Erasmus Mobilitás Program 2012/2013 II. félév Kréta
Sziasztok!
Zakár Zoránnak hívnak és a Gábor Dénes Főiskola 6. féléves hallgatója vagyok. Ezt a Az Erasmusos csapat tavaszi szemesztert az Erasmus mobilitás program keretein belül Krétán töltöm a TEI-n (Techonogical Educational Istitute of Crete), melyről szeretnék egy rövid beszámolót megosztani veletek. Elolvastam az előttem már itt járt diákok fogalmazásait is, melyben elég nagy hangsúlyt fektettek a kiutazásra, bulikra, szigeten belüli kirándulásokra és a kollégiumi elhelyezésre, ezért én ezeket a témákat csak egy pár mondattal szeretném leírni és képekkel bemutatni. Ellenben jobban ki szeretném emelni az itteni oktatást és az egyetemi életet.
Kiutazás
Én repülővel érkeztem Bécsből, Athénon keresztül mindössze egy feladott poggyásszal és egy jól megrakott kézi csomaggal. Alapvetően ezt a kiutazási lehetőséget javaslom, de lehet busszal is jönni Budapestről, viszont az két napig tart. Autóval kijönni nem nagyon érdemes, mert itt nagyon magasak a benzinárak (1,8 €/l).
Elhelyezés
Azon szerencsések közé tartoztam, akinek sikerült kollégiumi szobát kapnia. Anyagilag határozottan előnyös hely (120 €/hó), viszont hiába írtam fel, kérdeztem meg, tapasztaltam napról napra, hogy mikor van meleg víz, sajnos nekem nem sikerült benne rendszert találnom, amikor éppen úgy van kedve, akkor jön. Közös mosókonyha helyiség van az alagsorban, ahol 2€-ért lehet 1 mosást berakni. Jó, hogy van konyha, de semmilyen felszerelés nincs. Vagy hosszútávra kell kölcsön kérni valakitől vagy az első útnak az itteni Makrónak kell lennie (mint nálunk a Metró) és felszerelkezni lábasból, serpenyőből, tányérból, pohárból, bögréből és evőeszközökből.
Utazások
Szerencsére elég aktív csapatba csöppentem, nem telik el úgy hét, hogy facebookon ne lenne valamilyen esemény, ahova lehet csatlakozni és annak függvényében bérelnek autót, hogy hányan szeretnének részt venni a kiránduláson. Egy jól megtöltött bérelt autó aránylag költséghatékony, mivel 5€ egy napra, plusz a benzin ránk eső része. Alternatív megoldásként vannak távolsági buszok is, ami diákjeggyel szintén gazdaságos megoldást jelenthet. Itt szeretném megjegyezni, hogy a buszok nem úgy működnek, mint Magyarországon, itt úgy kell lestoppolni, mint egy taxit, különben, simán elmegy az orrod előtt, ha nem jelzel neki.
Agios Nikolaos
Fodele
Zaros
Matala
Bulik
Rengeteg szervezett és rögtönzött összejövetel van, nekem személy szerint a BBQ partyk tetszenek a legjobban, kellemesen lehet beszélgetni, ismerkedni, sütögetni. Az ESN (Erasmus Student Network) külön programokat is szokott szervezni. Ez a csoport leginkább volt Erasmusos diákokból áll, nagyon segítőkészek és bátran lehet hozzájuk fordulni mindenféle problémával.
Egyetem és környéke
Elég nagy alapterülettel dicsekedhet az iskola, ezért szükség volt pár napra, amíg magabiztosan közlekedhettem. Alapvetően azt nem javaslom, hogy egyedül próbáljatok meg megkeresni valamit, mert sajnos az jellemző az egész iskolára, hogy nem igazán beszélnek angolul a diákok, avagy nagyon jól titkolják. Konkrétan mi a könyvtárat próbáltuk megtalálni, amely egy szűk órába tellett, mire valaki meg tudta nekünk mutatni, de előtte legalább 3 kört mentünk ugyanott különböző instrukciók alapján, melyeket a diáktársainktól kaptunk. A kollégium és az egyetem között helyezkedik el a GYM, talán ezt a legegyszerűbb megtalálni, mert olyan egyszerű sportcsarnok kinézete van. A kollégium is 3 részre van tagolva A, B és C. Én éppen a középső B épületben lakom, itt van 24 órás portaszolgálat. Legközelebbi nagy hipermarket a Makro, viszont leginkább csak gyalog közelíthető meg és van benne szintkülönbség is sajnos. Ezért inkább javaslom a Lidl-t, ahova egy busszal és egy 10 perces sétával lehet eljutni.
