Ingyenes havilap 12 000 példányban
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
ÉRDI LAP A
P O L G Á R I
Ö S S Z E F O G Á S
w w w. e r d i l a p . h u
L A P J A
facebook.com/er di.fidesz; facebook.com/t.meszaros.andras; er difidesz.hu
Következő számunk október 22-én jelenik meg
Érdi Napok, 2015
Túlfogyasztunk
agyományosan szeptember első szombatján került sor az Érdi Napok megnyitó rendezvényére, az utcabálra. Az előjelek nem sok jóval kecsegtettek, mert még reggel is esett az eső, azonban az égiek megkönyörültek az érdieken, és végül is kellemes időben kerülhetett sor az egész napos rendezvényre. Mindenki megtalálhatta az őt érdeklő programot. A gyerekek körhintázhattak, dodzsemezhettek, számos játékkal szórakozhattak, bábjátékot nézhettek a Fabula Bábszínház előadásában, és végigélvezhették az érdi táncegyüttesek bemutatóját. A délután a nagyszínpadon a zenekaroké, együtteseké volt. Fellépett a Stage Door, a Kiss Company, aztán jöttek az X-faktorból ismert szereplők: By The Way, majd Dér Heni és a Spoon. Este először a Kelemen Kabátban együttes műsorát élvezhették, majd a tűzijáték után az Irie Maffia zenekar adott színvonalas élő koncertet. Az Érdi Napok azonban nem csak az utcabálból áll, számos egyéb eseménnyel is készült a város és intézményei. A Csuka Zoltán Könyvtár nagy érdeklődés közepette települt ki a Főtérre, sokan keresték fel standját. A Múzeumkertben és a Zenei Könyvtárban jazz estéket tartottak, a Galériában Wegenast Róbert festőművész kiállítását tekinthetik meg, a Szepes Gyula Művelődési Központban Füzes Gergely festőművész kiállítása nyílott, de találkozhattak az érdiek Bereményi Géza íróval és élvezhettek Gergely Róbert előadásában egy Szécsi Pál emlékkoncertet. Lapunk megjelenésének időpontjában tartják a Magyar Földrajzi Múzeumban a Balázs Dénes Tudománytörténeti Konferenciát, amelynek témája: Rejtőzködő értékek a tudománytörténet műhelyeiből, és számos ismert tudós és szakember tart előadást. Az Érdi Napokat szeptember 19-én a Szüreti mulatság fogja zárni.
Mottó: „Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az itt létem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve magukat Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer.” Részlet a Mátrix c. filmből.
H
Global Footprint Network 2003 óta, évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A Nemzetközi Túlfogyasztás Napja minden évben az nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújító képességen felül fogyasztunk. Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja 2 hónappal került előrébb, de a bolygó kizsigerelése folytatódik. Magyarország is pazarol: ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét. Nem véletlen, hogy a mostani migráció okai között a háborúk és a politikai háttérszándékok mellett környezetünk pusztulását is felsorolják sokan, köztük Áder János köztársasági elnök is, aki a környezetvédelem élharcosai sorába tartozik. Persze, ez koránt sem érhette derült égből villámcsapásként a közvéleményt, de a politikusokat sem, hiszen évtizedek óta kongatják sokan a vészharangot, csak hát a profit és a hatalom mindennél előbbre való. A demográfusok is sorra megjósolták a népességrobbanást, és már a hatvanas években láttam egy megdöbbentő filmet az Afrikából meginduló népvándorlásról, amely szinte kísértetiesen hasonló képeket mutatott, mint amilyeneket ma látunk a háborgó tengeren lélekvesztőkön átkelő és tengerbe fulladó migránsokról. Afrika lakossága belátható időn belül többszörösére nőhet, lakosságeltartó képessége viszont rohamosan csökken, „hála” a föld kiszipolyozásának, az erdők kiirtásának, a Szahel övezet elsivatagosodásának, és – bár Orbán Viktor nyomán sokan hangoztatják, hogy a jog az élethez ugyan tényleg alapvető jog, de a jobb élethez már nem – milliók és milliók fognak ezután is útra kelni és Európa kapuján dörömbölni. Az a kérdés, hogy tényleg vírus vagyunk-e, vagy össze tudjuk magunkat szedni, józanul végiggondolni jövőnket, és tenni is tudunk érte? Úgy gondolom, ha a mai politikusok maradnak Európa és az USA élén – persze kivételek mindig vannak –, akkor sok jóra nem számíthatunk, de ahogy alakulnak a dolgok, ez nem sokáig fog így maradni. A politikusok és az emberek véleménye mára gyökeresen eltér egymástól. Az európaiak többségének elege van a Conchita Wurstokból, a no go zónákból, az erőszakból, bűnözésből, és elege van a PC beszédből. Rotterdam lakosságának a fele ma már muzulmán, London lakosainak többsége már színesbőrű, a spanyol fiatalok 80%-a munkanélküli stb. Azok a németek, akik Welcome refugees! táblákkal fogadták tegnap a vonatokat a müncheni főpályaudvaron, mára lezárták határaikat, mert nem bírják a nyomást. Jönnek a kijózanodás pillanatai, és akik tegnap lenácizták Orbánt, ma a segítségét kérik. Megkapják, mert ez mindannyiunk érdeke, és a helyzet nagyon gyors cselekvést kíván. Nem vagyunk vírus, ezt most bebizonyíthatjuk. ORLAI SÁNDOR
A A Kiss Company
A Spoon együttes
2
ÉRDI LAP Közel-keleti keresztények üzenete
z otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el. „A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek. Arthur Serratelli püspök pedig a katolikus hírügynökség oldalán hozta le beszámolóját, ahol arra figyelmeztet, hogy James Foley barbár lefejezése egy másik horrorra, a közel-keleti kereszténység szisztematikus lefejezésére hívta fel a figyelmet: legalább egymillió olyan keresztényről tud, akiket meggyilkoltak, vagy elüldöztek vallásuk miatt az iszlamista radikálisok. „A barbár lefejezésekről, keresztrefeszítésekről, a nemi erőszakról és a gyermekgyilkosságokról nem mindig számolnak be. Szíria, ahol sokáig szomszéd volt a két vallás, ma horrorisztikus tettek hazája lett” – fogalmaz a katolikus vezető. Helyi katolikus forrásokra hivatkozva Serratelli az írja: az iszlamista fanatikusok több fiatalt keresztre feszítettek, akik nem voltak hajlandók felvenni az iszlámot. Egy alkalommal a keresztrefeszített fiú apjávalvégignézették a rémtettet, majd meggyilkolták őt is. Mint írja, voltak olyan beszámolók, hogy várandó keresztény nőknek a méhéből vágták ki a magzatokat, majd a köldökzsinórnál fogva felkötötték őket.
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
Testvérvárosi konferencia
A
Gyerekek fejét tűzték póznára Moszulban A moszuli káld püspök szerint a vallás nevében népirtást követnek el az iszlamisták. Több ezer keresztényt és hadifoglyot mészároltak le, több száz embert, köztük gyerekeket és időseket pedig szomjhalálra ítéltek. Gyakran keresztre feszítik az áldozataikat, mert keresztény jellege miatt ezt megszégyenítőnek tartják. Egy amerikai káld vallási vezető, Mark Arabo a CNN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy keresztény holokauszt zajlik Irakban. Moszulban van például egy park, ahol a levágott gyerekfejeket póznára tűzik, mely elrettentő példa minden kereszténynek, aki nem hajlandó követni az iszlámot. Nincsenek ugyanakkor sokan, a legfrissebb beszámolók szerint a korábban több tízezres közösségből alig kétszázan maradtak, többségében betegek és mélyszegények, akik képtelenek voltak elmenekülni. De gyerekek lefejezéséről számoltak be az észak-iraki Karakos elfoglalása után is. A legnagyobb iraki keresztény városból és több más településről Moszul környékén, emberek tízezreit üldözték el az Iszlám Állam radikálisai. A Szíriához közeli, nyugat-iraki Kodzsa, Hatimíja és Kabosi falvakat pedig körbevették a terrorcsoport fegyveresei, és ultimátumot adtak a jazidita lakosságnak, hogy vegyék fel az iszlámot. Több tízezren menekültek a környező hegyekbe. Az Iraki Káld Segélyező Társaság aktivistája, Christiana Patto - akinek levelét az amerikai National Review Online közölte - azt állítja: legalább 90-100 gyermek és idős ember halt szomjan, több mint 1500 férfit pedig családjuk szeme láttára öltek meg a terroristák, családok tucatjait pedig elfogták – sorsuk ismeretlen. Daúd Nikodimosz, Moszul káld püspöke szerint pedig népirtás zajlik az iraki keresztényekkel szemben. „Keresztény családok ezreinek elüldözése, templomok mecsetekké alakítása, nem beszélve a nők elleni erőszakról és mészárlásról egyenértékű a népirtással” – fogalmazott az iraki egyházi vezető az orosz Russia Today arab nyelvű adásában. „RPG-vel, gépfegyverekkel támadtak ránk. Nem volt elég lőszerünk, ezért el kellett menekülnünk. Gyerekek, idős emberek haltak meg, a dzsihádisták pedig elhurcolták a lányokat és asszonyokat” – mondta az iszlamista terroristák támadásáról egy túlélő. Az Iszlám Állam Moszul elfoglalása után kivégezte a Badush börtönben fogvatartott férfiakat, és helyükre azok a nők kerültek, akiket portyázásaik során raboltak el. Többségük a Szindzsár-hegységben rekedt jazidi, akik próbáltak elmenekülni, de az iszlamista fanatikusok rajtuk ütöttek. Vannak azonban közöttük keresztények, sőt, muszlimok is. Előzetes becslések szerint több ezer nő is lehet a szervezet fogságában, akiket nemcsak börtönökben, hanem más épületekben, például iskolákban is őriznek. Amennyiben a nők hajlandóak áttérni, feleségnek adják el őket az Iszlám Állam harcosai számára, akik „nyomott áron”, 25 és 150 dollár között is hozzájuk juthatnak a Daily Beast értesülései szerint. Szaddám Huszein idején mintegy 1,5 millió keresztény élt Irakban. 600 ezren Bagdadban, 60 ezren Moszulban, valamint Kirkukban és Bászrában is jelentős keresztény közösség létezett. A hagyomány szerint Jézus két tanítványa, Tamás és Tádeusz apostol alapította meg a térségben a keresztény egyházat. Az iraki keresztények száma egy évtized alatt a 1,5 millióról 200 ezer alá csökkent, az Iszlám Állam által elfoglalt területekről pedig teljesen eltűntek.
