tettél? Mi jót akartál? – kérdezte értetlenkedve.

– Mi ez a lárma, milyen tolvaj? – kérdezte csodálkozva. – Idevezetnek a nyomok! – jelentette ki tudálékosan Vakond Vili.

– Múltkor beszélgettünk, hogy mennyire szeretsz festeni – rebegte a kis egérfiú. – Elmentem, hátha tudok szerezni neked hozzá kellékeket. A táborban épp rátaláltam a festékekre és az ecsetekre, de zajt hallottam. Megijedtem. Nem gondolkoztam, csak felkaptam a csomagot, és loholtam inam szakadtából – magyarázkodott. – Azt szerettem volna, hogy újra tudj festeni – morzsolt el egy könnycseppet.

– Milyen nyomok? – értetlenkedett Eri asszony. – Hát a festéknyomok! – kiabálta Mókus Marci. – Idejött a tolvaj, aki ellopta Eda mami festékeit meg ecseteit! – mondta. – Nem ő volt – cincogta egy vékony hang bátortalanul a csapat mögül –, hanem én! 24

– Mindenki csendben állt a ház előtt.

–

– Köszönöm, Tibi! – válaszolta Eda mami. Tovább álltak csendben, senki sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Róka Miki elragadtatott kiabálása törte csak meg a nagy hallgatást.

– Köszönöm, Tibi – törte meg a csendet Eri asszony. De a másét akkor sem veheted el, akármilyen jót akarsz is – ölelte meg a megszeppent egeret.

– Mennyi növény! És milyen illatosak! – A gyógynövényeim – mosolyodott el Eri asszony. – Ha akarjátok, elmondom, melyik mire való és hol lehet gyűjteni – ajánlotta fel. – Mindenki bement a kis ház tisztaszobájába, és hallgatták az érdekesebbnél érdekesebb történeteket.

– Tessék, az ecseteid – nyújtotta az eszközöket tétován Egér Tibi Eda maminak.

25

Lassan beesteledett, a társaság visszaindult a táborba.

Eri asszony megölelte Tibit, és hosszan nézett a társaság után.

– Ha eljöttök hozzánk, ott tud Eri is festeni és te is lehetsz gyerektársaságban – szólt Eda mami Egér Tibihez.

– Köszönöm, Tibikém, hogy gondoltál rám, de máskor beszéljük meg előbb, hogy mit szeretnél tenni, és akkor talán nem lesz belőle ekkora galiba. Tudod, a lopás bűncselekmény.

– Köszönjük! – párásodott be Egér Tibi szeme.

– Most már tudom – bólogatott Egér Tibi. 26

Festhetek? 1.

Egér Ernő nagyon vágyott arra, hogy festhessen. Naphosszat bámulta a táborlakókat, ahogy alkotnak.

2.

Eda mami észrevette a kisfiút, és behívta a táborba. 3.

Festéket és ecsetet akart neki adni, de Egér Ernő elszégyellte magát, hogy ő nem tud festeni.

4.

Eda mami megmutatta, hogyan lehet néhány egyszerű rajzot megalkotni. 5.

6.

Pár hónap múlva rajzai már az iskola falait díszítették…

Egér Ernő bátortalanul, de elkezdett rajzolni a papírra… minden nap egyre bátrabb lett. Szabadidejében alkotott.

27

Meglepetés Eda mami táborai messze földön híresek voltak. Olyannyira, hogy magának Erdőország miniszterelnökének fülébe is eljutott a kerecsensólyom hölgy remek hangulatú, kalandos nyári programjainak híre. Úgy döntött, meg is látogatja Erdővárost, és lazításként bekukkant a barlang védte, virágoktól színpompás csendes kis tisztásra. Érkezéséről senkinek sem szólt, mert nem akart nagy felhajtást maga körül. Hajnalban lányával, Ilcsivel autóba szálltak, és két hűséges testőrük kíséretében Erdővárosba hajtottak.

A tábor közelébe érve hátrahagyták az autót, mert nem akarták, hogy a zaj leleplezze őket, és vidáman sétáltak az ösvényen. Ilcsi minden virágot megcsodált, pillangókkal barátkozott, édesapja pedig csendben mosolygott maga elé a kellemes séta közben. Eszébe jutottak a régi emlékei: valaha ő is ezen az ösvényen futott a barátaival, s kiabálva versengtek, ki ér előbb oda a barlang bejáratához. Akkor még nem táborként működött a tisztás, hanem Eda mami nagymamája engedte oda játszani a gyerekeket.

Fifika oldalra pillantott. A szeme sarkából látta, hogy Eda mami pont feléjük közelít. Nem tetszett neki az erőszakos róka, ezért azon nyomban ravasz tervet eszelt ki. – No, most majd ideállhatsz! – gondolta magában, és hangosan kezdett beszélni, hogy Eda mami figyelmét is magára vonja: – Ó, Miki, milyen rendes tőled, hogy önként elvállaltad a mosogatást! – lelkendezett. – Már azt hittem, ma is Eda maminak kell kijelölni valakit, hogy idejöjjön, de hát hál’ Istennek te nem vagy lusta, és kisegítesz minket! – tódította. Beszéd közben csak úgy fuvolázott a hangja. Eda mami fel is figyelt rájuk, és gratulált Róka Mikinek a szorgalmához, aki lesütött szemmel és megnyúlt orral állt neki a nemszeretem munkának. A táborvezető közben Fifikára kacsintott, mert látta jól, mi is történt pontosan a szeme előtt.

Lassan odaértek a bejárathoz, és hangokat hallottak. Éppen Róka Miki veszekedett Fifikával: – Csússz már odébb, Fifika, nem látod, hogy pont oda akarok lépni, ahol most te vagy? – kiabálta.

A miniszterelnök és Ilcsi jól szórakoztak hallgatózás közben, majdnem hangosan felnevettek az okos kígyó fifikás cselszövésén. Be is léptek a barlangba, és átmentek rajta a tisztásra, mert nagyon kíváncsiak voltak a táborlakókra.

– Csak nem mosogatni akarsz? – kérdezte nyugodtan a kígyólány. – Mert bizony valakinek meg kell csinálnia ezt is. – Hát, nem terveztem mosogatni! – dúltfúlt a rókafiú. – Csak menj már odébb! Innen akarok célba dobálni! – parancsolta.

30

– Szép jó reggelt mindenkinek! – köszönt hangosan a miniszterelnök.

ta a kerecsensólymot a miniszterelnök. – Nem történt semmi rendkívüli. Majd megtanulják, legközelebb hogyan kell megszólalni. Úgy látom, maga is keresgeti még a szavakat! – bizalmaskodott mosolyogva.

– Harmatos szép reggelt kívánok! – csatlakozott lánya, Ilcsi is csengő kacajjal édesapjához.

– Foglaljanak helyet nálunk, kérem! – nyerte vissza lassan magabiztosságát Eda mami. – Minek köszönhetjük a megtiszteltetést? Hogyan találtak ide, erre a rejtett kis tisztásra? – érdeklődött.

Mindenki az ismeretlen, de mégis ismerős hangok felé fordult. – Ez nem lehet! – kerekedett el a szeme Eda maminak! – Tisztelettel köszöntöm Miniszterelnök Urat és kedves lányát itt nálunk – hebegte megilletődötten. – Köszönjetek, gyerekek! – súgta oda a tátott szájjal álldogáló táborlakóknak.

– Apa is itt nőtt fel, ismer itt mindent még gyermekkorából – mesélte jókedvűen Ilcsi. – Nagyon szép ez a hely! – nézett körül elismerően. – Igen, így igaz! – vette át a szót a miniszterelnök. – Meg aztán hallottuk hírét annak a remek tábornak, amit minden évben itt szerveznek a gyermekkori játszóhelyemen! – folytatta. – Igazán kíváncsi lettem, milyen élményeket szerezhetnek itt a kisdiákok, hogy még hozzám is eljutottak az elismerések! – kacsintott.

– Csókolom! Jó napot kívánok! Üdvözlet! Helló! – hangzottak el kórusban a különféle köszönésformák. – Gyerekek, nem tegezzük a Miniszterelnök Urat! – pironkodott szégyenlősen Eda mami, és mérges pillantást vetett Medve Matyira. – Ugyan már, nyár van, tábor, és mi pedig meglepetésként érkeztünk! – nyugtatgat31

– Hát, töltsék velünk a napot! Szeretettel látjuk Önöket! – invitálta a főméltóságot és lányát a kerecsensólyom.

ség. Erdőország minden egyes polgárát kell szolgálnom a tetteimmel – tette hozzá, s folytatta volna, de Miki megint a szavába vágott:

Róka Miki természetesen nem bírta tovább, és felkiáltott:

– Szolgálni? Mindenkihez el tetszik menni, és meg tetszik tenni, amit kérnek? Mondjuk, ha azt kérném, akkor el is mosogatna? – fontoskodott.

– Milyen vezetni, Miniszterelnök bácsi? – kérdezte felvillanyozva.

Fifika halkan odasziszegte neki: – A csönd most bölcs válasssssssssssssztás lenne! – próbálta elhallgattatni a rókafiút.

– Vezetni? – kérdezett vissza a miniszterelnök. – Mire gondolsz, fiam? – puhatolózott óvatosan.

– Nem pont erről van szó, de szívesen segítek neked majd, ha nem bírsz a mosatlan edényekkel – nevette el magát a miniszterelnök. – Tudod, olyan döntéseket kell hoznom folyamatosan, amelyek mindenki életét befolyásolják az országban. Ehhez meghallgatok sok véleményt, és irányítom azokat a képviselőket, akiket az erdőlakók megválasztottak. A döntéseket aztán közösen hozzuk meg, ezt jelenti a demokrácia. S természetesen azt is, hogy csak egy bizonyos időre szól a megbízatásunk, s aztán újra választhatják az erdőlakók a képviselőket.

– Mit? Hát országot? – értetlenkedett Miki, majd folytatta: – Én rendőr akarok lenni, mert Zabola Zoli bácsi, az itteni nyomozó munkája nagyon tetszik, de ha jobban belegondolok, még miniszterelnök is szívesen lennék! – hadarta lelkesen. A miniszterelnök elmosolyodott: – Valóban bármi lehet még belőled, ha kellően szorgalmas vagy! – mondta. – Látom a mosogatásban is te viszed a prímet! – jegyezte meg viccelődve, utalva az érkezésekor kihallgatott jelenetre. – Országot vezetni nem egyszerű dolog – kezdett bele a mondanivalójába. – Igazából nem csak egy pozíció ez, hanem óriási felelős-

– Inkább ti mutassatok valamit! – kérlelte a társaságot Ilcsi. – Apa szerint itt nagyon izgalmas dolgok történhetnek!

32

– Gyere velünk! – ugrottak fel a gyerekek, és elvitték Ilcsit a kötélpályára, megmutattak neki mindent. Sikítva csúsztak, másztak, bújócskáztak egész délelőtt.

Eda mami teleszedte a tányérokat finom levessel. Csendben kanalazták az ételt, s minden rendben lett volna, ha Róka Miki nem Fifika mellé kerül az ültetés során. De sajnos egymás mellett ültek, és Róka Miki nem felejtette el a reggeli tréfát, ami miatt neki kellett mosogatnia, s persze arra már nem emlékezett, hogy valójában ő akarta piszkálni a kígyólányt. Gonoszul Fifikára nézett, és hanyagul kiütötte Fifika szájából a szalmaszálat, amin keresztül az a levesét kortyolgatta.

Közben Eda mami is mindent elmesélt a táborról a miniszterelnöknek.

