1. Az ima, mint önsajnálat. Káin. 1Móz 4, 13-14 Millyen különös Káin imádsága: megvallja, hogy fél attól, hogy valaki rátalál, megöli. Holott Ábel nemfélt, nem is gondolt arra, hogy testvére fogja életét kioltani, teljes nyugalommal és bizalommal volt mellete, és úgy kellett meghalnia , hogy még egy imát sem mondhatott. Káin magát félti. És mint minden ember rohanó és bujdosó lesz. Isten és önmaga elől rohanó. Ha szembe merne nézni magával, igazán látná, hogy kicsoda, és megtudna alázkodni Isten előtt, aki kétség nélkül megkönyörülne rajta. Mert Isten szereti az embert káini mivoltában is. 2. Az ima, mint együttjárás. Énókh. 1 Móz 5, 23-24 Énókh egész élete imádság volt. Mindenkor Istennel járt. Istennel, nem lehet sietni, rohanni, mer haé n szaladok cask egyedül fogok szaladni. Egyszer késésben voltam, sietnem kellett, és útközben imádkoztam. Azt mondta nekem akkor valaki, hogy abbólaz imádságból hiányzott a szívnek a csendje. Énókh Istennel járt, vagyis átvette Isten csodálatos ütemét. Nem akarta Isten magához igazítani, hanem ő igazodott Istenhez. “SZüntelen imádkozzatok”, ezt a mai ember nem érti, miként lehetséges. Pedig ez az istennel járás, aminek Énókh mestere volt. 3. Az ima, mint engedelmesség. Noé. 1 Móz. 6, 13.8 Ahol nincs csend ott csak gonoszság terem. Az ember a bűn miatt elveszíti a csendet, ezért nem is hallja Isten szavát. Hiszeen Isten halk szóval szól, a zajos ember pedig legfelljebb a maga, vagy a társa szavát hallja. Az imádkozó szív csendes és engedelmes. Noé engedelmes szíve csodálaltos imádság, hallja az éltető szót és mindent megcselekedett úgy, ahogy Isten
megparancsolta, hiába gúnyolták, nevették. Abban a helyzetben nevetséges is volt, hogy fellegmentes száraz időben bárkát épített. De Isten igaznak látta Noét az engedelmességben, a vele való járásban. És a Szó, amit szíve csendjében hallott, erőt adott véghezvinni a parancsolatot, és így megmenekült egész családjával együtt. 4. Az ima, mint leborulás 1 Móz. 17,3 Istennek újra be kellett mutakoznia Ábrahámnak, amikor Ábrahám 99 esztendős volt: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes. Amit ígértem megteszem. Ha ki tudtál jönnni a földedből én gyermekkel is meg tudlak áldani. Istennek tetszett Ábrahámnak ez a szó nélküli lekorulása. Önmagának teljes megadása volt benne. Ezután már lehetett szólni Ábrahámhoz. Sokszor hitetlen magatartásunk miatt nem tud szólni Isten. Nincs bennünk teljes megadás és hit, de legfőképpen leborulás nincsen, ami az Isten előtti teljes megalázkodással egyenlő. Így pedig kinek mondhatja: én a mindenható Isten vagyok? 5. A hangtalan ima 1 Móz. 22,5 Ábrahám és Izsák mennek az áldozat helyére: Izsák hátán a fa, ami gondolkodóba is ejti Izsákot: Atyám imhol tűz és a fa, de hol az égőáldozatra való bárány? Izsák nem oktalanul, hanem éles elmével közelít az oltás felé. És hangtalan imát mond. Istenem, ha én lennék a bárány az atyám kezében, hadd maradjak olyan hangtalan, ahogyan ő ajánl fel engem a te számodra. Szótlanul maradjak az oltárodon, a szíveden, Istenem. Izsák az oltáron is hallgat. Ábrahám szótlanul nyújtja ki a kezét, és emeli fel a kést. Az övé is hangtalan, de tettre kész imádság. Hogy tudta ezt megtenni Ábrahám? Úgy, hogy előbb önmagát adta hlálra. „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal. 2,20)