GYM
Főbejárat
Egy átlagos szombati nap az egyetemen…
Adminisztráció és oktatás
Érkezés időpontjától függően, mivel elég későn este érkeztem nekem az első itteni találkozásom a kollégiumi portással volt, aki természetesen nem beszél angolul, de ideadta nekem a kulcsomat és megmutatta az ajtót, ahol másnap reggel kell regisztrálnom és befizetnem a lakhatásomat Ms. Niki-nél. A következő állomásom az IRO volt (International Relations Office), ahol Gloria Vega és Gareth Owens is dolgozik. Náluk kell a legtöbb adminisztrációt elvégezni és természetesen mindenben segítenek. Általánosságban annyit szeretnék megosztani veletek, amibe mi mindig beleszaladtuk és mindig ezt kaptuk a fejünkhöz: ,,Siga, siga, just relax, it’s Greece”. Ez annyit tesz, hogy lassan, lassan, nyugi, ez Görögország. Általában ezt a mondatot a következő kísérte: ,,maybe tomorrow”. Szóval nagyon vissza kell venni a tempóból, semmit sem lehet aznap elintézni, leginkább még másnap sem.
IT titkárság épülete
Csak egy pár példa: Diákigazolvány igénylés: Először ki kell tölteni a regisztrációs lapot az IRO-ban. Ez alapján pár nap elteltével bevisznek a számítógépes rendszerükbe (ami többször nem működött és jöjjünk vissza másnap), ezt követően kapsz egy itteni kódot (mint nálunk a neptun kód). Ha megvan ez az azonosító, akkor át kell menni a szakirányodnak megfelelő titkárságra, ahol szintén ki kell tölteni egy papírt, hogy kérünk egy igazolást, ami alapján mi itt tanulunk (görögül van minden). Majd várunk, hogy megkapjuk az azonosítónkhoz tartozó jelszót és még pár fontos információt (ez egy A4-es angol lap), ahol le van írva, hogy az interneten milyen oldalra menjünk fel és kezdjük el az online diákigazolvány igénylését. Az a legjobb, hogy az egész oldal görögül van, viszont az ESN-esek csináltak egy elég jó kis tutorialt angolul (el kell kérni a linket facebookon tőlük), hogy mikor hova kell kattintani és mit kell beírni, de akkor is legalább egy bő fél óra volt, mire végigmentem az egészen. A regisztráció végén meg kellett jelölni egy boltot a városban, ahol át lehet venni személyesen az elkészült diákot. Én egy Vodafone üzletet választottam, de ott is csak a 4. alkalommal tudtam átvenni. Egyetlen egy ember tudja csak kiadni, aki éppen nem volt bent vagy a szieszta után nem nyitott ki a bolt. Ez az egész procedúra körülbelül másfél hónapot vett igénybe, de még mindig van olyan diáktársam, aki még most sem kapta meg és 29 nap múlva utazik haza.