– Ebédeljenek velünk! Jólesne most már a harapnivaló! – hívta az asztalhoz Eda mami a miniszterelnököt. Összegyűjtöttek mindenkit, s he­ lyet foglaltak a nagy asztal körül. 33

Fifika nem mert megszólalni, de a miniszterelnök látta az egész jelenetet, és dorgálóan nézett Mikire. Nem szidta meg, hanem egy történetet kezdett mesélni:

jót beszélgettünk! – mesélt tovább a miniszterelnök. – Hú, ebből lesz a szerelem! – nevetett fel Macska Vanda.

– Tudjátok, amikor még ifjú legény voltam, nekem sem mentek annyira az illemszabályok, még egy hétköznapi beszélgetésbe is bele tudtam zavarodni – mondta. – Történt egyszer, hogy megláttam egy csodaszép lányt, de annyira félénk voltam, hogy nem mertem megszólítani. Ahogy próbáltam közelebb sündörögni, egyszer csak óriási csörömpölés hallatszott. Pontosan belegyalogoltam az általa készített szobrocskák kellős közepébe.

– Hát valóban nagy szerelem lett belőle, még gyümölcse is született, itt van mellettem! – nézett Ilcsire ellágyultan. – Mi az a szerelem, és miért van? – kérdezte Medve Matyi. – A szerelem egy mély, erős érzés, mely által nagyon erősen kötődünk a másikhoz, szinte mindig vele akarunk lenni – válaszolta a miniszterelnök.

– Nagyon megharagudott az a lány? – fogta a fejét Róka Miki színészkedve, mert gyanakodott még kicsit, hátha mégis őt szeretné megfeddni a miniszterelnök.

– És ez örökké tart? – érdeklődött Macska Vanda. – A szerelem a kezdete valaminek, és ha felnőttkorban úgy akarjuk, akkor társnak választhatjuk azt, aki iránt így érzünk – válaszolta a miniszterelnök.

– Először elkapta a pulykaméreg, de aztán körülnéztünk, és láttuk, semmi nem sérült meg. Együtt összeszedtük a szobrokat, és 34

– Társnak? – nyávogott egyet a macskalány.

– Nagy utat tettünk meg ma! – szólalt meg Eda mami. – Egy ország vezetésétől sok játékon keresztül eljutottunk a szerelemig és a családig – mosolygott.

– Igen, Vanda – válaszolt a miniszterelnök. – Tudod, a szerelem mellett kialakul egy nagyon mély szeretet is, amely képessé tesz minket arra, hogy a párunk mellett álljunk akkor is, ha annak problémája, baja lenne. Ez nem mindig egyszerű, de ezért van a házastársi eskü szövegében az, hogy jóban, rosszban, egészségben, betegségben. A mi döntésünk is benne van, hogy ha szeretünk valakit, akkor baj esetén is tiszteljük és becsüljük őt. Ha így teszünk, minden rendben lesz, megoldjuk a problémákat, s újra felhőtlenné válik a szeretet. Persze ehhez sokat és őszintén kell beszélgetni – bólogatott elgondolkodva.

– De hát ez mindennek az értelme nem? – kérdezte jókedvűen a miniszterelnök. – Egyetértek – helyeselt Eda mami. – Ajánlanék egy-két programot délutánra, és szívesen látjuk Önöket estére is – váltott témát a kerecsensólyom. – Most mindenesetre egy jó nagy párnacsatára készülünk. Velünk tartanak? – kérdezte. – Naná! – ugrott fel a miniszterelnök, és kezébe is kapott egy jó nagy párnát. A gyerekek nagy üdvrivalgással követték, és tompa puffogások közepette, hatalmas kiabálással püfölték egymást a puha párnákkal. Lassan kiszakadtak a huzatok, és mindenhol tollpelyhek szálltak a levegőben, de ezek sem tudták elfedni a vidám hangulatot.

35

Irány az ég! Fülledt lehelete volt a hajnalnak. A hőmérő a jótékony sötét ellenére szinte alig moccant pár fokot a tegnapi tikkasztó hőség feledésére. A meleg nem kegyelmezett. Már a reggel hírnöke volt az újabb hőhullámnak.

− Nem bírom ki! – szenvedett Vakond Vili. – Még egy ilyen nap, és leások a föld mélyére, tábor ide, tábor oda! – adta fel fejben a harcot a forró időjárás ellen. Eda mami feje is főtt, mit kéne csinálniuk aznap, hiszen a nagy meleg már neki is terhére volt.

– Kedvesem! – nézett Eda mamira mosolyogva Sólyom bácsi. – Támadt egy ötletem! – kacsintott Nyúl Lillára. – A határ menti hegyi erdőkben ilyenkor is kellemes az idő, hála a sok öreg fa dús lombjának. Csak a hegytetőn támad a meleg, de egészen odáig simogat a friss erdei levegő! Tudom, hisz tegnap jöttem onnan! – paskolta meg a neje arcát.

− Jaj, de örülnék, ha most ott lehetnénk, ahol még akár a hó is megmaradna! – kívánta a hűvöset Nyúl Lilla is. – Lassan „sült nyúl” lesz belőlem! – húzta el a száját drámaian.

− Hmmm. Igazad lehet! – ráncolta a homlokát Eda mami. – De hogyan jutunk el odáig? – érdeklődött felhúzott szemöldökkel, kétkedve az ötlet megvalósításában.

− Halihó, jó reggelt! – zengett egy mély basszus hang a barlang mélyéről. – Üdv mindenkinek! Eda mami férje vagyok, Sólyom bácsinak hívjatok, csak így egyszerűen! Egy termetes kerecsensólyom sziluettje bontakozott ki az árnyékból.

− Hát busszal! Épp van is odakint egy! – húzta ki büszkén magát Sólyom bácsi.

38

− Véletlenül, mi? – ölelte meg hálásan férjét Eda mami. – Hát ezért keltél fel pirkadat előtt? – szorította meg még egyszer, majd kiadta az utasítást: − Gyerekek! Kirándulni megyünk a hegyekbe! Végre egy kis hűs hegyi levegőt szívunk!

− Az egy másik mese, nem ezekről a hegyekről szól a történet. Itt semmilyen szörny nem fog ólálkodni! – jegyezte meg Fifika, a kígyó. – Néha leellenőrizhetnéd az információidat! – feddte meg a medvefiút. − Hál’ Istennek itt vagy nekünk te! – ütötte el a dolgot Medve Matyi.

− Jaj de jó! – morrantott Medve Matyi tikkadtan.

− Na persze! – puffogott magában a kígyólány, de nem akart veszekedést, inkább ráhagyta Matyira a dolgot.

− Indulás, érjünk oda mihamarabb! – sürgette a táborozókat Eda mami. – Szaporán! Szaporán! Reggeli, fogmosás, indulás! 10 perc múlva mindenkit a buszban akarok látni!

Egyórás út után megérkeztek a hegy lábához. Elképedtek, ahogy felnéztek a tető felé. Ebből a szögből nem is látták a hegy csúcsát, csupán az arra vezető út eleje sejlett fel a hatalmas fák között.

Lázas készülődés jellemezte a következő perceket. Néhány Aú! Jaj! Hol a fogkefém? Hol a nadrágom? Hol a…? kérdés után normalizálódott a helyzet, s tisztán, rendezetten ültek a gyerekek a buszban. A motor halkan felzúgott, a busz elindult a mai kalandok felé vezető úton.

− Biztosan fel szeretnénk ide menni? – érdeklődött félénken Fifika. Már nem volt biztos benne, hogy nincs szörny a sűrűben. Elvégre, ha az egyik helyen lehet, akkor miért ne lehetne egy másikon is – logikázott bőszen magában.

− Eda mami, azt hallottam, hogy a hegyekben lakik egy szörny! Egy naaaagy, hatalmas fogú, óriás lábú lény! 39

− Nincs mitől félnetek. Ha betartjuk a közös szabályainkat, minden rendben lesz – tárta szét a szárnyait Eda mami. – Induljunk! A legjobb hegyi vezető van velünk! – mutatott büszkén a férjére.

bák színes kalapjait. A túraútvonal érintetlen szépsége mindenkit magával ragadott. A szemlélődés közben még beszélgetni is elfelejtettek. Jó volt a csend. Mindenki a gondolataiba merülve élvezte az üdítő sétát. Csupa ritka, védett növény illegette leveleit a társaság felé. Jó néhányuk szín- pompás virágkelyhekkel is büszkélkedhetett. Mindenki értette már, miért kell védeni ezeket a ritka élőlényeket.

Lassan bandukoltak felfelé. Gyönyörködtek az erdei táj buja zöld világában, megcsodálták az út menti virágokat, érdeklődve szemlélték a gom-

40

− Mikor érünk már fel? Már nem bírja a lábam! – nyafogta a csendet megtörve Vakond Vili. − Miért nincs itt egy felvonó legalább? – kérdezte számonkérően.

− Vili, meglátod, az az eredmény, amit te érsz el, sokkal jobb és értékesebb lesz, mintha könnyen szereznéd meg a dolgokat! – simogatta meg a fejét a fáradt gyereknek Eda mami.

– Mindjárt felérünk, Vili! – ígérte Sólyom bácsi.

− Ugyan már! – forgatta a szemét Vili. – Ugyanaz az eredmény! – jelentette ki.

− Akkor is jobb lenne egy felvonó! – duzzogott a vakondfiú. – Ugyanott lennénk, és nem kellene ennyit gyalogolni! – berzenkedett.

Lassan haladtak, egyre fáradtabbak voltak. A fény egyre erősebbé vált. Hirtelen kibontakozott a hegycsúcs, és újra forróság borított el mindent. Ám a látvány, ami fo-

41

gadta őket, minden képzeletet felülmúlóan csodás volt.

a kis csapatot, hogy észre sem vették az idő múlását és a megtett távolságot.

Vakond Vili elképedten forgatta a fejét és felsóhajtott. − Ez gyönyörű! Tényleg nem kell felvonó! Mindent megér, hogy feljöttünk ide! – suttogta.

Hazaérve megfürödtek, aztán mindenki fáradtan elvonult a saját kis vackára. Vakond Vili aludt el legkésőbb. Utolsó gondolata még az volt, mielőtt az álom gyengéden elrepítette varázsbirodalmába, hogy nem riad vissza eztán a nehézségektől. Nem vár a könnyű megoldásra, mert saját maga is, leküzdve önmagát, bármit elérhet. Nem kell hozzá felvonó…

Miután kigyönyörködték magukat, kicsit lejjebb, az árnyékban pihentek egyet. Ettek, ittak, viccelődtek a fűben feküdve. A hazaút már nem volt olyan fárasztó. A látvány és az élmények annyira feltöltötték

42

Vizes mese 1.

A táborlakók ma a tóhoz mentek fürdeni a rekkenő hőségben.

2.

Mókus Marci felhevült testtel akart beugrani a vízbe. – Előbb szoktasd magad a vízhez! Vizezd be magad! – szóltak rá a többiek. 3.

Medve Matyi tele hassal akart beugrani a tóba. –Várj egy kicsit, amíg kiürül a gyomrod! – kérték a többiek.

4.

Nyúl Lilla egy talpast akart ugrani, annyira melege volt. De nem tudott úszni. Épp idejében figyelmeztették, így nem lett baj. 5. Te tudod, hogyan lehet

biztonságosan strandolni? Gyűjtsd össze!

Róka Miki mindenét elszórva és hátrahagyva rohant a víz felé. – Hahó, mi lesz, ha a szarka elviszi a dolgaidat? – figyelmeztették társai. 43

6.