ÉRDI LAP A polgári összefogás lapja • Alapította az Összefogás Egyesület Kiadja a BALATONI 19 MANAGER KFT. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: ORLAI SÁNDOR, telefon: 06-20/9205-496. E-mail:
[email protected] Honlap: www.erdilap.hu ISSN 1589-9950 Levélcím: 2030 Érd, Alsó u. 8. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, 8200 – Veszprém, Házgyári út 12., Felelős vezető: Horváth Gábor – ügyvezető igazgató Hirdetésfelvétel: 06-20/355-47-10, e-mail:
[email protected], 06-23-520-117,
[email protected]
Az Érdi Napokra hagyományosan megérkeztek testvérvárosaink küldöttségei is: Léva, Lubaczow, Poynton, Szabadka és Szászrégen képviseltette magát. Az is hagyomány már, hogy az egyik délelőttöt eszmecserével, közös gondolkodással, a tapasztalatok átadásával töltik. Az idei konferencia témája 2015 – a fejlesztés európai éve és a II. Világháború befejezésének 70. évfordulója volt. A következőkben Ismertetjük T. Mészáros András polgármester felszólalását. „Erkölcsi kötelességünk emlékezni, fejet hajtani azok emléke előtt, akiknek a II. világháború folyamán katonaként, polgári áldozatként, hadifogolyként, a koncentrációs táborok foglyaként ért véget az élete. Nincsenek pontos adatok a II. világháború magyar áldozatairól. A számok a különböző forrásokban néha jelentősen eltérnek egymástól. Ami azonban szinte minden adatforrásban megközelítőleg azonos, az akkor az adott államterületen élt lakosság számához viszonyítottan az áldozatok százalékos aránya. Ez pedig azt mutatja, hogy a magyar lakosság 6,4%-a esett áldozatul. A világ és Európa végül azonban legyőzte az őrületet. Ám alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, KeletKözép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét. E korszak végének is évfordulója van, hiszen 25 évvel ezelőtt feladta birodalmát a megszálló Szovjetunió, s e térség országai – hol békés úton, hol fegyverekkel kivíva magának a jogot – demokratikus és szabad választásokat tarthattak. A most élőknek, nekünk és gyermekeinknek szerencsénk van: mert ez az évszázad már egy más, reményeink szerint boldogabb kor megteremtésének terhét teszi a vállunkra. A háborút követő béke lehetővé tette, hogy Európa új irányt vegyen, olyan útra lépjen, amely békés és gazdaságilag is virágzó korszakot ígérhetett az itt élő nemzetek számára. Ezzel a nemes céllal jött létre az Európai Unió. Az alapító atyák víziója szerint egy békés, egységes és virágzó Európa megteremtése volt a cél. Az Unió történetét nincs idő itt részletesen elemezni. Voltak, vannak sikerek és voltak, vannak válságok is. Az Unió összességében azonban gyarapodott. Mindeközben pedig a globálisan megjelenő problémákra is reagálnia kellett. A 15 évvel ezelőtt, 2000. szeptember 6-8. között New York-ban tartott Millenniumi Csúcstalálkozón született meg az a nyilatkozat, amelyben a nemzetközi közösség elkötelezve magát a különböző formában megjelenő mélyszegénység erőteljes csökkentésének világméretű terve mellett. A millenniumi nyilatkozat a következő millenniumi fejlesztési célokat fogalmazta meg: – a szegénység és az éhezés csökkentése a világon;
– az alapfokú oktatás biztosítása mindenki számára; – a nemek közötti egyenlőség elősegítése; – a gyermekhalandóság csökkentése; – a várandós nők egészségének javítása; – küzdelem a HIV/AIDS és más betegségek ellen; – a fenntartható környezet biztosítása; – részvétel az egész világra kiterjedő fejlesztési partnerségben. Az Európai Unió konkrét kötelezettségvállalásokat tett e célkitűzések 2015-ig történő megvalósítására. Az Unió és tagállamai jelentős mértékben hozzá is járultak a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez, hiszen az EU a segélyek legbőkezűbb finanszírozója (55%-át biztosítja a világ hivatalos fejlesztési támogatásának). Ehhez a folyamathoz csatlakozott 2014-ben a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) is, amelynek célja a világban létező szegénység és globális egyenlőtlenségek csökkentése, a stabilitás, a béke és a fenntartható fejlődés, valamint a demokrácia, az emberi jogok és a jogbiztonság előmozdítása. Ebben a munkában Magyarország is jelentős rész vállalt és vállal ma is. Az elmúlt években Magyarország több 10 milliárd forintot költött hivatalos fejlesztési támogatásra. A ráfordítások túlnyomó része multilaterális keretek között, tagdíjak formájában, illetve nemzetközi szervezetekbe, alapokba történő önkéntes felajánlások, befizetések révén hasznosult. NEFE tevékenységünk fontos célterületei közé tartozik az oktatás és az egészségügy támogatása, valamint együttműködés a globális kihívásokra adandó adekvát válaszok kialakításában pl. a fenntartható vízgazdálkodás, a klímaváltozás és az élelmiszerbiztonság terén. Sem az Unió, sem Magyarország nem háríthatja el magától azt a felelősséget és azt a munkát, amely a globális kihívások megoldása miatt terheli. Mindeközben azonban komoly feladatot és komoly kihívást jelent az is, hogy az Unió oldja belső feszültségeit, oldja a gazdasági válság okozta rendkívüli problémákat, s mindezt oly módon, hogy közben egyben tartsa az Uniót. Mindeközben nem feledkezhetünk meg saját állampolgárainkról, az ő érdekeikről, akaratukról. Együtt kell működnünk a problémák megoldásában, de ez az együttműködés csak akkor lehet hatékony, ha kölcsönös. Nem járható út, ha a demokrácia álcájában diktátumoknak kell megfelelnünk. Amikor Magyarország úgy döntött, hogy az európai közösség tagja lesz, olyan Európához csatlakozott, amely céljait az együttműködés jegyében képzelte el. Magyarország ebben mindig is partnere volt az európai közösségnek, ez az elkötelezettségünk számtalanszor bizonyosságot nyert történelmünk során.
Arra viszont nem számítottunk, hogy közel alig egy évtizeddel csatlakozásunk után a pénzügyi világ kapzsisága okozta válsággal kell küzdenünk; nem számítottunk arra, hogy ha már megtörtént a baj, nem az okos, - a pórul járt emberek érdekeit képviselő - megoldások születnek, hanem az Unió továbbra is az addig járhatatlannak bizonyult úton akar járni; nem számítottunk arra, hogy az új, megoldásokat új utakat kereső országok ellen, mint amilyen Magyarország, összehangolt támadás zajlik majd. És nem számítottunk arra sem, hogy a görög-zsidó-keresztény hagyományok semmivé foszlanak, és templomainkat, a szeretet, a szolidaritás templomait ellepik a kufárok. Angela Merkel kancellár asszony pár évvel ezelőtt jelentette ki, hogy a multikulturális állam kudarcot vallott. És szomorúan tapasztaljuk, hogy e kudarc ellenére sem változott semmi.Azt mondtam korábban, hogy szerencsések azok, akik ebben az új században élnek, maguk mögött tudva háborút és erőszakos halált. De ez az új kor váratlan és elképzelhetetlen méretű kihívásokat is hoz, ezt látjuk ezekben a napokban és hetekben, különösen Magyarországon. A menekülthullám, amely mára példátlan méreteket öltött, válaszút elé állítja Európát, és a válasz, amelyet adunk, sorsdöntő lesz. Ahogy Magyarország miniszterelnöke fogalmazott néhány nappal ezelőtt: „mindaz, ami most a szemünk előtt zajlik, egész Európát robbanással fenyegeti.” Most lenne igazán szükség a józan hangra és a józan észre, de mintha épp ezek hiányoznának az Unió vezetőiből. Egyrészről megfogalmazzák az elvárást a schengeni határ országokkal – elsősorban Magyarországgal szemben –, hogy védjék az Unió határait, másrészről a szemünkre vetik, hogy ennek a kötelességünknek eleget teszünk. Magyarország hónapokkal korábban figyelmeztette Európát a közelgő válságra. Az Unió ennek ellenére olyan bevándorlás-politikát valósított meg, amelynek eredményét ma mindenki láthatja, aki kimegy fővárosunk pályaudvaraira vagy megnézi a nemzetközi híreket. Ki kell mondanunk: immár Európa jövője a tét. Ha az Unió vezetői a józan megoldás helyett a presztízs és a dominanciaharc politikáját követi, akkor mindaz, amit Európa ebben a században képviselt, mindaz, amit az európai értékek ez idáig jelentettek, mindaz, amit a II. világháború után az európai közösség felépített – semmivé foszlik. Európa polgárai tele vannak félelemmel. Mindenkinek, aki felelősséget érez nemzete közössége az európai közösség iránt, elsősorban ezt kell figyelembe vennie. Ha nem így tesz, akkor az elmúlt 70 év minden erőfeszítése hiábavaló volt.
ÉRDI LAP Aradszki András államtitkár sajtótájékoztatóján hallottuk
3
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
Szeptemberi sajtótájékoztatóján Aradszki András államtitkár, körzetünk országgyűlési képviselője először arról beszélt, hogy mi történik ma Európában, és a legfontosabb kérdésnek a migránskérdést nevezte. özel kétszázezren érkeztek már hazánkba, és úgy néz ki, a forrás kiapadhatatlan. Az érkezők döntő többsége 18-30 év közötti férfi, és láthatóan jól állnak anyagilag. Többségük szírnek vallja magát, és Németországban, Svédországban szándékoznak letelepedni. Az illegális bevándorlás elleni küzdelemben Magyarország nincs egyedül, szövetségesünknek tudhatjuk a V4 országait, a balti államokat, Dániát és még másokat is. Elterjedt a liberális körökből indulva az a nézet – folytatta Aradszki András –, hogy mindenkinek joga van a jobb életre és joga van bárhol letelepedni Európában. Európa azonban – Amerikával ellentétben – nemzetállamokból áll, és még létezik a keresztény értékközösség, ezt nem szabad tönkretenni. A népvándorlás okaiként többek között az iszlám világ belső válságát és a klímaváltozást említette. Afrika népességének termékenységi mutatója többszöröse az európainak, ezzel egyidőben azonban visszaszorult az éhínség és a gyermekhalandóság, ezért a népességszám rohamosan növekszik. Magyarország betartja a nemzetközi szerződéseket, és igyekszik megvédeni a határait. Ennek érdekében szeptember 15-ével változnak, szigorodnak a jogszabályok, és azt sugallják: ne gyere!
K
Magyarország mindemellett szolidáris az igazi menekültekkel, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt években mintegy ezer szír keresztényt fogadtunk be titokban. A balliberális oldalnak nincs megoldási javaslata a migránsválságra – mutatott rá Aradszki András –, csak hangulatot kelt. Menekültekről beszél, szándékosan összekeveri a valódi menekülteket az illegális gazdasági bevándorlókkal. Az igazi menekültek, akiknek élete veszélyben forog, vagy politikai, vallási meggyőződése miatt üldözik, minden segítséget megkapnak hazánkban kérelmük pozitív elbírálása után. A magyar hatóságok humánusan, együttműködően, jogszerűen járnak el. Az egyházak is kiveszik a részüket a segítésből, a Keresztény Karitasz, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Szeretetszolgálat ott van mindenhol, ahol segíteni kell.
Egyéb ügyekre rátérve elmondta a képviselő, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, a mezőgazdaságban tapasztalható elmaradás az aszályos időjárás miatt következett be. A reformok működnek, a külkereskedelmi többlet jelentősen nőtt a tavalyi adatokhoz képest. Az államadósság szerkezete pozitív irányban változik, csökken a devizahitelek mennyisége, így csökken a magyar gazdaság kitettsége. Ez azért következhetett be, mert a lakosság folyamatosan vásárolja a magyar állampapírokat. Az infláció gyakorlatilag nulla lett, ezért is növekedett a keresetek és a nyugdíjak reálértéke. Helyi ügyekre rátérve megállapította, hogy zökkenők nélkül indult az iskolaév, minden anyagi, tárgyi és személyi feltétel biztosítva volt. Három iskolánk meg is újult szeptemberre, és remélhetőleg hamarosan mások is követik azokat.
Nyárbúcsúztatás simogató nyárutóban rendezték meg vasárnap a főtéren a nyárbúcsúztató családi napot, amely az idén az állatokat helyezte középpontba: volt állatsomogatás, kutyabemutató, gazdát kerestek az állatmenhely lakói. A rendezvényen ismertették a rajzpályázat nyerteseit is. Óvodások I. helyezett: Varga László Varga Zsombor 6 éves (Kerepesi Csicsergő Óvoda) II. helyezett:Tomcsányi Dorka 5 éves III. helyezett:Bedő Hédi 4 éves (Urbán Gedeon 6 éves)
A
Iskolások Alsó tagozat I. helyezett:Juhász Friderika 1.o II. helyezett:Óvári Zsófia 1.o III.helyezett:Klucsik Bence 4.o Urbán Abigél 4.o Felső tagozat
I. helyezett:Galambos Alexandra 10 éves II. helyezett:Mészáros Andrienn 11 éves III. helyezett:Kertész Gréta 10 éves Külön köszönet a látványos kutyabemutatókért az Azúr
Kutyaiskolának, az Eb-Dorádó Kutyakiképzőnek, valamint a Pest megyei Rendőrkapitányság kiváló kutyás csapatának, az Érdi Rendőrkapitányságnak és az összes fellépőnek, valamint a rendezvény zárásaként fellépő Tranzit Zenekarnak.