Tantárgyfelvétel: Amit előzetesen felvettél a főiskolán, az csak egy iránymutató, amerre el tudsz indulni. Szintén elmesélem, hogy velem hogy történt, talán ezzel tudom illusztrálni a leginkább, hogy mi is ennek az útja, módja. Először IRO, megnéztem, hogy milyen tantárgyaim vannak, majd pedig megkérdeztem, hogy merre találom a szakomhoz tartozó titkárságot. Megmutatták, volt valami nyitvatartási idő, de bíztam benne, hogy ez a helyi diákokra vonatkozik és nem ránk. A titkárságon 3 emberből egy beszél kellemesen angolul, akivel úgy meg lehet értetni, hogy mit szeretnél, de sajnos csak egy nevet hajtogattak állandóan, aki az informatikai szaknak a fő professzora, Prof. Papadourakis. Aki ha jól értettem leginkább Athénban van és sokat utazgat, ezért csak heti egyszer lehet az irodájában megtalálni. Egy hét elteltével sikerült is találkozni vele, érdemben nem jutottunk előre, látott minket, beszélgettünk (nagyon jól beszél angolul és még vannak angol kurzusai is, de ebben a félévben éppen nincs), de mondta, hogy neki majd csak a végén kell aláírnia, minden mást a titkárság és az ügyintézők csinálnak. Visszamentem a titkárságra, hogy mondjanak valami további instrukciót, hogy mégis a tantárgyaimat ki tanítja, mikor, tud-e a professzor angolul, mi a számonkérés… Továbbirányítottak egy adminisztrációs segítőhöz, aki meg tudta mondani, az oktatóknak az e-mail címét, de azt nem, hogy melyik órát ki tartja. Arra keresnem kellett egy másik embert, aki az angol tantárgyneveket lefordította görögre és kikereste a táblázatából, hogy ki a felelős oktató. Végre megvannak a tárgyaim angolul és görögül, a professzorok és még az e-mail címük is. Visszatértem a kollégiumba és elkezdtem levelezni velük, mivel a legtöbb válaszban azt kaptam, hogy nem indul ez a tárgy ebben a félévben, vagy már egyáltalán nem is része a tantervnek, ezért alternatív tárgyak után néztem. A procedúra ugyanaz volt, megvan az angol neve és el kellett jutni az e-mail címig megint. Ezen összesen háromszor mentem végig, amire sikerült találnom mindösszesen 3 szakmai tantárgyat, amiknek a professzorai beszélnek angolul (bár az órát görögül tartják, ezért arra nem kell bejárni) és még indul is ebben a félévben az adott tantárgy. Az e-mailekre szórványosan válaszolnak, de sikerült lebeszélnem mindenkivel egy személyes találkozót, ahol megbeszéltük, hogy mik lesznek a követelmények. Sikerült mindenhol projekt munkát szereznem, amit majd be kell mutatnom nekik a félév végén. Előfeltétele viszont egy személyes konzultáció a tantárgyhoz tartozó angol nyelvű könyv elolvasása után, ami alapján közösen választunk témát a beadandóhoz. Viszont hivatalosan még a papírmunka nem zajlott le, hogy az előzetesen otthon felvett tantárgyaimat módosítsam erre a három szakmaira és az ajánlott tantárgyakra, amelyek a görög történelem, kultúra és maga a görög nyelv. Ezeket majd visszaindulás előtt az igazolások kikérésével együtt fogják megcsinálni.
Edzőterembe való belépő kártya igénylése: Az iskolaorvosnál kell csináltatni EKG-t, ez összesen 2 hétbe telt és minden nap bent vártam az orvosi rendelő előtt 1 és 2 óra közötti intervallumokat, mire sikerült mindent elintézni.
Összegzés
Hihetetlenül lassúak a görögök, teljesen más a mentalitásuk, nem idegeskednek, nem kapkodnak, nagyon ráérősek. Ezt meg kell szokni, át kell venni és akkor már minden megy a maga útján, jó, nem gyorsan, de legalább halad. Először idegesített, de miután beletörődtem, már inkább csak vicces. Rámenősnek és határozottnak kell lenni. De ugyan ilyen az időszámításuk is, ha azt mondják, hogy egy óra múlva ott lesznek, akkor a kettő sem biztos. Igazából így, hogy megismertem a hozzáállásukat és elfogadtam így nagyon tetszik ez az egész környezet. Rengeteget lehet fejlődni az angol nyelvben, más, különböző kultúrákkal lehet megismerkedni. Onnantól, hogy megvannak a tantárgyak a szakmával is lehet haladni, teljesen egyértelmű, angol nyelvű könyveket kell végig olvasni, abból van a számonkérés is.
Bízom benne, hogy valamilyen szinten fel tudtam vázolni az itteni életet, amennyiben további kérdésetek merülne fel, forduljatok hozzám bizalommal. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek, életem egyik legmeghatározóbb hónapjait töltöm itt.
Köszönöm! Sziasztok!