Nyúl Lilla bánata

Halk kopogással könnyezte az ég a szomjazó földet, amely hálásan fogadta magába az éltető cseppeket. A perzselő nap repesztette barázdák lassanként újra egységes talajjá alakultak.

Nyúl Lilla a többiektől elhúzódva üldögélt a barlang sarkában, s egy margarétával játszadozott elmélázva. Néha egy-egy szirmot letépett, és az odakint csordogáló esővíz-patakocskába dobta. Sokáig bámulta, ahogy a szirmok szép lassan elhimbálóznak addig a pontig, ahol a víz a kövek mellett eltűnt a föld mélyébe.

− Majd máskor − ingatta a fejét szomorúan Lilla, és maga elé bámulva pörgette a margarétavirágot. Az eső veszített erejéből, a felhőket egyre több napsugár repesztette szét, s lassanként behömpölygött mindenhová a meleget adó fény. A kártyázás hevében a kis társaság ezt nem vette észre, Nyúl Lilla viszont felállt, és óvatosan kisomfordált a mezőre. Úgy érezte, hogy margarétája egyedül nagyon magányos, és leszakajtott még párat a szerény növényke társai közül. Ahogy telt az idő, szép csokor kerekedett ki a fehér virágokból.

A többiek a bezártság unalmának elűzéseként különböző játékokba fogtak. Először szókirakóztak, s hívták Lillát is. − Most nem szeretnék! – rázta a fejét a nyúllány.

Senki nem kereste a kis táborlakót. Csak Sólyom bácsinak volt hiányérzete, s ahogy számba vette a nebulókat, rájött, kit is keres valójában. A barlang kijáratához lépve pillantotta meg a réten hajladozó szomorú sziluettet.

Utána szóláncot játszottak. − Nincs kedvem! – tiltakozott. Kártyáztak.

46

− Vajon mi bánata lehet ennek a gyereknek?

− Ugyan már! – csattant fel a lány – azt sem tudjuk, hogy mekkora a világegyetem! Egy csomó betegséget nem tudunk meggyógyítani! Nem látunk mások fejébe! – kiabálta indulatosan.

Elindult Lilla után. − Szervusz, kislányom! Szép csokrod van! – szólította meg a nyúllányt. Tudod, hogy minek a szimbóluma ez a virág? – kezdeményezte a beszélgetést.

− Kinek szeretnél a fejébe látni? – érzett rá a lényegre Sólyom bácsi. – A kérdéseidet valóban kutatják még. De szerintem arra, ami velünk és körülöttünk történik, megtalálhatjuk a válaszokat. Csupán magunkban kell egy kicsit keresgélnünk – nézett komolyan Sólyom bácsi.

− Nem igazán! Nekem csak megtetszett. Olyan egyszerűen, de méltósággal fehérlenek a zöld fűben. Van itt búzavirág, meg pipacs is, de valahogy nem éreztem úgy, hogy ide illenének – válaszolta Lilla zavartan.

− Mintha az olyan könnyű volna! – berzenkedett Nyúl Lilla. – Pont, hogy nem tudhatjuk! Nem látunk mások fejébe! Nem tudjuk, mit akarnak! Mit miért csinálnak! Mit várnak tőlünk! Miért nem… − s itt hirtelen elhallgatott. – Miért nem mondanak semmit...

− Szeret, nem szeret, könnyek, szenvedés, az eldöntendő sors virága, jövendőmondó – mosolygott Sólyom bácsi. – Látom, te is szirmát szegted egynek – nézett arra a virágfejre, amely foghíjasan virított a többi között. – Mire vagy kíváncsi? – érdeklődött.

− Igazad van – bólogatott a Sólyom. – Pontosan nem tudhatjuk ezeket. De nem is ez a fontos. Mit érünk azzal, ha mások minden gondolatát ismerjük, de azt nem, hogy mi miért érzünk úgy, ahogy, s hogyan alakíthatunk ezen?

− Semmire – zárkózott magába Lilla. S nagy sokára sóhajtott egyet. – Azt úgysem tudhatom meg – mormogott maga elé. − Mit szeretnél megtudni? Mindenre létezik válasz – mondta Sólyom bácsi, és puhán a lány fejére tette a szárnya hegyét.

47

− Ezt hogy érti, Sólyom bácsi? – jött zavarba a kisdiák. – Hogy segít az rajtam, ha magammal foglalkozom? Mit old az meg?

− Honnan tetszik tudni? Pont ez történik velem! – nyitotta tágra a szemét Nyúl Lilla. – Van rá mód, hogy ez elmúljon?

− Amit a nevén nevezünk, afelett már hatalmunk van. Tudjuk irányítani – válaszolta a sólyom. – Megpróbálom elmagyarázni. Például azt érzed, hogy mérhetetlenül bánatos vagy, kifutnál a világból, szorongat a torkod, sírnál. Pontosan mit érzel ilyenkor? Érezhetsz bánatot, félelmet. Elsőként ezt kell megfogalmaznod magadban. Ha ezt megtetted, azt is meg tudod fogalmazni magadnak, hogy mindez miért van, mi az oka ennek az érzésnek. Mi történt veled, mi az, ami ezt kiváltotta. Ekkor már tudod, hogy mivel is kell megbirkóznod.

− Ha megfogalmazod magadnak, vagy ha van valaki, akiben megbízol, akkor neki elmondod, hogy mi zajlik benned, lehet segíteni ezen – bólogatott Sólyom bácsi. – Az érzések egyből nem szűnnek meg, de sokat jelent a dolgokkal való szembenézés és mások támogatása is. Elmondod nekem, hogy mi zaklat fel ennyire? – kérdezte.

− Ááááá, megbirkózni? Dehogyis. Szomorú vagyok olyankor és kész. Elbújok a világ elől…

− Mikor mondta ezt? – kérdezte Sólyom bácsi.

− A legjobb barátom azt mondta, hogy nem vagyok idevaló, s ha nem lennék itt, akkor sokkal jobb lenne ez a tábor! – sírta el magát Nyúl Lilla.

− Hát, amikor kicsit sírtam, és akárhogy akart vigasztalni, csak ráztam a fejem. Játszani sem akartam. Semmihez sem volt kedvem. Aztán ráálltam, hogy focizzunk, de nem érdekelt, és kikaptunk miattam, mert mindig eladtam a labdát az ellenfélnek. Mérges lett, és kiabált velem. Azóta nem is beszélünk – vallotta be.

− …és szenvedsz – ingatta a fejét Sólyom bácsi. – De nem lehet örökké szenvedni, a problémát meg a szőnyeg alá söpörni. Ha ezt tesszük, egyszer csak azt vesszük észre, hogy a bánat irányít minket. Mindent sötéten látunk, mindenkivel veszekszünk, vagy csak elkerüljük a másikat. Nem szándékosan, de csak megbántunk másokat. A feszültség pedig csak egyre nő bennünk.

− Ha jól értem, alapjában véve valamiért szomorú voltál, és emiatt nem akartál a barátoddal lenni, majd csak

48

ímmel-ámmal vettél részt egy játékban, amiben sokkal jobb vagy, mint amit ott teljesítettél – foglalta össze Sólyom bácsi.

toztatni, akkor minden másképp alakulna. Itt lenne fontos, hogy megértsük és elfogadjuk a másik érzéseit, gondolatait, igényeit. Nem muszáj egyetértenünk, nem kell mindig azt csinálni, amit a másik akar, de az fontos, hogy elfogadjuk, amit ő szeretne, addig a határig, amíg ő is tekintettel van ránk. Tiszteljük egymást és emlékezzünk, miért is házasodtunk össze. Ha ez nem működik, akkor romlanak el a dolgok. És ez nem a gyerekeken múlik. Nem másokon. Csupán azon, hogy felismerjük-e, mi a probléma, miért születnek a rossz érzéseink. S ezt meg tudjuk-e beszélni a másikkal. El tudjuk-e fogadni, hogy néha nem „látunk a másik fejébe”. Meg kell hallgatnunk, mit is gondol a dolgokról. S ami a legnehezebb, ezt el is tudjuk fogadni, még akkor is, ha nem értünk vele egyet. Persze csak addig, amíg ez a család rovására nem megy.

− Igen – helyeselt Nyúl Lilla. – Már akkor megbántam, de nem tudtam, hogyan mondjam el neki. − Ahogyan most nekem tetted. Ha akarod, odamegyek veled, és segítek – ajánlotta fel a Sólyom. – Azt elmondod, hogy miért voltál akkor szomorú? – kérdezte. − Igazából… anya és apa haragszanak egymásra, el fognak válni – sírta el magát megint a kislány. Egy ideje nem beszélnek egymással. Azon gondolkodom, hogy mit csináltam rosszul, és hogyan tudnám ezt helyrehozni, de nem látok a fejükbe!

− Akkor rám nem is haragszanak? – szipogta Lilla.

− Jaj, kedveském! – ölelte át a könnyes szemű lánykát Sólyom bácsi. – Te semmit sem csináltál rosszul! Nem a te hibád. Nem tehetsz semmiről! Tudod, a felnőttek, amikor egymásba szeretnek, és összeházasodnak, még minden szépnek tűnik, mert a kapcsolat elején mindent elfogadnak a másiktól. Aztán ez néha megváltozik, s egyre kevésbé figyelnek egymásra. Ha ezen a ponton tudnának vál-

− Nem. Ha esetleg kiabálnak is veled néha, az nem azt jelenti, hogy rád haragszanak. A saját problémájuk miatt feszültek. Téged attól még ugyanúgy szeretnek. − Akkor jó! – fogta meg Lilla Sólyom bácsi szárnyát. – Megkeressük Macska Vandát? – húzta a tábor felé. – Szeretném, ha újra barátok lennénk. 49

− Naná, hogy megkeressük! – indult el Sólyom bácsi.

A távolban még nem oszlottak fel a felhők, s az esőcseppeken átragyogó napfény megmutatta pompás színjátékát. Szivárvány ragyogott az égen. Talán kincshez vezetett a vége, talán nem. A táborban azonban ott volt az igazi kincs: az őszinte barátság és a támogató szeretet.

Nyúl Lilla és Macska Vanda néhány perc múlva már vidáman kergetőztek az esőtől még vízcseppes fűben, a veszekedésnek már nyoma sem volt, ahogy ez az igaz barátoknál lenni szokott.

50

Jó hecc?

− ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – üvöltötte Róka Miki. – Ha elkaplak, széjjel szedlek! Kifordítlak a bundádból! – kergette Mókus Marcit a réten körbe-körbe. A mókus nevetve cikázott a rókafiú előtt. Néha kiszaladt a mező szélére, és felfutott egy-egy fára, hogy kinevethesse magát a dühöngő rókán. − Hahahahaha! Nem igaz, hogy nem vetted észre! – kacagott. – Tán igazat mondtam, hogy így bepörögtél? – kérdezte incselkedve. − Gyere csak le a fáról, majd én megmutatom neked, hogy mi az igaz, teeeee…− hörögte Miki. Felbőszülve ugrándozott, de csak Mókus Marci csalinak lelógatott farka helyét püfölhette.

− Áááá, dehogy! – vágta rá a két fiú azonnal. Mókus Marci óvatosan lemászott a fáról, majd amikor meggyőződött arról, hogy Róka Miki nem fogja őt a százados előtt bántani, hirtelen hátba vágta a rókát és elrohant, miközben azt kiabálta: Róka Miki és Fifika szerelmesek! Róka Miki és Fifika szerelmesek!