A győztesek áradtan, elcsigázottan, de megérkeztek. Végigcsinálták! Ott vannak az ígéret földjén és mindenek feletti –, a lelkük mélyébe gyökerezett az elhatározásuk, hogy onnan már soha senki el nem küldheti, el nem zavarhatja őket. Győztesek! Ők a hosszú-, sok száz-, vagy akár ezer kilométeres gyötrelmes távolságokat vízen, szárazföldön, hajón, buszon, de leginkább gyalog megtevő előőrs. Övék lesz majd a dicsőség Allah előtt. Kipróbálták – sikerült! Nem tudta megállítani őket sem a tenger, sem a hegyek. Még kevésbé a hol durva, hol baksist követelő egyenruhások hada. Nem tudta megállítani őket a határokon sebtiben felhúzott ilyen-olyan fal, kerítés, szögesdrót akadály sem. Mentek előre rendíthetetlenül és egyetlen jatagán, egyetlen puska, vagy bármely fegyver nélkül bevonultak Európa szívébe. Nehéz volt, kegyetlenül nehéz az út, de a végső cél minden álmukat, minden várakozásukat felülmúlta. Bármennyire hihetetlennek tűnik – várták őket. Akarták, hogy oda menjenek. Németország tényleg a jövőt jelenti. Új hazát, új életet, végtelen lehetőséget. Főleg a jövendő nemzedékek számára. Már nem kell túl sokat várni. Néhány évtized és az utak mentén mosolyogva integető pufók, rózsaszín képű nénik és bácsik mind a másvilágra kerülnek. Fiatal németek egyre kevesebben vannak, egyre kevesebben születnek. Az nagy kár, hogy kevesebben lesznek a szép szőke német nők is, de legalább lesz kikért megvívniuk egymással. Nagy érték lesz egy-egy ilyen nő, de persze tudni kell majd betörni őket, rávenni a férfi iránti engedelmességre. Ez azonban már igazán nem fog problémát jelenteni. A fáradtan Münchenbe érkező honfoglalók legtöbbje maga sem tudja, milyen nagyszerű tettet vitt végbe az igaz hit majdani nagy győzelméért. Rémülten, halálfélelemtől gyötörten menekült otthonából, hátrahagyva mindenét, elkótyavetyélve kis vagyonkáját, hogy odaadhassa az embercsempészeknek és vakon bízva bennük, indult úttalan utakon az ismeretlenbe. De ott vannak a menetben azok az ezrek, tízezrek is, akik feltették mindenüket – akár a szerencsejátékos – egy kockára, és egy jobb, gondtalanabb életért nekivágtak a Németországba vezető útnak. Nekik is bejött a számításuk. Őket sem tudja soha senki kituszkolni onnan. Az útnak a közepe volt a legnehezebb. Már sokan el is csüggedtek, hogy hiábavaló volt az addigi, erőn felüli menetelés. Már úgy látszott a konok és ellenséges magyarok megakasztják a menetelést. De Allahnak hála a szervezők valahol messze, talán épp Szíriában, vagy Etiópiában felülkerekedtek a nehézségeken, megnyugtatták a magyarok fővárosának közepén kutyaszorítóba került igazhitűeket (ördögiek, de mégis milyen hasznosak a kis telefonok) és maguk mellé állították Európa nagyhatalmú vezetőit. És a magyarok nem merték tovább feszíteni a húrt – engedtek. És leomlottak a falak! Autóbuszok, vonatok álltak elő, hogy a legyengült honfoglalók tovább menetelhessenek a földi Paradicsom felé. A tömegben voltak jó sokan, akik alig bírták már türtőztetni magukat, hogy ne rontsanak neki a gyűlöletes magyar rendőröknek, de a Próféta féken tartotta hevességüket, sikerült megtartani a jámborság képét, sikerült maguk mellé állítani még a mocskos nyelvű európai sajtót is. Amíg ilyenek lesznek, meg lesznek majd tartva, de ha az igazhitűek kezébe kerül végre Európa, úgy is le kell őket nyakazni. Még előbb, mint a magyarokat. És végigfutottak a hírek a szervezői központokba. És a tömeg lassan nekilódul. Már nem ezrek, már nem tízezrek – hanem százezrek és milliók. Elindulnak az új hazába. Várja őket a földi Paradicsom, a németek mesés országa, ahol a jó Merkel nénit anyukának szólítják már most is az előőrs tagjai. A tömeg egyelőre csak végigrohan a Balkán viszontagságos útjain és már nincs előttük nehézség. Már versenyeznek egymással, mint holmi utazási irodák, hogy a görög komphajók tudnak-e jobb és gyorsabb szolgáltatást nyújtani, vagy a macedón vonatok, esetleg a szerb autóbuszok? A magyarok fenekednek ugyan, kerítéseket építenek, katonákat vezényelnek a határra, de meg van kötve a kezük. Az Európai Unió szabályai megkötik a kezüket, nem lehet erőszakot alkalmazni a védtelen tömeggel szemben. A tömeggel szemben, amelyik semmi mást nem tesz, csak jön, halad és tömegjellegénél fogva nincs ami-, és nincs aki megállítsa. És az európaiaknak, akik még tudják mit is jelent európainak lenni nem marad más hátra, mint elkezdeni gyűjteni az emléknek valókat, milyen is volt, amikor még a százszor kicsúfolt, megvetett keresztyén alapokon nyugodott a kultúránk. Felidézni azt a szerencsétlen zsákutcát, amibe a liberalizmus akaratlanul beterelte ezt a kultúrát, hogy tudniillik mindent szabad, még az életünkre törő eszméknek, értékeknek is joguk van megnyilvánulni. Azt az időszakot, amikor földrészünk természetes immunrendszerét választott politikusai és agymosó médiája – akár az AIDS- megsemmisítették. Eztán pedig eljött az idő, melyet napjainkban megélünk, hogy megjelentek az új barbár hordák és fegyver nélkül elfoglalták és a történelem feneketlen mély kútjába rugdosták öröknek hitt világunkat, értékeinket. Az Isten legyen irgalmas hozzánk! KOPOR TIHAMÉR
F
Kedves Érdi Polgárok! Várjuk Önöket az Összefogás Egyesület székházában (Alsó u. 8.) minden csütörtökön 18 órától. Találkozhatnak önkormányzati képviselőkkel, a város vezetőivel, a polgári oldal aktivistáival, tájékozódhatnak a város életéről. A Fidesz Érdi Szervezete www.aradszkiandras.hu • www.t-meszaros.hu www.erdifidesz.hu www.erd.hu • www.erdicsatornazas.hu www.erdmediacentrum.hu www.erdilap.hu • www.tarnok.hu • www.diosd.hu
4
ÉRDI LAP
Megalakult Érden a Szakképzési Centrum
Keresztények keresztre feszítése vallásszabadság európai érték. De talán mégis Nietzschének volna igaza, hogy a kereszténység toleranciája visszájára fordult, s Európa elpuhult. Hányszor írtak már a Nyugat hanyatlásáról, alkonyáról? S írta Kölcsey, hogy: „Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain győzedelmi ének!” Ébresztő Magyarország, ébresztő Európa! Ne legyenek már illúzióink: ami nálunk egyéni szabadság, vallásszabadság, szólásszabadság, s mint ilyen, alapvető érték, az együttélés záloga és szavatolása, addig mindez a másik oldalon a gyengeség jele, s kapu, alkalom a benyomuló „másság”, az igaz hit, az egyedüli igazság tejesztésére, ami a tanítás szerint szent kötelesség is. Vallásszabadság, az Iszlám elismerése? És a másik oldalon mi van? Mit mondotok Ti, magyarországi muszlimok, muszlimák? Van nekünk helyünk és módunk a saját országunkban, a saját vallásunkkal élni? Mit mondanak a Ti vallási vezetőitek Allah nevében? Az arab Mohamed alapította az Iszlám vallást, az elnevezés odaadást jelent. A mindenható Istenben – Allah – való hit ezen vallás dogmája, mely szerint más Istent nem szabad tisztelni, tehát az „egyistenség” hite. Ez az Isten Allah, Mohamed próféta pedig a követe. Mint „Isten küldötte” az Iszlám vallást az egész világra ki akarta terjeszteni. Az Iszlám szent könyve a Korán, melyet Mohamedtől eredeztetnek. A korábbi időkben (az arab hódítók által) az Iszlám elterjedt Afrikában, Indiában, részben Európában is. A mór és a török hatalom hanyatlásával időlegesen visszaszorult. Ma azonban főleg az afrikai négerek között ismét terjed, de pl. Irak, Ázsia – India jelentékeny részében, Egyiptom, sőt, Európában is akadnak követőik, pl. Törökországban, Spanyolországban. 2005-ös felmérés szerint az Iszlám vallást kb. 1,5 milliárdan mondják magukénak, a keresztények száma kb. 2 milliárd.[1] Talán kijelenthetjük, hogy ez a vallás mára – földrajzilag tekintve – a világ jelentős részét „bekebelezte”. Épülnek mindenfelé a mecsetek, melyeket nem tekintenek Isten házának mint mi keresztények, hanem csupán gyülekező helynek a közös imádság elmondására. A Korán – az Iszlám szentírása – részletesen leír mindent, amit a hívőknek be kell tartani, közben fenyegeti a hitetleneket. Mindenkit hitetlennek tekintenek, aki nem az Iszlám vallás híve. Láthatjuk a jelen történésein keresztül, hogy ez mit takar. Pl.: megkorbácsolással, karjaiknál fellógatással, fémketrecbe zárással és keresztre feszítéssel büntették meg azokat, akik megsértették a böjti hónap előírásait, pl. isznak egy korty vizet napközben. A líbiai Szirt városban 12 embert fejeztek le, az egyik meggyilkolt holttestét megtorlásként és figyelmeztetésként az utcán keresztre feszítették – így jár az, aki fellázad az Iszlám Állam uralma ellen. Kivégzés vár arra is, aki „hitehagyottakkal üzletel”. Elrabolt gyerekek egy részét eladják szexrabszolgának, másokat brutálisan meggyilkolnak vagy élve temetnek el.[2] „Szellemi fogyatékkal élő gyermekeket öngyilkos robbantásokra vettek rá, anélkül, hogy azok tudták volna, mit tesznek.”[3] A keresztények üldözöttek voltak mindig, ez az utóbbi években felerősödött. Megfélemlítések, tiltások, a hívek megkínzása és halálra ítélése is évszázadokon keresztül tartott. A kereszténység kb. 2 milliárd hívővel számolhat.[4] A keresztény vallás a felebarátaink tiszteletét és szeretetét hirdeti, a másképp gondolkodókat, a más vallás híveit sem ítéli el, nem fenyegeti öldökléssel. A két adat összevetése ijesztő: iszlám vallású 1,5 milliárd, keresztény 2 milliárd. A Föld népességének növekedését tekintve a kereszténység évente 1,12 %-kal, míg az iszlám 1,76 %-kal növekszik. Vagyis a keresztények aránya csökken. A mohamedán vallást Magyarország is beiktatta törvényesen a felekezetek sorába, és jelenleg is fenntartja. A Magyarországi Iszlám Tanácson belül létezik a Magyar Iszlám Közösség, és a Magyarországi Muszlimok Egyháza – az adó 1%-ára is jogosultak. Az Iszlám szent könyve, a Korán egyszerre ír a béke, a könyörületesség, a szeretet parancsáról és a haragvó, bosszúálló parancsról. Aki a képletes, példabeszédekkel és rejtélyes szövegekkel gazdag Szent Könyvet olvassa, nehezen tudja elképzelni, hogy ezzel az indítékkal egészen a terrorizmusig is el lehet jutni. Én most nem a lefejezőket kérdezem. De ugyan mi indíthatta a tunéziai idegenvezető fiút (18 éves középosztálybelit), aki a múzeumban egyszercsak előrántotta fegyverét és válogatás nélkül halomra lőtte a látogatókat? Itt, Magyarországon (Magyaresztán) a Facebookon is van levelezés a muszlimok között: a levelezés egyik kiemelt problémája, hogy egy zárt csoport belügyeibe minek, s milyen jogon avatkozott be a „beszóló”. Bizonyos szakértők szerint a nyugati dzsihadisták toborzása a Facebook segítségével, azon keresztül is zajlik! „Magyaresztáni” Muszlimok és Muszlimák! Szerintetek „Magyaresztán” és a magyar kereszténység problematikus? No meg az európai … Ti honnan jöttetek, s ha itt születtetek, s áttértetek az iszlám hitre, miért tettétek? Miért nem egy arab országba mentek, s miért nem ott gazdagítjátok Allah virágoskertjeit? Vagy így teljesítitek a parancsot, miszerint terjeszteni kell a hitet, ez a legfőbb feladat? Azt a „hitet”, amelynek alapján 147 embert mészároltak le az iszlamista terroristák?! Mi fog történni velünk keresztényekkel, ha az Iszlám megveti a lábát Európában? Vagy már megvetette?! Az Iszlám Állam példát statuál. Megfélemlít. Fenyeget. Gyilkol. Elevenen eléget, elevenen eltemet. Mert hitük szerint ők állnak mindenek felett. Hát nem! ELÉG! K. PATAKFALVY [1] Wikipédia [2] ENSZ Gyermekjogi Bizottsága [3] Renáta Winter (ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, alapító tag) [4] Wikipédia
A
Érdi Városi Polgárőr Egyesület 2030 Érd, Fűtő u. 41 Ügyelet 0-24 óráig 2030 Érd, Duna utca 84. Telefon: 06 23 374-459, 06 30 621-2596, 06 30 621-2579
Polgárőrség Bűnmegelőzési Központ Telefon: 06-23-632-888, Mobil: 06-30-621-2596
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
z internet világában bárkiről könnyű összeszedni a lényegesebb adatokat, így Pergel Antalról is hamar megtudható, hogy 57 éves, harminc éve él Érden, és történelem szakon végzett az ELTÉ-n. Dolgozott a Városi Könyvtárban, a százhalombattai „Barátság” Művelődési Házban és a Kós Károly Szakmunkásképző Intézetben, az utóbbinak egy ideig igazgatója is volt. Történészként könyvet írt a finn-magyar kapcsolatokról a II. világháború idejéből, több cikksorozata jelent meg az Érdi Lapban, nemrég pedig első díjat nyert egy újságírói pályázaton, ahol Japán II. világháborús szerepéről közöl cikket. Közben ír verseket is, és nyáron kinevezték az Érdi Szakképzési Centrum igazgatójának. Először azt kérdezem: hogyan tudja összeegyeztetni mindezt, hogyan teremt időt magának minderre? – Ami az írást illeti, grafomán alkat vagyok. A munkám, valamint a történelmi kutatásaim során is sokat írok. Ez kemény szellemi munka. Pihenésképpen kisnovellákat és jellegzetes japán verseket, haikukat írok. Mindkettő egyfajta szellemi és lelki testedzésnek is tekinthető. – Minek köszönheti, hogy kinevezték az érdi központ élére? – Július 1-jén alakult meg az országban 44 szakképzési centrum, közülük az egyik Érden. Vezetésére megfelelő iskolai végzettséggel, valamint a szakképzésben eltöltött gyakorlattal kerestek pedagógust. Tekintettel arra, hogy mintegy harminc évet töltöttem el az érdi szakképző iskolában különböző beosztásokban, azon kívül mindig is igyekeztem a szakképzés rendszerén javítani, elvállaltam a feladatot. – A Szakképzési Centrum elnevezés mit takar? – A július 1-je előtt az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz, ezen belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz tartozó több mint háromszáz szakképző iskola a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint az általa szervezett szakképzési centrumok irányítása alá került. Az Érdi Szakképzési Centrumhoz a dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium, a Kiskunlacházi
A
Szakképző Iskola, a gyáli Eötvös József Szakképző Iskola, a szigetszentmiklósi Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, valamint az érdi Kós Károly Szakképző Iskola tartozik. – Érd mit profitálhat ebből? Létrejönne így egy nagyobb intézmény, vagy csak egy adminisztrációs iroda lesz ez? – Pest megyében Vácott, Cegléden és Érden működik szakképzési centrum. Ezek közül Érd a megyei jogú város, ezért szükségszerű , hogy jelentősebb közigazgatási és oktatási központ legyen. A szakképzés előtt álló fejlődési lehetőség természetesen előnyösen érintheti városunkat is. Eddigi munkám során a városvezetés meszszemenően támogatott, s úgy tapasztaltam, Érd Megyei Jogú Város részt kíván venni azokban a fejlesztésekben, amelyek eredményeként egy szerkezetében megújult, a munkaerőpiac követelményeinek jobban megfelelő szakemberképzés alakul ki. Az Érdi Szakképzési Centrum ezért nem adminisztrációs iroda, hanem része a kormányzat és Érd új szakképzési koncepciójának. – Mit vár az oktatási kormányzat a szakképzés átalakításától? Egyáltalán: mi az irány, amely felé mennünk kell, hogy megőrizzük, sőt, a lehetőség szerint javítsuk a magyar szakmunkások tudásszintjét és hírnevét? – Alapvetően egy rugalmasabb, a munkaerőpiac elvárásainak jobban megfelelő szakképzést. Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy magyar vagy külföldi vállalkozás
azzal találja magát szemben, hogy a munkához nincs elegendő képzett szakember. Ennek számos oka van, amelyek jó két évtizedre nyúlnak vissza. A probléma megoldása azonban egyre kevésbé tűr halasztást. A jó magyar szakemberek közül sokan ma külföldön dolgoznak, még többen elérték a nyugdíj korhatárt, s alig van követő generáció. Ma már nem csak a magyar szakmunkások jó hírnevéről van szó, hanem arról is, hogy a szakképzés terén hogyan érjük utol a világot. – Vissza lehet-e adni a kétkezi munka becsületét, hiszen mindenütt azt halljuk, hogy a tudásalapú társadalmat kell felépíteni, ezért növelni kell a felsőfokú, főiskolai, egyetemi képzést, ez pedig tulajdonképpen azt is jelentheti, hogy lassan mindenki diplomás lesz, és aki diplomás, már nem szívesen áll oda a munkapad mellé? – Ebben az esetben korántsem egymást kizáró tényezőkről van szó. Egy jó elméleti szakember érthet szakmája gyakorlati részéhez is. Egy jó „kétkezi” munkás pedig ismeri mert csak így tudja a követő generációknak átadni –választott szakmája elméleti részét. A probléma talán ott van ezzel, hogy a gyakorlati tapasztalatok átadásához túlságosan magas iskolai végzettséget kötöttek ki, ez pedig elriasztotta a gyakorlati oktatásban részt vevők egy részét, akiknek valószínűleg sem idejük, sem kedvük nem volt arra, hogy több évtizedes sikeres szakmai múlt után iskolapadba üljenek. Ők szívesebben maradtak a „munkapad” mellett. Az előzőkből következik az is, hogy ma roppant nehéz jó szakembereket találni nem csak az üzemekben, de a lakossági szolgáltatás területén is, pedig egyre nagyobb az igény, főleg azért, mert a szabályozások is szigorodnak, és egyre kevesebb munkát tudunk házilag elvégezni. Az egyre kényesebb anyagoknak és bonyolultabb eljárásoknak köszönhetően a korábban jól bevált megoldások ma már kevésbé alkalmazhatóak. Barkácsolással autót javítani, vagy villanyt szerelni nem várt veszélyes helyzetet okozhat. Az új szakképzési rendszernek többek között az a célja, hogy javítson a mindinkább jelentkező szakemberhiányon. Ennek érdekében a 2015-2016-os tanévtől ingyenessé vált a második szakma megszerzése. Az Érdi Szakképzési Centrum tagintézményei is várják azokat, akik felnőttoktatás keretében kívánnak második szakmai végzettséghez jutni. ORLAI SÁNDOR
Hirdessen az Érdi Lapban! Nyomtatott és elektronikus formában a weboldalunkon (www.erdilap.hu) megjelenik az Ön hirdetése. Az internetes példányszámmal megnövekedett újság biztosítja a városban, illetve a kistérségekben az Ön hirdetésének legminimálisabb összegét, mely szerint az Ön hirdetése egy olvasó elérésére még 50 fillérjébe sem kerül!