Ha Ábrahám nem halt volna meg előtte a maga számára, Izsák sem tudta volna megharcolni a hangtalan imádság harcát. 6. Az ima, mint küzdelem 1 Móz 32,26 Jákób nem egyszerűen csak imádkozik, hanem felkel éjjel, mindenét átköltözteti a vjzen, egyedül marad, és tusakodik vele egy férfi egészen a hajnal feljöveteléig. Szülők, mi nem tudnánk ilyen csodálatosan győzni? Nekünk is meg kellene tanulni így tusakodni, ha kell nem sajnálva az éjszakát, mondván: Uram nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz. Imának rövid, de Isten áldásában minden benne van: benne van szabadulásom, családom, gyermekeim, terheim, gondjaim. De tudjam én is elmondani, hogy megszabadult az én lelkem az ő szerelmes fiában, Jézus Krisztusban. Ne tudjunk nyugodni, nincs másban nyugodalmunk, mert „Ő a mi békességünk”. (Ef. 2,14). És akkor tudakodásunk a legcsodálatosabb életet nyerte el. Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz. 7. Az ima, mint közbenjárás 2 Móz. 5,22-23 Az ember azt gondolná, ha már Isten szól, akkor a fáraó megszeppen egy kicsit, megfélemlik, de nem, inkább megkeményedett. Az ember mindig csak jót vár Istentől, még Mózes sem gondolt mást. Pedig Isten gondolata mindig más, mint a mienk. Ezért értjük sokszor nehezen Istent. Mennyire nem tudjuk a magunk gondolatát félretenni, mikor Isten másként felel, mint ahogyan várnánk. Másképp, de a mi érdekünkben teszi. Isten a Fáraó keménységét is arra használta, hogy a nép láthassa csodáit, melyek álat a Fáraó mégis kénytelen volt elengedni a népet. Isten másképpjét tanuljam meg mindig alázattal elfogadni. 8. Az engedetlenség imája 2 Móz. 4,13
Az engedetlenség imája, íme! Mózes hallja az Úr szavát de nem akar a küldetésnek engedni. Igaz, nehéz feladat várt rá. De Mózes nem az Urat látta, hanem a Fáraó hatalmát és a maga semmi voltát. Az Úr azonban nem nyugodott. A mi ajkunkon is fakad ilyen ima. Uram én már kétszer is hívtam, többé nem megyek már hozzá. Csak küldj, akit küldeni akarsz. Nem megyek beteget látogatni, csak küldd, akit küldeni akarsz. Uram én nem megyek szolgálni, nem tudok beszélni, csak küldd, akit akarsz. Ugye milyen szép imádságok ezek? Pedig az Úr mindenkit tud használni az Ő szolgálatában, csak nincs aki engedelmeskedjen. Isten senkit sem kényszerít semmire. Megmutatta mit tett értünk az Ő szerelmes fiában, Jézus Krisztusban, ha én is szeretem őt, próbáljak meg engedelmeskedni. Ő mindenben engedelmeskedett egészen a keresztfának haláláig, ne maradjak le tőle. 9. Az ima, mint tanácskérés 2 Móz 17,4 Milyen kegyelmes az Isten! Ezt a rövid fohászt, kiálltást azonnal meghallgatta. Mózessel közölte a megoldást és a nép azonnal kapott vizet. Pedig nem érdelmelték volna meg, Mózessel igen duván viselkedtek. De Isten mindenkori kegyelmét hirdeti, hogy nem ítélettel jött, hanem meghallgatta szolgája imáját. Egy ember megalázkodásáért könyörült meg az Isten. Most is, hogy még nem küldte el a világra végítéletét, Jézus Krisztus kinyújtott, átszegzett, értünk felemelt kezéért teszi. 10. Esedezve imádkozni 2 Móz. 32,11-12 Egy ember, aki az egész mindenség Urát kérdőre meri fogni. Miért gerjed fel a te haragod? A nép bálványt állított, az ítéletet megérdemelte. És mégis! Mózes nem nyugszik bele abba, hogy az ítélet tüze megeméssze a népet. Ha mi egymással így lennénk, hogy nemcsak a gonoszt látnánk a másikban! Hiszen Isten megbocsátott az ő Fiában, Jézus Krisztusban mindenkinek. Ha ezt
nem teszi, jaj lett volna mindnyájunknak. De kegyelme még tart, fogadjuk el alázattal.