− Mi a móka tárgya? – lépett oda érdeklődve Zabola Zoli, aki épp akkor érkezett a kapitányságról. – Csak nem valami nézeteltérés? 52

− Engedjen el, Zoli bácsi, hadd kapjam el azt a vigyorgó képű mókust! – lihegte. − Csak nem igaz, amit mondott? – kérdezte a százados kaján vigyorral. Azonban látva Miki sértettségét, elszégyellte magát, mert eszébe jutott, hogy ő is volt gyerek, és bizony az ilyesfajta inzultusok neki sem voltak ínyére. − No, gyere, komám, csípjük fülön azt a mókust, aztán tisztázzuk, mi is történt itt. − Elkaplak, te megátalkodott mókus! – lendült volna utána Róka Miki, ha Zabola Zoli el nem kapja a grabancát.

Átballagtak a réten a barlang bejárata elé. Marci ott volt a többi táborlakó társaságában, és a térdét csapkodva mesélte, hogyan bőszítette fel heccből a rókafiút. Nagy kacagásában nem vette észre a két érkezőt. Csak a körülötte lévő csend figyelmeztette arra, hogy valami nincs rendben. Lassan megfordult, és látván rossz viccének főszereplőjét, lehajtotta a fejét.

− Hohohó! Hová a nagy sietség? – érdeklődött a fejét rázva, mert Róka Miki még felemeltében is bőszen kapálózott, mintha haladni tudna a levegőben is. – Miki, nem adtam felszállási engedélyt! – viccelődött. – Úgy verdesel, mint aki repülni készül.

53

− Szép volt, Marci! – mondta feddő hangsúllyal Zabola Zoli. – Igazán bajtársias volt tőled, hogy kitalált történeteket meséltél a csapattársadról! Büszke lehetsz magadra!

– Mi történt a bátyáddal? – fordult hozzá Zabola Zoli.

− Nem vagyok büszke rá! Bocsánatot kérek! – nézett bűnbánóan Mikire a mókusfiú.

– Mikor történt mindez? – kezdett gyanakodni Zabola Zoli.

− Még meggondolom! – dohogott sértődötten Róka Miki, de Zabola százados gyengéd lökdösésére, változtatott a mondandóján: − Megbocsátok, de nagyon rosszul esett, amit csináltál!

– Pár hete – gondolkodott Vakond Vili. –Azóta is folyamatosan lehet vele valami, mert nagyon rossz kedve van.

– Hát, kicikizték a neten, a közösségi oldalán! – vonta meg a vállát Vakond Vili.

– Az nagy baj! – vakarta meg a fejét Zabola Zoli. – Beszélnünk kell a bátyáddal!

− A bátyámmal ezt a neten csinálták! – kiabálta Vakond Vili hirtelen. – Most otthon van, és ki sem jön a szobából!

– Nem áll szóba senkivel! – akarta lezárni a témát Vakond Vili.

54

– Persze, mert roppantul szégyelli magát! – sóhajtotta a százados. – Látjátok, hogy egy meggondolatlan csúfolódás itt a táborban is milyen indulatokat keltett. Róka Miki elkeseredésében végigkergette Marcit a táboron. Aztán azt is meg kellett látnia, hogy ti mindnyájan az ő kontójára szórakoztok, ahelyett, hogy leállítottátok volna Marcit. Ilyenkor legszívesebben eltűnne a rossz poénok áldozata a világ elől. Voltatok már ilyen helyzetben?

ja, mit írnak vagy milyen képet tesznek fel róla. De azt nem tudja, hogy hányan látták, hányan mentették le maguknak, s újraéled-e valamikor majd ugyanaz az ízetlen bejegyzés. Akit érint, ugyanúgy szégyelli magát, és sokszor bezárkózik, mert nem tudja, hogy aki szembejön vele, vajon látta-e… – Pedig nem ő csinálta! Nem neki kellene szégyellnie! – morgott Medve Matyi.

– Engem a csíkjaim miatt csúfoltak – mondta Macska Vanda. – Pedig az ilyen macskafajtánál, mint én, ez természetes.

– Valóban, Matyi, nem kellene. Azonban senki sem szereti, ha rá nézve nem helytálló, vagy őt negatívan minősítő, vagy őt érzékenyen érintő dolgok jelennek meg róla. A legtöbbünk ilyenkor nagyon kellemetlenül érzi magát.

– Engem a kiejtésem miatt – csatlakozott Medve Matyi.

– Mit lehet tenni? – kérdezte kíváncsian Macska Vanda.

Mindenkinek eszébe jutott egy-egy kellemetlen emlék. Nem is értették, hogy az előbb mi volt olyan vicces Marci gúnyolódásában. Most már Róka Miki szemével látták a történteket.

– Először is, csak olyan kép kerüljön ki veletek kapcsolatban, amit szívesen is láttok. Mondok egy példát: lefotózod a szobádat. Az egyik képen rend van és tisztaság. A másikon viszont minden szanaszét, ételmaradék az asztalon. Melyik képet tennéd ki?

– Igen…– hajtották le a fejüket többen is.

– Ha ez a neten történik, hasonlóan rossz dolog. Annyiban más, hogy az áldozat is lát-

– Hát az elsőt, ez egyszerű… – sziszegte Fifika. 55

– Nohát, ha majd nagyobbak lesztek, és számotokra is szabad lesz közösségi oldalon regisztrálni, erre mindig legyetek figyelemmel. Ti magatok ne segítsétek azokat, akik mindenkibe szeretnek belekötni, hogy alkalmuk legyen kipellengérezni benneteket.

– Ilyen oldala is van az internetezésnek? – csodálkozott Fifika. – Bizony. Nem csak az a színes, játékos oldala van, amit eddig láttatok. Ugyanolyan, mint a való világ. Ott is vannak jó és rossz tartalmak és emberek. Ha használjuk az internetet, meg kell tanulnunk ezt is felismerni és kezelni.

– Trollkodni? – fontoskodott Vakond Vili. – Igen. Rosszindulatú, negatív véleményt megfogalmazni mindenről és mindenkiről. Ezt hívják trollkodásnak – magyarázott Zabola Zoli. – No de mondom tovább. Ha valaki bántana benneteket, vagy a társatokat a neten, akkor mindenképp jelezzétek ezt. A csúnya, sértő tartalmakat az oldal üzemeltetőjének is lehet jelezni, és letiltják az adott bejegyzést, illetve a bejegyzőt. Nekem is szólhattok, és segítek megoldani a dolgot. Másrészt, ha másról láttok olyan bejegyzést, ami nevetség vagy gúny tárgyává teszi őt, akkor soha ne csatlakozzatok a rosszindulatú szerzőhöz.

– Hűha, akkor komolyan kell venni! – ámuldozott Medve Matyi. – Igen, komolyan. De én mindenben segítek majd nektek! – ígérte Zabola Zoli. A barlang előtt még sokáig folyt a beszélgetés. Hirtelen a megfoghatatlan, mindent láthatatlanul átszövő internetnek súlya lett. A gyerekek megértették, hogy a virtuális világban is mindenki az marad, aki. Legalábbis a számítógép innenső oldalán. Ugyanazokkal a vágyakkal és érzésekkel. S bántani senki sem ér.

56

Medve Matyi pórul jár 1.

– Már megint eltűnt a mézesbödönöm! Ki vitte el? – morogta Medve Matyi nyűgösen, mikor felkelt.

2.

– Biztosan megint a többiek vitték el! De most én viccelem meg őket! – tervezte el mérgesen. 3.

Összeszedte mindenki ünneplős cipőjét, és eldugta őket a barlang mélyén.

4.

A többiek este ünnepségre készültek. Medve Matyi magában mulatott, mert sehol sem találták a cipőket. Sebaj, mindenki mezítláb ment be a nagyrét feldíszített sátrába. 5.

Medve Matyi is belépett. A terem közepén ott volt a mézesbödön megtöltve, feldíszítve, s mindenki azt kiáltotta: Boldog szülinapot, Medve Matyi!

6.

Matyi elszégyellte magát. Nem tudta hirtelenjében élvezni a neki szervezett ünnepséget. Egészen addig, amíg bocsánatot nem kért. 57

Sztárzsaru akcióban

banda lefüleléséről. A rablódarazsak elfogása roppant veszélyes akció volt, tele váratlan veszélyekkel, nehéz feladványokkal. Semmi sem az volt, aminek látszott…

Róka Miki ma megint vidáman ébredt. Jól érezte magát a táborban, eseménydús volt ez a pár hét, de ma másféle izgalmakra vágyott. – Egy jó kis nyomozás! Az kellene! Egy igazi, nagy, megoldásra váró ügy! Biztosan rájönnék, ki a bűntényben a ludas! – álmodozott, és elképzelte magát detektívnek öltözve. Szemei előtt látta, ahogy komoly arcot vágva próbálja a sok-sok információból az apró részleteket összerakni. Nemrég olvasta Leleményes Leslie, az erdő messze földön híres mesterdetektívének harmadik regényét, mely csupa valóságos mozzanatot tartalmazott egy mézcsempész

− Bárcsak nekem is sikerülne egy hasonló nagy ügyet megoldanom! – fűzte tovább ábrándjait a rókafiú, és már látta is magát az újságok címlapjain: Róka Miki, az agyafúrt rejtvényfejtő, rács mögé ravaszkodta a veszélyes bűnözőket! – Annyira belelkesedett, hogy kihúzta magát, és jobbra-balra hajlongott a képzeletében éljenző tömeg előtt. – Köszönöm,

60

köszönöm! – mosolygott csukott szemmel, fejét körbeforgatva, míg Macska Vanda nyávogása fel nem riasztotta vágyálmából.

− Leleményes Leslie könyvbemutatójára! – nyávogta Vanda türelmetlenül. – Elfelejtetted? No, mindegy, gyere már, mert nem szeretnék lemaradni róla! Azzal nagy sebbel-lobbal elfutott a város irányába. Róka Miki sem akart lemaradni, nagy léptekkel követte a macskalányt. Pár percen belül beérték a csoportot, s illedelmesen haladtak tovább a múzeum irányába.

− Miaúúúúú! Mi ez a bolondság? Kinek köszöngetsz? Nincs itt senki, Miki! Gyere inkább, mert miattad késünk el a rendőrmúzeumból! – forgatta a szemét rosszallását kifejezve, és húzni kezdte a mancsánál fogva a rókafiút.

A múzeumban már minden szépen elő volt készítve. A színpadon gyönyörű drapériák színezték a hátteret. Középen egy kis asztal volt, rajta egy letakart üvegbura, ez rejtette az új regény első példányát. Az asztalt körben mezei virágok díszítették, melyekből a színpad elejére is jutott. Minden friss volt, vidám és ünnepélyes. A közönség nagyon várta már az író-nyomozót, páran elkezdtek tapsolni is. A tapsot aztán mindenki átvette, a táborlakók még kiabáltak is hozzá:

− Megyek már! – morogta szégyenlősen Róka Miki, még mindig kicsit megszédülve a képzelt „sikertől”. – Hová sietünk ekkora lendülettel? – kérdezte.

„Leleményes Leslie, várunk, gyere már ki!”

61

A kis rigmus megtette hatását, s a színpadon megjelent Leleményes Leslie és Cica Katica tanárnő, aki most nem tanárként, hanem műsorvezetőként vett részt a rendezvényen.

halálra ijesztgették. A méhkirálynőt is megfenyegették, hogy ha el meri árulni bárkinek, mi történik, szétdúlják a kasokat, a méheket pedig szétkergetik. Már értettük, hogy a fenyegetés miatt nem mertek feljelentést tenni a méhek. Beszéltünk velük, s meggyőztük őket, nem esik bántódásuk, ha elmondják, mi történt velük. Segítünk rács mögé juttatni a bűnözőket, ahol már nem bánthatnak senkit. A következő alkalommal, amikor rabolni jöttek a darazsak, csapdát állítottunk nekik, és mind egy szálig elfogtuk őket.