Hirdetésfelvétel: 06 20 355-4710,
[email protected],
[email protected] 06-23-520-117,
[email protected]
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
ÉRDI LAP
Bereményi Géza a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban „Nem voltam könnyű gyerek, de azzá lettem, ha jól szóltak hozzám” – mondja magáról, és mesél: élvezetesen, szórakoztatóan, hogyan sodródott bele ártatlanul a különféle helyzetekbe. (Többen kuncognak a hallgatóság soraiban, mintha másoknak is ismerős lenne a kamaszkori belekeveredés élménye.) Különös, hogy amikor a fővárosi gimnáziumok után Pápára, az „ország legjobb középiskolájába” került, nem volt semmi probléma a magatartásával. Itt tanító tanárait szeretettel, tisztelettel emlegeti, míg a korábbiakról lesújtó véleményt formált. Majd az egyetemi évek csodálatos időszakára emlékezik, az írás örömére, amikor társai biztatták, elismerték, és kölcsönösen olvasták egymás műveit. Aztán mindannyiunk nagy szerelme: Cseh Tamás a téma…
Barátságukról, munkakapcsolatukról tényszerűen beszél elérzékenyülés nélkül, néha humorosan vagy (ön)ironikusan. „Milyen szerencséd van neked, hogy valaki ekkora kitárulkozással énekli ezeket a szövegeket” – mondta egy barátja Bereményinek. Sikerük titkát azzal magyarázza, hogy újabb gondolatokat adnak a dalszövegek a hallgatónak, és váratlanságok fordulnak elő bennük, ugyanakkor nyersek, már ki szabad mondani, mi a gond. Mind mögött egy-egy novella, történet van… Cseh Tamás hatalmas szeretethullámot kapott a közönségtől, kiteljesedett tőle – mondja. „Valld be, hogy nem mered magad kimondani, mással énekelteted el a véleményed, gyáva vagy” / „Te pedig valld be, hogy még évek múltán se érted az összes szöveget” – mindketten elismerték, mi nevetünk, ugyanakkor érezzük a finom utalást a 39 évig tartó barátság hétéves szüne-
tére. Intelligens, nem sértő, ugyanakkor hiteles, pátosz nélküli. „Három nevem van és négy műfajom” – ez utóbbinak óriási a listája: elbeszélései, regényei, filmjei (rendezés, forgatókönyv, társszerző), dalszövegei, elnyert díjai sokrétű, gazdag életről árulkodnak. Most önéletrajzot ír. A Thália Színház igazgatója… A színészeket szereti, érti és megérti, rendezőként nem „akadályok” az ő számára, sőt segítették számtalanszor, és ők bizonyították be neki, hogy jó író. Színesen előadott, lebilincselő történetek… egy nagyon szerethető személyiség filozófiája, emberi kapcsolatai. Jó volt hallani a művek valóságalapjáról, írói gondolatairól, módszereiről, céljairól. Érdekesen, szuggesztíven, minden pózolás vagy allűr nélkül beszél, képszerűen ad elő, természetesen, élményszerűen. Szívesen hallgattuk volna még. A dedikálnivaló is otthon maradt. DARÓCI LAJOSNÉ
5
6
Szeptemberi emlékezés alóban itt van az ősz, s mint ahogyan írta Csuka Zoltán, szinte érezni, „csöndet önt ránk az ősz”, s ebben a csendben elmerülve emlékezem zerindi tanáraimra: Csanádi Jánosra, Fazekas Józsefre, Csáky Apollóniára. A római limes út érdi szakaszánál lépdelek, s szinte hallom Rómer Flóris és az érdi Kereskényi Gyula plébánost, amint a régmúltról beszélgetnek, s szinte érzem, hogy itt lépdelnek mellettem. Ábel András történetei varázsolják mellém a történelmet, tőle kapott könyvekből, nyomtatványokból villannak be képek, írott mondattöredékek. Rómer Flóris ezt írja: „Érdnél a Tétényi csárdán alul 600 lépésnyire a régi posvány szélén megy el és betér a római út, melynek köveit és kövezetét mindenhol tisztán látni. Az út a Duna melletti síkságról a ma is Római útnak nevezett mélyútban vezetett fel a löszfennsíkra, ahol a D-DK-i irányban haladt Százhalombatta felé.” Rómer Flóris 1864-ben még három álló falát látta a Kutyavárnak. Őszi sétám közepette már a Duna mellett állok, és egy gőzhajó varázsolódik elém, hozza a válogatott közönséget Érdre. Tarack lövések közepette Fehérmegye küldöttsége, élén Szögyényi főispánnal, fogadják a vendégeket és hallom, ahogy Rómer Flóris köszönetet mond a pompás fogadtatásért. Az őstörténelmi kongresszus 1876-ik évi résztvevői, akiknek árnyait látom, ugyanis Magyarországon rendezték az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát. Jókai Mór: Életképek című folyóiratának 1876. évi I. évfolyam számaiban vannak tudósítások az eseményről. Hirtelen szélvihar támad és ömlik az eső. Átázva érek haza, bezzeg az akkori zuhé elől a hajóba futottak, s míg zivatarkodott az időjárás megebédeltek .A sok ínyencség közül,a külföldi társaságnak a nyárson sült hal keltette fel legjobban a figyelmüket. Majd kisütött a Nap és a régészek, történészek, sok külföldi tudós számára értékes számukra kiállított, régmúltat idéző tárgyakat, érméket nézhettek meg és persze az eső előtti hun-halom, ami leginkább beszédjük tárgyát képezte. Mindez, hogy megvalósulhatott, köszönhető volt a Pozsonyban, 1815. április 12-én született Rómer Flóris Ferencnek is, aki német iparos családba született. A magyar régészet atyjának nevezik a kétszáz évvel ezelőtt született régészt, művészettörténészt, festőművészt, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, a nagyváradi nagyprépost-kanonokot. Tanított Győrben, Pozsonyban. Tudományos írásaival elismerést vív ki magának. József főherceg nevelésével bízzák meg. Részt vesz a szabadságharcban az 1849. április 10-én vívott váci ütközetben és 1849. május 21-én Buda visszafoglalásánál is ott van. Börtönbe zárják és 1854-ben, Ferenc József és Erzsébet házasságakor kap közkegyelmet. Ezek után a pesti piarista gimnáziumban kezd tanítani, és 1857-ben visszatér a győri bencés gimnáziumba. 1859-ben a győri gimnázium régiségtárát múzeummá alakítja. Az Archaeolgia Közlemény szerkesztője, archeológiát tanít, majd a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre. 1876ban az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusának főtitkára. 1877-től nagyváradi kanonokká nevezik ki, itt újabb múzeumot alapít. Egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon. Rómer Flóris Ferenc polihisztort mi érdiek is tiszteljük, hiszen többször is járt Érden, és a múltnak értékeit kutatta feltárta, leírta. Harminc önálló kötet és négyszázötven tudományos közleményével a magyar régészetet a nemzetközi régésztársadalommal nemcsak elfogadtatta, hanem annak élvonalába emelte. FEKETEGYARMATI SÁNDOR
V
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
ÉRDI LAP
Wegenast Róbert kiállítása most 85 éves Wegenast Róbert festményeiből nyílt kiállítás az Érdi Galériában. Wegenast Róbert
A
tökéletes technikai tudással festi szépséget és életörömöt sugárzó képeit, saját mitológiát alkotva általuk, mely-
ben kiemelkedő szerepet kap a NŐ, így nagybetűkkel. A kiállítást szívből ajánljuk minden érdinek!
Érdi táncosok nemzetközi sikerei z érdi Masters Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Egyesület táncosai 2015-ben körbejárták Európát és jobbnál jobb eredményeket értek el a nemzetközi táncversenyeken. Legsikeresebb érdi táncosaink Kovács Kornél és Korpás Petra serdülő páros kategóriában versenyeztek és a tavaszi ljubljanai Világkupán 64 páros közül a dobogó 3. fokára állhattak fel. A nyári Rimini Európa Bajnokságon július 11-én is ők képviselték a Masters Sportegyesületet és Magyarországot, ahol az előkelő 8. helyet szerezték meg. Idén Ausztriában, Csehországban és Franciaországban szerepelhetnek majd a Világkupa sorozat többi állomásán, illetve a Világbajnokságon. Petra 5 éve táncol a Masters Sportegyesületben és azóta többszörös Magyar Bajnok és Országos 1. helyezett lett nem csak párosban, de formációban is. Az évek során sok érdi kislány és kisfiú kapott
A
kedvet az ő példájuk láttán az akrobatikus rock and roll sporthoz. Az egyesület évek óta tanít Érden, Diósdon és Tárnokon is kezdő, haladó és verseny-
ző szinten, tanfolyamaikat minden iskolában megtalálhatják az érdeklődő szülők és gyerekek. SÁRDI A.
A japán kapcsolat Az első világháború kirobbanásakor Magyarország a központi hatalmakhoz, Japán ellenben az 1906-ban kötött angoljapán szövetség következményeként az antant szövetséghez tartozott. ár harmadik éve tartott a világháború, amikor az antant egyik tagállama, Oroszország jelentősen meggyöngült. 1917-ben előbb a cári rendszer omlott össze, néhány hónappal később pedig a bolsevik agitátorok bomlasztó tevékenységének következményeként a hadsereg vált működésképtelenné. Az orosz vezérkar egyik stratégiai célja Kárpátalja elfoglalása volt, azonban az Osztrák-Magyar Monarchia katonáinak- főként a magyaroknak – ellenállása ezt meghiúsította. Mindkét oldalon egyre nőtt a veszteség, milliós volt az elesettek, a sebesültek és a hadifoglyok száma. A Monarchia orosz fogságba esett katonái közül a magyarokra várt a legmostohább sors. A szláv anyanyelvű katonák jobban tudtak kommunikálni az oroszokkal, s a szláv testvériség érzése és hangoztatása is sokat javított sorsukon. Az oroszok a háborúban elszenvedett kudarcokért gyakran a magyarokat okolták, mivel véleményük szerint a magyar katonák ugyanolyan kitartóan és önfeláldozóan harcoltak, mint a japánok.