− Örömmel és szeretettel köszöntök mindenkit! Jó látni, hogy ekkora az érdeklődés! A közönség és a magam nevében hadd köszöntsem díszvendégünket új regényének bemutatója kapcsán! Leleményes Leslie, meséljen nekünk, hogyan született meg ez a regény? – fordult az íróhoz. − Üdvözlök mindenkit! A tavalyi nagy mézhiány idején elkezdtük kutatni az okokat, vajon mi állhat a háttérben. A méhektől ugyanis egy bejelentés sem érkezett. Ha mézet szerettünk volna venni tőlük, akkor viszont az esőre meg a kevés virágra panaszkodtak, s nem adtak el egyetlen üveget sem. Ez gyanús lett nekem, mert bármerre jártam, rengeteg virágot láttam, s eső sem esett több, mint bármely más évben. Nyomozótársaimmal arra jutottunk, hogy itt valami sumákolás van! Elkezdtük figyelni a méhkasokat. Nem kellett sok idő, s tanúi lettünk, hogy egy rablódarázs banda fosztogatja őket. Erőszakkal elvitték a mézet, a lépet, szegény méheket pedig

Ekkor Leslie a letakart üvegbura felé nyúlt, s lerántotta róla a leplet. – Az egész történetet ebben a könyvben írtam meg! Az üvegbura alatt azonban nem volt semmi... – Hát ez meg mi? – hőkölt vissza Leslie. Cica Katica megőrizte a lélekjelenlétét, és igyekezett nyugodtan kommentálni az eseményeket. − Úgy látom, a könyvre még várnunk kell. Vagy esetleg ez is egy megoldandó rejtély, amit Ön szervezett meg? – fordult mosolyogva az íróhoz. 62

− Nem, dehogy! Semmi közöm a könyv eltűnéséhez! – tiltakozott Leslie. – De ha már így esett, derítsük ki, mi is a valóság! – kiáltott fel. − Én segítek! Én segítek! – kiabálta Róka Miki. Úgy érezte, végre eljött számára a nagy lehetőség. − Rendben, fiam, gyere, segíts nekem! Hogy hívnak? − Róka Mikinek! – mondta a fiú büszkén, miközben kisétált a színpadra. – Mivel kezdjük? – érdeklődött. − Nézzük meg, ki volt itt a helyszín berendezésekor, és vegyük számba, hogy kinek állt érdekében elcsenni a könyvet – válaszolta Leleményes Leslie. − A helyszín berendezésekor végig jelen voltam, s a könyvet magam takartam le – szólalt meg Cica Katica. – Kizárt, hogy akkor történt volna a lopás! − Hát jó, akkor azt kérdezném, őrizték-e a helyszínt, vagy volt idő, amikor nem ügyelt rá senki? − Nem, dehogy, mindig volt itt valaki! – mondta határozottan Cica Katica.

− A kérdés az, hogy kik voltak itt! – jegyezte meg Leleményes Leslie. Róka Miki közben körülnézett a színpadon, és az asztal mellett, amin az üvegbura volt, talált egy bőr karkötőt. – Ezt nézze, Leslie bácsi! − Ügyes vagy, Miki! Ez már valami! – dicsérte meg a rókafiút Leslie. − Ó, Zabola Zoli és Szikra Szilveszter, a helyszínelő tanították mindig, hogy a helyszínt tüzetesen át kell vizsgálni! – motyogta zavarában. − Jó tanítvány vagy! – mosolygott Leslie. – Már csak azt kell kiderítenünk, kié a karkötő. − Én tudom! – hangzott fel egy vékony hang a tömegben. Mindenki arra fordult. Macska Vanda volt a hang gazdája. − Megosztja velünk is a Kisasszony, amit tud? – érdeklődött Leleményes Leslie. − Az enyém – hangzott a válasz.

− És te vitted el a könyvet? – kérdezte óvatosan a nyomozó.

Róka Mikinek leesett az álla a nagy ajándék hallatán.

– Igen… – vallotta be szégyenkezve a cicalány.

− Azonban arra kérlek, hogy még jó szándékból se tegyél olyat, amivel másoknak kárt okozhatsz. Mindig van olyan megoldás, ami megfelelő, de ha nem tudod, mi lenne az, kérdezd meg valakitől, rendben?

– Miért tetted, Vanda? – kérdezte értetlenkedve Cica Katica. − Örömet akartam szerezni Róka Mikinek, mert annyira rajong Leleményes Leslie-ért. Gondoltam, egy ilyen ritka kincs igazán boldoggá teszi − magyarázkodott Vanda. − Vanda, tudod, hogy ez lopás? – kérdezte Cica Katica. − Ebbe nem gondoltam bele, de most már látom, hogy nem jó döntést hoztam – sóhajtott Vanda. – Emiatt is jelentkeztem önként. Bocsánatot kérek mindenkitől – hajtotta le a fejét szomorúan. Leleményes Leslie-t titokban meghatotta, hogy ennyire szeretik őt a gyerekek, de a legjobban azon érzékenyült el, hogy egymással is mennyire törődnek, még ha nem is a leghelyesebb módon. − Nagy galibát okoztál, Vanda! – szólalt meg, aztán elmosolyodott. – De fátylat rá! Ha a könyvet visszaadod, dedikálom Róka Mikinek!

− Rendben. Csak úgy szégyellem magam, ha meg kell szólalnom! – bólintott Vanda. − Sose a kérdések és a beszélgetés miatt szégyelld magad, Vanda! A tudatlanság vagy a hirtelen rossz döntések miatt kerülhetsz kényes helyzetekbe! – tanácsolta Leslie a meghatódott macskalánynak. Az ünnepség tovább folytatódott. Mindenki vidám volt, egyesek táncra is perdültek. Leleményes Leslie boldogan ült és dedikálta a könyveket. Macska Vanda felszabadultan és ügyesen segédkezett a teremben – ezzel igyekezett jóvá tenni a sok kényelmetlenséget, amit okozott. Róka Miki a sarokban üldögélt, szorongatta a könyvet és boldog volt. Teljesült az álma, nyomozhatott Leslie-vel. S azt is megtapasztalta, hogy ő is fontos a társainak, akik bármit megtennének érte.

KÓDFEJTÉS KÓDFEJTÉS Jaguár Jenő Erdőváros focicsapatának edzője. Jaguár Jenő Erdőváros focicsapatának edzője. Mire tanítja a gyerekeket? Mire tanítja a gyerekeket?

a f l ő ú

€ ɟ ɭ ɝ ϔ

á g ly p ü

£ ɗ ɮ Ԁ ϡ

b gy m r ű

¥ ɷ ɯ ӷ Ϡ

c h n s v

© ɥ ɲ ш φ

cs ± i ɽ ny ɳ sz щ z ϗ

d í o t zs

€ Ԁ£ɮ£ɲ ¥ ɽ ϗ ɒ ɳ ɻ ҭ ш!

     

65

ß ɻ ɒ ҭ ж

e j ó ty

ɘ ʄ ɕ ҧ

é ə k ɠ ö ɜ u 

Ünnepi kavalkád

Talán a mai nap volt az év legvártabb eseménye. Erdővárosban a nyár végén hatalmas ünnepségsorozat vette kezdetét. Minden erdőlakó szívével-lelkével készült a város alapításának ötszázadik évfordulójára. A táborozók sem voltak ezzel másképp. Már kora reggel szokatlan zsongás hallatszott a máskor még álommal teli tábor belsejéből. Mindenki talpon volt. A lányok csinosították magukat, a fiúk izgatottan rohangáltak a várakozásban. A mai nap nem csak az ünneplésről szólt számukra. Az erdei kapitányság vezetője, Kántor ezredes felkérte őket, hogy vigyázzanak az ünnepségen a területen található autókra, értékekre, s szóljanak mindenkinek, aki valamilyen értékét óvatlanul hordja, vagy a gépjárműben hagyja, hiszen könnyen ellophatják a nagy forgatagban.

erősebb, mint amilyen te vagy. Még akkor is, ha azt érzed, bárkit le tudnál gyűrni. – Elkapom, aztán piff-puff! – ütögetett nagyokat a levegőbe harciasan Medve Matyi, s közben figyelte, hogyan reagál Dalma. Dalmát nem lehetett kihozni a sodrából. Nyugodtan közelebb ment Matyihoz, és a vállára tette a mancsát. – Hadd lássam, milyen erős vagy! – mondta, és mutatta a medvének, hogy jöjjön csak, próbálja meg őt legyőzni. A következő pillanatban Matyi a földön feküdt, és moccanni sem bírt a dalmata erős szorításától. – Hahahahaha! – nevetett gúnyosan Róka Miki! – Még egy lány is legyőz téged! – mondta kajánul. A következő pillanatban ott találta magát Matyi mellett.

– Szerintetek fogunk ma tolvajt? – harsogta a többieknek Róka Miki.

– Erről ennyit – nyújtózkodott egyet Dalma – és fölsegítette a meghökkent fiúkat. – Látjátok, a képzelt erőtök messze áll a valóságtól. Nem tanácsolom, hogy megpróbáljatok bárkit is elfogni, mert rosszabbul is járhattok, mint most. Az elkövetők nem fognak rátok úgy vigyázni, mint én, ráadásul lehet náluk fegyver is, s akkor aztán még nagyobb bajba keverednétek! A feladatunk az, hogy figyelmeztessük az ünneplőket, ha óvatlanok lennének, nehogy kár érje őket. Másodsorban, ha észrevennénk, hogy valaki rosszban sántikál, Zabola Zoliéknak kell szólnunk. Érthető? – nézett mélyen Matyi szemébe.

– Fogunk ám! – kiabálta vidáman Medve Matyi. – Ha elkapom, hátrakötöm a sarkát, hogy többet ne legyen kedve lopni! – tette hozzá vészjósló képpel. Dalma, a dalmata már előző este megérkezett a táborba. Őt bízta meg Kántor ezredes, hogy irányítsa a gyerekeket a komoly munka ideje alatt. A fiúkat hallva megcsóválta a fejét, és próbálta elrejteni a mosolyát, amikor a közelükbe ért. – Matyi! Csak szólunk és figyelünk. Nem kapunk el senkit. Arra ott lesz Zabola Zoli százados és csapata. Értem én, hogy erősnek érzed magad, de nem kell fölöslegesen hősködnöd. Egy felnőtt sokkal

68

– Igen, megértettem! – kapta el szégyenében a tekintetét a medvefiú.

a hármas frekvencián érhettek el! – fejezte be az eligazítást. – Jó munkát kívánok! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

– Akkor minden rendben! – zárta le a témát a dalmata. – Indulhatunk is! Párokban fogunk sétálni. Minden párral megy egy felnőtt is: Eda mami, Sólyom bácsi, Őzike Heni és Eri már kint várnak minket!

Minden csoport birtokba vette a saját területét. Már az első órában negyven erdőlakót figyelmeztettek, hogy nyitva a táskája, vagy kilóg a farzsebéből a tárca, amit így könnyen elcsenhetnek tőlük. Mindenki megköszönte a figyelmeztetést és a jó tanácsokat.

Elindult a kis csapat. Az ünnepség helyszínére érve Dalma mindenkinek kijelölte a területét:

Matyi és Miki is sok autóst szólított meg, akik vagy táskát, vagy laptopot, vagy valamilyen más értéket hagytak volna az autójukban, ha nincs ott a két szemfüles fiatal. Nagyon belelendültek a munkába, élvezték, hogy hallgatnak rájuk az emberek, és esélyük sincs a bűnözőknek, mert nem maradt semmi elöl egy gépjárműben sem. Elégedetten bandukoltak, amikor egy kopott autó hajtott el mellettük nagy sebességgel, majd fékcsikorogva parkolt le. Vaddisznó Vilma, a helyi vegyesbolt tulajdonosa pattant ki a kocsiból, s mindenét elöl hagyva próbált elszáguldani a fiúk mellett, de azok útját állták:

– Macska Vanda és Nyúl Lilla, ti a kanyargós út mellé álljatok! Vigyázzatok, mert a tolvajok szeretik, ha nem belátható az út, mert ha nem látja őket senki, könnyebben tudják feltörni az autókat! Matyi és Miki, ti a nagy parkolóba menjetek! Ott nagyon sok az autó, zsúfoltan parkolnak, nehéz átlátni a területet. Vakond Vili és Rosszcsont Ricsi, irány a kirakodóvásárhoz, és figyeljétek, nyitva van-e valakinek a táskája. Mindenképp szóljatok neki, nehogy könnyen a zsebtolvajok áldozatává váljon! Fifika, ti Mókus Marcival az ételes bódéknál figyeljetek ugyanerre! Hadd látom, mindenkin jól áll-e az erdei kapitányság bűnmegelőzési pólója! A rádiókat is kiosztom, amin elérhetjük egymást! Rendben, szépek vagytok! – bólogatott elégedetten. – Én mindenhol ott leszek, és

– Vilma néni, ne siessen úgy! Ha mindenét látható helyen hagyja a kocsiban, akkor könnyen feltörhetik, és elvihetik a könnyű prédát! 69

– Hagyjatok már ezzel a badarsággal, gyerekek! Nincs mit ellopni innen, csupa értéktelen vacak van csak benne! – mondta puffogva, s amikor látta, hogy Matyi meg akar szólalni, gyorsan hozzátette: – Ej, nem érek én erre rá! – s azzal a lendülettel elcsörtetett a pavilonok irányába.

mindent megtettél, és ez számít! Erre gondolj! Egy meggondolatlan asszonyság miatt ne add fel az egész napi munkádat! – Igaz! – sóhajtott Miki. – Vaddisznó Vilma döntése volt, hogy itt hagyott mindent. Hirtelen felemelte az orrát, a levegőbe szippantott, és gyorsan behúzta Eda mamit és Medve Matyit a közeli bokorba.

Medve Matyi és Róka Miki leforrázva álltak az út közepén, és elszontyolodtak. – Ne lógassátok az orrotokat, fiúk, nem a ti hibátok! – vigasztalta őket Eda mami. – Lesz még ennek böjtje! – ráncolta gondterhelten a homlokát.

– Büdös pacsuliszagot érzek, s ezer közül is megismerem! Ez Sunyi bácsi parfümje! Bújjunk el, mert ahol ő megjelenik, mindig történik valami! – magyarázta suttogva a többieknek.

– Nekem már nincs kedvem ezt csinálni! – húzta fel az orrát Róka Miki sértődötten. – Mi csak jót akartunk!

Nemsokára fel is tűnt Sunyi bácsi. Lapos pillantásokkal kémlelt körül, figyelte az ünneplőket, meg az autókat is. Sehol nem volt egy lélek sem. Hamarosan kiszúrta Vaddisznó Vilma autóját. Megállt az oldalában, mintha csak a bundáját igazgatná.

– Ejnye, Miki! Nehogy kedved szegje egy elutasítás! Hiszen már egy csomóan hallgattak ma rád! – pirított rá a rókafiúra Eda mami. – Nem lehet minden tökéletes! Te

70

– Hú, gyerekek, kapás van! – mondta halkan Eda mami. – Szóljunk be gyorsan a rádión!

tartás szerint ez a jármű pedig Vaddisznó Vilmáé! – adta meg a kegyelemdöfést.

Mikinek több sem kellett, azonnal értesítette Dalmát és Zabola Zolit.

– Tényleg? Az enyém pont ugyanilyen! Biztosan összekevertem! – csodálkozott a tolvaj róka.

Sunyi bácsi épp a hátsó ajtót nyitotta ki, amikor odaért a százados csapata. Zabola Zoli szakszerűen elkapta a karját, és rákérdezett:

– Milyen szép kis autófeltörő eszközök! – pillantott Sunyi bácsi táskájába Dalma. – Csak nem a vásárba viszi eladni őket? – kérdezte kételkedve. Mielőtt azonban Sunyi bácsi megszólalt volna, folytatta tovább: – Nem hiszem, mert ilyeneket nem tarthat magánál senki, mert megbüntetik érte! Bolond volna bárki is ilyet árulni, ugye?

– Mi dolga van itt, Sunyi úr? – Ugyan már, Századosom, csak itt felejtettem a kabátomat a hátsó ülésen! – magyarázkodott Sunyi bácsi. – Előfordul az ilyesmi!

– Igen, Kisasszony! – adta meg magát a sok bizonyíték hatására Sunyi bácsi. A rendőrök már vitték is be a kapitányságra.

– Elő-elő, de negyven fokban minek kabát? – mérte végig a rókát Zabola Zoli. – A nyilván71

– Szép volt, fiúk! – dicsérte meg őket a százados, és kezet rázott a két megilletődött kis hőssel.

nem felejtette el az asszony udvariatlan elutasítását. – Voltak, hogyne lettek volna! Át sem gondoltam az egészet! Pedig ti olyan kedvesen figyelmeztettetek – hajtotta le a fejét bűnbánóan Vaddisznó Vilma.

Nagy jajongás hallatszott hirtelen. Vaddisznó Vilma érkezett, hallván a történteket: – Jaj, a kedvenc ülőpárnám, jaj, a fotóalbumom a gyerekekkel! Mind benne voltak a táskámban, a bankkártyáimról nem is beszélve! Jaj, most mi lesz velem? – óbégatott kétségbeesetten.

– A mai szolgálat véget ért, menjetek ünnepelni! Most már átvesszük a terepet! – küldte szórakozni Zabola Zoli a büszke fiatalokat.

– Ne aggódjon, nem tűnt el semmi! A gyerekek időben szóltak nekünk! – próbálta nyugtatni a százados.

A fiúk boldogan értesítették rádión a többieket, hogy kezdődhet a mulatság! Estig táncoltak, játszottak a színpad mellett. Az ünnepi beszédet Kántor ezredes mondta. Elégedetten jelentette be, hogy hála a gyerekeknek, ezen az ünnepen egyetlen bűncselekmény sem történt. S ami történhetett volna, a gondos figyelemnek köszönhetően azt is sikerült megelőzni.

– Köszönöm, Miki! Köszönöm Matyi! – hálálkodott az asszonyság. – Nélkületek örökre eltűntek volna az én drága gyerekeim fotói! Azt sajnáltam volna a legjobban! – panaszkodott. – Mégis voltak értékek a kocsiban? – nézett rá szemrehányóan Róka Miki, aki még 72

Ünnep 1.

– Nagyon szépek vagytok így kiöltözve! – dicsérte meg Cica Katica tanárnő a gyerekeket.

2.

– Tanárnő, miért vannak ünnepek? Olyan kényelmetlen ez az izé! Húzogatta gallérját Róka Miki. 3.

– Az ünnepekkor a közösségek picit együtt vannak, megemlékeznek a hagyományaikról, ezzel is erősítik az összetartozás érzését. Ilyenkor egymást is megtiszteljük azzal, hogy ha pár percben is, de egyre gondolunk, mindegyikünk számára értékes dolgot elevenítünk fel.

4.

– Értem! Akkor ezek fontos napok? – kérdezte Macska Vanda.

5.

6.

– Én már tudom, mit fogok ajándékozni! – mosolygott Nyúl Lilla, s titokban megnézte a kezében tartott kis szívet. – A szeretetemet…

– Nagyon fontosak. Ilyenkor jobban figyelhetünk egymásra. Vannak családi ünnepek, mint például a születésnap, névnap, ezek igazi vidámságot hozhatnak. Vannak nemzeti ünnepek, ekkor a népünk közös múltját ünnepeljük. S vannak olyan ünnepek, mint a karácsony, amikor a családé és a szereteté a főszerep. 73

Macska Vanda eltűnése

− RIADÓ!!!!!! Mindenki ébredjen! Vészhelyzet van! – süvöltött végig kora hajnalban a táboron a hangosbemondó éles hangja. – Mindenki jöjjön a nagyrétre!

− Este még velünk volt, az esti mese után velünk együtt feküdt le aludni – szipogta kétségbeesetten Nyúl Lilla. − Nem mondott valamit, amiből következtetni lehetne arra, hogy most merre lehet? – reménykedett Eda mami.

− Mi történt? Mi a baj? – ébredeztek a gyerekek, és ijedt képpel szaladtak ki a megadott helyre. Megszeppenten álltak sorba, s tanácstalanul néztek egymásra, vajon mi történhetett?

− Nem emlékszem semmire! – rázta a fejét Nyúl Lilla.

Néhány perc múlva megjelentek a felnőttek. Eda mami arca borús volt, látszott rajta, hogy nagyon aggódik valami miatt. Sólyom bácsi és Őzike Heni mögötte álltak, és szintén feszültnek látszottak.

− Talán mégis van valami! – töprengett Mókus Marci. – Mintha említette volna, hogy az ünnepségen találkozott valakivel, egy idegennel, aki szerinte nagyon jó fej volt, és szeretne vele újra találkozni.

− Gyerekek, nagyon súlyos esettel állunk szemben! – kezdett bele mondandójába Eda mami. – Macska Vanda eltűnt az éjszaka. Nem találjuk sehol, pedig már mindent átkutattunk a környéken! Nem tudtok róla valamit? – kérdezte.

− Idegennel? Hogy nézett ki? – faggatta Marcit izgatottan Eda mami. − Hát, olyan fehér csík volt a hátán, a bundája egyébként fekete volt. Többünket is megszólított, de mi nem álltunk vele szóba, mert tudjuk, hogy idegenekkel szóba állni veszélyes lehet.

76

− Bitang Borz! Hát megint előkerült! – kiáltotta mérgesen Sólyom bácsi. – Azonnal szólok Zabola Zolinak! Ő az egyik legveszélyesebb álnok bűnöző egész Erdővárosban! Már azt hittem, hogy örökre elment, de úgy látszik nem tanult a múltkoriból! – rázta a fejét.

− Megkértük néhányan, hogy távozzon az erdőből – válaszolta kurtán Sólyom bácsi. − Miért nem a dutyiban van? – csodálkozott Medve Matyi. − Mert nagyon dörzsölt a galád! Nem hagy bizonyítékot maga után, illetve úgy elborzasztja az áldozatait, hogy azok nem mernek tanúskodni ellene – mondta Eda mami. – Menjünk ki az erdőbe, nézzünk körül, hátha megtaláljuk Macska Vandát! Együtt mozogjunk, senki se maradjon le! Nagyon figyeljünk egymásra! – kérte a gyerekeket Eda mami.

− Miért, mi történt a múltkor? – érdeklődött Róka Miki.

Elindultak. Mindenki félősen lépdelt az ösvényen. Óvatosan vizsgáltak át egy-egy területet, egymásra is vigyázva. Már vagy két órája kutattak, de semmit sem találtak. Se nyomokat, se Vandát. Már nagyon aggódtak. Többen sírva is fakadtak a helyzetből fakadó bizonytalanságtól. Mi történhetett Vandával? Hol van?