M
Mindezek következményeként a magyarok gyakran kerültek szibériai hadifogolytáborokba, ahol a megfelelő élelmezés, ruházat és orvosi ellátás hiányában magas volt a halálozási arány. 1918 márciusában a szovjet-orosz kormány különbékét kötött a központi hatalmakkal, ami elméletileg lehetőséget biztosított volna a hadifoglyok hazatérésére. Ezt azonban megnehezítette, hogy SzovjetOroszországban polgárháború robbant ki. Az antant szövetséghez tartozó országok a bolsevikok ellen harcoló erőket támogatták, megsegítésükre a Távol-Keleten japán és amerikai csapatok szálltak partra. A 70000 fős japán csapategység a Szahalin-szigettől a Bajkál-tóig ellenőrzése alá vonta az orosz területeket. A magyar hadifoglyok igyekeztek japán vagy amerikai hadifogolytáborba kerülni, ami sokaknak sikerült is. 1918 őszén a központi hatalmak elvesztették a háborút. A Monarchia szétesett, Magyarországon pedig közel egy évig zűrzavaros politikai helyzet uralkodott, amely nem kedvezett a hadifoglyok hazatérésének. Horthy Miklós kormányzóvá választásával a helyzet konszolidálódott, s a magyar külügyminisztérium igyekezett mindent megtenni a hadifoglyok hazahozatala érdekében. Ennek megoldása korántsem volt könnyű feladat. Szovjet-Oroszország igyekezett túszként visszatartani a magyar tiszteket, s az is nehézséget jelentett, hogy a
magyar hadifoglyok több kontinens számos országából próbáltak hazajutni. A japán kormány 1919 decemberében bécsi nagykövetségén keresztül fölajánlotta segítségét a japán fogságba, illetve Japánba került magyar hadifoglyok hazaszállítása érdekében. 1920 áprilisában három japán csapatszállító hajóval visszakerült Európába a Szibériában a bolsevikok elleni harcokban részt vett Csehszlovák Légió maradéka, valamint 101magyar hadifogoly is. Állítólag a magyar és a japán nép távoli rokonságára hivatkozva csak a magyarokat engedték japán földre lépni. A magyar hadifoglyokkal való különleges japán bánásmód évekkel később is megmutatkozott. 1928 januárjában Budapesten tárgyalt Walko Sándor magyar külügyminiszter és Morie Óno bécsi japán nagykövet. Utóbbi kijelentette, hogy Japán általában nem fizet kártérítést a japán táborokban agyonlőtt hadifoglyok után, a magyarok esetében azonban hajlandó lenne méltányossági okokból a hátramaradottakat segélyezni. A japán nagykövet által említett problémák abból adódtak, hogy néhány magyar hadifogoly japán táborokból is próbált megszökni. Utalások vannak arra nézve, hogy a magyarok közül többen beálltak volna a japán hadseregbe, és csak évekkel később tértek volna haza. A Magyar Országos Levéltár dokumentumaiban azonban ennek nincs nyoma. PERGEL ANTAL
7
ÉRDI LAP
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
Megújuló találkozások Szabados György a zenész, bölcselő és költő (1939 – 2011) Lelki, szellemi találkozásokról van szó, néha valóságos találkozásokról is beszámolok, olyan jelentős személyekről, akik már nincsenek közöttünk. Ezek a találkozások nagy hatással voltak a gondolkodásomra, inspiráltak, formálták a szemléletemet, és ez által az életemet is. Remélem, hogy az Önök figyelmét is elnyerik, és utána keresnek egy-egy alkotónak, és elolvassák műveiket. Akkor már célba érnek ezek a rövid bemutatások. lsősorban kiváló zenészként ismerjük, zongoraművész, az improvizáció nagy mestere, zeneszerző. 1972-ben eljutott a San Sebastian-i zenei fesztiválra és ott világsikert aratott. Itthon azonban feketelistára került, orvosi hivatása segítette a megélhetésben. Rendkívüli szellemiségű, igazi lélekember volt, erős személyes kisugárzással. A zenész alkotói szabadságát az improvizációban látta. „A free-jazz esetében magából a szubjektum improvizációjából születik meg a zene alapmotívuma. Ez az alkotó szubjektum szabadságának a netovábbja, aminek a mértéke azonban függ a belső lehetőségtől. Kiindulópontja nem csupán a hangszer kezelés virtuozitása, hanem az az alapanyag, amire a szubjektum támaszkodik, vagyis az ő zenei műveltsége. A forma sosem jöhet létre a semmiből.” (Miklóssy Endre: A zenészfilozófus) „Szinte azonnali reflexióval be kell töltenem a
E
szükséges dolgot, azt a választ, cselekedetet, amire az adott pillanatban szükség van. Az improvizáció életképesség. Részvétel a teremtésben.” (Szabados György) A jazz zene volt az, ami az improvizációt visszahozta, a feketék szenvedése volt ennek a kozmikus fájdalomnak a kiváltó oka. Szabados úgy gondolta, hogy a mi szabad zenénk alapja saját népzenei hagyományunk lehet, majd még mélyebbre nézett: felfedezte anyanyelvünk természetes sajátosságát, azt hogy nem merev szabályokhoz igazodik, hanem szabad képekben építi fel mondatait, improvizál, aki helyesen beszél magyarul. Az élő valóságot fejezi ki mindkettő. Jól ismerte Karácsony Sándor: A magyar észjárás – című könyvét és mélyen egyetértett vele. Köztudott volt, hogy nagyon szerette , nagyra értékelte Hamvas Béla munkásságát. Felkértem őt arra, hogy tartson előadást Százhalombattán a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, az általam szervezett Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemen Hamvas zenéhez fűződő kapcsolatáról. Sokat kellett kérlelnem, mert tartott tőle, hogy sok idejét el fogja venni ez a feladat. Végül 2003.novemberében zenei improvizációval egybekapcsolt előadást tartott, melynek írásos változata megjelent későbbi kötetében. Azt mondta, hogy a hamvasi zeneértelmezés a legmélyebb koncepció, amit a zenéről valaha is leírtak, átgondoltak és megfogalmaztak. Mire alapozta ezt a véleményét? Itt most csak két érvet említek.
Hamvas Béla a Halottasének – című esszéjében az amazonasi indiánok halottbúcsúztató mágikus szertartása kapcsán arról írt, hogy a zenében feltétlenül jelen kell lennie két alapvető elemnek: az egyik az elemi nagyvonalúság, a másik a tagolatlan bőgés, amelyben a lét fájdalma szólal meg. A másik lényeges gondolata a hamvasi zenefelfogásnak , az a hang értelmezése. Hamvas azt mondja, hogy a hang nem anyagi, hanem szelle-
mi természetű. „A hang: az anyag tüze.” Egy tüzes zeneóceánban élünk. Minden zenél, a fű, a fa, a bogarak, madarak, a tárgyak. Szabados György kedvenc példája volt erre: „A kávéscsésze ezer darabra törésének a hangja tökéletesen pontos zenéje volt a kávéscsésze halálának.” A zene valószínűleg a legtitkosabb hatalom, hiszen általa telítődhetünk valamivel, amiben nincs halál. A zenéről beszélni nem volna szabad. „A zene, ez a csak félig e világi tünemény: a legfelemelőbb lélek-istápolás, karbantartás és erőátvitel, amely nélkül lehet ugyan, de nem érdemes élni, s amely nélkül Istent méltóan dicsérni talán nem is lehet.” (Szabados György) Szabados György elemi megnyilatkozása a zene volt és rejtetten a költészet is. Sokáig nem tárta nyilvánosság elé a verseit, csak baráti biztatásra húzott elő néhányat a fiókjából, mégis híre ment verseinek. Sajnos verseskötete már csak halála után jelent meg. „A versben való megnyilatkozás küzdelme és mámora követi végig Szabados György pályáját a kezdetektől a haláláig.” –írta róla Hornyik Miklós. „Fölbe lapuló népem/ már nem hall semmit/ nem lát senkit/ az Égben” (Magyarok) „Hanem az összeparázsló lélek/ a szív állapota/ az Istenben élő gyönyör/földi ölelésben!/ Enélkül nyomasztó és lényegtelen az élet” (Most élem meg) (Az idézetek Szabados György: Írások I:-II. című könyveiből valók.) BAKA GYÖRGYI
VOTIN JÓZSEF: nemnapló – 9. Az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember képviseli, sőt akkor is, ha senki sem.
2015. szeptember A TÉRKÉP NÉZEGETÉS gondolat ébresztő időtöltés. Nekem legalább is. Gyerekkoromba visszavezető ösvényen kalandoznak, felvillanó emlékfoszlányok között bandukolnak lassú tétovasággal a ráérős, (egyre fölöslegesebbé váló) nyugdíjas ember gondolatai. A hatodikos gyerek már felső tagozatos, abban az évben a magyar után más országok/földrészek földrajzát is tanulja az iskolában. Tanultuk mi is, 1952-ben, Pesten, a Rökk Szilárd utcai iskolában. Szép nagy, impozáns, téglaburkolatú épület volt az iskola, körbeépített nagy belső udvarral. A Rákóczi út felőli kapu fölött a LEÁNYOK felirat volt a téglaburkolatban, mi a Gutenberg tér felőli FIÚK kapuján mentünk be az épületbe. Harmadikos korom óta jártam abba az iskolába, mert 1948-ban a kommunista Rákosi diktatúra feloszlatta az egyházi iskolákat, így a bencés kisdiákoknak is más iskolát kellett keresniük. A korábbi osztályomból egyedül kerültem ebbe az új környezetbe, de hamar megszoktam és megszerettem. Nagyon jó tanáraink voltak. *** Afrika földrajza volt akkor a tantervben – és az iskolának nem volt Afrika térképe. Nekem nem volt ismeretlen az a kontinens, nemcsak azért, mert szülőföldem, hanem azért is, mert amióta a betűket ismertem, gyakran böngészgettem apám Cholnoky féle világatlaszát. Természetesen nem a statisztikai táblázatok, hanem főleg a térképek érdekeltek. A háború, az ostrom után, a belövést kapott és rommá lett zuglói lakásból költöztünk beljebb a városba, a (későbbi) Ódry Színpad melletti házba. A háborút a Donkanyarban és az erdélyi visszavonulásban végig katonáskodó orvos apám a romok közül néhány könyvet hozott csak az új lakásba: a családi Biblia és pár képeskönyv, mesekönyv mellett ez az említett, vaskos atlasz volt csak elérhető könyv otthon. Meg a Gáspár Ferenc: A Föld körül gyönyörű sorozatának egyik kötete. Szép, nagy alakú könyv volt, sok-sok képpel, illusztrációval. Még olvasni sem tudtam, amikor már gyakran böngészgettem. Még ha bármilyen, alig leplezett ellenszenvvel fogadtak is a munkahelyemen, a Földrajzi Múzeum kiállításának első termében meglátott Gáspár-kötet megnyugtató látványa segített túltenni magam a meg-megismétlődő, kisebb-nagyobb sértéseken. Megjegyzem, vagy én lettem nagyobb, vagy a könyvnek az egy másik kiadása, minden esetre kisebbnek érzékeltem, mint az emlékemben megmaradt példányt. Afrika földrajzát, hegy- és vízrajzát, növényvilágát – végül olyan térképpel tanultuk az iskolában, amelyet édesapámmal mi rajzoltunk, otthon. Transzparensvörös kartonpapírt lehetett kapni a boltban, annak hátoldalára került a térkép. A hálószoba parket-