77

Zabola százados érkezett friss hírekkel a táborozókhoz:

− Lillám, itt nem arról van szó, hogy most már senkiben nem bízhatsz meg! – karolta át a nyúllányt Zabola Zoli, mert érezte a gyermek zavarodottságát. – Ezek az idegenek azt használják ki, hogy az emberek figyelemre és törődésre vágynak. Azért kedveskednek, mert szerepet játszanak. Meg akarnak szerezni valamit, ami nem az övék. Vagy akár embereket is elcsalnak. Egyesek a gyerekeket is célba veszik. A felnőttek csupán kis százaléka ilyen, de sohasem tudhatod, hogy az az idegen, aki megszólít, milyen szándékkal teszi ezt. Ezért nem szabad szóba állni idegenekkel. Elmenni velük meg pláne nem!

− Szervusztok! Valóban Bitang Borz keze van a dologban! Látták vele Macska Vandát pár órája! A kislány jól volt, és vidámnak tűnt. Szegénykém! − Miért sajnálod? – kérdezte Nyúl Lilla gyanakodva. − Azért, Lilla, mert az ilyen típusú bűnözők nagyon kedvesek… eleinte. Ígérnek mindent, dicsérnek, bármit mondasz, bólogatnak. Ha valaki megbántott, akkor látványosan együtt éreznek veled. De ez csak a látszat! Semmi másra nem várnak, csak arra, hogy olyan helyre érjetek, ahol már nincs ott senki, aki segíthetne. Akkor megváltoznak. Durvák lesznek, bántanak, meg is ütnek. Olyan dolgokra kényszerítenek, amit te nem akarsz, és nem engednek vissza a családodhoz.

− De nem lehetek udvariatlan, amikor olyan kedves! – sóhajtott Nyúl Lilla. − Lilla, meg sem szabad hallgatni! Azonnal a szülőkhöz vagy a tanárodhoz kell menni, vagy ha nincsenek látótávolságban, akkor elfutni, ha követ, akkor kiabálni kell hangosan! Magadat kell védened ilyen helyzetben! Nem az illem vagy a kíváncsiság a fontos.

− Uramatyám! Egy kedvesnek tűnő idegen képes ilyesmire? – sopánkodott Lilla. − Még ilyenebbekre is! – bólogatott Zabola Zoli. – Tudod, nekik nem az az érték, ami nekünk. Az ilyen emberek csak kihasználják a többieket, nincsenek normális érzelmeik. Ha a te fogalmaid szerint határoznám meg, azt mondanám, hogy nagyon gonoszak.

− Értem! Ha nem hallgatom meg a mondandóját, akkor esély sincsen arra, hogy hig�gyek neki, és nem sodrom veszélybe magam – bólogatott a kislány. – Macska Vandával most mi lesz? – kérdezte félősen. − Megtaláljuk! – sötétült el a százados tekintete. – A Borznak pedig elveszem a kedvét attól, hogy még egyszer ilyet csináljon!

− Egyáltalán nem látszik… − próbálta megmagyarázni magának a hallottakat Nyúl Lilla, mert sokkolta az az információ, hogy kedveskedő ember is akarhat rosszat.

78

− Százados, most szóltak, hogy Bitang Borzot az állomáson látták, de nincs vele senki! – jelentette Dalma a híreket. − Irány az állomás! – ugrott be Zabola Zoli a rendőrautóba, s Villám Vikivel gyorsan elszáguldottak az állomás irányába. Az erdei kapitányság bűnügyi állománya már ott várakozott az állomáson. Civil ruhában, észrevétlenül vegyültek el a tömegben. − Bitang Borz most indult el a 2. vágány felé. Várjunk csak! Ott van Macska Vanda is a peron elején! Most már együtt mennek tovább! Mindjárt felszállnak a vonatra! – jelentette rádión a szemfüles dalmata. − Kezdődhet az elfogás! Nagyon vigyázzatok! – adta ki a parancsot Zabola Zoli. − Értettem! – válaszolta Dalma, és négy kollégájával elindult Bitang Borzék felé.

79

− A törvény nevében felszólítom, hogy álljon meg és igazolja magát! – kiáltotta a kutyalány Bitang Borznak, amikor már csak két lépés távolságra volt tőle, kollégái pedig a másik oldalról kerítették be az aljas bűnözőt.

− Hát ez meg mi? – vinnyogta Bitang Borz fájdalmában. − Kislányokat elcsalni és elrabolni? – en�nyire telik a bátorságodból? – kérdezte fejcsóválva, de már sokkal mélyebb hangon Macska Vanda. – Vihetitek! – szólt oda a többieknek, és vidáman összecsapta a tenyerét Dalmával.

− Ugyan már, Kislány! Ne ijesztgessen, mert még komolyan veszem! – fordult hátra gúnyosan a galád borz, és amikor látta, hogy körbevették, elkapta Macska Vandát hátulról, miközben azt kiáltotta: − Kitekerem a lány nyakát, ha közelebb jöttök!

− Szuper voltál, Cica Katica! – mondta nevetve a dalmata. – Ügyes munkát végeztek a maszkmesterek! – szólt elismerően.

Azonban Macska Vanda ügyesen összehuppant, kitörve a szorításból, s a következő pillanatban a borz kezét elkapva a földre terítette.

− Most már leveszem! – mosolyodott el Cica Katica, miközben hámozta le arcáról a profi álcát. – Jók ezek a színházi kapcsolatok! – dobálta a maradványokat a szemetesbe. – A szerep is izgalmas volt! Érdemes volt kiskoromtól kezdve önvédelmi sportra járnom, és most még jobban örülök, hogy annak idején megszerveztem az erdővárosi polgárőrséget, és rendszeresen gyakoroltunk veletek! – fogott kezet Dalmával.

− Kislány, ugye? – nevette el magát a fejét rázva, és a földhöz szorította a meglepett bűnözőt.

− Nélküled sosem kaptuk volna el Bitang Borzot! – helyeselt hálásan a dalmata. – Macska Vanda is remekül viselkedett, amikor az ünnepségen elmondta nekem, hogy egy idegen környékezte meg.

80

A táborlakók ebben a pillanatban érkeztek meg, és csodálkozva bámulták az előbbi jelenetet.

el tudná játszani Vanda szerepét, mert hál’ istennek apró termetű. Mivel minden héten együtt edzünk, tudtuk, hogy kiválóan meg tudja védeni magát. Bitang Borz a kislány apját akarta megzsarolni, ezért tudtuk, hogy valószínűleg nem fogja őt bántani.

− Mi történik itt? Hol van Macska Vanda? – ámuldoztak.

Az ünnepségen úgy szerveztük, hogy Macska Vanda Dalmával pont Bitang Borz mellé kerüljön, s még ott volt öt másik kollégánk is észrevétlenül. Dalma úgy tett, mintha telefonálna. Eközben Macska Vanda odasúgta a borznak, hogy szeretne menni az apukájához. A galád visszasúgta, hogy éjjel elmegy érte a táborba. Beavattuk Eda mamiékat is, akik aggódva, de belementek a veszélyes akcióba.

− Mindent elmagyarázok! – szólalt meg hátulról Kántor ezredes hangja. A gyerekek hátra fordultak és örömujjongásban törtek ki, amikor meglátták Macska Vandát az ezredes oldalán. − Macska Vandát az ünnepségen egy idegen megszólította, és felajánlotta neki, hogy elviszi az apukájához, aki most külhonban tartózkodik. Vanda ügyesen otthagyta Bitang Borzot egy ürüggyel, és megbeszélte a dolgot Dalmával. A rendőrlány okosan felismerte, hogy nem akárkiről van szó, hanem az egyik legkeresettebb bűnözőről. Jelentette is nekem. Gyorsan összeültünk, és kitaláltuk, hogy Cica Katica tanárnő, aki a helyi polgárőrség vezetője, rendkívül jól

Bitang Borz felbérelt pár suhancot, hogy csináljanak botrányt éjjel a tábor bejáratánál. Amíg Eda mamiék a huligánokkal voltak elfoglalva, addig a borz beosont a táborba, és kiszöktette a már elmaszkírozott Cica Katicát. A többit már tudjátok… − fejezte be a történetet.

81

− De mi miért nem tudhattunk erről? – értetlenkedett Róka Miki.

− Már itt vagyok, és minden rendben van! – ölelte meg a nyulat Macska Vanda. – Én is nagyon féltem ám! De az akció előtt sokat beszélgettem anyukámmal, és ő megnyugtatgatott. Utána pedig hazavitt, és egészen idáig ki sem dughattam az orromat otthonról! – sóhajtotta.

− Ha elmondjuk mindenkinek, akkor a borz is megtudhatta volna valakitől, nem kockáztattunk – válaszolt az ezredes. – Ez a lényege a titkos akcióknak! Csak így lehetnek sikeresek. Ne haragudjatok a sok izgalomért! – kért elnézést a gyerekektől.

A gyerekek a hazafelé vezető úton végig az akció részleteiről beszélgettek. Eljátszották, hogyan fogták el Bitang Borzot, s hogyan lepődtek meg, amikor megpillantották a maszkot levevő Cica Katica tanárnőt. Este aztán, ahogy álomra hajtották a fejüket, mindannyian arra gondoltak, hogy mennyire jó, hogy bízhatnak a nekik segítő felnőttekben. Biztonságban érezték magukat. És büszkék voltak, hiszen kiderült, hogy tanárnőjük egy igazi hős!

− Hát bizony, majd a szívem ugrott ki, úgy izgultam Vandáért! – sápítozott Nyúl Lilla.

82

Különbségkereső 10 különbség van a képen. Megtalálod?

83

Álom a Holdon Hetedhét országra szóló lakodalmat rendeztek, és boldogan élek, amíg meg nem haltak – fejezte be az esti mesét Eda mami, és becsukta a vastag, aranyszélű mesekönyvet. – Álmodjatok szépeket! – kívánt jó éjszakát, majd halkan kilopózott a gyerekek közül.

Néhányan a mese alatt elaludtak, a többieknek pedig már ólomnehéz volt a pillájuk az álom előszobájában. Mókus Marcit is kerülgette az álomtündér, de Marci még nem akart engedelmeskedi neki. Az elmúlt napok élményei kavarogtak a fejében. Eszébe jutott az első nap, a barlang, a sok új ismerős, a könyvbemutató, az ünnepség. Az élmények jólesően peregtek a szeme előtt. Épp a kirándulásra gondolt, látta magát a hegy tetején, amikor furcsa dolog történt. Úgy érezte, mintha valóban a hegyen állna. A Hold gyönyörűen világított, az égbolt bársonyfekete volt, s apró ékességként ragyogtak a csillagok. Körülnézett. A hegyen a fák koronáinak sziluettjét látta, s a kis

ösvényt, amely kanyarogva vezetett vissza a mélybe. Minden olyan volt, mint amikor ott járt. Már azon gondolkodott, hogy elindul vissza a sötétben az ösvényen át, amikor egy kedvesen zengő hangot hallott: − Meglátogatsz, Marci? Körülnézett ismét, de egy árva lelket sem látott. − Szeretettel várlak! – szólalt meg megint a hangocska. − Ki vagy, honnan beszélsz hozzám? – álmélkodott Mókus Marci.

86

− Innen fentről… − válaszolt a hang.

− Leküldöm a holdfényhidamat! – örült meg a hang. – Azért hallasz engem, mert a sok jó emlék iderepített, és összekapcsolt minket.

Mókus Marci forgatta a fejét felfelé minden irányban, de senkit sem látott.

Mókus Marci felszállt a holdfényhídra, ami aztán villámsebesen röpítette fel őt egyenesen a Holdra. A Hold felszíne érdekesen kopár volt. Hátrafordult, és hirtelen megpillantotta beszélgetőtársát. Gyönyörű, nagy, beszédes szemei voltak, s lágy fény vette körül. A haja egyszer barnának tűnt, egyszer szőkének, a bőre is több színben játszott. A ruhája egyszerű volt, hosszú, és ezüstösen csillogott.

− Ne bolondozz velem, nem látok senkit, aki felettem repülne! – mérgelődött most már Mókus Marci. − Nem bolondozom Veled! Én sokkal feljebb vagyok! Egészen itt, a Holdon! – válaszolt a hang. – Feljössz hozzám? – kérdezte. − Szívesen! De hogyan? Nincsen űrhajóm! – sóhajtott Mókus Marci. – Azt sem értem, hogy hogyan hallak téged – töprengett el. 87

88

− Ki vagy te? – kérdezte Mókus Marci gyönyörködve. – A szépségedet látom, de folyton változol! – tette hozzá riadtan.

ta a fiút. – Mindenki olyannak lát, amilyennek szeretne, ami számára a legmegnyugtatóbb.

− Katka vagyok! – válaszolt a lányka. – Ha megnyugszol, majd egyfélének fogsz látni – nyugtatgat-

− Hogyhogy? – csodálkozott Mókus Marci. − Mire elbúcsúzunk, megérted – mosolygott titokzatosan Katka. – Gyere, nézz le a világodra, csodaszép! – biztatta a fiút.

89

− Ó, azt már ismerem! Engem inkább a te világod érdekel! – rázta a fejét Marci. – Van itt még valami a kopárságon kívül? – érdeklődött.

− Igazad van! Jártam erdőben, voltam tónál, ismerem a hegyeket, a felhőket! De így, távolról minden más! Nem csak a részletek rajzolódnak ki, hanem az egész egyben látszik! Csodálatos! Most már tudom, milyen világba tartozom, és mitől kerek ez az egész! Köszönöm, hogy megmutattad! – hálálkodott Katkának.

− Odalenn, a mélyben varázslatos világ húzódik, de csak az láthatja, aki a saját világát már ismeri és érti – válaszolt Katka. – Nézz hátra, kérlek!

− Most már megnézhetjük az én világomat is! – mondta Katka. Kettőt tapsolt, s a talaj megnyílt alattuk. Álomszép színes világ tárult fel. Érdekes módon nem élőlények és tárgyak, hanem ismerős színek, illatok, képek alkották. Ahogy beljebb sétáltak, egyre ismerősebb volt a táj, Marci egyre inkább otthon érezte magát.

Mókus Marci hátranézett végre, és elállt a szava a látványtól. Tudta, hogy a Földet kék bolygónak is hívják, de soha ilyen eleven kéket és zöldet nem látott még. Szinte látta maga előtt az óceánok élővilágát, a dzsungelek zöld elevenségét. A felhők fehéres fodorral csipkézték a bolygó gömbölyűségét.

− Úgy érzem, mintha már jártam volna itt, annyira az én világom! – lelkendezett.

− Néha jó távolról szemlélni a dolgokat. Így egészen másnak tűnnek, ugye? – fogta meg a kezét Katka. 90

− Mert ez így is van – bólintott Katka. – Itt mindent a te képzeleted, a te érzéseid és a te gondolataid alkotnak.

− Marci! Marci! Baj van? – szólalt meg egy ismerős hang. Macska Vanda rázogatta a vállát. – Kiabáltál álmodban! Azért ébresztgetlek! – magyarázkodott.

− Azért látlak téged is olyannak, amilyen számomra a legkedvesebb? – kérdezte Marci.

− Hát aludtam? – szakadt ki egy nagy sóhajtás Marciból. – Hol van Katka? – kérdezte félálomban.

− Igen, Marci! – mondta Katka. – A te belső világod színes és szerető. Ezt látod most.

− Milyen Katka? – tárta szét a mancsait Macska Vanda.

− S mi lesz, ha sötét és komor lesz? Lehetséges ez? Néha olyan szomorú vagyok! – ijedt meg Marci.

− Semmi, semmi, aludjunk! – fordult zavarában a másik oldalára Mókus Marci.

− A színeket bármikor megváltoztathatod. Rajtad múlik. Idővel a szomorúságból is lehet ragyogás – biztatta Katka.

Fekhelyéről rálátott a teliholdra. Az ezüstös holdfényhíd titokzatosan hullott alá az égből. Mókus Marci látni vélte Katka pajkosan kedves szemeit is. – Jaj, de szép volt, s talán nem is csak álmodtam! – sóhajtott fel magában. − Mindenesetre ez a színes világ nagyon tetszett, s most már tudom, hogyan maradhat ilyen – aludt el újra észrevétlenül. – S mitől lehet kerek!

Hirtelen eltűnt a szép, színes és meleg világ. Mókus Marci sötétben találta magát. A szíve a torkában dobogott. Nagyon félt, hogy máris elveszítette a békességet, amit csak most talált meg.

91

Búcsú Már hét ágra sütött a napocska, de a táborlakók nem mozdultak. Mindenki mélyen aludt. Mintha senki se akart volna felébredni a tábor utolsó napján. A sok élmény színes kalandokká gyúródott össze az álmokban, s mindenkit a vackán tartott. Egyesek tolvajt kerestek, mások akcióhősnek látták magukat. Néhányan az esti tábortűz békés melegét idézték fel álmuk színes vásznán, mások bátorságukat tették újra próbára a kalandparkban, egyesek pedig a legtalányosabb bűnügyeket derítették fel.

Az álommaratonnak Eda mami vetett véget:

− S ha bánatosak vagytok, könnyebb szívvel mentek haza? – kérdezte Eda mami.

− Ébresztő, hétalvók! Ki segít nekem a reggeli terítésben? – tapsikolt lágyan. A ragadós álomcseppek próbálták még egy ideig hatalmukban tartani a gyerekeket, de aztán a reggeli szó hallatára néhány táborlakó gyomornedvei beindultak, és hangos korgással követelték, töltse már meg végre gazdájuk a gyomrát.

− Á, dehogy! – legyintett Macska Vanda. – Az enyém már most olyan nehéz, hogy alig bírom el – mondta, s színpadiasan az asztal alá rogyott. Halk nevetés kísérte a kis színjátékot, de a vidámság nem volt az igazi.

− Hú, de éhes vagyok! Mi a reggeli? – nyújtózkodott egy hatalmasat Róka Miki.

− Tehetjük szebbé is ezt a napot – kezdett bele Eda mami mondandójába, de Róka Miki közbevágott:

− Ha segítesz nekem, hamarabb megtudod! – jegyezte meg ravaszul Eda mami. Taktikája bevált, mert Róka Miki felpattant és elrobogott a konyhába.

− Megszavazzuk, hogy hosszabb legyen a tábor? – rikkantotta reménykedve. − Azt nem tehetem, holnapután kezdődik az iskola – rázta a fejét Eda mami. – Viszont összegyűjthetnénk a legszebb emlékeinket, s ezzel a csokorral már könnyebb lesz a hazamenetel – javasolta.

A többiek is felkeltek. Gyorsan megterítettek, és az asztal köré ültek. Mindenki némán evett, és szomorúan bámult maga elé. − Mi nyomja a lelketeket? – nézett rájuk aggódva Eda mami.

− Emlékezni az öregek szoktak! – dörmögte értetlenül Medve Matyi.

− Ez az utolsó nap! – sóhajtott Medve Matyi. − Vége a tábornak, és ezért lóg az orra mindenkinek.

− Biztos vagy benne? – mosolyogta el magát Eda mami. Szerintem tegyünk egy próbát! Kérlek benneteket, hogy meséljétek el egymásnak és nekünk, mi volt számotokra a tábor ideje alatt a legjobb történet!

94

− Én a miniszterelnök bácsival töltött estét szerettem a legjobban – sziszegte Fifika, a kígyó. – Nagyon sok dolgot megtudtam az országunkról – tette hozzá.

− Próba, szerencse! – egyezett bele Medve Matyi. – Nekem az tetszett a legjobban, amikor a kalandparkba mentünk, és kipróbálhattam a sok-sok kötélpályát! Eddig azt hittem, hogy egy lomha maci vagyok, de amikor csúsztam odafönn a kötélen, hihetetlenül bátornak és szabadnak éreztem magam – derült fel az arca. A többiek is bekapcsolódtak:

− Bizony! – álmodozott Mókus Marci. – S a lányának, Ilcsinek milyen gyönyörű szemei voltak – ábrándozott tovább. Még az sem zavarta, hogy a többiek felnevettek.

− Nekem a hegyi túra tetszett! – gondolkodott el Vakond Vili. – Most már tudom, hogy egy nagy hegyet is meg tudok mászni, és az út közben csudiszép! – nevetett.

Eda mami büszkén nézett körül:

− Én a Bitang Borzos kalandot élveztem a legjobban! – nyávogta Macska Vanda. – Iszonyúan féltem, de Dalma százados segítségével lépre tudtam csalni a legrettegettebb bűnözőt! – szellemült át az arca.

− Nekem az volt a legjobb, hogy megismertelek benneteket! Mindannyian elvarázsoltátok a szívemet a találékonyságotokkal, a figyelmetekkel és a jó lelketekkel! – mondta meghatottan. – Remek gyerekek vagytok, s remélem, még találkozom veletek.

− Nekem Leleményes Leslie könyvbemutatója volt a legjobb élményem! – kiabálta Róka Miki. – Jó volt, hogy valóra vált egy álmom, és az is, hogy Macska Vanda miattam csaklizta el az első példányt! – vigyorodott el.

Az élmények felelevenítése megkönnyítette az elválást. Mindenki megölelt mindenkit, majd lassan elindultak. A barlang előtt már várták őket a szülők. Újra nagy ölelések következtek. A gyerekek a sok élménnyel a szívükben boldogan szorították édesapjukat, édesanyjukat, s már könnyebb volt egy kicsit az elválás a többiektől: várt rájuk az otthon melege.

− Nekem a sok beszélgetés tetszett – mélázott el Nyúl Lilla. – Olyan megnyugtató volt. Sólyom bácsinak külön köszönetet mondok! – pillantott kedvesen oldalra.

95

Sportbörze 1.

– Mi a kedvenc sportotok? – kérdezte Sólyom bácsi a gyerekektől.

2.

– Nekem a foci! – kiabálta Mókus Marci

3.

– Nekem a futás! – ugrott fel Macska Vanda.

4.

– Én a táncot szeretem! – tapsolt Nyúl Lilla. 5.

– A úszás a legtutibb! – sziszegte Fifika.

6.

– Mindet kipróbáljuk! – mosolygott Sólyom bácsi. – Mindegyik nagyszerű!

96

Különbségkereső 10 különbség látható a képen. Jó keresgélést kívánunk!

97

Tartalom

Eda mami.............................................................................................................................................................. 5 Őzike Heni kalandparkja................................................................................................................................ 12 Táska-varázslat..........................................................................................................................19 A titokzatos bűntény......................................................................................................................................20 Festhetek?..................................................................................................................................27 Meglepetés........................................................................................................................................................28 Irány az ég!.......................................................................................................................................................36 Vizes mese..................................................................................................................................43 Nyúl Lilla bánata............................................................................................................................44 Jó hecc?............................................................................................................................................51 Medve Matyi pórul jár..............................................................................................................57 Sztárzsaru akcióban.....................................................................................................................58 Ünnepi kavalkád..............................................................................................................................66 Ünnep............................................................................................................................................73 Macska Vanda eltűnése................................................................................................................74 Álom a Holdon.................................................................................................................................84 Búcsú.................................................................................................................................................92 Sport-börze................................................................................................................................96 98

Rajzolta: Koncsek János

Kiadja: Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

[email protected] www.bunmegelozes.info http://bunmegelozes.blog.hu