tájára fektetett kartonra apám jelölte be az egyenlítőt és négyzethálós módszerrel nagyította fel a kis atlaszból a földrész kontúrját. Sok-sok évvel később találkoztam ezzel újra, amikor a reneszánsz művészek módszereit ismertető ábrákat láttam. Napokig tartott, amíg délutánonként nekihasalva, színes ceruzákkal gondosan kiszíneztem az egész térképet. Az Atlasztól, a Szaharától, a Nílus-deltától a szavannákon, őserdőkön át egészen a Fokföldig rajta volt végül mindaz, amire emlékeznünk kellett Afrika természeti földrajzából. Jól sikerült. Nem tudom, meddig használta az iskola azt a térképet – ma már hihetetlen mesének tűnik minden ilyes történet. Jutalmul kiselőadást tarthattam Belga Kongóról. Természetesen a Cholnoky-ból készültem föl és apám magyarázta el nekem, milyen a narancs, a banán, vagy a kókuszdió, amelyeket az apróbetűs szövegben találtam, de csak 1956 őszutóján láttam és foghattam kézbe először. És idézhetem a tamburás öregurat: „Nem mese ez gyermek”. *** Miért jutott eszembe ez a régi kis történet? Hát a napi hírek miatt. Hetek óta egyebet sem hallunk, látunk, mint a bevándorlók Európába özönlését. A Balkánon, a magyarok által is lakott Délvidéken át, hazánkon keresztül gázolva. Olyan kifejezéseket kell használnunk a jelenség leírásakor, amelyeket a fővárosi/belvárosi, légkondicionált irodákban és összkomfortos luxuslakásokban éldegélő, politikailag korrekt, körültekintés nélkül, a következményeket figyelmen kívül hagyva mindenféle jogokat védő álhumánus aktivisták fintorogva ítélnek el. A törvénysértést fennhangon vállalva, sőt, hirdetve tombol-rombol a bevándorlók hordája. Félelmetes az a tájékozatlanság, amellyel az EU vezető politikusai fogadják, állnak szemben tehetetlenül azzal a jelenséggel, amelyről régen és pontosan tudniuk lehetett, sőt, kellett. Könnyen lehet, hogy látszólagos a meglepetésük – és amikor a rosszul felmért helyzetben félreérthető nyilatkozatokat tesznek, csak tovább rontanak a helyzeten. Nem beszélek arról, hogy mik (a természeti okok, aszály, túlnépesedés, stb.) mellett kik a modern kori népvándorlás előidézői. A hazug, hamis titkosszolgálati jelentések (Irak), az erőszakkal másokra kényszeríteni akart amerikai típusú demokrácia ürügyén elfoglalt olajmezők, a fehér emberek (európaiak, amerikaiak) számára szokatlan módszerekkel, rendet tartó ázsiai, afrikai, sokszor törzsi társadalmak vezetőinek legyilkolása/legyilkoltatása (Szaddam Husszein/Kadhafi) – ezek csak napjaink gaztettei. A világuralomra törekvő, illetve azt lényegében szinte már el is ért hatalmak politikusai, (korábban gyarmatosítók) politikai alkui, a hazug jelszavak mögött jó évszázada kényük-kedvük szerint játszadoznak a földrészek népeivel. Mindegy, hogy Trianon, Jalta, pl. a mi esetünkben és Európában, vagy bármely más földrész történetét nézzük, az eredmény ugyanaz. Már gyerekkoromban, az imént említett Afrika térképét rajzolva, észrevettem, hogy a sivatagok sárga foltjai, a halványzöld szavannákon át az őserdők mélyzöld foltjaiig, a hegyek barna színéig, mind, mind változatos kontúrú foltok. Néhány lappal odébb, a politikai térképek hosszú, egyenes, egymást metsző vízszintes és függőleges vonalakkal határolt országokat mutattak. Hegyen-völgyön át, kényük, kedvük szerint
kijelölve az országhatárokat. Figyelmen kívül hagyva, nyilván, az ott élő embereket, törzseket – barátokat és ellenségeket egyazon államba kerítve/kényszerítve. És semmivel sem jobb a helyzet más földrészeken, a Közel-Keleten, vagy Ázsiában sem. *** Még további tényezők alakultak ki és lettek meghatározóvá, de legalább erőteljesen befolyásolóvá, az elmúlt évtizedekben. Valamikor az „ezerarcú földrész”, Afrika egyenlítő alatti, „fekete Afrika” területén néger törzsek százai éltek úgy-ahogy elszigetelve egymás mellett. Esetenként nem sokat és csak korlátozott mértékben tudva a távolabb történt dolgokról. Igaz, hogy a tam-tam dob, a dzsungel rádió/távíró nem ismert nyelvi korlátokat. Úgy működött, mint manapság az analfabétizmusba hajló tudás-társadalom piktogaramjai. Az a jelcsoport „ember”, ugyanazt jelenti, akár homo, man, cselovék, Mensch, vagy akármi, ha az illető ország nyelvén mondják ki és másképp hangzik az ajkukon. Az egymástól több napi járóföldre élők időeltolódással, késve értesültek az eseményekről, akár jók, akár rosszak voltak azok. Manapság? Pár ezer kilométer nem távolság sem a rádiónak, sem a tévének, sem a telefonoknak. Hol van már az, amikor a kultúremberek bunkofonnak becézték/csúfolták a mobiltelefonokat?! Analfabéta, urdu vagy valamilyen arab, vagy szuahéli anyanyelvű bevándorló okostelefonjának térképén programozza, merre menjen – és a ugyanígy látja a jóléti társadalom kecsegtető lehetőségeit, persze, főleg a csalogató reklámokon keresztül. Eszébe sem jut a jólét árára gondolni. Sem a politikusok, kizsákmányoló kapitalisták mesterkedésére. Jogokról beszél, amelyek járnak neki. Ingyen lakásról (mert otthon, a balkáni államban fizetnie kellett érte, ellátásról, enni-, innivalóról, ruháról és még némi készpénzről is, akár hónapokig is. Ha kiutasítják hazatoloncolják, sértődött lesz. *** Persze, vannak országok, ahonnan el kell menekülni. Normális esetben a hazatérés reményével. Még akkor is, ha újjáépítéssel kezdődik majd az új életszakasz. De otthon, a szülőföldön. A magyar „disszidensek”, majd az ötvenhatosok egy része már akkor visszatért, amikor az még reálisan az alattomos megtorlás áldozatává válást jelentette. Mit tudhat Európa, mit kezdhetünk a menekültekre hivatkozó bevándorlókkal? Egy biztos: nagyon nehezen megoldható, ha egyáltalán megoldható kérdésekre kellene megfelelő válaszokat találni. Minél előbb. De még a megfelelő kérdéseket sem teszik föl a politikusok. Amellett, hogy egyszerűen migránsoknak nevezik a politikai menekültekkel együtt a jóléti bevándorlókat, a szándékosan törvénysértő módon behatolókat a szabályozott utakat vállalókat – a szírekről beszélnek (a Merkel hívó szavára magukat mind szíreknek vallók tömegével együtt). További filózgatás helyett egy kis hír: az egyik magyarországi szálláshelyen elszállásolt szírek közül a muszlim szírek inzultáltak egy keresztény szír asszonyt mert nem a – szerintük, vallásuk szerint – kötelező viseletben, nem (a nők egész testüket és így az arcot is eltakaró) burkában ment át az udvaron. Ki ismeri Magyarországon a Korán előírásait? És ki hiszi el, ami bekövetkezhet, ha aszerint kell élni Eurábiában?
8
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
ÉRDI LAP
Baseball Torna Horvátországban
Egészségház nyílt Érden Az Érd, Ádám utca 4 sz. alatt új Egészségház nyílt. Az egészségház fő célkitűzése a páciensek betegségének kiszűrése és megelőzése, gyógyítása, az emberi életminőség javítása. Dr. Horváth Andrea igazgató asszony elmondta, hogy a betegeknek, pácienseknek, a magánrendeléseken segítséget nyújtanak, illetve javaslatot tesznek a gyógyuláshoz vezető legjobb megoldásokra. Dr. Horváth Andreával beszélgettünk. – Mit szeretnének elérni a gyógyításokkal? – Szeretnénk elérni, hogy Érden és a vonzáskörzetében, de Budapest vonatkozásában is, a nálunk kezelt betegek kellemes gyógyító környezetben, minél hamarabb, minél több információhoz jussanak a betegségükről, a gyógyulásuk lehetőségeiről. Sőt, szeretnénk azt is elérni, hogy az egészségházunk rendelőjében a kezelt betegeinknek javuljon az életminősége. – Milyen orvosi háttérrel dolgoznak? – Orvosaink magasan képzett kórházi főorvosok, elismert szaktekintélyek, akik tudásukkal segíthetik az érintettek gyógyulását. Ezért amikor a kedves pácienseink, betegeink először jönnek hozzánk, orvosaink a vizsgálat előtt kikérdezik őket a betegségükről,
a felírt gyógyszereikről. Az ezt követő vizsgálat után, átbeszélik a lehetséges kezeléseket és terápiákat. A gyógyítások alapelve a betegeink egészségének megőrzése! Nagyon fontos gyógyító feladatnak tartjuk, hogy aki hozzánk betér, az a gyógyulását követően már nélkülünk is képes legyen fenntartani vitalitását, jó kedvét. – Milyen tanácsokat kaphatnak a betegeik a gyógyuláshoz? – Tanácsot kapnak orvosainktól az egészséges életmódra, a mozgásterápiára, amit nálunk gyakorolhat is. Lehetőség van kiegészítő kezelésként fogyókúrás tanfolyam igénybevételére, szakemberrel gyógytornára, és gyógy-masszázsra. Egészségházunk alapelve: a pácienseink testi, lelki, és szellemi felépülésének elősegítése, és az ehhez történő orvosi segítség nyújtása.
– Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a pácienseik? – Az Egészségházunkban a legújabb és legkorszerűbb Ultrahang diagnosztikai berendezéssel vizsgáljuk a betegeinket. Az alábbi vizsgálatokra lehet jelentkezni: angiológia, reumatológia, gasztroenterológia, fogyókúrás tanfolyam, neurológia, üzemorvos, belgyógyászat és gyógytorna. – Hogyan vehető igénybe a szolgáltatás? – A pácienseinket, betegeinket, a telefonon történő bejelentkezés sorrendjében, kellemes és kulturált környezetben, magasan képzett szakorvosaink fogadják. Minden gyógyulni vágyó páciensünket, embertársunkat, tisztelettel és szeretettel várjuk. Bejelentkezés: 06-20-264-5293 telefonszámon. Honlap címünk: www.adamklinika.hu.
Birkózás, sumó Váncza Pisti V. a Kadet Kötöttfogású Európa Bajnokságon, négy aranyérem a balkányi nemzetközi versenyről. adet Európa Bajnokság: Szerbiában, 2015. augusztus 4-9ig került megrendezésre a Kadet Európa Bajnokság. 46 kg-ban Váncza Pisti – az Érdi Spartacus válogatott versenyzője – képviselte a magyar színeket. Az észt Edvin Kin legyőzése után Pisti a grúz Giorgi ellen egy taktikai hibát vételt, 2-0-s vezető állásból a mérkőzés vége előtti 25 másodpercnél egy „malmot” csinált, amely nem sikerült és a bírók ezt nem ítélték saját akciónak, a grúznak adtak két pontot, ezzel Pisti elvesztette a mérkőzést. A grúz szerencsére bejutott a döntőbe, így Pisti vigaszágon folytathatta. A román Florin Tita legyőzésével a harmadik helyért indulhatott, de az orosz Anzor Karagulovot nem sikerült legyőznie, így az V. helyen végzett és a kötöttfogású magyar csapatban a második helyet szerezte meg.
Augusztus 27-én érkezett az Érd-i Baseball és Softball Egyesület INDIANS (U12) és ANGELS (U11) csapata a horvátországi Varasdinba egy hosszú hétvégén át tartó baseball tornára. sütörtökön délután az Angels mérkőzött meg a Szerb csapattal, de sajnos az első meccs nem hozta meg a hőn áhított eredményt. A küzdelem 1 – 3-ra végződött a Szerb csapat javára. Pénteken reggel korán keltek a fiúk és az Indians csapata, a nagyok segítségével gőzerővel készült a délelőtti meccsre. Ismét egy Szerb csapattal játszottunk, nagyon összeszedett és ügyes játékot láthattunk, 1 pont előnnyel sajnos nyert az ellenfél. Ez nem vette el senki kedvét, mert közel volt a következő időpont. Pár óra múlva újra pályára álltak és az Olaszok ellen vették fel a harcot. Újult erővel, és edzői tanácsokkal igen szoros küzdelmet láthattunk, végül dicső győzelmet arattunk az Olaszok felett! (9-8). Délután szintén egy Olasz ellenféllel sorsolták össze az Angels-t, ők
C
is nagyon szép teljesítménnyel 10-3ra győztek! Szombaton hazai versenyzőket kaptunk 2-1-re sikerült a csapatnak leküzdenie őket! Vasárnap már a végső helyekért folytak a harcok: Az Indians a 4. helyet szerezte meg a tornán, míg az Angels csapata a 2. helyen végzett! Az edzők felkészültsége, tapasztalata, és technikai tudása segítette a versenyzőket abban, hogy ilyen méltó helyen sikerült végezniük. Nagyon nagy szurkoló tábora volt a csapatainknak, szülők barátok, versenytársak, csapattagok bíztatták az ifjúságot, a győzelemre, mely sikeresen meghozta gyümölcsét! Varasdin városában, a fesztiválon minden csapat saját színeiben vonult fel és az egész város ezt a fantasztikus sporttalálkozót ünnepelte. Az edzőknek külön köszönet minden befektetett munkáért, köszönjük Terry Lingenhoel-nek az Érdi Baseball és Softball Egyesület vezetőjének, Aaron Oakley-nek az Angels edzőjének valamint a segédedzőknek is a fáradhatatlan lelkiismeretes munkájukat! HELLINGER PATRÍCIA IVETT
K
Balkány: Szeptember első hétvégéjén az Összetartozás Nemzetközi Cellspan Kupán hat ország 270 versenyzője mérlegelt, ahol 5 versenyzővel képviseltük az érdi színeket. Váncza Pisti két súlycsoportban is a dobogó legfelső fokára állhatott, a verseny végén négy arany-, és egy ezüstéremmel térhettünk haza. Serdülő korcsoport: 52 kg Sipos Boglárka I. 54 kg Berta Mike I. 63 kg Végh Richárd I. Kadet korcsoport: 46 kg Váncza István I. 50 kg Váncza István I. Az érdi birkózók ez évben is Dunavecsén edzőtáboroztak. Az évtizedekre visszanyúló családi sportnapon az alábbi eredmények születtek:
Lajsz Dominik, Tar Mihály és Prim Martin Oszakában Ulti verseny: id. Sárosi János I. Metzl János II. Pajor László III., aki elnyerte a Tamaska Attiláné által - Tamaska Attila emlékére - felajánlott „Tamaska” Kupát is. Römi verseny: Pataki Sámuel I. Sárosi Ildikó II. Vajda Virág III. Foci verseny: Végh Ricsi és csapata I. Végh Artúr és csapata II. Mezei Dominik és csapata III. Íjászat: Fiú gyerek kategória: Virág Henrik I., Mezei Patrik I., Gazsi Máté III. Leány gyerek kategória: Baljer Roxána I., Baljer Kitti II., Gazsi Blanka III. Felnőtt kategória: Végh Artúr I., Végh Richárd II., Buzás Patrik III. Csapatverseny: Végh Ricsi csapat I., Buzás Patrik csapata II., Végh Artúr csapata III.
Lajsz Dominik V. a Junior Sumo Világbajnokságon Oszakában. ét versenyzőnk szerzett jogot a 2015. augusztus 28-30-ig Japánban, Oszakában megrendezett Junior és Felnőtt Sumo Világbajnokságon való részvételre, a felnőttek között -85 kg-ban Prim Martin, junior korosztályban -100 kgban Lajsz Dominik. Az 51 országot felvonultató versenyen nem volt könnyű dolgunk, Prim Martin egy vírusos fertőzés miatt igen nehéz helyzetbe került, az ausztrál versenyzőtől elszenvedett veresége után nem tudott továbbjutni, helyezés nélkül zárt. Lajsz Dominik a német és lengyel ellenfelét legyőzve, a döntőbe kerülésért japán ellenfelétől vereséget szenvedett. A bronzmérkőzésen jóval nehezebb grúz ellenfelétől nagy küzdelemben vereséget szenvedett, így az előkelő V. helyen végzett. Gratulálunk! TAR MIHÁLY
K
Hirdessen az Érdi Lapban! Nyomtatott és elektronikus formában a weboldalunkon (www.erdilap.hu) megjelenik az Ön hirdetése. Az internetes példányszámmal megnövekedett újság biztosítja a városban, illetve a kistérségekben az Ön hirdetésének legminimálisabb összegét, mely szerint az Ön hirdetése egy olvasó elérésére még 50 fillérjébe sem kerül!
Hirdetésfelvétel: 06 20 355-4710,
[email protected]. 06-23-520-117,
[email protected]
A szurkoló hangja em úgy sikerült az Érdi VSE női kézilabda csapatának az új bajnokságban a bemutatkozás, ahogy a szakvezetés a játékosok és a szurkolók elvárták. Nyikorogtak a csapat szerkezetét összetartó fogaskerekek, amelyek elsősorban a támadásokban mutatkoztak meg. Rengeteg volt a technikai hiba, a lányok kezében időnként dadogott a labda, s szemmel láthatóan nem nagyon érezték egymás mozgását, helyezkedését játék közben. Jellemző, hogy második gólunkat csak a 16.perc környékén értük el, amikor a Vác már 6:1-re vezetett. A csapatnak nem nagyon volt vezéregyénisége, aki összefogta volna a lányokat. Átlövőink sem jeleskedtek, az állandóan tovább passzolt labdák hatására az embernek az volt az érzése, hogy igazán senki sem akarja vállalni a lövés felelősségét. Pedig régi igazság, hogy gól csak lövésből lesz. Igaz a váci védelem ragyogóan működött, Bíró Blanka pedig ziccerek sokaságát védte a mérkőzésen, igazán brillírozott. A remek váci védekezés, és az időnként emberfelettinek tűnő kapusteljesítmény elbizonytalanította támadásainkat. Ennek ellenére a kezdeti nehézségek után szép lassan zárkózott a csapat, s a félidő végére három gólra csökkentette a hátrányát. A második félidőben többször is feljöttünk két gólra, de a támadásainkba hiba csúszott, vagy Bíró Blanka eszén nem sikerült túljárni. A mérkőzés vége előtt néhány perccel ismét öt góllal ment el a Vác, a végére -amikor már minden eldőlt- sikerült két gól különbségűre csökkenteni az eredményt. A vége 18:16 lett oda, s Vác teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Hiába, a távozókat nehéz pótolni, s ahhoz, hogy összecsiszolódjon a csapat még rengeteg közös edzésre, és sok mérkőzésre van szükség. A második fordulóban lányaink Békéscsabára látogattak, ahol minden esélyük megvolt a javításra. Az érdiek éltek is a lehetőséggel, s 25:20-as győzelemmel tértek haza, ezzel begyűjtve a két pontot. Természetesen ebből a váratlan Vác elleni vereségből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, a szakvezetés tudja, és végzi a dolgát, s nyilván a hibák kijavítása és a csapat összecsiszolódása érdekében mindent megtesz. Az Érden győztes Vác a forduló szenzációját szolgáltatta. Az elmúlt bajnokság-
N
ban a középmezőnyben végzett váci csapat a nyáron jelentősen megerősödött, s úgy tűnik a több új játékos beépítése, s ezzel a csapatépítés a felkészülés során Vácon sikeresnek bizonyult. A nyáron szinte valamennyi csapat igazolt új játékosokat, ami a csapatoknál várhatóan további erősödéseket eredményez, így az idei szezon rendkívül izgalmasnak, érdekesnek ígérkezik. Jelentősen erősödtek közvetlen riválisaink, a Siófok és a Dunaújváros A Dunaújváros többek között Kovács Annával, Oguntoye Viktóriával, és Nick Viktóriával, akik a tavasszal sokat tettek azért, hogy az Érd bronzérmesként zárhatta a szezont, és az EHF és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jusson. A kétszeres BL. győztes Győr nemzetközi klasszisok sokaságának megszerzésével szinte kicserélődött, ahol már bekapcsolódott a munkába a szülés után visszatérő Görbicz Anita, és a térdsérüléséből felépülő Eduarda Amorim. A Győr várhatóan bombaerős lesz, ismét esélyesnek tűnik a BL megnyerésére- és ugyancsak felfelé kilóg a magyar mezőnyből az FTC, aki most már Szekeres Klárával és Schatzl Nadinével a volt két érdi játékossal soraiban nagyon messzire juthat az idei BL szezonban. Természetesen Érdre is érkeztek új játékosok, a szurkolók szerint a csapat fele nemzetközi klasszisokból áll, így ebben a bajnokságban is jó esélyük van a lányoknak egy nagyon jó hely megszerzésére. A Vác szlovén, szerb, horvát és montenegrói ( Szara Vukcsevics) játékosok mellé szlovén edzőt szerződtetett,akik nagyon jól rajtoltak Érden, s várhatóan velük is számolni kell a legjobb négy közé jutás terén. A Debrecen a Fehérvár, Békéscsaba, és a Mosonmagyaróvár „sötét ló” egy-egy mérkőzésen bármire képesek lehetnek, mint ahogy az MTK is. Talán egyedül a most felkerült Budaörs lóg ki lefelé a mezőnyből, de ha megszokják az NBI ritmusát okozhatnak meglepetéseket. Szólni kell még NBI/B-és csapatunkról. Az ÉRD Kézilabda Kft. szerződést kötött a Szombathelyi Haladás NBI/B-és csapatával,aminek értelmében az Érd tehetséges utánpótláskorú játékosokat ad Szombathelyre, és a Szombathely ebben a szezonban Szombathely – ÉRD II néven szerepel. A Szombathelyen szereplő tehet-
séges érdi játékosok az NBI/B felnőtt mezőnyében szerepelve játéktudásban megerősödve térhetnek vissza Érdre, vagy választhatnak új klubot maguknak. Remekül szerepel labdarugó csapatunk az NBIII Nyugati csoportjában. A tizenhét csapatos bajnokság miatt egy csapat minden fordulóban szabadnapos, az Érd a harmadik fordulóban tudta le szabadnapját. A csapat a hetedik forduló után az ötödik helyen áll, három győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel. Az előtte levő negyedik helyezett Diósd egy mérkőzéssel többet játszott, tehát ők még nem voltak szabadnaposak. A csapat az MTK II-őt biztosan 3:0 arányban győzte le még az első fordulóban, aztán Balatonfüreden ugyanilyen arányban nyertek a fiúk. A negyedik fordulóban jött az egyetlen fiaskó hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen 0:2 arányban, majd 4:1-es győzelem Ódudán a III.Ker.TVE ellen. A hatodik fordulóban egy elszalasztott győzelmi lehetőség a nem túl acélos Sárvár ellen( 0:0). A hetedik fordulóban az idei szezonra az NBI-ből az NBIII-ba száműzött Győri ETO ellen egy bravúros 2:2-es döntetlen a győri stadionban. Az eredmények azt igazolják, hogy a nyári átigazolások jól sikerültek, a védelem stabilabbá vált, a középpályások jól szervezik a játékot, támadásainkban pedig van kellő átütőerő. A következő mérkőzésre a Videoton II ellen ismét bizonyíthat a csapat, hisz a Vidi második csapata ugyanúgy mint a Győr az élmezőnyhöz tartozik. A mérkőzésre szeptember 20-án vasárnap délután 4 órakor kerül sor az Ercsi úti pályán. 27-én vasárnap 16 órakor a Érdi VSE a Ferencváros II-vel találkozik Budapesten valószínűleg a Népligetben levő Fradi pályán, majd október 3-án 15 órakor a BKV Előrét fogadják a fiúk hazai pályán. Október 10-én a Puskás Akadémia II-höz látogatnak, a mérkőzésre szombati napon 11 órakor kerül sor. A következő négy mérkőzés sem tűnik könnyűnek, de egy újonc csapatnak egyetlen mérkőzése sem könnyű. Az azonban már jól látható az eddigi mérkőzésekből, hogy ha a csapat ugyanolyan koncentráltan, és szervezetten játszik mint eddig, akkor továbbra is bízhatunk a jó szereplésben. Hajrá Érd, hajrá Érdi VSE! PATÓ LAJOS
Gyerekes bajok rden jelenleg 3 középiskola és 8 általános iskola működik. Napjainkban érthető okokból - szeretnénk tisztában lenni azzal, hogy gyermekünk merre jár, így már egészen fiatal korban ellátjuk őket mobiltelefonnal, gyakran videojátékkal és drága ruhaneműkkel. Sajnálatos módon nem gondolunk bele, ezzel mekkora veszélynek tesszük ki őket. Nemcsak felnőttkorban, hanem nagyon gyakran a kortársak körében is előfordul a hanyagság, irigység, lopás. Testnevelés óra alatt és után az öltözőből, tanórák közti szünetben az őrizetlenül hagyott tantermekből rendszeresen tűnnek el mobiltelefonok, márkás ruhaneműk, melyet figyelmetlenség vagy a rövid szünet miatt csak később vesznek észre. A feltűnő, divatos, közismerten drága, márkás használati cikkek, ruhaneműk könnyen lopás tárgyává válhatnak, ezért ezekre fokozott figyelmet szükséges fordítani. Gyermekkorban jó szolgálatot tehet a szülők által készített lista, melyen feltüntetik a gyermekük számára ellenőrzendő tárgyaikat. Az iskolatáskát, lakáskulcsot, kabátot, sose hagyja őrizetlenül a gyermek! Legjobb a lakáskulcsot a nadrághoz vagy táskához rögzíteni, nyakba akasztani egy vékony madzaggal vagy az erre rendszeresített, könnyen beszerezhető kulcstartóval. Amennyiben tömegközlekedési eszközt is igénybe kell venni, érdemes kihangsúlyozni, hogy a hátizsákot ilyenkor le kell venni a hátukról és az ölükbe vagy lábuk közé, belátható helyen fogni! Így csökkenthető a zseblopások száma. Nem javasolt elővenni elektromos készülékeiket zsúfolt helyen, hiszen egy fürge mozdulattal könnyedén
É
9
ÉRDI LAP
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
kikaphatják azt a kezükből és eltűnhetnek a tömegben a bűnözők! A lakáskulcsot ne tartsák egy helyen a lakcímkártyával! Ritkán ugyan, de az amerikai filmekből ismert megfélemlítés hazánkban is előfordul! Az erősebb gyermekek gyakran elveszik (olykor csapatostól) a gyámoltalanabbak zsebpénzét, uzsonnáját, értékesnek ítélt tárgyait. Amennyiben arra leszünk figyelmesek, hogy gyermekünk a megszokottnál lényegesen éhesebben, csendesebben, letörten érkezik haza, esetleg nem tud elszámolni egy rábízott összeggel, nagyon gyakran „veszíti el” mobiltelefonját, értékeit, felmerülhet bennünk a gyanú a megfélemlítésre. Ilyenkor javasolt őszinte beszélgetést folytatni a gyermekkel, melynek során fény derülhet a megváltozott állapot indokára. Ha bármi gyanúsat észlel, vegye fel a kapcsolatot a tanintézmény vezetőjével vagy az osztályfőnökkel, jelezze nekik észrevételeit, bátran kérjen tanácsot, hiszen közös cél a gyermekeket egészséges környezetben felnevelni! Rendőrség ingyenesen hívható telefonszámai: 107112 Érdi Városi Polgárőrség: 06-23-374-459 06-30-621-2596 06-30-2000-890 Százhalombatta Polgárőrség : 06-23-358-723 Tárnok Polgárőrség: 06-30-621-2897 Pusztazámor Polgárőrség: 06-70-413-7209 Sóskút Polgárőrség: 06-70-555-4955 ÉRDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI OSZTÁLY
FELHÍVÁS 15. életévüket betöltött alkotóknak Az Érdi IRKA országos kiterjesztésű irodalmi pályázatot hirdet vers- és prózaírók számára
REMÉNY címmel. Elvárás / biztatás: a pályázók bátran merítsenek az irodalmi eszközök gazdag tárházából, de kerüljék a kliséket és a leegyszerűsített erkölcsi fejtegetéseket. Feltételek: névvel, (e-mail) címmel, telefonszámmal ellátott, nyomtatásban meg nem jelent két darab vers / próza műfaji megkötés nélkül, maximum három oldalnyi terjedelem (A4), 12-es betűméret, 2,5 cm-es margószél, 1,5-es sortávolság. A pályaműveket szakértő bizottság értékeli. Nevezési díj: nincs Határidő: 2015. szeptember 30. Eredményhirdetés: 2015. november 20-án 18 órakor az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban. Díjazás: a kiemelkedőknek neves érdi képzőművészek adják át saját műalkotásukat. A legjobbnak ítélt írásokból válogatás jelenik meg az Érdi IRKA-zsebkönyvsorozatban Beküldési cím:
[email protected], valamint postai úton a kiadóba (2030 Érd, Szepes Gyula Művelődési Központ, Budai u.8.)
Szombat esti Kultúrkör előadássorozat: Az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő Testülete szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. 09. 26-án, szombaton 16 órakor kezdődő előadássorozatának első előadására, melynek címe:
„.....i do szabli, i do szklanki.”..... együtt harcol, s issza borát. A magyar és lengyel hadtörténelem párhuzamai Előadó: dr. Stencinger Norbert történész Helyszín: Vörösmarty Mihály Gimnázium ének-zeneterem 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Megjelenésére feltétlenül számítunk! A Fidesz nyugdijas tagozata Szeptember 25-én kirándulást szervez KISBÉR-MÓR—Majkpusztára. Részvételi dij 6000 Ft/ fő ami tartalmazza a busz költséget és az ebédet. Indulás reggel fél 8 kor a Szepes Gyula Müvelődési Központ parkolójából Hazaérkezés az esti órába. Jelentkezni lehet Fülöp Magdikánál a 0620/5137218 telefonon. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
10
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
KELL EGY JÓ CSAPAT! Az ÉTV-ÉRDI VSE NŐI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA szeretettel várja utánpótlás csapataiba
a kézilabda iránt érdeklődő lányokat. Jelentkezés és érdeklődés:
2001-2002, szivacs-kézilabda: KISGERGELY CSILLA, Tel.: 06 30 554-29-56 2003-2004-es korosztály: Kemény Andrea Tel.: 06 30 860 3586 97-98-99-as korosztály: OLÁHNÉ BALOGH TÜNDE, Tel.: 06 20 527-05-11 94-95-96-os korosztály: HAVRIL KÁROLY, Tel.: 06 20 343-17-78
11
ÉRDI LAP
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
HIRDETÉSFELVÉTEL: A megrendelők a www.erdilap.hu weboldalon a HIRDETÉSFELVÉTEL fülre kattintva érhetők el és tölthetők le. Elérhetőség még: telefon és fax. 06-23-364-017, mobilon: 06-20-355-47-10 telefonszámon, e-mailen
[email protected] vagy
[email protected], 06-23-520-117 SZOLGÁLTATÁS • Duguláselhárítás, víz, gáz, központifűtés-szerelés, WC-k, mosdók, tartályok, szifonok cseréje, ázások, csőtörések megszüntetése. Megbízhatóan garanciával. Tel: 06-20-491-5089. • Dryvit hőszigetelés! Épületek és lakások teljeskörű külső és belső felújítása kedvező áron! Tel.: 0670/7823-470. • Megnyitottam gyógymasszőri magánrendelőmet, ahova mozgásszervi, és egyéb problémákkal szeretettel várok mindenkit. 2030 Érd, Szabadság tér 9. Tel.: 06-30-390-84-17, www.egvitalcentrum .hu. • Vállalom gázkészülékek és villanyboylerek tisztítását, karbantartását, bevizsgálását díjmentes kiszállással. Érd, Diósd, Törökbálint, Biatorbágy, Tárnok,és Százhakombattán. Hívjon bizalommal. Az Ön problémája nekem nem gond! 06-70-285-32-12. • Olcsón vállalunk fűnyírást, bozótírtást, gallyvágást, favágást, teljes körű kertészeti munkát, dísznövény és díszfa telepítést. 06 -20-418-02-04. • Ács-kőműves vállal pincétől a tetőig mindenfajta munkálatokat. Ezen felül aszfaltozást, járdaszegélyezést, stb. Nyugdíjasoknak tavaszi kedvezmény 25%! Hívjon bizalommal! 06-20-396-06-93 • Minden munka egy kézben! Ács, kőműves, festő, víz, fűtés, gáz, villanyszerelés, kerítésépítések, térkövezések, díszkert építés, szigetelések, faépítmények, kocsibeálló, terasz, térkő építés. Tel.: 06-30-479-2776. • Külső hőszigetelés 2500 ft/nm, festés 800Ft/nm, tapétázás 1000Ft/nm, gipszkartonozás 2000Ft/nm! Minőségi garancia! festoguru.weebly.com. Tel: 06-70250-91-32. • Csókás vízvezeték szerelő. Szerelések, javítások, dugulás elhárítás falbontás nélkül R-600-as géppel. 06-30-2411-343. • Pedikűrös házhoz megy! Gyógypedikűrt, esztétikai pedikűrt vállalok otthonában. Pedikűr :3000.- Frissítő talpmasszázs:3000.- Andi: +36-30-372-1951. • Redőny, reluxa, szúnyogháló rendszerek beszerelése, javítása garanciával. Egy darabért is kimegyünk! Hétvégén is! Tel: 06-30-245-1151, 06-23-375111. INGATLANT KÍNÁL, KERES • Érdi ingatlanok az interneten ingyenes hirdetéssel: www.erdi-ingatlanok.hu.
ÁLLÁS • Budán XI. kerületben szálloda komplexum keres azonnali kezdéssel szobalányt és mosogatót. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: amelyet a titkársá
[email protected] e-mail címre kérjük elküldeni. • Gépi kötésben és kötött áru összeállításában jártas munkatársakat keresünk. Telefon: 06-70/61-45-673. • ÉRDI ÁLLVÁNYÜZEMBE SEGÉDMUNKÁST KERESEK. Érdeklődni:.00-16.00 óra között. Telefon: 06-20/319-29-96.
EGYÉB
AUTÓ BÉRLÉS
• Vásárolnék gyűjteményembe régi érmeket, pénzeket Pengőt,Koronát,Forintot papírt-fémet illetve kitüntetést. 06-20/9971-153. • SZEDD MAGAD! Körtéből és almából (kert nyitása szeptember 26-án 8 óra) Érd, Bagoly u. 87. Telefon: 06-20-423-0379.
• Autóbérlés már 2 333.-Ft/naptól! Kilométer korlátozás nélkül! A 7-es főút M0-ás kereszteződésénél, Diósd határában! XXII. ker. Budapest, Diótörő út 127. www.a111rent.hu T.: 06 30 570-0875.
• GUMISZERELŐ kollégát keresünk Érdre, A leendő munkatárs feladatai lesznek: Általános személygépjármű motor-, és tehergumi gumiabroncs szerelési feladatok elvégzése A jelölttel szemben támasztott elvárások: • tapasztalat • Megbízhatóság • Fizikai alkalmasság • Precíz, pontos munkavégzés Előnyök: • Felni javítási ismeret Amit nyújtunk: • Havi fix fizetés Jelentkezés: 06-30-4486208 Raktáros-targoncavezető munkakörbe keresünk azonnali belépéssel, határozatlan idejű munkaszerződéssel 2 fő új munkatársat. Feladat: áru felvétele és kiadása a raktárból, az alkalmazandó raktári folyamatoknak megfelelően, gondoskodni az áruk megfelelő elosztásáról a raktár területén, a raktárkezeléssel kapcsolatos egyszerű adminisztratív feladatok ellátása. Elvárások: raktáros gyakorlat, új típusú targoncavezetői jogosítvány (magasemelésű), többműszakos (kettő) munkarend vállalása. Amit kínálunk: hosszú távú munkalehetőség, stabil nemzetközi háttér, fix bérezés, cafeteria rendszer. Fényképes szakmai önéletrajzokat, a fizetési igény megjelölésével az alábbi elérhetőségekre várjuk:
[email protected]
Érd Szovátai ut 34 sz. alatti 100 m2-es üzlethelység csendes üzleti tevékenységre, vagy irodának kiadó. Eddig élelmiszer üzlet működött benne, élelmiszer üzletnek berendezéssel együtt kiadó. Tel: 06 20 278-8738.
AUTÓFELVÁSÁRLÁS • Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül 0-18 éves korig hitelkiegyenlítéssel is. Kérésre házhoz megyünk vagy várjuk telephelyünkön. NON-STOP Telefon: 06 30 682-1390, www.a111auto.hu. TÁRSKERESÉS • 35 éves (197/88) érdi független férfi vagyok, káros szenvedélytől mentes. Komoly kapcsolatra vágyom egy csinos lány személyében. 06-30-823-20-26.
Szeptember 30-ig jelentkezőknek 50% kedvezményt biztosítunk tanfolyamunk díjából
Szakmai képzések a Battanodánál
KONYHABÚTOROK KÉSZÍTÉSE
Főbb szakmacsoportjaink: • Elektrotechnika és elektronika (pl. Érintésvédelem) • Kereskedelem és marketing (pl. Logisztikai ügyintéző, pedagógiai asszisztens) • Gépészet (pl. Hegesztő) • Villamos ipar
Ádám Ferenc BÚTORASZTALOS 06-30-9893 523 • www.edax.hu/adambutor
Operátorokat, raktárosokat keresünk százhalombattai és érdi munkahelyekre.
Cím: 2440 Százhalombatta, Szent István tér 10. I/3. Tel: +36/70-387-5576 E-mail cím:
[email protected] Weboldal: www.oktatozone.hu https://www.facebook.com/battanoda.nyelviskola
MAMMOGRÁFIÁS EMLŐSZŰRÉS
Amit kínálunk:
Biztos munkalehetőség Versenyképes juttatások Utazás támogatás Jelentkezés:
Ultrahang labor nyílt 2030 Érd, Szabadság tér 9.
06 40/343 343
Érdeklődés, bejelentkezés:
www.pannonjob.hu
06-30-1954-676
Kölcsönzést-közvetítést engedélyező nyilvántartási szám: 4376-4/2003
12
ÉRDI LAP
XIII. évfolyam 9. szám • 2015. szeptember 17.
LAKÁSFELÚJÍTÁS, NAGYTAKARÍTÁS ‐ ESETLEG ÚJ LAKÁS? AZ ÉRDI FÜGGÖNYBOLT MINDEN‐ BEN AZ ÖN PARTNERE. FÉNYZÁRÓ SÖTÉTÍTŐINKKEL VÉDE‐ KEZZEN A TŰZŐ NAP MELEGE ELLEN! FÜGGÖNYEIT, KARNISAIT ‐ EGYEDI IGÉNYEK SZERINT IS‐ MEGTERVEZ‐ ZÜK, ELKÉSZÍTJÜK Több száz minta közül választhat! Lakásfelmérés, szaktanácsadás nálunk ajándék. Érd, Riminyáki út 79. Tel.: 06‐30/227‐4494 Nyitva tartás: H‐P: 9‐18 óráig, SZOMBAT: 9‐12 óráig Tájékozódjon FACEBOOK oldalunkon:
web: www.fuggonybolterd.hu
Érd kapujában ingatlan eladó Eladó Érd-Diósd határán főútvonalon, jó infrastruktúra mellett 1513 m2-es sík saroktelken lévő ingatlan, mely két utcáról nyíló bejárattal rendelkezik. A földszinten 246 m2-en pékség ill. üzlet, valamint 144 m2-en stúdió müködött, a vállalkozások tavaly megszüntek. Az ingatlan elhelyezkedésének – V1 övezet – köszönhetően kereskedelmi, szolgáltatói t evékenység kialakitására kiválóan alkalmas. Az ingatlan kiváló befektetési lehetőség is. Az emeleti részen 188 m2-en lakótér ill. 80 m2-es tetőtér van kialakítva. Az épületből többlakásos társasház is kialakítható. Az ingatlan több autó parkolására alkalmas. Az ingatlan több gáz ill. villany csatlakozással, valamint vízzel és csatornázással is ellátott. Az ingatlan irányára 50 Mft. Telefon: 06-20-858-6767
Intenzív Úszásoktatás indul kezdő gyermekek részére!!!! Június 15-től, Július 31-ig,intenzív,heti 5 alkalmas úszásoktatásra várjuk gyermekeik jelentkezését, 4 éves kortól !!!!! Az egymást követő napokra épülő oktatás, ugrásszerű változást eredményez a résztvevő gyermekek tudásában. Hiányzás esetén nincs lehetőség pénzvisszatérítésre, viszont a hiányzott óraszámmal megegyező le nem úszott óra pótolható, a nyári intenzív tanfolyamok végéig! Az oktatás időpontja: Hétfőtől- Péntekig 16.00-17.00 óra között Helyszíne: Érd, Gárdonyi Géza u. 1. tanuszoda Az úszásoktatás egyhetes ára 6000 Ft (testvérkedvezmény érvényesíthető) Befizetés: Június 15-től Hétfőnként 16.00-17.15 óra között az uszodában Fülöp Henriettnél. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámon: Fülöp Henriett (06/20 22 15 502) Érdi Úszó Sport Kft.